1996

Levelek Le Meux-be / 36-45

 

 

96.febr eleje, majd március első hete            J-36-37                            C.4610

                                                                  sorszám duplázás a rend kedvéért,

                                                                  találtam egy számozatlan levelet

Szia J!

 

Ma, február ötödikén, befejeztem a (tavalyi) munkaévet. Két hónapja, hogy kecskeméti, és nyári, győri képeim között megint leltem gyengét, hatot. Az utolsót ma festettem át. Újabban ez így, alig dobok ki rossz képet. Öregszem? Szóval délelőtt kúthomály mélyből, félálomban fölmerült, hogy: sárga. Rákerült a szürke-szürke-szürkébb felületre; kép született. Már fotóztam, délben, mikor Kuksi kaputelefonon fölszólt, fölszaladna öt (hatvan) percre. Békében le tudtam ülni vele.

De nem ez az érdekes.

Hanem.

 

Pár hónap kihordási idő után, január 8-án, telefon a Nemzeti Galéria Adattár vezetőjének. Azonnal fogadott, már ezt is szerettem. Hogy én körbenéztem, s ők tűnnek szakmai dokumentációim őrzésére a legalkalmasabbnak, mármint halálom után. Mi kell nekik, és milyen formában. Mindennek örülnek, sőt fotótáruk is van. Munkácsy beállított- kosztümös parasztmodell fényképei. És jó lenne, ha fotóim beazonosíthatóak lennének. Helyszín, dátum, nevek. Ez a két mondatuk nekem két hónap boldog munkát (játékot) jelentett. Nagyon szerettem volna embert találni, akinek mindez részletesen elmesélhető. S. Nagy megkönyörült és jelentkezett ... Nem terhelhetem vele, másnak ez tök érdektelen... Tehát mesélem:

 

Táblázatkészítés!

 

Betegágyamból már harmadnap elkúsztam a kompjuterig. Képzeld, tán 8 ezer felvételt csinálhattam 83-ig, (nem számítva a 12 ezer parasztszoba bérfotómat) akkor abbahagytam, s kidobtam majdnem az egészet. (A 2400 zsidó temető fotóm negatívjait a Néprajzi Múzeumnak). Most csak a megtartott 100 negát kellett borítékolnom, s számbavenni az erre-arra még föllelhető papírképeimet. Vadászat, telefonok, hova mit ajándékoztam szerteszét, a képeket kéretik lemérni. Aztán leírás minden fotóról, rublikák; P/78/5, hegyoldalban két nagy fenyőfa között birkák, horizont nincs, Erdély, 1978, a nagyítás 40x30, Kékkúton van, falra szögelve. Negatívja 6x6, megvan, besorolva.

 

A negákat újra kellett számozni, a régi rend összeomlott a kidobáskor, rekonstruálhatatlan. Gyönyörű, bonyolult, 27 oldalas táblázat: lett egy "F" opuszjegyzékem is. Mostantól emberszámba veszem fényképeimet is. Hisz volt nekem vagy négy fotókiállításom is. Megörültem, ahogy minden fotómat kézbevettem. Előkerült egy fénykép, a vári -Micimackós- játszótéren a homokozó peremén mélázol törökülésben, előtted Mikica dolgozik, igen-nagyon. Ha nem válik levelem túlsúlyossá, akkor beleteszem a borítékba. Sajnos többszáz forint különbség, árban.

 

Az akció eszkalálódott. Legjobb negatívjavesztett papírképeimet visszafotóztam. Majd egyforma fekete fotókartonra őket: kiállításkészek. Második kiállítás zsidó temető könyvem 60 eredeti fotója is. Végül egy kartondoboz, méretre. A többit pedig be a C. naplóba, egy külön iratgyűjtő dobozba.

Belenézve, javasolta Bognár Robi, (naplómat szerkesztette kiadásra), írnék ezekhez szöveget, érdemes lenne könyvet csinálni belőle. Mondom neki, fokozott nárcizmus veszély. Mire ő: erre vagyok én. Vagyis csinálná, megcsinálná ezt is. Lehet hogy márciusban, Kecskeméten elkezdem? Ezek a fotók csakugyan szívmeleg emlékek, életrészletek, némelyik még mindig fáj. Nekem. Lehet ebből közérdekűt csinálni? Georges Braque portréja. Egy keménykalapos öregúr húsz éve szembenéz velem: Én jó képeket festettem. És te?

 

Mindettől kedvet kaptam újra fotózni is. Téli vasárnapi kirándulás, baráti társasággal, Hámashatárhegy, mély hó, tiszta ég, vakító napsütés, fekete fakoronák. Három tekercs. Már ki is dobtam őket, hiába, magas a mérce, a megtartott száz nega kötelez. Hanem Mikit is elcsábítottam egyik alkalommal. Mondom neki, adok neked egy 300-as teleobjektívet, hat kiló, ilyen erős távcsőlencsét felderítőknek készítettek. Becsülettel cipelte végig, a mély hóban, le-lemaradozva, talán 15 felvételt csinált. Ami hihetetlen kevés, igazi fegyelem. Aznap délután, míg misén volt, előhívtam -volna, nem volt a gépben film. Rettenetes. Keservesen bevallottam. Öreg, az én hibám, kérj kárpótlásul, amit szeretnél. Fanyar, elnéző mosoly.

 

Aztán este kitaláltam valamit. Tudod mit, holnap reggel kettesben kimegyünk a hegyekbe fotózni. Kata följajdult, hétfőn angol és történelem is...

 

Fél nyolckor indultunk. Nekem is rendkívüli világnap, mise után haza. Úszás időmet soha nem bolygatom... Másfél órát fotóztunk, ötletére állvánnyal, megint mély hóban. Föl kocsival a hegyekbe. Megint mindössze néhány felvételt készített. Beállítás után átállította a keresőt az én rossz szememhez, s a géphez invitált, korrekturát kérve. Sokat tanult aznap. Tízre bevittem az iskolájába. Térdemen igazolást írok: ...családi okokból. Kérdi, mit mondjak a tanító néninek? Ha elég intelligens, mondd el neki. Neki lehetne, de a gyerekek kicikiznek. Itt baj van, hazudni nem szeretünk, az igazat megmondani nem lehet. Megállapodtunk, hogy apukámnak segítettem fotózni...A végén már annyira fáztunk, hogy fölnevetett: most már inkább az iskolában lennék...

Én jobban jártam, a bakancsom nem ázott be. Valami legendás német gyártmány, György Petitől irigyeltem 10 éve. Tavaly átadta, s elfogadtam, hiteles volt, hogy ő már nem használja, tanszékvezetője tanácsolta, hogy talán ne ebben oktasson esztétikát. Hajnali miseruhámmá vált, meleg. Súlyos csalódás a világrendben, mikor kiderült, latyakban beázik. Próbáltam kenőcsöt, próbáltam sprayt, hiába. Aznap reggel aztán jó vastagon bekentem keretkészítéshez használt méhviasszal. Majd forró hajszárítóval beleolvasztottam. Most jó.

Azóta Mikiét is megcsináltam, persze.

 

Fölhívott egy gyűjtőm, vett galériában egy 1982-es Váli kollázst, 35 ezerért. De jó lenne most ez a pénz, az OTP-nél hátralékba kerültem, és nem hitelez, a nyavalyás. Valahonnét kölcsön kéne kérni, gyorsan, 60 ezret. Tavaly félretettem vésztartaléknak 300 ezer forintot dollárban, már kétszer kellett hozzányúlni, harmadára olvadt, elkerülhetetlen volt. Igaz, hogy januártól konvertibilisek lettünk 50 év után, legálisan lehet valutát vásárolni, korlátlan mennyiségben..., ha lenne miből.

Múltkor névnapra hívott Rajk Laci, alig ismerem, de van nála képem. Nem tudom, mennyit mond neked ez a név... apja spanyol polgárháborús veterán, majd belügyminiszter, 1949-ben Rákosi fölakasztja. A fiú is legendás alak, szamizdatos kiadó, a "Beszélő", a komcsik neve miatt nem merték túlzottan bántani, de azért házkutatások, stb. Építész, irodája van, most képviselő is. Ilyenformán a lakása főleg politikusokkal volt tele, haverok, a régi ellenállók... Néhányukat ismertem.Értelmesek, vidámak,szeretik egymást. A legújabb kultuszminiszter, Magyar Bálint, még magasabb, mint most lemondott elődje. Megígérte, hogy kölcsönad egy sötét zakót, ha netán a Kossuth-díj átvételénél kellene... Mondtam neki, vigyázz, te adod, aznap neked is kell! De neki munkaruha, több is van... Demszky is fölajánlottaa magáét, ő most Pest főpolgármestere. Jóval fiatalabbak nálam.

 

Ott volt Garas Dezső is, hóna alatt egy volánnal. Svéd cégnél rendelte, annyi az autólopás, mindig magánál hordja. Mesélte, egy kisiparossal megbeszélte, csinál neki egy kerékbilincset, s ha tilosban parkol, rögtön fölteszi. És megússza, hogy a rendőrség tegye ugyanezt. Ez lesz ugyanis az új szisztéma, egy ideig minden kocsit elszállítottak, egyszer a ház elől az enyémet is, hatezerért kaptam vissza.

Szüts is ott volt a bulin. Otthagyott épp egy fontos embert, mellettem-elhaladtában odasúgta, ez egy többmilliós beszélgetés volt. Egy új folyóirat, aminek ő az ART DIRECTORa, -szponzorálási ügye. Ha igaz, nekem is elintézettegy repülőjegyet New Yorkba, György Peti meghívott egy hétre, most fél évet ott tanít. Istenem, talán sikerül! A Metropolitan Múzeum! Nyolc év után!

 

Hanem megint Illyés Gyulát olvasok. Találtam egy fontos verset: Ditirambus... Mondom Katának, te, ha lesz rá időm, én most meg fogom szeretni a nőket, amit ez ír, fantasztikus! Mire ő: igen, a megfordított párna... fontos volt világképemhez... Ismerte a nyavalyás!

Nagy vers. Árnyalatnyi különbséggel nyolcszor elmondja ugyanazt, és itt sem tud csúcspontot adni. Sokszor túlírja témáit, és didaktikus. Nem baj. Annyival jobb most, mint Pilinszky. Életszeretet, nagyon finom megfigyelések, erő, önirónia. Már 50 évesen nyavalyog öregedésén, ahogy vergődik vele. Gyönyörűen beszél feleségéről, ez megrendít.Hatalmasan dübörgő a lét, a haza dolgaiban. Földszagú, természetközeli, finom. A buksi fejét megsimogatni.

No, valami a kilenc oldalból. Témájáról, a nőkről, a versben közvetlenül szinte egy szót se szól

 

DITIRAMBUS A NŐKHÖZ

 

Nem a kövek és nem a fémek,
nem amik állják az időt!
Hanem a gyékény, a nád, a kéreg.
Nem az örök-élet-igéret
cinkosai. Nem a kimértek.
Hanem a törékenyek s engedők:
a fű, a lősz, a sás
lett tiltakozás.

A tettük után nyomban eltünők.

...

a gyapjú, a gyanta, a szösz, a raffia.
A közlékenyek, a serények.

...

A romlandók. A hínár, a moha.
A múlók. A hártya, a len fonala

...

Ki mondta ki az első szót a jövőről,
a derüset, a szemen át
meggyőzőt, szívmelengetőt:
lehet remény
mást is rejt a világ,
mint amit mutatott először.
Az első fűszoknya övén
az első ráhímzett virág.

...

nem sziklakockából rakott erőd,
mit egybe csak súly maltera köt.
Nem a gőg
kapui. Hanem a pelyva, a patics, a pihe,
a vessző, a viasz, a toll ereje
hozott ide-
Igen ők, az épp mert lágyan
megnyílók lettek a legerősebbek.

...

nem a várárkok a zsiba-borítók,
a kisajtó, a kallantyús kapu,
a csak fakilincs-záratú
verőcék, gally-és léc-cserények,
nem a lőrések,
hanemkandikálásra szabott zsalú,

...

Nem a zablák, nem a csengések,
hanem a kosáron a fül;
nem az ostromok, a bekerítések;
hanem a korall sor a nyak körül,
meg a tűzhely körüli székek;
nem a viharok, a mének, a diadalzengések,
hanem a szitaszél-veregetések,
ha a liszt megtömörül,
hanem a néma kitekintések
a téli ablak függönye mögül;
nem a havasok, a jeges meredélyek,
hanem a kézimunkázó vetések,
a vasárnap is orsópörgetők,
hanem a csecsemő lebegtetések,
hanem a csermelyek, a csevegők,
nem a vezényszó! Rohamra s Imához!
Hanem a megfordított vánkos.

 

Te megfordítod néha?

 

Egy másik, ez aranyos,

 

A MAGÁNSZORGALMÚ KUTYÁK

 

FALUZÁSI EMLÉK

 

Legtöbbet mégis ők gyötörtek
A magánszorgalmú kutyák!
Ámuldozva utáltuk őket.
Ez volt mégis a legcsúnyább.

Sem a házat és sem urát
nem védték. Miért is dühöngtek?
Úgy hörögtek, fölhömpölyödtek,
hangjukba fúltak a buták.

...

Van egy lemezem is tőle, ő és színészek szavalnak, jó. Áttettem hangszalagra (üres hátoldalára a Kék rapszódiátés az Egy amerikai Párizsban-t) Csináltattam egy zsinórt, ami német lemezjátszónk tartalmát átönti amerikai magnónkba. Öreg, család által levetett rádiómagnónkat most megjavíttattam, Kecskemétre szánva. Be fogom olvasni magamnak kedvenc Illyés verseimet. Bartók kazettáimból tudom, fontos az ismétlés.

 

Múlt héten Győrbe nagytekintetű Melocco Miklós Kossuth díjas szobrászunkkal. A bencés házfőnök atya mindeddig (harmadjára) sem értette meg igazán, hogy nem megrabolni akarom, hanem múlékony gipszszobra helyett eredetinek minősülő műanyagpéldánnyal akarom megajándékozni. Miklós kocsiján vitt, s beszélt, folyamatosan, életéről, dolgairól. Ugyanaz a benyomás, amit Szüts közvetített: nagyformátumú ember. Hatalmas műveltséggel, ami eleve tiszteletet kelt bennem, a negyedműveltben. Szütsöt én ajánlottam be, Pannonhalma szólt, kellene egy cikk a Pannnhalmi Szemlébe erre az alkalomra a szoborról. Én a plasztikához nem értek. Szüts iszonyúan elfoglalt, kitalálta, hogy megússza a dolgot egy interjúval. Kiment hozzá zsámbéki műtermébe egy magnóval.

Na, fél órával korábban érünk Győrbe. Mondom Melocconak, figyelj, itt a Széchényi tér sarkán Nyugat reprinteket lehet még kapni, szinte ingyen. (nagy Ady rajongó). Belépve, a biztonság kedvéért azonnal, vaktában leemeltem a polcról a két legvaskosabb kötetet, (azokhoz gyerekkoromtól vonzódom), 1910-es évfolyam. Lázasan válogatni kezdett ő is, végül vagy hat kötetet, "az egész nyugdíjemelésem", s ráadásul nekem megvette az Illyés összes versei I-III-at. Mondom neki, Illyés néven is dedikálhatod. Négy tömött fehér nylonzacskóval mentünk a rendházba tárgyalni. A témáról, az utolsó percekben három mondat hangzott el. Miklós nyelvtörténetileg elemezte a Miatyánk problematikus sora újrafordításának kérdését. Hogy a nyelvromlás, és nem halljuk az árnyalatokat, pedig Bárczy(?) 1880-ban leírta, hogy Aludjál, csicsíja, aludjál babája, aludj, vagy a falhoz csaplak, vagyis a két szóváltozatnak egészen más a tartalma. A ne vígy minket a kisértésbe nem más, mint könyörgés, kérincsélés, azok nélkül a teológiai tartalmak nélkül, amit beleéreznek.

Másnap este aztán beadtam neki egy C. naplót, beleírva "Melo, melo, aztán egyszercsak sikerül valami. szeretettel Váli"

Telefonált az öntő, hogy művész úr, péntektől ma délelőttig csináltam az öntést, most vagyok kész. (260 ezerért) Vétek lenne nem csinálni még egy kópiát, anyagárban 25 ezer! Melocco beleegyezése megvan, egy régebbi beszélgetés. Mély lélegzetet vettem, nem tehetségem a gyors döntés: az én anyagi felelősségemre: csinálja! Van egy 160 centis Melocco Szent sírom! Sőt már láttam is! Leutaztomban Kecskemétre Pesterzsébet felé kanyarodtam. Valószínű, Erzsébet kolostorának adom. Abba a nyersfa szaunaépületbe nagyon elkelne egy műtárgy.

 

A létre nem lehet direkt választ adni.

Farkas: Vörös asztal körülre gondoltam,

és Schiele Van Goghos műtermére.  

Azonnal el kellene törni ecsetemet,

illetve a rongyomat, amivel most festek.

 

Várj, bocs, félbehagyom mindezt, a kultuszminiszternek kellene egy fölterjesztést írni, most szólt Szüts. A napi kép épp megvan (A/96/2). Ennek a létesítendő múzeumnak az ügye most van teljesen képlékeny állapotban, súgni kell nekik.

 

A Kortárs Magyar Képzőművészeti Múzeum (vagy Képtár?) ügye

 

1. HELYE.

végleges-e a Munkásmozgalmi Múzeum épülete?

netán a Sándor -palota?

 

2. SZERVEZETE, MIHEZ TARTOZIK

Önálló, új szervezet jönne létre, vagy az egyik meglévő része lenne?
-Nemzeti Galéria, nagy gyűjteménye van

-Fővárosi Képtár, a Főváros tulajdonában.kicsi, de jól válogatott anyag

A minisztériumnak honnét van joga anyagot bekérni?

Ki alá tartozik majd a Kortárs Múzeum? A Főváros, vagy az MM alá?

 

3. GYŰJTŐKÖR

1945 után készült, Magyarországon élő alkotók művei

 

4. KONCEPCIÓ

Érdemes lennevilágtörténelemben egyszermegcsinálni azt, amit eddig csaka magánmúzeumoknak sikerült: kizárólagminőség szerint válogatni az anyagot. Figyelmen kívül hagyva a kultúrpolitikai, művészetszociológiai, művészettörténészi sok-sok egyéb szempontot. Ez a zsűri összetételén múlik, erre a fent felsorolt szakemberek nem alkalmasak

 

5. ANYAGÁNAK ELŐTEREMTÉSE:

nem lehet egy harmadik, jó anyagot előteremteni

(kivéve ha megvesszük a Kolozsváry gyűjteményt)

-tehát MNG és/vagy Fővárosi Képtár anyaga bekebelezése

-élő művészek és műgyűjtők ingyenes adománya avval az ellenajánlattal, hogy három évig művük biztosan falon lesz

 

6. ADOMÁNYOK BEVÁLOGATÁSÁNAK LEBONYOLÍTÁSA:

a Műcsarnok arra a dátumra, amikor a létesítendő múzeum már tud műtárgyat raktározni, egy kéthetes kiállítást csinál, meghirdetve bekér anyagot: "1945 utáni magyar festészet magángyűjteményekben"Közzétéve a múzeumalapításhoz az ajándékozási lehetőséget is. Nem saját művet (vagy esetleg: nem élő művészmunkáját) lehessen letétbe is adni. Egy négytagú zsűri két mérce szerint választ: a műcsarnoki kiállításra alkalmas-e, illetve a múzeumi elfogadásra alkalmas-e. Beküldhető három mű, elfogadható a múzeum számára három. Evvel a kettős lépcsővel valószínűbb a zsűri jó munkája.

 

 

Na, ennyi, első nekifutásra. Mindjárt csengetnek ebédhez. Most COPY-zom, s kiprintelem Miklósnak. Megbeszéljük, átírjuk, holnap Pestre megy, átküldi a miniszternek. Aztán majd személyesen.

 

Kérdi tőlem tegnap, lennél az igazgatója? Tréfa, vagy nem, kérdés. Talán egy évet, a beindítást rá is szánnék az életemből. Az anyagot ki tudnám és ki merném válogatni. (Az egész szakma meggyűlölne, -de ez belefér.) Ami díjat kapnék, ezentúl ennek tudnák be. M. szerint abban az évben sem festenék kevesebbet. De nem is fontos elvállalni. A zsűrizést kellene együtt végigcsinálnunk, az mindent meghatároz. Tavaly már megégettem az ujjamat egy státussal. Nem kívánkozom állásba, -a tanítás sem hiányzik, rögzítsük.

Most Miklós vágott éppen bele, a színiakadémián tanít valami vizuális kultúrát, változó minősítéseket hallok óráiról. Múlt héten Schieléről beszélt, századfordulós osztrák festő, sokszor a pornó, de mindig a művészeten belül, maszturbáló lány, kegyetlen, zseni, lenyűgöző.

 

Mikivel beszéltem telefonon, kihúzták a harmadik szemfogát is a héten, még egy van hátra. Lónagyok a fogai, nem fér a szájában. Fogszabályozás vagy három éve, arra várt az orvos, hogy megnőjön, most indul a második forduló. Első kettő alkalommal férfi volt, én kísértem, a váróteremben még osztáspéldákat is gyakoroltunk. Most anyja kísérte, mondta, sírt is. Kérdeztem, nincs-e összefüggés a kettő között? Mondja, nem tudom...

Tényleg hatalmas fogai vannak, egyet átfúrtam, néhány napig nyakamban spárgán.

 

Szülői értekezlet. Egyetlen haszna, hogy fölfogom, M. gyenge matekból. Átgondolva és rákérdezve kiderítem, csak annyi, hogy lassú és sokat vét műveleteknél. Mondom, öreg, napi három osztáspélda, két hónap alatt túljutsz ezen a problémán. Én nem fogom forszírozni, ez a te akaratod nélkül nem megy. Rászánta. Kecskemét idejére vettem neki egy kockás füzetet, egy oldal egy nap, három példa. Időnként egy-egy ilyen, meglepetésnek: HÁNY LÁBA VAN AZ ELEFÁNTNAK? Bízom benne, hogy.

Miki, tovább. Valamelyik nap szól Kata, te, nehezen jár a harmadik fiókja az íróasztalában. Kiemelem, kiborítom, mögötte az eltűnt biológiakönyve. Fűrészelni is kellett, meg reszelni. Akkor a többi fiókok is. Kata kezdi rendbe tenni a tartalmukat, de bölcsen félbehagyja. Miki este reklamál, hogy az ő dolgait..., amiben igazat adok neki, de alibi az asztalosmunka. És bejött Kata rejtett terve, M. szépen kezdterendberakni minden dolgait, kedvet is kapott hozzá. Két nap múlva polcait is. Érezhetően érése stádiuma. Régentöbbször mondtam maliciózusan neki, aki úgy él, hogy időről időre rendet csinál, nem is tudja, mi a rend. Az lételem, segítség, biztonság. Amibe persze a struktúrált rendetlenség módjával belefér.

 

Zsófi, ha fiú lenne, úgy mondanám, megint becsajozott. Van fiú, de titok. Bár egész munkahelye tudja, mert a legény is onnét. Szüts meséli, este kajánul megszólal az egyik, ahogy bejön: szegény Zsófi a hidegben mióta vár a villamosra, érdekes, nem a megállóban... Tény, hogy nem 1/2 5-kor jár haza. Hanem tízkor, s akkor Katának egy-két órát mesél. Nem belső köreiről, hanem munkahelyéről, barátairól, mindenféle látott állatokról, hihetetlen részletes, pontos megfigyeléseket. Ilyenformán veszekedéseik ellenére (Kata nem bírja ki, hogy slamposságáért 5 percenként ingerülten rá ne szóljon) nagyon bizalmas a kapcsolat közöttük, hála Istennek. (Katának mondom: ne szidd, hanem kérdezd, hogy miért...)

 

S. Nagy hívta, Zs. elkezdett műv.tört. előadásaira járni, a Műegyetemre. Talán efelé navigál majd. Még bízom régtől hangoztatott mondatában, ha valami majd valóban érdekli, fog tanulni.

Újabb állat nincs. A három teknősnek építettünk egy száraz kifutót a kályhameleg közelében. Nem fürgeagyúak, de kezdik megérteni az új lehetőséget. Hanem fiúbarátjával -nak vett egy snaucert. Gondolom, új perspektívát kapott kapcsolatuk.

 

Köziben alkalmanként négyen-öten vagyunk. Minden jelenlévő fontossá válik. Andris örömömre a közbenjáró imaórába újra belevette a zsolozsmát, szeretem. Tudod, néhány éve én hajnalban a ferenceseknél is, másodnaponként... Kérték, hogy rövidített munkaidőnk ellenére legyen újra megosztás; Gábor vezeti majd. A szentségimádást megtartottuk, annak mindig súlya van. A régi Fioretti csapat nem él a fejemben, tanulságos. Talán így fogom átvészelni jővőbeli veszteségeimet is, remélem.

 

Egyik este Gábor dúltan fölvetette, durván meglökték az uszodában: én mindig csak meghunyászkodjak?! Mondom, mi a végső célod? Hogy a másikat segítsd üdvözülni, nem? Ahhoz alakítsd a reakciódat.

Kecskemétre képtelen voltam fegyelmezetten csomagolni.Minden út előtt összeáll szellemi programom a könyvek kiválasztásával. Most nem tudtam dönteni. Nyugat 1910, az új Illyés kötetek, meg a régi válogatott, amit már elkezdtem összefirkálni, belakni. Itt a My Life Golda Meirtől, beleolvastam, egy fontos arab tárgyalásra készülve toilettje összeválogatását sorolja, ez jó. Illyés Puszták népe, és Petőfi Sándor kötete logikus volt, újra fölbukkant a fejemben Németh László, a zűrös zseni, most szeretnék megint tanulmányaival barátkozni: Sajkódi esték. Persze a József I-II, mindenkori végső menedékem. Újra fölfedeztem Mackintosh Mózes 1-3 könyve magyarázatát, reggelente olvasom, megdöbbentően gondolatgazdag, hitélmény. Biblia. (Miklós egyszerűbben oldotta meg: P. Howard összes) Mindez sok egy hónapra. Majd menetközben dől el... A bőség mindig intelligenciapróba nekem, s nem dicsekedhetem. Londonban volt pénzem, egy délelőttöt átgyalogoltam valami gyárnegyedben, hogy egy Párizsban látott széket én most meg fogok venni. Hogy vittem volna haza, ha sikerül? Délben derült ki, hogy szünnap, szombat van...

 

Március 5., az éjjel friss hó esett, Szüts kocsijáról is lesöpörtem reggel, úgy volt, ma két kocsival megyünk úszni. Fél tíz, eddig ezt írtam, most elkezdem az A/ 96/3-at. Na, talán ma. Nehezek az első napok, mindig. Kívánj nekem jó munkát.

˝egészen5

12, kimosakodtam. Nem is rossz. A fekete keret összetartja. Még van egy órám ebédig. Talán nem alszom el, leülve.

 

Idén hosszú, hideg telünk volt. Uszodából mindig vizes fejjel, s bárha duplavastag sapó, olykor fáztam. Ettől félek, gyerekkoromban volt valami rejtélyes, agyhártyagyulladás körüli betegségem, amikor a hangos beszéd és a fény is zavart. Szóval a fejem. Bizományiba betévedve anyám ügyében, szemem megakad egy nagy nyitott rekeszen, tele prémmel. Katával a létező szocializmus utolsó percében utaztunk Berlinbe pár napra, bölcsen, hogy amíg az út keleti valutával fizethető, tehát megfizethető, - kell megnézni a Dahlem-múzeumot. Akkor megnéztük a Berlini Falat ONNÉT is. Annak tövében árultak földön guggoló gyanús civilek kubánkát. Azóta a kancsal nosztalgiám. Most vettem, (Szüts 35-ik kérdésre találta csak ki) Made in Finland, műszőrme. Szürke és kissé szűk, ezért Kata egy szoknyájával (körömollóval bemetszés a peremén) megtoldottam. A létrejövő kockás BÉZS háromszöget bekentem technokol rapiddal, miáltal ez a rész vízállóvá vált, valamint rátunkolva a környező szőröket, eltűnt. A belső oldalon tussal igazítottam színhelyesre. Még beleragasztottam egy fehér pöttyet, hogy melyik az eleje.

 

Apropó eleje. Ezek direkt engem akarnak kínozni? Kata időnként megfedd, hogy alsógatyám fordítva, sőt kifordítva. Addig volt rend, amíg a pulóverek nyakában hátul fehér textilkocka volt. De a gatyára időnként előre rakják, sőt olykor kívülre, mert ez valami divatjel. Követhetetlen.A pizsama nadrágomon, mikor kezd elöregedni, tehát lecsúszni, elöl kivágom a gumiházat, s egy szűkítő csomót hurkolok a gumira. Ettől jól láthatóvá válik az eleje. A legjobb Robitól kapott pulóverem, Amszterdamban találta a lánya, azon valami domború bög van a mellén, márkajel. Szemüveg nélkül is minden rendben, uszodában öltözködve.

 

A mellettem zuhanyozó ügyvéd rávett, PERESKEDEM. Merthogy örökre lebénult bal 4-es lábujjam, javíthatatlan, illetve az ország első kézsebésze nem tanácsolja. Én eredetileg csak egy állandó uszodabérletet szerettem volna. Lesz törvényszéki orvosszakértő, meg tárgyalás, minden. A mellettem zuhanyozó nagyon mondja, hogy ugye fáj járáskor?! Mondom, nem. Úgyhogy már nem beszél többszázezer forintról.

 

Lukács uszoda. Némely hideg hajnalon üresebb volt a szokottnál, ilyenkor lehetett csúcsdöntési kísérletekkel próbálkozni. (Hátúszás közben nehéz hátrapislogni.) Mint jól tudod, a medence k.b. 26 méter. Nomármost, hány tempóval? Idáig többször megerősített rekordom: nem egészen öt tempó.

 

Lukács. Másfél éve úszom a túlsó felén a női (meleg) medencének. Összegyűlik ott velem egyidőben három, olykor négy öregúr, a sekély térfélben leguggolnak, hogy csak a fejük lógjon ki a hidegbe, és dumcsiznak.Ugyanott hárman is úszunk elég keményen, ők kedélyesen körben, nem zavartatják magukat. Olykor, ha észrevesznek, szétnyílnak. Nagyon hangsúlyosan, udvariasan kerülgetem őket. S eljutottam odáig, hogy már örülök nekik, szeretem őket. Múltkor mondtam is, a kis zöldfejű pocakosnak, hogy irigylem a maguk összeszokott férfitársaságát! Elmosolyodott, hja, évtizedek óta... (Nem semmi- mondhatni rá az új pesti szlenget)

 

Lukács. Három-hat perc egy öltözés. Ezalatt beszélgetés. Én mikről is? A fotótároló papír PH-értékéről, a Széchenyi könyvtár építendő új szárnyáról, az amerikai nemzeti parkokról, egy Amerikában élő unokáról, egy szélütött nagymama állapotáról, a Windows 95 kompjuterprogram hátrányairól, a most megépült új budai központi bíróság anomáliáiról. Harminckét ismerőst leltároztam föl. Meg kéne írni őket. Három halottam is van már.

 

Lukácsba menet. Hihetetlen, mintha Amerika. Állandóan változnak a boltok. A virágárus csődbement. A könyves is bezárt, egy éve üres, úgy látszik, nem tudják kiadni a pavilont. A bár bekebelezte a mellette lévő rokkantnyugdíjas trafikot, nagy garral elkezdtek építkezni, galériát építeni, falak rózsaszínre, aztán az egész hirtelen félbemaradt, hónapok óta a malterosládák ugyanott a földön, a kirakatüveget lassan ellepik, mint a hullakeselyűk, az alkalmi plakátok. A díjbeszedő iroda kirakatát egy élelmes üzletember kibérelte, kaliforniai mamutfenyőből faragott irdatlan karosszékek vannak benne, megrendelhető. Egy új non-stop pince-élelmiszerbolt nyílt, nyitva reggel héttől. Talán nem tudnak angolul. A vietnami tejboltunk mellé telepedett szerb tejbolt átalakítás miatt hónapok óta zárva, állítólag az is tönkrement. A bizományi áruház bezárt, óriás tere évek óta üres. A plakátoktól nem látni be, lehet hogy raktárnak használják. Nyílt egy optika szalon, a másiktól húsz méterre, s egy rádiótelefon bolt, szemben a Barátokkal. Az antikvárium maradt, de magánkézbe került, nem lacafacáznak, 100%-os haszonkulccsal dolgoznak. Néha nosztalgiából megnézem a művészeti polcukat, pocsék. Bár egy Nagy Balogh monográfiát ott sikerült, mégiscsak. A TV. sorozatomhoz kellett volna, illetve inkább csak a szívmeleg. A műsor engedélyét mindeddig nem írták alá, pedig már lassan beleszoktam, hogy megcsinálom. Hogy féltem tőle az első hónapokban!

 

Síeléstől búcsúzás folyamata. Most így oldom meg: kárörvendek Mikin, akinek szombaton edzésre kel mennie...

 

Milyen felétek a kapitalizmus? Nálunk így néz ki: a gyerekek nagyon morogtak falécből barkácsolt zuhanyrózsatartómon, rászántam. Első bolt 960 forint, de nincs. Második bolt 640 forint és van. Délre föl is szereltem. Más. Kértem Andrist, gondoskodjék gyertyáról, hozott egy jó bunkót, 700-ért. Nem tudjuk használni, múltkor rádűlt gyönyörű lópokrócomra, amivel a festőasztalomat szentségimádásra letakarjuk. Minap veszem a reggeli két zsömlémet, a kassza mellett mit látok: tisztességes fehér kocsigyertyák. Emlékszem, még meg is saccoltam az árukat, 40-50 forintot gondoltam. Négy forint. Kérem az összeset. 28 darab. Megvan karácsonyra, januárban!

 

Ismered, az ember lekapcsolja a villanyt, s akkor veszi észre, mennyire búgott a fénycsőarmatúra. Így voltam a műtermemmel. Hajdan mindig ünnep volt átrendezni, aztán lassan kikopott ez az öröm, 24 év alatt beállt optimálisra, persze követve a változó igényeket. Legutóbb az állandóan üzemkész kompjuter helyigénye, a printerrel. Szóval alig változtatható, ami van, és -valami nem ízlett. Nem éreztem jól magam benne, de nem vettem észre. Persze deine sorge möcht' ich haben -luxusbaj- , Jelenits atya valahol Kierkegaard kapcsán írja, hogy a képzelt baj is fáj, tiszteljük. Volt egy kétméteres asztalom a szoba közepén tranzit-rakodónak. Most ez a műteremablak alá került, életre keltve az ablak vidékét. Minden bútor fal mellett, a tér tiszta és üres. Állítom, jobban érzem magam tavaly ősszel-télen, ha erre akkor rájövök.

 

Jelentkezett egy gyűjtőm, múltkor meglátta egy hazakerült régi munkámat, megvenné. Hanyatt estem, mert a rossz üzletmenetről panaszkodik, és őszig nekem el van adósodva havi 50 ezerrel, két képet és egy pasztellt vett mostanában. Kértem tőle egy nap gondolkodási időt, ugyanis a képet inkább múzeumnak szántam. Itt fentebb olvastad, most áll majd össze a Kortárs Múzeum, talán egy éven belül. Ha netán nekem itthonról kellene valamit előkaparni... alig van valami. Igaz, 25 képem Szlovákiában kiállításon, az hazajön nemsokára... Viszont, ha nem is tart el, de havi 50 a szükséges pénznek mégis a nagyobbik fele. A múlt havi fűtésszámla 20 ezer volt... Este telefonáltam neki, hogy oké. Ez is havi részletekben majd, ősztől.

 

Evvel a szlovák kiállítással volt cirkusz. Valaki helyett kellett beugranom, szívességet tettem. Az idelátogató igazgatót láthatóan egyetlen dolog érdekelte, aláíratott 10 példányban velem egy nyilatkozatot, hogy a képek biztosításáról lemondok. Megtettem. Merthogy az nagy pénz, s a képek úgyis a Külügy diplomáciai futárkocsijával mennek, a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet szervezi az egészet. Jó. Aztán szólt Szüts, hogy te marha, és ha fölborul a kamion? Észbekapva, faxon kérem egy nyilatkozatot a múzeum igazgatótól, hogy a képekért háztól-házig teljes anyagi felelősséget vállal. Ezt fogcsikorgatva meg is tette, de mellette küldtek egy újabb aláírandó nyilatkozatot, hogy vállalom, a szállítás az én anyagi kockázatomra történik. Szüts erre azt mondja, te marha, ha a kocsi Budakeszinél leég, a dunaszerdahelyi múzeum átküld neked néhány milliót? Ezek után fax válaszom, hogy a két papírjuk között joghézag van, a szlovák múzeum nincs jogi kapcsolatban a külügy kocsijával, s ennek következtében a kiállítást sajnos lemondom. Fél óra múlva már a biztosítást intéző pesti hivatalnok hívott, hogy mikor jöhet. Ennyi idő alatt elintézték. Szüts mondja, látod, marha, ezt mindig megpróbálják eljátszani. Egy autóbusznyi festővel utaztunk ki a megnyitóra, volt ott valami ülés is, velem egy napon. Néhányan berúgva szálltak be a buszba, hazafelé. Ez mindig így van.

 

Múltkor elküldtem neked nyílt levelemet Makoveczhez a Népszabadságban, ha jól emlékszem. 1000 ember előtt harsogta, hogy "verőlegény gyerekével nem fogok kezet". Azt írtam neki, hogy ennek a mondatnak Európában nincs helye. Na, kaptam néhány kemény telefont. Az utolsó egy magát hívőnek és érettségizettnek mondó, nem kulturálatlanul fogalmazó középkorú asszony volt. Hogy én merem támadni a Makoveczet, aki kedvéért sok ezer ember bármikor fölkerekednék, ezt a szent embert, aki meg akarja tisztítani a magyarságot ezektől a rohadt zsidóktól, és hogy ő imádkozni fog, hogy öljék meg a gyerekemet, és majd megnézi, akkor hogy gyakorlom a megbocsátást.

Kata szerint el kellene ezt mesélni Makovecznek, látod ide vezet...

 

Mikivel januárban igazi bálban voltunk. Életünkben először. Megjelenés az eseményhez méltó öltözetben... Az Országos Széchényi Könyvtár és a Hadtörténeti Múzeum tisztelettel meghívja Önt...A bál fővédnöke Göncz Árpádné, az államelnök neje, Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke, védnök még Keleti György honvédelmi miniszter... Az árva gyerekek javára meg a könyvtár megmentése... A klubban egy reggel átszól vetkőzés közben az igazgató, te Deske, nem adnál egy rajzot a tombolára, te lennél a fődíj. Mondom nem, s elmagyarázom évek alatt kikínlódott véleményemet a potya képekről, ahol a mű senkit nem érdekel, az csak máz a kunyorálást elfedendő. Sugallja, a mű nem érték, hisz a művésztől ingyen lehet szerezni. Mondom neki, miért nem ajánlják föl a könyvtárosok félhavi fizetésüket erre a célra? Nekem ez a kenyerem. De az ember nem következetes. Másnap szóba került, legyintettem, nevettem, adtam. Innét a két tiszteletjegy. Nyitópalotást a Honvéd Művészegyüttes kosztümben, részlet Erkel Hunyadi László.., Strauss Denevér, Liszt Magyar Rapszódia..., aztán két zenekar, újratervezett, a régvoltra emlékeztető valóban elegáns tiszti uniformisok, frakk, nagyestélyi, diplomaták. Kissé alulöltöztem ehhez, Miklós zakója alá Kata selyemmellényét is fölvette, jól áll neki. (Olyan magas, mint az anyja). A Gundel hidegtál nekünk is járt. Sok látnivaló volt, egy báltörténeti kiállítás is: táncrendek, selyemcipellők, monoklik. Alvásidőmhöz igazodva indultam volna, Miki toleráns úri modorával kikönyörgött még egy fél órát. Aznap kezdődött újabb háromhetes tavaszi influenzám.

 

Írtam-e már, hogy lett egy házipüspökünk?! Emlékszel Antal atyára, veledkorú srác volt, a Fiorettit is meglátogatta egyszer, innét, a Ferencesektől. Kiküldték öt-hat éve Kárpátaljára, hárman elkezdtek ott ferenceskedni, szolgálni. Most a pápa személyesen szentelte. Ukrajnából Rómába utaztában egy hajnali misét itt mondott, megígértem neki, hogy fölvesszük állandó közbenjártjaink listájára. Te is beszállhatsz.

 

Kezd ez a levél túl hosszú lenni, (elég pontosan heti egy oldal gondolatom van) akkor távirati stílusban néhány alapinformáció:

-A katonai műhold 0,002 Celsius hőkülönbséget érzékel a Föld felszínén. Egy harckocsi helye, ami egy órája elment, még kirajzolódik a felvételen.

-Katonai autóba beépítenek öklömnyi térképkövető dobozt. Több kilométerre pár centis pontossággal eltalál.

-Mi az, ha földobják kisgyerek, leesik: semmi. Pistike megfogta az Isten lábát.

-Halló, az üzenetrögzitő elromlott, itt a vasaló beszél...

-amerikai klubokból ízelítő:

-a Mindent Halogatók Klubja. 83-as évkönyvük most jelent meg. Félmillió leendő tag még gondolkodik. Tiltakozójegyzékük, Anglia miért támadta meg őket 1819-ben...

-a Középszerűek Klubja. Példaképük egy teljesen jelentéktelen államelnök a múlt századból

-a Mindenekelőtt a Biztonság Klub. Követelik, hogy a repülők a földön guruljanak. Vagy, egyszerre csak egy legyen fönt, és az utasok pucéran, hogy fegyvert ne tudjon valaki eldugni...

-a Hivatásos Bürokraták Klubja. Semmire nem hajlandók igen-nemmel felelni.

 

És még egy mondat, januárban találtam ki:AZ ERDŐ SZAKRÁLIS TÉR

 

Állítólag Nemes Nagy Ágnes igen nagy költő, kéne olvasni. Nem ismerem. Összes verseit még ő válogatta össze, a Föld emlékei, és van egy összegyűjtött esszékötete is, a Magasság vágya. És egy nagyszerű verselemzés kötete (nem csak) diákoknak: Szőke bikkfák(?). Na, majd. Ölelem a rokonomat. Is.

Szia.

 

 

 

96.március 14. kezd                            J-38                  C.4653

 

Szia J!

 

Szüts nevetve mondja, szoktuk emlegetni, sokba van nekünk, hogy te annyira ragaszkodsz szegénységedhez.

 

Van-e ok ijedelemre, élősködöm-e?

1. Ritkán kérek és mértékkel. Eddig rendben.

2. Barátaim közül Miklós ad sokszor, szívből.

3. Hanem gyakran hencegek szegénységemmel. Ez provokáció.

4. Csakugyan, kissé barátaim árnyékában merem ezt a bizonytalan életformát élni.

 

Mi a teendő?

Alig valami. Nem nyafogni, hencegni. Hozzátenni: elégedett vagyok. Életformám árát vállalom.

 

április 24.

 

Locsogás nem folytatódik. Megjött leveled, vársz választ. Természetesesen örömmel látnánk titeket. Nem síró gyerekeket se hagyjatok ránk, elfértek ti is bőven.

Még annyit: egyelőre semmi remény, hogy ki tudnánk utazni hozzátok. Nem tudom, nem lenne-e helyesebb (távrészvételünkkel) a keresztelést nem halasztani tovább?!

Akartam volna neked levelet írni, igazit, de Kecskemét egy hónapja eszméletlen mennyiségű munka volt, gondolatok nélkül. Múlt héten meg baráti szívességek révén egy hét New Yorkminden múzeumában, reggeltől estig, ájulásig. Most lettem volna lassan majd írós állapotban.

 

sziasztok.

 

 

96.5.20-21.                                 J-39           C.4693

 

Szia J!

 

Mamád kiszivárogtatta, hogy 80 kiló voltál, nem is tudom írjak-e neked ilyen körülmények között.

A másik, ami köti kezem, bárhogy szépítjük, alig volt gondolatom az elmúlt időszakban, külső és belső rohangászások, -látom, dossziéd csaknem üres. Meglátjuk, mi lyön össze.

 

Bár téged nem érint a dolog, itthon mégis újság, hogy év eleje óta bemész a bótba, és lehet dollár venni. Elég ha bemondod(!) az útleveled számát, arra már adnak. Rögtön be is írtam a tárcámba, hátha rámjön, útközben. Múlt héten uszodából haza be is mentem a Ferences templomhoz közeli Keravillba, ami azóta videofilm kölcsönző lett, majd éxerbolt, most a fele már a Mezőbank, hogy adjanak forintot száz féltveőrzött dolláromért. Mert annyira semmi pénzem, viszont háromnegyedkész képeimhez nagyon kellene már keretet csinálni. Szó nélkül adtak, ugyanitt tavaly a pénztárosnak még be kellett diktálnom, hogy nevem Marx Károly és a Lenin út 1-ben lakom. A pénztárosnő fölvont szemöldökkel rákérdezett, jé, Magyarországon van még Lenin út?! Nincs, feleltem szerényen mosolyogva.

 

Lesz keret, jó sok munka, de lesz. Miklós is megoldotta a magáét, a maga módján. Látott Bécsben a Giacometti kiállításon egy elegáns típust, lerajzolta. Itthon egy autó áráért rendelt 50-et. Nem irígylem, nekem nem is lenne jó, de az ő képeihez tényleg szépek.

 

Hát igen, a boltok jönnek és mennek. Kápitalizmus. Csak itt a bank környékén: lett egy kompjuterbolt. Reggelente vágyódva néztem a kirakatban a Panasonic telefonos fax óriásdobozát. Aztán kaptam egyet, akkor kisebb dobozokat kezdtem vágyódva nézni. Vettem ott egyszer 10 floppit. (A kompjuter tartalék-memóriatárolója. Bocs, nem tudom, mennyire tudsz mai magyarul.) Szóval például az egész C. Napló könyvem egy 3 mm vastag, 9 centis mágneslemezen, két perc alatt átmásolható. Két ilyen lemezen van ötkötetnyi opuszjegyzékem másolata is, tűz, betörés, műszaki hiba ellen, négy példányban. Egy sorozatot egy barátnőmnél is tartok. Meglátogatva, mindig frissre cserélem. Ehhez tartozó floppitartómon ötforintosnyi piros pötty is van, hasonlóan képeimről őrzött diatartó ládán. A berni Klee múzeum grafika raktárában láttam ilyet, három mappán. Családom is tudja, hogy ezeket kell először menteni tűz esetén. Nálunk minden világos. Hogy halálomkor szakmai dokumentációmat hova kell vinni, ki van rajzszögelve a falra.

 

Ebből a boltból most tornacsukabolt lett. Ma reggel újra megnéztem, hüledezni akartam. Igen. A legdrágább: 24 ezer forint. Azt hiszem, 15 körül van a hivatalos létminimum.

 

Mellette volt egy hatalmas álmos bizományi. A kirakatban főleg textiltekercsekkel. Egyszer egy baromi rossz cipőt is vettem ott. Két év múlva, még egyet, ugyanolyat. De ez már nagyon régen volt. Aztán bezárták a boltot. A havi "II. kerületi polgár"-ban (ingyenes, bedobják) olvastam, hogy a kerületi Tanács, pardon, Önkormányzat valamelyik hivatalát akarja idetelepíteni. Marha egy ötlet volt. Állt a helység használaton kívül, egy hétig, két hétig, amikor új magyar szokás szerint kirakatüvegét kezdték ellepni a plakátok. Judó oktatás, Lila Maca áriaestje, angol stúdió, Megnyílt a PECSA (Petőfi Csarnok, ifjúsági központ). Amikor a plakátok elérték egymáson a centis vastagságot, kezdődhetett a mekkorát bírok egyszerre letépni- játék. Másnapra újak a helyébe, rendszerint tízesével, sorozatban. A bolt ilyenformán évekre eltűnt. Két hete váratlanul, igaz, pár napig beteg voltam, vakító tiszta az üvege. Bévül fénycsöveket cserélnek. (Szombat reggel, uszodaidőben. Hétvége, szabadidő a munkások egy részének teljesen megszűnt). No, a kirakatban most faburkolat, -bronzkelyhek, porcelán Ludas Matyik, bársony redőzött drapérián. Nem is csak pocsék festmények. Gyakran lelassítok a bolt előtt.

 

Mellette megintcsak két új bolt. Az egyik amerikai, nem is értem, mit árulnak. A kirakatban: műgyümölcsök, búzakéve és lavórtartó állvány, kovácsoltvasból. A másik úgy hirdeti magát, hogy az ország legnagyobb gyapjúválasztéka. Magyarországon most mindent el lehet adni, ha az van ráírva, hogy biotermék. Itt biológiailag igazi lepedő meg matrac van, ez utóbbi a kirakatban is, kettévágva, belelátni, hogy mennyire bio. Kókuszmicsoda a bele, meg igazi, (- és nem mű) gumi. Meg szőr.

 

Nagyon szeretem ezt a Lukácsból hazafelé-sétát, minden nap, 7.50-kor. Még minden zárva. Böjti napon nem nézem meg a cukrászda hűtött kirakatát: dobos torta, dobos rolád, valami amorf habos, -nagyon jó lehet- okker és fehér. A szintén amerikai(!) papírbolt kirakatában múltkor egy csodálatos emeletes fadoboz, vörösre lakkozva, benne 80! szines ceruza. Ilyet még nem is láttam. Rögtön hívtam Vojnichot, nem akarja-e megvenni a férjének. Az árat hallva fölsikoltott. Eltűnődtem, fordulhat-e úgyéletem, hogy szinesceruza rajzokkal százezreket keresek. Egy sarokkal arrébb már eszembe jutott, hogy a színeket sajnos lehet keverni is...

10 éve volt egy pillanat az életemben, amikor módomban lett volna emeletes redőnyös tolltartót szerezni. Talán a Fény utcai piacon.

 

A szomszédos csirkehús bolt viszont gyönyörű. Egyetlen hosszú acél-üveg hűtött pultsor, s mint Barcelonában, - művészi rendben a végtagok, fajtánként. A Kata tud egy igazi jó halboltot is. Ott az eladók is kedvesek, szerinte. A könyvpavilon bezárt, a helységet, állítólag gyógynövények számára, újrapolcozták, mázolták hibátlan fehérre, most úgy áll, üresen, éve már. A bár, két házzal arrébb, galériát és lila csigalépcsőt kapott. Már csempézték, mikor hirtelen leállt az építkezés, kirakatát azóta ellepték a plakátok. Manhattan és Bronx, keveredve.

 

Igen, igen megjártam Ámerikát is. Ezúttal újra vezettem naplót, hogy mit láttam. Sok nyafogások, kell-e nekem ez az út egyáltalán, miközben gőzerővel szerveztem. Nehezen jött össze az ingyenjegy. Koszt- szállásom eleve volt. György Petiék Heller Ágnes filozófus lakását kapták kölcsön, Manhattan, Central Park nyugati oldalán, középtájon. Metróval onnét reggelente az összes múzeumokba. Hogy bírtam egyvégtében napi 8, sőt 10 órát gyalogolni? Hihetetlen kincsek. Itthon utána egy hétig hulla. Van egy múzeumuk Angyalföldön; a négernegyedben. Brooklyn múzeum. Oda senki nem megy ki, csak akinek megsúgták. Öt emelet, csoda. Asszír, egyiptomi anyag, gazdagabb, mint Középeurópában bármi. Egy emeletnyi régi farmerszoba. Néztem az alaprajzon, mi az a furcsa csámpás téglaforma a negyedik emeleten, amihez a folyosók is igazodnak, hát egy teljes faház, zsindellyel, bútorokkal, a préri közepéből, többszáz éves. Egy emelettel lejjebb (följebb?) zománcberakásos fényképezőgép, és zöld műanyag felhőkarcolóformájú asztali rádió. Egyébként gyönyörű.

 

A Metropolitan Múzeumban Balthus fésülködő nőjét hatszor megnéztem. A kandallón lévő kis kék kancsó, mellette a tükörkeret, okker - ez miatt mentem New Yorkba. Mondd meg, miről beszél két ennyire megtalált színfolt, a kép közepe táján? Istenről beszél, ilyen egyszerűen? Nem lehetne kicsit konkrétabban megfogalmazni? Az édenkert? Aláhúzza az akt lágy líraiságát? Margitsziget a benzingőzős város közepén? A köznapi tagadása? A néger teremőr nem engedte a széket eléhúzni, így törökülésben.

 

Gyönyörűséges képeket láttam megint. Találtam egy olyan korai Bonnard-t a Brooklynban, hogy erre lemondtam vágyamról, miszerint egy másik Bonnard miatt át kellene ugrani Wasingtonba. (Kitelt volna a nálam lévő pénzből, de nagyon spóroltam). Láttam valami egészen újat: Delvaux, 1960-ból. Nem az én világom (én egész életemben a Klee: Todesengeljét akarnám újra festeni) de hallom, és élvezem.

 

Amerikában fotóztam is, ezúttal. Opuszozás kapcsán fölbolydult bennem újra ez az egész dolog. Nem egyértelmű a vonzása, - zavar hogy sunyin csúszkál a téma a tartalom fölött, - az elsődleges beletenyerel a lényegi információba. Robert Doisneau francia fotós (1912-94) is ezt firtatja: "A szenzáció gyakran a tehetetlenség bevallása, mint az egzotikum kérdése... mert vannak napok, amikor a platánfák csodálatosak." Meg azt is mondja: A legkegyetlenebb képeket általában lányok készítik, hogy megerősítsék magukat...

New York. Gondoltam: utijegyzetek. Kaptam egy Nikon F3 gépet Pétertől, vettem

        

         három tekercs filmet                 15 dollárért

         katalógus a családnak               14

         metrójegy                       21

         egyéb                                      9

         össz:                              59 dollár, ennyit költöttem,

 

szóval három tekercs. A gép méri a fényt, tehát felvételt elrontani nem lehet. Lelkiismeretességből géppapír méretre! itthon lenagyítottam mind a 100-at. Hetet tartottam meg, nem voltam túl szigorú. Egy jó kép készült, a Broadway és a Times Square sarkán.

 

Tegnap társaságban egy szentendrei faház kertjében, húst is sütöttek, ez rendszerint elkerülheteten. Mondom Katának, nem tudna egy gombostűt adni? Kérdi, mire kell, mert ő evvel a húsdarabokat szokta a foga közül kipiszkálni. Mondom, gombás a lábam, viszket, egy hólyagot akarnék fölszúrni. Nem adta. Viszont az ingemet, mire éppen kezdem megszokni, mindig kidobja a szennyesbe. Csak a zsebkendőmet nem engedem. Lila. Képportörlésre kell.

 

Sokat lehetne mesélni. Megnéztem a New York City múzeumot is, mit mondanak magukról. Tudod, ezeknek mindig kisebbségi érzésük van Európával szemben. Nem csoda. Hát itt aztán volt Broadway szinháztörténet, tűzoltás történeti kiállítás - ebben profik- valami kiállítás réztáblákkal, amiken aláírások, gravírozva, az ír származású hírességek szerették rajta a Várost.

 

A Guggenheim múzeum, stb, stb. Tömény hét volt. Vittem magammal egy csodaigazolványt, amivel minden múzeumba, ingyen.. a fényképemet én ragasztottam bele....

 

Kölcsönkaptam a klubomban Flóra hiteles beszámolóját József Attiláról. Talán 76-ban adták ki. Hogy kénytelen tisztázni a dolgokat, ennyi év után, kedve ellenére, férje (Illyés Gyula, boldog házasság, a versekből is tudom) még ma is kap névtelen leveleket. Hogy elcsapta a nőt Attila kezéről, és hogy gyilkosa.

Közöl vagy 30 levelet, amiből kiderül, hogy ő csak nagyon távolról. Kata szerint világos, hogy csak szánalomból, nem szerelemmel. Okos, művelt. Sajnos rettenetesen szép, fotó van. A nagyhírű Szondi Lipót pszihológus tanársegédje már fiatalon, laboratóriumában dolgozik, mellesleg időnként tolmács, tanít, pénzt keres. A könyvben végig tárgyszerű, figyelmes, tartózkodó. Egy helyen izzik föl, hitelesen. Említi Judit (J.A. előző szerelme) könyvét, ahol egy találkozásuk leírva, miszerint Flóra kopott, szegényesruhás, svájcisapkás... Nos, itt következik egy feszes, pontos leírás a harminc év előtti, akkori ruhájáról, szabás, milyen színek. Hogy angol anyag. És nem kopott.

 

Volt egy néhánynapos keserves dilemmám. Idejött egy milliomosnő, dr. Körmendi, a legdrágább pesti galéria tulajdonosa, hogy ő szereti a képeimet, és forgalmazna. Egyszer már akart nekem kiállítást csinálni, de képet kért volna cserébe. Most kibérelte a Vörösmarty téren a Csontváry-galériát, és elit csapatot remél oda szervezni. Igenám, de 300 ezer értékű képeimet 195 ezerért adná, s abból -adózva- én 65 öt kapnék. Ha öt képemet eladta, emelné az áraimat. Rettenetes keserves egy ilyen döntést megszülnöm. Napokig mindenkivel erről beszéltem, a klubban is. A nyugdíjas alezredes, a húsipari gépészmérnök. (Ő mondta a legjobbat.) Fiorettiben imát kértem. Ugyanis csakugyan új stratégiát kell kidolgoznom, egyre nehezebben élek meg, s a tavalyi tanítási kísérlet után egyre világosabb, lehetőleg semmi egyebet nem szeretnék csinálni, mint festeni. 1977 óta megélek a képeimből. De ha leáraznak, az ettől a perctől teljes frontvonalon érvényes. És még valami. Az ottani eddigi eladások -tudom- főleg külföldre. Egy hét gondolkodási időt kértem. Aztán lemondtam. Mire ő három ponton engedett. A legfőbb: két képemet beáldozom az üzlet beindítására, s utána már 300 ezerért árul. Mondtam, küldheti a teherautót.

Minden képemhez egy levelet mellékeltem, várj, legegyszerűbb, ha a ide másolom, a tágas sorközöket kissé zanzásítva:

 

96.5.        MARHAPASSZUS     */ATVETEL3                                C.4688

 

művész példánya(üzletben marad)

----------------------------

vevő példánya(átadandó)             

 

Vásárlási feltételként vállalom, hogy Váli Dezső

............................................................. művét kiállításaira kölcsönadom. Cím vagy tulajdonosváltozásról értesítem.

NÉV:                   ..................................................

LAKCÍM:  ............................................................

TELEFON:         ....................

dátum:        .....................

 

...............................................

         /aláírás/

 

Én pedig ígérem, minden kiállításomról, bemutatómról értesítem.

Szívélyes üdvözlettel:                 

 

A tízből hat kép papírjára pedig egy sárga vinyettát ragasztottam:

 

a kép 1997, Ernst múzeumban szerepelni fog, nem adható el külföldre.

 

Csütörtökön jön a kocsi a képekért. Gazdag leszek. Bár Robi barátom szerint ennek kivédésére nagyon gondosan kidolgozott életstratégiám van.

 

Jajj, nyomasztott már ez az elmaradt levél. Most, félbetegen végre elkezdtem a délelőtt közepén, mindjárt kettő, fekvés ideje. Kata palacsintát süt.

 

Megizzadtam, későn ébredtem, ˝ 6, kapar a torkom. Meg ne kapd. Jó lenne ágyban maradni. Csak anyácskám bakonyi lakát kirabolták a télen, új kerti székeket kellett venni. Most viszem ki neki a Déli pályaudvarra, onnét viszonylag olcsón házhoz szállítja majd a MÁV. Nagyon terheli őket a magyar vasút leépítése, az ember nem is gondolná, milyen következményekkel jár. Megszüntették a közvetlen vonatot Pestre. De anyácskám már nem bír a csomagokkal átszállni, néhány kilóval sem.

 

Minap vendégségben, beszélek róla, váratlanul házigazdám leemel a polcról egy kötetet, na nézzük, ebben benne lesz. Másodszor olvastam róla, most Németh Lászlónál. Hogy volt egy Szabó Lőrinc válogatott versek kiadás, 47 körül, s abba Illyés Gyula egy legendás tanulmányt írt, olyan gyönyörűt, amit költőkről csak haláluk után szoktak. Sok éve olvastam Dérynél? Bernáth Aurélnál? egy anekdotát erről, akkor éppen el voltak hidegülve egymástól, mármint Szabó és Illyés, hogy Szabó könnyezve olvasta stb. Most egyszerre három ágon futott elém a téma. Németh esszé Szabó halála alkalmából fölhívta a figyelmemet rá, szerinte Arany után az öt legjobb között van. Az összes költeményei kézközelben ágyamnál, kikészítve. A Tücsöklakodalom nagyságát egyszerűsége nekem még takarja. S a harmadik: Illyéstől én most mindent, mohón. Kivéve drámáit, mondják nagyon rosszak, egyet ismerek. Az amerikai kilenc órás repülőútra a Hunok Párizsban-t vittem. Tegnap reggel tettem ki félig olvasottan, kedvetlenül, egy kuka tetejére.

Van ebben az Illyés esszé kötetben egy szellemes eszmefuttatás a pesszimista versről. Hogy az önmagát cáfoló állítás. Mert aki jajgat, az javulást vár, és a jó felé mutat. És egyébként se azonosítsuk a költő világképét egy versével, avval a délutánjával azonosítsuk. Mert meg lehetne ugyan a versben magyarázni, hogy mindez mikorra és mire vonatkozik, de akkor azt úgy hívnák, tanköltemény. Jó, nem?

 

Németh László esszéket továbbra is. Rettenetesen nagyvonalúan, áttekintően gondolkozik. Nyafogása fölött átnézek.

 

Voltam látogatóban Fannynál. 84 éves, fürge, pici, vidám. És Fanny várna szőkén a rőt sövény előtt... Ugyanabban a lakásban, azóta is, a Pozsonyi út elején, A falakon barátok festményei, Dési-Huber, Egry. Radnóti fotók, portrék. Az özvegy semmi társadalmi nyilvánosságot nem vállal, rejtetten él, 50 éve. Kérdi: kér egy kávét? S. Nagy is ott volt. Mondom nem. Miért nem? Mert akkor állandóan ihatnék. Épp egy könyvcsomagot kapott, öt példány Radnóti válogatott, Amerikából. Mondják, a legjobb fordítóval. Shoot at(?) neck - olvassa S. Nagy, viszolyogva. Egy vers lefordíthatatlan. Hogy jön ez ahhoz, hogy tarkólövés?!

Harmincas évek bútorzata, az egyetlen, habár Dunára néző szobácskához a hatvanas években hozzávásárolt még egyet, egybenyílnak. Könyvek, terítők, öregség. A daklikutya is 15 éves, kosarából kéri a kockacukrot. S. Nagy kamaszkora óta följár ide, amióta szerelmes lett Radnótiba, és az első estjét megszervezte. Most hetente Pátyra viszi Fifit (Fannyt) akupunkturára, kocsijával. A télen nem kísérte el Ausztráliába, -rokonok élnek ott- mert kutyáját nem tudta kire hagyni. Azóta megdöglött. Ő úgy mondja, meghalt.

Megkérdezhettem volna, hova tetszettek járni, együtt, Radnótival?

 

A lépcsőházi gondolatok. Múlt héten eszembe jutott, de marha vagyok, megnézhettem volna a legénységi szállást. 81-ben, Norvégiában, háromnapos hajút észak felé, a stewardess félénken bekopogott első osztályú, tehát egyszemélyes kabinomba, hogy náluk van a konyhán egy magyar asszonyka, hét éve, azóta nem találkozott magyarral, fölhozhatná-e?! Elbeszélgettünk, aztán népdalokat furulyáztam neki. Mivel kezdetben hányós volt a tengeren, nem engedték utasokat kiszolgálni, a konyhán ragadt. Egyedül él, nyugdíjas korára majd hazaköltözik, Dorogra. Volvóját hazaviszi, otthon a pénzéből jobban kijön. Néhány év még.

 

Ez is egy élet. Egy ilyen hajóút Bergenből Nordkappig és vissza: 12 nap. Élettered a konyha, a kajütöd, és bizonyára van valami TV-néző, - társalgóféle. Ha messzire akarsz nézni, a kerek hajóablak. Olykor távoli hófedte szirtek, szigetcsoportok. A hajó, amíg lehet, védett fjordok között halad. A nyílt tenger háborgását - a hajóorvossal társalogtam - egy hónap alatt lehet megszokni. Megszokták.

 

Megszokták? - Meg tudtad te szokni - (volt benne részed) - a kapát? Emlékszel? Emlékezz apádra! mit szokott ő meg? A halált! Sorsa derekán mit szokik meg mind-mind - (hisz tudod) - a szegény?

Kinlódva jártam föl-alá már

a hajó lüktető födélzetén.

- Bolond vagy - sziszegtem magamban.

- Áruló! az vagy, semmi más!

csattan egy másik hang szivemben

s tagolta egyre rá a dohogás.

- Áruló! Hazug! Nyomorult vagy!

Lapuló bérenc!... - Ha megint

alul kerülnél, a fűtőkhöz :

megszoknád azt a fojtást, azt a kínt?...

 

... tudassék be Illyésnek, hogy ezeket a sorokat leírta magáról. Időnként rémültem nézem a koszos, sebes, rongyokra vackolt, fekvő, vagy guggoló koldusokat. Hátukon házuk: -iszonyatos, öreg nejlonszatyrok kenyérdarabokkal, kukából halászott, tán még valakinek eladható valamikkel. Budapest főpolgármestere vitatkozik most a sajtón keresztül Katona Tamás történésszel, aki az előző kormányban nagy ember volt, most az első kerület polgármestere, -hogyan engedheti meg, hogy a Battyányi teret ellepik a pokrócról áruló koldusok. Katona visszaüzen, hogy a szegénységet nem ő okozta. És ezek az emberek is élni akarnak. A parkból egyébként - megállapodva a koldusokkal - áttelepítette az árusítóhelyet a part fölötti kőpárkányhoz, a járdára. Evvel annak egy harmadik funkciója is létrejött, néhány éve deklaráltam bicikliúttá is vált, sárga olajfestett piktogramok jelzik. Egyszer egy biciklista jól fel is döntött.

 

A minap leparkoltam e zsibvásár közelében, porszívónk feje szétmállott, egy 50 forintos alkatrész miatt kell majd hamarosan kidobni, pedig nincs pénz másikra. Végignéztem a választékot. Elektromos alkatrészek, kopott könyvek, amik nem kellenek az antikváriusnak se, ruhák, cipők, lakberendezési hulladékok, vagy negyven pokrócon egymás mellett. Battyányi tér. Most valakinek megint megfordult fejében, hogy a közlekedési csomópont átszervezésével Buda egyik legszebb terévé válhatna, újra. Mögötte az édes Duna. Egyik reggel jártam a Margit-szigeten is, mintegy próbajárat is volt -esetleges vénségemre tartogatom- kora tavaszi nap, gyönyörű reggel, hatalmas fák, pázsit, hajnali versenyzők hazafelé a Sportuszodából. Kertészek. Vittem az állatparkba lakásunkat kinőtt kedves kiskacsánkat, aki lehet, hogy liba volt. Ezek a búcsúzással összefüggő feladatok mindig rám maradnak.

 

Meglesz valahára a magyar Kortárs Művészeti Múzeum. A miniszternek súgtak, találtak egy lehetőséget, hogy nem kell se új épület, se pénz, se új igazgató, semmi. Átszervezéssel. Racionális. Csak némely valószínűsíthető hibákkal, amikbe most megpróbálunk Szüts-csel belebeszélni. Ennek kapcsán múltkor reggel a bőrtarisznyámban a következők:

 

-feljegyzés Magyar Bálintnak (a kult. miniszter)

-javítandó cipő, hogy hazafelé az uszodából

-fürdőruha

-zsolozsmáskönyv

-oltáriszentség (szerda reggelente hozom)

 

 

Írtam e múzeum ügyében végül az Élet és Irodalomba egy aggódó cikket, (a Népszabadság nem hozta le "az én érdekemben") Szütsöt kivéve mindenki nagyon helyteleníti. Nagyon figyelek, igyekszem, de nem tudok egyetérteni velük.

 

Essék szó erről is: lett idén már néhány jó kép. A magyar olajfesték legjobban vérrel hígítható, ezért reggelente munkakezdéskor a csuklómon az ütőeret zsilettpengével.

Már a legtöbb kecskeméti képet átfestettem, itthon. Most keretezni kéne, hogy lássam a keret színeivel együtt, a befejezéshez. Ez is meglesz, előtte -úgy tűnik- még néhány arcüreges nap, addig csak nézem őket.

Csináltam egy marha, fölösleges statisztikát, bár olykor kérdezik. A summáját ide:

 

művem hány helyen: 409

kép+rajz kint/ darab:889

kép össz készült:1004, megmaradt:545

 

olajkép/ éves átlag:(a tanulóéveket nem számítva)

megfestve:36,8 db

megtartott:20,2 db

Mit írjak még neked, hogy meglegyen a nyolc oldal?! Bár jól esik locsognom veled. Második napja, félbeteg, minden egyébhez fáradt lennék. Kata mondta reggel, hogy lámpázzak. Mármint infra, az arcüregemet.

 

Azt mondja Németh László: az ünnepléseket nem helyeslem. Az író homályból fejti ki hatalmát...

Várj, ha megtalálom, még ideírok valamit tőle. Megvan. Utolsó széttekintés, esszékötet, 343 oldal:

 

Ma órjási divatja van a hangversenyre járásnak. De mit gondolnak ezek a fiatalok, mialatt lelküket mint valami lábfürdőbe a zenébe lógatják? Érzik-e, hogy Mozart, Beethoven zenéje nem valami hamis menyország, amelybe egy-két órára átrándulnak, hanem tisztább, magasabb érzések hívása, amely felé mindenkinek módja van: nemcsak hallásával, de az életével is elindulni. A finom nem gyenge: a magasabb rendű nem irreális...

 

Ismered Schubert Adagio Esz dúr, D 897, "Notturno"ját? Biztosan. Nekem most végtelenítve fut a magnón, Szüts fölvette. Megszerettem. Egyéb kultúrcsemege: mindjárt dél, s ilyenkor a Kossuth rádióban minden nap fél órát Básti Juli fölolvas özv. Vajda Jánosné önéletírásából: "Egy sokat emlegetett hazasság meztelen igazsága" 12-ik részlet, ma délelőtt. Talán 1870- ben volt az esküvőjük. Az 53 éves nagy ember, a költő, s meghódítja a zárdából épp hazaengedett 19 éves szűzecskét. Erre vigyázz ezentúl. A zseni nem jó parti. A beprogramozott tragédia. Szörnyűségek. Vajda hamarosan kettétörte botját a fején. Amit az asszonyka bársonyba csomagolva őrzött élete végén is.

 

Végső intések. Kata nyomatékosította, írjam le: bármikor, akárhány gyerek lesz is addigra, szállhattok nálunk. Mi mindig örülni fogunk.

 

Kifogytam a szavakból, tényleg - álmos vagyok, éhes, pisilnem is kellene. Most becsengetett egy vándorköszörűs, cigány. Hogy nagyon rendesen megcsinálja, és számlát is ad. Van egy nagy finn, narancssárga nyelű Fiskars ollóm, festőrongyokat darabolok vele alkalmas méretűre, - avval festek, ujjhegyre csavarva.Ezt a múltkor megélezte, elég rosszul. Erre most nem hivatkoztam. Meg kéne szerezni ezt a Vajdáné könyvet. Bár mit kínozzam magam.

Népes családodat is.

 

 

96.6.26.                                                  J-40                                

 

Szia J!

 

Leveled vettük, a fotókat is. Lányod nagylány. A kicsik valószínűen gyönyörűek. (Kata lelkes, én fiúkat három éves kor fölött...)

 

Galambom, ha nekünk pénzünk lenne, elsősorban porszívót vennénk, mert szétmállott, illetve elsősorban adósságainkat fizetnénk ki. Amúgy is, busz: 24 óra, - na, ezt inkább nem, ehhez én öreg,- autóval is egy nap. Nyáron nyilván nem lesz semmi jövedelmem. Satöbbi, ahogy Déry Tibor mondaná. Persze, jó lett volna szót váltani, utazni (bár?), -téged látni. (Mint közismert, visszafogytál.)

 

A keresztelői ajándék kérdése. Gondolkoztam egy szép Herendi porcelán Ludas Matyin. Olyan hazafias -népies. De drága. Viszont leírom neked a teljes búcsú elvégzésének szabályait, hasznotokra válhat. Lásd alant.

 

Tűnődünk, valahogy Zsófi nem tudna-é képviselni minket, ő tudna busszal, tán kapna is néhány nap szabadságot. Bár, ha édesanyád is ott van épp, nem ideális időpont. Zsófira ráférne egy bennetek merítkezés. Minden haver most kezdi az egyetemet. Nosztalgiából beült velük az Egyetemi Könyvtárba, egy napra. Szüts műtermében betanított gépkezelő. Talán meg fogja tanulni a grafikai kivitelezést, kompjuteren, elkezdte, szabad perceiben, kollegáitól. Munkakörnyezete, hogy mennyire ideális, majd csak a következő helyen fogja megtudni. Regnum Marianumos csapatával készült a nyáron egy hetet Párizsban híd alatt aludni (szó szerint), ez alighanem elmarad, szabadságát épp akkor nem tudják kiadni, s nincs kedve ez ügyben szót emelni. Ebben nem segítek neki, a feje fölött, -felnőtt ember.

 

Most Katának adtam, az egyházi tizedemből -egyenlőre ugyan kölcsön-, mennek Franciaországba lelkigyakorlatra az Emmanuel közösséggel. Megtalálta helyét a Marikok csapatában, keddenként jár ki hozzájuk HÉV-vel, Békásmegyerre. Az út ára úgy jön össze, hogy tőlem vettek most képet, s az egyházi tizedet ilyen célra föl szabad használni.

ztetetrudfezoupwfets.

Ezt Miki üzeni most neked, benyúlt vállamon keresztül a klaviaturába.

 

Na, akkor leveledzzünk.

 

Életemben először árvertem. Szentendrén, a Szamárhegy tetején kis parasztház, galéria. Gruber (1936-63) kiállításuk megnyitóját aukcióval tették vonzóbbá. A hírre fölizgultam. Életemben mindenféle lehetőségem lett volna műtárgyakat begyűjteni, dehát. Telefonálok Szütsnek, képzeld 3-4 ezer forint kikiáltási áron grafikák, nem jössz? Hogy péntek délután ő inkább a nyaralójába... Ne vegyek NEKED valamit? Jó, húszezerig. Gyönyörű pasztell, nyolcezer először, nyolcezer másodszor, Kata löki a könyökömet, -nem ezt akartad? Mondom, várj. Nyolcezer har... mondom: nyolcezer ötszáz. Húszezer volt a konkurencia zsebében, ott megállt. Huszonegy ezerért megvettem. Akkor már csak azon kellett izgulni, mit szól majd az asszony. A Vojnich. Féltem, elfelejtik az egészet, -Szüts egyszer Pesten felejtette a mamámat-, hétfőn rájuk telefonáltam. Nem szidtak meg. Az én Gruberológiám is bonyolódott, hiába az elvek. Elfogadtam pár éve egy kék-szürke uszályos pasztellt a családtól. Most levittem a megnyitóra, a megjelent három képtulajdonos testvér közül valamelyikkel nem lehetne-e becserélni egy szanatóriumi rajzra, azok gyönyörűek. Az első, akinek szóbahoztam, idősebb néni, elpirult a fölháborodástól, hogy ajándékkal üzletelni akarok, mármint cserélni. Ő ad egyet. Melyiket szeretném? Azt? A kiállítás végén megkapom, jó? Hüledeztem, nem vagyok gyors felfogású konfliktushelyzetben. (Tudják, 13 éve próbálkozom Gruber hagyatékát vágányra tenni).

Csak nem tudom, mit csináljak most az Uszályossal?

 

Szívesen abbahagynám most az írást, de fegyelmezetlenség lenne. Az íróasztalomat kellene hirtelen vagy 8 centivel alacsonyabbra átszerkeszteni. Túl magasan van a klaviatúra. A vadonatúj. A magyar betűs, amin hosszú í betű is van. A Tajvanban gyártott. Az egész gép új. Viszonylag boldog fordulat azután, hogy a notebookom (géppapír méretű táskakompjuter) tönkrement. Illetve csak nem tud a nyomtatónak üzenni. Nyomtatás nélkül viszont hogy használjam, például úton?! Mutatom, akitől származik, s aki azóta javítja, - most mi lesz?! Mondja, kidobhatod. Még néhány telefonom, - kiderül, lenne alkatrész, Hamburgból. 300 ezerért.

Nekem időközben nélkülözhetetlen, mindennapos eszköz lett ez a szövegszerkesztő. Ha ötven hátrabukfencet vetnék most a sors ellenében, talán tudnék egy másikat, hordozhatót szerezni. De ezek három évre szólnak, és általában javíthatatlanok. Gazadagság-szegénység rendszerembe így nem fér bele, se elvben, se pénztárcában. Marad a fél köbméternyi asztali gép, három nagy doboz, - ami elemenként cserélhető, (és főleg javítható.) Asztalomba pár napja már lyukat fűrészeltem, abba lógattam -vitorlászsinóron- az új monitort. Így éppen a klaviatúra mögött-alatt látom, mintha egy könyv az asztalon- nem kell a nyakamat fölfelé tekernem. Aki szemüveges, érti.

 

Vezérszó: Kékkúton igen kellett volna... Ez mit jelent: Bognár Robi zseniális ötlete idei nyaram áthidalására, írnék esszéket most egybegyűjtött és rendbetett legkedvesebb fotóimhoz. Szabad asszociációkra gondol leginkább. Ha jók, részleteit, vagy akár egészét is meg lehetne jelentetni, ez kevéssé érdekel egyelőre. Hanem megírni a fotók szellemi hátterét...! Az új nagy géppel fogok nyaralni indulni?! Iszonyú kedvem van ehhez a munkához. Egy jó fotó kapcsán az egész világ, világrend, világrendem elmondható.

 

Nyaralás. Nekem nem egy augusztusi távoli nyaraló, hanem egy olvasófotel kellene, de minden hét végén, és egy ágy, lehetőleg tíz kilométeres körzetben a Margit körúttól. Falomb lehet, de nem fontos. (A természet leginkább rezignálttá tesz, fölöslegesnek érzem benne magam.) Talán anyám üres lakásába kéne vasárnapra átmenni. Kata, bár nagyon ragaszkodik Kékkúthoz, kedvemért most Zebegénybe megy le- körülnézni. De az is messze van -hétvégékben gondolkozva. Pénteken leginkább két napot aludni szeretnék. Csak Miki hétvégéje nem lenne így megoldva. Még két év talán, s már nem fogja társaságunkat keresni...

 

Esik az eső, este Fioretti, most ment el az osztrák államfő az ablakom alatt. (Útlezárás, hirtelen csend az autóforgalomban.) Hoztam oltáriszentséget, megtanítom őket, és teljes búcsút fogunk végezni- gondolom ők -először- önmagukért. Most elolvastam a hozzá szükségeseket. A Krisztustól kapott pápai oldó-kötő hatalmon alapszik. Én -tévesen- úgy tudtam, hogy az 1968-as reform óta csak megholtakért lehet.

fél óra szentségimádás,
vagy fél óra jámbor bibliaolvasás,
vagy háromnapos lelkigyakorlat
vagy keresztút végzése templomban
vagy 5 tized rózsafüzér a titkok elmélkedésével,
                   családi, vagy templomi közösségben
vagy ORBI ET URBI pápai áldással, rádión keresztül is
vagy az év, -templom meghatározott jeles napjai (halottak napja).

közeli gyónás,
áldozás lehetőleg aznap, de lehet több nappal előtte, utána is,-
mentesség még a bocsánatos bűnökhöz való ragaszkodástól is
és a pápa szándékára egy Miatyánk-Üdvözlégy, minimum.
elvégezhető naponta egy, magunkért,
vagy a tisztítótűzben lévőkért,
s mint ilyen rendkívüli szerepe van, mert elengedi a hátralévő büntetést.

 

Ma az a klubtársam kísért hazáig a Lukácsból, akinek legutóbb egy Sarkadi novella elolvasását adtam házi feladatul. Mesélte, most halt meg a győri aggok házában 91 éves papája. Mondom, este elvégzem érte a teljes búcsút. Alighanem fél- vagy negyedhívő, de nagyon megörült neki.

 

Egy másik Lukácsos, a pacemakeres Gyula bácsi pedig megbízott, nézném már meg az új Nagy Imre szobrot, a parlament tere melletti parkocskában, igen szeretné tudni a véleményem. Megnéztem. Életnagyságú íves japán patakhídon áll egy sovány, zsabós ballonkabátos Szindbád, elmerengve, a karfára könyökölve. Megtalálta a művész a tipikus pillanatot. Odasúgom Gyula bácsinak két nap múlva: szar. Azt mondja, megkönnyebbültem.

 

Egy harmadik Lukácsos, a Széchenyi könyvtár igazgatója. Mivel vízben, - de hivatalosan - fölkért művészeti tanácsadója vagyok, kérdem, mit tervezel kiállítani? Meséli. Mondom, figyelj ide. A lehetőséged megvan, hogy a másik három nagy intézmény -azok múzeumok- mellé csatlakozz programoddal. Bekerülnél a csapatba, a nagyok mellé. Reklám kérdése. Hozzatok össze egy közös havi, vagy negyedévi kiadványt, az összes kiállítás fölsorolásával. Ha négyen nyomjátok, olcsóbb, és egy a postaköltség. Azt mondja, épp a múlt héten gyűltek először össze, négy igazgató, és még fognak. Köszöni, fölveti. A negyedik múzeum egyébként, ha még nem írtam volna, a Kortárs Művészeti Múzeum. Némely szervezési anomáliákról és rendezési javaslataimról írtam is egy cikket a Népszabadságba. Ott nem közölték, az Élet és Irodalomban igen. Júliusban hivatalosan megalakul, ősszel nyit. A Munkásmozgalmi Múzeum helyére kerül a Nemzeti Galéria melletti ”A” szárnyépületbe. Sajnos félő, egybeolvasztják a német csokoládégyáros -Ludwig úr- kortárs adomány múzeumával, ami eléggé egysíkú válogatás, minőségével sem vagyok elégedett. És nyilvánvaló, soha nem lesz pénz jó külföldi kortárs anyagot vásárolni hozzá. Szüts véleménye szerint egyáltalán nem kellene - emiatt- külföldi anyagot gyűjtenünk.

 

Még a Lukács környék. Nyári napforduló, világosak a hajnalok. Indulok misére, a kelő nap a Bem utca felől épp végigsüti a Margit körutat, ami ilyenkor még üres, a reggeli locsolástól csillogó. A fák hosszú-hosszú árnyékai. Evvel visszakaptam egy 1961-es télvégi élményemet. Hatra jártam dolgozni egy kis nyomdába, segédmunkás, érettségi után. Ez akkor még furcsa és idegen órán ilyen fények és a villamoson nézegetett Chagall kötet voltak vigaszaim.

 

Lukácsból hazafelé megnézem az antikvár kirakatot is. Nem vagyok hazafi, de jó látni Széchenyi Stádiumát, eredeti kiadás, belső címlapra kinyitva, régi betűk, dátum.

Megnézem a párnaboltot is, aranybojtot kapni, párjával, 20 centisek. Van kékben is. 6900 forint. (A hivatalos minimálbér 15.000 körül.)

Fioretti. Éve Gábor vezeti a megosztást, múltkor rákérdezett napi imaéletünkre. Váratlanul Andristól nagyon jó ötletet kaptam, ő is hajlik a kötött imákra. Litániákat mond, ez nagyon jó. A litániás könyvemet elővéve kerültek elő most a búcsúk dolgai.

Fiatal koromban alig titkolt üzleti megfontolásból vasárnaponként mindig elvégeztem a teljes búcsút, szentáldozás után. 1958, akkor ezt még lehetett evvel a röpimával. Harminc év után a fejemben fölmerült a pontos szövege:

 

Íme, Jóságos Jézusom, térdre borulok szent színed előtt és lelkem egész buzgóságával kérlek, kegyeskedjél szívembe önteni a hit, remény és szeretet élő érzelmeit, bűneim fölötti igaz bánatot, és azok jóvátételére elszánt, erős akaratot. Megilletődéssel és szívbeli fájdalommal veszem fontolóra öt szent sebedet, szemem előtt tartva, amit már Dávid próféta mondott rólad, jóságos Jézus: átlyuggatták kezemet, lábamat, megszámlálták minden csontomat.

 

Azt hiszem, betű szerint pontos. A remény szón a hangsúly. A nyugalomra, amire vágyva vágyom, -ellenkódolt vagyok. Húsz éves koromban tudtam. Tán ezért annyi a redukció az életemben, kezdve az ablakok átláthatatlanra smirglizésétől,

könyveim

emberek

feladatok

helyszínek

utazások

eszközök, még az asztalos szerszámaim is. És jól tettem, hogy így tettem, nem tehettem másképp. A renddel együtt alapszerszámom az élethez. 1942-ben születtem, meglehetősen fáradtan. Munkaterápiával tartom karban magam. Jó-jó. Tudom, affektálok. A párizsi kék a legerősebb, leghatékonyabb, mégis a legsérülékenyebb szín.

 

Közben telefonom automatikus hívásismétlő üzemmódban folyamatosan hívja a Népstadion melletti buszpályaudvart, menetrend ügyben. A kagylót sem kell tartani, fél méterre a telefontól is kihangosít. Ez jó. A vonal foglalt. Ilyenkor mindenféle fecsegőmacákra gyanakszom. Ez nálatok is így megy?Kata megy holnap reggel pár napra Nógrádba gyűjteni, Varsányba. Nem szeret ilyet intézni. A Széchenyi könyvtárban van most, a Várban.

 

Ki találta fel a képkeretet? Zseni volt. Heteket küzdöttem új képeimmel, a keretek, asztalosmunka, színek kiválasztása. Keretszíneim közé a törtaranyat is fölvettem. Most mindenik megvan. Alighanem 8-10 lesz használhatatlan az idei kecskeméti anyagomból, és sok az ismétlés. Egy kép nagyon jó, az A/96/41-es, éppen az utolsó. Idei termésem gyengébbnek tűnik. De még kezdek képeket a nyáron. Hívtak négy éve tanított főiskolás tanítványaim, ezúttal Pilismarótra. Kibéreltek vagy tízenöten egy épületet, magánművésztelep, egy hónapra. Néhány éve, akkor az Alföldre, leutaztam hozzájuk, korrigálni. Most, Mikivel akár két hetes lenti munkát is tervezek, ha sikerül. Aztán, majd augusztusban, Kékkút.

Ezekből a diákjaimból egy házasféle pár meghívott a múlt héten lakásukra, képet nézni. A fiú, Nádor Tibor, érettebb, gyönyörű szénrajzokat készített ki fehér papírokra terítve, a parkettára. Annyira szépek voltak, hogy rádiótelefonján hívtam Szütsöt, jöjjön azonnal. Ő meg főúri gesztussal otthagyott nekik húszezer forintot, hogy gondosan paszpartuzzák be munkáikat. Előtte épp erről beszéltem nekik, meg kell becsülni, így tönkremegy, és kiállíthatatlan is. Pár nap múlva vittem egy gázkonvektort a lakásukra, egy szobájukat tudják fűteni, a többi kályha tönkrement. (A gang végében állt évek óta.)

 

Dagály uszoda, vasárnap, magányra vágytunk és Kata végre le akart sülni. Valami magazint olvasott, kérdez engem a lovaspólóról. Hogy az angol királyi család kedvenc időtöltése. Eltűnődtem azon a 30 oldalas táblázat megalkotásán, ami az én legutóbbi kedvenc időtöltésem volt.A pontos fajfogalmak megtalálásával bíbelődem sokat. Kata kissé lesült.

 

Az új kompjuter. Mikica is bemozdult a témára. Hárompéldányos szerződésünk szerint napi 61 percet játszhat rajta, ha reggel beágyazott, délig levitte a szemetet, és aznap háromnegyed órát olvas. A szerződés bonyolult szóbeli kiegészítésekkel érvényes, amiket ő alkotott. Mondtam neki, teljesen megbízom benne, betartását nem kívánom ellenőrizni. Legkedvesebb játéka egy logikai labirintus, ahol a végcél: fölrobbantani az iskolát. Először a portást kell hatástalanítani...

 

Mondom, vettek tőlem két képet. Fél- illetve harmad áron, de vettek. Zsófinak, egy másik egyezség keretében azonnal egy óriáskalitka, s másnap fiújával csakugyan lebontották a két méteres madárröptetőt. Amit tavaly építettem. Ami miatt nem lehetett szobájában tartózkodni. Most a három papagájcsalád háromfelé, és egyébként így nem ölik egymást. Közben megnéztem a kompjuter helyesírás programjában a papagály/j szót, mindig keverem. Beszerzett két újabb óriásteknőst, homokos kifutót építettem nekik, tojáslerakás reményében. KÖZÉRT-es ládából, egyebekből.

 

Most szétrágtam (így gyorsabban hat) egy Quarelint, esőre áll, kezd fájni a fejem. Kimegyek a konyhába, kis lekvárt nyalni rá, keserű. Kata fantasztikus lekvárokat főz be. Eper, barack, és még valami. Csak akkor ellenzem, amikor a piacról föl kell hozni a nyersanyagot.

 

Volt nekünk huszadikán házassági évfordulónk. Katával kínai vendéglőbe, kedveli, kedvelné. Mikit is elvittük, Zsófi már nehezen elérhető, alig látható. Nem mertem bécsi szeletet, vagy ahhoz a leghasonlóbbat kérni.

 

És meghalt Ella Fritzgerald. Fél éve tudom, hogy levágták a lábait, de titkolták. Szerettem.

 

Volt most egy püspökkari körlevél, a pápalátogatással kapcsolatban.A kormány magyarság és vallásellenességéről is beszél, ez új hang. Ez eddig csak a lengyelekre volt jellemző, nálunk mindig csak pénzt kértek, szt. Erzsébet napja előtt, emlékszel?

 

Olvasom a Bölcsesség könyvét, fantasztikus. Mindent tudtak a világról (a lélektanról is), 3000 éve.

 

”a bölcsesség ragyogó és hervadhatatlan... és megtalálják, akik keresik.
MÁR ELŐRE megmutatkozik azoknak, akik vágyódnak rá..
aki korán reggel keresni kezdi, nem kell fáradnia, mert ajtajánál ülve találja...

                                                                                     Bölcs 7, 12

 

Tudniillik, aki erre vágyódik, az értelemszerűen e gondolkodásmód, magatartásforma felé fordul, átitatja a jóakarat, tehát a szeretet. S aki szeretetben van, már jó helyen áll...

 

Egy igen búsító hír: vagy tizenöt éves törekvés koronájaként néhány éve végre egyesítették az összes pesti villamos és buszjegyet, fogas, HÉV, minden, s most a „ a tömegek nyomására” kezdik bevezetni megint a differenciált jegyrendszert. Mindegyik igazságos, vagy igazságtalan, de ez legalább egyszerű volt. Mint a New Yorki, stb. szisztéma. S most jön a metrón(!) a háromféle szakaszjegy. Tökfejek!

 

De marha vagyok. A székemet kell magasabbra állítani, nem az asztalt átszerelni.

Meg is van. Remélem, beválik.

 

Ma együtt ebédeltem Szüts-csel. Öröm vele egy órát csevegni, csütörtökönként fél egykor, egy angol-os vendéglőben. Bár a dolgok fenekéig ritkán jutunk el. Én a biztonság kedvéért mindig bécsi szeletet kérek. Búsan meséli, nem érzi otthon magát a műtermes lakásukban, házi munkát nem végez, este hullafáradtan, TV, kis olvasás, vendégek. Még egy asztala sincs saját, dehát minek is. Délután visszahívom: csináld tíz napig: asztal, asztalra fehér papír, negyed óra rajz, kötelező, minden nap. Jó komplikált csendélet, vagy szobasarok.

Hátha.

 

Szüts. Olykor küldök neki egy-egy faxot.

Ilyeneket:

 

A Jó Gyerek Utcán És Más Háznál.

 

Az utcán van az élet iskolája. Itt igazán a magunk példájával kell másokat is rendre, tisztaságra, illedelemre tanítani.

Az iskolából hazamenet nem lármázom, nem rendetlenkedem. Tisztelettel köszöntöm ismerőseimet, elöljáróimat. Nem rongálom az útszéli fákat. Nem firkálom be a házfalakat. Nem bántom az állatokat.

Az utcai átjáróknál vigyázok a forgalomra, hogy el ne üssön valami közlekedési eszköz. Nem kapaszkodom a kocsik után. Nem ugrálok a gépkocsik elé. Egészségemre vigyázok. Nem iszom vizet felhevülten. Nem megyek olyan helyre, ahol isznak, táncolnak, mulatnak.

 

Kitalálta, honnét szedtem[1].

Vagy:

 

Az új forradalmi központ létrejöttének két alapvető feltétele volt. Egyrészt az, hogy a pártvezetés legjobb erői felismerjék a tényleges helyzetet, és mint a párt forradalmi szárnyának vezető képviselői átvegyék a kezdeményező szerepet, a vezetést, és vállalják a munkás-paraszt hatalom megvédésének történelmi feladatát, az erkölcsi-politikai felelősséget a szocialista rendszer és a párt életében döntő jelentőségű fordulat végrehajtásában. Másrészt, hogy a Szovjetunió, a szocialista országok, a kommunista pártok megadják a szükséges katonai, politikai, gazdasági és erkölcsi segítséget az ellenforradalmi lázadás leveréséhez, a munkás-paraszt hatalom konszolidációjához.

 

Tegnaptól írom leveled, máig bemozdult néhány dolog. Mamád megszidott, hogy a 80 kilódat visszamondtam. Ezen jót mulattam. Merthogy vagy félreértette a reakciódat, s komolyra vette, vagy időközben tényleg annyira nő lettél, hogy elveszeted humorodat küllemedről szólva. Én csak annyit reméltem a mondattól, hogy esetleges lanyha figyelmedet irományom irányában fölgerjesztem. Apropó, hajaddal törődsz? Férjed is van, nemcsak gyerekek. Igen lógott néhanapján. Vagy most még arra sincs IDEJE, hogy lógjon? Egy szép női hajat megsimogatni—

 

Ez is ma: Zsófi mégiscsak megfordította sorsát munkahelyén, mehet csövelni Párizsba, elengedik szabadságra. Hát akkor biztos nem megy most ki hozzátok ő sem.

 

Én most nagyon Illyés Gyulában utazom, de véletlen fölütve a József Attila kötetet, ez a két sor fejbevágott:

 

 

mint lucskos szalma,
hull a lámpafény

Zseni.

 

Amúgy egy öreg szerzetes visszaemlékezéseit olvasom, cisztercita papi diplomata volt a századfordulón, Latinamerikától Japánig, Délafrikáig utazott, szervezett, pápákkal tárgyalt, mígnem élete közepén ”megtér”, mindent otthagy, átlép a szigorú kármel rendbe, igyekszik elfelejteni fényes múltját, s csak rendfőnöki utasításra írja meg életét, ”okulásul”. Nagyszerű korkép és körkép egy nem ismert területről. Nagyon öreg a néni, aki adta a könyvet, 12 éve ül mellettem a vasárnap reggeli, hatos misén, olykor néhány szót váltunk. Miki továbbra is György atya miséjéhez ragaszkodik, ami fényes karriert futott be. Csakugyan.

A ferences templomról valamit. Elkezdték a bal oldali mellékoltárok műmárványainak javítását, az első fülke nejlonfóliával lezárva. Mögötte állványzat, oltárkép leemelve.

Először idegenkedtem tőle, hogy ebben az egyetemes szegénységben ilyesmivel foglalkoznak. Igazuk van, évszázadokban gondolkodnak.

 

Mondtál valamit tíz éve, olykor a fejemben jár. Meséltem egy ikerpárról, kislányok voltak, anyjukat halálra gázolta egy autó, apjuk, egy őrült félzseni, öngyilkos lett, nem is ismerték egyiket sem. S hogy róluk mondta nevelőanyjuk ”lebegnek az életben, sajnos, nem is lehet, -nem is tudják földolgozni sorsukat” Én ebben a determináltság rettenetét láttam, kivetítettem másokra, mindenkire, magamra is, habár kérdőjellel. Hogy ugyanis nem mindnyájan félöntudatlanul lebegünk-e sorsunk határai között. Mire mondtad: hiszen úgy is föl lehet fogni, milyen helyesek, hogy így lebegnek... Mai eszemmel nem pontos válasz, de ez indított el egy gondolati tisztázást. Alkatot, vagyis határokat én is kaptam, te is, mindnyájan. S ezen belül az elegendő lehetőséget, az üdvözüléshez. Hogy nem egyformán szenvedünk? Persze, valószínű. Mindennek lényege persze hadititok.

 

Minap csináltak velem egy kétórás interjút, valami Demokrata nevű újságtól. Utólag megtudtam, hogy szélsőjobb,- ami még nem baj, de állítólag félfasiszta lap. Minden okos barátomat megkérdeztem, mindenki fölhördült, hogy oda nem! Most tűnődöm, mert azt mondták, bármilyen lapot kritizáló fejlécet leközölnek tőlem, a cikk elé. Érdekes helyzet. Nem tudom, még mit teszek. Esterházy Péter fél órát csevegett velem ez ügyben, telefonon. Ez a lap említette őt először nemzetgyalázónak, most kapott Kossuth díja kapcsán.

Megy családostul egy évre Berlinbe, kapott valami ösztöndíjat. Hogy ez mire jó?

 

Nem vagyunk egyformák.

 

Na, sziasztok, Stephane, aztán nem rosszalkodni!

 

 

 

96.8.22-ig, de Kékkúton nincs printer  J-41                     C.4738

 

Szervusz J.!

                                                       

         Nekem valaha életlátomásaim voltak.

Most napi munkám van, családom és biciklim.

 

Kékkúti padlás, délelőtt fél tizenegy, Miki (most lett 14, magasabb Katánál) és barátja még ágyban henteregnek. Nutella istenhez énekelnek áriákat és fohászokat (mogyorókrém). Egész éjjel zuhogott. Két pokrócom alól hallgattam, ahogy a bádogtetőn zörömböl.

 

A múltkor említett interjút végül mégsem engedtem leközölni. Pedig gyönyörű fejlécet találtam ki hozzá. De egy mondat hatott: te marha, a cikket senki nem fogja olvasni, csak a nevedet fogják a lappal együtt emlegetni. "Kabátlopás" ügybe keveredsz.

 

NYILATKOZAT

Elsősorban gyarlóságból,- hiúságból engedem ezt az interjút itt leközölni. A Demokrata lapban föl-fölbukkanó szeretetlenség minden formáját (gyűlölet, harag, gúny, kirekesztés) szeretném életemben elkerülni.96.6.27.Váli Dezső

 

más.

 

Döntés született. Pontosabban: megérett.

Nem spejzolunk! Szent Ferenc!

Semmit! Mégsem!

Képet se, nyugdíjra.

Az akkori problémákat majd akkor.

 

Szóltam a Széchényi Könyvtár igazgatójának, nem tudná-é 0,39 m3-nyi C. Napló könyvemet az országba szétcentrifugálni. Leginkább vidéki könyvtáraknak szánnám, de nem győzöm postaköltséggel. Már el is szállították.

 

Pest, június.

Nyugtalan voltam, végül sikerült tavaszi képeim legtöbbjét nyárra befejeznem. Le is fotóztam őket, deklarált végpont. Robihoz az Őrségbe ezért nem tudtam lemenni. Majd augusztusban, remélem.

Az utolsó hetekben naponta többször, -mint hirtelen szédülés, rosszullét- fogott el a kérdés: minek ez az egész?! És a végső kérdés: a tökéletes Isten miért teremtett tökéletlen világot? Belerémülök, szenvedésekbe belelátva. Szerbia. És: mit ér az egész, ha nem simogathattam meg azt a villamoson látott gyönyörű hajat? Vagy mondjam neki, tessék kérem néni megengedni...?

Fáradt voltam. Gyenge órák.

Ámbár van itt más is. Álmomban Szüts kocsijával nem tudott venni egy kanyart, 180-al mentünk. Hosszan repültünk egy szakadék fölött. Automatikusan kezdtem a Jézus imát mondani.

 

aztán július, Pilismaróton

Végül három hetet voltam művésztelepen, meghívásra. (Miki csak az elején, mert Regnum táborba, a Harkályokhoz.) Képzős főiskolások, zömében. Aranyosak. Szorgalmasak. Maszatosak. Ahogy bejönnek estére háromlábú állványaikkal a plain airből. Akkora a két napos már megterített, szalvéta és gyertyák az asztalon. Vacsora abból áll, amire az aznapi ügyeletesek képesek. Pár éve még egy fiú megkérdezte: ez a teáskanna? Az évek folyamán valamennyire mindegyikük megtanult főzni, az első években állítólag hősiesen sokat tűrtek egymástól. Most van egy legény, akinek a spenótos palacsinta a specialitása. Először lusta voltam beszállni, hogy ez nekem nem kötelező, -csak elmosogattam néhányszor. Aztán rászántam, egy napot vállaltam, mivel nem tudok főzni, csak kisegítőként. Főnököm, egy negyedéves kiválóan tehetséges festőfiú, Kaiser, már előző nap a küszöbön ülve hegyezte a hurkapálcákat, 160-at. Rablóhúst készítettünk a gázrezsó sütőjében, tepsikben. Vacsorák után igen szolid iddogálás, asztal körül, még néhány órát beszélgettünk. Sok mindenre tanítottam őket. Hogy rosszul sikerült képeikre különösen figyeljenek, abban sokszor új ötlet bujkál. Kértem őket, hogy szeretetből, akár feladatként vállalva, szálljanak be a beszélgetésbe ilyenkor, és egymással is beszélgessenek. A főiskolán, és itt is, legfőképp egymástól tanulhatnak, rengeteg utat bejárhatnak így, -fejben. Sikerült nekik elmesélnem, hogy induló festőként mennyire féltem, hogyan lesz a munkám kisbaba mellett. (Ez égető kérdésük.) Hogyan tanítottam meg két éves korában Mikicát pár nap alatt a lehetséges önállóságra.

        

Először is nem vigasztaltam, nem hívtam be, és nem vontam el figyelmét, amikor az ajtóban sírt, ahogy reggel anyja munkába indult. Tanulja meg bánatát kezelni. Aztán magától bejött a műterembe. Minden lehetséges eszközöm használatát engedtem neki. (A feszületemmel lendkerekes autózott a padlón.) Játékába persze igyekezett belevonni, tehát kezdett kérdezősködni. Felé fordultam, rámosolyogtam, és nem válaszoltam. Megismételtük ezt háromszor. Negyedszerre dúdolva válaszolt önmagának. Természetesen volt, hogy szót váltottunk, de munkámban nem zavart, órákra el is felejtettem, hogy ott van (valahol alattam). Délben a földön-szerte tárgyaimból rekonstruáltam, mivel töltötte délelőttjét.

 

Még Pesten vágyódtam békés estéken újra találkozni Illyéssel. Pilismaróton aztán sokat olvastam nekik, mondtam mázlijuk, hogy épp egy másodrendű költővel foglalkozom, ilyennel ritkábban találkoznak. "Ditirambus a nőkhöz" kapcsán beszélgettünk a női méltóságról. Egy másik verse után Szabó Lőrinc erotomániájáról, a morális vonatkozásokról. Hogyan tisztít engem az ő bűne, kínlódása. Egyik Illyés vers kapcsán a hazafiságról, érdekes módon ez érdekli őket. Aztán a világ haladásáról, túltechnicizáltságáról. Petri versek is, egy kurvával töltött részeg éjszakáját írja le, a megtisztulás-vágy fájdalmával. József Attila is fölmerült egyszer, kötetem nem volt, égető hiány. Aztán félidőben lehozta valaki Pestről. Később egyszer- kétszer ők is hoztak esti verset, Kosztolányit. Megpróbáltam bevezetni - mint a kolostorokban- hogy reggeli közben fölolvasok nekik, de ezt nem sikerült állandósítani. Bíztattam őket, mint tavaly az iparművészetiseket is, a napi versolvasásra. Hogy van egy kórházigazgató -műgyűjtő ismerősöm, halálosan elfoglalt orvos, aki ha éjjel kettőkor ér haza, akkor is olvas fél órát. A földön-sorban-matracok között Nietsche, Szép Ernő, Rilke köteteket láttam, meg csomó Válit. Első nap letettem az asztalra tíz C. Naplót, hogy elvihető. Csiklandós volt, noha nem vagyok szégyenlős, bűneim vonatkozásában sem.

Szerencsére lejött utánuk Mohácsi András szobrász, nagy öregjük (33), vezéregyéniség, nagyformátumú pedagógus. Szeret is beszélni. Így, bár sokat beszéltem, nem fulladtam monologizálásba (legtöbbjüknek nem erőssége a verbalitás).

 

Nyomatékosítottam nekik, hogy húsz-harminc év múlva az ország vezető szellemi emberei lesznek. Ismételten dicsértem őket, milyen kultúráltan élnek itt együtt, és hogy milyen szorgalmasak. Hitem szerint egy ilyen mondat harminc évre is megül. Kértem, ne szokják meg az éjszakázást, munkájukra káros lesz. Voltak jelek, hogy meghallották. Vallási hitemre csak igen ritkán és mellékesen, bár végső nyomatékként utaltam, gondolkodásom értelmezéseként. Hitelesen a térítésnek csak ezt a halk módját tudom. Egyikük rá is kérdezett, miért.

Őket is megtanítottuk Mikivel a spanyolból hozott lecsapkodós kártyajátékra. Egy puha, lomha fiú rapityára verte Mikit, utóbb kiderült, bridzselő. Bizalmuk első jele volt, mikor megkértek, hoznánk kocsival gallyakat a Dunapartról az esti tábortűzhöz.

 

Első nap után ahárom koszos folyosói mosdót tisztára pucoltam (állati nagy munka naponta mosószappannal az olajfestékes ecseteket tisztára-), aztán kiírtam fölé egy papírra: A MOSDÓK TISZTÁK. 96.7.8. 11h 50. VÁLI. Hamarosan továbbírták: A MOSDÓN ZÖLD HAB MARADVÁNYAIT ÉSZLELTEM, 12h 20., KAISER. Majd fél óra múlva:VETTEM, ISTVÁN (az elkövető.) Attól kezdve a mosdókat rendben tartották. Udvaron eldobott csikkért is szóltak egymásnak.

 

Nagy kincsem volt: egy flakon fixatív, szénrajz rögzítéshez. Géza kunyorált belőle. Ingem kimosását kértem cserébe. Utóbb megjegyezte, a teregetésért neki még járna valami. Szétnyílt cipőm orrát megragasztották.

A forróságban hihetetlen fárasztó műtermi festést egy-egy félórás lábtengózással (foci) pihenték ki. A tűző napon. Aztán vissza az állványokhoz.

 

Már több éve hívtak, most jött össze. Lehet, hogy következő nyaraim ilyen módon fognak megoldódni?! Tudom, jó voltam nekik. Eddigi legjobb művésztelepüknek értékelték az ideit.

Kitárgyalták, nekem is szóltak, kéne mennem a Főiskolára, tanítani. Aggályaimhoz új szempontokat mondtak: nem jó, ha a mester heti egynél többször korrigál, az ő idejüket is elveszi. Valamint: a dolgok napi rendben tartása a tanársegéd dolga. Szőnyi is csak heti egy-két órát töltött bent. Ez új. Ők viszont mérlegelték az én szempontjaimat. Közben fölmerült bennem, ami talán tavalyi döntésem legmélyén volt: unom a sok gyenge képbe belerágni magam.

Nem, ez sem a lényege. Mért nem látogattam meg őket legalább következő vizsgakiállításukon? Mért nem látogattam Vaszkó Erzsébetet annakidején? Akivel annyira szerettük és tiszteltük egymást?! Mert mindig a munkám volt sürgetőbb.

 

Kérdeztem tőlük, mit változtatnának a Főiskolán. Mesélik: az iskola széthullóban. Tanárjaik nagyobb része alkoholista, nincs szakmai hitele, és unja munkáját. Közhit, hogy művészetet nem lehet tanítani, ezt úgy értelmezik, hogy nem kell csinálni semmit. Valamint: világképi bizonytalanságuk miatt, (a sokféle divatot, blöfföt nem tudják helyretenni) elvtelenül toleránsak. A szakmai lelkiismeretük rossz, annak is vannak következményei.

Beszéltünk évközi munkájukról is, hetente két este együtt vannak, rajzkörükben. Hogy jó lenne munkásságukat fotózni, dokumentálni. Avval aztán mindenféle pályázatokon segítenék pénzt szerezni. Szeretnének egy galériát.

 

Bevallottam, mintha hájjal kenegetnének, hogy Mesternek szólítanak. (Főiskolájukon egyébként ez a rend.) Megértően mosolyogtak. Egyikük -már kollega- megkérdőjelezte, miért magázódom makacsul. Mondtam, tavasszal a Nemzeti Galériával tárgyaltam, hagyatékomról. Nem a rangkülönbség miatt mondom. Hanem, ilyen korkülönbséggel, egészen más a világom. Az időt már visszafelé számolom. Nem vagyunk barátok.

 

Általuk föllelt és kibérelt pici földszintes falusi iskola tantermében aludtunk a földön, vagy tizenöten, a másik helység: műterem. Mindkettőben teljes csönd, suttogás. Talán miattam is. (Első este kihirdettem, nem zavar, ha nézik, hogyan festek, vagy közben szólnak hozzám.) Egy asztalt két székkel megmagasítottam, azon festettem. Hétvégeken egymás után mindenki kipakkolta az udvaron a dolgait. (Istenem, volt aki izgult!) Közösen végignéztük, lelkiismeretesen véleményeztünk. Igyekeztem elsősorban őket beszéltetni. Eredetileg főleg korrigálni hívtak.

 

Indultam egy hétvégén Esztergomba, a végén majd mindenki jött. Babits-ház. Jellemzően volt egy kuckó-padlásszoba, ahol épp csak egy ágy, egy asztal. Mikivel beruccantunk a trecento képekhez is a Keresztény Múzeumba. Az első terem, közepén a festett-faragott szentséghordozó szekérrel, egyikünk se szerette igazán. Az ajtó fölül el- illetve átrakták azt a megégett gyönyörű gót Madonna faszobrot. M. rituálisan megint vehetett néhány ide vonatkozó bélyeget a kasszánál, gyűjteményébe, én pedig a két szokott reprómat. Vendégkönyvbe kiválóan kitalált monogramját véste:

                                              

         ez alkalomból végre világos, hogyan lehet akompjuterrajzot szöveg közepébe betenni. M- nek is megmutattam, nagyon örült

 

Egyik vasárnap pedig (ők hozták a hírt), egy pici Modok Mária emlékkiállítást néztünk meg Szentendrén. (20 km) Száz éves lenne. Ők nem voltak annyira lelkesek az anyag láttán, amennyire én szeretem, annak idején írtam is cikket róla. A Czóbel- (Modok férje) múzeumot is megnéztük, ha már. Aztán egy fagyi, egyik lánynak mensigörcse lett, a többiek meg dolgozni akartak, hamar indultunk haza. Vezetésemet sportosnak nevezték.

 

Anna igen megkívánt egy könyvet Szentendrén jártunkban, a kirakatban; Umberto Ecco: A Foucault inga. Hogy ő ezt már kétszer végigizgulta. (Divatkönyv, félig sci-fi a Rózsakeresztesekről.) Lógó orral jött ki, túl drága. Távollétében fölvetettem, hogy névnapjára. Összedobták az 1200 forintot, kocsival Esztergomba, megkaptuk az utolsó példányt. (Most én is megvettem, ez a nyaram pechje, 400 oldal után, a felénél, letettem. Nem is olyan rossz, de fölösleges az agyamat ilyennel.) Az ünnepi vacsora végén átadták, sőt, átnyújtották neki, majd négy fiú az ebédlői tálalóablakot bábszínháznak kezelve papírlap-bábokkal eljátszott egy szappanopera parafrázist, beleszőve a történetbe az ünnepeltet, mintvámp sztárt.

 

Nagyon tetszett nekik petróleumban álló recézett deszkalapom, amivel ecsetjeimet mosom. Félidőben otthon fűrészgépemen csináltam nekik vagy tízet. Jutalmam: használták! Rákérdeztek: -igen, ez valóban az én találmányom. Ettől még egy jobb is van: fázván, paplan alatt elég csak az egyik lábra zoknit húzni. Egyik sátorlakó fiú két nap múlva jelentette, hogy ez nem igaz.

 

S. Balázs a postáról jövet hozta a hírt: fölvették a Képző Főiskolára. Ebédidő tájékán csak néhányan lézengtek a házban, akik vele tudtak örülni. (Ebéd intézményesen nincs, csak nagy reggeli és nagy vacsora.) Kiszaladtam a kertbe egy csokornyi fehér gazvirágért, közepébe dugtam egy vadonat ecsetemet.

 

Megkérdeztem nevetve az egyik vacsoránál, miért olyan maszatosak mindig?! Géza bevallotta, hogy ő egy másodévesnél látta, s gondolta, ezt ÍGY KELL. Mire rájött, hogy nem feltétlen- már nagyon megszokta... Elkértem tőle egyLatinovics- József Attila kazettát, iszonyatos rajta a Nagyon fáj. Hogy én ezt otthon lemásolnám, utána küldöm, diktálja a címét. Mondja: Mester, az már háromszor benne van a kompjuterében. Tényleg, mivel nem tudok neveket megjegyezni, minden évben listát írtam a legjobbakról.

 

Legfőbb szakmai problémájuk- sokat beszéltem erről velük - hogy állnak egy hihetetlenül intenzív és komplex látvány előtt, a tájban, s ezt azon mód absztrahálniuk kell, bármennyire természetelvűen dolgoznak is. Sráadásul, ahogy a Nap mozog, félóránként minden változik. Ezt az átírást, ami a legnehezebb feladatok egyike, szokványosan többlépcsőben, lassan, műteremben szokás elvégezni. Ezért olykor a kinti rajzokon zavaros marad a látvány, máskor épp ellenkezőleg, sematikussá válik. Ígéret ez a csapat, kortársaik a Főiskolán jobbára divatszamárságokba kapaszkodnak, talajvesztetten. Mondják, harmaduk! csak az ösztöndíjért megy be. Legtöbben otthon dolgoznak, és sajnos keveset. Még megérthető ez, akiknek pénzt kell keresniük tanulóéveikben. Ezek a gyerekek viszont, a NÉMÓ-sok, elfogadták a Nagybányai iskolát irányadónak. Innét el lehet indulni. Tényleg tanulnak rajzolni. F. Balázs, 21 éves, mondják róla, semmi nem érdekli, csak a lányok és a festés, ötkor vekkerezi magát, ki a környékre festeni, a nyolc órás reggelire már úgy tér haza. Aztán megint, alkonyatig! Rudnay modorában dolgozik, nem is rosszul. Van egy ős-zseni típusú srác, tudod, aki befolyásolhatatlan, viszont mindenkinek megmondja, hogy szar, amit csinál. Van egy amatőr lány, harmincon túl, nemigen tehetséges, leginkább a meseillusztrációkat szeretne csinálni. Nyugtatókat szed, valami baja van, a csapat vigyáz rá, jól elvan közöttük. Van egy kerekképű fiú, igazi félkamasz mókamester, amilyen minden közösségben van. Gyönyörű szőke nádszálkisasszony jött hozzá Pestről hétvégeken. Akkor mindig megszaporodtunk, főleg bölcsészlányokkal. Egyiküknek bizalmas öltözködési tanácsot adtam: Maga hercegnői alkat, annak minden előnyével és terhével. Ehhez leginkább két apród és földig érő bársony szoknya dukálna... (merthogy Brünhilda-testével miniszoknyában jött.) A párok bent aludtak köztünk, illedelmesen, két ágyon, vagy kint, sátrakban. Becsületesen befizették ők is a napi 300 kosztpénzt. Gy. szedte, kezelte, adta ki a naposoknak esténként: holnap 18 fő, 4000-nél többet lehetőleg ne költsetek. (Bevallom. Ó, sors. Ó, Mai-Szahme szerelmi története a József és testvéreiből. A Nádszál anyukája is eléggé tetszett annakidején, ő is antikvárius volt, 1961-ben. Lejött látogatóba, 35 év után találkoztunk.)

 

Volt két izgatott napunk, T. jelezte, hogy dunaparti rajzolására rendszeresen kíváncsi egy rókakölyök. Tanakodtunk, döntöttünk, csak veszett lehet. Telefon az esztergomi hivatali állatorvosnak, egyiknek és másiknak, mert félig már maszek világ van, kocsival a vadászhoz, az erdészeti hivatalba, a körzeti rendőr a revolveréhez kapott,... beleuntunk. A Hivatal kimondta a halálos ítéletet, és kafkai módon több lépcsőben nem intézkedett.

 

Ottani munkámról. Az első napokban a menetrendszerűségen túl is kínlódtam. Ésszerűnek látszott kilépni műtermi rutinomból, tehát megpróbáltam őket utánozni: ártéri erdő; szénnel. Nagyon nem ment. (Bár egyik napon derűsen ébredtem.) Egy idő után, nehezen döntve, visszatértem az olajképekhez, persze, műterem téma.Végül 13 kép, 60 x 60-asak, és újszerűek. Érdekes módon pesti napomon (Miklóst vittem haza,) Kata bíztatott, ne erőlködjek, maradjak csak az olajképeimnél. Valószínűleg megérezte reménytelenségemet. Mondtam is a zárókiállításon, -önértékelést kértem mindenkitől-, hogy morálisan megbuktam, ezt a lehetőséget ki kellett volna kihasználnom, új téma, új technika. (Ilyen mondatot se sokat hallhattak, tanárjuktól.) A legjobbak elmondhatatlanul szép rajzokat produkáltak. Gondolkodom rajta, hogyan lehetne országos nyilvánosság elé vinni. Nádor Tibor egyik szénrajzát hosszú vívódás után -nem bírtam ki- el is kértem, otthon keretbe, falra. Aztán, mikor Pesten műtermemben lefotóztam hatvan munkáját, visszaadtam, s a fotómásolatát tettem vissza, az ágyam fölé. Kívülállók gyanítják, azért tetszik annyira, mert hozzám hasonlót csinál. Nem látom, lehet.

Miki, említettem volt, csak az első héten volt velem. Legnagyobb ajándékom számára az együtt, de önálló nyaraláson túl,

első nap kérdezte, hánykor kell feküdnie.
mondtam neki, rábízom napirendjét, ésszel csinálja. jóval később feküdt, mint én, ebédlői éjszakai társasjátékok,-elfogadtam, neki ez volt a nap fényfontja.
amikor éjjel ˝ 11-kor otthagytam őket, boldogan kezdtek játszani.
fő társasjátékuk nagyon szellemes. azon alapszik, hogy egyikük az idegen szavak szótárából kinéz egy szót, fölolvassa, s a többiírásban tippeli, mit jelenthet.
a játék fő iránya a szó eltalálása, másodsorban olyan leírás készítse, amit a többiek hitelesnek vélnek majd, az is pontot ér.
volt, aki viszont így oldotta meg a feladatot: "nefellini"= tájjellegű tiltakozás Fellini filmjei ellen. "gábri" = Gábriel arkangyal beceneve a szerzetesi szlengben.
Inka periszkóp állítócsavarja stb.
a " Goriot apó ivócimborája"-az én találmányom volt valami ismeretlen szóra.
aztán: "mürb"=török indulatszó, igen súlyos sértésnek számít

 

...Szóval M. számára a legtöbb, amit nyújthattam, hogy többször vezethetett. Igen ügyes. Egy elhagyott homokmezőn gyakoroltunk, rögökkel imitálva a járdaszélt. A hátrafelé parkolási feladatot szebben oldotta meg, mint én. Én otthon, - kacifántos, szűk helyen parkoltam az udvarban - hol az autót, hol az iskola falát karcoltam meg. Egyszer megint fehér festéket vittem ki, G. megkérdezte : Mester, most autót fog festeni, vagy falat?!

 

Volt egy tehetségesnek ígérkező, igen ambiciózus fotós fiú, aki szakmájához akar hozzátanulni a rajzzal. Felkértem, hogy készítene rólam portrét, katalógushoz kellene. Nyomatékul elmondtam, civileknek nem engedem, hogy fotózzanak. Több napig készült rá - fejben. Alkalmi kiállítását az ebédlőasztalon megnéztük. Be fogom ajánlani szerkesztőségbe. Pesti lerobbant külvárosi utcasarkok, üzletek, -szívszorító. Robert Doesneauról (Doánó) beszélgettünk, akinek és is láttam gyönyörű fotókiállítását Kecskeméten. Irodalmat diktált föl, milyen fotóalbumokat kell feltétlen átnéznem, (be is gépeltem az "Elolvasandók" listámba) fotótörténetben jártasabb mint én, vegyszerezésről, technikáról, gépekről, objektívekről, fényekről, fotóirányzatokról öröm volt vele beszélgetni.

 

Epizód. A vasárnapi misén egy markáns, gyönyörűhangú pap, prédikációja közben vagy háromszor elneveti magát. Tömören és kedvesen beszél, közben kiszól: "Anita (4 éves) te már nagylány vagy, ülj előre a többiekhez." Pesten filozófiát tanít novíciáknak, jó lenne alaposabban megismerkedni vele. Megtudakoltam a nevét egy nénitől: Beer Miklós.

 

Otthoni napomon kiválogattam Kata könyvtárában leülepedett, elmúlt években vett könyveimből másfél folyómétert, amit aligha fogok többet elővenni. A Beszélő I-III-at (a legendás illegális folyóirat teljes reprintje), hazafias lendületemben vettem felszabadulásunk után. Aztán a 48-as szabadságharc levéldokumentumai, a bukás utáni börtönlevelek, Görgey önéletírása, ilyesmik, amiket a kecskeméti alkotóházak idején vettem, ott olvasni, antikváriumban. Most szét akartam osztani a gyerekek között, esetleg társasjáték győzelmi jutalomként. Mondom Katának, nézd át. Azt mondja, bolond vagy?, ez mind kell, tedd vissza! Nem sújtott le e fordulat, és evvel a birtokviszonyok tisztázódtak is. Amit nem ajándékozhatok el, az nyilvánvalóan nem az enyém. Nem szeretnék 3000 könyv résztulajdonosa lenni. Hiú vagyok a 12 könyvemre. Na jó, 18.

 

Nagyon tetszett napirendjük, ahogy legkésőbb 8-ra kész illett lenni a reggelinek, -hogy nem lustálkodtak. (Én 6.15 vekker, lábujjhegyen át a műterembe, a Bibliával.) A vacsorátnyolckor, de legkésőbb tízig kellett tálalni. (Ahogy lakli fiúk forgolódtak esténként a sütő körül, órájukat nézegetve). Mindössze egy zuhanyfülke volt, így egy részük délután-este, munkából jövet. A lányoknak ilyenkor mindig akadt egy újabb, agyongyűrt, de tiszta garbó, házivarrott nagykockás bohócnadrág, kendő, homlokpántnak. Nagyon tetszett, hogy komoly zenét hallgattak a festéshez, tetszett, hogy ezt bárki szó nélkül lekapcsolhatta. Tetszett, hogy maguknak értékelő zárókiállítást csináltak, minden. Műanyag flakon fenekéből helyszínen ácsolt halványkék, literes teáspoharamat mindig a reggeliző helyemhez készítették.

 

Viszont nem sikerült fotóesszét írnom, pedig kompjuteremet levittem és üzembe is helyeztem, külön munkaasztal. Esténként már túl fáradt voltam. Talán majd itt, Kékkúton. Most írom a harmadik vázlatát. Annyit már kitaláltam, (milyen egyszerű) hogy előre kell venni a gondolatok összeszedését, azután jöhet a sorba rakás, s a megfogalmazás. Mint mindennél, amit figyelve írok.

 

újra Pesten, augusztus első hete

Gyorsan csináltam keretet az új képeknek, megint minden üzemkész. De ami fontosabb, egy igazán tehetséges órán észbekapva, kirámoltam össz képemet körbe a műterembe. És mindössze néhány órás munkával kiválogattam, mit akarnék kitenni jövőre, önálló kiállításomon. Három fontossági fokozatot állítottam fel, -a lista rögtön kompjuterbe,- és 83, de a legszűkebb számítás szerint is 64 képet, ami persze őrültség, de kiindulási alapnak jó. Fal folyóméter kiszámítása. Hány terem kell. Összenézve az anyagot teljesen elmúlt többéves bizonytalanságom, nem unalmas-é ez a rengeteg műterem egyrakáson. Ennek tudatában másnap már bátran fogalmaztam egy új, igen konkrét kérvényt a Műcsarnok igazgatójának, hogy a három jobboldali teremben szeretnék nála kiállítani. Vagy ha nem, az alku lehetséges fokozatai: 2. egész Ernst múzeum, 3. fél Ernst, 4. vagy az egész Ernst Szüts-csel-Vojnichcsalhármasban. A kiválogatott képeim jegyzékét mellékeltem, adatokkal, méretekkel, hogy lássa, miről beszélek.

 

Még valami történt Pesten. Vettek megint képet, váratlanul. Porszívó ugyan még mindíg nem lett, viszont Katának adtam egy KOMOLYABB összeget (a legkisebb hatjegyű szám), és külön a gyerekekre. Ezen kívül Mikitől és Katától 5-5000 forintért megváltottam részvételemet a szeptemberi pápalátogatásra. Mikica ötlete volt az egész, s Kata fölkarolta, hogy közös családi program, ha már nem megyünk idén együtt sehova, mármint külföldre. (Négy-négyórás araszoló utazást képzelek ahhoz aGyőr melletti miséhez, s vagy négy óra álldogálást, alkalmasint tűző napon. Miklós boldog volt, a pénzből azonnal vett egy orosz katonai távcsövet. Tokja is van. Még el sem vesztette.

 

Na, szóval váratlan pénz. Adósságaink. Kata kompjuterét föltupíroztattam. Magamnak egy City-bike, vagyis sebváltós bicaj, kamaszkorom óta eltemetett vágyam. Vettem hozzá bukósisakot. (Egyébként edzett gyerekeim elsápadva nézték, miért ragasztom le a peremét körbe, s a feliratát külön is, -celluxszal. Avval etettem őket, hogy így teszem a kobakot vízállóvá.) Ronda szürke volt ugyanis, és autóspray-lyel lefújtam fehérre. Vettem csengőt (az első este majd föllöktem valakit a Margit híd járdáján), váltóvédőt, autó tetejére két bringatartót, a tartókhoz szárnyasanyákat, hogy gyorsabb legyen leszerelni. Aztán sárvédőt, azt Miki is kért rögtön. (Bár Zsófi megfeddte, -szerinte úgy autentikus, ha a mountain-bikos nyakig sáros). Még azt kellett kitalálni, mit csináljak a bringával. Elkezdtem esténként, minden nap, átlag háromnegyed órát. Margit sziget körbe, a Szabadság hídig a Dunaparton végig kiépített bicikliúton, itt meg, Kékkúton, a Káli medence körbe, ilyesmi. Hátul VILLOGÓ vörös lámpával. Ha lesz lelkierőm ehhez a programhoz, tartósan, talán a síeléshez is vissza- hozzáedződöm. Nagy a tét, 47 év után lélekben már melodramatikusan búcsúzkodom ettől, tudod.

Egy honfitársam -gyerekorvos- már jelentkezett alkalmi edzéspartnernek.

 

Kékkút, augusztus második hetétől

másképp alakult, mint képzeltem. A polgármester idén lezáratta a legtöbb utcai kutat (a vízdíjat a falu fizette), viszont lehetővé vált a vízvezeték házakba bekötése. Én a vízóraaknát két éve kiástam már, most csak egy csomó rohangászás, 15 ezer forint, és sok idő. Jövő csütörtökön lesz sajátbejáratú vizünk. Egy slag végén, amit hónapja Miki talált a Marcibányi téren, s előrelátóan magammal hoztam. Csak egy 200 forintos rézmicsodát kellett vennem Tapolcán a végére, mialatt Kata a heti zöldséget, húst.

Itt sem igen megy az írás, inkább előrevettem a te leveled. Azt hiszem, az idő rossz volt, mindenesetre egyszer voltunk eddig Ábrahámhegyen, a strandon. Én Pilis, Kata kétféle lelkigyakorlaton -néhány nap kellett, hogy összecsiszolódjunk. A Kata által nagyon előrelátóan ideszervezett vendégfiú Miklóst megfelelően leföldeli.

 

Ha végleg mindent elmondtam magamról, jöhetnek a többiek. Sorrendiség nélkül. Zsófit persze elengedték, eljutott kijelölt párjával két nap alatt Párizsba, stoppal.Tényleg az Eiffel alatt aludtak, többszáz fiatal között. De azért ellopták a neszeszerjét. Szökőkútban mosakodtak, és nyilvános WC-kben. Regnumos banda volt, szerencsére. Így megnézték a fontosabb múzeumokat, szép sorjában. Nagyon boldogan jött haza, külön levélben tudatta velünk, hogy újra tele életkedvvel. Megpróbálna egy új egyetemi formát, kérte véleményünket, bíztattuk. Jó drága tandíjért (felét fizetnénk, így döntöttem) nulladik évfolyam a bölcsész karon, magyar szak. Szombat- vasárnapi iskola. A legjobb 30%-ot aztán felvételi nélkül fölveszik a nappali szakra. De a többinek is előny. Elég feketén -fehéren ki fog derülni, mire képes ezen a téren. Kékkútról válaszlevelemben bíztattam: mindig hittem szavának, hogy ha majd valami tényleg érdekli, fog tanulni. És hogy ez az év akkor sem vész el, ha közben rájön, ez nem az ő útja. Megjegyzem, Párizsból telefonált, kérte a telefonszámodat. Itthoni félreértések, Kata azt hitte, változott a számod, stb. végül ezért nem sikerült. Meglátogatni nem hiszem, hogy lett volna módja, a banda együtt mozgott. Most, több év után először, MEGLÁTOGATOTT minket Kékkúton. Tegnap elbicikliztünk a Káli medencei struccfarmra!, nagyon édesnek találta őket, ajánlottam ispapagájketrecébe egy fiókát. Míg én ezt itt fönt kopogom, alattam anagrammát játszanak, hallom, éppZsófi veri az asztalt, hogy igenis, létezik ilyen szó, hogy fogsav. El is magyarázza. Miklós követségbe fölkocog: mondom neki, sajnos, nincs. Boldogan rohan le: az apa azt mondta... Zsófi találmánya a cirom szó is, merthogy ha a macska cirmos, akkor.

 

Zsófi. Belső rendeződésére utal, hogy kezdi valamennyire rendbe tenni, sőt lakni újra a szobáját. (Katánál dekkol) Vettem neki egy szép, vörös vasdobozt. Fölkínáltam alternatív dobozt is, ha ez nem tetszene (ajándékozás = agresszió), de örült neki, megtette éjjeliszekrénynek. Most egy fotelt is behurcolt magához. Ez tényleg nagy szó!

 

Van itt még egy igazán forró ügy. Katán túl Zsófit érinti a legérzékenyebben. Egy este bekopogott egy német-magyar házaspár, igaz-e, hogy eladó a ház. Igen, és mondtam egy nagyon magas összeget. Hogy ő egy hét alatt lebonyolítja, ha döntöttünk, szeptember elején hív. Zsófi aki napokig siratta Kékkutat, két nap után váratlanul föllelkesült, vegyünk házat Zebegényben! Sok barátja ott. Kata egyetértett: házat a Dunaparton! Szerintem ugyan egy óra vonatút is sok hétvégékre. De lehet, hogy igazuk van, és úgyis nekik lesz igazuk. És az a hegyek közé szorult falu valóban idilli. Lehet, hogy hihetetlen szerencsénk lesz?! Ha megkapjuk, ekkora pénzzel nyugodtan kezdhetjük a keresgélést. Amivel megszűnt a csikicsuki helyzet, hogy csak akkor adjuk el, ha találtunk helyette mást, viszont akkor erre azonnal kellene vevőt találni. Ami lehetetlen. Vagy Buda környéken egy kertes ház?! Ejha. Túl vagyok az első napok terhén, amikor csak nyomasztott az egész. Hogy csomó ügyintézés, keresgélés, utazás, csomagolás, szállítás, adó... és általában, a VÁLTOZÁS. Hirtelen fölértékelődött Kékkút, Istenem, ha nem is szoktam emlékeimen rágódni, ez itt 15 év volt, minden a kezemhez igazítva. Az ilyen rezignációival az ember iszonyatosan egyedül marad. Már megint magamról beszélek.

 

Kata föllelkesülve tért meg a második lelkigyakorlatáról, Paray le Monialból, nagy sátor, sok virág és mécses, szép énekek, kulturált szervezés és mindenki mosolyog. Voltak azért kapcsolati problémái, ő erre érzékeny. Az önismeret mindnyájunknak hosszú iskola. Lehet, hogy átmegy egy újonnan szerzett barátnője közösségébe, aki ráadásul néhány utcányira lakik tőlünk. Békásmegyerről Jóskáéktól autóval hozták, azokhoz alkalmazkodnia kellett, kellemetlenül későn keveredett haza. Miklós nevelésével most kell majd módszert változtatnia. Utasítani már nem lehet, és nem is célszerű, ha nem belülről érik meg a helyes döntés. És mind több önállóságot kell adni neki. Ha az ember mindig megkérdezi, viszel-e magaddal papír zsebkendőt, - könnyen ráhagyatkozik erre...

Miklóssal most (közben itt múlnak a napok-) voltam megint autót vezetni. Hátramenetben kellett két kocsi közé beparkolnia, ami a rutinvizsga legnehezebb feladata, nem tudom, ismerős-e. Most gúlába állított tetőcserepekkel imitáltuk a helyet, Salföld határában. Negyedszerre tűrhetően megoldotta, boldogan vigyorgott hazafelé.

 

A révfülöpi templomban vasárnap összemosolyogtunk Anzelmmel, egy tanítványa szüleinél nyaral Szepezden. Két és fél napot. Mesélte a pannonhalmi pápalátogatás előtti rumlit.

 

El lehetne mesélni a belpolitikai cirkuszokat, de alig ismerem, és unom is. Úgy látszik, családcentrikus vagyok.

 

Búcsúzóul valami Illyés.

 

AGGASTYÁNOK ISSZÁK AZ ÚJBORT

 

...Aggastyánok isszák az újbort
október harmincadikán
hajadonfőtt, rókaluk-langyos
              présház előtt,
              szél árnyékában
az utolsó darázs zeneszavában-

ebben az ömlő ráadásban,
az ifjukori hű hegyeknek
maradék vendéglátásában- ...

 

VÁRAKOZÁSOK

 

...Felvevő irodák előtt
vártam izzó napsütésben
jártam le s föl előszobákban,
nem másként, mint rács közt a vad.

Áttetsző kezével kezemben[2]
vártam ősz mesterem halálát,
fölfogni még akkor se birván,
hogy lehet úgy, hogy nincs remény.

Vártam itélethirdetésre.
Vártam rendőri vallatásra,
míg - csattanás és - fölüvöltött,
akit előttem bevezettek.

Elfult szívvel vártam a lányra,
lépjen már ki a varrodából;
egy kis megváltás szállt felém, mig
futtában föltette kalapját[3]...

...Vártam anyámra: hazahúz majd
a behavazott iskolából
szánkón a szél-örvényes pusztán.
Vártam gőzhajók érkezését...

 

Na, ennyi.(42 szakasz.)

 

ölel:

 

 

 

96.9.24.                                            J-42                                                     C.4775

 

Szervusz J!

 

Eltelt megint egy hónap. Szeptember, a munkaév eleje. Nézem előjegyzési naptáramat: csupa ön- és életszervezés. Képek kiállításokra, -ról, képnézők fogadása, vevőjelöltek. Lakás- és autóadók, gyerekek fogorvoshoz, képfotózás, mifene. S ami a lélek méjjét illeti, belül nagy nagy üresség.

 

Viszont a bringázás bejött. Több irányba lehet a Széna térről. Margitsziget, Óbuda, Szabadsághíd, Hűvösvölgy, Vérmező -Tabán. Kilenc körül indulok, már sötétben, jó lámpával elöl- hátul. Olykor Miki, már kétszer Kata is. Csak egy fél- háromnegyed órácskára. A Margit-szigeten csak a 26-os busz járhat, néha egy kékcsíkos rendőrjárőr Volkswagen. A főút gyönyörű éjszaka, a még- zöld hatalmas fák, a bokrok fala, a sétányon alig valaki. Aztán esti megvilágításban soha nem látott városrészek, Óbuda, Tabán. Megnéztem a hűvösvölgyi bicikliút végét, a Völgy utca táján, a budai parkerdőbe torkollik. Oda éjjel persze nem mertem bemenni, töksötét. Meglátogattam anyámat a Körtéren, váratlanul, este fél tízkor, hamarább értem, mintha villamossal. Tegnap délután egy műcsarnoki kiállítást néztem meg így, át a Lánchídon, a József Attila utca volt az egyetlen közúti szakasz, mert a teljesen rendbehozott Andrássy út két szélén huszonöt centis gránit félgömbökkel elválasztva bicikliutakat alakítottak ki. A képek- szobrok között járkálva úgy lóbáltam a bukósisakot, ahogy vasárnap a hölgyek a retikült. Elég drága egy bringa ahhoz, hogy divatba jöjjön a dolog. Hajnalban, misére járva, látni gyakran egy- egy nyilván munkába kerekező örültet. Nemcsak a fiatalok. S most én is. Már van egy igazi vérömleny is a lábamon, a Lukácsban egy meztelen orvos diagnosztizálta.

 

Most ide, anyámhoz is biciklivel jöttem reggel, csomagtartón a kompjuterrel. A képernyő sarka meg is sérült, talán a rázkódástól, piros amőbafoltok és fekete csíkok keresztbe. Nem csúnya, de alatta nem látni a betűket. Haldoklik szeretett gépem.

 

Első lendületben egy képemért cserébe szereztem egy sebességmérőt, minden kisfiú álma. BE KELLETT PROGRAMOZNI a kerékátmérőt, ez már kompjuterizált. Ilyen adatok derültek ki: a Margitsziget túlsó vége tőlünk oda-vissza 9,4 km, (azt hittem, 6).24 km-es sebességgel járok, ami (ezt is méri) 18 km-es átlagsebességet jelent. Mi van még? 31 percet tekertem, csúcssebességem 42,7 km/óra volt, s ráadásul, ha az út végén mindezen adatokat törlöm, az benne marad, hogy hány kilométert eddig, mindösszesen. Ja, és rendes óra is van benne.

Hamar megtanultam saccolni a sebességeket, és túl is vagyok ezen a játékon. Így, egy hét után odaajándékoztam Mikinek a műszert, cserébe tartson kőkemény rendet szobájában egy hétig. Meg is magyaráztam neki. Hiába hiszed, még nem érted, mi az a rend. Az nem ráadás, nem teher, nem esti program. Az öröm, béke, az jó, nagyon jó dolog. Azt nem csinálják, hanem fönntartják. Nem lehetetlen, hogy ráérzel az ízére. És mi van, ha egyszer elfelejtem? -kérdezte. (még nagyon professzorosan lyukas agyú) Odaajándékozod az órát egy osztálytársadnak. Elsápadt.

Igazi állóharcot kell vele vívni, a dolog egyszeri megbeszéléssel nem megoldható, pedig jóindulatú. Imádja a számítógépes játékokat, ami magányos és sajnos teljességgel haszontalan. Órákig, hogy a macskát eltalálja a seprű, vagy fordítva. Most napi 61 percben vagyunk megalkudva, gyanítom (mondtam neki, nem fogom ellenőrizni) hogy ezt a játékidőt ki is tölti, lelkiismeretesen. A lecke valahogy mindig estére marad. Kata próbál vele határozottabb lenni, de Miki ahhoz már szokva van. S, amiben én ambivalensebb vagyok, s Kata talán tisztábban lát, Miklós szombat egész nap valami öskori-lovagkori barbár kollektív szerepjátékban vesz most részt. Fegyvereket kell választani, ölsz, vagy téged ölnek, varázslatok, boszorkányságok, Kata szerint a Sátán világa. Én remélem, hogy talán csak az e korban szükséges vadulások szublimálása, és világnézete elég biztos már ahhoz, hogy ne sérüljön. Kata teljesen tiltani akarja, én a fejem vakarom csak, bizonytalanul. S mit kínáljunk helyébe?

Talán ez is megoldódik. Tegnapelőtt kértem 10 perc audencia időt a piarista tartományfőnöktől, Miki ügyében. Csak egyetlen gimnáziumi osztály indul már náluk a volt nyolcadikosoknak, mert mindenki -Pannonhalma is- áttérőben van a 6 + 6 osztályos rendre. Az atya szerencsére tudott rólam:

-Szeretjük az újságpapíros Keresztútját. Váli Dezső fiát fölvesszük, hacsak a fiú a felvételit nem rontja el." Na már most a fölvételi vizsga november elején lesz. Kitaláltam, addig napi egy órát kellene Mikivel foglalkozni, matek, magyar, történelem, biológia, földrajz, szóval minden. Beszéltem vele.

-Nézd, én ezt ellenedben nem csinálom. Eszed van, attól ne félj.

-Igen, de én lusta vagyok.

-Persze, hiszen még nem tudod, mire ez az egész. Lehet, hogy lesz egy rohadt féléved, éved, amíg belejössz. Fog menni.

 

Zongorát idén otthagyta, lassan haladt, nem gyakorolt eleget, utálta is, különösen a kötelező szolfézst hozzá. Kata keresztbelépése következtében (pénzokok, de a judó vélt keleti pogány szellemisége miatt is nem engedte el a nyári sporttáborba) abbahagyta a cselgáncsot is. Most M. (teljesen egyedül) megszervezte, s ősztől a Városmajorba jár- vívni. Ja, és a napi szemétlehordást kiváltotta, kétnaponkénti mosogatásra. Jóba vagyunk. Mondta, egyszer szeretne szakáll nélkül látni. Most nő újra.

 

Hogy a piarista fölvételi beszélgetésen meg tudjon felelni, elkezdtem vele helyzetgyakorolni, abszurdban:

 

-Mit gyóntál utoljára, nekünk elmondhatod, látod itt csupa pap ül...

-Nem beszélek erről.

-A válasz jó, de próbáld ezt meg is magyarázni, kulturáltan.

 

Szereti ezeket a játékokat.

10 éve láttam egy ABBA turnén forgatott filmet, sajtótájékoztatón rákérdeztek a szőke énekesnőre, hogy miért riszálja azt a gyönyörű fenekét, -vagy valami hasonlót. Nagyon kedvesen, szellemesen válaszolt. Akkor jöttem rá, bizonyára fölkészítik őket.

 

Zsófi tegnap egy órával korábban kelt, hogy szépen rendbe tegye magát, mert munkából egyenesen az egyetemre ment, először. Szobája is él, lüktet, ez nagyon fontos, a magam életéből következtetve. Most bőgve- dudálva elhúz egy autókonvoj az ablak alatt, ez új, -talán amerikai szokás, ilyen ricsajjal mennek az esküvőre. Szombat délutánonkénti zaj.

A német pasas nem jelentkezett, hogy nagyon meg akarná venni Kékkutat, úgyhogy mi teljesen lárpúrlár veszekszünk, mi kéne helyette. Zebegényben voltunk, Kata nem látott megfelelő házat, tán hatot néztünk. A dolog szinte megoldhatatlan, mert az én hétvégi ház koncepcióm keresztezi Kata víz melletti nyaraló elképzelését, hacsak az ember nem vagyonos. Kedve ellenében semmit nem akarok tenni. Úgy tűnik, legjobb lesz, ha Kékkút marad, s a nekem nagyon szükséges szombati pihenéseket valahogy másképp oldom meg. Csak hát, közösen kellene.

 

Például mára anyám üres lakásába költöztem, szombat. Kata Mikivel a Karizmatikus Éves Találkozón, a Sportcsarnokban. Idén már 4 millióért bérelik, Marik Erzsiék szervezik. Egy olasz püspököt is meghívtak, Tamás is följön Kaposvárról.

 

A Fioretti (rájöttem, mennyire utálom a közi -szót) működik. Hatan vagyunk. Andris ötletére ezen a héten veterán találkozót tartottunk, a őstagok közül Göngy, Ernő, Paula, Lovas...és JávorKata volt, a többit, újabbakat nem ismered. Talán a Mányi testvéreket. Becker Kati nem jelentkezett. Hogy az estének meg legyen a súlya, szentségimádással kezdtem. Aztán sorra meséltek. Végén Kata habossüteménye és a történelmi körözött. Gyerekekről forogtak fotók, vidámság. Civil témában unalmas banda.

 

Néhány napot gyertyatartó beszerzésével töltöttem. Az én ötletem volt, fölhatalmazott a közösség rá, hogy az egyházi tized halom begyűlt pénzéből költhetek erre. Én ugyan szerettem a műtermi festőasztalom közepén azt a húskonzerves dobozt, de. Szabad kezet kaptam. Első nap vettem háromszázért egy cserép alá való tányért, azt feketével patináztam. Másnap vettem háromezerért egy gyönyörű szürke- barna achát hamutartót, negyed tojásfelületnyi mélyedés belecsiszolva. Otthon derült ki, kicsi. Aztán, immár a magam költségén, vettem 12 ezerért egy fantasztikus féldrágakő lapot. Öt centi vastag, 40 centi hossz, körben töredezett szélek, asztallap lehetett. Mindkét oldala fölcsiszolt, a világoskékek és fehérek fantasztikus kavalkádja, kristálybelsők, íves koncentrikus mintázatok, elbővülő. Ezt meg túl szépnek találtam, estére Zsófinak adtam, az asztalára. Végül egy vasárnapi kirándulásról hazahoztam egy féltéglányi, lapos követ, egyik fele a kirándulók cipőjétől megcsiszolódott, ez vált be, közmegelégedés. A hamutartót Kata szerette volna, dehát közpénz -, kisorsoltam. Nem nekünk jutott.

 

A pápai látogatás jut eszembe. Katáék rettenetesen fáztak, hajnali fél négykor indultak a győri misére. Zarándokútnak lehetett fölfogni a terhek miatt. A pápa pedig megkapta a kétéves munkámmal odaszervezett gyönyörű Halott Krisztust, Melocco szobrát, államfői ajándékként. Szüts, megbeszélésünk ellenére még szervezte, hogy súgjanak a magyarok a szentszéki apparátusnak, melyik római templomba kerüljön a szobor. A kamion ezen a héten indul a Vatikánba. Ez jó.

 

Mikor álltál te utoljára TELJESEN értetlenül egy jelenség előtt? Kata a napokban főzött nekem valamit ebédre, megmelegítettem, jóízűen meg is ettem, s közben végig azon gyötörtem az agyam, mi is ez, szoktam ilyet enni. Este mondták meg, borsófőzelék volt. Uszodából jövet új program, rendszeresen megnézem egy cukrászda kirakatát a Margit körút elején: dobostorta, dobos rolád, olykor mezei- vagy franciakrémes, bugyirózsaszín ívháromszög tortaszelet, valami barna szőrős kubus, biztosan csokis. Néha meg nincs semmi. E kirakat mellett könyvesbolt -antikvárium van, igazán érdek nélküli legelészés reggelente, még a kikészített olvasnivalóimat is folyton szelektálni kell. Szeretem nézni. Szabó Dezső kötetek, valami most föl is keltette az érdeklődésemet iránta, majd. Eddig egy sorát se olvastam. Velőtrázóan írja le apját, ezüstlakodalmán. Németh László, aztán sok hungarológia, fura összetételű anyag, valami különös beszerzési forrásuk lehet. (Voltam antikvárius)

 

Hű, kezdek nagyon éhes lenni. Délben nagyot aludtam itt, az üres lakásban, utána le kellett volna menni, enni valamit a NÉPBÜFÉBEN (Mc Donalds, vagy Salátabár). Furcsa helyzet. Nem hülyeség ez az egész? Amikor bicikligumit javíttatok, üléshuzatot varrógépelek, vagy hűtőfolyadékot cserélek az autóban, -nem pihenek? Egyedül a műteremben, ma nem tudtam volna ezt a levelet otthon írni? Bár van ennek is zamata. Alkonyodik, gyerekkori szobám, harminc évig éltem itt. Lelátni a térre, az eső kezd permetezni, autók reflektorai.

 

Most kompjuterbe gépeltetem az első 19, neked, -még írógéppel írt levelemet. Ez kb. 200 gépoldal lesz. Csinálok magamnak az egészből egy egypéldányos könyvet, mert múltkor beleolvastam, és élveztem. A dolognak semmi értelme, nem baj.

 

Volt nálam megint egy riporter, interjú, -tényleg, lehet, hogy elküldöm, hosszabb legyen a levél. Egy szellemes gondolata volt: a Maga műtermein mindig félhomály van. Ez bennem az alkonyatot idézi, s így IDŐÉLMÉNY, a változás ideje, az átmeneté.

 

Hanem a Királyi Svéd Követségtől kaptam a Strindberg könyvre 500 ezer forintot. Lehet, hogy ebből az illusztrációim kifizetésére már nem telik, nem ez a lényeges, hanem hogy 16 évi próbálkozásom után most már bizzzztosan kiadják! Elfogadták ötletemet, hogy szponzorálásként rendeljenek meg 500 példányt, majd szétosztandó könyvtáraknak. Nincs valami svéd anyagod, amit magyarra kéne fordíttatni? Támogatnák. Hű, de éhes vagyok, érdekes, mintha hányingerem lenne ettől, háromnegyed hét, haza kéne menni. A lábam is fázik. Szeptember első hete óta Pesten fűteni kell! Ilyenre nem emlékszem!

 

Meghalt Achilles testvér. Emlékszel rá, a Ferenceseknél? 1936-tól, vagyis hatvan évig szolgált abban a sötét sekrestyében. Nemrég még láttam. A templom kriptájába temették.

 

Közéleti szereplésünk úgynevezett. Talán írtam, hogy tavasszal kétségbeesve telefonált a Kecskeméti Képtár igazgatónője, ketté akarják vágni a múzeumát, segítsek. A megyei múzeumigazgató megirigyelte őket, és saját szakmája szerinti régészeti anyagot akar a Cifra Palotaföldszintjére telepíteni. Talán emlékszel,Farkas István - Mednyánszky - Nagy István, és egy emeleten végig gyönyörű Tóth Menyhért gyűjteményük van- állandó kiállításon. Szólok Szütsnek, ő szól a miniszteri titkárnak, osztályvezetők berendelése a miniszterhez, miniszteri biztos leutazása Kecskemétre, sajtóbotrány, Képzőművész Szövetség tiltakozólevele, Farkas István Rómában élő fiának faxa a Kultuszminiszeterhez, amit egyébként S. Nagy fogalmazott itt, Budapesten... sikerült.

 

Ez a mostani ügyünk Szüts-csel is Kecskeméthez kapcsolódik. Tragikus pénzhiány, az összes magyar alkotóházak bezárás előtt állnak. Szüts most összejött a kult. miniszterrel, akit most levitt Pannonhalmára, a Melocco szobor átadására, kocsiján. Nos, a kecskeméti házat meg kellene menteni, de segítség nélkül nem megy. Ezért kell a miniszter. Csinált ugyan a kezelőszerv (a volt Alap) egy alapítványt, amibe beválasztottak kettőnket kuratóriumi tagnak, de az induló alaptőke kétszázezer (vagyis nulla) forint lévén, a dolog ilyen formában nevetséges, reménytelen. Egyébként iratomat az Alap vezetősége visszaküldte, hogy így, nevem mellé rajzolt virággal nem meri a Cégbírósághoz fölterjeszteni, hogy ha lennék szíves, még egyet...

 

Még van valami. A török hódoltság óta tervezik egy Kortárs Magyar Képzőművészeti Múzeum megalapítását, most létrehozzák egy meglévő igazgató, épület és anyag átcsoportosításával, alighanem pénzbefektetés nélkül. Leírtam az Élet és Irodalomban némely aggályomat és javaslatomat ezügyben, egyebek mellett, hogy jó lenne a műtárgy befogadásnál nem EGYETLEN döntnök. Nem lehetetlen, hogy csakugyan fog ezügyben valami történni, Miklós keze is benne van a dologban. Talán egy igazgató mellé rendelt kuratórium.

A pincerészünkre meg lakatot kellett föltennem, ahányszor lementem, mindig valamivel több volt a rekeszünkben. Múltkor egy mosógép...

 

Olvastad Exupery: Citadelláját? Afféle elmélkedmény, mint Hamvas Béla dolgai. (Jellemző, hogy Gábor mindkettőt imádja.) Lélegzetelállitó hasonlatai és gondolatfűzései, ámulattal olvasom. Néhány oldalt, mert amúgy olvashatatlan. Nos, minap reggel sétálok hazafelé klubomból gépészmérnök- irodalmár barátommal, s lelkendezve meséli, megvette franciául az Éjszakai repülést, és elbűvöli gondolatisága. -Na, akkor neked a Citadellát kéne elolvasnod tőle! Néhány nap múlva fanyalogva hozza vissza a példányomat, hogy szép- szép, de rosszul szerkesztett, zavaros, üresjáratokkal. Mondom neki, ne úgy nézd, mint egy épületet, ahol minden hiba az egészet rontja, hanem mint egy múzeumot, ahol 20 kép előtt elsétálsz, amíg valami érdekel. Most Sarkadit fogok vele olvastatni, kezembe került drámája: Elveszett paradicsom. A konfliktus avval kezdődik, hogy egy tehetséges, de romlott orvos tiltott abortusz műtétet hajt végre lakásán, s meghal a nő, a szeretője. Tudja, 10 év börtön vár rá, s fölkeresi öreg kertészkedő életbölcs apját... Az utolsó képben sírva az asztalra borul, - tehát megtisztult... Tetszett.

Egy, vagy 30 éve olvasott rettenetes novellát is megtaláltam a Sarkadi-kötetben. Ahogy egy bokszoló fiút huligánok bosszúból halálra kínoznak. Az érdekes az, hogy a mese az évek multával teljesen átíródott bennem. Illetve nem teljesen, részben.

 

Nálatok is terjed a mobiltelefon? Múltkor megszólalt valahol mögöttem a csengője, áldozáshoz álltam sorba...

 

Akkor ide a cikket.

 

interjú a műteremben, a Népszava számára.

”KENYNIJÓ”

Váli Dezső festőművésszel beszélget Végh Attila. 

 

 

 

  - Amikor 1990-ben megnéztem az Ernst múzeumban rendezett kiállítását, olyan érzésem volt, mintha ezek a műterembelsők valami mást ábrázolnának. Mintha a kintről beszivárgó fény egy koporsó belsejét rajzolná ki. Ebből adódik a kérdés: mennyire koporsó a műterem?

 

  - Van, aki képeimben szerzetesi cellát lát. Hogy koporsó? A koporsóban béke és csend honol.Képeim tényleg ilyenek. Szobámnak viszont meglehetősen mozgalmas az élete. Másodperceket henyélek. 24 éve dolgozom ebben a műteremben, itt, a toronyban. Vannak festők, akik nyugodtan festenek, én nem. Van, aki fordulatot vár a Világegyetem menetében. Van, aki boldogan fest. Tudok egy barokk festőről, palettával a kezében toporogva várta a pirkadatot. Sokan csak akkor kezdenek munkába, ha robbanásig gyűlt bennük a kifejeznivaló, már ott a fejükben a kész kép. Nekem semmi nincs a fejemben. Uszodából hazaérve elmosogatok, csinálok két pirítóst, és kilenc tájban kezdem a munkát. Egy rossz hivatalnok lelkiismeretességével és kelletlenségével. Ritkán tudom, mi fog történni a képen öt perc múlva. Egyébként ez magánügy, nincs jelentősége.

 

  - Ezek szerint ihletre várni értelmetlen dolog, dolgozni kell, és az ihlet esetleg megjön magától ?

 

  - Gimnazistaként, 59-ben egyszer vihettem a legendás Vadas Ernő fotótáskáját. Valami kérdésemre ezt válaszolta: -Tudod fiam, ha az embernek van egyetlen jó fotója egy évben, az már egy jó év.-Kezdek egy évben vagy negyven képet, abból három igazán jó. Huszonöt-harminc, ami kiállításra vagy eladásra alkalmas. A többi elpusztítandó selejt. Ihlet egyébként létezik, az pillanatnyi ötletesség, és a szokásosnál sokszorosan gyorsabb gondolkodás. Tegnap szerencsésen így renováltam a fregolit a fürdőszobában. Évente négy-öt ilyen napom van.

 

  - Visszatérve az előbbi koporsó-hasonlathoz, kicsit körmönfont módon abban a kérdésben az is benne volt, hogy vajon mennyire rokon a művészet a halállal, és egyáltalán a transzcendenssel. Ez azért is kérdésem, mert Önnek, mint hívő katolikusnak szinte kötelességszerűen felteszik, a vallás és a művészet viszonyát firtató kérdést.

 

  - Vallásosan biciklizek és vallásosan mosok fogat. Nincs kétféle életem. A halálommal valóban foglalkozom, hol félek tőle, hol elfogadom, rendezem magamban. Mint a hagyatékomat is, rendszeresen, ne maradjon utánam rendetlen fiók. Halálközelben élek, de hogy erről mi módon beszélnek képeim, nem tudom. Döntse el a néző.

 

  - A régebbi korok emberei a halált nem feltétlenül tragédiának tekintették, hanem belépőnek az ősök közösségébe. Ha a művészet rokon a halállal, nem lehetséges-e, hogy az igazán nagy mű elkészülte után a festő úgy érzi, bekapcsolódott valami kollektív szellemi áramlásba ?

 

  - Nem érzem. Nem másokért festek. Festek, mert festeni muszáj. Tornyai azt mondta: ”kenyni jó.” A képnek nincs célja, a képnek haszna van.A művészet a világ legfontosabb kérdéseiről beszél. Mindnyájunk legégetőbb kérdéseiről. (Munka közben minderről semmit sem tudok.) Fotóztam nyomortanyán, mindenütt volt a falon valami, legalább egy újságból kivágott kép. Nem a vendég kedvéért.

 

  - Azt mondja, nem gondolkodik festés közben, nincs célja a festéssel. Ha a festmény nem cél, akkor vajon mi: melléktermék, vagy léghajóból kidobált nehezék ?

 

- Nekem? Feladat. Életeszköz. Inzulin, amit naponta be kell szúrni a bőr alá az életben maradáshoz. Ismétlem, nem kitűzött célom mesélni magányról, Istenről, szerelemről, halálról. Persze, képeim beszélnek erről. Én csak annyit célzok meg, hogy az a szürke formahibátlanul illeszkedjék a mellette lévő okkerhez.

 

- Van-e olyan, aki érvénnyel beleszólhat a munkájába? Egyáltalán eldönthető-e, hogy amikor valamilyen megoldás mellett dönt, teljesen saját döntést hoz-e ?

 

  - Sokan nyüzsögnek a műtermemben: Nagy Balogh (†1919), Vajda (†1941), Klee (†1940), Ambrogio Lorenzetti (†1348). Mikor aztán kérdem őket, na, most merre, összenéznek és hallgatnak. A nyavalyások. Hogy a Műcsarnokban állítsak-e ki vagy az Ernst múzeumban, vagy hogy a fiam melyik gimnáziumba kerüljön, nem nehezebb kérdés, mint hogy melyik szín lenne a legjobb itt, a kép sarkában.

 

  - Művei nyomán feltételezhető lehet, hogy komolyabban foglalkozik metafizikai, filozófiai kérdésekkel.

 

  - Mindig szerettem volna a filozófia gyönyörű épületét jobban bejárni, de erre végül is lusta vagy alkalmatlan voltam. Pilinszky egyébként erre azt mondja, ő nem filozófus, hanem gondolkodó. Szerinte a gondolkodó ugyanolyan (mély) kérdésekkel foglalkozik, mint a filozófus, csak nem akarja azokat mindenáron bizonyítani. A 74-es kiállításom katalógusába ezt írtam: ”homo contemplator - tűnődő ember - szeretnék lenni” Ha nem festek, olykor szokok gondolkozni is.

 

  - Szeretnék belemenni egy nagy közhely taglalásába. Ez úgy szól, hogy ma nincs művészeti élet, ez nem a művészetek kora. Ön szerint mennyire igaz ez, és vajon kell-e a művészeti életnek nevezett tápoldat a nagy művészek kitenyésztéséhez ?

 

  - Hogy mennyire fontos a közösségi élet, ez művészet-szociológiai kérdés, ehhez nem értek. Szokták mondani, kellett harminc németalföldi kismester ahhoz, hogy egy Vermeer megszülessen. Egyre nagyobb tisztelettel nézem a gyenge festőket, akik a vállukon hordozzák, életben tartják a szakmát. Bálint Endre egyszer fölsorolta, ki mindenki él a festőkből, a művészettörténészektől kezdve a könyvkiadókon át az ecsetkészítőkigés a galériásokig. Maga a művészeti közélet nem érdekel. Annak ellenére, hogy olykor részt veszek benne.

 

  - Tanított a Képzőművészeti és az Iparművészeti Főiskolán. Mi az, amit e téren meg lehet tanítani?

 

  - Elmeséltem tanítványaimnak, hogy induláskor mennyire rettegtem egy majdani családalapítástól. Hogy gyerekek mellett a műtermi munka... És hogyan sikerült aztán mégis... Élni kell őket tanítani. A szakmai rész pedig a korrektúra, véleményezése egy megkezdett munkának. Türelem kell hozzá és tapintat. Bizonyos dolgokat meg kell mondani, néhány dolgot nem szabad megmondani. Túl sok kerülőutat nem érdemes a tanítványnak engedni, belefáradhat. Hogy ne lehetne tanítani? 1960-ban alázatosan, és nagyon szorgalmasan jártam első mesteremhez, Magyarász Imréhez, Óbudára, hónom alatt mappámmal. Evezős edzések után, estefelé. Rengeteget tanultam tőle.

 

  - Az, hogy hívő katolikus, családi hagyomány, vagy esetleg volt egy olyan erős élménye, ami erre az útra terelte ?

 

  - Ingyen, ajándékba kaptam anyámtól, így nevelt. Kamasz koromban váltam ebben is önállóvá. Voltak nagy élményeim, de nem ettől vagyok hívő. Egyetlen kis fémkapocs füzetté tesz egy csomó papírlapot, ilyen a hit számomra. Rend, ami nélkül elzüllenék.

 

Na ennyit. Vigyázzatok magatokra, egymásra, jó éjt.

 

 

 

 

96.11.4.                                               J-43-44                                                                  C.4812          

                                               kettős számozás a rend kedvéért,

                                               mert megint találtam

                                               egy régi, számozatlan levelet

                                               most, hogy

                                               előszedtem az összeset,

                                               ugyanis

                                                        könyvet csináltam belőlünk,

kedves J-,

                   legalábbis két példányban, (a második az Akadémia Levéltárnak.) 1990 óta 606 ezer betűt írtam neked, -15 nyomdai ív. Onnét tudom, hogy az első évek leveleit gépírónőnek kellett kiadni, kompjuterbe ütni, - hatezer forint volt, betűre fizettem. Nememlékszem, mi adta az ötletet, jött egy pár hetes influenza, akkor csinálgattam, pokrócba csavarva.

Most odaadtam Robinak -kérlelhetetlen szerkesztő- alkalmas-e közzétételre. Kiadóm ugyanis lenne.

Fölhívtam az Autóklub közönségszolgálatát. Budapest-Párizs: 1511 km. Ezt megtettem ideiglenes címnek. Aztán maradt a szerényebb „Levelek J-nek 1990-96”

(Végre megtaláltam az alsó idézőjelet is.)

 

Na, mit szólsz hozzá?

Persze semmit.

 

Könyv/2És erre is lenne kiadó, ugyanis régi barátom, az Új Mandátum, vagyis Németh István most ajánlotta föl, hogy az S. Nagy Kata íródó Váli monográfiáját is kiadná, ami azért nagy szó

1. mert akkor a könyv nem az én kiadásom, ami mégiscsak mosolyogtató kissé,

2. intézi az egészet, a pénzkunyorálást is, és kívülállóként

3. a minőségellenőrzést, a lektoráltatást is.

Már nyomdát is szerzett, árajánlat, pénzszerzési pályázatra beadva. Nekem csak ajánlókat kellett szereznem. A legkalandosabb Nádas Péter volt, akivel életemben még nem találkoztam. Pici faluban él az Őrségben. Letelefonálok, felesége: Péter Berlinben, kiadójával tárgyal. De beszél vele holnap. Két nap múlva faxom berregni kezd, Berlinből megérkezett az ajánlás. Jó képem van nála.

 

Vagy két éve kezdte SNKata ezt a könyvet. 80 színes reprót választottunk ki. Harmadik határidőként a szöveget január végére ígéri, így kényelmesen kész lehet a könyv októberig, az Ernst múzeumi kiállításomig. Még a hozzávaló három millió forint...

Ami éppen most úszott el, a múlt héten. Szüts közvetített, egy bank talán megvette volna egy képsorozatomat. Nem pénzért, hanem a nyomdát fizette volna, így mindenkinek egyszerűbb. S a sorozat garantáltan egy falra került volna. (Adtam én volna múzeumnak, ajándékba, de kinek van ennyi helye, kitenni?!)

Hanem egy este telefonál a leendő Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója. Hogy nyakukon a nyitás, jönne tőlem választani valamit. (Miért a nyitás előtt két héttel?!) Kikészítek 4 nagyobb képet, és mellékesen megjegyzem, hogy vanegy sorozatom is, ha a méret nem akadály. NEM! elvitte! a kilenc! képet, hogy három sorba teszi, majdnem összetolva, ikonfal. Ez nem jutott eszembe! Rögtön kipróbáltuk, nagyon jó! Valószínűsítem, teljesen ki fogok lógni a mezőnyből, mert az igazgatónő a fiatalabb, „vonatrobbantós” korosztályt preferálja (írtam is ez ügyben egy cikket tavasszal az Élet és Irodalomba.) Mulatságos lesz, hogy pont én ennyi képpel, aki még olajjal, ecsettel...

Persze, nem tud fizetni érte, letét. Szponzorkereső kiállítással nyitnak: kedves bankok, ezeket vegyétek meg nekünk... Hárommillióra áraztuk, hát ezt aligha... Mondtam, ha netán egy részét megvennék, a többit odaadom ajándékba.

Örülök a történetnek. Nem hittem, hogy sikerül ilyen jó helyre kerülniük. Az egyes kép ugyan veszít erejéből, de az együttes itt mégiscsak több, -többlet ereje van.

 

könyv/3 Strindberg, illetve betelefonáltam a követségre: Sztrindbergnek ejtik, sajnos, -de furcsa lesz 35 év után átszoknom- a könyv teljesen és egészen kész. Hat rajzommal. Gyönyörű. Összes tiszteletpéldányomat leemelték gyermekeim, szétajándékozandó. Hát meglett, 16 évi próbálkozások után. Könyves Kálmán leszek.

 

 

Hanem a bicikliproject tényleg bejött, nem is reméltem volna, hogy ennyire. Megszerettem. Beállt a rend, minden nap, este fél tíz tájban, már üresek az utcák. Legtöbbször a Margitszigetre. Sose láttam a Dunapartot így, éjjel. A fekete víz, a fénypöttyös Lánchíd, fölötte a Vár a kupolájával. Még zöldek a lombok. Ha kicsit nedves, akkor meg minden csillog, fényképezni kellene. Felfrissít az egész napi műterem után. Volt, hogy Kata is jött. S szombat délelőtt meg eleve vele... Római part, Népsziget, Széchenyi hegy (fölfelé Fogassal). Ez lesz a hétvégi házunk.

 

Küldenek postán mindenfélét. Egy cionista lapból megtudom, hogy Miskolcon 1946! augusztusban pogrom volt, eredendően az új forint örömére, és a feketézők ellen szervezték a tüntetést. Három áldozat. De ami igazán borzalmas, 1946 július, Kielce, Keletlengyelország, pogrom, 42 halott. A halottakat temető főrabbi megátkozta a várost. Utána ezrek indultak Palesztinába, ma Lengyelország zsidótlanul antiszemita.

 

Másik cikk. Löv Emmanuel világhírű szegedi tudós rabbi koncepciós pere 1920, börtönbe is zárják, izgatásért, és felségsértésért, hogy megsértette Horthyt. Bezárva írja meg a Die Flora der Juden-t, a Biblia növényvilágáról. S tőle a hír: amikor Apponyi gróf Trianonban a magyar határokért küzd, a térképet fölmutatva, Clemenceau közbekiabál: és Orgovány hol van? Ott is zsidókat öltek, a véres Tanácsköztársaságra válaszul, megtorlásként. Aminek az az előzménye, amit gyerekkori szakácsnőnk-mindenesünk, Etus néni mesélt, Tűrje, dunántúli kis faluja, 1919 március. A Lenin-fiúk házról házra járnak, hogy népgyűlés, -mindenkit a falu főterére zavarnak, fegyverrel. Teherautókkal lezárják a kivezető utakat, s falu vezetőit, jegyző, tanító- fölakasztják. Van, aki a helyszínen megőrül, stb. A második világháború után a lengyelekben, a magyarokban ellenérzést kelt, hogy a kommunista kormányokban sok a zsidó. A megtorlók között is, az ÁVH-ban is. Szüleinktől mi is csendes antiszemitizmust örököltünk. Pedig egy keresztény tudja: kollektív bűnösség nincs. Hát sosem lesz vége?!

 

A két újság, amit küldtek. Az EREC cionista, világos álláspontot képvisel, térjetek haza. Ezt értem. A másik, a MÚLT ÉS JÖVŐ, zsidó kulturális lapnak mondja magát, színvonalas is. De helyes-e a zsidó publicisztikát külön kezelni? És főtéma a soah, a szenvedés, vajon helyes-e folytonosan visszatérni ehhez? Van egy cikkük a másik örök problémáról, egy író veti fel, hogy mi is az, hogy zsidó vagyok, most, Magyarországon. Száz évvel az asszimilálódás után. Magyarul írok, vallásos nem vagyok.

 

Egy szép mondat, egy külföldi nyilatkozatból, rádióban hallottam:

 

Igen, kiválasztott nép vagyunk. Ez annyit jelent, hogy többlet feladatunk van.

 

Mesélem a zuhany alatt egy öreg zsidó professzornak, küldik nekem az ERECet. Azt mondja, kvittek vagyunk, én meg a MIÉP lapját kapom... (szélsőjobb, antiszemita), és röhögünk.

 

 

Most közben VMiklós kezdi kompjuterbe ütni önjellemzését, a gimnáziumi felvételihez kell mellékelni. Mondtam neki, humorral elkülönülsz.

 

”Először kamikáze pilótának készültem, de aztán összeszedtem a bátorságomat a piarista gimnáziumhoz.”

 

Imádkozott, hogy a Szt. Imre ciszterci gimnáziumba kerüljön. A piaroktól fél, hogy magas a mérce.

 

Illyés írja, ha megmaradt volna Freud annál, amiben kétségkívül zseniális volt, a színházi kritikánál... Az idézetféle kétkötetes tanulmánykötetéből, az Iránytűvel-ből van, hosszas hajkurászás után megkaptam, ajándékba. Bámulom elméjét. Elmeséli fiatalkori barátságát vele egyidős mesterével, Bécsben élt, míg ő Párizsban. Sose találkoztak. A fiatal Illyés nagyon avantgárd volt még, igyekezett odahatni, hogy barátja irodalmi lapjában a költők ne írják alá verseiket. „Miért, a villamos alá van írva?!”

Egy másik, jóval későbbi tanulmányában Jean Follainról ír nagy szeretettel, hallottad a nevét? (én nem) Kérésemre gépészmérnök barátom megpróbálta lefordítani egy versét, tegnap adta át a kabinos.

 

PÁRIZSHOZ

 

Az ablakon kirázott, jelekkel tele szőnyegek
Ó Párizs, te megőrzöd a tarlók emlékét.
Az örömlányok levetkőznek és sírnak
A szeretők végtelen bánatot hordoznak, mint
              rövid kabátot
A sápadt nők megbilincselt városa.
A költők tekintete, kocsmák, lépcsőházak zúgai.
Kicsírázik az elvetett mag, nektárt kínál az
              érett gyümölcs, mely színes, mint az illúzió.
Ó eldobott rongyok, múzeumban enyésző szövegek,
mogyorót és szerelmet virágzó szobák.

 

A fordító megjegyzése (ilyet még nem csinált ugyanis): a szakszöveg könnyebb.

 

Még mindig Illyés. Megint elolvastam nagy tanulmányát Szabó Lőricről, s megint kedvet kaptam tőle. Mindenki ismeri, persze, én eddig nem, Lóci versek. Nagyszerű. Kislóci verse, írni még nem tud, Istenről:

 

Az életet csak adja adja
Egyszerre csak abbahagyja

 

 

Egy szívfacsaró látvány. Sosem járok nappal a Moszkva téren. Éppen öt óra volt. Száz csavargó szép kettes sorokban, -koszos neylonzacskók, borzas fejek, szakadt kabátok- fegyelmezetten várakoznak. Autó, belőle kinyitható asztal, kondér. Fekete tányérsapkás testes férfi teli torokból valami zsoltárt kezd énekelni, majd tört! magyar nyelven rövid buzdító prédikáció. Üdvhadsereg. A csavargók köréből válaszul néhány ernyedt alleluja.

Torokszorító érzés, félelem is, lehetnék köztük. Véletlenszerűen szakosodtunk.

 

Volt nálam egy ügyvéd házaspár. Hatvan centis képeim kapcsán megjegyzik, szerintük a széles sötét kereteim nyomasztóan túlhangsúlyosak. Miért éppen most hallottam meg ezt a mondatot? Másnap 63 keretről véstem-kalapáltam le a 8-10 centis külső keretet. Szerencsére a segédházmester fia fával fűt. Eltökélt és szomorú voltam. 25 éve, 1971 óta a „Váli keret”, egy Stúdió kiállításon az Ernstben a „Siena-Párizs” -nyakára tették a szomszéd képeket, akkor találtam ki. Talán nagyobb képeimhez továbbra is jó lesz. Vagy a kisebbekhez.

 

Egy kis Szütsológia. Ő már 20 éve szidja széles kereteimet. Hogy a lírai és drámai egész életemben küzdött egymással. Az igazi hangom a lírai, kis méretekkel. Nagyobb képeimmérethibásak. Ezért is tévedés a túlsúlyos keretezés. Frank János, minden kritikusok nesztora, 81-ben a műcsarnoki kiállításomról írja: „A drámai képekről kevés a mondanivalóm, a líraiakról annál több...”

 

Szüts átruccant Párizsba, egyeztette az időt a kultuszminiszterrel, nagyon jóba vannak már, -együtt nézték a Musée d' Orsayt. Egy kis Sisley fasor előtt azt mondja Szüts: Nézz most ide a két szemem közé, ne úgy valahova, miniszterszerűen. Tudod mi az a metafizikus festészet? Igen, a Chirico... Na most ezt egy életre jegyezd meg, ha a fogalomnak egyáltalán van valami értelme, akkor ez a metafizika...

 

Még Szüts. Mesélem neki, szegény Arany, haláláig visszavágyott kis fatornyos... Mire legyint, onnét meg Pestre vágyott volna...

Igaz.

 

Ez is Szüts. Vitatjuk a Kortárs Múzeum esélyeit, mennyivel jobb lenne művész-zsűri, mire ő: mert a művészettörténészeket a művek csak zavarják...

 

Szütstől:

-Mama, megyek a kertbe, almát szedni!
-December van, kisfiam!
-Tudom, ...sapka, sál!

 

Mikit este kilenckor (Kata köziben) hívom sétálni a Vársétányra. Sok éve nem járt arra. Megnéztük a homokozót, a Micimackós játszóteret, megfogdosta a szobrot. Amott a park vége, ami álmaiban is szerepelt, -most elmerengett -14 éves- az volt a világ vége. Igen, a Kodály szobor is a helyén..

 

Este vetkőzöm, Miklós rám szól, mi az a széles, piros csík a combodon? Nem tudom. Ilyen még nem volt. Húsz centis, lilás, szélei sárgák, ronda. Dörzsölöm szivaccsal, nem jön le. Ha vérmérgezés, akkor gyorsan orvos kell. „Ha a csík a szívig ér...” Bejelölöm golyóstollal a fölső végét, reggel nézem, nem terjedt. Aztán eszembe jutott, mosógépet szereltem, emelgettem.

 

Szüleinktől hallott egyik legsúlyosabb ítélet volt, hogy: proli. Most úgy értelmezem: proli, akit indulatai vezérelnek.

 

Vajda barátom meséli: ülök az ünnepi asztalnál, együtt a család, nagyon mesélek egy történetet munkámmal kapcsolatban „és ebben a pillanatban, képzeljétek...” ekkor a mamám közbeszól„és egy kis uborkát nem kérsz?” -és én fölrobbanok, elsüllyedek, összeomlok.

A nők eleve fölénk látnak?

Igen. Tökéletes. Ugyanaz, mint múltkor József Attila...az asszonyhoz úgy menekülsz, hogy óvjon karja, öle, térde. Vagy Illyés, a nőkről egy versében ... és ti angyali fölényetekkel a vérébemocskult hőst is... Talán ezért is jó, ha Franciaországban telepedtetek le, itt hátrányban vagy, egyszál magad. Egy harmadik országban szimmetrikusabb lett volna helyzetetek. Szóval házvétel. Örülök neki.

 

Írtam múltkor egy interjúról. Az újságíró azótaideküldött egy apró kis nőt, hogy fotók is kellenének. Nehezen indult a dolog, én is mereven mozogtam. Akkor mondom neki, nézze én elkezdek festeni, ennek ő is megörült, s két órát csúszkált-mászkált körülöttem, közben egy reménytelen képemet rendbetettem. S akkor fölsikolt, hogy festékes lett a farmerem. Meg a pulóverem is. Ráadtam a pizsamámat, kezébe nyomtam a terpentines üveget, asztalomnál csutakolt szegény. Ellenfényben. Elkezdtem fotózni, elküldtem neki postán. Mondta, a férje nevetett. A pulóverét festetni kell majd, barnára.

 

Megvolt a szülnapom. Pénz és figyelemszűkében vannak, fölfigyeltem rá. Viszont Katának állandóan fáj a háta, egész nap ül. Kihirdettem, legyen ajándékom, napontaegyet mindenki lóg a nyújtón, egy hétig, - pár éve építettem, senki nem használja. Miklósnak is jót tenne. Zsófi ajándéka az volt, hogy kompjuteren szerkesztett egy lógási naptár táblázatot.

 

A Strindberg könyv nyomdai színkeverések között félórás szünetek voltak, leemeltem a polcról egy Márait, -A gyertyák csonkig égnek. Az első 20 oldal után kedvet kaptam, pár hét múlva találkoztam vele egy kis antikváriumban. Hát, -egyszer érdemes csak elolvasni.

 

Apa nem katona, hanem költő, [mondtaa kis gróf] ő mindig másról beszél.

 

Vágy, másnak lenni, mint ami vagy. Ez a legnagyobb csapás.

 

Ebben a könyvben is föl-fölbukkan világnézeti rendezetlensége.

 

Latinovits iszonytatóan szavalja József Attilát, délelőttönként, festés közben, magnóról. (Ne küldjem el?)

 

Híres vagy, hogyha ezt akartad
Hány hét a világ, te bolond

 

Igen, bevallom. Ezt én is szeretném... jobb képeket sajna nem tudok... talán újra keményebben kéne szelektálni... most el is törtem kettőt...

 

sziasztok.

 

 

96.12.12.-23                                         J-45                                         C.4849

 

Szia J., és J. család, karácsonykor és alighanem utána is

 

A ”J. levelek 1990-96"-ot Robi átnézte, és még a reméltnél is sokkal gyengébbnek találta. Hogy talán 20- 50 oldalt lehetne a 250-ből használni. Így hát a könyvterv kapott egy sorszámot és elsüllyesztettem a C. naplóba. Viszont fölajánlotta, csinálhatnék egy kötetet az "Én Budapestem" - sorozatba. Láttam ebbőlegy Mándy kötetet, ferencvárosi novelláival, egy Gink Károlyt förtelmesen modoros fotóival, és egy harmadikat is, egy felőled ismeretlen szerző: Lábas Endre, kiváló, hidegrázós szür-fotók koszlott belvárosi udvarokról. Robi szerint a C. naplómban van is elegendő szövegem már Budapestről, csak elő kéne halásznom, s ő szívesen megszerkesztené. Fotóim közül a Harangvölgyet emlegette, műterembelsőimet. Kiraktam harminc fotót a műtermem padlójára, nézegettem egy napig. Meggondoltam a dolgot. 10 igazán jó városképet fotóznom három hónap vagy három év lenne. Eljátszanék vele. De nem kezdek új szakmába. Kezdjek most beállni a csatasor végére, ahol elől a Nádas- Esterházy fényeskedik? Van ebben valami kedélyes gőg is, persze. A Naplóm, az más. Minden hülye kiadja a naplóját. És ráadásul ez a bizonytalanköztes műfaj: esszék, fotókkal?! Nem.

 

Katát kérésére elkísértem Ménfőcsanakra, három napra, lelkigyakorlatukra. A programjaikon ugyan nem vettem részt, de ezt az írás dolgot ott döntöttem el. Valamint a plébánia kapu deszkázatáról lefeszegettem negyven rozsdás rajzszöget a bicskámmal.

Sőt. Amit nyáron elkezdem, hogy legkedvesebb fotóimról esszéket írni, ez is ugyanaz lenne. Menekülni a festőállvány elől. Átfogó elvi tisztázás (és tisztulás) történik mostan itten.

Úgyhogy visszakucorodtam a faláda tetejére, azóta is onnét nézem (pocsék, illetve közepes) képemet. Opusz 96/56. Órák óta merengek fölötte...ez a munkám.

Még tovább lépve: alighanem ez a kompjuter korszakom vége is. Maradnak e levelek, nem akarok én az irodalomba belekalandozni. Esetleg, majd, más körülmények között...

 

Mikit nem vették föl a Piaristákhoz, nyilván gyenge volt a dolgozata. Most a Cisztereket céloztuk meg, egy rokon egyetemista fiú (festményért+óradíjért) heti kétszer korrepetálja matekból és angolból. Csak a magyar tételeket fogom én átvenni vele. A Lúdas Matyi főbb szereplői. Miért személyesíti meg Csokonai a Reményt? Egy ostoba rend szerint most minden iskolába külön kell felvételizni, sőt, némelyikbe kétszer, előfelvételi is van. Miki legalább négyszer fog.

 

Zsófi hetek óta lázasan írja dolgozatát Arany Örök zsidó verséről[4]. Megmutattam neki, hogyan kell témakörök szerint szerkeszteni, Kata is korrigálta. Kevés a műveltsége ehhez a feladathoz, bíztattam, olvasson. Talán rákap, most éjjel- nappal könyvtárban ül.

Ma meglógott a csuklyás patkánya. Vagy 25 centi. Zsófi szerint a márványnehezéket nyomta ki terráriuma tetején, a család úgy vélekedik, ő nem tette a helyére. Várjuk, mit hoz a holnap.

Vettünk egy förtelmesen ostoba, viszont nagyon drága francia porszívót, pardon takarítógépet, ami vizet is fúj- szív. Nagy doboz, kerekeken. Zsófi szereti: olyan édes, ahogy húzom, és jön utánam...

 

Miki viccei:

 

Mi az, pici, sárga, és veszélyes... ?Naposcsibe gépfegyverrel.

Miért megy a hulla a boltba? Élesztőért.

 

Ködös a város, hetek óta. 11-kor mintha sötét alkonyat. És mindig nyirkos az utca. Nem is emlékszem ilyen decemberre. Bár mondják, a tavalyi tél is hosszú volt. Alig van fény, rá kell segítenem reflektorokkal. De attól meg (a kék fólia ellenére) sárgább lesz a kép, azt pedig lila színeim bánják.

 

Kormos István összegyűjtött verseinek kötete csapódott hozzám, nem ismerem. Bognár Robival bejelöltettem a fontos verseket (válogatott kötetet csináltunk belőle),Robi de egy se tetszett. Hanem ezt találtam, és faxoltam is, barátaimnak karácsonyra.

 

KIFORGATOTT ZSEBBEL

 

Azért ezt-azt láttam
szerte a világban:
pl. bicegő tücsköt,
kannibál rézüstöt,
fekete szivárványt,
fürdőző cigánylányt,
pocsolyát az égen,
papot lyukas széken,
börtönőrt nevetni,
erőművészt verni,
Berdát inni tentát,
verklit húzó tantét.

De zsebemben kotorászva
egy fillért se látok.

 

Egy válasz jött, K. barátomtól, akit épp elhagytak:

 

Erdő szélén három ház,
fegyház, kórház, hullaház,
mindben egy-egy kedvesem,
csak velem nincs senkisem.

                            Weöres

 

Észbevettem (55. évemben vagyok), Kata olykor nyögve jön a piacról,szatyrokkal. Szombat hajnalban, fél hatkor, (még van parkolási hely) bekéredzkedtem a még zárt piacra, az árusok egymásnak átkiabálva készítették elő a ládáikat. Hoztam négy zsák krumplit, rögtön le a pincébe. Annyit kérte, vásárolnám én, de napi eligazításhoz vagyok szoktatva, mindig elfelejtem. Most aztán - tavaszig.

 

 

Új márványtábla a százévesek mellé, a Lukács falán:

 

1920 ÓTA, 76 ÉVEN ÁT A LUKÁCS USZODÁBA MINDENNAP ELJÖTTEM,
HOSSZÚ ÉLETEMET ENNEK KÖSZÖNHETEM.
HÁLÁS MEGEMLÉKEZÉSSEL:
Dr. MOLNÁR KÁROLY ORVOS TÁBORNOK,
AZ UTOLSÓ MAGYAR KIRÁLY UTOLSÓ KATONÁJA
102 ÉVES SZÜLETÉSNAPJÁN.
BUDAPEST, 1996 DEC. 12.[5]

 

Tücsöktől megtudtam, szűkében a pénznek. Megbeszéltem a Fiorettivel, s levél:

 

 

 

Erzsébet idézetet küldött:

 

„Uram, te adod meg nekünk a békét
Mert a te műved mindaz, ami velünk történt”Iz 26/12

 

és máshol ugyanezt olvasom:

 

„A seregek urának buzgó szerelme művelendi ezt!”

 

(vagyis mindent)

fontos mondat, nem ?!

 

Már e hónapban 24 ezret tudtunk nekik küldeni (havi 10 ezret garantálunk). Azt mondja, így egyenesbe jönnek.

 

Kapok havi programfüzeteket a „Bálint” zsidó művelődési házból (testőr a bejáratnál), múltkor megnéztem egy orosz rajzfilmes zseni munkáját, nem volt különösebb. Hanem körben a falon 40 Chagall grafikák, kölcsönkiállítás! Elfogultan szeretem, végigjártam. Aztán még egyszer, volt a film kezdésig még idő. És majdnem teljesen új volt a látvány! Kicsitmegijedtem.

 

Sivatagi atyák történeteiből, hallottam:

 

Mester és tanítványa vándorolnak, vízparthoz érnek, átkelnének. Otta mester megkönyörül egy asszonyon, s nyakába véve átgázol vele a folyón. A tanítvány megrökönyödik., hogyhogy, egy nőt?! Mire a Mester: látod, én a túlparton letettem, te pedig még most is cipeled...

 

Napokban fölütöttem „a” Józsefet. Putifár könnyedén leugrik hintójáról. Aztán a kútjelenet kb.: „Ki vagy mi vagy odalenn? Ez a természetes tartózkodási helyed, avagy jobban szeretnél másutt lenni?” Jákob megáldja a Fáraót. Ráchel halála az út szélén, szülése után. Minden mondat ismerős volt. Csüggedten leejtettem. Lehet, hogy kiolvastam a könyvet, vagy 25 év után? Lesz másik? Nem.

 

-Mivel ültessük be a felesége sírját, kérdezik a skóttól.
-Természetesen krumplival!

-Mit csinál a skót, ha fázik?
-Közelebb megy a gyertyához.
-Ha még mindig?
-Még közelebb megy.
-S ha még akkor is?
-Akkor meggyújtja.

 

Ja, megnyílt 14-én a Kortárs Művészeti Múzeum. Picasso 2, én 9 képpel. Háromszor becsületesen végignéztem, három emelet. Kérdezték már persze véleményemet, de hát az lassan alakul. Hogy ösztönös ellenszenvem fölé lássak. Hisz tán nekik van igazuk sivárságukkal, ürességükkel, felületességükkel, ma ez az élet, övék a jövő...

Nem. A kiállítás nagy része blöff, szervezője pedig elefantázisban szenved. Egy 60 centis olajkép, egy Morandi elképzelhetetlen lenne e háromméteres vásznak árnyékában. Az én képeimből is ikonfalat csináltak, ugyan beleegyezésemmel, de így halkságuk elvész, mégiscsak. Az egész kiállítás rideg, egy műtő előcsarnoka. Egy jó képnél pedig átmelegedik az ember szíve, különben mire jó, nem?!

Van négyméteres rajz egy ollóról, van egy vörös dívány, ami muzsikál.

Igazgatója oda nyilatkozott, ő csak azt gyűjti, ami a vizuális nyelvet megújítja... Leonardót nem állítaná ki.

 

Volt egy igazi sikerem. K., barátnőnk gondnokságot vállalt, nagyon gondosan intézi a házuk kisebb-nagyobb ügyeit. Beosztja a pénzt, javíttat, stb. Van egy szomszédja, aki mindent másképp csinálna, már tíz levelet írt neki postán!, már veszekedtek, már kiabáltak, már barátnőnk is elküldte őket valahová, a ház kénytelen lesz pereskedni, stb. K. egy délelőtt sírva hívta Katát, hogy patthelyzet, képtelen nem ezen rágódni.

Meséli mindezt nekem Kata reggeli közben, hogy nincs-e valami ötletem.

Fél óra múlva hívom K.-t, fölszaladnék hozzá, kitaláltam valamit. Kitöltött narancsszörppel várt. Útközben (az akció sikeréért imádkozva), betértem a piacra, összeállítattam egy hatalmas fehérrózsa csokrot, - s vittem magammal egy otthon megírt bocsánatkérő levelet is. (Kata nem jósolt sikert.) Mondom K-nak, nézd, itt már csak radikális megoldás lehetséges. Az a nagy szerencse, hogy te is hibáztál. Egyébként pedig szerencsére az ő bűnéhez semmi közöd, elég neked a magadé. Ezt én is többször elmondom naponta, magamnak. És még egy, Fülig Jimmy örökérvényű tanítása: Tiszteld embertársad elmebaját! Írd alá a fogalmazványt, én becsengetek hozzájuk, itt van ez a virág, 1700 forint volt, evvel együtt átadom.Ha nem akarod, tied a csokor, munkaidőben vagyok, megyek.

 

Csöndben ült sokáig. Aláírta, beadtam. Este hívott, nagy kő esett le a szívéről.

-Most egy tepsi süteményt sütsz...

-Igen, a baracklekvárosat szereted...

-Nem nekem... nekik!

 

Azóta már kapott köszönő választ.

 

Annyira fáradékony vagyok (Kata küldene kivizsgálásra), hogy rászántam magam, egy 8 milliós MITSUBISHIvel vittek-hoztak, elmentem íriszdiagnosztiára. Akkor még nem tudtam, hogy ez marhaság. Egy kukkerbe kellett hosszan belenézni, a másik végén a doktornő ült. Utána mondom, most cseréljünk helyet. Fantasztikus rajzolata van az ember szemének.

 

A bringázás még tart, naponta. Nem döntöttem el, hogy kötelező, de nem merem abbahagyni, mert olykor nehéz este fél tízkor síruhába, kommandós-maszkba (arcüreg) öltözni, nekiindulni. De aztán már jó, jó, és gyönyörű az éjjeli Dunapart. Most vekkert tettem a zsebembe, a biciklizésre becélozva, 20.15-re állítva.

 

A karácsonyt ugyan Kata intézi, dea belvárosban járva eszembe jutott Zsófi régi vágya, és vettem neki egy ébresztős rádiót. Otthon örömmel mutatom Katának, azt mondja, tánczenére fog ébredni, nyilván öltözni és indulni is, hol marad a reggeli ima, a gondolatok. Igaz, -becseréltem egy mezei rádióra, a konyha számára. Ronda, túlformált, leszopott sarkokkal, de a hangja gyönyörű, beleszerettem. Most bezárt ajtó mögött sűrűn hallgatom, hogy gyorsan kiszeressek belőle, és karácsonyig megunjam. Nem lesz nehéz, a Szabad Európa megszűnte óta alig hallgatok rádiót.

A Belvárosba pedig azért tévedtem, mert István atyához mentem, a pesti Ferencesekhez, gyónni. A szekrényben ült, lent. Várni is kellett. Mondom neki, hogy irigylem, egy öregasszony betérdelt az előbb, s hallom, rögtön elkezdett sírni... István egy mondattal helyre tett: szóval te az akaratoddal, értelmeddel inkább... Aztán még szóbahoztam (kissé őszintétlenül,) alkalmas vagyok-e a maradék- Fioretti vezetésére, mert nem vagyok életkedvű, dinamikus. Mondja: Krisztusra figyelve eltűnnek ezek a stíluskülönbségek...

 

A Fiorettiről jut eszembe. Az elmúlt években megint elmozdultak karácsonyi szokásaink. Volt olyan év, hogy 10 forint felső értékhatárt kértem, volt, hogy csak egy A4-es lapon lehetett-. Most Simon Andris ötletére egyszerűen egymásért imádkoztunk, sorra, mindenki a mellette ülőért. Én kezdtem, Erzsivel. Áldott este volt. Most leszünk, újévkor, 12 évesek.

 

Azt hiszem mennem illik, a bejglihez mákot darálni... ablakot is kell mosni...

holnap Szenteste, reggel uszodából jőve a Margit utca sarkán föladom leveledet.

 

gondolok rátok:

 

 

 

még mindig a 26 éve szabott bőrtarisznyámmal járok,

csak abicska-zsebben ma gyógyszert tartok, fejfájás ellen.


[1]katolikus népiskolai értesítôkönyv, 1947

[2] Babits

[3]ez, gondolom, nagy párizsi szerelme, Orosz Anna

[4] Az egyetemi előkészítő tanfolyam keretében.

[5] 2001 április: néha még lejár úszni