1998

Levelek Le Meux-be / 53-57

 

 

98.3.9-   Kecskemét                             J-53                                                           C.5270                  

 

Szervusz, kedves J!

 

Kecskemét, Kecskemét tizenkilencedik éve, Miklóssal.

Megvolt kiállítása a Vigadó Galériában. Én rendeztem, de félve, hogy valami őrültségbe belerángatom, Vojnichot is meghívta, aki egy óra múlva elrohant, ránk csapva az ajtót. Szegényt friss Munkácsy-díjával csiklandoztam, félreértette.

 

Cigányszoba enteriőröket tett ki, 80 centis fehér vásznak. Hajlok elfogadni, amit négyen megfogalmaztak nekem a megnyitón, hogy az én képeim spirituálisak, az övéi szépek. Ma kezdett képén típusasztal terítőcskével, szörnyű fotel, modern állólámpa... ha ezt át tudja lényegíteni, győzött.

 

Én pedig a színesség felé próbálok lépni. Valamint ötvenszer ötvenes lemezeket alapoztam, hogy valamit változtassak. Na, alapozás. Baj volt a bolti készítmény minőségével. Kilenc szakvegyész foglalkozott problémámmal... Hetekig rengeteg telefonok. Kompjuteremben külön fejezet a sok fölgyűlt recept, információ.

 

Sok telefonomba került az is, hogy a terpentin szaga megváltozott. Kiderült, kőolajból is gyártható, hogy újabban pancsolják... Bizalmas információkérések a gyártó cégektől... A Festékipari Kutató igazgató telefonja a kőbányai Festékgyárnak ügyemben, stb, stb...

Nem tréfa. Végül hét liter most vett méregdrága festőszert dobtam ki. Pedig ezek is a művészboltból!

 

Pontosítsunk, elajándékoztam. Zsófi fest, fiúja, barátai festők. Kata egy este a konyhában tudtul adta, a Képzőre felvételizik az idén. Mellette a pécsi művészképzőt is megpróbálja. Nem sértődtem meg, hogy elfelejtett szólni róla.

 

                                                        Most közben csengettek vacsorára. Átballagtam a szomszéd műterembe, Miklós dél óta továbblépett képével, még ledűltem tíz percre díványára, megcsócsálni a látottakat. S szóba került megint a keretezés. És most megvilágosodott! Milyen egyszerű! Egy jó keret mégiscsak hozzátesz valamit a képhez! Igen, még a legjobb képhez is! Hiszen látjuk! Korai Picassók brüsszeli keretben. A Metropolitan Múzeum Lehman-gyűjteménye reneszánsz szobáival[1], vagy Nádas Péter budavári lakása, nagy üres falmező közepén kecses asztal, fölötte egyetlen műtermes képem, széles keretben. Micsoda ereje volt!

Hogy a kép albumban keret nélkül jelenik meg?! Sajnálatos. De ott a méretet, a faktúrát is nélkülözzük! Vagyis a repró nem a kép mása, csak szerény emlékeztető, tükör által homályosan.

 

Abbahagyom, érdekes, összemosódnak a betűk a szemem előtt, pedig még csak kilenc óra. Miklós szerint ma nem kell bicikliznünk, tornádó van Kecskemét fölött. Vagy legalábbis ciklon. Akkor ágyba.

 

Negyednap este, munka után. Nézem a papírcetliket, a gyűjtött megírandóimat. Apró történések, uszodáról, egyebek, érdektelen apróságok. Hiányzik a hit, hogy érdemes ezeket megírni, bocs.

 

Lehet, hogy ez a műfaj kifújt nálam.

Talán ha válaszolgatnál?! A dialógus forma önmagát építi.

 

Örülök, hogy eljutottunk hozzátok. Louvre helyett hazafelé Zsófi kedvéért egy madárbolt. Elvesztettem egy papírt a motozásnál, így Brüsszelben majdnem lemaradtunk a gépről. Már tudok gyorsúszni, versenyzőknek készített bójával a lábam között gyakorlok reggelente. Kata, hála az erős gyógyszereknek, nyugodt és jókedvű. Újra kezdi  a  munkát, nem tudom, nem korai-e. Vásárolgatnak képet, fölmerült, Zsófinak lakást kéne venni. Csináltam egy rekeszes festéktartó dobozt. A Nemzeti Galériában betévedtem a csodálatos Munkácsy terembe. Idén egyszer sem volt hó, nem kellett síelnem. Miklóst pedig iskolája nem vitte el Ausztriába, mivel két kettese volt félévkor. Itt a kertben egy alumínium kandeláber, reggelente egy őrült harkály kopácsolja a tetejét, öt másodperces szünetekkel.

Nyomorultul érzem magam, ha lehetne, hazalógnék. Gyenge képek, már a tizedik.

 

Távolból megáldom keresztfiamat.

 

 

98.5.30-31. (pünkösd)                         J-54                                                  C.5301

 

Tán tizedik napja beteg,

kedves J.,

                                 hát türelmem fogy. Ágyban, bár nem folyamatosan. Kata igazi nagy cikket ír, Ausztriába, megrendelésre, határidőre-, sok-sok pénzt ígértek neki, izgatja a dolog. Zsófi a Velencei tónál, saját autóval, bár még barátai vezetik. Hétvégére kibéreltek egy 15 személyes faházat. Miklós valahol a budai erdőben a Regnum majálisán. A „Harkály” közösség sátorában szolgál, ahol célbalőni is lehet-, feladata a szakszerűség biztosítása. Csak én nem csinálok semmit, semmi érdemlegeset, vagy fél éve, őszi kiállításom óta. Alkotóház: gyengén sikerült. Harmadik éve romlanak a képeim. Most, ágyhoz kötve, gondoltam, kipanaszkodom magam. Hallgató nem lévén erre, neked. De délelőtt megint a Petri kötet került a kezembe-, s ez tönkretette a dolgot. Olvasom: ellopták Hrabal halálát. A kórház igazgatója találta ki, hogy galambokat etetve pottyant ki az ablakon. Ellopták a nyafogásom.

Szóval Petri. Jézus Mária! Miket mer észrevenni, elgondolni és kimondani. Zsebében a magyar nyelv, meg amit még hozzátesz. Mindig rosszkedvű, sajnos, de neki legalább van mire. Meghalt az a lány. Fényképe most is az asztalán. De minden bűnével együtt megtisztultabb nálam, a „bűntelennél”, aki egyetlen feleségét nyűvi éppen 30 éve; akinek összesen három szeretője volt, s a házasságtörést, ha nem sok híján is, mindeddig elkerülte. Aki nem bánt meg semmit, és úgy gondolja, semmit nem tudott volna jobban csinálni.

Nálam minden rendben van. Életem lajstromozva, beszámozva. Csak új képeim gyengék. Csak önző vagyok, mint egy állat. Csak unom. Csak  fáradtan ébredek és fáj a derekam. S kissé rettegek, hogy ez  a mégiscsak-béke el ne vesszék. Egy karambol, egy esemény. Gyenge óráimban hol a „Rendezd el Istenem, életemet...” biztonsága...

Na nézzük a verseket, szinte találomra:   

 

Leginkább az ad hoc félrebaszások,
hézagkitöltés két unalom között,
egymás partnereinek elcsábítása
csak hogy mégis legyen valami sava-borsa..

                             (ez nem tudom, honnét)

 

Hiányzol. Szőrösdeszka”, meg
laposabb, mint egy tetű ”-
ilyeneket mondok, meg ilyenebbeket.
Nyomdafestéket
nem tűrő lénnyé lényegülsz,
amikor hiányzol...                (Utálok várni)

        

         ...nyomdafestéket nem tűrő lénnyé... a mindenen átbuckázó játékossága. És: a 150 (megszámolt) szeretője ellenére vagy éppen azért, ahogy tud ragaszkodni, szeretni. Irigylem. (A rengeteg szenvedését nem.)

.

..Az ember végül homokos”
- - sorvégeken, rímkényszerben, de nem okvetlenül.
Én például buta
fejemmel nem biccentek. Ezeknek?...   (Álljon meg a menet!)

                  

                   Alapkérdés. Észrevette. És neki van igaza.

 

Köztársaságunk koronás címere.
Neomagyar. Félreértés ne essék:
meghajtom előtte lófőmet. Natürlich.
És meleg öröm tartozik általjárni
szívemet, sőt: szűmet! kiváltképp és
mindazonáltal (tá titi tá tá)...                      (Egy törvényre)

                  

                   Evvel nem értek egyet. De hogy van ez megírva?!!!

 

Hiányzol, vén varnyú, formatökélynök,
reszelős hangod
általában, és engem különösen
korholó pillantásod az üvegpajzs mögül,
komótos megbízható rosszkedved...                (El nem küldött levél)

(Ki lehet ez? Vas?) Mindent tud. Miről beszéljek én? Nem kéne olvasni, hogy írni tudjak. Nem, nem megy. Pedig ő is csak magáról beszél.

Mit mondjak, tényleg? Hogy nagyon szeretnék végre otthon lenni? S ezokból -fegyelmezetten- nem mentem le most Robival az Őrségbe, nyaralójába? Mert szeretnék egy monoton hónapot?! (Mindig szorgalmas voltam, nem érdem.) Csinálom, élek, teszem a dolgom. Én a József  és testvéreiben és a festésben tudnék otthon lenni, érted?, ha összejönne. Még csak nem is kellene hozzá remekmű... Jajj, épp olvastam ezt is, Petrinél: csak akkor élek, ha verset írok... Várj. megkeresem, ezt is jobban mondja a rohadék. A vers tényleg a világ legkoncentráltabb információtárolása:

 

A versen kívül nincsen életem:
A vers vagyok, tehát ritkán vagyok
s elég ritkás, fogyatkozott e létezés:
füstölés, vedelés, szerelmeskedés, néha főzés...    

...Hiába:
Költő vagyok. (Ez nem kérkedés, inkább diagnózis.)
És mi az, hogy mit érdekelne...?”
Hát mégis, mi a frászkarika érdekelne?...        

                                               (Vagyok, mit érdekelne)

 

Gondolom, először lófaszt akart mondani... Tudod: „Mit érdekelne engem a költészet maga?” erre válaszol. Ne haragudj, de mit lehet írni egy ilyen pasas árnyékában? Itt lakik tőlem 800 méterre.

Na, valami eszembe jutott.

Május elején London, három napra. Mikit vittem. Belesodortam egy játékba: kicsi csomag. Vitatkoztunk, melyikünk vigye az úti (tehát félig kinyomott) fogkrémet... Először repült. Szüts-csel szerettem volna menni, sok éve várom: nagy, gyűjteményes Bonnard kiállítás a Tate Galleryben. Dehát ő a feleségével akar utazni. Én nem. Miklós tűrte a teljes napi múzeumozásokat. Igaz, háromszor voltunk az ő kedve szerint: madám Tussaud viaszpanoptikuma, valamint kétszer is a Science múzeum, ő találta meg magának. Orvosi műtétek története-, jó óra hosszat nézte. Gázgépek és gőzgépek. Igazi repülők, egyik belülről is. Ami kell egy fiúnak, meg nekem. Bonnard jó, de nem úgy, ahogy elgondolták. Kitettek közepes, sőt gyenge képet is. Szerintem ez csak nekem volt hasznos. Van remény: 67 évesen még jókat csinált. Ha mindezt egy szakmabelivel a helyszínen végigbeszélni! Szüts rendelt interneten egy katalógust, tán majd vele. Ősszel ők is megnézik, az én farvizemen, ugyanezt, New Yorkban. Világfiak vagyunk.

 

Locsogás, felszín... Végül két oldalt sikerült írnom arról, hogy nem tudok írni. Ez lenne az 54. levelem. Nem megy.  

Igaz, közben főztem egy teát, s konyharuhával agyoncsaptam 40 muslincát az előszoba ablakán. Holnapi muslicaújság gyászkeretben. Ölel:

 

 

98. 8. 14-21  Kékkút                             J-55                                                             C.5742

 

Szervusz J!

 

Újra kedv? életkedv? (nem pontos kifejezés) írnom. Nem egészen nem leveleztem az elmúlt hónapokban,

 

Bognár Robi barátomnak küldöttből mutatok, júniusból:

 

Olyan világban élünk, minden háztartásban  bonyolult vécékefe-tartók vannak üzemben. Nem szeretem. Így indult: mammutüldöző, mammutfejbevágó, mammutszállító.

Most meg:  könyvtárcédulaszabványosító.

 

Milyen jó, hogy nem mentem le veled! Három fontos dolog történt itthon.

Először is beteg voltam. Pepe jeges kólával itatott biciklizés közben, nahiszen. Mint tavalyelőtt Győrben, kánikulában, amikor hirtelen lendülettel bementem a nagyáruházba, hogy meleg a cipőm, papucsért. Miki lent várt. Olcsót találtam, sőt, kiárusításosat, volt 45-ös, talprecéje halcsontvázat formázott, és megvarrható anyagú volt a majdan leszakadó pántja. Lent Miki fölvonja szemöldökét: világoskék-sárga...? Igaza volt, ezt elfelejtettem észbevenni.

 

Valamit nagyon csináltam a beteg két hét alatt, egy levelet megírtam, tudom, de többre már nem emlékszem. Valószínűleg akkor érett meg a helyzet a második fontos dologra, vagyishogy körbejártam műtermemet és az életemet, mi hazugságtárgyak halmozódtak föl már megint, az utóbbi években. Szívesen idetennék egy többoldalas listát, min adtam túl soknapos munkával; de félő, csak nekem lenne érdekes. Zajforrások, időmérők, játékok, eszközök. Világháborúnyi tartalékok. Minden tárgyamat kézbe vettem. Hagyaték-dokumentumaimat is. A megvilágosodás pillanatai: ezeket a kiállításra konzervált fényképeket soha nem látja senki. Én pedig nem akarok fotókiállítást csinálni. Évtizede nem használok pasztellt. Húsz éve nem köröztem a körzőmmel. A Brandenburgi kapu „nyugati” oldala tövében guggoló szovjet kiskatona tiszti usankáiból egyet nagyon szerettem volna megvenni. Hat évvel később a Bartók Béla úti bizományiban egy használtat, finn műszőrme, középszürke, tudod. Hidegben, uszodából haza, jó volt. Megleszek (két szó?) nélküle.[2]

 

És ami igazán forró volt: megmaradt egyetlen régi könyvem, a diákkoromtól őrzött Strindberg.[3] Bejegyzésekkel a hatvanas, hetvenes évekből, okkal. De nem akarok, (és félek) hátranézni. Meg: tanulok búcsúzni. Minden lehetséges menekülőutat végigloholtam: emléke lehetne nagyapa korában fiamnak. Hogy örülne neki Hidvégi, aki állítólag másfél méter dokumentumot őriz rólam.

 

Erőpróbának adatott még egy utolsó utáni pillanat. Ahogy fordítom a szemetet az udvaron a kukába, a könyv sarka egy pillanatra a krumplihéjak között. Az áldozat keze kilóg a földhányásból, és megmozdul. 

 

Volt a rendrakásnak egy művészi mozzanata is. Amikor a forma szülte meg a tartalmat. Kizárólag öncsonkítási szándékból elbontottam azt a jól bevált háromméteres polcot, amin képeimet mutatom, és egyébként festem is. És elkapott egy homályos, körvonaltalan jóérzés. Napok múltán döbbentem rá, mi történt. Évek óta enyhén iparosnak éreztem magam, -mintha futószalag- mindig négy-öt kép egymás mellett. Most egy nagy fehér fal előtt (mert a szobát ágaskodás magasságig két órai munkával kifestettem) egyetlen kép a műtermi állványon. Kettesben, szemtől szembe.[4]

 

És -ha bírom-, nem fogok naponta kilencszer étkezni. Egyszer koplaltam néhány hónapig. Nagyon jó volt. Csak aztán elkezdtem fázni.

Ma már nem ettem meg egy Túró Rudit és egy almát.

 

Netán mindez csak pótcselekvés.

De szeretném jobban érezni magam, vagy legalább rosszabbul.

 

Hanem most következik a harmadik történés.

Mindezek után elővettem Kecskeméten kezdett tábláimat a csupasz műteremben. Ólomlábú délelőttök. És néhány jó kép született. Találtam egy lazúrozást, valamint egy ritmusrendszert, ami működni látszik. Három képemnek nagyon örülök.

Petri ugyanígy:

                          A versen kívül nincsen életem:
                          A vers vagyok, tehát ritkán vagyok

Ja, a csomagokban álló mindenféle Váli-köteteket a Széchenyi könyvtár vitte el. Nem merem neked bevallani, a szolnoki katalógussal mi lett. Négy csomaggal azért félretettem, ha a rendszerváltás ellenére[5] létrejönne a római kiállításom.

 

Augusztus 14, Kékkút. Apám ma 98 éves. Miki holnapután 16.

Háromnapos fárasztó lelkigyakorlat a Fiorettinek Kaposszentbenedeken, papunk nem volt, én tartottam, csak hatan voltunk. Aztán pár napig Pest, ahol a pilismaróti művésztelep (egy hónap, 33 megkezdett kép) munkáinak keretezése, a címadás szokásos keservei -pláne nagy tételben-, kompjuterbe,  végül a fotózás, a diapozitíveket rámába-, belső (vagyis indokolatlan) türelmetlenségem, zsúfolt napok. Kata Normandiában barátnőjével, mostanában fog érkezni; Miklós Harkály táborban, Zsófi a Stúdióban dolgozik.

Akkor le, Kékkútra, egyedül, kikászálódtam a kopottfehér Zsiguliból, ajtaját összetörte egy tolató busz, a kánikula harmadik hónapja. Konokul azonnal összeállítottam padlástéri munkahelyemet, ettem valamit és kiültem negyed órára a kertbe. A rezgőlevelű nyárfa. Felhők. Csendes volt minden. Ez a nyugalom évente egyszer vagy kétszer.

Másnap aztán megjött Miklós, haverjával, a déli vonatnál vártam őket. Vidámság, beszámolók, ebédkészítés, elvackolódás. A csend széttörött, más értékek- Nyár. Baromi nehezen alkalmazkodom bármihez.

 

Küszködtem Pilismaróton evvel a mondattal is: (lelkigyakorlati témának való)

 

Hiábavalóság, minden hiábavalóság, mondja a Prédikátor.

 

Nyáron minden sok. Változzzatos. Mint a mozi, az utazás. Mint  a Fény utcai piac. Amit most háromemeletesre átépítettek. Vettünk hét kiló barackot befőzni.

 

A lelkigyakorlat főtémája volt:  

Adjatok hálát mindenért-, én melodramatikus alkatomért. Minek jobbítsam meg ezt az ajtózárat, hiszen meg fogok halni. (Ezért is nincs komfort Kékkúton.) Néhányévesen vettem észre, egy játék az ötlettől a megépítésig érdekel leginkább. (Húgommal csináltunk matracházat a gyerekszobában.) Most padlástéri tetőablakom alatt, a gerendából ácsolt asztalomnál, ami telerakva dossziéimmal, ima- és egyéb könyveimmel, írószereimmel. Kerestem ittenre egy igazán jó könyvet: újra, elölről a Doktor Faustus. Nyolc óra, az imaórán túl, elérkezik a várt perc, végre magam elé húzom a könyvet. És tíz perc múlva már egy lemezt fűrészelek. (mentségemre?: ötleteimet a lehetséges-azonnal megvalósítom) Észszerű a kompjuter alá szánkótalpú tálcát csinálni, úgy hátratolható használaton kívül. A nyugtalanság, ahogy a kerti zuhanyt javítottam harmadik napja. De vajh nem többet-é a szükségesnél? Gyanakszom.

Most a vízakna sártalanítása. Izomlázam van.

 

Adjatok hálát mindenért. Izomláz. Megalázóan rosszul vizsgázom öregedésből, ahogy búcsúzom a síeléstől, mert már csak fél órát bírom, írtam már. Szüts látott egy 80 éves öregurat az Alpokban; szépen, kényelmesen, gyönyörű technikával. Kényelmesen? Úgy érdektelen. És sosem tudtam energiát beosztani. Egy harapófogóval is túlfárasztom magam, most veszem észre, csak mert ujjperceim fájnak, pár hónapja már.

Hanem most eszembe jutott, hátha! És ha nem, akkor is! Óránként sípol zsebemben a vekker, akkor guggolok hármat. Ez napi harminc. A mennyiséget emelni fogom. Megmentem a síelést. (Itt lehetne felkiáltójel is.) Idén jön az ötvenedik szezon.

 

Újság itt nincs, újra rádió. A Szabad Európa meghalt. Több új kereskedelmi adó termett most, szeretem régi slágereiket, de aztán túl zajosak, nagy a ricsaj. Az örökös jókedvük, a reklámjaik. Sajnos a Bartók adót unom, Händel meg Sosztakovics. (Bach nevét nem merem leírni.) Így most a Kossuth adó, a maga igyekvő komolyságával. Diákkorom rádiózásai, Radio Luxemburg W-1 (dabljú ván)... ezt te nem fogod tudni, micsoda. Angol felkonferálású pá-pá lu-bubá Londonból, 1958, éjszaka, gyerekszobám, lehalkítva, hogy anyám ne hallja.

Adjatok hálát mindenért. Most leszaladtam körülárkolni a vízóra betonbunkerét. Valószinűen nincsen sok haszna, de tetszik, hogy rájöttem a csákány és az orollókapa váltott használatának előnyeire. Isten kedvel; megszánt és boldognak alkotott. Csak nem veszem észre. Csak nehézkesen veszem a kanyarokat-, mint ezt is:

 

Mikinél fölbukkant egy pornó magazin. Bizony, percre belenéztem. Rajzok, rajzsorozatok. Az ötlet kiváló. A nyers hús vörösét, naturáját alig-alig lehet gusztusosra fotózni. Ha pedig egészalakos figurák: szegénykéknek lelkük is van: avval viszont nemigen dicsekedhetnek, arcuk árulkodik. Azonban vonalrajzzal: egy mosolygó lányka hanyatt a réten tárt combokkal, mutatja a punciját— gyermekien édeni, könnyed és tisztának hat. Két napig vörös ködöt láttam. Nekem ezeket ötszörösen kerülnöm kell, húsz évre belém rögzül. Tisztáznom kellett: nem maradhat így örökké, hólyaghurutot kap. Előbb-utóbb föl kell neki öltözni. Harisnyáját kiöblögetni. Lemenni a Közértbe felvágottért. Gyermekeit fölnevelni. Megöregedni.

Vegytiszta giccsel karamboloztam. A színtelen-szagtalan nő, fellapozható. Részigazságok rendetlen halmaza, vagyis hazugság.

Most olvasom Thomas Mannál, Leverkühn idézi, „az isteni az rendezett.” Valahol a római levél13.

A magazint egy tálca alá dugva találtam, bútortologatás közben. Ráraktam Miki ruhakupaca tetejére (Kata nincs), hamarosan el is tűnt onnét. Aztán két nap alatt sikerült kitalálnom, mint mondjak neki. Tiltásnak, elkobzásnak nincsen értelme, egyébként sem szokásom. Ha nem belülről dönt, semmi nem történt. Szerez helyette másikat. Este odasúgtam neki: most lesz egy nyugtalan éjszakám az újságod miatt. Rám az ilyen rettentő erősen hat. Sajnos, ezt tartani bűn. Javaslom, dobd ki. (A „sajnos” itt azt szerette volna jelenteni, hogy vele érzek.)

 

Ide tartozik, pár sor pilismaróti jegyzeteimből. Festőnövendékek 17 és 30 között:

 

A LÁNYOK

Ahogy egy csatot betesz hajába a drága...

                   (ez egy jó mondat, nem?!)

 

Az egyik álmosszemű rám szólt, azóta kevésbé sózom a vajaskenyeret. Meg bekente kenőccsel a térdem...

Szerencsére a festésre koncentrálnak, lomposak.

A párkapcsolatok kerültek szóba vacsoránál, egyikük igen hangoztatta a kölcsönös szabadságot. Mondom nekik, a házasság feladat is, hiszen meglehetősen észreveszem a feneküket. S az 54 éves feleségemmel bújok ágyba. Elhallgattak.

 

Később Katával napokig próbáltunk fogalmazni, hogy lehetett volna ezt jobban kifejezni... hogy nem szabadság, ha füstölgő romokat hagysz magad után... hogy a szabadság felelősség...

-még nincs meg az igazi maxima, ami számukra is, hit nélkül is működne.

 

Egy álmom még Pilismarótról: Folyóparton oltárépítmény, szabadtéri misére készülődés. Meztelenre vetkőzöm, mintha ez természetes volna. Majd mégis kezd feszélyezni, a sekrestyeépület sarkába húzódom fölöltözni. Közben a viharkabátom zsebébe nyúlva egy kis fényes feketehátú skorpószerű állat megfogja a kisujjam. Akkor egész testével rászívja magát, szopogatja, anyai érzéseim, megkedvelem. Majd véletlen ráülök, amitől szétesik, elkezdek sírni, fontolgatva, hogy ezt néha férfinak is szabad. Majd kabátzsebemből egy darabokban lévő tartalék skorpiót veszek elő, végtagjait helyükre illesztem, összeszerelem.

                                                        ...jöhetne József, a látnok, értelmezni.

 

A barátságról néhány szó. Miklós születésnap, Zsófi lejön, az esti gyorshoz kimentem elé Révfülöpre. Üldögélek és várok, az autórádióban egy különös hangvételű esti mese. Vénségesen vén galagonyabokor beszélget egy kisfiúval a Kis herceg könyv illusztrációiról. A bölcs bokor így elmélkedik:

 

Tudod, a barátok száma a korral együtt csökken. De ez így szép.

 

Az indoklást nem hallottam már. Hmm. Hogy is van ez? Erről is lejegyeztem valamit Pilismaróton. Hogy nincs minden rendben.

 

Hónapok óta próbálom értelmezni.

Kínlódom,

reménytelenkedő és kedvetlen,

gennyedző seb.

Megbeszélni? Kivel?

Az unalmat? Félelmet az öregségtől?

Nevetséges?

Vagy mindez csak az- élet?

Tehát ajándék?

 

...Nem idézem tovább, később sikerült válaszolni magamnak. Hanem a barátaim?! Éppen a legrégibbek távolodnak, néha fáj. De kár, hogy nem Pesten élsz! S. Nagy, hogy Váli-könyve kéziratát nem fogadtuk el, megsértődött majd' egy évre. Közben szerelmes is volt, teljes üzemidőben. Mellesleg két egyetemet szervez. Az egyiket ő találta ki, szülőföldjén, Nagykanizsán. Jövőre beindul, akkortól kevesebb munka lesz vele. A másik főbarát, Szüts valamint György Peti is: millió emberrel körülvéve mobiltelefon-, és munkakapcsolatban, egyre elfoglaltabbak.            

Mobilt nagyon szeretnék; megfizethetetlen. A mezei telefont is alig tudjuk kapcsolattartásra használni, 14.000 forintokat fizetek. A családi készülék fölé mindenféle könyörgő tacepaokat irkálok.

Persze mindez köz- ás önámítás. Egyre beszűkültebb vagyok, hiszen magamat is sokszor unom, csak magamról tudok beszélni, rengeteg dolog nem érdekel, stb. Nem vagyok egy zsúrfiú.

Csoda-e...?!

Na, kezd nyúlós lenni a hangvétel, váltsunk témát.

 

De mégsem bírom ki - mégiscsak idemásolom a fenti gondolatsor végét, a megoldást:

 

Mi van?... Minden van.

Család, rend. Jómód. Egészség.

A munkám, a hitem.

Ólmelegnek napi gyorsúszás (bukófordulóval), és esti Zelk-beszélgetések. [...]

 

7. 16, másnap. Vagyis:

Vettem egy gyönyörű töltőceruzát és nem tudok örülni neki.

De működik. [6]

 

7. 22. Egy héttel később.

Itt, a tömegszálláson, zavartalanul, az utóbbi évek legörömtelibb sorozatát csinálom. Sikerült továbblépni, a képek kiszínesedtek. 1,6875 olajkép naponta

 

Rengeteg keretet kell majd csinálni.

Térdsebem is szépen gyógyul.[7]

Az elégedettség nem a boldogság szinonimája?

 

Te kis hülye.

 

Egy köztéma; kormányváltás. Szüts mondta, az SzDSzre kell szavazni, jó. Hanem nehezen, de mégiscsak létrejött egy tévé-párviadal Horn és Orbán között, a Közgáz Egyetemen. (Mondják, a Gyulának nagyon nem akaródzott.) Az egész ország hallgatta, ilyen még nem volt. Közben nem vettem föl egy telefont. Derűs közönyömből ébredve a Fideszre szavaztam, amiből közben Magyar Polgári Párt lett, és, mint mondják, jobbközépre csúszott, megtalálta a szerepét. Orbán dinamikus volt, szellemes, simára borotvált típusos hivatalnokarc. Tíz évig készült a hatalomra. Érzem a levegőben, nemcsak magamon, változóban ez a hihetetlen politikai depresszió. Jó néhány választási ígéretüket már elfelejtették, ez rendben is van-, de az egyetemi tandíjakat tényleg azonnal eltörölték, ennek, gondolom, inkább lélektani hatása van. A Duna-gátat nem építik meg. Csomó vezetőt lecseréltek, fiatalítás is. Jól indítottak.

Hanem az évad igazi szenzációja számomra mégiscsak az új

 

Oravecz verseskötet — ami rohadt-drága volt, de ahogy megjelent, rohantam érte Pestre, nem várva a szerző ígért (és elfelejtett) tiszteletpéldányára...

Egy levelem ennek kapcsán:

                   

Irok Boltja Vezetoje

Én minden evben átmegy Pestre teMagukhoz egy konyv venni. Szep entellektuellek alldogalnak itt-amott. En kerdem mindegyik hol a konyv. Legtobben felelik en is vagyok vevo. Temindnyajan mért nem hord kopenyke vagy valami szep kalap vagylegalabb egy kitűző bolti címerrel, titulussal.

tisztelettel Budaról: Váli Dezső

 (Kedvesen, hasonló hangnemben válaszoltak.)

 

.... 450 oldal, kb. 240 hosszú vers! Vagy hét éve várom, atájt olvastam az Élet és Irodalomban különös, előzmények nélküli sorait: telepesek társzekereken eljutnak egy kis völgybe és lemálháznak, körülvizsgálódnak, alkalmas-e a vidék.

 

AZ ELSŐ NAP

Kend meg kend meg kend fejszét fog,

oszt fát dőt oszlopnak meg gerendának

Kentek, ketten kicsapják ezeket a szederbokrokat,

hogy ne legyenek útba, a helyiket meg kipucolják,...

 

Hívtam annakidején rögtön Oraveczet (a szigligeti alkotóházból ismertem), s mondja, sorozatot tervez, faluját akarja megírni. Közben megjelent tőle egy gyengébb prózakötet, csak ez nem akart elkészülni, az évek során többször rákérdeztem. Valahára most! Arra a verscímre annyi év után nem emlékeztem, de rányitottam a könyvet, micsoda öröm! Szajla története, meg a közelmúlt, a téeszesítés szörnyűségei, a falu tönkretétele. Minden rokonának külön vers, minden sógornak, néninek. Nagyszerű. Értő barátom szerint nincs az első 365 magyar költő közt-, tévedhet. Nekem nagyon fontos. Vacsoránál a diófa alatt a családnak olvastam belőle. Iszonyúan pontosan mutat meg élethelyzeteket, sorsokat és jellemeket. Mint egy néprajzi inventárium, de töményebb és forró. Kata érdeklődését is fölkeltette(m).

Párhuzamos helyzet a zsidótemető könyvemmel. Egy nagyon okos néprajzossal, Sárkány Misivel beszéltem annakidején aggályomról, nem lesz szakszerű a munka, hiszen hozzáértés nélkül, csak az esztétikumra figyelve fotóztam a köveket. Azt válaszolta, hidd el, ugyanolyan pontos, mintha én dolgozom föl, az én szakmám felől. És ugyanolyan fontos.

Néhány verscím:

 

Motorbicikli

Csabai neneék árnyékszéke

Halászóember    ( ez a kötet címe is)

Dédnagyapám végez

Traktor

Árva Pista bácsi (stb. rengeteg rokon)

Nagyapám úgy dönt, hogy végleg kivándorol Amerikába

Nagyapám ellenzi, hogy nagyanyám hazavigye apámat ( ti. Kanadából)

Nagyanyám az útmenti gombászásról

Anyám kedvenc kapája

 

Nem tudom, mit mond ez neked. Soha nem voltam földközeli, a vegetáció nem érdekel, virágot nem tűrök a műteremben (mindig könyvre ömlik a vize), itt a Balatonnál is szobában ülök. Kata belenyugodott az évek során, hogy a kerttel ő bajmolódik. És mégis! E versekben oldalára állok, belülről érzem a paraszti-, haraszti létet.

 

Megpróbálok neked idézeteket keresni, bár félő, így kevéssé működik. Precíz leírások sora, és a végén repül el az egész. Kipontozom, ahol átugrok sorokat.

 

BUKSI I.

 

Először küzdött az életéért

idegesen futkosott fel s alá az udvaron,

le-leült,

és eszeveszetten nyalta magát,

el akarta tüntetni, visszajuttatni magába,

ami kijött belőle...

 

...elgyengült,

és feladta,

és lefeküdt az árok fenekére,

a ringlószilvafa alatt, Andris bácsiék háza hátánál,

tört cserép, hasadt tányér, éti csiga és giliszta közé ejtette a fejét,

és elhomályosuló tekintettel, bocsánatkérően nézett rám,

mint aki szégyelli,

hogy Murányiék kanjával így járt,

hogy a szenvedély okozta vesztét,

az én szemem láttára,

ki az egészből mit sem értek...

 

TÖREK

 

1956. október 23. az istállóból leválasztott fészerben ért bennünket,

 

a régi házat már lebontottuk,

de az új még nem készült el odaát, Új-Telepen,

és ideiglenesen abban laktunk,

 

éjszakánként már hidegek jártak,

de nem fáztunk,

mert beállítottunk egy dobkályhát,

az udvar felőli oldalt meg beponyváztuk....

 

...a töreket is a szénapadláson tároltuk

és szinte már megszoktuk, hogy a nyakunkba hull,

de aznap felszökhetett valamelyik tyúk, és a kaparás következtében erősödött a potyogás,

 

ha arra a napra gondolok,

az emelkedettség és megrendültség mellett mindig viszketést is érzek,

és önkénytelenül a nyakamhoz nyúlok.

 

Valahol a Tücsökzene, de kevésbé csillámló, gyakran sötétebb és drámai. Talán súlyosabb is. Nem 8 (vagy 12?) sor egy téma, mint Szabó Lőrincnél.

Egy megrendítő sorozat a kötetben: képzelt találkozásokat ír le, faggatja sosemlátott nagyapját, aki Kanadában halt meg elhagyatva, és aki mitikusan fontos számára.

 

BESZÉLGETÉSEK NAGYAPÁMMAL

                          Második beszélgetés

 

Hogy kezdődött, Steve,

nem értettétek meg egymást,

kevés volt a pénz, nehezen ment a beilleszkedés, nőztél,

a nagy gazdasági válság is közrejátszott,

miért hidegültetek el,

miért mentetek külön, miért jött haza nagyanya, hogy szánta rá magát asszony létére,

hogy jutott idáig,

miért hozta magával apámat

hogy engedhetted,

miért keményítetted meg a szívedet...

 

milyet is mutassak? Nagyon töredékes így.

 

 

AZ ERDŐKRŐL

 

Az erdőkkel is az történt, mint mindennel,

mire a téesz rátette a kezét,

 

először az őrzést szüntették meg,

szélnek eresztették a kerülőket,

lerombolták a kerülőházakat,

aztán a gondozással hagytak fel,

nem pucolták többé az erdőt,

eltűntek a napsütötte, selyemfüvü tisztások...

 

...elsőként a Búzás-völgynek estek neki,

és egy szálig kiirtottak benne mindent...

 

...még árnyéknakvalót se hagytak az utak szélén,

ahol enyhet találna a tűző napsütésben a vándor...

 

...hulltak a fészkek, törtek a tojások...

 

...de nem volt kegyelem

semmi nem számított,

kellett a munkaegység...

 

ami kevés az egykor életet, menedéket adó rengetegből megmaradt,

azt meg elintézték a cigány tolvajok fejszéi,

kik, hogy ne kelljen közben lehajolniuk,

derékmagasságban vágták át a törzseket.

                            (60 soros vers, általában ilyenek, másfél oldalasak.)

 

Annyi szeretet. Annyi fájdalmas és finom megfigyelés.

Igazi paraszti gyerekkora, a teljes falusi világ. Aztán (Katával egy időben) Debrecenben egyetemista, bölcsész. Nagyszülei kitántorgók-, „Kanadások”, apja talán ott is született, ő is éveket élt kint fiával, sőt, megfordult benne, hogy kinn marad. A kétlakiság csendesen maró bizonytalansága, generációkon keresztül. És az elveszett FALU, ahol persze minden megváltozott, az okok közül még leginkább a téeszesítés tragédiája a nevesíthető. És él most egyedül egy pestszéli lakásban,  félóra autóval. Volt miniszteri tanácsadó, egyszer hülyeségeket nyilatkozott. Jelenleg éppen a bölcsészkaron tanít, nem szereti.

 

Próbálok még idézni, bár félek, ez így tényleg nem működik. És nem a részletek miatt, hanem mert néhány teljes vers sem jelenítené meg a kötetet. Mert lélegzik, mert élőlény. Egy térddarab nem képviseli. De sajnálom.

Na még egy kedvencemet. De ez is hosszú idézni. Meglátjuk.

 

AZ ÖREGEK FAGGATÁSA

 

Hova tüntetek, ti, régi öregek?

Mely országban életek?...

Milyen a föld? Kövér, sovány?

Hogy hívják a falutokat? Hol áll

benne a házatok? Merre van a kamra,

hol alusztok? Nem túl nedves, nem

túl huzatos? Mivel takaróztok?

Cserélik a szalmát  a derékaljban?

Milyenek hozzátok a fiaitok?

Tisztelnek? Hallgatnak rátok?

Vagy útban vagytok? Kosztoltok

rendesen? Ott is az asztalfőn

ültök? A többivel esztek vagy külön?...

                          ...Van krumpli,

kása, aludttej elég? Milyen

a kemencepadka, hol üldögéltek?

Van kint kispad? Hallgatagok vagytok,

vagy beszédesek? Szabad-e bent

füstölni, a földre köpni? Bagóztok-e,

sárga-e  fogatok?...

Reszket-e a kezetek? Megvágjátok-e

az arcotok, mikor borotválkoztok?

Mibe akasztjátok a fenőszíjat?

Van-e mestergerenda, szuszék, vakablak?

Van-e kalendárium? Kell-e ókuláré?

Hova teszitek a csizmahúzót,

a bajuszpedrőt? Vannak-e ott unokák?

Szeretitek őket, meséltek-e nekik?

Csináltok-e nekik játékot? Megérzitek-e

az időváltozást? Tudtok-e aludni

éjjel? Milyen hangokat hallotok,

mit láttok, mikor felültök a nyoszolyán,

és a sötétbe bámultok? Visszagondoltok-e

az életetekre? Megrohannak-e az emlékek?

Sajnáljátok-e magatokat? Felkeltek-e

járni egyet? Benéztek-e az istállóba?

Beletalál-e a bakancsba a lábatok?

Fázik-e kapca nélkül? Van-e küszöb,

mellyen megbotlik? Zajt csaptok-e?

Féltek-e? Van-e bototok? Van-e kutya....

Van-e ott magány, elmúlás?

Milyen ott öregnek lenni?

 

Persze megint az öregedés... sokat kínlódik vele, akár Illyés. Általában mindennel, iszonyatosan. Viharos csajozásai és szörnyen megszenvedett szerelmei, öngyilkossági kísérlete, magányai, ahogy egyedül marad fiával, aki aztán felnőve elhagyja. Most kerültek össze megint, mesélte a telefonba, hogy kötetét köszöntöttem. Rengeteg marhaságot csinált, sokszor döntött rosszul. Verseiből tudni.

Most Szajlán, szülőfalujában  építkezik... 55 éves. Pár évente beszélünk tíz perceket, telefonon. Tavaly a Váli-monográfiához nem vállalt szövegírást, hogy rövid a határidő. Most hívott, hogy sosem viszonozta a szeretetemet... Tényleg nagyon szeretem.

Az öregekről jut eszembe

 

Auguszta, nem tudom, mi híred róla. 80 éves,.Közösségünkből vagy kilenc éve kivált. Egy ideig Érden élt Imrééknél, annál a kedves karizmatikus lengyel-magyar házaspárnál, már több gyerek van. Onnét az a hír jött, hogy a buszmegálló és a templom is igen messze, el van zárva az emberektől, sokat ráhagyják a gyerekeket, nem érzi jól magát. Visszaköltözött a Galamb utcába egy öreg barátnőjéhez. Aztán Olaszországban élt. Visszajött. A nyughatatlansága. Tán írtam, vagy egy éve jelentkezett telefonon, hogy lánya befizette, és Solymáron él egy öregek otthonában, jól érzi magát. Rögtön meghívtam örökös tagnak a Fiorettibe, jöjjön, havonta egyszer (éjjel) hazaviszem. Tán kétszer volt. Jött volna most  a lelkigyakorlatunkra, de váratlan fordulat; lánya Magyarországon akar megtelepedni. Házukat (az olaszt) sok év után sikerült eladniuk, s a magyarul semmit nem tudó férj is nagyon vágyik ide... Most a költöznek, ő segít nekik, el van foglalva, aztán majd jelentkezik.

 

Nyolcvan éves anyácskám is. Már ritkábban hív kompjuter probléma ügyben, de minden nap használja. Kellett venni egy lapadagolós nyomtatót, baj volt a régivel, ki is nőtte... Kértem, s most írja élete történetét, az első printet negyven oldalban már megküldte. Jeleztem, részletezőbbet szeretnék. Milyen boltokba jártak, milyen zoknit hordtak, hogyan nézett ki akkor a Mester utca? A lovaskocsik, frizurák, a rőfösök, cselédek, nyaralások... Nővére segít az emlékek fölidézésében. Kértem, stilizálja is. Jött az örök dilemmával: kinek kell ez?! Mondom, ha minőséget csinálsz, soha többé nem merül föl a kérdés. Mire jó egy jó szobor.

Ezt harminc éve tanultam meg. Betévedtem a Bölcsészkarra egy filmklub összejövetelre, kiértékelések is voltak. Ott hangzott el: panaszkodnak, az amatőrfilmezés nagyon drága. De ha egy remekmű létrejött, ez többé senkit nem érdekel...

 

A lelkigyakorlatról. Pár évig elszabotáltam, aludt a dolog. Most kitalálták, akarták, nem ellenkezhettem. Jó, ti szervezitek. Ildikó a kosztot, András a szabad időt, én majd a lelki részét, pap hiányában.

Élénken emlékeztem Tamás atya reménytelenül hosszú előadásaira a negyven fokos hőségben, ébren maradásom érdekében kompjuterbe próbáltam jegyzetelni. Gyalázatosan elhibázottnak tartom, ha a tagok passzívak.

...adtam egy rövid eligazítást, majd félrevonultunk papírral-ceruzával, végül megbeszéltük a témákat:

 

  miért kell hálát adnom,

  kiért kell hálát adnom,

  konkrétabban az elmúlt héten,

  hálaadás a számomra nehéz emberekért, nekem küldött ajándék, „Isten      orvosa”. Mit köszönhetek éppen nekik?

  Kinek kell megbocsátanom (egészen Hitlerig, a megbocsátás listámat          kiosztottam)

  Hol önsajnálok.

 

Voltak igazi eredmények. (Egyiküknél fontos volt, hogy önsajnálat ügyben magára ismerjen.) Húgom is vezetett két jó beszélgetést a zsolozsmázásról: az átokzsoltárok értéke, hogy igazán őszinték, hogy neki napi erőforrás és mindenre választ kap, hogy mindig közösségi ima, mindig egyetemes, tehát soha nem magán-szándékra-, akkor is ha egyedül, hogy méltóságteljes ütemben, hogy énekelni, de legalább hangosan, „a kimondott szó ereje”.

Ezt azonnal átvettem, azóta nem kalandozom el. 93 óta mondom a reggeli dicséretet, a laudest, legalább másnaponként.

Tartalék témának vittem:

Képelmélkedéshez egy régi fotómat, a Hagia Sophia bejárati kövezetéről, ellenfényben.

Mi lenne az optimális imarendem?

Miért teremtett-; miért kellettem nagyon Istennek? Hol vagyok ajándék mások számára? (Lásd Prédikátor könyv, és a fenti idézet.)

Imaelmélkedés írásban (mondjuk megint a házasságtörő asszonyról.)

 

A madarakról. Tudod-é, hogy 8700 madárfaj közül alig pár száznak! ismerjük a teljes élettörténetét? Ezenkívül: egy melbournei kisfiú megfigyelte, hogy egy seregély hangyát vett a csőrébe, és szárnya alá dugta. Kis idő múlva kivette, s ahelyett, hogy megette volna, elengedte. Mindezt egy helyi lapban megírta. Sokáig nem hittek neki! Azóta már több, mint ötven fajnál figyelték meg, de még mindig nem értik. Az egyik madár hangyabolyban fürdött. A két fő feltételezés: a hangyasav a tolltetveket öli, vagy kellemesen izgatja őket. Zsófi szerint dezorálnak.

Egy másik érdekesség: madarak puszta kedvtelésből „játékcselekvéseket hajtanak végre”. A lugasépítő madarak fűből, fából kis lugasokat építenek. A területet körülötte is megtisztítják a növényektől. Aztán a tiszta térre színes köveket, csigákat, virágszirmokat hordanak, ezeket szétteregetik. A lugas falába színes tollakat vagy virágokat szurkálnak. Néha vízzel kevert színes agyaggal be is festik a lugas falát. Mikor elkészülnek, ott táncolnak és ugraburálnak. És mindennek semmi köze a fészeképítéshez, vagy az udvarláshoz, a játékot nem követi párosodás. A tudósok nem értik.

Még valami ebből a kötetből, (Élet és Tudomány kalendárium, 1962), ez a szülői értekezletről:

 

...ott jórészt általánosságban lehet fölvetni a tanulás problémáját. A pedagógus sok hasznos útmutatást ad ekkor, általános képet fest arról az osztályról, amelybe gyerekünk jár, a felszólaló szülők ismertetik gondjaikat. Kérdéseket tehetnek fel, s arra választ kapnak.

 

Mint az a debreceni plakát, csontkovácsot hirdetett, aki kés nélkül operál:

 

A kezelés óriási előnye, hogy operáció után jelentkezik a fájdalommentességi tünet.

 

(Szütsnek rögtön elküldtem faxon.) Ez onnét, hogy

 

Debrecenben a Biennálén kaptam egy díjat, és magamat ünnepelendő, meg óvatosságból is leutaztam átvenni, egyszer nem küldték utánam a pénzt. Fődíjfélét kaphattam, mert sokat, hetvenezret. 56 nettó. Eltűnődtem, havi két ilyen díj kellene a megélhetésünkhöz... A díjátvétel félórájára hosszú nadrág. (Kánikula.) A maradék időben a három, 90 év után egymásra talált óriás Munkácsy-képet nézegettem a klimatizált teremben, a Déri múzeumban. Ecce Homo, Krisztus Pilátus elött, és a Golgota. Hatméteres! tömegjelenetek. Kettő eddig Amerikában volt, egyikük egy nagyáruház hatodik emeletét dekorálta. Most letétben itt. Jézusmária, hogy tudott egy fémsisakot megfesteni. Látni, ahogy a bádogtaraj egyenetlenül van forrasztva. S közelről megnézve az egész egyetlen lendületes ecsetvonás. Hosszan néztem egy kopott hímzett selyem rózsaszín nyeregtakarót is, egy mord lovas-figura alatt. Tudta a teljes tasizmust is.

 

Még egy szakmai pénzügy, az Állami Biztosító tavaly dobra verte, hogy mecénál tizenkettőnket, vásárolt is, de idén már csak képeinket kérte kölcsön:

 

 

AB AEGON

Kepecs Gábor

Kedves Vezérigazgató Úr!

 

Érdeklődéssel vegyes meglepetéssel olvastam levelüket, miszerint (habárcsak szóbeli) ígéretük ellenére mégsem kívánnak tőlem képet vásárolni, de köszönik a képeim kölcsönadását. Milyen jó, hogy rákérdeztem...

 

Mindezek után csak egy kérdésem marad:

Ha öt arab négy lepényt három óra alatt eszik meg,

mennyi ideig tart ez hat lepénnyel négy arabnak?

 

Szívélyes üdvözlettel:  Váli Dezső

 

Mikivel diskuráltunk, egy éjszakára melléköltöztem a kertben felvert új sátorba. (Kata vette a bécsi Zsolnay-cikkéből. Tényleg többszázezret kapott érte, el is költötte.) Zsófiról volt szó, aki a délutáni társasjáték közben lehetetlen-durcásan viselkedett. Ezt próbáltuk pokrócba csavarodva értelmezni,[8] s hogy okítsam is, fölvetettem, esetleg menstruál éppen. Mire azt mondja: de hiszen hónap közepe van. Az velük nem elsején történik, néhány nap ingadozással?!

Miki váratlanul matek, fizikából megbukott, most kétnaponként biciklizik Révfülöpre, tanárhoz. Állítólag ebben nincs szerepe, hogy hónapokig gitárkotta-könyvet írt a kompjuteren, amit talán meggondolatlanul átadtam neki. Megbeszéltük a dolgot, hogy a gép marad, de ésszel csinálja. Megbízom benne.

Zsófit messzemenően nem vették fel mindkét művészeti főiskolára. A rajztudásnak nagyon az elején tart. 

 

Van még egy könyv, tényleg nagyon érdekes, bár nem mindig bírom szusszal-ésszel. Mérő László matematikustól

a Neumann János-féle játékelméletről, a logikáról, a racionalitásról. Nem szakembereknek szánva, esszé. Iszonyatosan okos pasas.

Most belenéztem, ebből nem tudok röviden jól idézni, hagyom. Talán majd egyszer.

Hanem, Erzsébettől hallottam,

 

A Benedek renddel fontos dolog történt. Tihany önálló monostor-, Korzenszky Richárd benne apátféle lett. Saját noviciátussal. És jövőre további kirajzás az anyaházból, Bakonybélbe. Hat klerikus, abból öt: fráter! Ott igazi szerzetesi élet akar elkezdődni, gondolom, Anzelm is megy! Még ezt az évet letanítja. Ősszel utoljára tartunk diákjainak egy osztályfőnöki órát, Szüts-csel. Hát megszűnnek pesti-pannonhalmi találkozásaink. Eszemben tartom Asztrik apát tíz év előtti nyilatkozatát, hogy a monostor elöregedett. Most valami elkezdődött. 

Tihanyhoz még annyit, hogy idénre valószínűen már teljesen kiszorították a turistákat a klastromból, ami öröm is, bánat is. Tavaly Korzenszky büszkén mutatta a betonozást, a benti helyett új kiállítótermet építenek, az alattuk lévő sziklafalhoz támaszkodik. Sokat könyörögtem neki, hogy a több évtizedes tihanyi hagyományt ne hagyja veszni. És ne egyházi félgiccsőr művészeket preferáljon. Remélem nem ezért szerepeltett a tavalyi -valószínűen- zárókiállításon. Egy kollega fölvonta a szemöldökét, mert feltételem volt, hogy külön termet kapjak. Azokban termekben láttuk az idők során Ripplt, Egryt, Kondort is-, emlékezzünk.

 

Mire levelem végére értem, már ötöt guggolok óránként.

Ha könyv kell, szólj. Áldásom keresztfiamra.

Ölel:

 

 

98.9.5.                                     J-56                                                             C.5769

 

Szia J!

 

Most jelentették be, Tamás atyának született egy gyereke, méghozzá ez a második. Élettársának már volt kettő. Most a füredi családi villában élnek. Két hete beadta laicizálási kérelmét.

ölel:

 

 

 

98.12.28.-99.1.3.                       J-57                                                           C.5817

 

Szervusz J!

 

Evvel kezdem. Meglátogattam Tamás atyát. Atyát. A Füred melletti nyaralóban élnek, nagy üveges veranda, most téliesíti. A tetőről a CB antennát már leszerelte, hogy szélben mozgatta a tetőcserepeket-, gondolom, ez a bekebelezés deklarációja volt. Eddig húga családja használta. Tamás végigmutatott a kerten, ezeket a kiöregedett tőkéket kivágom, újat telepítek a helyére... bár amennyi bort én iszom... ide egy cserépkályhát, csempéi már az udvaron, gúlában... ide egy mellvédfal, alulról ne húzzon a hideg. Az asszony közbeszól, a Balatont azért lehessen látni. Tamás épp hazatérőben volt, a nagylányokat vitte kocsival iskolába... kopogásomat nem hallotta, porszívóztak. Reggeliző asztal mellé telepedtünk, sajttal kínáltak. Kezdetben zavarban volt. Történetüket mesélte. Hazajövet Ausztráliából, magányát oldandó, embereket hívott maga köré a plébániára. Jöttek is néhányan, egyebek mellett ez a férjétől rég elhagyott asszonyka, két nagylányával. A többiek lassan elszállingóztak, ő pedig megsajnálta szegényt. Itt az asszony közbeszólt, hogy „megsajnálta”-, ezt így is meg lehet fogalmazni... Értelmes, dinamikus nő, Katáék ismerik is régebbről, lelkigyakorlatról. Egy fiorettis asszony most elmesélte, valaha az esztergomi ferences gimnáziumban egy osztályba jártak, és Tamás is tanította őket. A lány akkor megjegyezte, ilyen férj kellene nekem.

 

Intenzíven hívő életet élnek, Tamás szombatonként a verandán misézik is. Mondom, szabad-é? Rám mosolyog: nem kérdeztem... Panaszolja, a Rendnek mennyire nem kellett, örültek, hogy megszabadultak tőle. (Emlékszem, 15 éve csakugyan nem szerették, hogy lelkivezetésre lányokat fogad cellájában, megtöri a klauzúrát.) Itt, a szőlődombon akar végleg letelepedni, Füreden majd gimnázium a gyerekeknek. Veszprémben egyetem. 59 éves. Korengedélyes nyugdíjaztatásán gondolkozik, egyenlőre semmi jövedelmük. (Jóska mondta, ne hagyjuk  magára, és hasznosítani kellene nagy-nagy tehetségeit valami módon. Talán írásra bíztatni. Sőt, amíg sorsát az egyház nem rendezi, gyónni is le lehet hozzá járni. Igaz, de milyen kancsal... Adományokból élnek, sógora most adott nyolcvanezer forintot...) Két év alatt Rómából bizonnyal megkapja az egyházi fölmentést-, mondja, a fiatalabbakkal még próbálkoznak, de két gyerekkel, hatvan évesen... akkor egyházi esküvőt is tarthatnak...

Tán akkor oldódott föl teljesen, mikor nevetve kérdeztem, szabad-e kiugrott papnak egyházi tizedet adni. (Végül 5:2 szavazatarány alapján a Kárpátaljára került Antal atyának -ferences püspök- adjuk.)

         Szépszemű kisfia végig az asztal körül mászkált, figyelt, de nem szólalt meg. Mondom, kortárs környezet kellene neki, óvoda, nincs szokva emberekhez. Az a villa nagyon magányos ott a dombtetőn. Megmutatták a bébit is, Rebeka.

Onnét tudom, hogy Tamás föloldódott irányomban, hogy búcsúzáskor kezébe adtam egy Váli monográfiát, majd juttassa vissza valahogy. Mire mondta, nem, majd jöjjek csak érte...

Nagyon váratlanul ért történetük híre, Kata hozta, egy találkozón hozták nyilvánosságra. Azonnal fölhívtam öccsét, hogy hitelesen halljam. Kérdeztem, mióta tudjátok. Nem hazudott: kezdettől. Mondom, a gimnázium igazgatói állásából is azért rúgták ki? Nem. Törődjetek vele, ne hagyjátok magára... Rögtön írtam neki, ezt:

 

Most hallottam a hírt. De nagy marha vagy, Tamás. Most még jobban szeretlek.

 

És ez igaz is. Fura, de valami meleg járt át, szinte öröm-, hallva. Hogy végül is szép ez a történet. Isten megajándékozta ezzel a bukással, talán az igazi alázat hiányzott még élete épületéből. (Rám is vonatkozik.) Nekünk pedig tanítás: az egyház nem héroszokra épül. Ezt próbáltam a többieknek is elmagyarázni, Gábor volt a legjobban megrökönyödve. Meg húgom, hogy most hány hit fog megrendülni... Mondom, nem baj, próbák...

Emlékszel, volt idő, kilátástalanságodban benned is fölmerült, életforma, házvezetőnőnek lenni mellette.

Most Ildikó egy karácsonyi csomagot állított nekik össze a közösség nevében: mosóportól íróeszközökig háztartási dolgok, meg egy csomag narancs. Tizenhárom kiló volt, én adtam postára.

 

Jut eszembe, valaha egyszer elmesélted, milyen jókat beszélgettél egy öregúrral, s különös, de felesége valahogy nem kedvelte a dolgot... Húszas éveid elején jártál. Most januárban, vendégségben nálatok Kata egy pesti egyetemista lánykát akart beajánlani hozzátok kisegítőnek, élénken tiltakoztál, hogy no még az kéne...

Még valami. Mondtad, veszekedéseitek után nagy piros rózsacsokrot szoktál kapni, múltkor több is volt, vendégeitek kajánul rá is kérdeztek... Ugye a csokrok felét te adod a férjednek?!

 

Váratlan fordulat az új Oravecz kötettel. Lelkesedtem neked róla, a nyáron olvastam el. Esterházy egy egész oldalt írt róla az ÉSben, hogy végre, a magyar faluregény. Utolsó mondata: Remekmű. Valakinek megint meséltem róla, s ennek kapcsán este elővettem (könyveim ágyam mellett egy rajztáblán, festő-útikofferem tetején.) Nem akarom túldramatizálni, de a szöveg üres volt, egysíkú. A témákat ismertem, csattanóikkal együtt, s annál most nem mondott többet. Két eset lehetséges. Vagy túl hamar vettem elő újra-, remélem. Vagy bejön R. fenyegető véleménye: nem költő. Amit úgy értelmezek, hogy nem mutat túl a témán, önmagán. Most még saját halálának több változatú leírása is idegesített, csak mezei önsajnálat, semmi több. Hogy Illyés egy vasútállomás leírásában eget-földet meg tud mozgatni?! Barátomnak volt igaza, s most ezt a szintet kinőttem?! Órát vettem most tőle, tapintatból ki akart térni a feladat elől, hogy Oraveczet verstanilag elemezze nekem. Azt mondja, minek az neked, élvezed, nem? Élvezd. Mondom neki, tovább akarok lépni, meg akarom tanulni, ahogy tavaly a gyorsúszást. Erre kezdte olvasni a fölösleges jelzőket, a semmitmondó szavakat. Hiszem és remélem, hogy túloz, hogy elfogult. Majd egyszer világosabban fogok látni. Jajjj. Ide teszem az Illyés verset, itt van a kompjuterben.

 

TÉL FELÉ

 

Ahogy Pest felől bedohog,

  naponta több homályt hoz

 a hat negyvenes gyorsított

  az állomáshoz.

 

Két hete még, négy hete még

  vakító fényözönbe

víz-inni vágyó fürge nép

  dőlt ki belőle.

 

 

Naponta most mind súlyosabb

  sötét marad utána,

minthogyha már az volna csak

  a rakománya.

 

 

Ahogy fölsípol s elsiet

  békétlenül pöfögve

naponta több csönd és hideg

  marad mögötte.

 

Onnan a völgyi állomás

  felől nyomul a sáros

szőllőhegyre az elmúlás

  az őszi házhoz.

 

Ez VERS, nem?!!

 

Oravecz-cel többször beszéltem telefonon, még kötete kapcsán. Tavaly kitért előle, hogy írjon a monográfiámba, kiderült, nem is látta, azóta se. Postán föladtam neki, s dedikáltam AZ ELSŐ NAP verse szellemében, (Kend meg kend meg kend fejszét fog /oszt fát dőt oszlopnak meg gerendának/ Kentek, ketten kicsapják ezeket a szederbokrokat...)

 

-Kend meg tegye ezt ahun' a polcra

Többé ne is nyúljék hozzá

-Nézze inkább a fákat

De gondoljon rám békességvel

 

Fönt vagyok Farkasréten egy jól befűtött nyaralóban, húgom vásárolta összkomfort, pár perc kocsival a Széna térről. Megúsztam az idei téli utazást, Kata zseniális ötletére. Ebbe bizonyára belejátszik, hogy tavalyelőtt árokba csaptam a kocsit, nyolcvannal, Pannonhalmáról hazajövet, színjégen. Megúsztuk. Tavaly meg egy nappal korábban menekültem a Mátrából a meginduló hóeséstől féltemben, szintén családostul. Vagy ez volt tavalyelőtt?

 

Hát megtörtént. 98 szeptember elsején. Zsófi augusztus végén több hónap után interneten(!) talált magának egy bérlakást a Nagyvárad térnél. Hogy hogyan állt élete e fordulatához, abból tudtam lemérni, már másnap, azonnal költözött. Nem is emlékszem, egyszer vagy kétszer fordultam a csomagokkal. Hát, elkezdi... Földszinti egyszoba, galériával. Gangos zárt udvarra nyílik, háromemeletes öreg ház egy csendes mellékutcában. Csak egy cigány család lakik benne, azok tényleg zajosak, hajnaltájt is. Valamint a környéken prostituáltakat futtatnak, ezért éjjel nem szeret hazamenni, akkor inkább nálunk alszik. Amúgy jól érzi magát, tényleg, szépen be is lakta. Saját stílusában. Ha hó végén nincs otthon fogkrém, vagy a kád eldugul és én pumpálom le neki... lassan majd megtanulja, mi minden volt abban a három vagy négyezer forintban, amit Katának hazaadott. Eddig egész jövedelmét magára költötte. Most csak a lakbér: fizetése fele. Három havit előre le kellett szurkolnia, tőlem kérte kölcsön. Havi tízezrével kezdte törleszteni, a nagyobbik felét most engedtem el neki, karácsonykor. Egy kék üveg hamutartót kapott tőlem, benne használati utasításom: ebben kell elégetni az adósleveledet. Az ajándék azt is jelentette, tudomásul veszem, hogy dohányzik, az ő dolga.

 

Kata is most tanulja hiányát. Sokat telefonoznak. Zsófi vele meglepően megnyílt, ez jó.

Elköltözésekor Mikihez fordultam: tudod, hogy most át kell venned azt a házi munkákat, amit eddig Zsófi csinált. Hosszan gondolkozott, majd rám nézett: Mit? Nevettem: semmit.

Valamint közöltem, idáig megoszlott a figyelem, mostantól nevelésedre sokkal nagyobb figyelmet fogunk fordítani! Röhögött.

 

VMiklós ajándéka ennél komplikáltabb konstrukció volt. Úgy kezdődött, hogy rákérdeztem: inkább Rómába jönnél-e velem, avagy az iskolai sítáborba. Kétely nélkül a síelés mellett döntött. Majd két hónapra rá kérte a pénzt, 45 ezer lesz. Enyhén hanyatt estem, a felére számítottam. És akkor a metrón eltörött a gitárja nyaka, ki lehet dobni. Ide tartozik, hogy ezt a zenélést nagyon komolyan veszi. Nagy a baj. Eszembe jutott valami: a sítábor pénzét költheted új gitárra! Két napig gondolkozott: gitár, de akkor már úgy lenne értelme, hogy koncerthangszer minőséget, egy-két év múlva úgyis az kell. Ahhoz még húszezer pénz kell. Még húszezer. Hagyd abba a teniszt, azon havi hatezret spórolunk. Saját bevallása szerint a csoportos oktatáson az egy órából ha tíz percet volt pályán... S anyám szerint, aki sokat játszott, ha nem versenyzőnek készül, fölösleges hosszan tanulni, összesen négy ütéstípus van. Pályát kell bérelni, s lehet játszani... úgy olcsóbb.

Tisztességes, komoly utánjárással megvette a gitárt, úgy mondják, nagyszerű hangszer. Jelzi ezt, hogy mestere is kölcsönkérte, koncertre, tartaléknak.

A keret-megállapodásnak még két alpontja volt. Heti kétszer továbbra is járjon body-buildingezni, s ha kimarad egy edzés, ezentúl pótolja. (A tréninghely: iskolaközelben. És idejét teljesen maga osztja be.)

Ezért a lehetőségért egyébként a teremtulajdonosnak festménnyel fogok fizetni. Négy képe már van tőlem, rajtam kívül Grubert gyűjt. Kiváló figura, tőle tanultam meg a bukófordulót és a gyorsúszást, képért cserébe.

Meglepetésként ráadás, azonnal vettem neki egy kemény hangszertokot A megállapodás másik része, hogy eladja sportpisztolyát, abból nekem a tok árát. De beláttam, enélkül nem léphet ki utcára. Nagyon örült neki, már a maga csendes módján. Hát így, mindez a karácsony jegyében is.

Még kapott egy mérnöki számológépet is, szinusz-koszinusz meg minden, matektanárnője szerint hamarosan szüksége lesz rá. December elején behívatott, hogy a fiú megint bukásra áll. Most keresünk korrepetitort, szerencsére ehhez egyikünk se ért. Azt mondja a tanár, nem buta, hanem olyan álmodozó...

        

S. Nagy telefonált. Bár halványan, de újra jóba van velem. Már javítottam az állólámpáját, egy leszakadt könyvespolcát, Ország Lili triptichonjához keretet építettem, igaz, ezt órabérben, még egy hibás konnektor van hátra. Szóval telefonált, hogy te Deske, eddig neked még semmi nem tetszett, amit én írtam. Egy kortárs művészeti enciklopédia készül, téged persze rám osztottak. Írd hát meg magad, 10-15 sor.

Tehát, én ilyen vagyok, szerintem:

 

Indulásakor Klee volt rá hatással, a szentendrei iskolához és személyesen Bálint Endréhez kötődött. Kezdeti nonfiguratív próbálkozásai mellett fő érdeklődési területe az absztrakt ábrázolás, vagyis valóságtöredékek megjelenítése. Korai „üres képei” is bujtatott tájképek, Mark Rothko-i értelemben. (Témakereséshez fotózik is.)

Amikor 1984-ben zsidó temető sorozatával áttér a figurális ábrázolásra, nem változik meg líraisága. E téma szakralitása három év után saját műtermét ábrázoló képein is folytatódik. Ez a több, mint évtizede tartó sorozat önéletrajzi vallomásnak tekinthető: a sivár-csupasz élettér, a szent ferenci kifosztottság trecentói tisztaságot idéző színvilággal tart egyensúlyt.

Hagyományos olajtechnikát használ. Képeit hosszan, gyakran évekig érleli, rendszeresen szelektálja. Munkáit közszerepléstől eltekintve nem engedi ki külföldre.

Bár a közös bemutatkozásoktól nem zárkózik el, magányos alkotó.

 

A biztonság kedvéért Robi barátomnak faxon elküldtem korrigálni, majd még három fodros jelzőt kihúztam magamból. A fax másik fele -most már tudom a nevét is- a Dänish Blue márványsajtról szólt-, megérezte bennem a nagyon mélyen elrejtkezett potenciális sajtélvezőt. Most tanít. Már-már sajtfüggővé válok, minden látogatásakor hoz. Már én is vettem, habár az olcsóbb, magyar változatban. Már tudom, hogy LE A TRAPPISTÁVAL, mert annak fűrészpor íze van, és ezért nem is olcsóbb, hiába olcsó, mert sokat kell a kenyérre tenni. Micsoda fejlődés! Múltkor még Kata fölírta egy cetlire, hogy 20 deka sajt, de elfelejtette a fajtát megadni. S nekem a Közértben az egész rohadt árlistát végig kellett olvasni, hogy melyik a legismerősebb szó, amit hallani szoktam, eidámi?, ementáli? Gyalázat, hogy hányféle van. Tea is vagy húsz féle, utálom, le a kapitalizmussal.

 

Jut eszembe, ezt Rakovszky is megírta. Megkeresem. Esetleges életforma váltásán tűnődik, hogy talán külföldre...?

 

Két-három év, s holtbiztos lenne: most már

fel sem tűnik, nem fogna el a bőség

zavara a tizennyolc féle mustár

 

láttán, meglelném az eszményi cornflake-

márkát, a rámszabott fürdőhabot

 

(Már otthoni asztalomnál ülök, ma nem mentem ki a farkasréti nyaralóba. Miki fekszik, nátha, lázzal. Kata karácsonykörüli vendégségben barátnőjénél a Szabadsághegyen.) Itt van egy cédula, nem tudom honnét írtam ki:

 

Kosztolányi.

 

...micsoda gyönyörű [a versben] a három r betű pergetése... finom ravasz hangkeverés... Amennyiben nem ezt szeretik a versben, akkor a költészet rideg értelmi játékká aljasul: az emberek megértik, miről szól a vers - tehát okvetlenül félreértik -, aztán állást foglalnak a tartalom mellett, vagy ellen...

 

Kaptam tőle egy esszé kötetet, kortársairól szóló cikkei, talán ebben volt. Halálosan érdekes keresztbeolvasni, ami mindent egymásról írnak. A híres Ady írása, ahol megpróbálja a mennyekből lehúzni és a helyére tenni, már hallottam róla eddig is. Túlozni akar, hogy odafigyeljenek, és ez sajnos sikerül is neki.

 

Vagy Illyés hallatlan finom írása, az elfeledett Babitsot akarja az új generáció figyelmébe ajánlani. Hogyan fogalmazza meg 1961-ben, hogy a rendszer bűne is... várj előkotrom.

 

Ahogy a kőművesek mellett dolgozó napszámosok... a téglát, olyasféleképpen dobálják az esztendők kézről kézbe a költők életművét a jövő felé, s bizony jócskán a földre ejtenek belőle... A magyar irodalomnak, a magyar műveltségnek sok tekintetben új épülete kezdett emelődni, hol a régi alapokon, hol a régiből még az alapokat - sőt először is épp azokat - eltávolítva. A téglaadogató esztendők Babits életműve számára nem voltak kedvezők... Az évek is idegesek voltak. A jövőt építő buzgalomból szükségszerűen  jövőért való harc lett: az volt a sürgetőbb. Hol volt még az összedolgozás kora!... Az esztendők - csaknem olyan ellentétben, mint a harcosfelek - a kezükbe került anyagot nem építésre emelték, hanem egymás fejéhez...

                                                                  Illyés: Babits szemébe nézni.

 

Karácsonykor vagyok a legmagányosabb.

 

Hónapnyi tűnődés után befogadtam egy kerevetet. Fölrobbantotta persze a műtermet, nagyon érdekes történet volt, kár, hogy ekkora változást most nem volt lelkierőm... kis híja, hogy nem maradt. Olvasósarok. Család. Beszélgetni. Hátradőlni. Kuckó. Jó világítást csináltam hozzá. Aztán Miki szobájába került, őt is érdekelte a dolog. És egy más világ történt, ott is! Beülök, beszélgetünk. Hever, olvas. Nagyon-új helyzetek. Kata kezdettől tudta, mennyire hiányzik lakásunkból a közös nappali szoba. Másképp alakult volna közösségünk, ha van.

E tapasztalatok alapján azért átrendeztem bútoraimat, hogy betévedő családtag könnyen letehesse a fenekét. Zsófi néhanapján fordul meg itthon, az ajtómban megáll, úgy beszélgetünk néhány mondatot. Két keresztben álló asztalt elbontottam. A printert le földközelbe, egy koffer tetejére.

        

Van Braque-nak egy csodálatos kései expresszív korszaka, biztosan írtam az évek folyamán, amit nemigen ismernek, leginkább Van Gogh-hoz hasonlít, megrázó, halálközeli. Még reprót se igen látni erről, sosem tudtam fölmérni, mennyi idő, mennyi mű. És tavaly volt erről egy átfogó kiállítás.  The Late Works, Royal Academy of Arts, London. Nem láttam persze, de barátom kint járt, s hozott nekem egy katalógust. Tudod, milyen gyönyörűek manapság ezek a kiadványok. Nagy találkozás volt. Ágyam előtt kiterítve, időnként továbblapozok. Tényleg fergeteges. Egy öreg ember képei! 1955: 73 éves!

 

Az hozta, aki két és fél millió forintért meg akarja venni egy a zsidótemető képemet, amit pár éve Mikinek adtam, és szobájában lóg. Ez nem tréfa, e képemért (főmű) egy milliót mernék kérni. Most Zsófinak ebből lakást lehetne venni. Két napig gondolkoztam, mi az álláspontom, aztán összehívtam a családi tanácsot. Mondom: Miklós, én ajándékhoz nem szoktam titkos záradékot mellékelni. A kép a tied. Mi a véleményed? Ő: ha nagyon fontosnak látjátok, adjuk el. A képet nagyon szeretem. Mondom: nyertél. Nem adjuk el.

Egyszer már rákérdeztem valami hasonló eset kapcsán, akkor kifejtette, hogy átgondolta, legfeljebb valami családtagja operációja kapcsán, ha szükséges, válna meg a képtől.

Ez szép, nem?!

 

Jólesik, hogy kétfelől is ennyire szeretik ezt a temetős képet. A gyűjtő azt mondta, ennyi pénze nincs, de azonnal eladná japán kocsiját, tud ő Trabanttal is járni a betegeihez... Azóta is minden látogatásakor rákérdez, hátha meginogtunk...

Egy másik képemet egy másik gyűjtő pedig holland tulajdonosától igyekszik megszerezni. Első lépésként egy kiállításra kéri kölcsön...

        

Más. Faxom Szütsnek:

 

Terjedek. Két öregasszony kölcsönkérte a buborékot.

 

Ez már uszodaügy. Odaszólok múltkor két öreg barátnőmnek a vízben, tanulják már meg a bukófordulót, ne egyedül rosszalkodjak itten... Azt azért nem, de kipróbálták a bóját, éve használom, a kartempó gyakorlására, gyorsúszásnál. Sőt, kiderült, evvel gyorsabb!  Ez egy másik történet:

 

VMiklóst igyekszem rávezetni, hogy ne pénzzel váltsa ki a karácsonyt. Mondom, ajándékozd nekem egy félórádat. S eljött a Lukácsba időt mérni. Három dologra voltam kíváncsi:

-netán a normál tempós gyorsúszásom nem lassúbb, mintha ráhajtok

-tényleg gyorsabb-é bójával

-páros kezű hátúszás hogy viszonylik a többihez

 

Az eredményt csak Szentestén tudtam meg. Filctollal volt egy ajándék csokoládélikőrös palack oldalára írva. Tehát medencehossz, collstockkal lemértem, 29,05 méter:

         mell                                         41,87”

         páros hát                                 37,123”      

         gyors normál                           33,126”      

         gyors normál, bójával               31,186”      

         tempós gyors                           30,55”                 

 

Érdekelt a teljesítményem. Merthogy Szüts uszodai baráti köre, a HCC, a Hard Corn Club[9], ami egyébként keménypornó klubot is jelent, házibajnokságot rendezett-, családi né-gyesváltó, gyerekszámok, tetszőleges úszásnem, a legjobb apa díja, tánczene és tortaszeletek. Nagyon szerettem volna elmenni legalább nézőnek, de szigorúan zártkörű volt. Innét a mérés ötlete.

Napi Magyarországnak adott interjúból, 98.11, bár végül ez a rész kimaradt:

 

-Tizenöt éve naplójában leír egy névlistát, rangsorolja, hányadik festőnek tartja magát kortársai között...

-Igen.

-Most hogy áll evvel?

-Egy jobb festő van nálam, Szüts Miklós. Ő 22,5-re ússza az ezret, én 25 percre.

 

Igaz, hogy viszont én...!!!:

faxom Szütsnek:

 

Bordatörésem minden lélegzetre fáj.

Ezért, kímélendő, áttérőben vagyok a

hét tempónként levegővételre.

 

Duplafenekű hencegés, mert Szüts agyondohányzott tüdeje, nem tud áttérni gyorsúszásnál háromról az ötös lélegzésre.

A bordám nem is biztos, hogy eltört. Miki nekem jött, hogy birkózzunk, ötször letettem a földre, hatodszorra rám esett. Az utolsó pillanatok összeölelkezésre.

 

Említettem az Napi Magyarország interjút. Egy igen fiatal fiú keresett meg, először tájékozódó beszélgetésre. Aztán a riport, beszélgetés, jegyzetelt. Az idézett mondataimat, amennyire a konstrukció engedte, még javítgattam aztán. Nem sok új van benne. Valami belőle, neked:

 

- Miért kerüli - korai Keresztút-képeitől eltekintve - művészetében a közvetlen bizonyságtételt?

- A jó mű, akár vallásos témájú, akár nem, villanásnyi időre mindig megláttatja, Isten köpenyének a szegélyét. Ennél többet nem tehet, de - eddig elér! Az érték ugyanis mindig fölfelé emelkedik. Berény Róbert Kapirgáló című festménye, ami trágyadombon válogató tyúkot ábrázol, jobb kép mint Rippl-Rónai Golgota-gobelinje, tehát szakrálisabb.

- Mitől keletkezik akkor a lényegi mondanivaló?

- Tehetség és ihlet dolga, ajándék. De a lényegi mondanivaló a művészeknél sosem tudatos. Derkovits hiába gondolta, hogy ő elsősorban a proletáriátus szószólója. Valójában a gyermeki boldogság zseniális kifejezője, még Kenyérért (Terror) című képére is igaz, amelyen egy halott tüntető fejét és csorgó vérét lehet látni a kövezeten, a csendőrcsizma részletét s egy puskatust: meg lehet nézni a Nemzeti Galériában. Az egy boldog kép.

 

 

Hol hagytam abba? Egy másik fax Szütsnek:

        

A RABSZOLGATARTÓ TÁRSADALOM VOLT AZ IGAZI:

 

1. Mindig volt munka

2. Megmondták, mit csinálj

3. Dolgozhattál napi 13-14 órát

4. Még enni is adtak

5. Korbácsos főnökkel a hátad mögött zavartalanul jó embernek érezhetted magad.

 

Kaptam egy keretet ajándékba, ebbe aztán jól belegabalyodtam. Én javasoltam ezt a cirádás profilt tíz éve egy gyűjtő barátomnak, de ahhoz a Rippl pasztellhoz végül nem vált be. Most egy képemet belevágtam, először a keretet festettem át -aztán még vagy tízszer[10]- majd nekiláttam képnek is, istenigazából. Van egy Jan de Hartog kisregény, egy második világháborús szállítóhajó csak úgy tud védekezni a német ágyúzás ellen (nem emlékszem, miért), hogy szabálytalan ritmusban előrefut, majd hátratolat. S van remény, hogy a lövedékek előtte vagy mögötte csapódnak a vízbe. Így készült ez a kép is. Vagy négyszer jutottam vissza a kiinduló pozícióba. Persze nem pont oda. Aztán kezdett a kép elfáradni, maszatosodni, elszomorodni. Akkor jött a férfimunka. A homokban biciklizés, különösebb remény nélkül. Végül a majdnem rezignált megállás, örülök, hogy nem rontottam el teljesen, a kép működik, bár hol van valahai hamvas szűziessége, de rendben van. Lehet fotózni.

 

Most a levélírás egy napra félbemaradt. Nem kellene már, de csak azért is, tegnap, december 29-én nekiláttam még egy képet megfesteni. Hogy kerek szám, és rekord legyen idén. 30-40 kép szokott évente elindulni. Igaz, ez a szám mostanában a nyári második művésztelepek által emelkedett. Novemberben, bosszantani Szütsöt, ezt a faxot küldtem neki:

 

A/98/67

 

Megértette. A tegnapi a hetvenedik. S csak tizet dobtam ki eddig. Még egy adat: szeptember ötödikén a nyári képekből huszat javítottam meg. Jó nap volt, jó év volt.

 

Szeretem, amikor nálam tisztábban látnak emberek. Az új művészeti produktumok nagy része nem tetszik, de súlyosan gyanakszom magamra, s ezért ítéleteim óvatoskodók, vénemberesek. Most meg itt azt mondja a szépszemű Babarczy Eszter esztéta Joseph Beuys kapcsán (aki baromi tehetséges, de nekem nem képzőművészet, amit spárga- és bőrdarabjaival, lombikjaival produkál):

 

Az avantgárd művészet váratlan fordulattal a közösségtől azt a tiszteletet követeli meg önmaga iránt, amit a klasszikus műtárgyak esetében megvetéssel elutasított.

 

(Több napja írok, de nem mindig a végét, így időmegjelöléseim zavarosak, nézd el:)

 

Ma délelőtt Katával fölmentünk a piros 21-es busszal a Normafához. Fönt váratlanul sütött a nap, hideg sem volt, az elmúlt napok (hetek?) mínusz tíz fokához képest. Síeltek, bár nem sokan, kicsit elszomorodtam. Lesétáltunk a Farkastorkon, egészen az 59-es villamos végállomásáig, egy óra. A fekete fák sziluettje a havas domboldalon, a völgy mélyén kanyargó ösvény lefelé, csönd. Turistával nem találkoztunk. Miki közben itthon „árválkodott”, talán második hete fekszik, influenza, de lázzal, köhögéssel.

 

Koreából hoztam valaha egy képeslapot, egy pagoda. Kata most elém tette, hátára lányunk írt hajdanán egy könyörgő levelet. Zsófi is emlékezett rá: úttörőtábor, nem vittem szemüveget, hogy el ne törjön, az ebédlőasztal túl magas volt, fél szememet meresztgettem, hogy lássam az ételt, ami pocsék volt, mindenféle zászlófelvonás marhaságok, egy fabódéba éjszakára kitettek két nyolc éves kislányt, hogy őrség reggelig, nahiszen...

 

Fadd-dombori Fenyő u 7133 üttorő tábor

Puszi

Váli Zsófi

  Kedves Papa!

Remélem nagyon jól-

vagytok. Én nem anyira

de mindegy értem jöhec.

nagyon Szivesen Gyere

értem Jó!?

Nagyon boldog hetet

kivánok Minden kinek.

Ezer csokot kivanok

Anyunak Apunak Mikinek. Zsófi.

 

Már nem emlékszem, miért nem hoztuk haza, a levelet visszatartották, vagy nem jutott el hozzám. Nem lehet egy gyereket minden szenvedéstől megmenteni. Meg -sajnos- nem is szabad. Hanem ez a „de mindegy”- 17 év távlatából is elszorul az ember szíve.

 

Vártam egy gyűjtőt, egy éve kellemetlenül alkudott, már a sima alkut se nagyon szeretem. Fölkészülendő, betanultam Robi egy Párizsban hallott mondatát. A Montmartre-on szemezni kezdett vele egy szép kis nő. Ő is. Odajött, röviden egy összeget megjelölt. Robi tréfából megkérdezte, külföldi ösztöndíjas egyetemistának nincs-e kedvezmény. Mire a kis nő komolyan ránézett és ujját ingatva mondta, csak fonetikusan tudom: Á nonono szeszö dé prifiksz, nemnem, fix áraink vannak.

Végül a doktorúr most is jelezte, hogy drágállja a kiszemelt képet, javasoltam, válasszon olcsóbbat. (A keretek oldalán piros, kék illetve sárga rajzszög jelzi az árkategóriát.)

A francia mondatra nem került sor. Elvitt egy olcsóbbat. Nagyon szép Mednyánszkyja és Czóbelje is van, most újra láttam. És egy másfajta élmény is, két hónap alatt ez a harmadik. Tíz év után viszontlátom gyűjteményében két képemet, ami sokszorosan jobb, mint kartotékfotója, vagyis amire emlékszem. Ősszel egy 1971-es ikonfalamat cseréltem vissza, azt hittem, kell Erzsébetnek, a kolostorába. A harmadik pedig: Földényi F. esztéta költözött alacsonyabb lakásba, s visszahozott egy 82-es nagy képet, hogy kisebbet kér helyébe. Mindkét régit azonnal megvették, műgyűjtők.

 

Van itt egy cetli, egy idézet, S. Nagynak küldtem, nagyon neki van írva ez a pár sor. (Már neki is van faxa, csak neked nincs még.)

 

Elhágy az Egy, ezerré szétesem,

  porom majd ott kering még a hűlő Föld porában.

De mindig ott vagyok négyévesen,

  míg a világ világ, nagyanyám udvarában.    

                                               Kettőstudat / Rakovszky Zsuzsa

Kosztolányi mondja:

 

a végtelent bolygató művészi alkotás...

 

ezt meg egy mai festő, Karátson Gábor:

 

Az ember azért fest képeket, mert szeretné tudni, miről van itt szó...

 

Utaltam rá, Róma. Önálló kiállítás, a minisztérium fizette utamat. Mély lélegzetvétel, háromheti problémamoncsolgatás, majd szóltam Mikinek, magammal viszlek. Amit Kata szeretne, hogy a család, az sok, de egy útiköltséget ki tudok fizetni.

Nem vagyok hajlandó igazságos lenni, minden családtagnak egyforma perecet venni, de még mérlegelve-számítgatva is rendben lévőnek tartottam a döntést, amellett hogy nekem is kedvez. Miki ideális úti partner. Zsófi januárban Párizsban, nálatok, Kata nyáron Bretagne-ban barátnőjével, most ősszel meg hivatalos úton egy hetet Vilniusban.

Jegyzeteimből:

 

öltözék: pizsamám a váltás ruha is,

prémes anorákom megvarrtam: új belső zseb

kosztcsomag: 65 dk körözöttet csináltam, + napi 10 cm baromfikolbász 

szép volt: gyönyörű ablakok, vörös, okker házfalak súrolófényben

jó volt: Mikivel éjszaka beszélgetni

rossz volt: a gyönyörű rohadt melltartóreklámok

rideg szoba

belerémülök, hogy két hónapra itt kellett volna, Kata ösztönzésére, ösztöndíjjal...

 

A Magyar Akadémián szálltunk, Falconieri palota, reneszánsz. Négyszemélyes különszoba. Földszinti három termében a tárlat. Nem csináltam itthon úti programot, mert nem szeretem a várost, nem érdekel se az antik, se a barokk, a reneszánsz. Különösen nem a házak. De azért mégis, és Miki még nem látta. Végül nem tudtam okosabbat, mint a protokollhelyeket végigjárni. Egy boldog este: hullafáradtan Miklóssal beleestünk két fotelbe egy délután közepén. Könyvet elfelejtett hozni. Semmit nem tudott csinálni, TV nem volt. Elkezdtünk kockás papíron térfoglalóst játszani. Aztán egy régi cserkészjáték, asztali pénzdobálós. Akkor fiatalkoromról kérdezett, szerelmeimről. Abban a korban van, hogy már szinte mindenről lehet szót váltani, nőkről, csókokról, konfliktusokról, búcsúzásokról. Fél a lányoktól. Kissé fél az egésztől. Joggal.[11]

Cserkészvezetőm, Dobszay László, 12-13 éves lehettem, ő 20, rákérdezett, miért akarok pap lenni. Mondom neki, ez az egész, a nősülés, családi élet, zűrös. Rám nézett: Des, a szenvedést nem lehet elkerülni. Megértettem.

 

Kitettem egy táblát a műteremben:

 

ENGEM CSENDES TÁRSADALMI MEGBECSÜLÉS ÖVEZ

 

Némely látogatóm pislogott, nem tudta, vihoghat-e. Hasonló hangnemben, valami katalógusszöveg láttán küldtem el Szütsnek ars poeticámat is:

 

Századunkban -különösen az első világháború vihara óta- a művészek és a befogadók tábora sajnálatosan távolodik egymástól. Ezért művészetem célja nem lehet más, mint a képi megfogalmazás és a hosszú élettartam. Nem szabad lemondani a képi viszonylatok megteremtéséről sem. A jó művet a könnyen kezelhetőség jellemzi, mert a belső hangra figyelve alkalmazza a törvényszerűségeket.

Ezért is tartom fontosnak a dinamikus egyensúly megteremtését.

 

Föllázadtam, túl kicsik a kanalaink, nincs nekem annyi időm étkezésre. Előhalásztam egy jó nagyot, made in CCCP, tankacélból készülhetett, mert két fúróm beletört, mire lukat fúrtam a nyelébe. Fölakasztottam egy szögre, étkezőhelyem mellé.

 

Van itt egy cédula: AZ ÁTKOZOTT MONET. Ennek a története a hozzátok látogatásig nyúlik vissza. Elbűvölődtem az d'Orsayban egy kis havas falusi tájképtől. A szolnokiak is festhették volna a századfordulón. Elkezdtem ismerkedni vele. S rá pár hónapra kaptam egy repró-albumot a Vince kiadó igazgatójától. Ágyam mellett, kinyitva, hónapok óta. Mondtam már, hogy mindent tudott, amit a XX. század, és még annál is többet?! Azt a könnyedséget! A színek! Amilyen egyszerű! Ahogy absztrahál! El vagyok bűvölve. Sőt, már egy kissé unom is!

 

Meghívtak irodalomórát tartani a Radnóti gimnáziumba, másodikosoknak.  A művész úr beszéljen a szeretetről. Előtte este összeszedtem:

-Fölolvasni Illyés Tél felé versét. Hol van ebben a SZ? Ami nélkül ugyebár semminek nincs értelme.

-A pék úgy szereti az embereket, hogy kenyeret süt. Ezt még Jelenits tanította nekem egyszer, betegágyamnál.

-Beteg nagymamámat látogassam-e meg, amivel egy embert szolgálok, vagy fessek-é, amivel vélhetően sokakat?!

-Az önszeretet micsoda?

-Tanulok gyorsúszni. Ennek mi a köze a SZ-hez?

Definíciók:

-jól kondicionált izomtónus /én

-mindig akaratunk feladása /Chambers

-...addig, hogy fájjon!/Teréz anya

 

Jól alakult a dolog, szinte végig ők vitatkoztak egymással. Nagyon szépen körbejárták, aztán megadtam hozzá a végszót: nem érzelem, nem szívmeleg, MUNKA.

Óra végén kaptam ezüst papírban egy csomag szemes kávét.

 

Beszélgettünk, Éva azt mondja, náthája sosem fejlődik ki, mert ilyenkor azonnal tormát vagy dijoni mustárt szagol. Valamint Nyíri professzort idézte, aki szerint az értelmiség jellemzője:

 

a szaktudás

erős kritikai érzék

presztízs

                            ...érdekes lista.

 

Ez meg Pilinszky, minden mondatát ijedten mértem magamhoz. Kemény és lenyűgözően pontos. Szög és olaj kötetében, a másokban és saját magunkban lakó farizeusról:

 

...„Védelmezi az igazságot”, de mivel ebben az ítélkezés vezérli és nem a szeretet, működését mindenkor békétlenség kíséri. ...Bizonyos értelemben mindig elszigetelt. Hiányzik belőle a nyitottság, ezért képtelen a barátságra. Környezetének csak terhét érzi... A „rend” a szeretet és barátság szerepét pótolja nála. ...Nem ismeri a bűntudatot. Ha „gyengeségéről” beszél, ez kizárólag formális. Valójában mások megítélése, bírálata az igazi lételeme. A „megoldhatatlan” eset a farizeus....képtelen az önmagával való szembenézésre. Ő, akiért semmit nem tehetünk, egyedül imádkozhatunk érte, nyitva hagyva számára a szeretet és barátság mindenkor és mindenkire tárva-nyitva álló isteni kapuit.

 

Megyek is megkérdezni Katát, mit csináljunk ma. Illetve mégse, szeretném ezt a levelet ma befejezni. Aztán kezdődhet az új év.

 

Kata. Hite erősödével időnként ártatlan-egyszerűen vág át bonyolult problémacsomókat. Sok emberrel törődik, Zsófi gyerekkori barátnőjét, Borit, aki azóta színésznő lett, ő közvetítette György atyához, elsőt áldozni.

Jut eszembe, hogyan állsz mamád elfogadásával? Ami januárban felfröccsent a torkodból... hogy: mondtam neki, a hűtőszekrény ajtaja itt is ugyanúgy nyílik, szolgálja ki magát, ne várja tőlem...

 

Lakik a szomszéd házban egy kövér öreg cigány, nagy családdal. Széles ívben köszöntjük egymást, néha megáll, mesél, beszélgetünk. Két trafikja van, egy a Körúton, egy itt, a Széna téren. Fiait láttam egy vasárnap az Állatkertnél összecsukható asztalról (nyilván hamisított) magnókazettákat árulni.

Újabban egy pici habosfehér pincsit sétáltat hosszú pórázon, fantasztikusak együtt. A Moszkva téri képeslapárusnak besegít, gondolom, mert ott szokott napközben álldogálni. Választékosan öltözködik. Irhabunda, prémes usankával, nyáron terepszínű katonai kezeslábas, franciás kommandós barettel, de október 23-án szovjet tiszti sapka volt rajta, valami nagy címerrel a közepén, talán tűzoltójelvény. Aznap botján nemzetiszínű csíkok voltak, s mellén három sor kitüntetés.

Ez talán összefügg avval, hogy tavaly megkérdezte, lehetne-e valami juttatást kapni, mert ő 56-ban részt vett a Széna-téri harcokban.

Múltkor megállít az utcán, s elmeséli, elhagyta  az asszony (akit szintén hatvan évesnek saccolok) egy 130 kilós hentessel. Taglalta szerelmi életük lehetséges módozatait. Közben könnyes a szeme. S hogy ő nem fogadja vissza. (Most láttam együtt őket.)

-Kértek tőlem a fiaim egy milliót. Ehhez kellett, ni-, mutat a fehér Mercedesre.

 

92 óta, ma már fogalmam sincs, mi indítékból, föl volt írva az OLVASANDÓK listámra Krasznahorkai László Az urgai fogoly c. regénye. A szerzőről semmit nem tudok, a könyvet most megkaptam. Kínai utazásának története, inkább víziója, kafkai modorban, élet és halál közötti lebegés. Megkértem a klubban Berszán barátomat, aki irodalmár tudós (gépészmérnök), nézzen utána ennek a pasasnak. És a következő mondatokat olvasta be felháborodva a telefonba. Fölvettem a telefon 2way üzemmódjával:

 

Krasznahorkai László, aki 1954-ben született, prózája annak az egziszteciálissá mélyített ellentmondásnak a világképi vezérfonala mentén bontakozott ki, amely az inautentikus lét  és egy ideáltipikusan elgondolt metafizikai szabadságelv összeegyeztethetetlenségére épül. (Sátán-tangó 1985) Az elvileg létezőnek tekintett, ám evilági megvalósulásában kétségbe is vont értékkonstrukció úgy távolodik Az ellenállás melancholiája (1989) „történelem utáni” víziójából, hogy csupán a tehetetlen tudomásulvétel lehetőségével enged számolnunk. Ez a minden alkotáselvtől megfosztott létállapot annyiban marad mégis regionális horizontú, hogy nemcsak világszerűségének komponensei, hanem nyelvi építőelemei is az ideológikumtól átitatott térségi diskurzus szemléletformáit „termelik” újra.

                            Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története 1945-1991 

 

Ez a muki az ELTE irodalomtanszék vezetője, azt mondják. Szépen beszél magyarul, nem?!

 

Pár hete levélben meghívtak alapító tagnak, vagy hamincad magammal. De nem lettem. Talán fölkerültem egy listára, hogy odaadtam a nevem Demszky polgármesterré újraválasztási kampányához, a Népszabadságba. A klubban le is toltak érte. Na, itt rangos nevek, művészek, publicisták, tudósok. Hogy három ember Szabadelvű társaságot akarna ezennel létrehozni. Telefonálok Esterházynak, te, mi ez? Elmész? Azt mondja, nem volt lelkierőm nemet mondani, annyit veszekszem avval, aki külön meginvitált. (Végül nem jött el.) Az Óbudai Társaskör, ami egy gyönyörű kávéházba oltott művház, annak is egy különterme, hátul szendvicstálak, minden. Asztalkákat ülünk körbe, valaki elkezdi a pódiumon, hogy ők nem akarnak se párt, se pszeudópárt lenni, se Charta, semmi, csak értelmiségiek, akik összejönnek havonta beszélgetni, reményeik szerint háromszázan. Azért kell ehhez társaság, meg bírósági bejegyzés, hogy a működéshez szükséges pénzekért pályázhassanak, terembér, postázási költségek. Érdekes. Kérdem, mi az hogy szabadelvű, mert az én elveim meglehetősen kötöttek. Hát az olyan, mint a liberális. Valaki megkérdezi, ezeket a szendvicseket ki fizette? Zavart csend, majd, hogy egyikük zsebből megelőlegezte. A leendő tagdíjakból. (Valószínű, a Szabaddemokrata Párt próbál választási veresége után csendben valamiféle szabadcsapatot szervezni.) Még egy sunyiság volt a dologban, Esterházy vette észre. A nekünk küldött meghívókon néhány ismert, szélsőséges figura neve nem szerepelt, akik viszont egy másik lista szerint meg voltak hívva, mit kiderült. Hmm. Három sajtos szendvicset megettem, aztán eljöttem. Az ajtóban még megkérdezték, nem írja alá? De még előtte műsor. Egy jókedvű írásocska, olvassa a szerző. Akkor bejelentik Csengery Adriennt hogy József Attilától énekel valamit, Kurtág zenére. Föllépett a dobogóra és elsikoltotta magát. Vagy inkább elüvöltötte? Dermesztő volt, elfordult a Föld, mit mondjak, egy más világ, velőt rázó, egy-két perc az egész. Ennek volt ereje. Semmi kapcsolatom a zenével, a magnón végtelenített Schubert Notturnon kívül. Jó lenne Kurtágot hallani. Ja, és Webernt, 66-ban hallottam tőle a Főiskolán, keveset.

 

Miki ránéz a faliórámra, fölnevet, na, mégiscsak? Mondom, inkább az a csoda, hogy valami néha jól sikerül. Minden képem is kísérlet.

Tavasszal megpróbáltam órátlanítani, időtől szabadabbá tenni magam. Faliórámat is kidobtam, egy kuka tetejére. De hát nem úgy van az.  Például reggel 5.23-tól a misére indulásig minden perc nagyon számít. Ez most egy új óra, a régi helyén. Soha nagyobb selejtet.

Ezen kívül persze van a kompjuterem is, több vekkerprogrammal. Kanárihang. Ebédidő: ételhordót elmosni, este: fekvésidő, szemtornát elkezdeni. Az óránként guggolásom viszont sajna elmaradt. Miki elvesztette nagyon kedves méregdrága búváróráját. Az iskolapadban hagyta. S így visszaadtam neki kis vacak kvarcóráját, ami a nyakamon lógott jegyzetfüzetem mellett, és óránként csipogott, augusztus óta. Azért a nyakamban, mert a zsebemből nem hallottam, szíja meg nem volt.

 

Emlékszel Töhötöm atyára? A Margit körúti ferences közösségből? Agylágyulás, évek óta csendesen süllyed a semmibe. Most Cirill atyát kérdeztem felőle:

 

...állapota tavalyi kórházi kezelése óta stabilizálódott. A házat nem hagyja el, Kolos atya néha magával viszi a Balatonra, erre-arra, szinte fölöslegesen, mert nem ismeri föl környezetét.

Szobájába se mindig talál vissza.

A közös étkezéseken részt vesz, tévé előtt is szokott ülni. Szótlan, néha váratlan egy értelmes-okos mondatot mond.

Benézek cellájába, hogy mi van vele, ablaka előtt ül, és olvas. Nyilvánvalóan nem érti a szöveget. Egy kérdést szokott hajtogatni: Mit segíthetek? Misékre lejár, a sekrestyéből hallgatja, áldozni kimegy, olykor naponta négyszer-ötször is. Senki nem zavarja ebben.

Tavaly még befogtuk segíteni diót törni. Idén már ezt nem tudta, mondta, be kell áztatni, hogy puhább legyen.

Ilyen állapotban az ember nem hazudik. Most kiderül, mi volt az élete: olvasott, imádkozott, segített...

 

Szüts osztályfőnöke volt. Most karácsonyra megküldtem neki ezt a híradást.

 

Végül: törmelékek

 

1. Valami szupertriatlonon szerepelt egy magyar versenyző, 10 napig tartott:

úszás: 38 km, 21 óra volt, kétszer volt közben kint, WC-n,

bicikli: 1800 km, a végén körpálya minden fűszálát ismerte, egyszer félálomban kifutott az útszegélyre, eldűlt, s azonnal aludt is egyet,

futás: 420 km, közben 20-30 perceket aludt, felesége etette.

2. A Himalája 3,5 centit nő évente

3. Angol és amerikai tudósok elkészítettek egy távcsövet Hawaiiban, ami befogott egy 12 milliárd fényévre lévő galaxist.

 

Két lajhár karambolozik. Kihallgatják a csigát: -én kérem nem láttam semmit. Egy villanás volt az egész...

 

Új pesti pokolra kívánás: Rajzoljon körül téged a Doszpod Péter!

...aki a TV. jóvoltából a sorozatos bombamerényletek kapcsán lett országszerte ismert figura, a Rendőrkapitányság gyilkossági csoport vezetője. Akit ő az aszfalton krétával...

 

Mi a jó fotó, régóta morfondírozok rajta, hogy is van ez?! Mondjuk, egy elmosódott felvétel, éjszakai utca, egy nő bújik be egy autó hátsó ülésére, keze az ajtó peremén. Majd kiderül, ez Diana hercegnő, halála előtt négy perccel. Hogy a téma...

 

Ezt álmodtam december 13-án. Nézem, a földön szerteszét felnőtt méretű embriók gömbölyded testrészei, fehérek, élettelenek, sebesek, néhol csontig égettek. Fölismerem, hogy ezek itt én vagyok, meg húgom, több változatban. Egy égett kézcsonkot megkóstolni is kényszerülök, de amitől féltem, a várt borzalomérzés elmarad.

 

Ezt Miki hozta egy telefonfülke oldaláról. Népköltészet.

 

Nagy a tél,

nagy a sár,

nagy a hó,

nagyanyó.

 

És itt a világ alapkérdése, egy mondatban, ezúttal Ámos prófétánál (3,6)

 

If evil befalls a city, has not the Lord caused it?

                                                                        

Jön-e a városra veszedelem

melyet nem az Úr vitt véghez?

 

Szamár voltam, hogy nem mertem megmondani, mikor vasárnap reggel bizonytalankodtatok, hogy rettentő szeretném a tengert látni.

 

Keresztfiúnk, Stephane!

Te itt közben három éves elmúltál.

Tavaly ilyenkor tesóddal mindig egymás mögött közlekedtetek. Most hogy áll a helyzet?

Vigyázz magadra. Yannera is. Mindenkire.

Hógolyózni szoktál-e? Mosolyogj. Gondolunk rád.

 


[1] 88-ban még megvolt. Azóta szétverték a szerencsétlenek. Most világos, jól áttekinthető termek...

[2] Este kihalásztam a szemétkosárból.

[3] Volt egy korábbi is, amit 54-ben láttam elôször; egy hibátlanul válogatott kis Klee album. Most Zsófié.

[4] Félô, nem fog beválni.Nagyon jó képet munka közben falnak támasztani. De tanulságait azért igyekszem majd

[5] Barna Imre, az Római Magyar Intézet igazgatója, aki meghívott,  hazatér szeptemberben.

[6] Ez a pontos. Ha nem spórolnék vele annyira, a működik után felkiáltójel kerülne.

[7] Autós karambolt megelôzendô, egy nagyot faroltam biciklivel a Szilágyi Erzsébet fasorban.

[8] Drámai választ kaptam két nappal késôbb, Kata mutatta, Zsófitól levél jött. Mindent tud magáról, nagyon kínlódik, közeljövôjét, legalábbis barátjával kapcsolatban nagyon tisztességesen építeni akarja, mélyen hívô. Hirtelen újra közel érzem magamhoz. Évek óta csak állatokról beszélgetett velem.

[9] Kemény Mag Klub, akik ugyanis mindennap kora reggel, egyidôben járnak

[10] végül 26-szor

[11] Sose fogok semmit megérteni a nôkbôl. Cs. Zsófi, egykori szerelmem, aki igazán fiús alkatú volt és maradt, nagymama korára is, meséli a multkor: Hallgattam Dobszay prof. zenetörténeti elôadását. Egy öreg nadrág volt rajta, alatta egy lecsúszott divatjamúlt szürke neylonzokni, összepöndörödve. Azt hittem, odaszaladok, és összepuszilgatom a lábát...