VÁLINEWS; 189. levél J.-nek, Le Meux-be / 2010. december
2010. december 1., szerda
04:16
Tegnap este szülői értekezlet, tíz kiválasztott törzsvendég találkozott a Lukács kultúrtermében az új budapesti csúcsigazgatóval. Köztük én, benjámin, a húsz évemmel. Hogy mi a véleményünk. Terebélyes öreguras panaszkodások rövid életrajzokkal, hogy ők már negyvenkét éve. Persze igazuk van. Illetlenség volt tavaly 150-ről 235-re emelni a bérletárat. A gőz hideg és huzat van. De valami most mintha mégiscsak történne. A helyi vezető teljhatalmat kapott, végre. Tíz éve falécből csináltam egy faliújságot a szokásos partecéduláknak, stb., levették, hogy a valahol székelő főnökség tudta nélkül. Sőt, most kiszervezik a ránk eddig igen vigyázó biztonsági őrséget, húszmillióba kerültek. Egy helybéli néni elláthatja a vendégfogadást az elektronikus kapunál.
Félidőben eljöttem, dolgom volt.
Ismét szűkítettem szeretteim mozgásterét. Karácsonyra kizárólag egy versszakot kérek a Toldi estéjéből, A4-es papírra.
Ó, mióta nem, tegnap este gyalogosan át a Szabadság-hídon, Buda irányában, Katával. Szép ez a város. Mindenki lefényképezheti, le is fényképezi; én is lefényképezem. F/2010/351
11:05
I. Salgótarjáni Rajztriennálé. Salgótarján, Nógrádi Múzeum, 2010.9.18. - 11.13. Hogy hazahoztam a képet, kaptam katalógust. Csodálatosan semmitmondó krixkrax dömping. Több faja van:
1./ horgolásos üresség
2./ sejtelmes üresség
3./ álsokatmondó üresség
4./ nagyon bonyolult üresség
Ami így, hirtelenjében:
Sebők Éva, 1954 / Mono 1. / Erre mondja az ember, hogy ezt minek tetszett megcsinálni. Ha gúnyolódnék: idegnyugtatónak, telefonálás közben. graf4
Bertha Tamás, 1973 / Bejárat / Itt egy valamennyire tájékozott ember elmosolyodik, igen ismerős ez valahonnan. Megvan az utánpótlás. graf1
Szikora Tamás, 1943 / Doboz, két kihúzott fiókkal / Pallas Lexikonra emlékeztető világ, de ezt szeretem. graf5
Palik Eszter, 1975 / Reggeli pára / Szeretem. Nagy István és Várhelyi Tímea rokona. graf3
Földi Gergely, 1978 / Útkereső
/ Egy igazán tisztességes rajz, azonos önmagával graf2
"Rajznak tekintünk minden olyan egyedi képzőművészeti alkotást, amely nyomhagyó anyaggal készült és uralkodó eleme a vonal." Szerintem a kiírásnak megfeleltem pofátlanul festménnyel, mentségemre, igen kevés olajfesték volt rajta. Igaz, vonal se sok. A/10/32
Unoka-levelezés:
- Ma egy kiállítás-megnyitón voltunk. [...] Ott ettem két pogácsát is. Te mit csináltál, ami érdekelt téged? d.
- nem is tudom. jaj már tudom. nem kellett baletra menem mert utálom
- és miért rossz a balett?
-
nemtudom. képzeld el hogy bele eset a fél lábam a tóba.
- kutyát kergetted arrafelé, hogy beleesett?
- igen tényleg
- kutya nem lett vizes?
- nem nem lett vizes. miért let volna
13:10
És megint van hó, ez jó. Kopogós ritmusok. F/2010/354
Tudjuk, hogy Jézus szó szerint egyetlen embernek ígérte meg a paradicsomot: a jobbján függő latornak. S ez egyáltalán nem véletlen. Benne, a jobbik latorban, egyetlen pillanatban valósult meg az emberi lét három végletes pillanata: a halál, a szeretet és a hit élménye, s mindhárom tökéletes egységben... A szeretet ebben a fordulatban született meg benne, hogy a hit legintímebb vallomását mondassa el vele anélkül, hogy Jézus tanításából bármit ismert volna.
Pilinszky: A jobbik lator; Új Ember 1967. 3. 26.
Az egyetlen, akinek megígérte, egy rabló. Két vagy három mondatáért. Ez nagyszerű.
05:08
Három kiállítás a Szépművészetiben,
mind a hármat kifejezetten nem akartam megnézni;
de a sors úgy hozta. Ráadásul baráti szívességből tiszteletjegy.
Klimt és környékének semmikülönös affektált rajzai.
Szándékukat érteni vélem, annó én is kértem kisasszonykát vetkőzni,
négy dimenzióban, lerajzolás ürüggyel.
Bár ő kisasszony maradt.
Tulajdonképpen.
Botero nagyméretű ötletképei, mint mikor egy viccet hetedszer.
A színekhez nem ért, viszont van két jó szobra.
Hervé fotóit sohase szerettem, az elhibázott világszemléletű Bauhaus utánlövése, fotókon.
Rideg, mint egy középkorú igazgatóasszony, fizetésképtelenség esetén.
A képeken Corbusier házainak legrosszabb, geometrizáló vonatkozásai, kiemelve.
És narancs vagy vörös szűrőt használ, hogy az ég fekete legyen.
Egy vetítéssarokban ott üldögéltek Kurtágék is, néhány napra itthon; kézfogások, mosolyok.
A Régi Képtár meg a múmiák viszont szívmeleg-szépre rendezve,
oda vissza kéne menni, netán unokákkal.
Az emeleti Giotto-portré még mindig működik.
Sassetta angyalhangja.
A múzeum ablakából sejtelmesnek remélt hófotó. F/2010/355
Aztán a ház sarkáról is egy, F/2010/356 A móka, hogy semmit nem kellett színkorrigálni, originális.
356; nem kéne annyit fotóznom. De hát nagyon megszoktam.
08:46 Tegnap megvettem az új karórát; a 2011-es uszodabérletet, 245 ezer. Érdekessége egy aláírandó nyilatkozat, hogy nem ruházhatom át. Első alkalommal a bejárati kamera lefotóz, s az arcfelismerő rendszer regisztrálja, ha más használná. Figyelmeztetések után automatikuan megvont belépéslehetőség a napok arányában, év végén. Vita az öltözőben, rutinszerű dörmögések, ez jogszerűtlen. Veszek egy kesztyűt, eljándékozhatom. Lefotózás: személyiségi jogok. Aztán egy bölcs eldöntötte, bocs, ez üzlet. Megveszed vagy nem, az adott feltételekkel. A villamosbérlet is fényképes. Bonyolultabb formája az árdrágításnak.
És mára plakát a folyosón: átruházható éves bérlet is lett, 600-valahányezerért. Nahát.
A délelőtt megoszlott Kata kificamodott esernyője és az A/10/61 között. Aztán az ebéd vége felé kiderült, hogy a hűtőben lúdláb-szelet. Csokoládébevonattal. Úgy ejtettem le kezemből a negyed uborkát, mint 1962 júniusában a könytartó állványt, amit a kirakatrendezőknél épp átfestettem, hogy megtudtam, fölvettek a főiskolára.
19:17
Képkiszelektálás, ami mindig gyógyír méjpont esetén. Akkor nem megy más, vagyis semmi. Mindent átnéztem, még a grafikákat is, egyenként, le a polcról. Lám, lám, van itt még micsinálni. Evvel tán átvészelem a telet. Idei 63 képem után bűn lenne újat kezdeni. Különben se szoktam. Ilyenkor. Tehát átfestendő, ha megy: A/09/54, 55, 56, érdekes, ezek mind 90 centisek, persze, nem voltak szem előtt, valamint A/10/02, 21, 26, 40, 45, 46, 63. Ha nem, akkor-
21:07
El is kezdtem. A/10/40. Ilyen volt.
2010. december 4., szombat
Lelkiélet fölfüggesztve, sielés. F/2010/357, és váratlanul fölajánlották, mentegetőzöm: F/2010/358. Kisnorma-lejtő, nem fekete pálya, nekem való. 61. szezonom. Hiába fárasztó és fölösleges, a mélyen beülős zakopane-stílust igyekeztem. A nosztalgia. Három menet, elég. Újítás: a kocsit lent, a Mátyás király úton hagytam.
2010. december 5., vasárnap
Fontos kiegészítések a ÉLETRAJZ / FONTOS-listámban: a FONTOS FILMEK / KÖNYVEK stb. után: FONTOS HEGYEK / FONTOS VIRÁGOK
Onnét indult az egész, tegnap szóba került az Egy csepp méz, hogy az remekmű. 1961. Reggel megnéztem (volna) a google-ban, Shelagh Delaney 19 évesen írta, hogy azután csinált-e valami mást is. És szerepel-e fölírt filmjeim között.
20:26
Ismerősöm ismerőse. Ötperces film egy 11 gyerekes anyukával. http://www.youtube.com/watch?v=g6hi7LJNgHw
2010. december 6., hétfő
Tegnap a Nagykevély aljában. Egyetlen fotó: F/2010/359
Deske, a fotó, amit föltettél. Ha valaki igy rámpakolna egy macskát, azt hiszem, sikitanék, üvöltenék, söt esetleg szivgörcsöt. Bébiket OK, de macskát!!!
Bár többek szerint nálam van a hiba. P.
Ki beszél itt macskáról. d.
2010. december 7., kedd
A profik legyintenek, a többieknek jól jöhet. Tegnap kaptam egy apró segédprogramot, a Firefox-böngészőhöz illeszkedik. Szabadon letölthető, YouTube-ról saját gépre letölthető vele bármi film.
https://addons.mozilla.org/en-US/firefox/addon/13990/
1. /
A letöltendő film jobb alsó sarkában egy szám; pld. 360p = a minőség, azt érdemes max.-ra állítani.
2. / Alatta kék betűk; kiválasztani a formátumot: FLV MP4 3GP, én az flv-t használom.
Ugyanis ezek a filmek idő-vel -nként eltűnnek.
Mingyár például: Fats Domino
Négy kép átfest a kiválasztottakból. Ez: Teljes csend, műterem - A/10/46
Illetéktelen személyek ma hozzáloptak életemhez húsz percet. Köszönet érte. Valaki kilopta postaládámból az újságot. Már sose fogom megtudni, tegnap mit ebédelt Vlagyimír Brezsnyev.
Az már eldöntve - írásban! megküldtem szeretteimnek - mit kérek karácsonyra, egy strófát Toldi estéjéből. De hogy én mit adjak. Egy értékes fájlhoz jutottam. Megtalálhatatlan a tizennyolcezer között a honlapomon. Hogy adjam át. Egyetlen mód, ami azonnali; a linkjét, e-mailben. Ez lesz.
Délelőtt megint egy tavaly kezdett kép: Műterem, fekete este - A/09/55. Ez 90 centis.
2010. december 9., csütörtök
Kényes vagyok az igazmondásra. Úgyhogy ha hazudok, az formálisan mindig igaz.
A nov. 25-i szép történet a szimmetria törvénye szerint kerekedett ki. Most még csak nem is fékeztem, futás közben vettem át egy fekete műbőrbe kötött művet az ismeretlen ismerősöktől. Már az öltözőben belelapoztam, teológiai szakdolgozat, levelező tagozaton, 2010. Lám. Benne dedikáció:
A művész önamagáról beszél -
és így szól Istenről
A teológus Istenről beszél -
és így szól önmagáról
Hibátlan.
És három mondat, egy idézet munkájában:
Én most szenvedek, ő hajdan hordozta keresztjét, Ő most dicsőséges. A beteg férj ágyánál, akinek arcát szétroncsolta a rák és megállás nélkül liheg, a legkeresztényibb feleség is ezt a panaszt vetheti Isten szemére, melyet ostobaság lenne káromlásnak nevezni; "Krisztus számára ez csak néhány óráig tartott, számodra hónapokig!" [Varillon]
10:38
A neten megtaláltam a férfi adatait. Ojjé, helyesen ismertem fel az idők folyamán, illetve azonnal az arcról a minőséget. Ő is közösségvezető. El fogom olvasni az egyetemi dolgozatát.
A mai hajnal elképesztő volt, sajnos ezt csak innét a hatodik emeletről lehetett látni, a folyosóról, 06:45-kor. F/2010/362. A gép kelletlen félsötétben, pld. a fénycsík vöröses volt.
Deske, a fent idézett gondolat biztos, hogy téves. Krisztus most is szenved. Mindenkinek minden bűnét, szenvedését, nyomorát magára vette. A tévedés oka az, hogy Krisztust csak az időben létezőnek fogja fel. Egyszer eljött, szenvedett, aztán meghalt, megdicsőült, tehát most már nem szenved.
Igen, igaz, mondhatjuk: Krisztus egyszer élt, a világtörténelem egyetlen pontján, és földi élete, ily módon a szenvedése is egyszer véget ért. Ez igaz.
De nemcsak ez igaz. Krisztus ugyanis egyszerre volt konkrét, földi ember, és egyszerre volt a Szentháromság második személye: végtelen Isten. Ez azt jelenti, hogy minden, ami Krisztussal történt, az magával a végtelen Istennel történt, és így végtelen dimenziójú, tehát túlmutat az időn, pontosabban fogalmazva: minden kor minden emberének jelen idő.
Ahogy Blaise Pascal mondja: Jézus haláltusája a világ végéig tart. R.
Öreg, köszi, nem tudok állást foglalni, én ezt nem tudom, lehet, hogy igazad van. Legelsőre belepillantva, ezt emeltem ki. A fél tanulmány ezt taglalja, majd el kell olvasnom. d.
R. baràtod nagyon bölcs! Erre màr én is ràjöttem. A véges nem birja felfogni a végtelent, vagy csak nagyon ritkàn...
J. /Le Meux/
Megnéztem magamat (is) a Virág Judit-aukciós kiállításán. Pannoncolor műterem - A/10/36, 160 centis,
2,2 millióról indul. Aztán majd meglátjuk.
Megint havazik.
Pedig reméltem, megúszom a síelést.
Ha valaki csinálná helyettem.
Képeim témája iránt érdeklődők számára az IKEA bútoráruház katalógusát tudom megtekintésre ajánlani.
Ma tíz percet festettem. Indokolni kéne. Fejröntgen, egyebek.
2010. december 10., péntek
A tegnapi inverze volt a mai ég.
Épp mostanában olvastam újra, s most aktuális lett, Petri elmondja, hogy ő a vokális zenét szereti:
SCHUBERTRŐL
A zenéhez nem sokat értek,
szabatosabban szólva: semennyit.
Valószínűleg ezért vonzódom a vokális
műfajokhoz: a szöveg járszalagja segít.
Meg aztán: vonzódom az emberi hanghoz,
ehhez a megemelt, de mégiscsak
beszédszerű képződményhez. Tudom, hogy
ez meglehetősen parlagi és primitív
hozzáállás, de hát a zenét nem
a szakértők számára szerzik.
Schubert bizonyosan nem a vájtfülűeknek
és muzikológusoknak. A humor és pátosz
ezen különös keveréke, mindig
a "halál árnyékában", de önsajnálat nélkül.
A "Fremd bin ich eingezogen,
Fremd zieh ich wieder aus" ***
hűvös mérték- (és távolság)tartása:
példaszerű. Száraz ténymegállapítás.
S közben: jó kedélyű,
tréfát kedvelő, kövérkés, pici, cvikkeres ember.
Elég volt neki, hogy ő tudja magáról:
zseni. Bár ebből se csinált nagy ügyet.
*** "Idegenként érkeztem ide, és idegenként távozom", (Kata lefordította), naná, hogy erre bukott P.Gy.
Sajnos én még kevésbé vagyok zenés, ha valaha lányok hangversenyre vittek, én jegyzetfüzettel.
És a vers mai aktualitása: Kata szobámba hozott egy rakás CD-t, Bach-kantáták, kölcsön kapta, vegyem át, ha kell. Fél órát belehallgattam. Tűrhetetlen. Egy (nyilván kövérkés) telthangú úr énekel, igen biztonságosan; túl közel jön hozzám, tolakodó, mint egy reklám, egy törölhetetlen Coca-Cola reklám. Aztán egy hölgy, hasonlóan. A zene is túl viháncolós. Bár tudom, evvel kizárom magam a magasabb körökből. Nekem Bachból csak a cselló- és hegedű szólószonáták, vagy mi, az is csak Starkertől ill. Sitkovetzkytől. Hiteles adat, többfélét meghallgattam, majd töröltem a PC-ről.
2010. december 11., szombat
Ma három stílusban a gyorsúszás, a változatosság kedvéért. A hajnali ég minden nap más, erről bővebben Nagy Miklós barátunk honlapján.
F/2010/365
2010. december 12., vaasárnap
Megjelent a decemberi Mozgó Világ, de túlzottan kiélezett aktuálpolitikai kérdésemre senki nem mert válaszolni. Ugyebár mindenkinek MIÉRT-kezdettel kellett egy mondatot írnia. Tehát.
Kedves szerzőnk![...] Az összegyűjtött MIÉRT-eket elküldjük, és kérünk, hogy egyet majd válassz ki, és válaszolj rá.
Köszönettel
Mozgó Világ
T. Mozgó Világ Szerkesztőség!
Miért fázom én a 22 fokos medencében, és ŐK miért nem?!
Váli Dezső
A kérdezők és válaszolók keményen siratják a demokráciát húsz oldalban (honorárium nélkül). A legszellemesebb kérdés ez volt, Pető Ivántól, miért véli úgy a Mozgó Világ szerkesztősége, hogy ebben az évben kizökkent az idő?
Miért nincs veszélyérzete ma Magyarországnak, miközben a Fidesz feléli a jövőnket? (Mesterházy Attila)
Nem tudom, ki volt a külügyminiszter, amikor Van Gogh lefestette a bakancsát, mondta Pilinszky.
Egy szomorú látvány, húsz éve minden nap kétszer látom, az antikvárium nyár vége óta nem nyitott ki.
Egy néhányperces film-móka a FILMTÁR-ból; annak, aki netán nem ismeri:
HOMEOPATIA SÜRGŐSSÉGGEL
Járdakép, milyen egyszerű F/2010/367. Paul Klee.
Portfolio. F/2010/368
Elég gőgösre van fotózva. Hetedikre sikerült.
Napi munka része, levél a Kiadó(m)nak:
Drága István, talán megdöbbent, meg kell kérjelek, ne csinálj semmit :-)))
Vagyis érdemes várni.
Ma levél a Széchényi Könyvtárból – M. Elektronikus Könyvtár – hogy össz könyvemet dolgozzák át htm-formátumra is, mert ami náluk van, pdf, nem lesz alkalmas az e-book számára, ami a jövő.
Múltkori beszélgetésünkkor az oszt.vez megemlítette, hogy ezek a én szellemi tulajdonaim, nem lesz kifogásuk, ha én ezekkel az anyagokkal továbbiakat csinálok.
Tehát úgy néz ki – ha nincs egyéb ötleted – érdemes kivárni, míg mindent megcsinálnak, letölteni, s akkor te kiadnád e-book-nak/nek.
He??
d
Esti békés kikapcs., amúgy nem tudom, ki ő:
Walk On By / Diana Krall
2010. december 14., kedd
Karácsonyi zene. Magyar Gregoriánum, Schola Hungarica kórusa. Mindkét gyerekem megfordult benne. Vagy csak az egyik. Dobszay vezeti a mai napig, aki - mondhatni - egyik nevelőapám volt.
Tőle tanultam meg tizenhárom évesen, 1955-ben, Klee Szindbád, a tengerész, - életem legfontosabb képét. 70-ben, Bernben, kértem a Klee-múzeumot, közvetítsenek ki a zürichi gyűjtőhöz, hogy megnézhessem eredetiben. Még a nevét se mondhatták meg. Aztán most tavaly sikerült, a kép azóta múzeumba került, ezért utaztam Berlinbe.
A lemez a hetvenes évekből, ez volt az első, borítóját a még itthon élő Lakner tervezte. Azóta 30? - 35?, úgy tudom, évente egy. Kezdetben az ócsai román templomban vették föl, nyaranta, egyetlen éjszaka alatt, sok kisgyerek is, különbusszal. Anno, még disszidálása előtt, apácának készülő húgom is velük, de kiderülvén hogy hamishangú, feladatcsere: a környék kutyáit etette szalámival a sötétben, csöndet vásárolva.
Szerintem beleugathattak volna.
2010. december 15., szerda
05:24
Megszületett a 13. hamisítvány, vagyis hogy előkerült. A Vaterán árulják, a neten.
A/3000/13
Fölmerül, nem Váli Zoltán néhai munkásőrfestő műve-e. És akkor eredeti...
Rendesen meg van csinálva.
Kedves Deske, ugyanaz az ember árul egy másik Váli jelzett képet is, ami meg már "akt" címen szerepel a honlapon a hamisak között... L.
Klub, Feri. Velemkorú körüli lehet. Az öltözőben két témája fut, a nemzetközi teniszhelyzet, és az opera műsorok, ezekben profi. Ritka férfi, hogy a vízben is szeret beszélgetni, ott főként hölgyekkel, de ennek jótékonysági vonatkozása lehet, az időseket, magányosakat szórakoztatja. A körzetben az egyetlen, aki minden labdámat azonos szinten vissza tudja ütni.
Mondom neki, amikor épp nincsenek a környéken hölgyek: Most én vagyok a Micike, tessék engem szórakoztatni.
Egyszer úszószemüvegben jelent meg. (Utóbb kiderült, szürkehályog műtét.): Ki elől tetszik menekülni, hogy ez az álruha? De meg kell hagyni, csinos!
(Válaszaira már nem emlékszem.)
Ma álldogál a medence közepén, a végére mutatok, Vigyázzon, arra mély. (Nem mély, ott sem.) Arcára kiül a rémület- (Húsz éve úszik ugyanitt.)
Ezt az A/10/09-et visszahozta N., avval, hogy mégse tetsz.
Igaza van, kapott helyette.
Ezt meg
átfestettem.
2010. december 16., csütörtök
Kedves Dezső,
örömmel értesítem, hogy a
mai napon a "C. NAPLÓ: 1958-1992 " kötet is felkerült a MEK-be: http://mek.oszk.hu/08900/08972/
Hálás köszönet érte!
Egyúttal kívánok a MEK valamennyi munkatársa nevében áldott, szép ünnepet!
Üdvözlettel:
A.
OSzK / Magyar Elektronikus Könyvtár
Más.
index.hu - 2010.11.23.
Úton a rendszerváltás felé - címmel rendezett estet Balatonfüreden hétfőn a Hamvas Béla Asztaltársaság. Németh Miklós és Pozsgay Imre mesélt a rendszerváltásról, a volt miniszterelnök elárul egy nagy titkot is, mert talán 20 év után már elmondhatja. Mariska néni (Kádár János felesége) felhívta, és azt mondta, hogy "a férjem papot akar" - fogalmazott a volt kormányfő. Ki is ment egy pap, és Kádár gyónt neki, ám hogy mit, azt nyilván csak a pap tudja - jegyezte meg.
Érdekes; Hruscsov is megtért, erről írtam 95-ben, a Népszabadságban, Makovecz Imrének írt nyilt levelemben. C.04591
Piri unoka (8 éves). Egy whippetért nyúzza anyját. A ritka-, szürke változatért. Most kutyaújságban talált ilyet, ahol egy tenyésztő honlapja is megadva. Azt beütötte a gépbe - mama nincs otthon -, és írt neki egy rövid mailt: menyibe kerül egy whippet. Az asszony jóságosan válaszolt -
Nekem ennyit írt:
Van egy nagyon jó weblap a whippetekről meg adom!
www. whippet.co.hu.
2010. december 17., péntek
Két képet folytattam, már fotózva is.
A mutatott fotó a beállítás fázisa. A kép közepelésére kartonkereszt,
Ha az oldalain lévő csíkokat nem látom, jó helyen van az optika.
Élességbeállítás: belógatott izzó világít meg egy filctollal rajzolt vonalhálót.
Színskála állítólag nem kell a nyomdának; így csak szürkeskála.
Fölötte a kép száma, A/09/56.
Ez pedig a második kép, szintén tavalyi. A/09/55
http://www.youtube.com/watch?v=bsuXbkrA_AQ&NR=1
2010. december 18., szombat
Megvan a verdikt, január közepén kivisznek a fejemből egy csontot.
Te jo ég, hàt ettöl se lesz sok étvàgyam. A fejed melyik részéböl, ugy kb? és miért? J.
Elöl, balra. Tudod, hogy semmit nem tűrök környezetemben, ami nélkülözhető. d.
Nem olyan rég még így írta anyácskám az ellenőrző füzetembe: családi okok miatt. Most családi okok miatt - mert vannak - adtam be (ezúttal én) egy munkámat a Virág Judit-aukcióra. Nagyon nem akarta befogadni, racionálisan, hogy tíz évnél fiatalabbat ő nem szokott. Avval bíztattam, hogy unikum, ezt a tájékozottabbak tudják, és hogy ilyen nem lesz több, így arányos. (Pedig tudnék még csinálni, hajjaj, kilenc rossz képből egy nagyon jót-). Pannoncolor műterem - A/10/36 Úgy emlékszem, 2,2 millióról indul. Ha indul.
Nem szeretek pizsamát váltani. Jó a megszokott. Mindig Kata lopja el; ajtómon, szögön lóg (a pizsama). De hát advent, javulok. Magamtól a szennyeskosárba. Pedig nem is olyan rég, hogy ez lett aktíválva.
19:49
Hazaértünk az aukcóról, 2,2-ről 2,8-ra ment föl a képem. (= A vevő 3,36 milliót fizet). Előttem néhány kortárs kollega, ott nemigen volt licit.
A történet hiteles, még Bartha László festő (1908-1998) mesélte barátomnak, avval, hogy ő volt az egyik fiatal.
Benkhard Ágost (1882-1961) hajdan főiskolai mestere volt, (Boglyafestőnek becézték maguk között) vitte tanítványait művésztelepre, egy délvidéki kisvárosba. Ahol is a helybéli hentesmester húsadományokkal mecenálta a kis csapatot. Sőt, kirakatába is kitett egy-egy képet, s valahogy meggyőzte a környékbelieket, hogy ezeket érdemes megvásárolni. A hálás fiatalok egyszer kissé röstelkedve keresték meg, hogy talán mesterük egy munkáját is jó lenne kitenni. Mire a derék hentes avval hárított, hogy azokban a munkákban nincsen semmi könnyelműség.
Vasárnapi vendég. Kata előző este a mélyhűtőből a húst, délelőtt sütött-főzött. Aztán fehér blúz, szarvasbőr mellényke, annak a barnáját nagyon szeretem rajta, fekete szoknyához. Délben megjött a vendég, toporog az ajtóban, porolja a havat magáról. Én ágyból, kissé köhögős, csuklyás köpeny, kászálódtam. Dörmögős hátbaveregetések. Ünnepi teríték, az adventi koszorú gyertyácskái égnek. A szokott ima helyett azt a szép áldást mondom. A sült után kis édesség, végül a vendégnek kávé is dukál, diskurálunk régesrégi dolgokról. Ő sokfelé jár, elfoglalt. Most vált a munkája, új feladatok. Külföldi kapcsolatai. Közben telefonon keresik, angolul beszél, a mai munkavacsora helyszíne. Műterembe invitálom, két befejezett képem, figyelmes véleményt kapok. Mi megvagyunk, tesszük, dolgozunk. Aztán búcsúzás. Én vissza ágyba, hálósipka.
A fiúnk.
A klubban egy öregúr, ha fiát látni szeretné, Svédországba kell utaznia. A héten indul. Szerencsések vagyunk.
Ezt pedig megnéztem, és azonnal átvettem Szütstől:
http://www.youtube.com/watch?v=GkHNNPM7pJA&feature=youtube_gdata_player
Evvel a fényképpel kívánok áldott életet és karácsonyt, akik párban élnek, effélét, mint ez a kesztyű. K. horgolta szerelmük kezdetén. Teccenek látni, bebújója két ember számára. Azóta is párban járnak. Huszonéve kéz a kézben.
Meg egy fotó, még a szombati séta: F/2010/369
2010. december 21., kedd
Végül ezt a fotót is megtartottam. F/2010/370
Két rendőr, téli szerelésben, kucsmásan, a Széna tér sarkán. Illendően köszöntem, eldiskuráltunk:
- És mostanában? Hogy telnek a napok?
- Meglehetősen.
- Kellemetlen ez a nyirkos, ködös idő, nem fáznak?
- Szokva vagyunk mink ehhez.
- Nyugodtan mondjanak nemet, egy kis szívességkérés lenne...
- Tessék csak bátran, van időnk.
- Három éve megvan nekem ez a kocsi, és még egy fotó se róla... Megtennék...?
- Mért ne. Mellé áll, vagy...?
- Nem, nem én nem kellek.
- Már meg is van. Harmincezer lesz, ha nem sokallja...
- Ugyan, a mai világba...
- Majd a netről leveheti, nem fog csalódni.
- Köszönöm, a viszontlátásra!
- Legyen máskor is szerencsénk!
És tényleg elkészült. S mellé még egy naptár is a neten.
2010. december 22., szerda
Kedves Úszótársaim!
Nincsen véletlenül a birtokotokban használaton kívüli műanyag tok a beléptető órához? Nagyon hálás lennék érte.
Üdv.: T
Sajnos nincs.
De van egy fölös keretezőkalapácsom. Esetleg? d.
Katával piacon, ünnepek jönnek, gurulósszatyor-helyzet. Én ugyan fölvetettem, vagy talán csak elgondoltam, hogy piac helyett a szomszédból tíz Globusz rizseslecsó kolbásszal-konzerv, elosztva napokra; édességnek egy üveg Nutella. Érdekes egy ilyen csarnok. A standok előtt sárga vonal. Talán türelmi zóna. Ha az ember jobban lenéz, gyönyörű csatakos cipőnyomok. Ezenkívül élelmiszerek voltak. Hoztunk.
Tekintettel a többszörös olvasói megkeresésre, kissé kelletlenül, de kénytelen vagyok: igen, tilosban parkoltam. L. még azt is megkérdezte, és mennyibe került. Tán tényleg többször kéne mindent elmondani, és a bőbbbeszédűség az út, figyelembe véve a. De hát.
Katának délután gyógyszerért, útközben két reklám, ami jókedvre derített. Emlékezetből:
- www.ingatlanvasarlas.thaifoldon.hu
-
somlói galuska 760 Ft.
AZ MBT cipőmhöz távolkeleten olyan csodálatos cipőpertlit gyártottak, ami 20 perc után önkioldja a szoros maslit is. Egy sajátos katapultszisztéma. Most technokol rapiddal végigkentem őket, ami majd rászárad. Győzelmet remélek.
[másnap: működik]
2010. december 23., csütörtök
Öcsémtől hallottam, - a tegnapi piacos-sárga vonalas fotódról jutott eszembe: Van a Bosnyák-piacon egy zöldséges, mögötte-fölötte egy csomó bot felakasztva.
- Mit keresnek ezek itt?
- Tudja, jön az idős vásárlóm, botját támasztja a pultomnak. Aztán mikor indul, lehajol, felkapja a hat cekkerét és elrobog. Hát innen.
Áldott, szép karácsonyt!
H.
2010. december 24., péntek
Amúgy is szeretek a baracklekvárról beszélgetni. A nők aranyosak. A medencében Saci; gondoltam, karácsonyi ajándéknak megkérdezem tőle, lehet-e a mákosbeiglibe baracklevárt tenni. És hogy hivatkozhatom-e rá. (Nálunk nem lesz.) A hatás leírhatatlan volt, erre nem számítottam. Meg kellett állni. Nem fogom tudni szó szerint. Hogy igen, de a szilvalekvár tán még jobb is, abból kevesebbet. A dióspbeiglinél viszont teljesen más a helyzet. Ott leginkább az eperdzsemm. Mindkettőbe lehet almát reszelni, persze mazsola is, és nagyon fontos a vanilia. Azt hosszában kettévágni, a magját kivenni... - Azt kidobni? - Nem, dehogy, az is bele, és...
Ez is karácsony. Letörött
Kata feszületének a talpa.
Négyperces gyorsragasztó,
de hogy áll meg addig. Fölfüggesztve.
És akkor itt egy Allelujah. (Nem tudná valaki ezt levenni nekem a netről?) (Ádám levette, köszönöm.)
Allison Crowe. Nagyon aranyosan grimaszol közben. Arca: lélekben gazdag asszony lehet.
Itt pedig egy igen kifestett, de kedves svéd? kisasszony valamit valahol megnyer, ugyanevvel:
http://www.youtube.com/watch?v=vAg5ZOZfVLo&feature=related
2010. december 25., szombat
03:52
Szenteste előtti szentdélután, Katával a konyhában, utasítás szerint hámoztam uborkát, narancsot, csokoládét, banánt, almát, majd vágtam a megadott minta szerint kockaméretre, mindegyiket fajtája szerint. Valamint önerőből folyamatosan mosogattam, elhasznált lábosokat, edényeket. Egyebek mellett azt is, aminek az alján kis barna folyadékféle maradvány. Ez az a délelőtt készített különleges húspác volt, ami az ünnepi vacsora lelke (lett volna), benne olivaolaj, citrom, fokhagyma, méz, oregano, rozmaring és egyéb fűszernövények.
Nagyot kellett nevetnem. De csak magamban.
Az ametiszt csoda, nem evilágról való. Tizenéves korom óta. Sok történetek, többször volt egy-egy darab tartósabban az íróasztalomon. Párizsból is azt hoztam. Önmagát múlja fölül, amikor üreget alkot. Szütsnek van egy hatalmas gyönyörűje. Ilyesmire még csak vágyni se mertem, soha. A múlt héten döbbenetes módon megajándékoztak eggyel, harminchárom centis. Ámulatos. Három nap alatt bételtem vele, megvolt. És meghala Jób jó vénségben és betelve az élettel.
Zsófi lányomnak karácsonyra.
Tegnap délelőtt egy karácsonyra mailben kapott filmecske kapcsán keveredtem a YouTube-on a Cohen komponálta ALLELUJAH-zenéhez. Ez volt az igazi ünnep, vagy öt-hat változatát hallgattam meg, többször is.
Este - erről mit se tudva - fiam megjött, majd ajándékként föltette a számot a kompjuteremre. Szólóének, férfikórus és gitáros változat, elég rendes. Kata ismerte föl a fiú hangját. A zenét nekem csinálta. A kórus úgy jött létre, ötször énekelte föl, mondja, és hogy aznap sajnos nem volt jó a hangja.
Meséli, zeneszerző-programjával hegedűzenét, de akár nagyzenekari művet is tud komponálni és hallhatóvá tenni, egyetlen klaviatúrájával.
2010. december 26., vasárnap
Közzé teszem szeretteim karácsonyi ajándékát, hadd örüljenek a többiek is, mármint az erre érzékeny örülékenyek. Egy Pilinszky videointerjú, nyolc részre vágva. Beszélgetnek és verseket is mond. A későbbiekre: ugyanez megnézhető a FILMTÁRamból is.
impromptu / apokrif / utószó+literatura / literatura folyt.
B.I. kisasszony / Simone Weil / A kor, Harbach / Fotel
Több turnusban sok hó esett, bukdácsolunk, az út szélén már nagy buckák. Megyek a kocsihoz, hogy majd sokat kell takarítanom. Havatlan fekete. Miféle ajándék ez az égtől? Hogy csinálta?
Sínpár alattunk - F/2010/375
2010. december 27., hétfő
Már az első lesiklás is rendben volt. Hanem a második. Talán így még sohasem, a lejtő legaljáig sikerült egyenletesen, IGAZÁN lassan. Vagyis összeszedetten. Tökéletes. És akkor, ott telefonhívás, hogy sürgősen haza. (Szép lenne ilyen menetrend szerint kapni meg a behívót is; meghalni.) Hogy a vendég a szobámban vár. Ezt speciel elfelejtettem. Elnézést, várjon meg, húsz perc múlva otthon vagyok.
A vendégség soká tartott, mert ajándékozásügy, ugyanis ilyenkor gyakran elmesélik az élettörténetüket is. Kivétel egy azóta Amerikában élő orvos volt, akit előre kitanítottak barátaim. Rámutatott egyre, azt mondta, köszönöm, és egy szó nélkül vette a képet meg a kalapját.
(A mai vendég negyed százada kapott egy zsidótemetőt, de azt fájdalmára el kellett adnia négymillióért, most kárpótolom.)
Gábor megint valami remek kuriózumot turkászott a neten. Arany János, az Akadémia főtitkára rendelkezik Szinnyei tiszteletdíjának kifizetéséről. Szinnyei még aznap – 1873. május 26-án – hiány nélkül felveszi a pénzt. Ez a levél a hetvenes évekig a szakértők előtt sem volt ismert, akkor mutatta Pécsi Sánor (színész) a kéziratgyűjteményéből egy irodalmárnak. Gyönyörű kézírás. A www.berszangabor.hu-n a részletek. Az előző bekezdésben pedig Arany igencsak fura-rövid önéletrajza.
2010. december 28., kedd
Év végi találós kérdés: na, mejik vagyok én?
És - bocs - egy válasz, nem szokok ilyet, de:
A megfejtés:
akit a képernyőn néznek.. nem tudnak betelni vele...
h.
dátum: 2010.12. 28. fájl: html-2010/magyar-festok.htm C. 10749
Magyar Festők Társasága
1373 Bp. 5 Pf.: 586
Kedves Barátaim, ez év végével elbúcsúzom tőletek.
Mondjam?, sok éve már, hogy nem tudunk egymás javára tenni / lenni.
Tisztelem egymásért végzett munkátokat.
Jó munkát, baráti üdvözlettel: VD.
Futó Laci klubtársunk küldte, a budavári Mátyás-templom Németországból érkezett harangjai. Ez, mint a feltört dió bele, hamm; se előtte, se utána soha látni.
2010. december 29., szerda
Minap a reggeli mise tanító része avval telt, gyűjtöttem a bátorságot igen fázó fejemre sapkát húzni. Életemben először. Micsoda feszes kulturális kötöttségeink. Pedig láttam én misézni atyát sísapkában
Bakonybélben, igaz, hajnali négykor. Utána zsolozsma a jéghideg templomban.
A mellettünk lévő lakás az orosz duma egy tagjáé. Vagy négyszer teljesen átépíttette, padlófűtés, tapéták, légkondi, mire elfogadta. Most épp itt is van. Néha találkozunk az uszodában, most a lépcsőházban, gurulósszatyrot húz. Mutatja: teli aprófával. A kandallóhoz kellhet. Összemosolygunk.
Ma uszodából a Svábhegyre, sielés. Egy ösmerős rámköszönt. Aztán kérésemre lefilmezett; mindig szerettem volna volna magam látni, hogyan fordulok; hatvan éve tanulom. Csalódás, sokkal jobbnak hittem / éreztem; gyenge. Ahogy meg-megbillenek, ahogy a belső láb, a kéztartás, satöbbi. Utolsó menetben példaértékű bukfenc, most jegelem a bal csuklóm, azt hiszem, ez éppen húsleves, váltogatom. Meg sok C-vitamin.
Az aranyos, ahogy felvétel közben a kollega igyekvő szuszogása hallik. siel-01.mp4 siel-02.mp4
Délben aztán jobbkézzel befejeztem az A/08/54-et, jobbkézzel le is fotóztam.
Nagy muri egy ilyen csicsa-keret.
A fájdalom miatt nem sikerült a délutáni alvás. A SHIFT-gombra most jobbkézzel emelem rá a balkezem.
Az árulkodó Saci-unokáknak pedig üzenem: a beigli CSÚCS volt. Uszodai találkozó egyelőre kérdéses. Holnap röntgenre.
2010. december 30., csütörtök
Keretlécet kötöttem az alkaromra, evvel egész jól aludtam, persze forgolódni nem lehetett. Reggel röntgen; OK, reumakenőcs fájdalomcsillapításra. Délelőtt: hó vége; a decemberi 64 NEWS-kép adatainak bevitele az adatbázisba. FOTÓTÍPUS / FOTÓ HELYSZÍN / FOTÓN SZEREPLŐK. (A 15 rubrika egy részét a gép automatikusan betölti; megelőlegezi, hogy a képet én csináltam, stb.)2010. december 30., csütörtök, 12:56.
E percben tőlem 150 kilométerre
a Karancstető-kilátóban négy színesanorákos férfi forgolódik.
Illetve szögletes mozdulatokkal ugrálnak,
ahogy a kamera veszi.
Most ketten egymástól távol állva kinyújtott karral megfogják egymás kezét. Mintha valami rítus.
13:13 Most indulnak lefelé a lépcsőkön.
12:56. E percben tőlem 150 kilométerre
a Karancstető-kilátóban négy színesanorákos turista forgolódik.
Illetve szögletes mozdulatokkal ugrálnak,
ahogy az élőkamera veszi. Most ketten egymástól távol állva kinyújtott karral megfogják egymás kezét. Mintha valami rítus.
13:13 Most indulnak lefelé a havas lépcsőkön.http://karancs-medves.starjan.hu/cgi-bin/guestimage.html
13:36 Az ég váratlanul kitisztult, látszik a szomszédos hegy. A felhőhatár egyenes. És újabb két figura a toronyban.
Most kaptam újévi üdvözlethez, mellékletként. Pályázati munka.
Piroska (9) üzent:
- KÉPZELD EL HOGY VAN EGY ÚJ GMAILOM CÍME: BOJSZACICA@GMAIL.COM
- Pirkó, nem lesz jó kettő, összekevered.
- De ezt a cicámnak csináltam! Majd én írok neki. Már hármat írtam is.
2010. december 31., péntek
Valami mosoly év végére.
1. Hálaadó szentmise este a Margit körúton. A praktikus ferencesek. Mi mindenre nem alkalmas a már szükségtelen a két lila adventi gyertyacsonk.
2. Köptetőt kellett hoznom a három unokának:,
Akik különben ma délben ekkorák ródlizás után. F/2010/386
2010. dec. 256734 = 4294 = 139/nap
2010. = 50364 = 138 nap
oldal teteje előző levél összes levél