89. levél J.-nek, Le-Meux VÁLINEWS

2002 AUGUSZTUS

Szervusz, kedves J.,

bár ti most, gondolom, nyaraltok, kevéssé komjuterközelben!

Aug. 1.

Végre itthon. Elkezdtem újra futni. Másodnap a teljes táv, bár nem könnyen.

Mindenekelőtt és legelőször a CD-re: a képeim közé elválasztó évszámok. Zsófi kifogásolta, hogy a fotókat lapozta, és egyszer csak a Kossuth-levelünk jött föl.

Nem tudhatta, hogy az utolsó kép után az elejére ugrik a rendszer.

Ezt kellett megoldani.

Oravecz új verseskötete: A megfelelő nap.

(2002. Jelenkor.)

Kíváncsi voltam, hova tud lépni négy évvel a nagy falueposza- vagy monográfiája után.

Csupa csupasz vers, haiku-szerű, fákról, elmúlásról, szeretem.

EMLÉKEZTETŐ

Tél, hó, hideg,

délután, csönd,

egyedül a házban,

sötétedés előtt tíz perccel,

hirtelen megszólal az ablak előtti berkenyén egy feketerigó,

és bejelenti az estét -

ne feledd,

az ilyen pillanatokért élsz.

Persze, az ember nem ezért él, de csakugyan, az ilyen pillanatok!

Aug. 4.

Napi 12-14 óra munka. Az új grafikák fotózása, digitalizálása. Figyelem, J., összes új rajzom már megnézhető a GRAFIKÁK/2002 alatt.

(A legkedvesebbet ide.)

Keretek festése napokig, üvegezés stb, összes rajz keretbe. S a végére kiderült, az egész rossz. A keret színe?, vagy mégis paszpartu kellett volna? Hogy lehetne megjavítani?

Aug. 5.

Ma összes júliusi jegyzeteim gépbe írása.

A Vladimiri Istenszülő (XII. század, Moszkva) ikont beszereztem, már azt mutatom itt, föntebb. Keresem a helyét a műteremben, egyenlőre a kompjuter fölött a könyveknek támasztva. Vagy Katához? A Ferencziek terei Ecclesia kegytárgyboltban megnéztem egy profi örökmécsest, 17 ezer, ronda. Magamnak kéne megcsinálni? Harminc éve őrzök egy rózsaszínen pislákoló glimm-lámpát, tehát a fény megvan. Esetleg valami kődarab alá? Hogy jön össze az egy villanykörte-foglalattal?

És ti? Tengerpart? Megvolt?

Aug. 6.

E nyár tapasztalata, jó lenne a József egy kötetben. Hol itt, hol ott ütöm föl, s ne kelljen mindig választani. Körbenéztem a Belvárosban, éppen egy antikváriumban sincs. Összeragasztottam az én két kötetem fedlapját.

Aug. 7.

Mike akkor fekszik, amikor én kelek. Valamint fél napot lábujjhegyen járunk, s kiderül, nincs itthon. Most kétoldalas, háromállású táblát az ajtajára:

Aug. 8.

Szüts megnézi délelőtt az új rajzaimat. Délután tizennégyet kidobok. A hatvanból maradt tizenhárom. Ezeket is ki kellett venni a keretből, ronda. Feketére festeni a keretet?

Aug. 9.

84-ben ceruzát vittem a szigligeti alkotóházba, mert ott nem szerették az olajfestőket. Zsidótemetők. Az első rajzok után Szüts (a szomszéd szobából): Színes papírra csináld, és paszpartu nélkül keretezd, akkor nem rajz lesz, hanem kép.

Rögtön fölutaztam Pestre szürke ingres papírokért, és megrendeltem a 30x35-ös fakereteket is.

Okulva, idén nyáron ugyanez, az eredmény förtelmes. A 23 keret először barna, aztán ezüst...

Ma festettem át harmadszor, ezúttal feketére. Reménykedem.

Minap egy mellékmondatban telefonon fölajánlottam a Nemzeti Galériának, hogy adnék e rajzokból egy sorozatot, ha tetszik, nézzék meg a hálón, már föltettem. Két nap múlva szelíden elhárították. Hogy még leginkább az elsőkből... Mondom, a barcsaysból?

Gyanítom, az utókor igazolni fogja döntésüket. Bár közben kidobtam a felét. A netről is, persze. Javult az anyag.

Délelőtt a piliscsabai Katolikus Egyetemre, a majd' négyméteres Nagy keresztutamat jobb, ha én szedem szét, és szállítom. Öröm volt látni tíz év után. A hátán fóliadossziéban az akkori ajándékozó levelem:

....Nagy Keresztút, olaj, farostlemezen, 14 tábla, 80x360 cm, 1971, értéte 1.100.000 Ft.

Ajándékozási feltételeim:

1./ A művet az Egyetem Bölcsészettud. Karán helyezik el, a diákság számára folytonosan megtekinthető, közösségi térben.

2./ A mű helyét és helyváltoztatását a mindenkori dékán úr dönti el.

1992. X. 2., az ötvenedik születésnapomon.

Ezt a példányt kérem a kép hátára ragasztani. Köszönöm.

...Ez be is jött, a Dékáni hivatalban nem tudták, övék-e a kép

egyáltalán, nincs papír róla.

Önadminisztrálni mindig tudtam.

A kép előtte a Nemzeti Galériában volt évekig, letétben. Nekik is szántam, de aztán úgy gondoltam, sose lesz hat folyóméter kiállítási felületük számomra, túl nagy kép. Nem fogja látni soha senki.

A kép Mike születése előtti, ugyebár 11 évvel. Most délután látta először, kiterítettem neki a műteremben. Azt mondta: Ez jó.

Aug. 10.

E-shop, interneten, mint utóbb kiderült, Olaszországból:

> Szia, Oreg.

>

> Megveszem az alabbi rajzaidat: 02/03, 02/04, 02/07.

> Legy szives, irjad is ra a muvekre, hogy az en tulajdonaim.

>

> Mas dolog: HOVA TUNTETTED EL A 02/22 SZAMU RAJZOT?????

> CSAK REMENYKEDEM, HOGY NEM KOVETTEL EL VALAMI IRREVERZIBILIS TETTET A MODERN

> MAGYAR GRAFIKA E KIEMELKEDO LAPJA ELLEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

>

> HA NETAN MEG MEGVOLNA, AZONNAL TEDD EL, MERT EZ IS KELL NEKEM.

A válaszom:

Kösz, (elviszed a két legkedvesebbet.)

A 02/22-est megnéztem dián (azt még nem dobtam ki) az egy sajnálatosan téves gondolat volt, Somogyi Győző modorában. Béke poraira.

Ma meglehetősen fáradtan, nemcsak én, hanem öreg barátnőim is, így a vízben a káoszelméletet mesélem nekik, érdeklődnek. Közben kiderül, részben nem értem, részben elfelejtettem.

E-mail Esterházynak:

A BŐVÍTETT KIADÁS számára.

Egy gyerekparalízises sánta lakatossal együtt úszom a Lukácsban, ő meséli:

1953-ban együtt ültem a Markóban (tiltott határátlépési kísérletért) a szombathelyi főszolgabíró fiával, Osvát Miklóssal. Neki Bécsben 250 ezer schillinget adtak a rokonok, hogy Esterházyt, feleségét és fiát csempéssze ki, de lebukott. 10 évet kapott.

(Gondolom, ez nem ti vagyok.)

Válasza: csakugyan nem.

Nyelvészt kérdeznek, hogy a szleng, meg a nyelvromlás: Maga ilyenkor biztos húzza a száját...?! Dehogy kérem, én tudós vagyok, aki leír egy jelenséget. Mintha a csillagász kritizálná a csillagokat...

Aug. 11-12.

Ötven asszony, bűnös asszony, alabástrom amforákba, búgja egy régről kedves hang, és keservesen képtelen vagyok rájönni, ki. Aztán a bemondó: Gábor Miklós szavalt.

Színészek. Várkonyi Zoltán. Mondták, csibész volt. Mégis minden színésze és tanítványa kitüntető szeretettel beszél róla. A magányos úr, Kálmán György, a hangja. Tomanek Nándor, apám fotójára emlékeztetett, Einsteint játszotta a Dürrenmatt darabban. Azt se tudtam évekig, hogy elment. Bulla Elma? Emma?, a színpadon tolókocsiban, egyszerre volt királyi és szánandó. Bazilidesz Zoltán, az a gyönyörű mély hangja. Mi volt az a darab, két Amerikába beszökött olasz munkás... a befogadó család lányába szerelmes lesz a fiatalabb... az apa féltékeny, a végén öngyilkos... Talán a Pillantás a hídról... Őze Lajos, párttitkárarcú, ritkán láttam, egyszer valami buta komédiában. Gobbi Hilda mindig jelen volt, múzeum és színészotthon, mondják, ivott. Az arisztokratikus Básti Lajos, az érces hangjával, a Hotel Germániában német vezérkari tiszt, ahogy gőgösen körülnéz. Pécsi Sándor, kissé puha-gömböc, kedélyeskedő, állítólag szép művészeti gyűjteménye volt. Ruttkai Éva, kedvese halála után elhízott, megcsúnyult. Órát küszködtem, míg följött a neve: Mensáros, mintha a nagyapám, a meleg szemeivel. 81-ben, amikor meghívtak a Madáchba díszletet tervezni, minden nap láttam, egy zavaros zsidótémájú-darabot próbáltak. És Tímár József, akit még láttam érettségi előtt a Nemzetiben, és aki a nemzet számára azonosult avval az utolsó szerepével: Az ügynök halála.

Szerettem ezeket az embereket. Természetes volt létük és rangjuk. Emlékük mosódik. A fiam már szinte csak Latinovicsról tud, Fészek-klubi fergeteges szavalóestjét olykor meghallgatjuk.

A maiakat meg már én nem ismerem.

Aug. 15.

Weöres önéletrajzából:

Munkáimra hatott a Tao-te-king, a Gigames-eposz; továbbá a matematika, a zene, az ablaküvegen mászkáló légy...

Csak annyiban vagyok izolált én, amennyiben közösségi küldetésemet izolálják. Némely kritikusom azt írja, hogy formai eredményeimet el kell fogadni, mondanivalómat vissza kell utasítani. Barackot lehet úgy enni, hogy húsát lenyeljük, magját kiköpjük, de verset olvasni ilyen szétválasztással lehetetlen. És miért kellene mondanivalómat kiköpni? Hiszen nem a szocializmus ellen küzdök, hanem a kapitalizmusból örökölt karrierizmus, pozicionizmus ellen, a háborút okozó sokféle egyéni és csoportos mohóság ellen, a harmonikus munkáspihenésért, a békés életért...

1965

Szaladgálós napok. A Nemzeti Kulturális Alap számítógép-programjait cserélik, másfél hónapja nem utalják a pénzt; hajkurászom. Bajza utca- Művészeti Alap- Ernst Múzeum kör, többszörösen, aláírások begyűjtése.

Levél képtulajdonos barátaimnak, néhány már válaszolt is.

Kedves Gyűjtőm / Barátom!

Másfél éve szervezem ezt az őszi gyűjteményes kiállítást.

Szívességek kérek. Az Ernst Múzeum ugyan fölajánlotta, hogy 650 ezer forintért intézi képeim szállítását, de valahogy.

90 képről van szó.

Kérlek, ha tudod, szeptember 19-én vagy 20-án a bekért képeket hozd be az Ernst Múzeumba...

És még egy. Előre is bocsánatot kérek, ha képed netán mégsem szerepelne. Szüts rendez, remélhetően és szokásosan kegyetlen lesz, visszaadva 1991-es Vigadó-beli rendezésemet, ahol 27 behozott képéből kilencet tettem a falra. (Elnyerte az "Év kiállítása" címet.)

Köszönöm!

(Hárman telefonon segítségüket is fölajánlották, amire lehet, hogy szükség is lesz.)

Aug. 16.

Csinálom az Ernst-kiállítás fejezetet a web-re. Ennek kapcsán kiderült, a baromi munkával tavalyelőtt illusztrált C-napló részei túl nagyok a sok ábra miatt, lassan jönnek föl. Este átalakítottam - majd fél éjszaka (akkor olcsóbb) fölraktam a netre is, belenézhetsz, a KÖNYVEKnél.

Kicsit hidegebb-ezüstre igazítottam az A/02/12-es keretét. Ez a szakma csodákkal teli: a kép most tökéletesen másról szól.

Féja Géza (1900-1978) írja önéletrajzában; nehézkes, súlyos, szép:

...Esztergomtáborba vonultam vissza, a száműzöttek elszántságával készültem arra, ami még csak néhányunk szívében rügyezett. Itt ölelt át érlelőn, megtartón a szerelem. Itten ismerkedtem meg testközelben a halállal. Nem reám sújtott, kegyetlenebbül büntetett.

1932-ben jutottam vissza Pestre, s bontakozott ki pályám szélesebb mezőnyben. Sebeket adtam és kaptam. Sohasem kerültem meg a szenvedés tisztító tüzét. Mindent átéltem, ami embert érthet. Mindenért nagy árat fizettem.

1956-tól ismét Budapesten élek... A hatvanas évek emlékeim betakarítására figyelmeztettek.

Ma lejött a Heti Válaszban, ez talán a harmadik. Balázs Sándor tavaly hosszú magnós interjút csinált velem, aztán öt részre vágta...

„MONOTÓNIÁRA VÁGYVA.”

Beszélgetés Váli Dezső festőművésszel.

- Találkoztam egy Tandori idézettel, amit az életművéhez, vagy pontosabban az elmúlt évtized munkáihoz, sajátos attitűdjéhez szervesen illeszthetőnek vélek: ”hogy minden nap pontosan ugyanazt kell csinálni...ettől lesz egészen nyilvánvaló, mennyire nem ugyanaz soha két nap.”

- Frappáns, valószínűleg igaz is. Azt hiszem, gyávaságból ilyen szervezett az életem. Naponta ötször szól a vekker, így van beállítva a kompjuterben. Félek az élet komplikáltságától, terhesek a hirtelen változások, ebben nagyon tehetségtelen vagyok. Nem járok moziba, társaságba, nem nézek televíziót, szűkítem az életkörömet, mert nem tudom földolgozni, nincs rá energiám. Monotóniára vágyom.

...- Amikor az ember sokkal inkább nyögvenyelősen dolgozik, például amikor fáradt vagy valamilyen kellemetlen élmény érte - ennek lehet-e hozadéka egy következő napon az alkotói folyamatban?

- Igen. Csak egészen más, mint az ember gondolná. Ugyanis, ha túlságosan fáradt vagyok, könnyebben születik jó kép. Valószínűleg ilyenkor bizonyos gátlásokat levetkőzik az ember. Húsz éve egyszer, augusztusban, térdig érő hóban eltévedtünk a Tátrában. Hatalmas köd volt, órákat gyalogoltunk, és nem tudtuk, hová érünk és mikor. Életveszedelemben, egy meredek hegyoldalon másztunk le a barátommal, aki lemaradt. Halálközeli állapot volt. Ott és akkor - pontosan emlékszem - ott bizony azt gondoltam, hogy nem várom meg; ha meghal, meghal - én megyek. Szóval így. Ilyenfajta gátlás oldódik fel az ember túlfáradtságában, festésnél is. S néha csakugyan megszületik egy rendkívüli megoldás. Egy renden kívüli megoldás.

- Mert egyébként gátlásos, bűntudatos ember?

- Gátlásos vagyok reklamálni, ha fonnyadt zöldséget adnak. Bűneimet tudom, azokat körülbelül leírtam a Naplómban is, s így - deske.hu - az interneten is olvashatók. Bűntudatos nem vagyok. Azokat nem titkolom, nem szégyellem...

- ...de számon tartja őket...

- ... hanem helytelenítem és meggyónom. Isten a gyónás után a bűnöket elfelejti, ezt számos alkalommal kijelentette, hát ennek szellemében.....

- Persze nem azt jelentette ki Jézus, hogy a gyónást követően a bűnöket elfelejti, hanem hogy megbocsátja.

- Elfelejti, ezt a fogalmat használja, és az egyházunk is így tudja... Van erre egy, a hívő ember számára tartalmas történet. Egy kislány, akinek jelenései voltak, elment a helyi plébánoshoz, aki hitetlenkedve azt mondta, hogy próbáljuk ki: legközelebb kérdezd meg, hogy mit gyóntam utoljára. A kislány ezzel a válasszal tért vissza: azt üzeni az Úr, hogy elfelejtettem. Hiteles válasz. Csak abban az értelemben nem, hogy a bűnhődés még hátra van. De egy bűn elkövetése után magával a bűntettel nem kell többet foglalkozni. Megöltem, meghalt - meggyóntam, megbántam: Isten megbocsátotta, igyekszem többet nem....

- Ilyen egyszerűen volna ez?

- Hát, ha a megbánás egyszerű, akkor igen.

...- És a jövő? Mire számít?

- Semmire. A jövőképem nincs. Hogy majd a jövő nyáron. Majd ha lesz rá mód. Semmi. Ha szembejön egy feladat: jövőre gyűjteményes kiállításom az Ernst Múzeumban. A hétköznapok: mindent megteszek műveim rendbetételéért, hogy amit csináltam, az működjön, hozzáférhető legyen. Ne legyen elvarratlan száll. Amikor ideköltöztem ebbe a műterembe, Diener Dénes Rudolf özvegye itt hagyott öt képet, mert azok olyan rosszak voltak, hogy még őneki sem kellett. Ez a helyzet elkerülendő, én inkább felfűrészelem őket - még időben.

Nincsenek vágyálmaim. Dehogynem, most lázálomban vagyok. Tíz éve szeretnék mobiltelefont, amire semmi szükségem...

...- A gyenge vitalitás mivel magyarázható?

- Anyám a velem való terhességet végigsírta, mert édesapám az orosz fronton volt. Lehet, hogy egészen egyszerűen ezzel. Állítólag egy idegrendszert ez is meghatározhat. Lehet, hogy a tehetségeim és a tehetségtelenségeim olyan arányban vannak, aminek ez az eredője.

- Ki tud békülni ezzel a helyzettel?

- Kötelességem.

- Ez túl katonásan hangzik.

- Világnézeti parancs: kötelességem elhinni, hogy Isten ezt az utat fölajánlotta nekem, mert Ő jobban tudja, és ilyen módon, egy ilyen sors által akar üdvözíteni. A lehetőségem csak annyi, hogy ebből a legjobbat hozzam ki.

Az egész elolvasható: KÖNYVEK / ÚJSÁGCIKKEIM / 1983-TÓL / egészen alul - BALÁZS S. INTERJÚI.

Aug. 18.

Árad a Duna, Mikit tegnap kicsaltam fotózni, aztán Szüts is csatlakozott hozzánk. Mike lefényképezett minket. A víz már csak ötven centire a járda szintjétől. Hétvége, kedélyes kíváncsiak téblábolnak mindkét parton. A Lánchíd alatti villamosalagút már víz alatt, Szüts le is mászik. Néhány fotót este lenagyítottam, majd rögtön ki is dobtam.

Kiderült, ez az e-mail rajzvásárlás Olaszországból történt! Hidvégi ott nézte meg új munkáimat web-en.

Vasárnap, biciklivel megint a Duna-parton, megnézni a vizet. A Margitszigetre nem engednek be senkit a rendőrök az ár miatt. Aztán a Parlament előtti parkban egy könyv a hátizsákomból. Végül a Vérmezőn, egy padon. Két éve említettem már neked röviden Móra Ferenc visszaemlékezését ifjúkoráról, majd félegyházi díszpolgárrá avatásáról. Nagyon aranyosan meséli el:

Nemigen tudok én már olyat mondani magamról, amit az írásaimban el ne mondtam volna. Nekem csakugyan nincs egyéb témám, mint magam. Éppen úgy; mint a négyéves unokámnak, aki önmagát érzi az egész világnak.

Lírikus vagyok, no, ne szépítsük a dolgot. Különösen mióta nem írok verseket...

Az egyetemen tanárnak készültem, mégpedig természetrajzból. Nagyon szerettem a virágokat, már mikor a félegyházi árokparton szaggattam is a pipitért, s ráérő időmben most is elcsavargok fél nap egy csokor vadvirágért. (Két mesterség van, amihez igazán értek: az egyik a csokorkötés, a másik a szappanbuborékfúvás.)

Tudós professzoromat nem láttam azóta. Pedig hogy szerettem volna megkérni, hogy ne haragudjon rám. Ő maradt meg pesti éveim legkedvesebb emlékének, s pár hónapja az ő Erdészeti Növénytanának új kiadását is megvettem. Harminchárom pengőt adtam érte. - Látod - mondtam magamnak -, ha az okosabbakra hallgatsz, akkor most te is írhatnál ilyen drága könyvet.

Szegedre kerültem riporternek, és megválasztott a város könyvtárosnak a Kultúrpalotába. "Hazánk legkomolyabb könyvtárosa" - így hívott a gazdám, Tömörkény igazgató úr, és kiküldött ősöket előkurkászni a föld alól mint könyvtárost.

- Hogy csináljam? - kérdeztem megrökönyödve. -Hiszen nem értek én ahhoz. Sose láttam ásatást.

- Hát aztán? - vont vállat Tömörkény. - Mögötte a fene az olyan kutyát, amelyiket tanítani köll az ugatásra.

Nem vagyok hetven éves, amennyinek akkor látszom, amikor őszre fésülöm a hajamat. A nyáron leszek ötven. Ez az a kor, amikor komoly embernek már illik tisztában lenni azzal, hogy mi kívánni valója van neki az élettől. Én tisztában is vagyok vele.

Egy pulikutyát kívánnék, annak egy ólat, az ólhoz egy tiszta kis udvart, ahhoz egy rendes kis házat, üveges tornáccal, ahol elférnének azok, akik meg akarnak jubilálni.

S mikor a szónok köszörülné a torkát, akkor én kilépnék a kamraablakon a kertbe, füttyentenék a pulinak, s elszöknénk erdőre, mezőre, még azon túl is, ahol a madár se jár... ahol nincs tinta, nincs újság, nincs telefon, csak térdig érő gyep van, amiben ki lehet aludni ötven esztendőt...

És a díszpolgárrá avatás. Az ünnepségre díszmenetben viszik be a vasútról a városra:

Hát amint megindul a hosszú kocsisor, megmozdul kétoldalt az embersövény eleje. Levente-parancsnokok mögött kemény nézésű fiatalok állnak haptákot. - Az inasiskola - magyarázza a polgármester. Egy kicsit megrebbenek. Gyerekkoromban nagyon verekedősek voltak az inasok. Ifjú éveimet ők tartották állandó rettegésben. Rámosolyodok a hajdú széles vállára, aki előttünk ül a bakon, kiskun díszben, fehér zsinóros búzavirágkékben. Nem lesz itt semmi baj se, nem engedi az a kisebbet bántani.

- Tudod, így kérték ki maguknak az iparosok - mondja a polgármesterem. - Az édesapád közülük való volt, hát úgy gondolták, az ő inasaiknak van a legtöbb jussuk téged elsőnek éltetni.

Végiggurul az arcomon az első könnycsepp...

Aug. 20.

Uszodából hazafelé eszembe ötlött valami, estig azt csináltam. Ha terjeszteni akarom az Ernstben a megújított CD-met, márpedig akarom, akkor reklámozni kell. 50 darab már elő van készítve, még meg kell írni, pár nap munka lesz. A borítójukra a napokban kis sárga vinyetta került: ''2002''.

De ez nem jó, nem elég! Új borító kell, hogy a régi változatot birtoklók is észrevegyék. Nekik egyébként örömmel ingyen is lecserélném...

Ábrának ezúttal nem műteremfotót, hanem képet. S mellette a frissített tartalomjegyzék. Ahogy kettéhajtom a papírt, az a dobozban belülre kerül. Amit nem hajtok ketté, az szórólapként fog működni. Már beszéltem a nyomdásszal, a nyomdai előkészítést egy uszodás sporttárs, szívességből...

Na, hogy tetszik? Keservesen döntöttem több kép közül. Egy másik, sötét képpel például súlyosabb személyiségnek hatnék, de a látvány egyszerűen nem vonzó; vonzatlan lett volna.

Aug.21.

Két nap alatt három kisasszonykát láttam, pontosabban melltartójuk vízszintes pántját a hátuk közepén. Kilátszott a kivágott trikócska íve fölött. Félreértés ne essék, nincsen kifogásom a jelenség ellen, csak szeretnék tisztán látni, hogy fatális, véletlenszerű ismétlődésről van-e szó, vagy netán ez az új divat?!

Aug. 22.

Tegnap elővettem pár éves kecskeméti uszodai emlékemet. Ott egy versenyző a bukófordulót végig combhoz szorított tenyérrel csinálta, nagyon szép volt.

(Én a fordulóból már előrenyújtott karral jövök ki.)

Megpróbáltam.

Nem ment. Akkor még egyszer és még egyszer. A karom egyszerűen nem engedelmeskedett. Teljes meghökkenés. Odaálltam a medence végébe, és próbálgattam. A karom akaratom ellenére mindig előrelendült.

Mert ahogy az elmúlt években is, kiszámoltam, kb. negyvenezerszer...

Kata a Balatonnál, nyaral szegény. Én özvegyen, sok idővel, délelőtt nyomdaügyek, utána ezúttal a Városmajor évszázados fái alatt, biciklivel.

I1923-ban születtem Mosonszentmiklóson. Kapunk egy poros, árkasevolt közre nyílt, ott hömpölygött le a templomdombról minden este a tehéncsorda. Kétéves se voltam, amikor nagyapám, vizet húzván mohás-békás udvari kutunkon, furcsállva nézte: miért ugrándoznak a ház előtt a tehenek, bőgve-rugdosva egymást. De csak elvonult a csorda, s mikor leszállt a por, ott ültem még az út közepén, szürkére izzadt ingben, ismeretlen nyelvű mondókámat gajdolva, legkedvesebb játékomba, egy fém hőmérőtokba homokot töltögetve. Harminc évvel később elmondtam Füst Milánnak ezt az öntudatlanul átélt halálpillanatot; ő csak nézett ki hosszan az ablakon, s ezt mondta: "Fiam, valaki veled játszik." Fölálltam a porból, a fém hőmérőtokba verseket töltögetek.

1973. Kormos István (1923-1977)

Este Krajcsovics Éva kiállítás-megnyitóján. Kedvelem, volt három igazán jó képe.

Ott meséli egy orvos, (régi gyűjtőm): Rákaptam a bridzsre, interneten. Tegnap egy ausztráliai pasas volt a partnerem, kiderült magyar, és hamarosan találtunk közös ismerőst is. A két ellenfél egy Amerikában élő kínai volt és egy pakisztáni Karachiban. Egyikük rá is kérdezett, milyen nyelven beszélgetnek maguk? Mire bocsánatot kérve rögtön angolra váltottam...

Bárki belekapcsolódhat, szintek vannak, s lehet kibicelni, vagy lehet játszani. Tegnapelőtt valaki egy beszóláson megsértődött, kiszállt, rögtön beálltak a helyére. Van egy "Barátok" lista is, természetesen mindenkinél a sajátja jelenik meg, kövér betűkkel az éppen hívhatók.

Hát ez jó! Tényleg egy új világ!

Aug. 23.

Délelőtt a nyomdába, kezdik nyomni az új CD-borítót, színbeállítás. Majdnem hibátlan lesz. Hétfőre megkapom.

Levél a Nemzeti Galéria főigazgatójának:

Kedves Lóránd! Szívesség kérés! ...Tőletek kilenc képet kértem kölcsön. Annyi millióért ajándékoztam nektek képeket és rajzokat (bocs), nem tudnátok a képek Ernst Múzeumba szállítását elintézni? Segítenétek vele...

Aug. 25.

Talán négyszer fogyott ki a benzinem útközben húsz év alatt. Egyszer a Tátra tetején, síelés, mély hóban borospalackkal autóstop. Az kellemetlen volt. Talán azóta tartok egy teli kannát hátul.

Tegnap a Lánchíd közepén álltam le. Szerencsére tényleg majdnem a közepén, ott tölteni nem volt bátorságom, tíz métert toltam, aztán szép lassan legurultam Budára.

Erdély Miklós írja a fotómontázs műfajáról, Bálint Endre 1967-es kiállítása kapcsán:

Hozzászoktunk jónéhány új műfaj keletkezéséhez, ezeket kegyesen a művészetek közé fogadtuk, ugyanakkor engedékenységünkben elmulasztottunk tisztességesen utánanézni értelmünkben megrokkant vagy teljesen értelmüket vesztett olyan szavak sorsának, mint kifejezési eszköz, mesterség, mesterségbeli tudás, művészeti ág stb.: van-e valami közük az elnevezett tüneményhez, s vajon a besorolás, ahelyett, hogy elősegítené, nem vált-e inkább akadályává a megértésnek?

A régi művészek nehezen megmunkálható anyagokkal dolgoztak, ...és az a legutolsó porcikáig meg volt bütykölve... manapság viszont minden értéktelen vacakot földolgozhat a művész...

Éppenséggel a fotografálás művészetté való kikiáltása is tekinthető puccsszerű, főleg a tömegek nyomásával magyarázható fordulatnak...

Nem csoda, ha rangjuk birtokában a fotóművészek tiltakoznak a fotómontázsnak a művészi felvételekkel egyenrangú bemutatása ellen... hiszen az semmiféle szakismeretet, segédeszközt - ollón és kevés kulimászon kívül - nem igényel... Kellene ilyen hirdetés: KÉSZÍTSEN FOTOMONTÁZST! MINDEN BEFEKTETÉS NÉLKÜL HÁZILAG KIFEJEZHETI MAGÁT...

Hogy a fotómontázs mégse terjedt el, annak egyik fő oka: nem tekintik igazán művészetnek, mert bármilyen furcsán hangzik: létét nem indokolja semmiféle új gépezet vagy technikai találmány... Bármely szellemes technikai találmány, amely információk közvetítésére képes, azonnal új művészeti ág születését eredményezi. Ugyanazokat az információkat technikai apparátus közvetítése nélkül nem tekintjük művészinek... nincs kizárva, hogy megbolondultunk...

Annyi szent, hogy mind a festészet, mind a fényképezés legizgalmasabb, legtisztázatlanabb kérdései a fotómontázs körül kavarognak...

Élesen meg kell különböztetnünk a bűvészetet a művészettől, a "megörökítést" az alkotástól. Hogy felszenteljük azt az igazságtalanságot, ami egy zongoraművészt sújt, ha emberfeletti kitartással elsajátított virtuozitás birtokában se tud több művészi esszenciát megjeleníteni, mint aki egymás mellé ragaszt 5-6 jól megválasztott újságpapírt.

A montázsban szinte anyagtalanul nyilvánul meg a lelki intelligencia, a tiszta érzékenység... Nem kell hozzá tanfolyam, de kell átfogó életismeret, minden ruharedő, mozdulattöredék jelentéstartalmának pontos felismerése.

A fotómontázs mesterének, nincs szüksége előzetes koncepcióra, hiszen ez teljes képtelenség... ...csak annyit tud, hogy ez vagy az a kép alkalmas-e költői szinten társulni egy másikkal... aggodalommal őrzi a költői tartalom kockázatos lebegését... Ha a kialakuló formák képzőművészeti értelemben szépek, akkor a figurációk jelentéstartalma szükségképpen költöi.

Felfedezések az egyébként megragadhatatlan költői világban, amely mindenkor az ésszel megfoghatón kívül, de a létezőn belül helyezkedik el, s e két határ közt végtelen.

Nagyon jó, nagyon érdekes. Most már értem, hogy kevéssé jelentős életműve mellett miért esküdött föl zászlójára egy fél generáció.

Fontos és elfogadom, amit az eszközök mai szabadságáról ír. Mindazonáltal Bálint és Vajda fotómontázsait valahogy lenézem. Pedig ügyesek, formáltak, szellemesek. Talán számomra túl könnyű játékosság!? Vagy csak én vagyok túl nehézkes.

A nőtt városok fölénye a tervezettekkel szemben. Az időfaktor. Ezt a V-oeuvre-t három éve építem. Ma reggel ez a módosítás a menűoldalon:

festmények pictures

helyett

festmények complete paintings since 1960

Van súlya, complete, mi?!

Tegnap javították a kompjutert. És kaptam egy fontos ötletet, megcsináltam, délben már át is szaladtam Pestre, a Lónyai utcába, a próbákat kiprintelni. Többéves kérdés, alkalmas-e nyomdai minőségre itthoni szkennelésem (képdigitalizálásom). Most egymás mellett négyféle nyomat ugyanarról a képről, az egyik egy többmilliós profi gépen készült, összehasonlításul.

Úgy látom, gond nélkül jók a meglévő gépeim. Tehát lehet, amint pár hete is, ahogy az új Művészeti Lexikon számára reprót kértek tőlem; Cd-korongon küldtem el, saját szín-, és egyéb korrekcióimmal följavítva az eredeti diapozitívet.

Meglett a házioltár, kitaláltam. Tudod, a Zala megyei kolostorban kedveltem meg a Mária-kultusz e formáját. Levettem a kompjuterről a képernyőkímélő vonatocskáimat, a mai monitoroknak erre már amúgy sincs szükségük. Beszkenneltem a Vladimíri Istenszülőt (XII. sz.), és föltettem alapképnek, körülötte ikonok, igaz programikonok, de az engem nem zavar. Imádkozni is lehet előtte.

Örökmécses nem lett, viszont a Mária-kép világít, egész nap.

A meglévő, fatáblára kasírozott ikont meg elviszem Zsófiéknak.

Kata még nyaral. Időnként veszek pár konzervet, meg egy méter (Hartai) kolbászt. Tegnap szóltam Mikinek, kéne egy színesmosást csinálni. Meglett. Nagyon kreatívak vagyunk.

Ottlik meséli: 1944, ágyúznak, éjjel, a rettegés órái, hova meneküljünk. Kinyitom az ablakot, meglátom a csillagokat és fölnevetek. A csillagok állandóak, időtlenek és unalmasak, mint egy régi házastárs, és olyan biztonságot is adnak...

Egy magyar agykutató meséli, játékelmélettel foglalkozik.

A játékhoz egzisztenciális biztonság kell. A macskakölykök sokkal többet játszanak anyjuk közelében, ha az nem is foglalkozik velük.

- Az enyhén éheztetett állatok sokkal játékosabbak voltak a kísérletek során. A föl nem ismert okú idegi izgalmakat vezették le vele. Amint eszükbe juttatták a táplálékot, megváltozott a magatartásuk.

- Játék: a feszültség és oldás kettőssége. Aminek kísérőjelensége mindig az öröm. A fociban a les-szabály arra való, hogy nehezebb legyen gólt rúgni. Holott ez a cél. A vers tartalmát egyszerűbben is el lehetne mondani. De ugyanezt jambusokba törve, megnehezítve a feladatot... (Itt talán téved. Lásd fentebb az Erdély Miklós gondolatsort.)

- Az ember 8-9 órát alszik, az ébren-órákban dolgozik, pihen, szórakozik, játszik. Vannak emberek, akik mindig dolgoznak. Belenézve, ezek tulajdonképpen játszanak... (Ez ismerős)

Stephane, névnapodon megint küldök neked egy fotót druszádról. Mit szólnál például egy országalmához?

Nem vagyok egy vízuális típus. Tegnap megdöbbentem egy platánfán, a törzse alul négy méter kerületű. Tizenharmadik éve a Lukács uszoda kertjében, mindennap...

Igen, házasságom hetedik évében kérdezték tőlem egy németországi művésztelepen feleségem szeme színét. Mondtam, nem tudom. Akkor egymás közt arról kezdtek beszélni, németül, hogy bizonyára nem értem a kérdést.

Nagyon rosszul tudok megfigyelni arcokat, arányokat, formákat, rajzolásnál veszem észre. A nyári rajzokon is a hegyek hol ilyenek lettek, hol olyanok. A főiskolán bajom volt a modell hasonlóságával. Igazából nem érdekel eléggé a látvány.

Aug. 26.

Mai Népszabadság, 10. oldal:

Kétféle kereszténység létezik. Az első, jól körülírható csoport saját maga szereti rendben tartani a mezsgyéit. Ők a határozott homo christianusok. Tudják, mikor, mennyit fognak adni - se többet, se kevesebbet -, hol és mit fognak vacsorázni. Ércoszlopként állnak a viharban. A másik, sajnos vékonyabbik réteg a határtalanoké. A nevük onnan ered, hogy beszélgetés közben nem néznek az órájukra, fizetés közben a tárcájuk mélyére, áldozatvállalás idején pedig nem latolgatják fizikai és pszihés korlátaik érzékenységét.

Persze alkat dolga is. De összességében: ítélet fejemre.

Hetek óta nyomozom, ma megvan a végeredmény.

Az Ernst Múzeumnál június 9. óta fekszik 200 ezer forint, a Fővárostól plakátra kapott pályázati pénzem, úgy, hogy nem tudnak róla.

A Nemzeti Kulturális Alap is megítélt június elején 500 ezret a katalógusomra, de kompjuterproblémák miatt csak a mai napon utalta át.

Klassz.

Ugyancsak ma érkezett meg a Magyar Hirdető szerződésajánlata, plakát kihelyezésre, a 125 helyszín tételesen fölsorolva (egy oszlopon két plakát, nagyon helyesen). 690.600 Ft. A pénz előteremtése majd a pályázati pénzek enyhe átcsoportosításával... Van tétel - baráti szívesség - amit képpel fizetek.

Ahogy olvasom a felsorolást, lesz plakát éppen a házunk előtt is.

Aug. 27.

Egy 46-óta Amerikában élő magyar pap előadása: "Merre tart az egyház?" Iszonyú okosak ezek a jezsuiták.

- Nem vagyok próféta, tehát nem tudom... de látni mozgásokat, amiből következtetni lehet...

A II. Vatikáni zsinat négy éve több haladást hozott, mint az előtte-négyszáz év. A püspökök által hozott szövegek 90%-át nem használták föl.

- A keresztesek még aggálytalanul rombolták a Hagia Sohpia másvallású (görögkeleti?) szentélyét, és ölték az embereket, hogy azok hitetlenek, úgyis elkárhoznak. Ma tétel minden máshitű tisztelete.

- Az ökuménizmus gondolata: mi egyek vagyunk a többi keresztényekkel. Ők szintén Krisztus teste, a Lélek ott is működik. Van mit tanulnunk tőlük.

- A keresztények között mindig voltak viták, és különbségek. Már Péter és Pál között is. Ez természetes. A korai kereszténységnél saját rítus alakult ki a görögöknél, Egyiptomban, terjedt is. Ahol az európai mintára akarták a hitet terjeszteni, az csődöt mondott: Japán, India, Kína. Majd ha azok saját mintára építik föl a katolikus (egyetemes) hitüket...

- A tekintélyuralmi elv vége. Ebből a XX. sz. -ban mindenkinek elege lett. Értékeinkkel kell vonzanunk. Túl sokat beszéltünk arról, mit nem szabad, az örömhír átadása helyett.

- Nyíltság kell. XXIII. János halála előtti napokban a Vatikán azt hazudta, hogy a pápa lelkigyakorlatot tart, nem fogadja a diplomatákat.

- Mi úgy tanultuk, van a tanító egyház: a pápa és a püspökök. Nem így van. A Lélek mindenkihez közvetlenül szól. A hitet a püspökök is az iskolában és édesanyjuktól tanulták, nem püspököktől. Mindenki tanít és tanul az egyházban.

-A jövő útja: ha valami van, nem a paphoz fordulni, hanem megkérdezni, mit tehetek én?! Mi vagyunk az egyház, nemcsak a papok. Egy családban megfogalmazódott gondolat átterjedhet egy plébániára, és tovább is.

- A püspököknek, akik a helyi viszonyokat ismerik, a jövőben sokkal nagyobb szerepük lesz. A pápa szerepét, feladatát is ez szerint kell majd átfogalmazni.

Délután az OTP-ből hazafelé, a megosztott járdán barnára sült csaj biciklin, velem szemben, mélyen a kormányra hajolva, a gyönyörű kis cicije... Percre elméláztam. De ez az öröm nem az enyém.

Viszont zsebemben volt a kivett pénz, Mike meg tudja venni az éve vágyott erősítőt a szintetizátorhoz, természetesen rendkívüli vételalkalom, és természetesen azonnal fizetni kell. Boldog voltam.

Aug. 28.

Szia Stephane!

A múltkor szó volt az országalmáról. Hogy mit szólnál hozzá. A helyzet a következő: aranyból van, tehát dögnehéz. Országlás közben, amíg a főurak a sátorban a tartományokat egymás között elosztják, egyezkednek, - végig tartani kell. Le lehet tenni, amíg az ember fölszeleteli a rántott húst, vagy amikor a táblához kihívják felelni. A nyelénél fogva lehet vele diót törni, és elfér egy nagyobb befőttesüvegben. Bár ez nem biztos, attól függ, mekkorát választasz.

Hát ez a helyzet. Ne dönts elkapkodva!

Aug. 21-én írtam a kilátszódó melltartópántról. Ma megjött e-mailen az érdemi válasz:

Nemcsak, hogy a kilátszó melltartó pánt a divat, de a tanga bugyi teteje is

ki kell kandikáljon a már nem is csípő, inkább popsi nadrágból. Hol él maga

barátom?

Aug. 29.

Tersánszky önéletrajzából, 1941:

Negyven éves koromban adtam rá újra fejemet az ének- és zeneművészetre. Megtanultam egyszerre két furulyán egyszerre két szólamban játszani. Ugyanezt ujjam és gégém segítségével utánzom, úgyhogy még a nyakamba fordítva akasztott harmonika basszusain kísérem a többszólamú füttyömet. Ezt nem csinálja utánam senki!

Aug. 30.

Tersánszkyról jut eszembe, van egy nagyszerű vers hozzá, Illyéstől. Jóval tágabb horizontú, semhogy csak születésnapi köszöntő. Ha a Le Meux-i Szabó Ervin-fiókban hozzájutsz, olvasd el az egészet, ide nem merek négy oldal verset betenni:

...

Jogot a boncolóknak,

a kűlszin-, a fölhám-, a látszat-tombolóknak,

kik elválasztva percenként a rosszat

a jótól,

valamit folyvást rendbehoznak,

percenként fölmutatva, hogy mikortól

gyilkos a gyilkos,

tolvaj a tolvaj,

torz már a szép,

szép az imént torz,

a hős: pribék,

s ki az, aki elől megy -

mert nincs szabadjegy

jól haladni a korral;

mert van, amikor - hány a példa! -

a néma szólal,

az iszkol, aki űz,

makulátlan a céda,

mocskos a szűz.

...

Fütyülj tovább, kéthangon, Mester! Építsd

hordozható csónakjaidat, törd fejd

ős-sípon, új bicikli-féken, szépítsd,

javítsd, akkor is, ha nem kell,

a részletet,

te, teljes ember!

...

(Óda a törvényhozóhoz)

Megjegyzem, furcsa nekem a kűlszin és a kéthangon helyesírása. Akarnék venni egy új helyesírási szótárt, minden nap kell, nem szeretnék ide hibásan. Amit tegnap megnéztem a boltban, bár már benne van a komputer (én kompjuternek írom) és a fájl, de ez nem hivatalos kiadás és főleg hatezer. Ma a zuhanyozóban azt tanácsolták, az akadémiait vegyem meg, olcsóbb is.

Beleolvastam az előszavába: ne akarjunk és ne keressünk feltétlen logikát az írásmódokban, mert a helyesírás közmegállapodás kérdése.

Akkor most mi van az én kompjuteremmel? Hirtelenjében fölhívtam egy szerkesztőséget.

Tehát.

Az idegenből bekerülő szavakat az Akadémiai Bizottság egy idő után köznevesíti, magyar szóvá nyilvánítja, és ekkortól a fonetikus szóalakot írja elő. Tehát, lám, előbb-utóbb kompjuter (esetleg kompjúter?) lesz.

Délután. Mégiscsak megvettem a szótárt, (Akadémia Kiadó, 6000), az Írók Boltjában. Először ebben a pillanatban használtam, ahogy nyitom ezt a fájlt, gyanús valami, rögtön a tetején. És csakugyan, egybe írják: mindenekelőtt.

Takarítok, Petőfi Rádió (pardon, a szótár szerint: Petőfi rádió), fél hat, meghívott szakhölgy: Az ételt mindig jobbról balra kell keverni, hogy az életenergiák... Meg hogy a mélyhűtött ételek ártalmasak, mert hiába melegítjük, bennük marad a hideg energia, egy idő után elkezdünk fázni, és ez még csak az első jel...

És a riporterek, ahelyett, hogy elküldenék a jó büdös.

Aug. 31.

Kata kompjuterét megjavíttattam, 11 ezer, kissé lelassult, vagy 7 év elektronikus szemete rakódott le benne, és ebbe a muzeális programba, amit használ, nem tudok belenyúlni. (A mai programok öntisztitóak, vagy néhány billentyűvel...) Kivették belőle a 40 megás winchestert. Tudod, ma már 10.000 megásat se gyártanak, hogy az kicsi. Jelzem, szövegszerkesztéshez elég volt az is.

A múlt hetekben többször járt a fejemben Gyula bácsi az uszodából, talán mert többször láttam majdnem őt a folyosón. Pár szót mindig beszélgettünk. Fél éve nem láttam. Pace-makeres, 80 éves, a már végleg ágynakdőlt feleségét istápolja, piacra jár, főz. Főkönyvelő volt a Ganzban.

S lám, tegnap a kapuban. Nem 80, hanem 89 éves, nem fél éve, hanem két éve nem jár ide. Megrokkant, bottal, térdműtét kellene. Felesége meghalt, ő ide már nem jár, most orvosi beutalóval jött az emeletre, amúgy is, a 600 forintos belépő nyugdíjasnak sok.

J.! Nem kell egy Pallas VIII.?! Valaki visszacsempészte a többi közé az évekkel ezelőtt elveszett és nehezen pótolt kötetet. Tényleg, ki lehetett?

Kata napokban akadémiai ösztöndíjjal Észtországba, most tájékozódik. Mondom: Pallas.

Előveszi.

Ők magukat mámész (földi) vagy tállopoeeg ( a tanyák fia) néven jelölik. Fejalkotásuk feltűnően vaskos, nagy fejűek, arcvonásaik rendesek, de arcbőrüknek élénkítő pirosság nélküli egyforma barnás színe, s tekintetüknek komorsága egészen az ellenszenvet felköltő barátságtalanság színében tüntetik fel őket. A haj és a szakáll színe a szöszke és a sötét rőt szín között változik (megjegyzendő, hogy a férfiak a hajukat nem, de szakállukat nyírják). A fehérnépnél a vörösesbarna szembogarat tartják a legszebbnek... fogazatuk ép, egészséges, álluk kissé előrenyúlt. Nemzeti ruhaviseletük jellemüknek megfelelően egyhangú; sötét, fekete és barna ruhaszín a legkedveltebb náluk; ruhaszabásuk esetlen, durva.

Szombat este, miközben írom, durrogatnak. Az árvíz miatt elmaradt tűzijáték. (A szótár szerint hosszú ű, furcsa.)

Vigyázzunk a szegény szó magunkra-környezetünkre alkalmazásával. Veres Péter írja, hogy gyerekkorában szinte egyetlen olvasnivaló otthon a falinaptár volt. S könyörgött, mert szülei csak február táján szokták megvenni, akkor pár fillérrel olcsóbb.

Este: Szüts telefonon beolvassa megnyitóbeszédét. Nagyon jó. (Ennél magasabbfokú jelzőt nem ismerek.)