Levelek Le Meux-be / 74

2001. május

1990 óta írom ezeket a leveleket, válasz nemigen érkezik.

2000. júniustól küldöm web-en, immár képekkel.

Talán egyszer könyv lesz belőle.

Szia J!

május 3.

Röhej, tényleg, kinek csinálom ezt a hatvan temetőfotó újraszkennelést? Tényleg csak a Kedves Utókornak. Második kiadás? Bár ez a könyv valóban elfogyott, néha megkeresnek evvel.

Tegnap reggel négykor kezdtem Sáros képeit kompjuterre tenni. Ma estére a fele már retusálva, készen. Gyorsabban menne, ha jobban ismerném ezt a fotókezelő programot. És ha a kezdetekkor tudtam volna, amit ma, hogy nem kell akkora képméret a retushoz, egy hónappal kevesebb festményeim beetetése. Egy 20 centis rajzot 320 méteresre nagyítottam.

Hajnalban kitaláltam valamit Zsófi lakása ügyében, fontos fordulat. Telefon, délelőtti találkozó egyeztetése a partnerrel. A tét Zsófi tulajdonviszonya, kényes ügy. Normális üzemmenet esetén ennek semmi jelentősége, de belső biztonsága múlhat ezen. Négymillió forintról van szó. Temetőfotó retus közben feszülten készülök a tárgyalásra, már minden mondatom kitalálva, Kata szavait a reggelinél alig hallom. Nincs mód most ezt elmesélni, határidős cikke van, nagyon fáradt, éjszakázott.

Tárgyalásra induláskor utánam szól, kérlek, hazafelé hozz egy margarint.

Mintha Péter Jézusnak, ha úgyis találkozol Pilátussal, kérdezz már rá az útlevélügyemre.

május 4.

A Lukácsban a nyelvészprofesszor szólt, hogy a Demokratában megjelent az interjúm. Majd hazafelé megveszem. Rákérdeztem, megtudtam, hogyan kell a mondatban a gondolatjeles beszúrást kezelni: vesszőt csak akkor szabad utána, ha a hogy szó következik. Az is szabálytalan, ha ellebegtetett mondat bezárására gondolatjelet használok, ezt 20 éve már Frank János is fölrótta nekem. De a három pont szenvelgő, és feminin. Rám hagyta, hogy akkor marad az írói szabadság-

(Szerinted a rám hagyta egy szó, vagy kettő?)

„BELÜLRŐL ÉPÍTKEZEM”

Váli Dezső festőművész

- Minek tudható az be, hogy amikor felkérik egy beszélgetésre, megkérdi barátait: hová, melyik lap számára nyilatkozhat, s hová nem volna szerencsés?

- Van hitem és világnézetem, viszont tévét nem nézek és tájékozatlan vagyok a magyar közéletben. Esterházyt szoktam fölhívni ez ügyben.

- Ha egy bármilyen lapban megjelenhet egy igyekezete szerint korrekt, emberi és művészi értékeket felvonultató nyilatkozat, ez elöl miért szükséges elzárkóznia?

- Erről megkérdeztem Jelenits István egykori piarista rendfőnököt. Azt mondta, hogy ő olyan helyen nem fogad el felkérést előadás megtartására, ahol számára elfogadhatatlan személyek szerepelnek. -

- Jelenits atya, úgy gondolom, igen nyitott, mert a lapnak, amelyről beszélünk, több alkalommal is nyilatkozott.

- Sőt, a Népszabadságnak is, egyébként. Megbízom benne, ő számomra biztos mérce. Ahol ő, ott nyugodtan én is.

Erősen befolyásolható embernek tűnik. Valóban az?

- Nagyon befolyásolható vagyok. Minden ellenvélemény elbizonytalanít. Most, éppen a napokban kereteimet szidta egy szakember. Öt éve, amikor ez először, eltüzeltem hatvan keretemet. Aztán egy év múlva - rengeteg munkával és temérdek pénzért - újraépítettem őket. Tehát így vagyok befolyásolható: az első pillanatban mindent elhiszek, ami rosszat mondanak rólam. Aztán roppant munkával törekszem megtalálni magamat.

- De az alkotó önben tudja, hogy mit tesz a keze?

- Nem, amennyiben jól értem a kérdést. Nem szoktam mondani, mert nem hiszik el - affektálásnak gondolják - nekem nincs semmiféle szellemi gondolatom munka közben. Festeni, ez számomra kizárólag technikai kérdés. Az okkerhez egy jó szürkét kell találnom. Semmi egyéb elképzelésem, távolabbi célom nincs képcsinálás közben.

- Ön akkor egy klasszikus értelemben vett mesterember?

- Szép képeket akarok csinálni, nem akarok én elmesélni semmit. Semmiféle megcélzott mondanivalóm nincs. Ha jó a kép, akkor a képnek van.

- Ezért említi, hogy a festészet valahogy nem passzol a lelkialkatához?

- Azt nem tudom, hogy mit csinál együtt e kettő. Nyilvánvaló, hogy a lelkem - nagy L-lel - tükröződik a képeken. Csak nem tudom, miként; melyik bugyra emlékeimnek az, ami a képen megjelenik. Sajnos én vagyok az egyetlen a világon, aki ezt nem láthatja.

- Mint alkotó...

- Mert én készítettem. Festek egy széket az ágy előtt, és közben nagyanyámra gondolok, aki ezüstfejű botjára támaszkodva sétál 1953-ban a zugligeti rózsalugasban. A néző pedig látja a széket, és húgára gondol, akivel tegnap uborkát szeleteltek a konyhában.

- De gondolom - ha megfogalmazatlanul is - körvonalazódik önben valami arról, hogy képei milyen lelki éghajlat szülöttei?

- Hogy ezek tán a békére, a nyugalomra irányuló látványok... talán. Végső soron egy jó kép villanásra megmutatja Isten köpenye szegélyét. És ez nem kevés.

- Oly régóta készíti már ugyanazt, hogy a szakmában az outsider-lét parabolájává vált személye. Gondolok itt életvitelére, elzárkózására, másrészt a monomániára, hogy már tizennégy éve kizárólag műterembelsőket fest.

- A téma, ez esetben műteremsarok, csak egy jelentéktelen ürügy. A legelső lépcső ebben az épületben. Rá kell lépni, aztán továbbhaladni, fölfelé. Munkácsy virágait szeretem és Van Gogh is ügyes ebben a témában. Mindketten egészen másról beszélnek. Egy téma annyira határoz meg egy képet, mintha az mondom, láttam a gyilkost, két lába és egy orra volt. Ha rólam az a vélemény, hogy váltanom kell, evvel azt írják körül, gyengülnek a képeim. Lehet. Nem tudok jobbakat csinálni.

A kérdés másik fele, a kívülállás: a szakmával tulajdonképpen nincs kapcsolatom. Miért pont a kollégáimmal találkozzam? Ha elolvasok egy Zelk verset, ötvenszer több információhoz jutok, mintha odautazom és aztán haza. Öt éve fedeztem fel Illyés Gyulát, naponta, hetente beszélgetek vele. Ez intenzív.

- Annyira fontos önnek, amiről Illyés tud írni?

- Nagyon fontos. Talán nem az első rendű költők közül való, de ez egy szint fölött teljesen mindegy. Pontosan azt mondja, amire szükségem van. Hogy az élet élhető. Leír egy varjút, amint a frissen forgatott szántás fölött károg - ez fontos. Igazi kirándulás. Kirándulni is szoktam...

- Mi történik egy-egy kirándulás alkalmával?

- Ki tudja, lényegében mi történik? Beszélgetünk, elfelejtkezem a munkámról. Mint az autóvezetés. Isten ments, hogy az ember valamire figyeljen, biztosan elüt valakit. Egy kirándulás három óra; a szem egy másodperc alatt négymillió információt fogad be. Visszaemlékszem egy patakra, egy fölrántott szemöldökre, visszaemlékszem egy asszonykára, mesélte, hogy látott egy gyönyörű turista bakancsot. Elküldtem neki az árát. Sírt az örömtől és visszaküldte. Hogy ettől jött rá, mennyire ragaszkodik a meglévő régihez. Köszöni, hogy ez most kiderült. Ez kirándulás!

- Az iróniának mi a szerepe életében?

- Az ember föntről látja önmagát, egy tepsiben a többiekkel.

- Mit gondol: isteni találmány lehet az irónia avagy az ember alkotása?

- A Szentlélek találta ki ezt is. Megkaptuk, bár nem mindenki. A feleségem találta ki: érdekes, akiben nincs humorérzék, az nem tud jól ajándékozni sem. Valószínűleg valami intelligenciahiány. A gúny, az más, az bűn. Arra erős hajlamom volt, amikor szellemileg fölényben éreztem magam.

- Definiálható az, hogy miként éli meg a maga életét?

- Vagyok hívő, kiöregedett jó amatőr síelő, egy megfelelő családapa, lakótárs, egy tájékozatlan magyar polgár.

- De gondolom, van önben egy mérőón, ami jelzi, hogy melyik lehet legfontosabb énje. Az ember valamiként van az életben.

- Az életemmel nem rendelkezem: utasításra élek. Tőlem idegen ötlet, hogy megszülettem.

- Az iróniát kerülve: Isten vezethette a kezét akkor is, amikor lesmirglizte műterme ablakait?

- Hogy nem akarok többé kilátni az ablakomon, ez az én döntésem. De az ötletet Ő adta, és - szabad akarat - volt választási lehetőségem. Szerintem életünkben ez a mező elég kicsi, tán négy százaléknyi lehet. Viszont ez a rész számon kéretik, ezért mi felelünk.

- És hogy-hogy idegen ötlet születése?

- Úgy értem, hogy az életet kaptam, nem a sajátom. Rákerültem egy pályára, ahol van bizonyos mozgásterem. Hogy milyennek élem meg az életem, erre találtam egy hasonlatot, szenvelgő, de pontos. Hegyi patakon kajakozás közben ha az ember nem csinál semmit, csak egyensúlyt tart, már akkor is rohan. De ráadásul lapátolok is. Villanásonként más helyzet, új feladatok. És szembe rohannak a sziklaszirtek, ki kell kerülni, vagy odacsapódom. Az életemet körülbelül így élem meg. Rohanás - lapátolok.

Balázs Sándor

Ugyanúgy kínlódtam most e cikk ide szóló megkurtításával, mint Kata napok óta a másik szobában. A Yale egyetemi Zsolnay-kiállításhoz írt bevezető tanulmányát a felére meg kell húznia.

Lehet festeni, a zsidótemetők szkennelésével délben kész lettem, a társszerző Sáros már kapott egy példányt, CD-n. Utolsó percben eszembe jutott a képek mellé mintaoldalakat is betenni, valamint eligazító utasítást a szerkesztőnek, nyomdásznak, így a könyv akár faximilének is újranyomtatható. Az összes képet megnézheted a KÖNYVEK fejezetben, a főoldalról indítva.

Úgy tűnik, ez sikerül. Már napi egy kilométert futok.

május 6.

Belebotlottam az igazgatóba, az idén márciusban evvel a mondattal kísérleteztem nála: egész Pest azon röhög, hogy a Kecskeméti Képtár pont vasárnap délelőtt van zárva. Talán ez hatni fog. Húsz éve nézem mise után a Farkas, Tóth Menyhért és Mednyánszky képeket, tavaly tönkretették a vasárnapjaimat. Kiderült, a különös nyitvatartási rend oka eredendően egy jehovista teremőrnő.

Talán a másik felgondolásom is beérik lassan. Hogy átépítették a Lukács uszodát, megszűnt az üzenőfal: partecéduák, ünnepi nyitvatartási rendek és a kiállítás meghívóim is. A művezetőnek fél éve fölajánlottam, hogy fenyőlécből csinálok egy faliújságot, ne a fal rongálódjék, végül kiadta a házi asztalosműhelynek feladatként. Állítólag jó nagy, másfél méteres lesz. Egy-egy jó újságcikket is föl lehetne rá tűzni.

Vasárnap délelőtt. A szokott kirándulás, ma a Hármashatárhegyen. Robi szerint a gondolatjel közé tett mellékmondat után vesszőt kell tenni, ahol az előző mondatrész úgy kívánja, nézzem csak meg a helyesíráskönyvben. András mutatott egy madárrágta tobozt. Szerinte azért madár, mert a mókus jobban lecsupaszította volna.

május 8.

Lukács-hírek.

1. A 4. számú öregasszonynak (pár évvel idősebb nálam) fölajánlottam, hogy süteményadományért cserébe megtanítom a bukófordulóra. Nem zárkózott el.

Már teljes a széthúzás közöttük Váli-megverés ügyében. Az 5. számúval egyeztetve, hogy ha netán mégis-, majd az én oldalamon küzd.

2. Egyikük szólt, megint beadtak árverésre egy képet tőlem. Tényleg divatba jövök, mint a muszlinsál.

3. A 75 éves Sanyi bácsit próbálom rábeszélni, menjen, és vigye el feleségét is a szlovákiai társasutazásra.

4. Elmenőben az új biztonsági őr leművészuraz, és gratulál az interjúmhoz.

Sikerült kölcsönkérnem az A/85/19-es zsidótemetőt. 120 centis kép, fekete. Vagy tíz éve nyugtalanít. Tegnap már el is kezdtem átfesteni. A kerete is rossz színű. Este telefon restaurátor barátnőmnek, ő tud egy munkaközi lakkreceptet, beütés (foltos bemattulás) ellen. Levendulaolajat kell hozzá szerezni.

Délután Adidas sportbolt, mindent elkapkodok. A múlt heti Fila futócípővel ugyanis becsaptak, profi hosszútávfutó fiúval konzultáltam, utólag. Térdizületeim miatt komolyan kell venni, hogy csak aszfaltra komponált légpárnás, torziós cipővel szabad. Már 1,4 km. naponta, misenapokon két részletben..

Aztán másnap vissza az Adidas-szal, mert kicsi, az eladó gyanította is. Az új két számmal nagyobb a lábamnál, csak ez van. Bíztatnak, jó, csak majd szorosra kell fűzni. A sarka kért réteg gumi között egy fasírozott.

május 9.

Antikváriumban találtam egy kötetet, háború előtti Zelk versekkel, öröm.

A LÁNY, AKIT SZERETTEM

Homlokod: emlék, Kezed él,

ujjaid pihegnek az asztalon -

arcod nem értem, de ujjaid remegése

elmondja életed...

Jut eszembe, életem legszublimáltabb szerelmi kalandja: a múlt héten képet cseréltem egy festőnővel. Nagyon szép szénrajz. Nem mutatom meg, hátha valakinek nem tetszene annyira.

Rendőr megállít, igazoltatás, kért hete lejárt az autó zöldkártyája (ez nem tudod, mi: szénmonoxid vizsgálat igazolása). Ez bizony a szigorítás óta 20-30 ezer forint bírság, majd be kell fáradnia a II. kerületi kapitányságra. Följelentjük. Hogy ne ázzon addig, üljön be a kocsinkba. Festőművész? Két gyerek? Fog magának elsején hiányozni ez a pénz elsején, gondolom...

A kocsiban csendben fölajánlok 5000 forintot, ő alkuszik lefelé, egészen 3000-ig.

Elismervényt nem ad. Minden a szokásos.

Vettem negyed áron valami rég elavult rockénekes 4 darabos CD lemezsorozatát, hogy hátha a boldog hatvanas évek. Az nem, gyenge, de a negyedik lemez interjú a sztárral, gyönyörű angolsággal. Azt hallgatom.

Annyira nehezen alkalmazkodom bárkihez, hogy nem csodálkoznék, ha Isten a végén pár évi elfekvő-kórházzal ajándékozna meg - gyógyulni.

május 10.

Több barátom megtisztelt azzal, hogy rám szánta figyelmét, idejét, és telefonon, élőszóban nagyon lecseszett, hogy: miért adok én interjút a félfasiszta Demokrata lapnak.

Ezt elmondtam ott az első pár kérdés kapcsán. (lásd föntebb, május 4.) A művészet szféráját a politikától helyénvalónak tartom elkülöníteni. De miután politikához nem értek, csakugyan nincs saját véleményem csomó dologról, és nem is érdekel az egész túlságosan, a lapot sem ismerem - most félve, hogy mégis kárt okoztam -, fölhívtam Jelenits atyát, egyeztetni.

Ő csakugyan adott többször interjút ide is, a Népszabadságba is.

Az a véleménye, hogy ha megkérdezik, válaszol. Ha hagyják elmondani, amit akar, akkor helyénvaló a párbeszéd. Evvel ő nem legitimálja a lap szélsőséges cikkeit. Végső soron a keresztény szeretet és megbocsátás elve vezérli.

Jelenits atya véleménye a mérvadó számomra továbbra is.

Erről az jut eszembe, amit éppen tegnap este Gábor fejtegetett. Hogy a megbocsátás elve emberi logikával abszurd, egy mélyen hívő muzulmán, ószövetségi zsidó, stb. nem ismeri ezt a fogalmat. Ennek csak Krisztus értünk-kereszthalála fényében lett értelme, hitele.

A Margitszigeten délután, biciklivel, egy órácska. Szerelmespárok, a frissen zöld napfénytől csíkos nagyrét, a kedvenc padom. Távolabb a víztorony, kutyák rohangásznak a füvön, füttyök, a gyereide-gyereide. Megint Zelk.

HÁNY NAP A NYÁR?

Jó reggelt feketerigó!

Hány nap a nyár még?

Millió!

Még millió? az már elég...

de látod-e hajam színét,

látod a szürke szálakat?

S ő újra szól, szinte kacag:

Fiú! Fiú!

Fiú neki,

ha vén, ha gyerek kérdezi.

Fiú... Fiú... és Millió...

Hidd el neki, ha hinni jó!

...

május 11.

Tegnap meséltem az öltözőben, meg kellene jobban ismerni, a Párizsban élő Gara László műfordító Illyést zseninek tartotta, könyvet is írt róla, Illyésék pedig Párizsban milyen áhitatos tisztelettel vették őt körül ott kint, vajon mikor

...a telefonszám - Invalides 93-48 -, amelyre megszólalt egy mély, rekedtre cigarettázott, mindig bosszús, mindig zsörtölődő hang, magyarul vagy franciául; először azért sürgetve, mert zavarják, mert nincs ideje, mert éppen csak egy pillanatra ütötte föl a fejét egy Ady-vers harminc francia változatából; aztán meg azért, hogy „gyere már, éppen rád várok”, akkor is, ha az ember tíz perccel azelőtt érkezett a világ másik feléből; mert Gara László mindig várta az embert, egy megoldandó verstani problémával és nyugtalan szíve szemérmesen leplezett, mérhetetlen szeretetével

és mára Gábor behozta nekem az Ismeretlen Illyés-t Garától, (1965. Washington.)

66-ban halt meg, Párizsban.

1926 nyarán a 24 éves Illyés 5 évi párizsi emigráció után hazatérve Bécsben megáll, ahol a magyar kommunista emigráció két vezetője akar vele találkozni. Két hajdani hadseregfőbiztos: Landler Jenő és Lukács György. És, ki gondolná, a vitában nekik van igazuk...

(Illyés visszaemlékezése:)

Kitűnő elmékkel vitázni még alulmaradva is azért hasznos-

„- Szóval maga futurista versekkel kíván szólni az éhező magyar parasztokhoz.

- Igen. Csak épp a futurizmust ma szürrealizmusnak hívják.

- Mindegy.

- Nem mindegy!...”

május 12.

Chambers ma reggel azt mondja:

Lehet, hogy isteneddé válnak kicsi keresztyén szokásaid, pl. hogy bizonyos időben imádkozol vagy a Bibliát olvasod. „Nem tehetem most ezt, éppen imádkozom; ezt az órát Istennek töltöm el.” Nem, te ezt a szokásoddal töltöd el.

Ha szeretetben vagy, nincsenek többé látható szokásaid-

Baráti levélváltás e-mailen a Demokratának adott interjúm dolgában:

P.:

Szeretlek, ezért éles leszek.

Nincs jogod játszani a naivat, illetve az nevetséges. A Demokrata: náci lap, amelybe nyilatkozni akkor is bűn, ha Jelenits is megtette. A felelősség áthárítása nem felnőtt és Istennek tetsző dolog. A Te vétked, az a tied, Apó. S két oknál fogva eshettél bele. Vagy, mert olyan hiú vagy, hogy mindegy neked, csak nyilatkozhass, vagy, mert nem zavar a náci környezet.

Ez utóbbi nyilván nem áll. Azaz a hiúság fontosabb volt Neked, mint az igazság. Ez nem szép. Esterházyt kijátszani ugyancsak nem szép. Minimális segítséget nyújtani azoknak, akik nemzeted romlását akarják: több, mint bűn, hiba, azaz a bűnt megbocsájtom, a hibáért mérges vagyok. Ezek - a Bencsik féle senkik - Illyést épp úgy semminek tartják egyébként, mint Vajdát. Hogy messzebb ne menjünk.

ÉN:

Krisztus urunk kurvákkal és vámosokkal vacsorázott.

ölel. apó

P.:

Édes Kedves Apó, az Krisztus volt, te meg egy földi halandó vagy, mint én. Hajaj, tehát nekem ne mondd, hogy Te Krisztus vagy, mert fejre állok...

ÉN:

Sajnos, utasításom van Krisztus követésére.

Kösz, csakugyan nem kell Jelenits-csel takarózni.

Nem érdekelne kéz alatt egy alig használt skótmintás teveszőr Jelenits?!

(Balázs Sándor a velem készített magnóinterjút öt cikké szerkesztette: a DEMOKRATA mellett a HETI VÁLASZ, a MŰÉRTŐ, a BESZÉLŐ, és a HITEL-ben akarja publikálni.)

május 13.

A napokban uszodából jövet bekopogtam az antikváriumba, már megszokták, hogy kiszolgálnak reggel nyolckor. A kirakatban megláttam az Arcok és vallomások sorozatban Somlyó Györgytől a Füst Milánt. Megláttam és átvillant, hogy túl a szeretett könyvén, Ez mind én voltam egykoron (Hábi Szádi története), szörnyeteg személyisége érdekel a legjobban. Déry, Zelk, és mások is annyit pletykáltak róla. Mint ahogy az ember szemét vonzza egy autóbaleset.

Már uszoda után. A 2. és a 4. sz. öregasszony is hozott süteményt. Szóltam az 1.számúnak, hogy keddre lekvárosat, nem kell sokat, csak hogy szégyenbe' ne maradjon. Valamint megalakítottam belölük a koordinációs bizottságot, örökös elnök Irmuska, süteményügyben.

Itthon kibontottam a csomagokat. Mindkettő túrós! Ezek nem szeretnek engem!

május 15.

Megvolt Miki ballagása vasárnap, Esztergomban. Érdekes, hogy fontos volt neki, hányan jövünk. Az udvaron négyszögben, sok kedves fiú, egyenruhában, Miki, mintha Petőfi-, Iskola a határon. Öregszem, elérzékenyültem. Az ünnepély után Miki ötletére családi ebéd egy pizzériában, Zsófiék is, a Kismanóval.

Sztratoszféra-ejtőernyőnek véltem, amit ma álmomban - mintha keresztmetszet - láttam. Selyemkupola alatt középen egy figura, de nem lóg, hanem egy szobaméretű díványon félkönyéken heverészik, olvas. Körötte mindenfelé nagy halom könyv, újságok is, kinyitva, szerteszét. Az egész alkotmány lebeg, vagy halad - talán utazóléggömb - a kis pasas láthatóan igen jól érzi magát. Egyedül, ég és föld között.

Tegnap lakkoztam, ma lefotóztam az átfestett 1985-ös Zsidó temetőt. Szerintem jobb. Megnézheted a festményeknél a két változatot: A/85/19.

A fotókhoz is tettem újakat.

Kinga nálunk. Friss hír róla, hogy jelzi: kaki, ráül a bilire, és elvégzi a dolgát. Bár a pelenka rajta van.

május 17.

Panaszt tettem a Kábelteleviziónál. A Duna Tv csatornára fizettünk elő, de vagy húsz más műsor is bejön.

Én ugyan sok éve nem-, de Miki hamarosan hazaköltözik Esztergomból.

Gara László kötete Illyés Gyula életéről, 1965, New York. (Illyés 82-ben halt meg.) Régi ismeretség, még Párizsból, a húszas évek elejéről, barátját kezdettől zseninek tartotta. Okos, jó könyv, mégis olyan nevetségesen, felejthetően halvány ahhoz képest, amit a költő mond el magáról, a világról. Egyetlen verssor izzása.

hogy mégsem egyedül és elveszetten,

arcra forditva bár a sziklán

és fejjel le bár a kereszten

(A fordítva egyébként hosszú í lenne, a kompjuter is aláhúzta, pirossal.)

Megint egy adalék a problémakörhöz: kell-e tudni, és ha igen, mennyi hátteret, egy mű befogadásakor. Hogy Gyula kit szeretett és hányszor, Párizsban. Én szeretem úgy elgondolni: semennyit. A mű teljes világ. Ennek ellene mondok avval, hogy munkáimat nem engedem külföldre, feltételezve, hogy saját kultúrkörében sokkal intenzívebben hat.

Nem vált be igazán, pedig nagyon örültem ennek a Kárpátmedence madarai- CD-nek. Most viszont lemásoltam, s a sokféle csicsergés késleltetéssel, kétfelöl, egyszerre. Így már nem bemutató, hanem varázslat, trópusi őserdő, Amazonas torkolatvidék.

Az állvány felől most a PÁSZTORMADÁR szól:

A hím csőrében sáskákkal erős csettegések közepette izgatottan érkezik fészkéhez, ahol a tokos fiókák eleségkérő hangja felerősödik. A felvétel elején távolból többször egy daru kiáltása hallható.

Miközben az asztal felől a ROZSDÁS NÁDIPOSZÁTA:

A Kaszpi-tenger és az Aral tó környékén honos madarat 1978.08.11-én a Kiskunsági Nemzeti Parkban működő gyűrűző táborban fogták. 1982 karácsonyán kezdett énekelni kalitkában.

május 18.

Pesterzsébetre, oda irányított a központi telefoninformáció. Ott mindenfélét hazudtak a kaphatatlanságról, és bóvlit akartak rámtukmálni. További keresgélés, majd a Soroksári úton egy német szakáruház, óriási választékkal.

És vettem egy nagy adag nappali többletfényt a műtermembe, 32 ezer forintért. Tetőcsomagtartón haza, vállon a liftig. Azonnali üzembe helyezés, Mike segített. Nagyszerű.

Törtfehér linóleum, pontosabban PVC, a parketta nagy részét fedi.

május 23.

Örülök az egymondatos hírnek, élsz, éltek! Ha lehetne egy kicsit részletesebben...!

Most pár napig megint a web-bel voltam elfoglalva. Egyrészt egy leendő korszerűbb adatbázist előkészítendő két napig nullákat írtam (a 760 ezer rubrikás) opusztáblázatba, hogy ugyanis nem A/76/1 hanem A/76/01.

Másrészt. Van a CD-n, az életrajz alatt egy eldugott kis (nagy) lista, mi történt még címmel. Minden évhez egy (jó) képet mellékeltem, egy sajátos retrospektív kiállítás jött létre, kvázi előlegezve a jövő évi Ernst-múzeumi kiállítást. Ezeket a képeket most átalakítottam, és föltettem a web-re, mától ott is nézhető. S ha már benne vagyok, megcsináltam ugyanezt a szakmai dokumentáció / kiállításdokumentumok-nál is, sok-sok kép. Kiállítási fotók, plakátok, ez-az. Ha van időd, néz bele, főleg a mi történt még-be...

Lehet, hogy a könyveknél a C. naplót is sikerül ugyanígy földúsítani, ki kell előtte próbálnom majd éjjel, mert félő, hogy tűrhetetlenül lelassítja a használatot.

Tegnap névnapomra szarvasbőrt kaptam a nedves fotónegatívok csepptelenítéséhez, aszalt almát, Sisley-reprót. Én meg korszerűre kicseréltettem a fürdőszobai vízcsapokat, nem lesz nyitva felejtve, mert a csap végállásban nem szorul, hanem ütközik. Most, hogy vízóránk van.

május 25.

Tegnap háromkor ébredtem, rögtön föl is keltem a C napló ábráit letölteni a honlapomra. Reggelig tartott, akkor visszaájultam az ágyba, az úszás elmaradt. 9-kor aztán kocsiba, Esztergomba, Mikiért. Angol írásbeli érettségije, és evvel vége. Mindenestül hazaköltöztettem, óriás csomagok, ágynemű-, megérkezett. Két év volt, fiú ment el, egy csendes mosolyú úr jött haza.

Régóta foglalkoztat, hogy nem a CD, az internet az igazi trezor, arra kell a hangsúlyt fektetni, beszélgettem erről most a fogorvosi váróban a C3 intézet - Cultural and Communication Center - igazgatójával.

Ezt a most letöltött 200 kép a CD-hez készült tavaly, a webes változaton ennek töredéke volt, merthogy ott lassú. Most webhez idomítottam, leméreteztem az összeset. Még így is 4-7 perc, amíg a fájl fölnyitásokar az utolsó is följön.

Nehéz, lassú döntés volt. Merthogy lesz-e türelme ehhez bárkinek a monitor előtt?! Igaz, a szöveg azonnal följön. Végül ez döntött. És így, fölábrásítva, annyival internetszerűbb, szerintem. Ha van időd, nézz már bele, (a KÖNYVEKnél van, legfölül,) igazam van-e, működik-e?!

Evvel a VÁLI-OEUVRE-t be is fejeztem. (Igaz, már két éve júniusban is ezt mondtam.) Tényleg, kellene a festmények köré egy cérnavékony fehér keret, a web-es változaton ez hiányzik. Rászánom magam, úgy emlékszem, két-három munkanap.

Délután a Retek utcai biciklijavító, onnét az Alagúthoz. Meglepetés: Zsófi bringáját rendbehozattam, és a kormány mögé bébiülés. Kis aranyos piros lábtartóval. (Ilyen mondatot még hallottál tőlem.) Még egy apró bukósisak kéne.

május 26.

Tegnap óta a weben lévő képek keretezése. Egyszerre 15 képet nyitni a Photoshopban: KIJELÖLÉS - TELJES KIJELÖLÉS - SZERKESZTÉS - KÖRVONALAZÁS - OK (fehér keret, három pontos) - MENTÉS - LEZÁRÁS, 1300-szor. Morális ez a maximalizmusom? Mindenesetre csinálom. Reggel ¾ 5, 1992-nél tartok, a grafikák még hátra vannak.

A hajnali ébredésektől túlfáradt. A Lukácsban az 5. számú (velemkorú) öregasszonytól igazolást kérek, hogy családi okok miatt ma nem kell úsznom. De aztán mégis, a negyedik nagykör elején már tudom, hogy végigcsinálom. Utána hosszú zuhany.

G. bácsi - volt bankár - az öltözőben: ezek a nagy bevásárlóközpontok nálunk például a kanadai szakszervezetek sztrájkalapjaiból épülnek. Az ilyen helyeken olyan hatalmas összegek halmozódtak fel, aminek 5(!) százalékából Afrika minden problémáját meg lehetne oldani.

P.-t megkérem, vigyen egyszer magával egy éjszakai vadászatra.

Szombat délelőtt, ugyebár takarítás. Csak az előszoba és a konyha az enyém, de helyénvaló nyomatékot adni a ténynek, hogy nem felejtettem el. Nagyarányú járkálások, bútormozgatások, ajtókon ki és be, erőteljes szőnyegrázás. Ha Kata nem látja, felmosórongy nedvesítés a konyhai csapnál.

Most még valami szőnyegporszívózás is esedékes, holnap jön a négykézlábas onoka.

május 29.

Fax Esterházynak a húsvéti Élet és Irodalomban megjelent cikke kapcsán:

dátum: 01.5.29. fax fájl:ESTERH7 C. 6648

Drága Péter!

Hallom, Jelenits atya válaszcikke váratlanul ért, s tájékozódásügyben fölmerült a nevem.

Ellentétben hörgő nagyszámú ismerősömmel, véleményem halk és önkételkedő, alakuló szeretne lenni. A Lukács uszodában, és a vasárnapi kirándulásokon is (egy ujságírós társasággal járok) többszörösen vihart kavartatok.

Tehát.

1. Nem ide tartozik, mégis. Lejött velem egy interjú a Magyar Demokratában, a cikk eleje arról szól, hogy téged szoktalak megkérdezni, hova szabad, és hova nem írni, mert nem ismerem a lapokat. Hogy ugyebár nevemmel egy szélsőséges lapot legitimizálok, stb. A riporter megjegyezte, Jelenits kétszer is nyilatkozott ide. Mondom, bocs, akkor közölhető, Jelenits üti Esterházyt. A cikk megjelent. Baloldali barátaim rettenetesen letoltak. Kételkedésem megmaradt. Fölhívtam utólag Jelenits atyát: igen, vállalom, mondta. Ha kérdeznek, és elmondhatom, amit akarok, akkor megyek, oda is. Nem az elkülönülés az út, hanem a párbeszéd.

Végül megtalált kulcsmondatom: Krisztus urunk kurvákkal és vámosokkal vacsorált.

(Ha érdekel, minderről bővebben májusi levelemben az interneten: vali.c3.hu)

2. Aláírásotok a francia főembernek írt nyílt levélen, hogy örülsz, hogy menedékjogot adtak a zámolyi cigányoknak. Ovisok árulkodnak a homokozóban.

A cigányügy Európában évszázados gond, az együttélés mindkét fél számára tartós fegyelmet, szeretetet és kompromisszumkézséget kíván. Ez az eset senkinek nem volt jó, a cigányokat is megosztja, hamis illúziók, ez az út semmire nem megoldás. Az előző és a következő kormány is fog ezzel bajlódni.

Viszont a kérdés politikai csatatérré degradálódott, talán annak is indult. Az egyház ebbe így nem nyúlhat bele. Bocs, ez más; ez százéves gond, nem akut holocaust.

Kata találkozott Chris Hann-nal, angol néprajzos, most a berlini Max Planck Intézet igazgatója. 20 éve egy évet gyűjtött Magyarországon, s most visszatért. Azt mondja, a magyar értelmiség bizonyára nem tudja, hogy a magyar falu tragikusan leszakadófélben van, nem érti, ebből miért a cigányokat emelik csak ki.

3. Húsvéti cikked az ÉS-ben.

Nem szeretem, ahogy diznilendben forogva nézel körül a szt. Péter téren. Ez a rágógumizós hangvétel jópofi, de kissé elharapódzott nálad. Szentmisén vettél részt. Naplójegyzetnek elmenne, mert őszinte, ha neked ez a mise ennyi volt. De itt közéleti véleményformáló szerepben vagy.

A cikk eleje nyilván csak népdalküszöb volt ötletedhez, a püspöki körlevélhez.

4. Jelenits atya válasza. Nézem végig.

Egyetértek a keresztény ország vagyunk véleményével. Tudom merre lőttél, az helyes is, csak pontatlan a fogalmazás.

Kemény mondata, hogy mennyire vagy keresztény, annak megítélése nem rád tartozik: komolyabban vesz, mint a cikked felütése, lehet hogy - bár igaz-, evvel túllőtt a célon.

Egyetértek, hogy cikked végülis világnézeti bizonytalanságnak hatott.

Nagyon kényes mondata, hogy a püspökkarnak nem a napi (politikai és) társadalmi kérdések megoldásával kell foglalkozni. Összes literátus, baloldali, zsidó és katolikus, liberális barátom ezen háborodott föl legjobban. Kulcskérdés, nem látok tisztán. Ha a napi és a megoldásával szavakon van a hangsúly, feltétel nélkül egyetértek. Igen, mert ez most politikai játék.

A II. világháború után francia papok civilbe öltöztek, beálltak gyárakba esztergálni. A pápa akkor tiltotta le ezt a munkáspap mozgalmat, mikor azok elkezdtek a szakszervezet stb. mentén a gyárosok ellen föllépni. Krisztus nem hirdetett harcot a rabszolgaság ellen.

A romák sakkfigurákká lettek, mondja Jelenits, barátaim dühöngenek, hogy már megint ez a nemzetközi összeesküvés elmélet..., nem kell annak nemzetközinek lenni... politika.

Az óriásplakátot, ha ugyanazt láttuk: elöl az áldásosztó pápa, szemben a tömeggel - nekem tetszik. De a te plakátötleted is jó.

Talán a kulcsmondata: az egyháznak az evangéliumról kell tanúságot tennie, amely az emberek lelkiismeretében...

Ma nem kell az írónak bírói szerepet vállalnia... Hát ezt nem tudom... talán mégis.

Csak akkor nagyon pontosan...

Levezetés.

Koncentráltabban kellett volna fogalmaznom, de lányom új, sokfiókos IKEA szekrényét kell közben összeállítanom, mellfúróval és csillagkulccsal, holnap költözködnek. Még standolajjal fogom majd beereszteni.

ölel:

Deske

Tudom, hogy nem teljesen korrekt, de csak részletek idézésére van lehetőségem a két fentemlített szövegből:

Esterházy Péter: EGY KATOLIKUS MAGYAR FÖLJEGYZÉSEIBŐL-ből (ÉS, 2001. ápr. 20.)

...A keresztény Magyarország kifejezésnek ugyan nincsen értelme (vagy ha van, történeti, antul rosszabb), bornírtság...

....Lenyűgöző és letaglózó volt látni az erőnek, a hatalomnak és egy létezőnek mutatkozó hagyománynak ezt a látványos nagyvonalúságát. (Egy elmeszesedett, óriási hatalmi struktúra önünneplése, lehet így is látni, tapasztalni.)...

... mindez nemcsak egyszerűen szép volt, hanem arról is szólt, hogy ez a katolikusság valami komoly ajánlata az emberiségnek (önmaga számára), különösen, hogy ennek a flott szinháziasságnak a közepén...

...persze nem csak mise volt, hanem turisztikai izé is...

...(főpapok:) néztem közelről az arcukat („nem semmi”), és testvéries gonoszkodással arra gondoltam, hogy azért köztük sincs kevesebb hívő, mint csak úgy az utcán...

...valami kizárólagos érvényesség látszott, mintha az Isten is katolikus volna...

...(mise:) szóval jól elvoltam, ezernyi kötésben, szabadon, fájva....

...milyen fantasztikus és magától értődő volna, ha meg tudná jeleníteni (az egyház) a szolidaritásnak ezt a szükségszerűségét!...most minden ettől dübörög, naponta cikkeznek róla, vajon nem a romák ügye az egyik legaktuálisabb, legégetőbb dolog?

Milyen gyönyörű volna, ha húsvét vasárnap minden katolikus templomban mondjuk arról szólna a prédikáció, hogy a cigányok testvéreink!...

...és akkor kampányba fogna az egyházam, püspöki körlevél emlékeztetne minderre... néhány főpap összeállna, és szigorú levelet írna ... mondjuk, a miniszterelnöknek...

...óriásplakát (ötlete:) Paskai meg egy szurtos(!) képű kis romakölyök... az egyház így kézzel foghatóan betöltené társadalmi hivatását...

...És akkor miért nem ilyen az egyházunk? ...mert szar gyávák vagyunk...

Jelenits István: VÁLASZ E. P. SORAIRA (ÉS 2001. május 18.)

...Mi más volnánk, mint keresztény ország? Nem vagyunk mohamedán ország, nem vagyunk vadak...

...Pilinszky azt írta le... szeretne, próbál (keresztény) lenni, érzi, oda tartozik, de hogy mennyire, annak megítélésében nem ő maga illetékes....

...bátorság kell ahhoz is, hogy valaki (az egyházat) komolyan vegye... a langyossághoz nem kell bátorság...

...az egyház mi vagyunk, nem a püspöki kar...

... a püspököknek nem az a dolguk, hogy elitéljenek egy csomó embert, és igazolni próbáljanak másokat...

...lehet, hogy épp az ítélkezés(ed) a (gyávaság).