90. levél J.-nek, Le-Meux VÁLINEWS

2002 SZEPTEMBER

Szeptember, ez már jó, szia J.!

Iskola mikor kezdődik nálatok? A kicsik? Izgalom?

Én itten most hajnalban nem tudok aludni, járt a fejemben, hogy rengeteg munka van benne, és vélhetően senki nem veszi észre. Hát külön fejezetbe tettem, a főoldalra: ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSOK. Bocs.

(De jó, hogy nem kezdtem még el a Múzeumban árusítandó CD-ket megírni.)

Emberszabásúbb hírünk, hogy februárban a harmadik unoka! Isten szereti őket.

Hozom zsidótemetőmet kölcsönbe, a kiállításra, egy mellékmondatban megkérdezem, nem kell-e helyébe egy másik?! Kellett. Lehet, hogy maradóan.

Most hallom, célszemély lettünk, vagyis korosztályunkat tekintve inkább czélszemély, pénteken bombariadó volt a Lukács uszodában. Megtiszteltetés.

Egy időben divatban volt ez iskolákban, dolgozatírás környékén, aztán hamar elhalt, hogy ezeket a napokat a vakációból vették el.

Szept. 2.

Évek óta készülök, vasárnap ásványkiállítás és börze a városligeti PECSÁBAN (a Petőfi Csarnok huncut; mára félhivatalos neve.) Bódulat, előre tudtam. Mindenféle gyerekkori izgalmak és nosztalgiák, tízes éveim első felének emléke. A fehér gyönyörű habos kristályokat hamar otthagytam, világos, hogy mindig a színek miatt kellett az egész. Vittem pénzt. Vehettem volna egy olyan mélylila ametisztet, mint amit két éve kaptam és adtam hamarosan tovább.

Óriási, ablaktalan, feketére mázolt hodály, asztalsorokkal utcákra bontva, zsivaj, fülledt meleg. Főleg bizsunak elkészített köveket árultak. De volt kövesedett cápafog, hatalmas korallok, csiszolatlan drágakődarabok. Micsoda zöldek, kékek! Ahol berezgett a mutató: mécsesnek megfaragott, narancsos színű kétöklömnyi áttetsző kő. Ha benne a láng, sejtelmesen dereng. De az örökmécs tervem már lefutott, más módon.

Megvolt a vasárnap. Megint özvegy, Kata két napot unokát őriz. Mike nem tudott jönni, dolgozik, hangversenyjegyet árul egy belvárosi utcasarkon. Olaszul és angolul közlekedik. Leülni, enni, fagyizni, cigarettázni, telefonálni nem szabad, ellenőrzik, büntetik.

Özvegyen. Megtaláltam a lábost a hűtőben. Nagykanállal a fasírozottat (ha a gyerekek látják, általában vállalom a villát). Nálunk a mikro fordítva lehet bedugva a konnektorba, mert a tányér forró, benne a kaja pedig hideg marad.

Fölhasználták az évek folyamán néhány képemet könyvborítónak. Idétlenül a fotók, később a szakmai listák között tartottam. Három év után most megtalálta a helyét a GRAFIKÁK / ALKALMAZOTT GRAF. alatt. Hajnalban találtam ki, fél hatra a helyére is tettem.

A SZAKMAI DOKUMENTÁCIÓBÓL meg SZAKMAI LAJSTROMOK lett. Fontos a fejezet, és érdektelen.

Tegnap ásványok, ma könyvek. Szédület. A többlet-Pallas kötet vissza az antikváriumba, de csak becserélik, pénzt nem adnak. Válasszak nyolcezerért. Bosszúból nem mondtam meg, hogy az árából háromezret lealkudtam.

Elég sok feltételnek kell, hogy megfeleljen egy könyv, hogy könyvtáram 12. kötetévé válhassék.

Nyolcezer. A fél boltot elvihetném. Olvasni meg nincs időm, figyelmem. Csak a nosztalgia.

Baudelaire Verlaine és Rimbaud válogatott versei, nyolcszázért. Azt mondják, rendes emberek voltak, illetve kellemesen rendetlenek. Évtizedes adósság, nyugdíjas évekre reméltem. Jack London aranyásóhalál novellái. Déry A napok újabb hordaléka. Bárhol beleolvasok, ismerem. Ez jó. Nemigen (ez a harmadik szó, amit ma megnéztem a szótárban) érdekelnek új mondatok.

Könyv az iszlám művészetről. Gyönyörű vörös épületmaradványok, várfalak, kőintarziák, hidegzöld kerámiák. Sose fog sorra kerülni. Ó, ó.

Szept. 3.

Azt mondja ez a Bodler:

Üvegcsék, illatok, kép márvány, drága köntös,

nehéz brokáttal átszövött

lehulló dús szövet, mely nagy redőket öntöz,

és kéjes butorok között,

hol a langyos szoba, fülledve mint üvegház,

veszélyes tikkadásba zár,

s holt csokrok porcelán sírjaiból meleg láz,

a végső sóhajpára száll

(Gyönyörök mártirja)

Na, ki fordította?! Jellegzetes.

Az Ernst Múzeum kasszájánál árusítják majd nyomtványaimat.

A Váli-monográfiából pár példányom maradt, 5000-ért adom.

Az Ernst ebből levesz forgalmi adóra 536 Ft-ot, valamint magának 1157-et.

Érdekes.

Valamint katalógus és a megújult CD-ROM.

Javasolták, adjak le műtárgylistát, árusítanák képeimet is, természetesen jutalékért.

Elhárítottam.

Számon tartom, ma 49 éve, hogy Dobszayt megismertem. Illegális bencés kiscserkész találkozó a Dózsa György úti lakásukban. A vezető papot, a Parnok (Parancsnok) urat következő évben letartóztatták. Fürdőszobánk padlóján égettük el jegyzeteinket.

Dobszay tanár úr. Mi Fiúnak szólítottuk, felesége még ma is. Tájékozódási pont lett életemben.

Akkoriban adta le szakdolgozatát Paul Kleeről, párhuzamosan végezte a Zeneakadémiával. Ötévente látjuk egymást.

Szept. 4-7.

A reggeli misén kitaláltam, hogyan fogom a katalógust dedikálni, valamint örvendeztem, hogy nadrágzsebeim státusa rögzült, a hetedikben éppen elfér a Bodler válogatott. Úszás közben pedig latolgattam, hogyan fogok a Vörösvári útról nagy ívben a Szentendrei útra kanyarodni.

Nem jól van ez így.

Röntgenre várva aztán tényleg jól jött az olvasnivaló. Közben Szüts-csel mobil, mi lenne, ha a képeim egy részét gruppokba rendezném, akár három sorban egymás fölött?! Csak annyit mondott, te hogy röhögnél, ha én ezt kérdezném! A képek veszítenek a súlyukból.

Az ismerős orvos (együtt úszunk) arca földerült a lelet láttán: semmi baj, a kezed, könyököd erősen kopott, akkor gyere, ha már állandóan fáj! Mozgatni igen, terhelni nem.

A reuma egy enyhébb formája, ARTHROSIS. Az első három betű mindenesetre jó.

A futástól ismételten eltanácsolt egyébként, ő is, de hát nekem az úszás, futás, festés, olvasás, élet nem megy erőltetés nélkül. Megy a hajnali vekker, megy a hideg zuhany a forró után, azt már tényleg megszoktam, valamint a mákos bejgli, bár ez ritkán fenyeget.

Szept. 7.

Kiállításmegnyitón. Az a csodálatos és megrendítő Gruber Béla (1936-1963). Nem szerettem, hogy Tözsdeügynökség szervez tárlatot neki. Akkor kaptam föl a fejem, mikor megtudtam, 200 művet gyűjtöttek be, s csak a felét tették falra. Ilyen szakmai fegyelemről még nem hallottam.

Húsz éve tudom, hogy zseni. (Megsúgták, hogy a Nemzeti Galéria miért nem rendez neki egy igazi összefoglaló életmű kiállítást.)

Főiskolai beállításai, modellekkel. Önarcképei. Csendéletek. A késői szanatóriumi képei. A kertrajzok. Gyönyörű képek. Okos, gondos, kulturált rendezés. Mindenkinek ajánlom. Fontos.

Megnézhető hétköznap 9-5-ig, október 4-ig.

Aulich utca 5., Aulich Art Galéria.

(A Szabadság tér északi oldalánál.)

Mostanában nem szerettem meg a doktor nénit még teljesebben- mondta anno Mikica az oltás után.

Amikor az az utasszállítógép az Andokban lezuhant, a túlélők a havas hegyoldalon a végtelennel találkoztak. Hol vannak. Merre a legközelebbi. Mikor.

Veszelszky többé nem festett többé tájképet, hogy az ablakából látható óbudai gyárkéményt lerobbantották. Az ember ösztönösen hozzáteszi: a csacsi. De egy motívum megtalálása vajon nem ugyanilyen irracionális-é?

Szept. 8.

Lomtalanítás a kerületben. Szekrény és ládaroncsok között lábolunk. Ruhacsomók, kosz. És egy füzet, oldalanként egy fogalmazáslecke, kerek betűkkel:

MEGJÖTT AZ ŐSZ IX. 17.

A sárguló levelek lehullanak. Az idő hűvösebb. A vándorló madarak útrakeltek. Megkezdődött az iskola. A fákat nemsokára dér lepi.

ALMASZÜRET

Ősszel szüretelik az almát. Kosarakba szedik az érett gyümölcsöt. Az úttörők is segítenek. Hamarosan megtelnek a kosarak. Nemsokára az utolsó kosár is megtelik.

ÉDESANYA LEKVÁRT FŐZ

Hoztunk egy láda barackot. Már korán reggel elkezdtük a befőzést. Terjengett a finom baracklekvár illata a konyhában. A húgommal alig vártuk, hogy mi is segíthessünk. Estére készen leszünk a lekvárfőzéssel. A lekvárosüvegek csillogóan állnak a polcokon.

Gondolom másodikos, év eleje, falusi kislány lehet. Talán ez az egy, utolsó mondat nem olyan elkeserítően személytelen. Vagy minden gyerek itt tart ez idő tájt? Bár az első szöveg egy Oravecz-vers is lehetne.

Nézem tovább. November kilencedikén itt tartunk:

ITT AZ ŐSZ

Az idő hűvösebb. A nap csak néha kukkant ki felhőruhájából. Az eső is szemerkél. Kopaszodó fák merednek az ég felé. Ólomszürke felhők ígérnek zivatart, jégesőt, havasesőt.

Halkan ránk köszönt az ősz.

Úgy képzelem, megbízható és teherbíró gazdaasszony lett belőle.

Egy negyedszázados pör vége. A Kiscelli Múzeumból hozott képeimet teszem rendbe, a kiállításra. És az üveg- nem üveg kérdés 2:1-re eldöntöttnek látszik. Nagyon szerettem képeimet üvegezni, és erőltettem is, hogy nem baj, ha a nézőnek meg kell dolgoznia a látványért. A távolságtartás, és hogy kívánatosan elidegenít. Olykor összefogja a képet. De 1. tényleg zavaró; és 2., ami új: a kipárolgott olaj és a beszivárgott por leülepedett elegye fátyol az üvegen. A színek, a faktúrák.

És ki fog egy üveget belülről valaha lemosni. Minden beszállított képről leszedem. Vége.

A reggeli futás átszervezése, mától. Beláttam, helytelen, hogy egész nap büdös vagyok. Vagyis az ingem. Utcai ruhában futok ugyanis (tarisznyával, hiszen misére, vagy egyenesen uszodába), mostantól hazaérve inget-zoknit váltok, nemcsak cipőt. Napi hét öltözés.

És. Nem tudok a lélegzet ritmusára ügyelni, hogy közben rózsafüzér. Azt átteszem a hazafelé útra.

Fax szerzetes húgomnak.

Váli Ancilla OSB.

Tücsök, hogy van az, hogy Isten nem büntet? És a tisztítótűz?

Merthogy a Heti Válasz interjúban ezt mondtam, s szerinte ez téves, hogy Isten a gyónás után a bűnöket elfelejti, ezt számos alkalommal kijelentette... Csak abban az értelemben nem, hogy a bűnhődés még hátra van.

A válasza: Isten a keresztfán minden vétkünket eltörölte, nincs maradék. Mi nem akarunk majd azonnal még hozzá közeledni... ez a tisztulás itt a földön már elkezdődött.

Szept. 9.

Szomorúan visszavittem a szerszámboltba ezt a gyönyörű hajlékonyszárú! univerzális (cserélhető fejű) csavarhúzót, mert bár valódi profi eszköz, nekem nem működik. Rengeteg képkarikát vettem belőle.

Most jutott eszembe, tehát köszönet!

...mindenkinek, akit illet, Ernst-kiállításom ügyében. Nagyon sokan segítettek, nagy pénzzel, kis pénzzel, figyelemmel, idővel, teherautóval, lótfutással.

Tűrték olykor fölös maximalizmusomat, szokásos túllihegésemet. Sok jó tanácsot (mért nem egybe írják?) kaptam. A rossz tanácsokat külön köszönöm, segített megtalálni, mit is akarok.

Köszönöm.

Egy öregúr elkapott az uszodában Rembrandt ügyében, neki találtam ki:

A művészet lényege, hogy megtanítalak valamire, bár én nem tudom, mire.

Ugyanazt adom, és mindenki a magáét kapja.

Szept. 10.

Panorámafényképekből lesz kiállítás Kecskeméten. Ez volt a meghívón.

Hogy szeretem ezt a Főteret! Huszonkét éve minden március!

Vasárnap mise a Ferenceseknél (bal szélső torony), dobostorta (a szekerektől jobbra a passzázsban) majd Mednyánszky (a fotóstól balkézre). A távolabbi redőnysor alatt fotóbizományi ablakai, vágyakozásra. A közelebbi redőnysor, ha nem tévesztem, egy nagy-nagy álmodozós könyvesboltkirakat, CD is van. A legközelebbi templom a reformátusoké, a köré épített bazársor innenső sarkán cukrászdabejárat. Mellette sötét faburkolatos, elegáns étterem, Miklós párszor végignézte ott, amint én a somlói galuskát. A középső Nagytemplomban az oltárképet egy megrendítő sötétkék kereszthalál-vászon fedi (nagyböjt ideje). Tán két éve restaurálták, most újszerű és ronda.

Ez a felvétel a zsinagóga emeletéről készült, most mintha a Technika Háza lenne, vagy Hazafias Népfront, ilyesmi.

A hűtőrácshoz drótoztam a lökhárítót, minden ütközésnél leesett. (Hátrafelé parkolásnál szoktam ledörzsölni.) Így most, mikor vasárnap Robi kocsijába szaladtam bele hátulról, csak ő sérült, szegény. (Egy elveszett körtelekvár gurult elő az ülés alól, annak örültem éppen.)

Délután a Kiscelli Múzeumból kölcsönkapott képeimnek jobb keret építése. És a szokásos baleset, szálka. Erre be vagyok rendezkedve: erős nagyító és kampósra kalapált injekciós tű. De ez túl mélyen szaladt a köröm alá. SzTK. - Érzéstelenítés? - Az is fájna. Csak a körmöt vágom, vígasztal derűsen az orvos, miközben baljával tenyeremet az asztalhoz szorítja és az ollót újra a körmöm alá feszíti. Negyedikre sikerül. Tetanusz. Pár napig csak féloldalas hátúszás lesz, víz fölé tartott jobb kézzel. Majd nejlonzacskóba csomagolom.

Szept. 11.

A keserű évforduló. Százféle sajt között turkáló világunknak még sokat meg kell tanulnia.

Én mindenesetre megpróbáltam. Mondták az uszodában, hogy a Műegyetem rektora érdeklődik kiállításom felől. Ma bemutatkozott, adtam neki a tarisznyámból meghívót és katalógust is. Mondom neki, Cambridge eltart vagy két költőt. Az olyan nagy gyár, mint a maguké, nem tudna eltartani egy öregedő festőt?!

A két mondat két hétig formálódott. Mint a kiállításra szánt dedikálógép szövege is. Ma lesz kész a pecsét, 1400 forint.

Rockenbauer Zoltán: Kotta és paletta, Corvina, 2001.

E-mailem:

Kedves Zoltán, egy csésze kávé mellett, esti fényben baráti körben Czóbelről, Schieléről csevegni. Ez az, amire vágyom, és ami hiányzik az életemből, mert mindig a munkám, - alkalmatlan vagyok másra figyelni. Talán majd.

...Ezt adta a könyve, másnap estére majdnem az egészet elolvastam, hívni is akartam, de későn eszméltem, 10 után elvből senkinek nem telefonálok, magánszféra.

Hát így. Jó volt.

Egy pukkanós fólia is tud megrendítő lenni. Kapom bennük vissza képeimet, múzeumból. Egyiken filctollal: Váli Dezső. A másikon kis vignetta: Bálint Endre: Szt. Márk tér.

Szept. 13.

Megtörtént, nem kerülhettem el. Ilyen is van, bár nem szeretem. Barátomat becsaptam, fondorlatosan, a közjó érdekében, úgy hogy semmit nem ártottam vele se neki, se másnak. Hazudtam hozzá, úgy, hogy minden szavam igaz volt. Talán egyszer elmondható lesz.

Most (reggel fél öt) 13 fok, mára lehűlt az idő. Átállok télre, mától hosszú nadrág. Hózentráger, mobiltelefon, tárca, szemüvegtörlő rongy, zsebkendő, derékszíj rózsafüzér- és tolltartó tokkal, valamint a kulcscsomó átrakodása. Ezenkívül négy tartalék gumiujj, nem kell vízből kitartott kézzel úszni. Első nap a baleset után egy piros-fehér csíkos Kodak-nejlonzacskót húztam a sérült kezemre.

Az utolsó (fáradt) munkanapok a kiállítás előtt. Nem nagyon van mit leírni, mert csupa csendes szervezés. Üveglapokat kell vágatni. Telefonok, nem találják a Magyar Hirdetőben 100 plakátomat, pedig leadtam. Két nap múlva kezdik ragasztani. Végső elszámolások hivatalos pénzeim kezelőivel.

Hajsza nincs, időben vagyok. (A diplomamunkám egy héttel a védés előtt lett kész.) Ez most másfél év volt, több száz telefon, vagy 200 szervezés-levél.

Így marad idő a lépcsőházi ötletekre, a részletek manikűrözésre. A vidékieknek egy héttel korábban adtam föl a meghívókat. Ma a pestiek. Ma jutott eszembe, rápecsételem a nevemet-címemet mind a 700 borítékra az Ernst Múzeum fejléce alá, mielőtt föladom (időre várnak a Retek utcai postán). Lepecsételem, mert ami visszajön, abból kiderül, kinek változott a címe.

Stephane! Lehet, hogy jó szüleid még meg sem mutatták neked a weben névnapi ajándékomat?!

Azóta majd' egy hónap elmúlt, aj-vaj!

Soha nincsen nyugalom. A reggel szól a valahai mozdonyszerelő Nikodémus atya, hogy majd olvassam én (felszólító mód) a leckét, a Korintusi levélből. Ilyen még nem volt a hatos misén, úgy látszik, be akarja vezetni. Kértem, intsen, mikor induljak ki az oltárhoz, mert ilyenkor az idegességtől mindent összekeverek. A pult oltalmában aztán felolvasás közben balkézzel a gyomromat markolásztam.

Az öltözőben István Indonéziáról és Jáváról mesélt, ahol most járt, majd mondja, el fog vinni Borobudurba. Kértem tőle néhány fotót útjáról, e-mailen.

Ilyen ez a Lukács.

Az aranyos púpos Irmuska néni viszont kórházban, hetek óta, mondják, 38 kiló, halálhírét várjuk.

Egy másik púpos nénire, akivel még nem vagyok beszélő viszonyban; a napokban rászóltam, hogy hol az a gyönyörű kék fürdőruhája?! Tegnap újra abban jött, sőt, kék sapka és kék úszószemüveg-, rám mosolygott. Mondom neki, az a lényeg, hogy soha semmi nem mindegy.

Egy harmadik asszony a korlát mellett kalimpált, ijedten néztem. Hadonászott, bár nem gyorsan. Fejét fogatta, aritmikusan. A víz alatt is megnézve, a testét dobálta. Odaúsztam egy közeli asszonyhoz: nem kellene segíteni? Ó, nem, a hölgy Parkinson kóros, hősiesen minden nap lejár, mi beszélgetünk vele, figyelünk rá.

E-mail válaszom egy mai levélre.

Kedves Kati, megkaptam a leveledet.

Az ilyen fölkérés - sokat kapok - azt sugallja, hogy a műtárgy tulajdonképpen ingyen van. A múltkor egy nagy nemzeti intézményünk kért ilyen jótékony célú képfölajánlást. Az igazgatótól csak annyit kérdeztem, és ti a keresetetek hány százalékát adjátok?

Aki beteg gyerekeknek adakozni akar, ne kényszervásároljon, különösen ne festményt, hanem adjon pénzt.

ölel: Deske

Szept. 14. - 15.

Képzeld, J.! Nagylányom harmadik gyerekével a hasában beiratkozott a Zsámbéki Katolikus Főiskolára. Felvételi nem volt, mert fizetős. (Kismamaként ingyenes.) Hittantanári szak, pesti kihelyeztt tagozat, a Krisztina körúton. Váratlan. Levelező forma, szombat délutánonként kell bejárnia. Már el is kezdte. Mindkettőnkre jellemző, hogy szinte véletlen tudtam meg. (A kompjuterüket kellett gyorsan használhatóvá tenni.)

Halálom óráját meséli el Szüts, megnyitóbeszédében, gyönyörűen. Egy-két szót utólag együtt cseréltünk. A szakállamat ugyanis nem gondosan nyírom. A D-day után majd rögtön el lehet majd olvasni a weben, az ERNST MÚZEUM/ MEGNYITÓ alatt, de a másnapi Élet és Irodalom is közli, sőt - a napokban megkerestek -, lesz ott vagy 20 rajzom is.

Tök kifáradva, pihenésül - szombat, ágyon fekve!, napközben! - Jack London regény:

Felhő kutyafalkájával a Felső-Klondike-ból dél felé indult. Valahol arrafelé van a Meglepetés-tó, tartotta a szóbeszéd, szaggatott gerincű hegyekkel, gleccserekkel körülvéve és a medre nyers arannyal van kirakva. Veteránok, akiknek már a nevük is elveszett rég elmúlt évek fagyában, lemerültek a Meglepetés-tó fagyos vizébe, és két marokkal hozták fel az aranyrögöket. De a víz túlságosan hideg volt. Nem egy közülük ott pusztult. Másokat pedig a tüdővész vitt el. Aki túlélte, mind azt tervezte, visszamegy és lecsapolja a tavat, de soha nem tért vissza senki. Szerencsétlenül járt valamennyi. Az egyik hószakadékba zuhant a Negyven Mérföld mellett, a másikat széttépték és felfalták saját kutyái.

...

Szerette ezt az életet, a kemény sarkvidéki telet, a csendes vadont, az emberi nyomoktól érintetlen, véget nem érő hómezőt. Körülötte névtelen, feltérképezetlen, jeges csúcsok meredeztek. Soha, egyetlen egyszer sem akadt meg szeme vadásztábornak völgyek mozdulatlan levegőjében felszálló füstjén. Csak ő egymaga haladt a csend borította, feltöretlen síkon. Mindent szeretett, a mindennapi küszködést, a marakodó kutyákat, a sátorverést hosszúra nyúló alkonyokon, a hunyorgó csillagokat a feje felett és a sarki fény lángoló pompáját.

Különösen táborát szerette, mikor véget ért a nap - kis kitaposott térség a hóban, ahol tüze égett, ágya nyúlbőr takarókkal leterített, frissen nyesett lucfenyő gallyak; szélfogója kifeszített vászondarab, amely visszaverte a tűz melegét; a megfeketedett kávéscsöbör és bogrács egy ág végén, mokasszinja pálcavégre tűzve, hogy megszáradjon, hótalpai orrukkal előre a hóba szúrva; vele átellenben, a tűz másik oldalán a kutyák, közel húzódva a meleghez, sóvárgón és mohón, borzas, dércsípte szőrrel, bozontos farkukkal lábukat óvják; és körös-körül a sötétség fala.

/Aranyásók Alaszkában/

Az utószó szerint sikerének titka a naturalizmus és a romantika elegye. Rémisztő képeket fest, de ez a világ túl távoli ahhoz, hogy a fotelben borzongó polgár magát is veszélyben érezze.

Én szeretem. A havas ösvények szaga.

Szept. 17.

A Kossuth-díj ehhez képest kutya fasza. Az igazi társadalmi elismerés: a szerelő fölvetette, pénz helyett inkább képpel fizetném autóm javításait. 165 ezret már le is dolgozott belőle.

Esterházy Péternek címezve egy napilap kapott egy írást, de nem közölte. (A levelet többoldalú indirekt bizonyítékok alapján biztosan hitelesnek tekintem.)

NYILT LEVÉL ESTERHÁZY PÉTERNEK

ESTERHÁZY MÁTYÁS GYÓNTATÓJA VOLTAM

1955-ben ismertem meg Esterházy Mátyást.

1956-ban kátrányba mártott kötéllel verték.

1957-ben gyermekeivel zsarolták, kényszerítve őt, tegyen ''jelentéseket'' emberekről, közhangulatról, nem állt rá.

1957 februárjában egyik kisgyermeke másfél napra eltűnt, nem tudta megmondani, kik és hová vitték.

Felesége egyre határozottabb követelésre végül igent mondott.

E. Mátyás felkeresett engem, tanácsot kért. Megbeszélésünkön egy társam is részt vett. Hárman megállapodtunk abban, hogy a jelentéseket közösen fogalmazzuk meg, olyan formában, hogy soha senkinek se essék bántódása.

Régi naplóimat nézegetve látom, hogy abban az időben harmincegy személy kért tőlem hasonló segítséget.

A jelentéseket indigóval írtuk, hogy bármikor hivatkozhassunk írásaink valódiságára.

Esterházy Mátyás nagy ember volt, a nagyok között is nagy, harminchét éves korában feláldozta magát gyermekeiért, vállalva a megaláztatást, saját társadalmi osztályából való kiközösítését, megvetést. Rokonainak, barátainak, rögtön a kezdetnél, elmondta szorongattatásait, kérve, ne féljenek tőle. A ma Magyarországon és külföldön élő arisztokraták még emlékeznek rá.

E. Mátyás ''jelentései'' miatt soha senkinek nem esett bántódása, mint már említettem, mindenkor hárman készítettük el a rövid szövegeket.

Később társult hozzánk T. L. nagyszerű történész barátunk, kiváló aggyal és humorérzékkel megáldott ember volt, nagy mestere ennek a ''mondok is - nem is'' játéknak.

Miért porosodtak ezek az akták valahol egy szekrényben évtizedeken át? MERT NEM VOLT JELENTÉS ÉRTÉKÜK. Abban az időben minden magyar állampolgárnak be kellett jelentenie, ha külföldre utazott, vagy külföldit vendégül látott. Egy időben azt is alá kellett írja az állampolgár, hogy minden kinti tapasztalatáról itthon beszámol.

''Jelentéseink"-ben szereplő mondataink bárhol nyíltan elhangozhattak volna.

Többször kellett távoznom más és más helyeke, de szabadulásaim után első utam mindig barátomhoz Esterházy Mátyáshoz vezetett. Hosszú beszélgetéseinket mindig szent gyónás követte.

Családi élete erősen megromlott az idők során, gyermekeit is ellene fordították. Idegileg, lelkileg tönkre ment ember lett belőle, magába fordult, a munkába menekült. Kiváló fordító volt, nívódíjat és állami kitüntetést kapott. A sokszorosan megalázott ember súlyos lelki válságba került, nem tudott igazán örülni annak, hogy munkáját megbecsülték.

1978-ban éppen T. L. barátjával a ''jelentésekről" beszélgetve egy emberrel találkoztak, aki még a háború előtt felületesen ismerte E. Mátyást. Magas intelligenciájú-műveltségű, különös képességekkel megáldott ember volt, aki maga is megjárta a poklokat, négy éven keresztül a legkegyetlenebb dolgoknak vetették alá, /valaki, hogy saját magát mentse, dobta oda az ÁVO-nak/ életét ugyan tönkretették, de megtörni sohasem tudták, - ez az ember néhány rövid beszélgetés után rájött Mátyás szorongásainak okára. Nemcsak segíteni akaró, de tudó is volt, amint Mátyás betöltötte a hatvanadik évét, felmondó levelet íratott vele, - a ''Budapester Rundschau'' nevű újságtól, ahol már szerkesztő-fordító volt, -minden nehézség nélkül elbocsájtották. Ugyanekkor egy kis cédula is készült: betegségre való hivatkozással, néhány soros közlés, mely szerint ''jelentéseinek'' írását beszünteti. A cédulát boríték nélkül, kezében tartva a jó barát vitte el a megadott időben és helyre, az ott ácsingózó embernek odanyújtotta ezekkel a szavakkal: ''Ezt az embert ne keressék többet. Nincs.'' 1980 tavaszán mesélték el nekem mindketten, - tudom, hogy Mátyást soha többé nem keresték. Úgy látszik i l y e n szempontból nem volt fontos.

Barátja Mátyást elég rövid idő alatt kiemelte addigi környezetéből, csendes erdei faházban helyezte el, ahol szorongási elmúltak, a sokat szenvedett ember megtanult felejteni.

1998 májusában jött el hozzám a jó barát elmondani, hogy egy verőfényes délutánon a faház küszöbén kilépve érte őt fájdalom nélkül a halál, sok iszonyatot látott szemét barátja fogta le.

E z E s t e r h á z y M át y á s i g a z t ö r t én e t e.

N e m b ü n ö s v o l t, h a n e m m á r t i r.

=

A levél második felében a szerző közvetlenül E. P.-hez fordul, a könyvet (Javított kiadás), és őt elemzi. Végül:

Néhány esztendeje túlléptem a kilencvenedik életévemet... Kis időbe telt, amíg megkaptam az engedélyt írásom nyilvánosságra hozatalára, arra is, hogy földi létének befejezése után négy esztendővel fennszóval még egyszer elmondhassam az oly sokszor elmondott szavakat:

Matthias, ego te absolvo

p.J.

2002. júniusában

Egy embert szeretni: egy embert szolgálni. A többi a cukormáz a C. vitaminon.

Szept. 18.

És a fenti lett a végszó a CD-ken. Tegnap délután-este megírtam őket, árusítandó. Momentán 4151 fájl, négy perc alatt készült el egy darab, és mindössze 200 forint anyagköltség. Meg az életem.

Tanult barátaim kioktattak, hogy rendkívül kedvező kulcsot állapított meg az Ernst Múzeum, ha az 5000 forintos könyveimből az adón túl csak 1157 forintot csíp le. Merthogy ma a kereskedelmi jutalék 50% körül mozog. Szoknom kell a kapitalizmust.

Apologetikából (hitvédelemtan) egyes. Tegnap újságírónő a Népszabadságtól. Hogy mi értelme van a hiten túl a templomnak, a tételes vallásnak? Csak dadogni tudtam, hogy ezen így még nem gondolkoztam, nekem rendezi, összetartja-rendezi az életemet, tudom miért élek, miért halok meg, miért teszek jót végső esetben esetleg az életem árán is. Jó, jó, - mondja - ez az erkölcs dolga, ezt az ember a kamaszkora végén rendezi. Hogy hiába menteném meg az életem annak árán, hogy a másik meghal, elviselhetetlen lenne. Ehhez nem kell tételes hit.

Igaz, mondom.

Érdekes módon megtalálni vélt rigolyáim ellenére ebből a kudarcomból vonta le azt a következtetést, hogy nem vagyok reménytelenül becsontosodott, mert meghallom - meghallgatom az ellenvéleményt. Hogy ami mindent ő furcsaságnak lát bennem, az nem csak póz.

Rémület. Már a második próbaalany csak egyszerű találkozástörténetként értelmezi Szüts megnyitószövegét. Úgy pedig nem sok értelme van. Írja át konkrétabbra? Hirdessem ki a fölolvasás előtt, hogy figyelem, Önök most utolsó órám leírását fogják hallani?

Amikor az öreg Czóbelt Szentendrén Kecskeméti Kálmánnal kettesben meglátogattuk mappával a hónunk alatt; és mesélte, hogy most Párizsban kiállítása lesz, rákérdeztünk, izgul?! Nem válaszolt, csak finoman elmosolyodott.

Nem izgulok, mert nincs miért. Amikor tegnap az uszodában, hogy bizonyára nagyon sikeres lesz a kiállításod. Mire mondom, nem értem a fogalmat. A lényeg, a képek befogadása, csendes évtizedek alatt épül majd meg, ahogy egy egészségtantanárom intése égett bennem húsz évig napi mosakodás ügyben.

Nem izgulok, mert nincs miért, de azért háromkor ébredtem. És nincs mit csinálni. Minden becsomagolva.

A szétajándékozandó plakátok mellé befőttes gumit kell tenni. Uszodából hazafelé megvenni. Még becsomagolni hordozható műtermemet, esetleg az Ernstben képek restaurálása. Tíz képtelen keret már előkészítve - tegnap ezüstöztem -, ha netán rondán átkeretezett munkámmal találkoznék. Dedikálógép beüzemelve, egyenletesen nyomtat, ha 16 réteg Népszabadság van alatta. A visszaérkezett meghívók alapján 12 név mellé jelzés került a kompjuterben: a cím nem él. 02.9. Meghaltak vagy elköltöztek.

Még egy tenyeremformájú farostlemezt kell levágni, s majd rám fáslizni, nehogy reumás ujjaimat kétszázan megszorítsák.

Hát, ennyi. Fél hat, hajnalodik. Lassan indulok.

A zuhany alatt álltam, a belépő professzor nem vett észre, rászóltam: - Jó reggelt, tiszteletem, doktor úr! -Legmélyebb gondolataimba zavartál bele! -Tudod, mi, az -fordulok a mellettem álló rektorhoz: - szalámi. Na miből idézem ezt, főorvos úr, könnyítésként: nyugatos, amikor a család aggódva kérdi a hároméves gondterhelt kislánykától, hogy mire gondol. -Kosztolányi? -Nem, Füst; és elmesélem a tárca tartalmát. - Mentőkérdés: hány szóba írják, hogy ez idő tájt? - Egybe írnám. -Háromba kell, doktor úr, tegnap kérdeztem szerkesztő barátomat. - Az valamelyik ultrabalos barátod lehetett!

Egyébként a melegvizes nénik nagyobb aránya az egy szóba írásra szavazott. Csak egyel jártam pórul, mert az a kérdés kapcsán elmesélte leánykorát.

Szept. 19.

Megvolt az első gratuláció. Hogy ő most jött meg Olaszországból, de ott is benne volt, hogy engem föl kell hívni. Látta a kiállításomat az Ernstben, hosszú évek óta figyelemmel kíséri munkásságomat, ő a félelmeit elfojtja, én pedig megfestem az enteriőrökben, és nagyon, nagyon tetszett.

- Ernstben? Mikor?

- Két-három hete.

Benczúr vagy Futásfalvi Márton Piroska kiállítását láthatta?

A Népszabadság e-mailen

megküldött néhány tegnapelőtti felvételt.

Szept. 20.

Most kicsit sok.

- A Népszabadság-interjút kéne kijavítani, de e-mailen 3000 y betűt küldtek helyette, és a riporter hétfő délig elérhetetlen.

- Miki rádumált, vettem egy dupla méretű fotó(minőségű)- printert, be kéne üzemelni.

- Csomagolás hétfőre, a retusáláshoz, rendezéshez kellhető eszközök.

- Rábeszéltem a technikust, hogy a hétfői rendezésnél hadd maradjunk este nyolcig.

- A képbeszállítóim sorra hívnak, hogy beszállították, de ez meg az.

- Harminc maradék plakátomat délben az Ernstbe, szétküldik.

- A 700-ból eddig 20 levél visszajött, hogy elköltözött és meghalt. A címeket nyomozom telefonon.

- Amúgy beteg, ma hat hossz után át a kamillás gőzbe. Ezen túlmenően erre most nincs idő. Kata délután orvosnál; mondhatta, hogy a férjem ugyanilyen, mert küldtek valami orvosságot nekem is.

- Katától előkerült egy nagyon jól fogalmazott Alázat Litániája változat, ezt majd össze kéne boronálni az általam őrzöttel:

- A kívánságtól, hogy tiszteljenek, ments meg Uram minket!

- A kívánságtól, hogy tanácsomat kérjék, ments meg Uram minket!

- Engedd Jézusom akarnom, hogy másokat dicsérjenek, rólam pedig megfeledkezzenek!

- Telefonok, lehet, hogy Mikit sikerül betenni egy kétéves reklámgrafika iskolába. A felvételi vizsgák már rég meg voltak, mire megtudtuk a lehetőséget.

-Párhónapos! nyomozás után Kőbányára, egyórás autózás csúcsforgalomban; a háromból az egyik szájzuhany fej eltörött, és ott most kapni. Rögtön nyolcat vettem.

Szept. 21. Szombat.

Reggeli zsoltározás közben minduntalan alkaromra szállt egy légy. Orrspray-jel próbálkoztam nála, de vagy az istropropil-mirisztát vagy az ugyancsak benne lévő alkohol vonzására nem hogy eloldalgott volna, hanem. Az alvilágfejedelme küldhette Szent Máté ünnepe napján.

Reggel nyolckor (álmából ébresztve) beszéltem avval az újságíróval, akinek komjuteréről érkezett hozzám az a csomó y-betű a velem készült interjú helyett. Lesz mégis egy fél napom átírni, vasárnapra megszerzi nekem a szerkesztőségből.

Öröm.

Utcai plakátomat viszont Szüts elcseszte. Most, utcán látni. Amilyen finom szobában, olyan befakult-unalmas szürke a kinti fényben. Sokkal egyértelműbb, olvashatóbb rajz (kép) és több kontraszt kellett volna.

Szept. 22.

Itten Budapest polgármesterét választjuk. Megkaptam Schmitt Pál jelölt buzdítócéduláját:

Benzingőztől fuldokolnak az utcák, pusztulnak a fák

Dehaőjön:

Három új Duna-hidat épít

a 3. metró egy kocsival hosszabb lesz

szombat este ingyenvillamos, hogy a fiatalok ne autóval menjenek szórakozni

Érted, ha a fiatalok megspórolhatnak 100 forintot, biztos rákapnak a villamosra...

Szept. 23-24.

Tudtam, hogy ez lesz a másfél év legnehezebb napja. Úszásból hamarább haza, nyolckor fuvarozás a liften, ötven kép teherutóval a Múzeumba, három fiú (Mohácsi András, Nádori Tibi; egyetemi tanárok, a NÉMO csapat névadói és Nagy Géza, ő is festő) segített. Képek szétteregetése öt teremben, szétosztottam közöttük az éve elkészített térképeket. Aztán, hogy ők maradnának, ezt a napot már rám szánták. Akkor rendezzék meg, Uraim! Én a kereteket retusáltam. Délután még Szüts is benézett, akkor már négyen konzultáltak, engem el is zavartak a közelükből. Fél ötkor a temetős képek falon voltak. Időben vagyunk. Érdekes, hogy a három sorba tervezett ikonfalat szétdobták, egy vonalba kerültek, a főfalra. Lehet, hogy így a helyes, véglegesen. Kettőt kidobtak közülük. Elegáns rendezés, levegős. Nem egészen így képzeltem el, ez gyűjteményes kiállítás. Szívesebben vettem volna, ha az anyag soknak hat. Vagy ez csak hiúság?

Estére hullafáradt. Holnap majd egyedül átnézem a rendezést. Délelőtt már minden falra kerül. Egyenlőre vagy nyolc kép maradt ki.

Teljesen átírtam a Népszabadság interjút. Szerdán jön le. Fél órás telefon Bogácsi Erzsébettel: (alvásidőmben) kérte számon, majd egyeztettük az új szöveget, hallhatóan csikorogtak a fogai. Arra hivatkoztam, hogy élőbeszédben pontatlanul fogalmazok. Kijavítottuk, hogy nem osztályvezetőm, hanem feljebbvalóm Georges Braque, mert az osztály több személyt feltételez; idézőjelbe tettük, hogy napi 50 órát dolgozom, mert az 24 lehet, majd kapnának erre olvasói leveleket.

Az utolsó bekezdés például ez volt:

Mindmáig a képeim egy darabig, fél évig a falnak fordítva várakoznak. Amikor előveszem őket, látom, melyik javíthatatlan. Amikor pedig szétfűrészelem, leginkább az öröm tölt el. Mert ne képzeljen valamiféle drámai pillanatot! Olyan ez, mint amikor kitakarít az ember. Megszűnik a piszok, a selejt.

És az én, végleges változatom:

Mindmáig a képeim fél évig-évig falnak fordítva várnak. Amikor előveszem őket, látom, melyik javíthatatlan. Amikor pedig az öreg szovjet körfűrészemmel szétvágom, öröm tölt el. Ne képzeljen valamiféle drámai pillanatot! Olyan ez, mint amikor kitakarít az ember, és utána megpihen. Valamit megint rendbe tettem.

Én itt magamról locsogok, s közben Mikit ma fölvették a kétéves reklámgrafika iskolába, nagyszerű! Nappali tagozat, rögtön másodévre, mert az első évfolyam tele. Esetleg majd kétszer járja. Holnap beiratkozás, diákigazolvány, két hét múlva a sorozáson könnyű mosoly. Lehet, hogy a mai sorsdöntő nap az életében.

Mindkét gyerek újra tanul.

Szept. 24.

Délelőtt nyugodalmas órák, órákon át egyedül a képek között. Nagyon jó munkát végeztek tegnap a rendezőfiúk, négy jó szakember, beleértve Szütsöt is. Nem is nagyon rendeztem át. Néhány képemnek más szerepet szánok, mint ők.

Aztán keretek igazítása, ezüstözés, retus.

Atyavilág! Hazafelé, a villamosból látom, bekamerázták a ferences kolostor bejáratát! Tudod, ahogy a bankokat szokták. A képernyő előtt vajon őrző-védő angyalok ülnek?!

Este két óra munkával a végleges kiállítási rendet, listákat kompjuterbe, webre. Elrendezési alaprajz is kellett, holnap ennek segítségével teszik föl a képek alá a címeket. (Azt én se tudom ránézésre.) A cédulákon most és mostantól opuszszám is.

Este jött e-mailen, Finta József gratulál, nagyon kedvesen. A levél eleje:

Üdvözöllek a 60-asok klubjában – jó érzés számomra, hogy más is korosodik, nem csak én. Büszke vagyok arra, hogy életrajzod egy kis része lettem, még akkor is, ha épp nálam utáltad meg végleg (de talán nem miattam) a belsőépítészet szakmáját.

Kiállításod megnyitóján – sajnos – erdélyi utazásunk miatt...

Válaszom:

Drága Jóska, kösz a gratult!

Úgy tűnik, évtizedek óta nem tudom kiverni a fejedből, hogy az építészet életem egyik legszebb szerelme volt. Szabadjon szerény önigazolásul egy pár napja velem készült interjúból idéznem, a holnapi, szept. 25., szerdai Népszabadságban jelenik meg:

-Így visszafelé tekintve, bajos is elképzelnem, hogyan lehetett belsőépítész. S aki tizenhét éves korától festett, egyáltalán miért ezt a szakot végezte?

- ... Nagyon jól jártam azzal, hogy technikai műveltséget is kaptam. Ma is, ha látok egy házat, látom félbevágva is, tudom, hogyan élnek, mozognak benne az emberek. Mert az építészetnek az a lényege, hogy életformát teremt. Csodálatos szakma. A diploma-munkám láttán Finta József meghívott a csapatába. A Duna Intercontinental szállodát tervezték éppen...

Szept. 25.

Hajnal kettőtől háromig festményfotózás, aztán szerencsére sikerült visszaaludni. Reggel a Lukácsban lobogtattam a Népszabadságot, megjelent a hosszú-hosszú interjúm.

Indulás mindjárt az Ernstbe, utolsó körülnézések, képcédula, székek, mikrofon, hely ajándékkatalógushalmaznak. A zuhany alatt megkérdeztem a nyelvészt (eddig senki nem tudta) az atyavilágot tényleg egybe kell írni. Mindenki avval fogadott, hogy nagy az izgalom?! Mondom, az két napja volt, a rendezés.

Szept. 26.

Szüts megnyitója:

ad notam Éjszaka a Tarnicán

Már jócskán alkonyodott. A völgyet pára borította, elmosván az éles körvonalakat: estére minden tárgy egymásba simult. A hegy felső harmadán a nap még élesre rajzolta a kupacokban összekapaszkodó fákat, kiemelve a lejtő nappal sohasem érzékelhető finom domborulatait.

Egy ember baktatott felfelé a hegyre. Kockás flanel inge a hatvanas évek rockandroll divatját idézte, alul rövidnadrág, amit - kívülről nézvést legalábbis - teljesen fölösleges kékcsíkos hózentráger tartott. Lábán láthatóan tartós használatra vett, kicsit ormótlan félcipő, szürkés-zöld pamutzokni. Vállán suszter-szegecsekkel megerősített meglehetősen viseltes barna oldaltáska, formája, mérete feltűnően pontosan feladatához igazítva. A férfi nyakában, becsúsztatva a flanell ing kivágásába madzagon lógó fémcsipesz, beléfogva egy spirálos jegyzetfüzet. Rövid, őszes haj, ugyancsak ősz, rövidre vágott ritkás kecskeszakáll.

Komótosan, egyenletes tempóban baktatott felfelé a hegyre. Néha megállt, és fémkeretes szemüvege mögül rövid távolságokhoz szokott szemét kicsit összehúzva nézett le maga alá a völgybe. Bólintott, és indult tovább felfelé.

Fenn, nem messze a hegygerinctől egy másik férfi ült egy lapos kövön, vattakabátos hátát egy sziklának támasztva. Bicskájával egy faágat farigcsált. Néha feltekintett. Messziről észrevette a völgyből felfelé ballagó embert.

A rövidnadrágos férfi lassan közeledett. Nem nézett föl a szikla mellett ülő emberre, tudta, hogy várják. A gerinchez közeledve sem változott mozgása, nem tűnt sem fáradtabbnak, sem nyugtalannak.

A sziklához érve, ahol a farigcsáló ember várta, megállt. Komótosan lerakta válltáskáját, kinyitotta, és egy sárga, félliteres citromlés műanyag flakon vizet húzott elő. Lecsavarva a kupakot meghúzta a flakont, majd kérdőn a másik férfinak nyújtotta. Az elvette, ő is ivott és visszaadta a rövidnadrágosnak. Az gondosan visszatekerte a kupakot, és a flakont egy kőre állította.

- Ennyi? - kérdezte a vattakabátos.

- Ennyi. - válaszolta a jövevény.

- Család, gyerek?

- Asszony, két gyerek, unokák. Ja, meg volt egy bernáthegyi.

- Rágyújt? - kérdezte a vattakabátos, és egy gyűrött cigarettáscsomagot nyújtott felé.

- Vakarózni szoktam.

A vattakabátos bólintott. Kihúzott a csomagból egy szál elgörbült cigarettát, szájába illesztette, és a zsebéből gyufát kotort elő. Rágyújtott.

Aztán még? -kérdezte maga elé fújva a füstöt.

Aztán? - a szakállas ingébe nyúlt, előhúzta a jegyzetfüzetét és fellapozta: Hát képek.

- Sok? -kérdezte, újabbat szippantva cigarettájából a vattakabátos.

- Elég.

- És jók?

- Ami tellett.

- Szerelem, vad szenvedélyek?

- Képek.

- Szeretet, áldozat?

- Igen: képek.

- Rend van?

- Rend.

Elhallgattak. Békésen, csöndben üldögéltek.

- Na menjünk lassan, mondta a vattakabátos. Kidörgölte a parazsat egy kövön a cigarettájából. A csikket kiegyengette és a bicskával együtt zsebre dugta. Felállt és elindult lefelé a gerinc túloldalán. A másik visszarakta a műanyag flakont a helyére, becsukta és vállára vette bőrtáskáját, és füzetét ingébe visszadugva utánaindult.

2002. augusztus 31.

Állítólag sokan nem érthették, hogy Szüts életem végét mesélte el.

A szöveg ismeretében értelmezhető dedikálásom:

Megvolt a megnyitó, tán 4-500-an. Rengeteg avult postacímet egyeztettem. Hogy fájós kezem befásliztam, tényleg nem szorongatták halálra, csak mindenki rákérdezett.

Előtte a szervezők felhívtak: büfé? Mondom, egyenek otthon! Viszont kiraktam 500 katalógust, pár híján elvitték. Ez fontos volt, sikerült. A 24 oldalon 27-szer szerepel a web-címem.

Egy epizód a rendezésből:

A megnyitó előtt három órával vettem észre, hogy a bejárat elé kitett négy printelt plakátjuk olyan sötétre sikerült, hogy a fekete VÁLI beleolvad a sötétszürke képbe, csak a fehér ERNST MÚZEUM olvasható.

Kértem, hogy csináltassák újra. De az nem olyan egyszerű, meg különben is. Megvakartam a fejem, aztán kitaláltam valamit. Kivettük az üvegvitrinből a lapokat, körömollóval kivágtam a válit, majd körülnéztem a titkársági szekrényben, és a talált világszürke borítékokat beragasztottam a lyukas válik mögé, háttérnek. (Fehér papír vakított volna.)

Ajándékba kaptam sziciliai tengerparti kavicsokat, víz alatt, befőttesüvegben. A lukácsosok egy-egy üveg baracklekvárt hoztak. Egy harmadik pedig feliratos mézeset sütött. Kata szerint a lekvár idén valuta, mert a teljes baracktermés elfagyott.

Egy kedves SMS:

Dezső, a kiállítás, hát, kurva jó! az életmű rendben! van! öröm, példázat és mérték, egy másik fiatal festőnek. egy elektronikus kézfogással üdvözli: n. t.

Szept. 27.

Említettem neked (82. levél) egy koldus öregasszonyt, hajnalban kászálódik kapualj alatti hullámpapír fekhelyéről. Én itten merengek rajta, Kata pedig esténként krinolinos kenyeret, termoszban forró teát visz neki, s most hallom, lakás-ügyben telefonálgat.

SMS-t kaptam, hogy tegnap cikk rólam a weben, hat képpel, valami építész! fórumon:

www.epiteszforum.hu/holmi_detailed.php?mhmid=1801

Nem értem, ezt az egészet az építészek mindig bepötyögik?! Fura.

Figyelj, J.! A Fiorettiből Gábor ezt írta nekem:

Az üdvösség az egyetlen olyan cél, aminek az elérése csak rajtunk múlik.

Mit szólsz hozzá?

Vagy olyan nagy ember vagyok, vagy olyan hülye. Csak a délután közepén jutott eszembe, hogy már reggel megvehettem volna a heti Élet és Irodalmat, Váli-szám, 21 rajzommal. Tök elfelejtettem.

Az emberek egy része tartalmasan gratulál a kiállításhoz. (A legtávolabbi Jakartából.) E-mailek is jönnek.

...Na, bocs, nem ezért írok, hanem mutattam tegnap a tanítványaimnak a friss VáliNEWSt, azt mondták: ez az ürge tiszta BIG BROTHER!

Tudod, mi az a bigbrader?! Hallom, valamelyik tévé csinálja most, Pesten: összezártak hónapokra(?) néhány embert, (sok pénzt helyeztek kilátásba), és bekamerázott szobákban élnek, veszekednek és párzanak, állítólag. Csak a visszhang visszhangját hallom, hogy a társadalom fölhorkant, egy püspök levele, stb.

(Mike szerint a diákok véleménye kritika is. Hogy túl híg a szöveg.)

Délután a Népszava riportere. Holnap a Magyar Nemzettől jön egy régi ismerős, szerencsére ő előre megkérdezte, miről lenne érdemes beszélni (amit nem mondtam el ötvenszer). Ilyeneket soroltam: erdő, a nők, versek, hegyek, barátság, zene. Majd meglátjuk. Hétfőn 11.55-kor párperces interjú az INFO rádióban. Ezt egyszerűen telefonon készítették. Bárcsak lenne néhány új gondolatom. De csak a rutin.

Bár.

Elolvastam (talán meséltem már) Kalkuttai Teréz anya összes beszédeit. Okos nő lehetett, tudta, mit csinál. Mindig ugyanazt mondta.

Szept. 29.

Kinga kérdezi nagyanyját:

Amikor te Kinga voltál, te is bekakiltál?

Este Mike csapatának -mondjuk így - koncertje egy angyalföldi kocsmában. Édes izgatottan vihogó lánykák csapata. A kölcsöncintányért délben hoztuk Dorogról. A zene azonos volt önmagával, értékelni nem tudom. Erős erősítők. Korábban mentünk Katával, hogy konnektorközeli asztalt találjak (notebook), a Népszava interjút megküldték, sürgősre kérték az átnézését (ouvre, Derkovics), mert a hétfői számban jön.

Délután az Ernstben a jegyszedő kezembe nyomott egy munkalapot, hoznak ide iskoláscsoportokat, ezt talán művészeti gimnazisták hagyták itt:

V.D. gyűjteményes. 2002. szeptember 27.

"Vallásosan biciklizek, és vallásosan mosok fogat. Nincs kétféle életem. Halálommal valóban foglalkozom, hol félek tőle, hol elfogadom, rendezem magamban. Mint a hagyatékomat is, rendszeresen, ne maradjon utánam rendetlen fiók. Halálközelben élek, de hogy erről mi módon beszélnek képeim, nem tudom."

Ezen a tárlatvezetésen nem a művész művészettörténeti helyével ismerkedünk meg, hanem keressük a hívószavakat munkásságára... néhány tipp: melankólia, rendszeretet, hit, mániás dokumentálás, naplóvezetés, múltra koncentrálás...

A legfőbb kérdés:

HOGYAN KAPCSOLÓDIK EGY MŰHÖZ A CÍME?

Mi értelme lehet, hogy egy témát újra és újra megfest a művész?

Mit jelent neked a temető?

Válaszd ki azt a képet, amelyik a legmegfelelőbb lenne egy telefonkártyára!

És így tovább, egy oldalon keresztül. A címekről kérdezni nem is olyan szamárság gyerekeket, mit első pillanatban gondoltam. Ha veszélyes is, mégiscsak eszköz a szavasításhoz.

Két nap alatt 136 vendég ezen a web-oldalon! A szokásos napi 8-10 helyett. Ez jó! A helyesírási tanácsadó mellé gyorsan vettem egy idegen szavak szótárát is, nehogy. Nagyobb a felelősség.

Radnóti Sándor esztéta véleménye a szept. 17-én közölt új Esterházy-adalékról,

engedélyével közlöm:

Kedves Deske,

nagyon koszonom, hogy elkuldted "p. j." levelet, amely erdekes

adaleka a Javitott kiadas utoeletenek. Magam is hallottam tobb

forrasbol, hogy Esterhazy Matyas baratjanak, Tardy Lajosnak

elmondta, hogy beszerveztek. (O a levelben szereplo T. L.) S

nehany mas helyrol azt is meg lehetett tudni, hogy kulfoldon elo

magyar arisztokratak elott a dolog nyilt titok volt. Hogy ezek az

eszerint szallongo pletykak Peter elott titokban maradtak, azt

egyaltalan nem tartom lehetetlennek: a felszarvazott ferj is utoljara

tudja meg, amirol az egesz varos beszel. Hogy - talan tudat alatt -

megis sejtette, azt valoszinunek tartom, es mellekletben elkuldom

ezt (is) fejtegeto irasomat, amivel talan nem talalkoztal.

Mindenesetre az idos pap szavaiban en oncsalast latok. Nem

hihetem, hogy barki at tudott verni egy olyan hatalmas szervezetet,

mint amilyen a III. ugyosztaly volt. Gondold meg: erre voltak

specializalva, hogy értékeljek a jelenteseket, s nagyon hamar fol

kellett tunnie, ha valamelyik jelento ertektelen informaciokkal

szolgal, azaz nem art masoknak. Akkor vagy rakenyszeritettek,

hogy "vegye komolyan" a munkat, vagy bosszut alltak. Olyan

hosszu ideig, amig E. M. a szolgalatnak dolgozott, nem lehetett

artatlannak maradni. S a mogotte allo pap sem maradhatott az

(plane, ha - mint mondja - 31 ember jelenteseit irogatta). Ezert

szavaiban en nemcsak a martirnak tekintett barat vedelmet, hanem az

onvedelmet is kiolvasom.

Baratsaggal udvozol

A legendás Dobszay tanár úr, a Zeneművészeti Egyetem egyházzenei tanszékének vezetője, gyerekkori mesterem és barátom most szeptemberben magánújságot indított, az első számot postán elküldte nekem.

A címoldal:

GONDOLKODÓ füzetek

A keresztény értelmiségi (I)

Jegyzetek a liturgiáról

1. Igazság és érthetőség

2. Hogyan imádkozzuk a 118. zsoltárt?

És a hátoldalon bevezető sorok:

...egyszemélyes, ingyenes folyóirat. Azokhoz szól, akik a katolikus dogmához hűséggel, ugyanakkor előítéletek nélkül... Helyet kapnak az Új Emberben 2002-ben megszűnt "Jegyzetek a liturgiáról" rovat tovább folytatott darabjai [ is ] ... Évente 10 szám megjelenését tervezem... ingyen... egyetlen feltétel, hogy az érdeklődő levélben kérje, s évente adjon fel önmagának megcímzett, felbélyegzett közepes vagy nagyméretű borítékot a köv. címre: Dobszay László 1024 Bp. Keleti Károly u. 11/A II. 9.

Telefonon rögtön fölajánlottam neki, hogy honlapom főoldalán külön fejezetet nyitok neki, eltérő színű betűkkel. Még ezen gondolkodik, mert ezt a szándékosan beépített akadályt (boríték) elvi okokból fontosnak tartja. Elleneztem, merthogy kár kizárni a potenciális, alkalmi érdeklődőket, a magyar kultúra nagyobb nyilvánossága elé kéne ezt vinni, ilyen, vagy egyéb úton. Kiderült, már nálam komolyabb fórum is fölajánlotta web-oldalát.

Majd eldönti.

Kata rám szól az asztalnál:

- Kérlek, ne kanállal edd azt a krumplit!

- De hisz nem látják a gyerekek!

- De én látom!

- Igaz.

Szept. 30.

Lejött ma a Népszava interjú. Címe változott: A műterem boldog foglya.

Sikerült megint elsütnöm, hogy:

A valódi mű villanásnyi időre Isten köpenyének szegélyét mutatja meg,

ezt tették meg képaláírásnak is. Meg hogy

A maga, meg a saját unokáimnak festek, nem a müncheni fogorvosoknak.

Erősebb szélvihar esetén táblázatok oszlopaiba kapaszkodom.

A weboldalamról szólva:

Mint ahogy a költők esetében kézbe tudjuk venni az egész életművet.

Abból indultam ki, hogy itt egy más olvasóközönség.

Viszont az utolsó részt a szerkesztő kihúzta, megértem:

- Olvasva a rendszerváltás évében írt naplóját, annyira mellékes dolgokként tűnnek át rajta az akkor nagyon izgalmas események, mintha csak visszaemlékezések lennének. A húsz éve lesmirglizett műteremablakon át mi szűrődik be a mából?

- Ha nézzük a fölösleges gyűlölködést, a személyes önzés rétegeit, a hatalomvágy gyerekes, görcsös ragaszkodásait, akkor azt mondom, hogy ez nem érdekel. Véletlenszerűnek tartom, hogy egy napilap politikával foglalkozik. Ugyanúgy beszámolhatna nap, mint nap a városi madarak viselkedéséről.

Meg ezt is, a közepéből:

...ha egyáltalán sikerül valamit szavakba öntenem abból, amit én gondolok erről a munkáról. Ami aztán lehet, hogy teljes tévedés. Van egy Derkovits kép, egy tüntetésen megölt munkást ábrázol. A holttest mellett az utcakövön vér és egy szelet kenyér. Világos a művész szándéka, ám szerintem ez a kép mégis a harmóniáról, a teljes boldogságról szól. Derkovits öngyilkos lenne, ha megtudná, de így van.