Levelek Le Meux-be / 81

2001. december

Dec. 1.

Talán megint túllihegem a dolgot, bár-

Tegnap reggeltől este 10-ig, hogy az elfűrészelt képek összes adata is olvasható legyen a képnézőben. (Nekem legalábbis) érdekes. A jövő hét közepére megkapom alá a programmódosítást is. És így megszűnik a kétszeres adminisztrálás, a külön opuszjegyzék. Nem volt érdemes képet eladni, annyi volt utána a papírmunka.

Evvel végleg áttérek a digitális rendszerre. Bár így is kinyomtatható.

Dec. 2.

Igen, túllihegtem. A rendszertervezés örökös dilemmái. Ma estig csináltam, vissza az egész, most kitöröltem ki, visszavonhatatlanul. Pedig már a hálón is rajta volt. A sok kidobott munka adathalmaza között föltűnik néhány kép. Nem jó.

Az alapkérdés (a hencegési kényszeren túl) az, hogy a teljes adatsor egy szűk körnek fontos, a mezei érdeklődőnek unalmas. A tudomány és az ismeretterjesztés ellentmondásai. Mindig belebotlom, hogy nincs hibátlan rendszer, kompromisszumok. Hát próbálom az infót több lépcsőben adagolni, a képeknél ezért tettem előre egy válogatást a jobbakból.

Tehát marad az opuszjegyzék, ahol minden adat. A párhuzamos adatvezetés többletmunka, de előnye is, ami hátránya: félek a tévesztéstől, ugyanakkor könnyebb egy hibát észrevenni és korrigálni.

Mi volt ez a három nap vadászat. Ezek a civilben orvosok, hivatalnokok: álruhás hercegek, titkos második élettel. Úgy tűnik, igazi otthonuk az erdő. Elmondhatatlanul szeretik és ismerik. Órákig ülni a lesen mozdulatlan, éjjel, esetleg mínusz tíz fokban, különös világ.

Amilyen szeretettel mutatnak az erdő közepén egy öreg vadcseresznye fát, ahogy számon tartják. A sózó. A tavasztól őszig figyelt szarvasbika. Legenda a rafinált vaddisznóról, aki hosszan hallgatózik, majd nagy ívben körbefürkészi az etetőt, mielőtt rámenne.

Este hazafelé félsötét vonatfülke, zötykölődés, párás ablakok. Valami világvégi szomorúság.

Dec. 3.

Régóta féltem ettől a reggeltől, ma elkezdtem festeni. Újat kezdtem; témája műterem. 60 x 60 centis, a nyári képek eredményeit építi tovább. Egy olyan narancssárga folttal, amit még nem is használtam. Kész van, jó kép.

Reggel a klubban többen gratuláltak a Zsidó temető képemhez, e héten fogják aukcionálni a Vígszinházban. Örültem neki. Délben a Műcsarnokból haza két kiállítási kép, útközben az Új Mandátum kiadóba, tiszteletpéldányért. Egy tanulmánykötetük borítóján temetős képem van.

Hazaérve gyűjtő ismerősöm hív, hogy ő vette meg a képemet a Blitz-Galéria aukción. Erről az árverésről nem tudtam, a kép rég nem az enyém. Majd rákérdezve az Ernst múzeumi lehetetlen helyzetre, fölajánlotta (igen komoly) segítségét gyűjteményes kiállításom létrehozásához. (Két hete meg e-mailen egy 300 ezer forintos ígérvényt kaptam ugyanerre, elképesztő.)

Dec. 6.

Alattunk lakó D. néni tolókocsiba kényszerült. Egyedül él, özvegy. Kata ötletére karácsonyi gyónását-áldozását szerveztem, szombaton kijönnek hozzá a ferences rendházból. Közben megállapodtunk vele - van érseki helynöki engedélyem -, ezentúl szerdánként, hazafelé az uszodából, megáldoztatom.

Elveszett 10 fájl az válioeuvre-ből, a frász tört rám. És a webről is hiányzik, hogy csinálhattam?! Érdekes, eddig egy olvasóm se reklamált... Utolsó reményként lementem a kocsihoz, ott mindig van CD, ajándékozandó. S az még augusztusi volt, és MEGVAN!

Szüts névnapjára (ma este fogja átvenni):

BÍZTATÓ

Kata a tegnap délutáni öleléshez festőkötényembe öltözött.

Sose gondoltam, hogy ilyen érdekesek a festők!

Azt hiszem megtaláltam az igazi műfajomat. Négy éve tanítottak meg a gyorsúszásra. Ma talán először végig tökéletes-könnyed mozdulatokkal. (Háromötöd gyors, kétötöd mell, 1199,1 méter, 29:00.37.) Semmi kapkodás, a bal kéz is végig, a comb mellett. Érdekes, ehhez nem elég sem a kondíció, sem a nagyon odafigyelés. Ihlet kell, vagy mi.

Az időt amúgy nem nagyon tartom számon, mert a hosszszámlálást (három sz!) gyakran tévesztem, (öregszem). Csak ez az új óra! Ráadás egy képcseréhez. Vízbeugrás előtt a fülemhez tartom, hármat csipog, majd a starthoz sípol egyet. Ellenállhatatlan.

Kompjuter melletti munkalázban kényszeresen tépdesem fülszőrömet, nem helyes. Minősített esetben csipesszel, amit nem lehet kidobni-, szálkahúzáshez kell. Most karanténdobozba, ha ez sem segít, leviszem a kocsiba. Már mégiscsak!

E múltheti vadászat.

-Hát persze, Egry panteizmusa! Éveket ült pecabot mellett a vízparton!

-Hazafelé a vonaton József Attila. Hiába, nem vagyok elég életboldog elviseléséhez. Szabó Lőrinc, és Illyés Gyula, meg az az aranyos öreg Zelk!

Dec. 7.

Egy Proust-mondatot nyom kezembe reggel G. az öltözőben, fordításával együtt, hogy ez így szerinte baromi rossz - Gyergyai Albert munkája -, érdeklődjem már meg. Aztán Zsófiékhoz falemezzel, meg 70 méter léc, abból estére szekrényfal. Hazafelé az Alkotás utcában kilométeres dugó, gyorsforduló a kőbuckákon át a síneken keresztül, de közben odaér a villamos. Elfelejtettem hátranézni, hiába, elmaradt a délutáni alvás. Személyi sérülés nem történt. A mentősök kioktatnak, mit hazudjak a rendőröknek, hogy megússzam a nagy büntetést. A roncsot rögtön mobilon az autószerelőmnek ajándékozom. Kissé homályosan látok, laposfogóval a szemüvegem szárát egyengetem. Késéssel a vígszinházi aukcióra, 700 ezer, sikerül kihalásznom a tömegből képem megvásárlóját. Ismerős, így hát tudom a címét.

Este Kata benzinszagúnak talál.

Nem tud valaki egy használt kocsit? Strapabírót.

Dec. 8.

Nagyon fáradtan a tegnapi bútorépítés miatt. Pokróc-bálában autóból hazamentett szerszámokat rendbe, felújításuk, szelektálás. Pedig szerszámot nem szoktam kidobni.

Vagy húsz éve keresem az ideális megoldást; az olajkép évtizedekig szárad, légrés kell az üveg mögé. Eddig körbe távolságtartó léc, macerás. Most megvan, szögcsonkok, nem részletezem, mindegy, jó.

Dec. 9.

Lehet, hogy nem válik be. Most kaptam meg e-mailen a programmódosítást hozzá: a képek és grafikák alá betettem az összes vonatkozó adatot. Közvetlen utalás a szereplésnaplóra, mi minden történt a képpel.

Dec. 11.

Kipróbáltam, mínusz 5 fokban még lehet anorákban futni.

Hallom, a tálib ellenes csoportok elfoglalták Kandahárt, és most egymásra kezdtek lőni. Tökéletes történet. A Sátán műremekei (Szabó Lőrinc)

Nem volt türelmem a reggelit megmelegíteni, mert kitaláltam valamit; a 15 ezer rublikás opuszjegyzék harmadszori átírása vár rám. Hiába, az alkotómunka nem lineáris.

Ha kész, a képek alatt rákattintással behívható lesz a mű teljes története, minden adattal, már megbeszéltem a programozóval. Ez is Szüts ötlete.

Türelem, még kb. egy hét.

Dec. 12.

Reggel háromtól a grafika opusztáblázat átszerkesztése, hogy most a kép alatt is megjelennek az adatok, mégse kelljen őket kétszer beírni.

A klubban javasolják, villamost vegyek, ne autót.

Dec. 13.

Szent Lúcia napja.

Az egyesített tálibellenes erők Kandahár bevétele után a rendkívül helyzetre való tekintettel most Budapest hóeltakarításában segédkeznek.

Átfűztem a bakancsomat, hogy szebb legyen a grafikája.

A weben feljövő festményeim alatti adatoknak előre kéne zárni, nem középre. Most megkértem a programozót, küldje el e-mailen a módosítást.

Tegnap este egy aranyos kis Kondor kiállítás megnyitója, ikonjai. (A Déli pályaudvarhoz közel, Városmajor utca 16, I. emelet., január 16-ig. Nyitva kedd-csüt-szombat 10-6-ig.) Évek óta dünnyögünk azon, hogy nem az igazi, hogy mi Kondor értéke, helye. Abból kéne kiindulni, hogy ezek a képek most már örökké vannak.

Idézték egy mondatát: „A munka mellékterméke a mű.” ...Igaz. Amikor a menekülnék a kilátástalan félkész kép elől, menekülnék, villanyszerelni, bevásárolni, kompjuterhez, bárhova..., természetesen a magam iszonyatos üressége a rémisztő, nem a képé.

Nem a levegőbe beszélek. Ma belekezdtem egy új képbe.

Dec. 14.

Oszama bin Laden - írják - hálát adott Allahnak, hogy a merénylet sikeresebb volt, mint remélte. Ne feledjük, ez a mondat allahkáromlás. Imádkozni kell a pasasért.

Mára amúgy is kenyéren-vizen-böjtöt hirdetett a pápa, tekintettel a tekintendőkre, a békéért. A ramadán utolsó napját választotta.

Egyébként a kenyeret én pirítva, sózva, a vizet forrón. Valaha egyszer rákérdeztem, lehet.

Ezek a karcsúderekú kisasszonykák itten a Lukácsban. Pillognak jobbra-balra a gatyás öregurak (mi) között, egy-két hossz, aztán keresztbe is egy kicsit, forgolódnak, nézelődnek. Egyszer kipróbálják a Lukácsot, aztán soha többet. Ezek nem vízbe valóak, inkább vázába.

Amíg észbe nem kaptam, azon morfondíroztam, ezt a mai pirosbikiniset megkérem, had simogathassam meg a mellecskéit, - aztán úszunk tovább.

Dec. 15.

Kedves J! Ha valaha kedvet találtam színed előtt, kérlek, nézz bele a weben festményeim közé, megvan az új szerkezet. Tegnap délután hozta a programozó.

Három (öt) percet kérek erre, én két és fél hónapot dolgoztam rajta.

Tehát: a képek alatt látható minden adat. Ha a kék számokra rákattintasz, a kép története is följön. Ez eredetileg 720 ezerbe került volna, most így ötvenezer. Egyszerűsített változat, nem tökéletes. De jó. Nem?!

Egyet nem tud ez aprogram: tejet pasztörizálni.

Este váratlanul moziba hívtak, idén talán még nem is voltam. Vudi Alen, valami bankrablás. Negyed órát bírtam. Túljátszás, hosszú üres párbeszédek, lapos poénok. És főleg hihetetlen igénytelen vízualitás.

Dec. 16.

Menetközben még valami, persze a CD-n. Az évtizedek során csináltak néhány könyvborítót képeimmel, aztán vannak katalógusok, alkalmazott grafika tervek, utcai plakátok. Elkezdett zavarni, hogy ezek fotóim között jöttek föl, most hát külön fejezetbe.

Jut eszembe, az első pápalátogatásra is csináltam plakátterveket, azt is lehetne ide. Ennek az a története, hogy éppen Schmal Karcsinál jártam, amikor tervezte, s eléggé letoltam a munkáját. Pár nap múlva hívnak a Pápalátogatási Irodából, hogy csinálnék-e valamit, Schmal javasolta...

Ha nem lennék olyan állat, hogy minden kidobok, most csak át kéne másolni két év előtti CD-m-ről, azon még rajta volt... De talán a naplómba eltettem egy példányt, nézzük... tartalomjegyzék / keres: OEUV... igen megvan, 18-as irattartó doboz, C.6217. Meghatóan együgyű ez az első, CD-változat, noha minden rajta van.

Illetve ez nem, akkor dönthettem el, hogy ez a plakátterv nem való ide... alapos munkát végeztem... talán a Naplóban? Keresőbe: PÁPA. Megvan, fotónak nem fotó, grafikának nem grafika, de emlék. Kaland az élet...

Amit itt mellékelek: a Mozgó Világ korábbi, Kemény Zoltán-féle terve, utána az enyémek 1991-től, ahogy változtak az évek során. Ez is most került a CD-re.

Dec. 17.

Egész nap táblázat... pokrócba bagyulálva. Mostantól a döglött képek címei is feljönnek, de nem kéken, így senkinek nem jut eszébe ráklikkelni. Megvannak a képadatok is, tehát nem lehet álválit festeni, hamis opuszszámmal. Tanult barátom tanácsolta (Nemzeti Galéria), különben végre kidobtam volna ezt a rengeteg halott adatot. Harminc év után elegem lett a hencegésből.

Amúgy betegen, két napja. Mégse lehet mínusz 8 fokban anorákban futni. Illetve a hazafelé.

Dec. 19.

Innét szép győzni, szokta mondogatni Szüts. Ez a két felvétel egy vasárnapi kiránduláson; karácsonyra szántam a bébi anyukájának.

Így lenagyítva: egész jól működik, a kétféle géphiba ellenére.

Dec. 21.

Ünnep, mától hosszabbak a nappalok, ma kezdődik a tavasz.

Hát ez nem sikerült... A kőbuckákkal kezdődött, amin a Zsigulival éppen bukdácsoltam keresztül, hogy jött az a 61-es. A szerelőnek ajándékoztam a 40 liter benzint, avval, hogy elég sok autómaradék van a tank körül.

Aztán egy hét rutinszerű kínlódás, tele ügyetlen belső vitákkal, bizonytalansággal, jót lépek-e, s ma 12-re hoztak volna egy 1800-as VW Passátot. Nincsenek álmaim, de ha lennének, akkor ez, egy lomha nagy fehér autó. Szerencsémre és szerencsétlenségemre fél tízkor feljött István, és rövid úton beláttatta, sok benzin, nagy adó, városban előnytelen. Azonnal dönteni, keserves. Múltamba-, stílusomba kapaszkodtam: eddig kerültem a luxuskategóriát. 11-kor lemondtam telefonon.

Aztán délután nagyon sajnáltam magam.

István ígérte, kerít majd egy kis Golfot. Akkor hát most várni, várni.

Most van ideje kegyelemben teljes, áldott karácsonyt kívánnom, kedves J, családostul!

És ha már így összejöttünk, néked is, olvasóm!

Dec. 22.

Kapkodó gondolatok és telefonok, megvegyem-e azt a fölkínált autót, rezignáció az ilyen feladatra alkalmatlanságom miatt. Csiszológéppel a WC melletti mosógép oldaláról a rozsdafoltokat Kata kedvéért, majd sav(pisispricc)álló NEOLUX zománcfestékkel. Evvel elment a délelőtt.

Délután három fotóm - havas szőlősdombok - keretezése, Kata akarná karácsonyra ajándékozni, majd elkészültük után ezek szétszedése és a fotók eltépése. Tényleg hullámosak, nagyon öreg már a fotószárítóm.

Aztán lecsutakoltam a kádcsapnál a két rendszámtáblát, ennyi maradt a kocsiból, kilenc évig használtuk. Gyerekeim annyi mindent kaptak és kapnak mostanában, amúgy sem szeretek értéket ajándékozni ilyenkor: ezt karácsonyra. Meg a Rádiótól megrendelt Tehillim zenéjét, kazettán.

Este az A/01/38 és A/01/39-es tovább, utolsó idei képeim.

És akkor, már ágyban, végre valami minőség:

... [Jákob vándorútja során lelkeket gyűjtött maga köré] Ám ez a közösség csak nyugtalanságot jelentett és jóformán semmi mást, a lélek nyugtalanságát, mely a test nyughatatlanságában nyilvánult meg, aminek azonban kevés köze volt a közönséges vándorhajlamhoz és kalandos kóborlóvágyhoz, inkább egyetlen ember hajszoltsága és megszállottsága volt, kinek vérében derengve-csírázva készülődtek a sorsfordulatok, amelyeknek nyomasztó jelentőségével békétlenségének kínja mintegy titkosan megfelelő viszonyban állt.

Persze a József és testvérei. Ennyi elég is. Békében fogok elaludni.

Dec. 23.

Illata után neveztük el: SZALMAZSÁKTEA Megtaláltam a receptjét, de hogy te ezt Franciaországban hogy tudod?, Azért leírom, a gyönyörű nevek-

Egy operaénekestől származik, torok rendbentartására (is), s ha sok teát iszik az ember, amúgy sem jó annyi tein. Hosszú évekig mindennapos volt nálunk, aztán elmaradt, hogy alkatrészeit nem lehetett kapni. Rólam elnevezve Apóteának is becéztük. Nagyon szerettem.

AKÁCVIRÁG

APRÓBOJTORJÁNFŰ

BORSMENTA

KENDERKEFŰ v. KAKUKKFŰ, ha nem lehet kapni

KESKENYUTIFŰLEVÉL

Dec. 26.

Az egész avval kezdődött, hogy két éve fölhívtam egy művészetkritikust, korrigálná meg készülő oeuvre-CD-met. Nézi a képeket: és ezek mekkorák?! Hát igen...

Mostanra lett minden adat látható. Nem volt egyszerű feladat. Az utolsó napjaim lehetséges szabadidei evvel teltek: tizedszerre, huszadszorra se nyílt ki a mostanra összeboronált opuszjegyzék.

Több tucat gyűlt össze a hulladéktáblázatokból. Végül csíkokra, mezőkre bontottam, s már meglehetősen bekerítettem a bűnös területet, mikor megszólalt a Jézuska-csengő (idén Kata díszített). És abban a másodpercben eszembe villant, hiszen a leicafilmeket így írtam be: „24x36”, pedig mondta a programozó, idézőjeltől összeomlik a rendszer!

Megálltam erről való hosszas kotyogás nélkül az estét. 10 után jutottam vissza géphez, egy mozdulatsor, '24x36'. Működött.

Másnap a család déli kettőkor ébredt, én (reggel öttől) akkor feküdtem. Addigra átkozmetikáztam az egészet, és addigra sikerült a képek elé az első sorba új opuszjegyzéküket föltenni.

Ezt már csak akkor cserélem le, ha a programozó ettől jobbat talál ki.

Most dolgozik rajta.

Dec. 29.

Miki mosolyog: -Mikor hagyod végre abba (a CD kozmetikázását)?

-Majd ha olyan egyszerű és szép lesz, mint egy kenyérvágó kés.

- Beszűkültem?

- Igen. Harmadik hónapja csak opuszjegyzékem technikai tökéletesítése érdekel.

- Arányos a leendő eredmény a belefektetett energiával?

- Nem.

- Akkor ezen változatni?

- Nem. Most hajnali négy, e-mail a programozónak, hogy a gép kiírt egy hibát, mit tegyek. Igen, másállapotban vagyok. Ehelyett, mondjuk, rég csendéletet kellene rajzolnom.

- Biztos?

- Nem. Mellesleg kissé áttipografizáltam a címoldalt, a betűk megint kékek, hát nem gyönyörű?! Boldog vagyok.

Tanult barátom átnézte ezeket a 2001-es leveleket: „Hiányzik belőlük az Isten. Hiányzik belőlük az ember. Hiányzik belőle a világ. Önismétlés, rutin. Hiányzik a dialógus, a visszajelzés korrekciója”

(Nagyon megköszöntem.)

Lehet. De ettől súlyosabb gondolataim nincsenek. Rögzítéskényszer hajt, és életemet írással (is) mérlegelem. Pár embernek adok valamit, még tanítást is.

Ha híg: ennyi telik. Tehetségem határa.

Hetek óta hirdették a templomban, hogy négy éjszakára fogadjunk be pár vendéget erre a budapesti Taize-i keresztény ifjúsági találkozóra, „csak két négyzetméter” fejenként, meg reggelit adni. Négy személyre iratkoztunk fel, tegnap délben egy őzikeszemű gyönyörű asszonyka csengetett be hosszú fekete copfokkal, oldalán két 6-8 éves kislányával. Mindent át kellett szervezni, nem volt szükség a műteremre, Zsófi szobáját kapták. Ruszinok. Hanyatt estem. Vannak ott nők is?! Nem csak kucsmás favágók?! Az asszonyka: nőgyógyász. Ukránul és angolul egyeztetünk. Átszállástérkép rajzolása a - na hova? - az állatkertbe. Mára ezt a szemközti Jubileumi Parkbeli játszóteret ajánlottam nekik, ott vannak meleg termek is. Reggeltől mostanára, fél tízre értek haza. Vajon?

Kata mondja, a gyerekek négy és hét évesek. Már a nevüket is tudja.

Dec. 31.

CD rendben, megérkeztem a szakmámhoz. Új képet idén már nem kezdek, délelőtt az idei 38. és 39. átfestése.

Illyés Gyula esszéje Éluard 1948 őszi, Zeneakadémiai estje alkalmából. (nem akaródzik kis z-vel írni.)

A tisztaság a költészetben és világszemléletben természetesen annyira más, mint az úgynevezett „tiszta költészet”, hogy elsősorban épp attól akar megszabadulni.

Aki egy patakot akar megtisztítani, annak épp a sár és az iszap megbolygatásával, az úgynevezett mélység megzavarásával kell kezdenie; a látszólagos tisztaság tagadásával! Nem művészet - hanem szemfényvesztés - az, amely nem egyszerűségre törekszik. De az egyszerűség, amely nem vet számot a mélységgel, az viszont csak laposság és felszínesség. Az egyszerűség, az igazi rend: az a legkeményebb küzdelem, a művészetben is.

Elkezdem majd átnézni gyengébb képeimet. Keresgélni nem kell, a keret szélébe szúrt rajzszög színe mutatja. Szelektálni vagy átfesteni, illetve fordított sorrend.

Délben 10 pár virslit vettünk Katával a piacon. Talán az ukrán vendégeket is beleszámolja.

Meghalt a kapus testvér itt, a ferences kolostorban. 100 évesen még ellátta a portás szolgálatot. Két hete még - mindketten félbetegen - együtt hallgattuk a hajnali misét a fűtött sekrestyéből. 104 éves volt.

Holnap átlépek hetedik évtizedembe - így is meg lehet fogalmazni -, azért ez furcsa.

Isten legyen velünk.