1999

Levelek Le Meux-be / 58-63

Kecskemét 99.3.3.-6 J-58 C.6005

Szia J.! ötvennyolcadszor

Hát Kecskemét, édes Kecskemét megint, Miklóssal.

Persze hónapok óta a csöndes töprengés, merre mozduljak. Hidvégi mélyen a szemembe néz: ugye tudod, hogy ez a műteremtéma kiégett?! Fess mást, Dezső, fess szentképet! Ahogy Kondor. (Magamat bíztató, mondogatom: Egryt unszolhatták, festené már a Velencei tavat.)

A csomagolás háromnapos kínja és gyönyörűsége. Hogy optimális és minimális legyen egyszerre.

Kazetták: a református Cseri Kálmán prédikációi, Zakeus megtéréséről beszél hét alkalommal fél-háromnegyed órákat, szívmelegítő. Egy kilenc órás Nádas Péter interjúsorozat, 97-ben ment a rádióban.

Angolnak Sherlock Holmes összes, és két Le Carré, ez krimi, az egyiket évekkel ezelőtt már olvastam, The Spy Who Came in from the Cold, nagyszerű volt. A másik új, de 700 oldal, nem tudom, ésszerű-e belevágni, minden időmet megenné. Választani kell közülük.

Olvasni a tavaly megkezdett játékelmélet könyvet Mérőtől, meg a Józsefet, szerénységből csak a második kötetét.

Versnek Ady, Petri, Szabó Lőrinc, Illyés kötetek, Zelk és József Attila. Weörest végül nem hoztam le, pedig most megkezdtem őt is. 1927, Jézus Mária, 14 éves volt:

TÁJKÉP

Ködbe-hanyatlott régi vidék -

Könnyez a felhő, szürke az ég ...

Alszik a ködben a csonka határ -

Délen a tájrul a nyári madár ...

Messzire néznek a szürke hegyek -

Állnak az égen a hóseregek ...

Ködbe-takartan alszik a táj -

Alszik az őszben ... tél-fele jár ...

Házak a tájban gondtalanul -

Ködteli földre az ősz szava hull ...

Barnaa tájék, sárga a fa -

Nyikkan a csöndben a tél fogata ...

Csörren a csermely, dermed a tó -

Halkan a tájra hullik a hó ...

Elmegy a sárga, jő a fehér -

Hóba takarva nyargal a szél ...

Cukros a házak rőt fedele -

Halva vonaglik az ősz ereje ...

Nyargal a tájon a hóval a szél -

Elmegy az ősz és itten a tél ...

Halkan a tájék télbe borúl -

Mindig a régi ... mindig az új ...

Mit szólsz, az utolsó sorhoz?! Tizennégy éves!

Hogy ennyire közel kerültem a versekhez, mindenféle kisugárzása van. Antal püspöknek Kárpátaljára a Fioretti egyházi tizedet küld, írtam neked. S a pénz mellé egy-egy Egry, Derkovits stb. reprót, s Oravecz vagy Illyés verset is beteszek.

Lehoztam még a N. Y. Metropolitan Múzeum nagy albumát is, Zsófié. Egy narancs-lila-rózsaszín indiai miniatúránál kinyitva az ágyam előtt feküdt a földön egy hétig. Mi lenne, ha ezt a színvilágot egy műteremrészletbe beemelném?!

Hogy mit csináljak az idén... evvel nem terhellek. Az új színcsalád mellett idén is forgatom a lehetőségét a képeket utólag vágni-komponálni. Majd meglátjuk. Két napot henyéltem, fegyelmezetten. Aztán néhány színes képvázlat, papíron. Aztán az első tántorgó képek, rutinszerű keservek.

az első napok

keresem a hangomat

lehangolt vagyok

(Szüts kérdi, mihez képest?)

és vettem magamnak egy körömkefét

Kecskeméti uszoda, a második naptól, indulás 6.50-kor. Hogyan legyen az idén? Készületként két hete áttértem az 50-ről a 75%-nyi gyorsúszásra. 1100 méter, szűk fél óra. Szüts előnyét nem fogom tudni behozni. Igaz, az elmúlt évben főleg a stílusra ügyeltem. Gyönyörűséges, bonyolult mozdulatsor, ahogy az ember a lapáttá merevített tenyerét úgy 20 fokos szögben vállból előrenyúlva a vízbe szúrja, miközben a másik kéz a comb mellett még tolja a testet. A levegőben előrevitt alkar a könyökön lóg, lazán, s úgy pihen-, ezt szerencsére megtanították, így rögzült a mozdulat.

Síelni viszont már csak háromszor voltam az idén. Félórákra. A térdem nem bírja. Miki egyáltalán nem ment/jött ki. Szerinte Magyarországon nem érdemes síelni. Más nemzedék.

Zsófi viszont Olaszországban síelt egy hetet, haverjaival. Barnán jött haza. Nem vette figyelembe, hogy a semmiből költekezik: majd csak lesz valahogy. Ami persze igaz. (Frissen beszerzett cicáját a szomszédok etették.)

Kitalálta, idén az Iparművészeti Főiskolára jelentkezik. Mármint egy hároméves esti továbbképző tanfolyamra, kompjuteres tipográfia szak.

Hatszoros-tízszeres túljelentkezés, kemény felvételi. Tandíj. Bementem a tanszékvezetőhöz. Mutattak beadott munkákat, vizsgafeladatokat. Kézbe adtak egy szakkönyvet, amit a felvételire ismerni kell. Szerencsére rögtön megvehettem, a portán árulják. Meglátva itthon, Miklós is érdeklődött, úgyhogy egy hét múlva még egy példányt. Már pályaválasztásán is gondolkodik, egy ideig vele lelkesedtem, aztán észbe kaptam, beszélgettünk. Reklámgrafika, kompjuterrel, persze. Izgalmasak és nagyszerűek ezek a grafikai programok. Egy hónapig, amíg meg nem tanulod. Utána marad a napi robot, esti megrendelésre a Coca-Cola cégnek másnapra szórólapot csinálni, Szütsnél láttad. Nagyon megfizetik, nem utasítod vissza. Negyven éven keresztül. Nem fogja szellemi igényeidet kielégíteni.

Beültem a Főiskola könyvtárába is. Többéves adósságom az Amerikaiak c. fotóalbum, egy tanítványom tanácsára az Andrássy úti főiskola könyvtárában kerestem, onnét irányítottak át ide. (Kompjuterizált katalógusaik össze vannak kötve!) Fotót mindig öröm nézni. Nagy utazás. Utána bódult ébredés. Hihetetlen koncentrált információhalmaz.

Pesten, pontosabban Budán körbevittem kocsival egy bolgár hercegnőt, most pár hete, várost mutatni. Idős ember, alighanem évtizedek óta először járt nagyvárosban. Benedek-rendi, a salzburgi kolostorból érkezett, idei szabadságát Erzsébetnél töltötte. Mátyás templom, Citadella panorámája, havazott. Mindent meg akart érteni. Arisztokratikus, csendes, végtelenül szerény. A mi szent Erzsébetünk oldalági rokona. Tréfáltam vele, a Margitszigetet követelhetné.

Rendkívül kultúrált, nagy tudású nő. Anyámnak elmesélte, kisgyerek korában hét szolgálója volt. Szeretett lovagolni. Aztán egy sötét éjszaka lopva menekült az egész család a megszállók elől. Hátranéztek, egy pillanatra az összes ablak megvilágosodott. „A kastély így búcsúzott tőlünk.” „Egyszer a szobákat rendeztük,a család körbeállta a zongorát, kezeinket fölé tettük. Tenyereink nem értek össze. A zongora fölemelkedett, erőkifejtés nélkül vittük a másik szobába. A nagy szekrényeket ugyanígy.” Nomármost egy apáca nem hazudik, ő különösen nem, nem az a fajta.

Miki, aki Miklós már.[1] Olykor bizony akadozik a mosogatás program. Hetente háromszor az ő feladata. Igaz, hogy mindnyájunknál elfoglaltabb, ha jól megnézzük. Fél négyre ér az iskolából! Nyomorgatják őket a túl sok tanulnivalóval. Aztán, mivel nem megy a matek, különtanár. Heti két alkalommal sport, testépítés, gyakorlatok erőgépeken, ezt edzésterv alapján maga osztja be. Barátaival is kéne néha találkozni. Kompjuterébe írja tovább különbejáratú kottakönyvét, saját tipográfiával. Szeret moziba járni.

Szóval egy sokadik elmaradt mosogatás után mondtam neki, Öreg, ezért már büntetés jár. Háromszáz forint. Úgy értem, én fizetem neked, hogy rosszul neveltelek.

Idegesen felnevetett, elfogadta. Több szó nem esett a dologról.

Múlt héten aztán előadást kellett tartania, egy beszélgetést vezetett a Harkályok csapata péntek esti foglalkozásán, családi életről, nevelésről, szülők- testvérek kapcsolata, satöbbi. Meséli, mondtam a te pénzbírságodat is, tudod milyen megalázó az ilyen...?!

A múltkor meg egy végleg elmaradt mosogatás ügyében reggel ötkor fölkeltettem. Érdekes, nem értett velem egyet. De nem ellenkezett.

Lukács uszoda. Sokféle irodalmi érdeklődés zajlik mostanában. Majd mesélem.

Hanem egy öregúr megint haldoklik. A négytagú társaságból, akit éveken át kerülgettem, amint körbeguggolva beszélgettek. Megszerettem őket. Egy pilóta, az Autóklub volt elnöke, aki már agyvérzéses, egy bankvezér, és most, aki lélegeztetőgépre került, a sebészprofesszor. Rákkal operálták januárban, tüdőembólia lépett föl.

A másik nagybetegünk Petri. Gégerák. Írt most pár döbbenetes verset erről. November táján a metróban találkoztunk, beszélt magáról. A keze hideg volt. Kata fölhívta Jelenits azyát, látogatná meg, segíteni kéne neki meghalni (hitetlen). Két héttel később érdeklődtem, azt mondja, nem tudja megtenni. Hogy van egy fél órája az embernek, és bemegy-, azt így nem lehet.

A legszebb verse a Belebotlom halálomba az Élet és Irodalomban jelent meg, elküldték nekem. Kár lenne megvágni.

részeg napok

részeg éjek

ami közel

messze széled

lucsok mocsok

zokog tocsog

öreg majom

motyog makog

száraz éjek

száraz napok

sara pereg

sívó homok

homok évek

évtizedek

sivatagi

szele sziszeg

holott élek

holott halok

halott élő

élő halott

egész valóm

nemvalóság

koszorú-drót

rothadt rózsák

amit én csak

félve sejtek

tudván tudják

már a sejtek

egész lényem

lüktet gennyed

nem fogadnak

be a mennyek

nem fogadnak

be a poklok

halálomba

belebotlok

esetlen be

verem orrom

mint a bohóc

a porondon

valaki más

nem én vagyok

ki az ágyon

hűlten vacog

kiben étel

nem maradik

már a száján

által szarik

hasa püffed

szára szárad

zsibbad lüktet

szíve fárad

szikla közöny

tompa foglya

már csak sugár

szike fogja

aztán néha

mégis mégis

föllobbantja

a poézis

de többnyire

mégse mégse

nem érdekli

már a vég se

állandó kín

éle tompul

bizony már csak

egyet gondol

bárha végre

odalenne

és fekünne

odalenn e.

Ez meg egy másik, a Kis elégia eleje:

Kedves Mihály és Dezső, egy részét már tudom

annak, amit ti

tudtatok, elindultam a ti útatokan,

elkezdtelek titeket óvatosan követni.

S nem is vacog a fogam, legalábbis nem nagyon.

Utánozhatatlan féregmozgásomat,

ahogy így rákmenetben

hátrálok, hátrálok, kívülebbre szüntelen (...)[2]

Kosztolányi. Szóba került, napokig foglalkoztunk a zuhanyozóban híres pamfletjével, hogy neki elege van a mértéktelen Ady kultuszból. Sikerült a szöveghez hozzájutnom. Szakszerűen szedi ízekre néhány pocsék versét. Olyan meggyőző, szédültem bele. Hogy önimádó,műveletlen, gyerekes, pozőr...:

Egy költő az ihlet önkívületében láthatja magát félistennek, lángfelhőnek és leopárdnak, de nem láthatja magát az íróasztalnál, amint megírja azt a gyönyörű versét, amelyben azt írja meg, hogy a többi verse szintén ilyen gyönyörű...

...ÉS leopárd...ez kiváló, nem?!

Ez az elemzés a Toll -ban jelent meg (1929). Behozták nekem a lap egy számát. Bizalmas, de kifelé kegyetlen, agresszív. Nem jelentéktelen szerzői is voltak.

Aztán a Lukácsban átterelődött a figyelem a Babits- József Attila konfliktusra, ami vagy négy évig tartott, és minden ízében figyelemreméltó és nagyon érdekes, ahogy egyikük megjegyezte. Az egész a 24 éves J.A. kiválóan szakszerű, de érthetetlenül durva kritikájával kezdődött, Babits egy új kötetére reagált. Első nekifutásra a Lukácsban kaptam Berszán barátomtól néhány ebből kijegyzetelt mondatot:

bántóan rossz versek kötege ez a könyv

két marékkal tömi belénk a zagyvaságot

nyelvünknek ennél rútabb, tehetetlenebb és alantasabb mozdulatát még nem vettem fülembe

Babitsnál a forma és a tartalom, a művészi forma és a költői tartalom úgy kerülik egymást, mint két testvérgyilkos...

nyákos, üres odú a lelke

Egy másik szerint a kibékülő vers, a Magad emésztő, szikár alak (1934) olyan gyönyörű, hogy már azért megérte az egész. Ismét más arról beszélt, hogy az összeveszős vers stílustani brillírozás, mélyen ismerte és értette Babitsot; azt a verset nem lehetett nem figyelembe venni.:

...Olcsón adódott el, hiszen

szerény, akár a kórság.

Adjuk rá néki iziben

ezt a jószagu rózsát.

'sz künn azért zúg nemes viharja,

mert benn a hasikát csikarja.

(Egy költőre)

Fölvetődött Babits felelőssége is. Hogy nem volt magától értődő J. A. zsenijét azonnal fölismerni, indulása nem volt rendkívülinek mondható.

Megkérdeztem faxon Bognár Robit, mit takar ez:

Botot faragtál, ábrákkal tele,

beszélt a nyele, aztán megúntad. Így volt?

S eldobtad...

(Magad emésztő...)

Ezt faxolta vissza:

Bot ábrákkal:

Bús Donna barna balkonon /mereng a bíbor alkonyon

Át a réten, hol a Léte, mert e rét a / Léte réte,

eldobta:

Jónás (imája)[3]

Jó, hogy ilyen tudós barátaim vannak.

És zárójelben: örültem, hogy J. A. lakhelyemet megemlíti:

S ha már szólok, hát elmesélem, —

villamoson

egy este a Széna téren

találkoztunk. Kalapot emeltem

talán nyeltem

Még egy összeveszés, ezúttal én, S. Naggyal, egy dühös levélben. Úgy tűnik, most én nem tudom tolerálni gyarlóságait, vagy azt, amit én annak élek meg. Aztán, ahogy József Attila, küldtem én is egy semmit-vissza-nem-vonó, rezignált kibékülő írást.

...Te engem megbántottál, három vonatkozásban is. De nem érzékelted, hát nincs mit beszélni róla. Eddig is elfogadtalak, mindenestül.

Azt hiszem, sokkal inkább szükségem van rád, mint fordítva, ez fájt most...

Hanem előtte egy héttel nagyot segített rajtam bölcsességével, szokás szerint telefonon, ezt majd mindjárt leírom.

(két éve alig látjuk egymást, tavaly fölkérték tanszékvezetőnek, állítólag nagyon jól csinálja, napi negyven órában. Meg is mondta, nincs ideje rám.)

Nagyszerű barátaim sorában még Ferenczy Károlyról valamit, gyönyörű, ahogy Bernáth Aurél halálpontosan megfogalmazza, amit tulajdonképp mindnyájan érzünk ...

Ferenczy Károly ... rezerváltabb szellem, mint közismert kortársai. Hűvösebb világ, rejtettebb, magasabb szférákban nyílt lélek, ahol nagyobb a csend. Ferenczyben van valami a magányos erdei sétáló hallgatózásából. Olyan neszekre figyel, melyeket mások nem is érzékelnek, vagy csak, ha már nagyon sokáig üldögéltek elmerülve egy páfrányos, mohás, lombfödte zugolyban. Mintha páncél venné körül, a visszavonultság, a kínlódás, az önmardosás kalapálta páncél, melyen nehéz átjutni.[4]

Az élet rejtelem ugyan számára, mint a „Három királyok” erdeje, de mégis biztosan igazodik. Útjában nemcsak szemlélődő, de értő ember is.

...Filozofikus magatartása mindig lehántja a külszín felületét s nem engedi a tárgyat magához a maga érintetlenségében. Így mélyebbre ágyazódnak képei, de maguk után is hagyják a tépelődésnek, s valami nosztalgiás szenvedésnek az érzetét. Errefelé található talán a magyarázata annak hogy valami szertartásos van benne, papos ...

Az ilyen szellemek látszólag nem tartják kezüket az élet ütőerén. Valahogy fölötte állnak.

A „napos oldal” örömei csak messziről csillognak ide, oldva, szinte akként, ahogy egy bál zajára az elmenő visszafülel.

Válogatott pillanatokat idéz fel inkább, illetve válogatottá teszi a pillanatot. Mélységesen ünnepélyes hangulatot varázsol, s azt szinte lombsusogással veszi körül.

[A Három királyok képben] valahogy jelképes ábrává nő bennem a három lovas, akik zajtalanul, szinte mohán lépkedve vonulnak a cél felé, feszült nyugalommal és várakozással a szívükben. Ebben a képben minden együtt van, ami Ferenczyt teszi. Csend, nagy dolgok kihallgatása, figyelem a belső hangra, törekvés a jelenségek látomás-szintre való emelésére ...

Bernáth Aurél: A múzsa körül (1940): Ferenczy Károly (részletek)

Nem illik mindez az én jobb képeimre is, egy picikét? Be szép lenne... Nem véletlen, hogy Ferenczy annyira fontos nekem.

MegvettemZsófi szülnapjára az Öreg halászt, megint. Újra elolvastam. Gyönyörű. Ajánlom.

Járunk kirándulni vasárnaponként továbbra is, barátaimmal. Bánatom, hogy lóg a fejem, mondtam, valószínűen túl erősek a torokizmaim. Magam elé nézek és a tájból alig látok valamit. Múltkor kölcsönkaptam egy orvosi nyaktartót, de kiderült, nem ez a gond. Most már nézem a tájat, de továbbra sem látom. (Tán rajzolni kéne a fák alatt.)

Vissza akartam adni a nyakörvet, de elhárították. Igaz, akkor tudták meg, hogy kilenc éve nem mosakszom. Valószínű, szerintük a napi fél órás Lukácsban-ázás nem elég.

Miklós fiam további dolgai. Vendégségben a Hármashatár hegyen, utána barátja mamája meséli, a fiúk délután szétlőtték a kutya lábosát. Ez versnek is jó, nem? Aztán. Munka alatt, munka elől fölpattanva egy délelőtt lendületből elszaladtam a Tűzoltó utcába, bútorbizományi, fotelt venni műterembe. Kétféle volt, egyik sem hibátlan, bonyolítva, hogy az egyiket csak párosával adták, igaz hihetetlen olcsón. Vásárlásnál mindig tehetségtelen voltam. Végül mindhármat hazahoztam. Estére kettő már Miklós szobájában a pinpong-asztal helyén. Akkor a szomszéd kollégium igazgatónőjétől másfél dohányzóasztal egy rajzomért cserébe. A roncsasztal vázat befestettem, és lapot rá, ez magamnak, a másik Miklóshoz, s alá egy évek óta fölcsavart szőnyeget tett. Lehetetlen volt állólámpámat nem hozzáadni neki. Életforma váltás, beszélgető garnitúrája lett egy hét alatt. Használja. Ott fogadja tanárát. Utóbbi napokban pedig -kísérlet lehet- minden dolgát kinn és széthagyta, az új bútorokat elöntötték a füzetek, papírok és ruhák, a padlót használt papír zsebkendők. Katát alig-alig győztem visszafogni, hagyja, ne szóljon folyton bele. Életszagú, vidám látvány volt. Aztán most, épp elutazásom előtt, Kata kedvéért, nagyböjt alkalmából rideg-halott rendet csinált egy délután. Magamról tudom, milyen áldozat lehetett.

A reklámgrafika mellett a zeneszerzés is érdekli. Minap hazaérkezésekor Kata fogadó gesztusait egy mozdulattal hárította, hogy rögtön, s leült a zongorához. Aztán este kiosztotta zenéje kottáit, Kata a zongoránál, én altfurulyámmal, ő pedig gyönyörűhangú gitárjával. Életünkben egyszer, így együtt. Búcsúzóul még utánunk szólt, hogy aztán gyakoroljuk majd a stimmeket.

Hogy ebből mi lesz, ki tudja. Például most jöttem rá, hogy miért szerettem annyira gyerekkorom óta albumokat nézegetni, kerámiák, ékszerek, kardok fotóit. Mert elbűvöltek a hátterek, a drapériák válogatott színei.

Jávor elküldött pszihiáterhez, hogy sok a rosszkedvemből, netán öregedésemmel ez majd fokozódik, rögzül. Hallgattam rá, s megírtam magamat fél oldalban a doktor számára. Ez talán hiba volt, mindenesetre alig kérdezett, intelligensen csevegett egy órát, majd adott egy antidepresszántot, hogy ezt most majd hónapokig, fokozatosan növelve az adagot, aztán majd meglátjuk stb. Első napokban szédültem, de nem is ez volt a baj. Az egész történet stílusa kezdett nem tetszeni. Egyre nyugtalanabb lettem, ahogy a tigrist beengedik a csőketrecbe,megfordulni nem lehet, csak egy út, előre, a porondra. Akkor fölhívtam S. Nagyot. Azt mondja: a múlt század hetvenes éveiben tartott ott az orvostudomány, hogy valami kemikáliával mellékhatás nélkül megjavítja életünket. (Csakugyan, láttam, egy ilyen gyógyszer hogy változtatott J. habitusán.) Hogy tessék elviselni magamat, a meddő időszakokat. Ha pedig tényleg segítség kell, akkor szigorúan a mi körünkből, ismerőst, aki jártas a művészek dolgaiban. Az egészen sajátos terület, más szabályokkal. (Az anekdota, hogy Thomas Mannt elvitték neurotikus panaszokkal Freudhoz. Megvizsgálta, bólintott, igen, valószínűen tudok segíteni. De azt nem ígérem, hogy utána fog tudni írni...) Átfaxoltam neki öndiagnózisomat. Erre azt mondta, eleve hiba volt ilyen panasszal ílymódon kezelni, nincs kétsége.

Lehúztam a gyógyszert a WC-be, s föladtam egy levélkét, hogy köszönöm Doktor úr, de megpróbálok enélkül egészséges lenni...

Más téren is megpróbáltam Kata tanácsát követni. Életemben először vettem egy Old Spice(Öreg Spájz) nevű desodort, a mellékneve White Water, nem tudom, egy szóba írták? és nem tudom, ez mit jelenthet. 700 forint volt, úszás után dörgöltem a hónom alá, jó szagú. Negyedik nap Kata elvette, hogy mégiscsak jobban szeretem a puszta testszagodat...

-Jól alszol?

-Ó, hogyne, háromig számolok, és már alszom is!

-Háromig?

-Háromig, fél négyig...

és ahogy a mostani női divatcipőket elnevezték: TECHNOPATA.

Zenét írtak néhány festményemre, jó mi?! Egy fiatal magyar zeneszerzőnő, Bálványos Judit, fele idejében Bosztonban él, ott (is?) van saját együttese. Komolyzene és jazz improvizációk határán, ő altszaxofonnal. Van még zongora, olykor hegedű, brácsa. Sötét terem - mindkét koncertjükre elmentem, másodikra Kata is jött - s zene közben méteresre a falra vetítve a kép. A muzsika nem rossz, el is kértem kazettán, de végig szenvedtem, hogy egy helyben kellett ülnöm, semmit nem lehet csinálni közben. Végig képemet kellett néznem, s látom a Zsidó temető elképesztő hibák halmaza, 14-et számoltam össze. Tehetségesnek kell lennem, mert a kép evvel együtt nagyon jó. (A Nemzeti Galériáé.)

A műsort és a „partitúrát” megkaptam. Ide másolom.

1. Váli Dezső: Színes műterem

A. tér: tenorszaxofon

B. fény: brácsa

C. szűk tér / a szék története: altszaxofon

2. Régi zsidó temető (évszázadok)

A. árnyék: összefonódó dallamok, tenorsax. kiemelkedik

B. „csend” letisztázódás, a kép súlypontja

A. árnyék: összefonódó dallamok, altsax. kiemelkedik

B. csend, letisztázódás, a kép súlypontja.

3. Műterem / Levél Vaszkó Erzsébetnek

stb.

Még egy zenei dolog, Kurtág. Nagyon meg lettem ajándékozva, ismeretlenül elküldte egy CD lemezét, dedikálva, Berlinből, ahol él. Barcsay generációjú mesternek hitt. Ez jó. Rögtön postára adtam egy Váli-monográfiát, benne egy 83-as szálkás ceruzarajzomat. (evvel bekerült opuszjegyzékembe) Aztán telefonon többször beszéltünk, elfaxoltam neki (is) Petri új halálversét, nagyon tetszett. Még két lemezét megküldte, most kazettát is másoltam tőle, sokat hallgatom. Érdekes egybeesés, nem? Januárban írtam neked, hogy szívesen hallanám...Azt a levélrészletet el is faxoltam neki, a József Attila töredékek tényleg fantasztikus. Az a múltkori szöveg, - beazonosítottam - így szólt:

Irgalom, édesanyám, mama, nézd, jaj kész ez a vers is!

Még egy édes vicc. A rabbi igen megkívánja a golfozást, dehát szombat van. Végül nem tud ellenállni, odalopakodik, nincs senki, elkezd játszani. S elsőre betalál az utolsó lukba, fantasztikus! Lesi mindezt egy fa mögül a samesz, s morog az égre: itt van ez a himpellér! És te így megjutalmazod, Uram?!

-Édes fiam! Gondolj bele, ezt az ütést nem látta senki...!

Ez is vicc: telefonszámlánk decemberben 16.200 forint volt.

Hírek a Fiorettiből. Bevezettük, és tartjuk két havonta az egymásért könyörgést, akkor minden más programot félreteszünk. Ők akarták, igazuk volt, én is megszerettem.

A megosztás beszélgetést továbbra is Ildikó vezeti, dinamikusan, kedvesen. Próbáljuk megtanulni, figyelni erre, milyen istenkapcsolatunk volt a múlt héten. Még nehezen megy.

Gábor, most egy banknál fordító, váratlanul visszatért körünkbe. Elkérte aC. naplómat, hogy magának és Paulának lemásolhatná-e. Átgondoltam. Az Akadémia levéltárában már van egy teljes példány, s ott semmit nem zároltattam, mért ne olvashatnák akkor ők is. Kalap pénzbe fog kerülni, gondolj bele, 6000 oldal, két példányban!

Eltettem, egy érdekes vélemény a liberalizmusról, megfontolandó. Ebben nem látok tisztán. Tőkéczki László, ELTE[5] történész írja, Népszabadság:

A liberalizmus történelmi feladata valójában a törvény előtti egyenlőség és a szabad piacgazdaság megteremtésében, illetve az ember és politikai jogok alkotmányba foglalásában kimerült. Az alkotmány megfogalmazása és a jogállamisághoz való ragaszkodás már inkább konzervatív értéknek tekinthető... a szegényebbeknek nem a szabadság a legfontosabb érték. Egy európai modern liberális párt mindenütt a jólkeresők pártja. A liberalizmus a modern társadalom keretei között igen messze esik a reálpolitikától, elsősorban kamaszfilozófia...

Tudod, írtam is, decemberben meghívtak (volna) egy liberális körbe.

Magyar valóság, órásbolt. Tavaly kidobtam a műteremből a fali órát, de mégiscsak kell, vettem most egy másikat. A jótállási céduláján elolvashattam, hogyan értendők az Órások Szövetkezeténél forgalmazott karórák feliratai:

water resistant = fröcskölő víztől védett

w.r. 30 méter = viselhető kézmosáskor

w.r. 50 m/ 5 ATM = úszáshoz lehet, de vízbe ugrani nem

valamint: vízmentesség csak új óráknál garantálható

(vagyis javítás, elemcsere után nem)

Még nem értük el az érett kapitalizmust ezen a téren, ámbár

munkanélkülink már van elég. Nem tudok napirendre térni fölötte. Hajnalban, háromnegyed hat, mínusz öt fok, a Ferences kolostor kapujában a lépcső szélén, a sarokba húzódva ül az öreg csőlakó, feneke alatt újságpapír, és fejét kabátjába rejti, amennyire lehetséges, hogy ne fázzon annyira. Olyan helyen aludhatott, ahol már a hajnal nem biztonságos. És merre jár aztán egész nap? Két éve összetört arccal feküdt kőrészegen a Szilágyi Erzsébet fasorban. Most valahol rendbe hozhatták, újra emberi arca van, hatvan- hatvanöt éves lehet. Mire vár? Hogy elmúljon a hideg. És aztán?

És - kissé teátrálisan -a másik oldal: barátom meghívott minket, s Szütséket, kiderült, házavatóra. „Ha nem kell a tudásom, hát gazdag ember leszek.” Ámultunk, ez egy tisztességes szándékú ember, a szocializmusban végig vezető poziciókban. Rendszerváltáskor mindenünnen kirúgták, évekig vergődött, most egy nagy nyomda igazgatóhelyettese. Háromszintes házat építettek tíz hónap alatt, a pincében úszómedencével (rögtön kértem egy úszónadrágot), borozóhelység, fűtött rámpa le a pincegarázshoz a két kocsi számára (nem kell havat takarítani), egyedileg legyártatott keményfa ajtók, padlófűtés, a fogadóteremben kandalló és bőrgarnitúra. Minden luxuskivitelben. Szüts kalkulációja szerint tizedennyi pénzért óriási lakást vehettek volna Budán. Vagy, csak valamivel szerényebben építkezve, fantasztikus kortárs gyűjteményt lehetett volna ebből... merthogy gyűjtik a képeket (van pár Válijuk is). Szüts a maga humorával úgy foglalta össze a látottakat, hogy a rendszerváltás áldozatai. Pulykavacsora, állítólag extra italok, fagylalt, jókedély. Két nap múlva Vajda fölhívott, hogy bizony szégyenkezik, és kissé hasadt tudatú lett evvel az építkezéssel. Unokái már nem fogják tudni, hogy ő nem csak ilyen.

Gond volt, mit vigyek ajándékba nekik. Tudtam, Szütsékkel valami hosszú távú képvásárlási ügyletbe vannak bonyolódva, ilyenkor saját művet vinni ízléstelen. De szerettem volna valami igazit. Végül az előszobából leakasztottam Gruber Uszályok pasztelljét. Örültek.

Képeim archiválása, gondolva az utókorra is.

Elkezdtem megint fészkelődni, évek óta gondolkozom rajta. Most testközelbe került a lehetőség, tájékozódtam.

Klee munkásságát egyetlen helyen lehet megismerni, haalbuma végén végignézzük oeuvrekatalógusa párcentis fotóit. Soha senki nem látta és nem is fogja megtudni, mi mindent festettem és rajzoltam. Ki fog eljutni a veszprémi tanácsháza folyosójára, megnézni A monostor falai-t?. Egyetlen (romlékony) fotóm van mindenről. Mindent kompjuterbe kell tenni, ott

az nem romló archívum, képernyőn megnézhető,

CD-re másolható, olcsón sokszorosítható, pld. könyvtár számára

internetre tehető, ahonnét bárki letöltheti magának. print is készíthető, otthon

esetleg egyszer kiállításkatalógusként megjelenhet.

Ami minőség elérhető számomra: kisméretű keresőkép. Az elég is.

Egyet lehet ellene vetni, hogy: minek? Elég belőlem az a pár jó kép, amire emlékeznek, ami a könyvemben megvan, és az a néhány, ami itt-ott falon látható.

Na de mégis. Egy költő összes verse kötetben megvásárolható. Vesszen el örökre képeim 90%-a? Illetve elveszhet, de ne rajtam múljon.

szia.

99.4.15.-23 J-59 C.6036

Szegény barátnőm

...azt írod, baráthiány. Gondolom, te teremted. Műfordító-irodalmár barátom ösztöndíjjal Arlesban milyen jókat beszélgetett friss ismerőseivel. Nem valószínű, hogy Le Meuxben te vagy az egyetlen okos ember. Nem gúnyolódni akarok, hanem... mennyi munkát fektetsz te kapcsolatteremtésbe? Az én leveleimet is eredetileg nem monológnak szántam. Rezzenetlenül elfogadtad, hogy kapsz, anyakirálynő.

Más kérdés, hogy így is szívesen írtam.

Szóval leveled jött, s most egy második is. Ez jó! Örülnék, dialógusba váltanánk, bár gyors reagálás nehéz ügy, egy levél nekem többnapos munka.

Várom öreg írógépeden kikopogottakat!

Hanem van itt egy új lehetőség, én most szántam rá magam. Hosszútávon feltétlen érdemes lenne beterveznetek: kompjuter, és azon e-mail program. Írok itthon a gépembe, s a te képernyődön akár azonnal megjelenik. Helyi beszélgetés telefontarifájával!!, és néhány másodperc alatt! átmegy, így nagyon olcsó. Új műfaj, a telefonálás és a levélírás között, persze gyorsasága miatt könnyen felületes. Hallom barátaimat, napi 10 üzenetet kap és küld, több a tengerentúlról, sokszor csak néhány mondat, egy vicc. Gyanakvó vagyok, de értékei vitathatatlanok. Hallom, hiszem, kapcsolatok élednek. Épp Paulával egyeztettük, itt volt nálam: nem telefonálgatunk egymásnak. De gondolatokat szívesen cserélnénk olykor. (Tudjad: az electronic mail-hez nem kell a gépre Internet [www] is, ez fontos, bocs, nem tudom, tudod-e, hogy ez micsoda. Így postai előfizetése olcsó, sőt találni ingyenes központokat is.)

Merthogy atelefon drága, és sajnos a fax is. Hanem nálatok volt 10 éve egy akció, ingyen lehetett a postáról valami kompjuterfélét elvinni. Hamar megtanulnád. Bár például Kata kompjuterrezisztens, legalábbis nagyfia szerint. Hihetetlen, nők mennyire bírnak utálni technikákat...De szöveg beírás egyszerű művelet.

Pszihológus másik ötlete a depresszióra, a fényhiány, vagyishogy hogy ezért elköltözni... ezt hülyeségnek tartom. A lakótér viszont tényleg legyen jól megvilágítva. Ahogy este végigvillamosozok a Nagykörúton, elszomorodva látom a félsötét pesti lakásokat. A pocsék csillárok. Nehezen bírnám. Mikor egyszer sok pénzt kaptam, a lakás összes villanykörtéjét lecseréltem baromi drága, energiatakarékos, ötszörös fényerejű izzókra.

Most végignézem, ami egy hónap alatt fölgyűlt számodra.

Kecskemét előtt Mikitől evvel a cédulával búcsúztam:

A sok tanulás izgatja nyálkahártyát

és

lehúzódhat az arcüregre

is.

A művésztelep: az első 16 nap, mintha bordatörés, minden mozdulat fájt ...az első napsütés, a friss zöldek, a rügyek is. A képek: mind más irányba szaladt. Aztán lassan kezdett a világ kitisztulni... a végeredmény 22 kép, még nem tudom értékelni. Ha dicsérik, az is zavar. Egy barátnőm belenézett, mosolygott, azt mondja: megérte.

Első vasárnap a főtéri vásárban remegő gyomorral vettem Katának egy norvégmintás fehér gyapjúpulóvert.

Csináltattam egy profi kompjutert. Úgy kezdődött, hogyadósság fejében elfogadtam egy grafikát, amiért aztán Szüts vett nekem egy szkennert, avval majd a következő hónapokban minden képemet kompjuterbe. Azt hittem, a táskagépemet kell csak hozzáigazítani az új berendezéshez, esetleg kis ráfizetéssel. Később Szüts meggyőzött, csak profi szinten érdemes, ahhoz diamásoló kell. Miklós fiam grafikai programokat kért, ami csak nagykapacitású gépen fut, valamint elmagyarázta, és igaza volt, hogy CD író- és olvasó berendezés is kell. Így a 4 lemezt kölcsönkapva majd a XXII kötetes Révai lexikon is rendelkezésünkre áll. Az első gépem 80 megabájtos volt, ez éppen 8000.

Az új gép: torlódó feladatok. Most épp a fent említett E-mail fölrakásával vagyunk elfoglalva.

A Húsvétot már itthon töltöttem. A nagyszombati szertartáson szokás szerint a kolostor teljes személyi állománya megjelent. Járókerettel a majd' 90 éves Ottmár atya, aki a Szent Korona Társaság alapítója és elnöke, még mindig politizál, időnként csacsi módon. Levitték a szertartásra magukkal, s ott állt rezzenetlenül ünnepi vörös miseruhájában Töhötöm atya is, aki már a körötte zajló dolgokból semmit sem ért. Az ő jelenlétététől meghatódtam, neki örültem igazán.

Hajnali napirendem változatlan, csak most útban a templomhoz rózsafüzérezés közben a szememet forgatom és bandzsítok. Megtaláltam a szemtorna helyét. A misén 20-30 fős stabil csapat, a zsolozsmára is ott maradnak. Megszerettem ezt az imamódot, így a Bibliát csak a köztes napokon használom. Akkor a napi igeliturgiát, meg egy kedves zsoltárt hozzá. Kata meséli, közösségükben általánosan bevett, napi gyakorlat, hogy válaszra várva felütik a Bibliát, s fölolvasnak belőle valamit. Nem mondom már neki, de ezt nagyon nem szeretem. Ízlésem ellen van az Urat azonnali reagálásra kényszeríteni.

Ide vág. Kezembekerült a 99. febr.25.-i Mária üzenet Medzsugoréból:

...adjátok nekem mindazt, ami a szívetekben van: örömöt és ...a legkisebb fájdalmat is, hogy bemutathassam Jézusnak és ő ...átváltoztassa nyomorúságtokat a Föltámadás örömévé.

Anyácskám meg ezt a viccet hozta:

az Úr szereti a teológusokat, mert általuk nagyon sok újat tud meg magáról...

Uszoda. Fölment 1220,1 méterre, ennyi most a fél óra. Egy év után már bírom tüdővel a gyorsúszást. Az öltözőben a magpörkölőgépek technológiája, amikor nem Kosztolányi illetve újabban Weöres. Még mindig foglalkoztat Kosztolányi kirohanása Ady ellen

Az elefántcsonttorony még mindig emberibb és tisztább hely, mint egy pártiroda.

(Bár ezt lehet, hogy Babitsról mondta.) Meg barátja, Karinthy jut eszembe, ismerős, amit mond:

Nem tudják, hogy mindig úgy gondolkodom, ahogy mások életükben egyszer, az ötödik és negyedik emelet között, zuhanás közben...

Összebarátkoztam az egyik kabinossal, most alkalmanként 500 forintért végigmasszíroz. Fenséges. Otthonra is csináltam egy masszírozógépet, többéves töprengés után: öklömnyi kavicsot rongyba bugyoláltam, a rákötöttem egy zsinórra. A másik végére is egyet, ellensúlynak. Egy szögön lóg a falon, az egyiket emelem, a másik süllyed, így állítom a magasságot, miközben a hátamat nekiütögetem. Bevált.

Uszoda. A szemközi zuhany alatt valaki hosszan ráncigálta, dörgölte fütyijét szappanozás közben, látható következmény nélkül. Elnevettem magam, ilyen lesz hát az öregség...

Nézzük a leveledet. Amit a keresztény mozgalomról írsz, amibe cseppentetek: kemény, iránya tetszik. Tűnődtem, hogy állnék hozzá, teljes bizalmat feltételez.

Amit a depresszióról írsz, hogy alkalmat ad az alázatra: nagyon szép. És hogy nagy találkozásaid mind ilyen periódusokban voltak, ez fontos. Bár látnám ezt magamnál.

Kérdezed, mik a magyar reakciók Koszovó ügyben, érdekelne. Nem járunk társaságba. A televíziót sem nézzük, hogy tudnánk, mit akarnak ez ügyben belénk sulykolni.. Csak a rádióhírek és a Népszabadság.

Egy hete egyszer, először -megdöbbentő módon- a téma lekerült az újság címoldaláról. Ami onnét egyébként kivehető:

Fanyarság, hogy egy hete beléptünk egy katonai szövetségbe, s máris háborúba keveredtünk.

A szegedkörnyékiek éjszakánként robbanásokat hallanak odaátról, az öregebbek félnek.

Golyóálló mellényes rendőrjárőrök a határtól 100 km-re lévő Kecskeméten, márciusban.

Ingerült cikkek a menekültfogadás anomáliáiról, korszerűtlen szállások, elavult jogi korlátozások, párhuzamos adminisztráció, bürokrácia a menekültek dolgában.

Gyakran ismétlődő bíztatás a kormány részéről, hogy a szomszédsági viszony és az ott élő magyar kisebbségek okán mindenképp passzívak maradunk.

Aggodalom a vajdasági bombázások miatt.

Csendben elkezdtek minket szoktatni a gondolathoz, hogy a háború eszkalálódik, szárazföldi csapatok bevetése következik. A mindig frappáns Heti Világgazdaság címlapján egy légypapír, amire US. repülőgépek vannak fölragadva.

Szörnyű, mindenkinek igaza van. Az ellenvetés, hogy a NATO-nak a kurdok mészárlása miért nem fáj, igaz, mégsem ellenérv. Egy uszodai klubtárs szerint a szerbek okultak Trianon példájából: területet nem szabad átengedni. Nem is fogják elvenni tőlük, gondolom.

A dilemma gyökere: Koszovó ősi szerb terület, ahogy nekünk a Margitsziget szt. Margit kolostorával, viszont a sokszázados török fennhatóság alatt muzulmánná vált. Milosevics agresszivitása szörnyű, a albánok kikergetése, de logikus. Elvetette a sulykot, az albánokat majd hazaköltöztetik. De milyen áron. Vér, szétlőtt ország.

Ennyi. Kata eltanulta tőled az önetetőt. Nem süt, de egy pléhdobozban mindig van puszerli vagy mi. Önmérséklettel járunk rá.

ölel:

99.6.2. J-60

faxváltás J-vel

J:

Mi újság ott nálatok? Én eléggé beteges vagyok az utóbbi időben; valaki köhhentegyet, és máris torokgyulladásom van. Megjött az első tel. számla: délben, este 10 után és hét végén olcsóbban lehet kommunikálni. Neked melyik idő jobb? Valamint: nagyon terhesnek érzem a komplikáltságomat; mi az egyszerűség titka? Továbbá: mit tennél, ha egy nap felfedeznéd, hogy a baby-sittered hónapok óta használja atelefonodat?

Jó étvágyat!

én:

Miki nem bukik matekból (havi 5000 ft.) viszont bukásra áll kémiából. A kompjuteren viszont egyre jártasabb. Elromlott a sebességmérőm, a rendőr megbüntetett, mert átmentem a pirosban, nem működik a színes nyomtatóm, Zsófi lakásán elromlott a bojler, fogorvoshoz kell menni, és fáj a fejem.

Ez az időpont 2-ig jó, aztán alszom. Egyél sok C, vagy valamilyen más vitamint.

Miki bukásán reggel Katával összevesztünk.

És álmos is vagyok.

Valamint Zsófi novemberben szül.

J:

Sikerült megvígasztalnod.

Ha van kedve kijönni hozzánk, szívesen látnám nyáron.

Kékkút, 99.8.13. J-61 C.6179

Szia, kedves J!

Nem véletlen volt, nem így sikeredett-, ezt így akartam. Nemcsak neked nem írtam, anyácskámat is alig látogattam, sehova se, bicikli meghívásra is csak egyszer. Akkor is csak a lelkiismeretem, hogy a kondició, meg a megtiszteltetés. Nem szoktak engemet hívogatni, sehova.

Összes képeim kompjuterbe etetése.

Nagy munka volt, boldogító.

Az Úr, szegény, teljesen profi lett szoftver ügyekben, ahány beszámolót, helyzetelemzést végig kellett hallgatnia reggelenként. Meg hencegést.

Fiam dögkeselyű módjára keringett szobámban az új kompjuter körül, hiába. Teljes csőlátás, három hónapig tartott, július végén fejeztem be. Három hónap? Inkább négy. A monitor és a szkenner még márciusi, kecskeméti történet. Lassan kiderült, még mi minden kell, s áprilisban aztán mindez együtt volt az ehhez-csinált kétméteres asztalon. Végül még százezerértegy diaszkenner is, aztán elkezdtem kezelésüket megtanulni. Nem fog gyorsan a fejem. A szakkönyvet persze átvettem, de az nem úgy van. Csinálni, próbálni, aztán még tízszer, kétségbeesve pillantgatni a mennyezetre, akkor egyszer csak megvan! De addigra rég nem tudom, hogy is jutottam idáig. Új próba, jegyzetelve. Egy idő után a papírcetliket el lehet dobni, beemelve. Mint például most véletlen idekerült ez: †, ezt már én tettem a gépre, neki saját billentyűje van, az R betű. Kidobott képek mellé teszem, főleg. Már a változatait is tudom: ††††

Párhuzamosan tanultam a programokat és kezdtem beolvasni festményeim diáit. Az elsőket hetekig, sokszorosan. Akkor kezdődött a sajthegy átrágása oda és visszafelé is. Hatszázhúsz festmény. A szkennelés még csak hagyján, az 10-12 darab óránként. De minden gondosságom[6] ellenére a 35- 40 éves diapozitívek egy része már elszineződött, vörös, s karcolások, megvilágítási hibák. Volt festmény, amin háromnegyed órát dolgoztam. Egy képet k.b. tízmódon lehet megváltoztatni, javítani. Halálos izgalom volt egy-egy új lehetőség kikisérletezése.

Hanem a színek. Milyen lehet ez a tizenöt éve egy keszthelyi lakásban őrzött képem? Rossz fotója kezemben. Amivé most alakítom,az lesz igaz 50 év múlva. Szüts-csel beszéltem erről, érintőlegesen, telefonon. (Sokan segítettek így vagy úgy, és felváltva hívtam négy embert, ha végleg elakadtam). Szóval, ha én most némileg improvizálva egy jó színvilágot teremtek, avval mégiscsak valami igaz történik, mert engem tükröz. Hogy szerintem ennek az 1968-ból való képnek ilyennek kéne lennie.

Szüts szerint ezek a reprók úgyis csak halvány idézetek, legyenek egyszerűen a lehető legszebbek. Igaza van, persze. S ha netán annyira fontos lenne, majd utánmennek és lefotózzák az eredetit. Meg a 6x6-os diám is jó minőségűek. Csak ezeket most nem tudtam használni.

Ilyenformán hamar világossá vált, lehetetlen lett volna ezt a munkát másvalakivel elvégeztetni, vagy az utókorra hagyni. Gyerekeim fölajánlott segítsége sem-, ez alkotómunka.

Múltak a hetek a gép mellett, háttal a szobának és világnak. Már volt mit lapozni. Akkor jöttek összes rajzaim. Ehhez építenem kellett egy szerkezetet üveglapokból és fenyőfából, egy vassín darab, fényképezőgép, szigetelőszalag, két rigli, egy rajztábla-; amivel a 6x6-os negákat kisfilmre tudtam tenni. Négy sorozat próbafelvétel, előhívva és értékelve, majd többszáz felvétel. Ami végül mind hibás. Az egyik reflektor fénye tükröződött az objektív fém peremén. Szemétbe az egész. A berendezés is.

Idegennek hatott rajzaim között az a három plakátterv, amivel még a pápalátogatáskor bíztak meg,meg a Mozgó Világ folyóirat címlap tervem. Ezeket töröltem innét, fotójuk a naplómba. Aztán: túl sok vázlatrajzom maradt, bár el szoktam tépni őket. Ezen alig tudtam segíteni, szétszóródtak a világban, gyűjtőknél.

A rajzok után az úgynevezett művészfotóim. Itt másfajta, hátborzongató dilemma: ez a játszótéri Mikica-fotó nem jó, (ez inkább csak fénykép), de nekem szívhezszóló. Hova jutottam. Nemcsak lefekvéskörüli toporgásaimon látom koromat. Akkor legyen egy külön dosszié a Mosoly Albuma? Tényleg, tegyem a portrékat külön? (Magamról is őrzök jó fotókat, a művész munka közben, miközben személyi jogaimra hivatkozva amatőröknek rég nem engedem, hogy fotózzanak.) Aztán itt vannak huszonöt évre visszamenőleg magam tervezte utcai kiállítás-plakátjaim, ez egy jó sorozat, de ez sem ide való. Minden munka leggyönyörűbb része a rendszer megtervezése. A mennyországban az első évben majd csinálok egy világtáblázatot.

Aztán döntöttem. Maradjon együtt az egész, franciasaláta, ahogy eddig volt. Erdélyi dombok, fotók tanítványaim munkáiról, Ernst múzeumi kiállításom, sőt, repróm; Picasso halat eszik.

Képek, rajzok, fotók, 1300 darab.

Egy hónap közben Pilismarótra, július, megkértek művésztelepet vezetni. Ott két egymásba rakott fémvázas széken ülve csináltam ugyanezt, estig. Uszoda ugyanúgy, csak Visegrádon, autóval, s két fiú velem. Megjegyzendő, az 1200 méter (java gyors) másfél év munka után most először: könnyedén.

Következő elérendő minden fölösleges, modoros mozdulatelemtől megszabadulni, olyan egyszerűen úszni, mint a Willendorfi Vénusz. Ehhez jó lenne egyszer videón látni magam. És a csillagködök távolában: ha mégis megtanulnám a lábtempót. Fárasztó, semmit nem gyorsít, de szép.

A kartempómat most dícsérték, hogy jó ez a hosszú kinyúlás, s nem is kell gyorsabban úszni, inkább majd nagyobb erővel... Jó vicc. Ha bírnám. Még júniusban, házassági évfordulónkra ajándékom volt, hogy ne legyek aznap annyira fáradt, fele távot úsztam[7]. (Bár nem ezen múlik.) Ismétlem, csak júliustól bírom. Most augusztus, Balaton, most semmi. Csak kék csík fölött tudok úszni.

Maróton négy képet kezdtem el, mindössze.

Közben többször is leírtam diadalmasan: ma lettem kész. Aztán még jónéhány pepecselő nap. És idei festményeim például még le sincsenek fotózva. Valamint az archívum halálomig bővül, míg csak ki nem hull megfáradt kezemből a

Egyszerre a teljes boldogság, -bár olykor majd belegebedtem- és a teljes magány. Nagyon csinálok valamit, haladok, épül a ház. De mit lehet ebből megosztani? Hogy végre megtaláltam, hogyan lehet a „radírt” méretre állítani. Hogy egy életlen képsarkot több fokozatban kontrasztosabbá tudok tenni. Udvariasan mosolyog a világ, szeme a messzeségbe réved. Bár ez sem igaz. Tanítványaim a kedvemért bevezették az ebédelést, naponta a már megterített asztalhoz invitáltak. Gépem mellett csokoládémikulást találtam, hogy ezt a Mesternek, ha nem bánja, hogy lejárt a szavatossága- És a szobában lábujjhegyen jártak.

Pilismarótra egy igen vékony kis Márai naplót vittem, az utolsó kötetét. Fanyarul mindíg úgy véltem, zavaróan rendetlen világképe méltó betetőzése volt öngyilkossága. Most megértettem, sajnálom. Felesége fokozatosan épült le szeme láttára, hónapokig ápolta, a végén hosszú kórház. Napi hatvanezer forint a számla. Akkor fél év alatt meghalt fogadott fia és a testvére is. Hónapokig nem találkozott emberekkel, utcán félvakon botorkált, félt a kórháztól, a hosszú haldoklástól. Szegény.

Vasárnap Dömösre jártam korai misére. Aztán a nap avval telt, hogy hősiesen igyekeztem nem dolgozni.

Kompjutert igazíttatni pedig Esztergomba jártam be. A műhelyben tábla:

USER ERROR!

REPLACE USER,

AND PRESS ANY KEY TO CONTINUE![8]

Igaz vidéki szívélyesség, mindenben segítettek, semmi rohanás.

Még egy fölirat, ez a műteremnek bérelt tantermünkből:

TŰZRIADÓ TERV.1. A TÜZET ÉSZLELŐ AZONNAL TŰZ VAN KIÁLTÁSSAL AD RIASZTÁST

Pilismarótról Pestre érve kászálódom a kocsiból, hazaérkeztem, hazaérkeznék, fejbevág egy látvány. Mint egy karambol. A Margit körúti kapunk két szárnya kiemelve, a huszonhét év alatt megszokott szétrohadt sötét előteret csempézik, halványszürke nagy lapok. Műtő. Idegenbe érkeztem. A változástól, az idő szagától mindíg felriadok, halálomról van szó. A legmélyebb az időélmény. Armstrong trombitája. Ilyen nehezen tűrném a változásokat? Nem nagyon akarnék többet költözködni.

Marót után két nap itthon. A Lukács zuhanyozójában az angolszász jogrendszer anomáliáiról van szó, furcsa ítéletek, elfogult esküdtszék.

Valamiért Pestre is be kellett mennem. Nem értem én ezt a Belvárost, különösen a Kiskörúton belüli részt. A Főiskolán, mikor szabad szombatjaink lettek, bejártam oda, az Idegennyelvű könyvesboltba, Csók-galériába. Már akkor mindíg megzavarodva értem haza.

Még postára adtam Berlinbe Kurtágnak egy újabb keretet, már nekem kínos, elnézést is kértem. De bevallották, hogy a rajzom arany rámája ronda, én viszont ragaszkodom a keretezéshez. Unokája rajzai mellé tűzte, az ágya fölé.

És most Kékkút,

Ide csak a notebookot hoztam, magamnak-, neked, írni. Igaz, a képeim már ezen is velem vannak. Mit csinálok, ha ezt a levelet befejeztem? Remélem, olvasok. Egy Olbracht kötet 1955-ből, „...hét vidám történet az Osztrák-Magyar monarchia és az első Csehszlovák köztársaság idejéből”, Mai szovjet elbeszélők, benne az Emberi sors, aztán Bokréta volt Románia kalapján, az olimpikon tornászlány tönkremenésének és 1989-es disszidálásának története, meg egy olvasmányos nyelvszociológia. Ez egy nyelvész klubtárstól kértem kölcsön. Olyan érdekesen beszélt...

Amúgy reggelente hetek óta Mózes öt könyve. Elképesztő, ahogy az Úr szervezési, jogi, orvosi, iparművészeti és haditechnikai utasításokat ad a pusztában.

Otthon pedig vár a Majdnem Befejezett Mű, már végleges formában a legnagyobb része, három CD lemezre írva. Ezért volt bölcs Miki, hogy így a fölírást, ahogy kész egy fázis, otthon, azonnal meg tudom csinálni. Zárt rendszer. (Folytonosan készítek biztonsági másolatokat, nem lenne erőm még egyszer belekezdeni.)

Az 1. számú lemez egymagában is teljes, ezen minden munkám megnézhető (most írnak hozzá Győrben lapozóprogramot[9]),

A borítót is megterveztem. A belsején használati utasítás. A lemez elején pedig leírom, hogy bizony a legpocsékabb képeim is itt vannak...

Teljesen kész a 2. és 3. lemez, ezekről nyomda (kisméretű) reprodukciót tud csinálni. Talán egyszer erre is sor kerül. Ebből a háromlemezes változatból a fontosabb könyvtáraknak, szakmai archívumoknak gondoltam ajándékozni.

A CD borító:

OEUVRE-CD 1.

nincs visszatartott copyright,

korlátozás nélkül fölhasználható

lminden festmény, grafika, és a fontosabb

fotók nézőképei, lapozóprogrammal

lkönyvek szövegei

lopuszjegyzék

lC. napló tartalomjegyzéke

léletrajz

lgrafikák és fotók, nyomda számára (TIFF)

(a 2. és 3. lemezen pedig a festmények)

Mindeközben ilyen gondok is, pld. az opuszjegyzékkel: barátom nevét hét év után se tudtam megjegyezni, ezért a címjegyzékben egy utalószó, amit a FIND keresőprogram azonnal megtalál. S mellette a megjegyzés: feleségét is tegezem. Vagy. Egy vevőm, jónevű gyűjtő, titkosíttati kérte magát. Most mit csináljak. Életem végéig külön listát vezessek a nyilvánosság számára? A kettős adatvezetéssel nagyon csínján kell bánni, tévesztésveszély.

Végül ezek egy utolsó, pirosra színezett oszlopba kerültek, amit a CD-n egyszerűen elhagyok.

Mami meséli, a múltkor böjtölésből három napig nem nyitotta ki kompjuterét. 80 éves. Meg meséli, húgom be volt oltva, hogy nem minden igaz, amit neki az iskolában mondanak. Így 15 éves korára hitte el, hogy Magyarországon is van gólya.

Közben itt hatodszor csapom agyon ugyanazt a sáskát -tényleg- a sportzsák kemény fenekével. Délidő, a padlásszobában fővök, 50 fok, derékig meztelenül. De lent a szobában szúnyogok vannak. Meg Miki. Kata a faluban társasél. Hogy Marika néni meghalt a télen, fia most részegségében betörte a fejét, a tapolcai kórházban fekszik. Cserhalmi színész nem tudta, a csirkecombok a mélyhűtőjében a miénk és megették a lányával. A másik betelepült színész fiatal feleségét még a szomszédba se engedte át, az most biciklin meglógott, válóper, már árulják úszómedencés házukat. Egy izraeli bebíró az eddig tiltott területen villát épít, habár engedéllyel, tiltakozás. Második kocsma nyílt a faluban. DerPaliék[10] megjöttek, meg kéne látogatni őket. A templomkörüli ágyást fölszántják, lehet onnét virágtöveket vinni, lehetne, de már mind elvitték. Hanem a Bolt megérkezett Európába, este 10-ig nyitva, rozskenyér, és nekem nagyméretű gumikesztyű[11] megrendelve, hétfőre hozzák. A főtéri feszületet nem elbontották, hanem elvitték restaurálni, nagyon szép lesz. Augusztus huszadikán falumise, háborús emlékmű avatás, zászlóavatás?! és az egész falunak ingyenvacsora a kővágóörsi étteremben, különbusz. Katának és Mikinek belépőjegy. Nekem sajnos rossz a gyomrom.

Nehezen indult ez a nap. Kata 6.30-ra kért ébresztést, hogy első péntek. Meghalt az ábrahámhegyi papbácsi, már tavaly csak csoszogott, így csak reggel van mise. Biciklivel menne.

Végül fáradtsága legyőzte. Nyolckor Mikit keltem, vinném Tapolcára, gégészetre, ma másodszor fogják pungálni, a kocsi nem indul. Elküldöm autóstoppal, hogy majd-ha, utána megyek. Van épp erre a célra egy ORVOSHOZ táblám a történelmi múltból, mikor nem volt kocsink; de ezt nem akarja használni, elindul. Csak egy gyertyát bírtam kicsavarni a négyből, gyenge a sérült kezem. Negyed óra múlva mégis elindul az autó. Végignézzük, ahogy egy kisfiú fülét kezelik, végig ordított. Ámbár differenciáltan.„A másik fülemet... neeee”, ebből reményt, és párbeszédre való hajlandóságot vettem ki. Avval riogatták és egyben vigasztalták is, így nem kell a kórházba visszafeküdnie. Erre is reagált. Külön jajgatott anyjának és az orvosnak. Nem volt teljesen fejvesztett.

Mikinek inkább az érzéstelenítés fájt. Ámbár a jókedélyű hentesméretű orvos minden erejével tudta csak áttörni a csontot az arcürege felé. A hét elején a pesti SzTK-ban ez egy orvoskisasszonynak harmadszorra sem sikerült, három tűt görbített el. Végül Mikit elengedte kezelés nélkül. Klassz, nem? Ide lefelé a kocsiban már rosszul volt, a maga csendes módján megkért, ne gesztikuláljak, fáj a feje.

Pungálás után postára, ajánlott válaszlevél az Adóhivatalnak, csudálkoznak, hogy tavaly csak ennyit kerestem, és hogy lennék szíves ezt egy kicsit megmagyarázni. Hétoldalas kérdőív. Csak hát én két éve kapott New Yorki tízezer dolláros ösztöndíjammal eléggé le vagyok fedezve. És hogy nem kerestem? Nem gyütt vevő...

Posta után még Tapolcán elemvenni Kata biciklilámpájába. S mit látok a polcon, bicikliláncot, másfél métereset. Jó drága, de Mikinek kellene. Orvos utáni eufóriában megveszem. Ő a kocsiban vár. Adom neki. „Nem számzáras? zöld?” Nem, ez kulcsos, mondom rezignáltan. Akkor az én szocializmusban eltört gerincemmel kínlódva visszacsinálni az üzletet...igaz, vettem közben egy pót-pót svédkulcsot is, amit mindig az asztalomon tartok, annyira szép.

Mi baj volt még. Itthon az igazolványát nem találjuk. A tető a tavaszi nagy viharokban több helyen átrozsdált, kilyukadt. Százezer? Miből? A padlásfal belső pereme végig meglazult. Ránk dőlhet. Le kell bontanom.

És az idei időjárás következménye: szúnyoginvázió. Kata nem tudom, hogy bírja órákig a kertben. Én mindenesetre.

Kékkút indítása a szokásos volt. Első nap tüzet csináltam, másnap vizet. Tavaszi esőzések, húsz centis sár az akna fenekén. Vízóra, elzárócsap valahol alatta. Gumicsizma, gyalogsági ásó, görnyedés, szúnyoghad. Harmadnap melegvíz. Bekötöttem a húszméteres gumicsövet, amit a Nap felmelegít a kertben. A végén zuhanyrózsa. Most az épületgépészet további egysége következne, a szart kellene kimerni a retyiből. Egy 18 éves szemétdombot elhordani. Csalántalanítani a közlekedőutakat. Kerítést javítani. Esténként persze, kánikula után.

Közben körletrend a padláson, az az én életterem. Tízkötetes könyvtáram leporol, vasládából[12] a tartalék zoknik. Lehoztam egy Arany összest, nem volt erőm a másodpéldányt kidobni. Eddig háromszor vettem meg, pedig nem olvasom, zavar rezignáltsága. De szeretem a közelemben.

Kata első fáradtsága múltával nekiesett a kertnek. Miki két tárgyból bukott, álmatagon forgatja kémiakönyvét. Én nagy munkámat befejeztem, most majd rémült nézés a semmibe, mint az a görnyedt férfi a csónakban, a Szixtusz kápolnában.

Zsófiról valamit. Gömbölyödik. Katának sikerült megállapodnia a haszonélvezeti joggal bíró nénivel (tudod mi az?[13]), hogy végleg megtűri. Ennek fejében hatvanezer forintot kért. Ki fogjuk fizetni.

Ja, ezt az egészet még nem tudod. Húgom pár éve vett egy helyes kis másfél szobás, központi fűtéses nyaralót a Németvölgyi úti temetőnél a Rend számára, maradt pénzből. Mami, a volt tulaj: Mária néni, meg néha mi, ki-kimentünk a gyönyörű kis kertbe, fél napokra. Mikor Zsófi bejelentette nekünk a Hírt, észbevettem, ferencvárosi bérlakását ugyan miből fogja bébi mellett fizetni. Hazaköltözni nem akar. Szerencsére. Részben ideje megtanulnia élni, részben állandó konfliktusaik -számomra legalábbis- terhesek. Kata, bár segítőszándékkal, folyton jelen van. Itt hagytad a szennyes ruhádat mért mész vizes hajjal utcára edd meg még ezt a kenyeret. Zsófi meg morcos kedveiben ösztönállatka.

Interurbánolok Erzsébetnek. Kölcsönadta a házat, ingyen, csak a rezsi. Akkor még a (89 éves életvidám) volt tulajdonossal írattam alá mellékesen egy papírt (két tanú), hogy ő is beleegyezik. Később ezt az aláírást nagyon megbánta... Zsófi tisztaságfogalma különbözik az övétől. És lassan rá kellett jönnie, ahogy tárgyai sorra elmozdultak, hogy negyven év alatt, még férjével épített élete foszlik most szét.

Zsófi rendezi be életét és lakását, költözés után azonnal beszerzett két új macskakölyköt. (A régi meglógott.) Hogy ez bébi mellé nem az igazi, hidegen hagyja. Kata nagyon bemozdult, új feladat, bébi réklit nézeget, lehet, ő fogja a gyereket megszülni. Zsófival most ez ügyben nagyon összejöttek, hosszan csevegnek telefonon, vásárolnak, pusmognak.

Én meg házat mosógépet telefont kompjutert egy plüssoroszlánt szereztem neki, költöztettem.Szobája kifestését nem vállaltam, de könyvespolcot még építek. A heti szemét szállítást már ő rendelte meg.

Sokszor alszik újabban nálunk. Soha nem a szobájában, Katánál. A leejtett tévét Kata nem javíttatja meg, így éjszakába nyúlóan beszélgetnek. Terhesruhát varr magának. Kertjében palántázik. Társasága megvan. Trabantja is megvan, olykor egyik barátja fuvarozza. Úgy látszik, jogosítványhoz a vizsgát nem teszi le, éve húzódik, pedig fizetném. Az Iparművészetire felvételizett, esti tagozat, heti két bejárással, tipográfia, nem vették föl. Továbbra is Szüts stúdiójában dolgozik, befogadták.

Kékkútra talán lelátogat a hét végén, barátokkal és mikrobusszal.

Zsó Istentől bocsánatot kért, és aztán levélben tőlünk is. És hogy tudja, ez számunkra is milyen többletterhekkel jár.

Mivel Isten megbocsátott neki, kik vagyunk mi, hogy...?!

Kaland szülőnek lenni. Volt szerelmem meséli, (építész, reggel négykor kutyát sétáltat,majd 40 órát dolgozik, este felvigyázza nagyszámú unokáit), hogy érettségizett fiát látja délelőtt, amint a díványon keresztrejtvényt fejt.

Petri Gyurkáék júniusban kölcsönkérték házunkat, s lementek egy hétre nyaralni. Bekerülünk a magyar irodalomba. A feleség nagyon meg volt elégedve, és le is kaszáltatott, Gy. szerint jó volt, „már amennyire egy nyaralás jó lehet”. Ezt ismerem, értem. Egy nagyon régi verse szól is erről. Cigarettát venni, majd otthon bezárkózni, lehúzni a rolót, kihúzni a telefont, és csöngetésre nem kimenni.

Kisértem Katát a piacra. Erotikus élmény. Ahogy a nők szeme lázasan csillog és kutat a legszebb-legolcsóbb barackok irányában.[14] Bocsánat, de vizsláknál láttam ilyet, ha előttük eszem. Lenyűgöző intelligensen tudnak ilyenkor az emberre nézni...

E témakörben még az jut eszembe, reménytelen dolog a háztartási munkát szimmetrikussá tenni. Egy egészséges nőt érdekli a függöny tisztasága, egy egészséges férfit nem.

Megjött az ehavi Új Művészet, fiatalok munkái. Látom, generációmmal kövületté váltunk. Olajfestés??! Tudom, éppoly tehetségesek és hogy ők a jövő, ha legyintek is. A festészet általában valamit el akart magyarázni, a templomfreskók. Ezek a fiúk is nagyon el akarnak mondani valamit, csak másodlagos nekik, mivel, hogyan. Talán mi vagyunk zárójelben, ez a párszáz év, kezdve az öncélú trecento városképekkel. Én színekkel tanítok szavakkal elmondhatatlant, egy puha Mondrian.

Anzelm testvér életformát változtatott. (Nem nősült meg.) Bakonybélbe visszatelepültek a Bencések, s most, hogy leérettségiztette osztályát, útjára engedték Pannonhalmáról. Emlékszel, régóta remeteségre vágyott. Négyen vannak, valami kis nyomdai meg kerámia munkából fognak élni. Festményemet magával vitte. Próbáltam belőle kiszedni, mennyire akar (tőlem is) zártabb életet. Azt hiszem, még nem tudja. E-mail címét megadta, igaz, az egy tapintatosabb forma, mint a telefon. Meglátogatható, de kevesebbet fog Pestre mászkálni. Búcsuzásképp diákjai a budai Ciszter gimnáziumban egy Moličre darabot adtak elő, rendezésében. Kata meg is nézte, süteményt vitt nekik.

Rendtársával volt nálam a hírrel. Kérdeztem, négyükből hánynak van humorérzéke. Új kaland, hát elkezdi.

A Fioretti közösségről valamit. Próbája volt hitelemnek, hogy egy estén minden előzmény nélkül bejelentettem, az egyik fiútól most végleg elbúcsúzunk, elküldöm, a nyári lelkigyakorlatra sem jöhet már. Mondtam, fájdalmas, és nehéz lesz elfogadni, mert erről semmi többet nem mondok (neki sem). Fegyelmezetten voltak teljesen zavarodottak. Egyikük az izgalomtól dadogva még annyit kérdezett, hogy ugye morális oka van a hallgatásomnak?

(Megkínlódtam a döntést.)

András. Bőven és gyönyörűen imádkozik. Múltkor, mikor egymásért, belelendült, hogy sokat tanult Deskétől, ahogy az tud nemet mondani, ahogy szakmai idejét óvja, és hogy

hullanak körülötte az emberek, mint a legyek

ezt a mondatát aztán zavartan kijavította. Többen elmosolyodtunk.

Gábor. Tékozló fiú, visszatért, rendszeresen jár, újra. Hála Istennek újra munkahelyen, s nem önmagába zárva. Bankban fordító, sokat dolgozik, jól érzi magát. Teológiai esszéket ír, néha fölolvas belőle.

Erzsi. Továbbra is egy iskola könyvtárosa. Elvégeztettek vele egy kompjuter tanfolyamot. Kántorkodik is, és látogatja az egyházi megmozdulásokat. Egy nehezebb éve volt, megint rá került a sor, ő volt házuk ügyintéző gondnoka. Vett egy mandolint, hogy Gábor hiányában is legyen mindíg zenénk. A dalok kiválasztását inkább ránk bízza.

Borit meghívtam és beállt közénk, talán írtam már. Még Zsófival együtt hordtam óvodába, színésznő lett. Most tért meg, György atya készítette föl. Tele van örömmel. Májusban egy imaest végén nyaggatni kezdett, névnapom alkalmából, hogy mit szeretnék, úgy igazán. Szabadkoztam. De tényleg, mondjam meg. Mondom, egy lány mellét simogatni. Nevetett, jó, de addig is- Akkor megjelöltem a Mohos sziklát, fiatalkoromban olvastam, a háború előtt adták ki. Megkaptam. Nagyon tehetséges ez a Steinbeck, és nagy szamár, ami a világképét illeti. Szeretem. Érdekelt halála dátuma, megnéztem a Larusse-ban, megdöbbenésemre a 15 soros szócikkben három éles kritikai megjegyzés, ami egyébként mind igaz. Enciklopédiában?!

Illetve. Jut eszembe. Múltkor néztem a 100 éves Pallas lexikonban a Kossuth címszót. Kényes helyzet. Eszméin átlépett az ország, de szavakban, jelszavakban nem. És volt bátorságuk mindezt finoman megfogalmazni. Mindíg azt hisszük, hogy szüleink hülyék.

Kata vett egy drapp kardigánt. Elneveztem fogalmazásgátló[15] ruhának, és megjegyeztem, hogy sokezer ártatlan asszony tisztességét meg lehetett volna óvni a balkán háborúban, ha ilyeneket osztanak szét közöttük... Azóta nem hordja.

Időélmény, ez is. Te gyerek! Tudod te, ki az a Cseke László? A te zenei magaslovadról lefelé nézve? Már öreg ember. Évtizedekig vezette a Szabad Európa kívánság-műsorát. Legendás figura, Csepelen egy szocialista brigádot neveztek el róla. Lett is botrány. És most föltűnt itthon a Sláger Rádióban[16] szombat délelőtt, annakidejéni budapesti klónjával, Komjáti Györggyel közösen csinálnak egy műsort. Hangja a régi, és anekdotázik: kapott egy levelet még Münchenbe, vajon az ő fia e, akit a múlt héten bekonferált (nem tudom, hogy írják:) Charlie Cheeke vagyis „Csabi Cseke”.

Tudod mi a komoly előnye az időmúlásnak, az öregedésnek? Nálam? Szerszámaim sokkal jobbak. Mit kínlódtam én régebbenkézi fúróval, rossz rókafarkú fűrészemmel.

88 éves rákos apósom, a Nagyapa, kezdi értelmét veszíteni, négy gyereke, meg a házastársak ügyeljük. 20 percenként kell WC-re kísérni, majd megnézni, visszatette-e a pelenkát. Már keveri az unokáit. Békés, jó kedélyű, szelíd, hálás. Én nem váltam be igazán, mert rám szólt, hogy ő el tudja látni magát, hagyjam, s erre nem tudtam mit mondani. Egy kompjuter-könyvet jegyzeteltem a szomszéd szobában. Ebéd után aludtam. Így egy idő után kihagytak az órarendből, igaz hamarosan beszereztek egy erdélyi asszonyt, aki ott is lakik. Egyszer elkísértem a sebészetre, megint vérzett. Ismerős karizmatikus orvos a fenekébe dugott egy vastag üvegcsövet, bevilágított, s megmutatta nekem a vörös rákos sejthalmazt. Aztán kiégette a felületét. Egy darabig ez segít. Kisöregközben egyszer feljajdult a fájdalomtól.

Még annyit, egyik unokája egy szép kis márványlapot ajándékozott neki, a konyhába. Később szóba került a dolog, Nagyapa csendesen, kissé indignálódva megjegyezte, hogy ezt még korainak tartja. Urnafülke fedlapnak nézte.

Én eddig csak egyet tudtam, hogy Thomas Mannnal, most hallom a rádióban, hogy sakkkör, és roszszszívű.

Hanem Spiró írt egy fergeteges egyfelvonásost, Szappanopera címmel. A legkényesebb problémák sorra, a zsidó kárpótlások anomáliái, hogy a gyilkosok utódaitól hány dollárt kapni egy megölt szülőért. (Barátaim többen nem fogadták el.)Hogy most hirtelen üzlet lett zsidónak lenni, a külföldi bankok, de a zsidó szervezetek is lenyúlják a pénzeket. Hogy ma is vannak zsidólisták. Van szó benne adócsalásról, újgazdag brókerről, nagyon mai léhűtő nagylányról. Nagyon jó. Melegen gratuláltam neki, e-mailen.

Irodalmár barátom szerint a darab csupa közhely, minden eleme rossz, de valahogy mégis összeáll. Szerencse, hogy nem értek hozzá.

Az e-mailről jut eszembe. Elsősorban Mike kedvéért tettük a gépre ezt a programot, aki időközben belépett egy levelező hálózatba is, főleg vicceket küldözgetnek. Amikor tanulnivaló-torlódás miatt pár napig nem nézte a postáját, 320 levél gyűlt neki. Tiltani nem szoktam, kárörvendve nevettem. Azóta már kilépett.

Volt még egy szertelensége, mintha magamat látnám. Szerzett valahonnét, és fölrakott a mi gépünkre 900 betűtípust, hadd legyen választéka mindenféle grafikai ötlet esetére. Csak azt felejtette el, hogy ennyi kezelhetetlen. Keresném az idézethez használt másik betűmet...

Szerinted miért szereti kétszázezer éve minden gyerek a hintázást?

A ferencesek nyárra összevonták a hatos és a hetes misét, fél hétkor kezdenek, káderhiány. Át kellett gondolnom a reggeli menetrendet, a hét órás uszodába érkezéshez ragaszkodom, 10 perccel később már idegenekkel vetkőznék. Fölmerült az esti mise lehetősége is. S szembesülnöm kellett vele, mennyi reggeli gyakorlatomban a megszokotthoz ragaszkodás, az üres forma. Hát bizony.

Végezetül mit tudnék neked mellékelni?

Májusból egy szövegem, meg egy tárca, azt begépelem neked.

NÁDOR TIBOR ÉS MOHÁCSI ANDRÁS KIÁLLÍTÁSÁNAKMEGNYITÓBESZÉDE.

Nyikoláj Petrovics Kamanyin ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely a Szovjetoroszországgal együtt nőtt fel. Tíz éves korában már egy sorban kaszált édesapjával. Majd a Komszomol katonai repülőiskolára küldte. Férfivá az első ötéves terv időszakában érett, amikor a Szovjetúnió elmaradott országból nagyhatalommá fejlődött. 1934-ben az egész világot bámulatba ejtette a szovjet repülők sarkvidéki hőstette. Kamanyin a párt Központi Bizottságától és a szovjet kormánytól azt a feladatot kapta, hogy a Csukcsföldön át közelítse meg O. J. Smidt táborát, és társaival 5 kétfedeles repülőgéppel mentse ki a „Cseljuszkin” expedíció 104 tagját az örök jég birodalmából. E nagyszerű hőstett alkalmából vezette be a szovjet kormány a legmagasabb kitüntetést, a Szovjetúnió Hőse címet.

Kaminyin a háború előtti években elvégezte a repülőakadémiát és dandárparancsnoki beosztást kapott a könnyűbombázóknál. A Nagy Honvédő Háborúban már tábornok, az 5. csatarepülő hadtest parancsnoka. A hatvanas években pedig az űrhajósok kiválasztásával és képzésével bízták meg.

Részlet Nyikoláj Petrovics Kaminyin: Letcsiki i koszmonavtü című önéletrajzi regényéből. A helyszín: Vlagyivosztok körzet, 1931.

„...Ahogy visszagondolok a múltra, életem során sokszor kellett repülőtéren kívül leszállnom. De ez volta legnehezebb, beosztottjaim életükben először hajtottak végre kényszerleszállást. Számukra a mocsárral körülvett faluszéli kaszálón végzett szerencsés landolás nagy győzelem volt. A közeli vasútállomásról szikratáviratot küldtem a parancsnokságra. Három óra múlva vasúti hajtányon megérkezett Ogar századparancsnok, és a szerelők csapata. Természetesen megérkezésükig mi sem tétlenkedtünk. A szomszéd falu parasztjainak segítségével kiszabadítottuk a gépeket a bozótból, lekaszáltuk a pohánkát, kivágtuk a bokrokat, és egészen tűrhető kifutópályát készítettünk. Hossza meghaladta a kétszáz métert.

A századparancsnok fogadására rendbehoztuk magunkat, mint valami díszszemlére. A gépeket is szép sorba állítottuk.

-Századparancsnok elvtárs! -a csoport kényszerleszállást hajtott végre. Áldozat nincs, a repülőgépek üzemképes állapotban vannak. A pályát felszállásra előkészítettük.

-Ne siess, Kamanyin. Mára elég volt ennyi is...

Aztán megszemlélte a pályát, lépésekkel kimérte, majd nekem szegezte a kérdést:

-Biztos benne, hogy ekkora kifutópályáról sikerül felszállni?

-Fel lehet szállni, de megfigyelő nélkül, és maximálisan tehermentesíteni kell a gépet. Üzemanyagot is csak épp annyit töltsünk, amennyi kell,- volt a válaszom.

-Nem fél? Ilyen tenyérnyi helyről...

-Felszállok.

-Engedélyezem.

A gépemet felkészítették felszállásra. Kiszerelték a fedélzeti géppuskát, a fényképezőgépet, a navigációs eszközöket. Vang Hsziung, a megfigyelőm nem szállt be a hátsó fülkébe. A repülőgép így összesen 300 kilogrammal könnyebb lett. Kézzel elgurítottuk a pálya legvégére. Négy-négy ember fogta a gép jobb és bal szárnyát, két szerelő belekapaszkodott a farokműbe, hogy lefogják a repülőgépet, míg a motor eléri a kellő fordulatszámot. Amolyan katapultszerű indítás akart ez lenni.

Óvatos gázadással fokoztam a gép fordulatszámát, a gép már remegett, de nem mozdult el a helyéről. Aztán a parancsnok fölemelte a karját, s a következő pillanatban hirtelen leeresztette. Az emberek egyszerre engedték el a szárnyakat és a farokművet. Teljes gázt adtam. A gép megugrott, farokműve enyhén megemelkedett, s mind sebesebben száguldott...egyenesen a mocsár felé. Tisztában voltam a veszéllyel, nagyon jól tudtam, hogyha a gép a szántó végéig nem szakad el a földtől, már nem száll fel, kerekeivel belesüpped a zsombékba, nagy sebességgel átbukik és kigyullad. A gép szinte nyüszített már, hogy emeljem a magasba, de kis sebességgel a felemelkedés halálos veszélyt rejt magában. Csak a felszállópálya legvégén húztam magam felé a kart, felrántva a gépet. S már a levegőben is voltam. Sebességem még csekély volt, szinte csodával határos módon függtem a levegőben. Néhány másodperc múlva már növeltem a magasságot, szabályosan körözni kezdtem a leszállópálya fölött. Hamarosan Prihogyko gépe jobbról mellém csatlakozott. Leadtam az egyezményes jelet, hogy a többi pilótát ne hagyják felszállni. A századparancsnok legalább olyan világosan látta a felszállás nehézségeit, mint jómagam, s kitette a keresztet. Ez azt jelentette, hogy mi repüljünk el, a másik három gép pedig itt marad a kényszerleszállás helyén.

A repülőtéren A. F. Klisejko hadosztályparancsnok, a repülődandár parancsnoka fogadott bennünket. Azonnal hozzá siettem és jelentést tettem.

-Hadosztályparancsnok elvtárs, a repülőtérre húzódó köd miatt...

-Hagyja csak, mindent tudok-, vágott szavamba Klisejko. Igaz, hogy valamennyi gép épségben maradt?

-Igaz, hadosztályparancsnok elvtárs

-Köszönöm, Kamanyin elvtárs. Tolmácsolja valamennyi pilótának köszönetemet. Önt bizonyára legalább annyira megviselték a nehézségek és a veszély, mint bennünket... Nekem ezen a mai napon megőszült a hajam.

Este a felsorakozott Lenin-század előtt a századparancsnok felolvasta a dandárparancsnok parancsát. A kényszerleszállást sikeresen végrehajtó repülők mind elismerésben részesültek. Engem a dandárparancsnok egy órával jutalmazott meg. A parancsban megintették Ogar századparancsnokot, mert a repülés megszervezésénél nem vette kellően figyelembe az időjárási viszonyokat. Ogar ragyogott a boldogságtól, mert súlyosabb büntetésre számított...”

Tisztelt közönség, lehet, hogy csak én látok hasonlóságot a harmincas évekbeli szovjet pilóta és fiatal művészeink mindennapi élete között?! A gondolat majdnem pogány, mégis igaznak tűnik: a feladatot halálosan egyedül kell megoldanod. Nekikészülődéskor társaid még segíthetnek, felszálláskor azonban már csak annyiban, hogy elengednek. A géppuskát, a fényképezőgépet és Van Hsziungot, a kísérőt a földön kell hagynod. Munkád nyaktörő mutatvány, a magad életét kockáztatod. Siker esetén kapsz egy karórát.

Kérem szeressék Nádor Tibort és Mohácsi Andrást, legalább annyira mint Klisejko hadosztályparancsnok szerette és féltette beosztottait.

A kiállítást megnyitom.

?_::?ÓÜÖ)(=/%!+”'^{~!@#$%^&*()_+?><M”'}

(A notebookon is új program, keresem a pontosvesszőt.)

Népszabadság 99.6.2.

Új Péter: NYÁRHOMOK.

Nem lehet a gyereket hazapofozni az óvodából.

A gyerek ridegmarha, nyáron ki kell hajtani a mezőre, aztán elvan. Tejet, azt nem ad, sőt. Kumisz egy gyerek.

Ott van most a gyerek félmeztelenül, mocskosan, kábé, mint egy autószerelésből hazafelé verekedésbe keveredett és sárba tiport szénbányász varacskos disznó, az izzadsága (kétségtelen, és aligha behozható előnye a gyereknek, hogy akkor sem büdös, ha izzadt, ellentétben, ugye, mivelünk, akik hiába fujjuk a parfüm deot drágáért nyakló nélkül, ilyen melegben fürdés után egy perccel már kiver a szag, szabadulni nem bírunk) vastagon tapad a száraz, szálló kosz, mert a gyerek rúgja, vagy nem rúgja, akkor belefekszik, de most áll a homokozó közepén, szívja magába a homokot, a talpán keresztül, elképzelhetetlen mennyiséget tud tárolni magában, ruhában, cipőben, hajban, a test rejtett hajlataiban, bőrfelületen, a gyerek egy homokszivacs, nincs mese, ha kvarc, legyen kvarc, beledobni mindenestől a kádba/mosógépbe, nagy nyomású vízsugárral és aljas kemikáliákkal (intelligens mosópor vagy sok hülye szappan) megpróbálni időlegesen megszabadítani a makacs szennyeződésektől, ettől persze még az egész lakás homokos lesz, ropog minden a fogunk alatt, homok fut a szőnyegen, egy kis kunság, mezővédő erdősáv, dűnék keletkeznek az ágyban, vidáman vándorolnak, fövenyre heveredünk este, aranyhomok, napernyők, színes koktélok, másfél méteres szívószálak, mérges beduinok hajtanak tevekaravánokat, a teve a sivatag tengere, a napi hőingás 50-60 fok.

Mindegy, szóval a focitól izzadt gyerek, mocskosan, ott áll a homokozó közepén, hóna alatt labda, gyufaszállábak közepén két szétfocizott térd, azért a plez az úr, piros a fél feje, hozott valaki korai cseresznyét - ez a nyár szobra itten, senki ne mozduljon!

Nagyon tud írni.

Sziasztok! Keresztfiúnknak külön! Milyen lehet most. Ezidő tájt gyorsan változnak.

Lyukas bádogtetőnkről a padlóra vetülő fénypötty félholdra változott. Hoppá! Gyorsan a szőlőhegyre, napot, napmúltát nézni. Augusztus 11. van, délidő.

99.11.11-15 Kecskemét. J-62 C.6236

Szia, J-62!

Önidézet, (hogy Radnóti Sándort idézzem a Váli-monográfiából):

Lyukas bádogtetőnkről a padlóra vetülő fénypötty félholdra változott. Hoppá. Gyorsan a szőlőhegyre, napot nézni.

...ez a 61. levelem vége. Miki haverjával valahol elakadhatott a strandról jöttükben, így hát csakugyan egyedül, föl a dombtetőre. Onnét a Balaton keleti öbléig ellátni, Tihanyon túlra. Jobb felől pedig a Szentgyörgyhegy, Badacsony. A tapolcai medence. Az elsötétedés előtti percek már túlvilágiak voltak. Nem csoda, ha eleink (és fura módon egy picit Kata is) a világvégétől féltek. Különös hideg fények, a színek valahogy intenzívebbek. A madarak elhallgattak, csönd. Előkerült a papírból készült védőszemüveg[17], a nap helyett csakugyan fekete korong, majd lassan a keskeny fénylő napkarély. Közben hideg! szél támad. A komor árnyékhatár a vízen lassan vonul Kenese felé, mintha felhő. Kísérteties, mondom, de valahogy ösmerős is, napok múltán jöttem rá, honnét. Hát Csontváry, de a kecskeméti festők is a századfordulón, és még oly sokan! Hány különösen- megvilágított tájat találtak ki eleim! De akár a zsidó temetőim is. Mint mikor egyszer lefekvéskor ágyam szélén üldögélve elnézegettem a térdemet, valahogy olyan ismerős volt. Írtam már?! S aztán rájöttem, honnét. Évekkel korábban egyszer lerajzoltam...

Vissza a földre. Nyár vége, irány haza. De előtte még Révfülöpön megszerzem az igazolást, hogy szennyvíz-csatornánk közcsatornába bekötése szabályszerűen történt, ellenőrizve, és így engedélyezik a használatbavételt. Magyarország. Semmit nem ellenőriztek, nem vettek át. Nincs is csatornánk, nemhogy bekötve. Szerencsére ez senkit nem érdekel, sőt. Hiszen ezentúl dupla vízdíjat fizetünk.

Az egész arra jó, hogy most a csatornabekötést ingyen adják, sőt ennek birtokában most ingyen bekötik a gázt is. Amit mi szintén nem köttetünk be, se pénz, se ok... de ha netán egyszer utódaink, nekik már engedély is, csapcsonk is...

Végre Pest, újra Lukács. Hajnalonta útközben megnézem, ahogy a Margit híd vonala belevág a pesti házakba. A kelő nap is arrafelé. Próbálom megfigyelni, ahogy a fényreklámok, a kandeláberek és villamosvezetékek belerajzolnak az égbe. Aztán egyik reggel lefoglaltam magamnak az egészet. Azóta aMargit híd fölött az ég az enyém!

Az öltőzőben vitatkozunk, egy festőnek vagy egy röntgenorvosnak kell-e kevesebbet gondolkodnia.

Miki, iskolai bajok, másik iskola? Azt mondja, nem fog jobban tanulni, ha itt marad, tudja. Mondom, ha ezt eldöntötted, akkor biztosan így is lesz. De a dolog mélyebb nála, a tanárok, és főleg a légkör. El kell higyjem neki. De augusztus végén gimnáziumot találni, jót, ahova át is veszik?! Lehetetlen feladat. Katának eszébe jut valami, lázasan telefonál. És a harmadik telefonnal megcsinálja, sikerül neki!!! Mindössze húsz perc alatt!

A ferences Róbert atya épp úton van, de az esztergomi portás megadja a számát. Szerencsére a mobilja bekapcsolva. Hogyne, emlékszik volt hittanos tanítványára, és a karizmatikus találkozókon is... Természetesen nincsen hely az esztergomi ferences gimnáziumban, de mégis van, mert tegnap egy tanítványa váratlanul elbúcsúzott tőle, egyetlen üres ágy a kollégiumban. Ő éppen a harmadikosok osztályfőnöke, magához szívesen átveszi. Csak még egy kérdés, atya, nem biztos, hogy bírjuk fizetni, mennyibe kerül a kollégium? Ó, az olcsóbb, mintha otthon lenne, 6-8 ezer forint havonta...

Csoda.

Csak másnap markol a szívembe, hogy Miklós most itt hagy, az együtt-életnek vége. Szerettem. Még érettségi után talán visszajön, egy más ember. Ha nem megy valahova messzire, Európába, egyetemre.

A Pilisen át Esztergomba vezető hegyi szerpentinen majdnem egy fának rohantam.

Veni Sancte, Miki világosszürke zakójában, egy percre látjuk messziről a bejáratnál a sokszáz bevonuló diák között. Magas szőke fiatalember, mosolyogva beszélget valakivel. Mi a szülők padsorában. Áldozunk.

Levonulás az étkezőbe, utolérjük, ideges rövid technikai mondatváltások, már alig figyel ránk. Aztán a sötét országúton a kocsiban kettesben, öreg szülék, Dorogon át, haza. Otthon villanyt gyújtunk, leülünk. A szobák üresek.

Havonta egyszer jöhet haza.

De ő jókedvvel ment el.

Mehetett volna összeszorított fogakkal is.

S hogy magát is sarkantyúzza, a nagy tanulóterembe kérte magát, ahol tanári felügyelet. Négytől nyolcig! stúdium, (közben vacsora), telefonon a rövid szünetekben lehet elérni. Ha a melléket sikerül fölkapcsolni, és ha a folyosón éppen jár valaki a készülék közelében, s odahívja Mikit, ha az esetleg a közelben van.

Ne telefonálj, üzente, zokogta egy megrázó tárcájában Tamás István Amerikába férjhezment nagylányának 86 októberében, az Élet és Irodalomban. Köszönetképpen ismeretlenül postáztam neki egy keretezett rajzomat, Badacsonytomajba. Később találkoztunk is, párszor meglátogattam. Most halt meg.

Aztán Miki sürgősen maga után kérette a biciklijét, a gitárját, fölvette a jazz-zongorát és az ógörögöt fakultatíve. Meg váltás ágynemű, diákigazolványhoz fénykép, pénz kirándulásra, pénz mozira, az igazgató kibérelte az esztergomi mozit: a világperemier után pár héttel az egész iskola megnézte a Csillagok háborúját.

Kiügyeskedte, többször hazajött már. Ilyenkor gyorsan az elmaradt e-mail levelezések, telefonok, barátok és ügyintézések, alig látjuk. Hozza a szennyes ruhát, pénzt kér, hátizsákba pakolja Kata tepsi süteményét. Egy bemozdult fénykép.

Októberben három napos szünetjük, utána lelkigyakorlat. Megintcsak Kata, észbevette, itt az alkalmas idő, telefonok a János kórházba, hogy kivegyék Miki manduláját, régóta esedékes, most már sürgető. Így alig mulaszt, ez most fontos. Harmadnap már pizsamában téblábol itthon, láthatóan unatkozik, most nekem jut eszembe valami, két telefon. Másnap reggel szólok neki, gyere fiú. Átmegyünk a szomszédba, ahol több nyugati- és egy magyar művészeti kiadó raktára. Mondom, nézz körül, válassz, amennyit csak akarsz, bármennyit.

Mind nagy album, sokkilós képeskönyvek, ládában cipeltük haza. Románkor művészete,Egyiptom, a Reneszánsz. Kortárs európai építészet négy kötetben, amerikai kettőben, ázsiai egyben. Vaskos Picasso kék-rózsaszín, külön kötetben Picasso és a kubizmus, aztán tipográfiai példatár, Betű-lexikon, Giotto. Mór építészet. Van Gogh két kötetben. A kerttervezés története, képeskönyv ez is, persze angolul. Nem emlékszem mindenre, egy kisebb könyvtár, másfél óra alatt.

Az történt, a Vince kiadó tulajdonosa másfél éve képet akar tőlem az irodájába. Valahogy nem jött össze a dolog, de egyszer említette, bartelben is lehetne, ő könyvet adna.

Most megbeszélve még lefelé alkudtam, elég nekem a kép (nagyker) árának a fele. Neki ezt mégiscsak zsebből kell kifizetnie, gondolom. Csodálkozott, belement. Még így is sem tudtuk a keretet elkölteni, a karácsonyra bejövő tételek kimazsolázása még hátra van. Azt már majd Miki nélkül, bár leginkább számára. (Percre meginogtam, de továbbra sem gyűjtök könyvet.)

Zsófinak egy album kölyökmackókkal, és pingvinekkel, 14 éves keresztlányomnakamerikai lakóházépítés, rögtön el is küldtem neki.[18] Hallom, technikai érdeklődésű, ilyet otthon nem lát, pályaválasztás előtti évek. Technikatörténeti képeskönyvet szerettem volna, de az nem volt.

Szeptemberben végig lázasan a CD-írása. Evvel is szerencsém volt, így alig-alig gondoltam Mikire. Tavaly megundorodtam e halott múzeum őrzésétől, kiállításra előkészített művészfotóimat elajándékoztam. Most kölcsön egy hétre, s amit kellett, beszkenneltem. A zsidótemető fotóalbumot úgy, hogy abból akár újra nyomható, sőt, jobb minőségben. Három nappal a határidő előtt lettem valóban és végleg készen. Akkor csináltam vagy húsz példányt, amit október elsején, a megnyitómon szét is szórtam. A megnyitókártyáról a galériás lefelejtette a megadott szövegemet, így Zsófi ötletére csináltattam egy bélyegzőt, hogy minden képemet, rajzomat, könyvemet CD-re írtam, ára 1000 forint. Ezt ráütöttem a meghívókra. Életművem -Szüts szavaival- tűz, árvíz, földrengés esetére bebiztosítva, szétszórva.

Esterházynak, Nádas Péternek postán adtam föl, külföldön voltak, a Frankfurti könyvvásáron, ahol idén a magyarok díszvendégek. Nagy cirkuszok előtte a sajtóban, ki mennyi pénzt lopott, mit és mit ne fordítsanak le, láttam a Főiskolán egy ronda könyvállvány makettet is. Véletlenül a monográfiám is kint volt, Az EVE-Art galéria standján, akinél épp a kiállításom. Vitt volna képet is, de nem engedtem. Árusította volna.

Addigra a CD-n már igazi, nyomtatott színes borító, repróval. Képzeld, egy barátom telefonon fölajánlotta, megcsinálja nekem. Akkor már csak Szütsöt kellett megkérnem, tenné rá a föliratot a kép közepére, nekem nem sikerült, akárhogy próbálkoztam.

A monitor mellett pár papírzsebkendő, műemlék. Miki mindig odakészítette magának.

Egy példányt bevittem az Új Mandátum kiadóba. István barátom belenézett, megörült neki, ilyen Magyarországon még nem volt. Az ezredéves megemlékezések keretében akarná kiadni, egy mai magyar művészek oeuvre-sorozat első darabja lehetne. Etalon, ezentúl már csak ennél jobbat szabad... Az más kérdés, lesz-e még, aki így össze tudja szedni az anyagát.

Ez lesz az ötödik közös munkánk.

A lemezt korszerűbb formátumba teszi át, hogy internetre is. Szerez a tv archívumából néhány régi interjút, és beleválogatna hivatalos levelezésemből, azokat szereti. Iratna valakivel egy előszót. Ezek voltak a hirtelen-ötletei. Rögzítettem, bár úgyse lesz, minden haszonról eleve lemondok.

Korszerűbb formába áttenni... ez egy külön történet. Lefagyott[19] a gépem, baj van. Sürgős. Barátomat hívom mobilján, ő éppen útban Szombathely felé, de megad egy számot. Így aztán egy alig ismert másik fiú igazítja a notebookomat. Mesélem neki, hogyan írattam a CD-hez saját lapozóprogramot, és hogy nem hibátlan, mert stb. Mogorván szerel, mondja sietős, péntek dél van, mindjárt indulnia kell, felesége is várja. Közben azért a programomba is belenéz. Slassan feszesebbek lesznek a mozdulatai, látszik, figyel. Eltelik tíz perc, fél óra, eltelik egy óra, másfél óra, továbbra is komor és szótlan, gépel, nézi a monitort. Közben az asszonyka telefonál, hogy a vendégeknek a combokat meg kell venni, őt elküldi, hogy vedd meg egyedül, majd megyek...

Akkor hozzámfordul: ki lehet javítani, megcsinálom én ezt neked...

Vakuszerelőmmel jártam így, 1992 június. Ormótlan, házilag barkácsolt trafós kapcsolódobozt vittem be hozzá, hogy vakuimat hálózati áramra akarnám kötni, a ceruzaelemek helyébe már paknikat faragtam fenyőfából, kartácsszög-érintkezőkkel. Csúcstechnikához volt szokva, riportereknek dolgozott. Jót nevetett rajtam, hogy ezt nem lehet megcsinálni, és hogy nem inkább tölgyfából kellett volna-é? Aztán elkomolyodott, félretolt, majd egy órát bütykölt, végül bocsánatot kérve, hogy csak egy Trabant-izzója van, azt tudja beleforrasztani, nem túl elegáns...És nem fogadott el pénzt...

Születésnapomra azt kértem, családtagjaim néznék meg, mit csináltam ennyire négy hónapon át, megmutatnám a CD-t. Előbb-utóbb majd sort kerítenek erre is. Miki meg kérésemre lefotózott gyorsúszás közben, amit aztán a Lukács számára készített kiállításplakátomra tréfából rá is tettem. Így be tudnak azonosítani a sporttársak. Látványos felvétel. Gönyörű-szabályos-ernyedten lóg az alkarom... A képet Szütsnek telefonon; vagyis e-mail-en elküldtem. Válaszként öt új festménye érkezett...

Egy újabb házi feladatot kaptam az öltözőben. Gábor barátom mostanában Weöressel foglalkozik, vagyis nemcsak olvassa, hanem körbe is pisili a témát. Most Várkonyi Nándort idézi: „W. megírta egy nem létező ország irodalomtörténetét, ez biztos, mert olvastam.” Viszont sehol föl nem lelhető, sehol semmi utalás, érdeklődjek már utána. Néhány nap múltán viszem a választ: „Tegnap bejött az egyetemre X., a Weöres kutató. Várkonyi szövegét ismeri, (aki nem megbízható forrás), de semmi nyom egyebütt. Talán most majd a Károlyi Amy hagyatékból valami, de nem valószínű.” Gábor megdicsérte az én szakszerűségemet...

A kabinossal jóba vagyok. Egy reggel a korlátra könyökölve néz minket, kikiabálok neki, jegyezzen már föl néhány szót, mert elfelejtem. Többször is kellett fordulnia. Kabinoldalra írta, krétával. A CD kezelési útmutatójához jutott eszembe valami. Azt a néhány mondatot három napig fogalmaztam.

Új biciklilopási mód Pesten. A tolvaj az utcán lelakatolt gépre egy óvatlan pillanatban rátesz még egy lakatot. Mikor mesélték, fölnevettem. Zseniális.

Mindeközben átépítik a Lukácsot. A mi medencénk szétverésével kezdték, összeszorulunk a másikba, ami most se 22 se 26, hanem közepelt 24 fokos. Féltem a hidegtől, de váratlanul jól bírom. Egy sávba soroltam a térképész alezredessel, aki mint egy torpedó, nincs tekintettel senkire, és semmire, gyorsúszásban. Kértem tőle korrektúrát, bizalmába fogadott, engem nem rúg. Tanácsára erőltetem a lábtempót. Megjegyzendő, láb közötti bójával (úgy gyorsabb) pár hosszon át bírom vele az iramot. Negyven éve Lukácsos.

Az átépítés az Európai Uniós csatlakozás jegyében, nemzetközileg vízforgató berendezésre vagyunk kötelezve. Átszóltam a nádkerítésen a csempézőnek, szintbe fúgázzanak[20], fölsérti a csempeél a tenyeret (nálam a talpat). Büszkén nézett vissza rám: „Az EU-szabványban két milliméter a fúgamélység, ez nem versenymedence.” Mondom, akkor legalább ívesen...

December közepére lesznek kész. Sok klubtárs elmaradt az építkezés zűrössége és a zsúfoltság miatt. A decimális pénzrendszerre áttérés idején Angliában (épp akkor jártam ott) egy asszony beírt az újságba, miért nem várnak az ilyen változtatásokkal, amíg az öregek meghalnak?!

Ha a biciklilopási szisztéma nem ugrana be: jön a tulaj, nyitja a lakatját, s akkor beleakad a másikba. Ha nem jut eszébe visszatenni a magáét, s úgy megy el telefonálni segítségért, fűrészért...

Mikinél egy probléma volt, olasz nincs, német van, sőt a többieknek már harmadik éve. Tanára szerint kezdje csak el az elsős tankönyvből, őt külön fogja kezelni és osztályozni. Megpróbáltam segíteni a helyzeten:

Kedves Tanár Úr!

Mike mesélt Önről, így Önnek is köszönöm, hogy fiam máris valamennyire jól érzi magát Esztergomban. Nem lehet most könnyű neki.

Ha 30 éves volnék, Istenuccse megpróbálnám. Gyönyörű dolog lehet oxigénpalack nélkül megmászni a Mount Everestet. (Én még Csomo Lugmának tanultam).Habár nem ismerve az olasz nyelvet, de ismerve az angolt és a németet, valamint ismerve a fiamat , a dolog nem fog menni.

Köszönöm a mentőötletet, hogy két fiú segítsen neki behozni a két év hátrányt a német nyelvtanulásban-, nem fog menni, tudjuk.

Kérem az Ön szíves hozzájárulását -nyilvánvalóan ez az első lépés-hogy a fiam fölmentessék a második nyelv tanulása alól.

És most jön a neheze. Én ugyan vállalnám a leutat, de az Igazgató Úrral való találkozással van egy kis bibi. Pár éve megsemmisítette egy képsorozatomat, és lehetséges, hogy ez ügyben azóta is neheztel rám. Igaz, írtam erről egy cikket a Népszabadságba-, mellékelem, hogy értse.

Úgyhogy másodfokú szívességkérés. Természetesen csak ha lehetséges, és nem hágja súlyosan át a protokollt, valamint a határokat. Hogy használva a kérvényemet, nem tudnák ezt a kérést házon belül, csendben elintézni?!

Ha az egyszerű fölmentés valami okból nem lehetséges, alternatív megoldásnak tartanám, hogy Miklós fiam továbbra is ott ül az órákon, és rezzenetlenül-szelíden egy távoli pontra néz.

Köszönöm, bármi is...

Szívélyes üdvözlettel:

Hát ez nem sikerült, hogy náluk a német kötelező. De ahogy hallom, már van egy kettes, egy hármas, négyes és egy ötös szódolgozata, így jobban áll, mint a többiek. Megegyeztünk, ha talál olasz tanárt, fizetem. (Közben kijózanodva, az ógörögöt leadta, hogy szülei ellenzik.)

Istenem, hol már az a világ, Katával habár magyarul, de cirill betűkkel leveleztünk, ha netán szülői kézbe kerülne...

A kecskeméti uszodában még oroszul is ki van írva, hogy férfi öltöző, ellágyultan betüzöm.

Még egy Miki ügy. Szokatlan módon interurbán telefonál Esztergomból, ez-az, majd megpendíti, autóvezető tanfolyam indul az iskolában, persze kedvezményesen... Egyet nyelek, féltem a pénztárcámat és féltem az autómat, de ez úgyis elkerülhetetlen, mondom persze! Nem remélte, nagyon vidám lett. Év végére meglesz. Itt nincs aggodalom, már sztrádán is engedtem egyszer vezetni, tavaly, mert épp mindketten nagyon álmosak voltunk.

A kiállítás megnyitóján vettek egy képet, Zsófinak jeleztem: most! Családi utazás a zuglói bababoltba. Többórás válogatás után egy vadonatúj babakocsi, méregdrága, csikicsuki, táskatartós, minden. Ráadásául nem macimintás piros-sárga. Szüts figyelmeztetett, itt mostan nagy kiadások fognak bekövetkezni, pénzt félretenni, szokni, csinálni, szépen, csendben, noha szeretjük a heroikus gesztusokat... Hogy például a papírpelenka rettentő könnyítés, az pár év alatt párszázezer forint lesz.

Munkahelyén hajolgatni-emelgetni kellett, orvosi tanácsra októberrel táppénzre ment, most otthonát rendezi. Könyvtárát utána vittem, a könyvespolc is meglett két nap alatt. Tizenhétezer a faanyag, nála szabtam le, hokedlin, egy csodálatos rókafarkú fűrésszel,rajzért cseréltem. Barátai kötelező szívességből kimeszeltek nála, nagyon szép szobát rendezett be maguknak. Pelenkázó asztal a fehérre festett sublótja. Három nagy képem az ágya fölött. Csak fürdőszobáját elönti a víz. Már a nyáron tudtam, óvtam, a derítőaknája nincs ekkora fürdésekre méretezve. Aztán most sürgős érdeklődések, régi iratok és tervrajzok böngészése. Majd egyetlen nap munkával egy csángó fiatalember a házat a kert szélén húzódó szennyvízcsatornába szép csendben bekötötte. Estére már a munkaárkot is eltüntette. Talán öt helyről kellett volna engedély. Ezen is túl vagyunk.

Megkérdeztem, nem lehetnék-e ott a szülésnél, mint Líz barátnőnknél is édesapja?! Két napig gondolkodott, majd levélben elhárította, hogy szégyenlős, és nem szeretné, ha ez a figyelmét megosztaná. Igaza van.

Nem is hinnéd, mindeközben milyen jó képeket fejeztem be, októberben, tizenkettőt. Már lefényképeztem, az újabbCD-másolatokon rajta vannak.

A múltkor gyónok a ferenceseknél az aranyos Teofil atyánál, mondom hogy a munka sokszor a család elé kerül... azt válaszolja: Vedd előre az Istent, utána a többieket, és a végére magadat. Akkor megleled a lelki békét.

Milyen gyönyörű! Milyen egyszerű!

Penitenciának valami komolyabb önmegtagadást választhatok: 24 órát nem kaparom a fejem.

Kiállításomat említettem. Kettő is volt, egyik a debreceni Művelődési ház ruhatárában, a kivezényelt húsz takarítónő tomboló lelkesedése közepette. A meghívón jelzett gitárszóló elmaradt. A másik októberben már, a Király utcában. Szüts nyitotta, ha nem felejtem el, otthon majd aranyos beszédét idemásolom neked. Ja, meg Vásárhelyen kaptam egy 83.333 forintos díjat Őszi Tárlaton.

Hölgyeim és Uraim!

Andrea és Maria Maccaferrinek 1890. július 20-án Bolognában fiúgyermeke született. Utóbb három lány született még: Anna, Dina és Maria, kik anyjukkal együtt a fiúnak egész életén keresztül társai maradtak. (gli saranno vicine per tutta la vita...).

A fiú 13 éves korában festette első ismert (valljuk meg elég rossz kis) virágcsendéletét. (Fiori, 1903).

Tizenhét éves korában beiratkozik a bolognai Művészeti Akadémia előkészítő kurzusára, majd a következő évben már másodévesként folytatja tanulmányait. Az egész életében „minden újra igen fogékony” mester ebben az időben Vittorio Pica: Gli impressionisti francesci című könyve fekete-fehér illusztrációi révén ismerkedik meg a francia impresszionisták és különösen Paul Cezanne műveivel. Többízben még Firenzébe is elutazik, hogy a nagy elődök: Giotto, Masaccio és Uccello munkáival eredetiben is megismerkedhessen.

Első külföldi utazására csak később (66 éves korában) kerül sor.

1913-ban megvédi diplomáját. Ettől az évtől kezdve egészen 1929-ig az Elemi Iskolák tanára Bolognában. (hogy ez pontosan mit jelent, azt egyik életrajzából sem sikerült megfejtenem; legvalószínűbb, hogy valamiféle beugró rajztanár-tanfelügyelő Jolly Joker volt).

1913-ban még egy igen jelentős esemény történt: a család ebben az évben utazott először Grizzanaba, egy Bolognához közel eső nyaralóhelyre, itt születtek az első Tájképek, egyébként az elkövetkező félszáz évben az összes Paesaggio itt született.

A diplomavédés utáni néhány év megmaradt termésének többségét a futurista kísérletek teszik ki, melyek - mint a futurista művek nyomós többsége - kapitális nagy baromságok.

1915-ben behívják katonának, de hamarosan rossz egészségi állapota miatt leszerelik. 1915 és 1917 között a betegeskedésen kívül idejének javát azzal tölti, hogy addig elkészült műveinek nagy többségét megsemmisíti. Mielőtt elhamarkodott véleményt formálnánk, hadd idézzem itt Váli Dezsőt, aki egy interjúban a saját, gyengének tartott képeinek elpusztítása miatt ért szemrehányásra a következőt válaszolta: „Egy kép elkészültéig kétezer döntést hozok, rettenetesen egyedül. Csókoltatom a közvéleményt, mert ebben a kétezer döntésben semmit nem tud segíteni... akkor talán az utolsó döntést is meghozhatom magam.”

1918-19-ből (rézkarcain kívül) három csendélet maradt ránk, még ezek a metafizikus-kubista csendéletek sem igazán jelzik, hogy a következő évben két tökéletesen érett, mámorítóan gyönyörű csendélettel ajándékozza meg a világot. (Natura morta, 1921, Düsseldorf, Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen, Natura morta, 1920, Bologna Galleria Communale d'Arte Moderna „Girgio Morandi”).

Itt kell megjegyezzem, hogy Morandi képcímei a továbbiakban sem mutatnak sokkal több változatosságot.

1920-tól Morandi életpályája a felületes szemlélő számára egyenesvonalúnak tűnhet: tanári karrierje is szépen emelkedik, 1926-ban már a bolognai Művészeti Gimnáziumban a figurális ábrázolás tanára, és még ebben az évben kinevezik a Művészeti Akadémia új létesítésű Metszéstechnikai Tanszékére.

A már említett két 1920-as csendéletét követő általam ismert 161 olajfestmény, 23 akvarell, 40 ceruzarajz és 38 rézkarc nyomós többségében legfeljebb kompozíciós rendjében, színhangjában különbözik, de művészi kvalitásában alig.

1940 után a kompozíció fokozatosan megváltozik: néhány banálisan szimmetrikusan komponált virágcsendélet után a csendélet tárgyai kezdenek csoportba, zárt tömbbe rendeződni, hogy a legközismertebb Morandi csendéletek előhírnökei legyenek.

1942-ben még egy jelentős esemény történik: Budapesten megszületik ”zöldszínfélvak” társa és kollegája, Váli Dezső. Köztudomású, hogy Váli is nagy teherrel indul útnak: édesapja a háborúból-hadifogságból soha nem tér haza, így Váli is egész életét női hozzátartozók körében éli le, csak az utóbbi másfél évtizedben kerül másik „férfi” a házba kis- illetve ma már kamaszfia személyében.

Mindkét mester korai opuszainak többsége magángyűjteményekben van, így ritkán láthatók. (Morandi egyik korai csendéletét Benito Mussolini vásárolta meg.) A második világháború természetesen Morandi életművét is alapvetően befolyásolja: a háború kitörését követően Grizzanaba költözik, ahol nélkülözvén a megszokott csuprokat, (melyeket Bolognában, a Via Fondazzá-n felejtett!) főleg tájképeket fest.

A következő jelentős év 1959: ekkor kezd el Váli festeni. Egyik mestere tanácsára 62 és 67 között felfüggeszti a festést: építésznek képzik az Iparművészeti Főiskolán.

Már a korai Váli és Morandi opuszok láttán is egyetérhetünk Umbro Appolonióval:

„In the overcrowded and often uncertain world of contemporary art Morandi and Váli appear as fixed points”.

Nem feledkezhetünk meg a látszólag konkrétabb ábrázoláshoz való visszatérésről: mindnyájan ismerjük a Zsidó temető sorozat legszebb darabjait, majd az ezt követő Műterem sorozat opuszait.

Így jutottunk el a demokrácia vértelen győzelmének időszakához, mely Váli művészetében is nagy változást hozott: az addigi 40x40 cm-es méretről halálugrásnak tűnő döntéssel áttért az 50x50 cm-re.

Nem tehetjük meg, hogy ne emlékezzünk meg Morandi 1943, és halála: 1963 között keletkezett vízfestményeiről. Ezek a lapok tükrözik talán legszűkszavúbban Morandi művészetének grandiózus egyszerűségét, és mélységét.

Lehámlik minden múlandó, elmállik minden hétköznapi: nincs villanyszámlás, de nincs svájci bicska sem.

Torokszorítóan egyszerű képek.

Csend van és béke.

Talán a „Műterem a Margit körúton” hordja ugyanezt az áhitatot. Vagy a Műterem - szürkület 94-ből...

Élet és halál mezsgyéjén a csöndet.

Mint ahogy szerzőink valamelyike mondotta egy interjúban: „a halál rövidszőrű háziállat, gerinces, itt él műtermemben, kipislog az ágyam alól...”

Morandi elment hatvanháromban. De ittmaradt nekünk vígasztalásunkra az üres műtermek megszállott ábrázolója, hogy őrizze tűzhelyünket.

Álmainkat, otthonos kis depresszióinkat.

Jeleket küld, mint a norvég szigetek csúcsán a fáklyás emberek.

A kiállítást megnyitom.

Mennyi ötlet, nem?! És tele szeretettel.

Szakmai hír még, hogy évekig érlelődött, s most végre döntve, jelentkeztem a Műcsarnoknál, 2001-re szeretnék náluk egy kiállítást: Szobafestők - élők és holtak címmel. A listán néhány kollega,Szüts a cigányszobáival, Vojnich a gyárenteriőrjeivel stb., s a holtak: Czimra Gyula, Gruber Béla, Nagy Balogh, Czóbel, Barcsay, Vajda Lajos. (Nem biztos, hogy helyes lesz mindannyiukat szerepeltetni.) Őka harmadik teremben.

És most itt, Kecskeméten, csak két hétre. Tovább nem merek maradni, kellhetek, akárcsak mint sofőr, Zsófi szülhet. Hetek óta nyavalygok valami száraz influenzafélével, de azért naponta elkezdek egy képet. 60 x 60 cm, műterem... Az estékre pedig négy feladatot hoztam le, te vagy a harmadik. Az opuszjegyzék átírása a kiadói CD-re, ez pár nap volt. Az IGEN katolikus ifjúsági lap kért tőlem tízezer betűt a művészetről. Mondtam, ha lehetne kissé konkrétabban... Akkor az újságírónő megírt tíz kérdést, utánam küldte ide faxon. Úgy jött ki a lépés, hogy végül egyetlen kérdésnél leragadtam.

Most telefonált, hogy megkapta a floppyt, köszöni, rendben.

Apám csomagjában kanál...

Az IGEN levele itt, a Kecskeméti Alkotóházban ért utol. A benne leírt kérdés apám halálához kötődik, egy Oroszországból hazatért hadifogoly levele kapcsán, szövege a Váli-c. monográfiában (festő vagyok) jelent meg, két éve:

Kistemplomtanya 1946.X. 17-én.

Mélyen tisztelt Nagyságosasszony!

Tudom jól, hogy egy szomorú kötelesség teljesítését mulasztottam el, akkor amikor Nagyságosasszonyt azonnal megérkezésemkor nem értesítettem szegény férje Dezső haláláról. - Amikor Debrecenben múlt hó 7-én megérkeztünk és ottan az adatainkat fölvették kérdezték, hogy tudomásom van-e arról, hogy valamely bajtársam meghalt.- Ekkor én Dezső halálára vonatkozó adatokat bemondtam, amelyet ott nyomban írásba is foglaltak.-- Személyesen akartam fölkeresni Nagyságosasszonyt, de annyira gyenge voltam még akkor, hogy erre egyedül nem mertem vállalkozni.

Szegény Dezsővel mindig egy táborban voltam. - Őt közelebbről Szapahován ismertem meg - egy és ugyanazon időben kerültünk be a szanatóriumba.- Mindketten teljesen legyengülve kerültünk oda. Sokat szenvedtünk.

Ápolgattam szegényt - julius 13.- vagy 14.-én hajnali órákban halt meg - nem sokáig szenvedett.-- Amikor meghalt az egész vagyonkája, holmija egy kis vászon zacskóban volt, dohány kanál szappan kettő lap; kettő érem és egy kereszt. Holmiját a főszanitész magához vette, azzal, hogy azokat a parancsnoksághoz kell leadni.

Fogadja mély fájdalmában Nagyságosasaszony őszinte részvétemet, kezeit csókolja

Csikós Nándor

Tehát a kérdés:

- Tárgyi apai öröksége: egy kis vászonzacskó, amelyben „dohány kanál szappan kettő lap kettő érem és egy kereszt” lapult. És a szellemi?

57 éves vagyok. Apám halálakor három éves. Amit tudok róla, anyácskám kevés meséi. (Csak néhány közös évük volt.) Maradt a lakás, a tárgyi környezet „üzenete”, amibe beleszülettem, amit a jól síelő, operabarát banktisztviselő maga után hagyott; fotelek és üvegvázák a negyvenes évekből, a Pallas nagy lexikona, cigánylány csörgődobbal a falon. Két könyv, amit mindig, a frontra is magával vitt: Dante, és Ady összes. Hogy vagyok ezekkel? A cigánylányt észre se vettem, a Pallas múlt századi ábrái elbűvöltek. „Szövőgyári gépterem, Anglia, XIX. század első harmada”; Adyt most szerettem meg, három éve, ámulattal. Hihetetlen koncentrált. Csakugyan a vers a legtömörebb információtárolási forma, amit az emberiség valaha is kitalált (Hankiss Elemér szerint). Dante: egy-két fejezetét olvastam, nem használom. Azt hiszem, értem, mit akart mondani.

SZELLEMI ÖRÖKSÉGEM egy tábori levelezőlap, apám halálát érezve hadifogságból üzent nekem. Anyám érettségim alkalmából a zafírköves pecsétgyűrűvel együtt adta át -volna. Nem vettem át. Negyven év múltán, mostanában kérdeztem felőlük, rég nincsenek meg. Anyácskám emléke szerint a levél család- és hazaszeretetre buzdított. Hogy én annakidején miért...?! Radikalizmusom mellett bizonyára gyávaságom is. Talán féltem egy kőbevésett tízparancsolattól. Hogy halott apával nem lehet vitatkozni. Saját házamat akartam építeni, saját téglából. (Ami persze csacsiság. Akkor Camust és Senecát se szabadott volna olvasnom, akik akkoriban átrajzolták éveimet, életemet.) A gyűrű pedig: addigra már túljutottam a gyűjtögető - halászó - vadászó életmódon. Hogy a szellemi javak mértéktelen gyűjtése mellé is kérdőjelet tegyek, ez évtizedekkel későbbi történet. Schmal Károly grafikus barátomnak volt bátorsága ezt egyszer egy nyilatkozatban fölvetni.

A CSALÁDSZERETETRŐL, ami a levélben. A jövő hónapra nagyapa leszek. Szakmám magányosságra szoktatott. Vagy fordítva. A szeretetre lassan megérek, vagyis lassan megértem, mit jelent a másik ember. (Aki nem pont olyan, mint én.) A művészek kávéházi időtöltései, átivott éjszakái mögé iszonyú társhiányokat képzelek. Netán lelki ürességeket. Vagy csak megint nem értek valamit. Bár a narkózisvágyat értem, ez a szakma olykor majdnem elviselhetetlen. Makkai püspök írta Adyról, hogy azért ez a borgőzös élete, mert nem volt elég tehetsége zsenivoltát elviselni. A művész egy sohanincsteteje hegyet mászik. A csodálatos Morandi normális volt, noha mintapolgár? Ötven évig vázát és poharat festeni?! Karinthy mondja, értsétek meg, én mindig úgy gondolkozom, ahogy mások életükben egyszer, zuhantukban, az ötödik és negyedik emelet között.

Alkotó ember. Szerencsés esetben, családban, hárman-négyen veszik körül, elviselik, gondozzák. Pótolják szükségszerű csonkaságait, óvják, önmagától is. Vesznek neki zoknit, perecet, elküldik nyaralni. Cserébe, jajj cserébe... hagyjuk. „A dolgozó népet szolgálom.” Valamint a kisdedeket és a nyugdíjasokat.

A HAZASZERETETRŐL. Ezt inkább húgom örökölte. Szakmám nemzetek fölé lát. A pártirodákon fogalmazott jelmondatok kirekesztők, nevetségesek.

Ámbár. Nem hazaszeretet, hogy nagyon szeretem Zelk Zoltánt...

Vak szemgödör. Halott sirály.

Kiholt a tenger: medre már

vak szemgödör. Halott sirály

lelke vijjogva visszaszáll...(Sirály)

...és Illyés Gyulát, a ronda Corvin áruházat, a 18-as villamost, a Szabadság-hidat, a kecskeméti főtér sétányát...?! Nem, ez nem hazaszeretet. Ez vonzalom. Pontosítsunk. Szeretni azt jelenti: dolgozni érte, tenni érte. Vagyis elsősorban nem érzelem. (Még házastársaknál sem.)

Tehát hazaszeretek például:

1. Képeimet (múzeumoktól eltekintve) nem adom el-, nem engedem ki külföldre. Ezt mindig elmondom: unokáimnak-unokáidnak festek, nem a müncheni fogorvosoknak.

2. Most négy hónapi munkával CD-ROM-ra írtam minden képemet, rajzomat, teljes oeuvre katalógus. Hiszek benne, hogy azon túl, hogy jó játék volt, ez nemzetszolgálat. Egy jó kép segít élni és meghalni. Petri György összes versei az ágyam mellett, kézközelben. De ki látja (használja) az Ékszerkereskedő vasárnapját, amit kiállítottam Párizsban a Grand Palaisban '78-ban, majd a Minisztérium megvette egy műcsarnoki kiállításról, nagyszerű, azóta raktárban. Ezért a CD.

3. Liftünkbe egy időben Van Gogh-reprodukciókat ragasztottam (a gyerekek mindig letépték).

4. Másfél évtizedes kilincseléssel elértem, hogy 72 év után újra kiadják Strindberg Egyedül c. önéletrajzi kötetét. Húszévesen ebből a könyvből tanultam meg sétálni.

5. '81-ben a norvég királyi művészeti ösztöndíj egy hónapját átsíeltem. A lesiklópálya tetején a bodegában kiváló almalevet árultak. Sibakancsomba pakolva hazahoztam egy üveggel, s telefonkönyvben megkeresve a megfelelő fórumot, leadtam azÉlelmiszeripari Kutatóintézetnek, nem tudnánk-e ilyet itthon is csinálni. (Akkoriban még nálunk nem volt ilyesmi.) Nagyon örültek neki.

- APÁMCSOMAGJÁBAN DOHÁNY... Nem iszom nem dohányzom nem tévézek nem éjszakázom nem nőzők nem érdem. Okom van rá. Fiatal koromban még nem volt zacskóstea, időtakarékosságból rászoktattam magam a forró (csap)vízre.

- APÁM CSOMAGJÁBAN KANÁL... Készenléti eszköz. Tanulom. Hogy figyeljek-, fogadni tudjam, ami elém kerül. Egy gondolatot, egy ellenvéleményt. Antikváriumban érdemes idegen polcokon is böngészni. Uszoda-öltözői beszélgetéseink hozama: húsipari géptanból már kollokválni tudnék. Egy barátnőmtől karácsonyra jó érzékkel múlt századi biológia könyvet kaptam volna. Csak sajnos zavarta, hogy könyveimet olvasás után továbbajándékozom. Kivéve a József és testvéreit.

- APÁM CSOMAGJÁBAN SZAPPAN... Első szerelmemnek megígértem, hogy ezentúl mindennap mosok fogat. Tartom. A nyakamra is sokat panaszkodtak. Szerencsére 10 éve a Lukács uszodában reggelente leázok. Fél óra, 1210 méter.

- APÁM NYAKÁBAN KERESZT... Én Mária érmet hordok, egy öreg apáca tukmálta rám 10 éve Pannonhalmán, lelkigyakorlaton, akkor még nagyon idegenkedtem ettől. Aztán fontos lett. Csak mindig leesett a karikájáról. Akkor a szintén nyakamban hordott tartalék-slusszkulcsra ragasztottam szigetelőszalaggal. Egy kis jegyzetfüzet is lóg mellette a zsinóron. Reggel az uszodában nem érthetik, vetkőzéskor miért csókolom meg ezt az egészet.

aszkézis = lényegre figyelés

aszkézis = lényegre figyelés

aszkézis = lényegre figyelés

Közben Anyácskám itt két napra. Most meg Kata, miatta kértem ezt a sarokműtermet, ehhez nagyobb háló tartozik, napfényes.

Kata kipihenni jött most leadott Zsolnay könyvét, nagy hajtásban volt, és két konferencián is szerepel az ősszel. Sok idejét szánja Zsófira, beszélgetnek, vásárolnak, tervezgetnek.

Szóval most Kecskeméten, Kata szobájából a napsütötte parkunk sárga lombjaira látni, csakugyan gyönyörű. Kata ágyból nézi, mint mondja, akár órákig. De jó neki. Nekem három perc után csinálni kell valamit.

Uszoda most csak az első napokban (az influenza miatt), de az izgalmas volt. Egy itteni fényképész ismerősünk már csak békauszonnyal úszik, megerősödött a lába, az ezret húsz perc alatt. Nocsak! Kölcsönadja. Mintha propeller. Másnap újra. Fantasztikus. Hogy ő segítene a vásárlásban. Készségesen az uszodába rendeli mobilján a boltost másnap reggel fél nyolcra. Csak délután gyanakodni kezdtem, interurbán a Lukács igazgatóságra: nem, Pesten egyetlen uszodában sem szabad használni... Sajnos.

Világpolgár ez a fotós. Jómódú. Nyáron hajót bérelnek, járják a tengereket. Volt mindenütt a világon.[21] Ő kérdezte tavaly Miklóst, nem akar-e egzotafát venni Délamerikából, egy fél erdőnyit, csak egy megkötés, neki kell hazaszállítani.

Most kérdezem, mi lett a fával? Avval bizony baj lett. Két magyar megvette, belefektetett 70 és 100 milliót, utat építettek az őserdőbe és elkezdték kitermelni. Teherautókat béreltek, indult a szállítás, mikor egy trópusi vihar elmosta az autókat, utat, mindent. Az ottragadt fát pedig egy! hónap alatt szétrágják a férgek, permetezni kéne, ez nem Európa... S most mi lesz? A magyarok várják a brazil kormány ígért kárpótlását, ami kb. kiteszi az indulótőkéjüket...

Lám. Ezek szerint ma már őserdővevő magyarok is vannak.

Hoztak egy viccet: Mi az? Kicsi, piros és gömbölyű?

Egy nagyon elcseszett[22] nagy kék kocka.

Meg egy kiszólás:

olyan hideg van, hogy a macska eltörik a kanyarban...

Emlékeztet arra, amivel annakidején az iparművészetis kollégisták fenyegették egyik évfolyamtársunkat: vigyázz, mert eltöröm a zoknidat!

Mi történt még Kecskeméten? Hagyományosan autójavíttatás, itt egyszerűbb. Valamint váratlan fordulattal, vettem egy irodai forgószéketa városszéli nagyáruházban. Gyönyörű. Gurul. Karfája van, gázteleszkóp, magassága karral állítható, sok éve vágyom rá. Luxus? Egy kiállítás tablójáról írtam le a nyáron, Parancs János írja a Szegénységről versében:

ma már tudom

a tartalék

romlékonyabb mint a gomba

a fölösleg kártékonyabb

mint a jégeső, mint a sáskajárás

csak aki mindenét szétosztja

kegyelmet csak az remélhet

A negyedik munkára valószínűleg nem futja már. Az utolsó évek hozzád-leveleit szerkesztettem volna sajtó alá. Nem akarom még kiadatni, nem látok világosan. Talán inkább egy új C. napló kötet keretében kellene...

Kecskemét, vasárnap délelőtt. Szüts helyett a tolókocsis cigány előírásosan kap tőlem egy ötszázast. A főtéren egy 25 év körüli fiú kéreget, gömbölyded, jólöltözött, nehéz beszédű, mert enyhén értelmi fogyatékos: November negyedikén volt a névnapom. Tessen már szolgálni néhány forinttal. Ezt egy költő írta neki?! Hibátlan. Adtam is. Szokásosan megnézem Farkas István Piros asztal körül képét, szokásosan csodálatos. Múzeum után pedig körbeautózva körletünket, összeírtam húsz utcanevet Szüts itteni lakótelepi festményeihez, képcímnek. Eddig fantázianeveket adott, de fölmerült, biztos jók lennének az igaziak is. Megküldöm neki faxon. Gizella tér, Klebersberg Kunó út, Csokor utca, Búzaszentelő utca, Levendula utca, Klapka utca.

A Fioretti. Andris váratlanul meglépett. Félig meddig már ő vezetett minket, szerettem, hiányzik. De megértem, egy nálunk sokkal dinamikusabb, fiatalosabb nagy közösségbe ment át: Új Jeruzsálem. Csövesek között térítenek, járnak Erdélybe, nagy apparátussal, sok emberrel. A Városmajorban csütörtök esténként nyitott imaestjeik, a kistemplom tele érdeklődő fiatalokkal. Nagy éneklések, kézrátételek, tanuságtevések.

Hát ilyesmi bizony nálam-nálunk nincsen.

Egyházi hír még, fontos, az én életemet is befolyásolja. Talán nem hallottad:

Október 31-én Augsburgban a Vatikán és a Lutheránus Világszövetség egyezményt írt alá, mely lényegében a lutheránusok felfogását osztja, hogy

„az ember egyedül a hit alapján és Isten kegyelméből üdvözülhet (igazulhat meg). A jó cselekedetek nem feltételei, hanem gyümölcsei az üdvözülésnek.”

Belső, budai ferences ügy, hogy hajnali misénket végleg áttették fél hétre. Most a kollegák aláírásokat gyűjtenek a hat óra visszaállításáért. Kolos atya szerint 30-35 aláírás szükséges, hogy a plébánia foglalkozzon a kérdéssel. Most sokan elmegyünk a mise végi zsolozsmáról, késő van. A változtatás mellékhozama, hogy egyúttal zenés mise lettünk, nem nagyon örülök.

Szerény igényű levelem:

Kedves Kolos atya!

György atyának jeleztem, kérdeztem az orgonista véleményét is. Megtudtam, te vagy döntési helyzetben ez ügyben.

Ha egyetértesz, a következő javaslatom lenne: a (reggeli) miséken maradjon el az éneklés a kenyér és bor fölajánlásakor. Ez szerintem fontosabb szöveg, semhogy ne halljuk-imádkozzuk. (Én előző napi munkámat ekkor szoktam fölajánlani. Csak ingadozom még, hogy a festmény inkább kenyér vagy inkább bor kategória...)

Tudatták velem, hogy mikor zene és mikor népének, ez egyházmegyei szabályozás tárgya, nem lehet változtatni.

Szép karácsonyt, ha addig nem írnék újra!

Keresztfiunknak áldásom.

99.12.23. J-63 C.6258

Sziasztok!

Most kaptam észbe.

Kinga, november 28, advent első vasárnapja, 3,5 kg,50 cm, egészséges,

halbiológusnak vagy pedikűrösnőnek szánjuk.

Boldog karácsonyt!

---

[1] Ha nem felejtem el, megkülönböztetés okából a másik Miklóst ezentúl csak Szütsnek írom.

[2] a Mihály: Babits, persze, és Kosztolányi; szintén gégerákkal

[3] faxválaszom: Eldobta, eldobta-, és pont alvásidőben? Biztos? (merthogy akkor jött az üzenete)

.

[4] Bernáth itt biztosan magát is írja, annyira illik rá...

[5] Bölcsészkar, ha nem emlékeznél

[6] Fotóvegyésszel konzultálva, egy ideig hűtve tároltam a diáimat, elötte a Normafánál, tiszta levegőn lezárva a dobozt, Utóbb meg erre a célra szerzett savmentes papírzacskókban tartottam a filmeket.

[7] Kata meg gesztenyepürét vett, és kivételesen egész délelőtt ágyon heverésztünk, igaz, hullafáradtan.

[8] Képernyőn megjelenő utasítások paródiája: „A gépkezelő okozta a hibát! Cseréld le, és nyomj meg egy gombot a munka folytatásához!”

[9] A beszerezhetőkkel copyright problémák vannak, meg aztán a magamvágta szűk ösvényen akarom vezetni a nézőt. Semmi tallózás háromcentis (preview) képek alapján.

[10] Svájci magyar emigráns, azért a német névelő.

[11] Lukács uszodát átépítik, a másik medencébe szorultunk. Az ismeretlen terepen nagyon odacsaptam a kézfejem egy csempeélhez, bukóforduló közben. És közben mosogatni kellene.

[12] Ugyanis az egerek.

[13] Hogy házát eladta a bencéseknek, de haláláig használhatja. Ezt vidéken úgy emlegetik, hogy a néniéaz élvezet.

[14] Ma Kata szó szerint mesélte ugyanezt rólam, vasboltban találkoztunk

[15] Gyerekek értik így: fogalmazásgátló tabletta...

[16] Egy új kereskedelmi adó a sok közül, csak könnyűzene és reklám

[17] Millió számra gyártották kisiparosok, a rádió többször meghirdette, hogy egy részük alkalmatlan, tehát veszélyes.

[18] Jut eszembe, ajándékot megköszönni még nem tanult meg. Szoktam neki küldeni ezt, azt, feszületet, könyvet, hatlapfejű díszcsavart. Szüleinek fogom javasolni, sugallják, ajándékozzon meg időnként ő is, egy lépcső fölfelé. Persze pénzbe ne kerüljön.

[19] Egy jellegzetes kompjuterhiba.

[20] Vagyis a csempeközök ne mélyedjenek be.

[21] Nem irigylem. Nagyobb utazás volt nekem ez a négy hónap CD írás.

[22] Pesten nem ezt a szót használják.