99. levél J.-nek,
Le-Meux
VÁLINEWS
2003. JÚNIUS
Június 1. vasárnap
Még pénteki, a rendház portájára leadott levelem:
Tisztelt Ferences Elöljárók!
A mai hajnali misén N. atya jelezte, hogy legközelebb nem fog megáldoztatni,
ha rövidnadrágban leszek. Kérem ez ügyben szíves állásfoglalásukat.
Döntésükhöz alkalmazkodni fogok.
Szívélyes üdvözlettel:
Oraveczet
olvasok. Kedvelem. Ezt a fotóját
besoroltam a MAGÁNMÚZEUMBA,
a fotóportrék közé, az Arcképcsarnokomba.
Most újra kiadták most 1972-es,
első verseskötetét: HÉJ., talán a Kossuth-díja kapcsán.
Megvettem. Sok köztük a pársoros, egysoros.
Ez nem lenne baj, csak erre a hullámhosszra,
amit itt megüt, sajnos eléggé süket vagyok.
(Mint ahogy fontos munkák; Spiró: X-ek, Rakovszky: A kígyó árnyéka, Závada: Jadviga párnája, vagy most Kertész: Sorstalanok egyetlen gondolatát sem használom, kiestek.)
KŐ
Belsejében vak férfi lépked, tekintete nyugodt,
homlokán derű fészkel,
fehér ujjai közt habzó rózsa.
ARC
Felfúrt, likacsos, sötét fal. Nyeli a sugarat.
FEJ
Hússzínű sisak oldalnézetben. Csordultig tele csonttal.
Hasáb, támaszték, rekesz egyelőre sértetlenek.
Ez nem a kötetből, hanem egy Magyar Nemzet-interjú mellékleteként:
A REJTEKHELY TALÁLGATÁSA
Nyári estéken a lámpa fénykörében ülök a teraszon,
és a nádirigók énekét hallgatva
a kert titokzatos csöndjéből várom,
ki értem jön,
pedig lehet,
hogy a tél derűs fehérségéből lép majd elő,
mikor reggeli sétámat végzem,
és a jégcsapokat lesodorva, a havat bemocskolva, csörömpölve
utánam indul.
Két hónapja hajkurászom egy lappangó képemet, a Bizományi Áruház aukcióján vették meg pár éve, és a gyűjtő nem jelzett nekem vissza, holott a kép hátán lévő cédulán erre mindenkit megkérek.
Azt hiszem, két igazság ütközik. Egy vevőnek joga van az anonimitáshoz, a Cég ehhez igazodik, természetesen. Nekem pedig - úgy tudom - szerzői jogom a képet kiállításra kölcsönvenni, amíg élek.
Ha megvan, tán az Ernst Múzeumba is kitettem volna. Kerete, amikor kaptam, szörnyű-zöld volt, nem csoda, hogy kivették belőle azt a Rippl-paszellt. Én huszonegyszer festettem át, az alakuló képhez.
A/98/61 Műterem Rippl-keretben, olaj, farost, 1998-2000.
Június 2., hétfő
Egy francia galériás olvasott rólam a Curier Internationalban, a webről kiprintelte mind az ötszáz! rajzomat, s ma átugrott Prágából hozzám. Mektisztelő. Pedig e-mailemből tudnia kellett, hogy külföldre nem adok el. Valahogy ezen átlépett, vagy nem értette meg, kényszerhelyzet. Ha kiállítást nem is csinálok nála, de adtam egy közös kiállításához öt rajzot.
Június 3., kedd
Kedves H., kösz a levelet! Néha hülye a humorom. Ez a mektisztelő direkt volt.
A ferences főnök telefonérdeklődésemre, hogy megbeszélte-e, tehát járhatok-e hajnalonta rövidnadrágban templomba: Most nem tudunk ilyen dolgokkal foglalkozni. Három halottunk van.
Gyönyörű két mondat. Mintha egy teljes dráma.
A japánoknál van ilyen: SZERSZÁMOK ÜNNEPE. A karbantartás napja. Most így pihenek. Polcigazítás. Magnókazetták szelektálása. Délután aztán két CD-t írtam meg: a Lóránd triótól a Zsinagóga énekek, egy 1963-as cseh Supraphon lemezről, megrendítő zokogó férfihangok, talán temetési zene. Ez harminc éves vagyonunk, rettenetesen karcos már. A másik Schubert Esz dúr Notturno-ja, végtelenítve, vagyis hatszor. Ez mellé nem kell más. Igaz, a többi munkáját nem ismerem.
Június 6., péntek
Történet.
Május vége, Miki eladná egy képemet, én nem tudom neki a szükséges pénzt előteremteni. Egy telefonnal szereztem is neki vevőt, aki:
-A képet még nem volt időm megnézni a neten, de meg van véve, ha kompjuterre kell.
Nagyvonalú gesztus. M. boldog, és szívja a fogát, mindent egy lapra tett fel, és ez a második legkedvesebb képe.
Nekem beugrott: még nem nézte meg a képet, mi lenne, ha?! Üzentem:
-Látogatna meg minket, mutatnám új munkáimat is...
Vártunk, vártunk. Újabb hívásomra:
-Most nincs ideje, de egy munkatársát elküldi a képért.
Ez baj.
-Inkább én meglátogatnám, viszem a képet.
-Jó, holnap háromkor. (Alvásidő.)
Az autó még javítóban, mit lehet itt tenni?! Mikit kérdezem, kölcsönautó valahol? Az nincs.
Így aztán együtt, villamossal, két nehéz csomagban hét kép Miki kollekciójából. A súly miatt minden mérethez csak egy-egy keretet vittünk.
-Tessék választani! (Hátha így megmenekül a kis absztrakt.)
-Miklós ízlése kiváló, igen jó képeket gyűjtött be. Mind
a hetet megveszem, olcsóbban az egyedi árnál.
Döbbenet, rengeteg pénz, egy jó (használt) kocsi ára. M-nek elektroakusztikus gitár és hozzávaló erősítő is kéne. A mostani hangszere igen szép hangú, de koncertre nem--, csak stúdiófelvételre alkalmas.
Barátunk tapintatosan magunkra hagy minket, amíg elöntjük, hogy az összeset nem érdemes eladni, nincs szükség ennyi pénzre. Ezek a képek értékállóak. Mikinek aggályai vannak: és a kis kedvenc kép? Megnyugtatom, hogy ebben az új helyzetben új üzleti feltételeket lehet szabni, tehát: Az absztraktot kivéve választható három kép, a kínáltnál valamivel magasabb áron.
Az üzlet megköttetett.
Sikerült.
Sőt.
Azt gondolnád, Miki reggel a gitárboltba rohant?
Június 7., szombat
Délutánra persze azért megvolt a gitár, és az erősítőt is megvette hozzá, barátjával. Én mentem értük kocsival. Még nem teljes a nyugalom, mert bár nagyszerű az új hangszer (és a régi akusztikusat sem kell eladni) de kételkedés merült fel, hogy Mike hangzásigényének megfelel-e. Kedden viszik vissza, igazíttatni. Elkövették azt a hibát, hogy először vették a hangszert, és utána, másutt az azt igazán hitelesen megszólaltató erősítőt.
Tudod, J., az imacsoportban a közbenjáró imát (választott feladatunk), saját szavainkkal mondjuk, sorban, ki-ki a magáét. Papokért, politikusokért, egyházi ügyekért, beteg rokonokért, mindenféle. Illetve kéthavonta egyszer egymásért. Ezt legutóbb volt most szerdán. És fölfigyeltem arra, hogy egy témát milyen gyönyörűen körbejár ennyiféle ember, egészen váratlan megközelítések, kiegészítve egymás gondolkodását. Érdekes módon itt tökéletesen eltűnnek az intellektuális különbségek.
Az est végén javasoltam, változtassuk meg a közbenjárás évtizedes rendjét. Hozzanak - ha szabad így megközelíteni - egy kiemelt fontosságú témát, abból Andris, aki ezt vezeti, választ, mindnyájunk számára. Az apróbb, személyes ügyeket a végén, néhány percben, csöndben, egyszerre intézzük el.
Megértették, megpróbáljuk.
Zs. azt mondja, naponta kétszer rám kattint, és megjegyezte, hogy most két nap kimaradt. Pedig nem tudom, nem ez lenne-e a helyes. R. szerint sok az üresjárat, és igaza lehet.
Az idős, púpos fotótechnikus úgy vélte, szakmai becsületébe gázolok. Pedig csak azt kértem tőle, hogy állítsa vissza rosszra a 6 x 6-os Pentaconsixet; ugyanis a felhúzó automatikáját kiszerelve a gép tizenöt évig hibátlanul működött. Hogy ő nem buherál. Szerencsémre muszáj volt neki, mert nem tudta másként megcsinálni. Most újra a gép hátába vágott kis piros ablakon bekukucskálva tudom a filmet továbbítani.
A gépet az első javítás után vissza kellett vinnem, Újpestre, nem voltam boldog. Kértem, hogy juttassa majd vissza, akár valamelyik rokonával, hogy ne kelljen nekem még egyszer ide. De rokonai nem járnak be, mondja, ő meg nemigen mozdul, kisnyugdíjas, bár van egy Volkswagen bogara, de drága a benzin, satöbbi.
Nézegette a gépet, addig a feleséggel beszélgettem. Aki meséli, most vasárnap Dobogókőn bicikliztek, és mutatja az erkélyen a két brigát. A kisöregé egy méregdrága verseny-Peugeot, olyan pedállal, ami a spéci cipő talpába belekattan.
Házhoz szállította a masinámat. Hogy úgyis erre szállít. Egy nagy opellel volt. A lányáé.
A zélet, a zélet.
Zs. postán elküldte a kaposvári kiállítás-megnyitón készült tv-riportot. Amilyen rövid, olyan okosan van összevágva, mindössze három perc. Besoroltam a többihez, a 12-es CD-re. Ahogy írnám be az adatait, kiderül, hogy három felé vannak vezetve, áttekinthetetlen, rémség. Egész délután ezt gereblyéztem, micsoda gyönyörűség a rendszerépítés! (Nekem.)
Most a részletes adatok számára csak egy röpke utalás, minden az ÉLETRAJZ / PUBLIKÁCIÓ fejezetbe került. Sőt onnét akár el is lehet a filmeket indítani. (Ezt az újat speciel nem.)
Áttekinthető lett a lajstrom a följavított tipográfia által is.
A lyoni galériást hat kollegával hoztam össze, ha már én nem csinálok nála kiállítást: Vojnich, Szüts, Nádor Tibi, Nagy Géza, Kohán Feri és Várhelyi Tímea. Mondtam neki, ha engem szeret, úgy őket is szeretni fogja.
Végül pár rajzot adtam neki, nyári kiállításához:
B/02/18 Nyári rajz
B/03/01 Három fa
B/03/02 A halastavak mellett
B/03/03 A kertben
B/03/04 Fatörzs és szőlőkarók
Reggel hétkor a klubban vetkőzés közben egy ismeretlen futóvendégnek csak annyit mondtam, hogy már kész is?!, csak hogy mondjak valamit.
Válaszként elmesélte, hogy most tért vissza Magyarországra, még szoknia kell az itteni helyzetet. Először öt percre a hidegbe megy..., aztán..., és végül a melegvizű pancsolóba. Az apja még a Hungária gőzbefürdőbe járt, reggel héttől tízig! találkozott a kollegákkal, ott volt idő és alkalom informálisan tájékozódni, minden folyó ügyet megbeszélni, táblabírák és bírák között.
Amerikában, ahol egy nagy cég egyik igazgatója volt, hasonló volt a helyzet. A tíz óra körüli kávázást gyakorlatilag tilos volt beosztottai között eltöltenie, a vezetők ilyenkor egyeztettek egymás között, gyorsan, könnyedén.
Egyszer kapott hazulról, a mamájától egy gyönyörű olasz selyemnyakkendőt. Ezt meglátva az egyik cégvezető bevonszolta a főnöki WC előterébe, a zsebéből kihúzott egy vállalati egyennyakkendőt, (a vezetőknek kijáró kicsit eltérő mintázattal), saját kezűleg megkötötte, hogy ugye, így már egészen más.
Haza indulva a biztonsági őr (fegyvertelen jegykezelő) kezembe nyom egy borítékot, öreg barátnőm megküldte az ígért fontos Esterházy-cikket. Nagyszerűen okos. (Hogy fogalmazzam ezt úgy, hogy ne hasson vállon veregetésnek?) Bölcs.
MIK VOGYMUK ÉS KÖZJÓ
Múltkori cikkemben beszéltem arról, hogy a jobboldal közösségképző ideája, a nagy Fidesz-ötlet, és valóban nagy, mert működik, hogy ő a jobbik Magyarország, ő a Kádár-rendszer elsőrendű kárvallottja, és hogy szerintem ez öncsalás, mert egyszerűen nem felel meg a tényeknek...
Valamint nem összeegyeztethető az alkotmányos demokráciával. Annak szereplői ugyanis nem a jók s a rosszak, hanem különböző felfogású, érdekű etc. csoportok. Ha a jobboldal ragaszkodik ehhez a jó-rosszhoz, akkor nem fogadja el az alkotmányos demokráciát, akkor gondolkodása,.. nem polgári, hanem polgárháborús... hacsak nem gyerekesen kokettál.
...Itt van rögtön a diktatúra működtetése. Ezt a Kádár-diktatúrát sajnálatos módon nem csak a rendszer vezetői működtették... Hanem konkrétan például ön..., meg én...
Kérdezhetné a professzor úr, hogy na de hol maradt a rendszerváltáskor remélt esélyegyenlőség... Megmondom. Többé kevésbé sehol. A politikai hatalom át van mentve a gazdaságiba... A közjó szempontjából [most] az számít, hogy ezek az újgazdagok mit csinálnak a gazdagságukkal. A rendszerváltás idején volt erre a kompromisszumra nézve közmegegyezés: békésen így meg úgy, cserébe ez meg az.
Ezt a közmegegyezést rúgta föl a Fidesz, illetve a fél ország. De akkor tessék következetesen (pontosan, tisztességesen) végiggondolni, minek mi a következménye... A demokrácia nyelve nem a morgolódás, hanem a beszéd, felelősségteljes... Ha például a rendszerváltás kompromisszumait folyamatosan valami felháborító árulásként, nyílt sebként prezentálják, lassan úgy is fogjuk érezni.
Összefoglalva: van itt néhány béka, amit le kell nyelni, a rendszerváltásban valamiről mindenkinek le kell mondania... Figyelmen kívül hagyván egy működő alkotmányos demokrácia követelményeit, forradalmat kéne kirobbantaniuk... elzavarni a velejéig rohadt uralkodó osztályt... Felháborítóan felelőtlen...
Élet és Irodalom, 2003. 5. 26.,
(Sikerült levennem a netről, nem kellett begépelni.)
érdemes
a
teljes cikket, fontos!
J.,
egy új fotó, a két nagy. A nagyobbik nem hasonlít a
te...?!
Nagyon idekívánkozik, az Esterházy mellé.
Uszodába menet a járdán, a kuka mellett egy penészes könyv: Ferenc.
(Miért ne, butának tűnik, de talán ez is lehet egy rendezési elv.) Haza hozom, lapozom, benne a kedvelt Chesterton-tanulmány szelete szent Ferencről:
...szándékosan nem látta a fáktól az erdőt... Szándékosan nem látta a tömegeket az emberektől. Ami ezt a zseniális demokratát a merő demagógtól megkülönbözteti, éppen az, hogy sohasem szuggerálta a tömeget... Sohasem látott ezerfejű szörnyet. Isten képmását látta csupán, megsokszorozva, de sohasem unalmasan... Megbecsült minden embert, s ez azt jelenti, nemcsak szerette, tisztelte is mindnyájukat... [Mindenki úgy érezhette vele,] hogy őt magát igenis értékelik, komolyan veszik, s nem csapják oda egy politikai érdek prédái, vagy egy plébániai névjegyzék iratcsomói közé. Mármost ennek a sajátságos erkölcsi és vallási ideának nem lehet más külső kifejeződése, mint az udvariasság...
Június 8. vasárnap.
Igen, Esterházy átvette a stafétabotot, ő folytatja most, felelősen. Olvastuk azt az 1975?-ös, elhíresült Magyar Nemzet-cikket, ahol Illyés Gyula először bolygatta Erdély problémáját.
Délben Miki elhívott rajzolni, kocsival föl a Svábhegyre, egymás mellett, két tábori széken.
Ilyen utoljára 89-ben volt, a mátraalmási művésztelepen. Illetve 95-ben, a győri grafikai műhelyben.
(képnézésből
vissza: egér jobbgomb, a kép MELLÉ)
B/03/05 Harangvölgyi fák, diófapác, fapálca, 20,7 x 29,5 cm.
B/03/06 Harangvölgy I., ceruza 21,2 x 29,5 cm.
B/03/07 Harangvölgy II., ceruza 22,8 x 32 cm.
Június 9., Pünkösdhétfő
Vállalom a profik megmosolygását, hogy lóbetűket használok. Pihenésnap, délelőtt kiirtottam (remélem) az utolsó 12 pontos betűt is a web-en; 14-re cseréltem. Szerintem kellemesebb olvasni - nem szégyen.
A főoldal tartalmát viszont szűkítettem, a tudálékos, fölös információk.
Június 11., szerda
Csak a túlélés. Kánikula, egy hónapja. Művésztelep (júni. 23., Győr) előtti rendezgetések a műteremben.
Ja. Ide van írva, hogy terjesszem.
Több éves munkával Paolo Farkas, és S. Nagy Kata megcsinálták:
Farkas István
hajdani szigligeti házában alkotóház, műtermekkel,
festők és grafikusok
számára.
A legolcsóbb szoba
kétágyas, reggelivel, napi hétezer.
Pályázni lehet:
Farkas István Alapítvány,
(Műegyetem,
Szociológia Tanszék).
Telefon: 4632-410,
fax: 4634-284
Június 12., csütörtök
Elvittem a Lukácsba az Esterházy-cikket, többeknek.
-És miért az ÉS-ben publikál, az szintén uszít?!
-Sartre a Playboyban közölte gondolatait, hogy sokan olvassák.
-A Fideszt összemossák a szélsőjobbal!
-A másik oldal nem uszít?!
-Egyik bűn nem igazolja a másikat.
-Egy törpe kissebség akarja ráerőltetni a véleményét az országra!
-A szavazatarány fele-fele volt.
-Miért vállal ilyen feladatot, miért ártja bele magát a politikába?
-Bocs, most mi is ezt tesszük. A cikk morális szándékú. Ami jó, tartsd meg belőle.
-Azért kaphatna már a Péter egy hosszabb NDK-ösztöndíjat!
(Akkor végre elröhögtük magunkat.)
A medence szélén hátba ütöm a magyar gazdasági élet egyik
irányítóját, hogy húzd ki magad! Rezignáltan hátrafordul, hogy: minek?
kinek?
Délelőtt meglátogat az igazi Hübners Blaues Who is Who, kiderül, a többi kiadvány csak utánzat.
Megmutat egy báránybőrbe kötött mintapéldányt. Kék fedél, arany felirat. Belül jó apró betűk.
Már előre megüzenték, hogy ez nem kerül pénzbe (nekem).
Hogy melyik általános iskolákba jártam? (Háromba.)
Hány ösztöndíjam volt, stb.
Hogy milyen stílusban dolgozom. Hát ezt nem tudom. Kérdem Szütsöt mobilon, te mi vagy, az vagyok én is. Azt mondja, festő. De részletesebben. Megállapodunk, leginkább lírai realizmus.
Portréfotót keresek elő. A kisasszony megjegyzi, hogy a svájci cég ezért archiválási díjat számol föl. Mondom, az mennyi? Át kéne számolni euróból, úgy körülbelül 22 ezer forint. Úgyhogy a fotót magam fogom archiválni.
A kisasszony akkor szontyolodik el, mikor nem rendelek példányt kiadványukból. Megjegyzi, hogy akkor a szócikket nem két hónap multán, hanem valószínű, csak év vége küldik el, korrekturára.
A könyv áprilisban jelenik meg, de nem kerül bolti forgalomba. (Miért?)
Június 13., péntek
Mihály atya nagyon öreg már. Sokáig élt egy amerikai kolostorban, a Chambers II. elmélkedéseit ő fordította. Nagyon kedvelem. Alacsony, görnyedt tartással, sápadt intellektuális arc, mosolygós. Jó ideje már bottal járt, a hajnali miséken kampójánál fogva akasztotta az oltárlapra, kézközelbe. Egy éve járókerettel, egyre lassabban. Amíg beér, egy strófa erejéig megénekeltet minket. Egy karszék van neki odakészítve. Múltkor kérdésemre mosolyogva mondta: A lábam? Az már csak egyre rosszabb lesz. Ma a szokottnál is lassabban jött be. S hallom, maga elé suttogja: kitartás, kitartás.
Tegnap este egy kis édes csevegés lámpafénynél, kettesben, Szütsnél, pohár paradicsomlé mellett. A szívhez legközelebbieket csócsáljuk és szidjuk, két vén obsitos, Nagy Baloghtól és Bonnardtól egészen Kleeig.
Ha a szeretet egyszerűen és egyértelműen munka, márpedig az; (s a többi csak alkalmi kellemes ráadás, hímpor a lepkeszárnyon), akkor mértékegysége a kilogramm per méter. A klubban ugyan valaki megjegyezte, hogy per szekundum, vagyis teljesítmény, de ez tévedés. Mert az már adottság kérdése, tehát parancsolhatatlan, számonkérhetetlen.
Tehát nem teljesítmény, hanem munka. Hány mázsát emelek föl akár naponta a másikért, testben és lélekben.
Június 14. szombat.
Én csesztem el. Jelezték, hogy a menü-oldalamról nem lehet e-mailt küldeni (nekem).
Igaz. A napokban tipográfiát igazítottam, s egy betű elkallódott a címből.
Megküldték nekem Oravecz Imre könyvheti megnyitó beszéde helyett csak az ismertető cikket:
A legtöbb magyar
írónak, költőnek nem megy jól a sora, olyannyira hogy ezen még ilyen ünnepi
alkalomkor sem tudják igazán túltenni
magukat - mondta...
Szavai szerint az írással foglalkozók nem tudják megteremteni munkájukhoz a megfelelő szellemi, testi és lelki feltételeket. A magyar írók nem utaznak, nem járnak moziba, színházba, nem képezik magukat és leginkább nem vásárolnak könyvet - közölte saját példájára hivatkozva a Kossuth-díjas költő...
És mi a helyzet a kőfaragókkal és balett-táncosokkal?!
Kabinosunk, aki a cikket továbbította, csak így kommentált: Morbus hungaricus, a panaszkodás mifelénk népbetegség.
Jánossy György építésztanárom 1964-ben, tervezés
korrektúrán: Aki nyafog, gyanús. Ha Afrikában vagy építész, sárból és
pálmalevélből kell remekművet csinálnod. Pont.
Június 17., kedd
Füst Milán rettenetesen okos ember volt. És legfontosabb könyvének első mondatául ezt tette: Semmi sincsen egészen úgy. Egy sorral lejjebb ezt megismétli. Ez jut az ember eszébe, amikor ezt a világraszóló hírt olvassa. A bagdadi múzeumok kincsei megvannak! Sőt, el sem vesztek. Már a diktatúra kezdetén, az előző háború idején elkezdték eldugni őket. Valami bank titkos trezorjába, a háború idejére aztán még a bejáratot vízzel el is árasztották. Barátom mondja is, nem hitte el az egészet. Tavasszal a tévéinterjúban a múzeumigazgató tekintetében volt valami bizonytalan, felemás. És lám.
Az újság - jó hír- csak mellékesen közölte.
Micsoda öröm!
Június 18., péntek
Kedves G.!, kérded mi ez a lazaság, két napja semmi szöveg. Lesz ez még így se.
Hete éjjel-nappal munka (az éjjel csak költői), észbevettem, hogy képeim kompjuterbe etetését senki nem fogja megcsinálni helyettem, nem vagyok én olyan nagy ember. Így, kisméretben persze már itt van, megvan, de ez katalógusba, albumba nem alkalmas.
A Szüts-este után gondolkoztam el, ő húsz megabájtra megcsináltatta beosztottjaival a képeit.
Akkor elkezdtem körbeérdeklődni, egy szakmérnök és egyéb hozzáértők.
És az elvi kérdések, milyen mértékű legyen a józan önkorlátozás. Mennyire csak a legjobb képeimet.
Nekem néhány hónapnyi munka lenne, félamatőr gépeimmel, félamatőr minőségben.
Vagy másfélmillió forint. Másutt valamivel kevesebb. Darabja 2500 - 1000 - 750 forint. Hétszáz képem van. És majd ugyanannyi grafikám, ha netán. És például mi legyen a (legjobb) fotóimmal, ha egyáltalán.
Aztán egy kis csevegés a Lukácsban.
Ami a meghozta megoldást.
Egy festményemért egy nyomdai szervező ember 500 munkámat beszkenneltetését boldogan vállaja, természetesen profi minőségben, és természetesen neki egy fillérjébe se fog kerülni. A nyár végére meglesz.
Három legjobb itthoni képem közül az egyiket már ki is választotta. (Kértem, rögtön vigye magával.)
Akkor megkezdődött a munka, összes diáim átnézése, ennek alapján opuszjegyzékeim pontosítása, a képek két fordulóban kiválasztása - több nap, nagy a felelősség. Csak fél nap volt, míg kitaláltam a szelektálás technikáját. Sajna, hiába, ez nem megy kompjuterrel, sokat egyszerre nézni. Nagy asztalokat csináltam, amin egyszerre a többszáz (fotós) leírókarton.
Végül átadási jegyzék, dobozok készítése a szállításhoz, pótolhatatlan érték, satöbbi.
Utoljára egy telefon: a taxi az anyaggal elindult, és a hír: a taxi megérkezett.
Hát ennyi.
Meg a Miki karambolozott, de közben felvételizik az Iparra, nekem kell a dolgot intézni. Telefonált a Belvárosból, hogy nekimentem valakinek, én vagyok a hibás, hol a baleseti kék papír. Mondom neki, a térképek mellett.
A kocsi eleje összegörbülve, ami nem lenne baj, ha így maradna akár a nyáron, ha hétfőig járóképessé lehetne tenni. Mert belül meglehetősen zörög, de nem tudni mi, a motorháztetőt nem tudjuk kinyitni.
Telefon a szerelőnek, aki most vizsgáztatta le a kocsit, falán lógó festményem értékének a felét evvel már le is dolgozta. (Döbbenet, a lehetőséget ő kérte.)
Hétfőn utazom a győri művésztelepre, mázsa farosttal és festékkel. És ott a szállás a munkahelytől, ebédlőtől öt kilométer, megnéztem a térképen. Hajnalban uszoda, ebéd után aludni kell, napi háromszor ide-oda. Kocsi nélkül? Biciklivel is sok. Nekem. Nyáron.
Egy habszivacsot kéne levinni, hátha be tudok kéredzkedni ebéd utánra, a múzeum egy csöndesebb raktárába. De azt is csak autóval lehet levinni.
Ha netán délutáni-esti munkaként Győrben fényképnagyításaim szkennelését csinálnám, ahhoz van jó gépem. Ahhoz a komputert is le kéne vinni, tartozékaival. (Akkor ezt is news-t is írhatnám.) Vagy tanuljam a káoszelméletet, ahhoz nem kell autó.
Minden meg fog oldódni, mert muszáj neki.
Estére megoldódott. Az autó elejéből most hiányoznak darabok, de megy.
Egy kedves levél Párizsból, Hollán Sándortól. Köszöni a kiállítás-invitáló cikkemet. Úgy tudja, megnőtt utána a látogatók száma. A monográfiámat évekkel ezelőtt megkapta, ismeri, szereti.
Június 21., szombat
Harmincötödik házassági évfordulónk. Hála Istennek, mindenünk megvan - mondja Kata. Sőt, bólintok rá gonoszul.
Halmozó alkat, ebben nem egyezünk. Még esernyőből is van vagy négy.
Hajnalban átfogalmaztam egy telefoninterjút, e-mailen küldték meg a nyers szöveget.
A Népszabadság közli - nagyon tisztességesen -, kárpótlásként, merthogy múltkor elírta a honlapom címét.
Még csak a végét mutatom, mivel kb. kedden jelenik majd meg. A váliNEWS-ról kérdeznek:
- Nem fárasztó folyton naprakésznek lenni?
Az eredeti megfogalmazás:
- Mostanában már csak néhány órát festek naponta, írni pedig szeretek, örömmel csinálom mindezt. Nem tudom, milyen helyem lesz a magyar kultúrában, de megkönnyítem a kutatók, az érdeklődők dolgát: minden, amit tudni lehet rólam, egy helyen megtalálható.
És ma délben:
- Hatvan múltam, már csak néhány órát festek naponta, rendet rakni és írni pedig mindig szerettem; fergeteges játék ez az egész. És megkönnyíti a majdani Váli-kutatók dolgát, bocs.
Végül itt az egész (Népszabadság 03. Július 1.):
Serfőző Melinda:
Havi ezerszer néznek belém
Létezik egy honlap, amelyen alkotójának minden műve megtalálható. A deske.hu azonban több ennél: Váli Dezső festőművész mindennapjaiba is betekinthet a kíváncsi olvasó.
Hogy jutott eszébe szinte az egész életét feltenni az Internetre?
Igen, életemet, minden művemet, ha a diákkoromban húsdarálóból kialakított fotóállványomtól eltekintünk. Ez egy többfordulós történet. Amit az elmúlt negyven évben összefestettem, legtöbbjét sose látom többé, még emléke se maradna, ha nem fotóztam volna le őket. És még ez is veszélyben van, a keletnémet filmek idővel elvesztik színüket. Meg akartam menteni. Erre találták föl a kompjutert. Megtanultam, majd néhány hónap munkával digitalizáltam az összes felvételemet. Aztán CD-re írtam, és leadtam a Nemzeti Galéria adattárának. Itt indul a másik történet. Mivel legtöbb képem gyűjtőnél, magánkézben, vagy múzeumban van; ahogy Esterházy írja: egy távoli setét közraktárban, --, hányan láthatják őket?! Petri György összes verse az ágyam mellett, egy mozdulat, bármikor előveszem; beszélgethetek vele. De mi lesz szegény énvelem?! Írattam egy képnéző programot, és 2000-ben a Váli-oeuvre CD-lemezt kiadta az Új Mandátum. Nem kötelező, de aki akarja, teljes termésemet megnézheti, sokszorosítva van, minden rendben. Egy nap aztán egy barátom mosolyogva megjegyezte: ez mind szép, de a CD már korszerűtlen. Ez a mondat újabb év munkát adott: megtanultam a honlapkészítést, és az anyagot átdolgoztam internetre. Most 4500 fájlnál tartok.
Ezek a festmények. De más is található a honlapon.
A barátom megnézte a weboldalt is, és ismét mosolygott: szép, az ember megnézi egyszer, legközelebb egy év múlva. Élővé kell tenni, minden valamirevaló honlapon van news; újdonságok. Igaz. Támadt egy ötletem: a leveleim! 1990 óta írok havonta egyet egy kis francia faluba, Le Meux-be Magyarországról elszakadt barátomnak, akinek én vagyok talán az egyetlen honi kapcsolata. Már három éve, hogy vállalva a nyilvánosságot, internetre tettem ezeket a leveleket, melyek átalakultak napi beszámolókká. Bujtatott napló, folytatása a 92-ben kiadott C. napló kötetemnek. Sok minden belefér, a Lukács uszodában hallott vicc, vagy egy kiállítás. Havonta ezerszer néznek belém, látom a számlálón. Ezzel új ismerősöket is szereztem. Félkész képemet föltettem, hogy tetszik? Valaki rám szólt: túl piros. Átfestettem. Egy ismeretlen úr írt, bevallotta, hűtlen lett a feleségéhez. Olvassa a gondolataimat, és úgy látta, nekem elmondhatja gondját-bánatát.
Emellett vannak ajánlók, kritikák, de olvashatók könyvei, és az Önnel
készült interjúk is.
Van itt minden. Negyven éve jegyzem, hol-merre járnak a képeim. A kiállítási dokumentumokat, kritikákat szintén elteszem. Megnézhető. Önkiteregetés, persze. Amúgy a szakma is használja a honlapot: egyre többször itt válogatják ki a kiállításra kölcsönkérendő festményeimet. Gyűjtők ugyancsak figyelik, mit lehet tőlem megvásárolni.
Nem fárasztó folyton naprakésznek lenni?
Hatvan múltam, már csak néhány órát festek naponta, rendet rakni és írni pedig mindig szerettem; fergeteges játék ez az egész. És megkönnyíti a majdani Váli-kutatók dolgát, bocs.
Népszabadság
Online: Linkajánlat: Váli Dezső képei.
Nem
vállalunk felelősséget a felsorolt linkekről elérhető honlapok tartalmáért
Holnap utazom Győrbe. Közben Mikinek megérkezett a 120 gigabájtos
kompjutere, 19 collos monitorral. Zeneszerzéshez (keverés) valami 90 ezer
forintos hangkártyát rendelt hozzá.
Észbevettem, nézve a gépét, mennyire terhes volt kis monitoromon a képszerkesztés, és hogy hiszen ezen lehet segíteni. Délutáni alvás után leszaladtam a Várfok utcába, 25 ezerért vettem egy használt 17-es monitort. Kata pedig megkapta az enyémet, övénél nagyobb, 15-ös, és színes. Pár óra alatt mindenki.
így hát most
búcsúzom, Győr, három-négy hétre,
csak
notebookot viszek, vidéken most e-mailem sem lesz.