VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX‒be / 300.
2020. március 1. vasárnap
09:46
„ Megmutatni Isten köpenye szegélyét”
Interjú Váli Dezsővel
-- Húsz évvel ezelőtt nyilatkozta az egyik Önnel készült interjúban, hogy nem szeret dolgozni. Valóban?
-- Szegényke festőtől elvárják, bukfencezni is tudjon, érdekes legyen. Akkor kínjában beleszalad ilyen mondatokba. Egy úszómester munkája épp olyan érdekes. Az a sok ember, akivel naponta eldiskurál,
Háromkor ébredtem, hogy a jobb lábam görcsöl, valamint eszembe jutott egy kezdőmondat. Fölöltöztem. Este küldték meg magnóról leírt nyersinterjúnkat, avval, hogy átírhatom. Átírtam. A kultura.hu-ban fog megjelenni, gondolom, hamarosan.
2020. március 2. hétfő
05:29
A komponálás kevésbé fáraszt, mint a pihenés - idézték a pódiumon a Mestert. Hogy barátnője lemondta, hát Katával a Mozart-maraton utolsó órája a Zeneakadémián. Vizuális élmény, rég láttam, szeretem azt a termet. A zenéből 10-15 mp.-ek. Kata szerint Ránki Dezső nagyszerű volt, a régi.
05:55
Váratlan fordulat, nem tervezett. Ezeket a most kapott zsidótemető fotókat digitalizáltattam, volt rá lehetőség, hát maximális, 600 DPI-vel. A felvételekbe bele is javítottam. S létrejött egy nagyszerű minőségű, bármekkorára nagyítható sorozat. (A hangversenyen is ezen dolgoztam, egy bonyolult adatbázis-probléma). Úgyhogy érdemes lesz a honlapon is külön csoportként tárolni: 15. temetők HORN
"Választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok."
09:12
Bódult, halványan szédül. Uszodában féltáv. Az épp megfelelő állapot, hogy sokszáz adatot kell összehordanom egy táblázatba.
19:56
És megvan.
A képek adatolva és digitalizálva: FOTÓ / TÉMAKÖRÖK SZERINT / 15. TEMETŐK HORN
2020. március 3. kedd
09:05
Deske, azt hiszem, felértem a csúcsra: Váli-fotó szereplője vagyok.
Ha a fél 7-es koncerten is ott lettetek volna, akkor a tőlem második ülésen Csomay Zsófiát is lekaphattad volna. (Akkor a 3. sorba volt jegyünk.)
*
Most olvastam csak szegény Hamu és gyémánt-képek szomorú sorsát. Hú, de kíváncsi lennék rájuk pedig. Kb. 10-szer láttam a filmet, a legtöbb dialógot talán még ma is tudom kívülről. (Mármint lengyelül.) Hatvanas évekbeli polonomániám a lengyel filmekből ered - aztán amikor 64-ben először jártam kint, az ottani, az ittenihez képest egészen mámorító szabadság teljesen levett a lábamról. Meg persze a lengyelek akkori elképesztő magyarimádata is.
*
Az a Sitkovetsky-Bach tényleg éterien szép. Most hallgatom másodszor a fülesen. (És a végén a taps olyan, mint amitől már sajnos teljesen el kellett szoknom az utóbbi tíz-húsz évben: nem az a borzalmas, ütemesen sztálinrákosizó, üres, magamutogató, hanem őszinte, lelkes, összevissza tenyércsapkodó.)
Ölellek.
P.
(A Szabó T. Anna-beszélgetést csak kb. a feléig láttam a netes közvetítésben, hamarosan bepótolom a végét is.)
16:27
Délelőtt Béci temetése, évfolyamtársam volt az Iparművészeti Főiskolán, közös élet, öt év reggeltől estig minden nap. Kis dobozban vitte előttünk a gyászkocsi, esett, Zsófi fölé tartottam az ernyőt. Hazafelé a Széll Kálmán téren telefon, meghalt Gyurka, a Párt dobálta mindenféle vezető funkciókba, volt miniszterhelyettes is. Repülőjegyet adott New Yorkba, és egy berlini Klee-kiállításra is elvitt. Szerettük egymást. Egyszer széke mellé letérdelve imádkozott tán anyácskám bajában.
Tegnap megrendeltem kétféle próbakeretet az új zsidótemetőkhöz. Hogy a kitalálás, döntésünk ne nulláról induljon.
18:28
Hatkor vekker, hogy denevérpad a másik szobában. Ott kilátás is van. Szeretem, a Jánoshegyi Kilátó a távolban. Ezt kaptuk a szemközti Kohó és Gépipari Minisztérium helyébe. Az előttünk-park szinte kész. F/2020/057
18:58
Hiba nélkül sikerült 48 éves kottámról az altfurulyán, fölső dével és disszel. Pihenésnek - munkaidő - elővettem. Még a NEWS 80 februári ábráját fogom ma adatolni.
2020. március 4. szerda
08:59
Szent Petri György lelkiüdvéért már nem kell imádkozni, hanem hozzá lehet folyamodni; ő már a mennyben van-, írtam halála után. Nem tréfálkoztam. Élve Péterutód oldó hatalmával elvégeztem érte a teljes búcsút. Némileg tévedtem, reggel, hogy most frisshalott osztálytársamért is, elolvastam a hiv. pápai utasítást, 1968.06.15.:
"31. A teljes búcsú nem azt jelenti, hogy a katolikus hívő mindjárt a mennyországba jut, hanem hogy büntetésszerűen nem kell a tisztítótűzben szenvednie. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a tökéletességhez hiányzó természetfeletti szépségért ne kelljen még szenvednie a vágy tüzében, mielőtt belépne a mennyek országába."
09:11
Deske, te nárcisztikus és grafomán vagy-, mosolyogta mellettem vetkőzve a klubban.
Pontosítsunk. Én grafomán, narcisztikus, és sötétkék vagyok.
Még pontosabban. Grafomán, igaz-, tegnap printeltem a 19.002 oldalamat (két példányban). De inkább gondolkodásmán; hogy le is írom, csak melléktermék.
Hogy narcisztikus?, naná! Nem érdemlem meg?!
11:39
Ez angyali. Automatikus statisztika mailben
ma
a Google-tól, honlapomon még mindig
a legkeresettebb fájl Zelk édes gyerekverse.
A böngésző valamiért hozzám írányít.
A HÁROM NYÚL - deske.hu
deske.hu › iras › html › harom nyul
Oldala nem mobilbarát.
Most délelőtt meg megyek boltocska,
el az Átrium kirakata előtt,
és meg mit látok.
Az emlék.
Gyerekkorom iskoláskönyvében
ez a rettenetes 3 Zelk-nyuszi
lerajzolva
piros volt.
Köröttük téli fekete fák.
Ahogy emlékszem.
14:22
Kedves Deske,
a könyv már nálam van,
ha legközelebb Bp-en járok,
felviszem!
S.
Hálám!
d.
15:48
Hát igen, fura, megrendítő pillanat volt. Kaptam mailen, egy előkerült képem. De tök ismeretlen. És két lépésben utána nézve, mégis az enyém. Csak a három! közül az egyik, amiről nincs repró. Megvette 1981.12.04. a Képcsarnok, 3000 HUF. És evvel eltűnt. Az emlékezetemből is. Markáns kép, bizony nem rossz. Tékozló fiú.
Korszakváltás - A/1977/03 olaj, farost, 40x80 cm., 1977-1981
19:02
Apó! Képzeld, én emlékszem arra a képre a múltból! Nagyon jó! Zs.
Váli Zsófia
Hat éves volt.
21:08
Kata az Alföldön néprajzol három napot. Ebédre rakottkel a hűtőből kanalazgatva.
2020. március 5. csütörtök
05:06
„ Megmutatni Isten köpenye szegélyét”
Interjú Váli Dezsővel
Kiállításom kétnap múlva zár, s a kultura.hu még nem tette föl az interjút.
Hát akkor én. Nincs szerződés, nem fizetnek, nem vagyunk jogviszonyban.
Aztán 9-kor megiscsak. Föltuningolták. Látom, volt lektor,
kérdőjeltelenségemet nem szerette. A küldöttből két szót lecserélt.
https://kultura.hu/megmutatni-isten-kopenye-szegelyet
Mutatom is:
__________________________________________________________________
Ayhan Gökhan
Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond
Húsz évvel ezelőtt nyilatkozta az egyik Önnel készült interjúban, hogy nem szeret dolgozni. Valóban?
Szegényke festőtől elvárják, bukfencezni is tudjon, érdekes legyen. Akkor kínjában beleszalad ilyen mondatokba. Egy úszómester munkája épp olyan érdekes. Az a sok ember, akivel naponta eldiskurál, nálunk, a Lukács folyosóján… Munkaköri feladat. És ő se boldog minden percében. Évtizedek során 1087 gyenge képemet fűrészeltem föl. Vagyis majdnem a felét. Minden nap, illetve mindig dolgozom, nem mindig sikerrel. Teljesen mindegy, éppen milyen kedvvel. És nem egyetlen feladat jön velem szembe. Múlt héten alkottam három erős nadrágzsebet. Szabásminta kitalálása. Katától farmeranyag-hulladékot szerezni. Kétszer rontottam el, míg sikerült.
Munka és munka közt tesz különbséget?
Nem, szerencsére csőlátású vagyok. Mondom, egy-, illetve három lyukas zseb. Vagy most éppen erre figyelek; hagyatékból visszakerült hozzám nyolcvan zsidótemető fotóm - negyven éve csináltam őket -, hogy csináljak vele, amit akarok. Kultúrkincs. Halálosan izgat a feladat, napi tizennégy órában, mi legyen a sorsuk, közkinccsé tenni, hova ajándékozzam tovább. Talán ezeket is múzeumoknak? A raktáruknak? Emellett a deske.hu számára is digitalizálni őket, adatbázis, opuszjegyzék.
Épp oly intenzitással foglalkozom evvel, mint mikor festek. Az életben nincs megállás, üresjárat. Illetve dehogy nincs, volt képem, már ötödik éve éltünk együtt, időnként megpiszkáltam, s ő, szegény, egyre rosszabb. De ez is rendben van.
Rendszeresen imádkozik. Az imádkozást munkának tekinti?
Nem kikapcsolódás, nem pihenés, nem önkielégítés. Feladat. Igen, munkának tekintem. Önmagam és a világ építése fölsőbb segítséggel, a dolgunk. Hogy rendszeresen -- hát persze. Úgy is étkezünk, veszünk levegőt.
A festést, írást, olvasást könnyű összehangolnia? Következik egyik a másikból?
Hangolás, összehangolás nincs, csinyálom. Ahogy Tornyai mondja. A festés nem szellemi munka, van idő tűnődni, gondolkodni. Néha eszembe jut egy jó mondat. Megtörlöm a kezem, és leülök a monitor elé. Írás és festés, a kettő kapcsolata. Hogy fellengzősen mondjam;
az ember több irányból néz bele ugyanabba a megcsiszolt drágakőbe.
Bévül ugyanaz.
Technikai szinten: uszodából érkezve a nap első óráiban írok, aztán fél tizenegy tájt már elég világos ilyen télidőben. Akkor ebédig festés, ma már nem bírok napi két-három óránál többet képeket gyötörni.
Egyik kiállításán mondta pár éve: „Az ember keresi a tisztát, a jót, az önmagánál többet, és ennek egyik eszköze a kép.” Tartja az állítást?
Az ember csinálja, csinálja, keresgél vakon, fogggalma sincs, hogy mit; és persze örül, ha valamit talál. Ami önmagánál több. Izgalmas helyzet, ha belép a munkába a véletlen. Beúszik a képbe szándéktalanul, egy foltocska, egy fura szín. Nagyon kell akkor figyelni, mert az (még) nem én vagyok. Tőle gazdagabb lehetek, meg a világ is. Zárójelben, hogy mi a szép, egyre kevésbé értem. Misztérium lehet.
A szép fogalma Önnek és a laikus befogadónak is mást jelent.
Van, aki a Julcsikát szereti, van, aki Mariskát. Középkori ferences teológiával foglalkozó ismerősömet kevéssé érdekli a fagyálló malter összetétele. Pedig az éppen olyan szép dolog. Gazdag a világ. Van választék. Ha Sári néni falán két kiscica hancúrozik, gyengécskén megfestve; de ennek Sári néni örül, akkor minden rendben van, megtörtént a világ.
Hogyan nézzen egy képet az, aki nem a képzőművészet felől jön?
Lehetőleg figyelmesen, bocsánat. Illetve szeretettel, ez pontosabb. Nem kevés embertársunk, ha valami orra elé kerül, először a hibákat keresi. Alkalom sopánkodni. Szegények. Avval minden tönkretehető, és nem kapnak semmit. Úgy kell nézni egy képet, hogy az a pasas egy ajándékot üzen nekünk. Mit hallok meg belőle? Mire van belőle szükségem? Van választék. (A Háború és békét olvastam, tudom, hogy nagy mű. Egyetlen mondatát nem használom.) És a képzőművészetnél van egy sajátos, másik gond. Nem szavasítható. Szegény művészetkritikus újságírók a lehetetlennel birkóznak.
Ha avval vagyunk elfoglalva, hogy lefordítsuk, ami ott a képen -, meg ez által, ami bennünk történt, az óhatatlan témacsonkítás.
Törődik a kritikákkal?
Blogomban mutatott félkész képemre kétszavas mail vélemény érkezett: túl piros. És igaza volt. Főleg a negatív gondolat érdekel, az tanulságos lehet. Ha dicsér, az marcipános burgonyaszelet, édes pillanatok; akkor kéztörlés szalvétával, és el van felejtve.
2017-ben a Godot Galériában Csudaszép képek címmel nyílt kiállítása, most pedig Szép képek címen szerepel a tárlat. Nem fontos a cím?
Mulatságos, butuska divat lett mezei képkiállításnak címet adni. De illik, hogy legyen, irónia. Megint az a probléma, ezeket a történéseket szavakkal kifejezni lehetetlen.
A tartalom másodlagos a színnel szemben?
Az én esetemben igen. A szépen megfestett lengén öltözött hölgyek esetében nehezebb észrevenni, mit mond a kép. A téma (a néni) elfedi a tartalmat. Ami egészen más lehet. Hogy észbe kaptam (ihlet), anno egyetlen lendülettel dobtam ki minden képem fekete-fehér repró-tárát. Színek nélkül tartalmatlan vagyok. Lefestett székem és asztalom igen-igen kevés információt hordoz. Pedig csak az van ott a képen. Hogy lesz ebből túlvilág? Hogyan mutatom meg Isten köpenye szegélyét? Én elsősorban színekkel.
Váli Dezső kiállítása március 7-ig látható a Godot Galériában.
________________________________________________________________________
08:59
-- Kedves Dezső!
Ma reggel a nap épp a festményére húzott napcsíkot, ahol a műteremre is az ablakból jövő fény vetül.
Arra gondoltam, hogy szerintem jó hír érkezett. A.
-- Köszönöm. Maga költő. d.
11:30
Fél hétkor a Krisztus Király kápolnába Józsi atyához, hogy miséje előtt áldoztasson meg. Nem lehetetlen, ez az MSZP-s főkáder Vajda Gyuri, drága meghalt barátom katolikus volt, s akkor érvényes rá ma érte végzett teljes búcsúm. Ha nem, akkor se árt lelke üdvének :)).
Szép volt a még kihalt Keleti Károly utca.
11:42
Tegnap este imaközösségünkben fölállt
az igeliturgiát fölolvasni.
Mondtam neki, ejha, lefényképezném.
Nevet, flakonkupakokból csináltam.
Profi.
17:00
Elfogyott a vécépapír. Én ilyen órában nem szoktam utcán járni. Tavaszodik.
F/2020/058
F/2020/059
17:28
Féltve gyűjtött kincsesházam. Mindenek másolata. Csak nagyon nehezen adom ki a kezemből.
20:34
Búcsúzás a történettől, fiam küldötte fotó F/2020/062
2020. március 6. péntek
09:17
Tisztelt Művész Úr!
Örömmel értesítjük, hogy 246 művész közül,
alkotása alapján,
a X. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennálé zsűrije
Önnek ítélte a kiállítás egyik, ún. "erkölcsi" díját.
Kérjük, jelezzen vissza, hogy március 14-én,
a megnyitón át tudja-e venni
(személyesen, vagy megbízottja útján) a díjat?
Nagy tisztelettel:
ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, osztályvezető
Kecskeméti Katona József Múzeum
együtt, a sorozat
09:35
Veszíteni tudni kell, különösen, ha az győzelem. Persze túladtam két napja vett zipzáras melegcipőmön. Hibátlan és fölösleges.
Van.
09:49
Öltözőben. Húzom a nadrágomat, közben mondom, Istenem, köszönöm, minden rendben van. A szekrényből lábamra esett az esernyő.
Zavartalanul folytattam: és a gravitáció is működik.
09:55
Nevezetes Zsófia fölhívott. Hogy tegnap megnézte a kiállításomat, mért kellett azokat a kis képeket széles fehér keretekkel tönkretenni. Rondák. A nagy képeknél is az ezüst perem néhol jó, de van, ahol nagyon nem. Egyáltalán, minek ezeket a kereteket ennyire hangsúlyossá.
Fölnevettem, és megköszöntem.
2020. március 7. szombat
05:21
Ötször, ha találkoztunk életünkben, leginkább csak pillanatokra.
Negyven éve ismerős házaspárnál vacsoráztunk. Alábbi levelem arra utal. Kata egy hónap múlva: láttam Andreát a metróban, piros kezeslábasban. 1981. Műcsarnoki kiállítási meghívóm hátoldalára: kéretik az egyik családtagnak a megnyitóra kertésznadrágban. Barátom felesége válaszolt, próbáluunk Ferinek találni...
És a lány csakugyan abban jött. A terembe belépve elpirult. Ennyi a történetünk. Ez ő.
Egy képem nála.
-- Köszi, hogy megnéztetek. Sose felejtem el a pillanatot, ahogy vacsora közben a Rózsadombon átviharzottál a szobán, a szó szoros értelmében elakadt a lélegzetem. d.
-- Drága Deske, gyönyörűszép volt a kiállítás és szívszorító. Én köszönöm.
Senkivel sem töltöttem annyi időt az azóta elmúlt évtizedekben, mint Veled. Mindig Téged nézlek, ha töprengek, ha megakadok, ha mélázok, ha örülök vagy szomorkodom... Mindkét asztalom Rád néz. És Te súgsz nekem.❤
Ölellek
Andrea
06:15
Öregember. 05:23-kor csörög a vekker. Odaszalad és lecsapja.
14:41
Godot-kiállítás bezárt, az ikonfal spec. csomagolását megcsináltam.
itt van minden látható, olvasható róla itt a virtuális séta
2020. március 8. vasárnap
17:02
17:37
Sírva Kata nyakába borultam, avval, hogy nagyon nehéz, segíts. Reggel 9-től 1/2 5-ig aludtam, erre az egyetlen álomtöredékre emlékszem.
Különös.
20:57
Kérek imát, Katát 10h. béltükrözik, hogy ne fájjon neki nagyon. Kísérem. Viszek József és testvéreit.
2020. március 9. hétfő
09:01
Ősidőktől ösztönömet követő világnézeti tévedésem. Hogy haldoklás felől nézve meglehetős közömbösnek tűnik egy elsőbálos nyaklánc minősége. De ez nem csökkenti a nyaklánc egyetemes fontosságát.
15:01
10-re orvoshoz. Kata bent 1/2 2-ig, én kint, a folyosón. Neki 8-10 perc volt, ami nagyon fájt. Negatív. Aztán együtt haza.
Kórházból hazafelé - F/2020/063
2020. március 10. kedd
05:10
Kórházfolyosón tegnap, amig bele nem aludtam, Füst Milán Ez mind én voltam egykor - Hábi Szádi küzdelmeinek könyve. Nagyon sok mindenre megtanított évtizedek során.
15:31
Ezek se lesznek többé együtt. Hogy reggel hazahozták a kiállításomat, délre összeállítottam ezt a baloldali ikonfalat is. És akkor egy percre kétségbe es. Mégse jó a keret színe. Aztán csak rászántam. Most jó. Kata újramelegítette ebédemet.
Messze a középső a legjobb. És hogy elvész itt a hangosabbak között.
F2020/064
2020. március 11. szerda
06:44
Godot-kiállítás a Margit körúton, játszom. F/2020/065
14:19
Mondom neki, guggolásból már nem bírok fölállni. -- Guggolj! Ez nem jutott eszembe. 2800 HUF. percvekker, óránként egyelőre lassú négyet. És vissza a lifttelenséghez.
21:07
Még egy jó fotó minderről, aztán ennek ugyis mindjárt vége lesz. Valószínű, a plakátok is zavarni fognak. F/2020/066
2020. március 12. csütörtök
05:12
08:47
Jó volna egy szép (női) mellet látni.
08:48
Iszonyúan, nagyon tud valamit, visszatérően szeretem:
...Mert angyali fölényetekkel,
asszonyok, ti, ti értitek
kezelni a vérébe mocskult
hőst is úgy, mint kisdedet...
Illyés: Menedék
09:46
Rászántam magam, eszembe jutott a
fölfüggesztés
biztonságosabbá tétele,
átcsavaroztam. A változtatás egyben jelzi,
hogy az összecsavarozott állapot a 41 kilós kép alaphelyzete. Kilenc kicsi műterem - A/2019/53 végül 193 x193 cm lett.
11:55
Merthogy bormárka leszek, hasonnevű borászmester ötletéből.
Igazán sajnálatos, hogy én inkább csak a Bambit és a paradicsomlevet.. :))
Kedves Dezső bácsi, hosszú vajúdás után megszületett az első tervezet címke, amiben szeretném kikérni a véleményét. Egy egyszerű körbefutó címkét terveztünk amin a fő hangsúlyt az ön festménye jelentené.
Kérem véleményezze, bármiben tudunk változtatni.
Köszönettel és üdvözlettel
Váli Péter
12:55
Álladóan kimossa az ingeimet. Szerintem ezek ettől mennek tönkre.
13:02
Gábor Vasárnapi Újság feldolgozása újabb fejezete. 1897:
Zanzibar 11 városrésze közül kiválik a tiszta európai negyed, de legérdekesebb a hinduk városrésze. Üzlet üzlet hátán. Az ember bámulva kérdi magától: ki vásárol itt? Iparos, kereskedő, nyakra-főre kínálja czikkeit. Ezüstműves, czipész, pénzváltó, rőfös, vaskereskedő, borbély, pék, bőrkereskedő, írástudó, ruhamosó, mind egymás mellett lakik, s rendesen keresztbe vetett lábakkal ott ül árúi között családostul, mindenestül. Ezek többnyire indusok, s európai kereskedő vagy iparos ki nem állja a versenyt velük, mert az a napi nyereség, mellyel a kevés igényű hindu megelégszik, az európainak alig elég egy jó szivarra. Amellett nagyon értelmesek és ügyes munkások. Ha például egy európai iparos valami művészi dolgot állít ki, biztos lehet benne, hogy néhány nap múlva már ott találja annak utánzatát valamelyik hindu üzletében, s ami még bosszantóbb: féláron vesztegetik. Kiváltképpen az ezüst, arany és elefántcsont feldolgozásában nagy mesterek.
14:11
Már ötöt guggolok óránként.
18:17
-- "Már ötöt guggolok óránként." Deske, mi gurult el, radír? S.
--
Eddig hét radírt találtam. d.
20:41
Hát dicsérték már erre-arra a kiállításomat. De most jött valaki, aki igazán! MEGTALÁLTA, a méjét tudta kifejezni. Öreg indián Kolombusz korában: látod, kisonokám, föl lettünk fedezve.
https://www.youtube.com/watch?v=FSWgDt-ImoY CTRL+klikk... fejlécben ott
2020. március 13. péntek
10:02
Kiállításomat akaratlanul 28 ezren nézték meg a fenti klippen, hirtelenjében. Igaz, előtérben a fiú álldogált. Időnként mozgott. De mégis!
Út a világhír felé... Bár, hihették, ő festette...
Az az édes bumfordi kiscsaj az igazi. Hogy föl se pillant. Az tényleg nagyszerű, nagyszerű ötlet volt.
10:13
Semmi, semmi. Egy pocsolya, hazafelé
10:58
-- fotód: Rothko az utcán hever. M.
2020. március 14. szombat, Bp. - Kecskemét
07:05------
10:20
Koronavírus/2
10:41
Tegnap este kilenckor - hogy holnap Kecskemét - vittem a keretező lakásra a 86 zsidótemető fotót, megírt átvételi elismervénnyel.
Lehetne:
a keret: fém / fa ... ezüst / fehér / fekete ... 6 mm / 20 mm
a paszpartu: fekete / szürke / fehér
és mindennek variációi
Ilyen lesz:
14:56
Édes Kisnagylányom önértelmezése.
Apó, rátaláltam a helyemre! Famanó vagyok! Váli Zsófia
Próbálkoztam a fotót följavítani.
19:26
Koronavírus/3.
Kedves S., egy kat. hírportál meggyőzött,
65 fölöttieknek gyakorlatilag egyetlen lehetőségként
önkéntes szobakarantént javasolnak,
amennyire lehet, élni fogunk vele.
Szerencsés korábbi döntés,
Kata is jön Kecskemétre,
szomszéd műterem,
két hét, néprajzol.
Öregeknél szinte elkerülhetetlen,
itt 10 % a mortalitás, lehet,
hogy érdemes is várni
avval a pénzátutalással…
Hál' Isten, se uszoda, se semmi,
akár hatig is alhatnék, vekker no,
ha nem ébrednék a szokásos 4:50 körül... :))
d.
20:15
Most itt megállt az élet. Még nem bírtam földogozni, 40 év után jó 70 centivel arrébb az íróasztalom... Majd túl leszek rajta.
------
2020. március 15. vasárnap, Kecskemét
08:47
09:13
Egy alkotóházban a küszöb Rothko. Szerintem zöld, de ez nem biztos, zöldszíngyenge vagyok. A sorozáson mutatták ki. Nem is hívtak be, szakszolgálatos lettem. Igaz, nem ezért. Hanem hogy bal Achilles-inam rövid, mondtam az asztalnál ülőknek, van papír. (ugyan mindkettő rövid, de így hatásosabb). Papírt meg se nézték, a katonaorvos eltréfálkozott a többieknek, hogy mit csinál fölöttem a nő, mert a fütyim ferdén lóg. Aztán pár évig havi 300 HUF katonaadó.
09:57
Nekem ezek (a felhőben) megvannak, otthonülőknek (IS) át tudom küldeni (egyenként), nem kell hozzá nagykapacitású gép.
16:14
Itteni szentmise az atya betegsége miatt elmaradt.
Ha látod, hogy ellenséged szamara a teher alatt összerogyott, ne kerüld el ellenségedet, hanem segíts neki felállítani! Kiv.22.
17:10
Délelőtt a Cifrapalotába, ott nem fenyeget veszély, hogy 100 (10) ember, nyitva is tartják. Egyedül voltam. X. Kortárs Keresztény
Ikonográfiai Biennálé. Előzőekre nem adtam be, a kiállítottak igen vegyesek voltak. Most az bíztatott, hogy mindez az Euchar. Világkongresszus alkalmából ősszel a Műcsarnokban.
Nem mindent értettem az itt mutatottakból, de éreztem az erős szándékot.
Díj a keresztutamra. Váratlan ötletesen installálták, át is veszem; meg is köszöntem. Telefonon egyeztettük, hogy engedem nem egy sorba rakni. Jól befogadható így is. Nekik meg a falfolyóméter... | Taubert László: Úrvacsora. Szép. |
Páhli Péter: KB (Központi Bizottság?, nem tudom, mit rövidít) Utolsó vacsorának olvasom. Át meg át lyukasztott lábos. Ötlet. | Fecsó Szilárd: Sebek. Nem értem minek, de nagyon szép a monitor alatti fémszörny öntvény. |
Bálint István: Péter és Pál. Igen, hozzám igen közeli, fontos gondolat. Annyira a közgondolkodásban a tévedés, hogy igen, régen más volt. | Pistyur Imre: Böjti szél. Ennek a fiúnak munkáit nagyon szeretem. A New Yorki MET-ben az indián plasztika nekem mindig otthonos volt, az afrikai idegen, kuriózum. |
Balanyi Zoltán: Őrlőtégely. Súlyos, eredeti értelemben is. Nagyon szépen megtalált formák. | Dér Adrienn: Felette mélységes. Gyerekkori élményre utalhat. A lány mozdulata: mintha leginkább várakozna. Igen, valahogy ők egész másképp nézhetnek az élet elébe. |
Votin Dóra: Örök vacsora. Szépen formált és szellemes is. Sziluettek köze kehelyformát ad ki. Nemes az anyagkezelése, deszka lehet. | Kovács Flóta: Corpus. Megfogtam, megdörzsölni nem mertem, azt hiszem, valódi ültetvény, szép. Éljenek az ültető / teremtő nők. |
Farkas Zsuzsa: Ego. Talán egy fiúnak üzent evvel. Talán valami barátságtalant. Én is csináltam egyszer ilyet, 12 Berszán Gábor egy kubai csoportképen. | Hegyvári Bernadett: Asztal. Azt hiszem, ő a fődíj. Méltán. Egy három méteres asztal, az alulról megvilágított rajta lévők kiöntött tömör üvegek. Nyugodt szürke felületek. Hatalmas vállalkozás. |
Mindevvel el is ment a délután, ezt nem magamnak csináltam, Kedves Olvasó. |
|
Varga József Zsolt: Lakoma 1-2. Szép lágy színei, már megismerem mindig félszemű embereiről. |
21:17
Az öreg Kodály meg a galyatetői alkotóház kertjében kerengve rózsafüzérezett. Igaz, ő sétált, nem kocogott. Állítólag számára ott mindig fönn volt tartva egy szoba.
Katát lehoztam, most értünk haza.
2020. március 16. hétfő, Kecskemét
07:05
Reggeli himnusz -
a lankadt földre hozza már
a böjt a boldog gyógyulást
11:21
Régtől szeretem a főtéren ezt a házat. Tökéletes ötlet volt kapuit okkersárgára. Igen, idegen a mi kultúránktól. Nagyon szép.
A mellette-panel se zavarja.
07:58
Ezt ismételten
csak mert annyira szeretem
persze Marabu
Figyejjé má, szereted te Schubertot? Mer ha nem szereted Schubertot,
nagyon kemény napjaid lesznek itt, a nyolcasban!
2020. március 17. kedd, Kecskemét
07:16
Az imádságnak a böjt a lelke, a böjtöt pedig az irgalmasság élteti. Ne próbáljuk szétválasztani őket , mert nem választhatók el egymástól. Ha valakiben nincs meg egyszerre mind a három, az annyi, mintha egyik se volna benne. Tehát, aki imádkozik, böjtöljön is; aki böjtöl, irgalmasságot is gyakoroljon--
Aranyszavú Szent Péter püspök
08:45
Katával kettesben a nagy házban. Nekünk kolompolnak nyolckor, hogy reggeli. Minden jóval ellátva.
A szomszédos asztalok üresek.
14:06
halálra szánva
életre szánva
ebéd utáni üldögélés a napon
a magányos ház teraszán
cementpadló és kerti szék
és ennyi az egész
Esős, gyorsfelhős kikelet-vég,
elkellne a kályhatűz még
e szélnek-kitett hegyi házban,
hol a tél végét áttanyáztam.
Nem gyujtok be, kabátban űlök,
látni az ablak-fára dűlök,
bordám nyomom a deszka-élnek...
Illyés
14:13
több hete el-elgondolkoztam rajta
készültem volna rá
de bárhogyan is, nem sikerült
megtalálni valami fogódzót
mivel kezdjem az alkotóházi munkát
ha egyszer nem viszek olajfesték-műtermet
illetve csak ennyit tudtam
hogy nem viszek, több okból is
egy foltpacni járt az eszemben
hogy ennyi indításnak, és nem több
mulatságos, itt meg is csináltam
nem rossz, és
nem tudom, mire jó
mutatom
14:43
Jókaitól 100 kötet olvasható
tőlem ma 18999 gépoldal
Pilinszkytől kevesebb, az viszont jó
22:01
Napjaim: délelőtt + délután alszom. Estéken Marosán György: Fel kellett állnom -kötete. A fiatalok nem is hallhattak róla. Részese Nagy Imre elitélésének. Halálosan érdekes. És nagyon jól ír.
2020. március 18. szerda, Kecskemét
10:59
Megszületett az első MŰ a Kecskeméti Alkotóházban. A kerti szemetes konténer mélyéről az alapanyag. És az új, nagyobb jegyzetfüzet-tartóból nem lóg ki a golyóstollam, kéretlenül és ostobán, zsebeimet lyukasztandó.
12:02
Nincsen kétségem afelől, hogy fáradozásim eredményeképpen megszületett a mű. Csak nézem. Egy paca kósza kísérletei után eljutottam a két paca szélsőségéig. Opuszszám illett neki, B/2020/01, tus meg ceruza műfajban. Valamint kevéske némileg koszos radírok.
Nem is merek belegondolni, hogy ha ez tovább... három...
Egy piros dosszié alá, hogy mégis
12:27
Amúgy békésen kettesben Katával. Ő dolgozik is. Asztala elé fatábla, ne telibe a radiátorhőt.
Én: délelőtt csak felületes alvások.
Szomszéd műterem az öve, amelyikünk szobaajtaja nyitva, jelzés: ébren vagyok, bejöhecc.
13:58
Ebéd után a tavaszi napsütés a terasz meleg zugában, és az édes édes Zelk, fülhallgatóval.
20:56
Kedves Mester,
Ha pacák, akkor nekem ő, Adolph Gottlieb:
https://www.google.com/search?q=adolph+gottlieb&sxsrf=ALeKk00L-KBeqGETjuLeoH1STNK-S0qkpw:1584560576340&tbm=isch&source=iu&ictx=1&fir=DxEyweRw6eIxQM%253A%252CTBrU8cDNN0hubM%252C_&vet=1&usg=AI4_-kRPKGBUDx2SwHSd_mE7MYTdis3QSg&sa=X&ved=2ahUKEwjZnJyS5KToAhVRcZoKHWi4BYMQ_h0wDnoECAsQCw&cshid=1584560608398207#imgrc=NljkA3wWEae-6M
Üdvözlettel B.
-- Ajvé! (Ajjaj!) d.
2020. március 19. csütörtök, Kecskemét
11:22
ISTEN ZSENIJE -- percek óta könnyezem. és még hülyéskedik is.
...Küldjetek el nekem fényképeket, nekem szükségem van arra, hogy lássam az arcotokat, amikor vasárnap misézem az oltárnál. Kinyomtatom a fotókat és ráragasztom celluxszal a padokra, hogy kevésbé érezzem magam egyedül. Nyilván, a gyerekeket az első padokba ültetem, a felnőtteket hátrább. Megtartom az egy méteres távolságot a fotók között, nehogy megsértsem az előírást...
Don Giuseppe
04:42
Kecskeméti madár korán kel, fontos mondanivalóval.
05:55
Deske, a madár azt csipogja: Hölgyem, feleségül venném. H.
08:39
-- Deske, félek. S.
-- Imádkozz. Isten nagyon szeret téged. d.
08:42
reggelente feszületem az asztalon előttem
hogy kevesebb csomaggal, bizony otthon hagytam
de a figyelmezéshez mégiscsak hiányzik, nézni szoktam
akkor hát legyen, monitorról azt is
mint a reggeli zsolozsmát
rendben van,
de valahogy mégiscsak furcsa
még
09:13
terheidet feladatnak éled meg
feladataidat tehernek
tévedés
neked küldött ajándék,
igen, onnét föntről
meggörbült egy hajad szála?
de csak mert megfésülködtél
10:43
-- Deske, hogy vagytok ott lenn? C.
-- Életünkben először itt este hosszú séta a fekete fák alatt, Katának megtetszett: együtt imádkozzuk közbenjáró listám rítusszövegét. Ez nekem eredetileg kavicsjáráshoz.
Otthon volt ugyan közös, este 9-kor (vekker), de az rövidebb, gyerekeinkért. Ez 64 tételes. d.
2020. március 20. péntek, Kecskemét
07:29
Egy ébredezés állomásai. Rokongyerek, azóta nagyra nőtt. F/2012/311, 312, 310, 314
06:41
07:37
HOGY MONDJAM EL?
Amikor árnyam visszafordult,
mert miért is jönne velem tovább,
amikor iszonyú robajjal
lehullt egy dérszilánk,
amikor hátranézve láttam
az ág hegyén fölnyársalt árnyam
s Irén didergő ablakát --
hogy mondjam el hólepte szájjal
azt a hólepte éjszakát?
Zelk
08:36
Eddig csak egyetlen valamirevaló. Digitálisan létező: Foltok - B/2020/08
Szütstől telefonkorrektúra, létezhet-e graf. csak digitálisan. Nevetett, 21. század...kollegáink nagy része...
11:29
Foltok - B/2020/10 Az első 10-12 rajzot már kidobtam.
14:57
Ma már nekem is különös. Évtizedekkel ezelőtt, kezdetben az esti közösségi szentségimádásunkhoz az ostyát villamosbérlet tokban vittem haza, illetve miséről először uszoda. Nem éreztem tiszteletlenségnek, tehát nem volt az.
Épp most Pilinszky*, századszor hallgatom, egy törött műanyaglavór épp olyan szakrális, mint az esthajnalcsillag. Így, én is.
*nagyinterjúja, Eljuthatunk a derűig, mindent tud. 50 perc.
17:28
Tisztelt Művész Úr!
Nagy örömmel és köszönettel fogadtuk a lehetőséget, hogy művészeti alapfokú oktatást is végző iskolánkban, a Zsámbéki Premontrei Keresztelő Szent János Iskolaközpont kápolnájának falán elhelyezhetjük az Ön passió sorozatát. Egyben A-nak is megköszönöm, hogy ezt a lehetőséget mi kaptuk meg. Tegnap került fel az iskolánk kápolnájának falára. A koronavírus helyzet miatt a C., R., Sz. elmélkedéseivel naponta egy-egy képet küldök el a tanár kollégáknak, készülve a Húsvét ünnepére, és arra, hogy amikor újra kezdhetjük a tanítást és a misézést az iskola kápolnájában, akkor már ismerősként tekintsenek a képekre. Szívesen látjuk művész urat Iskolánkban, egy bizonytalan, de biztosan elérkező időben a keresztút megáldására!
páter H.
21:55
Kazinczy Ferenc
HIMFY
-- Tűzbe felét!
-- Vetem.
-- Újra felét!
-- Ím!
-- Harmadikát még!
-- Lángol az is.
-- Jer most; vár az olympusi kar.
2020. március 21. szombat, Kecskemét
06:46
Megszoktam, hogy mindent magam.
Persze lehet, hogy EZT éppen túléljük.
F/2020/072
09:24
Hiteles embernek tartom; meghökkent: Deske, a maga paca-rajzai olyan megnyugtatóan hatnak rám. Fura.
13:23
Mail, hogy prof. férje éppen órát tart, otthonról. Nem mindenben értettem egyet.
13:39
CTRL+klikk... fejlécben ott
https://www.facebook.com/nancy.vaccaro1/videos/10221933480116597/UzpfSTEwMDAyNjM2NTc3MTUyMzo1MTg1MDA4ODIzNzIxMDA/
21:19
-- Kedves Deske,
olvasom naplódban, hogy megvannak nálad bizonyos filmek: el tudnád küldeni a Nikita és a Hrusztaljov! a kocsimat c. filmeket? Jó lenne a karanténban.
Addig is jó pihenést -- azaz jó munkát! R.
-- Ölellek benneteket, de jó, hogy valaki kér is,
mi a Kecskeméti Alkotóházban kettesben Katával, a ház üres. A Hrusztaljov számomra egyedül áll a filmtörténelemben,
és valahol aztán az összes többi.
d.
2020. március 22. vasárnap, Kecskemét
11:02
Szentmise a tévéből. Aztán
-- Deske, léci küldj egy képet,
ahol a műteremben tevékenykedsz!
Szeretnék egy kis sorozatot csinálni,
tudod az otthoni elfoglaltság
most nagyon aktuális😷 Több művészt is megkérek erre.
Ha meg tudod oldani... F.
-- Lehet korábbi?, alig dolgozom,
Kata meg félbetegen fex. d.
-- Fontos lenne, hogy aktuális legyen. Valaki csak le tud kattintani. F.
-- Hát a kedvedért,
tudod, utálom magamat fotózni :-))
önkioldóval... d.
F/2020/073
11:55
Némileg didaktikus kísérlet a magammalhozott mondanivaló megfogalmazására. B/2020/11
12:39
Amíg a levesre vártunk.
14:57
-- Deske, megtaláltam, erre a fotóra gondoltam, hogy a te témád volt...
S.
-- Kösz, igen, első évben, azt hiszem, emiatt rúgtak ki majdnem a Főiskoláról. Végül kettessel átengedtek.
Szentendre - A/1963/01
d.
16:38
Ma végre mind a tíz kör (kocogás) a kerti körpályán, úgy négy kilométer. 39:05., ezt persze korábban nem
16:47
A járdarepedések ritmusát én is látom. De ami mindent ő, az hatalmas.
Petri György Mosoly
Katának olvasom, igen, mondja, ezek (még) ismerték a világot, a szerszámládás is...nem, mint akik csak magukkal foglalkoznak...
Igaz.
...a fáradtság végtelen vonulását,
szerszámládás, szatyros árnyakat -
de nem csupán Angyalföldet, dehogy,
ismerte Józsefváros valamennyi
odvas kapuját, s a gyulladt szemű
házmestereket, kik a föld alól
hosszú alsónadrágban és papucsban
buktak föl, bérkaszárnya-szellemek -
és ismerte, néha már arra gondolt,
kezet kellene nyújtani neki,
az egyetlen budai tulipánfát,
s azt a kéményekkel békét kötő
ecetfát a ferencvárosi bérház
asszonysikolytól lucskos udvarán -
s még mennyi táj! mennyi feledhetetlen
világrész! a Bosnyák téri piac
sikátorai, a lóhús mészárszék
és a káposztáshordók sorfala
az Ősz csöpögő eresze alatt -
a délutáni utcák áradása,
s a hullámok közt imbolygó sziget,
a Klauzál tér, ahol ha föltünt, Jön már
a mi gibicünk! kiáltottak a
snapszlizó csarnoki ládadobálók,
s a világjárni fáradt öregek,
kiknek szemében hatvannégy sakk-kocka...
Zelk Zoltán Aki bejárta a világot
Micsoda gazdagok.
Derkovits egész nap a várost kószálta.
2020. március 23. hétfő, Kecskemét
06:50
Néztem reggel: bent a teámat, kint pedig friss hó. Aztán a tíz kör futás.
Hát igen. Ma tél van.
B/2020/014
13:56
Aztán az ebédlő. Az évszázados kolompszó előtte elmarad, egészségügyi okokból.
16:32
https://www.facebook.com/watch/?v=295297598107669 CTRL+klikk ... fejlécben megjelenik
17:28
Hogy a Koldus keresztút - B/1989/44 a zsámbéki premontrei iskolába (is el)került, egy kis filmet juttattak el nekem a Matisse kápolnáról. Öröm a látvány, ötven év után elfogadóbb vagyok. Akkor ez a látvány indított el. Akkori naplóm: "volt szerencsém Vance-ban, a Matisse-kápolnában keresztútját látni. Hazaérve aztán egy hónap kemény munkával eldöntöttem, hogy hiszen ez nem tetszett."
https://www.youtube.com/watch?v=AsDh5WdZLEo
2020. március 24. kedd, Kecskemét
09:42
A fekete pocsolyák még jéghártyásak. Tíz kör a ház parkjában, gyenge idő, 40:10. Mától ezt a kocogást visszaminősítem futásnak, ennyi telik tőlem.
Kedvemet keresendő a körsétány: reggelre ezen elolvadt a hó. Nagyívben fordulók a sárga bakterház előtt. A reggeli zsolozsmát -- életünkben először -- Katával felváltva, közösen, kétszemélyes kórus.
zsolozsma.katolikus.hu CTRL nyomva klikk a szövegre.... és a fejlécben megjelenik
17:18
-- Deske, egy paca.
Killer T-limfocita (alul) ráksejtet öl.
Ugyanez a helyzet a vírusfertőzött sejtekkel.
Rajtuk múlik a kimenetel.
Hajrá T-sejt.
dr. A.
-- köszönöm a küldeményt
nagyon szép paca
ami az én pacáimat illeti
merthogy szóba hozatott
ma már nem is dolgoztam
tűnődöm életen és elmúláson, pacaelmúláson
mert az én pacáim, úgy tűnik, teljes kudarc
de hát ez is rendben van
d.
17:39
ZELK ZOLTÁN
GYŐZELEM
Ha átgázolva a tengereken,
az öregség csuszamlós
földrészét megtalálod,
visszanézve, látod:
az ifjúság
fölbokrétázott csillagok alatt,
mindig zöld évszakokban járva,
zsákmánnyal megrakott napokkal is
kudarc kudarc kudarc --
megöregedni!
az a győzelem.
HALOTTAIM ÖLTÖZTETNEK
Tudom ismerős kezüket,
tudom, szüleim öltöztetnek,
dunyhaszagú estébe öltöztetnek,
konyhaszagú reggelbe öltöztetnek,
kalácsszagú ünneplőbe öltöztetnek,
almaszagú szobába öltöztetnek,
macskaköves udvarba öltöztetnek,
gyerekkoromba öltöztetnek,
bugyolálnak halotti ruhámba.
2020. március 25. szerda, Kecskemét
09:50
06:34
-- Kedves Deske, talán az öregség és a vele járó szipogós érzelgősség. Vagy Zelk nagyszerűsége. De a "Halottaim öltöztetnek" c. verse most hajnalban megríkatott. Köszönöm. f.
-- Köszönöm szépen, és Zoli bácsi is üzeni, csókoltatja. Hogy egy teára egyszer szívesen.
http://orszagutiferencesek.hu/online-kozvetites/ zsolozsma: 07h, mise 07:30, 18. d.
06:54
sajnálatos pacnik
egyelőre kettő
kivételével
10:03
Percekre blokkolta a forgalmat egy mozdonyvezető
a romániai Konstanca megyében.
A sorompónál várakozó autósok nem nagyon értették,
miért áll a vonat az út közepén.
Aztán kiderült: a mozdonyvezető már nagyon vágyott egy kávéra,
így mikor kiszúrta, hogy az egyik átkelőnél van egy kis kávézó,
megállt a vonattal, beszaladt egy kávéért,
majd folytatta útját, mint aki jól végezte dolgát.
Origo.hu.
11:13
Elfelejtés ellen.
Rigó-koromban vércse űzött nyáron.
Megmenekültem. Ültem téli ágon.
Fehér viharok jöttek lassu szárnyon,
körülfogtak, hallgatták némaságom.
És nincs tovább. Csak eddig tart az álom.
Hát ne csodáld, ha ébredésem várom:
halálom.
Zelk: Rigó-koromban
12:15
B/2020/17
17:14
-- Kedves Deske,
csak azt szeretném kérdezni,
mutatom fotón,
hogy így teljes a gyűjteményem? :)
Jó egészséget kívánok!
Á.
-- Köszönöm a jókívánságot, bízom, bízunk.
Hát én a Photoshop segítségével a kupac tetejére tettem még egy könyvet;
P - plasztikáim gyűjteménye, még szép fehér, gyönyörű ötoldalas album lesz...
Amúgy a Strindberg Egyedült javaslom,
az aztán igazi irodalom! :)))
d.
21:11
Sírja tavaly, Halottak Napja után a Németvölgyi úton, a fősétány mentén balra, a kissé otromba betonsirállyal.
F/2019/192
22:31
Hogy ez is meglegyen. A tíz kör tegnap 40:10, ma
37:48.
2020. március 26. csütörtök, Kecskemét
06:05
Gyerekkorom ámulata a Mengyelejev-rendszer.
A 90-es fajsúlyú elemek között még fehér foltok.
És a szakállas öregúr óralánccal
megmutatta, hogy ott majd.
Sokat tanított rajtam, később, ha írtam, így;
hogy a téma szerkesztése előre kidobja a lyukakat.
Miért most mindez.
Napok óta teljes figyelemmel olvasom
Marosán visszaemlékezését,
aki 56-ban azt mondta,
ez ellenforradalom, és lőni fogunk.
Egy kerek gondolkodási rendszer, hierarchikus zárt struktúra,
halálosan érdekes,
és érdektelen, miben nincs igaza.
Ahogy a digitalizáció gondolkodik;
adatbevitel, mindent a helyére.
Marosán György Föl kellett állnom.
Hírlapkiadó, 1989. 336 p.
07:22
14:11
már szinte búcsúzásképp - szombaton haza - egy fotó, aminek persze semmi értelme sincs. F/2020/079
2020. március 27. péntek, Kecskemét
08:36
Drága Tihamér atya. Onlinemise. Hogy a sokszáz templom közül éppen ezt--
05:11
úgy tűnik
ennyi volt
az idei
alkotóház
a Főpaca végperce
nem vallotta magát bűnösnek
nem kért kegyelmet
és nem bánt meg semmit
bár csapata elpusztult
utolsó szavával
Kleet és a grafikát éltette
két megmaradt közkatonája
B/2020/10 és B/2020/11
ideiglenes elbocsátásra
háziőrizetben
ügyüket újratárgyalják
A Főpaca halála - B/2020/18
08:48
Küldemény, mellékesen
Zsófilányom hajnali önarcképe.
Az Állatkertben, ügyeletben.
Nem először mutatja a szurikátája
ötletességét, aki az infralámpa
lehető legközelébe akar kerülni
a teknőc hátán üldögélve.
09:16
Apó, ezt jó tudnotok! Zsófi
/nagyon kék-sárga volt, kissé átalakítottam; egy statárium is lehet esztétikus/ d.
20:56
Pápai áldás után esti séta a parkban, összebújva. F/2020/080
2020. március 28. szombat, Kecskemét - Bp.
07:21
Már a búcsú. Csomagolás. Reggel elővettem, kínlód, hátha ez a jobb. Olvashatóbb. Előny vagy hátrány, kérdőjel. F/2020/081
07:23
Ettől is melodramatikus búcsú.
12:18
Készítem az udvari konténerbe, emelem ki szemétvödröm tartalmát. Ránézek. Egy mosoly.
12:22
Drága ferenceskék -- talán a szombat alkalmából, amikor nem tartanak közös zsolozsmát -- felfedezték a koncelebrált misét.
Ami vagy harminc éve nem, közös misék Katával. Otthon én hajnal, ő este. Igaz itt asztalnál, monitorról. De mégis.
15:44
Érdekes, a magammal hozott Füst Milán, Ez mind én voltam... életemben először untatott. Viszont a szintén lehozott a Szerelemnaplót most (váratlanul) jónak találtam.
2020. március 29. vasárnap, Bp.
09:19
Megérkeztünk.
Pál utasítása szerint hálát adunk, vagyis megköszönjük,
a mellettünk lakásban vírusfertőzött elkülönített,
a házban egyetlenként.
Fiatal német nő, valami nemzetközi cégnél.
Kata tudott vele beszélgetni,
of course már mindent tud róla.
Most kirándultak volna anyjával New Yorkba.
Hogy a vasárnapot most hogyan,
a reggelinél fogjuk kitalálni.
Este már kiprinteltem
Kecskeméten versnek
talált verseimet.
Átlag mindössze kétsorosak,
és nem is versek.
Egyelőre szerszámkarbantartás, egy kedves öreg vésőmet acéloztam, és keretezés.
09:33
Hogy két hétig nem láttuk, a szemközti készülő parkban új fák, virágba borultan, gyönyörű.
13:53
Deske [...] nagy tisztelője vagyok a fiatal plébánosnak, [Wekerle telepi Munkás Szt. József templom] - Mékli Attilának- szavai balzsamozzák a lelket. A mai prédikációjában megemlített téged is egy szerelmes vers kapcsán. Ha érdekel hallgasd meg. Valószínűleg ismétlik. L.
Naná, rákérdeztem. De tréfakedvelő ösmerősöm nem mond el semmit, hogy majd csak megtalálom a forrást. Ő ezt jó tréfának vélelmezi. De hogy közvetítésismétlés mikor, sehol a honlapon. Így hát az elköv. 50 órában a monitor előtt. Kata majd időnként behoz ennivalót.
15:15
Azért akad nőnemű személy olyan is, aki balyában kisegíti a szegényembert. Megnyugodtam. Folytatom a keretezést.
16:50
Hát ennyi volt ez a Kecskemét.
17:25
A Lukács működik! (Nem az én sávomban vannak.) F/2020/087
19:46
Házunk kultúrtáblája él, sőt szinte kinőtte magát.
2020. március 30. hétfő
06:27
Margaréta, hogy elrabolták, lóháton, vágta közben megpucolta a zöldséget.
12:52
Most kaptam.
14:29
Aláírtam ezt a 86 megkerült
zsidótemető fotót a keretezőnél,
a paszp. kész, már csak összerakniuk kell.
Szürke háttér, ámulatosan szép lesz ez a sorozat,
így, felöltöztetve.
Végül egy fotómat visszakunyoráltam,
az egyetlen nagyobbat,
ez mutat önmagában is;
s most délben még egy Váli-keret köré.
21:22
Keresgélem az új, várhatóan többhónapos más időbeosztást. Újra 05:23 vekker? Érdemes? Harminc év után megtanulni mosakodni. Úszás helyett szobabicikli Pomázra: ma kipróbáltam fülhallgatóval; József és testvérei 280/99. Hétkor a ferencesek online zsolozsmája? Utca nem nagyon fog hiányozni. És hogyan a szárazkifli. Katával hétvégen erdőben?
Így jobb lesz a keret, nyugtalanított egész délután.
2020. március 31. kedd
09:06
ZELK
[...]
Bűnös vagyok: Föllebezek.
Bűnös vagyok: van irgalom.
Bűnös vagyok:
lesz kegyelem.
Bűneim kazlát fölgyújtja az Isten
és küld szelet, mely elhordja a pernyét.
És lesz földi föltámadás
könyvespolcok és bútorok között.
És földereng Erzsébet arca. Ámen.
- Idegen fájdalmak
Többéves kórház. Vers feleségének:
Járj színházba, menj képkiállításra,
ülj be néha egy moziba,
kirakatokat bámulj,
s vegyél új, kedves holmikat magadnak.
Mert nem lehet így! nem lehet!
mert indulj el jókedvűen
és jöjj haza jókedvűen
és mondjad el, mit láttál,
hogy milyen a Körút,
s milyen a Váci utca?
S a kedvemért
menj el a Klauzál s a Teleki térre
s nézd meg, hogy zsugáznak-e még
az öregek a pesti padokon?
Ne ülj le fekhelyemnél,...
- Mert nem lehet!
11:41
És akkor egy mosoly. Persze a zseniális Marabu. 2010.
2020. márc. napi olvasó: 455
Facebook kb. 110
összes levél LEVELEK LE MEUX‒BE 1990.5.17..... ► weben 2000.6.11..... ► ‒ – |