Levelek
Le Meux-be / 83
2002. február
Febr. 1.
Lavender Country of Provance, fotóalbum provancei levendulaföldekről. Lila veteménycsíkok, légifelvételek, egy-egy virágzó fa. A szépség olyan foka, ami egyszerűen kétségbeejtő. Mint ez a Bach csellószvit itt mellettem, mint reggel az uszodában, amikor az első hossznál avval vígasztalom magam, hogy már csak 41 van hátra.
Persze, tudom, Klee, meg Rothko, stb.
Febr. 2.
H. meséli, egy amerikai orvosi lapban olvasta: orvosi teszteket végeztek, nagy mintavétellel, teljes szakszerűséggel. És kiderült, az a betegcsoport sokkal jobban gyógyult, akiknek gyógyulásáért imádkoztak. A betegek és az imádkozók nem ismerték egymást, titkos kódok, csak keresztnevek szerepeltek, stb.
Istennél nincs idő. Ugyanezt a kísérletsorozatot megcsinálták évekkel korábbi betegcsoportra is, majd megnézték a zárójelentéseket. Az eredmény ugyanaz.
A hívő ember csendesen mosolyog. Remélhetőleg nem fölényesen.
A bakonybéli szerzetesek napi közös imáikat két csoportra oszolva, válaszos formában mondják. Két-két sort olvas mindkét kórus, énekelve vagy kántálva. S a sorvégek után négy másodperc csönd a jobb megemésztés végett. Olyan fegyelmet kíván; majdnem elviselhetetlen (próbáljuk átvenni imaközösségünkben).
Ugyanez gyorsúszásban, amikor a kar előreszúr és fél másodpercig mozdulatlan marad, nem indul el hátrafelé. Ettől letisztul az egész mozgás*, a stílus.
*Másnap: szép lenne, de nem igaz. Csak átrendeződik.
Már amikor sikerül.
Febr. 3.
Most sokat hallgatom: megkaptam az összes Bach csellószvitet, kétszeresen is, Rostropovics / Starker János. (Ez utóbbi jobb, az én gyarló hozzáértésemmel.)
Pázmány Péter, most kaptam kölcsön a gyönyörű nyelvezete miatt:
( az arcfestésről:)
Ne kenje tehát a keresztény leány orcáját idegen festékkel, de tiszta vízzel szépen megmossa. Ne terítse verőfényre festett haját, de baglyosan, csoportosan, korpáson és szennyesen se hagyja a fejét. Pézsmaszagokkal ne füstölögjön, de dohosságot se szenvedjen maga körül... Tükörbe avégre ne nézzen, hogy magát cifrázza, de hogy fején vagy orcáján dísztelen és illetlen valami ne légyen, megtekintse tükörében magát. És ha szép, eltekélje, hogy meg nem rútítja feslett élettel ékességét, ha rútacska, arra igyekezzék, hogy jó erkölccsel szépegesse magát...
... azzal mentegetik némely bolondok kendőzéseket [arcfestés], hogy ezzel mátkát keresnek, azok szemének kedveskednek. Ah, ki nagy vakság, ha azt ítílik, hogy a kenőcsét rajtok meg nem ismerik! Ki nagy gondolatlanság, ha elhiszik, hogy a festéket szereti, aki a személyeket nem szereti! Jobb férjhez nem menni, hogysem olyan emberhez menni, kinek inkább tetszik a festék, hogysem a személy. Mert ha bolond volna, aki ha lovak akarván venni, nem nézné a lovat, hanem annak öltözetit; annak sem lehet esze, aki, aki festékét nézi mátkájának, nem tekéletességét. Azért bolondok... akik szeretik és elszenvedik az efféle büdös kendőzéseket...
(a szoptatásról:)
...ha tekélletes erkölcsű leányt akarnak nevelni, részeges, fajtalan, haragos, nyelves dajkára ne bízzák gyermekeket, mert bizonyos, hogy nemcsak betegségeket, de sok alkalmatlan erkölcsök hajlandóságit dajka tejével együtt szopják a gyermekek. Próbált dolog, hogy amely gyermeket disznótejen neveltek, mindenkor sárban akart heverni. És amint Gellius írja, ha kecsketejet szopik a bárány, kemény gyapja lészen, mert a tejnek ereje vagyon az erkölcsök tulajdonságára.
Láttam oly őzet, melyet az eb szoptatott és eb erkölcsöket viselt... Annak okáért javallja Szent Jerónimus, hogy ha anyának ereje és egészsége szenvedi, maga szoptassa leánykáját.
A természet nem egyébért adott az anyák mellyébe tejet a szülés után, hanem hogy amely vérrel méhekben táplálták magzatjokat, azzal neveljék. Egészségesbek is az anyák, ha magok szoptatnak, mert tejek bévségét künnyebbítik. És nemcsak a gyermek vastagb és egészségesb azzal a vérrel, amelyből alkottatott; hanem az anyák is inkább szeretik, akiket fáradságos bajlódással magok neveltek.
Válogatott prédikációk Balassi Kiadó Bp. 2000
Febr. 5.
A vasárnapi „kirándulás” után benéztem a Kiscelli Múzeumba. S találtam valamit - eddig nem vettem észre, vagy új? -, ami számomra módosítja Rippl-Rónait. Itt nem enyeleg. Nem kukoricázik. Címe kb.: Délutáni pihenő - Gyászoló nővérek. Az emeleti folyosó sarkán van. A jobboldali figura a kerethez ragasztva, szokatlanul. Tompa barna - szürkék, súlyos komor foltok. Szinte Pilinszky vers. És nem címe, tartalma, hanem formái által.
Febr. 7.
A mai postával:
Kedves Váli Dezső!
Szeretne eldicsekedni a kertjében termett friss gyümölcsökkel, zöldségekkel?
El tudna képzelni saját erkélyén egy virágzó kiskertet?
Sajnos nem. Pedig hozzá gyönyörű rózsafotó: „Ingrid Bergman”, hamvas sötétvörös teahibrid, idénye júniustól októberig, tartósan virágzik, enyhe illatú és vágott virágnak is alkalmas. Sok napfényt igényel.
Egy cetli, a kabinos adta át. Gábor küldte, nyilván véleményezésre. Őt a nagyszerű Rakovszky- versciklus óta érdekli az idő megfogalmazása (e témából most éppen „magánantológiát” állít össze):
Öt esztendő, öt szép leánya az öreg Időnek ment tova telt kosarával és ült el nénjei közé. Ott ültek a végtelenség partján hervadt virággal a hajukban s hervadt mosolygással az ajkukon, hosszú sorban az évek, akik már átmentek a földön és ismerik az embernek nevezett fájdalmakat.
(Szabó Dezső: Csodálatos élet)
Elsőre tetszett a képlet. Érdekes, hogy nehezen olvasható kézírásban másként is hatott. Aztán lassan átfordult. Az önsajnálat. Mózestől kezdve sokan nem szerették az idő múlását.
Bizony elmúlik minden mi napunk a te bosszúállásod miatt;
megemésztjük a mi esztendeinket, mint a beszédet.
A mi esztendeink napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő,
és nagyobb részök nyomorúság és fáradság,
a mely gyorsan tovatünik, mintha repülnénk
(Károli / 90. zsoltár)
Nem ez a kérdés, a keserv, hanem, hogy ki hogyan evickél ki belőle.
Például Illyés Gyula példásan, néha fogcsikorgatóan keserves munkával.
A háborús fegyverek megáldása. A klubban volt szó erről a szörnyen nehéz kérdésről. Most telefonon megkérdeztem két fontos embert, eleve eltévelyedés, botrány volt-e ez a katolikus egyház részéről:
1./ Igen.
2./ Az egyháznak megvan erről a tanítása. Voltak jogos háborúk eszme, jog érdekében. Szent István. Az emberiségnek túl hirtelen szakadt a nyakába a tömegpusztító fegyverek kora, amikor már felmérhetetlen a károkozás. Ez új tapasztalat. Nem lehetett várni, hogy ezt valaki rögtön észreveszi, és deklarálja. Az egyház mindenkor igyekezett oda hatni, hogy a békét fenntartsa. Egy kétségbeesett mozdulatnak tekinthető, ha már emberek kimentek a harctérre, ott megérdemelték, hogy legalább megáldják munkaeszközüket, akár egy kapát. Ez nem feltétlen azt jelentette, hogy ölésre bíztatunk. Esetleg éppen azt, hogy a fő cél ne az legyen, hogy minél több embert elpusztítsunk vele, hanem ha már használni kell, akkor úgy használjuk, ahogy Isten akarja.
Elfogadom. A kétségbeesett szót kiemeljük. A jelenlét. Ahogy az a plébános a világháborúban önként falubelijeivel tartott a deportálásban.
Febr. 8.
Így kerek. Festményeimnél, ha még nem látható, nincs fotó, bár a kép létezik, bevezettem ezt a kedélyes feliratot:
Evvel
aztán két ma délelőtti kész!! képem is beadminisztrálható lett. Ha lenne
Polaroid gépem, már meg is tudnám mutatni. Az elsőnek ez a kissé affektáló
címe: A/02/01 Hatvanadik év, műterem. Merthogy.
Másnap: dehogy van kész az a két ikerkép. Illetve az
egyik.
Febr. 10.
Azt mondja Baránszky-Jób 1969-ben, a Huszonhatodik év kapcsán:
...Ehhez viszonyítva még a közvetlen előtte született Tücsökzene
hatalmas terjedelmű lírai önéletrajzi vallomása is pusztán idilli emlékképek
sorozata. - Hiába szerepel benne ez a mondat is: „Főhóhérom a lelkiismeret” -
jobbára kifelé történő beszámoló, exhibicionista látszatok ellenére is csupán
előző kötetekből jól ismert szenzualista hedonizmus jellemzi, horizonttalan,
múló pillanatok impresszionista lenyomata.
Azért ez erős. Szeretem én ezt a horizonttalanságot, pedig tényleg csak egy pillanatkép:
139
Mézet pergettünk. Lágyan suhogott
a centrifuga; nehéz illatok
ülték meg a levegőt, az egész
konyha, tornác csupa szag, csupa méz;
a nagy tartályban négy-négy fölözött
keret keringett dróthálók között,
s mikor vadúl meghajtottam a gép
szíjáttételes fogaskerekét,
a bádogra mint édes jégeső
zuhogott a vízszintes méz-eső.
Most is hallom a kopogó zenét,
látom, őrzöm a nap igézetét,
az üvegeket, telő bödönöket,
a sárga nyarat, és látlak téged,
bátyám, ahogy nevetve nógatod
öcséidet, jó gazda, és ahogy
a csorgó mézből, halott, régi pap,
kiemelsz egy-egy torkos darazsat.
Gábor föllázadt a közösségünkben, hogy zsolozsmakönyvünk himnuszai bugyuta fordítások, ő otthon az Esztergomi breviáriumot használja, Babits és Csanád átültetések, nagyon jók. A zsoltárokat pedig a nagytekintélyű Dobszayék fordították, (itt a Kata szobájában, huszonöt éve). A régi magyar szövegeken alapul, de szótagszáma által énekelhető is.
Megkérdeztem a háttérről Dobszayt, aki most az egyházzenei tanszéket vezeti. A papi zsolozsma már az első századokban rögzült, és szinte változatlanul!! élt 1970 november elsejéig. 1600 év szellemi kincse, gregorián. Akkor egy bizottság, hibásan értelmezve a zsinati határozatot, átdolgozta, de nagyon. Sokak szerint rosszul, sőt károsan, annyira, hogy papi csoportok eljutottak az egyházszakadásig. Most két hete fogadta őket vissza a pápa, várható egy visszarendeződés.
Megvettem kilenc példányban ezt az alternatív zsolozsmát, most van kötészeten. Megpróbáljuk.
Apránként tanulok meghalni: (Hogy kellene ezt kevésbé szenvelgően-)
1./ Szüts jelezte, valószínű idén már(?) nem jön velem alkotóházba, Kecskemétre. Nehéz lesz. 1980 óta töltjük ott a márciusokat. „Ha karikás szemmel áttántorgok hozzá, hogy mégis építésznek kellett volna mennem, nem tudom ezt a kurva képet megoldani; irgalmasan megvigasztal.”
Elege van a költözködésekből, most bérelt új műtermet, meg amúgy is, egy Párizsban is bármikor rendelkezésére áll.
2./ Ma hajnali mise. A 87 éves Imre atya. Nincsenek érdekes gondolatai, de mosolygó örömmel, hitelesen beszél. Ma a lourdesi Mária-jelenésről, mikor nyelve lelassult, nem talált egy szót. Akkor fölálltam, megindultam felé. Későn érkeztem. Kissé széttárt karokkal, merev testtel zuhant hanyatt. Két vérfolt a zöld selyempaláston. Gyorsan kigomboltuk. Egy tapasztaltabb férfi folyamatosan beszélt hozzá. A fejét fogtam. Többször fölhúzták a szemhéját. A fiatal káplán, miközben fölötte guggoltunk, mellékesen és gyorsan föladta neki a betegek szentségét, az „utolsó kenetet”. Kivittük a sekrestyébe. Később a káplán folytatta a misét.
Olyan nyugodt, szép volt az egész, egy Bach cselló-szólószonáta; mintha a szertartás része.
Villanyoltás előtt esténként pár napja ugyanazt az Illyés-verset olvasom. Fura tipográfiája van.
ESTI DAL*
E mai napot is
Zsákmányát a vadász
Fuvarát a kocsis
Fáradalmát az arató
Hazahoztam
Az ablakfény mely az éjben vigyáz:
a Jó
a Rosszban
A Ház:
ahol valaki hazavár
Ez a helyem
A bérem mégis egy falat halál
Nem a szív: a lét lett istentelen
Aludj velem
*T. doktor a klubban azt hitte, én írtam. Betette a Legszebb magyar versek antológiakötetbe...
Febr. 11.
Hete olyan fáradt, nem bírom, muszáj már délelőtt lefeküdnöm. Nagy úr vagyok, hogy megtehetem. Ilyenkor erősen dadogok is. Pár? éve kezdődött, nem nagyon zavar, inkább érdekes. Orvos barátom szólt, menjek el neurológiára, ha ez sűrűsödik, agydaganatra utalhat.
Biztosan nem rosszindulatú, mondja, akkor már rég meghaltam volna.
Febr.17. vettem ginzengkivonatot patikában. Már a József és testvéreiben is szerepel...
Febr. 12.
Ötezredik, legeslegutolsó levél a programozónak:
Kedves Károly!
Köszönöm, megkaptam, nem ezt kértem, de jó, sőt nagyon jó, amit csinált. Most a képek oldalán minden betű a legkisebb méreten jön föl, nem beállítható. Evvel a baloldali szövegmező igen jól átláthatóvá vált...
Ha van lelkiereje még tíz percet a betűtípus cseréjével foglalkozni, szívesen elszaladnék magához, bármikor.
Febr. 13.
Hamvazószerda. Fél négykor ébredtem, dögfáradtan futok. Nem tudom eldönteni, mi az önmegtagadás, ha folytatom, vagy ha félbehagyom. Egyszerűbb volt továbbfutni.
Önmegtagadás. G. hozta: kicsiben kell gyakorolni, hogy ne váljék a dolog teljesítménycentrikussá.
Febr. 15.Ezt a mondatot két napja nem sikerül
megformálni:- Kicsiben kell gyakorolni, hogy ne adjon okot a gőgre.- hogy
ne csináljunk belőle sportot.- mert aztán jön az önvállonveregetés.- hogy ne
váljék büszkeség tárgyává.- hogy ne a versenyszellem...- hogy ne akarjunk
nagyok lenni.
Kata is rosszul alszik mostanában. Reggel cédula az ajtóm előtt:
ÉJSZAKA A LAJHÁR MEGÉLÉNKÜL.
EZ AZONBAN VISZONYLAGOS.
Az uszodában egy nénit kérdeztem: éjjelre kint felejtettem a tarhonyás húst, szabad-e még mélyhűtőbe tennem -, csak, mert az efféle kérdésektől tűzbe jön.
Egy öregúr pedig, 89 éves, most tért vissza két hónap után, vidoran meséli: autóbalesete volt, majdnem leszakadt a fél karja, operálták. Utána meg infarktus, de meglógott a füredi szívkórházból, nagyon unta magát. Az összetört Polski Fiat helyett meg vett egy Marutit, ez korszerűbb és kevesebbet is fogyaszt.
A felszabadulás annak idején Párizsban érte, sokat ebédelt együtt De Gaulle minisztereivel. Ő ugyan csak egy asztalos volt, de egy pártba tartoztunk, egy vendéglőbe jártunk, ott nem volt protokoll.
Napok óta pályázatírás, meg most egy levél a miniszternek:
Kedves Rockenbauer Úr!
Negyven éve festek. Nem rosszindulatból. Valahogy beleszoktam.
Készítem elő ezt az őszi Ernst múzeumi gyűjteményes kiállításomat, most ez a dolgom.
Fordulat. A Múzeumtól új levelük szerint azt a könnyítést kaptam, hogy a terembérért mégsem kell egymillió értékben műtárgyat adnom. Már csak a csomagolást képszállítást műtárgybiztosítást meghívót plakátot a megnyitó személy honoráriumát a kiállításhoz kapcsolódó társprogramokat, valamint plakát-kihelyezést újságreklámot dokumentálást és a katalógust kell fizetnem; igaz, ezeket készpénzben. 2,4 millió.
Jól esik a figyelmesség, bárha a dologba kis hiba csúszott: nekem képem speciel van, nekem pénzem nincs. Van ez így, festőknél.
A katalógus 870 ezerbe kerülne. (A többi tételre pályázni fogok.) Nem tudna ennek létrejöttébe besegíteni?
(Úgy értem, anyagilag.)
Szívélyes üdvözlettel:
Febr. 14.
Nyolc óra tíz, uszodából hazafelé. Az antikvárium kirakatában váratlanul az Illyés-napló első két kötete; 1928-45, és 46-60. És hátul a boltban mozog már valaki. Kulcscsomómmal kocogtatok, régi ismerősként beengednek. Megvan a kecskeméti hónapra az útitárs. Ha nem is pótolja Szütsöt.
Több hónap után kész a táblázat, ki is nyomtattam (őszi kiállításomhoz) a boríték-cimzéseket. Egy egyszerű program a WORD-ben, minden titkárnő tudja kezelni: etikettkészítés, ragasztós hátú kis címke. Megmutatták, mégis több napot elkínlódtam vele, mire sikerült. Hamarább ment ez filctollal, bár a végére mindig fájt a csuklóm. Hanem majd ezentúl.
És közben tapasztalom, ahogy a komputerlogika formál, sínre
terel engem is. (A gleichschaltol lenne pontos.) Amíg a címeket kézzel másoltam, semmi baj nem
volt egy ilyen rublikával: NÉV: Németh Lajos (†kb. 1992) és családja.
Febr. 15.
Nádor Tibor (1967) kiállítása a Stregova utcai Fonó-ban. Jó pár éve figyelek rá, mára érett művész. Szénrajzai magyar műkincsek. Most lakóházuk gangos belső udvara, több változatban, olajban, életnagyságban. Éjszakák. Súlyos barnák, alig formák, inkább sötét-világos és kicsi-nagy ritmusok. Meg elemi erejű, vérbő ecsetkezelés. Igazi, igazi festészet.
Ha igaz, hétfőre kapok ide reprót is, mutatni. A meghívón lévő képe gyengébb.
Most megyek kartont vásárolni a Művészellátóba. Ősszel a földszinti folyosóra kiteszek tizennégyet utcai plakátjaimból, azok mögé kell. Rögtön a bejáratnál letaglózom a nézőt.
Febr. 16.
Szóltak, megvettem a februári Vigíliát, Dobszay cikke a helyes egyházközi dialógusról:
Hogy sok a felületes egyházközi kampány. Amíg egymás mellett álló tornyoknak érezzük egymást, amiket esetleg drótok kötnek össze, addig nem fog menni a dialógus. Egy valláshoz tartozás évszázadokon át a középkorban nem csak a világnézet elfogadását jelentette, hanem egy teljes kultúrrendszer elfogadását is, ruházkodással, napirenddel: HOLISZTIKUS GONDOLKODÁSMÓD (holosz = egész). Ez aztán fölbomlott, bár sok értéket termelt. Még ma is sokan elvárnák, hogy ugyanazon valláshoz tartozóak ugyanazt gondolják a metróépítésről, a világkiállításról. A szocializmus is ezt szerette volna: ezt a táncot utáld, ezt a sportot szeresd. Ebben a rendszerben probléma a dialógus, például a hívő ember elszigetelte magát, világnézetét magába zárva. De voltak, akik őszinte barátságokat kötöttek, munkatársi kapcsolatok stb. más világnézetűekkel, feladták a holisztikus gondolkozásmódot. Tudomásul vették, hogy életüknek több rétege van.
Akármennyire tiszteljük is az egyéniséget, az emberi létet mégis az határozza meg, ami közös benne.
Test és lélek, értelem és szabad akarat, ebben nincs különbség. Az emberiség egyetlen család, hogy benne ki milyen, az tagol, de nem szembeállít. Ki mire kapott hívást, hivatást. A fogorvost e tekintetben nem vallása minősíti. Egy réteg a nagy egészen belül az istenhívők. Azon belül a keresztények, azon belül a katolikusok, akik hiszik a Krisztus által adott igazságokat és intézményeket, a pápaság keretein belül.
A rétegek összefüggnek, átjárják egymást, de nem keverhetők össze. Amit Isten rendeléséből adódónak tudunk, nem vethetjük el az ökumené kedvéért. Hogy világosan ítélhessünk, világosan kell látnunk, hogy melyik kérdés melyik réteghez tartozik. A természetes dolgokban a tudás, a tájékozottság... az istenhit dolgaiban... a kereszténység dolgaiban... a katolicizmus dolgaiban...
Az ember a társadalomban viselkedjék liberálisan, mert a hitből levezett igazságok nem kényszeríthetőek ki az állam eszközeivel a nem hívőkből. Ez a liberalizmus lényege.
De a hit dolgaiban nincs helye a liberalizmusnak, mert azok dolgai nem tapasztalatra épülnek, hanem kinyilatkoztatásra. A kettőt nem szabad keverni.
Aki ezt megéli, az nyugodtan tud érintkezni máselvűekkel, dialógus, ökuméné tekintetében is.
Ha kevés a lét, és csodára vágyom, egy évben két-háromszor, a szemközti folyosón át indulok haza az uszodából. A széles üvegajtó a másvilágra nyílik. A Dunaparti óriáspark a reumakórház régi épületei előtt. Valahol a bokrokon túl egy lovasszobor is van, egyszer megnéztem. Arrébb süllyesztve kis gőzölgő medence, a tavirózsa óriáslevelei majdnem befedik. Talán aranyhalak is. Kutyák viháncolnak póráz nélkül. A sűrű sövénysor mindent eltakar, de én tudom, hogy a HÉVpályán túl, ott a Duna. Magas ég. Ma sütött a Nap. Bal felé váratlan nyüzsgés, persze, szombat, hetipiac. Hajléktalanok leterített kendőin, a kavicsos sétány két szélén szemétből guberált, még használható villanykapcsolók, babák, öreg cipők. Magnósok évkönyve 1968-ból, címlapján egy pajkos kisasszonnyal. Időutazás; a régi szerszámok már technikatörténet. Kopottak, rozsdásak, a szem belefelejtkezik a részletekbe. Gazdag formavilág. Egy villanykörte helyébe csavarható T-dugón elméláztam. Nagyon kellett volna harminc éve. Amikor S. Nagy Katával parasztszobákat fotóztunk a Népművelési Intézetnek. Valami ürüggyel bekopogtatni, aztán a konyhában körbecsodálkozni, engedélyt kérni a napközben otthonmaradt nagymamától, hogy a szobában is körülnézhessünk. Kata jegyzetelt, és fotóztam. De a legtöbb szobában nem volt konnektor. Egy rettenetes tanácsot követve, az első évben még nem használtam vakut. Nyolc másodpercig lengetett 500 wattos lámpa. Ehhez a fotóállványt is föl kellett állítani. Ilyen módszerrel napi háromszáz felvétel. Darabja forintért, papírkép a jobbakról tíz forint. Egy hét munka árán két hónap festés, aranyélet volt.
...Lassan ébredtem. Eszembe jutott, Kata megkért, hozzak krumplit hazafelé. A nyomornegyedtől jól elkülönülnek a furgonos zöldségtermelők, a mézárusok, fakanál-árusok. Átsétáltam. Vettem két kiló ellakrumplit.
Febr. 17.
Imre atya, ki a múlt vasárnapi misén összeesett, már jobban van.
És egy megdöbbentő információ, Dobszaytól, aki Kodály munkatársa volt, tehát biztosan hiteles: Bartók egy évben két hónapot komponált. Tanév közben teljesen el volt foglalva, meg a gyakorlás: sok koncertet adott.
Rögtön az én évrendemmel hasonlítom, persze.
Szemetet ürítve az udvaron, látom, egy félreeső sarokba támasztva ott a múltkoriban eltört 22 képem. Valaki kimentette tüzelőnek. Fanyar érzés. Miért ne, hasznosul, akár a friss hulla mája. Mégis elviselhetetlen. Visszaloptam új tulajdonosától, s bele egy kuka mélyére.
Febr. 18.
Tegnap délután Katával látogatóban a Lipótmezőn, a Sárga Házban, egy újabb ismerősünk. Deprimáló, egész este nem tudtam úrrá lenni rajta. Azok az arcok a sárga lámpafényben.
Bodor Ádám kötete: Vissza a fülesbagolyhoz. Ez se igazán vidító. A testközeli tapintható natúrát (mint hajdan Zola) elegyíti a tökéletesen illogikus abszurddal. Hidegrázós, nagyon jó. Nem újraolvasandó. Vagy hatvan novella. Még harmadánál tartok, szerencsére kezdek ráhangolódni, vagyis megunni.
Ezek a szürreáliák. Esterházy is ezt csinálja. Két szép szál legény sétál a zöld mezőben, és találkozik a menyecskével. Kiderül, a két fiú ávós...
Két teljesen különböző rács egymáson, s azon át nézi a témát. És ebből mindenféle kancsalságok állnak elő (interferenciák, mondom én, de lehet, hogy ez a fizikában nem így van).
Akár egy borsózöld Mercedes.
Így aztán este szorítóbilincs csavarozás. Még ősszel kitaláltam, hogy kékkúti szétcsúszni vágyó bádogtetőnket én is képes vagyok állagmegóvni. Úgy kezdődött, hogy egy Gazdaboltban gumicsizma keresés közben észrevettem a polcon kerítéshuzal-feszítő elemet. Később körtelefon, hol lehet Pesten acélsodronyt kapni. A Nagymező utcánál. Telefonon megrendeltem tizenkét darabot, leszabva (rozsdamentes!). Most félkészre összeszereltem, a többit majd a helyszínen, nyáron. Fejmagasság fölött, a padláson, összehuzatom velük a tetőgerendákat.
Tarolok. Tegnap a Klubban Zsuzsika (anyám-korú) szemérmesen leszólított, hogy itt az asszonyok hordanak nekem süteményt, jövök-e holnap, mert ő is hozna. Ma a vízben találkoztunk, elirányított, hogy a folyosóablakba tette, de kicsit megnyomódott a teteje. Meg kellett dorgálnom, hogy én még soha nem kaptam süteményt szabadkozás nélkül.
Aranyosak. Irmuska a főszállító. Mutatom neki a sztaniolpapírba csomagolt zsákmányt; próbálom egymás ellen uszítani őket. Mondom neki: ez a viruló gazdasági élet feltétele, az egészséges konkurencia.
Még, a Klub. Gábor most az idővel foglalkozik, fizikakönyvet forgat, és most leírt egy csokor verset is. Visszaadtam, hogy ez így, időrendben, parttalan. Az idővel minden költő foglalkozik. Próbálja meg csoportosítani problémafölvetés szerint.
Most itt tart: KOZMOSZ: Arany: Honnan hová? Madách tragédiája, Babits: Csillagokig, Tót Árpád: Lélektől lélekig, Komjáthy, József A., Krúdy, Proust / NINCS JELEN: Gr. Bethlen Miklós: Önéletírás, Mészöly: Érintések / NINCS MÚLT: Rakovszky: Az időről / stb., stb.: CSAK A PILLANAT LÉTEZIK / ROHAN AZ IDŐ / MEGÁLL AZ IDŐ / MÚLANDÓSÁG / AZ IDŐ LEBÍRÁSA / CSODÁLATOS IDŐ
Azért ezek a dimenziók sincsenek még kellően kidolgozva.
Evvel én is foglalkozom, a magam módján. Polcomon 100 CD; most fölküldtem a Széchenyi Könyvtárba, szétosztják a könyvtárak között. A legjobb megoldás. Bár fanyalgok, mert egy év alatt sok minden változott, netscape kompatibilitás, stb., stb.; de a nullánál ez is végtelenül több.
Végülis minden képem rajta van.
Téma: ajándékozó levél
____________________________________________________________
Tisztelt Könyvtárvezető!
Festőművész vagyok, most 60 éves. (Ősszel lesz összefoglaló, gyűjteményes kiállításom a Bp. Ernst Múzeumban.) Eredetileg adatmentési, archiválási szándékkal digitalizáltam, írtam CD-re az elmúlt évtizedekben készített festményeimet, rajzaimat, fotóimat. Két év munka volt. Később 3 könyvem teljes anyaga is rákerült. Aztán észbe kapva, valamint a technikát lassan kitanulva, sikerült az érdeklődők számára is fogyaszthatóvá formálnom ezt az "összes-művek" - "oeuvre"- lemezt. Az Új Mandátum Könyvkiadó ki is adta, 2000. novemberében. Végül rákerült az egész az internetre is.
Örömmel venném, ha olyan helyre is jutna a CD-mből, ahol egyszerre egy kultúrközösség őrizheti, használhatja. Kérem, fogadja szívesen.
A mai postával jött:
Nemzeti Kulturális Alapprogram Igazg. Képzőműv. Kollégium
Sajnálattal értesítem - szűkös pénzügyi keret - kiáll. katalógus készítés pályázatát nem - várhatóan további keretösszeg - ismét napirendre tűzzük -
Igyekezzetek, fiúk! A kézirat kész, még képeket kell hozzá...
Rend az ERNST KIÁLLÍTÁS dossziéban, már vagy 120 lap, most fejezetekre osztottam:
ERNST-LEVELEZÉS
VIDÉKI LEVELEZÉS
KATALÓGUS
PLAKÁT
MEGHÍVÓ+CÍMLISTA
ÁRAJÁNLATOK
PÁLYÁZATOK
RENDEZÉS - KÉPLISTA
SZÁLLÍTÁS
INTÉZKEDÉS DÁTUMOK
TELEFONSZÁMOK
Egy E-mail
és a válaszom:
Mondatkísérlet.
Egy szerény próbálkozás:
"A cél önmagad emberléptékü meghaladása, az e felett érzett önelégültség álöröme nélkül."
Üdvözlettel: G.
Kedves G., napok óta gondolkodom méltó válaszon. Elsőre úgy tűnt, valami hasonló igen okosat kellene (nem gúny). Aztán elméláztam és észhez tértem, hogy nem igen vannak magvas... ahogy Déry írja valahol, rémes, az embernek öregségében gondolatok helyett mindig mondatok jutnak eszébe.
Elhagytam az élet alapdolgain töprengést, rövidlátó lettem.
Nem vagyok célos. Csinálom, ami érdekel. A netáni önmeghaladás melléktermék, adja Isten. Illetve, meg tudjuk haladni önmagunkat?
Az önelégültséggel meg jól állok, az nekem sajna valódi öröm. Szeretem most ezt a harmadik éve CD/ NET csinálást, bevallom.
Febr. 19.
A medence szélén megláttam nagytekintélyű professzorasszonyt. (A tiszteletére szerkesztett emlékkönyvbe annakidején én is írtam egy passzust):
- Maga nem lép be az egyesületbe?
Gyanakodva fölkapta a fejét.
- A Szegény Festőművészeket Süteménnyel Pártolók Klubja...
- Avval maga nagyon rosszul járna! Pocsékul sütök!
- Kivételesen baracklekvárral töltött fasírozottat is beszámítunk.
Febr. 20.
Végre megérkezett e-mailen a Nádor Tibor repró. Ez a kép is látható a Fonóban.
Megismétlem. Fontos festő.
Tegnaptól a katalógus képeinek válogatása. Ez se megy PC nélkül. Először a 97-es Váli-könyv repróit kikeresni a szereplés-naplóból, nehogy most ugyanazt. És a kép látható legyen ősszel az Ernstben. Szeressem is valamennyire. Erősen szűkül a kör.
Az őszi kiállítás katalógusa lassan össze is áll. Péter ötlete volt, hogy ez is kerüljön föl a hálóra. Sőt, az egész kiállítás megnézhető. A beléptidíj megspórolható. Még ma fölteszem az egészet.
Amúgy: minden megfogadható és megfogadhatatlan is kritikát előre köszönök. Rendezés, szöveg, sok, kevés, minden. Tényleg. A katalógusképek egymásutánja például így zörög.
Febr.
21.
Ezt e percben kaptam ajándékba, e-mailen. A fájl neve: MINTVÁLI volt...
Én egy mexikói falucska főterét képzelem köréje.
Febr. 22.
Hete rossz a gyomrom, marokszámra eszem a széntablettákat. Vettem megint három dobozzal. Kis lelkiismeretfurdalással.
Ugyanis ízlik.
Újraválogattam az Ernst-katalógus képanyagát. Elképesztően heterogén volt az előző. Már itt a neten az új. Jobboldali oldalkezdés után a lapozás rendje szerint párba állítva. Ugyan kissé egysíkú, tehát keresztmetszetnek hamis, viszont asszonáns („egybehangó”). A jobboldalra kerülő képek a súlyosabbak.
Febr. 24. Vasárnap.
A hármashatárhegyi séta után föl a Nemzeti Galériába, kicsit eldiskuráltam Paál Lászlóval. Mindent tud az életről. Egy új gyönyörű Mednyánszkyt találtam, ez is mocsaras kép. Nagyon gondos munka. A harmincas évek festészetét egy emelettel lejjebb tették, de ezek nem szeretnek engem, bár két Berény kép van, a Kapirgálók hiányzik.
Őszi kiállításom: a plakáton dolgoztam, a meghívón gondolkodom, rajzolgatom. A netről, a menüoldalról levettem most a kiállítás címsorát. Hiba volt, még korai.
Febr. 25.
Hónapok óta az ELINTÉZENDŐK között: Ez a mezitlábas Drótposta e-mail rendszer nekem nagyon jó, bár csak saját gépen működik. Még szeptemberben tudatták, hogy ezentúl bárhonnan, interneten keresztül, csak be kell lépni a valahova. Próbálkoztam, próbálkoztam, nem tudtam eligazodni a sok ablak, kitöltendő rubrika között. Tegnap este aztán hosszas tanácskozás a szerver éjjel-nappalos informátorával. Igen segítőkész, mondja, várjon, ezt nem tudom, ezt a lépést saját gépemen kipróbálom. -Nem tudna akkor rögtön engem beléptetni? -Dehogynem, diktálja az adatait...
És megvan.
Ugyan hol fogok én interneten otthoni e-mailt kezelni? (Ahhoz a notebookomnak is tudni kéne infrával közlekedni, és netet használni. Merthogy a mobilom alkalmas lenne rá.)
De ha már benne vagyunk, haladjunk a korral...
(Ez az e-mail egy csoda. Asztalomtól föl sem kelve küldtem el katalógusom teljes szövegét legendásan kiváló barátomnak lektoráltatni. Nem bízom a helyesírásomban. Lyoggal.)
És a másik elintézendő föltűzött cetli is. Egy lappangó képem ügye, nem élő telefonszámmal, és egy nyilván-régi lakcímmel. Ma rászántam.
Tisztelt C. asszony!
Mi nem találkoztunk. 1987. május 7-én egy úr vette meg az Ön számára egy zsidó temetős festményemet, amit most szeretnék...
A megírt levelet zsebre téve fölautóztam a Gellérthegy tetejére. C. persze rég nem lakik ott, de csodás szerencsével a lépcsőházat takarító... öt perc múlva megvolt a telefonszám és az új cím is.
Onnét - szinte útba esik - anyácskám komjuterének „javítása”, minden összegabalyodott neki, mert néhány levelet nem doc-ban, hanem bak-ban folytatott...
A klubban még mindig az idő-, és ami avval majdnem azonos; a halálversekről van szó.
G. Babitsot citálja:
miért nő a fű, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?
(Egy műszaki értelmiségi véleménye: ez egyszerű újratermelés.)
Üzletelek élettel és halállal... Hogy édesapja váratlanul meghalt, barátom két napja telefonon megkért, végezném el érte a teljes búcsút, ezt a még hívők számára is hajmeresztő ígéretet, ajándékot: egy imaformulával a keresztény holtat, ha nem a kárhozat vár rá, azonnal a mennyekbe lehet juttatni.
SMS tőlem másnap: Elvégeztem. Majd anno értem te is.
Febr. 26.
Szia, kedves J., hát lassan átvészeltük ezt a telet! Ti hogy viseltétek? Arrafelé? Itt a január meglehetős volt, a február viszont kellemesen enyhe, olvadással. Idén kiderült, télikabátban is lehet futni (kocogni), ha muszáj. Meg az is, hogy a futócipő nem hideg a templomban. Ezt egyébként nem értem, miért. Oda tizenhat évig magasszárú kellett.
Most már végleg nincs időjárás, világosodnak a reggelek, féllábbal már Kecskeméten. Könyveimen morfondírozok, melyiket ne vigyem.
A könyvtáram.
Harmincnégy évi házasságom után ma óvatosan elkezdtem Kata négyezres könyvtárát elegyíteni a magam harminc kötetével. Javasolt erre egy alkalmas területet a tavaly épített polcon.
Hogy mi ennek a gyerekes KÜLÖNségemnek oka, még tételesen soha nem gondoltam át:
-az enyéim szigorúan ellenőrzött vonatok,
-a Kata-birodalom humánus, ott lazább az élet.
Ami könyvön már túl vagyok, az eddig is hozzá került. De van egy szűk tartomány (Illyés esszék, stb.), amit már kívülről tudok, nem olvasok, mégsem tudtam megválni tőle. Odaadtam, meg nem is, néha visszakunyoráltam.
A tárgyaktól való folytonos búcsúzásom természetesen fokozott tárgyvonzódást takar. (Ahogy mániákus rendszeretetem bizonyára életfélelmet.) Mi mindenen kell átvergődni, míg az ember végül éretten lepolyog. Tegnap is nem adtam kölcsön valakinek ötezer forintot, nagyon rászorult volna. Sőt, valószínű, ma se fogok. A keddi negyedik antifona: Életünk minden napján ments meg minket, Urunk! (Magunktól is.)
A zuhanyozóban szóltak, egy parlamenti képviselő vagyonnyilatkozatában egy antik kómódot és egy Váli-képet vallott be. A Magyar Hírlapban jelent meg. Csoda-e, hogy ezek után rákiabáltam az Iparkamara elnökére (az „Év Menedzsere”), hogy lábtempó, lábtempó?! Ha így folytatod, kihozod az ellenőrződet!
Már a zuhany alatt meséli, egy hiperaktív kollegája nyugdíjba került. Találkoztak, - na és most mit csinálsz? -Disztichonokat* írok. - És mennyi van már? - Kettő. Nagyon nehéz.
*Időmértékes verselés, egy hexameter plussz egy pentameter. „Hexameterben tör fel az égnek a karcsú szökőkút, s pentameterben hull dallamos íve alá” (Larousse, 1991)
A Kr. e. VIII. sz.-ban az ion költészetben..., a hexameter fölveti a tételt, a pentameter pedig bővíti, variálja, s a hexameterben megütött hangot rezegteti tovább a maga gyöngébb, kétszer is megtörő hullámzásában. Ez az elidőzés, révedezés egy-egy motívumnál lírai vonás..., az elégikus költészet..., Ovidius..., középkor, reneszánsz, Vörösmarty... (Pallas, 1893)
Febr. 28.
A fentiek szellemében próbálom a Tsaládot ránevelni a szelektív szemétgyűjtésre. Visszatértem a kettős szemétládához. Tacepaom a konyhában, hexameterekben(?):
BURJÁNZIK ALANT A PAPÍR MARADÉKA,
S VÍGAN PORLIK FENT, AMI ROM
LANDÓ
És vége. Vége a februárnak is.