1997

Levelek Le Meux-be / 46 -52

 

 

97.1.7.-26.                                       J-46                                         C.4881

 

...gondban, öregem, gondban,

 

        ...persze nevetséges. Írtam neked, szeptemberben lefeszegettem63 képem keretéről a széles peremet, már föl is tüzelték. De nyugtalan maradtam és szomorú, kissé. Így se jó igazán, vagy csak szokatlan, annyi év után? Szeretném érteni is, amit csináltam - ami történt. Deine Sorge möcht' ich haben![1] (Ha így írják.)

 

Evvel kezdjük: MIRE VALÓ A KERET, egyáltalán?!

 

1. A világ legjobb képeit ugyanis keret nélkül, repróról szeretjük.

Ugyanis ötvenszeres munka lenne fotózásnál a képet úgy bevilágítani, hogy a keret ne vessen rá zavaró árnyékot. Tapasztaltam. Néha muszáj volt külön fotóznom a keretet.

 

2. A keret persze módosíthatja a képet.

—Morandit imádom, de az a képe közepes. Mégis csoda volt abban a fantasztikus brüsszeli keretben. Elfogadható ez?

—1962 körül a kisBraque a Műcsarnok jobb első termében. A kép: tisztességes volt. Hogy ékszerré vált: megszámoltam, hány esemény történt a képkeret külső széléig, a passzpartúkat is beleszámítva. 14.

—Az az orosz festő, aki élete végén Royce Rollsszal járt a Quartier Latinben, nem jut eszembe a neve... Poliakoff. A legszebb négy képe széles arany díszkeretben 1970 Párizs, retrospektív kiállításán.

—Amikor a keret fejezte be fehér zsidó temető képemet. Nem volt morális kifogásom.

 

3. És ha túl fontos a keret, és önálló életet kezd élni?

Akkor dísztárgyat gyártunk, átcsúszunk a lakberendezésbe, az iparművészetbe.

A kép szellemi termék, csak másodsorban anyagi.

Akkor ez a megoldás.

 

60 centis képeimhez sokszor túl hangsúlyos volt a széles keret. És mivelporosz-derékszögű a gondolkodásom, nem tudok esetenként különbséget tenni: maradjon a semleges- szerény keret. (Mert még az is megfordult a fejemben, hogy rengeteg munkával visszaállítom az eredeti állapotot.)

Mesélem mindezt György Petinek. Legyint: áltatod magad, nem ez a te gondod. Unod tízedik éve festett témádat, unod az életformádat. Mozdulj ki a szobádból! Alighanem igaza van...

 

Móricz zseni. Olvasom leveleit, naplóját. Nagylánya kezd irogatni. No már most Móricz nem az a dörgölődző- szívességkérő fajta. A lapszerkesztők fejedelme. Hogyan ne hazudjon, hogyan maradjon ki a segítségkérésből, lánya karrierjét segítendő? Igazi dilemma. Lenne, nekem. Ő egyszerűen nem olvasta el lánya írásait.

 

 

És az utolsó mondatom a keret szerepéről (másnap reggel, úszás közben jutott eszembe):

 

A báli ruha fontos dolog, abban veszik észre a lányt. De a gyerekek fölnevelésében kevés a szerepe.

 

Meséltem neked, ha jól emlékszem, Bartos Róza emlékiratáról, özv. Vajda Jánosné, vagy 30 év volt köztük, házasságuk pokol, borzalom. Istenbe-belenyugvással, teljes alázattal fogadja, ami vele történik. Iker csecsemőit Vajda dühkitörésekor véletlen megöli stb. Írt erről e könyvről egytanulmányt irodalmár ismerősöm, Földényi F., aki e könyv kapcsán a magyar regény helyzetéről elmélkedik. Így kezdi:

 

Íme egy rendhagyó ”regény”: zavaros, kusza, semmi magakelletés, írója nem ismeri a hatáskeltés titkait, az egyensúlyozást, a mérlegelést... oda jut, ahová eljutnia magyar regényírók csak legritkábban éreztek késztetést..könyve a legnevesebb magyar regényeknél is regényszerűbb... minden esztétikai fejtegetésnél élesebben világít rá hazai regényirodalmunk közel kétszáz éves dilemmájára, arra, hogy AZ ÉLETET A KALANDOSSÁGGAL, A SORSSAL VALÓ SZEMBENÉZÉST A ZÚGOLÓDÁSSAL, A TÖRTÉNELMET A PÁTOSSZAL FELCSERÉLŐ MAGYAR KLASSZIKUS REGÉNYEK TÖBBNYIRE MINDIG IS ANTIREGÉNYEK VOLTAK...

 

Minden regény sémákból építkezik: a kontúrokat nélkülöző életanyagot addig gyúrja, amíg történetté nem formálódik... anekdotizálás, a látványos megoldások hajszolása... nincsen olyan írói alkotás, amelyben ne degradálódna a létezés.[az igazi művész] kénytelen azt tapasztalni, hogy a létezés mérhetetlenségéből alig tud valamit megragadni... E feszültség természetesen nyomasztó, de legalább hiteles... a teremtői és teremtményi lét kettősségének feloldhatatlanságával egynemű. A magyar irodalom múlt századi fő áramából ez a feszültség hiányzik... a gyermeki fantázia[...] talál ki magának anekdotákat, kalandokat, zsánerképeket, távlatokat nélkülöző életformákat bizonyos értelemben a Jókai—Mikszáth típusú regény gördülékenyebb, olajozottabb, mint a világirodalom legnagyobb regényei... Az egzisztenciális kockázattól való félelem mindig olyan erős volt nálunk, hogyDosztojevszkijnek itt nem lett volna semmi keresnivalója. [nálunk] az arany középút a tehetetlenséget leplezi...

 

Na ez jó. Mindig is szerettem a radikalizmust, és ha beleesem is, lenézem az anekdotizálást.

Mesélem mindezt kirándulás közben Bognár Robinak, aki lemarház. Za őket. Hogy ezek a neoavantgárd elméletgyártók, először is kihagyják elméleteikből azt, aki nem illik bele -Kemény Zsigmond-, fölfedezik azt, aki nekik beleillik, s lemondanak a normatív, értékrendet tiszteletben tartó szemléletről, egymást szórakoztatják, rég feledve a körön kívülieket.

Most fölrémlik, Földényinek ugyanerre a gondolatára 5-10 éve válaszolt is újságban Hegedüs Géza bácsi, regényíró, aki találva érezte magát, s a történet, a mese és a szórakoztatni akarás szándékát védte. Szüts akkor azt mondta rá, neki van igaza, sajnos.

 

S épp most hét végén a Népszabadságban Mikszáth évforduló kapcsán Spirótól:

 

A gonosz legenda szerint Mikszáth élete végén elolvasott Mikszáth pár Dosztojevszkij regényt, megdöbbent és azt mondta: ha előbb olvassa, egészen másmilyen műveket írt volna. Ugyan kérem! Ez a legenda egész biztosan hazug, ez a legenda ” világirodalmat” feltételez, valamiféle kötelező”művészi fejlődésvonalat” feltételez, vagyis nem létező dolgokat állít... Mondták, -ma már nem is mondják, annyira biztosak benne-, hogy az ”anekdotikus irodalomnak” vége van. Ezt hiszik, miközben az emberek, ha összejönnek, ma is mulatságos, tömör történetkéket mesélnek egymásnak, jellemző, és könnyen megjegyezhető, könnyen továbbadható történetkéket a korról... csakhát ezek a történetkék ma nem kerülnek bele az irodalomba. Voltaképp őrület. A szóbeliség ma művészibb, mint amit leírunk. Az irodalom mintha lemondott volna mindazon pompás eszközeiről, amelyek évezredeken át éltették. Lemondott a meséről, a jellemről, a leírásról, lemondott az érzékiségről, le a csattanóról, csak az úgynevezett nyelvet tartotta meg. De miféle nyelv az? Kifigurázó, parodizáló, valami külsőhöz képest létező nyelv, amely meghal, mihelyt a rendszer, az állam, az ideológia, amellyel szemben állt,[2] letűnik. És le szoktak tűnni mindezek. Semmi nem tart örökké, csak a jól megformált, klasszikusan egyszerű és az emberi alapérzelmekre építő mese. Amilyeneket Mikszáth írt egész életében.... nincs helye a nemzedékek tucatjai által kipróbált és szentesített hatásos mesélési módokat valamilyen mellékes okból megtagadó szemléletnek ott, ahol valóban fontosat kell az utódokra áthagyományozni...

 

A napokban a lányommal hallgattam az esti mesét a Kossuth rádióban. Egy Mikszáth mesét olvastak fel Jánoskáról, a ki gyerekként meghalt. Egyszerű mese volt, karácsonyi történet, de nem az a giccses fajta, mint Dickensé; olyan könnyed, egyszerű volt, ahogy csak a legnagyobb emberi tragédiákról szoktak az igaziak írni. Én alig bírtam visszafojtani a könnyeimet. Hatéves lányom látta rajtam, hogy mindjárt elsírom magam...

 

Ez jó. Fölhívtam rögtön Spirót, hogy nagyon jó a cikke, de nem ezért keresem, hanem mert eligazított egy hosszú belső történetemben. Aztán fölhívtam Földényit, olvasta-e, szerintem ez neki is szól. Még nem olvasta, köszöni...

Következő vasárnapi kiránduláson mesélem mindezt Robinak, aki egyetértően jót nevet, mesélem reggel a klubomban...

 

Fájni kezdett kicsit, csak lefedtem magamban, hogy neked-leveleim kiadásra alkalmatlanok, s gyógyítandó: dicsekedtem evvel mindenkinek. S most: György Peti „a C. naplónálsokkal jobbnak” találta, hogy ő még az éjjel a felét elolvasta, és aztán még egyszer, és a feleségének is, hogy a nárcisztikus Váli mi mindent meglát a világból, hogy ő szerezne rá kiadót, stb. Milyen lehet az az érzés, amikor egy lánynak megdicsérik a gyönyörű valamilyét? Jókedvemben, lendületből, új címet találtam, ami még talányos is, ámbár pontos: ”J. NAPLÓ” Merthogy.

 

Na várj, de másolom az utóiratát az embriókönyvnek:

 

KEDVEM KEREKEDETT RENDEZNI J.-NEK ÍRT LEVELEIMET, EGY ESETLEGES KIADÁSRA, 96 OKTÓBERBEN, -INFLUENZÁVAL FÉLÁRBÓCON, POKRÓCBA CSAVARVA:
-az első 18 levelet kompjuterbe gépeltettem
-a teljes szöveget 3 fájlba átmásoltam           
-kevés részt kihúztam
-néhány értelmező mondatot beírtam, lábjegyzetet is
-besoroltam a levelekhez mellékelt szövegeket, főleg újságcikkek
-nem mereven, de egységesre tipografizáltam
-két példány készült, spirál-fűzve, besoroltam a C. naplóba
-megmutattam Bognár Robinak, aki kiadásra gyengének találta, ebbe azonnal bele is nyugodtam
-de azért megtartom

Ennyi.

 

Éve tán, mellékesen megkérdeztem Tamás atyát. Ő Ausztráliába indulta előtt, 85-ben fölhozta karizmatikus irodalom - könyvtárát, egy tengerész zsákból borította ki az ágyamra. Hogy nem kéri-e most vissza, nem használjuk már. (Én minden fontosat elolvastam belőle annakidején.)

Most hullámpapírból két nagy dobozt szabtam, 24 kiló (postamérleg). S akkor hónapok töprengése után dönteni kellett. És visszatartottam egy könyvet. Mackintosh: Elmélkedések Mózes I.-V. könyvéről. Ahogy a hülye Dali mondta gyönyörűen feleségéről: mézbe ejtett cukordarab. Hihetetlen gondolatgazdag. Tízkötetes könyvtáram éke lesz.

Mackintoshra -soha nem hallottam róla,- egy amerikai prédikátor, Moody hívta föl a figyelmemet, aki szerint ha három könyvet kellene választani egy lakatlan szigetre... Múlt századi írás. És mostanában reprintben kiadták. Erre figyeltem föl. A második kötet fordítása 1942-ben készült el, a megjelenést kötetenként megünnepli az előszóíró, dr. Kiss Ferenc orvos. Várj, most megnézem, hátha a Larousse mond M.-ről valamit. Nem, persze, csak a szecessziós angol iparművészt említi. Az előszóból csak annyit tudni meg, hogy C.H.M. 1820-96, ősrégi ír család sarja, műveit sem sorolja föl.

 

Most bevettem a Mózes I.-V.-öt hajnali imaórámba: ha nem találom meg, amit ma olvastam, szabadon fogom idézni. Hogy az aszamár Mózes. Isten hívja szolgálatra, és bíztatja, ígéri, hogy segíti. S hogy reagál ő? Uram félek, nem vagyok alkalmas... Hogy segítség kéne! (Isten nem elég neki, inkább ember kell.) S Isten tűri. Kérésére melléadja Áront, akinek egyébként ő fogja Isten üzenetét közvetíteni, mégiscsak, s aki majd az első alkalommal aranyborjút önt... Hogy mi is ilyen marhák vagyunk néha.

 

Földközelibb tájak. WC. tartályunk, hogy még nem esett darabjaira, csoda és az én szorgosságom. Már megragasztottam, már szétszedtem az elzáró szelepét, a hungarocell úszónak terelősínt csináltam vasdrótból, megfoltoztam faléccel. S megint elkezdett szivárogni, s bár általány vízdíjat fizetünk, nem szeretem, nem etikus. Volt nálam éppen pénz, s kenyérvásárlásból hazafelé betértem a Széna téri Vasboltba. Az a cseh tartály, amilyen ez, persze kimúlt a szocializmussal. De van csereszabatos!, ami azért nagy szó, mert akkor bizonnyal én is föl tudom szerelni a régi helyébe. Most VAN, MŰKÖDIK és fehér. Folyik. Illetve nem folyik, amikor nem kell.

 

Aztán mit csináltam még meg. Mikica ágyát újradeszkáztam, széthancúroztuk. Padláson talált bútorlap maradékokkal. Új törülközőtartó. Rá vinyetták: Vendég, Kata, Zsófi, Miki, Deske. Gyerekeim nagyon utálják ezt a föliratozó stílusomat, mondtam, ha betéve tudják, levehetik.

Zsófi két nagy kalickáját egymás mellé raktam, a papagájok kezet csókolhatnak nekem, mert így végre látják egymást. Biankó csiripoltak eddig egymásnak.

Megjavítottam 13 év után műtermi elsötétítőfüggönyömet, egy kis létramászások, és sok műszaki rajzszög árán. Hosszú téli estéken és éjszakákon hideg ellen is használom. Festés hiányában sokszor nappal is félig behúzva marad, bár furcsa ez a fél-, éjhomály.

 

Most itt megint eltelt egy hét. S. Nagy (a harmadik) határidőre részben megírta a Váli monográfia most, pénzkérő pályázatra leadandó nagyobbik részét. A 48 képelemzést visszavonta, hogy avval elégedetlen. Utolsó napokban hirtelen faladatokat adott nekem, állítsam össze a rajz-illusztrációk listáját, s estére vigyem föl, stb. Aztán megkaptam a kéziratot, floppin is. Izgalommal várta első reakciómat, másnap hívott. De aznap éjjel elvágódtam a sima jégen bringával, a a Várból, a Nemzeti Galéria elől rollerozva kellett hazajönnöm, mert elszakadt a lánc. Így másnap délelőttöm javíttatással telt el. Aztán estére átnéztem. Sosem leszek alkalmas ilyen szakszöveg hiteles bírálatára, 1. mert eleve annyira unom 2. nem tudom, tényleg nem tudom, mit kell az átlagolvasónak képelemzésként elmondani, és mit nem, nincs rálátásom a területre.

Nagyszerű ötlettel könyve legelején tisztázza helyzetét, így az egész könyv azonnal átértékelődik:

 

Váli Dezső a barátom. A szónak abban az idejétmúlt értelmében, amilyeneknek hisszük a romantikusok nagy szellemi, érzelmi kötődéseit. Amilyenre kamasz korában vágyik az ember. S a csodával határos, ha megtalálja és a csoda maga, ha megmarad. 1969-ben ismerkedtünk meg. Első kiállításait én rendeztem. Évekig dolgoztunk együtt egy lakásmód-életmód kutatásban, vidéken, (ő lakásokat fotózott). Felfedeztük az elhagyott zsidó temetőket. Voltunk együtt Észak-Koreában 1984-ben. Minden Karácsony első estéjét családjával töltöm, 1972 óta. Rengeteget hadakoztunk egymással.

A barátom.

 

(Ez már általam rövidített szöveg. Az eredeti duplahosszú) Most majd megegyezem Katával, javítási ötleteimet mi módom jelezzem. Nem olyan egyszerű a dolog, mert sokkal hatékonyabb lenne, ahogy ma elkezdtem, ti. kompjuterbe írva. Igenám, de azon nagyon nehézkes lenne a változtatásokat jelölni.

A kiadóMMal tegnap beszéltem, határidőkről is. Lehet, a szokott márciusi Kecskeméten ezt csinálnám, ahogy újabban: a délelőtt első másfél- két órájában. Szüts szerint jót tett képeimnek, hogy kevesebb idő jutott rájuk...

 

Kecskemét. Már várom. A pirkadat első jelei ebben a koromsötét januárban. Megvettem egyetlen lendülettel, két óra alatt mindent, ami kell. Jó ilyenkor az autó.

 

ultramarinkék sötét, 6 tubus

lenolaj 3 liter, terpentin 4 liter (több évre elég)

alapozókence 7 kg

40 farostlemez, leszabva (ha megint meghívnak művésztelepre, akkor évi 55 képpel számolok.)

 

Hiába január, a visszaszámlálás megkezdődött. Fogok kínlódni a műteremházban. De a megérkezés! A megérkezés megint, egy év multával! A fölcipekedés, íróasztal a bal sarokba, festőállvány a fal elé, mögé a nyersvászon háttér miatt fehér lepedő, rajzszögekkel. Fogkefe és szájzuhany a mosdó fölé, pizsama a párna alá, nagypokróc az ágyra. A gurítható óriás reflektor búrájára kék fólia. S mindez ebédig, mert fél egyre, (kolomphang) már rend van, harci rend.

Most, hogy ez a kézirat megérkezett, mégiscsak kell kompjutert levinnem, idén már itthon hagytam volna. Még kérdés, ezt a sajátomat, ami három nagy csomag, vagy sikerül valakitől táskaméretűt kölcsönbe.

 

Voltak nálam most a Műcsarnokból, az októberi Ernst múzeumi kiállításom rendezője bemutatkozott. Fiatal asszonyka. Egyeztettük az alapvetőket, a cég kétszázezret szán rám, szokásosan. Abból a posta-, szállítás,- biztosítás-, meghívókártya-, megnyitó költségein túl még jut valami a katalógusra is. Ami ez esetben S. Nagy monográfiája lenne. A kiadó elkezdte pályázatokon összeszedni a szükséges 2 - 2 ˝milliót. Csoda, ha összejön, de nem lehetetlen.

 

Most egy szomszédhoz bekéredzkedtem képet nézni, jártam már ott, valaha. Két Nagy István szénrajzuk van, erdős tájak, nagyszerűek. És, ami húsz év alatt kiesett az emlékezetemből: egy parasztlányka portréja, pasztell, tán hetven centis, halvány okkerekkel. És széles, királyian díszes, ezüst keretben. Jaj, Istenem! Leírhatatlanul pompás, gyönyörű! Szebb így? Szebb.

 

Mindent visszavonok keret ügyben! Nem jobb a kép, de mégis, több!! Más a jelentése!

Hiszen anőknél is:tartozék a ruha. A színvilága, a stílusa-

De otthon éreztem magam, arra a negyed órára! Be is jelentkeztem, húsz év múlva újra jövök!

 

Eltűnődtem. Párhónapi „fizetésem” félretéve. Akár megvehetném az egyik rajzot, ismerem az árfolyamot. De így még szebb az egész, hogy négy födém van köztünk. Mégis, azokat a rajzokat senki nem látja! Aki beszerezte és szerette, a férj, három éve meghalt.

 

Az jutott eszembe, hogy a mennyország talán nem teljesen szenvedés nélküli hely. Szűz Mária figyelmébe ajánlok egy fiút, aki kínlódik, lehetetlen, hogy ne szenvedne vele. És ha ő, akkor más is... Lehetne ellene vetni, hogy a világ végével ezek a nyomorúságok megszűnnek. De ha nincs idő, akkor ott ezek nem időben játszódnak, tehát mindig vannak...

 

Ebédfölhozatal. Kata naponta főzött, rábeszéltem, mint annak idején, húsz éve, hozzuk valami kifőzésből. Most egy diákmenzát találtunk, ételhordóval. Kétnaponként egy kétajtós szekrény jellegű szakácsnő oszt, és nagyon keveset ad. Tegnap már megdicsértem, hogy nekem milyen sokat ad mindig. Várom az eredményt...

 

Álljon meg a menet. Válasszuk szét a problémát. Díszkeret másoknál. Miért fáj nekem az, ha másoknál szép és gyönyörű?! Az nekem ingyen van. Én pedig úgyse tudok olyanokat csináltatni, drága. Múltkor láttam faragott! és festett fa keretet egy szentendrei galériában, 50.000 forintért csináltatták. „Ja, nekem a képeket el kell adnom, föl kell öltöztetni őket!”

Ez is egy szempont.

Lehet, hogy csak annyi a baj, amivel az elején kezdtem, hogy a 60 centis képeimhez aránytalanul súlyos volt a széles perem?

 

Vótunk szinyházban. Három nő, valami ilyesmi. Albee. Barátnőnk nagylánya volt az egyik, három szereplős kamaradarab. Közhelyek, világnézeti bizonytalanságok, és ügyes dialógok. Hanem az öregasszonyt Psota játszotta, ambivalens nekem 30 éve. Kiváló volt. A második képben halotti bábuja van a színpad közepén egy vetett ágyban, s avval, kvázi magával beszélget. A másik két nő is ő, 24 illetve 50 évesen, azokkal is diskurál. Az ötlet jó. Utána megvártuk Borit a színészkijáróban hazavittük- volna kocsival, de defektet kaptam. Fél tizenegy éjjel, Deák tér, szemerkélő eső, kerékcsere. Hazaküldtem őket metróval. De hamarább hazaértem, kis győzelem a sorson.

 

Uszoda. Rajtam fölbuzdulva Gábor barátom Móricz levelezését és naplóját olvassa. Egy hete folyamatosan lelkendezik: egyre jobb! És még a Csibe történet hátra van!

Egy közgazdász munkatársat keres, neki egy fiatal ambiciózus kutatóvegyészt szerzek, a Széchenyi könyvtár egy grafikámért cserébe, amit tombolára szánnak, 1600 mikrofotómat visszanagyítja, a C. naplóm legrégebbi oldalait. A reumatológus visszaadta a cikkemet, egy főhivatalnok a kedvemért megnézte az új Kortárs Múzeumot, de még a két Picasso sem tetszett neki. A heraldikus átadta 14 éves lánya fotóját, mutatnám meg fiamnak, mert lánya már fiúzna, a hittancsoportba csak kis vakarcsok járnak. Tetszett az ötlet, cserébe vittem volna rögtön Mikicát, levlapon, de Kata lefújta, lesz még erre idejük, inkább fékezni kell. Persze, igaza van. Harmadnap jött a hír, hogy a heraldikusné is Katának adott igazat. A fotót visszaadtam. Már dögös csaj, fotózáshoz félprofilban feszít.

A nyugdíjas MÁV tiszt egy óra alatt ér be ide Rákosról, hétkor már indul is haza. Kertes házban lakik. A felesége megfigyelte, hogy a „kakasrigók a lányrigókat elzavarják az etető mellől. De a lányrigók odaengedik egymást.” Kérdeztem,az asszony milyen következtetést vont le ebből. Pistának megmondtam a titkot, 6 év kísérletezés után jöttem rá. Az ősi, Lukácsos recept henye fogalmazásban ugyanis így szól: az úszószemüveget nyálazni kell párásodás ellen. (Kanadai balzsamnak hívjuk) De a dolog nem működött. S most rájöttem. Nem nyálazni, ujjheggyel, hanem megnyalni! Két nap múlva István visszajelzett, a dolog hibátlan.

A gyógyszertröszt vezérigazgatójáról unokája azt hiszi, hogy foglalkozása szerelő, csak ő ért a családban a villanyszereléshez. A röntgenorvos viszonzásképpen egy-egy viccel kedveskedik. Az ügyvéd jelezte, hogy a bírónő már igazságügyi orvosszakértőt jelölt ki számunkra a perben.

Minap, hátúszás közben: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a vízben a jóakaratú embereknek...

 

Egyszer voltam idén síelni? Kétszer? Utána három nap izomláz, nem megy. Abbahagyom. Fáj.

Igaz, hóban is bringázom, minden nap. Ez jó.

 

Elővettem az Illyés válogatott verseket, elandalít, hazaérkeztem.

No, búcsúzóul valamit, neked.

 

KIKÖT AZ ÉV, TIHANYBAN

 

Földre néznek már a napraforgók,

fővesztésre ítélt rabsereg.

Fenődnek a faluban a sarlók,

hogy nyakukra bárdként üssenek.

...

 

Őrzi tükre békéjét e fényben

- nagyságával oly megnyugtató -

s hegyet, hajót horgászt,- hálaképen

mindent megkettőz a néma tó.

 

Arany napok. Semmi munka immár.

Az idő tesz-vesz csak. Itt a rév.

Zajtalan fut - hisz már gépe mind áll -

rakományával púposan az Év.

 

 

szervusztok, kedveseim.

 

 

97.5.20-                                   J-47                             C.5025

 

Szia J!

 

Édesanyád telefonált, ez azonnal hatott, és meg is vagyok hatva, ez visszajelzés, nem hiába dolgozom, ha hiánya számon kéretik. Máskor is sűrű az élet időnként, de írtam neked, mert 1..., 2...., 3. kikapcsolódás. De most február óta folytonosan csak írok, és írok, nagy fejvakarások közepette.

         Elkezdtem S. Nagy: Váli monográfiáját javítani, majd átírni. Legfőképpen akkor lett vörös a fejem, amikor a másfél évig falán lógó Angyali üdvözletről, - ezt kikötötte, hogy amíg ír, ez nála legyen- azt írta, hogy: széles ecsetvonásokkal... A kép aprólékosan, spaklival van festve.

Összeültünk a kiadóban. Hárman olvasták, a kézirat szerintük javíthatatlan. Viszont őszre meg kell jelenni, a kiállításomra, s negyven résztanulmány már elkészült. (Erről lejjebb.) A pénz megszerzése folyamatban. Ennyi idő alatt, még ha lenne is alkalmas szakember, -de nincs Magyarországon- ezt a munkát nem lehet elvégezni. Egyetlen megoldás - kitalálhatod- írjam meg én.

Eltűnődtem. Az ötlet ízléstelen, persze. De Szüts erre azt mondja: Öreg, minden a minőségen múlik, az egyetlen mérce...

Na, ez volt a márciusom, Kecskeméten. 100 oldal. Mellesleg elkezdtem 22 olajképet, még nem néztem meg őket, valószínűen pocsékok. Napi 7-8 órát írtam.

A címet első nekifutásban így alkottam meg:

     Váli: VÁLI

A fejezetek:

LEVÉL A KIADÓNAK

ÉLETRAJZ

MŰTERMI MUNKA

         tanulóévek, utána az absztrakt képek... stb.

TANÍTÁS /néhányszor le is írtam, amit csináltam, megvan

KIÁLLÍTÁS DOKUMENTUMOKBÓL /megnyitó szövegek, kritikák

CIKKEKBŐL, KÖZÜGYEK /ezek polgári újságcikkeim

RÉSZLETEK INTERJÚKBÓL

VENDÉGSZERZŐK

ADATOK /mármint kiállítások, díjak felsorolása, hogy mennyi van s mekkora

FESTMÉNYEIM OPUSZJEGYZÉKE -ezt túlzásnak tartotta a kiadó, rábeszéltem. Hogy kompjuterből átmásolom megfestett ezer képem minden adatát, (a fele már nincs is meg) ezt a hencegést nem engedhetem meg kihagyni. Mindent elmond szakmai életemről, a minőséget kivéve.

 

Szívesen elmesélném az egész könyvet, de hát. A bevezető Levelet viszont megmutatom, valószínűleg kihagyom a könyvből, átléptem már azon, hogy szükségét érezzem, hogy mentegetőzzem.

 

Németh István

Új Mandátum kiadó

Budapest

 

 

Kedves István!

 

Tudom, tudom.

De kérésed mégiscsak váratlan.

Hogy próbáljamösszeszedni, amit egy szakmámbeliről a kor megőrizni helyesnek vél.

Ha már úgy alakult, hogy a tervezett könyv második fele készült csak el.

 

Hogy magamról.

Vállalom.

Gyerekkoromtól számolom, számozom: ...perc -év -élet.

Kérésed ilyenformán észszerű, igazad van, a tényeket tudom.

 

Egyszer a FÜLES keresztrejtvényében is szerepeltem.

 

Kecskeméti Alkotóház, 1997. március 1.

ölel: Deske

 

 

Még egy rész szorul magyarázatra. Szüts-csel ebédeltünk a John Bullban, ahogy csütörtökönként, amíg rá nem jött a marhára a fogyókúra..., György Peti is ott volt, s mit találnak ki nekem! (akkor még S. Nagy volt a szerző)... hogy eleve rossz a felállás, egy ember elemez 48 képet, nem tud annyi gondolatot összeszedni.

 

Két napig gondolkodtam, utána szétküldtem egy körlevelet:

 

 

Kedves barátom!

 

 

Könyvet csinálnak rólam, a kiadó az őszi Ernst múzeumi kiállításomra szeretné piacra dobni. 100 oldal szöveg, 80 szövegközti ábra.

Valamint: 48 színes tábla, bal oldalon a képhez tartozó szöveg.

S most Szüts barátom jókedvű ötlete, aminek mindenki, kiadó, főhős egyaránt örül. Hogy ezt a részt írástudó barátaim, ismerőseim írnák, olyanok, akiknél otthonukban szögön ott lógok a falon.

 

Szeretnélek meg/fölkérni, írnál a borítékban mellékelt képemről...

...eredetileg képelemzést, de ezt a kötöttséget helyénvaló föloldani.

Tehát: akármit, akármennyit. (1-80 sor.)

Köszönöm.

 

(Kicsit olcsó dolog, tudom, de) sorolom, akiket fölkértem:

Almási Miklós/ Balassa Péter/ Balla Zsófia/ Bence György/ Bognár Róbert/ Csepeli György/ Dávid Kata/ Dobszay László/ Esterházy Péter/ Finta József/ Földényi F. László/ Frank János/ Gyabronka József/ György Péter/ Hanák Péter/ Heller Ágnes/ Hidvégi Máté/ Jávor Benedek/ Jelenits István/ Komoróczy Géza/ Konrád György/ Kovács László/ Lator László/ Lopusny Erzsébet/ Margócsy István/ Melocco Miklós/ Mezei Gábor/ Miklós Pál/ Molnár Péter/ Nádas Péter/ Nagy Boldizsár/ Németh István/ P. Szűcs Julianna/ Petri György/ Radnóti Sándor/ Rakovszky Zsuzsa/ Simó Sándor/ Spiró György/ Szüts Miklós/ Tomaji Attila/ Tölg-Molnár Zoltán/ Vajda György/ Váli Zsófia/ Vásárhelyi Anze Vámos Tíbor/ Vészits Andrea/ Vojnich Erzsébet/ Závada Pál [3]

                                     

Köszönöm, megvagyok. Gyerekek betegek, jól vannak.                                      

Kata Győrben. Elfelejtettem vacsorázni, pedig mindjárt tíz,

                          -indulok biciklizni. Ma a Margitszigetre.

Szeretettel:

 

 

Ez volt a levél, négy válasz még ma is hiányzik, bár a késlekedők nagyon mentegetőznek. Rengeteg váratlanság, móka és cirkusz volt ennyi emberrel.

 

Kértem a könyvhöz egy amerikai ösztöndíjat is, azt a döntést is várom, faxolgatunk egymásnak, a gép overseas módra állítva, hogy tengerbe ne fulladjon a szöveg.

 

Most másról kéne írni, de. Hetek óta válogatok kb. 80 szövegközti ábrát. Szüts tipografizálná, de ö is tudja, hogy ízlésünk nem teljesen egyezik, mindketten aggódunk, leendő konfliktusok betűtípusok fölé hajolva...

Javasolta, tipografizáljam én, ami hajmeresztő ötlet, sokéves gyakorlat kellene, és a QuaekXPress - kompjuter tördelőprogram fölényes ismerete. Mindenesetre rátették a a programot gépemre, és ha lenne időm, lázasan tanulnám. De csak hébe-hóba jön össze, tényleg lehetetlenség, ennyi idő alatt... majd meglátjuk.

 

Még valami történt. Illetve persze rengeteg. Összes fotóim újra előkerültek, fejezetek közötti elválasztónak jó lesz belőlük néhány. Meg műterem és zsidó temető fotóim szinte mindent értelmeznek, szöveg nélkül. Ezt kiválasztandó megcsináltam gyorsan összes fotóm kópiáját, és kartotékját. (Tizennyolc- húszezer fotót csinálhattam életemben. Megvan belőle 90 negatív, plusz a temetőfotók, azokat a Néprajzi Múzeumnak adtam volt.)

 

Még mindig a szakma. A kidobtak helyébe újra építettem 44 széles keretet... Húszezer forint, négy nap munka.Ez volt a megoldás álmatlan éjszakai órák után. Szütsnek derűsen meséltem telefonba, megtaláltam az ideális keretet, s vágtam zsebre a lebarmolást. Van egy följegyzésem, ami lehet hogy felhőnyalás. Hogy a keret és kép kettősségének feloldhatatlansága párhuzamos a test és lélekkettősségével. Elméletileg nem tudom helyretenni a kérdést, továbbra sem.

 

Miklós bekerült a Szent Imre -, ciszter (volt József Attila) gimnáziumba. Mindenféle protekciókat is mozgattam, persze. Előtte különtanár pár hónapig. Most sóztam rájuk a Koldus keresztút egy szériáját, nagy pénzért kereteztettem. Mondtam nekik, nem azért, hogy a fiam jobb jegyet kapjon angolból. Itt voltak szemlén a műtermemben, tetszett nekik.

Miklós majdnem olyan magas, mint én, párbajtőr vív, és ártatlanul mosolyog. Vasárnapjait már barátaival. Múltkor volt egy boldog órám, együtt dolgoztunk diatartó ládám berendezésén. Saját életét éli. Ez is eljött.

 

Zsófi most az Iparművészeti Főiskolára szeretne jelentkezni, a Bölcsészkar eltűnt a láthatárról. Összejött festő patronáltjaimmal, esténként rajzkörbe jár, és olajjal fest!, igaz, van ott egy fiú is. Esti imához behívtuk 20 évvel ezelőtti hozzánk kerülése alkalmából, de sietett, mert egy képbe kezdett éppen.

 

Kata szörföl cikkleadási határidői között, voltak megint napok, hogy fejfájása miatt semmit nem tudott dolgozni. Jött a Fiorettibe egy látó ember, mondja, gyógyító karizmám is van, most, kissé bátortalanul, Katán próbálkozom. Ő is kérte. A szisztéma nem rossz, van mit gyógyulnunk, egymás által is.

Szépen beleilleszkedett az Emmanuel közösségbe, egy éves fogadalmat is tett, gondolatvilágát a térítés, segítés erősen foglalkoztatja. Tanítják őket utcán téríteni. Csövesek ügyeit intézi,Margitszigeten leszólít embereket, stb. Nem az én stílusom. Jó, hogy igaz ügyben hasznosnak érzi magát.

Bennem a nagy-nagy rohanás közben, -szerencsére ritkábban- mint hányinger, föl-föltör az illyési kérdés: minek élek, minek éljek. Akkor is, ha ép órámon ennek ellene mondok.

 

Mindjárt dél, de majd elalszom itt a gép mellett. Most -ez maga a boldogság- át Kata szobájába, irgalmasan tárolja tavaly kapott három kötetes Illyés -összesemet, amit szobámban eltűrni nem tudtam, kidobni nem akartam. Kikerestem belőle ezt a verset. Mindig csak lemezről hallgattam, s sose állt össze egy gondolattá. Most megértettem. Az idevágó rész:

 

Esős, gyorsfelhős kikelet-vég,

elkellne a kályhatűz még

e szélnek-kitett hegyi házban,

hol a tél végét áttanyáztam.

Nem gyujtok be, kabátban űlök,

látni az ablak-fára dűlök,

bordám nyomom a deszka-élnek,

hogy ez fájjon, e kinti, testi

s ne a szív kínja, ne a benti,

hogy minek élek, minek éljek!

...

 

Megvettem egy második példány válogatott verseit is, az első- talán emlékszel- pincéből mentett, szétázott hullámos lapokkal. Most az összes aláhúzásomat, firkálásomat áthamisítottam az ép kötetbe. Elküldtem volna neked, de Zsófinak kellett, váratlanul.

 

Miki a múlt héten buzgón fogalmazott kompjuteremen egy kérdőívet, mennyit ismersz föl ezek közül a TV reklámszlogenek közül? A Regnum Marianum majálisán az nyer, aki a legkevesebb helyes választ adja. Agárverseny mintájára volt háziegér futtató verseny is.

 

Még egy idézet Illyéstől, ezt neked gyűjtöttem ki:

(Hidas Antalról írja)

 

Abban a korban voltunk, amikor az egymást kimeríthetetlenül hazakísérő fiatalemberek hirtelen helybe cövekelnek, s az egyik, szembehelyezkedve a másikkal, elmond, ott a gyalogjárók sodrásában, elejétől a végéig egy verset a másiknak, olyat mégpedig, amelyet az is betéve tud..

 

Aranyos, nem?

 

Van itt egy feljegyzésem, amihez alaposabban át kéne nézni múltkori levelem, de ehhez most nincs türelmem. Hogy a Bartos Róza történet csattanóját, az igazit, megírtam-e? Fantasztikus. Hogy nem volt ott semmiféle kettős gyerekgyilkosság, majdnem minden mese a szörnyűségekről, amit házasságukról leír, viszont Vajda (és, ha jól emlékszem, az egyház) azért bontotta föl frigyüket, mert kiderült, hogy nem zárdaszűz, mint írja, hanem prostituált volt, és kiadott gyerekét vidékre utazik néha látogatni... Hogy az egész könyv, az Istenben bízó jámbor megbocsátás, minden hazugság. Ez fájt egy darabig. Egy filológus nagyon nagy munkával sorról sorra cáfolja, elolvastam. Még az idézett múlt századi bécsi utcák üzleteit is fölkutatja, házszámokat. Kiderül, hogy a Monarchia, egy külön-, szigorú, és titkos lajstromot vezet minden újszülött fiúgyerekről: leendő sorozandó katonák. És ott bizton szerepelt volna Vajda két fia, ha tényleg megszülettek, még ha a keresztlevelet és a halotti jegyzőkönyvet sikerült is volna az „anyának” kiügyeskednie.

 

A „J-NAPLÓ” kiadásának ügye. Döntő volt, hogy Robinak nem tetszett. Igen ám, de a kiadóm és én is odaadtuk egy-egy független profi lektornak, s mindkettő fontosnak és kiadandónak ítélte. (Nem ismernek, ilyet kerestem.) (Nem könnyen hiszek el jó véleményt rossz ellenében.) Kaptam néhány hasznos ötletet a szerkesztéshez, pár nap alatt meg is tudnám csinálni, talán majd a nyáron. De most:a Váli-monográfia.

 

Mindjárt lehet menni ebédért. Az ételhordót szerencsére tegnap elmostam. Miklóssal felváltva mosogatunk, még nehezen áll rá a figyelme. Talán Zsófit is kollektívebbé kellett volna nevelnünk, nem segít semmit itthon. Bár néha rájön valami lelkiismeretfurdalás féle.

 

Ollé! Itt egy papír, de jó, hogy leírtam. Februári lehet. Hogy 4 óra 50 Lukács. Ez lefordítva rekordot jelez: nem egészen 5 háttempóval úsztam át a medencét, a 26 métert.[4] Szerintem megdönthetetlen. Holnap megpróbálom. Illetve majd télen, most elszaporodtak a nyári futóvendégek. Mindenféle kis csajok is úszkálnak föltartott fejjel, de mindig más. Beosztják. Meg kéne keresni neked azt a rezignált Rakovszky verset, amiben reményeiről tűnődik, hogy ha úszni járna, föltartott turbános fejjel, akár egy teknős, akkor csak 70-nek nézne ki, holott már 80. Nyafog persze, szépen.

Van itt egy Kossuth-beszéd részlet is, barátom írta ki nekem a klubból, emésztgetjük személyiségét. Fejből idézi a híres ceglédi beszéd elejét, szerinte az a legszebb, szerintem csak azért, mert ezt tudja kívülről. Ide adta egy cédulán szegedi szónoklata elejét:

 

..ragadjunk fegyvert az árulók ellen.. keblem tele érzéssel, még sok mondanivalóm volna hozzátok, de az érzés elfolytja ajkamon a szót... Nézzétek, soha nem sírtam -és könnyezek.

 

Vajon előre megírt szöveg ez is? Vagy valaki legyorsírta?

 

Van itt egy levéltöredék is, Deák Ferenchez, 1867, Párizsból:

 

...nemzetünk a jogfeladások sikamlós meredélyén veszélybe, többe, mint veszélybe, halálba sodortatik. Megőszültem a tapasztalásokban gazdag szenvedések iskolájában, az évek súlya, s a bú és bánat alatt. Ne vezesd hazánkat oly áldozatokhoz, melyek még a reménytől is megfosztanának.

 

Várj, előkeresem a Pallas lexikonból, a múltkor meg kellett néznem e monográfiához Kossuthot, élt-e fiatal korában Sátoraljaújhelyen.

Pallas több mint hat! oldalt ír róla. Halálát is leírja, (1894) tehát később íródott. Kissé ambivalens szöveg a Monarchia korából, érthető. A vége:

 

K. zárja be a magyar szabadsághősöknek Bocskayval kezdődő sorát. Tehetségre nézve tán a legmagasabban áll közöttük. Neki, a szegény ügyvéd fiának, magának kellett utat törnie... tehetsége elsősorban szónoki... elősegítette a hatást temperamentuma, szép, nemes, férfias megjelenése és hangjának csengése. Végzetének tragikuma abban áll, hogy hosszú, változatos és egyre fejlődő pályájának egy pontját tartotta magára nézve későbbre ismindenkor kötelezőnek, ... a 49 áprilisi függetlenségi nyilatkozatot és kormányzói méltóságát. Ez idézte elő, hogy nem bírta követni és megérteni nemzetét, midőn az boldogulásra más utat választott.

 

Most Szüts hívott telefonon, a Műcsarnokban sok vihar után mégiscsak létrejött Nemzeti Szalon kiállításról kell a tévének nyilatkoznia, mit mondjon?! (országos tárlat, vagy 7 év után. A Szövetség szervezi, egy éve keresztbetesz neki a Műcsarnok igazgatója, Beke, végül minisztériumi segítséget kellett szereznünk.) Mondom neki: vannak jó képek, a kiállítás tégla amagyar kultúra épületéhez. Jó a közösségnek, jó az alkotóknak. Nem megmérettetés a célja, ez nem tojásbrikett. Ezt használni kell, használni fogja 30 év múlva a most 16 éves látogató. Emlékszünk 1954-ből, a legvadabb Rákosi évekből a Műcsarnokban kiállított Szőnyi: Pocsolya (Kerítés?) képére. Nem tudjuk, ki volt akkor a Műcsarnok igazgatója.[5]Na, ennyit Kossuthról. Lassan indulok ebédért. Kibírtam elalvás nélkül.

 

Valentin napot igyekeznek bevezetni, az újságok aznap helyet adtak szerelmi üzeneteknek.

 

DRÁGA KICSI ETIÓP HERCEGNŐM! FÉLÚTON A HETI KETTŐ ÉS AZ ÚJABB HAT ÉV KÖZÖTT—SZERETLEK!

NAGY FEHÉR EMBER.

 

Mi van még? Egy interjú. Sokfelé van most képem, a Tihanyi Apátságban egy teremem, egy kiállítás az Állami Biztosító szervezésében. Küldtek egy riportert, kiderült, hogy engem szeretni akarnak.

A kérdéseket írásban kértem, riporter Somogyi Gábor:

 

-Melyek azok a témák, amelyek leginkább foglalkoztatják, amelyek eddigi életpályájára rányomták a bélyegüket?

-Mik foglalkoztatnak leginkább. Hogy fiamat -most kerül gimnáziumba- hogyan segítsem tovább, mert még nem tudja, miért, mihez tanul. Hogy szokjon érettebb önértékelésre? Foglalkoztat Illyés Gyula okossága és toleranciája, amint kollegáit, Szabó Lőrincet, Sárközi Györgyöt elemzi. Esszéit olvasom újra, ámulva. Izgat egy hír, tegnap levelet kaptam Hollandiából, megkerült egy tíz éve ott elárverezett képem. Foglalkoztat, kéne venni egy tartalék úszószemüveget. Foglalkoztat még, kitől lehetne szerezni egy táska-kompjutert a nyárra, egy könyvön dolgoznék, úgy könnyebb lenne aBalatont elviselni.

Ez az életem. Ezekből építem képeimet is, mi másból, - akár temetőt ábrázol, mint tíz éve, akár egy műteremsarkot, mint mostanában. Hogy aztán mindebből mi olvasható ki egy festményemben? Nem feladatom elemezni, nem is nagyon lennékalkalmas rá.

 

-Hogyan látja a képzőművészetek és képviselőik helyzetét napjainkban?

-A török hódoltság idején igen keserves volt kadmium-sárga olajfestékhez jutni. De túl a tréfán, nem hiszem, hogy vannak könnyebb és nehezebb korok. Isten nem téved. Csak változnak a terhek. Szörnyű lehetett járványtól rettegni, jelzik városainkban a „pestisszobrok”; -a Szentháromság szobrok. Arany János balladájában leírt életunt öngyilkos asszony nem is annyira nevetséges, mint inkább szánandó, netán senki nem tanította meg, hogy érdemes lehet másokért élni. Hogy milyen a képzőművészek helyzete ma? Érdektelen. Sokféle. Ugyanazok a gondok és örömök, mint mondjuk, a cipőiparban.

 

-Létezik-e valamiféle mecenatúra ma Magyarországon?

- ...különbencsaládommal már rég éhen haltam volna. Nem másból, csak a képeimből élek, huszadik éve. Hihetetlennek tűnhet, de vannak emberek, akiknek nagyon fontos tud lenni egy-egy festmény. Olykor erejükön felül vásárolnak. Ezek boldog emberek.

 

-Hogyan fogadta az ÁB-AEGON pályázatát, amelyben végül is elnyerte a támogatást?

-Muszáj szerénykednem? Petőfit egy városka határában rezesbanda fogadta. A kocsin mellette ülő barátja megbökte: - Na, ehhez mit szólsz, Sándor?!- Ez nekem jár!

...Érdeklődéssel várom a folytatást. Ha az embertől egy képet megvesznek, az jó dolog, de az még nem mecénálás. Egy tartós, kétoldalú, becsületes kapcsolat persze könnyebbé tenné az életem.

 

-Mit jelent ez a támogatás Önnek?

-Ezt még nem közölték velem. Tényleg, kedves Vezérigazgató Úr, nincs véletlenül kölcsön egy használaton kívüli notebookja? 5 RAM megabájtos is elég lenne...                                                                                                    

 

Biciklizés pár hete- nem merem magamnak bevallani- elmaradt, fáradt vagyok. Remélem, majd.

 

Táskakompjutert tegnap csakugyan sikerült kölcsönkapnom, megint a klubban hirdettem ki igényemet.

 

Írtam a családi gondról, tavaly volt megint egy hulláma a Kékkutateladjuk-nak. Közben húgom, nem tudva okosabba fektetni segélyekből fölgyűlt tőkéjét, vett a Szabadsághegy oldalában baráti, ötödáron egy villát, kerttel. Mellékesen ez Anyácskám nagy vágya is volt, s most, hogy valószínűen kiöregednek bakonyi dácsájukból, ideális lesz, húsz percre autóbusszal a lakásuktól, a Körtérről. Ami ebből ránk vonatkozik: az én álmom egy 10 kilométeres körzetben lévő ágy volt hét végén, plusz néhány fűszál, egy kerti fotel alatt, amiben olvasni lehet. Most ez ingyen megadatott, Erzsébet a házat nem használja. Gyerekek élik életüket, tegnap, pünkösd vasárnap, két szüle, a házban, kertben töltöttük a napot, kocsival 10 perc, fantasztikus. Kinyitva a házat, azonnal egy mesefilmet kezdtem nézni a tévén, mintegy fokozva az abszurdot. (Itthon évek óta nem nézek.) Kata meg is jegyezte, hogy mindjárt hozza a sörömet.

Nézem most februári leveledet, miben kapcsolódhatnék hozzá. A gyerekeknek, veled együtt nagyon örülök, ez egy igazi sikertörténet. A befőtt főzés külön elgondolkoztatott. Ezek is érdekelnének:

Hány évre vettétek a házat, talán érted a kérdést, vagyishogy ez akár végleges?

Th. mit dolgozik, és evvel kapcsolatban, hogy élete ebből a szempontból rendezett-e?

Hogy anyagilag egyensúlyban vagytok-e?

Milyen befőttet tettél el? Én ma barackot kaptam ajándékba - cserébe, mert jót tettem valakivel.

Leveled. Kezdesz hibásan hejesírni és fogalmazni. Ne aggasszon, így van rendjén.

„Legközelebb géppel írok”- na, ezt várom.

 

Várj, eszembe jutott valami. Megpróbálom fölidézni, miről váltottunk szót ma itthon, mi is volt. Ez is egy keresztmetszet.

1.Hogy Miklós inkább maga vásárol cipőt, mint velünk. Megint elszakadt neki. Kértem, ne 20 ezer forintosat vegyem, mert nem telik. (Bár a pénzügyek e része Kata territóriuma.) Mondom Katának, 10-et adjon vele. 15-öt ad, mert szerinte olcsóbb nincs, és el kell fogadjam, ma Magyarországon minden kölyök ADIDAS tornacsukában jár.

2. Zsófi trikója olajfestékes lett, ki tudnám-e venni a foltot?

3. Kata amerikai kolleganőjének csináltattam a Távirati Iroda fotóosztályán egy nagy reprodukciót egy zsidó temető fotómról, vinné férjének, tekintve, hogy képemet nem engedem külföldre.

4. Miklós bejött, hogy tudnék-e adni... közbevágtam, hogy nem. Mondja, egy puszit. (Géppapírért jött.)

5. Kata és Zsófi békésen zsörtölődnek, hogy ideje lenne a ruháspolcon valami minimális rendet teremteni, összes ruhák gyűröttek így stb. Végül Kata rendbe tette neki, ebbe aztánmindketten meglehetősen kifáradtak.

4. Zsófi meghozta Szüts stúdiójából a kért tintapatront a nyomtatóhoz. Sz. permanens ajándéka számomra. Ötezer körül az ára.

5. Reggel egy telefon a ház kezelőjétől, megbeszéljük levelét, hogy Mikica a „házat tudatosan rongálja, és a liftben ezért kár keletkezett.” (A feljelentő öregasszonyokat levelemben meginvitáltam egy teára.)

6. TelefonKonrád Györgynek az elmaradt cikke ügyében, ma holnaputánra ígéri (Hetedik terminusa.)

7. Kánikula, Kata este hazatántorgott, de egy frissítő séta velem a Marcibányi tér felé. Az esti mentőorvosos filmsorozathoz igazítottuk a hazaérkezést.

Na, ez 24.807 betű.

Ja igen, még valami, mint látható is, naplómmal átléptem egy kerek számot. Így ünnepeltem:

97.4.14.EGYEB/J-LEKTOR    

 

Szilágyi Márton irodalomtörténész (jó) véleménye a J. Naplóról

(ezt nem küldöm el neked.)

 

ölel, a csapatot is:                             

 

 

97.7.4.-13.                    J-48                                             C.5064

 

Szia J!

 

Itt a nyár, megint nyár. Robi, C. Naplóm szerkesztője, ismét meginvitált őrségi házába, ezúttal munka, együtt csináltuk két kemény héten át a monográfiámat. Nagyrákoson kiváló a konnektor, mást nem is...Csak éppen beruccantam a Népboltba egy kasmír kendőért, arcomra terítve alszom újabban. Anyámnak veszem, mondtam, selyempapírba csomagolták, és levakarták róla az árcédulát.

Bár a Lukácsban két! kompjutert is adtak, kölcsön, de végül a magam időközben megszeretett asztali óriásdobozait vittem le, technikai okokból. Előfordult, hogy negyed hatig is ellustálkodtam reggel, akkor ima, aztán kompjuter, úgy este fél 11-ig.

Robi a végén azt mondta, most jó a könyv. Néhány emléket őrzök életemben, amikor ilyen hatékonyan dolgoztam együtt valakivel. Boldogság. Valami készül, kínlódsz, de óráról órára javul, és azt már elrontani nem lehet. (Ellentétben egy olajképpel.) Persze ez a dilettáns öröme, mondta is Robi, határozzam el, hogy író leszek, s lopjak életemből egy-egy órát festésre.

 

A legfeszültebb órák a képek újra meg újrarostálása, kiválasztása volt: az anyag feltétlen egységes legyen, ezért nagyon jó képeket is kivettem, a mellékhajtásokat. Még a szerzőknek kiadott képekből is, kilencet. Több ábrát kicseréltem, ahol kérésem ellenére sem a kiküldött képről írt a meghívott. Gyengébb szöveget többet kihagytunk, másokat Robi csodálatosan és pimaszul átírt, figyelembe véve különmegállapodásaimat a szerzőkkel. (Érdekes módon az igazi profik közül is jó néhány teljesen rám bízta a szövegét.) A kihagyott szerzőkkel utóbb hosszabb telefonok...

 

-Másik következményes találmányom volt, hogy mégsem lehet képet rajzokkal vegyíteni, másképp nézi azokat az ember, valahogy közelebb vannak. Legyen külön, a könyv második részében. Ehhez újrarendeztem az egészet, új válogatás, negyvenvalahány, köztük színezett hidegtűrajzok. És akkor egy hökkentő pillanat, hosszú fejvakarászás után: eklektikus az anyag. Vagyis gyengébb. Vajon nem ezért, hogy nem szerettem soha igazán rajzolni?! Hol Barcsayt, hol affektált húszéves kori építészvonalaimat idézik. Az összes rajzot kihagytam, egyazon lendülettel szövegközti fotómat is. Utoljára egy 1912-es palicsfürdői (Bánság, Szabadka mellett) képeslapot, felirata: „A Váli család nyaralója” A házon felirt: „Jolánka-lak” (nagyanyám) előtte két kisfiú áll fehér zokniban, néznek a lencsébe, testvérek, talán apám az egyik. Vagy a bátyja, aki öngyilkos lett; közgazdásznak készült, de a bácskai birtokok a szerb megszállás után elvesztek. A ház körül nyírott rózsabokrok.

        

Februártól tudtam, hogy jó időszak jön. Egészen október 22-ig, a kiállítás nyitásig rengeteg munkám lesz. Miközben te rövidke leveledben szokásos tavaszi depressziódról tettél említést. (keresztezte a J-47-levelemet.) Nálad ez vajon (két j?) hogyan jelentkezhet. Napjában többször, percekre, mint a hányinger vagy fölszökő pulzus? Vagy beárnyékol egész napszakokat? Ismerem, most ugyan ritkábban, Élünk. Harmadnapja esik. Festőfiúk fociznak az ablakom előtt.

 

Közben a kompjuter tördelő programot sikerült annyira megtanulnom, hogy a könyv grafikai tervét lényegében megcsináltam, versenyfutás volt az idővel, mert Szüts ezt saját területének tekintette, bár a tördelésre maga buzdított. Kényes kérdés volt, mert könyv-ízlésünk nem egybevágó, ő bunkó-durvának tartja az enyémet, én túl finomnak az övét. Márpedig a külalak is engem képviseljen. Együttmunkánk elején nagyvonalúan és bölcsen bejelentette, nem fog harcolni ellenemben. Én viszont tudom, hogy betűtípusokhoz, arányokhoz jobban ért, és kiváló ötletei vannak, eredendően neki hagytam a pontosításokat - címsorok betűmérete, típusa, pontos helye, stb. - nem altruizmusból.

Címlapot nagyon jót talált ki. Az én fejemben is megfordult, hogy a vendégszerzők neveit jó

lenne föltenni, s hogyegy

                                           -fölirat a színes repró alatt középen szép, elegáns, de kicsit vérszegény. (Ez a kompjuterrel rajzolt szignó kerül a nyomtatott betűk helyére.)

 

Mindez ősrégi, pesti történet, én közben a pilismaróti kéttantermes régi iskola katedraasztalánál ülök három egymásba rakható széken, így jobban rálátni a képernyőre. Harmadnapja vagyok itt, már festeni kellene, de rászántam magam, s két nap munkával gépbe írtam egy januári interjúmat, magnóról. Iskolai feladatként csinálta egy fotós. Most annyira rendeztem a szöveget, hogy áttekinthetően dokumentálja fényképezéskedéseimet. Milyen gépeim voltak, milyen területek érdekeltek... elmeséltem, Matisse egy ötlete kapcsán miért nem fotóztam majdnem húsz évig.

 

A Moszkva téri OTP-be megérkezett 10 000 dollár, megkaptam másodszor is a Pollock ösztöndíjat. 1,8 millió forint. Ez jó. Vettünk eddig egy hifi-tornyot Katának 50.000 forintért, lemezjátszója már nem működött, s vágyott CD lehetőségre is. Miklós kapott/vett egy jó szingapúri gitárt 32 ezerért, épp visszavették tőle, kölcsönszerszámon gyakorolt. Zsófi cipőt vett, Kata egy zuhanyozót kért a kékkúti kertbe. (Tavalytól van vízaknánk, s a télen kitaláltam, egy másfél méteres cső lesz nálunk a fürdőszoba. Amit ősszel le kell csavarozni, mert ellopják.) Magamnak egy notebook, gyors, és sötétszürke-, amin most is írok, hát bizony 300.000-ért. Ezt ugyan főleg kép-pénzböl. Lelkiismeretem keze befogja lelkiismeretem szemét, ugyanis alighanem csak nyárra-útra kell nekem, a nagy gép a nagy klaviatúrával - félő - kézhezállóbbnak bizonyul majd otthon. Persze boldog izgalom, közvetítő szakember vette, az első példányt másnap be kellett cserélni, akkor a programjait teljesen átalakítani igényeimhez, stb. Ennyi pénz eddig egyszer volt kezemben: mikor Zsófi lakását fizettem ki vagy be. Emlékszem, a postán milyen riadtan számolták át újra meg újra... Szerencsére két képem, jó áron, lekötve. Több költekezés most nem lesz, megvárjuk, a könyvhöz kell-e, és mennyit hozzátenni, nyomdaköltségre kértem ezt az ösztöndíjat, elmesélve az amerikaiaknak a képsorozatom történetét. Sok pénzt küldtek, -így hát biztos, hogy a könyv meglesz. Közben a Kiadó és Szüts más-más utakon próbálnak pénz szerezni, lehetőleg ne én fizessek.

 

A Műcsarnokban megvolt a Nemzeti Szalon, négyen kérdezték tőlem, miért ezt küldted be? Tehát a kép rossz volt. Legalábbis ott. Mert feltételezésem, hogy túl volt világítva, műtermemben mindenféle téri mélységeket lehetett belelátni, de csak ott.

 

És - Magyarország - július közepén nyílik az ellenkiállítás. Ugyanott, de ez a Műcsarnok igazgató koncepciója szerint, s nem ellenében, mint az előző. Mert abba csak fogcsikorgatva, miniszteri utasításra ment bele, bár az egész szakma követelte-, nagy ám itt a demokratikus érzület, hatáskörtudat. Beke László a direktor, karizmatikus, és Krisztusban szeretett testvérem, egy szamár, aki erre a posztra alkalmatlan, és kirúgatnám, ha tehetném. Szóval most jönnek a szerinte igazi magyar festők, akik modernek. Kihagytak, ami rendben is lett volna, - de Magyarország!, és az élet bonyolult - utólag mégiscsak betettek.

Namármost mit küldjek be nekik. Történet.

Fölkértem könyvemhez esszét írni egyebek között Vojn (most a gépem csengetett, azonnal dugjam be a dugót a konnektorba, mert a telep kimerült. Elégedett vagyok, 1 h 41 percig bírta. És állítólag szoktatni kell, akkor még nő is a teljesítménye.) Erzsébetet, Szüts nejét, aki szokott rezzenetlen önbizalmával három vázlatrajzot küldött vissza, hogy kéne a rá kiosztott képem hibáit kijavítani. (Egyik legjobb munkám.) Megfestettem, amit javasolt, tíz év után egy temető kép. Megmutattam, nem tetszett neki. Nekem igen, ez küldtem be, értelmezzék a helyzetet, ahogyan akarják.

 

Alkonyi óra, és -Istenem- a belső béke percei. Nem mintha a mai képem igazán jó lenne... de van remény. És ma eleget dolgoztam, ezeket az esti órákat nyugodtan szánom rád. Illetve -elállt az eső- menek kicsi bicikli. Nem minden nap, de azért majdnem.

 

Voltam Dömösön, egy órácska, a Nap lemenőben, csak a szemközti markáns hegyetvilágította már. Tudod, azt, amikor a Dunakanyart rajzoltuk a föcifüzetbe, olyan kis kunkort vet Visegrád fölött. Innét látni, félmagasan barlang is nyílik benne. Sose fogom megtudni, talán még ősemberek lakják. Onnét a következő helység már Zebegény, gyerekkorom nyaralása, csónakkal a strandszigetre anyámmal.

 

Hanem van egy új Bibliám. Beül hajnalban padom túlsó végébe egy futóvendég, kissé molett csaj, szokatlan méretű a Bibliája. Belekéredzkedem. Meglepetés. Új Káldi fordítás (1607, 1997), a szöveget átpofozva, csak amennyire kell, beledolgozva a Kumráni tekercsek, az új bibliakutatások eredményei. Mint írják, a szöveg maradt veretes magyar. És a mérete! zsebszótárnál ugyan valamivel nagyobb, de hordozható, s nagyok a betűk, jól olvasható! Küldjek? Vettem ötöt másnap, családtagoknak. Ide csak ezt hoztam le, otthon maradt a régi, az egybekötött Károli-Békés/Dallos, amit minden útra viszek. Benne New Yorki, koreai ok.

Eddig, ha katolikus kellett, a 73-as Szt. István kiadású bibliát használtam, de az nem jó könyv. S Jelenits atyának is volt némely finoman fogalmazott, de igen határozott véleménye a fordítás minőségéről.

Mindemellett, inkább csak nosztalgiából, föltettem mostanában asztali polcomra a Csia-fordítást is. A New Amercian Bible rég volt a kezemben.

 

Egy vers, napokban találtam, Szabó Lőrinc: Egy igali ól előtt.

 

Disznó, te disznó/ fürdeted/ a sárban az almát -/ úgy eszed?

Disznó, te dagadt/ förtelem/ no, emeld a fejed./ föl, esztelen/mocsok, de dög,te,/ nézz rám/ (hadd émelyítsen/ földi hazám),/ csámcsogva, úgy ni,/ míg lefelé/ csorog a szádból/ a fekete lé?/ hadd nézzelek:/ nem undorodom,/ sőt ezt a karéjt is/ eléd dobom...

...háj-rengeteg,te,/ bűzlő-röfögő,/ sár-rengeteg, te/ szuszogó-böfögő...

...disznó, hiába/ intelek?/ te csak tovább/ hengergeted az almát-/ úgy eszed?

                                                                                                       (1956)

 

tök jó, nem?! - ahogy Zsófi mondaná... aki egyébként itt van a szomszéd szobában, vacsora utáni dumcsizás. Nem hozzám jött látogatóba, a hét végére, nem is igen beszélgetünk. Délután ledőlt, s elaludt, betakartam-, ennyi. Teljes jogú NÉMO tag, rajzkörös, az egyik fiú is itt rajzol, akivel jár. Volt egy terve egy Katával veszekedés után, hogy valami üres lakásba elköltözik, amit a fiú szerzett volna neki, de ez aztán nem jött össze. Szeretne már önálló lenni, anyai tekintetek, aggódások és intelmek kötöttsége nélkül- de maradna is.

 

Ennek kapcsán VMiklós jut eszembe. Összemelegedtek Szüts-csel tavasszal a kecskeméti alkotóházban, s meginvitálta stúdiójába három hétre, a nyárra. Így nem jött le ide velem, hanem próbálgatja a számítógépes grafikus programokat. Szüts szerint elképesztő sokat megtanult pár nap alatt. Minap osztálytablójukat etette be a gépbe, középen Félix atya ül, merev pózban, az igazgató. Délutánra a fotón a keze a szomszéd tanárnő térgyén nyugodott...

 

Két nap elmúlt.

A mai nap eseménye, hogy délután Madridban bejelentették, fölvesznek minket a NATO-ba. A festőnövendékek vitatkoznak ennek jelentőségén. Van, aki szerint ez életünk legfontosabb politikai eseménye, először kerülünk a történelemben jó oldalra. A többiek vitatják egy békében, ellenségtelen világban hozott íróasztali megállapodás fontosságát, hogy gazdasági, gondolkodásmódbeli lemaradásunkon ez nem változtat. Erre az ellenérv, hogy a „NATO ernyő árnyékában” megbízhatóbb befektetési partner leszünk.

Nem gondoltam, figyelemmel kísérik a politikát. Kíváncsian várom, hogyan fogadják majd, hogy a deklaráció Romániának kedvezőtlen, mert nemcsak hogy nem vették föl, de a második fordulóról szólva meg sem említik. Mert erről is vitatkoztak. Pedig munka közben a műteremben beszélgetés nincs.

 

A nap másik eseménye, hogy éhségemben nejlonlepedőt kapva a fejem fölé (két napja esik) elszaladtam az ABC-be egy darab szalonnát venni, olyat, amiben húscsíkok is vannak. (Nem jut eszembe a neve.) Egy ilyen bolt mindig izgalmas, minden együtt, a fogkefétől az irkáig. S találtam is egy fáziskereső ceruzát, bedugod a konnektorba, s ha van benne zaft, világít. Fontos lámpaszereléseknél.

 

A harmadik történet, hogy mai, harmadik képem: jó. Kezdettől hasonló a kompozíció, de minden nap tisztábban. Végre. Így minden dolgom-gondom kicsit átszíneződik. Mint akinek háta mögött a menedéke, ahogy Illyés írja valahogy, „ahogy gyerekként hátráltunk hátra se nézve anyánk térde közé”. Tudod, annyi mindent csinálok, -békén megülni nem tudok- menekvésként is. S a rohanásban még azt is elfelejtem, egyáltalán hol érezném -percekre- otthon magam. Itt. Persze, tudom, tudom. Anzelm fráter mondata; egy szerzetes cella ne legyen otthonos. Figyelmeztessen.

Alkonyodik. Elállt az eső. Hallom, tegnap Európa szerte rekordhideg, a Bakonyban tojás nagyságú jégeső. A fiúk -reggeltől festettek egyhuzamban, ebéd itt nincs-, megint fociznak egy kicsit. A mosdó fölött rajzszögön a „Szarlabda bajnokság” állása. (Olcsóbban adta a bolt a puha labdát).

A hálóban belenéztem egy ismeretlen Ottlik kötetbe. „Hajónapló” - novella. Hülyéskedik: „Bartokbelastraede”, „a Dánok dühétől ments meg Uram, minket” - (Dániában, amit leigázott egy maori törzs), valamint ötletforgácsok az Iskola a határon-ból. Továbbra is úgy tűnik, lényegében semmi mást nem írt.

Ja: császárhús.

 

Fölálltam -majd három órája ülök itt- átműterembe két kekszért, csak hogy történjen valami (ismerős?) Már villanyfénynél dolgoznak, rendületlenül, ölég pocsék képek. Egyikük a lépcsőn üldögélve a kertbe bámul, pihen, cigarettázik. Minden vizes. Egy gatyában van, nem fázik.

 

Hanem az új Káldi-biblia csalódás első nekifutásra. Talán túlteszem magam rajta, talán nem.

Elöl az új, utána a Károli kellene, de csak a zsolozsmáskönyvem van itt, de még az is...

 

Káldi/ 42. zsoltár

Minta szarvas kívánkozik a forrás vizéhez,

úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!

  Mint szarvas sóvárog a forrásvízre,

  úgy áhít a lelkem, téged, Istenem.

 

***

Szomjazza a lelkem az erős, élő Istent

  Isten után szomjazik a lelkem, az élő Isten után:

 

***

 

Éjjel-nappal könnyem a kenyerem, hiszen napról-napra azt mondják

nekem: „Hol van a te Istened?”

 

Éjjel-nappal könny a kenyerem, mert azt hallom naponta: Hol a te Istened?”

 

Este van, negyed nyolc, nem bírtam ki, átbicikliztem a plébániára, de ő a református kollegájához utalt, nincs Károli bibliája. Közben vacsora, káposztaleves főtt kolbásszal, utána banános linzertészta, a feneke kormos, evvel együtt nagyon jó. És akkor most: Káldi kontra Károli. Még reménykedem. Nézzük a 91-eset, amit annyira szeretek:

 

Aki a Fölségesnek oltalmában lakik, a Mindenható árnyékában nyugszik,

azt mondja az Úrnak: „Te vagy az én oltalmazóm

és erősségem, Istenem, akiben bizakodom.”

 

és Károli mester, ezt tudom kívülről is:

 

Aki a Felségesnek rejtekében lakozik,

a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az,

azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem, ő benne bízom!

 

Káldi, ismét:

Mert ő megment engem a vadászok tőrétől, a súlyos veszélytől.

Szárnyával árnyékot borít rád és tollai alatt menedékre találsz...

 

Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől.

Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad;

 

pássz, vége. Mintha szándékkal ritmustalanítva lenne a katolikus fordítás.

Még keresek egy szöveget, reményfutamnak, 126. zsoltár:

 

Hiába hajnal előtt kelnetek, és késnetek a lefekvéssel,

akik a fáradság kenyerét eszitek,

hiszen ő álmában is megad mindent

annak, akit kedvel

 

Hiába nektek korán felkelnetek, későn feküdnötök,

fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmének álmában ád eleget.

 

Káldi kivégezve. Hopeless.[6]

 

Na még valamit Ezékielből, a múlt vasárnapi szövegből:

 

Te pedig emberfia, hallgass mindarra, amit én majd neked mondok

 

Te pedig, embernek fia, halld meg amit én néked szólok

 

Abbahagyom, biztos elég volt neked. Mára elég is. Holnap visszaviszem a kölcsön Károlit.

Fél tíz. Bringázzak az elhagyott, töksötét országúton? Megnézem. Szia.

 

Tényleg sötét volt, kissé féltem, visszafordultam a falu végénél. Be ismeretlen mellékutcákba, ahova gyalogosan soha. Édes, friss kenyérszag, a házon tábla: Pékség. Ilyenkor sütik?

Közben eszembe jutott a tavalyi Barsi prédikáció, amit kazettáról, hogy:

 

Ti nem tudjátok, mibe kerül egy prédikáció, ne is tudjátok meg soha! Hogy én semmit nem kapok belőle, nekem csak a nagy üresség jut.

 

Kissé önsajnál. Elhiszem neki.

Hanem az én szakmámban is. Szavakkal csak körülírható az az irtózatos üresség, ami egy kép indulásakor. Körülnézel, sehol, akitől tanácsot kérhetnél. Nincs hova menekülni a munka elől, legfeljebb egy vajas kenyérért a konyhába, tíz perc. Húsz éve ezt egy humorista írta meg nagyon szépen, hogy ilyenkor jut eszébe a szekrényt megjavítani, a ceruzákat meghegyezni...

 

Eltűrsz egy kis Illyést még? tegnap olvastam. A téli Balatont összemossa kedvesével, feleségével, nagyon szereti:

 

Jégzajlás

 

habtajtékot a partra, hol fürödtél delente

  -úsztodban ki-kiintve - nem habok,

jégtömbök túrnak, bombaként dörögve.

  Ott látom most is alakod.

 

Repül a mázsás, repül a borotva-

  éles jéglap a víz felett-

zúzódik pozdorjává s homokra.

  Megrázod gyönyörű fejed...

 

Most, hogy írom, látom, ez a bomba nem is olyan szép itt. Figyelembe kell venni, hogy nála ez mást jelent, átélt pesti légitámadásokat.

 

Este 10 óra, új helyszín, nem fogod kitalálni. Óbuda, benzinkút melletti parkoló, egy szerelő nyakig az autómban. A Pilisben a szerpentinen kanyarogva már a piros mezőt verte a vízhőmérséklet mutató. Csomagtartómon a bicikli, hátul új képeim, egész műterem-felszerelésem. Állítólag éjfél körül meglesz, 7000 forintért. Hazafelé jövet gőzőlni kezdett az autó eleje, leálltam, egy szerelő stoppolt mellettem: segíthetek? Így hát üzenetrögzítőnkbe hazulra mondottak nem érvényesek, hogy 10 felé otthon leszek. Lehet, hogy a Káldit mégcsak meg kell majd szeretnem, a katolikus biblia kiegészítései kellenek belőle.

Mindenesetre előhalásztam a csomagtartóból a sportzsákot, abból hosszúnadrágot, egy pulóvert és az Illyés kötetet. Bár a szerelő fölajánlotta, hogy hazavisz, s majd ha kész, holnap, hozza a kocsit. De öt egész jó képem van benne, meg minden. Berendezkedem éjszakázásra, tartós tartózkodásra és fázásra.

Nem egyedül szereli. Bemutatta barátnőjét, az húzott Wartbugjával idáig. Szőke bombázó, loboncos kozmetikusnő, bronz bőrű, világoskék ujjatlan lengében, fehér körömcipő. Derekánál pillanatra: fekete csipkebugyi. Szaladt hengerfejtömítésért, most a csavarhúzót adogatja a fiú keze alá. Akinek felesége és ötéves kislánya van, aki ragaszkodik a papához. Az egész autó hintázik, a szélvédő túlsó oldalán eltorzult arccal feszeget valamit. Tegnap tízezret költött feleségére, akitől külön élnek, vett neki cipőt és két gyűrűt. A délutánt együtt töltötték. De ha így maradnak a dolgok, ezt a csajt választja. Felesége elégedetlen, hat éve házasok, s még nincs lakás.

Fél tizenkettő, fázom. Szemközt tízemeletes sötét toronyházak, az országút túlsó felén is egy ESSO kút. A motorom már az összerakás irányában.

Jó lenne holnap uszodába is eljutnom, péntek misés nap. Mi lenne, ha megpróbálnám a tíz év után újjáépített Császár uszodát, most nyílt; elsején!? Beleszédülök, netán ha jobb mint a Lukács?!; s ha a fiúk át- illetve visszaszoknak?! Nem szeretek helyszín-változtatni.

 

Ez a legjobb az egészben, hogy a notebook még mindig dolgozik. Álmosodom, nemigen jönnek gondolatok, tán a délutáni korrigálást még le kéne írni. Iszonyú zavart mozdulatokkal a többi festő után Zsófi is földreterítette pilismaróti rajzait. Véleményeztük, bíztattuk munkára. Kezd nehezülni a szemem.

Öt egész jó képet viszek haza. Tisztességesen dolgoztam, délelőttönként, rendes időben. Egy ötlet, alig-alig módosítva. De jó, hogy ez a doboz itt melegíti a combomat. Innék is valamit, ha lehetne. Még a cuccokat majd föl kell hordani a hatodikra. Bicikli, kézitáskám a kompjuterrel és a két sportzsák. Képek. A műteremkoffer maradhat.

 

Háromnegyed három, éjjel, Széna tér. Mobil telefonján keresem a szerelőt, tudom, Óbudán egy Polski-Fiaton dolgozik-, hogy ismét melegedést jelez a mutató. Szerinte ez már nem baj, csak a hőgomba kiolvadt, reggel kicseréli. Amúgy is reggel kell találkoznunk, bankból kell pénzt fölvennem.

És utána hajrá, kilencre a grafikai stúdió. (Háromtól hétig aludtam.) Képernyőn lapozzák a gépben már kész könyvemet - nekem - benne színes ábrák, harminc év előtti képeim.

 

Harmadnap.

Judit, sűrűsödik a könyv dolga, félbehagyom, mert szeretném neked holnap, Lukács után, nyolckor postára adni.

Még befejezésül Mikicának küldött táviratom, Nagyrákoson voltam, mikor ballagott.

 

FIAM, TE MOST BALLAGSZ.

AZTÁN MAJD NEKILÓDULSZ.

ÉS A VÉGE FELÉ STB.

              ÖLEL: APÓ

 

 

sziasztok, az egész családot.

 

 

 

97.8.1.-22.                                           J-49                                  C.5079

 

Szia J!

                                                                                              Arany: HAGYATÉK

                                                                                               Hát csak írni, mindég írni

                                                                                              A manó se tudja, mit?...

 

Egyenlőre semmi mondanivalóm, de muszáj írni, Révfülöpön föl a pesti gyorsra, s egyebek mellett pont erre vettem ezt a drága gépet. Három napra haza, dolgom van. Meg az nem nyaralás nekem, három vendéggel egy fedél alatt. Túl vagyunk könyvem második korrektúráján. Most megyek átnézni a harmadikat. Tulajdonképpen két mondat miatt utazom, ami a fejemben forog, két mondatot szeretnék átjavítani, visszaigazítani, mégiscsak. És hátha találok még valamit... a fülszöveget például nyugodtan lehetne egy fokozattal nagyobb betűre... Néhány hét, és: nyomda! Jó játék volt.

 

Kékkút, egy hete. Változott az életmód, hogy otthon a biciklizést divatba hoztam. Nincs rám (fuvarra) szükség a napi strandhoz, Ábrahámhegyre. Húsz perc, 5 kilométer. Miki barátjával állítólag egész nap „el vannak" a vízen, gumicsónakban. Kata egy fehér összecsukható műanyagszéket visz le. Én munkám fogytával távoli barátunk új regényét vettem át, Závada Pali: Jadviga párnája. Szóltak, hogy fontos. Egy tót család élete a század első évtizedeiben, családi bonyodalmakkal, gombolyítva az utódok sorsa is, mindmáig. Sokféle nyavalyák, és szerelmi bonyodalmak, amikor hit nélkül kormányoznak életeket. Távol-messziről nézem. Vagy még úgy se. (A strandot is leginkább a sűrű leányka-fenekek okából kerülöm. Meg aztán jobb asztal mellett ülni, mint törökülésben a homokban, és aludni nem ricsaj közepette.) Fut a vonat, esik. Székesfehérvárt elhagytuk, napraforgóföldek. Egy sokdioptriás öregúr mosolyogva meséli szomszédjának, hogy az orvos a sebészeten: jó lesz ez már így magának, ameddig maga él...

Hogy közel a halál. Reggel, méga pályaudvaron olvastam Agnes Sanfordnál (emlékszel arra a kiváló anglikán nagymamára?) hogy az idegeknek, a tudatalattinak ne parancsoljunk, a halálfélelemnek se, mert akkor ellenáll. Hanem barátságosan, kedvesen, lazán. Bíztassuk, adjunk hálát az életért, a javakért. Ez gyógyít. Most nincs szükségem rá, de elteszem. 85 körül olvastam egy brosúráját, nagyon fontos volt... kisfia fülbaja, és ő összeszorított fogakkal imádkozott, és nem és nem... akkor jött egy fiatal pap, s mosolyo

 

most döglött be a gép, le kell zárni gyorsan, egész jó, egy óra húsz percet bírta

 

Ez már hétfő, visz a vonat vissza, a Balatonra, Kata holnap reggel utánam, most befőz, de nem vártam meg, segíteni nem kell. Amúgy meg már reggel negyed hétkor veszekedtünk Miklós nevelése kapcsán. Távolról és összefoglalóan, ő a német- én az angol stílust követjük. Miki hajnalban ferences hittanos táborba, óriás hátizsák mellett óriás gitár, „badi-új" (vagy vadi-új?) tokban. Tok nélkül egy gitár nem gitár. Így hát megcsillantottam előtte, ha minden tárgyát annyira rendbe teszi, hogy..., ami nem kell, kidobja az utolsó zsebkendőig... stb., akkor. Másfél napi munkája volt, nagyon kellett neki a tok. (5000 forint.) Utána jókedvűen megjegyezte, hogy így, üres polcokkal milyen könnyű lesz rendet tartani...

 

Zsófia tájékán azonban drámák. Hazaérve hét végén, szobájában ámulva hőköltünk, 100 molylepke, kötelékben a kalickák körül. Ő épp vidéken. Türelmem elfogyott, a kosz, ahogy állatait tartja. A hét papagáj, az öt teknős óriásmedencéje. Ami mögött -mivel mozdíthatatlan- antik hangya karavánút.

Katával egy álló napot takarítottunk, összeesésig. Az óriás akváriumotösszetörtem, más értelmes megoldás nem mutatkozott. Nemrég csináltatta tizenhatezerért, még együtt hoztuk haza, autó tetején, -ezt majd kifizetem neki. Ultimátumom: tíz nap alatt két-két állat kivételével az összes elajándékozandó, lévén tartásukra alkalmatlan.

Nehéz egy gyereknél a húzd meg - ereszd meg egyensúlyát megtalálni. Hogy önző, azt értem, én is az vagyok. Hogy intoleráns, az már. Vagy még. Hogy tökéletesen nemtörődöm az otthoni dolgokban... Igaz, ebből fölrévedő nekifohászkodásokkal. Persze végül is az a dolga, a jövője, hogy megtalálja az utat.

Volt most egy hétig Pilismaróton a festőnövendékekkel. Szénnel rajzolt, megmutatta, s hogy esetleg megpróbálná a Képző Főiskolát. Megmondtam neki, ahhoz nem elég tehetséges, de amit most csinál, a reklámgrafika kezdetei, ahhoz is nagyon kell jól rajzolni.

Építettem neki egy hordozható festőállványt, már használta.

 

A vonaton _-Fehérvárnál vagyunk- mindenki szerelmi ponyvát olvas. Egy ifjú pár „100xszép"-et, ez egy most elterjedt laptípus lehet, amihökkentő-ordító szalagcímmel a szerelem- bankrablás- mozicsillag témakörökből, tele fotóval, és hozzá a cikk... összesen ha nyolc sor. Végig a kupéban a lányok hasa tíz centis csíkban kilátszik a trikócska alól, egyformán, ez a divat. Minap újságstandon egy vetkőző lány fotója, elfulladt a lélegzetem. Elvitte fél napomat. Aztán este kidobtam 12 gyengébb képemet.

 

Újabb hét elmúlt, Pesten megint, nagymennyiségű rohangászások, vagyis munka, túl vagyunk a negyedik kézirat-átnézésen. Kiváló szakembert kaptam. A könyv egy Berzsenyi-idézetében az úgy kétszer szerepel, egyszer hosszú, egyszer meg rövid ékezettel. Azt mondja, stimmel, kiszámolta a verslábakat. Egy Esterházy sorban a ne adj' Isten kisbetűvel volt. Ellenőrizte! egy öt év előtti kötetből, hogy ott is. A kézirat eredetijét a naplómból rögtön előhalásztam, mivel a szöveget nekem írta. S ott még nagybetűvel volt. Aztán. Talán emlékszel még, 87-ben volt egy kiállítás-katalógus szövegem, ahol évszámokat, adatokat sorolok, majd tréfábólaz egészet összeadom. E lap aljára csak annyit írt be: ez hogy jött ki? Csakugyan, téves a végeredmény. (Nem javítottam át.) Egyéb részeredmény, hogy intenzíven tanulok helyesen írni.

 

A könyv minden munkafázisát végigkísértem, és mindenbe beleszóltam. A borító terve Szüts álmaiban még vissza-vissza fog térni. Mikor át- meg áttervezte ellenemre vagy számomra, első nekifutásra mindig készséges voltam. Mondtam is neki, hajlok, mint a nádszál. De a végén megmagyaráztam, hogy lehet, pocsék az ízlésem, de valami víziómhoz, úgy látszik, nagyon ragaszkodom, mintegy gyomorból, mert mindig oda térek vissza. Végén megtört, lemondóan legyintett, röhögtünk. Az utolsó (vissza)-változtatás előtt hajnali fél háromtól nézegettem a műterem padlójára tett makettet, szóval nekem nem is annyira tréfa ez az egész. Ami másnak virágos rét, andalgásra, az olykor nekem harctéri terep, szögesdróttal, futóárokkal. Gond volt még, hogyan kérjem meg a kompjuter- kezelő operátort az újabb visszaigazításra. Eléterítettem egy tálca tortaszeletet, hogy süteményenként egy milliméterrel kisebb margót kérnék. Ég és föld, hogy festményem körül nem tíz, hanem csak hét milliméter a fehér csík körben, majd meglátod. Fenyegettek, ha csak kicsit figyelmetlenek a vágásnál, evvel nagyon póruljárok. Számoltam vele: ez a kisebb rossz. Most feszes, mégis lírai a címlap. A Váli monogrammot is újra csináltam, vagy tizedszerre lett jó. Rátettem a kiadó nevét, mert jó kontraszt a finom szecessziós sor az én durva névföliratom mellett. A révfülöpi postáról faxolva kértem még két címlap-variációt, más festményekkel. Maradt az eredeti.

 

Átverekedtem magam az ellenzőkön, s ami nehezebb volt: a mosolygókon, s képeim teljes opuszjegyzéke szerepelni fog a könyv végén, 31 oldalon, sárga papíron. Ilyet élő festőtől még nem láttam. Harminchét év. Az összes tulajdonos, a meglévő és az elpusztított képek minden adata, a kép készülési hónapjai, ami gyakran hosszú lista. A díjaknál leírom, hány forintot adtak, lássák ezt is; pénzről senki nem szeret beszélni. Most egy hangya bebújt a C betű alá, ezt a betűt ki kéne hagyni. A nagy diófa alatt ülök, kékkúti nyárvég, csendes órák, itt volt a C betű. Katának igaza van, őszelőn más a csend is. Most még én is meghallok belőle valamit, megint egy hét Pest után, mikor is könyvem nyomdába leadva, őszi kiállításom újabb keretei két napi munkával legyártva, s az elveszett (ellopott) irattárcám nyolc igazolványának java újra csináltatva. Most a hangya kibújt és távozott az Ú betűnél. A rendőrség elképesztően kultúráltabb lett: egy hivatalnoknő azon ültében leigazolványfényképez, okmánybélyeget és űrlapot is ad (régen ezekért a postára küldtek). S ráadásul a személyi igazolvány, a jogosítvány, s a forgalmi engedély is elintézhető, azonnal. Ilyenformán maradandó nyom bej unz csak az ellopott harmincezer forint emléke, s az éves úszóbérletem hiánya.

Még kis izgalom volt, hogy személyi igazolványom birtokában egy dörzsöltebb figura majd' egész Pollock-ösztöndíjamat (a teljes tartalék nyomdaköltséget) fölvehette volna, lévén számlaszámom is a tárcában. Igyekeztem is másnap nyitásra a tapolcai OTP-bankba, bankkártyámat letiltani, számlám mellé pedig néhány felkiáltójelet tétetni, on line bekerült az ország összes OTP kompjuterébe. Nem történt baj. Sok itt a szúnyog, bemegyek a házba. Szombat délután, egyet már harangoztak, hatkor lesz a mise. A falu izgatott, új, fiatal káplánt kaptak.

 

Mi van még? Katának vettem egy sebváltós bringát mindenféle szolíd extrákkal, hozzá autóhoz való bringatartót is, de a szorítócsavarját lelopták egy éjjel. Nincs véletlen egy nyolcas szárnyasanyád, avval pótolható lenne...

 

Az uszodában leszólítottam egy matektanárt, adok neki egy pasztellt, tanítson meg a bukófordulóra. Álomszép mozdulat. Egy ötperces leckén túl vagyok, de állandó korrektúra kellene. Félő, hogy hiányában dilettáns-csúnyán rögzül. Mikor szédülni kezdek, abbahagyom a gyakorlást.

 

Ma vásárnap, tagnap elszakadt az órám szíja, órát az asztalra, de -velőtrázó ötlet- a hasára fordítva! Óra nélkül nyaralok! Magyar László 1860-ban Középafrikában. Honfoglaló eleink... Ilyet még nem éltem. Kelek, valamikor a másodszori ébredés után, és itt a bádogtető alatt azt se tudom hajnal-e, vagy késődélelőtt, borult idővel... Nem 60 percet imádkozom, hanem amíg szusszal bírom. Valószínűleg délelőtt (Kata nem árulja el) lefekszem ebédutáni alvásként. Este elálmosodom a könyv fölött és villanyt oltok. Mint az állatok.

Egy másik világ. A nők ezt sokkal jobban tudják. Útálom és tisztelem őket, hogy nincs időérzékük... Már amelyiknek.

 

Márai viszont szaglik. Jól ír, persze, és okos. De ez a világnézetzavaros viszolygása az élettől. Háború utáni csömöre. Érthető, akár. De káros. („Ami a naplóból kimaradt 1945-46")

 

A városban pánik. A rémhírek tudói suttogva beszélik, hogy néhány nap multán kikiáltják a magyar proletárdiktatúrát. Elgondolkozom, mit teszek majd, ha ez a fordulat bekövetkezik?

Semmit nem teszek. ... Ha lehet, úszom és sétálok. Ha lehet, elmegyek Párizsba vagy Amerikába. Mély közöny, megvetés... ez minden, amit érzek, mikor a vinnyogókat hallgatom.

 

Az újságba írás gyógyíthatatlan fertőzés volt életemben; s ez a fertőzés mindent áthatott egész úgynevezett művemet...De mindezen már nem tudok változtatni..

 

J. divatos moziszínész, egy korcsmában megtalál, s barátságos erőszakkal fölcipel közeli házába, feketére. A ház sértetlen. Szőnyegek, kandalló hasábfával, képek, szobrok, inas, szobalány. A nagy társalgóban ülünk, mint egy amerikai filmben.

Arra gondolok, néhány éve én is ilyen környezetben éltem. Most másképpen élek; nem „lakom", csak alszom és eszem itt és ott. Az otthon, a foyer, a home az európai ember számára egy volt a műveltséggel. Nincs többé számomra home. Alvóhelyek és étkezőhelyek vannak. L. szerint kétféle ember maradt e háború után Európában: az, akinek otthona megmaradt, s a másik, aki elvesztette otthonát. Nagy család vagyunk... Talán elmegyek ebből az országból, talán ittmaradok és meghalok. Mindkettő könnyebb lesz otthon nélkül.

 

Persze érthető. Látta, hogy a polgári életforma, ami lényéhez tartozott, elpusztult.

 

Aztán pihentetőnek egy Tandori tanulmánykötet, Ottlikról ír, lusta voltam minden gondolatát fölgombolyítani, féloldalas mondatok-, (nyár van, a Kata ültette nagy diófa alatt) de ringatózom Ottlik közelségében. Magam alatt a fűben egy zöld spirált égetek, füstöl, talán elriasztja a szúnyogokat. Idén nagyon zavarnak.

 

Harangoznak. Akkor este nyolc van, vagy kilenc. Délelőtt beautóztunk Tapolcára (majd elmesélem) de azóta itthon ülök. Na, menjünk kissé biciklizni. Talán a partra? Végül is húsz perc, mindössze. Ja, hogy ez most mindegy.

 

Na, szóval Tapolca. Egy jóízű dilettáns műgyűjtő, Vörösváry Ákos, megszerzett egy malmot, s(félállami támogatással, amit most alapítványnak hívnak) kirakta benne évtizedek alatt gyűjtött értékeit és kacatjait. Elnevezte Első Magyar Látványtárnak. Igen szórakoztató, Anna Margit képe mellett kenyércédula gyűjtemény. Három szint, jó nagy ablakok, kellemes faszerkezetek és meszelt falak. Falvédők, műrózsa csokrok, csipketerítők, koncept művek, kavalkád. Annak idején tőlem is kapott egy ajándékképet, várj, rögtön meg is nézem, mi van nála... egy Régi zsidó temető, 87-ből. Hozzám térdben szakadt pantallóban jött képválasztani, hogy kétség ne férhessen szegénységéhez, mármint hogy fizetésképtelen. Mondják, nagy tételben kereskedik hagyatékokkal, rendben is van, ha megél a hobbijából.

 

Hanem Pesten egyetlen nap két igen sikeres akcióm volt. A kicsi, de fontos örömök kategóriájából. Hiperszuper rohadtdrága francia takarítógépünket elcseréltem egy mezei, sokkal kisebb-olcsóbb (német) porszívóra. Az Új Mandátum, a kiadóm tulajdona volt. Utáltam a franciát túlformált, szellemes és romlékony technikai megoldásaiért, előre látom rohamos anyagfáradásait.

 

A másik ügy: udvariasan föltelefonáltam engedélyért, amit kissé gyanakodva meg is adott a Nemzeti Galéria (övék a képem). Akkor azonnal az Üllői útra, s kivettem egy kiállításról éppen hazatérő zsidótemető képem elől az üveget. Amin tíz év alatt már kirajzolódott a kép. Az olaj ahogy párolog, gondolom, leköti az üveg alá beszivárgott port. Most pucéran: fölragyogott a temető.

 

Még valamit csináltam, mellékesen a könyv dolgai mellett, a fenn töltött néhány nap alatt. Kértek, vennék részt a Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlaton. Nem vagyok én akkora művész, hogy egy ilyen kérést elutasítsak, de ezt most ezt mégis csak határidő után teljesítettem, újabb telefonra. Egynapi munkámba került a három kép kiválasztása, mert előtte az összes polcomat lepakolva, véglegesen döntenem kellett, mit tegyek ki az Ernst múzeumban, októberben. Rögtön meg is újítottam a 41 tételes műtárgylistámat. ebben benne a rendezési állomány is, remélhetően csak a felét- háromnegyedét fogom falra tenni.[7] Ha szerencsém van, Szüts erőszakos lesz.

 

Van itt még egy érdekes könyv, Katának megszereztem, ha emlékszel Kenedi János nevére, főellenálló volt, a zsurnalisztika környékén. Most kutatási területe lett a belügyi titkos archívum, itt nagyon sok elintéznivaló vár a sorára. Tisztázandó emberek, árulók, koncepciós perek, rehabilitálások. Szüts úgy tudja, vaskos dosszié van róla is. (Például járt nála vendégségben a kanadai nagykövet.)

Szóval a Kenediék kiadtak egy kétkötetes munkát: Kis Állambiztonsági Olvasókönyv. 1957-es perek titkos nyomozásai, rendőri jelentések, kihallgatási jegyzőkönyvek, besúgások, majd a perek, sorra. A későbbi március 15.-ék, és végül a Nagy Imre újratemetése körüli cirkusz a Hősök terén, lehallgatott Andrássy úti telefonfülkékkel, készültséggel.Várj, előveszem.

Nem ezt akartam megmutatni, itt nyílott a könyv:

 

A balassagyarmati megyei bíróság, 1958 dec.15.

 

A NÉPKÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN

 

...a nyilvános tárgyalásai alapján meghozta a következő

                         

                                     

                                     

                                      ÍTÉLETET:

 

... vádlottat, aki Pásztón született és ott is lakik, magyar állampolgár és magyar anyanyelvű, nőtlen, vagyontalan, segédmunkás 1.700-2.000 Ft keresettel, büntetve nem volt, BŰNÖS népi demokratikus államrend elleni izgatás bűntettében... ezért 6 (hat) hónapi börtönbüntetésre ítéli...

 

                                      INDOKLÁS

 

..a fiatalkorú Zsemle Árpád, Nyuszt Győző ...barátok voltak. Szabadidejüket együtt töltötték, együtt jártak moziba és szüleik lakására kártyázni, és Láng Gyula vádlott munkahelyére beszélgetni. Láng Gyula mesélt nekik a régi időkről, háborús élményekről, majd az 1956 utáni eseményekről. Láng Gyula ahelyett, hogy a fiatalkorú vádlottakat hazaszeretetre, jóra tanította volna, a gyerekek előtt izgató kijelentéseket használt, a szovjet katonákat meggyalázta... kijelentette a szovjet katonák nem a bátorságuk miatt győztek, hanem azért, mert leittasodtak. Amikor az ellenség lőtt, nem hasaltak le, hanem felállva mentek az ellenségnek, nem törődve azzal, hogy mind többen hullottak el... 1956-ban a gyerekek egybefogtak és egy forradalmat voltak képesek csinálni. A budapesti gyerekeketa fenti magatartásuk miatt hősöknek nevezte, viszont a fiatalkorú vádlottakat gyáva jelzővel illette, mert nem csinálnak semmit, csak ülnek otthon...

...az irodában írógépen15-20 darab röpcédulát készített. A röpcédulát magához vette és megmutatta vádlott társainak is. Ekkor megbeszélték, hogy a röpcédulákat terjeszteni is fogják Pásztó térségében. A röpcédulákat felszerelik az autókra, hogy amikor az megy és rázódik, a röpcédulák szétszóródjanak... Este Zsemle Árpád vádlott a lisztraktár falára ragasztott ki egy röplapot, egyet a Belák közben, kettőt pedig a Vasút utcában dobott el, egyet a pékség kapujában, egyet pedig a templomnál...

A röpcédulák szövege a következő volt: „Szavazzatok Amerikára, az igaz Magyarországra. Éljen az igaz Magyarország, éljen az igazság. Ne hagyjátok magatokat becsapni, ti tartjátok el Oroszországot, ti magyarok."

A vádlottak a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését elismerték, bűnösnek érezték magukat. Beismerő vallomást tettek és a bűncselekmény elkövetését megbánták. A vádlottak azzal védekeztek, hogy cselekményüket megtévesztve, meggondolatlanul követték el...

 

Erről az jut eszembe, hogy sikerült elvesztem azt a pert, amit a mellettem zuhanyozó ügyvéd tartott érdemesnek elkezdeni, vagy két éve. Volt közben egy igazságügyi orvosszakértői vizsgálat, ahol egy fehér selyemsálas, több pecsétgyűrüt viselő fiatal puhaarcú orvosdandyvel mai pesti kiállításokról és festőkről csevegtünk, s aki mellékesen rákérdezett lebénult lábujjamra, majd a szimptómákat maga sorolta, s diktálta gépbe. Kérte, kiállításomra hívjam majd. Ígérte, megteszi, amit lehet. Evvel együtt jelentésében (újabb fél év) lábsérülésemet a táblázatnak megfelelően 15% alatti maradandó károsodásnak írta le, és ebben igaza is volt. Dinamikus ügyvédem ugyan ezt meg akarta támadni, hogy van remény a per megnyerésére, de nekem elég volt a tréfából, s egy másodfokú próbálkozásnak az anyagi tétje is nagyobb. Faxoltam neki, hogy nem lebezünk fel, s tudomásul veszem, hogy a pert elveszettem. Hova és mennyit fizessek?! Szegény, nagyot csalódott bennem. Talán 10.000 költséggel megúszom. Na, de nézzünk egy másik idézetet, egy titkos követési jegyzőkönyv eleje:

 

Belügyminisztérium

Politikai Nyomozó Főosztály

II/9-c. alosztálya

 

Szigorúan titkos!

 

Figyelés kezdete: 07.00 h.

Figyelés vége: 23.35 h.

 

2. sz. jelentés

KÜLSŐ FIGYELÉSRŐL

BM II/5-f. alosztályának, „Diák"

Budapest, 1957. december 14-én.

 

09.20 h-kor

„Diák" fehér gyapjú nyaksálban, sötétkék télikabátban, sötétkék nadrágban, krémszínű zokniban, barna gumitalpú félcipőben, kezében barna csatos, félig tömött aktatáskával, egy kb. 18-20 éves, kb. 165-167 cm magas, barna dauerolt rövid hajú, kerek telt arcú, kissé hegyes orrú, rendes szájú, közepes testalkatú, egyenes testtartású nő, kinek ruházata: szürke öves műbőrkabát, nylon harisnya, világosdrapp félcipő, fedőneve: „Tanuló"- társaságában kijött lakóépületéből és kényelmes léptekkel a Rákóczi úton, Tanács krt-on, Ferenczi I. utcán, Henszlmann Imre utcán, Egyetem téren haladva

09-26 h-kor

bementek az Egyetem épületébe (nem követtük)

11.28 h-kor

„Diák" és „Tanuló" kijöttek az Egyetemről és az Egyetem téren, Egyetem utcán haladva

11.30 h-kor

bementek az Egyetem út 19. sz. alatt lévő női fodrászüzletbe (nem követtük)

12.45 h-kor

kijöttek a fenti üzletből és kényelmes léptekkel...

 

Hát, így éltünk Pannóniában...

 

82-ben, tán az első lent töltött nyár, lehoztam magammal egy köteg napilapot is, akkor még úgy terveztem, nyaranta festeni is fogok Kékkúton. A csomagot a padlásgerenda szárai közé dugtam, ma is ott őrzöm, műemlék. Mikinek pirózáshoz, tűzrakáshoz nem adom. Tegnap belenéztem az egyikbe, jó lenne ezt a Kádár-Losonczi-Lázár táviratot „teljes terjedelmében" közölni, de unnád. Csak ízelítőnek, 1982. május 9.:

 

A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, népünk és magunk nevében szívélyes, elvtársi üdvözletünket küldjük Önöknek, valamint a testvéri Csehszlovák Szocialista Köztársaság dolgozóinak nemzeti ünnepük, hazájuk felszabadulásának 37. évfordulója alkalmából... a fasizmus felett aratott... kezükbe vették sorsuk irányítását... megkezdték hazájukban a szocialista társadalom alapjainak lerakását... a népgazdaság erősítésében, a tudomány és kultúra felvirágoztatásában... sikeresen valóra váltják a XVI. pártkongresszus... nagyra értékeljük azokat az erőfeszítéseket, melyeket a szocialista közösség tagjaként a béke, a nemzetközi biztonság és a társadalmi haladás érdekében... eredményesen fejlődik a marxizmus-leninizmus szellemében... további eredményeket kívánunk önöknek és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság népeinek (hmm! többesszám!?) a béke és a nemzetközi biztonság...

 

Mellé egy mai újságcím:

 

MAGAS RANGÚ RENDŐRÖK IS ÉRINTETTEK A VÉRMINTALOPÁSBAN?

 

Hanem nagyon össze kell szednem magam, két oldalról is szidják nekem az én Illyésemet. Csakugyan két oldalról. Megjelent egy félszimpatizáns, balos könyv Aczél György életéről, hihetetlen alapos, belenéztem. A Lukácsban előre figyelmeztettek, hogy nem jó fényt vet a hatalommal cicázó, ambivalens, olykor túltoleráns költőre. Most meg itt Kékkúton, Márai cseszegeti szélsőjobbról. (1946): hogy az egyetlen magyar író, akivel egyáltalán szóba állna, mert mindent tud a szakmáról, de ravasz paraszt, aki ha baj van, betegségbe, vagy az asszony (gyönyörű asszony!, láttam fotóját!) szoknyája mögé menekül, népvezérnek képzeli magát, mérhetetlenül hiú, és a parasztoknak nemcsak jogos jussukat követeli, de „zongorát és óraláncot" is, ellentétel nélkül, a többi társadalmi osztály ellenében, tehát igazságtalanul. És hogy a parasztpárt vezéreinek nevéből írt verset. György Peti, eléggé baloldali barátom pedig pár hónapja megjelent Ó-új világ könyvében ír az önmaga szobrává merevedett költőfejedelemről egy nem túl hízelgő mondatot.

Nomármost mit kezdjek ezekkel a valószínűen igaz állításokkal? Egy interjúban ezt találtam ki: egy művet nem mérni kell, az nem tojásbrikett-, használni kell... Nekem elbűvölően mesél Illyés a sáros földrögről, amit az eke kiforgat, az alacsonyan köröző, károgó varjakról, búsulásairól, egy öreg vincellér haláláról, jégzajlásról. Most ugyan önkínzásból e hétre nem hoztam magammal, amúgy villanyoltás előtt mindennap beszélgetek vele... És az esszéi! Rajta keresztül szerettem meg újra és nagyon Szabó Lőrincet...

És hogy másik oldaláról nézve selejt ember?! Nem szeretem a minőségeket összemosni, a kötelező szeretet jegyében sem, de mutass egy ép embert! Kata az? Szüts az? Talán csak együtt teszünk ki egyet, egy egészet. Az emberiség, mondjuk.

Ketten vagyunk, Miklós Párizsban ifjúsági találkozón, pápanézőben. Múltkor alkalmat találtam rá, és minden tapasztalatomat átadtam neki maszturbálás ügyében. Megelőzés technika, a biológiai, morális háttere, hogy nem kell kétségbeesni, hogy hogyan gyóntatják a ferencesek diákjaikat, hogy én is, amikor vidéken, hogy a bűn önsajnálattal kezdődik, hogy nem szabad hasonfekve aludni stb. Megköszönte. Mindezeket Thierry 2011 táján fogja ikreidnek elmondani, ha jól számolom.

 

Kata meséli ismerőse beletörődött házasságát. Azon tűnődöm, a remény nem annak kell szóljon, hogy majd egyszer jobb lesz, hanem hogy a naponta újraindított jóakarat megteremti a belső békét...

 

Kata ébredezik. Egész napunk lassú téblábolás, én félálomban. Nagyon ránk fért. Éjjel zörömbölt az eső a bádogtetőn, bár ő a földszinten alszik, de mondja, többször fölriadt. Én is, egy emelettel följebb. Akkor most csinálok neki egy reggelit. IttKékkúton a gázrezsón fémplatnin készül a pirítós. Négy elégettre esik egy ép. A tálcára méz, sajt és szalámi. A szomszédban egy idősebb balerina veri a gyerekét, halljuk.

 

Mit csináltam (meg) itt, az idén, e pár nap alatt? A hátrahanyatló budit autóemelővel föl, saládúcoltam. Meg Pestről hozott vízvezetékcsöveket alá, hogy bé ne rogyjon gödrébe. Hogy lett saját vizünk; zuhanyt a kertbe, most, negyedszerre, már nem csöpög. A gumicső mentén kigyomláltam, ugyanis a nap melegíti a 30 méter csővizet. Megdrótoztam a bedűlő kapufélfát. Egy lyukas bicikliköpenyt lecseréltem, ilyet utoljára 40 éve, sikerült. Kata ajtót mázolt, kaszált. Ennyi.

Na, mit szólsz, összejött a nyolc oldal; 25.886 betű, bár csak amolyan vakációnapló. Megint esik, mit fogok most csinálni? Igaz, ez a mitcsinálásban nem zavar, a házban élek...

Kata azt mondja, keressem meg az uborkagyalut.

A következő levelem az ötvenedik lesz, kisanyám, hogyan ünnepeljük meg?

ölel:

 

 

97.10.3.                                   J-50                                        

 

Szia J, ötvenedszer!

 

Legyen ez a küldött könyvem a jubileumi levél.

Isten éltessen ez alkalomból.

Kettőnket. Meg a többieket, persze.

Szülnapomra lett kész.

Fél év munkám.

 

Jó sokba lesz a posta.

 

ölel:

 

(Mellékelve a Váli monográfia. Második oldalán dedikálásom, s hozzá a dedikálógép pecsétnyomata:)

 

Egy pasztell annak, aki megtanít

a hibátlan bukófordulóra

(reggel, a Lukács-uszodában).

Én csak olyan ronda féloldalasat tudok.

 

 

97.11.8-16                                J-51                                                     C.5169

 

Szia, kedves J, ötvenegyedszer!

 

Hát túl, túl. Mi van a hegyeken túl? Jancsi mosogat, Kati az úr.[8]

Túl mindenen- ünnepen. Kata szobájába húzódtam, csöndes délután, bár a műterem felöl lövések zaja. Miklós barátaival hétvégézik. Céltábla a festőállványon. Időnként éles nevetések. A hangszigetelés elég jó, annakidején gondosan megcsináltam, gyűrt papírrétegek, falemez a köztünk-ajtón. Kata éjjel nyugodtan tévézhet.

 

Hát meglett a könyv... láttad. Tán kilenc korrektúra volt. (Eddig egy elválasztás-hibát találtam. Az is összetett szó.) A nyomda másfél hónapot késett, ezt Szüts egy bravúros telefonnal még kétszázezer forint árengedményre fordította. Én pedig többlet javítgatásokra. Aztán leköltöztem a dorogi nyomdába. A gépteremben sarkában üres ládákból munkakuckó, a kompjuter velem volt, az állásidőkre. Az egyik hajnalon nyomottaktól eltekintve minden ív színbeállítását felügyeltem. Ez úgy történt, hogy a négyszínnyomó gépbe betették a lemezeket, próbanyomatok, a mester egy órát babrált a beállítógombokon, végül elém tette az ívet. S akkor újabb három-négy forduló, itt kicsit sok a bíbor, azt egy kicsit...Aláírtam, amikor tényleg jó lett, akkor a beállítást mágneslemezre! rögzítették, egy gombnyomás, s akkor már néhány perc alatt kinyomták az egészet, a 800 példányt. Szüts avval henceg, a világon ilyen szinhű könyv még nem készült, beleértve az USA-ban látottakat. Tényleg nagyon jó, s ahol mégsem, az az én hibám, néhány a dia, amit adtam, az elfogadható határán volt. De azok az ábrák is tisztességesen képviselik az eredetit, többet elvárni nem lehet, talán nem is kell.

 

A védőborítót szeretem. Negyvenszer terveztük át, birkóztunk, Szüts a végén már csak lemondóan legyintett. (Egy levelem úgy írtam alá neki, hogy a te soha el nem múló Dezsőd) Pici reprót szeretett volna nagy fehér mező közepén, a képbe harapó nevemmel. Szerinte így dögunalmas, valamint szocreál ízlés, 1960-ból. Vigyorogtam, hogy persze, akkor kezdtem a szakmát, vállalom. Nincs nekem olyan Coca-Colán nevelkedett uptodate[9] ízlésem, mint neked... (sokat dolgozik nekik).

Az egyik fordulóban Szüts zseniális ötletére fölraktuk a borítóra alul öt sorban a negyven nevet, majd még zseniálisabb ötletére levettük őket. Reklámnak jó, de legyen ez mégiscsak az ÉN könyvem.

 

Fél hétre mentem, kezdésre, Martonvásárra, a kötészetükbe, mert Szüts megfenyegetett, egészen biztosan elrontják; ha csak picit is arrébb vágják, s nagyon ronda lesz. Mert végül csak hat milliméteres fehér keretet hagytam a borító szélein, s Magyarországon ilyet tervezni: dilettantizmus. Jobb taktika nem jutott eszembe, mint mindezt visszamondani a művezetőnek. Aztán átmentünk a gépterembe, hát a borítóra tévedésből fényes fólia került, borzalmas. Most mi legyen, kocsiba, rohanás Pestre, fél nyolc, telefon Szütsnek, itt vagyok a Gellért téren, szeretnék egy kicsit beszélgetni veled, igen, most. -Reggelizünk, a gyerekeket elviszem az iskolába, húsz perc múlva gyere az uszoda elé.

Az asztalnál elhangozhatott egy-két mondat, mert az autóban a 10 éves Nóra lánya a nők örök békítő ösztönével megjegyezte: Apu, ugye, azért neked a Deske a legjobb barátod?! Mire Miklós nevetve: ez a pontos megfogalmazás...

Mutatom Miklósnak a mintát, most mi legyen? Döntünk, mobiltelefon, Dorog: újranyomni. (Ő ott igazgatótanácsi tag...) Hogy nem nyomják újra, hanem erre még rátesznek egy matt fóliát. Kontrolltelefon egy nyomdász ismerősnek Biatorbágyra: lehet! Már ő is csinált ilyet... Ismét Dorogra: rendben. Mindez tíz perc alatt, aztán fél óra vízben, az úszónadrágom a tarisznyámban volt.

Egyébként a borítót hibátlanra vágták.

 

No, akkor most végiglapozom neked/veled a könyvet.

 

A belső címoldalt a nyomdába adás előtti napon mentettem meg utoljára. Erőt véve magamon, már rég szégyellve bizonytalankodásomat mégiscsak futura(?) betűvel kértem vendégszerzőket szedni. A nevek közé sok mindent próbáltam, míg megnyugodtam a semleges, de markáns pöttyökben. Hogy itt is legyen egy kis repró, nem az én ötletem, nagyon szerencsés, a lapozgatót azonnal egy más szférába emeli, mint az adatok szintje. Lehülyéztek, hogy nevem után kettőspontot tettem, szerintem ez értelmezi világosan a szóismétlést.

 

Hogy a fejezetindítások nyomatékosítására műteremfotókat használjak, saját ötlet, az utolsó percben. Teleoldalak, így markánsan szétválnak minden egyéb képtől, látványtól. Tónusgazdagok, hogy négyszínnyomással készültek. Intim szférám egy metszete, ugyanakkor magyarázzák a műterem korszakot, annak makacs végenemszakadását is.

 

A tartalomjegyzékkel marha szerencsém volt. Nem gondolnád, milyen bonyolult feladat volt. Kezdetben csak annyi utasítást adtam az operátornak, hogy három oldalnak kell lennie, és jobboldalra zárjon. De nem fért ki neki. A vendégszerzők hol adtak címet cikkeiknek, hol nem, azokat próbáltuk dőlt betűvel, de zavaros lett a tükör. Hogy elférjenek, ezen az oldalon át kellett térnünk sűrűbb sorközre. Az én képcímeim is szerepeltek, míg a szerkesztő a homlokára nem csapott. Mindent elhagytunk, csak a nevek, jól áttekinthetően, most olyan magától értetődő a látvány, minden a helyén... Hogy a 84. januárnál pontot kell tenni a szám után, a 84 decemberénél nem, azt most tanultam meg... Kiderült, valami igen ritkán használatos nyelvtani szabály úgy rendelkezik, hogy a régi zsidótemetőnél az utóbbi két szó egybe írandó. Át is javították mindenütt. De mi legyen a képcímeimmel, amik már így élnek?! Maradnak.

 

Hogy a festő-korszakok elé nyitókép kerüljön, nem is tudom, ki találta ki. Adódott, hogy a képek teteje a fejezetcímmel, alja pedig az induló szöveggel egy vonalba kerüljön. Hogy az Egyszer volt képet, dogmatizmusból, nem vágtam meg négyzetesre, Szüts érdeme. Hogy egyetlen megvágott kép lett volna, ez nem jutott eszembe.

 

Az ősöket fölvonultató szöveget nagyon szeretem, a Valitsek kőművessel és Hajcsung Katalinnal, aki kizárólag zamatos neve miatt került be. Ez a bekezdés tulajdonképpen az életrajzhoz tartozott volna, de nagyon kellett valami a könyv elejére. Örülök, hogy az adatok között ilyen szavak szerepelnek, mint siralomház, lepketartó, hadifogság. Halálosan érdekes volt a rengeteg adatból úgy válogatni, hogy rövid legyek, informáló, és ízes. Ezt a részt elküldtem faxon Berlinbe, Esterházynak[10], dicsekvésből.

 

Kezdődik a szöveg ugyebár a tanulóévekkel, az itteni oldalak látványát szeretem a legjobban, ahogyan aképek közé befolyik a szöveg. A reprók méretét fontosságuk szerint három csoportra osztottam, de figyelembevettem az oldalak ritmusát is.

 

Robi ötlete volt, hogy a bekezdéscímek félkövér betűkkel legyenek, de nem külön sorban. Ez barátságos, jól tagol, de nem fontoskodó. A képaláírások három sora háromféle betű, nem szerettem, de talán igazuk van, áttekinthetőbb így. Szegény operátor, háromszor fésülte át mind a 85 képaláírást, mert csak közben vettük észre, hogy a kézirat egyszemélyes helyesírási rendje nem egységes.

Nagy bajba kerültünk a műtermes képek fejezetnél. A szöveg túl rövid, alighanem a végére belefáradtam (márciusban, Kecskeméten) az írásba, utóbb meg Robi is bíztatott, hogy egy élő helyzet leírása maradjon is rövid. Igen ám, de eközé nem volt elhelyezhető ennyi ábra. Kényszermegoldás itt a képek hátravetése, nem tudtunk jobbat.

 

Nagyon meg vagyok elégedve a vendégszerzők invitálólevelével is. Például, hogy belekerült a biciklizni szó. Nemcsak a hencegés okából.

A névlista persze módosult, hiszen az elején még S. Nagy 11 képelemzést fönntartatott magának. Utóbb pedig néhány szöveget ki kellett hagytunk. Legjobban Kata öccsének iróhajlamú fiát sajnáltam, jót írt, de a képre feltétlen szükség volt más helyen. Hidvégi is szellemeset írt, képe viszont egy későbbi revízión fönnakadt.

 

A nyitócikk, Dobszayé, kéthónapos izgalom volt, ugyanis nem ígérte biztosra. Már minden határidőn túl voltunk, kétféle nyitóoldalt kellett kidolgoznom, léte illetve hiánya esetére. Mit vacakoltunk a kompjuter előtt, míg ilyen kedves, intimre sikerült! Jó, hogy színezett, facsimile...

Így már bekerülhetett, igaz átírva, a Melocco szöveg is, nagy szobrász, nagy művész, nem szerettem volna kihagyni. De félreértelmezte a feladatot, a nyitó-, ráadásul szakrális kép mellett nem lett volna helye tréfálkozásának, önmagában.

 

A vendégszövegek színvonala változó. Van, aki balkézről, alkalmi szívességnek fogta föl, bár a nem véletlenül megküldött névlista fegyelmező hatásúnak bizonyult, többeket meg is ijesztett... Hogy itt is szerepelek, az már tényleg túlzás, de a Robi a befutott szöveget giccsnek mondta. Szembesültem (fél)műveltségem korlátaival... nekem az írás tetszett, elandalított... Szerencsére éppen ehhez a képhez éppen volt elmesélnivalóm...

 

Vajda Gyurka tréfája nagyszerű, megdöbbentő, hogy nem mindenki értette meg. A KIÉRTESÍTÉS -szörnyszülött címszó az én érdemem. Hogy színnyomás került alá - az operátoré. Képét le kellett cserélnünk, nála is-, szerencsére lehetett.

 

Tomaji barátunk fiatal költő, Zsófinak volt szeretett napközis tanító bácsija. Annak idején a szülők följelentették, hogy a gyerekük sárosan tért haza a délutáni játszóterezésből...

Nem lévén az eredetiről fotó, a kép egy variánsát mellékeltem neki a fölkérő levél mellett a borítékban. Nos, hogy ő leutazott Veszprémbe a kép eredetijéhez, erre nem számítottam... Gyönyörű elméletet épített a helyzetből... hamis pilléreken, mégis működik.

 

Rakovszky Zsuzsa nagyon nagy költő, nem gondoltam, hogy prózában ennyivel gyengébb. Bár Robi szerint jó a szöveg, mindenesetre megfelelő. Szeretett volna javítani, de aztán ez elmaradt, leköltözött pár hónapra Sopronba, ajánlott levelem a kefelevonattal (printtel) visszajött, címzett ismeretlen...

 

Bognár Robi fölvonta szemöldökét, mikor a szomszéd szobában az ő szövegébe meg én nyúltam bele... bár csak apróság szinten. Emiatt, hogy ő is szerepel, tiltotta le, hogy nevét közöljük, bár ő a tényleges szerkesztő... Igényt is tart 100.000 forint honoráriumára, hogy visszaadhassa nekem, múltkor egy túl olcsó képvásárlásba keveredett...

 

Radnóti nem remekel, eredetileg pedig még a kép eredetijét is meg akarta volna nézni, a Nemzeti Galériában. Nem tudhattam, hogy az a kép a ljubjanai magyar követségen van, kölcsönbe... most aztán a kiállításomra hozattam haza...

Mentsége, hogy közben halt meg a nagymama, akivel együtt éltek, stb., írt egy elnézést kérő levelet. Talán azt is le kellett volna közölni.

 

Váli Zsófi szerepeltetése határhelyzet volt. Remekelt, az ő szövegéhez gratuláltak a legtöbben. Volt, aki feltételezte, mi írtuk...

 

Anzelm is a második fordulóban került a csapatba, mikor kiderült, hogy S. Nagy lemondta a visszatartott képek megírását is. A NÉP felé akartam az új nevekkel nyitni, elszégyellve kissé protokollszagú listámat. Azonban sajnos a profik a profik. A néppel elég sok baj volt, minőségileg... Aztán, ahol lehetett, javítottunk, Anzelmnél is. Ki is maradt néhány...

 

Konrád Györgyöt kivárni kissé kalandos volt. Igaz, őt alig ismertem, egy régi rajzom van nála. Sokszor megújított határidők... Akkor fölhoztam magamhoz, megmutattam a környezetemet. Tetszett neki, s megígérte, hogy mégsem régi szöveget ad, hanem erről ír. Hogy ez elmaradt, nem vallotta be, mikor végre egy este fél 11-kor a szöveget a műhelyében átvehettem. Végül telefonon azt a kényes kérdést kellett vele elintézni, hogy muszáj húzni írásából, méghozzá nekünk-, ismerve a határidőkhöz viszonyulását... (Robi itt remekelt.) Az egész nyilván púp volt a hátán, mindenféle berlini elnökségi megbízatások, meg Szabaddemokrata vezetőségi hozzászólások közepette...

 

Lator versére azt mondják, remekmű. Örülök neki, kár hogy nem értek hozzá.

 

Hanák szövege nagyon emberi. Most halt meg a hetekben. Ritka kincs, hogy civil létére megfogalmazta egy képpel való élő kapcsolatát. Kár, hogy nem lehetett szövegét az ő képével illusztrálni, nem volt idevaló. Egyáltalán, a képek szándékkal kissé egyívásúak, néhány nagyon jó, de különutas képeimet kivettem valamelyik sokadik szelekciónál. Maradjon a könyv egy zenéjű.

 

P. Szűccsel nem mindig értünk egyet, de gondolataira mindig figyelünk, van minőségérzéke, ért a képekhez, kevesek között. A műkritikusok csapdájába persze ő is beleesik olykor, hogy valami gondolati építményre, rosszabb esetben gag-re építi föl írását. Ugyebár a művészettörténészeket munkájukban a művek csak zavarják.... A reprodukálhatóság kérdésére nálam két teljes bekezdést fordított... De mégiscsak az értők belső köréhez tartozik, belülről ír.

 

Szüts rám hárítja, hogy nem értik szövegtréfáját. Eredetileg lábjegyzetként hozzátette volna, hogy Apó, csezd meg, hiszen ezen a képen nincs is semmi... S hogy én erről lebeszéltem. Az ötlet eredete, hogy egyszer régen áthívott Kecskeméten műtermébe, megmutatni legújabb művét. Túl üres kép volt, de hát ezt készítője azon melegében ritkán látja. S úgy bíztattam, hogy jó-jó, és akkor most még erre egy csatajelenetet kéne festeni... Egyszer meg is csinálta aztán...

 

Miklós Pali (kína-szakértő, az Iparművészeti Múzeum nyugdíjas igazgatója) szövegével bajban voltam, mert nagyon szerettem, de közben kiderült, hogy a hozzá tartozó képet viszont egyáltalán nem... Mit csináljunk... Itt csibészkedni kellett, bár nem ártottam vele senkinek-, Ennek a képnek soha nem volt címe a Műterem az iskolában...

 

Ennyita vendégekről.

 

A DOKUMENTUMOK rész talán túl bő, de abból indultunk ki, hogy a C. Naplót nem köteles mindenki ismerni... És jobbnak tartott szövegeimet közölni vágyom. A többi pedig... Szüts régi szövegét nagyon szeretem, Robi megnyitóbeszéde meg nemcsak jó, de alkotás-lélektani szempontból fontos is.

 

A CIKKEK fejezet címe akár „hétköznapok” lehetett volna, sosem voltam közéleti ember, de azért egy kicsit mégis. Ez inkább korkép, háttere egy szakmának. Meg persze az interjúk, amiket napokig fogalmaztam annak idején... Ezeket igazi üzenetnek szántam, palackba zárva.

Kérdéses a Makovecz cikk volt, mert ez személyes támadás. De benne hagytam végül, fontossága miatt.

 

Az ÉLETRAJZ-ból Robi hál'Isten több marháskodást kihúzott, érdekes, a szakállrágó nyuszit nem. A végére tettem, mert sehol nem volt helye, azt a szép kondoleáló levelet. Az IRODALOM, stb. adatok egy gombnyomással kerültek át a kompjuteremből. Megfejeltem erre az alkalomra a forint és dollár adatokkal-, ha pénzről van szó, mindenki szemérmesen elhallgat.

 

Szép lett ez a könyv. Szerintem a képek mellett igazi, hosszútávú értéke a végén lévő opuszjegyzéknek lesz majd, ha fölfedezik. Annyiféle szempontból lehet böngészni... Már Váli-kép tulajdonosok, egy tanár s diákja, egymásra találtak általa. Kiderül, mennyit szelektáltam, innen és túl a legendákon. Mennyi idő múltán. Hány hónapig, évig dolgoztam egy képen. Hogy változtak a képméretek, mennyi készült egy évben, hogy szinte mindet alkotóházban kezdtem. A szereplési számok halmaza az S napló nélkül természetesen értelmezhetetlen, de sokaságuk így is sokat mondó. Hallom, van művészettörténész, aki a még nem látott könyvre elsősorban ezért kíváncsi. Hogy elejére betettem végrendeletem a szakmai dokumentáció hagyatékom ügyében, erre még nem kaptam visszajelzést. Csak Szüts használta egyszer érvként, valakik humorérzékemet vitatták.

 

Születésnapom alkalmából a nyomda főmérnöke fölhozta az első példányokat, saját kocsival, Pestre. Nem bontottam föl a csomagot, amíg a John Bullba nem értünk, én, Szüts, Válizsófi, s a kiadó két fiúja. Akkor lázasan mindenki egy-egy kötet fölé hajolt... Végül elővettem a sportzsákban odacsempészett fölköszöntő-kardvirágot (két szörnyű, másfél méteres csokor). Jókedvűek voltunk.

 

A kiállításomat már unom elmesélni. Vagy két éve tartogattam az ideszántakat. Szüts és a rendezőnő szépen megcsinálták, alig szóltam bele, a szántnál sokkal többet, 43 képet tettek ki. A megnyitón -Szüts kedves szövege-, sokan voltak, sőt azóta is. Eddig öt képet eladtam telefonon, havi részletre, nyárig megvan a fizetésem. Néhányszor bementem körülnézni, láttam, a látogatók böngészik az ülőkékhez láncolt C. Naplókat, s a monográfiákat. (A rendező ötlete volt, bejött, vagy 80-at meg is vettek már, a pénztár árulja.) Kaptam hozzám írt verset, adtam 4 interjút, nem érdekes... várj, erről eszembe jut... mindjárt megkeresem az ágyamnál, tegnap este olvastam Szalay Lajossal egy interjút, 10 éve adta, mikor nyolcvan évesen hazatelepült New Yorkból... Világhírű grafikus...

 

  ...Katolikus vagyok...Mivel e vallás követelménye oly magas, hogy azt elérni nem lehet, minden katolikusnak hiányérzése van, s ez a hiányérzés bűntudat formájában rögzítődik.

 

Ez nem is olyan tréfa, erre érdemes figyelni, átgondolni. (Egy esszékötetből van a szöveg; egy képtárlátogató küldte, szeretne megismerkedni velem.)

 

Hogy idézzek a fent említett versből is

 

Különös képlátvány, kékben, feketében,

Lámpakorom színű, éjbarna meg ében.

Mint alkonyat-órán tűzfalak mély árnyán,

Terjed a sötétség mint osonó járvány.

Téli koraestén néma búskomorság,

Rettegő sejtelem szorongatná torkát...

Áll a festőállvány, és mereng a festő,

Fagyos világűrben új ösvényt teremtő.

Kisértet évadján sírkövön zsidó szó,

Mit Walpurgis-éjen feltörő koporsó.

Felködlő látomás, múlt és jövő egyben

Számomra nagy talány, díszes képkeretben...

                                                

tisztelettel: Berta István okl. gépész és szerszámkészítő mester (a Lukácsból)

 

Most elkezdtem festeni, november végére lemegyünk Szütscsel 9 napra Kecskemétre dolgozni, ne akkor essem át a szokásos tűzkeresztségen; az első 5-8 kép mindig szörnyű rossz. Ő februári kiállítására készül, a Vigadót kapta meg, én meg a féléves jól végzett munka kegyetlen csömörét akarnám feledni. Mint egy antik zsírosbödön, olyan üres vagyok.... A vég kezdete: ágybetétem megújításán fáradozom: megrendeltem egy új habszivacs lapot...Talán moziba kéne menni... De az nem ad, hanem mindig elvesz valamit belőlem... Tudod, mire vették a magyar Zománcgyártól az arabok nagy tételben a zománcozott zsírosbödönöket? Ruhatárolásra, férgek ellen...

 

Viszont hetek óta fájt a bal bokám, nem nagy dolog, de most rájöttem, miért. A bukófordulónál a kézfejemmel megcsapom...Végül a kiállítás rendezőnője ajánlottafel a dedikálógép szövege nyomán, hogy megtanítja nekem rendesen, versenyző volt. De még nem került sor rá. Eddig már vagy 2000-szer próbálgattam, (napi 30) szerintem már megy. És már nem is szédülök, semmi hányinger. Át is tértem egy új feladatra. Mellúszásnál falnál bukfenc, falmegrúgás, de háton maradok. Ezt soha nem láttam még: ahogy a víztükörcsillog, és hullámzik-, alulról. Nagyon szép. Ha elszámítom a mozdulatot, akkor jó mélyről látom, igyekeznem kell levegőre jutni.

 

Az uszodából vagy huszonöten nézték meg eddig tárlatomat, a zuhany alatt adom az interjúkat.

 

Hír! Tettem egy kört Pannonhalma újragiccstelenítése érdekében, írtam nekik egy érdes levelet, nagyon meg is haragudtak rám stb... ennek kapcsán mesélem egy lentiekben szintén érdekelt művészettörténésznőnek a pápai ajándéknak szánt Koldus Keresztutam annakidejéni elvesztét. Hogy valószínűleg Nyíregyházán lehet a püspöki pincében valahol... Nem, mert ő azt Pesten látta! Másnap be a pesti teológiára, indignálódva fogadnak, hogy csak nézzek körül, itt a könyvtárban gyűjtötték annak idején az ajándékokat. Nem találtam meg a dobozt, de adtak egy ötletet... nem részletezem, az esztergomi Érsekségen volt egy raktárban. A nyavalyások. Viszem föl a Pápai Nunciatúrára, küldjék el Rómába. Hogy ők azt nem tudják. Nem kell-e nekik? Angol nyelvű, belföldre, nyilvános területre nem akarnám, mert van már belőle a pannonhalmi gimnáziumban, s újabban egy fiam ciszter gimnáziumában. Nekik nem kell. Elvittem Teréz anya hindu lányaihoz, a mocskos Józsefváros legközepén tartanak ingyenkonyhát. Láttam százötven csavargót fegyelmezetten sorbaállni, döbbenetes volt. A nővérkék magyarul alig tudnak. De nekik sem kellett, ezt inkább értettem. Akkor kitalálták nekem a Középeurópai Egyetemet, azt hiszem Soros pénzből működő magánintézmény, főleg külföldieknek, angol oktatással. Megvárakoztattak, de elfogadták, az éppen meghalt Hanákra hivatkoztam, most várom a fogadólevelet, kértem. Ők pedig kértek egy leírást, hogy mi is az a keresztút... Alkalom volt a középkori jeruzsálemi zarándoklatokról kicsit magyarázkodni. Telefonon korrigáltattam egy öreg ferencessel. Majd kifüggesztik a képek mellé, ezt is angolul.

 

Kata látott egy térdelő-széket, megcsináltattam neki szülnapjára egy idős erdészmérnökkel, Zuglóban, 13 ezerért. Jól tartja a gerincet a netán többórás kompjuterezés alatt. Én pedig hasonlóan nagyszerűszülnapi (55.) ajándékokat kaptam. Kata keménybe köttette förtelmes-kék papírborítású Illyés összes versei I-III könyvemet. Ezt a borítót már tussal-ecsettel könnyű volt domesztikálni, már használom is.

 

Válimiklós pedig szülnapomra egy csekkfüzetet adott, benne a következő szelvények:

 

1 mosogatás

még egy mosogatás

ha társalgásra vágysz-kupon

1 korrektura kupon. Mindig, mindenhol. max. 20 perc.

azonnal vacsorakészítés+házhoz szállítás kupon

3 alkalom teafőzés kupon

2 alk. Quark (kompjuterprogram) tanácsadás

1 teregetés kupon

 

Hogy akkor őt idézzem továbbra is, egy levele hajnalban az ajtóm előtt:

 

A szokott időben

A szokott helyen

A szokott embert

ÉBRESZD!

              Grazie

(olaszul tanul)

 

és egy másik, hasonló céllal:

 

A nap kérdése:

Mit kell csinálni MIKE-kal

8.15-kor?

A helyes választ a bejárat melletti urnába szíveskedjék bedobni.

 

Miki Katán hülyéskedik, hogy annyira nehezen tanulja meg a gépek kezelését, hogy a CD lemezjátszó helyett a mosógépet indítja be, s csodálkozva mondja rá: Korai Wagner...

 

Vissza Illyéshez egy percre. Rácsodálkoztam egy irodában, s kezembe nyomták, hogy éppen selejtezik: Illyés Gyula élete képekben. 1982, még élt, felesége szerkesztette. Hazavittem, öröm vele találkozni. Volt benne egy erős fotó; haragos-Balaton, megakadt rajta a szemem. Lapozom tovább, a könyv végén egy listán észreveszem a nevem. Persze, csak nem Balaton, hanem Északi Tenger, 1975, már emlékszem, Moldován Domokos telefonon kért tőlem egy vizes fotót...

Pótlólag beírtam a fotó-opuszba. Eredetije rég eltűnt.

 

Kissé húzódik e levélírás, mert minden másnap elkezdek egy rossz képet, s közbülső napokon ülök csak géphez.

Új barátom is van, ezt is szülnapomra, habár én találtam ki; Zelk versei. Egy antikváriumban belenéztem, valami új hang. Már a verscímei is:

Déry Tibor kutyája

Kassák Lajos anyja

Válasz a kérdésre: „Hova valósi?”

Mikor Tersánszky Józsi Jenő mellett a Beketow cirkusz karzatán ültem

Egy öreg szurkoló látomása

KezitcsókolomOlgácskadeszépma

 

Szeretni való ember. Kicsit szorongva olvasom, együtt szenvedek vele. Még pontosan nem igazodom el sorsán, de sokéves viaskodása; éveket! feküdt betegen. Beszélgetünk.

Valamit kéne idézni, de mind szomorú, na várj, azért... keresek...       

                   nem, nem, mind szomorú, szomorú.

Na, mégis valamit, aligha ismerheted. Mi főleg Sztálinhoz írt verseiről tudtunk. S hogy aztán eltűnt a porondról.

 

EGYEDÜL

 

Sivatag délután.

Bejárhatatlan napszak.

S az alkony hűse? és az éjszaka?

Kinek nyit ajtót borzas

szolgálód, özvegy árnyad?

 

emlékeid gyülevész hadának.

 

Nézz oda! Az eleje Pilinszky is lehetne, nem?!

 

Más. Szüts telefonja, hogy ez az, ő is így gondolja! Hogy olvassa Pilinszkynél, a sátán csak absztrakció lehet. Hogy nem lehetséges két abszolutum. Itt egy faxtöredék, a válaszom:

 

Pilinszky eltévedhetett a meghatározások erdejében. A sátán teremtmény. Öröknek meg az ember is örök, igaz, hogy csak egy irányban. [Félörök]

 

 

Van egy új szenvedélyem, fél éve talán, rémes. Bevalljam? Eszelősen jó dolog munka közben fülszőröket tépkedni. A vadászat öröme, eljutottunk a mamuttól a... A gyönyörnek két fokozata van, mikor a vakon-keresgélés közben a csipesz rátalál alanyára, illetve amikor az ember újbeggyel a learatott szőr hegyét megnyomogatja, s kiderül róla, hogy keményszálú. Akkor megnyugszik a lélek és a kéz is, néhány percre. Vajh miért. Ártalmatlan dolog, de azért mégis...

Tegnap elszántam magam, levittem a csipeszt az autó szerszámtáskájába. Passz. Ha szálkahúzáshoz kellene, majd... S minden bizonnyal visszatér a 40 év alatt jól bevált fejvakarászás, valamint a nem véletlenül zsebemben hordott körömcsipesz moncsolgatása.

 

Ma reggel a NATO csatlakozásra szavaztam, mint most este hallom, nem egyedül.

 

25102 betű.

 

Ölel mindnyájatokat:

 

 

 

97.11-   12.31.                                                  J-52                                         C.5207    

 

Szia J.!

 

Kiállításom bezárt, eladtam kb. hat képet (még mozog a piac), 71 Monográfiát és 28 darab

C. Naplót. 3500 látogató volt, állítólag ritka csúcs.

 

97.11.29. Kecskemét 21-edszer, ha beleszámolom a hetvenes évek eleji két tavaszt is. E most őszi hirtelen ötletem volt. Szüts februárra megkapta a Vigadó Galéria földszintjét kiállításra, én pedig a fél éves könyvcsinálás után új ( régi) életet kezdeni vágytam.

Ha meggondolom, hogy mennyi hónapot éltünk itt! Minden sarok, bútor része életemnek. Kecskemét. Az előtte-napok nagyon jók. Csomagolás a műteremkoffer tetejébe írt lajstrom szerint. Nagyon jó Pestről kiérni az M3-as útra. Mióta autópálya díj, talán csöndesebb a forgalom. Mintha a Marson, élet nincs, falvak nincsenek, távolba vesző síkvidék, apró erdőcskékkel. Benzinkutak. Aztán a város. Határában évekkel ezelőtt lefotóztak gyorshajtásért. Egy kerítéskiszögelés mögött bújtak meg. Azóta vigyázok. Vojnich ötletére nem a külső körúton hajtok végig, hanem átvágok az édes belvároson. A háztartási bolt, ahol tavaly smirglit vettem, aztán a Piarista gimnázium, lépcsőházában Keresztutam. A Nagytemplom környékéről rég elterelték a forgalmat, így hátulról kerülöm meg. El a színház előtt, ki a Csongrádi útra, aminek a végén most egy nagyvonalú, ámbár balesetveszélyes csomópont készült, közlekedési lámpákkal. Akkor végig a fasor mellett, majd át a két sorompón a Vadaskert felé, jobbra be a minden évben újrameszelt cigányháznál, s a fák között a magas tetejű Ház, műteremablakokkal. Először a két biciklit csavarozom le a csomagtartóról-, Szütsét is lehoztam, a tavaszi éjszakai barangolások emléke. Az emeleten a vörös futószőnyeg azonos húsz év előtti önmagával, a két faragott folyosói karosszékben délelőttönként a takarítónők szoktak cigizni, lábukat lógázva. Az ötös műterem ajtaján régi réztábla: KONECSNI. Tavasz óta a háromlábú festőállványt szerencsére elvitték, az óriás vascső-reflektorállvány viszont maradt. A szoba hipószagú, a padló még vízfoltos, érkezésemre takarították. Először föl a súlyos sportzsákot, amelyikben a kompjuter is van, a nyomtatóval. Meg persze könyvek, Illyés, Németh László-, dögnehéz. A lealapozott, még mindig hatvan centis lemezek idén tavasszal már alighanem megjárták Kecskemétet, mert otthon csomagolva álltak a polcomon. A bútorokat a szokott módon tologatom helyes helyükre, az irodámat és műtermet párhuzamosan rendezem be. A C. napló legelső kötetét hoztam le, néhány lapját lemásolni, 1960 tájáról vannak benne alig olvasható oldalak, erre esténkét jut majd idő. Tolltartóm kétfelé nyitva szolgál, kisollók, gémkapcsok, s ami mindig: fáziskereső. Kis csavarhúzók, bárha szemüvegem szára évek óta nem lazult ki. Nagyító, ceruzabél. Zsolozsmásköny, útibibliám. A bronzfeszület.

A nagyasztalra pedig az öreg neylonlepedő, azon festek majd. A kofferből kipakkolva, a rekeszek tetejére visszakerül a farostlemez, a paletta. Rajta még nyári nyomok.

A mosdó melletti szekrénykére a „fürdőszoba”-neylonzacskó tartalmát, ilyen rövid időre -tíz nap - mosóport és szájzuhanyt nem hoztam. A csap fölé most egy kávéskanalat kötök, spárgán lóg. Kézmosás előtt avval érintem meg először a vízcsapot, akkor nem ráz meg. Ugyanis a műanyag irodaszékben dolgozva feltöltődöm elektromossággal. Azt hittem, itteni átok, de egyszer Pesten megpróbáltam, az ágyamon csúszkáltam kord gatyában, majd megfogtam a vízcsapot. Az is rázott.

Végül a nagypárna alá a pizsama, s az ágy szélére két pokróc.

Hamarosan csengetnek ebédre.

 

Reggel még Pesten voltam misén, aztán a Lukács öltözőjében tréfálkoztam, menetrend szerint. Délre már az első képet fölraktam, és ablakom kopasz fákra néz. A váltás álomszerű. Egy éve, három éve, tíz éve ugyanez, ugyanitt. Talán ez az utolsó, évek óta így hisszük. Szüts megérkezik. Összemosolygunk.

Az első napok megint irgalmatlanok voltak, de hát nincs mit erről beszélni. Bár Szüts javallt nekem egy másfajta-, vélten reménytelibb képkezdési módot, stb. Ő harmonikusan, lépésről lépésre építkezik, és körülbelül oda jut el, amit elgondolt. Én az első fölrakást majdnem teljesen visszatörlöm, s az igazi munka a maradék foltok között botorkálva indul el. Addig festem, amíg a festék (bár még gyenge, de már-) képpé válik. Akkor szoktak kolompolni ebédre.

Szüts már nagyon szánt eredménytelenségemért, s bíztatására most az ötödik napon visszatértem első képeimhez, s csakugyan sikerült emberi-elfogadhatóvá formálni őket egyetlen délelőttön.

 

97.12.27. Répáshuta, a Bükk oldalában, karácsony utáni pár nap hármasban, Zsófi már elmarad, és albérletek után néz, kitartóan. Zsúfolt hetek voltak, futottam is a kiállítás utáni űr elől. Kata pedig beteg, nem tréfa. Ahogy értelmezi: tavaly őszi kéthónapos fejfájása óta, -amikor nem tudott írni- torlódtak munkái, ez egyre inkább nyomasztotta, ezért a nyár sem volt pihenés számára, s most elakadt a gépezet. 14 kilót fogyott, nem bírt aludni, már szakkönyvei látványától is gyomorgörcsöt kapott (nem átvitt értelemben), túlérzékeny lett mindenre és mindenkire, stb. Félt, mindenféle szervi bajoktól félt, vizsgálatok. Most egy neurológus kezébe vette, hogy ez szorongásos pánikbetegség, csodálja, hogy eddig nem kezelték megfelelően. Valamint szerintem: tanultuk és tudjuk, egészség nincs teljes megbocsátás nélkül. Előbb-utóbb rájön.

Most: erős nyugtatók, (az egyiket depresszió ellen is adják), így szerencsére rengeteget alszik. Egy hét után most már pihentebb. Persze nem terhelhető, egy barátom intett, vonuljak magányom belsőbb köreibe. Zsófi átvette a teljes karácsonyi főzés-sütést, beleértve a tepsi beiglit és szentjánoskenyeret is. Jézuska előtt fél órával még mezítláb (miért?) mosta a konyha kövét. Egyébként akár te, ő is tanul vezetni, hát vettem neki egy autót, pontosabban Trabantot, mosogatás közben szóltam neki, nem akartam karácsonyi ajándékként. Tán önállóság-érzete újabb állomása lesz. Miki pedig pár hete egy légpisztollyal lepte meg magát, és minket. Ha célbalő, már elővigyázatosan bezárja szobája ajtaját. Múltkor zavart-halkan megállt a műteremajtóban, szánnék-e egy kis időt rá. Hogy meglőtte délután a kezét, nem fáj ugyan, de nem tudja, bennmaradt-e a golyó. Katának nem szólva, két összeszokott veterán, ballagtunk a sebészetre. Kézröntgen, a csontok között fehér pötty. Érzéstelenítés, csipesz. Elfordítja a fejét, mondom neki, nézd csak, szokd! Azóta -megbeszéltük és fizettem is- védőszemüveget használ. Próbaként rálőtt, nem lukadt át.

Múltkor versenyeztünk, -engem is érdekel a dolog- s mindössze 5 kőrrel előzött meg: 206-211 pont volt az eredmény.

 

Az egész lövészet, túl az elemi férfivágyakon, onnét eredt, hogy különös módon a Ciszterci (így nyelvhelyes, fölhívták rá a figyelmünket) Gimnázium az őszi sportnapján szabad nevezésű lövészversenyt hirdetett a nebulóknak, ahol Miklós váratlanul jól szerepelt. Attól kezdve izgatta a dolog. Ez az új generáció másképp kezeli az értékeit, hozzá kellett szoknunk, hogy több ezer forintos tételek cserélnek gazdát óraszünetekben. Eladta egyebek mellett a nyílpuskáját, amibe két éve volt szerelmes... s megvette ezt a fegyvert, nagymamai kísérettel, mivel fiatalkorú... Katával imént jártunk egyet ebben a lila kopár bükkerdőben, talpunk alatt rőt avarral-, Miklós hátramaradt, s a vadászvendégek számára kiképzett hornyosban céltáblára lőtt...

 

Mikivel múltkor volt egy csendes konfliktusunk. Míg Kata Erzsébet kolostorában kúrálta magát, ő az „anyaszag” kedvéért beköltözött a szobájába. Igen ám, de ezt titkos éjszakai tévézésekre használta ki. Rákérdeztem. Sumákolt. Mondom neki, figyelj Öreg, te engem bármikor becsaphatsz, az esetek túlnyomó többségében nem fogom észrevenni. Végül is magaddal kell elszámolnod. Figyelj, asztalomon van az a kis fehér doboz, a közösség pénzével, számolatlan. Például onnét lopj... - Több szó aztán nem is esett a dologról.

 

Tudod, mit irat a hipochonder a fejfájára?! „Na ugye!”

 

Karácsony. Volt egy pesti körökben nagyhírű interjúsorozat tavasszal a rádióban Nádas Péterrel. Kilenc délelőtt, kilenc órányi beszélgetés. Csomay Zsófi megrendelte a Rádiótól a kilenc kazettát szeretteinek karácsonyra, tizenhatezerért. Éppen képekkel láttam el lányait, találkoztunk. Elkértem tőle, s átjátszottam otthon, Katának karácsonyra.

Nádas pár éve átesett egy pár perces klinikai halálon, tudtuk. Nem írt, és nem beszélt róla. Ennek a riporternőnek sikerült, elmeséltette vele. Hogy korábban többször foglalkozott a halállal, az öngyilkosság gondolatával, stb. S most, azóta, nem fél a haláltól. Mesél fiatal koráról is, vegyészeti technikumba járt, otthagyta, fényképész-tanuló, majd fotós gyakornok lett a Nők Lapjánál. Szülei nagyon szerették egymást, sztálinisták voltak, anyja halála után apja pár évvel meghasonlott önmagával, öngyilkos lett... Én sutyiban már hat kazettát meghallgattam. Zsófinak igaza volt, amikor fölhívta erre a figyelmemet, egy ember beszél, mintha fotelben, oldottan, semmi póz, és lenyűgöző gondolkodás.

 

Karácsony. Továbbra sem tudok sok figyelmet fordítani rá. Pár hete egy irodalmártól megkaptam a Holmi novemberi számát, hogy benne „az utolsó húsz év legfontosabb magyar versciklusa”, Rakovszky Zsuzsától: Az időről. Ez fénymásoltam minden barátaimnak. Ebből:

 

KÍSÉRTETEK

 

Nincs múlt idő. A múlt nem múlik el.

Megőrizzük, ahogy a rég leégett

erdők virágporát a tómeder

iszapja. Ami volt, nem ér sohase véget:

megszűnik és nem tud megszűnni mégse.

Mint a málnadzsemben rekedt darázs

nem tudni, honnét hangzó zümmögése,

mint mikor távoli rádióállomás

sercegése szüremlik a két szó közötti résbe,

míg végül átszakad valami gát,

egy ponton a jelen szövete enged.

Mondjuk hiperérzékeny kamerád

a néptelen utat, a hófoltos búzaföldet

filmezi napokig, pár szélfútta pocsolyát,

aztán mikor előhívod a filmet

döbbenten látod: a földeken át

furcsa ruhában katonák menetelnek...

Menekülők: teherkocsin, gyalog,

bőröndöt hurcolnak, vagy megrakott

gyerekkocsit tolnak, vagy épp egy szál ruhában

  ...

 

 

Karácsonyi ünnepkör, Szent Család vasárnapja. A pap a családi békéről beszélt. Ami nem azonos a konfliktusmentességgel, hiszen az ellentétek természetesek és szükségesek, az élet része. Sőt hasznosak, a kiengesztelődések, aközösen megtalált megoldások által. Másik gondolata az volt, a lányok inkább belenőnek az anyaságba, a fiúknak nehezebb az apaszerepre megérni, nem kedvez ennek a kor. És felelős elfogadó, szerető apa nélkül nehezen lesz valaki ép felnőtt, különösen ha fiú a gyerek. Sokat kell imádkozni értük. A család irányítója a férfi, Isten rendelte így. József kapta az álmot az egyiptomi útra, nem Mária.

 

Karácsony. Szüts meséli, ajándékát vitte föl Juliékhoz. Már az előszobában érzi, feszült a légkör. Rákérdez. Lánya félmosollyal bevallja: hisztiztem. A fiú rábólint. -Most, lányom, menj oda Balázshoz, öleld át: hisztis picsa voltam, bocsáss meg! Megtette.

Szüts hozzáteszi még: semmi nem éri meg, semmi lekozmálás, semmi késedelem, vagy végleg elmaradt munka a karácsonyi békét föláldozni...

 

Karácsony előtt érdekes módon csúcsforgalom van Szüts grafika-stúdiójában is. Csütörtöki ebédjeink időhiánya miatt elmaradtak, rövid telefonok. Ritkábban találkozunk, néha faxokkal szórakoztatom, ezt a Népszabadságban találtam:

 

A párzási időszak előtt álló nyest hímek

féltékenységből fakadó idegességüket

vezetik le az (autó) kábeleken

 

karácsonyra pedig:

 

...és békesség a földön és a vízben a jóakaratú embereknek...

        

Ezt a Lukács öltözőjében is kifüggesztettem. Előző héten a uszodaigazgató válaszát ragasztottam ki ugyanoda, az elszaporodott svábbogarak ügyében levelezgetünk.

 

Volt még két fax, de ennek hosszabb története van.

Igyekezetem és dedikálógépem nem volt hiába, jelentkezett egy igazi versenyző, hogy ő megtanít a bukófordulóra. Addigra ugyan a nehezén már túl voltam, vagyis az első 3000 próbálkozáson, de mindig áhítottam az igazi profizmust. Emberemre akadtam! Tíz leckét fog adni, mondhatom, érti a dolgát. Egyébként 30 év körüli, hídmérnök, doktorátusa van, és bankszakember.

 

SZÜTS!

DRÁMAI FORDULAT

bukóforduló ügyben, mert

egy triatlonos tanít, aki

gyerekeket is oktatott, és ilyen szavakat

mond magyarázat közben,

mint oxigénbőség,

rotáció, terimpex.

csak azt mondja, ne kapkodjam el, ezt honnét

tudja, biztos a Kata

árulkodott

és ez semmi, mert

a gyorsra is meg fog tanítani, és nem akarsz triatlonozni?

Mindenféle segédgyakorlatokat ír elő, házi faladatot ad, lelkesen fuldoklom utasításaira. Hogy a könyökömet hátrébb, hogy lazábban -nahiszen.

                                              

A tanulás idejére áttértünk az újraépített Császárba, a 25 méteres medencét télire lefedték, akár egy milliomos magánuszodája, fehér kerti bútorokkal, jól megvilágítva a téli szürkületben.

Egy öreg barátom szerint a Lukács egy kiváló értelmiségi klub, a Császárban viszont lehet úszni.

 

Valamint megajándékozott egy segédeszközzel, amivel igazán boldoggá tett, egy kettős bója versenyzőknek, két comb közé szorítva, a kéztempó gyakorlására.(A Lukácsosok megértően fogadják. A statikus professzor rám kiáltott a medence túlsó végéből: mi az, Dezső, a paraolimpiára készülsz?!)

 

Na, erről Szütsnek:

 

Rámeredsz,

lélegzeted elakad,

szemed üvegesen kimered,

majd fölugrasz,

szekrényedben vadul kotorsz,

megtalálva, Rolleiflexed kandallód tüzébe vágod,

lemondod februári kiállításodat,

és eldöntöd, hogy kivándorolsz,

mert ez így nem mehet tovább,

föltörő zokogásod feleséged igyekszik csillapítani,

 

ha megmutatom azt a svéd gyártmányú műanyagöntvényt, amit ma kaptam ajándékba

 

Ugyanis Szüts kölyökkorában egyesületben úszott. S azóta fáj, hogy abba kellett hagynia, elaludt az órákon a hajnali edzések után. S ma is elszomorodik, ha egy lányka elhúz a szomszéd sávban mellette. Naponta úszik, ő is.

A „ Rolleiflex” szorul magyarázatra. Elcsábult, mint egy kisfiú, vagy mint egy nagylány, nagyon vele érzek. Ő is abbahagyta a fényképezgetést, jó régen. De most mutattak neki egy gyönyörűséges kétaknás gépet, minden tartozékával, beépített fénymérővel-, rettenetes drágán. Novemberben, Kecskeméten volt a próbaüzem, ott mutatta meg, fogdoshattam is egy kicsit. És amihez én nem értek, abban ismét remekelt: ködöt fényképezett. Ködös fákat, füveket, bokrokat. Karácsonyra ügyfeleinek CD kazettát ajándékozott Schumannal,borítóján kecskeméti ködfotója...

                  

Még visszatérve az úszás témára, megemlítendő, hogy evvel a gyűjtőmmel volt egy másik, kölcsönösen előnyös üzletünk is. Egy este hív telefonon, hogy megkapta a 13. havi fizetését szerencsére, s hogy így szeretné megvenni egy másik képemet is, s bemondja melyiket. Egy bankárnak is lehet jó hallása, és érző szíve, mert rákérdez, mi az, van valami probléma? Hát annyi, hogy természetesen ezt a képet is beáraztam a kiállításra, hiszen ebből kell éljek, de így, már hatodiknak eladni... két éve az ágyam fölött lóg, annyira szeretem. Hanem van egy ellenajánlatom. Válasszon helyette két másik képet... És az úszásoktatásért viszont nem adok pasztellt. Nemcsak azért, mert így arányosabb, hanem mert három jó képemhez rosszul illeszkedne, gyengébb. Morális kételyei voltak, de meggyőztem, hogy az érzelmi érték forintosítása az én feladatom. Megállapodtunk.

 

Igazi ajándék nekem ez a levélírás, hát ez a kis hülye életem csakugyan ilyen gazdag volna?! Múltkor hívom Vajdát, tudod, barátom, kultuszminiszter helyettes is volt, most nyomdaigazgató, szeretem.

 

-Nem zavarlak-e éppen?! (Ezt mindig megkérdezem telefonjaim elején.)

-Hát bizony nemigen tudok beszélgetni, egy barátom most tette le a kagylót, öngyilkos akar lenni. Egy éve hurcolom orvoshoz, gégerákja van, gyógyíthatatlan.

-Jó, mondom, és mintegy reflexből hozzáteszem, imádkozom majd érte.

-Én is meg fogom tenni, tőled tanultam, a múltkor bevált, mondja meglepő módon, (ateistának jegyeztem mindeddig).

Iszonyú feszült pár perces vívódás után újra hívtam.

-Te, ne imádkozzunk együtt? Tudod, garancia van rá, ha többen imádkoznak, biztosan meghallgatásra talál...

-Jó, hogyan gondolod, találkozzunk? (Csepelen lakik, a világ végén.)

-Nem, hanem itt, és most. Ha megfelel neked, én saját szavaimmal elmondanám, amit gondolok, s ha avval egyetértesz, tedd hozzá magadban, hogy úgy legyen, ámen.

 

Így is tettünk. Pár nap múltán Ferihegyről utaztában visszaszólt telefonon-, az üzenetrögzítő vette, hogy barátja hosszas unszolásra ugyan, de hajlandó volt alávetni magát egy újabb kezeléskúrának.

 

Vajdának egy másik telefonbeszélgetésünk után házi feladatként faxoltam néhány kedvenc Illyés verscímet:  

              A magánszorgalmú kutyák

              Borsos Miklós: Sz. L. szobra(Szabó Lőrinc)

              Jégzajlás

 

Két nap múlva jelezte, hogy megvolt, jöhet az újabb feladat.

 

Illyésről jut eszembe. Kiránduláson Robi irodalmár barátomnak rágcsálom az Illyés témát, hogy furcsa, illetve illetlen, hogy egy másodrangú költő vált nekem ennyire fontossá. Mire azt mondja: Nézd, egy szint fölött mindegy. Ha fölállítunk egy skálát, azon a végpont, a száz nyilván Shakespeare. Kilencven -mondjuk- Goethe. Mégsem tőlük kaptad a legtöbbet, hanem te éppen Thomas Manntól, aki ezen a skálán -mondjuk- harmincöt. Egy szint fölött mindegy...

S. Nagy mesélte, feltűnt neki, hogy Moszkvában a múzeumban mindig a gyenge Chagall képek előtt állt tömeg. S hogy (nálam is) a gyengébb képek segítenek értelmezni, az igazán újat mondót (s ezért nem kellene kidobnom őket...) Talán így Illyés is, út nálam -mondjuk- Petőfi felé?!

Olvasom -kissé fanyarul, mert túl közelről érint- Illyéstől a Kharon ladikját. Esszécsokor eggyé fűzve, öregedésről, halálról. S benne egy mondat önmagáról, emígyen:

 

a lélek finomabb rezdüléseinek iparszerű fölfogásából él...

 

Van egy furcsa történetem. Egy győri orvos ismerősöm -négy képem van nála- meséli: Érdeklődött a mormon vallás iránt, olvasott is hozzá, többször beszélgetett az itteni amerikai térítő fiúkkal, akik megtanultak magyarul, kettesével mindenhol feltűnnek az utcán fekete zakójukban, ezek szerint Győrben is. S kapott egy hírt, miszerint vallási vezetőjük idelátogat az USA-ból, egy előadást is fog tartani. Ismerősöm, mint mesélte, tűnődött, fölutazzon-e ezért a fővárosba. S aznap éjjel különös álma volt. Kisfiúként bolyongott a visegrádi erdőben, egyre ijedtebben keresve társait. S akkor egy jóságos bácsi meg néni segített, útbaigazították, megnyugodhatott. Az álmot úgy értelmezte, hogy utazzon. És elkezdődött az előadás egy anekdotával, hogy ő magánemberként egyszer már járt Magyarországon, és Visegrádra is elvetődött. S az erdőben sétálva egy eltévedt kisfiút útbaigazított...

Rákérdeztem, biztosan nem személyes emlék.

Kérdezem a Fiorettit, mi a véleményük erről? Ami leginkább elgondolkoztatott, Erzsi véleménye volt, miszerint a sátán tud jövendölni is, hogy lelkeket csábítson.              

 

Ne röhögj, voltam egy Koncz Zsuzsa koncerten. Ugyan ismerős révén, de önakaratúlag. Sportcsarnok, körben a sötétben tízezer ember zsongott, minden korosztály, vegyesen. Olykor untam, néha túl hangos volt, különben működött. Kevés régi, nekem való számot énekelt, ezt sajnáltam. Hanem -ötven fölött- mint egy süldőlány, olyan frissen mozgott, rugalmasan, vidáman. Gyönyörű ruhái (többesszám) voltak. Vonzó nő maradt. A záró poén a koncert végén a Petike, te rossz fiú, -vagy mi- volt, első KIMITTUDos dala, bizonyos Ágikával (barátom neje) adta elő annakidején, s meglepetésként most is. Előtte pármondatosnak szánt vidám interjú, hát te most Ágikám mit csinálsz, annyian kérdezik tőlem... Gyerekeimet fölneveltem, francia-tanár vagyok, és meg is szoktam énekeltetni tanítványaimat s rákezd - a kapella - egy sanzonra, franciául. Programon kívül. A TV főrendezője utóbb a díszvacsorán mesélte, hogy ekkor az egyébként unottan ügyködő műszaki stáb megdermedt, s tanúsítom, körben a tízezer ember is. Ahogy mondják, a kés megállt a levegőben... gyönyörű volt, megrendítő. Értők szerint sokkal jobb a hangja, mint Koncz Zsuzsáé valaha is... Másnap a gratulációt tőlem nevetne fogadta, jó vicc volt...

 

Valami marha kritikus azt írta az estről, hogy látványos bukás volt, ami egyszerűen nem igaz. Talán nem is volt ott a koncerten? A közönség végigtapsolta, így egy szóban.

 

Tapsolta, tapsolta. Az én kiállításomról páran írtak, érdemi kritika nem jelent meg. A Népszabadság olyan gyenge írást közölt, hogy maguk szabadkoztak, telefonon. Jóvátételbe a könyvről külön akarnak cikket íratni, egy vezető szoc. politikussal, aki egyébként jó szakember. Ezt elhárítottam. Közvetítőn keresztül megkérdezték, kit látnék erre alkalmasnak. Visszaüzentem: értőnek-tájékozottnak és alkalmasnak? Magamat.

Könyvem negyven vendégszerzője átvette a tiszteletpéldányt. Illetve legtöbbnek úgy küldtem utána, teháta kiállításra nem ment el. Érdemi véleményt nem kaptam, kettő köszönte meg, ez fájt.

Petri Gyurka ugyan telefonon jelzett, végül Katával mi szaladtunk föl hozzá a könyvvel. Tavasszal ígért nekünk egy disznótoros vacsorát -a könyvbe ezt be is vettem-, illetve alternatív zöldségpástétomot. Katát izgatta a recept, s rávette Petrit, írja le neki. Íme-, tán téged is érdekel. Mindenesetre unikum, mégis az élő legnagyobb magyar költőnk, a kéziratot őrizzük, hogyaszondja:

 

ZÖLDSÉGPÁSTÉTOM

 

Húslevesben főtt leveszöldség: sárgarépa, fehérrépa, karalábé, kelkáposztacikk, (kelbimbó, karfiol, zöldborsó, zöldbab: ezekből csak kevés)

1-2 krumpli, 1 csokor friss petrezselyem megdarálva vagy finomra vágva (vagy petrezselyem helyett ugyanennyi kapor) Két-három összezúzott főtt tojás

MEGJEGYZÉS: télen célszerű mirelit zöldséget használni, ha nincs megbízható zöldségesed.

FŰSZEREZÉS: 1-1 rész porított feketebors, fehér bors, szegfűbors, babérlevél, szárított citromhéj, bazsalikom, kakukkfű, majoránna, zsálya, borsfű, szerecsendió, szerecsendió virág, 1/2 rész piros paprika (édes-nemes), tárkony. Célszerű nagyobb mennyiséget készíteni, jól záródó üvegben akármeddig eláll, sőt az ízek összeérnek.

ELKÉSZÍTÉS: ahogy a fasírtot csinálod: összegyúrod kenyértészta sűrűvé 2-3 egész nyers tojással, 1-2 szelet megáztatott, majd kinyomkodott, szétmorzsolt kenyérbéllel, kevés olajat, vagy darált szalonnát adsz hozzá és egy kupica konyakot.

(kivajazott) pástétom-, lehetőleg őzgerinc formába teszed, és vízfürdőn, a sütőben 50 percig gőzölöd. (célszerű a formát alufóliával kibélelni, úgy hogy betakarja a pástétomot is szorosan, részben hogy a masszát ne érje közvetlenül a gőz, részben hogy könnyebb legyen a pástétomot kivenni, amikor kihűlt

Bevonhatod aszpikkal: 1/2 liter lezsírozott húslevesben megfőzöl egy tucat csirkelábat, és valamennyi zselatint adsz hozzá. (Ha nincs csirkeláb, lehet csak zselatinnal is.) A lébe egy stampedli tárkonyecetet vagy citromlevet is teszel.

 

Nekem erről az a 25 babfőzelékkonzerv jut eszembe, amit egy sportzsákban hazavittem, hogy Kata hosszabb időre vidékre gyűjteni indult... Akkor még nem voltak gyerekek...

 

Gyöngeségem és terhem melodramatikus alkatom. Valami nehezen megy, erre azt mondom: „Öregszem. És ez már csak rosszabb lesz.” Minap kúrálom a prédikátor könyvével: „Minden hiábavalóság” Nézem a Káldi fordítást: „Minden hiúság” -gyanakszom, talán gyáván fordították, így a biztonság kedvéért megnézem az amerikai Bibliát: „All things are vanity” Nézem az angol szótárat: „Hiúság, hiábavalóság” vagyis a két szó náluk szinonima, de fura!

 

Tíz éve bezárt ablakú műtermem rajzai. Talán meg kéne tanulnom szakszofonozni. Nagyon nógatnak már váltásra. Ahhoz mást kéne nézni-látni-csinálni.

Például ahogy Bernáth Aurél a természetet látja.

 

...apám lefeküdt, én pedig horgászni mentem. Gondoltam, a kikötő kövei között úszkáló küszökből fogok egy vacsoráravalót...

Egyedül voltam, csak később, bizonyára a délutáni szundításuk után, szállingóztak a helybeli horgászok, akik végtelen egykedvűséggel kezdték nyitogatni kukacos pléhdobozaikat. A kivetett zsinórok suhogása és a zsinórvég ólomsúlyának vízbe érkeztét jelentő szuttyogások kezdetüket vették. Egyéb zaj alig akadt.

A móló külső oldalához a nádas egészen közel merészkedett. Így némileg kedves szoba-jellege volt ennek a résznek, mert a nádas tükröződése mintha zöld linóleummal vonta volna be a víz színét, s ezt csak néha - a padló díszeként - egy-egy halverte gyűrűzés törte meg. Egyre nagyobb lett az őszi csend. A hínárok mintha aludtak volna párnátlan fekhelyükön. A víznek is csak bágyadt, lapos ingása volt.

Hirtelen kocsizörgés verte fel a csendet. Fínomművű kis póni-fogat érkezett...

A nap közben már lejjebb került, úgyhogy a móló teste méteres árnyékot vetett a vízre előttem. A sok apró küsz csendesedett. Mély zöldek ágyazódtak a meleg vízben hentergő nagy terméskövek közé. Moszatok finom szálai lengtek rajtuk. Egy méhféle egy helyben röpülve a könyököm táján ingemet nézte, majd mint egy lift, a vállam felé emelkedett.

 

Telefonoddal megörvendeztettél. Kicsit belefelejtkeztünk, sokba kerülhetett. Hanem, hogy írhatnék a politikáról, mert egyoldalúak és hiányosak információid-, nagy bajban vagyok. Hirtelen még gyűjtőfogalmak sem állnak rendelkezésemre, annyira nem gondolkodom ezekben a kategóriákban.Ha legalább tudnámegy kerületi Polgármesteri hivatal osztályait, vagyis témaköreit... megkeresem a telefonkönyvben.

Nna. Az rögtön eszembejut, olvastam, nálunk a II. kerületben sok gondot okoz, hogy Póta Gyula, a polgármester SzDSz-es, de a képviselők többségét az ellenzéki pártok adják, rájuk szavazTUNK.

 

Egészségügy. Kórházakat zárnak be. Orvos barátom szerint „ez helyes és szükséges. A cirkuszt ekörül a posztjukat féltő igazgatók gerjesztik.” Sok a zűr, kevés pénz általában mindenütt, gyanítom, mint régen, csak most ilyen-olyan okokból dobra verik.

 

Sok a hajléktalan. Egy barátom éppen most szerkesztett egy okos könyvet erről. Úgy látom, ahogy a társadalom tápászkodik és ocsúdik a változás nyűgeiből, kezdi ezt komolyabban venni. Otthonok épülnek,Karitász, Málatiak, Üdvhadsereg, Teréz anya nővérkéi. Van már lap számukra, s igyekeznek az alapinformációkat többféle módon is eljuttatni hozzájuk, hova mehetnek éjszakára, hova fürdeni, orvoshoz, segélyért. Van valamilyen igazolványuk, ami ingyenes villamosbérlet is. Bocs, ha ez neked így túl általános megközelítés.

Itt a Ferenceseknél az előtérben két koldus összeszólalkozott a jobb helyért. Kolos atya a mise végén kihirdette, hogy ne adjunk nekik pénzt, legfeljebb tízórait. És hogy ők is készülnek egy ingyenkonyhát fölállítani.[11]

 

Nyugdíj. A meglévő rendszer legalábbis nálunk szinte összeomlott, vagyis inkább elértéktelenedett. Terelik az embereket, és ha jól értem, kötelező is lesz egy nyugdíjpénztárhoz tartozni, most alakulnak. A nyugdíjasok szegények. Választás előtt vagyunk pár hónappal, Horn Gyula, mintha pártállam lenne, kihirdette, 65 éves kortól ingyenes lesz az utazás, beleértve a repülőt is. (Állítólag Mahartot[12] akart mondani Malév helyett.) Már cikkeznek, hogy ez kinek mennyibe kerül, s vajon a kormány fizeti-e a cehhet?

Igazgatási alosztály

Anyakönyvi csoport

Hatósági Alosztály

Tűzvédelmi hatósági csoport... hát ez így nem fog menni.

 

Vagy a minisztériumokat kéne sorra venni?

 

A kultuszminiszter szereti a látványos akciókat, ahol átvághat egy szalagot. Megalapította a Kortárs Művészeti Múzeumot[13], egy országos kompjuteres információközpontot-könyvtárat. Csinált egy nagyösszegű Széchenyi-ösztöndíjat, öt évre!, ami jól működik. Egyetemi tanároknak adják, hogy maradjanak itthon. Az iskolák pluralizálódnak, elkerülhetetlen. Magániskolák. Ami az én időmben elképzelhetetlen volt, több tankönyv ugyanarra a célra, teljes összevisszaság ezen a téren, árfekvésben is. Nem tudom, mennyire lesz jó és mennyire működőképes, de létrejött a NAT, a Nemzeti kötelező AlapTanterv. Azt mondják, ez egy nagyon fontos dolog.

 

Távolról, és felületesen tájékozódva úgy tudtam, hogy a mezőgazdaságot szétverte a rendszerváltozás, a deTSZ-esítés, a privatizálás. Hogy nagyon vissza is esett a termelés, az anyagi biztonságuk megingott. Erre nézve az újságokból nem tudok tájékozódni, mert a traktoros útelzárásokból és petíciókból nem lehet az arányokra következtetni. Talán, ha statisztikákat néznék...

 

Hogy evvel a kurva Duna-eltereléssel mi az igazság, fogalmam sincs. Vagyis, mi lenne viszonylag igazságos megoldás. Barátunk azt mondja, a GYULA (Horn) duzzasztómű-párti, s hogy emögött természetesen politika van, sok kormányközelben a vízügyi-lobbys. De lehet, hogy arra utazik, hogy ha mégsem építünk erőművet, akkorő mentette meg az országot.

 

Honvédelem. Ez a NATO csatlakozás, ez bíztató. Talán tényleg fiainknak. Bár nagyon mondjuk, hogy ugyan, kedves oroszok, ez nem ellenetek működik...

 

Adóügy. A magánvállalkozásoknak üdvösen meghatározó szerepe kezd lenni a gazdasági életben, de a gyengébbeket, mondják, megfojtja az adópolitika. Tényleg hihetetlen számokat hallok. Most nagyon földuzzasztották az Adóhivatalt. Mindenki adócsal. Itt jegyzendő meg, hogy rohadt gazdag vagyok, a legutóbb -egy ezresért- székelyektől aluljáróban vettem magamnak egy harmadik pár bőrkesztyűt. Bár hamar szétmállanak. Olyan gazdag vagyok, hogy van 100 méter keretlécem majdan megfestendő képekhez, és vettem 300 fotópapírt is csak úgy, tartalékba. Meg egy Weöres-összest és egy új ollót. Múltkor egy ideiglenes fejfát kellett festenem, ennek kapcsán két tartalék magnókazettát is vettem.

Egy másik barátom szerint a Bokros-csomag (korábbi pénzügyminiszter) volt a fordulat a gazdasági csőd felé haladtunkban. Ez egy hirtelen, sokkszerű gazdasági szorító-intézkedés- sorozat volt. Nem hajtották ugyan teljesen végre, túl nagy volt a felhördülés, de végre elhittük, hogy most nagy baj van, fölocsúdtunk állítólag.

 

Várj, kimegyek a konyhába, Katát megkérdezni. Azt mondja, baj, hogy buta nacionalista eszmék egyik oldalról, túlnan meg egy baloldal. A keresztény pártok teljesen lejáratták magukat. Jellemző, hogy a szocialistákban bízik az ország még leginkább. Hiányzik egy kiegyensúlyozott, vállalható polgári középjobb párt, keresztény értékekkel.

 

Fél tizenegy, mindjárt 1998, még a géphibákat kell kijavítanom.

 

Szia!

 


[1]„ Ez legyen az én legnagyobb bajom...! ” (De Jelenitstôl tudjuk, a képzelt bajok is tudnak fájni.)

[2] Gondolom, fôleg Esterházynak célozza.

[3] A névsor kissé változott később.

[4] 29,05 m.

[5] Pilinszkytől tanultam. Ő mondta, látom Van Gogh cipőit, nem tudom ki volt akkor ott a miniszter.

[6] reménytelen

[7] Ez nem sikerült, sajna.

[8] Weöres

[9] naprakész

[10] aki aztán az egészet beletette nagy családregényébe: Harmonia Caelestis.

[11] Az szigorú egészségügyi szabályok miatt nem tudták megvalósítani, a költségek.

[12] Balatoni és dunai hajózási társaság.

[13] De a részletekkel egyáltalán nem törődött, tapasztaltuk. Volt is baj.