Levelek Le Meux-be 

ÖSSZES LEVÉL, KÉPEK NÉLKÜL, SZÓRA KERESÉSHEZ (2011.11.= 6 mega) (2019.12. 21.5 Mega)

1990.5.17.                                                    j-1                  
                                                        
Szia J!
 
Hát megint beütött, a franc egye meg. Nadrágot kell venni. Gond. Na képzeld. 
Tragédia. Mi az, ami télen meleg, nyáron hideg, nem látszik rajta a festék, nem 
megy össze, nem túl drága és itt a sarkon azonnal megkapni és persze olcsó. Jaj. 
Ennyi a lelkiállapotomról. 
Te tudsz nadrágot venni? 
Van valami részötleted? 
Transzponálható szisztémád? 
Meg akarnak hívni a képző főiskolára mesternek, nem tudok dönteni így 
nadrágtalanul. Négy dél-koreai zoknit viszont sikerült vennem. Útközben 
valahová. Zsófi a kutyát hol veri, hol ölelgeti, még mindig bepisil. Kata búsul. 
Megjelent egy antiszemita cikk a Népszabadságban, írtam a közösségek nevében egy 
válaszcikket, a cikk lényegében egy szt. Ferenc ima a békességről. Aztán most a 
Bíboros Úrnak is írtam a közösségek nevében, hogy foglaljon állást ez ügyben, 
nyilvánosan. Közben most vettem egy farmert, az eladó szerint csak egy számmal 
nagyobb, mint kéne, szerintem kettővel, dögnehéz és merev. Most meleg lett, 
mindenesetre rövid gatyában járok. Ja, még Asztrik püspököt megkértem, hogy a 
nagy máriaremetei beszédébe foglalja bele, hogy mi elutasítjuk az 
antiszemitizmust, megígérte, és tényleg belevette. Ezt a részt aztán a tévé is 
közvetítette. Zsófi dühöng, mert bundás almát, vagy mit kellene nekünk vacsorára 
csinálnia, Kata igyekszik most bevonni a főzésbe, mert hogy ő annak idején ehhez 
tökhülye volt, mint mondja (nem emlékszem erre a részletre.) 
 
Most megint le kell állni a gépeléssel, mert a kutya ideült a két térdem közé, 
vakarandó. Erzsébet húgom valószínűleg Bélapátfalvára települ, kolostort kell 
építeni, már megkérdeztem egy-két ismerősömet: van-e kedved kolostort tervezni. 
Aztán néztem, mennyire tudják az izgalmukat elfojtani. A Koldus keresztutam 
megjelent a Mozgó Világban, fekete paszpartu, minden kép külön oldalt kapott. Én 
meg megkaptam a Dorottya utcát kiállításra, végül eldöntöttem, hogy 
kamarakiállítást akarok. A szokásos két év helyett a Műcsarnok postafordultával 
válaszolt, hogy igyekeznek figyelembe venni az általam kért hónapot, vagyis nagy 
festő vagyok. Kecskeméten megint az elviselhetőség határáig szenvedtem, mintegy 
sportot űzve a dologból, viszont van onnét vagy 5 rohadtjó képem, azóta fejeztem 
be, s így együtt már műtermes képeimmel képmutatás alkalmával kitapétázhatom az 
egész műtermemet. Már megmutattam mindenkinek, s ezekben a hetekben szórom szét 
múzeumoknak. Szerencsére kettesével viszik. 
Engem viszont tönkretettek, egész életemben papírcsipesz - hiánnyal küszködtem, 
és ez az érzés független volt a háromdimenziós matériától,  részben mert volt 
csipeszem, részben húsz éve nem használom. És most egy tisztelőm Kanadából 
hozott huszat. Rögtön odaajándékoztam Katának, de engem tönkretettek. Igaz, 
Katától este visszaloptam, de észrevette. Zsófi most beballagott, és bariton 
hangon közölte, hogy hülye a gáz és a bundásalma ezért vagy nyers lett, vagy 
odaégett, nem tudja, menjek vacsorázni, ő nem kér. (jó volt, ő is evett.) 
Hiányzol.
 
x
dátum: 90.07.15.       fájl: c-fajlok-2/c02062-1.htm                      C. 02062


J-2
Szia J!
vagy két hete nem írok neked, választ, pedig, nem szokásom. leveled jó volt. nem volt gondolatom. viszont valamin töprengtem, úgynevezett. tehát.
azt hiszem, az autonóm ember biztonságosabban (megbízható minőséggel) tud és képes közösségbe szervülni.
A nálad tapasztalható ''kint is vagyok, bent is vagyok'' - megoldható. Teremtett voltunkból, illetve nem-, eredeti bűnünkből adódóan lényegünkben megosztottak vagyunk, örököltük. Apuka és lakótárs, telefonközpontos, munkavállaló és fürdőszobaföltörölgető egyidőben. Amikor a szerkesztőségbeli hölgyeknek zsíroskenyér lakomát terítettél, megtaláltad magad. 
Eltűnődtem most önleírásodon, a Hófehérke hasonlaton. élesnek találtam. és én is nagyon kiszolgáltatott vagyok annak, hogy meghallgassanak s kellő időben dicsérjenek és szörnyülködjenek (felváltva). Örök női szerep. 
Ilyenformán minden rendben van. mert túl tréfán és irónián, az ember csakugyan kétlaki, sároslábú istenállat. amikor te meghallgatod őket, minden a helyére kerül.
    e percben megint megváltozott a világ. Zsófia egy lépcsővel felnőttebb lett. Írás közben fölkeltem bársonyfotelemből, Mikicát megpisiltetendő. Kiderült, Zsófi elvégezte helyettem. Fél hatkor reggelente ide szoktam kilopózni, a biliárdszobába, hogy Kata ne ébredjen fel. A Hédervári grófok kastélya selyemburkolattal, stílbútorokkal, fehér óriás-cserépkályhákkal a falfülkékben. Futószőnyeg, halk személyzet, óriáspázsit, vén fenyők, teljes csönd, kibírhatatlan. 
Lehoztam legalább a telefonkönyvemet, lemásolandó. Meg új festményeim fotóit, mert Ernst múzeumi kiállításom (90 aug. 16 - szept 16) megrendezésében Szüts nem tud segíteni, lévén akkor Jugóban,  gondolom százezerért. Most ő is itt, 4 gyerekével - alkotóházban vagyunk. 
Leveledben legjobban az tetszett, hogy a kitett rajzom mindig földül. 
Viszont csodálatos könyveket hoztam, sőt olvasok is. 
Megjelent egy Rilke-próza válogatás. Nagyon dicsérték Rilkét, én eddig nem értettem, nehezen és buzgón nyeldeklem. 
Aztán Petri Gyurka válogatott. Sajnos zseni. 
Egy valamit tud, mindent tud. 
horgodra tűztél, Uram.
huszonhat éve
kunkorgok, tekergek
csábosan, mégsem
feszül ki a zsinór.
Nyilvánvaló,
hogy a folyódban nincs hal.
Ha mégis remélsz,
válassz más kukacot.
Szép volt
kiválasztottnak lenni.
De most már szeretnék
szárítkozni, mászkálni a napon.
sírnivaló. nagyon szenved. 
aztán kaptam paraszolvenciába (festmény) egy Ionesco drámák kötetet. eddig: nagyon szép borítója van. 
Viszont vettem (találtam!) könyvesboltban böngészve (sok év után szinte) egy 60 íves Nyugat folyóirat 1908-1942, két kötetes fakszimile válogatást. Esszék, kritikák, aktualitások, egymás cseszegetése. A szépirodalmat - okosan - kihagyták, azt egy Babits, vagy Kosztolányi kötetből is... Olvasom. Vitasorozat a magyar kálvinista egyház történelmi, és mai szerepéről. Írja: Szabó Dezső, válaszol sorra: Móricz Zs., Ady, még egyszer Szabó. Nem szemérmeskednek, ütnek jobbra és balra. meghökkentő.
Téged jól utolért a történelem, ez a vízum eltörlés... módosul életed? A Trabantomnak viszont kilyukadt a dugattyúja. Ilyet még a hédervári szerelő se látott. most javíttatom három héten belül nyolcadszor. tegnap egy kábelvég égett le, érdekes. hogy megyünk haza.
most már rendszeresen olvasom ill. elolvasom az igeliturgiát, sőt Kata is rákapott. Jó az Ószöv. így szűrve, adagolva. Meg a zsoltárok új elosztásban.
A vízvezeték szerelő Gábor elhagyta közösségünket, Puchi találkozott vele, kiszedte belőle, hogy az én agresszivitásomat nem bírja. Auguszta több kísérletet tett a közi elhagyására, eddig kibekkeltem. De most kiderült, hogy alighanem a Molnár Imréékhez akarna átmenni, persze nem tartóztatom.  Eddig azt hittem valami át nem gondolt teóriából-pózból kiindulva akart egyedül maradni, hogy az elefántok betegen félrevonulnak, s úgy halnak meg. meg is mondtam neki. Remélem tudja mennyire szeretem. Paula újabban kissé link, valami autóügynökség titkárnői állásba kezdett. Tücsök húgom várhatóan már szeptemberben hazatelepül Salzburgból, megdöbbentő. Furcsa, mikor egy halott föltámad. Bélapátfalvára megy, a katedrális mellé épít kolostort, gőzerővel intézkedések, minap voltunk helyszínelni. Valahogy úgy kerül, hogy főiskolás szerelmem és férje fogja építeni. 
Gyöngy fiút szült, nem láttam. Nagy pocakkal feküdve áldoztattam, tartottunk ott egy rövidített közi. Bár állítólag a nyavalyások mégis jó későig ott maradtak. 
Persze a József és testvérit is lehoztam. Miklóst esténként a ház apraja, de inkább minden nagyja csillogó szemmel várja a kis társalgóban egy nyolcszögletű asztal köré szorulva: mindennapos barkochba, mutogatós-kitalálós játék, szópóker, ahogy mesélik. Nagy varázsló. éjfélig is. 
Mikicával volt egy megdöbbentő élményem. Ébresztgetem, valamennyire fel is ébred, és teljes szelídséggel és a sorsnak való megadással suttogja: hagy aludjak még egy kicsit. Nem volt a mondat végén felkiáltójel. 
Hát ennyire kiszolgáltatottjai vagyunk egymásnak?! 
ez a váratlan kiállításom, ez remény. Harminc méteres terem, Ernst múzeum, utcafront. Szeretném nagyon feszesre. Tudom, hogy nagyon jó anyag. 
a fejemen már minden sebet elvakartam, a család is ébredezik.
így hát ennyi. 
eljuthatunk a derűig?!
légy jó!
90.7.15.
tovább. vasárnap délután, a család valahol kószál. megint kölcsönkaptam egy írógépet. kézírásom olvashatatlan. alvás után kis összecsukható horgászszékemen kiültem a hatalmas, ősfák övezte pázsit közepére, hátam mögött a tornyos kastély, napfény, Rilkézni. ezúttal a tájképfestészetről ír. jó. 
ezek a vasárnap délutánok különösen irracionálisak, a mozdulatlanságban  létidegenül mozgok, vagyis szemlélődöm, és a magány is csak egy mély kút, ijesztő.
A pázsit közepén (Moszkva térnyi, nyírott, pontos) egy ötéves kisfiú rohan boldogan, mögötte földig érő bő szoknyácskában hároméves kislány. A fiú kiabálja: támadás! aztán: visszavonulás! a lányka boldogan utána. mintha tömeg gyerek között lennének, a terességet észre sem veszik. 
Rilke a táj idegenségéről, a természet közönyéről ír, hogy mennyivel egyszerűbb egy portréhoz közelíteni. erről a fényképezés jutott eszembe. szinte azonos a médiummal - vegyük csak a tájkép műfaját ezúttal - és mégis milyen kísérteties az azonosságban az elcsúszás a lélek tájai felé. na, most megjött a család: kiscicám, mosd meg a kezed! hallom a folyosóról. igen, ezek a mieink.
az ember: aktív. lenne. de különösen pihenésben ez végtelen kis és kicsinyes problémák fölturkálásában realizálódhat csak. a dolog lényege, hogy nincs mit csinálni. az ember így érzékenyebb, aggályosan rendezem a könyvespolcomat. a szappan helyéről is több szó esik. egy elefánt igyekszik zavartalanul mozogni.
Isten nélkül minden megoldhatatlan. Egy nyaralás az üres tér ijesztése, ijesztgetése. végül is élmény a maga módján. valamilyen eszmélés. 
egyszerűbb munkába merülni, abban otthon vagyok.
reggelente viszont futok. méghozzá elsőre Kata buzdított. orvosilag ugyan eltiltva, de a lelkem fontosabb. Katának is van kedve, feletávon. A kert kavicsos nagy sétánya háromnegyed kilométer. azt négyszer. előnye, hogy Kata liheg, nem tud válaszolni. nyugodtan beszélgetünk ilyenformán. fogytam.
este fél kilenc, Mikica az alkotóház összes férfiával együtt a kert távoli végéből érkezik kipirultan, csuromvizesen. két gólt rúgott, állítólag ügyes. korábban ennek semmi jelét nem láttam. a Tv-ben megtudtuk ma milyen volt Gorbacsov emésztése. hiába, a nyár az anyaggyűjtés ideje. megint a kártyaasztalon gépelek a szobában Kata írja délutáni falugyűjtése céduláit. 
Zsófi még nem került elő, pedig a Szűcs lányok már itthon vannak. Valószínű, a nagy esti kutyaséta. Szepi innét kitiltva. Úgyhogy a Trabantunk a kutyaház. Ami az autószerelő kertjében napok óta. Nappalra egy jól zárt kertbe zárva. kezdi megszokni szegény az egyedüllétet. a kertben műgörög szoborcsoportozatok. Kata délután sörrel kínált. Nem tudom miért. Délelőtt a misén Paskai bíborosnak bizony elég zavaros körlevelét olvasták föl hitoktatás ügyben. Utána Miklóssal elkértük, még egyszer elolvasandó.
este. megyek Miki önsikálását ellenőrizni. 
hiába sürgetem, vidáman dudorászik, rezzenetlenül.

dátum: 90.08.02.     J-2A                    C. 02065

J!
Nem leszek mégsem tanár a főiskolán, mert nem hívnak meg, mégsem. Viszont teniszkönyököm lett, mert beütöttem. Ma kaptam rá a körzeti orvostól kenőcsöt, a szembe nem szabad kerülnie. Kellene dinnyét venni, a család egy hete Kékkúton, s a frigóból most fogy el az utolsó paradicsom is. A kolbász is, pedig lelkemre kötötték. A kiállításra készültem, lassan a végéhez, már 774 meghívó megcímezve és még külön aláírva, és százával csomagolva a posta számára. Múlt hét péntek reggel hat óta úszom a Lukácsban. Első nap tíz percet és fáztam. Utóbb kiderült, az volt a hidegebb medence. Azóta mindennap, szép öregségem lesz, ha. Iszonyú munkával lefotóztam a kiállítás anyagát 6x6 cm-es filmre, de ezt az Agfa típust fél éve már sehol nem hívják Magyarországon. Épp az imént bontottam föl a tekercseket, próbáltam olyan gyorsan kinyitni, hátha még valamit meglátok a festményekből. nem. Dini ma (7 kor) mégse jött velem úszni. Esetleges zsúfoltság esetére kidolgoztam egy harmonikus mozdulatsort, miszerint a kezemmel hátrafelé, a lábammal előrefelé tempózom. Majdnem egyhelyben. Most napi 30 perc a normám. Mellúszásnál az a jó, ha az ember teste hullámzik a tempóvétel közben, vagy mint a srófhúzó, egyenes? 
Lehet, hogy holnap reggel a család után megyek. tegnap reggel Zoli két órát bütykölte a Trabantomat, de nem. szerinte el kell vinni szerelőhöz. az viszont szabadságon augusztus közepéig. 
vettem egy ''bevált amerikai módszer'' könyvet: Dobd el a szemüveged! ez a címe. Tulajdonképpen meg lehet csinálni. elég nevetséges, amikor egy olyan nagy szellem, mint én, rendszerező kedvét írószerszámai derékszögbe állításával köti le, más feladatot nem találván. ma két tojásból volt a reggeli. a nyeles lábos fülét diófapácolt faelemmel pótoltam. tényleg kéne egy dinnyét venni. kérdezd meg a franciáidat, ismerik-e Jean Henri Fabre nevét. zseniális bogártudósuk volt, 1910 körül halt meg. vett egy darabka terméketlen földet, sziklás-szikes, azon élt negyven évig, a hártyásszárnyúakat figyelve. gyönyörűen írja le kísérleteit, az etológia alapja. viselkedéstani felfedezések. irodalmi Nobel-díjra is tervezték, stílusa miatt. most olvasom: A rovarok környezete és viselkedése. kiváló. 
azért úszom, mert nagyon fáradt a lábam két hónapja. Bár valószínű, hogy a dél-koreai zokniktól, 5 párat vettem. szorít. van úszószemüvegem is. semmit nem látni vele, de már csak néha megy bele a víz. 240 forint volt, elsőre kifordultam az üzletből. fehér a pereme. ma kitört az iraki háború. nagy dilemma, vegyük-e meg Budaörsön azt a kétszobás faházat, amit már háromszor megnéztünk. 7 kilométer itthonról, hétvégénket megoldaná. 
Kata légcső-irritációja állandósult, alighanem a Mártírok környezet vagyis füstszennyezés. esetleg iskola után ki lehetne járni Budaörsre, ott aludni, reggel bejönni. ez tényleg fantasztikus lenne. Kata dönt, bár tul. képp döntött, Kékkútat el kéne adni. neki nagy dilemma volt. mondtam, nehogy áldozatot hozzon. 
Zsófi megy tizedike körül Franciaországba, valami hittan szervezés. Érdeklődött, merre laksz. 
most: csütörtök este negyed tíz, augusztus másodika. a Széna téren tulajdonképpen ilyenkor is lehet dinnyét kapni. A Nyugat antológiát tovább olvasom, egy-egy zseniális gondolat mindenütt. jó. 
Az Ernst Múzeumban 100 folyóméter felületem van, s ha kibírom, csak 15 (egyméteres) képet rakok ki. Lehet, hogy sikerül. Diniéket azért nem érted utol, mert néhány napig Kulcson voltak. Gyümölcs, fürdés jó volt, békés. Mamád (telefonon) mesélt Dél-Koreáról.
szia.

90.9.3.             J-3                       C.2083
 
J!
 
Már világosabban látom - nem értettem - István atya miért javasolta neked, hogy 
utazz el innét. Csakugyan lehetséges, hogy most valamit nagyon megtalálsz. 
Örülnék neki (bár a bucsu bus) (nincs hosszu u az írógépen).
 
A lelkigyakorlat egész másképp történt persze, mint hittük. Egy karizmatikus 
dominikánust szerzett Gábor, aki végül nem jött, pedig leutaztunk, a 
mellette-faluban volt a szállásunk. 
 
Kata ötletére a dicsőítés téma volt megcélozva. Át kellett vennem a vezetést, s 
mivel erről nemigen tudok verbalizálni (ezt rögtön tisztáztuk), a hálaadás,- 
illetve köszönetmondással építettük körül a témát. Váratlan eredmények. 
Töltöttél te már fél délelőttöt,  megköszönve a tárgyaidat külön-külön? És a 
múltadban a jó dolgokat. Az embereidet... Listákat írtunk. Jól sikerült. 
 
Gyöngy babáját most pénteken keresztelik a Mártírokon[1]. Utolsó közin[2] Gábor 
elkezdett nyelveken dicsőíteni - szentség volt -, és mindenki kapcsolódott 
hozzá, Dini is, fennhangon. Olyan atmoszférikus este volt (pedig a szót nem 
szeretem) amilyen még soha. Egy volt csakugyan a társaság. 
 
A tenger milyen volt? Olyan? Vagy ne kérdezzek annyit? Mért ne kérdezzek? 
 
Holnap nyílik a kiállításom, ünnepélyesen, mert Szüts megérkezett. Egyébként már 
két hete nyitva van. Már írtak róla vagy 4 kritikát, és még fognak, és több 
turnus lesz a tévében. "A nagy magyar magányos". Miklós nyitja, remélem, ma nem 
hal meg a mamája operáció közben. Autóbaleset, nyakcsigolyatörés. Az M7-esen 
elgurult a Trabant kereke menet közben. Miklósék meg az Adrián. Miklós 
megtalálta a megnyitószöveg első mondatát már. Márai 1944-es Naplója:
 A boldogság fegyelem kérdése. 
Fegyelem vagy kegyelem? 
Július 27 óta nem mosakszom. Kell egy új Trabant motort vennem. Találtam öt jó 
nyári rajzomat. Júli 27. óta mindennap úszom. Újabban Zsófi jön velem.
Azt azért sajnálom (persze) hogy kiállításomat nem fogod látni. Kecskeméten 
tavasszal 19 méteres képet kezdtem, abból most négyet kiállítok - kettő nagyon 
jó - a többi 15-öt már rég fölfűrészeltem. 
A tegnapi újszövetségben volt egy szép grammatikai példa, kiírtam: 
if the Owner of the House knew the Thief was coming he would keep 
a watchful Eye and not allow his House to be broken into.[3]
 
Máté 24,43  (a nagybetűket improvizálom.) És még egy jó mondat:  
Get out of my sight, you satan![4] 
nem tudom, a satan miért kis sövel van írva?! Ja, ne kérdezzek. Na fekszem, 
szia, holnap a nagy nap, megnyitó-
 
 
 
1990.9.18.          J-3A                       C.2084
 
J!
 
Hát írás-akadályok itt is akadnak. A papírt már órája befűztem, azóta: Mikivel 
lécből-papírból repülőgépet gyártottunk. Minden munkafázisnál szükség van rám. 
Zsófi hosszan taglalta, milyen piros színű cipőt látott az Opera mellett a 
"Satöbbi" nevű boltban. (Eladtam váratlanul három képemet, mondtam vehet 
valamit). Jövő héten jönne fekete is, de nincs türelme kivárni, nem lehetne-e 
ezt befesteni? Talán tussal? Vagy vegytintával? 
Dini mindennap úszik velem a Lukácsban. 7.10-kor találkozunk a medencében, fél 
óra úszás, tus, együtt jövünk haza. Most tragédia, egy hétig javítják a medence 
csempéjét, így a 22-, ill. most 24 fokos "hidegvizes" medencébe szorultunk. D. 
jobban bírja, nekem rémes. Ilyenfajta vicceket gyártunk: ez a hideg víz is 
biztos jó valamire. Mondjuk szódagyártásra. Aztán megkérdeztem, nincs-e 
tea-merülőforralója - meg a József és testvéreiből az a jelenet, amikor az 
izmaelita kereskedők halk nyöszörgést hallanak a kút mélyéről, s az agg 
karavánvezető tisztelettudóan leszól: Ki vagy? Természetes tartózkodási helyed 
ez, vagy jobb szeretnél nem ott lenni?! 
A melegebb medence 26-27 fokos egyébként. 
Ma sikerült a két kordnadrágomat be- és visszacserélni. Túl szűkeket vettem 
tegnap. Rezzenetlenül fogadtam az eladónő feddését.
 
Kiállításom nagy siker volt, gondolom. Hét méltatás eddig, tévé, és egy 
távolabbi rokontól több dobostorta szelet. A megnyitó után a vendégségen, Kata 
szobájában S. Nagy és Szüts azonnal összeveszett. Minden menetrendszerűen. Kata 
most hazaérkezett, átmenetileg Mikica leszállt a nyakamról, igen vékony szelet 
dinnyéket eszünk a konyhában. Tegnap egy órás interjú angolul egy szerb 
újságírónővel, aki átmenetileg közis is. Amikor a szék szót egyikünk sem tudta, 
buzgón ütögettük magunk alatt. Megértettük egymást. 
Egy teljes, új Trabant motort vettem végül. Duruzsol. Csak egy darabig hatvannal 
kell vele járni. Különös érzés. Zsófiék új iskolaépületet kaptak Angyalföldön, a 
mosdók és tükrök térdmagasságban vannak, óvoda volt. Mindenki hülye -szerinte. 
Tegnap Kata szúrópróbaszerűen belekérdezett biológia leckéjébe, Zsófi a címet 
tudta, és még néhány mondatot is kiejtett. Mikor Kata kérdőre vonta, hogy így 
mondjam, felháborodva válaszolta, hogy ő direkte kifigyelte, a tanárok milyen 
idegesek lesznek, ha feleletkor egy diák sokat beszél. Ma látott valami 
bőrszíjat, ami irtó olcsó és részletesen elmesélte a csatját is. Jó fej, 
tényleg. Kutyáját 10 nap múlva operálják, a füle alatt diónyi daganat, nem 
unatkozunk. 
Mikica ötpercenként zavartalanul az ölembe ül, hogy átalakította a repülőgép 
szárnyterelőlapját, ugye most milyen jó. És csináljam meg, mert ő ehhez még nem 
ért eléggé. 
Teljes összeomlás, hogy mit és hogyan fessek, alig elviselhető. Még próbálkozom 
műteremmel, félő hogy kifújt. Ha ott látsz témát, írd le, levélben. 
 
Budaörsi házvételtől Kata mégis megijedt, leállítottam teljesen. Más módot kell 
találni a hétvégi levegőzésekre. Az MDF ügyemet nem meséltem el. Kormányzópárt, 
Magyar Demokrata Fórum. Antiszemita hangok is előfordultak. Bevittem az 
elnökhelyettesnek a kétméteres zsidó temető képemet, hogy vegyék meg 140 
ezerért, de ajándékba is odaadom, én így politizálok. Tegyék a nagy tárgyalóba. 
Illetve, tegyék egy félreeső kis szobába (ez is történt) és nézegessék, - van 
idő - döntsenek. Azt üzenték vissza, hogy az ötlet tulajdonképpen nagyon jó, 
dehát még néhány kép kellene mellé, így túl politikus, ugye megértem. Aztán most 
ősszel megúntam a játékot, és szép csendben haza akartam hozni a képet. És 
váratlan fordulat: az elnökhelyettes (költő) ragaszkodott hozzá, föltétette a 
saját szobájába. Zsidó barátaimnak mesélve, gurultak a röhögéstől. 
Most megjött egy tavalyi katalógus, kinyomtatva (Mátraalmás 1989). Ezt írtam 
benne annakidején :
 
Mi az előörs? 
Az előörs néhány vállalkozó, 
előreküldött katona, gyorsan mozgó alakulat, 
nagy önállósággal. 
Háborúban megkeresi a járható utat 
 (a többiek számára.)
Ha hazaér: dupla porció. 
Ha aknára lép: ő baja. 
De a főtörzs 
megtudja: arra ne menj! 
Úgy hasznos, ha messze jár. 
A festő munkáját ilyennek gondolom.
         
Kata szerint a becserélt új (két) kordnadrág pont jó. Esetleg be kéne venni a 
fenekénél. 
Szerzetes húgom 19 év után Pesten téblábol. Tévé híradót néz. Bankba jár. Ölég 
furcsa. 
Tegnapi álmomból délután fél négykor 200! taxi dudálása ébresztett. Valami 
áremelés ellen tüntettek. 
Sajnos tényleg náthás vagyok, esetleg ússzak csak 10 percet?! Sokkal könnyebb a 
mozgásom egy hónapja. Napközben Mikicával (3 napja itthon, náthás) megettük Kata 
süteménynek félretett dióját. Amerre fordulok, mindenütt tragédia. 
Este van, abbahagyom, jó éjszakát!
 
 

[1] Ferences templom
[2]közi:  1. heti imaközösségünk, (Fioretti)  2.  a közösségi találkozó
[3]"Ha tudná a házigazda, mikor jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem 
engedné betörni a házába."
[4] El a szemem elől, sátán!

j-1991
Levelek Le Meux-be  / 4-6
 
 
1991.1.              J-4                            C.2101
 
Szia J!
 
Január 6, Vízkereszt ünnepe, Katáék az esti misén. Mikicát már bezavartam a 
kádba, vakon és süketen minden sürgetésemre, csorgatja magára a vizet és 
dudorászik. Időnként kikiáltja, hogy sietek!, közben felemelt mutatóujját 
billegetve bíztatja magát: most a fülemet mosom, most a nyakamat (de nem mossa). 
Törökülésben, csupaszon. Egy fél szivacsot egyensúlyoz a térdén: leesik-e? 
(leesik) Iszonyú jól érzi magát. Mindig. 
Kiderítették rólam, hogy jó író vagyok, és a Mozgó Világba havonta írhatnék is 
egy rovatot. Nagyon tetszik. (Nagyon tetszem magamnak.) Mi lesz belőle, nem 
tudom, kétségtelenül van valami éhségem a kommunikációra, akár ilyen módon is. 
Új pályát aligha kezdek, mindenesetre kedvet kaptam egy levél erejéig most az 
írógépet előhalászni. 
Azt mondják, olyasmit írhatnék, hogy: a múzeumom. Elemezhetném kedvenc képeimet, 
mondjuk Uccello csataképeit összevetni Chardin nosztalgikus tengeri tájaival. 
 
A karácsonyt átvészeltem. 24-én délelőtt lettem beteg - arcüreg - 38 fokos láz, 
meg ami kell - és mostanra, az iskolai szünidő végére lábadozom. Tegnaptól már 
uszoda is. Így hát - bár nemcsak miattam és általam - mindenféle 
karácsonykörnyéki utazás meghiúsult, vendégségekben többeknek nélkülözniük 
kellett. Csak nem tudtam eleget olvasni, félkönyéken zsibbad a karom, 
megoldhatatlan. Katától egyebek mellett egy üveg alkoholt kaptam karácsonyra. 
Sárga tojáslikör. Két nap alatt az egész, betegen. Mert nem hoztak teát.
Zsófi se utazott el Prágába az ifjúsági találkozóra, bár ebben semmi részem 
nincsen. December elején megtalálta őt egy szerveződő Regnum Marianum sejt, és 
úgy beszippantotta, hogy már a köv. héten boldogan indult itthonról reggel 
4!-kor valami külvárosba roráté misére. Állati jó volt, a Blahán találkoztunk 
fél ötkor,  egy kilencszemélyes mikrobusz vitt bennünket ki, mind a 
tizenhatunkat - mesélte. 
Miklósnak jövő héten nyílik kiállítása a Vigadóban, én rendezem. Két hete itt 
fest, keservesen kiszakította magát a stúdió-robotból. Késő estig 
számítógépezik, talán az utolsó hónapokban valamivel kevesebbet. Ez már a 
kapitalizmus, nincs mese, és nincs megállás. Ha nem vállalja el, elviszi előle 
az üzletet húsz másik. Várja, nagyon várja a márciusi Kecskemétet. Családot is 
hoz, két műtermet kértek. Én e héten kezdek félni, mit hoz nekem majd az a 
március. Kínlódásban és képben. 
Nagyszerű lett volna, ha Miklóssal párhuzamosan én is festhettem volna, szeretem 
az ilyet - egy műteremben. Bár így is ki-kikászálódtam egy-egy órára,  (mivel 
hivatalosan beteg voltam), néhány őszi képemet szerencsésen be is fejeztem. 
Miklós egyik képem kapcsán meggyőzően csapkodta a térdét, hogy hű, az idei 
legjobb. Gyanakodva néztem, mint mikor a vendég megdicséri feleséged fenekét - 
odapillantasz, igaz-e. 
Goethe verseket kéne olvasni. 
 
Hajnalban a Margit körúton (Mártírok útján) próbáltam memorizálni két 
betűs-plakátot, leírandó majd e levélben. 
"A világot akarta megváltoztatni. De mindenben csak ellenkezett" 
másik: 
"A szabadság ritkán hord nyakkendőt"
-mi lehet ez? Meg az új budapesti főpolgármester (volt szamizdatos főellenálló, 
Demszky Gábor) fölszólítja a főváros polgárságát farsangi fölvonulást tartandó. 
Új hangok. 
Kata még nem is tudja. 
Megint elolvastam, 20 év után, a Rilke Kornétás dolgot, most se értem, mi a fene 
ez. Írt két hosszú tanulmányt Rodinről, az viszont fölkeltette a vágyamat  
repróalbumot föllelni ez ügyben. 
Fáj a hátam. Pár napig egyáltalán nem bírtam ülni se, azt mondják, járvány, és 
az én bajommal együtt jár. Hosszas művészet volt a cipőpertlit oldani. Most 
viszont leesik a fejem, fél tizenegy, megyek ágyba, szia. 
Ez már január 12. Ménfőcsanak, Botond atya parókiája, családdal. 
Most tudom folytatni. 
 
Három hónapja hordom magamban a gondolatot, hogy letollak, miszerint egy hétig 
nem bírsz egy levelet befejezni, annyi a dolgod. Rosszul szervezed, vagy 
fegyelmezetlenség. Vagy Ménfőcsanak. 
Visszatérve a fentebbi két szöveges plakátra: az aláírás -kézírással- Loesjie, 
és holland impresszum. Néhány bizzar, humorba hajló, fanyar,  szinte 
megfejthetetlen szöveg volt már - talán egy nagy sorozat részei. 
Zsófi nem jött ide velünk, viszont több turnusban összes barátnőjét (napi 
négyet) a Mártírokon altatja. Főleg a Regnumos csapat. Valamit megtalált. 
Katával tűnődtünk, mivel vonzza a társait. Talán a vitalitása, dinamizmusa. Kezd 
gurgulázva-nevetgélve telefonálni, akkor sürgősen bemegyek a műterembe, hogy ne 
halljam. Azt jelzi, hogy ivarérett vagyok, szeretek élni - és (röhögve)- "az az 
állat megint egyest adott földrajzból, pedig a háromból kettőt tudtam!" 
 
Azt mondja Robi, naplóm alapján: ötletes vagyok, ez érdekes. Ezt a fogalmat nem 
használtam. És leleplező is, megint egy önáltatás, egy álmítosz. Tudod, mint 
Pilinszky sajnálta magát, hogy szegényes a nyelve, de hát gügye nagynénitől 
tanult beszélni. 
Én meg azt mondom: három éve műtermet festek, mert nem jut eszembe más. Azt 
mondja Robi, nyilván  nem okozna problémát minden táblán új témát kezdenem. És 
sajnos ez valószínűleg igaz. 
Amihez kapcsolódik egy októberi beszélgetés. Szilágyi Péter, volt esztétika 
tanárom följött a kiállításom után képet választani - igen tiszteljük egymást. 
Mondom neki a fenti sódert monotóniám okáról. Azt mondja: Dezsőke, ez a történet 
magával együtt elmúlik. Maradnak a képek, amik azt mondják: iszonyú alaposan 
körbejárt egy témát. És 50 év múlva CSAK ez lesz igaz. 
 
Mázlid van, hogy egy hétig nem tudtam befejezni ezt a levelet. Közben (időnként 
mise közben is) nyaklógó füzetembe idevágó vezérszavakat írtam, így, ha most 
lesz idő, viszonylag teljes térképet kapsz. Tehát tovább. 
Ez is Robi telefonnal indult. (Bámulatos, hogy tudjuk - mi emberek - egymást 
szóval, jó szóval segíteni.) Azt mondja, több ronda terve van a Mozgó Világ 
címlapra, a főszerkesztő Párizsban, változtatni kell, és egy hét múlva nyomdai 
leadás, csinálnék-e tervet. Nem tudja, illik-e ilyennel engem zavarni. (Ez is 
jó.) Épp vendég volt, mondom: este válaszolok, hogy megpróbálom-e, és egyébként 
ha igen, hétfő 12-re leadom. Persze aznap éjjel megcsináltam, a ritka alkalom, 
amikor fölmentésem van lefekvésből. Kiváló lett. Ebben a piros-sárga-fekete-zöld 
címlap szennyáradatban, ami a magyar újságstand képe... Hófehér borító, fekete 
rángatott ecsetvonalakkal átlósan: Mozgó Világ. Nagyon jó, tényleg. Ja, már ezt 
az előbb írtam. 
 
Lett egy télikabátom. Történet! Tehetségem negatív végpontja a ruhavásárlás. 
Namármost. A hajnali misén fázik a térdem. Megérik a gondolat: negyed évszázad 
anorákja után: térdtakaró télikabát! Nyilvános ima ezügyben a Fiorettiben, ez 
nem egy könnyű ügy. Két nap múlva Kata teafőzés közben: ja, láttam neked egy 
télikabátot, nézd meg! Hol? Itt szemben, a Minisztérium mellett a butikban! 
Zsófi, lejössz, segítesz? Tíz perc múlva a kabát rajtam, és többé le sem veszem. 
Készpénzfizetés, kiskaput hagyok: kérek blokkot, lehet, hogy evvel otthon a 
feleségem agyonvág. Persze, persze, nyugodtan hozza csak vissza, veszik ezt, 
mint a cukrot. 
Ugyanis a kabát: DIVATOS!, 
bélelt, előregyártottan össze van gyűrve, szerintem zöldesokker, Kata szerint 
barna, mindenesetre bélelt, enyhén dandys, gyönyörű, aszimetrikus valami izé 
behajlik a mellemre bal elől, ott egy gomb ist, válllapok (három L!), paroli, 
alatta átlátni. Most jövök én. Körömollóval kivágtam a hátán a bélést, azonos 
anyag a külsejével. Evvel alul megtoldottam, és így már igazán hosszú! A hiányzó 
helyre pedig Kata egy zöld (vagy kék) kockás szoknyáját varrtam. A parolit 
átvarrtam úgy, hogy a zárógombja most megakadályozza a táskám pántját az örökös 
lecsúszástól. (Ennek a problémának 25 éves története van.) Aztán le a Röltexbe, 
Zsófival, vettem egy JÓ KIS BÉLÉSANYAGOT, leadtam a szabónak -, téliesítettük. 
Én 19 órát dolgoztam vele, ezt tudom, a szabó két hétig ült rajta. Van kabátom. 
Vakarózásügy. Egy iszonyúan kiszámított pillanatban talán két éve  Miklóssal egy 
odavetett félmondatban megígértettem, hogy abbahagyja a dohányzást. Én meg a 
vakarózást. (1957-óta vakarom a fejem.) Tartottuk. Megszegte, bár iszonyúan 
szégyellte. És meghökkentő: erre én is. Október táján mamája autóbalesetben 
kitörte a nyakát. Fogadalom: ha meggyógyul, abbahagyja, végleg. Egy Európa-hírű 
specialista megoperálta - M. ismeretségköre igen reprezentatív - a mama túlélte, 
gyógyul. Miklós aggódva kérdezi hetenként: gyógyulsz? Mire a mama segítőkészen, 
jajj, kisfiam, nem tudom a nyakam eléggé forgatni. De sajnos nincs segítség: úgy 
várjuk, január 20-án "kiírják" a mamát, mehet (a 76 évével) dolgozni. A mama 
őszintén sajnál minket. Te jó ég, és akkor az arcomat se vakarhatom? (Most 
odanyúltam) 
Most közben elküldtek kenyérért az ABC-be. A falu túlsó vége, autóval, Mikica 
jött, "az utat mutatni". A boltban (ő már délelőtt  észrevette) video,  
mesefilmek az egyik pultnál. Persze ott ragadt. Hazatalálsz egyedül? Igen. Hogy 
hívják, ahol lakunk? Botond atya. Plébánia. Ebédre hazajövök. Maradhatsz, szia. 
Visszanézve még láttam, a boltos egy háromlábú széket emel át a pulton számára. 
Ebédre talán hazaküldik. (Időérzéke még nincs.)
Holnapután megnézem a centenáriumi Vuillard kiállítást. Barcelonában. Kértem rá 
ösztöndíjat, sőt, ők ajánlották. Na?! A repülőjegyet fizetik. Nem mertem 
hosszabb útra vállalkozni, mint négy múzeumnéző nap, meg az utazás. Mi lesz itt 
közben a magyar festészettel. Ha az ember ilyen módon fegyelmezetlen, legalább 
kezelje őszintén. Maradhattam volna két hetet is. 
B. Kati öccse három gyerekkel, fél éve válófélben, szomorú. Többször imádkoztunk 
érte. Újévkor kórházi inspekcióban - egyedül volt orvos - meghalt 
infarktusban[1]. Ez is megoldás, nem vált el. 30 éves volt. 
Tücsök vezetni tanul. "Ne az eszével nyomja a pedált, hanem a lábával!" 
Szerzetesi fátylát ilyenkor hajcsattal hátul összefogja. Valamelyik 
segélyszolgálat küld neki egy autót. Miklóssal könyörögtünk, mikrobuszt kérjen. 
Makacs, mint egy Váli. Vidéki barátai is figyelmeztették: egy nyugati 
luxuskocsival kinéznek a faluból, szerencsétlen! 
Megint Robi, a Mozgó Világ h. szerkesztője, kb. 45 éves, nagyon szeret engem, 
náluk nyaraltunk az Őrségben, műfordító, jó ember, most olvassa a maradék 
naplómat - szóval: 
hogy ne tartsam én magam olyan fontos embernek, hogy elpusztítsam a naplómat. Ez 
szellemes mondat. Akkor viszont elő kéne kotorni (mikrofilmen, György Peti 
őrzi). Már megtudakolta: a Délpesti kórházban van egy olyan xeroxgép, ami 
filmről másol. Hazakértem a mikrofilmes dobozt. Fölnyitottam 4 év után. Kissé 
meghatódtam: a 20 tekercs sorban, mindegyiken jelzőcédula. Az első képkockákon a 
dátum, cím, és az oldalszámozás rendje. A fedélbe a tartalomjegyzék kivonat 
belehajtogatva. 
 
Februártól 5 forint lesz a telefon, ami átszámítva nekünk 4000 forintos számlát 
eredményezne. Családi közgyűlést hívtam össze, mert valamit tényleg kell 
csinálni. És a saját készülékemről lemondtam (udvariasságból, pontosabban 
szolidaritásból) az előszobai készülék mellől pedig elvettük a SZÉKET. És persze 
kéretik röviden. Hát ez nehéz lecke lesz, látom. Az "és ti hogy vagytok" típusú 
mondatokról bizony le kell szokni. Hogy tényleg csak a fontosat. Keményen 
gyakorlom, fájdalmas. Nem gondoltam volna. Jó néhány kapcsolatom, nekem is, 
telefonon működött. Ja, és  az autót is leállítottam. (47 ft. lett a benzin.) Ez 
még könnyebb. 
Robi a cikkírás alternatívájaként javasolta, hogy mint annak idején a napi 60 
perc angolt, úgy írjak most naplót. De jó lenne! (mondom én.) De egyelőre nincs 
- a cikkíráshoz sem - elegendő motivációm. Kell az az idő, az állvány előtt 
unatkozni. Ezért is nem olvasok soha napközben. Inkább vállalom ezt a szörnyű 
munkanélküliséget, ezt a téblábolást a kép körül, amikor nem megy a munka. És 
ráadásul lehet, hogy - bölcsen. 
 
Tücsök kolostorügye áll. A püspök külföldön. A Műemlékvédelmi Hivatal vezetőjét 
most cserélték le, nyilván a rendszerváltás szellemében. Mindkét fél okosabbnak 
tartotta, ha ebben a kulcskérdésben a döntést kissé elhúzzák. Hogy ugyanis a 
katedrális környékére hova, és mit lehet egyáltalán építeni. Tücsöknek mondtam, 
én bizony két hete az egri püspök vendégszobájában élnék, s onnét járnék a 
Földmérő Hivatalba, mifene, személyesen. Ez Magyarország! Fölvillanó szemmel 
bólogatva hümmögött, hogy: aha. 
November végén írtam (volna) neked, de hát túl közel volt a karácsony - hogy 
akkor úgyis megjössz. 
Szent Isten, az orromat se túrhatom majd? 
Elképzeltem (talán úszás közben a medencében) egy interjútöredéket VELEM, ahol 
is a riporter megkérdezné, hogy érzi magát, és erre a következőket válaszolnám: 
Nézze, kedves (ezt a fordulatot egy Göncz interjúból loptam) én vagy negyven éve 
azon dolgozom, hogy ne akadályozzon munkámban, életemben az, hogy én mindig 
valahogy érzem magam. Leírhatatlan, hogy éreztem magam, milyen rosszul, mikor az 
A/90/4-et festettem. Na, és akkor mi van? Dezinformáló tény, hogyan érzem magam. 
Összevissza. Keresztbe. Sehogy. Nagyon. Mindenütt. 
Tegnap a misén egy meglepő áldozás utáni ima volt. Mise után kint felejtették a 
könyvet, bevittem a sekrestyébe, és ki is másoltam.
...a nélkülözhetetlen (!) mulandó (!) javak használatából ösztönzést merítve (!) 
még hűségesebben törekedjék néped az örökkévalókra... 
Komoly adalék 20 éves gondomhoz: mire való ez a három dimenziós micsoda, ez a 
világ. Értem, mire való Isten, értem hogy én vagyok, - de az összes többi?!! 
Tudatom már fölfogta, kitermelte, hogy a világ az egyetlen, kapott, és 
fölcserélhetetlen eszközrendszer Istent megközelíteni, vagyis elérni. De ez csak 
a tudatom, érted, ezt nem élem igazán át -, még éretlen a dolog bennem. Ehhez 
volt ez ima jó adalék. Este a Fiorettiben fölolvastam, Paula fölkapta a fejét. 
 
Miklósnak kiállítása a Vigadóban. Kezdettől tanácsadóként, végül rendezőként 
működtem. Először is hirtelen kellett dönteni, 91 januárt elfogadja-e? Vagy a 
következő decembert. Mindketten úgy véltük, 12 hónap időtávolság manapság 
beláthatatlan, hol leszünk mi egy év múlva, talán autószalon lesz a Vigadóból, 
talán addigra Magyarországon az érett feudalizmus korszakába érünk. Szóval 
azonnal. Igen ám, de a telhetetlenség, természetesen. 60 oldalas, színes 
katalógust akart - a papírt jó vastagnak találtuk ki, hogy könyvnek nézzen ki -, 
mindenféle szponzorok (egy éve nem tudtam, mit jelent a szó). Szponzorok: 
Filmgyár, Hungarocamion (!) akik mind a kiállítást (katalógust) támogatják, 
30-40 ezerrel. De a katalógus utolsó percben kétszázezerrel drágábbnak 
kalkuláltatott. Így hát egy példány, a nyomdai terv történt csak meg. A marha 
televízió ezt a hírt hallva jött ki (egyébként az én műtermembe) riportra - a 
botrányszag. És Miklós bement a csőbe, nem értem, miért. Hogy nehéz kiállítani, 
hogy eladják a művésztelepeket, bezár a Műcsarnok, és a képekből persze nem 
lehet megélni. A tökfej. Mondtam neki előtte, világosan: egyetlen gondolatnak 
van most reklámértéke, ezt, és csak ezt hajtogasd mániákusan, bármit kérdeznek: 
Én, kérem, boldog vagyok. 
A rendezés kemény munka volt. 18 képet hozott, kilencet ebből kidobtam, 
termenként három kép maradt. Elértem, hogy minden kép személyiség volt. 
Megnyitón millió ember, videóztak, zsongás, este még náluk, fél órával később 
értem el az ágyat stb. 
 
Közben vasárnap délelőtt lett, 13-ika. Botond atya 10 órás prédikációját még 
meghallgattuk, de a hideg miatt otthagytuk. Majd délután, a plébánián lévő 
fűtött kápolnában a misét. Emlékszel Botondra? Zömök, két ezüst foga, mosolygós. 
Fél keze még a kilincsen, ahogy beviharzik a parasztkonyhába, másik kezével már 
keresztet vet az asztali imához. A töltött káposztát hígan szereti, nővérének 
nem engedi meg, hogy megmossa a káposztát előre. (Attól megváltozna az íze!) 
Másfél éve került ki plébániára Pannonhalmáról, este 15 közösségvezető! 
találkozott nála. Tapasztalatcsere okából végigültem, szerencsére az elején 
(rendesen) imádkoztak, utána jött csak a végeláthatatlan szervezési megbeszélés. 

Holnapután ilyenkor Zürichben átszállok a barcelonai repülőre. Vissza kéne 
olvasni a levelem, nem tudom, megírtam-e, hogy kértem és kaptam a Vuillard 
kiállításra... azt hiszem írtam... ösztöndíjat a minisztériumtól. 
Hogy vagy, szia.
 
1991.1.13.-.2.26     J-5             C.2112
 
J!
 
40 kg macskaalmot 770 forintért lehet most kapni! Plakáton láttam, a Mechwart 
tér sarkán. Környezetbarát, szagtalan, kívánságra házhoz szállítják!
- Mikica akupunktúrára szállítódik rendszeresen általam. Régi közös ismerősünk, 
a kis zöld viziló házatáján is effélék történnek, kérte rajzolnám is le a 
szituációt. Mellékelem. 
A (letétben) nálad lógó Régi zsidó temető festményem belekerült a "Zsófinak 
lakást veszünk" darálójába. Apának érzem magam, meg lehet (kell) vennünk 
édesanyám körtéri lakását. Eddig 237 000 Ft gyűlt össze, sok levél, sok telefon 
és felgondolások. A képet D. nehezen adta ki, "nem vagyok fölhatalmazva rá". Ha 
nem is kompenzálásképpen, de épp most kapott tőlem egy keretet, Zsófitól meg egy 
Ausztrália térképet, a hátán az őshonos állataival, úgyhogy kétoldalas lakásdísz 
készül éppen belőle. Az üveges persze fumigálta, hogy nem is derékszögű. (Még 
soha egy keretem se sikerült derégszögűre.) 
Úgy látszik, minden telefonoddal 1-2 hónappal kitolódik hazaindulásod dátuma. 
Kezdek igen örülni, hogy valamit nagyon megtaláltál. 
3 nap és megyek Kecskemétre. 22 napra, nem merek többre. Miklós is lesz, teljes 
családdal, sőt egy hétre S. Nagy is, mert szerződést kapott egy Farkas István 
monográfia megírására, s a kecskeméti múzeumi anyag ehhez fontos. Általuk talán 
majd jobban elviselem magam. Tavaly április óta csak négy képem készült, ha jól 
nézem, most félek ettől a három héttől, túl sok az elvárásom. Minden a szokásos. 
Mikica influenzás, Katának most nagyon kéne dolgozni, Zsófi becsülettel 
kutyabérsétáltat. 
Barcelonában voltam pár napig, 12 kiállítást és múzeumot, sokat láttam, és 
tanultam a Pireneusokban egy zseniális kártyajátékot. Mikica ebben rendszeresen 
ronggyá ver, nagyon élvezzük. 
A műteremben egy széket másfél méterrel odébb toltam. Le kéne menni ebédért,  és 
kiváltani Mikica orrcseppjét. De húzom az időt, mert leadott diafilmjeim is most 
lesznek kész, szeretném az egészet egy úttal abszolválni. 
Megbíztak pápalátogatásra készítendő plakát tervezéssel, de nem hiszem, hogy 
nekilátok. Nem az én feladatom, és egyelőre ötletem sincs. Csak keményen 
levágtam a tervezetet, amit mutattak (az ország legjobb plakátosa csinálta, 
Schmal, jó barátom, harmadrendi ferences), ő javasolta, kérjenek föl. Most 
Mikica kártyázni hív, hőemelkedése van, szobámban hever pokrócom alatt 
(sötétbarna, drapp toldás láboldalon). A levél félbemarad 91.2.26. 
Írhatsz: 6000 Kecskemét Alkotóház 
Műkert 2, Váli Dezső. Magyarország
 
 
1991.8.12.     J-6              C.2172
 
Szia J!
 
Pápalátogatás. Két plakátot tőlem is kértek, talán óriás zászlóként az Andrássy 
utat fogja végig díszíteni. A Koldus keresztút angol változatát a magyar 
karizmatikusok közössége fogja a pápának ajándékozni, az ajándékozólevelet Marik 
Jóskával irattam alá. 
A látogatás legszebb kinövése: újságosstand, rejtvényújság. Head-line: 
főnyeremény
 AUDIENCIA A PÁPÁNÁL   és   KEGYTÁRGYAK A SZENTFÖLDRŐL 
Az úszószemüvegem. Nagyon szeretem, bár szűk a látótere, párásodik, nyomja az 
orromat, és főleg mindig beázik. Múltkor szorosabbra, még szorosabbra a szíját, 
eredmény nélkül. Most: meglazítottam, azóta nem ereszt. Tanmese. 
Az idei nyár találmánya, hogy ha már nyaralni kell: műteremkofferrel utazom. És 
a másik: utólag feszesebbre, -jobb kompozícióra vágom a képet, ha lehet. Így: 
mindenféle pici képek születtek, falun. Templomoldal, petróleumlámpa. Kissé 
ijedten nézem. Viszont olyan kicsik, hogy a keretméretet növelni kell - hogy a 
kép el ne vesszék a falon. A hagyományos eszközhöz nyúltam: zsákvászon paszpartú 
a kép körül. Gyönyörű. Csak ehhez kis speciális fűrészgép kéne. Fölhívtam Sugár 
Gyuszit, kölcsönadná-e. De két hete fölakasztotta magát. Évek óta depressziós 
volt, kórházakkal. Most a ferences porcinkulai búcsúnapon teljes búcsút mondtam 
érte. Megúszta a nyavalyás az egész tisztítótüzet, ha igaz. A kereteket gép 
nélkül csinálom. 
 
Örülök ha/hogy megtalálod ott a helyed. Ha  az itthoniakkal - velem minden 
kapcsolatot meg akarsz szakítani, jelezd. Mondjuk úgy, hogy (megint) nem 
válaszolsz. Tényleg. 
(Csak akkor ki a fenét találok, akinek hosszú leveleket lehet írni.)
Naplóm ügye. Ugyebár pár éve eltéptem az eredetijét. De hát kéne. Egy hetes 
munkával, mikrofotóról visszanagyítottam (60 ezer forint lett volna tán, kiadva 
a munkát). A vargabetűt vállalom. Most egy barátomnak - fordító és szerkesztő 
is,  jó - megmutattam, s váratlanul kedve van belőle egy "jó könyvet" 
szerkeszteni. Kb. 1/10-ére húzná meg a kéziratot, (kettes sorközzel számolva 
6000 gépelt oldal.) Különösen hivatalos és magánlevelezésemet preferálja. Sok 
munka van (nekem is) a dologgal, s ráadásul szerinte nem 20 év múlva kell kiadni 
(mint azt reálisnak ítéltem), hanem most. A dolog már csak pénzügyileg is 
annyira abszurd (a magyar könyvkiadás összeomlott stb.) hogy mindenkinek nagy 
kedve van a dologhoz. Szüts a komputerével ingyen könyvvé szerkesztené a 
kéziratot stb. Bizonyos izgalommal figyelem. 
 
Tavasszal kissé pirulva, s előre puhatolózva, jelentkeztem tanítani a Képzőműv. 
Főiskolára. Bár tárt karokkal fogadtak, de tavaly a rendszerváltós - reformroham 
keretében valami 17 új tanárt vettek föl. Így csak egy kurzusra hívtak. Hogy ez 
ebben a szakmában mit jelent, egyikünk se tudja. Talán pár hónap alatt eljutunk 
a narancssárgától a kadmiumvörösig. Mindenesetre kurzuscímként ezt táviratoztam 
a Főiskolának: 
"Hogyan fessünk szép képeket". 
Szeptemberben a gyerekeknek egyhónapos kötelező művésztelep Csongrádon, megyek 
velük. Ez -gondolom- ismerkedési idő lesz. És októberben elkezdeni. Nem 
felhőtlenül, nagyon féltem az időmet és energiámat - festőként vagyok a 
legfontosabb. Eddig a megbízólevelet nem kaptam meg, mindkét változatnak 
drukkolok. (T.i. ha az egész elmarad.)
 
Pejoratív jelzőt mondtam Hamvas Béláról, Gábor előtt, aki imádja. Majd kértem 
tőle valami könyvet tőle (keveset olvastam), hátha tévedek. Hát most olvasom: A 
nők. Leginkább szúnyogokhoz hasonlíthatók. Vérszívás nélkül nem léteznek, 
elpusztulnak. Stb. A marha. Minden csalódott kamaszfiú fejében megfordul ez, na 
de leírni?! Éretlen. Rendetlen kisfiú, rendetlen okos kisfiú. 
 
Aláírást gyűjtöttem: legyünk újra Margit körút! Pontokba szedve öt érvet tudtam 
felsorolni polgármesterünk (!) számára. Ketten írtuk alá, két festő. Végül. Mert 
a másik kettőnek nem akaródzott. A festők megosztott tábora. A többi négy -pedig 
mind Érdemes Művész- alighanem nyaral. Az Érdemes Művészek a Balatonon 
nyaralnak.   
Sajnos a márciusi affér nagyon szétzilált minket, mindketten túlfáradtunk. 
Katával többet nyúzzuk egymást, megint. Igyekszünk. Ha írsz, elég 3 sor, ha nem, 
az: 0 sor. Vagy? Élsz?
Szia.
 
 




[1] Utóbb kiderült, egy narkomán kollégája ölte meg.

j-1992
Levelek Le Meux-be / 7-12
 
 
1992.2.2.   J-7                C.2230
 
Szia J!
 
Most megnézem a Szereplési naplómat: képeim szétajándékozását 86. aug. 22-én 
kezdtem, egyébként a szülnapodra adott két Zsidó temető grafikámmal. Tartott az 
akció intenzív szakasza másfél évig. Most, öt év után: maradt 10-15 kedves 
munkám, egy kiállításra együtttartott (3 t!) széria, egyforma méretű, még mindig 
műteremtéma. Még néhány szétajándékozandó -eladható darab. Ezektől szeretnék 
megszabadulni, amilyen szívfájdalom volt egy-egy kedves kép odaadása, most 
annyira szeretném a műtermet már üresre söpörni. 
 
Ennek kapcsán előkerült a letétbe adott képek ügye. Körtelefon: végleg odaadtam 
őket. Nem jó a forma, komoly ok nélkül amúgy is lehetetlen visszakérni, 
megszokták. 
Így került elő a Nagy Kereszutam ügye is. Vagy tíz éve a Nemzeti Galéria 
folyosóján van, szintén letétben. Nem rossz hely, szakemberek, külföldiek 
nézegetik. De mivel négy méteres, a valaha megnyíló kortárs galériában biztos 
nem jut neki fal. Kata ötlete volt, ajándékozzam a most szerveződő bencés 
tihanyi lelkigyakorlatos háznak. Walter atya (1953-ban kirándultunk együtt az 
illegális bencés cserkészközösséggel) - fogadná is. Kaptam egy jobb ötletet, ez 
lesz: A Pázmány Péter Hittudományi Akadémia indít  civileknek egy bölcsészkart, 
egy katolikus egyetemet Piliscsabán, egy volt laktanyában. Ötven! éves korára az 
ember mindenkit ismer - Mikica keresztapja, a dékán szervezi az egészet, Maróth 
Miklós. Intéződik. 
Ennek kapcsán elmerengtem ezen az 1970-ben kezdődött ügyemen. Nagyon elszántnak 
kellett mutatkoznom, míg a Riviérán az apácák megmutatták kápolnájukat a Matisse 
keresztúttal. A látványhoz ilyenformán sikerélmény melléklődött, úgyhogy fél év 
munka volt eljutnom a döntésig, hogy az a kép gyenge.
Most megnéztem a rajz - opuszjegyzékemet, a fél év nem stimmel. Októberben 
tértem haza, az első, egyébként rég eltépett keresztút grafika az év decemberére 
datálódik. Nagyon sok változatot csináltam, még villamoson is, emlékszem. Sőt, 
már december-januárban  megfestettem olajjal három változatát; egy eltűnt a 
Ciszter templomból, egyet eltörtem 84-ben, egyet nagy nehezen elfogadtak a 
szentendrei ferences gimnáziumba. És aztán a kecskeméti alkotóházban pár nap 
alatt megfestettem ezt, az utolsó, és megfelelő változatot, a négyméteres Nagy 
Keresztutat. (A többiek háromméteresek voltak.) 88-ban egy újabb forduló, hogy 
Tamás atya Ausztráliába kért - postán - a temploma számára egy sorozatot. A régi 
rajzot vettem elő, átszervezve, hogy a fölirat is a grafika részévé váljék. 
Elment légipostán, és - nem voltam elégedett. Motoszkált, hogy ehhez a témához 
valami durva papír kéne. Cipődobozfenék? Így jött az újságpapír ötlet, aminek 
aztán utólag olyan igazi, és gyönyörű ideológiája született. Egyébként jogosan. 
Bocsánat, kissé belefelejtkeztem ebbe a témába. (És végül a montázs, - a Koldus 
keresztút, s annak a pápai változata tartozik a témába.)
Kata hozott egy Babel összest, 70 százalékos árkedvezménnyel, még majdnem ők 
fizettek. Megint elolvastam két novellát tőle. Ahogy vérben és mocsokban a 
kozákok, földes kunyhók és éhinség. És édességes életszeretet. Döbbenetesen 
látom magam előtt azt a 10-es évek végi nagykemencés faházat, pöfékelő apókával, 
földes padlóval, mezítlábas porontyok, minden. Tudod ki a magyar megfelelője? 
Katának föltettem a kérdést, kapásból mondta: Gelléri Andor Endre. Ő  is így 
mosolyog a nyomor közepén. Még valami jutott eszembe. Hogy az egész irodalom 
miről beszél?! A különösről és a bűnről. És a festészet?! A csodáról. Kimerevít 
egy pillanatot, hogy az élet csoda. 
 
Szerdán erős felindulásból kifolyólag vettem magamnak húsz üveg albán 
fügelekvárt. Nagyon ritkán kapni. A gyerekek nem szeretik. Rendes kölykök. 
Pár hete fölhívtam Bernáth Aurél lányát, Marilit, öt éve nem beszéltünk, hogy 
semmi, csak épp édesapja egyik könyvét olvasom és gyönyörű. Azt mondja, jaj, 
Dezső, hogy épp most mondja ezt, nem tudja, hogy ez nekem most milyen jókor 
jött... és postán három nap alatt elküldött nekem apjától még négy kötetet. 
Aztán férjével képnéztek is. Elbűvöl ez a Bernáth. És még ő szabadkozik hiányos 
kulturáltságán! Még ahol lekezel is - nőfestők ügye - hihetetlen finoman, 
tapintattal. Öröm  olvasni. Teljesen közömbös, hogy végkövetkeztetései rosszak. 
Láttad Szepit labdázni? Négy lábát szétveti a labda mögött, s orrával 
szabályosan feléd gurít. S remegve várja a folytatást. Tökéletes. 
Esterházy tíz sorban beleírt az új Dunáról-Pestről szóló könyvébe engem, s ezt 
dedikációjában a tiszteletpéldányban jelezte is. Számomra könyve módszeresen 
zavaros, intellektualizáció. Válaszomban a szöveget átírtam.
Idézem. Hahn-hahn grófnő, 170 oldal: 
eső, mintha dézsából öntenék. Egy férfi nagyméretű képet Ha, hisznek nekem, jó. 
Budapest olyan város, hogy ömlik az cipel. Látszik, nehéz. A kép egy 
műterembelsőt ábrázol. Legalul, már majdnem le - vagy kicsúszva egy szék van, 
profán kereszt. A kép szent. Ami Vermeerből kimaradt - így lehetne okoskodni. 
Mindez a Mártírok útján történik, ahol a szénmonoxid-koncentráció a legnagyobb a 
városban, valahogy beragad a levegő a házak közé. Európa legbüdösebb utcája, 
mint ilyen, unicum.
S a helyes szöveg, szerintem: 
...Mindez a Mártírok útján történt. A festő elhaladtában a boltosok és vevők 
kitódulnak az üzletekből. A Kanzlei-ből a négy hivatalnok. A fiatalabb 
rabszolganők ujjuk hegyét csókolgatva ismétlik, itt jön Ő, Potifár háznagya.  A 
villamosok megállnak, csend lesz. A festő zavartan bizonygatja, hogy az utca nem 
róla van elnevezve. Egy Veronika nevű növendék megkérdi a Mestert, mennyi ideig 
tetszett ezt festeni. Végül egy Simon nevű úr kiszáll egy Hondából és átveszi a 
kép terhét.
Beesteledik, mindenki hazamegy és megjavul. A festő fáradtan meghajol.
(Neki van Hondája. Bár az említett nagy képet én vittem el a lakására.)
 
Éves uszodabérletemmel át lehet menni a gőzfürdőbe. Náthám. Még sohasem voltam. 
Labirintus, végül egy kis medence, gőzös. Partján lépcsők körbe. Azon urak, 
üldögélnek, belülök közéjük, nézzük egymást. Kezdem iszonyúan unni. Szemüveg 
nélkül alig látok, de észreveszek egy táblát: thermál, 42 fok. Na akkor ez nem a 
gőz. Találok egy karcos plexiajtót. Bent fapadok, merev figurák. Ülök. Ülök tíz 
percet, tizenötöt, huszat. És most jó? De a náthám tényleg elmúlt. 
A hideg zuhannyal voltam így eleinte. Először csak hápogni tudtam. Tűnődtem 
rajta, hogy ebben csak az-e a jó, hogy annyira rossz. Most, év multával már 
előfordul, hogy elgondolkozva, alatta felejtem magam. 
A gőzfürdős élményemre Szüts a kismacskás viccet mondta el, tudod. Beszélik a 
kandúrok, hogy este gyülekezünk a kéménynél egy jót kefélni. A kismacska 
bekéredzkedik a csapatba. Este zuhog, álldogál egyedül a kémény alatt, fázik 
kegyetlenül. Végül fölsóhajt: még egy negyedórát kefélek, aztán nyomás haza. 
Kata januárban művésztelepen volt (az én nevemre) - tanulmányt írni. A gyerekek 
gyakran anyunak szólítottak: hol a zoknim, mikor kell indulnom, írd alá az 
ellenőrzőt, nem kérek szalámit, feküdj már le és olts villanyt, vidd a 
tornazsákodat is, kártyázzunk egyet. Boldog hetek. Miki egy délután azt mondta: 
igyekszem a leckét a napköziben megírni, több időnk maradjon otthon, együtt. Jó. 

 
Az elemi élmények nem változnak az emberben. Hol volt még 14 éves koromban a 
belsőépítészet számomra?! És mégis. 1956-ban Sárospatakon nyaraltunk anyámmal, 
elbűvölt a Rákóczi-Vörös torony. És nem a marcona sziluettje. Volt benne egy 
nagy bolthajtásos lovagterem, le is rajzoltam. Valami kis kockás vázlatfüzetem 
volt. Azon a nyáron léptem át először a határt, anyámmal és Tücsökkel a Tátrába 
mentünk. Ebben a füzetben még az ott, vonaton látott népviseletek színeit írtam 
le, és az ottani vasút keménysárga színhasználatát. 
 
Közben most S. Nagy jött föl, a Farkas István nagymonográfia finisében, jövő 
héten átveszik a gépelt példányt a hazalátogató fiúörökösök, akik a könyvet 
részben finanszírozzák is. Sok képet konzultáltunk át, beszéltetett róluk. Most 
azért törte meg a vasárnap sérthetetlenségét , mert meg kellett a végső döntést 
hozni, hogy Farkas egyik múzeumi főműve valóban és biztosan hamisítvány. 
Szerinte botrány lesz. 
Fölmentem a Normafához sétálni. Mindig ünnep a Nagynormáról a városra lenézni. A 
Dunából pici csík, a Fehér Ház, ami már nem a fenyegető hatalom, messze az Árpád 
híd, ködben, harminc év távolába látni, arra eveztem az MTK- ban. A Hajógyári 
öböl bejáratánál volt a csónakházunk, legkisebbként is nagyfiúnak éreztem magam. 
Öltözői és folyosói átrendeződtek álmaimban. 
A sétán, ha eszembe jutott egy-egy téma, ebbe a levélbe megírandó, előkotortam a 
nyakamban csipeszen lógó füzetkét. 
Elvállaltam egy cikksorozatot: tíz hónapra tíz festményelemzés, esszé. Majd 
megmutatom, ha összejön.
Mintegy tréfából berendeztem Budapest új főpolgármester-helyettestének a 
szobáját. Három Váli művet választott, s múzeumból még három 150 éves 
polgár-portrét szereztünk, vele. Valamint én neki egy 150 centis homokkő 
épületplasztika töredéket. Még majd restauráltatni kell, kiváló lesz a 
fogadójában. Rábeszéltem egy neki tetsző szénrajzomra is, hogy nála a festmény: 
protokoll, de a rajz: a művészetek szeretete. (Pest kulturális ügyeinek a 
főnöke.) Titkárnőinek szobájába is kirakattam egy régi portrét, nagyon örültek, 
azonnal eltávolítottak  alóla egy ronda piros műanyag radírtartót. A 
polgármester irigykedett, de meggyőztem, micsoda dolog, nála a kultúra, s az 
előszobája szocreál? Másnap Bécsből rendeltettem vagy 70 ezerért szőnyegeket, 
így is ő a legolcsóbb ember a Városházán (mondták.) 
Bevittem két Szüts festményt is. Képeinket egyidejűleg a Kiscelli Múzeumnak 
ajándékoztunk, hogy csak letétben a Városházán, nehogy elvesszék, ha három év 
múlva személycsere, a választások után. Rá is írtam a képek hátára: ha lekerül a 
falról, "vissza" kell vinni a Kiscellibe. 
Fekete, rádiótelefonos kocsijával, sofőrrel mentem a Józsefvárosba a megrendelt 
képkeretekért, 10-re kértem a kocsit és megkaptam. Az senkinek nem jutott 
eszébe, hogy egy képkeretezőhöz nem kell időre menni. 
Még arra is gondoltam, hogy egyidejűleg a Múzeum a most megkapott, de soha nem 
látott képeimről színes! fotókat kapott, hogy esetleges kiállításainál 
számolhasson vele. (Egyébként is mindig figyeltem rá, mi kerül hozzájuk.) 
Hét év gondolkodás után meghívtam a Világi Ferences Rend képviselőit, tartsanak 
bemutatkozást a közinkben. Mi, Katával hajlottunk ugyanis a komolyabb 
elkötelezésre. Bár volt benne a játékos elem is. Most elbizonytalanodtam, 
megint. A többiek pedig elhatárolták magukat: mert nem célszerű ebben házasság  
és pályaválasztás előtt dönteni, komoly konfliktusokhoz vezethet. 
Kata a plébánián keresztül szerzett egy ápolandó nénit, naponta más alszik nála, 
fönt a Rózsadombon. Kiderült, hogy valószínűleg nem is beteg, hanem krónikus 
hipochonder, mindegy. Most kórházban van.
Ja, a cikkeim. Egyet írtam Uccelloról, egyet Tornyai kontra Czóbelről, s a 
harmadik az édes Morandiról szól. Megfelel nekik, csak nekem viszket. Ami 
mindent egy cikkben el kéne mondanom (az egész világegyetemről) az vagy ihlet 
kérdése, vagy hónapos csiszolgatás eredménye. S itt egyik sincsen jelen. 
Mondtam neked, mikor Pesten voltál, hogy két hónapos kurzust vezettem a Képző 
Főiskolán?! S a tanítványok beadványban kérték a Rektort, hogy hívjon meg a 
második félévre is. Nem lehetett, félnek, hogy ott ragadhatok, hogy micsoda 
dolog diáknak tanárt választani. Így elvállaltam továbbcsinálni ingyen, 
informálisan, bár tanszékvezetői engedéllyel. Cserébe a diákok szombatonként 
segítenek nálunk takarítani. Felváltva. Örömmel vállalták, február 8: kezdjük. 
Erről az jut eszembe, hogy tavaly fölterjesztettek Kossuth díjra. Valaki 
fölhúzta a szemöldökét, hogy nekem ez tetszett. 
Hát, ennyi.
Szia.
 
 
1992.2.-3      J-8                          C.2242
 
Szia J!
 
Megint március, megint Kecskemét, boldog Kecskemét. 
A legkeservesebb részén már túl vagyok. Az első napok, amikor még nincs kép, 
nincs semmi, csak félelem. Üres az ember, mint egy kalucsni, egy pocsolya. 
De idén kicsellóztam a sorssal. Otthon kínlódtam, előre. Öt képet elkezdtem 
februárban, majdnem olyan tempóban, mintha itt... 
Miklós otthon nagyvállalat, de előzékenyen feleségét két gyerekkel leküldte 
velem. Majdnem minden nap kapok egy csokit, ebéd után. A gyerekek nevelésébe nem 
szólok bele, soha. Mintha otthon lennék. A legjobb kikapcsolódás, tényleg. 
Első vasárnap megint a Tóth Menyus képek és az őrült Farkas. Láthatóan 
elviselhetetlenül sokat szenvedett. Olyan vörösek mellett olyan okkerek... Hét 
végére Miklós is lejött. Van neki egy nagy fekete autója, puha mint a vaj. 
Elhívtak Szeged mellé egy Melocco szoborra, hősiesen nem mentem. És lett ezalatt 
egy kép. 
Mikicáék iskolában kötni tanulnak. Otthon köt, villamoson köt, autóban is kötne, 
ha engedném. Fogorvosi váróteremben is: "tudod, levezeti az idegeket. Például 
zongoraóra előtt is ezt csinálom." 
Ilyet harminc éve nem tettem: vettem antikváriumban egyszerre egy rakás könyvet 
magamnak: 
Bach korszak memoárirodalom, szemelvénygyűjtemény I-II, 
Kádár Gyula memoár 
Ferences rendi kínai missziós napló 1930 
Németh László tanulmányok
locsogás a Montmartre-ról
Olbracht 3 regénye egy kötetben
festményelemzések a szenvedély szemszögéből
és 
két Greene regény: Szerepjátszók, Gyógyulás... 
ezeket most mohón el is olvastam, mindjárt a kecskeméti napok elején, halálosan 
érdekes volt, ahogy lassan  fölmerült, mindezt tíz éve olvastam már, angolul. 
Vojnich fantasztikusan fest. Akár irigyelhetném is. Már ez is: 11 hónapig 
hibernálva a tehetsége, s itt az első napon elkezdi az első képét, ami minden 
fázisában komplett, ígéretes, egyensúlyos, és főleg: gusztusos. Hátha el lehetne 
tanulni. Jó, hogy itt van. Jelentős és súlyos egyéniségemet egyedül nehezebben 
viselném. 
Uszodába járni naponta itt nem telik, de kedden és pénteken járok. 50 méteres 
medence, sikerült egzaktul megmérnem: fél óra éppen ezer méter. Jó lenne 
megtanulni igazán szépen úszni. 
Közbülső napokban a kilenc éve, Vásárhelyen kitalált húsz perc futás. Fizikai 
állapotomon talán nem túl sokat ront, de önbizalmat ad, tényleg. Két kutya fut 
itt mellettem, a művésztelepről: anya és lánya. Az anya őszpofájú, nagytestű 
fekete korcs, löttyedt csöcsökkel, nagyon öreg. És buta. Elém áll keresztbe az 
úton, pisilni. Fadarabot dugdos a kezem ügybe, de nem adja. Kéthónapos 
fekete-pamacs lánya elhűlten nézi.  
 
Most olvasom megint Csalogh könyvét Gulagról. A borzalom, a borzalmak borzalma. 
Anyám méhében - ura a fronton - tanultam meg félni? 8-10 évesen már tudtam, mi 
az az Államvédelmi Hatóság. 1950-ben öreg alezredes barátomat kitelepítették, 
néhány bútorát mi mentettük, s őriztük aztán évekig. Reggel, iskolába menet a 
Sziklakápolna előtt nem szabadott keresztet vetni, átérve a hídon a dunaparti 
ÁVH székház előtt kedvem lett volna. Azt mondják, a nők jobban bírják a testi 
szenvedést. Nekem eddig még egy vesegörcsöm se volt, migrénes se vagyok, mint 
anyám volt, a karom se tört még el. Pilinszky beszél erről: "amikor az értelem 
kialszik", amikor a Bach zene sem segít. 
 
Mikica hozott egy viccet: az állatorvos megbetegszik, elmegy a rendelőbe. Kérdi 
tőle az orvos: Hol fáj? -Így könnyű...! - válaszolja. 
 
Minden évben van néhány jó kép. Most ajándékoztam el Rácz Istvánnak egy 
munkámat, farostlemezen ceruzarajz. Van abban a szobában kiváló Vajda kép is. 
Nem szégyenkezem mellette. 
Schmal Karcsi, az ország legjobb alkalmazott grafikusa, kéthavonta reggel 
nyolckor fölsétálok hozzá, s egy órát beszélgetünk. Nem kell bejelentenem magam. 
Tavaly tett örök fogadalmat, harmadikrendi ferences. Tanulnak meditálni, nem 
megy neki. Elmondta teóriáját,  miért nem: "Szakmám lényege a káoszból rendet 
teremteni. Mim marad, ha én ezt gondolatban megteszem? A lényem tiltakozik ez 
ellen, ösztönösen, nyilván." 
 
Diákjaim alighanem kezdik unni a többletmunkát, hogy kedvemért szabadnapjukon is 
be kell(ene) járni. Arrafelé halad a dolog, hogy inkább csak akkor menjek, ha 
van korrigálnivaló képük, majd hívnak. Tehát a dolog meghalt. Végül is nem 
jöttek hozzám takarítani. Az egyikük indoka érdekes volt: körülírta (illetve 
dadogta), hogy az túl bizalmas szféra már neki. 
A rádió azt mondja, amnesztiát terveznek Oroszországban. 536 ezer fogoly van. 
Nagy ország. Gorbacsov azt mondja Németországban, Borisz Jelcin könnyen 
befolyásolható ember. És hogy visszatérhet a diktatúra... Ez még ma is káprázat, 
csoda nekem, ami történt. Tavaly? tiltották be ott a kommunista pártot?! Őrület.
Próbálok kevésbé vadul vezetni. Állítom, csak formai egybeesés és nem agresszív 
vagyok én... Különben is tessék képeimet nézni: azt a halk rózsaszín 
tüllszoknyás fuvoladallamot... Nos, melyik vagyok én?! 
 
Kilenc óra tizenegy, na, muszáj dolgozni. Kezdem az A/92/13-at. Mondjuk, legyen 
rózsaszín. (Mindennap így kezdem.) 
Háromnegyed tizenegy. Meghalok, elájulok, elalszom, le az udvarra kicsit 
tornászni.  Kezem piros, zöld, sárga, rózsaszínű. A kép félig naiv, félig 
doktriner.
Negyed egy, túléltem, élek. A kép tényleg rózsaszín, aláírtam. Száradjon pár 
napot, aztán még meglátjuk. Mindjárt ebéd, nagyon várom. Kezet mostam, a 
műtermet igazi gyöngyvirágszag tölti be. Ez a legerősebb virágszappan, 
Kecskeméten mindig veszek magamnak egyet, Kata nevet rajtam, proletárizlés. 
Tegnapelőtt este, nagyon összeszedve magam, gépbe írtam a negyedik műelemzés 
cikkemet a Mozgó Világ számára. Robi barátomnak megint nem fog tetszeni 
laza-oldott hangvétele, amit olyan görcsösen igyekszem megvalósítani. Nagyon 
szeretem Modok Mária szentendrei múzeumbeli kis parti csónakjait, Braque 
utánérzések. Egyik jobb, mint a másik. Braque legalább húsz évig festette ezt a 
halálhajó szériáját "gyanítom, kissé unva billiárdasztalos, zongorás, énekesnős 
boldogságát..." (idézet tőlem).  
Másfél éve, mióta aláírta a szerződést, S. Nagy Katával csak Farkas Istvánról 
lehet beszélgetni. A telefonba úgy mutatkozom be nála. Farkas fantasztikus, 
vasárnap megint megnéztem a Cifra Palotában: Piros asztal körül öten ülnek, két 
nő, egy férfi, egy torony és egy fa. Mögöttük a tenger, halál. 
Pár hete itt volt a két Farkas fiú, Olasz-, ill. Franciaországban élnek, 65 
évesek kb. Gyönyörű, sovány arisztokraták. Vettek képet tőlem, kikötéssel adtam, 
haláluk után hazakerül a Nemzeti Galériába. Eredetileg két repülőjegyben és 
szállodában állapodtunk meg Párizsba - ajándékom Katának -, de most mégis 
készpénzre fordították levélben. Szerettem volna Párizst, nem olyan fontos. 
Másnap este. Mikica új becézőnevet kreált számomra, egyszerűen Pépörnek[1] 
szólít. 11 éves koromban, a cserkészeknél DES voltam. A főiskolán aztán 
névmemóriám teljes hiánya miatt - kényszerűségből - mindenkit APÓ-nak, APÓKÁ 
-nak szólítottam, visszahatólag ez rámragadt, máig.  
Vuillardról is kéne írni egy cikket. 
Na, lap vége. Szia, tarts ki!
 
 
1992.3.10—.4.19.        J-9             C.2271
 
Szia J!
 
Ötven év kellett, hogy rájöjjek, a papucsomat ne az ágynál tároljam, hanem ahol 
vetkőzöm. 
K. (48 éves), ma délután nem megy uszodába, hátha találkozik Gy. volt 
kollégájával (férfi, 65 éves) - s az ne lássa őt "stoppolófa-fejűnek". Íme, az 
ember. (Szándékkal nem nőt mondok.) Ilyennek kéne lenni? 
Szüts meséli, mint élete egyik nagy tanulságát. Barátja kérésére a gyerekszoba 
ajtaját gyönyörűre kifestette. Tűzoltóautó, mesefigurák, minden. A fiúcska 
felnőve meséli: "borzalmas volt, a tűzoltóautó éjjel elkezdett nőni... felém..." 

A pedagógia nem tudomány, hanem művészet. Illogikus. 
Ez az anekdota is Szütstől jön. Tudni kell hozzá, közösen hallgattuk - sokszor - 
a nagy Pilinszky interjút, ahol P. meséli: "Úgy adódott, hogy Zolival együtt 
jöttünk haza Párizsból, egy koncertje után. Ülünk a repülőn, és én elkezdem neki 
a Le Monde-ból a róla írt kritikát fordítani. És akkor ő nagyon szelíden azt 
mondja: Köszönöm, ne fáradj vele, engem nem érdekel a kritika, engem semmiféle 
kritika nem érdekel, az ember magamagának a legpontosabb kritikusa, csak legyen 
ereje odahallgatni..." 
(Gondolom, szó szerint az idézet, rengetegszer hallgattam,) mire Szüts 
megjegyzi: Lehet, hogy a Le Monde nem érdekli Kocsist, de én voltam vele 
Zalaegerszegen, ahol a hangverseny másnapján dúltan rohangált, hogy a helyi lap 
nem írt róla... 
Egy önéletrajzomba beleírtam, hogy majd UTÁNA sokat fogok sétálgatni 
Pilinszkyvel. De szeretteim kitöröltették, s én elfogadtam, hogy - hátha 
-Pilinszky meg nem akar majd...  
Most 10 éve, 82-ben itt, Kecskeméten hallgattam állandóan azt a bizonyos egyórás 
Pilinszky interjút. Még ma is tanít. 
 
Múzeumot alapítok. Képeim szétajándékozásánál hibát vétettem. Tapasztalat, hogy 
egy falon három-négy összetartozó mű mennyire sugárzik. Most, utólag szeretnék 
néhány ilyen kiemelt bázist kialakítani. S. Nagy azt mondta: adj egy sorozatot a 
Kecskeméti Képtárnak, ők szeretnek, megbecsülnék, följövőben lévő múzeum, város. 
Márciusban rá is kérdeztem, a múzeum vezetőnőjével beszélgetve, ez menne is. De 
továbbgondolva: mi lenne, ha néhány barátommal együtt, csoportosan adnánk 
műveket, azzal a feltétellel, hogy együtt állítják ki. A vezető megmutatta nekem 
- még az ötlet elmondása előtt - a Cifra Palota padlását, ide állandó kiállítási 
helyet akarna kialakíttatni. Tehát: legyen ott egy állandó Kortárs Gyűjtemény. 
Mi összeadjuk az anyagot. Csinálunk egy Alapítványt, és az örök időkig 
(keményen) zsürizni: bármi kortárs anyag bekerülhet, de csak nagyon jó. 
(Eredetileg: Akikkel Váli Szimpatizál- múzeumnak terveztem, de ez jobb.) (Vagyis 
teljes gyűjtőkörrel.) 
Az Alapítvány forma a vezetőségnek kell, hogy a megyében ne kelljen pénzügyekben 
a Városházán mindenféle képviselőkkel veszekedni. Nekünk pedig a későbbiekben is 
vétójogú zsüri miatt kell. Valahogy úgy fog alakulni  a Kuratórium, hogy 
szótöbbséggel leszünk. (Magunkat delegáljuk.) Miklóssal kiválasztattam 4 
képemet, ami összerendezhető. Átírtam őket egy opusz-számra: megbonthatatlan 
sorozat. S mert nem szeretem a lacafacázást, egy kocsival már le is vitettem 
Kecskemétre, kísérőlevéllel, hogy ha netán az Alapítvány nem jön létre, én ezt 
akkor is nekik adom... A kocsi azért jött, mert vittek tőlem két képet a 
múzeumnak amúgy is. Ugyanis visszakértem, és ott a helyszínen rögtön össze is 
törtem egy másfél méteres absztraktomat. Egy darabkáját az igazgatónőnek 
dedikáltam... Cserébe most két összetartozó, gyönyörűt... 
 
Auguszta megvált tőlünk. Én tettem a közösségben egy megjegyzést, hogy nem 
akarok közösséget bővíteni öregekkel (valaki szeretett volna hozni egyet), s ezt 
Auguszta magára vette. Többször beszéltem vele erről, magyaráztam, én hívtam, 
szeretjük, kell nekünk. Hogy ő nem léphet olyan ember házába, ahol a családfő 
(részben) más nézeteket vall - tiszteletből. Érvekkel nem sokra mentem. Levélben 
hívtam, és meg is róttam: a közösség munka! Most nagyon szelíden válaszolt, hogy 
István atya közösségébe átment. Írtam tegnap neki, ja így, bocs, minden rendben 
van, lássuk azért néha, s ha netán költözködésnél segíteni... 
Olvasom, egy pap mondja: az önkéntes szegénység nem az, ha nincs semmid, hanem 
ha nem ragaszkodsz semmihez... Jó. Közben szopogatom, s olvasom a feliratát: 
"tejszínes-kávés ízű kétrétegű mártott szelet" 
Mindenféle kötelesség. Pályázok egy US. ösztöndíjat, na nem akarok utazni, hanem 
pénzt adnának. Aztán van egy Soros Alapítvány, az nem pénz, csak világhír. Ha 
külföldi érdeklődő jön, beül a Műcsarnok irodájába a komputer elé, megnyom egy 
gombot, életrajz, 20 diapozitív, minden. Választhat. Önéletrajzom elejére 
mindenesetre odaírtam, hogy előzetes figyelmeztetés, műveimet külföldre tartósan 
nem... Ha még ezek után is telefonál valaki, annak meg odaírtam, hogy délután 
alszom. 
Még egy angol önéletrajzot is kellett írnom, és ha már - csináltam egy mintát, 
ahol minden, egyszer s mindenkorra. Két napig bővítettem a 85-ben írt, akkor 4 
oldalas hobby-listámat, a C. naplómhoz kellett.  Teljesen belemerülve a múltba, 
ami nálam ritka: 55 nyara, Siófokon Fulgur biciklimen rohangászok, 
csomagtartómba beszorítva a "Földrajzi Zseblexikon". Sárga lapjai is voltak, 
teljeskörű térképmelléklet, anyámnál ma is megvan. Naponta, elhatározásból 34 
orosz szót betanultam, féltem, hogy jövőre már nagy baj lesz... 
Ez a mulatságon kívül talán arra jó, ha egyszer vénségemben netán megírom az 
életemet. 
 
Megint lázasan könyveket vásárlok. Ezúttal Kata is boldog: Fodor András: A 
Kollégium. 1947-1950. Az Eötvös-kollégium végnapjai, a szétveretés előtt. Minden 
idősebb barátunk, kollégánk szerepel, ki így, ki úgy. Besúgások, nyilvános 
politikai önkritikák. Ha nem felejtem el, most meg fogom rendelni, 1500-ért 
kiadják a Beszélő szamizdat folyóirat illegális számait három kötetben (vászon 
kötés). Olykor egyet-egyet láttam belőle, nem túlságosan érdekelt. De most, 
visszahatóan annyira más lesz a fénytörése... És valahogy a gyerekek számára is, 
mulatságos, hogy ez volt szüleink korában... 
Vettem egy Bartók Breviáriumot is, meg: Mi vagyunk az ifjú gárda, 
visszaemlékezések az illegális kommunista mozgalomról. "akkor mi a 
tanácsköztársaság védelmében fegyvert fogtunk, és elvtársammal elhatároztuk"... 
Iszonyú jó. Múltkor egy ilyen főkomcsi életrajzot (1984) kidobtak vagy 50 
példányban a mellettünk föloszló Bányászati Kutató Intézetben, s postán egyet 
föladtam György Petinek jókedvemben. Négy nap múlva zavartan telefonált, hogy ő 
filosz, s nem érti a meszidzset, ő már minden sorát elolvasta... Szegény. 
Megvettem még nosztalgiából  Jan de Hartog: Vandelaar kapitány. Senki nem 
ismeri, 600 oldalas tengerészregény, gyerekkori könyvtáram darabja volt. El kéne 
újra olvasni az Egri csillagokat, emlékszel Jumurdzsákra, aki magyar nemesként 
mutatkozik be, elcsalja Bornemissza Jancsikát, és az ajtón kifelé hátrálva 
távozik?! 
Úgy gondolom, hogy helytelen egy reszelőtől elvárni, hogy puha legyen. Az a 
dolga. Munkamegosztás. (Ez egy hasonlat.) 
Csengettek ebédre, 12 óra. Rohantam le. Orbis et Urbi, pápa, Vatikán a tévén. 
Megrendítő. Ehhez a rendszerváltáshoz nem lehet hozzászokni. 
 
Kitaláltam, hogy nyaranta műterem-sátorban fogok, FOGOK DOLGOZNI. 4 farúd, 
fóliasátor. Próbaképp már is fölállítottam az alkotóház kertjében. Rögtön 
kiderült, hogy használhatatlan. Műteremben nappal 400 lux van. Napfényen 44 
ezer. Ezt nem lehetett a megfelelőre fényerőre lecsökkenteni, pedig már minden 
oldalról pokrócok lógtak. Milyen egy foncsorozott viziló? Fénylik? 
Szombat este 6-kor mindenesetre ott leszek a Louvre piramis kapujában. 15 p. 
várok rád.
Szia.
 
 
1992.5.30-31.      J-10            C.2301
 
Szia J!
 
Beszámoltam a közinek Párizsról, s felőled egy alternatív hírrel: Judit meghalt, 
vagy nagyon elfoglalt, vagy nagyon lusta. Kiegészítették, hogy kiküldetésben is 
lehettél... 
Az ígért 15 helyett 17 percet üldögéltem az üvegpiramis mellett. Borongósan, 
részben, hogy nem jössz, részben hogy mégsem foncsorozott az üvegfelülete, mint 
a fotók mutatják. "Látszik benne a szerkezet" - ami minden harmadéves építész 
álma. Csakhogy azt az 1960-as római olimpiai Nervi-csarnok óta nagyon 
megszoktuk. S az ágas-bogas szerkezet miatt a szemközti barokk homlokzat nem 
úszik át zavartalanul az üvegen. Eltolták. 
A másik, amit eltoltak, a Gare d'Orsay, hát - pályaudvar maradt. Üveg, márvány, 
rézkorlát,  egyébként gyönyörű és megalomániás és léptékvesztéses. Majd ötven év 
múlva kipucolják belőle a harmadrendűt, vagyis az anyag kétharmadát. Beavatottan 
azonnal a tetőemelet hátuljára mentem -egy zavaros térképen ezt a kék szín jelzi 
- a Bonnardokhoz és Van Goghokhoz. Volt ismerősöm, aki ezt egyszerűen nem 
találta meg. 
Ezen túl is megnéztem minden múzeumot és még egyet. Voltam a Musée Guimetben, 
összesen négyen voltunk a három emeleten. Csoda. 
Most közben vacsora, Ildikó bablevese csülökkel, utána kolbász meg pici, kertből 
való friss paradicsom. Férje igyekezett velem vitába keveredni, hogy  nem jó 
ember az a művész, aki alkotás közben nem gondol a közönségre. Ellenérvem, hogy 
"ha te gyereket csinálsz, te sem a Magyar Köztársaság jövőjére gondolsz" - nem 
hatott. 
 
Tudod, Farkas Paolo képet akart tőlem. Végül utamat fedezte. 
Párizs. Meghaltam, túléltem. Az utcai automata vécé krómacél henger, nagyon szép 
és nagyon messze van. 
Párizs. A Pompiduban a Reggelizőasztal, az a kis piros-narancs-fehér Bonnard 
kép, ami már majdnem tiszta absztrakció. Kompozíciója: őrület. Megnéztem, ezt 
nem utólag vágta! 
És egy másik elandalodás, már 22 éve is, akkor még a Musée d' art Moderne-ben: 
Brancusi: A csók. Az a kis kőtömb. Emlékeztet arra a Mária kőszoborra, aminek 
fotóját a Bibliámba beragasztottam, s ami nálatok van a közösség kertjében. 
Párizs. Az utolsó éjjel régi szerelmemmel álmodtam, s utána volt még egy 
élményem. De az jóra fordult. Belekeveredtem egy háromemeletes művész-áruház 
közepébe, s láttam egy olyan keretezőfűrészt, ami húsz éve nagyon kellene. 
Magyarországon ilyet nem kapni. De nagyon drága. Ijedtemben az árat félrenéztem, 
s mikor végül összeszorított fogakkal és izzadt tenyérrel visszamentem megvenni, 
kiderült, hogy még sokkal drágább. Aztán hét végén fölhajtottam egyet Pesten. 
Azonnal csináltam három, majd még kilenc keretet, álom. Ami eddig napokig 
tartott volna, és nekem húsz év alatt a derékszög még soha nem sikerült... 
Párizs. Május elseje, még a St. Denis katedrális is zárva!!— át a Defance-ba. 
Hát ezt is eltolták. A nőtt város spontaneitása (New York) hiányzik belőle, de 
igazából összekomponálva sincs. Igyekeztek nem egyformák lenni, ennyi... Hogy 
egy felhőkarcoló-kapuval a Diadalívet megismételték, engem arra a régi Ludas 
Matyi-viccre emlékeztet, ahogy egy meztelen kislány a tükör előtt a mama 
melltartóját próbálgatja - a fenekén. 
Párizs. Vasárnap másodszor is kimentem a katedrálishoz. Mise a gótikában. 
Mellette török-arab-néger piac. Négyezer forint árában(!) majdnem vettem egy 
négyméteres szőnyeget, ezüstös szürke-homokszínekkel, gyönyörű volt. 
 
Huszonöt éves (diploma) találkozó nálam, ugyan ajánlottam Csomay négyszintes, 
maga tervezte, télikertes palotáját... 
Kettő közülünk szörnyethalt, egy megbolondult, a többi itt volt. Egy fotóművész, 
egy díszlettervező, egy MÁV-főépítész, és Reimholz, aki idén épp csak nem kapta 
meg a Kossuth díjat. Igaz, én tavaly nem kaptam meg, előbb. Összes székeinken 
körbeültünk, volt, mikor mindenki éppen volt szerelmével beszélgetett. Mikica 
hozzám hajolt, —hogy is fogalmazta?, hogy nem lenne-e helyes az egymással 
beszélgetők rendjét meglazítani? Zongoravizsga darabjait bemutatná nekik a 
szomszéd szobában.. A férfiak megadóan bólogattak mellette a kisszéken. 
Letört volna a karod, ha egy lapon válaszolsz, hogy ugyan, dehogy jössz te 
Párizsba? ...nyavalyás. 
 
Azon tűnődöm, hogy jön össze a festés az örökéletben. Hogy ez az egész majd 
odaát teljes pocsékba menjen.., Isten nem ilyen logikával működik. Akkor viszont 
lesz a mennyben Talens festékbolt-lerakat. 
Szüts-Váli locsogásunkat, magnóról lejegyezve, György Peti barátunk locsogásnak 
minősítette, s az olvasott 40 oldal naplórészletem alapján nem nagy 
hajlandóságot mutatott segíteni kiadót találni. Erre Szüts dühös lett, nagyon 
hasznos módon, mert most már sajátjának érzi az ügyet. Azt mondja - és ebben 
mintha igaza lenne -, hogy: ne menjünk messzibbre, mit adnának azért, ha egy 
Vajda Lajos-Bálint Endre egyórás beszélgetést egyszer meghallgathatnánk. A 
hülyéskedésekkel, gondolatismétlésekkel együtt, a vajaskenyér körüli mondatokat 
is beleértve. Tudtom nélkül az ő iratfűzőjében őrzött leveleim és a beszélgetés 
lejegyzéseket odaadta olvasásra egy irodalmár barátunknak, lapszerkesztő is 
egyébként. Szálltak a hírek, hogy szívesen közölne belőlem a lapjában. Én őt 
alig ösmertem, de rövidre zárva a dolgot, fölhívtam magamhoz, s elétettem a 
naplómat. Másfél óra múlva fölállt, hogy ő csütörtökön visszajönne, de hosszabb 
időre. Adtam neki lakáskulcsot. Később még találkoztunk: hogy ez nemzeti kincs, 
és a kéziratot most (miért most?) át kéne adni a Széchényi Könyvtárnak. Ettől 
mindenféle lelkesedéseket kaptam. Mire való, ha az ember klubba jár?! Mellettem 
vetkőzik a Széchényi Könyvtár egyik  osztályvezetője. Ők bagóért, mikrofilmről 
xeroxot nagyítanak, lakosság számára is. "Bérgyilkosságon kívül pénzért mindent 
vállalunk." Tízezer forintból egy komplett kópia készült. B. Robi barátom 
holnap, június elsején elkezdi a kötetet szerkeszteni. 
Mint a Márai, sorra jelennek meg régi naplói. Az enyémet C. Naplónak fogják 
jegyezni. Erről eszembe jut, hogy Mikica is kapott opusszámot, és ez a saját 
választása szerint a következő: M/82/0. Hogy miért nullát kívánt, rejtély. 
 
Egy huszonkét éves történet. Aznap nagyon tehetséges voltam (évente néhány nap), 
s fél óra alatt meg tudtam oldani egy sok hónapja kapirgált képemet. Utána 
rögtön még ötöt befejeztem. Majd délben megpróbáltam a sorsfordító képre 
visszaemlékezni. Nem ment.
 
A Mártírok úti levegőszennyeződés meg fog szűnni, mert felbuzdulásom 
következtében visszakeresztelik Margit körútra. Egy éjjel 150 plakátot 
kiragasztottunk ez ügyben. 
A lelkigyakorlat. Hogy én a többórás egyhelyben ülést nem bírom, és elalszom, ha 
nekem valaki hosszan beszél, s az egészet meglehetősen unom, az nem olyan 
fontos. Én szervezem másoknak. De képződött egy halvány gyanúm. A Fiorettiben 
rákérdeztem. Kiderült, leginkább családi együttlétre vágynának, nem tanításra. 
Jobbára egyedül lévő emberek. Tehát: éljünk pár napot, mint egy család. Kata 
társasjátékot hoz. Én egy Csontváryt fogok velük elemezni. Ernő a távcsövét 
hozza el, Erzsi éneket fog betanítani, Éva megtornáztat minket.
Mányi Ildikót ösmered, vagy akkor már nem voltál itthon? (Kertjében ülök.) Két 
éve Esztergomban a pápai megbízott engem is kihallgatott ügyében, most 
érvénytelenítette a Szentszék első házasságát! 
Párizs. A pályaudvar-múzeumban találtam egy festőt: Caillebotte (1848-1894). 
Párizsi havas háztetők, a Van Gogh terem környékén. Itthon a Francia Intézetben 
utánanéztem, az a legjobb képe.
 
Szegény kiskutyáim a Louvre főbejáratot is eltolták, az üvegprizma alatt. Az is 
pályaudvari váróterem. Egyetlen szempont volt, hogy az a marha sok turista minél 
hamarább elpucoljon innen, a négy épületszárny felé. Hideg márvány burkolat, 
véletlenül se egy ülőhely, rossz akusztika. Amikor diplomamunkának Kelet-Ázsia 
Múzeumot terveztem a föld alá, a Városligetbe, kitaláltam egy hosszú sötét 
földalatti folyosót, hogy legyen ideje a léleknek ráhangolódni a szakrálisra. A 
végén fénykapu várta, hívta őket. Volna. 
Párizs. Kaptam ajándékba egy csodálatos pásszítófűrészt Wittgenstein-kutató 
házigazdámtól. Iszonyú szegények, hétvégi portás állást vállal, hogy 
függetlenségét megőrizze. Megpróbált a sajtevés szabályaiba beavatni.
 
Találkoztam egy öregedő barátommal. Rezignált, lányai után ő mosogat. "A három 
nő" meg akarja velem vetetni a lakást. De  minek? Adjam el a Kassákomat, 
abból...? Azt mondja: tudod mit szeretnék még? Vitorlázni. Ül az ember a hajó 
végén, napsütés, nem baj, ha nincs szél, napoznék, nem csinálnék semmit... és te 
mit szeretnél csinálni?
Mondom: hirtelen csak egyet tudok, lánykákról ruhát lehámozni, de hát ugyebár. 
Pihenni? Isten ments! Utazni? Nem. Tényleg, egyáltalán, jó lenne szerelmesnek 
lenni?! Egy volt egyetemi tanárom pár éve meglátogatott a műteremben. Nagy 
csajozó volt világéletében. Kérdésére világnézetemre hivatkoztam. Mire kajánul 
megjegyezte, önáltatás, Dezsőke, maga mindig is az idejét féltette a nőktől... 
Jó volna nagyon szeretni? Mikica: örömömben olykor belesajdul a szívem, főleg ha 
nincs otthon. 
Most pedig következik egy előhalászott Capek novelláskötet, éppen vége is a 
lapnak, szia.
 
 
 
 
1992.6.29     J-11                       C.2318
 
Szia J!
 
Megvolt a pannonhalmi lelkigyakorlat. Kata utolsó percben mégsem mert jönni, 
epekőműtét után egy héttel. Lazábbak voltunk, mind eddig, társasjáték, séták. A 
faliújságról egy fizikaszakos tanárarcot megjegyeztem, s a folyosón leszólítva 
rákérdeztem, hogy ha én festményfotózásnál a vakumat kicsit előbbre tolom, hogy 
változik a fényerő. Fölcsillant a szeme, hogy ez arcus cosinus tétel. 
Zsebszámológéppel három napig számoltam aztán ki. Festmény fotózásból 
diplomázhatnék. 
Egy hetem pedig erre ment el: vakuzásnál nekem 16 ceruzaelem kell üzemkészen, ez 
körülményes és drága. Megkerestem egy vakuszerelőt, aki azt mondta, hogy nem 
lehet, aztán leballagtam az alattunk lakó Miklóshoz, aki elektroműszerész is 
volt, és vele lehetett. És most van egy nagy fadobozom, amibe mindenféle 
banándugókat bele lehet dugni , amin időnként kigyullad (határozott kérésemre, 
de teljesen fölöslegesen)  egy piros lámpa, - a vaku hálózati feszültségre 
köthető. Három napig dolgoztam csak azon, hogy a vakum 24 helyett 20 
másodpercenként tudjon villanni. Nem lehet mindig festeni.
Ismered a kisméretű utcaburkoló gránitkövet? A Széchényi könyvtárból hoztam haza 
a mikrofilmről xeroxba átfordított naplómat, amikor a bejáratnál fölfedeztem egy 
kupac ilyen követ. Négyet hoztam, évek óta várom az alkalmat. Mindenfélére lehet 
használni, és körülbelül két kiló. Lemértem. 
Egy év után mindkettőjük örömére Zsófi és Mikica visszacserélték a szobájukat. 
Bár M. Balatonon épp, Zsófival kettesben csináltuk. Mikica, ha hazajön, nagyon 
boldog lesz.
 
Megvettem életem legdrágább könyvét: Van Gogh összes, két kötetben. Elbódító, 
ahogy egy égdarabkát, bokorrészletet megfest. Reggel 6-kor az imát képnézéssel 
kezdem. Amit sokáig használtam erre, az asztalom fölötti Harangvölgy fotómat, 
pár hónapja elajándékoztam, talán a Magyarországra látogató valamelyik Farkas 
fiúnak. Remélem a negatívja megvan...  Most úgyis át kell néznem, mi van meg, 
mert az összes fontosabb fotómat besoroltam a C. naplóba. 
 
Van egy nem gazdag, de előzékeny műgyűjtőm. Fölajánlottam neki, hogy ha szerez 
puha ceruzabelet,  azonos súlyban rajzot fogok adni érte. Szerzett. Egy rajzot 
kapott, véletlen épp farost lemezen volt, fél kiló. 
Most nyáron két éve, hogy naponta úszom. Nagyon jó. Összeszokva, egy nyugdíjas 
versenyzőnő mögött úszom, ő úgy fordul, hogy mélyen merül, én fölötte fogok 
falat. Mostanában el-elmaradoztam mögüle, fáradt voltam. Ha netán ebből 
kiöregednék, egy villamossal reggelente ki lehetne járni a Margitszigetre - 
Őszikék- fél órát sétálni. 
 
Micsoda félelmek, és nem lehet összességében kiiktatni! Tavaly Mikicát 
akupunktúrára hordtam. Hihetetlen fegyelmezetten tűrte, hazafelé tapintatosan 
érdeklődtem, mennyire fájt. Ó, nem, ez jól elviselhető, előtte volt rossz, mert 
azt hittem, fúrógéppel csinálják! Szütsnek most (!) mesélte el nagylánya, 
mennyire félt éjjel az előszobafüggönytől. 
Ez nekem nem jutott eszembe! Sokat rágódtam, jók-e az egyszemélyes múzeumok? 
Most valaki azt mondja: Föltétlen több, ha 30 Rembrandt-ot látsz, mint ha 
kettőt?! Egy japán bank megvette  most Van Gogh Íriszeit. Kellene-e abba a 
terembe még másik három? Igaz. 
 
Egyetlen nagybátyi örökségem egy gyászkeretes Kossuth levél (a majom mindig 
ilyet írt az emigrációban) egyik felmenőm, Váli Béla számára  —hogy nem, ő soha 
nem írt színdarabot. No már most, én külön imádkoztam egyszer azért, hogy apám 
testvérétől semmit ne örököljek, olyan nyűgös az intézése, meg minek még egy 
tucat tárgy... Meghallgattatott.
 
Ez jó. Szabó Vladimír festő (most halt meg, nagyon öregen) ezt nyilatkozta: a 
festő fest, ahogy az egér rág. Nől a foga, hát mindig rágnia kell neki." Vaszkó 
Erzsébet meg azt mondta (most készülök cikket írni róla, olvastam): a művész - 
szeizmográf. Én inkább ezt használom: előörs, annak minden rizikójával - és 
előnyével (ha szerencsésen hazaér: dupla porció). (Mármint a harctéren.) 
 
Mikica meséli: Visegrád, osztálykirándulás. "Én ettem egy pisztáciás fagylaltot. 
Aztán egy eperfagylaltot, egy málnás gombóccal. Ettem lángost, tejfölöset, és 
sajtosat. Eddi viszont egy fillért sem költött. Ő nem költő, hanem 
elevenszülő..." 
 
Szüts meséli, irodájából két fiatal kimegy az USA-ba komputereket venni, ők 
olcsóbban utaznak ugyanis, és már szombatra jönnek is. Mondja nekik Miklós, 
gyerekek, hálás vagyok, hogy ennyire siettek, de az Isten szerelmére, maradjatok 
pár napot, a várost kicsit megnézni!  Nem lehet, szombaton házibulink lesz!
67-ben diplomáztunk, K-t azóta talán háromszor láttam. Most találkozó nálam, ő 
is befutott. Fura, rezignált ember volt már diákként is. Elvégezte a marxista 
egyetemet is, nem értettem igazán, miért, majd a MÁV-hoz került, s most annak az 
egyik legfőbb építészeti vezetője. Most mondja nekem: "25 éve, ha valami 
fontosban nem tudok dönteni, azt kérdezem magamtól, Deske hogy csinálná? És 
akkor megy. Nem mondtam eddig el neked."
 
Pannonhalmán hallom: "Ha meglátod Istent, lesz otthonod." Csak Klee képben, 
Ottlik könyvében vagyok otthon. Pilinszky azt mondja, eljuthatunk a derűig. És 
ez talán túl van az otthonon is.
szia: Deske
 
 
1992.9.26-10.3.  J-12                C.2451
 
Sziasztok!
 
Tehát többesszám, ámbár lehet, hogy információim tévesek.
Azt mondja egy idegenbe szakadt költőnk, Wels tartomány kedvez az irodalomnak, 
mert rossz az idő, sokat esik. Otthon ülnek, olvasnak és írnak az emberek. 
Naplóm kiadatása valóban folyamatban van. Augusztus tizedikével emigráltam a 
nyaralásból, a családi kékkúti nyaralásból, ugyanis kompjuterbe gépelték a 
szöveget. Attól a naptól kezdődően semmi lugasban söriszogatás, fél tizenegyig 
korrektúra, képaláírás szövegezés. Nagyon megszorongatott a kiadó, ijedtemben, 
hogy ezek tapasztalt emberek, mindenbe belementem, hogy változtassuk meg a 
címlapot, fele annyi kép legyen, ámbár színes. Olyan vagyok, mint a nádszál, 
ingok, majd visszaállok eredeti helyemre. Most gyűjtöm a lelkierőt a keddi 
harchoz. 
Most gyűjtöm és itt. Mányi Ildikó szentendrei vityilója, muskátlival az ablakban 
és színezett háncsbábukkal az ágy fölött, terasz, látni a Dunát, és vasárnap 
van, még meleg és mindjárt ebédelünk. Mányi mindjárt szül. Még addig kétszer 
körbefutja a Margitszigetet, most éppen a lakást festeti, és igen haragszik, 
hogy a családja nem támogatja ebben eléggé. (Támogatja.)
A naplómban mottónak ezt szántam, de Robi (a szerkesztő) nem találta elég jónak: 

Őszinteség? Nem létezik. 
Ami van: harc érte, percről -percre... 
Megérkeztünk Európába. Májusban Párizsban minden drogéria kirakatában egy 
mosolygós diáklány fotója, amint hanyatt fekve épp a farmergatyáját hámozza le 
magáról égnek emelt lábakkal. Napi probléma volt, hogy el kell-e a fejemet 
fordítani. Hazatérve mit látok a Széna téri patika kirakatában?! Bőrápoló krém 
reklámja. Mi Európánál lomhábbak vagyunk, a csaj ötödik hónapja még ott 
fekszik...
Nem vagyunk egyformák. Fojtott hangon, szelíden, türelmesen magyarázom Katának: 
nézd, kétkarú emelő - ha a fregoli egyik oldalára teszed a ruhát, akkor ott 
teljesen lelóg, de ha két oldalra... Mire ő: és az baj, ha lelóg?! És én 
összeomlok, mert igaza van.
A naplóm begépelve 815 908 írásjel volt, az elválasztójelek is beleértve. A 
komputer egy gombnyomásra megmondja. 
Nem megy ez nekem. Múltkor írtam, vettem egy kétkötetes Van Gogh összeset. 
Forgattam is reggelente. S egy idő után nem tudtam mit kezdeni ezzel a 
dinamikával, kobaltkékkel, ecsetrohangászással. Becseréltem: Kata 
születésnapjára asztali csuklós lámpát szeretett volna. 
 
Most különösen, hogy a kéziratomon szöszmötölök, alig látok túl az asztal 
sarkán. Olykor kivisznek utcára, erdőbe, moziba, megriadok, kissé elszomorodom, 
elbizonytalanodom, és rohanok vissza az ólba. Honnét etikátlan már ez a 
csőlátás?
Itt közben a villamosjegy nem egy, nem öt, nem nyolc, nem tizenkettő, hanem 
tizennyolc forint. 
Uszodába menet minden reggel elballagok egy MÉH-telep előtt is. Ez is költészet: 
a pince lejárati ajtón tábla: 
BEJÁRAT —
EINTRITT —
ENTRANCE. Hétkor nyit, toprongyos csőlakók gyülekeznek, a járda szélén 
üldögélve, hozzák kiskocsin, vállon az üzletekből kidobott kartondobozokat. 
Kilója -megkérdeztem - két forint. Van köztük egy pár is, a nő mindig csatakos, 
sokat mosolyog, alkoholista lehet, kora huszonöt és negyven között. Mindig más 
ruhában, alighanem a Máltai Szeretetszolgálat öltözteti őket, s nem mossák, 
hanem cserélik ruhájukat. Boltnyitás előtt műanyagba vont rézhuzalokat szoktak a 
járda szélén ülve bicskával hámozni, csak így veszik át. 
 
Szombat, egy héttel később, okt. 3. Hihetetlen édes meleg őszi szellő, az ég 
alacsony, borult, de nem barátságtalan. Ötvenéves lettem. Nagyszerű ajándékok: 
egy hosszú pokróc, zsebszámológép (idéntől mindent könyvelni kell, az adózás 
miatt. Minden művészeknek járó adókedvezmény megszűnt, úgy tudom.) Egy angol 
Sherlock Holmes összes, vastag és nehéz, századeleji illusztrációkkal. Anyám 
aranyos, adtam neki 10 éve egy kétaknás fényképezőgépet, s most: 
visszaajándékozta! Tudta, mennyire szerettem. 
A gyerekeknek pedig adtam 5-500 forintot, vegyenek egymásnak ajándékot, nem 
szabad megkérdezni, mit kér a másik. Zsófi vett egy flamingó fejű bögrét 
Mikinek, és fölhozott egy kiscicát az udvarról. Erről le kellett beszélnem, hogy 
csak egy napra. Miki vett két tengerimalacot ötszázért. Így Zsófi kevésbé búsul 
majd, hogy a japán táncolóegér mama megölte mind a hat újszülöttjét, mert nem 
tejszínnel etették terhessége idején, ő egy barátnője kísérleteiből ezt biztosan 
tudja. 
Két motívum, melyből következik, hogy a világegyetem végtelen: 
1./ Most vettem észre két förtelmes kandelábert az uszoda parkjában. Két éve 
minden nap elmegyek mellette. 
2./ Van egy napi játékom, másfél éve, s csak most vettem észre. Forró zuhany 
közben jéghidegre váltok, s közben igyekszem úgy  mozogni, mintha továbbra is a 
bágyasztó meleg alatt pihegnék.
 
Könyvügy.
Egy hétig tunkoltak: legyen a könyv címlapján egy festményem, színesben. 
Fekete-fehér műterembelső fotómat szeretném. S fölajánlották, ha csak a fele 
ábrát kérem, lehetne 16 színes repróm! De maradnék fekete-fehér fényképem  
mellett. Valahogy ide a fotók valók inkább. A betűtípus is megváltozott, 
előnyére. Miklós fogja a teljes nyomdai előkészítést végezni, szegény. A 
felesége - egy ronda nagy fölösleges munka után, amit tévedésből elvégeztettem 
velük - most  nagyon haragszik rám. Megígértem neki, hogy ez végig így lesz, ez 
sajna alkotómunka, nem lineáris. Bármikor, bármi és annak az ellenkezője is 
eszembe juthat...
Évekkel ezelőtt az USA-ban befogtak egy igazi élő UFO-t, csak nagyon titokban 
tartották. És egyetlen ételt volt csak hajlandó: eperfagylaltot. A gyerekek 
mesélték.
Képzeld, Kékkúton szedtem egy zsák csalánlevelet. Kapcsolatom a természettel. 
Most kiterítve a műterempadlón illatozik, szárad. Tea lesz. Húgom 
kolostorra-pénzét át kellett vinni a bankból a püspökségre, megkért reá. 6,3 
millió forint volt bőrtarisznyámban, a Váci utcán végigsétálva úgy szerettem 
volna valakinek megmutatni. Angol fontban volt, egyébként. Degesz, így is. 
Nem értem. Ha az ásítás agyi oxigénhiány, miért ragályos?! 
Leírtam a levél első felében? Házasságodat meglepetésszerűen, név nélkül 
bejelentettem a családomnak, még telefonod után. (Leveled azóta se jött meg.) 
Nomármost, a hír pontosítása fejében igen nagy mennyiségű csokoládét sikerült 
tőlük kicsikarnom. 
Sok év után ismét fölhorgadt vágyam megtudni, hogyan záródik az utcai postaláda 
feneke, hogy a postás csak úgy, egy mozdulattal belöki alá a táskát, és akkor az 
ott mit csinál? S tegnap egyet szétnyílva - a feneke kifordulva - láttam. 
Alánéztem, még meg is tapogattam. Valaki rámszólt hátulról, jóakarattal: nem ott 
kell bedobni. 
Álmaim egyre szerényebbek. Nőkről is alig álmodom. Tegnap: hogy megtaláltam a 
körömvágó csipeszemet! 
Figyelj, Judit. Tanuld meg a háládat kifejezni. 
Már nem egyedül élsz. Erre szükség van. 
Országos Karizmatikus Találkozó, esküvőddel egyidőben. Mesélték, délután Tamás 
atya sokat, túl sokat beszélt. Föladtam neki egy táviratot, figyelmeztetve, 
ugyanis még előtte állt a háromnapos beszédsorozata a Pasaréti templomban. 
Izzadt a tenyerem, csakugyan az én dolgom? Biztosan nem fogja senki ezt 
megmondani neki. 
 
Thomas Mann hülyéskedik megint (Faustus): 
"A müncheni nyugtalanságok és kivégzések idején ráadásul rázóhideggel járó 
súlyos influenza támadott meg, tíz napra ágyhoz kötött..."
nem lehet megunni. 
Kata pár éve jó széket keresett az Ecseri-piacon. Kísértem. Tudod melyiket vette 
meg? Amin az árus ült, egész nap! Zseniális, nem? 
Tavaly a Kecskeméti Alkotóház idején megvettem egy életrajzot Grosicsról, 
gyerekkorom legendás aranycsapatának kapusáról (ha nem ismernéd a nevet.) 
Fejfájása ellen az edzésen piros svájcisapkát kért. 
Nagy tempóban tatarozzák a Ferences templomot. A szentély és a hajó első fele 
már ki is van festve. Előzőleg két évig száradt levert vakolattal, kívülről 
kezelték is. A Márton Lajos festette százméteres oltárképet restaurálták, új 
fényben csillog. Ennyi év után már nem is zavar annyira. Most valami új készül: 
az egész szentélyt föl akarják 3 lépcsőnyit emelni. Így megszűnik a mostani 
oltárlépcső, s elférnek hajnalban a kispapok is a misén. Tavaly ugyanis 
bevezették, hogy 5.50-kor, a mise előtt a hívekkel közösen mondják (mondjuk) a 
Laudest. A szétosztott zsolozsmás könyvet már profin kezeljük. Először szokatlan 
volt a megszokott csöndes hajnali mise helyett a koncelebrált, plusz a 
zsolozsmázás, megszerettem. 
Olvasom: "Egy kis művész is ugyanannyit szenved..." ez jó. 
Írtam, mondtam? Egy irodalmár barátomnak is kiadtam a C. naplómat lektoráli, s 
azt mondja, nemzeti érték, közgyűjteményben a helye, most, a kéziratnak. 
Hízelgő. Tényleg oda fogom adni, a Tud. Akadémia levéltárának. Esetleg a 
Széchényi Könyvtárnak, ott - mondták - fogadnák. Akár, ha másoltatás a saját 
költségükön is. 
Dédmamám fia temetésére Bécsbe utazott, s visszajövet mindenkinek mutatta, a 
családi legenda szerint, milyen gyönyörű kalapot sikerült ott vennie. Aki 
mindenkit én eddig hülyének tartottam, rájöttem, csak a fontossági sorrendje 
más. 
Írtam? Erzsébet mégsem alapíthat rendet Bélapátfalván, kiderült egy kőzúzó gyár 
dolgozik éjjel! a szomszédban. Új falut keres. 
Most, naplóm rendezésekor kezembe került lemondólevelem: 5 év tanítás után 
79-ben otthagytam a zebegényi nyári szabadiskolát. Nagyon fárasztott, az igaz, 
de főleg: untam, mindent kipróbáltam, amit lehetett. Most, hogy tavalyi 
próbálkozásom ellenére nem fogok tanítani a Képző Főiskolán, (nem kellek), 
megvilágosodásszerűen ezzel rendeztem el magamban a dolgot. Amúgy is nagyon 
bizonytalan voltam. Elég festeni, bőven. Talán egy évig lett volna jó tanítani, 
tényleg. 
Na, egy óra, megyek porszívózni.
Megvolt 
ebéd 
alvás 
5 óra délután, már sötétedik. 
Elmesélem. 
Vagy húsz éve láttam egy fotót. Végtelen, üres-kihalt országút, előtérben 
letakart halott. Mellette egy férfi térden, mozdulatlanul. Épp pár hete idéztem 
föl a fotó tanítását magamnak. 
S két napja szükség volt rá, utcán térdeltem, imádkozva. Tompa puffanás, előttem 
a járdán úgy tizenöt méterre egy ablakrács, arrébb egy munkás, szerszámmal a 
kezében. A negyedik emeletről zuhant le. Még húsz percig élt, még betették a 
mentőbe. 
Na, szia!, sziasztok.
 




[1] ang.: papír

j-1993

1993.I.12.      J-13                  C.3803
 
Szia J!
 
Az ablakkal szemközt zúzmarától fehér-rózsaszín erdő a szurdok fölött. Közte a 
zöld fenyők. Párás, meredek hegyoldal, mögötte másik, harmadik, aztán valahol 
lenn a ködben a síkvidék
helyett
a szemközti konyhaépület bádogtetejére látok szobánk ablakából, az állat 
építész. Kata kicsapott egy szűk hétre Mikicát hegyi levegőn legeltetni, igaza 
van, magamtól nem mentem volna. Mátrafüred. Kellemes meglepetés, hogy nem három 
óra az út busszal, mint sejtettem. A második, hogy nincs hó. Semmit nem kell 
csinálni. Igaz, utolsó percben fölkaptam negyven gépoldalas címlistámat, hogy 
ideje kissé rendbe tenni, ezek a marha képtulajdonosok folyton költöznek. 
Szobapadlóm kezdett fehér papírtörmelékkel tele lenni (ez otthonos), a 
takarítónőnek hamarvást szóltam, nehogy hozzányúljon.
Ámbár megszokhatatlan, kiesni a ritmusból, azonnal halálszaga van. Ez itt nem 
szitokszó. Valami reménytelen üresség az itteni napi háromszori damasztterítős, 
pincérnős tökéletes kiszolgálás. Regényt is hoztam, fotelben üldögélek, rémes. 
Ez jó. Mikica berobog, vett tíz egyforma csomag cukrot, most három gyerek várja 
őt, és a cukrot. Mondom neki, hülye vagy, azt mondja, tudom, olyan jó néha 
hülyeséget csinálni, de itt ez a cukor fele ár, mint Pesten. És nevetünk 
egymásra.
Ma reggelre rászántam magam egy nagyobb útra. Az igazság szerint erre a hegyi 
levegőre most az én arcüregemnek is szüksége van. Miki se volt nagyon lelkes. 
Mondom neki, gyere, abszolváljuk a feladatunkat, fölmegyünk Mátraházára busszal, 
s az erdőn át leballagunk. Még föltelefonáltattam Kékestetőre, csakugyan nincsen 
hó, még szánkó alá se? Nincs. Aztán gondoltam egyet. Számoltam fejben a 
kilométereket, kicsit kevés. S mondom Miklósnak a buszmegálló felé ballagva: 
Figyelj, öreg. Ajánlok egy üzletet. Menjünk fölfelé is gyalog, az erdőn át, s a 
buszjegy árát megkapod. Kérdése rövid volt: az mennyi? Nyolcvan. Oké. Ebből lett 
estére a tíz doboz cukor. Visszamenőleg húsz évre minden menüt el tud mondani. 
Egy üvegfehérre fagyott patak mentén, a jelzett piros úton. Az előző hetek 
minusz tíz foka, hirtelen melegre váltott, tegnap még csöpögött az erdő a 
nyakamba, mára már kedves napfényes, száraz. Kezünkben furkósbot. Beszélgettünk. 
Mikről is? Hogy a patak vizében az ásványi sók, hogy hogyan korhadnak a fák, 
hogy Velence a dalmát tengerpart fölött kitermelt fenyőkből készült cölöpökre 
épült. Este monologizál a hátam mögött az ágyon: Nem, legutoljára fogom a 
narancsosat enni! És rakosgatja cukrait. 
Szóval az ünneplés. A kiállítással egybekötött könyvpremier megnyitója a 
tervezettre - reméltre - sikerült. Esterházy enkezűleg. A kis könyvesboltból - 
tán nyolcvan személyes - jócskán kiszorultak az érdeklődők. Gondolva erre, 
mikrofont is berakattam. A tucatnyi kis képemet a tömegtől ugyan nem lehetett 
látni, de mindenki mosolygott. Tévé is kint volt. (Másnap délelőtt egy másik 
stáb, szintén interjúval is.) Amit eddig még nem: dedikálnom kellett. Erre előre 
csináltattam  egy pecsétet, dedikálógépet:
AKKOR MEGFOGVÁN ANNAK KEZÉT,
KIVIVÉ ŐTET A FALUN KÍVÜL,
ÉS MIKOR ANNAK SZEMEIRE PÖKÖTT VOLNA,
ÉS AZ Ő KEZEIT REÁ TETTE VOLNA,
MEGKÉRDÉ ŐTET HA LÁTNA-É?
(A közi könyvtárából mindig visszalopom ezt a tisztítatlan Károli Bibliát, 
annyira szeretem, bár szinte olvashatatlan)
És fogalmaztam mindenkinek valamit, kézzel is. ("nekem személyeset írjál")
Esterházynak ezt:
          "Fáradt? Nyugtalan?
           Fessen Ön is olykor-olykor!
           A legjobb kikapcsolódás!"
 
(Két hétig gondolkoztam rajta.) Ezt sütöttem el egyébként György Petinek is, itt 
és most bevallom. Tudod, akinek a könyv végén említem új könyvét, hogy az 
enyémnek feltétlen nagyobbnak kell lennie... Miklós rendületlenül számolja a tíz 
csomag cukrát. 
Hanem hogy ez a könyv így, egy ősz alatt összejött... Tényleg fantasztikus. 
Címlapjára négy változatot készítettem, Miklós műhelyében kompjuteren fél óra 
alatt megcsináltuk, szinte vita nélkül. A hátsó borítót is. Hogy kézzel írjam 
alá, az utóbb jött, az ötlet. S harmadnap jöttem rá, szabadkézzel köré egy 
vékony keret. 
Az ábraanyaggal is meg vagyok elégedve. Nehezen indult a válogatás: szakmám 
szerint én ÁBRAKÉSZÍTŐ vagyok. No már most, melyiket a kétezerből? Állati nagy 
munka volt. Mert persze a lehető legtávolabbi pontján kezdtem a feladatot. Mikor 
a nyolcvanas évek közepén kidobtam a fotónegatívjaimat, György Peti a földszinti 
kukából visszahozatta negatívjaimat és a művész portréfotókat, kiállításmegnyitó 
fotóimat kiválogatta. Anyámnak gyerekfotóim negáit adtam. Most ezeket 
KÖLCSÖNkértem, s ami kellett, lenagyítottam, s napok munkájával a C. naplóba  
besoroltam, fölkasírozva. Ebből az egész paksamétából kellett (lehetett) a 
könyvhöz illusztrációt válogatni. Először 200-ra szűkítettem. Aztán százra. 
Kiteregettem az egészet a műterem padlójára, ott bámultam, napokig. Jól eltelt 
ez az ősz!
De öröm lenne hallani erről a te véleményedet! Te vagy a kötetzáró.
Na. Vacsora megvolt. Srégen szembe ülök egy igen helyes, szőke kismamával. Még 
ez is. Szóba került, hogy netán együtt, a gyerekekkel, busszal Kékestetőre. 
Lehet vagy 25 éves. Kérdezősködjek nála, mit szeret olvasni? Miki most a vacsora 
után nyúzott, hogy a társalgóban birkózzunk együtt, hancúrozik ott most vagy 
négy gyerek is, szülők körben feketézve trécselnek. Megtanítottuk a kismamát a 
spanyol kártyajátékomra. Rögtön elmesélte, hogy neki két hete strúmaműtétje 
volt. Csendben átadtam a terepet Mikinek, két fordulóját még kibiceltem, a 
szomszéd bácsit is tönkreverte. 
Egy éve mesélték, a Margitszigeti állatkert mellől vasárnap délelőtti sétán egy 
család mellől elrabolták a legkisebb gyereküket. "Igen, láttuk, arrafelé ment 
egy bácsival." Soha nem látták többé. Gyenge perceimben előjön ez a rémkép. A 
legborzalmasabb történet, ami megeshet. Pár hónapja Miki is menekült negyedórát 
egy bácsi elől. Késő volt, este. Nagyon intelligensen csinálta. Futott, 
háztömböt megkerült, kereste az embereket. Kerülő úton jött haza. De mégis! Még 
védtelen! Nem engedem képzelegni magam, de olykor mégis beúszik. S tegnap 
valahogy vége rendezni tudtam. Emlékszel a József és testvérei II. kötetére? 
Egyiptomból hazatér a tizenkét testvér, -József él! És el kell valahogy mondani 
az agg atyának, s úgy, szörnyet ne haljon örömében. Megbíznak egy kislányt, aki 
énekli:
Mert Isten emígyen eszelte ki
Hogy nagyapácskánkat rászedi
                   hogy az egész rabszolgának eladást Isten emígyen eszelte ki, 
hogy evvel Izraelt megmentse az éhhaláltól. Legyen meg Isten akarata. Ámen.
 
Most belémnyilallt, két nap múlva festenem kell... Most lenne aktuális témát 
váltani, hisz az ősszel alig festettem valamit, augusztus elejétől megfeszített 
tempóban a könyv...
Más. Jajjj, lett egy igazi játékom!! A marha Szüts azt mondja, te, adok én neked 
egy faxot, nekem kettő van. Mondom neki, baromi jó, vannak rajta gombok, meg 
fölvillanó zöld és piros lámpák, két hétre jó lesz, aztán visszaadom. Már 
faxoltam a polgármesternek, a volt miniszterhelyettesnek, egy barátnőnk 
papájának, a kiadónak, a Hidvéginek Kossuth aláírással (kéziratgyűjtő). A kiadóm 
elküldte a könyvből kiemelt portréfotómat egy aláragasztott újságcímmel: 
Elfogták az uszodai szatírt! Mikicával le az ötödik emeleti folyosóra, mert ott 
el van vágva egy mennyezet alatt futó telefonvezeték. Akkor az halott. Tizenhat 
méter! Azzal átalakítottam a lakás telefondrótozatát. (A faxgépet telefonvonalra 
kell kötni.) Ha férfi lennél, elküldeném neked a két telefon + fax kapcsolási 
rajzát... 
 
A te leveled írásán túl még egy programot irányoztam elő, alternativice. 
Fölhoztam a Sherlock Holmest, angolul, szótárral, bár bíztam a Magyar Tud. 
Akadémia üdülői könyvtárában is. Vagyok ennyire kalandvágyó. És bejött. Na, mi 
ez?
 
"- Őnagysága, a szentpétervári követségi titkár úr!
- Ah! - Alfonsine most aztán üdvözlő mosollyal nyújtá kezét Jenőnek, aki azt 
remegve fogadta.
- Csak tartsa Ön meg - súgá kegyteljes mosollyal Antoinette. Mely anyai jóság 
kimélytelenségére Alfonsine hirtelen odaborult anyja kebelére - valószínűleg 
arcának szemérmes pirulását takarandó. Jenő pedig sietett kezet csókolni leendő 
napának, mire a Jenő homlokának egy csókot adott - hideget, mint egy fakép.
Alfonsine nem volt többé rábírható, hogy lesütött szempilláit felemelje, most 
már vőlegénye előtt áll..."
 
na, könnyítésül, egy másik helyről
"Zebulon ezúttal nem jött egyedül. Magával hozta kisasszonyai egyikét: csinos 
arcú fiatal leánykát, magasra nyúlt termettel. Kár, hogy nagyon fűzi magát, és 
hogy nyers kávét szokott rágni, amitül fehérebb legyen...
- Aztán hallja, János (ez a hajdúnak szól, akit otthon csak tegeznek), mindent 
jól lepakkoljon a kocsiról! El ne felejtsd iskátulát - hallja -, mert abba 
selyemruha van. Aztán valamit össze ne törjön János, mert pofonütlek! - magát. 
Ha, te, Karika! Nálad van a smukos tarisznya, akarom mondani, redikül? El ne 
veszíts ütet, sok drága smuk van benne..."
még egy ötletem volt, a dedikálógép számára, ez saját fogalmazás, de sajnos túl 
didaktikus:
Belső békéd másoktól függ,
vagy felnőttél már?
 - kérdezte a mester
napokban reggel olvasom  a napi igeliturgiát:
"Then they opened their coffers"
         (a kofferjeiket[1], a három királyok)
Még mindig csak fél kilenc, este. Ámbár a szomszéd szobákban kisgyerekeket 
fektetnek. Talán le kéne menni a játékszobába. Mikica hol lehet? Napi negyven 
órában néz tévét. Szégyenkezem. Nincs kapacitásom sokat játszani vele, magától 
pedig, hacsak nem gyerekekkel randalírozik - odaragad. Jó szóval magyarázom. 
Nézd, ez passzív. Ez meg itt giccs. Látod? (látja.) Jószándékú, együttműködésre 
kész. Dehát.
(megoldás: Kőszívű ember fiai. Nagyon tud írni.!)
Na, leköltözöm.
A fény itt erősebb, csak remélni lehet, hogy nem fog zavarni a szomszédból a 
tévé hangja.
A festményeimet kis megfontolás után kb. valódi árukra áraztam 
(száz-száznegyvenezer), s ezúttal Szütssel nyomattam egy táblát:
PICTURES CAN'T BE PERMANENTLY TAKEN ABROAD[2].
Még egy fantasztikus történet. Talán említettem neked, életem egyik főművének 
tartanám, ha sikerülne Magyarországon újra kiadatni Strindberg Önéletrajzának 
kilencedik kötetét, az Egyedül-t. Vagy tíz éve a Corvinánál már próbálkoztam, 
most egy évig Lator Lászlónál feküdt, ígérte, segít kiadót keresni. Most 
novemberben utazunk egy Volkswagen Passattal Bajára, a kiadóMMal, s mesélem, van 
egy fiatalkori könyvélményem, senki nem ismeri... ebből tanultam meg egyedül 
lenni és sétálni. Azt mondja, add ide. Egy hétre rá: Kiadjuk, jó!! S 
csinálhatnál bele négy színes illusztrációt!
Ezt ugyan egyelőre nem érzem, nem tudom, de ettől eltekintve: nagyszerű! 
Fölajánlották még, hogy a zsidó temető fotóalbumunkat is kiadják, a szinopszist 
már át is vették, nem értem mi van itt, rákbeteg vagyok, és ők tudják, vagy mi?!
Holnapután festenem kell...
Hol lehet egy ilyen strúmaoperáció varrata. Valami illedelmes helyen?
Karácsony napján jegyeztem le a következő mondatot egy megvilágosodott percben:
Mi a legjobb?
Legjobb az, ha az ember valami kiállítási díjat vesz föl vidéken,
egy nyitva lévő fotóbolt közelében[3]
 
Megint és még mindig. A múltkor ugyanaz a visszatérő szomorú álmom. Hogy a 
főiskoláról, az építész szakról kimaradtam, bolyongok a már félig idegen, kihalt 
épületben. Majd valami reménytelen remény, hogy talán csatlakozhatnék a 
többiekhez, mégis hozzákezdhetnék a diplomám kidolgozásához ...
anyám próbálta egyszer megfejteni, nem volt számomra meggyőző...
Hanem a Trabantom totálkáros lett. Én nem sérültem. Volt neki egy fura hibája, 
ravasz módon csak olykor: fékje igencsak egy oldalra húzott. De hát mindig 
rendbejött, a javító messze van, hol pénzem, hol időm nem volt. Hát, blokkolt 
előttem egy japán kocsi, a Belgrád rakparton a Szabadság hídnál. Nem kellett 
volna tennie... A motorháztetőm úgy fölgyűrődött, hogy fölállva rá, két lábal 
ugrálva hajlítottam annyira vissza, hogy egyáltalán kilássak a kocsiból. Motorja 
működött, csak iszonytató erős zajjal. Na most, a szükség nagy úr. Valamit 
muszáj volt elintéznem, másnap így mentem át a Körtérre. Kicsit (nagyon) 
szégyenkezve, az alsó rakparton. Mit mondjak, sikerem volt. Egy munkásokkal teli 
mikrobusz lelkesen integetett, s kerülgetett, előre-hátra. Hálából egy piros 
lámpánál ráléptem a gázra (kuplunggal, vagyis álló helyzetben), mire 
földübörgött, mint egy repülőgép...
A biztosító tizenkettőt fizetett, és ötért eladtam a roncsot. A megmaradt 
elakadásjelző háromszögemhez a roncstelepen vettem még egyet, s többnapi 
munkával összecsukható vakuállványt  csináltam belőlük. Autóm ugyan most nincs. 
A vakuállvány viszont kell, mert márciusra nyílik Kecskeméten, a Cifra Palotában 
a Kortárs múzeumunk, amit én találtam ki.
 
Ehhez most majd Miklóssal nekünk kell a katalógust összeállítani, s előtte az 
anyagot festőbarátainknál kiválasztani (zsűrizni). A legjobb hát, ha rögtön 
viszek fotóapparátot, a kép majd kell a katalógusba. Csak autó, sajna, kéne 
előbb-utóbb... Majd talán a Pollock Alapítványtól...? Fél éve levelezek (újabban 
faxolok) velük ezügyben.
nehezedik a gépírás, egy ártatlanszemű négyéves kislány ideül az üres szobában 
velem szembe, rám nézve tekergeti a fölhúzós kiskacsáját és mosolyog. De most 
hangosan elkezdte konferálni is, látva, hogy fölpillantok...
Szóval rengeteg pénzt kaphatok, akár. Zsófi lányom már nagyon fészkelődik. Már 
megkérdezték a Kata fizetését, három évre visszamenően, és hogy mennyit költünk 
évente tisztítószerekre. Most, játékból faxoltam nekik, hogy az autóm összetört, 
és hogy Mikica fogszabályozójára a fogorvos százezer forintot kért - a harmadik 
kezelés után... Mire azonnal válaszoltak, újabb kérdések és igazolások... 
Leginkább egy notebook-ot vagy laptopot szeretnék venni... Tudod mi az? 
hordozható szövegszerkesztő kompjuter. Persze az égvilágon semmi szükségem rá. 
Talán opuszjegyzékeimet beletáplálhatnám, hogy egyszerű legyen mindig naprakész 
lenni, és mindig legyen duplum (hagyatékként a Nemzeti Galéria Adattára 
számára.)
na, most elmenekülök az ártatlanszemű elől...
Kata fél, hogy Miki unatkozós lesz. (Más véleményen vagyok.) Persze van, amikor 
egyedül  unatkozik. Most mindezt elmondtam neki, megoldásként ez jutott eszembe, 
milyen egyszerű. Megértette. Persze. 
Egy itteni kisfiú mondja: Miért temetik a skótot hegyoldalba? Mert ott a 
temető... Miért iszik az indián pöttyös bögréből? Mert szomjas...
Sikerült (a harmadik) éves uszodabérletet megvennem, a Szt. Lukács Gyógyfürdőbe 
(illetve gyógyteába, amikor 28 fokosra sikeredik a víz). Ugyan január 
másodikától nem tudok járni, arcüreg meg torok, de azért most is ODA TARTOZOM. 
Az egyik klubtag egy bécsi könyvtáros kongresszusról tért haza (nem láttam Önt 
egy hétig!), s meséli, a konferencia fő eredménye az intézmény nevének 
megváltoztatása volt: Osztrák KÖNYVTÁROSNŐK és Könyvtárosok Egyesülete...
Egy másik a zuhany alól átszól: olvastam az új cikkét. Uccellot a szürrealisták 
elődjüknek tartották! (Azt hittem, ez az én találmányom)... folytatja: én meg 
most Daliról írtam... majd hozok egy példányt, az Élet és Tudomány, 44-es szám.
A harmadik meg: Maga szobrász? Leöntöttem valami higitóval, egy kis mészkő 
szobrom van... (megbeszéltük)
Egy nyugdíjas vezérkari ezredes pedig nyolcvan fölött, még sose szólt hozzám, 
kidugja a fejét a medence közepén (ez szokásellenes), és kérdezi: Igaz, hogy 
maga képét 140 ezerért árulják?
Van egy ügynök is, aki igen szellemes kerítésdrót-feszítő csavart akarna eladni 
Magyarországon. Van, akivel az MDF-piac dolgait beszéljük át (tudod mi az? 
Magyar Demokrata Fórum, kormányzópárt, a piacmaffiák, árfelhajtók 
kiküszöbölésére közvetlen termelői piacokat szervez, hétvégéken.)
A télikabátomat viszont lehúsleveseztem, tartósan, kétoldalt. Merthogy az 
ételhordóból odalötykölődött. Kata észrevette, nem szereti. Most, (végszükség, 
női szemmel), anyám vett egy másikat, de rövidebb öt centivel. Térdem fázik a 
hajnali misén. A kabát két alsó csücskibe ugyan varrtam egy-egy zsebet, s 120 
mm-es kapupánt csavarokat  (anyacsavarral együtt) tettem bele, de így se jó. Az 
anyák különben pár naponként lecsavarodtak, rejtély, hogyan. 
Paula varrt már bele bélést. Ámbár az is rövid. 
Tíz óra, én ugyan bírnám, de Miklóst ágyba kell kanalazni. 
Szia!  
 
Deske
 
kezded-e már házasságoddal elhagyni okosságosságodat,
evezel-é már a bölcsesség felé?
 
 
1993.I.21.    J-14                 C.3849
 
Szia J!
 
Márai "Ami a Naplóból kimaradt 1945-1946"... az én naplóm jobb. Eddig lenéztem, 
rossz életválaszai (és öngyilkossága) miatt, felnőtt ember nem acsarkodik: Ma 
már inkább szánom, ezt a terhet kapta.
A könyvből:
 
"Igen, unom az írást, pontosabban unom magamban az írót. Mit tudnak az emberek 
erről? Az írás, mi az? Nemcsak zseniális villanások, legkevésbé az! Vakarózás, 
felkelés, lefekvés, dünnyögés, a test indulatainak stimulálása, majd 
kifárasztása, hogy valamilyen alkalmas hőfokon végre dolgozni tudjunk, állandó 
készenlét, egyfajta gengszterség a világgal szemben... Mindez fárasztó lehet, 
egy ember számára, aki ezzel 'együtt él'. Az én számomra is fárasztó, írónak 
lenni. Unom az írót, ezt a beteges alakot, vad és könyörtelen akaratával, 
szándékával..."
 
Kata egy hírrel feldúltan ért haza. Pár éve a Pasaréti ferenceseknek 
ajándékoztam egy keresztút grafikasorozatot. Állítólag utólag rájöttek, hogy nem 
tetszik nekik, s a táblára egy marosvásárhelyi festővel (ó, Erdély) RÁfestettek 
egy másikat. Nagyot nevettem. Szegények. Akár perelhetném őket- 
 
Mint minden fiúgyermeknél, zseblámpám tárgyaim között hercegi rangú volt. Talán 
már harmincéves is voltam, amikor kirakatban megláttam gyermekkori álmomat, egy 
Igazi Katonai Színváltós Elemlámpát, Térképolvasóval Is Fel Volt Szerelve. 
Csendben feküdt évekig asztalomon, időnként rápillantottam. Néhány év után 
takarítónőnk ellopta. Így még jobb volt. Egy Volt, Igazi Elemlámpa tulajdonosa 
lettem, talán ez a forma volt az ideális. S mit hoz a sors? Mikicával sétálva a 
havas Hármashatárhegyen, egy leégett és elhagyott koldusfészekben, szétesve, 
több darabban, egyebek mellett... 
Itthon megjavítva, összeállítva, LEZSÍROZVA, csak a színváltója nem volt meg 
neki. Mikica kért tőlem színes fóliadossziékat, s mire délutáni álmomból keltem, 
a lámpa hibátlanul, tökéletesen színváltós.
*
Újságcikk a nagy egyezmény megkötése másnapján: 93/1/3 "Folytatódik a 
leszerelési hajsza"
*
Mikica: "surranás, vagy mi a Balatonon. Ja, nem, rianás..."
*
1983-as világsummám:
"Vannak jó és vannak rossz dolgok. A jó dolgok Istenhez vezetnek" 
És a korrekció, kb. 85-ből: "A dolgok semlegesek (beleértve a 
villamos-szerencsétlenséget is) és minden alkalmas arra, hogy Istenhez vezessen. 
Rajtam múlik"
*
A megjelenő C. Naplóm elé egy másik mottót is megfogalmaztam, de Robi szerint 
egy maximának tökéletesnek kellene lenni. 
"Őszinteség? Nem létezik. Ami van: keserves harc érte, minden pillanatban..."
*
Találtam egy fecnimet 92. november 14-éről, mit csináltam aznap:
2,5 perccel hosszabb úszás véletlen, annyira belefelejtkeztem a vakuállványom 
tervezésébe
takarítás (szombat van)
elmaradt nagyítások a könyvhöz: Körtér éjjel, stb.
vakuállvány megépít, szétszedhető-, hordozhatóra
új kabátom alsó, első csücskeibe súlyoknak zsebet varr.
            (hogy a hajnali misén ráboruljon fázós térdemre)
Zsófi galériája szétszedése után a maradék faanyag rendbe, szögtelenítés stb.
levél Mester Ildikónak, hogy a Magyar Naplóban publikálandó cikkében már 
szerepelhet a kecskeméti múzeumalapításom, mert megjött a bírósági végzés, 
bejegyzése az Alapítványnak. (Kecskemét kérte, addig ne publikáljuk)
Magyar Naplónak a rólam cikkhez - reprók nagyítása
Szegedi-Maszáknak a két Vaszkó repró dia visszapostázása (a Vaszkóról írt 
cikkemhez kaptam kölcsön)
telefonok autóvásárlás, roncseladás ügyben
Miki egy gyönyörű pasztellképét bekereteztem, ágyam fölött most.
*
Vagy húszéve hetente ülésezett nálunk egy kis csapat. Dobszay vezette, Kata is 
benne volt, én nem. Egy akkortájt kiírt pályázat kapcsán újrafordították a 150 
zsoltárt, igazi tudományos szakapparátus háttérrel, hozzávaló műveltséggel... 
Egyszer évek múlva Kata könyvei közt megtaláltam sápadt írógép-másolatos 
példányát, ott porosodott. A pályázaton nem fogadták el annak idején. Most 
húgom, kiadta, mit neki. "A Bélháromkúti Bencés Apácák Kiadványa". Zseniális. A 
"Bélháromkút" gyönyörű, ilyen szerintem nincs, ő találhatta ki.-
 
Meghívtak egy önálló kiállításra (alvásidőmben, interurbán) Csongrádról. Teher, 
de feladatom.--
Tegnap rájöttem, ez lesz a naplóm továbbírásának optimális formája: levél. 
Szerkezetesebb, van helye a személyességnek, jobban az iróniának. Csak Spiró 
figyelmeztetett: a szövegképet tagolni kell. És ez is belefér, hogy nem 
válaszolsz... Mint Mikes Kelemen. Most kitaláltam, maradjon ez a második írógép 
így, befűzve az asztalomon, a félig kész levéllel.
11 óra. üveges szemmel tántorgok a kép előtt, háromszor elalszom egy-egy 
percre-—
Fél egy, összekalapáltam, kész, jó. Ámbár ez egy másik, tavalyról félbemaradt 
(A/92/31) Még gyorsan beüvegeztetem, kell neki (nekem.)
 
másnap, péntek, jan. 22
Telefon a Kiscelli Múzeumnak, szükségünk lenne ősszel egy alibikiállításra a 
Kiscelliben, így tudnánk katalógusra pénzt kérni. Egy katalógust csinálnánk a  
kecskeméti  és a pesti kiállításnak. Földes Emilia válasza: az idei kiállítási 
rend persze már rég lezárva, de érti, hétfőn visszahív, mit lehet tenni. Ettől 
visszahatólagosan hanyatt estem. Egész életemben ahhoz szoktam, ha kiállítást 
kérek, tán egy év múlva válaszolnak-
 
Szombat,
indulunk mindjárt Miklóssal Kecskemétre, a múzeumunkba meghívott Molnár Péter 
anyagát kiválasztani, zsűrizni. Viszek diktafont, útközben összeállítjuk a 
FIDESZ árnyékkormányának kulturális programját. Illetve a képzőművészeti 
állásfoglalását. Már csináltam előre a témát áttekintő egy 96 rubrikás 
táblázatot. Azért tudom a számot, mert eredetileg a kitöltendő helyeket csak 
beszámoztuk.
A diktafonhoz a tartalék elemeket egész éjjel töltöttem.
Reggeli ima. Chambers: "Ne foglalkozzunk életünk csak szomorú vagy csak örömteli 
részével. Foglalkozzunk velük egyszerre (minden javunkra szolgál. Róm 8/28).
Évek előtt beírtam a bibliámba. Érdekes, csak most ütött igazán szíven. A 
morális summázatának is tekinthető. Páter Pio: "Az erő a lemondásból jön". Ilyen 
egyszerű.
Amikor megkaptam a nyelveken imádkozás adományát, dicsekvésből egy mondatot 
elküldtem húgomnak, Salzburgba. Onnét tudom, hogy akkor az héber beszéd volt.
Mostanában, ha valamire, primitív néger nyelvre emlékeztet. Furcsa 
dallamosságával. Gyakran képzelem magam ilyenkor őserdőbe, valami nagy-nagy fa 
tetejébe jelződobommal, amint fölfelé vagy távoli hegyeknek üzenek...
Kutyánkkal is nyelveken beszélek, szabad, tudom, Tamás atyától.
szia:
 
 
1993.6.   J-15                                     C.4034
 
Hahó Jé!
 
Gábor hallotta, hogy babát vársz?! Kiváló! Szeptemberre?! Új Fioretti-tag?! Pár 
napja született egy Évánk, Ernő és Ildikó közös szüleménye. Tán másfél hete 
pedig (7 éves gondolkodás után) Lovas Andris és Ági esküdtek György atya előtt, 
az újjáépített Ferences templom szentélyében. A misekönyörgéseket a Fioretti 
mondta, az egyik: adj humorérzéket a házasságukhoz.
Pár hete egy szombat éjjel a helybéliekkel együtt virrasztott  a Fioretti 
Pannonhalmán, Anzelm hívott le. Távolabbi szándéka evvel végzős diákjai 
összeismertetése velünk, ha netán Pesten közösséget keresnének, vagy bármi 
segítség kellene. Én még két órát is tartottam diákjainak. Egyet a "szakrális 
művészetről". Ezt tréfával kezdtem, hogy mivel ilyen nincs, jöhet a következő 
kérdés. A másik előadáshoz több energiát, és bátorságot kellett összeszedni. 
Fölajánlottam Anzelmnek, hogy beszélnék saját onanizálási tapasztalataimról. 
Arra gondoltam, nekem milyen iszonyú segítség lett volna erről tisztességes 
információkat kapni. Azzal kezdtem, hogyha vidéken dolgozom, a mai napig 
művelem, s hogy lelkivezetőm szerint lehet, hogy evvel Isten - hogy nem veszi el 
a bűnt - alázatra akar szoktatni. És aztán két gyakorlati kérdésről: az egyik, 
hogy a bűn mindig egy intenzív önsajnálattal kezdődik, s hogy ez ellen teljes 
fronton, folyamatosan kell küzdeni. A másik: hogy a bűnben használt vágykép 
irányulhat konkrét személyre is, vagy elképzeltre. S az előbbit károsabbnak 
tartom. Ami igazi lett volna, beszélgetés ugyan nem jött létre utána, csak 
egy-két óvatos kérdés, nem baj.
Kata pár heti huszáros tempójú munkával, mindent félretolva, beadta a 
kandidátusi disszertációját. Volt egy régi dolgozata, azt írta át. Szép feketébe 
be is kötötték már, arany betűkkel, öt példányban. Védése: ősszel.
Zsófi osztályfőnöke az évnyitó szülői értekezleten egy mellékmondatban 
megjegyezte, hogy az a gyerek nem bukik meg, amelyik szülője év közben tanári 
fogadóórán érdeklődik. Megtettem.
 
Még téli levelemben írtam neked a pasarétiek által átmázolt keresztutamról. 
Végül rászántam magam egy újságcikk megírására. Hogy mennyi eredménnyel, a 
következő hónapok fogják megmutatni. Pannonhalma most készül fölállítani egy 
művészeti bíráló bizottságot. Rám ott néhányan kissé ferde szemmel néznek/tek, 
úgyhogy bölcsen engem nem tettek bele. Sok a giccs, ott, a házban. 
A cikk,- 96.3.20., Népszabadság:
 
 EGY KÉPROMBOLÁS ÜRÜGYÉN.
Kilencedik éve vezetek egy ferences szellemiségű imaközösséget. Nem az egyházat 
támadom. Hanem egyházam némely csacsiságát. Ami különbség.
Először a történet. 1989. februárban meglátogattam a pasaréti ferences rendházat 
azzal, hogy szeretném egy most készült keresztút - grafika sorozatomat nekik 
adni. Megköszönték. Az ajándékot fogadó atya a kispapok folyosóját tartotta 
alkalmas helynek az elhelyezésre. Most januárban arra jártam, a tizennégy keret 
a helyén, munkámra azonban egy jámbor piktorral, egy minden bizonnyal sokkal 
könnyebben befogadható képsorozatot festettek. Nem tévedés, rá az én képeimre, 
egy táblát kiemeltem, elöl az új kép, hátul az én opuszszámom. Ennyi a történet.
Gondoltam, megkeresem az atyát, de letettem róla. Egy több százezer forint 
értékű  műben hatvan forint értékű falemez alapanyagot látott, mit kérdezzek 
tőle?! Hogy mitől ez az elvakult pusztítókedv? Hogy miért nem tette föl a 
padlásra egy dobozban, ha az ő hitéletét zavarta a látvány?! Tartott azóta vajon 
lelkiismeret - vizsgálatot? Évtizede tűnődöm az evangéliumi példabeszéden, a 
balga szűzek történetén, akik a vendégre várva nem gondoskodtak olajról a 
lámpásukba. Miért ítéli el Krisztus őket, hát bűn lenne a butaság? Ma ezt így 
értelmezem: igen, némely formája bűn. Amikor az ember egyetlen fonalat követve 
(harag, lustaság stb.) minden mást számításon kívül hagy. Nem gondol se 
Istennel, se emberrel, sőt önmagával is csak fogyatékosan. Ezt hívják 
szeretetlenségnek. 
Gondoltam, pert indítok ajándék méltatlan kezelése és szerzői jog megsértése 
miatt. De kinek mi haszna lenne belőle? Felejtsük el az egészet. De mégsem, nem 
tehetem, éspedig nem csak az esetleges többi művész, de az egyház miatt sem. 
Nézzük az egyház felelősségét, túl az elkövető személyén. Egy másik kolostorban 
két éve egy hanglemezgyűjtemény több tízezer leírókartonját dobta valaki a 
szemétre a gyűjteményt létrehozó atya távoztával. A kérdés itt is az, hogy egy 
szerzetes egyedül hogyan kerülhet ilyen döntéshelyzetbe? Hol van ilyenkor a 
közösség kollektív bölcsessége? Egy kolostornak természetesen lehet más 
értékrendje, esztétikai rendje, mint a külvilágnak. Illetve, csakugyan lehet-e?! 
Ha a környezetére, tágabb értelemben a társadalomra hatni kíván, ha téríteni 
akar, ha nem az elzárkózás útját választotta - nem kell-e figyelembe vennie az 
őt körülvevő város, az ország, és - bocsánat - Európa normáit?!
Mégsem tudok valami halvány rokonszenvet megtagadni e képromboló atyától. A 
pusztító kedvétől. Ugyanis baj van az ajándékozások, és általában a műtárgyak 
körül. Pannonhalmán odasúgják nekem: " ez a szobor itt marad, amíg a művésznő 
él. Nem tudtuk visszautasítani." Több katolikus gimnáziumban láttam a minden 
szakmai önkontrollt nélkülöző Prokop páter festményeit, tömegével. Ajándék. 
Zavartan széttárják kezüket a befogadók, mit csináljanak vele. Az újonnan 
megnyílt Gellért-hegyi sziklakápolna: ilyen szerencsétlenül izléstelen tárgy- és 
műtárgy együttes csak ajándék lehet. Gondolom, a pénzbedobós, elektronikus 
gyertyaautomatát nem a pálos rendi atyák fabrikálták. Vagy, vissztérve 
Pannonhalmára, mit lát a bencés gimnazista? Egyebek mellet egy félgiccs 
Mária-szobrot, hátul beépített villanykörtével. (A Keresztény Értelmiségiek 
Szövetsége művészei delegációjának ajándéka abból az alkalomból, hogy 
felajánlják szolgálataikat a milleneumára készülő kolostornak.) A 
diákkápolnájukba pedig egy túlformált, álnépi faragványegyüttes került, oltár, 
tabernákulum. Egy helyét fölmérni alkalmatlan fafaragó ajándéka. Sorolhatnám.
Mit lehet itt tenni? Egy éve szóltunk Asztrik főapát úrnak mindezekről: 
Pannonhalma ezer év alatt fölgyűlt műkincsei között, ha minden huszadik műtárgy 
gyenge, vagy giccs, azt a hozzá nem értő turisták és a diákok számára hitelesíti 
a mellette álló másik tizenkilenc. Javasoltuk akkor, és javaslom most is: 
független szakértők meghívását, foglalkoztatását. A fölkérés szempontja ne az 
legyen, hogy bár "nem jó művész, nem igazán jó művészettörténész, de keresztény, 
hát ő a mi emberük." Szükség lenne egy negyedévenként összeülő bizottság, vagy 
akár alkalmanként meghívott néhány szakértő bevonására. Zsűrire, amit egyetlen 
közösségi, vagy templomi térbe szánt, vásárolt, megrendelt, vagy ajándékba 
kapott műtárgy se kerülhetne meg. Egyetlen lágyszívű és hozzá nem értő atya sem. 
Sőt, ez megkönnyítené az ajándék visszautasítását is: "Kedveském, ez gyönyörű, 
azonban én egyedül nem dönthetek..." A giccs ugyanis sajnos akkor is 
káromkodásként hat, ha a Keresztenfüggőt ábrázolja. Ha alkotója jószándékú is. 
Megtévesztő, hogy a giccs is hordoz igazságot, sőt, szerintem, az igazságok 
halmaza. Az igazságok RENDJE helyett.
Tudjuk, látjuk, egyházunk - és nem csak a magyar - a múlt századdal kezdődően 
reménytelenül lemaradt az értékes művészetek befogadása terén. De hívő ember ne 
használja a "reménytelen" szót. Kezdjük el, amit lehet. A Magyar Püspöki Kar. A 
tartományfőnökök. A plébánosok józan önkorlátozással. A katolikus oktatás. 
Lépésről lépésre.
El kell indulni.
1993. március.
 
u.i.: Ezt a cikket eredetileg a katolikus Uj Emberben szerettem volna leközölni. 
Nem rajtam múlott. Talán az örökölt szemlélet, hogy amiről nem beszélünk, az 
nincsen is. És: aki a pártot bírálja, az a nép ellensége?!


 
Tökéletesen és hiánytanul taknyos vagyok. Az elmúlt másfél napban kb. 40 órát 
aludtam. Egy 4x4 méteres meszelt falú kis szoba, ajtaja a rétre nyílik, pár 
kilométerre a horvát határ. Arrébb egy nagyobbacska ház, műfordító barátomé, 
délelőtt a fűlocsoló berendezését szereltük össze. Süt a nap, a horizonton 
fenyves hegyoldal. Kata engedett-küldött le nyár előtti pihenésre ide, kezdett 
már semmi sem működni nekem otthon, délelőttönként is aludnom kellett. Ezen a 
fűlocsolón félkör, kör, négyzet és téglalap spriccelési formációt is be lehet 
állítani, amit a fű csak kíván. És zümmögésétől nem hallani be a nagy házba a 
gépelésemet. Idén nyáron Robi egy természettudományos munkát fordít le, az 
ősrobbanástól az ember megjelenéséig. 
 
Na, most előveszem papírfecnikkel teli dossziémat, alkalmadból. Az első cédula: 
"Ha bennszülöttek között vagy építész - sár, faág és pálmalevél áll 
rendelkezésedre. Abból kell JÓ házat csinálnod." 
Ez Jánossy György építésztanárunk 30 éves mondata, most 70 éves, és egy 
tisztelgőkötetet állítanak össze volt tanítványai. Eredetileg ezt a gondolatot 
szántam nekik. De aztán eszembe jutott egy keményebb: 
"aki nyafog, gyanús."
Még ez is márciusi följegyzésem: "Öregszem. A tévében a velünk készült interjú 
helyett a Kojakot (detektívtörténet) néztem meg, a másik csatornán."
Ez még kecskeméti ügy, megnyitották a kiállítást a Cifra Palotában, amit tavaly 
óta szerveztünk: 8 festőt meghívva, fejenként 5 képpel, a kiállítás teljes 
anyagát a múzeumnak ajándékozva. Ők viszont vállalják, hogy három éven belül 
beépítik az épület padlásterét, s ott állandó kortárs gyűjteményként a teljes 
anyagot kiteszik. Ehhez egy alapítványt kellett létrehoznunk, bírósági procedúra 
stb. lassú, de meglett. Miklóssal gyanítjuk, hogy nem lesz az építkezésből 
semmi, de hát ez egy későbbi történet (lesz).
 
Olvasom Kosztolányi Dezsőné visszaemlékezéseit. Persze abszurd és intim dolgokat 
mesél, őt  jól meg lehet ismerni - mit lát egy asszony egy költőből. Hogy hány 
nyakkendője volt, késett az ebédről. És egy idézet: (K.D.): 
"A költőnek sok édességet kell ennie."
Na.
Véletlenül a múlt héten meg József Attila Juditja könyvét néztem, ugyanilyen. 
Valaki azt mondja, végig hazudik. De egy igen figyelemre méltó részt elkaptam 
azért. Attila becézi, valami idegen szóval, s elkezd dühöngeni, hogy nincs ennek 
magyar megfelelője. S egész délután ezt a gondolatot forgatja, hogy persze, ezt 
Ady se tudta volna megcsinálni... és keresi a szót, a kifejezést. Magyarul: 
egész délután keményen dolgozott egyetlen szón. Más szemmel nézem most, valóban, 
milyen hihetetlenül pontos!
A csodálatos színváltós katonai zseblámpámat kitettem a kukára. Mikicát előzőleg 
még megkérdeztem, kéred-e? azt mondja, nem, ez neked nagyobb öröm, tartsd csak 
meg...
Kecskeméten csak összehoztam 28 képet. egy híján már kész is vannak. Semmi újat 
nem találtam ki, mondják is nekem, hagyd már ezt... Csináltam neki gyönyörű 
kereteket több napi munkával, s most először sikerült valóban koromfekete 
festéket szerezni ehhez. Még üveget bele, s aztán a képeket. És mind döglöttek 
voltak... Nem számoltam vele, hogy a festés közbeni próbakeret színe sápadtabb 
volt... most ezeket is mind vissza kellett festeni fakóbbra...
 
Tudod miért nincs II. Erzsébetnek Váli képe?! Jártak nálam hárman, az angol 
nagykövetségről, hogy a látogatás alkalmából itt egy kiállítás, és hogy vásárol 
is, hűha. Nagyon értő szemmel válogattak, közben megjegyzik, hogy a vételárból 
kérnek fölajánlani 20 százalékot valami beteg magyar gyerekek javára. Már ez nem 
tetszett, mondom, idén eddig egy eladásom volt, én ebből élek, a 20 százalékot 
én a vételáramhoz hozzácsapom. És hogy mennyit kérek? Normál, itthoni kiállítási 
árat, mondom, a választott képért 170 ezret. Hogy ők 50-70 ezer körül 
vásárolnak. Így aztán nem szerepeltem...
Miklós megjegyezte, most már tudom, mitől olyan gazdag a királynő... 
üveggyöngyért a négerektől aranyrögöt, mi...?!
Olvasom Teréz anya élettörténetét, egy albán pap írta. 
"adni kell egymásnak, adni, adni, addig, amíg csak fájni nem kezd... a szeretet 
akkor igaz, ha fáj..."
Igen tiszta és racionális gondolkodású nő. Több beszédét teljes egészében 
közlik, s ebből kiderülnek visszatérő, kedvenc gondolatai. Bölcs, mert ismétli 
magát. Érdekes, a természetes fogamzásgátlásra intenzíven tanítja a rendje 
Indiát. Külön van több "haldoklók háza". Rómába is hívta őket a pápa, pár éve 
nálunk is itt vannak, gyönyörű. Régóta forgatom a fejemben, a Koldus Keresztút 
egy másolatát nekik kéne adni, abba a terembe, ahol a koldusaik, csöveseik 
ebédelnek... Te láttad még azt? Igen, persze, hiszen nem nagyon tetszett 
neked...
 
Itt a következő cédula: "Kosztolányi agonizálása - és a tévében a gumimacik 
kalandjai." Mikica behívott maga mellé a kerevetre. S a két élmény két perc 
különbséggel. (Előtte a feleségét olvastam, mármint a Kosztolányiné könyvét.) 
Nehezen emésztek ennyit, ilyet egymás után. Az élet nem megoldható. Nagy 
tanulság, hogy a következő fél óra viszont: igen. Mázli.
Délután vége felé van, a nap most betűz ebbe a házikóba (ámbátor meszelve van), 
s lábamat melegíti. A két parasztszéken keresztbe fektetett deszkából álló 
íróasztalomat egészen az ajtóhoz húztam, mert az egyetlen ablakocska kevés fényt 
adna. Így most küszöbömig bejön a fűszőnyeg, tőlem fél méterre, ahogy Pilinszky 
javasolta küszöbünkig engedni az univerzumot... Neki sikerült is.
Egyik hajnali misén mostanában váratlan vendégek: három apácácska beült az első 
sorba. (Én a másodikban ülök jobbra a szélén, kilenc éve.) És nem tudtam a 
szemem levenni róluk, elment az egész figyelmem. Fehér főkötő, valami fekete is 
talán, s a ruhájuk: rózsaszínbe hajló meleg szürke szövet, valami leírhatatlanul 
gyönyörű színárnyalat. Ez pofátlanság. És újra meg újra próbáltam a színt fejben 
kikeverni, és nem ment! Olvasom időnként ezt az angol Sherlock Holmes-t, annak a 
címlapja valami ilyen színű angol szövetminta. De rózsaszínebb.
Ismered ezt a kifejezést? Zsófi hozta a családba: "agyilag zokni"
Mikica megjegyzi, hogy azért jó az anyu főzte gombóc, mert ő beteszi a fahéjat a 
tészta közepébe. Ez a fiú már többet tud nálamnál a világról...
Minap Mikica éjjel fél háromkor sírva ébresztett, hogy nem találja a térképen 
Pákozdot. Akkor jutott eszébe egy elmaradt lecke... Boldogan segítettem, minden 
előző napi rosszkedvemet elmosta.
Zsófi két terráriumnyi egerei közül a néhány élelmesebb állandóan meglógna. A 
múltkor egynek sikerült is. (Téli pulóverjeink között lakik azóta?) Most 
segítettem neki az üvegdobozok szellőző tetőlefedését megoldani, túljárva az 
ugrálós egerek eszén, ami igen nagy szó.
 
Uszodai hírek. Öltözés közben megismerkedtem a Hadtudományi Könyvtár 
igazgatójával, sikerült két igen jó képemet rátukmálni (az olvasóterembe, két 
Nagy István és egy Mednyánszky mellé) s egyet ráadásként a lakására. Ez 
utóbbival nincs megelégedve, szeretné visszacserélni. Ő választotta, de túl 
sötét a lakása, s a kép halvány. 
Van egy nyugdíjas tüzérkapitány is, parasztfiú, hetvenedik éve felé. Hallanod 
kellene, ahogy az élcelődő piszkálásokra válaszol. Én embert még ilyen 
szeretetteli-jámborat nem láttam. Nincs az a mondat, ahol bármi vádra ne tenne 
rá egy lapáttal maga ellen, humorral. Mindenki nagyon szereti.
Hanem a Lukáccsal rézsút szemben volt egy vendéglő, egy óriás vasgolyóval most 
lerombolták. Fantasztikus tempóban horvát vendégmunkásokkal, szombat-vasárnap is 
dolgozva, irodaház épül a helyén, ügyes forma, alkalmazkodva Óbudához, az 
utcafront felől csak mintha kétszintes lenne, tornyoskákkal, meredek tetőkkel, 
manzárd ablakokkal. Vasbeton szerkezetű, statikai megoldásait időnként 
átbeszéljük egy öreg műegyetemi tanárral a zuhany alatt. Nem vagyok megelégedve 
a szerkezet tisztaságával.
A fél óra alatt 1050-1300 métert úszom. Onnét tudom, hogy márciusban kézhez 
vettem a megpályázott amerikai ösztöndíjat, s az összetört Trabant helyébe 
vettem egy hatéves Ladát. Így időnként el tudtam járni Kecskeméten is reggelente 
az uszodába. Ott igazi, 50 méteres medence van, habár kicsit hűvöskés az elején. 
5000 dollárt kaptam. Adósságokon, napi rezsin túl kitelt még belőle 40 ezer 
forint Katának, két versenybringa a gyerekeknek, s Zsófinak egy nagyobb tétel 
ruhára. Ennyi. Meg persze anyagraktáram egy-két évre feltöltve. A C. Napló 
könyvem egy fillért nem hozott, de ez így is boldogság. Hanem a következő 
könyvem a téli könyvvásárra fog kijönni, már van rá minisztériumi pénztámogatás: 
amit tíz éve fotóztunk ketten, a régi zsidó temetők album! Szüts fogja a nyomdai 
előkészítést csinálni, ahogy a kiadó szerint jó drágán. Fenntartásaik 
kölcsönösek. A készülő Strindberg kötethez pedig rajzoltam három 
műteremrészletet. A vacsoránál kétségbeesetten mormogtam, honnét veszek én 
utcarészletet?! Miki mondja, de apu, a szobámban van egy ilyen rajzod! Tényleg 
volt, vagy 30 éves, Veszprémből... meg rátévedt a szemem egy Párizs-fotómra... 
szóval összejött a századfordulós Stockholm külvárosi utcája, utcái... hat rajz, 
Szütscsel kiválasztva a 17-ből. Már le is adtam a színes diapozitívjeit. Az 
eredetieket meg keretbe, üveg alá.
 
A napfény gyengül itt a lábamnál, papucsban vagyok. Alkonyodik. Fél nyolc, 
házigazdám valahol vendégségben kazlat rak, vagy talán farönköt aprít. Szigorúan 
csak délelőtt fordít, ebédig.
Megpróbáltam beleszólni a világ dolgaiba. Elmentünk a főpolgármester helyettesi 
hivatalba, informálisan, beszélgető stílusban próbáltuk rávenni őket, 
önállósítsák a Kiscelli Kastélymúzeumot, mert most az a Budapesti Történelmi 
Múzeum vakbélnyúlványa. De sajnos nem megy. Pedig Szüts mág nyakkendőt is 
kötött. Igaz, újabban többször, azt mondja súlyos ezreket ér egy tárgyaláson, a 
honor megállapítás hátterében.
Viszont ötödszöri kísérlet után sikerült kidolgoznom a gombostűfej meghajlítás 
hibátlan technológiáját. Ugyanis szégyen, de elveszett a szálkahúzó garnitúrám. 
Nomármost, a tű végén egy milliméter átmérőjű kampónak kell lenni, azzal kell a 
szálka alá beszúrni, majd beleakasztani. Ha szükséged lenne rá, a módszer a 
következő: a tűfej hegyét gázon tüzesre izzítod, majd egy picit ráütsz egy kis 
kalapáccsal... milyen egyszerű... így utólag... , rögtön tartalékot is 
csináltam. A család szálkaügyben hozzám jár. 
Erzsébet kolostorépítkezése jut eszembe. Végül is egy előregyártott elemekből 
álló, de erre tervezett finn faházat vesz meg, vagy 600 négyzetméter, emeletes. 
Valahol Nagykanizsa környékén, ha nem keverem a városokat. Ugyanis a 
Bélapátfalva végleg befulladt. Kiderült, mellettük egy kőtörő üzem főleg éjjel 
tör követ, nagyokat. Tücsöknek közben lett újra egy jelöltje, most kérdeztem 
felőle, elment. Így megint egyedül van. Imádkozunk értük (érte) is. Jé, már egy 
órája egyáltalán nem tüsszögök. Talán a levélírás? Kéne enni egy kis kekszet. A 
hangyák ellen a mennyezetgerendára akasztottam a nejlonzacskót. Mondjuk négy 
darabot...
Nem, inkább átmegyek a nagyházba, valamit vacsorázni, ideje. Na, szia.
 
Megvolt. Lecsókolbász zsömlével, de fene a kapitalizmust, a margarin holland, a 
mustár pedig német. Csak a főzőkolbász a régi, a kétforintos.... mennyi lehet 
most az ára? Hatvan forint? Húsboltba nem járok.
Hanem cipőre kell váltani, papucs-szandálom már hideg. Húsz év után megint 
vettem ugyanis egyet. Történet. Megünnepelni a disszertációja beadását, 
napfényes délelőtt kimentünk Katával a Hajógyári szigetre. Óriáspark, ligetes 
mezők, leheveredtünk, játszottunk egymással. Utána Kata lement a parti kövekre 
napozni, én meg elaludtam. S ellopták fejem mellől a cipőmet. Benne a 
slusszkulcs. Így zokniban, autómentővel a Széna tér melletti autószervizbe, ott 
a Ladát lerángatják, föltörik, öt új zár bele, javítják, tizenötezer. Megsajnál 
erre S. Nagy, s azt mondja, állom, vegyél egy cipőt magadnak. (Ernő itt hagyott 
szandáljában jártam. Uszodai vetkőzésnél négy másodpercet nyerek, mert bebújós.
Vágó Márta azt írja József Attiláról: Nem bírta a feszültségeket, de a végsőkig 
fokozott minden feszültséget magában."
 
Ballagok hajnalban a templom felé, s észreveszem magam, amint
- a kirakatokat pásztázom, közben
- egy leírandó mondatomat farigcsálom gondolatban
- miközben (D.-ért) a rózsafüzért mondom.
Mikica osztálytársával egy 16 zeneszámot lejátszó csodakarórát fog cserélni. Az 
üzleti feltételek már letárgyalva. Most arról a csömörről beszél nekem, amit az 
óra birtoklásának második hetében fog érezni...
 
Elmondom egy mozgalmasabb napomat, amikor nem festettem. Előző két nap: új 
konyhaasztalt építettem, és a műterembe is egy új polcsort. Tehát
5.30 pici ima csak, mert
6-ra a kocsit a szervizbe, onnét
7.30 gyomorröntgen, mert akkor még azt hisszük, hogy szervi baj okozza 
hullafáradtságomat,
8.15 vissza az autóért,
9-1/2 10 Lukács, 
utána a kályha-párologtatóim számára egy asztallapot szerkeszt, közben
10-kor Katának S.O.S. xeroxáltatni kell, a beadandó kandidatúrához,
útközben a slusszkulcsaimat is lemásoltatom,
délelőtt műterem átrendezés befejez, nagy-nagy rend megint, kidobások (művészeti 
könyveim némi malíciával a ferences kolostornak),
Csongrádi kiállításomra 25 kép kiválaszt, letisztít, becsomagol ötösével,
S.Nagy váratlanul délben följön, beszélgetünk,
Mikicával három kártyaparti,
egy levél: a Katolikus Egyetem Alapítványnak a tavaly nekik ajándékozott Nagy 
Keresztutammal kapcsolatban,
levél egy pomázi műszerésznek,
S. Nagynak 11 repró fotóz,
közben egy ruhateregetés,
Délután: Sirius táskarádióm haldoklik, keresek számára szerelőt,
telefonok: Szüts, Mami 2x, Hadtört. Könyvtár ig., randevú megbeszél vele
keretezett grafikáim polcba besorol,
két keretezett rajzot az előszobába kiakaszt,
19.20 körzeti orvoshoz leletekkel: semmi bajom,
21. h. kiállításra küldendő anyag leadminisztrál.
 
A művészet mindig karambol, ha a társadalom felől nézzük.
 
Zsófi szeretne rólad egy pocakos fotót!
Gondolom, ahogy a csatahajókat szokták fotózni: oldalnézet!
93.6.1.
gondolunk rátok, kitartás,
ölel: Deske
 
 
 
1993.7.3-4     J-16                C.4052
 
J. Asszony!
 
remélem soraim jó egészségben találnak
hogy bírod?
a következő közösség-tagunkat?
mozog már egy ekkora emberke? megmozdult?
és a meleg?
         most a kutya (55 kiló) föllökte a könyökömet. Sajnos rájött, mennyire 
szakszerűen vakargatom. Pécs. Főiskolai osztálytársam csodaháza, csodakertje - 
belsőépítész. Ki vagyunk csapva Mikicával nyaralásba. Mostanában semmit nem 
bírok csinálni, lehetőleg délelőtt is alszom, az ébrenlét enyhén kábult 
vakaródzás. Nem értem igazán, egy kiállítást szerveztünk Szüts-csel, az nem volt 
olyan sok munka. Talán ezt a hat (!) éves műteremsorozatot unom annyira? Olykor 
próbálok olvasni, efféle. Terveket kéne szövögetni. Már a címjegyzékemet is 
átgépeltem, minden. Kibírandó. Tavaly nyár végétől egyfolytában csodálatos volt 
a lét. A C. napló. Mennyi idő elment csak a fotóanyag összeállításával! Minden 
tőlem valaha elkerült fotómat átnéztem, ami kellett, újra nagyítottam, satöbbi. 
Aztán még a március, bárhogy tagadom, 8-10 jó képet csak összekalapáltam.
 
Van remény:
nagyon-nagyon szeretett rádiómat senki nem vállalta javítani, mert 20 évesnél 
öregebb. S találtam egy 89 éves öregurat. Csillogó szemmel mutat egy kis 
bizgentyűt, most küldte barátja Bécsből. Számológép, oszt és szoroz. S a 
műveleteket kissé gépi nyelven, de érthetően, németül rögtön mondja is. A doboz 
oldalán kis gomb: a műveletvégzést, s ezzel együtt a szövegmondást be lehet 
gyorsítani. És a másik: karján új karóra, oldalán miniatűr zseblámpafej. 
Ismétlem: nyolcvankilenc. Van remény.
A rádiót egyébként három hét alatt megreparálta.
 
Két hete, ugyanilyen okból az Őrségben dekkoltam egy hetet. Ceruzát vittem, de 
leginkább csak aludtam, ott is. Végül vendéglátóm szerzett  diófapácot, a 
szomszéd faluból, és adott csodálatos barna színű papírt (szerkesztőségi 
boríték), -nem lehetett nem rajzolni egy kicsit, mellettem ült. Amit egyébként 
szeretek. Rajzolok egyet, kettőt, ami van előttem, domb, ott meg két fa, na jó, 
elég lesz, megvolt. Ráírom a számukat, ahogy szoktam, s megdermedek. Tragédia: 
23 után 32-őt írtam. Nincs mese. Meg kell rajzolni a közte lévő sorszámokat. Ezt 
hívják civilben ihletnek? Megtettem.
Zsófi útravalóul kezembe nyomta az Utazás a koponyám körült-t. Vagy tíz éve 
olvastam. Jó.
"Hogyan magyarázzam a normális, rendes embereknek?...
Az élet minden pillanatában kénytelen vagyok az egész
életemre gondolni..."
Ezt ismerem. S még hozzáteszi, hogy ő mindig úgy gondolkodik, ahogy az 
átlagember egyszer életében, éppen zuhanva a hatodik emeletről.
 
Erről egy másik könyvélményem. Gábor jár föl hozzám olykor beszélgetni, amolyan 
lelkivezetés is, kissé. Kata mondja reggel a konyhában: igazi irodalmat kéne 
ennek a fiúnak olvasni, nem olyan elvontakat, mint ő maga, Hamvas Béla, Exupery. 
Így aztán este váratlan ötlettel, a Déry Popfesztivál kötetét kezdtem neki 
mesélni, majd átszaladva érte Katához, föl is olvastam belőle valamennyit, egyre 
növekvő figyelemmel, örömmel.
Ovastad? Sekszpíri. A drámaisága. A gyengédsége. A többrétűsége. A pár mondattal 
tökéletesen megformált francia orvosnő. Ahogy hülyéskedik közben. Hajt órák óta, 
holtfáradtan a főhős, öreg Fordjával a sivatagi országúton, megy a nagy 
popfesztiválra, elveszett feleségét megkeresni a háromszázezres tömegben. Nézi 
az üres utat, belenéz a visszapillantó tükörbe, nézi a felhőket. Az egyik felhő 
gazella alakú. De nem az a hegyvidéki, hosszú szőrű fajta... és itt egy 
biológiai szakszöveg következik, hosszadalmas leírása a gazellák huszonhárom 
fajának és alfajának. Oldalakon keresztül. Hülyéskedik. Kiváló.
 
 
Vagy az a részlet, hogy a narkós, elázott, három napja a koncerthez ragadt 
bódult tömeg csoportosan vánszorog a messzi zenészdobogó felé. S ezt a menetet 
összemossa a zsidók óbudai téglagyár felé terelt menetével, pártszolgálatos 
nyilasokkal körülvéve. Nagyszerű. 
Ezt az utat egyébként Déry megtette. Győrig vitték, ott mert csak meglógni, 
nagyon szépen leírja valahol. Persze, most elolvastam újra az egészet. (Gábor 
nem kérte el a kötetet.)
Hanem lett egy gyerekem. Még nem egészen biztos, mennyire. (Most éppen Mikicát 
hallom a kertből. Ugat a kutyának.)
Na.
A Képző Főiskolán két éve egy kissé tanítottam. Befejeztével megkértek néhányan, 
találkozzunk időnként. Bejelentkeztek. Vettem rituális dobostorta szeleteket, 
fejenként egyet. Beszélgettünk, ketten hoztak is  hónuk alatt mappát. S a 
legvégén, egy pihe-halk szavú lány, olyan gátlásos, mint egy csípőfogó, azt 
hiszem, messze a legtehetségesebb köztük, illetve pontosítsunk, azt hiszem, igen 
tehetséges - megkér, lennék-e a mestere? Zavaromban első kérdésem az volt, tud-e 
úszni, mert elkerülhetetlen lesz, hogy olykor reggel hétkor a Lukácsban 
találkozzunk. Aztán hangosan számolgatni kezdtem az ujjamon. Van egy 
keresztgyerekem, két bérmagyerekem, ezeket sem látom el megfelelően. Sok munka. 
Rögtön rá is kérdeztem, ugye magának most egyébként egy albérletet is kéne 
szerezni?! Nehéz ügy. Persze, boldog voltam. Az egész főiskolai tanításban az a 
legnagyobb fizetség, hogy olykor a diákok MESTERnek szólítanak. Jó, mi?
Unoka is van. Nem nálunk, de...
Csomay Zsófia nagymama lett. Egy távoli villámlás az égen. Rögtön átszaladtam 
megnézni. Szokjuk sorsunkat. Az enyém is lehetett volna.
Viszont 13 év után lemostam a műteremablakot. Csináltam egy próbát. Fénymérővel 
megmérve a különbség: háromnegyed blende. Majdnem dupla fény. Nem kellett 
gondosan csinálni, a homályos üveg a nüanszokat összemossa. Másfél óra volt 
mindössze. A tíz csíkból egyet koszosra hagytam. Műemléknek.
 
Másnap reggel. Még mindig Pécs.
Házigazdaasszonyunk soká elmaradt az este, van egy kilencven éves tantija, ő 
pátyolgatja. 
A ház különben gyönyörű. Szauna, nagy nappali, mindenféle rejtett világításokkal 
a festmények számára, szinte a kertbe belenőve az építésziroda, halványlila 
padlószőnyeg, fehér fonott nád heverőbútorok rózsaszín kispárnákkal, krómacél 
tárgyalóasztal, füstszínű üveglappal. Ági egyedül él benne, húsz év boldog 
házasság után tavaly halt meg a férje. Már özvegy osztálytársam is van, a 
nagymama mellett.
Olvasom:
  "egyetlen útja a békének
  ha másokért áldozattá válunk"
Nos, Váli?
Visszatérve a házhoz. Vágynék ilyenre? Nem. Eltűrném? Hát... átalakítva. 
Elkoszolva. Kiürítve. És, hogy a szobából a szőlőlugasba lépni? Ez jó. De én már 
egy lépést se fogok tenni érte. Ahogy egy nyugágyban elnyújtózás sem megoldható. 
Mondjuk egy hétvégi ház közelben, például a Vértesben, ahol Miklósék vettek most 
egyet. Én végigaludnám a szombat-vasárnapot, de mit csinálnának ott a többiek?
Hallottál már sziámi macskát bőgni? Most a hátam mögött a kertben fölberregett, 
bejönne az irodába, az ölembe, alighanem. Tökéletesen kék szeme van, teljesen 
halott szeme. Mindig egy kicsit MÁSFELÉ néz.
Ágitól elkunyoráltam egy asszír-akkád albumot, két példánya volt. Kora reggel a 
kerti padon lapozgattam, még mindenki aludt. Boldog voltam.
szia.            
 
 
 
1993.7      J-17                 C.4063
 
Kékkút, 93.7. huszonhatodika, ami nálam ünnepnapnak számít, várt napnak, 
havonta,
 
kedves J!
 
         merthogy annak idején, tán nyolc éve, mikor a napi zsoltározást 
elkezdtem, a hó harminc napjára osztottam el őket. Naponta ötből lehetett 
választani, de a kör fokozatosan szűkült, ahogy a legkedvesebbeket sorra 
bejelöltem. S mára a következő: (vártam már, csakugyan!)
            Amikor visszahozza az úr Sionnak foglyait
            Olyanok voltunk, mint az álmodók,
            Akkor megtelt a szánk nevetéssel...
                            ó, csodálatos Károli mester!
s a másik, tudod, a következő, a 126-os:
  Ha az úr nem építi házát,
  Hiába dolgoznak azon annak építői
         Szokásos évi pannonhalmi lelkigyakorlat, szokásos Anzelm testvérrel, 
valami kapcsán kérte, keresném elő a 125-öst. Felelhettem rögtön, ki van 
keresve... pont ezt, és csak ezt - tudom.
Pannonhalma. És Anzelm. Ez és ennyi jó nekem ezekből az alkalmakból. Teljes 
délelőttök asztal mellett, széken, és órák, előadást hallgatva - nem az én 
műfajom. Pedig kértem már, hogy hagyja az előadás formát, sokkal több időt az 
aktivitásnak, a közös megbeszéléseknek. Kata is megjegyezte, (már útban Kékkút 
felé, az autóban) hogy ő legtöbbet mindig a többiek hozzászólásaiból, bevallott 
kínlódásaiból és eredményeiből hasznosít.
 
Anzelmet különben jótékonyan racionalizálták a tanítás évei, idézett diákjai 
kritikáiból is. Mint a tehetséges emberek általában (?) megint belegabalyodott 
egy teoretikus problémába, forradalmi hevületek. Főapáti engedéllyel nem jár 
hétköznap, csak kétszer misére, csendben otthagyja a katedrálisban hajnalonta a 
Laudes végén a csapatot. Hogy a misét jobban meg kell ünnepelni. Ha sokkal nem 
lép túl ezen az új eszméjén, nem is lesz semmi baj, bízom a közösség megtartó 
erejében. Emlékszel, régebben a remeteségért lelkesedett. S egy-két éve mesélte, 
hogy fordult ettől el egy mondat hatására, hogy ugyanis a magányhoz előbb az 
engedelmességet kell megtanulni, erre a fiatal évek valók, s a közösség...
Pannonhalmán hivatalos ellenfelemmel összehozott Anzelm, Szilveszter atyával, 
aki a hegyen a műtárgyaként felelős, ő még egy elleniratot is szerkesztett 
Népszabadság cikkem nyomán, most nekem is ismertette. Meséltem neki 36 évvel 
ezelőtti illegális bencés cserkész élményeimről, hogy tizenhat évesen - 
életemben először - engem Gerő atya kezdett tehetségként kezelni, határozott 
gesztusokkal, egy festőnővel is összehozva, német művészeti lexikonokkal, 
műtárgyszemlélési különkirándulással, Győrből, ahol nála nyaraltam. Elmondtam 
kedvenc gondolatomat a giccsről, épp a kritizált Mária szobor kapcsán. Hogy 
ugyanis hányszor kell egy csecsemőt naponta kakiból kimosni, hogyan és miből 
lehet utazás közben ugyanannyiszor tiszta pelenkát produkálni (gyapottermés? 
puha fűcsomó?) Hányszor kell szoptatni, kezdetben, éjszaka is fölkelve, 
négyóránként?! És hogy én ennek megjelenítését hiányolom a leheletszépségű - 
lebegő mosolyú Máriákon.
Egy másik ellenvetésére ezt válaszoltam: Drága atya, tedd szívedre a kezedet, mi 
lett volna a levél sorsa, ha én ezt, mindezt a püspöki karnak írom, zárt 
borítékban?! Hosszan dorgált, közben teasüteményét rágicsáltam, nagyszerű 
cellája van a barokk szárnyban.
 
És most itt, Kékkút. Kata kétségbeesve, mellénk panzió épül! Talán ennek kapcsán 
rászánja magát Pesthez közelebb költözni. Bár - teljesen igaza van - százszor 
meg kell gondolni. Évek munkájával itt pázsitot(!) teremtett. (Nem segítettem 
ebben neki.) Barackfáján barack terem, diófája ebédünkhöz árnyat ád. Pár éve 
szépmintás homokszínű linóval borítottam a földszintet, eltűntek a szörnyű 
koszos szőnyegek, az itt-ott kilátszó nyers beton. Azóta nagyon kulturáltnak 
hat, (amikor keresztülmegyek rajta.) Ugyanis a padláson élek, ami leginkább egy 
teherhajó belsejéhez hasonló.
Kékkút. Kedvetlen és fáradt, aggódtam a pihenés miatt. Megint a vekker mentett 
meg, a korai kelés, és Shakespeare! Történet! Úgy fordult,  egy reggel egy 
uszodás klubtársam, ORFI-orvos, rendelői szekrényében kellett turkálnom. Egy 
őszi Sárospatak-környéki zenei rendezvény prospekusát kesrestem, Katát 
érdekelheti. (Engem meg Patak, Füzér, Széphalom, harminc év után újra.) Szóval 
szekrényében turkálva egy kupac tetején egy egykötetes, díszkötéses 
csoda-Shakespeare összest láttam, nyilván paraszolvencia.
Hazamenet törtem a fejem fél órát. Másnap autóval mentem usziba, a 
csomagtartóban három festménnyel. Kihívtam az orvost a parkolóba, válasszon. 
Három perc alatt megkötöttük az üzletet... Azt mondja, egy Derkovits képre 
emlékezteti, az a kép is ilyen rózsaszín.
Ez semmi. De tűnődés közben mesélem a dolgot S. Nagy Katának, telefonba. Azt 
mondja, hé, ne mással, velem köss ilyen üzletet! (Régóta kuncsorog egy rajzom 
után, meg is róttam: ebből élek, meg gazdagabb is nálam, ajándékoztam is eleget 
neki - nem illik kérnie.)
îgy aztán két nap alatt lett két Shakespearem. A család egyről tud, azonnal 
Zsófi asztalára tettem: A te könyvtáradba, kiskutya!. S rögtön - pofátlanul - 
kölcsön is kértem tőle, a nyárra. Nem tehettem másképp, az egész nyaram erre 
épül. A másikat dugom, Kata kapja szeptember elején, amikor ötven évessé válik.
 
S most reggelente, a padláson, a drótüveg fehér fénye alatt... 
Halljátok, mit határozott tanácsunk! 
Hogy hazánk földjét ne mocskolja be
Az önmaga táplálta drága vér
S mivel testvér-kard által vert sebek
Szörnyű látványát szemünk gyűlöli
S mert úgy hisszük, hogy az egetverő
Becsvágy sas-szárnyú gőgje, mely irigy
Vetélkedésre sarkall, felveri
Kisded nyugalmunk, mely honunk szelid
Bölcsőjében alussza édes álmát...
Második Richárd. Egy barátom javasolta, először ne a legismertebbeket olvassam.
(Alig ismerek tőle valamit is.)
Most közben vacsoraszünet. Miki tábortüzet is csinált, de az este hűvös, bent 
ettünk. Tea nem lévén, Kata rémületére borát ittam. Mindketten tudtuk - 
fintorogtam is - kár belém. S utána, neki és Mikicának, fölolvastam az első 
felvonás harmadik jelenetét. Nekem is jó volt - rendszeresítjük itt, talán.
Nyaralásom tervezett második pillére te vagy, ó, íratlan levelező partnerem.
S a harmadik: Ottlik poszthumusz nagyregénye, a: Buda. Nagy ügy, nagyon várták 
(harminc évig), akik tudtak róla. Haláláig nem mutatta senkinek. Ezt (is) 
paraszolvenciába kaptam, az Európa kiadó egy vezetőjétől, irodájukba került egy 
jó rajzom... Szóval: Buda. A fülszöveg nagyon emleget időkezelést meg minden, 
csakugyan kis időegységekből van össze- és elkeverve. Az Iskola a határon 
előzménye és folytatása, egészen a késő öregkori kórházi nyammogásig - két, 
három oldalas történetszilánkok egymásba fonódva. Nosztalgia, és megint 
nosztalgia, az a boldog-szörnyű ifjúkor, ami mindent meghatározni látszott... A 
könyv felénél tartok, nem mond számomra többet, mint amit az "Iskola" mond, 
lelkizés nélkül, szinte észrevétlenül.
Aligha fogom annyiszor olvasni, mint az Iskolát, ami állandóan kékkúti nyári 
ágyam (földön lévő habszivacsom) mellett van, néhány kötetes itteni könyvtáram 
részeként. (Pilinszky, Micimackó, József.)
Kezd itt hűvösödni, a padláson. Igaz, későre jár. Mikicának már lementem 
búcsúpuszit adni
Emlékszel, kékkúti munkaasztalom fabrikált lámpájára? Fa gémeskút, burája sárga 
műanyagvödör,  - meleg fényű. Az írógépem a nyers fenyődeszkákon billeg, az 
asztalomat tizenhárom éve, padlólécekből ácsoltam. Körben kis dobozokban 
ceruzáim, ollóim, szálkahúzó csipeszem. Zsebrádió, elemlámpa, kis riportermagnó. 
Csinált velem egy kétórás interjút megint egy lelkes asszony, ezúttal a 
Történelmi Múzeumbeli kiállításunkról fog írni. Ezeket - ha közben el nem 
szégyellem magam - gépbe fogom most írni, tenger időm alkalmából. Csak a 
velejét. Természetesen én is fölvettem beszélgetésünket. Most a gépen egy hangya 
gázolt át.
 
másnap este
Jesszasz világ, ez a mai nap! Pedig szabályszerűnek indult! Ismerősökért reggel 
ki az állomásra, kis kerülő, veszek egy szovjet kézifurdancsot 450-ért, halk 
lelkiismeretfurdalással. Igen ritkán kell, facsavar behajtáshoz. A bolt előtt 
tolatással indulok, aránytalanul nagy csattanás, falhoz gyűrtem  a kocsi bal 
hátsó oldalát. Ajvé. Aztán egész nap ácsorgás a postás néni fia mellett, aki 
kalapálja, buzgó beszélgetések, át a szomszéd faluba, ahol hegesztő-apparát is 
van. Hátsó ülésemen keresztben fekszik a leszerelt lökhárító. Fél nyolc, most 
mosakodtam ki a dologból, iszonyú olajos és rozsdás voltam, holnap még 
glettelünk.
Na.
Viszont nemcsak a család, én is nagyon élveztem tegnap este a Richárdot 
fölolvasni. Annyira sok szólamú, hogy elsőre türelmetlenségem miatt felét se 
hallom.
Egy másik könyv. Mikicával néhány nap Pécsett, szörnyű kék kötése ellenére 
észrevettem egy katolikus könyvesboltban: Mária engesztelő imák, egy kötet, nem 
túl érdekes nekem, hanem van benne egy litánia, amibe beleolvastam, s rögtön 
megvettem a Firorettinek, szeretünk litániázni.
 
A kívánságtól, hogy mások előtt feltűnjek...
A kívánságtól, hogy engem dicsérjenek...
A kívánságtól, hogy engem tiszteljenek...
A kívánságtól, hogy tőlem tanácsot kérjenek...
A kívánságtól, hogy engem megkíméljenek...
A félelemtől, hogy engem lenéznek...
A félelemtől, hogy engem elfelejtenek...
A félelemtől, hogy engem megvetnek...
A félelemtől, hogy engem szegénység ér...
                                                                         ments 
meg engem, Jézus
...hogy másokat igénybevesznek és engem félreállítanak...
...hogy a jót bennem nem veszik észre...
...hogy semmilyen tisztséget ne kívánjak magamnak...
ez jó.
 
1968-ban, mikor esküdtünk, élt még a pesti nagymamám.
Kata kérdezte tőle: hogy tetszik lenni?!
- Most jól, nagyon jó könyvem van!
 
Valamikor a hetvenes évek elején színházba mentünk Katával. Aznap kaptam egy 
Knaur: Chagall kötetet, 150 színes kép, muszáj volt magammal vinnem.  A darabban 
volt Törőcsik Marinak egy mozdulatsora, amitől megrendültem, képzelt 
kisgyerekeket terelt, karolt át. Megvártuk a művészkijárónál, be sem mutatkozva, 
megköszöntük neki. S hirtelenjében a Chagallt nekiadtam. Évekkel később 
Velemben, bolt előtti sorállás közben anyám szóba hozta neki. mire mondta: egyik 
legszebb emlékem...
Volt nálam múltkor egy öregúr, kicsi, elegáns, szép szemüveggel, igazgató 
főorvos az egyetemen. Anekdotái közben kiderült, hogy (mint az orvosokat 
általában) őt se szokta soha, senki félbeszakítani. Ez halványan ellenszenvessé 
tette, meg egy-két egyéb apróság is. S valami kapcsán aztán rákérdeztem: és az 
olvasás? (napi 16 órát dolgozik, saját bevallása szerint, híres róla, hogy még a 
délután közepén is operál.) S erre: Igen, rájöttem, hogy itt nagy a tét. És 
eldöntöttem. Bármi történjék, villanyoltás előtt este fél órát olvasok.
"Nem semmi." (Új pesti kiszólás.) Lassan összeáll a képlet, hogy ki alkalmas 
igazgatónak. Megpróbálom átvenni. Számomra mindig a mechanikus rendszerek az 
igaziak. (Gyenge vagyok.) 
És két gondolat Anzelmtől:
szobánk és életünk is legyen (maradjon) hiányos, ilyenformán szóljon a halálról 
is...
s a másik, ami az aszkézis fogalmát nem! negálással határozza meg:
 
aszkézis: a lényegre figyelés.
 
Másnap délután. 
Még kora éjszaka sétáltunk egyet Katával, kimentünk a rét közepére, 
szerelmeskedni. (A házban vendégek alszanak.) Onnét, a Káli medence közepéből, 
messziről, három falu fényeit látni. Meg fölöttünk a (fél)hold. S a Cassio Peia.
Reggel befejeztem a II. Richárdot. Hát nem leszúrták?!
Délelőtt Tapolcán, mindenki velem jön: program! - vásárlás. Autóhoz, a horpadt 
autómhoz kellett tömítő-kittet venni. Háromszáz helyett hatszázötven. Benéztünk 
a könyvesboltba, nagyon szerettük, mindig csoda választék volt szépirodalomból. 
Ugyanazokon a polcokon most ponyva, krimi, olcsó szerelmes regény sorozatok. Egy 
Pilinszky összest találtam, 360 forintért, idomulva a kor újdon kapitalista 
szelleméhez, lealkudtam volna kétszázra, mert gyűrött volt egy kicsit - de három 
példány belőle otthon. Különböző kiadások.
Most nyugtalanul fölkeltem az asztal mellől: az itteni példányt viszont tényleg 
elhányták. Az ágyam mellett feküdt évekig. Árulás! Igaz, unom mostanában. 
Megtanultam őt. Ha már fölálltam, lemászom a földszintre, szemüvegemet a 
vízesvödörben megmártandó, - csak nedvesen szabad tisztítani, plexi. A 
tetőablakot is kitámasztottam, most fölhallik Katáék és a vendégek duruzsolása. 
Kata a kertet ássa, évek óta harcol a kétméteres nádszerű gyommal, ami 
elpusztíthatatlannak tűnik, tavaly már a fél kertet elfoglalta. Szepi 
nyüszítését is fölhallom, rosszallja, ha nem dobálnak neki. A hatórás hírekbe 
belehallgattam, adókulcs emelés miatt megint drágább lesz a villamosjegy. Most 
25 forint![4] Olyan gyakran emelik, hogy - tizesével veszem - még néhány 19 
forintosom is van. Mi volt még ma? Részemről kismosás. Bár Kata az utolsó 
percben fölmentett, de ilyenkor már a tehetetlenségi nyomaték erősebb az új 
parancsnál. Csak elég felületesen csavartam ki Miki pizsamáját, itt mellettem a 
padláson csöpög. Fóliát tettem alá, mert a kutya helye.
Azt mondja Richárd a második:
 
 parancsolni, nem kérni szült anyánk.
 
Írtam biztos, Miklós igért nekem már tavasszal kipróbálásra - megtanulásra - 
kölcsönbe egy szövegszerkesztő komputert. De régebb óta, tán éve ingadozom ez 
ügyben, beemeljem-e életembe? Természetesen világnézeti kérdés. Bár a dolog 
praktikus szintje sem megoldott: (részemről, mert Katának tényleg kéne).
1. opuszjegyzékem, amihez a címjegyzékem, és képek szereplésnaplója csatlakozik. 
Ez sajnos kézírással is, már olyan rohadtul rendben van, és áttekinthető...
Előny lenne, hogy néhány másodperc alatt sokszorosítható, s igy halálomkor 
biztosan azonnal megkaphatná a Nemzeti Galéria adattára a naprakész jegyzéket. 
2. ez a napló írásom. Pontosabban most elsősorban ez, a neked irányuló 
levelezésem. Ezt egyszerűen ki kéne próbálni. Hogy ha tisztességesen 
megfogalmaznám, tehát nem a' la prima, - csakugyan jobb lenne-e, vagy épp 
veszítene (mondjuk így:) értékéből
3. alkalmi cikkek, kérvények, hivatalos, ez nem kérdés, ezeket eddig mindíg 
háromszor kellett újragépelni.
Az is vonzó lenne, ha a fafejű-konok szegényebbséget választom, és az is, ha 
változtatásra-tanulásra szánom el magam. Lentről ropogni kezd egy tűz, Miki 
éppen fölkiált, jaj. az öngyujtót is véletlen beledobtam. Imád tüzet rakni. 
Talán szalonnát akarnak sütni? Rémes.
... vagy ez is csak öntáltatás, az önáltatások hálója. Mert hogy mindenek fölött 
imádom a mindenféle billentyűket, elektromos kábeleket, és fémdobozokat.
         
Kopogni kezd az eső a bádogtetőn.  Szeretem ezt a zajt. Éjjelente viszont fázom. 
A második nap óta: szándékkal. Valami csudálatos a még sötét hajnalban két 
pokróc alatt enyhén vacogni. Akkor rendszerint fölhúzom a sárga sísapkámat, s 
reggelig - ezáltal - hihetetlen sokat álmodom. Tényleg.
      emlékszel még a petróleumlámpa szagára?
      illetve ne érzelegjünk:
      emlékszel a petróleumlámpa szagára?
      vagy nektek nem is volt? A Duna-menti házikóban?
A kutya most följött utánam a padlásra, s idefeküdt az asztal alá, a lábamra. 
Sose szokott nappal följönni. Milyen oka lehetett. Elvi? Vonzódik hozzám? 
Nyelveken szoktam vele beszélni, Tamás atya egy megjegyzését úgy értelmezem, 
hogy szabad.
Tamás. Pár hete (végre) eszembe jutott, küldeni kell egy C. naplót neki is. Neki 
aztán igazán. Dedikáltam is: "keveset és nagy-nagy szeretettel gondolok rád..."
 
 Esténként ez a levél. És már egy hét elment! Mindig a nyaralás eleje a 
kritikus, illetve, hogy beáll-e egy rend. Eldöntöttem, és minden délután 
mosakszom! Előtte vagy utána elmosogatok, a kút mellett. Van szennyes lavor 
(sárga) van az akciólavor a forró vízzel (barna) és utána öblítek is, haladási 
sorrend jobbról balra, vagyis a kút felé. Aztán az öblítővizet a ciprus alá, 
végül fölszedegetni az oda kiöntött kiskanalakat. Lentről tányércsörgés, Szepi 
ebben a pillanatban elindult befelé. A remény éltet minket.
Sosem fogom megérteni az életet. Most is ezt gubancolom. Igaz, ezt már tudtam 
magamról nyolc és fél évesen is. Igaz, a megoldásokat is tudom. Csak követni 
nem.
Férjed nem féltékeny ezekre a hosszú levelekre? Joga van hozzá, azt hiszem. Kata 
időnként azzal bíztat, hogy most több időd lesz, bizton válaszolsz előbb-utóbb. 
Ezt csak azért mondom, hogy ha netán nem lustaságból vagy valami családi 
egyensúly  okából nem válaszolsz, hanem Katát kímélendő, akkor tőle nyugodtan. 
Jé, a kutya visszajött! Hozzám! Lassan lámpát kell gyújtanom. Gyönyörű ez a 
meszelt falról asztalra vetülő szórt fehér fény, alkonyat.
Egy rég elfeledett Zorán slágert dúdoltam, előjött. Persze a Fából faragott 
királyfi is körülbelül erről szólt. Itt is tisztességesen meg van fogalmazva:
 
Amikor elmentél, tényleg majdnem meghaltam
...tátá-tá-tátátá. tátá tá tá táááá tá
egyszer még ittam is, pedig soha nem szoktam....
... ? ...


de az élet szép,
s a lemezgyárat felhív--tamm
és emlékül... neked ezt a dalt ír-tammm...pápá-pá
mikor elmentél, tényleg majdnem meghaltammmm...
 
Hanem az amerikai ösztöndíj elfogyott. Nem tehetek róla. De annyira, hogy 
igencsak törnöm kellett a fejem szeptemberi fizetésem ügyében. Végül kitaláltam 
valamit. Egy telefon egy galériatulajdonos barátnőmnek - onnét barátnőm, hogy a 
bátyjával nyertem országos bajnokságot dublóban, 1960-ban; —megvan-e még az a 
zsidó temető képem, amit nagyon jó áron vett tőlem annak idején?
ja, rémlik ezt írtam már neked, valahol a levél elején, a napokban... szóval 
hogy visszavásároltam, egy gyűjtőnek, aki várta. 
42 ezer - 130 ezer.
 
Tegnap klórmeszet öntöttem a kutunkba. Ez valami mágikus dolog, a második 
világháborús-magyar bakák történeteiből ismerem, s csak annyit: 24 óra múlva a 
fertőzött kút iható, illetve a vize. De hogy mennyit kell beleönteni? (én: 
sokat) Egyébként csak mosakodásra használjuk, úgyhogy az egész olyan, mint 
amikor Versailles-ban a hercegi kisasszonyok pásztorjátékokat játszottak. 
(Titokban mindig reméltem, az valami malackodás volt). Zsófi ugyanis tavasszal 
osztálytársait többször lehozta a házba, s azok elég sok mindent (amit lehetett) 
széthánytak. A kút is fedetlenül maradt. Ami azért baj, mert a környékbeli 
srácok. Rókakoponya, kisautó. Most tavasszal fél vekni kenyér. Ami elég 
fantáziátlan dobálmány, valljuk be.
 
Van itt egy érdekes dolog. Kaptam - ezt is paraszolvenciába, vagyis képért - egy 
jó kis könyvet: Don Camillo, állítólag világhírű is, a fülszöveg szerint 27 
nyelvre- (ismered?) Színhely egy Pó-völgyi pici falu, Észak-Olaszország, 1946, 
még minden ízében a háború mögöttük. A faluban a kommunista párt győz a helyi 
választásokon, vörös polgármester, igazi vörös jelszavakkal, ahogy dukál: 
klerikális reakció, meg világszabadság, ami kell. Írni alig tud, de jószándékú, 
jó buta parasztember, szimpatikusnak megrajzolva. És ellenfélként ott a falu 
papja, ez is igen egyszerű ember, neki is van a háborúból eldugott géppisztolya. 
És ezek ketten egymásnak folyton keresztbe tesznek. A pap a közeli patakban 
fürdik, meztelenül, ellopják a reverendáját, kommunista naggyűlést bömböltetnek 
hangszóróval a templom mellett. Olykor össze is verekednek, de komoly bajban 
azonnal összefognak, és általában sokat segítik egymást. Egy szörnyű buzgó 
agitátornőt elkapnak valakik a sötétben, a fenekét vörös festékkel bemázolják, 
napokig ül a benzinben stb. Ebben az akcióban részt vesz az atya is. 
Boxmérkőzésbe beszáll, állszakállban, megmenteni a falu becsületét, stb. 
Konfliktusok, és azok megoldásai, fejezetenként, sok röhögéssel. Eddig rendben 
is van. Ez a világ tiszta, áttekinthető. Mindent elrendeznek... egy tízéves 
kisfiú szintjén. Nomármost, hogy is van ez? Elfogadható ez? Hogy én föléjük 
látok? Látnék, ha ott lennék? Igen. És akkor?
Nem tudom végiggondolni. Talán az attól való félelmem, hogy vannak (mert 
vannak!) világok, ahova én sem látok be, mert nekem magas. 
Van még egy vonatkozása a könyvnek. Egyébként Guareschi irta. Kata fejemre 
olvasta, hogy Istenképem ószövetségi, és ebben igaza is van, én még mindig 
félek... Reveláció volt, ahogy itt a pap Krisztussal beszélget, vitatkozik, 
veszekszik. Tanulok belőle imádkozni. Várj, leszaladok a földszintre, idézhető-e 
valami részlet, hogy halld te is a hangját! (közben hallom, a kertben a társaság 
játszik: megadott betűkészletből szavakat kell kirakni. Hű, ezt megúsztam.
Na, a könyv:
 
"úgy dühbe gurult, hogy szentbeszéd közben rádobott egy leplet a feszületre, 
hogy Jézus ne hallja, amit mondani fog, aztán csipőre tett kézzel..."
 
Egy másik hely, a papot este a sötétben elkapják, és jól eltángálják. Beszalad a 
feszülethez, ahogy szokta, ha kételyei vannak:
 
- Most mit csináljak?
- Ecseteld a hátadat kis vizes olajjal, aztán maradj békén - mondja neki Jézus 
az oltár tetejéről. - A sértéseket meg kell bocsátatnunk. Ez a regula.
-Jó, jó - okoskodott don Camillo - csakhogy itt verésről volt szó, nem 
sértegetésről.
- Mit akarsz ezzel mondani? - suttogta Jézus. - A testi sértés tán fájdalmasabb, 
mint a lelki?
-Igazad van, Uram. De ne felejtsd el, hogy aki engem ütött, a szolgádat, az 
ezzel téged sértett meg...
- És én talán nem bocsátottam meg annak, aki keresztre feszített?
- Veled, Uram, nem lehet vitatkozni - legyintett don Camillo... - de ha ezek a 
béketűrésem láttán elbizakodva beverik a fejem, azért te leszel felelős. 
Idézhetnék az Ótestamentumból...
- Don Camilló, te jössz nekem az Ótestamentummal? Ami a többit illeti, vállalom 
a felelősséget. De köztünk szólva, egy kis verés nem ártott neked... stb. 
Nagyszerű, nem?!
 
1993. 7. 28. szerda este fél kilenc, most otthon nálunk közi van, 
ölel
 
 
1993.11.5.        J-18             C.4102
                   
Jó estét, J. asszony!
 
Szóval Nelli? netán Nelly? És ezt nekem megint az utcáról kell megtudnom? 
Illetve Kata összefutott D-vel.
Legújabb Fioretti tagunk?!
Örülünk. Neki.
 
1993. nov. 23., jó két héttel később
lábadozásom első napja, még pongyolában, papucsban, hát ezt a levelet nem 
sikerült egy szuszra...
Vasárnap este még ágyból hallgattam a misét, amit Kata asztalán végzett Tamás. 
Püspöke Ausztráliában fölmondott neki, hogy szétkergette a nyájat. Ő ezt 
dicséretként értelmezte, hogy teljesítette feladatát: a juhokat szétválasztotta 
a kosoktól... Most még visszautazik, de már szabadságra, jövő májusban telepedik 
haza. 
Hét végén a visszakapott máriabesnyői kolostorba megyünk, ott tart most Tamás 
kétnapos lelkigyakorlatot. Rászánom magam, ahhoz a faluhoz 25 éve közöm volt, 
meg a ház is érdekel, a dombok, hóban. A sok beszédtől kissé fázom, két-három 
mondatra lenne szükségem. 
Másfél hete egy megnyitón összefutottunk a Nemzeti Galéria osztáyvezetőjével (ő 
az, szegény, akit a naplómban ledisznóztam - 1700 példányban - mert nem fogadott 
el képet tőlem) - s mondom neki, öreg, hat éve festem ezt a műteremtémát, - egy 
szék, egy ablak - s nektek nincs még belőle. Szívesen ajándékoznék a magyar 
nemzetnek belőle. Mondta, jó, a jövő héten, és nem baj, ha hozom néhány 
kollégámat is? Ennek külön örültem, mert az ilyen ajándékozás ügy akár gyanús is 
lehet, jobb, ha nyilvános. Négyen jöttek. A második tréfás mondatom: hogy 
remélem, hetet visznek. Innét indultunk. Mikor kiválasztottak egy jó sorozatot, 
többórás munkával, megmutattam nekik a tavaszi nagyon jó fekete-műterem 
sorozatot. Fölizgultak, kezdték elölről, abból egy szériát. Megtörtént. Akkor 
már annyira fáradtak voltak, hogy mikor mellékesen megjegyeztem, vigyék el a 
másik sorozatot is - már nem volt ellenvetésük. Másnap tetőcsomagtartóban 
fölvittem utánuk vittem az egészet, tíz darabot.
Minden kedves képemet elvitték. Volt egy dughelyem, ahol a legjobbak, nehogy 
elcsábuljak, és odaadjam. Ez a polc is kiürült.
Nemzeti Galéria. Nagyon jó. Már 19 képemet őrzik. A nemzet trezorja. Igaz, hogy 
hetven évig senki nem fogja látni. Tudom.
Még odaadtam nekik lemásolásra opuszjegyzékemet, pár száz kézzel írt oldal, a 
napokban hozzák vissza az eredetit. Megbeszéltük, halálomkor azonnal viszem föl 
nekik a véglegeset, ők lemásolják, és egy példányt a Tud. Akadémia 
Kézirattárának is átadnak belőle.
Igy hát minden rendben.
Ja, kérésükre összeállítottam még a rólam megjelent újságcikkek bibliográfiáját, 
ó nárcizmus, legépeltem, hat oldal. Most annyira befejeztem mindent, mint 
87-ben, a képek szétajándékozásakor.
Ágyamat pedig áttoltam tíz év előtti helyére, a galéria alatti kuckóba. Újra 
megnézettem, mégis jó ott a földsugárzás, vagy mi. Évekig (újból) babonának 
hittem, de Erzsébeték a salzburgi kolostor minden szobáját megmérették, s volt, 
hogy ágyakat át kellett helyezni. Így hát elfogadom. (Tíz éve egy boszorkány 
mérte be akkori ágyhelyemet, azért mozdultam akkor onnét). Most ettől minden meg 
fog változni. Amúgy tényleg máshogy alszom itt. Valahogy szilárdabban.
A Fioretti októbertől nem működik, István atya gyógyító szemináriuma szerdára 
esik, ott vagyunk. (Vannak. Én nem. Háromszáz ember egy teremben.)
Most itt volt Hernádi Miklós író, műgyűjtő és nőgyűlölő. Rásóztam (ajándékba) 
egy Strindberg illusztrációmat, ceruzarajz, keret alatt. Örült.
Fáj viszont a fejem. Szepi most két lábra állt, nekem ill. a zongoraszéknek 
támaszkodva, vakarnám meg a fejét. Elégedetten kocogott ki, helyére, az előszoba 
ruhásszekrény alá. Tegnap elszórtam egy kis müzlit (megbillent a tányér) 
udvariasan besöpörtem a kutya kuckójához. Kata nem vette észre. Be kéne venni 
egy antineuralgikát. Csak egy barátnőm szerint hozzám nem illik, hogy fejfájásra 
gyógyszert- És ebben van is valami. Most kicsit tekergetem a nyakam. Ettől 
jobban fáj.
S. Nagy barátom befejezte, s a sors különös kegyelme folytán most meg is jelent. 
Ország Lili nagymonográfia. Gyönyörű színes reprókkal, és elég nagy méretű is. 
Az elmúlt években még Izraelben is járt, képeket fölkutatandó. Többéves munka 
egy opuszjegyzék összegereblyézése. Nekik.
Itthon egyebek mellett valószínűen a művész-nyugdíjrendszer is összeomlott. 
Mégsem lesz gondtalan hintaszékes pipázás, unokáim körében. Ezt megszimatolva 
megkeresett egy valódi és igazi holland biztosítótársaság, hogy velük, és hogy 
jól vigyázzak, mert különben. Igazuk van. Ha netán lenne, biztos befizetnék havi 
néhányezer forintot. Amit majd öregkoromban, beszámítva a kamatot, a 
pénzromlást, az igazgató Mercedesét, amit szintén ebből vesznek meg stb. stb.
Bőrtarisznyám ceruza és toll zsebében évek óta hordok egy kiskanalat. 
Tulajdonképpen csak azért, hátha valahol megkínálnak egy kis tejföllel, ami a 
doboz alján maradt.
Mikicának mondom zuhanyozás végén a Lukácsban: gyere, idő van. Azt mondja még 
egy kicsit a hideg alatt szeretnék, túl rövid volt, megvárnál? Tehát nem csak 
látszatra hősies.
Megint meghívtak a Képzőművészeti Főiskolára. No, csak informálisan, néhány 
növendék, akiket két éve korrigáltam. Szeretek képekről beszélni, beszélgetni. S 
a tudat peremén a gondolat, talán egyszer tanítani.
De itt egy új motívum úszott be a gazdasági bajok kapcsán. Pénzkeresetre a 
tanítás tökéletesen irrentábilis. Egy fenyegető árny, hogy előbb-utóbb valami 
után kéne nézni. Sajnos minden másból sokkal könnyebb pénzt csinálni.
Az érem negyedik oldala pedig maradó: a festés mindig hagyott valami szabad időt 
és kapacitást, a hiányérzetet. Igen ám, csakhogy nem mindegy, melyik napszakban, 
hány órát töltök a szakmán kívül.
Azt mondja, úgy kellene ébredni-fölkelni, hogy ma csoda is történhet. És ez új 
képeimen nem érzik.
Évek óta reggel elimádkozom az aznapi ige liturgiát. Emlékszel, Igeliturgikus 
naptár, Pannonhalma adja ki. A tárgynapot mindíg bekarikázom, hogy könnyebben 
megtaláljam. 93 szept. 19-től tiszták a lapok. Megjelent magyarul a hivatalos 
zsolozsma, egy kötetben. Azóta ez. A Fiorettit rábeszéltem, hogy ez az egyház 
hivatalos, javallt imája. A Vatikáni zsinaton alaposan megreformálták. Aztán egy 
püspöki munkacsoport átdolgozta, hét évig tartott. S most jutott el hozzánk. 
Nagyon nehéznek tűnt szerezni, úgy tűnt, a Hadtudományi Könyvtár rendel (nekem) 
egy példányt. Aztán húgom végül kapott az egri érsekségen. Olykor már hármasban 
mondjuk Mikicával az esti könyörgést, válaszolva egymásnak, szabályosan. Miki a 
Magnifikátot fejből.
 
1993. nov. 25. csütörtök. Katalin nap
 
Most tudom folytatni. Kata ajándékával szerencsére nincs gond, vett magának 
Bécsben a múlt hónapban egy iszonyú drága sapkát.
Orvos szerint Mikica nemcsak asztmás, hanem sokirányú allergiás is. Szobájából 
ki kellett pucolni a kárpitozott bútorokat, az összes szőnyeget, a rengeteg 
porfogó kutyafülét. Aztán rá egy héttel Zsófit is elvittük a 
gyerekallergiológiára, ő ugyanaz, csak még jobban. Kutyaszőrre is. Családi 
tragédia, kutyától meg kéne válni. Hetek alatt beláttuk, Zsófi az erősebb, 
illetve a kutya a fontosabb. És valóban, tünetmentes mindkét gyerek. Egy 
műgyűjtő gégész barátom (két nagy képet vett tőlem eddig) azt mondja, igen sok 
asztma és allergia meggyógyult már úgy, hogy ő gégészetileg rendbe tette a 
gyereket. Így Mikinek kivette a manduláját (harmadszor veszik ki) Zsófinak pedig 
orrsörvényferdülését, s ennek kapcsán a ferde orrát is megszépítette. Zsófi 
nagyon félt a műtéttől, Miki azt mondta, jó volt a kórházban. Már az ajándék-kép 
kiválasztásán is túl vagyunk.
Mondom Paulának, félek az öregségtől. Kérdi, a kiszolgáltatottságtól? Mondom, 
nem, csak DÓGOZZANAK.
Majdnem egy hete ágyban, itthon, nátha, most egy kis arcüreg is rá. Miki, 
persze, egyedül nem jár úszni. Van ott egy jól bevált napi játékunk, a második 
tíz percre. Eldobunk pár méterre egy kétforintost, s rajtra egyszerre indulunk 
megkeresni, fölhozni a fenékről. Miki már teljesen megszokta a víz alatt úszást, 
tartózkodást, birkózást.
Évtizedes problémám, üveg-e a kép elé? Most kaptam ajándékba két darab nem 
becsillogó (amerikai) üvegtáblát. Mondom Szütsnek telefonba: képzeld, egyáltalán 
nem látszik! Mire ő: akkor mire jó?! Igaza van. Most kiállították az összes 
Ludwig muzeumból összehordott Picasso műveket a Nemzeti Galériában, ott voltak 
ilyen csoda - üvegek. A másfél méteres képeken is. Korai főművek is, kamaszkorom 
barátai, öröm.
 
Van nálam kullancscsipesz
antineuralgika
és az esetleges lehulló tetőcserepek ellen parafakalapot hordok. 
Igy hát örök életű leszek.
 
Csak egy valamit nem értek, pisilnem kell, s közben szomjas vagyok. Hogy van ez?
Azt hiszem ez az egész allergia-asztma dolog úgy oldódik meg, hogy lassan 
elfeledkezünk róla. Zsófinak mondtam, nehogy szedje azt a hatféle gyógyszert, 
amit adtak.
Mondtam már?, hogy aznap este Miki kissé zavartan mesélte, örült az 
autóbalesetünknek, mert tudta, hogy születése előtt én borultam egyszer, s 
mindig várta, ő mikor kerül sorra.
Még a nyáron nekünk csapódott egy Ford, vendéggyerekkel orvosi ügyeletre 
igyekeztünk Tapolcára, és minden figyelmességem ellenére (ezzel a kocsival 
szabályosan járok) nem vettem észre egy jobbról felénk tartó kocsit. Senki nem 
sérült. Rögtön aláírtam, hogy én vagyok a felelős, bár semmi baj nem történt 
volna, ha a másik nem száguldik.)
Hallottam, kikapcsolt hűtőkamrában bennszorultak megfagytak. (A képzelt terhek.)
Van egy ostoba tévképzetem, most kezd tudatosulni: 
A mellettem ülő Kata előre látta a karambolt, illetve az autót, de nem szólt. 
Azt gondolta, ez megint egy "Deske-féle tízcentis megúszás" lesz. A bizalom.
A parafakalap csak vicc volt.
Túl sok nekem ez a világ, —már főiskolás koromban eltakartam pauszpapírral az 
ablakjaimat, ne lássam a Körteret és a Gellérthegyet. Később: az eget se.
 
Shakespeare (Vízkereszt)
a bohóc mondja: 
Nos hát a mélabú istene vezéreljen téged. Ilyen állhatatosságú embereket 
küldenék én ki a tengerekre, ahol a minden lenne dolguk, s céljuk a folyamatos 
változás, mert az varázsol jó utat a semmiből.
Képzeld, most olvasom, keresztnevem ő betűje: kicsinyítőképző!
Na, sziasztok, mind a hárman!      
Deske 
 
 




[1]kinyitották kincsesládáikat, angolul. Most olvasok egy Illyés interjút, 
bosszant, hogy nem fordítja a francia  idézeteteket.
[2]A képek nem kerülhetnek végleg külföldre.
 [3]Volt ilyen, Salgótarjánban.
[4]most, mikor gépelem, 96.10., 50 ft, még, idén.


 
1994.3.24.    ezentúl már kompjuterbe fogalmazva        J-19   C.4197
 
Szia J!
 
Jól emlékszem, negyedikén volt a keresztelő?! Francia szokás, hogy ilyen sokára, 
vagy egyéb? 
Január hatodika, este óta beütemezett perc, levelet kezdeni neked. Akkor 
telefonált Szüts, hogy másnap délelőtt átvehetem stúdiójában a NOTEBOOKomat, 
amit szívességével, de mégiscsak képért, képemért sikerült szereznem. Szóval 
számítógép, szövegszerkesztő, kompjuter, vagy mi. Kisebb mint egy géppapír, úgy 
értem, fölülnézetben. Oldalról kétujjnyi vastag, japán és szürke. Azóta éjek és 
nappalok egyetlen lázas izgalom, most épp egy táblázatkezelő programmal 
ismerkedem délelőttönként. Csak 11-ig, MERT AKKORTÓL MUSZÁJ FESTENI, ne 
feledjük, március, Kecskeméten vagyunk. Többesszám, Miklós is. Szóval 11-től az 
ebédre hívó kolompszóig, vagyis fél egyig festem a napi kötelező egy képet. Idén 
ez 60x60 cm, visszatértem. M. szerint  képeimnek kifejezetten jót tesz, hogy 
csak napi másfél órát szánok a szakmára. Esténként enter-shift-alt és ctrl 
billentyűkről beszélgetünk, azt hinném szamaritánus, de nem, időnként izgatottan 
félretol a géptől, hogy ezt a programot... Pilinszky mondja valamihez példaként 
a rövidtávfutóról:  futás közben nincsen anyja, nincs múltja, nincs családja, 
terve, -akkor fut. Talán még egy hónapnyi játék van evvel a kompjuterrel. 
Illetve. Az utolsó történésnek kezdettől ezt a neked-levelet szántam. Itt az 
óra. A  Fehér Szarvas: Rézbőrű Messiásban volt egy fejezet az indián 
aszkézisről, a szerző megemlíti, itt a történet megáll, ez a rész, akit nem 
érdekel, átugorható. Csak az a kérdés UTÁNA miről tudok még majd beszélni. 
Tehát.
Szóval,ez hordozható! Bőrtarisznyámban! Másfél órát konnektor nélkül, netán 
vonaton, Kékkútra. Van tokja is! És amin Miklós halálra röhögi magát, magyar 
nyelvű menüje, kiírásai. M. angolba fordítja vissza, csak úgy ismeri a 
gépparancsokat. Az első hetek után már egyedül  nyílt vizen: kezdem érteni a  
segédkönyvet, korábban  állandóan telefonon kellett-
Te meg fogsz érteni. Most neked is van igazi játékod. A család.  Szándékosan nem 
Nellyt mondok.
Ez is M. ötlete: képzeld, ha netán /ajjaj. Háromnegyed tizenegy, mindjárt 
festeni kell./ kíváncsi lennél az 1975 és 80 között festett, kiállításra 
beküldött , de el nem fogadott 50x50-es, és azóta elpusztított olajképeim  
listájára! Csak néhány gombot megnyomsz[1]...
Tudod, nekünk, férfiaknak, nincs gyerekünk.
Úton vagyok M. jövendölése felé. A KIADÓM csak úgy, teljesen barátice 
fölajánlotta , hogy kompjuterbe gépelteti 500 oldalnyi, 1970 óta  vezetett 
opuszkatalógusomat. Eddig 5 vaskos füzet: grafika és táblakép, a művek 
szereplési naplója I-II, s a képtulajdonosok címjegyzéke. 
Most fogcsikorgatva félbehagyom. 94.03.24. 11.02.{Az időpontot a gép üti így be, 
most találtam meg.} 11.46. Váratlan fordulat. Az A/94/16 kép kész. Új képet 
kezdek. Indulok a kertbe lemezt csiszolni.
 12.16. elaludtam egy percre, leültömben, mindenesetre a kép felé fordulva. Most 
végre kolomp. 12.54.  zuhanok ágyba, madártej is volt, a dakszlit még levittem 
kicsit  a kertbe. Nagyon boldog ilyenkor.
Alvás után. Folytatom. Két hétig diktáltam a gépírónőnek, első nap 
kiderült,-hogy is tudná magát beleélni opuszjegyzékem rejtelmeibe! Egy kézzel 
ill.-géppel, formáis logikával szerkesztett táblázat közötti különbség  
világnyi. Például a tipográfiámban megjelenített humor, öngúny, vagy vélemény 
áttétele  a kompjuter nyelvére. Diktálás közben, improvizálva próbáltam.
 A diktálás. A Keleti pályaudvar környéke, már megírták, teljesen 
elszlömösödött. Napi gyaloglás egy málló pesti városnegyedben, az aluljáró 
környékén lila-sárga szabadidőruhás ácsorgó fiatalok, zokniárus székelyek, 
koldusok, részegek és cigányok. Csillogó olcsó karperecek, gyűrűk a férfiakon 
is. Gyanús pincelejáratok, az utcák szeméttel tele. Mégis, belső erővel, 
dinamizmussal telített az egész, nyüzsgés, mindenütt új cégérek, apró 
pinceboltok, kirakatok,  gyanúsan olcsó táskarádiók, táska mélyéről 
megvásárolható Marlboro...
A második hét végére kiderült, alighanem megvan az idei könyvem is. Amit 
begépelt, egy C.Naplónál vastagabb kötet lenne, tömörítve 360 oldalnyi .
Közben szerencsére volt egy balesetem.  A Lukácsot tatarozták két hétig, utána, 
az első vizbeszálláskor történt. Forduló hátúszásban, elrúgom magam a faltól, 
valami jól megszúr. Nézem a talpam, vérzek. Nézem a falat, hát négy -öt 
csempeszilánk áll ki, a csempék ragasztásánál nyilván ezekkel állították be a 
sortávolságot, és bennfelejtették. Kisántikálok, kérek egy kalapácsot, a 
tüskéket leverem, szólok, hogy majd kötözést fogok kérni, és leúszom a még hátra 
lévő negyedórát. Közben a seb csíp. A zuhanyozóból húznak ki, sürgetőleg, hogy 
mennyire összevéreztem a padlót. Szemüveg nélkül  nem láttam. Bekötöznek, 
hazasántikálok, délelőtt diktálás, fáj, oldom a cipőmet, a zoknim csupa vér, a 
gépírónő átkötözi, én meg kicserélem a bal és a jobb zoknit. SzTK, a sebet 
kitisztítják, bevarrják, dréncső. Első két nap nagyon fáj, járni nem bírok, 
szerencsére autót vezetni igen, ugyanis muszáj: naponta kontroll, kötözés. A 
sarkammal a kuplungot. Úszás hetekig tiltva, sikerül egy mankót kölcsönkérnem. 
Illetve kettőt. Le Kecskemétre. Járni nehéz, dagad, és pihenőpózt, fölpolcolást 
javasolnak. Első héten nem is tudok  festeni.
 
Így hát nem volt akadálya,  hogy a gépbe írt négy táblázat 57.656 rublikáját 
adatról-adatra összeolvassam a kéziratommal, reggel 7 és este háromnegyed 
tizenegy  között, kábultan, vaksin és izgatottan. A második héttől állt be 
végleges? rend, hogy azért festek is.
Elképesztő mi mindent tud egy ilyen gép. Ebéd közben  ezen rágódtam, Miklóst is 
evvel szórakoztattam /tűri/, hogy itt neked kétféle tipográfiával dolgoznék. 
Ebéd és ágy között sikerült a gépet /egyedül/ átállítanom, három billentyű 
egyidejű lenyomásával üzemmódot vált. A munkasor kódját "pal.2"-nek rögzítettem. 
 Na.
Ja. persze, /ezt is képért/ van egy printerem is, te már saját nyomatot fogsz 
kapni.
Egy hét gondolkodás volt a személyre szabott "könyvtár-regiszer". Egy fajfogalom 
rendszer a jövőben lehető összes beírandó szövegtípus befogadására. Nekem való 
feladat. Amit igazán szeretek: rendet teremteni és rendet építeni. A gép a 
leveledet a 
                                                        C.meghajtó/
                                                        Váli/
                                                        C napló/
                                                        új szöveg/
                                                        magánlevél
részben  tárolja. A C. napló rész titkosítva van, aminek csak azért nincs túl 
sok értelme, mert mindent azonnal ki is nyomtatok két példányban.
 
Két évet  gondolkodtam ezen, beengedjem-e életembe ezt a játékot.
 
Ellene szólt, hogy drágának, igen nehezen elérhetőnek tűnt, hogy semmi szükségem 
rá, csak az időmet cseszi. Megint valami öröm, ami a család kizárásával 
történik. Kata ugyan időnként kissé rágta a fülemet, hogy neki a munkájához igen 
jó lenne, eredendően az ő ötlete az egész, egy kollegájánál látta. Csakhogy neki 
ehhez jóval több technika-szeretet és technikai érzék kellene. És, ezt 
tapasztalom is, egy-két hónap tanulási idő, sok türelemmel.  Mindez nélkül 
legfeljebb írógépként tudná használni.
 
Mellette szólt, hogy játszani nem feltétlen etikátlan, de nem ez a fontos. Hanem 
hogy ellene mondani hajlamomnak a rezignációra. Olvastam húsz éve Németh László 
egy súlyos mondatát, öregedését rajzolja: a fénybe jutás után a fényből való 
kikerülés. Megterhelt a gondolat. Átrágtam, hosszan,- hamis. A reménytelenség 
pogányság. A remény viszont munka. Is. 
 
A kompjuter mellett szól, hogy a gyerekeknek igencsak jó, ha hamar megszokják a 
használatát. Útközben vagyok, hogy szerezzek egy asztali és nyúzható gépet külön 
a többieknek. Mikica a Pókember képregényt gépeli be jelenleg, szintén 
titkosítva..
 
19.21. Most M. áthívott korrigálni. Sietős neki, csak két hete van, lámpánál is 
fest. Grafikai stúdiójában 12 embert foglalkoztat, hordozható rádiótelefonján 
ebédelés közben irányítja csapatát. És ami megható, sokat beszél, beszélget 
feleségével. Percenként 27 forintért. /Én a pestieknek, beleértve anyámat és S. 
Nagyot is, szégyenkezve, de jelzem, hogy Kecskeméten telefonnak, levélnek nem 
örülök./  
 
A legelső gombok megtanulása után a József és testvéreivel kezdtem. A gép 
kijelzi: 96 ezer betűt ütöttem be a második kötet közepéről. Mikor is halkan 
megkérdeztem, "nem-e lehetne-e" átprogramozni a klaviatúrát, hogy egy magyar 
ékezetes magánhangzót ne három billentyű egyidejű megnyomásával tudjak 
kitermelni?! Dehogynem, tíz perc az egész. A 96 ezer betűvel előállt 
tapasztalatom kiradírozva. A Ráhel halála körüli fejezeteket írtam be. Van egy 
helyesírás ellenőrző program is, ilyen szavakat etettem bele: Baál, Ábrám, 
Niarina, Eliézer, Jichák. Jól jön ez még egyszer, valakinek.
 
Nagy szerencséje volt a Szépművészeti Múzeumnak, hogy a nyolcvanas évek elején 
elrabolták onnét azt a  kis ronda Rafaello képet. Azóta van rá pénz. Most, év 
vége felé adták át, a pincében új szárny nyílt. Repi kiállítással kezdtek, nagy 
név volt, -kortárs francia- a művek kevésbé. És most megnyitották  a külföldre 
szakadtak állandó tárlatát is, mellette, lent. Várom, hogy megnézhessem.
Délelőtt eszembe jutott sétánk a Budaörs fölötti vadasparkban.
Érdekes, egy rémálmom visszatér 20 éve. Felhőkarcoló homlokzatán kívül futó, pár 
vasgerendából álló, féligkész, nyitott liftben utazom, túlszalad, úgy kell  
kapaszkodni; hogy ne zuhanjak ki, nem lehet belőle kiszállni, szétesik meg 
minden. És közben fúj a szél. 
Tücsök kolostorában már a csillárokat szerelik. A télen láttam, szép lesz. Azt 
mondja, irígyelte azokat a szerzeteseket- szentek élete- akik sok órákat 
mozdulatlan imádságban, mondjuk, egy kápolna mélyén. Ma már tudja, ez is lehet 
alkat, szeret elüldögélni. Nem feltétlen érdem.
 A napokban eszemben járt, hogy te a kutyátokért mondott gyógyító imád előtt 
húsz percet imádkoztál hitért ez ügyben. Ez nekem iránypont történet. Katona 
atya tartotta gyógyító szemináriumra nem járok, egyébként majdnem egyedül a 
közösségből,  és egy éve nem tudom igazán megfogalmazni, miért. Azon túl, hogy 
nem nagyon hajlamom a közvetlen emberszolgálat. Most talán rájöttem. Nem hiszem, 
hogy a gyógyító ima technika kérdése. Hanem karizma, plusz munka. Talán érdemes 
a részletkérdéseket végiggondolni, erre biztos jó. (Az Eötvös gimnázium 
nagytermében ülnek vagy háromszázan, messze elöl, egy monitor mellett István, 
mikrofonnal. Előadása után páronként egymásért ima, ennek a kényszerpályája se 
tetszett nagyon.)
Alázatom hiánya.
 
Tél elején itt járt Tamás, s hogy mindenkivel tudjon találkozni, nagyon okosan 
szerveztek neki (nekünk) egy háromnapos bentlakásos lelkigyakorlatot. Kirúgta az 
ottani püspöke,    májusban végleg hazatelepül. Meghívtam a Fioretti nyári 
lelkigyakorlatát megtartani. Anzelmnek most jelentettem be, s egyben meghívtam 
őt is, remélem, jön. Kiment az érettségiző osztálya Pannonhalmán, most hetedikes 
kölyköcskéi vannak, ami ott első gimnáziumnak számít. Már beszerzett szerzetesi 
szobájába ezokból kanárit meg akváriumot. Ellenszolgáltatásként a Fioretti most 
tartott nekik többnapos lelkigyakorlatot, Esztergom mellett, s ami két mondatot 
erről Kata telefonba mondott, egész jól sikerült. Zsófi is lement udvarlójával. 
Zsófi közben nagylány lett. Egy füzete hátán ilyen firkát láttam: Fehérné, Váli 
Zsófia.  Egy barátnőm ezt így fejezte ki; már nagyon szaporodni akar-. Miklós 
műterméből valami Schubert hallik át.  Van egy tenyérnyi hordozható kompakt 
lemezjátszója, a régi tűfejes ez mellett már ó. Este van, háromnegyed kilenc, 
még fest.
 
Évtizedekig kiváló éjjeli szekrényeim voltak. Volt egyszer egy öreg  
harsonatokom, lila bársony béléssel,  nyitott fedelében trecento reprodukciókat 
tartottam. Szemétből bányásztam egy zenekari épület előterében. Tán még te is 
láttad. Benne, előtte mindenféle nyitott albumok, képek, könyvek, szentély. 
Elhalt. Nemrég vettem észre. 10 éve járok hajnali misére. Ez azonnal rendezte 
lefekvéseimet. Háromnegyed tizenegykor, és azonnal oltok. Semmi ágyban olvasás, 
nem bírnám a másnapot. És még egy. Semmilyen szemüveggel sem láttam már a 
féltávolba kirakott fotókat, reprókat. S most! Év tétovázás után csináltattam 
méregdrágán, 13 ezer forintért, egy progresszív (fokozatos) dioptriás 
szemüveget. Az első, megszokás-napok után: fantasztikus! Egyszerűen mindent 
látok, vagyis mindent meg tudok nézni. Olvasástól a végtelenig, átmenettel, 
mindent. Például nyaktekerés nélkül fotókiállítást. Most, így, sok év után, ide, 
Kecskemétre, Miklós hajdani példáját követve, lehoztam egy jó téli fotómat, s 
egy fás-bokros tavalyi rajzomat is, díszítésnek, munkaasztalom fölé. Látom őket, 
működnek! Képeim nemigen díszítenek, azok falnak fordítva száradnak. Most M. is 
levette kitett képeit, rájött, zavarják a munkában. Folyton összehasonlításra 
ingerelt. 
   Itt is ferences templomba járunk. Hátul egy asztalkán megvásárolható könyvek. 
Két kötetet találtam is, Ferenc összes írásai, és  Celanói Tamás életrajza 
Ferencről (1280 körül íródott). Örülök neki, tisztítanak. Épp 10 éve, "felnőtt 
megtérésem" előtt két hónappal olvastam el minden korabali írást Ferencről.  
Tamás atya megismerése előtt két hónappal.
   Képzeld, van egy kártyám, amit bedugok a Széna téren egy ládába az OTP 
oldalán, és kidob húszezer forintot.
 
Lehet, hogy az adóügyeimet is kompjuteren fogom ezentúl vezetni. Két éve minden 
szakmainak nevezhető kiadás számláját gyűjtöttem és könyveltem, mint kiderült 
teljesen fölöslegesen. Közben az adózási rendelet megint megváltozott, a 
Művészeti Alap szétrohadt, a művészeknek nyújtott adó- és egyéb kedvezmények 
nagyobb része elszállt, nyugdíjam, úgy tűnik, nem lesz, pedig apósomat, 
aggódván, evvel lehetett megnyugtatni.
 
A fölöttem-műterem grafikus lakóját utcáról bevitte a mentő a járási kórházba - 
piás - hasnyálmirigy gyulladás. Egyetlen rokonát, élettársát, egy daklit két 
hete az üres műteremből az egyszerűség kedvéért lehoztam magamhoz. Értek a 
kutyákhoz, jól ideszokott. Most megint leviszem egy kicsit. 21.09. Szomorú 
történet a gazdájáé. 45 év körüli, Frankfurtból települt haza, egész élete 
ottmaradt. Itt megnősült, majd elvált, s felesége kirúgta. Lejött ide, mert hová 
menjen,  két éve itt él az egyik padlásműteremben. Egy autó alól kihúzta ezt a  
kutyát, törött lábakkal. Mutatott fényképeket, amik alapján dolgozik, legutóbb 
Faludi György erotikus verseit illusztrálta. Szerelmeit alul kiborotválja, majd 
megemelt szoknyával lefotózza. Egyébként nagyon szépen. Odaadtam neki a szent 
Ferenc életrajzot, érdekes lenne ebből rajzolni. Tetszett neki az ötlet. (Az 
erotikus témák mindig vonzottak. Itt képletszerűen elővicsorog a dolog semmibe- 
halálba fordulása, mögöttes tartalom hiányában.)
 
Paula olykor meglátogat, mindig hoz nekem egy tábla csokit. Ő sem találja az 
életét. Munkanélküli segély mellett, állami segítséggel elvégezett egy könyvelői 
tanfolyamot, egy vagy két éveset, és még örülhet, hogy átment a vizsgán, s neki, 
kevesek között állása is lett valami kereskedelmi cégnél. Útálja a munkáját. 
Bíztatom, hogy ez a fajta elfoglaltság víz-semleges, vagy azzá lehet tenni. Ki 
lehet alakítani mellette egy szép, csendes belső életet. Rezignált. Közösségbe 
nem jár.
Lehoztam egy Petri összest.
 
MONDOGATÓ
Cipőmre nézek: fűző benne!
Nem lehet, hogy ez börtön lenne.
         
 
 Nagyanyámra (1894-)
                                      
  1. Kevés időt jósolok a Mamának,        
Ha ugyan ez idő még, 
ez ízehagyott, kímélő időpép
amin sorvadt elméje nyámmog.

2. nem találsz haza már az előszobából.
 Nincs itt keresnivalód. Kikisérlek.

3. Mi egy kicsit még elnézzük a hajnalt,
más ablakokból, ahogy idevillog.
Gyereket fürösztünk, és tésztát gyúrunk.
Telünk-múlunk. Néhányat alszunk még.
 
Belenyaltam M. tojáslikőrjébe (is). Ég a gyomrom. Le az ebédlőbe, zsíroskenyér 
lehetőség, éjszaka is. A társalgóban a Kojak krimisorozatot nézik épp. 
Színesben. Márciusonként én is szokok. Most nem futotta időből.
 
3.26. vagyis szombat délelőtt, Virágvasárnap előtt. A dátumot hamisítom, vagyis 
nem a gép írja, ugyanis, (aranyos) folyamatosan újra írja az összeset. Megint 
mindjárt 11 óra, indulok csiszolni. Holnap átállítjuk az órákat, ujra sötétben 
fogok kelni egy ideig.
a gép kijelzett, ez eddig 16.134 betű.
Még mindig megszámolom a kert végében elhaladó tehervonatok vagonjait. A rekord 
(mozdonnyal együtt értve) 84 kocsi, 1952, Lágymányos, Összekötő Vasúti Híd, a 
kénszagú, gőzőlgő salakdombok között mászkáltomban.
 
mára ennyi. 
sziasztok. 
 
 
1994.4.       J-20                                                    C.4217
 
SZIA NELLY!
 
...ha már mamád most így, és ilyen egyszerűen szólított elindulásod percben. 
Szóval megszülettél? Én egy kopaszodó bácsi vagyok, abban az irányban felőled, 
amerre a nap kel. Véred fele innét való, egyébként. Szereted a napot?
 
Szerinted mi végre vagyunk a világon? Persze, tudom, van erre utasításunk, az 
égből. Csak hát ezt a napi gyakorlatba átültetni... Például hogy vagy a lírai 
realizmussal, amit most művelek? Valahogy az emberiség egy része egész jól elvan 
nélküle. Képzeld, hetedik éve ugyanazt festem. Kimondani is szégyellem. Te hogy 
vagy az önismétléssel?  Mamád tűri? Bár a te életkorodban az ember dinamikusan 
változik. Evvel együtt: ha valami beválik, ne félj azt ismételni, begyakorolni. 
Ha például mozdonyvezető leszel, fontos szerepe lesz életedben a rutinnak! 
Szóval, dolgozol? A József és testvérei- második kötetében van egy jelenet 
Ráchel haláláról, Benjámin születéséről. Ott ír Mann az újszülöttek derűs és 
ártatlan önközpontúságáról . Helyes, ez a dolgod.  Tudom, mosolyogsz, igen ez a 
munkád másik fele.  
 
Kecskeméten vagyok, mint minden évben, márciusban. Ha erre jársz, ne feledd 
megnézni a református egyházi gyűjteményt. Ebéd után naponta egy kicsinyég a 
Toldi szerelmét olvastam. Erre majd vigyáznod kell. Arany -szerintem- rossz 
feladatot tűzött ki magának, bele is törött a bicskája. Szegényke mindenféle 
hősi eposzokat gondolt itt a magyarság legnagyobb hiányának, s igyekezett 
pótolni. Beleírja magánszomorúságait is, s igyekszik beleélni magát egy 
hősszerelmes; vagyis inkább egy szerelmes hős helyzetbe, ami nem igen megy neki. 
Melankolikusabb és puritán-reformátusabb annál. A fia nem is nősült meg 
egyébként, nem véletlenül. 
Két hét múlva, immár Pesten. Ez a levél bizony most félbemarad, itt mindenfélék 
történtek, a többiek levele meg ne várjon miattam-
szia-sztok:
 
 
 
1994.4.29 - 5.17.        J-21                                C.4232
 
Szia J., 
 
egy igazán egzotikus helyről jelentkezem, merthogy Kata kizavart, és itt ülök a 
Margitszigeten. Hatos villamos, narancsszínű csempézett aluljáró, ebből 
kifolyólag megszűntek a pártokat, egymást és a világot szidó falfirkák. 
Fagylaltárus, napozó csajok a víz mellett (kettő félmeztelen és  nagyon vidám), 
bicikliző srácok, elől hegyes bukósisak a divat. Délelőtt belealudtam a 
festésbe, s fölcsöngettek. Így, Kata számítása helyes volt, mai napom gallyra. 
Április vége, és csicsergő madarak, és én egy sárga, Dunára néző padon nem értem 
a világot. Szemközt velem egy húszéves fiút fésülgetnek. Tűri.
   Ha bejön, ez lesz az első olyan levél, amilyennek ezt az egész kompjuter 
dolgot megálmodtam az elején: ahogy időm és írandóm, majd mindig hozzá egy 
kicsit.
   Nelly még nem válaszolt. Persze, elfoglalt. 
   Kompjuter áradás levonulóban.  Lassan visszavedlik szerszámmá. Reggel 
bekapcsolom, hogy ha telefonszám-, egyéb miatt kell, ne kelljen várakozni a 
beindulására. A múltkor a liftben a hatodik emeleti gombot kétszer nyomtam meg, 
ahogy itt kell az OK. gombbal, tévedésből.
  Írtam neked, mik azok a fraktálok?!  Egy kiránduláson mesélték a múltkor, 
fantasztikus. Ha nem igaz, akkor is gyönyörű. Szóval, vannak ezek a periódikus 
végeredményű, végtelen osztások. Nomost  betápláltak egy ilyen osztást 
számítógépbe, s mondjuk a tízezredik tizedesjegy, vagy mi, hirtelen kitér a rend 
alól, érted?!  Szóval az osztás eredménye 1,262626...26 és ez egyszer csak 
megváltozik. Őrület. A modern katasztrófaelméletek kezdenek a dologgal komolyan 
foglalkozni, hogy talán ez egy ősok. Másrészt, amit én, teljesen kívülállóként 
is meghallok a dologból, hogy e tény jelzi, a számok is csak közelítő 
körülírásai a valóságnak. Nem abszolút igazak.
  Egy zöldpulóveres kismama tolja előttem babáját. Mellette unatkozó lila 
tréningruhás srác, a férj. Még tanulnia kell szerepét. Olykor ezekre az 
emberekre, leginkább asszonyokra, rárakom 30-40 év múlvai arcukat. Sokan 
öregedve majd szépülnek.
 
Mikica elvesztette a neki dedikált C. Naplót, valahol (hol?) elkallódott. 
Fölajánlottam helyette másikat, mire nagyon szelíden megmagyarázta, hogy neki 
tulajdonképpen állandó saját példányra nincs szüksége. Bólintottam, nyeltem 
egyet, és mosolyogtam. Érettségi utánra tartogatta anyám átadni édesapám 
frontról nekem írt levelét. Másfél éves lehettem, amikor íródott. Hadifogságból, 
betegen küldte, gondolom, sejtette, nem lát többé. A levelet nem vettem át.  
Azóta se olvastam. Múltkor kérdeztem anyámat, mi lett vele-, kidobtam rég, 
mondta. Mi volt ez a gesztus tőlem, ámulok. Az elszántság mellett, hogy én majd 
a magam útját... nem valami félénkség,  félelem?  Hogy engem (gondolom most) egy 
súlyos árnyék ne irányítson...  (Morális ítélőképességemben mindig bíztam.)
Lábam körül mászkál, ha másfél éves lehet, kislányka. Vállig és még lejjebb érő 
haja túlzottan nőies, szinte vénecske ettől. Ugye, Nelly nem..? Úgy értem, 
majd...
 
Megint megjegyeztem néhány dolgot - ritkulnak- amit először életemben. Mik 
voltak? Ja igen, ez versenyen kívül: nem jutott eszembe egy régi barátnőm neve, 
csak annyi: Bercsényi utcában lakik. Kompjuter,  Shift gomb + F5 gomb. 
begépelem: Bercsé, F7 gomb, hát persze, C. Jutka, alattam járt a Főiskolán, 
voltunk vele  moziban is, fehér pulóverekben járt, gyönyörűen tudott mosolyogni. 
Egy zeneszerző lett a férje, aki később öngyilkos lett. Most egyedül neveli 
kislányát, néhány éve a gyerekek téli szünetében a zsennyei alkotóházban 
találkoztunk, a tragédia után nem akart otthon karácsonyozni.
   Mi volt még? Ez nem olyan érdekes, de örültem neki, ebben mindkét gyermekem 
megelőzött. Pár hete vettem egy telefonkártyát, újabban szinte már csak evvel 
lehet utcáról. Meg is kérdeztem azonnal a Lukácsból hazafelé Katát, kell-e a 
vaj, kenyér mellett mást is hoznom, hazafelé. Kicsit izgultam-, működött.
    Új még, hogy Kata elvitt természetgyógyászhoz, ugyan állítottam, hogy 
teljesen és egészen egészséges vagyok, de most nálunk a megelőzésre került a 
hangsúly. Belém is nyomtak négy vagy öt tűt, úgy értem, akupunktúrásat. Mikit 
annak idején vittem, akkor lestem az arcát. Most megéltem, tényleg nem fáj. 
Viszont a leendő bajaim is elmúltak. Elmúlhattak. Ismered ezt a vallást, éljünk 
egészségesen? Most kalciumport eszünk, hétszázötvenért, napi három kanállal, a 
klimax után a nők csontja állitólag elkezd mésztelenedni. És, ha az ingalengés 
nem hazudott, az enyém is. 
    Nellytől kérdezem, hogy van a Mozart G-dúr variációkkal, két zongorára?! 
Engem elvittek, untam, sajnos. A csillár szép volt, a félhomályos teremben 
egyetlen fénypászma; a fehér művirág csokorra irányítva. Ez is szép volt. A 
szünetben eljöttem. Teljesen hülye vagyok, hogy itt ezt most a TÖLGYEK ALATT, 
ahelyett, hogy
hoppá, a gép berreg, piros lámpa, meg minden, nem bírja az elem tovább, gyorsan 
elmenteni a megírtakat, lezárni a gépet. A tölgyek alatt nincs konnektor.
 
És már otthon, este. Hagyján, hogy nem értem az életet, de nem értem a 
Margitszigetet sem! Nagy zöld dolog, tele fagylalttal, biciklivel, és emberek 
gyalogolnak rajta. Minek? Na jó, hagyjuk. Tejberizs volt vacsorára, vígasztalnom 
kellett Katát, mert a fölbontott tavalyi baracklekvárja erőteljesen be volt 
szikkadva. Az nem volt elegendő ellenérv elvei ellenében, hogy így még sokkal 
finomabb.  Utána elmosogattam, vettünk a Fiorettire is gondolva egy háromliteres 
teáskannát, azt is elmostam. Apropó, közösség. Kata hozott egy hírt, gépírónő 
ismerőséről, egyedül neveli gyerekét, nagyon szegényen, meg kéne vennie a 
lakását, de a szükséges tizennyolcezer forintot nem tudja előteremteni. 
(mindössze egy sovány havi fizetés.) Elmondtuk a Fiorettinek, majdnem teljesen 
összeadtuk a pénzt, elküldtük. Sikerült olyan levelet fogalmaznom, hogy nem 
lehetett az adományt visszautasítani.
Most visszahívott Eszterházy Péter, (dicsekvés), közvetítettem, egy nagy Farkas 
István Nemzeti Galériabeli kiállítás megnyitására akarták fölkérni. Többféle 
okból nem vállalja, egyebek mellett nemigen ismeri Farkast. Ami furcsa. 
Meginvitáltam a nagy gyűjteményes Csontváry kiállításra is, bár-mondtam- ilyen 
helyen örömömben sokat és hangosan szoktam beszélni. Régen csajoknak, ugyanígy, 
-mondom. Mire megjegyzi, hogy ez némelykor beválik, olykor pedig nem. Mondom 
neki, nálam az volt a helyzet, hogy én ilyenkor tényleg a képekre figyeltem...
   Kecskeméten Mikica udvariasan megkérdezte: nem festesz te itt, Kecskeméten 
túl keveset? Merthogy épp a kompjutert bizgeráltam, és szeretett volna már 
hozzájutni. Fél óra múlva láttam egy szintén ötödikes lánykával átkarolva 
ballagni a ház parkjában. Elmélyülten beszélgettek, majd fölmásztak a 
kapcsolóházikó tetejére, üldögéltek, lábukat lógázva. Mondják, az angol férjek  
kiválóak, vagyis kiválóan működnek vasúti szerencsétlenségeknél . Miklós talán 
nem ilyen lesz. Én csak most egy reggel, hazafelé ballagva a Lukácsból értettem 
meg a nőket. Egészen pontosan: január 28-án reggel 7 óra 58 perckor. Egy néhány 
napja rádióban hallott, édesen fölkacagó riporternőn tűnődtem, amikor rájöttem. 
A nők meg vannak fejtve! Hogy ugyanis: hol ilyenek, hol olyanok! Hát ez az. 
Ezért! nem értettem eddig ezt az egészet.
    Na, fekszem. Az imént a szájzuhanyt egy telefon miatt hagytam már félbe.
 
Másnap reggel, szombat lévén ma hajat is mostam az uszodában. Öltözködés közben 
fölvetettem egy statikai problémát egy öreg professzornak, akinek erre 
megdermedt a kezében a cipőfűző, mert először hülyeségnek tartotta, hogy résfal 
kihorgonyzás helyett nem lehetne-e a földnyomást vasbeton térbeli rácsokkal 
ellensúlyozni. (Végigszurkoltuk egy mélygarázs építését a Lukáccsal szemben.) 
Így ma lassan lettünk útrakész. A múltkor mesélem neki kajánul, hogy volt 
tanítványai szörnyetegnek tartották, a lányoknak vizsgáján két ciklus között 
megjött a menzeszük... Hát igen, válaszolja, tudja, számonkéréskor volt nekem 
egy rettenetes kérdésem: miért...?
  Szütsnek lelkendezve olvasom be telefonon találmányomat nőügyben, s mondom 
neki, te csak ne röhögj, ez 52 évi munkám gyümölcse...Mire kéri, tenném hozzá 
utószónak, hogy főleg! olyanok...
 
Most jövök Katával az édes Harangvölgyből, eső utáni harsogózöld lombok, igazi 
napsütés, egy órát pokrócon heverésztünk. Miki síedzése ilyenkor több kilométer 
futás, véletlen elrohant mellettünk, nem vett észre. Népszabadságot forgattam 
félálomban, így reklámozzák, és mégis igaz: Magyarország legnépszerűbb 
napilapja. Megmaradt a nagy apparátusa, sok jó szerző is odavándorolt. Szombaton 
jó esszék. Találtam egy valószínüleg fiatal figurát, kíváló: Bayer Zsolt. Kéne 
neki egy képet ajándékozni.
Volt itt nálam múltkor egy öregúr, hogy a Szent Jeromos Bibliatársaságnak valami 
tanulmányt, vagy összeállítást készít, s ennek kapcsán az ismerős közösségeket 
fölméri, ki hogyan végzi a bibliamagyarázatot. Mesélem neki, hogy
         nem teológizálunk
         nem elménckedünk
         nem vitatkozunk
         nem kételkedünk, ha nem értünk valamit, átlépjük nyugodtan
         a földolgozás iránya a mindennapi hasznosíthatóság
         és újabban:  nem értelmezünk, egymást tanítva,
                   hanem rögtön imában reagáunk.
         így  eltűnnek a szellemi különbségek
         ez rögtön hálaadás is
         imában nem lehet locsogni 
Ez  számára új  volt, nagyon tetszett is, pedig igen jártas, mindenféle külföldi 
szisztémákat sorolt. Ezekből egyet kéne hasznosítanunk: 
Mit határozol el az olvasottak alapján a jövő hetedre? 
És  erről egy hét múlva beszámolni. Már fölvetettem a csapatnak. Múltkor meg 
-olvastam valahol- átvéve a jezsuitáktól, megpróbáltuk a "megkövezés" 
procedúrát. Kitérdeltem középre, hogy szidjanak. Nemigen tudtam meg újat 
magamról.
Tényleg, van ott helyben imaközösségetek? Ja, ne kérdezzek, persze. Érdekelne 
pedig ez a kalandotok, aminek házasság a neve. Az összetartozás. Még a hetvenes 
évek elején történhetett, házasságunk második- harmadik évében. Karácsony, 
törzsi ebéd, vagy tizenöten a Jávor szülőknél. Egyszercsak Jávor papa dúlt 
hangon rászól Katára: piros nadrág van rajtad! (Épp az igen-mini szoknya volt 
divatban.) Mire én félig fölemelkedve ültömben kissé lehúztam sliccem cipzárját, 
hogy az enyém pedig kék! - így jelezve, hogy ez már a mi kettőnk ügye. Nem 
dobtak ki.  
 
Házasság kapcsán. Egy fura jelenetsor a hatvanas években forgatott Egri 
Csillagokból. Nem is értem, hogy került ez be ifjúsági filmbe. A királyi udvar 
előtt a kiházasítandó pár násztáncot lejt. A menyasszony tenyerein acél 
tüskesor. A rítus része tánc közben a vőlegényt ütögetni. A fiú szeme se rebben. 
A tánc végére csurom vér. A dolognak ez a fele a kevésbé érdekes. Hanem, ha 
mindez igaz. A lányt nagyon megtanították evvel valamire. Fájdalmat okozni, ha 
erre van szükség, annak,  akit nagyon szeret. És elviselni a másik szenvedését. 
Mint egy orvosnak.
Festeni kéne. Igaz, ma nem kötelező.  Napokban elkezdtem átfesteni, befejezni a 
Kecskemétről hozottakat, (eddig még meg se néztem, mit is csináltam lenn) hát 
nem történtek  csodák. Csoda is lenne, napi másfél órában,  kompjuter 
problémákkal tele a kisagyamban. Talán lesz közte azért jó. Az a helyzet, hogy 
az élet nem szimmetrikus. Csak azt tudom elhatározni, hogy nem fogok jó képet 
festeni. Egyébként a férfi a nővel sem szimmetrikus. Nem is ellenpont. Két 
műfaj. 
 
Ez már MÁJUS 8. ma voltak a választások (is). Vasárnap. Közi kirándulás, de csak 
Erzsi volt kilenckor  a Moszkva téren. Mikica is jött, így is bőven elfértünk a 
kocsiban; Vácrátót, arborétum. Nagyon dús, nagyon zöld, intim, élet- és 
pihenésszagú. Időnként a nap is kibújt. Erzsit faggattam, mit költene magára 
korlátlan lehetőségekkel. Nagyon megijedt egy életformaváltástól, ami evvel 
járna. Mikica keresett egy ágas fát, fölmászott, s krimit olvasott, amíg mi 
körbejártunk. Hazafelé a szavazás, kiszállva a  kocsiból még mindig nem tudtam 
hazafias teendőm irályát, ugyanis állítólag a Kereszténydemokraták egy nyíltan 
antiszemita párt felé vállalnák a nyitást. Végül megkértem Mikicát a fülkében, s 
ő szavazott. Lehet, hogy tönkretettük az országot. Ugyanis (délután) Szüts azt 
mondta telefonba, hogy biztos a szocialisták győzelme, s minden nem SzDSz-re 
adott szavazat csak őket erősíti. Hogy ő ezt matematikailag tudja. Na, ma éjfél 
körül minden kiderül, a TV hajnalig folyamatosan. Szüts virrasztani fog, 
bennfentes lévén az Szabaddemokraták székházában. Elég sok plakátjuk készült az 
ő grafikaműhelyében. Ami pedig engem izgat: a kecskeméti képeimhez 16 keretet 
építek; délután, vasárnap ellenére, egy keveset fűrészeltem, majd csiszoltam, 
baromi munka lesz, több nap. Az összeépítés, mázolás már könnyebb.
 
Nem tudom, meséltem-e, Mikinek eszébe jutott, s rendszeresen hord az iskolai 
könyvtárukból nekem olvasnivalót. "Így élt Ady"-, Móricz, legutóbb pedig Arany. 
Mely utóbbiból megértettem. Szegény bátyuska, miután megtették nemzeti 
főköltőnek, magára vette a nemzeti eposz gondját, mivel nincs, meg kell 
teremteni. Nagyon rágta magát evvel, azt hiszem, meglehetősen emésztette a 
feladat. A Toldi szerelmét is valami ilyes okból írhatta, keservesen, nem is 
ment neki. Tanulságos volt nekem, távoli kollegának, egy hibákkal teli művet 
végigrágnom.
Este, Miki most György atya fél nyolcas miséjén. Lehet, hogy a most kilenc év 
után Ausztráliából végleg hazatelepült Tamás atya is ott lesz, hátul, elbújva, 
gondolom.  Ezen Attiláék buzgón gitároznak, azóta is, számomra túlbuzgón. Én 
inkább hajnalban járok. Tamásnak már üzentem faxon, ne feledje, a Fioretti 
augusztusi lelkigyakorlatát ő vezeti.
 
Miki holnap négynapos erdei iskolába megy. Tudod mi az? Állítólag nem új 
találmány, a városi gyerekeket viszik, különbusszal. Délelőttönként szabályos 
tanítási órák, ezúttal Bükkszéken. Gondolom a környék tájait, növény-, 
állatvilágát nézik meg. Megpendítette, szívesen magával vinné erre ezt a 
táskakompjutert -"villogni vele". Nagyon megértem. Fölajánlottam neki egy 
távcsőobjektíves fényképezőgépet fotóállványostul, 7 kiló, vagy az ugyancsak 
dögnehéz Shakespeare díszkiadást, egy kötetben. Esetleg rajzfelszerelést. Most 
hajat mos a fürdőszobában, s tűnődik. 
 
     Május 9. Mikica elvivésre egy kevésbé látványos, de sokkal jobban 
használható fényképezőgépet választott, bámultam érettségét. Tényleg a 
szocialisták győztek, nem értem, fura. Délelőtt rengeteg leszabott keretléc várt 
rám, rémes dolog a smirglizés. De eszembe jutott, s fúrógépbe befogott 
csiszolókoronggal gépesítettem az eljárást. Fél nap alatt fáradtság nélkül kész! 
El kéne mosogatnom. Indulok Paulát meglátogatni.
   
1994. Május 17. Jó kis muri!  Reggel nyolc óra, Kata mellett ücsörgök.  Ő még 
hálóingben, és a saját kompjuterén írja rádióelőadását. Ma kezdte az ipart, a 
szövegében még gyakran ily ilyessssssssssssssssssmik jelennek meg
    meg 
         aztán elmászik néha a sor, meg ki is h    agy gyakran. Erre vagyok én.
   Az ő gépét is képért szereztem, nagyot akart, nem hordozható változatot, 
hónapokig vadásztam. Húszezret még fizetnem kellett rá, de nem reméltem a 
közeljövőben ennél kedvezőbb alkalmat. Fél hétkor kivittem Zsófit a Déli 
pályaudvarra a két hátizsákjával, egy nyulával és két kutyájával (az egyik csak 
kölcsönbe), utazik Kékkútra. Mire hazaértem, Mikica, szintén pizsamában és 
boldogan irányította Katát a gombok közötti eligazodásban. Ő már fölényesen 
kezeli. Tegnap szerzett több kilónyi játékprogramot "nekünk", alig győztem az 
új, közös gépbe beetetni. Mert azt még én csinálom. A gép egyenlőre Mikica 
asztalán van, fogmosás, étkezés időnként elmarad.  Első bekapcsoláskor 
udvariasan megkérdezte, mikor és milyen műveleteket végezhet rajta 
távollétemben. (Az én gépemnél szigorú szabályok voltak) Mondom neki: 
korlátlanul, bármikor, bármit, már tudja kezelni. Azért tudja, mert tavaly 
névnapjára azt kérte, hogy magázzam. (Alig várom a névnapomat, hogy ő is 
magázzon.) Mert fél éve így beszélgetünk:
         -Gyere, apu!
         -Kis türelmét kérem, nagyítok! Mindjárt megyek!
         -Ezt javítsd itt ki, elmászott egy sor!
         -Engedjen oda a helyére, átigazítom.
 
Tegnap Kalocsán voltam zsűrizni. Én kocsimmal mentünk, partnerem útközben 
meséli, a hetvenes években egy Stúdió közgyűlésen nyilvánosan lerákosistáztam 
fölszólalásomban.  Tény, hogy KISz, majd párttitkár volt, mindig funkcióban. 
Leérve, akkor voltunk kínban, mikor kiderült, egy  közepes, mezei 
festményvásárlást kellene szentesítenünk, amiért a festő két és félmilliót 
akarna kapni.  (Kétszázezret ér). Megmagyaráztuk neki, hogy nem irigyeljük tőle 
a szerencséjét, kérjen, amennyit akar, de az összeget nem írjuk a jegyzőkönyvbe, 
aránytalan lenne nekünk ezt jóváhagyni. Így történt. Kétszázhetven kilométert 
vezettem, késődélre értünk vissza, kutya-fárasztó volt.
  Visszatérve az új kompjuterhez. Lopva hoztam haza, szerettem volna a 
NÉVNAPOMON átadni. De részben nem volt türelmem kívárni  a május 24-et, rézben 
Mikinek és Zsófinak egybeesett egy iskolai szünnapja, s tudtam, evvel egy boldog 
napjuk lesz. Így reggel letettem a szoba közepére három nagy dobozt, meg egy 
kicsit. Mikica rögtön kitalálta, az ágyon ugrált örömében. Aztán leballagtam a 
boltba, vettem vagy 40! méter villanyzsinórt, s estig minden szobába bevezettem 
a (földelt) elektromos csatlakozást a géphez. (Nagyon szeretek villanyt 
szerelni.) Kata most közbekérdez itt mellettem: két szó  összeragadt,  mit 
tegyek?
 
Elmúlt napjaim általában is a technika jegyében teltek. Opuszjegyzékem 
kompjuterbe diktálásakor kiderült, néhány képem kallódik, Hivatalok nem 
találják. Fax Minisztériumnak, Műcsarnoknak, XI. kerület polgármesterének 
(gimnáziumi osztálytársam volt) és a veszprémi Múzeumigazgatóságnak. Minden 
képem helyére került. Az adminisztrációmban. Azért fax, mert a sok képadatot nem 
lehet telefonba bediktálni, s azonnali választ úgyse tudnak adni.
     Észrevettem valamit, amiben negyven éve benne élek. Fura, szentimentális 
kapcsolatom az idő-apa-gyerek hármasában, most fiammal kapcsolatban is 
jelentkezik. Halálszagú. Kisfiú koromban többször hallgattam egy lemezt 
anyámmal, ő is nagyon kedvelte. Biztos voltam benne, hogy fáradt - öreg néger 
énekest hallok, (mintha Armstrong), nem vettem észre, hogy magyar nyelven szólt:
-mindenem te vagy, sunny boy
-soha el ne hagyj, sunny boy! 
-életem reménye, fáradt órák fénye
-te vagy nékem, ó, sunny boy...
Vagy egy ilyen nóta egyszerűen csak arcot ad az ember született hajlamának? 
Valószínű. Munka ráncbaszedni. Sajnos, a boyoknak feladatuk elhagyni a papákat. 
Marad a vasárnaponkénti telefon: kevésbé fáj a lábad? Ülj ki a napra, nem?
 
Életem alighanem utolsó iskolai randevúját találtam ki minap, hátúszás közben. 
Gyorsabban öltöztem, s fölloholtam az Ady úti iskola elé. Én értem előbb, 
Mikicának adtam egy puszit, homlokára egy keresztet. Ő is adott, ahogy szoktuk. 
(Hajnal: mise, úszás-, nem találkozunk.) Aztán rohant az osztályába, késésben 
volt. Kétéves korában kezdtem búcsúzni tőle, akkor azt hittem, óvodáskorára le 
fog válni rólam.
Zsófival milyen természetesen zajlott le a dolog. Osztálytársakkal bandában, 
későn jár haza,  már inkább külön jár nyaralni. Megkér, építeném át a nyúl 
ketrecét. Veszek neki egy verseskötetet.
 
Mostanában  a János 15. eleje volt a mise  igeliturgia, több napra elosztva. 
Eszembe jutottál. Tőled tanultam megszeretni, ágyad végében volt egy rajzlapra 
kiírva. Tőlem pedig a közösség egy párbeszédet tanul meg, évente néhányszor 
fölolvasom nekik lelkiismeret vizsgálatunk előtt. Keleti atyák bölcsességeiből 
bányásztam:
 
"Egyszer egy testvér megkérdezett egy vént: Miért ítélem meg oly gyakran a 
testvéreimet?  A vén így felelt: Mert még nem ismered önmagad. Aki ismeri magát, 
az nem látja testvérei hibáit."
 
Kivételesen ma Zsófi miatt elmaradt az uszoda, akkor most pótolom, 3/4 12. Szia.
 
 
 
1994.5.25.- 6.11.       J-22                     C.4246
 
Szia J!
 
Talán két éve várjuk, ma megtörtént: szállodaárak lesznek. Találgattuk, 
bezárják-e a kecskeméti alkotóházat, netán átveszi a Város? Eladják? Ma jött a 
körlevél. Valahol 35 és 45 ezer között lesz havonta ÁTMENETILEG. Utána több? 
Lélekben búcsúzom, tavaly óta. Mit lehet majd tenni:
 
-Mami lakásába átköltözni márciusra. Talán csak a munka óráira. Ebédre konzerv. 
-Itthon maradni, s fölvenni a szokott munkatempót: naponta egy képet elkezdeni. 
Meg tudom csinálni.  
-Esetleg Miklóssal egy műterembe, fél költség. 
-Talán Miklós? pesti műtermébe bekéredzkedni.
-Kékkútra, április közepétől, már nem kell fűteni. Egy szomszédasszonynál 
ebédelni. Túl elzárt világ.
-Kata azt mondja most, "majd összedobják a barátaid." Lehet. Mindegy. Megoldom.
 
Tulajdonképpen ünnepelni kéne, valaminek vége van. Nagyon jó volt, 1980-tól 
kezdődően.
 
1994. május 26. Reggel fél öt és fél hat között (merthogy nem tudtam aludni) egy 
tízsoros ajándékozólevél 6 változata a kompjuterbe, majd a szatyromba. Uszoda 
után az Iparművészeti Főiskolára, valaki szólt valakinek ügyemben. Kipróbáljuk, 
fél évre óraadó rajztanárnak a belsőépítész szakon, ahova tíz éve még nagyon 
szerettem volna bejutni. Elmegyek, de nagyon féltem az időmet, energiámat. Hogy 
sikertelen tárgyalás esetére se vesszen kárba az időm, vittem magammal egy 
képemet, a tavalyi talán legjobbat. Ehhez kellett az ajándékozólevél. Vittem 
képszöget meg kalapácsot is. Helyére került. Délután további tíz farostlemez 
lealapozása, a tegnap reggel komoly győzelme volt, hogy körtelefon után a Dohány 
utcában kaptam alapozót.
Kata lóhalálában gépeli új kompjuterébe rádióelőadásait, a sietség át fogja 
segíteni a kezdeti keserveken. Nincs idő csalódni, bár egy előadása elszállt, 
újra kell írnia, szegénynek.
Zsófi most hirdetésekben keres bel- vagy külföldi babysitterséget. Ősszel majd 
pótvizsga. Nagylány.
Délután telefon, pécsi barátnőm, belsőépítész, szeretné, ha egy általa 
rendbehozandó kápolna freskóját én csinálnám meg. Hirtelenjében ösztönösen 
minden többletfeladatot elutasítok, szerencsére csak magamban. Ehhez sincs 
kedvem. Majd megnézem a helyszínt valamikor a nyáron. 
Mi van még? A farost alapozás már a győri nemzetközi művésztelep számára 
készült, egy hónap, június végétől. Kolozsváryval meghívattam magam. Most Győr 
polgármestere, amúgy tanárember, a legjobb magyar műgyűjtemény tulajdonosa.
      Ma Anzelm testvérnek föladtam egy faxot Pannonhalmára, leírtam némely 
formai kifogásaimat az idei Igeliturgikus Naptárral kapcsolatban, mint kéretlen 
lektor. Pár éve hallgattak rám.
     Délutáni alvásom közepébe egy fontos telefon a veszprémi Polgármesteri 
Hivatalból. Öröm, opuszjegyzékem gépbeírása kapcsán az utolsó előtti Hivatal 
által elvesztett képem evvel megkerült.
Még valami volt. Uszodában reggel szólt a Széchenyi Könyvtár igazgatója, nem 
tudnék-e valakit, egy múlt századi nagy Széchenyi portrét kellene lemásolni a 
könyvtár számára. Lopónak szóltam, épp koldus, boldog volt. Remélem a tervezett 
80 helyett megkapja az általam méltányosnak megnevezett  300 ezret, ha megkapja 
a munkát.
     Most este meg a Nemzeti Galériából jövök, Klimó Károly kiállítás. Ő 
érdekel, általában nagyon egyenetlen, most egyszerűen rossz. S. Nagy Kata vitt a 
kocsiján, az enyémbe fél beülni. Még egy hír, (hosszú nap volt a mai); Kata 
megkapta a bizottságnál a kandidátusi minősítést.
     Május 27; képzeld, e hónapban 10 éve megismerkedésem Tamással, felnőtt 
megtérésem, és hajnali imaóráim kezdete! Egy évtizede kelek fél hatkor. Magamban 
megünnepeltem.
     Hanem megint a fraktálok! Ördögi! Most valamit sikerült elolvasnom róluk. 
Érdektelenség esetén átugorandó. Várj, hozom az ágyam mellőli kofferról.
Tehát. Van egy betűkkel írt képlet. A betűk helyébe egyre növekvő számokat írsz, 
világos, hogy az eredmény oldalon is arányon egyre nőnek a számok. De nem a 
fraktáloknál. Van ugyanis a képletben egy c. állandó, amire azt mondják, hogy ez 
egy zavaró tényező, ami szerintük a valóságban is mindig van. Hogy ez 
visszacsatolás, a c., kifejezi az eddigi részeredmények további számításokba 
való bevonását. Érted, egy három hónapos baba kajafogyasztását nem a születés 
körüli mennyiségekből számítod ki naponta, hanem az előző napok tapasztalata is 
benne van. /Bár hogy ez a c. állandó szám, ez nekem gyanús/. Szóval elkezdi 
számokkal behelyettesíteni, az eredmény is természetesen nő. Egy darabig. Utána 
megbolondul. Ha 1,61 a szám, az eredmény 10 lépés után -0,99, ha a szám 1,62 
akkor hárommillárd fölötti. Vagyis itt a számsorban van egy kritikus pont. A 
kritikus pontot átlépve a számsor viselkedése kaotikussá válik. És nem egy ilyen 
pont van. 
Ezeket a kritikus pontokat fölrajzolta koordináta rendszerbe, és ahelyett hogy 
egyenletesen elszórva kipöttyözték volna a képernyőt, fantasztikus cizellált 
formációkba rendeződtek.
Ami még megdöbbentő, hogy ezek a formák önmagukon belül, kicsinyben végtelenül, 
és végtelenszer ismétlődnek.
Majd beteszek a borítékba ilyen ábrákat.
Most szerencsédre félbe kell hagynom, Kata kész egy újabb előadásával, kellek a 
kinyomtatásához. Zsófi, mint egy hadüzenetet, bejelentette, hogy ebédre 
cseresznyelevest főz. Még valami a fraktálokról, bocs. Hogy vannak például 2,63 
század dimenziós dolgok is, tehát nemcsak pont, vonal, sík vagy tömeg. 
Hasonlatként a habot mondja, ami rettentő nagy felületű, de szinte nincs tömege. 
Stb.
Jöttök a nyáron?
Harmadik országba költözés? 
Éltek? megéltek? miből éltek? (Rémülten látom, hogy a fúrógépemhez vezető, 
padlón tekergő villanyzsinór egy pontján kilátszik a csupasz drót. Körötte a 
szigetelés égésnyomai. Na, ezt rögtön rendbe, lájfdéndzser.
Mikica hozott valami szigorú intőt, hogy elvesztette az énekkönyvét, meg kéne 
venni, és most a figyelmeztetés esete forog fenn, mert alkalmanként egy fekete 
pont meg minden. Vissza akartam írni, hogy a gyerek nekünk kezd már túl sokba 
kerülni, kérem csapja agyon. Merthogy az utolsó három hétre ugyan már ne kelljen 
megvenni a tankönyvet. Aztán szelídebbet írtam, de avval is baj volt, mert a 
tanító néni nem bírta elolvasni, s Miklósnak kellett az osztály előtt 
felolvasni.
Most ebédnél Zsófi közölte, hogy nem engedi ki többé a patkányt a szobába, mert 
megette a melltartóját. A nyula is megevett valamit. Nem az egereket.
Valami célirányosabbat kéne most csinálni, a nap közepén, mintsem leveledzni, de 
annyira kifárasztott az alapozás- ma fejeztem be-, hogy igen jól esik üldögélni. 
Menek ágyba. A villanyzsinórt megcsináltam.
 
1994.  Június  4, Nagyrákos. Robinál vendégségben tegnap óta az Őrségben. 
Kiderült, direkt dugta előlem a fraktálos cikket, hátha elfelejtkezem időközben 
az egészről. Emlékeztet ez István atya esetére, akitől 85-ben a szent Ignác féle 
30 napos lelkigyakorlat leírását kértem levélben, Kecskemétről. Féltett tőle, 
kitért. Ugyhogy a frissen Lányfalura települt jezsuitáktól szereztem be, 
postafordultával.
    
 Nagyrákos. Nehezemre esik az írás-gondolkodás, el vagyok kábítva, gyógyszerek. 
Szokásosan itt előjövő szénanáthám. Egy neylonzacskóból elővettem tavalyról 
maradt gyógyszereimet, hoztam magammal. Mit hoztam még. Egy Farkas István 
kötetet. A megfogalmazás nem jó. A Farkas nagymonográfiát, S. Nagy új könyve, 
végigkísértem születését, 90-ben kezdte írni. Azóta voltunk együtt többször 
lakásokon Farkas képeket beazonosítani, legutóbb a Gegesi-Kiss hagyatékban vagy 
negyvenet találtam hamisítványnak. Néhányszor elemeztetett velem képeket, 
ugyanis a könyv egy része evvel foglalkozik. Legnagyobb szimpátiával az 
oeuvre-jegyzék készültét figyeltem, rettenetes munka, igazi vadászat volt egy 
sok országban szétszórt életművet összeszedni. Azt hiszem franciából átvett, 
nagyon jó ötlete volt, hogy a festő életrajzával párhuzamosan fölsorol fontos 
világpolitikai és művészeti eseményeket. Képelemzései, amennyire belenéztem, 
gyenge Nők Lapja szintűek, ronda magyarsággal. De hát ez mindegy, van 100 
színes, gyönyörű repró, s még vagy 120 fekete. Dokumentumfotók, bő idézetek 
Farkas levelekből. Nagy album, nyersvászon kötésben. Két tiszteletpéldányt 
kaptam, egyiket dedikáva. S mindegyikbe belenyomva a címoldalon, hogy köszöni az 
én segítségemet (is). Két éve elém tett négy Farkas képet, hogy ezeket nem tudja 
leírni. Mondom neki, ezek mind nagyon rossz képek, mire a homlokára csap.
    
Most kezdem olvasni, eddig részleteket sem ismertem belőle. Tudtam, hogy a 
könyvkiadó és a lektorok is ellenzik megjelenését, hibái miatt. Aztán S. Nagy 
hősi, többrendbeli kompromisszuma, s az eredeti vagy 400? oldal képelemzés 
töredékére zsugorodott. Ez egyébként minőségétől függetlenül is helyénvaló volt. 
Mert végül is kinek kell a képmagyarázat?  Ha a tanulatlan érdeklődőknek, akkor 
(is) elég 40-50.
    A Nemzeti Galéria egy jó kis kiállítást csinált a könyv megjelentetésére, 
(Farkas halálának ötvenedik éve.) A megnyitón sajtótájékoztató, Körner Éva 
ismertette a monográfiát. Közvetítettem, de Esterházy Péter nem vállalta a 
vernisszázst, az államelnök (nem jut eszembe a neve) sem, viszont ő írt a 
katalógusba egy előszót. Így aztán Kosáry Domonkos, az Akadémia főtitkára 
locsogott egy kicsit, ő is elég nagy ember, végül is. A megnyitó után parti, az 
ügyben részt vettek, és a Farkas rokonok számára a Hármashatárhegy oldalában a 
kiadó luxusvillájában, panorámával Budapestre, és panorámával a fedett 
úszómedencére és szaunára. Ez a fiú, Németh Géza, amatőr festő volt (nem ebből 
lett milliomos), majd építésztechnikusként lakásleválasztásokkal kezdett 
foglalkozni. Most mellékesen csinált egy képzőművészeti  könyvkiadót is, hála 
Istennek. A ház egyik teraszán üldögéltünk és iddogáltunk (négy kóla) fehér 
asztal körül fehér karosszékeken, egy Farkas kép modorában. Hogy valami 
történjék, kicsit meghatódva is, elkezdtem a Farkas-kölykök aláírásait 
begyűjteni a másik könyvpéldányom címoldalára. (hatvan-nyolcvan év közöttiek) 
Aztán még néhány fontos emberét. A vadászat ötlete, öröme, végül a birtoklás 
csömöre, fél óra alatt. Aláírtam, egy ajánlással kiegészítve én is az oldalt, és 
S. Nagynak adtam. 
    
Dél van, esőre áll itt az Őrségben, és vagy a gyógyszer túl erős, vagy én vagyok 
túl stb., elájulok az álmosságtól. Néhány lépés séta föl s alá a parasztház 
előtt, hátratett kézzel, ahogy a nagy művészek-, a természetben merítkezésből 
mára ennyi. Ismerős valahonnan a telekhatáron az a két gyümölcsfa, persze, 
tavaly rajzoltam őket. Egyszer ugyanígy meredtem vetkőzés közben a térdemre, 
honnan olyan ismerős a látvány, igen, egy ceruzarajzom. 
     Az ebédet majd összeütöm, Robi kalákában (tudod, mi az?)[2], szívességből a 
szomszédban gatyára vetkőzve betonoz. Ahelyett, hogy francia regényét fordítaná, 
mint szokásosan, reggel 6-tól délig. De a szomszéd kórházban van, alig maradt 
életben, négy éves kislánya (ő is agyrázkódással) mászott ki a Trabant roncsai 
alól, s hozott éjszaka segítséget egy közeli házból.
      Hét férfi fogadja a betonszállító autókat. Nevetésük idehallik. Tűnődtem, 
a nemzet számára hasznosabb vagyok-e itt, a billentyűk mellett?! Beleértve, hogy 
fölöslegesnek hiszek egy C. Napló második kötetet?!  Nem mentem segíteni.
   
 Négykor ébredtem. Álmomban Spiró karonfogva, mosolyogva kényszeritett beugranom 
valaki helyett egy kiállítást megnyitni. Közönségem jóakaróan morajlott, várt 
rám, integetett. Auschwitzban elgázosított gyerekek voltak, és a tablókon a 
fotók is őket ábrázolták.  Pillanatszülte beszédtervemből csak egy emlékem 
maradt (olvastam valahol, alighanem Pilinszky), egy angyalarcú szőke SS katona 
óriásfotója a tárlat zárófalán. Erről beszéltem-volna.
   Spiró bizonnyal úgy ugrott be, hogy elalvás előtt olvastam egy interjút, 
Mester Ildikó csinálta, egy szenvedélyes hölgy, aki erre az alkalomra fél évig 
készült, elolvasva Spiró 5000 oldal szövegét is. Rólam is mindent tudott, 
elképesztő módon. Akkoriban szégyellt tőlem képet elfogadni, azóta viszont 
minden munkáját elküldi kéziratban, vagy nyomtatásban, a kapcsolattartásnak 
talán ezt a módját választva. Máig nem tudja megemészteni, hogy egy neki nagyon 
kedves, nagyméretű, félkész műtermes képem következő látogatásakor már nem 
létezett.
    Alkonyodik. Már jönnek a szúnyogok. Két mátyásmadár kergetőzik egy félig 
kiszáradt gyümölcsfa körül. Jó lenne tudni, milyen fa, de nem tudom. A 
szomszédék kaszálója mellett.
    Robi közben idegurult a garázsból, az ablakot letekerte, s visszaült mellém. 
Rádióját otthon felejtvén, így hallgatja a hat órás híreket. Dicsérem szép, 
ezüstszínű, másfél tonnás rádióját. 
 
 Június negyedike, Csomay ma 54 éves. Tavaly még élt a mamája. Virgonc, kiválóan 
bridzselő öregasszony volt. Külön kis lakosztályt építettek neki. Annak idején, 
harminc éve, semleges mosollyal tűrte, hogy, és ahogy lányának udvarolok. 
Pogácsával kínált veszprémi házuk teraszán. Autóstoppal érkeztem Sárospatakról 
éppen. Talán aludtam is náluk? A papa, a kalapos magyar úr, építész úr is élt 
még. Végignézte veszprémi rajzaimat.
 
1994. Június 5. Szénanáthám enyhül, háromnegyed hétkor ébredek, vagyis majdnem 
délben, vekkert Kata tanácsára kis tűnődés után otthon hagytam. Robi még alsz, 
igaz vasárnap. Pokrócba csavarodva olvasom Márknál az utolsó vacsorát, Úrnapja 
van. A Pál levélben, érdekes, az áll, hogy Jézus az Ószövetség idején elkövetett 
bűnökért vállalta a keresztet. "Az új szövetség közvetítője ő, ...előbb azonban 
az előző szövetség idején elkövetett bűnök megváltásáért el kellett szenvednie a 
halált." Én a titkot úgy mondom a fájdalmas rózsafüzérben, hogy " aki miattam 
meghalt a kereszten." Igaz, nem ellentmondás.
     Kint csöpög, de talán már tegnap is. (Nem nagyon járok ki a szobámból.) 
Legfeljebb a teraszra, hoztam magammal hosszabbítózsinórt, a ház körzetét hét 
méterre hagyhatom el. A zsinór túlsó végére piros lámpát tettem, jelzi a 
bekapcsoltságot, azt nagyon szeretem. Fél tízre megyek majd misére, 
Őriszentpéterre. Érdeklődtem korábbi mise iránt is, de mondták, az atya nem 
szeret korán kelni. A templom viszont, ha nem keverem, gótikus, rendbehozott és 
gyönyörű. Csak fázni fogok.
    Megérdemelne még pár szót ez a Főiskolai vizit. (Miért írtam nagy F-fel?) 
Egy valahai iskolatársam, aki közben sokáig az Ipaművészeti Múzeum 
igazgatóhelyettese volt, sosem volt semmiféle kapcsolatunk az elmúlt harminc 
évben, a kölcsönös szervuszon túl, ellátogatott a műtermembe. Mikor elmesélte, 
hogy Bálint Endrétől mégsem kapott képet, megértettem, miért. Kapott. Pár nap 
után telefonált, beszélt az építész tanszék vezetőjével rólam, hogy egyszer 
jelentkeztem ott tanítani. Hogy mennék be egy délelőtt. Hát így. 
 
  1994. Június 8, utolsó este. Két napot eljátszottam megint; készenléti 
telefonkönyvemet soroltam be a kompjuterben már bennlévő név- és címlistámba, 
ami viszont az opuszjegyzékem tartozéka. Mosógépszerelők, festékboltok, 
házkezelőség, tudakozó számok, barátaim telefonjai.  Szerencsére a szégyenkezés 
annyi energiát indukált, hogy ma délben teljesítettem, amit kellett, és míg 
mellettem egy vendég (színész) a húst vagdalta az ebédhez, vagy 20 rajzot 
csináltam. Fényképről. Kilencet megtartottam, opuszszámmal. Az egyik nagyon jó. 
Barna csomagolópapírra, meghegyezett faággal, diófapáccal. Majd vihetem fel a 
Széchenyi Könyvtárba őket, kasíroztatni.
     Aludni kéne, de  Robi most érkezett barátai nagyon vigadoznak. Mindjárt 
éjfél.
 
1994. Június 9. Búcsú Őrségtől, búcsú tőled is. Délelőtt lehajtogattam 2500 
borítékot. A Széchenyi Könyvtár (igazgatója) küldött nekem savmentes papírt, ami 
alkalmasabb festményeim fotónegatívjai tárolására. Méretre is vágták. Szeretném, 
ha 100 év múlva is... 
     Oszkár díj, ünnepség, láttam. Hatalmas, zsúfolt színházterem, nagyestélyik 
és szmokingok. Fellini lép a színpadra, átveszi, dörgő taps, meghajol, s a rítus 
szerint a mikrofonhoz lép. Köszönő szavai közben leszól a nézőtérre feleségének: 
ne sírj, Massina! 
    Tud valamit.
 Nagyrákoson befejeztem opuszjegyzékem kompjuterbe igazítását, azt hiszem, most 
tényleg rendben van. Robi aggódott, megragadok ennél a játéknál, merthogy itt 
teljes időmben- Holott már a múlt héten eldőlt, eldöntöttem, -mint minden, ez is 
világnézeti kérdés. Akkor voltam bent a Műegyetem számítástechnikai tanszékén, 
összehoztak egy öregúrral, (uszodai ismeretség) és elcsevegtünk fél órát a 
szakma fejlődésének sajátosságairól. Utána eldöntöttem, hol érdemes megállnom. 
Egy, a most használtnál korszerűbb táblázatkezelő programot már vissza is 
cseréltettem a gépemen, igaz túl lassú volt nálam.
     Délután négy. Ébredtem, indulnék hazafelé, de a házigazda és vendégei épp 
most sziesztáznak. Pedig mehetnékem van, vihar lesz, 260 km Pest innét, félúton 
benéznék anyámhoz. Megviselte őket veszprémi barátnéjuk halála. Viszek neki egy 
kétlapos szovjet villanyrezsót, most tettem használhatóvá, Robinak nem kell. 
Neked van rendes?
    Május végén Mikica magyarázza, hogy karácsonykor magában kissé 
szégyenkezett, hogy nem örül eléggé a tőlem kapott Pisztolyok és Kardok 
köteteknek (múzeumi albumok).  De örült, hogy ezt már neki valónak tartottam, és 
ez segítette. 
     Mindjárt öt óra, nincs türelmem tovább itt kuksolni, kezdek a kocsiba 
berámolni. Aztán az út!
     Nem jöttök a nyáron?
                                      sziasztok:
 
még két kérdésemet sírom bele a világba, hátha épp te tudsz rájuk választ:
1. /A fraktáloknál/ modellez-e a Mandelbrot képlet bármit is a valóságból, 
önmagán túl?
2.  A visszacsatolás C értékét nem alapvetően hamis-e konstansnak venni, 
különösen ha modellezésről van szó?
         és amit szintén senki nem ért:
miért győztek nálunk a szocialisták? Hacsak nem a magyar reflex, hogy akit 
bántanak, annak igaza van?!
 
 
 
1994.7.26.       J-23                                C.4264
 
Szia J!
 
Kezdem: szent Jakab (akit nagyon szeretek) ünnepe utáni nap, július 26, Kékkút, 
az egyik öreg, haldokló szilvafa alatt, a kompjuter kábele a szobából lóg idáig, 
előrelátó voltam. Délután közepe, két hónapja iszonyatos kánikula, rezzenetlen. 
Most érkeztünk az ábrahámhegyi strandról, Kata, Mikica, egy vendégkisfiú, a 
nevét még nem jegyeztem meg. Most bent a házban kártyáznak, három őszibarackot 
én is kaptam a szétesőfélben lévő Szaratov hűtőszekrényből.  A kert frissen 
kaszált, 1500 forintért, viszont kaptunk hozzá hat szál főzni való kukoricát. 
Csak sajnos ez eláll, előbb mindenféle romló ételeket kell még megenni. Ma 
fürödtem a Balatonban. Tegnap is. Lehet, hogy holnap is le kell menni. Hiányzik 
a kék csempe, a fehér vezetőcsík, és a függőleges nénik, akik menet közben 
recepteket cserélnek a mélyvízben. Nyár.
 
A nyár nekem idén (a nagyrákosi hét után) Győrrel kezdődött. Június közepétől 
négy hetes, meghívásos művésztelep, a Város vendége, még fizettek is. Mikicát is 
vittem, Kata Katahalálában írta a könyvét, ez is külön történet. Ugyanis 
kompjuterbe, tényleg nem lett volna kész, ha (háromszor javítva) ugyanezt 
írógépbe írja. Szóval Győr. A hőség miatt valami redukált élet, támolygás. 
Minden nap azért egy képet elkezdtem, rutin, így készültem. Mikicát meleg miatt 
nem lehetett a házból kizavarni, mondjuk biciklizni, így főleg tévézett, sajnos. 
Igaz, sokat olvasott is, Sherlock Holmes, Kétévi vakáció. A társalgóban a maga 
kedvére zongorázgatott. Játszott a kompjuterrel, az enyémmel, ami persze velem 
volt. 
Aztán néhány nap Pesten, Kata irományát floppyra áttettem, így a kis 
mágneslemezen átadta az Intézetnek, x éve várják, s szombaton le a Balatonra. Az 
idén angol krimit terveztem nyári örömnek, de a győri Tanítóképző pincéjét 
elöntötte a víz, s vele egy elhalt tanítónő hagyatékkönyvtárát is. Mondták, 
menthetetlen, lehet belőle. Déry Ítélet nincs kötete megvan otthon, de 
egyszerűen nem lehetett otthagyni. Hoztam egy Illyés Gyula válogatott 
költeményeket is, ez egy sok éve lebegő ügyem. Nemigen olvastam tőle, és úgy 
tudom, gyenge volt költőnek. Viszont van legalább három NAGY verse. A Bartók, az 
Egy mondat a zsarnokságról, és még egy. Most majd rászánom, egy kicsit 
megismerni. Elhoztam egy kis aranyos zsebbevaló Angol költészet gyöngyszemeit a 
nyárra, és ez egy másik konfliktussíkom a versekkel. Hogy ugyanis nem éltem 
velük életem folyamán, csak ritkán. Mindig szégyenkezem emiatt. És közben azt 
tanítom a Fiorettinek, hogy Arany Jánost éppúgy kötelező olvasni, mint a 
Bibliát.
     Ezért a zsebkönyv. Csakhogy a két éve tanított képzőművészeti főiskolás 
hallgatóim meghívtak még tavasszal, hogy júliusban maguknak egy 
magánművésztelepet szerveznek, az Alföld közepén, korrigálnám meg ott őket 
egyszer. Hétfő délután mentem, ott ért az éjszaka is, hajnalra tudtak egy 
Bibliát kölcsönadni, óriás deszkaasztalnál üldögéltem vele a fák alatt, míg a 
két napos némán terített a bandának reggelihez. Földes padlójú kétszobás 
tanyaépület, villany nincs, a gyerekek a közeli akácerdőben elszórtan 
sátoroznak. A sátrak mellett vászontetők kifeszítve, egyszemélyes műtermek. A 
terítést azért említem, mert ámultam. Olyan gondos, kulturált és egyébként 
gazdag volt, dicsérnem kellett. Friss zsemlecipó mindenkinek, városból reggel 
hozott tejek, vegyes zöldségsaláták, sajtok, kávé, tea, felvágottak, minden. 
Mondtam, itt csak egy hiányzik, az étkezések környékén föl kéne olvasni egy 
verset. Mondták, volt már ilyen, Biblia, Hamvas Béla. Ehhez ajánlottam föl, - s 
ők elfogadták- az Angol költészet gyöngyszemeit. Nahát, akkor ezt majd ősszel, 
ha visszakapom.
 
     És akkor az utolsó víz alóli, gyönyörűségesen penészes és göröngyös könyv: 
felszabadulásunk 30. évfordulójára kiadott háromkötetes "Százegy elbeszélés 
1945-1975" százegy magyar írótól. Hihetetlen lajstrom, már a nevektől is 
átmelegedett a szívem, várj, a kedvedért lehozom a padlásról az első kötetet.  
Tehát, egyebek mellett:
Balázs Béla, Bernáth Aurél az ismert szívszorító írásával, ahogy eltemette Egry 
Józsefet, Déry, a Szerelem novellájával, amiből azt a nagyszerű filmet 
csinálták, Füst Milán, Granasztói Pál, Illés Béla, aki szovjet tisztként ért 
haza 45-ben, Kassák, Lengyel József, Nagy Lajos, Németh László, Szabó Lőrinc, 
Szentkuthy, Szép Ernő, Tamási Áron, Tersánszky, Veres Péter
 
na,  nézzük akkor a második kötetet is:
Boldizsár Iván, aki egyszer mentegetőzni kényszerült az újságban, mikor 
rábizonyították, hogy nem találkozhatott Franc Kafkával. Azt mondja, elnézést, 
de úgy beleéltem magam a helyzetbe... Aztán. Jékely Zoltán, Karinthy Ferenc, 
Mándy Iván, Mészöly Miklós, Ottlik, Örkény, Pilinszky, Sarkadi Imre, Szabó 
Magda, Szobotka, Tatay Sándor, Vas István, Weöres.
 és persze a többiek is, a második sor. Az egészet átlengi kissé a szocializmus 
szelleme, a fülszöveg jelzi is, hogy  most itten főleg a mai életünket 
ábrázoljuk... De nem baj, nem baj, nagyon élvezem, reggelente ezt fönt a 
padlásasztalnál, míg a család  még alsz. 
 
Most közben dudálás és rituális ordítás az utca végéről: Dinnyéééééét!  És 
lassan idegurul egy öreg 1500-as bordó Lada, pótkocsival. A gyerekek már 
szaladnak, Kata utánuk a pénztárcával. Reggel már odaadtam az augusztusi 
kosztpénzt. Azt mondja, az élelem idén a duplájába kerül. Egy tojás tíz forint 
itt. Most, hogy a szocialisták kerültek hatalomra... hagyjuk a viccelődést, 
semmi nem fog változni. Marad a milleneumi Dzsentrimagyarország. A múltkor 
elmagyarázták nekem, -elképesztő- hogy miért győztek ily fényesen, de 
elfelejtettem a magyarázatot. Festéket lehet kapni.
Most Kata ideszól, vendégségbe megyünk a falu másik végébe, egy szobrászhoz.  A 
szobrász hat éve Cararrában él, kékkúti házát ezokból nem használja. Veszem az 
ingem.
 
Halk berregésem kapcsán, hogy miért kell nekem vendégségbe menni, halkan 
összevesztünk (hogy a gyerekek a kertben ne hallják), így a program törölve, 
itthon maradhatok, Kata a gyerekkel, ha jól értettem, sétálni ment. 
 
Más. Kitéptem egy darabkát egy múlt heti Népszabadságból, beszélgetésrészlet 
Jurij Nornsteinnel, aki állítólag világhírű. Rajzfilmes.
  -Ars poeticája?
  -Roppant egyszerű. A művészetnek az a feladata, hogy felemelje (s nem 
megnyomorítsa, elkedvetlenítse) az embert. Nagy igazságokat kell megfogalmazni, 
melyek a közhiedelemmel ellentétben mindig roppant egyszerűek.
A tragikumot azért kedvelem, mert szerintem erősíti a személyiség 
szuverénitástudatát. A lelki megrázkódtatások is hasznosak.
         ez érdekes
Jé, itt a lábam körül egy egérke rohangászik. Mit keres itt a padláson, nyárvíz 
idején? Minden kaja lent.
    Mikicának tegnaptól beállt a rituális nyári esti programja. Vendég barátját 
is magávalvíve végignézi Székely Karcsinál a kecskefejést, és hazahoz egy 
litert, üvegben. 
    A kecskéket így hívják, begyűjtöttem számodra:
  GÜZÜ GIZI
  BENDEGÚZ
  BAK MIKI
 A Fiorettiben van egy aranyos gyerekházaspár, bébi már van, a fiú munkanélküli, 
szülővel együtt laknak, készülnek vidékre egy életközösségbe, rokonokkal, 
óvatosan igyekszünk lebeszélni őket erről. Nem voltam Pesten, és L. Andris 
távollétében, -aki időközben érett, magabiztos férfivé vált, -nekik adtam át 
addig a vezetést. Nagyon ambíciózusan csinálják. Előadásokat tartanak, 
beszélgetéseket vezetnek, megpróbálom majd még egy időre megtartani őket ebben a 
feladatban. Egyszer ugyanis én is hallgattam őket. A hitben való imádság kapcsán 
meséli a lány, illetve asszonyka:
Elvittek egy vak kisfiút Lourdesba. Túlhalad előtte a körmenetben az 
Oltáriszentség, erre fölkiált: Vigyázz Jézuska, megmondalak a Szűzanyának, hogy 
nem gyógyítottál meg! Visszafordult hozzá a körmenet. Meggyógyult.
   Viszont szegény Lajos úr tolószékbe került. Két hónapja kapott agyvérzést, 
féloldala megbénult, úgy mondják. A szomszéd szekrényben öltözött a Lukácsban, 
vagy harminc éve. Csodálatos humora volt, talán írtam is róla már, tüzér vagy 
hadtápos katonatiszt volt, aktív korában. Igazi profi volt, hat órás, nem olyan 
elkényeztetett úrifiú mint én, hét óra ötkor. Ő öltözött, amikor én vetkőztem. 
Állítólag gyakran jött már becsípve, nem vettem észre rajta soha. Szerette a 
szépnemet. 
     Kata kitalálta, Zsófi megtanulhatna tőlem állatokat fényképezni. Az ötlet 
kiváló, sajnos én tudom, hogy az állatfotó, különösen ha kis termetűről van szó, 
igen nagy apparátust és rengeteg időt, iszonyú türelmet igényel. Katát 
ellenvéleményem nem csüggesztette el, hozzá van szokva. Így aztán ritka 
szerencsével, kéz alatt vettem egy makrofotó előtétet a gépemhez, 3000-ért. Majd 
egy hét múlva le, Győrbe, a művésztelepre. Úgyhogy Miklós már kezd egész jól 
makrofotózni. Csendéleteket gémkapcsokkal, meg hangyákat. A gép  
lencse-előtéttel és objektívvel igen attraktív, vagy ötven centi hosszú, csak 
nagy állvánnyal használható, ez igen tetszik neki.
 
         Most lentről fölhallatszik, Miki és barátja vitatkoznak, már ágyban, 
tíz óra elmúlt. Az IBM és IBM kompatibilis számítógép-programokról veszekednek, 
meglehetősen tájékozottak. Miklós augusztusban lesz 12. Talán kényelmesebb is 
nekem, de ösztönös udvariasságból is meglehetősen felnőttként kezelem. Mígnem 
erre tegnapelőtt kaptam egy kemény pofont, figyelmeztetést. Régi-régi vágyát 
anyja teljesítette, nem is értettem vele teljesen egyet egyébként, megvehetett 
egy nagyon értékes, 5000 forintos karórát magának, felét összegyűjtötte, felét 
fizettük, születésnapjára. Vízhatlan, aminek az a fő értelme, hogy ezt végre nem 
fogja elveszíteni, mint eddig mindent, még fürdéshez se kell levennie, 
tornaórára se. Vekker is van rajta, ezt is használná, keltheti magát. Mutatja a 
szobahőmérsékletet, a mai átlaghőmérsékletet Japánban, a chilei és Tel-Avivi 
időt, stopper, minden, ami elképzelhető. És tegnapelőtt a Balatonon, én pár 
percre beljebb úsztam, ő ehhez lusta volt. Közben játszani kezdett, az órát 
dobálta a vízbe, s bukott le utána úszószemüvegben. A harmadiknál nem találta 
meg. Még negyed órát kerestük, mellig érő vízben. Könnyes volt a szeme. Nem 
tudtam hirtelenjében, nevessek-e, sajnáljam, vagy szidni a feladatom, így aztán 
az utóbbi kettő, mérsékletesen. Most ennek kapcsán úgy gondolom, a kompjuter 
kezelésében is túl szabad kezet adtam neki. És hogy Katának van igaza, mikor 
időnként keményen fogja, vagy keményen leszidja. Még jó, hogy ő vállalja ezt a 
munkát. Biztosan benne van mindebben, hogy nincs apaképem. Az apa szó nem jelent 
semmit számomra.
                                                                                 
                      
         Pénzt egyébként  félretett zsebpénzén kívül  olvasással szerzi, Kata 
dotálja, azt hiszem 120 forint egy könyv.
 
másnap, szerda reggel, padlásszobám, a család, beleértve a vendég, még alszik.
 
Kim Ir Szen meghalt, magával vitte csókomat, 1953 június Béke Világtanács 
Találkozó Balatonlelle, virágcsokrot adtam át, szép kis szőke úttörő lehettem. 
84-ben meg ott jártam nyári rezidenciájánál, a hegyekben, láttam államfői 
ajándékaiból összehordott múzeumát, ötemeletes erőd, ablakok nélkül, őrséggel, 
igaz, fehér kesztyűben. Azidő tájt ez volt Korea egyetlen iparművészeti múzeuma, 
De Gaulle ajándékozta óriás füstszín-üveg íróasztal, Nikon fényképezőgépet is 
lehetett itt látni. Igaz, az utóbbit a második, kisebb épületben, ahol 
előrelátóan fia ajándékait gyűjtötték, szegényke csak most kerül uralomra, 
korosodván, Kim Jong Il. Én már akkor tudtam a nevét. A főváros, és az ország 
útjain is, amerre jártunk, sárga csíkokkal középen hosszában egy méteres sáv 
volt elválasztva, ott csak az államfői család kocsijai járhattak. Nevettünk, 
hogy Jong Il legfeljebb önmagával szembetalálkozva karambolozhat. Ötszázas, 
páncélozott Mercedesszel járt, csoportunkból néhányan látták az autót. Gondolom, 
most nem lesz hosszú országlása.
 
    Mifelénk is baj. Szepi kutya hiányolta a reggelijét, s a nyitott ajtón 
ellógott egy reggel. Máskor is megtette ezt, száját nyalogatva szokott 
hazaérkezni.  Az a fél óra az ő titka volt. Hanem most nem jött. Zsófi aznap 
délelőttös volt, a Regnum szervezésében újságot árul a Flórián téren egy 
bódéban. Reggel fél ötkor kéne ott lennie, ebből kissé bajok származnak, mert 
részben nem ébred a vekkerre, részben a teherautó hajnalban nem vár rá az 
árúval. Na, a kutya nem jött délre és nem jött meg estére sem. Akkorra már 
komolyra fordult a dolog. És nem volt mit tenni. Illetve annyit, hogy 
megszövegeztünk egy falragaszt, amit sokszorosíttatott, s a környék fáira, 
különös tekintettel a sétáltató helyek környéke. Együttérző telefonokat kaptunk. 
Negyedik napon Kata hozott egy hírt, a liftből. Hogy állítólag a Calypso rádió 
bemondott spánielszerű elveszett kutyát. Akkorától forró volt a telefonom. A 
Calypso nem tudott róla, de ez sem volt olyan egyszerű, az illetékes Micike még 
nem jött be. Akkor találomra a Danubius, ők csakugyan megadtak egy 
telefonszámot. Egy mosolygós asszony vette föl, a személyleirás egyezett, ők már 
biztosak voltak benne. Igen, megvan, megoperáltatták, ugyanis minden!  talált 
kutyát először orvoshoz visznek, s Szepi (náluk Bori) fülében toklászt találtak. 
Otthon a kutya negyediknek nem fért el, de hívjuk a lányát a munkahelyén, ö 
tudja annak a tetoválószalonnak a telefonszámát, ahol. E telefonom közepén 
toppant be Zsófi, fiújával és a hozzájuk csapódó Mikicával azonnal rohantak... 
Dolgom volt, estére értem haza, addigra már béke volt, kutyástul. Zsófi 
megköszönte nekem, s magában visszaszívta gyanakvását, hogy én tettem el láb 
alól... Mondtam neki: sajnáltam a kutyát, több szeretetet kaptam tőle, mint 
tőled...
         Ezt este elmondta anyjának döbbenten, amiből kettő derül ki. Hogy még 
mindig és mindennek ellenére bizalmas vele, hála Istennek, s hogy e téren nincs 
önismerete. Élünk.
    Szepit egyébként másnap délben a Blaha Lujza téren találták meg. Oda pedig 
csak átszállással juthatott el, s ez nem teljesen tréfa. A Nagykörutat fölásták, 
csatornázzák, nem jár Pesten a hatos. A 12-es busz pedig, amire első pillanatban 
Zsófi gyanakodott (ugyanis szeretett a kutya öncélúan buszokra fölszállni) - 
környzetkímélési okokból pár éve kivonatott a forgalomból. Csak a budai félkört 
teszi meg. Halvány feltételezéseink maradtak, hogy kerülhetett oda. Zsófi a 
Blahán alvó és dekkoló csövesekre gyanakszik, akik hajnalban kirajzanak 
guberálni, tőlük szökhetett tovább.
 
 
      Más állathírünk is van. Zsófi Békásmegyerről szerzett egy fészkéből 
pottyant seregélyfiókát. Tudtam, nem lesz egyszerű helyzet, de nem tudok 
határozott lenni hobby ügyben,  és olyan nehéz megvonni az etikus határt is. Az 
első órában a madár szemem láttára három perc alatt megevett egy doboz élő 
gilisztát, harminc forintért, és éhesen csipogott tovább. Zsófi vígasztalt, 
tudod, Apu, később mindenevők, ezek azok akik a szőlőt leeszik. Aztán elkezdtünk 
dróthálónak utánajárni. Végül a szomszéd utcai Cégbíróság, korábban Bányászati 
Kutatóintézet karbantartója hozott nekem másnapra egy darabot, rozsdásat, a 
kertjéből, százötvenért. Zsófi utasításai szerint egy csinos másfél! méteres 
ketrec, igaz, csak 50 centi mély, kiakasztva a gangra, az ablak alá. Társként 
bele az egyik papagáj, s a némileg fásult nyula is. Ágnak a valaha veled talált 
szarvasagancs, amit csakugyan megszeretett, pár nap múlva már fehérre szarta.
    Nem is volt olyan rossz az egész, állítólag a szomszédok megszerették a 
látványosságot, s bíztatták is Zsófit. Én, nem ott nevelkedvén, utálom a gangi 
életet, nagyon nem szerettem az új utcabútort, bevallom. A seregély néhány hét 
múltán épp a kutyakeresés zűrös napjaiban, valószínűleg hőgutában elhullott. 
Tekintve, hogy a ketrec nyúlra nem volt tervezve, s takaríthatatlan volt, volt 
ürügyem a ketrecet azonnal szétverni. Előre bejelentettem Zsófinak a dolgot, de 
gyáván, a megfelelő lélektani pillanatot kivárva.  
 
Most reggeli a Kata 13 éve ültette, mára hatalmas diófája alatt. Fehér kerti 
bútorok. Vajasméz, szalámi.
A gyerekeknek fantasztikus délelőtti elfoglaltságot találtunk. Három biciklit 
ripityára szét lehet nem verni, hanem szedni. Az autóban ehhez mindenféle 
alkalmas szerszám megvan. Ketten guggolnak itt mellettem a padláson, izgatottan, 
 csavarhúzóstul.
    Jajj, mit olvastam a napokban az igeliturgiában, nagyon szeretem: 2 Kir. 4, 
hogy Elizeus gyakran betér egy gazdag asszony házába, ahol mindig kapott 
kenyeret... 
edér
           ilyennek képzelem az idális nyaralócellát, Bernáth Aurél öregkori kis 
faházát is, a kertjükben, ahogy leírja, ablakával a Balatonra. Ott írta 
emlékezéseinek egy részét. Mint a     És monda az asszony a férjének: Imé, úgy 
veszem észre, hogy az az Isten embere, a ki szüntelen erre jár által, szent 
ember; csináljunk, kérlek, egy kicsiny felházat, és tegyünk abba néki egy ágyat, 
asztalt, széket és gyertyatartót, hogy mikor hozzánk jön, hadd térjen oda..
           ilyennek képzelem az idális nyaralócellát, Bernáth Aurél öregkori kis 
faházát is, a kertjükben, ahogy leírja, ablakával a Balatonra. Ott írta 
emlékezéseinek egy részét. Mint a .Camus novella festője: alapdilemma, mennyire 
együtt és mennyire egyedül...
 
    Izgalom a székem körül. A gyerekek a szőnyegpadlón hasalva vitatják, mi 
legyen a sorsa az imént fogott kölyökegérnek. Rájuk bíztam, döntsenek. 
Szempontjaik: a háziegér nem védett. A kisegér még nem gonosz. Folytonosan 
rágnia kell, a fogai miatt. Ha a szomszédba dobjuk, ott tesz kárt. - Nem hiszem, 
hogy lenne lelkierejük megölni. Majd meglátjuk.
    Most vitatják a jéghalál, a fulladásos-, és a bárdhalál közti különbségeket. 
Beszélik, keresztre is lehetne feszíteni, persze fejjel lefelé. "És a 
gerinckiszedést hogy is kell?" Most bíróságot alakítottak, 27 egérben állapítják 
meg a váltságdíját. Közben: "ne pöcköld, szegényt!" "Apu, fullasszuk bele ebbe 
az üvegbe?" Mondom, sajnos az szenvedésessel jár. Öljük meg egyáltalán? 
Kegyetlenül rájuk hárítok mindenféle döntést. "De vért nem akarok látni" 
"Mégiscsak a megfulladás lenne az igazi" "És nekünk se kell sokáig nézni, amíg 
szenved" "És ha egércsapdát tennénk be neki, evvel esélyt is adnánk neki"-ez 
Miki bölcs ötlete, amivel a közvetlen gyilkolászást sikerülne elkerülniük. Most 
sajtot keresnek a csapdához. "Te nem undorodsz az olyan vértől, amikor meg is 
hal valaki?" Most meredten nézik a csapda körül rágcsálót. A rugó nem kattan. 
Türelmetlenül ütögetik az üveget, történjen már valami. "Jaj, Pépör (ez én 
vagyok) mit csináljunk?" "Szép lassan fölöntjük vízzel?!" "Maguk döntsenek, én 
elmondtam szempontjaimat." "A stratégia jó volt, csak nem az egéren csattant a 
fogó! Szegény egér, mit sem sejtve rágcsál, miközben öt perc múlva, jujj! 
Valószínűleg eltörte a fogó az egyik lábát, ezt nem akartam! Bár akkor nem 
eszegetne. Próbáljuk még egyszer. Azt akarom, hogy a testét kettévágja, most 
például csak az orra van benne!" Végre kattan a fogó, a feje benne. "Él? Még 
mozog! Rázzuk meg az üveget! Öntsük föl vizzel, akkor hamarabb vége! Emeld ki a 
fogóval együtt! Fujj, te ezt megfogod? Most meg lehet nézni a fogait! Hova lehet 
rakni egy ilyen egeret? Temessük el? Klórmeszet is lehetne rá tenni! Jé, mennyi 
tetű van rajta! Megnézzük nagyítóval? Ez már egy szabályos hulla."
    Eltelt a délelőtt. A rádióban delet harangoznak. Kata lent krumplit hámoz. A 
gyerekek leszaladnak beszámolni.
 
Lehet, hogy ti közben Pestet megjártátok,
sziasztok:
 
 
 
kezd: 1994.8.3.       J-24                        C.4276
 
J.!
 
Ketten horgásznak egymás mellett. délután az egyik keresztbeteszi a lábát. mire 
a másik megszólal : most szambázunk, vagy horgászunk?!
 
Férfi panaszkodik: tudod mennyire imádtam a feleségem, reggel ágyba vittem  a 
kávéját, lestem a kívánságait, tejbe-vajba fürösztöttem, s most mégis, mégis!... 
elhagytam egy másik asszonyért!
 
Mi az, piros, és hóban ugrál? Tökönrúgott télapó.
 
Pici, piros, és a sarokban áll. Eper büntetésben.
 
Ezt viszont most, misén hallottam, mellettem egy kislány a Szt. Antal szoborra:
Nézd, anyu, ott ül a Kisjézuska a Nagyjézuska könyvén!
Majd később: 
Anyu, és hol a Jézuska, a helyén, a dobozban?
 
Ez pár éve. A Műcsarnok kamaratermében, Karácsony Gábor szerzői estje, meséli: 
...és 81-ben, amikor Lengyelországban a komcsik azt a vértelen hatalomátvételt 
csinálták, a Szolidaritást illegalitásba kényszerítették, Varsóban a katonák a 
telefonkábeleket baltával vágták el, a hírt hallva úgy éreztem, tennem kell 
valamit. Elkezdtem kínaiul tanulni. (Azóta megjelent fordításában a Lao Ce: 
Tao-ja.)
Nem zseniális?!  Az értelmiségi, az értelem teljes győzedelmessége. Követendő. 
Halvány, és gyenge mása, amikor Kata felhalmozó-, tartalékoló szenvedélyét 
csendben a magam tárgyai továbbirtásával, gyomlálásával tettem rendbe magamban. 
Szebb lenne őt elfogadni.  Csakhogy belső energiakészleteimet ilyen gesztusokkal 
szoktam feltölteni.
 
Erről jut eszembe. Nem tudom, odáig átszivárognak-e az erdélyi hírek?!
Hallom, tegnap mégis elkezdett Funár polgármester úr Kolozsvár főterén 
régészetet ásatni. A magyar demokratikus szervezetek már nem tüntetnek, mert 
ígéretet kaptak, hogy a Mátyás szoborhoz mégsem nyúlnak, s a kutatás 
befejezésével a főteret eredeti állapotba hozzák. Tegnap én is elkezdtem egy 
ásatást. itt, Kékkúton ugyanis betelt a budink, ezen nincs mit vitatkozni, ez 
ténykérdés. Két napja ások egy kutatóárkot, közvetlen mögötte, jó mélyet. Ha a 
szarra is vonatkozik a gravitáció, illetve a hidrodinamika, a válaszfal (föld) 
elbontása után az ANYAG át fog zúdulni új helyére. Paralell restaurálom az ülőke 
építményét.
 
1994. aug.5. péntek. 
A művelet kész. Számolni lehet a pottyanás másodperceit a puffanásig. Újabb 13 
év, remélem. Az időpont onnét, hogy az ülőkét készültekor szabályosan 
szignáltam. Furcsa ízlésem volt. Homlokzata világoskék. Gyorsvonaton hoztam le, 
becsomagolva. Egy hokedli volt a váz. 
 
Déry: Ítélet nincs-et olvasom, ki tudja hányadszor. Ne küldjem el neked? Ahogy 
sorra veszi halott barátait: Füst, József Attila, aztán a nyilasterror, a 
kártyázás évei, Aranka szerelme. Itt is egy fejezet az öregedésről, és 
valamicske eszmefuttatás a halálról, ez aztán majd a Kedves Boóperben teljesedik 
ki gyönyörűségesen. Érdekes, ez a könyv nekem most kicsit "túl van fogalmazva".
Visszatérő ügy, annyi mindent az öregedés tükrében mérek mostanában. Napi munka, 
hogy ne csússzam a rezignációba, melodrámába.
 
Idei lelkigyakorlat Kaposvár mellett, Tücsök vadonat kolostorában. Tamás atya 
tartja, és tegnap tudtam meg, hogy Anzelm is eljön "hallgató vendégként". Idáig 
bizonytalan volt, többször megerősített hívásom ellenére is. Ha sikerülne ezt a 
három kiváló szerzetest összehozni!  Valamint Erzsébet és Fioretti kapcsolata 
mélyül, remélem. Talán egy előadást el is vállal. Fontos lesz (lenne) néhány 
magánbeszélgetés.
 
1994. aug. 12. péntek
 
Máig tartott ez a vagy másfél hónapos ájult kánikula. Remélem. Éjjel kopogott a 
zápor a bádogtetőn, a fejem fölött három méterrel, a padláson. Semmit nem 
lehetett csinálni, gondolkodni se. Aki szeret, annak napozni, nyaralni. Pestről 
lehozott apró- cseprő teendőim elfogyván, már unatkoztam. Fejem elbódult a sok 
olvasástól. "Három hattyú" Three Swanns / Jung; egy kínai család élete kb. 
1930-tól, s aztán, a maóizmus fasizmusában. Irtóztató.
Tegnap váratlanul L. Andris, új, Anzelmtől rátestált közösségével látogatóban, 
egy piros Zsigulival. Bejelentette, ősztől nem járnak Ágival hozzánk, 
elkötelezik magukat a Ferences Világi Rend mellett. Nagyszerű. Kata búsul, hogy 
két ilyen jó fej elmegy, és hogy ha választási helyzet van, mindenki minket hagy 
el. Mondom, azért mert a többiek jobbak nálunk. Tréfán túl, az én nem túl 
életörömös alkatom nyilván teher, nyilván átszivárog.
 
Mikica elkótyavetyélt csodaórája ügyében valószínűleg győzött az élet, ami 
gyakran életebb, mint az elveim. Anyám fölvetette, fizetné az óra újbóli 
megvásárlásának a felét, (tehát szeretné az ügyet ilyenformán befejeződni látni) 
"ha ugyan az egészet nem helytelenítem pedagógiai megfontolásokból". Mikicának 
annó épp eléggé megmagyaráztam, hogy tanulságképpen nem akarnám elveszett 
ajándékát pótolni. És ő elég okos fiú. Megkérdeztem, most mit tenne helyemben. 
Úgy tűnik, megvesszük mégegyszer.
Olvasom egy cikkben Rózsa Gyulától a Mozgó Világban (küldik nekem, részben 
barátság okán, részben a címlap az én tervem) a következő eszmefuttatást. Hogy 
Martyn Ferenc festő életműve egyenesen múzeumba került.
"A példa köztudottan nem egyszeri. Magyar klasszikus, esetleg halála után is 
hosszan mellőzött magyar klasszikus életében és utóéltében már-már ez a 
szabályos. A műalkotás így kerül le a normális polgári pályájáról. A műterem- 
műkereskedelem- magántulajdon- közgyűtjtemény természetes útvonalát átmetszik, 
az új nyomvonal kényszerűen kiiktatja a hazai műkereskedelem állomásait, és 
automatikusan elkerüli a nemzetközi piac stációit."
 Ugyanis nem vásárolták, s így otthon tárolta. Majd egy gesztussal Pécsre 
hagyományozta, (nyilván egy múzeumépület fejében). S hogy ilyenformán nem is 
került bele a köztudatba. Vagy tíz éve olvastam hasonlót Nagy Baloghról, akit 
nagyon szeretek. Elgondolkoztató. Jé, egy pók mászik a kompjuter oldalán. 
Szóval, hogy mivel itt nincs egy alkalmas befogadó, jómódú polgári réteg, stb.
Hogy vonatkozik ez rám? Képeim döntő része (ajándékként) került magántulajdonba. 
Halálom után merik majd ezeket továbbadni, eladni, ha úgy adódik. Azt hiszem, 
jól állapítottam meg a múzeumba kerülő műveim arányát, nem túl sok. És ami ott 
van, egyébként, az is megfelelően "reprezentál".  Akkor ezen nincs mit 
változtatni, igaz, nem is tudnék, legfeljebb további képeimnél. Otthon alig van.
 
Ja igen. A cikkidézet előző két sora:
...műveit odaajándékozta, Martyn kép  tehát ma gyakoratilag alig van 
magángyűjtőnél és egyáltalán nincs a magyar műkereskedelemben sem...
...az én helyzetem jobb, mert magánkézben van, bőven, műkereskedelembe pedig 
várhatóan néhány évtized multán majd kerül. A kérdés annyi, akarnék-e, illetve a 
feltételeim mellett tudnék-e a magyar műkereskedelembe képet vízre bocsájtani? 
Ha elfogadnák feltételemet, hogy csak személyi igazolvánnyal, (belföldi, és 
címét is megadja,) akkor helyes lenne elkezdeni talán.
A szétajándékozás által spontán megoldottam magam megismertetését, amennyie 
rajtam múlik, úgy tűnik, a műkereskedelemből kimaradtságom ellenére is.  Na, 
végre kibogoztam, mi is izgatott ebből tulajdonképpen.
Ez az őszi főiskolai tanítás már kevésbé nyomaszt, mint a nyár elején. 
Kompjuterbe írtam mindig, ha valami ötletem adódott, meg beszélgettem már 
többekkel, minek kell még előtte utána néztem, miről beszélek a bemutatkozáskor, 
tanterv.
 
Ki lát bele a másik emberbe? Megvallom, mindig úgy tartottam, hogy mindenki 
hülye, felőlem nézve, egyszerűen. Ezt csak néhány éve fogalmaztam át gyökeresen, 
hogy ugyanis mindenkinek más a fontossági sorrendje, s méghozzá ez az egyik 
legbelső köre az embereknek.  Zsófinak komoly problémája volt, hogy kerül 
hajnali fél ötre munkahelyére, a Flórián téri ujságospavilonba. Mondom neki, 
megérdeklődöm a hajnali buszjáratok menetrendjét. Azt mondja, avval nem utazik, 
mert azon mindenféle részegek is vannak, a múltkor látta. Mondom, akkor 
bicikivel. Avval azért nem megy, mert gépe fél kormányáról leesett a műanyag 
fogantyú, hogy néz az ki, ő olyanra nem ül fel.
 
Más.
Olvasom a napokban Iz. 26. 12.
Urunk te adod nekünk a békét,
Mert a te műved mindaz, ami velünk történt.
Hogy is van ez? Mindig újra rendbe kell tennem magamban, persze az egész hit 
egyik alapkérdése. A közösségnek és magamnak is úgy szoktam megmagyarázni, hogy 
a szemközti játékos üt neked egy labdát, ami gonosz, baj, bűn, s mire a háló 
innenső felére, hozzád ér, addigra az már Isten ajándéka. Nem könnyű tétel.
 
Találtam a bádogtető alatt egy darázs (vadméh?) fészket. Éppen a  nyers 
deszkákból tákolt nagy asztalom fölött - ha emlékszel még- ahol írok, olvasok, 
élek, amíg a délelőtti meleg el nem űz. Szóval zümmögnek, derekasan, a fejem 
körül. Persze VALAKIK hibásak, lejöttünkkor a tetőablak nyitva felejtve 
találtatott. Na, kezdek világoskék pizsamakabátommal csapkodni, valahányszor 
fölbukkan egy. Aztán kapanyélre drótozva régi Népszabadság, meggyújtva, 
füstölés. Fészek perzselődve a földre potyog. Jönnek. Eltömöm a réseket. Még 
mindig. Akkor a nyílások környékét BOGÁNCS fantázianevű kutyarovarirtóspray-jel. 
(Így írják?) 
ÉS MOST CSEND VAN!
 
A fontossági sorrend. Rejtély. Kata portalanítja kékkúti bútorainkat, most. 
Mindenféle cirádák. Három hete vagyunk itt, most került rá sor, eddig értem. De 
három nap múlva hazautazunk!
Most megkért, segítenék kivinni a tavaly kapott, bumfordi, rondán festett 
parasztsublótot az átriumba. Hogy ebéd után, alvásidőmben, lemarná marószerrel 
naturra. Ugyanis valószínűleg hazaszállítjuk tetőcsomagtartón Pestre, Zsófi 
szeretné szobájába, hogy ez neki jobb. A 18. szülnapjára kapott bájos, 
szecessziós üvegezett szekrényke helyére. Önálló.
Ennek kapcsán tudatom még, hogy az aprócska, s az évek folyamán három méteresre 
nőtt  örökzöldünket az átriumi fal mellett (most kaszáltam ott) az idei tél 
ledöntötte, szegényt. Tavaly nyáron még mellette-alatta ástam a vízóraakna 
helyét. Talán jövőre utcai kút, s valamikor? a házakba is engedélyezik majd 
bevezetni. A csöveket viszont egyidejűleg lefektették, ésszerűen. Ezért az akna, 
előre.
 
 
1994. 8.13.szombat
A Budapesti Főpolgármesterhelyettesi Hivatalban a főnök személyi titkárnője 
megkérdezte tőlem: -ugye, Dezső, már mos lábat?!  merthogy a napokban olvasta a 
C. naplóban: "Fölmerül a kérdés, miért nem mosok én rendszeresen lábat."
 
Miklós (korábban Mikica) hazaérkezvén a Regnum táborból, néhány új meghatározást 
hozott haza (ugyanarra a fogalomra):
alfarhang
hátvágánygáz
segglehellet
popószó
orrontógyomorrotty
tökömmögöttrötyögött
űrgyűrüfütty
lukszusz
 
Miklós egy mellékmondatából kiderült, hogy ő természetszerűleg mintegy 5000 
forint értékű karácsonyi ajándékra számít. Az ünnep teljes félrecsúszása, amiről 
ő tehet a legkevésbé. Mi is örököltük. Mit lehetne tenni. Úgysem megy, de azért: 
A nagy ajándékozást legalább le kéne választani a Jézus érkezésétől, ha már 
mindenképpen. December elején nagy, közös, családi könyvvásárlás.  
Meglepetésként pedig valami aprót egymásnak, Szentestén. 
Kata azt mondja, kell a csoda. Persze, igaza van. 
Dohogásom mögött részben sérültségem ajándékügyben, részben egy zseniális  
parasztasszony az Őrségből: a búcsúból értékes repróalbumot vitt  kisfiának, 
vásárfiának. 
 
A napokban kompjuterbe írt opuszjegyzékem tipográfiáját bizgeráltam, 
javítgattam, szobába húzódva a nyári hőség elől, fölmerült jogos gyanúm: 
onanizálok. Majdnem igaz. Öncélú játék. Ha Mikicával társasjátékoznék, az 
rendben van, az szolgálat. S miért nem szeretem azt? Csak mert itt - egyedül? 
Nem. Itt mintha egy őserdőben vágnék ösvényt, folytonos meglepetések, új 
helyzetek, s a szabályok percenként módosulnak...  alkotás. 
Valami ilyet kéne Mikivel, együtt... bicikliszerelés, polcépítés?
 
 
Nem ide tartozik, de nem volt ezen a nyáron egy békés - ernyedt, elégedett órám. 
Valami fekete nyugtalanság, végig. Ami van, távoli, kevés, híg. 
Nyafogás, persze. Erre való a nyár. Túlfáradtam.
 
Napokban családilag Tapolcán, autóval. Vettünk másfél kiló mócsingos húst, Kata 
hiába protestált a hentesnél; egy sarlót, egy horolókapát, bicikligumi belsőt, 
cipőfűzőt, Mikinek hatodik osztályos füzetcsomagot, szőlőt, dinnyét és 
őszibarackot. A piacon mindezek közepette csináltattam egy lakáskulcs másolatot, 
megkérve a mestert, csapná le a kerek fej két oldalát. Ugyanis a szintén 
nyakamban hordott slusszkulcsomról a Máriaérmecskét át akarnám rá költöztetni, 
szigetelőszalaggal. 
 
Kata sajnos az imént meggondolatlanul elárulta, hogy visszatért a kánikula. 
Pedig úgy örültem. Most lent tököt főz. Mindjárt ebéd. Az ágyam fölé a falra 
húsz centis betűkkel ezt mázolatm:
 A SZERETET MINDÍG SAJÁT AKARATUNK FELADÁSA.
 
aug.15 Nagyboldogasszony, búcsúeste Kékkúton. Csomagolunk, szokásos idegeskedés, 
holnap Kaposszentbenedekre, lelkigyakorlat, találkozás Tamással, Tücsökkel.
Zárom. ölel:
 
 
1994.8.18. Kaposszentbenedek       J-25                             C.4327
 
Szia J!
Miklós a napokban elmesélte aggódását anyjának, hogy lesz-e olyan jó szülő, mint 
mi. Merthogy mi annyi mindenben segítséget tudunk neki adni tanácsadással.
 
Tamás atyáról és a lelkigyakorlatról kéne neked írni, de most erre egyszerűen 
nincs idő. Reggel héttől villanyoltásig közösen zajlik az élet. 
Ebédlőben hallottak:
1. "Kalapáccsal a kézben minden szögnek látszik".
2.  Munkavezetői bíztató rigmus Izbég faluból, azt hiszem, a század elejéről :
 
  gyerünk gyerünk
  most ettünk mindjárt eszünk
  ország a nap tenger az éjszaka
  gyerünk gyerünk
 
gyönyörű, nem?!
 
szeptember 1.  műterem, immár itthon
Kaposszentbendeket kéne összefoglalni, de nincs kedvem, nem mennek nekem ezek a 
lelkigyakorlatok, unom és fárasztó is. Erzsébet kolostora vagy 15 személyre, 
kész, a padlástér még nincs beépítve,- csak a már kész tetőablakok szúrják át a 
tetőt, ha megépíti, ott még egyszer ennyi hely lesz.  A falak, padló és 
mennyezet is sárga fából. Kétszáz év múlva szebb színű lesz.  Az üres cellákba 
érkezésünk előtt Tücsök behordott egy-egy laticelltömböt. Egyedül.  Aztán mi 
kissé belaktuk (neki) a házat. Valamint az asztalos maradékokkal teli templomát 
kipucoltuk, fölállítottunk egy hatalmas, útszéli fakeresztet, pontosabban 
feszületet, gyönyörű korpusszal, s egy terítővel takart asztalkán Tamás 
bemutatta a kolostor első miséjét. Tizenöten ültünk félkaréjban a tér közepén, 
tizenöt féle széken.
 
Tamásnak kérésére előre megküldtem elképzeléseimet. Valamint javasoltam, 20 
perces előadásokat tartson, s utána közösen megbeszélés. Napi 45 órát tanított. 
 
Most valami finom, alig-érintést érzek a bokámnál. Zsófi volt osztálytársaival 
egy bő hétre Görögországba távozott, állatait rám hagyta, ezek menüit írásban 
is, bölcsen. Nomármost van egy méteres kannyula, ami épp akkora, mint az 
üvegakvárium körötte. Nem bírtam ki, befogadtam a műterembe. Hanyatt-homlok 
rohant az ágy alá. Estére már hívásra bejött. S most tanítom, mutassa meg, 
melyik testrészét szereti vakartatni. Minden rendben is van,  ötödik napja 
ágyban, arcüreggel kombinált influenza, a nyuszi a vállamon üldögélésbe szokott. 
Csakhogy úgy tűnik, csak pokrócra szeret üríteni. A kis kemény gömbökkel nem is 
lenne baj, de férfiasan nagyokat vizel. Tehát most meg kell megtanítanom, hogy 
1. én szeretem őt, deellenben
2. az ágyra nem mehet.
Csak hát nehézkes a felfogása. Székben, kompjuter mellett lábadozom.  Ül az 
ágyamon. Erre hozzávágom rendre a Százegy elbeszélés első, második, majd 
harmadik kötetét (a sorrend nem biztos) közben persze kedveskedően beszélek 
hozzá, nehogy azonosítson a könyvekkel. Kétszer félreugrik, s csak a harmadiknál 
hagyja el az ágyat. Most e célra zsolozsmás könyvem, bugyigumival átfogva, egy 
üres konzervdoboz és egy három méteres acél mérőszalag van a szoba különböző 
pontjaira kikészítve. 
A lábam melletti elsurranás most azt jelezte, rég vakartam meg már. Pótolom. 
 
Szóval Tamás atya. Védekeztem az elalvás ellen. Előrelátóan vittem 7 méter 
hoszabbítózsinórt, s így ha a templomtér közepén tanított is: kompjuterrel 
jegyzeteltem. Nem küldöm el neked, az ő vitalitása tette élővé, a tétel nem új. 
Az átok és az áldás. Most félbehagyom. Megjött a család. Úgy értem, 
Olaszországból. Influenzából kifolyólag ebből végül sikerült kimaradnom.
 
Hoztak nekem egy nyeles szemétlapátot. Sok nálam a fűrészpor. A lapát sárga, 
fehér műanyag szárral. Miklós rögtön hozzáfűzte, nem ajándékozhatom tovább. Most 
Szepi fölkönyökölt a térdemre. Jobb kézzel pötyögtetek, s a klaviatúra fölött a 
ballal átnyúlva, fülét morzsolom. Egyértelműn féltékeny a nyúlra. Az meg közben 
lábszőrzetemet találta meg, rágni. Alkonyodik. Lassan újra hozzászokom a 
műtermemhez. Ezen a nyáron nem mosolyogtam. Okosabban kéne megszervezni, 
nagyobblélegzetű munkákkal. 
 
A nyuszi a gyúródeszkát találta meg végleges WC-nek, amit Zsófi (nyári 
félbemaradt agyagozása óta) szerszámosasztalom alatt tárol. Én boldog voltam, 
hogy kezdi nálam életét jól berendezni. A gyúródeszka másik oldalára most Kata, 
megjövetelekor, hívta fel figyelmemet. A kádnál súrolja.
 
 Lábadozásom jele a tegnap este megírt hat levél.
1./ Erzsébet kért egy faanyagú oltártervet. Októberben avatják.
2./ A Wisconsin egyetemről megkerestek, hogy ugye sok nehézségem van a Holocaust 
ábrázolásával festészetemben. 
3./ aztán egy meghitt pár sorban megköszöntem Zsófi volt osztályfőnökének a négy 
évet.  Zsófi 13 ponttal (55 a minimum) átment a matek pótvizsgán. Jöhet a 
pótérettségi. Tegnap éjjel telefonált Tessaloniki mellől, hogy ma tudta meg, 
holnap van Angyalföldön a vizsgára jelentkezés határideje. Intézkedjek. Sikerült 
telefonokkal.
4./ Egy költőnőnek válasz Németországba. 
5./ Esterházy Péterrel pedig egy hülyéskedő levélfordulóban vagyok. A nyáron 
Győrben, utcán találtam egy levelet, nyilván hagyaték, mert 1980-ból USA-ból 
Sopronba. Érdemes lenne neked megmutatni. Döbbenetes. Gépbe átírtam, elküldtem 
Péternek, most ennek kapcsán írt.
 
 
Győrben utcán fölvett, talált levél, lemásolom. V.D. 1994.8.9.
1980 I. 5.
 
Kedves Bözsi!
Leveledet meg aszt a gyönyörü szép rozsafüzért megkaptam amit nagyon de nagyon 
köszönök deminek kölcségeskedel Bözsi drága asz én részemre amikor olyan kevés a 
nyugdijad nekünk itten hála a jo Istennek joban futja mindenre beosztva. A 
leveledet már megkaptam karácsony elöt de idáig aszért nemirtam mert itten olyan 
nagy a forgalom az ünepek körül, hogy nem is lehet köszelröl se kivárni amig 
ideér. Mariska lányomék már deczember közepén el mentek Florhidába nyaralni és 
Karácsony napján fehivot telefonon hogy miért nem irok neki mert ömár kétcerirt 
és még mámavan január 5dike és még masekaptam meg a levelét mitölünk nincs mesze 
-autoval két nap odalehet érni. Hogy teltek az ünnepek remélem hogy jol? 
Minálunk sok volta vendég és akik meszevoltak mindanyan felhivtak bennünk 
telefonon már az unokák meg a rokonok. Még idáig az egéségünk elég jo 
mindkettönknek demár eben a korba mindig lehet várni hogy a jo Isten elhoza a 
végnapot vagy a betegséget eben a korba már mindennap ajándék az embernek. 
Velemből irták hogy a Kocsár Joska meghalt deczember 11 dikén szívrohamba 
remélem azt ismerted 69 éves volt. Az Ágoston Mariskáék elvoltak haza Velembe és 
azt mondja hogy a Rozsikánk is nagyon le van gyengülve -a Jancsink is életben  
van még az 93 éves az nagyon szép idöt megért de ömég mindig ir levelet nekünk 
karácsonyra és nagyon szépen irt hogy a vizontlátásra Svájczba a hegyek köszt jo 
 levegö volt Amerikába a fijánál 1 évig mindig beteg volt az orvos aszt monta 
neki hogy menjen visza mert itten rövidesen meg fog halni Amerikába 
Kedves Bözsi! Azt irod hogy unatkoszol egyedül azt én el hiszem mert én is ugy 
vagyok a Jenő mindig sétál délelőt délután de amikorra megszokott jönni és 
nemjön már ideges vagyok hogy mivan vele mert kettönknek még mindig rozsás az 
életünk most már munkába se kel mennünka nyug-dij akor is megjön minden holnapba 
még ijen jo világunk ugyse volt soha mindig csak a küszdelem odahaza és itten 
meg mindent elölröl keszdeni nem volt könyü. Szeretném ha te is itten volnál 
elbeszégetnénk. A Kendik Mariska az itten volt egy évig a fijánál és ijen jo 
volt el jöt hozzánk elbeszélgetünk a régi szép idökröl de itten csak a 
gyerekeimel tudok beszélni az Agolokat hacsak lehet kikerülöm mert anyira 
mondják és mindent nem értek meg és akor szégyelem magamat. Itten az idöjárás 
még mindig jo hála Isten az olaj ugyis olyan drága és igy nemkel ojan magasra 
tenni a meleget mert központi fütés van az egészházba olajal. Arra kérlek légy 
jokedvü és vidám mert az félegéség. Az egész családnak kivánunk egy igen boldog 
Ujévet és neked is. A gyerekeink is mind jol vannak a Margitunknak 2 fija van 25 
éves az egyik a másik 23 már nősűlni valok de még nem akarnak Mostmár bucsuszom 
Maradunk Szeretettel csokolak Anna és Jenö. Itten küldök 2 dolárt az olvasoért 
remélem megkapod
 
 
6./ festményem reprójával köszöntem meg egy francia festőnő fotóit rólam és 
Mikicáról, Győrből.
    
Ha már itt tartunk, ma egy fontos küldemény indult. Győr Megyei Jogú Városnak 
hivatalosan fölajánlottam a nyolc festőművész kamaraanyagát, ajándékként. 
Kecskeméten az Alapítvány csapata számára, kiderítettem, évekig biztos nem 
fognak (nekünk) kiállítóteret építeni.
Mi volt még? Lábadozásom alatt paplan (pokróc) alól félkönyéken rendeztem és 
printeltem napló szövegeimet, s tegnap leadtam az utolsó két év anyagának 
másolatát a Tudományos Akadémia Kézirattárának, sorolják a többihez. (Ha valaha 
netán elvesztenéd leveleimet...) Kissé pirulok. Eddig hét irattartó doboz. 
Megjegyzem, külön magyarázkodásomra engedtek csak az Akadémia parkolójába 
beállni. Mutatom nagy kék sibakancs-szállító szatyromat, anyagot hozok. Mondom 
az őr kérdésére, nem tudom meddig maradok, -ez nagyon hitelesre sikerült. A 
portás már nagyon kedves volt. Több nyelven beszél. Hosszúnadrág volt rajtam, 
szerencsére, habár hózentrágerrel. A lépcsőn vörösbársony futószőnyeg.
Az átadott egyik lapon végrendelkezem, írott hagyatékomból mi kerüljön az 
Akadémiára, mi a Galéria Adattárába, s mi a családé, feltéve, ha kell nekik. Ez 
is megvan, már csak hajat kéne mosni. Meg sajnos 15 keretet elkészíteni, az 
nehezebb ügy, a faanyagot még utolsó ép napomon vállon hazahordtam.
 
Késő este, még aznap.
Fordulat nyuszifronton. Ökológiai egyensúly, zártlánc. Eltűntek a golyók az 
asztal alól. Szepi megette. Ma telefonáltak, októberben meglesz a szerzői estem 
a Merlin szinházban. Ketten ülünk a szinpadon, egy irodalmár barátom kérdez. 
Rólam. Ez a műfaj megy nekem.
 
Katának hazajövetelére meglepetésként kimostam a szennyes ágyneműket, 
fehérneműket. Érdekes, mindegyik rószaszín lett. Házunkba kapucsengőt szereltek 
a nyáron. Az elmúlt években a kapu alatt már tűrhetetlen szemétkupacok, csövesek 
guberálásának maradványai. Aludtak is a lépcső alatt olykor, Zsófi félt, romló 
közbiztonság stb. Szóval, kulcsos ház lettünk és ez nagyon jó. Most pedig egy 
igazán tehetséges ötlettel a lépcsőre kukakerék vezető sínt fektettek, s az 
egész kukológiát áttelepítették az udvarba. Hozzá akartam járulni 
kultúrálódásunkhoz (háttere, hogy a lakók megvették a lakásukat, tulajdonosok) s 
nyolc reprodukciót, szépen paszpartúzva, kiragasztottam a kapubejárathoz, a 
néhai kukák magasságába. Lehet, hogy ezt is azonnal leszakítják, mint 15 éve a 
liftbe rendszeresen kitett nyomataimat? 
Fekvés. Katának most bevallottam, nem jutott eszembe, hogy a gyúródeszkának van 
egy másik funkciója is. 
 
1994. szept.3.
reggel fél hat,  egy paplan alatt szuszogtok még valahol az Alpokon túl.
Öltözködés közben jutott eszembe, ez volt a bajom István atya amerikai jezsuita 
tanításra épülő gyógyító szemináriumával is:
         nem hiszek az imádkozási technikákban.
Hogy ha engem megtanítanak, eredményesebb lesz imám.
Imám ma: Két fő kérés-területem van:
         -Izaiás: Uram adj nekem hússzívet kőszívem helyett,
         -a derűért.
                      ...A napi dolgokért, jókért és bajokért- hálaadás továbbra 
is otthonos területem.
 
Tegnap telefonáltak, szerencsére mégse kell freskó Pécsre. Elfogyott a pénz. 
Idei nyaram legfőbb nyeresége a győri Tanítóképzőtől 600 forintért kikunyorált 
csodálatos gurulós pénztárosszék. Attól pénztáros, hogy igen magasra lehet 
állítani, és van neki alul egy körbefutó krómozott lábtartója. Sok éve vártam. 
Egy bánatom volt: zöld és fekete műbőr borítása. A napokban varrtam neki 
homokszínű, anyagában mintás, igazi bútorkárpit-burkolatot. Festek, odahúzom. 
Hátralépek megnézni, odarántom. Tökéletes.
 
1994. szept 8.
Tegnap igen megdorgált a Lukács úszómestere, kérdésére bevallottam, még mindig a 
műtermet festem. Pironkodtam is. Megígérte, hogy segít majd új témát találni. 
Ma reggel fél kilencre várt egy könyvkereskedelmi cég igazgatója, rászántam 
néhány telefont s ezt az utazást, csakugyan eladhatatlan-e a C. naplóm, mármint 
az az ezervalamennyi kötet, ami a kiadó raktárában hever. Megmagyarázták, hogy 
csakugyan. Még átküldtek a Könyvtárellátóba, ott kiderült- büszkék is rá- 100 
példányt tavaly átvettek, s továbbították is. Evvel elment a délelőttöm, nem 
sajnálom, nagyon egzotikus volt ez a reggeli séta, gyalog a Blaha Lujza tértől, 
az Almássy téren át a Vörösmarty utcába, onnét keresztül a Terézvároson; 
Izabella utca, Élmunkás téri híd, ami ma újra Ferdinánd, majd a Lehel tér, a 
Váci út eleje. Minden mellékutcában lüktet az élet, pinceüzletek, irodák, 
frissen mázolt portálok...
 
Nyusziügy lezárva. Kata köhög, s ez fölidézte benne az allergia rémét, amitől a 
gyerekeket is óvja. Azonnali nagy veszekedés Zsófival, aki nyulánál nemigen lát 
messzibbre, hirtelenjében nyuszija ledobását tanácsolta nekünk a hatodik 
emeletről az udvarra. Itt jött az én munkám. Este kocsiba, kocsiba kalicka, 
kalickába nyuszi. A Rózsdombra került, a néni egy borzot, és két rókát is 
fölnevelt már öt meglévő kutyáján túl. Madarakat is tart. Kertes ház. 
    Harmadik napja nagytakarítás. Kata 1500 könyvét (durván leszámoltam) a 
gangon portalanítjuk. Új könyvespolcot is építettem, hamarjában. Festeni 
kellene. Na, kezdem is, szia.
 
Visszaállt az évközi rend. A közibe tegnap újra hoztam Oltáriszentséget. Kértem 
imát, rosszkedvű vagyok, jó ideje már.
 
1994. szept 18. vasárnap reggel
Tegnap a 3. országos karizmatikus találkozó a Margitszigeten, a Szabadtéri 
Színpadon,- én nem voltam. Szegények jól eláztak, Kata hazajött 11-kor ruhát 
cserélni. Ez alkalomból most éjjel öten aludtak Mikica szobájában, a padlón. 
Kata most építi nekik a reggelit, uszodából jöttömben hoztam még pótkenyeret a 
boltból. Ez már a kapitalizmus előnye, vasárnap boltból friss kenyér. 
Közben volt még egy komoly állattragédiánk. Mikica elhúzódó náthával 
gyerekorvosunknál, aki megnézte a tavalyi allergiavizsgálat leleteit, s oda 
nyilatkozott, hogy szülői felelőtlenség kutyával, egy lakásban. Szegény Zsófi. 
Nem volt könnyű. Talán még most is úgy tervezi, hogy beáll 
telefonoskisasszonynak, s ott keres annyit, hogy kutyástul albérletbe 
költözhessék. Két volt osztálytársával közösen tervezik. Szepi egyenlőre 
boyfrendjénél. Folyamatban, hogy egy kutyabarát fiúhoz kerül véglegesen. Nagy, 
kutya utáni takarítás azóta is foly. Sikerült a pincébe lehordanom néhány 
nagyobb bútorunkat, a múltkor lehordottakból pedig kidobni. Kata hősiesen 
szelektál, a gardrób helység tényleg üres, azon túl, hogy a zongorával van tele. 
Meg üres befőttes üvegekkel.
 
Én húszéves faládámat dobtam ki, amire festés közben hátralépve fenekem szoktam 
letenni. Amikor elalszom rajta, fölborul. Na, de most lett egy csoda gurulós 
székem. Már azon is elaludtam egyszer.
Reggel a zuhany alatt rámköszön egy közgazdász. Mondom neki, de jó, hogy 
fölébresztett, egész belefelejtkeztem magamba. Mondja, igen, nagyon jó, hogy az 
ember itt kikapcsol. Mondom, speciel épp tantervet írok.
 
Tanterv. Harmadéves építészeket fogok heti egy délelőtt alakrajzra tanítani 
abban a teremben, ahol harmadéves voltam harminc éve. Ami munkatervet bemutattam 
a tanszékvezetőnek, az több okból nem működik. Nincs pénz aktmodellre, és nincs 
rajzterem. S szeretné, ha elsősorban teret rajzoltatnék, sokat színnel. 
Hirtelenjében annyi jutott eszembe, hogy dolgozhatnának nálam, a műtermemben, 
kilencen vannak mindössze. Azt mondja, az rettenetesen tetszene nekik, biztosan. 

 
A bemutatkozásomon pár hete gondolkodom, első ötletem sajnos, valószínűleg 
aránytévesztés, helytelen. Legelsőre fölolvastam volna nekik a Fiorettiből egy 
epizódot, avval, hogy először a legfontosabbról beszéljünk, mert a többi 
részletkérdés. A történetet nem kommentáltam volna. Amikor három rablógyilkos 
betér a kolostorba kosztért, s a gvardián elkergeti őket. Hazatérve szent Ferenc 
a gvárdiánt utánuk küldi kenyérrel és borral, s hogy letérdelve kérjen 
bocsánatot tőlük.
 
A fölolvasáson azonban továbbra is gondolkodom. Van egy Lázár Ervin mese a 
hazudós egérről, amit a művészet szerepéről szóló tanulmánynak is lehet 
értelmezni. Talán ezt. Ha festők lennének, előkotornám az Örkény novellát, ami, 
ha jól emlékszem, az Ünnepelt Főfestő jutalom-űrrepülését írja le. Hogy teljesen 
 közömbös marad végig, az esemény utáni sajtóértekezleten sem lehet egy elismerő 
mondatot kiszedni belőle. Közben álmatagon egy narancsot hámozó újságírót néz. S 
ezután kezdődött a művész legérettebb, úgynevezett narancsos korszaka.
 
Ezt már többször próbáltam veled, még írógéppel. Állandóan befűzött papír, s 
írok, mikor hozzájutok és eszembe jut valami. De ez most más. Mindenféle múlt 
heti rossz szókapcsolatokat alakítok át most, menetközben, ez nagyon jó.
 
Na, megnézem, fölébredt-e a család. Szőnyi centenáriumi kiállítás Szentendrén, 
jó lenne. Csak sajnos van egy vasútmodellezési kiállítás is, a Közlekedési 
Múzeumban, én hoztam a hírt.
Mikica fönt van, a másik számítógépen karddal vív saját magával, egyedül indulok 
Szentendrére. Nagyon szeretem azt a várost. És most van is benzinem rá. Na, 
szia.
 
este. 
Sajnos Szőnyi gyenge. Rosszul is volt válogatva, rendezve. Fölmentem a szerb 
templomhoz is, a domb tetejére, szeretem a Várost, a Dunát, a sziget vízrehajló 
lombsorát fölülnézetben. Útközben egy rítuális sajtos lángos. Még a Galériában 
egy Modok Mária kép. Elfáradva, egy szűk mellékutcában, a járdán parkolva a 
kocsi foteljében fél óra, a Makkai Ady tanulmányát tovább. Igazi őszi napsütés, 
éles fények hazafelé. Ebédre itthon. A dombóvári karizmatikus csapat épp 
búcsúzott Katától. Mért nem értem én Rilkét. Zsófi kezében egy Celan kötet.
Mikica bejött a műterembe vinyettát ragasztani füzeteire. Segítség kellett neki, 
ugyanis a feliratokat kompjuterbe írta, de nem tudta szépen szétvágni a 
nyomatokat. Most tanítom sniccerrel vágni. Mindig elcsúszik neki a vonalzó. 
Próbálgatja, közben dudorászik. Most hátrafordul, hogy Pépör, jó lett volna 
minden tantárgyat a hozzá illő betűtípussal föliratozni, nem?! Nyílik a világa. 
   Tegnap eltörtem pár gyenge képemet, s evvel eldőlt, mennyi keretre lesz még 
szükségem. Többet nem is akarok csinálni, nagyon unom ezt a 60 x 60-at, évek óta 
megy. Talán úgy kéne továbblépnem, hogy egyedi méreteket kezdek. Holnap hétfő, 
megcsinálom a hiányzó tíz rámát. Aztán már majd mutatni is lehet az idei 
termést, ha lesz kinek, a Kecskeméten, és a nyárközépen Győrben kezdetteket, ha 
jól számolom és nem dobok ki többet, 37 darab. 
Tényleg, mosogatni szabad vasárnap?!
na, szia:
 
 
1994.10.12-16.      J-26                         C.4346
 
Szia J.; 
 
         az Iparművészeti Főiskola  rajzterméből, a két akt most állt föl. 
Rajztermet nem tudtak biztosítani, valamint modellre nincs pénze a tanszéknek. 
Fejet és aktot akartam volna rajzoltatni, így gyorsan új tantervet kellett 
szerkesztenem. Ma reggel ismét minden elmozdult: TANÍTVÁNYAIM kitalálták és 
bekéredzkedtünk a textil szakosokhoz, terem is van, modell is van.
 
Vagyis itt. A gyerekek fele elképesztően nem tud rajzolni. Majd kiderül, mi a 
teendőm. Valószínű, neológként túllihegem a feladatot, de egyelőre (10 perces 
kroki beállítások a textileseknek, ehhez alkalmazkodnunk kell)  10 percenként 
körbejárok korrigálni. 
 
A hajnali zsolozsmázásnál újabban van egy (hangjáról feltételezem, középkorú) 
nő, aki hangosan, szépen-tagoltan, ámde egy szótagot késve válaszolgat. 
Gondolom, ha hallaná, nem tenné. Tehát nem tudja. Szent Isten, hátha én is?! 
hátha mindenki?! -és ez vonatkozik az egész életre... Legyünk szerények.
Hajnali mise, tovább. Fájdalmas -fájdalmas?- élmény, ahogy Szüts barátom 
szeretett osztályfőnöke, a legendás Töhötöm atya, aki annakidején a katedrán 
erőkézenállást mutatott be nekik, újabban a pármondatos szöveget, ami a 
koncelebrált szertartás szerint rá van osztva, de  folytonosan eltéveszti. 
Úgyhogy most csendben szöveg nélküli helyre tették át. Miklós meséli, a 
ferencességben élenjárt, 40. születésnapjára egy pár sílécet kért, addig az sem 
volt neki. Úgy lett biológiatanár, hogy mikor az államosításkor hirtelen 
tanítaniuk kellett, megvárta, rendtársai milyen szakot választanak, s 
elvállalta, ami megmaradt.
Mise után uszoda. Képzeld, van egy új anyókánk. Mély szemüreg, beesett száj. 
Ráncos és sovány, de az öregség aránytalanságával, kövér hassal. És: pancsol. 
Lubickol. Kézen áll és bukfencezik a mélyvízben. Kiugrik a korlátra. Majd 
hirtelen sprintel egy kicsit. Hetvenöt évesnek gondolom. 
Kata aggódik, hogy túlfárasztom magam reggel. Mondom neki, itt automatikus 
visszacsatolásos teljesítményszabályozórendszer működik. Ha fáradok, lassabban 
úszom.
 
Mikica hétfőn nem ment iskolába, hogy kinőtte a cipőjét. Az ötlet olyan 
zseniális, hogy munkaidőm ellenére, reggel, fél órát kártyáztam vele. Cipő. 10 
éve kapott Péter barátom egy VALÓDI Dachstein bakancsot. Állítólag már akkor 
valami húszezer forint értékű volt. Évekig az egyetemen ebben tanított. Tank, 
luxuskivitelben. Állítólag 15 év után kezd belejönni igazán a cipőségbe. Azóta 
csodálom, ha irigy lennék, irigyelném. Most mondom neki, adnál megint egy 
használt cipődet, kellene, és nincs. Azt mondja, na, Apó, most egy életre 
megoldom a cipő gondodat, és hozza a Dachsteint. Elakadt a lélegzetem. Egy napig 
ebben jártam, de csak a balban, hogy fölmérjem a különbséget. Ma egy próbajárat 
túrát tettem benne. Valószínű, visszaadom.
Ironizált vele nagybátyja, aki Németországból küldte neki, hogy evvel gond 
nélkül elgyalogolhat majd Mathausenig.
Igen, ma délelőtt próbajárat, próbaüzem, szombat, édes, langyos, napsütéses 
reggel. Mikit kísértem volna föl síedzésére, a magam örömére is, szellőzködni 
kicsit. Jövök haza úszásból, még alszik, a jelekből látom, az éjjel hányt. 
Hirtelen ötlettel egyedül, a piros-huszonkettes busszal föl a Normafához, a 
budai hegyek végigpásztázásának öröme, a Hármashatárhegy mögött már a Pilis, 
Pomáz magasságában. A Körszálló, ködben a Rózsadomb. Séta a Mátyás király úton, 
a lombok még zöldek. Odaérek a faóriáshoz, ami alatt egyszer fényképeztelek 
titeket egy Fioretti-kiránduláson-, hatalmas, földből kimosott, szerteágazó 
gyökérfonatok az út fölötti meredélyen. Kis emberke jön szembe, hároméves talán. 
Kérdezi apját: nadon nehézs kiásni?!  Mit akarhatott vajon, birtokolni? győzni? 
változtatni? tenni?
 
Jó délelőtt volt. Jó lenne utazni is, időhúzásnak, figyelemelterelésnek. Mondjuk 
a Metropolitan múzeumot még egyszer. De igazából mégiscsak befelé, netán fölfelé 
kéne utazni. Affektálás? Merthogy az nem előállítható, szándékkal?! Mi állítható 
elő? A múlt, a múltunk, folyamatosan termeljük. Nem egyetlen birtokunk? 
Kincsünk?!
 
Utaztam, utaztunk Kaposszentbenedekre. Születésnapomon, Kaposvártól rendőri 
fölvezetéssel, különbusszal, Tücsök monostorának szentelésére. Hát meglett. 
Beton püspök misézett, a neve onnét, hogy a Renum Marianum csapatában nagyon 
kemény balhátvéd volt. Vagy 400 ember, nagyrészük a kertben, székeken, monitoron 
nézte a szertartást. Még Bélapátfalváról is jött egy csapat. A hívők közül púpos 
anyácskám vitte előre az ostyás paténát, a pap kezére. Egy hetes pacemakerrel a 
jobb vállában. Egyik reggel rátelefonáltak, jöjjön azonnal, délben operálják. 
Szertartás után a falu ajándéka: tyúkhúsos-süteményes háromfogásos ebéd a helyi 
iskola két tantermében. A falusiak ünneplőben szolgáltak. Befogadták.
Hazafelé bekéredzkedtünk a kórus különbuszába pénzspórolás okából. Útközben Kata 
kérdezgetni kezdte gyerekkori barátunkat, a nagytekintélyű Dobszayt, (úgy 
rémlik, írtam már róla neked, 40 éve az illegális bencés cserkészmozgalomban 
vezetőm volt) -aki püspökökkel is veszekszik időnként,- mi a véleménye az egyház 
iskola-visszaszerzési akcióiról, úgy összességében? Merthogy most közvetve 
lehetőségünk van az új kultuszminisztert befolyásolni, s Kata elvállalta, hogy 
ennek a témának utánanéz.  Sok az anomália, sok az ellenszenv, kemény érvek és 
ellenkezések mindkét oldalon. Nem látunk tisztán. A hatalomra került liberálisok 
nem hatnak egyházpártinak a semlegesség hangoztatásával. Az egyház jól működő 
iskolákat szerez meg, és alakít át. Ugyanakkor a szerzési vágy érthető. Úgy 
hiszik, ez a néhány év az egyetlen történelmi lehetőség, aki most nem kér, 
végleg lemarad.
Érdekes, a nagyon katolikus D. fröcsögött az indulattól. Hogy az egyház most egy 
agresszív komcsi párttitkár és egy üldözési mániás öregasszony keveréke. Nem 
kaphat annyit, hogy meg legyen elégedve, s ne legyen továbbra is megsértődve. 
Igaz, butaságból teszi, belekergették  ebbe a helyzetbe. Ahelyett, hogy végre 
belső dolgait, lelki dolgait tenné rendbe, rendes hitoktatás, hittankönyvek, 
gyóntatás.
Észre kellene vennie, egy megváltozott, szekularizált világban élünk, ne a 
Horthy érához hasonlítsa helyzetét. A hitre nevelés helye ma nem az iskola, 
hanem a templomban megtanultak gyakorlásának a helye, ahol is szépen, toleránsan 
együtt kell élni ateistákkal, homoszexuálisokkal, mindenkivel.
Az egyház is megkapja minden diák után a fejkvótát, ami egyébként csakugyan 
nagyon kevés, a létfönntartáshoz elég. Viszont ha a tulajdonosi jogokat 
vállalta, a kötelességeket is feladata elfogadni. A rendkívüli helyzetre való 
tekintettel- az indulás évei, szegénység- lehet persze az államtól 
többlettámogatást kérni, de tisztázzuk, ez nem állami kötelesség, hanem ajándék, 
ezt követelni nem lehet. Általában is tiszta jogi formákat kellene teremteni. 
Egyébként tapasztalja, nem mindig az egyházi iskolák vannak a legnehezebb 
helyzetben. A mindenkire vonatkozó fejkvóta összegének emelése lenne célszerű.
Kérdeztük az egyház iskola-visszaszerzési akcióiról is, hivatkozva arra, hogy az 
iskolák 2,5 százaléka van csak egyházi kézben, s az igény ettől nyilvánvalóan 
nagyobb. Azt mondja, nincsenek észnél, meglévő iskoláikat sem tudják rendesen 
ellátni, egyik kölyke a szentendrei ferences gimnáziumba jár; látja. A jól 
működő Ady Endre utcai iskolát is most verték szét. (Mikica oda jár, Kata jövőre 
hetedik osztály helyett valamelyik gimnáziumba akarja betenni, bár nem emiatt.)
       Jó lenne - még mindig Dobszay- az adó X százalékát önkéntesen az egyházak 
felé fordítani, ő kiszámította, csak 20% hívőt is számolva, az egyház még jól is 
járna. Az egyházi támogatás mértékét nem lehet a mindenkori kormány 
jóindulatától függővé tenni. Kérdeztük az új katolikus egyetemről is, Maróth 
Miklós barátunk szervezte. Szerinte Miklós a magánegyetemek tilalmáról szóló 
törvényt kijátszotta, és ez még akkor is tisztességtelen, ha a szándék tiszta. A 
demokráciát nekünk is meg kell tanulni, el kell ezt kezdeni valamikor. Ennek 
kapcsán kifejtette, hogy szerinte a század egyik fő dilemmája a következő: az 
értékek támogatásra szorulnak. A komolyzenei hanglemezgyártás, stb. Ugyanakkor e 
század nagy tanulsága, hogy minden népboldogítónak szánt hatalmi törekvés, mely 
kijelölte az értékeket (is), tragédiába torkollott. Fasizmus stb. 
 
 Mi van még? Katát a múltkor elkísértem az Akadémia dísztermébe, kandidátusi 
oklevelét vette át ünnepélyesen. A ceremónia a 150 jelölt ki- és 
visszagyaloglásából állt a hosszú piros szőnyegen, kézfogás, oklevél. Ketten 
elbotlottak.
Szeptember végén egy hét végére lementünk Kékkútra. A strand már kihalt, üres 
volt. Egyetlen bódé még nyitva, sört mértek és szedték szét a terasz nagy 
napernyőjét. Az ő konnektorukba kéredzkedtem be. Kata napozott, Miki horgászott 
az OLASZBAN vásárolt négy és fél méteres teleszkópos csodabotjával. (7000-be 
került, forintban számolva.) Mindenki jól érezte magát. Este a fiú a fogott 12 
centis veresszárnyú keszeget, kissé fanyalogva tarkón vágta, levágta a fejét, 
szakszerűen lepikkelyezte, kibelezte, félbevágta, megforgatta lisztben, majd 
olajban kisütötte. Őseit is megkínálta, nekünk akkora szelet jutott, mintha 
áldoztatott volna. Ízletes volt. Másnap a még nyáron kezdett Ady tanulmányt 
olvastam tovább. Most október közepe, még mindig nem fejeztem be. A napi 
olvasásnak 52 év alatt nem sikerült fix helyet szorítanom, a fene egye meg. 
Különösen most marad el, hogy "tavaszi fáradtságom",emegtörtem, s áttértem a 
korai; tíz óra körüli villanyoltásra. Mintha segítene. Na, megyek is ágyba. 
Pisilés, szájzuhany. Kata a szomszéd szobában még tévézik.
 
1994. okt.16, vasárnap reggel fél hat
mégse megyek hajnali misére, majd Mikicával este. Lelkiismeretfurdalás tárgya, 
hogy külön járok, a hajnalira. De annyira ezt szeretem, s a gitáros-zajosat oly 
kevéssé, György atyával. 
Emlékszem, ma álmomban azt hajtogattam, meg kell írni J.-nek, hogy most azt 
álmodom, hogy egy háromszögű alumínium figyelmeztetőtábla vagyok egy lakás 
bejárati ajtaján. Szöveg nincs rajtam.
Szerencsére ma éjjel már nem fájt a gyomrom. Akkor mégiscsak megtaláltam az 
okát. Tegnap három helyen átvágtam pizsamanadrágom gumiját. Ez a Dachstein ügy 
viszont még nyugtalanít. Az embernek beteljesül egy álma, de nyomja a kisujját. 
Most fölvettem, megint a balt. Délelőtt kirándulunk.
 
Szütséknél fotóztam minapában, Erzsébet kiállításra készült. Elcsesztem, 
kompjuterrel hozták helyre, a képek a szélek felé elsötétedtek, vakuim hibás 
beállítása miatt.  Másnap megyek egy Ofotértbe, mennyibe kerül egy vaku- 
fénymérő. 
         -A főnök tudja, kérdezze őt.
         - Japán szokott lenni, most nincs, 7000 körül.
Mire kissé szégyenkezve megkérem Miklóst, venne egyet. Hétre rá telefonál, itt 
van az asztalomon, vidd a francba, gyorsan. (tudja, hogy ilyenkor húsz percen 
belül ott vagyok.) Átveszem, megköszönöm, és kérdem, egyébként mennyi volt? 
Mondja, 47.000. Elsápadok. Mondom, én nem vagyok ennyire intelligens, hogy ezt 
földolgozzam, én most itten súlyos zavarban vagyok. Aztán röhögtünk. Lett egy 
vakumérőm egy marha boltos miatt.
  
Visszatérve a főiskolára. Első nap bemutattak a gyerekeknek. Sunyi módon 
megkértem a tanszékvezetőt, ő közölje, hogy megszólításom: MESTER. Előző héten 
még ismeretlenül küldtem a diákoknak  egy faxot, vegyenek föl egy fejmodellt, az 
én költségemre.  (A főiskola nem tudja fizetni.) Csináltattam egy fölmérő rajzot 
velük, utána egy órát beszéltem magamról, meg róluk, hogy fontos emberek 
lesznek. Beszédemhez puskának a kompjutert bekapcsoltam, remélem,  impozáns 
voltam.
Végül "művészetről szóló dolgozatként" a Hazudós egeret olvastam föl nekik, s 
házi feladatként a következő nyolcvan évre heti egy vers elolvasását tettem 
kötelezővé, utólagos számonkéréssel. S, hogy aki reggelente úszik, egy jeggyel 
jobbat kap. (Fürdőruhámat kiterítettem a radiátorukra.)
 
Volt közben egy megrendítő élményem.  Fölmérő rajz, korrektúrának nincs helye, 
így körbejártam a 30 éve nem látott négy épület minden lehetséges folyosóját, 
helyét, s a most is gyönyörű napsütötte parkot. Majd lementem az alagsorba, 
sokat álmodtam az évek során evvel a helyszínnel, nem tudom, miért. Sikerült az 
asztalosműhelyt megtalálni, beléptem. Emlékemben azóta minden elmozdult, 
elmerengtem. Senki nem volt a termekben, egyedül voltam. Már kifelé tartva, 
rámkérdezett valaki, mit keresek itt. Mondom, mire igen udvarias lett, 
megmutatta a gépparkot, elbeszélgettünk. Még visszafordultam, mutatna-e egy 
hallgatói szerszámszekrényt is, hogyan vannak ma fölszerelve?! Hogyne, 
természetesen. Kinyit egyet. S a simítógyalu hátán a V.D. monogrammom, 
belevésve.
 
Második szerdán hozzám jöttek, nyolc óra kettő perckor indultak a Moszkva térről 
hozzám, nem véletlenül.  Most is beszélgettünk, megkínáltam őket egy teával, 
vajaskenyérrel. Az egyik lány csakugyan elolvasott egy verset a múlt héten, 
ebből indultunk. Szóba került sok minden.  A Toldi estéje. ennek kapcsán: a 
Toldiról, Toldi szerelméről, mint szorgalmas, de sikerületlen műről, Déri 
Boóperéről,  az öregség és a szerelem viszonyáról, arról., hogy át szabad-e 
menni reggel 6-kor a piroson, ki hogyan dönt ezügyben. Érzelmileg, törvényt 
tartva, mérlegelve stb. Az egyéni és a kollektív törvényről, a pillanatnyi 
mérlegelés elvéről, ha menstruálok, másképp döntök, hogy is van ez, stb.
Fölolvastam a Fioretti könyvből: a rablógyilkosok vendégül látása: Ferenc a 
zseni, aki kilép a kommersz magatartásból.
A magatartásmintákról: tavaly átéltem,  utcán előttem lezuhan egy munkás, 
szörnyhalál, viselkedésmintám egy japán közlekedési haláleset fotóról, 
letérdeltem imádkozni.
A rutinról: rémálomból ébredve én pld. azonnal imádkozni kezdek. Van más 
technika is erre.
Aztán írattam egy húszperces röpdolgozatot, találjanak ki egy alkalmi 
asztallapot guruló festőasztalomra, a paletta fölé. A meglévőt persze még reggel 
eldugtam előlük. Harmadévesek: mindenféle vas konzolokban, kivető pántokban 
gondolkodtak. Utána, bocsánatot kérve, mutattam meg a jó megoldást, hogy nekem 
erre több gondolkodási időm volt. A legjobb terv készítője kapott egy almát. 
Végül a műtermem sarkát rajzolták két órán át, szénnel, volt köztük jó is. 
Ötletet képemhez nem kaptam.
 
A hét közepén "Beszélgetés Váli Dezsővel" lesz a Merlin színház esti programja. 
Egy irodalmár barátom van kérdezőpartnernek kijelölve, de valószínűleg Szütsöt 
is odaültetik. A 2000 nevű irodalmi folyóirat estje. Szüts megkérdezte, mit NE 
kérdezzen. Mondom, nem látom át előre a terepet. Mindenesetre megpróbálok most 
egy lehetséges, szélsőséges kérdést átgondolni:
 
milyen a házasságod?
 
1. elütve: honnét tudnám, még nem vagyok a végén-
2.  nem bújok ki a kérdés alól, de mit értesz jón?! A kellemeset?  hasznosat?
3. ugyanolyan mint az életem. Nyugtalan fajta, és melankóliára hajló  vagyok, 
milyen lenne? Sok a mulasztásom is. De: igyekszünk, mindketten.
4. van erre egy képem, 20 éve láttam egy üzemi konyhán. Az étellift nem 
működött, két kövér szakácsnő izzadva, kínlódva cipelt a szűk lépcsőn az 
emeletre egy hatalmas alumínium lábost, főzelékkel tele. Keserves látvány és  
minden rendjén volt. 
Tántorogva támogatjuk egymást üdvösségünk felé.
 
Mi van még? A győri múzeumunk ügye. Fogadnák az anyagot, novemberben nyílna is, 
de most kiderült, csak egy töredékét tudnák kiállítani. A többit csak évek 
múlva, ha rendbetették az Esterházy kastélyt. Nem tudom, belemenjek-e. 
 
Másik dilemma, elfogadjam-e a fölkérést egy kiállításra a Körmendi Galériától? 
Szép, és jó helyen is van, bár új, bejáratlan. Bajban vagyok, még nincs meg a 
novemberi fizetésem másik fele, s ők vennének egy képet. Igen ám, csak félek, 
gyalázatosan áron alul akarnák, s ráadásul jelezték, ajándékba is kérnek egyet, 
a tárlatért. S még egy: utolsó nagyobb pesti tárlatom az Ernst múzeumban volt, 
1990-ben volt. Ha most itt kiállítok, 95 tavaszán, akkor a fővárosban nem lenne 
helyes, nem szeretnék megint néhány évig szerepelni. S közben pedig ideje lenne 
már  egy nagy, átfogó kiállítást csinálnom.
 
A napokban egy szülész- nőgyógyász nyilatkozott a rádióban: a fejenállástól 
eltekintve a legrosszabb szülési póz a ma szokásos.
na, szia:
 
 
 
 
1994.12.5.- 12.11.     J-27                           C.4371
 
Szervusz J. mama!
 
    A tértivevény rózsaszín céduláján aláírásod, a remettre en main propre, 
signature du destinataire; tehát élsz, Franciaországban tartózkodsz, beszélő 
viszonyban vagy a postással,  van tollad, és mozog a jobb karod. Jól van.
 
    Itt a szomszéd kerületben, a régi Farkasvölgyi-temető helyén, ahol a háború 
után apám apját elföldelték, e percekben Jelcin beszél, meg Clinton, a Margit 
körúton meg rendőrök vijjognak. Mázlijuk van, mert szirénájuk 
megkülönböztethetetlen a mentőkétől, úgyhogy rendszeresen potyáznak 
fohászaimból. Illetve újabban legalizáltam őket, bevettem a csapatba, a rend 
kedvéért. Reggel a Lukács uszoda férfi szekrényes öltözőjében nem volt 
világítás, hangot adtam feltevésemnek, hogy biztonsági okokból. 
 
Uszoda. A klubom. Kaptam már Cseri Kálmán prédikációt, váratlanul, nyomtatásban, 
ajándékba. Múlt héten egy üveg fotóvegyszert, 1960-ból, talán még jó. Szóltak, 
tudnak pacalt is szerezni. (mi az?) Most kaptam hírt Gyula bácsiról. Az ő révén 
jutottam el Mikicával a Hadtörténeti Könyvtárba annak idején. Ma 85 éves. 
Agyvérzést kapott, mint pár hónapja Lajos úr. Mindkettő hadtápos tiszt volt. 
Reggelente Tibikém, -szintén katona- rám köszön a zuhany alatt: jó reggelt, 
művész úr! Válaszom: jó reggelt, vitéz úr! Minden reggel invitál, úsznék vele a 
hideg medencében, ne abban a pocsolyában, cserébe javaslom neki, hogy testedzés 
okából - nagyobb terhelés a szívnek- tartson velem a 26 fokosban. Gyönyörűen 
úszik, olykor elnézem, hazafelé mentemben már. Most költözött ki Budakeszire, 
hosszabb az út ide, reggelente. A kitüntetésekkel és katonai rendjelekkel 
foglalkozó egyetemi tanártól megtudakolom, javult-e édesanyja állapota, most 
tanítja újra járni. Vasárnaponként két gyerekével a Börzsönyben kirándul. Van 
egy Moszkvában végzett mérnököm, aki megtanított a kompjuteremben lévő 
opuszjegyzékem gyors rendezésére. Este hívom majd a Széchenyi könyvtár 
igazgatóját, bár napok óta nem láttam, nem használhatnánk-e a téli szünetben 
néhány napra zirci vendégszobájukat. Van egy statikus professzor, akinek készülő 
statikatörténeti könyve kéziratát átnéztem, és bele is beszéltem. Állítólag 
megfogadta. Múltkor almásheringet ettem nála vasárnap reggel, ugyanis 
dicsekedett vele, mennyit meghagytak a tegnapi vendégek. Hazafelé ballagva a 
zsidó és a katolikus bűnbánati módok különbségeit egyeztettük. 
 
Istvántól, akinek csak most, az ötödik évben tudtam meg a nevét, majd meg kell 
érdeklődni, kapott-e hírt fiától, és unokáiról, Amerikából. Nem nagyon írnak 
neki, ritkán egy telefon, igyekszik hősiesen viselni. Van egy üzletkötő, aki 
egyszer vidult fel eddig, mikor amerikai társasutazásáról kérdeztem, s a Grand 
Canyonról. Jenőke, aki szintén könyvtárban dolgozik, 50 körüli, időnként 
megverik, ilyenkor az úszómester után kiabál segítségért. Idegbeteg, mindenkibe 
beleköt, a vízben rugdal. Én preventíve jóba vagyok vele, mert egy sávban 
úszunk, s ő nem tér ki senki elől. Én meg  háton, odafelé, vigyázni kell. 
Kifejlesztettem egy technikát a néhány tempónkénti vízalatti előrenézésre. Már 
ritkán ütközöm. Jenőke a múltkor szobor-restaurálási ügyben fordult hozzám. Épp 
egyforma tempóban úszunk, ami ritkaság.
 
    Mióta valamelyikük kölcsönkérte egyik rádióinterjúmat magnókazettán, azóta 
valaki a kabinsor túlsó oldaláról átköszön nekem, valaki ottani, (számunkra) 
külföldi. A főorvos úr is gyönyörűen úszik, nehezen ad potyareceptet. Tavaly 
vele cseréltem egy képemet Shakespeare összesre. Fantasztikusan kidolgozott 
teste van. Súlyzózik is reggelente. A fontosabb kiállításokra figyelmeztetjük 
egymást. Van egy kamarai elnökünk is, szófukar, és nem ért a kompjuter EXCEL 
programjához, sajnos. Egy közgazdász a jobboldali szekrénysorról vett két 
példányt a zsidó temetős fotóalbumomból, olykor tréfálkozunk. Az ősz-bozontos 
mellszőrű Feri bácsit, aki mindig elmondja, hogy kúrálta ki fekélyét napi 
úszással, 82 éves, rég láttuk. Reméljük, csak átpártolt a Dagályba, s él. Sokat 
dorgált a melegebb vizű medence miatt, mígnem az utóbbi időben, szégyenkezve, 
maga is rákényszerült. Gyula bácsinak a szeme javul az operáció óta, felesége 
hazakerült a kórházból, ő főz rá. A nagydarab, bajuszos, kissé hőzöngős 
szívbeteg MDF (Magyar Demokrata Fórum, jelenleg ellenzékben) párti közgazdász 
újabban egy órával később, hétre jár, s velem egy időben kezd. Kérdezem, nem 
hiányzik-e a régi csapat? Azt mondja, csak egy részük, mert az a sok liberális - 
nem. 
     Egy ügyvéd nevetett a zuhany alatt, képakasztó cédulámat (tudod mi az?) 
jogilag dilettánsnak találta. Rögtön segített átfogalmazni. Várj, megpróbálom 
ide átmásolni, benne van a gépben. A "copy" gombot először, aztán az "ide most 
ezt lerak" gombot. Ez a 22. változat, hetekig mindenkivel ezt korrigáltattam, a 
képek hátára ragasztom. Tehát ez a végleges, az eredeti tipográfiával: 
 
-------------------------------------------------------------------------------------------------------
cím:                                                                             
                                                                                 
            
opuszszám:                                                                      
technika:
hol készült:                                                                     
 méret:
                                                                       dátum:
Váli Dezső  H-1027 Budapest, Margit körút 64/B VI.3.
     
 
TISZTELT GYŰJTŐ!   Kérem, szíveskedjék nekem címét megküldeni!  Munkáim helyét
számon tartom. Valamint: szeretném kiállításaimról a jövőben Önt értesíteni. 
Köszönöm! 
KÉREM, MŰVEM TARTÓSAN NE KERÜLJÖN KÜLFÖLDRE!
                                                                                 
Kivétel: közgyűjtemény, múzeum.
                                               
DEAR COLLECTOR, please send me Your name and address.
I would like always to know the place of my works 
and send You invitations to my exhibitions. Thank You. 
IF POSSIBLE PLEASE DO NOT TAKE MY 
WORK ABROAD.
                                                                                 
Except: public collections, museums.
 
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 
Ki van még, klubtag. A nőkről még nem is beszéltem. Ritka a fiatal, 
természetesen. Van egy barnahajú (kilógatja úszósapkája alól) lassan úszik, és 
folytonosan illedelmesen maga elé mosolyog. Talán azért, mert tökéletes segge 
van. A fiúk az öltözőben, ha jól emlékszem, Nofretéte névvel jegyzik.
Van egy őszülő, jellegtelen, fáradt hivatalnokarcú, zakós ember. Érdekes volt, 
mikor egymás mellett úsztak, kiderült, ők: kettők. Azóta több ismerősömről is 
észrevettem, hogy kettő van belőle. 
Van még a Sanyi bácsi, aki szállodaigazgató volt, sok érdekeset mesélt a 
londinerek világából. Misi, a nyugdíjas könyvtárigazgató időnként meghív egy 
kávéra, ha mindkettőnknek van erre egy negyed órája. Három képet ajándékoztam 
neki, kettőt a hivatalába (Mednyánszkyval egy térbe), egyet a lakására, annak 
idején. Pár hét után azt lecserélte, igaza volt. El is törtem, ahogy visszaadta.
 
Uszodából vérvételre, ez már a harmadik, heti egy.  A gyomrom fájt, ámbátor 
enyhén, de tartósan, Kata elküldött orvoshoz, 8,3 a cukrom. Megkérdeztem, soha 
többet dobostortát?! Nem. Szüts tőlem függetlenül, ugyanígy, két hete egy másik 
orvostól ezt kérdezte: én soha többet francia krémest?!  Most kitaláltam 
magamnak egy vérvétel-bérletet, s hétről-hétre enyhítve a kemény diétát majd 
"beállítom" magam. Az adatokat már tudom értékelni. Cukor, csoki semmi, 250 
gramm kenyér indulásként. A fehérzománcos, literes, kórházi mérőedényből, 
-amiből a teámat évek óta- most ünnepélyesen kiemeltem extrahosszú ezüst 
kiskanalamat. Nincs mit fölkavarni.
    
Te jó ég, Nelly már egy éves?! mindjárt kiszaladok a konyhába, megkérdezem 
Katát, ilyenkor járnak-e, beszélnek-e már?! Szénhidrátszegény étkemet főzi. Meg 
Mikiét, Clintonék látogatása miatt az iskolákat bezárták.
 
Főiskola. Rázódom bele. Múltkori házi feladatom: mi a hazug gondolat Keats Óda 
egy görög vázához-versben. Megtalálták. Az e heti: mi, ami nekik szól, 
ugyanebben. Még mindig szobasarkokat rajzoltatok bútorokkal. Illetve két hete 
kollázs technikával csinálják, Szüts javasolta, marha nehéz. A szokott kis 
manírok itt nem működnek. Időnként fölolvasok nekik valamit, Pilinszky interjú, 
Petri vers, Capek novellák. Nyolctól egyig bent ülök köztük, de két-három 
alkalomnál többet egy délelőtt nem lehet korrigálni. Eddig vittem be munkát, 
olvasnivalót magamnak, de nem-szeretem-híg az időm. Következő tanévre tervezték, 
de már most véglegesítenek, januártól félstátusba vesznek. Havonta fogok annyit 
kapni, mint eddig a fél évre. Veszélyeztetve érzem megszokott anyagi 
bizonytalanságomat. Jeleztem, a magam részéről még nincs végleges döntés, a 
következő fél évet is próbaidőnek tekintem. Hogy kedvelem-? Inkább csak unom. 
Meglehetősen unom magam hallani, ahogy bejárt okosságaimat ismétlem, nekik. 
Hiúságom már kielégült, mindez tizenöt évvel ezelőtt lett volna fontos. És ezek 
nem festőnövendékek, akiknek igazán sokat tudnék átadni. 
Még nem szeretnek annyira, hogy. Bár telefonon jelzik, ha hiányoznak. Bár teát 
főznek nekem. Bár megkínálnak csokoládéval. Néha beszélgetnek, rámnevetnek. 
Múltkor beültem egy építészeti órájukra, nosztalgiából. Lejtős terepen 
kétszintes lakóház. Korrektúra, Jánossy tanár úrral, aki engem tanított 
ugyanerre, ugyanebben a teremben, harminc éve éppen. Csikorgott az agyam, ahogy 
a terveket próbáltam megérteni, értékelni. Építészet. Legszebbek a reménytelen, 
örök szerelmek.
 
A múltkori kutyatragédiával szimmetrikus eset most, ezúttal Mikicával, s én 
okoztam a bajt. Cseréltem én valaha, tíz éve egy szuper rádiós-walkmant, talán 
emlékszel is rá, képért. Sok órás beszélgetéseket vettem föl vele, s hallgattam 
a Brácsaversenyt, amit tulajdonképpen nem is Bartók írt. Aztán mindez elmúlt, a 
dobozt Szütsnek adtam. Most Mikica, hallva a régi történetet, észbe kapott, s 
visszakérette a szerszámot. Nagyon boldog volt vele. Zsófi irigykedett, hogy ezt 
ő is szerette volna, tulajdonképpen neki járna, stb. Kata pedig a homlokára 
csapott, Miki tíz százalékos eddigi halláskárosodása hogy viszonyul mindehhez?! 
Tanácskérés fülész gyerekorvosunktól, aki Miki fülét tizenegyszer szúrta. A 
walkmant azonnal levittem a bizományiba, Miki épp iskolában volt. Szegény. 
Joggal protestált, hogy mért ilyen hirtelen. (Mert nem vállaltam az esetleges 
további huzakodás lelki tortúráját, -mondtam meg neki.)
 
Mindjárt fekvésidő, még megetetem Zsófi négy egércsaládját, négy terráriumban. 
Meg a patkányt, bár azt nem mondta.
 
dec10, szombat délután,
az egész délelőttöt átaludtam. Nem volt időm a héten  írni neked. Reggel 
találtam a kukák mellett egy rózsaszín törött márványlap darabot. Gyönyörű.
Déltől tanítványaimnak másoltam át az 1980-as nagy Pilinszky interjút, 
karácsonyra. Emlékszel-é erre? Legalább 50-szer végighallgattam az évek 
folyamán, még tanulom.
         
    Hála Istennek, didergő atomokká váltunk, ami nem kis szó, ti. az egész 
világegyetem atomokból van felépítve és nem pózokból.
    A művészet... a testi fájdalmon innen van, és ezt nekem nagyon nehéz volt 
elhelyeznem. Ma talán annyit tudok, hogy ezt a testi fájdalmat semmiféle 
filozófiával nem lehet kivédeni.. Például a keleti vallások itt tévednek, mert a 
bölcs tulajdonképpen sorstalanítani kívánja magát. Jézus esetében az a 
fantasztikus, hogy mindazt tudta, mint Buddha, és ugyanakkor végigcsinálta a 
legvéresebb sorsot. Ő tudta, hogy azt a küszöböt nem lehet elkerülni, amikor az 
értelem kialszik, és nincs segítség. Ezt nagyon szépen, régi festők úgy 
ábrázolták, hogy Jézus agóniájában az Atya lehunyja a szemét, és a Szentlélek 
oldalt fordul. Ezt tudni kell. És Bach tudta, ismerte ennek határait.
    Nekem nagy hajlamom volt a teoretikus gondolkodásra, de rá kellett jönnöm, 
hogy ez nem az én utam, és hasonlóvá válok a féltékeny férjhez, aki egész 
bizonyos akar lenni a felesége felől, és szükségszerűen végül semmit nem lát 
belőle, és elveszti. Míg ha megmarad  a gondolkodásnak a toleráns szintjén, 
akkor helyet ad a másiknak, és esetleg megszülethet az a csoda, amit 
szerelemnek, házasságnak, barátságnak nevezünk.
    A valóság teljesen anyagtalan. (Nelly valóság?) Erre mondja Rilke: 
rettenetes, hogy a tényektől sohase tudhatjuk meg a valóságot. A művészet 
tulajdonképpen nem más, mint áttörni a tények falát és eljutni a valósághoz. Ez 
a filozófia, ez az irodalom, ez a zene.
    Mozart... mint egy régi orvos, mondjuk a 18. században, aki fodros ingben és 
kézelővel érkezik, és mint egy halálpontos diagnoszta kitapintja a halálos 
pontot, és abban pillanatban lekapja az ujját, és megigazítja a fodrait.
   ...Ugyanakkor meg vagyok győződve, hogy egy műanyag kilincs végül semmivel se 
hitványabb egy szép rézkilincsnél... egy tönkrement műanyag lavór éppolyan 
szakrális, mint az Esthajnalcsillag... a műanyagot műanyagabbá kell tenni, és 
abban a pillanatban elkezd sírni, és abban a pillanatban a tortúra súlya alatt 
olyan sikolyt ad, mint a martírok... És tulajdonképpen egy versben... ezt a 
cérnavékony sírást kell meghallani...
...Az irodalom és a művészet talán nem is több, mint egy széles baráti kör.
A művészet olyan szerelem, ami a barátság törvényei szerint funkcionál
     Az univerzumnak vagyok a polgára... kivágtunk egy parcellát a 
mindenségből,és azt elneveztük természetnek, és azon túl voltak a csillagok, 
stb. Na most a Cranach fái, azok a kozmosz fái, a Brueghel fái már elkezdenek a 
természet fái lenni... én azt hiszem, nem arra kellene törekednünk, hogy a 
mindenséget természetté tegyük, hanem újra a... küszöbönkig engedjük egyszerűen 
a kozmoszt, az univerzumot... A természet az univerzumnak egy devalvált 
változata, legalábbis a művészetben...
 
Mikica az idén nagyon fölkészült. Mélyalvó, s ez okból soha nem sikerült 
rajtakapnia a Mikulást, pedig sokéves terve. Most sok órai munkával épített egy 
Mikuláselhárító szerkezetet. Velem is megkorrigáltatta, szellemes és műszakilag 
hibátlan volt. Az ablakszárny tíz centis kinyitására a füle mellett a rádió 
bömbölni kezd. Anno én is csináltam ilyet, vekkernek, zsilettpengével,  és egy  
fa játékkockával. Éjfél. Kata be, rádió bömböl, Miki alszik. Kata előzékenyen 
ledobja Miki bukósisakját a földre. Aztán még egyszer. Majd egyidejűleg 
megrángatja kispárnáját is. Semmi. Segélykérően rámnéz, pizsamában leskelődőm az 
előszobában, némán röhögünk. Végül M. fölébred,  diadalmasan tettenéri a 
Mikulást, aki kétségbeesetten menekül... s meséli, á, nem aludtam, egy percet 
sem. Ráhagytuk.
 
Fél hat, félbehagyom, megint. Megyek az Békásmegyeri templomba, lelkinap van. 
(arra kóricáltunk veled 85-ben, húsvéti virrasztáskor, azt is Tamás tartotta.) 
 
Megvolt a Merlin színházi estem. Két és fél óra volt. Anyám nagyon 
fölháborodott, mert Szüts gyakran szavamba vágott, lecikizett, hülyéskedett. Meg 
is írta! mindezt azon melegében egy levélben. Világosabban látott Mikica, hogy 
enélkül komor és unalmasabb lett volna az est. Anyácskámnak aztán elmagyaráztam. 
A téma egyébként kommersz, rutin szintemen mozgott, mígnem második félidőben 
Margócsy rá nem kérdezett, hogy ő hallott engem Pannonhalmán valami furcsa 
nyelven imádkozni.
 
Karácsony. Pár könyvet vettem már, tulajdonképpen ajándékba. Németh László 
vaskos levelezés kötete. Zavarosan gondolkodik időnként, de érdekes. Megvettem, 
ezt tényleg Katának, a Három hattyút. Talán írtam neked a nyáron erről a 
borzadályos műről. Három generáció élete Kínában, hol ilyen, hol olyan terror 
közepette. A legfiatalabb végül Oxfordban kötött ki, mint Kína szakértő. Vettem 
egy interjúkötetet Petri Gyurkával készült. "Milyen érzés érettségi tételnek 
lenni?" El ne felejtődjék, a Kecskeméti Piar. Gimnáziumban, és Pannonhalmán már 
én is voltam. Mikicának a metró Astoria aluljáróban egy Jack London kötetet, s 
Zsófinak egy Tao te Kinget. Weöres fordításában. Magamnak egy kis 
tanulmánykötet, Picasso Picasso után  Perneckytől. Emigrációból most tért 
némileg haza, első kiállításomról -illetve hárman voltunk- irt egy kritikát, 
amiben, mint: volt még ott két kezdő is- ként emlegetett. Úgy látszik, 
megjegyeztem.
 
Tovább, könyvek. Testet öltött, majdnem reménytelen nosztalgia, csináltam egy 
méter hosszú éjjeliszekrényt az ágyam elé, telepakolva olvasandókkal. Legalább 
látom őket... Angol költők, még mindig az az Ady tanulmány, befejezetlenül, 
Oravecz versek, Rakovszky versek, egy volt ÁVH-s főtiszt vallomásai, nevét 
szüleidtől talán hallottad, Farkas Vlagyimír. A Rajk-perben vallató volt.  A 
80-as évekre jutott el moszkovita elvei teljes tagadásáig. Szakszerű könyv, 
igazmondónak tűnik. Olvasok egy ronda Antall József tanulmányt, halála után 
rugdossák, ámbár alighanem jó irányból. félretettem Zsófi XX. sz.-i irodalom 
szöveggyűjtemény tankönyvét, kivettem a szemétből, és bevallom, gimnazista matek 
könyveit is. Talán egyszer erre is jut idő, figyelem. Exupery: Citadella, S. 
Nagy Kata nagymonográfiája Farkas Istvánról, apropó, rászánta magát, és rólam is 
belekezd egy könyvbe. Pedig mondtam neki, nem segítek a nyomdaköltség 
előteremtésében. Ezt mindenféle alapítványokból kellene összekérincsélni. Csak 
hát ez nem az én feladatom. Lehet, hogy a hálás utókorra marad a kiadása.
Mindenféle életrajzaimat, vagy 25 oldal, már le is másoltatta velem, indulásnak. 
Katalógusaimból is kért kölcsön egy-egy példányt.
 
Vettem végre egy új cipőt.  Direkt egy számmal nagyobbat, kuncogva, hogy most 
"jól kicsellózok a sorssal". (Idézet: Iskola a határon-ból.) Reménytelenül 
kicsi. A Karitásznak adom majd, még nézegetem, forgatom.
 
Karácsony. Zsófi olyan labilis most, hogy észszerű  a családi nagyberuházásként 
indult Sony, kétkazettás táskarádiót majd nekiadni. Különpénzből vettem meg 
tegnap, eredetileg Katának szánva. Bezárt ajtó mögött evvel másoltam délután 
féltve őrzött régi Pilinszky kazettámat. Ugyanis diákjaimnak ezt adom 
karácsonyra, illetve mégiscsak kölcsön, hogy másolják le maguknak. Jobb így, 
hogy legyen valami munkájuk vele. Csodatétel után Krisztus mindig adott valami 
feladatot. Fogd az ágyad... Jelentkezz a papoknál...
 
Karácsony. Iskolaszünet. Próbálkozások után pécsi osztálytársamnál kapunk 
ingyenszállást, csakugyan koncentrált pihenés Pestről elmenni. Még lehet, hogy 
ezúttal majd Zsófi is velünk tart. Mikica majd tévézni akar, Kata társasjátékot, 
közös családi programként. Én olvasnék, leginkább. Szerencsére nem egy szoba, 
hanem teljes ház, építészműteremmel, nappalival. Talán a szilvesztert is ott. 
Szeretem a város múzeumait.
 
Karácsony jegyében egy délutánt a család összes sílécei és tartalék sílécei, 
bakancsai társaságában töltöttem, rendezni sorainkat. A sportszer-műhelyben, 
váratlanul, vettem egy olcsó használt sícipőt is magamnak. Az előző, használtan 
vettem 15 éve, persze kicsi volt.    
 
Megint álmodtam egy leírandót. Illetve elalvás utáni pillanatból 
visszakapaszkodtam az értelem peremére, s rögzítettem, hogy az előbbi 
pillanatban VALAMIvel álmodtam, ami tulajdonképpen három dolog: egy püspök, egy 
karosszék és egy zongorabillentyű sor, ami egy asztalról leesni készül.
 
A Fiorettiben díszelnök lettem, vagyis fölfelé buktam. Csak megnyitom és 
berekesztem az ülést. Az első két óra levezetését elvették tőlem, távollétemben. 
Szerencse, hogy  anyámhoz kellett  szaladnom aznap este közi közben, hirtelen, 
mert rosszul lett, különben talán nem szerveződik meg ez a szereposztás váltás. 
A harmadik imaórát magamtól adtam át, alkalmanként jelölök vezetőt. Furcsa így, 
felelősség nélkül. Agyam még arra áll, hogy minden konfliktushelyzetbe 
belenyúljak.  Kata sokat mondta, hogy sokat beszélek, hát most esem éppen át a 
ló túlsó oldalára.  Remélem, tényleg jót teszek vele nekik. Lesz módom figyelni 
az imára is.
 
Hogy elkezdtem tanítani, megint írtam két hónapig élet- és munkanaplót, 
kontrollként. Megszámoltam, tehát sajnos pontos és igaz is. Eddig soha nem 
vallottam be magamnak, most kihirdetem. EGY festésnapra NÉGY háttéripari 
munkanap tartozik. Keretezés, levelezés, szállítás, anyagvásárlás, opuszjegyzék. 
Csak az a kérdés, ha magántitkárom, vagy mint Mednyánszkynak- műteremszolgám 
lenne, mit kezdenék az időmmel?!  46 képet kezdtem idén.
    
Kitaláltam a kiállítási naptáramat, végre. A Körmendy-galériát, ahol képet 
kértek költségeikért cserébe, lemondtam. Ráadásul büszkén újságolták, hogy a 
szemközti szálloda külföldi vevőire építik üzletüket. Mondtam, hogy egyszerre 
két kompromisszumot kellene tennem, ez sok lenne. Tűnődések után kértem egy 
önálló kiállítást az Ernst múzeumba, 1996-ra. És kértem a Kiscelli Kastély 
gyönyörűséges templomterébe, (nem tudom láttad-e), végül négyünknek: Tölg, 
Szüts, Vojnich, én. Eredetileg hívtam még két embert, Klimó lemondta, a M. Novák 
nem jelentkezett, csak két hét után.
 
Néhány éve egyik barátom belső és titkos tanácsosa egy pártnak, most már egy 
miniszternek is. Többször bíztatott, el kellene vállalnom a Képzőművészeti 
Főiskola vezetését, és nem tréfált. Valószínűleg lennének formai akadályok, de 
ez részletkérdés. Át kellett gondolnom. A hiúság nagy úr. Nem, amit  műtermemben 
csinálok, fontosabb, azt nem tudja más  helyettem. Maradok festő.
Egy barátom nagylányának csináltam 18 folyóméter könyvszekrényt egy borús 
délután, új lakásukba. Megvettem az anyagot, itthon leszabtam, pácoltam. A 
krízis akkor tört ki, mikor kiderült, saját tartalékolt keretléceimből is hozzá 
kell adnom két gyönyörű szálat. Odaadtam. Másnap az alattunk lakó fiú 
becsengetett, fölszámolja titkos galériaépítő műhelyét, mert följelentették, 
kiszállt lakásába a tűzoltóság, s ennek kapcsán nem kell-e ez a rengeteg léc. 
Kellett.
 
   Ja, még volt egy estem. Diavetítéses előadást kellett tartanom a 
Tanítóképzőben Váli művészetéről. Fizetnek is érte. A Váli utcai iskola 
iskolaszéke viszont lexikonban megkereste a nevem, s mivel még élek, úgy 
döntött, mégsem rólam nevezi el az iskolát. 50 éve anyácskám is tanított ott. 
Majd az lesz az igazi, ha a naphegyi Dezső utcával összetolják. Ennél fontosabb, 
hogy a mögöttünk utcában létrejött egy igazi bicikliút! Össze vagyunk kötve 
egyrészt Szentendrével, másrészt Hűvösvölggyel, novemberben adták át ezt a 
bekötőszakaszt. Szép csendben épülgetett évek óta, tőlünk távol, láttuk a 
Szilágyi Erzsébet fasorban, tavaly külön forgalmi lámpákat szerelnek számukra, 
rajta a bicikli piktogramja. Aztán most ősszel kezdték a járdát mögöttünk 
megszélesíteni, parkolásgátló korlátok, s egy sárga csík az aszfalton. A 
Varsányi Irén utca ezokból egyirányú lett, nem lehet ezentúl a kertek alatt 
kocsival hazajönni, csak a Széna téren át. 
 
Adtam kölcsön a Belügyminiszternek két képet, és kettőt a kabinetfőnökének is. 
Talán jövőre egyet megvesznek. Ha nem, marad a brachi, mert nem annyira 
szegények, mint mondják. Kata is jól  járt, potyára. Zsófi századfordulós 
almáriumát, vagy mit, amit a 18. szülnapjára vettünk, kipaterolta szobájából, 
hogy egy sublótban jobban elférne a ruhája, és a tetejére meg három 
papagályketrecet tenne. Így történt. Kata szobájában (az eredeti tulajdonjog 
fönntartása mellett) gyönyörű. Itthon -még mindig krónikus telefonhiány- nagyon 
terjedőben a hordozható zsebtelefon, ami nagyszerű, csak baromi drága. Fiatal 
gyönyörű férfiak reggelente Fordokban és Audikban láthatóan nagyon ügyintéznek, 
ílymódon, menet közben. Tegnap egy háziasszony jellegű asszonyszemély állt a 
tejbolt előtt, füléhez szorította, a bevásárlószatyor a másik kezében, s mondta: 
és tedd föl a tűzhelyre...
Képzeld, anyám kárpótlási jegyeivel csendben kifizette a saját lakása még 
hátralévő tartozását, helyettünk. Mi vettünk meg két éve Zsófinak, valami 25 év 
részletre. Nagy jótett, és nagy lelki-teher le, rólam. Birtokolni se nagyon 
szeretek, de tartozni aztán...     
Idén is kaptam meghívót, művészeket szoktak körbeértesíteni, most végre elmentem 
november negyedikén, különbusszal Nagy Imre és társai sírját megnézni a híres 
301-e parcellában.  Sötét szeles hideg éjjel volt, ez jól volt megszervezve. 
Szobrász barátunk tervezte emlékmű zavaros, és mesterkélt. Petri Gyurka 
fölolvasta gyertyák fényénél egy munkáját, körbeálltuk, az szép volt. Hiányzott, 
de nem mertem elkezdeni egy Miatyánkot.
Egy hónapja mindez, pislákoló-alíg emlékszem már vissza.
 
Egy barátom, Hidvégi Máté (több cikket írt kiállításaimról, halom munkámat 
őrzi), élelmiszerkémikus, kapta meg a Nobel-díjas Szentgyörgyi Albert 
hagyatékának a rákkutatásra vonatkozó részét, egy amerikai professzor 
közvetítésével. Tovább dolgozott rajta, pár évig. S most, mondja, a 
patkánykísérleteivel a sejtburjánzás továbbterjedésével kapcsolatban 80%-os 
eredményei vannak. Fölhívtam erre Szüts bátyját - az ország vezető gyógyszerész 
szakembere - hogy mi újság. Mondja, reménytelen az ügy, Magyarországnak nincs 
arra pénze, hogy egy nagyobb gyógyszerkutatást csak annyira is elő tudjon 
készíteni, hogy egy vezető nyugati gyógyszergyárnak egyáltalán bemutatható, 
átadható legyen. Egy fontosabb gyógyszer piacra dobása 14 év, és 280 millió! 
dollár. 
 
Még van egy kiállítás ügyem, az előbb elfelejtettem. Eddig 18 levél és fax révén 
mégiscsak megvalósulni látszik győri Kortárs Gyűjteményünk ügye. Már a halál 
állapotából hoztam vissza egy ötlettel és egy kompromisszummal. Hogy két évig, 
nem bánjuk, legyen ideiglenes és nem teljes az ajándékanyag bemutatása. Ha igaz, 
bár még mindig nem jelentkeztek, dec. közepén nyitná az államtitkár. Tényleg, el 
kéne neked a csapat katalógusát küldeni. Jó drága lesz a posta. 
Ezt olvasom a Dániel 12. 13.-ban:
Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorodra a napnak 
végén.
Nem értem igazán, de gyönyörű.
 
Kérdeztem már, nem tudsz véletlen egy rugókészítő iparost?!ámnéz segélykérôen, 
aRR Elromlott a fürdőnadrágom. A zsinórját sátorkötél feszítéshez használt rugós 
gombbal szoktam szorosra húzni.
Mikica (kompjuterrel, kinyomtatva) kiírta a szobája ajtajára:
    Csak a kisember tart rendet, a zseni átlát a káoszon is.
vasárnap este.
Kata egy barátnőjénél ülök, félóra baráti csevegés után visszaminősített, sofőri 
minőségben, a Hármashatárhegy tetején. Ide sötétben, egyedül nem tudott volna 
fölmászni, fölajánlottam magam. Délután félretettelek, s megírtam egy barátságos 
levelet a bencésekhez visszakerült Tihanyi apátság odakerült vezetőjének, hogy 
jövőre aztán már nehogy olyan kiállítást csináljanak, mint ami az idei, nyári 
volt. Elődje a félgiccsőr Molnár C. Pált rakta ki. Fölajánlottam mindenféle 
segítségemet.
 
Szepi kutyával még volt egy remélhetőleg utolsó fordulónk. Csepelre került ki, 
kertes házba, de nem hozta a hozzá fűzött reményeket. Új helyet kértek neki 
keresni. Ebben a stádiumban adtam föl húgomnak a köv. táviratot: 
Szepi szeretné őrizni a Béke Kapuját. Kiválóan jelez.
A Béke Kapuja kolostorának neve. S csakugyan keres kutyát, lábnyomokat látott 
egy reggel a kertben. 
 
Mi van még. Szajolon kisiklott egy vonat, 27 halott. Ja, Esztergomban is lesz 
egy kiállításom, rajzaimból. Annyi hasznom lesz belőle, hogy csináltathatok 
plakátot,  20 éves sorozatom újabb darabját. Valószínűleg megint műteremfotóval.
 
Kisfiú koromtól izgatott, hogyan készül a műmárvány. És nem tudtam kitalálni, 
harminc éves festő tapasztalattal sem. Tudtam, hogy nem rajzolhatják a mintát, 
az lehetetlen. Valami spaklizásra (festőkéssel kent anyag) gondoltam. Most a 
Budai Ferenceseknél felújítják a jobboldali Jézus Szíve oltárt, meglátogattam a 
mestert munka közben. Megmutatta. A lényege: félnedves színes gipszlabdacsokat 
gyúrsz. Más színű festékben panírozod, meghempergeted, az egészet egy falapon. 
Majd ezt fölcsapod a falra, s mikor kicsit megszáradt, lereszeled a felületet. 
Előbukkannak a színfoltok, színhatárok. Nagyon jó.
A légkondicionálógépet beüzemeltük, (három képemért szereztem), lukat vágtam 
számára az erkélyajtómba. Hűt.
                   Szép karácsonyt nektek!
 
 
 




[1]Vágyálom, az EXCEL program ezt nem tudja.
[2] Csoportos munka falun.


 
1995.1.8. szombat. Kaposszentbenedek   J-28      C.4397   
 
Szervusz J!
 
A legsürgősebb és legfontosabb, megvilágító erejű mondatok, véletlen olvastam 
bele az Architecture of Garden könyvbe, Pécsen, ahol a karácsonyi családi 
vakáció néhány napját. Rögtön lexeroxáltam az első oldalakat, itt van mellettem. 
Tehát. A bevezető tanulmány eleje:
 
 
 
Paradicsom és Utópia
In the beginning was paradise. The age-old myth of the Garden of Eden reflects a 
fudamental human longing. In paradise, the first humans lived in perfect peace. 
They knew neither illnes or death...a bibilai Genezis történet az emberiség ősi 
vágyát írja le, harmóniában élni a természettel.[1] "Pairi-dae-za" az óperzsáben 
egyszerűen fallal körülvettet (walled) jelent, s semmit nem mond arról, mi volt  
falakon belül. Innét indul az emberiség utópisztikus vágya a Kert iránt, mint 
modellje egy szebb és boldogabb jövőnek. A biblia történet a maga szimbolikus 
módján leír egy tökéletes, harmónikus, természetbe belesimuló életet az emberi 
lét kezdetén, melybe majd az idők végezetén újra eljutunk. Ez zsidó-keresztény 
kultúra modell, de számos más kultúrában is megtalálható.
Hogy az Édenkert valóban létezett-e, milyen volt, és merre terült el, a történet 
szempontjából közömbös. Mióta mítosza él, modellje a kerttervezőknek, századokon 
keresztül. It is a menkind's oldest dream,[2] élni a paradicsomban, békében, 
bajoktól menten, egészségben, boldogságban. A kert ilyenformán mindíg egy 
szentimentális visszatérés az aranykorba, és egy lépés előre is, az Utópiába. És 
ezt a vágyat kezdettől, mindig, MŰVÉSZI FORMÁBA ÖNTVE képzeltük el. Hogy ugyanis 
a természet  csak művészi formálás által válhat újra tőkéletessé. A kert 
egyesíti ugyanis az emberi-, a művészi szépet a természetivel, belefoglalva 
olyan természeti elemeket, mint a víz, fény, levegő, a növekedés, s ezeket is 
művészete ezközeivé teszi. Minden erőfeszítés a természettel való harmónia 
ismételt megteremtését célozza. És ez sokkal fontosabb szempont a kert minden 
hasznos vonatkozásánál, mint védelem a külvilágtól, a konyhára való, a 
gyógynövények, satöbbi. Az emberiség történelme folyamán számtalan ilyen 
paradicsomot teremtett: Elyzium,  Árkádia, mindenekelőtt Atlantisz, Ithaca, 
Cytheria, aztán Szicília, Capri, Mauricius és Tahiti, a szubtrópikus dzsungel, a 
tejjel mézzel folyó országok. Végül Amerika is, a svejci Alpok, még a kozmosz is 
utópisztikus tájjá formáltatott. Ezek a paradicsomok mind mesterségesek, a 
legősibb álomtól a tudományos fantasztikus jövőképekig,  mind-mind sokkal inkább 
kivetítések, fantáziaképek, mintsem földrajzi helyek. De semmi álom, 
fantazmagória nem élhet meg reális elemek nélkül. A kertek tervezettek. Az 
előképek a tervezőknek örök mintát adtak. (És mint minden utópia, ők is a 
jelent, a napi politikát, a szociális helyzetet kritizálják.) Egyszerre álom, és 
menekülés az idillibe, valamint vágy a változtatásra, a megújulásra,- a 
fantáziálás itt alkotó erővé, tetté válik.
 
Árkádia, a szekularizált Paradicsom
Árkádia a Paradicsom mellett a kerttörténet másik fő sarokpontja. Ádám és Éva 
bűn nélkül éltek, míg Árkádiában pásztorok játszanak pánsípon. Mindenféle 
állat-ember ötvözet istenkék, nimfák veszik őket körül. A Paradicsom az egyisten 
hitre épül, míg a reneszánszban föléledt ákádiakép a Krisztus előtti korok 
pogány, természetközeli ideáit veszi elő. Misztikus újraegyesülés víziója a 
természettel, Pán uralma alatt. Nem mint a Paradicsom, Árkádia megtalálható a 
térképeken, egy hegyes táj a Pelloponézoszon. Elég messzi ahhoz, hogy valós 
volta álmainkat ne zavarja. Vergiliusz Eclogájában már ír a görögök hajdani 
aranykoráról, a pásztoridillről. A metropoliszok életének ellenétbe állítása a 
természeti élettel nála kezdődik. A pásztorok esti csendje fontosabb a napi 
munkájuknál, hideg idő nem zavarja életüket, a hegyek csak békés kulisszák 
napjaikhoz. Inkább énekelnek és furulyáznak, semmint dolgoznak. A szerelem náluk 
csak egy békés, szentimentális érzés. Az Ákádiai aranyélet merőben művi, 
esztétikai vízió. A reneszánszban újraéledő eszme sok írót ihletett, és a 
festőkre is hatott: többek között Tizian, Niccoló dell' Abbate, Caracci, 
Poussin, Claude Lorrain, Watteau, Fragonard fordult az antik felé, mint az 
árkádiai táj, pásztorokkal. A pásztorjáték divat Olaszországból indult szerte 
Európába, minden művelt európai második otthonaként tartotta számon Árkádia 
hegyes vidékét. Hamarosan a királyi udvarok extravaganciájává váltak a 
pásztoridillek. A napi realitás átfordult a művészi formába öntött utópia álma 
felé, a firenzei Mediciek klasszikus idealizált tájképekbe formáltatták ezt. 
Azóta is, századokon át, Árkádia megmaradt modern világunk egyik 
legnagyobbhatású ideájának: vágy egy jobb, szebb, harmonikusabb életre, 
harmóniára Istennel és a természettel, vágy a békére, örömre, szeretetre, 
szerelemre. Árkádia a paradicsom és a realitás között helyezkedik el, 
mindkettőből hordoz valamennyit. A reneszánsz óta az árkádiai táj a művészetben 
életben megmaradt, a kerttervezők folyamatos főmotívumaként. Egy 1499-ben 
Velencében megjelent regény vezérmű lett minden további korok kerttervezője 
számára, leírja az ideális reneszánsz kertet: egy mikroszkopikus rész, 
geometrikus rend, az ember felügyelete alatt, elkerítve a nagy természetből.
 
 
stb. stb. Elnézést a hosszú citálásért, ha netán untad, de nekem nagyon fontos 
lett a reneszánsz, valamint a kert iránti konstans, de rejtett áhitatom 
megértésében, s kulcs minden tervezett kert értelmezéséhez. (Valaha  tanultam 
fél év kerttervezést és fél év kerttörténetet.) A főiskolás tanítványaimnak 
mindezt el akarom mesélni, azért (is) tanulom most a gondolatait. Egyébként 
Kaposszentbenedeken, húgom monostorának egyik cellájában ülök, anyám az ágyamon 
keresztrejtvényt fejt. Évek óta nem volt alkalmunk pár napot együtt tölteni. 
Anyácskám épp vendégségben itt, mikor Erzsébet táviratot kapott Erdélyből, 
azonnal utaznia kellett. S többféle okokból ide kellett rendelnie engem. Sajnos, 
csak lassan tudom átprogramozni magam, (teher ez magamnak is, a családnak is) 
sok a dolgom, s nehezemre esett az út, persze aztán most jó itt. Két napja várom 
e levél kezdést, ez lett volna a fő mulatságom itt, de kiderült, hogy Erzsébet 
hónapok óta!! a portásfülkében él, egyszerűen, mert a cellájából nem hallani a 
kapucsengőt. Őrület, csengő, mint fő bútor. Igy hát be kocsival Kaposvárra, két 
kapcsoló, két csengő, két reduktor, és negyven méter kéteres gyengeáramú kábel. 
Majd egy óra múlva vissza, (megint 30 kilométer) és még hatvan méter. Aztán 
másfél nap szerelés (egy órai munkának hittem), a monostor két távoli pontjára 
egy-egy csengő. Este kész, próba, nem működik. Másnap a reggeli imát avval 
kezdem, hogy Uram, nem kereshetném meg ima helyett inkább most rögtön a hibát, 
nem engednéd meg?!... Aztán step by step[3], végig a hibaforrásokat. Egy helyen 
a kábelen átütöttem egy szöget. Délben Mami kucsmát- kabátot, ki a kertkapuhoz, 
én meg boldogan rohangáltam egyik üvöltő csengőtől a másikig. Az egész házban 
hallani, de van neki kikapcsolója is.
 
Van egy új reményem, a versek. Persze három dimenziós tárggyal kezdődött. 
Mögöttünk, a Varsányi Irén utcában nemcsak az új bicikliút nyílt meg, hanem egy 
aprócska zúgantikvárium is, hagyatékokra specializálódva. Nagy, öreg, üveges 
szekrény soha nem olvasott, évzáró ünnepélyeken osztogatott, 25 forintos Radnóti 
összesekkel. Négyszázért adják. Mint Pilinszky, amikor meghallotta a H-moll 
svitet, s utána elrohant,  vett magnót, lemezjátszót, most én: Babits, Szabó 
Lörinc, Radnóti, hamarosan még Tóth Árpád, Ady, Arany is lesz. (A szomszéd 
szobában minden megvan, Katánál.) Eleddig csak Pilinszky, Petri György, Oravecz 
és újabban egy Rakovszky Zsuzsa kötetem volt. Utóbbinak ismeretlenül bedobtam 
karácsonykor a levélszekrényébe egy C. Naplót. Dedikáltam is, tapintatból, külön 
cédulán: 
 
Megszerettem a verseit = (?) magát.
 
Kíváncsi lennék, örült-e neki. Kisbabája van, fog-e még verset írni? Minek?!
Ja. Az Ady kötet ügyében viaskodom magammal. Húgomnál van apám példánya. Hogy 
kérjem-e el tőle. A másik kötet, amit a frontszolgálatra mindig magával vitt, az 
ugyancsak Atheneum kiadású Dante. Milyen gondolati és érzelmi életű ember 
lehetett apám, mire lehet ebből a törmelék adatból  következtetni?  Szeretném 
ezt az emléket tőle, öregszem.
A nyáron(?) kezdett Makkay -Ady tanulmányt, inkább csak vonatokon olvasom 
tovább...
 
Mulatságos, de ezen gondolkodom, mi a vers: mese, élményleírás, vélemény, 
tömörített információátadás?
         ....gondolom ezügyben bele kéne egy gimnazista tankönyvbe kukkantani, 
egyszerűbb lenne...
T.S. Eliot szerint a kötészet funkciója 
A nemzeti kultúra lényegének hordozása. 
Lehet.
Illetve ami még inkább fantasztikus: a zene. Ezt te jobban tudod. Az emberiség 
legabsztraktabb váladéka, nem?
 
Hír: kiderült, múltkor emlegetett hordhatatlan új cipőm nem kicsi, hanem nagy. 
Megmondta Sándor bácsi, aki művész úrnak szólít, és mindent mindig ingyen[4] 
megcsinál nekem. Két napig tágította ezt a csukát, utána mondja, ha előre látta 
volna zoknis lábamat, bele se kezd, mert fölösleges az egész. Aztán 
kiderítettem, hogy sötétkék (román) zoknimnak épp a lábujjvégnél egy varrata, az 
nyomott, de nagyon. Van cipőm.
 
Döntő és hirtelen fordulat Váli És Társai múzeum ügyben. Leutaztam, egyedül én, 
Pestről, kiállításunk megnyitójára Győrbe. Tudtam, hogy ez az ideám most és 
evvel temettetik, az állandó kiállítás ügye Kolozsváry polgármester bukásával 
meghalt. S erre váratlanul jön egy kis aszonyka, az újonan kinevezett városi 
múzeumigazgató, hogy ő ezt saját hatáskörében elintézi. Ott este, -vonatom csak 
koraéjjel indult vissza- megfogalmaztuk a szerződést a magunkrazárt, kihalt 
múzeum épületben, beütötte kompjuterbe, s alá is írtuk. Egy konstruktív nő. 
Ezentúl minden képünk falon lesz, évi három hónap kivételével. Élve 
meghatalmazásommal, mindenki nevében átadtam az anyagot. Gyönyörű a múzeumi tér, 
barokk. Magyar Ispota, Győr szívében, két átriummal, alattunk egy nagyon szép 
bútor gyűjteménnyel. Két és fél évi munkám váratlanul sikerült. Kecskemét után 
csak Győrbe 25 levelet írtam, a kompjuterem számozása szerint.
 
Még egy fontos esemény vár rám tavasszal, november óta tudom, de még nem 
mondhatom el senkinek.[5]
 
1995. 1.8.  Vízkereszt, vasárnap délelőtt, Kaposszentbenedek.
 
A napot Mamival sétával kezdtük, a reggeli oratóriumi szentségimádás után. A 
nyári többnapos ittlét alatt nem volt lehetőségem a környező dombokat csak 
kicsit is bejárni. Hanem a Fioretti közösségünk most tíz éves, január első 
szerdájával. 85-ben kezdtük, emlékszel-e még? Jubileumi ünnepként leforgattam 
nekik egy Cseri Kálmán kazettát, (uszodában kaptam, kéretlenül) a János 2. 1-ről 
beszél, gyönyörűen, hogy ő így szeretne imádkozni ezentúl, ilyen tömören, nem 
tanácsokat adva, nem határidőt, megoldásmódot... mindent az Úrra bízva:
 "Nincs boruk."
Azt mondja, az Evangélium legrövidebb imája. Mária megtette, amit meg tudott 
tenni, volt szeme, figyelme, bizalma hozzá. Hozzátette: hiszed-e, hogy az ima 
helyzeteket, sorsokat, országokat meg tud változtatni? Bosznia.
 
Karácsony. Muri. Valami különpénzből vettem Katának egy rohadtdrága táskarádiót, 
kettős magnóval. Aztán megbeszélve, úgy gondoltuk, most Zófit kényeztetni 
kellene, látványosan, -kudarcai, nyugtalanságai- kapja hát ő. Maminak mindezt 
mesélem, két nap múltán telefonál, vegyek csak egyet a Katának is, ha már olyan 
régi vágya, fizeti. Igy aztán két, MAJDNEM egyforma Sony... volt ámulat. Külön 
vettem Zsófinak egy Tao Te Kinget, amiben az volt az ajándék, hogy nem tartottam 
meg.
 
Még Zsófi. Kata befizette őt is egy külföldi síelésre. Valamit nyafogott, (én 15 
éve szűk bakancsban síelek) mire rászántam magam és karácsony multával utolsó 
utáni pénzemből kapott egy fantasztikus fehér síbakancsot, amit összesen csak 
egy csatt fog össze. Az az igazi most.
Próbálok neki olimpiai bajnok állatorvos barátomon keresztül állatközeli 
munkahelyet találni.
Főiskola, karácsony, bár talán meséltem: nagy kincsemet, a Pilinszky-interjú 
kazettát adtam diákjaimnak, de másolásra. Szigorú szimmetriával egy 
Latinovics-szavalat kazettát kaptam tőlük, ugyanúgy, pult alatt átadva. 
Véletlenül tudták, hogy keresem.
Főiskola, osztályozó értekezlet, először a katedra másik oldaláról. A tanári kar 
a félévi kiállítás körbejárásakor értékelte munkánkat, főleg a kollázsok 
tetszettek. Csakugyan jóval fölszabadultabban formáztak nálam a gyerekek, mint 
mikor saját enteriőterveiket kellett megfesteniök, a tervezés munka keretében. 
Második félévre különtermet és modell lehetőséget is kaptam, valamint 
adjunktussá akarnak kinevezni. Ez ugyan nem tudom, mit jelent, mindenesetre 
barátaim tanácsára nem fogadom el, nem adom a docensségnél alább...
 
Olvasom a karácsonyra adott és kapott Petri interjúkötetet. Tudom vagabund 
kocsmázós életét, s hogy maga se tudja, hány helyen lakott. Kata múltkor 
fölelevenítette neki, látta hajdan reggelenként óvodába menet egy rózsadombi 
villa ablaka mögött, írógépre hajolva. Hosszan ráncolta homlokát, lakott-e ő 
valaha arra. Irígylem, persze gyerekség.
 
Fiam mondja: ott vendégségben, tavaly olyan finom sót kaptunk, mindenféle fűszer 
volt benne... Én itt elnémulok és elámulok, tapintatosan félre nézek... mint a 
Szentlélek Krisztus kereszthalálakor, ahogy Pilinszky írja... Só. Finom. Tavaly.
A zuhany alatt meg -karácsony előtti napon- meséli a röntgenorvos: narancslevest 
csinálok és vörösbort is teszek bele. A húshoz pedig galuskát: spenótot 
juhtúróval gyúrok össze, persze kis száraz kaporral...  
 
Lukács. Múlt héten a bejáratnál vörös tábla fogad, aranyszínű, nyomtatott 
betűkkel: "Szeretettel köszöntjük dr. Kovács Károlyt 1oo. születésnapja 
alkalmából! Az uszoda vendégei és dolgozói" Katonaorvos tábornok.
 
Lukács. Egyik nap elfelejtettek vizet engedni a melegebb vizű medencébe. 
Átmentem a gőzbe, elkaptam egy könyvtárigazgatót, hogy itt meg mit kell 
csinálni. Azt mondja, várj, regulárisan végigcsináljuk az programot! 
(Katonatiszt volt.) Jó órát tartott, és unalmas. Aznap nem bírtam a 
fáradtságommal...
 
Lukács. Elkértem és hazahoztam egy levált világoskék csempét a medence fenekéről 
de itt az asztalomon fakó, mint egy lehullott, falevél, és nem találja a helyét. 

 
Hát igen, a fontossági sorrendünk, az igazi rejtély. Magamat se értem, hogy 
érthetnék másokat?! Ha érteném, érteném az egész világot... A napokban valami 
régi, igen halvány emlékfoszlányom fölmerült, s tétován tettre késztetett.  
Műteremablakom alsó harmadát letakartam farost lemezekkel, mint egyszer valaha. 
Elég érdektelen történet, nemde; világítástechnikai részletkérdés, a fényt 
inkább fölülről kapom. S mint a menydörgés, mint a földrengés, úgy történt; a 
szobám ámulatosan szép enteriőr. CSODA. Boldog voltam! És talán leszek is! 
Lehet, hogy CSAK EZEN MÚLOTT az utolsó húsz évem?!  Mi ez?
 
És UGYANEZ napon, -bocsánat, pisilés közben- megtaláltam, amit legalább tíz éve 
keresek. Az egyszerű és biztonságos távoltartását a keretben a festménynek az 
üvegtől. Eddig távtartó lécek, amit pontosan szabni kellett, festeni, száradási 
idő stb. stb. nem részletezem, nem lesz rá szükséged...
 
És még egy muri, megint elvesztettek egy képemet. Másfél méteres, tavalyelőtt 
még ott lógott az Szabaddemokraták székházában, a titkárságon. Csakhát meszelés 
volt közben, levitték a pincébe... Megsúgta valaki a belügyminisztériumban a 
történetet, mire jelentkeztem náluk, hogy kérem kölcsön, kiállításomra. A fő-fő 
muki fogadott, hogy ők most mit csinájanak?! Négy éve ajándékoztam egy ottani 
fiúnak, -ma külügyi államtitkár-, most akarta betenni új, nagyobb szobájába... 
Kértem a rendőrségi nyomozási jegyzőkönyvet, persze semmit nem tettek ez ügyben 
eddig... Hagytam őket beszélni, elakadásig. Majd javasoltam, hogy ha más nem jut 
eszükbe, vegyenek hasonló árban egy képet tőlem, az államtitkár számára. Evvel 
engem is, őt is kárpótolják. Tetszett, ebben maradtunk. A héten bonyolítjuk? Az 
elveszettet 380 ezerre értékeltem.  Ha tényleg pénz lenne belőle netán, azonnal 
vennék egy nagyobb kapacitású printert, nagyon hiányzik. Egy ilyen levél 
kinyomtatása -három példányban-évekig tart.  
 
Még van egy kép-ügyem, ez olyan szégyellnivaló, hogy tán el is tüntetem[6] a 
nyomait majd. A Ferences Tartományfőnököt megnoszogattam, válaszolna már másfél 
évvel ezelőtti levelemre, amikor megsemmisítették egy Keresztút grafikámat. 
Nagyon udvarias voltam, hogy bármíly kellemetlen mindkettőnknek, ezt a dolgot le 
kellene zárni. Egy nagyon malíciózus válaszlevelet kaptam, felemlegetve, hogy 
miért a Népszabadságban forgattam meg a dolgot (olvashatta, -cikkben ezt külön 
megindokoltam) és hogy ők tanulatlanok, nem tudják, minek is kéne nekik 
tetszeni... Egyébként bocsánatot is kért.
 
Ez még mindig vasárnap,
                                        a kaposvári vasút restije. Vettem egy 
réteges barna-sárga csokoládé süteményt, és mellékesen bekéredzkedtem a 
konnektorukba, egy használaton kívüli játékautomata lukába. A sütemény azért, 
mert a hét végén egy igazi, háromfordulós vérvételen estem át, -közben 
éhgyomorra bögre cukros víz- amiből valószínű, ki fog derülni, hogy nincs is 
semmi (cukor)bajom.
 
Pénteken először jártam a Toldi gimnáziumban, Mikica számára felvételi papírok. 
Jó iskola kell legyen, mert közel van, szép helyen, a Vár oldalán végigsétálni. 
Közben két fekvőrendőr, autóknak, tudod mi az? Úton keresztben decens betonsáv, 
hatvannal rámész és szétesik a kocsid. Csigavér, itt sétálnak.
 
Péccsel kezdtem a levelemet, Pécs megvolt. Kata bölcsen -magunkat is 
tehermentesítendő- szerzett egy mikikorú kölcsöngyereket, jól elmuriztak az 53! 
TV. csatornán. Szilvesztert átaludtam, nem találtam közbülső megoldást.  Nem 
akartam ezt az éjjelt hivatásos viccelődőkkel mulatni át. Kata szerint gyenge 
volt a műsor.
A főiskola ausztriai sítábort szervezett, diákjaim mennek, szerettem volna 
kimenni velük, villogni sítudásommal. Volt valami váratlan pénzremény is, 
reálissá vált a dolog, meghívtam Katát is. Csak neki túl sok lett volna a nyolc 
nap, pénzreményem közben elolvadt, és január végén egy kis kiállításom a Király 
uccában. Napi egy óra síelés esik már csak jól.
 
Kata ambicionálja, én ambivalens vagyok. Szeretne elvinni egy paphoz, aki nagyon 
ért a házaspárok dolgaihoz. Van, amiről nem lehet beszélni. Van, amiről nem 
érdemes. Mi marad? Mindent megbeszéltünk az évek során.
Az a régi német ima: Uram add, amin változtatni tudok, megtegyem, amin nem, azt 
jólélekkel elfogadjam. 
 
Állomáson veszteglünk: " A negyedik vágányon vonat jár ki, a vágány mellett, 
kérem, vigyázni!"
 
Mikica kölcsönkérte gyönyörű kék-fehérkockás síingemet. Osztályukban divattá 
vált ilyesmit ZAKÓNAK hordani. Térdéig ér. Bár Zsófit túlnőtte már, jócskán. 
Mókás, amikor veszekednek, Zsófi alulról csepüli.
 
Írtam már róla? Megint tettem egy fordulót Melocco: Halott Krisztus szobra 
ügyében. A győri bencés monostorban őzik, faládában, mert törékeny, gipsz; így 
egyszerűen nem látható. Gyönyörű darab. Szüts ötletére próbálom rábeszélni 
Pannonhalmát, öntessék ki műkőből. Most Anzelm üzent, hogy bár döcögve, az ügy 
döntés felé érik. Csak persze pénzük nincs hozzá. Az talán kerül majd, 
Szüts-kapcsolat által, a Minisztériumból. Melocco beleegyezett. Az eredeti meg a 
Kiscelli múzeumban lenne jó helyen...
 
Még mindig bírja, konnektor nélkül, derék kis szövegszerkesztő. Zsúfolt 
vonatkupéban egy órája, Budapest felé rohanunk a sűrű éjszakában. Olvastam a 
múltkor egy jó kis Illyés Gyula strófát, ha Pestre érünk, majd bemásolom neked. 
Nem tudom még érzékelni súlyát, de már örülök neki.
 
Buda, de már szerda délelőtt
írópultomnál, jöhet az Illyés vers:
 
A MUNKA ÉS A HALÁL KÖZÖTT
 Egy öreg kovács emlékének
 
Ahogy a két kezem tudta,
hát készen itt a munka.
Jó volna tán, ha itt-ott
pántjain még javítok -
Még jobb volna előlről
kezdenem az egészet!
De íme rámsötétlett -
Kifogytam az időből -
                   stb. még 4 strófa
 
Visszaolvasva néhány oldalt, életem nem olyan eseménytelen, mint megélem.
 
Mamival sétáltunk vasárnap délelőtt Kaposszentbenedeken, a szomszéd tó mellett. 
Fagyott, kis hófúvások és jeges szél. Buzdítottam, és meg is igérte, feltétlen 
megnézi (föntről) a New York-i [így írják, megnéztem a Helyesírási Tanácsadó 
Szótárban] Metropolitan Múzumot.
 
Egy könyvesboltban valamibe belelapozva olvasom, hogy XXIII. János nem tudott 
éjjel aludni, nyűgösködött. Mire az angyala rászólt: Mit fontoskodsz, János?!
Amit szintén olvastam róla, hogy névválasztásában, valószínűen humorizált, 
ugyanis utalt egy elődjére, akit szintén átmeneti pápának választottak.
 
Tegnap a zuhany alatt visszameséltem a röntgenorvosnak karácsonyi receptje 
levelemben megemlített részleteit. Remegett a hasam a viszafojtott röhögéstől, 
mert ezúttal nekem, kíméletlenül újra elmondta a teljes adatsort. Továbbadom. A 
karácsonyi narancsleves a következőképpen alakul. Három narancs leve, 3 deci 
víz, és még narancsszörp. Felfőzni(?) A héjából csak a színes részt lereszelni, 
de avval nem tudom már, mit kell csinálni. Egy kockacukrot a héján megdörzsölni. 
Só is kell bele, meg fehérbor is. Hat szem szegfűszeg. Tejszínnel behabarni. (Az 
mi?)
 
Mi van még? Szüts tegnap fölhívott, hogy talált a Stúdiójában egy 
lézernyomtatót, amiről nem is tudott, nekem adja. Fantasztikus. A délutánt avval 
töltöttem, hogy a hozzá vásárolt hat kilós transzformátornak deszkaHÁZAT kellett 
építenem. Üldögélni is lehet rajta. Bepácoltam barnára, hordozható.
 
Szüts. Jövő évi Ernst múzeumi kiállításom kapcsán gondot okoz a bejárat melletti 
két kellemetlen, virsli tér, grafikát ugyanis nem szeretek képekkel együtt 
kirakni. Valaki tanácsolta, tegyek be egy képernyőt, pár szék elötte, valami 
műsor rólam, ez szokásos is. Nem egyértelműen tetszik az ötlet, de -játék- 
valószínűleg belevágok: Szüts csinált pár hete gyerekei számára két  
videóinterjút (egy-egy órás) a két nagyszülővel, nagyon tehetségesen. Mondtam, 
beszélgessen velem is egy fél órát kamera előtt. Most ott tart, legyen ez egy 
kettős portré, rólunk, és adjuk el a TV-nek majd. Lehet, hogy szerez az ügy 
számára profi rendezőt, operatőrt is.
 
Sziasztok!
 
Zsófi megjött. Mondja, kínai csüngőhasú malacokat kéne szerezni, tök édesek.
 
                   
1995.3.13., hétfő. Kecskemét.   J-29                C.4462
 
Te J!  
 
Te riherongy! Te kótyomfitty, pernahajder, te labancbérenc! Te harapófogó, te 
balesetvédelmi oktatás, te ázalag, te jogi keret, te Balmazújváros, te ukrán 
vízügyi tanácsadó!
Hát kerülő úton és véletlen kell megtudnom, hogy elköltöztél?! Francia 
szállásadónődnek küldözhettem volna tovább leveleimet, gyanútlanul, éveken át?! 
És amíg címeteket kinyomoztam! Pfűű!
Jó lenne tudni, mi ez a költözés. Jobb, vagy olcsóbb hely? Kirúgtak? Munka? 
Csapat? Kert? És a bébi mit szól hozzá? 
Március. Elseje óta megint alkotóház, Miklós a szomszéd műteremben. Onnét 
irányítja zsebtelefonján Budapestet. Amikor elborít a reménytelenség, vígasztal, 
irgalmasan. Pocsék hetek, rezignáció. Pedig igyekszem ellene mondani. Hogy minek 
a világot építeni, mikor elmúlik, mint a mező virága, hogyha általmegyen rajta a 
szél, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé.  Vas István mondja 
tegnap este azt a Miért vijjog a saskeselyű?-ben: a szellemi válság, a lelki 
válság  tudvalevően az élet fényűzései közé tartozik. Milyen egyszerű. Lelkierőm 
töredékességét mutatja, hogy idén Kecskemétre SOK könyvet hoztam, nem tudtam 
előre dönteni. 
 Hogyan hat a belső történésre, ha jő a külső? Majd elválik. Lehet, hogy ez 
életem utolsó Kossuth-díjtalan napja. Megsúgták, hogy megint jelöltek, ősz óta 
úgy kell tennem, mint aki nem is álmodik róla. Jó muri lenne. Az Lukácsban a 
fiúk nagyon büszkék lennének rám. És a pénz?!  Ha eddig nagyobb pénzt kaptam, 
csak baj volt belőle otthon. Talán ezt is kinőjük. Persze, az önzésem. HA, AKKOR 
1,3 millió, (az évi nettó átlagbér ötszöröse) adómentesen, takarékkönyvben. 
Tehát. 6x9-es Linhof kamera, zsebtelefon, automata fax. Mindez vágyott és fölös, 
tehát nem. Autót javíttatni, néhány helyen elég görbe. De a jövő nyárig még 
összetörhetem néhányszor, akkor megy vizsgára. Vagyis nincs vágy. Közös: 
porszívó, Pesthez közelibb nyaraló, Zsófit elvinni Párizsba pár napra. Katának 
fogom a pénzt adni, kínlódjon ő.
 
Kecskemét. Az első 11 kép eddig: semmilyen. Ha legalább ismételni tudnám a 
tavalyiakat... Úgy vagyok szokva, hogy az csak első hét-nyolc pocsék... 
Egyébként rohammunka a 2000 c. irodalmi lap számára, múltkori szinházi estem 
szövegét fogalmazom át.
 
Küldöm:
 
 /1995.3./  Margócsy István kérdései        TA/2000INT          C.4445
 
               2000-BESZÉLGETÉS VÁLI DEZSŐVEL
           "lezuhanyozom, az egész napom négy percet csúszik[7]" 
 
-Ha elmész művésztelepre, tudod-e előre, mit fogsz csinálni?
-Bocs, nem művésztelep, az kollektív műfaj; főiskolás korunkban nyaranta néhány 
hetet rajzoltunk mindenféle árokparton üldögélve, ez alkotóház.  Évente egy 
hónapot töltök evvel. Ott nincs telefonálgatás, nincs mateklecke, javítandó 
konnektor, vendég, élet, hejehuja, semmi sincs, csak munka napi negyven órában. 
Megkértem őket, a takarítónők se járnak be hozzám. Szüts Miklós barátom a 
szomszéd műteremben. Ha karikás szemmel áttántorgok hozzá, hogy mégiscsak 
építésznek kellett volna mennem, nem tudom ezt a kurva képet megoldani, megnézi 
amit csinálok, és irgalmasan megvigasztal. Ha hangosan fütyörészik, átkiabálok, 
hogy ne dicsekedj, te rohadék, tudom, hogy gyönyörű a képed. Tizenötödik éve 
járunk Kecskemétre, mindig március elsején, mindig egy hónapra. Nekem a 
legkeservesebb munkafázis képet elkezdeni, s ezért munkaévemből ezt az időt 
koncentráltan erre szánom. Naponta kötelezően elindítok egy képet. Fél 
-háromnegyed készen hozok vagy huszonötöt haza, hogy aztán otthon még néhány 
hónapig, -évig elkapirgáljak rajtuk. Már amelyiket megtartom, mert általában a 
fele reménytelenül selejt. 1990-ben lent megkezdett 19 képemből 4 maradt meg. 
Amit tudok minden év február utolsó napján; mekkorák lesznek idei képeim. 
Addigra a farostlemezek hetek munkájával előkészítve, és becsomagolva. Az elmúlt 
nyolc évben az is biztos volt, hogy témának marad továbbra is a műterem. A kép 
lényegéről soha semmit nem tudok előre. Gyanítom, utólag se. Festés közben 
gondolataim nincsenek, festés közben az ebédre hívó kolompszót várom. Megcélzott 
mondanivalóm nincs. 
-Festményeid témaválasztása mitől függ?
-Mondom, evvel a feladattal nyolc éve kellett utoljára szembenéznem. Akkor egy 
fotómat rajzoltam le. Azóta fejből rajzolom a székeket, padlókat. Anyácskám 
nagyon türelmes velem, de már ő is mondja, hagyjam abba a műterem ábrázolást, 
váltsak témát. A Lukács úszómestere is ezt mondja, alig merek a szeme elé 
kerülni. Ámbár mostani kiállításomkor Molnár Péter festő interurbán megdicsért, 
az pedig nagy szó.
-Hogy évekig kerülgeted ugyanazt a témát.... mi az oka?
-Belém vagyok gabalyodva; nem tudom. A lehetséges válaszok: 
1. szellemi renyheségem (erre gyanakszom leginkább) 
2. szűk  horizontom 
3. mert mindegy 
4. mert így jó 
5. irigylem Morandit.
-Öndokumentációd igénye és munkája, kényszere...
-Miklós szerint egyszerűen: munkakerülés. Ámbár inkább játék. Kisfiú koromban 
kaptam néhány öreg térképet, nagyon örültem neki, rögtön katalogizáltam őket. 
Úgy gondolom, papírhajómat akkor engedhetem bele a patakba, útjára, vagyis 
munkám akkor van befejezve, a kultúrába belefonva, ha  a kép dokumentálva van. 
Ha a címe és opusz-száma által zökkenőmentesen kezelhető, fotója által 
felidézhető. Tavaly az Új Mandátum kiadótól pár hétre kaptam ajándékba egy 
gépírónőt. Nagyon aranyos fiúk. Kompjuterbe diktáltam teljes opuszjegyzékemet, 
300 oldal adat. Képek és rajzok listája, postacímjegyzék, hogy szerteszét merre 
vannak a munkáim. Szereplési naplómban pedig képeim sorsa, amíg követni tudom. 
Nézd, étteremben ülni unok, emberek közé alig megyek, TV-t nem nézek, a tavaszra 
nem figyelek, színházba, moziba, koncertre nem járok. Szeretem a szép hosszú 
táblázatokat, ez az egyetlen felhőtlen szórakozásom...
Öndokumentálásom másik területe, hogy húsz év kísérletezés és gyakorlás után ma 
már tisztességes  fotókat tudok festményről csinálni. Elképzelni se tudom, 
fotókatalógusom nélkül hogyan vezényelném  hadseregemet.
A harmadik terület: dossziézása  gondolataimnak, ma már főleg levelek 
formájában. Ez más. Ez valami visszajelzés számomra, hogy élek. Fontosságom 
tudata, vagy fontoskodás. Majd elválik.
Kényszernek nevezed az öndokumentálást. Nem annyira kényszer, mint automatizmus. 
Ahogyan öt éve nem gondolkodom  reggel,  van-e  kedvem uszodába indulni,  ahogy 
a délben jött levélre másnap reggel  bedobom a választ. Nem több munka... így 
egyszerűbb. Mi az alternatíva? Hogy ma nem csinálom, mert fáradt vagyok...?! 
Mindig fáradt vagyok. Lehet, hogy ettől... Talán nem kéne úszni járni...
-Naplóírásod... a verbalitásod viszonya a vizualitásodhoz...
-Bocsánat, nem vagyok egy vizuális típus. Rémesen nem veszem észre a körülöttem 
világot. Még a szép, és ráadásul szőke nőknek is harmadszor is bemutatkozom. Van 
is baj.
A verbalitásom. A négyezer oldal naplóm, gépelve... Nem napló ez tulajdonképpen. 
Nézd, apám orosz hadifogságban éhen halt. Melankolikusnak születtem. Már 
gyerekkoromban fölmerült a kérdés, miért élek. Nem volt kivel megbeszélni. 
Leírtam, újra meg újra megfogalmaztam ugyanazt. Így próbáltam értelmezni 
világomat. Hozzáadva mindig egy kiló dicsekvés. (Mondd, egy 53 éves ember miért 
dicsekszik folyton?! Önigazolás? Kisebbségi érzés?) 
Mi minden van ebben a naplóban? Hogy a kiállítás-kritikáimat is elrakom, hiúság, 
ezt mindig szégyelltem kicsit. Ma avval mentegetem magam, hogy evvel 
egyszerűsítem a Hálás Utókor kutatómunkáját. Hogy hiába mosolyognivaló, ez is 
világom része. 93-ban kaptam egy New Yorki ösztöndíjat, a Margit körúti OTP-be 
küldték az 5000 dollárt. Referenciákat kértek. Az 90-es Ernst múzeumi 
kiállításomról tizenhat sajtókritikát küldtem nekik. Csak elő kellett venni az 
1990-es iratrendezőt. (Most is dicsekszem.) Egyébként faxon megkérdezték, hogy 
szigorú banktitokként kezelik, de közöljem velük, mi az az OTP?!... 
Ja, a naplóm, tovább.  A kompjuteremben a levelezésem dossziéja a legvastagabb. 
Szakmai munkám egy része postán bonyolódik. Egy festésnaphoz, tetszik vagy nem 
tetszik, négy nap háttérmunka tartozik. Nincs műteremszolgám, mint 
Mednyánszkynak...   
Magánlevelezésem pedig: a kint, meg a magamban találtak számára az ingem alatt 
hordok egy kis noteszt. Mindig a nyakamban lóg, spárgán. Annak alapján egy 
Franciaországban élő barátnőmnek havonta leírom a világot. Három példányban, 
egyet ő, egyet a Tudományos Akadémia Kézirattára kap... Tán hét irattartó 
dobozom van már ott... a harmadik példány pedig otthon gyűlik, az családi 
hagyatéknak készül. Rá van írva. De minek. Hinni a fölöslegesben. A szent 
fölöslegben. Ami a kultúra. 
-Mi a szelekció elve?
-Kidobom, amiről még én is észreveszem, hogy gyenge, amiről észreveszem, hogy 
csak nyafogás, ami ismétlés, ami nem az örökkévalóságról szól ... 
-Ha egy megyeházból elkallódott képed fölkutatása ügyében levelezel, az minek 
számít?
-Közügynek.
-Milyen lehet a saját napló újraolvasása?
-Ha a könyvváltozatot, a "C. Napló 1958-1992"-t kérded, ez magamnak is új. 
Bognár Robi válogatása által más lett a szöveg, újak az összefüggések. Időnként 
beleolvasok magamba. Ha pedig ezt kérdezed: nem szoktam semmit megbánni, 
bűneimet kivéve. Azokat is inkább csak elítélem. Tudom, hogy jószándéku vagyok. 
Nem hiszem, hogy bármit is tudtam volna valaha jobban csinálni. Beleértve életem 
legrosszabb döntéseit is. A katolikus egyház húsvét éjszakájának ünnepén azt 
énekli minden bajunk forrásáról, Ádám és Éva -főleg Éva- csacsiságáról a 
Paradicsomban: "Ó boldog bűn", melynek Krisztus megváltása lett a hozadéka... 
Hálát adok múltbeli tévedéseimért is. De térjünk vissza a naplóhoz...
-Miért szellemi napló, amelyben alig történik valami; a történések (személyes, 
mindennapi, politikai, netán művészeti életen belüli) miért maradnak  ki majdnem 
teljesen?
-A politika és környéke nem érdekel. Ami a személyes történéseket illeti, nem 
vonz a lehetőség, hogy öregkoromban  majd elmerengjek  hintaszékben naplóm 
fölött, mit is ebédeltem Norvégiában, síelés közben. (Semmit.)
-Miért  s hogyan a végtelenített (ismétlődő) kérdésfeltevések?  Változik-e, 
mélyül-e?
-Egyetlen kérdés van, nyilvánvalóan. Hogy mi a fenének élek. Evvel birkózom 
nyolc éves korom óta. Akkor azt mondtam, biztos, egy élet kell majd hozzá, hogy 
megértsem. Isten utasítását ez ügyben (hogy Ő ezt jobban tudja, ezt csak hagyjam 
rá), elfogadom, de nem tudok mosolyogni. Még. Pedig az a legfontosabb dolog a 
világon. Pilinszky is túl volt az ötvenen, mikor még mindig csak ott tartott: 
"eljuthatunk a derűig". Hogy a kérdésföltevés mélyül-e? Mitől mélyülne? Hogy 
évente valahonnét általában mindig kapok egy díjat? Hogy Hódmezővásárhelyen egy 
képemre két éve kaptam ötezer forint munkajutalmat? Amit mellesleg még nem 
fizettek ki? Picasso mosolyogva mutatta Brassainak a papírt, hogy a stockholmi 
egyetem díszdoktorává fogadta. Minden napom értelmét meg kell fabrikálni. Előre, 
a holnapi napra, a jövő hétre, nyárra, évre nem látok rá. Nem számolok vele, nem 
érdekel. Terveim nincsenek. Fegyelmezetlenség, valószínűleg, ez is.
-Ugyanez a kérdés a festészetedben: miért a sorozatfestés? A darabok együtt, 
vagy külön élnek, erősítik-e egymást? 
-Nem festek sorozatokat. (Egy képen belül kell elmondani az egész világot.) A 
témám azonos, évek óta. Testvér képek csakugyan értelmezhetik, segíthetik 
egymást. Kiállításkor ez technikai kérdéssé válik, és a kiállítás rendezőjén 
múlik. Később, túl  a kiállításon, mikor már elköltöznek a szülőktől és saját 
családot alapítanak; akkor már egyedül kell fenntartani magukat. Olykor 
húsvétkor, temetéskor egy-egy családi összejövetel...
-Nem ellentmondás-e a tárgyalkotás és a tárgyak meg-nem-őrzése?
-Dehogynem. Tudom. A tárgyakat imádom, a franciakulcsot és a színváltós, 
térképolvasós, morzegombos terepszínű katonai zseblámpát. Amiben tartalék 
körtének is van hely kialakítva. Ami övre és szegre is akasztható. Két éve 
találtunk egyet fiammal, kirándulás közben, a hóban. Építem, javítom és 
átalakítom tárgyaimat, de ami nem nélkülözhetetlen, kíméletlenül kiszórom az 
életemből, beleértve azt a elemlámpát is. Nem mentenek meg a haláltól. Ez akkor 
is így van, ha éppen mostanában néhány taktikai bukfencet vetettem, majd három 
képemet adtam egy használt légkondicionáló dobozért. A könyvtáramat is mindig 
szétajándékozom. Most 380 ezer forintot adtak egy képemért: ebből magamnak 
vettem egy Arany összest, Babits összest, Oravecz majdnem összest, Rakovszky 
válogatottat, Ady összest. Most kezdek bele, beléjük, tán még nem késő. Hogy 
félretájékoztatás ne essék egyébként: műtermemből, követve a szokásokat, tehát 
féláron, 150 ezerért szokok közepes méretű képet árulni.
-Miért a gyakori képmegsemmisítés, visszamenőleg is?
-A kérdésben az az érdekes, hogy kérdésnek számít. Egyszer már végig kéne 
gondolni, mit csinál az emberiség a folyamatosan, szükségszerűen megtermelt 
selejtjével. Ragasszuk össze József Attila minden eltépett papírfecnijét? Miért 
környezetszennyezzem gyenge képeimmel Nagybudapestet? Csak a legjobb 
gondolataimat szeretném hátrahagyni.  Selejt nélkül csak Isten, Vojnich Erzsébet 
és a Bródy Sándor utcai zöldséges-költő dolgozik. Egyszer eszembe jutott, hogy 
rég fölfűrészelt száz képemről készült fotóimat elfelejtettem eltépni. Kiraktam 
őket magam elé. Kettőnél rezgett be a műszer, hogy talán tévedtem. A selejtezés 
selejtje. Az arány kettő a százhoz, megfelelő.
-A darabokból újra összeállítható (feldarabolt) kép hajdani ötlete: mű volt-e, 
vagy gesztus, kihívás?
-Nem kihívás, nincs kit ki-hívni, ugyanis ők nincsenek bent, hogy én meg kint, 
vagy én is bent vagyok, esetleg ők is kint, velem. Nem haragszom a világra. Arra 
nekem nincs időm. Meg nem is az én dolgom. 
A kérdés első fele pedig félreértésen alapul, vagy rossz az a képem, amit 
láttál. Soha nem állítottam össze képet utólag, szétfűrészelt darabokból.  
Olajképkor nem vagyok játékos.
-Mi a fényképeid és a festett képeid közötti viszony? 
-Gyerekkoromban ügyesen fotóztam, voltak felvételeim az 56-os Móricz Zsigmond 
körtérről, "fölszaggatott utcakövek", rég kidobtam. Aztán Matisse megfontolásait 
követve hosszú évekig nem fényképeztem, helyesebbnek tartottam kóborolva inkább 
nézni. Ha gépet viszek magammal, semmit nem látok a világból, tapasztalat. Végül 
kezdett túl drága lenni, hogy Vattay műgyűjtő és fotós barátom mindig a legjobb 
képeimet vitte el festményeim reprózása fejében. Akkor vettem egy gépet, később 
még néhányat, s újra kezdtem. S. Nagy Kata barátom hamarosan pénzkeresethez 
segített, pár év alatt 12 ezer parasztszoba felvételt csináltam a Népművelési 
Intézetnek. Akkor készültek a zsidó temető fotóim is, ha már arra jártunk.  
Mostanában lett belőle könyv, tíz év kiadói elfektetés után. ...Mit fotóztam 
még? Éjszakai esős utcákat a Vár oldalában, csillogó pocsolyák ellenfényben. 
Fölnevettem, kiemelve a laborban a tálból a nagyításokat: úgy látszik, mindent 
csak elölről lehet kezdeni, ha az ember nem zseni. A fotók a harmincas évek 
magyar fotóiskola stílusában készültek. Ezeket is kidobtam. Fotóztam még a 
műtermem padlószemetjét is, talán ez volt az egyetlen önálló gondolatom, sok 
képet kezdtem belőlük. És fényképezem, ma is, lélegző műtermemet, 
kiállításplakátjaimhoz kellenek. A hobbyfotózást 12 éve abbahagytam, maradt 
munkaeszköznek.
-A talált fénykép átértelmezésének (a fénykép-kálvária sorozat) mi az 
önállósága, eredetisége?
-Nem tudom a történetet értékelni, ha ez a kérdés. Hónapig gondolkoztam egy 
keresztúton, eredetileg National Geographic fotókkal próbálkoztam. Nem ment, 
valahogy túl népfrontosra sikeredett. Akkor föltelefonáltam a Széchenyi 
Könyvtárba, hogy bizonyos fotók kellenének. Rettentő komplikált szolgálati 
utakat mondtak el, akkoriban még nem öltöztem együtt reggelente a Lukácsban az 
igazgatójukkal. Viszont a Munkásmozgalmi Múzeumban volt egy ismerős fiú. 
Fantasztikus volt a fotótáruk, harmincas évek szociofotói pesti prolikról és 
koldusokról. Észbevettem, hogy ebből sorozatot összeállítani vagy hónapok 
munkájával, vagy eldöntötten két óra alatt lehet; az utóbbit választottam. 
Vittem fényképezőgépet, repróállványt is magammal. Délután már laboráltam, 
megírtam rájuk a feliratokat tussal, estére kész volt a  Koldus Keresztút. 
Másnap kereteztem. Rögtön megvette a Nemzeti Galéria. Később, látogatása 
alkalmából, a Pápa kapott egy angol nyelvű változatot[8]. Éppen most írtam 
Vatikánba, a tértivevény már vissza is érkezett, mert a szokásos köszönőlevél 
máig nem jött meg. Félek, elkallódhatott valahol ez a munkám, több püspök kezén 
ment át annakidején.
-Miért nem engeded ki az országból a képeidet? Tudott, hogy ez a tiltás minden 
képed hátára rá van bélyegezve- 
-...közgyűjteményt kivéve. Nem tiltás, hanem nyomatékos kérés. Ahhoz nincs 
jogom, csak az első eladás alkalmával, -egy ügyvéd magyarázta el nekem, a 
Lukácsban, zuhanyozás közben. 
Hogy miért?  Nézd, itt a Gellérthegy a város közepén. Itt a Váli utca a 
Körtérnél, ahol a 6-os fordul. Itt jár a 2-es villamos végig a Dunaparton, itt a 
legendás 18-as villamos, itt volt valaha a 63-as és a 81-es, a későbbi 58-as is, 
ami a Zugligetbe járt ki. Fölötte a Harangvölgy. Itt van Arany János bácsi 
sok-sok kézirata az Akadémián. Képeim itt jól érzik magukat. Hogy külföldön 
megmérettessék? Minek mérni, ez nem tojásbrikett. Használni kell. 
-Hol, milyen körülmények között tárolnád legszívesebben a magad képeit?
-Nem feltételes mód, hanem kijelentő, múlt időben. Elintézve. Néhányszáz pesti 
polgár vállalta ezt a szívességet, meg harminc múzeum. Jórészük ajándék.  Egy 
kép négyféle módon szívódik föl a kultúrába: Lakás-falon, szűk közönség számára 
ugyan, de alaposan. Múzeumban, ott nem feltétlen látható, de a nemzet trezorja. 
Kiállításon, amikor pár hétre reflektorfénybe kerül, valami aktualitás kapcsán. 
És reprodukción, ahol mindig kézközeli állapotban van. Mind a négyre szükség 
van. Az arányok helyes beállításával törődöm, már ami rajtam múlik.
-A reprodukciót hogyan...?
-Azt nem én. S. Nagy elkezdett egy könyvet írni rólam. 
-Érzel-e magad körül közönséget alkotás közben, kiállításodon?
-Munka közben elviselhetetlenül egyedül vagyok, természetesen, kiszolgáltatva 
égnek- földnek- hóviharnak- magamnak, ez hozzá tartozik. A kiállítási 
gratulációknak mindig kicsit kondoleálás szaguk van, nem tudom miért. Mintha a 
túlpartról jönne, az élők földjéről. Érezhetően nem tartanak maguk közé 
tartozónak. Bár főztömet elfogadják. 
-A magánnyal hogy jönnek össze a csoportos kiállítások, amiket szerveztél?
-Füst Milán mondja, lehet, hogy az életnek nincsen értelme, de a mészárosszámlát 
ki kell fizetni. Ebédet, szerelmet, zoknit, fékpofát és osztályfőnöki 
figyelmeztetést másoktól kapok. Vannak barátok, emberek, kollegák. Vannak jó 
képek, nem csak az enyémek. Nem nekem jobb egy csoportos kiállítás, hanem a 
publikumnak. Jobban fölfigyelnek, nagyobb a csindadratta. És a gondolatokat így, 
több oldalról körüljárva sokaknak könnyebb befogadni.  Ezért szerveztem meg 
Győrben az állandó kiállításunkat is; múlt év összel, 26 levél, fax és sok 
interurbán telefonnal abban a fantasztikus kis barokk palotában, a Magyar 
Ispotában, kiválóan konstruktív igazgatónőjük segítségével. Tölg-Molnár Zoltán, 
Molnár Péter, Szüts Miklós, Vojnich Erzsébet, Kovács Péter, Kovács László, meg 
én. Még meghívtam, és jönnek is: Klimó Károly, Krajcsovics Éva, Fehér László,  
El Kazovszkij, M. Novák András, Kárpáti Tamás. Schmal Károly visszalépett. Jó 
csapat. Kezdetkor (a Lukácsban, ezt is) Dávid Katával megkorrigáltattam az 
ötletemet, etikus-e a kultúra egy szegmensét így elkülöníteni. Azt mondta, 
kívánatos. Nincs értelme sok kis gyenge Magyar Nemzeti Galériát csinálni 
országszerte.
-Életszervezés: napirend, időbeosztás - mit miért?
-A nők, ha már minden kötél szakad, elvesztik a karórájukat. Bár tudnék ilyen 
lenni. 5.23-kor lecsapom a vekkert és ugrok, hogy legyen időm fogat mosni, 
tojni, pizsamát az ajtó szögére akasztani, és  5.50-re leérjek a templomba. A 
budai ferences barátokkal együtt mondom a reggeli zsolozsmát. Onnét át 7.05-re a 
Lukácsba. Most, hogy négy év után elszégyellve magam, úszás előtt is 
lezuhanyozom, az egész napom négy percet csúszik. Hazafelé bevásárlás, otthon 
Kata meleg reggelivel vár, asztalhoz ül velem. Ha égett a kenyérhaj, nem engedi 
megenni. Aztán mosogatás, munka. Kettőtől négyig alszom, pizsamában. Ma már 
nemigen festek este, negyven életév fölött az ihlet napszakhoz és keretmérethez 
igazodik. Hogy esténként fél órát, erre fenntartott időben, irodalmat olvassak, 
harminc éve nem jön össze. Háromnegyed tizenegykor oltok, különben nem bírnám a 
másnapot. Ágyam mellett nagy rajztáblán kiterítve mindenféle olvasandók, most 
Arany Jánosba vagyok szerelmes. A Toldi estéje. Béranger halálakor. Vásárban. 
Kisfiam kéretlenül kihozta nekem iskolai könyvtárukból az Így élt Arany János-t, 
Keresztúry Dezsőtől. Diákoknak íródott, az ember nem is gondolná, nagyon jó.  
Mi tartozik még az időbeosztáshoz? Vasárnap ugye nem szabad dolgozni, vasárnap 
családi séta, gyermekeink nőnek és lassan elhagynak, újra ismerkedem 
feleségemmel. Nyáron nyaralunk, hogy lett hordozható szövegszerkesztőm, könnyebb 
feladat. Minden márciusban Kecskemét, alkotóház, Szüts-csel, erről már 
beszéltem. Ennyi.
-Munka és életvezetés viszonya?
-Nincs viszony. Alárendeltség van. Elsőbbségadás kötelező. A munka az első, meg 
a második is. Csőlátású vagyok.
-Munka és a tanítás viszonya?
 -Tavaly kezdtem, még próbálgatom, az Iparművészeti Főiskolán rajzot tanítok. 
Nosztalgiából, a múltam, nagyon szeretem az a házat harminc éve. Barátaim 
sugallják, hogy maradjak, szükségem van rá, hogy  olykor kimenjek az utcára. 
Hogy lassabban öregedjek. Nem tudom. Annyira agresszíven éltem mindig, most meg 
itt nehezemre esik diákokat kedvük ellenére is utasítani. Anélkül pedig nem 
nagyon működik a dolog. Mindenestre elmondtam nekik, hogy annyira hiú vagyok, 
mint egy kisgyerek, kérem, szólítsanak Mesternek. Megteszik.
-Munka és vallásosság viszonya?
-Zörög, azt hiszem. Egyik valahai mesterem, boldogult Sugár Gyuszi szerint ez az 
egész festészet mégiscsak egy kissé pogány huncutság... Hát?! Legalábbis, ahogy 
fölperzseli a körülöttem-életet...?! Vagy erről csak én tehetek? A harmadik 
heti, kedd esti zsolozsmából tudom, hogy Isten örül a (jó) képeknek... Mit is 
mondjak erről? Sokan hiányolják hitem megjelenését a képeimben. Minden 
mozdulatomban benne van, éppen ott miért ne lenne jelen? Nem tudok erről többet.
-Ima, egyedül és közösségben: a nyelveken szólás...?
-Imaidőm a reggel első munkaórája. Munkaórája, mert munka. Pár éve tanultam meg, 
hogy mindenért hálát lehet adni, hogy a vízcsap működik, hogy a családom éppen 
békén alszik, hogy van nekik ágyuk, hogy tegnap pocsékul ment a festés. Néha 
eldúdolom, hogy "...gyújts éjszakánkban fényt!" Napközbeni imáim leginkább rövid 
helyzetjelentő telefonálások, ahogy a rendőrök szólnak be  akció közben a 
központba, jelentve és utasítást kérve. Esetleg erősítésért.
Ima közösségben, imaközösségben, tizenketten vagyunk, ez más műfaj. Ezek 
megszűrt gondolatok, mivel nem üzengethetünk egymásnak imában. Az  nem arra való 
(szülők oly gyakori tévedése). Vagyis ilyenkor nem mindent lehet Istennek sem 
elmondani. 
Pannonhalmán hallottál a diákkápolnában nyelveken imádkozni, erre kérdezel. Hogy 
mi ez. Erről  van szó a Bibliában is, az Apostolok cselekedeteiben, és Pál is 
említi. Olyan nyelven imádkozunk, amit nem tanultunk, és leggyakrabban magunk se 
értjük. Mi úgy mondjuk, a Szentlélek Isten sugallja. Pár éve Stassburgban volt 
egy nemzetközi katolikus karizmatikus imatalálkozó, tőlünk is kiutazott egy kis 
csapat. Örömmel hallottak egy gyönyörűen fogalmazott hálaadó imát, magyarul. A 
szünetben gyorsan megkeresték a testvért, hogy honnét való. Zavartan válaszolta, 
hogy ő francia, és egy szót sem tud magyarul. Akkor tudta meg, mit imádkozott. 
Hogy ennek mi az értelme? Ami egy harangvirágnak.
 
1995. 3.15. szerda reggel
Nemzeti ünnepünk. Havas! a kert; hajnalban kinézve a műteremablakon. A 
fellobogózott Főtér, a Ferences templom. Hét kis öregasszony tízféle hangon 
énekel. Mise végén egyikük önerőből elkezdi a Himnuszt. Aranyosak. Onnét úszni, 
mint idén minden nap, M. vendégeként. Az új móka, a páros kézzel hátúszás: 
gyors! Egy tempó három méter! Így M.-el tartom, pedig ő  úszó volt. És bírom 30 
percen át, igaz, mindig csak odafelé. Aztán hazafelé a havas úton, autórádióban 
kuruc-indulók után Esterházy[9] marháskodik:
 százötven év múlva a MAGYAR szó igévé válik, pozitív tartalommal. Franciául azt 
jelenti majd, ma jól leszopom magam, spanyolul: utcán pénzt találni, s ha egy 
angol azt mondja, I'm going magyarni, az azt fogja jelenteni, nézd öregem ezt a 
nőt, most odamegyek hozzá, megszólítom, belekarolok, fölviszem a lakásomra, ... 
és itt egy csúnya szó következik...
Miklós, hogy elment, lemondta a reggelijét, pedig megettem volna.
 
Szóltak pedig, mégsem nem kaptam Kossuth-díjat. Valami szörnyű félreértés 
történhetett. Egy fájdalmas nagy élet jussán. Mikicát magammal vittem volna a 
Parlamentbe. Nem utazom hát Pestre... akkor dolgozom. Ma talán megfordul a szél. 
 Mintha halvány remény, a tegnapi, az A/95/13-as alapján. Fél tíz, kezdek is 
dolgozni. Ha célunk az örök élet, minek ahhoz ennyi cirkusz?! Na, szia.
Nem bírtam ki, még belekukkantottam a TV-be (tettek minden műterembe) hátha 
mégis látom magam a díjátadáson. De csak az állami zászlót húzták föl a Kossuth 
téren, díszőrség, a piros szőnyegen Árpi bácsi elvonulna a díszszázad előtt, de 
rossz irányba indul, a mellette-tábornok szelíden visszahúzza.
aznap este
Nem az idő fogja sajgó sebem begyógyítani, hanem a tények, szerencsésen. Két 
nagy öreg kapta a Kossuth-díjat, Gross és Schéner, akik ugyan nem jobbak nálam, 
mégis rangban..., van ilyen. Minden rendben. Egyébként a Konrád György se kapta 
meg. Viszont Lator László kapott, és Dávid Kata is. Miért nem tudok én Arany 
János lenni ...ada czímet, bár nem kértem, S több a hir-név, mint az érdem
Ez a mai kép viszont jó. A/95/14.
 
Hanem Pár hete vettem egy Oravecz összegyujtött verseskötetet. Még ősszel 
ígérte, ha megjelenik a könyve, följön,  ad, s vitt volna egy C. Naplót. 
Elfelejtette, megint pánikban van. Ezúttal talán okkal, nincs állása, 
(Mostanában az Élet és Irodalom versrovatát csinálta.)
 
Nagyon szeretem a verseit. Lehet, hogy érdemén fölül, hogy rezignáltságára 
rezonálok. Szívesen idéznék sokat belőle. 1983-ban írt egy kötet "hopi indián" 
verset, már az ötlet is jó:
Jelentések a kívában
 
A gödör a semmit jelenti,
a születés támaszát,
a föld a keménységet jelenti,
a születés akaratát,
a fal a határt jelenti,
a születés terét,
az oszlop a nyugalmat jelenti,
a születés hatalmát,
az oltár az áldozatot jelenti,
a születés válaszát, ...
 
A gyógyító növények felfedezése
....
az ismeretlen növény tövénél borzlyuk ásít,
az ismeretlen növény feletti ágon sasfészek sötétlik,
az ismeretlen növény levelén harmatcsepp csillog,
az ismeretlen növény virágán lepke ül,
az ismeretlen növény levelén napsugár táncol,
az ismeretlen növény közelében patak csobog.
a borzlyuk azt jelenti: ásd ki,
a sasfészek azt jelenti: vidd haza,
a harmatcsöpp azt jelent: a főzetet itasd meg Hopaqával,
a napsugár azt jelenti: imádkozz,
a patak azt jelenti, tisztítsd meg gondolataidat,...
 
A nyári tölgyerdő hajnali lehelete 
...aztán minden átmenet nélkül melegbe ütközöl, mégis, mint az öledben alvó 
macska testének hője, áthatol a ruhádon, majd pár lépés megtétele után hirtelen 
illatok tódulnak az orrodba, száraz avar, harangvirág, vadlucerna, fürtös zanót, 
rókagomba, meténg, szamóca, és még ki tudja, minek az illata, egyetlen 
hasonlíthatatlan illatot alkotva, és egyszeriben rájössz, hogy ez a szárazság és 
ez a meleg, és ez az illat együtt a nyári tölgyerdő lehelete, és a felfedezés 
fölötti örömödben a csábításnak engedve, a kötelező óvatosságról megfeledkezve, 
feszes bőrrel és remegő orrcimpákkal egyre beljebb hatolsz ebbe  leheletbe, 
egészen addig, amíg a nyári tölgyerdőbe nem érsz, és az űzött vad nyomát szem 
elől vesztve magad is leheletté nem válsz.
 
Hosszas szimatolások és fontolások után vettem egy Arany összest, egy kötetben, 
Franklin társulat, két világháború közötti. Ezt mostanában mindennap. Kitaláltam 
és beválik:  NYITVA tartom a kötetet a munkaasztalomon. Most ezt megragadom és 
nem engedem el. 1956 nyarán kis családunk a Felvidékre utazott. Anyácskám egy 
reggel hívott, busszal átrándul megnézni a Dobsinai Jégbarlangot. Nem mentem, 
fáradt voltam aznap. Azóta se láttam. Egy életre megjegyeztem, tartom: mindent 
azonnal. 
 
Szóval Arany:
Nem kell dér az őszi lombnak
Mégis egyre sárgul :
Dér nekűl is, fagy nekűl is,
Lesohajt az ágrul.
Nem kell bú az aggott főnek,
Mégis egyre őszül :
Bú nekül is, gond nekül is
Nyúgalomra készül...
                            persze, Őszikék...
A kötet előlapjára beírtam:
1816. 3. 2. született
1848: 32 éves
1865:  Juliska meghal, 49 éves
1882. 10. 22. meghal, 66 éves
 
Más.
No, a 380 ezer forintos kép ügye, amiről a múltkor. Megtörtént a dolog. A 
következőképpen. Telefonálnak: "lerendezve", jöhetek a pénzért. A pénztárban 300 
ezret nyomnánk a kezembe, mondom nem így.  A pénztárosnő föltelefonál, elpirul, 
majd zavartan kezdi magyarázni, hogy ez is sok pénz, különben sem tudtak már 13. 
havi fizetést osztani, ők ilyen szegények. Én föl a főnökhöz, a titkárnő nem 
enged be, hogy tárgyal, leülök, üldögélek. Átmegy a színen Pető Iván, a 
pártelnök, lekezez, jaj, kedves Dezső, ez milyen egy kellemetlen történet, most 
te itt mire vársz... Mondom,  kifárasztási technika alanya vagyok, a pénz... 
Hogyhogy, na várj egy percet... már itt is vagyok, menj csak le a pénztárhoz, 
minden rendben... Mégis volt a pénztárban 380 ezer forint... Hazafelé útbaejtem 
anyámat, majd betérek egy Sony márkaboltba, színes TV Katának. (Később még egy 
frittőz, vagyis krumplisütő, az egész lakásba 20 wattos, takarékos izzó, egy 
baráti segítség 30 ezer, egyházi tized 38 ezer, és a két gyerek külföldön 
síelt.)
 
Otthon leülök az íróasztalomhoz, előveszem az Adózási Segédletet, kiderül, 150 
ezer forintot kéne ebből befizetnem. Megvakarom a fejem, fölhívom tudós 
barátomat, annak utána a pártházat, hogy a számlával apró baj van, ne küldjék 
tovább, holnap reggel bemegyek. Másnap beviszek egy papírt, mely szerint képemet 
JÁVOR KATÁTÓL vették, így nem adóköteles. Még megkérem, körülnézhetnék-e a 
pincében, én jobban, keretről is, hátulról is megismerem... Mondják, teljesen 
fölösleges, jó néhányan, annak idején, fegyelmi is volt belőle, tűvé tették... 
és sajnos az üres keretet meg is találták. Azt is gyanítják, ki vitte el... 
Akkor legalább megnézném a keretet, a szögek állapotából látnám, kiesett, vagy 
kiszedték belőle... A gondnokot előkerítik, lekísér. Mutatja a keretet, ott áll 
a falnak fordítva. Benne a farost, húszcentis opuszszámommal. Megfordítom. 
Mondom: ez...? Hát erről szakították le a képet, ez a ragasztás-felület... 
Leporoltuk, fölvittük. Egy ideig csendben nézte a vezérkar. Aztán elbúcsúztam. 
Két hét múlva kijöttek képet választani. Merthogy ugye vásároltak tőlem, 
kárpótlásként, Szent-Iványi számára. Addigra Csomaytól visszakértem egy 
régesrégi nagy képemet, amit a padlásán tartott, hogy választhat helyette, amit 
falra is van kedve rakni. Még elpöccintettem, hogy ezt már el is adtam, 380 
ezerért... Férje fölhördült, ekkora festő vagy, hogy látatlanba...?! A képet 
elszállították, még nagy betűkkel ráírtam: Vigyázat, ez a kép hátulja!... Hát 
így esett a dolog a Szabad Demokraták Székházával. Ha a negyven fehéringesből 
egy lemegy a pincébe a másfél év alatt...
 
csütörtök reggel, megint munka előtt
a mai zsolozsma, milyen egyszerű:
Örvendjetek Istennek, a mi segítőnknek
 
Ma, először, 1200 fölött úsztam fél óra alatt, ha nem számoltam el, két 
szemüvegigazítással. Ez ötven méteres medence. (A Lukács 26,7 m., megtudakoltam. 
Ide csak azért írom le, hogy valahol meglegyen ez az adat.) Miklós délelőtt 
érkezik csak vissza, reggelire megettem az ő három lángosát is. A konyháról 
kértem pótfoghagymát és kaptam két pótlángost is. Ez a böjt ügy gond nekem (azt 
hittem, péntek van). Nem buzgólkodom benne, és nem biztos, hogy helyesen teszem. 
De úgy vélem, inkább örömöket kellene keresnem. István atya ezt körülbelül el is 
fogadja tőlem.
Tegnapelőtt váratlanul érkezett Mikicától egy levél. (Nem levelezem a 
családommal innét.) Benne egy általa tervezett ABC- betűsor rajzai. Néhány 
hónapja izgatja, amit hallott tőlem, hogy egy ilyen terv sokszázezer forint. Még 
Pesten egy este össze is ültünk, hogy tervét továbbfejlesszük. A dologban az az 
érdekes, hogy a levelet elindította, majd itt töltött egy hétvégét, de nem hozta 
szóba. (Én még nem kaptam meg.) Mi mozgat egy ekkora embert ilyenfajta 
hallgatásra? Ösztönös ez az angolosság? Tőlem tanulta? Érték ez?
A Főiskoláról. Velem ott már nagyon számolnának, ősztől két osztályt kapnék. Nem 
nagyon tetszik. Bizonytalan vagyok, mit csináljak velük. Nézd, ezek nem festők 
akarnak lenni, ez itt melléktárgy, elviselendő. Bár ennek ellentmondani látszik, 
hogy szombat esténként a fél osztály föl akar járni hozzám, olajtechnikát 
tanulni. Mondom nekik, minek ez maguknak, galambocskáim?! Bállítottunk két almát 
meg teásköcsögöt, körbekuporodtak. A múltkori szombatot ugyan szégyenszemre le 
kellett  mondanom, Katának engedve végül, kettesben  a Tátrában síeltünk. Adtam 
volna nekik lakáskulcsot, de szerintük én is kellek hozzá.
Az igazi alternatíva a Képző főiskola lenne, de azt nem lehetne heti egy 
délelőttel megúszni. Több időm pedig biztos nincs, hacsak a műtermemmel nem 
költözöm be. De akkor meg mit csinálok otthon? Vagy naponta szállítom ide-oda a 
képeket? Nem tudom. Hozzászoktam életformámhoz. A folytonos rögtönzés 
lehetőségéhez. Ha annyit adnának, hogy pénzügyekkel nem kéne többet 
foglalkoznom, talán--.
Fél tíz, kezdek dolgozni... Miklós magnósrádióját áthoztam. Egyetlen kazettát 
hozott. Tőlem kapta, ajánlással: "Miklósnak, 94 karácsonyakor, a doberdói 
pergőtűzre emlékezve. Vagy az Isonzónál volt?! Deske." Azt a nevezetes 1979-es 
Pilinszky interjút másoltam le neki újra, azóta négyszer költözött. Sokat 
hallgattuk ezt itt anno, Kecskeméten. S éppen mindketten szerelmesek... "A 
művészet határa és a  depresszió..." édes, százszorhallott, kántáló hangja.
 
csütörtök este
Rádiót idén először nem hoztam. Néhány éve, ugyanitt, egy délelőtt döbbenten 
vettem észbe, hogy Szabad Európa, a várt Forgószínpaddal együtt: megszűnt. 
Életem része volt, meghalt és nem is lesz többé. Mint harminc éve fázva topogtam 
negyed órát a zugligeti villamosvégállomáson, sílécemet szorongatva, mikor 
megláttam a kis táblát: a villamosvonal megszűnt.
S. Nagy Kata meséli, milyen alapélménye volt Weöres: Lélek idézés  kamaszkora 
végén, hogy hiába venné meg a későbbi, teljesebb, háromkötetes 
műfordításgyűjteményét, az nem ugyanaz.  Hogy ő azt úgy hordozta magával, mint 
bibliát, s hogy a versek egymásutánja is milyen fontos volt, hogy a litván 
költök és hogy mennyit tudott kívülről...  (hogy irigylem a nálam nagyobb 
szellemi kapacitásokat!)  és ellopták tőle, azt is tudja ki, s azóta vadászik 
egy példányra... másnap rámondtam az üzenetrögzítőjére, találtam neked, egy 
antikváriumban, és itt van a kezemben... Most megpróbálok J. Katának is szerezni 
egyet.
 
Ja, Jávornak vettem egy Shakespeare összeset, újra. A múltkori, belátom, nehezen 
használható, marhanagy, egykötetes. Ez hét. Belátható időn belül -valamelyik 
nyáron?-  olvasnám újra, most csak a fő drámáit. Okos tanács volt, hogy 
másodrendű műveivel kezdjem az ismerkedést, két éve. Megfogadtam.
Még nem mondtam. Ma megvan az idei gondolat. Két képet kezdtem, újra színek, a 
szürke-feketék helyett, a foltok nagyobbak, barbárabb faktúra, festői. Most egy 
ideig csak szaporítani kell őket -variánsok- míg letisztul, s talán egy-két 
igazán jó születik. Ez a teher, ami hónapok óta rajtam, talán most-
 
A menetrendszerű szakmai élet közben persze folyt, folyik. Volt februárban egy 
jó kis kiállításom, három TV szerepléssel, három képet a hazaszállítás utáni 
órában megvettek. Műteremből, tehát féláron. Egy kritikában egyik képemet nagyon 
megdicsérték, egy hétre nagyon megzavarta elvi munkatervemet.
 
Zsófi vagy másfél hónapja a Nagyállatkert madártelelő házában dolgozott, baglyok 
és gémek, szerette, órákat mesélt róla, de tartósra nem szánta, mert a 11 ezer 
nettó bér ma már messze a létminimum alatt van, valamint napi 10-11 óra lenne 
nyáron, bele az estébe, a nyitvatartási idő függvényében. Túlórapénz nincs. 
Továbblépés lehetőség nincs. Váratlanul most Szüts meghívta grafikai stúdiójába, 
hogy segít a sorsán. Áprilisban belép a cégbe. Ha megbecsüli magát, elindulhat.
 
 
péntek reggel
Néhány hete a főiskolán kis esti ünnepség, volt tanszékvezetőnk, Szrogh Gyuri 
bácsi 80 éves. Nagy vidámságok között egy fát is elültetett a kertbe, (az ásót 
én kezeltem), Csomayék lopták egy parkból előző éjjel. Volt torta is. A köszöntő 
szónoklatra válaszát így kezdte: Nem vagyok szavak embere... Mindenki visít a 
nevetéstől. Tudvalévő, hogy az elmúlt évtizedekben még senki nem látta őt úgy, 
hogy ne beszélt volna éppen... Eljött Szalay Laci bácsi is, statika tanárom 
volt, vele is igen szeretjük egymást, nagyerü szellemi vezetőnk is volt. 
Botra támaszkodva jár, mondja, most gyógyul agyvérzéséből, és tanul újra 
olvasni. "Tudod, milyen érdekes a Münchausen báró?!" Na, kezdek dolgozni.
 
péntek este
Hát megvan, a rohadt életbe, megtaláltam a hangot. Ez a negyedik jó kép, 
A/95/17. És tartom a mindennap-egy-kép tempót. Van remény: tegnap, 25 év 
késéssel, rájöttem, ha a lemezcsiszoláshoz a smirglit kettéhajtva használom, nem 
gémberednek el az ujjaim.  
 
szombat este
M. kinézte a műsorfüzetben, és így este TV-n egy amerikai dokumentumfilm 
színesben, Motherwellről, és a negyvenes évek végén induló, mára elhíresült New 
York-i festőiskoláról. Akik mind milliomosok lettek, már amelyikük megélte. 
Többen fejezték be tragikusan, autóbalesetek részegen, szegény hülye Rotko, aki 
zseni volt, öngyilkos lett. A stílusmagyarázatok és értékelések (nagynevű 
kritikusokat is megszólaltattak): tömény csacsiság. Hanem mutatták az öregúr 
műtermét, és őt is "munka közben".  Sose tartottam valami sokra.  Négyzetméteres 
hófehér papír a földön, föléhajol terpeszben, mártja egy küblibe ecsetjét, s 
jókora fekete görbét kanyarít a felület közepére. Aztán nagy fekete kört, majd 
két pöttyöt mellé. Közben mindenféle butaságokat mond, hogy ez nem más, mint 
"énjének megtalálása" közben nem is gondol semmire, és ilyet ötvenet is szok 
csinálni egyszuszra.  Műterme földje--fala tele ilyen firkákkal. 
Műteremszemetek. Azonban. Van közte gyönyörű is. De nem is ez a lényeg, 
számomra. Utána beszélgettünk vagy két órát M.-mel erről, ami már ritkaság, rég 
mindent elmondhatót elmondtunk egymásnak a szakmáról. De a film 
lelkiismeretvizsgálatra késztetett. Nem mulasztom-e el a játéknak, 
bemelegítésnek azokat a formáit, amitől talán kevésbé kínlódva csinálnám a 
képeimet. Formák, színek, ötletek. Nem biztos, hogy szükségszerű MINDIG ENNYIRE 
keservesen dolgozni, lehet, hogy ez fegyelmezetlenség is. Hogy mindig csak a 
véresen komoly olajfestmény. Ahol aztán az aggódás, hogy beszűkülök, és ismétlem 
magam.  M. is magába szállt. Mit lehetne föllazító gyakorlatként.
valami gyors és könnyű technika
azonban minőségi anyagokkal, hátha netán sikerül
talán merített akvarellpapírra tussal vagy olajjal rajzolni
vagy nagyméretű  kollázsok, nem színvesztő anyagokból
munka előtt kötelező félóra?
bátran és bután, lehetőleg 
M. a nonfiguratívitás útját határozott mozdulattal lesöpörte, hogy a parttalan 
szabadság keservéből  elege volt, egyetértettem. A közös töprengés átnyúlt a mai 
délelőttbe, ami szokatlan-, munkaidőben. Aztán a könnyedség-bátorság fogalmakat 
forgatva fejünkben kezdtünk festeni, kiki a műtermében. Délben egyeztettük, mire 
jutottunk. Ő most fehér-a-fehérben poharas csendéleteket fest, 
halványszürke-okker konturrajzzal. A mai képén rózsaszín vonalakat használt. Én 
pedig egy  jó kis puha, rózsaszínes -barnás, korai Bonnard enteriőrt csináltam, 
a bátorság és korszerűség jegyében. Röhögtünk és legyintettünk, hogy így is 
rendben van, nem tudunk kilépni magunkból. De azért a lazító gyakorlatok ügyét 
tovább forgatom.
 
Jeleníts atya idén is szentelt lakást nálunk. Most nem virágot hozott, Katának, 
hanem bonbont a gyerekeknek. Tavasszal búcsúzik tartományfőnöki posztjától. 
Mindig utolsónak hiszi nyári bicikliútját gyerekeivel, Rómába. Egy -kétévente 
találkozunk. Általában elég őt gondolatban megkérdeznem, azonnal tudom a 
megoldást. Most rákérdeztem, hogy asztali korpuszomat levélnehezéknek is 
használom, jóváhagyta.
 
Mára ennyit. Sziasztok, a kislányt külön is!
 
 
 
1995.4.26. -5.9.        J-30          
                                                    
 
Szia J!
 
Hónapok óta próbálom megfogalmazni, miért nem szerettem meg a tanítást a 
főiskolán, holott 15 évig próbálkoztam ide bekerülni, és nem mondhatom, hogy 
csalódtam. A legérdekesebb, hogy lényegében nem tudom, ma sem. Nem hiszem, hogy 
lustaság, hogy otthagyom.
Otthagyom a tanítást, mert:
1. A festésen kívül mindent túl-teherként élek meg. Kapacitás kérdése is, 
nyilván, a festés teljesen lefedi az életem. Igen-igen nehezen törődöm bármi 
mással. És nagyon féltem az időmet.
Ugyanebből a megfontolásból: a Képzőműv. főiskolai tanításról is egyszer s 
mindenkorra le kell mondanom, pedig azoknak lett volna igazán mondanivalóm. 
Ráadásul ott nem úsznám meg heti egy délelőttel, mint itt. 
2. Hiú vagyok rá, fontos nekem, és önbizalmat ad, hogy megélünk csak a 
szakmámból. 
3. Nem tartom kötelességemnek a tanítást, bár erre többen hivatkoznak. Más a 
dolgom. Szellemi eredményeimet egyébként megfogalmazom, írásban. Főleg neked.
4. Érdekes módon: untam. Főleg a magam mondatait. A korrektúrák közötti 
teszek-veszek időket.
5. Az anyagi rész: Havi penzumom harmadát-negyedét fizették, 14 ezret kaptam 
kézhez -így ez nem volt fontos. Nyugdíj e félállás után jelentéktelen. Helyette 
viszont öregségemre, túlélőimre gondolva, most elkezdem képeimet trezorálni. Egy 
festőnek nincs tiszteletdíja, ha már tolószékben üldögél, -mint a jobb íróknak, 
kiadott műveik után.  
Megjegyzem, oly egyértelműen szólt minden (és mindenki) a tanítás folytatása 
mellett, hogy az már gyanús volt. Miért nem hajlok akkor én a jó szóra?! A régi 
zsidók, ha valakit ellenszavazat nélkül ítéltek halálra, -fölmentették.
Képletben megjelenítve akartam a Főiskolával tudatni fölmondásom okát:
 
 S Õ   ¹  S Õ 
      ↑              ↓
                       
         (nem tudja a gép bejárat - kijárat 
jeleket vízszintesen kiírni)
 
tehát:  summa output nem egyenlő  summa inputtal;
           vagyis nem volt elég öröm csinálni
 
AZ EGYETLEN VÉRESEN KOMOLY ELLENÉRV: TUDOM, AZ ÉLET HELYETT SAJNOS KICSIT AZ 
ÖREGEDÉST VÁLASZTOM.
 
Lopót, azóta restaurátorként végzett húsz évvel ezelőtti tanítványomat már 
bemutattam a tanszékvezetőnek, mint javasolt utódomat. Mindketten örültek.
 
Márciusi kecskeméti képeimet keretezem. Sokféle egyéb feladat miatt vagy egy 
hónapja tart. Van néhány jó kép. Vékony keret -vastag keret, üveggel vagy 
anélkül, legyen-e piszkosfehér csík a kép körül -sok sok fejvakarászós órák. 
Rettenetes drágán vettem dús arany lécprofilt, kétfélét, egy-egy kerethez való 
mennyiséget, s estére szépen összeállítottam, szürkés-rózsaszín árnyalatokra 
mázoltam. Gyönyörű lett benne halványszürke műterem képeim némelyike. Ismét nagy 
mennyiségű fejvakarászás, mi legyen hát. Vendégek nyaggatása e tárgykörben. S a 
vélemények mind igazak, csak sajnos választani kell közülük.
-Bármi áron, a kép legyen a lehető legszebb. Mit törődünk a korszerűség kétes 
fogalmával.
-Nem gondolnánk, de Picassoék ezt a polgári-szalonokba-eladhatóság okából 
szerették használni
 
És ami döntött:
(Bognár Robi)
-Nem illik képeim gondolkodásához (hozzám).  
Így Szütsnek eladtam őket. Szép, görbe szerelem volt, akár egy rendezett jövő 
reményével. Nem vágok ebbe a kalandba. Sem.
 
Tanítás és keretezés. Nevetségesen megkínlódott döntések.
 
Egy hétig felvételiztettem leendő főiskolásokat. Tízszeres túljelentkezés, első 
fordulóban egy félnapos fejrajz alapján ezt négyszeres létszámra kellett 
lefaragni. A zsűrik délben kezdődtek, előtte aludtam két órát, hogy bírjam. Napi 
160 ember. Rajzaik alatt mappában otthoni rajzok, és tervek. Egy gyerekkel 
60-100 másodpercet foglalkoztunk, ez elég is volt a döntéshez. Nagyon kellett 
figyelni, egy ember sorsáról van szó. 12-en szavaztunk, hat igennel 
továbbjutott. Fegyelemmel át kellett lépni a mellékkörülményeken: koszos 
rajzlap, olvashatatlan aláírás, kulturálatlanság, tapasztalatlanság. Utolsó nap 
bemutattam a zsűrinek egy rajzot, hogy én elfogult vagyok, ez itt barátom fiának 
rajza, mondanának véleményt, bekerülne-e a második fordulóba. Ítéletüknek nincs 
tétje, a fiú nem akar művészeti főiskolára jelentkezni.  11-ből 2 igen 
szavazatot kapott. A rajz fotónagyítás volt, előző éjjel csináltam, harminchárom 
éve evvel vettek föl a Főiskolára. Nevettek.
 
És mi újság a Lukácsban?! A múltkoriban a fociról kezdett valaki beszélni. A 
többség ilyenkor hallgat és tapintatosan félrenéz. 
V. Miklós Kékkúton rácsapta a kocsiajtót a mutatóujjamra, Tapolcán tizenegy 
öltéssel bevarrták. Igazából csak egy öltéssel, de ez így nem jól mesélhető. Nem 
tört benne csont. A műtő előtt várva (bekísértek, egy kézzel vezettem, elég 
gyorsan) Miklós megkérdezte, nem félek-e az injekciótól? Mi mindentől tud félni 
egy gyerek! 
Szóval az úszás. Nyolc napig eltiltottak. Volna. Fölvettem egy óriási sárga 
gumikesztyűt, s fej föl tartott kézzel, háton és egy karral úszom. Honv. 
minisztériumi alezredes barátom fejcsóválva rám köszönt: Dezső, Dezső, hát az 
orrcsipesz nem volt elég?! Viszont ha most nekiúszom valakinek, az kér 
bocsánatot. Az egész uszoda dédelget. Egyik öreg prof a medence szélén levétette 
velem a kesztyűt, és megvizitálta a kötést. Tanácsokat adott. Egy másik ezeket a 
tanácsokat a zuhany alatt felülbírálta. A komor néni rámmosolygott. 
A szemtelenség a dologban, hogy így is gyorsabban úszom mindenkinél. Ezt is 
eltűrik. 
Lukács. A sajtófigyelőm. Dezsőkém olvastam rólad a Magyar Nemzetben! Nem is 
tudsz róla? Holnap hozom, két példányban, xeroxon!  Ismernek.
 
Kékkútra leérve Kata nekirohant ásóval a kertnek (május elsejével együtt hosszú 
hétvégénk volt) kérte segítenék gereblyézni. Nem segítettem. Hargittai Pál, 
idegenbeszakadt hazánkfestője kiállításának megnyitószövegét csiszolgattam 
minden lehetséges percemben. Párizsból hívott interurbán -ez engem mindig 
elbűvöl- vallalnám-e, ijedtemben igent mondtam. Múltkor két hónap alatt nem 
sikerült Schmal Karcsi barátom megnyitójára egy beszédet összekalapálnom. Le is 
mondtam. Ja, ez az ismeretség még 92-ből származik, amikor veled nem sikerült 
Párizsban találkoznom, egy darabig támasztottam hátammal a Louvre falát, rád 
várva. Egy 72 éves textiltervező, Párizsban él, egyike a világ legjobbjainak. 
Firenzében kastéllyal. Irodájában láttam két kurvajó képét. Hívtam, jönne 
Magyarországra, itthon kiállítani. Ez is motiválta.
 
77-ben volt egy Honvédelmi Minisztériumi pályázat, képzőművészeknek. Ezokból 
megnézhettünk egy harckocsizó laktanyát. Nagybajszú parancsnokuk vezetett körbe. 
Máig emlékszem magyarázatára, hogy ők vigyáznak a kiskatonákra, hogy a 
laktanyában le legyenek terhelve, mert  A TÉTLENSÉG ROHASSZA AZ EMBER BELSŐ 
ÁLLAPOTÁT. Ezen a pályázaton szerepeltem -egyébként sikeresen- a Tökéletesen 
álcázott harckocsi -c. képemmel. A lemez apró lila-piros-fekete absztrakt 
ornamentikával volt tele. Épp a napokban találtam meg egy darabját, ágyfeneket 
csináltam belőle.
 
Még egy korai emlékem, illetve ez a legelső. Múltkor kérdezem anyámat, mikor is 
volt, ágybetéteken feküdtünk a konyhában?! Igen, ostrom után az volt az egyetlen 
fűthető helység, 45 februárban! -Két és fél éves voltál.
 
Meséltem már? Emlékem még, Mikivel, talán a legédesebb. Két-három?évesen 
fölkuporodott az ölembe, s ő is kinyújtott kézzel,  eltartott mutatóujjal nézte 
készülő képemet. Úgy szoktam problémás színfoltot kitakarni, környezetét 
vizsgálandó.
 
Kata küldött Katona atyához, szabadító imát kellene jókedvhiány miatt. Meg hogy 
munkamánia (de hát az nyilván menekülés.) István el is irányított, de nem 
szabadító, hanem gyógyító imára. Emmausz közösség teamje, havonta egyszer 
fogadnak, bejelentkezésre. Egyikük csak angolul tudott, annak egyszerűsítve úgy 
fordították, hogy depression, és nehéz házasság. Kézrátétellel, nyelveken. 
Mondták, én ne imádkozzam, lazítsak. Fél óra volt. Egyet kérdeztek, (mondtam, 10 
éve közösségvezető vagyok), mennyit imádkozik értem a közi. Merthogy a vezető 
több kegyelmet, de több terhet is kap, látják István atyán is. Mondták, úgy 
érzik, baj van avval, hogy nem fogadom el eléggé a szeretetet, Istenét, emberét. 
Evvel a mondattal azóta se tudok mit kezdeni.
Hanem Isten ott rögtön az előszobában megajándékozott, nagyon. Ott árulták, új, 
katolikus fordításban, szép formátumban Carothers: Magasztalásban rejlő erő-t, 
xerox példányát 10 éve ronggyá olvastam. Még gond is, mi lesz a szeretett régi 
példányommal, most?! Ne küldjem el neked? Elkezdtem magamévá tenni az újat, 
elölről, golyóstollal a kezemben.
 
Meséltem már a viccet?, égő iskolából a gyerekek sorra ugranak a kifeszített 
ponyvára.  Egyikük a tűzoltótól hatalmas pofont kap. Már harmadszor ugrott.
                                                        Sokat elmond a 
gyerekvilágról. 
 
 4 évvel látogatása után megkérdeztem Vatikántól, megkapta-e a pápa a Koldus 
keresztutamat?! Nem, tényleg elveszett, gyanítottam. Most telefonáltak a pápai 
nunciatúráról, vatikáni megbízásból keresik. Annak idején Keresztes nyíregyházi 
püspök jó néhány levelemre nem válaszolt ezügyben.
 
27 év után bensőséges családi ünnep színhelye volt konyhánk, utoljára 
mosogattam.
Kata Zsófival évek óta huzakodik, hogy szinte semmi házimunkát nem végez. 
Próbálkoztam ebbe az egyenetlenségbe több ízben belenyúlni, sikertelenül. Most 
ÉN ráosztottam ezt a feladatot, szépen csinálja, béke van.[10]
 
KéBzeld, ez is egy keveredés: a Műcsarnokkal tegnap beszéltem, jövő évre kért 
kiállításomat első fordulóban elutasították, csoportos kérelmem viszont 
továbbjutott. Csak az a bökkenő, hogy én olyat nem kértem. Most próbálok velük 
egyezkedni, a végre kirúgott igazgatójuk helyettese kedvel engem, cikkeimet 
olvassa. Küldtem nekik postán 10 szép kis műterem-kép fotót, a nyilván 
elkallódott előző küldemény helyébe, az új döntéshez.
 
Ez egy mai telefon: meglesz az államtitkári protekció (pénz), 15 év próbálkozás 
után remélhetőleg sikerül kiadatnom Strindberg: Egyedül-jét. 20 évesen abból 
tanultam meg sétálni (is), alapkönyvem volt. Dick Manó adta ki 1924 körül, 
Pesten. Senki nem ismeri. Két éve mutattam meg az Új Mandátum kiadónak. 
Illusztrációkat csináltattak velem, hozzá.
 
Meghívattam magamat Esztergomba: rajzért adnának szállást 10 napra, fiammal 
lemennék. Sikerült is volna, de Győr is meghívott, személyre szólóan, ők egy 
hónapra, megint, koszt, kvártély, műterem, és talán még valami fizetés is. Miki 
nagyon örül, tavaly nagyon jól érezte magát velem. Akkor még a nyáron lesz vagy 
25 képem. Na.
Ólmos fáradtságom váltakozik az ónossal. Bár a festészet húzóágazat, állítólag.
Küldök, vagyis mellékelek neked interjút és megnyitószöveget. Még nem tudom 
mennyit, a boritékolásnál derül ki az arányos, illő mennyiség.
Küldök még egy kis Radnótit is, múltkor fedeztem föl, kiderült, Miki már 
ismerte.
 
ÉJSZAKA
  
  Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom
  alszik a pókháló közelében a légy a falon;
  csönd van a házban, az éber egér se kapirgál,
  alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
                          kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
  alszik a pergő búzaszemekben a nyár;
  alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
  fölkél az ősz és lopni lopakszik az éjben.
 
                                                        1942 június 1
 
ölellek mindnyájatokat:
illetve előbb a megnyitó szövegem.
 
 
SZÜTS MIKLÓS KIÁLLÍTÁSÁRA
            /elhangzott  1995. 4. 10.,  Pécs, Művészetek Háza,  a megnyitón/
 
Hölgyeim és Uraim.
Emlékezzünk. Azon a napon, amelyen II. János Pál pápa a harangöntő üzemben 
megszemlélte azt a harangot, melyre Ézsaiás próféta szavait vésték, és melyet 
majd az ENSZ-nek fog ajándékozni,
-azon a napon, amelyen a Mészáros Lázár Gépesített Lövészdandár páncélozott 
szállító harcjárműve laktanyájába tartva az egésznapos esőzéstől a bukkanókkal 
teli dűlőúton megcsúszott majd fölborult, és M. I. főtörzsőrmester alászorulva 
szörnyethalt,
-azon a napon, amelyen a forintleértékelés után a kisbefektetők nagy tételben 
elkezdték a magyar bankokból valutakészleteiket kiváltani,
-azon a napon amelyen Csecsenföldön az Argum melletti folyóparton heves harcok 
dúltak, mert az orosz csapatok a déli szárny áttörésével próbálkoztak,
 -azon a napon, amelyen az Irakba behatolt török csapatok megölték a 
szeparatista Kurd Munkáspárt 200 gerillaharcosát,
 -azon a napon, amelyen az alabamai Mobile Bay fölötti hídon több mint száz 
kocsi rohant egymásba a nagy köd miatt, egy ember meghalt, és 74 sérültet 
kellett kórházba szállítani, 
 -azon a napon, amelyen Sierra Leonéban a lázadók szabadon engedték a hét 
apácát, akit január végén raboltak el Kambiából,
 -azon a napon, amelyen egy magyar fiatalember barátjával leereszkedve a 
Tennessee állambeli Real Well 48 méter mély barlangjába, a kürtőből való 
visszamászás közben kimerülve eszméletét vesztette, s mire a mentők a felszínre 
hozták, kihűlés következtében meghalt,
-azon a napon, amelyen kiszivárogtatták a hírt, hogy utolsó napjait éli a bajai 
Bácshús, hogy a pécsi Möbiusz Részvénytársasággal egyesülését immár kész 
tényként lehet kezelni.
 -ugyanazon a napon, vagyis 1995. március 21-én, kedd reggel Szüts Miklós 
budapesti illetőségű festőművész a Kecskemét-Műkerti, századfordulón épült 
alkotóházban 6.50-kor ágyából kikelvén s felöltözködvén 7.01-kor gépkocsival a 
városi uszodába hajtott. Harminc perces felváltva végzett mell- hát- és 
gyorsúszás  után 8.15-kor asztalhoz telepedve elfogyasztotta  citromos teából, 
három lángosból,  és a hozzá kistányéron odakészített két foghagymagerezdből 
álló reggelijét,  majd tudomásul véve, de nem befolyásoltatva, vagyis mit sem 
törődve  a pápai harangvizittel,  a tiszthelyettes halálával, a 
forintleértékelés sajnálatos következményeivel, az Argum menti harcokkal, a kurd 
szeparatisták lemészárlásával, az alabamai tömegkatasztrófával, az épségben 
hazatért  apácákkal, a szerencsétlenül járt magyar barlangásszal, a bajai 
részvénytársaság fúziójával, -Szüst Miklós műtermébe tért, s néhány  
ceruzavázlat után festőállványa elé lépve gyors mozdulatokkal a fehér 
fölfeszített vászonra rajzolta tervezett festményének témáját; egy kockás 
terítőn elrendezett kávésbögrét, borosüveget, sótartót és a jobb alsó sarokban 
egy szeletelőkést. Délben, munkája befejeztével, a képen elhelyezte szignóját, 
majd ecsetjeit terpentinben megöblítve, és pamutrongyban tisztára dörzsölve, 
ebédelni tért. Étkezés után foteljében hátradőlve, új képét nézegetve elszívott 
egy cigarettát, majd lepihent. 
      A festményt a szakmai berkekben nagy föltűnést keltett 1996-os Vigadó-beli 
kiállításról egy jómódú mecseknádasdi szőnyegkereskedő vásárolta meg, magas 
áron, elmondása szerint menye számára, alku nélkül. Számlát nem kért. A művész 
halála ötödik évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállítását agg festőbarátja 
nyitotta meg, a kép ott főhelyen szerepelt. Az akkori nevén Közművelődésügyi és 
Kulturális Minisztérium rögtön levédette, de idáig mindössze kétszer kérte 
kölcsön, egyszer, a Frankfurti Biennáléra, egyszer később, az emlékezetes "A 
Múlt Század Festészetünk Tükrében"-kiállításra, a Műcsarnok összes termeibe. 
Megemlítendő még egy sikertelen rablási kísérletet. A kép későbbi sorsa kevésbé 
kalandos, a hagyatéki viták lezárása után az örökös a festményt telekvásárlási 
szándékára hivatkozva a Pécsi Modern Képtárnak ajánlotta föl. Végül a Városnak 
közadakozásból sikerült megvásárolni, s néhány Ferenczy Károly, Tölg-Molnár, 
valamint egy apró méretű Vojnich-képpel került közös falra, ez utóbbi egy igen 
élethűen kidolgozott derűs tóparti jelenetet ábrázolt. 2061-ben, egy szeles, 
hideg télvégi vasárnap  délelött H. N. uránvárosi vegyészmérnőknő, és az 
egyébként ügyesen rajzolgató  négy és fél éves kislánya betért az impozáns, 
nemrég új épületbe költözött Képtárba. Itt, a Szüts-kép elött a következő 
párbeszéd hangzott el: 
    -Nézd anyu, ez itt pont olyan, mint apu kávésbögréje, nem? 
    -Igen, Zsuzsókám, de ne nyúlj hozzá. 
    -Ugye, anyu, ez egy nagyon szép kép?  
    -Igen, ez egy nagyon szép kép. Veszünk is róla egy       reprodukciót, és 
otthon megmutatjuk apunak, jó?! 
    -És mibe került ez a kép, anyu? 
    -Egy életbe, kislányom.
A kiállítást megnyitom.                                          
 
és az interjú:
 
1995.4.12.     az IGEN folyóirat számára         
                            
              A HALÁL RÖVIDSZŐRŰ HÁZIÁLLAT
 
/VÁLI DEZSŐT KÉRDEZI B. PETŐFI ÁGNES/
              
-Váli Dezső olyan festő, aki ír is. Az 1958-óta írt 3100 oldalnyi naplójából 
Bognár Róbert 350 oldalas könyvet szerkesztett: "C. Napló ", 92-ben jelent meg.  
Mennyi a műben a Váli Dezső és mennyi a Bognár Róbert?
-Váli Dezső olyan festő, aki sír is. A 3100 (azóta 4400) oldal természetesen 
élvezhetetlen, sok a nyafogás, ismétlés. Szerencsére Robi barátom, úgy húzta meg 
a szöveget, ahogy mindigis elképzeltem, tömörített, de nem csinosított. Hogy ez 
hogyan hat? Nem tudom. Ugyanaz a helyzet, mint a képeimnél. Soha nem fogom 
megtudni, mi olvasható ki belőlük. Hiszen belefestem nagyanyámat, rózsabokrok 
között sétál, ezüstfejű botjára támaszkodva... A néző pedig üres szobasarkot 
lát, billenő székkel a sarokban. És egy régi estére emlékezik vissza, uborkát 
evett húgával a konyhában... Egy mű végtelen jelentésű. Thomas Mannt 14 évig 
tanultam, tudom. 
-Aki valaha is naplót vezetett, tudja, milyen nehéz őszintén írni. Még akkor is, 
ha biztos lehet benne, hogy senki más nem olvashatja. Mennyire őszinte egy olyan 
napló, amely még írója életében ezrek kezébe kerül?
-Nem írni nehéz őszintén, -gondolkodni. Első gondolatom mindig hazugság, 
önáltatás. Dzsungelkésem állandó használatban, hogy a fényre kiverekedjem magam. 
"Meztelenül, kitéve e boldogtalan korszak fagyának, evilági kocsin, földöntúli 
lovakkal tévelygek én, öregember" mondja Kafka egy novellájában. 
-Két szó hiányzik nekem ebből a könyvből: az "apa" és a "halál"...
-Az utóbbi az érdekesebb. Édesapámat nem ismertem, orosz hadifogságban fejezte 
be. Apaképem ilyenformán nincs.  Hogy magam is apa lettem, szokatlan, hogy egy 
gyerekhez ketten is szólunk, esetleg kétfélét.
A halál rövidszőrű háziállat, gerinces, itt él a műtermemben, kipislog az ágyam 
alól. Naponta sétáltatom. Érdemes-é ma reggel fogat mosni, hiszen meghalok. A 
dolog ellentmondásossága legszebben a 1990. zsoltárban leírva, Károlyi gyönyörű 
fordításában. Mózes, Isten embere, így morog: "...A mi esztendeinknek napjai 
hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, és  nagyobb részök 
nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk..."
Vagyis nem elég, hogy az élet nehéz, de ráadásul még rövid is. Nomármost ha 
olyan nehéz, miért baj, hogy rövid?!... 
-Egyszer Kékkúton kölcsönkértem Öntől a Naplót. Azt válaszolta, csak egy napra 
és egy éjszakára tudja odaadni, mert maga is olvassa. Mit keres benne? 
-Elég ronda történet, az önzésem. Két év után nem emlékszem, miért kellett akkor 
annyira sürgősen. Csakugyan olvasom időnként, ellenőrizendő magamat, hol állok. 
Mindig a legfontosabb kérdéseim körül keringek, miért élek, hogyan csinálhatnám 
jobban. Mentségül: ugyanez a mohó türelmetlenség munkám motorja is. Nincs 
osztályvezetőm, aki számonkérjen határidőket, hacsak nem Georges Braque... /akit 
egyébként egyszer álmomban hátbaszúrtam, féltékenységből./ 
-A Napló hetedik oldalán olvasható: "nyilván egy egész élet kell majd hozzá, 
hogy megértsem, hogy én -élek." Ez a gondolata 9 éves korából származik, most 
53. Mire jutott idáig?
-Én még mindig nem értem ezt az egészet. Emberek mennek az utcán. Furcsa. 
Gondolom, ha én e kérdéssel, hogy minek élek, rendben lennék, hallgatnám a dalos 
madarakat a virágos réten, és nem festenék. "Mi végre élünk e világban." Egy 
koradélelőtti féligkész gyenge olajképem idején a reményt megélni... napi 
keserv. Minden képeim a mindenséget célozzák, szárnyszegett szegénykéim. 
-Számomra Ön redukáló művész: nyolcadik éve festi ugyanazt a témát - műterem, 
korábban évekig zsidó temetők -, és a legkevesebb eszközzel próbálja a 
legnagyobb hatást elérni. Nem kérdezte meg magától, kell-e egyáltalán festeni?
-Nem.
-Hogyan kezdi el a képet? Tud-e fejben festeni? Egyáltalán lehet-e?
-Fejben festeni, vakon sakkozni, külön adottság. Nem rendelkezem vele. Semmit 
nem látok bele az üres vászonba, üres vászonnak látom. Hogyan kezdem a képet? 
Érdektelen. 5.23-kor vekker, ima, úszom, elmosogatok, nyögök kettőt, aztán 
gyufaskatulyányi apró vázlatrajz. Azt fölrajzolom egy lemezre, s mintha 
kifestőkönyv[11]: kiszínezem. Majd javítgatom, kapirgálom hónapszám.
-Előfordul, hogy éjszaka felébred, mert megálmodja, hogy ide vagy oda kéne húzni 
egy vonalat, vagy egy szürke helyett egy másik árnyalat lenne jobb?
-Mindíg csak képtelen műtermekkel álmodom. De túl a tréfán, a negyvenedik életév 
fölött az ihletet úgy hívják: munkafegyelem. Nem, csakugyan nincs semmi 
elképzelésem egy leendő, vagy félkész képemről. Az csak munka közben, kéz alatt 
alakul. A képcsinálás nálam passzív munka: elfogadása a fölbukkant 
lehetőségeknek. Az utolsó pillanatig reménykedem. Harminc közepes képet kell 
megcsinálnom, az évi egy igazán jóhoz. 
-Mikor tarja jónak a festményét?
-Nagyon jónak?! Félek, hogy megbotránkoztatom. Amikor ránézve, viszket az 
orrnyergem. 
-Köztudott, hogy az önmaga által rossznak ítélt képeit felfűrészeli. Leírta, 
általában két százalékuknál szívja utólag a fogát. Nem érdemes amiatt a kettő 
miatt megkegyelmezni a kilencvennyolcnak?  És ha más ítészek szerint az nem 
lenne kidobandó?
-Nem érdemes megkegyelmezni. Szellemi gyermekkorát éli, aki csak épít, és nem 
szelektál. Gondolatot, szokásokat, embereket, tárgyakat. Nincs elég gyenge mű a 
világban? Szaporítsam?
Hogy mások véleménye?! Egy kép elkészültéig kétezer döntést hozok, rettenetesen 
egyedül. Csókoltatom a közvéleményt, mert ebben a kétezer döntésben semmit nem 
tud segíteni... akkor talán az utolsó döntést is meghozhatom magam...
-Már nem fest szép című nonfiguratív képeket? Mi volt a váltás oka?
-Szívembe mar evvel a "szép" szóval. Gyanítom, nagyrészüknek csak a címe volt 
szép. Vagy túl szép. Talán ezért is hagytam abba...?
-Van olyan képe, mitől nem tud megválni?
-Volt. Már megkérgesedtem. Nem, ez így nem igaz. Szabad lettem tőlük. Nem lenne 
helyes, ha képeim felnőtt fejjel szoknyám szélén ülnének. Dolgozzanak a 
nyavalyások, hess, kifelé!
-Nemcsak azt lajstromozza, hány és milyen nagyságú képet festett, hanem azt is, 
kik a tulajdonosok. Kik? 
-Kik? Múzeumok és emberek. Általában jó emberek, vagy legalább értékes emberek. 
Vagy gyűjtők. Ámbár azok  között is van jó ember. Igen, opuszjegyzékem mellett 
vezetek egy szereplési naplót is, kompjuterben. Így nem fordul elő, hogy 
ugyanarra a biennáléra két év múlva ugyanazt a képet küldjem be, mégegyszer. 
Valamint egy jövő századi művészettörténésznőnek négy év kutatómunkát 
megtakarítok.
-Öntől nehéz olyat kérdezni, amit még nem kérdeztek. Naplója, különcnek tetsző 
tettei szinte kényszerítik az embert, mi után tudakozódjék. A hasonló kérdésekre 
pedig hasonló válaszok adhatók. Mennyire tudatos ez? Vagy mi, kérdezők nem 
tudjuk, csak az öndokumentációból szőtt valóságszövetet felfejteni, és a 
Váli-titokba bepillantani?
-Különc, én?! Tudja, kapkodom a fejem, miért olyan különc ez az emberiség, itt 
körülöttem. Ahelyett, hogy szép nyugodtan festenének... 
Váli-titok?! Ez nekem nagyon tetszik. Tényleg van?  Hogy én gyártom a 
legendákat, magamról? Én leginkább az életemet gyártom, bár azt nagyon.  
-"Rendkívüli teljesítményre hajlandónak lenni olyan korban, amely a minek 
kérdésre nem tud kielégítő választ adni -ehhez nagyfokú erkölcsi önállóságra, 
vagy robusztus élniakarásra van szükség." Thomas Manntól idézi ezt a gondolatot 
naplójában. Ön melyikkel rendelkezik? 
-A döntést az utókorra bízom. Segítségül annyit, hogy a robusztus élniakarás 
eddig elkerült... Mann kifelejti azt az embertípust, aki nem tud mást, csak 
dolgozni. Vagyis nálam a szorgalom nem érdem. Átok vagy kegyelem, aszerint, épp 
hogyan használom.
-Ugyancsak a Naplóban saját szavaival is körüljárja a fenti problémát: "Előre 
kell nézni. Akkor is, ha most semmit nem látok." Ma lát ott valamit?
-Eljövendő öregségemet, leendő visszeret, véres tampont, injekciót, kórházi 
ágyat, dréncsövet. Tudom, baj csak ezt látni. Most fogok gyógyító imát kérni ez 
ügyben. Reménykedem, hogy "meglátogat... hogy fényt hozzon azoknak, akik 
sötétségben és halálos homályban ülnek..." Szép ez a "halálos homály", -nem ?!
-Mióta tartja magát felnőtt kereszténynek? Mihez köti, életének melyik 
történéséhez?
- Nem mindig vagyok felnőtt keresztény, a fenti válaszomból is látszik. Én sose 
voltam olyan bátor, mint húgom. Diákkorában eljutott az istentagadásig, aztán 
életével belezuhant Istenbe. Most épített egy nagyszerű kis (nagy) kolostort 
Kaposvár mellett, tavaly nyáron mi mondtuk az első misét kápolnájában.
Dátumot kérdez tőlem. Az első kamaszkori szex bűneimmel futottam gyónni, rögtön 
heti áldozó lettem. Negyven éves koromban egy barátnőm letette a küszöbünkre a 
Fiorettit, ("hogy átmelegítsen abban a hideg Norvégiában" -ahova indultam), 
szent Ferenc életéről szól, az 1300-as években íródott. Fejbevágott a szeretet 
ilyen izzása, a "rabló testvér" meginvitálása ebédre. Onnét már egyenes út 
vezetett egy imaközösséghez. Azóta is.
-Tíz éve karizmatikus. Hogyan találta meg őket, mi tartja ott?
-Nem én találtam meg őket. Isten talált meg, szerencsére, műtermem mélyén 
kuporogtam, tizenkettedik éve. Fejbevágott egy mondattal. Mi tart a közösségben? 
Tulajdonképpen a megszokás. Sokféle formában lehet Istent dicsőíteni, ez a keret 
is megfelelő. 
-Képeinek Magyarországon tartásával, közgyűjteményeknek ajándékozásával, minden 
adatra kiterjedő lajstromozásával mintha egy Váli-öröklétet készítene elő. Vagy 
feltámadást,  ha úgy tetszik. Ha halála után, akkor, ott, ez még érdekelné, - 
mit szeretne magáról hallani, vagy olvasni?
-Hogy bensőséges ünnepség színhelye volt minap a XI. kerületi Váli utca. A 
Fővárosi Tanács elnökhelyettese leplezte le a művész emléktábláját, majd 
meleghangú beszédében ismertette pályafutását, méltatta érdemeit. Az úttörők 
szavalatai után a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit. 
A kampóra.
 
 
 
Ennyi, sziasztok.
 
 
1995.8.3.      J-31                              4541
 
Szia kedves J.-Mindnyájan!
 
Aggályomat hárítottad. 
Ígyhát.
Elvállaljuk a keresztszülőséget. (Kata döntésemre bízta)
 
1.Így, távolból, valóban csak imádkozni tudunk érte.
2.Öregek vagyunk hozzá, statisztikailag számítva: fiatal korában meghalunk. 
(Annak szerencsére kicsi a valószínűsége, hogy ti mindketten hamarább 
meghalnátok, mint mi, akkor ugyanis lelki gondozását át kéne vennünk.)
3.Akkor mi párszáz évig a tisztítótűzben, figyelmeztetlek, ott nincs közbenjáró 
ima.
4. Utána, a mennyban ismét lesz lehetőségünk.
5.Franciaországban élvén, ismerni sem fog minket, marad számára a tudat, hogy: 
vagyunk. Fölmérted, nem fosztod-é meg valamitől, nem kellene-e közel élőt 
találni? (Sőt, a magyar kultúrát meg se kéne mutatni, -tanítani neki, az csak 
tudathasadás lenne, nem?!) 
6. "Ajándékozóbácsi, a szülnapomon": nem leszek.
 
ölel komád, vagy mi:
 
 
 
 
1995.5.15. Bp.-Győr-Nagyrákos-Bp.-Kékkút 95.8.10.   J-32           C.4542
 
A LEVÉL VÉGE A SÜRGŐSEN OLVASANDÓ!
 
Szervusz J!
 
Ami még mindig nagyon dolgozik bennem: a tanítás ügye. 
Szóval.
A fene se akart még többet dolgozni. Nem is nagyon lehetne. De úgy hittem, 
anyagi könnyebbség lesz, és öröm. De nem pénz és nem fontos már. És, mint minden 
a festésen túl: többlet teher.
 
Fioretti: G-t nem változó életvitele miatt fél évre ki kellett zárnom. István 
atyával konzultáltam. Bizonytalan, rászánom-e magam a nyári Tamás-atya vezette 
lelkigyakorlatra. Viszont vezetőt igényelnek. Kineveztem Simon Andrist.
Fioretti: Lovas Andris egy éve saját közösséget vezet. Mamája megköszönte 
nekünk, hogy nehéz évein átsegítettük, neveltük. Csakugyan talpraállt, férfi.
Katának szereztem az egy- majd a hétkötetes Shakespeare összes után egy 
alternatív kétkötetest. De marad a hétnél. Sikerült neki egy Weöres Lélek 
idézését is szerezni, két hónap várakozással. Nagyon vágyódTAM rá. Magamnak 
vettem egy kis Hölderlin válogatottat. Rémlik, 83-ban olvastam. Ebben 
legfontosabb versei többféle fordításban. Pilinszky is szavalja (hanglemezen) 
időnként műtermemben.
 
V.M. házifeladat-fogalmazását kompjuterbe írta. Így kezdődik:
 
Váli Miklós:
ILLATOK-ILLATSZEREK
Az illat majdhogynem egyidős a nővel. Szinte nincs olyan ország ahol ne 
találkoznánk a
(Sajnos, nem hiteles. Kata ötlete, most hallom.)
 
1995. júni 30.
Hát bizony elfeküdt a leveled ügye valahol a kompjuter mélyén, másfél hónapig. 
Annyi minden történt és annyira semmi sem. Két hónap tisztességes munkájával, 
sok fejvakarások közepette (körülbelüli idézet, Rippl Rónai egy képcíme) 
befejeztem a márciusi, vagyis kecskeméti képeket, értve ezen a szelektálást, 
keret választást, keret építést, üvegezést, majd az üvegek eltávolítását jó 
néhánynál, fotózást, s végül mindent újra, elölről, mert Szüts, nejével, 
lepocskondiázta 14 gyönyörű képemet. Másnapra már hatot átfestettem, most a jól 
elvégzett munka csömöre. Viszont találtam egy jó hasonlatot, nyűgeimre. 
Fölszállok a vonatra, Szegedre, elindul, megy. S haladok, függetlenül attól, 
közben a kupéban milyen a kedvem.
 
Most tehát Győrben, ismét meghívatva magam a nemzetközi művésztelepre, egy 
hónapra, ismét Mikivel. Az első három napot elvesztegettem, mert igen igyekeztem 
megszervezni, a belvárosban lakjunk, ne külvárosban, lakótelepen. Még a 
benedekrendi kolostorban is szereztem szállást. Maradt a tízemeletes panelház a 
Kun Béla lakótelepen. Háromszobás lakás, egy fogadó, egy olvasószoba, egy 
imaszoba, egy a közös hálónk, aztán műterem és pipatórium.  Ez a mai 
tulajdonképpen az első rendes munkanap, vagyis úszás után azonnal nem a 
festéssel kezdtem, hanem írással, tízig. Miklós a hálóban hasonfekve 
Winettouzik. Még igazi Pinoccio, gyerekfejjel, éktelen hosszú, sovány 
végtagokkal. Tegnap rávett, fociztunk este a parkolóban.
Ebédjegyet kapunk egy drága belvárosi halászcsárdában. Édességkor tegnap Miki 
megbeszélte a pincérrel, hogy mivel van töltve a Gundel-palacsinta. Elképesztő.
 
Te közben netán szültél.
 
És mi újság a Lukácsban? Öt év előtti kezdésemet jubilálom július végén. Már nem 
kellemetlen a forró után vett hideg zuhany sem. Megint elmúlt valami. Lukács. 
Fél év után visszatért Feri bácsi. Agyérgörcse volt. Nagy örömmel fogadtuk. 85 
éves.
Szóval, mi újság a Lukácsban? Zuhany közben egy barátom mesélte, vagy 15 éve 
kiadták a Nyugat-repertóriumot, s hogy ő onnét szokott utánanézni, ha lát egy 
korabeli drámát- hogy fogadta akkor azt a Nyugat. Azt mondja, a kor minden 
kulturális eseményéről megbízható képet adtak. Milyen jó, amikor valami ilyen 
jó. Most el akarnék mesélni valamit a Lukáccsal kapcsolatban, de meg kell néznem 
itt a komputerben a J-4494 dokumentumot, nem írtam-e le már neked, a múltkor. 
Igen, sajnos leírtam. Közben a rádiót bekapcsoltam a 10 órás hírekhez, Szöulban 
összeomlott egy áruház, a Lehel téren útszűkület, a komáromi vonalon dolgoznak a 
vonalkorszerűsítésen... híradás legközelebb a Petőfin... kell mennem festeni...
 
1995. július 27, hát igen.
Győr vége. Állandó kiállításunk éppen zárva, nem tudtam VM.-nek megmutatni. 
Készült 14 olajkép, 1 litográfia, hatféle, színezett nyomat róla. Most jön majd 
a keretezés. Hogy a gyönyörűséges antik típusú keretekről egyszer s mindenkorra 
sikerült lemondanom, megkönnyítette Bognár Robi egy pontos mondata. "Te nagyon 
sokat foglalkoztál a keretezéssel mindig, de sosem lehetett észrevenni." Marad a 
Váli-keret. Üveggel, vagy  anélkül (2 lehetőség), falc-szín: fekete-fehér (2) 
keretszín: fekete, mattfekete, barna, ezüst, arany (5), 8 centis széles keret: 
nincs, vagy barna, v. fekete (3). Vagyis 2x2x5x3= 60 változat. És ezt 
többé-kevésbé végigpróbálom, képenként. 
Győr vége. Sikerült itt újraolvasnom a Makkai tanulmányt Adyról (1929), és több 
év után újra egy angolt -kivételesen: krimi- The Spy, Who Came in from the Cold. 
Jó. 
Győr vége, VM-mel voltunk egy Pege koncerten is. Csak elűztek a szúnyogok, és 
kissé fáztunk is, a barokk múzeumudvarban.
Győr vége, VM hazament, én háromórás autóúttal dögmelegben Őrségbe, Robi 
meghívására. Talán Mikica (bocsánat, Miklós, egyszer, s mindenkorra megkért rá) 
jelenléte, s a rezzenetlen kánikula együtt, hogy e levél megint megállt egy 
hónapra. S most másfelől is veszély. Robi mindig kéri, s most az idei 250 oldal 
naplómat is lehoztam neki; elolvasta. Szerinte ezek a J. levelek bizony 
elfáradtak. És: általános szerkesztői tapasztalata, (nem csak nálam,) hogy a 
kompjuterbe írt szövegek henyébbek, kevésbé feszesek. Az ítélet kissé 
elcsüggesztett, kérdésessé teszi a folytatást. Illetve: majd megpróbálom 
gondosabban.
 
Őrség hát megint, ahogy dátumos életrajzomat nézem itt a gépben, hatodszor. 
Megvettem még Győrben a Nyugat reprint 1909 második félévét, egy kötetben. 
1980-as kiadás, a győri Akadémiai könyvesboltban feküdt el, a ma már 
szimbolikusnak tekinthető, nevetséges áron: 400 forintért. Szerettem volna egy 
korrekt metszetet kapni, most, hogy e kort több oldalról kerülgetem, ezért ez a 
mintakötet. Mondhatom, érdekes. 1909 augusztus. Ady ujjongó cikkben üdvözli az 
új magyar tehetséget, megjelent a Hét krajcár novelláskötet. "A csók őnála, 
falusi csók, trágyaszagos, brutális, falusi, igaz, magyar." Poe Edgár 
költeményeinek elemzése, vagy hat részben. Elmeséli, hogy szerzője maga megírta 
a Holló műelemzését: Philosophy of composition. Nagy sikerrel amerikaszerte föl 
is olvasta, többször.
 
Marhajó. Először is felesége, "Lenóra" bár beteg, de még élt! Deezenkívül és 
főleg! Állítja önmagáról, nála az intuíciónak semmi szerepe, a mű pusztán 
logikai úton jött létre. Figyelj: hogy valami egyetemesen élvezhetőt akart írni. 
A legfelső szép a szomorúság. Refrén kell, legjobb az egyszavas. Leghangzatosabb 
két betű az ó, és az r, adódik: -nevermore[12]. Ki mondja, ha sokszor elhangzik? 
Papagáj. A holló szomorúbb állat. A legmelankolikusabb téma a halál. Még jobb, 
ha szép, fiatal nő hal meg. Adott egy halott és egy madár, össze kell kötni. 
Hogy lehet a refrénnek mindig más értelmet adni? Legyen az első közömbös, az 
utolsó pedig mindennél fájdalmasabb stb. stb. Remek. Nem tudom (az ismertetés 
alapján) eldönteni, hogy Poe mennyit hisz el abból, amit mond, és mennyit 
hülyéskedik...
Na, Nyugat, tovább. Ady Endre eheti verse: Föl-földobott kő. Balázs Béla 
művészelméleti fejtegetései, folytatásokban, ebbe csak beleszagoltam. Novellák. 
Egyik ilyen fura tartalommal: fiatal magyar tudós összehasonlító nyelvészeti 
kurzust tart valahol egy TATÁR egyetemen. 
Novella egy ácsmesterről, aki cirkuszi artista lányt vesz feleségül. Az 
asszonyka évek múlva könnyezve hallgatja a trombitaszót az utcáról, fiaiból 
titkon artistát nevel. A férj elzavarja őket, végül, öregedvén, beáll ő is 
közéjük... Karinthy Frigyes, Füst Milán. Bejelentik Babits első verseskötetét. 
Könyvismertetések.
Ha kitart a kötet, jó nyaram lesz Kékúton. Jövő héten megyek át.
 
SzMiklós 50 éves lesz. Nyaralván, írásban köszöntöttem (egy hónapig 
fogalmaztam):
  
  HOGYAN LEHET EZ?  
  ÉN ÖTVENHÁROM VAGYOK.
  BÜSZKESÉGEM, 
             A NAGY ESZEM
  PEDIG ÖTVEN.
                          süti nincs?
                          Apó
 
 
Anzelmkét meglátogattam Pannonhalmán. Igen nyakatekerten kért tőlem cellájába 
egy festményt, hogy gyerekei ilyet is lássanak, -azt vittem át Győrből. Jót 
beszélgettünk, a remeteségről igen, -egy kis eldugott, kontemplatív kolostorról 
még nem mondott le. Mostani csapata négy év múlva érik, akkorra tervezi a 
döntést -váltást. 
Két órán át vezetett körbe, a gimnáziumnak szinte csak körítőfalai maradtak, 
szétverték. A kerengő alatt új alagút, ha nem tévesztem el, oda is betegszobák 
kerültek. Templom előtti terasz alatt! új könyvraktár, könyvtár alatt új, 
állandó kiállítótér. A főkapu végül marad, s tornacsarnok sem lesz, 
pénzhiányból. Csak a gimnázium 400 millió. 96 márciusra kell kész lenni, 
ezredéves ünnepségeik.
Mindig átmelegszem, ott járva.
 
Változik a világ. A televízióban bemutatkozott egy nyugdíjas magyar polgári 
pilóta, aki a kertjében magánmúzeumot hozott létre szovjet típusú,  sugárhajtású 
harci gépekből. Azt mondja, még van kettő neki, a volt Szovjetunió területén, 
eldugva. Hogy hogyan szerezte be ezeket, nem árulja el. Annyit; - pénz és 
vodka... 
 
Kéne valami mást csinálni, fázik a térdem. Hatkor keltem, Őrség, Nagyrákos, kis 
betonpadlójú házikó a kert végében, fél tizenegy. És el kell dönteni, menjek-e 
egy napra -Robi fölvinne- Pestre, ahol semmi dogom, persze, csak egy kis 
kikapcsolódás a nyaralásból. Ami emberpróbáló feladat, így, egy hónap után. Robi 
lebeszél, igaza van, visszafelé kerülő a Balaton déli partja felé, öt óra út 
lenne, kánikulában...
Robinak idei ajándékként ötletemet hoztam: megtanítom fösteni. Alárajzoltam neki 
egy táblára műterembelsőt, s a színeket javasoltam, a technikát diktáltam. 
Élvezte. Kiállíthatnám, nem is gondoltuk volna.
 
1995. júni. 28 délután, immár Budapesten.
Budapesten, mert nem bírtam tovább a gyönyörű Őrségben a henyélést. Összekaptam 
a holmimat, s az ötlettől fél óra múltán Pest felé, száztízzel. 
Ha én gyakran elménckedem azon, hogy nem szeretek nyaralni, akkor a carothersi 
terminológiával notórius zúgolódónak tekinthetem magam?! Félek, igen. Bocsánat. 
Tényleg nevetséges vagyok.
Bár Jeleníts atya fordítása előszavában Kierkegaard kapcsán azt írja, hogy nono, 
óvatosabban az ítélkezéssel, a képzelt szenvedés is szenvedés. Mindenem megvan, 
-világkép, hivatás, eredmény, egészség, család, jómód, néhány barát. Csak nem 
érzem jól magam, főleg egy nyugágyban. Tudom, menjek a francba. Vagyishogy 
nyugtalannak születtem. Hajlam rezignációra. Munkába fojtom. Meg kell köszönnöm, 
nyilván egyik legfontosabb ajándékom. Bár lehet, ez csak a felszín. Ha egy halat 
megkérdeznek, milyen a víz, teljesen értetlenül áll a kérdés előtt.
 
1995. aug.8.kedd, Kékkút
a győri pályaudvaron vettem egy Kiskegyed-et, női bulvárlap, szemét. Illetve még 
csak az sem, semmilyen. De címlapján Lukács interjút ígért. Nem volt 
haszontalan, megtudtam, az uszodavezető Passuthtal kezdve eddig 25 dedikált 
kötetet kapott vendégeitől. Egy C. naplómmal tértem be hozzá megbeszélni, mi a 
teendő, míg Győrben dolgoztam, Katától a templomban ellopták a tárcáját, az éves 
uszodabérletemmel együtt.                                                        
                                                                  
Most itt irodalmi hangulatban kellene lenni, pokrócba csavarva munkaasztalomnál, 
hajnal, a kékkúti padlás, a család, a vendégkisfiút is beleértve, még alszik. De 
a kompjuter egere fölmondta a szolgálatot. Mire nagyítóval, gombostűvel igen 
alaposan kitisztítottam a ráragadt trutyitól, s beindult, ekkor az egész szöveg 
félhasábbá rendeződőtt, a kurva. Keresem a bajt a formátum menüben. Bekezdés 
állítás jó, tabulátor állítás jó. Kezdek nyugtalankodni. Próbálom a nyomtatott 
formátumot, ott rendben van. Negyed órás piszkálás, míg helyreugrott, s nem 
tudom, miért.  
Ja, a Kiskegyed. Hogy mit tegyen Kiskegyed, ha koccan: ha férfi a másik kocsi 
vezetője, kezdjen kiabálni, hogy mit tett maga szerencsétlen, ez szokott hatni, 
mert a férfiaknak általában bűntudatuk van a nőkkel szemben. Erről jut eszembe. 
Milyen általános. A legnagyobb gyalázat, amit mi, házastársak, szülők, gyermekek 
elkövetünk egymás ellen, a másikat permanens lelkiismeretfurdalásban tartani. 
Mocorognak, ébred a család.
 
Olvasom Ady korai újságcikkeit. Nagyvárad 1900 körül. (Így számolom: apám 
születési éve.) Heti több! szinházi kritikája. Azt mondja: "Nagy események 
nincsenek tehát [t.i. Nagyváradon]... ami történik, elújságolják Heliodoruszék a 
színpadon..." Ezt én egy interjúmban egyszer így: Ha valódi, fontos információt 
szeretnék, bekapcsolom nem a rádiót, -hanem a lemezjátszót... Egyáltalán ez az 
Ády -elképesztő. Persze, Pilinszkynek igaza van, a modorától szenved az ember, 
azon át kell lépni. De amit mond, amit lát!
Föl most miattad a padlásra, de most csak Pilinszky, József A. (ezek hivatalból) 
valamint Arany és Radnóti (vendégként) van itt, idén, Kékkúton. Ady Pesten 
pihen. Törik a levél vonalvezetése.
 
Egy Lukácsos kollegának odaajándékoztam a Győrben vett Ady újságcikkei I. 
kötetét, könyvgyűjtő, nagyon boldog volt vele, viszonzásképpen kölcsönbe 
rámtukmálta most: Arany összes kritikai kiadás XII. kötetét: szerkesztői 
üzenetei. Nekem nem annyira érdekes, de azért aranyos.
Szépirodalmi figyelő 1860-tól. A Koszorú 1863-tól.
 
118.
G. K. úrnak, Sz.fehérvár.
Ön sok verset ír, mondja. Majd ha kevesebbet ír, azokból küldjön.
 
124. 
A.B. -"Nem szorosan időhöz kötött eszme"- de nem is nagyon eszme az.
 
127.
"Hozzá" Ha az ember olvassa, úgy tetszik, százszor is olvasta már; ha elvégzi, 
úgy tetszik, mintha sohasem olvasta volna.
 
139.
Közel a perc.  Szavak. S nem a legjobban összeillők.
 
141.
Magányomban stb. Ha elébb a helyesírást ajánljuk, nem azt teszi, hogy 
ortographiával megjön a költészet is. No de az ortographia magában is ér 
valamit.
 
145.
Az epigrammák. Él-etlenek és élet-lenek.
 
181.
Üres ez a világ. A vers sincs egészen tele.
 
237.
Tisztelt munkatársaink, kivált a nem rendesek, legyenek egy kis várakozással 
beküldött műveik iránt. Az olvasógép nem új már, sokszor megtagadja a 
szolgálatot. Nem őröl éjjel nappal, szünet nélkül. Abból pedig semmi nincs, hogy 
minden beküldött művet csupán gyönyörűségért olvasson az ember, még ha 
szerkesztő is. Géppel kell morzsoltatni.
 
Most álmos, hűvös este, Kékkút. Délután, alvásomba belerémlett, zápor is volt. 
Vacsora a diófa alatt. Aztán babpucolás. Mikszáth novelláskötetet nyomott 
kezembe Kata, megkönnyezve olvastam föl nekik a Bede Anna tartozását. Aztán a 
kaszavásárló atyafi, sok éve olvastam, mégis a múlt héten járta fejemben. Öröm 
volt a váratlan találkozás. Fekvés előtt -Kata bevont- Mikivel és vendég 
fiúcskával anagramma játék. A feladvány: "Bokros Lajos" (pénzügyminiszterünk, 
mindenki szidja)
lobos,
Lorka
balsors
lakos
alkoss
koros
tüdőlebenycsúcs, ezt nem fogadták el, pedig benne van a Bokrosban.
 
Öreg este. Lefekvés előtt még majd a 10 órás híreket meghallgatom. A horvátok a 
napokban visszafoglalták szerbek lakta tartományaikat. Az ember nem is tudja, 
van-é valakinek ott igazsága, egyáltalán. Na, feküdjünk.
augusztus 10, szent Lőrinc, az igeliturgia udvariasan olyan passzust vesz, ahol, 
bár szerepe nincs, de szerepel a neve.
Megint egy hétig a tavaly kompjuterbe diktált opuszjegyzékemet bizgeráltam 
szabad óráimban. Várj, megnézem, hány betű. (Azt tudom, hogy vagy 340 gépelt 
oldal adat)
Egymillió ötvenötezer betű. Na, mit szólsz?! Iszonyúan szeretek evvel játszani, 
a táblázatokkal általában, kisgyerekkorom óta. A Mengyelejev rendszert kezdettől 
bámultam, 13 éves koromban (írógéppel) írt könyvembe bele is vettem. És a 
szisztémája!, egy életre tanulságos maradt. Volt neki egy csomó eleme, atomsúly, 
és még valami (?) szerint eszébe jutott az aszkétaarcú nagyszakállúnak 
táblázatba rendezni őket. S azonnal kiderült, a rendszerben lukak vannak! 
Amiket, ahogy nőttem, csakugyan sorra meg (fel) is találtak. Később minden 
előadásomat, dolgozatomat, beleértve a diplomavédésemet, így írtam meg: elsőre 
az ötletek, majd azokat gondolatokra szétvágtam, ollóval. Akkor megtalálni egy 
átfogó rendszert számukra. Abba visszasorolni őket, s azonnal kiderültek a fehér 
foltok. Amiket már könnyű volt megírni.
Sajnos az opuszjegyzék nem ennyire tárháza a lehetőségeknek. De okosítani, 
pucolni, gereblyézni még van mód, szerencsére. Van-é haszon belőle örömömön 
kívül? Valamicskét tanulok is vele tisztábban látni, átlátni. Ide kéne másolni 
(12 gombnyomás, megszámoltam) valamelyikből egy mintát. Türelmetlenül várod:
 
 
Opuszjegyzék: A /képek/                
file: opusz / A-.xls          
                   
halálomkor:                  
CSALÁD:             
az adatok csak a kompjuteremben /és a floppykon/ naprakészek                  
A  Nemzeti Galéria Adattárának az opuszjegyzékemet  /A, B, S, T naplók/ kérem 
átadni.
MNG.         egy nyomatot adjon az MTA Kézirattárának is /Roosevelt tér/ a C 
naplóba besorolandó, ígérete szerint.                
MŰTULAJDONOSOK:           
ahol a kép elé üveget tettem, lehetőleg maradjon.             
Ameddig az én akaratom elér: művem ne kerüljön tartósan külföldre, kivéve 
múzeumot.
KUTATÓK:                   
a kiállítási dokumentációm, életrajzok,                   
bibliográfia, én újságcikkeim stb. teljes gyűjteménye a C. Napló kéziratába van 
besorolva.                                              
ennek másodpéldánya az MTA Roosevelt téri Kézirattárában van, első része  
40/1992. szám alatt, [nézd először a tartalomjegyzékét,- külön dossziéban!]      
   
         
az "A" opusz története:                                              
 
1971-ben kezdve, kiegészítve 1985: fotó és S számokkal., kompjuterbe 1994.2. 
Legelső olajkép: 1960. 05. vagy 06., absztrakt volt, érettségi idején      
Minimum 180 db opuszozás előtti olajkép eltépve. 1960-1962.                      
                  
"saját keret"= vásárolt régi profi keret. De a többi keret is szerzői keretnek 
számít,
kivéve a fémkeretek általában                                                    
        
akkor jönnek a jelmagyarázatok, majd:
                                               
      OPUSZ SZÁMA KÉP CÍMETECHN.MÉRETSZEREPLÉSI NAPLÓ SZÁMHOL VAN, MIÓTAFOTÓKÉ- 
      SZÜLT
       1.tanulóévek    (1959-69)      
      1960       
      A/60/01Belvárosi utcarészleto,p40,5x29,78706, 8763Vasbányai Ferenc 
      87smd60.10.
      A/60/02Utca hirdetőoszloppalo,p22,5x248833, 9750Dobszay Lászlónd60.12.
      1961       
      A/61/01Angyalföld esteo,p25x43,26202, 8703, 9047, 9071Szelényi Károly 
      90sdn61.12.
      A/61/02Egyszer volto,v,ft39x49,48207, 9750, 9816, 9959Pándi L.smd61.5.

         
 
Kissé tán megalomán. 
 
Kéretik tekintetbe venni, hogy a leggyengébb fiú voltam az osztályban, igaz egy 
évvel fiatalabb is. A verekedést mindig kerültem, s két hónapi próbálkozás után 
az önvédelmi küzdősport (judo) elsajátítása is elmaradt, bárhogy vágytam is rá, 
most már alighanem véglegesen. Legerősebb fegyverem ma a derékszíjamon a 
golyóstoll mellett hordott faág-darabka, 10 belevésett rovátkával. Rózsafűzér.
 
Ebben az egész opuszlajstromban egyébként az igazi találmányom (1985) a 
négyjegyű számokból álló "szereplés" rublika. Az Angyalföldi esténél ez: 6202, 
8703 stb. Ezek 62-ben ill. 87-ben a képpel történt események, külön naplóban 
vezetve. Evvel az ötlettel egy kép minden dolga elfér egy pici helyen! 
 
Más. Olykor kérdik (pedig nem  érdekes) a napi festés mechanizmusát nálam. 
Találtam most erre egy hasonlatot, szembe jutott egy 10 éve olvasott 
(jelentéktelen) Jan de Hartog kisregény. Második világháború. A teherszállító 
hajó egyetlen módon tud védekezi a német hajó ágyútüze ellen: szembefordul a 
támadónak, s szabálytalan ütemben elkezd előre- hátra tolatni. S szerencsés 
esetben a golyók elötte-mögötte hullanak.
Nem pontos, de képszerű. Egy foltot tizenötször is előre-hátra barnábbra/ 
kékebbre festek, míg megtalálom a megfelelőt.
Még valami a festésről. Szerelmem, Zsófia, cipelt a főiskolán zenetörténet 
kurzusra. Jártam. Megtanultam: aleatória. Modern zeneszerzési mód, (bár biztos 
tudod), ahol a szólamoknak viszonylagos, tól-ig rendszerű improvizálási 
szabadsága van. (A szó a dobott játékkocka hat lehetőségére utal). Namármost, ez 
nem is nagyon új. Legalábbis mifelénk, a kép mindenkor a véletlen és akart 
keveréke. És ez az arány meglehetősen szűk tartományban mozoghat. Egyik 
határeset mondjuk Illyés Gyula "Madonna" címen falra akasztott szőlőgyökér 
darabja (30 éve láttam, Nők Lapja) a másik szegény Vasarely,  kiszámított 
színeivel.
Festés. Olyan szeretnék lenni, mint Klee halála előtti fotóján, abban a szürke 
puha kardigánjában. Meglepődve hallottam Szütstől, hogy ő is ezért szeretne egy 
ilyen ruhadarabot, hátha akkor... 
Rémlik, írtam újabban a szívembemarkoló rettenetről, hallani elrabolt 
gyerekekről. S most eszembe jutott a LAST SOLUTION[13], Mann írta bibliámban: a 
gyermek József elrablása, a célból, hogy Isten Izráelt az éhhaláltól megmentse. 
"Isten emígyen eszelte ki, 
hogy nagyapácskánkat rászedi"
Ide tartozik, hogy Mikivel Győrben délidőben, kánikulában ballagtunk ebédelni, 
át a Széchenyi téren, mikor lazán átkarolta a nyakamat.
Minap megjött egy hetes Regnum Marianum táborozásból. Hazaérve a földön egy 
cédula várt:
Megjöttem, itthon vagyok, nevetnek rám a csillagok." A szomszéd fiúknál vagyok! 
 
V.M. Mondom neki, még Győrben: plusz egy óra TV. nézés ma, ha kitalálod, ez 
miért. S mutatom neki magasra emelve ecsetmosó üvegemben a piszkos folyadékot, 
ami alul, egy vonal mentén tiszta, átlátszó. 25 másodperc kellett neki. (A víz 
és a petróleum fajsúlya.) 
Nagyon szeret tévézni.
 
Most lemegyek, zajokat hallok, ébredezik a családom. Tíz óra. Igaz tegnap este 
valami extralustálkodást könyörögtek ki, így jutott harmadfélóra levelet írnom.
Fél tizenegy. Kata sehol. Előkészítettem a reggelit, a gyerekek visszaaludtak, 
kimostam a beáztatott ágyneműt, s megjavított rezsóra rárajzoltam filctollal 
KÖZÉRTHETŐEN, hogy a fokozatmutatót hogyan kell értelmezni. Visszatértem.
 
Közben megjött leveled keresztszülőség ügyben. Vagyis hát minden fontosat tudunk 
rólatok. 
 
KATÁVAL ÚGY TALÁLTUK, ÖT OKBÓL JOBB, HA KATA HELYETT ZSÓFIT DELEGÁLJUK 
KERESZTSZÜLŐNEK:
Kata 10 keresztgyereke
Zs. örülne 
életkora 
kötődése hozzád 
felelősségtudatának jót tesz, imaok
 
Vétójogotok van.
 
Isten tartson titeket. 
Erről jut eszembe, nyilvánvalóan ez a végső kérdés: Isten miért teremtette meg 
Lucifert?!
na, sziasztok:
 
 
Még valami. Eszembe jutott. A tartalomjegyzékemben megnézem, eddig hány levelet 
küldtem neked. S az szerinti sorszámot adok leveleimnek ezentúl. A fejlécben, 
emígy: J-12.  Ha valami elvész, újra tudom küldeni.
 
 
1995.9.24.  vasárnap este     J-33          C.4557
 
Kedves J. Asszony!
 
Nem igazán levélolvasós időszakod, gondolom. Talán rövidre kéne fognom?! De ha 
az ember minden körülményekkel számol, el se kezdjen bármit is. Tapasztalatom. 
Valahai mesterem szerint, ha az ember nagyon akar valamit, abból lesz is valami. 
Bár rendszerint egészen más... 
Szülsz! Fantasztikus. Isten tartson titeket; J+2, egészségben, erőben! Gondolom 
nekik is munka (lesz) kiszületni. A ROKONOMnak is, meg annak a másiknak is. 
Jó lenne majd tudni rólatok, persze. Majdcsak. Gondolom, (a keresztszülői 
felkérésből), év vége táján hazajöttök egy cseppet. Talán karácsonyra.
 
Hát itthon mi újság. Majdnem föloszlott a Fioretti. Két hete egyszerre hatan 
jelentették be váratlanul, ámde összehangoltan, hogy itthagynak minket. Adrienn 
és férje; Kornél, Ernő és felesége, valamint Ildikó és unokahúga. Legtöbbjük 
Jóskáék keddi közijébe megy át, akik egy francia lelki közösségbe, az Emmánuelbe 
léptek be, bár nem mindnyájan.
Itt hagynak minket, mert szerintük megálltunk, passzívak vagyunk, akadályozzuk a 
Szentlélek működését közöttünk. Bár egy éve átszerveztük, és megosztott lett a 
vezetés, többen, kimondva- kimondatlanul, továbbra is túl meghatározónak 
tartottak engem. Most, pár nap múltán észbekapva ugyan fölajánlottam, István 
atyával is egyeztetve, hogy ésszerűbb lenne nekem, egyedül átmennem egy másik 
közösségbe, de a dolog addigra már valahogy véglegesre rendeződött bennük. Fura 
így: Gábor, Andris, az örökké hű Erzsi, meg mi ketten. Néhány ritkábban járó, 
elfoglalt anyuka- nem ismered őket. 
Fölmerült, -sugallták is a távozók- talán helyesebb lenne föloszlanunk, s más 
közösségekbe betagozódnunk. Meglátjuk.
A búcsúzóktól bocsánatot kértem, -és megáldottuk őket. Aznap rövid idő maradt a 
szentségimádásra.
Foglalkoztat persze a felelősségem ügye. Volt, hogy leugattam őket, amikor úgy 
véltem, hogy föléjük látok. Voltam agresszív. Fölényeskedő. Valószínűen: 
türelmetlen. Amiről nem is álmodtam volna,  kiderült, több (lányféle) "nem mert 
megszólalni jelenlétemben". (Kata híre.) Ez baj! Baj még, hogy konfliktusainkat 
-Kata és köztem,- én is beengedtem időnként közéjük.
A. szerint a közit Kata vitte jégre, avval, hogy ellenem fegyverként használta 
ezeket ez embereket. Nekem, mindenesetre, amennyire képes vagyok, még hátrébb 
kellene húzódnom. 
Váratlanul ért ez az egész. De nem érintett túl mélyen. Pusztán vonzódásaimat 
tekintve nekem minden közösség inkább csak teher. Talán nem is vagyok most 
vezetőnek való: az örömhírt nem élem meg. Hogyan tudnám továbbadni.
Ezután valami más, ami szintén nyomaszt. Fölhívott valaki a TV-től, hogy olvasta 
a C. naplót, tetszett benne a képelemzési módszerem. Beadott egy sorozattervet 
erre, elfogadták. Vállalnék-e egy 13 részes műsort. Egyedül kellene beszélnem, 
XX. -századi magyar képekről... 
Mint föltörő hányinger, időnként úgy félek tőle. Sok munka, és sok idő az 
alkalmanként 15 perc egyedül, hogy ne legyen unalmas stb.
Bele kéne venni Gruber Bélát (ismered?) Bálintot, persze Vajdát, visszafelé: 
Czimra Gyulát, Derkót, Nagy Baloghot, akit nagyon szeretek, szegény Németh 
Józsefet, aki mostanában halt meg, 1960 -as műcsarnoki kiállítása döbbenetes 
volt. Utána csak romlott. Megtették Vásárhely főfestőjévé. Jártam nála, 
panaszkodott, bizottságok, ülések. Nagy freskók. Rosszak. 
Kondor, Vaszkó Erzsébet persze, aztán a Czóbel nagyszerű felsége: Modok Mária. 
Nem ismert főműveket kellene, hanem ismeretlen jó képeket. Néhány régebbi 
cikkemet ez ügyben már össze is kapartam a naplómból.
 
Ami megy. Muszáj valamit még locsogni, hamis önmagában a fenti sötét tónus. Van 
azért más is. Szeptember 24, tegnap kész lettem a tavaszi-nyári képekkel. 
Keretezés, stb. stb. Ötöt kéne még átfesteni, külön csoport a fal mellett. Annyi 
kép, hogy több méter polcot kellett gyártani most számukra. Idén ötvenöt kép. 
Igaz (Miki olvassa a Guinessből) Picasso után 13 ezer kép és 100 ezer grafika 
maradt, meg 34 ezer könyvillusztráció. ez utóbbiról nem is tudtam. 78 évet 
dolgozott.
 
Munkán túl mi volt még szeptemberben:
- Zsófinál molytalanítás, befészkelték magukat alaposan, szegény hülye kiskutyám 
képtelen húszmillió állatát rendben tartani. 
- A WC áteresztő szelep művészi újraformálása használt autógumiból. A gumit 
eredetileg úszósapkám pántcseréjéhez kunyoráltam.
- Függeszkedőrúd a családnak, állítólag nagyon egészséges. Bükk baltanyelet 
vettem hozzá. Mikica rekordja 103 másodperc, stopperrel hitelesítve. Enyém 61.
- Lámpazsinórok racionálisra redukálása, vagyishogy levágtam belőlük. 
- Mikinek íróasztalába fiók, fölé polc. A fiókot az utcán lomtalanítottam. 
csúszómicsodát kellett neki csinálni.
- Konyhacsap bőrözése, csöpögött. Biztonság kedvéért az egész csapot levittem a 
vasboltba.
- Hadrendbe állítottam egy gyönyörű üres TV ládát. támlásszékbe ülve festés 
közben többször elaludtam. Ez jó, erről leesek, ha.
- Printer javíttatás, majd vásárlás is, sajnos 35 ezerért. ami olcsó.
- Vezérműlánc (szép neve van) csere az autóban, Zugló. kicserélték a 
hűtőfolyadékot is. Engem már baj nem érhet, ez -37 fokig nem fagy be.
- Atóhoz fa hókaparó. hosszabb nyelet csináltam neki.
- Kompjuteres lúdtalpbetét csináltatás a Corvinban. megyek érte, egy cédula a 
pulton, hogy majd jövök. akkor rosszalkodásiból beléptem a kompjuterébe, 
megkeresem magamat, s a lakcímemet kitöröltem. minek az nekik. ez még nem is 
lett volna baj, de a törlés programot nem tudtam leállítani. és akkor ért vissza 
a kisasszony. kérdi, nem tudja, ki nyúlt bele a a gépbe? bevallottam neki, 
mondom: unatkoztam. megdorgált. nagy ijedtségéből gyanítottam, ő még annyira se 
ért a gépéhez, mint én.
- Vettem 60 méter falécet is, keretnek.
- Az új erdélyi fotók előhívása, de nem jöttek, mert öreg volt a hívó.
- Iratrendező dossziém rendbe.
- És: a hagyatékomnak szánt szakmai dokumentációm végső rendbetétele. hogy hova 
kerüljön az opuszjegyzék, C. naplóm, a fotók és diapozitívek.
Na, ágyba, negyedtizenegy. Bár az órát hátratoltuk tegnap, a hatos mise továbbra 
is 5.50-kor kezdődik (zsolozsmával) a barátoknál.
 
hétfő
Van győzelem is. Csináltam vagy 30 rajzot a nyáron Őrségben. Megtartottam, 
kereteztem belőle hetet. De kartonra kasírozáskor fölpúposodtak. Fölszúrtam a 
púpokat, próbáltam mindenfélét. Most végül (Lukács uszodai protekció) a 
Széchenyi Könyvtár restaurátorához, hogy mondjon ragasztót, amit injekcióstűvel 
be tudnék juttatni. Utóvasalást javasolt. Sikerült. Valamint: negyedszerre 
sikerült őket hibátlanra lefotózni. Bármikor jó, ha újságba kérnek. Mesélte 
múltkor Szüts, valami alól félig kilógó 2000 (folyóirat) hátoldalán megütötte a 
szemét egy jó rajz. Az enyém volt.
Lépni sem nagyon van kedvem. Azt hiszem, telibe klimax. Erdélyben négy napig 
azon tűnődtem, mi módon kellene feltöltődnöm. Észbekapva, elnevettem magam. 
Szerencsére a dolgomat megteszem. A nyaraláson túl vagyunk. Állítólag a Jóisten 
eredetileg kukoricást képzelt a Balaton helyére, de vírus került a kompjuterébe.
Erről jut eszembe, illetve ide tartozik, még neked jegyeztem föl Kékkúton: 
indulok a padlásra, hónom alatt a Nyugat 1909-es évfolyama, karomon a gyomláló 
vödör, jobb kezemben laposfogó, balban a pisis befőttes üveg (üresen).
Most egy bíztató hír, a Műcsarnok igazgatója telefonált, talán mégis lesz 
kiállításom jövőre az Ernstben. Sőt, ami nekem kellemes fordulat, javasolja 
magam mellé venni Szütsöt és Vojnichot. Féltem, unalmas lenne ennyi kisméretű 
műtermes kép, akkor is ha jó.
 
kedd
Ma a pizsamámat csomagoltam be fürdőnadrág helyett. A sporttársak nevettek, 
Freudot emlegették. Kölcsöncucc. Aztán hazafelé egy kerülőút neked, tavaszi 
interjúm xeroxmásoltatása. Egyszer már elküldtem, nem kaptad meg. Ez a Freud 
különben tökhülye. Olvasom tanulmányát, Leonardo úgy emlékszik vissza, 
bölcsőjében egy madár a farktollával a száját verdeste.  Ojjé, hogy ebből  a 
szerző mi minden malacságot tud kihozni! S ebből vezeti le homoszexualitását, 
mindent. Amúgy tüneményesen elegánsan gondolkozik, ír.
Most fölállok, és eltöröm egy győri képemet, mégiscsak. Ez erőt ad. 
Ehhez is ihlet (átlagosnál biztosabb ítélőképesség) kell.
 
Azt mondja Babits:
Minden régi kép kisértet a falon.
Semmi értelme, de jó. Most őt is elkezdtem, hogy tegnap Zuglóban álltam utcán 
sorba egy könyvesbolt előtt, Miki elvesztette a Biológia tankönyvét. Persze a 
vers is mákony. Mit össze nyafognak. De ki lehet lépni belőle, transzformálni 
lehet. A mozi két órás tudatvesztés. Nekem. Persze neked a zene. Halálomig 
irigyelni fogom, hogy nem hallottad földrajztanárod szólítását, és padtársad 
jelezte neki, hogy nyilván zenét hallgatsz. Magadban. Evvel -félek- nem azonos 
történet, ha nekem hajnalonta az úrfelmutatás után olykor a Miatyánk következik. 

 
az elmaradhatatlan hírek a Lukácsból:
 
1. Kertjében új óriásplakát: maszatos pofis srác fotója alatt szöveg: 
nincs jobb, mint egy rossz gyerek
 
2. Úszásidőm utolsó negyedére átmegyek a hideg vízbe! leginkább azért, mert a 
melegben már fáradt vagyok, s ez a 22 fokos újabban már nem kellemetlen. 
Jégdarabok úszkálnak körülöttem.
 
3. Van egy új barátom, élelmiszeripari gépészmérnök. Talán már említettem. 
Egymásnak adjuk ki az elolvasandó házi feladatokat. Ő: Babits, egy múlt századi 
francia politológus (ezt nem fogom elolvasni), Ady publicisztikája, Arany 
szerkesztői levelei, Hamvas: Karnevál (ezt Sallay Gábor évek óta nem adja 
kölcsön nekem.) Én: Arany László prózája, Thomas Mann, Illyés verse Borsos Szabó 
Lőrinc szobrához. Emlékszel rá netán?, messze a legjobb szobra-
 
...Járomból csavarulna égre a fej
s abból a néma jaj
A márvány dübörgő hangjaival.
A szemüveges, dúlt szemek
-lépj közelükbe- láthatatlan
és épp azért lerázhatatlan
              iga súlya alatt
düllednek és esengenek
Ezt csináltuk, Lőrinc, veled.
...
                   (külön csináltam neked a komjuterbe egy miniprogramot, az 
idézetek számára. a CTR +Shift + I gombokat kell egyidejűleg megnyomni) 
 
(Erre Gábor azt mondja, hogy Illyés ugyan itt többesszámot használ, de legalább 
bevallja. Meg hogy túl "furmányosan" fogalmaz.)
aztán Nádas Péter esszéje Thomas Mannról, amiben egyéb csacsiságok mellett 
bizonygatja, hogy Mann humanista nagypolgárisága csak üres póz. 
 
4. Kata által elvesztett éves bérletem ügye egy jatt-grafikámmal 
nyomatékosítottan: elintézve.
 
Be kéne fejezni. Hogy is mondják? Mindenórás kismama... nem illik túlterhelni 
-magunkkal.
Elküldöm a Kiscelli Kastély templom- kiállítótermének fotóját. Lehet, hogy ott 
is lesz jövőre Szütsékkel kiállításunk. Most jut eszembe, ez így nem is jó, 
valamit majd ki kell találni.
 
Gondolunk rád-rátok. szia:
 
 
 
1995.11.14-16.      J-34                   C.4577
 
Szia J!
 
Ezen tűnődtem reggel, két gyereket egyszerre szoptatni? Időkímélő lenne.
 
A te történeted felől nézve annyira érdektelenek hétköznapjaink. De azért 
mondom.
Tavalyi uszodai sérülésemmel újra a sebészetre, merthogy bal négyes lábujjam 
végleg lebénult. Beutaltak a sportkórházba. Onnét látlelet, hogy műtét nagy 
rizikója miatt nem javallt. Ezt hallva Lórinak fölragyogott a képe (mellettem 
vetkőző ügyvéd), mondja, ez életjáradék, illetve több százezres kártérítési 
igény. Egy állandó uszodajegyet csakugyan kértem, erre ment ki az egész. 
 
Tegnap öltözve, szekrényemben a ruhám tetején egy Debreceni Déri Múzeumi 
különlenyomatot találtam. Kérdeztem a kabinost, ki küldte, de ő csak annyit 
tudott, hogy a 37-es. Később kiderült, a Széchenyi könyvtár igazgatója ezúton 
kérdezte tőlem, hogy a cikkben szereplő festő méltán vagy méltatlanul 
elfeledett-e, vagyis érdemes-e kiállítást csinálni neki. Hónapja informálisan, 
vagyis ingyen művészeti tanácsadója vagyok, igaz, hogy ennek révén Katának már 
szereztem egy belépőt. Most fölemelték hirtelen és drasztikusan az árát: évi 
2000 forint lett.
Miklós hozott vicceket:
 
1. "Én mostanában olyan bizonytalan vagyok..... vagy talán nem is... "
 
2. metró peronon hangszóró:
  "Azonnal hagyják el a biztonsági sávot!.... De ne arra!!!"
 
Kieszközöltem egy orvos ismerősömnél, megvett születésnapomra egy háromkötetes 
zseb-Arany összest. Táskámban az első kötete, biztonságot ad. Nincs elveszett 
várakozási idő.
 
 
Egy világnézeti-, tán filozófiai alapkérdés, most fedeztem föl. Eldöntve szinte 
minden lehetséges eldöntetett. (De nem tudom még tisztán megfogalmazni.)
legyen-e szobámban barométer?!
Nem vicc. A jövőlátás e módját a Biblia nem tiltja. Ha reménytelennek láttam az 
életet, másnap mindig esett az eső... Nyugodjak bele percnyi sorsomba, 
legyintsek, vagy kezdjem a birkózást vakon, hogy minden rajtam múlik...? "Akkor 
nemesb-é a lélek, ha tűr?!"
Ehhez a következő, hat-nyolcéves történtem. Barátom összehozott szentéletű, öreg 
pap-rokonával, akit látó embernek ismert. Csakugyan fölgombolyította életem fő 
szálait. Azt hiszed, hasznosult?!  Elfelejtettem, amiket mondott... 
 
A Fioretti túlimádkozott ügyetekben, nem?! Később születtek a kölyköcskéid, 
nemhogy előbb?!! 
 
Pannonhalma kissé dühös volt 93-ban Népszabadság cikkemre, hogy giccsek is 
vannak falain, de létrehozott egy bizottságot, s lassan mindent kipucoltak, hála 
Istennek. Most a maradékot is, merthogy szétverték a gimnázium épületét (benne a 
régi kápolnát, mindent.) Anzelm szeptemberben föltelefonált, szerezzek nekik 
kölcsönbe kortársaktól festményeket. Jó néhány telefon, némi szaladgálások, 
szombaton nyitottunk az így összegyűjtött anyagból egy kiállítást. Szerencsés 
ötlettel így, ünnepélyesen adták át a diákoknak a képeket. Anzelm bíztatta őket: 
merjetek elutasítani, s közben merjetek kérdezni!
 
Pannonhalma. Szent Márton napja lévén a tornateremben íjász verseny, aukciók és 
diákbörze, hangszórónál egy atya: Anzelm testvér maszkja papírból, kikiáltási ár 
50 forint! Nevetés, hujjogás. A mellette-teremben vásár, Katának 80 forintért 
egy Dobszay - gregorián lemez, magamnak egy Csia fordította Újszövetség 50!ért, 
valaki elvitte az enyémet, igaz az utóbbi években nem is használtam. Emlékszel 
rá?! A "hústest". Tamás atya most is abból olvas föl.
Tamás. Egyszer elhívott vitorlázni. Kérdem tőle, mennyi ideig fog tartani? De 
nem volt jó, állandóan lespriccelték a könyvemet.
 
Fioretti ügye. Kata elment István atyához, s úgy döntöttek, más közibe megy. 
Talán végleg. Átköltöztünk a műterembe. Mintha óvóhelyen. Munkaasztalomon 
pokróc, konzervdobozba került a gyertya, ide az való. Furcsa. Írtam és 
fölolvastam egy deklarációt a maradéknak, hogy egyetlen utunk lehet, csak 
magunkat javítani, egymást pedig: elfogadni. Négyen-öten vagyunk, valami 
pislákoló remény: mindenki fontossá vált. Túléljük?
 
Volt egy imameghallgatásunk. Egy csacsi öreg pap (Ottmár atya) a TV Hiradóban, 
hogy ki az idegenekkel az országból. Az egész ország fölhördült: ez mifelénk 
antiszemitizmust jelent, jobb esetben cigányellenességet. Azonnal volt a 
ferences tartományfőnök részéről a sajtóban bocsánatkérés, ami jó és szép, de a  
Híradó nyilvánossága az igazi. No, megvolt a közi, megyek ki a körözöttes 
kenyerekért, szól a telefon, egy barátnőm, csak annyit akar mondani, hogy a 
bocsánatkérés most az esti Híradóban is elhangzott.
 
Közben októberben megvolt a negyedik országos karizmatikus találkozó. 
Sportcsarnok, hárommillió forintért, 9000 résztvevő. Jelenits atya beszédét meg 
akartam hallgatni. Aztán ottragadtam délig. Eperjes Károly (színész) beszélt 
szépen és okosan megtéréséről, majd Kovács Gábor atya adott át egy végtelen 
szellemes és egyszerű igazságot:
 
négyféle közösségi imamód van: 1. a "mormon típusú": csendes ima, mindenki 
magába fordul. aki úgy érzi, hangosra vált 2. pünkösdi típusú ima: mindenki 
dicsőít, egy időben, hangosan. 3. korintusi típusú: egymás után, szabadon. 4. 
kötött ima. 
 
S amit Kovács Gábor tanít: imaközösségben az 1. mód ellenjavalt. A kettessel 
érdemes kezdeni, s átfolyni a hármasba. Ennyi.
Tamás atya délután került sorra, azt már nem hallottam. Iskolaigazgató lett 
Kaposváron. Már cikkeztek róla, kirúgott egy renitens angoltanárt, és szülői 
értekezleten lemamizott egy anyukát.
 
Ernst múzeumi kiállításom. Beszéltem Bekével, az új igazgató. Inkább csoportos 
kiállítást akart, nem is bántam.  Szüts-Vojnich. Negyediknek tréfából 
bediktáltam Nagy Balogh Jánost (1874-1919), utólag kiderült, komolyan vette. De 
ugrott az egész, júliusra osztott be minket, azonnal faxoltam neki, erre az 
időre Mácsayt vagy Galambost javaslom, a kirgiz turistáknak. Merthogy a pesti 
ember ilyenkor nyaral. Akiknek festünk. Merthogy fajvédők vagyunk. Alighanem 
megbántódott. 
Megintcsak rendezendő dilemmám volt, jó lesz-e egyedül kiállítanom. Nem 
unalmas-e a sok műtermes kép. Ennek kapcsán. 86 táján, képeim 
szétajándékozásakor döntöttem, nem jó az egyszemélyes múzeum. Hogy jobb, ha 
Bernáth és Czóbel egy teremben konfrontálódik, s így értelmezi egymást.
Hülyeség. A Van Gogh-, a Csontváry múzeum nagyon jó. Ugyanis ezek igazán jó 
festők. És sikerült jó képeiket összegyűjteni.
 
Kisteve a mamájához: -anyúúú, miért van nekem ilyen ronda púpom? 
-Hogy a sivatagi étlenséget átvészeld.
-És mért ilyen ormótlan patám?
-Hogy el ne süllyedj a homokban. 
-És ilyen loncsos szőröm?
-Megvéd az izzó napsugártól.
-Akkor mi a túrónak élek én a veszprémi állatkertben?
 
TV előadás sorozatom ügye még mindig függőben. Már nem félek annyira tőle, s 
kérődzöm is, dolgoztam is rajta eleget, időfaktor. Magamnak egy magnós 
próbafelvétel, tűrhetetlen volt. Akkor egyet barátommal, Robival, -aki 
kérdezgetett. (Kértem, gyűjtsön provokatív, buta, bizalmaskodó és pimasz 
kérdéseket.) Nekünk nem, a szerkesztőnőnek tetszett. A 13 előadás tervezetem még 
mindig valami főszerkesztő asztalán fekszik, eldöntetlenül. Csomó könyvet 
beszereztem, forgatom őket. Nagy Baloghot újra és annyira megszerettem...
 
A TV. sorozatom bemutatkozásán gondolkodva összeírtam, hogy Zsófi révén nagyapja 
vagyok:
 
-négy feketefejű álarcos törpepapagájnak, két hullámos papagájnak. a továbbiak:
-két rózsásfejű törpepapagáj 
-néhány afrikai karmosbéka
-amerikai barna fordítottcsuklyás patkány
-három ékszerteknős
-foltos háziegér és japán táncolóegér házasságából született két utód
-egy mongol futóegér
-amit nagyon szeretne de nincs: kínai csüngőhasú malac.
Zsófi magyarázza, hogy mi csak legyünk boldogok, egy barátja előszobájukban 
"patás kifutót" épített. Egy idő után a szülők elköltöztek.
 
Irigyeltem mindig üres mosogatótok az Attila utcában. Nálunk 23 éve gúlában 
állt! Én dolgom (lett volna), utolsó évben Zsófi feladata volt (lett volna). S 
most! Ötlet+ihlet! Ahányszor a konyhában járok, mindent azonnal elmosogatok! 
Rend van!
 
Mikiről csendben kiderült, hogy nem tud osztani. Hetedikes. Most viszont, 
összehajolva 10 perc alatt megértette. Judózni kezdett, tanárnőjük szolidan 
fanatizálja őket, szerencsére nem keleti ideológiával. A kompjuterhez sokkal 
jobban ért, mint Kata. Némely házi feladatot már avval.
Mikit Katástul elvittem az Átrium hotelbe egy zártkörű cégbemutatóra. Minden 
szobában óriás hangfalak, s fantasztikus hanghatások. Mindenféle zenékbe 
belehallgattunk. Egy-egy itt bemutatott lemezjátszó több millió! forint. Miki 
szürke zakó, mellény+nyakkendőben. Utána fogadás, de reményeiben csalatkozott, 
semmi szendvics vagy süti. 
Láttam mellékesen egy Gruber kiállítást is. (élt: 1936-63, zseni) Egy jó Gruber 
kép az ami VAN, ami valóban LÉTEZŐ. Kilépve a utcára, teljesen elfelejtettem, 
hol is vagyok.
 
Két év után újra megnéztem a gellérthegyi Sziklakápolnát. A pálosoké. Az 
előtérben buzdító strófák:
sorozatos ima, erény
ebbe csillan meg a remény
az Olvasó parittyakő
Góliátot leterítő
erős Asszony égi kardja
legyen velünk szent oltalma
 
Az oltár fölött selyem nemzetiszínű zászló, belehímezve két tőrrel átdöfött 
szív. Szólni kéne nekik?
 
Kérdezték, miért nem becsülöm Vasarelyt. A Füst Miláni gondolattal válaszoltam, 
miszerint egy életmű kiteljesedéséhez vagy hétféle tehetség kell, s ha csak egy 
is hiányzik... V. például kétségkívül szorgalmas, jó szín-, és ritmusérzéke van, 
de például a világról nincs fontos mondanivalója, vagy a  kapott renden való 
átlépés képessége hiányzik nála...
Szüts kitalálta, s most csütörtökönként VENDÉGLŐBEN együtt ebédelünk, 
beszélgetünk. Tanulom az ételek neveit. Múlt héten nagylányát éppen kissé 
elütötte egy autó, hiába mentem érte Stúdiójába. Így kértem titkárnőjétől egy 
ezrest a kasszából, s egyedül ettem egy óriáspizzát. Azt mondja Miklós, egy heti 
sielésen gondolkoztak idén is, Ausztriában, de 300 ezer lenne. Azt mondja, meg 
tudnám fizetni, de ezt azért túlzás! 5 milliós autója van, habár olcsóbban 
vette. Ha beáll a Hotel Gellért parkolójába, már nem zavarják el. Nem lenne 
intelligenciám ilyen jómódhoz.
 
Az uszodában kérdezte valaki, szerintem Jan d'Arcnak belső látomása volt, vagy 
látott is valami angyalt netán?! Mondom, nem tudom, de végül is mindegy. Hitünk 
szerint minden jó gondolatot a Szentlélek sugall.
 
Az egyetlen helyes kérdés: Mit akarsz Uram, hogy megtegyem?!
 
Anyám előhalászta Kata könyvtárából a Svejket, belenéztem. Tárgya azonos 
Kafkával, de bölcsebb, igazabb. 
 
 
1995.12.8-26.        J-35                   C.4598
 
Szervusz, te nagycsaládos!
 
Na, megy?!
VI. János Pál egy fogadáson szóba elegyedett egy kismamával. "A keresztapa én 
leszek"- mondta. Innét tudom, hogy távolból is működik a dolog. Hogyan 
tervezitek?
Nagy Balogh Jánosba vagyok szerelmes. Vagy ezt már mondtam? Újra belenéztem. 
Kispesti prolilakás, nem látott túl a pitvarajtón. Bár nem igaz, megjárta 
Münchent. Az éhhalál elől menekült haza, meleg vizet evett. Semmi evilági dolog 
nem érdekelte, képei szerepeltetése sem. Anyagát a Nemzetre (múzeumra) hagyta. 
Lófejű-, mészárosfejű angyal. Kezdem önarcképeit is megszeretni. Egyszerre élt 
és halt Adyval. Olvasom a Segélyező Bizottságnak írt kérvényét
 
Most, hogy ruházatom felszereléssel együtt a harctéren való súlyos sebesülésem 
alkalmából teljesen elpusztult, most új felszerelésre (ruházatra) kell gondolnom 
(katonai rangom nem lévén fizetést nem élvezek) tisztelettel kérem a tek. 
bizottságot, hogy nekem e célra a fentiek figyelembevételével segélyt kiutalni 
méltóztassanak
 
Uszodából jövet találkozom Dávid Kata professzorasszonnyal, most volt 70 éves 
(1976-os és 85-ös kiállításomat nyitotta, ősLukácsos) mondja, na, hogy van, 
Dezső? Mondom, a Nagy Balogh zseni volt! Fölcsillan a szeme: Ő Fra Angelico!
 
Találtam valamit. Az mondja József Attila, az asszonyhoz úgy menekülsz, hogy 
óvjon karja öle térde. Eddig nem jutott eszembe, ez fontos. Illetve igaz.
 
Nem kérsz még C. naplót? Ingyen? Odaadták raktárukból, végleg eladhatatlan, 780 
darab. A másik felét eladták. Ingeim mögé a polcra, s ágyam alja tele vele. 
Osztogatom. Tán meg kéne várni, a TV. sorozatból mégis lesz valami, vagy netán 
márciusban Kossuth-díjat kapnék, akkor eladható leszek. 
 
Kaptam egy tiszteletpéldányt a Magyar Építészeti Múzeum (nem tudtam, hogy van) 
kiadványából, 500 példányos, kereskedelmi forgalomba nem kerül: Lapis angularis, 
vagyis Szegletkő, és régi nagy építészeinktől szemelvények, nagyon jó. Meséli 
Hauszmann Alajos -14 évig építette a Királyi várat-, hogy a bécsi udvar olyan 
kelletlen volt, hogy mindent közvetlenül Ferenc Józseftől kellett kérnie. Amiért 
-szolgálati út megkerülése- külön haragudtak rá. Rávette a császárt, hogy a 
palota berendezése is legyen honi munka. Egyszer aztán szervírozzák az 
uralkodónak teáját, az dühösen eldobja, forró volt a kanna fogója. Mondták neki, 
ja, ezek a magyarok csak ilyet tudnak csinálni. Kivizsgálták(!) az esetet, 
kiderült az inas bunzenégővel forrósította föl.
Hogy az udvar féltékeny volt a magyar iparra a századforduló előtt, sokat mond.
Még valamit olvas(gat)ok. A 780 saját könyv mellett kaptam a Kiadótól néhány 
egyebet is. Földolgozta valaki Hölderlin második 35 (őrült) évét, amit eddig 
irodalomtörténetileg értéktelennek tartottak. S van onnét nagyon fontos verse 
is! Amit Pilinszky lemezén szaval is!
(emlékezetből:)
 
Az élet édességeit kiittam én már
az ifjúság...?...?...messze, mesze száll, 
április, május, június be távol,
semmi vagyok már, válnék a világtól
 
Gyönyörűen szavalja, lebegőn, affektálva.
A könyvben kortársi visszaemlékezések is, sőt az őt ápoló asztalos gyámügyi 
pénz-elszámolásai. Negyedévi költségek: tubák, borbély, borra, suszterre.
 
Aztán a uszodából kaptam kölcsön egy kötetet, sose olvasott költők: "Szép versek 
1976". Jobbágy Károly.
 
körbe vén falakon kúszik 
fel az este
a köveket lilára festve      
                             (Szentendrei búcsú)
 
Tetszik. Ez jó? Vagy giccs netán?
 
Lefejeztek egy kisfiút. A rádió aznap bemondta, ne engedjünk gyerekeket egyedül 
utcára. A soroksári Dunaparton találták meg két részben. Másnap meglett a 
tettes: egy kisegítő iskolás 17 éves fiú. Át kellett ezt is gondolni: Mikica még 
kamaszkor előtti utolsó percei: nagyon szép, szőke, angyalarcú.
 Amúgy két hete hajnalban pisilek, ő zuhanyozik, nagyot puffan, a törülközőt 
akarta elérni, megcsúszott. Bordatörés. Fájt is, de nem ez a főbaj. Hat hétig 
nem járhat judó edzésre, pedig nagyon szereti. De elmegy, a kispadon ül. 
Mindenesetre  Ausztriába már fog tudni menni síelni, osztálytársaival, 35 
ezerért, immár harmadszor. Ez fáj, ez luxus, és nem bírom intelligenciával, 
úgyhogy Kata a hátam mögött, utólag bevallva egyedül intézte. Lehet, hogy neki 
van igaza. Ma már a különbségeinket evvel rendezem magamban, hogy más az 
értékrendje. Az is motivál valószínűen, hogy éppen búcsúzom a síeléstől, már fél 
órát bírok csak. Azért nem érdemes fölmenni a Normafára sem.  A 47. szezonom.
A napi úszás viszont az enyém. Még valahogy meg kell szerezni az éves bérlet 
árát.
 
Katának névnapjára sikerült valamit találnom antikváriumban. Születésed körül 
kiadtak egy a szokottnál is kisebb József Attila összest. Elkallódott az övé. 
Emlékszem, 82-ben Norvégiában még velem volt, harmadszorra is kivettem a 
szemétkosárból, pedig Kata mondta, kidobhatom, ha sok a csomagom. A kultúra 
megtartó ereje.
 
A Műv. Minisztériumtól december 9-én megkaptam! faxon az irat másolatát: 
küldenek a Kiscelli Múzeumnak 327 ezer forintot a Melocco: Szent sír szobor 
kiöntésére. 300 telefonommal, úgy látszik, tényleg sikerült elintézni. 
 
vicc:
Török vendégmunkás az erkélyen szőnyeget ráz. Lentről egy német fölkiabál: Na mi 
az, nem indul?!
 
Más.
Egy barátom csekken elküldte az uszodabérlet árát. Szütsnek karácsonyra egy 
jegyzetlapom: 
Kék az ég, vagy mi
 
...ej, hagyjuk ezt a locsogást, érzem a szagát. Depresszió, keményen, 
harapófogó, igen. Az ima nem javít rajta, de karbantart. Illetve nem is igazi 
depresszió. Mert folyton keresek, és találok is valamit, amit azonnal nagyon meg 
kell csinálni. Ha mást nem, hogy a WC tartály csöpög- De minden teher, és 
mindennek csak annyi az értelme, hogy ezen a fél órán túl legyek. Irracionális, 
hiszen minden rendben van, és a mi nem, az is karbantartva, a helyén. Gazdag 
vagyok, igazi értéket termelek, stb. stb. Bár: önzésembe zárva. A szeretet nem 
melegít fel. Pedig megfagynék egyedül, család nélkül. Beleborzadok, elképzelve 
magam egyedül, öregen, a konyhaasztal mellett üldögélve, fázósan. Bár ez is csak 
kísértés.
 
Aranyékat is azért hagyom, csupa szomorúság, elég. Most majd Weöres 
világirodalmi fordításaival próbálkozom. Talán ott, valami. Világos, hogy egy 
műszer ilyenkor rosszul működik bennem, félrekalibrálódik. Fiorettitől kértem rá 
imát, de ezen túl erről nincs mit beszélni, a jó tanács elakad, fölös teher ez 
mindenkinek, meghallgatni is. Kata kínlódik mellettem, mert ilyenkor az ember 
nem mer lépni. Ugyanis berendezkedik arra, hogy a meglévőt elviseli. Erről a 
STABIL pontról nem mer kimozdulni, hátha rossz irányba, s az esetleg már 
csakugyan elviselhetetlen. Kata kínlódik, ő síelni szeretne, családi síelést, 
családi programot szeretne. Engedelmeskedem -Istennek-, de sok öröm nincs 
belőle-m. 
Ha legalább a festékes polcom rendetlen lenne!  Ha lenne mit kidobnom. Ha lenne 
egy elintézetlen ügyem. Én én én. Nincs erre valami óvszer? Menjek el Karitász 
munkatársnak? 
 
Kitettem egy cédulát az asztalomra: 
URAM, MIT AKARSZ, HOGY MEGTEGYEM?! 
Ebbe a magatartásba beleolvadni volna jó. Vagy? Ha a szentferenci szegénységet 
úgy értelmezném, hogy lemondok a következő perc reményéről?!
A döbbenetes az, hogy evvel egyidejűleg több emberben én tartom a lelket. 
Mondjuk így: erőt adok a továbbiakhoz.  
Megvolt a karácsony. Böfögök a mákosbejglitől. 
Na, hagyjuk. Ennyi. Miki hív, a TV-ben David Copperfield eltüntet egy 
repülőgépet. Megyek.
 
Szia.
 
melléklet: a 2 Makovecz cikkem
                              
 
1995.12. 8. vagy 9. Népszabadság, 11.old.
 
              MAKOVECZ IMRÉHEZ.
 
Kedves Imre, és összes Imrék!
A határozott mondatokat szereted. Az igen legyen igen és a nem: nem. Most ezt 
fogom tenni. Te egy hete a Testnevelési Főiskolán ezer ember előtt azt mondtad: 
"Verőlegény gyerekével nem fogok kezet." Imre! Ennek a mondatnak 
zsidó-keresztény kultúránkban nincs helye. Ennek a mondatnak Európában nincs 
helye. Ennek sehol sincs helye. Hogy tehetted?! És nem csak erről az egy 
mondatodról van szó, sajnos.
Iszonyú szomorú vagyok. A nemzet számontartott, fontos emberétől, ilyet! 
Mondjam? Te is éppúgy tudod, mint mindnyájan! Krisztus urunk kurvákkal és 
vámosokkal vacsorázott. S a vámosok nem bűnösök, vagy megtévesztettek gyerekei 
voltak, hanem a gyűlölt Róma kiszolgálói... Nem valaha, hanem éppen akkor. 
Krisztus MINDIG a megbocsájtást hirdette, egészen a keresztig. A kufárokat a 
templomból sem a maga igazáért kergette ki, hanem Atyja házának 
megbecstelenítése miatt. 
Hogyan mersz indulatokat korbácsolni?!  
Hetedíziglen kérnél számon bűnöket? Mi jogon? Felelősségük (-ünk) mértékét? És 
ha megbánták, azóta?! Egy -egy  családi veszekedésem után a magam bűnösségét is 
alig-alig tudom kihámozni. Nem véletlen, hogy az ítélkezéstől eltiltattunk... 
Megbocsátás nélkül pedig egy házasság is fölborul,  nemhogy az ország. A te 
felelősséged. Is. 
És a megbocsátás még csak egyik fele a dolognak. És a másik: -ismered a 
Bibliát!- "áldjátok ellenségeiteket", és "adjatok hálát mindenekért!" Igen, 
mindenért, ha fiad nem mossa ki a fürdőkádat, ha részegek lehányták a 
lépcsőházat, de a gyomorfekélyért is, ha hívő vagy. Szent Pál véres, megvert 
háttal éjszaka a börtönben kalodában ült. Nem a hatóságokat szidta, hanem hálát 
adott. Tudta, hogy mindez, ami vele történik, ízlik, nem ízlik, Isten akarata. 
Hogy "minden hajaszála számon van tartva." Fantasztikus biztonságot ad nekünk, 
akik ezt hisszük. Néha bizony nagyon nehéz. De tudjuk, hogy Radovan Karadzic is 
Isten szeretett gyermeke. Bűneit Istennel meg fogja beszélni, szerencsés esetben 
még életében. Imaközöségünk 11 éve imádkozik párt- és állami vezetőinkért. Egy 
salzburgi szerzetes szobájában Nyikita Szergejevics Hruscsov képe lógott. Húgom 
elképedve kérdezett rá. "Jó ismerősöm. 17 éve imádkozom érte." (Hruscsov 
megtért, halála elött egyházi temetést kért.) Nincsen hatalom, csak Isten 
engedélyével, te is tudod.
Hagyjuk abba az ellenségeskedést, Imre! A ferences szerzetesek számonkérték 
rajtam, miért éppen a Népszabadságban bíráltam némely tévedéseiket. Nekik is ezt 
mondtam: ki kezdje lebontani a falakat, ha nem mi?! 
Te is tudod, hogy ezt a levelet nem neked írom. Véleményemet elmondtam neked 
már, telefonban. Hanem pártoknak, vezetőknek, nyilatkozóknak is, mindnyájunknak, 
akik valaha ítélkeztünk, kereszténynek, akik gyűlölködni merészelnek. Híveidnek 
is és múlt heti hallgatóságodnak is, az esetleg általad is megtévesztetteknek.  
Akikért te is felelős vagy. A békét nem az orosz, vagy az amerikai katonák 
fogják elhozni nekünk, és gyerekeinknek. Azt sajnos magunknak kell megépíteni, 
napról napra, itt és most.
szeretettel üdvözöl: 
                               
és a második cikk:
 
         
(dr. Erdélyi Attila válaszcikkére válaszom, Makoveczhez írt nyílt levelemre: 
Népszabadság 1995.12. 9.)
                            
              MEGBOCSÁTANI KÖTELEZŐ
  
Te is tudod, hogy ez nem hitvita, kedves Barátom! Emberibb életünk feltétele. 
Itt és most, Magyarországon...   
  Hogy is van ez? Krisztus az ávósnak, vagyis vámosnak rögtön kezet nyújt, a 
hordágyán fekvő, kötélen leeresztett béna se tesz bűnvallomást, csak gyógyulása 
jár fejében, a házasságtörő asszony meg se mukkan, stb.            
  Ne tévesszük össze, Jézus feloldoz. A mi lehetőségünk a megbocsátás, ami 
egészen más! A Miatyánkban így mondjuk: "bocsásd meg vétkeinket, miképpen 
(ugyanúgy, ahogy) mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek". Tehát szó sincs 
feltételekről! Neked címzett bocsánatkérésről! Ha nem élsz megbocsátásban, 
véged, kész, elzártad a kegyelem csapját. Feltétel nélküli jóakarat, 
mindhalálig. Elsőként nyújtott kezed segítség a másiknak, talpra állni. 
Imádkozhatsz is gyilkosodért.
Megismétlem: üdvöd megbocsátásodtól függ. A bűnösé pedig bűnbánatától. A két 
dolognak semmi köze egymáshoz.  
Szörnyű dolgok történtek 1957-ben, 1951-ben, 1944-ben, 1849-ben, 1241-ben. Nem a 
mi dolgunk. Istené az ítélet.
szeretettel üdvözöl:                                                             
         
 
[1]Kezdetben volt a Paradicsom. Az Édenkert mítosza az ember eredendô sóvárgását 
fejezi ki: a Paradicsomban az ember tökéletes békében élt. Nem ismert betegséget 
és halált...
[2]az emberiség legôsibb álma
[3]lépésrôl lépésre
 [4]...mióta egyszer belekéredzkedtem a pulton tálalt disznótorosába.
 [5]Csak hittem... megsúgták, hogy fölterjesztettek Kossuth díjra. 
[6]Végül lefűztem a levelet a C. naplóban.
[7]Ezt kiemelték mottófélének, a szöveg elé.
[8] ...illetve nem kapta meg, a nyíregyházi püspökségen elveszett, útközben. 
Eddig nem került elô: 96.10.
[9]Nem Esterházy, Örkény.
[10] Már el is felejtettem, hogy valaha Zsófi is mosogatott, egy ideig. 96.10.
[11]idézet Szüts Miklóstól
[12]Karinthy fordításában: S szólt a holló, nevem Mór.
[13]végsô, végleges megoldás


 
 
1996.febr eleje, majd március első hete    J-36-37           C.4610 
     sorszám duplázás a rend kedvéért, találtam egy számozatan levelet
Szia J!
 
Ma, február ötödikén, befejeztem a (tavalyi) munkaévet. Két hónapja, hogy 
kecskeméti, és nyári, győri képeim között megint leltem gyengét, hatot. Az 
utolsót ma festettem át. Újabban ez így, alig dobok ki rossz képet. Öregszem? 
Szóval délelőtt kúthomály mélyből, félálomban fölmerült, hogy: sárga. Rákerült a 
szürke-szürke-szürkébb felületre; kép született. Már fotóztam, délben, mikor 
Kuksi kaputelefonon fölszólt, fölszaladna öt (hatvan) percre. Békében le tudtam 
ülni vele.
De nem ez az érdekes. 
Hanem. 
   
Pár hónap kihordási idő után, január 8-án, telefon a Nemzeti Galéria Adattár 
vezetőjének. Azonnal fogadott, már ezt is szerettem. Hogy én körbenéztem, s ők 
tűnnek szakmai dokumentációim őrzésére a legalkalmasabbnak, mármint halálom 
után. Mi kell nekik, és milyen formában. Mindennek örülnek, sőt fotótáruk is 
van. Munkácsy beállított- kosztümös parasztmodell fényképei. És jó lenne, ha 
fotóim beazonosíthatóak lennének. Helyszín, dátum, nevek. Ez a két mondatuk 
nekem két hónap boldog munkát (játékot) jelentett. Nagyon szerettem volna embert 
találni, akinek mindez részletesen elmesélhető. S. Nagy megkönyörült és 
jelentkezett ... Nem terhelhetem vele, másnak ez tök érdektelen... Tehát 
mesélem:
 
Táblázatkészítés!
 
Betegágyamból már harmadnap elkúsztam a kompjuterig. Képzeld, tán 8 ezer 
felvételt csinálhattam 83-ig, (nem számítva a 12 ezer parasztszoba bérfotómat) 
akkor abbahagytam, s kidobtam majdnem az egészet. (A 2400 zsidó temető fotóm 
negatívjait a Néprajzi Múzeumnak). Most csak a megtartott 100 negát kellett 
borítékolnom, s számbavenni az erre-arra még föllelhető papírképeimet. Vadászat, 
telefonok, hova mit ajándékoztam szerteszét, a képeket kéretik lemérni. Aztán 
leírás minden fotóról, rublikák; P/78/5, hegyoldalban két nagy fenyőfa között 
birkák, horizont nincs, Erdély, 1978, a nagyítás 40x30, Kékkúton van, falra 
szögelve. Negatívja 6x6, megvan, besorolva.
 
A negákat újra kellett számozni, a régi rend összeomlott a kidobáskor, 
rekonstruálhatatlan. Gyönyörű, bonyolult, 27 oldalas táblázat: lett egy "F" 
opuszjegyzékem is. Mostantól emberszámba veszem fényképeimet is. Hisz volt nekem 
vagy négy fotókiállításom is. Megörültem, ahogy minden fotómat kézbevettem. 
Előkerült egy fénykép, a vári -Micimackós- játszótéren a homokozó peremén 
mélázol törökülésben, előtted Mikica dolgozik, igen-nagyon. Ha nem válik levelem 
túlsúlyossá, akkor beleteszem a borítékba. Sajnos többszáz forint különbség, 
árban.
 
Az akció eszkalálódott. Legjobb negatívjavesztett papírképeimet visszafotóztam. 
Majd egyforma fekete fotókartonra őket: kiállításkészek. Második kiállítás zsidó 
temető könyvem 60 eredeti fotója is. Végül egy kartondoboz, méretre. A többit 
pedig be a C. naplóba, egy külön iratgyűjtő dobozba. 
Belenézve, javasolta Bognár Robi, (naplómat szerkesztette kiadásra), írnék 
ezekhez szöveget, érdemes lenne könyvet csinálni belőle. Mondom neki, fokozott 
nárcizmus veszély. Mire ő: erre vagyok én. Vagyis csinálná, megcsinálná ezt is. 
Lehet hogy márciusban, Kecskeméten elkezdem? Ezek a fotók csakugyan szívmeleg 
emlékek, életrészletek, némelyik még mindig fáj. Nekem. Lehet ebből közérdekűt 
csinálni? Georges Braque portréja. Egy keménykalapos öregúr húsz éve szembenéz 
velem: Én jó képeket festettem. És te?
 
Mindettől kedvet kaptam újra fotózni is. Téli vasárnapi kirándulás, baráti 
társasággal, Hámashatárhegy, mély hó, tiszta ég, vakító napsütés, fekete 
fakoronák. Három tekercs. Már ki is dobtam őket, hiába, magas a mérce, a 
megtartott száz nega kötelez. Hanem Mikit is elcsábítottam egyik alkalommal. 
Mondom neki, adok neked egy 300-as teleobjektívet, hat kiló, ilyen erős 
távcsőlencsét felderítőknek készítettek. Becsülettel cipelte végig, a mély 
hóban, le-lemaradozva, talán 15 felvételt csinált. Ami hihetetlen kevés, igazi 
fegyelem. Aznap délután, míg misén volt, előhívtam -volna, nem volt a gépben 
film. Rettenetes. Keservesen bevallottam. Öreg, az én hibám, kérj kárpótlásul, 
amit szeretnél. Fanyar, elnéző mosoly.
 
Aztán este kitaláltam valamit. Tudod mit, holnap reggel kettesben kimegyünk a 
hegyekbe fotózni. Kata följajdult, hétfőn angol és történelem is...
 
Fél nyolckor indultunk. Nekem is rendkívüli világnap, mise után haza. Úszás 
időmet soha nem bolygatom... Másfél órát fotóztunk, ötletére állvánnyal, megint 
mély hóban. Föl kocsival a hegyekbe. Megint mindössze néhány felvételt 
készített. Beállítás után átállította a keresőt az én rossz szememhez, s a 
géphez invitált, korrekturát kérve. Sokat tanult aznap. Tízre bevittem az 
iskolájába. Térdemen igazolást írok: ...családi okokból. Kérdi, mit mondjak a 
tanító néninek? Ha elég intelligens, mondd el neki. Neki lehetne, de a gyerekek 
kicikiznek. Itt baj van, hazudni nem szeretünk, az igazat megmondani nem lehet. 
Megállapodtunk, hogy apukámnak segítettem fotózni...  A végén már annyira 
fáztunk, hogy fölnevetett: most már inkább az iskolában lennék...
Én jobban jártam, a bakancsom nem ázott be. Valami legendás német gyártmány, 
György Petitől irigyeltem 10 éve. Tavaly átadta, s elfogadtam, hiteles volt, 
hogy ő már nem használja, tanszékvezetője tanácsolta, hogy talán ne ebben 
oktasson esztétikát. Hajnali miseruhámmá vált, meleg. Súlyos csalódás a 
világrendben, mikor kiderült, latyakban beázik. Próbáltam kenőcsöt, próbáltam 
sprayt, hiába. Aznap reggel aztán jó vastagon bekentem keretkészítéshez használt 
méhviasszal. Majd forró hajszárítóval beleolvasztottam. Most jó. 
Azóta Mikiét is megcsináltam, persze.
 
Fölhívott egy gyűjtőm, vett galériában egy 1982-es Váli kollázst, 35 ezerért. De 
jó lenne most ez a pénz, az OTP-nél hátralékba kerültem, és nem hitelez, a 
nyavalyás. Valahonnét kölcsön kéne kérni, gyorsan, 60 ezret. Tavaly félretettem 
vésztartaléknak 300 ezer forintot dollárban, már kétszer kellett hozzányúlni, 
harmadára olvadt, elkerülhetetlen volt. Igaz, hogy januártól konvertibilisek 
lettünk 50 év után, legálisan lehet valutát vásárolni, korlátlan 
mennyiségben..., ha lenne miből.
    Múltkor névnapra hívott Rajk Laci, alig ismerem, de van nála képem. Nem 
tudom, mennyit mond neked ez a név... apja spanyol polgárháborús veterán, majd 
belügyminiszter, 1949-ben Rákosi fölakasztja. A fiú is legendás alak, 
szamizdatos kiadó, a "Beszélő", a komcsik neve miatt nem merték túlzottan 
bántani, de azért házkutatások, stb. Építész, irodája van, most képviselő is. 
Ilyenformán a lakása főleg politikusokkal volt tele, haverok, a régi 
ellenállók... Néhányukat ismertem.  Értelmesek, vidámak,  szeretik egymást. A 
legújabb kultuszminiszter, Magyar Bálint, még magasabb, mint most lemondott 
elődje. Megígérte, hogy kölcsönad egy sötét zakót, ha netán a Kossuth-díj 
átvételénél kellene... Mondtam neki, vigyázz, te adod, aznap neked is kell! De 
neki munkaruha, több is van... Demszky is fölajánlotta  a magáét, ő most Pest 
főpolgármestere. Jóval fiatalabbak nálam. 
 
Ott volt Garas Dezső is, hóna alatt egy volánnal. Svéd cégnél rendelte, annyi az 
autólopás, mindig magánál hordja. Mesélte, egy kisiparossal megbeszélte, csinál 
neki egy kerékbilincset, s ha tilosban parkol, rögtön fölteszi. És megússza, 
hogy a rendőrség tegye ugyanezt. Ez lesz ugyanis az új szisztéma, egy ideig 
minden kocsit elszállítottak, egyszer a ház elől az enyémet is, hatezerért 
kaptam vissza. 
Szüts is ott volt a bulin. Otthagyott épp egy fontos embert, 
mellettem-elhaladtában odasúgta, ez egy többmilliós beszélgetés volt. Egy új 
folyóirat, aminek ő az ART DIRECTORa, -szponzorálási ügye. Ha igaz, nekem is 
elintézett  egy repülőjegyet New Yorkba, György Peti meghívott egy hétre, most 
fél évet ott tanít. Istenem, talán sikerül! A Metropolitan Múzeum! Nyolc év 
után!
 
Hanem megint Illyés Gyulát olvasok. Találtam egy fontos verset: Ditirambus... 
Mondom Katának, te, ha lesz rá időm, én most meg fogom szeretni a nőket, amit ez 
ír, fantasztikus! Mire ő: igen, a megfordított párna... fontos volt 
világképemhez... Ismerte a nyavalyás!
Nagy vers. Árnyalatnyi különbséggel nyolcszor elmondja ugyanazt, és itt sem tud 
csúcspontot adni. Sokszor túlírja témáit, és didaktikus. Nem baj. Annyival jobb 
most, mint Pilinszky. Életszeretet, nagyon finom megfigyelések, erő, önirónia. 
Már 50 évesen nyavalyog öregedésén, ahogy vergődik vele. Gyönyörűen beszél 
feleségéről, ez megrendít.  Hatalmasan dübörgő a lét, a haza dolgaiban. 
Földszagú, természetközeli, finom. A buksi fejét megsimogatni.
No, valami a kilenc oldalból. Témájáról, a nőkről, a versben közvetlenül szinte 
egy szót se szól
 
DITIRAMBUS A NŐKHÖZ 
 
Nem a kövek és nem a fémek,
nem amik állják az időt!
Hanem a gyékény, a nád, a kéreg.
Nem az örök-élet-igéret
cinkosai. Nem a kimértek.
Hanem a törékenyek s engedők:
a fű, a lősz, a sás
lett tiltakozás.
A tettük után nyomban eltünők.
...
a gyapjú, a gyanta, a szösz, a raffia.
A közlékenyek, a serények.
...
A romlandók. A hínár, a moha.
A múlók. A hártya, a len fonala
...
Ki mondta ki az első szót a jövőről,
a derüset, a szemen át
meggyőzőt, szívmelengetőt:
lehet remény
mást is rejt a világ,
mint amit mutatott először.
Az első fűszoknya övén
az első ráhímzett virág.
...
nem sziklakockából rakott erőd,
mit egybe csak súly maltera köt.
Nem a gőg
kapui. Hanem a pelyva, a patics, a pihe, 
a vessző, a viasz, a toll ereje
hozott ide-
Igen ők, az épp mert lágyan
megnyílók lettek a legerősebbek.
...
nem a várárkok a zsiba-borítók,
 a kisajtó, a kallantyús kapu,
a csak fakilincs-záratú
verőcék, gally-és léc-cserények,
nem a lőrések,
hanem  kandikálásra szabott zsalú,
...
Nem a zablák, nem a csengések,
hanem a kosáron a fül;
nem az ostromok, a bekerítések;
hanem a korall sor a nyak körül,
meg a tűzhely körüli székek;
nem a viharok, a mének, a diadalzengések,
hanem a szitaszél-veregetések,
ha a liszt megtömörül,
hanem a néma kitekintések
a téli ablak függönye mögül;
nem a havasok, a jeges meredélyek,
hanem a kézimunkázó vetések,
a vasárnap is orsópörgetők,
hanem a csecsemő lebegtetések,
hanem a csermelyek, a csevegők,
nem a vezényszó! Rohamra s Imához!
Hanem a megfordított vánkos.
 
Te megfordítod néha?
 
Egy másik, ez aranyos,
 
A MAGÁNSZORGALMÚ KUTYÁK
 
FALUZÁSI EMLÉK
 
Legtöbbet mégis ők gyötörtek
A magánszorgalmú kutyák!
Ámuldozva utáltuk őket.
Ez volt mégis a legcsúnyább.
Sem a házat és sem urát
nem védték. Miért is dühöngtek?
Úgy hörögtek, fölhömpölyödtek,
hangjukba fúltak a buták.
...
Van egy lemezem is tőle, ő és színészek szavalnak, jó. Áttettem hangszalagra 
(üres hátoldalára a Kék rapszódiát  és az Egy amerikai Párizsban-t) Csináltattam 
egy zsinórt, ami német lemezjátszónk tartalmát átönti amerikai magnónkba. Öreg, 
család által levetett rádiómagnónkat most megjavíttattam, Kecskemétre szánva. Be 
fogom olvasni magamnak kedvenc Illyés verseimet. Bartók kazettáimból tudom, 
fontos az ismétlés.
 
Múlt héten Győrbe nagytekintetű Melocco Miklós Kossuth díjas szobrászunkkal. A 
bencés házfőnök atya mindeddig (harmadjára) sem értette meg igazán, hogy nem 
megrabolni akarom, hanem múlékony gipszszobra helyett eredetinek minősülő 
műanyagpéldánnyal akarom megajándékozni. Miklós kocsiján vitt, s beszélt, 
folyamatosan, életéről, dolgairól. Ugyanaz a benyomás, amit Szüts közvetített: 
nagyformátumú ember. Hatalmas műveltséggel, ami eleve tiszteletet kelt bennem, a 
negyedműveltben. Szütsöt én ajánlottam be, Pannonhalma szólt, kellene egy cikk a 
Pannnhalmi Szemlébe erre az alkalomra a szoborról. Én a plasztikához nem értek. 
Szüts iszonyúan elfoglalt, kitalálta, hogy megússza a dolgot egy interjúval. 
Kiment hozzá zsámbéki műtermébe egy magnóval. 
    Na, fél órával korábban érünk Győrbe. Mondom Melocconak, figyelj, itt a 
Széchényi tér sarkán Nyugat reprinteket lehet még kapni, szinte ingyen. (nagy 
Ady rajongó). Belépve, a biztonság kedvéért azonnal, vaktában leemeltem a 
polcról a két legvaskosabb kötetet, (azokhoz gyerekkoromtól vonzódom), 1910-es 
évfolyam. Lázasan válogatni kezdett ő is, végül vagy hat kötetet, "az egész 
nyugdíjemelésem", s ráadásul nekem megvette az Illyés összes versei I-III-at. 
Mondom neki, Illyés néven is dedikálhatod. Négy tömött fehér nylonzacskóval 
mentünk a rendházba tárgyalni. A témáról, az utolsó percekben három mondat 
hangzott el. Miklós nyelvtörténetileg elemezte a Miatyánk problematikus sora 
újrafordításának kérdését. Hogy a nyelvromlás, és nem halljuk az árnyalatokat, 
pedig Bárczy(?) 1880-ban leírta, hogy Aludjál, csicsíja, aludjál babája, aludj, 
vagy a falhoz csaplak, vagyis a két szóváltozatnak egészen más a tartalma. A ne 
vígy minket a kisértésbe nem más, mint könyörgés, kérincsélés, azok nélkül a 
teológiai tartalmak nélkül, amit beleéreznek.
Másnap este aztán beadtam neki egy C. naplót, beleírva "Melo, melo, aztán 
egyszercsak sikerül valami. szeretettel Váli" 
Telefonált az öntő, hogy művész úr, péntektől ma délelőttig csináltam az öntést, 
most vagyok kész. (260 ezerért) Vétek lenne nem csinálni még egy kópiát, 
anyagárban 25 ezer! Melocco beleegyezése megvan, egy régebbi beszélgetés. Mély 
lélegzetet vettem, nem tehetségem a gyors döntés: az én anyagi felelősségemre: 
csinálja! Van egy 160 centis Melocco Szent sírom! Sőt már láttam is! 
Leutaztomban Kecskemétre Pesterzsébet felé kanyarodtam. Valószínű, Erzsébet 
kolostorának adom. Abba a nyersfa szaunaépületbe nagyon elkelne egy műtárgy.
 
A létre nem lehet direkt választ adni.
Farkas: Vörös asztal körülre gondoltam,
és Schiele Van Goghos műtermére.    
Azonnal el kellene törni ecsetemet,
illetve a rongyomat, amivel most festek.
 
Várj, bocs, félbehagyom mindezt, a kultuszminiszternek kellene egy 
fölterjesztést írni, most szólt Szüts. A napi kép épp megvan (A/96/2). Ennek a 
létesítendő múzeumnak az ügye most van teljesen képlékeny állapotban, súgni kell 
nekik.
 
A Kortárs Magyar Képzőművészeti Múzeum (vagy Képtár?) ügye
 
1. HELYE.
végleges-e a Munkásmozgalmi Múzeum épülete?
netán a Sándor -palota?
 
2. SZERVEZETE, MIHEZ TARTOZIK
Önálló, új szervezet jönne létre, vagy az egyik meglévő része lenne?
-Nemzeti Galéria, nagy gyűjteménye van
-Fővárosi Képtár, a Főváros tulajdonában.  kicsi, de jól válogatott anyag
A minisztériumnak honnét van joga anyagot bekérni?
Ki alá tartozik majd a Kortárs Múzeum? A Főváros, vagy az MM alá?
 
3. GYŰJTŐKÖR
1945 után készült, Magyarországon élő alkotók művei
 
4. KONCEPCIÓ
Érdemes lenne  világtörténelemben egyszer  megcsinálni azt, amit eddig csak  a 
magánmúzeumoknak sikerült: kizárólag  minőség szerint válogatni az anyagot. 
Figyelmen kívül hagyva a kultúrpolitikai, művészetszociológiai, 
művészettörténészi sok-sok egyéb szempontot. Ez a zsűri összetételén múlik, erre 
a fent felsorolt szakemberek nem alkalmasak
 
5. ANYAGÁNAK ELŐTEREMTÉSE:
nem lehet egy harmadik, jó anyagot előteremteni
(kivéve ha megvesszük a Kolozsváry gyűjteményt)
-tehát MNG és/vagy Fővárosi Képtár anyaga bekebelezése
-élő művészek és műgyűjtők ingyenes adománya avval az ellenajánlattal, hogy 
három évig művük biztosan falon lesz
 
6. ADOMÁNYOK BEVÁLOGATÁSÁNAK LEBONYOLÍTÁSA:
a Műcsarnok arra a dátumra, amikor a létesítendő múzeum már tud műtárgyat 
raktározni, egy kéthetes kiállítást csinál, meghirdetve bekér anyagot: "1945 
utáni magyar festészet magángyűjteményekben"  Közzétéve a múzeumalapításhoz az 
ajándékozási lehetőséget is. Nem saját művet (vagy esetleg: nem élő művész  
munkáját) lehessen letétbe is adni. Egy négytagú zsűri két mérce szerint 
választ: a műcsarnoki kiállításra alkalmas-e, illetve a múzeumi elfogadásra 
alkalmas-e. Beküldhető három mű, elfogadható a múzeum számára három. Evvel a 
kettős lépcsővel valószínűbb a zsűri jó munkája.
 
 
Na, ennyi, első nekifutásra. Mindjárt csengetnek ebédhez. Most COPY-zom, s 
kiprintelem Miklósnak. Megbeszéljük, átírjuk, holnap Pestre megy, átküldi a 
miniszternek. Aztán majd személyesen.
 
Kérdi tőlem tegnap, lennél az igazgatója? Tréfa, vagy nem, kérdés. Talán egy 
évet, a beindítást rá is szánnék az életemből. Az anyagot ki tudnám és ki merném 
válogatni. (Az egész szakma meggyűlölne, -de ez belefér.) Ami díjat kapnék, 
ezentúl ennek tudnák be. M. szerint abban az évben sem festenék kevesebbet. De 
nem is fontos elvállalni. A zsűrizést kellene együtt végigcsinálnunk, az mindent 
meghatároz. Tavaly már megégettem az ujjamat egy státussal. Nem kívánkozom 
állásba, -a tanítás sem hiányzik, rögzítsük. 
Most Miklós vágott éppen bele, a színiakadémián tanít valami vizuális kultúrát, 
változó minősítéseket hallok óráiról. Múlt héten Schieléről beszélt, 
századfordulós osztrák festő, sokszor a pornó, de mindig a művészeten belül, 
maszturbáló lány, kegyetlen, zseni, lenyűgöző.
 
 Mikivel beszéltem telefonon, kihúzták a harmadik szemfogát is a héten, még egy 
van hátra. Lónagyok a fogai, nem fér a szájában. Fogszabályozás vagy három éve, 
arra várt az orvos, hogy megnőjön, most indul a második forduló. Első kettő 
alkalommal férfi volt, én kísértem, a váróteremben még osztáspéldákat is 
gyakoroltunk. Most anyja kísérte, mondta, sírt is. Kérdeztem, nincs-e 
összefüggés a kettő között? Mondja, nem tudom...
Tényleg hatalmas fogai vannak, egyet átfúrtam, néhány napig nyakamban spárgán. 
 
Szülői értekezlet. Egyetlen haszna, hogy fölfogom, M. gyenge matekból. 
Átgondolva és rákérdezve kiderítem, csak annyi, hogy lassú és sokat vét 
műveleteknél. Mondom, öreg, napi három osztáspélda, két hónap alatt túljutsz 
ezen a problémán. Én nem fogom forszírozni, ez a te akaratod nélkül nem megy. 
Rászánta. Kecskemét idejére vettem neki egy kockás füzetet, egy oldal egy nap, 
három példa. Időnként egy-egy ilyen, meglepetésnek: HÁNY LÁBA VAN AZ ELEFÁNTNAK? 
Bízom benne, hogy.
Miki, tovább. Valamelyik nap szól Kata, te, nehezen jár a harmadik fiókja az 
íróasztalában. Kiemelem, kiborítom, mögötte az eltűnt biológiakönyve. Fűrészelni 
is kellett, meg reszelni. Akkor a többi fiókok is. Kata kezdi rendbe tenni a 
tartalmukat, de bölcsen félbehagyja. Miki este reklamál, hogy az ő dolgait..., 
amiben igazat adok neki, de alibi az asztalosmunka. És bejött Kata rejtett 
terve, M. szépen kezdte  rendberakni minden dolgait, kedvet is kapott hozzá. Két 
nap múlva polcait is. Érezhetően érése stádiuma. Régen  többször mondtam 
maliciózusan neki, aki úgy él, hogy időről időre rendet csinál, nem is tudja, mi 
a rend. Az lételem, segítség, biztonság. Amibe persze a struktúrált rendetlenség 
módjával belefér. 
 
Zsófi, ha fiú lenne, úgy mondanám, megint becsajozott. Van fiú, de titok. Bár 
egész munkahelye tudja, mert a legény is onnét. Szüts meséli, este kajánul 
megszólal az egyik, ahogy bejön: szegény Zsófi a hidegben mióta vár a 
villamosra, érdekes, nem a megállóban... Tény, hogy nem 1/2 5-kor jár haza. 
Hanem tízkor, s akkor Katának egy-két órát mesél. Nem belső köreiről, hanem 
munkahelyéről, barátairól, mindenféle látott állatokról, hihetetlen részletes, 
pontos megfigyeléseket. Ilyenformán veszekedéseik ellenére (Kata nem bírja ki, 
hogy slamposságáért 5 percenként ingerülten rá ne szóljon) nagyon bizalmas a 
kapcsolat közöttük, hála Istennek. (Katának mondom: ne szidd, hanem kérdezd, 
hogy miért...)
 
S. Nagy hívta, Zs. elkezdett műv.tört. előadásaira járni, a Műegyetemre. Talán 
efelé navigál majd. Még bízom régtől hangoztatott mondatában, ha valami majd 
valóban érdekli, fog tanulni. 
Újabb állat nincs. A három teknősnek építettünk egy száraz kifutót a kályhameleg 
közelében. Nem fürgeagyúak, de kezdik megérteni az új lehetőséget. Hanem 
fiúbarátjával -nak vett egy snaucert. Gondolom, új perspektívát kapott 
kapcsolatuk.
    
Köziben alkalmanként négyen-öten vagyunk. Minden jelenlévő fontossá válik. 
Andris örömömre a közbenjáró imaórába újra belevette a zsolozsmát, szeretem. 
Tudod, néhány éve én hajnalban a ferenceseknél is, másodnaponként... Kérték, 
hogy rövidített munkaidőnk ellenére legyen újra megosztás; Gábor vezeti majd. A 
szentségimádást megtartottuk, annak mindig súlya van. A régi Fioretti csapat nem 
él a fejemben, tanulságos. Talán így fogom átvészelni jővőbeli veszteségeimet 
is, remélem.
 
Egyik este Gábor dúltan fölvetette, durván meglökték az uszodában: én mindig 
csak meghunyászkodjak?! Mondom, mi a végső célod? Hogy a másikat segítsd 
üdvözülni, nem? Ahhoz alakítsd a reakciódat.
Kecskemétre képtelen voltam fegyelmezetten csomagolni.  Minden út előtt összeáll 
szellemi programom a könyvek kiválasztásával. Most nem tudtam dönteni. Nyugat 
1910, az új Illyés kötetek, meg a régi válogatott, amit már elkezdtem 
összefirkálni, belakni. Itt a My Life Golda Meirtől, beleolvastam, egy fontos 
arab tárgyalásra készülve toilettje összeválogatását sorolja, ez jó. Illyés 
Puszták népe, és Petőfi Sándor kötete logikus volt, újra fölbukkant a fejemben 
Németh László, a zűrös zseni, most szeretnék megint tanulmányaival barátkozni: 
Sajkódi esték. Persze a József I-II, mindenkori végső menedékem. Újra 
fölfedeztem Mackintosh Mózes 1-3 könyve magyarázatát, reggelente olvasom, 
megdöbbentően gondolatgazdag, hitélmény. Biblia. (Miklós egyszerűbben oldotta 
meg: P. Howard összes) Mindez sok egy hónapra. Majd menetközben dől el... A 
bőség mindig intelligenciapróba nekem, s nem dicsekedhetem. Londonban volt 
pénzem, egy délelőttöt átgyalogoltam valami gyárnegyedben, hogy egy Párizsban 
látott széket én most meg fogok venni. Hogy vittem volna haza, ha sikerül? 
Délben derült ki, hogy szünnap, szombat van...
 
Március 5., az éjjel friss hó esett, Szüts kocsijáról is lesöpörtem reggel, úgy 
volt, ma két kocsival megyünk úszni. Fél tíz, eddig ezt írtam, most elkezdem az 
A/ 96/3-at. Na, talán ma. Nehezek az első napok, mindig. Kívánj nekem jó munkát.
˝egészen5
 12, kimosakodtam. Nem is rossz. A fekete keret összetartja. Még van egy órám 
ebédig. Talán nem alszom el, leülve.
 
Idén hosszú, hideg telünk volt. Uszodából mindig vizes fejjel, s bárha 
duplavastag sapó, olykor fáztam. Ettől félek, gyerekkoromban volt valami 
rejtélyes, agyhártyagyulladás körüli betegségem, amikor a hangos beszéd és a 
fény is zavart. Szóval a fejem. Bizományiba betévedve anyám ügyében, szemem 
megakad egy nagy nyitott rekeszen, tele prémmel. Katával a létező szocializmus 
utolsó percében utaztunk Berlinbe pár napra, bölcsen, hogy amíg az út keleti 
valutával fizethető, tehát megfizethető, - kell megnézni a Dahlem-múzeumot. 
Akkor megnéztük a Berlini Falat ONNÉT is. Annak tövében árultak földön guggoló 
gyanús civilek kubánkát. Azóta a kancsal nosztalgiám. Most vettem, (Szüts 35-ik 
kérdésre találta csak ki) Made in Finland, műszőrme. Szürke és kissé szűk, ezért 
Kata egy szoknyájával (körömollóval bemetszés a peremén) megtoldottam. A 
létrejövő kockás BÉZS háromszöget bekentem technokol rapiddal, miáltal ez a rész 
vízállóvá vált, valamint rátunkolva a környező szőröket, eltűnt. A belső oldalon 
tussal igazítottam színhelyesre. Még beleragasztottam egy fehér pöttyet, hogy 
melyik az eleje.
    
Apropó eleje. Ezek direkt engem akarnak kínozni? Kata időnként megfedd, hogy 
alsógatyám fordítva, sőt kifordítva. Addig volt rend, amíg a pulóverek nyakában 
hátul fehér textilkocka volt. De a gatyára időnként előre rakják, sőt olykor 
kívülre, mert ez valami divatjel. Követhetetlen.  A pizsama nadrágomon, mikor 
kezd elöregedni, tehát lecsúszni, elöl kivágom a gumiházat, s egy szűkítő csomót 
hurkolok a gumira. Ettől jól láthatóvá válik az eleje. A legjobb Robitól kapott 
pulóverem, Amszterdamban találta a lánya, azon valami domború bög van a mellén, 
márkajel. Szemüveg nélkül is minden rendben, uszodában öltözködve.
 
 A mellettem zuhanyozó ügyvéd rávett, PERESKEDEM. Merthogy örökre lebénult bal 
4-es lábujjam, javíthatatlan, illetve az ország első kézsebésze nem tanácsolja. 
Én eredetileg csak egy állandó uszodabérletet szerettem volna. Lesz törvényszéki 
orvosszakértő, meg tárgyalás, minden. A mellettem zuhanyozó nagyon mondja, hogy 
ugye fáj járáskor?! Mondom, nem. Úgyhogy már nem beszél többszázezer forintról.
 
Lukács uszoda. Némely hideg hajnalon üresebb volt a szokottnál, ilyenkor 
lehetett csúcsdöntési kísérletekkel próbálkozni. (Hátúszás közben nehéz 
hátrapislogni.) Mint jól tudod, a medence k.b. 26 méter. Nomármost, hány 
tempóval? Idáig többször megerősített rekordom: nem egészen öt tempó.
    
Lukács. Másfél éve úszom a túlsó felén a női (meleg) medencének. Összegyűlik ott 
velem egyidőben három, olykor négy öregúr, a sekély térfélben leguggolnak, hogy 
csak a fejük lógjon ki a hidegbe, és dumcsiznak.  Ugyanott hárman is úszunk elég 
keményen, ők kedélyesen körben, nem zavartatják magukat. Olykor, ha 
észrevesznek, szétnyílnak. Nagyon hangsúlyosan, udvariasan kerülgetem őket. S 
eljutottam odáig, hogy már örülök nekik, szeretem őket. Múltkor mondtam is, a 
kis zöldfejű pocakosnak, hogy irigylem a maguk összeszokott férfitársaságát! 
Elmosolyodott, hja, évtizedek óta... (Nem semmi- mondhatni rá az új pesti 
szlenget)
 
Lukács. Három-hat perc egy öltözés. Ezalatt beszélgetés. Én mikről is? A 
fotótároló papír PH-értékéről, a Széchenyi könyvtár építendő új szárnyáról, az 
amerikai nemzeti parkokról, egy Amerikában élő unokáról, egy szélütött nagymama 
állapotáról, a Windows 95 kompjuterprogram hátrányairól, a most megépült új 
budai központi bíróság anomáliáiról. Harminckét ismerőst leltároztam föl. Meg 
kéne írni őket. Három halottam is van már. 
 
Lukácsba menet. Hihetetlen, mintha Amerika. Állandóan változnak a boltok. A 
virágárus csődbement. A könyves is bezárt, egy éve üres, úgy látszik, nem tudják 
kiadni a pavilont. A bár bekebelezte a mellette lévő rokkantnyugdíjas trafikot, 
nagy garral elkezdtek építkezni, galériát építeni, falak rózsaszínre, aztán az 
egész hirtelen félbemaradt, hónapok óta a malterosládák ugyanott a földön, a 
kirakatüveget lassan ellepik, mint a hullakeselyűk, az alkalmi plakátok. A 
díjbeszedő iroda kirakatát egy élelmes üzletember kibérelte, kaliforniai 
mamutfenyőből faragott irdatlan karosszékek vannak benne, megrendelhető. Egy új 
non-stop pince-élelmiszerbolt nyílt, nyitva reggel héttől. Talán nem tudnak 
angolul. A vietnami tejboltunk mellé telepedett szerb tejbolt átalakítás miatt 
hónapok óta zárva, állítólag az is tönkrement. A bizományi áruház bezárt, óriás 
tere évek óta üres. A plakátoktól nem látni be, lehet hogy raktárnak használják. 
Nyílt egy optika szalon, a másiktól húsz méterre, s egy rádiótelefon bolt, 
szemben a Barátokkal. Az antikvárium maradt, de magánkézbe került, nem 
lacafacáznak, 100%-os haszonkulccsal dolgoznak. Néha nosztalgiából megnézem a 
művészeti polcukat, pocsék. Bár egy Nagy Balogh monográfiát ott sikerült, 
mégiscsak. A TV. sorozatomhoz kellett volna, illetve inkább csak a szívmeleg. A 
műsor engedélyét mindeddig nem írták alá, pedig már lassan beleszoktam, hogy 
megcsinálom. Hogy féltem tőle az első hónapokban!
 
Síeléstől búcsúzás folyamata. Most így oldom meg: kárörvendek Mikin, akinek 
szombaton edzésre kel mennie...
   
Milyen felétek a kapitalizmus? Nálunk így néz ki: a gyerekek nagyon morogtak 
falécből barkácsolt zuhanyrózsatartómon, rászántam. Első bolt 960 forint, de 
nincs. Második bolt 640 forint és van. Délre föl is szereltem. Más. Kértem 
Andrist, gondoskodjék gyertyáról, hozott egy jó bunkót, 700-ért. Nem tudjuk 
használni, múltkor rádűlt gyönyörű lópokrócomra, amivel a festőasztalomat 
szentségimádásra letakarjuk. Minap veszem a reggeli két zsömlémet, a kassza 
mellett mit látok: tisztességes fehér kocsigyertyák. Emlékszem, még meg is 
saccoltam az árukat, 40-50 forintot gondoltam. Négy forint. Kérem az összeset. 
28 darab. Megvan karácsonyra, januárban!
 
Ismered, az ember lekapcsolja a villanyt, s akkor veszi észre, mennyire búgott a 
fénycsőarmatúra. Így voltam a műtermemmel. Hajdan mindig ünnep volt átrendezni, 
aztán lassan kikopott ez az öröm, 24 év alatt beállt optimálisra, persze követve 
a változó igényeket. Legutóbb az állandóan üzemkész kompjuter helyigénye, a 
printerrel. Szóval alig változtatható, ami van, és -valami nem ízlett. Nem 
éreztem jól magam benne, de nem vettem észre. Persze deine sorge möcht' ich 
haben -luxusbaj- , Jelenits atya valahol Kierkegaard kapcsán írja, hogy a 
képzelt baj is fáj, tiszteljük. Volt egy kétméteres asztalom a szoba közepén 
tranzit-rakodónak. Most ez a műteremablak alá került, életre keltve az ablak 
vidékét. Minden bútor fal mellett, a tér tiszta és üres. Állítom, jobban érzem 
magam tavaly ősszel-télen, ha erre akkor rájövök.
 
Jelentkezett egy gyűjtőm, múltkor meglátta egy hazakerült régi munkámat, 
megvenné. Hanyatt estem, mert a rossz üzletmenetről panaszkodik, és őszig nekem 
el van adósodva havi 50 ezerrel, két képet és egy pasztellt vett mostanában. 
Kértem tőle egy nap gondolkodási időt, ugyanis a képet inkább múzeumnak szántam. 
Itt fentebb olvastad, most áll majd össze a Kortárs Múzeum, talán egy éven 
belül. Ha netán nekem itthonról kellene valamit előkaparni... alig van valami. 
Igaz, 25 képem Szlovákiában kiállításon, az hazajön nemsokára... Viszont, ha nem 
is tart el, de havi 50 a szükséges pénznek mégis a nagyobbik fele. A múlt havi 
fűtésszámla 20 ezer volt... Este telefonáltam neki, hogy oké. Ez is havi 
részletekben majd, ősztől. 
 
Evvel a szlovák kiállítással volt cirkusz. Valaki helyett kellett beugranom, 
szívességet tettem. Az idelátogató igazgatót láthatóan egyetlen dolog érdekelte, 
aláíratott 10 példányban velem egy nyilatkozatot, hogy a képek biztosításáról 
lemondok. Megtettem. Merthogy az nagy pénz, s a képek úgyis a Külügy diplomáciai 
futárkocsijával mennek, a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet szervezi az 
egészet. Jó. Aztán szólt Szüts, hogy te marha, és ha fölborul a kamion? 
Észbekapva, faxon kérem egy nyilatkozatot a múzeum igazgatótól, hogy a képekért 
háztól-házig teljes anyagi felelősséget vállal. Ezt fogcsikorgatva meg is tette, 
de mellette küldtek egy újabb aláírandó nyilatkozatot, hogy vállalom, a 
szállítás az én anyagi kockázatomra történik. Szüts erre azt mondja, te marha, 
ha a kocsi Budakeszinél leég, a dunaszerdahelyi múzeum átküld neked néhány 
milliót? Ezek után fax válaszom, hogy a két papírjuk között joghézag van, a 
szlovák múzeum nincs jogi kapcsolatban a külügy kocsijával, s ennek 
következtében a kiállítást sajnos lemondom. Fél óra múlva már a biztosítást 
intéző pesti hivatalnok hívott, hogy mikor jöhet. Ennyi idő alatt elintézték. 
Szüts mondja, látod, marha, ezt mindig megpróbálják eljátszani. Egy autóbusznyi 
festővel utaztunk ki a megnyitóra, volt ott valami ülés is, velem egy napon. 
Néhányan berúgva szálltak be a buszba, hazafelé. Ez mindig így van.
 
Múltkor elküldtem neked nyílt levelemet Makoveczhez a Népszabadságban, ha jól 
emlékszem. 1000 ember előtt harsogta, hogy "verőlegény gyerekével nem fogok 
kezet". Azt írtam neki, hogy ennek a mondatnak Európában nincs helye. Na, kaptam 
néhány kemény telefont. Az utolsó egy magát hívőnek és érettségizettnek mondó, 
nem kulturálatlanul fogalmazó középkorú asszony volt. Hogy én merem támadni a 
Makoveczet, aki kedvéért sok ezer ember bármikor fölkerekednék, ezt a szent 
embert, aki meg akarja tisztítani a magyarságot ezektől a rohadt zsidóktól, és 
hogy ő imádkozni fog, hogy öljék meg a gyerekemet, és majd megnézi, akkor hogy 
gyakorlom a megbocsátást.  
Kata szerint el kellene ezt mesélni Makovecznek, látod ide vezet...
 
Mikivel januárban igazi bálban voltunk. Életünkben először. Megjelenés az 
eseményhez méltó öltözetben... Az Országos Széchényi Könyvtár és a Hadtörténeti 
Múzeum tisztelettel meghívja Önt...  A bál fővédnöke Göncz Árpádné, az 
államelnök neje, Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke, védnök még Keleti 
György honvédelmi miniszter... Az árva gyerekek javára meg a könyvtár 
megmentése... A klubban egy reggel átszól vetkőzés közben az igazgató, te Deske, 
nem adnál egy rajzot a tombolára, te lennél a fődíj. Mondom nem, s elmagyarázom 
évek alatt kikínlódott véleményemet a potya képekről, ahol a mű senkit nem 
érdekel, az csak máz a kunyorálást elfedendő. Sugallja, a mű nem érték, hisz a 
művésztől ingyen lehet szerezni. Mondom neki, miért nem ajánlják föl a 
könyvtárosok félhavi fizetésüket erre a célra? Nekem ez a kenyerem. De az ember 
nem következetes. Másnap szóba került, legyintettem, nevettem, adtam. Innét a 
két tiszteletjegy. Nyitópalotást a Honvéd Művészegyüttes kosztümben, részlet 
Erkel Hunyadi László.., Strauss Denevér, Liszt Magyar Rapszódia..., aztán két 
zenekar, újratervezett, a régvoltra emlékeztető valóban elegáns tiszti 
uniformisok, frakk, nagyestélyi, diplomaták. Kissé alulöltöztem ehhez, Miklós 
zakója alá Kata selyemmellényét is fölvette, jól áll neki. (Olyan magas, mint az 
anyja). A Gundel hidegtál nekünk is járt. Sok látnivaló volt, egy báltörténeti 
kiállítás is: táncrendek, selyemcipellők, monoklik. Alvásidőmhöz igazodva 
indultam volna, Miki toleráns úri modorával kikönyörgött még egy fél órát. Aznap 
kezdődött újabb háromhetes tavaszi influenzám.
 
Írtam-e már, hogy lett egy házipüspökünk?! Emlékszel Antal atyára, veledkorú 
srác volt, a Fiorettit is meglátogatta egyszer, innét, a Ferencesektől. 
Kiküldték öt-hat éve Kárpátaljára, hárman elkezdtek ott ferenceskedni, 
szolgálni. Most a pápa személyesen szentelte. Ukrajnából Rómába utaztában egy 
hajnali misét itt mondott, megígértem neki, hogy fölvesszük állandó 
közbenjártjaink listájára. Te is beszállhatsz. 
 
Kezd ez a levél túl hosszú lenni, (elég pontosan heti egy oldal gondolatom van) 
akkor távirati stílusban néhány alapinformáció:
-A katonai műhold 0,002 Celsius hőkülönbséget érzékel a Föld felszínén. Egy 
harckocsi helye, ami egy órája elment, még kirajzolódik a felvételen.
-Katonai autóba beépítenek öklömnyi térképkövető dobozt. Több kilométerre pár 
centis pontossággal eltalál. 
-Mi az, ha földobják kisgyerek, leesik: semmi. Pistike megfogta az Isten lábát.
-Halló, az üzenetrögzitő elromlott, itt a vasaló beszél...
-amerikai klubokból ízelítő:
-a Mindent Halogatók Klubja. 83-as évkönyvük most jelent meg. Félmillió leendő 
tag még gondolkodik. Tiltakozójegyzékük, Anglia miért támadta meg őket 
1819-ben...
-a Középszerűek Klubja. Példaképük egy teljesen jelentéktelen államelnök a múlt 
századból
-a Mindenekelőtt a Biztonság Klub. Követelik, hogy a repülők a földön 
guruljanak. Vagy, egyszerre csak egy legyen fönt, és az utasok pucéran, hogy 
fegyvert ne tudjon valaki eldugni...
-a Hivatásos Bürokraták Klubja. Semmire nem hajlandók igen-nemmel felelni.
 
És még egy mondat, januárban találtam ki:   AZ ERDŐ SZAKRÁLIS TÉR
 
Állítólag Nemes Nagy Ágnes igen nagy költő, kéne olvasni. Nem ismerem. Összes 
verseit még ő válogatta össze, a Föld emlékei, és van egy összegyűjtött 
esszékötete is, a Magasság vágya. És egy nagyszerű verselemzés kötete (nem csak) 
diákoknak: Szőke bikkfák(?). Na, majd. Ölelem a rokonomat. Is.
Szia.
 
 
 
1996. március 14. kezd    J-38                  C.4653
 
Szia J!
 
Szüts nevetve mondja, szoktuk emlegetni, sokba van nekünk, hogy te annyira 
ragaszkodsz szegénységedhez.
 
Van-e ok ijedelemre, élősködöm-e? 
1. Ritkán kérek és mértékkel. Eddig rendben.
2. Barátaim közül Miklós ad sokszor, szívből.
3. Hanem gyakran hencegek szegénységemmel. Ez provokáció.
4. Csakugyan, kissé barátaim árnyékában merem ezt a bizonytalan életformát élni.
 
Mi a teendő?
Alig valami. Nem nyafogni, hencegni. Hozzátenni: elégedett vagyok. Életformám 
árát vállalom.
 
1996. április 24.
 
Locsogás nem folytatódik. Megjött leveled, vársz választ. Természetesesen 
örömmel látnánk titeket. Nem síró gyerekeket se hagyjatok ránk, elfértek ti is 
bőven. 
Még annyit: egyelőre semmi remény, hogy ki tudnánk utazni hozzátok. Nem tudom, 
nem lenne-e helyesebb (távrészvételünkkel) a keresztelést nem halasztani 
tovább?! 
Akartam volna neked levelet írni, igazit, de Kecskemét egy hónapja eszméletlen 
mennyiségű munka volt, gondolatok nélkül. Múlt héten meg baráti szívességek 
révén egy hét New York  minden múzeumában, reggeltől estig, ájulásig. Most 
lettem volna lassan majd írós állapotban.
 
sziasztok.
 
 
1996.5.20-21.      J-39                     C.4693
 
Szia J!
 
Mamád kiszivárogtatta, hogy 80 kiló voltál, nem is tudom írjak-e neked ilyen 
körülmények között.
A másik, ami köti kezem, bárhogy szépítjük, alig volt gondolatom az elmúlt 
időszakban, külső és belső rohangászások, -látom, dossziéd csaknem üres. 
Meglátjuk, mi lyön össze.
 
Bár téged nem érint a dolog, itthon mégis újság, hogy év eleje óta bemész a 
bótba, és lehet dollár venni. Elég ha bemondod(!) az útleveled számát, arra már 
adnak. Rögtön be is írtam a tárcámba, hátha rámjön, útközben. Múlt héten 
uszodából haza be is mentem a Ferences templomhoz közeli Keravillba, ami azóta 
videofilm kölcsönző lett, majd éxerbolt, most a fele már a Mezőbank, hogy 
adjanak forintot száz féltveőrzött dolláromért. Mert annyira semmi pénzem, 
viszont háromnegyedkész képeimhez nagyon kellene már keretet csinálni. Szó 
nélkül adtak, ugyanitt tavaly a pénztárosnak még be kellett diktálnom, hogy 
nevem Marx Károly és a Lenin út 1-ben lakom. A pénztárosnő fölvont szemöldökkel 
rákérdezett, jé, Magyarországon van még Lenin út?! Nincs, feleltem szerényen 
mosolyogva.
 
Lesz keret, jó sok munka, de lesz. Miklós is megoldotta a magáét, a maga módján. 
Látott Bécsben a Giacometti kiállításon egy elegáns típust, lerajzolta. Itthon 
egy autó áráért rendelt 50-et. Nem irígylem, nekem nem is lenne jó, de az ő 
képeihez tényleg szépek.
 
Hát igen, a boltok jönnek és mennek. Kápitalizmus. Csak itt a bank környékén: 
lett egy kompjuterbolt. Reggelente vágyódva néztem a kirakatban a Panasonic 
telefonos fax óriásdobozát. Aztán kaptam egyet, akkor kisebb dobozokat kezdtem 
vágyódva nézni. Vettem ott egyszer 10 floppit. (A kompjuter 
tartalék-memóriatárolója. Bocs, nem tudom, mennyire tudsz mai magyarul.) Szóval 
például az egész C. Napló könyvem egy 3 mm vastag, 9 centis mágneslemezen, két 
perc alatt átmásolható. Két ilyen lemezen van ötkötetnyi opuszjegyzékem másolata 
is, tűz, betörés, műszaki hiba ellen, négy példányban. Egy sorozatot egy 
barátnőmnél is tartok. Meglátogatva, mindig frissre cserélem. Ehhez tartozó 
floppitartómon ötforintosnyi piros pötty is van, hasonlóan képeimről őrzött 
diatartó ládán. A berni Klee múzeum grafika raktárában láttam ilyet, három 
mappán. Családom is tudja, hogy ezeket kell először menteni tűz esetén. Nálunk 
minden világos. Hogy halálomkor szakmai dokumentációmat hova kell vinni, ki van 
rajzszögelve a falra.
 
Ebből a boltból most tornacsukabolt lett. Ma reggel újra megnéztem, hüledezni 
akartam. Igen. A legdrágább: 24 ezer forint. Azt hiszem, 15 körül van a 
hivatalos létminimum.
 
Mellette volt egy hatalmas álmos bizományi. A kirakatban főleg 
textiltekercsekkel. Egyszer egy baromi rossz cipőt is vettem ott. Két év múlva, 
még egyet, ugyanolyat. De ez már nagyon régen volt. Aztán bezárták a boltot. A 
havi "II. kerületi polgár"-ban (ingyenes, bedobják) olvastam, hogy a kerületi 
Tanács, pardon, Önkormányzat valamelyik hivatalát akarja idetelepíteni. Marha 
egy ötlet volt. Állt a helység használaton kívül, egy hétig, két hétig, amikor 
új magyar szokás szerint kirakatüvegét kezdték ellepni a plakátok. Judó oktatás, 
Lila Maca áriaestje, angol stúdió, Megnyílt a PECSA (Petőfi Csarnok, ifjúsági 
központ). Amikor a plakátok elérték egymáson a centis vastagságot, kezdődhetett 
a mekkorát bírok egyszerre letépni- játék. Másnapra újak a helyébe, rendszerint 
tízesével, sorozatban. A bolt ilyenformán évekre eltűnt. Két hete váratlanul, 
igaz, pár napig beteg voltam, vakító tiszta az üvege. Bévül fénycsöveket 
cserélnek. (Szombat reggel, uszodaidőben. Hétvége, szabadidő a munkások egy 
részének teljesen megszűnt). No, a kirakatban most faburkolat, -bronzkelyhek, 
porcelán Ludas Matyik, bársony redőzött drapérián. Nem is csak pocsék 
festmények. Gyakran lelassítok a bolt előtt.
 
Mellette megintcsak két új bolt. Az egyik amerikai, nem is értem, mit árulnak. A 
kirakatban: műgyümölcsök, búzakéve és lavórtartó állvány, kovácsoltvasból. A 
másik úgy hirdeti magát, hogy az ország legnagyobb gyapjúválasztéka. 
Magyarországon most mindent el lehet adni, ha az van ráírva, hogy biotermék. Itt 
biológiailag igazi lepedő meg matrac van, ez utóbbi a kirakatban is, kettévágva, 
belelátni, hogy mennyire bio. Kókuszmicsoda a bele, meg igazi, (- és nem mű) 
gumi. Meg szőr.
 
Nagyon szeretem ezt a Lukácsból hazafelé-sétát, minden nap, 7.50-kor. Még minden 
zárva. Böjti napon nem nézem meg a cukrászda hűtött kirakatát: dobos torta, 
dobos rolád, valami amorf habos, -nagyon jó lehet- okker és fehér. A szintén 
amerikai(!) papírbolt kirakatában múltkor egy csodálatos emeletes fadoboz, 
vörösre lakkozva, benne 80! szines ceruza. Ilyet még nem is láttam. Rögtön 
hívtam Vojnichot, nem akarja-e megvenni a férjének. Az árat hallva fölsikoltott. 
Eltűnődtem, fordulhat-e úgy  életem, hogy szinesceruza rajzokkal százezreket 
keresek. Egy sarokkal arrébb már eszembe jutott, hogy a színeket sajnos lehet 
keverni is... 
10 éve volt egy pillanat az életemben, amikor módomban lett volna emeletes 
redőnyös tolltartót szerezni. Talán a Fény utcai piacon.
 
A szomszédos csirkehús bolt viszont gyönyörű. Egyetlen hosszú acél-üveg hűtött 
pultsor, s mint Barcelonában, - művészi rendben a végtagok, fajtánként. A Kata 
tud egy igazi jó halboltot is. Ott az eladók is kedvesek, szerinte. A 
könyvpavilon bezárt, a helységet, állítólag gyógynövények számára, 
újrapolcozták, mázolták hibátlan fehérre, most úgy áll, üresen, éve már. A bár, 
két házzal arrébb, galériát és lila csigalépcsőt kapott. Már csempézték, mikor 
hirtelen leállt az építkezés, kirakatát azóta ellepték a plakátok. Manhattan és 
Bronx, keveredve.
 
Igen, igen megjártam Ámerikát is. Ezúttal újra vezettem naplót, hogy mit láttam. 
Sok nyafogások, kell-e nekem ez az út egyáltalán, miközben gőzerővel szerveztem. 
Nehezen jött össze az ingyenjegy. Koszt- szállásom eleve volt. György Petiék 
Heller Ágnes filozófus lakását kapták kölcsön, Manhattan, Central Park nyugati 
oldalán, középtájon. Metróval onnét reggelente az összes múzeumokba. Hogy bírtam 
egyvégtében napi 8, sőt 10 órát gyalogolni? Hihetetlen kincsek. Itthon utána egy 
hétig hulla. Van egy múzeumuk Angyalföldön; a négernegyedben. Brooklyn múzeum. 
Oda senki nem megy ki, csak akinek megsúgták. Öt emelet, csoda. Asszír, 
egyiptomi anyag, gazdagabb, mint Középeurópában bármi. Egy emeletnyi régi 
farmerszoba. Néztem az alaprajzon, mi az a furcsa csámpás téglaforma a negyedik 
emeleten, amihez a folyosók is igazodnak, hát egy teljes faház, zsindellyel, 
bútorokkal, a préri közepéből, többszáz éves. Egy emelettel lejjebb (följebb?) 
zománcberakásos fényképezőgép, és zöld műanyag felhőkarcolóformájú asztali 
rádió. Egyébként gyönyörű.
 
A Metropolitan Múzeumban Balthus fésülködő nőjét hatszor megnéztem. A kandallón 
lévő kis kék kancsó, mellette a tükörkeret, okker - ez miatt mentem New Yorkba. 
Mondd meg, miről beszél két ennyire megtalált színfolt, a kép közepe táján? 
Istenről beszél, ilyen egyszerűen? Nem lehetne kicsit konkrétabban 
megfogalmazni? Az édenkert? Aláhúzza az akt lágy líraiságát? Margitsziget a 
benzingőzős város közepén? A köznapi tagadása? A néger teremőr nem engedte a 
széket eléhúzni, így törökülésben.
 
Gyönyörűséges képeket láttam megint. Találtam egy olyan korai Bonnard-t a 
Brooklynban, hogy erre lemondtam vágyamról, miszerint egy másik Bonnard miatt át 
kellene ugrani Wasingtonba. (Kitelt volna a nálam lévő pénzből, de nagyon 
spóroltam). Láttam valami egészen újat: Delvaux, 1960-ból. Nem az én világom (én 
egész életemben a Klee: Todesengeljét akarnám újra festeni) de hallom, és 
élvezem.
 
Amerikában fotóztam is, ezúttal. Opuszozás kapcsán fölbolydult bennem újra ez az 
egész dolog. Nem egyértelmű a vonzása, - zavar hogy sunyin csúszkál a téma a 
tartalom fölött, - az elsődleges beletenyerel a lényegi információba. Robert 
Doisneau francia fotós (1912-94) is ezt firtatja: "A szenzáció gyakran a 
tehetetlenség bevallása, mint az egzotikum kérdése... mert vannak napok, amikor 
a platánfák csodálatosak." Meg azt is mondja: A legkegyetlenebb képeket 
általában lányok készítik, hogy megerősítsék magukat...
New York. Gondoltam: utijegyzetek. Kaptam egy Nikon F3 gépet Pétertől, vettem
         
         három tekercs filmet                 15 dollárért
         katalógus a családnak               14 
         metrójegy                       	         21
         egyéb                                        9 
         össz:                              59 dollár, ennyit költöttem,
 
szóval három tekercs. A gép méri a fényt, tehát felvételt elrontani nem lehet. 
Lelkiismeretességből géppapír méretre! itthon lenagyítottam mind a 100-at. Hetet 
tartottam meg, nem voltam túl szigorú. Egy jó kép készült, a Broadway és a Times 
Square sarkán.
 
Tegnap társaságban egy szentendrei faház kertjében, húst is sütöttek, ez 
rendszerint elkerülheteten. Mondom Katának, nem tudna egy gombostűt adni? Kérdi, 
mire kell, mert ő evvel a húsdarabokat szokta a foga közül kipiszkálni. Mondom, 
gombás a lábam, viszket, egy hólyagot akarnék fölszúrni. Nem adta. Viszont az 
ingemet, mire éppen kezdem megszokni, mindig kidobja a szennyesbe. Csak a 
zsebkendőmet nem engedem. Lila. Képportörlésre kell.
 
Sokat lehetne mesélni. Megnéztem a New York City múzeumot is, mit mondanak 
magukról. Tudod, ezeknek mindig kisebbségi érzésük van Európával szemben. Nem 
csoda. Hát itt aztán volt Broadway szinháztörténet, tűzoltás történeti kiállítás 
- ebben profik- valami kiállítás réztáblákkal, amiken aláírások, gravírozva, az 
ír származású hírességek szerették rajta a Várost.
 
A Guggenheim múzeum, stb, stb. Tömény hét volt. Vittem magammal egy 
csodaigazolványt, amivel minden múzeumba, ingyen.. a fényképemet én ragasztottam 
bele....
 
Kölcsönkaptam a klubomban Flóra hiteles beszámolóját József Attiláról. Talán 
76-ban adták ki. Hogy kénytelen tisztázni a dolgokat, ennyi év után, kedve 
ellenére, férje (Illyés Gyula, boldog házasság, a versekből is tudom) még ma is 
kap névtelen leveleket. Hogy elcsapta a nőt Attila kezéről, és hogy gyilkosa.
Közöl vagy 30 levelet, amiből kiderül, hogy ő csak nagyon távolról. Kata szerint 
világos, hogy csak szánalomból, nem szerelemmel. Okos, művelt. Sajnos 
rettenetesen szép, fotó van. A nagyhírű Szondi Lipót pszihológus tanársegédje 
már fiatalon, laboratóriumában dolgozik, mellesleg időnként tolmács, tanít, 
pénzt keres. A könyvben végig tárgyszerű, figyelmes, tartózkodó. Egy helyen 
izzik föl, hitelesen. Említi Judit (J.A. előző szerelme) könyvét, ahol egy 
találkozásuk leírva, miszerint Flóra kopott, szegényesruhás, svájcisapkás... 
Nos, itt következik egy feszes, pontos leírás a harminc év előtti, akkori 
ruhájáról, szabás, milyen színek. Hogy angol anyag. És nem kopott. 
 
Volt egy néhánynapos keserves dilemmám. Idejött egy milliomosnő, dr. Körmendi, a 
legdrágább pesti galéria tulajdonosa, hogy ő szereti a képeimet, és forgalmazna. 
Egyszer már akart nekem kiállítást csinálni, de képet kért volna cserébe. Most 
kibérelte a Vörösmarty téren a Csontváry-galériát, és elit csapatot remél oda 
szervezni. Igenám, de 300 ezer értékű képeimet 195 ezerért adná, s abból 
-adózva- én 65 öt kapnék. Ha öt képemet eladta, emelné az áraimat. Rettenetes 
keserves egy ilyen döntést megszülnöm. Napokig mindenkivel erről beszéltem, a 
klubban is. A nyugdíjas alezredes, a húsipari gépészmérnök. (Ő mondta a 
legjobbat.) Fiorettiben imát kértem. Ugyanis csakugyan új stratégiát kell 
kidolgoznom, egyre nehezebben élek meg, s a tavalyi tanítási kísérlet után egyre 
világosabb, lehetőleg semmi egyebet nem szeretnék csinálni, mint festeni. 1977 
óta megélek a képeimből. De ha leáraznak, az ettől a perctől teljes frontvonalon 
érvényes. És még valami. Az ottani eddigi eladások -tudom- főleg külföldre. Egy 
hét gondolkodási időt kértem. Aztán lemondtam. Mire ő három ponton engedett. A 
legfőbb: két képemet beáldozom az üzlet beindítására, s utána már 300 ezerért 
árul. Mondtam, küldheti a teherautót.
Minden képemhez egy levelet mellékeltem, várj, legegyszerűbb, ha a ide másolom, 
a tágas sorközöket kissé zanzásítva:
 
1996.5.           MARHAPASSZUS     */ATVETEL3           C.4688                                                       
                                      
 
művész példánya    (üzletben marad)
----------------------------
vevő példánya          (átadandó)              
 
Vásárlási feltételként vállalom, hogy Váli Dezső
............................................................. művét 
kiállításaira kölcsönadom. Cím vagy tulajdonosváltozásról értesítem.
NÉV:                   ..................................................
LAKCÍM:  ............................................................
TELEFON:         ....................
dátum:        .....................
 
...............................................
                /aláírás/
 
Én pedig ígérem, minden kiállításomról, bemutatómról értesítem. 
Szívélyes üdvözlettel:                      
 
A tízből hat kép papírjára pedig egy sárga vinyettát ragasztottam:
 
a kép 1997, Ernst múzeumban szerepelni fog, nem adható el külföldre.
 
Csütörtökön jön a kocsi a képekért. Gazdag leszek. Bár Robi barátom szerint 
ennek kivédésére nagyon gondosan kidolgozott életstratégiám van.
 
Jajj, nyomasztott már ez az elmaradt levél. Most, félbetegen végre elkezdtem a 
délelőtt közepén, mindjárt kettő, fekvés ideje. Kata palacsintát süt.
 
Megizzadtam, későn ébredtem, ˝ 6, kapar a torkom. Meg ne kapd. Jó lenne ágyban 
maradni. Csak anyácskám bakonyi lakát kirabolták a télen, új kerti székeket 
kellett venni. Most viszem ki neki a Déli pályaudvarra, onnét viszonylag olcsón 
házhoz szállítja majd a MÁV. Nagyon terheli őket a magyar vasút leépítése, az 
ember nem is gondolná, milyen következményekkel jár. Megszüntették a közvetlen 
vonatot Pestre. De anyácskám már nem bír a csomagokkal átszállni, néhány kilóval 
sem. 
 
Minap vendégségben, beszélek róla, váratlanul házigazdám leemel a polcról egy 
kötetet, na nézzük, ebben benne lesz. Másodszor olvastam róla, most Németh 
Lászlónál. Hogy volt egy Szabó Lőrinc válogatott versek kiadás, 47 körül, s abba 
Illyés Gyula egy legendás tanulmányt írt, olyan gyönyörűt, amit költőkről csak 
haláluk után szoktak. Sok éve olvastam Dérynél? Bernáth Aurélnál? egy anekdotát 
erről, akkor éppen el voltak hidegülve egymástól, mármint Szabó és Illyés, hogy 
Szabó könnyezve olvasta stb. Most egyszerre három ágon futott elém a téma. 
Németh esszé Szabó halála alkalmából fölhívta a figyelmemet rá, szerinte Arany 
után az öt legjobb között van. Az összes költeményei kézközelben ágyamnál, 
kikészítve. A Tücsöklakodalom nagyságát egyszerűsége nekem még takarja. S a 
harmadik: Illyéstől én most mindent, mohón. Kivéve drámáit, mondják nagyon 
rosszak, egyet ismerek. Az amerikai kilenc órás repülőútra a Hunok Párizsban-t 
vittem. Tegnap reggel tettem ki félig olvasottan, kedvetlenül, egy kuka 
tetejére.
Van ebben az Illyés esszé kötetben egy szellemes eszmefuttatás a pesszimista 
versről. Hogy az önmagát cáfoló állítás. Mert aki jajgat, az javulást vár, és a 
jó felé mutat. És egyébként se azonosítsuk a költő világképét egy versével, 
avval a délutánjával azonosítsuk. Mert meg lehetne ugyan a versben magyarázni, 
hogy mindez mikorra és mire vonatkozik, de akkor azt úgy hívnák, tanköltemény. 
Jó, nem?
 
Németh László esszéket továbbra is. Rettenetesen nagyvonalúan, áttekintően 
gondolkozik. Nyafogása fölött átnézek.
 
Voltam látogatóban Fannynál. 84 éves, fürge, pici, vidám. És Fanny várna szőkén 
a rőt sövény előtt... Ugyanabban a lakásban, azóta is, a Pozsonyi út elején, A 
falakon barátok festményei, Dési-Huber, Egry. Radnóti fotók, portrék. Az özvegy 
semmi társadalmi nyilvánosságot nem vállal, rejtetten él, 50 éve. Kérdi: kér egy 
kávét? S. Nagy is ott volt. Mondom nem. Miért nem? Mert akkor állandóan ihatnék. 
Épp egy könyvcsomagot kapott, öt példány Radnóti válogatott, Amerikából. 
Mondják, a legjobb fordítóval. Shoot at(?) neck - olvassa S. Nagy, viszolyogva. 
Egy vers lefordíthatatlan. Hogy jön ez ahhoz, hogy tarkólövés?!
Harmincas évek bútorzata, az egyetlen, habár Dunára néző szobácskához a hatvanas 
években hozzávásárolt még egyet, egybenyílnak. Könyvek, terítők, öregség. A 
daklikutya is 15 éves, kosarából kéri a kockacukrot. S. Nagy kamaszkora óta 
följár ide, amióta szerelmes lett Radnótiba, és az első estjét megszervezte. 
Most hetente Pátyra viszi Fifit (Fannyt) akupunkturára, kocsijával. A télen nem 
kísérte el Ausztráliába, -rokonok élnek ott- mert kutyáját nem tudta kire 
hagyni. Azóta megdöglött. Ő úgy mondja, meghalt.
Megkérdezhettem volna, hova tetszettek járni, együtt, Radnótival? 
 
A lépcsőházi gondolatok. Múlt héten eszembe jutott, de marha vagyok, 
megnézhettem volna a legénységi szállást. 81-ben, Norvégiában, háromnapos hajút 
észak felé, a stewardess félénken bekopogott első osztályú, tehát egyszemélyes 
kabinomba, hogy náluk van a konyhán egy magyar asszonyka, hét éve, azóta nem 
találkozott magyarral, fölhozhatná-e?! Elbeszélgettünk, aztán népdalokat 
furulyáztam neki. Mivel kezdetben hányós volt a tengeren, nem engedték utasokat 
kiszolgálni, a konyhán ragadt. Egyedül él, nyugdíjas korára majd hazaköltözik, 
Dorogra. Volvóját hazaviszi, otthon a pénzéből jobban kijön. Néhány év még.
 
Ez is egy élet. Egy ilyen hajóút Bergenből Nordkappig és vissza: 12 nap. 
Élettered a konyha, a kajütöd, és bizonyára van valami TV-néző, - társalgóféle. 
Ha messzire akarsz nézni, a kerek hajóablak. Olykor távoli hófedte szirtek, 
szigetcsoportok. A hajó, amíg lehet, védett fjordok között halad. A nyílt tenger 
háborgását - a hajóorvossal társalogtam - egy hónap alatt lehet megszokni. 
Megszokták.
 
Megszokták? - Meg tudtad te szokni - (volt benne részed) - a kapát? Emlékszel? 
Emlékezz apádra! mit szokott ő meg? A halált! Sorsa derekán mit szokik meg 
mind-mind - (hisz tudod) - a szegény?
Kinlódva jártam föl-alá már 
a hajó lüktető födélzetén. 
- Bolond vagy - sziszegtem magamban. 
- Áruló! az vagy, semmi más! 
csattan egy másik hang szivemben 
s tagolta egyre rá a dohogás.
- Áruló! Hazug! Nyomorult vagy!
Lapuló bérenc!... - Ha megint
alul kerülnél, a fűtőkhöz :
megszoknád azt a fojtást, azt a kínt?... 
 
... tudassék be Illyésnek, hogy ezeket a sorokat leírta magáról. Időnként 
rémültem nézem a koszos, sebes, rongyokra vackolt, fekvő, vagy guggoló 
koldusokat. Hátukon házuk: -iszonyatos, öreg nejlonszatyrok kenyérdarabokkal, 
kukából halászott, tán még valakinek eladható valamikkel. Budapest 
főpolgármestere vitatkozik most a sajtón keresztül Katona Tamás történésszel, 
aki az előző kormányban nagy ember volt, most az első kerület polgármestere, 
-hogyan engedheti meg, hogy a Battyányi teret ellepik a pokrócról áruló 
koldusok. Katona visszaüzen, hogy a szegénységet nem ő okozta. És ezek az 
emberek is élni akarnak. A parkból egyébként - megállapodva a koldusokkal - 
áttelepítette az árusítóhelyet a part fölötti kőpárkányhoz, a járdára. Evvel 
annak egy harmadik funkciója is létrejött, néhány éve deklaráltam bicikliúttá is 
vált, sárga olajfestett piktogramok jelzik. Egyszer egy biciklista jól fel is 
döntött.
 
A minap leparkoltam e zsibvásár közelében, porszívónk feje szétmállott, egy 50 
forintos alkatrész miatt kell majd hamarosan kidobni, pedig nincs pénz másikra. 
Végignéztem a választékot. Elektromos alkatrészek, kopott könyvek, amik nem 
kellenek az antikváriusnak se, ruhák, cipők, lakberendezési hulladékok, vagy 
negyven pokrócon egymás mellett. Battyányi tér. Most valakinek megint megfordult 
fejében, hogy a közlekedési csomópont átszervezésével Buda egyik legszebb terévé 
válhatna, újra. Mögötte az édes Duna. Egyik reggel jártam a Margit-szigeten is, 
mintegy próbajárat is volt -esetleges vénségemre tartogatom- kora tavaszi nap, 
gyönyörű reggel, hatalmas fák, pázsit, hajnali versenyzők hazafelé a 
Sportuszodából. Kertészek. Vittem az állatparkba lakásunkat kinőtt kedves 
kiskacsánkat, aki lehet, hogy liba volt. Ezek a búcsúzással összefüggő feladatok 
mindig rám maradnak.
 
Meglesz valahára a magyar Kortárs Művészeti Múzeum. A miniszternek súgtak, 
találtak egy lehetőséget, hogy nem kell se új épület, se pénz, se új igazgató, 
semmi. Átszervezéssel. Racionális. Csak némely valószínűsíthető hibákkal, amikbe 
most megpróbálunk Szüts-csel belebeszélni. Ennek kapcsán múltkor reggel a 
bőrtarisznyámban a következők:
 
-feljegyzés Magyar Bálintnak (a kult. miniszter)
-javítandó cipő, hogy hazafelé az uszodából
-fürdőruha 
-zsolozsmáskönyv
-oltáriszentség (szerda reggelente hozom)
 
 
Írtam e múzeum ügyében végül az Élet és Irodalomba egy aggódó cikket, (a 
Népszabadság nem hozta le "az én érdekemben") Szütsöt kivéve mindenki nagyon 
helyteleníti. Nagyon figyelek, igyekszem, de nem tudok egyetérteni velük.
 
Essék szó erről is: lett idén már néhány jó kép. A magyar olajfesték legjobban 
vérrel hígítható, ezért reggelente munkakezdéskor a csuklómon az ütőeret 
zsilettpengével.
Már a legtöbb kecskeméti képet átfestettem, itthon. Most keretezni kéne, hogy 
lássam a keret színeivel együtt, a befejezéshez. Ez is meglesz, előtte -úgy 
tűnik- még néhány arcüreges nap, addig csak nézem őket.
Csináltam egy marha, fölösleges statisztikát, bár olykor kérdezik. A summáját 
ide:
 
művem hány helyen: 409 
kép+rajz kint/ darab:   889
kép össz készült:  1004, megmaradt:  545
 
olajkép/ éves átlag:   (a tanulóéveket nem számítva)
megfestve:   36,8 db
megtartott:    20,2 db
Mit írjak még neked, hogy meglegyen a nyolc oldal?! Bár jól esik locsognom 
veled. Második napja, félbeteg, minden egyébhez fáradt lennék. Kata mondta 
reggel, hogy lámpázzak. Mármint infra, az arcüregemet. 
 
Azt mondja Németh László: az ünnepléseket nem helyeslem. Az író homályból fejti 
ki hatalmát...
Várj, ha megtalálom, még ideírok valamit tőle. Megvan. Utolsó széttekintés, 
esszékötet, 343 oldal:
 
Ma órjási divatja van a hangversenyre járásnak. De mit gondolnak ezek a 
fiatalok, mialatt lelküket mint valami lábfürdőbe a zenébe lógatják? Érzik-e, 
hogy Mozart, Beethoven zenéje nem valami hamis menyország, amelybe egy-két órára 
átrándulnak, hanem tisztább, magasabb érzések hívása, amely felé mindenkinek 
módja van: nemcsak hallásával, de az életével is elindulni. A finom nem gyenge: 
a magasabb rendű nem irreális...
 
Ismered Schubert Adagio Esz dúr, D 897, "Notturno"ját? Biztosan. Nekem most 
végtelenítve fut a magnón, Szüts fölvette. Megszerettem. Egyéb kultúrcsemege: 
mindjárt dél, s ilyenkor a Kossuth rádióban minden nap fél órát Básti Juli 
fölolvas özv. Vajda Jánosné önéletírásából: "Egy sokat emlegetett hazasság 
meztelen igazsága" 12-ik részlet, ma délelőtt. Talán 1870- ben volt az 
esküvőjük. Az 53 éves nagy ember, a költő, s meghódítja a zárdából épp 
hazaengedett 19 éves szűzecskét. Erre vigyázz ezentúl. A zseni nem jó parti. A 
beprogramozott tragédia. Szörnyűségek. Vajda hamarosan kettétörte botját a 
fején. Amit az asszonyka bársonyba csomagolva őrzött élete végén is. 
 
Végső intések. Kata nyomatékosította, írjam le: bármikor, akárhány gyerek lesz 
is addigra, szállhattok nálunk. Mi mindig örülni fogunk.
 
Kifogytam a szavakból, tényleg - álmos vagyok, éhes, pisilnem is kellene. Most 
becsengetett egy vándorköszörűs, cigány. Hogy nagyon rendesen megcsinálja, és 
számlát is ad. Van egy nagy finn, narancssárga nyelű Fiskars ollóm, 
festőrongyokat darabolok vele alkalmas méretűre, - avval festek, ujjhegyre 
csavarva.  Ezt a múltkor megélezte, elég rosszul. Erre most nem hivatkoztam. Meg 
kéne szerezni ezt a Vajdáné könyvet. Bár mit kínozzam magam.
Népes családodat is.
 
 
1996.6.26.     J-40          
                                           
 
Szia J!
 
Leveled vettük, a fotókat is. Lányod nagylány. A kicsik valószínűen gyönyörűek. 
(Kata lelkes, én fiúkat három éves kor fölött...) 
 
Galambom, ha nekünk pénzünk lenne, elsősorban porszívót vennénk, mert 
szétmállott, illetve elsősorban adósságainkat fizetnénk ki. Amúgy is, busz: 24 
óra, - na, ezt inkább nem, ehhez én öreg,- autóval is egy nap. Nyáron nyilván 
nem lesz semmi jövedelmem. Satöbbi, ahogy Déry Tibor mondaná. Persze, jó lett 
volna szót váltani, utazni (bár?), -téged látni. (Mint közismert, 
visszafogytál.) 
 
A keresztelői ajándék kérdése. Gondolkoztam egy szép Herendi porcelán Ludas 
Matyin. Olyan hazafias -népies. De drága. Viszont leírom neked a teljes búcsú 
elvégzésének szabályait, hasznotokra válhat. Lásd alant.
 
Tűnődünk, valahogy Zsófi nem tudna-é képviselni minket, ő tudna busszal, tán 
kapna is néhány nap szabadságot. Bár, ha édesanyád is ott van épp, nem ideális 
időpont. Zsófira ráférne egy bennetek merítkezés. Minden haver most kezdi az 
egyetemet. Nosztalgiából beült velük az Egyetemi Könyvtárba, egy napra. Szüts 
műtermében betanított gépkezelő. Talán meg fogja tanulni a grafikai 
kivitelezést, kompjuteren, elkezdte, szabad perceiben, kollegáitól. 
Munkakörnyezete, hogy mennyire ideális, majd csak a következő helyen fogja 
megtudni. Regnum Marianumos csapatával készült a nyáron egy hetet Párizsban híd 
alatt aludni (szó szerint), ez alighanem elmarad, szabadságát épp akkor nem 
tudják kiadni, s nincs kedve ez ügyben szót emelni. Ebben nem segítek neki, a 
feje fölött, -felnőtt ember.
 
Most Katának adtam, az egyházi tizedemből -egyenlőre ugyan kölcsön-, mennek 
Franciaországba lelkigyakorlatra az Emmanuel közösséggel. Megtalálta helyét a 
Marikok csapatában, keddenként jár ki hozzájuk HÉV-vel, Békásmegyerre. Az út ára 
úgy jön össze, hogy tőlem vettek most képet, s az egyházi tizedet ilyen célra 
föl szabad használni. 
ztetetrudfe  zoupwfets.
 Ezt Miki üzeni most neked, benyúlt vállamon keresztül a klaviaturába.
 
Na, akkor leveledzzünk.
 
Életemben először árvertem. Szentendrén, a Szamárhegy tetején kis parasztház, 
galéria. Gruber (1936-63) kiállításuk megnyitóját aukcióval tették vonzóbbá. A 
hírre fölizgultam. Életemben mindenféle lehetőségem lett volna műtárgyakat 
begyűjteni, dehát. Telefonálok Szütsnek, képzeld 3-4 ezer forint kikiáltási áron 
grafikák, nem jössz? Hogy péntek délután ő inkább a nyaralójába... Ne vegyek 
NEKED valamit? Jó, húszezerig. Gyönyörű pasztell, nyolcezer először, nyolcezer 
másodszor, Kata löki a könyökömet, -nem ezt akartad? Mondom, várj. Nyolcezer 
har... mondom: nyolcezer ötszáz. Húszezer volt a konkurencia zsebében, ott 
megállt. Huszonegy ezerért megvettem. Akkor már csak azon kellett izgulni, mit 
szól majd az asszony. A Vojnich. Féltem, elfelejtik az egészet, -Szüts egyszer 
Pesten felejtette a mamámat-, hétfőn rájuk telefonáltam. Nem szidtak meg. Az én 
Gruberológiám is bonyolódott, hiába az elvek. Elfogadtam pár éve egy kék-szürke 
uszályos pasztellt a családtól. Most levittem a megnyitóra, a megjelent három 
képtulajdonos testvér közül valamelyikkel nem lehetne-e becserélni egy 
szanatóriumi rajzra, azok gyönyörűek. Az első, akinek szóbahoztam, idősebb néni, 
elpirult a fölháborodástól, hogy ajándékkal üzletelni akarok, mármint cserélni. 
Ő ad egyet. Melyiket szeretném? Azt? A kiállítás végén megkapom, jó? Hüledeztem, 
nem vagyok gyors felfogású konfliktushelyzetben. (Tudják, 13 éve próbálkozom 
Gruber hagyatékát vágányra tenni). 
Csak nem tudom, mit csináljak most az Uszályossal?
 
Szívesen abbahagynám most az írást, de fegyelmezetlenség lenne. Az íróasztalomat 
kellene hirtelen vagy 8 centivel alacsonyabbra átszerkeszteni. Túl magasan van a 
klaviatúra. A vadonatúj. A magyar betűs, amin hosszú í betű is van. A Tajvanban 
gyártott. Az egész gép új. Viszonylag boldog fordulat azután, hogy a notebookom 
(géppapír méretű táskakompjuter) tönkrement. Illetve csak nem tud a nyomtatónak 
üzenni. Nyomtatás nélkül viszont hogy használjam, például úton?! Mutatom, akitől 
származik, s aki azóta javítja, - most mi lesz?! Mondja, kidobhatod. Még néhány 
telefonom, - kiderül, lenne alkatrész, Hamburgból. 300 ezerért. 
Nekem időközben nélkülözhetetlen, mindennapos eszköz lett ez a szövegszerkesztő. 
Ha ötven hátrabukfencet vetnék most a sors ellenében, talán tudnék egy másikat, 
hordozhatót szerezni. De ezek három évre szólnak, és általában javíthatatlanok. 
Gazadagság-szegénység rendszerembe így nem fér bele, se elvben, se pénztárcában. 
Marad a fél köbméternyi asztali gép, három nagy doboz, - ami elemenként 
cserélhető, (és főleg javítható.) Asztalomba pár napja már lyukat fűrészeltem, 
abba lógattam -vitorlászsinóron- az új monitort. Így éppen a klaviatúra 
mögött-alatt látom, mintha egy könyv az asztalon- nem kell a nyakamat fölfelé 
tekernem. Aki szemüveges, érti.
 
Vezérszó: Kékkúton igen kellett volna... Ez mit jelent: Bognár Robi zseniális 
ötlete idei nyaram áthidalására, írnék esszéket most egybegyűjtött és rendbetett 
legkedvesebb fotóimhoz. Szabad asszociációkra gondol leginkább. Ha jók, 
részleteit, vagy akár egészét is meg lehetne jelentetni, ez kevéssé érdekel 
egyelőre. Hanem megírni a fotók szellemi hátterét...! Az új nagy géppel fogok 
nyaralni indulni?! Iszonyú kedvem van ehhez a munkához. Egy jó fotó kapcsán az 
egész világ, világrend, világrendem elmondható.
 
Nyaralás. Nekem nem egy augusztusi távoli nyaraló, hanem egy olvasófotel 
kellene, de minden hét végén, és egy ágy, lehetőleg tíz kilométeres körzetben a 
Margit körúttól. Falomb lehet, de nem fontos. (A természet leginkább rezignálttá 
tesz, fölöslegesnek érzem benne magam.) Talán anyám üres lakásába kéne 
vasárnapra átmenni. Kata, bár nagyon ragaszkodik Kékkúthoz, kedvemért most 
Zebegénybe megy le- körülnézni. De az is messze van -hétvégékben gondolkozva. 
Pénteken leginkább két napot aludni szeretnék. Csak Miki hétvégéje nem lenne így 
megoldva. Még két év talán, s már nem fogja társaságunkat keresni...
 
Esik az eső, este Fioretti, most ment el az osztrák államfő az ablakom alatt. 
(Útlezárás, hirtelen csend az autóforgalomban.) Hoztam oltáriszentséget, 
megtanítom őket, és teljes búcsút fogunk végezni- gondolom ők -először- 
önmagukért. Most elolvastam a hozzá szükségeseket. A Krisztustól kapott pápai 
oldó-kötő hatalmon alapszik. Én -tévesen- úgy tudtam, hogy az 1968-as reform óta 
csak megholtakért lehet. 
fél óra szentségimádás, 
vagy fél óra jámbor bibliaolvasás, 
vagy háromnapos lelkigyakorlat
vagy keresztút végzése templomban
vagy 5 tized rózsafüzér a titkok elmélkedésével, 
                   családi, vagy templomi közösségben
vagy ORBI ET URBI pápai áldással, rádión keresztül is
vagy az év, -templom meghatározott jeles napjai (halottak napja).
közeli gyónás, 
áldozás lehetőleg aznap, de lehet több nappal előtte, utána is,- 
mentesség még a bocsánatos bűnökhöz való ragaszkodástól is 
és a pápa szándékára egy Miatyánk-Üdvözlégy, minimum.
elvégezhető naponta egy, magunkért, 
vagy a tisztítótűzben lévőkért, 
s mint ilyen rendkívüli szerepe van, mert elengedi a hátralévő büntetést. 
 
Ma az a klubtársam kísért hazáig a Lukácsból, akinek legutóbb egy Sarkadi 
novella elolvasását adtam házi feladatul. Mesélte, most halt meg a győri aggok 
házában 91 éves papája. Mondom, este elvégzem érte a teljes búcsút. Alighanem 
fél- vagy negyedhívő, de nagyon megörült neki.
 
Egy másik Lukácsos, a pacemakeres Gyula bácsi pedig megbízott, nézném már meg az 
új Nagy Imre szobrot, a parlament tere melletti parkocskában, igen szeretné 
tudni a véleményem. Megnéztem. Életnagyságú íves japán patakhídon áll egy 
sovány, zsabós ballonkabátos Szindbád, elmerengve, a karfára könyökölve. 
Megtalálta a művész a tipikus pillanatot. Odasúgom Gyula bácsinak két nap múlva: 
szar. Azt mondja, megkönnyebbültem.
 
Egy harmadik Lukácsos, a Széchenyi könyvtár igazgatója. Mivel vízben, - de 
hivatalosan - fölkért művészeti tanácsadója vagyok, kérdem, mit tervezel 
kiállítani? Meséli. Mondom, figyelj ide. A lehetőséged megvan, hogy a másik 
három nagy intézmény -azok múzeumok- mellé csatlakozz programoddal. Bekerülnél a 
csapatba, a nagyok mellé. Reklám kérdése. Hozzatok össze egy közös havi, vagy 
negyedévi kiadványt, az összes kiállítás fölsorolásával. Ha négyen nyomjátok, 
olcsóbb, és egy a postaköltség. Azt mondja, épp a múlt héten gyűltek először 
össze, négy igazgató, és még fognak. Köszöni, fölveti. A negyedik múzeum 
egyébként, ha még nem írtam volna, a Kortárs Művészeti Múzeum. Némely szervezési 
anomáliákról és rendezési javaslataimról írtam is egy cikket a Népszabadságba. 
Ott nem közölték, az Élet és Irodalomban igen. Júliusban hivatalosan megalakul, 
ősszel nyit. A Munkásmozgalmi Múzeum helyére kerül a Nemzeti Galéria melletti 
"A" szárnyépületbe. Sajnos félő, egybeolvasztják a német csokoládégyáros -Ludwig 
úr- kortárs adomány múzeumával, ami eléggé egysíkú válogatás, minőségével sem 
vagyok elégedett. És nyilvánvaló, soha nem lesz pénz jó külföldi kortárs anyagot 
vásárolni hozzá. Szüts véleménye szerint egyáltalán nem kellene - emiatt- 
külföldi anyagot gyűjtenünk. 
 
Még a Lukács környék. Nyári napforduló, világosak a hajnalok. Indulok misére, a 
kelő nap a Bem utca felől épp végigsüti a Margit körutat, ami ilyenkor még üres, 
a reggeli locsolástól csillogó. A fák hosszú-hosszú árnyékai. Evvel visszakaptam 
egy 1961-es télvégi élményemet. Hatra jártam dolgozni egy kis nyomdába, 
segédmunkás, érettségi után. Ez akkor még furcsa és idegen órán ilyen fények és 
a villamoson nézegetett Chagall kötet voltak vigaszaim.
 
Lukácsból hazafelé megnézem az antikvár kirakatot is. Nem vagyok hazafi, de jó 
látni Széchenyi Stádiumát, eredeti kiadás, belső címlapra kinyitva, régi betűk, 
dátum. 
Megnézem a párnaboltot is, aranybojtot kapni, párjával, 20 centisek. Van kékben 
is. 6900 forint. (A hivatalos minimálbér 15.000 körül.)
Fioretti. Éve Gábor vezeti a megosztást, múltkor rákérdezett napi imaéletünkre. 
Váratlanul Andristól nagyon jó ötletet kaptam, ő is hajlik a kötött imákra. 
Litániákat mond, ez nagyon jó. A litániás könyvemet elővéve kerültek elő most a 
búcsúk dolgai. 
Fiatal koromban alig titkolt üzleti megfontolásból vasárnaponként mindig 
elvégeztem a teljes búcsút, szentáldozás után. 1958, akkor ezt még lehetett 
evvel a röpimával. Harminc év után a fejemben fölmerült a pontos szövege:
 
Íme, Jóságos Jézusom, térdre borulok szent színed előtt és lelkem egész 
buzgóságával kérlek, kegyeskedjél szívembe önteni a hit, remény és szeretet élő 
érzelmeit, bűneim fölötti igaz bánatot, és azok jóvátételére elszánt, erős 
akaratot. Megilletődéssel és szívbeli fájdalommal veszem fontolóra öt szent 
sebedet, szemem előtt tartva, amit már Dávid próféta mondott rólad, jóságos 
Jézus: átlyuggatták kezemet, lábamat, megszámlálták minden csontomat.
 
Azt hiszem, betű szerint pontos. A remény szón a hangsúly. A nyugalomra, amire 
vágyva vágyom, -ellenkódolt vagyok. Húsz éves koromban tudtam. Tán ezért annyi a 
redukció az életemben, kezdve az ablakok átláthatatlanra smirglizésétől, 
könyveim
emberek
feladatok
helyszínek
utazások
eszközök, még az asztalos szerszámaim is. És jól tettem, hogy így tettem, nem 
tehettem másképp. A renddel együtt alapszerszámom az élethez. 1942-ben 
születtem, meglehetősen fáradtan. Munkaterápiával tartom karban magam. Jó-jó. 
Tudom, affektálok. A párizsi kék a legerősebb, leghatékonyabb, mégis a 
legsérülékenyebb szín.
 
Közben telefonom automatikus hívásismétlő üzemmódban folyamatosan hívja a 
Népstadion melletti buszpályaudvart, menetrend ügyben. A kagylót sem kell 
tartani, fél méterre a telefontól is kihangosít. Ez jó. A vonal foglalt. 
Ilyenkor mindenféle fecsegőmacákra gyanakszom. Ez nálatok is így megy?  Kata 
megy holnap reggel pár napra Nógrádba gyűjteni, Varsányba. Nem szeret ilyet 
intézni. A Széchenyi könyvtárban van most, a Várban.
 
Ki találta fel a képkeretet? Zseni volt. Heteket küzdöttem új képeimmel, a 
keretek, asztalosmunka, színek kiválasztása. Keretszíneim közé a törtaranyat is 
fölvettem. Most mindenik megvan. Alighanem 8-10 lesz használhatatlan az idei 
kecskeméti anyagomból, és sok az ismétlés. Egy kép nagyon jó, az A/96/41-es, 
éppen az utolsó. Idei termésem gyengébbnek tűnik. De még kezdek képeket a 
nyáron. Hívtak négy éve tanított főiskolás tanítványaim, ezúttal Pilismarótra. 
Kibéreltek vagy tízenöten egy épületet, magánművésztelep, egy hónapra. Néhány 
éve, akkor az Alföldre, leutaztam hozzájuk, korrigálni. Most, Mikivel akár két 
hetes lenti munkát is tervezek, ha sikerül. Aztán, majd augusztusban, Kékkút.
Ezekből a diákjaimból egy házasféle pár meghívott a múlt héten lakásukra, képet 
nézni. A fiú, Nádor Tibor, érettebb, gyönyörű szénrajzokat készített ki fehér 
papírokra terítve, a parkettára. Annyira szépek voltak, hogy rádiótelefonján 
hívtam Szütsöt, jöjjön azonnal. Ő meg főúri gesztussal otthagyott nekik húszezer 
forintot, hogy gondosan paszpartuzzák be munkáikat. Előtte épp erről beszéltem 
nekik, meg kell becsülni, így tönkremegy, és kiállíthatatlan is. Pár nap múlva 
vittem egy gázkonvektort a lakásukra, egy szobájukat tudják fűteni, a többi 
kályha tönkrement. (A gang végében állt évek óta.)
 
Dagály uszoda, vasárnap, magányra vágytunk és Kata végre le akart sülni. Valami 
magazint olvasott, kérdez engem a lovaspólóról. Hogy az angol királyi család 
kedvenc időtöltése. Eltűnődtem azon a 30 oldalas táblázat megalkotásán, ami az 
én legutóbbi kedvenc időtöltésem volt.  A pontos fajfogalmak megtalálásával 
bíbelődem sokat. Kata kissé lesült.  
 
Az új kompjuter. Mikica is bemozdult a témára. Hárompéldányos szerződésünk 
szerint napi 61 percet játszhat rajta, ha reggel beágyazott, délig levitte a 
szemetet, és aznap háromnegyed órát olvas. A szerződés bonyolult szóbeli 
kiegészítésekkel érvényes, amiket ő alkotott. Mondtam neki, teljesen megbízom 
benne, betartását nem kívánom ellenőrizni. Legkedvesebb játéka egy logikai 
labirintus, ahol a végcél: fölrobbantani az iskolát. Először a portást kell 
hatástalanítani...
 
Mondom, vettek tőlem két képet. Fél- illetve harmad áron, de vettek. Zsófinak, 
egy másik egyezség keretében azonnal egy óriáskalitka, s másnap fiújával 
csakugyan lebontották a két méteres madárröptetőt. Amit tavaly építettem. Ami 
miatt nem lehetett szobájában tartózkodni. Most a három papagájcsalád háromfelé, 
és egyébként így nem ölik egymást. Közben megnéztem a kompjuter helyesírás 
programjában a papagály/j szót, mindig keverem. Beszerzett két újabb 
óriásteknőst, homokos kifutót építettem nekik, tojáslerakás reményében. 
KÖZÉRT-es ládából, egyebekből.
 
Most szétrágtam (így gyorsabban hat) egy Quarelint, esőre áll, kezd fájni a 
fejem. Kimegyek a konyhába, kis lekvárt nyalni rá, keserű. Kata fantasztikus 
lekvárokat főz be. Eper, barack, és még valami. Csak akkor ellenzem, amikor a 
piacról föl kell hozni a nyersanyagot.
 
Volt nekünk huszadikán házassági évfordulónk. Katával kínai vendéglőbe, kedveli, 
kedvelné. Mikit is elvittük, Zsófi már nehezen elérhető, alig látható. Nem 
mertem bécsi szeletet, vagy ahhoz a leghasonlóbbat kérni. 
 
És meghalt Ella Fritzgerald. Fél éve tudom, hogy levágták a lábait, de 
titkolták. Szerettem.
 
Volt most egy püspökkari körlevél, a pápalátogatással kapcsolatban.  A kormány 
magyarság és vallásellenességéről is beszél, ez új hang. Ez eddig csak a 
lengyelekre volt jellemző, nálunk mindig csak pénzt kértek, szt. Erzsébet napja 
előtt, emlékszel?
 
Olvasom a Bölcsesség könyvét, fantasztikus. Mindent tudtak a világról (a 
lélektanról is), 3000 éve.
 
"a bölcsesség ragyogó és hervadhatatlan... és megtalálják, akik keresik. 
MÁR ELŐRE megmutatkozik azoknak, akik vágyódnak rá..
aki korán reggel keresni kezdi, nem kell fáradnia, mert ajtajánál ülve 
találja...
                                                                                 
    Bölcs 7, 12
 
Tudniillik, aki erre vágyódik, az értelemszerűen e gondolkodásmód, 
magatartásforma felé fordul, átitatja a jóakarat, tehát a szeretet. S aki 
szeretetben van, már jó helyen áll...
 
Egy igen búsító hír: vagy tizenöt éves törekvés koronájaként néhány éve végre 
egyesítették az összes pesti villamos és buszjegyet, fogas, HÉV, minden, s most 
a " a tömegek nyomására" kezdik bevezetni megint a differenciált jegyrendszert. 
Mindegyik igazságos, vagy igazságtalan, de ez legalább egyszerű volt. Mint a New 
Yorki, stb. szisztéma. S most jön a metrón(!) a háromféle szakaszjegy. Tökfejek!
 
De marha vagyok. A székemet kell magasabbra állítani, nem az asztalt átszerelni. 

Meg is van. Remélem, beválik.
 
Ma együtt ebédeltem Szüts-csel. Öröm vele egy órát csevegni, csütörtökönként fél 
egykor, egy angol-os vendéglőben. Bár a dolgok fenekéig ritkán jutunk el. Én a 
biztonság kedvéért mindig bécsi szeletet kérek. Búsan meséli, nem érzi otthon 
magát a műtermes lakásukban, házi munkát nem végez, este hullafáradtan, TV, kis 
olvasás, vendégek. Még egy asztala sincs saját, dehát minek is. Délután 
visszahívom: csináld tíz napig: asztal, asztalra fehér papír, negyed óra rajz, 
kötelező, minden nap. Jó komplikált csendélet, vagy szobasarok.
Hátha.
 
Szüts. Olykor küldök neki egy-egy faxot. 
Ilyeneket:
 
A Jó Gyerek Utcán És Más Háznál.
 
Az utcán van az élet iskolája. Itt igazán a magunk példájával kell másokat is 
rendre, tisztaságra, illedelemre tanítani.
Az iskolából hazamenet nem lármázom, nem rendetlenkedem. Tisztelettel köszöntöm 
ismerőseimet, elöljáróimat. Nem rongálom az útszéli fákat. Nem firkálom be a 
házfalakat. Nem bántom az állatokat.
Az utcai átjáróknál vigyázok a forgalomra, hogy el ne üssön valami közlekedési 
eszköz. Nem kapaszkodom a kocsik után. Nem ugrálok a gépkocsik elé. Egészségemre 
vigyázok. Nem iszom vizet felhevülten. Nem megyek olyan helyre, ahol isznak, 
táncolnak, mulatnak.
 
Kitalálta, honnét szedtem[1]. 
Vagy:
 
Az új forradalmi központ létrejöttének két alapvető feltétele volt. Egyrészt az, 
hogy a pártvezetés legjobb erői felismerjék a tényleges helyzetet, és mint a 
párt forradalmi szárnyának vezető képviselői átvegyék a kezdeményező szerepet, a 
vezetést, és vállalják a munkás-paraszt hatalom megvédésének történelmi 
feladatát, az erkölcsi-politikai felelősséget a szocialista rendszer és a párt 
életében döntő jelentőségű fordulat végrehajtásában. Másrészt, hogy a 
Szovjetunió, a szocialista országok, a kommunista pártok megadják a szükséges 
katonai, politikai, gazdasági és erkölcsi segítséget az ellenforradalmi lázadás 
leveréséhez, a munkás-paraszt hatalom konszolidációjához. 
 
Tegnaptól írom leveled, máig bemozdult néhány dolog. Mamád megszidott, hogy a 80 
kilódat visszamondtam. Ezen jót mulattam. Merthogy vagy félreértette a 
reakciódat, s komolyra vette, vagy időközben tényleg annyira nő lettél, hogy 
elveszeted humorodat küllemedről szólva. Én csak annyit reméltem a mondattól, 
hogy esetleges lanyha figyelmedet irományom irányában fölgerjesztem. Apropó, 
hajaddal törődsz? Férjed is van, nemcsak gyerekek. Igen lógott néhanapján. Vagy 
most még arra sincs IDEJE, hogy lógjon? Egy szép női hajat megsimogatni—
 
Ez is ma: Zsófi mégiscsak megfordította sorsát munkahelyén, mehet csövelni 
Párizsba, elengedik szabadságra. Hát akkor biztos nem megy most ki hozzátok ő 
sem.  
 
Én most nagyon Illyés Gyulában utazom, de véletlen fölütve a József Attila 
kötetet, ez a két sor fejbevágott:
 
 
mint lucskos szalma,
hull a lámpafény
Zseni.
 
Amúgy egy öreg szerzetes visszaemlékezéseit olvasom, cisztercita papi diplomata 
volt a századfordulón, Latinamerikától Japánig, Délafrikáig utazott, szervezett, 
pápákkal tárgyalt, mígnem élete közepén "megtér", mindent otthagy, átlép a 
szigorú kármel rendbe, igyekszik elfelejteni fényes múltját, s csak rendfőnöki 
utasításra írja meg életét, "okulásul". Nagyszerű korkép és körkép egy nem 
ismert területről. Nagyon öreg a néni, aki adta a könyvet, 12 éve ül mellettem a 
vasárnap reggeli, hatos misén, olykor néhány szót váltunk. Miki továbbra is 
György atya miséjéhez ragaszkodik, ami fényes karriert futott be. Csakugyan. 
A ferences templomról valamit. Elkezdték a bal oldali mellékoltárok 
műmárványainak javítását, az első fülke nejlonfóliával lezárva. Mögötte 
állványzat, oltárkép leemelve.
Először idegenkedtem tőle, hogy ebben az egyetemes szegénységben ilyesmivel 
foglalkoznak. Igazuk van, évszázadokban gondolkodnak. 
 
Mondtál valamit tíz éve, olykor a fejemben jár. Meséltem egy ikerpárról, 
kislányok voltak, anyjukat halálra gázolta egy autó, apjuk, egy őrült félzseni, 
öngyilkos lett, nem is ismerték egyiket sem. S hogy róluk mondta nevelőanyjuk 
"lebegnek az életben, sajnos, nem is lehet, -nem is tudják földolgozni sorsukat" 
Én ebben a determináltság rettenetét láttam, kivetítettem másokra, mindenkire, 
magamra is, habár kérdőjellel. Hogy ugyanis nem mindnyájan félöntudatlanul 
lebegünk-e sorsunk határai között. Mire mondtad: hiszen úgy is föl lehet fogni, 
milyen helyesek, hogy így lebegnek... Mai eszemmel nem pontos válasz, de ez 
indított el egy gondolati tisztázást. Alkatot, vagyis határokat én is kaptam, te 
is, mindnyájan. S ezen belül az elegendő lehetőséget, az üdvözüléshez. Hogy nem 
egyformán szenvedünk? Persze, valószínű. Mindennek lényege persze hadititok.
 
Minap csináltak velem egy kétórás interjút, valami Demokrata nevű újságtól. 
Utólag megtudtam, hogy szélsőjobb,- ami még nem baj, de állítólag félfasiszta 
lap. Minden okos barátomat megkérdeztem, mindenki fölhördült, hogy oda nem! Most 
tűnődöm, mert azt mondták, bármilyen lapot kritizáló fejlécet leközölnek tőlem, 
a cikk elé. Érdekes helyzet. Nem tudom, még mit teszek. Esterházy Péter fél órát 
csevegett velem ez ügyben, telefonon. Ez a lap említette őt először 
nemzetgyalázónak, most kapott Kossuth díja kapcsán.
Megy családostul egy évre Berlinbe, kapott valami ösztöndíjat. Hogy ez mire jó?
 
Nem vagyunk egyformák.
 
Na, sziasztok, Stephane, aztán nem rosszalkodni!
 
 
 
1996.8.22-ig, de Kékkúton nincs printer   J-41          C.4738
 
Szervusz J.!
                                                        
         Nekem valaha életlátomásaim voltak.
Most napi munkám van, családom és biciklim. 
 
Kékkúti padlás, délelőtt fél tizenegy, Miki (most lett 14, magasabb Katánál) és 
barátja még ágyban henteregnek. Nutella istenhez énekelnek áriákat és fohászokat 
(mogyorókrém). Egész éjjel zuhogott. Két pokrócom alól hallgattam, ahogy a 
bádogtetőn zörömböl. 
 
A múltkor említett interjút végül mégsem engedtem leközölni. Pedig gyönyörű 
fejlécet találtam ki hozzá. De egy mondat hatott: te marha, a cikket senki nem 
fogja olvasni, csak a nevedet fogják a lappal együtt emlegetni. "Kabátlopás" 
ügybe keveredsz. 
 
NYILATKOZAT
Elsősorban gyarlóságból,  - hiúságból engedem ezt az interjút itt leközölni. A 
Demokrata lapban föl-fölbukkanó szeretetlenség minden formáját (gyűlölet, harag, 
gúny, kirekesztés) szeretném életemben elkerülni.  96.6.27.  Váli Dezső
 
más. 
 
Döntés született. Pontosabban: megérett.
Nem spejzolunk! Szent Ferenc!
Semmit! Mégsem!
Képet se, nyugdíjra.
Az akkori problémákat majd akkor.
 
Szóltam a Széchényi Könyvtár igazgatójának, nem tudná-é 0,39 m3-nyi C. Napló 
könyvemet az országba szétcentrifugálni. Leginkább vidéki könyvtáraknak szánnám, 
de nem győzöm postaköltséggel. Már el is szállították. 
 
Pest, június.
Nyugtalan voltam, végül sikerült tavaszi képeim legtöbbjét nyárra befejeznem. Le 
is fotóztam őket, deklarált végpont. Robihoz az Őrségbe ezért nem tudtam 
lemenni. Majd augusztusban, remélem.  
Az utolsó hetekben naponta többször, -mint hirtelen szédülés, rosszullét- fogott 
el a kérdés: minek ez az egész?! És a végső kérdés: a tökéletes Isten miért 
teremtett tökéletlen világot? Belerémülök, szenvedésekbe belelátva. Szerbia. És: 
mit ér az egész, ha nem simogathattam meg azt a villamoson látott gyönyörű 
hajat? Vagy mondjam neki, tessék kérem néni megengedni...? 
Fáradt voltam. Gyenge órák.
Ámbár van itt más is. Álmomban Szüts kocsijával nem tudott venni egy kanyart, 
180-al mentünk. Hosszan repültünk egy szakadék fölött. Automatikusan kezdtem a 
Jézus imát mondani.
 
aztán július, Pilismaróton
Végül három hetet voltam művésztelepen, meghívásra. (Miki csak az elején, mert 
Regnum táborba, a Harkályokhoz.) Képzős főiskolások, zömében. Aranyosak. 
Szorgalmasak. Maszatosak. Ahogy bejönnek estére háromlábú állványaikkal a plain 
airből. Akkora a két napos már megterített, szalvéta és gyertyák az asztalon. 
Vacsora abból áll, amire az aznapi ügyeletesek képesek. Pár éve még egy fiú 
megkérdezte: ez a teáskanna? Az évek folyamán valamennyire mindegyikük megtanult 
főzni, az első években állítólag hősiesen sokat tűrtek egymástól. Most van egy 
legény, akinek a spenótos palacsinta a specialitása. Először lusta voltam 
beszállni, hogy ez nekem nem kötelező, -csak elmosogattam néhányszor. Aztán 
rászántam, egy napot vállaltam, mivel nem tudok főzni, csak kisegítőként. 
Főnököm, egy negyedéves kiválóan tehetséges festőfiú, Kaiser, már előző nap a 
küszöbön ülve hegyezte a hurkapálcákat, 160-at. Rablóhúst készítettünk a 
gázrezsó sütőjében, tepsikben. Vacsorák után igen szolid iddogálás, asztal 
körül, még néhány órát beszélgettünk. Sok mindenre tanítottam őket. Hogy rosszul 
sikerült képeikre különösen figyeljenek, abban sokszor új ötlet bujkál. Kértem 
őket, hogy szeretetből, akár feladatként vállalva, szálljanak be a beszélgetésbe 
ilyenkor, és egymással is beszélgessenek. A főiskolán, és itt is, legfőképp 
egymástól tanulhatnak, rengeteg utat bejárhatnak így, -fejben. Sikerült nekik 
elmesélnem, hogy induló festőként mennyire féltem, hogyan lesz a munkám kisbaba 
mellett. (Ez égető kérdésük.) Hogyan tanítottam meg két éves korában Mikicát pár 
nap alatt a lehetséges önállóságra. 
         
Először is nem vigasztaltam, nem hívtam be, és nem vontam el figyelmét, amikor 
az ajtóban sírt, ahogy reggel anyja munkába indult. Tanulja meg bánatát kezelni. 
Aztán magától bejött a műterembe. Minden lehetséges eszközöm használatát 
engedtem neki. (A feszületemmel lendkerekes autózott a padlón.) Játékába persze 
igyekezett belevonni, tehát kezdett kérdezősködni. Felé fordultam, 
rámosolyogtam, és nem válaszoltam. Megismételtük ezt háromszor. Negyedszerre 
dúdolva válaszolt önmagának. Természetesen volt, hogy szót váltottunk, de 
munkámban nem zavart, órákra el is felejtettem, hogy ott van (valahol alattam). 
Délben a földön-szerte tárgyaimból rekonstruáltam, mivel töltötte délelőttjét.
 
Még Pesten vágyódtam békés estéken újra találkozni Illyéssel. Pilismaróton aztán 
sokat olvastam nekik, mondtam mázlijuk, hogy épp egy másodrendű költővel 
foglalkozom, ilyennel ritkábban találkoznak. "Ditirambus a nőkhöz" kapcsán 
beszélgettünk a női méltóságról. Egy másik verse után Szabó Lőrinc 
erotomániájáról, a morális vonatkozásokról. Hogyan tisztít engem az ő bűne, 
kínlódása. Egyik Illyés vers kapcsán a hazafiságról, érdekes módon ez érdekli 
őket. Aztán a világ haladásáról, túltechnicizáltságáról. Petri versek is, egy 
kurvával töltött részeg éjszakáját írja le, a megtisztulás-vágy fájdalmával. 
József Attila is fölmerült egyszer, kötetem nem volt, égető hiány. Aztán 
félidőben lehozta valaki Pestről. Később egyszer- kétszer ők is hoztak esti 
verset, Kosztolányit. Megpróbáltam bevezetni - mint a kolostorokban- hogy 
reggeli közben fölolvasok nekik, de ezt nem sikerült állandósítani. Bíztattam 
őket, mint tavaly az iparművészetiseket is, a napi versolvasásra. Hogy van egy 
kórházigazgató -műgyűjtő ismerősöm, halálosan elfoglalt orvos, aki ha éjjel 
kettőkor ér haza, akkor is olvas fél órát. A földön-sorban-matracok között 
Nietsche, Szép Ernő, Rilke köteteket láttam, meg csomó Válit. Első nap letettem 
az asztalra tíz C. Naplót, hogy elvihető. Csiklandós volt, noha nem vagyok 
szégyenlős, bűneim vonatkozásában sem.
Szerencsére lejött utánuk Mohácsi András szobrász, nagy öregjük (33), 
vezéregyéniség, nagyformátumú pedagógus. Szeret is beszélni. Így, bár sokat 
beszéltem, nem fulladtam monologizálásba (legtöbbjüknek nem erőssége a 
verbalitás).
 
Nyomatékosítottam nekik, hogy húsz-harminc év múlva az ország vezető szellemi 
emberei lesznek. Ismételten dicsértem őket, milyen kultúráltan élnek itt együtt, 
és hogy milyen szorgalmasak. Hitem szerint egy ilyen mondat harminc évre is 
megül. Kértem, ne szokják meg az éjszakázást, munkájukra káros lesz. Voltak 
jelek, hogy meghallották. Vallási hitemre csak igen ritkán és mellékesen, bár 
végső nyomatékként utaltam, gondolkodásom értelmezéseként. Hitelesen a 
térítésnek csak ezt a halk módját tudom. Egyikük rá is kérdezett, miért.
Őket is megtanítottuk Mikivel a spanyolból hozott lecsapkodós kártyajátékra. Egy 
puha, lomha fiú rapityára verte Mikit, utóbb kiderült, bridzselő. Bizalmuk első 
jele volt, mikor megkértek, hoznánk kocsival gallyakat a Dunapartról az esti 
tábortűzhöz. 
 
Első nap után a  három koszos folyosói mosdót tisztára pucoltam (állati nagy 
munka naponta mosószappannal az olajfestékes ecseteket tisztára-), aztán kiírtam 
fölé egy papírra: A MOSDÓK TISZTÁK. 96.7.8. 11h 50. VÁLI. Hamarosan továbbírták: 
A MOSDÓN ZÖLD HAB MARADVÁNYAIT ÉSZLELTEM, 12h 20., KAISER. Majd fél óra múlva:  
VETTEM, ISTVÁN (az elkövető.) Attól kezdve a mosdókat rendben tartották. Udvaron 
eldobott csikkért is szóltak egymásnak. 
 
Nagy kincsem volt: egy flakon fixatív, szénrajz rögzítéshez. Géza kunyorált 
belőle. Ingem kimosását kértem cserébe. Utóbb megjegyezte, a teregetésért neki 
még járna valami. Szétnyílt cipőm orrát megragasztották.
A forróságban hihetetlen fárasztó műtermi festést egy-egy félórás lábtengózással 
(foci) pihenték ki. A tűző napon. Aztán vissza az állványokhoz.
 
Már több éve hívtak, most jött össze. Lehet, hogy következő nyaraim ilyen módon 
fognak megoldódni?! Tudom, jó voltam nekik. Eddigi legjobb művésztelepüknek 
értékelték az ideit.
Kitárgyalták, nekem is szóltak, kéne mennem a Főiskolára, tanítani. Aggályaimhoz 
új szempontokat mondtak: nem jó, ha a mester heti egynél többször korrigál, az ő 
idejüket is elveszi. Valamint: a dolgok napi rendben tartása a tanársegéd dolga. 
Szőnyi is csak heti egy-két órát töltött bent. Ez új. Ők viszont mérlegelték az 
én szempontjaimat. Közben fölmerült bennem, ami talán tavalyi döntésem legmélyén 
volt: unom a sok gyenge képbe belerágni magam. 
Nem, ez sem a lényege. Mért nem látogattam meg őket legalább következő 
vizsgakiállításukon? Mért nem látogattam Vaszkó Erzsébetet annakidején? Akivel 
annyira szerettük és tiszteltük egymást?! Mert mindig a munkám volt sürgetőbb.
 
Kérdeztem tőlük, mit változtatnának a Főiskolán. Mesélik: az iskola 
széthullóban. Tanárjaik nagyobb része alkoholista, nincs szakmai hitele, és unja 
munkáját. Közhit, hogy művészetet nem lehet tanítani, ezt úgy értelmezik, hogy 
nem kell csinálni semmit. Valamint: világképi bizonytalanságuk miatt, (a sokféle 
divatot, blöfföt nem tudják helyretenni) elvtelenül toleránsak. A szakmai 
lelkiismeretük rossz, annak is vannak következményei. 
Beszéltünk évközi munkájukról is, hetente két este együtt vannak, rajzkörükben. 
Hogy jó lenne munkásságukat fotózni, dokumentálni. Avval aztán mindenféle 
pályázatokon segítenék pénzt szerezni. Szeretnének egy galériát.
 
Bevallottam, mintha hájjal kenegetnének, hogy Mesternek szólítanak. 
(Főiskolájukon egyébként ez a rend.) Megértően mosolyogtak. Egyikük -már 
kollega- megkérdőjelezte, miért magázódom makacsul. Mondtam, tavasszal a Nemzeti 
Galériával tárgyaltam, hagyatékomról. Nem a rangkülönbség miatt mondom. Hanem, 
ilyen korkülönbséggel, egészen más a világom. Az időt már visszafelé számolom. 
Nem vagyunk barátok.
 
Általuk föllelt és kibérelt pici földszintes falusi iskola tantermében aludtunk 
a földön, vagy tizenöten, a másik helység: műterem. Mindkettőben teljes csönd, 
suttogás. Talán miattam is. (Első este kihirdettem, nem zavar, ha nézik, hogyan 
festek, vagy közben szólnak hozzám.) Egy asztalt két székkel megmagasítottam, 
azon festettem. Hétvégeken egymás után mindenki kipakkolta az udvaron a dolgait. 
(Istenem, volt aki izgult!) Közösen végignéztük, lelkiismeretesen 
véleményeztünk. Igyekeztem elsősorban őket beszéltetni. Eredetileg főleg 
korrigálni hívtak. 
 
Indultam egy hétvégén Esztergomba, a végén majd mindenki jött. Babits-ház. 
Jellemzően volt egy kuckó-padlásszoba, ahol épp csak egy ágy, egy asztal. 
Mikivel beruccantunk a trecento képekhez is a Keresztény Múzeumba. Az első 
terem, közepén a festett-faragott szentséghordozó szekérrel, egyikünk se 
szerette igazán. Az ajtó fölül el- illetve átrakták azt a megégett gyönyörű gót 
Madonna faszobrot. M. rituálisan megint vehetett néhány ide vonatkozó bélyeget a 
kasszánál, gyűjteményébe, én pedig a két szokott reprómat. Vendégkönyvbe 
kiválóan kitalált monogramját véste: 
                                                                  ez alkalomból 
végre világos, hogyan lehet a  kompjuterrajzot szöveg közepébe betenni. M- nek 
is megmutattam, nagyon örült 
 
Egyik vasárnap pedig (ők hozták a hírt), egy pici Modok Mária emlékkiállítást 
néztünk meg Szentendrén. (20 km) Száz éves lenne. Ők nem voltak annyira lelkesek 
az anyag láttán, amennyire én szeretem, annak idején írtam is cikket róla. A 
Czóbel- (Modok férje) múzeumot is megnéztük, ha már. Aztán egy fagyi, egyik 
lánynak mensigörcse lett, a többiek meg dolgozni akartak, hamar indultunk haza. 
Vezetésemet sportosnak nevezték.
 
Anna igen megkívánt egy könyvet Szentendrén jártunkban, a kirakatban; Umberto 
Ecco: A Foucault inga. Hogy ő ezt már kétszer végigizgulta. (Divatkönyv, félig 
sci-fi a Rózsakeresztesekről.) Lógó orral jött ki, túl drága. Távollétében 
fölvetettem, hogy névnapjára. Összedobták az 1200 forintot, kocsival 
Esztergomba, megkaptuk az utolsó példányt. (Most én is megvettem, ez a nyaram 
pechje, 400 oldal után, a felénél, letettem. Nem is olyan rossz, de fölösleges 
az agyamat ilyennel.) Az ünnepi vacsora végén átadták, sőt, átnyújtották neki, 
majd négy fiú az ebédlői tálalóablakot bábszínháznak kezelve papírlap-bábokkal 
eljátszott egy szappanopera parafrázist, beleszőve a történetbe az ünnepeltet, 
mint  vámp sztárt.
 
Nagyon tetszett nekik petróleumban álló recézett deszkalapom, amivel ecsetjeimet 
mosom. Félidőben otthon fűrészgépemen csináltam nekik vagy tízet. Jutalmam: 
használták! Rákérdeztek: -igen, ez valóban az én találmányom. Ettől még egy jobb 
is van: fázván, paplan alatt elég csak az egyik lábra zoknit húzni. Egyik 
sátorlakó fiú két nap múlva jelentette, hogy ez nem igaz.
 
S. Balázs a postáról jövet hozta a hírt: fölvették a Képző Főiskolára. Ebédidő 
tájékán csak néhányan lézengtek a házban, akik vele tudtak örülni. (Ebéd 
intézményesen nincs, csak nagy reggeli és nagy vacsora.) Kiszaladtam a kertbe 
egy csokornyi fehér gazvirágért, közepébe dugtam egy vadonat ecsetemet.
 
Megkérdeztem nevetve az egyik vacsoránál, miért olyan maszatosak mindig?! Géza 
bevallotta, hogy ő egy másodévesnél látta, s gondolta, ezt ÍGY KELL. Mire 
rájött, hogy nem feltétlen- már nagyon megszokta... Elkértem tőle egy  
Latinovics- József Attila kazettát, iszonyatos rajta a Nagyon fáj. Hogy én ezt 
otthon lemásolnám, utána küldöm, diktálja a címét. Mondja: Mester, az már 
háromszor benne van a kompjuterében. Tényleg, mivel nem tudok neveket 
megjegyezni, minden évben listát írtam a legjobbakról.
 
Legfőbb szakmai problémájuk- sokat beszéltem erről velük - hogy állnak egy 
hihetetlenül intenzív és komplex látvány előtt, a tájban, s ezt azon mód 
absztrahálniuk kell, bármennyire természetelvűen dolgoznak is. S  ráadásul, 
ahogy a Nap mozog, félóránként minden változik. Ezt az átírást, ami a 
legnehezebb feladatok egyike, szokványosan többlépcsőben, lassan, műteremben 
szokás elvégezni. Ezért olykor a kinti rajzokon zavaros marad a látvány, máskor 
épp ellenkezőleg, sematikussá válik. Ígéret ez a csapat, kortársaik a Főiskolán 
jobbára divatszamárságokba kapaszkodnak, talajvesztetten. Mondják, harmaduk! 
csak az ösztöndíjért megy be. Legtöbben otthon dolgoznak, és sajnos keveset. Még 
megérthető ez, akiknek pénzt kell keresniük tanulóéveikben. Ezek a gyerekek 
viszont, a NÉMÓ-sok, elfogadták a Nagybányai iskolát irányadónak. Innét el lehet 
indulni. Tényleg tanulnak rajzolni. F. Balázs, 21 éves, mondják róla, semmi nem 
érdekli, csak a lányok és a festés, ötkor vekkerezi magát, ki a környékre 
festeni, a nyolc órás reggelire már úgy tér haza. Aztán megint, alkonyatig! 
Rudnay modorában dolgozik, nem is rosszul. Van egy ős-zseni típusú srác, tudod, 
aki befolyásolhatatlan, viszont mindenkinek megmondja, hogy szar, amit csinál. 
Van egy amatőr lány, harmincon túl, nemigen tehetséges, leginkább a 
meseillusztrációkat szeretne csinálni. Nyugtatókat szed, valami baja van, a 
csapat vigyáz rá, jól elvan közöttük. Van egy kerekképű fiú, igazi félkamasz 
mókamester, amilyen minden közösségben van. Gyönyörű szőke nádszálkisasszony 
jött hozzá Pestről hétvégeken. Akkor mindig megszaporodtunk, főleg 
bölcsészlányokkal. Egyiküknek bizalmas öltözködési tanácsot adtam: Maga 
hercegnői alkat, annak minden előnyével és terhével. Ehhez leginkább két apród 
és földig érő bársony szoknya dukálna... (merthogy Brünhilda-testével 
miniszoknyában jött.) A párok bent aludtak köztünk, illedelmesen, két ágyon, 
vagy kint, sátrakban. Becsületesen befizették ők is a napi 300 kosztpénzt. Gy. 
szedte, kezelte, adta ki a naposoknak esténként: holnap 18 fő, 4000-nél többet 
lehetőleg ne költsetek. (Bevallom. Ó, sors. Ó, Mai-Szahme szerelmi története a 
József és testvéreiből. A Nádszál anyukája is eléggé tetszett annakidején, ő is 
antikvárius volt, 1961-ben. Lejött látogatóba, 35 év után találkoztunk.)
 
Volt két izgatott napunk, T. jelezte, hogy dunaparti rajzolására rendszeresen 
kíváncsi egy rókakölyök. Tanakodtunk, döntöttünk, csak veszett lehet. Telefon az 
esztergomi hivatali állatorvosnak, egyiknek és másiknak, mert félig már maszek 
világ van, kocsival a vadászhoz, az erdészeti hivatalba, a körzeti rendőr a 
revolveréhez kapott,... beleuntunk. A Hivatal kimondta a halálos ítéletet, és 
kafkai módon több lépcsőben nem intézkedett.
 
Ottani munkámról. Az első napokban a menetrendszerűségen túl is kínlódtam. 
Ésszerűnek látszott kilépni műtermi rutinomból, tehát megpróbáltam őket 
utánozni: ártéri erdő; szénnel. Nagyon nem ment. (Bár egyik napon derűsen 
ébredtem.) Egy idő után, nehezen döntve, visszatértem az olajképekhez, persze, 
műterem téma.  Végül 13 kép, 60 x 60-asak, és újszerűek. Érdekes módon pesti 
napomon (Miklóst vittem haza,) Kata bíztatott, ne erőlködjek, maradjak csak az 
olajképeimnél. Valószínűleg megérezte reménytelenségemet. Mondtam is a 
zárókiállításon, -önértékelést kértem mindenkitől-, hogy morálisan megbuktam, 
ezt a lehetőséget ki kellett volna kihasználnom, új téma, új technika. (Ilyen 
mondatot se sokat hallhattak, tanárjuktól.) A legjobbak elmondhatatlanul szép 
rajzokat produkáltak. Gondolkodom rajta, hogyan lehetne országos nyilvánosság 
elé vinni. Nádor Tibor egyik szénrajzát hosszú vívódás után -nem bírtam ki- el 
is kértem, otthon keretbe, falra. Aztán, mikor Pesten műtermemben lefotóztam 
hatvan munkáját, visszaadtam, s a fotómásolatát tettem vissza, az ágyam fölé. 
Kívülállók gyanítják, azért tetszik annyira, mert hozzám hasonlót csinál. Nem 
látom, lehet. 
Miki, említettem volt, csak az első héten volt velem. Legnagyobb ajándékom 
számára az együtt, de önálló nyaraláson túl, 
első nap kérdezte, hánykor kell feküdnie. 
mondtam neki, rábízom napirendjét, ésszel csinálja. jóval később feküdt, mint 
én, ebédlői éjszakai társasjátékok,-elfogadtam, neki ez volt a nap fényfontja.
amikor éjjel ˝ 11-kor otthagytam őket, boldogan kezdtek játszani. 
fő társasjátékuk nagyon szellemes. azon alapszik, hogy egyikük az idegen szavak 
szótárából kinéz egy szót, fölolvassa, s a többi  írásban tippeli, mit 
jelenthet.
a játék fő iránya a szó eltalálása, másodsorban olyan leírás készítse, amit a 
többiek hitelesnek vélnek majd, az is pontot ér.
volt, aki viszont így oldotta meg a feladatot: "nefellini"= tájjellegű 
tiltakozás Fellini filmjei ellen. "gábri" = Gábriel arkangyal beceneve a 
szerzetesi szlengben.
Inka periszkóp állítócsavarja stb.
a " Goriot apó ivócimborája"-az én találmányom volt valami ismeretlen szóra. 
aztán: "mürb"=török indulatszó, igen súlyos sértésnek számít
 
...Szóval M. számára a legtöbb, amit nyújthattam, hogy többször vezethetett. 
Igen ügyes. Egy elhagyott homokmezőn gyakoroltunk, rögökkel imitálva a 
járdaszélt. A hátrafelé parkolási feladatot szebben oldotta meg, mint én. Én 
otthon, - kacifántos, szűk helyen parkoltam az udvarban - hol az autót, hol az 
iskola falát karcoltam meg. Egyszer megint fehér festéket vittem ki, G. 
megkérdezte : Mester, most autót fog festeni, vagy falat?!
 
Volt egy tehetségesnek ígérkező, igen ambiciózus fotós fiú, aki szakmájához akar 
hozzátanulni a rajzzal. Felkértem, hogy készítene rólam portrét, katalógushoz 
kellene. Nyomatékul elmondtam, civileknek nem engedem, hogy fotózzanak. Több 
napig készült rá - fejben. Alkalmi kiállítását az ebédlőasztalon megnéztük. Be 
fogom ajánlani szerkesztőségbe. Pesti lerobbant külvárosi utcasarkok, üzletek, 
-szívszorító. Robert Doesneauról (Doánó) beszélgettünk, akinek és is láttam 
gyönyörű fotókiállítását Kecskeméten. Irodalmat diktált föl, milyen 
fotóalbumokat kell feltétlen átnéznem, (be is gépeltem az "Elolvasandók" 
listámba) fotótörténetben jártasabb mint én, vegyszerezésről, technikáról, 
gépekről, objektívekről, fényekről, fotóirányzatokról öröm volt vele 
beszélgetni.
 
Epizód. A vasárnapi misén egy markáns, gyönyörűhangú pap, prédikációja közben 
vagy háromszor elneveti magát. Tömören és kedvesen beszél, közben kiszól: "Anita 
(4 éves) te már nagylány vagy, ülj előre a többiekhez." Pesten filozófiát tanít 
novíciáknak, jó lenne alaposabban megismerkedni vele. Megtudakoltam a nevét egy 
nénitől: Beer Miklós.
 
Otthoni napomon kiválogattam Kata könyvtárában leülepedett, elmúlt években vett 
könyveimből másfél folyómétert, amit aligha fogok többet elővenni. A Beszélő 
I-III-at (a legendás illegális folyóirat teljes reprintje), hazafias 
lendületemben vettem felszabadulásunk után. Aztán a 48-as szabadságharc 
levéldokumentumai, a bukás utáni börtönlevelek, Görgey önéletírása, ilyesmik, 
amiket a kecskeméti alkotóházak idején vettem, ott olvasni, antikváriumban. Most 
szét akartam osztani a gyerekek között, esetleg társasjáték győzelmi 
jutalomként. Mondom Katának, nézd át. Azt mondja, bolond vagy?, ez mind kell, 
tedd vissza! Nem sújtott le e fordulat, és evvel a birtokviszonyok tisztázódtak 
is. Amit nem ajándékozhatok el, az nyilvánvalóan nem az enyém. Nem szeretnék 
3000 könyv résztulajdonosa lenni. Hiú vagyok a 12 könyvemre. Na jó, 18.
 
Nagyon tetszett napirendjük, ahogy legkésőbb 8-ra kész illett lenni a 
reggelinek, -hogy nem lustálkodtak. (Én 6.15 vekker, lábujjhegyen át a 
műterembe, a Bibliával.) A vacsorát  nyolckor, de legkésőbb tízig kellett 
tálalni. (Ahogy lakli fiúk forgolódtak esténként a sütő körül, órájukat 
nézegetve). Mindössze egy zuhanyfülke volt, így egy részük délután-este, 
munkából jövet. A lányoknak ilyenkor mindig akadt egy újabb, agyongyűrt, de 
tiszta garbó, házivarrott nagykockás bohócnadrág, kendő, homlokpántnak. Nagyon 
tetszett, hogy komoly zenét hallgattak a festéshez, tetszett, hogy ezt bárki szó 
nélkül lekapcsolhatta. Tetszett, hogy maguknak értékelő zárókiállítást 
csináltak, minden. Műanyag flakon fenekéből helyszínen ácsolt halványkék, 
literes teáspoharamat mindig a reggeliző helyemhez készítették.
 
Viszont nem sikerült fotóesszét írnom, pedig kompjuteremet levittem és üzembe is 
helyeztem, külön munkaasztal. Esténként már túl fáradt voltam. Talán majd itt, 
Kékkúton. Most írom a harmadik vázlatát. Annyit már kitaláltam, (milyen 
egyszerű) hogy előre kell venni a gondolatok összeszedését, azután jöhet a sorba 
rakás, s a megfogalmazás. Mint mindennél, amit figyelve írok. 
 
újra Pesten, augusztus első hete
Gyorsan csináltam keretet az új képeknek, megint minden üzemkész. De ami 
fontosabb, egy igazán tehetséges órán észbekapva, kirámoltam össz képemet körbe 
a műterembe. És mindössze néhány órás munkával kiválogattam, mit akarnék kitenni 
jövőre, önálló kiállításomon. Három fontossági fokozatot állítottam fel, -a 
lista rögtön kompjuterbe,- és 83, de a legszűkebb számítás szerint is 64 képet, 
ami persze őrültség, de kiindulási alapnak jó. Fal folyóméter kiszámítása. Hány 
terem kell. Összenézve az anyagot teljesen elmúlt többéves bizonytalanságom, nem 
unalmas-é ez a rengeteg műterem egyrakáson. Ennek tudatában másnap már bátran 
fogalmaztam egy új, igen konkrét kérvényt a Műcsarnok igazgatójának, hogy a 
három jobboldali teremben szeretnék nála kiállítani. Vagy ha nem, az alku 
lehetséges fokozatai: 2. egész Ernst múzeum, 3. fél Ernst, 4. vagy az egész 
Ernst Szüts-csel-Vojnichcsal  hármasban. A kiválogatott képeim jegyzékét 
mellékeltem, adatokkal, méretekkel, hogy lássa, miről beszélek.
 
Még valami történt Pesten. Vettek megint képet, váratlanul. Porszívó ugyan még 
mindíg nem lett, viszont Katának adtam egy KOMOLYABB összeget (a legkisebb 
hatjegyű szám), és külön a gyerekekre. Ezen kívül Mikitől és Katától 5-5000 
forintért megváltottam részvételemet a szeptemberi pápalátogatásra. Mikica 
ötlete volt az egész, s Kata fölkarolta, hogy közös családi program, ha már nem 
megyünk idén együtt sehova, mármint külföldre. (Négy-négyórás araszoló utazást 
képzelek ahhoz a  Győr melletti miséhez, s vagy négy óra álldogálást, 
alkalmasint tűző napon. Miklós boldog volt, a pénzből azonnal vett egy orosz 
katonai távcsövet. Tokja is van. Még el sem vesztette. 
 
Na, szóval váratlan pénz. Adósságaink. Kata kompjuterét föltupíroztattam. 
Magamnak egy City-bike, vagyis sebváltós bicaj, kamaszkorom óta eltemetett 
vágyam. Vettem hozzá bukósisakot. (Egyébként edzett gyerekeim elsápadva nézték, 
miért ragasztom le a peremét körbe, s a feliratát külön is, -celluxszal. Avval 
etettem őket, hogy így teszem a kobakot vízállóvá.) Ronda szürke volt ugyanis, 
és autóspray-lyel lefújtam fehérre. Vettem csengőt (az első este majd föllöktem 
valakit a Margit híd járdáján), váltóvédőt, autó tetejére két bringatartót, a 
tartókhoz szárnyasanyákat, hogy gyorsabb legyen leszerelni. Aztán sárvédőt, azt 
Miki is kért rögtön. (Bár Zsófi megfeddte, -szerinte úgy autentikus, ha a 
mountain-bikos nyakig sáros). Még azt kellett kitalálni, mit csináljak a 
bringával. Elkezdtem esténként, minden nap, átlag háromnegyed órát. Margit 
sziget körbe, a Szabadság hídig a Dunaparton végig kiépített bicikliúton, itt 
meg, Kékkúton, a Káli medence körbe, ilyesmi. Hátul VILLOGÓ vörös lámpával. Ha 
lesz lelkierőm ehhez a programhoz, tartósan, talán a síeléshez is vissza- 
hozzáedződöm. Nagy a tét, 47 év után lélekben már melodramatikusan búcsúzkodom 
ettől, tudod. 
Egy honfitársam -gyerekorvos- már jelentkezett alkalmi edzéspartnernek.
 
Kékkút, 1996. augusztus második hetétől 
másképp alakult, mint képzeltem. A polgármester idén lezáratta a legtöbb utcai 
kutat (a vízdíjat a falu fizette), viszont lehetővé vált a vízvezeték házakba 
bekötése. Én a vízóraaknát két éve kiástam már, most csak egy csomó rohangászás, 
15 ezer forint, és sok idő. Jövő csütörtökön lesz sajátbejáratú vizünk. Egy slag 
végén, amit hónapja Miki talált a Marcibányi téren, s előrelátóan magammal 
hoztam. Csak egy 200 forintos rézmicsodát kellett vennem Tapolcán a végére, 
mialatt Kata a heti zöldséget, húst.
Itt sem igen megy az írás, inkább előrevettem a te leveled. Azt hiszem, az idő 
rossz volt, mindenesetre egyszer voltunk eddig Ábrahámhegyen, a strandon. Én 
Pilis, Kata kétféle lelkigyakorlaton -néhány nap kellett, hogy 
összecsiszolódjunk. A Kata által nagyon előrelátóan ideszervezett vendégfiú 
Miklóst megfelelően leföldeli.
 
Ha végleg mindent elmondtam magamról, jöhetnek a többiek. Sorrendiség nélkül. 
Zsófit persze elengedték, eljutott kijelölt párjával két nap alatt Párizsba, 
stoppal.  Tényleg az Eiffel alatt aludtak, többszáz fiatal között. De azért 
ellopták a neszeszerjét. Szökőkútban mosakodtak, és nyilvános WC-kben. Regnumos 
banda volt, szerencsére. Így megnézték a fontosabb múzeumokat, szép sorjában. 
Nagyon boldogan jött haza, külön levélben tudatta velünk, hogy újra tele 
életkedvvel. Megpróbálna egy új egyetemi formát, kérte véleményünket, bíztattuk. 
Jó drága tandíjért (felét fizetnénk, így döntöttem) nulladik évfolyam a bölcsész 
karon, magyar szak. Szombat- vasárnapi iskola. A legjobb 30%-ot aztán felvételi 
nélkül fölveszik a nappali szakra. De a többinek is előny. Elég feketén -fehéren 
ki fog derülni, mire képes ezen a téren. Kékkútról válaszlevelemben bíztattam: 
mindig hittem szavának, hogy ha majd valami tényleg érdekli, fog tanulni. És 
hogy ez az év akkor sem vész el, ha közben rájön, ez nem az ő útja. Megjegyzem, 
Párizsból telefonált, kérte a telefonszámodat. Itthoni félreértések, Kata azt 
hitte, változott a számod, stb. végül ezért nem sikerült. Meglátogatni nem 
hiszem, hogy lett volna módja, a banda együtt mozgott. Most, több év után 
először, MEGLÁTOGATOTT minket Kékkúton. Tegnap elbicikliztünk a Káli medencei 
struccfarmra!, nagyon édesnek találta őket, ajánlottam is  papagájketrecébe egy 
fiókát. Míg én ezt itt fönt kopogom, alattam anagrammát játszanak, hallom, épp  
Zsófi veri az asztalt, hogy igenis, létezik ilyen szó, hogy fogsav. El is 
magyarázza. Miklós követségbe fölkocog: mondom neki, sajnos, nincs. Boldogan 
rohan le: az apa azt mondta... Zsófi találmánya a cirom szó is, merthogy ha a 
macska cirmos, akkor. 
 
Zsófi. Belső rendeződésére utal, hogy kezdi valamennyire rendbe tenni, sőt lakni 
újra a szobáját. (Katánál dekkol) Vettem neki egy szép, vörös vasdobozt. 
Fölkínáltam alternatív dobozt is, ha ez nem tetszene (ajándékozás = agresszió), 
de örült neki, megtette éjjeliszekrénynek. Most egy fotelt is behurcolt magához. 
Ez tényleg nagy szó!
 
Van itt még egy igazán forró ügy. Katán túl Zsófit érinti a legérzékenyebben. 
Egy este bekopogott egy német-magyar házaspár, igaz-e, hogy eladó a ház. Igen, 
és mondtam egy nagyon magas összeget. Hogy ő egy hét alatt lebonyolítja, ha 
döntöttünk, szeptember elején hív. Zsófi aki napokig siratta Kékkutat, két nap 
után váratlanul föllelkesült, vegyünk házat Zebegényben! Sok barátja ott. Kata 
egyetértett: házat a Dunaparton! Szerintem ugyan egy óra vonatút is sok 
hétvégékre. De lehet, hogy igazuk van, és úgyis nekik lesz igazuk. És az a 
hegyek közé szorult falu valóban idilli. Lehet, hogy hihetetlen szerencsénk 
lesz?! Ha megkapjuk, ekkora pénzzel nyugodtan kezdhetjük a keresgélést. Amivel 
megszűnt a csikicsuki helyzet, hogy csak akkor adjuk el, ha találtunk helyette 
mást, viszont akkor erre azonnal kellene vevőt találni. Ami lehetetlen. Vagy 
Buda környéken egy kertes ház?! Ejha. Túl vagyok az első napok terhén, amikor 
csak nyomasztott az egész. Hogy csomó ügyintézés, keresgélés, utazás, 
csomagolás, szállítás, adó... és általában, a VÁLTOZÁS. Hirtelen fölértékelődött 
Kékkút, Istenem, ha nem is szoktam emlékeimen rágódni, ez itt 15 év volt, minden 
a kezemhez igazítva. Az ilyen rezignációival az ember iszonyatosan egyedül 
marad. Már megint magamról beszélek.
 
Kata föllelkesülve tért meg a második lelkigyakorlatáról, Paray le Monialból, 
nagy sátor, sok virág és mécses, szép énekek, kulturált szervezés és mindenki 
mosolyog. Voltak azért kapcsolati problémái, ő erre érzékeny. Az önismeret 
mindnyájunknak hosszú iskola. Lehet, hogy átmegy egy újonnan szerzett barátnője 
közösségébe, aki ráadásul néhány utcányira lakik tőlünk. Békásmegyerről 
Jóskáéktól autóval hozták, azokhoz alkalmazkodnia kellett, kellemetlenül későn 
keveredett haza. Miklós nevelésével most kell majd módszert változtatnia. 
Utasítani már nem lehet, és nem is célszerű, ha nem belülről érik meg a helyes 
döntés. És mind több önállóságot kell adni neki. Ha az ember mindig megkérdezi, 
viszel-e magaddal papír zsebkendőt, - könnyen ráhagyatkozik erre...
Miklóssal most (közben itt múlnak a napok-) voltam megint autót vezetni. 
Hátramenetben kellett két kocsi közé beparkolnia, ami a rutinvizsga legnehezebb 
feladata, nem tudom, ismerős-e. Most gúlába állított tetőcserepekkel imitáltuk a 
helyet, Salföld határában. Negyedszerre tűrhetően megoldotta, boldogan 
vigyorgott hazafelé.
 
A révfülöpi templomban vasárnap összemosolyogtunk Anzelmmel, egy tanítványa 
szüleinél nyaral Szepezden. Két és fél napot. Mesélte a pannonhalmi 
pápalátogatás előtti rumlit.
 
El lehetne mesélni a belpolitikai cirkuszokat, de alig ismerem, és unom is. Úgy 
látszik, családcentrikus vagyok.
 
Búcsúzóul valami Illyés. 
 
AGGASTYÁNOK ISSZÁK AZ ÚJBORT
 
...Aggastyánok isszák az újbort
 október harmincadikán
hajadonfőtt, rókaluk-langyos
              présház előtt,
              szél árnyékában
az utolsó darázs zeneszavában-
ebben az ömlő ráadásban,
     az ifjukori hű hegyeknek
  maradék vendéglátásában- ...
 
VÁRAKOZÁSOK
 
...Felvevő irodák előtt
vártam izzó napsütésben
jártam le s föl előszobákban,
nem másként, mint rács közt a vad.
Áttetsző kezével kezemben[2]
vártam ősz mesterem halálát,
fölfogni még akkor se birván, 
hogy lehet úgy, hogy nincs remény.
Vártam itélethirdetésre.
Vártam rendőri vallatásra,
míg - csattanás és - fölüvöltött,
akit előttem bevezettek.
Elfult szívvel vártam a lányra,
lépjen már ki a varrodából;
egy kis megváltás szállt felém, mig
futtában föltette kalapját[3]...
...Vártam anyámra: hazahúz majd
a behavazott iskolából
szánkón a szél-örvényes pusztán.
Vártam gőzhajók érkezését...
 
Na, ennyi.  (42 szakasz.)  
 
ölel:
 
 
 1996.9.24.     J-42               C.4775
 
Szervusz J!
 
Eltelt megint egy hónap. Szeptember, a munkaév eleje. Nézem előjegyzési 
naptáramat: csupa ön- és életszervezés. Képek kiállításokra, -ról, képnézők 
fogadása, vevőjelöltek. Lakás- és autóadók, gyerekek fogorvoshoz, képfotózás, 
mifene. S ami a lélek méjjét illeti, belül nagy nagy üresség.
 
Viszont a bringázás bejött. Több irányba lehet a Széna térről. Margitsziget, 
Óbuda, Szabadsághíd, Hűvösvölgy, Vérmező -Tabán. Kilenc körül indulok, már 
sötétben, jó lámpával elöl- hátul. Olykor Miki, már kétszer Kata is. Csak egy 
fél- háromnegyed órácskára. A Margit-szigeten csak a 26-os busz járhat, néha egy 
kékcsíkos rendőrjárőr Volkswagen. A főút gyönyörű éjszaka, a még- zöld hatalmas 
fák, a bokrok fala, a sétányon alig valaki. Aztán esti megvilágításban soha nem 
látott városrészek, Óbuda, Tabán. Megnéztem a hűvösvölgyi bicikliút végét, a 
Völgy utca táján, a budai parkerdőbe torkollik. Oda éjjel persze nem mertem 
bemenni, töksötét. Meglátogattam anyámat a Körtéren, váratlanul, este fél 
tízkor, hamarább értem, mintha villamossal. Tegnap délután egy műcsarnoki 
kiállítást néztem meg így, át a Lánchídon, a József Attila utca volt az egyetlen 
közúti szakasz, mert a teljesen rendbehozott Andrássy út két szélén huszonöt 
centis gránit félgömbökkel elválasztva bicikliutakat alakítottak ki. A képek- 
szobrok között járkálva úgy lóbáltam a bukósisakot, ahogy vasárnap a hölgyek a 
retikült. Elég drága egy bringa ahhoz, hogy divatba jöjjön a dolog. Hajnalban, 
misére járva, látni gyakran egy- egy nyilván munkába kerekező örültet. Nemcsak a 
fiatalok. S most én is. Már van egy igazi vérömleny is a lábamon, a Lukácsban 
egy meztelen orvos diagnosztizálta. 
 
Most ide, anyámhoz is biciklivel jöttem reggel, csomagtartón a kompjuterrel. A 
képernyő sarka meg is sérült, talán a rázkódástól, piros amőbafoltok és fekete 
csíkok keresztbe. Nem csúnya, de alatta nem látni a betűket. Haldoklik szeretett 
gépem.
 
Első lendületben egy képemért cserébe szereztem egy sebességmérőt, minden kisfiú 
álma. BE KELLETT PROGRAMOZNI a kerékátmérőt, ez már kompjuterizált. Ilyen adatok 
derültek ki: a Margitsziget túlsó vége tőlünk oda-vissza 9,4 km, (azt hittem, 
6).  24 km-es sebességgel járok, ami (ezt is méri) 18 km-es átlagsebességet 
jelent. Mi van még? 31 percet tekertem, csúcssebességem 42,7 km/óra volt, s 
ráadásul, ha az út végén mindezen adatokat törlöm, az benne marad, hogy hány 
kilométert eddig, mindösszesen. Ja, és rendes óra is van benne. 
Hamar megtanultam saccolni a sebességeket, és túl is vagyok ezen a játékon. Így, 
egy hét után odaajándékoztam Mikinek a műszert, cserébe tartson kőkemény rendet 
szobájában egy hétig. Meg is magyaráztam neki. Hiába hiszed, még nem érted, mi 
az a rend. Az nem ráadás, nem teher, nem esti program. Az öröm, béke, az jó, 
nagyon jó dolog. Azt nem csinálják, hanem fönntartják. Nem lehetetlen, hogy 
ráérzel az ízére. És mi van, ha egyszer elfelejtem? -kérdezte. (még nagyon 
professzorosan lyukas agyú) Odaajándékozod az órát egy osztálytársadnak. 
Elsápadt.
Igazi állóharcot kell vele vívni, a dolog egyszeri megbeszéléssel nem 
megoldható, pedig jóindulatú. Imádja a számítógépes játékokat, ami magányos és 
sajnos teljességgel haszontalan. Órákig, hogy a macskát eltalálja a seprű, vagy 
fordítva. Most napi 61 percben vagyunk megalkudva, gyanítom (mondtam neki, nem 
fogom ellenőrizni) hogy ezt a játékidőt ki is tölti, lelkiismeretesen. A lecke 
valahogy mindig estére marad. Kata próbál vele határozottabb lenni, de Miki 
ahhoz már szokva van. S, amiben én ambivalensebb vagyok, s Kata talán tisztábban 
lát, Miklós szombat egész nap valami öskori-lovagkori barbár kollektív 
szerepjátékban vesz most részt. Fegyvereket kell választani, ölsz, vagy téged 
ölnek, varázslatok, boszorkányságok, Kata szerint a Sátán világa. Én remélem, 
hogy talán csak az e korban szükséges vadulások szublimálása, és világnézete 
elég biztos már ahhoz, hogy ne sérüljön. Kata teljesen tiltani akarja, én a 
fejem vakarom csak, bizonytalanul. S mit kínáljunk helyébe? 
Talán ez is megoldódik. Tegnapelőtt kértem 10 perc audencia időt a piarista 
tartományfőnöktől, Miki ügyében. Csak egyetlen gimnáziumi osztály indul már 
náluk a volt nyolcadikosoknak, mert mindenki -Pannonhalma is- áttérőben van a 6 
+ 6 osztályos rendre. Az atya szerencsére tudott rólam: 
-Szeretjük az újságpapíros Keresztútját. Váli Dezső fiát fölvesszük, hacsak a 
fiú a felvételit nem rontja el." Na már most a fölvételi vizsga november elején 
lesz. Kitaláltam, addig napi egy órát kellene Mikivel foglalkozni, matek, 
magyar, történelem, biológia, földrajz, szóval minden. Beszéltem vele. 
-Nézd, én ezt ellenedben nem csinálom. Eszed van, attól ne félj.
-Igen, de én lusta vagyok. 
-Persze, hiszen még nem tudod, mire ez az egész. Lehet, hogy lesz egy rohadt 
féléved, éved, amíg belejössz. Fog menni.
 
Zongorát idén otthagyta, lassan haladt, nem gyakorolt eleget, utálta is, 
különösen a kötelező szolfézst hozzá. Kata keresztbelépése következtében 
(pénzokok, de a judó vélt keleti pogány szellemisége miatt is nem engedte el a 
nyári sporttáborba) abbahagyta a cselgáncsot is. Most M. (teljesen egyedül) 
megszervezte, s ősztől a Városmajorba jár- vívni. Ja, és a napi szemétlehordást 
kiváltotta, kétnaponkénti mosogatásra. Jóba vagyunk. Mondta, egyszer szeretne 
szakáll nélkül látni. Most nő újra.
 
Hogy a piarista fölvételi beszélgetésen meg tudjon felelni, elkezdtem vele 
helyzetgyakorolni, abszurdban: 
 
-Mit gyóntál utoljára, nekünk elmondhatod, látod itt csupa pap ül...  
-Nem beszélek erről. 
-A válasz jó, de próbáld ezt meg is magyarázni, kulturáltan. 
 
Szereti ezeket a játékokat.
10 éve láttam egy ABBA turnén forgatott filmet, sajtótájékoztatón rákérdeztek a 
szőke énekesnőre, hogy miért riszálja azt a gyönyörű fenekét, -vagy valami 
hasonlót. Nagyon kedvesen, szellemesen válaszolt. Akkor jöttem rá, bizonyára 
fölkészítik őket.
 
Zsófi tegnap egy órával korábban kelt, hogy szépen rendbe tegye magát, mert 
munkából egyenesen az egyetemre ment, először. Szobája is él, lüktet, ez nagyon 
fontos, a magam életéből következtetve. Most bőgve- dudálva elhúz egy autókonvoj 
az ablak alatt, ez új, -talán amerikai szokás, ilyen ricsajjal mennek az 
esküvőre. Szombat délutánonkénti zaj.
A német pasas nem jelentkezett, hogy nagyon meg akarná venni Kékkutat, úgyhogy 
mi teljesen lárpúrlár veszekszünk, mi kéne helyette. Zebegényben voltunk, Kata 
nem látott megfelelő házat, tán hatot néztünk. A dolog szinte megoldhatatlan, 
mert az én hétvégi ház koncepcióm keresztezi Kata víz melletti nyaraló 
elképzelését, hacsak az ember nem vagyonos. Kedve ellenében semmit nem akarok 
tenni. Úgy tűnik, legjobb lesz, ha Kékkút marad, s a nekem nagyon szükséges 
szombati pihenéseket valahogy másképp oldom meg. Csak hát, közösen kellene. 
 
Például mára anyám üres lakásába költöztem, szombat. Kata Mikivel a Karizmatikus 
Éves Találkozón, a Sportcsarnokban. Idén már 4 millióért bérelik, Marik Erzsiék 
szervezik. Egy olasz püspököt is meghívtak, Tamás is följön Kaposvárról.
 
A Fioretti (rájöttem, mennyire utálom a közi -szót) működik. Hatan vagyunk. 
Andris ötletére ezen a héten veterán találkozót tartottunk, a őstagok közül 
Göngy, Ernő, Paula, Lovas  ...és JávorKata volt, a többit, újabbakat nem 
ismered. Talán a Mányi testvéreket. Becker Kati nem jelentkezett. Hogy az 
estének meg legyen a súlya, szentségimádással kezdtem. Aztán sorra meséltek. 
Végén Kata habossüteménye és a történelmi körözött. Gyerekekről forogtak fotók, 
vidámság. Civil témában unalmas banda.
 
Néhány napot gyertyatartó beszerzésével töltöttem. Az én ötletem volt, 
fölhatalmazott a közösség rá, hogy az egyházi tized halom begyűlt pénzéből 
költhetek erre. Én ugyan szerettem a műtermi festőasztalom közepén azt a 
húskonzerves dobozt, de. Szabad kezet kaptam. Első nap vettem háromszázért egy 
cserép alá való tányért, azt feketével patináztam. Másnap vettem háromezerért 
egy gyönyörű szürke- barna achát hamutartót, negyed tojásfelületnyi mélyedés 
belecsiszolva. Otthon derült ki, kicsi. Aztán, immár a magam költségén, vettem 
12 ezerért egy fantasztikus féldrágakő lapot. Öt centi vastag, 40 centi hossz, 
körben töredezett szélek, asztallap lehetett. Mindkét oldala fölcsiszolt, a 
világoskékek és fehérek fantasztikus kavalkádja, kristálybelsők, íves 
koncentrikus mintázatok, elbővülő. Ezt meg túl szépnek találtam, estére Zsófinak 
adtam, az asztalára. Végül egy vasárnapi kirándulásról hazahoztam egy 
féltéglányi, lapos követ, egyik fele a kirándulók cipőjétől megcsiszolódott, ez 
vált be, közmegelégedés. A hamutartót Kata szerette volna, dehát közpénz -, 
kisorsoltam. Nem nekünk jutott.  
 
A pápai látogatás jut eszembe. Katáék rettenetesen fáztak, hajnali fél négykor 
indultak a győri misére. Zarándokútnak lehetett fölfogni a terhek miatt. A pápa 
pedig megkapta a kétéves munkámmal odaszervezett gyönyörű Halott Krisztust, 
Melocco szobrát, államfői ajándékként. Szüts, megbeszélésünk ellenére még 
szervezte, hogy súgjanak a magyarok a szentszéki apparátusnak, melyik római 
templomba kerüljön a szobor. A kamion ezen a héten indul a Vatikánba. Ez jó.
 
Mikor álltál te utoljára TELJESEN értetlenül egy jelenség előtt? Kata a napokban 
főzött nekem valamit ebédre, megmelegítettem, jóízűen meg is ettem, s közben 
végig azon gyötörtem az agyam, mi is ez, szoktam ilyet enni. Este mondták meg, 
borsófőzelék volt. Uszodából jövet új program, rendszeresen megnézem egy 
cukrászda kirakatát a Margit körút elején: dobostorta, dobos rolád, olykor 
mezei- vagy franciakrémes, bugyirózsaszín ívháromszög tortaszelet, valami barna 
szőrős kubus, biztosan csokis. Néha meg nincs semmi. E kirakat mellett 
könyvesbolt -antikvárium van, igazán érdek nélküli legelészés reggelente, még a 
kikészített olvasnivalóimat is folyton szelektálni kell. Szeretem nézni. Szabó 
Dezső kötetek, valami most föl is keltette az érdeklődésemet iránta, majd. Eddig 
egy sorát se olvastam. Velőtrázóan írja le apját, ezüstlakodalmán. Németh 
László, aztán sok hungarológia, fura összetételű anyag, valami különös 
beszerzési forrásuk lehet. (Voltam antikvárius)
 
Hű, kezdek nagyon éhes lenni. Délben nagyot aludtam itt, az üres lakásban, utána 
le kellett volna menni, enni valamit a NÉPBÜFÉBEN (Mc Donalds, vagy Salátabár). 
Furcsa helyzet. Nem hülyeség ez az egész? Amikor bicikligumit javíttatok, 
üléshuzatot varrógépelek, vagy hűtőfolyadékot cserélek az autóban, -nem pihenek? 
Egyedül a műteremben, ma nem tudtam volna ezt a levelet otthon írni? Bár van 
ennek is zamata. Alkonyodik, gyerekkori szobám, harminc évig éltem itt. Lelátni 
a térre, az eső kezd permetezni, autók reflektorai. 
 
Most kompjuterbe gépeltetem az első 19, neked, -még írógéppel írt levelemet. Ez 
kb. 200 gépoldal lesz. Csinálok magamnak az egészből egy egypéldányos könyvet, 
mert múltkor beleolvastam, és élveztem. A dolognak semmi értelme, nem baj.
 
Volt nálam megint egy riporter, interjú, -tényleg, lehet, hogy elküldöm, 
hosszabb legyen a levél. Egy szellemes gondolata volt: a Maga műtermein mindig 
félhomály van. Ez bennem az alkonyatot idézi, s így IDŐÉLMÉNY, a változás ideje, 
az átmeneté.  
 
Hanem a Királyi Svéd Követségtől kaptam a Strindberg könyvre 500 ezer forintot. 
Lehet, hogy ebből az illusztrációim kifizetésére már nem telik, nem ez a 
lényeges, hanem hogy 16 évi próbálkozásom után most már bizzzztosan kiadják! 
Elfogadták ötletemet, hogy szponzorálásként rendeljenek meg 500 példányt, majd 
szétosztandó könyvtáraknak. Nincs valami svéd anyagod, amit magyarra kéne 
fordíttatni? Támogatnák. Hű, de éhes vagyok, érdekes, mintha hányingerem lenne 
ettől, háromnegyed hét, haza kéne menni. A lábam is fázik. Szeptember első hete 
óta Pesten fűteni kell! Ilyenre nem emlékszem!
 
Meghalt Achilles testvér. Emlékszel rá, a Ferenceseknél? 1936-tól, vagyis hatvan 
évig szolgált abban a sötét sekrestyében. Nemrég még láttam.  A templom 
kriptájába temették.                                                             
                                                      
 
Közéleti szereplésünk úgynevezett. Talán írtam, hogy tavasszal kétségbeesve 
telefonált a Kecskeméti Képtár igazgatónője, ketté akarják vágni a múzeumát, 
segítsek. A megyei múzeumigazgató megirigyelte őket, és saját szakmája szerinti 
régészeti anyagot akar a Cifra Palota  földszintjére telepíteni. Talán 
emlékszel,  Farkas István - Mednyánszky - Nagy István, és egy emeleten végig 
gyönyörű Tóth Menyhért gyűjteményük van- állandó kiállításon. Szólok Szütsnek, ő 
szól a miniszteri titkárnak, osztályvezetők berendelése a miniszterhez, 
miniszteri biztos leutazása Kecskemétre, sajtóbotrány, Képzőművész Szövetség 
tiltakozólevele, Farkas István Rómában élő fiának faxa a Kultuszminiszeterhez, 
amit egyébként S. Nagy fogalmazott itt, Budapesten... sikerült.
 
Ez a mostani ügyünk Szüts-csel is Kecskeméthez kapcsolódik. Tragikus pénzhiány, 
az összes magyar alkotóházak bezárás előtt állnak. Szüts most összejött a kult. 
miniszterrel, akit most levitt Pannonhalmára, a Melocco szobor átadására, 
kocsiján. Nos, a kecskeméti házat meg kellene menteni, de segítség nélkül nem 
megy. Ezért kell a miniszter. Csinált ugyan a kezelőszerv (a volt Alap) egy 
alapítványt, amibe beválasztottak kettőnket kuratóriumi tagnak, de az induló 
alaptőke kétszázezer (vagyis nulla) forint lévén, a dolog ilyen formában 
nevetséges, reménytelen. Egyébként iratomat az Alap vezetősége visszaküldte, 
hogy így, nevem mellé rajzolt virággal nem meri a Cégbírósághoz fölterjeszteni, 
hogy ha lennék szíves, még egyet... 
 
Még van valami. A török hódoltság óta tervezik egy Kortárs Magyar Képzőművészeti 
Múzeum megalapítását, most létrehozzák egy meglévő igazgató, épület és anyag 
átcsoportosításával, alighanem pénzbefektetés nélkül. Leírtam az Élet és 
Irodalomban némely aggályomat és javaslatomat ezügyben, egyebek mellett, hogy jó 
lenne a műtárgy befogadásnál nem EGYETLEN döntnök. Nem lehetetlen, hogy 
csakugyan fog ezügyben valami történni, Miklós keze is benne van a dologban. 
Talán egy igazgató mellé rendelt kuratórium.  
A pincerészünkre meg lakatot kellett föltennem, ahányszor lementem, mindig 
valamivel több volt a rekeszünkben. Múltkor egy mosógép...
 
Olvastad Exupery: Citadelláját? Afféle elmélkedmény, mint Hamvas Béla dolgai. 
(Jellemző, hogy Gábor mindkettőt imádja.) Lélegzetelállitó hasonlatai és 
gondolatfűzései, ámulattal olvasom. Néhány oldalt, mert amúgy olvashatatlan. 
Nos, minap reggel sétálok hazafelé klubomból gépészmérnök- irodalmár barátommal, 
s lelkendezve meséli, megvette franciául az Éjszakai repülést, és elbűvöli 
gondolatisága. -Na, akkor neked a Citadellát kéne elolvasnod tőle! Néhány nap 
múlva fanyalogva hozza vissza a példányomat, hogy szép- szép, de rosszul 
szerkesztett, zavaros, üresjáratokkal. Mondom neki, ne úgy nézd, mint egy 
épületet, ahol minden hiba az egészet rontja, hanem mint egy múzeumot, ahol 20 
kép előtt elsétálsz, amíg valami érdekel. Most Sarkadit fogok vele olvastatni, 
kezembe került drámája: Elveszett paradicsom. A konfliktus avval kezdődik, hogy 
egy tehetséges, de romlott orvos tiltott abortusz műtétet hajt végre lakásán, s 
meghal a nő, a szeretője. Tudja, 10 év börtön vár rá, s fölkeresi öreg 
kertészkedő életbölcs apját... Az utolsó képben sírva az asztalra borul, - tehát 
megtisztult... Tetszett.
Egy, vagy 30 éve olvasott rettenetes novellát is megtaláltam a Sarkadi-kötetben. 
Ahogy egy bokszoló fiút huligánok bosszúból halálra kínoznak. Az érdekes az, 
hogy a mese az évek multával teljesen átíródott bennem. Illetve nem teljesen, 
részben.
 
Nálatok is terjed a mobiltelefon? Múltkor megszólalt valahol mögöttem a 
csengője, áldozáshoz álltam sorba...
 
Akkor ide a cikket.
 
interjú a műteremben, a Népszava számára.
 
 "KENYNI  JÓ"
 Váli Dezső festőművésszel beszélget Végh Attila.  
 
  - Amikor 1990-ben megnéztem az Ernst múzeumban rendezett kiállítását, olyan 
érzésem volt, mintha ezek a műterembelsők valami mást ábrázolnának. Mintha a 
kintről beszivárgó fény egy koporsó belsejét rajzolná ki. Ebből adódik a kérdés: 
mennyire koporsó a műterem?
 
  - Van, aki képeimben szerzetesi cellát lát. Hogy koporsó? A koporsóban béke és 
csend honol.  Képeim tényleg ilyenek. Szobámnak viszont meglehetősen mozgalmas 
az élete. Másodperceket henyélek. 24 éve dolgozom ebben a műteremben, itt, a 
toronyban. Vannak festők, akik nyugodtan festenek, én nem. Van, aki fordulatot 
vár a Világegyetem menetében. Van, aki boldogan fest. Tudok egy barokk festőről, 
palettával a kezében toporogva várta a pirkadatot. Sokan csak akkor kezdenek 
munkába, ha robbanásig gyűlt bennük a kifejeznivaló, már ott a fejükben a kész 
kép. Nekem semmi nincs a fejemben. Uszodából hazaérve elmosogatok, csinálok két 
pirítóst, és kilenc tájban kezdem a munkát. Egy rossz hivatalnok 
lelkiismeretességével és kelletlenségével. Ritkán tudom, mi fog történni a képen 
öt perc múlva. Egyébként ez magánügy, nincs jelentősége. 
 
  - Ezek szerint ihletre várni értelmetlen dolog, dolgozni kell, és az ihlet 
esetleg megjön magától ?
 
  - Gimnazistaként, 59-ben egyszer vihettem a legendás Vadas Ernő fotótáskáját. 
Valami kérdésemre ezt válaszolta: -Tudod fiam, ha az embernek van egyetlen jó 
fotója egy évben, az már egy jó év.-  Kezdek egy évben vagy negyven képet, abból 
három igazán jó. Huszonöt-harminc, ami kiállításra vagy eladásra alkalmas. A 
többi elpusztítandó selejt. Ihlet egyébként létezik, az pillanatnyi ötletesség, 
és a szokásosnál sokszorosan gyorsabb gondolkodás. Tegnap szerencsésen így 
renováltam a fregolit a fürdőszobában. Évente négy-öt ilyen napom van.
 
  - Visszatérve az előbbi koporsó-hasonlathoz, kicsit körmönfont módon abban a 
kérdésben az is benne volt, hogy vajon mennyire rokon a művészet a halállal, és 
egyáltalán a transzcendenssel. Ez azért is kérdésem, mert Önnek, mint hívő 
katolikusnak szinte kötelességszerűen felteszik, a vallás és a művészet 
viszonyát firtató kérdést. 
 
  - Vallásosan biciklizek és vallásosan mosok fogat. Nincs kétféle életem. A 
halálommal valóban foglalkozom, hol félek tőle, hol elfogadom, rendezem 
magamban. Mint a hagyatékomat is, rendszeresen, ne maradjon utánam rendetlen 
fiók. Halálközelben élek, de hogy erről mi módon beszélnek képeim, nem tudom. 
Döntse el a néző. 
 
  - A régebbi korok emberei a halált nem feltétlenül tragédiának tekintették, 
hanem belépőnek az ősök közösségébe. Ha a művészet rokon a halállal, nem 
lehetséges-e, hogy az igazán nagy mű elkészülte után a festő úgy érzi, 
bekapcsolódott valami kollektív szellemi áramlásba ?
 
  - Nem érzem. Nem másokért festek. Festek, mert festeni muszáj. Tornyai azt 
mondta: "kenyni jó." A képnek nincs célja, a képnek haszna van.  A művészet a 
világ legfontosabb kérdéseiről beszél. Mindnyájunk legégetőbb kérdéseiről. 
(Munka közben minderről semmit sem tudok.) Fotóztam nyomortanyán, mindenütt volt 
a falon valami, legalább egy újságból kivágott kép. Nem a vendég kedvéért. 
 
  - Azt mondja, nem gondolkodik festés közben, nincs célja a festéssel. Ha a 
festmény nem cél, akkor vajon mi: melléktermék, vagy léghajóból kidobált nehezék 
?
 
- Nekem? Feladat. Életeszköz. Inzulin, amit naponta be kell szúrni a bőr alá az 
életben maradáshoz. Ismétlem, nem kitűzött célom mesélni magányról, Istenről, 
szerelemről, halálról. Persze, képeim beszélnek erről. Én csak annyit célzok 
meg, hogy az a szürke forma  hibátlanul illeszkedjék a mellette lévő okkerhez. 
 
      - Van-e olyan, aki érvénnyel beleszólhat a munkájába? Egyáltalán 
eldönthető-e, hogy amikor valamilyen megoldás mellett dönt, teljesen saját 
döntést hoz-e ?
 
   - Sokan nyüzsögnek a műtermemben: Nagy Balogh (†1919), Vajda (†1941), Klee 
(†1940), Ambrogio Lorenzetti (†1348). Mikor aztán kérdem őket, na, most merre, 
összenéznek és hallgatnak. A nyavalyások. Hogy a Műcsarnokban állítsak-e ki vagy 
az Ernst múzeumban, vagy hogy a fiam melyik gimnáziumba kerüljön, nem nehezebb 
kérdés, mint hogy melyik szín lenne a legjobb itt, a kép sarkában. 
 
  - Művei nyomán feltételezhető lehet, hogy komolyabban foglalkozik metafizikai, 
filozófiai kérdésekkel. 
 
  - Mindig szerettem volna a filozófia gyönyörű épületét jobban bejárni, de erre 
végül is lusta vagy alkalmatlan voltam. Pilinszky egyébként erre azt mondja, ő 
nem filozófus, hanem gondolkodó. Szerinte a gondolkodó ugyanolyan (mély) 
kérdésekkel foglalkozik, mint a filozófus, csak nem akarja azokat mindenáron 
bizonyítani. A 74-es kiállításom katalógusába ezt írtam: "homo contemplator - 
tűnődő ember - szeretnék lenni" Ha nem festek, olykor szokok gondolkozni is.
 
  - Szeretnék belemenni egy nagy közhely taglalásába. Ez úgy szól, hogy ma nincs 
művészeti élet, ez nem a művészetek kora. Ön szerint mennyire igaz ez, és vajon 
kell-e a művészeti életnek nevezett tápoldat a nagy művészek kitenyésztéséhez ?
 
  - Hogy mennyire fontos a közösségi élet, ez művészet-szociológiai kérdés, 
ehhez nem értek. Szokták mondani, kellett harminc németalföldi kismester ahhoz, 
hogy egy Vermeer megszülessen. Egyre nagyobb tisztelettel nézem a gyenge 
festőket, akik a vállukon hordozzák, életben tartják a szakmát. Bálint Endre 
egyszer fölsorolta, ki mindenki él a festőkből, a művészettörténészektől kezdve 
a könyvkiadókon át az ecsetkészítőkig  és a galériásokig. Maga a művészeti 
közélet nem érdekel. Annak ellenére, hogy olykor részt veszek benne.
 
  - Tanított a Képzőművészeti és az Iparművészeti Főiskolán. Mi az, amit e téren 
meg lehet tanítani?
 
  - Elmeséltem tanítványaimnak, hogy induláskor mennyire rettegtem egy majdani 
családalapítástól. Hogy gyerekek mellett a műtermi munka... És hogyan sikerült 
aztán mégis... Élni kell őket tanítani. A szakmai rész pedig a korrektúra, 
véleményezése egy megkezdett munkának. Türelem kell hozzá és tapintat. Bizonyos 
dolgokat meg kell mondani, néhány dolgot nem szabad megmondani. Túl sok 
kerülőutat nem érdemes a tanítványnak engedni, belefáradhat. Hogy ne lehetne 
tanítani? 1960-ban alázatosan, és nagyon szorgalmasan jártam első mesteremhez, 
Magyarász Imréhez, Óbudára, hónom alatt mappámmal. Evezős edzések után, 
estefelé. Rengeteget tanultam tőle.
 
  - Az, hogy hívő katolikus, családi hagyomány, vagy esetleg volt egy olyan erős 
élménye, ami erre az útra terelte ?
 
  - Ingyen, ajándékba kaptam anyámtól, így nevelt. Kamasz koromban váltam ebben 
is önállóvá. Voltak nagy élményeim, de nem ettől vagyok hívő. Egyetlen kis 
fémkapocs füzetté tesz egy csomó papírlapot, ilyen a hit számomra. Rend, ami 
nélkül elzüllenék.
 
Na ennyit. Vigyázzatok magatokra, egymásra, jó éjt.
 
 
 
1996.11.4.        J-43-44           C.4812           
                                               kettős számozás a rend kedvéért, 
                                               mert megint találtam
                                               egy régi, számozatlan levelet
                                               most, hogy
                                               előszedtem az összeset,
                                               ugyanis
                                                          könyvet csináltam 
belőlünk,
 kedves J-,
                   legalábbis két példányban, (a második az Akadémia 
Levéltárnak.) 1990 óta 606 ezer betűt írtam neked, -15 nyomdai ív. Onnét tudom, 
hogy az első évek leveleit gépírónőnek kellett kiadni, kompjuterbe ütni, - 
hatezer forint volt, betűre fizettem. Nem  emlékszem, mi adta az ötletet, jött 
egy pár hetes influenza, akkor csinálgattam, pokrócba csavarva. 
Most odaadtam Robinak -kérlelhetetlen szerkesztő- alkalmas-e közzétételre. 
Kiadóm ugyanis lenne. 
Fölhívtam az Autóklub közönségszolgálatát. Budapest-Párizs: 1511 km. Ezt 
megtettem ideiglenes címnek. Aztán maradt a szerényebb "Levelek J-nek 1990-96"
(Végre megtaláltam az alsó idézőjelet is.)
 
Na, mit szólsz hozzá? 
Persze semmit.
 
Könyv/2  És erre is lenne kiadó, ugyanis régi barátom, az Új Mandátum, vagyis 
Németh István most ajánlotta föl, hogy az S. Nagy Kata íródó Váli monográfiáját 
is kiadná, ami azért nagy szó
1. mert akkor a könyv nem az én kiadásom, ami mégiscsak mosolyogtató kissé,
2. intézi az egészet, a pénzkunyorálást is, és kívülállóként   
3. a minőségellenőrzést, a lektoráltatást is.
Már nyomdát is szerzett, árajánlat, pénzszerzési pályázatra beadva. Nekem csak 
ajánlókat kellett szereznem. A legkalandosabb Nádas Péter volt, akivel életemben 
még nem találkoztam. Pici faluban él az Őrségben. Letelefonálok, felesége: Péter 
Berlinben, kiadójával tárgyal. De beszél vele holnap. Két nap múlva faxom 
berregni kezd, Berlinből megérkezett az ajánlás. Jó képem van nála.
 
Vagy két éve kezdte SNKata ezt a könyvet. 80 színes reprót választottunk ki. 
Harmadik határidőként a szöveget január végére ígéri, így kényelmesen kész lehet 
a könyv októberig, az Ernst múzeumi kiállításomig. Még a hozzávaló három millió 
forint...
Ami éppen most úszott el, a múlt héten. Szüts közvetített, egy bank talán 
megvette volna egy képsorozatomat. Nem pénzért, hanem a nyomdát fizette volna, 
így mindenkinek egyszerűbb. S a sorozat garantáltan egy falra került volna. 
(Adtam én volna múzeumnak, ajándékba, de kinek van ennyi helye, kitenni?!)
Hanem egy este telefonál a leendő Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója. Hogy 
nyakukon a nyitás, jönne tőlem választani valamit. (Miért a nyitás előtt két 
héttel?!) Kikészítek 4 nagyobb képet, és mellékesen megjegyzem, hogy van  egy 
sorozatom is, ha a méret nem akadály. NEM! elvitte! a kilenc! képet, hogy három 
sorba teszi, majdnem összetolva, ikonfal. Ez nem jutott eszembe! Rögtön 
kipróbáltuk, nagyon jó! Valószínűsítem, teljesen ki fogok lógni a mezőnyből, 
mert az igazgatónő a fiatalabb, "vonatrobbantós" korosztályt preferálja (írtam 
is ez ügyben egy cikket tavasszal az Élet és Irodalomba.) Mulatságos lesz, hogy 
pont én ennyi képpel, aki még olajjal, ecsettel...
Persze, nem tud fizetni érte, letét. Szponzorkereső kiállítással nyitnak: kedves 
bankok, ezeket vegyétek meg nekünk... Hárommillióra áraztuk, hát ezt aligha... 
Mondtam, ha netán egy részét megvennék, a többit odaadom ajándékba. 
Örülök a történetnek. Nem hittem, hogy sikerül ilyen jó helyre kerülniük. Az 
egyes kép ugyan veszít erejéből, de az együttes itt mégiscsak több, -többlet 
ereje van.
 
könyv/3 Strindberg, illetve betelefonáltam a követségre: Sztrindbergnek ejtik, 
sajnos, -de furcsa lesz 35 év után átszoknom- a könyv teljesen és egészen kész. 
Hat rajzommal. Gyönyörű. Összes tiszteletpéldányomat leemelték gyermekeim, 
szétajándékozandó. Hát meglett, 16 évi próbálkozások után. Könyves Kálmán 
leszek.
 
 
Hanem a bicikliproject tényleg bejött, nem is reméltem volna, hogy ennyire. 
Megszerettem. Beállt a rend, minden nap, este fél tíz tájban, már üresek az 
utcák. Legtöbbször a Margitszigetre. Sose láttam a Dunapartot így, éjjel. A 
fekete víz, a fénypöttyös Lánchíd, fölötte a Vár a kupolájával. Még zöldek a 
lombok. Ha kicsit nedves, akkor meg minden csillog, fényképezni kellene. 
Felfrissít az egész napi műterem után. Volt, hogy Kata is jött. S szombat 
délelőtt meg eleve vele... Római part, Népsziget, Széchenyi hegy (fölfelé 
Fogassal). Ez lesz a hétvégi házunk.
 
Küldenek postán mindenfélét. Egy cionista lapból megtudom, hogy Miskolcon 1946! 
augusztusban pogrom volt, eredendően az új forint örömére, és a feketézők ellen 
szervezték a tüntetést. Három áldozat. De ami igazán borzalmas, 1946 július, 
Kielce, Keletlengyelország, pogrom, 42 halott. A halottakat temető főrabbi 
megátkozta a várost. Utána ezrek indultak Palesztinába, ma Lengyelország 
zsidótlanul antiszemita.
 
Másik cikk. Löv Emmanuel világhírű szegedi tudós rabbi koncepciós pere 1920, 
börtönbe is zárják, izgatásért, és felségsértésért, hogy megsértette Horthyt. 
Bezárva írja meg a Die Flora der Juden-t, a Biblia növényvilágáról. S tőle a 
hír: amikor Apponyi gróf Trianonban a magyar határokért küzd, a térképet 
fölmutatva, Clemenceau közbekiabál: és Orgovány hol van? Ott is zsidókat öltek, 
a véres Tanácsköztársaságra válaszul, megtorlásként. Aminek az az előzménye, 
amit gyerekkori szakácsnőnk-mindenesünk, Etus néni mesélt, Tűrje, dunántúli kis 
faluja, 1919 március. A Lenin-fiúk házról házra járnak, hogy népgyűlés, 
-mindenkit a falu főterére zavarnak, fegyverrel. Teherautókkal lezárják a 
kivezető utakat, s falu vezetőit, jegyző, tanító- fölakasztják. Van, aki a 
helyszínen megőrül, stb. A második világháború után a lengyelekben, a 
magyarokban ellenérzést kelt, hogy a kommunista kormányokban sok a zsidó. A 
megtorlók között is, az ÁVH-ban is. Szüleinktől mi is csendes antiszemitizmust 
örököltünk. Pedig egy keresztény tudja: kollektív bűnösség nincs. Hát sosem lesz 
vége?! 
 
A két újság, amit küldtek. Az EREC cionista, világos álláspontot képvisel, 
térjetek haza. Ezt értem. A másik, a MÚLT ÉS JÖVŐ, zsidó kulturális lapnak 
mondja magát, színvonalas is. De helyes-e a zsidó publicisztikát külön kezelni? 
És főtéma a soah, a szenvedés, vajon helyes-e folytonosan visszatérni ehhez? Van 
egy cikkük a másik örök problémáról, egy író veti fel, hogy mi is az, hogy zsidó 
vagyok, most, Magyarországon. Száz évvel az asszimilálódás után. Magyarul írok, 
vallásos nem vagyok. 
 
Egy szép mondat, egy külföldi nyilatkozatból, rádióban hallottam: 
 
Igen, kiválasztott nép vagyunk. Ez annyit jelent, hogy többlet feladatunk van.
 
Mesélem a zuhany alatt egy öreg zsidó professzornak, küldik nekem az ERECet. Azt 
mondja, kvittek vagyunk, én meg a MIÉP lapját kapom... (szélsőjobb, 
antiszemita), és röhögünk.
 
 
Most közben VMiklós kezdi kompjuterbe ütni önjellemzését, a gimnáziumi 
felvételihez kell mellékelni. Mondtam neki, humorral elkülönülsz. 
 
"Először kamikáze pilótának készültem, de aztán összeszedtem a bátorságomat a 
piarista gimnáziumhoz." 
 
Imádkozott, hogy a Szt. Imre ciszterci gimnáziumba kerüljön. A piaroktól fél, 
hogy magas a mérce. 
 
Illyés írja, ha megmaradt volna Freud annál, amiben kétségkívül zseniális volt, 
a színházi kritikánál... Az idézetféle kétkötetes tanulmánykötetéből, az 
Iránytűvel-ből van, hosszas hajkurászás után megkaptam, ajándékba. Bámulom 
elméjét. Elmeséli fiatalkori barátságát vele egyidős mesterével, Bécsben élt, 
míg ő Párizsban. Sose találkoztak. A fiatal Illyés nagyon avantgárd volt még, 
igyekezett odahatni, hogy barátja irodalmi lapjában a költők ne írják alá 
verseiket. "Miért, a villamos alá van írva?!" 
Egy másik, jóval későbbi tanulmányában Jean Follainról ír nagy szeretettel, 
hallottad a nevét? (én nem) Kérésemre gépészmérnök barátom megpróbálta 
lefordítani egy versét, tegnap adta át a kabinos. 
 
PÁRIZSHOZ
 
Az ablakon kirázott, jelekkel tele szőnyegek
Ó Párizs, te megőrzöd a tarlók emlékét.
Az örömlányok levetkőznek és sírnak
A szeretők végtelen bánatot hordoznak, mint 
              rövid kabátot
A sápadt nők megbilincselt városa.
A költők tekintete, kocsmák, lépcsőházak zúgai.
Kicsírázik az elvetett mag, nektárt kínál az 
              érett gyümölcs, mely színes, mint az illúzió.
Ó eldobott rongyok, múzeumban enyésző szövegek,
mogyorót és szerelmet virágzó szobák.
 
A fordító megjegyzése (ilyet még nem csinált ugyanis): a szakszöveg könnyebb.
 
Még mindig Illyés. Megint elolvastam nagy tanulmányát Szabó Lőricről, s megint 
kedvet kaptam tőle. Mindenki ismeri, persze, én eddig nem, Lóci versek. 
Nagyszerű. Kislóci verse, írni még nem tud, Istenről:
 
Az életet csak adja adja
Egyszerre csak abbahagyja
 
 
Egy szívfacsaró látvány. Sosem járok nappal a Moszkva téren. Éppen öt óra volt. 
Száz csavargó szép kettes sorokban, -koszos neylonzacskók, borzas fejek, szakadt 
kabátok- fegyelmezetten várakoznak. Autó, belőle kinyitható asztal, kondér. 
Fekete tányérsapkás testes férfi teli torokból valami zsoltárt kezd énekelni, 
majd tört! magyar nyelven rövid buzdító prédikáció. Üdvhadsereg. A csavargók 
köréből válaszul néhány ernyedt alleluja.
Torokszorító érzés, félelem is, lehetnék köztük. Véletlenszerűen szakosodtunk.
 
Volt nálam egy ügyvéd házaspár. Hatvan centis képeim kapcsán megjegyzik, 
szerintük a széles sötét kereteim nyomasztóan túlhangsúlyosak. Miért éppen most 
hallottam meg ezt a mondatot? Másnap 63 keretről véstem-kalapáltam le a 8-10 
centis külső keretet. Szerencsére a segédházmester fia fával fűt. Eltökélt és 
szomorú voltam. 25 éve, 1971 óta a "Váli keret", egy Stúdió kiállításon az 
Ernstben a "Siena-Párizs" -nyakára tették a szomszéd képeket, akkor találtam ki. 
Talán nagyobb képeimhez továbbra is jó lesz. Vagy a kisebbekhez.
 
Egy kis Szütsológia. Ő már 20 éve szidja széles kereteimet. Hogy a lírai és 
drámai egész életemben küzdött egymással. Az igazi hangom a lírai, kis 
méretekkel. Nagyobb képeim  mérethibásak. Ezért is tévedés a túlsúlyos 
keretezés. Frank János, minden kritikusok nesztora, 81-ben a műcsarnoki 
kiállításomról írja: "A drámai képekről kevés a mondanivalóm, a líraiakról annál 
több..."
 
Szüts átruccant Párizsba, egyeztette az időt a kultuszminiszterrel, nagyon jóba 
vannak már, -együtt nézték a Musée d' Orsayt. Egy kis Sisley fasor előtt azt 
mondja Szüts: Nézz most ide a két szemem közé, ne úgy valahova, 
miniszterszerűen. Tudod mi az a metafizikus festészet? Igen, a Chirico... Na 
most ezt egy életre jegyezd meg, ha a fogalomnak egyáltalán van valami értelme, 
akkor ez a metafizika...
 
Még Szüts. Mesélem neki, szegény Arany, haláláig visszavágyott kis fatornyos... 
Mire legyint, onnét meg Pestre vágyott volna... 
Igaz.
 
Ez is Szüts. Vitatjuk a Kortárs Múzeum esélyeit, mennyivel jobb lenne 
művész-zsűri, mire ő: mert a művészettörténészeket a művek csak zavarják...
 
Szütstől:
-Mama, megyek a kertbe, almát szedni!
-December van, kisfiam!
-Tudom, ...sapka, sál!
 
Mikit este kilenckor (Kata köziben) hívom sétálni a Vársétányra. Sok éve nem 
járt arra. Megnéztük a homokozót, a Micimackós játszóteret, megfogdosta a 
szobrot. Amott a park vége, ami álmaiban is szerepelt, -most elmerengett -14 
éves- az volt a világ vége. Igen, a Kodály szobor is a helyén..
 
Este vetkőzöm, Miklós rám szól, mi az a széles, piros csík a combodon? Nem 
tudom. Ilyen még nem volt. Húsz centis, lilás, szélei sárgák, ronda. Dörzsölöm 
szivaccsal, nem jön le. Ha vérmérgezés, akkor gyorsan orvos kell. "Ha a csík a 
szívig ér..." Bejelölöm golyóstollal a fölső végét, reggel nézem, nem terjedt. 
Aztán eszembe jutott, mosógépet szereltem, emelgettem. 
 
Szüleinktől hallott egyik legsúlyosabb ítélet volt, hogy: proli. Most úgy 
értelmezem: proli, akit indulatai vezérelnek.
 
Vajda barátom meséli: ülök az ünnepi asztalnál, együtt a család, nagyon mesélek 
egy történetet munkámmal kapcsolatban "és ebben a pillanatban, képzeljétek..." 
ekkor a mamám közbeszól  "és egy kis uborkát nem kérsz?" -és én fölrobbanok, 
elsüllyedek, összeomlok. 
A nők eleve fölénk látnak?
Igen. Tökéletes. Ugyanaz, mint múltkor József Attila  ...az asszonyhoz úgy 
menekülsz, hogy óvjon karja, öle, térde. Vagy Illyés, a nőkről egy versében ... 
és ti angyali fölényetekkel a vérébemocskult hőst is... Talán ezért is jó, ha 
Franciaországban telepedtetek le, itt hátrányban vagy, egyszál magad. Egy 
harmadik országban szimmetrikusabb lett volna helyzetetek. Szóval házvétel. 
Örülök neki.
 
Írtam múltkor egy interjúról. Az újságíró azóta  ideküldött egy apró kis nőt, 
hogy fotók is kellenének. Nehezen indult a dolog, én is mereven mozogtam. Akkor 
mondom neki, nézze én elkezdek festeni, ennek ő is megörült, s két órát 
csúszkált-mászkált körülöttem, közben egy reménytelen képemet rendbetettem. S 
akkor fölsikolt, hogy festékes lett a farmerem. Meg a pulóverem is. Ráadtam a 
pizsamámat, kezébe nyomtam a terpentines üveget, asztalomnál csutakolt szegény. 
Ellenfényben. Elkezdtem fotózni, elküldtem neki postán. Mondta, a férje 
nevetett. A pulóverét festetni kell majd, barnára. 
 
Megvolt a szülnapom. Pénz és figyelemszűkében vannak, fölfigyeltem rá. Viszont 
Katának állandóan fáj a háta, egész nap ül. Kihirdettem, legyen ajándékom, 
naponta  egyet mindenki lóg a nyújtón, egy hétig, - pár éve építettem, senki nem 
használja. Miklósnak is jót tenne. Zsófi ajándéka az volt, hogy kompjuteren 
szerkesztett egy lógási naptár táblázatot.
 
A Strindberg könyv nyomdai színkeverések között félórás szünetek voltak, 
leemeltem a polcról egy Márait, -A gyertyák csonkig égnek. Az első 20 oldal után 
kedvet kaptam, pár hét múlva találkoztam vele egy kis antikváriumban. Hát, 
-egyszer érdemes csak elolvasni. 
 
Apa nem katona, hanem költő, [mondta  a kis gróf] ő mindig másról beszél.
 
Vágy, másnak lenni, mint ami vagy. Ez a legnagyobb csapás.
 
Ebben a könyvben is föl-fölbukkan világnézeti rendezetlensége.
 
Latinovits iszonytatóan szavalja József Attilát, délelőttönként, festés közben, 
magnóról. (Ne küldjem el?)
 
Híres vagy, hogyha ezt akartad
Hány hét a világ, te bolond
 
Igen, bevallom. Ezt én is szeretném... jobb képeket sajna nem tudok... talán 
újra keményebben kéne szelektálni... most el is törtem kettőt...
 
sziasztok.
 
 
1996.12.12.-23    J-45               C.4849
 
Szia J., és J. család, karácsonykor és alighanem utána is
 
 A "J. levelek 1990-96"-ot Robi átnézte, és még a reméltnél is sokkal 
gyengébbnek találta. Hogy talán 20- 50 oldalt lehetne a 250-ből használni. Így 
hát a könyvterv kapott egy sorszámot és elsüllyesztettem a C. naplóba. Viszont 
fölajánlotta, csinálhatnék egy kötetet az "Én Budapestem" - sorozatba. Láttam 
ebből  egy Mándy kötetet, ferencvárosi novelláival, egy Gink Károlyt förtelmesen 
modoros fotóival, és egy harmadikat is, egy felőled ismeretlen szerző: Lábas 
Endre, kiváló, hidegrázós szür-fotók koszlott belvárosi udvarokról. Robi szerint 
a C. naplómban van is elegendő szövegem már Budapestről, csak elő kéne 
halásznom, s ő szívesen megszerkesztené. Fotóim közül a Harangvölgyet emlegette, 
műterembelsőimet. Kiraktam harminc fotót a műtermem padlójára, nézegettem egy 
napig. Meggondoltam a dolgot. 10 igazán jó városképet fotóznom három hónap vagy 
három év lenne. Eljátszanék vele. De nem kezdek új szakmába. Kezdjek most 
beállni a csatasor végére, ahol elől a Nádas- Esterházy fényeskedik? Van ebben 
valami kedélyes gőg is, persze. A Naplóm, az más. Minden hülye kiadja a 
naplóját. És ráadásul ez a bizonytalan  köztes műfaj: esszék, fotókkal?! Nem. 
 
Katát kérésére elkísértem Ménfőcsanakra, három napra, lelkigyakorlatukra. A 
programjaikon ugyan nem vettem részt, de ezt az írás dolgot ott döntöttem el. 
Valamint a plébánia kapu deszkázatáról lefeszegettem negyven rozsdás rajzszöget 
a bicskámmal.
Sőt. Amit nyáron elkezdem, hogy legkedvesebb fotóimról esszéket írni, ez is 
ugyanaz lenne. Menekülni a festőállvány elől. Átfogó elvi tisztázás (és 
tisztulás) történik mostan itten.
Úgyhogy visszakucorodtam a faláda tetejére, azóta is onnét nézem (pocsék, 
illetve közepes) képemet. Opusz 96/56. Órák óta merengek fölötte...  ez a 
munkám.
Még tovább lépve: alighanem ez a kompjuter korszakom vége is. Maradnak e 
levelek, nem akarok én az irodalomba belekalandozni. Esetleg, majd, más 
körülmények között...
 
Mikit nem vették föl a Piaristákhoz, nyilván gyenge volt a dolgozata. Most a 
Cisztereket céloztuk meg, egy rokon egyetemista fiú (festményért+óradíjért) heti 
kétszer korrepetálja matekból és angolból. Csak a magyar tételeket fogom én 
átvenni vele. A Lúdas Matyi főbb szereplői. Miért személyesíti meg Csokonai a 
Reményt? Egy ostoba rend szerint most minden iskolába külön kell felvételizni, 
sőt, némelyikbe kétszer, előfelvételi is van. Miki legalább négyszer fog.
 
Zsófi hetek óta lázasan írja dolgozatát Arany Örök zsidó verséről[4]. 
Megmutattam neki, hogyan kell témakörök szerint szerkeszteni, Kata is 
korrigálta. Kevés a műveltsége ehhez a feladathoz, bíztattam, olvasson. Talán 
rákap, most éjjel- nappal könyvtárban ül.
Ma meglógott a csuklyás patkánya. Vagy 25 centi. Zsófi szerint a 
márványnehezéket nyomta ki terráriuma tetején, a család úgy vélekedik, ő nem 
tette a helyére. Várjuk, mit hoz a holnap.
Vettünk egy förtelmesen ostoba, viszont nagyon drága francia porszívót, pardon 
takarítógépet, ami vizet is fúj- szív. Nagy doboz, kerekeken. Zsófi szereti: 
olyan édes, ahogy húzom, és jön utánam...
 
Miki viccei:
 
Mi az, pici, sárga, és veszélyes... ?  Naposcsibe gépfegyverrel.
Miért megy a hulla a boltba? Élesztőért.
 
Ködös a város, hetek óta. 11-kor mintha sötét alkonyat. És mindig nyirkos az 
utca. Nem is emlékszem ilyen decemberre. Bár mondják, a tavalyi tél is hosszú 
volt. Alig van fény, rá kell segítenem reflektorokkal. De attól meg (a kék fólia 
ellenére) sárgább lesz a kép, azt pedig lila színeim bánják.
 
Kormos István összegyűjtött verseinek kötete csapódott hozzám, nem ismerem. 
Bognár Robival bejelöltettem a fontos verseket (válogatott kötetet csináltunk 
belőle),Robi de egy se tetszett. Hanem ezt találtam, és faxoltam is, barátaimnak 
karácsonyra.
 
KIFORGATOTT ZSEBBEL
 
Azért ezt-azt láttam
szerte a világban:
pl. bicegő tücsköt,
kannibál rézüstöt,
fekete szivárványt,
fürdőző cigánylányt,
pocsolyát az égen,
papot lyukas széken,
börtönőrt nevetni,
erőművészt verni,
Berdát inni tentát,
verklit húzó tantét.
De zsebemben kotorászva
egy fillért se látok.
 
Egy válasz jött, K. barátomtól, akit épp elhagytak:
 
Erdő szélén három ház,
fegyház, kórház, hullaház,
mindben egy-egy kedvesem,
csak velem nincs senkisem. 
                            Weöres
 
Észbevettem (55. évemben vagyok), Kata olykor nyögve jön a piacról,  
szatyrokkal. Szombat hajnalban, fél hatkor, (még van parkolási hely) 
bekéredzkedtem a még zárt piacra, az árusok egymásnak átkiabálva készítették elő 
a ládáikat. Hoztam négy zsák krumplit, rögtön le a pincébe. Annyit kérte, 
vásárolnám én, de napi eligazításhoz vagyok szoktatva, mindig elfelejtem. Most 
aztán - tavaszig.
 
 
Új márványtábla a százévesek mellé, a Lukács falán:
 
1920 ÓTA, 76 ÉVEN ÁT A LUKÁCS USZODÁBA MINDENNAP ELJÖTTEM,
HOSSZÚ ÉLETEMET ENNEK KÖSZÖNHETEM.
HÁLÁS MEGEMLÉKEZÉSSEL:
Dr. MOLNÁR KÁROLY ORVOS TÁBORNOK,
AZ UTOLSÓ MAGYAR KIRÁLY UTOLSÓ KATONÁJA
102 ÉVES SZÜLETÉSNAPJÁN.
BUDAPEST, 1996 DEC. 12.[5]
 
Tücsöktől megtudtam, szűkében a pénznek. Megbeszéltem a Fiorettivel, s levél:
 
  
 
Erzsébet idézetet küldött: 
 
"Uram, te adod meg nekünk a békét
Mert a te műved mindaz, ami velünk történt"   Iz 26/12
 
és máshol ugyanezt olvasom:
 
"A seregek urának buzgó szerelme művelendi ezt!"  
 
(vagyis mindent) 
fontos mondat, nem ?!
 
Már e hónapban 24 ezret tudtunk nekik küldeni (havi 10 ezret garantálunk). Azt 
mondja, így egyenesbe jönnek.
 
Kapok havi programfüzeteket a "Bálint" zsidó művelődési házból (testőr a 
bejáratnál), múltkor megnéztem egy orosz rajzfilmes zseni munkáját, nem volt 
különösebb. Hanem körben a falon 40 Chagall grafikák, kölcsönkiállítás! 
Elfogultan szeretem, végigjártam. Aztán még egyszer, volt a film kezdésig még 
idő. És majdnem teljesen új volt a látvány! Kicsit  megijedtem.
 
Sivatagi atyák történeteiből, hallottam:
 
Mester és tanítványa vándorolnak, vízparthoz érnek, átkelnének. Ott  a mester 
megkönyörül egy asszonyon, s nyakába véve átgázol vele a folyón. A tanítvány 
megrökönyödik., hogyhogy, egy nőt?! Mire a Mester: látod, én a túlparton 
letettem, te pedig még most is cipeled...
 
Napokban fölütöttem "a" Józsefet. Putifár könnyedén leugrik hintójáról. Aztán a 
kútjelenet kb.: "Ki vagy mi vagy odalenn? Ez a természetes tartózkodási helyed, 
avagy jobban szeretnél másutt lenni?" Jákob megáldja a Fáraót. Ráchel halála az 
út szélén, szülése után. Minden mondat ismerős volt. Csüggedten leejtettem. 
Lehet, hogy kiolvastam a könyvet, vagy 25 év után? Lesz másik? Nem.
 
-Mivel ültessük be a felesége sírját, kérdezik a skóttól.
-Természetesen krumplival!
-Mit csinál a skót, ha fázik?
-Közelebb megy a gyertyához.
-Ha még mindig?
-Még közelebb megy.
-S ha még akkor is?
-Akkor meggyújtja.
 
Ja, megnyílt 14-én a Kortárs Művészeti Múzeum. Picasso 2, én 9 képpel. Háromszor 
becsületesen végignéztem, három emelet. Kérdezték már persze véleményemet, de 
hát az lassan alakul. Hogy ösztönös ellenszenvem fölé lássak. Hisz tán nekik van 
igazuk sivárságukkal, ürességükkel, felületességükkel, ma ez az élet, övék a 
jövő... 
Nem. A kiállítás nagy része blöff, szervezője pedig elefantázisban szenved. Egy 
60 centis olajkép, egy Morandi elképzelhetetlen lenne e háromméteres vásznak 
árnyékában. Az én képeimből is ikonfalat csináltak, ugyan beleegyezésemmel, de 
így halkságuk elvész, mégiscsak. Az egész kiállítás rideg, egy műtő előcsarnoka. 
Egy jó képnél pedig átmelegedik az ember szíve, különben mire jó, nem?!
Van négyméteres rajz egy ollóról, van egy vörös dívány, ami muzsikál. 
Igazgatója oda nyilatkozott, ő csak azt gyűjti, ami a vizuális nyelvet 
megújítja... Leonardót nem állítaná ki.
 
Volt egy igazi sikerem. K., barátnőnk gondnokságot vállalt, nagyon gondosan 
intézi a házuk kisebb-nagyobb ügyeit. Beosztja a pénzt, javíttat, stb. Van egy 
szomszédja, aki mindent másképp csinálna, már tíz levelet írt neki postán!, már 
veszekedtek, már kiabáltak, már barátnőnk is elküldte őket valahová, a ház 
kénytelen lesz pereskedni, stb. K. egy délelőtt sírva hívta Katát, hogy 
patthelyzet, képtelen nem ezen rágódni.
Meséli mindezt nekem Kata reggeli közben, hogy nincs-e valami ötletem.
Fél óra múlva hívom K.-t, fölszaladnék hozzá, kitaláltam valamit. Kitöltött 
narancsszörppel várt. Útközben (az akció sikeréért imádkozva), betértem a 
piacra, összeállítattam egy hatalmas fehérrózsa csokrot, - s vittem magammal egy 
otthon megírt bocsánatkérő levelet is. (Kata nem jósolt sikert.) Mondom K-nak, 
nézd, itt már csak radikális megoldás lehetséges. Az a nagy szerencse, hogy te 
is hibáztál. Egyébként pedig szerencsére az ő bűnéhez semmi közöd, elég neked a 
magadé. Ezt én is többször elmondom naponta, magamnak. És még egy, Fülig Jimmy 
örökérvényű tanítása: Tiszteld embertársad elmebaját! Írd alá a fogalmazványt, 
én becsengetek hozzájuk, itt van ez a virág, 1700 forint volt, evvel együtt 
átadom.  Ha nem akarod, tied a csokor, munkaidőben vagyok, megyek.
 
Csöndben ült sokáig. Aláírta, beadtam. Este hívott, nagy kő esett le a szívéről. 

-Most egy tepsi süteményt sütsz... 
-Igen, a baracklekvárosat szereted... 
-Nem nekem... nekik!
 
Azóta már kapott köszönő választ. 
 
Annyira fáradékony vagyok (Kata küldene kivizsgálásra), hogy rászántam magam, 
egy 8 milliós MITSUBISHIvel vittek-hoztak, elmentem íriszdiagnosztiára. Akkor 
még nem tudtam, hogy ez marhaság. Egy kukkerbe kellett hosszan belenézni, a 
másik végén a doktornő ült. Utána mondom, most cseréljünk helyet. Fantasztikus 
rajzolata van az ember szemének.
 
A bringázás még tart, naponta. Nem döntöttem el, hogy kötelező, de nem merem 
abbahagyni, mert olykor nehéz este fél tízkor síruhába, kommandós-maszkba 
(arcüreg) öltözni, nekiindulni. De aztán már jó, jó, és gyönyörű az éjjeli 
Dunapart. Most vekkert tettem a zsebembe, a biciklizésre becélozva, 20.15-re 
állítva.
 
A karácsonyt ugyan Kata intézi, de  a belvárosban járva eszembe jutott Zsófi 
régi vágya, és vettem neki egy ébresztős rádiót. Otthon örömmel mutatom Katának, 
azt mondja, tánczenére fog ébredni, nyilván öltözni és indulni is, hol marad a 
reggeli ima, a gondolatok. Igaz, -becseréltem egy mezei rádióra, a konyha 
számára. Ronda, túlformált, leszopott sarkokkal, de a hangja gyönyörű, 
beleszerettem. Most bezárt ajtó mögött sűrűn hallgatom, hogy gyorsan kiszeressek 
belőle, és karácsonyig megunjam. Nem lesz nehéz, a Szabad Európa megszűnte óta 
alig hallgatok rádiót. 
A Belvárosba pedig azért tévedtem, mert István atyához mentem, a pesti 
Ferencesekhez, gyónni. A szekrényben ült, lent. Várni is kellett. Mondom neki, 
hogy irigylem, egy öregasszony betérdelt az előbb, s hallom, rögtön elkezdett 
sírni... István egy mondattal helyre tett: szóval te az akaratoddal, értelmeddel 
inkább... Aztán még szóbahoztam (kissé őszintétlenül,) alkalmas vagyok-e a 
maradék- Fioretti vezetésére, mert nem vagyok életkedvű, dinamikus. Mondja: 
Krisztusra figyelve eltűnnek ezek a stíluskülönbségek...
 
A Fiorettiről jut eszembe. Az elmúlt években megint elmozdultak karácsonyi 
szokásaink. Volt olyan év, hogy 10 forint felső értékhatárt kértem, volt, hogy 
csak egy A4-es lapon lehetett-. Most Simon Andris ötletére egyszerűen egymásért 
imádkoztunk, sorra, mindenki a mellette ülőért. Én kezdtem, Erzsivel. Áldott 
este volt. Most leszünk, újévkor, 12 évesek.
 
Azt hiszem mennem illik, a bejglihez mákot darálni... ablakot is kell mosni...
holnap Szenteste, reggel uszodából jőve a Margit utca sarkán föladom leveledet.
 
gondolok rátok:
 
 
 
még mindig a 26 éve szabott bőrtarisznyámmal járok, 
csak a  bicska-zsebben ma gyógyszert tartok, fejfájás ellen.




[1]katolikus népiskolai értesítôkönyv, 1947
[2] Babits
[3]ez, gondolom, nagy párizsi szerelme, Orosz Anna
[4] Az egyetemi előkészítő tanfolyam keretében.
[5] 2001 április: néha még lejár úszni

 
 
1997.1.7.-26.        J-46                  C.4881
 
 ...gondban, öregem, gondban,
 
                                                                                 
             ...persze nevetséges. Írtam neked, szeptemberben lefeszegettem  63 
képem keretéről a széles peremet, már föl is tüzelték. De nyugtalan maradtam és 
szomorú, kissé. Így se jó igazán, vagy csak szokatlan, annyi év után? Szeretném 
érteni is, amit csináltam - ami történt. Deine Sorge möcht' ich haben![1] (Ha 
így írják.)
 
Evvel kezdjük: MIRE VALÓ A KERET, egyáltalán?! 
 
1. A világ legjobb képeit ugyanis keret nélkül, repróról szeretjük.
Ugyanis ötvenszeres munka lenne fotózásnál a képet úgy bevilágítani, hogy a 
keret ne vessen rá zavaró árnyékot. Tapasztaltam. Néha muszáj volt külön 
fotóznom a keretet.
 
2. A keret persze módosíthatja a képet.
—Morandit imádom, de az a képe közepes. Mégis csoda volt abban a fantasztikus 
brüsszeli keretben. Elfogadható ez? 
—1962 körül a kis  Braque a Műcsarnok jobb első termében. A kép: tisztességes 
volt. Hogy ékszerré vált: megszámoltam, hány esemény történt a képkeret külső 
széléig, a passzpartúkat is beleszámítva. 14.
—Az az orosz festő, aki élete végén Royce Rollsszal járt a Quartier Latinben, 
nem jut eszembe a neve... Poliakoff. A legszebb négy képe széles arany 
díszkeretben 1970 Párizs, retrospektív kiállításán.
—Amikor a keret fejezte be fehér zsidó temető képemet. Nem volt morális 
kifogásom.
 
3. És ha túl fontos a keret, és önálló életet kezd élni? 
Akkor dísztárgyat gyártunk, átcsúszunk a lakberendezésbe, az iparművészetbe.
A kép szellemi termék, csak másodsorban anyagi.
Akkor ez a megoldás. 
 
60 centis képeimhez sokszor túl hangsúlyos volt a széles keret. És mivel  
porosz-derékszögű a gondolkodásom, nem tudok esetenként különbséget tenni: 
maradjon a semleges- szerény keret. (Mert még az is megfordult a fejemben, hogy 
rengeteg munkával visszaállítom az eredeti állapotot.)
Mesélem mindezt György Petinek. Legyint: áltatod magad, nem ez a te gondod. Unod 
tízedik éve festett témádat, unod az életformádat. Mozdulj ki a szobádból! 
Alighanem igaza van...
 
Móricz zseni. Olvasom leveleit, naplóját. Nagylánya kezd irogatni. No már most 
Móricz nem az a dörgölődző- szívességkérő fajta. A lapszerkesztők fejedelme. 
Hogyan ne hazudjon, hogyan maradjon ki a segítségkérésből, lánya karrierjét 
segítendő? Igazi dilemma. Lenne, nekem. Ő egyszerűen nem olvasta el lánya 
írásait.
 
 
És az utolsó mondatom a keret szerepéről (másnap reggel, úszás közben jutott 
eszembe): 
 
A báli ruha fontos dolog, abban veszik észre a lányt. De a gyerekek 
fölnevelésében kevés a szerepe.
 
Meséltem neked, ha jól emlékszem, Bartos Róza emlékiratáról, özv. Vajda Jánosné, 
vagy 30 év volt köztük, házasságuk pokol, borzalom. Istenbe-belenyugvással, 
teljes alázattal fogadja, ami vele történik. Iker csecsemőit Vajda 
dühkitörésekor véletlen megöli stb. Írt erről e könyvről egy  tanulmányt 
irodalmár ismerősöm, Földényi F., aki e könyv kapcsán a magyar regény 
helyzetéről elmélkedik. Így kezdi:
 
Íme egy rendhagyó "regény": zavaros, kusza, semmi magakelletés, írója nem ismeri 
a hatáskeltés titkait, az egyensúlyozást, a mérlegelést... oda jut, ahová 
eljutnia magyar regényírók csak legritkábban éreztek késztetést..  könyve a 
legnevesebb magyar regényeknél is regényszerűbb... minden esztétikai 
fejtegetésnél élesebben világít rá hazai regényirodalmunk közel kétszáz éves 
dilemmájára, arra, hogy AZ ÉLETET A KALANDOSSÁGGAL, A SORSSAL VALÓ SZEMBENÉZÉST 
A ZÚGOLÓDÁSSAL, A TÖRTÉNELMET A PÁTOSSZAL FELCSERÉLŐ MAGYAR KLASSZIKUS REGÉNYEK 
TÖBBNYIRE MINDIG IS ANTIREGÉNYEK VOLTAK...
 
Minden regény sémákból építkezik: a kontúrokat nélkülöző életanyagot addig 
gyúrja, amíg történetté nem formálódik... anekdotizálás, a látványos megoldások 
hajszolása... nincsen olyan írói alkotás, amelyben ne degradálódna a létezés.[az 
igazi művész] kénytelen azt tapasztalni, hogy a létezés mérhetetlenségéből alig 
tud valamit megragadni... E feszültség természetesen nyomasztó, de legalább 
hiteles... a teremtői és teremtményi lét kettősségének feloldhatatlanságával 
egynemű. A magyar irodalom múlt századi fő áramából ez a feszültség hiányzik... 
a gyermeki fantázia[...] talál ki magának anekdotákat, kalandokat, 
zsánerképeket, távlatokat nélkülöző életformákat bizonyos értelemben a 
Jókai—Mikszáth típusú regény gördülékenyebb, olajozottabb, mint a világirodalom 
legnagyobb regényei... Az egzisztenciális kockázattól való félelem mindig olyan 
erős volt nálunk, hogy  Dosztojevszkijnek itt nem lett volna semmi 
keresnivalója. [nálunk] az arany középút a tehetetlenséget leplezi...
 
Na ez jó. Mindig is szerettem a radikalizmust, és ha beleesem is, lenézem az 
anekdotizálást.
Mesélem mindezt kirándulás közben Bognár Robinak, aki lemarház. Za őket. Hogy 
ezek a neoavantgárd elméletgyártók, először is kihagyják elméleteikből azt, aki 
nem illik bele -Kemény Zsigmond-, fölfedezik azt, aki nekik beleillik, s 
lemondanak a normatív, értékrendet tiszteletben tartó szemléletről, egymást 
szórakoztatják, rég feledve a körön kívülieket.
Most fölrémlik, Földényinek ugyanerre a gondolatára 5-10 éve válaszolt is 
újságban Hegedüs Géza bácsi, regényíró, aki találva érezte magát, s a történet, 
a mese és a szórakoztatni akarás szándékát védte. Szüts akkor azt mondta rá, 
neki van igaza, sajnos.
 
S épp most hét végén a Népszabadságban Mikszáth évforduló kapcsán Spirótól:
 
A gonosz legenda szerint Mikszáth élete végén elolvasott Mikszáth pár 
Dosztojevszkij regényt, megdöbbent és azt mondta: ha előbb olvassa, egészen 
másmilyen műveket írt volna. Ugyan kérem! Ez a legenda egész biztosan hazug, ez 
a legenda " világirodalmat" feltételez, valamiféle kötelező  "művészi 
fejlődésvonalat" feltételez, vagyis nem létező dolgokat állít... Mondták, -ma 
már nem is mondják, annyira biztosak benne-, hogy az "anekdotikus irodalomnak" 
vége van. Ezt hiszik, miközben az emberek, ha összejönnek, ma is mulatságos, 
tömör történetkéket mesélnek egymásnak, jellemző, és könnyen megjegyezhető, 
könnyen továbbadható történetkéket a korról... csakhát ezek a történetkék ma nem 
kerülnek bele az irodalomba. Voltaképp őrület. A szóbeliség ma művészibb, mint 
amit leírunk. Az irodalom mintha lemondott volna mindazon pompás eszközeiről, 
amelyek évezredeken át éltették. Lemondott a meséről, a jellemről, a leírásról, 
lemondott az érzékiségről, le a csattanóról, csak az úgynevezett nyelvet 
tartotta meg. De miféle nyelv az? Kifigurázó, parodizáló, valami külsőhöz képest 
létező nyelv, amely meghal, mihelyt a rendszer, az állam, az ideológia, amellyel 
szemben állt,[2] letűnik. És le szoktak tűnni mindezek. Semmi nem tart örökké, 
csak a jól megformált, klasszikusan egyszerű és az emberi alapérzelmekre építő 
mese. Amilyeneket Mikszáth írt egész életében.... nincs helye a nemzedékek 
tucatjai által kipróbált és szentesített hatásos mesélési módokat valamilyen 
mellékes okból megtagadó szemléletnek ott, ahol valóban fontosat kell az 
utódokra áthagyományozni...
 
A napokban a lányommal hallgattam az esti mesét a Kossuth rádióban. Egy Mikszáth 
mesét olvastak fel Jánoskáról, a ki gyerekként meghalt. Egyszerű mese volt, 
karácsonyi történet, de nem az a giccses fajta, mint Dickensé; olyan könnyed, 
egyszerű volt, ahogy csak a legnagyobb emberi tragédiákról szoktak az igaziak 
írni. Én alig bírtam visszafojtani a könnyeimet. Hatéves lányom látta rajtam, 
hogy mindjárt elsírom magam...
 
Ez jó. Fölhívtam rögtön Spirót, hogy nagyon jó a cikke, de nem ezért keresem, 
hanem mert eligazított egy hosszú belső történetemben. Aztán fölhívtam 
Földényit, olvasta-e, szerintem ez neki is szól. Még nem olvasta, köszöni...
Következő vasárnapi kiránduláson mesélem mindezt Robinak, aki egyetértően jót 
nevet, mesélem reggel a klubomban...
 
Fájni kezdett kicsit, csak lefedtem magamban, hogy neked-leveleim kiadásra 
alkalmatlanok, s gyógyítandó: dicsekedtem evvel mindenkinek. S most: György Peti 
"a C. naplónál  sokkal jobbnak" találta, hogy ő még az éjjel a felét elolvasta, 
és aztán még egyszer, és a feleségének is, hogy a nárcisztikus Váli mi mindent 
meglát a világból, hogy ő szerezne rá kiadót, stb. Milyen lehet az az érzés, 
amikor egy lánynak megdicsérik a gyönyörű valamilyét? Jókedvemben, lendületből, 
új címet találtam, ami még talányos is, ámbár pontos: "J. NAPLÓ" Merthogy.
 
Na várj, de másolom az utóiratát az embriókönyvnek:
 
KEDVEM KEREKEDETT RENDEZNI J.-NEK ÍRT LEVELEIMET, EGY ESETLEGES KIADÁSRA, 96 
OKTÓBERBEN, -INFLUENZÁVAL FÉLÁRBÓCON, POKRÓCBA CSAVARVA:
-az első 18 levelet kompjuterbe gépeltettem
-a teljes szöveget 3 fájlba átmásoltam              
-kevés részt kihúztam 
-néhány értelmező mondatot beírtam, lábjegyzetet is
-besoroltam a levelekhez mellékelt szövegeket, főleg újságcikkek 
-nem mereven, de egységesre tipografizáltam
-két példány készült, spirál-fűzve, besoroltam a C. naplóba
-megmutattam Bognár Robinak, aki kiadásra gyengének találta, ebbe azonnal bele 
is nyugodtam
-de azért megtartom
Ennyi.
 
Éve tán, mellékesen megkérdeztem Tamás atyát. Ő Ausztráliába indulta előtt, 
85-ben fölhozta karizmatikus irodalom - könyvtárát, egy tengerész zsákból 
borította ki az ágyamra. Hogy nem kéri-e most vissza, nem használjuk már. (Én 
minden fontosat elolvastam belőle annakidején.) 
Most hullámpapírból két nagy dobozt szabtam, 24 kiló (postamérleg). S akkor 
hónapok töprengése után dönteni kellett. És visszatartottam egy könyvet. 
Mackintosh: Elmélkedések Mózes I.-V. könyvéről. Ahogy a hülye Dali mondta 
gyönyörűen feleségéről: mézbe ejtett cukordarab. Hihetetlen gondolatgazdag. 
Tízkötetes könyvtáram éke lesz.
Mackintoshra -soha nem hallottam róla,- egy amerikai prédikátor, Moody hívta föl 
a figyelmemet, aki szerint ha három könyvet kellene választani egy lakatlan 
szigetre... Múlt századi írás. És mostanában reprintben kiadták. Erre figyeltem 
föl. A második kötet fordítása 1942-ben készült el, a megjelenést kötetenként 
megünnepli az előszóíró, dr. Kiss Ferenc orvos. Várj, most megnézem, hátha a 
Larousse mond M.-ről valamit. Nem, persze, csak a szecessziós angol iparművészt 
említi. Az előszóból csak annyit tudni meg, hogy C.H.M. 1820-96, ősrégi ír 
család sarja, műveit sem sorolja föl.
 
Most bevettem a Mózes I.-V.-öt hajnali imaórámba: ha nem találom meg, amit ma 
olvastam, szabadon fogom idézni. Hogy az a  szamár Mózes. Isten hívja 
szolgálatra, és bíztatja, ígéri, hogy segíti. S hogy reagál ő? Uram félek, nem 
vagyok alkalmas... Hogy segítség kéne! (Isten nem elég neki, inkább ember kell.) 
S Isten tűri. Kérésére melléadja Áront, akinek egyébként ő fogja Isten üzenetét 
közvetíteni, mégiscsak, s aki majd az első alkalommal aranyborjút önt... Hogy mi 
is ilyen marhák vagyunk néha.
 
Földközelibb tájak. WC. tartályunk, hogy még nem esett darabjaira, csoda és az 
én szorgosságom. Már megragasztottam, már szétszedtem az elzáró szelepét, a 
hungarocell úszónak terelősínt csináltam vasdrótból, megfoltoztam faléccel. S 
megint elkezdett szivárogni, s bár általány vízdíjat fizetünk, nem szeretem, nem 
etikus. Volt nálam éppen pénz, s kenyérvásárlásból hazafelé betértem a Széna 
téri Vasboltba. Az a cseh tartály, amilyen ez, persze kimúlt a szocializmussal. 
De van csereszabatos!, ami azért nagy szó, mert akkor bizonnyal én is föl tudom 
szerelni a régi helyébe. Most VAN, MŰKÖDIK és fehér. Folyik. Illetve nem folyik, 
amikor nem kell.
 
Aztán mit csináltam még meg. Mikica ágyát újradeszkáztam, széthancúroztuk. 
Padláson talált bútorlap maradékokkal. Új törülközőtartó. Rá vinyetták: Vendég, 
Kata, Zsófi, Miki, Deske. Gyerekeim nagyon utálják ezt a föliratozó stílusomat, 
mondtam, ha betéve tudják, levehetik.
Zsófi két nagy kalickáját egymás mellé raktam, a papagájok kezet csókolhatnak 
nekem, mert így végre látják egymást. Biankó csiripoltak eddig egymásnak.
Megjavítottam 13 év után műtermi elsötétítőfüggönyömet, egy kis létramászások, 
és sok műszaki rajzszög árán. Hosszú téli estéken és éjszakákon hideg ellen is 
használom. Festés hiányában sokszor nappal is félig behúzva marad, bár furcsa ez 
a fél-, éjhomály. 
 
Most itt megint eltelt egy hét. S. Nagy (a harmadik) határidőre részben megírta 
a Váli monográfia most, pénzkérő pályázatra leadandó nagyobbik részét. A 48 
képelemzést visszavonta, hogy avval elégedetlen. Utolsó napokban hirtelen 
faladatokat adott nekem, állítsam össze a rajz-illusztrációk listáját, s estére 
vigyem föl, stb. Aztán megkaptam a kéziratot, floppin is. Izgalommal várta első 
reakciómat, másnap hívott. De aznap éjjel elvágódtam a sima jégen bringával, a a 
Várból, a Nemzeti Galéria elől rollerozva kellett hazajönnöm, mert elszakadt a 
lánc. Így másnap délelőttöm javíttatással telt el. Aztán estére átnéztem. Sosem 
leszek alkalmas ilyen szakszöveg hiteles bírálatára, 1. mert eleve annyira unom 
2. nem tudom, tényleg nem tudom, mit kell az átlagolvasónak képelemzésként 
elmondani, és mit nem, nincs rálátásom a területre.
Nagyszerű ötlettel könyve legelején tisztázza helyzetét, így az egész könyv 
azonnal átértékelődik:
 
Váli Dezső a barátom. A szónak abban az idejétmúlt értelmében, amilyeneknek 
hisszük a romantikusok nagy szellemi, érzelmi kötődéseit. Amilyenre kamasz 
korában vágyik az ember. S a csodával határos, ha megtalálja és a csoda maga, ha 
megmarad. 1969-ben ismerkedtünk meg. Első kiállításait én rendeztem. Évekig 
dolgoztunk együtt egy lakásmód-életmód kutatásban, vidéken, (ő lakásokat 
fotózott). Felfedeztük az elhagyott zsidó temetőket. Voltunk együtt 
Észak-Koreában 1984-ben. Minden Karácsony első estéjét családjával töltöm, 1972 
óta. Rengeteget hadakoztunk egymással. 
A barátom.
 
(Ez már általam rövidített szöveg. Az eredeti duplahosszú) Most majd megegyezem 
Katával, javítási ötleteimet mi módom jelezzem. Nem olyan egyszerű a dolog, mert 
sokkal hatékonyabb lenne, ahogy ma elkezdtem, ti. kompjuterbe írva. Igenám, de 
azon nagyon nehézkes lenne a változtatásokat jelölni.   
A kiadóMMal tegnap beszéltem, határidőkről is. Lehet, a szokott márciusi 
Kecskeméten ezt csinálnám, ahogy újabban: a délelőtt első másfél- két órájában. 
Szüts szerint jót tett képeimnek, hogy kevesebb idő jutott rájuk...
 
Kecskemét. Már várom. A pirkadat első jelei ebben a koromsötét januárban. 
Megvettem egyetlen lendülettel, két óra alatt mindent, ami kell. Jó ilyenkor az 
autó.
 
ultramarinkék sötét, 6 tubus 
lenolaj 3 liter, terpentin 4 liter (több évre elég)
alapozókence 7 kg
40 farostlemez, leszabva (ha megint meghívnak művésztelepre, akkor évi 55 képpel 
számolok.)
 
Hiába január, a visszaszámlálás megkezdődött. Fogok kínlódni a műteremházban. De 
a megérkezés! A megérkezés megint, egy év multával! A fölcipekedés, íróasztal a 
bal sarokba, festőállvány a fal elé, mögé a nyersvászon háttér miatt fehér 
lepedő, rajzszögekkel. Fogkefe és szájzuhany a mosdó fölé, pizsama a párna alá, 
nagypokróc az ágyra. A gurítható óriás reflektor búrájára kék fólia. S mindez 
ebédig, mert fél egyre, (kolomphang) már rend van, harci rend. 
Most, hogy ez a kézirat megérkezett, mégiscsak kell kompjutert levinnem, idén 
már itthon hagytam volna. Még kérdés, ezt a sajátomat, ami három nagy csomag, 
vagy sikerül valakitől táskaméretűt kölcsönbe.
 
Voltak nálam most a Műcsarnokból, az októberi Ernst múzeumi kiállításom 
rendezője bemutatkozott. Fiatal asszonyka. Egyeztettük az alapvetőket, a cég 
kétszázezret szán rám, szokásosan. Abból a posta-, szállítás,- biztosítás-, 
meghívókártya-, megnyitó költségein túl még jut valami a katalógusra is. Ami ez 
esetben S. Nagy monográfiája lenne. A kiadó elkezdte pályázatokon összeszedni a 
szükséges 2 - 2 ˝  milliót. Csoda, ha összejön, de nem lehetetlen. 
 
Most egy szomszédhoz bekéredzkedtem képet nézni, jártam már ott, valaha. Két 
Nagy István szénrajzuk van, erdős tájak, nagyszerűek. És, ami húsz év alatt 
kiesett az emlékezetemből: egy parasztlányka portréja, pasztell, tán hetven 
centis, halvány okkerekkel. És széles, királyian díszes, ezüst keretben. Jaj, 
Istenem! Leírhatatlanul pompás, gyönyörű! Szebb így? Szebb.
 
Mindent visszavonok keret ügyben! Nem jobb a kép, de mégis, több!! Más a 
jelentése!
Hiszen a  nőknél is:  tartozék a ruha. A színvilága, a stílusa-
De otthon éreztem magam, arra a negyed órára! Be is jelentkeztem, húsz év múlva 
újra jövök!
 
Eltűnődtem. Párhónapi "fizetésem" félretéve. Akár megvehetném az egyik rajzot, 
ismerem az árfolyamot. De így még szebb az egész, hogy négy födém van köztünk. 
Mégis, azokat a rajzokat senki nem látja! Aki beszerezte és szerette, a férj, 
három éve meghalt. 
 
Az jutott eszembe, hogy a mennyország talán nem teljesen szenvedés nélküli hely. 
Szűz Mária figyelmébe ajánlok egy fiút, aki kínlódik, lehetetlen, hogy ne 
szenvedne vele. És ha ő, akkor más is... Lehetne ellene vetni, hogy a világ 
végével ezek a nyomorúságok megszűnnek. De ha nincs idő, akkor ott ezek nem 
időben játszódnak, tehát mindig vannak...
 
Ebédfölhozatal. Kata naponta főzött, rábeszéltem, mint annak idején, húsz éve, 
hozzuk valami kifőzésből. Most egy diákmenzát találtunk, ételhordóval. 
Kétnaponként egy kétajtós szekrény jellegű szakácsnő oszt, és nagyon keveset ad. 
Tegnap már megdicsértem, hogy nekem milyen sokat ad mindig. Várom az 
eredményt...
 
Álljon meg a menet. Válasszuk szét a problémát. Díszkeret másoknál. Miért fáj 
nekem az, ha másoknál szép és gyönyörű?! Az nekem ingyen van. Én pedig úgyse 
tudok olyanokat csináltatni, drága. Múltkor láttam faragott! és festett fa 
keretet egy szentendrei galériában, 50.000 forintért csináltatták. "Ja, nekem a 
képeket el kell adnom, föl kell öltöztetni őket!" 
Ez is egy szempont.
Lehet, hogy csak annyi a baj, amivel az elején kezdtem, hogy a 60 centis 
képeimhez aránytalanul súlyos volt a széles perem?
 
Vótunk szinyházban. Három nő, valami ilyesmi. Albee. Barátnőnk nagylánya volt az 
egyik, három szereplős kamaradarab. Közhelyek, világnézeti bizonytalanságok, és 
ügyes dialógok. Hanem az öregasszonyt Psota játszotta, ambivalens nekem 30 éve. 
Kiváló volt. A második képben halotti bábuja van a színpad közepén egy vetett 
ágyban, s avval, kvázi magával beszélget. A másik két nő is ő, 24 illetve 50 
évesen, azokkal is diskurál. Az ötlet jó. Utána megvártuk Borit a 
színészkijáróban hazavittük- volna kocsival, de defektet kaptam. Fél tizenegy 
éjjel, Deák tér, szemerkélő eső, kerékcsere. Hazaküldtem őket metróval. De 
hamarább hazaértem, kis győzelem a sorson.
 
Uszoda. Rajtam fölbuzdulva Gábor barátom Móricz levelezését és naplóját olvassa. 
Egy hete folyamatosan lelkendezik: egyre jobb! És még a Csibe történet hátra 
van! 
Egy közgazdász munkatársat keres, neki egy fiatal ambiciózus kutatóvegyészt 
szerzek, a Széchenyi könyvtár egy grafikámért cserébe, amit tombolára szánnak, 
1600 mikrofotómat visszanagyítja, a C. naplóm legrégebbi oldalait. A 
reumatológus visszaadta a cikkemet, egy főhivatalnok a kedvemért megnézte az új 
Kortárs Múzeumot, de még a két Picasso sem tetszett neki. A heraldikus átadta 14 
éves lánya fotóját, mutatnám meg fiamnak, mert lánya már fiúzna, a 
hittancsoportba csak kis vakarcsok járnak. Tetszett az ötlet, cserébe vittem 
volna rögtön Mikicát, levlapon, de Kata lefújta, lesz még erre idejük, inkább 
fékezni kell. Persze, igaza van. Harmadnap jött a hír, hogy a heraldikusné is 
Katának adott igazat. A fotót visszaadtam. Már dögös csaj, fotózáshoz 
félprofilban feszít. 
A nyugdíjas MÁV tiszt egy óra alatt ér be ide Rákosról, hétkor már indul is 
haza. Kertes házban lakik. A felesége megfigyelte, hogy a "kakasrigók a 
lányrigókat elzavarják az etető mellől. De a lányrigók odaengedik egymást." 
Kérdeztem,  az asszony milyen következtetést vont le ebből. Pistának megmondtam 
a titkot, 6 év kísérletezés után jöttem rá. Az ősi, Lukácsos recept henye 
fogalmazásban ugyanis így szól: az úszószemüveget nyálazni kell párásodás ellen. 
(Kanadai balzsamnak hívjuk) De a dolog nem működött. S most rájöttem. Nem 
nyálazni, ujjheggyel, hanem megnyalni! Két nap múlva István visszajelzett, a 
dolog hibátlan. 
A gyógyszertröszt vezérigazgatójáról unokája azt hiszi, hogy foglalkozása 
szerelő, csak ő ért a családban a villanyszereléshez. A röntgenorvos 
viszonzásképpen egy-egy viccel kedveskedik. Az ügyvéd jelezte, hogy a bírónő már 
igazságügyi orvosszakértőt jelölt ki számunkra a perben. 
Minap, hátúszás közben: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a vízben a 
jóakaratú embereknek... 
 
Egyszer voltam idén síelni? Kétszer? Utána három nap izomláz, nem megy. 
Abbahagyom. Fáj. 
Igaz, hóban is bringázom, minden nap. Ez jó.
 
Elővettem az Illyés válogatott verseket, elandalít, hazaérkeztem. 
No, búcsúzóul valamit, neked.
 
KIKÖT AZ ÉV, TIHANYBAN
 
Földre néznek már a napraforgók,
fővesztésre ítélt rabsereg.
Fenődnek a faluban a sarlók,
hogy nyakukra bárdként üssenek.
...
 
Őrzi tükre békéjét e fényben
- nagyságával oly megnyugtató -
s hegyet, hajót horgászt,- hálaképen
mindent megkettőz a néma tó.
 
Arany napok. Semmi munka immár.
Az idő tesz-vesz csak. Itt a rév.
Zajtalan fut - hisz már gépe mind áll -
rakományával púposan az Év.
 
 
szervusztok, kedveseim.
 
 
1997.5.20-    J-47         C.5025
 
Szia J!
 
Édesanyád telefonált, ez azonnal hatott, és meg is vagyok hatva, ez 
visszajelzés, nem hiába dolgozom, ha hiánya számon kéretik. Máskor is sűrű az 
élet időnként, de írtam neked, mert 1..., 2...., 3. kikapcsolódás. De most 
február óta folytonosan csak írok, és írok, nagy fejvakarások közepette.
         Elkezdtem S. Nagy: Váli monográfiáját javítani, majd átírni. 
Legfőképpen akkor lett vörös a fejem, amikor a másfél évig falán lógó Angyali 
üdvözletről, - ezt kikötötte, hogy amíg ír, ez nála legyen- azt írta, hogy: 
széles ecsetvonásokkal... A kép aprólékosan, spaklival van festve.
Összeültünk a kiadóban. Hárman olvasták, a kézirat szerintük javíthatatlan. 
Viszont őszre meg kell jelenni, a kiállításomra, s negyven résztanulmány már 
elkészült. (Erről lejjebb.) A pénz megszerzése folyamatban. Ennyi idő alatt, még 
ha lenne is alkalmas szakember, -de nincs Magyarországon- ezt a munkát nem lehet 
elvégezni. Egyetlen megoldás - kitalálhatod- írjam meg én.
Eltűnődtem. Az ötlet ízléstelen, persze. De Szüts erre azt mondja: Öreg, minden 
a minőségen múlik, az egyetlen mérce...
Na, ez volt a márciusom, Kecskeméten. 100 oldal. Mellesleg elkezdtem 22 
olajképet, még nem néztem meg őket, valószínűen pocsékok. Napi 7-8 órát írtam.
A címet első nekifutásban így alkottam meg:
   Váli: VÁLI
A fejezetek:
LEVÉL A KIADÓNAK
ÉLETRAJZ 
MŰTERMI MUNKA
         tanulóévek, utána az absztrakt képek... stb.
TANÍTÁS /néhányszor le is írtam, amit csináltam, megvan
KIÁLLÍTÁS DOKUMENTUMOKBÓL /megnyitó szövegek, kritikák
CIKKEKBŐL, KÖZÜGYEK /ezek polgári újságcikkeim
RÉSZLETEK INTERJÚKBÓL
VENDÉGSZERZŐK
ADATOK /mármint kiállítások, díjak felsorolása, hogy mennyi van s mekkora
FESTMÉNYEIM OPUSZJEGYZÉKE -ezt túlzásnak tartotta a kiadó, rábeszéltem. Hogy 
kompjuterből átmásolom megfestett ezer képem minden adatát, (a fele már nincs is 
meg) ezt a hencegést nem engedhetem meg kihagyni. Mindent elmond szakmai 
életemről, a minőséget kivéve. 
 
Szívesen elmesélném az egész könyvet, de hát. A bevezető Levelet viszont 
megmutatom, valószínűleg kihagyom a könyvből, átléptem már azon, hogy szükségét 
érezzem, hogy mentegetőzzem.
 
Németh István
Új Mandátum kiadó
Budapest
 
 
Kedves István!
 
Tudom, tudom.
De kérésed mégiscsak váratlan. 
Hogy próbáljam  összeszedni, amit egy szakmámbeliről a kor megőrizni helyesnek 
vél. 
Ha már úgy alakult, hogy a tervezett könyv második fele készült csak el. 
 
Hogy magamról. 
Vállalom.
Gyerekkoromtól számolom, számozom: ...perc -év -élet. 
Kérésed ilyenformán észszerű, igazad van, a tényeket tudom. 
 
Egyszer a FÜLES keresztrejtvényében is szerepeltem.
 
Kecskeméti Alkotóház, 1997. március 1.
ölel: Deske
 
 
Még egy rész szorul magyarázatra. Szüts-csel ebédeltünk a John Bullban, ahogy 
csütörtökönként, amíg rá nem jött a marhára a fogyókúra..., György Peti is ott 
volt, s mit találnak ki nekem! (akkor még S. Nagy volt a szerző)... hogy eleve 
rossz a felállás, egy ember elemez 48 képet, nem tud annyi gondolatot 
összeszedni. 
 
Két napig gondolkodtam, utána szétküldtem egy körlevelet:
 
 
Kedves barátom!
 
 
Könyvet csinálnak rólam, a kiadó az őszi Ernst múzeumi kiállításomra szeretné 
piacra dobni. 100 oldal szöveg, 80 szövegközti ábra.
Valamint: 48 színes tábla, bal oldalon a képhez tartozó szöveg.
S most Szüts barátom jókedvű ötlete, aminek mindenki, kiadó, főhős egyaránt 
örül. Hogy ezt a részt írástudó barátaim, ismerőseim írnák, olyanok, akiknél 
otthonukban szögön ott lógok a falon. 
 
Szeretnélek meg/fölkérni, írnál a borítékban mellékelt képemről...
...eredetileg képelemzést, de ezt a kötöttséget helyénvaló föloldani. 
Tehát: akármit, akármennyit. (1-80 sor.)
Köszönöm.
 
(Kicsit olcsó dolog, tudom, de) sorolom, akiket fölkértem:
Almási Miklós/ Balassa Péter/ Balla Zsófia/ Bence György/ Bognár Róbert/ Csepeli 
György/ Dávid Kata/ Dobszay László/ Esterházy Péter/ Finta József/ Földényi F. 
László/ Frank János/ Gyabronka József/ György Péter/ Hanák Péter/ Heller Ágnes/ 
Hidvégi Máté/ Jávor Benedek/ Jelenits István/ Komoróczy Géza/ Konrád György/ 
Kovács László/ Lator László/ Lopusny Erzsébet/ Margócsy István/ Melocco Miklós/ 
Mezei Gábor/ Miklós Pál/ Molnár Péter/ Nádas Péter/ Nagy Boldizsár/ Németh 
István/ P. Szűcs Julianna/ Petri György/ Radnóti Sándor/ Rakovszky Zsuzsa/ Simó 
Sándor/ Spiró György/ Szüts Miklós/ Tomaji Attila/ Tölg-Molnár Zoltán/ Vajda 
György/ Váli Zsófia/ Vásárhelyi Anze Vámos Tíbor/ Vészits Andrea/ Vojnich 
Erzsébet/ Závada Pál [3]
                                      
Köszönöm, megvagyok. Gyerekek betegek, jól vannak.                               
        
Kata Győrben. Elfelejtettem vacsorázni, pedig mindjárt tíz,
                          -indulok biciklizni. Ma a Margitszigetre.
Szeretettel: 
 
 
Ez volt a levél, négy válasz még ma is hiányzik, bár a késlekedők nagyon 
mentegetőznek. Rengeteg váratlanság, móka és cirkusz volt ennyi emberrel.
 
Kértem a könyvhöz egy amerikai ösztöndíjat is, azt a döntést is várom, 
faxolgatunk egymásnak, a gép overseas módra állítva, hogy tengerbe ne fulladjon 
a szöveg.
 
Most másról kéne írni, de. Hetek óta válogatok kb. 80 szövegközti ábrát. Szüts 
tipografizálná, de ö is tudja, hogy ízlésünk nem teljesen egyezik, mindketten 
aggódunk, leendő konfliktusok betűtípusok fölé hajolva...
Javasolta, tipografizáljam én, ami hajmeresztő ötlet, sokéves gyakorlat kellene, 
és a QuaekXPress - kompjuter tördelőprogram fölényes ismerete. Mindenesetre 
rátették a a programot gépemre, és ha lenne időm, lázasan tanulnám. De csak 
hébe-hóba jön össze, tényleg lehetetlenség, ennyi idő alatt... majd meglátjuk.
 
Még valami történt. Illetve persze rengeteg. Összes fotóim újra előkerültek, 
fejezetek közötti elválasztónak jó lesz belőlük néhány. Meg műterem és zsidó 
temető fotóim szinte mindent értelmeznek, szöveg nélkül. Ezt kiválasztandó 
megcsináltam gyorsan összes fotóm kópiáját, és kartotékját. (Tizennyolc- 
húszezer fotót csinálhattam életemben. Megvan belőle 90 negatív, plusz a 
temetőfotók, azokat a Néprajzi Múzeumnak adtam volt.) 
 
Még mindig a szakma. A kidobtak helyébe újra építettem 44 széles keretet... 
Húszezer forint, négy nap munka.  Ez volt a megoldás álmatlan éjszakai órák 
után. Szütsnek derűsen meséltem telefonba, megtaláltam az ideális keretet, s 
vágtam zsebre a lebarmolást. Van egy följegyzésem, ami lehet hogy felhőnyalás. 
Hogy a keret és kép kettősségének feloldhatatlansága párhuzamos a test és lélek  
kettősségével. Elméletileg nem tudom helyretenni a kérdést, továbbra sem.
 
Miklós bekerült a Szent Imre -, ciszter (volt József Attila) gimnáziumba. 
Mindenféle protekciókat is mozgattam, persze. Előtte különtanár pár hónapig. 
Most sóztam rájuk a Koldus keresztút egy szériáját, nagy pénzért kereteztettem. 
Mondtam nekik, nem azért, hogy a fiam jobb jegyet kapjon angolból. Itt voltak 
szemlén a műtermemben, tetszett nekik. 
Miklós majdnem olyan magas, mint én, párbajtőr vív, és ártatlanul mosolyog. 
Vasárnapjait már barátaival. Múltkor volt egy boldog órám, együtt dolgoztunk 
diatartó ládám berendezésén. Saját életét éli. Ez is eljött. 
 
Zsófi most az Iparművészeti Főiskolára szeretne jelentkezni, a Bölcsészkar 
eltűnt a láthatárról. Összejött festő patronáltjaimmal, esténként rajzkörbe jár, 
és olajjal fest!, igaz, van ott egy fiú is. Esti imához behívtuk 20 évvel 
ezelőtti hozzánk kerülése alkalmából, de sietett, mert egy képbe kezdett éppen.
 
Kata szörföl cikkleadási határidői között, voltak megint napok, hogy fejfájása 
miatt semmit nem tudott dolgozni. Jött a Fiorettibe egy látó ember, mondja, 
gyógyító karizmám is van, most, kissé bátortalanul, Katán próbálkozom. Ő is 
kérte. A szisztéma nem rossz, van mit gyógyulnunk, egymás által is.
Szépen beleilleszkedett az Emmanuel közösségbe, egy éves fogadalmat is tett, 
gondolatvilágát a térítés, segítés erősen foglalkoztatja. Tanítják őket utcán 
téríteni. Csövesek ügyeit intézi,  Margitszigeten leszólít embereket, stb. Nem 
az én stílusom. Jó, hogy igaz ügyben hasznosnak érzi magát.
Bennem a nagy-nagy rohanás közben, -szerencsére ritkábban- mint hányinger, 
föl-föltör az illyési kérdés: minek élek, minek éljek. Akkor is, ha ép órámon 
ennek ellene mondok.
 
Mindjárt dél, de majd elalszom itt a gép mellett. Most -ez maga a boldogság- át 
Kata szobájába, irgalmasan tárolja tavaly kapott három kötetes Illyés 
-összesemet, amit szobámban eltűrni nem tudtam, kidobni nem akartam. Kikerestem 
belőle ezt a verset. Mindig csak lemezről hallgattam, s sose állt össze egy 
gondolattá. Most megértettem. Az idevágó rész:
 
Esős, gyorsfelhős kikelet-vég,
elkellne a kályhatűz még
e szélnek-kitett hegyi házban,
hol a tél végét áttanyáztam.
Nem gyujtok be, kabátban űlök,
látni az ablak-fára dűlök,
bordám nyomom a deszka-élnek,
hogy ez fájjon, e kinti, testi
s ne a szív kínja, ne a benti,
hogy minek élek, minek éljek!
...
 
Megvettem egy második példány válogatott verseit is, az első- talán emlékszel- 
pincéből mentett, szétázott hullámos lapokkal. Most az összes aláhúzásomat, 
firkálásomat áthamisítottam az ép kötetbe. Elküldtem volna neked, de Zsófinak 
kellett, váratlanul. 
 
Miki a múlt héten buzgón fogalmazott kompjuteremen egy kérdőívet, mennyit 
ismersz föl ezek közül a TV reklámszlogenek közül? A Regnum Marianum majálisán 
az nyer, aki a legkevesebb helyes választ adja. Agárverseny mintájára volt 
háziegér futtató verseny is.
 
Még egy idézet Illyéstől, ezt neked gyűjtöttem ki:
(Hidas Antalról írja)
 
Abban a korban voltunk, amikor az egymást kimeríthetetlenül hazakísérő 
fiatalemberek hirtelen helybe cövekelnek, s az egyik, szembehelyezkedve a 
másikkal, elmond, ott a gyalogjárók sodrásában, elejétől a végéig egy verset a 
másiknak, olyat mégpedig, amelyet az is betéve tud..  
 
Aranyos, nem?
 
Van itt egy feljegyzésem, amihez alaposabban át kéne nézni múltkori levelem, de 
ehhez most nincs türelmem. Hogy a Bartos Róza történet csattanóját, az igazit, 
megírtam-e? Fantasztikus. Hogy nem volt ott semmiféle kettős gyerekgyilkosság, 
majdnem minden mese a szörnyűségekről, amit házasságukról leír, viszont Vajda 
(és, ha jól emlékszem, az egyház) azért bontotta föl frigyüket, mert kiderült, 
hogy nem zárdaszűz, mint írja, hanem prostituált volt, és kiadott gyerekét 
vidékre utazik néha látogatni... Hogy az egész könyv, az Istenben bízó jámbor 
megbocsátás, minden hazugság. Ez fájt egy darabig. Egy filológus nagyon nagy 
munkával sorról sorra cáfolja, elolvastam. Még az idézett múlt századi bécsi 
utcák üzleteit is fölkutatja, házszámokat. Kiderül, hogy a Monarchia, egy 
külön-, szigorú, és titkos lajstromot vezet minden újszülött fiúgyerekről: 
leendő sorozandó katonák. És ott bizton szerepelt volna Vajda két fia, ha 
tényleg megszülettek, még ha a keresztlevelet és a halotti jegyzőkönyvet 
sikerült is volna az "anyának" kiügyeskednie.
 
A "J-NAPLÓ" kiadásának ügye. Döntő volt, hogy Robinak nem tetszett. Igen ám, de 
a kiadóm és én is odaadtuk egy-egy független profi lektornak, s mindkettő 
fontosnak és kiadandónak ítélte. (Nem ismernek, ilyet kerestem.) (Nem könnyen 
hiszek el jó véleményt rossz ellenében.) Kaptam néhány hasznos ötletet a 
szerkesztéshez, pár nap alatt meg is tudnám csinálni, talán majd a nyáron. De 
most:  a Váli-monográfia.
 
Mindjárt lehet menni ebédért. Az ételhordót szerencsére tegnap elmostam. 
Miklóssal felváltva mosogatunk, még nehezen áll rá a figyelme. Talán Zsófit is 
kollektívebbé kellett volna nevelnünk, nem segít semmit itthon. Bár néha rájön 
valami lelkiismeretfurdalás féle.
 
Ollé! Itt egy papír, de jó, hogy leírtam. Februári lehet. Hogy 4 óra 50 Lukács. 
Ez lefordítva rekordot jelez: nem egészen 5 háttempóval úsztam át a medencét, a 
26 métert.[4] Szerintem megdönthetetlen. Holnap megpróbálom. Illetve majd télen, 
most elszaporodtak a nyári futóvendégek. Mindenféle kis csajok is úszkálnak 
föltartott fejjel, de mindig más. Beosztják. Meg kéne keresni neked azt a 
rezignált Rakovszky verset, amiben reményeiről tűnődik, hogy ha úszni járna, 
föltartott turbános fejjel, akár egy teknős, akkor csak 70-nek nézne ki, holott 
már 80. Nyafog persze, szépen.
Van itt egy Kossuth-beszéd részlet is, barátom írta ki nekem a klubból, 
emésztgetjük személyiségét. Fejből idézi a híres ceglédi beszéd elejét, szerinte 
az a legszebb, szerintem csak azért, mert ezt tudja kívülről. Ide adta egy 
cédulán szegedi szónoklata elejét:
 
..ragadjunk fegyvert az árulók ellen.. keblem tele érzéssel, még sok 
mondanivalóm volna hozzátok, de az érzés elfolytja ajkamon a szót... Nézzétek, 
soha nem sírtam -és könnyezek.
 
Vajon előre megírt szöveg ez is? Vagy valaki legyorsírta?
 
Van itt egy levéltöredék is, Deák Ferenchez, 1867, Párizsból:
 
...nemzetünk a jogfeladások sikamlós meredélyén veszélybe, többe, mint 
veszélybe, halálba sodortatik. Megőszültem a tapasztalásokban gazdag szenvedések 
iskolájában, az évek súlya, s a bú és bánat alatt. Ne vezesd hazánkat oly 
áldozatokhoz, melyek még a reménytől is megfosztanának.
 
Várj, előkeresem a Pallas lexikonból, a múltkor meg kellett néznem e 
monográfiához Kossuthot, élt-e fiatal korában Sátoraljaújhelyen. 
Pallas több mint hat! oldalt ír róla. Halálát is leírja, (1894) tehát később 
íródott. Kissé ambivalens szöveg a Monarchia korából, érthető. A vége:
 
K. zárja be a magyar szabadsághősöknek Bocskayval kezdődő sorát. Tehetségre 
nézve tán a legmagasabban áll közöttük. Neki, a szegény ügyvéd fiának, magának 
kellett utat törnie... tehetsége elsősorban szónoki... elősegítette a hatást 
temperamentuma, szép, nemes, férfias megjelenése és hangjának csengése. 
Végzetének tragikuma abban áll, hogy hosszú, változatos és egyre fejlődő 
pályájának egy pontját tartotta magára nézve későbbre is  mindenkor kötelezőnek, 
... a 49 áprilisi függetlenségi nyilatkozatot és kormányzói méltóságát. Ez 
idézte elő, hogy nem bírta követni és megérteni nemzetét, midőn az boldogulásra 
más utat választott.
 
Most Szüts hívott telefonon, a Műcsarnokban sok vihar után mégiscsak létrejött 
Nemzeti Szalon kiállításról kell a tévének nyilatkoznia, mit mondjon?! (országos 
tárlat, vagy 7 év után. A Szövetség szervezi, egy éve keresztbetesz neki a 
Műcsarnok igazgatója, Beke, végül minisztériumi segítséget kellett szereznünk.) 
Mondom neki: vannak jó képek, a kiállítás tégla a  magyar kultúra épületéhez. Jó 
a közösségnek, jó az alkotóknak. Nem megmérettetés a célja, ez nem tojásbrikett. 
Ezt használni kell, használni fogja 30 év múlva a most 16 éves látogató. 
Emlékszünk 1954-ből, a legvadabb Rákosi évekből a Műcsarnokban kiállított 
Szőnyi: Pocsolya (Kerítés?) képére. Nem tudjuk, ki volt akkor a Műcsarnok 
igazgatója.[5]  Na, ennyit Kossuthról. Lassan indulok ebédért. Kibírtam elalvás 
nélkül. 
 
Valentin napot igyekeznek bevezetni, az újságok aznap helyet adtak szerelmi 
üzeneteknek.
 
DRÁGA KICSI ETIÓP HERCEGNŐM! FÉLÚTON A HETI KETTŐ ÉS AZ ÚJABB HAT ÉV 
KÖZÖTT—SZERETLEK!
NAGY FEHÉR EMBER.
 
Mi van még? Egy interjú. Sokfelé van most képem, a Tihanyi Apátságban egy 
teremem, egy kiállítás az Állami Biztosító szervezésében. Küldtek egy riportert, 
kiderült, hogy engem szeretni akarnak. 
A kérdéseket írásban kértem, riporter Somogyi Gábor:
 
-Melyek azok a témák, amelyek leginkább foglalkoztatják, amelyek eddigi 
életpályájára rányomták a bélyegüket?
-Mik foglalkoztatnak leginkább. Hogy fiamat -most kerül gimnáziumba- hogyan 
segítsem tovább, mert még nem tudja, miért, mihez tanul. Hogy szokjon érettebb 
önértékelésre? Foglalkoztat Illyés Gyula okossága és toleranciája, amint 
kollegáit, Szabó Lőrincet, Sárközi Györgyöt elemzi. Esszéit olvasom újra, 
ámulva. Izgat egy hír, tegnap levelet kaptam Hollandiából, megkerült egy tíz éve 
ott elárverezett képem. Foglalkoztat, kéne venni egy tartalék úszószemüveget. 
Foglalkoztat még, kitől lehetne szerezni egy táska-kompjutert a nyárra, egy 
könyvön dolgoznék, úgy könnyebb lenne a  Balatont elviselni.
Ez az életem. Ezekből építem képeimet is, mi másból, - akár temetőt ábrázol, 
mint tíz éve, akár egy műteremsarkot, mint mostanában. Hogy aztán mindebből mi 
olvasható ki egy festményemben? Nem feladatom elemezni, nem is nagyon lennék  
alkalmas rá.
 
-Hogyan látja a képzőművészetek és képviselőik helyzetét napjainkban?
-A török hódoltság idején igen keserves volt kadmium-sárga olajfestékhez jutni. 
De túl a tréfán, nem hiszem, hogy vannak könnyebb és nehezebb korok. Isten nem 
téved. Csak változnak a terhek. Szörnyű lehetett járványtól rettegni, jelzik 
városainkban a "pestisszobrok"; -a Szentháromság szobrok. Arany János 
balladájában leírt életunt öngyilkos asszony nem is annyira nevetséges, mint 
inkább szánandó, netán senki nem tanította meg, hogy érdemes lehet másokért 
élni. Hogy milyen a képzőművészek helyzete ma? Érdektelen. Sokféle. Ugyanazok a 
gondok és örömök, mint mondjuk, a cipőiparban.
 
-Létezik-e valamiféle mecenatúra ma Magyarországon?
- ...különben  családommal már rég éhen haltam volna. Nem másból, csak a 
képeimből élek, huszadik éve. Hihetetlennek tűnhet, de vannak emberek, akiknek 
nagyon fontos tud lenni egy-egy festmény. Olykor erejükön felül vásárolnak. Ezek 
boldog emberek.
 
-Hogyan fogadta az ÁB-AEGON pályázatát, amelyben végül is elnyerte a támogatást?
-Muszáj szerénykednem? Petőfit egy városka határában rezesbanda fogadta. A 
kocsin mellette ülő barátja megbökte: - Na, ehhez mit szólsz, Sándor?!  - Ez 
nekem jár!
...Érdeklődéssel várom a folytatást. Ha az embertől egy képet megvesznek, az jó 
dolog, de az még nem mecénálás. Egy tartós, kétoldalú, becsületes kapcsolat 
persze könnyebbé tenné az életem.
 
-Mit jelent ez a támogatás Önnek?
-Ezt még nem közölték velem. Tényleg, kedves Vezérigazgató Úr, nincs véletlenül 
kölcsön egy használaton kívüli notebookja? 5 RAM megabájtos is elég lenne...     
                                                                                 
                                  
 
Biciklizés pár hete- nem merem magamnak bevallani- elmaradt, fáradt vagyok. 
Remélem, majd.
 
Táskakompjutert tegnap csakugyan sikerült kölcsönkapnom, megint a klubban 
hirdettem ki igényemet. 
 
Írtam a családi gondról, tavaly volt megint egy hulláma a Kékkutateladjuk-nak. 
Közben húgom, nem tudva okosabba fektetni segélyekből fölgyűlt tőkéjét, vett a 
Szabadsághegy oldalában baráti, ötödáron egy villát, kerttel. Mellékesen ez 
Anyácskám nagy vágya is volt, s most, hogy valószínűen kiöregednek bakonyi 
dácsájukból, ideális lesz, húsz percre autóbusszal a lakásuktól, a Körtérről. 
Ami ebből ránk vonatkozik: az én álmom egy 10 kilométeres körzetben lévő ágy 
volt hét végén, plusz néhány fűszál, egy kerti fotel alatt, amiben olvasni 
lehet. Most ez ingyen megadatott, Erzsébet a házat nem használja. Gyerekek élik 
életüket, tegnap, pünkösd vasárnap, két szüle, a házban, kertben töltöttük a 
napot, kocsival 10 perc, fantasztikus. Kinyitva a házat, azonnal egy mesefilmet 
kezdtem nézni a tévén, mintegy fokozva az abszurdot. (Itthon évek óta nem 
nézek.) Kata meg is jegyezte, hogy mindjárt hozza a sörömet.   
Nézem most februári leveledet, miben kapcsolódhatnék hozzá. A gyerekeknek, veled 
együtt nagyon örülök, ez egy igazi sikertörténet. A befőtt főzés külön 
elgondolkoztatott. Ezek is érdekelnének:
Hány évre vettétek a házat, talán érted a kérdést, vagyishogy ez akár végleges?
Th. mit dolgozik, és evvel kapcsolatban, hogy élete ebből a szempontból 
rendezett-e?
Hogy anyagilag egyensúlyban vagytok-e?
Milyen befőttet tettél el? Én ma barackot kaptam ajándékba - cserébe, mert jót 
tettem valakivel.
Leveled. Kezdesz hibásan hejesírni és fogalmazni. Ne aggasszon, így van rendjén.
"Legközelebb géppel írok"- na, ezt várom.
 
Várj, eszembe jutott valami. Megpróbálom fölidézni, miről váltottunk szót ma 
itthon, mi is volt. Ez is egy keresztmetszet.
1.Hogy Miklós inkább maga vásárol cipőt, mint velünk. Megint elszakadt neki. 
Kértem, ne 20 ezer forintosat vegyem, mert nem telik. (Bár a pénzügyek e része 
Kata territóriuma.) Mondom Katának, 10-et adjon vele. 15-öt ad, mert szerinte 
olcsóbb nincs, és el kell fogadjam, ma Magyarországon minden kölyök ADIDAS 
tornacsukában jár.
2. Zsófi trikója olajfestékes lett, ki tudnám-e venni a foltot?
3. Kata amerikai kolleganőjének csináltattam a Távirati Iroda fotóosztályán egy 
nagy reprodukciót egy zsidó temető fotómról, vinné férjének, tekintve, hogy 
képemet nem engedem külföldre.
4. Miklós bejött, hogy tudnék-e adni... közbevágtam, hogy nem. Mondja, egy 
puszit. (Géppapírért jött.)
5. Kata és Zsófi békésen zsörtölődnek, hogy ideje lenne a ruháspolcon valami 
minimális rendet teremteni, összes ruhák gyűröttek így stb. Végül Kata rendbe 
tette neki, ebbe aztán  mindketten meglehetősen kifáradtak.
4. Zsófi meghozta Szüts stúdiójából a kért tintapatront a nyomtatóhoz. Sz. 
permanens ajándéka számomra. Ötezer körül az ára. 
5. Reggel egy telefon a ház kezelőjétől, megbeszéljük levelét, hogy Mikica a 
"házat tudatosan rongálja, és a liftben ezért kár keletkezett." (A feljelentő 
öregasszonyokat levelemben meginvitáltam egy teára.)
6. Telefon  Konrád Györgynek az elmaradt cikke ügyében, ma holnaputánra ígéri 
(Hetedik terminusa.) 
7. Kánikula, Kata este hazatántorgott, de egy frissítő séta velem a Marcibányi 
tér felé. Az esti mentőorvosos filmsorozathoz igazítottuk a hazaérkezést.
Na, ez 24.807 betű. 
Ja igen, még valami, mint látható is, naplómmal átléptem egy kerek számot. Így 
ünnepeltem:
1997.4.14.               EGYEB/J-LEKTOR                                            
              
Szilágyi Márton irodalomtörténész (jó) véleménye a J. Naplóról 
(ezt nem küldöm el neked.)
 
ölel, a csapatot is:                              
 
 
1997.7.4.-13.         J-48                  C.5064
 
Szia J!
 
Itt a nyár, megint nyár. Robi, C. Naplóm szerkesztője, ismét meginvitált őrségi 
házába, ezúttal munka, együtt csináltuk két kemény héten át a monográfiámat. 
Nagyrákoson kiváló a konnektor, mást nem is...  Csak éppen beruccantam a 
Népboltba egy kasmír kendőért, arcomra terítve alszom újabban. Anyámnak veszem, 
mondtam, selyempapírba csomagolták, és levakarták róla az árcédulát.
Bár a Lukácsban két! kompjutert is adtak, kölcsön, de végül a magam időközben 
megszeretett asztali óriásdobozait vittem le, technikai okokból. Előfordult, 
hogy negyed hatig is ellustálkodtam reggel, akkor ima, aztán kompjuter, úgy este 
fél 11-ig. 
Robi a végén azt mondta, most jó a könyv. Néhány emléket őrzök életemben, amikor 
ilyen hatékonyan dolgoztam együtt valakivel. Boldogság. Valami készül, kínlódsz, 
de óráról órára javul, és azt már elrontani nem lehet. (Ellentétben egy 
olajképpel.) Persze ez a dilettáns öröme, mondta is Robi, határozzam el, hogy 
író leszek, s lopjak életemből egy-egy órát festésre.
 
A legfeszültebb órák a képek újra meg újrarostálása, kiválasztása volt: az anyag 
feltétlen egységes legyen, ezért nagyon jó képeket is kivettem, a 
mellékhajtásokat. Még a szerzőknek kiadott képekből is, kilencet. Több ábrát 
kicseréltem, ahol kérésem ellenére sem a kiküldött képről írt a meghívott. 
Gyengébb szöveget többet kihagytunk, másokat Robi csodálatosan és pimaszul 
átírt, figyelembe véve különmegállapodásaimat a szerzőkkel. (Érdekes módon az 
igazi profik közül is jó néhány teljesen rám bízta a szövegét.) A kihagyott 
szerzőkkel utóbb hosszabb telefonok...
 
-Másik következményes találmányom volt, hogy mégsem lehet képet rajzokkal 
vegyíteni, másképp nézi azokat az ember, valahogy közelebb vannak. Legyen külön, 
a könyv második részében. Ehhez újrarendeztem az egészet, új válogatás, 
negyvenvalahány, köztük színezett hidegtűrajzok. És akkor egy hökkentő pillanat, 
hosszú fejvakarászás után: eklektikus az anyag. Vagyis gyengébb. Vajon nem 
ezért, hogy nem szerettem soha igazán rajzolni?! Hol Barcsayt, hol affektált 
húszéves kori építészvonalaimat idézik. Az összes rajzot kihagytam, egyazon 
lendülettel szövegközti fotómat is. Utoljára egy 1912-es palicsfürdői (Bánság, 
Szabadka mellett) képeslapot, felirata: "A Váli család nyaralója" A házon 
felirt: "Jolánka-lak" (nagyanyám) előtte két kisfiú áll fehér zokniban, néznek a 
lencsébe, testvérek, talán apám az egyik. Vagy a bátyja, aki öngyilkos lett; 
közgazdásznak készült, de a bácskai birtokok a szerb megszállás után elvesztek. 
A ház körül nyírott rózsabokrok.
         
Februártól tudtam, hogy jó időszak jön. Egészen október 22-ig, a kiállítás 
nyitásig rengeteg munkám lesz. Miközben te rövidke leveledben szokásos tavaszi 
depressziódról tettél említést. (keresztezte a J-47-levelemet.) Nálad ez vajon 
(két j?) hogyan jelentkezhet. Napjában többször, percekre, mint a hányinger vagy 
fölszökő pulzus? Vagy beárnyékol egész napszakokat? Ismerem, most ugyan 
ritkábban, Élünk. Harmadnapja esik. Festőfiúk fociznak az ablakom előtt.
 
Közben a kompjuter tördelő programot sikerült annyira megtanulnom, hogy a könyv 
grafikai tervét lényegében megcsináltam, versenyfutás volt az idővel, mert Szüts 
ezt saját területének tekintette, bár a tördelésre maga buzdított. Kényes kérdés 
volt, mert könyv-ízlésünk nem egybevágó, ő bunkó-durvának tartja az enyémet, én 
túl finomnak az övét. Márpedig a külalak is engem képviseljen. Együttmunkánk 
elején nagyvonalúan és bölcsen bejelentette, nem fog harcolni ellenemben. Én 
viszont tudom, hogy betűtípusokhoz, arányokhoz jobban ért, és kiváló ötletei 
vannak, eredendően neki hagytam a pontosításokat - címsorok betűmérete, típusa, 
pontos helye, stb. - nem altruizmusból.
Címlapot nagyon jót talált ki. Az én fejemben is megfordult, hogy a 
vendégszerzők neveit jó 
lenne föltenni, s hogy  egy
                                           -fölirat a színes repró alatt középen 
szép, elegáns, de kicsit vérszegény. (Ez a kompjuterrel rajzolt szignó kerül a 
nyomtatott betűk helyére.)
 
Mindez ősrégi, pesti történet, én közben a pilismaróti kéttantermes régi iskola 
katedraasztalánál ülök három egymásba rakható széken, így jobban rálátni a 
képernyőre. Harmadnapja vagyok itt, már festeni kellene, de rászántam magam, s 
két nap munkával gépbe írtam egy januári interjúmat, magnóról. Iskolai 
feladatként csinálta egy fotós. Most annyira rendeztem a szöveget, hogy 
áttekinthetően dokumentálja fényképezéskedéseimet. Milyen gépeim voltak, milyen 
területek érdekeltek... elmeséltem, Matisse egy ötlete kapcsán miért nem 
fotóztam majdnem húsz évig.
 
A Moszkva téri OTP-be megérkezett 10 000 dollár, megkaptam másodszor is a 
Pollock ösztöndíjat. 1,8 millió forint. Ez jó. Vettünk eddig egy hifi-tornyot 
Katának 50.000 forintért, lemezjátszója már nem működött, s vágyott CD 
lehetőségre is. Miklós kapott/vett egy jó szingapúri gitárt 32 ezerért, épp 
visszavették tőle, kölcsönszerszámon gyakorolt. Zsófi cipőt vett, Kata egy 
zuhanyozót kért a kékkúti kertbe. (Tavalytól van vízaknánk, s a télen 
kitaláltam, egy másfél méteres cső lesz nálunk a fürdőszoba. Amit ősszel le kell 
csavarozni, mert ellopják.) Magamnak egy notebook, gyors, és sötétszürke-, amin 
most is írok, hát bizony 300.000-ért. Ezt ugyan főleg kép-pénzböl. 
Lelkiismeretem keze befogja lelkiismeretem szemét, ugyanis alighanem csak 
nyárra-útra kell nekem, a nagy gép a nagy klaviatúrával - félő - kézhezállóbbnak 
bizonyul majd otthon. Persze boldog izgalom, közvetítő szakember vette, az első 
példányt másnap be kellett cserélni, akkor a programjait teljesen átalakítani 
igényeimhez, stb. Ennyi pénz eddig egyszer volt kezemben: mikor Zsófi lakását 
fizettem ki vagy be. Emlékszem, a postán milyen riadtan számolták át újra meg 
újra... Szerencsére két képem, jó áron, lekötve. Több költekezés most nem lesz, 
megvárjuk, a könyvhöz kell-e, és mennyit hozzátenni, nyomdaköltségre kértem ezt 
az ösztöndíjat, elmesélve az amerikaiaknak a képsorozatom történetét. Sok pénzt 
küldtek, -így hát biztos, hogy a könyv meglesz. Közben a Kiadó és Szüts más-más 
utakon próbálnak pénz szerezni, lehetőleg ne én fizessek.
 
A Műcsarnokban megvolt a Nemzeti Szalon, négyen kérdezték tőlem, miért ezt 
küldted be? Tehát a kép rossz volt. Legalábbis ott. Mert feltételezésem, hogy 
túl volt világítva, műtermemben mindenféle téri mélységeket lehetett belelátni, 
de csak ott.
 
És - Magyarország - július közepén nyílik az ellenkiállítás. Ugyanott, de ez a 
Műcsarnok igazgató koncepciója szerint, s nem ellenében, mint az előző. Mert 
abba csak fogcsikorgatva, miniszteri utasításra ment bele, bár az egész szakma 
követelte-, nagy ám itt a demokratikus érzület, hatáskörtudat. Beke László a 
direktor, karizmatikus, és Krisztusban szeretett testvérem, egy szamár, aki erre 
a posztra alkalmatlan, és kirúgatnám, ha tehetném. Szóval most jönnek a szerinte 
igazi magyar festők, akik modernek. Kihagytak, ami rendben is lett volna, - de 
Magyarország!, és az élet bonyolult - utólag mégiscsak betettek. 
Namármost mit küldjek be nekik. Történet.
Fölkértem könyvemhez esszét írni egyebek között Vojn (most a gépem csengetett, 
azonnal dugjam be a dugót a konnektorba, mert a telep kimerült. Elégedett 
vagyok, 1 h 41 percig bírta. És állítólag szoktatni kell, akkor még nő is a 
teljesítménye.) Erzsébetet, Szüts nejét, aki szokott rezzenetlen önbizalmával 
három vázlatrajzot küldött vissza, hogy kéne a rá kiosztott képem hibáit 
kijavítani. (Egyik legjobb munkám.) Megfestettem, amit javasolt, tíz év után egy 
temető kép. Megmutattam, nem tetszett neki. Nekem igen, ez küldtem be, 
értelmezzék a helyzetet, ahogyan akarják.
 
Alkonyi óra, és -Istenem- a belső béke percei. Nem mintha a mai képem igazán jó 
lenne... de van remény. És ma eleget dolgoztam, ezeket az esti órákat nyugodtan 
szánom rád. Illetve -elállt az eső- menek kicsi bicikli. Nem minden nap, de 
azért majdnem.
 
Voltam Dömösön, egy órácska, a Nap lemenőben, csak a szemközti markáns hegyet  
világította már. Tudod, azt, amikor a Dunakanyart rajzoltuk a föcifüzetbe, olyan 
kis kunkort vet Visegrád fölött. Innét látni, félmagasan barlang is nyílik 
benne. Sose fogom megtudni, talán még ősemberek lakják. Onnét a következő 
helység már Zebegény, gyerekkorom nyaralása, csónakkal a strandszigetre 
anyámmal.
 
Hanem van egy új Bibliám. Beül hajnalban padom túlsó végébe egy futóvendég, 
kissé molett csaj, szokatlan méretű a Bibliája. Belekéredzkedem. Meglepetés. Új 
Káldi fordítás (1607, 1997), a szöveget átpofozva, csak amennyire kell, 
beledolgozva a Kumráni tekercsek, az új bibliakutatások eredményei. Mint írják, 
a szöveg maradt veretes magyar. És a mérete! zsebszótárnál ugyan valamivel 
nagyobb, de hordozható, s nagyok a betűk, jól olvasható! Küldjek? Vettem ötöt 
másnap, családtagoknak. Ide csak ezt hoztam le, otthon maradt a régi, az 
egybekötött Károli-Békés/Dallos, amit minden útra viszek. Benne New Yorki, 
koreai ok.
Eddig, ha katolikus kellett, a 73-as Szt. István kiadású bibliát használtam, de 
az nem jó könyv. S Jelenits atyának is volt némely finoman fogalmazott, de igen 
határozott véleménye a fordítás minőségéről.
Mindemellett, inkább csak nosztalgiából, föltettem mostanában asztali polcomra a 
Csia-fordítást is. A New Amercian Bible rég volt a kezemben.
 
Egy vers, napokban találtam, Szabó Lőrinc: Egy igali ól előtt.
 
Disznó, te disznó/ fürdeted/ a sárban az almát -/ úgy eszed?
Disznó, te dagadt/ förtelem/ no, emeld a fejed./ föl, esztelen/mocsok, de 
dög,te,/ nézz rám/ (hadd émelyítsen/ földi hazám),/ csámcsogva, úgy ni,/ míg 
lefelé/ csorog a szádból/ a fekete lé?/ hadd nézzelek:/ nem undorodom,/ sőt ezt 
a karéjt is/ eléd dobom...
...háj-rengeteg,te,/ bűzlő-röfögő,/ sár-rengeteg, te/ szuszogó-böfögő...
...disznó, hiába/ intelek?/ te csak tovább/ hengergeted az almát-/ úgy eszed?
    (1956)
 
tök jó, nem?! - ahogy Zsófi mondaná... aki egyébként itt van a szomszéd 
szobában, vacsora utáni dumcsizás. Nem hozzám jött látogatóba, a hét végére, nem 
is igen beszélgetünk. Délután ledőlt, s elaludt, betakartam-, ennyi. Teljes jogú 
NÉMO tag, rajzkörös, az egyik fiú is itt rajzol, akivel jár. Volt egy terve egy 
Katával veszekedés után, hogy valami üres lakásba elköltözik, amit a fiú 
szerzett volna neki, de ez aztán nem jött össze. Szeretne már önálló lenni, 
anyai tekintetek, aggódások és intelmek kötöttsége nélkül- de maradna is. 
 
Ennek kapcsán VMiklós jut eszembe. Összemelegedtek Szüts-csel tavasszal a 
kecskeméti alkotóházban, s meginvitálta stúdiójába három hétre, a nyárra. Így 
nem jött le ide velem, hanem próbálgatja a számítógépes grafikus programokat. 
Szüts szerint elképesztő sokat megtanult pár nap alatt. Minap osztálytablójukat 
etette be a gépbe, középen Félix atya ül, merev pózban, az igazgató. Délutánra a 
fotón a keze a szomszéd tanárnő térgyén nyugodott...
 
Két nap elmúlt.
A mai nap eseménye, hogy délután Madridban bejelentették, fölvesznek minket a 
NATO-ba. A festőnövendékek vitatkoznak ennek jelentőségén. Van, aki szerint ez 
életünk legfontosabb politikai eseménye, először kerülünk a történelemben jó 
oldalra. A többiek vitatják egy békében, ellenségtelen világban hozott 
íróasztali megállapodás fontosságát, hogy gazdasági, gondolkodásmódbeli 
lemaradásunkon ez nem változtat. Erre az ellenérv, hogy a "NATO ernyő 
árnyékában" megbízhatóbb befektetési partner leszünk. 
Nem gondoltam, figyelemmel kísérik a politikát. Kíváncsian várom, hogyan 
fogadják majd, hogy a deklaráció Romániának kedvezőtlen, mert nemcsak hogy nem 
vették föl, de a második fordulóról szólva meg sem említik. Mert erről is 
vitatkoztak. Pedig munka közben a műteremben beszélgetés nincs.
 
A nap másik eseménye, hogy éhségemben nejlonlepedőt kapva a fejem fölé (két 
napja esik) elszaladtam az ABC-be egy darab szalonnát venni, olyat, amiben 
húscsíkok is vannak. (Nem jut eszembe a neve.) Egy ilyen bolt mindig izgalmas, 
minden együtt, a fogkefétől az irkáig. S találtam is egy fáziskereső ceruzát, 
bedugod a konnektorba, s ha van benne zaft, világít. Fontos lámpaszereléseknél.
 
A harmadik történet, hogy mai, harmadik képem: jó. Kezdettől hasonló a 
kompozíció, de minden nap tisztábban. Végre. Így minden dolgom-gondom kicsit 
átszíneződik. Mint akinek háta mögött a menedéke, ahogy Illyés írja valahogy, 
"ahogy gyerekként hátráltunk hátra se nézve anyánk térde közé". Tudod, annyi 
mindent csinálok, -békén megülni nem tudok- menekvésként is. S a rohanásban még 
azt is elfelejtem, egyáltalán hol érezném -percekre- otthon magam. Itt. Persze, 
tudom, tudom. Anzelm fráter mondata; egy szerzetes cella ne legyen otthonos. 
Figyelmeztessen.
Alkonyodik. Elállt az eső. Hallom, tegnap Európa szerte rekordhideg, a Bakonyban 
tojás nagyságú jégeső. A fiúk -reggeltől festettek egyhuzamban, ebéd itt nincs-, 
megint fociznak egy kicsit. A mosdó fölött rajzszögön a "Szarlabda bajnokság" 
állása. (Olcsóbban adta a bolt a puha labdát).
A hálóban belenéztem egy ismeretlen Ottlik kötetbe. "Hajónapló" - novella. 
Hülyéskedik: "Bartokbelastraede", "a Dánok dühétől ments meg Uram, minket" - 
(Dániában, amit leigázott egy maori törzs), valamint ötletforgácsok az Iskola a 
határon-ból. Továbbra is úgy tűnik, lényegében semmi mást nem írt. 
Ja: császárhús.
 
Fölálltam -majd három órája ülök itt- át  műterembe két kekszért, csak hogy 
történjen valami (ismerős?) Már villanyfénynél dolgoznak, rendületlenül, ölég 
pocsék képek. Egyikük a lépcsőn üldögélve a kertbe bámul, pihen, cigarettázik. 
Minden vizes. Egy gatyában van, nem fázik.
 
Hanem az új Káldi-biblia csalódás első nekifutásra. Talán túlteszem magam rajta, 
talán nem.
Elöl az új, utána a Károli kellene, de csak a zsolozsmáskönyvem van itt, de még 
az is...
 
Káldi/ 42. zsoltár
Mint  a szarvas kívánkozik a forrás vizéhez, 
úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!
  Mint szarvas sóvárog a forrásvízre,
  úgy áhít a lelkem, téged, Istenem.
 
***
Szomjazza a lelkem az erős, élő Istent
  Isten után szomjazik a lelkem, az élő Isten után:
 
***
 
Éjjel-nappal könnyem a kenyerem, hiszen napról-napra azt mondják
nekem: "Hol van a te Istened?"
 
Éjjel-nappal könny a kenyerem, mert azt hallom naponta: Hol a te Istened?"
 
Este van, negyed nyolc, nem bírtam ki, átbicikliztem a plébániára, de ő a 
református kollegájához utalt, nincs Károli bibliája. Közben vacsora, 
káposztaleves főtt kolbásszal, utána banános linzertészta, a feneke kormos, 
evvel együtt nagyon jó. És akkor most: Káldi kontra Károli. Még reménykedem. 
Nézzük a 91-eset, amit annyira szeretek:
 
Aki a Fölségesnek oltalmában lakik, a Mindenható árnyékában nyugszik, 
azt mondja az Úrnak: "Te vagy az én oltalmazóm
és erősségem, Istenem, akiben bizakodom."
 
és Károli mester, ezt tudom kívülről is:
 
Aki a Felségesnek rejtekében lakozik,
a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az, 
azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem, ő benne bízom!
 
Káldi, ismét:
Mert ő megment engem a vadászok tőrétől, a súlyos veszélytől.
Szárnyával árnyékot borít rád és tollai alatt menedékre találsz...
 
Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől.
Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; 
 
pássz, vége. Mintha szándékkal ritmustalanítva lenne a katolikus fordítás.
Még keresek egy szöveget, reményfutamnak, 126. zsoltár:
 
Hiába hajnal előtt kelnetek, és késnetek a lefekvéssel,
akik a fáradság kenyerét eszitek,
hiszen ő álmában is megad mindent
annak, akit kedvel
 
Hiába nektek korán felkelnetek, későn feküdnötök, 
fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmének álmában ád eleget.
 
Káldi kivégezve. Hopeless.[6]
 
Na még valamit Ezékielből, a múlt vasárnapi szövegből:
 
Te pedig emberfia, hallgass mindarra, amit én majd neked mondok
 
Te pedig, embernek fia, halld meg amit én néked szólok  
 
Abbahagyom, biztos elég volt neked. Mára elég is. Holnap visszaviszem a kölcsön 
Károlit.
Fél tíz. Bringázzak az elhagyott, töksötét országúton? Megnézem. Szia.
 
Tényleg sötét volt, kissé féltem, visszafordultam a falu végénél. Be ismeretlen 
mellékutcákba, ahova gyalogosan soha. Édes, friss kenyérszag, a házon tábla: 
Pékség. Ilyenkor sütik?
Közben eszembe jutott a tavalyi Barsi prédikáció, amit kazettáról, hogy: 
 
Ti nem tudjátok, mibe kerül egy prédikáció, ne is tudjátok meg soha! Hogy én 
semmit nem kapok belőle, nekem csak a nagy üresség jut.
 
Kissé önsajnál. Elhiszem neki.
Hanem az én szakmámban is. Szavakkal csak körülírható az az irtózatos üresség, 
ami egy kép indulásakor. Körülnézel, sehol, akitől tanácsot kérhetnél. Nincs 
hova menekülni a munka elől, legfeljebb egy vajas kenyérért a konyhába, tíz 
perc. Húsz éve ezt egy humorista írta meg nagyon szépen, hogy ilyenkor jut 
eszébe a szekrényt megjavítani, a ceruzákat meghegyezni...
 
Eltűrsz egy kis Illyést még? tegnap olvastam. A téli Balatont összemossa 
kedvesével, feleségével, nagyon szereti:
 
Jégzajlás
 
habtajtékot a partra, hol fürödtél delente
  -úsztodban ki-kiintve - nem habok,
jégtömbök túrnak, bombaként dörögve.
  Ott látom most is alakod.
 
Repül a mázsás, repül a borotva-
  éles jéglap a víz felett-
zúzódik pozdorjává s homokra.
  Megrázod gyönyörű fejed...
 
Most, hogy írom, látom, ez a bomba nem is olyan szép itt. Figyelembe kell venni, 
hogy nála ez mást jelent, átélt pesti légitámadásokat.
 
Este 10 óra, új helyszín, nem fogod kitalálni. Óbuda, benzinkút melletti 
parkoló, egy szerelő nyakig az autómban. A Pilisben a szerpentinen kanyarogva 
már a piros mezőt verte a vízhőmérséklet mutató. Csomagtartómon a bicikli, hátul 
új képeim, egész műterem-felszerelésem. Állítólag éjfél körül meglesz, 7000 
forintért. Hazafelé jövet gőzőlni kezdett az autó eleje, leálltam, egy szerelő 
stoppolt mellettem: segíthetek? Így hát üzenetrögzítőnkbe hazulra mondottak nem 
érvényesek, hogy 10 felé otthon leszek. Lehet, hogy a Káldit mégcsak meg kell 
majd szeretnem, a katolikus biblia kiegészítései kellenek belőle.
Mindenesetre előhalásztam a csomagtartóból a sportzsákot, abból hosszúnadrágot, 
egy pulóvert és az Illyés kötetet. Bár a szerelő fölajánlotta, hogy hazavisz, s 
majd ha kész, holnap, hozza a kocsit. De öt egész jó képem van benne, meg 
minden. Berendezkedem éjszakázásra, tartós tartózkodásra és fázásra.
Nem egyedül szereli. Bemutatta barátnőjét, az húzott Wartbugjával idáig. Szőke 
bombázó, loboncos kozmetikusnő, bronz bőrű, világoskék ujjatlan lengében, fehér 
körömcipő. Derekánál pillanatra: fekete csipkebugyi. Szaladt 
hengerfejtömítésért, most a csavarhúzót adogatja a fiú keze alá. Akinek felesége 
és ötéves kislánya van, aki ragaszkodik a papához. Az egész autó hintázik, a 
szélvédő túlsó oldalán eltorzult arccal feszeget valamit. Tegnap tízezret 
költött feleségére, akitől külön élnek, vett neki cipőt és két gyűrűt. A 
délutánt együtt töltötték. De ha így maradnak a dolgok, ezt a csajt választja. 
Felesége elégedetlen, hat éve házasok, s még nincs lakás. 
Fél tizenkettő, fázom. Szemközt tízemeletes sötét toronyházak, az országút túlsó 
felén is egy ESSO kút. A motorom már az összerakás irányában.
Jó lenne holnap uszodába is eljutnom, péntek misés nap. Mi lenne, ha 
megpróbálnám a tíz év után újjáépített Császár uszodát, most nyílt; elsején!? 
Beleszédülök, netán ha jobb mint a Lukács?!; s ha a fiúk át- illetve 
visszaszoknak?! Nem szeretek helyszín-változtatni.
 
Ez a legjobb az egészben, hogy a notebook még mindig dolgozik. Álmosodom, 
nemigen jönnek gondolatok, tán a délutáni korrigálást még le kéne írni. Iszonyú 
zavart mozdulatokkal a többi festő után Zsófi is földreterítette pilismaróti 
rajzait. Véleményeztük, bíztattuk munkára. Kezd nehezülni a szemem.
Öt egész jó képet viszek haza. Tisztességesen dolgoztam, délelőttönként, rendes 
időben. Egy ötlet, alig-alig módosítva. De jó, hogy ez a doboz itt melegíti a 
combomat. Innék is valamit, ha lehetne. Még a cuccokat majd föl kell hordani a 
hatodikra. Bicikli, kézitáskám a kompjuterrel és a két sportzsák. Képek. A 
műteremkoffer maradhat. 
 
Háromnegyed három, éjjel, Széna tér. Mobil telefonján keresem a szerelőt, tudom, 
Óbudán egy Polski-Fiaton dolgozik-, hogy ismét melegedést jelez a mutató. 
Szerinte ez már nem baj, csak a hőgomba kiolvadt, reggel kicseréli. Amúgy is 
reggel kell találkoznunk, bankból kell pénzt fölvennem. 
És utána hajrá, kilencre a grafikai stúdió. (Háromtól hétig aludtam.) Képernyőn 
lapozzák a gépben már kész könyvemet - nekem - benne színes ábrák, harminc év 
előtti képeim.
 
Harmadnap.
Judit, sűrűsödik a könyv dolga, félbehagyom, mert szeretném neked holnap, Lukács 
után, nyolckor postára adni.
Még befejezésül Mikicának küldött táviratom, Nagyrákoson voltam, mikor 
ballagott.
 
FIAM, TE MOST BALLAGSZ.
AZTÁN MAJD NEKILÓDULSZ.
ÉS A VÉGE FELÉ STB.
              ÖLEL: APÓ
 
 
sziasztok, az egész családot.
 
 
 
1997.8.1.-22.       J-49                C.5079
 
Szia J!
                                                                                 
             Arany: HAGYATÉK
                                                                                 
             Hát csak írni, mindég írni
                                                                                 
             A manó se tudja, mit?...
 
Egyenlőre semmi mondanivalóm, de muszáj írni, Révfülöpön föl a pesti gyorsra, s 
egyebek mellett pont erre vettem ezt a drága gépet. Három napra haza, dolgom 
van. Meg az nem nyaralás nekem, három vendéggel egy fedél alatt. Túl vagyunk 
könyvem második korrektúráján. Most megyek átnézni a harmadikat. Tulajdonképpen 
két mondat miatt utazom, ami a fejemben forog, két mondatot szeretnék 
átjavítani, visszaigazítani, mégiscsak. És hátha találok még valamit... a 
fülszöveget például nyugodtan lehetne egy fokozattal nagyobb betűre... Néhány 
hét, és: nyomda! Jó játék volt.
 
Kékkút, egy hete. Változott az életmód, hogy otthon a biciklizést divatba 
hoztam. Nincs rám (fuvarra) szükség a napi strandhoz, Ábrahámhegyre. Húsz perc, 
5 kilométer. Miki barátjával állítólag egész nap "el vannak" a vízen, 
gumicsónakban. Kata egy fehér összecsukható műanyagszéket visz le. Én munkám 
fogytával távoli barátunk új regényét vettem át, Závada Pali: Jadviga párnája. 
Szóltak, hogy fontos. Egy tót család élete a század első évtizedeiben, családi 
bonyodalmakkal, gombolyítva az utódok sorsa is, mindmáig. Sokféle nyavalyák, és 
szerelmi bonyodalmak, amikor hit nélkül kormányoznak életeket. Távol-messziről 
nézem. Vagy még úgy se. (A strandot is leginkább a sűrű leányka-fenekek okából 
kerülöm. Meg aztán jobb asztal mellett ülni, mint törökülésben a homokban, és 
aludni nem ricsaj közepette.) Fut a vonat, esik. Székesfehérvárt elhagytuk, 
napraforgóföldek. Egy sokdioptriás öregúr mosolyogva meséli szomszédjának, hogy 
az orvos a sebészeten: jó lesz ez már így magának, ameddig maga él... 
Hogy közel a halál. Reggel, még  a pályaudvaron olvastam Agnes Sanfordnál 
(emlékszel arra a kiváló anglikán nagymamára?) hogy az idegeknek, a 
tudatalattinak ne parancsoljunk, a halálfélelemnek se, mert akkor ellenáll. 
Hanem barátságosan, kedvesen, lazán. Bíztassuk, adjunk hálát az életért, a 
javakért. Ez gyógyít. Most nincs szükségem rá, de elteszem. 85 körül olvastam 
egy brosúráját, nagyon fontos volt... kisfia fülbaja, és ő összeszorított 
fogakkal imádkozott, és nem és nem... akkor jött egy fiatal pap, s mosolyo
 
most döglött be a gép, le kell zárni gyorsan, egész jó, egy óra húsz percet 
bírta
 
Ez már hétfő, visz a vonat vissza, a Balatonra, Kata holnap reggel utánam, most 
befőz, de nem vártam meg, segíteni nem kell. Amúgy meg már reggel negyed hétkor 
veszekedtünk Miklós nevelése kapcsán. Távolról és összefoglalóan, ő a német- én 
az angol stílust követjük. Miki hajnalban ferences hittanos táborba, óriás 
hátizsák mellett óriás gitár, "badi-új" (vagy vadi-új?) tokban. Tok nélkül egy 
gitár nem gitár. Így hát megcsillantottam előtte, ha minden tárgyát annyira 
rendbe teszi, hogy..., ami nem kell, kidobja az utolsó zsebkendőig... stb., 
akkor. Másfél napi munkája volt, nagyon kellett neki a tok. (5000 forint.) Utána 
jókedvűen megjegyezte, hogy így, üres polcokkal milyen könnyű lesz rendet 
tartani...
 
Zsófia tájékán azonban drámák. Hazaérve hét végén, szobájában ámulva hőköltünk, 
100 molylepke, kötelékben a kalickák körül. Ő épp vidéken. Türelmem elfogyott, a 
kosz, ahogy állatait tartja. A hét papagáj, az öt teknős óriásmedencéje. Ami 
mögött -mivel mozdíthatatlan- antik hangya karavánút.
Katával egy álló napot takarítottunk, összeesésig. Az óriás akváriumot  
összetörtem, más értelmes megoldás nem mutatkozott. Nemrég csináltatta 
tizenhatezerért, még együtt hoztuk haza, autó tetején, -ezt majd kifizetem neki. 
Ultimátumom: tíz nap alatt két-két állat kivételével az összes elajándékozandó, 
lévén tartásukra alkalmatlan. 
Nehéz egy gyereknél a húzd meg - ereszd meg egyensúlyát megtalálni. Hogy önző, 
azt értem, én is az vagyok. Hogy intoleráns, az már. Vagy még. Hogy tökéletesen 
nemtörődöm az otthoni dolgokban... Igaz, ebből fölrévedő nekifohászkodásokkal. 
Persze végül is az a dolga, a jövője, hogy megtalálja az utat. 
Volt most egy hétig Pilismaróton a festőnövendékekkel. Szénnel rajzolt, 
megmutatta, s hogy esetleg megpróbálná a Képző Főiskolát. Megmondtam neki, ahhoz 
nem elég tehetséges, de amit most csinál, a reklámgrafika kezdetei, ahhoz is 
nagyon kell jól rajzolni. 
Építettem neki egy hordozható festőállványt, már használta.
 
A vonaton _-Fehérvárnál vagyunk- mindenki szerelmi ponyvát olvas. Egy ifjú pár 
"100xszép"-et, ez egy most elterjedt laptípus lehet, ami  hökkentő-ordító 
szalagcímmel a szerelem- bankrablás- mozicsillag témakörökből, tele fotóval, és 
hozzá a cikk... összesen ha nyolc sor. Végig a kupéban a lányok hasa tíz centis 
csíkban kilátszik a trikócska alól, egyformán, ez a divat. Minap újságstandon 
egy vetkőző lány fotója, elfulladt a lélegzetem. Elvitte fél napomat. Aztán este 
kidobtam 12 gyengébb képemet.
 
Újabb hét elmúlt, Pesten megint, nagymennyiségű rohangászások, vagyis munka, túl 
vagyunk a negyedik kézirat-átnézésen. Kiváló szakembert kaptam. A könyv egy 
Berzsenyi-idézetében az úgy kétszer szerepel, egyszer hosszú, egyszer meg rövid 
ékezettel. Azt mondja, stimmel, kiszámolta a verslábakat. Egy Esterházy sorban a 
ne adj' Isten kisbetűvel volt. Ellenőrizte! egy öt év előtti kötetből, hogy ott 
is. A kézirat eredetijét a naplómból rögtön előhalásztam, mivel a szöveget nekem 
írta. S ott még nagybetűvel volt. Aztán. Talán emlékszel még, 87-ben volt egy 
kiállítás-katalógus szövegem, ahol évszámokat, adatokat sorolok, majd tréfából  
az egészet összeadom. E lap aljára csak annyit írt be: ez hogy jött ki? 
Csakugyan, téves a végeredmény. (Nem javítottam át.) Egyéb részeredmény, hogy 
intenzíven tanulok helyesen írni.
 
A könyv minden munkafázisát végigkísértem, és mindenbe beleszóltam. A borító 
terve Szüts álmaiban még vissza-vissza fog térni. Mikor át- meg áttervezte 
ellenemre vagy számomra, első nekifutásra mindig készséges voltam. Mondtam is 
neki, hajlok, mint a nádszál. De a végén megmagyaráztam, hogy lehet, pocsék az 
ízlésem, de valami víziómhoz, úgy látszik, nagyon ragaszkodom, mintegy 
gyomorból, mert mindig oda térek vissza. Végén megtört, lemondóan legyintett, 
röhögtünk. Az utolsó (vissza)-változtatás előtt hajnali fél háromtól nézegettem 
a műterem padlójára tett makettet, szóval nekem nem is annyira tréfa ez az 
egész. Ami másnak virágos rét, andalgásra, az olykor nekem harctéri terep, 
szögesdróttal, futóárokkal. Gond volt még, hogyan kérjem meg a kompjuter- kezelő 
operátort az újabb visszaigazításra. Eléterítettem egy tálca tortaszeletet, hogy 
süteményenként egy milliméterrel kisebb margót kérnék. Ég és föld, hogy 
festményem körül nem tíz, hanem csak hét milliméter a fehér csík körben, majd 
meglátod. Fenyegettek, ha csak kicsit figyelmetlenek a vágásnál, evvel nagyon 
póruljárok. Számoltam vele: ez a kisebb rossz. Most feszes, mégis lírai a 
címlap. A Váli monogrammot is újra csináltam, vagy tizedszerre lett jó. Rátettem 
a kiadó nevét, mert jó kontraszt a finom szecessziós sor az én durva 
névföliratom mellett. A révfülöpi postáról faxolva kértem még két 
címlap-variációt, más festményekkel. Maradt az eredeti.
 
Átverekedtem magam az ellenzőkön, s ami nehezebb volt: a mosolygókon, s képeim 
teljes opuszjegyzéke szerepelni fog a könyv végén, 31 oldalon, sárga papíron. 
Ilyet élő festőtől még nem láttam. Harminchét év. Az összes tulajdonos, a 
meglévő és az elpusztított képek minden adata, a kép készülési hónapjai, ami 
gyakran hosszú lista. A díjaknál leírom, hány forintot adtak, lássák ezt is; 
pénzről senki nem szeret beszélni. Most egy hangya bebújt a C betű alá, ezt a 
betűt ki kéne hagyni. A nagy diófa alatt ülök, kékkúti nyárvég, csendes órák, 
itt volt a C betű. Katának igaza van, őszelőn más a csend is. Most még én is 
meghallok belőle valamit, megint egy hét Pest után, mikor is könyvem nyomdába 
leadva, őszi kiállításom újabb keretei két napi munkával legyártva, s az 
elveszett (ellopott) irattárcám nyolc igazolványának java újra csináltatva. Most 
a hangya kibújt és távozott az Ú betűnél. A rendőrség elképesztően kultúráltabb 
lett: egy hivatalnoknő azon ültében leigazolványfényképez, okmánybélyeget és 
űrlapot is ad (régen ezekért a postára küldtek). S ráadásul a személyi 
igazolvány, a jogosítvány, s a forgalmi engedély is elintézhető, azonnal. 
Ilyenformán maradandó nyom bej unz csak az ellopott harmincezer forint emléke, s 
az éves úszóbérletem hiánya. 
Még kis izgalom volt, hogy személyi igazolványom birtokában egy dörzsöltebb 
figura majd' egész Pollock-ösztöndíjamat (a teljes tartalék nyomdaköltséget) 
fölvehette volna, lévén számlaszámom is a tárcában. Igyekeztem is másnap 
nyitásra a tapolcai OTP-bankba, bankkártyámat letiltani, számlám mellé pedig 
néhány felkiáltójelet tétetni, on line bekerült az ország összes OTP 
kompjuterébe. Nem történt baj. Sok itt a szúnyog, bemegyek a házba. Szombat 
délután, egyet már harangoztak, hatkor lesz a mise. A falu izgatott, új, fiatal 
káplánt kaptak. 
 
Mi van még? Katának vettem egy sebváltós bringát mindenféle szolíd extrákkal, 
hozzá autóhoz való bringatartót is, de a szorítócsavarját lelopták egy éjjel. 
Nincs véletlen egy nyolcas szárnyasanyád, avval pótolható lenne...  
 
Az uszodában leszólítottam egy matektanárt, adok neki egy pasztellt, tanítson 
meg a bukófordulóra. Álomszép mozdulat. Egy ötperces leckén túl vagyok, de 
állandó korrektúra kellene. Félő, hogy hiányában dilettáns-csúnyán rögzül. Mikor 
szédülni kezdek, abbahagyom a gyakorlást.
 
Ma vásárnap, tagnap elszakadt az órám szíja, órát az asztalra, de -velőtrázó 
ötlet- a hasára fordítva! Óra nélkül nyaralok! Magyar László 1860-ban 
Középafrikában. Honfoglaló eleink... Ilyet még nem éltem. Kelek, valamikor a 
másodszori ébredés után, és itt a bádogtető alatt azt se tudom hajnal-e, vagy 
késődélelőtt, borult idővel... Nem 60 percet imádkozom, hanem amíg szusszal 
bírom. Valószínűleg délelőtt (Kata nem árulja el) lefekszem ebédutáni alvásként. 
Este elálmosodom a könyv fölött és villanyt oltok. Mint az állatok.
Egy másik világ. A nők ezt sokkal jobban tudják. Útálom és tisztelem őket, hogy 
nincs időérzékük... Már amelyiknek.
 
Márai viszont szaglik. Jól ír, persze, és okos. De ez a világnézetzavaros 
viszolygása az élettől. Háború utáni csömöre. Érthető, akár. De káros. ("Ami a 
naplóból kimaradt 1945-46") 
 
A városban pánik. A rémhírek tudói suttogva beszélik, hogy néhány nap multán 
kikiáltják a magyar proletárdiktatúrát. Elgondolkozom, mit teszek majd, ha ez a 
fordulat bekövetkezik? 
Semmit nem teszek. ... Ha lehet, úszom és sétálok. Ha lehet, elmegyek Párizsba 
vagy Amerikába. Mély közöny, megvetés... ez minden, amit érzek, mikor a 
vinnyogókat hallgatom.
 
Az újságba írás gyógyíthatatlan fertőzés volt életemben; s ez a fertőzés mindent 
áthatott egész úgynevezett művemet...De mindezen már nem tudok változtatni..
 
J. divatos moziszínész, egy korcsmában megtalál, s barátságos erőszakkal 
fölcipel közeli házába, feketére. A ház sértetlen. Szőnyegek, kandalló 
hasábfával, képek, szobrok, inas, szobalány. A nagy társalgóban ülünk, mint egy 
amerikai filmben.
Arra gondolok, néhány éve én is ilyen környezetben éltem. Most másképpen élek; 
nem "lakom", csak alszom és eszem itt és ott. Az otthon, a foyer, a home az 
európai ember számára egy volt a műveltséggel. Nincs többé számomra home. 
Alvóhelyek és étkezőhelyek vannak. L. szerint kétféle ember maradt e háború után 
Európában: az, akinek otthona megmaradt, s a másik, aki elvesztette otthonát. 
Nagy család vagyunk... Talán elmegyek ebből az országból, talán ittmaradok és 
meghalok. Mindkettő könnyebb lesz otthon nélkül.
 
Persze érthető. Látta, hogy a polgári életforma, ami lényéhez tartozott, 
elpusztult.
 
Aztán pihentetőnek egy Tandori tanulmánykötet, Ottlikról ír, lusta voltam minden 
gondolatát fölgombolyítani, féloldalas mondatok-, (nyár van, a Kata ültette nagy 
diófa alatt) de ringatózom Ottlik közelségében. Magam alatt a fűben egy zöld 
spirált égetek, füstöl, talán elriasztja a szúnyogokat. Idén nagyon zavarnak.
 
Harangoznak. Akkor este nyolc van, vagy kilenc. Délelőtt beautóztunk Tapolcára 
(majd elmesélem) de azóta itthon ülök. Na, menjünk kissé biciklizni. Talán a 
partra? Végül is húsz perc, mindössze. Ja, hogy ez most mindegy.
 
Na, szóval Tapolca. Egy jóízű dilettáns műgyűjtő, Vörösváry Ákos, megszerzett 
egy malmot, s  (félállami támogatással, amit most alapítványnak hívnak) kirakta 
benne évtizedek alatt gyűjtött értékeit és kacatjait. Elnevezte Első Magyar 
Látványtárnak. Igen szórakoztató, Anna Margit képe mellett kenyércédula 
gyűjtemény. Három szint, jó nagy ablakok, kellemes faszerkezetek és meszelt 
falak. Falvédők, műrózsa csokrok, csipketerítők, koncept művek, kavalkád. Annak 
idején tőlem is kapott egy ajándékképet, várj, rögtön meg is nézem, mi van 
nála... egy Régi zsidó temető, 87-ből. Hozzám térdben szakadt pantallóban jött 
képválasztani, hogy kétség ne férhessen szegénységéhez, mármint hogy 
fizetésképtelen. Mondják, nagy tételben kereskedik hagyatékokkal, rendben is 
van, ha megél a hobbijából. 
 
Hanem Pesten egyetlen nap két igen sikeres akcióm volt. A kicsi, de fontos 
örömök kategóriájából. Hiperszuper rohadtdrága francia takarítógépünket 
elcseréltem egy mezei, sokkal kisebb-olcsóbb (német) porszívóra. Az Új Mandátum, 
a kiadóm tulajdona volt. Utáltam a franciát túlformált, szellemes és romlékony 
technikai megoldásaiért, előre látom rohamos anyagfáradásait. 
 
A másik ügy: udvariasan föltelefonáltam engedélyért, amit kissé gyanakodva meg 
is adott a Nemzeti Galéria (övék a képem). Akkor azonnal az Üllői útra, s 
kivettem egy kiállításról éppen hazatérő zsidótemető képem elől az üveget. Amin 
tíz év alatt már kirajzolódott a kép. Az olaj ahogy párolog, gondolom, leköti az 
üveg alá beszivárgott port. Most pucéran: fölragyogott a temető.
 
Még valamit csináltam, mellékesen a könyv dolgai mellett, a fenn töltött néhány 
nap alatt. Kértek, vennék részt a Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlaton. Nem vagyok én 
akkora művész, hogy egy ilyen kérést elutasítsak, de ezt most ezt mégis csak 
határidő után teljesítettem, újabb telefonra. Egynapi munkámba került a három 
kép kiválasztása, mert előtte az összes polcomat lepakolva, véglegesen döntenem 
kellett, mit tegyek ki az Ernst múzeumban, októberben. Rögtön meg is újítottam a 
41 tételes műtárgylistámat. ebben benne a rendezési állomány is, remélhetően 
csak a felét- háromnegyedét fogom falra tenni.[7] Ha szerencsém van, Szüts 
erőszakos lesz. 
 
Van itt még egy érdekes könyv, Katának megszereztem, ha emlékszel Kenedi János 
nevére, főellenálló volt, a zsurnalisztika környékén. Most kutatási területe 
lett a belügyi titkos archívum, itt nagyon sok elintéznivaló vár a sorára. 
Tisztázandó emberek, árulók, koncepciós perek, rehabilitálások. Szüts úgy tudja, 
vaskos dosszié van róla is. (Például járt nála vendégségben a kanadai 
nagykövet.)
Szóval a Kenediék kiadtak egy kétkötetes munkát: Kis Állambiztonsági 
Olvasókönyv. 1957-es perek titkos nyomozásai, rendőri jelentések, kihallgatási 
jegyzőkönyvek, besúgások, majd a perek, sorra. A későbbi március 15.-ék, és 
végül a Nagy Imre újratemetése körüli cirkusz a Hősök terén, lehallgatott 
Andrássy úti telefonfülkékkel, készültséggel.  Várj, előveszem.
Nem ezt akartam megmutatni, itt nyílott a könyv:
 
A balassagyarmati megyei bíróság, 1958 dec.15.
 
A NÉPKÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN
 
...a nyilvános tárgyalásai alapján meghozta a következő 
                          
                                      
                                      
                                      ÍTÉLETET:
 
... vádlottat, aki Pásztón született és ott is lakik, magyar állampolgár és 
magyar anyanyelvű, nőtlen, vagyontalan, segédmunkás 1.700-2.000 Ft keresettel, 
büntetve nem volt, BŰNÖS népi demokratikus államrend elleni izgatás 
bűntettében... ezért 6 (hat) hónapi börtönbüntetésre ítéli...
 
                                      INDOKLÁS
 
..a fiatalkorú Zsemle Árpád, Nyuszt Győző ...barátok voltak. Szabadidejüket 
együtt töltötték, együtt jártak moziba és szüleik lakására kártyázni, és Láng 
Gyula vádlott munkahelyére beszélgetni. Láng Gyula mesélt nekik a régi időkről, 
háborús élményekről, majd az 1956 utáni eseményekről. Láng Gyula ahelyett, hogy 
a fiatalkorú vádlottakat hazaszeretetre, jóra tanította volna, a gyerekek előtt 
izgató kijelentéseket használt, a szovjet katonákat meggyalázta... kijelentette 
a szovjet katonák nem a bátorságuk miatt győztek, hanem azért, mert 
leittasodtak. Amikor az ellenség lőtt, nem hasaltak le, hanem felállva mentek az 
ellenségnek, nem törődve azzal, hogy mind többen hullottak el... 1956-ban a 
gyerekek egybefogtak és egy forradalmat voltak képesek csinálni. A budapesti 
gyerekeket  a fenti magatartásuk miatt hősöknek nevezte, viszont a fiatalkorú 
vádlottakat gyáva jelzővel illette, mert nem csinálnak semmit, csak ülnek 
otthon...
...az irodában írógépen15-20 darab röpcédulát készített. A röpcédulát magához 
vette és megmutatta vádlott társainak is. Ekkor megbeszélték, hogy a 
röpcédulákat terjeszteni is fogják Pásztó térségében. A röpcédulákat felszerelik 
az autókra, hogy amikor az megy és rázódik, a röpcédulák szétszóródjanak... Este 
Zsemle Árpád vádlott a lisztraktár falára ragasztott ki egy röplapot, egyet a 
Belák közben, kettőt pedig a Vasút utcában dobott el, egyet a pékség kapujában, 
egyet pedig a templomnál...
A röpcédulák szövege a következő volt: "Szavazzatok Amerikára, az igaz 
Magyarországra. Éljen az igaz Magyarország, éljen az igazság. Ne hagyjátok 
magatokat becsapni, ti tartjátok el Oroszországot, ti magyarok."
A vádlottak a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését elismerték, bűnösnek 
érezték magukat. Beismerő vallomást tettek és a bűncselekmény elkövetését 
megbánták. A vádlottak azzal védekeztek, hogy cselekményüket megtévesztve, 
meggondolatlanul követték el...
 
Erről az jut eszembe, hogy sikerült elvesztem azt a pert, amit a mellettem 
zuhanyozó ügyvéd tartott érdemesnek elkezdeni, vagy két éve. Volt közben egy 
igazságügyi orvosszakértői vizsgálat, ahol egy fehér selyemsálas, több 
pecsétgyűrüt viselő fiatal puhaarcú orvosdandyvel mai pesti kiállításokról és 
festőkről csevegtünk, s aki mellékesen rákérdezett lebénult lábujjamra, majd a 
szimptómákat maga sorolta, s diktálta gépbe. Kérte, kiállításomra hívjam majd. 
Ígérte, megteszi, amit lehet. Evvel együtt jelentésében (újabb fél év) 
lábsérülésemet a táblázatnak megfelelően 15% alatti maradandó károsodásnak írta 
le, és ebben igaza is volt. Dinamikus ügyvédem ugyan ezt meg akarta támadni, 
hogy van remény a per megnyerésére, de nekem elég volt a tréfából, s egy 
másodfokú próbálkozásnak az anyagi tétje is nagyobb. Faxoltam neki, hogy nem 
lebezünk fel, s tudomásul veszem, hogy a pert elveszettem. Hova és mennyit 
fizessek?! Szegény, nagyot csalódott bennem. Talán 10.000 költséggel megúszom. 
Na, de nézzünk egy másik idézetet, egy titkos követési jegyzőkönyv eleje:
 
Belügyminisztérium
Politikai Nyomozó Főosztály
II/9-c. alosztálya 
 
Szigorúan titkos!
 
Figyelés kezdete: 07.00 h.
Figyelés vége: 23.35 h.
 
2. sz. jelentés
KÜLSŐ FIGYELÉSRŐL
BM II/5-f. alosztályának, "Diák"
Budapest, 1957. december 14-én.
 
09.20 h-kor
"Diák" fehér gyapjú nyaksálban, sötétkék télikabátban, sötétkék nadrágban, 
krémszínű zokniban, barna gumitalpú félcipőben, kezében barna csatos, félig 
tömött aktatáskával, egy kb. 18-20 éves, kb. 165-167 cm magas, barna dauerolt 
rövid hajú, kerek telt arcú, kissé hegyes orrú, rendes szájú, közepes 
testalkatú, egyenes testtartású nő, kinek ruházata: szürke öves műbőrkabát, 
nylon harisnya, világosdrapp félcipő, fedőneve: "Tanuló"- társaságában kijött 
lakóépületéből és kényelmes léptekkel a Rákóczi úton, Tanács krt-on, Ferenczi I. 
utcán, Henszlmann Imre utcán, Egyetem téren haladva
09-26 h-kor
bementek az Egyetem épületébe (nem követtük)
11.28 h-kor
"Diák" és "Tanuló" kijöttek az Egyetemről és az Egyetem téren, Egyetem utcán 
haladva
11.30 h-kor
bementek az Egyetem út 19. sz. alatt lévő női fodrászüzletbe (nem követtük)
12.45 h-kor
kijöttek a fenti üzletből és kényelmes léptekkel...
 
Hát, így éltünk Pannóniában...
 
82-ben, tán az első lent töltött nyár, lehoztam magammal egy köteg napilapot is, 
akkor még úgy terveztem, nyaranta festeni is fogok Kékkúton. A csomagot a 
padlásgerenda szárai közé dugtam, ma is ott őrzöm, műemlék. Mikinek pirózáshoz, 
tűzrakáshoz nem adom. Tegnap belenéztem az egyikbe, jó lenne ezt a 
Kádár-Losonczi-Lázár táviratot "teljes terjedelmében" közölni, de unnád. Csak 
ízelítőnek, 1982. május 9.:
 
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság 
Elnöki Tanácsa, népünk és magunk nevében szívélyes, elvtársi üdvözletünket 
küldjük Önöknek, valamint a testvéri Csehszlovák Szocialista Köztársaság 
dolgozóinak nemzeti ünnepük, hazájuk felszabadulásának 37. évfordulója 
alkalmából... a fasizmus felett aratott... kezükbe vették sorsuk irányítását... 
megkezdték hazájukban a szocialista társadalom alapjainak lerakását... a 
népgazdaság erősítésében, a tudomány és kultúra felvirágoztatásában... sikeresen 
valóra váltják a XVI. pártkongresszus... nagyra értékeljük azokat az 
erőfeszítéseket, melyeket a szocialista közösség tagjaként a béke, a nemzetközi 
biztonság és a társadalmi haladás érdekében... eredményesen fejlődik a 
marxizmus-leninizmus szellemében... további eredményeket kívánunk önöknek és a 
Csehszlovák Szocialista Köztársaság népeinek (hmm! többesszám!?) a béke és a 
nemzetközi biztonság...
 
Mellé egy mai újságcím:
 
MAGAS RANGÚ RENDŐRÖK IS ÉRINTETTEK A VÉRMINTALOPÁSBAN?
 
Hanem nagyon össze kell szednem magam, két oldalról is szidják nekem az én 
Illyésemet. Csakugyan két oldalról. Megjelent egy félszimpatizáns, balos könyv 
Aczél György életéről, hihetetlen alapos, belenéztem. A Lukácsban előre 
figyelmeztettek, hogy nem jó fényt vet a hatalommal cicázó, ambivalens, olykor 
túltoleráns költőre. Most meg itt Kékkúton, Márai cseszegeti szélsőjobbról. 
(1946): hogy az egyetlen magyar író, akivel egyáltalán szóba állna, mert mindent 
tud a szakmáról, de ravasz paraszt, aki ha baj van, betegségbe, vagy az asszony 
(gyönyörű asszony!, láttam fotóját!) szoknyája mögé menekül, népvezérnek képzeli 
magát, mérhetetlenül hiú, és a parasztoknak nemcsak jogos jussukat követeli, de 
"zongorát és óraláncot" is, ellentétel nélkül, a többi társadalmi osztály 
ellenében, tehát igazságtalanul. És hogy a parasztpárt vezéreinek nevéből írt 
verset. György Peti, eléggé baloldali barátom pedig pár hónapja megjelent Ó-új 
világ könyvében ír az önmaga szobrává merevedett költőfejedelemről egy nem túl 
hízelgő mondatot.
Nomármost mit kezdjek ezekkel a valószínűen igaz állításokkal? Egy interjúban 
ezt találtam ki: egy művet nem mérni kell, az nem tojásbrikett-, használni 
kell... Nekem elbűvölően mesél Illyés a sáros földrögről, amit az eke kiforgat, 
az alacsonyan köröző, károgó varjakról, búsulásairól, egy öreg vincellér 
haláláról, jégzajlásról. Most ugyan önkínzásból e hétre nem hoztam magammal, 
amúgy villanyoltás előtt mindennap beszélgetek vele... És az esszéi! Rajta 
keresztül szerettem meg újra és nagyon Szabó Lőrincet...
És hogy másik oldaláról nézve selejt ember?! Nem szeretem a minőségeket 
összemosni, a kötelező szeretet jegyében sem, de mutass egy ép embert! Kata az? 
Szüts az? Talán csak együtt teszünk ki egyet, egy egészet. Az emberiség, 
mondjuk.
Ketten vagyunk, Miklós Párizsban ifjúsági találkozón, pápanézőben. Múltkor 
alkalmat találtam rá, és minden tapasztalatomat átadtam neki maszturbálás 
ügyében. Megelőzés technika, a biológiai, morális háttere, hogy nem kell 
kétségbeesni, hogy hogyan gyóntatják a ferencesek diákjaikat, hogy én is, amikor 
vidéken, hogy a bűn önsajnálattal kezdődik, hogy nem szabad hasonfekve aludni 
stb. Megköszönte. Mindezeket Thierry 2011 táján fogja ikreidnek elmondani, ha 
jól számolom.
 
Kata meséli ismerőse beletörődött házasságát. Azon tűnődöm, a remény nem annak 
kell szóljon, hogy majd egyszer jobb lesz, hanem hogy a naponta újraindított 
jóakarat megteremti a belső békét...
 
Kata ébredezik. Egész napunk lassú téblábolás, én félálomban. Nagyon ránk fért. 
Éjjel zörömbölt az eső a bádogtetőn, bár ő a földszinten alszik, de mondja, 
többször fölriadt. Én is, egy emelettel följebb. Akkor most csinálok neki egy 
reggelit. Itt  Kékkúton a gázrezsón fémplatnin készül a pirítós. Négy elégettre 
esik egy ép. A tálcára méz, sajt és szalámi. A szomszédban egy idősebb balerina 
veri a gyerekét, halljuk.
 
Mit csináltam (meg) itt, az idén, e pár nap alatt? A hátrahanyatló budit 
autóemelővel föl, s  aládúcoltam. Meg Pestről hozott vízvezetékcsöveket alá, 
hogy bé ne rogyjon gödrébe. Hogy lett saját vizünk; zuhanyt a kertbe, most, 
negyedszerre, már nem csöpög. A gumicső mentén kigyomláltam, ugyanis a nap 
melegíti a 30 méter csővizet. Megdrótoztam a bedűlő kapufélfát. Egy lyukas 
bicikliköpenyt lecseréltem, ilyet utoljára 40 éve, sikerült. Kata ajtót mázolt, 
kaszált. Ennyi.
Na, mit szólsz, összejött a nyolc oldal; 25.886 betű, bár csak amolyan 
vakációnapló. Megint esik, mit fogok most csinálni? Igaz, ez a mitcsinálásban 
nem zavar, a házban élek...
Kata azt mondja, keressem meg az uborkagyalut. 
A következő levelem az ötvenedik lesz, kisanyám, hogyan ünnepeljük meg?
ölel:
 
 
1997.10.3.              J-50                                  
                           
 
Szia J, ötvenedszer!
 
Legyen ez a küldött könyvem a jubileumi levél.
Isten éltessen ez alkalomból. 
Kettőnket. Meg a többieket, persze.
Szülnapomra lett kész.
Fél év munkám.
 
Jó sokba lesz a posta.
 
ölel:
 
(Mellékelve a Váli monográfia. Második oldalán dedikálásom, s hozzá a 
dedikálógép pecsétnyomata:)
 
Egy pasztell annak, aki megtanít
a hibátlan bukófordulóra
(reggel, a Lukács-uszodában).
Én csak olyan ronda féloldalasat tudok.
 
 
1997.11.8-16           J-51            C.5169
 
Szia, kedves J, ötvenegyedszer!
 
Hát túl, túl. Mi van a hegyeken túl? Jancsi mosogat, Kati az úr.[8] 
Túl mindenen- ünnepen. Kata szobájába húzódtam, csöndes délután, bár a műterem 
felöl lövések zaja. Miklós barátaival hétvégézik. Céltábla a festőállványon. 
Időnként éles nevetések. A hangszigetelés elég jó, annakidején gondosan 
megcsináltam, gyűrt papírrétegek, falemez a köztünk-ajtón. Kata éjjel nyugodtan 
tévézhet.
 
Hát meglett a könyv... láttad. Tán kilenc korrektúra volt. (Eddig egy 
elválasztás-hibát találtam. Az is összetett szó.) A nyomda másfél hónapot 
késett, ezt Szüts egy bravúros telefonnal még kétszázezer forint árengedményre 
fordította. Én pedig többlet javítgatásokra. Aztán leköltöztem a dorogi 
nyomdába. A gépteremben sarkában üres ládákból munkakuckó, a kompjuter velem 
volt, az állásidőkre. Az egyik hajnalon nyomottaktól eltekintve minden ív 
színbeállítását felügyeltem. Ez úgy történt, hogy a négyszínnyomó gépbe betették 
a lemezeket, próbanyomatok, a mester egy órát babrált a beállítógombokon, végül 
elém tette az ívet. S akkor újabb három-négy forduló, itt kicsit sok a bíbor, 
azt egy kicsit...  Aláírtam, amikor tényleg jó lett, akkor a beállítást 
mágneslemezre! rögzítették, egy gombnyomás, s akkor már néhány perc alatt 
kinyomták az egészet, a 800 példányt. Szüts avval henceg, a világon ilyen szinhű 
könyv még nem készült, beleértve az USA-ban látottakat. Tényleg nagyon jó, s 
ahol mégsem, az az én hibám, néhány a dia, amit adtam, az elfogadható határán 
volt. De azok az ábrák is tisztességesen képviselik az eredetit, többet elvárni 
nem lehet, talán nem is kell.
 
A védőborítót szeretem. Negyvenszer terveztük át, birkóztunk, Szüts a végén már 
csak lemondóan legyintett. (Egy levelem úgy írtam alá neki, hogy a te soha el 
nem múló Dezsőd) Pici reprót szeretett volna nagy fehér mező közepén, a képbe 
harapó nevemmel. Szerinte így dögunalmas, valamint szocreál ízlés, 1960-ból. 
Vigyorogtam, hogy persze, akkor kezdtem a szakmát, vállalom. Nincs nekem olyan 
Coca-Colán nevelkedett uptodate[9] ízlésem, mint neked... (sokat dolgozik 
nekik).
Az egyik fordulóban Szüts zseniális ötletére fölraktuk a borítóra alul öt sorban 
a negyven nevet, majd még zseniálisabb ötletére levettük őket. Reklámnak jó, de 
legyen ez mégiscsak az ÉN könyvem.
 
Fél hétre mentem, kezdésre, Martonvásárra, a kötészetükbe, mert Szüts 
megfenyegetett, egészen biztosan elrontják; ha csak picit is arrébb vágják, s 
nagyon ronda lesz. Mert végül csak hat milliméteres fehér keretet hagytam a 
borító szélein, s Magyarországon ilyet tervezni: dilettantizmus. Jobb taktika 
nem jutott eszembe, mint mindezt visszamondani a művezetőnek. Aztán átmentünk a 
gépterembe, hát a borítóra tévedésből fényes fólia került, borzalmas. Most mi 
legyen, kocsiba, rohanás Pestre, fél nyolc, telefon Szütsnek, itt vagyok a 
Gellért téren, szeretnék egy kicsit beszélgetni veled, igen, most. -Reggelizünk, 
a gyerekeket elviszem az iskolába, húsz perc múlva gyere az uszoda elé. 
Az asztalnál elhangozhatott egy-két mondat, mert az autóban a 10 éves Nóra lánya 
a nők örök békítő ösztönével megjegyezte: Apu, ugye, azért neked a Deske a 
legjobb barátod?! Mire Miklós nevetve: ez a pontos megfogalmazás... 
Mutatom Miklósnak a mintát, most mi legyen? Döntünk, mobiltelefon, Dorog: 
újranyomni. (Ő ott igazgatótanácsi tag...) Hogy nem nyomják újra, hanem erre még 
rátesznek egy matt fóliát. Kontrolltelefon egy nyomdász ismerősnek Biatorbágyra: 
lehet! Már ő is csinált ilyet... Ismét Dorogra: rendben. Mindez tíz perc alatt, 
aztán fél óra vízben, az úszónadrágom a tarisznyámban volt. 
Egyébként a borítót hibátlanra vágták.
 
No, akkor most végiglapozom neked/veled a könyvet.
 
A belső címoldalt a nyomdába adás előtti napon mentettem meg utoljára. Erőt véve 
magamon, már rég szégyellve bizonytalankodásomat mégiscsak futura(?) betűvel 
kértem vendégszerzőket szedni. A nevek közé sok mindent próbáltam, míg 
megnyugodtam a semleges, de markáns pöttyökben. Hogy itt is legyen egy kis 
repró, nem az én ötletem, nagyon szerencsés, a lapozgatót azonnal egy más 
szférába emeli, mint az adatok szintje. Lehülyéztek, hogy nevem után 
kettőspontot tettem, szerintem ez értelmezi világosan a szóismétlést.
 
Hogy a fejezetindítások nyomatékosítására műteremfotókat használjak, saját 
ötlet, az utolsó percben. Teleoldalak, így markánsan szétválnak minden egyéb 
képtől, látványtól. Tónusgazdagok, hogy négyszínnyomással készültek. Intim 
szférám egy metszete, ugyanakkor magyarázzák a műterem korszakot, annak makacs 
végenemszakadását is.
 
A tartalomjegyzékkel marha szerencsém volt. Nem gondolnád, milyen bonyolult 
feladat volt. Kezdetben csak annyi utasítást adtam az operátornak, hogy három 
oldalnak kell lennie, és jobboldalra zárjon. De nem fért ki neki. A 
vendégszerzők hol adtak címet cikkeiknek, hol nem, azokat próbáltuk dőlt 
betűvel, de zavaros lett a tükör. Hogy elférjenek, ezen az oldalon át kellett 
térnünk sűrűbb sorközre. Az én képcímeim is szerepeltek, míg a szerkesztő a 
homlokára nem csapott. Mindent elhagytunk, csak a nevek, jól áttekinthetően, 
most olyan magától értetődő a látvány, minden a helyén... Hogy a 84. januárnál 
pontot kell tenni a szám után, a 84 decemberénél nem, azt most tanultam meg... 
Kiderült, valami igen ritkán használatos nyelvtani szabály úgy rendelkezik, hogy 
a régi zsidótemetőnél az utóbbi két szó egybe írandó. Át is javították 
mindenütt. De mi legyen a képcímeimmel, amik már így élnek?! Maradnak.
 
Hogy a festő-korszakok elé nyitókép kerüljön, nem is tudom, ki találta ki. 
Adódott, hogy a képek teteje a fejezetcímmel, alja pedig az induló szöveggel egy 
vonalba kerüljön. Hogy az Egyszer volt képet, dogmatizmusból, nem vágtam meg 
négyzetesre, Szüts érdeme. Hogy egyetlen megvágott kép lett volna, ez nem jutott 
eszembe.
 
Az ősöket fölvonultató szöveget nagyon szeretem, a Valitsek kőművessel és 
Hajcsung Katalinnal, aki kizárólag zamatos neve miatt került be. Ez a bekezdés 
tulajdonképpen az életrajzhoz tartozott volna, de nagyon kellett valami a könyv 
elejére. Örülök, hogy az adatok között ilyen szavak szerepelnek, mint 
siralomház, lepketartó, hadifogság. Halálosan érdekes volt a rengeteg adatból 
úgy válogatni, hogy rövid legyek, informáló, és ízes. Ezt a részt elküldtem 
faxon Berlinbe, Esterházynak[10], dicsekvésből.
 
Kezdődik a szöveg ugyebár a tanulóévekkel, az itteni oldalak látványát szeretem 
a legjobban, ahogyan a  képek közé befolyik a szöveg. A reprók méretét 
fontosságuk szerint három csoportra osztottam, de figyelembevettem az oldalak 
ritmusát is. 
 
Robi ötlete volt, hogy a bekezdéscímek félkövér betűkkel legyenek, de nem külön 
sorban. Ez barátságos, jól tagol, de nem fontoskodó. A képaláírások három sora 
háromféle betű, nem szerettem, de talán igazuk van, áttekinthetőbb így. Szegény 
operátor, háromszor fésülte át mind a 85 képaláírást, mert csak közben vettük 
észre, hogy a kézirat egyszemélyes helyesírási rendje nem egységes. 
Nagy bajba kerültünk a műtermes képek fejezetnél. A szöveg túl rövid, alighanem 
a végére belefáradtam (márciusban, Kecskeméten) az írásba, utóbb meg Robi is 
bíztatott, hogy egy élő helyzet leírása maradjon is rövid. Igen ám, de eközé nem 
volt elhelyezhető ennyi ábra. Kényszermegoldás itt a képek hátravetése, nem 
tudtunk jobbat.
 
Nagyon meg vagyok elégedve a vendégszerzők invitálólevelével is. Például, hogy 
belekerült a biciklizni szó. Nemcsak a hencegés okából. 
A névlista persze módosult, hiszen az elején még S. Nagy 11 képelemzést 
fönntartatott magának. Utóbb pedig néhány szöveget ki kellett hagytunk. 
Legjobban Kata öccsének iróhajlamú fiát sajnáltam, jót írt, de a képre feltétlen 
szükség volt más helyen. Hidvégi is szellemeset írt, képe viszont egy későbbi 
revízión fönnakadt. 
 
A nyitócikk, Dobszayé, kéthónapos izgalom volt, ugyanis nem ígérte biztosra. Már 
minden határidőn túl voltunk, kétféle nyitóoldalt kellett kidolgoznom, léte 
illetve hiánya esetére. Mit vacakoltunk a kompjuter előtt, míg ilyen kedves, 
intimre sikerült! Jó, hogy színezett, facsimile...
Így már bekerülhetett, igaz átírva, a Melocco szöveg is, nagy szobrász, nagy 
művész, nem szerettem volna kihagyni. De félreértelmezte a feladatot, a nyitó-, 
ráadásul szakrális kép mellett nem lett volna helye tréfálkozásának, önmagában.
 
A vendégszövegek színvonala változó. Van, aki balkézről, alkalmi szívességnek 
fogta föl, bár a nem véletlenül megküldött névlista fegyelmező hatásúnak 
bizonyult, többeket meg is ijesztett... Hogy itt is szerepelek, az már tényleg 
túlzás, de a Robi a befutott szöveget giccsnek mondta. Szembesültem 
(fél)műveltségem korlátaival... nekem az írás tetszett, elandalított... 
Szerencsére éppen ehhez a képhez éppen volt elmesélnivalóm... 
 
Vajda Gyurka tréfája nagyszerű, megdöbbentő, hogy nem mindenki értette meg. A 
KIÉRTESÍTÉS -szörnyszülött címszó az én érdemem. Hogy színnyomás került alá - az 
operátoré. Képét le kellett cserélnünk, nála is-, szerencsére lehetett.
 
Tomaji barátunk fiatal költő, Zsófinak volt szeretett napközis tanító bácsija. 
Annak idején a szülők följelentették, hogy a gyerekük sárosan tért haza a 
délutáni játszóterezésből...
Nem lévén az eredetiről fotó, a kép egy variánsát mellékeltem neki a fölkérő 
levél mellett a borítékban. Nos, hogy ő leutazott Veszprémbe a kép eredetijéhez, 
erre nem számítottam... Gyönyörű elméletet épített a helyzetből... hamis 
pilléreken, mégis működik.
 
Rakovszky Zsuzsa nagyon nagy költő, nem gondoltam, hogy prózában ennyivel 
gyengébb. Bár Robi szerint jó a szöveg, mindenesetre megfelelő. Szeretett volna 
javítani, de aztán ez elmaradt, leköltözött pár hónapra Sopronba, ajánlott 
levelem a kefelevonattal (printtel) visszajött, címzett ismeretlen...
 
Bognár Robi fölvonta szemöldökét, mikor a szomszéd szobában az ő szövegébe meg 
én nyúltam bele... bár csak apróság szinten. Emiatt, hogy ő is szerepel, 
tiltotta le, hogy nevét közöljük, bár ő a tényleges szerkesztő... Igényt is tart 
100.000 forint honoráriumára, hogy visszaadhassa nekem, múltkor egy túl olcsó 
képvásárlásba keveredett...
 
Radnóti nem remekel, eredetileg pedig még a kép eredetijét is meg akarta volna 
nézni, a Nemzeti Galériában. Nem tudhattam, hogy az a kép a ljubjanai magyar 
követségen van, kölcsönbe... most aztán a kiállításomra hozattam haza...
Mentsége, hogy közben halt meg a nagymama, akivel együtt éltek, stb., írt egy 
elnézést kérő levelet. Talán azt is le kellett volna közölni.
 
Váli Zsófi szerepeltetése határhelyzet volt. Remekelt, az ő szövegéhez 
gratuláltak a legtöbben. Volt, aki feltételezte, mi írtuk...
 
Anzelm is a második fordulóban került a csapatba, mikor kiderült, hogy S. Nagy 
lemondta a visszatartott képek megírását is. A NÉP felé akartam az új nevekkel 
nyitni, elszégyellve kissé protokollszagú listámat. Azonban sajnos a profik a 
profik. A néppel elég sok baj volt, minőségileg... Aztán, ahol lehetett, 
javítottunk, Anzelmnél is. Ki is maradt néhány...
 
Konrád Györgyöt kivárni kissé kalandos volt. Igaz, őt alig ismertem, egy régi 
rajzom van nála. Sokszor megújított határidők... Akkor fölhoztam magamhoz, 
megmutattam a környezetemet. Tetszett neki, s megígérte, hogy mégsem régi 
szöveget ad, hanem erről ír. Hogy ez elmaradt, nem vallotta be, mikor végre egy 
este fél 11-kor a szöveget a műhelyében átvehettem. Végül telefonon azt a kényes 
kérdést kellett vele elintézni, hogy muszáj húzni írásából, méghozzá nekünk-, 
ismerve a határidőkhöz viszonyulását... (Robi itt remekelt.) Az egész nyilván 
púp volt a hátán, mindenféle berlini elnökségi megbízatások, meg Szabaddemokrata 
vezetőségi hozzászólások közepette...
 
Lator versére azt mondják, remekmű. Örülök neki, kár hogy nem értek hozzá.
 
Hanák szövege nagyon emberi. Most halt meg a hetekben. Ritka kincs, hogy civil 
létére megfogalmazta egy képpel való élő kapcsolatát. Kár, hogy nem lehetett 
szövegét az ő képével illusztrálni, nem volt idevaló. Egyáltalán, a képek 
szándékkal kissé egyívásúak, néhány nagyon jó, de különutas képeimet kivettem 
valamelyik sokadik szelekciónál. Maradjon a könyv egy zenéjű.
 
P. Szűccsel nem mindig értünk egyet, de gondolataira mindig figyelünk, van 
minőségérzéke, ért a képekhez, kevesek között. A műkritikusok csapdájába persze 
ő is beleesik olykor, hogy valami gondolati építményre, rosszabb esetben gag-re 
építi föl írását. Ugyebár a művészettörténészeket munkájukban a művek csak 
zavarják.... A reprodukálhatóság kérdésére nálam két teljes bekezdést 
fordított... De mégiscsak az értők belső köréhez tartozik, belülről ír. 
 
Szüts rám hárítja, hogy nem értik szövegtréfáját. Eredetileg lábjegyzetként 
hozzátette volna, hogy Apó, csezd meg, hiszen ezen a képen nincs is semmi... S 
hogy én erről lebeszéltem. Az ötlet eredete, hogy egyszer régen áthívott 
Kecskeméten műtermébe, megmutatni legújabb művét. Túl üres kép volt, de hát ezt 
készítője azon melegében ritkán látja. S úgy bíztattam, hogy jó-jó, és akkor 
most még erre egy csatajelenetet kéne festeni... Egyszer meg is csinálta 
aztán...
 
Miklós Pali (kína-szakértő, az Iparművészeti Múzeum nyugdíjas igazgatója) 
szövegével bajban voltam, mert nagyon szerettem, de közben kiderült, hogy a 
hozzá tartozó képet viszont egyáltalán nem... Mit csináljunk... Itt csibészkedni 
kellett, bár nem ártottam vele senkinek-, Ennek a képnek soha nem volt címe a 
Műterem az iskolában...
 
Ennyit  a vendégekről.
 
A DOKUMENTUMOK rész talán túl bő, de abból indultunk ki, hogy a C. Naplót nem 
köteles mindenki ismerni... És jobbnak tartott szövegeimet közölni vágyom. A 
többi pedig... Szüts régi szövegét nagyon szeretem, Robi megnyitóbeszéde meg 
nemcsak jó, de alkotás-lélektani szempontból fontos is.
 
A CIKKEK fejezet címe akár "hétköznapok" lehetett volna, sosem voltam közéleti 
ember, de azért egy kicsit mégis. Ez inkább korkép, háttere egy szakmának. Meg 
persze az interjúk, amiket napokig fogalmaztam annak idején... Ezeket igazi 
üzenetnek szántam, palackba zárva.
Kérdéses a Makovecz cikk volt, mert ez személyes támadás. De benne hagytam 
végül, fontossága miatt.
 
Az ÉLETRAJZ-ból Robi hál'Isten több marháskodást kihúzott, érdekes, a 
szakállrágó nyuszit nem. A végére tettem, mert sehol nem volt helye, azt a szép 
kondoleáló levelet. Az IRODALOM, stb. adatok egy gombnyomással kerültek át a 
kompjuteremből. Megfejeltem erre az alkalomra a forint és dollár adatokkal-, ha 
pénzről van szó, mindenki szemérmesen elhallgat.
 
Szép lett ez a könyv. Szerintem a képek mellett igazi, hosszútávú értéke a végén 
lévő opuszjegyzéknek lesz majd, ha fölfedezik. Annyiféle szempontból lehet 
böngészni... Már Váli-kép tulajdonosok, egy tanár s diákja, egymásra találtak 
általa. Kiderül, mennyit szelektáltam, innen és túl a legendákon. Mennyi idő 
múltán. Hány hónapig, évig dolgoztam egy képen. Hogy változtak a képméretek, 
mennyi készült egy évben, hogy szinte mindet alkotóházban kezdtem. A szereplési 
számok halmaza az S napló nélkül természetesen értelmezhetetlen, de sokaságuk 
így is sokat mondó. Hallom, van művészettörténész, aki a még nem látott könyvre 
elsősorban ezért kíváncsi. Hogy elejére betettem végrendeletem a szakmai 
dokumentáció hagyatékom ügyében, erre még nem kaptam visszajelzést. Csak Szüts 
használta egyszer érvként, valakik humorérzékemet vitatták. 
 
Születésnapom alkalmából a nyomda főmérnöke fölhozta az első példányokat, saját 
kocsival, Pestre. Nem bontottam föl a csomagot, amíg a John Bullba nem értünk, 
én, Szüts, Válizsófi, s a kiadó két fiúja. Akkor lázasan mindenki egy-egy kötet 
fölé hajolt... Végül elővettem a sportzsákban odacsempészett 
fölköszöntő-kardvirágot (két szörnyű, másfél méteres csokor). Jókedvűek voltunk.
 
A kiállításomat már unom elmesélni. Vagy két éve tartogattam az ideszántakat. 
Szüts és a rendezőnő szépen megcsinálták, alig szóltam bele, a szántnál sokkal 
többet, 43 képet tettek ki. A megnyitón -Szüts kedves szövege-, sokan voltak, 
sőt azóta is. Eddig öt képet eladtam telefonon, havi részletre, nyárig megvan a 
fizetésem. Néhányszor bementem körülnézni, láttam, a látogatók böngészik az 
ülőkékhez láncolt C. Naplókat, s a monográfiákat. (A rendező ötlete volt, 
bejött, vagy 80-at meg is vettek már, a pénztár árulja.) Kaptam hozzám írt 
verset, adtam 4 interjút, nem érdekes... várj, erről eszembe jut... mindjárt 
megkeresem az ágyamnál, tegnap este olvastam Szalay Lajossal egy interjút, 10 
éve adta, mikor nyolcvan évesen hazatelepült New Yorkból... Világhírű 
grafikus...
 
  ...Katolikus vagyok...Mivel e vallás követelménye oly magas, hogy azt elérni 
nem lehet, minden katolikusnak hiányérzése van, s ez a hiányérzés bűntudat 
formájában rögzítődik.
 
Ez nem is olyan tréfa, erre érdemes figyelni, átgondolni. (Egy esszékötetből van 
a szöveg; egy képtárlátogató küldte, szeretne megismerkedni velem.)
 
Hogy idézzek a fent említett versből is
 
Különös képlátvány, kékben, feketében,
Lámpakorom színű, éjbarna meg ében.
Mint alkonyat-órán tűzfalak mély árnyán,
Terjed a sötétség mint osonó járvány.
Téli koraestén néma búskomorság,
Rettegő sejtelem szorongatná torkát...
Áll a festőállvány, és mereng a festő,
Fagyos világűrben új ösvényt teremtő.
Kisértet évadján sírkövön zsidó szó,
Mit Walpurgis-éjen feltörő koporsó.
Felködlő látomás, múlt és jövő egyben
Számomra nagy talány, díszes képkeretben...
                                                 
tisztelettel: B. I., okl. gépész és szerszámkészítő mester (a Lukácsból)
 
Most elkezdtem festeni, november végére lemegyünk Szütscsel 9 napra Kecskemétre 
dolgozni, ne akkor essem át a szokásos tűzkeresztségen; az első 5-8 kép mindig 
szörnyű rossz. Ő februári kiállítására készül, a Vigadót kapta meg, én meg a 
féléves jól végzett munka kegyetlen csömörét akarnám feledni. Mint egy antik 
zsírosbödön, olyan üres vagyok.... A vég kezdete: ágybetétem megújításán 
fáradozom: megrendeltem egy új habszivacs lapot...Talán moziba kéne menni... De 
az nem ad, hanem mindig elvesz valamit belőlem... Tudod, mire vették a magyar 
Zománcgyártól az arabok nagy tételben a zománcozott zsírosbödönöket? 
Ruhatárolásra, férgek ellen...
 
Viszont hetek óta fájt a bal bokám, nem nagy dolog, de most rájöttem, miért. A 
bukófordulónál a kézfejemmel megcsapom...Végül a kiállítás rendezőnője ajánlotta 
 fel a dedikálógép szövege nyomán, hogy megtanítja nekem rendesen, versenyző 
volt. De még nem került sor rá. Eddig már vagy 2000-szer próbálgattam, (napi 30) 
szerintem már megy. És már nem is szédülök, semmi hányinger. Át is tértem egy új 
feladatra. Mellúszásnál falnál bukfenc, falmegrúgás, de háton maradok. Ezt soha 
nem láttam még: ahogy a víztükör  csillog, és hullámzik-, alulról. Nagyon szép. 
Ha elszámítom a mozdulatot, akkor jó mélyről látom, igyekeznem kell levegőre 
jutni.
 
 Az uszodából vagy huszonöten nézték meg eddig tárlatomat, a zuhany alatt adom 
az interjúkat.  
 
Hír! Tettem egy kört Pannonhalma újragiccstelenítése érdekében, írtam nekik egy 
érdes levelet, nagyon meg is haragudtak rám stb... ennek kapcsán mesélem egy 
lentiekben szintén érdekelt művészettörténésznőnek a pápai ajándéknak szánt 
Koldus Keresztutam annakidejéni elvesztét. Hogy valószínűleg Nyíregyházán lehet 
a püspöki pincében valahol... Nem, mert ő azt Pesten látta! Másnap be a pesti 
teológiára, indignálódva fogadnak, hogy csak nézzek körül, itt a könyvtárban 
gyűjtötték annak idején az ajándékokat. Nem találtam meg a dobozt, de adtak egy 
ötletet... nem részletezem, az esztergomi Érsekségen volt egy raktárban. A 
nyavalyások. Viszem föl a Pápai Nunciatúrára, küldjék el Rómába. Hogy ők azt nem 
tudják. Nem kell-e nekik? Angol nyelvű, belföldre, nyilvános területre nem 
akarnám, mert van már belőle a pannonhalmi gimnáziumban, s újabban egy fiam 
ciszter gimnáziumában. Nekik nem kell. Elvittem Teréz anya hindu lányaihoz, a 
mocskos Józsefváros legközepén tartanak ingyenkonyhát. Láttam százötven 
csavargót fegyelmezetten sorbaállni, döbbenetes volt. A nővérkék magyarul alig 
tudnak. De nekik sem kellett, ezt inkább értettem. Akkor kitalálták nekem a 
Középeurópai Egyetemet, azt hiszem Soros pénzből működő magánintézmény, főleg 
külföldieknek, angol oktatással. Megvárakoztattak, de elfogadták, az éppen 
meghalt Hanákra hivatkoztam, most várom a fogadólevelet, kértem. Ők pedig kértek 
egy leírást, hogy mi is az a keresztút... Alkalom volt a középkori jeruzsálemi 
zarándoklatokról kicsit magyarázkodni. Telefonon korrigáltattam egy öreg 
ferencessel. Majd kifüggesztik a képek mellé, ezt is angolul.
 
Kata látott egy térdelő-széket, megcsináltattam neki szülnapjára egy idős 
erdészmérnökkel, Zuglóban, 13 ezerért. Jól tartja a gerincet a netán többórás 
kompjuterezés alatt. Én pedig hasonlóan nagyszerű  szülnapi (55.) ajándékokat 
kaptam. Kata keménybe köttette förtelmes-kék papírborítású Illyés összes versei 
I-III könyvemet. Ezt a borítót már tussal-ecsettel könnyű volt domesztikálni, 
már használom is.
 
Válimiklós pedig szülnapomra egy csekkfüzetet adott, benne a következő 
szelvények:
 
1 mosogatás
még egy mosogatás
ha társalgásra vágysz-kupon
1 korrektura kupon. Mindig, mindenhol. max. 20 perc.
azonnal vacsorakészítés+házhoz szállítás kupon
3 alkalom teafőzés kupon
2 alk. Quark (kompjuterprogram) tanácsadás
1 teregetés kupon
 
Hogy akkor őt idézzem továbbra is, egy levele hajnalban az ajtóm előtt:
 
 A szokott időben
A szokott helyen
A szokott embert
ÉBRESZD!
              Grazie 
(olaszul tanul)
 
és egy másik, hasonló céllal:
 
A nap kérdése:
Mit kell csinálni MIKE-kal
8.15-kor?
A helyes választ a bejárat melletti urnába szíveskedjék bedobni.
 
Miki Katán hülyéskedik, hogy annyira nehezen tanulja meg a gépek kezelését, hogy 
a CD lemezjátszó helyett a mosógépet indítja be, s csodálkozva mondja rá: Korai 
Wagner...
 
Vissza Illyéshez egy percre. Rácsodálkoztam egy irodában, s kezembe nyomták, 
hogy éppen selejtezik: Illyés Gyula élete képekben. 1982, még élt, felesége 
szerkesztette. Hazavittem, öröm vele találkozni. Volt benne egy erős fotó; 
haragos-Balaton, megakadt rajta a szemem. Lapozom tovább, a könyv végén egy 
listán észreveszem a nevem. Persze, csak nem Balaton, hanem Északi Tenger, 1975, 
már emlékszem, Moldován Domokos telefonon kért tőlem egy vizes fotót...
Pótlólag beírtam a fotó-opuszba. Eredetije rég eltűnt.
 
Kissé húzódik e levélírás, mert minden másnap elkezdek egy rossz képet, s 
közbülső napokon ülök csak géphez.
Új barátom is van, ezt is szülnapomra, habár én találtam ki; Zelk versei. Egy 
antikváriumban belenéztem, valami új hang. Már a verscímei is:
Déry Tibor kutyája
Kassák Lajos anyja
Válasz a kérdésre: "Hova valósi?"
Mikor Tersánszky Józsi Jenő mellett a Beketow cirkusz karzatán ültem
Egy öreg szurkoló látomása
KezitcsókolomOlgácskadeszépma
 
Szeretni való ember. Kicsit szorongva olvasom, együtt szenvedek vele. Még 
pontosan nem igazodom el sorsán, de sokéves viaskodása; éveket! feküdt betegen. 
Beszélgetünk.
Valamit kéne idézni, de mind szomorú, na várj, azért... keresek...        
                   nem, nem, mind szomorú, szomorú.
 Na, mégis valamit, aligha ismerheted. Mi főleg Sztálinhoz írt verseiről 
tudtunk. S hogy aztán eltűnt a porondról.
 
 EGYEDÜL
 
Sivatag délután.
Bejárhatatlan napszak.
S az alkony hűse? és az éjszaka?
Kinek nyit ajtót borzas
szolgálód, özvegy árnyad?
 
emlékeid gyülevész hadának.
 
Nézz oda! Az eleje Pilinszky is lehetne, nem?!
 
Más. Szüts telefonja, hogy ez az, ő is így gondolja! Hogy olvassa Pilinszkynél, 
a sátán csak absztrakció lehet. Hogy nem lehetséges két abszolutum. Itt egy 
faxtöredék, a válaszom: 
 
Pilinszky eltévedhetett a meghatározások erdejében. A sátán teremtmény. Öröknek 
meg az ember is örök, igaz, hogy csak egy irányban. [Félörök]
 
 
Van egy új szenvedélyem, fél éve talán, rémes. Bevalljam? Eszelősen jó dolog 
munka közben fülszőröket tépkedni. A vadászat öröme, eljutottunk a mamuttól a... 
A gyönyörnek két fokozata van, mikor a vakon-keresgélés közben a csipesz rátalál 
alanyára, illetve amikor az ember újbeggyel a learatott szőr hegyét 
megnyomogatja, s kiderül róla, hogy keményszálú. Akkor megnyugszik a lélek és a 
kéz is, néhány percre. Vajh miért. Ártalmatlan dolog, de azért mégis...
Tegnap elszántam magam, levittem a csipeszt az autó szerszámtáskájába. Passz. Ha 
szálkahúzáshoz kellene, majd... S minden bizonnyal visszatér a 40 év alatt jól 
bevált fejvakarászás, valamint a nem véletlenül zsebemben hordott körömcsipesz 
moncsolgatása.
 
Ma reggel a NATO csatlakozásra szavaztam, mint most este hallom, nem egyedül. 
 
25102 betű. 
 
Ölel mindnyájatokat:
 
 
 
1997.11- 12.31.      J-52                  C.5207     
 
Szia J.!
 
Kiállításom bezárt, eladtam kb. hat képet (még mozog a piac), 71 Monográfiát és 
28 darab 
C. Naplót. 3500 látogató volt, állítólag ritka csúcs.
 
97.11.29. Kecskemét 21-edszer, ha beleszámolom a hetvenes évek eleji két tavaszt 
is. E most őszi hirtelen ötletem volt. Szüts februárra megkapta a Vigadó Galéria 
földszintjét kiállításra, én pedig a fél éves könyvcsinálás után új ( régi) 
életet kezdeni vágytam.
Ha meggondolom, hogy mennyi hónapot éltünk itt! Minden sarok, bútor része 
életemnek. Kecskemét. Az előtte-napok nagyon jók. Csomagolás a műteremkoffer 
tetejébe írt lajstrom szerint. Nagyon jó Pestről kiérni az M3-as útra. Mióta 
autópálya díj, talán csöndesebb a forgalom. Mintha a Marson, élet nincs, falvak 
nincsenek, távolba vesző síkvidék, apró erdőcskékkel. Benzinkutak. Aztán a 
város. Határában évekkel ezelőtt lefotóztak gyorshajtásért. Egy 
kerítéskiszögelés mögött bújtak meg. Azóta vigyázok. Vojnich ötletére nem a 
külső körúton hajtok végig, hanem átvágok az édes belvároson. A háztartási bolt, 
ahol tavaly smirglit vettem, aztán a Piarista gimnázium, lépcsőházában 
Keresztutam. A Nagytemplom környékéről rég elterelték a forgalmat, így hátulról 
kerülöm meg. El a színház előtt, ki a Csongrádi útra, aminek a végén most egy 
nagyvonalú, ámbár balesetveszélyes csomópont készült, közlekedési lámpákkal. 
Akkor végig a fasor mellett, majd át a két sorompón a Vadaskert felé, jobbra be 
a minden évben újrameszelt cigányháznál, s a fák között a magas tetejű Ház, 
műteremablakokkal. Először a két biciklit csavarozom le a csomagtartóról-, 
Szütsét is lehoztam, a tavaszi éjszakai barangolások emléke. Az emeleten a vörös 
futószőnyeg azonos húsz év előtti önmagával, a két faragott folyosói 
karosszékben délelőttönként a takarítónők szoktak cigizni, lábukat lógázva. Az 
ötös műterem ajtaján régi réztábla: KONECSNI. Tavasz óta a háromlábú 
festőállványt szerencsére elvitték, az óriás vascső-reflektorállvány viszont 
maradt. A szoba hipószagú, a padló még vízfoltos, érkezésemre takarították. 
Először föl a súlyos sportzsákot, amelyikben a kompjuter is van, a nyomtatóval. 
Meg persze könyvek, Illyés, Németh László-, dögnehéz. A lealapozott, még mindig 
hatvan centis lemezek idén tavasszal már alighanem megjárták Kecskemétet, mert 
otthon csomagolva álltak a polcomon. A bútorokat a szokott módon tologatom 
helyes helyükre, az irodámat és műtermet párhuzamosan rendezem be. A C. napló 
legelső kötetét hoztam le, néhány lapját lemásolni, 1960 tájáról vannak benne 
alig olvasható oldalak, erre esténkét jut majd idő. Tolltartóm kétfelé nyitva 
szolgál, kisollók, gémkapcsok, s ami mindig: fáziskereső. Kis csavarhúzók, bárha 
szemüvegem szára évek óta nem lazult ki. Nagyító, ceruzabél. Zsolozsmásköny, 
útibibliám. A bronzfeszület.
A nagyasztalra pedig az öreg neylonlepedő, azon festek majd. A kofferből 
kipakkolva, a rekeszek tetejére visszakerül a farostlemez, a paletta. Rajta még 
nyári nyomok.
A mosdó melletti szekrénykére a "fürdőszoba"-neylonzacskó tartalmát, ilyen rövid 
időre -tíz nap - mosóport és szájzuhanyt nem hoztam. A csap fölé most egy 
kávéskanalat kötök, spárgán lóg. Kézmosás előtt avval érintem meg először a 
vízcsapot, akkor nem ráz meg. Ugyanis a műanyag irodaszékben dolgozva 
feltöltődöm elektromossággal. Azt hittem, itteni átok, de egyszer Pesten 
megpróbáltam, az ágyamon csúszkáltam kord gatyában, majd megfogtam a vízcsapot. 
Az is rázott.
Végül a nagypárna alá a pizsama, s az ágy szélére két pokróc.
Hamarosan csengetnek ebédre.
 
Reggel még Pesten voltam misén, aztán a Lukács öltözőjében tréfálkoztam, 
menetrend szerint. Délre már az első képet fölraktam, és ablakom kopasz fákra 
néz. A váltás álomszerű. Egy éve, három éve, tíz éve ugyanez, ugyanitt. Talán ez 
az utolsó, évek óta így hisszük. Szüts megérkezik. Összemosolygunk. 
Az első napok megint irgalmatlanok voltak, de hát nincs mit erről beszélni. Bár 
Szüts javallt nekem egy másfajta-, vélten reménytelibb képkezdési módot, stb. Ő 
harmonikusan, lépésről lépésre építkezik, és körülbelül oda jut el, amit 
elgondolt. Én az első fölrakást majdnem teljesen visszatörlöm, s az igazi munka 
a maradék foltok között botorkálva indul el. Addig festem, amíg a festék (bár 
még gyenge, de már-) képpé válik. Akkor szoktak kolompolni ebédre. 
Szüts már nagyon szánt eredménytelenségemért, s bíztatására most az ötödik napon 
visszatértem első képeimhez, s csakugyan sikerült emberi-elfogadhatóvá formálni 
őket egyetlen délelőttön.
 
97.12.27. Répáshuta, a Bükk oldalában, karácsony utáni pár nap hármasban, Zsófi 
már elmarad, és albérletek után néz, kitartóan. Zsúfolt hetek voltak, futottam 
is a kiállítás utáni űr elől. Kata pedig beteg, nem tréfa. Ahogy értelmezi: 
tavaly őszi kéthónapos fejfájása óta, -amikor nem tudott írni- torlódtak munkái, 
ez egyre inkább nyomasztotta, ezért a nyár sem volt pihenés számára, s most 
elakadt a gépezet. 14 kilót fogyott, nem bírt aludni, már szakkönyvei 
látványától is gyomorgörcsöt kapott (nem átvitt értelemben), túlérzékeny lett 
mindenre és mindenkire, stb. Félt, mindenféle szervi bajoktól félt, vizsgálatok. 
Most egy neurológus kezébe vette, hogy ez szorongásos pánikbetegség, csodálja, 
hogy eddig nem kezelték megfelelően. Valamint szerintem: tanultuk és tudjuk, 
egészség nincs teljes megbocsátás nélkül. Előbb-utóbb rájön. 
Most: erős nyugtatók, (az egyiket depresszió ellen is adják), így szerencsére 
rengeteget alszik. Egy hét után most már pihentebb. Persze nem terhelhető, egy 
barátom intett, vonuljak magányom belsőbb köreibe. Zsófi átvette a teljes 
karácsonyi főzés-sütést, beleértve a tepsi beiglit és szentjánoskenyeret is. 
Jézuska előtt fél órával még mezítláb (miért?) mosta a konyha kövét. Egyébként 
akár te, ő is tanul vezetni, hát vettem neki egy autót, pontosabban Trabantot, 
mosogatás közben szóltam neki, nem akartam karácsonyi ajándékként. Tán 
önállóság-érzete újabb állomása lesz. Miki pedig pár hete egy légpisztollyal 
lepte meg magát, és minket. Ha célbalő, már elővigyázatosan bezárja szobája 
ajtaját. Múltkor zavart-halkan megállt a műteremajtóban, szánnék-e egy kis időt 
rá. Hogy meglőtte délután a kezét, nem fáj ugyan, de nem tudja, bennmaradt-e a 
golyó. Katának nem szólva, két összeszokott veterán, ballagtunk a sebészetre. 
Kézröntgen, a csontok között fehér pötty. Érzéstelenítés, csipesz. Elfordítja a 
fejét, mondom neki, nézd csak, szokd! Azóta -megbeszéltük és fizettem is- 
védőszemüveget használ. Próbaként rálőtt, nem lukadt át. 
Múltkor versenyeztünk, -engem is érdekel a dolog- s mindössze 5 kőrrel előzött 
meg: 206-211 pont volt az eredmény.
 
Az egész lövészet, túl az elemi férfivágyakon, onnét eredt, hogy különös módon a 
Ciszterci (így nyelvhelyes, fölhívták rá a figyelmünket) Gimnázium az őszi 
sportnapján szabad nevezésű lövészversenyt hirdetett a nebulóknak, ahol Miklós 
váratlanul jól szerepelt. Attól kezdve izgatta a dolog. Ez az új generáció 
másképp kezeli az értékeit, hozzá kellett szoknunk, hogy több ezer forintos 
tételek cserélnek gazdát óraszünetekben. Eladta egyebek mellett a nyílpuskáját, 
amibe két éve volt szerelmes... s megvette ezt a fegyvert, nagymamai kísérettel, 
mivel fiatalkorú... Katával imént jártunk egyet ebben a lila kopár bükkerdőben, 
talpunk alatt rőt avarral-, Miklós hátramaradt, s a vadászvendégek számára 
kiképzett hornyosban céltáblára lőtt...
 
Mikivel múltkor volt egy csendes konfliktusunk. Míg Kata Erzsébet kolostorában 
kúrálta magát, ő az "anyaszag" kedvéért beköltözött a szobájába. Igen ám, de ezt 
titkos éjszakai tévézésekre használta ki. Rákérdeztem. Sumákolt. Mondom neki, 
figyelj Öreg, te engem bármikor becsaphatsz, az esetek túlnyomó többségében nem 
fogom észrevenni. Végül is magaddal kell elszámolnod. Figyelj, asztalomon van az 
a kis fehér doboz, a közösség pénzével, számolatlan. Például onnét lopj... - 
Több szó aztán nem is esett a dologról.
 
Tudod, mit irat a hipochonder a fejfájára?! "Na ugye!"
 
Karácsony. Volt egy pesti körökben nagyhírű interjúsorozat tavasszal a rádióban 
Nádas Péterrel. Kilenc délelőtt, kilenc órányi beszélgetés. Csomay Zsófi 
megrendelte a Rádiótól a kilenc kazettát szeretteinek karácsonyra, 
tizenhatezerért. Éppen képekkel láttam el lányait, találkoztunk. Elkértem tőle, 
s átjátszottam otthon, Katának karácsonyra. 
Nádas pár éve átesett egy pár perces klinikai halálon, tudtuk. Nem írt, és nem 
beszélt róla. Ennek a riporternőnek sikerült, elmeséltette vele. Hogy korábban 
többször foglalkozott a halállal, az öngyilkosság gondolatával, stb. S most, 
azóta, nem fél a haláltól. Mesél fiatal koráról is, vegyészeti technikumba járt, 
otthagyta, fényképész-tanuló, majd fotós gyakornok lett a Nők Lapjánál. Szülei 
nagyon szerették egymást, sztálinisták voltak, anyja halála után apja pár évvel 
meghasonlott önmagával, öngyilkos lett... Én sutyiban már hat kazettát 
meghallgattam. Zsófinak igaza volt, amikor fölhívta erre a figyelmemet, egy 
ember beszél, mintha fotelben, oldottan, semmi póz, és lenyűgöző gondolkodás.
 
Karácsony. Továbbra sem tudok sok figyelmet fordítani rá. Pár hete egy 
irodalmártól megkaptam a Holmi novemberi számát, hogy benne "az utolsó húsz év 
legfontosabb magyar versciklusa", Rakovszky Zsuzsától: Az időről. Ez 
fénymásoltam minden barátaimnak. Ebből:
 
KÍSÉRTETEK
 
Nincs múlt idő. A múlt nem múlik el.
Megőrizzük, ahogy a rég leégett
erdők virágporát a tómeder
iszapja. Ami volt, nem ér sohase véget:
megszűnik és nem tud megszűnni mégse.
Mint a málnadzsemben rekedt darázs
nem tudni, honnét hangzó zümmögése,
mint mikor távoli rádióállomás
sercegése szüremlik a két szó közötti résbe,
míg végül átszakad valami gát,
egy ponton a jelen szövete enged.
Mondjuk hiperérzékeny kamerád
a néptelen utat, a hófoltos búzaföldet
filmezi napokig, pár szélfútta pocsolyát,
aztán mikor előhívod a filmet
döbbenten látod: a földeken át
furcsa ruhában katonák menetelnek...
Menekülők: teherkocsin, gyalog, 
bőröndöt hurcolnak, vagy megrakott
gyerekkocsit tolnak, vagy épp egy szál ruhában
  ...
 
 
Karácsonyi ünnepkör, Szent Család vasárnapja. A pap a családi békéről beszélt. 
Ami nem azonos a konfliktusmentességgel, hiszen az ellentétek természetesek és 
szükségesek, az élet része. Sőt hasznosak, a kiengesztelődések, a  közösen 
megtalált megoldások által. Másik gondolata az volt, a lányok inkább belenőnek 
az anyaságba, a fiúknak nehezebb az apaszerepre megérni, nem kedvez ennek a kor. 
És felelős elfogadó, szerető apa nélkül nehezen lesz valaki ép felnőtt, 
különösen ha fiú a gyerek. Sokat kell imádkozni értük. A család irányítója a 
férfi, Isten rendelte így. József kapta az álmot az egyiptomi útra, nem Mária.
 
Karácsony. Szüts meséli, ajándékát vitte föl Juliékhoz. Már az előszobában érzi, 
feszült a légkör. Rákérdez. Lánya félmosollyal bevallja: hisztiztem. A fiú 
rábólint. -Most, lányom, menj oda Balázshoz, öleld át: hisztis picsa voltam, 
bocsáss meg! Megtette.
Szüts hozzáteszi még: semmi nem éri meg, semmi lekozmálás, semmi késedelem, vagy 
végleg elmaradt munka a karácsonyi békét föláldozni... 
 
Karácsony előtt érdekes módon csúcsforgalom van Szüts grafika-stúdiójában is. 
Csütörtöki ebédjeink időhiánya miatt elmaradtak, rövid telefonok. Ritkábban 
találkozunk, néha faxokkal szórakoztatom, ezt a Népszabadságban találtam:
 
A párzási időszak előtt álló nyest hímek 
féltékenységből fakadó idegességüket 
vezetik le az (autó) kábeleken
 
karácsonyra pedig:
 
...és békesség a földön és a vízben a jóakaratú embereknek...
         
Ezt a Lukács öltözőjében is kifüggesztettem. Előző héten a uszodaigazgató 
válaszát ragasztottam ki ugyanoda, az elszaporodott svábbogarak ügyében 
levelezgetünk.
 
Volt még két fax, de ennek hosszabb története van.
Igyekezetem és dedikálógépem nem volt hiába, jelentkezett egy igazi versenyző, 
hogy ő megtanít a bukófordulóra. Addigra ugyan a nehezén már túl voltam, vagyis 
az első 3000 próbálkozáson, de mindig áhítottam az igazi profizmust. Emberemre 
akadtam! Tíz leckét fog adni, mondhatom, érti a dolgát. Egyébként 30 év körüli, 
hídmérnök, doktorátusa van, és bankszakember. 
 
SZÜTS!
DRÁMAI FORDULAT
bukóforduló ügyben, mert
egy triatlonos tanít, aki
gyerekeket is oktatott, és ilyen szavakat
mond magyarázat közben, 
mint oxigénbőség,
rotáció, terimpex.
csak azt mondja, ne kapkodjam el, ezt honnét
tudja, biztos a Kata
árulkodott
és ez semmi, mert 
a gyorsra is meg fog tanítani, és nem akarsz triatlonozni?
Mindenféle segédgyakorlatokat ír elő, házi faladatot ad, lelkesen fuldoklom 
utasításaira. Hogy a könyökömet hátrébb, hogy lazábban -nahiszen. 
                                               
A tanulás idejére áttértünk az újraépített Császárba, a 25 méteres medencét 
télire lefedték, akár egy milliomos magánuszodája, fehér kerti bútorokkal, jól 
megvilágítva a téli szürkületben.
Egy öreg barátom szerint a Lukács egy kiváló értelmiségi klub, a Császárban 
viszont lehet úszni.
 
Valamint megajándékozott egy segédeszközzel, amivel igazán boldoggá tett, egy 
kettős bója versenyzőknek, két comb közé szorítva, a kéztempó gyakorlására.(A 
Lukácsosok megértően fogadják. A statikus professzor rám kiáltott a medence 
túlsó végéből: mi az, Dezső, a paraolimpiára készülsz?!) 
 
Na, erről Szütsnek:
 
Rámeredsz,
lélegzeted elakad,
szemed üvegesen kimered,
majd fölugrasz,
szekrényedben vadul kotorsz, 
megtalálva, Rolleiflexed kandallód tüzébe vágod,
lemondod februári kiállításodat, 
és eldöntöd, hogy kivándorolsz,
mert ez így nem mehet tovább,
föltörő zokogásod feleséged igyekszik csillapítani,
 
ha megmutatom azt a svéd gyártmányú műanyagöntvényt, amit ma kaptam ajándékba
 
Ugyanis Szüts kölyökkorában egyesületben úszott. S azóta fáj, hogy abba kellett 
hagynia, elaludt az órákon a hajnali edzések után. S ma is elszomorodik, ha egy 
lányka elhúz a szomszéd sávban mellette. Naponta úszik, ő is.
A " Rolleiflex" szorul magyarázatra. Elcsábult, mint egy kisfiú, vagy mint egy 
nagylány, nagyon vele érzek. Ő is abbahagyta a fényképezgetést, jó régen. De 
most mutattak neki egy gyönyörűséges kétaknás gépet, minden tartozékával, 
beépített fénymérővel-, rettenetes drágán. Novemberben, Kecskeméten volt a 
próbaüzem, ott mutatta meg, fogdoshattam is egy kicsit. És amihez én nem értek, 
abban ismét remekelt: ködöt fényképezett. Ködös fákat, füveket, bokrokat. 
Karácsonyra ügyfeleinek CD kazettát ajándékozott Schumannal,  borítóján 
kecskeméti ködfotója...
                   
Még visszatérve az úszás témára, megemlítendő, hogy evvel a gyűjtőmmel volt egy 
másik, kölcsönösen előnyös üzletünk is. Egy este hív telefonon, hogy megkapta a 
13. havi fizetését szerencsére, s hogy így szeretné megvenni egy másik képemet 
is, s bemondja melyiket. Egy bankárnak is lehet jó hallása, és érző szíve, mert 
rákérdez, mi az, van valami probléma? Hát annyi, hogy természetesen ezt a képet 
is beáraztam a kiállításra, hiszen ebből kell éljek, de így, már hatodiknak 
eladni... két éve az ágyam fölött lóg, annyira szeretem. Hanem van egy 
ellenajánlatom. Válasszon helyette két másik képet... És az úszásoktatásért 
viszont nem adok pasztellt. Nemcsak azért, mert így arányosabb, hanem mert három 
jó képemhez rosszul illeszkedne, gyengébb. Morális kételyei voltak, de 
meggyőztem, hogy az érzelmi érték forintosítása az én feladatom. Megállapodtunk.
 
Igazi ajándék nekem ez a levélírás, hát ez a kis hülye életem csakugyan ilyen 
gazdag volna?! Múltkor hívom Vajdát, tudod, barátom, kultuszminiszter helyettes 
is volt, most nyomdaigazgató, szeretem. 
 
-Nem zavarlak-e éppen?! (Ezt mindig megkérdezem telefonjaim elején.) 
-Hát bizony nemigen tudok beszélgetni, egy barátom most tette le a kagylót, 
öngyilkos akar lenni. Egy éve hurcolom orvoshoz, gégerákja van, gyógyíthatatlan.
-Jó, mondom, és mintegy reflexből hozzáteszem, imádkozom majd érte. 
-Én is meg fogom tenni, tőled tanultam, a múltkor bevált, mondja meglepő módon, 
(ateistának jegyeztem mindeddig). 
Iszonyú feszült pár perces vívódás után újra hívtam. 
-Te, ne imádkozzunk együtt? Tudod, garancia van rá, ha többen imádkoznak, 
biztosan meghallgatásra talál... 
-Jó, hogyan gondolod, találkozzunk? (Csepelen lakik, a világ végén.) 
-Nem, hanem itt, és most. Ha megfelel neked, én saját szavaimmal elmondanám, 
amit gondolok, s ha avval egyetértesz, tedd hozzá magadban, hogy úgy legyen, 
ámen. 
 
Így is tettünk. Pár nap múltán Ferihegyről utaztában visszaszólt telefonon-, az 
üzenetrögzítő vette, hogy barátja hosszas unszolásra ugyan, de hajlandó volt 
alávetni magát egy újabb kezeléskúrának.
 
Vajdának egy másik telefonbeszélgetésünk után házi feladatként faxoltam néhány 
kedvenc Illyés verscímet:   
              A magánszorgalmú kutyák
              Borsos Miklós: Sz. L. szobra  (Szabó Lőrinc)
              Jégzajlás 
 
Két nap múlva jelezte, hogy megvolt, jöhet az újabb feladat.
 
Illyésről jut eszembe. Kiránduláson Robi irodalmár barátomnak rágcsálom az 
Illyés témát, hogy furcsa, illetve illetlen, hogy egy másodrangú költő vált 
nekem ennyire fontossá. Mire azt mondja: Nézd, egy szint fölött mindegy. Ha 
fölállítunk egy skálát, azon a végpont, a száz nyilván Shakespeare. Kilencven 
-mondjuk- Goethe. Mégsem tőlük kaptad a legtöbbet, hanem te éppen Thomas 
Manntól, aki ezen a skálán -mondjuk- harmincöt. Egy szint fölött mindegy...
S. Nagy mesélte, feltűnt neki, hogy Moszkvában a múzeumban mindig a gyenge 
Chagall képek előtt állt tömeg. S hogy (nálam is) a gyengébb képek segítenek 
értelmezni, az igazán újat mondót (s ezért nem kellene kidobnom őket...) Talán 
így Illyés is, út nálam -mondjuk- Petőfi felé?!
Olvasom -kissé fanyarul, mert túl közelről érint- Illyéstől a Kharon ladikját. 
Esszécsokor eggyé fűzve, öregedésről, halálról. S benne egy mondat önmagáról, 
emígyen: 
 
a lélek finomabb rezdüléseinek iparszerű fölfogásából él...
 
Van egy furcsa történetem. Egy győri orvos ismerősöm -négy képem van nála- 
meséli: Érdeklődött a mormon vallás iránt, olvasott is hozzá, többször 
beszélgetett az itteni amerikai térítő fiúkkal, akik megtanultak magyarul, 
kettesével mindenhol feltűnnek az utcán fekete zakójukban, ezek szerint Győrben 
is. S kapott egy hírt, miszerint vallási vezetőjük idelátogat az USA-ból, egy 
előadást is fog tartani. Ismerősöm, mint mesélte, tűnődött, fölutazzon-e ezért a 
fővárosba. S aznap éjjel különös álma volt. Kisfiúként bolyongott a visegrádi 
erdőben, egyre ijedtebben keresve társait. S akkor egy jóságos bácsi meg néni 
segített, útbaigazították, megnyugodhatott. Az álmot úgy értelmezte, hogy 
utazzon. És elkezdődött az előadás egy anekdotával, hogy ő magánemberként 
egyszer már járt Magyarországon, és Visegrádra is elvetődött. S az erdőben 
sétálva egy eltévedt kisfiút útbaigazított...
Rákérdeztem, biztosan nem személyes emlék.
Kérdezem a Fiorettit, mi a véleményük erről? Ami leginkább elgondolkoztatott, 
Erzsi véleménye volt, miszerint a sátán tud jövendölni is, hogy lelkeket 
csábítson.               
 
Ne röhögj, voltam egy Koncz Zsuzsa koncerten. Ugyan ismerős révén, de 
önakaratúlag. Sportcsarnok, körben a sötétben tízezer ember zsongott, minden 
korosztály, vegyesen. Olykor untam, néha túl hangos volt, különben működött. 
Kevés régi, nekem való számot énekelt, ezt sajnáltam. Hanem -ötven fölött- mint 
egy süldőlány, olyan frissen mozgott, rugalmasan, vidáman. Gyönyörű ruhái 
(többesszám) voltak. Vonzó nő maradt. A záró poén a koncert végén a Petike, te 
rossz fiú, -vagy mi- volt, első KIMITTUDos dala, bizonyos Ágikával (barátom 
neje) adta elő annakidején, s meglepetésként most is. Előtte pármondatosnak 
szánt vidám interjú, hát te most Ágikám mit csinálsz, annyian kérdezik tőlem... 
Gyerekeimet fölneveltem, francia-tanár vagyok, és meg is szoktam énekeltetni 
tanítványaimat s rákezd - a kapella - egy sanzonra, franciául. Programon kívül. 
A TV főrendezője utóbb a díszvacsorán mesélte, hogy ekkor az egyébként unottan 
ügyködő műszaki stáb megdermedt, s tanúsítom, körben a tízezer ember is. Ahogy 
mondják, a kés megállt a levegőben... gyönyörű volt, megrendítő. Értők szerint 
sokkal jobb a hangja, mint Koncz Zsuzsáé valaha is... Másnap a gratulációt tőlem 
nevetne fogadta, jó vicc volt...
 
Valami marha kritikus azt írta az estről, hogy látványos bukás volt, ami 
egyszerűen nem igaz. Talán nem is volt ott a koncerten? A közönség 
végigtapsolta, így egy szóban.
 
Tapsolta, tapsolta. Az én kiállításomról páran írtak, érdemi kritika nem jelent 
meg. A Népszabadság olyan gyenge írást közölt, hogy maguk szabadkoztak, 
telefonon. Jóvátételbe a könyvről külön akarnak cikket íratni, egy vezető szoc. 
politikussal, aki egyébként jó szakember. Ezt elhárítottam. Közvetítőn keresztül 
megkérdezték, kit látnék erre alkalmasnak. Visszaüzentem: értőnek-tájékozottnak 
és alkalmasnak? Magamat. 
Könyvem negyven vendégszerzője átvette a tiszteletpéldányt. Illetve legtöbbnek 
úgy küldtem utána, tehát  a kiállításra nem ment el. Érdemi véleményt nem 
kaptam, kettő köszönte meg, ez fájt.
Petri Gyurka ugyan telefonon jelzett, végül Katával mi szaladtunk föl hozzá a 
könyvvel. Tavasszal ígért nekünk egy disznótoros vacsorát -a könyvbe ezt be is 
vettem-, illetve alternatív zöldségpástétomot. Katát izgatta a recept, s rávette 
Petrit, írja le neki. Íme-, tán téged is érdekel. Mindenesetre unikum, mégis az 
élő legnagyobb magyar költőnk, a kéziratot őrizzük, hogyaszondja:
 
ZÖLDSÉGPÁSTÉTOM
 
Húslevesben főtt leveszöldség: sárgarépa, fehérrépa, karalábé, kelkáposztacikk, 
(kelbimbó, karfiol, zöldborsó, zöldbab: ezekből csak kevés)
1-2 krumpli, 1 csokor friss petrezselyem megdarálva vagy finomra vágva (vagy 
petrezselyem  helyett ugyanennyi kapor) Két-három összezúzott főtt tojás
MEGJEGYZÉS: télen célszerű mirelit zöldséget használni, ha nincs megbízható 
zöldségesed.
FŰSZEREZÉS: 1-1 rész porított feketebors, fehér bors, szegfűbors, babérlevél, 
szárított citromhéj, bazsalikom, kakukkfű, majoránna, zsálya, borsfű, 
szerecsendió, szerecsendió virág, 1/2 rész piros paprika (édes-nemes), tárkony. 
Célszerű nagyobb mennyiséget készíteni, jól záródó üvegben akármeddig eláll, sőt 
az ízek összeérnek.
ELKÉSZÍTÉS: ahogy a fasírtot csinálod: összegyúrod kenyértészta sűrűvé 2-3 egész 
nyers tojással, 1-2 szelet megáztatott, majd kinyomkodott, szétmorzsolt 
kenyérbéllel, kevés olajat, vagy darált szalonnát adsz hozzá és egy kupica 
konyakot.
(kivajazott) pástétom-, lehetőleg őzgerinc formába teszed, és vízfürdőn, a 
sütőben 50 percig gőzölöd. (célszerű a formát alufóliával kibélelni, úgy hogy 
betakarja a pástétomot is szorosan, részben hogy a masszát ne érje közvetlenül a 
gőz, részben hogy könnyebb legyen a pástétomot kivenni, amikor kihűlt
Bevonhatod aszpikkal: 1/2 liter lezsírozott húslevesben megfőzöl egy tucat 
csirkelábat, és valamennyi zselatint adsz hozzá. (Ha nincs csirkeláb, lehet csak 
zselatinnal is.) A lébe egy stampedli tárkonyecetet vagy citromlevet is teszel.
 
Nekem erről az a 25 babfőzelékkonzerv jut eszembe, amit egy sportzsákban 
hazavittem, hogy Kata hosszabb időre vidékre gyűjteni indult... Akkor még nem 
voltak gyerekek...
 
Gyöngeségem és terhem melodramatikus alkatom. Valami nehezen megy, erre azt 
mondom: "Öregszem. És ez már csak rosszabb lesz." Minap kúrálom a prédikátor 
könyvével: "Minden hiábavalóság" Nézem a Káldi fordítást: "Minden hiúság" 
-gyanakszom, talán gyáván fordították, így a biztonság kedvéért megnézem az 
amerikai Bibliát: "All things are vanity" Nézem az angol szótárat: "Hiúság, 
hiábavalóság" vagyis a két szó náluk szinonima, de fura!
 
Tíz éve bezárt ablakú műtermem rajzai. Talán meg kéne tanulnom szakszofonozni. 
Nagyon nógatnak már váltásra. Ahhoz mást kéne nézni-látni-csinálni. 
Például ahogy Bernáth Aurél a természetet látja.
 
...apám lefeküdt, én pedig horgászni mentem. Gondoltam, a kikötő kövei között 
úszkáló küszökből fogok egy vacsoráravalót...
Egyedül voltam, csak később, bizonyára a délutáni szundításuk után, 
szállingóztak a helybeli horgászok, akik végtelen egykedvűséggel kezdték 
nyitogatni kukacos pléhdobozaikat. A kivetett zsinórok suhogása és a zsinórvég 
ólomsúlyának vízbe érkeztét jelentő szuttyogások kezdetüket vették. Egyéb zaj 
alig akadt.
A móló külső oldalához a nádas egészen közel merészkedett. Így némileg kedves 
szoba-jellege volt ennek a résznek, mert a nádas tükröződése mintha zöld 
linóleummal vonta volna be a víz színét, s ezt csak néha - a padló díszeként - 
egy-egy halverte gyűrűzés törte meg. Egyre nagyobb lett az őszi csend. A hínárok 
mintha aludtak volna párnátlan fekhelyükön. A víznek is csak bágyadt, lapos 
ingása volt.
Hirtelen kocsizörgés verte fel a csendet. Fínomművű kis póni-fogat érkezett...
A nap közben már lejjebb került, úgyhogy a móló teste méteres árnyékot vetett a 
vízre előttem. A sok apró küsz csendesedett. Mély zöldek ágyazódtak a meleg 
vízben hentergő nagy terméskövek közé. Moszatok finom szálai lengtek rajtuk. Egy 
méhféle egy helyben röpülve a könyököm táján ingemet nézte, majd mint egy lift, 
a vállam felé emelkedett.
 
Telefonoddal megörvendeztettél. Kicsit belefelejtkeztünk, sokba kerülhetett. 
Hanem, hogy írhatnék a politikáról, mert egyoldalúak és hiányosak információid-, 
nagy bajban vagyok. Hirtelen még gyűjtőfogalmak sem állnak rendelkezésemre, 
annyira nem gondolkodom ezekben a kategóriákban.  Ha legalább tudnám  egy 
kerületi Polgármesteri hivatal osztályait, vagyis témaköreit... megkeresem a 
telefonkönyvben. 
Nna. Az rögtön eszembejut, olvastam, nálunk a II. kerületben sok gondot okoz, 
hogy Póta Gyula, a polgármester SzDSz-es, de a képviselők többségét az ellenzéki 
pártok adják, rájuk szavazTUNK.
 
Egészségügy. Kórházakat zárnak be. Orvos barátom szerint "ez helyes és 
szükséges. A cirkuszt ekörül a posztjukat féltő igazgatók gerjesztik." Sok a 
zűr, kevés pénz általában mindenütt, gyanítom, mint régen, csak most ilyen-olyan 
okokból dobra verik.
 
Sok a hajléktalan. Egy barátom éppen most szerkesztett egy okos könyvet erről. 
Úgy látom, ahogy a társadalom tápászkodik és ocsúdik a változás nyűgeiből, kezdi 
ezt komolyabban venni. Otthonok épülnek,  Karitász, Málatiak, Üdvhadsereg, Teréz 
anya nővérkéi. Van már lap számukra, s igyekeznek az alapinformációkat többféle 
módon is eljuttatni hozzájuk, hova mehetnek éjszakára, hova fürdeni, orvoshoz, 
segélyért. Van valamilyen igazolványuk, ami ingyenes villamosbérlet is. Bocs, ha 
ez neked így túl általános megközelítés. 
Itt a Ferenceseknél az előtérben két koldus összeszólalkozott a jobb helyért. 
Kolos atya a mise végén kihirdette, hogy ne adjunk nekik pénzt, legfeljebb 
tízórait. És hogy ők is készülnek egy ingyenkonyhát fölállítani.[11]
 
Nyugdíj. A meglévő rendszer legalábbis nálunk szinte összeomlott, vagyis inkább 
elértéktelenedett. Terelik az embereket, és ha jól értem, kötelező is lesz egy 
nyugdíjpénztárhoz tartozni, most alakulnak. A nyugdíjasok szegények. Választás 
előtt vagyunk pár hónappal, Horn Gyula, mintha pártállam lenne, kihirdette, 65 
éves kortól ingyenes lesz az utazás, beleértve a repülőt is. (Állítólag 
Mahartot[12] akart mondani Malév helyett.) Már cikkeznek, hogy ez kinek mennyibe 
kerül, s vajon a kormány fizeti-e a cehhet?
Igazgatási alosztály
Anyakönyvi csoport
Hatósági Alosztály
Tűzvédelmi hatósági csoport... hát ez így nem fog menni. 
 
Vagy a minisztériumokat kéne sorra venni?
 
A kultuszminiszter szereti a látványos akciókat, ahol átvághat egy szalagot. 
Megalapította a Kortárs Művészeti Múzeumot[13], egy országos kompjuteres 
információközpontot-könyvtárat. Csinált egy nagyösszegű Széchenyi-ösztöndíjat, 
öt évre!, ami jól működik. Egyetemi tanároknak adják, hogy maradjanak itthon. Az 
iskolák pluralizálódnak, elkerülhetetlen. Magániskolák. Ami az én időmben 
elképzelhetetlen volt, több tankönyv ugyanarra a célra, teljes összevisszaság 
ezen a téren, árfekvésben is. Nem tudom, mennyire lesz jó és mennyire 
működőképes, de létrejött a NAT, a Nemzeti kötelező AlapTanterv. Azt mondják, ez 
egy nagyon fontos dolog. 
 
Távolról, és felületesen tájékozódva úgy tudtam, hogy a mezőgazdaságot szétverte 
a rendszerváltozás, a deTSZ-esítés, a privatizálás. Hogy nagyon vissza is esett 
a termelés, az anyagi biztonságuk megingott. Erre nézve az újságokból nem tudok 
tájékozódni, mert a traktoros útelzárásokból és petíciókból nem lehet az 
arányokra következtetni. Talán, ha statisztikákat néznék...
 
Hogy evvel a kurva Duna-eltereléssel mi az igazság, fogalmam sincs. Vagyis, mi 
lenne viszonylag igazságos megoldás. Barátunk azt mondja, a GYULA (Horn) 
duzzasztómű-párti, s hogy emögött természetesen politika van, sok 
kormányközelben a vízügyi-lobbys. De lehet, hogy arra utazik, hogy ha mégsem 
építünk erőművet, akkor  ő mentette meg az országot.
 
Honvédelem. Ez a NATO csatlakozás, ez bíztató. Talán tényleg fiainknak. Bár 
nagyon mondjuk, hogy ugyan, kedves oroszok, ez nem ellenetek működik...
 
Adóügy. A magánvállalkozásoknak üdvösen meghatározó szerepe kezd lenni a 
gazdasági életben, de a gyengébbeket, mondják, megfojtja az adópolitika. Tényleg 
hihetetlen számokat hallok. Most nagyon földuzzasztották az Adóhivatalt. 
Mindenki adócsal. Itt jegyzendő meg, hogy rohadt gazdag vagyok, a legutóbb -egy 
ezresért- székelyektől aluljáróban vettem magamnak egy harmadik pár bőrkesztyűt. 
Bár hamar szétmállanak. Olyan gazdag vagyok, hogy van 100 méter keretlécem 
majdan megfestendő képekhez, és vettem 300 fotópapírt is csak úgy, tartalékba. 
Meg egy Weöres-összest és egy új ollót. Múltkor egy ideiglenes fejfát kellett 
festenem, ennek kapcsán két tartalék magnókazettát is vettem.
Egy másik barátom szerint a Bokros-csomag (korábbi pénzügyminiszter) volt a 
fordulat a gazdasági csőd felé haladtunkban. Ez egy hirtelen, sokkszerű 
gazdasági szorító-intézkedés- sorozat volt. Nem hajtották ugyan teljesen végre, 
túl nagy volt a felhördülés, de végre elhittük, hogy most nagy baj van, 
fölocsúdtunk állítólag.
 
Várj, kimegyek a konyhába, Katát megkérdezni. Azt mondja, baj, hogy buta 
nacionalista eszmék egyik oldalról, túlnan meg egy baloldal. A keresztény pártok 
teljesen lejáratták magukat. Jellemző, hogy a szocialistákban bízik az ország 
még leginkább. Hiányzik egy kiegyensúlyozott, vállalható polgári középjobb párt, 
keresztény értékekkel.
 
Fél tizenegy, mindjárt 1998, még a géphibákat kell kijavítanom.
 
Szia!
 

[1]" Ez legyen az én legnagyobb bajom...! " (De Jelenitstôl tudjuk, a képzelt 
bajok is tudnak fájni.)
[2] Gondolom, fôleg Esterházynak célozza.
[3] A névsor kissé változott később.
[4] 29,05 m.
[5] Pilinszkytől tanultam. Ő mondta, látom Van Gogh cipőit, nem tudom ki volt 
akkor ott a miniszter.
[6] reménytelen
[7] Ez nem sikerült, sajna.
[8] Weöres
[9] naprakész
[10] aki aztán az egészet beletette nagy családregényébe: Harmonia Caelestis.
[11] Az szigorú egészségügyi szabályok miatt nem tudták megvalósítani, a 
költségek.
[12] Balatoni és dunai hajózási társaság.
[13] De a részletekkel egyáltalán nem törődött, tapasztaltuk. Volt is baj.


 
1998.3.9-   Kecskemét      J-53            C.5270                   
 
Szervusz, kedves J!
 
Kecskemét, Kecskemét tizenkilencedik éve, Miklóssal. 
Megvolt kiállítása a Vigadó Galériában. Én rendeztem, de félve, hogy valami 
őrültségbe belerángatom, Vojnichot is meghívta, aki egy óra múlva elrohant, ránk 
csapva az ajtót. Szegényt friss Munkácsy-díjával csiklandoztam, félreértette. 
 
Cigányszoba enteriőröket tett ki, 80 centis fehér vásznak. Hajlok elfogadni, 
amit négyen megfogalmaztak nekem a megnyitón, hogy az én képeim spirituálisak, 
az övéi szépek. Ma kezdett képén típusasztal terítőcskével, szörnyű fotel, 
modern állólámpa... ha ezt át tudja lényegíteni, győzött.
 
Én pedig a színesség felé próbálok lépni. Valamint ötvenszer ötvenes lemezeket 
alapoztam, hogy valamit változtassak. Na, alapozás. Baj volt a bolti készítmény 
minőségével. Kilenc szakvegyész foglalkozott problémámmal... Hetekig rengeteg 
telefonok. Kompjuteremben külön fejezet a sok fölgyűlt recept, információ.
 
Sok telefonomba került az is, hogy a terpentin szaga megváltozott. Kiderült, 
kőolajból is gyártható, hogy újabban pancsolják... Bizalmas információkérések a 
gyártó cégektől... A Festékipari Kutató igazgató telefonja a kőbányai 
Festékgyárnak ügyemben, stb, stb...
Nem tréfa. Végül hét liter most vett méregdrága festőszert dobtam ki. Pedig ezek 
is a művészboltból!
 
Pontosítsunk, elajándékoztam. Zsófi fest, fiúja, barátai festők. Kata egy este a 
konyhában tudtul adta, a Képzőre felvételizik az idén. Mellette a pécsi 
művészképzőt is megpróbálja. Nem sértődtem meg, hogy elfelejtett szólni róla.
 
                                                        Most közben csengettek 
vacsorára. Átballagtam a szomszéd műterembe, Miklós dél óta továbblépett 
képével, még ledűltem tíz percre díványára, megcsócsálni a látottakat. S szóba 
került megint a keretezés. És most megvilágosodott! Milyen egyszerű! Egy jó 
keret mégiscsak hozzátesz valamit a képhez! Igen, még a legjobb képhez is! 
Hiszen látjuk! Korai Picassók brüsszeli keretben. A Metropolitan Múzeum 
Lehman-gyűjteménye reneszánsz szobáival[1], vagy Nádas Péter budavári lakása, 
nagy üres falmező közepén kecses asztal, fölötte egyetlen műtermes képem, széles 
keretben. Micsoda ereje volt!
Hogy a kép albumban keret nélkül jelenik meg?! Sajnálatos. De ott a méretet, a 
faktúrát is nélkülözzük! Vagyis a repró nem a kép mása, csak szerény 
emlékeztető, tükör által homályosan.
 
Abbahagyom, érdekes, összemosódnak a betűk a szemem előtt, pedig még csak kilenc 
óra. Miklós szerint ma nem kell bicikliznünk, tornádó van Kecskemét fölött. Vagy 
legalábbis ciklon. Akkor ágyba.
 
Negyednap este, munka után. Nézem a papírcetliket, a gyűjtött megírandóimat. 
Apró történések, uszodáról, egyebek, érdektelen apróságok. Hiányzik a hit, hogy 
érdemes ezeket megírni, bocs. 
 
Lehet, hogy ez a műfaj kifújt nálam.
Talán ha válaszolgatnál?! A dialógus forma önmagát építi.
 
Örülök, hogy eljutottunk hozzátok. Louvre helyett hazafelé Zsófi kedvéért egy 
madárbolt. Elvesztettem egy papírt a motozásnál, így Brüsszelben majdnem 
lemaradtunk a gépről. Már tudok gyorsúszni, versenyzőknek készített bójával a 
lábam között gyakorlok reggelente. Kata, hála az erős gyógyszereknek, nyugodt és 
jókedvű. Újra kezdi  a  munkát, nem tudom, nem korai-e. Vásárolgatnak képet, 
fölmerült, Zsófinak lakást kéne venni. Csináltam egy rekeszes festéktartó 
dobozt. A Nemzeti Galériában betévedtem a csodálatos Munkácsy terembe. Idén 
egyszer sem volt hó, nem kellett síelnem. Miklóst pedig iskolája nem vitte el 
Ausztriába, mivel két kettese volt félévkor. Itt a kertben egy alumínium 
kandeláber, reggelente egy őrült harkály kopácsolja a tetejét, öt másodperces 
szünetekkel. 
Nyomorultul érzem magam, ha lehetne, hazalógnék. Gyenge képek, már a tizedik. 
 
Távolból megáldom keresztfiamat.
 
 
1998.5.30-31. (pünkösd)       J-54        C.5301
 
Tán tizedik napja beteg,
kedves J.,
                                 hát türelmem fogy. Ágyban, bár nem 
folyamatosan. Kata igazi nagy cikket ír, Ausztriába, megrendelésre, határidőre-, 
sok-sok pénzt ígértek neki, izgatja a dolog. Zsófi a Velencei tónál, saját 
autóval, bár még barátai vezetik. Hétvégére kibéreltek egy 15 személyes faházat. 
Miklós valahol a budai erdőben a Regnum majálisán. A "Harkály" közösség 
sátorában szolgál, ahol célbalőni is lehet-, feladata a szakszerűség 
biztosítása. Csak én nem csinálok semmit, semmi érdemlegeset, vagy fél éve, őszi 
kiállításom óta. Alkotóház: gyengén sikerült. Harmadik éve romlanak a képeim. 
Most, ágyhoz kötve, gondoltam, kipanaszkodom magam. Hallgató nem lévén erre, 
neked. De délelőtt megint a Petri kötet került a kezembe-, s ez tönkretette a 
dolgot. Olvasom: ellopták Hrabal halálát. A kórház igazgatója találta ki, hogy 
galambokat etetve pottyant ki az ablakon. Ellopták a nyafogásom.
Szóval Petri. Jézus Mária! Miket mer észrevenni, elgondolni és kimondani. 
Zsebében a magyar nyelv, meg amit még hozzátesz. Mindig rosszkedvű, sajnos, de 
neki legalább van mire. Meghalt az a lány. Fényképe most is az asztalán. De 
minden bűnével együtt megtisztultabb nálam, a "bűntelennél", aki egyetlen 
feleségét nyűvi éppen 30 éve; akinek összesen három szeretője volt, s a 
házasságtörést, ha nem sok híján is, mindeddig elkerülte. Aki nem bánt meg 
semmit, és úgy gondolja, semmit nem tudott volna jobban csinálni. 
Nálam minden rendben van. Életem lajstromozva, beszámozva. Csak új képeim 
gyengék. Csak önző vagyok, mint egy állat. Csak unom. Csak  fáradtan ébredek és 
fáj a derekam. S kissé rettegek, hogy ez  a mégiscsak-béke el ne vesszék. Egy 
karambol, egy esemény. Gyenge óráimban hol a "Rendezd el Istenem, életemet..." 
biztonsága... 
Na nézzük a verseket, szinte találomra:    
 
Leginkább az ad hoc félrebaszások,
hézagkitöltés két unalom között,
egymás partnereinek elcsábítása
csak hogy mégis legyen valami sava-borsa..
                             (ez nem tudom, honnét)
 
Hiányzol. Szőrösdeszka", meg
laposabb, mint egy tetű "-
ilyeneket mondok, meg ilyenebbeket.
Nyomdafestéket 
nem tűrő lénnyé lényegülsz,
amikor hiányzol...                (Utálok várni)
         
         ...nyomdafestéket nem tűrő lénnyé... a mindenen átbuckázó játékossága. 
És: a 150 (megszámolt) szeretője ellenére vagy éppen azért, ahogy tud 
ragaszkodni, szeretni. Irigylem. (A rengeteg szenvedését nem.) 
.
..Az ember végül homokos"
- - sorvégeken, rímkényszerben, de nem okvetlenül.
Én például buta
fejemmel nem biccentek. Ezeknek?...   (Álljon meg a menet!)
                   
                   Alapkérdés. Észrevette. És neki van igaza.
 
Köztársaságunk koronás címere.
Neomagyar. Félreértés ne essék:
meghajtom előtte lófőmet. Natürlich.
És meleg öröm tartozik általjárni
szívemet, sőt: szűmet! kiváltképp és
mindazonáltal (tá titi tá tá)...                      (Egy törvényre)
                   
                   Evvel nem értek egyet. De hogy van ez megírva?!!!
 
Hiányzol, vén varnyú, formatökélynök,
reszelős hangod
általában, és engem különösen
korholó pillantásod az üvegpajzs mögül,
komótos megbízható rosszkedved...                (El nem küldött levél)


(Ki lehet ez? Vas?) Mindent tud. Miről beszéljek én? Nem kéne olvasni, hogy írni 
tudjak. Nem, nem megy. Pedig ő is csak magáról beszél. 
Mit mondjak, tényleg? Hogy nagyon szeretnék végre otthon lenni? S ezokból 
-fegyelmezetten- nem mentem le most Robival az Őrségbe, nyaralójába? Mert 
szeretnék egy monoton hónapot?! (Mindig szorgalmas voltam, nem érdem.) Csinálom, 
élek, teszem a dolgom. Én a József  és testvéreiben és a festésben tudnék otthon 
lenni, érted?, ha összejönne. Még csak nem is kellene hozzá remekmű... Jajj, épp 
olvastam ezt is, Petrinél: csak akkor élek, ha verset írok... Várj. megkeresem, 
ezt is jobban mondja a rohadék. A vers tényleg a világ legkoncentráltabb 
információtárolása:
 
A versen kívül nincsen életem:
A vers vagyok, tehát ritkán vagyok
s elég ritkás, fogyatkozott e létezés:
füstölés, vedelés, szerelmeskedés, néha főzés...     
...Hiába:
Költő vagyok. (Ez nem kérkedés, inkább diagnózis.)
És mi az, hogy mit érdekelne...?"
Hát mégis, mi a frászkarika érdekelne?...         
                                               (Vagyok, mit érdekelne)
 
Gondolom, először lófaszt akart mondani... Tudod: "Mit érdekelne engem a 
költészet maga?" erre válaszol. Ne haragudj, de mit lehet írni egy ilyen pasas 
árnyékában? Itt lakik tőlem 800 méterre.
Na, valami eszembe jutott.
Május elején London, három napra. Mikit vittem. Belesodortam egy játékba: kicsi 
csomag. Vitatkoztunk, melyikünk vigye az úti (tehát félig kinyomott) 
fogkrémet... Először repült. Szüts-csel szerettem volna menni, sok éve várom: 
nagy, gyűjteményes Bonnard kiállítás a Tate Galleryben. Dehát ő a feleségével 
akar utazni. Én nem. Miklós tűrte a teljes napi múzeumozásokat. Igaz, háromszor 
voltunk az ő kedve szerint: madám Tussaud viaszpanoptikuma, valamint kétszer is 
a Science múzeum, ő találta meg magának. Orvosi műtétek története-, jó óra 
hosszat nézte. Gázgépek és gőzgépek. Igazi repülők, egyik belülről is. Ami kell 
egy fiúnak, meg nekem. Bonnard jó, de nem úgy, ahogy elgondolták. Kitettek 
közepes, sőt gyenge képet is. Szerintem ez csak nekem volt hasznos. Van remény: 
67 évesen még jókat csinált. Ha mindezt egy szakmabelivel a helyszínen 
végigbeszélni! Szüts rendelt interneten egy katalógust, tán majd vele. Ősszel ők 
is megnézik, az én farvizemen, ugyanezt, New Yorkban. Világfiak vagyunk.
 
Locsogás, felszín... Végül két oldalt sikerült írnom arról, hogy nem tudok írni. 
Ez lenne az 54. levelem. Nem megy.   
Igaz, közben főztem egy teát, s konyharuhával agyoncsaptam 40 muslincát az 
előszoba ablakán. Holnapi muslicaújság gyászkeretben. Ölel:
 
 
1998. 8. 14-21  Kékkút    J-55                    C.5742
 
Szervusz J!
 
Újra kedv? életkedv? (nem pontos kifejezés) írnom. Nem egészen nem leveleztem az 
elmúlt hónapokban, 
 
Bognár Robi barátomnak küldöttből mutatok, júniusból:
 
Olyan világban élünk, minden háztartásban  bonyolult vécékefe-tartók vannak 
üzemben. Nem szeretem. Így indult: mammutüldöző, mammutfejbevágó, 
mammutszállító. 
Most meg:  könyvtárcédulaszabványosító. 
 
Milyen jó, hogy nem mentem le veled! Három fontos dolog történt itthon.
Először is beteg voltam. Pepe jeges kólával itatott biciklizés közben, nahiszen. 
Mint tavalyelőtt Győrben, kánikulában, amikor hirtelen lendülettel bementem a 
nagyáruházba, hogy meleg a cipőm, papucsért. Miki lent várt. Olcsót találtam, 
sőt, kiárusításosat, volt 45-ös, talprecéje halcsontvázat formázott, és 
megvarrható anyagú volt a majdan leszakadó pántja. Lent Miki fölvonja 
szemöldökét: világoskék-sárga...? Igaza volt, ezt elfelejtettem észbevenni. 
 
Valamit nagyon csináltam a beteg két hét alatt, egy levelet megírtam, tudom, de 
többre már nem emlékszem. Valószínűleg akkor érett meg a helyzet a második 
fontos dologra, vagyishogy körbejártam műtermemet és az életemet, mi 
hazugságtárgyak halmozódtak föl már megint, az utóbbi években. Szívesen 
idetennék egy többoldalas listát, min adtam túl soknapos munkával; de félő, csak 
nekem lenne érdekes. Zajforrások, időmérők, játékok, eszközök. Világháborúnyi 
tartalékok. Minden tárgyamat kézbe vettem. Hagyaték-dokumentumaimat is. A 
megvilágosodás pillanatai: ezeket a kiállításra konzervált fényképeket soha nem 
látja senki. Én pedig nem akarok fotókiállítást csinálni. Évtizede nem használok 
pasztellt. Húsz éve nem köröztem a körzőmmel. A Brandenburgi kapu "nyugati" 
oldala tövében guggoló szovjet kiskatona tiszti usankáiból egyet nagyon 
szerettem volna megvenni. Hat évvel később a Bartók Béla úti bizományiban egy 
használtat, finn műszőrme, középszürke, tudod. Hidegben, uszodából haza, jó 
volt. Megleszek (két szó?) nélküle.[2]
 
És ami igazán forró volt: megmaradt egyetlen régi könyvem, a diákkoromtól őrzött 
Strindberg.[3] Bejegyzésekkel a hatvanas, hetvenes évekből, okkal. De nem 
akarok, (és félek) hátranézni. Meg: tanulok búcsúzni. Minden lehetséges 
menekülőutat végigloholtam: emléke lehetne nagyapa korában fiamnak. Hogy örülne 
neki Hidvégi, aki állítólag másfél méter dokumentumot őriz rólam.
 
Erőpróbának adatott még egy utolsó utáni pillanat. Ahogy fordítom a szemetet az 
udvaron a kukába, a könyv sarka egy pillanatra a krumplihéjak között. Az áldozat 
keze kilóg a földhányásból, és megmozdul.  
 
Volt a rendrakásnak egy művészi mozzanata is. Amikor a forma szülte meg a 
tartalmat. Kizárólag öncsonkítási szándékból elbontottam azt a jól bevált 
háromméteres polcot, amin képeimet mutatom, és egyébként festem is. És elkapott 
egy homályos, körvonaltalan jóérzés. Napok múltán döbbentem rá, mi történt. Évek 
óta enyhén iparosnak éreztem magam, -mintha futószalag- mindig négy-öt kép 
egymás mellett. Most egy nagy fehér fal előtt (mert a szobát ágaskodás 
magasságig két órai munkával kifestettem) egyetlen kép a műtermi állványon. 
Kettesben, szemtől szembe.[4] 
 
És -ha bírom-, nem fogok naponta kilencszer étkezni. Egyszer koplaltam néhány 
hónapig. Nagyon jó volt. Csak aztán elkezdtem fázni. 
Ma már nem ettem meg egy Túró Rudit és egy almát.
 
Netán mindez csak pótcselekvés.
De szeretném jobban érezni magam, vagy legalább rosszabbul.
 
Hanem most következik a harmadik történés. 
Mindezek után elővettem Kecskeméten kezdett tábláimat a csupasz műteremben. 
Ólomlábú délelőttök. És néhány jó kép született. Találtam egy lazúrozást, 
valamint egy ritmusrendszert, ami működni látszik. Három képemnek nagyon örülök.
Petri ugyanígy: 
                          A versen kívül nincsen életem:
                          A vers vagyok, tehát ritkán vagyok


Ja, a csomagokban álló mindenféle Váli-köteteket a Széchenyi könyvtár vitte el. 
Nem merem neked bevallani, a szolnoki katalógussal mi lett. Négy csomaggal azért 
félretettem, ha a rendszerváltás ellenére[5] létrejönne a római kiállításom.
 
Augusztus 14, Kékkút. Apám ma 98 éves. Miki holnapután 16.
Háromnapos fárasztó lelkigyakorlat a Fiorettinek Kaposszentbenedeken, papunk nem 
volt, én tartottam, csak hatan voltunk. Aztán pár napig Pest, ahol a pilismaróti 
művésztelep (egy hónap, 33 megkezdett kép) munkáinak keretezése, a címadás 
szokásos keservei -pláne nagy tételben-, kompjuterbe,  végül a fotózás, a 
diapozitíveket rámába-, belső (vagyis indokolatlan) türelmetlenségem, zsúfolt 
napok. Kata Normandiában barátnőjével, mostanában fog érkezni; Miklós Harkály 
táborban, Zsófi a Stúdióban dolgozik.
Akkor le, Kékkútra, egyedül, kikászálódtam a kopottfehér Zsiguliból, ajtaját 
összetörte egy tolató busz, a kánikula harmadik hónapja. Konokul azonnal 
összeállítottam padlástéri munkahelyemet, ettem valamit és kiültem negyed órára 
a kertbe. A rezgőlevelű nyárfa. Felhők. Csendes volt minden. Ez a nyugalom 
évente egyszer vagy kétszer. 
Másnap aztán megjött Miklós, haverjával, a déli vonatnál vártam őket. Vidámság, 
beszámolók, ebédkészítés, elvackolódás. A csend széttörött, más értékek- Nyár. 
Baromi nehezen alkalmazkodom bármihez.
 
Küszködtem Pilismaróton evvel a mondattal is: (lelkigyakorlati témának való)
 
Hiábavalóság, minden hiábavalóság, mondja a Prédikátor.
 
Nyáron minden sok. Változzzatos. Mint a mozi, az utazás. Mint  a Fény utcai 
piac. Amit most háromemeletesre átépítettek. Vettünk hét kiló barackot befőzni.
 
A lelkigyakorlat főtémája volt:   
Adjatok hálát mindenért-, én melodramatikus alkatomért. Minek jobbítsam meg ezt 
az ajtózárat, hiszen meg fogok halni. (Ezért is nincs komfort Kékkúton.) 
Néhányévesen vettem észre, egy játék az ötlettől a megépítésig érdekel 
leginkább. (Húgommal csináltunk matracházat a gyerekszobában.) Most padlástéri 
tetőablakom alatt, a gerendából ácsolt asztalomnál, ami telerakva dossziéimmal, 
ima- és egyéb könyveimmel, írószereimmel. Kerestem ittenre egy igazán jó 
könyvet: újra, elölről a Doktor Faustus. Nyolc óra, az imaórán túl, elérkezik a 
várt perc, végre magam elé húzom a könyvet. És tíz perc múlva már egy lemezt 
fűrészelek. (mentségemre?: ötleteimet a lehetséges-azonnal megvalósítom) 
Észszerű a kompjuter alá szánkótalpú tálcát csinálni, úgy hátratolható 
használaton kívül. A nyugtalanság, ahogy a kerti zuhanyt javítottam harmadik 
napja. De vajh nem többet-é a szükségesnél? Gyanakszom. 
Most a vízakna sártalanítása. Izomlázam van.
 
Adjatok hálát mindenért. Izomláz. Megalázóan rosszul vizsgázom öregedésből, 
ahogy búcsúzom a síeléstől, mert már csak fél órát bírom, írtam már. Szüts 
látott egy 80 éves öregurat az Alpokban; szépen, kényelmesen, gyönyörű 
technikával. Kényelmesen? Úgy érdektelen. És sosem tudtam energiát beosztani. 
Egy harapófogóval is túlfárasztom magam, most veszem észre, csak mert ujjperceim 
fájnak, pár hónapja már.
Hanem most eszembe jutott, hátha! És ha nem, akkor is! Óránként sípol zsebemben 
a vekker, akkor guggolok hármat. Ez napi harminc. A mennyiséget emelni fogom. 
Megmentem a síelést. (Itt lehetne felkiáltójel is.) Idén jön az ötvenedik 
szezon.
 
Újság itt nincs, újra rádió. A Szabad Európa meghalt. Több új kereskedelmi adó 
termett most, szeretem régi slágereiket, de aztán túl zajosak, nagy a ricsaj. Az 
örökös jókedvük, a reklámjaik. Sajnos a Bartók adót unom, Händel meg 
Sosztakovics. (Bach nevét nem merem leírni.) Így most a Kossuth adó, a maga 
igyekvő komolyságával. Diákkorom rádiózásai, Radio Luxemburg W-1 (dabljú ván)... 
ezt te nem fogod tudni, micsoda. Angol felkonferálású pá-pá lu-bubá Londonból, 
1958, éjszaka, gyerekszobám, lehalkítva, hogy anyám ne hallja.
Adjatok hálát mindenért. Most leszaladtam körülárkolni a vízóra betonbunkerét. 
Valószinűen nincsen sok haszna, de tetszik, hogy rájöttem a csákány és az 
orollókapa váltott használatának előnyeire. Isten kedvel; megszánt és boldognak 
alkotott. Csak nem veszem észre. Csak nehézkesen veszem a kanyarokat-, mint ezt 
is: 
 
Mikinél fölbukkant egy pornó magazin. Bizony, percre belenéztem. Rajzok, 
rajzsorozatok. Az ötlet kiváló. A nyers hús vörösét, naturáját alig-alig lehet 
gusztusosra fotózni. Ha pedig egészalakos figurák: szegénykéknek lelkük is van: 
avval viszont nemigen dicsekedhetnek, arcuk árulkodik. Azonban vonalrajzzal: egy 
mosolygó lányka hanyatt a réten tárt combokkal, mutatja a punciját— gyermekien 
édeni, könnyed és tisztának hat. Két napig vörös ködöt láttam. Nekem ezeket 
ötszörösen kerülnöm kell, húsz évre belém rögzül. Tisztáznom kellett: nem 
maradhat így örökké, hólyaghurutot kap. Előbb-utóbb föl kell neki öltözni. 
Harisnyáját kiöblögetni. Lemenni a Közértbe felvágottért. Gyermekeit fölnevelni. 
Megöregedni. 
Vegytiszta giccsel karamboloztam. A színtelen-szagtalan nő, fellapozható. 
Részigazságok rendetlen halmaza, vagyis hazugság. 
Most olvasom Thomas Mannál, Leverkühn idézi, "az isteni az rendezett." Valahol a 
római levél13.
A magazint egy tálca alá dugva találtam, bútortologatás közben. Ráraktam Miki 
ruhakupaca tetejére (Kata nincs), hamarosan el is tűnt onnét. Aztán két nap 
alatt sikerült kitalálnom, mint mondjak neki. Tiltásnak, elkobzásnak nincsen 
értelme, egyébként sem szokásom. Ha nem belülről dönt, semmi nem történt. Szerez 
helyette másikat. Este odasúgtam neki: most lesz egy nyugtalan éjszakám az 
újságod miatt. Rám az ilyen rettentő erősen hat. Sajnos, ezt tartani bűn. 
Javaslom, dobd ki. (A "sajnos" itt azt szerette volna jelenteni, hogy vele 
érzek.) 
 
Ide tartozik, pár sor pilismaróti jegyzeteimből. Festőnövendékek 17 és 30 
között:
 
A LÁNYOK
Ahogy egy csatot betesz hajába a drága...
                   (ez egy jó mondat, nem?!)
 
Az egyik álmosszemű rám szólt, azóta kevésbé sózom a vajaskenyeret. Meg bekente 
kenőccsel a térdem...
Szerencsére a festésre koncentrálnak, lomposak.
A párkapcsolatok kerültek szóba vacsoránál, egyikük igen hangoztatta a kölcsönös 
szabadságot. Mondom nekik, a házasság feladat is, hiszen meglehetősen 
észreveszem a feneküket. S az 54 éves feleségemmel bújok ágyba. Elhallgattak.
 
Később Katával napokig próbáltunk fogalmazni, hogy lehetett volna ezt jobban 
kifejezni... hogy nem szabadság, ha füstölgő romokat hagysz magad után... hogy a 
szabadság felelősség... 
-még nincs meg az igazi maxima, ami számukra is, hit nélkül is működne.
 
Egy álmom még Pilismarótról: Folyóparton oltárépítmény, szabadtéri misére 
készülődés. Meztelenre vetkőzöm, mintha ez természetes volna. Majd mégis kezd 
feszélyezni, a sekrestyeépület sarkába húzódom fölöltözni. Közben a viharkabátom 
zsebébe nyúlva egy kis fényes feketehátú skorpószerű állat megfogja a kisujjam. 
Akkor egész testével rászívja magát, szopogatja, anyai érzéseim, megkedvelem. 
Majd véletlen ráülök, amitől szétesik, elkezdek sírni, fontolgatva, hogy ezt 
néha férfinak is szabad. Majd kabátzsebemből egy darabokban lévő tartalék 
skorpiót veszek elő, végtagjait helyükre illesztem, összeszerelem. 
                                                        ...jöhetne József, a 
látnok, értelmezni.
 
A barátságról néhány szó. Miklós születésnap, Zsófi lejön, az esti gyorshoz 
kimentem elé Révfülöpre. Üldögélek és várok, az autórádióban egy különös 
hangvételű esti mese. Vénségesen vén galagonyabokor beszélget egy kisfiúval a 
Kis herceg könyv illusztrációiról. A bölcs bokor így elmélkedik:
 
Tudod, a barátok száma a korral együtt csökken. De ez így szép.
 
Az indoklást nem hallottam már. Hmm. Hogy is van ez? Erről is lejegyeztem 
valamit Pilismaróton. Hogy nincs minden rendben.
 
Hónapok óta próbálom értelmezni. 
Kínlódom,
reménytelenkedő és kedvetlen,
gennyedző seb.
Megbeszélni? Kivel? 
Az unalmat? Félelmet az öregségtől? 
Nevetséges? 
Vagy mindez csak az- élet?
Tehát ajándék? 
 
...Nem idézem tovább, később sikerült válaszolni magamnak. Hanem a barátaim?! 
Éppen a legrégibbek távolodnak, néha fáj. De kár, hogy nem Pesten élsz! S. Nagy, 
hogy Váli-könyve kéziratát nem fogadtuk el, megsértődött majd' egy évre. Közben 
szerelmes is volt, teljes üzemidőben. Mellesleg két egyetemet szervez. Az 
egyiket ő találta ki, szülőföldjén, Nagykanizsán. Jövőre beindul, akkortól 
kevesebb munka lesz vele. A másik főbarát, Szüts valamint György Peti is: millió 
emberrel körülvéve mobiltelefon-, és munkakapcsolatban, egyre elfoglaltabbak.    
         
Mobilt nagyon szeretnék; megfizethetetlen. A mezei telefont is alig tudjuk 
kapcsolattartásra használni, 14.000 forintokat fizetek. A családi készülék fölé 
mindenféle könyörgő tacepaokat irkálok. 
Persze mindez köz- ás önámítás. Egyre beszűkültebb vagyok, hiszen magamat is 
sokszor unom, csak magamról tudok beszélni, rengeteg dolog nem érdekel, stb. Nem 
vagyok egy zsúrfiú. 
Csoda-e...?! 
Na, kezd nyúlós lenni a hangvétel, váltsunk témát. 
 
De mégsem bírom ki - mégiscsak idemásolom a fenti gondolatsor végét, a 
megoldást:
 
Mi van?... Minden van.
Család, rend. Jómód. Egészség.
A munkám, a hitem.
Ólmelegnek napi gyorsúszás (bukófordulóval), és esti Zelk-beszélgetések. [...] 
 
1997.7. 16, másnap. Vagyis:
Vettem egy gyönyörű töltőceruzát és nem tudok örülni neki.
De működik. [6]
 
1997.7. 22. Egy héttel később.
Itt, a tömegszálláson, zavartalanul, az utóbbi évek legörömtelibb sorozatát 
csinálom. Sikerült továbblépni, a képek kiszínesedtek. 1,6875 olajkép naponta 
 
Rengeteg keretet kell majd csinálni.
Térdsebem is szépen gyógyul.[7]
Az elégedettség nem a boldogság szinonimája?
 
Te kis hülye.
 
Egy köztéma; kormányváltás. Szüts mondta, az SzDSzre kell szavazni, jó. Hanem 
nehezen, de mégiscsak létrejött egy tévé-párviadal Horn és Orbán között, a 
Közgáz Egyetemen. (Mondják, a Gyulának nagyon nem akaródzott.) Az egész ország 
hallgatta, ilyen még nem volt. Közben nem vettem föl egy telefont. Derűs 
közönyömből ébredve a Fideszre szavaztam, amiből közben Magyar Polgári Párt 
lett, és, mint mondják, jobbközépre csúszott, megtalálta a szerepét. Orbán 
dinamikus volt, szellemes, simára borotvált típusos hivatalnokarc. Tíz évig 
készült a hatalomra. Érzem a levegőben, nemcsak magamon, változóban ez a 
hihetetlen politikai depresszió. Jó néhány választási ígéretüket már 
elfelejtették, ez rendben is van-, de az egyetemi tandíjakat tényleg azonnal 
eltörölték, ennek, gondolom, inkább lélektani hatása van. A Duna-gátat nem 
építik meg. Csomó vezetőt lecseréltek, fiatalítás is. Jól indítottak.
Hanem az évad igazi szenzációja számomra mégiscsak az új
 
Oravecz verseskötet — ami rohadt-drága volt, de ahogy megjelent, rohantam érte 
Pestre, nem várva a szerző ígért (és elfelejtett) tiszteletpéldányára... 
Egy levelem ennek kapcsán:
                    
Irok Boltja Vezetoje
Én minden evben átmegy Pestre teMagukhoz egy konyv venni. Szep entellektuellek 
alldogalnak itt-amott. En kerdem mindegyik hol a konyv. Legtobben felelik en is 
vagyok vevo. Temindnyajan mért nem hord kopenyke vagy valami szep kalap 
vagylegalabb egy kitűző bolti címerrel, titulussal.
tisztelettel Budaról: Váli Dezső
 (Kedvesen, hasonló hangnemben válaszoltak.)
 
.... 450 oldal, kb. 240 hosszú vers! Vagy hét éve várom, atájt olvastam az Élet 
és Irodalomban különös, előzmények nélküli sorait: telepesek társzekereken 
eljutnak egy kis völgybe és lemálháznak, körülvizsgálódnak, alkalmas-e a vidék. 
 
AZ ELSŐ NAP
Kend meg kend meg kend fejszét fog,
oszt fát dőt oszlopnak meg gerendának
Kentek, ketten kicsapják ezeket a szederbokrokat,
hogy ne legyenek útba, a helyiket meg kipucolják,...
 
Hívtam annakidején rögtön Oraveczet (a szigligeti alkotóházból ismertem), s 
mondja, sorozatot tervez, faluját akarja megírni. Közben megjelent tőle egy 
gyengébb prózakötet, csak ez nem akart elkészülni, az évek során többször 
rákérdeztem. Valahára most! Arra a verscímre annyi év után nem emlékeztem, de 
rányitottam a könyvet, micsoda öröm! Szajla története, meg a közelmúlt, a 
téeszesítés szörnyűségei, a falu tönkretétele. Minden rokonának külön vers, 
minden sógornak, néninek. Nagyszerű. Értő barátom szerint nincs az első 365 
magyar költő közt-, tévedhet. Nekem nagyon fontos. Vacsoránál a diófa alatt a 
családnak olvastam belőle. Iszonyúan pontosan mutat meg élethelyzeteket, 
sorsokat és jellemeket. Mint egy néprajzi inventárium, de töményebb és forró. 
Kata érdeklődését is fölkeltette(m).
Párhuzamos helyzet a zsidótemető könyvemmel. Egy nagyon okos néprajzossal, 
Sárkány Misivel beszéltem annakidején aggályomról, nem lesz szakszerű a munka, 
hiszen hozzáértés nélkül, csak az esztétikumra figyelve fotóztam a köveket. Azt 
válaszolta, hidd el, ugyanolyan pontos, mintha én dolgozom föl, az én szakmám 
felől. És ugyanolyan fontos.
Néhány verscím:
 
Motorbicikli
Csabai neneék árnyékszéke
Halászóember    ( ez a kötet címe is)
Dédnagyapám végez
Traktor
Árva Pista bácsi (stb. rengeteg rokon)
Nagyapám úgy dönt, hogy végleg kivándorol Amerikába
Nagyapám ellenzi, hogy nagyanyám hazavigye apámat ( ti. Kanadából)
Nagyanyám az útmenti gombászásról
Anyám kedvenc kapája
 
Nem tudom, mit mond ez neked. Soha nem voltam földközeli, a vegetáció nem 
érdekel, virágot nem tűrök a műteremben (mindig könyvre ömlik a vize), itt a 
Balatonnál is szobában ülök. Kata belenyugodott az évek során, hogy a kerttel ő 
bajmolódik. És mégis! E versekben oldalára állok, belülről érzem a paraszti-, 
haraszti létet.
 
Megpróbálok neked idézeteket keresni, bár félő, így kevéssé működik. Precíz 
leírások sora, és a végén repül el az egész. Kipontozom, ahol átugrok sorokat.
 
BUKSI I.
 
Először küzdött az életéért
idegesen futkosott fel s alá az udvaron,
le-leült,
és eszeveszetten nyalta magát,
el akarta tüntetni, visszajuttatni magába,
ami kijött belőle...
 
...elgyengült,
és feladta,
és lefeküdt az árok fenekére,
a ringlószilvafa alatt, Andris bácsiék háza hátánál,
tört cserép, hasadt tányér, éti csiga és giliszta közé ejtette a fejét,
és elhomályosuló tekintettel, bocsánatkérően nézett rám,
mint aki szégyelli,
hogy Murányiék kanjával így járt,
hogy a szenvedély okozta vesztét,
az én szemem láttára,
ki az egészből mit sem értek...
 
TÖREK
 
1956. október 23. az istállóból leválasztott fészerben ért bennünket,
 
a régi házat már lebontottuk,
de az új még nem készült el odaát, Új-Telepen,
és ideiglenesen abban laktunk,
 
éjszakánként már hidegek jártak,
de nem fáztunk,
mert beállítottunk egy dobkályhát,
az udvar felőli oldalt meg beponyváztuk....
 
...a töreket is a szénapadláson tároltuk
és szinte már megszoktuk, hogy a nyakunkba hull,
de aznap felszökhetett valamelyik tyúk, és a kaparás következtében erősödött a 
potyogás,
 
ha arra a napra gondolok,
az emelkedettség és megrendültség mellett mindig viszketést is érzek,
és önkénytelenül a nyakamhoz nyúlok.
 
Valahol a Tücsökzene, de kevésbé csillámló, gyakran sötétebb és drámai. Talán 
súlyosabb is. Nem 8 (vagy 12?) sor egy téma, mint Szabó Lőrincnél.
Egy megrendítő sorozat a kötetben: képzelt találkozásokat ír le, faggatja 
sosemlátott nagyapját, aki Kanadában halt meg elhagyatva, és aki mitikusan 
fontos számára.
 
BESZÉLGETÉSEK NAGYAPÁMMAL
                          Második beszélgetés
 
Hogy kezdődött, Steve,
nem értettétek meg egymást,
kevés volt a pénz, nehezen ment a beilleszkedés, nőztél,
a nagy gazdasági válság is közrejátszott,
miért hidegültetek el,
miért mentetek külön, miért jött haza nagyanya, hogy szánta rá magát asszony 
létére,
hogy jutott idáig,
miért hozta magával apámat
hogy engedhetted,
miért keményítetted meg a szívedet...
 
milyet is mutassak? Nagyon töredékes így.
 
 
AZ ERDŐKRŐL
 
Az erdőkkel is az történt, mint mindennel,
mire a téesz rátette a kezét,
 
először az őrzést szüntették meg,
szélnek eresztették a kerülőket,
lerombolták a kerülőházakat,
aztán a gondozással hagytak fel, 
nem pucolták többé az erdőt,
eltűntek a napsütötte, selyemfüvü tisztások...
 
...elsőként a Búzás-völgynek estek neki,
és egy szálig kiirtottak benne mindent...
 
...még árnyéknakvalót se hagytak az utak szélén,
ahol enyhet találna a tűző napsütésben a vándor...
 
...hulltak a fészkek, törtek a tojások...
 
...de nem volt kegyelem
semmi nem számított,
kellett a munkaegység...
 
ami kevés az egykor életet, menedéket adó rengetegből megmaradt,
azt meg elintézték a cigány tolvajok fejszéi,
kik, hogy ne kelljen közben lehajolniuk,
derékmagasságban vágták át a törzseket.
                            (60 soros vers, általában ilyenek, másfél 
oldalasak.)
 
Annyi szeretet. Annyi fájdalmas és finom megfigyelés. 
Igazi paraszti gyerekkora, a teljes falusi világ. Aztán (Katával egy időben) 
Debrecenben egyetemista, bölcsész. Nagyszülei kitántorgók-, "Kanadások", apja 
talán ott is született, ő is éveket élt kint fiával, sőt, megfordult benne, hogy 
kinn marad. A kétlakiság csendesen maró bizonytalansága, generációkon keresztül. 
És az elveszett FALU, ahol persze minden megváltozott, az okok közül még 
leginkább a téeszesítés tragédiája a nevesíthető. És él most egyedül egy 
pestszéli lakásban,  félóra autóval. Volt miniszteri tanácsadó, egyszer 
hülyeségeket nyilatkozott. Jelenleg éppen a bölcsészkaron tanít, nem szereti.
 
Próbálok még idézni, bár félek, ez így tényleg nem működik. És nem a részletek 
miatt, hanem mert néhány teljes vers sem jelenítené meg a kötetet. Mert 
lélegzik, mert élőlény. Egy térddarab nem képviseli. De sajnálom. 
Na még egy kedvencemet. De ez is hosszú idézni. Meglátjuk.
 
AZ ÖREGEK FAGGATÁSA
 
Hova tüntetek, ti, régi öregek?
Mely országban életek?...
Milyen a föld? Kövér, sovány?
Hogy hívják a falutokat? Hol áll
benne a házatok? Merre van a kamra,
hol alusztok? Nem túl nedves, nem 
túl huzatos? Mivel takaróztok?
Cserélik a szalmát  a derékaljban?
Milyenek hozzátok a fiaitok?
Tisztelnek? Hallgatnak rátok?
Vagy útban vagytok? Kosztoltok
rendesen? Ott is az asztalfőn
ültök? A többivel esztek vagy külön?...
                          ...Van krumpli,
kása, aludttej elég? Milyen
a kemencepadka, hol üldögéltek?
Van kint kispad? Hallgatagok vagytok, 
vagy beszédesek? Szabad-e bent
füstölni, a földre köpni? Bagóztok-e,
sárga-e  fogatok?...
Reszket-e a kezetek? Megvágjátok-e
az arcotok, mikor borotválkoztok?
Mibe akasztjátok a fenőszíjat?
Van-e mestergerenda, szuszék, vakablak?
Van-e kalendárium? Kell-e ókuláré?
Hova teszitek a csizmahúzót,
a bajuszpedrőt? Vannak-e ott unokák?
Szeretitek őket, meséltek-e nekik?
Csináltok-e nekik játékot? Megérzitek-e
az időváltozást? Tudtok-e aludni
éjjel? Milyen hangokat hallotok,
mit láttok, mikor felültök a nyoszolyán,
és a sötétbe bámultok? Visszagondoltok-e
az életetekre? Megrohannak-e az emlékek?
Sajnáljátok-e magatokat? Felkeltek-e
járni egyet? Benéztek-e az istállóba?
Beletalál-e a bakancsba a lábatok?
Fázik-e kapca nélkül? Van-e küszöb,
mellyen megbotlik? Zajt csaptok-e?
Féltek-e? Van-e bototok? Van-e kutya....
Van-e ott magány, elmúlás?
Milyen ott öregnek lenni?
 
Persze megint az öregedés... sokat kínlódik vele, akár Illyés. Általában 
mindennel, iszonyatosan. Viharos csajozásai és szörnyen megszenvedett szerelmei, 
öngyilkossági kísérlete, magányai, ahogy egyedül marad fiával, aki aztán felnőve 
elhagyja. Most kerültek össze megint, mesélte a telefonba, hogy kötetét 
köszöntöttem. Rengeteg marhaságot csinált, sokszor döntött rosszul. Verseiből 
tudni.
Most Szajlán, szülőfalujában  építkezik... 55 éves. Pár évente beszélünk tíz 
perceket, telefonon. Tavaly a Váli-monográfiához nem vállalt szövegírást, hogy 
rövid a határidő. Most hívott, hogy sosem viszonozta a szeretetemet... Tényleg 
nagyon szeretem.
Az öregekről jut eszembe
 
Auguszta, nem tudom, mi híred róla. 80 éves,.Közösségünkből vagy kilenc éve 
kivált. Egy ideig Érden élt Imrééknél, annál a kedves karizmatikus 
lengyel-magyar házaspárnál, már több gyerek van. Onnét az a hír jött, hogy a 
buszmegálló és a templom is igen messze, el van zárva az emberektől, sokat 
ráhagyják a gyerekeket, nem érzi jól magát. Visszaköltözött a Galamb utcába egy 
öreg barátnőjéhez. Aztán Olaszországban élt. Visszajött. A nyughatatlansága. Tán 
írtam, vagy egy éve jelentkezett telefonon, hogy lánya befizette, és Solymáron 
él egy öregek otthonában, jól érzi magát. Rögtön meghívtam örökös tagnak a 
Fiorettibe, jöjjön, havonta egyszer (éjjel) hazaviszem. Tán kétszer volt. Jött 
volna most  a lelkigyakorlatunkra, de váratlan fordulat; lánya Magyarországon 
akar megtelepedni. Házukat (az olaszt) sok év után sikerült eladniuk, s a 
magyarul semmit nem tudó férj is nagyon vágyik ide... Most a költöznek, ő segít 
nekik, el van foglalva, aztán majd jelentkezik.
 
Nyolcvan éves anyácskám is. Már ritkábban hív kompjuter probléma ügyben, de 
minden nap használja. Kellett venni egy lapadagolós nyomtatót, baj volt a 
régivel, ki is nőtte... Kértem, s most írja élete történetét, az első printet 
negyven oldalban már megküldte. Jeleztem, részletezőbbet szeretnék. Milyen 
boltokba jártak, milyen zoknit hordtak, hogyan nézett ki akkor a Mester utca? A 
lovaskocsik, frizurák, a rőfösök, cselédek, nyaralások... Nővére segít az 
emlékek fölidézésében. Kértem, stilizálja is. Jött az örök dilemmával: kinek 
kell ez?! Mondom, ha minőséget csinálsz, soha többé nem merül föl a kérdés. Mire 
jó egy jó szobor.
Ezt harminc éve tanultam meg. Betévedtem a Bölcsészkarra egy filmklub 
összejövetelre, kiértékelések is voltak. Ott hangzott el: panaszkodnak, az 
amatőrfilmezés nagyon drága. De ha egy remekmű létrejött, ez többé senkit nem 
érdekel... 
 
A lelkigyakorlatról. Pár évig elszabotáltam, aludt a dolog. Most kitalálták, 
akarták, nem ellenkezhettem. Jó, ti szervezitek. Ildikó a kosztot, András a 
szabad időt, én majd a lelki részét, pap hiányában.
Élénken emlékeztem Tamás atya reménytelenül hosszú előadásaira a negyven fokos 
hőségben, ébren maradásom érdekében kompjuterbe próbáltam jegyzetelni. 
Gyalázatosan elhibázottnak tartom, ha a tagok passzívak.
...adtam egy rövid eligazítást, majd félrevonultunk papírral-ceruzával, végül 
megbeszéltük a témákat:
 
  miért kell hálát adnom,
  kiért kell hálát adnom, 
  konkrétabban az elmúlt héten,
  hálaadás a számomra nehéz emberekért, nekem küldött ajándék, "Isten      
orvosa". Mit köszönhetek éppen nekik?
  Kinek kell megbocsátanom (egészen Hitlerig, a megbocsátás listámat          
kiosztottam)
  Hol önsajnálok.
 
Voltak igazi eredmények. (Egyiküknél fontos volt, hogy önsajnálat ügyben magára 
ismerjen.) Húgom is vezetett két jó beszélgetést a zsolozsmázásról: az 
átokzsoltárok értéke, hogy igazán őszinték, hogy neki napi erőforrás és mindenre 
választ kap, hogy mindig közösségi ima, mindig egyetemes, tehát soha nem 
magán-szándékra-, akkor is ha egyedül, hogy méltóságteljes ütemben, hogy 
énekelni, de legalább hangosan, "a kimondott szó ereje". 
Ezt azonnal átvettem, azóta nem kalandozom el. 93 óta mondom a reggeli 
dicséretet, a laudest, legalább másnaponként. 
Tartalék témának vittem:
Képelmélkedéshez egy régi fotómat, a Hagia Sophia bejárati kövezetéről, 
ellenfényben. 
Mi lenne az optimális imarendem? 
Miért teremtett-; miért kellettem nagyon Istennek? Hol vagyok ajándék mások 
számára? (Lásd Prédikátor könyv, és a fenti idézet.)
Imaelmélkedés írásban (mondjuk megint a házasságtörő asszonyról.)
 
A madarakról. Tudod-é, hogy 8700 madárfaj közül alig pár száznak! ismerjük a 
teljes élettörténetét? Ezenkívül: egy melbournei kisfiú megfigyelte, hogy egy 
seregély hangyát vett a csőrébe, és szárnya alá dugta. Kis idő múlva kivette, s 
ahelyett, hogy megette volna, elengedte. Mindezt egy helyi lapban megírta. 
Sokáig nem hittek neki! Azóta már több, mint ötven fajnál figyelték meg, de még 
mindig nem értik. Az egyik madár hangyabolyban fürdött. A két fő feltételezés: a 
hangyasav a tolltetveket öli, vagy kellemesen izgatja őket. Zsófi szerint 
dezorálnak. 
Egy másik érdekesség: madarak puszta kedvtelésből "játékcselekvéseket hajtanak 
végre". A lugasépítő madarak fűből, fából kis lugasokat építenek. A területet 
körülötte is megtisztítják a növényektől. Aztán a tiszta térre színes köveket, 
csigákat, virágszirmokat hordanak, ezeket szétteregetik. A lugas falába színes 
tollakat vagy virágokat szurkálnak. Néha vízzel kevert színes agyaggal be is 
festik a lugas falát. Mikor elkészülnek, ott táncolnak és ugraburálnak. És 
mindennek semmi köze a fészeképítéshez, vagy az udvarláshoz, a játékot nem 
követi párosodás. A tudósok nem értik. 
Még valami ebből a kötetből, (Élet és Tudomány kalendárium, 1962), ez a szülői 
értekezletről: 
 
...ott jórészt általánosságban lehet fölvetni a tanulás problémáját. A pedagógus 
sok hasznos útmutatást ad ekkor, általános képet fest arról az osztályról, 
amelybe gyerekünk jár, a felszólaló szülők ismertetik gondjaikat. Kérdéseket 
tehetnek fel, s arra választ kapnak.
 
Mint az a debreceni plakát, csontkovácsot hirdetett, aki kés nélkül operál:
 
A kezelés óriási előnye, hogy operáció után jelentkezik a fájdalommentességi 
tünet.
 
(Szütsnek rögtön elküldtem faxon.) Ez onnét, hogy
 
Debrecenben a Biennálén kaptam egy díjat, és magamat ünnepelendő, meg 
óvatosságból is leutaztam átvenni, egyszer nem küldték utánam a pénzt. 
Fődíjfélét kaphattam, mert sokat, hetvenezret. 56 nettó. Eltűnődtem, havi két 
ilyen díj kellene a megélhetésünkhöz... A díjátvétel félórájára hosszú nadrág. 
(Kánikula.) A maradék időben a három, 90 év után egymásra talált óriás 
Munkácsy-képet nézegettem a klimatizált teremben, a Déri múzeumban. Ecce Homo, 
Krisztus Pilátus elött, és a Golgota. Hatméteres! tömegjelenetek. Kettő eddig 
Amerikában volt, egyikük egy nagyáruház hatodik emeletét dekorálta. Most 
letétben itt. Jézusmária, hogy tudott egy fémsisakot megfesteni. Látni, ahogy a 
bádogtaraj egyenetlenül van forrasztva. S közelről megnézve az egész egyetlen 
lendületes ecsetvonás. Hosszan néztem egy kopott hímzett selyem rózsaszín 
nyeregtakarót is, egy mord lovas-figura alatt. Tudta a teljes tasizmust is.
 
Még egy szakmai pénzügy, az Állami Biztosító tavaly dobra verte, hogy mecénál 
tizenkettőnket, vásárolt is, de idén már csak képeinket kérte kölcsön:
 
 
AB AEGON
Kepecs Gábor 
Kedves Vezérigazgató Úr!
 
Érdeklődéssel vegyes meglepetéssel olvastam levelüket, miszerint (habárcsak 
szóbeli) ígéretük ellenére mégsem kívánnak tőlem képet vásárolni, de köszönik a 
képeim kölcsönadását. Milyen jó, hogy rákérdeztem...
 
Mindezek után csak egy kérdésem marad:
Ha öt arab négy lepényt három óra alatt eszik meg, 
mennyi ideig tart ez hat lepénnyel négy arabnak?
 
Szívélyes üdvözlettel:  Váli Dezső
 
Mikivel diskuráltunk, egy éjszakára melléköltöztem a kertben felvert új sátorba. 
(Kata vette a bécsi Zsolnay-cikkéből. Tényleg többszázezret kapott érte, el is 
költötte.) Zsófiról volt szó, aki a délutáni társasjáték közben 
lehetetlen-durcásan viselkedett. Ezt próbáltuk pokrócba csavarodva 
értelmezni,[8] s hogy okítsam is, fölvetettem, esetleg menstruál éppen. Mire azt 
mondja: de hiszen hónap közepe van. Az velük nem elsején történik, néhány nap 
ingadozással?!
Miki váratlanul matek, fizikából megbukott, most kétnaponként biciklizik 
Révfülöpre, tanárhoz. Állítólag ebben nincs szerepe, hogy hónapokig 
gitárkotta-könyvet írt a kompjuteren, amit talán meggondolatlanul átadtam neki. 
Megbeszéltük a dolgot, hogy a gép marad, de ésszel csinálja. Megbízom benne. 
Zsófit messzemenően nem vették fel mindkét művészeti főiskolára. A rajztudásnak 
nagyon az elején tart.  
 
Van még egy könyv, tényleg nagyon érdekes, bár nem mindig bírom szusszal-ésszel. 
Mérő László matematikustól 
a Neumann János-féle játékelméletről, a logikáról, a racionalitásról. Nem 
szakembereknek szánva, esszé. Iszonyatosan okos pasas. 
Most belenéztem, ebből nem tudok röviden jól idézni, hagyom. Talán majd egyszer.
Hanem, Erzsébettől hallottam,
 
A Benedek renddel fontos dolog történt. Tihany önálló monostor-, Korzenszky 
Richárd benne apátféle lett. Saját noviciátussal. És jövőre további kirajzás az 
anyaházból, Bakonybélbe. Hat klerikus, abból öt: fráter! Ott igazi szerzetesi 
élet akar elkezdődni, gondolom, Anzelm is megy! Még ezt az évet letanítja. 
Ősszel utoljára tartunk diákjainak egy osztályfőnöki órát, Szüts-csel. Hát 
megszűnnek pesti-pannonhalmi találkozásaink. Eszemben tartom Asztrik apát tíz év 
előtti nyilatkozatát, hogy a monostor elöregedett. Most valami elkezdődött.  
Tihanyhoz még annyit, hogy idénre valószínűen már teljesen kiszorították a 
turistákat a klastromból, ami öröm is, bánat is. Tavaly Korzenszky büszkén 
mutatta a betonozást, a benti helyett új kiállítótermet építenek, az alattuk 
lévő sziklafalhoz támaszkodik. Sokat könyörögtem neki, hogy a több évtizedes 
tihanyi hagyományt ne hagyja veszni. És ne egyházi félgiccsőr művészeket 
preferáljon. Remélem nem ezért szerepeltett a tavalyi -valószínűen- 
zárókiállításon. Egy kollega fölvonta a szemöldökét, mert feltételem volt, hogy 
külön termet kapjak. Azokban termekben láttuk az idők során Ripplt, Egryt, 
Kondort is-, emlékezzünk. 
 
Mire levelem végére értem, már ötöt guggolok óránként.
Ha könyv kell, szólj. Áldásom keresztfiamra.
Ölel:
 
 
1998.9.5.         J-56           C.5769
 
Szia J!
 
Most jelentették be, Tamás atyának született egy gyereke, méghozzá ez a második. 
Élettársának már volt kettő. Most a füredi családi villában élnek. Két hete 
beadta laicizálási kérelmét.
ölel:
 
 
 
1998.12.28.- 1999.1.3.            J-57      C.5817
 
Szervusz J!
 
Evvel kezdem. Meglátogattam Tamás atyát. Atyát. A Füred melletti nyaralóban 
élnek, nagy üveges veranda, most téliesíti. A tetőről a CB antennát már 
leszerelte, hogy szélben mozgatta a tetőcserepeket-, gondolom, ez a bekebelezés 
deklarációja volt. Eddig húga családja használta. Tamás végigmutatott a kerten, 
ezeket a kiöregedett tőkéket kivágom, újat telepítek a helyére... bár amennyi 
bort én iszom... ide egy cserépkályhát, csempéi már az udvaron, gúlában... ide 
egy mellvédfal, alulról ne húzzon a hideg. Az asszony közbeszól, a Balatont 
azért lehessen látni. Tamás épp hazatérőben volt, a nagylányokat vitte kocsival 
iskolába... kopogásomat nem hallotta, porszívóztak. Reggeliző asztal mellé 
telepedtünk, sajttal kínáltak. Kezdetben zavarban volt. Történetüket mesélte. 
Hazajövet Ausztráliából, magányát oldandó, embereket hívott maga köré a 
plébániára. Jöttek is néhányan, egyebek mellett ez a férjétől rég elhagyott 
asszonyka, két nagylányával. A többiek lassan elszállingóztak, ő pedig 
megsajnálta szegényt. Itt az asszony közbeszólt, hogy "megsajnálta"-, ezt így is 
meg lehet fogalmazni... Értelmes, dinamikus nő, Katáék ismerik is régebbről, 
lelkigyakorlatról. Egy fiorettis asszony most elmesélte, valaha az esztergomi 
ferences gimnáziumban egy osztályba jártak, és Tamás is tanította őket. A lány 
akkor megjegyezte, ilyen férj kellene nekem. 
 
Intenzíven hívő életet élnek, Tamás szombatonként a verandán misézik is. Mondom, 
szabad-é? Rám mosolyog: nem kérdeztem... Panaszolja, a Rendnek mennyire nem 
kellett, örültek, hogy megszabadultak tőle. (Emlékszem, 15 éve csakugyan nem 
szerették, hogy lelkivezetésre lányokat fogad cellájában, megtöri a klauzúrát.) 
Itt, a szőlődombon akar végleg letelepedni, Füreden majd gimnázium a 
gyerekeknek. Veszprémben egyetem. 59 éves. Korengedélyes nyugdíjaztatásán 
gondolkozik, egyenlőre semmi jövedelmük. (Jóska mondta, ne hagyjuk  magára, és 
hasznosítani kellene nagy-nagy tehetségeit valami módon. Talán írásra bíztatni. 
Sőt, amíg sorsát az egyház nem rendezi, gyónni is le lehet hozzá járni. Igaz, de 
milyen kancsal... Adományokból élnek, sógora most adott nyolcvanezer 
forintot...) Két év alatt Rómából bizonnyal megkapja az egyházi fölmentést-, 
mondja, a fiatalabbakkal még próbálkoznak, de két gyerekkel, hatvan évesen... 
akkor egyházi esküvőt is tarthatnak...
Tán akkor oldódott föl teljesen, mikor nevetve kérdeztem, szabad-e kiugrott 
papnak egyházi tizedet adni. (Végül 5:2 szavazatarány alapján a Kárpátaljára 
került Antal atyának -ferences püspök- adjuk.)
         Szépszemű kisfia végig az asztal körül mászkált, figyelt, de nem 
szólalt meg. Mondom, kortárs környezet kellene neki, óvoda, nincs szokva 
emberekhez. Az a villa nagyon magányos ott a dombtetőn. Megmutatták a bébit is, 
Rebeka.
Onnét tudom, hogy Tamás föloldódott irányomban, hogy búcsúzáskor kezébe adtam 
egy Váli monográfiát, majd juttassa vissza valahogy. Mire mondta, nem, majd 
jöjjek csak érte...
Nagyon váratlanul ért történetük híre, Kata hozta, egy találkozón hozták 
nyilvánosságra. Azonnal fölhívtam öccsét, hogy hitelesen halljam. Kérdeztem, 
mióta tudjátok. Nem hazudott: kezdettől. Mondom, a gimnázium igazgatói állásából 
is azért rúgták ki? Nem. Törődjetek vele, ne hagyjátok magára... Rögtön írtam 
neki, ezt: 
 
Most hallottam a hírt. De nagy marha vagy, Tamás. Most még jobban szeretlek.
 
És ez igaz is. Fura, de valami meleg járt át, szinte öröm-, hallva. Hogy végül 
is szép ez a történet. Isten megajándékozta ezzel a bukással, talán az igazi 
alázat hiányzott még élete épületéből. (Rám is vonatkozik.) Nekünk pedig 
tanítás: az egyház nem héroszokra épül. Ezt próbáltam a többieknek is 
elmagyarázni, Gábor volt a legjobban megrökönyödve. Meg húgom, hogy most hány 
hit fog megrendülni... Mondom, nem baj, próbák...
Emlékszel, volt idő, kilátástalanságodban benned is fölmerült, életforma, 
házvezetőnőnek lenni mellette. 
Most Ildikó egy karácsonyi csomagot állított nekik össze a közösség nevében: 
mosóportól íróeszközökig háztartási dolgok, meg egy csomag narancs. Tizenhárom 
kiló volt, én adtam postára.
 
Jut eszembe, valaha egyszer elmesélted, milyen jókat beszélgettél egy öregúrral, 
s különös, de felesége valahogy nem kedvelte a dolgot... Húszas éveid elején 
jártál. Most januárban, vendégségben nálatok Kata egy pesti egyetemista lánykát 
akart beajánlani hozzátok kisegítőnek, élénken tiltakoztál, hogy no még az 
kéne...
Még valami. Mondtad, veszekedéseitek után nagy piros rózsacsokrot szoktál kapni, 
múltkor több is volt, vendégeitek kajánul rá is kérdeztek... Ugye a csokrok 
felét te adod a férjednek?! 
 
Váratlan fordulat az új Oravecz kötettel. Lelkesedtem neked róla, a nyáron 
olvastam el. Esterházy egy egész oldalt írt róla az ÉSben, hogy végre, a magyar 
faluregény. Utolsó mondata: Remekmű. Valakinek megint meséltem róla, s ennek 
kapcsán este elővettem (könyveim ágyam mellett egy rajztáblán, festő-útikofferem 
tetején.) Nem akarom túldramatizálni, de a szöveg üres volt, egysíkú. A témákat 
ismertem, csattanóikkal együtt, s annál most nem mondott többet. Két eset 
lehetséges. Vagy túl hamar vettem elő újra-, remélem. Vagy bejön R. fenyegető 
véleménye: nem költő. Amit úgy értelmezek, hogy nem mutat túl a témán, önmagán. 
Most még saját halálának több változatú leírása is idegesített, csak mezei 
önsajnálat, semmi több. Hogy Illyés egy vasútállomás leírásában eget-földet meg 
tud mozgatni?! Barátomnak volt igaza, s most ezt a szintet kinőttem?! Órát 
vettem most tőle, tapintatból ki akart térni a feladat elől, hogy Oraveczet 
verstanilag elemezze nekem. Azt mondja, minek az neked, élvezed, nem? Élvezd. 
Mondom neki, tovább akarok lépni, meg akarom tanulni, ahogy tavaly a 
gyorsúszást. Erre kezdte olvasni a fölösleges jelzőket, a semmitmondó szavakat. 
Hiszem és remélem, hogy túloz, hogy elfogult. Majd egyszer világosabban fogok 
látni. Jajjj. Ide teszem az Illyés verset, itt van a kompjuterben. 
 
TÉL FELÉ
 
Ahogy Pest felől bedohog, 
  naponta több homályt hoz
 a hat negyvenes gyorsított
  az állomáshoz.
 
Két hete még, négy hete még
  vakító fényözönbe
víz-inni vágyó fürge nép
  dőlt ki belőle.
 
 
Naponta most mind súlyosabb
  sötét marad utána,
minthogyha már az volna csak
  a rakománya.
 
 
Ahogy fölsípol s elsiet
  békétlenül pöfögve
naponta több csönd és hideg
  marad mögötte.
 
Onnan a völgyi állomás
  felől nyomul a sáros
szőllőhegyre az elmúlás
  az őszi házhoz.
 
Ez VERS, nem?!!
 
Oravecz-cel többször beszéltem telefonon, még kötete kapcsán. Tavaly kitért 
előle, hogy írjon a monográfiámba, kiderült, nem is látta, azóta se. Postán 
föladtam neki, s dedikáltam AZ ELSŐ NAP verse szellemében, (Kend meg kend meg 
kend fejszét fog /oszt fát dőt oszlopnak meg gerendának/ Kentek, ketten 
kicsapják ezeket a szederbokrokat...) 
 
-Kend meg tegye ezt ahun' a polcra
Többé ne is nyúljék hozzá 
-Nézze inkább a fákat
De gondoljon rám békességvel
 
Fönt vagyok Farkasréten egy jól befűtött nyaralóban, húgom vásárolta 
összkomfort, pár perc kocsival a Széna térről. Megúsztam az idei téli utazást, 
Kata zseniális ötletére. Ebbe bizonyára belejátszik, hogy tavalyelőtt árokba 
csaptam a kocsit, nyolcvannal, Pannonhalmáról hazajövet, színjégen. Megúsztuk. 
Tavaly meg egy nappal korábban menekültem a Mátrából a meginduló hóeséstől 
féltemben, szintén családostul. Vagy ez volt tavalyelőtt?
 
Hát megtörtént. 98 szeptember elsején. Zsófi augusztus végén több hónap után 
interneten(!) talált magának egy bérlakást a Nagyvárad térnél. Hogy hogyan állt 
élete e fordulatához, abból tudtam lemérni, már másnap, azonnal költözött. Nem 
is emlékszem, egyszer vagy kétszer fordultam a csomagokkal. Hát, elkezdi... 
Földszinti egyszoba, galériával. Gangos zárt udvarra nyílik, háromemeletes öreg 
ház egy csendes mellékutcában. Csak egy cigány család lakik benne, azok tényleg 
zajosak, hajnaltájt is. Valamint a környéken prostituáltakat futtatnak, ezért 
éjjel nem szeret hazamenni, akkor inkább nálunk alszik. Amúgy jól érzi magát, 
tényleg, szépen be is lakta. Saját stílusában. Ha hó végén nincs otthon fogkrém, 
vagy a kád eldugul és én pumpálom le neki... lassan majd megtanulja, mi minden 
volt abban a három vagy négyezer forintban, amit Katának hazaadott. Eddig egész 
jövedelmét magára költötte. Most csak a lakbér: fizetése fele. Három havit előre 
le kellett szurkolnia, tőlem kérte kölcsön. Havi tízezrével kezdte törleszteni, 
a nagyobbik felét most engedtem el neki, karácsonykor. Egy kék üveg hamutartót 
kapott tőlem, benne használati utasításom: ebben kell elégetni az adósleveledet. 
Az ajándék azt is jelentette, tudomásul veszem, hogy dohányzik, az ő dolga.
 
Kata is most tanulja hiányát. Sokat telefonoznak. Zsófi vele meglepően megnyílt, 
ez jó.
Elköltözésekor Mikihez fordultam: tudod, hogy most át kell venned azt a házi 
munkákat, amit eddig Zsófi csinált. Hosszan gondolkozott, majd rám nézett: Mit? 
Nevettem: semmit.
Valamint közöltem, idáig megoszlott a figyelem, mostantól nevelésedre sokkal 
nagyobb figyelmet fogunk fordítani! Röhögött. 
 
VMiklós ajándéka ennél komplikáltabb konstrukció volt. Úgy kezdődött, hogy 
rákérdeztem: inkább Rómába jönnél-e velem, avagy az iskolai sítáborba. Kétely 
nélkül a síelés mellett döntött. Majd két hónapra rá kérte a pénzt, 45 ezer 
lesz. Enyhén hanyatt estem, a felére számítottam. És akkor a metrón eltörött a 
gitárja nyaka, ki lehet dobni. Ide tartozik, hogy ezt a zenélést nagyon komolyan 
veszi. Nagy a baj. Eszembe jutott valami: a sítábor pénzét költheted új gitárra! 
Két napig gondolkozott: gitár, de akkor már úgy lenne értelme, hogy 
koncerthangszer minőséget, egy-két év múlva úgyis az kell. Ahhoz még húszezer 
pénz kell. Még húszezer. Hagyd abba a teniszt, azon havi hatezret spórolunk. 
Saját bevallása szerint a csoportos oktatáson az egy órából ha tíz percet volt 
pályán... S anyám szerint, aki sokat játszott, ha nem versenyzőnek készül, 
fölösleges hosszan tanulni, összesen négy ütéstípus van. Pályát kell bérelni, s 
lehet játszani... úgy olcsóbb. 
Tisztességes, komoly utánjárással megvette a gitárt, úgy mondják, nagyszerű 
hangszer. Jelzi ezt, hogy mestere is kölcsönkérte, koncertre, tartaléknak.
A keret-megállapodásnak még két alpontja volt. Heti kétszer továbbra is járjon 
body-buildingezni, s ha kimarad egy edzés, ezentúl pótolja. (A tréninghely: 
iskolaközelben. És idejét teljesen maga osztja be.)
Ezért a lehetőségért egyébként a teremtulajdonosnak festménnyel fogok fizetni. 
Négy képe már van tőlem, rajtam kívül Grubert gyűjt. Kiváló figura, tőle 
tanultam meg a bukófordulót és a gyorsúszást, képért cserébe.
Meglepetésként ráadás, azonnal vettem neki egy kemény hangszertokot A 
megállapodás másik része, hogy eladja sportpisztolyát, abból nekem a tok árát. 
De beláttam, enélkül nem léphet ki utcára. Nagyon örült neki, már a maga csendes 
módján. Hát így, mindez a karácsony jegyében is.
Még kapott egy mérnöki számológépet is, szinusz-koszinusz meg minden, 
matektanárnője szerint hamarosan szüksége lesz rá. December elején behívatott, 
hogy a fiú megint bukásra áll. Most keresünk korrepetitort, szerencsére ehhez 
egyikünk se ért. Azt mondja a tanár, nem buta, hanem olyan álmodozó...
         
S. Nagy telefonált. Bár halványan, de újra jóba van velem. Már javítottam az 
állólámpáját, egy leszakadt könyvespolcát, Ország Lili triptichonjához keretet 
építettem, igaz, ezt órabérben, még egy hibás konnektor van hátra. Szóval 
telefonált, hogy te Deske, eddig neked még semmi nem tetszett, amit én írtam. 
Egy kortárs művészeti enciklopédia készül, téged persze rám osztottak. Írd hát 
meg magad, 10-15 sor.
Tehát, én ilyen vagyok, szerintem:
 
Indulásakor Klee volt rá hatással, a szentendrei iskolához és személyesen Bálint 
Endréhez kötődött. Kezdeti nonfiguratív próbálkozásai mellett fő érdeklődési 
területe az absztrakt ábrázolás, vagyis valóságtöredékek megjelenítése. Korai 
"üres képei" is bujtatott tájképek, Mark Rothko-i értelemben. (Témakereséshez 
fotózik is.)
Amikor 1984-ben zsidó temető sorozatával áttér a figurális ábrázolásra, nem 
változik meg líraisága. E téma szakralitása három év után saját műtermét 
ábrázoló képein is folytatódik. Ez a több, mint évtizede tartó sorozat 
önéletrajzi vallomásnak tekinthető: a sivár-csupasz élettér, a szent ferenci 
kifosztottság trecentói tisztaságot idéző színvilággal tart egyensúlyt. 
Hagyományos olajtechnikát használ. Képeit hosszan, gyakran évekig érleli, 
rendszeresen szelektálja. Munkáit közszerepléstől eltekintve nem engedi ki 
külföldre.
Bár a közös bemutatkozásoktól nem zárkózik el, magányos alkotó. 
 
A biztonság kedvéért Robi barátomnak faxon elküldtem korrigálni, majd még három 
fodros jelzőt kihúztam magamból. A fax másik fele -most már tudom a nevét is- a 
Dänish Blue márványsajtról szólt-, megérezte bennem a nagyon mélyen elrejtkezett 
potenciális sajtélvezőt. Most tanít. Már-már sajtfüggővé válok, minden 
látogatásakor hoz. Már én is vettem, habár az olcsóbb, magyar változatban. Már 
tudom, hogy LE A TRAPPISTÁVAL, mert annak fűrészpor íze van, és ezért nem is 
olcsóbb, hiába olcsó, mert sokat kell a kenyérre tenni. Micsoda fejlődés! 
Múltkor még Kata fölírta egy cetlire, hogy 20 deka sajt, de elfelejtette a 
fajtát megadni. S nekem a Közértben az egész rohadt árlistát végig kellett 
olvasni, hogy melyik a legismerősebb szó, amit hallani szoktam, eidámi?, 
ementáli? Gyalázat, hogy hányféle van. Tea is vagy húsz féle, utálom, le a 
kapitalizmussal.
 
Jut eszembe, ezt Rakovszky is megírta. Megkeresem. Esetleges életforma váltásán 
tűnődik, hogy talán külföldre...?
 
Két-három év, s holtbiztos lenne: most már
fel sem tűnik, nem fogna el a bőség 
zavara a tizennyolc féle mustár
 
láttán, meglelném az eszményi cornflake-
márkát, a rámszabott fürdőhabot
 
(Már otthoni asztalomnál ülök, ma nem mentem ki a farkasréti nyaralóba. Miki 
fekszik, nátha, lázzal. Kata karácsonykörüli vendégségben barátnőjénél a 
Szabadsághegyen.) Itt van egy cédula, nem tudom honnét írtam ki:
 
Kosztolányi.
 
...micsoda gyönyörű [a versben] a három r betű pergetése... finom ravasz 
hangkeverés... Amennyiben nem ezt szeretik a versben, akkor a költészet rideg 
értelmi játékká aljasul: az emberek megértik, miről szól a vers - tehát 
okvetlenül félreértik -, aztán állást foglalnak a tartalom mellett, vagy 
ellen...
 
Kaptam tőle egy esszé kötetet, kortársairól szóló cikkei, talán ebben volt. 
Halálosan érdekes keresztbeolvasni, ami mindent egymásról írnak. A híres Ady 
írása, ahol megpróbálja a mennyekből lehúzni és a helyére tenni, már hallottam 
róla eddig is. Túlozni akar, hogy odafigyeljenek, és ez sajnos sikerül is neki. 
 
Vagy Illyés hallatlan finom írása, az elfeledett Babitsot akarja az új generáció 
figyelmébe ajánlani. Hogyan fogalmazza meg 1961-ben, hogy a rendszer bűne is... 
várj előkotrom. 
 
Ahogy a kőművesek mellett dolgozó napszámosok... a téglát, olyasféleképpen 
dobálják az esztendők kézről kézbe a költők életművét a jövő felé, s bizony 
jócskán a földre ejtenek belőle... A magyar irodalomnak, a magyar műveltségnek 
sok tekintetben új épülete kezdett emelődni, hol a régi alapokon, hol a régiből 
még az alapokat - sőt először is épp azokat - eltávolítva. A téglaadogató 
esztendők Babits életműve számára nem voltak kedvezők... Az évek is idegesek 
voltak. A jövőt építő buzgalomból szükségszerűen  jövőért való harc lett: az 
volt a sürgetőbb. Hol volt még az összedolgozás kora!... Az esztendők - csaknem 
olyan ellentétben, mint a harcosfelek - a kezükbe került anyagot nem építésre 
emelték, hanem egymás fejéhez...
                                                                  Illyés: Babits 
szemébe nézni.
 
Karácsonykor vagyok a legmagányosabb.
 
Hónapnyi tűnődés után befogadtam egy kerevetet. Fölrobbantotta persze a 
műtermet, nagyon érdekes történet volt, kár, hogy ekkora változást most nem volt 
lelkierőm... kis híja, hogy nem maradt. Olvasósarok. Család. Beszélgetni. 
Hátradőlni. Kuckó. Jó világítást csináltam hozzá. Aztán Miki szobájába került, 
őt is érdekelte a dolog. És egy más világ történt, ott is! Beülök, beszélgetünk. 
Hever, olvas. Nagyon-új helyzetek. Kata kezdettől tudta, mennyire hiányzik 
lakásunkból a közös nappali szoba. Másképp alakult volna közösségünk, ha van.
E tapasztalatok alapján azért átrendeztem bútoraimat, hogy betévedő családtag 
könnyen letehesse a fenekét. Zsófi néhanapján fordul meg itthon, az ajtómban 
megáll, úgy beszélgetünk néhány mondatot. Két keresztben álló asztalt 
elbontottam. A printert le földközelbe, egy koffer tetejére.
         
Van Braque-nak egy csodálatos kései expresszív korszaka, biztosan írtam az évek 
folyamán, amit nemigen ismernek, leginkább Van Gogh-hoz hasonlít, megrázó, 
halálközeli. Még reprót se igen látni erről, sosem tudtam fölmérni, mennyi idő, 
mennyi mű. És tavaly volt erről egy átfogó kiállítás.  The Late Works, Royal 
Academy of Arts, London. Nem láttam persze, de barátom kint járt, s hozott nekem 
egy katalógust. Tudod, milyen gyönyörűek manapság ezek a kiadványok. Nagy 
találkozás volt. Ágyam előtt kiterítve, időnként továbblapozok. Tényleg 
fergeteges. Egy öreg ember képei! 1955: 73 éves!
 
Az hozta, aki két és fél millió forintért meg akarja venni egy a zsidótemető 
képemet, amit pár éve Mikinek adtam, és szobájában lóg. Ez nem tréfa, e képemért 
(főmű) egy milliót mernék kérni. Most Zsófinak ebből lakást lehetne venni. Két 
napig gondolkoztam, mi az álláspontom, aztán összehívtam a családi tanácsot. 
Mondom: Miklós, én ajándékhoz nem szoktam titkos záradékot mellékelni. A kép a 
tied. Mi a véleményed? Ő: ha nagyon fontosnak látjátok, adjuk el. A képet nagyon 
szeretem. Mondom: nyertél. Nem adjuk el.
Egyszer már rákérdeztem valami hasonló eset kapcsán, akkor kifejtette, hogy 
átgondolta, legfeljebb valami családtagja operációja kapcsán, ha szükséges, 
válna meg a képtől.
Ez szép, nem?!
 
Jólesik, hogy kétfelől is ennyire szeretik ezt a temetős képet. A gyűjtő azt 
mondta, ennyi pénze nincs, de azonnal eladná japán kocsiját, tud ő Trabanttal is 
járni a betegeihez... Azóta is minden látogatásakor rákérdez, hátha 
meginogtunk...
Egy másik képemet egy másik gyűjtő pedig holland tulajdonosától igyekszik 
megszerezni. Első lépésként egy kiállításra kéri kölcsön...
         
Más. Faxom Szütsnek:
 
Terjedek. Két öregasszony kölcsönkérte a buborékot.
 
Ez már uszodaügy. Odaszólok múltkor két öreg barátnőmnek a vízben, tanulják már 
meg a bukófordulót, ne egyedül rosszalkodjak itten... Azt azért nem, de 
kipróbálták a bóját, éve használom, a kartempó gyakorlására, gyorsúszásnál. Sőt, 
kiderült, evvel gyorsabb!  Ez egy másik történet:
 
VMiklóst igyekszem rávezetni, hogy ne pénzzel váltsa ki a karácsonyt. Mondom, 
ajándékozd nekem egy félórádat. S eljött a Lukácsba időt mérni. Három dologra 
voltam kíváncsi:
-netán a normál tempós gyorsúszásom nem lassúbb, mintha ráhajtok
-tényleg gyorsabb-é bójával
-páros kezű hátúszás hogy viszonylik a többihez
 
Az eredményt csak Szentestén tudtam meg. Filctollal volt egy ajándék 
csokoládélikőrös palack oldalára írva. Tehát medencehossz, collstockkal 
lemértem, 29,05 méter:
         mell                                         41,87"
         páros hát                                 37,123"       
         gyors normál                           33,126"       
         gyors normál, bójával               31,186"       
         tempós gyors                           30,55"                  
 
Érdekelt a teljesítményem. Merthogy Szüts uszodai baráti köre, a HCC, a Hard 
Corn Club[9], ami egyébként keménypornó klubot is jelent, házibajnokságot 
rendezett-, családi né-gyesváltó, gyerekszámok, tetszőleges úszásnem, a legjobb 
apa díja, tánczene és tortaszeletek. Nagyon szerettem volna elmenni legalább 
nézőnek, de szigorúan zártkörű volt. Innét a mérés ötlete.
Napi Magyarországnak adott interjúból, 98.11, bár végül ez a rész kimaradt:
 
-Tizenöt éve naplójában leír egy névlistát, rangsorolja, hányadik festőnek 
tartja magát kortársai között...
-Igen.
-Most hogy áll evvel?
-Egy jobb festő van nálam, Szüts Miklós. Ő 22,5-re ússza az ezret, én 25 percre.
 
Igaz, hogy viszont én...!!!:
faxom Szütsnek:
 
Bordatörésem minden lélegzetre fáj.
Ezért, kímélendő, áttérőben vagyok a 
hét tempónként levegővételre.
 
Duplafenekű hencegés, mert Szüts agyondohányzott tüdeje, nem tud áttérni 
gyorsúszásnál háromról az ötös lélegzésre.
A bordám nem is biztos, hogy eltört. Miki nekem jött, hogy birkózzunk, ötször 
letettem a földre, hatodszorra rám esett. Az utolsó pillanatok összeölelkezésre.
 
Említettem az Napi Magyarország interjút. Egy igen fiatal fiú keresett meg, 
először tájékozódó beszélgetésre. Aztán a riport, beszélgetés, jegyzetelt. Az 
idézett mondataimat, amennyire a konstrukció engedte, még javítgattam aztán. Nem 
sok új van benne. Valami belőle, neked:
 
- Miért kerüli - korai Keresztút-képeitől eltekintve - művészetében a közvetlen 
bizonyságtételt?
- A jó mű, akár vallásos témájú, akár nem, villanásnyi időre mindig megláttatja, 
Isten köpenyének a szegélyét. Ennél többet nem tehet, de - eddig elér! Az érték 
ugyanis mindig fölfelé emelkedik. Berény Róbert Kapirgáló című festménye, ami 
trágyadombon válogató tyúkot ábrázol, jobb kép mint Rippl-Rónai 
Golgota-gobelinje, tehát szakrálisabb.
- Mitől keletkezik akkor a lényegi mondanivaló?
- Tehetség és ihlet dolga, ajándék. De a lényegi mondanivaló a művészeknél sosem 
tudatos. Derkovits hiába gondolta, hogy ő elsősorban a proletáriátus szószólója. 
Valójában a gyermeki boldogság zseniális kifejezője, még Kenyérért (Terror) című 
képére is igaz, amelyen egy halott tüntető fejét és csorgó vérét lehet látni a 
kövezeten, a csendőrcsizma részletét s egy puskatust: meg lehet nézni a Nemzeti 
Galériában. Az egy boldog kép. 
 
 
Hol hagytam abba? Egy másik fax Szütsnek:
         
A RABSZOLGATARTÓ TÁRSADALOM VOLT AZ IGAZI:
 
1. Mindig volt munka
2. Megmondták, mit csinálj
3. Dolgozhattál napi 13-14 órát
4. Még enni is adtak
5. Korbácsos főnökkel a hátad mögött zavartalanul jó embernek érezhetted magad.
 
Kaptam egy keretet ajándékba, ebbe aztán jól belegabalyodtam. Én javasoltam ezt 
a cirádás profilt tíz éve egy gyűjtő barátomnak, de ahhoz a Rippl pasztellhoz 
végül nem vált be. Most egy képemet belevágtam, először a keretet festettem át 
-aztán még vagy tízszer[10]- majd nekiláttam képnek is, istenigazából. Van egy 
Jan de Hartog kisregény, egy második világháborús szállítóhajó csak úgy tud 
védekezni a német ágyúzás ellen (nem emlékszem, miért), hogy szabálytalan 
ritmusban előrefut, majd hátratolat. S van remény, hogy a lövedékek előtte vagy 
mögötte csapódnak a vízbe. Így készült ez a kép is. Vagy négyszer jutottam 
vissza a kiinduló pozícióba. Persze nem pont oda. Aztán kezdett a kép elfáradni, 
maszatosodni, elszomorodni. Akkor jött a férfimunka. A homokban biciklizés, 
különösebb remény nélkül. Végül a majdnem rezignált megállás, örülök, hogy nem 
rontottam el teljesen, a kép működik, bár hol van valahai hamvas szűziessége, de 
rendben van. Lehet fotózni. 
 
Most a levélírás egy napra félbemaradt. Nem kellene már, de csak azért is, 
tegnap, december 29-én nekiláttam még egy képet megfesteni. Hogy kerek szám, és 
rekord legyen idén. 30-40 kép szokott évente elindulni. Igaz, ez a szám 
mostanában a nyári második művésztelepek által emelkedett. Novemberben, 
bosszantani Szütsöt, ezt a faxot küldtem neki:
 
A/98/67 
 
Megértette. A tegnapi a hetvenedik. S csak tizet dobtam ki eddig. Még egy adat: 
szeptember ötödikén a nyári képekből huszat javítottam meg. Jó nap volt, jó év 
volt.
 
Szeretem, amikor nálam tisztábban látnak emberek. Az új művészeti produktumok 
nagy része nem tetszik, de súlyosan gyanakszom magamra, s ezért ítéleteim 
óvatoskodók, vénemberesek. Most meg itt azt mondja a szépszemű Babarczy Eszter 
esztéta Joseph Beuys kapcsán (aki baromi tehetséges, de nekem nem képzőművészet, 
amit spárga- és bőrdarabjaival, lombikjaival produkál):
 
Az avantgárd művészet váratlan fordulattal a közösségtől azt a tiszteletet 
követeli meg önmaga iránt, amit a klasszikus műtárgyak esetében megvetéssel 
elutasított.
 
(Több napja írok, de nem mindig a végét, így időmegjelöléseim zavarosak, nézd 
el:) 
 
Ma délelőtt Katával fölmentünk a piros 21-es busszal a Normafához. Fönt 
váratlanul sütött a nap, hideg sem volt, az elmúlt napok (hetek?) mínusz tíz 
fokához képest. Síeltek, bár nem sokan, kicsit elszomorodtam. Lesétáltunk a 
Farkastorkon, egészen az 59-es villamos végállomásáig, egy óra. A fekete fák 
sziluettje a havas domboldalon, a völgy mélyén kanyargó ösvény lefelé, csönd. 
Turistával nem találkoztunk. Miki közben itthon "árválkodott", talán második 
hete fekszik, influenza, de lázzal, köhögéssel.
 
Koreából hoztam valaha egy képeslapot, egy pagoda. Kata most elém tette, hátára 
lányunk írt hajdanán egy könyörgő levelet. Zsófi is emlékezett rá: úttörőtábor, 
nem vittem szemüveget, hogy el ne törjön, az ebédlőasztal túl magas volt, fél 
szememet meresztgettem, hogy lássam az ételt, ami pocsék volt, mindenféle 
zászlófelvonás marhaságok, egy fabódéba éjszakára kitettek két nyolc éves 
kislányt, hogy őrség reggelig, nahiszen...
 
Fadd-dombori Fenyő u 7133 üttorő tábor
Puszi
Váli Zsófi
  Kedves Papa! 
Remélem nagyon jól- 
vagytok. Én nem anyira 
de mindegy értem jöhec. 
nagyon Szivesen Gyere 
értem Jó!?
Nagyon boldog hetet 
kivánok Minden kinek. 
Ezer csokot kivanok 
Anyunak Apunak Mikinek. Zsófi.
 
Már nem emlékszem, miért nem hoztuk haza, a levelet visszatartották, vagy nem 
jutott el hozzám. Nem lehet egy gyereket minden szenvedéstől megmenteni. Meg 
-sajnos- nem is szabad. Hanem ez a "de mindegy"- 17 év távlatából is elszorul az 
ember szíve.
 
Vártam egy gyűjtőt, egy éve kellemetlenül alkudott, már a sima alkut se nagyon 
szeretem. Fölkészülendő, betanultam Robi egy Párizsban hallott mondatát. A 
Montmartre-on szemezni kezdett vele egy szép kis nő. Ő is. Odajött, röviden egy 
összeget megjelölt. Robi tréfából megkérdezte, külföldi ösztöndíjas 
egyetemistának nincs-e kedvezmény. Mire a kis nő komolyan ránézett és ujját 
ingatva mondta, csak fonetikusan tudom: Á nonono szeszö dé prifiksz, nemnem, fix 
áraink vannak.
Végül a doktorúr most is jelezte, hogy drágállja a kiszemelt képet, javasoltam, 
válasszon olcsóbbat. (A keretek oldalán piros, kék illetve sárga rajzszög jelzi 
az árkategóriát.)
A francia mondatra nem került sor. Elvitt egy olcsóbbat. Nagyon szép 
Mednyánszkyja és Czóbelje is van, most újra láttam. És egy másfajta élmény is, 
két hónap alatt ez a harmadik. Tíz év után viszontlátom gyűjteményében két 
képemet, ami sokszorosan jobb, mint kartotékfotója, vagyis amire emlékszem. 
Ősszel egy 1971-es ikonfalamat cseréltem vissza, azt hittem, kell Erzsébetnek, a 
kolostorába. A harmadik pedig: Földényi F. esztéta költözött alacsonyabb 
lakásba, s visszahozott egy 82-es nagy képet, hogy kisebbet kér helyébe. Mindkét 
régit azonnal megvették, műgyűjtők.
 
Van itt egy cetli, egy idézet, S. Nagynak küldtem, nagyon neki van írva ez a pár 
sor. (Már neki is van faxa, csak neked nincs még.)
 
Elhágy az Egy, ezerré szétesem,
  porom majd ott kering még a hűlő Föld porában.
De mindig ott vagyok négyévesen,
  míg a világ világ, nagyanyám udvarában.     
                                               Kettőstudat / Rakovszky Zsuzsa 
Kosztolányi mondja:
 
a végtelent bolygató művészi alkotás...
 
ezt meg egy mai festő, Karátson Gábor:
 
Az ember azért fest képeket, mert szeretné tudni, miről van itt szó...
 
Utaltam rá, Róma. Önálló kiállítás, a minisztérium fizette utamat. Mély 
lélegzetvétel, háromheti problémamoncsolgatás, majd szóltam Mikinek, magammal 
viszlek. Amit Kata szeretne, hogy a család, az sok, de egy útiköltséget ki tudok 
fizetni. 
Nem vagyok hajlandó igazságos lenni, minden családtagnak egyforma perecet venni, 
de még mérlegelve-számítgatva is rendben lévőnek tartottam a döntést, amellett 
hogy nekem is kedvez. Miki ideális úti partner. Zsófi januárban Párizsban, 
nálatok, Kata nyáron Bretagne-ban barátnőjével, most ősszel meg hivatalos úton 
egy hetet Vilniusban.
Jegyzeteimből:
 
öltözék: pizsamám a váltás ruha is,
prémes anorákom megvarrtam: új belső zseb
kosztcsomag: 65 dk körözöttet csináltam, + napi 10 cm baromfikolbász  
szép volt: gyönyörű ablakok, vörös, okker házfalak súrolófényben
jó volt: Mikivel éjszaka beszélgetni
rossz volt: a gyönyörű rohadt melltartóreklámok
rideg szoba
belerémülök, hogy két hónapra itt kellett volna, Kata ösztönzésére, 
ösztöndíjjal...
 
A Magyar Akadémián szálltunk, Falconieri palota, reneszánsz. Négyszemélyes 
különszoba. Földszinti három termében a tárlat. Nem csináltam itthon úti 
programot, mert nem szeretem a várost, nem érdekel se az antik, se a barokk, a 
reneszánsz. Különösen nem a házak. De azért mégis, és Miki még nem látta. Végül 
nem tudtam okosabbat, mint a protokollhelyeket végigjárni. Egy boldog este: 
hullafáradtan Miklóssal beleestünk két fotelbe egy délután közepén. Könyvet 
elfelejtett hozni. Semmit nem tudott csinálni, TV nem volt. Elkezdtünk kockás 
papíron térfoglalóst játszani. Aztán egy régi cserkészjáték, asztali 
pénzdobálós. Akkor fiatalkoromról kérdezett, szerelmeimről. Abban a korban van, 
hogy már szinte mindenről lehet szót váltani, nőkről, csókokról, 
konfliktusokról, búcsúzásokról. Fél a lányoktól. Kissé fél az egésztől. 
Joggal.[11]
Cserkészvezetőm, Dobszay László, 12-13 éves lehettem, ő 20, rákérdezett, miért 
akarok pap lenni. Mondom neki, ez az egész, a nősülés, családi élet, zűrös. Rám 
nézett: Des, a szenvedést nem lehet elkerülni. Megértettem.
 
Kitettem egy táblát a műteremben:
 
ENGEM CSENDES TÁRSADALMI MEGBECSÜLÉS ÖVEZ
 
Némely látogatóm pislogott, nem tudta, vihoghat-e. Hasonló hangnemben, valami 
katalógusszöveg láttán küldtem el Szütsnek ars poeticámat is:
 
Századunkban -különösen az első világháború vihara óta- a művészek és a 
befogadók tábora sajnálatosan távolodik egymástól. Ezért művészetem célja nem 
lehet más, mint a képi megfogalmazás és a hosszú élettartam. Nem szabad 
lemondani a képi viszonylatok megteremtéséről sem. A jó művet a könnyen 
kezelhetőség jellemzi, mert a belső hangra figyelve alkalmazza a 
törvényszerűségeket.
Ezért is tartom fontosnak a dinamikus egyensúly megteremtését.
 
Föllázadtam, túl kicsik a kanalaink, nincs nekem annyi időm étkezésre. 
Előhalásztam egy jó nagyot, made in CCCP, tankacélból készülhetett, mert két 
fúróm beletört, mire lukat fúrtam a nyelébe. Fölakasztottam egy szögre, 
étkezőhelyem mellé.
 
Van itt egy cédula: AZ ÁTKOZOTT MONET. Ennek a története a hozzátok látogatásig 
nyúlik vissza. Elbűvölődtem az d'Orsayban egy kis havas falusi tájképtől. A 
szolnokiak is festhették volna a századfordulón. Elkezdtem ismerkedni vele. S rá 
pár hónapra kaptam egy repró-albumot a Vince kiadó igazgatójától. Ágyam mellett, 
kinyitva, hónapok óta. Mondtam már, hogy mindent tudott, amit a XX. század, és 
még annál is többet?! Azt a könnyedséget! A színek! Amilyen egyszerű! Ahogy 
absztrahál! El vagyok bűvölve. Sőt, már egy kissé unom is!
 
Meghívtak irodalomórát tartani a Radnóti gimnáziumba, másodikosoknak.  A művész 
úr beszéljen a szeretetről. Előtte este összeszedtem:
-Fölolvasni Illyés Tél felé versét. Hol van ebben a SZ? Ami nélkül ugyebár 
semminek nincs értelme.
-A pék úgy szereti az embereket, hogy kenyeret süt. Ezt még Jelenits tanította 
nekem egyszer, betegágyamnál.
-Beteg nagymamámat látogassam-e meg, amivel egy embert szolgálok, vagy fessek-é, 
amivel vélhetően sokakat?!
-Az önszeretet micsoda?
-Tanulok gyorsúszni. Ennek mi a köze a SZ-hez?
Definíciók:
-jól kondicionált izomtónus /én
-mindig akaratunk feladása /Chambers
-...addig, hogy fájjon!/Teréz anya
 
Jól alakult a dolog, szinte végig ők vitatkoztak egymással. Nagyon szépen 
körbejárták, aztán megadtam hozzá a végszót: nem érzelem, nem szívmeleg, MUNKA.
Óra végén kaptam ezüst papírban egy csomag szemes kávét.
 
Beszélgettünk, Éva azt mondja, náthája sosem fejlődik ki, mert ilyenkor azonnal 
tormát vagy dijoni mustárt szagol. Valamint Nyíri professzort idézte, aki 
szerint az értelmiség jellemzője:
 
a szaktudás
erős kritikai érzék
presztízs
                            ...érdekes lista.
 
Ez meg Pilinszky, minden mondatát ijedten mértem magamhoz. Kemény és lenyűgözően 
pontos. Szög és olaj kötetében, a másokban és saját magunkban lakó farizeusról:
 
..."Védelmezi az igazságot", de mivel ebben az ítélkezés vezérli és nem a 
szeretet, működését mindenkor békétlenség kíséri. ...Bizonyos értelemben mindig 
elszigetelt. Hiányzik belőle a nyitottság, ezért képtelen a barátságra. 
Környezetének csak terhét érzi... A "rend" a szeretet és barátság szerepét 
pótolja nála. ...Nem ismeri a bűntudatot. Ha "gyengeségéről" beszél, ez 
kizárólag formális. Valójában mások megítélése, bírálata az igazi lételeme. A 
"megoldhatatlan" eset a farizeus....képtelen az önmagával való szembenézésre. Ő, 
akiért semmit nem tehetünk, egyedül imádkozhatunk érte, nyitva hagyva számára a 
szeretet és barátság mindenkor és mindenkire tárva-nyitva álló isteni kapuit.
 
Megyek is megkérdezni Katát, mit csináljunk ma. Illetve mégse, szeretném ezt a 
levelet ma befejezni. Aztán kezdődhet az új év.
 
Kata. Hite erősödével időnként ártatlan-egyszerűen vág át bonyolult 
problémacsomókat. Sok emberrel törődik, Zsófi gyerekkori barátnőjét, Borit, aki 
azóta színésznő lett, ő közvetítette György atyához, elsőt áldozni.
Jut eszembe, hogyan állsz mamád elfogadásával? Ami januárban felfröccsent a 
torkodból... hogy: mondtam neki, a hűtőszekrény ajtaja itt is ugyanúgy nyílik, 
szolgálja ki magát, ne várja tőlem... 
 
Lakik a szomszéd házban egy kövér öreg cigány, nagy családdal. Széles ívben 
köszöntjük egymást, néha megáll, mesél, beszélgetünk. Két trafikja van, egy a 
Körúton, egy itt, a Széna téren. Fiait láttam egy vasárnap az Állatkertnél 
összecsukható asztalról (nyilván hamisított) magnókazettákat árulni.
Újabban egy pici habosfehér pincsit sétáltat hosszú pórázon, fantasztikusak 
együtt. A Moszkva téri képeslapárusnak besegít, gondolom, mert ott szokott 
napközben álldogálni. Választékosan öltözködik. Irhabunda, prémes usankával, 
nyáron terepszínű katonai kezeslábas, franciás kommandós barettel, de október 
23-án szovjet tiszti sapka volt rajta, valami nagy címerrel a közepén, talán 
tűzoltójelvény. Aznap botján nemzetiszínű csíkok voltak, s mellén három sor 
kitüntetés.
Ez talán összefügg avval, hogy tavaly megkérdezte, lehetne-e valami juttatást 
kapni, mert ő 56-ban részt vett a Széna-téri harcokban.
Múltkor megállít az utcán, s elmeséli, elhagyta  az asszony (akit szintén hatvan 
évesnek saccolok) egy 130 kilós hentessel. Taglalta szerelmi életük lehetséges 
módozatait. Közben könnyes a szeme. S hogy ő nem fogadja vissza. (Most láttam 
együtt őket.)
-Kértek tőlem a fiaim egy milliót. Ehhez kellett, ni-, mutat a fehér Mercedesre.
 
92 óta, ma már fogalmam sincs, mi indítékból, föl volt írva az OLVASANDÓK 
listámra Krasznahorkai László Az urgai fogoly c. regénye. A szerzőről semmit nem 
tudok, a könyvet most megkaptam. Kínai utazásának története, inkább víziója, 
kafkai modorban, élet és halál közötti lebegés. Megkértem a klubban Berszán 
barátomat, aki irodalmár tudós (gépészmérnök), nézzen utána ennek a pasasnak. És 
a következő mondatokat olvasta be felháborodva a telefonba. Fölvettem a telefon 
2way üzemmódjával:
 
Krasznahorkai László, aki 1954-ben született, prózája annak az egziszteciálissá 
mélyített ellentmondásnak a világképi vezérfonala mentén bontakozott ki, amely 
az inautentikus lét  és egy ideáltipikusan elgondolt metafizikai szabadságelv 
összeegyeztethetetlenségére épül. (Sátán-tangó 1985) Az elvileg létezőnek 
tekintett, ám evilági megvalósulásában kétségbe is vont értékkonstrukció úgy 
távolodik Az ellenállás melancholiája (1989) "történelem utáni" víziójából, hogy 
csupán a tehetetlen tudomásulvétel lehetőségével enged számolnunk. Ez a minden 
alkotáselvtől megfosztott létállapot annyiban marad mégis regionális horizontú, 
hogy nemcsak világszerűségének komponensei, hanem nyelvi építőelemei is az 
ideológikumtól átitatott térségi diskurzus szemléletformáit "termelik" újra.
                            Kulcsár Szabó Ernő: A magyar irodalom története 
1945-1991  
 
Ez a muki az ELTE irodalomtanszék vezetője, azt mondják. Szépen beszél magyarul, 
nem?!
 
Pár hete levélben meghívtak alapító tagnak, vagy hamincad magammal. De nem 
lettem. Talán fölkerültem egy listára, hogy odaadtam a nevem Demszky 
polgármesterré újraválasztási kampányához, a Népszabadságba. A klubban le is 
toltak érte. Na, itt rangos nevek, művészek, publicisták, tudósok. Hogy három 
ember Szabadelvű társaságot akarna ezennel létrehozni. Telefonálok Esterházynak, 
te, mi ez? Elmész? Azt mondja, nem volt lelkierőm nemet mondani, annyit 
veszekszem avval, aki külön meginvitált. (Végül nem jött el.) Az Óbudai 
Társaskör, ami egy gyönyörű kávéházba oltott művház, annak is egy különterme, 
hátul szendvicstálak, minden. Asztalkákat ülünk körbe, valaki elkezdi a 
pódiumon, hogy ők nem akarnak se párt, se pszeudópárt lenni, se Charta, semmi, 
csak értelmiségiek, akik összejönnek havonta beszélgetni, reményeik szerint 
háromszázan. Azért kell ehhez társaság, meg bírósági bejegyzés, hogy a 
működéshez szükséges pénzekért pályázhassanak, terembér, postázási költségek. 
Érdekes. Kérdem, mi az hogy szabadelvű, mert az én elveim meglehetősen kötöttek. 
Hát az olyan, mint a liberális. Valaki megkérdezi, ezeket a szendvicseket ki 
fizette? Zavart csend, majd, hogy egyikük zsebből megelőlegezte. A leendő 
tagdíjakból. (Valószínű, a Szabaddemokrata Párt próbál választási veresége után 
csendben valamiféle szabadcsapatot szervezni.) Még egy sunyiság volt a dologban, 
Esterházy vette észre. A nekünk küldött meghívókon néhány ismert, szélsőséges 
figura neve nem szerepelt, akik viszont egy másik lista szerint meg voltak 
hívva, mit kiderült. Hmm. Három sajtos szendvicset megettem, aztán eljöttem. Az 
ajtóban még megkérdezték, nem írja alá? De még előtte műsor. Egy jókedvű 
írásocska, olvassa a szerző. Akkor bejelentik Csengery Adriennt hogy József 
Attilától énekel valamit, Kurtág zenére. Föllépett a dobogóra és elsikoltotta 
magát. Vagy inkább elüvöltötte? Dermesztő volt, elfordult a Föld, mit mondjak, 
egy más világ, velőt rázó, egy-két perc az egész. Ennek volt ereje. Semmi 
kapcsolatom a zenével, a magnón végtelenített Schubert Notturnon kívül. Jó lenne 
Kurtágot hallani. Ja, és Webernt, 66-ban hallottam tőle a Főiskolán, keveset. 
 
Miki ránéz a faliórámra, fölnevet, na, mégiscsak? Mondom, inkább az a csoda, 
hogy valami néha jól sikerül. Minden képem is kísérlet. 
Tavasszal megpróbáltam órátlanítani, időtől szabadabbá tenni magam. Faliórámat 
is kidobtam, egy kuka tetejére. De hát nem úgy van az.  Például reggel 5.23-tól 
a misére indulásig minden perc nagyon számít. Ez most egy új óra, a régi helyén. 
Soha nagyobb selejtet.
Ezen kívül persze van a kompjuterem is, több vekkerprogrammal. Kanárihang. 
Ebédidő: ételhordót elmosni, este: fekvésidő, szemtornát elkezdeni. Az óránként 
guggolásom viszont sajna elmaradt. Miki elvesztette nagyon kedves méregdrága 
búváróráját. Az iskolapadban hagyta. S így visszaadtam neki kis vacak 
kvarcóráját, ami a nyakamon lógott jegyzetfüzetem mellett, és óránként 
csipogott, augusztus óta. Azért a nyakamban, mert a zsebemből nem hallottam, 
szíja meg nem volt.
 
Emlékszel Töhötöm atyára? A Margit körúti ferences közösségből? Agylágyulás, 
évek óta csendesen süllyed a semmibe. Most Cirill atyát kérdeztem felőle:
 
...állapota tavalyi kórházi kezelése óta stabilizálódott. A házat nem hagyja el, 
Kolos atya néha magával viszi a Balatonra, erre-arra, szinte fölöslegesen, mert 
nem ismeri föl környezetét. 
Szobájába se mindig talál vissza.
A közös étkezéseken részt vesz, tévé előtt is szokott ülni. Szótlan, néha 
váratlan egy értelmes-okos mondatot mond.
Benézek cellájába, hogy mi van vele, ablaka előtt ül, és olvas. Nyilvánvalóan 
nem érti a szöveget. Egy kérdést szokott hajtogatni: Mit segíthetek? Misékre 
lejár, a sekrestyéből hallgatja, áldozni kimegy, olykor naponta négyszer-ötször 
is. Senki nem zavarja ebben.
Tavaly még befogtuk segíteni diót törni. Idén már ezt nem tudta, mondta, be kell 
áztatni, hogy puhább legyen. 
Ilyen állapotban az ember nem hazudik. Most kiderül, mi volt az élete: olvasott, 
imádkozott, segített...
 
Szüts osztályfőnöke volt. Most karácsonyra megküldtem neki ezt a híradást.
 
Végül: törmelékek
 
1. Valami szupertriatlonon szerepelt egy magyar versenyző, 10 napig tartott:
úszás: 38 km, 21 óra volt, kétszer volt közben kint, WC-n,
bicikli: 1800 km, a végén körpálya minden fűszálát ismerte, egyszer félálomban 
kifutott az útszegélyre, eldűlt, s azonnal aludt is egyet,
futás: 420 km, közben 20-30 perceket aludt, felesége etette.
2. A Himalája 3,5 centit nő évente
3. Angol és amerikai tudósok elkészítettek egy távcsövet Hawaiiban, ami befogott 
egy 12 milliárd fényévre lévő galaxist. 
 
Két lajhár karambolozik. Kihallgatják a csigát: -én kérem nem láttam semmit. Egy 
villanás volt az egész...
 
Új pesti pokolra kívánás: Rajzoljon körül téged a Doszpod Péter! 
...aki a TV. jóvoltából a sorozatos bombamerényletek kapcsán lett országszerte 
ismert figura, a Rendőrkapitányság gyilkossági csoport vezetője. Akit ő az 
aszfalton krétával...
 
Mi a jó fotó, régóta morfondírozok rajta, hogy is van ez?! Mondjuk, egy 
elmosódott felvétel, éjszakai utca, egy nő bújik be egy autó hátsó ülésére, keze 
az ajtó peremén. Majd kiderül, ez Diana hercegnő, halála előtt négy perccel. 
Hogy a téma...
 
Ezt álmodtam december 13-án. Nézem, a földön szerteszét felnőtt méretű embriók 
gömbölyded testrészei, fehérek, élettelenek, sebesek, néhol csontig égettek. 
Fölismerem, hogy ezek itt én vagyok, meg húgom, több változatban. Egy égett 
kézcsonkot megkóstolni is kényszerülök, de amitől féltem, a várt borzalomérzés 
elmarad.
 
Ezt Miki hozta egy telefonfülke oldaláról. Népköltészet.
 
Nagy a tél,
nagy a sár,
nagy a hó,
nagyanyó.
 
És itt a világ alapkérdése, egy mondatban, ezúttal Ámos prófétánál (3,6)
 
If evil befalls a city, has not the Lord caused it?
                                                                         
Jön-e a városra veszedelem
melyet nem az Úr vitt véghez?
 
Szamár voltam, hogy nem mertem megmondani, mikor vasárnap reggel 
bizonytalankodtatok, hogy rettentő szeretném a tengert látni.
 
Keresztfiúnk, Stephane! 
Te itt közben három éves elmúltál. 
Tavaly ilyenkor tesóddal mindig egymás mögött közlekedtetek. Most hogy áll a 
helyzet?
Vigyázz magadra. Yannera is. Mindenkire.
Hógolyózni szoktál-e? Mosolyogj. Gondolunk rád.
 

[1] 88-ban még megvolt. Azóta szétverték a szerencsétlenek. Most világos, jól 
áttekinthető termek...
[2] Este kihalásztam a szemétkosárból.
[3] Volt egy korábbi is, amit 54-ben láttam elôször; egy hibátlanul válogatott 
kis Klee album. Most Zsófié.
[4] Félô, nem fog beválni.Nagyon jó képet munka közben falnak támasztani. De 
tanulságait azért igyekszem majd
[5] Barna Imre, az Római Magyar Intézet igazgatója, aki meghívott,  hazatér 
szeptemberben.
[6] Ez a pontos. Ha nem spórolnék vele annyira, a működik után felkiáltójel 
kerülne.
[7] Autós karambolt megelôzendô, egy nagyot faroltam biciklivel a Szilágyi 
Erzsébet fasorban. 
[8] Drámai választ kaptam két nappal késôbb, Kata mutatta, Zsófitól levél jött. 
Mindent tud magáról, nagyon kínlódik, közeljövôjét, legalábbis barátjával 
kapcsolatban nagyon tisztességesen építeni akarja, mélyen hívô. Hirtelen újra 
közel érzem magamhoz. Évek óta csak állatokról beszélgetett velem.
[9] Kemény Mag Klub, akik ugyanis mindennap kora reggel, egyidôben járnak
[10] végül 26-szor
[11] Sose fogok semmit megérteni a nôkbôl. Cs. Zsófi, egykori szerelmem, aki 
igazán fiús alkatú volt és maradt, nagymama korára is, meséli a multkor: 
Hallgattam Dobszay prof. zenetörténeti elôadását. Egy öreg nadrág volt rajta, 
alatta egy lecsúszott divatjamúlt szürke neylonzokni, összepöndörödve. Azt 
hittem, odaszaladok, és összepuszilgatom a lábát...


 
 Kecskemét 1999.3.3.-6       J-58              C.6005
 
Szia J.! ötvennyolcadszor
 
Hát Kecskemét, édes Kecskemét megint, Miklóssal.
Persze hónapok óta a csöndes töprengés, merre mozduljak. Hidvégi mélyen a 
szemembe néz: ugye tudod, hogy ez a műteremtéma kiégett?! Fess mást, Dezső, fess 
szentképet! Ahogy Kondor. (Magamat bíztató, mondogatom: Egryt unszolhatták, 
festené már a Velencei tavat.)
A csomagolás háromnapos kínja és gyönyörűsége. Hogy optimális és minimális 
legyen egyszerre.
Kazetták: a református Cseri Kálmán prédikációi, Zakeus megtéréséről beszél hét 
alkalommal fél-háromnegyed órákat, szívmelegítő. Egy kilenc órás Nádas Péter 
interjúsorozat, 97-ben ment a rádióban. 
Angolnak Sherlock Holmes összes, és két Le Carré, ez krimi, az egyiket évekkel 
ezelőtt már olvastam, The Spy Who Came in from the Cold, nagyszerű volt. A másik 
új, de 700 oldal, nem tudom, ésszerű-e belevágni, minden időmet megenné. 
Választani kell közülük.
Olvasni a tavaly megkezdett játékelmélet könyvet Mérőtől, meg a Józsefet, 
szerénységből csak a második kötetét.
Versnek Ady, Petri, Szabó Lőrinc, Illyés kötetek, Zelk és József Attila. Weörest 
végül nem hoztam le, pedig most megkezdtem őt is. 1927, Jézus Mária, 14 éves 
volt:
 
TÁJKÉP
 
Ködbe-hanyatlott régi vidék -
Könnyez a felhő, szürke az ég ...
 
Alszik a ködben a csonka határ -
Délen a tájrul a nyári madár ...
 
Messzire néznek a szürke hegyek -
Állnak az égen a hóseregek ...
 
Ködbe-takartan alszik a táj -
Alszik az őszben ... tél-fele jár ...
 
Házak a tájban gondtalanul -
Ködteli földre az ősz szava hull ...
 
Barna  a tájék, sárga a fa -
Nyikkan a csöndben a tél fogata ...
 
Csörren a csermely, dermed a tó -
Halkan a tájra hullik a hó ...
 
Elmegy a sárga, jő a fehér -
Hóba takarva nyargal a szél ...
 
Cukros a házak rőt fedele -
Halva vonaglik az ősz ereje ...
 
Nyargal a tájon a hóval a szél -
Elmegy az ősz és itten a tél ...
 
Halkan a tájék télbe borúl -
Mindig a régi ... mindig az új ...
 
Mit szólsz, az utolsó sorhoz?! Tizennégy éves!
Hogy ennyire közel kerültem a versekhez, mindenféle kisugárzása van. Antal 
püspöknek Kárpátaljára a Fioretti egyházi tizedet küld, írtam neked. S a pénz 
mellé egy-egy Egry, Derkovits stb. reprót, s Oravecz vagy Illyés verset is 
beteszek.
Lehoztam még a N. Y. Metropolitan Múzeum nagy albumát is, Zsófié. Egy 
narancs-lila-rózsaszín indiai miniatúránál kinyitva az ágyam előtt feküdt a 
földön egy hétig. Mi lenne, ha ezt a színvilágot egy műteremrészletbe 
beemelném?!
Hogy mit csináljak az idén... evvel nem terhellek. Az új színcsalád mellett idén 
is forgatom a lehetőségét a képeket utólag vágni-komponálni. Majd meglátjuk. Két 
napot henyéltem, fegyelmezetten. Aztán néhány színes képvázlat, papíron. Aztán 
az első tántorgó képek, rutinszerű keservek. 
 
az első napok
keresem a hangomat
 
lehangolt vagyok
(Szüts kérdi, mihez képest?)
és vettem magamnak egy körömkefét
 
Kecskeméti uszoda, a második naptól, indulás 6.50-kor. Hogyan legyen az idén? 
Készületként két hete áttértem az 50-ről a 75%-nyi gyorsúszásra. 1100 méter, 
szűk fél óra. Szüts előnyét nem fogom tudni behozni. Igaz, az elmúlt évben főleg 
a stílusra ügyeltem. Gyönyörűséges, bonyolult mozdulatsor, ahogy az ember a 
lapáttá merevített tenyerét úgy 20 fokos szögben vállból előrenyúlva a vízbe 
szúrja, miközben a másik kéz a comb mellett még tolja a testet. A levegőben 
előrevitt alkar a könyökön lóg, lazán, s úgy pihen-, ezt szerencsére 
megtanították, így rögzült a mozdulat.
Síelni viszont már csak háromszor voltam az idén. Félórákra. A térdem nem bírja. 
Miki egyáltalán nem ment/jött ki. Szerinte Magyarországon nem érdemes síelni. 
Más nemzedék. 
 
Zsófi viszont Olaszországban síelt egy hetet, haverjaival. Barnán jött haza. Nem 
vette figyelembe, hogy a semmiből költekezik: majd csak lesz valahogy. Ami 
persze igaz. (Frissen beszerzett cicáját a szomszédok etették.) 
Kitalálta, idén az Iparművészeti Főiskolára jelentkezik. Mármint egy hároméves 
esti továbbképző tanfolyamra, kompjuteres tipográfia szak.
Hatszoros-tízszeres túljelentkezés, kemény felvételi. Tandíj. Bementem a 
tanszékvezetőhöz. Mutattak beadott munkákat, vizsgafeladatokat. Kézbe adtak egy 
szakkönyvet, amit a felvételire ismerni kell. Szerencsére rögtön megvehettem, a 
portán árulják. Meglátva itthon, Miklós is érdeklődött, úgyhogy egy hét múlva 
még egy példányt. Már pályaválasztásán is gondolkodik, egy ideig vele 
lelkesedtem, aztán észbe kaptam, beszélgettünk. Reklámgrafika, kompjuterrel, 
persze. Izgalmasak és nagyszerűek ezek a grafikai programok. Egy hónapig, amíg 
meg nem tanulod. Utána marad a napi robot, esti megrendelésre a Coca-Cola cégnek 
másnapra szórólapot csinálni, Szütsnél láttad. Nagyon megfizetik, nem utasítod 
vissza. Negyven éven keresztül. Nem fogja szellemi igényeidet kielégíteni.
Beültem a Főiskola könyvtárába is. Többéves adósságom az Amerikaiak c. 
fotóalbum, egy tanítványom tanácsára az Andrássy úti főiskola könyvtárában 
kerestem, onnét irányítottak át ide. (Kompjuterizált katalógusaik össze vannak 
kötve!) Fotót mindig öröm nézni. Nagy utazás. Utána bódult ébredés. Hihetetlen 
koncentrált információhalmaz.
 
Pesten, pontosabban Budán körbevittem kocsival egy bolgár hercegnőt, most pár 
hete, várost mutatni. Idős ember, alighanem évtizedek óta először járt 
nagyvárosban. Benedek-rendi, a salzburgi kolostorból érkezett, idei szabadságát 
Erzsébetnél töltötte. Mátyás templom, Citadella panorámája, havazott. Mindent 
meg akart érteni. Arisztokratikus, csendes, végtelenül szerény. A mi szent 
Erzsébetünk oldalági rokona. Tréfáltam vele, a Margitszigetet követelhetné.
Rendkívül kultúrált, nagy tudású nő. Anyámnak elmesélte, kisgyerek korában hét 
szolgálója volt. Szeretett lovagolni. Aztán egy sötét éjszaka lopva menekült az 
egész család a megszállók elől. Hátranéztek, egy pillanatra az összes ablak 
megvilágosodott. "A kastély így búcsúzott tőlünk." "Egyszer a szobákat 
rendeztük,  a család körbeállta a zongorát, kezeinket fölé tettük. Tenyereink 
nem értek össze. A zongora fölemelkedett, erőkifejtés nélkül vittük a másik 
szobába. A nagy szekrényeket ugyanígy." Nomármost egy apáca nem hazudik, ő 
különösen nem, nem az a fajta.
 
Miki, aki Miklós már.[1] Olykor bizony akadozik a mosogatás program. Hetente 
háromszor az ő feladata. Igaz, hogy mindnyájunknál elfoglaltabb, ha jól 
megnézzük. Fél négyre ér az iskolából! Nyomorgatják őket a túl sok 
tanulnivalóval. Aztán, mivel nem megy a matek, különtanár. Heti két alkalommal 
sport, testépítés, gyakorlatok erőgépeken, ezt edzésterv alapján maga osztja be. 
Barátaival is kéne néha találkozni. Kompjuterébe írja tovább különbejáratú 
kottakönyvét, saját tipográfiával. Szeret moziba járni. 
Szóval egy sokadik elmaradt mosogatás után mondtam neki, Öreg, ezért már 
büntetés jár. Háromszáz forint. Úgy értem, én fizetem neked, hogy rosszul 
neveltelek. 
Idegesen felnevetett, elfogadta. Több szó nem esett a dologról.
Múlt héten aztán előadást kellett tartania, egy beszélgetést vezetett a 
Harkályok csapata péntek esti foglalkozásán, családi életről, nevelésről, 
szülők- testvérek kapcsolata, satöbbi. Meséli, mondtam a te pénzbírságodat is, 
tudod milyen megalázó az ilyen...?!
A múltkor meg egy végleg elmaradt mosogatás ügyében reggel ötkor fölkeltettem. 
Érdekes, nem értett velem egyet. De nem ellenkezett. 
 
Lukács uszoda. Sokféle irodalmi érdeklődés zajlik mostanában. Majd mesélem. 
Hanem egy öregúr megint haldoklik. A négytagú társaságból, akit éveken át 
kerülgettem, amint körbeguggolva beszélgettek. Megszerettem őket. Egy pilóta, az 
Autóklub volt elnöke, aki már agyvérzéses, egy bankvezér, és most, aki 
lélegeztetőgépre került, a sebészprofesszor. Rákkal operálták januárban, 
tüdőembólia lépett föl.
 
A másik nagybetegünk Petri. Gégerák. Írt most pár döbbenetes verset erről. 
November táján a metróban találkoztunk, beszélt magáról. A keze hideg volt. Kata 
fölhívta Jelenits azyát, látogatná meg, segíteni kéne neki meghalni (hitetlen). 
Két héttel később érdeklődtem, azt mondja, nem tudja megtenni. Hogy van egy fél 
órája az embernek, és bemegy-, azt így nem lehet. 
A legszebb verse a Belebotlom halálomba az Élet és Irodalomban jelent meg, 
elküldték nekem. Kár lenne megvágni.
 
részeg napok
részeg éjek
ami közel
messze széled
 
lucsok mocsok
zokog tocsog
öreg majom
motyog makog
 
száraz éjek
száraz napok
sara pereg
sívó homok
 
homok évek
évtizedek
sivatagi
szele sziszeg
 
holott élek
holott halok
halott élő
élő halott
 
egész valóm
nemvalóság
koszorú-drót
rothadt rózsák
 
amit én csak
félve sejtek
tudván tudják
már a sejtek
 
egész lényem 
lüktet gennyed
nem fogadnak
be a mennyek
 
nem fogadnak
be a poklok
halálomba
belebotlok
 
esetlen be
verem orrom
mint a bohóc
a porondon
 
valaki más
nem én vagyok
ki az ágyon 
hűlten vacog
 
kiben étel
nem maradik
már a száján
által szarik
 
hasa püffed
szára szárad
zsibbad lüktet
szíve fárad
 
szikla közöny
tompa foglya
már csak sugár
szike fogja
 
aztán néha
mégis mégis
föllobbantja
a poézis
 
de többnyire
mégse mégse
nem érdekli
már a vég se
 
állandó kín
éle tompul
bizony már csak
egyet gondol
 
bárha végre
odalenne
és fekünne
odalenn e.
 
Ez meg egy másik, a Kis elégia eleje:
 
Kedves Mihály és Dezső, egy részét már tudom
  annak, amit ti
tudtatok, elindultam a ti útatokan,
elkezdtelek titeket óvatosan követni.
S nem is vacog a fogam, legalábbis nem nagyon.
 
Utánozhatatlan féregmozgásomat,       
  ahogy így rákmenetben
hátrálok, hátrálok, kívülebbre szüntelen (...)[2]
 
Kosztolányi. Szóba került, napokig foglalkoztunk a zuhanyozóban híres 
pamfletjével, hogy neki elege van a mértéktelen Ady kultuszból. Sikerült a 
szöveghez hozzájutnom. Szakszerűen szedi ízekre néhány pocsék versét. Olyan 
meggyőző, szédültem bele. Hogy önimádó,  műveletlen, gyerekes, pozőr...: 
 
Egy költő az ihlet önkívületében láthatja magát félistennek, lángfelhőnek és 
leopárdnak, de nem láthatja magát az íróasztalnál, amint megírja azt a gyönyörű 
versét, amelyben azt írja meg, hogy a többi verse szintén ilyen gyönyörű...
                                               ...ÉS leopárd...ez kiváló, nem?!
 
Ez az elemzés a Toll -ban jelent meg (1929). Behozták nekem a lap egy számát. 
Bizalmas, de kifelé kegyetlen, agresszív. Nem jelentéktelen szerzői is voltak.
Aztán a Lukácsban átterelődött a figyelem a Babits- József Attila konfliktusra, 
ami vagy négy évig tartott, és minden ízében figyelemreméltó és nagyon érdekes, 
ahogy egyikük megjegyezte. Az egész a 24 éves J.A. kiválóan szakszerű, de 
érthetetlenül durva kritikájával kezdődött, Babits egy új kötetére reagált. Első 
nekifutásra a Lukácsban kaptam Berszán barátomtól néhány ebből kijegyzetelt 
mondatot:
 
bántóan rossz versek kötege ez a könyv
két marékkal tömi belénk a zagyvaságot
nyelvünknek ennél rútabb, tehetetlenebb és alantasabb mozdulatát még nem vettem 
fülembe 
Babitsnál a forma és a tartalom, a művészi forma és a költői tartalom úgy 
kerülik egymást, mint két testvérgyilkos...
nyákos, üres odú a lelke
 
Egy másik szerint a kibékülő vers, a Magad emésztő, szikár alak (1934) olyan 
gyönyörű, hogy már azért megérte az egész. Ismét más arról beszélt, hogy az 
összeveszős vers stílustani brillírozás, mélyen ismerte és értette Babitsot; azt 
a verset nem lehetett nem figyelembe venni.:
 
...Olcsón adódott el, hiszen
szerény, akár a kórság.
Adjuk rá néki iziben
ezt a jószagu rózsát.
  'sz künn azért zúg nemes viharja,
mert benn a hasikát csikarja.
                                                        (Egy költőre)
Fölvetődött Babits felelőssége is. Hogy nem volt magától értődő J. A. zsenijét 
azonnal fölismerni, indulása nem volt rendkívülinek mondható.
Megkérdeztem faxon Bognár Robit, mit takar ez:
Botot faragtál, ábrákkal tele,
beszélt a nyele, aztán megúntad. Így volt?
S eldobtad...
                                      (Magad emésztő...)
Ezt faxolta vissza:
Bot ábrákkal:
  Bús Donna barna balkonon /mereng a bíbor alkonyon
  Át a réten, hol a Léte, mert e rét a / Léte réte,
 
eldobta:
Jónás (imája)[3]
Jó, hogy ilyen tudós barátaim vannak.
 
És zárójelben: örültem, hogy J. A. lakhelyemet megemlíti:
 
S ha már szólok, hát elmesélem, —
villamoson
egy este a Széna téren
találkoztunk. Kalapot emeltem
talán nyeltem
 
Még egy összeveszés, ezúttal én, S. Naggyal, egy dühös levélben. Úgy tűnik, most 
én nem tudom tolerálni gyarlóságait, vagy azt, amit én annak élek meg. Aztán, 
ahogy József Attila, küldtem én is egy semmit-vissza-nem-vonó, rezignált 
kibékülő írást. 
 
...Te engem megbántottál, három vonatkozásban is. De nem érzékelted, hát nincs 
mit beszélni róla. Eddig is elfogadtalak, mindenestül.
Azt hiszem, sokkal inkább szükségem van rád, mint fordítva, ez fájt most...
 
Hanem előtte egy héttel nagyot segített rajtam bölcsességével, szokás szerint 
telefonon, ezt majd mindjárt leírom. 
(két éve alig látjuk egymást, tavaly fölkérték tanszékvezetőnek, állítólag 
nagyon jól csinálja, napi negyven órában. Meg is mondta, nincs ideje rám.)
 
Nagyszerű barátaim sorában még Ferenczy Károlyról valamit, gyönyörű, ahogy 
Bernáth Aurél halálpontosan megfogalmazza, amit tulajdonképp mindnyájan érzünk 
...
 
  Ferenczy Károly ... rezerváltabb szellem, mint közismert kortársai. Hűvösebb 
világ, rejtettebb, magasabb szférákban nyílt lélek, ahol nagyobb a csend. 
Ferenczyben van valami a magányos erdei sétáló hallgatózásából. Olyan neszekre 
figyel, melyeket mások nem is érzékelnek, vagy csak, ha már nagyon sokáig 
üldögéltek elmerülve egy páfrányos, mohás, lombfödte zugolyban. Mintha páncél 
venné körül, a visszavonultság, a kínlódás, az önmardosás kalapálta páncél, 
melyen nehéz átjutni.[4]
  Az élet rejtelem ugyan számára, mint a "Három királyok" erdeje, de mégis 
biztosan igazodik. Útjában nemcsak szemlélődő, de értő ember is.
...Filozofikus magatartása mindig lehántja a külszín felületét s nem engedi a 
tárgyat magához a maga érintetlenségében. Így mélyebbre ágyazódnak képei, de 
maguk után is hagyják a tépelődésnek, s valami nosztalgiás szenvedésnek az 
érzetét. Errefelé található talán a magyarázata annak hogy valami szertartásos 
van benne, papos ...
  Az ilyen szellemek látszólag nem tartják kezüket az élet ütőerén. Valahogy 
fölötte állnak.
  A "napos oldal" örömei csak messziről csillognak ide, oldva, szinte akként, 
ahogy egy bál zajára az elmenő visszafülel.
  Válogatott pillanatokat idéz fel inkább, illetve válogatottá teszi a 
pillanatot. Mélységesen ünnepélyes hangulatot varázsol, s azt szinte 
lombsusogással veszi körül.
 
[A Három királyok képben] valahogy jelképes ábrává nő bennem a három lovas, akik 
zajtalanul, szinte mohán lépkedve vonulnak a cél felé, feszült nyugalommal és 
várakozással a szívükben. Ebben a képben minden együtt van, ami Ferenczyt teszi. 
Csend, nagy dolgok kihallgatása, figyelem a belső hangra, törekvés a jelenségek 
látomás-szintre való emelésére ... 
                            Bernáth Aurél: A múzsa körül (1940): Ferenczy Károly 
(részletek)
 
Nem illik mindez az én jobb képeimre is, egy picikét? Be szép lenne... Nem 
véletlen, hogy Ferenczy annyira fontos nekem.
 
Megvettem  Zsófi szülnapjára az Öreg halászt, megint. Újra elolvastam. Gyönyörű. 
Ajánlom.
 
Járunk kirándulni vasárnaponként továbbra is, barátaimmal. Bánatom, hogy lóg a 
fejem, mondtam, valószínűen túl erősek a torokizmaim. Magam elé nézek és a 
tájból alig látok valamit. Múltkor kölcsönkaptam egy orvosi nyaktartót, de 
kiderült, nem ez a gond. Most már nézem a tájat, de továbbra sem látom. (Tán 
rajzolni kéne a fák alatt.) 
Vissza akartam adni a nyakörvet, de elhárították. Igaz, akkor tudták meg, hogy 
kilenc éve nem mosakszom. Valószínű, szerintük a napi fél órás Lukácsban-ázás 
nem elég.
 
Miklós fiam további dolgai. Vendégségben a Hármashatár hegyen, utána barátja 
mamája meséli, a fiúk délután szétlőtték a kutya lábosát. Ez versnek is jó, nem? 
Aztán. Munka alatt, munka elől fölpattanva egy délelőtt lendületből elszaladtam 
a Tűzoltó utcába, bútorbizományi, fotelt venni műterembe. Kétféle volt, egyik 
sem hibátlan, bonyolítva, hogy az egyiket csak párosával adták, igaz hihetetlen 
olcsón. Vásárlásnál mindig tehetségtelen voltam. Végül mindhármat hazahoztam. 
Estére kettő már Miklós szobájában a pinpong-asztal helyén. Akkor a szomszéd 
kollégium igazgatónőjétől másfél dohányzóasztal egy rajzomért cserébe. A 
roncsasztal vázat befestettem, és lapot rá, ez magamnak, a másik Miklóshoz, s 
alá egy évek óta fölcsavart szőnyeget tett. Lehetetlen volt állólámpámat nem 
hozzáadni neki. Életforma váltás, beszélgető garnitúrája lett egy hét alatt. 
Használja. Ott fogadja tanárát. Utóbbi napokban pedig -kísérlet lehet- minden 
dolgát kinn és széthagyta, az új bútorokat elöntötték a füzetek, papírok és 
ruhák, a padlót használt papír zsebkendők. Katát alig-alig győztem visszafogni, 
hagyja, ne szóljon folyton bele. Életszagú, vidám látvány volt. Aztán most, épp 
elutazásom előtt, Kata kedvéért, nagyböjt alkalmából rideg-halott rendet csinált 
egy délután. Magamról tudom, milyen áldozat lehetett.
A reklámgrafika mellett a zeneszerzés is érdekli. Minap hazaérkezésekor Kata 
fogadó gesztusait egy mozdulattal hárította, hogy rögtön, s leült a zongorához. 
Aztán este kiosztotta zenéje kottáit, Kata a zongoránál, én altfurulyámmal, ő 
pedig gyönyörűhangú gitárjával. Életünkben egyszer, így együtt. Búcsúzóul még 
utánunk szólt, hogy aztán gyakoroljuk majd a stimmeket.
Hogy ebből mi lesz, ki tudja. Például most jöttem rá, hogy miért szerettem 
annyira gyerekkorom óta albumokat nézegetni, kerámiák, ékszerek, kardok fotóit. 
Mert elbűvöltek a hátterek, a drapériák válogatott színei.
 
Jávor elküldött pszihiáterhez, hogy sok a rosszkedvemből, netán öregedésemmel ez 
majd fokozódik, rögzül. Hallgattam rá, s megírtam magamat fél oldalban a doktor 
számára. Ez talán hiba volt, mindenesetre alig kérdezett, intelligensen 
csevegett egy órát, majd adott egy antidepresszántot, hogy ezt most majd 
hónapokig, fokozatosan növelve az adagot, aztán majd meglátjuk stb. Első 
napokban szédültem, de nem is ez volt a baj. Az egész történet stílusa kezdett 
nem tetszeni. Egyre nyugtalanabb lettem, ahogy a tigrist beengedik a 
csőketrecbe,  megfordulni nem lehet, csak egy út, előre, a porondra. Akkor 
fölhívtam S. Nagyot. Azt mondja: a múlt század hetvenes éveiben tartott ott az 
orvostudomány, hogy valami kemikáliával mellékhatás nélkül megjavítja életünket. 
(Csakugyan, láttam, egy ilyen gyógyszer hogy változtatott J. habitusán.) Hogy 
tessék elviselni magamat, a meddő időszakokat. Ha pedig tényleg segítség kell, 
akkor szigorúan a mi körünkből, ismerőst, aki jártas a művészek dolgaiban. Az 
egészen sajátos terület, más szabályokkal. (Az anekdota, hogy Thomas Mannt 
elvitték neurotikus panaszokkal Freudhoz. Megvizsgálta, bólintott, igen, 
valószínűen tudok segíteni. De azt nem ígérem, hogy utána fog tudni írni...) 
Átfaxoltam neki öndiagnózisomat. Erre azt mondta, eleve hiba volt ilyen 
panasszal ílymódon kezelni, nincs kétsége.
Lehúztam a gyógyszert a WC-be, s föladtam egy levélkét, hogy köszönöm Doktor úr, 
de megpróbálok enélkül egészséges lenni...
 
Más téren is megpróbáltam Kata tanácsát követni. Életemben először vettem egy 
Old Spice  (Öreg Spájz) nevű desodort, a mellékneve White Water, nem tudom, egy 
szóba írták? és nem tudom, ez mit jelenthet. 700 forint volt, úszás után 
dörgöltem a hónom alá, jó szagú. Negyedik nap Kata elvette, hogy mégiscsak 
jobban szeretem a puszta testszagodat...
 
-Jól alszol? 
-Ó, hogyne, háromig számolok, és már alszom is! 
-Háromig? 
-Háromig, fél négyig...
 
és ahogy a mostani női divatcipőket elnevezték: TECHNOPATA.
 
Zenét írtak néhány festményemre, jó mi?! Egy fiatal magyar zeneszerzőnő, 
Bálványos Judit, fele idejében Bosztonban él, ott (is?) van saját együttese. 
Komolyzene és jazz improvizációk határán, ő altszaxofonnal. Van még zongora, 
olykor hegedű, brácsa. Sötét terem - mindkét koncertjükre elmentem, másodikra 
Kata is jött - s zene közben méteresre a falra vetítve a kép. A muzsika nem 
rossz, el is kértem kazettán, de végig szenvedtem, hogy egy helyben kellett 
ülnöm, semmit nem lehet csinálni közben. Végig képemet kellett néznem, s látom a 
Zsidó temető elképesztő hibák halmaza, 14-et számoltam össze. Tehetségesnek kell 
lennem, mert a kép evvel együtt nagyon jó. (A Nemzeti Galériáé.)
A műsort és a "partitúrát" megkaptam. Ide másolom. 
 
  1. Váli Dezső: Színes műterem
              A. tér: tenorszaxofon
              B. fény: brácsa
              C. szűk tér / a szék története: altszaxofon
  2. Régi zsidó temető (évszázadok)
              A. árnyék: összefonódó dallamok, tenorsax. kiemelkedik
              B. "csend" letisztázódás, a kép súlypontja
              A. árnyék: összefonódó dallamok, altsax. kiemelkedik
              B. csend, letisztázódás, a kép súlypontja.
  3. Műterem / Levél Vaszkó Erzsébetnek
              stb.
 
Még egy zenei dolog, Kurtág. Nagyon meg lettem ajándékozva, ismeretlenül 
elküldte egy CD lemezét, dedikálva, Berlinből, ahol él. Barcsay generációjú 
mesternek hitt. Ez jó. Rögtön postára adtam egy Váli-monográfiát, benne egy 
83-as szálkás ceruzarajzomat. (evvel bekerült opuszjegyzékembe) Aztán telefonon 
többször beszéltünk, elfaxoltam neki (is) Petri új halálversét, nagyon tetszett. 
Még két lemezét megküldte, most kazettát is másoltam tőle, sokat hallgatom. 
Érdekes egybeesés, nem? Januárban írtam neked, hogy szívesen hallanám...Azt a 
levélrészletet el is faxoltam neki, a József Attila töredékek tényleg 
fantasztikus. Az a múltkori szöveg, - beazonosítottam - így szólt:
 
Irgalom, édesanyám, mama, nézd, jaj kész ez a vers is!
 
Még egy édes vicc. A rabbi igen megkívánja a golfozást, dehát szombat van. Végül 
nem tud ellenállni, odalopakodik, nincs senki, elkezd játszani. S elsőre betalál 
az utolsó lukba, fantasztikus! Lesi mindezt egy fa mögül a samesz, s morog az 
égre: itt van ez a himpellér! És te így megjutalmazod, Uram?! 
-Édes fiam! Gondolj bele, ezt az ütést nem látta senki...!
 
Ez is vicc: telefonszámlánk decemberben 16.200 forint volt.
 
Hírek a Fiorettiből. Bevezettük, és tartjuk két havonta az egymásért könyörgést, 
akkor minden más programot félreteszünk. Ők akarták, igazuk volt, én is 
megszerettem.
A megosztás beszélgetést továbbra is Ildikó vezeti, dinamikusan, kedvesen. 
Próbáljuk megtanulni, figyelni erre, milyen istenkapcsolatunk volt a múlt héten. 
Még nehezen megy.
Gábor, most egy banknál fordító, váratlanul visszatért körünkbe. Elkérte a  C. 
naplómat, hogy magának és Paulának lemásolhatná-e. Átgondoltam. Az Akadémia 
levéltárában már van egy teljes példány, s ott semmit nem zároltattam, mért ne 
olvashatnák akkor ők is. Kalap pénzbe fog kerülni, gondolj bele, 6000 oldal, két 
példányban!
 
Eltettem, egy érdekes vélemény a liberalizmusról, megfontolandó. Ebben nem látok 
tisztán. Tőkéczki László, ELTE[5] történész írja, Népszabadság:
         
A liberalizmus történelmi feladata valójában a törvény előtti egyenlőség és a 
szabad piacgazdaság megteremtésében, illetve az ember és politikai jogok 
alkotmányba foglalásában kimerült. Az alkotmány megfogalmazása és a 
jogállamisághoz való ragaszkodás már inkább konzervatív értéknek tekinthető... a 
szegényebbeknek nem a szabadság a legfontosabb érték. Egy európai modern 
liberális párt mindenütt a jólkeresők pártja. A liberalizmus a modern társadalom 
keretei között igen messze esik a reálpolitikától, elsősorban kamaszfilozófia... 

                                      
Tudod, írtam is, decemberben meghívtak (volna) egy liberális körbe.
 
Magyar valóság, órásbolt. Tavaly kidobtam a műteremből a fali órát, de mégiscsak 
kell, vettem most egy másikat. A jótállási céduláján elolvashattam, hogyan 
értendők az Órások Szövetkezeténél forgalmazott karórák feliratai:
 
water resistant                                 = fröcskölő víztől védett
w.r. 30 méter                         = viselhető kézmosáskor
w.r. 50 m/ 5 ATM                   = úszáshoz lehet, de vízbe ugrani nem
                                                 valamint: vízmentesség csak új 
óráknál garantálható
                                               (vagyis javítás, elemcsere után 
nem)
 
Még nem értük el az érett kapitalizmust ezen a téren, ámbár 
munkanélkülink már van elég. Nem tudok napirendre térni fölötte. Hajnalban, 
háromnegyed hat, mínusz öt fok, a Ferences kolostor kapujában a lépcső szélén, a 
sarokba húzódva ül az öreg csőlakó, feneke alatt újságpapír, és fejét kabátjába 
rejti, amennyire lehetséges, hogy ne fázzon annyira. Olyan helyen aludhatott, 
ahol már a hajnal nem biztonságos. És merre jár aztán egész nap? Két éve 
összetört arccal feküdt kőrészegen a Szilágyi Erzsébet fasorban. Most valahol 
rendbe hozhatták, újra emberi arca van, hatvan- hatvanöt éves lehet. Mire vár? 
Hogy elmúljon a hideg. És aztán? 
 
És - kissé teátrálisan -  a másik oldal: barátom meghívott minket, s Szütséket, 
kiderült, házavatóra. "Ha nem kell a tudásom, hát gazdag ember leszek." 
Ámultunk, ez egy tisztességes szándékú ember, a szocializmusban végig vezető 
poziciókban. Rendszerváltáskor mindenünnen kirúgták, évekig vergődött, most egy 
nagy nyomda igazgatóhelyettese. Háromszintes házat építettek tíz hónap alatt, a 
pincében úszómedencével (rögtön kértem egy úszónadrágot), borozóhelység, fűtött 
rámpa le a pincegarázshoz a két kocsi számára (nem kell havat takarítani), 
egyedileg legyártatott keményfa ajtók, padlófűtés, a fogadóteremben kandalló és 
bőrgarnitúra. Minden luxuskivitelben. Szüts kalkulációja szerint tizedennyi 
pénzért óriási lakást vehettek volna Budán. Vagy, csak valamivel szerényebben 
építkezve, fantasztikus kortárs gyűjteményt lehetett volna ebből... merthogy 
gyűjtik a képeket (van pár Válijuk is). Szüts a maga humorával úgy foglalta 
össze a látottakat, hogy a rendszerváltás áldozatai. Pulykavacsora, állítólag 
extra italok, fagylalt, jókedély. Két nap múlva Vajda fölhívott, hogy bizony 
szégyenkezik, és kissé hasadt tudatú lett evvel az építkezéssel. Unokái már nem 
fogják tudni, hogy ő nem csak ilyen.
 
Gond volt, mit vigyek ajándékba nekik. Tudtam, Szütsékkel valami hosszú távú 
képvásárlási ügyletbe vannak bonyolódva, ilyenkor saját művet vinni ízléstelen. 
De szerettem volna valami igazit. Végül az előszobából leakasztottam Gruber 
Uszályok pasztelljét. Örültek.
 
Képeim archiválása, gondolva az utókorra is.
Elkezdtem megint fészkelődni, évek óta gondolkozom rajta. Most testközelbe 
került a lehetőség, tájékozódtam.
Klee munkásságát egyetlen helyen lehet megismerni, ha  albuma végén végignézzük 
oeuvrekatalógusa párcentis fotóit. Soha senki nem látta és nem is fogja 
megtudni, mi mindent festettem és rajzoltam. Ki fog eljutni a veszprémi 
tanácsháza folyosójára, megnézni A monostor falai-t?. Egyetlen (romlékony) fotóm 
van mindenről. Mindent kompjuterbe kell tenni, ott
                   az nem romló archívum, képernyőn megnézhető, 
                   CD-re másolható, olcsón sokszorosítható, pld. könyvtár 
számára
                   internetre tehető, ahonnét bárki letöltheti magának.          
                                                                            
print is készíthető, otthon
                   esetleg egyszer kiállításkatalógusként megjelenhet. 
Ami minőség elérhető számomra: kisméretű keresőkép. Az elég is.
 
Egyet lehet ellene vetni, hogy: minek? Elég belőlem az a pár jó kép, amire 
emlékeznek, ami a könyvemben megvan, és az a néhány, ami itt-ott falon látható.
 
Na de mégis. Egy költő összes verse kötetben megvásárolható. Vesszen el örökre 
képeim 90%-a? Illetve elveszhet, de ne rajtam múljon.
 
szia.
 
 1999.4.15.-23    J-59           C.6036
 
Szegény barátnőm
 
...azt írod, baráthiány. Gondolom, te teremted. Műfordító-irodalmár barátom 
ösztöndíjjal Arlesban milyen jókat beszélgetett friss ismerőseivel. Nem 
valószínű, hogy Le Meuxben te vagy az egyetlen okos ember. Nem gúnyolódni 
akarok, hanem... mennyi munkát fektetsz te kapcsolatteremtésbe? Az én leveleimet 
is eredetileg nem monológnak szántam. Rezzenetlenül elfogadtad, hogy kapsz, 
anyakirálynő.
Más kérdés, hogy így is szívesen írtam. 
 
Szóval leveled jött, s most egy második is. Ez jó! Örülnék, dialógusba 
váltanánk, bár gyors reagálás nehéz ügy, egy levél nekem többnapos munka. 
Várom öreg írógépeden kikopogottakat!
 
Hanem van itt egy új lehetőség, én most szántam rá magam. Hosszútávon feltétlen 
érdemes lenne beterveznetek: kompjuter, és azon e-mail program. Írok itthon a 
gépembe, s a te képernyődön akár azonnal megjelenik. Helyi beszélgetés 
telefontarifájával!!, és néhány másodperc alatt! átmegy, így nagyon olcsó. Új 
műfaj, a telefonálás és a levélírás között, persze gyorsasága miatt könnyen 
felületes. Hallom barátaimat, napi 10 üzenetet kap és küld, több a 
tengerentúlról, sokszor csak néhány mondat, egy vicc. Gyanakvó vagyok, de 
értékei vitathatatlanok. Hallom, hiszem, kapcsolatok élednek. Épp Paulával 
egyeztettük, itt volt nálam: nem telefonálgatunk egymásnak. De gondolatokat 
szívesen cserélnénk olykor. (Tudjad: az electronic mail-hez nem kell a gépre 
Internet [www] is, ez fontos, bocs, nem tudom, tudod-e, hogy ez micsoda. Így 
postai előfizetése olcsó, sőt találni ingyenes központokat is.)
Merthogy a  telefon drága, és sajnos a fax is. Hanem nálatok volt 10 éve egy 
akció, ingyen lehetett a postáról valami kompjuterfélét elvinni. Hamar 
megtanulnád. Bár például Kata kompjuterrezisztens, legalábbis nagyfia szerint. 
Hihetetlen, nők mennyire bírnak utálni technikákat...De szöveg beírás egyszerű 
művelet.  
 
Pszihológus másik ötlete a depresszióra, a fényhiány, vagyishogy hogy ezért 
elköltözni... ezt hülyeségnek tartom. A lakótér viszont tényleg legyen jól 
megvilágítva. Ahogy este végigvillamosozok a Nagykörúton, elszomorodva látom a 
félsötét pesti lakásokat. A pocsék csillárok. Nehezen bírnám. Mikor egyszer sok 
pénzt kaptam, a lakás összes villanykörtéjét lecseréltem baromi drága, 
energiatakarékos, ötszörös fényerejű izzókra.
 
Most végignézem, ami egy hónap alatt fölgyűlt számodra.
 
Kecskemét előtt Mikitől evvel a cédulával búcsúztam:
 
A sok tanulás izgatja nyálkahártyát
és
lehúzódhat az arcüregre
is.
 
A művésztelep: az első 16 nap, mintha bordatörés, minden mozdulat fájt ...az 
első napsütés, a friss zöldek, a rügyek is. A képek: mind más irányba szaladt. 
Aztán lassan kezdett a világ kitisztulni... a végeredmény 22 kép, még nem tudom 
értékelni. Ha dicsérik, az is zavar. Egy barátnőm belenézett, mosolygott, azt 
mondja: megérte.
Első vasárnap a főtéri vásárban remegő gyomorral vettem Katának egy norvégmintás 
fehér gyapjúpulóvert. 
Csináltattam egy profi kompjutert. Úgy kezdődött, hogy  adósság fejében 
elfogadtam egy grafikát, amiért aztán Szüts vett nekem egy szkennert, avval majd 
a következő hónapokban minden képemet kompjuterbe. Azt hittem, a táskagépemet 
kell csak hozzáigazítani az új berendezéshez, esetleg kis ráfizetéssel. Később 
Szüts meggyőzött, csak profi szinten érdemes, ahhoz diamásoló kell. Miklós fiam 
grafikai programokat kért, ami csak nagykapacitású gépen fut, valamint 
elmagyarázta, és igaza volt, hogy CD író- és olvasó berendezés is kell. Így a 4 
lemezt kölcsönkapva majd a XXII kötetes Révai lexikon is rendelkezésünkre áll. 
Az első gépem 80 megabájtos volt, ez éppen 8000.
Az új gép: torlódó feladatok. Most épp a fent említett E-mail fölrakásával 
vagyunk elfoglalva.
 
A Húsvétot már itthon töltöttem. A nagyszombati szertartáson szokás szerint a 
kolostor teljes személyi állománya megjelent. Járókerettel a majd' 90 éves 
Ottmár atya, aki a Szent Korona Társaság alapítója és elnöke, még mindig 
politizál, időnként csacsi módon. Levitték a szertartásra magukkal, s ott állt 
rezzenetlenül ünnepi vörös miseruhájában Töhötöm atya is, aki már a körötte 
zajló dolgokból semmit sem ért. Az ő jelenlétététől meghatódtam, neki örültem 
igazán.
Hajnali napirendem változatlan, csak most útban a templomhoz rózsafüzérezés 
közben a szememet forgatom és bandzsítok. Megtaláltam a szemtorna helyét. A 
misén 20-30 fős stabil csapat, a zsolozsmára is ott maradnak. Megszerettem ezt 
az imamódot, így a Bibliát csak a köztes napokon használom. Akkor a napi 
igeliturgiát, meg egy kedves zsoltárt hozzá. Kata meséli, közösségükben 
általánosan bevett, napi gyakorlat, hogy válaszra várva felütik a Bibliát, s 
fölolvasnak belőle valamit. Nem mondom már neki, de ezt nagyon nem szeretem. 
Ízlésem ellen van az Urat azonnali reagálásra kényszeríteni. 
 
Ide vág. Kezembe  került a 99. febr.25.-i Mária üzenet Medzsugoréból: 
 
...adjátok nekem mindazt, ami a szívetekben van: örömöt és ...a legkisebb 
fájdalmat is, hogy bemutathassam Jézusnak és ő ...átváltoztassa nyomorúságtokat 
a Föltámadás örömévé.
 
Anyácskám meg ezt a viccet hozta: 
az Úr szereti a teológusokat, mert általuk nagyon sok újat tud meg magáról...
 
 
Uszoda. Fölment 1220,1 méterre, ennyi most a fél óra. Egy év után már bírom 
tüdővel a gyorsúszást. Az öltözőben a magpörkölőgépek technológiája, amikor nem 
Kosztolányi illetve újabban Weöres. Még mindig foglalkoztat Kosztolányi 
kirohanása Ady ellen
 
Az elefántcsonttorony még mindig emberibb és tisztább hely, mint egy pártiroda.
 
(Bár ezt lehet, hogy Babitsról mondta.) Meg barátja, Karinthy jut eszembe, 
ismerős, amit mond:
 
Nem tudják, hogy mindig úgy gondolkodom, ahogy mások életükben egyszer, az 
ötödik és negyedik emelet között, zuhanás közben...
 
Összebarátkoztam az egyik kabinossal, most alkalmanként 500 forintért 
végigmasszíroz. Fenséges. Otthonra is csináltam egy masszírozógépet, többéves 
töprengés után: öklömnyi kavicsot rongyba bugyoláltam, a rákötöttem egy 
zsinórra. A másik végére is egyet, ellensúlynak. Egy szögön lóg a falon, az 
egyiket emelem, a másik süllyed, így állítom a magasságot, miközben a hátamat 
nekiütögetem. Bevált.
 
Uszoda. A szemközi zuhany alatt valaki hosszan ráncigálta, dörgölte fütyijét 
szappanozás közben, látható következmény nélkül. Elnevettem magam, ilyen lesz 
hát az öregség...
 
Nézzük a leveledet. Amit a keresztény mozgalomról írsz, amibe cseppentetek: 
kemény, iránya tetszik. Tűnődtem, hogy állnék hozzá, teljes bizalmat feltételez.
Amit  a depresszióról írsz, hogy alkalmat ad az alázatra: nagyon szép. És hogy 
nagy találkozásaid mind ilyen periódusokban voltak, ez fontos. Bár látnám ezt 
magamnál.
Kérdezed, mik a magyar reakciók Koszovó ügyben, érdekelne. Nem járunk 
társaságba. A televíziót sem nézzük, hogy tudnánk, mit akarnak ez ügyben belénk 
sulykolni.. Csak a rádióhírek és a Népszabadság.
Egy hete egyszer, először -megdöbbentő módon- a téma lekerült az újság 
címoldaláról. Ami onnét egyébként kivehető: 
Fanyarság, hogy egy hete beléptünk egy katonai szövetségbe, s máris háborúba 
keveredtünk.
A szegedkörnyékiek éjszakánként robbanásokat hallanak odaátról, az öregebbek 
félnek.
Golyóálló mellényes rendőrjárőrök a határtól 100 km-re lévő Kecskeméten, 
márciusban.
Ingerült cikkek a menekültfogadás anomáliáiról, korszerűtlen szállások, elavult 
jogi korlátozások, párhuzamos adminisztráció, bürokrácia a menekültek dolgában.
Gyakran ismétlődő bíztatás a kormány részéről, hogy a szomszédsági viszony és az 
ott élő magyar kisebbségek okán mindenképp passzívak maradunk.
Aggodalom a vajdasági bombázások miatt. 
Csendben elkezdtek minket szoktatni a gondolathoz, hogy a háború eszkalálódik, 
szárazföldi csapatok bevetése következik. A mindig frappáns Heti Világgazdaság 
címlapján egy légypapír, amire US. repülőgépek vannak fölragadva. 
 
Szörnyű, mindenkinek igaza van. Az ellenvetés, hogy a NATO-nak a kurdok 
mészárlása miért nem fáj, igaz, mégsem ellenérv. Egy uszodai klubtárs szerint a 
szerbek okultak Trianon példájából: területet nem szabad átengedni. Nem is 
fogják elvenni tőlük, gondolom.
A dilemma gyökere: Koszovó ősi szerb terület, ahogy nekünk a Margitsziget szt. 
Margit kolostorával, viszont a sokszázados török fennhatóság alatt muzulmánná 
vált. Milosevics agresszivitása szörnyű, a albánok kikergetése, de logikus. 
Elvetette a sulykot, az albánokat majd hazaköltöztetik. De milyen áron. Vér, 
szétlőtt ország.
Ennyi. Kata eltanulta tőled az önetetőt. Nem süt, de egy pléhdobozban mindig van 
puszerli vagy mi. Önmérséklettel járunk rá.
ölel:
 
 
 
1999.6.2.      J-60                         
 
faxváltás J-vel
 
J:
Mi újság ott nálatok? Én eléggé beteges vagyok az utóbbi időben; valaki köhhent  
egyet, és máris torokgyulladásom van. Megjött az első tel. számla: délben, este 
10 után és hét végén olcsóbban lehet kommunikálni. Neked melyik idő jobb? 
Valamint: nagyon terhesnek érzem a komplikáltságomat; mi az egyszerűség titka? 
Továbbá: mit tennél, ha egy nap felfedeznéd, hogy a baby-sittered hónapok óta 
használja a  telefonodat?
Jó étvágyat!
 
én:
Miki nem bukik matekból (havi 5000 ft.) viszont bukásra áll kémiából. A 
kompjuteren viszont egyre jártasabb. Elromlott a sebességmérőm, a rendőr 
megbüntetett, mert átmentem a pirosban, nem működik a színes nyomtatóm, Zsófi 
lakásán elromlott a bojler, fogorvoshoz kell menni, és fáj a fejem.
Ez az időpont 2-ig jó, aztán alszom. Egyél sok C, vagy valamilyen más vitamint.
Miki bukásán reggel Katával összevesztünk.
És álmos is vagyok.
Valamint Zsófi novemberben szül.
 
J:
Sikerült megvígasztalnod.
Ha van kedve kijönni hozzánk, szívesen látnám nyáron.
 
 
 
 Kékkút, 1999.8.13.     J-61        C.6179
 
Szia, kedves J! 
 
Nem véletlen volt, nem így sikeredett-, ezt így akartam. Nemcsak neked nem 
írtam, anyácskámat is alig látogattam, sehova se, bicikli meghívásra is csak 
egyszer. Akkor is csak a lelkiismeretem, hogy a kondició, meg a megtiszteltetés. 
Nem szoktak engemet hívogatni, sehova.
 
Összes képeim kompjuterbe etetése.
Nagy munka volt, boldogító.
 
Az Úr, szegény, teljesen profi lett szoftver ügyekben, ahány beszámolót, 
helyzetelemzést végig kellett hallgatnia reggelenként. Meg hencegést.
Fiam dögkeselyű módjára keringett szobámban az új kompjuter körül, hiába. Teljes 
csőlátás, három hónapig tartott, július végén fejeztem be. Három hónap? Inkább 
négy. A monitor és a szkenner még márciusi, kecskeméti történet. Lassan 
kiderült, még mi minden kell, s áprilisban aztán mindez együtt volt az 
ehhez-csinált kétméteres asztalon. Végül még százezerért  egy diaszkenner is, 
aztán elkezdtem kezelésüket megtanulni. Nem fog gyorsan a fejem. A szakkönyvet 
persze átvettem, de az nem úgy van. Csinálni, próbálni, aztán még tízszer, 
kétségbeesve pillantgatni a mennyezetre, akkor egyszer csak megvan! De addigra 
rég nem tudom, hogy is jutottam idáig. Új próba, jegyzetelve. Egy idő után a 
papírcetliket el lehet dobni, beemelve. Mint például most véletlen idekerült ez: 
†, ezt már én tettem a gépre, neki saját billentyűje van, az R betű. Kidobott 
képek mellé teszem, főleg. Már a változatait is tudom: ††††
 
Párhuzamosan tanultam a programokat és kezdtem beolvasni festményeim diáit. Az 
elsőket hetekig, sokszorosan. Akkor kezdődött a sajthegy átrágása oda és 
visszafelé is. Hatszázhúsz festmény. A szkennelés még csak hagyján, az 10-12 
darab óránként. De minden gondosságom[6] ellenére a 35- 40 éves diapozitívek egy 
része már elszineződött, vörös, s karcolások, megvilágítási hibák. Volt 
festmény, amin háromnegyed órát dolgoztam. Egy képet k.b. tíz  módon lehet 
megváltoztatni, javítani. Halálos izgalom volt egy-egy új lehetőség 
kikisérletezése. 
 
Hanem a színek. Milyen lehet ez a tizenöt éve egy keszthelyi lakásban őrzött 
képem? Rossz fotója kezemben. Amivé most alakítom,  az lesz igaz 50 év múlva. 
Szüts-csel beszéltem erről, érintőlegesen, telefonon. (Sokan segítettek így vagy 
úgy, és felváltva hívtam négy embert, ha végleg elakadtam). Szóval, ha én most 
némileg improvizálva egy jó színvilágot teremtek, avval mégiscsak valami igaz 
történik, mert engem tükröz. Hogy szerintem ennek az 1968-ból való képnek 
ilyennek kéne lennie.
Szüts szerint ezek a reprók úgyis csak halvány idézetek, legyenek egyszerűen a 
lehető legszebbek. Igaza van, persze. S ha netán annyira fontos lenne, majd 
utánmennek és lefotózzák az eredetit. Meg a 6x6-os diám is jó minőségűek. Csak 
ezeket most nem tudtam használni.
Ilyenformán hamar világossá vált, lehetetlen lett volna ezt a munkát 
másvalakivel elvégeztetni, vagy az utókorra hagyni. Gyerekeim fölajánlott 
segítsége sem-, ez alkotómunka.
Múltak a hetek a gép mellett, háttal a szobának és világnak. Már volt mit 
lapozni. Akkor jöttek összes rajzaim. Ehhez építenem kellett egy szerkezetet 
üveglapokból és fenyőfából, egy vassín darab, fényképezőgép, szigetelőszalag, 
két rigli, egy rajztábla-; amivel a 6x6-os negákat kisfilmre tudtam tenni. Négy 
sorozat próbafelvétel, előhívva és értékelve, majd többszáz felvétel. Ami végül 
mind hibás. Az egyik reflektor fénye tükröződött az objektív fém peremén. 
Szemétbe az egész. A berendezés is.
Idegennek hatott rajzaim között az a három plakátterv, amivel még a 
pápalátogatáskor bíztak meg,  meg a Mozgó Világ folyóirat címlap tervem. Ezeket 
töröltem innét, fotójuk a naplómba. Aztán: túl sok vázlatrajzom maradt, bár el 
szoktam tépni őket. Ezen alig tudtam segíteni, szétszóródtak a világban, 
gyűjtőknél.
 
A rajzok után az úgynevezett művészfotóim. Itt másfajta, hátborzongató dilemma: 
ez a játszótéri Mikica-fotó nem jó, (ez inkább csak fénykép), de nekem 
szívhezszóló. Hova jutottam. Nemcsak lefekvéskörüli toporgásaimon látom koromat. 
Akkor legyen egy külön dosszié a Mosoly Albuma? Tényleg, tegyem a portrékat 
külön? (Magamról is őrzök jó fotókat, a művész munka közben, miközben személyi 
jogaimra hivatkozva amatőröknek rég nem engedem, hogy fotózzanak.) Aztán itt 
vannak huszonöt évre visszamenőleg magam tervezte utcai kiállítás-plakátjaim, ez 
egy jó sorozat, de ez sem ide való. Minden munka leggyönyörűbb része a rendszer 
megtervezése. A mennyországban az első évben majd csinálok egy világtáblázatot.
Aztán döntöttem. Maradjon együtt az egész, franciasaláta, ahogy eddig volt. 
Erdélyi dombok, fotók tanítványaim munkáiról, Ernst múzeumi kiállításom, sőt, 
repróm; Picasso halat eszik.
 
Képek, rajzok, fotók, 1300 darab.
 
Egy hónap közben Pilismarótra, július, megkértek művésztelepet vezetni. Ott két 
egymásba rakott fémvázas széken ülve csináltam ugyanezt, estig. Uszoda ugyanúgy, 
csak Visegrádon, autóval, s két fiú velem. Megjegyzendő, az 1200 méter (java 
gyors) másfél év munka után most először: könnyedén. 
Következő elérendő minden fölösleges, modoros mozdulatelemtől megszabadulni, 
olyan egyszerűen úszni, mint a Willendorfi Vénusz. Ehhez jó lenne egyszer videón 
látni magam. És a csillagködök távolában: ha mégis megtanulnám a lábtempót. 
Fárasztó, semmit nem gyorsít, de szép.
A kartempómat most dícsérték, hogy jó ez a hosszú kinyúlás, s nem is kell 
gyorsabban úszni, inkább majd nagyobb erővel... Jó vicc. Ha bírnám. Még 
júniusban, házassági évfordulónkra ajándékom volt, hogy ne legyek aznap annyira 
fáradt, fele távot úsztam[7]. (Bár nem ezen múlik.) Ismétlem, csak júliustól 
bírom. Most augusztus, Balaton, most semmi. Csak kék csík fölött tudok úszni.
 
Maróton négy képet kezdtem el, mindössze.
 
Közben többször is leírtam diadalmasan: ma lettem kész. Aztán még jónéhány 
pepecselő nap. És idei festményeim például még le sincsenek fotózva. Valamint az 
archívum halálomig bővül, míg csak ki nem hull megfáradt kezemből a
 
Egyszerre a teljes boldogság, -bár olykor majd belegebedtem- és a teljes magány. 
Nagyon csinálok valamit, haladok, épül a ház. De mit lehet ebből megosztani? 
Hogy végre megtaláltam, hogyan lehet a "radírt" méretre állítani. Hogy egy 
életlen képsarkot több fokozatban kontrasztosabbá tudok tenni. Udvariasan 
mosolyog a világ, szeme a messzeségbe réved. Bár ez sem igaz. Tanítványaim a 
kedvemért bevezették az ebédelést, naponta a már megterített asztalhoz 
invitáltak. Gépem mellett csokoládémikulást találtam, hogy ezt a Mesternek, ha 
nem bánja, hogy lejárt a szavatossága- És a szobában lábujjhegyen jártak.
Pilismarótra egy igen vékony kis Márai naplót vittem, az utolsó kötetét. 
Fanyarul mindíg úgy véltem, zavaróan rendetlen világképe méltó betetőzése volt 
öngyilkossága. Most megértettem, sajnálom. Felesége fokozatosan épült le szeme 
láttára, hónapokig ápolta, a végén hosszú kórház. Napi hatvanezer forint a 
számla. Akkor fél év alatt meghalt fogadott fia és a testvére is. Hónapokig nem 
találkozott emberekkel, utcán félvakon botorkált, félt a kórháztól, a hosszú 
haldoklástól. Szegény. 
 
Vasárnap Dömösre jártam korai misére. Aztán a nap avval telt, hogy hősiesen 
igyekeztem nem dolgozni.
 
Kompjutert igazíttatni pedig Esztergomba jártam be. A műhelyben tábla:
 
USER ERROR!
REPLACE USER,
AND PRESS ANY KEY TO CONTINUE![8]
 
Igaz vidéki szívélyesség, mindenben segítettek, semmi rohanás.
Még egy fölirat, ez a műteremnek bérelt tantermünkből:
 
 
TŰZRIADÓ TERV.   
1. A TÜZET ÉSZLELŐ AZONNAL TŰZ VAN KIÁLTÁSSAL AD RIASZTÁST
 
 
Pilismarótról Pestre érve kászálódom a kocsiból, hazaérkeztem, hazaérkeznék, 
fejbevág egy látvány. Mint egy karambol. A Margit körúti kapunk két szárnya 
kiemelve, a huszonhét év alatt megszokott szétrohadt sötét előteret csempézik, 
halványszürke nagy lapok. Műtő. Idegenbe érkeztem. A változástól, az idő 
szagától mindíg felriadok, halálomról van szó. A legmélyebb az időélmény. 
Armstrong trombitája. Ilyen nehezen tűrném a változásokat? Nem nagyon akarnék 
többet költözködni.
 
Marót után két nap itthon. A Lukács zuhanyozójában az angolszász jogrendszer 
anomáliáiról van szó, furcsa ítéletek, elfogult esküdtszék.
Valamiért Pestre is be kellett mennem. Nem értem én ezt a Belvárost, különösen a 
Kiskörúton belüli részt. A Főiskolán, mikor szabad szombatjaink lettek, bejártam 
oda, az Idegennyelvű könyvesboltba, Csók-galériába. Már akkor mindíg 
megzavarodva értem haza.
 
Még postára adtam Berlinbe Kurtágnak egy újabb keretet, már nekem kínos, 
elnézést is kértem. De bevallották, hogy a rajzom arany rámája ronda, én viszont 
ragaszkodom a keretezéshez. Unokája rajzai mellé tűzte, az ágya fölé.
 
És most Kékkút, 
Ide csak a notebookot hoztam, magamnak-, neked, írni. Igaz, a képeim már ezen is 
velem vannak. Mit csinálok, ha ezt a levelet befejeztem? Remélem, olvasok. Egy 
Olbracht kötet 1955-ből, "...hét vidám történet az Osztrák-Magyar monarchia és 
az első Csehszlovák köztársaság idejéből", Mai szovjet elbeszélők, benne az 
Emberi sors, aztán Bokréta volt Románia kalapján, az olimpikon tornászlány 
tönkremenésének és 1989-es disszidálásának története, meg egy olvasmányos 
nyelvszociológia. Ez egy nyelvész klubtárstól kértem kölcsön. Olyan érdekesen 
beszélt...
Amúgy reggelente hetek óta Mózes öt könyve. Elképesztő, ahogy az Úr szervezési, 
jogi, orvosi, iparművészeti és haditechnikai utasításokat ad a pusztában. 
 
Otthon pedig vár a Majdnem Befejezett Mű, már végleges formában a legnagyobb 
része, három CD lemezre írva. Ezért volt bölcs Miki, hogy így a fölírást, ahogy 
kész egy fázis, otthon, azonnal meg tudom csinálni. Zárt rendszer. (Folytonosan 
készítek biztonsági másolatokat, nem lenne erőm még egyszer belekezdeni.)
 
Az 1. számú lemez egymagában is teljes, ezen minden munkám megnézhető (most 
írnak hozzá Győrben lapozóprogramot[9]),
 
A borítót is megterveztem. A belsején használati utasítás. A lemez elején pedig 
leírom, hogy bizony a legpocsékabb képeim is itt vannak...
Teljesen kész a 2. és 3. lemez, ezekről nyomda (kisméretű) reprodukciót tud 
csinálni. Talán egyszer erre is sor kerül. Ebből a háromlemezes változatból a 
fontosabb könyvtáraknak, szakmai archívumoknak gondoltam ajándékozni.
A CD borító: 
 
                  OEUVRE-CD 1.
                         nincs visszatartott copyright, 
                        korlátozás nélkül fölhasználható
 
                l  minden festmény, grafika, és a fontosabb
                   fotók nézőképei, lapozóprogrammal
                l  könyvek szövegei
                l  opuszjegyzék
                l  C. napló tartalomjegyzéke
                l  életrajz
                l  grafikák és fotók, nyomda számára (TIFF)
                   (a 2. és 3. lemezen pedig a festmények)
 
Mindeközben ilyen gondok is, pld. az opuszjegyzékkel: barátom nevét hét év után 
se tudtam megjegyezni, ezért a címjegyzékben egy utalószó, amit a FIND 
keresőprogram azonnal megtalál. S mellette a megjegyzés: feleségét is tegezem. 
Vagy. Egy vevőm, jónevű gyűjtő, titkosíttati kérte magát. Most mit csináljak. 
Életem végéig külön listát vezessek a nyilvánosság számára? A kettős 
adatvezetéssel nagyon csínján kell bánni, tévesztésveszély.
Végül ezek egy utolsó, pirosra színezett oszlopba kerültek, amit a CD-n 
egyszerűen elhagyok.
 
 
Mami meséli, a múltkor böjtölésből három napig nem nyitotta ki kompjuterét. 80 
éves. Meg meséli, húgom be volt oltva, hogy nem minden igaz, amit neki az 
iskolában mondanak. Így 15 éves korára hitte el, hogy Magyarországon is van 
gólya.
 
Közben itt hatodszor csapom agyon ugyanazt a sáskát -tényleg- a sportzsák kemény 
fenekével. Délidő, a padlásszobában fővök, 50 fok, derékig meztelenül. De lent a 
szobában szúnyogok vannak. Meg Miki. Kata a faluban társasél. Hogy Marika néni 
meghalt a télen, fia most részegségében betörte a fejét, a tapolcai kórházban 
fekszik. Cserhalmi színész nem tudta, a csirkecombok a mélyhűtőjében a miénk és 
megették a lányával. A másik betelepült színész fiatal feleségét még a 
szomszédba se engedte át, az most biciklin meglógott, válóper, már árulják 
úszómedencés házukat. Egy izraeli bebíró az eddig tiltott területen villát épít, 
habár engedéllyel, tiltakozás. Második kocsma nyílt a faluban. DerPaliék[10] 
megjöttek, meg kéne látogatni őket. A templomkörüli ágyást fölszántják, lehet 
onnét virágtöveket vinni, lehetne, de már mind elvitték. Hanem a Bolt 
megérkezett Európába, este 10-ig nyitva, rozskenyér, és nekem nagyméretű 
gumikesztyű[11] megrendelve, hétfőre hozzák. A főtéri feszületet nem 
elbontották, hanem elvitték restaurálni, nagyon szép lesz. Augusztus huszadikán 
falumise, háborús emlékmű avatás, zászlóavatás?! és az egész falunak 
ingyenvacsora a kővágóörsi étteremben, különbusz. Katának és Mikinek belépőjegy. 
Nekem sajnos rossz a gyomrom.
 
Nehezen indult ez a nap. Kata 6.30-ra kért ébresztést, hogy első péntek. Meghalt 
az ábrahámhegyi papbácsi, már tavaly csak csoszogott, így csak reggel van mise. 
Biciklivel menne.
Végül fáradtsága legyőzte. Nyolckor Mikit keltem, vinném Tapolcára, gégészetre, 
ma másodszor fogják pungálni, a kocsi nem indul. Elküldöm autóstoppal, hogy 
majd-ha, utána megyek. Van épp erre a célra egy ORVOSHOZ táblám a történelmi 
múltból, mikor nem volt kocsink; de ezt nem akarja használni, elindul. Csak egy 
gyertyát bírtam kicsavarni a négyből, gyenge a sérült kezem. Negyed óra múlva 
mégis elindul az autó. Végignézzük, ahogy egy kisfiú fülét kezelik, végig 
ordított. Ámbár differenciáltan.  "A másik fülemet... neeee", ebből reményt, és 
párbeszédre való hajlandóságot vettem ki. Avval riogatták és egyben vigasztalták 
is, így nem kell a kórházba visszafeküdnie. Erre is reagált. Külön jajgatott 
anyjának és az orvosnak. Nem volt teljesen fejvesztett.
 
Mikinek inkább az érzéstelenítés fájt. Ámbár a jókedélyű hentesméretű orvos 
minden erejével tudta csak áttörni a csontot az arcürege felé. A hét elején a 
pesti SzTK-ban ez egy orvoskisasszonynak harmadszorra sem sikerült, három tűt 
görbített el. Végül Mikit elengedte kezelés nélkül. Klassz, nem? Ide lefelé a 
kocsiban már rosszul volt, a maga csendes módján megkért, ne gesztikuláljak, fáj 
a feje.
 
Pungálás után postára, ajánlott válaszlevél az Adóhivatalnak, csudálkoznak, hogy 
tavaly csak ennyit kerestem, és hogy lennék szíves ezt egy kicsit megmagyarázni. 
Hétoldalas kérdőív. Csak hát én két éve kapott New Yorki tízezer dolláros 
ösztöndíjammal eléggé le vagyok fedezve. És hogy nem kerestem? Nem gyütt vevő...
Posta után még Tapolcán elemvenni Kata biciklilámpájába. S mit látok a polcon, 
bicikliláncot, másfél métereset. Jó drága, de Mikinek kellene. Orvos utáni 
eufóriában megveszem. Ő a kocsiban vár. Adom neki. "Nem számzáras? zöld?" Nem, 
ez kulcsos, mondom rezignáltan. Akkor az én szocializmusban eltört gerincemmel 
kínlódva visszacsinálni az üzletet...igaz, vettem közben egy pót-pót svédkulcsot 
is, amit mindig az asztalomon tartok, annyira szép.
Mi baj volt még. Itthon az igazolványát nem találjuk. A tető a tavaszi nagy 
viharokban több helyen átrozsdált, kilyukadt. Százezer? Miből? A padlásfal belső 
pereme végig meglazult. Ránk dőlhet. Le kell bontanom.
És az idei időjárás következménye: szúnyoginvázió. Kata nem tudom, hogy bírja 
órákig a kertben. Én mindenesetre.
 
Kékkút indítása a szokásos volt. Első nap tüzet csináltam, másnap vizet. Tavaszi 
esőzések, húsz centis sár az akna fenekén. Vízóra, elzárócsap valahol alatta. 
Gumicsizma, gyalogsági ásó, görnyedés, szúnyoghad. Harmadnap melegvíz. 
Bekötöttem a húszméteres gumicsövet, amit a Nap felmelegít a kertben. A végén 
zuhanyrózsa. Most az épületgépészet további egysége következne, a szart kellene 
kimerni a retyiből. Egy 18 éves szemétdombot elhordani. Csalántalanítani a 
közlekedőutakat. Kerítést javítani. Esténként persze, kánikula után.
Közben körletrend a padláson, az az én életterem. Tízkötetes könyvtáram leporol, 
vasládából[12] a tartalék zoknik. Lehoztam egy Arany összest, nem volt erőm a 
másodpéldányt kidobni. Eddig háromszor vettem meg, pedig nem olvasom, zavar 
rezignáltsága. De szeretem a közelemben.
Kata első fáradtsága múltával nekiesett a kertnek. Miki két tárgyból bukott, 
álmatagon forgatja kémiakönyvét. Én nagy munkámat befejeztem, most majd rémült 
nézés a semmibe, mint az a görnyedt férfi a csónakban, a Szixtusz kápolnában.
 
Zsófiról valamit. Gömbölyödik. Katának sikerült megállapodnia a haszonélvezeti 
joggal bíró nénivel (tudod mi az?[13]), hogy végleg megtűri. Ennek fejében 
hatvanezer forintot kért. Ki fogjuk fizetni.  
Ja, ezt az egészet még nem tudod. Húgom pár éve vett egy helyes kis másfél 
szobás, központi fűtéses nyaralót a Németvölgyi úti temetőnél a Rend számára, 
maradt pénzből. Mami, a volt tulaj: Mária néni, meg néha mi, ki-kimentünk a 
gyönyörű kis kertbe, fél napokra. Mikor Zsófi bejelentette nekünk a Hírt, 
észbevettem, ferencvárosi bérlakását ugyan miből fogja bébi mellett fizetni. 
Hazaköltözni nem akar. Szerencsére. Részben ideje megtanulnia élni, részben 
állandó konfliktusaik -számomra legalábbis- terhesek. Kata, bár 
segítőszándékkal, folyton jelen van. Itt hagytad a szennyes ruhádat mért mész 
vizes hajjal utcára edd meg még ezt a kenyeret. Zsófi meg morcos kedveiben 
ösztönállatka.
Interurbánolok Erzsébetnek. Kölcsönadta a házat, ingyen, csak a rezsi. Akkor még 
a (89 éves életvidám) volt tulajdonossal írattam alá mellékesen egy papírt (két 
tanú), hogy ő is beleegyezik. Később ezt az aláírást nagyon megbánta... Zsófi 
tisztaságfogalma különbözik az övétől. És lassan rá kellett jönnie, ahogy 
tárgyai sorra elmozdultak, hogy negyven év alatt, még férjével épített élete 
foszlik most szét. 
 
Zsófi rendezi be életét és lakását, költözés után azonnal beszerzett két új 
macskakölyköt. (A régi meglógott.) Hogy ez bébi mellé nem az igazi, hidegen 
hagyja. Kata nagyon bemozdult, új feladat, bébi réklit nézeget, lehet, ő fogja a 
gyereket megszülni. Zsófival most ez ügyben nagyon összejöttek, hosszan 
csevegnek telefonon, vásárolnak, pusmognak. 
 
Én meg házat mosógépet telefont kompjutert egy plüssoroszlánt szereztem neki, 
költöztettem.  Szobája kifestését nem vállaltam, de könyvespolcot még építek. A 
heti szemét szállítást már ő rendelte meg.
Sokszor alszik újabban nálunk. Soha nem a szobájában, Katánál. A leejtett tévét 
Kata nem javíttatja meg, így éjszakába nyúlóan beszélgetnek. Terhesruhát varr 
magának. Kertjében palántázik. Társasága megvan. Trabantja is megvan, olykor 
egyik barátja fuvarozza. Úgy látszik, jogosítványhoz a vizsgát nem teszi le, éve 
húzódik, pedig fizetném. Az Iparművészetire felvételizett, esti tagozat, heti 
két bejárással, tipográfia, nem vették föl. Továbbra is Szüts stúdiójában 
dolgozik, befogadták.
Kékkútra talán lelátogat a hét végén, barátokkal és mikrobusszal.
Zsó Istentől bocsánatot kért, és aztán levélben tőlünk is. És hogy tudja, ez 
számunkra is milyen többletterhekkel jár. 
Mivel Isten megbocsátott neki, kik vagyunk mi, hogy...?!
 
Kaland szülőnek lenni. Volt szerelmem meséli, (építész, reggel négykor kutyát 
sétáltat,  majd 40 órát dolgozik, este felvigyázza nagyszámú unokáit), hogy 
érettségizett fiát látja délelőtt, amint a díványon keresztrejtvényt fejt.
 
Petri Gyurkáék júniusban kölcsönkérték házunkat, s lementek egy hétre nyaralni. 
Bekerülünk a magyar irodalomba. A feleség nagyon meg volt elégedve, és le is 
kaszáltatott, Gy. szerint jó volt, "már amennyire egy nyaralás jó lehet". Ezt 
ismerem, értem. Egy nagyon régi verse szól is erről. Cigarettát venni, majd 
otthon bezárkózni, lehúzni a rolót, kihúzni a telefont, és csöngetésre nem 
kimenni. 
 
Kisértem Katát a piacra. Erotikus élmény. Ahogy a nők szeme lázasan csillog és 
kutat a legszebb-legolcsóbb barackok irányában.[14] Bocsánat, de vizsláknál 
láttam ilyet, ha előttük eszem. Lenyűgöző intelligensen tudnak ilyenkor az 
emberre nézni...
E témakörben még az jut eszembe, reménytelen dolog a háztartási munkát 
szimmetrikussá tenni. Egy egészséges nőt érdekli a függöny tisztasága, egy 
egészséges férfit nem.
 
Megjött az ehavi Új Művészet, fiatalok munkái. Látom, generációmmal kövületté 
váltunk. Olajfestés??! Tudom, éppoly tehetségesek és hogy ők a jövő, ha 
legyintek is. A festészet általában valamit el akart magyarázni, a 
templomfreskók. Ezek a fiúk is nagyon el akarnak mondani valamit, csak 
másodlagos nekik, mivel, hogyan. Talán mi vagyunk zárójelben, ez a párszáz év, 
kezdve az öncélú trecento városképekkel. Én színekkel tanítok szavakkal 
elmondhatatlant, egy puha Mondrian.
 
Anzelm testvér életformát változtatott. (Nem nősült meg.) Bakonybélbe 
visszatelepültek a Bencések, s most, hogy leérettségiztette osztályát, útjára 
engedték Pannonhalmáról. Emlékszel, régóta remeteségre vágyott. Négyen vannak, 
valami kis nyomdai meg kerámia munkából fognak élni. Festményemet magával vitte. 
Próbáltam belőle kiszedni, mennyire akar (tőlem is) zártabb életet. Azt hiszem, 
még nem tudja. E-mail címét megadta, igaz, az egy tapintatosabb forma, mint a 
telefon. Meglátogatható, de kevesebbet fog Pestre mászkálni. Búcsuzásképp 
diákjai a budai Ciszter gimnáziumban egy Moličre darabot adtak elő, 
rendezésében. Kata meg is nézte, süteményt vitt nekik.
Rendtársával volt nálam a hírrel. Kérdeztem, négyükből hánynak van humorérzéke. 
Új kaland, hát elkezdi.
 
A Fioretti közösségről valamit. Próbája volt hitelemnek, hogy egy estén minden 
előzmény nélkül bejelentettem, az egyik fiútól most végleg elbúcsúzunk, 
elküldöm, a nyári lelkigyakorlatra sem jöhet már. Mondtam, fájdalmas, és nehéz 
lesz elfogadni, mert erről semmi többet nem mondok (neki sem). Fegyelmezetten 
voltak teljesen zavarodottak. Egyikük az izgalomtól dadogva még annyit 
kérdezett, hogy ugye morális oka van a hallgatásomnak? 
(Megkínlódtam a döntést.)
 
András. Bőven és gyönyörűen imádkozik. Múltkor, mikor egymásért, belelendült, 
hogy sokat tanult Deskétől, ahogy az tud nemet mondani, ahogy szakmai idejét 
óvja, és hogy  
 
hullanak körülötte az emberek, mint a legyek
 
ezt a mondatát aztán zavartan kijavította. Többen elmosolyodtunk.
 
Gábor. Tékozló fiú, visszatért, rendszeresen jár, újra. Hála Istennek újra 
munkahelyen, s nem önmagába zárva. Bankban fordító, sokat dolgozik, jól érzi 
magát. Teológiai esszéket ír, néha fölolvas belőle.
 
Erzsi. Továbbra is egy iskola könyvtárosa. Elvégeztettek vele egy kompjuter 
tanfolyamot. Kántorkodik is, és látogatja az egyházi megmozdulásokat. Egy 
nehezebb éve volt, megint rá került a sor, ő volt házuk ügyintéző gondnoka. Vett 
egy mandolint, hogy Gábor hiányában is legyen mindíg zenénk. A dalok 
kiválasztását inkább ránk bízza.
 
Borit meghívtam és beállt közénk, talán írtam már. Még Zsófival együtt hordtam 
óvodába, színésznő lett. Most tért meg, György atya készítette föl. Tele van 
örömmel. Májusban egy imaest végén nyaggatni kezdett, névnapom alkalmából, hogy 
mit szeretnék, úgy igazán. Szabadkoztam. De tényleg, mondjam meg. Mondom, egy 
lány mellét simogatni. Nevetett, jó, de addig is- Akkor megjelöltem a Mohos 
sziklát, fiatalkoromban olvastam, a háború előtt adták ki. Megkaptam. Nagyon 
tehetséges ez a Steinbeck, és nagy szamár, ami a világképét illeti. Szeretem. 
Érdekelt halála dátuma, megnéztem a Larusse-ban, megdöbbenésemre a 15 soros 
szócikkben három éles kritikai megjegyzés, ami egyébként mind igaz. 
Enciklopédiában?!
Illetve. Jut eszembe. Múltkor néztem a 100 éves Pallas lexikonban a Kossuth 
címszót. Kényes helyzet. Eszméin átlépett az ország, de szavakban, jelszavakban 
nem. És volt bátorságuk mindezt finoman megfogalmazni. Mindíg azt hisszük, hogy 
szüleink hülyék. 
 
Kata vett egy drapp kardigánt. Elneveztem fogalmazásgátló[15] ruhának, és 
megjegyeztem, hogy sokezer ártatlan asszony tisztességét meg lehetett volna óvni 
a balkán háborúban, ha ilyeneket osztanak szét közöttük... Azóta nem hordja.
 
Időélmény, ez is. Te gyerek! Tudod te, ki az a Cseke László? A te zenei 
magaslovadról lefelé nézve? Már öreg ember. Évtizedekig vezette a Szabad Európa 
kívánság-műsorát. Legendás figura, Csepelen egy szocialista brigádot neveztek el 
róla. Lett is botrány. És most föltűnt itthon a Sláger Rádióban[16] szombat 
délelőtt, annakidejéni budapesti klónjával, Komjáti Györggyel közösen csinálnak 
egy műsort. Hangja a régi, és anekdotázik: kapott egy levelet még Münchenbe, 
vajon az ő fia e, akit a múlt héten bekonferált (nem tudom, hogy írják:) Charlie 
Cheeke vagyis "Csabi Cseke".
Tudod mi a komoly előnye az időmúlásnak, az öregedésnek? Nálam? Szerszámaim 
sokkal jobbak. Mit kínlódtam én régebben  kézi fúróval, rossz rókafarkú 
fűrészemmel.
 
88 éves rákos apósom, a Nagyapa, kezdi értelmét veszíteni, négy gyereke, meg a 
házastársak ügyeljük. 20 percenként kell WC-re kísérni, majd megnézni, 
visszatette-e a pelenkát. Már keveri az unokáit. Békés, jó kedélyű, szelíd, 
hálás. Én nem váltam be igazán, mert rám szólt, hogy ő el tudja látni magát, 
hagyjam, s erre nem tudtam mit mondani. Egy kompjuter-könyvet jegyzeteltem a 
szomszéd szobában. Ebéd után aludtam. Így egy idő után kihagytak az órarendből, 
igaz hamarosan beszereztek egy erdélyi asszonyt, aki ott is lakik. Egyszer 
elkísértem a sebészetre, megint vérzett. Ismerős karizmatikus orvos a fenekébe 
dugott egy vastag üvegcsövet, bevilágított, s megmutatta nekem a vörös rákos 
sejthalmazt. Aztán kiégette a felületét. Egy darabig ez segít. Kisöreg  közben 
egyszer feljajdult a fájdalomtól.
Még annyit, egyik unokája egy szép kis márványlapot ajándékozott neki, a 
konyhába. Később szóba került a dolog, Nagyapa csendesen, kissé indignálódva 
megjegyezte, hogy ezt még korainak tartja. Urnafülke fedlapnak nézte.
 
Én eddig csak egyet tudtam, hogy Thomas Mannnal, most hallom a rádióban, hogy 
sakkkör, és roszszszívű.
 
Hanem Spiró írt egy fergeteges egyfelvonásost, Szappanopera címmel. A 
legkényesebb problémák sorra, a zsidó kárpótlások anomáliái, hogy a gyilkosok 
utódaitól hány dollárt kapni egy megölt szülőért. (Barátaim többen nem fogadták 
el.)  Hogy most hirtelen üzlet lett zsidónak lenni, a külföldi bankok, de a 
zsidó szervezetek is lenyúlják a pénzeket. Hogy ma is vannak zsidólisták. Van 
szó benne adócsalásról, újgazdag brókerről, nagyon mai léhűtő nagylányról. 
Nagyon jó. Melegen gratuláltam neki, e-mailen. 
Irodalmár barátom szerint a darab csupa közhely, minden eleme rossz, de valahogy 
mégis összeáll. Szerencse, hogy nem értek hozzá.
 
Az e-mailről jut eszembe. Elsősorban Mike kedvéért tettük a gépre ezt a 
programot, aki időközben belépett egy levelező hálózatba is, főleg vicceket 
küldözgetnek. Amikor tanulnivaló-torlódás miatt pár napig nem nézte a postáját, 
320 levél gyűlt neki. Tiltani nem szoktam, kárörvendve nevettem. Azóta már 
kilépett. 
Volt még egy szertelensége, mintha magamat látnám. Szerzett valahonnét, és 
fölrakott a mi gépünkre 900 betűtípust, hadd legyen választéka mindenféle 
grafikai ötlet esetére. Csak azt felejtette el, hogy ennyi kezelhetetlen. 
Keresném az idézethez használt másik betűmet... 
 
Szerinted miért szereti kétszázezer éve minden gyerek a hintázást?
 
A ferencesek nyárra összevonták a hatos és a hetes misét, fél hétkor kezdenek, 
káderhiány. Át kellett gondolnom a reggeli menetrendet, a hét órás uszodába 
érkezéshez ragaszkodom, 10 perccel később már idegenekkel vetkőznék. Fölmerült 
az esti mise lehetősége is. S szembesülnöm kellett vele, mennyi reggeli 
gyakorlatomban a megszokotthoz ragaszkodás, az üres forma. Hát bizony. 
 
Végezetül mit tudnék neked mellékelni?
Májusból egy szövegem, meg egy tárca, azt begépelem neked.
 
 
 
NÁDOR TIBOR ÉS MOHÁCSI ANDRÁS KIÁLLÍTÁSÁNAK  MEGNYITÓBESZÉDE.
 
  
Nyikoláj Petrovics Kamanyin ahhoz a nemzedékhez tartozott, amely a 
Szovjetoroszországgal együtt nőtt fel. Tíz éves korában már egy sorban kaszált 
édesapjával. Majd a Komszomol katonai repülőiskolára küldte. Férfivá az első 
ötéves terv időszakában érett, amikor a Szovjetúnió elmaradott országból 
nagyhatalommá fejlődött. 1934-ben az egész világot bámulatba ejtette a szovjet 
repülők sarkvidéki hőstette. Kamanyin a párt Központi Bizottságától és a szovjet 
kormánytól azt a feladatot kapta, hogy a Csukcsföldön át közelítse meg O. J. 
Smidt táborát, és társaival 5 kétfedeles repülőgéppel mentse ki a "Cseljuszkin" 
expedíció 104 tagját az örök jég birodalmából. E nagyszerű hőstett alkalmából 
vezette be a szovjet kormány a legmagasabb kitüntetést, a Szovjetúnió Hőse 
címet.
  
Kaminyin a háború előtti években elvégezte a repülőakadémiát és 
dandárparancsnoki beosztást kapott a könnyűbombázóknál. A Nagy Honvédő Háborúban 
már tábornok, az 5. csatarepülő hadtest parancsnoka. A hatvanas években pedig az 
űrhajósok kiválasztásával és képzésével bízták meg.
 
Részlet Nyikoláj Petrovics Kaminyin: Letcsiki i koszmonavtü című önéletrajzi 
regényéből. A helyszín: Vlagyivosztok körzet, 1931.
 
"...Ahogy visszagondolok a múltra, életem során sokszor kellett repülőtéren 
kívül leszállnom. De ez volt  a legnehezebb, beosztottjaim életükben először 
hajtottak végre kényszerleszállást. Számukra a mocsárral körülvett faluszéli 
kaszálón végzett szerencsés landolás nagy győzelem volt. A közeli 
vasútállomásról szikratáviratot küldtem a parancsnokságra. Három óra múlva 
vasúti hajtányon megérkezett Ogar századparancsnok, és a szerelők csapata. 
Természetesen megérkezésükig mi sem tétlenkedtünk. A szomszéd falu parasztjainak 
segítségével kiszabadítottuk a gépeket a bozótból, lekaszáltuk a pohánkát, 
kivágtuk a bokrokat, és egészen tűrhető kifutópályát készítettünk. Hossza 
meghaladta a kétszáz métert.
A századparancsnok fogadására rendbehoztuk magunkat, mint valami díszszemlére. A 
gépeket is szép sorba állítottuk.
-Századparancsnok elvtárs! -a csoport kényszerleszállást hajtott végre. Áldozat 
nincs, a repülőgépek üzemképes állapotban vannak. A pályát felszállásra 
előkészítettük.
-Ne siess, Kamanyin. Mára elég volt ennyi is...
 
Aztán megszemlélte a pályát, lépésekkel kimérte, majd nekem szegezte a kérdést:
-Biztos benne, hogy ekkora kifutópályáról sikerül felszállni?
-Fel lehet szállni, de megfigyelő nélkül, és maximálisan tehermentesíteni kell a 
gépet. Üzemanyagot is csak épp annyit töltsünk, amennyi kell,- volt a válaszom.
-Nem fél? Ilyen tenyérnyi helyről...
-Felszállok.
-Engedélyezem.
A gépemet felkészítették felszállásra. Kiszerelték a fedélzeti géppuskát, a 
fényképezőgépet, a navigációs eszközöket. Vang Hsziung, a megfigyelőm nem szállt 
be a hátsó fülkébe. A repülőgép így összesen 300 kilogrammal könnyebb lett. 
Kézzel elgurítottuk a pálya legvégére. Négy-négy ember fogta a gép jobb és bal 
szárnyát, két szerelő belekapaszkodott a farokműbe, hogy lefogják a repülőgépet, 
míg a motor eléri a kellő fordulatszámot. Amolyan katapultszerű indítás akart ez 
lenni.
 
Óvatos gázadással fokoztam a gép fordulatszámát, a gép már remegett, de nem 
mozdult el a helyéről. Aztán a parancsnok fölemelte a karját, s a következő 
pillanatban hirtelen leeresztette. Az emberek egyszerre engedték el a szárnyakat 
és a farokművet. Teljes gázt adtam. A gép megugrott, farokműve enyhén 
megemelkedett, s mind sebesebben száguldott...egyenesen a mocsár felé. Tisztában 
voltam a veszéllyel, nagyon jól tudtam, hogyha a gép a szántó végéig nem szakad 
el a földtől, már nem száll fel, kerekeivel belesüpped a zsombékba, nagy 
sebességgel átbukik és kigyullad. A gép szinte nyüszített már, hogy emeljem a 
magasba, de kis sebességgel a felemelkedés halálos veszélyt rejt magában. Csak a 
felszállópálya legvégén húztam magam felé a kart, felrántva a gépet. S már a 
levegőben is voltam. Sebességem még csekély volt, szinte csodával határos módon 
függtem a levegőben. Néhány másodperc múlva már növeltem a magasságot, 
szabályosan körözni kezdtem a leszállópálya fölött. Hamarosan Prihogyko gépe 
jobbról mellém csatlakozott. Leadtam az egyezményes jelet, hogy a többi pilótát 
ne hagyják felszállni. A századparancsnok legalább olyan világosan látta a 
felszállás nehézségeit, mint jómagam, s kitette a keresztet. Ez azt jelentette, 
hogy mi repüljünk el, a másik három gép pedig itt marad a kényszerleszállás 
helyén.
A repülőtéren A. F. Klisejko hadosztályparancsnok, a repülődandár parancsnoka 
fogadott bennünket. Azonnal hozzá siettem és jelentést tettem.
-Hadosztályparancsnok elvtárs, a repülőtérre húzódó köd miatt...
-Hagyja csak, mindent tudok-, vágott szavamba Klisejko. Igaz, hogy valamennyi 
gép épségben maradt?
-Igaz, hadosztályparancsnok elvtárs
-Köszönöm, Kamanyin elvtárs. Tolmácsolja valamennyi pilótának köszönetemet. Önt 
bizonyára legalább annyira megviselték a nehézségek és a veszély, mint 
bennünket... Nekem ezen a mai napon megőszült a hajam.
 
Este a felsorakozott Lenin-század előtt a századparancsnok felolvasta a 
dandárparancsnok parancsát. A kényszerleszállást sikeresen végrehajtó repülők 
mind elismerésben részesültek. Engem a dandárparancsnok egy órával jutalmazott 
meg. A parancsban megintették Ogar századparancsnokot, mert a repülés 
megszervezésénél nem vette kellően figyelembe az időjárási viszonyokat. Ogar 
ragyogott a boldogságtól, mert súlyosabb büntetésre számított..." 
 
Tisztelt közönség, lehet, hogy csak én látok hasonlóságot a harmincas évekbeli 
szovjet pilóta és fiatal művészeink mindennapi élete között?! A gondolat majdnem 
pogány, mégis igaznak tűnik: a feladatot halálosan egyedül kell megoldanod. 
Nekikészülődéskor társaid még segíthetnek, felszálláskor azonban már csak 
annyiban, hogy elengednek. A géppuskát, a fényképezőgépet és Van Hsziungot, a 
kísérőt a földön kell hagynod. Munkád nyaktörő mutatvány, a magad életét 
kockáztatod. Siker esetén kapsz egy karórát.
 
  Kérem szeressék Nádor Tibort és Mohácsi Andrást, legalább annyira mint 
Klisejko hadosztályparancsnok szerette és féltette beosztottait.
  A kiállítást megnyitom. 
 
?_::?ÓÜÖ)(=/%!+"'~!@#$%^&*()_+?><M"'
(A notebookon is új program, keresem a pontosvesszőt.)
 
 
Népszabadság 1999.6.2.
 
Új Péter: NYÁRHOMOK. 
 
              Nem lehet a gyereket hazapofozni az óvodából.
              A gyerek ridegmarha, nyáron ki kell hajtani a mezőre, aztán elvan. 
Tejet, azt nem ad, sőt. Kumisz egy gyerek.
              Ott van most a gyerek félmeztelenül, mocskosan, kábé, mint egy 
autószerelésből hazafelé verekedésbe keveredett és sárba tiport szénbányász 
varacskos disznó, az izzadsága (kétségtelen, és aligha behozható előnye a 
gyereknek, hogy akkor sem büdös, ha izzadt, ellentétben, ugye, mivelünk, akik 
hiába fujjuk a parfüm deot drágáért nyakló nélkül, ilyen melegben fürdés után 
egy perccel már kiver a szag, szabadulni nem bírunk) vastagon tapad a száraz, 
szálló kosz, mert a gyerek rúgja, vagy nem rúgja, akkor belefekszik, de most áll 
a homokozó közepén, szívja magába a homokot, a talpán keresztül, 
elképzelhetetlen mennyiséget tud tárolni magában, ruhában, cipőben, hajban, a 
test rejtett hajlataiban, bőrfelületen, a gyerek egy homokszivacs, nincs mese, 
ha kvarc, legyen kvarc, beledobni mindenestől a kádba/mosógépbe, nagy nyomású 
vízsugárral és aljas kemikáliákkal (intelligens mosópor vagy sok hülye szappan) 
megpróbálni időlegesen megszabadítani a makacs szennyeződésektől, ettől persze 
még az egész lakás homokos lesz, ropog minden a fogunk alatt, homok fut a 
szőnyegen, egy kis kunság, mezővédő erdősáv, dűnék keletkeznek az ágyban, 
vidáman vándorolnak, fövenyre heveredünk este, aranyhomok, napernyők, színes 
koktélok, másfél méteres szívószálak, mérges beduinok hajtanak tevekaravánokat, 
a teve a sivatag tengere, a napi hőingás 50-60 fok.
              Mindegy, szóval a focitól izzadt gyerek, mocskosan, ott áll a 
homokozó közepén, hóna alatt labda, gyufaszállábak közepén két szétfocizott 
térd, azért a plez az úr, piros a fél feje, hozott valaki korai cseresznyét - ez 
a nyár szobra itten, senki ne mozduljon!
 
 
Nagyon tud írni.
Sziasztok! Keresztfiúnknak külön! Milyen lehet most. Ezidő tájt gyorsan 
változnak.
 
Lyukas bádogtetőnkről a padlóra vetülő fénypötty félholdra változott. Hoppá! 
Gyorsan a szőlőhegyre, napot, napmúltát nézni. Augusztus 11. van, délidő. 
 
 
 
 1999.11.11-15 Kecskemét.       J-62              C.6236
 
Szia, J-62!
 
Önidézet, (hogy Radnóti Sándort idézzem a Váli-monográfiából):
 
Lyukas bádogtetőnkről a padlóra vetülő fénypötty félholdra változott. Hoppá. 
Gyorsan a szőlőhegyre, napot nézni. 
                                                                  ...ez a 61. 
levelem vége. Miki haverjával valahol elakadhatott a strandról jöttükben, így 
hát csakugyan egyedül, föl a dombtetőre. Onnét a Balaton keleti öbléig ellátni, 
Tihanyon túlra. Jobb felől pedig a Szentgyörgyhegy, Badacsony. A tapolcai 
medence. Az elsötétedés előtti percek már túlvilágiak voltak. Nem csoda, ha 
eleink (és fura módon egy picit Kata is) a világvégétől féltek. Különös hideg 
fények, a színek valahogy intenzívebbek. A madarak elhallgattak, csönd. 
Előkerült a papírból készült védőszemüveg[17], a nap helyett csakugyan fekete 
korong, majd lassan a keskeny fénylő napkarély. Közben hideg! szél támad. A 
komor árnyékhatár a vízen lassan vonul Kenese felé, mintha felhő. Kísérteties, 
mondom, de valahogy ösmerős is, napok múltán jöttem rá, honnét. Hát Csontváry, 
de a kecskeméti festők is a századfordulón, és még oly sokan! Hány különösen- 
megvilágított tájat találtak ki eleim! De akár a zsidó temetőim is. Mint mikor 
egyszer lefekvéskor ágyam szélén üldögélve elnézegettem a térdemet, valahogy 
olyan ismerős volt. Írtam már?! S aztán rájöttem, honnét. Évekkel korábban 
egyszer lerajzoltam...
 
Vissza a földre. Nyár vége, irány haza. De előtte még Révfülöpön megszerzem az 
igazolást, hogy szennyvíz-csatornánk közcsatornába bekötése szabályszerűen 
történt, ellenőrizve, és így engedélyezik a használatbavételt. Magyarország. 
Semmit nem ellenőriztek, nem vettek át. Nincs is csatornánk, nemhogy bekötve. 
Szerencsére ez senkit nem érdekel, sőt. Hiszen ezentúl dupla vízdíjat fizetünk.
Az egész arra jó, hogy most a csatornabekötést ingyen adják, sőt ennek 
birtokában most ingyen bekötik a gázt is. Amit mi szintén nem köttetünk be, se 
pénz, se ok... de ha netán egyszer utódaink, nekik már engedély is, csapcsonk 
is... 
 
Végre Pest, újra Lukács. Hajnalonta útközben megnézem, ahogy a Margit híd vonala 
belevág a pesti házakba. A kelő nap is arrafelé. Próbálom megfigyelni, ahogy a 
fényreklámok, a kandeláberek és villamosvezetékek belerajzolnak az égbe. Aztán 
egyik reggel lefoglaltam magamnak az egészet. Azóta a  Margit híd fölött az ég 
az enyém!
Az öltőzőben vitatkozunk, egy festőnek vagy egy röntgenorvosnak kell-e 
kevesebbet gondolkodnia.
 
Miki, iskolai bajok, másik iskola? Azt mondja, nem fog jobban tanulni, ha itt 
marad, tudja. Mondom, ha ezt eldöntötted, akkor biztosan így is lesz. De a dolog 
mélyebb nála, a tanárok, és főleg a légkör. El kell higyjem neki. De augusztus 
végén gimnáziumot találni, jót, ahova át is veszik?! Lehetetlen feladat. Katának 
eszébe jut valami, lázasan telefonál. És a harmadik telefonnal megcsinálja, 
sikerül neki!!! Mindössze húsz perc alatt!
A ferences Róbert atya épp úton van, de az esztergomi portás megadja a számát. 
Szerencsére a mobilja bekapcsolva. Hogyne, emlékszik volt hittanos tanítványára, 
és a karizmatikus találkozókon is... Természetesen nincsen hely az esztergomi 
ferences gimnáziumban, de mégis van, mert tegnap egy tanítványa váratlanul 
elbúcsúzott tőle, egyetlen üres ágy a kollégiumban. Ő éppen a harmadikosok 
osztályfőnöke, magához szívesen átveszi. Csak még egy kérdés, atya, nem biztos, 
hogy bírjuk fizetni, mennyibe kerül a kollégium? Ó, az olcsóbb, mintha otthon 
lenne, 6-8 ezer forint havonta...
Csoda.
Csak másnap markol a szívembe, hogy Miklós most itt hagy, az együtt-életnek 
vége. Szerettem. Még érettségi után talán visszajön, egy más ember. Ha nem megy 
valahova messzire, Európába, egyetemre.
 
A Pilisen át Esztergomba vezető hegyi szerpentinen majdnem egy fának rohantam.
Veni Sancte, Miki világosszürke zakójában, egy percre látjuk messziről a 
bejáratnál a sokszáz bevonuló diák között. Magas szőke fiatalember, mosolyogva 
beszélget valakivel. Mi a szülők padsorában. Áldozunk. 
Levonulás az étkezőbe, utolérjük, ideges rövid technikai mondatváltások, már 
alig figyel ránk. Aztán a sötét országúton a kocsiban kettesben, öreg szülék, 
Dorogon át, haza. Otthon villanyt gyújtunk, leülünk. A szobák üresek. 
Havonta egyszer jöhet haza.
 
De ő jókedvvel ment el.
Mehetett volna összeszorított fogakkal is.
S hogy magát is sarkantyúzza, a nagy tanulóterembe kérte magát, ahol tanári 
felügyelet. Négytől nyolcig! stúdium, (közben vacsora), telefonon a rövid 
szünetekben lehet elérni. Ha a melléket sikerül fölkapcsolni, és ha a folyosón 
éppen jár valaki a készülék közelében, s odahívja Mikit, ha az esetleg a 
közelben van.
Ne telefonálj, üzente, zokogta egy megrázó tárcájában Tamás István Amerikába 
férjhezment nagylányának 86 októberében, az Élet és Irodalomban. Köszönetképpen 
ismeretlenül postáztam neki egy keretezett rajzomat, Badacsonytomajba. Később 
találkoztunk is, párszor meglátogattam. Most halt meg.
 
Aztán Miki sürgősen maga után kérette a biciklijét, a gitárját, fölvette a 
jazz-zongorát és az ógörögöt fakultatíve. Meg váltás ágynemű, diákigazolványhoz 
fénykép, pénz kirándulásra, pénz mozira, az igazgató kibérelte az esztergomi 
mozit: a világperemier után pár héttel az egész iskola megnézte a Csillagok 
háborúját.
Kiügyeskedte, többször hazajött már. Ilyenkor gyorsan az elmaradt e-mail 
levelezések, telefonok, barátok és ügyintézések, alig látjuk. Hozza a szennyes 
ruhát, pénzt kér, hátizsákba pakolja Kata tepsi süteményét. Egy bemozdult 
fénykép.
Októberben három napos szünetjük, utána lelkigyakorlat. Megintcsak Kata, 
észbevette, itt az alkalmas idő, telefonok a János kórházba, hogy kivegyék Miki 
manduláját, régóta esedékes, most már sürgető. Így alig mulaszt, ez most fontos. 
Harmadnap már pizsamában téblábol itthon, láthatóan unatkozik, most nekem jut 
eszembe valami, két telefon. Másnap reggel szólok neki, gyere fiú. Átmegyünk a 
szomszédba, ahol több nyugati- és egy magyar művészeti kiadó raktára. Mondom, 
nézz körül, válassz, amennyit csak akarsz, bármennyit.
Mind nagy album, sokkilós képeskönyvek, ládában cipeltük haza. Románkor 
művészete,  Egyiptom, a Reneszánsz. Kortárs európai építészet négy kötetben, 
amerikai kettőben, ázsiai egyben. Vaskos Picasso kék-rózsaszín, külön kötetben 
Picasso és a kubizmus, aztán tipográfiai példatár, Betű-lexikon, Giotto. Mór 
építészet. Van Gogh két kötetben. A kerttervezés története, képeskönyv ez is, 
persze angolul. Nem emlékszem mindenre, egy kisebb könyvtár, másfél óra alatt.
 
Az történt, a Vince kiadó tulajdonosa másfél éve képet akar tőlem az irodájába. 
Valahogy nem jött össze a dolog, de egyszer említette, bartelben is lehetne, ő 
könyvet adna. 
Most megbeszélve még lefelé alkudtam, elég nekem a kép (nagyker) árának a fele. 
Neki ezt mégiscsak zsebből kell kifizetnie, gondolom. Csodálkozott, belement. 
Még így is sem tudtuk a keretet elkölteni, a karácsonyra bejövő tételek 
kimazsolázása még hátra van. Azt már majd Miki nélkül, bár leginkább számára. 
(Percre meginogtam, de továbbra sem gyűjtök könyvet.) 
Zsófinak egy album kölyökmackókkal, és pingvinekkel, 14 éves keresztlányomnak  
amerikai lakóházépítés, rögtön el is küldtem neki.[18] Hallom, technikai 
érdeklődésű, ilyet otthon nem lát, pályaválasztás előtti évek. Technikatörténeti 
képeskönyvet szerettem volna, de az nem volt.
Szeptemberben végig lázasan a CD-írása. Evvel is szerencsém volt, így alig-alig 
gondoltam Mikire. Tavaly megundorodtam e halott múzeum őrzésétől, kiállításra 
előkészített művészfotóimat elajándékoztam. Most kölcsön egy hétre, s amit 
kellett, beszkenneltem. A zsidótemető fotóalbumot úgy, hogy abból akár újra 
nyomható, sőt, jobb minőségben. Három nappal a határidő előtt lettem valóban és 
végleg készen. Akkor csináltam vagy húsz példányt, amit október elsején, a 
megnyitómon szét is szórtam. A megnyitókártyáról a galériás lefelejtette a 
megadott szövegemet, így Zsófi ötletére csináltattam egy bélyegzőt, hogy minden 
képemet, rajzomat, könyvemet CD-re írtam, ára 1000 forint. Ezt ráütöttem a 
meghívókra. Életművem -Szüts szavaival- tűz, árvíz, földrengés esetére 
bebiztosítva, szétszórva.
Esterházynak, Nádas Péternek postán adtam föl, külföldön voltak, a Frankfurti 
könyvvásáron, ahol idén a magyarok díszvendégek. Nagy cirkuszok előtte a 
sajtóban, ki mennyi pénzt lopott, mit és mit ne fordítsanak le, láttam a 
Főiskolán egy ronda könyvállvány makettet is. Véletlenül a monográfiám is kint 
volt, Az EVE-Art galéria standján, akinél épp a kiállításom. Vitt volna képet 
is, de nem engedtem. Árusította volna.
 
Addigra a CD-n már igazi, nyomtatott színes borító, repróval. Képzeld, egy 
barátom telefonon fölajánlotta, megcsinálja nekem. Akkor már csak Szütsöt 
kellett megkérnem, tenné rá a föliratot a kép közepére, nekem nem sikerült, 
akárhogy próbálkoztam. 
A monitor mellett pár papírzsebkendő, műemlék. Miki mindig odakészítette 
magának.
 
Egy példányt bevittem az Új Mandátum kiadóba. István barátom belenézett, 
megörült neki, ilyen Magyarországon még nem volt. Az ezredéves megemlékezések 
keretében akarná kiadni, egy mai magyar művészek oeuvre-sorozat első darabja 
lehetne. Etalon, ezentúl már csak ennél jobbat szabad... Az más kérdés, lesz-e 
még, aki így össze tudja szedni az anyagát.
Ez lesz az ötödik közös munkánk. 
A lemezt korszerűbb formátumba teszi át, hogy internetre is. Szerez a tv 
archívumából néhány régi interjút, és beleválogatna hivatalos levelezésemből, 
azokat szereti. Iratna valakivel egy előszót. Ezek voltak a hirtelen-ötletei. 
Rögzítettem, bár úgyse lesz, minden haszonról eleve lemondok. 
Korszerűbb formába áttenni... ez egy külön történet. Lefagyott[19] a gépem, baj 
van. Sürgős. Barátomat hívom mobilján, ő éppen útban Szombathely felé, de megad 
egy számot. Így aztán egy alig ismert másik fiú igazítja a notebookomat. Mesélem 
neki, hogyan írattam a CD-hez saját lapozóprogramot, és hogy nem hibátlan, mert 
stb. Mogorván szerel, mondja sietős, péntek dél van, mindjárt indulnia kell, 
felesége is várja. Közben azért a programomba is belenéz. S  lassan feszesebbek 
lesznek a mozdulatai, látszik, figyel. Eltelik tíz perc, fél óra, eltelik egy 
óra, másfél óra, továbbra is komor és szótlan, gépel, nézi a monitort. Közben az 
asszonyka telefonál, hogy a vendégeknek a combokat meg kell venni, őt elküldi, 
hogy vedd meg egyedül, majd megyek...  
Akkor hozzámfordul: ki lehet javítani, megcsinálom én ezt neked...
 
Vakuszerelőmmel jártam így, 1992 június. Ormótlan, házilag barkácsolt trafós 
kapcsolódobozt vittem be hozzá, hogy vakuimat hálózati áramra akarnám kötni, a 

ceruzaelemek helyébe már paknikat faragtam fenyőfából, 
kartácsszög-érintkezőkkel. Csúcstechnikához volt szokva, riportereknek 
dolgozott. Jót nevetett rajtam, hogy ezt nem lehet megcsinálni, és hogy nem 
inkább tölgyfából kellett volna-é? Aztán elkomolyodott, félretolt, majd egy órát 
bütykölt, végül bocsánatot kérve, hogy csak egy Trabant-izzója van, azt tudja 
beleforrasztani, nem túl elegáns...És nem fogadott el pénzt...
 
Születésnapomra azt kértem, családtagjaim néznék meg, mit csináltam ennyire négy 
hónapon át, megmutatnám a CD-t. Előbb-utóbb majd sort kerítenek erre is. Miki 
meg kérésemre lefotózott gyorsúszás közben, amit aztán a Lukács számára 
készített kiállításplakátomra tréfából rá is tettem. Így be tudnak azonosítani a 
sporttársak. Látványos felvétel. Gönyörű-szabályos-ernyedten lóg az alkarom... A 
képet Szütsnek telefonon; vagyis e-mail-en elküldtem. Válaszként öt új festménye 
érkezett...
 
Egy újabb házi feladatot kaptam az öltözőben. Gábor barátom mostanában Weöressel 
foglalkozik, vagyis nemcsak olvassa, hanem körbe is pisili a témát. Most 
Várkonyi Nándort idézi: "W. megírta egy nem létező ország irodalomtörténetét, ez 
biztos, mert olvastam." Viszont sehol föl nem lelhető, sehol semmi utalás, 
érdeklődjek már utána. Néhány nap múltán viszem a választ: "Tegnap bejött az 
egyetemre X., a Weöres kutató. Várkonyi szövegét ismeri, (aki nem megbízható 
forrás), de semmi nyom egyebütt. Talán most majd a Károlyi Amy hagyatékból 
valami, de nem valószínű." Gábor megdicsérte az én szakszerűségemet...
A kabinossal jóba vagyok. Egy reggel a korlátra könyökölve néz minket, 
kikiabálok neki, jegyezzen már föl néhány szót, mert elfelejtem. Többször is 
kellett fordulnia. Kabinoldalra írta, krétával. A CD kezelési útmutatójához 
jutott eszembe valami. Azt a néhány mondatot három napig fogalmaztam.
 
Új biciklilopási mód Pesten. A tolvaj az utcán lelakatolt gépre egy óvatlan 
pillanatban rátesz még egy lakatot. Mikor mesélték, fölnevettem. Zseniális.  
 
Mindeközben átépítik a Lukácsot. A mi medencénk szétverésével kezdték, 
összeszorulunk a másikba, ami most se 22 se 26, hanem közepelt 24 fokos. Féltem 
a hidegtől, de váratlanul jól bírom. Egy sávba soroltam a térképész 
alezredessel, aki mint egy torpedó, nincs tekintettel senkire, és semmire, 
gyorsúszásban. Kértem tőle korrektúrát, bizalmába fogadott, engem nem rúg. 
Tanácsára erőltetem a lábtempót. Megjegyzendő, láb közötti bójával (úgy 
gyorsabb) pár hosszon át bírom vele az iramot. Negyven éve Lukácsos.
 
Az átépítés az Európai Uniós csatlakozás jegyében, nemzetközileg vízforgató 
berendezésre vagyunk kötelezve. Átszóltam a nádkerítésen a csempézőnek, szintbe 
fúgázzanak[20], fölsérti a csempeél a tenyeret (nálam a talpat). Büszkén nézett 
vissza rám: "Az EU-szabványban két milliméter a fúgamélység, ez nem 
versenymedence." Mondom, akkor legalább ívesen...
December közepére lesznek kész. Sok klubtárs elmaradt az építkezés zűrössége és 
a zsúfoltság miatt. A decimális pénzrendszerre áttérés idején Angliában (épp 
akkor jártam ott) egy asszony beírt az újságba, miért nem várnak az ilyen 
változtatásokkal, amíg az öregek meghalnak?!
 
Ha a biciklilopási szisztéma nem ugrana be: jön a tulaj, nyitja a lakatját, s 
akkor beleakad a másikba. Ha nem jut eszébe visszatenni a magáét, s úgy megy el 
telefonálni segítségért, fűrészért...
 
Mikinél egy probléma volt, olasz nincs, német van, sőt a többieknek már harmadik 
éve. Tanára szerint kezdje csak el az elsős tankönyvből, őt külön fogja kezelni 
és osztályozni. Megpróbáltam segíteni a helyzeten:
 
Kedves Tanár Úr!
 
Mike mesélt Önről, így Önnek is köszönöm, hogy fiam máris valamennyire jól érzi 
magát Esztergomban. Nem lehet most könnyű neki.
 
Ha 30 éves volnék, Istenuccse megpróbálnám. Gyönyörű dolog lehet oxigénpalack 
nélkül megmászni a Mount Everestet. (Én még Csomo Lugmának tanultam).  Habár nem 
ismerve az olasz nyelvet, de ismerve az angolt és a németet, valamint ismerve a 
fiamat , a dolog nem fog menni.
Köszönöm a mentőötletet, hogy két fiú segítsen neki behozni a két év hátrányt a 
német nyelvtanulásban-, nem fog menni, tudjuk.
Kérem az Ön szíves hozzájárulását -nyilvánvalóan ez az első lépés-  hogy a fiam 
fölmentessék a második nyelv tanulása alól.
 
És most jön a neheze. Én ugyan vállalnám a leutat, de az Igazgató Úrral való 
találkozással van egy kis bibi. Pár éve megsemmisítette egy képsorozatomat, és 
lehetséges, hogy ez ügyben azóta is neheztel rám. Igaz, írtam erről egy cikket a 
Népszabadságba-, mellékelem, hogy értse. 
Úgyhogy másodfokú szívességkérés. Természetesen csak ha lehetséges, és nem hágja 
súlyosan át a protokollt, valamint a határokat. Hogy használva a kérvényemet, 
nem tudnák ezt a kérést házon belül, csendben elintézni?!
 
Ha az egyszerű fölmentés valami okból nem lehetséges, alternatív megoldásnak 
tartanám, hogy Miklós fiam továbbra is ott ül az órákon, és 
rezzenetlenül-szelíden egy távoli pontra néz.
 
Köszönöm, bármi is... 
Szívélyes üdvözlettel:
 
Hát ez nem sikerült, hogy náluk a német kötelező. De ahogy hallom, már van egy 
kettes, egy hármas, négyes és egy ötös szódolgozata, így jobban áll, mint a 
többiek. Megegyeztünk, ha talál olasz tanárt, fizetem. (Közben kijózanodva, az 
ógörögöt leadta, hogy szülei ellenzik.)
Istenem, hol már az a világ, Katával habár magyarul, de cirill betűkkel 
leveleztünk, ha netán szülői kézbe kerülne...
A kecskeméti uszodában még oroszul is ki van írva, hogy férfi öltöző, 
ellágyultan betüzöm.
 
Még egy Miki ügy. Szokatlan módon interurbán telefonál Esztergomból, ez-az, majd 
megpendíti, autóvezető tanfolyam indul az iskolában, persze kedvezményesen... 
Egyet nyelek, féltem a pénztárcámat és féltem az autómat, de ez úgyis 
elkerülhetetlen, mondom persze! Nem remélte, nagyon vidám lett. Év végére 
meglesz. Itt nincs aggodalom, már sztrádán is engedtem egyszer vezetni, tavaly, 
mert épp mindketten nagyon álmosak voltunk.
A kiállítás megnyitóján vettek egy képet, Zsófinak jeleztem: most! Családi 
utazás a zuglói bababoltba. Többórás válogatás után egy vadonatúj babakocsi, 
méregdrága, csikicsuki, táskatartós, minden. Ráadásául nem macimintás 
piros-sárga. Szüts figyelmeztetett, itt mostan nagy kiadások fognak 
bekövetkezni, pénzt félretenni, szokni, csinálni, szépen, csendben, noha 
szeretjük a heroikus gesztusokat... Hogy például a papírpelenka rettentő 
könnyítés, az pár év alatt párszázezer forint lesz.
 
Munkahelyén hajolgatni-emelgetni kellett, orvosi tanácsra októberrel táppénzre 
ment, most otthonát rendezi. Könyvtárát utána vittem, a könyvespolc is meglett 
két nap alatt. Tizenhétezer a faanyag, nála szabtam le, hokedlin, egy csodálatos 
rókafarkú fűrésszel,  rajzért cseréltem. Barátai kötelező szívességből 
kimeszeltek nála, nagyon szép szobát rendezett be maguknak. Pelenkázó asztal a 
fehérre festett sublótja. Három nagy képem az ágya fölött. Csak fürdőszobáját 
elönti a víz. Már a nyáron tudtam, óvtam, a derítőaknája nincs ekkora fürdésekre 
méretezve. Aztán most sürgős érdeklődések, régi iratok és tervrajzok böngészése. 
Majd egyetlen nap munkával egy csángó fiatalember a házat a kert szélén húzódó 
szennyvízcsatornába szép csendben bekötötte. Estére már a munkaárkot is 
eltüntette. Talán öt helyről kellett volna engedély. Ezen is túl vagyunk.
 
Megkérdeztem, nem lehetnék-e ott a szülésnél, mint Líz barátnőnknél is 
édesapja?! Két napig gondolkodott, majd levélben elhárította, hogy szégyenlős, 
és nem szeretné, ha ez a figyelmét megosztaná. Igaza van.
 
Nem is hinnéd, mindeközben milyen jó képeket fejeztem be, októberben, 
tizenkettőt. Már lefényképeztem, az újabb  CD-másolatokon rajta vannak.
 
A múltkor gyónok a ferenceseknél az aranyos Teofil atyánál, mondom hogy a munka 
sokszor a család elé kerül... azt válaszolja: Vedd előre az Istent, utána a 
többieket, és a végére magadat. Akkor megleled a lelki békét.
Milyen gyönyörű! Milyen egyszerű! 
Penitenciának valami komolyabb önmegtagadást választhatok: 24 órát nem kaparom a 
fejem.
 
Kiállításomat említettem. Kettő is volt, egyik a debreceni Művelődési ház 
ruhatárában, a kivezényelt húsz takarítónő tomboló lelkesedése közepette. A 
meghívón jelzett gitárszóló elmaradt. A másik októberben már, a Király utcában. 
Szüts nyitotta, ha nem felejtem el, otthon majd aranyos beszédét idemásolom 
neked. Ja, meg Vásárhelyen kaptam egy 83.333 forintos díjat Őszi Tárlaton.
 
Hölgyeim és Uraim!
 
 
Andrea és Maria Maccaferrinek 1890. július 20-án Bolognában fiúgyermeke 
született. Utóbb három lány született még: Anna, Dina és Maria, kik anyjukkal 
együtt a fiúnak egész életén keresztül társai maradtak. (gli saranno vicine per 
tutta la vita...).
A fiú 13 éves korában festette első ismert (valljuk meg elég rossz kis) 
virágcsendéletét. (Fiori, 1903).
Tizenhét éves korában beiratkozik a bolognai Művészeti Akadémia előkészítő 
kurzusára, majd a következő évben már másodévesként folytatja tanulmányait. Az 
egész életében "minden újra igen fogékony" mester ebben az időben Vittorio Pica: 
Gli impressionisti francesci című könyve fekete-fehér illusztrációi révén 
ismerkedik meg a francia impresszionisták és különösen Paul Cezanne műveivel. 
Többízben még Firenzébe is elutazik, hogy a nagy elődök: Giotto, Masaccio és 
Uccello munkáival eredetiben is megismerkedhessen.
Első külföldi utazására csak később (66 éves korában) kerül sor.
1913-ban megvédi diplomáját. Ettől az évtől kezdve egészen 1929-ig az Elemi 
Iskolák tanára Bolognában. (hogy ez pontosan mit jelent, azt egyik életrajzából 
sem sikerült megfejtenem; legvalószínűbb, hogy valamiféle beugró 
rajztanár-tanfelügyelő Jolly Joker volt).
1913-ban még egy igen jelentős esemény történt: a család ebben az évben utazott 
először Grizzanaba, egy Bolognához közel eső nyaralóhelyre, itt születtek az 
első Tájképek, egyébként az elkövetkező félszáz évben az összes Paesaggio itt 
született.
A diplomavédés utáni néhány év megmaradt termésének többségét a futurista 
kísérletek teszik ki, melyek - mint a futurista művek nyomós többsége - 
kapitális nagy baromságok.
1915-ben behívják katonának, de hamarosan rossz egészségi állapota miatt 
leszerelik. 1915 és 1917 között a betegeskedésen kívül idejének javát azzal 
tölti, hogy addig elkészült műveinek nagy többségét megsemmisíti. Mielőtt 
elhamarkodott véleményt formálnánk, hadd idézzem itt Váli Dezsőt, aki egy 
interjúban a saját, gyengének tartott képeinek elpusztítása miatt ért 
szemrehányásra a következőt válaszolta: "Egy kép elkészültéig kétezer döntést 
hozok, rettenetesen egyedül. Csókoltatom a közvéleményt, mert ebben a kétezer 
döntésben semmit nem tud segíteni... akkor talán az utolsó döntést is 
meghozhatom magam."
1918-19-ből (rézkarcain kívül) három csendélet maradt ránk, még ezek a 
metafizikus-kubista csendéletek sem igazán jelzik, hogy a következő évben két 
tökéletesen érett, mámorítóan gyönyörű csendélettel ajándékozza meg a világot. 
(Natura morta, 1921, Düsseldorf, Kunstsammlung Nordrhein-Westfalen, Natura 
morta, 1920, Bologna Galleria Communale d'Arte Moderna "Girgio Morandi").
Itt kell megjegyezzem, hogy Morandi képcímei a továbbiakban sem mutatnak sokkal 
több változatosságot.
1920-tól Morandi életpályája a felületes szemlélő számára egyenesvonalúnak 
tűnhet: tanári karrierje is szépen emelkedik, 1926-ban már a bolognai Művészeti 
Gimnáziumban a figurális ábrázolás tanára, és még ebben az évben kinevezik a 
Művészeti Akadémia új létesítésű Metszéstechnikai Tanszékére.
A már említett két 1920-as csendéletét követő általam ismert 161 olajfestmény, 
23 akvarell, 40 ceruzarajz és 38 rézkarc nyomós többségében legfeljebb 
kompozíciós rendjében, színhangjában különbözik, de művészi kvalitásában alig.
1940 után a kompozíció fokozatosan megváltozik: néhány banálisan szimmetrikusan 
komponált virágcsendélet után a csendélet tárgyai kezdenek csoportba, zárt 
tömbbe rendeződni, hogy a legközismertebb Morandi csendéletek előhírnökei 
legyenek.
1942-ben még egy jelentős esemény történik: Budapesten megszületik 
"zöldszínfélvak" társa és kollegája, Váli Dezső. Köztudomású, hogy Váli is nagy 
teherrel indul útnak: édesapja a háborúból-hadifogságból soha nem tér haza, így 
Váli is egész életét női hozzátartozók körében éli le, csak az utóbbi másfél 
évtizedben kerül másik "férfi" a házba kis- illetve ma már kamaszfia 
személyében.
Mindkét mester korai opuszainak többsége magángyűjteményekben van, így ritkán 
láthatók. (Morandi egyik korai csendéletét Benito Mussolini vásárolta meg.) A 
második világháború természetesen Morandi életművét is alapvetően befolyásolja: 
a háború kitörését követően Grizzanaba költözik, ahol nélkülözvén a megszokott 
csuprokat, (melyeket Bolognában, a Via Fondazzá-n felejtett!) főleg tájképeket 
fest.
A következő jelentős év 1959: ekkor kezd el Váli festeni. Egyik mestere 
tanácsára 62 és 67 között felfüggeszti a festést: építésznek képzik az 
Iparművészeti Főiskolán.
Már a korai Váli és Morandi opuszok láttán is egyetérhetünk Umbro Appolonióval:
"In the overcrowded and often uncertain world of contemporary art Morandi and 
Váli appear as fixed points".
Nem feledkezhetünk meg a látszólag konkrétabb ábrázoláshoz való visszatérésről: 
mindnyájan ismerjük a Zsidó temető sorozat legszebb darabjait, majd az ezt 
követő Műterem sorozat opuszait.
Így jutottunk el a demokrácia vértelen győzelmének időszakához, mely Váli 
művészetében is nagy változást hozott: az addigi 40x40 cm-es méretről 
halálugrásnak tűnő döntéssel áttért az 50x50 cm-re.
Nem tehetjük meg, hogy ne emlékezzünk meg Morandi 1943, és halála: 1963 között 
keletkezett vízfestményeiről. Ezek a lapok tükrözik talán legszűkszavúbban 
Morandi művészetének grandiózus egyszerűségét, és mélységét.
Lehámlik minden múlandó, elmállik minden hétköznapi: nincs villanyszámlás, de 
nincs svájci bicska sem.
Torokszorítóan egyszerű képek.
Csend van és béke.
Talán a "Műterem a Margit körúton" hordja ugyanezt az áhitatot. Vagy a Műterem - 
szürkület 94-ből...
Élet és halál mezsgyéjén a csöndet.
Mint ahogy szerzőink valamelyike mondotta egy interjúban: "a halál rövidszőrű 
háziállat, gerinces, itt él műtermemben, kipislog az ágyam alól..."
Morandi elment hatvanháromban. De ittmaradt nekünk vígasztalásunkra az üres 
műtermek megszállott ábrázolója, hogy őrizze tűzhelyünket.
Álmainkat, otthonos kis depresszióinkat.
Jeleket küld, mint a norvég szigetek csúcsán a fáklyás emberek.
A kiállítást megnyitom.
 
Mennyi ötlet, nem?! És tele szeretettel.
 
Szakmai hír még, hogy évekig érlelődött, s most végre döntve, jelentkeztem a 
Műcsarnoknál, 2001-re szeretnék náluk egy kiállítást: Szobafestők - élők és 
holtak címmel. A listán néhány kollega,  Szüts a cigányszobáival, Vojnich a 
gyárenteriőrjeivel stb., s a holtak: Czimra Gyula, Gruber Béla, Nagy Balogh, 
Czóbel, Barcsay, Vajda Lajos. (Nem biztos, hogy helyes lesz mindannyiukat 
szerepeltetni.) Ők  a harmadik teremben.
 
És most itt, Kecskeméten, csak két hétre. Tovább nem merek maradni, kellhetek, 
akárcsak mint sofőr, Zsófi szülhet. Hetek óta nyavalygok valami száraz 
influenzafélével, de azért naponta elkezdek egy képet. 60 x 60 cm, műterem... Az 
estékre pedig négy feladatot hoztam le, te vagy a harmadik. Az opuszjegyzék 
átírása a kiadói CD-re, ez pár nap volt. Az IGEN katolikus ifjúsági lap kért 
tőlem tízezer betűt a művészetről. Mondtam, ha lehetne kissé konkrétabban... 
Akkor az újságírónő megírt tíz kérdést, utánam küldte ide faxon. Úgy jött ki a 
lépés, hogy végül egyetlen kérdésnél leragadtam.
Most telefonált, hogy megkapta a floppyt, köszöni, rendben.
 
Apám csomagjában kanál...
 
Az IGEN levele itt, a Kecskeméti Alkotóházban ért utol. A benne leírt kérdés 
apám halálához kötődik, egy Oroszországból hazatért hadifogoly levele kapcsán, 
szövege a Váli-c. monográfiában (festő vagyok) jelent meg, két éve:
 
Kistemplomtanya 1946.  X. 17-én.
 
Mélyen tisztelt Nagyságosasszony!
Tudom jól, hogy egy szomorú kötelesség teljesítését mulasztottam el, akkor 
amikor Nagyságosasszonyt azonnal megérkezésemkor nem értesítettem szegény férje 
Dezső haláláról. - Amikor Debrecenben múlt hó 7-én megérkeztünk és ottan az 
adatainkat fölvették kérdezték, hogy tudomásom van-e arról, hogy valamely 
bajtársam meghalt.- Ekkor én Dezső halálára vonatkozó adatokat bemondtam, 
amelyet ott nyomban írásba is foglaltak.-- Személyesen akartam fölkeresni 
Nagyságos  asszonyt, de annyira gyenge voltam még akkor, hogy erre egyedül nem 
mertem vállalkozni.
Szegény Dezsővel mindig egy táborban voltam. - Őt közelebbről Szapahován 
ismertem meg - egy és ugyanazon időben kerültünk be a szanatóriumba.- Mindketten 
teljesen legyengülve kerültünk oda. Sokat szenvedtünk. 
Ápolgattam szegényt - julius 13.- vagy 14.-én hajnali órákban halt meg - nem 
sokáig szenvedett.-- Amikor meghalt az egész vagyonkája, holmija egy kis vászon 
zacskóban volt, dohány kanál szappan kettő lap; kettő érem és egy kereszt. 
Holmiját a főszanitész magához vette, azzal, hogy azokat a parancsnoksághoz kell 
leadni.
Fogadja mély fájdalmában Nagyságosasaszony őszinte részvétemet, kezeit csókolja
Csikós Nándor 
 
Tehát a kérdés:
- Tárgyi apai öröksége: egy kis vászonzacskó, amelyben "dohány kanál szappan 
kettő lap kettő érem és egy kereszt" lapult. És a szellemi?
 
57 éves vagyok. Apám halálakor három éves. Amit tudok róla, anyácskám kevés 
meséi. (Csak néhány közös évük volt.) Maradt a lakás, a tárgyi környezet 
"üzenete", amibe beleszülettem, amit a jól síelő, operabarát banktisztviselő 
maga után hagyott; fotelek és üvegvázák a negyvenes évekből, a Pallas nagy 
lexikona, cigánylány csörgődobbal a falon. Két könyv, amit mindig, a frontra is 
magával vitt: Dante, és Ady összes. Hogy vagyok ezekkel? A cigánylányt észre se 
vettem, a Pallas múlt századi ábrái elbűvöltek. "Szövőgyári gépterem, Anglia, 
XIX. század első harmada"; Adyt most szerettem meg, három éve, ámulattal. 
Hihetetlen koncentrált. Csakugyan a vers a legtömörebb információtárolási forma, 
amit az emberiség valaha is kitalált (Hankiss Elemér szerint). Dante: egy-két 
fejezetét olvastam, nem használom. Azt hiszem, értem, mit akart mondani.
 
SZELLEMI ÖRÖKSÉGEM egy tábori levelezőlap, apám halálát érezve hadifogságból 
üzent nekem. Anyám érettségim alkalmából a zafírköves pecsétgyűrűvel együtt adta 
át -volna. Nem vettem át. Negyven év múltán, mostanában kérdeztem felőlük, rég 
nincsenek meg. Anyácskám emléke szerint a levél család- és hazaszeretetre 
buzdított. Hogy én annakidején miért...?! Radikalizmusom mellett bizonyára 
gyávaságom is. Talán féltem egy kőbevésett tízparancsolattól. Hogy halott apával 
nem lehet vitatkozni. Saját házamat akartam építeni, saját téglából. (Ami persze 
csacsiság. Akkor Camust és Senecát se szabadott volna olvasnom, akik akkoriban 
átrajzolták éveimet, életemet.) A gyűrű pedig: addigra már túljutottam a 
gyűjtögető - halászó - vadászó életmódon. Hogy a szellemi javak mértéktelen 
gyűjtése mellé is kérdőjelet tegyek, ez évtizedekkel későbbi történet. Schmal 
Károly grafikus barátomnak volt bátorsága ezt egyszer egy nyilatkozatban 
fölvetni.
 
A CSALÁDSZERETETRŐL, ami a levélben. A jövő hónapra nagyapa leszek. Szakmám 
magányosságra szoktatott. Vagy fordítva. A szeretetre lassan megérek, vagyis 
lassan megértem, mit jelent a másik ember. (Aki nem pont olyan, mint én.) A 
művészek kávéházi időtöltései, átivott éjszakái mögé iszonyú társhiányokat 
képzelek. Netán lelki ürességeket. Vagy csak megint nem értek valamit. Bár a 
narkózisvágyat értem, ez a szakma olykor majdnem elviselhetetlen. Makkai püspök 
írta Adyról, hogy azért ez a borgőzös élete, mert nem volt elég tehetsége 
zsenivoltát elviselni. A művész egy sohanincsteteje hegyet mászik. A csodálatos 
Morandi normális volt, noha mintapolgár? Ötven évig vázát és poharat festeni?! 
Karinthy mondja, értsétek meg, én mindig úgy gondolkozom, ahogy mások életükben 
egyszer, zuhantukban, az ötödik és negyedik emelet között. 
Alkotó ember. Szerencsés esetben, családban, hárman-négyen veszik körül, 
elviselik, gondozzák. Pótolják szükségszerű csonkaságait, óvják, önmagától is. 
Vesznek neki zoknit, perecet, elküldik nyaralni. Cserébe, jajj cserébe... 
hagyjuk. "A dolgozó népet szolgálom." Valamint a kisdedeket és a nyugdíjasokat.
 
A HAZASZERETETRŐL. Ezt inkább húgom örökölte. Szakmám nemzetek fölé lát. A 
pártirodákon fogalmazott jelmondatok kirekesztők, nevetségesek. 
Ámbár. Nem hazaszeretet, hogy nagyon szeretem Zelk Zoltánt... 
Vak szemgödör. Halott sirály.
Kiholt a tenger: medre már
vak szemgödör. Halott sirály
lelke vijjogva visszaszáll...  (Sirály)
                                                             ...és Illyés 
Gyulát, a ronda Corvin áruházat, a 18-as villamost, a Szabadság-hidat, a 
kecskeméti főtér sétányát...?! Nem, ez nem hazaszeretet. Ez vonzalom. 
Pontosítsunk. Szeretni azt jelenti: dolgozni érte, tenni érte. Vagyis elsősorban 
nem érzelem. (Még házastársaknál sem.) 
 
Tehát hazaszeretek például:
1. Képeimet (múzeumoktól eltekintve) nem adom el-, nem engedem ki külföldre. Ezt 
mindig elmondom: unokáimnak-unokáidnak festek, nem a müncheni fogorvosoknak.
2. Most négy hónapi munkával CD-ROM-ra írtam minden képemet, rajzomat, teljes 
oeuvre katalógus. Hiszek benne, hogy azon túl, hogy jó játék volt, ez 
nemzetszolgálat. Egy jó kép segít élni és meghalni. Petri György összes versei 
az ágyam mellett, kézközelben. De ki látja (használja) az Ékszerkereskedő 
vasárnapját, amit kiállítottam Párizsban a Grand Palaisban '78-ban, majd a 
Minisztérium megvette egy műcsarnoki kiállításról, nagyszerű, azóta raktárban. 
Ezért a CD. 
3. Liftünkbe egy időben Van Gogh-reprodukciókat ragasztottam (a gyerekek mindig 
letépték). 
4. Másfél évtizedes kilincseléssel elértem, hogy 72 év után újra kiadják 
Strindberg Egyedül c. önéletrajzi kötetét. Húszévesen ebből a könyvből tanultam 
meg sétálni.
5. '81-ben a norvég királyi művészeti ösztöndíj egy hónapját átsíeltem. A 
lesiklópálya tetején a bodegában kiváló almalevet árultak. Sibakancsomba pakolva 
hazahoztam egy üveggel, s telefonkönyvben megkeresve a megfelelő fórumot, 
leadtam az  Élelmiszeripari Kutatóintézetnek, nem tudnánk-e ilyet itthon is 
csinálni. (Akkoriban még nálunk nem volt ilyesmi.) Nagyon örültek neki.
 
- APÁM  CSOMAGJÁBAN DOHÁNY... Nem iszom nem dohányzom nem tévézek nem éjszakázom 
nem nőzők nem érdem. Okom van rá. Fiatal koromban még nem volt zacskóstea, 
időtakarékosságból rászoktattam magam a forró (csap)vízre.
- APÁM CSOMAGJÁBAN KANÁL... Készenléti eszköz. Tanulom. Hogy figyeljek-, fogadni 
tudjam, ami elém kerül. Egy gondolatot, egy ellenvéleményt. Antikváriumban 
érdemes idegen polcokon is böngészni. Uszoda-öltözői beszélgetéseink hozama: 
húsipari géptanból már kollokválni tudnék. Egy barátnőmtől karácsonyra jó 
érzékkel múlt századi biológia könyvet kaptam volna. Csak sajnos zavarta, hogy 
könyveimet olvasás után továbbajándékozom. Kivéve a József és testvéreit.
- APÁM CSOMAGJÁBAN SZAPPAN... Első szerelmemnek megígértem, hogy ezentúl 
mindennap mosok fogat. Tartom. A nyakamra is sokat panaszkodtak. Szerencsére 10 
éve a Lukács uszodában reggelente leázok. Fél óra, 1210 méter.
- APÁM NYAKÁBAN KERESZT... Én Mária érmet hordok, egy öreg apáca tukmálta rám 10 
éve Pannonhalmán, lelkigyakorlaton, akkor még nagyon idegenkedtem ettől. Aztán 
fontos lett. Csak mindig leesett a karikájáról. Akkor a szintén nyakamban 
hordott tartalék-slusszkulcsra ragasztottam szigetelőszalaggal. Egy kis 
jegyzetfüzet is lóg mellette a zsinóron. Reggel az uszodában nem érthetik, 
vetkőzéskor miért csókolom meg ezt az egészet.
 
aszkézis = lényegre figyelés
aszkézis = lényegre figyelés
aszkézis = lényegre figyelés
 
Közben Anyácskám itt két napra. Most meg Kata, miatta kértem ezt a 
sarokműtermet, ehhez nagyobb háló tartozik, napfényes. 
Kata kipihenni jött most leadott Zsolnay könyvét, nagy hajtásban volt, és két 
konferencián is szerepel az ősszel. Sok idejét szánja Zsófira, beszélgetnek, 
vásárolnak, tervezgetnek.
Szóval most Kecskeméten, Kata szobájából a napsütötte parkunk sárga lombjaira 
látni, csakugyan gyönyörű. Kata ágyból nézi, mint mondja, akár órákig. De jó 
neki. Nekem három perc után csinálni kell valamit.
Uszoda most csak az első napokban (az influenza miatt), de az izgalmas volt. Egy 
itteni fényképész ismerősünk már csak békauszonnyal úszik, megerősödött a lába, 
az ezret húsz perc alatt. Nocsak! Kölcsönadja. Mintha propeller. Másnap újra. 
Fantasztikus. Hogy ő segítene a vásárlásban. Készségesen az uszodába rendeli 
mobilján a boltost másnap reggel fél nyolcra. Csak délután gyanakodni kezdtem, 
interurbán a Lukács igazgatóságra: nem, Pesten egyetlen uszodában sem szabad 
használni... Sajnos.
Világpolgár ez a fotós. Jómódú. Nyáron hajót bérelnek, járják a tengereket. Volt 
mindenütt a világon.[21] Ő kérdezte tavaly Miklóst, nem akar-e egzotafát venni 
Délamerikából, egy fél erdőnyit, csak egy megkötés, neki kell hazaszállítani.
Most kérdezem, mi lett a fával? Avval bizony baj lett. Két magyar megvette, 
belefektetett 70 és 100 milliót, utat építettek az őserdőbe és elkezdték 
kitermelni. Teherautókat béreltek, indult a szállítás, mikor egy trópusi vihar 
elmosta az autókat, utat, mindent. Az ottragadt fát pedig egy! hónap alatt 
szétrágják a férgek, permetezni kéne, ez nem Európa... S most mi lesz? A 
magyarok várják a brazil kormány ígért kárpótlását, ami kb. kiteszi az 
indulótőkéjüket...
Lám. Ezek szerint ma már őserdővevő magyarok is vannak. 
 
Hoztak egy viccet: Mi az? Kicsi, piros és gömbölyű?
Egy nagyon elcseszett[22] nagy kék kocka.
 
Meg egy kiszólás: 
olyan hideg van, hogy a macska eltörik a kanyarban...
 
Emlékeztet arra, amivel annakidején az iparművészetis kollégisták fenyegették 
egyik évfolyamtársunkat: vigyázz, mert eltöröm a zoknidat!
 
Mi történt még Kecskeméten? Hagyományosan autójavíttatás, itt egyszerűbb. 
Valamint váratlan fordulattal, vettem egy irodai forgószéket  a városszéli 
nagyáruházban. Gyönyörű. Gurul. Karfája van, gázteleszkóp, magassága karral 
állítható, sok éve vágyom rá. Luxus? Egy kiállítás tablójáról írtam le a nyáron, 
Parancs János írja a Szegénységről versében:
ma már tudom
a tartalék
romlékonyabb mint a gomba
a fölösleg kártékonyabb
mint a jégeső, mint a sáskajárás
csak aki mindenét szétosztja
kegyelmet csak az remélhet
 
A negyedik munkára valószínűleg nem futja már. Az utolsó évek hozzád-leveleit 
szerkesztettem volna sajtó alá. Nem akarom még kiadatni, nem látok világosan. 
Talán inkább egy új C. napló kötet keretében kellene...
 
Kecskemét, vasárnap délelőtt. Szüts helyett a tolókocsis cigány előírásosan kap 
tőlem egy ötszázast. A főtéren egy 25 év körüli fiú kéreget, gömbölyded, 
jólöltözött, nehéz beszédű, mert enyhén értelmi fogyatékos: November negyedikén 
volt a névnapom. Tessen már szolgálni néhány forinttal. Ezt egy költő írta 
neki?! Hibátlan. Adtam is. Szokásosan megnézem Farkas István Piros asztal körül 
képét, szokásosan csodálatos. Múzeum után pedig körbeautózva körletünket, 
összeírtam húsz utcanevet Szüts itteni lakótelepi festményeihez, képcímnek. 
Eddig fantázianeveket adott, de fölmerült, biztos jók lennének az igaziak is. 
Megküldöm neki faxon. Gizella tér, Klebersberg Kunó út, Csokor utca, 
Búzaszentelő utca, Levendula utca, Klapka utca.
 
A Fioretti. Andris váratlanul meglépett. Félig meddig már ő vezetett minket, 
szerettem, hiányzik. De megértem, egy nálunk sokkal dinamikusabb, fiatalosabb 
nagy közösségbe ment át: Új Jeruzsálem. Csövesek között térítenek, járnak 
Erdélybe, nagy apparátussal, sok emberrel. A Városmajorban csütörtök esténként 
nyitott imaestjeik, a kistemplom tele érdeklődő fiatalokkal. Nagy éneklések, 
kézrátételek, tanuságtevések.
Hát ilyesmi bizony nálam-nálunk nincsen.
 
Egyházi hír még, fontos, az én életemet is befolyásolja. Talán nem hallottad:
Október 31-én Augsburgban a Vatikán és a Lutheránus Világszövetség egyezményt 
írt alá, mely lényegében a lutheránusok felfogását osztja, hogy 
 
"az ember egyedül a hit alapján és Isten kegyelméből üdvözülhet (igazulhat meg). 
A jó cselekedetek nem feltételei, hanem gyümölcsei az üdvözülésnek."
 
Belső, budai ferences ügy, hogy hajnali misénket végleg áttették fél hétre. Most 
a kollegák aláírásokat gyűjtenek a hat óra visszaállításáért. Kolos atya szerint 
30-35 aláírás szükséges, hogy a plébánia foglalkozzon a kérdéssel. Most sokan 
elmegyünk a mise végi zsolozsmáról, késő van. A változtatás mellékhozama, hogy 
egyúttal zenés mise lettünk, nem nagyon örülök. 
Szerény igényű levelem: 
 
Kedves Kolos atya!
 
 
György atyának jeleztem, kérdeztem az orgonista véleményét is. Megtudtam, te 
vagy döntési helyzetben ez ügyben.
 
Ha egyetértesz, a következő javaslatom lenne: a (reggeli) miséken maradjon el az 
éneklés a kenyér és bor fölajánlásakor. Ez szerintem fontosabb szöveg, semhogy 
ne halljuk-imádkozzuk. (Én előző napi munkámat ekkor szoktam fölajánlani. Csak 
ingadozom még, hogy a festmény inkább kenyér vagy inkább bor kategória...)
 
Tudatták velem, hogy mikor zene és mikor népének, ez egyházmegyei szabályozás 
tárgya, nem lehet változtatni.
 
Szép karácsonyt, ha addig nem írnék újra! 
Keresztfiunknak áldásom. 
 
1999.12.23.           J-63                   C.6258
 
Sziasztok!
 
Most kaptam észbe.
Kinga, november 28, advent első vasárnapja, 3,5 kg,  50 cm, egészséges,
halbiológusnak vagy pedikűrösnőnek szánjuk.
Boldog karácsonyt!
 
 

[1] Ha nem felejtem el, megkülönböztetés okából a másik Miklóst ezentúl csak 
Szütsnek írom.
[2] a Mihály: Babits, persze, és Kosztolányi; szintén gégerákkal
[3] faxválaszom: Eldobta, eldobta-, és pont alvásidőben? Biztos? (merthogy akkor 
jött az üzenete)                                            
[4] Bernáth itt biztosan magát is írja, annyira illik rá...
[5] Bölcsészkar, ha nem emlékeznél 
[6] Fotóvegyésszel konzultálva, egy ideig hűtve tároltam a diáimat, elötte a 
Normafánál, tiszta levegőn lezárva a dobozt, Utóbb meg erre a célra szerzett 
savmentes papírzacskókban tartottam a filmeket.
[7] Kata meg gesztenyepürét vett, és kivételesen egész délelőtt ágyon 
heverésztünk, igaz, hullafáradtan.
[8] Képernyőn megjelenő utasítások paródiája: "A gépkezelő okozta a hibát! 
Cseréld le, és nyomj meg egy gombot a munka folytatásához!"
[9] A beszerezhetőkkel copyright problémák vannak, meg aztán a magamvágta szűk 
ösvényen akarom vezetni a nézőt. Semmi tallózás háromcentis (preview) képek 
alapján.
[10] Svájci magyar emigráns, azért a német névelő.
[11] Lukács uszodát átépítik, a másik medencébe szorultunk. Az ismeretlen 
terepen nagyon odacsaptam a kézfejem egy csempeélhez, bukóforduló közben. És 
közben mosogatni kellene.
[12] Ugyanis az egerek.
[13] Hogy házát eladta a bencéseknek, de haláláig használhatja. Ezt vidéken úgy 
emlegetik, hogy a nénié  az élvezet.
[14] Ma Kata szó szerint mesélte ugyanezt rólam, vasboltban találkoztunk
[15] Gyerekek értik így: fogalmazásgátló tabletta...
[16] Egy új kereskedelmi adó a sok közül, csak könnyűzene és reklám
[17] Millió számra gyártották kisiparosok, a rádió többször meghirdette, hogy 
egy részük alkalmatlan, tehát veszélyes. 
 
[18] Jut eszembe, ajándékot megköszönni még nem tanult meg. Szoktam neki küldeni 
ezt, azt, feszületet, könyvet, hatlapfejű díszcsavart. Szüleinek fogom 
javasolni, sugallják, ajándékozzon meg időnként ő is, egy lépcső fölfelé. Persze 
pénzbe ne kerüljön.
[19] Egy jellegzetes kompjuterhiba.
[20] Vagyis a csempeközök ne mélyedjenek be.
[21] Nem irigylem. Nagyobb utazás volt nekem ez a négy hónap CD írás.
[22] Pesten nem ezt a szót használják.


 
 
2000.02.20- 03.9.       J-64  
 
Szervusz J!
 
"Az oeuvre CD-t valahára befejeztem" -elmélázva olvasom tavaly nyári üzenetem.
 
Február vége. Most is azt..., szinte teljes üzemidőben. A tizedik hónap. 
Fantasztikus munka, boldog pillanatokkal. A képeimmel csakugyan kész lettem a 
nyár végére. De most ez az új képnéző program. Ismerősöm hónapokig alakítgatta 
kívánságaim szerint. Szívesség, nem lehetett sürgetni, csendben csikorgattam a 
fogam. A Kiadó is megcsinálta volna, de így mindenben a saját ízlésem...
(Ez a kecskeméti vákuum-hónap talán elegendő lesz, hogy valamennyire vissza a 
való világba; a CD után.) Mániás periódus, gyakran reggel négykor ébredek. A 
szellemi kísértések órája, érdekes módon nem a testié, imával védekezem. 
 
Időm van, tökéletességre törekedtem. Finomítások és új meg új ötletek, ötvenszer 
megrágva. Előkerült családfotók: őseim a Tátrában 1912-ben, nászúton. Új 
szkenner: egy csomó képet följavítottam. Rájöttem, hogyan lehet szövegközti 
ábrát elhelyezni. Így aztán a DÍJAK lista tetejére egy Braque fotó, avval, hogy 
Részlegvezetőm, aki dorgál és jutalmaz... A szövegek mögé szürke háttér, 
kellemesebb a szemnek. 
TREZOR fedőnév alatt összeválogattam a világ legszebb munkáit, 36-ot. Asszír 
oroszlánvadászat, a San Zeno Noé jelenete, Bonnard, Utrillo, Klee, Rothko. Ha 
lenne CD-olvasód... Mégiscsak kellene nektek egy kompjuter, ha másért nem, az 
e-mail lehetőségért. Húsz forintért másodperc alatt ott egy 10 oldalas levél...
 
Bevezetőnek, ha már kitaláltam ezt a megszólítást, hogy KEDVES UTÓKOR, olyan 
szöveg kellett, hogy "beszakadjon alatta az asztal". Hét hónapot fogalmaztam. 
Volt benne a már interjúrészlet, nyafogás, hencegés, volt három oldalas is:
 
2000. február                                                            
 
KEDVES UTÓKOR! 
 
Most számítógépre vittem minden munkámat, 1959-től. 
Átadom. 
Egy Babits-összes könnyen hozzáférhető. 
De ki ismeri (használja) az Ékszerkereskedő vasárnapját, 
ami '77-ben a Grand Palaisban szerepelt, 
majd megvette a minisztérium, azóta raktárban?! 
Ne rajtam múljon.
 
Baráti üdvözlettel: 
 
 
Ma, vasárnap reggel, arra ébredtem, hogy az első mondat elejéről a "kilenc hónap 
alatt"- ot mégiscsak kihagyom. Ha a néző elszörnyed, hogy mindez háromnegyed 
évembe került, már nem izgatja föl az 1959, hogy ez 40 év termése.
A bevezető végső megformálásában váratlanul Miki nagy segítségemre volt. Egy 
este odaült mellém, éjfélig vitatkoztunk egy-egy félmondaton. Egy öreg lektor, 
olyan kiérlelt véleményei voltak. Hogy a tartalomjegyzék jól láthatóan váljék 
külön, abban sehol ne legyen egyes szám első személy. Itt valami tehetség is 
fönnforog..., vagy csak felnőtt közben. 
 
Február utolsó napja: a lemezt a kiadóba,  egy, a televíziótól megvásárolt 
interjúm kópiájával együtt, az is a lemezre kerül. Most ettől az életformától is 
el kell búcsúzni. Ahogy a gyorsúszáshoz használt bója végét is lefűrészeltem.
 
December 18: két év után itthon hagytam a bóját. Könnyebben, és gyorsabban 
úsztam vele. Túl szép volt. Most nélküle szeretnék úgy úszni, mint egy gép, hogy 
az utolsó hossz is szép legyen.
Piacról virágföld, a kettévágott bójába örökzöldet ültettem, majd Szüts 
asztalára csempésztem. Annakidején neki is vettem egyet, ő ma is avval úszik. 
Miki nem hordja, mert csúnya a karóra, megkaptam. Most kiderült, stopperos, víz 
alatt is. Az első mérés 1200 méterre: 27:57.1990. Gyorsúszás, minden ötödik kör 
mell, pihenésnek. Megszűnt az uszodai hejehuja, henyélés.
 
Az unoka. Zsófi anyásodik. Megfelelő színű babasapkát vásárol. Katának új 
élethorizont. Ellágyul és boldog, ahogy karjába veszi. Kinga most tanul 
mosolyogni.
Egy héten egyszer-kétszer látogatnak meg minket. Ilyenkor Kata gyerekőriz, Zsófi 
bevásárol, kocsmázik (kávéház funkcióban), ügyintéz. Létminimum alatt kap 
anyasági segélyt, így a többit tőlünk. Az apuka gyakran látogatja őket, el van 
bűvölve a lányától. (Innét tudom, hogy létezik apai érzés újszülött iránt.) 
Néprajzos, végzős egyetemista. Van autója, ami jó, mert a Zsófitól a 
villamosmegálló hegyen-völgyön egy kilométer, buszra babakocsival nem bír 
fölszállni. Most csináltattunk egy "kengurut", baba-hordó hátizsákot, ami már 
kéthónapos kortól is használható, tartja a gerincet.
 
A rádióban éppen a tragikus tiszai ciánmérgezésről. Naponta fotók óriás 
haltetemekről, sok tonna halhulla. A szakemberek szorongva várnak, sokára fog 
kiderülni, mekkora a baj, mikorra lesz ott újra élet, és milyen. Tavaly árvíz és 
belvíz, sohanemlátott.
 
Fioretti. Szép visszajelzés a sorstól: Andris visszatért a közibe, hogy soha nem 
gondolta, hogy ilyen fontosak számára a szerda esték. Hogy muszáj neki ide 
járnia.
Egy Németországból kapott ötlettel szétosztottam mindenkinek egy iskolásfüzetet, 
hogy írják a bibliai mondatokat, amiket a használni (megélni) szeretnének. Most 
otthagytam őket egy hónapra, kíváncsi leszek. A megosztásra szánt időt fogjuk 
ezek ismertetésére szánni. A német tapasztalatok nagyon jók.
Január: átfordultunk a 16. évbe.
Emlékszel a Mannára? Ugyanott élnek, Skóciában. Elromlott a házasságuk, nem 
titkolja a maga bűnét ez ügyben. Most hazalátogatott, egyedül, pár napra. Nálunk 
elsírta magát. Lehet, hogy megkeres téged, nagyon egyedül van a bajával.
 
Az egyik kis fiatal ferences pap fanyalgott a medjugorei jelenések hallatán. 
Aztán múltkor be kellett ugrania helyettesíteni egy zarándokcsoportba. Azóta 
nagyon máriás. A fordulatot egy templomnéni így reagálta le: persze, hiszen 
legjobb a mama szoknyája közelében...!
 
Miki ritkábban jár Esztergomból, múltkor mondja: eddig úgy jöttem, hogy végre, 
ez már Budapest!, itt lakom, itt az ajtóm! Most semmi,  hát akkor itt vagyok...
Elszorult a szívem, később megörültem. Típusos, taking off,[1] minden rendben.
Az én Miki-hiányom is csendesül-csendesedik.
Most éppen szünetje volt, este megbeszéltük, Kecskemétre indulásomra keltem, 
segít lecipekedni, nehezek a csomagjaim. De nem ébresztettem. Egy cédulát 
hagytam neki: nem akartalak még evvel is fárasztani, negyedik napja mosogatni se 
volt erőd...
 
Eszetrgomban bekerült egy karizmatikus közösségbe, amit elmond, nagyon jól 
csinálják. Munkásfiúk bulijain rock-műsorral egybekötve evangélizálnak. Több 
életátadás volt.
 
Kecskemét, a huszonegyedik év együtt. Megérkezés, körletrend, majd kizárólag 
Szüts bosszantására az első kép még ebéd előtt. Másnap már menetrendszerűen 6 
óra 50-kor uszodába. Minden a régi, illetve a kabinosok most kétméteres 
vasrácsok mögött üldögélnek. Ketten lettek, egyikük a kulcsot adja, a másik 
megnyomja a beengedő gombot. Miklós ragaszkodik a maga ezer méteréhez, én 
maradok az 1200 gyorsnál, már csak két pihenőhosszal. Ez vígasztal, mert a 
síelést a lábam nem bírja. Mondogatom magamnak, mi a faszt akarsz még, ötven év 
nem volt elég? Kéne még négy? A harmadik guggolás már keserves. Állni se 
szívesen, leginkább mindig ülnék. Az ebédnél kérdezik: Dezső bácsi, hozhatom a 
levest?
Legyen meg az Ő akarata, de nem nyugszom bele. Vagy tíz év után öreg futócipőmet 
Kecskemétre. A testiekről ennyit. Legfeljebb még annyit, egy téli hajnalon 
úrfelmutatás után megkívántam a gondnok úr menyét.
 
A fent említett tv-interjú dolog jó móka volt. Kiadóm ötlete: kerülne ilyen a 
lemezre, s kérte is rögtön a listám ezekről. Lyuk az életrajzon, nincs. Egy napi 
munkával kibogarásztam a C. naplóból, mert a szövegeket tisztességesen 
begépeltem annak idején. S most a TV archívuma kompjuterébe belepötyögtették a 
nevemet, öt interjút megőriztek. Újabb szolgáltatásuk a  műsorok árusítása. Nem 
is volt olyan drága, mint amivel megfenyegettek. Ez is megvolt. Elintézendők 
garmada, élet. Új életképletem: hegyipatak-kajakozás. Teljes lendülettel előre 
sziklafalak, zubogók, zátonyok között. Bukósisak, fröccsen a víz, nincs lazítás, 
kerülgeted a feléd rohanó szirteket.
 
Zsófihoz fölszivárgott a porszívónk. A baba náthája, orrfúvásra. Illetve 
orrszívásra, állítólag tényleg jó. Nem szeretek porszívni (szombatonként 
kellene) csak hivatalból nehezteltem kissé. Kata átlépett a gondon: használj a 
szőnyegre vizes seprűt! Mondhatom, kiváló, ezt eddig nem tudtam. Gyönyör volt 
látni a mélytüzű színeket s szőnyegen.
 
A Lukácsot az ősztől teljesen átépítették. Művész úr, arra, ott az új öltöző! 
Ahol tíz évig beszélgettünk, vetkőztünk, váratlanul soha többé. A medencét az 
éjjel megfordították, a másik végéről kell bemenni. Az új zuhanynál 15 
másodperenként meg kell nyomni egy gombot a falon. (Ezt aztán két hét után Garas 
Dezső Népszabadság-cikkére leszerelték.) A svábbogarak is elmaradtak a 
szekrényekből. A kabinos ígéri, gyűjt majd számunkra gyufásdobozban. Lett egy új 
medence, amit először ÉLMÉNYNEK neveztek el, majd magyarították 
LÁTVÁNYMEDENCÉRE, köztünk szólva dagonya. Körben a vízben padok, 33 fok, megy a 
dumcsi, spriccelő-masszírozó vízsugarak föntről-lentről, oldalról tíz 
percenként, felváltva. A függőleges nénik odamentek, nálunk lehet úszni.
 
A váltó-kabinos fiú falun nőtt fel. Szerinte akácfával fűtve egész más a 
sütemény íze.
 
Lukács hírem még, együtt úszom a Széchényi könyvtár volt igazgatójával. Rá 
mertem bízni szétesett zsolozsmáskönyvemet, amit mezei könyvkötőre nem lehet, 
hogy csak óvatosan restaurálni, a gerincre ragasztott kockás síingem érintetlen 
maradjon! Megtették. 
 
A Lukácsban érdeklődtem a Móricz Zsigmond féle Csibe utóéletéről, sorsáról. Pár 
nap után kaptam egy kézírásos jegyzetet, szabadkozva, hogy hiányos. 
Csibe, Littkei Erzsébet 1915-1971
36 őszén ismerkedtek meg
örökbe fogadta
Csibe apukának szólította
42-ben a Kelet Népe sátorában együtt fotóztatták magukat
színdarabot ír róla, de a színháznak nem kell
Csibe novellák
Árvácska
Lányfalun élt, vezette M.ZS. háztartását, kertészkedett
magánúton végezte a polgárit. Vizsgáztatásához M. Zs. Pintér Jenő főigazgató 
közreműködését kérte
M.Zs. halála után egy ideig az Atheneum megbízásából M. ZS összes műveinek 
terjesztője
de mit csinált aztán, 71-ig?
 
Régóta hívtak, esedékes volt, februárban levittek Győrbe, a helyi gyűjtőknek 
nyílt kiállítása, hat képem szerepel. Hazafelé a kocsiban éjszaka egy 
megjegyzés, hogy ez a zsidótemető képem nem első osztályú. Egy hét múlva észbe 
kaptam, telefon a győri orvosnak, kérje ki a múzeumtól a képemet, adjon helyébe 
másikat, hozza föl. Újabb hét, jeleztem, hogy átfestettem, kész van. Azonnal 
jött az egész család. Váratlan fordulat, az asszonynak  (rákbeteg) így nem 
tetszik. Jó, mondom, üljenek le, megcsináljuk együtt, lehet beleszólni. Az a 
fekete folt nem túl kemény a jobb sarokban?- kérdi az egyetemista fiú. Talán egy 
óra munka közmegelégedésre, aztán a fotózás, el is vitték. 
 
Véletlen nem te loptad el tíz éve a Fioretti kötetünket? Katával azóta 
emlegetjük, valakinek kölcsönadtuk, az 1980-as Szt. István kiadásban egy 
nagyszerű 150 oldalas Ferenc tanulmány is volt, Chestertontól. Kor, környezet, 
jellemrajz. Nagyon okos, nagyon jó.  Most kölcsönkértem a Rendházból, s 
lexeroxáltattam Katának karácsonyra. Mihály atya egyúttal még két könyvet a  
kezembe nyomott: Celanoi Tamás Ferenc életrajza, és szt. Katalin, ezt még meg se 
néztem.
Könyvélmény nemigen volt az utolsó 10 hónapban, talán kettőre emlékszem. A 
Klubban szóltak, megjelent a Gorombaságok könyve, magyar írók kíméletlen 
kritikái egymásról Kölcseytől Máraiig. Még mindig izgat Kosztolányi hírhedt Ady 
esszéje. Hogy mennyiben van igaza.
A másik könyv Magyar írók önéletrajzai, bujtatott finomművü kis esszék. Móra 
Ferenc díszpolgárrá avatását írja le, hintón viszik végig a városon, kétoldalt 
iskolás gyerekek integetnek, meghatott és szégyenkezik, aranyos. Elálmodozik, 
hogy ünneplésére egybegyűlnének mind a szerettei egy nagy-nagy asztal körül, ő 
kiosonna a verandára, füttyentene a pulijának, s neki a határnak...
Mi van még könyv. Ajtmatov novellák az ősszel, a Versenyló halála, Az első 
tanító, alig emlékszem, pedig szépek voltak. Múltkor uszodából hazafelé 8 óra 5 
perckor, menetrend szerint, az antikvárium kirakata: Munkácsy Emlékeim. És már 
ott volt a tulaj, beinvitált! Majd most, Kecskeméten. Meg 20 év után újra a 
Varázshegy, már nekiláttam esténként. Minden mondata jó.
Talán, ha ezt a levelet befejeztem, lesz figyelmem a napi munka után újra könyv 
mellé kuporodni. Bár inkább Szüts-csel beszélgetünk, sőt lejött velünk egy 
fiatal barátunk, igazi tehetség, Nádor Tibor. Őt is meghívtam  a Szobafestők 
kiállításra, jövőre, a Műcsarnokba, remélem összejön. Amit itt az első héten 
összefestett, lélegzet elállító. Az én kis ronda műtermeim felől nézve 
különösen. Első hét vége, még semmi fény az alagút végén.
 
Szüts pedig április elején csinál egy kiállítást a Budapest Galériában, az 
Erzsébet híd pesti hídfőjénél, ez alkalomból márciusra lehozott három darab 
óriás vásznat. Úgy készül, hogy a leendő képek reprodukcióit még a katalógusba 
beteszi. Ismétlem, megnyitója április elején.
 
Pesti szomszédunk aranyos ember, operaénekes. Vett egy lakást Palma di 
Mallorcán, kardokat gyűjt és van egy Van Dyck képe, ha nem tévedek. Délelőtt 
ráér, néha átnéz csevegni. Múltkor ezt rövidre zártam, fölemlegette. Akkor írtam 
neki pár sort:
 
A beteget begurították, leszíjazták, az altatóorvosom rákötötte a maszkot. Az 
asszisztens fertőtlenítette a területet. Szikét kértem, föltártam a hasüreget. 
Az érlefogó csipeszeket elhelyeztem. A kampók kétoldalt széthúzva tartották az 
izmokat. Következett az elfekélyesedett terület föltárása. Törlést kértem. Akkor 
kihívtak a műtőből, hogy keresnek. Gárday barátom jött meg épp a Balatonról. 
Mondom, bocsánat... 
Mire mélyen szemembe néz és azt mondja: Aggódom érted Dezső, nem lettél te 
kompjuterfüggő...? 
 
Meghívott minket Britten bemutatójukra. Az Opera díszlépcsője továbbra is 
gyönyörű. Ők piros esőköpenyben énekeltek bokáig gumi Audi és Volkswagen 
autóalkatrészek között, nagyon büdös volt.
 
Volt még egy Kurtág est is, zártkörű, az Akadémia egy különtermében, a Várban. 
Erre hazajött, most Párizsban él, pár szót váltottunk. Egyik zenéje: hihetetlen 
mennyiségű fura ütőhangszerrel tele a pódium, egy román férfi ugrált egyiktől a 
másikig. Nagyszerű volt. Az előadás előtti pillanatokban egy fotós dolgozott a 
teremben, azt Kurtág kizavarta, 70 éves embertől nem várt dinamizmussal. Egy 
pillanatra láttam alkotó-koncentrált arcát. A szünet után valami Művészeti 
Akadémia tagsági okmányt adtak át neki, egy szobrász fiú beszélt avatottan, 
szépen.
 
Erről jut eszembe, meghívtak a Rómába február 18-ra, Boldog Fra Angelico, a 
művészek védőszentje ünnepére, szimpozion, inkább közös elmélkedés a Szentév 
keretében, művészek számára. Mise a Bazilikában, koncert, találkozás a pápával, 
egyházművészeti kiállítás. Az invitáló levélben érdekes idézetek
 ...ennek a világnak szüksége van a szépségre ahhoz, hogy el ne merüljön az 
elkeseredésben... (II. Vatikáni zsinat)
VI. Pál a művészekhez: ...néhányszor elviselhetetlen lelki kényszerrel 
terheltünk benneteket, bocsássátok meg! Ezen kívül mi is magatokra hagytunk 
titeket ...mostohán bántunk veletek, művészetpótlókhoz folyamodtunk, 
olajnyomatokhoz...
Visszajelzést kért a pesti egyházművészeti központ. Persze nem utaztam, de 
küldtem egy ajánlkozó levelet, hogy szakmai kérdésekben szívesen adok tanácsot.
 
 
Szüts legkisebb lányának időnként küldök ezt-azt, különös fémcsavart, 
feszületet. Most először megköszönte, rászánta magát egy e-mailra. 14 éves. 
Alkalom-pillanat kapcsolatunkban továbblépni, válaszoltam:
 
Szia Nóra!
Tudod miért ajándékozok neked valamit időnként?  Hogy a fejedbe véssem, hogy 
vagyok. Hogy akkor eszedbe jussak, ha egyszer segítségre lenne szükséged. Egy 
biztató szóra, pénzre, paripára, fegyverre, ha bajban vagy.  Nemcsak az őrző 
angyalod, én is halálomig melléd vagyok rendelve, elvállaltam a 
keresztszülőséget.
Szüleid vigyáznak rád, így most csak az érted-imádkozás a dolgom. Elég ritkán 
teszem, bizony.
 
Hanem ezt te is megteheted értem néha. Kérlek, kérd Krisztustól, legyen bennem 
több szeretet. Tudod, kegyetlenül mindig csak a munkámra figyelek, s gyakran 
háttérbe szorulnak, akikkel törődnöm kellene. 
Az ilyen imát nem kell túlcifrázni. Két rövid mondat. Az első a köszönet szava,
minden helyzetben.
ölel: Deske
 
Stephane-nak paripát nem tudok fölajánlani... És ilyen kapcsolat megteremtésére 
nem látok lehetőséget. A neki küldött Baby Animals is legalább annyira neked 
szólt, mint neki. Tényleg, megpróbálok kiprintelni neked egy Kinga-fotót, a 
lányok szeretik az ilyesmit, itt van a gépemben...
Tévedtem, ezt csak Pesten lehet megcsinálni.
 
Ma a reggelinél Szüts vigyorogva előhúzott egy csodálatos illatú méteres 
házikolbászt, az uszodában adták át neki, mindenütt vannak jó emberei. Azt 
hitte, nagyon megtréfál, mert hogy hamvazószerda. De még csak kedd volt...
 
ölel benneteket, előbb-utóbb úgyis kell neked:
 
vaali@dpg.hu
 
 
 
2000.5.30.-6.3.        J-65                    C.6353
 
Szervusz J!
 
Uram, tudod, hogy öregszem. Tarts vissza a fecsegéstől és attól a 
meggyőződéstől, hogy minden ügyben állást foglaljak. Ments meg attól a vágytól, 
hogy mindenki ügyét rendezzem. Ments meg a végtelen részletek elmondásától. Adj 
szárnyakat, hogy a lényegre térjek.
Zárd le ajkaimat, ha fájdalmaimról akarok beszélni. Ezek idővel nőnek és az idő 
haladtával egyre édesebb beszélni róluk.
Taníts meg arra a dicső leckére, hogy esetleg tévedhetek is. Tégy meggondolttá, 
de nem kíváncsivá, segítőkésszé, de nem parancsolóvá. Engedd, hogy ne üssem bele 
mindenbe az orromat. Óriási bölcsesség és tapasztalatkészletem birtokában kár 
lenne ezeket egyáltalán nem hasznosítani. De Te tudod, óh Uram, hogy a végén 
szükségem van néhány barátra.
 
Apósom most halt meg, hagyatékában találtuk. Szép, nem?
 
Az előző években szakaszonként fölújították a Nagykörút úttestjét, idén a Margit 
körút került sorra. Őszig lezárva, állandó dugók, egyirányú autóközlekedés. A 
sínek mellett méter mély árkok. Szombat, vasárnap is dübörögnek a betontörő 
hernyótalpas monstrumok. Hihetetlen érdekes látvány, nem tudtam, hogy ennyit 
korszerűsödött a világ. Reggelente uszodából elnézegetem. Van egy hordozható 
berendezésük, amivel a húsz centi átmérőjű műanyagcsöveket hegesztik, vagyis 
toldják a helyszínen. A lényege: egy lapos fűtőtestet csúsztatnak a két vég 
közé, az megolvasztja stb. Egy másik gép: maga alatt méter szélességben harminc 
centi mélyen kimarja az aszfaltot, és a betont is, a zúzalékot egy 
szállítószalaggal folyamatosan a mögötte haladó teherautó platójára rakja. 
Valami körmös henger lehet a marófej, nem láttam közelről. Ha fiú volnál, 
hosszabban értekeznék róla. Amit kitermel, a törmelék, újra felhasználható. És 
amit egyáltalán nem értek, mindezt viszonylag halkan! A járdák árkaiban egy 
csoportban 15-20 cigány csákányoz, kemény tempóban. Némelyiknek mobil telefonja. 
Új elektromos földkábel, új gázbekötés minden házba, víz, csatorna, kábeltévé, 
kábel a rendőrégre-, riasztáshoz. Ennek megfelelően hol vizet kell vennünk fél 
napra, hol stb. Az alattunk-mellettünk lévő francia udvarban csőlerakat, este a 
munkagépek parkolója is. Hajnalonta éjjeliőr őgyeleg körülöttük, már 
köszönőviszonyban vagyunk.
 
Dinamikus az egész, jókedvű. Szervezett. Remélem, okosabbra tervezték a 
járdaszéli füvesítést, mint eddig volt, szűkítette az utat. Valószínű nem lesz 
lehetőség ezentúl a balatoni leköltözések előtt a járdán rakodni az autót. Igaz, 
eddig is csak úgy, hogy valaki kiütött egy korlát darabot. A Mechwart téri 
villamos megállót viszont a két sín közé helyezik, mint a hídfőnél is van, ez 
okos. A MI polgármesterünk kezdeményezte, ELÉG NAGY ellenállásba ütközött a 
fővárosnál, DE!!
 
Kapitalizmus: minden szakaszon más cég dolgozik, ez még szokatlan, tíz év után 
is. A gyalogosterelő piros-fehér csíkozású korlátléceken, amin eddig megszoktuk: 
MAGYAR ORSZÁGOS ÁLLAMI ÚTÉPÍTŐ FŐVÁLLALAT, most ilyenek: Németh és tsa. Kft. 
(Korlátolt felelősségű társaság), Neobau Kft. A munkásokon egyforma sárga 
overál. Az árokásóknak Mercédeszből kiabálja az utasításokat egy harmincéves 
tarfejű, fekete garbóban és fekete napszemüvegben. Most a testőröknél és 
újgazdagoknál ez a divat.
 
Rézsút szemben velünk egy éve megépült a MAMMUT, így, két M-mel, 
bevásárlóközpont, a tetején nejlonkupola, éjszaka 10 másodpercenként változó 
színű, ahogy a reflektorok megvilágítják, ámulatos. Maga homlokzat ettől 
valamivel jobb. A Széna tér Európa legrondább tere, úgyhogy. Most kezdik majd a 
Mammut2-őt építeni melette, ide szembe, a Minisztérium mellé. Nem tud olyan 
rossz lenni, hogy ne javítson majd az összképen, mert zárt homlokzati frontot 
teremt. Ha emlékszel, a szemközti parkocska, a Margit körúton kivégzett mártírok 
emlékművel, már a múlté. Az új áruházban is lesz vagy 12! mozi, a régi tetejére 
most épül hét.  Megírták, muszáj a konkurencia miatt, Magyarországon a mozis 
bevásárló központok terjedtek el. Fiataloknak szabadidő- és szórakozó központ, 
ehhez kell alkalmazkodniuk. 
A Május 1-, illetve ma már Átrium mozit a sarkon, az év végén be is zárják, mint 
annyi más mozit Pesten. Átalakul a mozi-kultúra. Amerikai krimik. Illetve, 
olvasom a II. kerületi Önkormányzat ingyenes havilapjában, a Budai Polgárban: az 
új bevásárlóközpontban lesz ART mozi is. Tudomásul veszem, hogy-, de nem bánnám, 
ha nem halna el az értékes filmek forgalmazása. Ha én nem is élek vele, évente, 
ha egyszer...
Tavaly tavasszal Kata leejtette a tévét, azóta ő sem-igen. Néha túlfáradtan 
elmegy kicsit kialudni magát egy-egy régi magyar filmre...
 
2000. Júliusban ismét alkotótáborba, a NÉMO-sok meghívtak ezúttal művészeti vezetőnek, 
mert most valami pártpénzből kifolyólag hivatalosabban megy a dolog. Utána, 
gondolom, Kékkút, úgyhogy az építkezésnek sajnos csak a végét fogom már látni.
 
A vasárnapi kirándulások találkozási és búcsúzási pontja az Árpád híd budai 
hídfője, sok éve. Ami mellett a Zichy kastély, benne múzeumocskák. Kassáké is. 
Ahol most egy időszakos kiállítás, már Katát is elvittem rá: XX. sz-i magyar 
művészet a magyar írók hagyatékaiban. Ki gondolná, hogy ez a párosítás alkalmas 
merengésre, megrendülésre?! Vannak igazi jó képek is. De a névtalálkozások 
önmagukban meghatóak:
Tihanyi Lajos tájképe Ady szobájából
Déry hagyatékból Borsos Miklós rajz, Bernáth festmény, meg egy gyönyörű félakt, 
dedikálva, hogy a hatvan éves Dérynek csak eddig (derékig)
Ottlik szobájából Kondor rézkarc
Kassáknál Bálint Endre lógott, meg Czóbel
Pilinszkynél Korniss, Kondor; 
Kafka Margitnál egy Nemes-Lampérth, akire pár év óta kíváncsi lettem;
Juhász Gyulánál egy kis Rudnay táj,
mi függött József Attila, Móricz Zsigmond szobájában, stb...
 
Egy másik kiállítás a Ludwig Múzeumban, nem néztem meg, 12 holland. A 
Népszabadság-kritika címe:
SZOMORÚ SZEMŰ INTERAKTÍV ŐZIKE
Egymondatos vélemény erről az egész világcsacsiságról, amit most művészetnek 
neveznek, P. Szűcs Juli tollából. A termekben természetesen képernyők, ahogy a 
fotón látom. Bár. Olyan sok ember hiszi, hogy ez érték, hogy előbb-utóbb majd 
egy új kultúra kisül belőle. A tehetség minden talajból ki tud nőni. Legfeljebb 
mi az antik osztályra kerülünk át. Lorenzetti mellé.
 
Még májusban is a VÁLI-OEUVRE lemezt csináltam. Pontosabban: most dolgozom át 
internetre is. Rajta leszek a világhálón, összes művek. Sok telefonok: egy 
kulturális központ - a Soros alapította - dolgozik a programom átalakításán. 
Talán egy-két hét múlva meglesz. A domain nevemet így találtam ki (amivel a Új 
Zélandban is megnézhető leszek:)
 
 www.vali-oeuvre.c3.hu
  
Ebből a C3 a Cultural and Communication Center. Ha a helyfoglalást magamnak 
kellene fizetnem, egy jó havi kereset ára, vagy 90 ezer forint lenne.
Hogy mindennek mennyi a haszna, nem tudom. De nekem, a világon talán elsőként, 
lehetőségem volt megcsinálni. Az egész abból indult, hogy Szüts legyintett: Apó, 
a CD már nem korszerű... Meg egy gyűjtő nevetve mondta, mikor a lemezemet 
megvette, hogy a bővítéseket majd reméli, ezentúl az internetről le fogja tudni 
tölteni... A CD lemezem tartalma egyébként  csakugyan elavul kéthavonta, hiszen 
a legújabb képek stb.
A lemezekből a fontosabb múzeumoknak adtam. A Nemzeti Galériás-fiú 
visszajelzett; Öreg, be vagy betonozva,  az Adattárban.
 
A lemez elkezdett működni. A Home Galéria telefonált  egy győri gyűjtőmnek, van 
egy 75-ös Váli-képe, opuszszáma A/75/32, kell-e?! Az pedig megnézte otthon, 
monitoron. (Nem kellett.)
 
Ennél nagyobb siker, hogy két éve folyt a WC-tartályunk, (átalány vízdíjat 
fizetünk ugyan, de nagyon szégyenkeztem) és egy függönykarika meg egy 
képakasztó-acélcsiptető segítségével megjavítottam -ragasztani is kellett-, s 
most hibátlan. Pedig itt Andris tudománya egy óra próbálkozás után fölmondta a 
szolgálatot. A két csöpögő vízcsapot is rendbetettem, ahhoz a  bojlerszerelő 
adott ötletet. 
Csak a Kata a megszokás erejével azóta is csurogni hagyja.
Ki is írtam neki:
A CSAPOKAT EL LEHET ZÁRNI
MOST, HOGY A CSAPOKAT
EL LEHET ZÁRNI!
 
Még a sajtreszelőt kell megnittelnem.
 
Amit viszont egészen elrontottam: a szombati feladatokat keverve hajmosás 
helyett kenyeret hoztam, uszodából hazafelé.
 
Valamint a lúdtalp betétemet meghegesztettem, Miki ágyát megtoldottam, és 
megtanultam a Recognita programot. Evvel beszkennelsz (beteszel) szöveget a 
kompjuterbe képként, egy oldalt egyszerre, és a program kisilabizálja a betűket. 
Óriási jelentősége van: a nagy Révai lexikont kiadták CD lemezen. Ha a szöveg 
képként jelenne meg a kényernyőn, nem tudnál rákeresni egy szóra. 
Érted, így nem kellett újra begépelni a szöveget!
 
Könyvek. Olvastam róla egy recenziót és meg is vettem. Bár előtte hosszan 
lapoztam megértem-e legalább a töredékét. James Gleick: A káosz- egy új tudomány 
születése. Tudj' Isten, érdekel, egzotikus terület. Talán a nyáron. Említem  
könyvet S. Nagynak, mondja, ezt csak most adták ki, tíz év után, akkor volt 
divat ez a téma. Részben már el is avult. Annak idején olvastam ezeket, két 
könyvet el is tettem. Mondom, magyarul? Nem, angolul...
 
Könyvek. Esterházynak egy tíz évig írt családregénye jött most ki, közügy. Több 
levelet (faxot) küldtem neki, első reflexióim, meg hülyéskedések.
Azt írja benne:
 ...a szép brutalitása. A szép elsődlegesen nem harmonikus, hanem erős.
Küldött egy példányt, a dedikációban tréfásan elnézést kér, a Váli monográfiám 
elején lévő életrajzomat - nevek nélkül - szó szerint beemelte a szövegébe, vagy 
harminc sor. Ennek kapcsán több fax tőlem:
 - Ülök tegnap alkonyatkor a Margitszigeten, a nagy park oldalában, mellettem a 
biciklim, a padon a bukósisak. Olvaslak. Egyszer csak rám szól egy fiatal ember, 
úgy 28, hogy milyen a könyv?!
Fölnézek, mondom jó. Igaz- teszem hozzá - valahol a közepén ütöttem fel. 
Azt mondja, lehet akárhonnét, igen. Már alig várom, hogy hozzájussak.
 
Szavai súlyából levonandó(?), hogy nápolyi-sárga-vöröses zakóban és nadrágban 
volt. 
(Az olyan rózsaszínes.)  Bár vászon és gyűrött.
 
Avval mosolyogva biccentett, és továbbment.
 
- Ezek a lukácsosok nagyon gonosz emberek. Kérdik a zuhany alatt, hogy te, és 
ennek az Esterházynak vajon hány(száz) ilyen lapszámutalásos dedikált könyvet 
kellett szétküldenie?
 
 
Másik levél. Kaptam egy gyönyörű fejléces levelet egy ausztrál 
szállodatulajdonostól:
 
Kedves Váli Úr!
 
Testvéremmel együtt szeretnénk megköszönni, hogy megmutatta műveit és 
lehetőségünk nyílt egy személyes találkozásra. Megtiszteltetés számunkra, hogy 
időt szentelt ránk.
 
üdvözlettel:
 
Ezt fejts meg!
Fordítsam le neked a levelet magyarra? 
Mégsem vesszük meg Öntől a másfél millió értékben kiválasztott képeket.
 
Telefonált egy uszodás "klubtárs" délután ötkor, azonnal lépjek be a Rózsadombi 
Nyugdíjas Klubba, telefonon is lehet, diktálja a számot. De - mondom - én 58... 
Semmi vész, hivatkozzam rá, tagsági díj évi 300 forint.
Megtettem. 
Másnap reggel, busz a szemközti parkolóban, kivittek 3000 forintét Bécsbe. Ők az 
állatkertbe, én a Cezanne kiállításra. Pedig egyszer már elhárítottam egy baráti 
invitálást, kocsival vittek volna. Fárasztó, annyit nem ér meg nekem.
Evvel a Cezanne-al nem tudok kibékülni. Hogy korszakot teremtett, hogy fontos 
stb., nem érdekel. Ezt a frekvenciát sajnos nem hallom. Nem örülök meg neki.
Hát most aztán láttam vagy 150 képét, jót is, gyengét is, sokat. Most sokkal 
differenciáltabban nem értem ugyanazt.
Elrohantam még a Lichtenstein palotába, tudtam, most van ott pár ( gyönyörű) 
Klee. ennek örültem. Sőt, mára ez a kiállítás átjött ide, a Szépművészetibe, 
anyácskámmal még egyszer. Van egy késői főműve, pár vonal. Ez a bennfentesek 
öröme, a meztelen festészet... Itt semmi romantika, emlék, történet-utalás, csak 
a vonalak és a formák. Remélem az én legjobb műtermeim is ilyen irányban... 
Számolok vele, evvel soha nem lehet népszerűnek lenni. Ezt a zenét kevesen 
hallják, tudom, nem haragszom érte.
 
Ki kéne dobni legalább 30% képet, csak a rend kedvéért, van itthon vagy 100. De 
ezek megfelelő képek. Van közte pár nagyon jó. Öregszem? Nincs lelkierőm most 
arra a műtermi fegyelemre, ami a Vaszkó Erzsébet, hogy csak főműveit tartotta 
meg... Pedig.
 
Az alantasabb, de létező mellékszempontokat nem is számítva ide, hogy akkor nem 
kéne annyi új keretet gyártanom... Nagyon fárasztó. A faanyag február óta a 
galériámon. Ezt a munkát a CD  illetve a WEB leadása utánra szántam. De talán 
sikerül kicsellóznom a sorssal (Iskola a határon). Tegnap egy gyűjtőnek 
fölajánlottam, hogy (fél áron) adnám egy képemet, negyven keretért. Holnap 
utazik ez ügyben Kaposvárra..., talán bejön a dolog.
(Most éppen 10 kilós vassínemet, amin szöget szoktam egyengetni, kötöttem rá 
unokám derekára méteres pórázon, nem fog leesni az ágyról. Zsófinak tetszik az 
ötlet, legalábbis tűri, a kompjuteremen készül felvételijére.) Gyermekőrzést 
amúgy nem vállalok, majd ha nagyobb lesz, talán.
 
Múltkor gyónok a csodálatos, féloldalra már púpos, pergamenbőrű Mihály atyánál, 
a végén mondom, hogy olvastam valami dorgálást, hogy csak beszélünk, beszélünk 
Istennek, a válaszra meg nem adunk módot, hát hogy van ez? 
-Beszélnek mindenféle transzcendentális meditációról, ezt hagyjuk nekik, akinek 
ez megadatik. Olvasd a Bibliát, ott a válasz.
Jut eszembe, húgom mondja: a zsoltárokban minden kérdésemre választ találok.
 
Húsvétkor itt volt Miki, illetve csak itthon. Nem a távolság Esztergom és Buda 
között, hanem az érdeklődés iránya, ami elválaszt.
 
Kérdem (mindig mindenkitől kérdezek valamit az öltözőben) Attilától, hova mentek 
a hét végén? (Negyvenöt éves heraldikus, kövér egyetemi tanár, két gyerekével 
nagy kirándulós.)  -Most nem, tudja, tegnap meghalt az anyám. 
Itt mindig zavarban vagyok, mondom, Dicsőség az Úrnak! Mire ő szintén zavarában: 
köszönöm! S akkor a többi öltözködő füle hallatára  elmagyaráztam neki a teljes 
búcsú feltételeit. Hogy szentségi állapot, lehetőleg aznap szentáldozás ( a bébi 
most fejjel lefelé kissé lelóg az ágy szélén. A kötél tartja, jól elvan így, 
dünnyög.) Egy Miatyánk- Üdvözlégy- Dicsőség a pápa szándékára, és - a 
legegyszerűbb forma - félórás jámbor Biblia olvasás, akár otthon. 1968. június 
15 óta van érvényben ez az új pápai rendelkezés.
Mondom Attilának, küldd föl rögtön mamádat a mennybe. Elismerte, hogy tényleg ez 
a legfontosabb.
 
A halál. Erre leginkább a tavasszal vásárolt barna enyveshátú széles 
ragasztópapír-tekercs emlékeztet, de hátborzongatóan, ha ránézek, a 
fotóasztalon. (Nem azért mondom, hogy érdekeset mondjak.)
Amíg kellett volna, fotókat üveglapra ragasztani, hogy ott száradjanak -, nem 
lehetett kapni, húsz évig. Már alig fotózok, s a kecskeméti művészboltban most 
volt, de csak óriás tekercs. Ipari méretek. Gusztustalanul gazdag vagyok, 
tudtam, most ez egyszer van, megvettem. Ha ki nem dobom, halálomig elég. A rideg 
valóság maga. 
Mint az Örkény egypercesben: túlélsz, pöcök!
 
Nagy sodrása volt ennek az éves munkának, néha kidugtam a fejem a vízből, 
elrémültem. Most a feladat lassan aktuális lesz, nagymunka nélkül: élni.
Majd csak kitalálok valamit. Speciel most az úszást is unom. Visszamentem 
félidőben mellbe, lábtorna, de most nem is bírnám végig a gyorsot, fáradt 
vagyok, állandóan.
Amúgy: többféle bukóforduló stílussal kísérletezem. Amit egy oktató egy 
mondattal helyre tenne, az nekem többhónapos próbálkozás. 
 
Miki tanul autót vezetni. Mondja az oktatónak: Főnök, követnek! Lerázzuk őket?
A tanár valószínűleg fáradtan elmosolyodott, mindenesetre megengedte: nyomd meg, 
fiam!
 
A Fiorettiből Andris kínlódik a TV-vel, most jutott el oda, hogy megküzdjön 
vele. Eladni AZÉRT nem akarja, mondtam neki, tegye ki a szemétláda tetejére. 
Elhatározta, hogy a távirányítót elássa a Margitszigeten. Sajnos 
fölvilágosítottuk, hogy anélkül is kezelhető.
 
Gábor.
Teológiai kisesszéket hoz megosztásra a közösségbe. Érdekesen gondolkodik. Amit 
én negyven éve nem, ő megoldotta a szabad akarat kontra kegyelem kérdését.
Most meg a következő parabolát fogalmazta meg:
A Heisenberg féle bizonytalansági reláció szerint ugyebár pontos mérés elvileg 
is lehetetlen, a mérő személy belenyúl a jelenségbe. Ezért nincs értelme, és 
jogunk sincs egymást mérni. Csak az önmagában tökéletes mérhet minket, a 
tökéletes szeretet. Ő egyszer fog mérni, mert a tökéletlen nem egyesülhet a 
tökéletessel.
A közösség eléggé szabotálja a megtalált mondatok füzetét, amit ajánlottam 
nekik. Írtam, hogy nekem bejött?! Ahogy a rádobott lepedő kirajzolja a hulla 
alakját, úgy a mondatokból bűneim, és problémáim iránya. Akár gyónásra 
előkészület is.
 
 Mindig a kis gondok a veszedelmesek (távolítanak el Istentől) -Chambers
 
Ami az olaj a lámpára, az az áldozat a szeretetre nézve  -Chambers
(ezt valaha úgy fogalmaztam, hogy  A SZERETET: MUNKA.)
 
elintézzük őket egy bibliai igével, mely tődöfésként hat rájuk...  -Chambers
 
egyikük sem mondott semmit a saját tulajdonának  -ApCsel. 4.32.
 
van itt valami ennivalótok?  -Luk. 24.41
 
akkor megnyitotta elméjüket, hogy megértsék az írásokat  -Luk .24.44.
                                      
 
Egy barokk vokális koncertet hallgattam a múltkor a Városligeti fasori 
református templomban, nem gondolnád. Meghívót kaptam, az Iparművészeti Főiskola 
tanári kórusa énekelt. Benne valahai nagy szerelmem, Zsófia szép leány, 
hétszeres nagymama, te jó ég, épp holnap hatvan éves! Kéne neki valamit... Két 
évvel idősebb volt, a főiskolán avval csúfoltuk, hogy még látta Bem apót...! 
Rengeteget és főleg szenvedtem tőle. Általa. Napi negyven órát dolgozik, közben 
persze vigyáz az összes unokákra. 
Így tudtam a legegyszerűbben elérni: fölszaladhatnék-e hozzád este pár percre?
S este kiválasztottam három fotóját, tanuló - nagylány - anyuka - amit másnap 
rátettem a CD-re, a régi családi fotók közé. Mégiscsak.
 
E percben telefon valahonnét a Dunántúlról: az üzlet megkötve, stb-, a végét 
mondom: 80! festett, pácolt keretet kapok, s ezért összesen két képet adok.  És 
megbeszélve az asztalossal, hogy majd minden évben negyven darab... 
Fantasztikus! Akkor most éppen nem aktuális tűnődésem, hogy: vadkacsának lenni 
volna jó!
 
Tudtad-e, hogy a fiatal zebrapintyek alvás közben tökéletesítik 
énektudományukat?! A madaraknak "előjátszották" saját csiripelésüket, és eközben 
mérték két agyrégiójuk aktivitását, s ez erősebb volt, amikor a madárkák 
aludtak. 
Az idősebb madarak viszont szinte egyáltalán nem tudnak új dallamokat 
megtanulni.
 
Fölfigyelek az Ez Bizony Magyarország típusú történetekre.
Most hallom az ifj. Rajkról, hogy lehallgatták a telefonját természetesen, 
hiszen főellenzéki volt, (bár nem merték igazán bántani). A technika őskora: 
saját padlására volt telepítve a berendezés. A két rendőrnek - emberek ők is - a 
házmesterné vitt föl néha teát.
 
Ez pedig Szlovákia, tótocskák. Idézet a Hamlet drámai pillanatából, a halott 
atya megszólal, s hívja a fiát, Édes fiam, jöjj, jöjj: (Most telefonon Spiróval 
ellenőriztettem, az összes szláv nyelvet tudja)
MOJ KLÁPEC, POTY, POTY! 
Jut eszembe, voltunk Csehországban, Katával! Meglepetésem volt számára, a 
klubban szóltak, három napos társasutazás, a délmorva várak, körbe. Hihetetlen, 
mi minden megmaradt a hegyek közötti fenyvesekben elbújva. Reneszánsz szobák, 
könyvtárak, igazi fellegvárak, alattuk szabályosan rohanó hegyi patakkal, 
felvonóhíd, csipkés fal, minden. Szégyen, sosem tudtam, mi érték itt a 
szomszédban. Kettesben Katával, új élet kezdete.
 
Múltkor említettem éjszakai szellemi kísértéseimet. Éjjel fölébredve és 
föléledve mindent tehernek látok. Sorolom, ami rossz. S egyszer csak, 
szerencsére egyre hamarább: hiszen ez a SÁTÁN LITÁNIÁJA! Ez aztán sínre tesz.
 
Katarzis. Legalábbis nekem az volt:
Kiment a villany a kecskeméti művésztelepen egy este. Nekem még csak hagyján, de 
egy erre-összegyűlt szobrászcsapat, a nagy műteremben összegyűlve vagy nyolcan, 
kompjutereken dolgoztak, együtt. Tudtam, hogy ott nagy a baj.
(Pokrócba csavarodva) lementem hozzájuk, hogy amíg sötét van, hoztam egy verset. 
És egy gyertya fénye mellett Zelk Zoltán Sirályának mind a 84 szakaszát 
felolvastam. Közben könnyeztem. Teljes csöndben ültek a sötétben. Utána 
fölálltam, épp akkor kigyulladt a villany.
 
 
WWW.WWW.WWW.WWW.WWW.WWW.WWW.WWW.WWW. 

  
Levelek Le Meux-be / 66
 
1990 óta írom ezeket a leveleket, válasz nemigen érkezik.
2000  júniustól küldöm web-en, immár képekkel. 
Talán egyszer könyv lesz belőle.
 
Mostantól ezt a honlapomra is fölteszem, ott illusztrációkkal.
2000. június
 
Szia J! 
 
Beszámolok: Június: végig a Web homepage munkái. Néhány képen dolgoztam, a régebbiek közül ezeken (régi állapot):
 Műterem ággyal  A/98/48
 
Műterem Rippl keretben  A/98/61 
 (A keret tényleg egy Rippl-pasztellé volt.) A kép sajnos elvesztette kezdeti hamvasságát, két évig kínoztam, s elment a felszínes-dekoratív felé. Játékból persze lehetne Rippl-képet csinálni, de akkor nagyon jó kell legyen. A keretszín még rossz, 21-szer festettem át.
 
 2000.6.11. 
Váli Miklós elmosogatott.
 
11 perces videointerjút csinált velem Kernács Gabriella. A kérdéseket, feleleteket persze megírtam előre, szerencsére nem azt kérdezte, így néhol kilépek közhelyeimből. Déry mondja, rémes, hogy az embernek öregségére nem gondolatok, hanem mondatok jutnak eszébe.
Direktbe kellett beszélgetnünk, utóvágási lehetőség nem volt. Egyszer zavarba is hozott, hogy az úszás is lebegő érzés, meg a képeimben is van lebegés...?!
Hirtelenjében marhaságnak tűnt, de aztán.
Fölkerül majd ez is a  CD-ROM végleges változatára, amit az Új Mandátum kiadó ősszel akar kiadni. 
 
Mondtam?, bontják alattunk a Margit körutat. Hatalmasan gépesítve, nagy tempóban, kár, hogy őszre vége. Micsoda logisztikai háttér, célszerszámok, tanulom. Van egy önjáró gépük, méter szélességben, 25 centi mélyen szedi föl a burkolatot és elmorzsálva folyamatosan a mögötte ballagó teherautóra rakja. 
Gondoltam, zúzóhengerek. De ennek ellenemondott, hogy csodálatosan csendes. Aztán a gépész megmutatta a fejrészt -tüskés maróhenger-, el is kunyoráltam egy acéltüskét.
Ami a szomszéd operaénekes szerint 500-as anyagból lehet. 
 
Egy e-mail Szütsnek:
Nincs semmi. Schulze - Balabán - Schulze - Balabán
(Na, honnét az idézet?)
 
Megállapodtam egy gyűjtőmmel, 80 keretet csináltat, képért. Akkor egyelőre biztosan marad a 60x60-as képméret. 
Nem kell napokat fűrészelkednem, nagyon fáraszt már. 
 
Ülök este az ágyam szélén, nézem a térdemet.
Valahogy olyan ismerősnek tűnik.
Napok múlva felködlik, miért.
Rajzoltam ezt egyszer rég, egy alkotóházban.
 
Az egész tekercs film használhatatlannak tűnt, itt is rossz a megvilágítás. De ezt utóvágással sikerült feljavítani, nem?!: 
 
 Kinga fél éves   F/00/08

 
2000. júliusban 
            ...végig művésztelepen Tabon (Siófoktól délre), öreg elefántként a NÉMO-s fiúkkal, 18 olajkép, talán 10 marad. Mindenki sokat dolgozott.
A kiadott röpdolgozattémát magam is: a templomdombról kellett a falut leábrázolni. Kollektív kudarc. 17 km-re jártunk reggelente egy panzió ötszögletű kerti medencéjébe úszni. Ha 18 fokos volt, csak 20 percet. A fejenként napi 800 forintos belépő helyett a tulajdonossal megállapodtam egy (K. Feri-) pasztellben.
Gy. csinált egy légycsapót, a bőrlemez közepén centis lukkal. Ennyi sansz a légynek.
A művésztelep utolsó szombatján a kaposvári múzeum és Rippl-Rónai-kúria. Boldog percek. A Vuillard-kép sarkát ujjbegyemmel megérintettem. 
 
Szüts Budapest Galéria-beli kiállításáról megjelent most egy kritika a júliusi Új Művészetben, Kováts Alberttől.
 Lakótelep, Béke utca, 80x85 cm, 1998. 
Ezt szeretem a lakótelepei közt a legjobban. 
A kiállítása: a téma érdekes, (nem szitokszó), az absztrakció módja és a színhang jó. Még Kecskeméten, munka közben erről többször beszéltünk: általában (nem ennél) én a kép szívét keményebbre, kontrasztosabbra szeretem. Faktúra: eltűrne még fél év szöszmötölést.
Ahogy várható volt, a befogadók nagy része ott ragadt a témánál, a képeket nem látta.
 
 
Petri György meghalt. (Mennyire ismered, vagyis használod?) Tabon elvégeztem érte a teljes búcsút. (Életében is imalistámon volt.) Mivelhogy a pápa a földön túl is rendelkezik oldó hatalommal, ha Gyurka halála pillanatában Krisztus mellett döntött (utolsó versei alapján lehet remélni), megússza az egész tisztítótüzet, rögtön a mennybe kerül.
Feltételesen folyamodhatsz gondjaidban Szent Petri György közbenjárásáért.
 
Kevésszer beszéltem vele. Először tán 20 éve, Kékkúton, a SZETA-nyaraltatta lengyel SOLIDARNOSC-os gyerekek számára hatalmas birkapaprikást főzött.
Őrzünk tőle egy fantasztikus receptet, Katának írja le a nemtudommi készítését, én már onnét nem bírtam követni, hogy: és hogyha van megbízható fűszeresed...
 
2000. július 26.
Szüts interurbán: Tegnap 8:04 volt a 400!
 
(Ajjaj. Újra stopperrel kéne úsznom.)
 
Gleick Káosz könyvét jegyzetelem a művésztelepen délutánonként. (Göncöl kiadó, 2000.) A lepkepopuláció-ingadozásnak, a gyapot tőzsdei árváltozásának (a századfordulótól vannak napi adatok), és a folyó-örvénylésnek is azonosak a matematikai vonatkozásai.  Még nem értem egészen.
Aztán a  Mandelbrot-halmaz, természetesen. Elképesztő és gyönyörű. Klasszikus kérdése: milyen hosszú Nagy-Britannia tengerpartja? (végtelen) Hány dimenziós egy spárgagombolyag? (az attól függ; a fraktálok)
A Koch-féle hópehely, házilag előállítható. A kerülete nőhet a végtelenig, de területe szinte nőtlen marad.
A Fegelbaum-féle állandó, a 4,6692. Mutatja, ahogy a káoszhoz vezető zűrök ritmusa sűrűsödik (bifurkáció), ez a felezési idejük, ha jól mondom. (Kellene majd Pesten egy elméleti fizikus.) Fegelbaum azt telefonálta New Jerseybe: Mama, ezzel híres leszek!
Hogy a pillangóhatás-elv* szerint ha a földön és a légben is 30 centinként meteorológiai megfigyelő műszerek lennének elhelyezve, az időjárás akkor is kalkulálhatatlan maradna. Ugyanis az időjárás, mint egy csomó más is, sohasem ismétli önmagát, rendezetten kaotikus.
A meteorológusok tudják, hogy a matematikai modellezés szerint időjárásunk véletlenszerűen van a legalább két lehetséges változat egyikében. A másik a Fehér Föld lenne, a tenger és az örök jég világa, ahol a fehér annyira visszaveri a napfényt, hogy a föld nem tud fölmelegedni.
*Pillangóhatás: tréfa is, meg nem is: meglebben Kínában egy lepkeszárny, az két hónap múlva Amerikában tornádót okozhat. Ők úgy mondják: érzékenység a kezdő feltételekre.
 
Szüts üzenetrögzítőjére:
 
 
Két zenész beszélget: 
-És milyen a hallásod? 
-Római katolikus!
 
 Díjat kaptam Debrecenben, a Nyári Tárlaton (50.000 Ft)
 
Piros-fehér műterem A/99/30 Alföldi műterem A/99/32
Még júliusban díj Szegeden is,  Táblaképfestészeti Biennále. (20.000 Ft. bruttó.) 
(Ezekre persze nem tudtam elmenni Tabról, az ország másik vége.)
Belakott műterem  A/99/15
 Műterem függönnyel  A/99/13.
 
 2000. július 28.
Leeresztették a vizet a medencében, a kis melegvizű lubickolóban körbe-körbe keringve ünneplem a reggeli úszás tizedik évfordulóját.
 
2000. augusztus
 
 Szia, J! Folytatom. Nézd, ezeket adtam be most a Vásárhelyi Őszi Tárlatra, októberben nyílik:
 
Műterem kék állvánnyal  A/98/39
és  Műterem fekete állvánnyal  A/98/43

G. bácsi a Lukács-öltözőben: az egész Princz-ügy csak politikai humbug. Azt kérték számon rajta, miért nincs meg a Postabanknak a 8%-nyi hitelfedezeti alapja. De G. bácsi tudja (a Nemzeti Bankban volt vezető), hogy ez ugyan nemzetközi előírás, de nemhogy náluk, de egy angol banknak sem volt soha ekkora, 3-4%-nyi csak. 
Néhány milliót szétosztogatott ugyan, de ez egy banknál aprópénz.
Egyébként 10 naponként dekád mérleg-kötelezettségük van a Bankfelügyelet felé, azok természetesen mindenről mindent tudtak. Princz háborítatlanul járkálhat hetente haza Bécsből. Az ügy szép lassan elalszik majd.
 
Gábor megküldte a fordítást, régebbi szövegem:
 
At the age of 41 I found the answer
to the question asked at the age of eight.
Now I don't mind how long I'll live.
Till then: I am on duty.
 
Nem tudom, nem But till then - kellene-e?
 
A Cifra Palotában van egy képem kiállításon: Kecskemét arcai, augusztus 16-ig.
 
Műterem fehér bútorokkal. A/99/10

 
2000. augusztus 2.
Somogyi Győző kiállítása Régi Magyar Szentség címmel nyílt tegnap a Magyarok Világszövetsége / Szovjet Kultúra házában. Csak a katalógust láttam, a Lukácsban mellettem vetkőző doki hozta. Emlékszel húsz év előtti szegény emberek-rajzaira?
Győző valahonnét igen jutányosan juthat kadmium sárgához.
Itt csöndesebb színek:
 
Kisörspuszta télen, 50 x 100 cm, olaj.
 
2000. augusztus 3.
Búcsú e-mail Szütsnek, megyek nyaralni.
Fontos, most mesélték a fiúk Tabon. Hiteles, mert fia írja le. Ferenczy a Józsefet eladják testvérei festése közben divatos kuplékat fütyürészett.
Persze, ezt az alkotáslélektanosok is tudják.
 
Kékkút, Balaton. Mi legyen idén? Thomas Mann lenn is van. Notebookot meg viszek, s ha strandra kéne menni, a lángossütőnél lesz konnektor.
Az első napok a nehezebbek. Nem vagyok ehhez elég fegyelmezett. Petri Gyurkáék tavaly itt nyaraltak -kulcsot adtunk-, tán egy hetet. Hálából a kertet lekaszáltatták. Gy. szerint jó volt, már amennyire egy nyaralás jó lehet.
 
Szembenézni.
Érettségi körül Seneca, akkor elajándékoztam könyvtáramat.
Azóta nemigen van méternél több könyvem, mindent továbbadok.
De a kísértés!  
Éve új hetilap: HÍRES FESTŐK, zseniális ötlet. 30 kép elég is Rubljovból, Vermeerből. A reprodukciók kiválóak. Én ezt előfizetném.
De hiszen most Rembrandtot is pár perc alatt lapoztam át. Nem használnám.
Marad Illyés - Oravecz - József Attila - Zelk - Rakovszky - Petri. (Pilinszkyt tudom, meguntam.)
Meg a József.
 
Kékkút, mise után a sekrestyébe, a polgármester is épp ott van, ő ministrált.
-Atya, nem lehetne a hajnali harangszót későbbre tenni, mint öt óra? Aki netán a faluban időre kel, van vekkere...
-Automatika van, beállítva, ahhoz nem tudunk nyúlni...
-Ha legközelebb jönne a szerelő...
-Ez itt így szokás, a falusi ember...
-A szomszéd falvakban később van...
-Ó, a balatoni nyaralóközségek...
-De nálunk Pesten is, a ferencesek...
-Ja, a pestiek, az más. Akkor a kutyaugatást is be kellene tiltani. Ugye nincs harag?!
 
Kata szerint így a jó, mert az ember ötkor még vissza tud aludni. 
 
A tavasszal az útépítő munkások derekasan teleszarták a budinkat, két éve tisztítottam. Négy  szisztémát dolgoztam ki (vándorfülke, bérmunkások, kútgyűrű, doboz), hogy a fárasztó munkát elkerüljem. Kata most a szomszédos kukoricásba jár, kisásóval.
Sokasodó lyukasodó tetőnkre viszont tényleg kitaláltam valamit, egy éve nyomaszt. A forró bádoghoz is jól köt az EPOKITT, foltnak való a kert végében, lemezvágó van, tetőlétrát kölcsönadnak.
A tettenérés esete. Kata most szívélyesen elbeszélgetett a kukoricás tulajdonosával.
Este: még túl fáradt lehetek, hiszen folyton a fejemben kering, hogy dől a házunk fala, a budi tele és hogy a ház vendégei elhányták a papucsomat.
Másnap reggel: legyen meg az Ő akarata, ház, budi és papucsügyben is, ámen.
Délután: a házoldal bizonyosan kifelé fog dőlni és nem befelé, a budi kimerése megvolt két óra alatt, Miki pedig hoz Pestről pótpapucsot. 
Este: csináltam egy jó olvasólámpát a húsdaráló talpából.
 
Esténként Márai: A gyertyák csonkig égnek. Harmadszor. Gyönyörű. Gyönyörű.
Nagyon fontos dolgok az erdőről, vadászatról, öregségről.
És a barátságról.
A pajtásság, cimboraság olyannak látszik...a közös érdekek néha... a magány elől is szívesen... (pedig) a barátság szolgálat...nem vár ellenszolgálatot...
 
De -köztünk szólva- egyébként micsoda emeletes baromságokkal van tele.
Melodráma. 
A tábornok megcsalatik. Akkor negyven évig nem megy a kastélynak abba a szárnyába, ahol..., felesége halálos ágyához sem.
Szenvelgés.
...feleségét  egy bálon ismerte meg, és semmit nem tehettek e találkozás ellen... Egymás szemébe néztek. Akkor már tudták, hogy nem tehetnek semmit, együtt kell élniük... (Cilike és a bankvezér.) 
A testőr apa oldalt hajtotta fejét, büszkén és sértődötten. Soha nem említette, hol sértették meg és miért. Mikor hazajött Bécsből, vadászni kezdett. Mindennap vadászott, minden évszakban...mert nem pusztíthatta el a világot...(A testőr haláláig minden reggel sértődötten kelt, s elment vadászni.) 
A kisfiút anyja Párizsba viszi, ahol a kémények szürkén és ferdén meredtek a nedves ég szennyes függönyei között, mintha egészen más és érthetetlen sorsok titkairól kiáltanának világgá valamit...(A micsodáról a micsodát?!) Termeken át vezették, ahol minden kínosan és fenyegetően a helyén volt. (A kisfiúnak fenyegető, hogy a bútorok a helyükön vannak.) 
Katonaiskolába kerül, barátra lel, és tudták az első pillanattól, hogy ez a találkozás egész életre kötelez (tíz évesen.) 
Egyre mélyebb volt ez a kapcsolat, egyre görcsösebb... Volt kettejük viszonyában...valami végzetes...(Tíz évesen..., mint egy rossz Ady sor.)
Mennyi szenvelgés.
 
És végig világnézeti zavarossága (nem azonosítom a szerzőt hősével):
A megcsalt tábornok tudta, hogy felesége elcsábítója, a hajdani jóbarátnak egyszer még vissza kell jönnie... Ezért élt (értsd, negyven évig.) 
Mert van egy párbaj az életben, kardok nélkül, amelyre érdemes (egy életen át) felkészülni...  (Biztos?)
 
Mindez 1942-ben; Sztálingrád évében íródott...
Halála előtti utolsó naplókötete viszont megrendítő. 
Ott már nem gőgös, nem sértődött...ő sem.
 
Öt vekkeridő van beprogramozva: ébresztő-, ebédért lemenni-, délutáni ébresztő- ?10, vendégek haza, (Fioretti) és lefeküdni-, ?10, most már tényleg lefeküdni. Ezeket Kékkúton lezártam, bár így kicsit nehezebb. Ettől a reggeli imaidő is lebeg, mindenesetre azt percvekkerrel. Az égiek mosolyognak. A Péter 1. levélből ezt írtam ki: Ha rabszolga hivatást kaptál, ne bánkódj miatta. Még ha szabaddá is lehetnél, maradj meg benne.
Chambers* meg azt mondja, mindent Vele beszélj meg, érted, mindent!
( *Olvastad? Skót prédikátor, szobrásznak indult. Az első világháború körül Egyiptomban élt, fiatalon halt meg. Beszédeit felesége gyorsírással jegyezte, azokból állították össze könyveit.)
 
Az a koreai terroristalány jár a fejemben, aki a hetvenes években fölrobbantotta délkoreai utasszállító gépet, mindenki meghalt. Mikor elkapták, parancsnokával együtt öngyilkos lett, de neki nem sikerült. Éppen elnökválasztás, kegyelmet kapott, megtért, belesimult a polgári életbe, megírta történetét: Kémek iskolája.
Mindent tudott a szakmáról, minden járművet vezetett, repülőt is. Járt Budapesten is, több hónapig kellett bolyonganiuk a nagyvilágban, mint japán turista meg a lánya. Egy kihallgatásán elvesztette a fejét, több tisztet leütött. Nem kínozták, koreai nyelven vicceket meséltek egymás között, úgy vettek bizonyságot, hogy mégis beszéli a nyelvet. (A WC-re szaladt ki nevetni.) Hogy nem japán, abból derült ki, hogy bár tökéletes helyleírást adott az észak-japán környékről, ahova valónak mondta magát, de a kenyér szót más nyelvjárásban tudta. Elvitték egy fővárosi étterembe, a szomszéd asztalnál épp azt taglalták, hogy ő szeretője lehetett főnökének, azokra rájuk borította az asztalt. 
Van benne több tanulságos epizód, hogy ugyanis AZOK IS EMBEREK.
Fiatalon családjától elszakítják, elzárt kiképzőtelepre kerül évekre, fönt a hegyek között elrejtve. Egyszer a következő házi feladatot kapja: néhány kilométerre az erdőben van egy tökéletesen működő nagykövetség-makett, nagy kerttel, személyzettel, kutyákkal, őrséggel. Éjjel a nagyteremben bál. Az emeleten a páncélszekrény. Átmenni az őrségen, behatolni az emeletre, kinyitni a páncélszekrényt, a benne lévő iratban lesz a következő utasítás. Óra indul.
A lány teljesíti a feladatot, bár három embert lelő, (ezért majd több hibapontot kap), kinyitja a páncélszekrényt, s a kiemelt iratban a parancsnoka kedvesen gratulál neki...
 
Miki nem érkezett meg, estére vártuk. Álmomban úgy hordoztam, mint anyamajmok kölyküket, fél karral oldalukhoz nyalábolva, repülve fától fáig.
 
János (őt nem ismered) most jött haza, Kenyában gyógyított. Meséli, az ottani bencések létesítettek egy piacteret a kolostor mellett, működött is. Hanem az árusok állataikat is bevitték, azok odapiszkítottak, a földön meg az áru. Erre kerítést építettek, és az állatokat kizárták. Harmadnapra a piacot be kellett zárni, a kecskék nem ették meg a maradék zöldséget, bűz, és mindent ellepett a légy.
 
Slágerszöveg, a kislány énekli, hogy a fiú szexben jó, de agyveleje mazsola. Képszerű, nem?
Egy másik (ez a nagyszerű Ghymes együttes): Milyen szelíd a pulya, mint az alvó katona... majd később: Combod szaga hajamon / Kitart még két tavaszon. 
Fölkaptam a fejem, ezt nem kutyaütő írta. 
És ezért most tánc / És ezért most táncolunk / És ezért most ránc / És ezért most ráncolunk / Cipőt, szemet, ahogy nevet...
Ilyet csak költő..., volt bátorsága egy kiváló, de tökéletesen értelmetlen rímből csavarni tovább a mesét. Weöres lehet. Miki hozta, vagy negyvenszer hallgattam meg.
Slágerről jut eszembe. 1967, Szrogh tanár úr korrigál. Hosszúnak találta a bejárati folyosót. (Diplomamunkám, Kelet-ázsiai múzeumot kértem a Városligetbe, a föld alá.) Dezsőke - és itt az akkor friss angol sláger címét mondta - látja, itt a „boots, start walking”-nál csak négyet koppan a  csizmasarok, nem tízet! 
Egyben látta a világot.
 
Itt a padláson, a bádogtető alatt szinte csípős volt a hajnal, idén először. Mióta írok, már két pokrócot is letekertem magamról, lassan reggeledik. Kata még alszik a földszinten. Egyelőre két keksz, az van idefönn. Hírek, hallom, szeptembertől új igazgató a Műcsarnok élén. Ráfér.
Kíváncsi vagyok, hogy alakul kiállítási kérelmem ügye: Szobafestők, élők és holtak. Önálló kiállítást is kértem, 2002-re, akkor leszek 60.
 
2000. augusztus 11.
Chambers ma arról beszél, hogy Isten ajándékul adta neked a józan észt, de azt is, hogy a természetfeletti dolgokat is fel tudd fogni. Ne ültesd a trónra a józan észt! A józan ész sohasem fogja felismerni az Atyát és nem is akarja.
 
2000. augusztus 13.
A nagycenki Széchenyi-kastély Kékkúttól 130 kilométer, Kata igen vágyott egy ottani Brahms-hangversenyre. Vasárnap esti csúcs a Balatont Béccsel összekötő 84-es úton. Az első tétel után meglógva a tölgyek alatt a káoszelmélet és a New-York-i (így írják!) kanyarójárványok periodicitásának összefüggései. Korábban a kutatók nem tudták mire vélni, hogy egy ragály elleni oltóprogram akkor is sikeres lehet, ha a megbetegedések száma a továbbra is mutat csúcsokat. 
Mandelbrot, az almaemberke atyja pedig 100 évre visszamenően megszerezte a New England-i gyapotárváltozások adatait. Észrevette, hogy a napközbeni és a több éves tőzsdei ingadozások meglepően azonos ritmusúak, és egyébként ez a ritmusrendszer meglehetősen hasonlít például az emberi testben futó vérerek eloszlási rendjéhez. (Fraktál, dimenziókon átlépő önhasonlóság.) A mindösszesen négy liter vérünk ellenére minden harmadik sejtünk mellett hajszálér fut.
Hívei szerint az utókor három dologra fog emlékezni a XX. századból: a relativitáselmélet és a kvantummechanika mellett a  káoszelméletre.
A másodhegedűs Kata szerint kiváló volt.
 
2000. augusztus 14.
Miki 18. születésnapjára egy gyönyörű, igen drága karórát választott, bárha fél áron, pfujj. 
Igazi ajándékom számára három cetli: 
-Egyetlen titkot tudok, a leesett radírt azonnal fel kell
-Lk.8.44.
-Kérlek hozz egy gyufát Tapolcáról.
(Ez 22 km. autóval. Egyedül még soha nem vezetett. Avatási szertartás.)
Meghozta.
 
2000. augusztus 15.
A Kedves Utókor látogatóban minálunk, épp a kertben pancsol, meztelenül. 
Anyja meséli, hogy Szeder, kéthónapos spánieljük néha megtalálja és megszopja a rácsoságyból kilógó cumisüveget.
 
2000. augusztus 16.
118 orosz tengerész a Kurszk atom-tengeralattjáróban, napok óta a tenger fenekén. Két óránként hallgatom a híreket. Nem adnak életjelt, rádiókapcsolat nincs. Ahogy lassan elfogy a levegőjük. Mindnyájunk rejtett klausztrofóbiái. Imádkozni értük. Méghozzá fraktálszerűen, hiszen a téma a drága anyácska, szent Oroszország talpraállásától a tábornokok gondjain keresztül a katonafeleségek rettegéséig tart. Seregek Ura! Boldog ember az, ki bízik benned!  Nem gondoltam volna, hogy az orosz nukleáris hadiflotta legfőbb hadura is Jézus Krisztus.
 
Mert ugye az ember óvodás korában vásárol 5000 fekete ceruzát, és evvel a dolog egy életre el van intézve. De akkor föltalálják a töltőceruzát...
 
2000. augusztus 19.
Családi vita a diófa alatt nyaralónk sorsáról, merthogy pár év múlva összedőlhet. A helyzetet bonyolítja, hogy Kata örökölt, s magánvagyonából az alapoktól kezdve újjá akarja építeni a házat, fürdőszoba és emeleti vendéghálók. Miki kertre nyíló üvegfalat szeretne terasszal, én két támpillért a kritikus helyre. Vagy leginkább egy pestközeli szobácskát, ahová hétvégeken is... Lábán vagyok, az agyagtuskó. A nyaralás szükséges, tehát elviselendő, szállóvendégektől Isten óvjon, és három hétre elég egy lavór. Mennyi időnk van még, tíz év talán?! 
Persze, ez a pénz erre úgysem elég. Tehát többéves program. Nahiszen. Kata a házvételkor beleegyezett, tudod, hogy nem fogunk építkezni: „ez a  ház nekem így jó”. S ha nem tudunk egyezni, dönteni az én dolgom lesz, nincs az Efezusi levélben, hogy a férjek, kivéve a Váli Dezső.
És a szeretet, és Kata szempontjai?! Hogy társaságkedvelő?! Hogy a gyerekek épet kapjanak majd?! 
Örökség-gyarapítás nem dolgom. (Csatorna, víz és gáz lehetőséget elintéztem.) Katának pedig marad örülni a meglévőnek. Még meg kell festenem utolsó műveimet. Tudom, mit jelent építkezni, utazásban, időben, dühöngésben. Nem vállalom. 
A veszekedésen átevickéltünk. Nézeteink közeledtek egymáshoz. 
Először hívunk egy statikust. Vettem négy kiló szöget.
 
Tudod, mért készítenek fehér csokoládét?
Hogy azok a szegény néger gyerekek is összemaszatolhassák magukat.
 
2000. augusztus 21.
Haza. A nyaralás nekem mindig nehéz ügy. Az elején egy szomorú vita, sokéves sérelmeink. Aztán ebből kilábaltunk. Kis piros bicskám elveszett. A házból nem nagyon jártam ki, a Balaton egy műszaki tévedés. Az idén nem volt szúnyog. A káoszelméletet megismertem, 13 lyukat befoltoztam a bádogtetőn, a kapu kijavítva, és a budi is meglett. Meg ez a szöveg.
Köszönöm.
 
Ezt még nem láttad, egy előkerült felvétel, fotó: SzTK.
Majd amikor fiaid kissé nagyobbak lesznek... Amikor pár éve Miki halkan benyitott a műterembe, hogy Apu, meglőttem a kezem, nem tudom, benne maradt-e a golyó...
 
F/97/13

Elballagtunk a sebészetre.
 
2000. augusztus 22.
A levélformát választottam:
 
TISZTELT DOKTOR ÚR, ISMERETLENÜL...
 
az élet helyzeteket hoz...
 
Két napja a balatoni sztrádán egy 30 év körüli mankós fiatalember stoppolt, fölvettem, Pestre igyekezett. Elmondta a történetét.
Öt évvel ezelőtt egy kanyarban kisodródó kocsi belerohant az övébe, belökte az árokba. A károkozó kiugrott és eltűnt. Az ő lába beszorult, vérzett, senki nem látta az árokban, négy óra alatt bírt kikecmeregni, ennek (is?) következménye, hogy törésein kívül a gerince is sérült. Négy hónapig volt kórházban. Ez alatt kisvállalkozása csődbe ment, hosszútávfutó versenyző volt, eredményekkel, annak is vége lett. Felesége elhagyta, kisgyereke fotóját mutatta, évente négyszer látja. 
 
Megtudta a baleset okozóját. Egy vidéki vezető politikus fiatalkorú gyereke, jogosítvány nélkül. A nyomozás ismeretlen tettes ellen indult, és soha nem vezetett eredményre, az anyuka a helyi rendőrségen dolgozik. A család azt jelentette, hogy aznap este ellopták a kocsijukat, nyilván a tolvaj a tettes.
 
Ez a balesetes férfi a kórházból kijövet fölkereste az apukát egy ajánlattal. Lemond minden jogi lépésről, kér 400 ezer forintot, hogy ki tudjon utazni műtétre Németországba.
Elzavarták, hogy az ő kocsijuk is tönkrement, ők is károsultak, semmi közük a dologhoz.
 
A dolog itt fordul igazán szomorúba.
Elhatározta, hogy bosszút áll. Életét tönkretették, most ő teszi tönkre a fiú életét.
Eddig kétszer törte el a lábát:  és nem utoljára! Satuba fogtam, aztán fogtam a vasrudat... És közben magyaráztam neki, nem azért haragszom rád, amit csináltál velem, de mért nem hívtad ki legalább a mentőket? Ma nem ilyen nyomorék lennék ...
 
Az első bosszúakció után a papa négy verőlegénnyel fölkereste. De mielőtt sikerült volna rátörniük az ajtót, ő telefonon mozgósította kommandós barátait, -valahai osztálytársak-, úgyhogy csak a bejárati ajtóban esett kár... azt meg majd kifizetik.
 
A károkozó épp most is gipszben jár, egyetemista.
Utasom nem hatott tanulatlannak, hitelesnek tűnt a történet.
 
Hívő ember vagyok. Próbáltam csendesíteni, hogy jobb nyugodt lelkiismerettel meghalni. Ha az ember vezet, mindig potenciális gyilkos, bármikor fölcsavarodhatott volna egy útszéli fára, stb. Hogy próbálja ezt anyjával vagy anyja emlékével megbeszélni.  És más dolog pánikban cselekedni, mint hideg fejjel.
Hajthatatlan. Hogy neki tavaly azt mondták, ha a gerincét megműtenék Németoszágban (járt kint ezügyben?) akkor még lenne reménye, hogy lábát újra érezni fogja. Beszélt valamilyen vidéki orvosi kezelésről, ami szerinte semmit nem használ. Innét ködös nekem a dolog.
 
Eszembejutott valami. Elmeséltem neki a legendát, hogy Németoszágból akartak Horn Gyulához balesete után orvost hívni, de visszaüzentek, itt van éppoly jó operatőr. Ha megszerzem magának azt a lehetőséget, hogy magát ingyen megműtik, felhagy-e a bosszújával? Valamint elmond-e egyetlen Miatyánkot azért a fiúért?
Nagyon hosszú volt a csönd, mielőtt halk igent mondott.
 
Ha Ön volna szíves foglalkozni evvel az esettel, megköszönném. Rövidre zárnám a dolgot, megadom az adatait. Természetesen szívesen közvetítek is. Személyesen szerettem volna Önt fölkeresni, de talán jó ez a forma is, így, levélben.
Szívélyes üdvözlettel- 
 
 
2000. augusztus 23. A Népszabadságból, tetszik. Emlékszel? Elküldtem neked, ő írta meg tavaly nyáron a játszótéri homokozóból nehezen hazarángatott kisfiát is.
  
Új Péter: 20.
 
Mondanám már a szokásos (kötelező) Tímár Péter-idézetet: „'társak, 'társnők, gusztus húsz, kotmányunk ünnepe", de.
Mindig az áthallások, Danubius-party kontra Bánk bán, és nyilvánvalóan nemzeti érzések vannak itt sértve, az enyémet például a takonyszerűen beszáradt hülyeség sérti, folyton folyvást. Szóval, mielőtt bárki hangot adna megdöbbenésének, a rökönynek, közlöm: könnyű nyári katarzis keretében kellett fölismernem az új államalapítás jelentőségét, hogy tudniillik új korszak nyílott - ünnepélyesen, mint a hóvirág februárban a Mecsekalján, de emez már úgyszólván hetente, minden héten nyílik -, ezúttal az ünnepelésben, átérzésben és áthallásban, ilyenekben, és persze tűzijátékban-fényshow-ban, miszerint az Országház elől, méltó módon, nem pedig a komcsi Gellérthegyről.
Csak magyarázatképpen mondom: a tűzijátékot mint kulturális jelenséget nem értem. Hogy ha színes placebórakétákat lődöznek az égbe sok millióért, az a lakosság meglepően nagy hányadára egészen elképesztő hatással tud lenni. Óvodás, BKV-nyugdíjas, agysebész, traktoristanő mered az égre egy emberként, olyan áhítattal, mintha legalábbis az Úristen mesélne disznó vicceket odaföntről. És még csak ilyen nagyszabás sem kell, egy középgazdagéknál megpufogtatott szülinapi extra, vagy tucatnyi, esküvőre kilőtt viharjelzés is biztos siker. Persze tudom: az ősi kínai hagyomány, zsigerekből jövő tisztelet, fejvesztve menekülő indiánok, primitív népek. Vagy mi. Nekem a tűzijáték mégis: gagyi giccs, kamu. Azaz: csak tűzijáték.
Hát ezért mértem el a dolgokat rendesen, és Budaörsről indultam meg huszadikán negyed kilenc felé otthonom irányába, külterületen, és keveredtem Martonvásártól ki tudja, meddig tartó dugóba. Lépdeltem a legendás minőségű M7esen három órán át, minden helyismeretem kihasználva kavartam magamat éjfélre a Móricz Zsigára (körmenet).
Hanem útközben a sok bedugult magyar! Az a finom, ideges, kikészült, de ünnepi hangulat: csajok kikapaszkodva kocsiablakon, gyerekek a leállósávba kényszerült Lada tetején szambázva, és csak néztek a messzibe, hogy tizenöt kilométerről megláthatnak egy magasabbra eresztett fénycsóvát, szikrázó gömbformát vagy valamit. Aztán ahogy bent türelemmel kavarogtak a tökéletes káoszban. Ünnep van. Metró nincs.
Megint magyarabbak lettünk, nem is kicsit, mindig csak egyre magyarabbak, megállíhatatlanul, day after day.
 
Mit szólsz ehhez a komcsi Gellérthegyhez?
 
2000. augusztus 28.
Tegnap benéztem a Történeti Múzeumba, a Várban. Rendkívül ötletes rendezés, tömény kultúra. Életképek a pesti árvízről, mellette egy eredeti vízszintjelző márványtábla. Mézeskalács-öntőformák vásári sátora, alatta vályogtéglák. Főúri sírkő a középkorból, gyönyörű tipográfiával. Horthy a Gellért-szálló előtt fehér lovon hallgatja az üdvözlőbeszédet. Mögötte egy kétméteres katona, az apám. A Lánchíd oroszlánjának talapzatán a szöveg, hogy a négyszemélyes hídépítő vállalatban Széchenyi gróf mellett báró Rotschild Salamon és Wodiani Sámuel is szerepelt. Reggelinél azt mondja Kata, ha ezt fölteszed az internetre, nem vagy a barátom. Mire idéztem neki II. János Pál döntését, amikor bizalmasan jelezték neki, hogy a torinói Krisztus-lepel a rádiókarbon vizsgálatok szerint talán csak a középkorból származik: azonnal közzétenni! 
 
2000. augusztus 29.
Befejeződött a Margit körút átépítése, sajnos. Az utolsó napon csőtörés alattam az udvarban (F/00/09):

 
Vége a nyárnak, vége az augusztusnak. Ennyi elég is. Szeptembertől: a 67. levél.
A kórház nekem már visszajelzett, hogy kapcsolatba lép a mankós fiúval.	
Keresztfiamat (is) csókoltatom! 
Sziasztok!
Deske

  
Levelek Le Meux-be / 67

1990 óta írom ezeket a leveleket, válasz nemigen érkezik.
2000  júniustól küldöm web-en, immár képekkel. 
Talán egyszer könyv lesz belőle.

2000. szeptember

Szia, kedves J!

Nehezen indult ez az év eleje. Illetve hogy nagyon is elindult, kapaszkodnom kellett. Egyszerre romlott el a két fényképezőgép, a vaku; a fotótáska elszakadt. A többi - kétoldalas lista - elintéznivalót itt most nem...
Kata hívott pár napra pihenni. A hajnali zsolozsmán olykor az ébrenlét környékez ugyan, de most nem aktuális a Balaton...

De ami a főhír, egy szépen formált levél, szeptember hatodikán kaptam:

Kedves Deske!

Először: Köszönöm a képeket. (1 db fénykép, 2 db festmény) A jövőben ezek fogják dimenzionálni a vizualitásomat. (Hogy őszinte legyek, csak sejtem, hogy ez mit jelent, de megpróbáltam utánozni az Ön stílusát.)
Másodszor: Zsófival össze szeretnénk házasodni. Az illendőség diktálja, hogy kitudakoljam a gusztusát erről - természetesen Kata asszonyt is beleértve -, ha úgy tetszik: megkérem a lánya kezét.
Pár szót magamról: Vagyoni helyzetem: egy db lakás: Bp. Bölcső u. 10., 50 nm, panel, édesanyám haszonélvezeti jogával terhelve. Kocsi: 15 éves Opel Corsa. Százezer ft. forg. érték feletti vagyontárgyaim: egy 10 éves japán, rózsafa nyakú Fender Stratocaster elektromos gitár, egy 1 éves Marsall Valvestate 286 sztereó kombó gitárerősítő, egy egyedi készítésű (Nagy Nándor mester kettőt készített belőle) juhar, jávor, rózsa és mahagóni részekből álló koboz, továbbá két darab Váli Dezső-festmény, egy hét darabos Horváth Ferenc grafika sorozat. Diplomám: alakulóban. Munkahelyem: alakulóban. Célom: török-magyar népzenei párhuzamok kutatása.
Amennyiben az atyai szigor nem gördít akadályt két ifjú szív és a természet szava elé, annak rendje és módja szerint 2001 januárjában egybe is kelnénk. A sértődések elkerülése végett jelezném hogy elképzelhető egy zártkörű, 4 azaz négy fős verzió (fiatalok + 1-1 tanú). További részletek, esetleges anyagi vonzatok Zsófiától szóban. Amennyiben viszont elutasító választ kapnék, kénytelen leszek a leányszöktetés nemes intézményét feleleveníteni. (A nyugati kultúrantropológus szakirodalom ezt a jelenséget a revival terminussal jelöli.)
2000. augusztus 29.
Válaszát írásban a következő címre várom:...

Köszönettel:
Hoppál Mihály  

A levél nyilvános, világhálóképes.


Másnap reggel egy csokor virág tőlem az Alsóviziváros legszebb fenekű anyósának. Miki a gitárok leírását tanulmányozta. Válaszomat két napig fogalmaztam:

Átadok 1 azaz egy darab kisasszonyt  életfogyt. megőrzésre.
100.000 forint fölötti vagyona: a lelke.
2000.9.8.
szívélyesen:

. 									
Valamit kerestem, ezt leltem közben egy régi katalógusban:    C.4253
1994. Győr, XXVI. Nemzetközi Művésztelep kiállítás    

1942-ben születtem Budapesten, ott is élek.					
felszerelés nélkül nem hagyom el a lakásomat				
	  lakáskulcs
	  autókulcs
	  OTP-kártya
	  jegyzetfüzet
	  rózsafüzér
	  nagyító
	  antineuralgica
	  zsebkendô
mindenre föl vagyok készülve.
otthon viszont védtelen vagyok.
otthon dolgozom

			Váli Dezső

		...jut eszembe, a régit még láthattad; azóta csináltam bicikliláncból egy tartalék rózsafüzért is:



(A világ legmegbízhatóbb mobiltelefonja. Üzembiztos, BÁR automatikusan a mellékállomásra kapcsol, 
Szűz Máriához.)

2000. szept.10.
Decemberben össznemzeti festészeti kiállítás lesz a Műcsarnokban, nehezen választottam ki ezt a három képet, mind idei: A/00/17, A/00/34, A/00/28 ):

2000. szeptember 10.
Egy szemoperáció ötlete megint fölmerült, lézerrel egy perc alatt két-három dioptriát javítanának. Most meg tudnám fizetni. Két ismeretlen faktor: (két évig alig mozdult), megáll-e a szemem romlása, és hogy meddig élek. Talán belevágok. Olvasószemüvegnél 5? dioptriánál tartok. Jó lenne az uszodában az órát látni stb.

A nagy tiszai ciánfertőzésről talán hallottál. Romániából jött, az édes Nagybánya környékéről. Több tonna döglött hal megsemmisítése; néhol a cigányok beleettek. Hogy évtizedekre kipusztult minden élet, újratelepítési erőfeszítések.
Olvasom a Népszabadságban: múlt héten volt a szezonja, soha nem látott méretű kérészrajzás volt a Tiszán. Vagy ez is valami szocialista huncutság?  

Szüts kislányától egy régi vicc. 
Megy a ruhat az erdőben, szembejön vele egy róka, azt hamm, bekapja. A következő áldozata egy farkas. Találkozik egy emberrel, az viszont őt kapja be.
Mi ebből a tanulság?
Hogy nem a ruhateszi az embert.

A CD-ROM-om sorsa megint fordult egyet. A kiadó-Istvánt elhívtam magamhoz, két óra alatt átnéztük, rengeteg jó ötletet adott megint. Tetszik neki. Próbál pályázati pénzt szerezni hozzá, de karácsonyra mindenképpen kihozza. Megint reggelente négykor-fél ötkor gépnél ülök. (Nem tudok aludni.) Nagyon jó munka.

Vasárnap este, most abbahagyom, szia, majd folytatom....

2000. szeptember 15.
Kata interurbán: két napot marad Kékkúton, Miki ruháit viszont ki kéne mosni, jön a hét végén Esztergomból. Tehát nekem. Hogy melyik a gyapjú, egy vendégem válogatta ki. Hogy a gyapjúval mit kell csinálni, két öregasszonnyal konzultáltam a Lukácsban, a vízben. Ők boldogan részletezték, én addig pihentem (a harmadik nagykör közepe tája a kritikus). Sikerült megalkudnom velük, hogy nem veszek speciális mosóport, sőt egyáltalán nem is fogom mosni, majd hosszabban áztatom azt a pulóvert. Igen, kifacsarni nem szabad, attól kicsi lesz! Nem facsartam, csak kifektettem, nagy lett. 

Kedden telefonáltam a magánklinikára, szerdán már vizsgáltak, másfél órát. Közben csöpögtetés, pupillatágítás, alig láttam. (Hazafelé egy fehér autó mögé álltam be.)  Alkalmas vagyok a lézeres kezelésre, utcára nem kell majd szemüveg. Bekéredzkedtem a másnapi operálandók közé. Hazafelé vettem egy darab talpbőrt, ha csak olvasószemüveg lesz, kell csinálni a derékszíjamra egy tokot. Körfűrésszel levágtam hozzá egy szemüvegtok végét. (Szegény fűrész, közben derült ki, alumíniumot vágott.) Este kérem Robit telefonon, hogy  családtagjaim vidéken, kísérne haza, a műtét után nem fogok látni. Égnek állt a haja, aztán fél óra múlva visszahívott, hogy hét embert kérdezett meg, az istenért, ne. Legalább halasszam el. Este kilenckor csakugyan lemondtam, érdekes, fölvették a telefont. Másnap lukácsos protekcióval úszásból egyenesen a szomszédos (újra) Irgalmasok Kórházába. Alkalmas vagyok a műtétre, de fölösleges, ha a szemüveg nem zavar. (Sőt kedvelem. Mivel multifokális, kényelmes is, mindent látok, és nem kell váltogatni.) Megmarad egy kalap pénz (170 ezer forint). Viszont az uszodában továbbra se látom az órát. Most vettem egy kis fémfűrészt, kivágom az úszószemüveg közepét, dioptriásra fogom átalakítani, ha sikerül.
 
Még valami fontos történt. Néhány évi fejtörés után egy szemétvödröt csináltam a konyhába, a kapható lábítósak kicsik, és le kell hajolni hozzájuk. Feltétel volt, hogy kéz nélkül nyíljék, az tele van, ugyebár. Ennek a fedelét ha térddel meglököm, kissé hátracsúszik, s akkor a súlyeloszlása miatt hátrabillen. (A fedőn hátul nehezék.) De nem esik le, mert felkötöttem az asztallap alsó síkjához. Úgy tűnik, beválik. 
(A rajzból kifelejtettem, lábak a tartály alatt, kézmagasságba került. Az én koromban.)


2000. szeptember 17.
A közvélemény nagy nyilvánosságához fordulok személyi védelemért. Egy magát megnevezni nem kívánó úr, bizonyos H. szerint a nyári tájképeim jobbak az egész műteremsorozatomnál.

A-00-32			


2000. szeptember 24.

Ma a Holdvilág-árokban, borult, de alkalmas kirándulóidőben, Vojnichra utalva enyelegve kérdezték tőlem, melyikünk a jobb festő.
Fölösleges kérdés, de lehet válaszolni.
A mércétől függ. Lexikonokban, egyebütt is egy művész gyakran egyetlen művével szerepel, sőt avval azonosítják. Reális mérce. Evvel mérve egyenrangúaknak tartom magunkat. Ő a Kensingstoni könyvtárral, mondjuk, én... mivel is?! Az Igen, szerelem-mel? A Műterem a Margit körúton-nal? 
Ha oeuvre-t hasonlítunk, az enyém terjedelmesebb és sokágúbb. Igen ám, de ez minősít-e?!
Tíz éve fölmerült, azóta bizonytalankodom, kevesebb-e Nagy Balogh öt jó képével (két témakörben mindössze), mint Kondor Béla, az ő jóval tágabb horizontjával?! Talán itt is rossz a kérdés. 
Vagy mégis: terjedelmesebb zsírfoltot hagy maga után? Több mindenre használható? Ez igaz. 
De a fogtömés se használható másra, mégis nélkülözhetetlen. 

A tudomány területén tiszta a helyzet, ezt megértettem. Sosem tudni, később milyen fontos lesz, ha egy kutató II. Rákóczi Ferenc kesztyűinek szentelte egész életét.

Nem látok világosan. Érdekelne mások véleménye.


2000. szeptember 26.
A dioptriás úszószemüveg sikerült, működik. Semmi szükség rá. 
Autóm ma megint három centivel rövidebb lett.


2000. szeptember 27.
Két levél.

Az első egy vevőnek ment, aki a kép előválasztása után harmadik hete nem jelentkezik. A felesége születésnapjára vásárolt volna, de végül nem mert nélküle dönteni, hogy majd együtt. Talán - megtudva - az asszony elszörnyedt a drága ajándékon. 

Kedves G.!

1. Néhány képem tetszett neked, ittjártadkor.
2. Mesélted, hogy érdeklődésed régi keletű, feleségedé hasonlóképp.

Semmi okom feltételezni, hogy nem őszintén beszéltél.
Nincs ennyi pénzetek, vagy más ajándékot találtál.
Mindegy.
Nyomjuk meg a BACK gombot, lásd föllebb.
Létérdekem (ezért dolgozom), hogy gondolataim terjedjenek.
Szeretnék a feleségednek ajándékozni egy képet, jó lenne, ha együtt választanátok.
Gesztusomban semmi önzetlenség nincs, érted.

Amúgy, például, Pest legdrágább fogorvosa tizedik éve kezeli fiamat,
ingyen, nem az ismeretség okán.


A képek félre vannak téve, várlak titeket:

Dezső


A másik: kaptam  Kárpátaljáról Antal püspöktől egy képeslapot.

Kedves Antal atya!

Köszönő soraidat köszönöm, azt a részét biztosan, amit ki tudtam betűzni. Elég rondán írsz.

Hanem, ha netán a jövőben is: kérlek, használj következetesen többesszámot. A küldött pénzek nem magánadományom, hanem a FIORETTI közösség egyházi tizede.
Gondolunk rátok,
szeretettel:

V.
N. házasságáért böjtölünk. Bajban vannak. 4 gyerek.
Beszállhatnál egy napra.



Tegnap a Lukács öltözőjében megkérdeztem, mennyibe kerülhet egy CD-borító kinyomtatása, 150 grammos papírra, kétszín-nyomással, mondjuk 500 példányban. 
A válasz: ha ma megkapom a tervet, kinyomatom ingyen.
Délre kész volt a próbanyomat.

A terv előző este készült, még nem látta senki...


Anzelm hívott interurbán. Állítólag hosszú szakállat növesztett. Meglátogatom a bakonyi remeteségben. Nem üzensz neki valamit?

sziasztok:

Deske

   

  
Levelek Le Meux-be / 68

1990 óta írom ezeket a leveleket, válasz nemigen érkezik.
2000  júniustól küldöm web-en, immár képekkel. 
Talán egyszer könyv lesz belőle.
2000 október 5.
Sziasztok!

Hát ez igazán öröm! Megvan az e-mail kapcsolat is! A várólistámon vagytok.
Nekem meg itthon elkészült a CD-ROM-hoz a hangmérnökök által kijavított interjú. Délelőtt a Józsefvárosban átírattam a videokazettát CD-re (Miki vezetett friss jogosítványával), most már isten bizony kész vagyok. Remélem. 
Délután pedig biciklivel az édes októberi verőfénybe, egy Rodin-kötettel, TÖRZSpadom a Margitszigeten, mellettem Arany János bácsi bóbiskol. Rodin zseni, 92-ben még nem néztem meg a múzeumát, sajnos. A New York Brooklyn-múzeumi anyaga gyönyörű, ott először igazán, 96-ban. 
Vadállat lehetett, ötven év után elvette élettársát, aki olvasni is alig tudott, két lépéssel mögötte vitte a festőállványt, és aki  haláláig Rodin úrnak szólította. Az esküvőn egy Van Gogh képet nézegetett a falon és csak a negyedik felszólításra... stb.

A másik könyvem kuka tetejéről került: Csakovszkij Ez történt Leningárdban, Új Magyar Könyvkiadó 1951.
Nagylélegzetű könyv, szocreál, jók a részinformációk. Napi több ezer éhenhalt. Utcára kerülő árva gyerekek. Hadiszigor. Egy újságíró és egy ápolónő vergődése, távol egymástól.
Megfoghatatlanul szívszorító volt a könyv épp most és itt, a bakonybéli szerzetescellában. Csak két éjszaka. Kis szobácskák fölvonulási barakkokban, reggel négykor az első zsolozsma, délelőtt kerámia-, fémmegmunkáló-, gyertyaöntő műhely. Négyen vannak, hosszú szakállak, a prior tányérja mellett csengő. Ha az étkezés eleji példázat-fölolvasásoknak vége, evvel jelzi, hogy kezdődhet a beszélgetés. Kérdezgettek, csendes mosolyok.
Hozták emlékkönyvüket. Jelmondatomat írtam be nekik, ami a pioníroké volt valaha. Emlékszel még?
A valahai legszebb jelszó. Szebb, mint amit egyszer rég kitaláltam magamnak: I am on duty / Szolgálatban vagyok. Szebb mint a magyar cserkészeké, a Légy résen!
Tudod még olvasni a cirill betűket?!  Buty gátóv, vszigdá gátóv! Légy kész, mindig kész!


2000. október 6.
Hallom a zuhanyozóban reggel, hogy Belgrádban győzött a forradalom. Hát sikerült, vér nélkül! Imádkoztunk érte.


Azon tűnődöm, jól van-é ez így:
Ha Miklós befejez egy képet, lefotóztatja, és a hátára ráírja a címét.
Én:
01. A szögön függő papírra fölírom a számát, hogy majd fotóznom kell.
02. Az opusztáblázatba beírom az adatait. 
03. Ezt át kell vinni a nagy gépre, floppin.
04. Ezt átformázva HTM fájlba bemásolni a CD-ROM-ra.
05. Ezt átvinni az internetre is.

Eddig ez csak az opuszjegyzék, a kép adatai.
És maga a kép:

06. A képet lefotózni, a filmet előhívatni a Rákóczi úton, majd kompjuterre tenni.
07. Ott retusálni.
08. Akkor betenni a nyomda számára készülő CD-be.
09. Ennek másolatát a múzeumok számára készülő pótlás-CD-be betenni.
10. Akkor a képet átalakítani jpg-fájlba, és leméretezni 800 pixelre.
11. Betenni a CD-1-ben a helyére.
12. Akkor egy másolatot 5-600 pixelre leméretezni az internethez.
13. A kép kezelőtáblázatába is be kell írni az adatait.
14. Akkor a táblázatot makróval generálni.
15. Ezt a megváltozott javascript fájlt a törzsfolderbe áthelyezni. 
16. Belépve az internet szerverbe, az új képet bemásolni, lehetőleg este, mert ez pénzbe kerül.

- és nem lehet egyszerűsíteni....

Mikit tegnap először engedtem egyedül autóval a Belvárosba: nem akarnád a printert elvinni a szervízbe...?!. 
Hazafelé a Petőfi hídon jött, s eszébe jutott meglátogatni Anyámat a Körtéren. 
A következő útvonalon (persze, honnét lenne helyismerete?) Petőfi híd - Október 23. út - Kosztolányi tér (itt jobbra fordulhatott volna) - Bocskai út (majdnem ráment a balatoni kivezető útra) - Karolina út - akkor át a Gellérthegyen, a Hegyalja úton - Erzsébet híd budai hídfője - Gellért rakpart - Bartók Béla út - Körtér - Villányi út - Kertészeti Egyetem, mert csak ott tudott leparkolni.
Közben találkozott (hogy?!) egy volt osztálytársával, fölvette...

2000. október 17.
Elég hervadtam, kissé arcüregesen. Így aztán csak három hossz a Lukácsban, inkább beültem a kamillás gőzbe. Jó lett volna ehhez a percvekkert a karórámon beállítani, de hát azt nem látom szemüveg nélkül. Hazafelé két joghurt Katának.
Reggeli után leszárítottam egy új Kinga fotót, (apja karjában), e-mail-en rögtön el is küldtem Szütsnek. Majd két olajképet leselejteztem. Akkor az adóhivatalból hívtak, pótadatot kértek. Két hete tart a viszonyunk, minden rendben, csak nem értették, mi ez a 97-es New York-i (legalábbis a 83-as helyesírási szótár szerint) ösztöndíjam, ha én közben itthon voltam. Most a 10.000 dollár akkori forintértékén dolgozunk, mert nem mindegy, hogy május vagy június. Levettem a polcról a SZÁMLÁK EGY DARABIG ELTENNI -dossziét. Aztán elküldtem a megoldást faxon. 

Tizenegy óra, az A/00/09-est kapirgálom, gyenge. Nem szabadna leülnöm, le-lecsuklik a fejem. Pedig baj ilyenkor elaludni, régi tapasztalat. Festős délelőttökön általában ez van, feltételezem, szervezetem tiltakozik.

Hát leülök leírni neked legkedvesebb, régen vissza-visszatérő rémálmaimat.
Liftben utazom, - ismerős?! - mindig egyedül. Zárt fülke helyett csak egy plató, az oldala nyitott rácsszerkezet. Egy felhőkarcoló külső oldalán fut vezetősínek között. (Építkezéseken látni hasonlót, inkább anyagszállításra.) Lábam alatt harminc - negyven emeletinyi mélység. 
Alkonyat vagy éjszaka, gyenge lámpafények, embert nem látni lent ilyen magasból. Az erős szél átjár. A lift időnként meginog, billeg. Kiszállnék, de a célállomáson túlhalad, gyorsuló tempóban, ismeretlen területek felé, olykor kanyargós alagút-pályákon. A végállomáson, vagyis a tetőn sem lehet kiszállni, zárt, rozsdás vasajtók; nem is áll meg, zörögve-csikorogva azonnal elindul lefelé. Sebessége változó, nagyon kell kapaszkodni.  
Néha aztán sikerül kikecmeregtem belőle.

Még két ilyen:
Hogy háborús, kihalt-romos városban kószálva valamennyire ép lakást találok, s körbejárom, hogyan lehetne itt használható műtermet kialakítani, ebben van vigaszos elem is.
A másik szomorúbb. Kóválygok szeretett zugligeti főiskolámon, engem innét rég kitettek. Volt osztályomban viszont zsivajos  nagy élet, diplomamunkájukon dolgoznak. Hogy tudnék valahogy én is, vissza, közéjük...


Vasárnap, mint mostanában gyakran, a szükségesnél korábban ébredtem. Eszembe jutott valami reményteljes-boldogító. Kirándulásra indulás előtt cédula a váratlanul hazalátogató, mélyen alvó Mikinek:

Kutyám, egy év alatt bizony elszakadtál a CSALÁDtól, amennyire ez helyénvaló volt, ezt fölösleges a továbbiakban tréningezni, sőt inkább.
Nézz ki egy mobilt a Mammutban, kiveszek pénzt, délben megvesszük.
Havi kétezerig fizetem...

(A Ferencesek képtelenek-, vagy nem akarják megszervezni, hogy egy kétmondatos üzenet eljuthasson a gyerekhez.)
Este már élesben, tőmondatokban traccsoltunk, ő az esztergomi kollégiumból.
Másnap kompjuterről SMS, írott üzenet, hogy: 

A Á E É O Ó Ö Ő Ü Ű. 

A készülék nem csörög, hanem rázkódik a zsebében. Sony, ezüstszínű, gyönyörű.


Még egy nem remélt siker. Pár órai munkával minden szükséges ÁTALAKÍTVA, ezentúl az opuszjegyzék frissítése, az új képek beírása mindössze két lépésben.  


2000. október 20.
Telefonkapcsolat?! ...küldjetek pénzt tandíjra... anyád névnapját ne felejtsd... Mit lehet mondani? Percenként ötven forintért?!
„Ne telefonálj!” zokogta újságcikkében T., Amerikába férjhezment egyetlen lányának húsz éve az ÉS-ben. „A telefon  államfőknek való!” „Abból az alkalomból, hogy átrepültem az Önök gyönyörű országa felett...”
„Behívattak az adóhivatalba”
„Arcüreggel fekszem”
Ő épp matekleckét ír a tanulószobában, az udvaron focizik...

...És ha lehetne, ha mégiscsak visszatérne,
ki már soha, megint csak a gázszámlákról beszélne,
csöpögő vízcsapokról, s te is csak azt felelnéd, 
amit akkor, s nem mondanád: „Ne menj még!
Fél életem viszed magaddal...” 
						(Rakovszky: Egyirányú utca)

Telefon?!


2000. október 21.
De hiszen Szüts-csel is így tartom a kapcsolatot! Igaz, helyi tarifa. Pénzkérdés? Biztos?



Telefonon nem lehetett elérni az Ernst Múzeum új igazgatónőjét, így aztán levélben:

Kedves Katalin!

95. januárban a TV Híradóban kérdeztek, s azt válaszoltam, nem értek egyet a kiállítás-politikáddal, pontosabban avval a két nagy kiállítással, amit akkor szerveztél. Szíved joga, ha esetleg ezek után nem nagyon akarsz diskurálni velem, de most nem rólam, hanem az Ernstről van szó.
Elszörnyedve hallom, hogy Közhasznú Társaság lett a Múzeum??! Ezt akartam volna veled telefonon pontosítani, és hogy a pénzt nektek kell kigazdálkodni? -ez téboly.
Hogy emiatt divatbemutató,  meg rendezvények, amikor is a kiállítás nem látogatható?
Én ezekhez nem nagyon értek, de gondolom, lehetetlen helyzetbe kerültél.

Nem tudnék én valamit ez ügyben tenni?

-Levelet a miniszternek, az egyik helyettes, ha nem tévedek, Katának valamikor kollegája volt. 
		(Most nem tudom megkérdezni, Bulgáriában van)
-cikket írni, inkább íratni-
-festők között aláírásokat gyűjteni?
-???

Egy művészetkritikussal beszéltem, hogy írna erről. Elhárította, hogy nem az ő asztala. 
Hát, lehet.
De azért.

Szeretettel:

Végül sikerült elérni. Azt válaszolta, hogy bizony, ez már ezután csak így lesz...
(Erre azt mondták nekem, hogy lehetett ezt így elvállalni?! Igaz, Dobó is jelentkezett Egerbe, várkapitánynak.)


2000. október 28.
Egy nagyszerű fotókiállítás az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél, november 26-ig. 
Magyar tanyai élet az elmúlt években, ahogyan a csehek fotóznak. Jindrich Streit, meg kell tanulni a nevét a szeretett Sudek mellett.
Az együttérzés, vagyis a szeretet. A lényeglátás. És micsoda kompozíciók! Pedig sokszor nagylátószögű objektív, amivel nehéz  képet szerkeszteni.

J! sajnos neked ebből csak egyetlen repró jut:


 

Szia J., novemberben! V. Gyurka azt mondja, Deske, nem sokat ér ez a te képmutogatásod monitoron, ez a reprodukció reprodukciója. Mondom neki, szereted Braque-ot? És hány képet láttál tőle eredetiben?

november 2.
Megjött Esterházy CD-hez írt előszava, olvashatod, ha visszamész a menüoldalra, az első sor. Rendes volt, nagyon gyorsan megküldte. Aranyos, jó szöveg. Különösen az, hogy ürge... (Attila így fordította: As the poet says: a guy.) 
Hogy narcisztikus vagyok, ezt ő is mondja, mások is, mindenki, én is. Pedig nem igaz, én exhibicionista vagyok. Nárcisz önmagát szerette, én azt, amit csinálok. Na ja, azt mutatom, dicsekedni szokok, persze. De ezen túl pedagógiából beszélek annyit, talán megspórolnak egy kerülőutat. Az életet pedig úgy élem meg, mint szegény hülye Németh László, akiről Petri egyszer azt mondta, ha kiment a vécére szarni, az egy nagy magyar szarási kísérlet volt...

november 3., péntek, halottak napja után egy nappal
Múlt vasárnap Pomáz fölött, a Kőhegyen. Nem nagy út, de meredek; félbetegen még fárasztó. Háromkilós (2.95) fényképezőmet átvették. Napsütés, gyönyörű sárga lombok. Fönt a menedékházban egy szalámis-sajtos szendvics, János vette nekem. Robi sört ivott, közben ezt a VÁLINEWS-t emlegette (dicsérte) avval, hogy nem ártana néha újra valami komolyabbat írni bele. Ezen eltűnődtem, ez nagyon igaz, de hát. Másfél éve tart ez a fergeteges CD-írás-játék, beszűkült figyelemmel és érdeklődéssel, boldogan. Majd mindjárt gondolkodom, ha ez a mániás periódus véget ér. Most halálom is csak a lemez kapcsán jut eszembe, hogy ugyanis elrendeztem dolgaimat.

Aztán most, másnap reggel, gyorsúszás közben (érdekes, mellúszásnál sosem jut eszembe semmi) 
...hogy most tényleg lehet egy vonalat húzni, hiszen hétfőn leadom, kész a CD. 

Akkor összegezzünk. 
- Két gyereket fölneveltem. (Bár inkább Kata.) 
- Tavasszal 26:58.08-ra úsztam az 1200 métert. 
- Elrugaszkodás + három és egynegyed tempóval átúsztam a Lukácsot (28,55 méter, lemértem), ez már nem lesz jobb.
- Minden képem, a leggyengébb is, CD-ROM-on és web-en. Most még gyűjtőim címeit is rátettem a lemezre (fájl: cimlista.xls), kötelezően titkosítva; a jelszót fiamnak megadtam, és majd a múzeumoknak is megsúgom. Gyűjteményes emlékkiállításnak nem lesz akadálya. Tehát most

VÉGRENDELET

Én, alulírott Váli Dezső ép elmével, világos tudattal és szabad elhatározásomból úgy rendelkezem, hogy halálom esetén nem kell csinálni semmit. Az oeuvre-lemez elkerült néhány helyre. Képeim szétszórva. Minden jó helyen van ott, ahol van.



2000. november 25, szombat.
Mindent megcsináltam, a CD hétfőn kész, hozzák Fehérvárról. Most majd talán megtanulok klarinétozni.
Fráter Anzelm múltkor vacsora közben figyelmeztetett, Deske, a csönddel is lehet üzenni!  Szép lenne hallgatni-, elhallgatni egy időre. Eszembe jut Füst Milán pöfögése: Mit hallgat ez itten? Hallgatok én neki ötven évig! 
Nem, nincs okom rá. Neked jó, nekem jó.

Ritkán járok a pesti oldalon, most fogorvoshoz mentem. S az Astoria aluljáróban megint az indián zenészek csapata. Húros és ütős hangszerekkel (cseleszta nincs). Muzsikájuk hegyi levegő. Mondják, a sokadik nemzedék, már rendszeresen, ideszoktak, egyet már le is lőttek közülük.
Húsz éve a Bem-rakparton megláttam a járdán hajdani szerelmemet. Egyetlen lendülettel fordítottam meg a kocsit a mély hóban. De az az utca egyirányú. A szembejövő teherautó is fékezett. A felelősséget elismertem, személyi sérülés nem történt. 
Ilyenfajta bódulattal néztem az indián fiúkat. És nem is a Winettou. 76-ban éjszakai kutyasétáltatás közben beláttam egy földszinti szobába. A könyvespolcon Országh kétkötetes nagyszótára. Megirigyeltem a tulajdonosát, hogy neki ilyen kell. Másnap magam elé tettem az Ancient Arts of Americas-t, egy szótárt, nyelvtankönyvet. Az első nap egy óra alatt négy mondatot sikerült lefordítani. Emlékszem, a flamboyant szót hosszan kerestem, hiába.
Elbűvöl a művészetük. Az inka, azték istenszobrok, egy obszidián kígyócska. Talán New Yorkban a szomszédos teremben afrikai emlékek voltak. Ott vált világossá, ők mindig is hozzám  fölülről szóló művészet voltak, amit mondanak, kinyilatkoztatás, míg egy néger maszk nekem csak folklór.
A fiúk utánozzák szobraikat. Tömpe orr, húsos ajkak, ferde metszésű szemek, izmos-tömzsi test, nyak sehol.
Boldog voltam, ahogy rájuk néztem.

Az évadzáró munka után lassan eszmélek, lábadozom, még kitaláltam, hogy ismét a Balassi-könyvesboltban legyen a lemez bemutatója, kamara-kiállítással, mint nyolc éve a C. naplónak. Napok óta képet válogatok. Esterházyval nehéz volt időpontot egyeztetni. Meghívó-levlapnak megtettem a CD borítóját, hátoldalán nyomtatva a címzés és az invitálás, az  Új Mandátum csinálja, nem fog a háromnapos borítékcímzésben elzsibbadni a kezem. 

Kedves Barátom!

Az Új Mandátum megjelenteti a VÁLI-OEUVRE CD-ROM-ot. 
Erre most minden festményem, rajzom, munkám mellett 
fölkerült egy videóinterjú, többszáz új szövegközti ábra, 
10 év óta Le Meux-be írt leveleim egy szelete, stb.
(A CD internet explorer alatt fut. 
Telepítőprogram WIN 3.11-től van a lemezen.)

Szeretettel meghívlak a CD bemutatójára, a Balassi Könyvesboltba 
(Bp. II. Margit utca 1., a Margit híd lábánál van egy nagyobb parkoló), 
december 6-án, szerda 5 órára. Bevezeti Esterházy Péter.
Ebből az alkalomból itt egy kis kamarakiállításom is nyílik, 
ami még másnap 10-6 óra között is megtekinthető.

A lemez bolti ára 2900 Ft. A kiadónál megrendelhető 2000 Ft-ért, 
postai utánvétellel, telefonon (359-6338, 349-9684), 
vagy e-mailen (mandatum@elender.hu).

Baráti üdvözlettel:


A sajtónak, tévéknek a meghívó mellé egy-egy munkaközi CD-t is mellékeltem, hogy tudják, miről van szó. A Népszabadságtól már voltak nálam. Megbeszéltem, a szövegemet majd még javítgatnám. Szerencsére Robitól tudom, ez alanyi jog. (A Margócsy-interjút annak idején öt nap és éjjel írtam át meg át.) 

Gyanakodva figyelem  magam: 
1. A képeket meg kell csinálni. (Ez rendben, 48 kép idén.) 
2. Meg kell mutatni. Munkaköri kötelezettségem. De ennyire? 


Leveleztem az új igazgatóval. 

előzménye: szeptember 17.	

Dr. Fabényi Júlia
Műcsarnok	 

Kedves Igazgatónő!

Épp egy éve 2001-re egy kollektív kiállítás ötletével jelentkeztem a Műcsarnoknál: SZOBAFESTŐK, ÉLŐK ÉS HOLTAK.
Kértem egy életmű-kiállítás lehetőséget is, 2002-re, 60. életévem alkalmából. Megköszönném, ha -nyilván nem konkrét-, de elvi választ kaphatnék.
					(Monográfiát, és CD-t mellékeltem)

(a következők e-mailen, pár óra alatt)

november 7.
Kedves Igazgatónő, [...] válaszát várom majdnem két hónapja.
szívélyes üdvözlettel


november 7.
Tisztelt Művész Úr,
 Köszönettel fogadtam megkeresését kiállítás kérelme ügyében. Szíves
 tájékoztatásúl közlöm, hogy jelenleg csoportos kiállítások szervezésén
 dolgozunk, tematikusan meghatározva, ezért önálló, monografikus
 kiállításokra a közeljövőben nem kerül sor. Bízom megértésében!
 Tisztelő híve
 Dr. Fabényi Julia
 főigazgató


november 7.
Köszönöm a választ, egy pontosítást kérnék:
Kértem egy csoportos kiállítást is kb. három terembe: "Szobafestők, élők és
holtak", enteriőr témakörből áttekintést szándékozva. Vojnich Erzsébet, Szüts Miklós,
Nádor Tibor, Krajcsovits Éva, Nagy Géza (32 éves) Váli és még körülnéznék
kortársak között.
Nem élők: Czimra, Gruber, Barcsay, Nagy Balogh esetleg, Czóbel, Vajda...
Ezt 2001-re kértem.
Szívélyes üdvözlettel:


november 7.


T. Váli Dezső,
2001-ben semmiképp, később talán.

Tehát most más vizekre kell eveznem. De hová.

  Levelek Le Meux-be / 69

1990 óta írom ezeket a leveleket, válasz nemigen érkezik.
2000  júniustól küldöm web-en, immár képekkel. 
Talán egyszer könyv lesz belőle.
2000. december

Szia J!

Lemezbemutató előtt interjú a Népszabadságban. Igazi sikernek tekintem, hogy munkája befejeztével nem szaladt el a fotós, mint ígérte volt, hanem leült egy ládára, s végighallgatta csevegésünket. 
Előre jeleztem az újságírónak, a kész szöveget majd kérem, át szoktam fogalmazni mondataimat. 
Csakugyan megkaptam faxon, este, másnap délre kellett kész lennem. Hajnali háromkor keltem....



2000. december 4. / Népszabadság cikk, egy részlet, mutatóba.
 
DIGITÁLIS VÁLI DEZSŐ ÖSSZES

Interneten és CD-ROM-on Váli Dezső összes festménye és naplója

A megfestett kép egyetlen haszna, ha látják. És ennek feltételeit nekem kell megteremtenem, munkaköri leírásomban szerepel - mondja Váli Dezső festőművész abban az interjúban, amely az összes műveit tartalmazó CD-ROM és internet-honlap (www.vali-oeuvre.c3.hu) létrejötte alkalmából készült. A Magyarországon még egyedülállónak számító kiadvány bemutatója december 6-án lesz Budapesten, a Balassi könyvesboltban.


...- Azt gondolhatják - bevallom, én is azt gondolom -, hogy exhibicionista. Esterházy Péter szerint nárcisztikus alkat. Sokan törtetőnek is gondolják...
- Törtető vagyok. Remélem, nem másokat török. Egy kollegám mondta, megbocsátó szeretettel: „Deske, megfestetted a zsidótemető sorozatot, tudjuk, megkaptad rá a Munkácsy-díjat, de hát nem dobhatunk le a buszról, mindnyájan együtt utazunk”. 
- És némi antiszemita éllel.
- Sajnos, ez az, ami mindenkire vonatkozik, rám is, pedig nem vagyok zsidó... 

- Ön most mindezt közüggyé teszi... akkor ez mégsem nárcizmus, vagyis önimádat.
- Esterházy aranyos, de azt hiszem, téved. Én nem magamat szeretem olyan nagyon, hanem a munkámat. Avval viszont dicsekszem is, sajnos, ez igaz, ez exhibicionizmus. Persze, minden művész az. Mit csinálunk? Mint a papok, vagy a tanító nénik - anyám is az volt -, valamit elmondunk a többieknek, ami fontos. Segítünk élni és meghalni. 
- Ha a képei CD-romra, vagy az internetre kerülnek, más dimenzióba helyeződnek. Már nem ugyanazok. Ehhez mit szól?
Barátom mondta, te ez az egész nem sokat ér, a reprodukció reprodukciója... Mondom neki, „Szereted Van Goghot? És hány képet láttál tőle eredetiben?”

Önről közismert, hogy úgy gondolja: képei ehhez a vidékhez, kultúrához tartoznak, maradjanak is itt.
Nem vádolják, hogy így akarja növelni a művek ritkaságértékét?
- Ellenkezőleg: ezzel lemegy a forintértékük, mert nincs külföldi „megmérettetés”. (Ez nem tojásbrikett; ezt nem mérni kell, hanem használni.) Evvel a döntésemmel viszont a hazai közforgalmazást is lehetetlenné tettem, egy boltos nem mondhatja, hogy bocsánat, nem adhatom el, csak magyarnak. És megélek húsz éve ebből, gazdag vagyok, tizennégy éves Ladámba tudok benzint venni... 

- Miért unja a színházat, hiszen díszletet is tervezett?
- Csak szó volt róla. Nekem mindig kicsit poros a színház. Ha meg friss, akkor az a baj. Pár éve elvittek megnézni az Egerek és embereket, nagyszerűen indult, feszes volt, drámai. Rögtön az első felvonás közepén hazakéredzkedtem a feleségemtől, hogy ennyi elég, sőt már sok. Moziba is ezért nem járok, a zúduló információ. Egyébként is háromnegyede hazugság. A másik háromnegyede csacsiság. Utána fél nap, míg megmagyarázom magamnak, ilyen gyönyörű nő nincs is. Minek?

- Vannak, akik - tudván, hogy ön vallását gyakorló katolikus - hiányolják a képein a hit kifejeződését, a vallásos témát.
- Bocsánat, ma nagyon fáradt vagyok - az uszodát is alig bírtam -, ezért megint ismétlem magam. Erre a kérdésre azt szoktam válaszolni, a jó mű pillanatra láthatóvá teszi Krisztus köpenyének szegélyét. Nem kell ahhoz vallási témát választani. Egyébként sem tudnám szent István fülét megfesteni. Amúgy, hogy a kép miről beszél, a festőnek fogalma sincs, azt nem az ő dolga.

Varsányi Gyula

(És itt következett Esterházy bevezetője, lásd a menüoldal tetején:)



Megvolt a CD-bemutató, Esterházy hülyéskedett, megint a Háború és békéből olvasott, mint Szüts az Ernst múzeumban, ő annakidején Márai naplójából. Megértem, mert megírt beszédét két nappal korábban lehozta a Népszabadság. Ugyanarról másodszor is írni? 
Vagy százhúszan voltak. Váratlan találkozások. Kaptam szívmelegítő ajándékokat is,: „Anno 1721” egy szerzetesi napóra kópiája, mint egy rézgyűrű egy lyukkal, nyakban hordható. Valamint e-mailen jött egy fantasztikus Hervé fotó.

Most, írás közben egy telefon, figyelj a sorrendre:
- Deske, én megvenném azt a piros rajzszöges (árkategória) képedet, amit most láttam a kiállításodon.
- Megtisztelsz vele.
- A fenét, jó üzletet csinálok. Itt vagyok a vígszínházi aukción, egy műtermes képedet beadta valaki, 350 ezerért. Most ütötték le, kétmilliónál.
(Tán gondolta, ha fordított sorrendben mondja, netán azonnal árat emelek...) 
A kétmilliós kép: Műterem- minden rendben A/95/57 

A kortársak legtöbbje 4-500 ezer körül kelt el, a kis Mednyánszky olaj 1,2 millióért, a Vajda rajz is, bibibi...
A Lukácsban megnőtt a tekintélyem. És te ebből egy vasat se kapsz?! Szörnyű... Dehogynem, a második eladás után nekem még jár 5 % követői jogdíj...


2000. december 8.
A ma reggeli zsolozsma könyörgése:

Istenünk, te méltó hajlékot készítettél Fiadnak a Boldogságos Szűz Mária szeplőtelen fogantatásában, amikor őt Fiad halálának érdeméért eleve megóvtad minden bűntől

Én egyszer félig tréfából imádkoztam azért, hogy szent István a kereszténységet válassza. Ha nincs idő, csak itt, most, nekünk.
Ezt a hivatalos imát most úgy értelmezhetem, hogy az egyház is így gondolja: Krisztus későbbi kereszthaláláért megajándékozva a leányka Szűz... nem?!

2000. december 11.
Az Adóhivatal megkért, ugyan, fizetnék már 1,2 milliót (a fele büntetés) 1997-es 1,8 milliós New York-i ösztöndíjam után. Levelemre, hogy ez ott is, itt is adómentes, követelésüket 1,6-ra módosították. Úgyhogy jött a második fokozat, itt már baráti segítség, szakértelem, ismerősök bevonása. Ennek kapcsán keveredtem adóipari főemberek Katalin-napi bulijára, nem gondolnád - egy bérelt vizibuszra. Mentorom cipelt magával. Próbáltam szabadkozni, hogy klausztrofóbiám van (közelítő megfogalmazása, hogy innét nem lehet megszökni) de az 1,6 millió, meg itt most majd bemutatnak valakinek, stb.
Az első másfél órában még volt remény, mert a dokkhoz kötve, valami Sanyikát vártunk, aki már elindult Békéscsabáról. Kétfelől terített asztalok, pártfogómmal letelepedtünk. Az alkonyati vizet nézegettem, a sötétülő eget, a kivilágított Várpalotát. Szalonzenekar. Mikrofonon fölszólítottak, hogy szolgáljuk ki magunkat, bár pincérek is szaladgáltak. Azonnal megittam négy rostos őszibaracklét, két unikumot (két hete kellett volna egy zsíros hús után, emlékezetemben lerakódott) aztán jöttek a gombák és szárnyasok. Két és fél süteményt a tányéron hagytam, kiderült, sósak.
És akkor ezüstflitteres valamicskében néger táncosnők, gyönyörű mozgással. Az is feladatuk volt, hogy a vendégeket táncra invitálják. Így az egyik nádszálkisasszony az orrom előtt kezdte riszálni magát, virtuálisan az ölembe ülve. Váltakozva néztem a felhőket és a fenekét. Ekkor hibátlan magyarsággal odaszólt: Szomorú vagy? A válaszon még tűnődöm... 
Gondolom, délelőtt medika az orvoskaron.
A Római-partnál fordult a hajó. Akkor, völgymenetben már csakugyan sokan táncoltak. Mind nagyfőnök, testes emberek. Az asszonyok kissé merev hivatali kosztümökben, hajkoronákkal. A pénzügyi rassz.
És iszonyú jól ráztak, nem hinnéd. Fantáziával, tréfálkozva, öniróniával. Egymás között, fesztelenül, harminc év előtti emlékekkel a lábakban...
Volt egy alacsony, szikár, ősz asszonyka, úgy hatvan körül, fehér blúzban. Kamasz tempóban rockizott, aztán megragadta a két rumbatököt... 

Kértem egy mobil telefont. Kata nehezen értette meg, hol is vagyok. Délben indultam otthonról, hogy csak egy fellebezést kell aláírnom a Belvárosban, és fordulok...


A lelkigyakorlatokat kerülöm, tudod, de ezúttal érdekelt, mit mond Robi atya, Miki osztályfőnöke a megbocsájtásról. (A Lukács-zuhanyozóban konzultáltam egy nyelvésszel, lehet j-vel is írni.) Budapesti éves karizmatikus találkozó. Erről a témáról 15 éve én is tartottam-, akkor írt imámat el is küldtem most neki.
Róbert testvér szellemes volt és ferences módon egyszerű. Hogy ő a múltkor, válaszként egy négyéves sérelemre, beszólt valamit egy rendtársának. Mellette álló barátja csak annyit kérdezett tőle: hány Miatyánkot mondtál el azóta? (Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk... Vagyis, ha te nem, akkor Ő sem...)
Robi aznap este számológépet vett elő. Négy év. Napi egy mise, a zsolozsmában naponta kétszer is szerepel, az annyi mint... 4380-szor átkozta meg magát, hogy ne bocsáss meg nekem, Uram...


Kérdezgetik mostanában, mihez kezdesz most, a másfél év cédézés után?!
Hát igen, a kompjuter szűkebb helyre, három asztalt fölfűrészeltem, ez az életforma abbamarad, gondolom.
Alkoholista leszek, vagy megtanulok klarinétozni, mondtam eddig. Most eldőlt, imént telefonáltak, kölcsön? kapok egy hangszert. Rögtön kértem hozzá egy Klarinétiskola I-et is. Izgalommal várom. Anyámnak tán meg se mondtam, '57 táján nagyon szerettem volna elkezdeni. Már a szerszám is gyönyörű. Hát még majd ha bluest fogok improvizálni...

Ez is ma délutáni történet, az elkészült cikket küldték át, jóváhagyásra. 
Az INDEX internet-újságban közlik:

FESTŐ, KÉSZÜLJ A HALHATATLANSÁGRA!

A Váli-oeuvre CD-n és weben
 
Digitális nárcizmus? Exhibicionizmus online? Vagy talán nárcisztikus, exhibicionista, őrült és ironikus játék - a halállal? A héten Esterházy Péter mutatta be a nyilvánosságnak a Váli Dezső festőművész teljes életművét felölelő, most megjelent CD-ROM-ot. 


Pestiesen szólva, már az se' semmi, hogy egy föstőművész, mint valami pedáns könyvelő, a kezdetektől (1959-től) és megszakítás nélkül lefotózza és kockás füzetekbe lajstromozza minden munkáját: festményeket, rajzokat, grafikát sorszámoz, mérettel, technika- és dátummegjelöléssel lát el minden tételt, és azt is részletesen dokumentálja, hogy melyik darabnak mi lett a sorsa. Váli Dezső, te connaisseur-ök és műtörténészek örök eszménye, köszönet s hála érte.

De Váli a maga amúgy lírai-szürrealisztikus alkatát, hagyományos festéstechnikáját és finoman konzervatív érzelmességét nemcsak a bürokrata fölöttébb hasznos, de mégiscsak poroszosan ijesztő pedantériájával tudta összhangba hozni, - ha így volna, legfeljebb valami (még néhány napig legalább múltszázadinak nevezhető) németes csudabogárnak tetszhetne...

Annyira rákattant erre a digitális dologra, hogy naplórészletességű magánlevelezését Franciaországban élő barátjával online is követhetővé tette: így szerzünk tudomást a festő szemoperációval kapcsolatos dilemmáiról, szóba kerülnek a Lukács uszodához fűződő sokrétű kapcsolatok, a házilag barkácsolt konyhai szemétvödrök mechanikus rejtelmei, „hazafelé két yoghurt Katának”. De vannak itt szürreális rémálmok is, kultúrpolitika, festőtársakkal való fiktív rivalizálás, egyebek. Mindez korlátozás nélkül másolható, használható, terjeszthető.

Mi ez? Digitális nárcizmus? Exhibicionizmus online? Vagy talán nárcisztikus, exhibicionista, őrült és ironikus játék - a halállal?  

A végét idemásolom, tanulságos:
„Akkor összegezzünk:
két gyereket fölneveltem (Bár inkább Kata.)
Tavasszal 26:58.08-ra úsztam az 1200 métert.
Elrugaszkodás + három és egynegyed tempóval átúsztam a Lukácsot (28, 55 méter, lemértem), ez már nem lesz jobb.
Minden képem, a leggyengébb is, CD-ROM-on és weben. Most még gyűjtőim címét is rátettem a lemezre (címlista.xls) kötelezően titkosítva, a jelszót fiamnak megadtam és majd a múzeumoknak is megsúgom. Gyűjteményes emlékkiállításnak nem lesz akadálya. Tehát most 

VÉGRENDELET:
Én, alulírott Váli Dezső, ép elmével, világos tudattal és szabad elhatározásomból úgy rendelkezem, hogy halálom esetén nem kell csinálni semmit. Az oeuvre-lemez elkerült néhány helyre. Képeim szétszórva. Minden jó helyen van ott, ahol van.”


Halál-ügyben azért vessünk majd egy-egy megilletődött pillantást a képekre is. Váli Dezső mégiscsak festő, és hál'istennek, még él. 

	doktor (ez a szerző szignója)


Pénteken nyílt meg a Károlyi Palotában a Hamvas Intézet, egy kulturális központ, most találták ki, független az ott lévő Irodalmi Múzeumtól. Elmentem, mint annak idején a Nemzeti Galéria várbeli nyitására is, nekem is ünnep. És hátha valami jó dolog kezdődik most el. Nyílt ott egy Martyn Ferenc kiállítás is ebből az alkalomból (a rehabilitált iró-filozófus Hamvas barátja volt) sose tartottam jó festőnek. Kopogós színek, nyers faktúrák, olykor öncélú formák. Meglepő módon a nagymintás vörös selyemtapéta háttér nem volt zavaró. 
Itt is volt bőven enni- innivaló, a palacsintát sokemeletes műszerállványon gurították be, rekeszenként egyetlen palacsintával.
A korhűen restaurált palota arany stukkós, pompőz és gyönyörű. 12 éves koromban mondta nekem Dobszay, a templomnak igenis gazdagon díszítettnek kell lennie. A Főiskolán a bauhausos templomokat már ilyen szemmel bíráltam.


Este van, este. Délben befejeztem ez évezred szakmai munkáját. Új képet nem kezdhetek, hogy ne hazudtoljam meg a CD-n jelzett idei képmennyiséget. Még néhány keretet kellett a benne lévő képhez hozzászínezni, majd kiteregetve az idei termést -48 kép- sárga-, kék-, vagy piros rajzszögek a keretek oldalába: az árkategória. Minden kész, nyilvánosságra kerülhetnek.
És lassan karácsony.

Karácsony. Katának zseniális ajándék, habár magamnak is. Sürgős volt megmondani, már tudja, sőt. A legutóbbi, 22 ezer forintos telefonszámlát nem annyira szerettem, azt én fizetem. Én is sokat beszéltem, bár koncentráltan; a szakma háttérszervezése, most a CD kiadása, minden. 
Kata pedig ilyenkor föloldódik, a kapcsolattartás, és ti hogy vagytok mostanában, neki is igaza van, de olykor csak fogcsikorgatva toleráltam. 
Aztán imádkoztam ezügyben.

S most szóltak, van egy tarifacsomag, havi négyezer átalányért este hat után „ingyen” lehet beszélni, parttalanul... Egyetlen telefon volt elintézni, aznap este már működött. De még mennyire!
Anyámmal diskurálok lefekvés előtt. 

2000. december 12.
Remekművet olvasok. Emlékszel te még Janikovszky Éva gyerekkönyveire? A nagy zuhé.  Egy kisfiú várakozik a buszmegállóban...
Bill Vasziljevics Mackonov startra készen állt. Vagyis ült. De ez teljesen mindegy, mert állva is lehet ülni, a lényeg az, hogy megkezdődött a visszafelé számlálás. 
-Kilenc, nyolc, hét, öt, négy, három, kettő, egy, zéró - számolt visszafelé Bill Vasziljevics MacKonov saját magának, pedig ez igazán nem az ő dolga lett volna. De hát egyedül volt.
A rakéta nem emelkedett a magasba. Szerencsére Bill Vasziljevics MacKonov még időben észrevette...hogy kihagyta a hatost. Ezért villámgyorsan behúzta a fékezőkart...  
-Te mit csinálsz itt - kérdezte ekkor egy hang, amolyan mindenbe belebeszélős... a startnak lőttek... semmi közöd hozzá... a belebeszélős azonban másképp határozott, mert megkerülte a távolsági buszmegálló jelzőoszlopát, és egyenesen Bill Vasziljevics MacKonov arcába bámult.
- Amúgy egész normálisnak látszol - állapította meg, és hátradobta varkocsait a nyomaték kedvéért...
- Csak úgy hülyéskedel magadban azzal a számolással? -érdeklődött a félig királylány, félig befőttesüveg...

Mostanában mutattak be egymásnak, így kaptam rá könyveire. Megnyitómra most eljött, mondtam neki, hogy  A nagy zuhé -nem tréfa - leginkább a József és testvéreire emlékeztet. Ugyanarról beszél, hasonló frekvencián.  
A  varkocsos főhősnő neve: Fehér Szarvas Fia.

2000. december 17.

Megint egy interjú, ezúttal  a Magyar Narancsban, készülte után egy napom volt átírni. Éltem vele, vasárnap hajnaltól. Uszoda, kirándulás elmaradt. Ezt az egészet ide teszem.

CSÓKOLTATLAK, KEDVES UTÓKOR...!

Váli-összes CD-n és interneten

3079 fájlban 700 festmény, 600 rajz, 200 művészfotó, két és fél könyv meg persze biográfia, adatok, videobeszélgetés, interjúk stb... Szóval egy teljes Váli Dezső. Egy oeuvre CD-ROM-on, és ugyanez interneten is. A lemez megszületése óta alig maradt kérdés. A múlt hét vége óta szinte mindent tudni lehet Váli Dezsőről. Így aztán bajban van a riporter. Meg zavarban is, mert úgy érzi, hogy két emberrel ül szemben, egy múlt századi bezárkózóval és egy jövő századi kitárulkozóval. Most akkor melyikkel beszélgessen?

MN- Jó érzés, hogy mindent tudni lehet magáról?

V.D.- Igen. 58 éves vagyok és hiú. Persze előfordul, hogy elkezdek egy mondatot, Szüts Miklós barátom meg elröhögi  magát, és legyint, én pirulok, hogy persze, ezt már ötvenszer elmondtam, és olvasható is a 326-ik oldalon. Déry Tibor mondja: "ahogy öregszik az ember, nem gondolatok jutnak az eszébe, hanem mondatok". Saját sémáimtól egyre nehezebben szabadulok...

MN- Válaszolt már valaha arra a kérdésre, hogy hogyan fér össze ez a két szélsőséges személyiség, a befelé forduló, az átláthatatlan opálüveg ablakok mögött főleg sötét, komor képeket alkotó művész, azzal, aki az életét nyitott könyvként a világ számára a legfejlettebb technikai eszközök segítségével úgy teszi hozzáférhetővé, hogy állandó kölcsönös kapcsolatra, visszajelzésekre is késztesse az "emberiséget"? Hiszen közzétette címét is, vaali@dpg.hu, a CD-ROM tartalma pedig az interneten: www.vali-oeuvre.c3.hu 

VD.- Ha két éve azt mondják, CD-ROM-ot fogok csinálni, visszakérdeztem volna: mi az?!  Teljesen véletlenül - ha van ilyen - keveredtem ehhez a tudományhoz. Igaz, a technika vonz, gyerekkorom óta szeretek piros meg zöld világító gombokat nyomogatni, de ennél fontosabb, hogy mindig mindent dobozokba és rekeszekbe rendeztem. A kiránduláson gyűjtött köveket. Államvizsgám előtti délutánom avval telt tanulás helyett, hogy három év statika jegyzetemet színes dossziékba szerveztem, féléves lebontásban, előlapokkal, tartalomjegyzékkel. Az egészet persze másnap délben kidobtam. Rendező buzgalmam új terepet kapott, mikor első képeimet el akarták vinni a műtermemből, rájöttem, hogy soha többé nem látom őket. Gyorsan megtanultam fotózni. (Hat képről nincs felvétel a 40 év alatt.) Tehát kartotékrendszer, adatokkal és színes fotókkal. Tökéletes. Amíg mostanában ki nem derült, hogy a régi kelet-német filmek útban vannak a teljes tönkremenés felé, elszíneződtek. 
A harmadik ága a történetnek, hogy Babits minden munkája mindenkinek hozzáférhető, bármikor visszalapozhat, hogy ez pocsék, ez fontos, ez kell nekem-, képeim nagy részét soha nem láthatta senki. 

MN.- Most akkor mi a helyzet ezzel a kétféle Váli Dezsővel? Nem áll harcban egymással az ösztönösen alkotó és a tudatosan, bürokratikusan dokumentáló?
 
VD.- A harcok dúlásába beleszól az asztalos énem is, a konyhatakarító, vagy a gyorsúszó énem. Sajnos a síelő már nem, lassan nem bírja a térdem. Kérdésére talán az a válasz, hogy festeni is úgy festek, ahogy egy tisztességes hivatalnok jár munkába.
MN.- Ez mit jelent?
VD.- Azt, hogy reggel kilenc-tájban elkezdem, közben azért néha a főnökre sandítva. És ha nem figyel oda, akkor egy kicsit szövegelek a kompjuteren. Aztán csinálom, amit csinálni kell, és közben várom, hogy végre megszólaljon (a kompjuterben) a vekker, hogy negyed kettő, lehet menni az ebédért az ételhordóval. 

MN.- A főnök a Jóisten?

VD.- Végül is. Egyszerűbben fogalmazva a lelkiismeretem. 84-ben csináltam egy zsidótemető-sorozatot a szigligeti alkotóházban. Úgy emlékszem, napi öt rajz penzumot szabtam ki magamnak. Baromira utáltam csinálni. Mégis elég jók lettek.

MN- Miért utálta?

VD.- Nem szeretek dolgozni.

MN.- Akkor miért dolgozik? 

VD.- Mert kötelező.

MN.- Ki mondta, ki adta a "feladatot"? Ki kötelezi?

VD.- Maga mindig szeret dolgozni? Ez nekem túl nehéz, sokszor reménytelenül nehéz munka. Aztán egy évben ötször mégiscsak megrendül a föld, legalábbis alattam. Átlagban ennyi jó képet csinálok, néhány boldog perc. Ennek a reményében kapirgálok a többi 360 napon.

MN.- Honnan tudja, hogy mikor jó egy kép? Az előbb nézegettem a képeit, és amelyik nekem a legjobban tetszett, arra azt mondta, hogy nem szereti. Azt is hozzáfűzte, hogy egyébként a kép jó. Hogy van ez?
 
VD. - Bocsánat, nekem nem kötelező szeretnem a képeimet. Amúgy játékmackóim közül sem a legszebb volt a kedvencem. Az iskolában sem a legszebb lányt szerettem. Hogy egy kép mitől jó, arra nem lehet választ adni, bár nagyon pontos törvényrendszernek engedelmeskedik.

MN.- Miféle törvényrendszernek?

VD.- A zenénél állítólag ez jobban leírható, matematizálható. A képeknél mindez túl bonyolult. Színharmóniák, lüktetések, ritmusok, vonalvezetések, okosságok, naívságok, emlékképek, áthallások. Valamelyest megfogalmazható, de kizárólag akkor, ha kész van a kép. Az a vörös egy zöld mellett förtelmes, kivéve itt, mert itt gyönyörű... A szabály mindig csak arra az egyetlen képre vonatkozik. Sosem tudható egyértelműen, hogy mitől jó az alkotás. Bernáth Aurél úgy mondta: amikor megcsendül a kép... Azt sokkal könnyebb megmondani, hogy mitől rossz.

MN.- Miért?

VD.- Megakad rajta szem, mint egy rosszul választott fülbevalón. Túl nagy, túl kicsi, csicsás, unalmas. Vannak kimondható szabályok - ez a tanári korrektúra lényege.

MN.- De hisz akkor az előbb említett szabályok ismeretében és azokat betartva létre lehet hozni a jó művet.

VD. - Be jó lenne! Sajnos hiába mormolok szabályokat munka közben.
A tudatalatti tartományából „jön elő” a mű és azt hiszem, minél butább egy festő, annál jobb. A jó festők rendszerint buták.

MN.- Maga buta?

VD.- Sajnos nem. De a festésben ösztönös vagyok és ez megment. 

MN.- A műtermének szerves eleme az a beépített asztal, amelybe egy gyerekhintára ültetve besüllyesztette a kompjuterét. A képernyőn pedig, amikor épp pihen, gyönyörű világítótornyok színes fotói jönnek elő. Tengerpart, kék ég, napsütés és vakító színek. Igazi kontraszt mindahhoz, ami itt, ebben a műteremben készül, a depresszív hatású, ember és élet nélküli műteremfestményekhez.
VD.- Ennyi elég is a külvilágból, meg a Rózsadomb oldala, amit reggel látszik, amíg szellőztetek. Húsz éve lesmirgliztem az ablakaimat, nem lehet kilátni. 

MN.-  Miért nem akar kilátni?

VD.- Azért vagyok bent, hogy ne legyek kint. Nem tudok annyi mindent befogadni. Bőven tele vagyok élménnyel.

MN.- Ezek honnan jönnek? Miből táplálkozik?

VD.- Hát belülről, kezicsókolom! A munkámból, az ütvefúrós blekkenddekkeremből, az elromlott tápegységből a kompjuterben, meg Thomas Mannból. Tele van az életem. Tévét nem nézek, társaságba nem járok, egyetlen igényem, amit nem a sznobizmusom diktál, esténként az a két vers, villanyoltás előtt. Mostanában Illyés Gyula és Rakovszky Zsuzsa. Illyés nem elsőrangú költő, de pontosan nekem beszél.

MN. - Miről?

VD.-  Ő is rosszkedvűsködik, de közben észrevesz egy károgó varjút a vetés fölött, és azt mondja, érdemes élni.

MN.- Rosszkedv. Ez táplálja? Egy Margócsy Istvánnal folytatott beszélgetésében néhány éve azt mondta, egyetlen kérdése van: hogy "mi a fenének élek?" Ez elég fájdalmasnak hangzik.

VD.- És elég affektálósan. Ennyire azért nem súlyos a helyzet. Valójában már kora reggel boldog vagyok, például ha eszembe jut, hogy ha a talált Behajtani tilos táblát ráteszem a gázra, azon remekül lehet kenyeret pirítani. De kétségtelenül nem vagyok életvidám. Alkat dolga. Egy boldog ember a lugasban ül és sört iszik, nem?! Az nem fest, minek festene?! Ez is nyafogás, persze, boldogtalannak lenni helytelen. Hívő vagyok, tudom, hogy miért élek, hogy mi az utasítás.

MN.- Mi az utasítás?

VD.- Hogy "légy jó mindhalálig" és hogy mindennek itt bizony van értelme, kis hangulataink fölött és alatt. Van, akit ez boldogít. Engem csak megnyugtat. De ha azt mondom, hogy mi a fenének élek, akkor hazudok.

MN.- Szokott néha?

VD.- Elsőre mindig hazudok, persze. Az első gondolatával az ember hihetetlenül áltatja magát. Igazat mondani rettenetesen nehéz munka. Az önsajnálat például mindent eltorzít. Természetesen én sem lételmélettel kelek minden reggel. Csak annyiban, hogy keresztet vetek. Nincs is időm gondolkodni, a vekker úgy van beállítva, rohanok a hajnali zsolozsmára, onnét a Lukács uszoda, hazafelé margarin, fél kiló kenyér, meg ami kell, aztán a munka. 

MN.- Tudom, hogy család veszi körül, feleség, gyerekek, sőt, már unoka 
is van. Mégis olyan egy kicsit, mintha modern remete lenne.

VD.- Ez igaz. Gyerekeinket inkább Kata nevelte, és az is igaz, hogy az életemnek fontos dolgaiban halálosan egyedül vagyok. Tán az önzés is az oka, meg aztán munkám olyan fokig köti le a figyelmemet, hogy minden emögé sorolódik. 

MN.- Akkor most vissza, ide a műterembe. Még mindig az érdekel, hogy van-e látványos határa a tér két felének, a "gépteremnek" és a "képteremnek". A szoba egyik felében a technika, a másikban a képek, a festőállvány, az asztal, ahol fest. 

VD.- Kérdezze meg Jókai Mórt, hogy a ceruzája és a regénye között 
milyen a kapcsolat. Hogy a szoba melyik felében tartotta íróeszközeit, és melyikben gondolatait. Ez itt, amit kompjuternek neveznek, eszköz. Ebbe folyatom bele az elkészült képeket. Meg átvette az írógépem szerepét, nem nagy dolog. Még korábban kockás füzetbe írtam naplómat és rubrikáztam a képeimet. 

MN.- A válasza valamiért nem elégít ki. Ráírta a CD-ROM-ra, hogy korlátlanul másolható és felhasználható. A géppel írt, vagy kockás füzetbe rubrikázott anyaggal ezt nem lehetett megcsinálni. A fotóiról nem is beszélve.  Ezzel az eszközzel nemcsak leírja, de oda is adja magát. Azért ez csak valami forradalomszerű változás, nem?

VD. Remélem nem, a forradalmat a magánéletben nem szeretjük. Annyi az új, hogy ez szinte ingyen-eszköz jobb gondolataim szétszórására (ennyi pátoszt engedjen meg). Egy fotóalbumot kinyomatni több millióba kerülne. Vagy ha arra gondol, hogy netán most másképp fogalmazok, csak mert mások is olvassák, szerintem nem. Meg kell nézni 16-17 éves kori naplóimat, hogy írtam akkor. Több helyesírási hibával. Ma is magamnak írok, ez a kérődzés az emésztést segíti elő, arra való. Most CD-ROM-ra kerül, sőt napi aktualításként az internetre is. Amit ma a hajnali Lukács uszodáról leírtam, tíz perc múlva ott a világhálón. Amikor pár éve Margócsy István felfedezte hatezer oldalnyi napló-kéziratomat, és azt mondta, közgyűjteményben a helye, akkor ennek bizony megörültem. Evvel indult, hogy könyv is lett belőle, s most ez is rákerült a lemezre.

MN.- Érdekli, hogy hányan és kik olvassák vagy nézik, amit "fölvitt" a hálóra?

VD.- Nem nagyon. Az érdekel, amit csinálok. Végülis a mű, ha jó, akkor "tanít élni és tanít meghalni". Ezt Szüts Miklós mondta és én egyetértek vele. (Bár lehet, hogy én mondtam és ő ért egyet velem). Az a mű, amely segít szebben élni, megtette a kötelességét. Aztán ki hogy él a lehetőséggel, már nem az én dolgom. Ma reggel a Lukácsban átéltem néhány gyönyörű pillanatot, igen, ott megint tanultam valamit.

MN.- Mi történt a Lukácsban?

VD. - Áztam a forró zuhany alatt a Lukácsban, a pihenés pillanatai. Alig láttam a párától, sárgás lámpafény, csendes zsibongás, elég sokan voltunk. Egyszer csak belép egy hajlotthátú, mackómozgású bácsi. A meztelen öregurak odasereglenek, körbefogják, lapogatják és sorra csókolják két oldalról, hát idetoltad a képed, te rohadék?! Ö szemérmesen dünnyög, forgolódik, mosolyog. 
Szívműtétje volt.


MN.- Aki akarja, az elolvashatja tehát az interneten. Váli Dezső festménye azonban nem mindenkinek van, aki szeretné hogy legyen. Tudom, hogy nagyon keveset ad el, és hogy külföldre csakis közgyűjteménybe engedi a műveit.  Viszont elég sok festményét elajándékozza. Az mitől függ, hogy kinek ajándékoz képet? 

VD. -Keveset adok el, ugyanis kevesen vesznek. Hogy kinek ajándékozok? Baromi egyszerű és racionális. Ahol tudom, hogy jó helyre kerül, és akiről tudom, hogy nem adna érte pénzt.

MN.- Mi a jó hely?

VD.- A múzeumokon kívül az a magyar kultúrkör, amelyben van esély rá, hogy tényleg nézik, hogy használják.

MN.- Úgy tudom, volt olyan párt a közelmúltban, amelyik kapott Váli-képet. A politikával milyen a kapcsolata?

VD.- Pontosítanom kell, mert nagyon félreérthető a dolog. Amikor 89-ben a Ráday utcai zöldségesbolt helyén megnyílt az SZDSZ budapesti irodája, az egyik barátom is részt vett az induló munkában. Mesélték, hogy előző nap egy néni egy tepsi süteményt vitt nekik. Én meg egy képet. Akkor mást jelentett a politika, mint ma. Ez akkor valóban pártajándék volt. Még egyszer adtam így, de az egy másfajta történet. Amikor 1990-ben megint felszínre került a zsidózás, fölajánlottam egy majd' kétméteres zsidótemető képemet (jól látható Dávid-csillaggal) a Bem-téri MDF-székháznak, be is szállítottam nekik, hogy tudjanak dönteni. Mellékeltem egy levelet Lezsák Sándornak és Kulin Ferencnek címezve, hogy ha gondolják, tegyék ki ezt a képet a nagytárgyalóba, evvel „minden el lesz mondva” részükről ebben a témában a világ számára. Diplomatikusan azt üzenték, hogy megvárják, amíg egy nagyobb gyűjteményük lesz, és akkor ennek is lesz helye. Mikor haza akartam volna vinni, az azóta "kiugrott" kisebbségi politikával foglalkozó Furmann Imre lecsapott rá, és kitette az irodájában. Ma is nála van.

MN.- Ma mennyire érdekli az, ami az országban történik? Azt is kizárja 
a műterméből?

VD.- Most béke van, nem foglalkoztat a politika, nem az én dolgom. Munkamegosztás.

MN.- Arról, amit a saját dolgának tekint, egy végrendeletszerű szöveget fogalmazott a CD-ROM-on "Kedves Utókor" megszólítással. Nagyon higgadtan kezeli az elmúlást.

VD.- Igen. Kimásoltam valahonnan a szabályos formulát: 
„Én, alulírott Váli Dezső ép elmével, világos tudattal és szabad elhatározásomból úgy rendelkezem, hogy halálom esetén nem kell csinálni semmit. Az CD-lemez minden munkáimmal elkerült néhány helyre. Képeim szétszórva. Minden jó helyen van ott, ahol van.”

Vagyis: csókoltatlak, kedves Utókor, rajtam nem múlik, itt van, tessék. Csinálj velem, amit akarsz...

Váradi Júlia



2000. december 20.

Hahó, szép karácsonyt! Ezt a fotót neked csináltam 100 méter magasból, a bal alsó a kékkúti házunk, megismered? Valaha sok cigarettát elszívtál ebben a kertben... A tető elég rozsdás, a nyáron vagy tíz helyen foltoztam...

Keresztfiunknak pedig egy másik Stéphanét küldünk,

ez speciel nálunk király volt, 
az első. 

Simone Martini (1284-1344) ecsetjével, 
Assisiből, Szent Ferenc az alsó bazilikájából.

Kívánjuk, legyen olyan tökös legény, 
mint ez volt, 
ha úgy hozza a sors.


2000. december 25.
Karácsony reggel, a család még alszik. Zsófia hiányzott, már új családjánál töltötte a Szentestét. Kaptam egy második sálat, és tévedésből három üveg Unicumot. Anyám zseniális ajándéka az új rokonnak, Zsófi vőlegényének: fotóalbumot készített Zs. gyerekkori képeivel. 

Belebotlottam Goethe idézetbe, Strindberg említi, persze önértelmezésként:

És így indultam meg abban az irányban, ahonnan többé soha életemben nem tudtam letérni, hogy t. i. azt, aminek örültem, ami gyötört vagy bármiképp foglalkoztatott, képpé, költeménnyé alakítsam át s ilymódon napirendre térjek fölötte, miután egyrészt helyesbítettem fogalmaimat a külső dolgokról, másrészt megnyugtattam saját belsőmet. Erre az adományra senkinek a világon nem volt nagyobb szüksége, mint nekem, akit természetem szakadatlanul egyik szélsőségből a másikba vetett...

Több hónap után a József és testvérei. A teljes béke...
Nem szép, hanem inkább különös és részben kissé idomtalan volt a Fáraó középnagyságot alig elérő alakja is, amint világosan föl lehetett ismerni, ahogy eldőlt a párnák között könnyű, jóllehet válogatottan drága ruhában s hanyag tartással, mely nem modortalanság, hanem a szokásokat megvető életstílus volt: a hosszú nyak, a csodálatos drágakő-virággalérral féllg elfedett keskeny és lágy mell, a domborművű aranypántokkal 
         és még messze nincs vége a mondatnak

2000. december 26.

Délelőtt egy faxom:

Drága N.!

Párod megölte magát. 
Hiszek a tanításban, hogy Isten mindenkinek fölkínálja az örök boldogságot, 
s ezt legfeljebb elutasítani lehet. Ha párod jó szándékban élt,
Isten magához fogja ölelni.

Az egyház rég fölhagyott avval, hogy az öngyilkosokat elkárhozottaknak (Istent végleg elutasítónak) kezeli. Hiszen orvosi szempontból is, mint hallom, általában nem tekinthetőek ép tudatúaknak.

Mi, katolikusok kaptunk egy különös ajándékot. Jogunk van bizonyos imádságok, stb. elvégzésével (teljes búcsú) egy meghalt, tisztuló lélek teljes hátralévő büntetési idejét eltörölni, s őt azonnal a  mennybe juttatni. 

Jelzem neked, hogy ma reggel ezt a búcsút párodért elvégeztem.

ölel:

már 2000. december 27. 
Pótajándék Stéphanenek, sajnos ezt korábban kellett volna kitalálnom, ha már tényleg annyira tanul olvasni. A Lukácsban próbáltam lefordíttatni, de kiderült, nem lehet, szóvicc. Tehát szia Steph., jól jegyezd meg:

NINCS JOBB, MINT EGY ROSSZ GYEREK!

2000. december 31.
Nagyon sokat javultak az uszodaviszonyok az elmúlt évezredben. Van biztonsági őr és van  úszómester, a lovakat kitiltották a vízből, igaz, a halakat is. 
Ma ünnep, így hát a negyvenkettedik, utolsó, pihenőhossz gyorsúszásban, a végén pedig 45 másodperc hideg zuhany. (Ezt rég nem tartom, nem érdekes, mióta nem szenvedek tőle.)

És az unokák okulására az utolsó dátumos bérlet. Jövőre már bankkártyaszerű lesz, gépi leolvasással. Ha kétszer megyek be, csipog.



Hát itt a vége... Egy évezredben éltem szent Istvánnal, a tatárdúlással és Ferenczy Istvánnal.
Katának javasoltam, este menjünk föl kettesben a Normafához. Éjszaka, szélzúgás, a fekete fák közül lenézni a városra, ez olyasmi, mint visszanézni egy évre, egy életre.

Sziasztok.

  
    
Levelek Le Meux-be / 70
1990 óta írom ezeket a leveleket, válasz nemigen érkezik.
2000  júniustól küldöm web-en, immár képekkel. 
Talán egyszer könyv lesz belőle.
2001. január

Szia, kedves J!

2001. január 2.
Szilveszter, hogy telt?! A helyedben éjszaka lementem volna az Óceán partjára, családostul... Én végül tényleg a Normafához. A fák alatt álldogáltam, gyönyörű volt a város, a csupafénypötty Rózsadomb, este tízkor. Elmondtunk egy ünnepi zsolozsmát, Kata félbeteg, így aztán egyedül. Hazaértemkor már aludt, hamarosan én is.

Aztán az új év első reggelén, ötkor, egy elmaradt grafika fotózása, fél hetes mise, az uszoda ma zárva, végül (egy nap késéssel) estére tényleg kész a CD-ROM átírása. Pár hete (értékmentés reményében) föltettem a könyvek közé Strindberg kis ékszerét, az EGYEDÜL-t, most plakátjaimat, régi szövegeket, mindent összehordtam a KIÁLLÍTÁSDOKUMENTUMOK- alá. Így több száraz listát ki lehetett dobni, áttekinthetőbb, és fogyaszthatóbb is, mert sok a kép. Nézd majd meg, ha van időd! 

Ma pedig, másodikán, leadtam a hat CD-t az Akadémia Kézirattárába, az elmúlt évek négy napló-dobozával együtt. Az egyik asztalnál egy ismerősöm halálos izgalommal  Vörösmarty Előszó kéziratára meredt, - szálkás rángó tollvonások mélybarna tintával - hogy ezt eddig mindenki csúsztatással kommentálta, ő is; most látja.

Hazaérve, egy kedves ajándék, postán jött, levlap. 
Én is csak kapiskáltam, a sámli elülső láb kontúrja, és a padlószín  vezetett nyomra. 
Na, kinek a képe?!
A választ a vaali@dpg.hu -ra kérem.
A sikeres megfejtők között értéktelen jutalmakat sorsolok ki.

2001. január 3.

Tegnap megszereztem egy, a rádióban elhangzott mókát. Sok telefon, végül megkerülve a szolgálati utat...  A szöveget e régi viccel háláltam meg, faxon: 
„Nosztalgia. -Az ősköd volt az igazi...”

Ugye a mikrobuszotokat te vezeted?

A BANKAUTOMATA HASZNÁLATA, AVAGY: JÓ UTAT! 

Örömmel értesítjük ügyfeleinket új szolgáltatásunkról: az autóból kezelhető bankautomata-szolgálatról. Ehhez kérjük a kezelési utasítás figyelmes elolvasását.

FÉRFI ÜGYFELEINKNEK:
1. Hajtson az automatához és nyissa ki az oldalablakot.
2. Helyezze be az automatába a hitelkártyát, és adja meg a PIN-kódot.
3. Billentyűzze be a kívánt összeget.
4. Tegye el a pénzt.
5. Vegye ki a hitelkártyát és a számlát.
6. Húzza fel az ablakot. Jó utat! 

NŐI ÜGYFELEINKNEK:
1. Hajtson az automata elülső oldalához.
2. Indítsa újból a lefulladt motort.
3. Nyissa ki az oldalablakot.
4. Menjen hátrafelé, amíg az automata a bal vállával szembe nem kerül.
5. Vegye ki a táskáját, és ürítse ki az utasülésre, és keresse meg a hitelkártyáját.
6. A visszapillantó tükörben ellenőrizze a sminkjét.
7. Próbálja meg a hitelkártyát behelyezni a bankomatba.
8. Szálljon ki, hogy elérje.
9. Helyezze be a hitelkártyát.
10. Vegye ki és helyezze vissza fordított irányba.
11. Menjen vissza kocsihoz, keresse meg a noteszét, amibe felírta a pin-kódot.
12. Billentyűzze be az adott számot.
13. Nyomja meg a törlés gombot, és a TAJ-száma helyett adja meg a mellette lévő négyjegyű számot.
14. Most üsse be a felvenni kívánt összeget.
15. Vegye el a készpénzt és a bizonylatot.
16. Szálljon vissza kocsiba, keresse meg a pénztárcáját, tegye el a pénzt, ellenőrizze a sminkjét és induljon el.
17. Tolasson vissza az automatához, szálljon ki, és vegye ki a hitelkártyáját.
18. Tegye el a kártyát.
19. Ha sminkje rendben, egyes sebességgel...
20. Indítsa újra a lefulladt motort.
21. Vezessen 3- 4 kilométert, és ha gyorsabban szeretne menni, engedje ki a kéziféket. Jó utat!

(Ez egy kissé női önbizalom-teszt is lett. Ahogy felolvastam, volt, aki felszabadultan röhögött, a másik meg morgott, hogy a férfiak is...)

A ma jelent interjúból, Magyar Nemzet.
Ígérem, ez az utolsó. Illetve még egy lesz az Új művészetben, de az szaklap.


MŰTEREMBE ZÁRT HATÁRTALAN VILÁG
CD-romra vett életmű, kétmilliós leütés az aukción - beszélgetés Váli Dezső festőművésszel
P. Szabó Ernő

...igen nagy érdeklődés nyilvánult meg a Kieselbach Galéria aukcióján. Különösen Váli Dezső festőművész egyik munkájáért folyt erős licit, új tulajdonosa végül kétmillió forintért vásárolta meg a művet. A művésszel kapcsolatos másik hír, hogy a karácsonyi könyvvásárra jelentette meg azt a CD-romot, amelyen minden, 1959 óta készült alkotása látható... 
- 1978-ban meglehetősen provokatív módon kockákra szabdalva elrontott műveit állította ki, arra bíztatva a kritikusokat, hogy állítsanak össze jobb műveket a töredékekből.
- Nem bosszút akartam állni a kritikusokon akkor, fricskának szántam. Sok csacsiságot leírtak akkoriban (is), ami talán nem is lett volna baj, ha a kormányhoz közel álló lapoknak nem lett volna rejtett - vagy nem is olyan rejtett - hatalmuk. Egy henye mondat elég volt ahhoz, hogy többéves kiállítási tilalom következzék. A kritika nem volt ártatlan akkoriban. Erre céloztam, s nem személyes sértettségemet fogalmaztam meg. Megsértődni nincs időm. Egyébként is, rólam csak jót írtak.
- Nem bírálták, mondja - nonfiguratív korszaka után. 1984-ben mégis váltott, figurális képeket kezdett festeni.
- Mert észrevettem, hogy romlanak a képeim. Elvesztettem a hitem és a reményem a nonfiguratívban (népnyelven: absztraktban). Iszonyú teher volt: a képet percről percre, korlátok nélkül, tökéletesen meg lehet változtatni; ennyi döntés szinte elviselhetetlen. A figuratívitás, az ábrázolás mégiscsak határokat szab: egy sámli mégsem lehet nagyobb, mint az ablak. Aztán, ami ettől fontosabb, hiába tagadjuk, a téma a kép befogadásához tartozik, annak az előszobája. Az ott hátul egy hegylánc, milyen messze van... s már ott repülök én is. Egy gyenge figurális kép elindíthat egy gondolatot, egy közepes nonfiguratív kép tökéletes nulla...

-Ki lehet-e tekinteni ebből a képzeletbeli műteremből a kortárs művészeti élet általános kérdései, problémái felé?
- Nem igazán tudom, mi történik odakinn. Azt tudom, hogy azok, akikkel a kecskeméti alkotóházban találkozni szoktam, örülnek, hogy egyáltalán ki tudják fizetni az ott-tartózkodást egy-két hónapra,  ami létfontosságú a számukra, lévén, hogy sokuknak nincs saját műterme. Az is kétségtelen viszont, hogy a művész napi ezerötszáz forintot fizet, de a ráeső költség négyezer forint, s a különbözetet valakinek vállalnia kell. Talán Kecskemét városának, aki most a Magyar Alkotóművészek Egyesületétől átvette a házat, jelent valamit, hogy művek megszületését segítheti elő... 

Azonnal faxoltam a Nemzet művészeti rovat vezetőjének:

dátum: 01.01.03.    	   cím: Magyar Nemzet szerkesztősége	          fájl: LH/LOCSEI   	C.6527

Kedves Lőcsei Gabriella!

Tudom, hogy szinte lehetetlen dolgot kérek.
Ma lejött a Nemzetben az interjú velem, örültem neki, persze.
Deazonban!
(Gondolom) az olvasószerkesztő a leadott kéziratból a szerintem legfontosabb mondatot kihúzta. Az utolsó mondat arról szólt, hogy mindez, ami a CD-n rajta van, megtalálható az interneten is: 
www.vali-oeuvre.c3.hu
Talán úgy gondolhatta, hogy ez reklám.
De, könyörgöm, a harminc év alatti generáció lassan kizárólag a net-en keresztül kerül kapcsolatba a kultúrával (is)!
Az egész cikk nekem azért volt fontos, hogy aki ilyesmi iránt érdeklődik, megtudja az internet címet, (ingyen) megnézhesse képeimet... 
És a címet szinte semmi más módon nem tudom közzé tenni...

Nem lehetne ez valami (bármi) formában pótolni?

szívélyes üdvözlettel:

Még nincs dél, a szerkesztőnő nagyon korrekt módon visszahívott, hogy az sajnos reklámnak minősül, ő húzta ki. Mondom köszönöm, tudomásul veszem és nem értek egyet. Ahogy a Magyar Pantheonban, vagy hogy hívják, fölteszik az élő magyar írók szövegeit az internetre, még honoráriumot is kapnak érte, az mennyiben más?

A reprófeladvány megfejtése: egy atipikus Vajda-kép.

2001. január 4.
Délelőtt egy fax húgomnak a kolostorba, ma ötvenhét éves. Aztán Paula látogatott meg, délután pedig megkérdezték tőlem a Duna tv műsorában, hogy mit szólok Nagy László késő utókorhoz intézett üzenetéhez, ugyanis azt mondta egy interjúban, ha ötszáz év múlva lesz emberarcuk egyáltalán, akkor csókoltatom őket!

Azt válaszoltam, hogy ha nekem üzenni kéne, csak egészen földközeli dolgok jutnak eszembe. A legfontosabb átadható tapasztalat az életemből, hogy 
az elgurult radírért azonnal be kell mászni az ágy alá. A másik, egy héten egyszer föl kell menni egy hegyre, vagy legalább fák közé, és körülnézni. A harmadik, hogy ha vesz az ember egy kanalat, egy krumplisütőt, vagy egy könyvet, akkor egyet dobjon is ki, vagy ajándékozzon el.

2001. január 5.
Anyámmal a Fehérvári úti piacon. A sárgarépákat emelgeti, forgatja, én szégyenkezve, lesütött szemmel álldogálok mögötte. Pedig megszokhattam volna, Kata is válogat.

2001. január 8.
Éjfél után egy órával, rosszalkodom, aludni kéne. De reggel se mise, se úszás, beteg vagyok, kissé.
Így hát az új, áttekinthetőbb életrajzot rátettem a webre is, rendbetettem a publikációjegyzéket és a bibliográfiát is. Úgy vélem, csakugyan vége ennek a CD-ROM  (és web) írásnak. Egyszerre etikai, tipográfiai és szervezési megoldandók. Mindig újabb ötletek jöttek. Ilyen lehet szimfóniát írni. A második fagottos is tudjon lapozni, és megfelelően levegőt venni. Ha nem: emiatt esetleg át kell írni az egész hegedűszólamot. 

2001. január 9.
Állok két évszázad kereszttüzében, hatvanadik életfordulóm közelében. Két utódunkat fölneveltük, kiröpülő félben. Szakmai teljesítményemmel tele a sajtó. Mérlegelem a következő feladatot. Le kellene hajolnom a leejtett mosogatószivacsért.

2001. január 24.
Január. A legnehezebb hónap szokott lenni. Az uszodában Márait emlegetjük. Ágyból kászálódva, míg észre nem veszem, öregemberes-görnyedten toporgok hajnalban. A Cd kész, még a napló tartalomjegyzéket kellett rendbe tennem, lett külön tanulmányok és külön publikáció rovat. Nem mindegy. Javíttatom az Exacta Varexemet, a notebookomat, a rádiót. Új világítás a műterembe, az előszobába, Katánál, majd ezek módosítása. Negyedik generációs szeméttároló a konyhába. Ez végre egyszerű, a vödröt kihúzod, mint egy fiókot. Saját peremén csúszik.

A Heti Világgazdaságban emlegették a képaukciót, ahol én kétmillióért keltem el... Egy barátom írt a pontatlanságok miatt egy ellencikket, olvasói levelet.
...különösnek találtam az írásnak azt a kitételét, hogy a művész 1997. őszi Ernst múzeumi kiállítása óta eltűnt a műgyűjtők szeme elől. Az internetes honlap szerint Váli az elmúlt három évben 52 kiállításon szerepelt, öt önálló kiállítása volt, az utolsót Esterházy...
...megfelel viszont a tényeknek Kieselbach Tamás nyilatkozata, hogy (számára) „a korábbi években rendkívül nehéznek bizonyult Váli műveinek eladása”. A nehézséget fokozta, hogy a kiváló galériatulajdonos 2000 novemberéig nem is tett kísérletet Váli kép eladására...

..és hogy nem „eladhatatlan” képeimet fűrészelem, durcásságból, hanem a gyengéket, fegyelemből...

Mindez másod-, meg negyedrendű, jövő héten lakodalom a műteremben, 54 főre, néggyel indult, ajvé. Tányér és kanálbérlés egy Opera melletti előkelő étteremből, (jutányos áron), tortaszelet kalkulálás, férőhelytervezés 1:10-es alaprajzon. S közben összeveszünk Katával, legyen-e girland a galéria alatt, vagy ne legyen. Nekem egy falusi kultúrház táncrendezvénye ugrik be, 1952, mettlachi padló, hideg fénycsövek, a kopott nagyterem szélére húzott csővázas asztalok, cigarettafüst, pecsétes terítők, tangóharmónika és kalauzegyenruhák. Kata egy andalúz film kerti jelenetére emlékezik, a fák alatt édes muzsikaszó, nevetés és telihold. 

Istennek hála, különbözőek vagyunk. És ez néha nehezen elviselhető.

Mielőtt észbe kapunk, mindketten ragaszkodunk a magunkéhoz. S közben a harmincéves lappangó ellenszenvek. Hogy te mennyire agresszív, és hogy te nemkülönben, csak te nem tudod magadról. Te tettél beteggé. Nem, azt a föl nem dolgozott bűneid okozták. De már húsz éve a Jóska is megmondta rólad. A múltkor pedig, amikor én, akkor te.

Veres Péter írja, veszekedéskor a házastársak összes problémájukat sorra veszik, ami az előző vita óta fölmerült. P-ék kockás füzetbe írják dialógusaikat. Kiváló lehet, mert az indulatokat megcsapolja, és mivel a helyzet kifésülése dokumentálva, egyszerűbb továbblépni. 
Talán ez lenne jó. Vagy, mint amikor sikerül, fegyelemmel hallgatni, s aztán később békén megbeszélni. Rajtam mindig segít, ha fölidézem, mi a bennem élő változata annak, amit a másikban most olyan nehezen tűrök. Minden alkalommal megtalálom.

Persze közben ő óvja délutáni alvásidőmet, és hetente kétszer fekete harisnyát húz a kedvemért. Én meg gyűjtöm neki a festőrongyon talált öreg gombokat.


Te viszont egyáltalán nem köszönted meg a karácsonyi fotót!

2001. január 25.
Reggel zuhog, alig voltak a vízben, mód volt rekorddöntési kísérletre. Az új medenceátúszási csúcs: elrugaszkodás plussz három és negyed tempó helyett két és negyed (háton, páros kézzel). 
Egy hete gyorsúszásnál a baloldali levegővétel szebb fejtartását gyakorlom. Közben próbálom megfogalmazni, hogyan módosul naponta erőnlétem, miegyéb következtében a mozgásom. Van egy nagyvilági-dandys vízfogás, olykor van henye billegés, rámenős kézelőrevitel, vagy beletörődős. Van optimista, van túlélős. Ez a harmadik nagykör után, fáradóban. 

A zuhany alatt a londoni 6:3-at emlegettük, (mi nyaralás közben, Lányfalun hallgattuk, néprádión). Feri mesél népstadioni belépőjéről, a 7:1-es meccs emléke, egy kis dobozban tartja. Vízjelnyomásos, és a szektor bele van lyukasztva a stadion alaprajzába. Később az öltözőben egy marxizmus tankönyvet idéznek: az ember nem öli meg az anyját, kivéve, ha osztályellenség. Úgy véljük, hogy a szerző nem volt rákényszerítve erre a mondatra. Sorolják a marxista előadókat, most ki melyik (felekezeti) egyetemen tanít. Én az 1957-es Képzőművészeti Gimnázium igazgatói tanévnyitó beszédét hozom, harcolni fogunk a pour l'art pour művészet ellen. Még a kabinossal egyeztetek a netscape kontra internet explorer allergia-gondokról, mi a teendő a cédémmel abban az esetben, ha a netcsape mint alapprogram van installálva. Hazafelé a folyosón Gábor új könyve kefelevonatát emeli ki aktatáskájából, mutatóba. Nyolc óra, a Margit körúton maradék a hófoltok is eltűntek, még esik, fekete tócsák, melegfront. Kata még alszik, egyedül reggelizem. Népszabadság: egy fotó az influenza-vírusról. Azért ez jó, vagyis gyönyörű, nem?!


2001. január 26.
Reggel az öltözőben fölvetődik, szonett-e még Petri verse, ha nem 14 soros?!  Egyáltalán, hány szabályt lehet elhagyni? Hogy József Attila is...
A diskurzus Esterházy mestertréfájából indult ki, aki a heti És-ben emeletes baromságnak nevezett egy nyilatkozatot, hogy Örkény a drámában alkotott jelentőset. Akkor mi van a műfajteremtő Egyperceseivel?! Barátom megszerezte a Figyelőt, kiderült, azt a cikket is Esterházy írta. Latolgattuk, hogy önreklám, vagy csak megint hülyéskedik.

A mellettem úszó hetven fölötti E. asszony, reggel hat és nyolc között a szélső, rövidebb sáv tulajdonosa, valamikori kézilabdás, odaintett, Dezső, szóljon, ha kész az úszással. Tudtam, ez mit jelent. Megjött az ígért sütemény. Az átadás alatt kicsit elpirulva mentegetőzött, receptről magyarázott, mint mindig minden asszony. A szeme épp úgy rebbent, mint mikor valaha egy lány először vetkőzött előttem.

E. asszony a második süteményügyben. Most, hogy megvan a konkurencia, könnyű lesz a többi nőt is behálózni. Már tárgyaltam egy harmadikkal barack-, kontra szilvalekvár témában. A műtermemben szeretne körülnézni. Hogy akkor ő is hozna sütit. Megérttettem vele, a két dolgot nem helyes összekötni...
A nyilván elvárt kiértékelésnél majd a műfajok összehasonlíthatatlanságából fogok kiindulni. Ami életstratégiáik különbözőségéből adódik.

Legutóbbi kritikám I. asszonynál a sütemény formájára szorítkozott. (A tartalommal és külalakkal egyetértettem.) Egyetlen kifogásom volt, hogy a torta két hosszanti szára olyan furcsán összehajló irányt vett fel, és hegyesszögben találkozott. Én a hatvanas években, a Bauhauson nőttem föl, a tiszta, derékszögű formai rendhez szoktam, ha lehet, legközelebb kérem ezt figyelembe venni. (A legközelebb szót sikerült a szövegtestben elhelyezni.)
Mire azt a furcsa választ kaptam, hogy Dezső, ha még egyszer lespriccel, nem kap semmit.
Néhány forduló után megjegyeztem, hogy kérem, emlékezzék, már háromszor nem spricceltem le.
(Nagyműveltségű szerszámlakatos öregasszony, kedvemért megnézte a műcsarnoki kiállítást.)

A férfiak heraldikai és hungarológiai különnyomatokat hoznak. Ezt hárítom.

Vízben nehéz ismerkedni. Hajtok, amúgy is, a fejem ritkán van kint, beszélő viszonyban. Évekkel ezelőtt E. asszony a mélyvízi oldalon a medence szélébe kapaszkodva tornászott, húzódzkodott, rászóltam, nem arra van a kijárat. Akkor lettünk jóba... 

(Most csengettek, megérkezett az esküvőre rendelt három karton bor és pezsgő. Hihetetlen szerencsém van. Épp ekkora papírládáim mentek tönkre a szerszámos polcon.)
Sziasztok!

  
Levelek Le Meux-be / 71
1990 óta írom ezeket a leveleket, válasz nemigen érkezik. 
2000 júniustól küldöm web-en, immár képekkel.
Talán egyszer könyv lesz belőle. 
2001. február

Szia, kedves J!

2001. február 1.
Ha jól számolom, holnap 66 éves, nagytekintélyű Dobszay tanár úr. Több évtizedes gregorián lemezsorozata átrajzolta a zenei világot. Valahai illegális bencés cserkészcsapatunk vezetője az ötvenes évek elején, szerettem. Ötévenként összefutunk. Nem szokásom, de most egy lap születésnapjára:
Ölellek. Nem feledve, hogy az első férfi voltál életemben.
Hogy is van ez. Apám meghalt a háborúban. Anyám igyekezett férfinevelést is adni. Férj- és apamintám csakugyan nem volt, ez a hiány leginkább gyerekeim nevelésénél jött elő. Nem ismertem a páros munkát. Ha Katával különböző a véleményünk, mit és mennyit mondjunk a gyerekeknek - kétféleképpen. S addigra már meglehetősen zárt, egzisztencializmuson átverekedett világképem volt, katolicizmusom befogadta a sztocizmusból, ami befogadható. Voltak ebből konfliktusok. Sokszor hallgattam, a szónál a példa úgyis százszor erősebb. A gyerekekkel udvarias voltam, ösztönösen is. Szidás helyett kérdeztem: -Elkéstél. -Elveszett.  -Egyes lett. -Miért?
Amúgy sem helyes gyereknek eldöntendő kérdést föltenni, mindig csak kiegészítendőt-

Délután. Négy után ébredek, még vekker előtt. Négykézláb az ágyon, fejemet lóbálva, hogy a vér, vagy valami belemenjen. Próbálok valamire gondolni, hogy föl kéne tenni egy teát, hogy az élet elviselhetetlen. Föl kel kelni, és azt a tavalyi unalmas zöld képemet fehérre festeni. Lehet, hogy megmenekülök. Vagyis a kép: Műterem és csend. Dobszay tiszteletére fölteszem húsvéti kóruszenéjét.
Fél hét. Telefon; Miki a cseh határról, síelésből érkeznek. Hogy leugranék-e érte Esztergomba, nagyon sok a cucc, „de nem muszáj”. Fekete nedves úttest, vakító szembe-reflektorok, száztízzel. Azon gondolkodom, nem imádkozni kéne túlélésért, hanem lassabban menni. Mint mikor a Szentlelket kértem, tanítana meg gyorsúszásnál a lábtempóra, de nem gyakoroltam. Érdekes, úszás közbeni imáim a legőszintébbek.
Hazafelé Miklós vezet. Jó havuk volt. Eltelt a nap.

2001. február 6.
Szombaton megvolt az esküvő. Egyoldalú leírást fogsz kapni. Az orgonamuzsika nekem zajos és buta, kivéve a Tokkáta és fúgát, de itt most nagybőgő kísérettel lélekemelő. Zsófi suttogó fogadalmi válaszai. A templom előtt a Batthyány téren háromtagú banda, népi fehér-feketében, erdélyi hangzásokkal, pálinkás butykossal, rokoni meglepetésként. Aztán nálunk is ők muzsikáltak. A műteremben a hívott 50 helyett 70 vendég, a barátok barátai is. Helyszűkében szertartásosság helyett kedélyesség. Egy imába font tószttal készültem, de erre nem került sor. Hidegtál-leves-pörkölt-töltöttkáposzta-torta, vagy fordítva, ki mikor kapott helyet az asztaloknál. A kisegítő felszolgáló nem jött el. Misi családja igazi profi mulatós társaság, mulatásban fegyelmezett. Magyar nóták, népdalok, vörösbor és néptáncok. Megtaláltam lehetséges szerepemet, túlélési formát; éjjel egyig tányért takarítottam, hamutartót ürítettem. Hárman kértek föl táncolni, ezt hárítottam. Kingát fektetve Kata fél tízkor véletlenül elaludt. Zsófiék hol ebben, hol abban a szobában beszélgettek. Tömegundorom lassan tompult. Érdekes, beszédes, magafelejtkezett arcok. Fél egykor kértem, fejezzék be. Senki nem hányt.

Nekem négyszáztízezer, beleértve az isztambuli nászúthoz adtat is. Egy fantasztikus The Art of East Asia albumot adtunk még (Zsófinak inkább az Art, Misinek inkább az East Asia), „egymás örökbe el/fogadása alkalmából”. Amíg hazaérnek, mi lapozgatjuk.

Én állat, egy hetet azon izgultam, sikerül-e a lagzi utáni reggelre úgy szerveznem a kölcsönzött edények visszaszállítását, hogy fél hetes mise, fél nyolcas uszoda és a fél tízes kirándulás szokott rendje ne boruljon. Sikerült. Igaz, séta helyett öt kedves Ferenczy képet néztünk a Nemzeti Galériában, szakrális percek. 
Estére tiszta volt a műterem.

Tegnap éjjel a halmazokat fedeztem föl a magam számára. Nem tudtam aludni, azon tűnődtem, lehetetlenül bonyolult fotóim csoportosítása és nyilvántartása. 

Minőségük szerint: fotókból a jók a CD-n, magamnak a gyengébbek a naplóban, 
eredetük szerint: saját fotó, idegen fotó, ujságfotó, repró,
hordozóanyaguk szerint: negatív, papírkép, digitalizált,
tárolásuk szerint: CD-n és/vagy a naplóban, idegen helyen,
nyilvántartásuk szerint: opuszjegyzékben, CD-n táblázatban, a napló tartalomjegyzékében
									
		...s ennek megfelelően F. és/vagy C. számozással. Az Utókor cöcög és a fejét csóválja. Először képtelen voltam a feladatot még behatárolni is. Szeretném egyszerűbben, és sok az átfedés. Ekkor próbálkoztam egymásba hatoló krumpliszerű halmazábrákkal. Nem ment.

A megoldás egészen váratlan irányból érkezett.
Délután, mint egy epegörcs, jött rám egy másfél órás mélydepresszió, reménytelenség. Ebben a megvilágításban vettem észre: magánhasználatra gyengébb képeket is őrizgetek, stílushiba. Ezért zavaros a rendszer. Ki velük, ahogy szoktam, visszametszéssel. Mikica ötévesen készségesen mosolyog a gépembe; fürdőnadrágban és óriás cipőben, egy láda tetejére állítva. 
Egyszerre minden a helyére került.

2001. február 9.
Tudod, reggelente a zsoltárokból mindig előveszek egyet. A 150-et a hónap 30 napjára osztottam el, naponta ötből lehet választani. Az évek során aztán bekarikáztam a kedvenceket, régóta csak azok. S evvel bezártam magam a múltamba. Most az összeset bekarikáztam, újra egyenlő esélyek.

Négy nagy baj van egyszerre, Szütsnek elpanaszolkodtam, igaz, közben az egyiket elfelejtettem.
1. A legkisebb baj, hogy az Adóhivatal mégiscsak kér tőlem vagy 1,1 millió forintot a 97-es New York-i ösztöndíjam után, méghozzá azonnal. És csak azért nem 1,6-ot, mert a gépírónő elnézte. Fellebezésnek helye nincs, bírósághoz ugyan fordulhatok, de a pénzt két héten belül akkor is. Ajvé. Forró telefonok. Egy jóbarát fölajánlja az egészet, kölcsön.

2. Ennél nagyobb gond, hogy tegnap beszéltem egy lánnyal, és gyönyörű ajkai voltak. Igyekeztem a témára figyelni. A Lukács uszoda erre azt mondta, hogy tórslusszpánik. Akkor ez nálam harminc éve tart, félelem, hogy a vendégek kapuzárás utánig maradnak.

3. Próbálok a majd' két éves CD csinálás rohanása-izgalma-boldogsága után visszaédesedni, visszacsendesedni Illyés Gyula és Zelk verseihez, és nem megy. Ditirambus a nőkhöz. A jubiláló Tersánszky köszöntése. A Borsos-szoborhoz írt hatalmas mondatok.
Elszoktam a betűtől. Úgy értem, amit más írt le. Nagy baj. Elalvás előtti tengerpari sétáim.
Csak simogatom szomorkodva a könyvek fedlapját.
De készülök a jobb napokra. Kiránduláson emlegették, másnap megvettem Nagy László összes verseit, egyáltalán nem ismerem. Meg egy Illyés interjúkötet és Zelk prózagyűjtemény. Ez utóbbit kunyoráltam.

A negyedik baj a legnagyobb. Szüts azonnal röhögött. Meglátogatott a galériások közül a legnevesebb, még nem járt a műtermemben. És angol udvariassággal a sárba pocskondiázta kereteimet. Amivel harminc éve viaskodom. 96-ban vagy hatvanat szedtem szét, majd építettem vissza egy év múltán, rengeteg munkával. Nem tréfa. 
Hogy halk, finom képeimet a barkácsolt koporsódeszka agyoncsapja. Hogy nem véletlenül használnak fénylő arany, ezüst felületeket. Hogy a kép egy másik világban van, a mélyülő keret abba vezet(ne) be. Rémes. Mindent elhiszek, ami ellenem szól.

Szüts-csel régi témánk, szerinte -és számára is- a probléma megoldhatatlan. Száz képhez százféle keret kéne, egyenkeret az észszerű. Javasolja, vágjak bele, csináltassak négy profi ezüst próbakeretet, aztán majd meglátjuk... Másnap a Belvárosban hosszas kínlódással kiválasztottam egy egyszerűt, utasítás szerint négy darabot megrendeltem. Hazafelé találkozom egy másik nagytekintélyű szakértővel. Azt mondja, na ne, Dezső, nagyon jók a maga keretei, végre valami markáns! Szerintem is. Szüts visít a nevetéstől. 
Minden a szokott mederben.

2001. február 10.
És már csak fél hónap Kecskemétig.

Kéne szervezni egy Lukács-kölcsönkönyvtárat, hetek óta forgatom. Annyi könyv fordul meg nálam, amit hamarosan továbbadok. A főkabinos fejét csóválja, ki kezelné mindezt? Mondom senki. Letenném egy asztalra, és föléírnám, hozzatok és vigyétek.

A közösség ismeretségi körében megint meghalt valaki, egy színésznő. Ismét fölvetettem a búcsúmondás lehetőségét, hogy imával azonnal ki lehet hozni a tisztítótűzből, ha ott van. Gábor nem hisz benne, igaz Gy. atya is csak fenntartásokkal. Hogy Péter apostol tényleg megkapta az oldó-kötő hatalmat. Hogy ilyen mérvű kegyelemkiáradás. Hogy ingyen. Hogy azonnal.
Gábor akkurátusan rákérdezett, és mohamedánért lehet? Másnap fölhívtam a Búcsúk könyve szerzőjét, illetve az a Vatikán, hanem a fordítót. Egyeztettük az idézetet, szóval csak Krisztushívőért. Azt mondja, vegyem meg, kijött egy kissé átigazított változat. Azt estére kijegyzeteltem. Érdekessége, hogy foglalkozik a rádión és televízión közvetített eseményekkel. Kiemeli az önmegtagadás napi gyakorlatának fontosságát,
a Krisztus-hívő arra kap indítást, hogy fékezze meg szenvedélyeit, tanuljon meg uralkodni a testén.

Ez fontos. Én valahogy mindig úgy gondoltam, elég bajom van nekem önmegtagadás nélkül is... Kinga most fölkéredzkedett az ölembe, életében először, egy és negyed éves. Tegnap már kétszer kitárt karral futott felém, elolvadtam. Mindjárt majd ő is nyom00000   ogatja. Kapcsolatunk mmmmmmm kezd meghitté válni. Negyedik napja nálunk, anyja nászúton Isztambulban. 
0000000000000000002000000000000000000,,,,,40000000, Vége, kiszaladt a nagymamához. Egy féligrágott alma maradt utána. A konyhából lopta. Persze, éheztetjük.

Muszáj leírnom február nyolc-, csütörtöki napomat.
- A zuhanyozóban Babits, hogy a még kölyök Illyést utódjának tekintette a Puszták népe alapján.
- Hazafelé kenyér és pelenkavásárlás.
- A Patyolatból a kilenc lakomai kölcsönterítő, 3000 forint.
- Kis többletmunkára buzdítom a kéményseprőt, évi ellenőrzés, 200 Ft. borravaló. Utána a másik kéményfeneket kitisztítom.
- Telefon: köszönet a vízszerelő főnökének a rendes munkáért, a napokban vízórákat rakattam föl.
- Telefon a burkolónak, öt csempét hozzon, áztassam-e be a meglévőket.
- Telefon a terítő kölcsönzőjének, viheti, kettőt kiégettek, mennyivel tartozom.
- Telefon a Búcsúk könyve szerkesztőjének, nem világos a magyarázatok 30. pontja.
- Megkalapálom azt a drótot, ami a gáz fölött pirítandó kenyeremet tartja.
- Az A/00/14-et fehérrel megint átlazúrozom, negyed óra. Váratlanul igen jó képnek ígérkezik, ha megnézed a weben, ott még zöld.
- Üzenek, költségemre vegyék meg azonnal a lagzin elkallódott (?) két jénai tálat, amit számunkra loptak ki hétvégére egy óvodából.
- Privátprogram Katával, eléggé komplikáltan, mert Kinga unokát közben ügyelni kell.
- Tizenegyre befut egy galériaigazgató, két órát beszélgetünk a szakma dolgairól, megerősíti, hogy lehet képeimet úgy aukcionálni, hogy a külföldre ne elv sértetlen maradjon. A katalógusban kell ezt jelezni, hasonlóan  a védettség megkötéseihez. (Most, hogy ezt írom, csöngettek, és valami szívességemért beadtak egy üveg pezsgőt. Kiöntöttem a lefolyóba.)
- Telefon, Mami pár napra lelátogat Erzsébet kolostorába, ügyeljek otthonhagyott barátnőjére. 
- Délben van időm bontani az Adóhivatal levelét, bombatámadás.
- Akkor ez ügyben jó néhány telefon adósaimnak, meg hogy azt a képemet két év után most mégis odaadom.
- Telefon adóügyi főtanácsnokomnak.
- Délben a menzaebédet föl, mert legalább ketten esszük az adagot. Most Miki is itt van egy hétre arcüreg ügyben. Igen drága egy ilyen betegség. Az a sok mozijegy.
- A délutáni alvás ezúttal csak jelképesen.
- Négykor metróval a Ferenciek terére az új Búcsúk könyvéért.
- Keresek egy hóvirágárust az aluljáróban, beadnám a fél éve beteg István atyának, két éve nem láttam.
- Örül nekem, láthatóan kedve van beszélgetni, bogozzuk az imaközösség mostani botrányát, hol, hogyan lehet belenyúlni, segíteni.
- Hazafelé a metróban kezdem a könyvet átnézni.
- Egy telefon az István atyával megbeszéltek ügyében.
- Faxon továbbítom az adóügyi határozatot.
- Miklóst letolom, hangsúlytalanul és csendesen, hogy súlya legyen; ittléte alatt csak egyszer mosogatott el, stb. Vannak ellenérvei, de megrebben a szája széle.
- Hatkor Szüts a ház előtt fölvesz kocsijába, szeretném egy kicsit kipanaszkodni magam. Egy órát röhécselünk egy parkolóban föl s alá sétálgatva. 
- H. visszahív, hogy ne aggódjak a pénz miatt, kölcsönadja akár az egész összeget.
- Telefonsürgetés, fényképezőmet két hete nem hozzák a javítóból.
- Zsófi hív Isztambulból, élnek, hajóval járnak haza, 18 fok. Igaz itt meg 15, érdekes február.
- Egy válasz-e-mail.
- Este befejezem a Búcsúk könyve kipreparálását.

(Könnyebb, mint egy átfestett nap. Múltkor találtam ki, olyan EZ AZ EGÉSZ, mint a vadvízi kajakozás. A sziklák rohannak veled szembe.)

Olvasom a Magyar Hajózás XXXII. évfolyam, idei első számát:
A címoldalon, nagy betűkkel, keretben:
Köszönetet mondunk Szalma Botond vezérigazgató úrnak a karácsonyi és újévi jókívánságaiért, melyeket a folyamhajózási szakszervezet útján részünkre küldött. Nyugdíjasaink örömmel és jó érzéssel vették tudomásul, hogy a MAHART vezetősége nem feledkezett meg róluk, amit a sok köszönőlevelükkel is...

Hátul:
A Magyar Tengerészek Egyesülete 2001 első félévi összejöveteleinek időpontjai
Február 01., Február. 15. 16.00, Március, április-, Kerék Vendéglő... 


2001. február 16.
Megérkeztek Zsófi esküvőjéről a fotók. Kettőt betettem neked, lásd:

Zsófia szülnapjára egy Illyés vers,
lemásoltam neki, aligha ismeri. És épp a nászról szól.

Október. Sárga nádba vág
  a hullám taraja.
Oszlik párokra a kacsák
  nyári nagy csapata.

Kar-karba szinte egy tojó,
  egy gácsér; ha szakad,
ha viharzik, a csapkodó
  vizen így ringanak.

Mint tánc után, ha a terem
  víg népe körbe jár -
Most fonódik a szerelem, 
most, hogy oda a nyár:

- Háp? Háp? - Háp! Háp! Háp!! -
			Bölcs szivük
  most lobog és dagad,
hogy sár és hó lesz mindenütt
  s a tó-éden befagy.

Érdekes, Zsófi állatokhoz-vonzalma nem csökkent a bébivel. Kinga most éppen itt; vendégségben, Szeder is jött. Csereszabatosan viselkednek. Kinga nagyanyja cipőjében próbál járni, a spaniel most lopta el a papucsomat.


Az ötvenes években volt egy Benedek-regulám, Erzsébethez került, most váratlanul visszakerült hozzám. Periférikus olvasmány, mégis fegyelmez, akaratlanul is:

Akit súlyosabb vétségekért tiltottak ki az imateremből és a közös asztaltól, az abban az időben, amikor az imaszolgálatot befejezik, az imaterem előtt boruljon le, de ne szóljon semmit, s maradjon arcával a földre borulva az imateremből kijövők lába előtt. 

Még egy könyv csapódott hozzám, ez is ötven év múltán. Antikvárium kirakata: Erdőfia. Ismerős volt a cím, de inkább a borító; kisfiú a dzsungel ösvényén, jobbja a mellette haladó tigrisen. Virágh S.J., hoppá, jezsuita. És nihil obstat, egyházi engedély, ez mi lehet. De először a képeket néztem végig. Fáklyás csapat lopakodik egy barlangban, az ágy alól fölágaskodó kobra, egy szörnyű Síva oltár... igen, emlékszem. Aztán a történet. Árva erdei fiú, titokban megismerkedik a Krisztus-hittel, megszelídített tigris, egy gonosz pogány pap, menekülés, égő kunyhók, véráldozat, mártíromság. Jól van megírva. A kereszténység lényegét mintegy mellékesen, egy beszélgetés keretében írja le, két oldalon. 
A titokzatos vén Forrás Atyja, aki időnként hosszú útra indul, bizonnyal hittérítő, de a szó nem is hangzik el. Ő, mielőtt eszik és iszik, mindig vár egy kicsit. Tekintetétől megjuhászodnak a vadállatok, hiszen ő már minden haragot legyőzött magában. Ennyi a tanítás benne, csak ennyi. Milyen végtelen egyszerű, engem is oktat. Didaktikus és remek.

Ha fiaidat tanítanád magyarra, elküldeném.


2001. február 17.
Szombat hajnal, ballagok a még sötét Margit körúton. Egy Opel, tetején két pár síléccel. Latolgatom, Osztyapenkó - M1-es - Győr - Hegyeshalom - Alpok. Már nem fáj annyira.


Győzelem, csakugyan. A tavalyi Műterem és csend most pár nap alatt remekmű lett. (Ezt csak zárójelben). De saját keretem tényleg agyonüti. Újabb halálos csapás a most amúgy is megingott Váli-keretre. Próba egy keskeny rámával, sokkal jobb. És most jön! Típuskeretem belső peremét fehérre. A módszer primitív, proli és pedofil, de a kép teljes erővel üzemel!
Nyilatkozat egyszer és mindenkorra (remélhetően): 
30 ÉVE KITALÁLT KERETEM JÓ.
(Már latolgattam, következő kiállításomra 60 csináltatott keret... Egy autó ára.)

Tegnap e találmány lendületével kezdtem sorravenni sárga rajzszöges képeimet, hogy mi legyen velük. 
Majd leviszem őket Kecskemétre kijavítani, ilyen még úgyse volt. De többnél csak a keretet kellett átszínezni, máris kék rajzszöges lett.
Gyógyult rákbeteg-, sokhónapos kórházi kezelés vagy mély gyász után lábadozom, térek vissza képeim dolgaihoz. Pedig a majd' kétéves CD-írás alatt végig rendesssen festettem. Vágyott otthonom, mikor a festés van a középpontban.
Szüts kérésemre pár éve megcsinálta nekem, munka közben Schubert Esz-dúr Notturnoját hallgatom szalagról, végtelenítve. (Ettől az embertől semmi mást nem ismerek.)


A Főiskolán negyedévben kaptam valami pavilontervezést. Olvastam akkor néhány tanulmányt a típustervezésről, rendszerelméletből. Ott tűnt ki, s azóta minden rendszertervezésnél fölbukkan, hogy (legalább) két elv közül lehet választani, egyik sem hibátlan, de a hibakövetkezmények mások. A két rendszer egymást kizárja és keresztezi. 
Legutóbb fotóim rendberakásánál bukkant föl. De akár telefonkönyvem készítése: merev betűrend, vagy típuscsoportosítás. Épületalaprajz raszternél: absztrakt négyzetháló, A-A-A, vagy falszélesség és szobaméret, A-B-A-B. (Ez utóbbinál nem kell a padlócsempéből vágni.) Feljegyzések archíválása: időrend, vagy problémakör.


Egy humorista mondja: milyen ország ez, ahol a leukoplasztra rá van írva: Csak külsőleg!

2001. február 22.

Levélváltás az Ernst múzeum igazgatójával.

TISZTELT MESTER!
Az Ernst múzeum örömmel vette tervbe 2002-re retrospektív kiállítását. Köszönjük, hogy ennek gondolatával minket keresett meg.
Tekintettel azonban az Ernst múzeum egész 20. századot felölelő programjára, csak részben tudunk eleget tenni kérésének, amennyiben a fél Ernst múzeumot tudjuk biztosítani kiállításához.
Mivel az Ernst Múzeum gazdasági vállalkozás, gondolnunk kell arra, hogy a kiállítás költségeit biztosítsuk. Ez úgy is lehetséges, hogy ha Ön a költségeknek megfelelő értékben felajánl műalkotásokat az Ernst Múzeumnak [...]
Dr. Keserü Katalin igazgató

Ernst Múzeum 
Dr. Keserü Katalin


ernstmuzeum@freemail.hu

KEDVES IGAZGATÓNŐ!
Megkaptam kiállítási kérelmemet fogadó levelét. Köszönöm ezt a lehetőséget! Nem tudom, van-e értelme az embernek életében (ennyire, retrospektívice) visszatekinteni, de hát a hiúság, a kulturális szokásaink, és végülis a munkaköri leírásomban is szerepel...

[...]Köszönöm, alkalmazkodom a gazdasági körülményekhez, és örülök, hogy ezt művek felajánlása formájában tehetem meg. A költségek csökkentése érdekében fogadtam el a Kaposvári Múzeum kiállítási ajánlatát is, bizonyos kiadásokat így felezni lehet. [...]

Egy dologban van baj. A félErnstben féletművet se lehet kitenni. 91-ben volt kiállításom az utcai fronton, 97-ben a belső oldalon, ismerem a kiállítható mennyiséget, darabra. Így a retrospektív még szimbolikusan se tudna megvalósulni, ha agyonzsúfolnám se.

Természetesen a helyhiányt értem és tudomásul veszem. 
De van egy áthidaló javaslatom. 
Lenne a kiállításom a teljes Múzeumban, de fele időben, akár csak 10 napos. Akit érdekel, az úgyis...
01.2.21.

Szívélyes üdvözlettel:
Váli Dezső



Megint egy szomorú vicc a Népszabadságból.



(A biztonság kedvéért, mert Kata félreértette a poént: a pasi a futásával egy villanymotort forgat, ami a villanykályhára van rákötve.)



A kép aláírása, ha nem volna olvasható:
Te csak aludj, anyukám, 
én még fűtök egy kicsit...

Megjöttek a szegedi Karolina iskolából, a kiállításomról a képek. Meg egy vendégkönyv, a gyerekek nagyon aranyosak voltak:



2001. február 26.
Erősen készülök már a Kecskeméti Alkotóházra:

1. Ugyebár a tavalyi csúcs (1000 méterre számolva):
2000 március:	23:24,93...de ez végig gyorsúszás, most pedig vegyes:
2001.02.23.		24:18,85
2001.02.24.		25:08.91
2001.02.25.		25:16.12
2001.02.26.		27:14.01?; ma, remélem, rosszul számoltam a hosszokat.

(Ez az 1000 méteres mérés nem válik be. Utána, fáradtan, már nincs motiváció a maradék 200-ra. Visszatérek az 1200-ra.)

2. Katánál találtam valami CD-t, annyi van ráírva, hogy GLENN, Mike másolhatta. Csak egy zongora, érdekesnek tűnt. Erzsinek megmutattam, azt mondta, Bach. Lemásoltam Kecskemétre. 
Merthogy vettem egy lemezt is fogadó rádiót. Csináltam neki rögtön szebb hangfalborítókat, kékkockás síingemből.

3. Kata titkos rongytartalék ládájából loptam (Ausztriában síel) egy jó kis nyersvászon darabot. Ma hajnalban kettőt leszabtam és megvarrógépeltem, lent lesz idő nadrágzsebeimet megújítani. Kell a lyuktalan zseb most, hogy többéves tusakodás után rászántam magam a mobiltelefonra. 
(06-20-415-08-04) 
Most gyorsan a hárdverjét és a szoftverjét is meg kell tanulnom. 80 oldal.
Nem kell többé Szüts számát megadnom. Az Ernst múzeumi kiállítás ügyében fognak lent keresni. A telefon egyébként a zsebemben nem csörögni, hanem rázkódni fog. Plussz tízezerért.

4. Haza vágyom, ha érted: a József és testvéreit viszem le. Meg a Káoszelméletet, tavalyról, átismételni. Persze Illyés versek. 
Angolnak egy régi krimi, még Barcelonában vettem a haza-útra, tíz éve.

5. Amit még soha: négy tavalyi kép, le, megjavítandó. Evvel kezdek majd, talán segít.

március 1.
 
Reggel öt. Az éjszaka még használt hosszú pokrócomat is betettem a csomagba. Meg a papucsomat. A többi már rendben. Mint minden évben: indulás kilenckor a Kecskeméti Alkotóházba, egy hónapra. 
(Szövegszerkesztőt viszek, de ezalatt itt nem lesz szöveg.)

  
  

  
Levelek Le Meux-be / 72
2001. március 1-31., Kecskeméti Alkotóház
1990 óta írom ezeket a leveleket, válasz nemigen érkezik.
2000  júniustól küldöm web-en, immár képekkel. 
Talán egyszer könyv lesz belőle.
Szia, kedves J!

Óvatosan tényleg négy régi, javítandó képpel kezdtem. A kezdeti kínlódás így kitolódott néhány nappal, ez könnyebb munka.
Aztán egy hétig ágyban, láz: 38.5.
Az előtte-napok gyorsban (1200-ra):
28:24,21
27:03.56
28:02.02
28:42.19
28:54.31

2001. március 16.
Szütsnek ágyból SMS üzenet a mobiljára, a szomszéd műterembe: PAKK. 
(Megérkezett anyám süteményes csomagja.)

2001. március 22.
Még ágyban, ezt a levelezés-kéziratot javítgatom. Szüts két korrekt-kegyetlen szakértő barátjának véleményezésre elküldené, ez érdekel.

A gazdagságom. Nehezen szokom. Csak ami itt, körülöttem. A hordozható PC, telefon, teaforraló, Panasonic diktafon, Canon printer, Grundig rádió, József Attila összes. 
Érted, fotelben olvasgatok, farzsebemben megszólal a telefon, és mellényzsebembe nyúlok a távkapcsolóért, az Armstrong lemezt lehalkítani...Vagy 20 falut elöntött a Tisza tessék nézni kérem, itt laktunk, mindenünk odaveszett.
Megváltottam magam azzal a templomi ötvenezerrel?

Jó dolog, nagyon jó ez a mobil telefon, kezdettől tudom. De drága és semmi szükségem rá. Igaz, most Kecskeméten üzenetet várok, adóügy, sürgős, stb. 
Zavarban.

Festés: 
A szülőszobából nyöszörgés hallik
A szülőszobában nem szoktak interjút adni.

2001. március 24. szombat.
A tegnap kezdett 01/09-as végre bíztató, találtam valamit.
Még egy hetem van.

Bevásárlás az itteni művészboltban. Hatalmas papírcsipesz, fölöslegesen, valami homályos nosztalgiából. Negyven éve mérhetetlen drágán vettem elődjét, egy órásmestertől. Akkor nagyon kellett, készülő olajképeimet szorította a táblához. Vettem egy bunkót is, tudod, mi az?! Töltőceruza, igen vastag béllel. Ez speciel barna. Ez is negyven éves ügy. A Főiskolán használtam barna ceruzát, és töltőtollat, olyan otthonos volt. 

2001. március 25., vasárnap.
Beszélgetés Szegeden a Miasszonyunk iskolanővérek növendékeivel. Mi a legkínosabb élménye, amit még soha, senkinek nem mondott el? (Hogy kevés borravalót adtam a taxisnak, esküvőnkről hazafelé.) Hogyan ismerkedett meg a feleségével? Hány szerelmes levelet kapott, és milyeneket? Hazafelé Ópusztaszeren a Feszty-kőrkép. Korrekt, jobb a vártnál. Tompa barnákkal jól összefogott témacsoportok. A kép ide való. A Melocco szobor a parkban, az Aratók. Rossz elhelyezés, a két lehajló figura messziről báránykának hat, nem baj. Húsz éve szeretném látni, akkor Miklósék levittek volna, de munkaidőben.

2001. március 28.
Még köhögök. Először uszoda, 300 méter. A/01/14, Szüts szerint üveggel talán jobb lenne. Te jó ég! Délután 30 üvegtábla, amíg szabják, a Cifra Palotában Tóth Menyhért kiállítása. Az igazgatóba botlom, meghívja leendő retrospektív kiállításomat a 2003-as Tavaszi Fesztiválra, nyitóprogramnak. A győri múzeumból épp át lehetne hozni március közepére. Megfontolandó.

Néhány új kép egyértelműen jobb üveggel, kipróbáltuk. Akkor hát így. Sokéves kínlódás talán lezárva. Megint megfordult a dolog. Az új szabály: VAN, AMIHEZ BIZTON KELL.

Vasúti tömegszerencsétlenség Belgiumban, kilenc halott. A forgalmista ugyan telefonált, hogy rossz pályán halad a vonat, de franciául, nem flamandul, úgyhogy a szomszéd pályaőr nem értette. Ennyit a világbéke esélyeiről.

Szüts-csel régóta keressük az okát, harmadik éve rejtély. Ő egyszerűen művésznek tartja az a harkályt, aki itt reggel órákon át a kerti lámpabúrát kalapálja. Őrült? Tetszik neki a zengzetes hang? És hogy nem hal éhen? 
Most Zsófi leintett minket, hogy az odasült muslincákat szedegeti.

Tanulok gazdagnak lenni. Szütsnek egy zenegép, kinézte magának, de családilag túl drágának találtatott. 
Utolsó délután be a városba, néhány CD: Madárénekek a Kárpát medencéből, fantasztikus, munkaháttérnek régtől vágytam. Énekes rigó. Énekére jellemző, hogy minden motívumát (szemben a feketerigóval és léprigóval) egymás után többször ismétli. Ennek az egyednek az énekében többször hallható a fürjkakas "pittypalatty" hangjának az utánzata. A hangfelvétel esőben készült. A háttérben citromsármány szól. Szanticska falu, 1995. 05. 17.
Aztán egy holland rock and roll album fele áron, meg zsinagóga énekek, Kaddish, ahol szólóének, ott nagyon szép.
Egy utcai guruló árusnál Nagy Lajos novellák, Zelk nagyon szépen beszél róla a múlt héten.

Utolsó este. Miklós új lakótelep-munkafotóit mutatja kompjuterén, latolgatjuk a lehetőségeket. Aztán fáradtan üldögélünk, tea, képemet nézegetjük, a mait.
Szütsnek nagyon tetszik, szerinte az Úristen egy érzelgős öregúr, hogy mindenek után én ma ezt a képet-

2001. március vége.
Egy hónap kínlódás képpel, testemmel, lelkemmel, magammal,
senkit nem fog érdekelni.
Húsz kép, három biztos jó.


    

  
Levelek Le Meux-be / 73
2001. április 
1990 óta írom ezeket a leveleket, válasz nemigen érkezik.
2000.  júniustól küldöm web-en, immár képekkel. 
											Talán egyszer könyv lesz belőle.

Szia J.!

Kata iszonyúan földühített valamivel, lehülyepicsáztam. Egy időre válás ágytól-asztaltól. Tényleg, külön is terített magának. A leggonoszabb, ami erről eszembe jutott, több idő marad munkára... 

Szütsék gond nélkül anyázzák egymást, és röhögnek közben. Irigylem.

Hanem lett ennek a karambolnak egy váratlan hozadéka. Mert mi lesz a tisztasággal?! Szerelmi böjtöt sosem bírtam pár napnál tovább - ez nem változott kamaszkorom óta - maradt a kínlódás és a botlás. E heti találmány az utolsó lehetséges, vagyis a legelső pillanatban hátat fordítani kósza vágynak, melltartó-reklámnak. Így csitítom magam: nem minden az enyém. 
Túl a pillanaton, mindig volt bennem egy halk, édes, reménytelen sóvárgás is. 
Nos, úgy tűnik, ezentúl ura leszek. 
Ajándék.

Az Ernst múzeumban, első személyes megbeszélés Keserü Katalinnal. Illyés Mária kurátor, kiállításszervezőm, mint kiderült, a Gyula lánya, és akit ezért nagyon szeretnék megismerni, nem jött el, fiát vitte SzTK-ba.
Végülis megkapom az egész múzeumot, tán két hétre is. Napi 64 ezer forint a terembér, műtárggyal fizethetem. Vagy gyűjteményt hoznak létre, vagy aukciót szerveznek majd a képekből. Érdekes.
Egy előzetes műtárgylistát már vittem.

Zsófi talált egy jó kis lakást a Körtér közelében, nagyon megdolgozott érte. Egy héten belül ki kell fizetni, de a sajátjukét még nem tudták eladni. Szereznem kellett nekik pár nap alatt négymilliót kölcsönbe. Sikerült.

Az új képek keretezése, több kép jó lett Kecskeméten, mint ahogy megéltem. Néhányra fehér belső perem, majd ezek visszafestése feketére, üvegezés, majd két nap múlva az üveg eltávolítása. A szokásos bizonytalankodás. A címadás keservei.
Kettőt már megvettek.

A héten két kortárs művészeti aukció is volt, gyűjtők beadnak újabban tőlem is. 
Az uszodában számon tartják sikereimet. Péter a folyosó végéről kiabál: Dezső, keresett a sofőröd!


 
Ezt vették meg 800.000-ért: Műterem Rippl keretben,  34 x43,5 cm. A BÁV aukció egyik legmagasabb ára lett.                  
A második, a jobboldali pedig 650.000-ért kelt el, a Mű-terem Galéria aukcióján: Műterem kontraszt nélkül, 60x 60 cm. A cím alapján kikerestem a kompjuterből az eladót. Egy galériás.



A Népszabadságból:
A Zöldtetőépítők Országos Szövetségének becslése szerint a fővárosban...
Csak ennyi. Ki gondolná.

Húsvét vasárnap Zsóficsalád itt ebédelt. Kifizettek az új lakásra kilencmilliót. Amint eladják a sajátjukat, fizetik a fennmaradót, és költözhetnek.
A Kismanónka pedig végre sikerült, ma beletalált a kulcslyukba. Vidámfajta. Itt éppen a kulcsot dobja le az udvarra. (Csak képletesen.)

Ti mit csináltok Húsvét alkalmából? Atlanti óceán? Párizs? Mi a Svábhegy oldalában sétáltunk, csak egy kicsit, mert Katának napok óta fáj a feje.

Hogy Mikről is valamit, (a szomszéd szobában alszik, vagy nincs itthon. Iskolaszünet.) Megtaláltam egy tíz éves kori iskolai rajzát. Emlékezetből rajzolta a szobámat. Ezt muszáj nagyba, mert csak így látszik. Érdekes, mennyire jól megfigyelte a fotó-nagyítógépet. (A bal alsó sarokban.) Hülyéskedett is, jobbra lent a padlón kiöntött folyadék.)



2001. április 19, hajnali fél három, miért ébredek föl megint hajnalonta. Baromi sok munka, igaz, jók. Napok óta két méteres asztalon rakosgatom festményeim kartotékfotóit, 1:10-es maketten rendezem az Ernst-múzeumi kiállítás termeit. 2002. október, 60. születésnapom hónapja. Végül sikerült az egész Ernstet megkapnom, elég sokat dolgoztam ez ügyben-, vagy már írtam ezt?!
A zsidótemetős képek az üvegtetős nagyterembe kerülnek, 21 darab. Remélem Szüts majd megritkítja a helyszínen, a múltkor az Ernstet túlzsúfoltam.
Most az igazgatónő megijesztett, hogy kevés az a 65 előválaszott kép, aminek a listáját bemutatkozásomkor vittem, ezért kezdtem azonnal az előrendezésbe. Egy terem négy oldalát együtt nézem a maketten.

Aztán. Napokig tartott az új, kecskeméti képek fotózása, keretezése, kompjuterbe tétele. Megint becsaptam magam lent, mégsem az utolsó képek között vannak csak sikerültek. Itt van rögtön az A/01/03-as, ha egyetértünk: Műterem egy festőnő emlékére. 
Vaszkó Erzsébetre gondoltam, 75-76 táján halhatott meg, Csontváry-termi zsidótemetős kiállításomat még látta. A XX. századi legnagyobbak egyike. Nagyon szerettük egymást. Aki látta kései főművei valamelyikét, érti, miért ez a kép kapta ezt a címet. 

Megvolt a másfél órás MTV2-interjú is, éjfél után kezdődött, hihetetlen, de ketten jelezték, hogy látták. Mikit bevittem, hátul ült a hodályban a kamerák mögött. Ő is, anyám is pocséknak találta a szereplésemet. Miki egyszerűen fogalmazott: Apó, ez nem a te műfajod. Hogy nem tudtam irányítani a helyzetet, belekeveredtem megint azokba a csacsiságokba, hogy hány méter a Lukács medencéje, (az átépítés után most újra lemértem), meg hogy otthon napi ötször szól a vekker.
Valóban, talán egyetlen fölcsillanó pillanat volt, mikor indításképpen beolvasták fél-tréfás végrendeletem (halálom után nem kell csinálni semmit, minden jó helyen van ott, ahol van) egy asszony betelefonált, hogy fél éve van hátra. Élő műsor, a riporter (Fodor János) válaszába belekéredzkedtem, s elmeséltem az asszonynak egy amerikai történetet:

Egy katolikus kisközösség nagyszabású missziós vállalkozásba kezdett, de nagyon nem ment a dolog. S akkor fölkerestek a siralomházban két fiút, hogy egy szívességet szeretnének kérni. 
Ti holnap reggel  találkoztok az Úrral, kérjétek már meg, hogy segítsen!
A két gyilkos ott és akkor, aznap éjjel megtért. És a misszió később ragyogó-

Szütsöt megkértem, szerepelne-e a nevemben a műsorban, a tévések nem ismerik föl a helycserét. Ő jobban beszél, mindent el tud mondani helyettem. Nem vállalta.


És közben képek szállítása, emberek jönnek, telefonok, minden...

...mit is kell elintézni?
Fölhívni a művészettörténészt, vállalná-e a katalógusomba egy tanulmány megírását.
Kötözésre, a sebészeten átvágták a nagylábujjam körmét. Papucsban járok.
Egy 15 éve nem látott gyűjtőt föllelni. Egy képem kellene tőle jövő ősszel.
Fax a bakonybéli monostornak a Fioretti nyári lelkigyakorlata ügyében.
Kifúrni a vasárnap talált szikladarabot, a furatba egy tüskét, gyertyatartó szerdánként.
Lúdtalpbetétemet utánakalapáltatni.
A TV interjú videoszalagját CD-re átíratni.
Egy aukcióra állítólag beadtak egy zsidótemetős képet. Megérdeklődni.
Egy 40 éve nem látott osztálytársamat a rendőrséggel megkerestetni. Tíz telefon után már tudom, hol kell kérvényezni.
Szüts-csel korrigáltatni az ezüst próbakeretet. Nekem másodnaponként nem tetszik.
A négy nyers újságcikket megküldték e-mailen, át akarom írni. Magnóinterjú alapján készültek, mondataim laposak, dagályosak, szörnyűek. 
Gaál kiállítására elmenni, Dorottya utca.
Megígérték a C3 központban, ahova a weblapom tartozik, hogy számlálót tesznek föl nekem. Utána érdeklődni.
Miki havi kollégiumi díját postára tenni. 8000 körül van.
Kata szobájában a porszívó azonnal kivágja a biztosítékot.
Egy főiskolára jelentkező kislány megmutatná rajzait.

És valami megfoghatatlan környezetidegenség, otthontalanság, bocsánat, hogy ezt neked-, Észak-Franciaországba. Pedig a szobám most jókedvű, munkateli, belakott, főleg az Ernst-múzeumi makettezés miatt.
Aztán most, éjfél után rátéved szemem az ágy melletti kofferomra, ez az! 
És meghívom Zelk Zoltánt egy teára. 
Megérkeztem.

FÜST
Te felhőnek látod, de én tudom:
miskolci petróleumlámpánk
füstje bolyong az egeken!

NAGY LÁSZLÓ HALÁLAKOR
Az isten vétke jóvátehetetlen!

Fél négy. Na, megpróbálok visszaaludni. De előbb ráteszem ezt a világhálóra, öt perc munka, kontrollal együtt.


Eszembe jutott, hogy a Műterem fekete pokróccal  képnek egy korábbi CD-n még megvan az eredeti állapota. Ez is egy kecskeméti eredmény, megmutatom:

Ilyenkor Szüts kajánul megjegyzi, a korábbi változat jobb volt...

Miki, félő, cigarettarászokás határán. A havi egy igéretéért cserébe már egy jelentős fölkínált összeget elutasított. Most méltányos-korlátlan kocsihasználatot ajánlottam föl. Mondom neki, ha van antipedagógia, akkor ez... Még tárgyalunk. Azt mondja, nem fog rászokni, tudja. De Zsófi is ezt mondta, sajnos. 

Antikvár kirakatban megint találtam egy negyven éve olvasott könyvet, érdekes, az utóbbi hónapokban a fejemben járt: Rákosi Viktor, Korhadt fakeresztek. Száz éve írt édesbús történetek a szabadságharc gyerek-, és ifjú hőseiről. A fiú, akit zsidósága miatt kimarnak a honvédek maguk közül a sorozás estéjén, élete árán megmenti-, a Kárpátok egy hegycsúcsa, ahol az ötvenen utolsó emberig a betörő orosz regimenttel szemben-, huszárcsínyek, mesék, atmoszférikus, szép. 

2001. április 21
Mára befejeztem a jövő őszi Ernst-Múzeum kiállítás előrendezését, 1:10 arányú maketten. Azt hiszem, feszes válogatás. Minden képnek megvan a helye is, majd Szüts-csel a helyszínen... 
85-ről több napi munkával 62 darabra szorítottam le a képeket, nem szabadna ennél többet kirakni. Absztrakt a két kisteremben lesz, 19, zsidótemetőké az üvegtetejű terem, 16, műtermes kép pedig az utcafronton, 27 darab. 
Minden terem válogatását több napig pihentettem, nézegettem.

És megvan a számláló az web főoldalamon! Már 24-en néztek belém. E-mail-en küldték el a receptet, összesen egy sor volt, ez, ha véletlen kéne neked a konyhában:

"http://www.c3.hu/cgi-bin/Count.cgi?df=vali-oeuvre.dat&amp;dd=B&amp;ft=0">

Mondták, a sor vége azt jelenti, hogy a számok nincsenek keretben. 13 oldalnyi szövegben kellett a helyét megtalálnom, elmagyarázták, hogy hova. De aztán átraktam, ide:

style="mso-spacerun: yes"> </span></span></span></b><span style='font-size:
10.0pt;font-family:Arial;mso-fareast-font-family:"MS Mincho";color:white;
letter-spacing:.4pt;mso-bidi-font-weight:bold'><a
href="http://www.vali-oeuvre.c3.hu/"><span style='color:white;text-decoration:
none;text-underline:none'>www.vali-oeuvre.c3.hu</span></a><o:p></o:p></span></p>

Szégyellem, Krúdyt nem ismerem. Valaha belekezdtem valamelyik? Szindbádba, s arra lapoztam rá, hogy az utazó kisvárosba érkezik, a vendéglőben somolyogva invitálják az esti mulatságra. S ott azt találja, hogy a hölgyeknek a terem közepén álló magas létrán át kell mászni, hihihi. Ennyi elég is volt belőle.
Most megvettem, mégiscsak: Előhang egy birkapörkölthöz. Novellaválogatás.

...az ilyen férfitől nem kell tartani, hogy az nyomban első szóra, az első megjegyzésre veszi a kalapját, és megszökik a háztól valamely füstös kaszinóba vagy még bűzösebb korcsmába. Rendesen nekikészülődnek az otthoni tartózkodásnak, mert jól tudják, hogy az asszonynak is dukál valami. Itt van például a sült krumpli. Ebben a krumplikorban még nem mindenki merészeli őt megsütni. Azt mondják, hogy ez csak télire való, amikor amúgy is sokáig ég a konyhán a tűz a hosszú estéken. A másik vármegyéből hazajönne a férj, ha megérezné, hogy felesége fiatal sült krumplival várja odahaza.
- Igen, igen, felelte Kalkuttai -, a sült krumpli kiváló családi étel, de mégiscsak leginkább a téli este szükséges hozzá, mint akár a rákhoz június vagy július, amikor délután az ember hűvös lábvizet vesz, és a lavór mellé odakészít egy szakajtó apró, tiszai rákot is, amelyből százat is meg lehet enni, amúgy unalomból.
	Zsanet összeráncolta a homlokát, és még az sem elégítette ki, hogy Kalkuttai néhány  krumplit megúsztatott a libapecsenye zaftjában. Más sikert várt ő ettől a krumplitól...

Jó. Muszáj nekem ezt olvasni?

Vettem egy anorákot, a régi bizony már több helyen. Ennek 7 (hét) zsebe van, velőtrázó. És mint a mesében: a hetedik zsebbe (hátul középen, a boltban megmutatták), belemegy az egész anorák, és - gondolom - eltűnik. Nem merem megpróbálni.  

A vasárnap délelőtti kiránduláson B.Kati rákérdezett, hogy is van az a web-címed, nem tudtam megjegyezni...
Most, éjfél után (fejfájásra ébredtem), az első negyedórában egy igen régi piros cipőfűzőm szappanos-kefés ledörzsölése, mert az új bakancsomba áttéve, eltűnik a különbség. 
Aztán egy e-mail annak az ismeretlen fiúnak, (hogy majd holnap délután elolvassa, hiszen délben kezdenek) aki a napokban a számlálót föltette a honlapomra:
... amiért keresem, tudna-e segíteni: befürödtem kissé evvel a komplikált domain-névvel (ha így mondják): VALI-OEUVRE.C3.HU
Nem lehet szóban átadni, megjegyezni, a francia szó is zavaró, a fonetikája, stb. Hülyeség volt.
Szeretném deske.hu - ra egyszerűsíteni. Megoldható lenne?

És evvel visszafeküdtem. Fél óra múlva még ébren, s eszembe jutott, hátha foglalt már ez a név?! Fölkeltem, zokni, papucs, újra kinyitottam a gépet, beütöttem, s - téboly - az én címoldalam jött fel. Újabb e-mail, s rögtön válasz is jött, éjjel egykor! Kiderült, hogy a  fiú a központban azonnal megcsinálta, s most mindkét néven följön a honlapom! 
Most háromnegyed három, még egy levél, hogy ha már..., nem lehetne-é, hogy a címoldalon szereplő e-mail címemre kattintva azonnal reflektálni-, válaszolni lehessen nekem?! Talán még mindig ébren van, s válaszol?

Hajnali fél négy. Most válaszolt! Ezt:

Mindent lehet: vaali@dpg.hu helyett [a programba] ezt kell írni:

	<A HREF="mailto:vaali@dpg.hu">vaali@dpg.hu</A>

És a címoldalamról indítva már lehet e-mailt küldeni! Azonnal e-mail-körlevél, hogy ezentúl egyszerűen deske.hu - vagyok. (2 perc alatt megy át a telefonon a 136 levél.) 
Mámoros éj.

2001. április 24.
Kedves J., bocsánat, hogy most egy percre...

Ó NYÁJAS OLVASÓ, HOZZÁD FORDULOK, HISZEN TE: VAGY! 
Öt nap alatt a vendégszámláló 72-t mutat! Ebből lejön vagy 15, annyit én igazítgattam. De Szütsön kívül három emberről tudtam, hogy időnként olvas...! Nahát. Köszönöm! 
A menűoldal alján a vaali@dpg.hu-ra kattintva tényleg lehet kérdezni, pénzt kölcsönkérni, és használt jégszekrényt kínálni eladásra... 

	
Délután egy NÉMO csapatbeli fiatal festő lakásán, itt a Szilágyi Erzsébet fasorban. A nevét meg fogják tanulni: Várhelyi Tímea. Úgy fölizgultam a képek láttán, hogy Szütsöt azonnal odahívtam (mobilon). Elképesztő munkák. Kiállítva majd május környékén, az Óbudai Zichy kastély pincéjében,. Előválogattunk. 
Ott a szobában láttam meg egy Szüts tervezte hanglemezborítón ezt a nagyon régi nagymarosi fotómat:

Délelőtt Posta Aladár lúdtalpbetétkészítő mesternek tízezer jattot ígérek, ha igazi régi szovjet acélanyagot tudna szerezni...

Visszafelé haladva időben, reggel négyes számú öreg barátnőm (ő még nem hozott süteményt) a vízben megállít, Esterházy cikkére kérdez, az éjjel olvasta, rólam szól. Egyeztetjük, régi történet. Még fölemlíti, hogy bizony egy hétig fájt a karja a múltkor, mikor megrúgtam. Csak annyit tudtam hirtelenjében, hogy kérem, vegye figyelembe, hogy rúgok, de sohasem harapok! 


Koncentrálom a feladatokat. Mindenem tönkrement. Egyetlen cipőm oldalán lyukas, stb. Vettek képeket. Tanulom a gazdagságot. Most cipő, szandálvásárlás után 12 pár egyforma zokni, hogy Katának ezentúl nem kelljen mosás után annyit keresgélni, párosítani. (Munkamegosztásunk, feladataink a házon belül mereven rögzültek az évek folyamán.) 
			...és főleg vettem egy futócipőt, aszfaltra szerkesztett fajta. Többévi nyafogás után, hogy már nem bírja a térdem a síelést, most rászánom, és megpróbálom ezt, újra. A végül tényleg lebontott Ganz gyártelep helyén hónapokon belül hatalmas park lesz, alig várom. A kapunkon kilépve csak át kell menni a túloldalra, ott majd lehet futni. Igaz, az orvosok (tényleg többes szám) rég eltanácsoltak ettől. De a lelki motívumok erősebbek...

Bocsánat, most veszem észre, illusztrációim tűrhetetlenül lassan jönnek föl a web-en, rosszul méreteztem őket. Nekilátok kijavítani, bár alvásidő, negyed tizenegy.

2001. április 25.
Szándékkal eddig soha, ma nem bírtam ki, késve indultam a hatos misére. Ezeket a kijavított képeket akartam nagyon web-re tenni. Futottam, s közben eszembe jutott, hogy misére és uszodába lehet ezentúl futócipőben, ez a kilométer elég is lesz kezdetben. És nincs külön időráfordítás! Egy a gond, közben körülményes lesz rózsafűzérezni.

Délelőtt az Ernst Múzeumban végre személyesen találkozom Illyés Máriával. Átnézzük a gyűjteményes kiállításom tennivalóit, végül nem tíz nap, hanem két hét, amit kértem, és megkapom az egész múzeumot. A nyitás ideje változott, 2002 október 9, szerda, zárás az ünnep estéjén, 23-án. Átadtam a falmezőkre kiosztott képrendezési tervemet, mondja, kevés a 62 kép. Növelni nem lesz gond, a szűkítés volt keserves. Az Ernstből a kaposvári Rippl Rónai Múzeumba megy az anyag, 2003 újévkor az Esterházy palotába, Győrbe, majd a Tavaszi Művészeti Fesztivált nyitja meg a kecskeméti Cifra Palotában, március közepén. Roadshow. Valami ilyen címet kéne neki adni, hogy VÁLI60. Hát még ha épp annyi képet raknék ki.

Szerda esténként az imaközösség újabban nem nálam, hanem a Svábhegy oldalában találkozik, Ildikónál, a négy gyerek mellől nem tudna elszabadulni. Kéthavonta egyszer egymás szándékaiért imádkozunk, ma is ez volt. Áldott percek. És, bár imában szigorúan tilos tanítani, óhatatlanul kibuknak az elképzelések a másik élete rendbetételére, hogy merrefelé kellene lépnie. Tanulságos. Utána már csak rövid szentségimádás, áldozás. Zsolozsmát nem mondtunk, arra ilyenkor nem jut idő. 
Erzsi vett egy mandolint, mert azt könnyebb hurcolni, mint egy gitárt, a zenét most a hatéves kis Évi furulyamuzsikájával közösen szolgáltatták. Isten előtt eltűnnek a különbségek, legalábbis az ilyen irányúak. Igaz, Isten mindenkit a legjobban szeret. Téged is.

Ja, és még valami. Reggel a kisasszony rábeszélt valami sajtra, hogy árleszállítás meg minden. Kata rám bízta, nem volt ideje lediktálni, mit hozzak. Úgy hívják, hogy GOUDA. Ismered? Baromi jó!

2001. április 26.
Egy hétig nem tudtam úszni lábsebem miatt, most hogy visszatértem - ihletett állapot - végre mintha valami áttörés bukóforduló terén. Megtanítottak, ötödik éve gyakorlom, a 42 hossz az 1200 forduló havonta, tehát eddig úgy jó negyvenezer. 

Először is a kéztartás gondjai. Kecskeméten, márciusban a szomszéd sávban versenyzők, elfacsarodó szívvel néztem a víz alatt, ahogy csodálatos szépen az utolsó métert combjukhoz szorított tenyérrel, akkor mint a bicska, a fejet függőlegesen lerántják. Nagyon kéne erről egy videofilm, végtelenítve vagy lassítva. Meg persze a saját mozgásomról is. Hogy mikor hol a kézfejem. Vagy egy edző, aki egyszer megkorrigálna.
Azért nem értem ezt a leszorított kart, mert adódna egy erős lendületvétel lehetősége az elől lévő kézfejjel. Hogy erről miért mondanak le. Talán hogy mindig más az utolsó befejezett csapás pillanatában a faltól-távolság, változóan félbe maradt mozdulatra pedig nem lehet rutint építeni. 

Aztán a bukfenc lendületvétele. Előrelépés, hogy az utóbbi időben a fordulási erőt már a hasizom rántása adta, nem, mint a korábbi években, amikor az elől lévő kar adta. Nagyon randa lehetett. S most valamit megéreztem, nehéz ezt kifejezni. Mintha az erő a vállban lenne, és - logikátlan módon - a törzshöz zárt kézfejekben. 

Végül a törzs hossztengely-menti forgatása. A faltól-elrúgáskor a profi még hanyatt helyzetben van, és a törzs visszafordítása csak utána kezdődik. Ez is kezd néha sikerülni. Csak a nagy igyekezet miatt nem mindig marad figyelem a faltól-távolság bemérésére. Korán indítok, s aztán rúgás helyett csak egy tétova cirógatás, amit a fal a lábfejemtől kap, túl messze van.

Lehet, hogy ott reménytelen az egész, hogy ezt az egész mozdulatsort jól csak sokkal nagyobb becsapódási sebesség mellett lehetne.   

Bár lehet, hogy mégsem ezen múlik. A múltkor a Lukácsban két tohonya, pocakos öreg, akik unott-lassú mozdulattal, gyönyörűen... És kézfejük, mintha összekulcsolva, a fordulásból kijövet kezdettől elől. Emlékeztetve a régi nagymenőkre a Normafánál, akik síelésnél az ellenvállas fordulást enyhe lejtőn, lendületvétel nélkül, lassan meg tudták csinálni. 
Na ja, lassan... az nem az én műfajom.

Virrad. Ma is 42 fordulási lehetőség.

Ha az Úr nem építi a házat,
hiába dolgoznak azon annak építői.
Ha az Úr nem őrzi a várost,
hiába vigyáz az őriző.
Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök,
fáradsággal szerzett kenyeret ennetek!
Szerelmesének álmában ád eleget.

De azért.

Egy megnyitó, ma délután. Nagy Géza képei. (33 éves, NÉMO festőcsapat tagja) Talán hét éve ismerem munkáit. Ez a fiú győzött. 
Itt  most a nagynyilvánossághoz fordulok, mindenkinek tessék megnézni ezt a kiállítást! 
Megtekinthető a Budai Fonó gyárépületben, (a Fehérvári útról balra nyíló) Sztregova utca 8, nyitva hétköznap 11-17h, zár május 18-án.

Javasoltam, ezt a kétméteres olajképet ajándékozza a Nemzeti Galériának. (Valamennyit ez a repróról készült repró is mutat belőle.)

***
Roan Rivers, amerikai színésznő:
Utálom a házimunkát! Az ember beveti az ágyat, elmosogat, és fél év múlva kezdheti elölről!

2001. április 28.
A központi Adóhivatal levele, hogy döntött az 1,1 milliós adótartozásomra írt föllebbezésem ügyében. Nem mondja meg, hogy mit, azt majd egy másik hivatal egy másik levélben. Én marha, hogy bevallottam nekik a 97-es New Yorki ösztöndíjamat, csak az a bajuk vele, hogy itthon vettem föl.

Kata szobájában valami indiánfilm, harci színekre mázolt törzsfőnök néz rettenetes farkasszemet a nagy fehér emberrel. Konfliktus van, itt is, a Vizivárosban. A mellettem úszó idős hölgyek nevében egyikük megdorgált, hogy maga a parton bűbájos, a vízben rúg. A  zuhanyozóban csak viziszörnyként emlegetjük. 
Pedig tényleg vigyázok, de hát néha csakugyan. A medence középen álldogálnak receptet cserélni. Sokéves barátságok. Tisztességesen kerülgettem őket, de most, hogy időt mérek, ha némi rés nyílik, megpróbálok átjutni közöttük. Lábtempóm nincs, hogy rúghatnék. 
Olykor teljesen elfalazzák a sávot, szinte fizikai fájdalom tempót váltani. 

Mindenkinek igaza van. Egy teljes nap kínlódtam. A jóindulat kötelező. Másnap megüzentem a hölgykoszorúnak, hogy megjavulok, lemondok a stopper használatáról, valamint hogy olyan gatyát húztam, ami, ha gyorsan úszom, lejön rólam. És kéretik lehetőleg nem középen...

A gatya csak a hatás kedvéért. Aznap alsónadrágban, otthonfelejtettem az igazit.
És: most majd a stílusra fordítok gondot.

Tényleg, mikor voltál utoljára uszodában? Van közelben? A srácokat is, netán?

2001. április 29.
E hónap első feljegyzését azóta írom át meg át. Lassan megértem, mi történt.

Még pár nap kompjuter, és jöhet a festés. Egy évig huzakodtam a Kecskeméti Fotómúzeummal, Sáros Laci zsidótemető fotói ügyében, ők őrzik. Talán megint túllihegem, de az egész könyvünket, a zsidótemetős fotóalbumot nyomdaminőségben akarom CD-n archiválni, a Kedves Utókor számára, esetleges újranyomásra.
Most sikerült az eredeti fotókat megszereznem, sokkal gondosabban fogom földolgozni, mint 93-ban a nyomda. (A főmenű / KÖNYVEK-nél meg is nézheted web-változatát: Tanú ez a kőhalom.)

  
  

  
Levelek Le Meux-be / 74
2001. május 
1990 óta írom ezeket a leveleket, válasz nemigen érkezik.
2000.  júniustól küldöm web-en, immár képekkel. 
											Talán egyszer könyv lesz belőle.
Szia J!

2001. május 3.
Röhej, tényleg, kinek csinálom ezt a hatvan temetőfotó újraszkennelést? Tényleg csak a Kedves Utókornak. Második kiadás? Bár ez a könyv valóban elfogyott, néha megkeresnek evvel. 
Tegnap reggel négykor kezdtem Sáros képeit kompjuterre tenni. Ma estére a fele már retusálva, készen. Gyorsabban menne, ha jobban ismerném ezt a fotókezelő programot. És ha a kezdetekkor tudtam volna, amit ma, hogy nem kell akkora képméret a retushoz, egy hónappal kevesebb festményeim beetetése. Egy 20 centis rajzot 320 méteresre nagyítottam.

Hajnalban kitaláltam valamit Zsófi lakása ügyében, fontos fordulat. Telefon, délelőtti találkozó egyeztetése a partnerrel. A tét Zsófi tulajdonviszonya, kényes ügy. Normális üzemmenet esetén ennek semmi jelentősége, de belső biztonsága múlhat ezen. Négymillió forintról van szó. Temetőfotó retus közben feszülten készülök a tárgyalásra, már minden mondatom kitalálva, Kata szavait a reggelinél alig hallom. Nincs mód most ezt elmesélni, határidős cikke van, nagyon fáradt, éjszakázott.
Tárgyalásra induláskor utánam szól, kérlek, hazafelé hozz egy margarint.
Mintha Péter Jézusnak, ha úgyis találkozol Pilátussal, kérdezz már rá az útlevélügyemre.


2001. május 4.
A Lukácsban a nyelvészprofesszor szólt, hogy a Demokratában megjelent az interjúm. Majd hazafelé megveszem. Rákérdeztem, megtudtam, hogyan kell a mondatban a gondolatjeles beszúrást kezelni: vesszőt csak akkor szabad utána, ha a hogy szó következik. Az is szabálytalan, ha ellebegtetett mondat bezárására gondolatjelet használok, ezt 20 éve már Frank János is fölrótta nekem. De a három pont szenvelgő, és feminin. Rám hagyta, hogy akkor marad az írói szabadság-
(Szerinted a rám hagyta egy szó, vagy kettő?)


„BELÜLRŐL ÉPÍTKEZEM” 
Váli Dezső festőművész


- Minek tudható az be, hogy amikor felkérik egy beszélgetésre, megkérdi barátait: hová, melyik lap számára nyilatkozhat, s hová nem volna szerencsés?
- Van hitem és világnézetem, viszont tévét nem nézek és tájékozatlan vagyok a magyar közéletben. Esterházyt szoktam fölhívni ez ügyben.
- Ha egy bármilyen lapban megjelenhet egy igyekezete szerint korrekt, emberi és művészi értékeket felvonultató nyilatkozat, ez elöl miért szükséges elzárkóznia?
- Erről megkérdeztem Jelenits István egykori piarista rendfőnököt. Azt mondta, hogy ő olyan helyen nem fogad el felkérést előadás megtartására, ahol számára elfogadhatatlan személyek szerepelnek. - 
- Jelenits atya, úgy gondolom, igen nyitott, mert a lapnak, amelyről beszélünk, több alkalommal  is nyilatkozott.
- Sőt, a Népszabadságnak is, egyébként. Megbízom benne, ő számomra biztos mérce. Ahol ő, ott nyugodtan én is. 
Erősen befolyásolható embernek tűnik. Valóban az?
- Nagyon befolyásolható vagyok. Minden ellenvélemény elbizonytalanít. Most, éppen a napokban kereteimet szidta egy szakember. Öt éve, amikor ez először, eltüzeltem hatvan keretemet. Aztán egy év múlva - rengeteg munkával és temérdek pénzért - újraépítettem őket. Tehát így vagyok befolyásolható: az első pillanatban mindent elhiszek, ami rosszat mondanak rólam. Aztán roppant munkával törekszem megtalálni magamat.
- De az alkotó önben tudja, hogy mit tesz a keze?
- Nem, amennyiben jól értem a kérdést. Nem szoktam mondani, mert nem hiszik el - affektálásnak gondolják - nekem nincs semmiféle szellemi gondolatom munka közben. Festeni, ez számomra kizárólag technikai kérdés. Az okkerhez egy jó szürkét kell találnom. Semmi egyéb elképzelésem, távolabbi célom nincs képcsinálás közben. 
- Ön akkor egy klasszikus értelemben vett mesterember?
- Szép képeket akarok csinálni, nem akarok én elmesélni semmit. Semmiféle megcélzott mondanivalóm nincs. Ha jó a kép, akkor a képnek van. 
- Ezért említi, hogy a festészet valahogy nem passzol a lelkialkatához?
- Azt nem tudom, hogy mit csinál együtt e kettő. Nyilvánvaló, hogy a lelkem - nagy L-lel - tükröződik a képeken. Csak nem tudom, miként; melyik bugyra emlékeimnek az, ami a képen megjelenik. Sajnos én vagyok az egyetlen a világon, aki ezt nem láthatja.
- Mint alkotó...
- Mert én készítettem. Festek egy széket az ágy előtt, és közben nagyanyámra gondolok, aki ezüstfejű botjára támaszkodva sétál 1953-ban a zugligeti rózsalugasban. A néző pedig látja a széket, és húgára gondol, akivel tegnap uborkát szeleteltek a konyhában.
- De gondolom - ha megfogalmazatlanul is - körvonalazódik önben valami arról, hogy képei milyen lelki éghajlat szülöttei?
- Hogy ezek tán a békére, a nyugalomra irányuló látványok... talán. Végső soron egy jó kép villanásra megmutatja Isten köpenye szegélyét. És ez nem kevés. 
- Oly régóta készíti már ugyanazt, hogy a szakmában az outsider-lét parabolájává vált személye. Gondolok itt életvitelére, elzárkózására, másrészt a monomániára, hogy már tizennégy éve kizárólag műterembelsőket fest. 
- A téma, ez esetben műteremsarok, csak egy jelentéktelen ürügy. A legelső lépcső ebben az épületben. Rá kell lépni, aztán továbbhaladni, fölfelé. Munkácsy virágait szeretem és Van Gogh is ügyes ebben a témában. Mindketten egészen másról beszélnek. Egy téma annyira határoz meg egy képet, mintha az mondom, láttam a gyilkost, két lába és egy orra volt. Ha rólam az a vélemény, hogy váltanom kell, evvel azt írják körül, gyengülnek a képeim. Lehet. Nem tudok jobbakat csinálni.
   A kérdés másik fele, a kívülállás: a szakmával tulajdonképpen nincs kapcsolatom. Miért pont a kollégáimmal találkozzam? Ha elolvasok egy Zelk verset, ötvenszer több információhoz jutok, mintha odautazom és aztán haza. Öt éve fedeztem fel Illyés Gyulát, naponta, hetente beszélgetek vele. Ez intenzív.
- Annyira fontos önnek, amiről Illyés tud írni?
- Nagyon fontos. Talán nem az első rendű költők közül való, de ez egy szint fölött teljesen mindegy. Pontosan azt mondja, amire szükségem van. Hogy az élet élhető. Leír egy varjút, amint a frissen forgatott szántás fölött károg - ez fontos. Igazi kirándulás. Kirándulni is szoktam...
- Mi történik egy-egy kirándulás alkalmával?
- Ki tudja, lényegében mi történik? Beszélgetünk, elfelejtkezem a munkámról. Mint az autóvezetés. Isten ments, hogy az ember valamire figyeljen, biztosan elüt valakit. Egy kirándulás három óra; a szem egy másodperc alatt négymillió információt fogad be. Visszaemlékszem egy patakra, egy fölrántott szemöldökre, visszaemlékszem egy asszonykára, mesélte, hogy látott egy gyönyörű turista bakancsot. Elküldtem neki az árát. Sírt az örömtől és visszaküldte. Hogy ettől jött rá, mennyire ragaszkodik a meglévő régihez. Köszöni, hogy ez most kiderült. Ez kirándulás!
- Az iróniának mi a szerepe életében?
- Az ember föntről látja önmagát, egy tepsiben a többiekkel. 
- Mit gondol: isteni találmány lehet az irónia avagy az ember alkotása?
- A Szentlélek találta ki ezt is. Megkaptuk, bár nem mindenki. A feleségem találta ki: érdekes, akiben nincs humorérzék, az nem tud jól ajándékozni sem. Valószínűleg valami intelligenciahiány. A gúny, az más, az bűn. Arra erős hajlamom volt, amikor szellemileg fölényben éreztem magam. 
- Definiálható az, hogy miként éli meg a maga életét?
- Vagyok hívő, kiöregedett jó amatőr síelő, egy megfelelő családapa, lakótárs, egy tájékozatlan magyar polgár.
- De gondolom, van önben egy mérőón, ami jelzi, hogy melyik lehet legfontosabb énje. Az ember valamiként van az életben. 
- Az életemmel nem rendelkezem: utasításra élek. Tőlem idegen ötlet, hogy megszülettem.
- Az iróniát kerülve: Isten vezethette a kezét akkor is, amikor lesmirglizte műterme ablakait?
- Hogy nem akarok többé kilátni az ablakomon, ez az én döntésem. De az ötletet Ő adta, és - szabad akarat - volt választási lehetőségem. Szerintem életünkben ez a mező elég kicsi, tán négy százaléknyi lehet. Viszont ez a rész számon kéretik, ezért mi felelünk. 
- És hogy-hogy idegen ötlet születése?
- Úgy értem, hogy az életet kaptam, nem a sajátom. Rákerültem egy pályára, ahol van bizonyos mozgásterem. Hogy milyennek élem meg az életem, erre találtam egy hasonlatot, szenvelgő, de pontos. Hegyi patakon kajakozás közben ha az ember nem csinál semmit, csak egyensúlyt tart, már akkor is rohan. De ráadásul lapátolok is. Villanásonként más helyzet, új feladatok. És szembe rohannak a sziklaszirtek, ki kell kerülni, vagy odacsapódom. Az életemet körülbelül így élem meg. Rohanás - lapátolok.
													Balázs Sándor

Ugyanúgy kínlódtam most e cikk ide szóló megkurtításával, mint Kata napok óta a másik szobában. A Yale egyetemi Zsolnay-kiállításhoz írt bevezető tanulmányát a felére meg kell húznia. 

Lehet festeni, a zsidótemetők szkennelésével délben kész lettem, a társszerző Sáros már kapott egy példányt, CD-n. Utolsó percben eszembe jutott a képek mellé mintaoldalakat is betenni, valamint eligazító utasítást a szerkesztőnek, nyomdásznak, így a könyv akár faximilének is újranyomtatható. Az összes képet megnézheted a KÖNYVEK fejezetben, a főoldalról indítva.

Úgy tűnik, ez sikerül. Már napi egy kilométert futok.

2001. május 6.
Belebotlottam az igazgatóba, az idén márciusban evvel a mondattal kísérleteztem nála: egész Pest azon röhög, hogy a Kecskeméti Képtár pont vasárnap délelőtt van zárva. Talán ez hatni fog. Húsz éve nézem mise után a Farkas, Tóth Menyhért és Mednyánszky képeket, tavaly tönkretették a vasárnapjaimat. Kiderült, a különös nyitvatartási rend oka eredendően egy jehovista teremőrnő.

Talán a másik felgondolásom is beérik lassan. Hogy átépítették a Lukács uszodát, megszűnt az üzenőfal: partecéduák, ünnepi nyitvatartási rendek és a kiállítás meghívóim is. A művezetőnek fél éve fölajánlottam, hogy fenyőlécből csinálok egy faliújságot, ne a fal rongálódjék, végül kiadta a házi asztalosműhelynek feladatként. Állítólag jó nagy, másfél méteres lesz. Egy-egy jó újságcikket is föl lehetne rá tűzni.

Vasárnap délelőtt. A szokott kirándulás, ma a Hármashatárhegyen. Robi szerint a gondolatjel közé tett mellékmondat után vesszőt kell tenni, ahol az előző mondatrész úgy kívánja, nézzem csak meg a helyesíráskönyvben. András mutatott egy madárrágta tobozt. Szerinte azért madár, mert a mókus jobban lecsupaszította volna.

2001. május 8.
Lukács-hírek.
1. A 4. számú öregasszonynak (pár évvel idősebb nálam) fölajánlottam, hogy süteményadományért cserébe megtanítom a bukófordulóra. Nem zárkózott el. 
Már teljes a széthúzás közöttük Váli-megverés ügyében. Az 5. számúval egyeztetve, hogy ha netán mégis-, majd az én oldalamon küzd. 
2. Egyikük szólt, megint beadtak árverésre egy képet tőlem. Tényleg divatba jövök, mint a muszlinsál.
3. A 75 éves Sanyi bácsit próbálom rábeszélni, menjen, és vigye el feleségét is a szlovákiai társasutazásra. 
4. Elmenőben az új biztonsági őr leművészuraz, és gratulál az interjúmhoz.

Sikerült kölcsönkérnem az A/85/19-es zsidótemetőt. 120 centis kép, fekete. Vagy tíz éve nyugtalanít. Tegnap már el is kezdtem átfesteni. A kerete is rossz színű. Este telefon restaurátor barátnőmnek, ő tud egy munkaközi lakkreceptet, beütés (foltos bemattulás) ellen. Levendulaolajat kell hozzá szerezni.

Délután Adidas sportbolt, mindent elkapkodok. A múlt heti Fila futócípővel ugyanis becsaptak, profi hosszútávfutó fiúval konzultáltam, utólag. Térdizületeim miatt komolyan kell venni, hogy csak aszfaltra komponált légpárnás, torziós cipővel szabad. Már 1,4 km. naponta, misenapokon két részletben..
Aztán másnap vissza az Adidas-szal, mert kicsi, az eladó gyanította is. Az új két számmal nagyobb a lábamnál, csak ez van. Bíztatnak, jó, csak majd szorosra kell fűzni. A sarka kért réteg gumi között egy fasírozott. 

2001. május 9.
Antikváriumban találtam egy kötetet, háború előtti Zelk versekkel, öröm.
 
A LÁNY, AKIT SZERETTEM

Homlokod: emlék, Kezed él,
ujjaid pihegnek az asztalon -
arcod nem értem, de ujjaid remegése
elmondja életed...

Jut eszembe, életem legszublimáltabb szerelmi kalandja: a múlt héten képet cseréltem egy festőnővel. Nagyon szép szénrajz. Nem mutatom meg, hátha valakinek nem tetszene annyira.

Rendőr megállít, igazoltatás, kért hete lejárt az autó zöldkártyája (ez nem tudod, mi: szénmonoxid vizsgálat igazolása). Ez bizony a szigorítás óta 20-30 ezer forint bírság, majd be kell fáradnia a II. kerületi kapitányságra. Följelentjük. Hogy ne ázzon addig, üljön be a kocsinkba. Festőművész? Két gyerek? Fog magának elsején hiányozni ez a pénz elsején, gondolom...
A kocsiban csendben fölajánlok 5000 forintot, ő alkuszik lefelé, egészen 3000-ig. 
Elismervényt nem ad. Minden a szokásos.

Vettem negyed áron valami rég elavult rockénekes 4 darabos CD lemezsorozatát, hogy hátha a boldog hatvanas évek. Az nem, gyenge, de a negyedik lemez interjú a sztárral, gyönyörű angolsággal. Azt hallgatom.

Annyira nehezen alkalmazkodom bárkihez, hogy nem csodálkoznék, ha Isten a végén pár évi elfekvő-kórházzal ajándékozna meg - gyógyulni.

2001. május 10.
Több barátom megtisztelt azzal, hogy rám szánta figyelmét, idejét, és telefonon, élőszóban nagyon lecseszett, hogy: miért adok én interjút a félfasiszta Demokrata lapnak.
Ezt elmondtam ott az első pár kérdés kapcsán. (lásd föntebb, május 4.) A művészet szféráját a politikától helyénvalónak tartom elkülöníteni. De miután politikához nem értek, csakugyan nincs saját véleményem csomó dologról, és nem is érdekel az egész túlságosan, a lapot sem ismerem - most félve, hogy mégis kárt okoztam -, fölhívtam Jelenits atyát, egyeztetni.

Ő csakugyan adott többször interjút ide is, a Népszabadságba is.
Az a véleménye, hogy ha megkérdezik, válaszol. Ha hagyják elmondani, amit akar, akkor helyénvaló a párbeszéd. Evvel ő nem legitimálja a lap szélsőséges cikkeit. Végső soron a keresztény szeretet és megbocsátás elve vezérli.

Jelenits atya véleménye a mérvadó számomra továbbra is.


Erről az jut eszembe, amit éppen tegnap este Gábor fejtegetett. Hogy a megbocsátás elve emberi logikával abszurd, egy mélyen hívő muzulmán, ószövetségi zsidó, stb. nem ismeri ezt a fogalmat. Ennek csak Krisztus értünk-kereszthalála fényében lett értelme, hitele. 


A Margitszigeten délután, biciklivel, egy órácska. Szerelmespárok, a frissen zöld napfénytől csíkos nagyrét, a kedvenc padom. Távolabb a víztorony, kutyák rohangásznak a füvön, füttyök, a gyereide-gyereide. Megint Zelk.

HÁNY NAP A NYÁR?

Jó reggelt feketerigó!
Hány nap a nyár még?
			Millió!
Még millió? az már elég...
de látod-e hajam színét, 
látod a szürke szálakat?
S ő újra szól, szinte kacag:
Fiú! Fiú!
		Fiú neki,
ha vén, ha gyerek kérdezi.
Fiú... Fiú... és Millió...
Hidd el neki, ha hinni jó!
...

2001. május 11.
Tegnap meséltem az öltözőben, meg kellene jobban ismerni, a Párizsban élő Gara László műfordító Illyést zseninek tartotta, könyvet is írt róla, Illyésék pedig Párizsban milyen áhitatos tisztelettel vették őt körül ott kint, vajon mikor
...a telefonszám - Invalides 93-48 -, amelyre megszólalt egy mély, rekedtre cigarettázott, mindig bosszús, mindig zsörtölődő hang, magyarul vagy franciául; először azért sürgetve, mert zavarják, mert nincs ideje, mert éppen csak egy pillanatra ütötte föl a fejét egy Ady-vers harminc francia változatából; aztán meg azért, hogy „gyere már, éppen rád várok”, akkor is, ha az ember tíz perccel azelőtt érkezett a világ másik feléből; mert Gara László mindig várta az embert, egy megoldandó verstani problémával és nyugtalan szíve szemérmesen leplezett, mérhetetlen szeretetével

és mára Gábor behozta nekem az Ismeretlen Illyés-t Garától, (1965. Washington.) 
66-ban halt meg, Párizsban.

1926 nyarán a 24 éves Illyés 5 évi párizsi emigráció után hazatérve Bécsben megáll, ahol a magyar kommunista emigráció két vezetője akar vele találkozni. Két hajdani hadseregfőbiztos:  Landler Jenő és Lukács György. És, ki gondolná, a vitában nekik van igazuk...
(Illyés visszaemlékezése:) 
Kitűnő elmékkel vitázni még alulmaradva is azért hasznos-

„- Szóval maga futurista versekkel kíván szólni az éhező magyar parasztokhoz.
- Igen. Csak épp a futurizmust ma szürrealizmusnak hívják.
- Mindegy.
- Nem mindegy!...”

2001. május 12.
Chambers ma reggel azt mondja:

Lehet, hogy isteneddé válnak kicsi keresztyén szokásaid, pl. hogy bizonyos időben imádkozol vagy a Bibliát olvasod. „Nem tehetem most ezt, éppen imádkozom; ezt az órát Istennek töltöm el.” Nem, te ezt a szokásoddal töltöd el.
Ha szeretetben vagy, nincsenek többé látható szokásaid-

 Baráti levélváltás e-mailen a Demokratának adott interjúm dolgában:

P.:
Szeretlek, ezért éles leszek.
Nincs jogod játszani a naivat, illetve az nevetséges. A Demokrata: náci lap, amelybe nyilatkozni akkor is bűn, ha Jelenits is megtette. A felelősség áthárítása nem felnőtt és Istennek tetsző dolog. A Te vétked, az a tied, Apó. S két oknál fogva eshettél bele. Vagy, mert olyan hiú vagy, hogy mindegy neked, csak nyilatkozhass, vagy, mert nem zavar a náci környezet.
Ez utóbbi nyilván nem áll. Azaz a hiúság fontosabb volt Neked, mint az igazság. Ez nem szép. Esterházyt kijátszani ugyancsak nem szép. Minimális segítséget nyújtani azoknak, akik nemzeted romlását akarják: több, mint bűn, hiba, azaz a bűnt megbocsájtom, a hibáért mérges vagyok. Ezek - a Bencsik féle senkik - Illyést épp úgy semminek tartják egyébként, mint Vajdát. Hogy messzebb ne menjünk. 

ÉN: 
Krisztus urunk kurvákkal és vámosokkal vacsorázott.
ölel. apó

P.:
Édes Kedves Apó, az Krisztus volt, te meg egy földi halandó vagy, mint én. Hajaj, tehát nekem ne mondd, hogy Te Krisztus vagy, mert  fejre állok...

ÉN:
Sajnos, utasításom van Krisztus követésére.

Kösz, csakugyan nem kell Jelenits-csel takarózni.
Nem érdekelne kéz alatt egy alig használt skótmintás teveszőr Jelenits?!

 (Balázs Sándor a velem készített magnóinterjút öt cikké szerkesztette: a DEMOKRATA mellett a HETI VÁLASZ, a MŰÉRTŐ, a BESZÉLŐ, és a HITEL-ben akarja publikálni.)

2001. május 13.
A napokban uszodából jövet bekopogtam az antikváriumba, már megszokták, hogy kiszolgálnak reggel nyolckor. A kirakatban megláttam az Arcok és vallomások sorozatban Somlyó Györgytől a Füst Milánt. Megláttam és átvillant, hogy túl a szeretett könyvén, Ez mind én voltam egykoron (Hábi Szádi története), szörnyeteg személyisége érdekel a legjobban. Déry, Zelk, és mások is annyit pletykáltak róla. Mint ahogy az ember szemét vonzza egy autóbaleset.


Már uszoda után. A 2. és a 4. sz. öregasszony is hozott süteményt. Szóltam az 1.számúnak, hogy keddre lekvárosat, nem kell sokat, csak hogy szégyenbe' ne maradjon. Valamint megalakítottam belölük a koordinációs bizottságot, örökös elnök Irmuska, süteményügyben.
Itthon kibontottam a csomagokat. Mindkettő túrós! Ezek nem szeretnek engem!


2001. május 15.
Megvolt Miki ballagása vasárnap, Esztergomban. Érdekes, hogy fontos volt neki, hányan jövünk. Az udvaron négyszögben, sok kedves fiú, egyenruhában, Miki, mintha Petőfi-, Iskola a határon. Öregszem, elérzékenyültem. Az ünnepély után Miki ötletére családi ebéd egy pizzériában, Zsófiék is, a Kismanóval.

Sztratoszféra-ejtőernyőnek véltem, amit ma álmomban - mintha keresztmetszet - láttam. Selyemkupola alatt középen egy figura, de nem lóg, hanem egy szobaméretű díványon félkönyéken heverészik, olvas. Körötte mindenfelé nagy halom könyv, újságok is, kinyitva, szerteszét. Az egész alkotmány lebeg, vagy halad - talán utazóléggömb - a kis pasas láthatóan igen jól érzi magát. Egyedül, ég és föld között.

Tegnap lakkoztam, ma lefotóztam az átfestett 1985-ös Zsidó temetőt. Szerintem jobb. Megnézheted a festményeknél a két változatot: A/85/19.
A fotókhoz is tettem újakat.

Kinga nálunk. Friss hír róla, hogy jelzi: kaki, ráül a bilire, és elvégzi a dolgát. Bár a pelenka rajta van.


2001. május 17.
Panaszt tettem a Kábelteleviziónál. A Duna Tv csatornára fizettünk elő, de vagy húsz más műsor is bejön. 
Én ugyan sok éve nem-, de Miki hamarosan hazaköltözik Esztergomból. 

Gara László kötete Illyés Gyula életéről, 1965, New York. (Illyés 82-ben halt meg.) Régi ismeretség, még Párizsból, a húszas évek elejéről, barátját kezdettől zseninek tartotta. Okos, jó könyv, mégis olyan nevetségesen, felejthetően halvány ahhoz képest, amit a költő mond el magáról, a világról. Egyetlen verssor izzása. 
hogy mégsem egyedül és elveszetten,
arcra forditva bár a sziklán
és fejjel le bár a kereszten

(A fordítva egyébként hosszú í lenne, a kompjuter is aláhúzta, pirossal.)

Megint egy adalék a problémakörhöz: kell-e tudni, és ha igen, mennyi hátteret, egy mű befogadásakor. Hogy Gyula kit szeretett és hányszor, Párizsban. Én szeretem úgy elgondolni: semennyit. A mű teljes világ. Ennek ellene mondok avval, hogy munkáimat nem engedem külföldre, feltételezve, hogy saját kultúrkörében sokkal intenzívebben hat. 

Nem vált be igazán, pedig nagyon örültem ennek a Kárpátmedence madarai- CD-nek. Most viszont lemásoltam, s a sokféle csicsergés késleltetéssel, kétfelöl, egyszerre. Így már nem bemutató, hanem varázslat, trópusi őserdő, Amazonas torkolatvidék. 

Az állvány felől most a PÁSZTORMADÁR szól:
A hím csőrében sáskákkal erős csettegések közepette izgatottan érkezik fészkéhez, ahol a tokos fiókák eleségkérő hangja felerősödik. A felvétel elején távolból többször egy daru kiáltása hallható.

Miközben az asztal felől a ROZSDÁS NÁDIPOSZÁTA:
A Kaszpi-tenger és az Aral tó környékén honos madarat 1978.08.11-én a Kiskunsági Nemzeti Parkban működő gyűrűző táborban fogták. 1982 karácsonyán kezdett énekelni kalitkában. 

2001. május 18.
Pesterzsébetre, oda irányított a központi telefoninformáció. Ott mindenfélét hazudtak a kaphatatlanságról, és bóvlit akartak rámtukmálni. További keresgélés, majd a Soroksári úton egy német szakáruház, óriási választékkal.
És vettem egy nagy adag nappali többletfényt a műtermembe, 32 ezer forintért. Tetőcsomagtartón haza, vállon a liftig. Azonnali üzembe helyezés, Mike segített. Nagyszerű.
Törtfehér linóleum, pontosabban PVC, a parketta nagy részét fedi.

2001. május 23.
Örülök az egymondatos hírnek, élsz, éltek! Ha lehetne egy kicsit részletesebben...!  
Most pár napig megint a web-bel voltam elfoglalva. Egyrészt egy leendő korszerűbb adatbázist előkészítendő két napig nullákat írtam (a 760 ezer rubrikás) opusztáblázatba, hogy ugyanis nem A/76/1 hanem A/76/01.
Másrészt. Van a CD-n, az életrajz alatt egy eldugott kis (nagy) lista, mi történt még címmel. Minden évhez egy (jó) képet mellékeltem, egy sajátos retrospektív kiállítás jött létre, kvázi előlegezve a jövő évi Ernst-múzeumi kiállítást. Ezeket a képeket most átalakítottam, és föltettem a web-re, mától ott is nézhető. S ha már benne vagyok, megcsináltam ugyanezt a szakmai dokumentáció / kiállításdokumentumok-nál  is, sok-sok kép. Kiállítási fotók, plakátok, ez-az. Ha van időd, néz bele, főleg a mi történt még-be...
Lehet, hogy a könyveknél a C. naplót is sikerül ugyanígy földúsítani, ki kell előtte próbálnom majd éjjel, mert félő, hogy tűrhetetlenül lelassítja a használatot.

Tegnap névnapomra szarvasbőrt kaptam a nedves fotónegatívok csepptelenítéséhez, aszalt almát, Sisley-reprót. Én meg korszerűre kicseréltettem a fürdőszobai vízcsapokat, nem lesz nyitva felejtve, mert a csap végállásban nem szorul, hanem ütközik. Most, hogy vízóránk van.

2001. május 25.
Tegnap háromkor ébredtem, rögtön föl is keltem a C napló ábráit letölteni a honlapomra. Reggelig tartott, akkor visszaájultam az ágyba, az úszás elmaradt. 9-kor aztán kocsiba, Esztergomba, Mikiért. Angol írásbeli érettségije, és evvel vége. Mindenestül hazaköltöztettem, óriás csomagok, ágynemű-, megérkezett. Két év volt, fiú ment el, egy csendes mosolyú úr jött haza.

Régóta foglalkoztat, hogy nem a CD, az internet az igazi trezor, arra kell a hangsúlyt fektetni, beszélgettem erről most a fogorvosi váróban a C3 intézet - Cultural and Communication Center - igazgatójával. 
Ezt a most letöltött 200 kép a CD-hez készült tavaly, a webes változaton ennek töredéke volt, merthogy ott lassú. Most webhez idomítottam, leméreteztem az összeset. Még így is 4-7 perc, amíg a fájl fölnyitásokar az utolsó is följön. 
Nehéz, lassú döntés volt. Merthogy lesz-e türelme ehhez bárkinek a monitor előtt?! Igaz, a szöveg azonnal följön. Végül ez döntött. És így, fölábrásítva, annyival internetszerűbb, szerintem. Ha van időd, nézz már bele, (a KÖNYVEKnél van, legfölül,) igazam van-e, működik-e?!
Evvel a VÁLI-OEUVRE-t be is fejeztem. (Igaz, már két éve júniusban is ezt mondtam.) Tényleg, kellene a festmények köré egy cérnavékony fehér keret, a web-es változaton ez hiányzik. Rászánom magam, úgy emlékszem, két-három munkanap.

Délután a Retek utcai biciklijavító, onnét az Alagúthoz. Meglepetés: Zsófi bringáját rendbehozattam, és a kormány mögé bébiülés. Kis aranyos piros lábtartóval. (Ilyen mondatot még hallottál tőlem.) Még egy apró bukósisak kéne.

2001. május 26.
Tegnap óta a weben lévő képek keretezése. Egyszerre 15 képet nyitni a Photoshopban: KIJELÖLÉS - TELJES KIJELÖLÉS - SZERKESZTÉS - KÖRVONALAZÁS - OK (fehér keret, három pontos) - MENTÉS - LEZÁRÁS, 1300-szor. Morális ez a maximalizmusom? Mindenesetre csinálom. Reggel ? 5, 1992-nél tartok, a grafikák még hátra vannak.

A hajnali ébredésektől túlfáradt. A Lukácsban az 5. számú (velemkorú) öregasszonytól igazolást kérek, hogy családi okok miatt ma nem kell úsznom. De aztán mégis, a negyedik nagykör elején már tudom, hogy végigcsinálom. Utána hosszú zuhany.
G. bácsi - volt bankár - az öltözőben: ezek a nagy bevásárlóközpontok nálunk például a kanadai szakszervezetek sztrájkalapjaiból épülnek. Az ilyen helyeken olyan hatalmas összegek halmozódtak fel, aminek 5(!) százalékából Afrika minden problémáját meg lehetne oldani.
P.-t megkérem, vigyen egyszer magával egy éjszakai vadászatra.

Szombat délelőtt, ugyebár takarítás. Csak az előszoba és a konyha az enyém, de helyénvaló nyomatékot adni a ténynek, hogy nem felejtettem el. Nagyarányú járkálások, bútormozgatások, ajtókon ki és be, erőteljes szőnyegrázás. Ha Kata nem látja, felmosórongy nedvesítés a konyhai csapnál.
Most még valami szőnyegporszívózás is esedékes, holnap jön a négykézlábas onoka.

2001. május 29.
Fax Esterházynak a húsvéti Élet és Irodalomban megjelent cikke kapcsán:

dátum: 01.5.29.    fax	           fájl:ESTERH7		C. 6648

Drága Péter!

Hallom, Jelenits atya válaszcikke váratlanul ért, s tájékozódásügyben fölmerült a nevem.
Ellentétben hörgő nagyszámú ismerősömmel, véleményem halk és önkételkedő, alakuló szeretne lenni. A Lukács uszodában, és a vasárnapi kirándulásokon is (egy ujságírós társasággal járok) többszörösen vihart kavartatok. 
Tehát.

1. Nem ide tartozik, mégis. Lejött velem egy interjú a Magyar Demokratában, a cikk eleje arról szól, hogy téged szoktalak megkérdezni, hova szabad, és hova nem írni, mert nem ismerem a lapokat. Hogy ugyebár nevemmel egy szélsőséges lapot legitimizálok, stb. A riporter megjegyezte, Jelenits kétszer is nyilatkozott ide. Mondom, bocs, akkor közölhető, Jelenits üti Esterházyt. A cikk megjelent. Baloldali barátaim rettenetesen letoltak. Kételkedésem megmaradt. Fölhívtam utólag Jelenits atyát: igen, vállalom, mondta. Ha kérdeznek, és elmondhatom, amit akarok, akkor megyek, oda is. Nem az elkülönülés az út, hanem a párbeszéd.
Végül megtalált kulcsmondatom: Krisztus urunk kurvákkal és vámosokkal vacsorált. 
(Ha érdekel, minderről bővebben májusi levelemben az interneten: vali.c3.hu)

2. Aláírásotok a francia főembernek írt nyílt levélen, hogy örülsz, hogy menedékjogot adtak a zámolyi cigányoknak. Ovisok árulkodnak a homokozóban.
A cigányügy Európában évszázados gond, az együttélés mindkét fél számára tartós fegyelmet, szeretetet és kompromisszumkézséget kíván. Ez az eset senkinek nem volt jó, a cigányokat is megosztja, hamis illúziók, ez az út semmire nem megoldás. Az előző és a következő kormány is fog ezzel bajlódni.

Viszont a kérdés politikai csatatérré degradálódott, talán annak is indult. Az egyház ebbe így nem nyúlhat bele. Bocs, ez más; ez százéves gond, nem akut holocaust.

Kata találkozott Chris Hann-nal, angol néprajzos, most a berlini Max Planck Intézet igazgatója. 20 éve egy évet gyűjtött Magyarországon, s most visszatért. Azt mondja, a magyar értelmiség bizonyára nem tudja, hogy a magyar falu tragikusan leszakadófélben van, nem érti, ebből miért a cigányokat emelik csak ki.


3. Húsvéti cikked az ÉS-ben.
Nem szeretem, ahogy diznilendben forogva nézel körül a szt. Péter téren. Ez a rágógumizós hangvétel jópofi, de kissé elharapódzott nálad. Szentmisén vettél részt. Naplójegyzetnek elmenne, mert őszinte, ha neked ez a mise ennyi volt. De itt közéleti véleményformáló szerepben vagy. 
A cikk eleje nyilván csak népdalküszöb volt ötletedhez, a püspöki körlevélhez. 

4. Jelenits atya válasza. Nézem végig.
Egyetértek a keresztény ország vagyunk véleményével. Tudom merre lőttél, az helyes is, csak pontatlan a fogalmazás.
Kemény mondata, hogy mennyire vagy keresztény, annak megítélése nem rád tartozik: komolyabban vesz, mint a cikked felütése, lehet hogy - bár igaz-, evvel túllőtt a célon.
Egyetértek, hogy cikked végülis világnézeti bizonytalanságnak hatott.
Nagyon kényes mondata, hogy a püspökkarnak nem a napi (politikai és) társadalmi kérdések megoldásával kell foglalkozni. Összes literátus, baloldali, zsidó és katolikus, liberális barátom ezen háborodott föl legjobban. Kulcskérdés, nem látok tisztán. Ha a napi és a megoldásával szavakon van a hangsúly, feltétel nélkül egyetértek. Igen, mert ez most politikai játék.

A II. világháború után francia papok civilbe öltöztek, beálltak gyárakba esztergálni. A pápa akkor tiltotta le ezt a munkáspap mozgalmat, mikor azok elkezdtek a szakszervezet stb. mentén a gyárosok ellen föllépni. Krisztus nem hirdetett harcot a rabszolgaság ellen.

A romák sakkfigurákká lettek, mondja Jelenits, barátaim dühöngenek, hogy már megint ez a nemzetközi összeesküvés elmélet..., nem kell annak nemzetközinek lenni... politika.
Az óriásplakátot, ha ugyanazt láttuk: elöl az áldásosztó pápa, szemben a tömeggel - nekem tetszik. De a te plakátötleted is jó.
Talán a kulcsmondata: az egyháznak az evangéliumról kell tanúságot tennie, amely az emberek lelkiismeretében...
Ma nem kell az írónak bírói szerepet vállalnia... Hát ezt nem tudom... talán mégis.
Csak akkor nagyon pontosan...

Levezetés.
Koncentráltabban kellett volna fogalmaznom, de lányom új, sokfiókos IKEA szekrényét kell közben összeállítanom, mellfúróval és csillagkulccsal, holnap költözködnek. Még standolajjal fogom majd beereszteni.
ölel: 
Deske

Tudom, hogy nem teljesen korrekt, de csak részletek idézésére van lehetőségem a két fentemlített szövegből:

Esterházy Péter: EGY KATOLIKUS MAGYAR FÖLJEGYZÉSEIBŐL-ből  (ÉS, 2001. ápr. 20.)
...A keresztény Magyarország kifejezésnek ugyan nincsen értelme (vagy ha van, történeti, antul rosszabb), bornírtság...
....Lenyűgöző és letaglózó volt látni az erőnek, a hatalomnak és egy létezőnek mutatkozó hagyománynak ezt a látványos nagyvonalúságát. (Egy elmeszesedett, óriási hatalmi struktúra önünneplése, lehet így is látni, tapasztalni.)...
... mindez nemcsak egyszerűen szép volt, hanem arról is szólt, hogy ez a katolikusság valami komoly ajánlata az emberiségnek (önmaga számára), különösen, hogy ennek a flott szinháziasságnak a közepén...
...persze nem csak mise volt, hanem turisztikai izé is...
...(főpapok:) néztem közelről az arcukat („nem semmi”), és testvéries gonoszkodással arra gondoltam, hogy azért köztük sincs kevesebb hívő, mint csak úgy az utcán...
...valami kizárólagos érvényesség látszott, mintha az Isten is katolikus volna...
...(mise:) szóval jól elvoltam, ezernyi kötésben, szabadon, fájva....
...milyen fantasztikus és magától értődő volna, ha meg tudná jeleníteni (az egyház) a szolidaritásnak ezt a szükségszerűségét!...most minden ettől dübörög, naponta cikkeznek róla, vajon nem a romák ügye az egyik legaktuálisabb, legégetőbb dolog?
Milyen gyönyörű volna, ha húsvét vasárnap minden katolikus templomban mondjuk arról szólna a prédikáció, hogy a  cigányok testvéreink!...
...és akkor kampányba fogna az egyházam, püspöki körlevél emlékeztetne minderre... néhány főpap összeállna, és szigorú levelet írna ...  mondjuk, a miniszterelnöknek...
...óriásplakát (ötlete:) Paskai meg egy szurtos(!) képű kis romakölyök... az egyház így kézzel foghatóan betöltené társadalmi hivatását...
...És akkor miért nem ilyen az egyházunk? ...mert szar gyávák vagyunk... 

Jelenits István: VÁLASZ E. P. SORAIRA (ÉS 2001. május 18.)
...Mi más volnánk, mint keresztény ország? Nem vagyunk mohamedán ország, nem vagyunk vadak...
...Pilinszky azt írta le... szeretne, próbál  (keresztény) lenni, érzi, oda tartozik, de hogy mennyire, annak megítélésében nem ő maga illetékes....
...bátorság kell ahhoz is, hogy valaki (az egyházat) komolyan vegye... a langyossághoz nem kell bátorság...
...az egyház mi vagyunk, nem a püspöki kar...
... a püspököknek nem az a dolguk, hogy elitéljenek egy csomó embert, és igazolni próbáljanak másokat...
...lehet, hogy épp az ítélkezés(ed) a (gyávaság).

  
Levelek Le Meux-be / 75
2001. június 
1990 óta írom ezeket a leveleket, válasz nemigen érkezik.
2000.  júniustól küldöm web-en, immár képekkel. 
											
2001. június 1.
Hír! M. ösztöndíjjal két hónapra Párizsba, hívott pár napra, vagy legalábbis szívesen lát, a Marmotton múzeum - változik az ember - annak idején még nem volt erre szemem, nem is láttam még. Azóta szerettem meg olyan nagyon Monet-t is. És Rodin, a háza, kertje, műterme. Olvasom, Rilke egy ideig (gondolom, amíg kibírta) magántitkára is volt. A Guimet-múzeumot kibővítve, átalakítva idén újra megnyitották, a Pompidout talán tavaly. Vagy tíz éve néztem ott körül utoljára, úgy rendesen.
 
Vagyis: június vége felé: Le Meux!
A gyönyörű, új hétzsebes terepszínű anorákom 85 deka, fekete orkándzsekim csak 43. De két összetett kenyér abban is elfér. Vajjon?!


Szia J!
2001. június 3. (Nem a történés; az írás dátuma.)
Az Esterházynak írt faxomat e-mailen elküldtem az Élet és Irodalomnak, közlésre.

Délután a Margitszigeten, biciklivel, megint a nagyrét oldalán, félárnyékban. Illyés interjú kötet:

A politikusnál többet kifejezhet az író... Felel érte. A magyar szellemi életnek óriási felelőssége van a néppel szemben.... A politikusokat  a napi igazságok kötik le, és napi eszközökkel dolgoznak. Az íróknak tartósabb igazságokért kell dolgozni, tartósabb eszközökkel.
 No lám.

Aztán a Füst Milán életrajz. 
Gyerekkorában tanult valamicskét hegedülni, és a zene egész életén végigkísérte. Osztálytársa és kis barátja volt Szigeti József hegedűművész. Ennek hazalátogatásakor adott koncertjéről ír kritikát a Nyugatba, 1909. január. 
Nemcsak előre látja barátja fejlődését, de segít is kirajzolni e fejlődés útját. Szigeti később maga is megvallja: szellemi tekintetben tényleg irányítóm volt és az is maradt... tizenhét éves koromban a Nyugatban megjelent méltató cikkében azt közötte lelkemre, hogy sokat és mindig ujból foglalkozzam Bach szonátáival. És ime, most hetven éves koromban, a hat szonáta felvétele éppen...
Talán írtam neked, valamelyik könyvhétre kiadták a Nyugat folyóirat teljes szövegét CD-n, 1909-1941. Azonnal betiltották, valami rendezhetetlen szerzői jogok. Megszereztem. Beütöm a keresőbe: FÜST. Azt mondja, 523-szor szerepel. Nézzük az elsőt, Füst Altenberg-kritikája. Erről is tudok. A második: Szigeti József hangversenyéről írt véleménye. 
Jó dolog a kultúra.
Meg kéne nézni a verseit is. Somlyó György nagyon szépen ír róluk.

Régóta készültünk, Pünkösd vasárnap családilag a Természettudományi Múzeumba, az ásványtárt megnézni. Pár éve költözött a Nemzeti Múzeumból az Üllői útra, a Ludovikába; még nem láttuk. Kissé csalódás, mert őslelettől Noé bárkájáig, mamutmodellig mindenféle egy térben összehányva-, persze azért szép kövek is. A végleges tér évek múlva lesz kész, addig is nem akartak (elsősorban) a gyerekeknek csalódást okozni. Csak gyenge vizualitással. A jegyszedő nénitől érdeklődtem a másfél méteres ametisztkristály holléte felől; az ötvenes években még beszéltem a teremőrrel, aki 44-ben kézikocsival kihúzta, s elásta a Jánoshegy oldalában az oroszok elől. Azokban az években geológus szerettem volna lenni. Ma már tudom, hogy a kristályok édes színe miatt. Én ebből (is)-, mindenki másból tanulja meg a végtelent. Például az eredeti Verne-illusztrációk is igen alkalmasak erre, gyerekkorban. Persze egy Cloude Lorrain kép is. 
Ásványgyűjteményemet később egy iskolai szertárnak ajándékoztam.

2001. június 5.
Pilinszky visszatérő gondolata, húsz éve foglalkoztat, még mindig nem érzem, élem eléggé. Valószínűleg nem is értem. Most egy Korniss kiállítás kapcsán mondja:
A természet mindig csak parcellája az univerzumnak, s mint ilyen, mindig különböző marad tőlünk. Ez volt a reneszánsz balfogása is, hogy az univerzumot összetévesztette a természettel. Az egyoldalú spiritualitásból a természetbe menekült, a görögök példájára, holott a görögök egyáltalán nem a természet, hanem a a mindenség  polgárai és szövetségesei voltak.

ugyanerről kicsit arrébb:

...(gyerekkorban) még nem tanultuk meg a világot nevén nevezni, de épp ez a gyerekkor csodája, mely felér egy passzív teremtéssel. Később erre a megismételhetetlenül elsődleges világra a hasonlatok rendszere tapad. Mondjam azt, hogy humanizáltuk az istenit? A teremtésre rátapasztottuk a valóságot.
(1965. aug. 29., Korniss Dezső kiállítás megnyitóján)

Te ezt érted? Vagy csak mi másképp fogalmazzuk meg ugyanezt?


Most hozták Firenzéből, mutattak egy Fra Angelico kötetet, a San Marco kolostor freskóit. Gyönyörűek, lélekemelő. Harminc éve jártam ott, hogy utáltam! Hogy túlszínezett, minden.
Átfestették volna?

2001. június 7.

Mikenek vettünk egy hatalmas szintetizátort. Mellé egy masterboardot-, zongorabillentyű sort, kalapácsmechanikásat, amivel pont ugyanúgy, mint az igazi zongorán. Egy lapos doboz. Mindez klasszikus zenére, jazzre, könnyűzenére, valamint zene kikeverésre-, és szerzésre. Együttesben játszáshoz. Ebből az első kivételével mind élő funkció. Hozzá kétemeletes állvány, mert két billentyűsor. Az erősítő már a múlt hónapban. Hangfalakat barátja épít majd.
Hoztuk óriás ládákban az autó tetején. (Én voltam az izgatottabb.)
Átrendezni a szobáját emelgettük a bútorokat. Kezembe került egy persze valaha enyémvolt Nagy Balogh kötet is, ki se nyitottam, átmelegedett a szívem. És döntésbe segített -hónapok óta lappang-, hogy este kidobjam nyolc gyengébb képemet. Érdekes, szinte mind 1998-ból.

Az autóban, Mikire várakozva, megszólalt a mobil - Mócárt zene -, az Élet és Irodalom főszerkesztője, hogy a június 15.-i számában betűhíven közlik Esterházynak írt levelemet. (Lásd itt, föntebb.)
(Mócárt, - a kijelzőn ez jön föl - így illik ehhez a gépzenehanghoz.)

2001. június 8.
Esterházy múlthavi faxlevelemre most válaszolt. 
Erre e-mail tőlem:

DRÁGA PÉTER!

Tegnap - hullanak fogaim, öregedvén - a váróban volt időm többször is átnézni immár mind a négy írást. (Szeretek fogorvoshoz járni, szeretem a rendet. A számban is.)
1. szeretlek
2. kedvellek (ami egészen más)
3. becsüllek
4. irigyellek: (csak a rend kedvéért)
	a./ tehetségedért
	b./ munkásságodért
	c./ nyelvezetedért
	d./ szorgalmadért
	e./ társadalmi affinitásodért
	f./ sikereidért
	g./ fene loboncos hajzatodért
5. és jót akarok neked. (atyád lehetnék, 58.)

Faxom talán túl keményre sikeredett, pedig annak szántam. Ez lehet, hogy csacsiság (taktikai hiba) volt, eleve kétesélyes
	a./ igazán odafigyelsz
	b./ elvörösödvén nem hallod meg
Persze tényleg nincs szépen fogalmazva. (Viszont szépen festek.)
Ezen túlmenően, a leírtakat vállalom.

Két mai Lukácsos vélemény a zuhany alatt:
1. Mit beszél bele, ennek a Péternek fogggalma sincs, mi minden történik folyamatosan a cigányok ügyében. És nem csak az egyházak részéről, egyébként. Nekem van, én tíz éve foglalkozom vele. (Egy orvos)

2. Most kellene (olcsón) Esterházytól Válit venni.

ölel: D.

Nem kellene képet megsemmisítenem, ugyanis ez a köv. munkafázisokkal jár:
01. A képet átkarcolni, és föl a faanyag raktárba
02. szereplésnaplóba beírni a kidobást
03. ha régi (XX. századi) a kép, a Kedves Utókor szövegben az összesítés adatot átírni
04. opuszjegyzékben átírni, keresztet mellé
05. a képet letörölni a VÁLI-OEUVRE CD-ről
06. a képet letörölni az itthon tárolt web másolatról
07. nyomdai képét letörölni a CD2 -ről
08. a képnézőt vezérlő fájlból kiemelni az adatait
09. a 24x36-os diát kidobni
10. a 6x6-os diát kidobni
11. internetre átmásolni a megváltozott opusz fájlt
12. internetre átmásolni a megváltozott functs.js fájlt
13. internetről letörölni a kidobott képet
14. ja, és az üres keretet szögteleníteni

Egyszerűbb átfesteni.

2001. június 10.
Esterházy polémiánkba (e-mailen) Párizsból Szüts is bekapcsolódott.
Péter nem ért egyet a fax-levelemmel. Miklós neki ad igazat.
Őket sajnos nem idézhetem (magánlevelek). Válaszom, immár kettőjüknek:

									JELENITS ATYA
SZERELMETES BARÁTAIM, 
szedjük össze, amink van, 
hátha együtt mégiscsak!
Ki, ha mi sem?!

Nem vállalom, hogy pontosan fogok fogalmazni, nekem az három nap lenne, és még hetek múltán is... Viszont igyekszem sarkítani, hogy


Honnét is kezdjem?
Merthogy keveredik több kérdés, de erősen
1. Demokrata interjú kapcsán: hogy kell viselkedni szellemi ellenfelekkel
2. Mit csinál ma az egyház, illetve mit csináljon
3. Cigánykérdés a konfliktusok kapcsán
a részletek keverednek a keményen világnézeti koordinátapontokkal


Miklós ezt neked, előszörre, mert  ez nem volt kifejtve, és így csakugyan pontatlan.  A Népszabadságba a 90-es évek elején írtam és Jelenits atya is, akkor ennek még valóban deklaratív felhangja volt, hogy ugyanis bontjuk a falakat. Ezért került szóba a Demokrata mellett. Nem a szimmetria kedvéért. Ez rendben így?

A Demokrata interjúm kérdése. Tartom magam a nézetemhez, hogy nem az elkülönülés, hanem a párbeszéd, nemcsak, mert keresztények vagyunk, de akár taktikai szempontból is.
Épp Pilinszky prózát olvasok, „a bűnt nagyon utálni kell, a bűnöst különösen szeretni.” Ezt vállaljátok?
Őszintén szólva a felét sem hiszem annak, amit most összefasiztáznak, ti is, de még az is lehet, hogy mindez igaz. Nem fogok utánajárni, nem tartom feladatomnak. Az emberellenes elvekkel épp úgy nem értek egyet, mint ti, s ha olyan helyzetbe kerülök, ezt el is fogom mondani. Ha lett volna annyi eszem, politikai tapasztalatom, mindezt a Demokrata interjú elején csakugyan elmondhattam volna.
Talán nem mondok ellene magamnak, ha fölvetem, hogy talán mindkettőnknek igaza van. Ti a kard ki kard, lehet, hogy van, aki ezt jobban meghallja. Munkamegosztás.
Én maradnék a párbeszédnél. Péter, nem értek egyet a gondolatsoroddal, [t.i.  hogy végső álláspontom ez ügyben: Krisztus urunk kurvákkal és vámosokkal vacsorált, ezt kell követnem] hogy „nem mint kurvákkal beszélsz, hanem mint akceptálható szellemi tényezőkkel...” (akivel tilos, szerinted) 

Tudod, állítólag az US. sajtószabadság törvény második paragrafusa, hogy ezt törvényt semmi utólagos magyarázattal, betoldással nem szabad megszorítani. 
A szeretet törvényét sem, szerintem. A rossz emberek nem a pártok mentén szerveződnek. Amíg az ember él, változik, változhat. Apáca húgom erre azt mondta, bizonnyal nincs betegségtudatuk. A párbeszéd ehhez segítheti őket.

Péter, igazad van, nagyon is, hogy a cigánykérdésről beszélni kell (neked, nekünk). És abban is teljes igazad van, hogy szóbahoztad. De -lényegében- felelőtlennek tartom, AHOGY ezt az egyházvezetéssel összehoztad. Tulképp. rágalmazás. A „püspöki kar” szótól a „szar gyávák vagyunk” nincs túl messze a szövegben, és a gondolatban. Nem hinnéd, mennyi pozitívumot hallok (konkrétumokat) az egyház és cigányság közös ügyében. Hogy nem pont azt, amit te, ha püspök lennél... lehet. 
Jelenits körülrajzolta, és ez Miklós rád is, hogy bizony tisztességtelen a kint is vagyok, bent is vagyok. Nem valami egyszemélyes eretnekség van-e mögött, teljes alázattal, bocsánat?!

Hogy a cigányokért mit teszünk. Ezt nekem (is) elsősorban magamtól kell megkérdeznem. 

Abban tévedtem, hogy naplójegyzetnek elmenne a gondolatsorod. Nyilván nincs külön műfaj az igazságra.

Nem értem ezt a nemzetpusztulás harangozást (más felől is, épp ma Bächer Iván a Népszabadságban). Tegnap hoztak nekem múlt század közepi francia idézetet a Lukácsban a megold(hat)atlan cigánykérdés dolgáról. Egyébként azt meg ma hallom, hogy most egy püspök van a fr. „cigánypápa” mellé kirendelve, stb. Remélem, épülve, mi magyarok is eljutunk idáig. A karizmatikus mozgalmat ismerem. Néhány éve hallani se akartak rólunk, ma kijelölt összekötő püspök van, és az éves találkozónkon is püspök celebrálja a szentmisét. 
Péter, kin kéred számon, hogy vannak MIÉP-pel szimpatizáló (gondolom, öreg) papok?! Tudod te, hogy azok ott mit, miről beszélnek? (Nyilván x. százalékban hülyeséget.) Hol nincsenek gyenge minőségek?
Tudod, hogy hány fiatal civil csoport evangélizál vidéken? Börtönben, ahol a java cigány? Egy ismerős előljáró-családból a férfi egy éve leköltözött Márianosztrára, a börtön mellé, pasztorálni. Feleségével levelező kapcsolat. Már elérte, hogy egy életfogytos újra élni akar, elkezdett dolgozni. Mi minden van itt!

A francia levél formája csakugyan szerencsétlen volt szerintem, de ami szántál, ahogy írod is, a lényegével teljesen egyetértek: szimpátiagesztus a cigányság mellett. Te ezt tudtad értük tenni. Gondolkodom, hogy nekem mit kéne. Többet imádkozni, egyebek mellett, és legföképpen.
Péter, kivel pörölsz, amikor írod a második leveledben,  hogy a társadalomnak ...választ kell adnia... Persze. Tök igaz! Tegyed, tegyék, tegyük!

bocs, ? 11, túlórázom, meg amúgy is túl sok ez, de talán-
nincs erőm átfogalmazni, rohadt fáradt vagyok, de ez magánügy
ölell(többesszám)
D.

2001. június 11.
Fölmerült, miért nem magánlevélben fordulok Esterházyhoz. 
Mert nem róla van szó.
Fölszólalt, lám mellette valaki a most-pénteki ÉS-ben. Nem biztos, hogy boldog tőle. Jelenits-csel is beszéltem erről, megerősítette, hogy ezért (is) van szükség egy világi (nem pap) ellenvéleményére.

Hanem mi a püspökök dolga...  „hogy ilyen akut társadalmi kérdésekben az egyház tekintélyével állást foglaljanak”... Mivel vannak olyan nagyon elfoglalva, hogy ilyesmi már nem a dolguk?

..XII. Pius mentette a zsidókat. De nem ítélte el a zsidótörvényeket... azaz nem élt az egyház hatalmával. Amely hatalmas. És amely egyháznak tettei miatt mostanában II. János Pál nem győz bocsánatot kérni. Olyan tettek miatt, amelyekből egy is sok lenne...

Jézusnak nem voltak tervei egy szervezet (később némelykor erőszakszervezet) létrehozására, sőt ha helyesen következtetek, kifejezetten ellenezte ennek a szervezetnek a fölállítását.. Az elképzelései között nem szerepelt Isten földi helytartójának a kinevezése, ezt az állást ő maga egész jól betöltötte...

...Senkinek nincs köze a hitemhez. Az állam nevezetű hatalmi gépezetnek és az egyház nevezetű másik szervezetnek a legkevésbé.

.hogy az embernek mások korrumpálására való hajlamát szent Antallal „magasztosítják fel”

1990 után mind hangosabbá vált a magyar légtér az egyházak nem is palástolt világias mormolásától: épp itt az ideje, hogy visszakapják, amit elvettek tőlük. Hogy mit? A szolgálat lehetőségét, a rászorulókon való lelki segítség, a nyíltan vállalható szolidaritás, a szegények mellé állás lehetőségét? Ugyan. Házat, földet, kincseket... 

Benedikty Béla


A hajnali mise felajánlás utáni könyörgéséből: 

Most pedig Istenünk, emlékezzél meg mindazokról, akikért ezt azt az áldozatot bemutatjuk neked: elsősorban szolgádról, II. János Pál pápánkról, László püspökünkről...

Ez az akikért csak most tűnt fel nekem, hogy ídézem...
És a kiengesztelő misekánon szövegváltozata:

Tarts meg minket a szív közösségében szolgáddal, II. János Pál pápánkkal és László püspökünkkel. Segíts minket, hogy együtt készüljünk országod eljövetelére...


Véletlen került a kezembe, Jelenits mondja: 
(Heti Válasz 2001. 6. 1.)

 
riporter: A világ által számontartott nagy művek szerzőinek többsége, bár többük hívőnek tartotta magát, nem az egyház szabályai szerint élt. Művészet és egyház ilyen nehezen társítható fogalmak?

Jelenits: A zsenialitás is van akkora „istencsapás”, mint a butaság. A tehetségnek nemcsak képességei kibontakoztatásában kell segíteni, hanem abban is, hogy talentuma miatt ne veszítse el az emberségét. A különös tehetséggel megvert emberek pedig nem különbek a többieknél, inkább szánalomra méltóbbak, s ezért kárpótlásuk „csupán” a tehetségük.

Lukács uszoda, ma reggel.
Ma meghívtam az 1., 2., és 4. számú öregasszonyt péntekre, a műtermembe, egy teára. A történelem folyamán már mindegyiküket megrúgtam és lespricceltem. (Hordanak nekem süteményt.) Kicsit izgulok, hogy miről fogunk beszélgetni. Kata szerint valami finom süteményt kéne sütnöm.

Lukács/2.
Kijavítottak. Nem a sajtótörvény, hanem az US. alkotmány cikkelye, hogy a sajtó szabadságát nem korlátozhatja semmi...

Lukács/3. (Az öltözőben följegyzek valamit a nyakamban lógó noteszembe). T. fölajánlja, hogy palatáblával úszik mellettem, hogy a Mester minden gondolata azonnal rögzítésre kerüljön...

Lukács/4. Infó: a meudoni Rodin-múzeumba el lehet jutni metróval is. (A húsz éves Párizs-kalauz szerint vonatút.) A park közepén palota, a kertben kétoldalt szobrok. Hogy ott vannak-e a pavilon-műtermek, amiket keresek, továbbra is bizonytalan.

Lukács/5.
Keresem T-t a konditeremben. Nem látták. De itt kell lennie, a gyúrópad helyzetéből látszik, már járt itt.

Lukács/6. Velük örülök: Csabáéknak mégiscsak összejön az ötnapos Tisza-hajótúra, amire minket is invitáltak, Katával.

Lukács/7.
A 75 éves S. bácsi megjött Nánásról. Leszedték a birtokon a földiepret. Jó termés volt. A javát befőzik. Meg puncsot is főz belőle az asszony.

Lukács/8. B. művészettörténész kérdi véleményemet a műcsarnoki Nádler-kiállításról. Csak mosolygok. Derűsen mondja, ez még a jobbik Nádler. Az öccse...  - mondom: ötven éve Hartung....
Erre elmeséli, egyszer külföldön benyitott, ahol Hartung kiállítást rendeztek éppen. Az egyik teremben üres vásznak a falon. Egy legény vitte a festékes vödröt a Mester után, aki kezében meszelő nagyságú ecsettel...
Mondom, közelről megnéztem egy képét. Szerintem a gesztusok helyenként tűecsettel korrigálva. Egyeztetjük: persze mindegy. Szeretjük.


Kata fölvett valami kismintás lila selyem(?)szoknyát, középhosszú, szűk szabású. Egy idegen asszony. Javasoltam, öltözzék néhanapján ilyen rondán, hogy megbecsüljem, amikor-

Falfirka a Budai Rakparton: Védd a fákat, egyél hódot!
Alatta más betűtípussal: Mondd el a vonalnak, mi a gömb.

Figyelj, J!
Anyám mutatott egy nagyon szellemes társasjátékot, ketten is lehet, de akár egész család játszhatja. Lényegében beszélgetéshez ad keretet, segítséget, ott jó, ahol erre szükség van.
Házilag is meg lehet csinálni. Szokott kockázott végtelenített (kör)pálya, akadályokkal, kockadobás alapján mindenki a saját bábujával halad előre. 16 akadálymező, itt egy kártyát kell fölvenni. Azt fölolvasni, s arra válaszolni.
Senkisem nyer, nem is az a cél. Akkor vége a játéknak, ha elfogy a kedv, az idő, vagy mondjuk a kártya. 
Van néhány piros kocka, ide érve lehet bármit kérdezni, mondani, vagy hozzászólni az előzőhöz.
Amíg az egyik beszél, nem szabad belebeszélni, belekérdezni, leállítani.

Várj, fölhívom anyámat, diktáljon be pár kártyaszöveget:

Mondj egy személyt, akit különösen csodálsz, miért csodálod!
Hogyan érezd magad, és mit csinálsz, ha egyedül vagy otthon?
Nevezz meg egy érdekes felfedezést, amit te tettél az élettel kapcsolatban!
Tegyük föl, hogy nagyszámú közönség előtt tartanál beszédet, miről beszélnél?
Ha az életednek egy évét újra élhetnéd, melyik lenne az, és miért?
Miben vagy olyan, mint az édesapád, mi erről a véleményed?
Biztos voltál már szomorú, egyet mondj el!
Egészítsd ki: boldog és elégedett vagyok, ha...
Mitől fakadsz sírva?
Egészítsd ki: az embert, aki a legnagyobb hatást tett az életemre, úgy hívják, hogy...
Hogyan állapítod meg, hogy valami hamis, vagy igaz?
Nevezz meg két dolgot, amit mindenképp el szeretnél érni az életben!
Mikor és hol érzed magad a leginkább nyugodtnak és lazának?
Kihez tudsz fordulni, ha vigasztalásra van szükséged?
Mi lenne számodra az ideális élet, és miért?
Volt már rossz a lelkiismereted, mesélj, és hogyan látod a dolgot ma.
Egészítsd ki: nyugodtabb lennék ha ...
Nevezd meg az életed egyik célját, és magyarázd meg, miért fontos!
Nevezd meg azt, amit soha semmikor nem tennél meg!
stb.

Pilinszky mondja Ország Lili temetésén:

...Minden nagy festő nagy gondolkodó...valamit nagyon tud és nagyon megért, és világosan ki is mond, anélkül, hogy kimondaná...

2001. június 12.
Sikerült ezt talányt... Olvasom Füst összes verseinek 1947-es kiadásához írt saját előszavát, hogy ti. fölhánytorgatták neki, előző kötete végére miért tette be a róla szóló kritikákat: bizzanak már kérem emberi és művészi ízlésemben! A versek nehezek, sokaknak segít, ha beszélnek is nekik róla! És az új kötet végén ismét ott a kritikacsokor...

2001. június 15.
Vagy tizenöt éve szeretném, akkor láttam meg egy talán megszerezhető gyönyörűséges Nagy István szénrajzot. Erdő-táj. De a szokásos belső ellenerők erősebbek voltak, hiszen annó még Vaszkó képemet is továbbajándékoztam. Hanem most cseréltem Várhelyi Tímeától egy rajzot, ami fölér-, csakugyan.
Itt világit-, ragyog a falon, az íróasztalom mellett, a kapcsolótábla és egy Kingafotó között. Ma hajnalban szkenneltem be, nyomdai minőségben is (figyelem, Várhelyi kutatók!)-, itt mutatom.
Nagyban is megnézheted, mert fölvétetett -élőként egyedül- a MAGÁNMÚZEUM-ba (a menüoldalon a VÁLINEWS fölött kettővel találod.)

Érettségi. Miki ma négy körül szóbelizik. Már tegnap leutazott Esztergomba, a 25 kilós szintetizátort vitte magával. 
Nem lesz kitűnő. De ha lenne is, fanyalognék. Tán tíz napot készült. Mentség? hogy ez általános, amint hallom. Indok: nem fontos a pontszám a fölvételihez...
Más korosztály. 

A web-címem miatt újabban gyakran lenne szükségem névjegyre, de hát ez nem nekem való. Hanem megvan. Nyakban lógó füzetem néhány lapját lebélyegeztem, csak ki kell tépni belőle.


Újabb Esterházy-levelem, alighanem utolsó. Lehet, hogy túlbeszéltem a dolgot. 
5.05. Drága Barátom, szeretlek.

...Belső szigorúságod kérdése. Bocsáss meg, a rágógumizást pedagógiai okokból nem részletezem. Ha azt mondom Sanyinak, elloptad a krétát, Sanyi a krétaügyön fog gondolkodni. Ha azt mondom, lopós vagy, akkor talán. Ugyanis amit most megírtam erről, azt évek óta forgatom magamban, számodra.
Vagy tudod használni valamire ezt a pofont, vagy..., hidd, becsülésem jele.  

8.20. uszoda után, reggeli előtt

Na mégiscsak, tovább. 
Sokan nem értik ezt az egyházon belüli rendet. Egy egyházatya mondta, a fontos dolgokban egység, a részletekben szabadság, mindenekben szeretet. Milyen egyszerű.
Még valami jutott most eszembe, hogy ti. nincs csőcselék és egyszerűen nincsenek ŐK meg MI. Recsken verték azt a huszártisztet, aki később pap lett, azt mondta az ávós kérdésére, miközben a fogát csikorgatta, igen, szeretem magát.
Tarts ki, ne fáradj most bele a polemizálásba, ha nem velem, látogasd meg Jelenitset...

Ma jelent meg az Élet és Irodalomban Péternek írt levelem. Az uszoda folyosóján egy ismeretlen öregúr gratulált, ő már hivatalból megkapta, újságíró. Dicsérte toleranciámat és a stílusomat is. Csoda, hogy kissé túlkecses mozdulatokkal vettem a vizet gyorsúszásnál? És a bukófordulók is! Igaz, kb. az ötvennégyezrediknél tartok.

De még ez előtt, a Ferences templomban is történt valami. Zsolozsmázás közben elkalandoztam, fölbukkant a régmúltból egy viszonylag ritka rémálmom. Gyerekkori szobám ablakából, biztonságos-magasból nézem a sötét Körteret (ötödik emelet), utcai világítás alig, tétova, menekülésre kész embercsoportok, föltűnnek, hullámzanak, szétoszolnak, álldogálnak. S amitől mindenki retteg, amit mindenki vár, néma sötét katonai alakulat érkezik, nem is egy, több oldalról. Bekerítés? Elhurcolásveszély? Csak mozdulatlan erődemonstáció? Sortűz lesz? Vagy csak igazoltatás?

Mi lehet az alapja? Persze, 45-ben három évesen anyám pergőtűzben az égő házak között vitt át éjjel a  Gellérthegyen, mert az óvóhelyen elfogyott az élelem. Egy fehérleples katonai járőr segítette, karján egy éves húgom. Aztán 56-ban, tizennégy évesen, fölülről láttam, ahogy karhatalmisták gumibotoztak. Nem ellenállókat, csak éjszakai gyalogosokat a kijárási tilalomban.
Igaz, láttam sortüzet is, tüntetőkre. Rajvonalban futottak a térre, de csak fej fölé lőttek, porzott a szemközti házoldal.

A félelem, gondoltam, igen a félelem, miközben a Benedictust énekeltük, felváltva a jobb és baloldal.
És fölriadva, ez a sor következett:
...hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből
neki szolgálatot teljesítsünk...

Dél. Megyek a tegnap este lefotózott festmények diáiért, az Astoriánál egy amerikai cég egy óra alatt előhívja. A metrón Zelk verse, A három nyúl. Ismered?:

Egyszer régen, nagyon régen,
zúgó erdő közepében,
három nyulak összegyűltek,
selyemfűre települtek, 
ottan se ültek sokáig,
talán csak egy fél óráig,
amikor felkerekedtek,
hogy már végre hazamennek,
egy szarka felettük szállott
s felkiáltott: „Mit csináltok?
Mit csináltok, három nyulak?
Úgy ültök ott, mit az urak...”
...
Ezután már urak leszünk,
ebédre rókahúst eszünk!
Nem fogjuk az időt lopni,
         most indulunk rókafogni!... -
...
Nagyon szerettem, ijesztő-vonzó-rémséges ábra volt fölötte az olvasókönyvben, 1950.
Tegnap antikváriumban találtam a Zelk gyerekversek kötetet, egy szendvics áráért.

Szóval a diapozitívek. Tegnap befejeztem az utolsó tavaszi képet, tizenegy darab, minden megvan. Jöhetnek júliusban, a Szentendrei-szigeti alkotótáborban az újak. A lemezek már lealapozva.
Miközben ezeket megfestettem, a lányok meztelen vállán már csak egy vékonyka pánt, a fene egye meg. Illetve kettő, részleges átfedésben. 

A metrón útközben SMS üzenet Miklósnak, három órája van még az érettségiig: „KITARTÁS, VELED VAGYUNK, VIETNAM! 
Azonnal válaszolt: ANSCHLUSS, ENDLÖSUNG, SZILVAPÁLINKA.

Este.
Miki hazaért, leérettségizett. Állítja, hogy földrajz fölkészülése annyiból állt, hogy a tételcímeket elolvasta. „Ez ötös lesz. A végén már untam, az órámat néztem.”


2001. június 17.
A nevezetes-legendás Halász Péter színházat vett? kapott? a Kálvária téren. Nyitó előadás Kurtág zongoraestje. Sznobizmusból, tiszteletadásként, és kíváncsiságból elmentem, hátha meghallok valamit.
Csakugyan: nejével négykezesben veszekedtek, aranyosan. A közönség nevetett. Én is.




Baljós jel volt, hogy reggel nem bírtam végigfutni a szokott távot. Utána a vízben az első 300 még vígan, a 4. sz. barátnőmnek meséltem, hogy baracklekvárjához vettem paprikás csécsiszalonnát, kiváló volt. A másikat megkérdeztem, Kata a Balatonnál, itt hagyott hat főtt krumplit héjában, az asztalon, mit csináljak vele. Az égre nézett és taglalni kezdte. Addig pihentem. A töltött pulykamellig jutott el. Ötszáznál már nyilvánvaló volt, hogy ma nem fog menni az 1200. Akkor megpróbáltam fékezni a tempót -fáradva ösztönösen gyorsítok-, és a kéztartásra figyelni. Avval fenyegettem magam, ha nem megy, végig kell úszni, de mellben. Aztán nem egészen logikusan eszembe jutott, hogy hiszen fél órája áldoztam. A tempó erőtlen maradt, de kezdett harmonikussá válni. 1000-nél már látszott, hogy végigcsinálom. Aztán az utolsó pár hossz tűrhető volt. 

Ma fölraktam a gépre és webre az utolsó 11 átfestett képet is, s evvel tényleg befejeztem az első félévi évadot. Végül még kettő kiválasztása a válogatott/selected csoportba.
Két nap múlva hozzátok, Párizs - Le Meux, egy hét, már csomagolok. Aztán július a festő fiúkkal.

2001. június 19-25.
Hatodszor Párizs; Musée d'Orsay -  a kibővített Musée Guimet - Musée Rodin, először - Musée Cluny - Pompidou Center  - Eiffel - Notre Dame - Louvre/ Óceánia, Afrika, Amerika (ez új) - Németalföld - Iszlám - Mezopotámia - német, holland  festészet, antik Irán - Musée National du Moyen Age; egy tengeralattjáró belülről - Musée Marmottan - a Zene Napja az utcákon - egy rossz fotókiállítás -  Bernáth Aurél - tengerpart
Bonnard - Sisley - Monet, ebben a sorrendben.

2001. június 27.
Tegnap hazaértem. Reggel lukácsos módra körbenyaltam az úszószemüveget párásodás ellen, sós volt. Egy napja még az Atlanti óceánban.

2001. június 28.
Apám haláláról ma este értesültem hivatalosan: 
 www.hadifogoly.adatbanyaszat.hu

Cirillről géppel áttett táblázat:

Vezetéknév: VALI
Keresztnév: DES ILI (=vagy) DESE
Apja neve: DEZSE
Rendfokozat: leutenant
Szül: 1900 Szabadka, Magyarország
Lakás: Budapest Irini ul. 12 (Irinyi János utca 12, most Körtér, stimmel)
Fogságbaesés: 1945 Magyarország
Meghalt: 1946.07.12. (egy bajtársa leveléből 13 vagy 14-et tudtunk.)
Fogság helye: Sz.G. 3604 (tudjuk, Szapahova)
Temetés helye: KL.G.3604,K/M-54/10

Ez utóbbi kódadatok 2001 augusztustól a Hadtörténeti Múzeum kezelésében elérhetőek lesznek.

Anyámat fölhívtam. 82 éves. Én 59.


2001. június 29.
Válasz Esterházynak, a cikke nyomán még köztünk gyűrűző-

Feladó: Váli  Dezső <vaali@dpg.hu>                           2001.06.27. 21:58:00 +1h
Téma: nyár
  ____________________________________________________________

Konfliktusok még így, megoldatlan formában is áldássá válhatnak, tudjuk.
Kedvellek.
Párizsból jövök, a 90 múzeumon túl életemben először (és utoljára?) jártam egy tengeralattjáróban.
Sisley zseni.

szeretettel ölel: D


Értesítőcédula a Lukács folyosóján: 
107 éves korában, 2001. június 20-án meghalt dr. vitéz nagybaconi Molnár Károly orvos vezérőrnagy az utolsó magyar király utolsó katonája. 
Gyászolják felesége (!), ...déd-, és ükonokái.

Két hete még úszott. 

Régóta ígérik, kértem, csináljanak egy faliújságot a Lukácsban a folyosóra, az ilyen céduláknak az átépítés óta nem volt helye, a falra tették ezt is. 
Ez adta meg a végső lökést, ma délelőtt deszkából csináltam egy fatáblát, barnára pácoltam, bevittem. A fal a kampósszöget nem fogadta, a csoportvezető azonnal szerzett egy ütvefúrót.

A hangvételt befolyásolandó, egy újságkivágást is föltűztem: a pesti Zsidó Múzeumban július közepén Chagall kiállítás nyílik, 60, részben publikálatlan művel.

A tábla sarkába tíz (zöld) rajzszög.

  
Levelek Le Meux-be / 76
2001. július 

Szia J!

2001. július 1.
Különös találkozás. Telefon, ismeretlen fiatal pár, hogy ők gyűjtik a képeimet, már hét van. Opuszszámukat kérésemre bediktálták. Nálam mind „lappang” bejegyzéssel. 
Húsz éve egy rövid ideig adtam el a Képcsarnoknak, onnét valóak. 
A képeket ma délelőtt föl is hozták -restaurálás kérés-, viszontláttam őket, köztük két nagyon szeretett is. S a hat le nem fotózott képem egyike, ezt rögön pótoltam. Most már csak öt.
 
Életünk jó része avval telik, hogy a dolgokat oda tesszük, ahova valóak, nem?

Ez a 72/19-es, zsákutca gondolat, egy korai kollázsomat próbáltam áttenni olajba. Még vászon.


Az uszodai faliújságom viszont tegnapra eltűnt a falról. Vajon. Nem az igazgató vétette le.


2001. júli. 3., kedd, a Szentendrei szigetre, Szigetmonostorra, művésztelep „vezetni”, egy hónapra. 
Uszoda: 6.15-kor kishajóval Lányfalu, 50 méteres feszítettvizes medence.

Hajónapló 2001 július:

 dátum           	 idő / 1200 m gyorsúszás kézlapáttal	 idő / 1200 m                gyorsúszás kézlapát nélkül	 olajkép/műterem  60x60 cm
 			 
3 kedd	 	 	(berendezkedés)
4 sze	200m	1200m	A/01/17
5 csü	nincs víz	 	A/01/17 tovább
6 pé	1000m	200m	A/01/18
7 szo	1200m	 	A/01/19
8 vas	28:00.57	 	vas: múzeum
9 hé	27:39.27	 	A/01/17,18,19
10 kd	27:47.68	 	A/01/20
11 sze	27:39.57	 	A/01/21
12 csü	nincs víz	 	A/01/22
13 pé	27:46.57	 	A/01/23
14 csü	27:41.21	 	A/01/23,24
15 vas	rossz mérés	 	vas:hangverseny
16 hé	27:16.39	 	A/01/25
17 ke	26:54.37	 	A/01/26
18 sze	26:25.42	 	A/01/27,28
19 csü	nincs víz	 	A/01/29
20 pé	25:54.87	 	A/01/30
21 szo	26:00.70	 	A/01/31
22 vas	26:04.73	 	vas: Nagyvillámra
23 hé	 	27:47.25	A/01/32 temetős kép
24 ke	 	27:07.69	A/01/32,33
25 sze	 	26:39.00	A/01/32,33,34
26 csü	nincs víz	 	B/01/03 A/01/35
27 pé	26:08.06	 	A/01/35,36
28 szo	 	26:32.12	A/01/37
29 vas	 	26:44.93	vas: múzeum
30 hé	25:12.44	 	reggel: utazás


Már itthon. 
A szigetmonostori hónapom alatt 160-an nézték meg a honlapot. Ámulok.

Júni. 31., most pedig a Balatonra; Kékkút.
Kölcsönbe Illyés Gyula naplóiból öt kötet. Fantasztikus társaságban leszek.
Elképesztő a problémalátási tartománya, horizontálisan és vertikálisan is.

Délután autókörút: egy kép haza a Vigadó kiállításról, két kép az HMVásárhelyi Őszi Tárlatra, új kompjuterasztal anyámnak(82) a Skálából, (itt a billentyűzet az asztallap alá tolható), Rákospalotáról Miki méteres hangfalai, együtt építették. Osztálytársa tervezte, napokig, állítólag még integrálszámítások is.


  

  
Levelek Le Meux-be / 77
2001. augusztus 

Szia, kedves J!

2001. aug. 3.
A nyár van egy nagy csacsiság. A Balaton is. Hónapja újra Illyés egyetemre járok, ez jó. Naplóit olvasom.
Szemeszterek: 
Erdély-Felvidék sorsa
öregedéstan-szenvedéstudomány
diskurzustan
kétkezi szerszámok
a jó házasság dícsérete
hétköznapi politika

Megírja hírhedett esszéjét az 1977. karácsonyi és a szilveszteri Magyar Nemzetbe: Válasz Herdernek. (olvastam akkor, meg kell szerezni.) Ő szólal meg ekkor először az Erdély-problémáról. Utána föntről cenzúra, alulról sanda mosoly: te megengedhetted magadnak... Háromnegyed év tortúra. Szenved.
Szenved, amikor magánál minőségromlást vél, amikor fél, hogy nem volt eléggé udvarias, amikor félreérthették. Gy. téved, hogy önmaga szobrává merevedett. Nagyon erős önkontroll. 

Úgy kell figyelni a verseit, hogy tanít is.
Ismétlem, elképesztően tág az érdeklődése, problémalátása, horizontálisan és vertikálisan is.

2001. aug. 10.
Három hétre terveztem, bő hetet bírtam, haza a nyaralásból. Tegnap a hazaérkezés mámora, ? 12-ig lumpolás: levélírás nyaralónk bekötendő gázcsonkja ügyében, másik levél vízóraszerelés ügyében. Hogy így aztán ma fáradt reggel, nem vehetjük figyelembe: Lukács helyett kiruccanás a Császárba, 27:31,27; 1200 méterre, nem is rossz. Csak utána nem bírtam fölkapaszkodni a medence peremére. 
Azt mondja Illyés (Aristoteles után?), a művészet célja, hogy a dolgok rejtett értelmét jelenítse meg.

Ezt most kaptam e-mail-en, Szigetmonostoron voltunk együtt:

Kedves Dezső, mellékelten küldöm a kért receptet:

ZSÍRZSERBÓ
1. Végy egy félkilós étkezési sertészsírt, két órára hűtsd be.
2. Vágd szeletekre a tömböt.
3. Az így kapott darabokat forgasd meg lisztben, majd kenj közéjük ízlés szerint szilva vagy baracklekvárt. Erre hagyma és párizsi kerül, vékony szeletekben.
4. Helyezd egymásra a rétegeket, majd az egészet borítsd be olvasztott csokoládéval.
5. Díszítésként a tetején kavicscukor, elhintve.


2001. aug. 11. 
Szombat, reggeli órák
Receptről jut eszembe, hónapja böjtölök, vagyis inkább fogyókúrázom, hogy történjen valami, hogy az ébredés-úszás jobban-, vagy csak az evés gyorsan múló örömeit- Annyit eszem, mint a bakonybéli bencés szerzetesek, vagy valamivel kevesebbet. Vettem egy kiló paradicsomot is - azt hiszem, életemben először - itt szemben, a Mammutban. 

Szeretném ezt a fegyelmezett étkezést ezentúl. Mindig iszonyú sokat ettem Kata csodálatos vasárnapi főztjeiből. (A hét főbűn: falánkság, büszkeség, kapzsiság, lustaság, irigység, bujaság, harag.)

Reggel olvasom a C. H. Mackintosh: Elmélkedések Mózes 1.-5. könyvében, hogy...  

Ez egy érdekes mű. 15 éve olvastam Moodynál, (XIX. századi amerikai prédikátor) hogy ez a  Mózes a „három legfontosabb könyv egyike”. Később láttam a magyar fordítás köteteit, sorra jelentek meg az évek során, s írt mindig újabb előszó-üdvözlést hozzájuk egy pesti orvosprofesszor, a II. világháború idején. S mindezt évtizedek után reprintben kiadta egy külföldi magyar kiadó. 
Figyelemre méltó történet. Vagyis könyv. 
Az egyetlen, amit megtartottam egy elajándékozott teológiai könyvtárból. 
Hihetetlen koncentrált. Minden sora új gondolat.
		
Mackintosh: 1820-1896 „ősrégi ír családból” 
		
A könyvet hol itt, hol ott ütöm fel reggelente. 
 Ma a 18 éve beteg asszony szombati napon történő gyógyítása. 

Milyen megsemmisítő módon leplezi le és bélyegzi meg itt az Úr eljárása a zsidó rendszer egész romlottságát! Gondoljunk csak a kiáltó ellentétre: egyfelől a sabbath, másfelől Ábrahámnak a Sátán keze által tizennyolc éve megkötözött lánya!
Nincs semmi, ami úgy el tudná vakítani az értelmet, megkeményíteni a szívet és megrontani az ember egész erkölcsiségét, MINT EGY VALLÁS - KRISZTUS NÉLKÜL!... ...mit törődött a zsinagóga feje azzal a nyomorult asszonnyal?! Neki csak az ő szombatjának a megtartása volt fontos. És nem a Sátán hatalma botránkoztatta meg, hanem Krisztus hatalma...

Kemény.


Mackintosh után a reggeli futás: egy hónap kiesés ellenére végig bírtam. A vízben Irmuska (80) üdvözölt, hogy nélkülem a Lukács nem volt az igazi... A bukófordulókat óvatosabban, nehogy a lendülettől essen le a nagylábujjam körme, már esedékes. Elveszne a vízben. (Anyám új kompjúter-asztalának egy darabja esett rá.) 
Vagy zokniban kéne úszni. 


Még annyi, hogy itt ebbe a VÁLI-OEUVRE-be beletettem a video-interjú mellé az egyik régi TV-felvételt is, Kováts Berci csinálta a 95-ös kiállításomkor. Szeretem, néhány igen atmoszférikus kocka is. Akkortájt a műteremablak alját lemezekkel fedtem, felülről a fény, mint a börtönök, gyönyörű világítás. Mikica sziluettje is többször föltűnik.
Sikerült áttennem ezt kompjúterre, annak ellenére, hogy a programnyelvet nem tudom, de kimásoltam, s a kulcsszavakat átírtam. Részlet a műből:

style='font-size:10.0pt;mso-bidi-font-size:12.0pt;font-family:Arial;mso-fareast-font-family:
"MS Mincho";color:white;letter-spacing:.4pt'><a
href="javascript:openhtml('m.mpg')"><span style='color:white;mso-bidi-font-style:
italic;text-decoration:none;text-underline:none'>tv-interjú '95</span></a><u2:p>
(CD-n)<o:p></o:p></span></b></p>

stb... Ezt a mozit sajnos a webre nem tudom föltenni, de napra aktualizált CD-ROM-ot 6 perc alatt bárkinek szívesen másolok. (A nyerslemez már csak 170 forint.)
Már csak ennyi a különbség a web- és a CD változat között.

Hétfői elintézni való: csakugyan működik ez az új jogvédő iroda. Átutaltak nekem 24 ezret, követői jogdíj; 5%, ami nekem képem második eladása (első továbbadása) után jár. Be kell érte menni a köröndi OTP-be.

Most ti is nyaraltok. Beválik a lakókocsi?  T. nagyszerűen megcsinálta. Az ágyak, a faburkolat, minden. 
Végig a tengerpart, vagy egy-két helyen? Persze, ahogy a gyerekek, - gondolom - ahogy alakul. Rátok fér a nagy pihenés.

2001. aug. 12.
Olvasom P. Szűcs Juli cikkét a Népszabadságban (júli. 16, Mi ma a múzeum?) a marhaságról, amit a múlt hónapban Szüts-csel fedeztünk fel Párizsban, s azután ők ketten is kitárgyalták, ugyanott.

A kályhától kezdem, mert innét indult minden: a tizenöt évvel ezelőtt megnyílt Musée d'Orsay-val és azzal az eszmeiséggel, amely ezt a kiállítási intézményt fűtötte. Meg azzal, hogy lelkesedtünk érte. Önkritikával tartozom tehát.... Mert mégiscsak nagyszerű volt látni, hogy - a művészetben is- hogy a külön-külön tárolt dolgok összekacsolódnak... végtére egyetlen dologról szóltak a művek mind. Az impresszionistáknak annyira sikerült az utókor szemében leválniuk az agyonméltányolt, hivatalos, konzervatív, akadémikus[ról...] mintha az sose létezett volna. A visszavágás túl jól sikerült... eljött a méltányosság pillanata... Álságos egyenlőség, Cotoure dekadens Rómáját ábrázoló, profimód hazug képét nem lehet kikerülni, mert olyan nagy, mint a plazamozi vetitővászna. Cezanne kártyázói pedig úgy eltűnnek a számukra engedélyezett kicsiny légtérben... Itt következett be először, hogy a művészettörténeti értékek szempontjait fölütötte valami más... A Tate Modern Múzeum[ban és Európában több helyen a képek így rendezve:] Csendélet, Tájkép, Akt, Történelmi téma... az ismeretterjesztés és szórakoztatás hibridjéből keletkezett vállalkozás.
Tévedések, óriási tévedések...

Miklóssal a Pompidouban, a Bonnard képnél vettük észre: egy leírhatatlanul szellemes, és gyönyörűséges aktja mellett valami Ló Lajosnak pocsék meztelen nője.

Az ismeretterjesztéshez pedig annyit, hogy vagy 15 éve megkérdeztek, akkor írtam egy cikket a Művészetbe, hogy a Pompidou kiállítótermeit állítólag jövőre derékig elárasztják meleg vízzel, hogy a közönség jobban odaszokjon...
A cikket nem közölték.

Szóval egyenlősdi, minőségösszemosás egyfelől, valamint téma szerinti csoportosítás. Dezinformálás. Semmit nem tudnak arról, hogy mire való a művészet. Ahogy Bernáth Aurél mondta, milyen kis olcsó ürügy a téma. 
Ahogy Illyés: 

 A művészet célja, hogy a dolgok rejtett értelmét jelenítse meg 

A jó kép villanásnyi időre megmutatja Isten köpenye szegélyét
 (ezt én) 

A Szépművészeti Múzeum is átvette pár éve ezt a marhaságot, az az óriás Makart kép, balra bejárattól, a szemközti főhelyen, stb. Összekeverik magukat a Gondolkodástörténeti múzeummal.


Uszodába menet a járda szélén egy doboz csavaralátét, 27 mm-es. Ekkorát ritkán használok, mennyi kellhet még halálomig?  Tizet zsebre. Egyet aztán a kabinos markába, de szólnom kellett neki, mert nem vette észre.
				Másnap.
Még egyet belemarkoltam. Hosszabb életet képzelek magamnak.

Elkezdek reggel angolt olvasni. Az lesz a szabály, hogy szótárt ne, és hogy fél óra után abba kell hagyni. 
Egy régi emlék: A Gun for Sale. Még majdnem szó szerint emlékszem, ahogy indul:

Murder didn't much to Raven. It was just a new job. 
You had to be carefull. You had to use your brains. 
 (Miért többeszám? Tud Greene angolul?)



Közben július végén megjött a végső felmentés az eredetileg 1,6 millió forintos adótartozásom - büntetésem dolgában. (A 97-es New York-i tízezer dolláros Pollock ösztöndíjam után akarták tavaly rámverni.)
Tehát nem kell külföldi ösztöndíj után adózni, ha az alapítványt 1993 előtt alapították, feltéve, hogy bármi adakozó oda befizetéséről az alapítvány nem adott ki (kedvezményekre fölhasználható) igazolást. Nnna.


Illyés, megint:
Németh mondta ki a legjobb meghatározást az urbánusok és népiesek pörében. Népies a „gyűjtő”, a parasztian „szerző”. Szabó Lőrinc volt a példa. Éppígy itt állhatna Márai és Cs. Szabó is, ezen az alapon.
 Vagyis ez a kategorizálás csacsiság; remélem, jól értem. (Naplójegyzetek 1946 július.)

2001. aug.13.
Művészettörténet államvizsgán tavaly belőlem felelt, meséli F. 
Eger, Tanárképző Főiskola. „...Korszakok a tanulóévektől kezdve, mestere Sugár Gyula, padlószemetes képek, a zsidó temetőket Szigligeten kezdte rajzolni, nagyon unta, munkamódszere, a műterem téma megtalálása...” Ez tetszik.

Érettségi tétel már voltam, többször, régebben, hallottam. 
Anyácskám (is) nagyon büszke rám.

2001. aug.14.
Mike születésnapja. Ajándék már megvolt egy hónapja: szintetizátor és az elektromos zongora. Pótajándéknak tegnap kimehetett Rákoscsabára. Kocsival.
Pótpótajándék: egy lila bélésű dobozka: abba, majd ha leesik a lábkörmöm. Koponyaereklye. 

Szóba került, mutatom és nézem magam is egyetlen albumomat, Monet vászna a normandiai tengerpartról (most jártam arra), Braque is megfestette, ő is sorozatban, csak ő drámaiabban. 
Amúgy ma nekem a legcsodálatosabb a szénaboglyás sorozata. Tiszta festészet, a legtisztább. 
Semmi téma, még forma se, semmi, semmi közölnivágyás. Színek, színek, de hogyan. Csoda.

Úgy szeretnék festeni,
Ahogy a madár énekel.
			Claude Monet

Úgy szeretnék festeni
Ahogy Claude Monet.
			Váli Dezső

A magamfajta dilettánsnak persze közismerten négy kézre van szüksége, ha hangszórózsinórját hosszabbítandó forrasztania kell. Kettő a két kábelt, egy a pákát, egy a cint. Persze köztes megoldások vannak, satu, egyéb. Hanem most vettem ezerért egy kis öntöttvas állványt, erre a célra szerkesztették, két flexibilis csápocskája tartja a két drótvéget, s még egy nagyító is van előtte, ha a szemüveg stb. Jó.

Július közepén elkezdtem egy zsidó temetőt, 14 év után. Megengedhetem magamnak. Hirtelen ötlet volt egy reggelen, ajándék egy jótevőmnek, aki vélhetően nagyon fog örülni neki. Sok minden került egyenesbe váratlan segítségével.
Persze, nagyon jó képnek kell lenni.

Csakhogy a történés elkanyarodott. A főformák arányait másnap reménytelenül elhibázottnak találva, a témát egy új lemezen újra kezdtem. Azonban harmadnapra az első változat megjavult. Annyira, hogy most, ma délelőtt be is fejeztem, lehetne fotózni. De a másik, a gyengébb is jó irányt vett közben, lehet, hogy azt is érdemes lesz befejezni. Pedig stílushűen: ki kéne dobni. Meglátjuk.

Ha lenne digitális fényképezőm, mint Szütsnek, rögtön meg tudnám itt mutatni. Van már néhány más kép is készen a nyáriakból. 
Ha tucat összegyűlik, csak akkor fotózom, nagy munka.


A rohadt életbe, negyedik javítás után is folyton lefagy ez a gép, most, hogy lecserélték az alaplapot.
Nem tud valaki egy tényleg lelkiismeretes szerelőt? Megfizetném.

2001. aug. 16.
Apám ma lenne 101 éves. Nincs róla emlékem, a fontos dolgokat nem tudom róla, nincs vele kapcsolatom, eddig imáimban sem-igen beszélgettem vele.
 
A körömolló hegyét spárgán belógattam a teaforralóba, aztán végigvágtam az elhalt bőrt. Igen, uszodavíz volt alatta, nem genny, ahogy szagoltam. Délben mégis le az SzTK-ba. „De hiszen ez a köröm mindjárt lejön. Érzéstelenítéssel nem vacakolunk, egy perc az egész. Kérek egy ollót! Nem, egy csipeszt!” Néztem, ahogy rángatja lefelé. Kötözés. És a kulcsmondat, amiért jöttem: „három nap után úszhat!” Éjszaka forgolódtam.

Utálom, de hátha mégis a Pompidou-csapat, és társainak van igaza? Hogy csendéletet a csendélet mellé teszik, bárha gyengébb, és semmi közük egymáshoz?! 
Gy. nálam, beszélgettünk erről. Hogy a kiállítást nem számunkra kell rendezni, akik megtaláljuk a jót... a kérdés örök: elvezet-e az operett az operához? Félő nem, de most nem ez-, itt mások a műfaji szabályok. Tehát, a japán turista szeme esetleg mégis megakad a remekművön, a könnyebb képek között?! 

És a veszteség? A megtévesztés, hogy mi érték, mi nem. De talán nem ez a legfontosabb. Hanem a találkozás lehetősége. Van rá esély, a nagy találkozások kegyelmi pillanatok.

Néztem a web-en, magánmúzeumodból kimaradt Van Gogh?!, mondja Gy.
Igen, így van. Pár éve láttam a Musée d'Orsay-ban egy parasztházat tőle, az ereszvonal és a tetőgerinc is szecessziósan kunkorodott, fanyalogtam. Akkor már Sisley a szomszéd teremben: az a tóparti vendéglő, nápolyisárgával. Tedd mellé. AZ NEM AKAR MONDANI SEMMIT. Az egyszerűen: van. És megnyílik az ég.
Persze nem vagyok igazságos. És?!

2001. aug.17.
Azt mondja Illyés a horgászokról:
Mit visz haza háti iszákjában az alpinista... fura volna, ha ez iránt érdeklődnénk...
A vízparton kényelmetlenül kuporgó horgász olyan fajta lelkigyakorlatnak áldozza magát, mint a hétszámra mozdulatlan lámainas, a fél lábon éjszakázó azték pap... a tudat s emlékezés mély rétegeibe száll ő is alá... Jutalma nemcsak a buddhaszerű merevségbe burkolódzó édes merengés... A szent víz mellett az a hívő az időtlenben ül; minden bölcsek áhítva vágyott közegében: a múlhatatlanságban.
(Illyés: Naplójegyzetek 1962)

Mindig nagyon szerettem volna én is. Mindig fölkaptam a fejem Bálint Endre horgászanekdotáin, hogy legutóbb a budai rakparton egy mankót fogtam... A Rábaparton (nagy R?) is hűlt meg utoljára... A víz csoda. Három-négy percig bírnám.

Azt mondja egy Novi Sad-i pszihológus a modern mentalitások kísértéséről:
A boldogság mentalitása - a boldogító hit illúziója. Alaptétele az a meggyőződés, hogy ha az ember „rendesen” él, akkor boldognak kell lennie. Tehát ha valaki nem boldog, akkor valami baj van az életvitelével... 
Ma már a legkisebb boldogtalanságot, fájdalmat is pszihikai zavarként éljük meg: pszihológushoz, orvoshoz fordulunk, ha bánatosak vagyunk; tablettákat szedünk, ha nem tudunk elaludni, vagy ha kudarc ért bennünket... az emberek elfojtják a kellemetlen, negatív érzelmeket. Ez pedig elszegényíti ez életet, amelynek gazdagságához hozzájárulnak épp a negatív tapasztalatok is, amikor az ember elmerül a fájdalomban, a kiábrándulásban, a bánatban, a félelemben (mint Jézus is.)
... ez a mentalitás ma valláspótlékként kínálkozik..., Az ilyen vallásosság csak azt a célt szolgálja, hogy erőt adjon a nehézségek leküldésére..., hogy biztosítsa a boldogságot...
(Szentmártoni Mihály SJ.: Istenkeresésünk útjai. Agapé.2000.)

Gondolom, az egyensúlyt meg kell találni a megélés és belemerülés között... Hogy amúgy meg kell köszönnünk a terheket. Hiszen személyre szabott ajándékok.


E-mail-váltás sebészorvos barátommal


Szia, Jóska!
Talán így is megválaszolható?! Két napja a letyegő lábkörmömet levették az SzTK-ban, bekenték pirossal, bekötözték. Többet nem kell menni, három nap után úszhatok. Ennyi. 

Az új köröm már nő. 
De tőle pár milliméterre van valami varféle dudor, sötétebb színű. Az nem baj, ha az új köröm majd eléri?
Vagyis hogy kell valamit csinálnom?
Féllábon állva beszkenneltem a lábujjamat, jpg-képben mellékelem.

Szia Deske!
Valoszinuleg aggodalomra nincs okod, a zuzodas kovetkezmenye...,  problema csak akkor, ha begyullad, de ennek kicsi a valoszinusege..., ha problemad van, varom az ujabb allapot fotojat!
Szeretettel: Joska

2001. aug.18.
Kata halmozó típus, én kidobok - elajándékozok fölös könyvet, fényképezőgépet. Élünk így, ebben kevéssé idomultunk egymáshoz. Húsz éve még az övéit is kiszórtam olykor, legutóbb már megvásároltam tőle azt a förtelmes-ostobán szerkesztett (francia) krumplisütő masinát, hogy eltűnhessen a konyhából. Ha szobájában szemet szúr, hogy túl sok a ......-e, békém kedvéért a magam életterében szórok ki valamit.

Persze, a végsők felől nézve mindegy, hogy az ember milyen életstratégiát választ.
Füst Milán(?) meséje, hogy az aszkéta hallja, a király még nála is nagyobb életszentségben él, fölkeresi. A király éppen mulat, ráemeli poharát: látod, én a gazdagságtól, szegénységtől is szabad vagyok... 
Pál is ezt mondja. 
N. atya: elvonultam a világtól, a rendbe, Pannonhalmára, és most szervezem a 27. bált gimnazistáinknak. (Több busznyi lány is kell erre az alkalomra.)

2001. aug.19.
Pilinszky azt mondja: 
Tudjuk, Jézus a köveket nem változtatta kenyérré, s azt is, hogy aki kenyeret kér, nem kaphat követ az Atyától. E két tény híven tükrözi a keresztény imádság lényegét. Azt, hogy az imádság az Istenbe vetett bizalom helyreállításának eszköze. Bármit kérünk, nem kérésünkben, annak teljesülésében kell bizakodnunk, hanem egyedül Istenben. [kiemelések V.D.]

Milyen egyszerű. Föloldja azt az örökös kísértést - elemi dilemmát, hogy gyógyulásért imádkozom, s nem javulok stb. Isten jobban tudja, mire van szükségem. De hiszen itt következik:

....akik követ kér Istentől, az is csak kenyeret kaphat tőle. Sok - látszatra teljesítetlenül maradt - kérésünknek ez az egyszerű magyarázata... 
(Kő és kenyér; in: Publicisztikai írások 515 p. Osiris, 1999.)
2001. aug. 20.
Két nap ünnep, tegnap este tánc-és jazz-zenekarok végig az Andrássy úton-, a klubban mesélték, rengetegen voltak. Igen, meg kéne tanítani az új generációt is ünnepelni. De létezhet-e ünnep szakrális tartalom nélkül? Odamennek, mert a zene. Erre fognak emlékezni. Vagy ennyi, és rendben van? Mint védszentjük névnapján a falusi búcsú; ringlispíl, sör?! Hogyan kéne ünnepelni? 

Megkérdezem Illyés Gyulát.

2001. aug.21.
Hívtam, mégiscsak ezerévenként egyszer, este Mikivel elvegyültünk a nép közé. Életem első megnézett tűzijátéka, leballagtunk a Dunapartra. Újdonság, hogy a víz közepén horgonyzó (rozsdás) uszályokról lőttek. A Parlament túlvilági fényekben.
Zavaros ritmusok, és túlszínezések, tűzszerész komponálhatta. Szellemes volt a négy hatásszünet, ilyenkor a publikum megtapsolta az előző felvonást, a térzene felerősödött, vagy csak inkább hallhatóvá vált. A háborús robaj hatásos volt. Visszafogtam magam a humorizálástól, hiszen elfogadtuk a meghívást. Utána málna- és csokoládéfagylalt a Kapás Irén utcában, hazafelé. Addigra már a rendőrök is eltűntek.

Könyvtáram ma, a Millennium évében:
vers: Oravecz, Rakovszky Zsuzsa, Pilinszky, Arany, Szabó Lőrinc, Petri, Illyés, Babits, Zelk, József Attila, Ady.
próza: Thomas Mann: József, Illyés interjúk, Pilinszky: Publicisztika
képeskönyv: Monet
todomány: Káoszelmélet
imához: 3 Biblia, Kempis: Krisztus követése, Mackintosh: Mózes I-V, Chambers: Krisztus mindenek felett
kis angol-magyar szótár

Nizzából a monacói Tengerészeti Múzeumba autóstoppal, 1970, kanyargós sztráda a tengerpart öblei fölött. Egyszerre riasztó látvány: repülőgép orral a vízbe, kétoldalt sugárban fröccsen a víz. Megnyugtatnak: erdőtűz a hegyekben, viszi az oltóvizet.

G. most meséli, egyszer ott, a Riviérán a leégett erdőben találtak egy szénnéégett búvárt. Mit gondolhatott utolsó perceiben, hogy mi történt vele?

Amikor tíz éve Gy. atya kirúgott, mert összevitatkoztam vele a gyóntatószékben, meg a Népszabadságban megírtam egy ferences rendi disznóságot; István atya kerülő úton, tapintatosan megüzente, elvállalná lelki vezetésemet. Utóbbi években ritkán jártam hozzá avval a kissé gőgös gondolattal, hogy problémáim nincsenek, csak ismert feladataim. Meg aztán délelőtt fogadott, bent a Ferenciek terén, ami elvitte egy munkanapomat, vagyis kettévágott egy délelőttöt.
Tizenöt éve vele voltunk Mária-zarándoklaton, Jugoszláviában. Most operációja után lábadozóban, félárbócon, több idővel. Este hatra mentem, a Jégbüféből vittem neki egy fagylaltot. Ülve fogadott, mankója kézközelben.
A Fioretti-közösség-, Kata-, a gyerekek dolgai.
Aztán az enyémek. Persze ilyenkor főveszély, hogy az ember kis kellemesen megoldható részletproblémákra koncentrál, hogy a fődisznóságokat sikerüljön elfelejteni. De ezt - remélem - magammal vitt, napok alatt épített listámmal elkerültem. Kérdések is:
- Hogy a kérőima nem tud több lenni nálam egy mondatnál. Keveset kérek, inkább hálát adok a helyzetekért, jóért, és a rosszért is igyekszem. Rendben van-e? 
- Igen. Lehet rózsafűzért, középen egy igéből vett mondattal. 
- Hogy reggel az egy órás imaidőt nem tudom saját gondolattal kitölteni, unom, olvasok ebben az időben, Katekizmust, vagy mostanában a Magyarázatokat a Mózes könyveihez.
- Már a 16. században kitalálta ugyanezt szt. Teréz.
- Erőltessem-e magamra az esti családi imát, amikor nem szívesen, mert épp nem vagyunk teljes békében egymással?
- Mi a közös imátok?
- Nem több mint egy fohász, és egy kötött ima, Miatyánk.
- Akkor ezt helyes tartani, hogy mindennek ellenére, mégis, itt, közösen... Egyáltalán, ne egy idealisztikus hibátlan harmóniához mérjétek magatokat, ami a legtöbbször nincsen is, tekintsétek egymást mindenestül, a terhekkel együtt is Isten nektek célzott ajándékának.
- Nem-igen van bűntudatom, nem is szoktam evvel hétköznap foglalkozni. Jószándékúnak látom magam.
- Világosan el kell tudni különíteni a bűnt az egyebektől. Ha ezt megteszed, és helyre teszed (bocsánatot kérsz Istentől) akkor megfelelően jársz el.   
- A lelkigyakorlatokat kerülöm, nekem hígak, sok a beszéd, terhes az egész napos összezártság. Két-három mondatra volna szükségem, olvasva sokkal hamarább megkapom.
- Csöndes lelkigyakorlatot próbáltál-e? Kis csoportok. Pármondatos gondolatot adnak, s te magadban forgatod... A Németországban élő jezsuita Jálics(?) atya csinálja nyaranta Pécsen vagy Lányfalun, be kell jelentkezni hozzá.
- Nem ismerem. Ha imaidőben csöndben vagyok, sem-nagyon vannak használható gondolataim. Nem nagyon bízom benne... 

Akkor fölsoroltam a bűneimet, majd beszámoltam neki, 
- hogy életem tán legboldogabb két éve volt ez a kezdetben festményarchíválás, amiből aztán a CD-ROM lett, majd web-honlap. A mikro-depresszióim - hogy mire ez az egész - erősen ritkultak és hamar elmosta őket a tennivaló.
	- hogy napközbeni istenkapcsolatom: egy ágy alatt megtalált anyacsavart, egy jó úszásidőt megköszönök, tényleg ajándéknak tekintek. Egy ujjhegyet talált kalapácsütést is.

Az imaközösség dolgai: közbenjáró ima kapcsán megszerettük az esti zsolozsmázást. András nagyon szép, az országra, az egyetemes egyházra vonatkozó imaszándékokat hoz. Aztán 20 perc élménymegosztás, merítve az elmúlt hét történéseiből, végül szentségimádás, áldozás. Rövidült a találkozó két órára, tizenhat éve még négy órát voltunk együtt hetente.

Ezt is rendben lévőnek találta.


Mindig vannak csodák. Harminc évig nem jutott eszembe, most igen, reggel beolajoztam műteremablakom forgórészeit.

2001. aug.22.
Nemigen megy a futás. Talán túléheztettem magam. Kata nyaral, hónapja napi három tea, meg élére állított lecsó: kenyér, közte kolbász, paprika, paradicsom - belesütve. Kiesem a szoknyáimból. Nem is ürítek. Nincs mit. Magamat emésztem.

2001. aug.26.
Zsúfolt napok: a szigetmonostori képekből jó néhány befejezése, kereteik színezése, fotózása, előhivatás, szkennelés, retus. Kínlódás a kompjuterrel, délután hétszer lefagyott. (Tényleg, nem tud valaki egy lelkiismeretes szerelőt?!...) aztán ide, a web-re az egész, meg is nézheted a képeket, az A/01/17-től kezdődően mind új!
- Az elkészült 14 kép keretbe, beárazás színes rajzszögekkel. 
- A zsidótemető ajándékkép átadása jótevőmnek, választott. Annak a címe ez lett: Temetőkép hálából B. Gy.-nek. Ezt is megnézheted az új képek között, a 32-es. 
- A váratlan képződött második változatot egyenlőre megtartom, talán majd egy aukcióra?! 
Ez itt a reklám helye:  
A/01/33 „Zsidótemető, 2. változat”

- Katának meglepetés (holnap érkezik a Balatonról): merthogy kinőtte, hát 18 folyóméter új könyvespolcot építettem neki, de az összes magnószalagjai is elférnek rajta. A szerkezet 30 éve nem változott, 2x4-es faléc, szögelve, diófapáccal. Gyerekkori fogadalmamat teljesítve, a polcok háta is szép (barna). (Mennyire fontos nekem mindenben az időfaktor.) 

- Mi volt még? Mikivel kettesben, közös programok: orvoshoz, egyszer ebédet vittem neki a Sikló alsó megállójához, ahol hangversenyjegyeket árul. Zsófinál villanyszerelés.
- Három képet kiválasztok a Virág féle Mű-Terem Galéria induló kortárs anyaga kiállítására, már el is vitték.

2001. aug.27.
Esterházy vihart kavart cikkét kérték a klubban, másolnám le. Ennek kapcsán egy helyre gyűjtöttem az összes válaszcikket, és e-mail-en folytatott magánvitánkat is, 36 oldal. Sajnos az ő leveleit itt megmutatni nem volt fölhatalmazásom, pedig.

2001. aug.28.
Tegnap alkonyatkor biciklivel a Szigeten, Fabre: A rovarok környezte és viselkedése. (Kriterion, Bukarest, 1979) Kiváló, logikája és stílusa nyűgöz le annyira. 83 körül kaptam, most kerestem elő Kata könyvtárából, ezt sunyi módon nem kidobtam, hanem neki.
A languedoc-i kaparódarázs, hogy zsákmányát megbénítsa, nem kétlem, a tücsök vadászmódszereit követi, és fullánkját többször a nyeregszöcske torába döfi, azért, hogy a tori idegdúcot eltalálja. Járatosnak kell lennie a központi idegrendszer megsértésében; ügyeskedése, miközben eme bölcs műveletet végrehajtja, meggyőz erről. Ez valamennyi ragadozó hártyásszárnyú tudománya, a mérgezett tőr nem hiába adatott neki. Be kell vallanom, hogy ez idáig nem lehettem jelent a gyilkosság végrehajtásánál. Ennek a mulasztásnak az oka a kaparódarázs magános élete...
... Hál' Istennek! Minden kapóra jött. A hártyásszárnyú még elég távol van a fészkétől, és még mindig vonszolja az áldozatát. Csipesszel gyöngéden elszedném. A vadász ellenkezik, csápjával hadonászik, nem enged a szorításából... Van egy kis ollóm, amely rovarász felszerelésemhez tartozik. Előveszem és egy gyors kattintással elvágom a fogat zsinórját, a nyergesszöcske hosszú csápját. A kaparódarázs tovább igyekszik, de kisvártatva a hirtelen súlyveszteségtől meglepődve, megtorpan. A valódi teher, a hasas rovar hátramaradt, és azonnal helyettesítettem eleven darabommal. A hártyásszárnyú visszafordul, elengedi a csápot... és íme most szemtől szemben áll a kicserélt csalétekkel. Vizsgálja, körüljárja bizalmatlanul, majd ezt abbahagyja, lábait nyálával nedvesíti, dörzsöli a szemét. „Mi van? Ébren vagyok? Tisztán látok vagy sem? Nem tiszta az ügy!”...
(Jean Henri Fabre, az etológia egyik atyja, 1823-1915)

Isten most biztosan nem öl meg egy darabig. Ugyanis tartozik nekem. Nem átvitt értelemben, hanem 111 ezer forinttal. Túlfizettem az egyházadómat, most vonom majd le a következőkből. 
És Isten soha nem marad adósa senkinek.

Otthonfelejtettem a fürdőgatyámat, a vetkőzésnél derült ki. Alsónadrág, de az a gyorsabb fordulónál lecsúszik. Így ma stílusedzés, elképesztő, hogy milyen széppé válnak a mozdulatok, ha lassabban. A balkéz húzását is sikerült, végig, megfelelően.
Amit még nem tudok: gyorsnál a versenyzők a forduló előtt tán egy fél-háromnegyed másodpercig is vigyázzállás pózban, hason-, „tenyerek a nadrágvarraton”.

A napi angol megy, eddig két gyilkosság, 88. oldal. 10,5 cm-t fogytam, (derékszíj kopásból) -, 78,05 kiló tornacsukában, tárcával és mobillal, megmértem. A futás ma nem ment végig.


Megérkezett egy nyári felvétel, a szigetmonostori művésztelepi csapat: Erhardt Gyula, fotós, az ő felvétele - én - Vödrös Gábor, festett - Nagy Géza és Fischer Balázs, festők.


2001. aug.29.
Tud-é többet adni a zélet? 

Zavaros nap után alkonyatkor biciklivel a Dunapart- Margitsziget. Csomagtartóban a félig olvasott Graham Greene, és az önfölfújós gumipárna. Napfény, de a tölgyek alatt már őszi, hosszú árnyékok, a pázsiton vizslák rohangásznak. A padokon szerelmesek. Szél, igazi szél, már szinte hűvös.

Nem, ennél nincsen több.

2001. aug.30
El Kazovszkij interjú az augusztusi Új Művészetben. Tetszik, amiket, ahogyan megfogalmaz. (kiemelések dőlt betűvel tőlem:)

Én minden képet elsősorban absztrakt képnek látok... A kép energetikai egység, szándékosan és akaratlanul megválasztott ritmusok, arányok szövevénye... számomra nem annyira fontos, hogy a néző a jeleimet megfejtse, hanem hogy a kép robbanásszerűen hasson... 

A motivumoknak önmagukban nincs jelentősége, a motivumelemzés inkább csak szociálpszihológiai, történeti, kultúrtörténeti adalék... Morandi nem csak bizonyos vázákat fest, hanem általuk totális világképet jelenít meg...

Ez is jó. A képet én mindig úgy értelmeztem, hogy valamire mutat („villanásra Isten köpenye szegélyét”) De igaz, hogy a kép is valami. 

ha elmélyültebben akar foglalkozni a képpel, akkor gondolkozhat a jelek felfejtésén is... 
...de a néző által kigondolt jelentések valószínűleg nem fognak hasonlítani az én saját rendszeremre, ezek mindig a néző történetei.... az elmélyült néző [nem engem, hanem] csak saját magát keresheti a kép segítségével...

Ezt a fogalmat sem használtam eddig, hogy t.i. a befogadásnak fokozatai vannak, és az alacsonyabb rendű is életképes. „Saját magát”... fontos.

...a festményben rejlő történetek összesűrítve jelennek meg, olyan ez mint a kristályba préselt idő...

Szép. Az időfaktor.


Barátilag meghívtak egy ebédre, mikor Kata még a Balatonon. Mondom, bocs, arra nekem nincs másfél órám. Most K. megérkezett, megfedd: csacsi, ez ürügy. Tudod milyen jó érzés egy nőnek, hogy a saját lakásában pár meghívott jól érezte magát...?!

Reggel a klubban: ... ami állatot ketrecben tartottak, én olyan húst nem eszem, marták egymást, én a dühüket nem eszem meg. A Nagycsarnokban egy helyen lehet kapni boldog csirkét, amiket kertben neveltek...
 
2001. aug.31.
A 01/26-os képet kapirgálom, majd 40 centisre vágom, talán így tovább. Délután kocsival Domin Karcsi, valahai belsőépítész évfolyamtársam szoborkiállítására, Vácra. Húsz éve nem járok arra, az új sztrádaszakaszon eltévedtem, a Hungaroringnél sikerült visszafordulnom a gyöngyösi útról. Hazafelé autóstop: matek szakos egyetemista, a deriválást és az integrálszámítás próbálom megmagyaráztatni magamnak. Tavaly olvastam róla a káoszelméletben.

És vége a nyárnak.
Mondják, az idei meleg volt.

  
Levelek Le Meux-be / 78
2001. szeptember 

Szia J!

2001. szept. 1.
E-mail Esterházy Péternek

téma: vasárnap reggel

Reggel hosszabban a klubban, mert a zuhany alatt rákérdeztem a vegyi fegyverkezés dolgaira (legalább ezredes, nemzetközi szakértő). Hogy -gondolom- elavult irány, mert a harceszközök megsemmisítésére került a hangsúly. A vártnál bővebb magyarázatot kaptam, nagyon érdekes volt. (Közben a hajamat is megmostam.) Aztán meséli, 82-ben éppen Delhiben volt, mikor a könyvtárból az udvarra kitóduló tábornokok látványából arra következetett, hogy India hamarosan kész lesz atombombájával. Hazajőve beírta a jelentésébe. Két hónap múlva India fölrobbantotta első atombombáját. „És a hülye amerikaiak ezt nem tudták előre.” 
Szóval erős késésben kezdtem a reggelit csinálni. Nálunk a teafőző bekapcsolásakor megszólal a Bartók rádió is. A Harmóniát olvastad. Megrendítő. "Apám igazán akkor lett magányos".  A darázsjelenet. A kitelepítés. 
Megvolt a reggeli, közben Kata is odaült, én a csempét kezdtem súrolni, mert nem bírok tétlenül. Hallgattalak. Aztán elhúztam a gázrezsót, és mögötte is. 
A teljes műsoridő, egy óra a konyhában.
Amúgy is szombat a takarításnapom.
Deske


Ezt Kata találta a Népszabadságban, 
a képszerkesztő leleménye: 
a pápa a Siratófalnál, jobb felől Putyin úr. A két arc és a két kéz.


2001. szept. 2.
Nincs nekem szükségem a
CD-lejátszós hi-fi toronyra, elég egy magnós táskarádió. Délelőtt elajándékoztam. 
Zenét csak munka közben, félfüllel hallgatok.

Ezen túl is körülnéztem dolgaim között, egy asztal, és 20 kiló egyéb hazugság szemétbe.
És: levágtam mind a kilenc lábkörmömet. 

2001. szept. 4.
Tegnap 48 éve ismertem meg Dobszayt. Dózsa György úti lakásuk, 1953, bencés kiscserkész találkozó, nekem első alkalommal.

Bonyodalmak után ma a hatodik, és tán utolsó forduló: Katának gyújtásbiztos gáztűzhely, meglepetésnek indult. A sütője elsőre leégette a fasírtot. Most szerelő, bekalibrálni, valamint a tepsitér alá két (lesikált) tetőcserép. A Klubban ajánlották.

2001. szept. 10.
Tegnap megnéztem a www.hadifogoly.adatbanyaszat.hu-t, van-e valami új apám haláláról. Az orosz adatkeresőbe VALI / DES / 1900- at kell beütni, rang: hadnagy, egység: ZSELZNODOROZSNIJTRANSZPORT. Oroszos barátom faxon: vasúti transzport. Stimmel, anyám mesélte, kórházvonatokat kísért Oroszországba, meg vissza.
És amit nem tudtunk, a fogságba esés helye: D.RABODERMATY, VENGRIJA. A D. az gyirevnyja, falu. Mi lehet ez. Arra gondoltam, az R kezdőbetű a cirillben is stimmelhet, és elég markáns. Magyar helységnévtár. És szinte azonnal beugrott: Rábagyarmat. Barátom megerősítette, az orosz-magyarban gyakori az o-a betűcsere. Anyám csak annyit tudott: régi egységéhez kérte át magát, de oda már nem érkezett meg, valahol a Dunántúlon, 1945-ben.  

Reggel fél hat körül majd' mindig marad öt-tíz perc szabad, nagyon szeretem. Néha csak fotelben üldögélek, ma a Bartók kazettákat tettem át, jobban elérhetőre. Aztán délelőtt sok év után a Kékszakállú, az aranyosan tört-magyar Nyeszterenko-Obrazcova párossal. Szép, erős. És a szöveg is, ahogyan reménytelenül elbeszélnek egymás mellett. Ezt is át kéne gondolni, nem giccs?

Eszembe jut, húsz éve mesélte B. festő, a Főiskola tanári szobájában: a szebb Bartók tanítványoknak szabad volt a zongoraórán blúzukat levetve gyakorolni... és szodómiája, hogy a kacsa fejét fiókba szorítva.
Na most mit kezdjen az ember az ilyen információkkal, ha netán igaznak hiszi? Fájdalmas. Összeegyeztethető a nagy gondolkodóval?! Igen. És kisebb lesz tőle? Pontosabban: kevesebbet kapunk tőle? 

2001. szept. 11.
Kínlódom a 01/4-es képpel. Nem megy.
Délután Zsófiéknak előszobafal, kalap-és cipőtartó fenyőlécből. A vállfatartó rúd gázcsőből. Három akasztó térdmagasságba, Kingának.

2001. szept. 12.
Vajon mi az én Word Trade Centerem? Az önzésem, ilyen egyszerű? Összefoglaló nevén egyetlen bűn létezik; engedetlenség. Mikor fog rám szakadni ötven, vagy mind a száztíz emelet. Az első tízet még valahogy.
„Azt hiszitek, az a tizenkét ember, akire Siloéban rászakadt a torony, bűnösebb volt?”

Gyönyörű volt alkonyatkor onnét felülről a tenger torkolata, az apró sziget a Szabadságszoborral, északnak meg a felhőkarcolónegyed, jól megkülönböztethetően az Empire State Buildinggel. A tetőteraszra nem engedtek föl - hat évvel később sem -, hogy viharos a szél. A panorámaszinten töltöttem az estét, néztem, ahogy az éjszaka lassan a város fölé, a fények. Körben üveg a padlóig, sőt, két szőnyegezett lépcsőfok lefelé, az üldögélők számára. Az alulbordás mennyezet valami erősen rücskös szürkével volt lefújva, gondoltam, a zajcsökkentés miatt. A kávézó és a mütyürke-árusokhoz is néhány lépcső lefelé, a belső oldalon. Apró copfos néger lányka forgatott izgatottan egy album méretű számológépet, ami nejlon-átlátszó volt, és tekerccsé csavarható. Elnézegettem a kapható képeslapokat is.

...és e-mail reflexiók a fentiekre:

1. Az önzés egy sajátos változatára is fényt derített az, ami történt. Az ötödik vagy hatodik gondolatom nézvén a BBC élő adását (az ablakon át láttam közben a koraőszi verőfényes időt) az volt, hogy jó, hogy "csak" emberek és nem műtárgyak voltak a Centerben, hogy nem a Modern Művészetek Múzeumába csapódott be egy repülőgép. Szégyenletes, de így volt. 

2. ...mindenki megnyugtatására ezúton közlöm, hogy élek, a World Trade Centernek a közelében sem voltam, csak tévén és rádión követtem teljes döbbenettel az eseményeket.  Tegnap délután megpróbáltam elmenni vért adni, de elküldtek, azzal, hogy jöjjek vissza néhány óra múlva. 
Most ennyit, mindenki érdeklődését és aggodalmát köszönöm.

3. „New York magányosan álló gyertyaszál.”

4. 1990 tavaszán a családdal sétáltunk a Washington Avenuen. Tavasz-színe volt mindennek. Rózsaszínűek és opálzöldek voltak a felhőkarcolók, tiszta volt az ég. A CNN most mutatja az utcatáblát: Washington Avenue. Csak az első pár betű olvasható. A többit fedi a hamu.
Fotó 1978-ból: A World Trade Center tetején állok, az ég alatt, mellettem unokabátyám, aki pár év múlva elveszett a Himalájában.

2001. szept. 15.
Imaközösségünkben az áldozatokon túl könyörögtünk a terroristákért és azok hozzátartozóiért is, az Államokban élő arabokért, akik most nehéz helyzetbe kerültek, és általában az Iszlámért is. Hisszük, hogy Isten tudta és megengedte ezt a sátánművet. Hisszük és reméljük, hogy ezáltal sokak kezdenek egy tisztább életet. Emberésszel talán nehezen felfogható, de az Írás szerint hálát lehet és kell adni a történtekért.

2001. szept. 16.
A Kedves Utókor cöcög és csóválja a fejét, itt, a web-en hiányzanak kiállításaim alaprajzai, hogy annak idején melyik képet raktam melyik mellé. Tegnap beszkenneltem a rajzokat, meg most hajnalban. A MUNKANAPLÓ részbe kerültek: KIÁLLÍTÁSOK: alaprajz. 
Ami új, a 1974-es Fényes Adolf termi kiállítást is sikerült nagyjából rekonstruálni, néhány régi fotográfia alapján. 

Föl kéne tenni ide a 2002 októberi Ernst múzeumi kiállításom előrendezését is. Most, a reggeli mise elején elkalandozva is ezt formáltam, fejben. Csak az evangéliumra érkeztem vissza: a tékozló fiú története. Ezt viszont megkönnyeztem. Öregszem.

2001. szept. 17.
Most két napig asztalra teregetett festmény-repróimat nézegettem, a kiállítást rendeztem. Ki kellett kitalálni a stílusát is. Mégiscsak kiteszem a majd' négyméteres Nagy keresztutat, utoljára a Műcsarnokban volt, 81-ben. Valamint a Műterem-ikonfalat is, legyen súlypontja a teremnek. A keretek egyformák, és szinte csak két méret. Bokrokba csoportosítással kell ritmizálni, értelmezni, Szüts majd megint segít, remélem. Jövő héten megbeszélés az Ernstben, viszem a kész műtárgylistát a hozzájuk tartozó nevekkel, telefonszámokkal, valamint a rendezési alaprajzot. 
(Ezt az alaprajzot most föltettem ide, a netre a MUNKANAPLÓ / KIÁLLÍTÁSOK-hoz, 
a képtulajdonosoknak talán érdekes.)

2001. szept. 18.
Ez a jezsuita keményen fogalmaz arról a hit illúzióról, hogy az ember - igyekezettel - meg tudja valósítani (meg tudja váltani) önmagát. (Vagyis nincs szüksége Istenre:)
... a keleti kultúrákból átvette a jóga töredékeit, beépítette a kozmikus energiáról szóló tant, keleti elmélkedési módszerekhez folyamodik... néha úgy tűnik, nincs az a terápia, módszer, technika, amelyet az önmagát tökéletesíteni akaró ember el ne tudna képzelni. 
Az egész mozgalom néha egy nagy vidámparkra hasonlít, tele színes léggömbökkel, ahol mindenki talál magának helyet, hogy fitogtassa nárcizmusát: beszélhet önmagáról, kiteregetheti belső világát, lemeztelenítheti magát minden szégyenérzet nélkül, sőt még büszke is lehet arra, hogy mennyire őszinte...
...hittel, meggyőződéssel végzik az emberek ezeket a terápiákat, csoportdinamikákat, jógagyakorlatokat, keleti meditációkat... pedig a módszerek legtöbbje eredeti összefüggéseiből kitépett töredék, alig átgondolt, felületesen kidolgozott...
...nem akarok egyoldalú lenni, segíthetik őket emberségük felkutatásában... akkor válik veszélyessé, ha valaki végső üdvösséget vár el tőle, ha azt hiszi, hogy a végső szabadságot meg lehet valósítani saját akaratunkból...

Hát, ami a maga-kiteregetést illeti, ebben én is jól állok - habár nem ilyen okkal-céllal -, evvel az egyszemélyes napilapommal...

Délután: Vasboltból tizenöt kulcs(függöny)karika, Miki függönyét elhúzhatóra.

2001. szept. 19.
Nagyszerű a műteremben ez az új, széles partvis. 
Evvel azt mondom, nagyszerű az élet?


2001. szept. 20.
Felfüggesztettem az uszodai időmérést, mert percekre le kell állnom, mégiscsak fontosabb, hogy a medence szélén tornászó öreg barátnőkkel a Word Trade Center tragédia kapcsán egy-egy hitbeli kérdést megbeszéljek. A provokatív szent Pál idézet, hogy mindenért hálát kell adni.
Amúgy bár elszórtan, de ellátnak engem fóliába csomagolt házisütemény szeletekkel. Hete anorákzsebembe baracklekvárt töltöttem, ha jön az adomány, abba tunkolok. 

2001. szept. 21.
Hallom, gyászmise New Yorkban az összes államvezető részvételével, és egyetlen szó sem a megbocsájtásról. Akkor ez csak egy PR rendezvény volt. 
A szerencsétlenek.

Rakovszky Zsuzsát gyakran használom. (gondolatait) 
Ezt speciel nem:

			... A szép öregség?
Mikor a vízbe aprókat kavarva,
mint egy üvegvázát, magasra tartva
turbános teknőc-fejem, hogy a festék

le ne ázzon, a napi ötven hosszom
rónám szorgalmasan faltól falig,
s nyolcvan fölött hetvennek még alig
néznék ki? Aztán - töppedt öregasszony

protézis a pohárban, csillogó cső
etetget, vénám körül merő kék-
zöld folt a bőr, mintha láng nélkül égnék,
zsugorodom - s sehol az ápolónő...
Narkomán

Tanúsítom, a kép pontos. A vélemény nem. Igaz, egy narkomán szájába adja. 
Nagyszerűek ezek a nyolcvanas öregasszonyok, receptekkel, Esterházyval és Chagallal a vízben.

Oravecz jut még eszembe, őt is nagyon kedvelem. Konfliktusainak magva, hogy oly gyakran rossz választ ad a kihívásokra. De a versei szépek. 


2001. szept. 22.
Az lenne jó, a végén azt mondani: Megvolt. OK. Elég is volt.

2001. szept. 26.
Az Ernst Múzeum féloldalas tájékoztatószöveget kért, sürgősen:


Váli Dezső gyűjteményes kiállítása az Ernst Múzeum összes termeiben
60. születésnapja alkalmából 
2002. október 13-27.

Reggeli futás közben Isten hozzám való figyelmét firtattam. Észrevettem, 
szokatlanul jól bírom a távot. Elnevettem magam...                     2001.9.25.

Szül.: 1942. Bp. / Iparművészeti Főiskola / Derkovits-díj / Munkácsy-díj / állandó tárlatunk Győrben. 
41 önálló kiállítás; Műcsarnok, 1981, Ernst Múzeum, 1987, 1990, 1997.
195 mű közgyűjteményben.

Most olajképeimből válogattam:
1969-83  absztrakt évek, 
1984-87  zsidótemető-témakör,
1987-től  műteremábrázolások. Már sokan szeretnék, ha váltanék.
Eddigi 1510 olajképemből megtartottam 731-et. Kiállítok 80-at.
Képeimet nem engedem külföldre. 
Minden munkám, és hétköznapjaim is: deske.hu 

	Reggelente hazafelé gyakran álldogálok az antikvár kirakat előtt. De már csak a távoli nosztalgia, hogy hajdan milyen fontosak voltak.... Mintha búcsúznék a könyvektől. Vagy csak árapály?

A MŰ-TEREM (Virág) Galéria mostani aukciós kiállításán fölmerült valahonnan ez a régi képem, A/70/4 Angyal a város felett 100 x70 cm, 1970 (halványan bosszant, hogy mindenki ahhoz gratulál, nem az ugyancsak ott látható három műtermes képemhez.) (Itt a reprón nem sok részletet látni a sötét háttérből.)
Rég láttam, most elmentem a Falk Miksa utcába megnézni. Ennek a képnek története van. Egy májspecialista főorvossal sétáltattunk együtt kutyát a hetvenes évek közepén, ő vette meg, háromezerért. Pár év múlva meghalt. 91-ben a Vizivárosi Galériában láttam a képet, eladásra szánva. Kölcsönkértem, hogy csinálnék neki egy tisztességes keretet. Meg is kaptam, de egyúttal eléggé át is festettem, avval felgondolással, hogy az özvegynek, ha eladja, úgyis mindegy, a vevő meg jobban jár. Most, tíz év után látom viszont újra, ki tudja, kié most. Most is kölcsönkértem, hogy a beütött részeket átlakkozom, de ezt a cég vállalta. Pénteken az aukció a Vigadóban, ötkor. Elmegyek, talán sikerül az új tulajjal fölvenni a kapcsolatot.

2001. szept. 27.
Bosszankodom, ma megnéztem a képet, nem lakkozták át. Holnap aukció. Majd az új tulajdonostól kell kölcsönkérni.

Most fejeztem be, pár napi munkával rátettem tíz, festőkről-képekről szóló cikkemet a web-re, a Mozgó Világban jelentek meg, 1992-ben:

Uccello, a szürrealista
Tornyai kontra Czóbel
Morandi
Czóbel Béla felesége (Modok Mária)
Utrillo szomorú volt
Klee, az apám
Vaszkó Erzsébet, aki zseni volt
Bonnard
Menyus bácsi (Tóth Menyért)
Váli Dezső

Ez utóbbi így kezdődik:							Uccello cikkhez illusztráció
Régen várt pillanat. Szerződésben vállalt és keservesen írt sorozat tizedik, utolsó cikkét adom le ezennel. (A szerkesztőség pontosan be nem határolt összegű különhonoráriuma vár rám.) E búcsúcikkhez három téma is adódott. Mark Rothko, nagyon szeretem, a fotókat is elkészítettem hozzá, de üres képeiről kutya nehéz lett volna hat oldalt írni. Megírhattam volna honi kortársaimról a véleményemet. Mondjuk, csak a jót. De barátaim figyelmeztettek. Talán, majd, egyszer. Fölvetődött Vojnich Erzsébet neve is, szerkesztőm is helyeselte. Beleillik a Modok Mária - Vaszkó Erzsébet vonalba. Meg amúgy is, festményeimhez témát, és megannyi mazsolával meghintett vegyes gyümölcsfagylalt-vacsorát kaptam tőle. Legutóbb azonban még süti sem volt, csak parizer uborkával. S akkor, végül, egy név tolult agyamba, minduntalan föl-fölbukkant, nem menekülhettem, a kerekek is azt zakatolták, váli, váli. Hogyan is felejthettem ki, Bonnard és Morandi között?!
Neve nem a teljes ismeretlenség homályából bukkant elő. A magyar sajtó...

Kicsit édeskés. Ma talán másképp írnám.
Megtalálod őket a  KÖNYVEK-nél legalul: CIKKEIM... / FESTŐKRŐL 10 CIKK.

2001. szept. 28.

Péntek este, most jövök a Vigadóból, a Virág-Galéria aukción az Angyal a város felett 420-ról fölment egymillióra. (Ebből nekem 5% jár.) A vevőnek a széksor közepébe beküldtem egy előre megírt levelet, hogy szeretném a képet lelakkozni. Rábólintott, intett, majd hív. Hazasiettem, egy nagyon szép Tóth Menyhértet láttam még, 7- vagy 800 ezerért ment el. Nem igazságos.

2001. szept.29.
Befejeztem az Oeuvre-CD / weboldalam átalakítását. A „KÖNYVEK” alá, egy helyre az írásaim. Válogatás. Még 1972-ből is találtam, és betettem valamit: Makovecz Imre - Sáros László - Gerle János építészek kiírtak egy magánpályázatot Minimális környezet címmel. Egy délután vagy huszan gyűltünk össze egy budai lakásban, ki-ki fölolvasta magát. Főleg fiatalok: Csete György és az őrült, szalagházas Zalotay Elemér, a rég meghalt Borz-Kovács az Iparművészeti Főiskoláról, aki engem '60 körül Kassákhoz fölvitt, Mezei Gábor belsőépítész egy zseniális novellával, Beke, Jovánovics szobrász, a Pécsi Műhely képviseletében valaki, Sáros András grafikus, Csalog Zsolt, valaki tört magyarsággal Csehszlovákiából, és több festő is: Méhes László, Kéri Ádám, Pajzs László.
Kik-ki hozta a maga dilijét, Borz kartonpapírból formált lakóházat, Sáros Laci gyerekboncolás fotókat, a rég külföldre szakadt Méhes koncepttel jött, Makovecz építészi álmairól írt.

Valami hallatlan módon a szövegeket ki tudták nyomatni, egy példányt őrzök. 

Az angol rezümé szerint: „V. a gyakorlati kereszténység köznapi programját adja...”
Naívság keveredik benne a később csakugyan megvalósított ideáimmal.

- az emberek nem úgy élnek, ahogy élhetnének
- az emberek egy része ordítóan nem úgy él, mint élhetne, többek között nem jól lakik
- néhány hivatás, bár a legtöbb próbál ezen segíteni: papok - építészek - búzanemesítők
- embereken akarunk segíteni, de ehhez önmaguk belső segítsége is szükséges (ezért reménytelen 	némely harmadik világbeli ország segítése)...

- tartsunk rendet, évenkénti nagy szelektálása dolgainknak - ne gyűjtsünk könyveket, mert 	megszerezhető, nem igaz, hogy mindet olvasod, megköti érdeklődésedet, utódodnak úgyse kell

- két év alatt le lehet szokni arról, hogy az ember kötődjék a tárgyakhoz...

- egy héten egyszer takaríts, és minél felületesebben
- barátaidra szánt időd egy részét csoportosítsd át: levelezz, koncentráltabb

2001. szept. 30.

Javul az idő, és munkabefejeztem hangulat: délután biciklivel a Margitszigetre, angolozás. Világháborús krimi az SS egyenruhába bújt angol felderítőkről. Már a felénél tartok. 

Szégyenkezve mosolyogva visszafogadtam hónapja elajándékozott hifi-tornyomat. Barátnőm bölcsebb. 
Pedig belenyugodtam. Nem szoktam megbánni tévedéseimet. Ha ezt nem, csinálok mást, tudom. 
Este már kétfelől kétféle madárfütty szólt. Holnaptól megint az aranyos Obrazcova, tört magyarságával a Kékszakállúból: „Add a kulcsot, mert szeretlek!” 1981, Ferencsik vezényelte.

Vasárnap, ma sportnap. Az 1200 futás és úszás már megvolt, délelőtt a Szabadsághegyre, séta Robiékkal. Hanem este újra uszoda. Hogy rövidre zárjam a dolgot, fölajánlottam, és este kimegyek Sashalomra, aukción most megvett képem gyűjtőjéhez, az Angyal...-t  lelakkozni. Az új tulaj 18-ra ússza az ezret. Lakkozás után megyünk az Elektromos pályára, uszodába, fürdőruhát viszek. Nem hiszem el neki, ez nekem 22,6 perc, majd beállok mögé. Ha beledöglöm is.

Sürgős, interurbán üzenet Katának, hozza föl Kékkútról a gumicsizmámat. Reggel megállapodtunk egy orvossal az öltözőben, képért magávalvisz egy többnapos vadászatra. Képem egymilliós aukcionálását meséltem neki, nem véletlenül. 
Ígértem, nem kell aggódnia, végig néma leszek. Az erdő. Különösen a magaslesen éjszakázás. Ő hét jégeralsót szokott ehhez vinni. Majd én is.

Uszodából hazafelé meg szoktam nézni a kirakatban a dollár árfolyamot, Szüts gondjaiban osztozva. 
Ma odaérve - elgondolkozva - keresztvetésre emeltem kezem. 

Délelőtt András egyhónapos izlandi kirándulásáról mesélt. Akkora a sziget, mint Magyarország, 250 ezer lakossal. Turizmusból és halászatból élnek. Egy út van, körbe a szigeten, nem mindenütt aszfalt. Utat nem építenek, mert úgyis elmossa a víz, vagy a láva. A sziget belseje lakatlan, lakhatatlan. Tundra, növényzet néhol, egyszer találtak egy erdőre, másfél méter magas fákkal. Kövek, hegyek, gleccserek. Barátjával kettesben voltak, húszkilós hátizsákkal, több napra való vízkészlettel, reggeltől estig gyalogolva. Viszont gomba mindenütt nő, a főváros főterén is, egy hónapig főleg azt ették. Nyárforduló, a hőmérséklet nappal 10 fok, este kettő. Éjjel is nappali fény, nehéz volt megszokni. Sátorral, néha két napig nem láttak embert. Turistajelzések vannak. Időnként egy-egy menedéknek épített ház a turistáknak, kályhával, főzés lehetőséggel és élelemmel. Becsület dolga, hogy abból nem vesz, aki nincs rászorulva. Életmentő vésztartalék.

Egy reggel elindultak egy fennsíkon, hogy estére elérik a szemközti sziklacsúcsot. Estére a szikla ugyanolyan messze volt még. A színperspektíva nem működik, nem kékül, ami távoli. Van többszáz kilométer széles gleccser is, egész hegység van alatta. Egyszer bejutott az egyik alá, csikorgás és moraj, ahogy a lecsúszó jég a hegyet eszi.
Északnak folyik az óceánba egy nagyobb folyójuk, megnézték. Vagy 10 méteres partfalak között. A geológusok szerint ez a szurdok három nap alatt keletkezett. Egy vulkánkitörés megolvasztotta a fölötte-jeget, és elég sok víz indult el egyszerre lefelé...
A földön repedések, bele lehet esni. Többszáz méter mélyek, némelyik gőzölög. Ilyen lehet a pokol, mondja. Meg hogy Grönlandra kéne elmenni, az még ilyenebb.

A lakók a század közepéig nagyon szegények, hirtelen gazdagodtak meg, halászatból. Még zárkózottak, barátságtalanok. Ez annyira nyilvánvaló tény, hogy az útikönyvekben sem lehet az ellenkezőjét írni: „aki viszont barátságukba keveredik, avval nagyon...”

Hát ezt már nem fogom látni. De a fotókra kíváncsi vagyok. Még talán Írországba lenne jó eljutni. Annyi gyönyörűt mesélnek róla. Gondolom, az sem Európa. 

Vasárnap este, második uszoda után. A kép lelakkozva. Új gyűjtő-ismerősöm életem legjobb idejét hozta ki belőlem 33 méteres medencében, így is egy teljes kört vert rám. Az én időm 19:53.06 ezren, gyorsan hívtam Szütsöt, úszott-e valaha jobbat.
		(Lehetetlen. Nyáron naponta mértem az időmet, ez két és fél perccel jobb. okt.13.
		Talán mégsem. Kecskeméten most, 2002 márciusban 20:36 volt, ezerre átszámítva.)


  
Levelek Le Meux-be / 79
2001. október

2001. okt. 2.
Szia kedves J.! Utolsó ötössel kezdődő születésnapom! Családtagjaimat arra kértem, időt, és csak időt ajándékoznának nekem. Mikit web-oldalam kezelésére akarom megtanítani. Kata, hogy dobja ki, ami lerakódott a kinti polcokon.
Kaptam egy üveg édes likőrt is, nincs szükség rá, kiöntöttem..
Egy közös ebédre lehetett csak a családot összevakarni. Zsófiék, Kingástúl, édesanyám. Kinga gagyog, gyönyörű gyerek. Szeret valamit mindig hurcolászni, hoztam neki kuka mellől egy nagy fehér flakont, ülőkének is jó.

Ilyenkor az Ároni áldást szoktuk elénekelni.
Áldjon meg téged az Úr
És őrizzen meg tégedet
Világosítsa meg az orcáját terajtad
És könyörüljön terajtad...
 
A kultuszminisztertől dísztávirat. Fura.

2001. okt. 3.
És jövő ilyenkor az Ernst-kiállításom. Plakátnak most Szüts öt évvel ezelőtti tervének adaptációját gondolom. Őrzi az előző 25 évem sok-sok plakátjának hagyományát, de talán tényleg szebb. Legalábbis a két Miklós az előzőeket rémesnek mondja. Milyen baromi jó ez a photoshop-program, hogy ezt így röviden össze lehetett dobni!

2001. okt.4.
Többnapos munka vége. Eddig a festményeknél 700 helyen ez volt: s, d, sbo. Most: 6x6 dia, 24x36 dia, CD-n.  Opusztáblázataim alkalmassá váltak (SQL vagy D-BASE?)  adatbázissá alakításra. Nem kell három helyre beírni, ha egy képemet megmozdítják. 
És: (gyűjtők kérték) a kép mellett összes adatát is meg lehet nézni. 
Most már csak ember kéne, aki megírja ezt a kis segédprogramot nekem.

Délután a ruhaszárítókötél korszerűsítése a gangon. 

2001. okt.5.
Most, hogy a hatvanadikba léptem. Hajnali kettő. Nem tudok aludni és hülyülök is: opuszjegyzék táblázatokban hibakeresés a program adottságait kihasználva. Ha ideiglenesen első helyre átteszek egy adatoszlopot, majd az egész táblázatra ráküldöm a TEDD ABC-BE parancsot, mindenféle hibák automatikusan kicentrifugálódnak. Így, visszafelé, már minden nagyon egyszerű, hosszabban taglalnám, mert boldog vagyok vele, de nem illik. 
Evvel most megtalált módszerrel még régen fölfűrészelt képet is találtam a megnézhetőek között. 
S melléktermékként mindössze néhány gombnyomás, és megvan, tök biztos:
olajkép eddig 1486, létezik belőle: 729.

Konstans templomi koldusunknak ritkán adok, bár akkor ezret. (Ez az egyházi tizeden fölül, mert magánadomány.) A közbeeső napokon jól megnéz.
Nálatok van templomos koldus? Vagy a franciáknál ez nem divat? A gyerekeket mire tanítod ez ügyben?

Azt mondja ez a jezsuita: 
Az aszkézis kulcsfogalma: az ember nem akar semminek rabja maradni, 
hanem saját életének akar ura lenni.
és:
Elfelejtettük a magány értékét. (Nem azonos a magányossággal.)

2001. okt. 7. Minap közzétettem itt tíz festőről írt cikkemet, a KÖNYVEK } CIKKEK alatt. Elemeztem ebben Vaszkó Erzsébet A gyűjtő c. fantasztikus kis olajpasztelljét is.


Most egy barátom fölhozta az eredetit, eddig csak erről a repróról ismertem, rögtön bevittem a gépbe. 

Van különbség. 




A fotós rendszerint lusta a keretből kiemelni a képet, így a baloldali fehér folt egyszerűen lemaradt. Alul a kézbe vágott bele. A színekről nem is beszélve. Bár a barnára torzított változat itt most szebbnek hat. 
Így, és ennyire ismer(het)jük Kleet is. A Seefahrert.

2001. okt. 10.
Sikerült becserkésznem egy igazi programozót. Minden előkészítve, szeretnék adatbázis rendszerre áttérni az opusztáblázatokról.
A szívesség munkával mindig baj van. Most kalkuláció, határidő, honorárium.
Ennek kapcsán íratok egy (negyedik) új programot az oeuvre-cd-hez. Nem leszek ezentúl az internet explorer szisztémához láncolva (állítólag hosszútávon jövője kétséges), sőt, öt-tíz év múlva is bármi új keresőrendszerhez is könnyen hozzáigazítható lesz(ek).

2001. okt. 11.
Uszoda. Próbálom leszoktatni öreg(ebb) barátnőimet a fekete színről:
-Tudja, ez a fürdőruha inkább temetésre való!

Fölszabadítottak, elmondhatom a Vaszkó-kép történetét. Gyűjtő barátom elhozta nejlonzacskóban, számomra akarta megvenni, tudja, hogy Vaszkót zseninek tartom, és ez csakugyan jó kép. Mindössze a 82/21-es képemet kéri cserébe. Nézegessem a képet két hétig, aztán úgyis odaajándékozom a Nemzeti Galériának.
Lélekismeretből jeles, pontosan ez történt volna, ha nem ragaszkodik a 82/21-hez, Igen, szerelem, az egyetlen, amit őrzök.
Fölhívtam a Kiscelli Múzeumot, majd a Nemzeti Galériát, ha nagyon kell nekik, a tréfa kedvéért is, talán meghozom ezt az áldozatot. De a kép mindössze 32 centis, kicsi szerintük állandó kiállításhoz. Maradjon magángyűjteményben.
Így most pár napig (ingyen) örülök a látványnak, közben keretéből kiszedve megtisztítottam az üvegét, hamarosan jönnek érte. 

2001. okt. 12.
Emlékszel még az Ernst Múzeumra? Nehéz fekete vasajtó a Nagymező utcáról, fehérmárvány előtér-folyosó, hátul törtkarú lépcső az emeletre. A fordulóban Rippl-Rónai üvegablakai. 
Tudod, jövőre a kiállításom.
Kitaláltam, mennyivel más az antré, ha itt lent kiteszem régi kiállításplakátjaimat. Rögtön világos, hogy gyüjteményes. Kompjuterbe CTR+F (FIND) : PLAKA Vagy huszat találtam a naplóba belehajtogatva. Az első 1970-ből. Károlyi Mihály Eötvös klub, megnyitja Bálint Endre...

Válogatás, tizennégyet rakok ki. Másnap fénymásolat a Király utcában, egyforma méretre. Csak fekete-fehér, de így még jobb is utca,
 
Hogy oldottabb legyen a sorozat, egy apró is falra kerül, gyorsúszós fotómmal: a Lukácsosok számára készült, akik a faliújságon erről be tudtak azonosítani. 
Ez is megvan.

Délután újabb plakátot terveztem. Nincs igazán kitalálva, de a régiek köteleznek a formátum tartására. Vagy nem. Amit október elején föltettem ide megmutatni neked, tán jobb arányú. Csak nem akarnám ugyanazt a fotót kétszer elsütni. Ez még a Napló címlapján volt. Egy jó új műteremfotó kéne. Csak egyáltalán nem biztos, hogy egy év alatt összejön. Tíz éve ez a fotó, azért sikerült, mert nem vettem észre, hogy balfelől egy asztallap sarka belelóg a képbe, ami ráadásul teljesen életlen.


Katával Győrbe a hét végén, gyűjtő barátom akarta megmutatni új épületszárnyát, amit egyebek mellett kilenc válija miatt épített. Ikonfal vagyok egy kellemes kerevet felett. 
Vonattal mentünk, kevésbé fárasztó, és lehet közben olvasni. Káoszelmélet, egy év után, nagyon élvezem:
A turbulencia problémája gazdag múltra tekint vissza. A nyugodt, sima áramlás egyszerre forgókra és örvényekre bomlik. Vad mintázatok szabdalják a határt szilárd test és folyadékok között. Miért? Egy történet szerint Heisenberg a halálos ágyán azt mondta, két kérdést akar feltenni Istennek: hogy miért van relatívitás, és miért van turbulencia, majd hozzátette: „Valójában azt gondolom, az elsőre talán tudja a választ.”
Egy fejezet szól erről.

Azt mondja a 30. zsoltár:
6. Mert pillanatig tart haragja, de
 élethossziglan jóakarata... (Istennek)

Elbűvölő ez a gyönyörű, naiv ószövetségi antropomorfizálás. Először dühös, markolássza a trón karfáját...

2001. okt. 13.
Mióta egyszer láttam, vágyom egy SOKZSEBES vászonmellényre. A múltkor látott nagyon is megfelelne, most elszántam magam. Be a Vörösmarty térre.
És van. PONT OLYAN, és gyönyörű. Fölpróbálom, tökéletes.
És akkor az ismert fuvallat, hogy minek. Gazdagon meghalni. Elmenekültem.
 
2001. okt. 14.
Kezdem a műtermet a jövő évi plakáthoz fotózni.

2001. okt.16.
Két napot fotóztam. Próbálkoztam reflektorokkal is deríteni, végül maradt a természetes megvilágítás. Először minden keretet és képet elhordtam, de az üres tér teátrálisnak hatott.
Aztán a kompjuter-munka. Most itt tartok. A betűméreteket photoshop programban nem tudom pontosra, azért az az x betű ott. Majd Szüts egy perc alatt, de előtte jól letól, hogy rosszak az arányok.

2001. okt. 18.
Influenza vagy mi, ágyba kaptam az ebédet. A szervezet tudja, mire van szüksége. Ugyanis elvesztettem a munkám- napjaim ritmusát, túl sok minden zsúfolódott össze. Rossz az autó, rossz a PC, Zsófi, Miki, satöbbi. Asszisztálni gyermekeim elkerülhetetlen tévedéseihez, amin át kell esni, amin én is átestem, bár másképpen. Fél éve elveszett a Pallas lexikon nyolcadik kötete az előszobából, botrány. Menjek-e egy igen olcsó bécsi múzeumnéző autóbuszútra, aminek egyetlen előnye, hogy Miki egy teljes napra össze lenne velem zárva? Mint legutóbb Rómában. De délutáni alvás nélkül ez majdnem elviselhetetlen. És: nagyon nem érdekel az új kortárs múzeumcentrum. Egyszer jártam Velencében, harminc éve, épp Biennálé, nem néztem meg. Talán védekezés is. Iszonyatosan korszerűtlen vagyok ezek között. Igaz, Kondor azt mondta: „Remélem, nem vagyok modern.”

Szóval, meleg takaró alatt (ágyneműt negyven éve nem használok)  Cold Harbour „Blood, bullets and breathless prose from his master”, estére befejeztem. Néhány kulcsmondat szótárral. Kedves kis zsebszótáram, a negyedik. Hármat annak idején elnyűttem.

2001. okt. 19.
Lábadozás. Hetek után kezdem a munkát, palettát kapirgálok. Ez a legjobb az egészben. Persze, affektálok. Van erre magyar szó? Mesterkélt viselkedés, szenvelgés, kényeskedés. Rutinpánik a festéstől. Ilyen borús időben nem is szabadna dolgozni. Valahol egy javítható villanykapcsoló? Nyugdíjban majd a diáimat rendezgetem. És összeismerkedem az unokámmal. immal. Már útban. Oda kéne figyelni. 
Igaz, fiammal is csak beszélő korszakában szoktam össze. (Aztán négy éves korától csendben búcsúzom.)

Hanem találtam valamit. Évtizedes gond. Nézegetem ezt a félkész Műterem fehér képpel-t. (Fehér kép már rég nincs rajta.) Lehet, hogy kereteim koporsódeszkák, nehézkesek, de pont azt mondják, amit mondani szeretnék. Pontosan nem tudom, mit. De mégis.

2001. okt. 21.
Szilágyi Lenke fotóit néztük meg Mikivel a Mai Manó Galériában. Mindent megnézek tőle. Néha láthatóan unja, hogy mindent meg tud csinálni, és kimódolt helyzeteket teremt. Középkorú asszonyság üldögél egy gleccser oldalában, mintha bevásárlószatyorral, hogy csinálta? Lánchíd, az úttesten fölborult bicikli, előtérben egy macska? hiúzféle? bámul rád. Kitömött, gondolom. 
Ettől eltekintve erős, feszes. Szerettük.

2001. okt. 23.
Utolsó percek, biciklivel és Rakovszky Zsuzsával a Szigeten.
Nem mondom, hogy értem, de gyönyörű: 

 Komor boldogság, aszkézis, mely szerelem:
csak a reménytelen őrzi magát.
A Vérmezőn át, naptalan reggeleken
látom, mint ragály, fekete láng
terjednek a borókák. Mint zörgő héjban sötét mag
- kettéharapva tűz - úgy hordozza az évszak
ellentétét: a monotónia
húsában extázis - villámló ideg lakik...
				(Nagyböjt)

Aztán hazafelé a Bem téren át, egyetemisták fáklyásmenete, tömeg. És két diadalmas fehér Yamaha rendőrmotor között egy öreg, butaszürkére mázolt TEFU teherautó a járda mellett, amivel 56-ban-  


Utálom, hogy Zsófi nem kér enni, de elhaladtában beleeszik a konyhában a lábosba. Megteremtendő békémet, most én is belenyaltam. Jó ez a hagymáskrumpli.

56-os emlékművet avatnak velünk szemben, a Mammut2 oldalában. Reggel szóltak a Lukácsban. A család megy, talán mennék én is, de váratlanul jól megy ez a 01/30-as. Annyira, hogy Magyar műterem címén gondolkodom. És még csak nem is Egy magyar műterem. Órája még, hogy fölfűrészelésére várt... Nehezen elviselhető ez a teljes alinearitás. (Közben a Concerto, kazettáról, bömbölve.) Igyekszem majd hamarosan megmutatni neked, addig is néhány új fotó a FOTÓK-nál.


Mikinek javasoltam, vigyen gépet, és mondja el három fényképben véleményét az ünnepségről.

október 23, 1989., a köztársaság kikiáltása. Véletlen éppen aznap írtam bele a bibliámba:

„ELLENEMONDOK a búsulás és szomorúság démonának, a rezignáltságnak 
Jézus Krisztus nevében, 
és megköszönöm melankolikus lelkialkatomat.”

2001. okt. 25.
Ez a fehér por. Elejétől úgy gondolom, sokkal fontosabb történet, mint a toronyrombolás. Amerika fölényérzete-, most kezd majd önismeretet, toleranciát-, úgy értem, igazit.

Tegnapi Népszabadság. Szeretjük az ilyen híreket:
Szombaton 101. elveszetett futamán van túl Q. Crossett, a világ legsikertelenebb versenylova, miután hatodik helyen végzett az angliai Wetherbyben rendezett, róla elnevezett futamon ...viághírre tett szert, és saját weboldallal rendelkezik.


Október 25, ha nem tévedek, a Kossuth téri tömegbelövés napja. Erről van emlékem. A Körtéren, a szent Imre szobor előtti parknál emberek ácsorogtak csoportokban, vita, beszélgetés. Motorkerékpár megáll, egy bőrdzsekis fiatalember: 
„Tüntetés lesz a Kossuth téren ...órakor. Tudják mik a követelések...” -sorolta, aztán elviharzott. (Ennyire emlékszem.)
Mostanában olvastam, provokatőrök irányították oda az embereket.

2001. okt.28.
Napok óta nyűglődés a PC-vel. A nóném alkatrészek miatt labilis volt, ördögien fura hibákkal. Vírust is találtak, a fene egye meg. Most új alaplap, processzor és memória. De még nem minden működik, képeim beetetésével most sokat kínlódtam. 
Megnézheted az új termést, illetve kettő még tavalyi: A/00/08, 00/44, aztán 01/01, 18, 19, 22, 23, 25, 26, 27, 30, (Magyar műterem) 31, 32, erről ez csak egy sokkal jobb felvétel.

Mi van még. Reggel már csak 4 fok. Vettem egy csodálatosan könnyű, meleg pulóvert, nagykabátban nyűgös lenne futni. 
Mit kellett a futáshoz még átállítani:
1.	Nem egy tized rózsafüzér közben, hanem 1200 méternyi. Vagyis amennyi belefér.
2.	Keksztartó- és gyógyszeres dobozaim kibélelése textillel, hogy ne zörögjenek. Két keksz jár mise után, úszás előtt. „Hogy ne éhgyomorral.”
Annyira örülök, hogy most uszodából hazafelé is futok. A boltig. Mert onnét szatyorral.
A pulóvert hol tompalilának, hol hidegszürkének látom.

Tudod, hogy a zenéhez hülye vagyok. Bachot tök unom. Csak Bartók. Hanem mosogatás közben felkaptam a fejem egy hegedűszólóra. Elég hosszan nyomta. Aztán még mindig. Már kész voltam a lábosokkal is, akkor leültem, hogy kivárom a végét. Bach: E-moll szonáta. 
Ezt valahogy megszerzem.

2001. okt. 29.
Örülök, hogy a kis Steph.-nak ennyire fontos a képem! Ez jó. 
A nappaliba meg lehetne egy jó Klee-reprót szerezni, nem?!  Mondjuk a Seefahrert.

Tegnap éjjel a Duna TV-ben: a Hamu és gyémánt, húsz év után, tán hatodszor. Miki is nézte.
Mitől volt megint olyan megrendítő?  Hogy negyven év előtti magamat néztem? Hogy az én évjáratomnak a háború még zsigereiben? Alapfelszerelésként melegzokni, zseblámpa, spárga, bicska, csajka? Hogy minden gondom-búm nevetséges onnét nézve? Hogy látványosabb-egyszerűbb valamiért meghalni, mint valamiért élni?

A hetvenes évek elején meg is akartam festeni. Persze absztraktice. Hülye ötlet, csak hát az ember az egyetlen gép, ami rosszul betáplálva is jó eredményt produkálhat. Nálam ugyan nem így történt. 
1972-ben írt levelem egy rég meghalt műgyűjtőnek, Dévényi Ivánnak:

„...még másfél hónapot  a kecskeméti alkotóházban. Egy ötlettel jöttem le ide, amit elkezdtem azóta, négy 90x140-es vásznon:
1. Maciek akcióban a jeep ellen  /munkaláz/
2. Pálinka a bádogcsajkában  /a múlt/
3. Futás esőben a lánnyal  /remény/
4. Maciek haláltusája  /egyedül/

ezen dolgozom, illetve a fenét dolgozom, csak topogok, mint az öregemberek a napon, nem megy...”

Egyik képet sem sikerült megcsinálni. Az utolsó vásznat 11 év után dobtam ki. 

Igaz, közben megtanultam a Bach h-moll svitet altfurulyán. Sajátos ritmusokkal, mert nem ismertem a darabot. Mikor aztán egyszer a rádióban... az én változatom sokkal jobban tetszett.
E korai zenei próbálkozásaim félbemaradtak, mikor bernáthegyim a furulyahangra vonítani kezdett... 
 

A minap az uszodával szemben egy irodát szanáltak. Volt ott a szemétben egy méteres Miró repró is, fémkeretben. Most Kinga unokám szobájában, s hallom, követelte, tegyék közelebb hozzá azt a  Míjjót. 
Aztán zsírkrétával továbbdolgozta, az üvegen át.


2001. okt. 30.
Megint zene, érdekes.
Kata megkért, egy CD-t másolnék át. Voces Aequales: OFFICIUM DE CRUCE; zsolozsma a keresztről, de semmi több adat, csak a nevek, öt férfi. Gregoriánfélét (nem értek hozzá) énekelnek a Frangepán utcai református templomban. Hát, ilyet kéne mise alatt. Magamnak is lemásoltam. Az ég zenéje, csodás. 
Sajnálatosan közben fennhangon kurvaanyáztam két óra hosszat, az új CD-író program. Elsőre másodikra harmadikra nem sikerült átvenni, több oldal jegyzet, míg a végén.

Amúgy ez a nap is a kompjuter rendbehozatalával ment el, két órát dolgoztunk a rendszergazdával, talán most evvel tényleg vége. Júniustól kínlódom vele. Most föltették (és bárkinek lemásolom) az állítólag legjobb vírusirtó programot is (NORTON ANTIVIRUS 2001), jelenleg október 26-i aktualizálással, amit a netről lehet frissíteni, szakértelem sem kell hozzá. Ha valami disznóság bejön, azonnal nagy piros fölirat.

Kedves J, mutatok valamit, lehet hogy ez zenét tanult embernek érdektelen, vagy ismert, én harminc évesen találtam ki magamnak, amikor kottaolvasni és furulyázni tanultam, könyvből. Esetleg gyerekeidnek?!

Egyszerű népdalokat furulyáztam, de néhol gond volt a sok félhang. Olyan hangnembe igyekeztem őket áttenni, hogy ezek csökkenjenek. E logarlécen az egészhangokat fekete félkörrel jeleztem, s ahogy a két lécet egymás mellett csúsztattam, az volt a jó hangnem, ahol sok teljeskör rajzolódott ki, vagyis sok egészhang szerepelt. (A két fekete csík közti területet kell figyelni.) Érthető ez így?

1.	Alapállás, a két oldal azonos, a hosszú fekete vonal az alaphang, a C. 
2.	Amikor a C-ből H lesz, akkor sok a félhang.
3.	Ha viszont G, azt megint könnyű lejátszani.

   


Gábor barátom (gépészmérnök tanár és Babits szakértő) tegnap elkísért hazafelé a Lukácsból, de végig Szentendrei szigeti telekbekebelezési ügyiről mesélt, dialógus helyett. Ma is jött, s tán jóvátételként, képcímadási szokásaimra kérdezett rá. Majd néhány mondat után felhőtlenül áttért a borsóválogató géphez tartozó pneumatikus tartályok szerkezetére, s arról-, vidáman, hazáig. Meg-megállva, térdére emelt táskájára rajzolta ujjával a magyarázóábrákat.
Ámulva élvezem derűs kiegyensúlyozottságát.

2001. okt. 31.
Hónap vége, fordulunk az őszbe. Vasárnap Pomáz fölött a Kőhegyen már sárga lombok alatt ballagtunk.
J.! Ha csimotáidat (csemetéidet) magyarra tanítod, ezt vésd a fejükbe:
ÁRVÍZTŰRŐ TÜKÖRFÚRÓGÉP

Ebben minden magyar betű benne van.

Antikváriumban megtaláltam a Pallas 8. kötetet. Méregdrága volt, nyolcról lealkudtam hatezerre (kapitalizmus, utálom). (Az egész sorozatot meg lehetne kapni ötezerért, CD-n.)
Egy hiányos lexikon olyan egy lakásban, mintha folyik a WC., vagy sötét van az előszobában, nem?

Egy fentebbi jegyzetem váratlan gyümölcse: e-mailen egy ismerősöm fölajánlotta az E-moll szonátát! 

  
Levelek Le Meux-be / 80
2001. november

2001. nov. 1.
Szia J.! Jól pofáncsapott ma reggel Chambers. Nagyon régen érintett meg valami a hit dolgaiból. Nem szeretjük a szenvedést. Ez a radikalizmus mindent a helyére tesz. 
„Avagy nem tudjátok-e, hogy... nem a magatokéi vagytok.” 1.Kor. 6, 19
Az olyan embernek, akit Krisztus szenvedésközösségébe fogadott, nincs magánélete, „külön világa a világban”. Isten betör magánéletébe, és átjáróvá teszi Önmaga és a világ között. Egyetlen ember sem bírná ki ezt, aki nem él közösségben Krisztussal...  A velünk történő dolgok nem személyünket érintik  - Isten mégis általuk von be szorosabb közösségébe. Ha ezt nem engeded, akkor akadály és fék leszel megváltói művében...
Isten először a rideg valóságra ébreszt rá minket, mindaddig, amíg nem törődünk már azzal, mi lesz velünk személy szerint, csak hogy ő elérhesse célját. Miért ne járnánk szívettépő szenvedésekben?... Legtöbben halódunk az önsajnálkozástól, a keresztények együttérzése pedig halálos ágyunkra segít... Ha Isten csak összetört szívet használhat, akkor köszönd meg neki, hogy szívedet összetörte.

Az éjjel szélvihar, reggel hatalmas platánlevelek között úsztunk. Erzsébet asszony egyet a sapkájára tűzött hátulra, pogány glória.

A hátmasszír gyengekezű családtagok esetében körülményes. Kövekkel rakott gumikerekű talicskát kellene huzigálni a hátamon. 
Tehát egyedül: évekkel ezelőtt fölakasztott rongybacsavart hordalékkövekhez ütögettem a hátam, nem volt az igazi. Most papírhengerre (szőnyegmag) pokrócot tekertem, ráspárgáztam. Le a padlóra, s háttal ráfekve, lábbal hajtva gurigatom magam alatt. Ensúlyom hasznosul.

2001. nov. 5.
Most tényleg éjjel-nappal a gép mellett. Új programot írnak nekem, enyém a háttérmunka. Van egy munkaművelet, amit 1600-szor kell elvégezni, ahány főállású képem van. Kibírható, mert írtam hozzá egy makrót, csak az F5 illetve F8-as gombot kell nyomkodni, az szerint, hogy álló vagy fekvőformátum-e az ábra. 
Most csinálom az egészet másodszor.

Közben folyik az élet. Egy levél:
Herman Ottó Múzeum
Miskolc
Kedves Igazgató Úr!

60. születésnapomra 2002. októberben gyűjteményes kiállításom az Ernst múzeum összes termeiben. Úton vagyok, hogy hamarosan Nagy Öreg legyek.
Költségvetésünk kb. 3 milliónál tart.
Szívesség kérés!
Spórolásiból meg tudná-e tenni, hogy (egy éven belül bármikor) erre a kiállításra maguknál lévő képemet egy amúgy is Pesten járó teherautóval fölküldené és majdan haza is? Lakásomon van hely tárolni.
Az anyagot Kaposvár, Győr, és valószinüleg a Cifra Palota is bemutatná, úgyhogy mintegy hat hónapra kérném.
A/85/24 Régi zsidó temető (az ígéret földje) olaj, farost 120x120 cm, 1985

2001. nov. 7.
- Halló. Szia J! Hogyhogy?
-
-Ja értem, édesapád temetése. A családot is hozod?
-
- Hogy ma este, Párizson át? Várlak a reptéren.
-
- Nálunk, a Zsófi szobájában. Majd jól befűtünk.
-
- Hány napra? Nagyokat sétálnánk! Tíz év után a Város...
-
- Várunk! Szia!


2001. nov. 8.
Körlevél hajnalban, e-mailen.
Kedves Barátaim, jelzem, 3398 fájlból álló OEUVRE-CD / honlapom (megint) kész: 
deske.hu
- Mostantól Netscape, Opera, stb. alatt is.
- Nyílakkal lehet közlekedni.
- Az opuszjegyzék (is) áttekinthetőbb.
Minden kritikát hálásan-, három év után nehéz lenne ezt abbahagyni...
Napi leveleim lankadatlanul tovább: VÁLINEWS.
Festek is, új képeim már a weben.
Szívesen adok CD-t bárkinek, 6 perc megírni egy naprakészet.
Váli

Elájulok. Kinga éppen két éves, a konyhában lábunk alatt matat.  Majd a szomszéd szobában talál egy szemfestékes dobozt, az ecsetet a tégelyekhez dörgöli, és szeme környékét kezdi vele simogatni. 
De közben ránk sandít, HÁTAT FORDÍT, nyilvánvalóan nem nekünk produkálja magát.
Levél J.-től. Nem Le Meux-ből, ezt hajnalban az ajtóm előtt találtam a padlón.
Az úszás nem megy holnap reggel. 
Inkább beülök kávézni a képeid közé. 
Szia. J.

2001. nov. 9.
J. mondja, náluk, Franciaországban az arabok szegényes kolóniákban laknak. Őket rúgják ki legelőször a munkahelyről, kapják a legrosszabb munkákat, a legkevesebb bért. Tudják azt a szegénységet is, ahonnét jöttek. A tőke gátlástalanul kihasználja az olcsó munkaerőt, otthon is. Látják az életszínvonalat maguk körül. 
A mostani történések gyökere a nincs-mit-veszíteni.

2001. nov. 13.
Szia J.! Örültem volna egy visszajelzésnek! Nem kérdeztek rá a vámon a képeimre? Végül mekkora késéssel indult a repülő? A képek sértetlenül? Család? Minden rendben?
Most éjjel-nappal a CD / MAGÁNMÚZEUMom átalakításával foglalkozom. Néhány nap, és meglátod!
Pihend ki a pesti napokat. Örültünk neked! Steph. neve már a web-en, a képtulajdonosok között!

2001. nov. 15.
MAGÁNMÚZEUM a web-en (is). A szó szoros értelmében éjjel-nappal, észrevétlenül elkapott a bírvágy, a mohóság, hüledezve látom. A világtörténelem legszebb festményei. Birtokolni akarom őket, ha web-en is. Napok óta szkennelek, könyvkölcsönkérek, válogatok, Roger van der Weiden életrajzi dátumai. Mi lehet a címe annak a trecento ikonnak, melyik múzeumban van, hogy írják az isztambuli Topkapy Szerájt helyesen. És nem elég a 36 kép, lehetetlen. Legyen 33 klasszikus, 33 korszakunkbeli és 33 magyar. És a végére akár tréfának is, az egy szem kortárs kép. Ez együtt éppen száz. Még hét magyar repró hiányzik, meg kell szerezni. Csontváryt boldogan, de nem lehet, lejáratták posztereken, már nem ünnep, pedig!
Ma fél négykor kezdtem, Mikinek ebédnél mesélem, már a 90 százalékával kész vagyok, kereken száz lesz, és
Három betűt mondott, nem többet: s o k.
Kipukkadtam és azonnal boldog voltam, mert megvilágosodás, megint túllihegtem. Mint '56 iskolátlan hónapjaiban, tizennégy évesen világalmanachot írtam anyám írógépén.
Azért a rend kedvéért koradélutánra az eredeti terv szerint rendeztem be a múzeumot. És a legvégén az ötlet, hogy akár a festményeimnél, legyen az információ itt is kétlépcsős: válogatott, illetve akinek az kell: teljes. Milyen egyszerű. Így hát semmi nem vész kárba. Nem tudok veszíteni. Kár.
Teljesen logikátlanul, de erős érzelmektől vezérelve végül még néhány jóbarátom, Zelk, Pilinszky és Rakovszky Zsusza portréit is föltettem, hogy mindig kéznél legyenek.
Teher e lassan három év alatt, mennyire magamra maradok örömeimmel és fölfedezéseimmel. Kinek meséljem el (lehető részletesen), merre, mekkora kerülőutakkal jártam, mi minden történt e kiadványszerkesztés közben. A matematikai logika útvesztői. Amig az optimális szerkezet, és csendben-háttérben orientáló tipográfia előáll. Korrekt arányok beállítása a józan válogatás, illetve a teljességigény ellentétében. Az egész munka egyik legnagyobb dilemmája. És nem lehet következetesnek lenni, mindkét véglet hibás.


Ördögien jól ír ez az (Uj) Péter. Népszabadság, 2001. nov.14., szerda:
KORROZIÓVÉDELEM
Itt állok derékig durvulakampányban.
Kötök könnyű koalíciót, egy életre, aztán kirúgom a francba, kirakom a cafatot, mint a bűvös kockát, egyrészről, másrészről, ugye semmit nem zárok ki, még megfázik nekem az esőben; kötök újat aztán, kényelmeset, meleget, fürge ujjak, egyik nap ilyet, másik nap olyant.
Esőben küzdök a korrodált garázsajtóval, ráverem a kezemre, naná, köröm alá fut a rozsdás fájdalom, egy közepesen visszafogottnak nevezhető kurvanyád veri föl a környék csendjét, a környék csendje kócosan ásítoz, ernyedt kézzel hadonászik a vekker felé. Francia impresszionisták egyezkednek az avarban rezignált feketerigókkal egy köszvényes gilisztán...

2001. nov. 16.
Most aztán tényleg vége, megcsináltam (tuk). Hajnali ötkor kaptam a köv. levelet:
<!DOCTYPE HTML PUBLIC „-//W3C//DTD HTML 4.0 Transitional//EN”>
<html>
<head>
	<title>Váli</title>
	<meta http-equiv=”Content-Type” content=”text/html; charset=windows-1252”>
</head>
<script language=”javascript” type=”text/javascript” src=”functs.js”></script>
<body bgcolor=”Silver” lang=HU leftmargin=0 topmargin=0>
<table height=100% width=100%>
<tr>

Neki van igaza! Még mise előtt átigazítottam leftmargin=0 topmargin=8> -ra, és föltettem a web-re is. És most, ha meg tetszik nézni a MAGÁNMÚZEUMot, a tulajdonosi sor szövege már teljes egészében látható. Eddig másfél millimétert lecsúszott volt.
Tehát rákerült a MÚZEUM a web-re. Egy óra volt, míg a 130 kép átfolyt, majd újabb óra, mert a  JPG- kiterjesztést nem tudja a net értelmezni, csak kisbetűvel: jpg.

Baj van. Jött egy másik levél is. Asztalomon fekszik, nézem, aláírva vissza kéne küldenem. 
Ernst Múzeum
Budapest
EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS
Az Ernst Múzeum programjában a művész kérésére szerepel a Váli gyűjteményes kiállítás megrendezése 2002 október 13-25 között...
A múzeum biztosítja a feltételeket...szállít, csomagol, meghívó ...
A művész a mellékelt költségvetésben részletezett költségeket viseli. Kivéve a terembér, illetve a működési költség, mert ennek ellentételezéséül műtárgyakat ad...
KÖLTSÉGVETÉS 
műtárgyszállítás (50 bp-i cím, Miskolc, Győr, oda vissza)  650.000 ft
biztosítás							   150.000
építés, bontás						    	   100.000
képcédula, feliratok						   100.000
plakátkihelyezés     						   450.000
dokumentálás							     50.000
 működési költség						1.120.000
(és még apróbb tételek)
katalógus							1.150.000 

összesen							4.133.000 ft

Keserü Katalin igazgató
Ernst Múzeum Kht.

Tehát mindent én. Vagyis önköltséges - talán, mint jelentkező és nem mint meghívott -. (utcáról betérő Ló Lajos), béreljem a múzeumot, fizessek három milliót. Illetve vállaljak kezességet rá, bízva, valami a pályázatokból bejön. 
(Az Ernst nagyobb állami támogatást kap, mint a Kortárs Művészeti Múzeum a Várban.)
Ez új helyzet. Az igazgatónő tavasszal csak képet kért, napi 64 ezer forint értékben. Azt vállaltam, írásban.
(Részletkérdés, hogy a 650 ezres szállítási-, százezres képcédula-, stb. tételeken is el lehet gondolkodni.)
Ami igazán érthetetlen, hogy a Gruber örökösöknek is többmilliót kellett volna összeszedniük egy kiállításra. (A Gruber Alapítvány kurátora mesélte a múlt héten.) Első körben az én kérelmem elutasításának indoka az volt, hogy a múzeum új profilja a klasszikus (nem élő) XX. századi művészet bemutatása. Gruber a legnagyobbak között van.
Most mi lesz. Ezt a kiállítást meg akarom csinálni. De ezt a szerződést aláírni?!
Mit tanácsoltok, Barátaim?!

2001. nov. 17.
Lakásajtó hevederzár javítás. Nyolcezer forint és fél óra káromkodás, fordítva próbáltam a hengerzárat visszaerőltetni. 
Este Mike élete első koncertje. Vagyis inkább fellépése, az Éjszakai Repülés együttesben, egy zenés PUB-ban. Vitte a saját zongoráját, és egy kevés háttérénekelt is. A zene nem hatott markánsnak, bár az első félidőben mi Katával hazajöttünk, és állítólag később. Ki tudja, innét merre, és meddig.
Észbe kaptam, gyerekeim megint választottak, 15 munkám. Csak a másfél méteres Nagy műterem tárolását vállaltam továbbra is. És egy kép cserébe egy gyűjtőmnek konditerme örökös használatáért. Miki sportolása (a magam részéről) megoldva.
A szférák zenéje a Bartókon, éppen únva a Sláger rádiót. Ezt véletlen ismerem is, Steve Reich: Tehillem? vagy Tehillim? (Zsoltárok). Kamarakórus, Dobszay lánya is énekel benne. Tényleg gyönyörű. Egy telefon és egy fax, a Rádió közönségszolgálata megküldi, 1600 forint.

2001. nov. 18.
A most elkészült bécsi MQ; Museum Quartier, Mikivel. A hatalmas királyi istállók helyén, a belvárosban. A Művészeti Alap különbusza négyezerért. 12 kolbászos-zsemlét kentem az útra.
Az adott 7 és fél óra alatt csak a Ludwig / Modern Múzeum 9, és a Leopold Múzeum 5 szintjét tudtuk  végignézni, a régi épületben lévő Kunsthallet nem. Még bírom. Az új épületbelsők nagyszerűek. Ismétlem, a belsők.
Az osztrák festészet felejthető. A Hegyi Lóránt szervezte nemzetközi anyag zajos és üres. A nemzetközi történelmi anyag is másodrendű. De ott van Schiele, három teremben. Zseni. Nagyon örültem, hogy Mikinek feltűntek a grafikái. A szakavatottság jele.
Este Mikivel a Mária Terézia szobor alatt megpróbáltuk fölhívni egymást. (Külföldre külön kódszámok vannak.) Nem sikerült. Az úton volt alkalom megbeszélni vele dohányzása ügyét. Visszapörgettük, kiderült, megtartóztatási ígéretét már kényszer alatt tette, akkorra már a szobájában volt az elektromos zongora és a szintetizátor. 
Így hát fogadalma alól föl kellett szabadítsam.
Nézem ezt a jegyzetet. Tizenkettő, kilenc, öt. Életgyávaságból számolok mindent?

Mínusz két fok. Ma először futok nagykabátban (kell, mert féltávon mise, bár az üléskárpitot! fűtik). Uszoda: meg kéne próbálni ezt a rohadt hidegvízű medencét. Testem és lelkem nem kívánja. De a szellemem igen. Hazafelé elém áll egy fiatalember, kifejezéstelen tekintettel: Pár forintot legyen szíves. Kijelentő mondat. Itthon Robi rámtelefonál: van-e ásóm? Van. Micike meghalt. A kiránduláson el kéne temetni.

Tűnődöm, mi ez a Schiele. A pinceszinten Klimt Maszturbáló nő gyönyörű rajzát látva fölvillant, az egész innét indul. Persze!  Az erotika, a kompozíció, a figura ábrázolás, még faktúrák is. Csak Schiele a fejéről a talpára, illetve a másik fejére állította a nemiséget. (Világképe persze hülyeség, de hát huszonöt éves volt.) Míg Klimt negédes és ernyedt-kéjes...
Mitől zseni. Például a következetlensége. Kegyetlen, kemény és dinamikus, de egy zsindelytetőt milliméterenként végighorgol. De vannak szétmaszatolt koszfelületei is, jók. A szecesszió édeskéssége is becsúszik. Ide! 
Egy festő, aki tud színezni.

2001. nov. 20.
Kétszer álmodtam ugyanazt egy héten belül. A téma új. Valaki betegnél, s belémnyilall, hogy hiszen én viszont öt nap múlva meghalok. Nem esetleg és nem talán, hanem biztosan. És rettenetes halálfélelem... Ilyet ébren még soha.

Megnéztem harminc év után rég meghalt nagyanyám lakását. Végső búcsú, mert az unoka elcseréli. Ez a téli táj blondel keretben... a sarokablakocska, akvárium állt előtte ötven éve... A spejz, álmaimban továbbszőve innét rejtekajtók nyíltak távoli, félig romos szobákba, lehetséges túlélési zugok és műtermek... Tízévesként sokat kirándultam nagyapámmal, lepkevadászat. Megtanított lombfűrészelni is.  
Az élettől búcsúzás szeletkéje.

Anyácskám 60. házassági évfordulója, 56 éve özvegy. Megünnepelte mégis, talán a kerek szám okán, húgomat is fölhívta Kaposvárról, mise a Belvárosi templomban, ahol annak idején az esküvő. A pap az öreg János evangélista levelei alapján a szeretetről: az a másik feltétel nélküli elfogadása, örülök, hogy vagy... Nyeltem egyet.
Aztán teázás otthon, anyám egy naplementés tájfotó-szentképet mutat. Ennek még örülnünk kell -mondom- ennek a halvány panteizmusnak, az édeskés giccsek után. Szeretnék már szentképen egy kompjutert vagy Ford kocsit látni... Húgom megjegyzi, van már, aztán arról kezd mesélni, 50 éve küszködik a rendetlenségével, ha egy levelet kap a kolostor, átveszi, leteszi a portán, és szalad, mert kifut a tej, akkor csengetnek, a szomszéd cigányasszony jön szokásosan panaszkodni a férjére, álldogálnak a kapuban. Közben látja, hogy a kelbimbót meg kéne kapálni, bemegy szerszámért, a levelet eggyel beljebb viszi. Aztán megfelejtkezik róla, két nap múlva már nem találja. Egy hét után jön postán a sürgetés válaszért, stb. Hogy képtelen egy munkát megszervezni, befejezni. 
És most egy pszihológus megfejtette, hogy ő tulajdonképpen dispraxiás. A szimptómakör jelzi. Visszavezette a 45-ös háborús pinceheteinkre, amikor őt nem lehetett idejében pelenkázni, éheztünk stb. És hogy tulajdonképpen adjon hálát érte, mert egy negyvenszemélyes kolostor rendbentartásába egy ép ember belebolondulna.

Új életet kezdek, muszáj, hogy az OEUVRE-CD kész. (Kissé rettegek.) Elővettem gyönyörű, még érintetlen-új penész-zöld kord nadrágomat, mivel állítólag lötyög és rövid is. A visszahajtást alul kibontottam, majd kibányásztam a gardróbból a varrógépet. Hősiesen nem fölhasználva az itthon található rózsaszín ripszszalagot, leszaladtam (szürke) koptatózsinórért. A Röltexben aztán egy olyan bugyireklám, hogy rögtön a nemi élet problémaköre került előtérbe. A nadrág most hat centivel hosszabb, szerintem hosszú. 
Ez is megvan. Talán most önarcképeket...?!

A Lukácsban a zuhany alatt G. két korai Babits-versről beszél. Hogy 30 évvel a Külvárosi éj előtt milyen témát talált magának, a lichthofról ír.
 
A VILÁGOSSÁG UDVARA
...Ismeritek a négyszög-mélyedést
a hosszú, keskeny, apró ablakokkal,
melyeknek barna, szűk keretjei
egymás fölé ritkásan sorakoznak?

...mélyét nem érte soha napsugár,
...Mélyén tojáshéj, váza cserepe
csont, konyharongy, üvegnyak, toll, szemét

Mért mondám ezt el? Nem is tudom,
csak oly gyakran nyomasztóan jut eszembe...

És kérte, olvasnám el a Sugár című versét is, valami cukrászcsajról. Ebben ez:
Ó kancsók kincse ! drága kincs !
Kincsek kancsója ! Csókedény !
Persze ez tűrhetetlen. De itt van benne:
...benned minden izom él, 
idegek izomok és inak,
titkon mint rejtelmes habok
szélcsöndben is hullámlanak.

Nem ismerős?- mondom G.-nek. 
...Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontja bogját -
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
a lombos tüdőd szép cserjéi... (Óda)


...és ez is harminc évvel későbbi. Tudjuk, az ember csak arra haragszik, netán azt gyűlöli, aki igazán érdekes számára. Ezeket a verseket kellett, hogy ismerje József Attila...

H., harminc éves teológushallgató, és folkzenész, új rokon, ösztöndíjjal Németországban. Minap e-mailje, hogy neki egyedül kétéves Kinga unokám hiányzik Magyarországról, küldenék neki képeket... Fotók fogytán ezt, hogy a leány hét év múlva... (Az árcédulákat körüle Photoshop programmal töröltem)

J! Nézz bele az (legújabb) FOTÓK-ba, szia!

2001. nov. 23.
Levél a programozónak. (A kétszázezer forintot már kifizettem neki.) 
Kedves Károly, ha nem terhelem túlságosan evvel: van egy elképzelésem, hogyan lehetne kiküszöbölni a feljövő képek és az  opuszjegyzékek közötti kapcsolat  (linkek) hiányát.... ha az opuszjegyzéket megszüntetve, az összes adat közvetlenül a képek alatt jelenne meg:

6.mező: MUNKANAPLÓ:
7.mező: KÉSZÜLT:. (Kecskemét stb.)
8.mező: DÁTUM:..
9. mező: FOTÓ:.. 


2001. nov. 25.
Kata nevenapjára unokafotózás. 
Még lesz kép, azokat a FOTÓK-nál nézheted.


Megértem a pedofilokat.


2001. nov. 26.
10 éve együtt zuhanyozom T. orvossal. Megkértem, ma elvisz vadászni két- három? napra. Életemben egyszer. Az új túrabakancsom. Remélem, nagyvadra megyünk. Kérésem volt, hogy az éjszakai erdő. Ma havazott és erős a szél is. Ez a történet nagy fázásokról fog szólni. Kikapcsolódás. Szabó Lőrinc II.-t viszek, bár mondja, a házban nincs villany.

2001. nov. 26-28.
SMS-ek egy budai íróasztal irányába, naponként:
1. HOLDFÉNY. KÉT ÓRÁJA MAGASLESEN MOZDULATLAN NÉMÁN NÉZZÜK A FEKETE DOMBOLDALT, PROFÁN SZENTSÉGIMÁDÁS
2. BAKONYALJA, BÜKKÖS, FRISS HÓBAN VÉRES ŐZNYOMOKAT KERESÜNK.
3. VADDISZNÓNYOMOK A SZÁNTÁSBAN, A GAZDA RÁKOSI TESTŐRE VOLT
Persze én fegyver nélkül, kísérővel. Vadászszerencse kísért minket, senki nem fagyott meg.

SMS- váltás már itthonról:
-GYORSAN PESTRE! A RAKPARTON A RENDŐRÖK VADDISZNÓT LŐTTEK! KÖSZÖNET MINDENÉRT.
-A DISZNÓT FOTÓZD LE, ÉS A KÉPET KÜLDD EL LÉGYSZÍVES, MERT ITT AZT SE TUDJUK, HOGY NÉZ KI. ÜDV: „A VADÁSZOK”
 
E-mail váltás is, István, Bécsben tanít az idén: 
-Barátom regénye ügyében: hogyan intézed el, hogy az Akadémia Kézirattárában őrzik a naplódat?
-Telefonkönyvből kikeresve, két mondat az osztályvezetővel, fogadnák-e. Igen, szívesen. Azóta három évenként három új irattartó doboz nekik. Ennyi.

  
  

  
Levelek Le Meux-be / 81
2001. december

2001. dec. 1.
Talán megint túllihegem a dolgot, bár- 
Tegnap reggeltől este 10-ig, hogy az elfűrészelt képek összes adata is olvasható legyen a képnézőben. (Nekem legalábbis) érdekes. A jövő hét közepére megkapom alá a programmódosítást is. És így megszűnik a kétszeres adminisztrálás, a külön opuszjegyzék. Nem volt érdemes képet eladni, annyi volt utána a papírmunka. 
Evvel végleg áttérek a digitális rendszerre. Bár így is kinyomtatható.

2001. dec. 2.
Igen, túllihegtem. A rendszertervezés örökös dilemmái. Ma estig csináltam, vissza az egész, most kitöröltem ki, visszavonhatatlanul. Pedig már a hálón is rajta volt. A sok kidobott munka adathalmaza között föltűnik néhány kép. Nem jó.
Az alapkérdés (a hencegési kényszeren túl) az, hogy a teljes adatsor egy szűk körnek fontos, a mezei érdeklődőnek unalmas. A tudomány és az ismeretterjesztés ellentmondásai. Mindig belebotlom, hogy nincs hibátlan rendszer, kompromisszumok. Hát próbálom az infót több lépcsőben adagolni, a képeknél ezért tettem előre egy válogatást a jobbakból.
Tehát marad az opuszjegyzék, ahol minden adat. A párhuzamos adatvezetés többletmunka, de előnye is, ami hátránya: félek a tévesztéstől, ugyanakkor könnyebb egy hibát észrevenni és korrigálni.
Mi volt ez a három nap vadászat. Ezek a civilben orvosok, hivatalnokok: álruhás hercegek, titkos második élettel. Úgy tűnik, igazi otthonuk az erdő. Elmondhatatlanul szeretik és ismerik. Órákig ülni a lesen mozdulatlan, éjjel, esetleg mínusz tíz fokban, különös világ. 
Amilyen szeretettel mutatnak az erdő közepén egy öreg vadcseresznye fát, ahogy számon tartják. A sózó. A tavasztól őszig figyelt szarvasbika. Legenda a rafinált vaddisznóról, aki hosszan hallgatózik, majd nagy ívben körbefürkészi az etetőt, mielőtt rámenne.
Este hazafelé félsötét vonatfülke, zötykölődés, párás ablakok. Valami világvégi szomorúság. 

2001. dec. 3.
Régóta féltem ettől a reggeltől, ma elkezdtem festeni. Újat kezdtem; témája műterem. 60 x 60 centis, a nyári képek eredményeit építi tovább. Egy olyan narancssárga folttal, amit még nem is használtam. Kész van, jó kép.
Reggel a klubban többen gratuláltak a Zsidó temető képemhez, e héten fogják aukcionálni a Vígszinházban. Örültem neki. Délben a Műcsarnokból haza két kiállítási kép, útközben az Új Mandátum kiadóba, tiszteletpéldányért. Egy tanulmánykötetük borítóján temetős képem van.
Hazaérve gyűjtő ismerősöm hív, hogy ő vette meg a képemet a Blitz-Galéria aukción. Erről az árverésről nem tudtam, a kép rég nem az enyém. Majd rákérdezve az Ernst múzeumi lehetetlen helyzetre, fölajánlotta (igen komoly) segítségét gyűjteményes kiállításom létrehozásához. (Két hete meg e-mailen egy 300 ezer forintos ígérvényt kaptam ugyanerre, elképesztő.)

2001. dec. 6.
Alattunk lakó D. néni tolókocsiba kényszerült. Egyedül él, özvegy. Kata ötletére karácsonyi gyónását-áldozását szerveztem, szombaton kijönnek hozzá a ferences rendházból. Közben megállapodtunk vele - van érseki helynöki engedélyem -, ezentúl szerdánként, hazafelé az uszodából, megáldoztatom.
Elveszett 10 fájl az válioeuvre-ből, a frász tört rám. És a webről is hiányzik, hogy csinálhattam?! Érdekes, eddig egy olvasóm se reklamált... Utolsó reményként lementem a kocsihoz, ott mindig van CD, ajándékozandó. S az még augusztusi volt, és MEGVAN!
Szüts névnapjára (ma este fogja átvenni):
BÍZTATÓ
Kata a tegnap délutáni öleléshez festőkötényembe öltözött.
Sose gondoltam, hogy ilyen érdekesek a festők!
Azt hiszem megtaláltam az igazi műfajomat. Négy éve tanítottak meg a gyorsúszásra. Ma talán először végig tökéletes-könnyed mozdulatokkal. (Háromötöd gyors, kétötöd mell, 1199,1 méter, 29:00.37.) Semmi kapkodás, a bal kéz is végig, a comb mellett. Érdekes, ehhez nem elég sem a kondíció, sem a nagyon odafigyelés. Ihlet kell, vagy mi. 
Az időt amúgy nem nagyon tartom számon, mert a hosszszámlálást (három sz!) gyakran tévesztem, (öregszem). Csak ez az új óra! Ráadás egy képcseréhez. Vízbeugrás előtt a fülemhez tartom, hármat csipog, majd a starthoz sípol egyet. Ellenállhatatlan.
Kompjuter melletti munkalázban kényszeresen tépdesem fülszőrömet, nem helyes. Minősített esetben csipesszel, amit nem lehet kidobni-, szálkahúzáshez kell. Most karanténdobozba, ha ez sem segít, leviszem a kocsiba. Már mégiscsak!
E múltheti vadászat.  
-Hát persze, Egry panteizmusa! Éveket ült pecabot mellett a vízparton!
-Hazafelé a vonaton József Attila. Hiába, nem vagyok elég életboldog elviseléséhez. Szabó Lőrinc, és Illyés Gyula, meg az az aranyos öreg Zelk!

2001. dec. 7.
Egy Proust-mondatot nyom kezembe reggel G. az öltözőben, fordításával együtt, hogy ez így szerinte baromi rossz - Gyergyai Albert munkája -, érdeklődjem már meg. Aztán Zsófiékhoz falemezzel, meg 70 méter léc, abból estére szekrényfal. Hazafelé az Alkotás utcában kilométeres dugó, gyorsforduló a kőbuckákon át a síneken keresztül, de közben odaér a villamos. Elfelejtettem hátranézni, hiába, elmaradt a délutáni alvás. Személyi sérülés nem történt. A mentősök kioktatnak, mit hazudjak a rendőröknek, hogy megússzam a nagy büntetést. A roncsot rögtön mobilon az autószerelőmnek ajándékozom. Kissé homályosan látok, laposfogóval a szemüvegem szárát egyengetem. Késéssel a vígszinházi aukcióra, 700 ezer, sikerül kihalásznom a tömegből képem megvásárlóját. Ismerős, így hát tudom a címét.
Este Kata benzinszagúnak talál. 
Nem tud valaki egy használt kocsit? Strapabírót.

2001. dec. 8.
Nagyon fáradtan a tegnapi bútorépítés miatt. Pokróc-bálában autóból hazamentett szerszámokat rendbe, felújításuk, szelektálás. Pedig szerszámot nem szoktam kidobni.
Vagy húsz éve keresem az ideális megoldást; az olajkép évtizedekig szárad, légrés kell az üveg mögé. Eddig körbe távolságtartó léc, macerás. Most megvan, szögcsonkok, nem részletezem, mindegy, jó.

2001. dec. 9.
Lehet, hogy nem válik be. Most kaptam meg e-mailen a programmódosítást hozzá: a képek és grafikák alá betettem az összes vonatkozó adatot. Közvetlen utalás a szereplésnaplóra, mi minden történt a képpel.

2001. dec. 11.
Kipróbáltam, mínusz 5 fokban még lehet anorákban futni.
Hallom, a tálib ellenes csoportok elfoglalták Kandahárt, és most egymásra kezdtek lőni. Tökéletes történet. A Sátán műremekei (Szabó Lőrinc)
Nem volt türelmem a reggelit megmelegíteni, mert kitaláltam valamit; a 15 ezer rublikás opuszjegyzék harmadszori átírása vár rám. Hiába, az alkotómunka nem lineáris. 
Ha kész, a képek alatt rákattintással behívható lesz a mű teljes története, minden adattal, már megbeszéltem a programozóval. Ez is Szüts ötlete.
Türelem, még kb. egy hét.

2001. dec. 12.
Reggel háromtól a grafika opusztáblázat átszerkesztése, hogy most a kép alatt is megjelennek az adatok, mégse kelljen őket kétszer beírni. 
A klubban javasolják, villamost vegyek, ne autót. 

2001. dec. 13.
Szent Lúcia napja. 
Az egyesített tálibellenes erők Kandahár bevétele után a rendkívül helyzetre való tekintettel most Budapest hóeltakarításában segédkeznek.
Átfűztem a bakancsomat, hogy szebb legyen a grafikája. 
A weben feljövő festményeim alatti adatoknak előre kéne zárni, nem középre. Most megkértem a programozót, küldje el e-mailen a módosítást. 
Tegnap este egy aranyos kis Kondor kiállítás megnyitója, ikonjai. (A Déli pályaudvarhoz közel, Városmajor utca 16, I. emelet., január 16-ig. Nyitva kedd-csüt-szombat 10-6-ig.) Évek óta dünnyögünk azon, hogy nem az igazi, hogy mi Kondor értéke, helye. Abból kéne kiindulni, hogy ezek a képek most már örökké vannak.
Idézték egy mondatát: „A munka mellékterméke a mű.” ...Igaz. Amikor a menekülnék a kilátástalan félkész kép elől, menekülnék, villanyszerelni, bevásárolni, kompjuterhez, bárhova..., természetesen a magam iszonyatos üressége a rémisztő, nem a képé.
Nem a levegőbe beszélek. Ma belekezdtem egy új képbe.

2001. dec. 14.
Oszama bin Laden - írják - hálát adott Allahnak, hogy a merénylet sikeresebb volt, mint remélte. Ne feledjük, ez a mondat allahkáromlás. Imádkozni kell a pasasért.
Mára amúgy is kenyéren-vizen-böjtöt hirdetett a pápa, tekintettel a tekintendőkre, a békéért. A ramadán utolsó napját választotta.
Egyébként a kenyeret én pirítva, sózva, a vizet forrón. Valaha egyszer rákérdeztem, lehet.

Ezek a karcsúderekú kisasszonykák itten a Lukácsban. Pillognak jobbra-balra a gatyás öregurak (mi) között, egy-két hossz, aztán keresztbe is egy kicsit, forgolódnak, nézelődnek. Egyszer kipróbálják a Lukácsot, aztán soha többet. Ezek nem vízbe valóak, inkább vázába. 
Amíg észbe nem kaptam, azon morfondíroztam, ezt a mai pirosbikiniset megkérem, had simogathassam meg a mellecskéit, - aztán úszunk tovább.

2001. dec. 15.
Kedves J! Ha valaha kedvet találtam színed előtt, kérlek, nézz bele a weben festményeim közé, megvan az új szerkezet. Tegnap délután hozta a programozó. 
Három (öt) percet kérek erre, én két és fél hónapot dolgoztam rajta. 
Tehát: a képek alatt látható minden adat. Ha a kék számokra rákattintasz, a kép története is följön. Ez eredetileg 720 ezerbe került volna, most így ötvenezer. Egyszerűsített változat, nem tökéletes. De jó. Nem?!
Egyet nem tud ez aprogram: tejet pasztörizálni. 

Este váratlanul moziba hívtak, idén talán még nem is voltam. Vudi Alen, valami bankrablás. Negyed órát bírtam. Túljátszás, hosszú üres párbeszédek, lapos poénok. És főleg hihetetlen igénytelen vízualitás. 

2001. dec. 16.
Menetközben még valami, persze a CD-n. Az évtizedek során csináltak néhány könyvborítót képeimmel, aztán vannak katalógusok, alkalmazott grafika tervek, utcai plakátok. Elkezdett zavarni, hogy ezek fotóim között jöttek föl, most hát külön fejezetbe. 

Jut eszembe, az első pápalátogatásra is csináltam plakátterveket, azt is lehetne ide. Ennek az a története, hogy éppen Schmal Karcsinál jártam, amikor tervezte, s eléggé letoltam a munkáját. Pár nap múlva hívnak a Pápalátogatási Irodából, hogy csinálnék-e valamit, Schmal javasolta...
Ha nem lennék olyan állat, hogy minden kidobok, most csak át kéne másolni két év előtti CD-m-ről, azon még rajta volt... De talán a naplómba eltettem egy példányt, nézzük... tartalomjegyzék / keres: OEUV... igen megvan, 18-as irattartó doboz, C.6217. Meghatóan együgyű ez az első, CD-változat, noha minden rajta van. 
Illetve ez nem, akkor dönthettem el, hogy ez a plakátterv nem való ide... alapos munkát végeztem... talán a Naplóban? Keresőbe: PÁPA. Megvan, fotónak nem fotó, grafikának nem grafika, de emlék. Kaland az élet...

Amit itt mellékelek: a Mozgó Világ korábbi, Kemény Zoltán-féle terve, utána az enyémek 1991-től, ahogy változtak az évek során. Ez is most került a CD-re.

2001. dec. 17.
Egész nap táblázat... pokrócba bagyulálva. Mostantól a döglött képek címei is feljönnek, de nem kéken, így senkinek nem jut eszébe ráklikkelni. Megvannak a képadatok is, tehát nem lehet álválit festeni, hamis opuszszámmal. Tanult barátom tanácsolta (Nemzeti Galéria), különben végre kidobtam volna ezt a rengeteg halott adatot. Harminc év után elegem lett a hencegésből.
Amúgy betegen, két napja. Mégse lehet mínusz 8 fokban anorákban futni. Illetve a hazafelé.

2001. dec. 19.
Innét szép győzni, szokta mondogatni Szüts. Ez a két felvétel egy vasárnapi kiránduláson; karácsonyra szántam a bébi anyukájának. 
Így lenagyítva: egész jól működik, a kétféle géphiba ellenére.

 

2001. dec. 21.
Ünnep, mától hosszabbak a nappalok, ma kezdődik a tavasz.

Hát ez nem sikerült... A kőbuckákkal kezdődött, amin a Zsigulival éppen bukdácsoltam keresztül, hogy jött az a 61-es. A szerelőnek ajándékoztam a 40 liter benzint, avval, hogy elég sok autómaradék van a tank körül.
Aztán egy hét rutinszerű kínlódás, tele ügyetlen belső vitákkal, bizonytalansággal, jót lépek-e, s ma 12-re hoztak volna egy 1800-as VW Passátot. Nincsenek álmaim, de ha lennének, akkor ez, egy lomha nagy fehér autó. Szerencsémre és szerencsétlenségemre fél tízkor feljött István, és rövid úton beláttatta, sok benzin, nagy adó, városban előnytelen. Azonnal dönteni, keserves. Múltamba-, stílusomba kapaszkodtam: eddig kerültem a luxuskategóriát. 11-kor lemondtam telefonon. 
Aztán délután nagyon sajnáltam magam.
István ígérte, kerít majd egy kis Golfot. Akkor hát most várni, várni.
Most van ideje kegyelemben teljes, áldott karácsonyt kívánnom, kedves J, családostul!
És ha már így összejöttünk, néked is, olvasóm! 

2001. dec. 22.
Kapkodó gondolatok és telefonok, megvegyem-e azt a fölkínált autót, rezignáció az ilyen feladatra alkalmatlanságom miatt. Csiszológéppel a WC melletti mosógép oldaláról a rozsdafoltokat Kata kedvéért, majd sav(pisispricc)álló NEOLUX zománcfestékkel. Evvel elment a délelőtt. 
Délután három fotóm - havas szőlősdombok - keretezése, Kata akarná karácsonyra ajándékozni, majd elkészültük után ezek szétszedése és a fotók eltépése. Tényleg hullámosak, nagyon öreg már a  fotószárítóm.
Aztán lecsutakoltam a kádcsapnál a két rendszámtáblát, ennyi maradt a kocsiból, kilenc évig használtuk. Gyerekeim annyi mindent kaptak és kapnak mostanában, amúgy sem szeretek értéket ajándékozni ilyenkor: ezt karácsonyra. Meg a Rádiótól megrendelt Tehillim zenéjét, kazettán.
Este az A/01/38 és A/01/39-es tovább, utolsó idei képeim.

És akkor, már ágyban, végre valami minőség: 
...  [Jákob vándorútja során lelkeket gyűjtött maga köré]  Ám ez a közösség csak nyugtalanságot jelentett és jóformán semmi mást, a lélek nyugtalanságát, mely a test nyughatatlanságában nyilvánult meg, aminek azonban kevés köze volt a közönséges vándorhajlamhoz és kalandos kóborlóvágyhoz, inkább egyetlen ember hajszoltsága és megszállottsága volt, kinek vérében derengve-csírázva készülődtek a sorsfordulatok, amelyeknek nyomasztó jelentőségével békétlenségének kínja mintegy titkosan megfelelő viszonyban állt.
Persze a József és testvérei. Ennyi elég is. Békében fogok elaludni.

2001. dec. 23.
Illata után neveztük el:  SZALMAZSÁKTEA Megtaláltam a receptjét, de hogy te ezt Franciaországban hogy tudod?, Azért leírom, a gyönyörű nevek-
Egy operaénekestől származik, torok rendbentartására (is), s ha sok teát iszik az ember, amúgy sem jó annyi tein. Hosszú évekig mindennapos volt nálunk, aztán elmaradt, hogy alkatrészeit nem lehetett kapni. Rólam elnevezve Apóteának is becéztük. Nagyon szerettem.
AKÁCVIRÁG
APRÓBOJTORJÁNFŰ
BORSMENTA
KENDERKEFŰ v. KAKUKKFŰ, ha nem lehet kapni
KESKENYUTIFŰLEVÉL 

2001. dec. 26.
Az egész avval kezdődött, hogy két éve fölhívtam egy művészetkritikust, korrigálná meg készülő oeuvre-CD-met. Nézi a képeket: és ezek mekkorák?! Hát igen...
Mostanra lett minden adat látható. Nem volt egyszerű feladat. Az utolsó napjaim lehetséges szabadidei evvel teltek: tizedszerre, huszadszorra se nyílt ki a mostanra összeboronált opuszjegyzék.
Több tucat gyűlt össze a hulladéktáblázatokból. Végül csíkokra, mezőkre bontottam, s már meglehetősen bekerítettem a bűnös területet, mikor megszólalt a Jézuska-csengő (idén Kata díszített). És abban a másodpercben eszembe villant, hiszen a leicafilmeket így írtam be: „24x36”, pedig mondta a programozó, idézőjeltől összeomlik a rendszer!
Megálltam erről való hosszas kotyogás nélkül az estét. 10 után jutottam vissza géphez, egy mozdulatsor, '24x36'. Működött.
Másnap a család déli kettőkor ébredt, én (reggel öttől) akkor feküdtem. Addigra átkozmetikáztam az egészet, és addigra sikerült a képek elé az első sorba új opuszjegyzéküket föltenni. 
Ezt már csak akkor cserélem le, ha a programozó ettől jobbat talál ki. 
Most dolgozik rajta.

2001. dec. 29.
Miki mosolyog: -Mikor hagyod végre abba (a CD kozmetikázását)? 
-Majd ha olyan egyszerű és szép lesz, mint egy kenyérvágó kés.
- Beszűkültem?
- Igen. Harmadik hónapja csak opuszjegyzékem technikai tökéletesítése érdekel.
- Arányos a leendő eredmény a belefektetett energiával?
- Nem.
- Akkor ezen változatni?
- Nem. Most hajnali négy, e-mail a programozónak, hogy a gép kiírt egy hibát, mit tegyek. Igen, másállapotban vagyok. Ehelyett, mondjuk, rég csendéletet kellene rajzolnom.
- Biztos?
- Nem. Mellesleg kissé áttipografizáltam a címoldalt, a betűk megint kékek, hát nem gyönyörű?! Boldog vagyok. 

Tanult barátom átnézte ezeket a 2001-es leveleket: „Hiányzik belőlük az Isten. Hiányzik belőlük az ember. Hiányzik belőle a világ. Önismétlés, rutin. Hiányzik a dialógus, a visszajelzés korrekciója”
(Nagyon megköszöntem.)
Lehet. De ettől súlyosabb gondolataim nincsenek. Rögzítéskényszer hajt, és életemet írással (is) mérlegelem. Pár embernek adok valamit, még tanítást is.
Ha híg: ennyi telik. Tehetségem határa.

Hetek óta hirdették a templomban, hogy négy éjszakára fogadjunk be pár vendéget erre a budapesti Taize-i keresztény ifjúsági találkozóra, „csak két négyzetméter” fejenként, meg reggelit adni. Négy személyre iratkoztunk fel, tegnap délben egy őzikeszemű gyönyörű asszonyka csengetett be hosszú fekete copfokkal, oldalán két 6-8 éves kislányával. Mindent át kellett szervezni, nem volt szükség a műteremre, Zsófi szobáját kapták. Ruszinok. Hanyatt estem. Vannak ott nők is?! Nem csak kucsmás favágók?! Az asszonyka: nőgyógyász. Ukránul és angolul egyeztetünk. Átszállástérkép rajzolása a - na hova? - az állatkertbe. Mára ezt a szemközti Jubileumi Parkbeli játszóteret ajánlottam nekik, ott vannak meleg termek is. Reggeltől mostanára, fél tízre értek haza. Vajon?
Kata mondja, a gyerekek négy és hét évesek. Már a nevüket is tudja. 

2001. dec. 31.
CD rendben, megérkeztem a szakmámhoz. Új képet idén már nem kezdek, délelőtt az idei 38. és 39. átfestése. 

Illyés Gyula esszéje Éluard 1948 őszi, Zeneakadémiai estje alkalmából. (nem akaródzik kis z-vel írni.)
A tisztaság a költészetben és világszemléletben természetesen annyira más, mint az úgynevezett „tiszta költészet”, hogy elsősorban épp attól akar megszabadulni.
Aki egy patakot akar megtisztítani, annak épp a sár és az iszap megbolygatásával, az úgynevezett mélység megzavarásával kell kezdenie; a látszólagos tisztaság tagadásával! Nem művészet - hanem szemfényvesztés - az, amely nem egyszerűségre törekszik. De az egyszerűség, amely nem vet számot a mélységgel, az viszont csak laposság és felszínesség. Az egyszerűség, az igazi rend: az a legkeményebb küzdelem, a művészetben is.
Elkezdem majd átnézni gyengébb képeimet. Keresgélni nem kell, a keret szélébe szúrt rajzszög színe mutatja. Szelektálni vagy átfesteni, illetve fordított sorrend. 

Délben 10 pár virslit vettünk Katával a piacon. Talán az ukrán vendégeket is beleszámolja.
Meghalt a kapus testvér itt, a ferences kolostorban. 100 évesen még ellátta a portás szolgálatot. Két hete még - mindketten félbetegen - együtt hallgattuk a hajnali misét a fűtött sekrestyéből. 104 éves volt.
Holnap átlépek hetedik évtizedembe - így is meg lehet fogalmazni -, azért ez furcsa.
Isten legyen velünk.

  

  
Levelek Le Meux-be / 82
2002. január

2002. jan. 2.
Második unoka, leányzó lesz. Holnap reggel megindítják Zsófinál a szülést, bár még egy hete lenne. (Orvosa a jövő héten síelni megy, remélem nincs összefüggés.)
A nővére, Kinga már nálunk, este hat, most éppen Katával sétálnak.
Én sürgősséggel tenorfurulya fogástáblázatot rajzolok Zsófinak, a napokban kérte.

2002. jan. 3.
Délelőtt három telefonom, a kaposvári Rippl Múzeum, a győri Esterházy Palota és a kecskeméti Cifra Palota is megerősíti, hogy be akarja mutatni őszi gyűjteményes kiállításom anyagát.
13h. SMS a vőm telefonjára hány lyánya van? De még nincs válasz.
15. 30 Megérkezik Piroska a világra.
Kétéves nővére kezét feje fölé emelve, ujjamat megfogva, hátra se nézve, kivezet a konyhán át a kisszobába: ott! ott!, rámutat a játékkockákra, leültet, aztán egyedül hagy.
Mi ez a csendes reménytelenség, ahogy menekülnék a helyzet elől, a nők itt mindenféle fontos dolgokat csinálnak, miközben én. Kétszeres nagyapa, visszavonhatatlanul.

2002. jan. 4.
Ha az ihletről kérdeznek, mindig azt mondom: hogyne, létezik, nálam négy-öt nap egy évben. 
Hogyan ez az istenáldotta mai? Túlfáradtságom biztosan feltétele volt.
Fél háromkor ébredtem + félbetegség; egy hónap után először úsztam teljes távot = délelőtt már tántorogtam. Görnyedten üldögéltem, félálomban, amikor megláttam!!! Ez a kép rossz! Sőt! Még csak nem is rossz, hanem amolyan szépféle! Vízió nélküli. Föl bírtam állni, oda a polcokhoz, elkezdtem lapozni, szelektálni, kidobni:
A/95/36 
A/98/15, 62, 68, 69
A/00/06, 09, 10, 36, 40
A/01/02, 14, 17, 18, 23, 24, 26, 27, 28, 31, 36, 39
B/92/06, B/00/05, rajzok, ezek is faroston.
Másnapos Piroska unokám - hallom - már zavartalanul szemléli az őt szemlélőket.

2002. jan. 5.
P. Szűcs kritikája Népszabadságban a bécsi új Múzeumnegyedről:
a bécsi lóudvar... tökéletes. Néhol ugyan elnézőbb vagyok a Leopold épület képeit-, és a Ludwig múzeum enteriőrmegoldásait illetően, de összességében tartom, (amit Mikinek fejtegettem hazafelé a buszban), ilyen nagy építkezésnél, ahol az állam, a város, és a „nép” döntenek, több lépcsőben-, az építészeti terv kiválasztásánál csak a középszernek van esélye. (Kivétel az Opera, Sidneyben)
Tényleg hihetetlen ostobán van odacseszve az a két tömb, az egyébként nagyszerű lehetőségeket ígérő tér két oldalára. Szüts szerint a két hideg, dobozépület a bécsiektől annyira idegen, hogy azt hitték, ez csak nagyon jó lehet... 
A bécsi lóudvar... mint annó Vadas József valaha egyetlen telitalálata; a pesti Hundertwasser kiállításról írt cikke címe: Kölniwasser...
SMS a szomszéd szobába este tízkor Mikinek, hogy ne zavarjam, mert vendége van, viszont hangosan gitározik: 
Jó éjt, most oltok.

2002. jan. 6.
Terhemre vagyok, amennyire bizonytalanok ítéleteim. Fehér Laci kiállítása a Műcsarnokban. Halványan érdekel csak a szakma körülöttem, de azért megnéztem, mégis. Kossuth díj, a nemzetközi sikerei. Lehetetlen, hogy egyedül én látnék tisztán. Mindig gyanakszom magamra, az öregek sosem szerették, amit a fiatalok csinálnak.
Ad valamit? Ad. Képei ötletek. A szocreál évek szorongásos nosztalgiája. Színei, kompozíciói jók. Ellenszenves ez a túlméretezés, de kétségkívül mond vele valamit. Nem szeretem, hogy egy nap alatt festi őket, nincs faktúra, plakátfelületek. Festészet ez még? Az. 
És végre megvan a viszonyítási pont: nem kívánnám többször látni, netán állandóan, szobámban. 
Először üt, másodszorra már - üres.
Szüts, telefonon: soha rosszabbat. És hogy van egyszer ható minőség is. (Ezt kétlem.)
Meg kéne már látogatni ezt a negyednapos unokát, de autóm még mindig nincs, hideg van, és annyira el tudom képzelni...
Sőtér Istvánról én még soha egy jó szót nem hallottam. De most olvasok tőle egy kritikát 1948-ból, nagyon jó. (In memoriam Szabó Lőrinc; Homlokodtól fölfelé). Két oldal az egész.
...valamennyiünknél védtelenebb, aki ennyire elárul mindent magáról... életét úgy osztja meg veled, mint valami lakást: csak használd
Negyed hét lesz, nincs időm befejezni, mise, uszoda, kirándulás, majd aztán
Este nyolc. Folytatom, bár itt közben volt egy sokkal fontosabb verselemzés is, A földvári mólón-ról, megrendítő, olvasd el a verset, mindenképpen. Vissza:
...könnyen lehettél boldog, akár szegényen is, a szomjaddal, kalóz fiatalságoddal! Most győzd majd erővel, amikor búcsút kell mondani mindannak, amiért fiatal voltál- 
 [A Tücsökzene:] rafinált céltudatossággal még súlytalannak is igyekszik ábrázolni ezeket a túltömött, bonyolultan font fűzéreket. Különös erőművész, aki nézőit épp erőfeszítéseinek kedélyes, bájos semmiségéről igyekszik meggyőzni... színes üvegnek hirdeti legszebb drágaköveit-

2002. jan. 8.
Anyácskám hőstette. Karácsonyra megkapta ezeket az utolsó NEWS-szövegeket, ő nem telefonon, mint barátom, hanem levélben szúrt le:
- a szeretetlenségem, közönyöm az emberek iránt. Még barátaimról se írok. Csak önmagam körül forgok, és önreklámozással vagyok elfoglalva, holott ezt inkább a képeimre kéne hagynom.
- Hogy megdöbbentő és elszomorító, ha „két legboldogabb évem ez a CD-csinálás volt”. Hogy hiányzik az életemből a derű, az öröm, az elégedettség. Kompjuterimádatom, folyton erről írok. Meg az uszodáról. Sok az ismétlés. 
- Elmélyült gondolat benne alig, ez egy ”semmi-gyűjtemény”. A nagyközönségnek nem ad semmit.
Summa: sürgősen hagyjam abba az egészet.
Nagyon megköszöntem. 
Legegyszerűbb lenne rábólintanom: sajnos, szinte szó szerint igaz.
De éppen Szabó Lőrincet olvasom, ahogy könnyezve védekezik 1945-ben az Igazolóbizottság (egyébként rendkívül alapos és jóindulatú) bírái előtt. 
Tehát, mégiscsak:
- A szeretetről. Az érdeklődésem mások iránt tényleg szűk, túl híg nekem a köznapi információcsere. Ami számon kérhető, ami (bibliai) követelmény, az nem a szívmeleg, hanem az akarati tett, egyszerűen a munka. Ebben sem vagyok élmunkás, de vállalom a megméretést. (Jelenits atya: a pék szereti az embereket, a pék kenyeret süt.) 
- Komjuterközpontúságom. A férfiak nem szülnek, azok mamut után futnak, aztán cipelik hazafelé. Ehhez vannak szokva. Most a kompjuter, pontosabban egy struktúraépítés, anno a fényképezőgép-építés volt, sok minden. Öncélú? Igen. Mint maga a kultúra. 
- Tényleg önmagam körül forogok, sajnos. Nem értem ezt az egészet, írva próbálom értelmezni világomat, a világot. És nem győzök betelni velem, meg gyanakodni is, hogy - tényleg - élek?! Ilyen ez az élet!?, aminek mingyár' vége?! 
- Igen, értem, életem táblázatokba rendezését mindenki önreklámnak olvassa. Pedig nem cél, csak melléktermék. Mert munkafázis, de főleg játék. A mániákus rend- és rendszerszeretetem. Valamint: szélroham esetén táblázatoszlopokba igyekszem kapaszkodni.
- Lehet, hogy mindez semmi, vagy - inkább így -, közel-semmi. Sajnálatos. Ennyi vagyok. Ha tehetségesebb lenne a szöveg, nem lenne baj... lásd Szabó Lőrinc: A földvári mólón. Írni kedvem van. A szövegeket majd meg kell húzni. Permanens önvizsgálat. 
Mit lehet itt ezen túl tenni? 
Semmit.   

2002. jan. 9.
Kérdeztük szerkesztő barátunkat, idén Illyés Gyula centenárium, hogyhogy nincs róla szó?!
Azt mondja: Ha egy mondatban; Aczél barátja volt.
Valószínüleg igaz. És milyen nevetséges, szomorú.
2002. jan. 11.
E-mailt kaptam:
Kedves Váli,
tűnődtem a „levelekkel” kapcsolatos kritikákon. Szerintem épp az a
lényege, hogy „organikus” jellegü, mindenki szeme láttára, az idő
múlásával apránként alakul. Ez egyfelől éppúgy magában hordja mindenféle
váratlan  (az olvasó számára váratlan) fordulat bekövetkeztét,  mint
annak lehetőségét, hogy mondjuk 3 éven át egy gondolat ismétlődik
mániákusan. Mindenesetre bármiféle érdemi szerkesztés pont a lényegadó
vonásától (a hitelességétől) fosztaná meg. Egy ilyen nyilvános napló
(amelyet nem a szerző halálát követő 50 év elteltével oldanak fel a
titkosítás alól)  csak akkor ér valamit, ha még annak árán is őszinte,
hogy az olvasóját időnként lehangolja (az őszinteség  eleve
lehangoló). Egy szerkesztett, tömörített változat már más műfajba
tartozna, akkor már számon is lehetne kérni az egyhangúságát. Engem ez a
levél-műfaj egy olyan „anti-regényre” emlékeztet, ahol a szerző gondosan
elmondja azt, amit az „igazi” regényírók általában kihagynak,
összevonnak, mivel az nem „viszi előre a cselekményt”. Itt viszont épp ez
a cselekmény: az idő múlása, a múló idő különböző cselekvésekkel való
eltöltése.
Hát persze. Azelőtt jegyzetekben gyűjtöttem, majd havonta leírtam dolgaimat, koncentráltan. Az csakugyan egy más műfaj. Most a web-en ezek napi jegyzetek. Anyám és barátom egyvégtében olvasta az elmúlt évet, ez arra alkalmatlan, mint a napi időjárásjelentések, visszafelé. Szakérdeklődés nélkül tűrhetetlen. 
Vissza kéne térni a havi összegzésekre? De vonz ez a mód.
A nőtt városok előnye a tervezettekkel szemben... nekem ugyan csak évek adattak meg századok helyett- Megint egyszerűbb lett e vebszájt szerkezete. Hónapok óta zavart, hogy két bevezetőszöveg van, de nem volt erőm kidobni egyiket sem. Most egy fájlba kerültek, milyen egyszerű. Még az Esterházy sorokon gondolkodom, való-e ide még?! 
A háttéradatok pedig a címoldal aljára kerültek. Ez a lista szakszerű, szükséges, és érdektelen. 
Illetve két sora viszont fontos (nekem), most tudtam meg, hogy kell ezt csinálni:
„A KÉPTULAJDONOSOK TELJES LAKCÍME titkosítva szerepel a WEB-en is, ott a fejlécbe ezt kell beírni: vali.c3.hu/xT.xls. Az ehhez tartozó jelszót múzeumi adattáraknak adom meg. (De a fiaim is tudja.)”
Ez lefordítva magyarra: képeim halálom után is megtalálhatóak lesznek. (Amúgy jól vagyok. Bocsánat. Képeim megtalálhatóságának megoldása munkaköri leírásomban szerepel.)
Napi gyakorlatban ez az xT-fájl a telefonkönyvem, állandóan használom, tegnap is bővült egy címmel, hogy hol lehet drótkötelet kapni Budapesten. 48 méter kell, avval fogom összefogni szétcsúszni vágyó tetőgerendáimat a Balatonon. Tízenötezer forintért a fél ház szétbontása helyett.
Utolsó? simítások, este itt volt a programozó - most már akár mondhatom - barátom. Fölvetettem, fölajánlotta, és mára meg is oldotta; a képek, grafikák, stb. adattáblázata egybeolvadt az opuszjegyzékükkel. Evvel mégiscsak megszűnt a dupla adatvezetés kényszere, a webre sem kell kétszer átvinni, és sokkal gyorsabb is. Nagyszerű.* Szinte létrejött, amit eredetileg szerettem volna, az adatbázis rendszer. 
Hálából választhatott egy képet.
		(*Most olvasom a Szabó Lőrinc könyvben, az egyik Nyugat-szerkesztő vette észre, Ady szinte soha nem használ felkiáltójelet. Tőlem lopta.)
És ha igaz, ma megjön a Passzát. Annyit kínlódtam a döntéssel, hogy - szégyellem -, nem tudok örülni neki, pedig. 
A klubban ilyen egyszerűen fogalmaztak: Az ember nem vesz meg egy 18 éves autót.
De legalább fehér! És olyan nagy, nem tudom, az utca végén be tud-e fordulni. Velem.
Fél négy, mindjárt reggel, hatott az antineuralgica, szerencsére nem örököltem anyám fejgörcsös alkatát. Még megpróbálok visszaaludni.
Miki ilyenkor a szomszéd szobában zenét szerez. Elektromos szerkezeten, fülhallgatóval, csak a zongorabillentyű-kopogást hallom ebben a nagy csöndben. Majd négy felé kezd el mosogatni. Így megy ez minden éjjel (a mosogatás nem). Inkább szeretnék nála egy talpára állított életrendet, de igen örülök, hogy valamit nagyon csinál.
Egyszer meghívtam ilyentájt egy teára, elfogadta, de éjjel a teljes magányt szereti.
Délutánonként a felvételire készülve rajzol, nem tudom, mekkora lelkesedéssel. Előbb-utóbb választania kell. Négyórás munkahelyet eddig „nem talált”. Igaz, én sem neki.
A mai Népszabadságban egy jó fotó a kedves ronda Moszkva térről. Jobbszélen a Margit körút torkolatában a házunk. Előttünk az a kétszintes bontatlan sötét ház egyszerűen nem létezik, nem értem. Ott egy park van.

 
 

2002. jan. 13.
A belga szimbolizmus a Szépművészeti Múzeumban, talán vándorkiállítás, nem tudom, honnét szedték, mindegy. Baromi tehetséges emberek nagyon jó képeket csinálnának-, ha nem két kitekert meztelen nő nézné a teliholdat kézenfogva az erdei tisztáson. (Mondjuk.) A tematika kérdése. Te jó ég, engem is megzavar! Pedig mennyi részletszépség!
A manierizmusban a legnagyobb festő is csak manierista.
Itt van ez a zseniális Fernand Khnopff. (1858 - Brüsszel, 1921) Mindenféle itt látható hülyesége mellett egyszer csak kedd reggel kiesik a szerepéből, és lefest egy patakot fölé hajló zöld lombokkal, csodálatosan. Tán negyven centi az egész, a Múzeum egyik legjobb képe, (ez véletlen éppen a miénk), évek óta látogatom, igen széles arany keretben, a földszinti hátsó nagycsarnokból balra az oszlopos oldalteremben. (Most a kiállítás főhelyén van.)
Mint ez a Balthus is. Tavaly halt meg nagyon öregen, francia, lengyel emigráns, senki nem ismeri. Minden nap elmentem Metropolitan Múzeumba a kandallós képéhez. (Megnézheted itt, a MAGÁNMÚZEUMom végénél.) Nagyon örültem, hogy most Rózsa Gyula írt róla, velencei kiállítását látta. CD-t hozott, elkértem. Vagy 40 tisztességes kép, a Richter-skálán nulla. Kancsal jelenetek, pedofilgyanús. Témaválasztása behatárolja.
Lehet, hogy ez engem is, ennyire?! Hogy a néző nálam rögvest egy szobára gondol? Félő.
Este. Folytassuk, henyén befejezetlen gondolat. Hagyjuk a nézőt. Mi a dolgom. Úgy találom, szinte minden évben másról szólnak a műtermek. És minden évben van jó kép is. 
Megvan ez az új (17 éves) Passatautó. Fehér, 4,45 méter hosszú, (collstokkal,) ködös időben nem látni a végét. Nem volt türelmem okosabb kocsit megszervezni. Még nincs időm örülni neki, annyi a gond. A beleköltözés, szerszámok, pótkulcsnak rejtekhely, a sok apró hiba, nyikorog, kedden viszem vissza. Nem nézték át alaposan, a tulaj az az embertípus, aki 20 éve egyszer két napot késett, s ezt azóta nem bírja behozni. Csak Isten, vagy/és az önfegyelem segíthetne rajta.
Tegnap beállok orral a járdára Zsófiék háza előtt, a szomszéd kocsiból ijedten kiugrik a vezetője, hogy megcsaptam. (Én ebből semmit nem vettem észre.) Keresi az ütés nyomát, a fekete gumicsíkon szerencsére nem látszik semmi. Fölegyenesedik, akkor kezet fogunk. A vőm.
Kabátbélésem külön életet él, fehér hegymászó kötéllel fogom össze. Amire most rákötöttem a három ferences-csomót: tisztaság, szegénység, engedelmesség. Mindhárom zörög egy kicsit, de azért.
Egy régi gyűjtőm, orvos, húsz éve nem találkoztunk, meghívott vacsorára (miért?). Heten voltunk, sajtok, többféle hús, még fagylalt is. Mondják: Pilinszky. Mondom, jó, únom. Fölcsillan a házigazda szeme, kérdezni kezdenek: Inkvizíció? Antiszemitizmus és az egyház? Esterházy vita? Kollegák? Képszelektálás? Kedvencek? Én leszek a társaság középpontja, a nagy guru: ...amikor Asztrik püspökkel az antiszemitizmus ellen, hogy Kárpáti Tamás ismétli magát, hogy könyvtáram a József és testvérei, a papíron már megrendezett Ernst múzeumi kiállítás. hogy pezsgő helyett meleg vizet, a Lukács uszoda, ...
Lubickolok a helyzetben, igyekszem minél kevesebb szóval, frappánsan. Először és egyszer mindig nagyon érdekes vagyok.
A templomkapun megint gyászjelentés, meghalt az aranyos Töhötöm atya, 82 évesen. Szüts osztályfőnöke a hatvanas években, Szentendrén, szerették egymást. Öregkorára visszahozták az anyaházba. Végigkísértem sorsát hajnalonta az első szövegtévesztéstől, amíg már a szentélybe se engedték be; a végső elhülyülésig. Aranymiséjén két oldalról vezették. Diákjainak erőkézenállást mutatott be a katedrán. Most olvasom, 49-ben tért haza az orosz hadifogságból. Sorsok.
Szeretnék este Mai Szahmével beszélgetni, a József, a kenyéradóból. 
 
2002. jan. 14.
A Ghymes együttes CD-je, másfél éve sokat hallgattam, most elővettem. Combod szaga hajamon, kitart még két tavaszon. A női énekhang. A havasok, fenyvesek világa. Gyönyörűséges, andalító, csodaváró. A suta gyengédség, ahogy a süldőlányok szerettek.
Jobb lesz nekem most a fürdőszobai kapcsolót megjavítani.

2002. jan. 16. 
A Klubban reggel a történészprof. a karácsonyfa történetéről. Próbáltuk kitalálni, mi lehetett annak XIX. században Poroszországban sorozatban gyártott, és Amerikába is exportált karácsonyfatalpnak a szellemi-ideológiai háttere, ami eljátszotta a Stille Nachtot, miközben a fát lassan körbeforgatta. Felőlünk nézve kissé olcsó vásári-farsangi ötlet. Pedig a nagypolgárságnál honosodott meg. Sok tekintetben a porosz uralkodói család adta a mintát, fotók, képeslapok terjesztették. Lehet, hogy onnét jött? 
A díszekről pedig: a csillagok, angyalkák értelme világos. A madarak. Az (üveg)trombita a Hírre utal?  A bohócfigura? Talán a (zsidó?) hitetlen polgárréteg spontán deszakralizálási gesztusa? 
Van egy XVIII. sz. eleji főúri jegyzet a karácsonyi szokásokról, gyakorlatilag azonos a miénkkel.
Egy autószerelő műhely tulajdonosától vettem az autót, úgy, hogy kisebb javításokra még két nap múlva vissza. Szerencsére. Volt idő körülnézni: 
anyósülés csúszkál
tolatólámpa nem működik
műszerfal jobb izzó nem működik 
belső tetővilágítás rossz
-búrája átlátszó helyett fekete
műszerfal világítás nincs
belső reflektorpár nem működik
duda halk 
hátsó ablak fűtéskábel csatlakozása letört
reflektorkapcsoló beesett
bal első kerék erősen nyikorog
jobboldali ajtózár nem működik
sebességmérő nem működik
tompított fény igen gyenge
sebváltó nehezen jár (kiderült: törött)
indítókulcs gyakran akad
napellenző kéne legalább a vezető oldalon
pótkerék és emelő is kell bele,
meg elakadásjelző háromszög,
valamint az adásvételi szerződést elfelejtette átadni

Amúgy az autó jó, elhiszem, bizalmi vétel. Autómérnök, lakásában fantasztikus stílbútorok és modern festmények. Csak kissé konfúz.
Reggeltől délután ötig üldögéltem a műhelyben. A javítást időnként ötletekkel besegítve.
Délután kabátommal takarózva a hátsó ülésen próbáltam aludni.
Nehezen viselem, napról-napra késik a munka befejezése. A weblapomon Netscape alatt a képek még mindig nem jönnek föl. A programozó első határideje november közepe volt. Igaz, azóta bővült közös munkánk tere az opuszjegyzék átalakításával.
Túl fáradt vagyok megszervezni, hogy pihenjek. Pár napra le kéne menni a bakonybéli kolostorba. Két telefon lenne. 
Lukács. A nyolcvanvalahány éves aranyos púpos Irmuska lába a múlt hét óta dagad, nehezen mozog. Érszűkület? Holnap kórházba megy. Operálni nem engedem magam. Mosolyogva búcsúzott.

2002. jan. 17.
Lehámozott, félig szétszedett sebváltóval járok, nincs egy törött alkatrész. Állítólag nem fog szétesni.

2002. jan. 18.
A naplóírás nehézségei. Többéves kísérletezés után megcsináltam az optimális konyhai szeméttárolót. Új doboz hozzá, csúszóléc építés az asztal alá. 
A bolti választásnál szempont volt:
- a doboz formája, hogy a lécekejól fölfeküdjön; a színe, mert azt Kata is véleményezi,
- a doboz mérete (hány naponta kell majd levinni) és ára, meg hogy egyáltalán milyen kapható,
- a belevaló fóliazsák, van-e olyan, ami a földszintig levíve nem szakad el, mekkora legyen, akkora, vagy nagyobb, kaphatósága, és ára, mert ez rendszeres költség,
							...ezeket kellett egyensúlyba hozni.
Ha én ezt végig elmesélném: akkor lenne tartalmas. De unalmas is. Már így is az. Pedig egy napi izgalom volt.
Ma Illyés Máriát (a Gyula lányát) fölhozták a műtermembe, az Ernst-kiállításom kurátora. Tisztáztuk, hogy azért árulkodtam-, küldtem el a miniszternek kiállítási szerződésünket, mert megoldhatatlan helyzetbe kerültem. Szerettem volna az igazgatóval, Keserü Katalinnal megbeszélni, hogy nem írhatok alá egy hárommillió forintos ígérvényt a kiadásokra, időpontot kértem tőle, de titkárnőjével azt üzente, hogy a következő hetekben nem tud fogadni.  
Most rögzítettük: a valós költségeket műtárggyal fizetem, eredeti megállapodásunk szerint. Szerényebb katalógust állnak. Vagy ha szponzor.
Viszont az időpontot most áttették novemberre. Nekem mindegy lenne, de a kaposvári Rippl Múzeum nagy bajba került. Interurbánok, próbáljuk megoldani.
Holnap négy napra Győrbe és Bakonybélbe, pihenni. József és testvérei jönnek velem. 
Ma még életadminisztráció:
- Az autóba beköltözés utolsó lépései: Kata üres kéz- és körömbalzsamos dobozát textillel kibélelni (technokol rapid) hogy ne zörögjön benne a fémpénz. A BAH-csomóponti piros lámpánál árusít egy jóarcú férfi hajléktalan-újságot, neki szoktam adni. Meg lassan az egész Belvárosban parkolóóra van. 
- Aztán vettem egy (két) rúd-csomagtartót, leszerelhető fajta; ritkán fog kelleni. 120-as kép is befér hátulra. A csomagtartóhoz gumipókok. A régi tartóra cédula: MŰKÖDIK. VIDD EL, és le a kuka mellé. Búcsú a nagyon jó és nagyon komplikált képszállító léceimtől. Ketté kell fűrészelni. 
- És a többi munka is: farostból terítő leszabás a festékes munkaasztalomra, tiszta munkához.
- 40 darab 60x60-as lemez, (e méretből nem sikerült az elmúlt években kilépni) ez kb. az idei tavaszi-nyári képeknek szánva. A Körtér melletti szabászatból hoztam, kocsival. Érdekesek ezek a pesti autók, vagy inkább furcsák. Valahogy direkt terpeszkednek. Parkolásnál már a harmadikat lököm meg.

2002. jan. 19.
E-mail Le Meux-ből
Szia Deske!
Mi itten elvoltunk vakaciozni, tengerpart, lelkigyakorlat, miegymas. A ket fiu elsoaldoztak dec. 31-en, ez volt az ev ajandeka. (ok kertek).
Most olvasom hireidet: mindenekelott Isten eltesse Piroskat. Nagyon sokat gondolok Zsofira, remelem jol megy az ismerkedes. Ha akadna valahol nehany perce, igazan szeretnem hallani, hogy hogy vannak. Amugy naponta tobbszor megkoszonlek, annyi oromom telik kepeidben. Egesz megvaltozott a haz toluk. Neha, mikor nagyon faradt vagyok, behuppanok a fotelomba, es gyonyorkodom. Ettol aztan ujerovel lehet tovabb.
T-nek meseltem az autos kalandjaidat, o a golfot valasztotta volna, szerinte meg villamossal szemben is jobb.

2002. jan. 19-23.
Győr, majd a bakonybéli bencés kolostorban. Maradjon ez az idő leírás nélküli. Talán majd. A hajnali négy órás zsolozsmájukra most nem keltem föl.

2002. jan. 26.
Napokig nézegettem a 37-es Új Idők egybekötött évfolyamát. Márai vallomása az újságírás szenvedélyéről, hogy ritkán szereznek vagyont, valamint, hogy az újságíró betűje a pillanattal elpárolog. A Bécsben élő Freudról, a „lélekidomárról”. Az Anyeginről, ami szerinte a világirodalom egyik csúcsa, ezt írja: 
Külső tartalma nyájas csacsiság. 
Belső tartalma fenséges.     (lásd: műtermes képek kérdésköre)
Aztán. Barabás Pál regénye egy bajbajutott ügyvéd és a sánta vállalattulajdonos vénkisasszony névházasságáról, aminek aztán szerelem a vége: A kétezerpengős férfi.  Végigolvastam a 13 folytatást, tisztességes.
Érdeme szerinti megemlékezés Nagy István (festő) haláláról. Egy Titanic-szerelmesnovella. Nagyon lelkiismeretes, etikus szerkesztői üzenetek. Baktay Ervin több ízben a keleti ember gondolkodásáról. Dulovits Jenő és Vadas Ernő kiváló fotói. Lyka Károly és Kállai Ernő közérthető cikkei a képzőművészetekről. egy Duchamp idézet: A művészetben mindenkiolyan magányos, mint egy hajótörött.
Frigyes főherceg, tábornagy fotója halála alkalmából, 80 éves volt, és fotó Ő császári fensége Akihito japán trónörökösről, aki most hároméves...  Egy kotta: Elmennék én zöld erdőbe, Kodály gyűjtése. Új magyar regények reklámjai: Herceg Ferenc, Gulácsyí Irén, Harsányi Zsolt. 
Mühlbeck Károly rajza és írásos szomorkodás is, hogy egy szép hagyomány elmúlt: eddig a budai Toldi gimnázium tetején elsütött ágyú jelezte a városnak a delet. Színházi jegyzetek Bulla Elma, Márkus Emilia, Bajor Gizi, Páger Antal fotóival. Királyhegyi Pál amerikai témájú tárcái, olyan hangnemben, mint aki élt ott. Keresztrejtvények, persze, meg horgolás-minták. Gróf Bethlen Margit miniszterfeleség beszámolója Mussoliniről: De tudják-e vajon, mi a titka annak a vesékig ható, éles tekintetnek, amely olyan jellegzetes? Büszke vagyok rá, én jöttem rá először a titok nyitjára: a pupillája fölött mindig ott fehérlik egy keskeny sáv a szemgolyóból.
Nem volt nívótlan lap. A versek pocsékok. Élveztem, időutazás, egy eltűnt kultúra.

2002. jan. 27.
Tegnap reggel, futás közben, egy tönkrementarcú hajléktalan, egy öregasszony utánam kiabál: Ne fusson, idejében elér a temetőbe! Majd kis gondolkodás után, ami nem hatásszünet: ...a koporsóba. Ma reggel is ott ácsorgott, már, mint ismerősnek intettem neki. Erre ezt kiabálta: Dícsértessék! Talán, mert vasárnap van.
Napok óta látom, a kanyarnál egy kapumélyedésben szokott álldogálni. Mögötte rongycsomó; ott koszos paplanok alatt egy férfi. Ő meg beszél hozzá. Két órával később, uszodából hazafelé még ugyanez a kép. A férfi fejére húzott paplannal alszik, a nő valaha-piros kabátban, retiküllel és hátizsákkal mellette ácsorog.
Reggel a klubban a kabinos egy borítékot ad át, Gábor küldi, egy Szabó Lőrinc vers, már vártam, Gábor küldi. A hagyatékban találták, publikálva sosem volt, erősen erotikus. Hogy szerintem az életmű része-e? 
Kissé ki van a csuklóm: negyven lemez alapozása, spaklival. Hiába, a fatapasz ásványi töltőanyaga már pár hónap alatt is annyira leülepszik, összesűrűsödik, hogy fáradságos keveréssel kell. Már a Kecskeméti Alkotóházra készülök: március elseje, nulla óra.
Este telefon festékvegyész ismerősömnek: ez a most alapozáshoz vett lenolajkence sötétebb, és rá van írva, hogy szikkatívot (szárítót), valamint lakkbenzint is tartalmaz. Százévekben gondolkozom, használhatom-e?
Elmagyarázta, hogy igen, és adott egy nagyszerű ötletet is: a leülepedett alapozót fúrógéppel keverjem. Jó lenne hozzá egy állvány. Talán lehetne csinálni is.
Pénteken szereztem pár napra egy villát Piliscsabán Katának, pihenni. Levittem barátnőstül. Hazafelé Budakeszin bekéredzkedtem (ó mobiltelefon!)  egy independent szerelőhöz, fura motorhangokat hallok. Ezt jól tettem. Alapos volt, még 160-al is mentünk. Váratlanul a futózott gumikat találta életveszélyesnek. Negyvenezer, rögtön, a szomszédban, az ő protekciójával.
Délelőtt a Nemzeti Galériában a két Mednyánszky-férfifej egymással szemben. Az egyik az a vörös félbehagyott tanulmány, egy teljes Shakespeare-dráma, a másik csak, mondjuk, Jóska a szomszédból, aki talán szerelme lehetett. 
Ég és föld. Neki se jött össze minden nap.

2002. jan. 28.
Reggel héttől háromig a szerelőnél, a végén kissé támolyogva. De hasznos volt a jelenlétem. Jó lesz ez az autó. Most már.
vizhőmérő csere=az egész műszerfal cseréje = ebben van napi  km. számláló és fordulatszámláló issebváltó csere, így egyszerűbb voltdob kifúj (zajos és büdös)---illesztés tömítésbal hátsó kerék kotyog---csapágy meghúzásarejtett áramtalanító beszereléseablaktörlő vakfoltot hagy- kiigazítottákaz ablaktörlő nem tud lassan dolgozni, a hiba maradjobb ajtólilincs újra javítzárható tanksapka nem jó méret, nem sikerülkuplungállításhátsó ajtó nem zárható--- javítása visszapillantó tükör nem tud jobb lennia vadonat új jobb hátsó kerék ereszt, megkalapálták a felnit, talán 
Kezdek az autónak örülni. 
Kétezerkettő január huszonnyolc, mától NETSCAPEN, mindenen működik az OEUVRE-CD/WEB, ha igaz. Most estére megérkezett e-mailen a kijavított program. Még ismerősökkel ki kell próbáltatni. Remélem. Októberben kezdtük, 250 ezerbe került. Evvel befejeződött ez a sokágú korszerűsítés. Mindjárt fölteszem a netre a kilenc átírt excel-fájlt.

2002. jan. 29.
A klubban a múlt héten hozott Szabó Lőrinc verset tárgyaltuk. 75 körül került elő, hagyatékból. Megnéztem. Szerintem nem az a baj vele, hogy erotikus, hanem hogy gyenge- gondolom, ezért nem publikálta soha. Túl erős? túl közeli? volt az élmény:
CSAK AZ ÖLEDBEN
...
és a két karom könyörögve
nyult le két válladig
és széttárt térdeim között
reszkettek csukott combjaid.

És akkor a karod megindult 
felém és rémült biborait
nyitotta tágra, óriásra
két rettegő és bús szemed.

S valami csúcs volt és tető volt
s haldokló pillanat:
szivem megdobbant: most adod, most,
most adtad nekem magadat!

És szemeid rémülve néztek,
jöjjön, mondtad és megint: ne! ne!
s nem akartad s magadra huztál
s két combod megnyilt csendesen.

Két combod megnyilt, vágyakozva
nyilt elém remegő öled.
És befogadta, behatoltam
a sötét, puha és meleg
húsba, az eleven gyönyörbe
mely körül fogott édesen
és egymásra talált az ajkunk
és ringatott a szerelem.

Az aláhúzottak szerintem rossz szavak, vagy gondolatok. Némelyik édelgő. Persze, adys is: bús szemed, és- és. Amúgy: régen rossz és említésre nem méltó, ha két comb nyikorogva nyílik szét...

Mindig fölfigyeltem rájuk - ritkulnak -, ha valamit életemben először.
Most halmozottan:
autóantennát kihúzni,ötödik sebességbe kapcsolni,visszapillantó tükröt belülről állítani,fordulatszámláló van, 
és a mai ötlet: keretezett grafikákat nagy szemeteszsákban lehet szállítani.  
Utána a futó gondolat, megint kitaláltam valamit, halmozódnak, s aztán meghalok.
Tegnap az egyház így imádkozott: Istenünk, te Aquinói Szent Tamást kitüntetted életszentségre való buzgó törekvéssel.  Figyelem! Tehát a szorgalom is kegyelmi ajándék. 
(Igaz, sosem tartottam érdememnek, sőt.)
Hiába a tökéletes művem a konyhában. A nép. Most tábla fölé:
BIZONYOS EMBERCSOPORTOKNAK TARTÓSAN IGEN NAGY ÖRÖM LESZ OKOZVA,
AMENNYIBEN A SZEMETESVÖDÖR MÉLYEN A HELYÉRE VAN TÓLVA, NEM CSAK ÚGY
(Ha tudnék alá hátrafelé lejtő görgős vezetősínt csinálni, a vödör magától hátracsúszna.) 
A 80 éves púpos Irmuska a szívével, kijött a kórházból, nem operálták, ma már levizitelt az uszodában. 
A folyosópadon üldögél.
- Hallom, megtalálták a bajt! A jobb kamrában alig volt baracklekvár, a szilvalekvár pedig teljesen hiányzott! 
- Képzelheti, mennyire beteg voltam, három hete nem sütöttem semmit! - és nevet. 
Futtában megsimogattam a kezét.

SMS valahol Olaszországból.
2000 m, ragyogo napsutes, a Carving lec fantasztikus: helyettem tud sielni. Fekete palyakon jartam vidaman... Persze izomlaz mint allat
Küldi Szuts W +36..., 2002. jan. 29. 10:46:24
Talált. Hiába, ez fáj.
 
Ernyey, volt (fő)iskolatársam,  a Szövetség lapjában idéz:
Az emberi közösségnek azért van szüksége a művészre, mert nem ismeri saját lelkét, és ennek az ismeretnek hiányában saját magát ámítja... a művészet a közösség közös gyógyszere...
Ez jó.
A Kiadóm (az m betű öt közös munka jogán) bartell-üzletet ajánlott: a megmaradt 100 Oeuvre-CD-met nekem adná, cserébe képet szeretne, új irodába költözik. Mosolyogtam, a CD-ken ugyan minden fontos rajta van, de azóta annyi minden történt, az azóta-lemez trabant kontra mercedes... mit csináljak én avval?! Öt perc múlva észbe kaptam és visszahívtam, gyere! A lemezt majd 200-ért árulom ősszel az Ernstben! Azt mondja, ez nem jó. Igaza van. Ingyen fogom adni.
2002. jan. 30.
Ő a birtoklásban mohó, én a munkában. Egyik se jobb.

2002. jan. 31.
Egy faxom:
Ernst Múzeum
Igazgató
Kedves Keserü Katalin!
Köszönöm, vettem üzenetét, hogy a Múzeum gyűjteményes kiállításomra kb. 400.000 forintos katalógusköltségnél többet nem tud vállalni, és az esetleges többletet nekem kell fizetnem. Valamint, hogy vállalnom kell, hogy a kiállítás összes többi költségét (nem csak a terembért) 2001 február 16.-i levelének megfelelően műtárggyal fizetem.
Éppen most adok be pályázati kérelmet az NKA-ba a katalógus költségeire.
A szállítást pedig egy műgyűjtő ismerősöm teljes egészében magára vállalta. 
...
...Kiállításom időpontjának mostani megváltozatásával a Kaposvári Rippl Múzeum nagy bajba került. Hallom, most rendeződik ez is. Köszönöm, örülök neki. 
Kitisztul minden, az ég is. A Lukács uszoda kertjében ma reggel már valamilyen énekesmadár is megszólalt. 
Szívélyes üdvözlettel:
Rögzítettem a helyzetet. A kiállítás időpontjával például az volt a baj, hogy most áttették november végére, s így összecsúszott a következő helyszínnel. Három másik múzeum is meghívott ugyanis, s már tavaly tavasszal rögzítettem az időbeosztást, amit már ők is rég betábláztak:
2002 okt.: két hét 	Ernst Múzeumnov 3.-dec 31. 	 	Rippl-Rónai Múzeum, Kaposvár, 240 m?jan. 15.-febr 29.		Esterházy Palota / Városi Művészeti Múzeum, Győr 1000 m?márc.15.-ápr.30.	Cifra Palota, a Kecskeméti Kulturális Hét nyitóprogramja. 

Most ez látszott fölborulni. 
Ma tényleg, igazán és teljesen kész a megújított OEUVRE-WEB/CD. Az utolsó fájlt most este kaptam meg: az 5500 soros szereplésnaplót külön át kellett dolgozni, hogy a NETSCAPE stb. is fogadni tudja.
Nagyon örülnék bármi visszajelzésnek, hogy tényleg megy(ek) netscapen. Ehhez elég egy grafikát és egy VÁLINEWS- levelet megnyitni.
 
Amúgy egész nap az adóbevallást csináltam, hosszas számítások. Holnap 42 ezer forintot fogok postára tenni, aminek még örülni is lehet, hiszen fél éve még tévedésből másfél milliót kértek tőlem-

  
  

  
Levelek Le Meux-be / 83
2002. febrsuár

2002. febr. 1.
Lavender Country of Provance, fotóalbum provancei levendulaföldekről. Lila veteménycsíkok, légifelvételek, egy-egy virágzó fa. A szépség olyan foka, ami egyszerűen kétségbeejtő. Mint ez a Bach csellószvit itt mellettem, mint reggel az uszodában, amikor az első hossznál avval vígasztalom magam, hogy már csak 41 van hátra. 


Persze, tudom, Klee, meg Rothko, stb.


2002. febr. 2.
H. meséli, egy amerikai orvosi lapban olvasta: orvosi teszteket végeztek, nagy mintavétellel, teljes szakszerűséggel. És kiderült, az a betegcsoport sokkal jobban gyógyult, akiknek gyógyulásáért imádkoztak. A betegek és az imádkozók nem ismerték egymást, titkos kódok, csak keresztnevek szerepeltek, stb. 
Istennél nincs idő. Ugyanezt a kísérletsorozatot megcsinálták évekkel korábbi betegcsoportra is, majd megnézték a zárójelentéseket. Az eredmény ugyanaz.
A hívő ember csendesen mosolyog. Remélhetőleg nem fölényesen.

A bakonybéli szerzetesek napi közös imáikat két csoportra oszolva, válaszos formában mondják. Két-két sort olvas mindkét kórus, énekelve vagy kántálva. S a sorvégek után négy másodperc csönd a jobb megemésztés végett. Olyan fegyelmet kíván; majdnem elviselhetetlen (próbáljuk átvenni imaközösségünkben).
Ugyanez gyorsúszásban, amikor a kar előreszúr és fél másodpercig mozdulatlan marad, nem indul el hátrafelé. Ettől letisztul az egész mozgás*, a stílus.
*Másnap: szép lenne, de nem igaz. Csak átrendeződik. 
Már amikor sikerül.

2002. febr. 3.
Most sokat hallgatom: megkaptam az összes Bach csellószvitet, kétszeresen is, Rostropovics /  Starker János. (Ez utóbbi jobb, az én gyarló hozzáértésemmel.)

Pázmány Péter, most kaptam kölcsön a gyönyörű nyelvezete miatt:

( az arcfestésről:)
 Ne kenje tehát a keresztény leány orcáját idegen festékkel, de tiszta vízzel szépen megmossa. Ne terítse verőfényre festett haját, de baglyosan, csoportosan, korpáson és szennyesen se hagyja a fejét. Pézsmaszagokkal ne füstölögjön, de dohosságot se szenvedjen maga körül... Tükörbe avégre ne nézzen, hogy magát cifrázza, de hogy fején vagy orcáján dísztelen és illetlen valami ne légyen, megtekintse tükörében magát. És ha szép, eltekélje, hogy meg nem rútítja feslett élettel ékességét, ha rútacska, arra igyekezzék, hogy jó erkölccsel szépegesse magát...
... azzal mentegetik némely bolondok kendőzéseket [arcfestés], hogy ezzel mátkát keresnek, azok szemének kedveskednek. Ah, ki nagy vakság, ha azt ítílik, hogy a kenőcsét rajtok meg nem ismerik! Ki nagy gondolatlanság, ha elhiszik, hogy a festéket szereti, aki a személyeket nem szereti! Jobb férjhez nem menni, hogysem olyan emberhez menni, kinek inkább tetszik a festék, hogysem a személy. Mert ha bolond volna, aki ha lovak akarván venni, nem nézné a lovat, hanem annak öltözetit; annak sem lehet esze, aki, aki festékét nézi mátkájának, nem tekéletességét. Azért bolondok... akik szeretik és elszenvedik az efféle büdös kendőzéseket... 

(a szoptatásról:)
...ha tekélletes erkölcsű leányt akarnak nevelni, részeges, fajtalan, haragos, nyelves dajkára ne bízzák gyermekeket, mert bizonyos, hogy nemcsak betegségeket, de sok alkalmatlan erkölcsök hajlandóságit dajka tejével együtt szopják a gyermekek. Próbált dolog, hogy amely gyermeket disznótejen neveltek, mindenkor sárban akart heverni. És amint Gellius írja, ha kecsketejet szopik a bárány, kemény gyapja lészen, mert a tejnek ereje vagyon az erkölcsök tulajdonságára.
   Láttam oly őzet, melyet az eb szoptatott és eb erkölcsöket viselt... Annak okáért javallja Szent Jerónimus, hogy ha anyának ereje és egészsége szenvedi, maga szoptassa leánykáját.
   A természet nem egyébért adott az anyák mellyébe tejet a szülés után, hanem hogy amely vérrel méhekben táplálták magzatjokat, azzal neveljék. Egészségesbek is az anyák, ha magok szoptatnak, mert tejek bévségét künnyebbítik. És nemcsak a gyermek vastagb és egészségesb azzal a vérrel, amelyből alkottatott; hanem az anyák is inkább szeretik, akiket fáradságos bajlódással magok neveltek.
  								Válogatott prédikációk Balassi Kiadó Bp. 2000

2002. febr. 5.
A vasárnapi „kirándulás” után benéztem a Kiscelli Múzeumba. S találtam valamit - eddig nem vettem észre, vagy új? -, ami számomra módosítja Rippl-Rónait. Itt nem enyeleg. Nem kukoricázik. Címe kb.: Délutáni pihenő - Gyászoló nővérek. Az emeleti folyosó sarkán van. A jobboldali figura a kerethez ragasztva, szokatlanul. Tompa barna - szürkék, súlyos komor foltok. Szinte Pilinszky vers. És nem címe, tartalma, hanem formái által.

2002. febr. 7.
A mai postával:

Kedves Váli Dezső!
Szeretne eldicsekedni a kertjében termett friss gyümölcsökkel, zöldségekkel? 
El tudna képzelni saját erkélyén egy virágzó kiskertet?

Sajnos nem. Pedig hozzá gyönyörű rózsafotó: „Ingrid Bergman”, hamvas sötétvörös teahibrid, idénye júniustól októberig, tartósan virágzik, enyhe illatú és vágott virágnak is alkalmas. Sok napfényt igényel. 

Egy cetli, a kabinos adta át. Gábor küldte, nyilván véleményezésre. Őt a nagyszerű Rakovszky- versciklus óta érdekli az idő megfogalmazása (e témából most éppen „magánantológiát” állít össze):

Öt esztendő, öt szép leánya az öreg Időnek ment tova telt kosarával és ült el nénjei közé. Ott ültek a végtelenség partján hervadt virággal a hajukban s hervadt mosolygással az ajkukon, hosszú sorban az évek, akik már átmentek a földön és ismerik az embernek nevezett fájdalmakat.
									(Szabó Dezső: Csodálatos élet) 

Elsőre tetszett a képlet. Érdekes, hogy nehezen olvasható kézírásban másként is hatott. Aztán lassan átfordult. Az önsajnálat. Mózestől kezdve sokan nem szerették az idő múlását. 

Bizony elmúlik minden mi napunk a te bosszúállásod miatt; 
megemésztjük a mi esztendeinket, mint a beszédet. 
A mi esztendeink napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, 
és nagyobb részök nyomorúság és fáradság, 
a mely gyorsan tovatünik, mintha repülnénk 
							(Károli / 1990. zsoltár)
Nem ez a kérdés, a keserv, hanem, hogy ki hogyan evickél ki belőle. 
Például Illyés Gyula példásan, néha fogcsikorgatóan keserves munkával.

A háborús fegyverek megáldása. A klubban volt szó erről a szörnyen nehéz kérdésről. Most telefonon megkérdeztem két fontos embert, eleve eltévelyedés, botrány volt-e ez a katolikus egyház részéről:
1./ Igen.
2./ Az egyháznak megvan erről a tanítása. Voltak jogos háborúk eszme, jog érdekében. Szent István. Az emberiségnek túl hirtelen szakadt a nyakába a tömegpusztító fegyverek kora, amikor már felmérhetetlen a károkozás. Ez új tapasztalat. Nem lehetett várni, hogy ezt valaki rögtön észreveszi, és deklarálja. Az egyház mindenkor igyekezett oda hatni, hogy a békét fenntartsa. Egy kétségbeesett mozdulatnak tekinthető, ha már emberek kimentek a harctérre, ott megérdemelték, hogy legalább megáldják munkaeszközüket, akár egy kapát. Ez nem feltétlen azt jelentette, hogy ölésre bíztatunk. Esetleg éppen azt, hogy a fő cél ne az legyen, hogy minél több embert elpusztítsunk vele, hanem ha már használni kell, akkor úgy használjuk, ahogy Isten akarja.
Elfogadom. A kétségbeesett szót kiemeljük. A jelenlét. Ahogy az a plébános a világháborúban önként falubelijeivel tartott a deportálásban.

2002. febr. 8.
Így kerek. Festményeimnél, ha még nem látható, nincs fotó, bár a kép létezik, bevezettem ezt a kedélyes feliratot:
Evvel aztán két ma délelőtti kész!! képem is beadminisztrálható lett. Ha lenne Polaroid gépem, már meg is tudnám mutatni. Az elsőnek ez a kissé affektáló címe: A/02/01 Hatvanadik év, műterem. Merthogy.
Másnap: dehogy van kész az a két ikerkép. Illetve az egyik. 

2002. febr. 10.
Azt mondja Baránszky-Jób 1969-ben, a Huszonhatodik év kapcsán:

...Ehhez viszonyítva még a közvetlen előtte született Tücsökzene hatalmas terjedelmű lírai önéletrajzi vallomása is pusztán idilli emlékképek sorozata. - Hiába szerepel benne ez a mondat is: „Főhóhérom a lelkiismeret” - jobbára kifelé történő beszámoló, exhibicionista látszatok ellenére is csupán előző kötetekből jól ismert szenzualista hedonizmus jellemzi, horizonttalan, múló pillanatok impresszionista lenyomata.

Azért ez erős. Szeretem én ezt a horizonttalanságot, pedig tényleg csak egy pillanatkép:

139 
Mézet pergettünk. Lágyan suhogott
a centrifuga; nehéz illatok
ülték meg a levegőt, az egész
konyha, tornác csupa szag, csupa méz;
a nagy tartályban négy-négy fölözött
keret keringett dróthálók között,
s mikor vadúl meghajtottam a gép
szíjáttételes fogaskerekét, 
a bádogra mint édes jégeső
zuhogott a vízszintes méz-eső.
Most is hallom a kopogó zenét,
látom, őrzöm a nap igézetét,
az üvegeket, telő bödönöket,
a sárga nyarat, és látlak téged,
bátyám, ahogy nevetve nógatod
öcséidet, jó gazda, és ahogy
a csorgó mézből, halott, régi pap,
kiemelsz egy-egy torkos darazsat.

Gábor föllázadt a közösségünkben, hogy zsolozsmakönyvünk himnuszai bugyuta fordítások, ő otthon az Esztergomi breviáriumot használja, Babits és Csanád átültetések, nagyon jók. A zsoltárokat pedig a nagytekintélyű Dobszayék fordították, (itt a Kata szobájában, huszonöt éve). A régi magyar szövegeken alapul, de szótagszáma által énekelhető is.
Megkérdeztem a háttérről Dobszayt, aki most az egyházzenei tanszéket vezeti. A papi zsolozsma már az első századokban rögzült, és szinte változatlanul!! élt 1970 november elsejéig. 1600 év szellemi kincse, gregorián. Akkor egy bizottság, hibásan értelmezve a zsinati határozatot, átdolgozta, de nagyon. Sokak szerint rosszul, sőt károsan, annyira, hogy papi csoportok eljutottak az egyházszakadásig. Most két hete fogadta őket vissza a pápa, várható egy visszarendeződés.
Megvettem kilenc példányban ezt az alternatív zsolozsmát, most van kötészeten. Megpróbáljuk. 

Apránként tanulok meghalni:  (Hogy kellene ezt kevésbé szenvelgően-)
1./ Szüts jelezte, valószínű idén már(?) nem jön velem alkotóházba, Kecskemétre. Nehéz lesz. 1980 óta töltjük ott a márciusokat. „Ha karikás szemmel áttántorgok hozzá, hogy mégis építésznek kellett volna mennem, nem tudom ezt a kurva képet megoldani; irgalmasan megvigasztal.” 
Elege van a költözködésekből, most bérelt új műtermet, meg amúgy is, egy Párizsban is bármikor rendelkezésére áll.
2./ Ma hajnali mise. A 87 éves Imre atya. Nincsenek érdekes gondolatai, de mosolygó örömmel, hitelesen beszél. Ma a lourdesi Mária-jelenésről, mikor nyelve lelassult, nem talált egy szót. Akkor fölálltam, megindultam felé. Későn érkeztem. Kissé széttárt karokkal, merev testtel zuhant hanyatt. Két vérfolt a zöld selyempaláston. Gyorsan kigomboltuk. Egy tapasztaltabb férfi folyamatosan beszélt hozzá. A fejét fogtam. Többször fölhúzták a szemhéját. A fiatal káplán, miközben fölötte guggoltunk, mellékesen és gyorsan föladta neki a betegek szentségét, az „utolsó kenetet”. Kivittük a sekrestyébe. Később a káplán folytatta a misét. 
Olyan nyugodt, szép volt az egész, egy Bach cselló-szólószonáta; mintha a szertartás része.

Villanyoltás előtt esténként pár napja ugyanazt az Illyés-verset olvasom. Fura tipográfiája van.

ESTI DAL*
		E mai napot is
			Zsákmányát a vadász
			Fuvarát a kocsis
			Fáradalmát az arató
		Hazahoztam
Az ablakfény mely az éjben vigyáz:
					a Jó
					a Rosszban

			A Ház:
				ahol valaki  hazavár
		Ez a helyem
A bérem mégis egy falat halál
Nem a szív: a lét lett istentelen
		Aludj velem

*T. doktor a klubban azt hitte, én írtam. Betette a Legszebb magyar versek antológiakötetbe...
2002. febr. 11.
Hete olyan fáradt, nem bírom, muszáj már délelőtt lefeküdnöm. Nagy úr vagyok, hogy megtehetem. Ilyenkor erősen dadogok is. Pár? éve kezdődött, nem nagyon zavar, inkább érdekes. Orvos barátom szólt, menjek el neurológiára, ha ez sűrűsödik, agydaganatra utalhat.
Biztosan nem rosszindulatú, mondja, akkor már rég meghaltam volna.
2002. febrs.17. vettem ginzengkivonatot patikában. Már a József és testvéreiben is szerepel... 

2002. febr. 12.
Ötezredik, legeslegutolsó levél a programozónak:

Kedves Károly!
Köszönöm, megkaptam, nem ezt kértem, de jó, sőt nagyon jó, amit csinált. Most a képek oldalán minden betű a legkisebb méreten jön föl, nem beállítható. Evvel a baloldali szövegmező igen jól átláthatóvá vált...
Ha van lelkiereje még tíz percet a betűtípus cseréjével foglalkozni, szívesen elszaladnék magához, bármikor.

2002. febr. 13.
Hamvazószerda. Fél négykor ébredtem, dögfáradtan futok. Nem tudom eldönteni, mi az önmegtagadás, ha folytatom, vagy ha félbehagyom. Egyszerűbb volt továbbfutni.

Önmegtagadás. G. hozta: kicsiben kell gyakorolni, hogy ne váljék a dolog teljesítménycentrikussá.  
Febrs. 15.Ezt a mondatot két napja nem sikerül megformálni:- Kicsiben kell gyakorolni, hogy ne adjon okot a gőgre.- hogy ne csináljunk belőle sportot.- mert aztán jön az önvállonveregetés.- hogy ne váljék büszkeség tárgyává.- hogy ne a versenyszellem...- hogy ne akarjunk nagyok lenni. 
Kata is rosszul alszik mostanában. Reggel cédula az ajtóm előtt:
ÉJSZAKA A LAJHÁR MEGÉLÉNKÜL.
EZ AZONBAN VISZONYLAGOS.

Az uszodában egy nénit kérdeztem: éjjelre kint felejtettem a tarhonyás húst, szabad-e még mélyhűtőbe tennem -, csak, mert az efféle kérdésektől tűzbe jön. 
Egy öregúr pedig, 89 éves, most tért vissza két hónap után, vidoran meséli: autóbalesete volt, majdnem leszakadt a fél karja, operálták. Utána meg infarktus, de meglógott a füredi szívkórházból, nagyon unta magát. Az összetört Polski Fiat helyett meg vett egy Marutit, ez korszerűbb és kevesebbet is fogyaszt.
	A felszabadulás annak idején Párizsban érte, sokat ebédelt együtt De Gaulle minisztereivel. Ő ugyan csak egy asztalos volt, de egy pártba tartoztunk, egy vendéglőbe jártunk, ott nem volt protokoll.  

Napok óta pályázatírás, meg most egy levél a miniszternek:

Kedves Rockenbauer Úr!
Negyven éve festek. Nem rosszindulatból. Valahogy beleszoktam.
Készítem elő ezt az őszi Ernst múzeumi gyűjteményes kiállításomat, most ez a dolgom. 
Fordulat. A Múzeumtól új levelük szerint azt a könnyítést kaptam, hogy a terembérért mégsem kell egymillió értékben műtárgyat adnom. Már csak a csomagolást képszállítást műtárgybiztosítást meghívót plakátot a megnyitó személy honoráriumát a kiállításhoz kapcsolódó társprogramokat, valamint plakát-kihelyezést újságreklámot dokumentálást és a katalógust kell fizetnem; igaz, ezeket készpénzben. 2,4 millió.
Jól esik a figyelmesség, bárha a dologba kis hiba csúszott: nekem képem speciel van, nekem pénzem nincs. Van ez így, festőknél.
A katalógus 870 ezerbe kerülne. (A többi tételre pályázni fogok.) Nem tudna ennek létrejöttébe besegíteni? 
(Úgy értem, anyagilag.) 
Szívélyes üdvözlettel:

2002. febr. 14.
Nyolc óra tíz, uszodából hazafelé. Az antikvárium kirakatában váratlanul az Illyés-napló első két kötete; 1928-45, és 46-60. És hátul a boltban mozog már valaki. Kulcscsomómmal kocogtatok, régi ismerősként beengednek. Megvan a kecskeméti hónapra az útitárs. Ha nem is pótolja Szütsöt.

Több hónap után kész a táblázat, ki is nyomtattam (őszi kiállításomhoz) a boríték-cimzéseket. Egy egyszerű program a WORD-ben, minden titkárnő tudja kezelni: etikettkészítés, ragasztós hátú kis címke. Megmutatták, mégis több napot elkínlódtam vele, mire sikerült. Hamarább ment ez filctollal, bár a végére mindig fájt a csuklóm. Hanem majd ezentúl.                                                                                              
És közben tapasztalom, ahogy a komputerlogika formál, sínre terel engem is. (A gleichschaltol  lenne pontos.) Amíg a címeket kézzel másoltam, semmi baj nem volt egy ilyen rublikával: NÉV: Németh Lajos (?kb. 1992) és családja.

2002. febr. 15.
Nádor Tibor (1967) kiállítása a Stregova utcai Fonó-ban. Jó pár éve figyelek rá, mára érett művész. Szénrajzai magyar műkincsek. Most lakóházuk gangos belső udvara, több változatban, olajban, életnagyságban. Éjszakák. Súlyos barnák, alig formák, inkább sötét-világos és kicsi-nagy ritmusok. Meg elemi erejű, vérbő ecsetkezelés. Igazi, igazi festészet. 
Ha igaz, hétfőre kapok ide reprót is, mutatni. A meghívón lévő képe gyengébb. 

Most megyek kartont vásárolni a Művészellátóba. Ősszel a földszinti folyosóra kiteszek tizennégyet utcai plakátjaimból, azok mögé kell. Rögtön a bejáratnál letaglózom a nézőt.

2002. febr. 16.
Szóltak, megvettem a febrsuári Vigíliát, Dobszay cikke a helyes egyházközi dialógusról:
Hogy sok a felületes egyházközi kampány. Amíg egymás mellett álló tornyoknak érezzük egymást, amiket esetleg drótok kötnek össze, addig nem fog menni a dialógus. Egy valláshoz tartozás évszázadokon át a középkorban nem csak a világnézet elfogadását jelentette, hanem egy teljes kultúrrendszer elfogadását is, ruházkodással, napirenddel: HOLISZTIKUS GONDOLKODÁSMÓD (holosz = egész). Ez aztán fölbomlott, bár sok értéket termelt. Még ma is sokan elvárnák, hogy ugyanazon valláshoz tartozóak ugyanazt gondolják a metróépítésről, a világkiállításról. A szocializmus is ezt szerette volna: ezt a táncot utáld, ezt a sportot szeresd. Ebben a rendszerben probléma a dialógus, például a hívő ember elszigetelte magát, világnézetét magába zárva. De voltak, akik őszinte barátságokat kötöttek, munkatársi kapcsolatok stb. más világnézetűekkel, feladták a holisztikus gondolkozásmódot. Tudomásul vették, hogy életüknek több rétege van.

Akármennyire tiszteljük is az egyéniséget, az emberi létet mégis az határozza meg, ami közös benne.
Test és lélek, értelem és szabad akarat, ebben nincs különbség. Az emberiség egyetlen család, hogy benne ki milyen, az tagol, de nem szembeállít. Ki mire kapott hívást, hivatást. A fogorvost e tekintetben nem vallása minősíti. Egy réteg a nagy egészen belül az istenhívők. Azon belül a keresztények, azon belül a katolikusok, akik hiszik a Krisztus által adott igazságokat és intézményeket, a pápaság keretein belül.
A rétegek összefüggnek, átjárják egymást, de nem keverhetők össze. Amit Isten rendeléséből adódónak tudunk, nem vethetjük el az ökumené kedvéért. Hogy világosan ítélhessünk, világosan kell látnunk, hogy melyik kérdés melyik réteghez tartozik. A természetes dolgokban a tudás, a tájékozottság... az istenhit dolgaiban... a kereszténység dolgaiban... a katolicizmus dolgaiban...

Az ember a társadalomban viselkedjék liberálisan, mert a hitből levezett igazságok nem kényszeríthetőek ki az állam eszközeivel a nem hívőkből. Ez a liberalizmus lényege.
De a hit dolgaiban nincs helye a liberalizmusnak, mert azok dolgai nem tapasztalatra épülnek, hanem kinyilatkoztatásra. A kettőt nem szabad keverni.
Aki ezt megéli, az nyugodtan tud érintkezni máselvűekkel, dialógus, ökuméné tekintetében is.

Ha kevés a lét, és csodára vágyom, egy évben két-háromszor, a szemközti folyosón át indulok haza az uszodából. A széles üvegajtó a másvilágra nyílik. A Dunaparti óriáspark a reumakórház régi épületei előtt. Valahol a bokrokon túl egy lovasszobor is van, egyszer megnéztem. Arrébb süllyesztve kis gőzölgő medence, a tavirózsa óriáslevelei majdnem befedik. Talán aranyhalak is. Kutyák viháncolnak póráz nélkül. A sűrű sövénysor mindent eltakar, de én tudom, hogy a HÉVpályán túl, ott a Duna. Magas ég. Ma sütött a Nap. Bal felé váratlan nyüzsgés, persze, szombat, hetipiac. Hajléktalanok leterített kendőin, a kavicsos sétány két szélén szemétből guberált, még használható villanykapcsolók, babák, öreg cipők. Magnósok évkönyve 1968-ból, címlapján egy pajkos kisasszonnyal. Időutazás; a régi szerszámok már technikatörténet. Kopottak, rozsdásak, a szem belefelejtkezik a részletekbe. Gazdag formavilág. Egy villanykörte helyébe csavarható T-dugón elméláztam. Nagyon kellett volna harminc éve. Amikor S. Nagy Katával parasztszobákat fotóztunk a Népművelési Intézetnek. Valami ürüggyel bekopogtatni, aztán a konyhában körbecsodálkozni, engedélyt kérni a napközben otthonmaradt nagymamától, hogy a szobában is körülnézhessünk. Kata jegyzetelt, és fotóztam. De a legtöbb szobában nem volt konnektor. Egy rettenetes tanácsot követve, az első évben még nem használtam vakut. Nyolc másodpercig lengetett 500 wattos lámpa. Ehhez a fotóállványt is föl kellett állítani. Ilyen módszerrel napi háromszáz felvétel. Darabja forintért, papírkép a jobbakról tíz forint. Egy hét munka árán két hónap festés, aranyélet volt.
...Lassan ébredtem. Eszembe jutott, Kata megkért, hozzak krumplit hazafelé. A nyomornegyedtől jól elkülönülnek a furgonos zöldségtermelők, a mézárusok, fakanál-árusok. Átsétáltam. Vettem két kiló ellakrumplit.

2002. febr. 17.
Imre atya, ki a múlt vasárnapi misén összeesett, már jobban van.

És egy megdöbbentő információ, Dobszaytól, aki Kodály munkatársa volt, tehát biztosan hiteles: Bartók egy évben két hónapot komponált. Tanév közben teljesen el volt foglalva, meg a gyakorlás: sok koncertet adott. 
Rögtön az én évrendemmel hasonlítom, persze.

Szemetet ürítve az udvaron, látom, egy félreeső sarokba támasztva ott a múltkoriban eltört 22 képem. Valaki kimentette tüzelőnek. Fanyar érzés. Miért ne, hasznosul, akár a friss hulla mája. Mégis elviselhetetlen. Visszaloptam új tulajdonosától, s bele egy kuka mélyére.

2002. febr. 18.
Tegnap délután Katával látogatóban a Lipótmezőn, a Sárga Házban, egy újabb ismerősünk. Deprimáló, egész este nem tudtam úrrá lenni rajta. Azok az arcok a sárga lámpafényben.

Bodor Ádám kötete: Vissza a fülesbagolyhoz. Ez se igazán vidító. A testközeli tapintható natúrát (mint hajdan Zola) elegyíti a tökéletesen illogikus abszurddal. Hidegrázós, nagyon jó. Nem újraolvasandó. Vagy hatvan novella. Még harmadánál tartok, szerencsére kezdek ráhangolódni, vagyis megunni.

Ezek a szürreáliák. Esterházy is ezt csinálja. Két szép szál legény sétál a zöld mezőben, és találkozik a menyecskével. Kiderül, a két fiú ávós... 
Két teljesen különböző rács egymáson, s azon át nézi a témát. És ebből mindenféle kancsalságok állnak elő (interferenciák, mondom én, de lehet, hogy ez a fizikában nem így van). 
Akár egy borsózöld Mercedes. 

Így aztán este szorítóbilincs csavarozás. Még ősszel kitaláltam, hogy kékkúti szétcsúszni vágyó bádogtetőnket én is képes vagyok állagmegóvni. Úgy kezdődött, hogy egy Gazdaboltban gumicsizma keresés közben észrevettem a polcon kerítéshuzal-feszítő elemet. Később körtelefon, hol lehet Pesten acélsodronyt kapni. A Nagymező utcánál. Telefonon megrendeltem tizenkét darabot, leszabva (rozsdamentes!). Most félkészre összeszereltem, a többit majd a helyszínen, nyáron. Fejmagasság fölött, a padláson, összehuzatom velük a tetőgerendákat.

Tarolok. Tegnap a Klubban Zsuzsika (anyám-korú) szemérmesen leszólított, hogy itt az asszonyok hordanak nekem süteményt, jövök-e holnap, mert ő is hozna. Ma a vízben találkoztunk, elirányított, hogy a folyosóablakba tette, de kicsit megnyomódott a teteje. Meg kellett dorgálnom, hogy én még soha nem kaptam süteményt szabadkozás nélkül. 
Aranyosak. Irmuska a főszállító. Mutatom neki a sztaniolpapírba csomagolt zsákmányt; próbálom egymás ellen uszítani őket. Mondom neki: ez a viruló gazdasági élet feltétele, az egészséges konkurencia.

Még, a Klub. Gábor most az idővel foglalkozik, fizikakönyvet forgat, és most leírt egy csokor verset is. Visszaadtam, hogy ez így, időrendben, parttalan. Az idővel minden költő foglalkozik. Próbálja meg csoportosítani problémafölvetés szerint. 
Most itt tart:  KOZMOSZ: Arany: Honnan hová? Madách tragédiája, Babits: Csillagokig, Tót Árpád: Lélektől lélekig, Komjáthy, József A., Krúdy, Proust / NINCS JELEN: Gr. Bethlen Miklós: Önéletírás, Mészöly: Érintések / NINCS MÚLT: Rakovszky: Az időről / stb., stb.: CSAK A PILLANAT LÉTEZIK / ROHAN AZ IDŐ / MEGÁLL AZ IDŐ / MÚLANDÓSÁG / AZ IDŐ LEBÍRÁSA / CSODÁLATOS IDŐ
Azért ezek a dimenziók sincsenek még kellően kidolgozva.

Evvel én is foglalkozom, a magam módján. Polcomon 100 CD; most fölküldtem a Széchenyi Könyvtárba, szétosztják a könyvtárak között. A legjobb megoldás. Bár fanyalgok, mert egy év alatt sok minden változott, netscape kompatibilitás, stb., stb.; de a nullánál ez is végtelenül több. 
Végülis minden képem rajta van.

Téma: ajándékozó levél
  ____________________________________________________________

Tisztelt Könyvtárvezető!

Festőművész vagyok, most 60 éves. (Ősszel lesz összefoglaló, gyűjteményes kiállításom a Bp. Ernst Múzeumban.) Eredetileg adatmentési, archiválási szándékkal digitalizáltam, írtam CD-re az elmúlt évtizedekben készített festményeimet, rajzaimat, fotóimat. Két év munka volt. Később 3 könyvem teljes anyaga is rákerült. Aztán észbe kapva, valamint a technikát lassan kitanulva, sikerült az érdeklődők számára is fogyaszthatóvá formálnom ezt az "összes-művek" - "oeuvre"- lemezt. Az Új Mandátum Könyvkiadó ki is adta, 2000. novemberében. Végül rákerült az egész az internetre is.

Örömmel venném, ha olyan helyre is jutna a CD-mből, ahol egyszerre egy kultúrközösség őrizheti, használhatja. Kérem, fogadja szívesen.


A mai postával jött:

Nemzeti Kulturális Alapprogram Igazg. Képzőműv. Kollégium

Sajnálattal értesítem - szűkös pénzügyi keret - kiáll. katalógus készítés pályázatát nem - várhatóan további keretösszeg - ismét napirendre tűzzük -

Igyekezzetek, fiúk! A kézirat kész, még képeket kell hozzá...


Rend az ERNST KIÁLLÍTÁS dossziéban, már vagy 120 lap, most fejezetekre osztottam:
ERNST-LEVELEZÉS
VIDÉKI LEVELEZÉS
KATALÓGUS
PLAKÁT
MEGHÍVÓ+CÍMLISTA
ÁRAJÁNLATOK
PÁLYÁZATOK
RENDEZÉS - KÉPLISTA
SZÁLLÍTÁS
INTÉZKEDÉS DÁTUMOK
TELEFONSZÁMOK

Egy E-mail és a válaszom:

Mondatkísérlet. 
Egy szerény próbálkozás: 
"A cél önmagad emberléptékü meghaladása, az e felett érzett önelégültség álöröme nélkül."
Üdvözlettel: G.


Kedves G., napok óta gondolkodom méltó válaszon. Elsőre úgy tűnt, valami hasonló igen okosat kellene (nem gúny). Aztán elméláztam és észhez tértem, hogy nem igen vannak magvas... ahogy Déry írja valahol, rémes, az embernek öregségében gondolatok helyett mindig mondatok jutnak eszébe. 
Elhagytam az élet alapdolgain töprengést, rövidlátó lettem.  

Nem vagyok célos. Csinálom, ami érdekel. A netáni önmeghaladás melléktermék, adja Isten. Illetve, meg tudjuk haladni önmagunkat?
Az önelégültséggel  meg jól állok, az nekem sajna valódi öröm. Szeretem most ezt a harmadik éve CD/ NET csinálást, bevallom. 


2002. febr. 19.
A medence szélén megláttam nagytekintélyű professzorasszonyt. (A tiszteletére szerkesztett emlékkönyvbe annakidején én is írtam egy passzust):
- Maga nem lép be az egyesületbe?
Gyanakodva fölkapta a fejét.
- A Szegény Festőművészeket Süteménnyel  Pártolók Klubja...
- Avval maga nagyon rosszul járna! Pocsékul sütök!
- Kivételesen baracklekvárral töltött fasírozottat is beszámítunk.


2002. febr. 20.
Végre megérkezett e-mailen a Nádor Tibor repró. Ez a kép is látható a Fonóban.
Megismétlem. Fontos festő.

Tegnaptól a katalógus képeinek válogatása. Ez se megy PC nélkül. Először a 97-es Váli-könyv repróit kikeresni a szereplés-naplóból, nehogy most ugyanazt. És a kép látható legyen ősszel az Ernstben. Szeressem is valamennyire. Erősen szűkül a kör.

Az őszi kiállítás katalógusa lassan össze is áll. Péter ötlete volt, hogy ez is kerüljön föl a hálóra. Sőt, az egész kiállítás megnézhető. A beléptidíj megspórolható. Még ma fölteszem az egészet.
Amúgy: minden megfogadható és megfogadhatatlan is kritikát előre köszönök. Rendezés, szöveg, sok, kevés, minden. Tényleg. A katalógusképek egymásutánja például így zörög.


2002. febr. 21. 
Ezt e percben kaptam ajándékba, e-mailen. A fájl neve: MINTVÁLI volt...
Én egy mexikói falucska főterét képzelem köréje.

2002. febr. 22.
Hete rossz a gyomrom, marokszámra eszem a széntablettákat. Vettem megint három dobozzal. Kis lelkiismeretfurdalással. 
Ugyanis ízlik.

Újraválogattam az Ernst-katalógus képanyagát. Elképesztően heterogén volt az előző. Már itt a neten az új. Jobboldali oldalkezdés után a lapozás rendje szerint párba állítva. Ugyan kissé egysíkú, tehát keresztmetszetnek hamis, viszont asszonáns („egybehangó”). A jobboldalra kerülő képek a súlyosabbak.


2002. febr. 24. Vasárnap.
A hármashatárhegyi séta után föl a Nemzeti Galériába, kicsit eldiskuráltam Paál Lászlóval. Mindent tud az életről. Egy új gyönyörű Mednyánszkyt találtam, ez is mocsaras kép. Nagyon gondos munka. A harmincas évek festészetét egy emelettel lejjebb tették, de ezek nem szeretnek engem, bár két Berény kép van, a Kapirgálók hiányzik.
Őszi kiállításom: a plakáton dolgoztam, a meghívón gondolkodom, rajzolgatom. A netről, a menüoldalról levettem most a kiállítás címsorát. Hiba volt, még korai.


2002. febr. 25.
Hónapok óta az ELINTÉZENDŐK között: Ez a mezitlábas Drótposta e-mail rendszer nekem nagyon jó, bár csak saját gépen működik. Még szeptemberben tudatták, hogy ezentúl bárhonnan, interneten keresztül, csak be kell lépni a valahova. Próbálkoztam, próbálkoztam, nem tudtam eligazodni a sok ablak, kitöltendő rubrika között. Tegnap este aztán hosszas tanácskozás a szerver éjjel-nappalos informátorával. Igen segítőkész, mondja, várjon, ezt nem tudom, ezt a lépést saját gépemen kipróbálom. -Nem tudna akkor rögtön engem beléptetni? -Dehogynem, diktálja az adatait...
És megvan. 
Ugyan hol fogok én interneten otthoni e-mailt kezelni? (Ahhoz a notebookomnak is tudni kéne infrával közlekedni, és netet használni. Merthogy a mobilom alkalmas lenne rá.) 
De ha már benne vagyunk, haladjunk a korral...
(Ez az e-mail egy csoda. Asztalomtól föl sem kelve küldtem el katalógusom teljes szövegét legendásan kiváló barátomnak lektoráltatni. Nem bízom a helyesírásomban. Lyoggal.)

És a másik elintézendő föltűzött cetli is. Egy lappangó képem ügye, nem élő telefonszámmal, és egy nyilván-régi lakcímmel. Ma rászántam.

Tisztelt C. asszony!
Mi nem találkoztunk. 1987. május 7-én egy úr vette meg az Ön számára egy zsidó temetős festményemet, amit most szeretnék...

A megírt levelet zsebre téve fölautóztam a Gellérthegy tetejére. C. persze rég nem lakik ott, de csodás szerencsével a lépcsőházat takarító... öt perc múlva megvolt a telefonszám és az új cím is.
Onnét - szinte útba esik - anyácskám komjuterének „javítása”, minden összegabalyodott neki, mert néhány levelet nem doc-ban, hanem bak-ban folytatott...

A klubban még mindig az idő-, és ami avval majdnem azonos; a halálversekről van szó.
G. Babitsot citálja:

miért nő a fű, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?

(Egy műszaki értelmiségi véleménye: ez egyszerű újratermelés.)

Üzletelek élettel és halállal... Hogy édesapja váratlanul meghalt, barátom két napja telefonon megkért, végezném el érte a teljes búcsút, ezt a még hívők számára is hajmeresztő ígéretet, ajándékot: egy imaformulával a keresztény holtat, ha nem a kárhozat vár rá, azonnal a mennyekbe lehet juttatni.
SMS tőlem másnap: Elvégeztem. Majd anno értem te is.

2002. febr. 26.
Szia, kedves J., hát lassan átvészeltük ezt a telet! Ti hogy viseltétek? Arrafelé? Itt a január meglehetős volt, a febrsuár viszont kellemesen enyhe, olvadással. Idén kiderült, télikabátban is lehet futni (kocogni), ha muszáj. Meg az is, hogy a futócipő nem hideg a templomban. Ezt egyébként nem értem, miért. Oda tizenhat évig magasszárú kellett.
Most már végleg nincs időjárás, világosodnak a reggelek, féllábbal már Kecskeméten. Könyveimen morfondírozok, melyiket ne vigyem.
A könyvtáram.

Harmincnégy évi házasságom után ma óvatosan elkezdtem Kata négyezres könyvtárát elegyíteni a magam harminc kötetével. Javasolt erre egy alkalmas területet a tavaly épített polcon.
Hogy mi ennek a gyerekes KÜLÖNségemnek oka, még tételesen soha nem gondoltam át:
-az enyéim szigorúan ellenőrzött vonatok,
-a Kata-birodalom humánus, ott lazább az élet.
Ami könyvön már túl vagyok, az eddig is hozzá került. De van egy szűk tartomány (Illyés esszék, stb.), amit már kívülről tudok, nem olvasok, mégsem tudtam megválni tőle. Odaadtam, meg nem is, néha visszakunyoráltam. 

A tárgyaktól való folytonos búcsúzásom természetesen fokozott tárgyvonzódást takar. (Ahogy mániákus rendszeretetem bizonyára életfélelmet.) Mi mindenen kell átvergődni, míg az ember végül éretten lepolyog. Tegnap is nem adtam kölcsön valakinek ötezer forintot, nagyon rászorult volna. Sőt, valószínű, ma se fogok. A keddi negyedik antifona: Életünk minden napján ments meg minket, Urunk! (Magunktól is.)

A zuhanyozóban szóltak, egy parlamenti képviselő vagyonnyilatkozatában egy antik kómódot és egy Váli-képet vallott be. A Magyar Hírlapban jelent meg. Csoda-e, hogy ezek után rákiabáltam az Iparkamara elnökére (az „Év Menedzsere”), hogy lábtempó, lábtempó?! Ha így folytatod, kihozod az ellenőrződet! 

Már a zuhany alatt meséli, egy hiperaktív kollegája nyugdíjba került. Találkoztak, - na és most mit csinálsz? -Disztichonokat* írok. - És mennyi van már? - Kettő. Nagyon nehéz. 
*Időmértékes verselés, egy hexameter plussz egy pentameter. „Hexameterben tör fel az égnek a karcsú szökőkút, s pentameterben hull dallamos íve alá”  (Larousse, 1991)
A Kr. e. VIII. sz.-ban az ion költészetben...,  a hexameter fölveti a tételt, a pentameter pedig bővíti, variálja, s a hexameterben megütött hangot rezegteti tovább a maga gyöngébb, kétszer is megtörő hullámzásában. Ez az elidőzés, révedezés egy-egy motívumnál lírai vonás..., az elégikus költészet..., Ovidius..., középkor, reneszánsz, Vörösmarty... (Pallas, 1893)

2002. febr. 28.

A fentiek szellemében próbálom a Tsaládot ránevelni a szelektív szemétgyűjtésre. Visszatértem a kettős szemétládához. Tacepaom a konyhában, hexameterekben(?):
BURJÁNZIK ALANT A PAPÍR MARADÉKA,
S VÍGAN PORLIK FENT, AMI ROMLANDÓ

És vége. Vége a februárnak is. 


  

  
Levelek Le Meux-be / 84
2002. március 1-20, Kecskemét Alkotóház


2002. márc. 1.
Lefelé menet a sztrádán kipróbálva az új autó: 175-180 km/óra. 
Többet aztán az ügyben nem akarok rendetlenkedni.

2002. márc. 6.
Az uszodában a régi ismerősök, csak az ár és a beléptetés változott: fényképes! igazolvány kell.
Itt engedik, versenyuszoda, kézlapáttal úszom, 1200-at.

Mackintosh:
Istennek a nyomorúságban jelenléte sokkal áldásosabb, mint a nyomorúságtól megkímélés.

Délben Mike SMS-t küld: 
KI A „MA” SZERKESZTŐJE? FESTŐ, ÍRÓ? SÜRGŐS.
Tehát éppen felvételi dolgozatát írja.
Bodor Ádám hátborzongató novelláskötete: Vissza a fülesbagolyhoz.

2002. márc. 10. vasárnap:
A misén rosszul lett egy bácsi, sekrestyébe kivittük, mobilon mentők.
Rituális dobostorta és József és testvérei a presszóban, mise után, múzeumnyitásig. National Geographic fotókiállítás, nagyon jó.
Este újra uszoda, időrekord. Érdekes.
József és testvérei.

2002. márc. 7.
Egy edző: 
A billegés inkább előnyös, mert hosszan előre kell nyúlni, 30 cm mélyen megy le a tenyér elől, fokozatosan egyre gyorsul a kar hátrafelé, bukófordulóm nagyon jó, a jó bukó gyorsít, kézlapát kezdőknél lassít
Pedig a fordulóra nem is kérdeztem rá.
d.e.: Bach: hegedűszonáták 

2002. márc 14.
Festés után a városban lődörög. 
A Kossuth szobor előtt ünnep: kínai kerekarcú óvodáslányka a többiekkel együtt zászlót lengetve énekli:
Jön jön jön
hatszázezer franciával
angol török garmadával
jön jön jön
jön Kossuth, jön

Bach hegedűszonáták  / Sitkovetsky

2002. márc.15.
Este TV. Kossuth-díj átadás: Kazovszkíj, Bak Imre. Kazovszkíjnak örülök.
Nemzeti Színház avatása, Ember tragédiája pop-osítva. Mindkettő pocsék.
Jelenits atya a Tragédiáról: Madách, mint a jó beteg. Nem gyógyít, de meg tudja mondani a bajt.

2002. márc. 17. vasárnap
Presszo egyedül, gesztenyésrolád és óangol ballada. Naív múzeum, Czóbel kiállítás megnyitó. Virág tükör előtt, 1974, remekmű. 91 éves, tündökletes. Kata telefonja, ma nem tud még jönni, velem helyet cserélni. Akkor egy-két pótnap.
Délután Iványi-Grűnwald megnyitó a Bozsó házban. Helyenként jó, de minden képe más.

Legjobb idők 1200-on:
gyors, kézlapáttal: 23:58.99
gyors: 24:43.36
a szokásos (2 gyors 1 mell) 27:49.39, nem hajtva

Holnaptól nem időre úszni. Nem helyes utolsó erőmet is kiadni reggelente.

2002. márc. 18.
2 ceruzarajz, önarcképek. Pocsék. Séta a sötét régi városrészben. TV: Charles Bronson amerikai vadnyugati kalandfilm. XIX. századi vonatbelsők.
Este SMS Miklósoknak:
45:42.59  (percet) sétáltam most az Óvárosban.

Kecskemét summa:
14 képet kezdtem el, vagyis naponta egyet.
Két perccel jobbat úszom, mint tavaly. 
Az első öt nap mérését nem is hittem el.
Huszadikán haza, Katának fölajánlottam a helycserét, nagyon cikket kellene már írnia.
Ugyanis olyan jól ment a munka, hogy bíztam benne, itthon folytatni tudom.
Hazaérve délután Mikit vittem ki a buszpályaudvarra, karambol egy Audival, jól összetört a kocsi eleje. Csak annyiban érdekes, hogy most nem én voltam a hibás.
Az újak is 60 centis olajképek. Rettenetesen ismétlem magam, formáim kiürültek, unom is, nagyon. (Bár ez nem szempont.) A képek talán ígéretesek. Az egyetlen kérdés, hogy ennyi, és nem több telik tőlem, évi három jó (műtermes) kép, tehát maradjak, vagy helyesebb-e továbblépni. De hova. Bármi téma jut eszembe, azonnal beugrik a minta, tájkép - Bene Géza, csendélet - Morandi. Most néhány napja önarcképek is, ceruzával. Na, ez nem fog átvezetni sehova. 
Nem tudom, mit tegyek.

2002. márc. 25.
Immár Pest. Csinálni kell, mert muszáj. Nehéz.
Ráadásul köt a rend: minden nap elkezdeni egy képet, mintha Kecskemét.
Füst Milán azt mondja: Lehet, hogy az életnek nincsen értelme, de a mészárosszámlát ki kell fizetni.
Szüts azt mondja: Nem hiszek a téma fontosságában. Rajzold a fiad szobáját.
Fáradt vagyok.
Az alezredes a zuhany alatt azt javasolja, próbálkozzak netán ezentúl műtermet festeni.

2002. márc. 29.
Nyugtalan és nehéz napok, három hetes távollét utáni ügyintézések. A géppel baj van, a win98-at le kellett cserélni, itt az új XP. Ez viszont a két szkenneremet nem tudja kezelni. Kettő, ill. hároméves gépek, 150 ezer volt, elavult, kidobható. Azonnal új szkenner kell. 

Ma Nagypéntek, szigorú böjt. A délelőtt közepén elkezd fájni a gyomrom. Elmélázom, hogy akkor, ebben az esetben, csak egy kicsit, netán... 
S hirtelen bevillan: hiszen hatvan évesen rám már nem vonatkozik! 
Ijedtemben elmúlt a gyomorfájás.

Szívességből megküldték a Széchényi Könyvtárban lévő kiállítási plakátjaim kartonjait.
Váli Dezső festőművész kiállítása. Nyírbátor... 1976... 47x68 cm.
Barna fotó: a művész igen rendetlen műtermében tanácstalanul áll.
...Azóta is.

2002. márc. 31.
Húsvétvasárnap. Ünnep, így kivételesen a Margit körút másik oldalán hazafelé az uszodából. 
Mc Kiwan's szendvicsbolt (olvasd ki hangosan!), régiségbolt, ÁPISZ, és ott egy második antikvárium is. Már nem kellenek, csak szeretem a könyveket. Mármint az újakat, a kirakatban, -nézni. Hegymászók kézikönyve. Brehms I-IV, Gaugin, Az ezeréves Magyarország.
Igaz, minap megvettem még három kötet Illyés naplót, mégiscsak. Nagyon kedves partner.

Az egész család; együtt örvendeztünk plakátom fenti leírókartonjának. A zsúfoltságot csak egy nőszemély kódolhatta rendetlenségnek. Papírdarabok a földön szőnyegnek, amit aztán fotóztam, majd később megfestettem.
Bár lenne rendetlen a műtermem! Nádor Tibor csodálatos maszatos, látványgazdag munkatere, ahova állítólag három takarítónő két napig hordta be a szemetet! Gyönyörű volt!

Szentmise Katával, hajdani törzshelyén, a Rókus templomban, együtt, ott régi ismerősök. Barátnőnk gyönyörű-puha mozdulatokkal vezényli a kamarakórust, amiben négy egyetemistakorú lánya is énekel. 
Szertartás végén a himnusz és a pápai himnusz, szövegét kivetítik: Hol szent Péter sírba téve / és Rómának dobog szíve. Tehát nem: és hol máma dobog szíve, ahogy én eddig. 
Nálatok éneklik ezt ünnepen? Netán a francia himnuszt?
Utána a sekrestyében kis nyusziünnepség a kórustagoknak. Azt is gregoriánnal kezdik. Közben a folyosón a férjjel beszélgetek, volt miniszter, képviselő, kérdezem a mostani, háromhetes ciklusról, amire a szocialisták annyit morogtak: lehetetlenség volt tisztességesen csinálni, amíg hetente ülésezett a parlament. Hetente följárni (Zalából). Hétfő-kedd ülés, utána két nap bizottsági ülés, sokszor estig. Pénteken futár hozta (már le, Zalába) a háromszáz oldalnyi anyagot, amit a következő hétfőn tárgyaltunk. S nekem közben a falvaimat kell körbejárnom, a gondjaik. Hol marad még a család?! Azt a háromszáz oldalt nem mindenki olvasta el hétfőre...
Erre Szüts azt mondja: szereptévesztés. A helyi ügyek az önkormányzat dolga. Az övé a törvényhozás lenne. 02.4.4.

  
  

  
Levelek Le Meux-be / 85

2002. ápr. 1.
Krumpli mikrosütőben, hat perc alatt, netán tudod használni, kedves J.; recept a Lukácsból. 
Fölérzékenyedtem ezekre a találmányokra, hogy Kata hetekig vidéken. 
Héjastul mosott krumpli maximális hőfokon három percig forog, akkor megfordítani, és még három perc. Puhulása villával szurkálva kipróbálható. Ha nagyobb, akkor egy-két perccel több. Héjastul is ehető. Mivel nincs főzve, minden benne marad.
Mikivel most nagyon rákaptunk. Rántottlevest is főztem, köménymaggal.

Négyszög címszó, Pallas lexikon, 1896:
paralellogramma vagyis egyenközény
trapéz vagyis ferdény
oblongum vagyis téglalap
rombusz vagyis dülény
romboid vagyis dülényded

2002. ápr. 4.
Angol beteg, többszörös Oskar-díjas háborús film, Kata megnézette velem. Nagyon gondosan fölépített helyzetek, fáradtbarnák, és csúcsfények. Aztán buggyan a vér, egy katonatiszt hüvelykujját nyiszálják borotvával, kihallgatás alkalmából. 
Véletlen, hogy húsz évvel később születtem, és nem az enyémet. 
Nagyon rosszul aludtam.

Kísérem Katát CT-vizsgálatra, sokat fáj a feje, hanyatt esett Ausztriában síelés közben. Országos Idegelme, nem tudjuk, valami csőbe teszik-e bele, mindenestre készülök közben valamit fölolvasni neki, a klausztrofóbiát halványan én is ismerem. Aztán erre nem volt szükség, a folyosón üldögéltem. Ady elviselhetetlen hülyeségei a csókos asszonyokról. És akkor két sor:
Fekete pillangók fogatján
Megyek majd az utolsó csókra
Halálvirág: a csók

Ásít a tükör,
Hogy gyáván belenézek:
Régi hitvesek búcsuzása,
Késések,
Unott ellenfelek vagyunk mi.

Fekete pillangók, és a késések. Tudott valamit.

Véletlenül lett egy közelítő adat, hányan is olvashatnak. Kiírtam ide február végén, hogy márciusban Kecskeméten leszek, tehát erre a web oldalra nem volt érdemes addig visszatérni. És közben 65-el ugrott a számláló.

Napok óta az őszi kiállítás katalógusábráit forgatom. Amit tavaly fölépítettem, összeomlott. Csak most kaptam észbe, hogy amit beválogattam, az szükségszerűen második vonal. Hiszen a legfontosabb képek a 97-es monográfiában már reprodukálva, és ismételni meg nem akartam.
Milyen egyszerű. (Miért kellett fél év erre rájönni?)
Tehát most új válogatás: az azóta-képekből. De ehhez a kiállítás anyagát is újra kell gondolni. Hangsúlyosabb lesz benne az új.

Délelőtt Szüts stúdiójában képeimet válogattunk a katalógusba. Közben ott egy fiú - hála néki -, mellékesen átírta a web-főoldalam programját, fölfedeztem ugyanis, hogy más méretű monitoron szétesik az én nehezen kimunkált tipográfiám. Ő most az egészet egy (láthatatlan) táblázatba öntötte, nem tudnak a sorok többé elmászkálni.
Az is kiderült, nagyobb monitoron nem a számlálós sor van legalul. Hanem jó pár, nem ide szánt sor is látszik. Ezt is áttipografizáltam.

2002. ápr. 5.
Történt itt még más is. A 833 egy szép szám, de hogy a weblapomat nézve a Mackintosh-gépeken a látogatószámlálón ne mindig ez jelenjék meg, hiszen 1800-nál tartunk, azt több lépcsőben magam oldottam meg. Élő adat ugyan soha nem fog megjelenni, de egy-két nap késéssel a valós.
Ezenkívül beírtak a programomba kulcsszavakat: „Váli, Dezső, Váli Dezső, festő, művész, festőművész, oeuvre, festmények”, a keresőprogramok számára. Úgy tudom, az Altavizslára föl is tettek. Hogy a többire hogy kell, nem tudom. Segítségnek örülnék! 

Persze, tudom, bocs, nem ezekről kéne beszélni. Mindez belügy, nekem fontos. 
Vissza a szakmához.
Kísérlet volt, hogy átadtam Katának kecskeméti időm második felét. Bíztam benne, hogy itthon is el tudok kezdeni naponta egy képet. Ha a jövőben nem bírnám pénzzel, vagy az öregedés, bármi, hogy az alkotóház elmarad az életemből.
Fogcsikorgatva sikerült teljesíteni, mert szinte megoldhatatlan Pesten minden nap dolgozni. A kompjuterrel baj volt, tízre jöttek javítani. A teljes kiszolgáltatottság. Akkor délután még sikerült valamit festeni.
Most így eddig 25 kép gyűlt össze, vannak közte már reményesek is. Egy gondolatkör, persze. Fehér képeket akartam. De az alá valami sötét kell, különben üres marad. Szürkével indítottam.
Igenám, de a képek már nagyon ilyenek szeretnének maradni.
Most áprilisban, gondolom, eldől.

- Szia, Karcsi!
- Szia!
- Hát te?
- Infarktus, szívműtét. Most kontrollra. És te?
- Gyomorfekélygyanú.
- Az nem komoly. Gyerekek?
- Kétszeres nagyapa lettem. És te?
- A lányom most szül. Kiállítás?
- Ősszel. És te?
- Májusban. Küldök meghívót.
- 76-os. Akkor te jössz. Szia.
- Szia. 

Nem megy nekik, erre azt mondják, korszerűtlen, és átmennek, mondjuk, videóinstallációba.
A festés a legkorszerűtlenebb Altamirában volt.

M. Novák Andris MACSICS című kiállítása a Tátra 22/B-ben, a nagy pecás. Villantók, ha így hívják, csalik és halbőrök is szerepelnek munkáin, kamarakiállítás, ez egyszer játszott. 
Tölg Zoli aranyos megnyitója:

...ha azt mondom, „MACSICS”, kezdődhet a játék. Mert mi is az a MACSICS?
- avokádó levéllel erjesztett gabonapálinka?
- avagy szerb édesség?
- netán a harcias macskákat nevezték így az ókorban?
- macsics az indiánok nemzeti itala volna?
- vagy a macskák életének azon szakaszát jelöli, amikor a foguk növekedni kezd?
Egyébként MACSICS: 4/4-es ütemű, közepes gyorsaságú brazil eredetű tánc, de ez teljesen mindegy.

Fonyódon egy kicsit mindig esett a hó, és erősebben vert a szívünk, és szédültünk egy kicsit - mint akik jól érzik magukat -, mondtuk a monológjainkat és dialógusnak gondoltuk. Játszottunk és egyszer csak riadtan vettük észre - Kosztolányival - hogy körülöttünk, a magunk közvetlen közelében már minden megtörtént, ami lehetséges, amit egykor regényesen távolinak képzeltünk.

Ma már, bevallom, egy virágzó fa, egy madáretető körüli élet jobban érdekel, mint a kortárs művészek munkái, a magaméit is beleértve. Talán legjobban érdekel maga a MÚLÓ IDŐ, ahogyan a Radnóti 24-be, szinte már öröktől fogva fel lehet csengetni - persze folyamatosan nyomva a gombot -, és jó kávét lehet inni, és kis halálfélelmeinktől ösztökélve lehet beszélgetni. Csak semmi időpocsékolás!


Fonyódon kicsit mindig-
Mondtuk monológjainkat-
Már minden megtörtént-
Kis halálfélelmeinktől-
Jó, jó.

Számomra a szívmelegen túl ez a gondolat:
Ma már, bevallom, egy virágzó fa, egy madáretető körüli élet jobban érdekel...
Föl kellett hívnom Zolit, hogy bár a kéziratból hiányzik, de ugye a MÁR után vesszőt gondolt, mert különben a mondat egészen mást jelent...

Amosz Oz izraeli író szerint a zsidó-palesztin konfliktus megoldásának két alternatívája: vagy a shakespeare-i tragédiában szokásos vérfürdő, vagy a csehovi mód, hogy bár mindenki csalódott, boldogtalan és a szíve összetört, de mégis él.

Most fejeződött be a televízióban a kormányfő és az ellenzéki vezér párviadala. Hódolat a demokrácia elvének, fontos dolgokat ilyen show-ötletriposztra vulgarizálni.
Kata szerint az Orbán tök jó volt.

2002. ápr.7.
Tegnap végre egy IGAZI nap. Sorra javítottam a Kecskeméten kezdett képeket: a 02/17, 16, 5, 6, és 8-ast. Mennyivel könnyebb folytatni, mint kezdeni! Három biztosan kész közülük. És a régi hagyomány, rögtön a keretet is hozzá színeztem. Már csak fotózni kell.
Délután Capa kiállítása a Várban. Mennyivel érdekesebb a béke, mint ezek a háborús fotók! Az a szomszéd épületben: a Cartier-Bresson.
Hazafelé végigandalogtam a Várnegyedben. Arcok, kirakatok, ritkán járok napközben utcán; mintha külföld. Egy húszcentis fehér Herendi-porcelán viziló, kékrajzú halpikkelyekkel borítva.

Majd hatkor le, szavazni, futás, mise, futás/2, úszás, fél tízre kirándulni. Kata nem jön, megrándította a bokáját. Az ablakom előtt épp egy varjú károg. Bár valószínüleg ezt a kampánycsend miatt le sem szabadna írnom.

Mike barátja a színművészetire felvételizik, éppen a szomszéd szobában eszi a holnapi ebédünket. 
Az előbb beszólt, hogy a C. naplómból fog egy részletet elmondani...
A 82-es szerelmes leveleimből választott. Egyik legsötétebb évem, Kata terhes, én pedig tudtam, a szerelem teljes belobbanása előtt szakítanom kell, muszáj. Néhány hónap volt. 
Az akkor hét éves Zsófi is szerepel benne:

Miklós tíz percre lakik most tőlem, őt is kerültem. Ha mégis találkoztunk, igyekeztem nem nyavalyogni és nagyon szégyenkeztem, mert nemigen sikerült. Egyéb gondolatom nem akadt. Naplót nem írtam. Mondtam neki, ezért nem írok neked, azt mondja, mért nem írod meg ezt...
Nem tudom.
Persze, ha itt lennél.
Persze, ha itt lennél, ha bejönnél a fekete kapun, át a kerten, be a szobába, levennéd a zakódat vagy micsodát, az ablak felé fordulnál és tennél két lépést az asztal felé, rátennéd nyári ridikülödet és a füles bevásárlószatyrot is, majd zárt lábbal előrehajolva lesimítva-lefogva szoknyád, leülnél egyetlen - kissé poros - fotelünkbe.
Most a kép kissé zavarossá válik, Zsófit szívesen odaképzelném, amint leszalad az emeletről, nagy igyekezettel elvétve a fokokat, én - mondjuk - nagymama lennék éppen tésztagyúrás közben, lisztes tenyerem széles fekete kötényem oldalába törölném, nehézkesen fölegyenesednék, megigazítva kontyomat, szemüvegem föltolnám és széles mozdulattal ölelnélek át, hát megjöttél Juditkám, csillagom! Egy kis fánkot sütök, csak délutánra vártunk.
Aztán letelepednék a hokedlire és fáslis lábamat dörgölgetve érdeklődnék, s hallgatnálak milyen az élet Pesten. Mennyit dolgozol és mennyit kell rohannod és mi mindenre figyelned, hja nem könnyű a fiataloknak manapság, akárki akármit is mond, aztán megmutatnám konyhakertem új palántasorát, merev derékkal lehajolva egy-egy csalánt kihuzigálva közben. Heves mozdulatokkal segítenél.


2002. ápr. 9.
Magyar-Mannheimer Gusztáv. Született 1857 február 27, Budapesten. Elemi és középiskoláit szülővárosában végezte, aztán Münchenben... később Makart mellé, kinek segítségére volt a bécsi Kunsthistorisches Múzeum lépcsőházában lévő falfestmények...
Áthozott dicsekedni egy olajképet a szomszéd operaénekes, most vette huszonötezerért.
Mondja, az ég gyönyörű, a táj nincs befejezve. 
Mondom, oda egy kékesfehér lazúr kéne, meg egy kis lila.
Rátettem. 
Kapok két jegyet a Denevérre.

Miért, a Mátyás templomot is átépítették?!

2002. ápr. 11.
Volt egy ronda konfliktusom. Harag, később, már csendesebben, csak szomorú napok. Próbálkoztam kormányozni: rákbetegen, évek távolából erre emlékezve?!... Hiába. Mindent bepiszkított, olajfolt a tengeren, a madarak is haldokló-feketék.  

De meg kell bocsátani, a Miatyánk szerint nincs feltétel: „majd ha ő is bocsánatot kér”. Kötelező. Az érzelem itt nem érdekes, ez akarati tett.

Megtettem:
- Uram, meg akarok bocsátani, Uram, megbocsátok. Segíts. 
- Fokozott figyelmesség a konfliktus okozójával, és hálát adni érte. 
- A szerdai közösségi találkozón imát kértem. Ha nem is a komolyabb formát, amikor az ember kitérdepel középre.

És várom Isten gyógyító irgalmát.

2002. ápr. 12.
Tanulok élni, tanulok a jelenben élni. A következőképpen. Reggelente hazafelé félúton egy pacsni, hatvan forintért. Fényeshátú, 25 centiméteres. Rágom végig a Margit körúton és mondogatom: Pacsnit eszek. Finom. Most eszem ezt a pacsnit. Én vettem ezt a pacsnit. Most nekem ez ízlik.
Mert amúgy: mise közben katalógust tervezek, vízben aznapi tárgyalást gondolok át, a hazafelé-úton villanyt szerelek.
Szütsöt erre tanította mamája. Indultak nyaralni, Kelenföld után megszólalt: Ahogy nagyapátok mondta ilyenkor; kedveseim, szabadságon vagyunk!

2002. ápr. 14.
Drága Vaszkó Erzsébet, 100 éves lenne! A Művészet folyóirat megemlékező cikkecskéje. Fotója onnét, betettem a magánmúzeumomba. 86-ban halt meg, zsidótemetős kiállításomat még megdícsérte. Ami reprókat most közölnek tőle, nem a legjobb képei. Lassan halványul az emléke, hogy régóta nem láttam tőle semmit.



2002. ápr. 16.  
És a két unoka. 
Nincs mit hozzátenni.

De mégiscsak. 
Ez a kétéves Kingalány olyan csodás bűvölően néz, hogy beleszédülsz. Kettőig se tud számolni, ez a nézés még teljesen üres, és tartalmatlan. 
Hát hogy van ez?!


2002. ápr. 17.
Nem festek többet, mint két-három órát, de azt naponta.
A napokban befejeztem sorra a 02/14, 9, 12, 24, 11, 15, 25, 19, 10 képeket, egyet kellett kidobni, a 18-ast, olyan ostoba volt az alapképlete.

Milyen téglákból épül a lélek. Komoly, felnőtt ember. Harminc éve parasztszobákat kellett fotóznom, nem volt sehol konnektor a tisztaszobákban a reflektorhoz. Szétcsaptam egy 200-as égőt, azt csavartam a csillárba, a két szálból vezettem ki a 220 voltot. Később egy profi, foglalatba csavarható elosztó, de az elkallódott az évek során. (Kidobhattam.) S most valamilyen emlékbugyorból a felszínre kerülve, minden követ megmozgatok, hogy szerezzek egyet. Sőt. Az ócskapiacon találtam, de az uszodából is várok egyet, Sanyi bácsitól.

	10h. 35. E percben megtaláltam a fotódobozban a régit is. Mégse dobtam ki, persze.

Egy reggeli fax.
Kedves István, végre meghozták a Starker-féle Bach cselló-szólószonátákat, nagyon köszönöm! Öröm, már hallgatom! A második CD-be ugyan zongorahangok is beszűrődnek, de azokat erős nagyító alatt, injekciós tűvel már elkezdtem kipiszkálni a barázdák közül. 
Ölel: Deske

Két nappal ezelőtt még tényleg azt hittem, meg tudok csinálni egy jó katalógustervet. Szüts stúdójában most csinálják az enyémet, 24 oldalas lesz, az őszi kiállításhoz. 
És olyan (elegáns) tipográfiával, amihez hasonló álmomban se jutott volna eszembe.
Bocsánatot kérek az elmúlt hatvan év minden ilyen irányú önbizalmáért.

Végre egy jó mondat a választási kampányból:
És akkor majd bevezetik a tizenharmadik havi gázszámlát.
Javaslatomra a reggelizés idejére bevezettük a kampánycsendet.

Szabó Lőrinc meséli találkozását a már félhalott-depressziós Juhász Gyulával; meglátogatta a kórházban. Iszonyatos és gyönyörű. A beteg ágyában fal felé fordulva már senkivel nem érintkezett, kérdésekre sem válaszolt. Sz. melléült, és szilajon elkezdte ezt a rohadt életet szidni. Két óra múltán már beszélgettek. Harmadik alkalom után hazavitte ebédelni.
				Szabó Lőrinc: Könyvek és emberek az életemben Magvető, 1984

2002. ápr. 18.
Nemcsak két unokám van, hanem sportsérülésem is. Csempébe rúgtam úszás közben, nagyon. A sebész szerint a vérömlenyek ujjcsonttörésre utalnak. De mégsem. Még tíz napig bicegek, úszni lehet, kímélni nem kell. 

Megfogtam az Isten lábát, egy olyan barátom vállalta el az Ernst-kiállítás PR-munkáját, aki imádja a Photoshopot és szintén kézlapáttal úszik!
Amúgy profi kiállításos, művészettörténész, dolgozott Amerikában is, csinált már CD-t, és rögtön tudott tanácsot adni abban, hogy kell-e a CD-mre browsert tenni.
Szerinte tán a legfontosabb lenne a nagy web-keresőrendszerekbe eljuttatni a web-nevemet. A CD-ROM-mal már nem érdemes foglalkozni, abba befektetni, terjesztésre.
Első megbeszélésünk úgy szakadt félbe, hogy eljött az esti futásuk ideje; kislánya várja.
Kiváló. (Húsz éve így fogalmaztam volna ugyanezt: tökös kis csaj.)

2002. ápr. 19.
Épp egy éve rakták föl a honlapomra a számlálót. 1903-on állunk.

Épp egy hónap után visszakaptam az autót. Semmi nemes szerve nem sérült, a szerelő megmutatta a vázon az ívet, ami az ütközést hivatva van fölfogni. Az gyűrődik elsősorban.
Hazafelé Dunaharasztiról beugrottam anyámhoz, majd hirtelen ötlettel elvittem megnézni az új dunaparti Nemzeti Színházat. Nagyon zavaros homlokzatok, közelről a főbejárati rész egész jó. Körben gyöp, igen gyenge színészszobrok és reliefek. Eredeti ötlet a park közepén a régi Nemzeti homlokzata oszlopsorral, fehérmárványból, fekve, félig víz alá merülve. Mementóféle. Fémpénzekkel dobálják.

Ha lenne hozzá tehetségem, dühöngenék, így inkább csak szomorkodom. A marhák. Akkor még Pesten éltél, emlékezhetsz, sok év munkájával egyesítették az összes pesti közlekedési eszköz jegyét. Végül még a Fogaskerekűn is lehetett használni. 
És akkor pár éve jött egy tojásfej. 
Hogy ez így igazságtalan. Mert aki csak két megállót utazik, miért fizessen... (Igazságos rendszer egyszerűen nem létezik. Megfordíthatom a tételt: miért büntetik azt, aki csak a város másik végében kapott munkát?!)

És hogy ha lesz olcsóbb jegy is, akkor nem fognak az emberek bliccelni. Ez nem vicc, én olvastam, egy főokos nyilatkozta. És bevezették a metrón a szakaszjegyet. Aztán lett átszállójegy, meg szakaszátszállójegy. Tehát vagy tartsak a zsebemben négyféle jegyet, vagy számítsam ki a megállók számát, és menjek oda minden alkalommal a pénztárhoz.

De ez még semmi. Valami bonyolult zónarendszert akarnak bevezetni, ehhez majd minden!! villamosmegállóba kompjutervezérlésű jegykiadó automata kell, milliárd forintért. Szerencsére egyenlőre nincs pénz rá.
Ehhez képest az egy szem New-York-i érme. Hogy miért nem arra térnek át, ha már nem tudnak nyugton a fenekükön ülni?!
Szokták mondani, ezek sose jártak villamoson...

2002. ápr. 21. Vasárnap.
Még bicegve járok, úgy kevésbé fáj. Fordulónál a falat még egy lábbal rúgom.
Ma választ az ország. N., telefonba: Medgyesi a javunkat akarja! De mi nem adjuk!
Ma minden igazság az ország felére vonatkozik, annyira kiegyenlítettek az erőviszonyok.

Lehet, hogy kényelemből most nagyon behatároltam magam, és ez elég nagy baj. Kereteim elfogytak, deszkám ugyan van, de ronda fárasztó munka. Megegyeztem egy gyűjtő barátommal, képért 80 keretet csináltat nekem. Boldogult mesterem, Sugár Gyuszi mondogatta, ha váltani akarsz, mindig technikát! A fő veszély befulladásra nem a témaazonosság, ahogy mindenki gondolja, hanem ez a változatlan, 60x60-as méret. Mentségem, hogy az elmúlt nyolc évben szinte minden változtatási kísérletem kudarcba fulladt.
Ha rossz döntés volt: tehetségem korlátai.

Ami reményt ad:
A képcsinálásnál eléggé behatárolt a tudatos, és a véletlen aránya. A puszta véletlen: egy gyökér szépsége, a másik az mérnöki munka: egy formás bicikli. 
Látom, ismerőseim hogy építik a képet, általában lépésről lépésre. Nálam talán nagyobb a szerepe a véletlennek. A festék kezeléséből adódik. Soha nem tudom előre, öt perc múlva mi történik, és hogy akkor merrefelé, akár egy kiskutya. Rohan, váratlanul leül, vakarózik, majd egész más irányba rohan megint egyet.
Gyakran jutok olyan helyekre, amiről soha nem is álmodtam.

Átfestettem az elmúlt napokban: A/02/20, 15, 21, 22, 23. Keretük is hozzáfestve. Most kezdődik majd a második átnézés.

2002. ápr. 22.
Egész nap képernyő előtt ültünk, készülő katalógusomat igazgattuk a grafikai stúdióban. Az utolsó nehéz döntést is meghoztam; Szüts is tervezett egy utcára kerülő plakátot, rózsaszín-világoskék festményem, középszürke háttérrel. Nagyon szép volt. Két nap kínlódás után mégis maradtam a harminc éve megszokott fekete-fehér (műterem-)fotós saját tervnél.

A szocialisták győztek a parlamenti választáson. Anyácskámnak telefonon Krisztus szavait, Pilátusnak mondta: Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha nem fölülről kaptad volna. ( Jn.19.11.)
Minden rendben van.

Hálát adunk neked, Uram, döntésedért.

2002. ápr. 23.
5. 10. Szabó Lőrinc elemzi Wilde Readingi fegyház balladája c.-versének fordítását, Tóth Árpád munkája. Két oldalon mennyekbe emeli a fordítót, aztán három oldalon sorról sorra kivesézi, kritizálja, de olyan gondossággal, hogy sokat megértettem e műfaj lényegéről és nehézségeiről.
Mindig lenyűgöz a szakszerűség.
A cikk vége ez: Nagyszerű költemény, dermesztő, lenyűgöző hatású olvasmány, agitáció az Emberért. Tóth Árpádnak nagyon sokkal tartozunk nagyszerű ajándékáért.
(Szabó Lőrinc: Könyvek és emberek az életemben Magvető, 1984.)

Az országgyűlési választásokról jut eszembe. Minden hajatok szála számon van tartva..., egy verebecske sem hull le Atyátok akarata (vagy tudta?) nélkül...
A teológiának számomra pontosan be nem látható mélysége, mi az, amit Isten dönt el, és mi az, amit csak megenged, hogy megtörténjék. Bár végül is mindegy. Minden történés segítségként, ajándékként kerül elénk, és hozzáállásunktól függ, kárunkra vagy javunkra válik-e.
Mindnyájan ismerünk mindenüket elvesztett, görnyedt vénasszonyokat, akik mosolyognak, és almát dugnak a zsebedbe, búcsúzásul.
Ha gyerekedet elüti az autó, és te ezért hálát adsz, mindenki jól járt.

8.40. Most A Lukácsban a professzorasszony azt mondta, Deske, tévedés. A dolgokban a mi akaratunk is benne van. Isten nem akarja, hanem tudja, ha egy hajunk szála meggörbül. De ez javunkra válik, ha jól állunk hozzá.

9.10. Telefon a professzorasszonytól, hogy Máté 10.29-31.

- De Atyátok akarata nélkül egy (veréb) sem esik a földre. Nektek viszont minden hajatok szála számon van tartva (Békés-Dallos 1951.)
- Egy sem esik le a ti Atyátok akarata nélkül.  (Károli)
- És egy sem esik le közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. (Káldi)
- Yet not a single sparrow falls to the groun without your Father's consent. (1970)
	consent: hozzájárulás, beleegyezés, jóváhagyás 

A miniszter különkeretéből 800 ezer forintot ad a katalógusomhoz. Szüts a tipográfia tervért, és nyomdai előkészítését 580 ezret kér.  
Hogy végül nyomdára lesz-e pénz, a pályázatoktól függ. Döntés májusban.

2002. ápr. 24.
Öt kötet Illyés-napló a Lukácsban T. doktor öltözőszekrényébe. Fog neki örülni.
Nekem meg fölösleges spejzolnom. Mindig több a könyv, mint a kapacitásom.

2002. ápr. 26.
Sikerült e hónapban is minden nap festenem, bár zsúfolt napok. Katalógusterv, plakát ügye, tervezés, árajánlatok begyűjtése, sok latolgatások. Elkezdetem 45 év után újra a Huckleberry Finnt. 
Kedves J., egy hír számodra: közösségünkből Ildikó házasságát (négy gyerekkel) az egyházi bíróság most első fokon érvénytelennek nyilvánította.

Huckleberry. Olvastad? Mississippin végig tutajjal a Huck, meg Jim, a szökött néger rabszolga.

Azt hitték meghaltam. Most már minden rendben volt. Kihordtam a holmit a csónakból és rendes tábort ütöttem a sűrűben. A pokrócokból sátorfélét vertem, hogy ha eső jön, ne ázzanak meg a holmik. Fogtam egy harcsát és a fűrésszel fölvágtam a hasát, naplemente után tüzet raktam és megvacsoráztam. Aztán újra kivetettem a horgot, hogy legyen hal reggelire is.

Így hát visszamentünk, föleveztünk a barlang magasságáig és behordtunk minden ingóságot. Aztán kerestünk a közelben egy rejtekhelyet a csónak számára, a sűrű füzesben. A horgokról leszedtünk egypár halat, újra visszadobtuk a horgokat és hozzáfogtunk az ebédfőzéshez.

Ne ment ki a fejemből és kíváncsi voltam, ki lőhette le ezt az embert és miért. Átkutattuk a ruhaneműt, amit zsákmányoltunk és nyolc ezüstdollárt találtunk az ócska kabát bélésébe belevarrva. Jim azt mondta, a lakók biztosan lopták a kabátot, mert ha tudták volna, nem hagyták volna benne a pénzt. Azt mondtam, hogy a kabát gazdáját is bizonyára megölték...
Ifjúsági Könyvkiadó, 1954, fordította Karinthy Frigyes.


2002. ápr. 27.
Ötkor arra ébredtem, hátha kevés S-betűt tettem a Nagy Folyó nevébe. És tényleg. Erre jó a Larousse.

De jó volt ez a kétnapos kirándulás. Kivételesen szabad szombat engedélyezve, befejeztem:
 A Phelps-tanya jelentéktelen kis gyapotültetvény volt; az ilyenek mind egyformák. Léckerítés és kétholdas szérü, a kerítés mellé egy helyen lépcsőzetesen elhelyezett gerendák ékelődtek, hogy a kerítésen át lehessen járni, meg hogy róluk a nők könnyebben szállhassanak nyeregbe... összeácsolt gerendákból nagy L-alakú ház a fehér emberek számára, a hasadékok sárral és mésszel kitapasztva. A konyha mögött három kis fakunyhó egysorban, a négerek számára. Szemben a kemencével egy magányos viskó a hátsó kerítés mellett, egy hamusláda és egy nagy kondér, szappanfőzésre, a konyha mellett fapad, rajta vizeskanna és kupa; a napon egy kutya szunyókál, köröskörül még több kutya alszik, az egyik sarokban három árnyékos fa, a kerítésen kívül konyhakert s görögdinnyeföld, azután kezdődnek a gyapotföldek és azok mögött az erdő.

Ifjúságnak szánt regény ez? Annak kissé zörgős, kissé krimi is a vérbosszúval, ahogy az ezredes a nyílt utcán lepuffant egy hőbörgőt, a részeges apával... Vagy ennyire máshol voltak másfélszáz éve a súlypontok. A kisfiú, aki elköt egy tutajt, elindul, és nem tudja, mit hoz a holnap. Elhagyott szigeteken bujkál, pipázik és reggelire halat fog.

Aha. Mark Twain, 1835-1910. Volt nyomdászinas, majd gőzhajókormányos a Mississippin, ezüstbányászattal is próbálkozott. Kalandos ifjúsága, polinéziai és európai utazásai...
A Huckleberry Finn kalandjai 1885...

2002. ápr.28.vasárnap hajnal.
Még fáj, sántítok, futás nincs, de ma már megpróbálok kirándulni a csapattal. Majd a hegy lábáig saját kocsival, hogy ha nem megy, hamarább haza indulhassak. Máskor az Árpád-hídnál hagyom, onnét mindig visznek, megszokták, hogy nekem számít a benzinköltség, meg amúgy nem mindenki mer beleülni az autómba.
Reggel kipróbálom a bakancsot, tán avval könnyebb lesz hegyet járni. 

Kérdezik, na és az unokák? Mondom, jól vannak, és szégyenkezem, hogy nem tudok az elvárásoknak megfelelni, három perc után nem tudok mit kezdeni velük. Három férfit ismerek, aki szélesen boldog lesz kisgyerek-közelben: a vőmet, B. Robit, és Szütsöt. Az én Mikim másfél év? körüli volt, mikor elkezdett érdekelni. Sosem felejtem el, karomban vittem a Logodi utcai fülészetre, ahol nyolcadszor fogják fölszúrni az arcüregét. Fölismerte az épületet. És ellenkezés helyett hozzám bújt.

Tíz éve ellopták azt a Fioretti kötetünket, amiben Chesterton tanulmánya is benne volt szt. Ferencről. Megláttam egy ismerősömnél, két év bizonytalankodás után most megszereztem. 

Szent Ferenc költő volt, tehát olyan ember, aki képes volt kifejezni személyiségét... Ám a határvonalak, melyek egy ilyen személyes portré körvonalait alkotják, nem válhatnak az emberiség határvonalaivá... Mellőzte, bizonyos mértékig helytelenítette a könyveket, és annak a műnek nézőpontjából, amelyet meg kellett alkotnia, tökéletesen igaza volt. Mondanivalója olyan egyszerű volt, hogy egy falusi idióta is megérthette... Felfedezett egy új világot, mely olyan friss és érintetlen volt, mintha a szeme láttára született volna reggeli fényességben. Ennek a világnak nem volt története... De kívánhatná-e bárki is, hogy a Katolikus Egyháznak ne legyen történelme?

Ám az ártatlanság mellett szükségszerűen ott van benne a tudatlanság is... E gyermek zöld füvet tép a mezőn, és nem tudja, hogy egy meggyilkolt ember teteme fekszik odalent...

Minden eretnekség arra tesz kísérletet, hogy az egyházat beszűkítse. Amikor (a ferences rend elfajzott változata, a fraticelli mozgalom) eretnekséggé vált, azt tette, amit minden eretnekség, szembeállította a lélekkel a lelkiállapotot... Rögeszme lett belőle, elítélték a tulajdont, a házasságot, vagyis elítélték az emberiséget... 


Ilyen lesz netán az özvegyi sor? Kata Bácskában evangelizál, Miki szintén két napra Esztergomban, érettségi találkozón. Álmatlan hajnal, a lakásban csend, a konyhaasztal tiszta és üres. Furcsa.
Fölteszek egy teát.

Erről az jut eszembe, durva becslésem szerint 10 milliárdan leszünk a mennyországban. Ha csak minden másodikat sikerül rábeszélnem, hogy reggelente a Lukács uszodába járjon, jókat lehet majd ott szlalomozni. Ha minden negyediket sikerül megtanítanom a bukófordulóra...
És mivel ott nincs idő, lehet, hogy már most ott úsznak?!

Plakát a diákkollégiumban, ahol a múlt héten szavaztunk:
Tisztelt választók!
Választani nem a kollégium dekorációiból kell!  Az előző választás alkalmával valaki eltulajdonította néhányukat...

2002. ápr. 30.
Most megcsinálták a hatalomra került szocik ugyanazt, amit négy éve a Fidesz, győzelme után. Azok leállították a jócskán megkezdett Nemzeti Színház építkezést a Deák téren (és fölépítettek az építészszakmán átlépve egy rondát, Délpesten). Ezek meg nem hajlandók beköltözni az éppen elkészült Sándor palotába a Várban, hogy oda kultúra való, és nem a kormány. Ha nem jó múzeumnak, legyen valamilyen kultúra-reprezentációs funkciója.
Teljesen igazuk van. 
Szüts úgy tudja, kétmilliárd információtechnika van már a házba beépítve.

Délelőtt festés közben tizenkét telefon; se a grafika, se a nyomda nem akarja vállalni katalógusom montírozását.
Pedig pénteken kezdenék nyomni. Közben a meghívóterv is készen van. Plakátterv is sok bizonytalankodásom után kiválasztva. Lehet, hogy ezt Gyomán csinálják, a híres Kner nyomdában.


   

  
86. levél J.-nek,  Le-Meux                                            VÁLINEWS
2002 MÁJUS      
 
 Szia, J.!

2002. május 1.
Amikor éppen nagyon vágysz haza, olvasd:

Magyarországi történet.
1. Az Ernst Múzeum visszavonta ígéretét, hogy a katalógusomat fizeti.
2. Elkezdtem pályázni, a miniszteri ígérvény befutott, 800 ezer. Jelezték, hogy a kifizetés előtt igazolás kell, hogy nincs adó- és vámtartozásom.
3. Négy telefonnal kiderítem, melyik adóirodához tartozom. Ott közlik, 700 ezres adóhátralékom van. (Egy tavalyi megszüntető határozatukat elfelejtették beírni.) A hivatalnok nem tud az adatokba belenyúlni, menjek az APEH központba adategyeztetésre, de előzetesen kérjek időpontot.
4. Ők viszont a telefont nem veszik föl, a portás elmagyarázza, a sok ügyfél miatt, próbálkozzak holnap.
5. Itt föladom a tisztességet. Telefon egy ismerős főembernek. Ígéri, elrendezi. 
Most itt tartok. 
2002. május 2.
A szuperprotekció beindul, az igazgató titkárnője hív, azonnal fogadnak. Megnézik. Ők nem intéztek el valamit, én meg elnéztem egy rubrikát. Még 6 (hat) helyre kell mennem, két tételre 26 ezer forintot befizetnem, és minden OK!

A Vámközpontban sem veszik föl a telefont, több napja, a porta sem. A Munkácsy utcába kellene mennem, de mikor.

Tegnap - még április - idén először a Szigeten, napi munka után, biciklivel. Öt után már hűvöskés. Szokott helyemen, a nagy rét innenső végében, túlfelén a Víztorony a fák fölött, a mellettem-padon Arany János bácsi szunyókál. Kittenberger Kálmán élete, író-, és vadászbarátja, Fekete István tollából. Rettenthetetlen, nagytudású, hatalmas erejű kis embernek írja le, büszke, hallgatag, minden túlzástól óvakodó. Egyszer egy rávetődő oroszlán nyelvét kapta el, az oroszlándöbbenet másodpercében kicserélte a puskájában a döglött patront, és lőtt. (Utána két hónapig élet-halál között, kórházban.) Csak a nőktől félt.
Föl-fölnézek, két fiú adogat egymásnak, dekáznak, fejelnek, a labda nem kerül a földre, gyönyörű. Negyed óra múlva ismét fölnézek, három néger érkezik a sétány felől, afrikai öltözékben. Ismét negyed óra, ezek egymásra találhattak, három fekete játszik három fehér ellenében, egykapura.

Alkonyatkor nosztalgiaút: a jegyszedő - kezemben bukósisak - ruhástul beenged a Sportuszodába: Szeretném megnézni, negyven éve nem jártam itt. A fedettben harminc vizilabdás kisfiú azonos térközzel, az edző felé fordulva, helyben tapossa a vizet. Az előtérben várakozó anyukák, csevegő fiatalok, evezős korom óta nem ittam, rendelek egy banánturmixot. Mellettem egy bikaizmú zömök öregúr üldögél lila suhogóban, ártatlan kék szemekkel, csak edző lehet, egész életét itt tölthette. Táskájában kotorászik, majd váratlanul a mellette ülő tejfehér kislány haját kezdi kifésülni, olyan végtelen-gyengéd, lassú mozdulatokkal, ahogy az óvodások az első Barbi-babát. Az hátra se fordulva rágcsálja a pogácsát tovább.

Telefonszámlánk iszonyú, miközben most anyagi gondok. Tegnap, megegyezve, kiiktattuk a szobai készülékeket, marad egy, a faxos, az átjáró-előszobában. Elmarad a fotelben-hátradőlve diskurálás. Életminőség romlás. 
Átgondoltunk más területeket is, autóhasználat, stb.
2002. május 2. 
Mert nem halljuk, muszáj bent is telefon. De azokat közmegegyezéssel hívásra nem használjuk.
Június 3.
Megállapodás végrehajtása döcög. Én tartom. 

2002. május 2.
A Margit körúti illatszerboltban kínai légycsapót árulnak. A halálosztó rácsot tenyérnyi, domború, piros-fekete katicabogár takarja. 199 forint.

Szent Ferenc kalandja Bernát testvérrel

Bernát testvér mondá: Szólj tehát, hogy akaratod szerint cselekedjem. Szent Ferenc felelé: A szent engedelmesség nevében parancsolom, hogy büntetésül gyanúsításomért és vakmerőségemért, most, amikor majd hanyatt a földre fekszem, egyik lábadat torkomra tedd, a másikat pedig a számra, s engem szidalmazván és gyalázván, háromszor lépj rajtam keresztül egyik oldalamról a másikra. Főként pedig ezt mondjad: Csak henteregj itt szégyenszemre Bernardone Péter hitvány gyermeke! Hogy is válhatott ily nyomorult teremtmény ennyire felfuvalkodottá?
Bernát testvér, bármily nehezére esett, a szent engedelmességre való tekintettel, a lehető legkíméletesebben és leggyöngédebben teljesítette a parancsot.
						Fioretti, III. fejezet.

Csodálatosan tiszta üzenet.


2002. május 3.
Ételhordónk fogantyús szára a lábosok nélkül borulékony, és mindig láb alatt van. Húsz év után most jutott eszembe, föl lehet fölakasztani. Ahogy Örkény mondaná: Mindig van remény.

Kedves J.! Küldöm keresztfiamnak!
Letölthető a netről egy csudálatos képernyővédő. Amerikai, japán, német vasútszerelvények futnak előre-hátra. Még a magyar MÁV is szerepel: EUROCITY, meg nosztalgiavonat, gőzmozdonnyal. 
Tényleg gyönyörű.
Most (benne vagy az internetben), erre klikkelj rá:
http://home1.t-online.de/home/MMMeyer/home_e.htm
Onnét már egyértelmű. 
De azért leírom. (az indulófájl: bahnv3.exe) 1. screensaver 2. dowload (letöltés), 2,8 megabyte, nekem 11 percig tartott, 3. a demo változat, azt ugyanis nem kell regisztráltatni.

Úgy állítottam be a gépet, hogy két perc után följön. 
Amikor a képernyő üres, egér jobb gomb: properties (tulajdonságok, persze lehet, hogy nálad franciául), ott screensaver (képernyővédő) beállításai.


2002. május 4.

Nagy Géza megint csinált egy jó kiállítást, érdemes megnézni. Tavalyi eredményeit járta körbe, kiderült, ahova fölért, az nem hegycsúcs, hanem fennsík, ahonnét tovább lehet gyalogolni.
Amit itt mutatok, ez egy jó két méteres kép.
2002. május 18-ig lesz nyitva, 11-17 óráig, vagy megbeszélve Gézával: 06/70/2131-521 (a meghívón szerepel a szám.)
Kifelé a Fehérvári úton a Hengermalom utcánál kell leszállni, a köv. utca a Sztregova utca, 8.
A Fonó gyárépületében, ami ma kulturális központféle.

2002. május 5.
Kittenberger Kálmán élete. Tévedtem. Ahogy Fekete István leírja, látom, a természetimádaton kívül persze van még egy motívum a vadászatban. Csak abból én azon a három bakonyalji napon nem tapasztaltam meg semmit. 
A harc, az ölés, és a győzelem mámora.

Mielőtt az oroszlánok bőrét lefejtettük volna, gyorsan összehúztuk a ritka vadászzsákmányt, s bár egy pillanatra elfogott a szánalomérzés, mégis büszkén álltam a fotografáló masina elé; mert - hiába! - három oroszlánt egy perc alatt még nemigen lőtt vadászember... 
Az oroszlánbőrök preparálásával voltunk másnap elfoglalva, így csak késő délután mentem vissza a színhelyre. A messzebb álló fákon bután gubbasztottak a telezabált keselyűk és marabuk százai. A három test helyén szérűnyi terület szinte fel volt szántva a viaskodó keselyűhad után, és a három oroszlánból nem volt egy cafatnyi hús, csak a szerteszéjjel húzott csontok.

Ápr. 8.
Tegnap elkezdtem újra futni. Már csak nosztalgiából bicegek egy kicsit, alig fáj a lábam.
Két napja nyomdában lakom. Készül a katalógusom, másfél óránként egy új ívet nyomnak, színkorrigálni kell. Bár nem sokat, kiváló nyomdászt kaptam, majd meglátod. 

Ha legközelebb Afrikába mennétek, hasznos tanács Kittenbergertől:
 A nagy trágyalabdák még melegek voltak. Az elefánt követésénél ez rendkívül fontos. Olyan helyeken, - letiport elefántfüvesekben -, ahol a nyomok nagyságát a leggyakorlottabb elefántvadász sem tudja megállapítani, a hullaték nagyságából biztosan lehet következtetni az elefánt nagyságára is.
Ha a hullaték meleg, nedves felületű, és rajtuk van még a leeséskor felvert por, ez azt jelenti, hogy az elefántok közvetlen közel vannak. Ha a hullaték nedves ugyan, de már a legyek ezrei szálltak rá, és röpködnek körülötte: az elefántok már távolabb vannak.
Ha már az óriási scarabeust is ott találjuk, amint kis, teniszlabda nagyságú galacsint gyömöszöl össze, az elefántok még messzebb vannak, és ha egy kis vakondtúrásszerű földhányás - tetején a lyukkal - is ott található, amelyben a scarabeus petéit és a galacsint is elhelyezte, amelyből a kikelő peték majd táplálkoznak, a nyomok már több naposak lehetnek.
Az öreg afrikánus elefántvadász a mutatóujját használja hőmérőnek.


(Erre te inkább Stephane-t 
fogod megkérni, gondolom.)


Van egy fontos hírem. Ez: 
(Miki és Luca)


Megmelegedett a szívem, 
ezt találtam az előszobapadlón. A Metropolitan Múzeumban minden nap más színű fémgomb volt a belépő. Délben ki lehetett vele menni, aludni egyet a Central Park gyöpén, aztán vissza. A néger teremőrök is hordták. Tán ötször voltam, öt színűt hoztam haza. A Manhattan északi végén, a bokrok között (f)eltűnő Closters múzeumba is beengedtek vele.
Azért mégis ez a ház New York központja.



2002. május 9.
Gábor tegnap: 
A "ne vígy minket a kísértésbe" kérése csak az üdvösségünkre vonatkozik-e? Merthogy Isten az egyéb borzalmaktól nem ment meg.

Én: 
Azért minden mozdulatod az üdvösség kérdése, mert alkalmasint az a perced az utolsó.

Semmi festés, naponta három hátraszaltóval próbálom a kiállításhoz a pénzt, a kellékeket előteremteni. A napokban vagy öt nyomdával beszéltem; meghívó, utcai plakát. 
Van baráti segítség is, ma reggel is egy e-mail.
További délelőtti telefonok: a Soros alapítvány nem adott pénzt. A katalógusba már bekerült szponzorként, potyára.
A Főváros Kulturális Bizottsága  megszavazott 200 ezret, amit köszönök nekik, persze baromira kevés. Csak az utcai plakát 650 ezer körül... ha lesz.

Gábor ismét, e-mailen: 
Nem ez a kérdés a számomra. Hanem az, hogy Isten olyan helyzeteket is megenged, amelyeket nem tudunk elviselni, ahol elbukunk, és - ez itt, ha igaz, örömhír - a bukásunk nem jelent elkárhozást. A pedofil pap megerőszakolt egy 11 éves fiút, aki két év múlva öngyilkos lett. Nem tudom elképzelni, hogy a fiú elkárhozik. A szenvedéstől félek... Én azt gondolom, hogy az agónia, a folyamatos, hónapokig, évekig tartó agónia, az éjszaka aludni nem tudás, a fulladozással járó betegségek, szóval... nem fogom bírni.  
Isten nem hagy minket erőnkön felül megkísérteni, mondja a Biblia, hanem a kísértéssel együtt a szabadulást is megadja. Én azt gondolom, hogy ez a mondat vagy nem igaz - a tapasztalat nyilvánvalóan ellentmond neki, emberek őrülnek bele a szenvedésbe, lesznek öngyilkosok- , vagy pedig igaz, de csak az üdvözülésünkre vonatkozik.
Ez azt jelenti, hogy üdvözülésed csak tőled függ, hogy akarsz-e üdvözülni, és hogy ezért minden tőled telhetőt megteszel-e. Attól pedig nem, hogy valamilyen szenvedést ki tudunk-e bírni, vagy sem.

2002. május 10.
Most hajnali négy, izgulós fajta, fölébredtem. Este rámeredtem, hát nem szép, fáradt a katalógus borítója. Már ki van nyomtatva. Reggel majd leállíttatom a munkát, még kötés előtt vagyunk, újat készítünk. A szürke háttér miatt kell a fekete mellé valami fehér szöveg is.
Most majd fél hatig elszöszmötölök a honlap főoldalának tipográfiájával. Szüts jelezte, hogy a kék torzul, szörnyen ronda a mackintosh gépen, nem szabad semmi színt.

2002. május 11.
Izgalom, rohanás, délre csakugyan kész az új borítóterv. A nyomdász káromkodott. Magában. A meglévőt ki lehet dobni. Igaz, fizetem.
Hétfőn kezdik újra nyomni. Szép lesz.

Mit meg nem tesz az ember az asszonyért. Talán még emlékszel, mennyire szenvedek a fölös dolgoktól, irtom is, ma már csak magamnál... A kiolvasott könyvek, a nem használt ruhák, fényképezőgépek...  Amikor kilencven széket kell kerülgetni a porszívóval.
És most hazacipeltem egy kétkarú konyhamérleget; olyan régimódi, kétfelől réztányér, középen két kacsacsőr billeg egymással szemben. 
Csak, mert Kata egyszer régen. Letettem elé, de nemigen figyelt. Mondom neki, örülj már ide egy kicsit, ez a történet csak a szeretetről szól.

Látogatás Nádor Tibornál, új műterme, munkái. Igazi öröm, súlyos képek; az egyiket javasoltam a Nemzeti Galériának ajándékozni, a nemzet trezorja, akárhogy is.
2002. május 25.: Azt mondja, megteszi.

Kata az unokának homokozót csinált a kisszobában. Grízből.
2002. május 16.: Zsófi szerint nem jó, bemolyosodik.

Szüts-Vojnich párossal zsűriztettem, most fotózom, hamarosan be tudom mutatni, ami már kész az idei képekből.

2002. május 12.
Vasárnap. A zuhanyozóban összefutok Garas Dezsővel. Szép teste van. Évek óta nem láttam, később jár. Utánamegyek a medencéhez, megnézni, hogyan úszik, és aztán ide írhassam, hogy én szebben. De sajnos. Tanulhatta. Bár háton karmunkája mintha kissé merev. És a fordulóknál hatásszünetet tart.

2002. május 13.
Sportsérülés, reggel uszodába menet kifordult a bokám a járda szélen, a fene egye meg. Az úszás még rendben ment, hazafelé már sántikáltam, s elkezdett nagyon fájni. Tanácsolták, így gyorsfagyasztott zsenge morzsolt kukoricát (DOBUKU SMRZNUTI SLATKI KUKURUZ U ZRNU) tettem rá, de egyenlőre nem segít. Négykézláb járok a lakásban, pisilni is.
Dél. Telefon egy ORFI-orvos barátomnak, küldene két mankót. De az üzenet nem éri el.
Délután. Megint Zsófi lányomnak jut eszébe (nem nekem), elvisznek a sebészetre. Ott már tolókocsiba ültetve tovább a röntgenre. Fiam fölém hajolva megsimogatja a fejemet, elérzékenyülök.
Nem biztos, hogy törés, de nyolc napig gipsz, fölpolcolni, nem szabad ráállni. 
Holnap színkorrektúra nyomdában?!

2002. május 14.
SMS Szütsnek:
FÖLFÚRTAM BORDÓ MANKÓIMAT, VÉGÁLLÁSBAN IS KICSI

Kata: megszoktuk, hogy a féllábú hadfiak görnyedtek, pedig csak a mankó volt rövid!

Mivelhogy egész nap ülve, fölpolcolva: egy nap alatt beszkenneltem és helyére tettem az idei képek diáit, fotóit. Ha van türelmed, megnézheted a festményeknél, sőt van egy eléggé elrajzolt önarcképem is, a rajzoknál. H. megígértette velem, hogy nem fogom kidobni: Az egyszer majd rólad megjelenő könyvbe kell.

2002. május 15.
Még tegnap. Miki hüvelykujja végét elvitte a marógép. János kórház. A csont végét az orvosok gömbölydedre reszelték. Felkarjából vettek bőrt, a csonkot befedni. Búsul, hogy ezentúl nem tud egy oktávot átfogni a zongorán.

Megjelent a májusi Mozgó Világban ezekből a levelekből egy (áprilisi) részlet. Fölkértek néhány ismert személyiséget, írnának a parlamenti választások forró napjaiban naplót: Szüts, Heller Ágnes, Csepeli György, Vámos Miklós, Bächer Iván, te ezeket a neveket nem nagyon ismerheted. Ebbe a sorba kerültem bele utólag, az internetről szedték le, talán kevés lett az anyag. 
Szüts-csel röhögünk: el kell olvasni az összeset, abban a reményben, hogy a miénk jobb.


Az SzTK mankó hónaljtámasza alá befúrtam, a lyukon át bugyigumi. Vállpánt, ha magas polcról tányért, a mankó ott lebeg a hónom alatt.
Fél kilenc. De jó lenne, ha valaki most csinálna nekem egy teát.

Kis meglepetés az új szomszédnak. 
Kislányát kitette a gangra (mankóval is lehet laborálni): 


2002. május 16.
E fotó kiválasztását a felvételsorozatból Katára bíztam. Mióta őszentsége, II. János Pálra - aki tőlünk harminc méterre szentmisét celebrált a Hősök terén - Kata ránevetett, nézd, milyen édesen lobog a haja!, azóta tudom, hogy ti végérvényesen másképp látjátok a világot. Feladtam, nem tudom követni, melyik gyerek, melyik fotó tetszik nektek.

Invitálnak érettségi találkozóra, egy balatoni nyaralóba vinnének le:
Én, kérlekszépen, február elsejével elmentem nyugdíjba, hála Istennek megértük ezt a hatvan évet, aktív és egészséges vagyok, tudod, kedves Dezsőkém, elég volt, de használom a fejemet és
Nem, nem, nem. Hogy szolgál a kedves egészséged-, idegen öregurakkal, negyvenkét év távlatából. Nem érdekel, hány unokája van. És négy óra autózás, összezártan. A beteg lábammal.

Épp a héten kezdtem megérdeklődni nyugdíjazásom lehetőségét.



2002. május 18.
Kösz a választ, J., ha elmúlt a vihar, és mindent visszadugtál a konnektorokba, várom a beszámolót! Na ugye, a vonatok?!
Ehhez mit szólsz, Kittenberger meséli?! Én nem tudom, mit gondoljak:

Egy missziós páter különböző szívességeket tett egy néger csodadoktortnak. Ez azt állította, hogy ő hiénává tud változni, és egy éjszaka - mint hiéna - óriási területeket jár be.
A páter megbeszélte a dolgot a kétszáz kilométerre lakó másik misszióssal, hogy levelet fog neki küldeni, amire levélben kér választ. A varázsló csak azt kötötte ki, hogy ő (mint hiéna) a sötétben veszi át a levelet az ablakból (kinézni nem szabad), s a választ ugyancsak sötétben adja át.
A páter megírta a levelet, és amikor kapirgálás hallatszott az ablakon, kitartotta a sötétbe, és a levél eltűnt.
Reggel ötkor újra zörgött a zsalus ablaktábla, s ott volt a válasz. Nyolc óra alatt kétszáz kilométerről.
Semmiféle út nem volt közben, csak bozót, erdő, elefántfű... ha lett volna út, ezt  a távolságot annyi idő alatt autóval sem lehetett volna megjárni, tekintve az afrikai utakat.
A páter abszolút szavahihető, és azóta is csóválja a fejét, és keresi a megoldást, mert semmiféle babonában - természetesen - nem hisz.

Van itt más is. A hír egy nap alatt bejárta Pestet.
Nem hiszem, hogy eljutott hozzád, de hallhattál Esterházy két éve megjelent nagy családregényéről, a Harmonia Caelestis-ről. Részben, nagyrészt édesapját mutatja be száz költött alakban (is), nagy-nagy szeretettel.
Két napja sajtóbemutató, új könyve: Javított kiadás. (A Harmoniához)
Amiben leírja: 2000. január 28-án, - könyve már nyomdában - megkapta a dossziékat, hogy édesapja 1957 és 80 között III/III-as ügynök, azaz politikai besúgó volt. Rögtön felismertem apám kézírását. Az új könyv naplóbeszámoló két évről, hogyan dolgozza fel ezt megdöbbentő fordulatot. (A tényt ez idő alatt, végig titokban tartotta, csak felsége tudta.)

Gyermekorvos barátom fanyalgott, nem kell mindent megírni. 
(ellenvéleményt vár: nemjan@mail.datanet.hu )
Egy másik barátom szerint mázlis, hogy ekkora témát talált.

Nekem a papa nem érdekes, ő rendben van, száz oka lehetett, zsarolás a gyerekeivel, jellemgyengeség, bármi. Istennel beszélje meg.
Hanem a fiú. 
Szeretem.
Tudod, az volt az érzésem, hogy elszállt egy kissé, mint a túl magabízó emberekkel megesik. S evvel ellentétben?, mintha világnézeti bizonytalansága. 
Hogy ez, mióta tudja, már csak maszk volt, vagy rutin, vagy tényleg?! Hogy a kettőnek semmi köze? 
Lehet.


Hazai tájak:
HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 
A B-4394 típusú állítható hónaljmankó, mint gyógyászati segédeszköz kizárólag csak orvosi rendelésre, az előírásoknak megfelelő méretbeállítással használható.
	Az alsó végtag betegsége, vagy csonkolása esetén olyan személyek részére javasolt a használata, akik alsó végtagjuk tehermentesítése, valamint járás-biztonsága íly módon megoldható.

(De mindezt a mankó átvételekor tudatják, a mellékelt füzetben.)

A hónaljmankó használata során kerülni kell a nem rendeltetésszerű használatra UTALÓ tevékenységet. Pl.: feszegetés, ütögetés.
A hónaljmankót semleges hatású karcolásmentes mosószeres vízzel, kicsavart puha textildarabbal lehet szükség esetén lemosni, majd tiszta vizes kicsavart textillel áttörölni.

Tényleg, nem tudnál nekem puha kicsavart textildarabot küldeni?! Avval festek. Nem felejtek, rémálom, egyszer kifogyott munka közben, Kecskeméten. De ha Pesten is, meg kell várni, míg Kata valami régi pamuttrikót kiselejtez.
Amiket használok..., ha már láttál százszor-koszos, túlhasznált festőrongyot... Valószínű, azért olyan bonyolult-fáradtak a színeim... Egy láda tartalékom van, de azt magam előtt is titkolom.

Írtam neked, a műteremben rajzszöggel cédula Katától:
Éjszaka a lajhár megélénkül.
Ez azonban viszonylagos.
Most egy nyelvészetben igen jártas, műfordító barátom fölhúzta az orrát, hogy a második mondat teljesen rossz, fölösleges.
Hiszen lajhárról lévén szó, nyilvánvaló a viszonylagosság, ez gondolatismétlés. Az azonban ráadásul affektálás. Ezen elvitatkoztunk.
Magamat átlagosan felületes olvasónak számítva, nyomatékosítás, sőt, szükséges továbblépés a második rész. Alkalmat ad hasonlatként továbbgondolni, belép a humor szintje, nem?!


2002. május 20. Pünkösdhétfő
Reggel hat, ideje lefeküdni. Tegnapelőtt Szüts most készülő weblapját véleményeztem kérésére, e-mailben, 14 pontban. Ennek kapcsán rájöttem, hogy a dokumentációim és az írásaim is jobban áttekinthetőek lennének látható alcímekkel és évszámokkal. Ugyan lefeküdtem idejében, de Miki barátai véletlen éjfélkor felébresztettek. Szerencsére. Egy forró tea, és most fejeztem be. Egy rész a háttértáblázatból. A cikkeim. A htm-es oszlopok: szövegfájlok. A dátumra kell klikkelni, az utolsóelőtti oszlop pedig a fejezetcím:
									
									

cikk15.htm	1995	2000-est beszélgetés	 	 	 	 	 	 	 	ÍRÁSOK	publikált, 1993-tól
cikk16.htm	1995	nyílt levél Makovecznek	 	 	 	 	 	 	 	ÍRÁSOK	publikált, 1993-tól
cikk17.htm	1995	„A halál rövidszőrű háziállat''	 	 	 	 	 	 	 	ÍRÁSOK	publikált, 1993-tól
cikk18.htm	1996	Végh Attila interjú	 	 	 	 	 	 	 	ÍRÁSOK	publikált, 1993-tól
cikk19.htm	1996	„Kedves Néray!''	 	 	 	 	 	 	 	ÍRÁSOK	publikált, 1993-tól
cikk20.htm	1996	„Nádor Tibor rajzai elé''	 	 	 	 	 	 	 	ÍRÁSOK	publikált, 1993-tól
roma.htm	1998	Róma, katalógus	 	 	 	 	 	 	 	ÍRÁSOK	publikált, 1993-tól
cikk21.htm	1999	„Apám csomagjában kanál''	 	 	 	 	 	 	 	ÍRÁSOK	publikált, 1993-tól
cikk22.htm	2000	„Kedves Utókor!''	 	 	 	 	 	 	 	ÍRÁSOK	publikált, 1993-tól
cikk23.htm	2000	videointerjú szövege	 	 	 	 	 	 	 	ÍRÁSOK	publikált, 1993-tól
cikk24.htm	2000	Népszabadság: Digitális...	 	 	 	 	 	 	 	ÍRÁSOK	publikált, 1993-tól
cikk25.htm	2000	Magyar Narancs interjú	 	 	 	 	 	 	 	ÍRÁSOK	publikált, 1993-tól
cikk26.htm	2001	Magyar Nemzet interjú	 	 	 	 	 	 	 	ÍRÁSOK	publikált, 1993-tól
Balazs-5 cikk.htm	2001	Balázs S. interjúi	 	 	 	 	 	 	 	ÍRÁSOK	publikált, 1993-tól
cikk27.htm	2001 	nyílt levél Esterházynak	 	 	 	 	 	 	 	ÍRÁSOK	publikált, 1993-tól


Elég bonyolult a rendszer ahhoz, hogy valami igazítást húsz-harmincszor is meg kell próbálni. 
Most sokkal jobb. Érdemes belenézned a
dokumentáció / kiáll. dok., kritikák-ba, és a  
könyvek és írások / írások / írásaimból-ba. 
Illetve ezek a címek nagyon rosszak, most (délelőtt már) négy óra próbálkozásokkal kijavítottam. Szörnyű szó, üres ez a dokumentáció, dokumentumok. Mindenféle raggal is megpróbáltam. Most:
szakmai háttér / kiállításokról, és
könyvek és írások / írások / publikált
Hencegek, nem bírom ki. 
Nagyon, nagyon jó játék.

Ülök egész nap, egyenlőre nagyon fárasztó ez a mankó, még szoba-szoba viszonylatban is. Pontosabban fáj, a hónaljam, a tenyerem. Ha kell valami, nyakamba abrakostarisznya.
Na, szia.

2002. május 21.
Méj fájdalmamra a járógipsszel sem szabad vízbe, most tették föl, egy hónap. Gyorsúszásra gondoltam. Ha nejlonzsákot húznék rá, amit fölül szigetelőszalaggal. 
Majd megkérdezem, hátha van a reumaosztályon az iszapfürdősöknek valami efféle.

Dél. Visszamentem az SzTK-ba reklamálni, hogy a mankómat lyukas nejlonzacskóban adták! Megvan! Holnaptól úszni fogok!
Telefon a Művészeti Alapba, megérdeklődtem:
Két év múlva mehet nyugdíjba. 30 ezer 600 forintot fog kapni, az akkori értékén.

Délután. 12:06 perc a kádban. A zacskó kissé beázik, de csak kissé. A megoldás: belülre egy második.

Este, Esterházynak.
Barátom, azt se tudom, megkapod-e ezt az e-mailt.
Kata megvette [a Javított kiadást], a 35-ik oldalnál tartok. Megrendítő, köszönöm.
Győztél.
ölel Váli


2002. május 24.
Sántikálva, de járok. Az úszással nem volt semmi baj, csak a fordulók voltak bizonytalanok, a légzsák a lábamat felszínen tartotta. Az ezredes nevetett, hogy ez is csak a PR-om része. A kabinos segített a leszorító gumik fölrakásában. Sajnos a dupla zacskó is beázott, átáztam. Megijesztettek..., nem merem többször.
Otthon hajszárító a bőröm miatt, a műanyaggipsznek nem árt a víz.
A reumatológus szerint biciklizzek. Szerinte jobb lenne női gép. Az nincs. Majd a Margitszigetre.

Este a Svábhegyre, a közösségi találkozóra, bizony autóval. Hosszú nadrágot húztam, hogy ha netán, a rendőrök kevésbé vegyék észre a gipszet.

Két napja éjjel-nappal a gép mellett, a SZAKMAI DOKUMENTÁCIÓBAN az ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSOKAT rendezem át. Nagyon látványos lett. 
Most egy kiállításról minden együvé került:
a megnyitó beszéd,
a katalógus szövegei, esetleg a borítója is,
a meghívókártya, plakát, ha volt,
kritikák,
ha fotóztam a helyszínen, az is,
a kiállított képek lajstroma,
a képek elrendezése a falon, ha annak idején lerajzoltam,
és egy-két festményt is beraktam, illusztrációnak.
Ez utóbbi váratlanul érdekes volt. Hajlamos voltam egy hetvenes évekbeli kiállítást enyhén lekezelni, Istenem, korai munkák.
És kiderült, már 74-ben is volt főmű falon. És a „kis” vidéki kiállítások is.
Aztán itt van például az 1974-es Fényes Adolf-termi kiállításom. Szerintem életem legjobb katalógusszövegét írtam hozzá. Most fakszimilében közlöm. Csak hosszú két perc, amíg följön a neten. Ezen nem tudok segíteni. 

Megültük a névnapomat. Tudod, ilyenkor áldásosztó, fölemelt karral az Ároni áldást szoktuk énekelni. A két éves Kinga látva a felnőtteket, szintén fölemelte a kezét. Meghatódtam.
Katától főként két nagy fehérmázas semmiresejó konyhai csuprot kaptam ajándékba, hogy azokat kidobhatom. Zsófi rávetette magát. Minden rendben. 
Tortát és virslit ettünk. Miki, most is szótlan. Igaz, ilyenkor a hölgyek.


Közben megint háromezer telefon, többen lemondták, de mára mégis megvan a nyomda, aki az utcai plakátjaimat vállalja. S úgy tűnik, tán sikerül az utcán megjelenés kb. 500 ezer forintját is összekoldulnom. Baráti segítségek is. Ezt a pénzt éhenhalásig nem keverem a megélhetésivel. 

Ma, Mária ünnep, zsolozsma-könyörések refrénje ez:
Urunk, Édesanyád járjon közben értünk.  
Hát ez eléggé kacifántos, logikáját a hívők értik.
Megkérjük Krisztust, hogy engedje meg, netán szóljon anyjának, hogy az könyörögjön ügyünkben őhozzá.

És megint a Fioretti édessége.

„Miképpen étkezett Szent Klára Szent Ferenccel és szerzetes társaival Angyalos Boldogasszony kolostorában.”
lábjegyzet a fejezethez: 
Anélkül, hogy holmi szerelmi regényre gondolnánk, jegyzi meg Nino Tamassia, észre kell vennünk, hogy a nő vigasztaló mosolya nem volt teljességgel száműzve Szent Ferenc szigorú életéből. 
(S. Francesco d'Assisi e la sua leggenda. Padova, 1906. p. 97.)


Az angyali Szent Ferenc Fráter Leóval és egy jámbor paraszttal, kinek a szamarán ült, mivelhogy a lábak szögei miatt nem tudott jól gyalogolni, leszállott a hegyről... 
Történt, hogy a rossz utak és a nagy hideg miatt, bár egész nap fáradtak, nem jutottak olyan helyre, hol megszállhattak volna. A zivataros idő és a beálló sötétség arra késztette őket, hogy egy sziklamélyedésbe húzódjanak, melyben legalább a hó ellen védve tölthessék az éjszakát.
A könnyen öltözött jó szamaras ember kedvetlen volt, s a hideg nem hagyta aludni. Tüzet sem rakhattak, azért magában halkan sziszegett, nyögött, és Szent Ferenc ellen zúgolódott, amiért ilyen helyre vezette. Ahogy ezt Szent Ferenc, észrevette, megszánta, s lelkének hevében kezét...


Hogy leveleimet olvasod, nehogy arra a következtetésre juss, hogy a te életed kevésbé érdekes.
Gondolj csak bele.


2002. május 25.
Reggel négykor végleg ébredek, ki pisilni, ajtóm előtt cédula: A Francia Intézetből. Szia. VM.
És mellette ez a képeslap, Vancsó Zoltán (30) norvégiai felvétele.
Miki (20) ajándéka, éjjel jöhetett haza. Átvette szokásomat, minden múzeumozáskor hozok neki egy reprót.

A képet nem bemásoltam (szkenneltem), hanem életemben először a webről töltöttem le, jó néhány próbálkozás után. A képeslap hátán volt a cím: www.photovancso.com „fölmentem rá” és egy órát nézegettem.

Ördögi ez a technika, erre a (nálam) kék, aláhúzott címre klikkelve rögtön te is megnézheted. 
Érdemes.


Tegnap délelőtt elhoztam a bicegős lábammal a nyomdából az első 10 példányt, kész a katalógus! 
Éppen négy hónappal a megnyitó előtt (hencegés).
Repró: A/01/03. Ugye szép?! 

Este anyácskámhoz (83), fölköltöztek nyárra a Svábhegy oldalába. Kellett egy kicsit villanyszerelni, ez-az. Vett egy mobiltelefont, elsősorban vészhelyzetre. (Barátnője, 86, szinte mozgásképtelen.) Tanultuk kezelni, már tudja a hangpostát is.


2002. május 26.
Olyan pocsékul álltunk, hogy a hó elején szólnom kellett gyűjtő barátomnak, aki évek óta egymilliót ígér az A/69/12, Angyali üdvözletért, vagy az A/82/21, Igen, szerelemért. Az előbbi sok éve Kata ágya fölött, a másik a műteremben, egyetlen, amit őrzök. Katának, vagy nekem fájjon? Egyetlen megoldás: kisorsoltuk.
Az előbbi. Anyácskám kétségbeesett, hogy ő minden félretett pénzét, ami ugyan kevesebb... Pillanatnyi megingás. De hát ajánlatot nem lehet visszavonni. Bonyolítja a helyzetet, hogy közben befutott már valami pénz, talán nem is kéne. Dead-line: május vége, most két irányba izgulunk.
 
Kittenberger még egy történetet elmesél, csak akkor nem akartam a figyelmet a másik epizódról elterelni. Ugyanaz a varázsló 40 ember jelenlétében három oroszlánt behív a plébánia kertjébe, azok ott elfekszenek, vakaróznak, majd fél óra múltán átugrálnak a kerítésen és eltűnnek a szavannában.

Kékkúti házunkat te is ismered. Képzeld, Kata ma néz a Balaton-parton házat, cserébe. A gyerekek is mennek. Tudod, annyira más az elképzelésünk erről, így mindketten úgy találjuk, jobb, ha ebből kimaradok. Neki fontos, döntsön ő.
A ház szétdűlés előtt, tehát lépni kell. De merre. Én voltam építész is, értek hozzá, viszont nem tartom érdemesnek e világon nagyon berendezkedni. Hogy olcsó támpillérekkel kihúzzuk. Gyerekeim számára meg nem gyarapodom, majd oldják meg másként, ha akarják.

Házvásárláskor aláírattam Katával egy ígérvényt: ”ez nekem így jó!”; hogy nem fogunk építkezni. Ez alól tavaly békülékenyen föloldottam. Ő most házbontást akart, derékig, majd emeletráépítést, ami egy rövid pillanatra lehetségesnek is tűnt, örökölt valamit. Csak aztán mintha ezt egy rászorulónak odaadta? kölcsönadta? volna, nem tudom. Ha adta, jól tette. Hiányosak egymásról a pénzügyi információink. Ebben még fejlődnünk kell. 

Csakugyan vasútközelbe költözni lenne észszerű. Kata nem vezet, ám autó nélkül Kékkút nehezen működik. Én általában unok nyaralni, és ha nincs mit csinálni, békétlen leszek. A kerti munka nem érdekel, a vízhez nem járok le, a vendégjárást se szeretem. Egyre kevesebb időt töltök lent, tudod, évek óta a júliust művésztelepen töltöm, munkával, nekem ez vált be. Kata viszont lent, unokával, társasággal, vendégekkel képzeli nyugdíjas nyarait. Ehhez csakugyan több szoba, fürdőszoba kéne. 

Ő találta ezt a házat húsz éve, én intéztem (évekig és azóta is), de rögtöntől tudtam, hogy ami pedig jó lenne, a hétvégi pihenéshez messze van, benzinnel se fogjuk bírni. Azóta keresett is házakat, többször belevágott. Csakhogy ez így nem megy, fordított a sorrend. Zsebben pénzzel lehet alkudni.
Most egy helybélivel akadt össze, akinek kéne a miénk, s aki számunkra Ábrahámhegyen keresett házat. Az telefonált, hogy lenne, több is. 
Nagyon kívánom neki, hogy sikerüljön.

Esterházy új könyve, biciklivel a Margitszigeten, a felénél tartok. Működik, érdekes; de ami nekem fontos, elmondta az első harminc oldalon. A kétségbeesett humora, ahogy apjáról a felettes nyomozótiszt jelenti, hogy rendben..., csak nehezen ír... hogy akkor ezt  tőle örököltem...

Katának dedikálom az első katalógust.

Este a virágok becsukják szirmaikat.
A kerti poszáta akkor énekel.


(A tétel vak feltételezés. Egyik ornitológus ismerősöm üzenetrögzítőn, a másik Svédországban, a Larousse erről nem nyilatkozik.)

2002. május 27.
Hajnal, nem tudok aludni, kiemeltem néhány rajzlapot a nagy mappából, leszabni. Elfogyott a kartoték-karton, amire a festmények, rajzok és fotók kis reprói is rákerülnek. 240 darab lett. Kell még ennyi?
Délelőtt telefonok a miskolci kép Pestre szállítása ügyében, és a Szüts-stúdióba; írhatják a számlát, begyorsítattam a kifizetést. 
Mielőtt (a gipszelt lábammal) kiszállok a kocsiból, szemem rendőrt fürkész: nyomda 1., nyomda 2., Nemzeti Kulturális Alap, Ernst Múzeum, kétszáz katalógust is hazahoztam. 
Holnapra kész a meghívó: elkezdtem az Ernst-fejléces borítékokra a cím-etiketteket fölragasztani. 

Szüts mama: Régebben elkápráztatta a fiatalokat gyors billentésével. A kompjuter-billentyűzetet már nem tanulta meg. Titkárnő volt. Az utóbbi években fia Stúdiójában már csak keresztrejtvényt fejtett. Ott szeretett volna meghalni, nem otthon. Most onnét vitték el, agyvérzés. Fél oldalára lebénult. Már nincs eszméleténél.
Egyszer levélben megköszöntem neki a fiát.
Naplóm: Ctr+F ”MAMA” (azonnal följön, ezt a szót máshol nem használtam) = C.2408 oldal

Kékkút 1992. 8. 8.
Kedves Erzsébet néni!

Tegnap félálomban észbe vettem, hogy egyszer evvel is el kell számolnom, és hálát adnom a 
MÁSODIK LEGILLETÉKESEBBNEK
/az „első” megírás nélkül is tudja, ott fönt/
hogy mi mindent köszönhetek én Szüts Miklós úrnak.

A sorrendiség igénye nélkül...
(itt két és fél oldal szöveg)
...persze én is csinos, és okos és tehetséges és kedves vagyok, de

szóval gratulálok.
	Kezét csókolja:

2002. május 28.
Nyomdából haza a dögnehéz két csomag meghívó. Kibontom, nincs közte hibátlan, a szürke mezőben elszórtan fehér pettyek. Alig-alig látszik, de azért. 
Most nem elfáradni.
Telefon.
Nem lepődnek meg, tehát tudták. 
A jövő héten újra.

Befejeztem a Javított kiadást Esterházytól. Az első harminc oldal után már csak a kifejtés, egy krimi hétköznapjai.
Ki így, ki úgy válik felnőtté. Ő mintha így. Azon tűnődöm, én talán az első szerelem igazi keserveitől kaptam meg ezt az ajándékot.

2002. május 29.
Esterházy szörnyűségesen-gyönyörűen emberi történetéről írtam május 18-án. N.J. e-mailje:

Az E.P. új könyve kapcsán írtak - nem kell a tavalyi ÉS-vitádat belekeverni, de megemlíteni sem.
Nem elegáns.

Tök igaza van, azonnal levettem a szöveget.


2002. május 30.
Minden az arányok.
Ha azt mondom, amit találtam, abból ütöttem össze vacsorámat; vagyis tejszínhabbal és eperlekvárral ízesített molypetét, müzlivel-, akkor ez egy igaz állítás.

E-mail a programozónak, pótmegrendelés. Merthogy most így kell lépegetni, fölöslegesen:
ÉLETRAJZ - ÉLETRAJZ - ÖNÉLETRAJZ - CIVIL ÉS SZAKMAI 


2002. május 31.
SMS reggel Miklóstól:
Fél hétkor meghalt a Mamám
válasz:
Isten irgalma.
20 évesen vidáman teniszezik újra.

Ismerős? A hatalmas kamionok vezetőfülkéi. Ma vettem észre, mindig fürkészem a pilóta mögötti függőágyat.
A távolság, utazás és élettér; kuckó.
Pedig nincs hová, és nincs miért, elvágyjak.

Telefon kollegával képszállítás ügyben, velem-idős. Mondja, épp a pincében van. Kicsit mintha nehezen forogna a nyelve. Gyanút fogok, rákérdezek, saját termés, idei kadarka? Nem, nem, unoka születik, építkezem...
Aztán meséli: agyvérzésem volt, de megmaradtam. Lassan megtanultam balkézzel festeni...

 
2002. május 7: ez mindig a végére:
 
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY,
BOCSÁNAT, 
június elején elfogy minden pénzem.
Így hát most 300 ezerért (örömmel) adnék el képet!
Novemberig kéne megélni, 
addigra, remélem, az őszi kiállítás–
2002. május 21: július közepéig OK.
2002. május 24: augusztus végéig OK.
 
 
  

  
87. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2002 JÚNIUS      
 
2002. június 1.
Mike hüvelykujja lassan, de gyógyul. Egy körömnyivel lett rövidebb. Reménykedik plasztikai műtét lehetőségben. Amit az alkarjából kivettek, pótbőr, nem szervült. Hordozza sorsát, hogy most egy ideig nem mosogathat. 
Anyja boldogan dörgöli szivaccsal, mosdatja kétméteres fiát.

2002. június 2., vasárnap
Kata unokázik, én a Várban, a Nemzeti Galériában. Az átrendezett kortárs kiállítás még mindig nem nyílt meg. Néhány Ferenczy képen elmerengtem, fáradtan; ebédre haza. Este a MAGÁNMÚZEUMOT rendeztem, most áttekinthetőbb. Tényleg, kölykeidet bevezethetnéd kissé a magyar festészetbe, új kiszólással: nem semmi, amit nálam látni.
Például, Stephane, szerinted hol csalt a színekkel Berény Róbert annál a tyúkos képnél? Szerinted nem unalmasan sok az a trágyafolt? Nem kéne több tyúk oda? (Kapirgáló) Tudod, én ezt a képet nagyon szeretem.

21.30. E percben kaptam leveledet, köszönöm a beszámolót! Kicsit idézek belőle, had örüljenek mások is. Bretagne, hát bizony:

Gyonyoru, tobb méter magas hullamok csapodnak iszonyu robajjal a sziklafalaknak, es az apaly-dagaly valtozast mindig a siralyok eszveszto rikoltozasa kiséri. Apaly idején a sziklafalak tovében rejtett obloket lehet talalni, és ha sikerul a zegzugos meredek osvenyeken leereszkedni a partra,  az ember ugy erzi magat mintha  prehisztorikus tajakon bolyongana. 


Az ikrek iskolaügye tényleg kényes. Ezért nem tudomány, hanem művészet a pedagógia, mert nem csak logika. Szerintem is jól döntöttetek.
Hogy vállalnál interneten, (pontosabban e-mailen) francia fordítást magyarra. Ezt legegyszerűbb, ha ide kiteszem. Hátha. Bár sajnos egyik legjobb barátom, szakember a legjobbak között, most cserélte le a műfordítást asztalosságra, annyira nincs igény. Igaz, amit te mondasz, talán más, hogy a humán tárgyak: pszichológia, történelem, filozófia, stb.
A Nagy Géza képet én is szeretem. Megnéztem, tényleg eltűnt a netről, most újra telepítettem.
T-t is üdvözlöm, örültem a levelednek! Hogy rám szántad. Megérdemlem.

2002. júni. 4.
Ezt Stephane-nek küldöm, bár ismerheti:

WEÖRES: FALUSI REGGEL

Már üti - üti már
a torony a hajnalban!
Az időt bemeszeli a korai kikeriki,
lendül a vad dallam.

Kiscsacsi, kiabálj,
örülök a hangodnak!
Ha lefőz ez a kusza kikeleti kikeriki,
vége a rangodnak.

Állítólag tanulmányt írtak csodás ritmusáról.

Tegnap egy fiatal galériás itt, bemutatkozott, hogy forgalmazna, adnék neki képet. Elmagyarázza, hogy a kölni Kunstmessén kell körülnézni, ott megtudni, mi lesz a következő négy év trendje. Ezt egy szűk csoport határozza meg. És hogy a komoly vásárló nem a képet nézi, hanem az életrajzot. Például Fehér Laci hiába ismert mindenütt, múzeumokban látható, de nem szerepelt eleget rangos galériákban, vásárokon, így nem érdeklődnek iránta. Amúgy is a galériások szívesebben foglalkoznak kezdőkkel, akiket föl lehet építeni, és majd sokat lehet keresni rajtuk.
Tehát csinálna kiállítást, adnék képet, ötven százalék haszonnal dolgozik. A megkötésemet, hogy végleg nem engedem külföldre képeimet, az EU csatlakozás után majd úgysem lehet tartani.
Dehogynem, mondom, mert ez csak egy kérés. Bár lehet, hogy ez fölött csakugyan eljárt az idő, át kell majd gondolni.
Amúgy én Pesten ötévenként csinálok kiállítást, leginkább az Ernst Múzeumban. Úgyhogy.

Chesterton a Fioretti előszavában: „A hegyen közelebb érezzük magunkat, s talán tényleg közelebb vagyunk az Istenhez.”
Ha sétálni indulunk este, Kata keserédesen megjegyzi, alighanem ma fölfelé megyünk, nemde?
		
Nagyon jó minőségű ez a Pannoncolor, a magyar olajfesték, mindig mondtam. Véletlen belerúgtam tizenkét gyenge képembe, kirúgtam őket a keretükből. És a talpnyom letörlése után semmi nem látszik. Utóbb, csak utóbb jutott eszembe, hogy megpróbálhatnám átfesteni.
Végül estig négyet dobtam ki, háromba belenyúltam. Egy reményes.

2002. június 5.
Mindig is úgy éltem meg az életet, vadvízi kajakozás: sziklák rohannak feléd, teljes lendülettel kerülgeted. (Éretlenség.) Most beütött a (egy) mennykű. Rezzenetlenül fogadtam, fájdalmas. Elmarad az idei művésztelep. Szigetmonostor, tavaly ott vagy 25 képet kezdtem (közel a leányfalusi 50 méteres medence). Lemehetnék egyedül, de a koszt..., ebben baromi tehetségtelen vagyok. Barátom lenne, aki vidéken befogadna pár hétre, de hogy etessen is?!
Hetek óta gyűjtöttem a lelkierőt, belső kötelesség, idén nyáron hegyeket-fákat kéne rajzolnom, akkor ez? 
Júliusi alkotóház a Margit körúton?!

2002. júni. 6.
Ezt a kölyköknek: (Fioretti) 

A szentéletű és együgyű fráter Juniperusz a földíszített oltár ezüst díszeit elajándékozza egy kuldusasszonynak. A rendfőnök 
a káptalanba gyűjtve a barátokat, hívatta fráter Juniperuszt, és az említett csengettyűk miatt az egész konvent előtt keményen megdorgálta. Közben annyira tűzbe jött, s oly hangosan kiabált, hogy szinte berekedt. Fráter Juniperusz keveset, sőt jóformán semmit sem törődött szavaival, mert örült, ha szidták, és alaposan leteremtették, s közben azon töprengett, hogy miképpen lehetne a generális rekedtségét valamiféle orvossággal elmulasztani.
Miután a rendfőnöktől a maga fenyítékét megkapta, fráter Juniperusz a városba ment, s egy csésze vajas lisztkeveréket készíttetett. Öreg éjszaka volt, mikor visszatért a kolostorba, s gyertyát gyújtva, a rendfőnök ajtajához ment, és kopogtatott... észrevettem, hogy a  nagy erőlködéstől berekedtél, azért gyógyszerről gondoskodtam...
a gvárdián elzavarja,
Atyám, mivel nem akarsz enni, tedd meg legalább azt a szívességet, hogy tartsd a gyertyát, amíg én megeszem
 a gvardián megtört, látva Juniperusz jámborságát és együgyűségét, ketten megették a pépet, 
és inkább az áhitat, mint étel frissítő hatását érezték.

Esterházy: Javított kiadás: Már a második, egy generációval alattunk-fiataltól hallom: 
Ügynök, nem ügynök?! Kit érdekelnek ezek a dolgok?! És ez lesz a megoldás.
M. fölajánlotta, hogy beszervez július hónapra egy kolostorba, ellátnának, rajzolhatok. Csak lesz-e uszoda a közelben?
Az Angyali üdvözletet nem vették meg május 31. éjfélig. Légiveszély elmúlt.
 

2002. június 7.
A Szovjetunióban található a világ legnagyobb törpéje. 
Negyven centis képem lesz falon a Nemzeti Galéria 
új kortárs tárlatán. Egy j/lónagy Tóth Menyhért és Vaszkó között. 
Előzékenyen szóltak, tegnap voltam bent keretet igazítani. 
És ma megyek megint.





A-91-48.jpg	A/91/48	Műterem szürke falakkal	olaj, farost	40x40	Magyar Nemzeti Galéria	9205, 9236, 9324, 9354, 9406	Csongrád	24x36 dia, 6x6 dia 	1991. 9.


Arról beszélgettünk I.-vel, hogy az új Esterházy könyvből elég lett volna 30 oldal. De a zélet, a zélet!
Csak így lehetett (és kellett), nem egy tanulmány formájában, ezt a témát méltón „a nemzet asztalára dobni”. És EP-t minősíti, hogy végig együtt izgulunk vele, bírja tollal és őszinteséggel. Ahogy gyönyörűen birkózik (vele született vagy vele együtt nőtt), én-tudatával (gőgjével). 

2002. júni. 8.
A fene kíváncsi egy 17. századi asszonysorsra, A kígyó árnyéka, Rakovszky Zsuzsa tollából. Versei megrendítőek, de regény? 
Aztán mégiscsak. Törőcsik Mari olvasott fel belőle pár oldalt a Kossuthon. Tegnap meg telefon G-től, most nézegeti a Vörösmarty téri könyvvásáron, fantasztikus, megvegye-e nekem? Mondom, ajándékba? (Röhögött.)

Az első 50 oldal után: Soha senki nem tudta nekem így megmutatni, hogyan és mennyire látják a nők másként a világot. (A fontossági sorrendjük.) Igaz, ez a verseiben is megvan. Az apró dolgokra, a matériára figyelés. Is. A legnagyobb dráma perceiben bemenekül a kamrába apja elől, magára zárja az ajtót, és lerogy a..., és meghatároz valami bársony anyagot.
2002. júni. 10. Ebből a bársony-dologból semmi nem igaz, most értem oda a könyvben. De mégis.

Végül én is bekeveredtem a Vörösmarty térre. Ötven könyvsátor, a szellem pompája. Fiatal koromtól elszédülök és elanyátlanodom a sok-tól, most is. Hogy mivégre én és ők, ennek töredékét se fogom soha befogadni. Ezért is jöttem haza zavarodottan már harminc éve is a Belváros nyüzsgéséből.

A gazdagság vonzása. Éve őrzök egy telefonszámot, (4810-900, Arcanum kiadó, www.arcanum.hu), nem hagy nyugodni. Tegnap a vásáron is láttam a pavilonjukban: háromezer! forintért meg lehet kapni CD-n a teljes Pallas lexikont, tízezer képpel. A 18 kötet antikváriumban 120-150 ezer. Speciel mi húsz éve megvettük, ott van az előszobapolcon. Évente egyszer használom is. Vagyis a lemezre semmi szükség. De mégis. És:
- 49 klasszikus magyar költő összes versei, 5 óra hanganyaggal,
- a biblia, 13 fordításban, van fölolvasott változat is,
- Shakespeare összes,
- Németh László összes,
- a nagy Brehm
stb. pár ezer forintért. Őrület! 
Lehet, hogy ma visszamegyek?!

Végre meghozták a miskolci múzeumból a zsidótemetős képemet (A/85/24) az őszi kiállításra. 140 centi kerettel, épp elfért a liftben. Tizenöt éve nem láttam, gyengébb, rendetlenebb, mint emlékeztem. A kerete rémesen vörösesbarna, átfestettem.

Mondtam? Az utcai plakátom is kész, szép. Rajta egy ismeretlen Váli-kép. (A nyomdász műve, nem is rossz.)

Áprilisban 165-en néztek meg a neten, májusban 260-an, ha leszámítom magamat.

B. megjegyezte, hogy Szüts-anyuka partecédulájáról hiányzik az AD. Grafikastúdió logója.


2002. júni. 9.
Rakovszky Bécsből indult, én a Svábhegy oldaláról, hogy szombat fél háromkor találkozzunk a Vörösmarty téren, a Magvető sátra előtt. Örültem, hogy látom, öt év múltán, beszélgetni nem volt lehetőség. Dedikált, én is neki. A katalógusomat.

Többórás keresgélés, az egész opusz-rendszerem összeomlott. Végül több hónapos változatokkal próbáltam újraéleszteni. Akkor kiderült, egy múlt heti bejegyzés a bűnös. Pedig megmondta a programozó, nem szabad táblázatba idézőjelet tenni. 
Dupla aposztóffal cseréltem le.  ” helyett '' ...nem veszi észre ez az aranyos hülye gép.

Megint megnéztem apám adatait, ismét pontosítottak. 
www.hadifogoly.adatbanyaszat.hu 
Már külön fejezetben vannak az orosz eredetű adatok, külön a fogolytáborban elhaltak. Az értelmezéseket is hozzáírtam:

vezetéknév-	 Vali 
keresztnév-	 Dezs ili Dezse  /ili = vagy
apja neve-	 Dezse 
szül. idő-	 1900 
szül. hely-	 g.Szabatko, Vengrija / SZABADKA
lakóhely-	 Budapest, ul. Irini 12 / IRINYI JÁNOS UTCA 12.
rang-	 lejtenant  / HADNAGY
egység (alakulat)-	 zseleznodorozsníj transzport / (kórház-)vonat transzport kísérő volt
fogságbaesés....      helye-	 d.Rabodermat, vengrija / RÁBAGYARMATI fogolytábor
fogságbaesés éve-	 1945
elhalálozás... dátuma-	 1946.07.12 
fogság helye-	 sz.g.3604 / fogolytábor kódja
temetés helye-	 KL.(temető) SZ/G3604, (táborszám) POSZ.(település) SZAPOGOVO, (Szapahova) KURSZKAJA OBL. (Kurszk megye), M/K-10/54  

Ami új: a névleírás pontosabb, megadták a falu nevét, a temető adatait: Kurszk megye / Szapahova, és a számadatokat.

Vasárnapolni illett volna, de - Kata vidéken - a web-táblázataimat csiszolgattam késő estig. Már szinte hibátlan. 

2002. júni. 10.
Van egy szag vagy illat, ami mindig kiemel az időből, elandalít. Gyönyörű, pedig nem szép. Azt sem tudom, kamasz szerelmem testi tartozéka volt-e, vagy valami adalék. Akkoriban még nemigen volt illatszer-választék. Talán egy kenőcs? Azóta kísér, öt-tíz évente érzem rövid percre asszonyokon, sorban állásnál, villamoson. Nem lehet lekottázni, megkeresni. Nincs semmi iránya, nincsen értelme, nem mond semmit, nem is arra a lányra emlékeztet. És erős, mint a halál.
Ez jut róla eszembe, miért?:
A Vár oldalában kutyaséta közben egy balettról mesélt egy idősebb operai táncos: Schubert? A halál és a lányka?, miszerint az utolsó, végre reményes találkozás a szerelemmel azonos a halál pillanatával. (De lehet, hogy harminc év távlatából teljesen átírtam a történetet.)

Püff neked, öröklét! Tökéletes, fémvázas forgószékemről hittem, végig elkísér. Hogy szerettem! Hát nem eltörött? És javíthatatlan, (értek hozzá). Most mi lesz.
2002. júni. 12. Az alumíniumöntvény csakugyan javíthatatlan. Én értek hozzá, de a karbantartó lakatos jobban. Új fémlapot hegesztett rá.

Tanulom ezt az új Rakovszky regényt, tanulom a nőket. Nálunk valahogy minden világosabb, egyszerűbb: most meg fogok ölni valakit, most éppen ölöm, most már meg van halasztva.


2002. júni. 11.
Reggel színbeállítás a nyomdában, másodszor nyomják a meghívókártyámat. 30%-al szebb lesz. Aztán beadtam a gyönyörű plakátból kettőt az Ernst Múzeum titkárságára. Nem tudnának-e hozzájárulni. A Soros Alapítvány egy fillért nem adott végül.

Tévedésből egy kalap pénzt kiadtam, sajtot vettem pénzváltandó. De a neveket nem tudom megjegyezni: ementáli, trappista, liptai. És nagyon drágát vettem a szokott olcsó helyett.

Népszabadság: a délafrikai busmannoknak mobiltelefon nagyságú hordozható kompjutereket adtak, amivel vadászat közben a Természetvédelmi Park központjának jelezni tudják, milyen állatot látnak, azok merre vonulnak. Műholdas navigáció. S bent ebből pontos térkép készül; tudják, hova kell a védett állatok számára táplálékot kihelyezni stb.

Ja, és az állatok piktogrammal vannak jelezve a képernyőn.

2002. júni. 12.
Kérésemre Mike keményen ostorozza ezt a web-lapomat. Hogy amire szánom, az önreklám, arra alkalmatlan. Mert nehézkes, korszerűtlen meg csúnya. Az teszi a dolgot súlyossá, hogy nem mindenben van igaza. De miben.
Ma két kép kapirgálásán túl egész nap verzál betűket (NAGYBETŰ) gyártottam a baloldalon feltűnő listáimra, mert szebbnek tűnik. Hosszú táblázatokat kellett átírni. Meg lehet nézni. Igazam van?
Így ( a magánmúzeumnál):

NAGY ISTVÁN
NAGY BALOGH
CZÓBEL
EGRY
BERÉNY
FARKAS ISTVÁN
DERKOVITS 
SZŐNYI

Jó kis lista, mi?!

A Rakovszy könyv felénél tartok. Hangvételét értem, már csak a sztori érdekel, az se nagyon, sajnos. Tán megtanultam belőle, amit nekem szánt. Nem szórakozásiból olvasok.

2002. júni. 13.
Bevallom. Ezt csináltam. Hogy erre egy fél év után jöttem rá! Sokkal jobban áttekinthető a lista, ha a döglött képek előtti kereszt kissé elkülönül. Rettentő fontos, nem?! Nem tudok lemondani arról a kéjről, hogy a létező és elpusztított dolgaim együtt áttekinthetőek legyenek. Például, ha 2062-ben valaki festene egy jó álválit, A/75/01 számmal, a műkereskedő kacagva rámutat az én kis keresztemre... ön egy svindler, Uram! 

+ A/75/01 A lehetséges világos
+ A/75/02 Kedv és indulat
A/75/04 Patagónia
A/75/05 Fehér, gép 
A/75/06 Mint a szerelmesek 
A/75/07 Halkszavú 
+ A/75/08 Fekete éjszaka 
A/75/09 Táj és zászló (korábbi cím: Summerwine) 
+ A/75/10 /sötét/ 
+ A/75/11 /barbár/ 
+ A/75/12 Sötét út I.
+ A/75/13 Sötét út II. 
+ A/75/14 
+ A/75/15 
+ A/75/16 Fegyelmezett világunk 

Mintha ez az egész a szent ferenci szegénység szellemének mondana ellent. Bár miért ne lenne valami nagyon jó, még jobb. Türelmetlenségemben vacakolok ennyit evvel, harmadik hete várok a programozóra, mindig halogatja, egyszerűbbé tennénk a keresőrendszert. Miki szellemében.
Mesélték nekem F. építészről, hogy élete utolsó éveiben Római parti házikójuk kertjében tette egyenként derékszögű rendbe a fűszálakat.


2002. júni. 14.
Miki éjfél körül fölébresztett, hogy bocs, de azonnal kell neki egy asztalomon felejtett valami. Úgy maradtam. Most ? 3, lassan befejezem. Délután megjött a programmódosítás, most átírtam hozzá, amit kellett, és fölraktam a netre is. Ezentúl, ahol nem muszáj, nem kell a fájlokhoz több lépcsőben... Szóval egy kilóval egyszerűbb lett minden. Húszezerbe került.

Annyira viaskodott bennem a hencegős felem a dicsekvős felemmel, hogy majdnem elfelejtettem kenyeret venni. Pedig azért mentem le. A konfliktus a következő. Reggel háromra kész lett a képek, rajzok, stb. új háttértáblázata. Nomármost két út: jobboldalon az ábra, baloldalon a létező művek listája A második változat szerint az elpusztított képek címei is látszódnak, előttük kis kereszttel. Csak sajnos minek, meg ettől bonyolultabb is a látvány. Győzött a ...-ik énem. Így most a nem létező munkák SOKAKAT NAGYON IS ÉRDEKLŐ adatai az opuszjegyzékbe szorultak vissza.
Szüts most lett kész a honlapjával, követésre méltó a rendezettsége.
J.! Szíves figyelmedbe!: www.szm.hu


2002. júni. 21.
Kicsit zsúfolt.
Tárcámban a következő listák:

20/ 9.30 autószerelő		hátul valami zörög
					féklenyomásnál fémesen kopog
					ventillátor környékén is, baj?
					benzinkanna?
					hűtővíz ?
21/17.15 gyónni			smucig
					gyanakvó
					autóvezetés
					figyelmet nem ad
					rezignált: lesz-e még jó
					félelem
					szertelen a munkában
telefon / kárpótlásként kérek:	1 kg. fekete festék, amivel ők is csinálták
					1. liter higító hozzá
					? kg. diófapác por
19 /16.30.webmester:		a html  fájl problematikus?
					AGFA.jpg, ha följön, akkor jó
					van-e prog. összes fájlnévből egyszerre kötőjelet kihúzni?
					macintosh-os ékezetek ügye
					ha új fájl, hogy lesz a windows szabványból ISO?
e-mail kolostorba, válasszanak a web-en:
A/98/58
A/98/59
A/99/13
A/00/11
A/00/33
A/01/13
Csak nehogy összekeverjem.


A Fioretti közösségben nyakamba tettek egy most talált kiscicát. Elhelyezkedett. Megkérdeztem, most mi legyen.
Aztán a végig; a zsoltárok, a Magnificat, a könyörgések alatt a vállamon aludt.

Kirakatban viharlámpa, petróleumos. Amit a lovaskocsik alá akasztanak. Vágyakozásom indokolatlan. Talán, hogy bébi-koromban háború, és zsigereimben a kultúra minden percben elveszthetőségének tudata? félelme? Hogy ha menekülünk, készenléti csomag: tarisznya, bicska, lámpa...


2002. júni. 22.
A konyhában megint hangyakaraván, Kata szerencsére nem hord szemüveget, nem látja. Gondolkodom, mennyit ürít egy hangyászsün naponta, hányszor kell sétáltatni. A környék uszkáraival összefér-e majd?

István atyának is föladtam a kérdést, nemde akkor beszélhetnénk szabad akaratról, ha több isten között választhatnánk?! Sosem értettem igazán a dolgot, saját közelítésben mindig ott álltam meg, hogy a sz.a. létezik, de 4%-nyi az életünkben, és csak ezért vagyunk felelősek.
Azt mondja, tudunk a jó és a rossz között választani, a Sátán és..., tehát. 
A poklot pedig kegyelemnek írja le, mert kellemesebb az istengyűlölők számára, mint az istenközelség. Isten nem büntet, Ő senkit nem küld oda. Azt csak választani lehet.
Az a gonosz, aki egyszer egy fej hagymát adott a szomszédjának, szerinte a mennybe jut.

Öregség várható szenvedésiről szólva: Isten azért adja a szenvedést, hogy nagyobb szeretetre jussunk ezáltal. Ha erre nincs kilátás, nem ad.


Fioretti 
Szent Ferenc folytatta a böjtöt, s jóllehet az ördög sokat zaklatta, Isten úgy angyali látogatások, mint az erdei madarak által számos vigasztalásban részesítette. Ezen egész böjti idő alatt egy sólyom, mely a kalyibájához közel fészkelt, kiabálásával és szárnycsapkodásaival valamivel vecsernye előtt minden éjjel fölzavarta, s nem távozott, amíg föl nem kelt, hogy a vecsernyét elimádkozza. Mikor pedig egy vagy más alkalommal fáradtabb volt, vagy gyöngélkedett és betegeskedett, ez a sólyom valamivel később kiabált...


Hetek óta a CD-m macintosh rendszerű gépen való olvashatóságán dolgozunk. Periférikus probléma, itthon alig használják, de mégis. A képek már nézhetők, és ez a legfontosabb. Csak az 1500 fájlnevet kellett átírni. (Két gombnyomással.) 
A rendszer nem tudja olvasni azt a sok száz képet, amit a szövegek közé tettem. Ez - félő - megoldhatatlan. Hétfőre várom a végső ítéletet. 
A CD-mnek két éve olyan sikere volt, vagy harmincat eladtak, hogy talán piacra dobok a kiállítás idejére egy frissített változatot. 

Máté barátom révén tényleg kolostorba vonulok júliusra. (A művésztelep elmarad, szokásosan vidéken akarnék festeni, a kosztomat viszont nem tudom egyedül megoldani.) Csak túlszervezte a dolgot, engem, mint hazánk nagy öregjét, hogy a mester, meg az alkotómunka, a csönd...,  nem a házban szállásolnak, hanem valami külön rezidencia a polgármestertől. Na, majd ezt a helyszínen korrigáljuk, ha lehet. A faluvezetés csak annyit kér, fessem le számukra a falut. Áthidaljuk.
Félek ettől a nyártól. Ha lenne lelkierőm, idén nem festeni kéne, hanem "motívumot gyűjteni", rajzolni. Az ismeretlen környezettől is félek, egyedül. Pedig az elmúlt nyarakon a fiúkkal csak az étkezéseknél találkoztam, ők kint festettek, a szabadban-, de mégis.

Nincs unalmasabb, mint egy meztelen nő. Bármi gyönyörű. Csak modellt látok benne. Vagy még azt se. Negyven éve, A szerelem iskolájában úgy olvastam, hogy ebben nem vagyok egyedül.  Talán a félig öltözöttség kedvelése valami csökevényes vadászösztön, mégiscsak? A préda? A kiszolgáltatottság? 
Pedig ez, tudtommal, teljességgel hiányzik belőlem.


Ismerősöm külföldön tanul. És gondolkodik.
  
...A választások éjszakáján rezignáltan dohányoztam, úgyis tudtam, hogy ők fognak nyerni. 
...már jó ideje tudom, hogy népünk egy genetikailag kifáradt nép, mely nem bírja visszaverni és feldolgozni a modern világ harsogását. Azonkívül azt a sok millió abortuszt sem tudta a kollektív tudatalattink feldolgozni, mert van ilyen. A nép lélekből jövő dinamizmusát, mely annyi gyönyörűséget tudott teremni, megemészti ez a két fene. Egy szörnyű, ősi kép van előttem, melyben sok a hallgatás és a tömör csend. Nagyon szépen fejezi ki ezt a Biblia, mikor a szenvedő szolgáról beszél, aki mint bárány elnémul nyírója előtt, mert tudja, hogy leölik. Ami eddig komor hallgatás volt a magyarságban, mely, ha kellett, az adott időben cselekedeteket szült, addig ez a hallgatás mára pontszerűvé zsugorodott és megnémult. Vannak, akik ezt nem tudják, de azok sodródnak is és szétszóródnak, de vannak, akik tudják, és el akarják felejteni, de nem tudják. Folyamatos „égő keresztekkel” járkálnak, motyogva, zakósan... 

Hálaadásképpen a szigorlat másnapján elmentünk Csíksomlyóra, a Pünkösdi Búcsúra. Vágytam arra, hogy lássam a Magyarok Nagyasszonyát, úton akartam lenni felé. Éreztem, hogy hív magához és nem is én, hanem inkább ő akar engem látni. Öröm volt odamenni és öröm volt a visszaút is Liechtensteinbe. Így akarok mindig úton lenni, s azt kívánom nektek is, hogy ti is mindig úton legyetek, ki Mennyei Jeruzsálem felé, ki Mennyei Magyarország felé, ki saját maga felé, ki a szerelme felé. A még meg-nem-érkezettségben is van egyfajta beérkezettség, elővételezettség. Én is néha sírva megyek, s csak egy gondolat hajt néha, amit legbelül hordozok: van hova megérkezzem, van otthonom, ahol majd levetem zakómat, kalapomat, s nyugodtan, nyitott szájjal aluszom.


Napokig nyugtalanított, hogy fogják ezt a kemény műanyagmicsodát („gipszet”) a lábamról levágni. Aggódva pislogtam aztán a kézi körfűrészre, amivel a nővérke hozzákezdett. A közepe táján forróságot éreztem, fölnyikkantam. Jaj, ne ijesztegessen, mondta, ez melegszik egy kicsit, ki lehet bírni. Evvel nem lehet bajt csinálni, érezni, mikor ér a fűrész a belső rétegbe. 
Szégyenkeztem. 
Két nap múlva Kata a lábamra mutat, mi az a piros csík?! Akkor vettem észre, tényleg belém vágott. Röhögtünk.


2002. júni. 23.
Nosztalgiakiállítás. Mezei Ottó rendezi: „Kápolnatárlat 1972 és Ma” Merthogy harminc éve Balatonbogláron félillegális tárlatok nyíltak Galántai Gyuri szervezésében. Annak idején egyik nyáron szerepelt is ott pár képem (rég kidobtam őket) és egyszer laktam is néhány napig közöttük. Harmincan aludtunk a kápolna kőpadlóján, matracokon, éjfélkor a rendőrség zörgetett. De hiába. Ránk törni meg nem merték az ajtót. Volt fiú, aki a rendőrautó közeledtére az útszéli bokorba ugrott. A kriptában egy család aludt, kisbabával. A kidobott koporsó üregében tartották a pelenkát.

Szóval akkori kép kellene, meg egy mai. Tegnap válogattam. Egy régit tudtam előhalászni, Kata szobájából. Keresni kellett mai párját, de nehezen ment, kiderült, mindet lejátssza. A/75/34 Halál, tűnődve és A/96/05 Sötét műterem I. 
Kata szerint ez utóbbit, ha fejjel lefelé fordítanám, zsidó temetőnek is elmenne.

Tényleg, hol-merretájt vagyok még e nyáron:
Szolnok, Damjanich Múzeum, szolnoki triennálék díjazottjai kiáll.
Debrecen, Egyetemi aula, Országos Nyári Tárlat
Szekszárd, Művészetek Háza, Képzőművész szövetségi festők kiállítása
Eger, Trinitárius templom, T-Art művészei
Szeged, Kis zsinagóga, Festészeti Biennále.


2002. júni. 24.
A nővérke átkiabál a kartonozóba: A Váli Dezső bácsi nem hozta le a leletét!
Pedig lehoztam.

Hat hét után először teljes hossz a Lukácsban. Ma vajon a gyorsúszás milyenre sikeredik:
magyaros-kopogós
jóindulatú fáradt üzletember
mindenre elszánt csikóhal
anyahajó hazafelé
propelleres kiskacsa
			-stílusúra. Persze, ezek olykor keverednek. 


SMS Szütsnek, valahol messze külföldön, édesanyja temetése után: SISLEY
Mire fölkeltem, válaszolt: TOMMOROW


2002. júni. 25. 
Levél a PR. tanácsadómnak.

Kedves Zs., most itt tartok:
PLAKÁT,  250 belvárosi helyre fogják kiragasztani: Nagykörút és azon belül, az I kerület. A XI., és II. kerület belső részei.
MEGHÍVÓ másodszorra kész, most jó.  A nyáron fogok 800-ra néhány személyes szót írni. 
KATALÓGUS kész, 100-150-et ki fogok postázni, nem is drága, 67ft., Pestre.
A CD-N AZÓTA dolgozunk két programozóval, egyszerűbb lesz a szerkezete, és macintoshra is jó lesz. Teljesen átíratni a programot: adatbázis, linkek... erre nincs pénzem. Vállalom ezt a (fiam által is kritizált) egyszerű, adatbázis jellegű arculatot.
Tegnap vettem 50 lemezt, majd megírom őket, úgyhogy a CD-met árusítani fogják a kiállításokon. Bár alig volt erre érdeklődés, de legyen ez is.
A VÁLI-MONOGRÁFIÁBÓL már alig van 30 darabom, úgyhogy ezt baromi drágán fogom árusítani.
Magának mennyi katalógus kell? Mindenféle észrevételeit várom. Ha kibírom a nyaralást, és nem lógok meg, július 4.- 30. nem vagyok Pesten. Mobilom él.

Lassan kész vagyok e munkával. Úgyhogy belekezdek egy nagyobb vidám népünnepély szervezésébe, a 75. születésnapomra. A Margitszigetet gondoltam, tűzijátékkal. 
 						(Mike szerint rajzverseny kéne.)


2002. júni. 26.
Hajnalban a Gellért uszoda, a nyitott medence kipróbálása, vendégként. Keresztbe kell úszni, úgy meg hat tempó, rövid, erősen vegyszerezik, az orrom belsejét csípte. Gyönyörű környezet. 
Az autóba négy új lengéscsillapító, ez is beszámítódik egy majdani kép árába.
Napközben a CD mac-gépre kompatibilitás végmunkái a Stúdióban, nagyon jó lesz, még pár apró javítás.


2002. júni. 27.
Tizenhat óra harminc, e-mail. Megkaptam a mindent elrendező receptet, zseniálisan egyszerű. Nagyon vártam.
Tizenkilenc óra. Fölballagtam a Várba, a c3-ba (Cultural and Communication Center), negyed óra alatt a megújított program fölkerült a netre. 
Egyúttal töröltettem a régi web-címemet, a www.vali-oeuvre.c3.hu-t, már csak egy figyelmeztetés jelenik meg.) 
Bevallom, semmi más nem érdekelt  ...óta. Semmi műtermi munka, Illyést, Bachot elfelejtettem. Nincs időm eldönteni, szégyenkezzek-é. A munka kész. A CD borítóra új zárósor:
A CD minden rendszeren működik. Macintoshon indítófájl: index.html


2002. júni. 28.
Petri azt mondja:
A költő: pillanatmegállító gép
		(Szókoszorú Solt Ottilia sírjára)

Ő is írt egy A Dunánál verset:

Szép nagy folyam ez, több rokonomat belelőtték,
úszó tetemek, hullák '44-ben,
szovjet hadiszállítmányok később.
Jött aztán Bős-Nagymaros, így aztán
elúszott a Duna is.
Kedves Attila, Duna nincs már.
Hol vagyunk már attól,
hogy dinnyehéj: a szar úszik, durva ipari szenny.
A Te Dunád már nincs. Gyorsforgalmi út.
Nem lehet, nem érdemes már odamenni.
...

Tétován nézek szét a műteremben. Milyen könyvet a nyárra.
Máté annyit nyaggat, talán tényleg rajzolás a nyáron. Ért hozzá, mondja, gyönyörű okker csomagolópapírom teljesen alkalmatlan, foltosodik, tönkremegy. Szerez jó papírt.
Föltettem a Csellószonátákat.

Elsejével megszűnik a kedvezmény, este hattól 4000 forintért átalánydíjban lehetett beszélni, netezni. Ez súlyos, visszaveti az életet. Én is este-hajnalban szoktam az új szövegeket fölrakni a hálóra.
Ma tárgyal a kormány, hogy valamit helyette. 

2002. júni. 29.
Belenyúltam az új programba, erre elakadt a publikumszámláló. Akkor pár órás babrálás.

G. meséli barátjáról: nem tud egy munkát befejezni, mindent félbehagy. Minden határidővel csúszik. Talán egyszer elkésett, húsz éves korában, és azóta nem tudja utolérni magát. Ilyen alkat. 
Nehezen elviselhető. 
Hogy is van ez? Az alkatot kaptuk, adottság, tehát nem megítélendő, nem jó vagy nem rossz önmagában. Ebből kell építkeznünk. Hol itt a probléma? Hogy teher, a környezetének is? Mindenki mindenkinek terhe is. Bonyolítja, hogy az ember spontán fegyelmezetlenségre gyanakszik: ez a figura nem nevelte meg magát.

Mai újsághír: augusztustól meglesz az új internet kedvezmény, a kormány tényleg beavatkozott. 15 és 40 órás csomagok. Sőt, éjféltől hajnalig igen olcsó lesz. 
Nem vagyunk érdekeltek a mi napi 5-10 percünkkel.


2002. júni. 30.
A hét végén az Ernst Múzeum postázta a 92 bekért képem tulajdonosainak a kikérő leveleket. 
A képcédulákat is ők intézik, megcsináltam hozzá a listát és a tipográfia-tervet.

A kiállításra készülve teljesen megújult az oeuvre-CD. Tudom, hogy érdektelen és lassan korszerűtlen is. De ez nem ok arra, hogy ne legyen nagyon jó. Éppen három éve csinálom ezt a CD-t.
A szerkezet kész, végezetül(?) ma reggel négytől rendbe tettem rajta az ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSOK 35 tételét. Eddig a fotók, képek, táblázatok hol jobb-, hol baloldalt, kicsik, nagyok, rendetlen volt. 
Hát vége ennek az első nyári hónapnak. Nem nagyon vettem észre.

Vasárnap délelőtt, a korai keléstől hullafáradt séta - még fáslizott bokával - a Szabadsághegy oldalában, barátnőmmel.

  

  
88. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2002 JÚLIUS


2002. júliuss 2.
Lengyel zarándokbusz, útban Medzsugorje felé, tegnap a Balaton mellett fölborult, 19 halott. A helyi plébános imádkozik értük.

Mindenki a helyén van. A halottak, a tűzoltó, a pap.

Fotó a Népszabadságból.
  

A műterem közepén már kupacban a vakációra szállítandó. Meg egy kettétört kép, hogy el ne felejtsem, még nem volt időm leadminisztrálni. 
Gyorsan megvettem nyárra a Magyar írók önéletrajzát is.
Fáradt napok.
Kapom az első visszajelzéseket, érkeznek gyűjtőimhez az Ernst múzeumi kikérő cédulák.
Körülményeskednek, hogy szívesen adják, meg minden, mondom, amíg élek, szerzői jog.

Álmomban egy idegen óriássnauzerrel birkóztam hosszan, kemény küzdelem volt. Ugyanakkor tudtam, hogy ért engem, és nem fog harapni.

2002. július 4.
Tegnap sikerült Mikit is magammal vinnem a Révay utcai Bálint Házba (zsidó művház). Bondarcsuk filmjét vetítették: Az emberi sors, 1959. Megrendítő, ma is. Jövő szerdán a Ballada a katonáról megy, szintén szovjet film, a hó közepén az Éjszakai vonat, az is nagyszerű. Láttad ezeket? Sajnos akkor én már vidéken. Számomra valahol itt fejeződik be, vagyis kezdődik a filmművészet. 
Meg a Jules és Jim...

Csomagolás, Máté vett nekem szép szürke rajzlapokat. Olajfestéket kofferbe, majd vissza a helyére. Megpróbálom. Mint húsz éve, műcsarnoki kiállításom előtt.

Estékre: Káoszelmélet, Illyés versek. Zelk, három kötetét összeragasztottam.

2002. július 5.
Szóval idén nyáron rajzolás. Zavart a viszonyom ehhez, valami réges-régi tartozás-érzés, hogy csinálni kellene. Képeim nem natúra-tükrözés élmények. Lényegében nem is abból indulnak, hanem színek beszédéből. Mégis félő a kiüresedés, az önismétlés. 
És a rajzolás talán formakészletemet gazdagítaná.

Az nem fontos, hogy nehezemre esik. Nagyobb gond, hogy munka kezdetén az előképek jutnak eszembe, Nagy István, Barcsay, Vajda, Tóth, mindenki. A monográfiából az utolsó pillanatban kivettem az összes rajzot, annyival gyengébbnek láttam képeimnél. 
Nem érzem magam elég tehetségesnek ebben a műfajban.

Tehát ma utazás, Balaton, aztán művésztelep.
(A Balaton egy nagy csacsiság.)
Szép nyarat nektek is!
Jövök valamikor augusztus elején.


2002. július 7., innét visszahatólagosan ide gépelve, a jegyzetfüzetemből.

Kata kérésére egy hét családi nyaralás Kékkúton. Bár nagyrészt egyedül, egy cikkhatáridővel csúszott. Illetve aztán Zsóficsaláddal. Két és fél éves unokámmal ilyen szavakkal közlekedem, mint közbiztonság, rehabilitáció. Meg is lett a foganatja. Este bőg: Apóval akarok aludni! Megengedték neki. Cumizva mellémkucorodott.
Megszeretett.
Balaton. Első lépés: tavaly ősszel lépésről-lépésre megtervezett és beszerzett elemekkel, mint például keritésfeszítő, 8 mm-es acélsodrony, 48 béka (kábelrögzítő) szétcsúszni vágyó bádogtetőnket összefogtam.
Új tetőablakot barkácsol, csak ezt sajna nem lehet nyitni. Bádogból kéne csináltatni egyet.
Könyvtárrendezés. A nyolc kötet rossz sorrendben, és hol a Naplóm?
Két parasztantik komódfiókba a szomszéd faluból homokot lop, megvan Kingának a kertben a játszótér.
Mondtam már, hogy a nyaralás éppen olyan, mint a BCG oltás, kellemetlen és hasznos?!

2002. július 9.
Kata ügye, ő intézi, a nyaraló elcserélésének váratlanul reális lehetősége, balatonközeli komfortos, többszobás házért. Négymillió forintot kellene ráfizetni, húsz év alatt, valami állami kölcsönt használva. Rendkívül kedvező ajánlat. Lehet, hogy könnyen, lehet hogy keservesen tudnám kifizetni. Nyolcvan éves koromig. A kérdés megoldódik: nem vállalom. 
Kata se biztos a dolgában, Kékkutat imádja, a több szoba a vendégek, gyerekek, unokák miatt kellene. Az én álláspontom egyszerűbb. Fölnevelni őket dolgom volt, felnőttként családjukkal nyaraltatni, házat hagyni rájuk nem feladatom.

2002. július 10.
Át Homokkomáromba. (1360, Pálosok ide, HUMUKCAMAR), Nagykanizsától 13 km. A falu fölött, fák között megbújt öreg kolostor, meg az új épület. Máté szervezte meg nekem, megvan az ellátásom, lehet júliusban rajzolni. Szállás pedig a falu közepén, két szoba az orvosi rendelő fölött, amúgy a ház üres. Napi hat kilométer gyaloglás a kolostorba, kosztért, éppen jó az egy hónap gipsz után. A laudesen, olykor a vesperáson, szentmiséjükön is részt veszek. A Nyolc Boldogság Közösség, tán hallottál róla. Egész napos szentségimádás, liturgiájukban ortodox és zsidó szövegek. A zsidók Krisztust megtaslálásáért imádkoznak, az oltár mellett menóra, a sabbathot megünneplik.  A pápai enciklikára hivatkoznak: "Mélyítsük el a sabbath teológiáját!"

Délelőtt rajz, délután belekezdek a 800 kiállításmeghívó megírásába.
Heti kétszer Nagykanizsára, strand. A fedett medencében lehet kézlapáttal úszni. Nem mindig bírom az 1200 métert.

2002. július 14., péntek.
Reggelente laudesen a kápolnában. A vége egy felajánló ima, a Szűz képe felé fordulva:

Ó Mária, a mai napon az egész mennyei udvar jelenlétében Anyámnak és Királynőmnek választalak. Neked adom át és neked szentelem testemet, lelkemet, belső és külső javaimat, összes elmúlt, jelen és jövendőbeli jócselekedeteim értékét. Teljes jogot és hatalmat adok neked fölöttem, és minden fölött, ami az enyém, kivétel nélkül, hogy tetszésed szerint rendelkezz vele, Isten nagyobb dicsőségére, időben és örökkévalóságban. Ámen.


Sabbath este a közösségi térben. A lányok és a férfiak is hófehérben. Asztal körül, a gyertyák égnek. Zsidó énekek.
-A sabbath jelképrendszeréből: a fehér terítő a fehér mannával borított földre utal .
-Katekizmus: "A pogányok a kereszténységet megélni csak a zsidók felé fordulva tudják."
-körbeköszöntés: Sabbath salom! / Szombat békéje.
-Nem annyira zsidóság tartotta meg a szombatot, mint fordítva.
-A szombat két ajándéka az öröm és a békesség.
-A gyertyagyújtás szertartása. Kalácstörés.
-Pap, diakonus, apácák, elkötelezett civilek és házaspárok is, egy családban. Az ötéves gyönyörűszemű Johanna, amint bátyját rugdalja. A pásztor fehér habitusán egyik oldalon rózsafüzér, a másikon a mobil a derékszíjra akasztva.
-"Isten még azt is eltűri, hogy féljenek tőle."

2002. július 15.
Este könyv Pio atyáról.
Autószerencsétlenség következtében egy ember egészen megnyomorodott, beszélni is alig tudott. Pio: Ez a baleset nagy kegyelem számodra. Nélküle gyilkos lett volna belőled, és most börtönben ülnél.
Egy rákbeteg keresi föl. Igen, meg fogsz halni, –mondja szomorúan, és mutatja beteg gócokat. Kis szünet után: nem, nem  fogsz meghalni, magamra veszem a szenvedésedet.

Urbán páter mondja: Igen, a Tamás atya. Vele az volt a baj, hogy sohasem engedelmeskedett. Ez mindennek a gyökere (a házasságának is).

2002. júli16. 
Kullancs a fenekemben.

A rend története az alapító Efráim testvértől. (Fiatalabb nálam.)
A ferences ideál állandóan "kísért". Csupasz cellákról álmodom. De az evangélium nem idealistáknak íródott. Ferenc hivatása mindig is példa marad számunkra, de teljes egészében nem alkalmazható egy olyan társadalomban, amelyben gyerekek és betegek is élnek. Számukra a külső "esztétikai" szegénység kísértés.
...Egy alkalommal egy imaesten egy apáca ülte mellettem, parókát és vad színekben pompázó ruhát viselt. Arca ragyogott a boldogságtól..

Efraim kérdése a szerzetbe jelentkezőhöz: Kész vagy rá, hogy hátralévő éveidet az Oltáriszentség előtt töltsd, anélkül hogy esetleg bármit is éreznél?
–Hogy Krisztus magányát megosszuk vele, ez a szemlélődő élet lényege, melyet állandóan gyakorolnunk kell.
–A sivatagi atyák kivonultak a városból a nők hiányos öltözete miatt. Naponta fonták kosaraikat, aztán évente egyszer mindet elégették.

–A karakterünket a túlvilágon is megőrizzük.

Egy az első rajzok közül:

2002. július 17.
Kossuth rádió: Kínában a népdalhagyomány tudatos gyűjtését, megőrzését időszámításunk előtt kezdték meg. Amit nálunk Bartók.

A belső ima ez: Uram, vételre kapcsoltam?!
Mondják, hogy szentségimádásnál  a jelenlét a fontos, nem a szavak.

2002. július 18.
Bognár Robinál látogatóban, Nagyrákoson. Meg akarom nézni Európa legnagyobb völgyhídját. Szép.

Szeretem a korlátokat. A medence falát, ahol meg kell fordulni, 15 éve az 5.23-as vekkert, a műterem ablaküvegét, amin nem lehet átlátni. Szeretem, hogy munka közben rálátok a faliórára.

A szektások példájára: a bibliából kiragadott (hamis) idézetek:
Jó, ha az ember asszonnyal nem érintkezik. 1Kor 7.
Ha rabszolga hivatást kaptál, ne bánkódja miatta. 1Kor 7. 

2002. júli19.
Egy fantasztikusan ízes, gyönyörűen formált cigány mese Mátyás királyról. Egy vénember meséli. Meg kéne rendelni a Rádiótól, kb. ezer forint.
2002. július 19. péntek, Kossuth, 11.40, a Cigányfélóra keretében.

2002. július 20.
Két kolostorbéli fiatal esküvője. Utána lakodalom a fűben a templom előtt, a hangszórókból mai slágerek. Árnyékból nézem a mulatozókat, szinte táncolnék.  Háziműsor, jelenet a vendégeknek: két apáca csajosan öltözve, homlokpánttal - kettős csavar, bizarr. Éjfél után haza: Zelk: Sirály.

2002. július 21.
Vasárnap, délelőtt uszoda. Az esküvői torta maradékai.
Délután: Magyar írók önéletrajzai; Füst, Déry, Tamási, Tersánszky.

2002. júli22.
Eddig lehetetlen volt utcára menni, olyan kánikula; így a Monet-i módszer, aki bérelt szobából hónapokig festette ugyanazt (a katedrálist). Szobámból szőlődombokra látni.
Ma először hűvösebb. Ki a tájba horgászszékkel kombinált hátizsákommal. Benne a rajzszerek. Két éve vettem, alig remélve valahai használatát.
Próbálkozások, hogyan lehet egy végtelen gazdag látványt néhány fontos vonallá redukálni. Tollal, ceruzával, kihegyezett faággal.
Minden rendben, a könyvtárból kivettem a Józsefet.
Raffael testvér két évig élt Jeruzsálemben, meséltetem a városról.

2002. július 23.
Elkészült a megrendelt 23 képkeret. 30x35 centisek, mint a rajzaim. Húsz éve a zsidótemetőknél bevált Szüts ötlete, hogy paszpartu nélkül, üveg alá, keretbe.

Szinte kényszeres gátlásosságomat szerencsésen ellensúlyozza spontán agresszivitásom.

Garami Erzsébet családregénye: A jerikói rózsa. Dédszüleje vett Jeruzsálemben egy kis száraz kóródarabot. Ha vízbe teszik, száz év múltán is, fél óra múltán megduzzad, kizöldül, és egy rózsa nyílik rajta, illatos. Hogy ez nekik egy családi ereklye.
Nem tudja valaki, lehetséges ez?!

E-mail, aug. 8. 

Üdv Mester!
Szóval az a jeruzsálemi-rózsa igaz, nekem is volt, csak a virág nem stimmol. Olyanja nincs. Ja, és baromi büdös egy növényke! Géza





2002. július 24.
Kínlódom a rajzolással, sok a selejt. Sugár Gyuszi, rég halott mesterem tanácsa: tedd félre a munkádat fél évre. Közben megjavul. 
És: valamikor kilométereket gyalogoltam motívumért. Ma kiülök az alkotóház elé... Megéltem.

Cigánygyerekek szegődnek mellém, álldogálnak mellettem, beszélgetünk, összeszokunk. Attila, Márk, Dávid, és időnként egy délamerikai TV-sorozat főhőséről elnevezett kislány, Alinda? Emela? Megkínálnak Negro cukorral, és kapok egy gumilabdát is. Megrajzoltatom őket, s egyik nap Atillát megkérem, hozna otthonról egy zsíroskenyeret. Két meleg szendvicset hoz, s anyukája üzeni, hogy még van. Pár perc multán húga, egy pohár üdítővel. Hogy ceruzával rajzolok, hoznak színesceruza készletet. Biciklimanővereket mutatnak be nekem. 

Könyvtárból (a szomszéd szoba, csüt. délután nyitva) Illyés Gyula emlékkönyv. 
Meghalt 1983 április 15., péntek, 10 óra 10 perckor.
A Beatrice apródjait el kéne olvasni. Minden nekrológ főműként emlegeti. Bár lehet, hogy csak angyalföldi(?) témája miatt.
Hiába, nem tudok ellenállni, annyival könnyebb róla olvasni, mint tőle! Pedig hogy igyekszem ezt a pótcselekvést elkerülni, évek óta! Zelknél is, mindenkinél.

Este átnézem a rajzokat, az eddigi 51-ből 19 marad. Így jelentősen javult az összkép. 

Állóképességemet majd Pesten újra a nulláról fölépíteni. Futni?! Reggeli tornán egyszer leguggolni is kín. Karosszékből fölállni alig bírok.

A polgármester meg van hatva a szállásért kért, és  kapott képemtől. Igaz, az ajándékozó levélre ráírtam a forgalmi értéket is. Egyszer s mindenkorra meg vagyok hívva, akár tanítványaimmal együtt. Addigra a szobához zuhanyozót is építenek.
Meséli, művésztelepet akarnak jövőre. Elmagyarázom, hogy nem szabad cserébe itt készült művet kérni, egy idő után tele lesz a falu szeméttel. Semmi biztosíték, hogy pár hete alatt bárki közösség elé alkalmas művet tud készíteni.
75-ben ezt a halleiek úgy oldották meg, hogy két év után visszahívták a csapatot a kész művek kiállítására, vásárlási ígérettel.

Kékkúton olvastam, amit húsz éve a C. naplóban üzentem mai magamnak: pohár vízben két kiskanál almaecet, egy méz, és nem lesz reuma! Ujjaim hónapok óra fájnak, azonnal elkezdtem. Mindez két hete.
Most mesélem mindezt friss ismerősömnek, gyógynövénykutató: igen, húsz éve Smidt doktor hirdette meg az Egyesült Államokban. A szer javára írandó, hogy nem árt. Nagy lehetett ott a túltermelés...

SMS váltás után Mikinek mobilon pénzt küldök, a számlámról átemelik az övére. A technika.

Illyés emlegeti, Csokonait kéne olvasni!

7.27.
Szombat, az utolsó munkanap. A szőlődombon a pattogatottkukoricaárús asszony beinvitál, hogy kertjük tetejéről jól lehetne rajzolni. Csakugyan.
Dél: a kolostorban a  lecsupaszított ebédlőasztalokon kiállításom. 26 rajzot tartottam meg a hatvanból. Egyet választottak is.

Végül is nem lógtam meg innét. Teljesítettem. Az izgalomtól, hogy már csak három nap, és mehetek haza, napok óta nem bírok aludni. Zsófi kritizált valamit a CD-men, egy hónapja fejben evvel babrálok. És MEGVAN!, sőt a hibát előnnyé tudtam formálni! Csak már hozzájussak!

Reggel egy telefon, meg akartam volna venni, de a polgármester azonnal nekem ajándékozza azt a szürke laktanyai vaságyat, amin itt. Gyönyörű.
Estére aztán rájövök, műtermem kivetné magából.

Megérdeklődöm, tetszik az örökmécs is, amit a kolostorban a Vladimíri Istenszülő ikonja előtt égetnek. Hidegen préselt olaj, de étolaj is jó, naponta kétszer utánatöltik. Havi nyolcszáz forint. A kanóc Bécsből, de létezik el nem égő-, azbesztből is. Az úszó parafából, azt lehetne csinálni. Szép ikonnyomat másolatokat fatáblára kasírozva a szomszéd kolostor megrendelésre küld, katalógust kaptam. Talán.

Hidas Antal, aki egy jó ember lehetett, emlegeti a Csendes Dont, hogy mennyivel jobban szereti figuráit, mint akik a Háború és békében... Meg kéne nézni, bár.



7.28. vasárnap.
Ezt is a pattogatott kukoricás ajánlotta, 25 kilométer, megnézem az őrtilosi kápolnát, kilátással Horvátországra. Anna napi búcsú is, jönnek a túlpartról is, réven.
Jákob üzletkötése, megkönnyeztet, úgy nevetek.

Kérdezem vendéglátóimat, miért nem jó a mostani alagsori raktárhelység, miért építenek új kápolnát?!  Először meghökkentek.

  
  

  
89. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2002 AUGUSZTUS

Szervusz, kedves J., 
bár ti most, gondolom, nyaraltok, kevéssé komjuterközelben!

2002. aug. 1.
Végre itthon. Elkezdtem újra futni. Másodnap a teljes táv, bár nem könnyen. 
Mindenekelőtt és legelőször a CD-re: a képeim közé elválasztó évszámok. Zsófi kifogásolta, hogy a fotókat lapozta, és egyszer csak a Kossuth-levelünk jött föl. 
Nem tudhatta, hogy az utolsó kép után az elejére ugrik a rendszer. 
Ezt kellett megoldani.

Oravecz új verseskötete: A megfelelő nap. 
(2002. Jelenkor.)
Kíváncsi voltam, hova tud lépni négy évvel a nagy falueposza- vagy monográfiája után.
Csupa csupasz vers, haiku-szerű, fákról, elmúlásról, szeretem.


EMLÉKEZTETŐ 
Tél, hó, hideg,
délután, csönd,
egyedül a házban,
sötétedés előtt tíz perccel,

hirtelen megszólal az ablak előtti berkenyén egy feketerigó,
és bejelenti az estét -

ne feledd,
az ilyen pillanatokért élsz.

Persze, az ember nem ezért él, de csakugyan, az ilyen pillanatok!


2002. aug. 4.
Napi 12-14 óra munka. Az új grafikák fotózása, digitalizálása. Figyelem, J., összes új rajzom már megnézhető a GRAFIKÁK/2002 alatt. 
(A legkedvesebbet ide.) 

Keretek festése napokig, üvegezés stb, összes rajz keretbe. S a végére kiderült, az egész rossz. A keret színe?, vagy mégis paszpartu kellett volna? Hogy lehetne megjavítani?



2002. aug. 5.
Ma összes júliusi jegyzeteim gépbe írása.

A Vladimiri Istenszülő (XII. század, Moszkva) ikont beszereztem, már azt mutatom itt, föntebb. Keresem a helyét a műteremben, egyenlőre a kompjuter fölött a könyveknek támasztva. Vagy Katához? A Ferencziek terei Ecclesia kegytárgyboltban megnéztem egy profi örökmécsest, 17 ezer, ronda. Magamnak kéne megcsinálni? Harminc éve őrzök egy rózsaszínen pislákoló glimm-lámpát, tehát a fény megvan. Esetleg valami kődarab alá? Hogy jön össze az egy villanykörte-foglalattal?

És ti? Tengerpart? Megvolt?

2002. aug. 6.
E nyár tapasztalata, jó lenne a József egy kötetben. Hol itt, hol ott ütöm föl, s ne kelljen mindig választani. Körbenéztem a Belvárosban, éppen egy antikváriumban sincs. Összeragasztottam az én két kötetem fedlapját. 

2002. aug. 7.
Mike akkor fekszik, amikor én kelek. Valamint fél napot lábujjhegyen járunk, s kiderül, nincs itthon. Most kétoldalas, háromállású táblát az ajtajára: 

2002. aug. 8.
Szüts megnézi délelőtt az új rajzaimat. Délután tizennégyet kidobok. A hatvanból maradt tizenhárom. Ezeket is ki kellett venni a keretből, ronda. Feketére festeni a keretet? 

2002. aug. 9.
84-ben ceruzát vittem a szigligeti alkotóházba, mert ott nem szerették az olajfestőket. Zsidótemetők. Az első rajzok után Szüts (a szomszéd szobából): Színes papírra csináld, és paszpartu nélkül keretezd, akkor nem rajz lesz, hanem kép. 

Rögtön fölutaztam Pestre szürke ingres papírokért, és megrendeltem a 30x35-ös fakereteket is. 

Okulva, idén nyáron ugyanez, az eredmény förtelmes. A 23 keret először barna, aztán ezüst...
Ma festettem át harmadszor, ezúttal feketére. Reménykedem.

Minap egy mellékmondatban telefonon fölajánlottam a Nemzeti Galériának, hogy adnék e rajzokból egy sorozatot, ha tetszik, nézzék meg a hálón, már föltettem. Két nap múlva szelíden elhárították. Hogy még leginkább az elsőkből... Mondom, a barcsaysból?
Gyanítom, az utókor igazolni fogja döntésüket. Bár közben kidobtam a felét. A netről is, persze. Javult az anyag.

Délelőtt a piliscsabai Katolikus Egyetemre, a majd' négyméteres Nagy keresztutamat jobb, ha én szedem szét, és szállítom. Öröm volt látni tíz év után. A hátán fóliadossziéban az akkori ajándékozó levelem:

....Nagy Keresztút, olaj, farostlemezen, 14 tábla, 80x360 cm, 1971, értéte 1.100.000 Ft.

Ajándékozási feltételeim: 
1./ A művet az Egyetem Bölcsészettud. Karán helyezik el, a diákság számára folytonosan megtekinthető, közösségi térben.
2./ A mű helyét és helyváltoztatását a mindenkori dékán úr dönti el.

1992. X. 2., az ötvenedik születésnapomon.

Ezt a példányt kérem a kép hátára ragasztani. Köszönöm.

...Ez be is jött, a Dékáni hivatalban nem tudták, övék-e a kép 
egyáltalán, nincs papír róla.
Önadminisztrálni mindig tudtam. 

A kép előtte a Nemzeti Galériában volt évekig, letétben. Nekik is szántam, de aztán úgy gondoltam, sose lesz hat folyóméter kiállítási felületük számomra, túl nagy kép. Nem fogja látni soha senki.
A kép Mike születése előtti, ugyebár 11 évvel. Most délután látta először, kiterítettem neki a műteremben. Azt mondta: Ez jó.

2002. aug. 10.
E-shop, interneten, mint utóbb kiderült, Olaszországból:

> Szia, Oreg.
> 
> Megveszem az alabbi rajzaidat:  02/03, 02/04, 02/07.
> Legy szives, irjad is ra a muvekre, hogy az en tulajdonaim.
> 
> Mas dolog: HOVA TUNTETTED EL A 02/22 SZAMU RAJZOT?????
> CSAK REMENYKEDEM, HOGY NEM KOVETTEL EL VALAMI IRREVERZIBILIS TETTET A MODERN
> MAGYAR GRAFIKA E KIEMELKEDO LAPJA ELLEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
> 
> HA NETAN MEG MEGVOLNA, AZONNAL TEDD EL, MERT EZ IS KELL NEKEM.

A válaszom:
Kösz, (elviszed a két legkedvesebbet.)
A 02/22-est megnéztem dián (azt még nem dobtam ki) az egy sajnálatosan téves gondolat volt, Somogyi Győző modorában. Béke poraira.


Ma meglehetősen fáradtan, nemcsak én, hanem öreg barátnőim is, így a vízben a káoszelméletet mesélem nekik, érdeklődnek. Közben kiderül, részben nem értem, részben elfelejtettem.


E-mail Esterházynak:

A BŐVÍTETT KIADÁS számára.
Egy gyerekparalízises sánta lakatossal együtt úszom a Lukácsban, ő meséli:
1953-ban együtt ültem a Markóban (tiltott határátlépési kísérletért) a szombathelyi főszolgabíró fiával, Osvát Miklóssal. Neki Bécsben 250 ezer schillinget adtak a rokonok, hogy Esterházyt, feleségét és fiát csempéssze ki, de lebukott. 10 évet kapott.
(Gondolom, ez nem ti vagyok.)

Válasza: csakugyan nem.


Nyelvészt kérdeznek, hogy a szleng, meg a nyelvromlás: Maga ilyenkor biztos húzza a száját...?! Dehogy kérem, én tudós vagyok, aki leír egy jelenséget. Mintha a csillagász kritizálná a csillagokat...


2002. aug. 11-12.
Ötven asszony, bűnös asszony, alabástrom amforákba, búgja egy régről kedves hang, és keservesen képtelen vagyok rájönni, ki. Aztán a bemondó: Gábor Miklós szavalt.
Színészek. Várkonyi Zoltán. Mondták, csibész volt. Mégis minden színésze és tanítványa kitüntető szeretettel beszél róla. A magányos úr, Kálmán György, a hangja. Tomanek Nándor, apám fotójára emlékeztetett, Einsteint játszotta a Dürrenmatt darabban. Azt se tudtam évekig, hogy elment. Bulla Elma? Emma?, a színpadon tolókocsiban, egyszerre volt királyi és szánandó. Bazilidesz Zoltán, az a gyönyörű mély hangja. Mi volt az a darab, két Amerikába beszökött olasz munkás... a befogadó család lányába szerelmes lesz a fiatalabb... az apa féltékeny, a végén öngyilkos... Talán a Pillantás a hídról... Őze Lajos, párttitkárarcú, ritkán láttam, egyszer valami buta komédiában. Gobbi Hilda mindig jelen volt, múzeum és színészotthon, mondják, ivott. Az arisztokratikus Básti Lajos, az érces hangjával, a Hotel Germániában német vezérkari tiszt, ahogy gőgösen körülnéz. Pécsi Sándor, kissé puha-gömböc, kedélyeskedő, állítólag szép művészeti gyűjteménye volt. Ruttkai Éva, kedvese halála után elhízott, megcsúnyult. Órát küszködtem, míg följött a neve: Mensáros, mintha a nagyapám, a meleg szemeivel. 81-ben, amikor meghívtak a Madáchba díszletet tervezni, minden nap láttam, egy zavaros zsidótémájú-darabot próbáltak. És Tímár József, akit még láttam érettségi előtt a Nemzetiben, és aki a nemzet számára azonosult avval az utolsó szerepével: Az ügynök halála.

Szerettem ezeket az embereket. Természetes volt létük és rangjuk. Emlékük mosódik. A fiam már szinte csak Latinovicsról tud, Fészek-klubi fergeteges szavalóestjét olykor meghallgatjuk. 
A maiakat meg már én nem ismerem.
 
2002. aug. 15.
Weöres önéletrajzából:
Munkáimra hatott a Tao-te-king, a Gigames-eposz; továbbá a matematika, a zene, az ablaküvegen mászkáló légy...
Csak annyiban vagyok izolált én, amennyiben közösségi küldetésemet izolálják. Némely kritikusom azt írja, hogy formai eredményeimet el kell fogadni, mondanivalómat vissza kell utasítani. Barackot lehet úgy enni, hogy húsát lenyeljük, magját kiköpjük, de verset olvasni ilyen szétválasztással lehetetlen. És miért kellene mondanivalómat kiköpni? Hiszen nem a szocializmus ellen küzdök, hanem a kapitalizmusból örökölt karrierizmus, pozicionizmus ellen, a háborút okozó sokféle egyéni és csoportos mohóság ellen, a harmonikus munkáspihenésért, a békés életért... 
1965


Szaladgálós napok. A Nemzeti Kulturális Alap számítógép-programjait cserélik, másfél hónapja nem utalják a pénzt; hajkurászom. Bajza utca- Művészeti Alap- Ernst Múzeum kör, többszörösen, aláírások begyűjtése.


Levél képtulajdonos barátaimnak, néhány már válaszolt is.

Kedves Gyűjtőm / Barátom!
Másfél éve szervezem ezt az őszi gyűjteményes kiállítást. 
Szívességek kérek. Az Ernst Múzeum ugyan fölajánlotta, hogy 650 ezer forintért intézi képeim szállítását, de valahogy.
90 képről van szó.

Kérlek, ha tudod, szeptember 19-én vagy 20-án a bekért képeket hozd be az Ernst Múzeumba...
És még egy. Előre is bocsánatot kérek, ha képed netán mégsem szerepelne. Szüts rendez, remélhetően és szokásosan kegyetlen lesz, visszaadva 1991-es Vigadó-beli rendezésemet, ahol 27 behozott képéből kilencet tettem a falra. (Elnyerte az "Év kiállítása" címet.)
Köszönöm!

(Hárman telefonon segítségüket is fölajánlották, amire lehet, hogy szükség is lesz.)



2002. aug. 16.
Csinálom az Ernst-kiállítás fejezetet a web-re. Ennek kapcsán kiderült, a baromi munkával tavalyelőtt illusztrált C-napló részei túl nagyok a sok ábra miatt, lassan jönnek föl. Este átalakítottam - majd fél éjszaka (akkor olcsóbb) fölraktam a netre is, belenézhetsz, a KÖNYVEKnél. 

Kicsit hidegebb-ezüstre igazítottam az A/02/12-es keretét. Ez a szakma csodákkal teli: a kép most tökéletesen másról szól.

Féja Géza (1900-1978) írja önéletrajzában; nehézkes, súlyos, szép:
...Esztergomtáborba vonultam vissza, a száműzöttek elszántságával készültem arra, ami még csak néhányunk szívében rügyezett. Itt ölelt át érlelőn, megtartón a szerelem. Itten ismerkedtem meg testközelben a halállal. Nem reám sújtott, kegyetlenebbül büntetett.
 1932-ben jutottam vissza Pestre, s bontakozott ki pályám szélesebb mezőnyben. Sebeket adtam és kaptam. Sohasem kerültem meg a szenvedés tisztító tüzét. Mindent átéltem, ami embert érthet. Mindenért nagy árat fizettem.
	1956-tól ismét Budapesten élek... A hatvanas évek emlékeim betakarítására figyelmeztettek.



Ma lejött a Heti Válaszban, ez talán a harmadik.  Balázs Sándor tavaly hosszú magnós interjút csinált velem, aztán öt részre vágta...  


„MONOTÓNIÁRA VÁGYVA.”					
Beszélgetés Váli Dezső festőművésszel.                                                                                   
 
- Találkoztam egy Tandori idézettel, amit az életművéhez, vagy pontosabban az elmúlt évtized munkáihoz, sajátos attitűdjéhez szervesen illeszthetőnek vélek: ”hogy minden nap pontosan ugyanazt kell csinálni...ettől lesz egészen nyilvánvaló, mennyire nem ugyanaz soha két nap.”
- Frappáns, valószínűleg igaz is. Azt hiszem, gyávaságból ilyen szervezett az életem. Naponta ötször szól a vekker, így van beállítva a kompjuterben. Félek az élet komplikáltságától, terhesek a hirtelen változások, ebben nagyon tehetségtelen vagyok. Nem járok moziba, társaságba, nem nézek televíziót, szűkítem az életkörömet, mert nem tudom földolgozni, nincs rá energiám. Monotóniára vágyom.

...- Amikor az ember sokkal inkább nyögvenyelősen dolgozik, például amikor fáradt vagy valamilyen kellemetlen élmény érte - ennek lehet-e hozadéka egy következő napon az alkotói folyamatban?
- Igen. Csak egészen más, mint az ember gondolná. Ugyanis, ha túlságosan fáradt vagyok, könnyebben születik jó kép. Valószínűleg ilyenkor bizonyos gátlásokat levetkőzik az ember. Húsz éve egyszer, augusztusban, térdig érő hóban eltévedtünk a Tátrában. Hatalmas köd volt, órákat gyalogoltunk, és nem tudtuk, hová érünk és mikor. Életveszedelemben, egy meredek hegyoldalon másztunk le a barátommal, aki lemaradt. Halálközeli állapot volt. Ott és akkor - pontosan emlékszem - ott bizony azt gondoltam, hogy nem várom meg; ha meghal, meghal - én megyek. Szóval így. Ilyenfajta gátlás oldódik fel az ember túlfáradtságában, festésnél is. S néha csakugyan megszületik egy rendkívüli megoldás. Egy renden kívüli megoldás. 
- Mert egyébként gátlásos, bűntudatos ember?
- Gátlásos vagyok reklamálni, ha fonnyadt zöldséget adnak. Bűneimet tudom, azokat körülbelül leírtam a Naplómban is, s így - deske.hu - az interneten is olvashatók. Bűntudatos nem vagyok. Azokat nem titkolom, nem szégyellem...
- ...de számon tartja őket...
- ... hanem helytelenítem és meggyónom. Isten a gyónás után a bűnöket elfelejti, ezt számos alkalommal kijelentette, hát ennek szellemében.....
- Persze nem azt jelentette ki Jézus, hogy a gyónást követően a bűnöket elfelejti, hanem hogy megbocsátja.
- Elfelejti, ezt a fogalmat használja, és az egyházunk is így tudja...   Van erre egy, a hívő ember számára tartalmas történet. Egy kislány, akinek jelenései voltak, elment a helyi plébánoshoz, aki hitetlenkedve azt mondta, hogy próbáljuk ki: legközelebb kérdezd meg, hogy mit gyóntam utoljára. A kislány ezzel a válasszal tért vissza: azt üzeni az Úr, hogy elfelejtettem. Hiteles válasz. Csak abban az értelemben nem, hogy a bűnhődés még hátra van. De egy bűn elkövetése után magával a bűntettel nem kell többet foglalkozni. Megöltem, meghalt - meggyóntam, megbántam: Isten megbocsátotta, igyekszem többet nem....
- Ilyen egyszerűen volna ez? 
- Hát, ha a megbánás egyszerű, akkor igen.

...- És a jövő? Mire számít?
- Semmire. A jövőképem nincs. Hogy majd a jövő nyáron. Majd ha lesz rá mód. Semmi. Ha szembejön egy feladat: jövőre gyűjteményes kiállításom az Ernst Múzeumban. A hétköznapok: mindent megteszek műveim rendbetételéért, hogy amit csináltam, az működjön, hozzáférhető legyen. Ne legyen elvarratlan száll. Amikor ideköltöztem ebbe a műterembe, Diener Dénes Rudolf özvegye itt hagyott öt képet, mert azok olyan rosszak voltak, hogy még őneki sem kellett. Ez a helyzet elkerülendő, én inkább felfűrészelem őket - még időben.
Nincsenek vágyálmaim. Dehogynem, most lázálomban vagyok. Tíz éve szeretnék mobiltelefont, amire semmi szükségem... 

...- A gyenge vitalitás mivel magyarázható?
- Anyám a velem való terhességet végigsírta, mert édesapám az orosz fronton volt. Lehet, hogy egészen egyszerűen ezzel. Állítólag egy idegrendszert ez is meghatározhat. Lehet, hogy a tehetségeim és a tehetségtelenségeim olyan arányban vannak, aminek ez az eredője.
- Ki tud békülni ezzel a helyzettel?
- Kötelességem.
- Ez túl katonásan hangzik.
- Világnézeti parancs: kötelességem elhinni, hogy Isten ezt az utat fölajánlotta nekem, mert Ő jobban tudja, és ilyen módon, egy ilyen sors által akar üdvözíteni. A lehetőségem csak annyi, hogy ebből a legjobbat hozzam ki.

Az egész elolvasható: KÖNYVEK / ÚJSÁGCIKKEIM / 1983-TÓL / egészen alul - BALÁZS S. INTERJÚI.

2002. aug. 18.
Árad a Duna, Mikit tegnap kicsaltam fotózni, aztán Szüts is csatlakozott hozzánk. Mike lefényképezett minket. A víz már csak ötven centire a járda szintjétől. Hétvége, kedélyes kíváncsiak téblábolnak mindkét parton. A Lánchíd alatti villamosalagút már víz alatt, Szüts le is mászik. Néhány fotót este lenagyítottam, majd rögtön ki is dobtam.

Kiderült, ez az e-mail rajzvásárlás Olaszországból történt! Hidvégi ott nézte meg új munkáimat web-en.

Vasárnap, biciklivel megint a Duna-parton, megnézni a vizet. A Margitszigetre nem engednek be senkit a rendőrök az ár miatt. Aztán a Parlament előtti parkban egy könyv a hátizsákomból. Végül a Vérmezőn, egy padon. Két éve említettem már neked röviden Móra Ferenc visszaemlékezését ifjúkoráról, majd félegyházi díszpolgárrá avatásáról. Nagyon aranyosan meséli el:

Nemigen tudok én már olyat mondani magamról, amit az írásaimban el ne mondtam volna. Nekem csakugyan nincs egyéb témám, mint magam. Éppen úgy; mint a négyéves unokámnak, aki önmagát érzi az egész világnak.
Lírikus vagyok, no, ne szépítsük a dolgot. Különösen mióta nem írok verseket...

Az egyetemen tanárnak készültem, mégpedig természetrajzból. Nagyon szerettem a virágokat, már mikor a félegyházi árokparton szaggattam is a pipitért, s ráérő időmben most is elcsavargok fél nap egy csokor vadvirágért. (Két mesterség van, amihez igazán értek: az egyik a csokorkötés, a másik a szappanbuborékfúvás.)
Tudós professzoromat nem láttam azóta. Pedig hogy szerettem volna megkérni, hogy ne haragudjon rám. Ő maradt meg pesti éveim legkedvesebb emlékének, s pár hónapja az ő Erdészeti Növénytanának új kiadását is megvettem. Harminchárom pengőt adtam érte. - Látod - mondtam magamnak -, ha az okosabbakra hallgatsz, akkor most te is írhatnál ilyen drága könyvet.

Szegedre kerültem riporternek, és megválasztott a város könyvtárosnak a Kultúrpalotába. "Hazánk legkomolyabb könyvtárosa" - így hívott  a gazdám, Tömörkény igazgató úr, és kiküldött ősöket előkurkászni a föld alól mint könyvtárost.
- Hogy csináljam? - kérdeztem megrökönyödve. -Hiszen nem értek én ahhoz. Sose láttam ásatást.
- Hát aztán? - vont vállat Tömörkény. - Mögötte a fene az olyan kutyát, amelyiket tanítani köll az ugatásra.

Nem vagyok hetven éves, amennyinek akkor látszom, amikor őszre fésülöm a hajamat. A nyáron leszek ötven. Ez az a kor, amikor komoly embernek már illik tisztában lenni azzal, hogy mi kívánni valója van neki az élettől. Én tisztában is vagyok vele.
Egy pulikutyát kívánnék, annak egy ólat, az ólhoz egy tiszta kis udvart, ahhoz egy rendes kis házat, üveges tornáccal, ahol elférnének azok, akik meg akarnak jubilálni.
S mikor a szónok köszörülné a torkát, akkor én kilépnék a kamraablakon a kertbe, füttyentenék a pulinak, s elszöknénk erdőre, mezőre, még azon túl is, ahol a madár se jár... ahol nincs tinta, nincs újság, nincs telefon, csak térdig érő gyep van, amiben ki lehet aludni ötven esztendőt...

És a díszpolgárrá avatás. Az ünnepségre díszmenetben viszik be a vasútról a városra:

Hát amint megindul a hosszú kocsisor, megmozdul kétoldalt az embersövény eleje. Levente-parancsnokok mögött kemény nézésű fiatalok állnak haptákot. - Az inasiskola - magyarázza a polgármester. Egy kicsit megrebbenek. Gyerekkoromban nagyon verekedősek voltak az inasok. Ifjú éveimet ők tartották állandó rettegésben. Rámosolyodok a hajdú széles vállára, aki előttünk ül a bakon, kiskun díszben, fehér zsinóros búzavirágkékben. Nem lesz itt semmi baj se, nem engedi az a kisebbet bántani.
- Tudod, így kérték ki maguknak az iparosok - mondja a polgármesterem. - Az édesapád közülük való volt, hát úgy gondolták, az ő inasaiknak van a legtöbb jussuk téged elsőnek éltetni.
Végiggurul az arcomon az első könnycsepp...
 
2002. aug. 20.
Uszodából hazafelé eszembe ötlött valami, estig azt csináltam. Ha terjeszteni akarom az Ernstben a megújított CD-met, márpedig akarom, akkor reklámozni kell. 50 darab már elő van készítve, még meg kell írni, pár nap munka lesz. A borítójukra a napokban kis sárga vinyetta került: ''2002''.  
De ez nem jó, nem elég! Új borító kell, hogy a régi változatot birtoklók is észrevegyék. Nekik egyébként örömmel ingyen is lecserélném... 
Ábrának ezúttal nem műteremfotót, hanem képet. S mellette a frissített tartalomjegyzék. Ahogy kettéhajtom a papírt, az a dobozban belülre kerül. Amit nem hajtok ketté, az szórólapként fog működni. Már beszéltem a nyomdásszal, a nyomdai előkészítést egy uszodás sporttárs, szívességből...

Na, hogy tetszik? Keservesen döntöttem több kép közül. Egy másik, sötét képpel például súlyosabb személyiségnek hatnék, de a látvány egyszerűen nem vonzó; vonzatlan lett volna. 

2002. aug.21.
Két nap alatt három kisasszonykát láttam, pontosabban melltartójuk vízszintes pántját a hátuk közepén. Kilátszott a kivágott trikócska íve fölött. Félreértés ne essék, nincsen kifogásom a jelenség ellen, csak szeretnék tisztán látni, hogy fatális, véletlenszerű ismétlődésről van-e szó, vagy netán ez az új divat?! 

2002. aug. 22.
Tegnap elővettem pár éves kecskeméti uszodai emlékemet. Ott egy versenyző a bukófordulót végig combhoz szorított tenyérrel csinálta, nagyon szép volt. 
(Én a fordulóból már előrenyújtott karral jövök ki.)
Megpróbáltam.
Nem ment. Akkor még egyszer és még egyszer. A karom egyszerűen nem engedelmeskedett. Teljes meghökkenés. Odaálltam a medence végébe, és próbálgattam. A karom akaratom ellenére mindig előrelendült.
Mert ahogy az elmúlt években is, kiszámoltam, kb. negyvenezerszer...
 
Kata a Balatonnál, nyaral szegény. Én özvegyen, sok idővel, délelőtt nyomdaügyek, utána ezúttal a Városmajor évszázados fái alatt, biciklivel.

I1923-ban születtem Mosonszentmiklóson. Kapunk egy poros, árkasevolt közre nyílt, ott hömpölygött le a templomdombról minden este a tehéncsorda. Kétéves se voltam, amikor nagyapám, vizet húzván mohás-békás udvari kutunkon, furcsállva nézte: miért ugrándoznak a ház előtt a tehenek, bőgve-rugdosva egymást. De csak elvonult a csorda, s mikor leszállt a por, ott ültem még az út közepén, szürkére izzadt ingben, ismeretlen nyelvű mondókámat gajdolva, legkedvesebb játékomba, egy fém hőmérőtokba homokot töltögetve. Harminc évvel később elmondtam Füst Milánnak ezt az öntudatlanul átélt halálpillanatot; ő csak nézett ki hosszan az ablakon, s ezt mondta: "Fiam, valaki veled játszik." Fölálltam a porból, a fém hőmérőtokba verseket töltögetek.
1973. Kormos István (1923-1977)


Este Krajcsovics Éva kiállítás-megnyitóján. Kedvelem, volt három igazán jó képe.
Ott meséli egy orvos, (régi gyűjtőm): Rákaptam a bridzsre, interneten. Tegnap egy ausztráliai pasas volt a partnerem, kiderült magyar, és hamarosan találtunk közös ismerőst is. A két ellenfél egy Amerikában élő kínai volt és egy pakisztáni Karachiban. Egyikük rá is kérdezett, milyen nyelven beszélgetnek maguk? Mire bocsánatot kérve rögtön angolra váltottam...
Bárki belekapcsolódhat, szintek vannak, s lehet kibicelni, vagy lehet játszani. Tegnapelőtt valaki egy beszóláson megsértődött, kiszállt, rögtön beálltak a helyére. Van egy "Barátok" lista is, természetesen mindenkinél a sajátja jelenik meg, kövér betűkkel az éppen hívhatók.

Hát ez jó! Tényleg egy új világ!

2002. aug. 23.
Délelőtt a nyomdába, kezdik nyomni az új CD-borítót, színbeállítás. Majdnem hibátlan lesz. Hétfőre megkapom.

Levél a Nemzeti Galéria főigazgatójának:
Kedves Lóránd! Szívesség kérés! ...Tőletek kilenc képet kértem kölcsön. Annyi millióért ajándékoztam nektek képeket és rajzokat (bocs), nem tudnátok a képek Ernst Múzeumba szállítását elintézni? Segítenétek vele...

2002. aug. 25.
Talán négyszer fogyott ki a benzinem útközben húsz év alatt. Egyszer a Tátra tetején, síelés, mély hóban borospalackkal autóstop. Az kellemetlen volt. Talán azóta tartok egy teli kannát hátul.
Tegnap a Lánchíd közepén álltam le. Szerencsére tényleg majdnem a közepén, ott tölteni nem volt bátorságom, tíz métert toltam, aztán szép lassan legurultam Budára.

Erdély Miklós írja a fotómontázs műfajáról, Bálint Endre 1967-es kiállítása kapcsán:

Hozzászoktunk jónéhány új műfaj keletkezéséhez, ezeket kegyesen a művészetek közé fogadtuk, ugyanakkor engedékenységünkben elmulasztottunk tisztességesen utánanézni értelmünkben megrokkant vagy teljesen értelmüket vesztett olyan szavak sorsának, mint kifejezési eszköz, mesterség, mesterségbeli tudás, művészeti ág stb.: van-e valami közük az elnevezett tüneményhez, s vajon a besorolás, ahelyett, hogy elősegítené, nem vált-e inkább akadályává a megértésnek?
A régi művészek nehezen megmunkálható anyagokkal dolgoztak, ...és az a legutolsó porcikáig meg volt bütykölve... manapság viszont minden értéktelen vacakot földolgozhat a művész...

Éppenséggel a fotografálás művészetté való kikiáltása is tekinthető puccsszerű, főleg a tömegek nyomásával magyarázható fordulatnak...
Nem csoda, ha rangjuk birtokában a fotóművészek tiltakoznak a fotómontázsnak a művészi felvételekkel egyenrangú bemutatása ellen... hiszen az semmiféle szakismeretet, segédeszközt - ollón és kevés kulimászon kívül - nem igényel... Kellene ilyen hirdetés: KÉSZÍTSEN FOTOMONTÁZST! MINDEN BEFEKTETÉS NÉLKÜL HÁZILAG KIFEJEZHETI MAGÁT...

Hogy a fotómontázs mégse terjedt el, annak egyik fő oka: nem tekintik igazán művészetnek, mert bármilyen furcsán hangzik: létét nem indokolja semmiféle új gépezet vagy technikai találmány... Bármely szellemes technikai találmány, amely információk közvetítésére képes, azonnal új művészeti ág születését eredményezi. Ugyanazokat az információkat technikai apparátus közvetítése nélkül nem tekintjük művészinek... nincs kizárva, hogy megbolondultunk...

Annyi szent, hogy mind a festészet, mind a fényképezés legizgalmasabb, legtisztázatlanabb kérdései a fotómontázs körül kavarognak...
Élesen meg kell különböztetnünk a bűvészetet a művészettől, a "megörökítést" az alkotástól. Hogy felszenteljük azt az igazságtalanságot, ami egy zongoraművészt sújt, ha emberfeletti kitartással elsajátított virtuozitás birtokában se tud több művészi esszenciát megjeleníteni, mint aki egymás mellé ragaszt 5-6 jól megválasztott újságpapírt.

A montázsban szinte anyagtalanul nyilvánul meg a lelki intelligencia, a tiszta érzékenység... Nem kell hozzá tanfolyam, de kell átfogó életismeret, minden ruharedő, mozdulattöredék jelentéstartalmának pontos felismerése.

A fotómontázs mesterének, nincs szüksége előzetes koncepcióra, hiszen ez teljes képtelenség... ...csak annyit tud, hogy ez vagy az a kép alkalmas-e költői szinten társulni egy másikkal... aggodalommal őrzi a költői tartalom kockázatos lebegését... Ha a kialakuló formák képzőművészeti értelemben szépek, akkor a figurációk jelentéstartalma szükségképpen költöi.

Felfedezések az egyébként megragadhatatlan költői világban, amely mindenkor az ésszel megfoghatón kívül, de a létezőn belül helyezkedik el, s e két határ közt végtelen.

Nagyon jó, nagyon érdekes. Most már értem, hogy kevéssé jelentős életműve mellett miért esküdött föl zászlójára egy fél generáció. 
Fontos és elfogadom, amit az eszközök mai szabadságáról ír. Mindazonáltal Bálint és Vajda fotómontázsait valahogy lenézem. Pedig ügyesek, formáltak, szellemesek. Talán számomra túl könnyű játékosság!? Vagy csak én vagyok túl nehézkes.


A nőtt városok fölénye a tervezettekkel szemben. Az időfaktor. Ezt a V-oeuvre-t három éve építem. Ma reggel ez a módosítás a menűoldalon:

festmények   pictures 
 helyett
festmények   complete paintings since 1960

Van súlya, complete, mi?!


Tegnap javították a kompjutert.  És kaptam egy fontos ötletet, megcsináltam, délben már át is szaladtam Pestre, a Lónyai utcába, a próbákat kiprintelni. Többéves kérdés, alkalmas-e nyomdai minőségre itthoni szkennelésem (képdigitalizálásom). Most egymás mellett négyféle nyomat ugyanarról a képről, az egyik egy többmilliós profi gépen készült, összehasonlításul. 
Úgy látom, gond nélkül jók a meglévő gépeim. Tehát lehet, amint pár hete is, ahogy az új Művészeti Lexikon számára reprót kértek tőlem; Cd-korongon küldtem el, saját szín-, és egyéb korrekcióimmal följavítva az eredeti diapozitívet.


Meglett a házioltár, kitaláltam. Tudod, a Zala megyei kolostorban kedveltem meg a Mária-kultusz e formáját. Levettem a kompjuterről a képernyőkímélő vonatocskáimat, a mai monitoroknak erre már amúgy sincs szükségük. Beszkenneltem a Vladimíri Istenszülőt (XII. sz.), és föltettem alapképnek, körülötte ikonok, igaz programikonok, de az engem nem zavar. Imádkozni is lehet előtte.
Örökmécses nem lett, viszont a Mária-kép világít, egész nap.

A meglévő, fatáblára kasírozott ikont meg elviszem Zsófiéknak.


Kata még nyaral. Időnként veszek pár konzervet, meg egy méter (Hartai) kolbászt. Tegnap szóltam Mikinek, kéne egy színesmosást csinálni. Meglett. Nagyon kreatívak vagyunk.


Ottlik meséli: 1944, ágyúznak, éjjel, a rettegés órái, hova meneküljünk. Kinyitom az ablakot, meglátom a csillagokat és fölnevetek. A csillagok állandóak, időtlenek és unalmasak, mint egy régi házastárs, és olyan biztonságot is adnak...


Egy magyar agykutató meséli, játékelmélettel foglalkozik. 
A játékhoz egzisztenciális biztonság kell. A macskakölykök sokkal többet játszanak anyjuk közelében, ha az nem is foglalkozik velük.
- Az enyhén éheztetett állatok sokkal játékosabbak voltak a kísérletek során. A föl nem ismert okú idegi izgalmakat vezették le vele. Amint eszükbe juttatták a táplálékot, megváltozott a magatartásuk.
- Játék: a feszültség és oldás kettőssége. Aminek kísérőjelensége mindig az öröm. A fociban a les-szabály arra való, hogy nehezebb legyen gólt rúgni. Holott ez a cél. A vers tartalmát egyszerűbben is el lehetne mondani. De ugyanezt jambusokba törve, megnehezítve a feladatot... (Itt talán téved. Lásd fentebb az Erdély Miklós gondolatsort.)
- Az ember 8-9 órát alszik, az ébren-órákban dolgozik, pihen, szórakozik, játszik. Vannak emberek, akik mindig dolgoznak. Belenézve, ezek tulajdonképpen játszanak... (Ez ismerős)


Stephane, névnapodon megint küldök neked egy fotót druszádról. Mit szólnál például egy országalmához?


Nem vagyok egy vízuális típus. Tegnap megdöbbentem egy platánfán, a törzse alul négy méter kerületű. Tizenharmadik éve a Lukács uszoda kertjében, mindennap... 

Igen, házasságom hetedik évében kérdezték tőlem egy németországi művésztelepen feleségem szeme színét. Mondtam, nem tudom. Akkor egymás közt arról kezdtek beszélni, németül, hogy bizonyára nem értem a kérdést. 

Nagyon rosszul tudok megfigyelni arcokat, arányokat, formákat, rajzolásnál veszem észre. A nyári rajzokon is a hegyek hol ilyenek lettek, hol olyanok. A főiskolán bajom volt a modell hasonlóságával. Igazából nem érdekel eléggé a látvány.

2002. aug. 26.
Mai Népszabadság, 10. oldal:
Kétféle kereszténység létezik. Az első, jól körülírható csoport saját maga szereti rendben tartani a mezsgyéit. Ők a határozott homo christianusok. Tudják, mikor, mennyit fognak adni - se többet, se kevesebbet -, hol és mit fognak vacsorázni. Ércoszlopként állnak a viharban. A másik, sajnos vékonyabbik réteg a határtalanoké. A nevük onnan ered, hogy beszélgetés közben nem néznek az órájukra, fizetés közben a tárcájuk mélyére, áldozatvállalás idején pedig nem latolgatják fizikai és pszihés korlátaik érzékenységét.

Persze alkat dolga is. De összességében: ítélet fejemre.


Hetek óta nyomozom, ma megvan a végeredmény.
Az Ernst Múzeumnál június 9. óta fekszik 200 ezer forint, a Fővárostól plakátra kapott pályázati pénzem, úgy, hogy nem tudnak róla.
A Nemzeti Kulturális Alap is megítélt június elején 500 ezret a katalógusomra, de kompjuterproblémák miatt csak a mai napon utalta át.
Klassz.
Ugyancsak ma érkezett meg a Magyar Hirdető szerződésajánlata, plakát kihelyezésre, a 125 helyszín tételesen fölsorolva (egy oszlopon két plakát, nagyon helyesen). 61990.600 Ft. A pénz előteremtése majd a pályázati pénzek enyhe átcsoportosításával... Van tétel - baráti szívesség - amit képpel fizetek.

Ahogy olvasom a felsorolást, lesz plakát éppen a házunk előtt is.

2002. aug. 27.
Egy 46-óta Amerikában élő magyar pap előadása: "Merre tart az egyház?" Iszonyú okosak ezek a jezsuiták.

- Nem vagyok próféta, tehát nem tudom... de látni mozgásokat, amiből következtetni lehet... 
A II. Vatikáni zsinat négy éve több haladást hozott, mint az előtte-négyszáz év. A püspökök által hozott szövegek 90%-át nem használták föl.
-  A keresztesek még aggálytalanul rombolták a Hagia Sohpia másvallású (görögkeleti?) szentélyét, és ölték az embereket, hogy azok hitetlenek, úgyis elkárhoznak. Ma tétel minden máshitű tisztelete. 
- Az ökuménizmus gondolata: mi egyek vagyunk a többi keresztényekkel. Ők szintén Krisztus teste, a Lélek ott is működik. Van mit tanulnunk tőlük.
- A keresztények között mindig voltak viták, és különbségek. Már Péter és Pál között is. Ez természetes. A korai kereszténységnél saját rítus alakult ki a görögöknél, Egyiptomban, terjedt is. Ahol az európai mintára akarták a hitet terjeszteni, az csődöt mondott: Japán, India, Kína. Majd ha azok saját mintára építik föl a katolikus (egyetemes) hitüket...
- A tekintélyuralmi elv vége. Ebből a XX. sz. -ban mindenkinek elege lett. Értékeinkkel kell vonzanunk. Túl sokat beszéltünk arról, mit nem szabad, az örömhír átadása helyett.
- Nyíltság kell. XXIII. János halála előtti napokban a Vatikán azt hazudta, hogy a pápa lelkigyakorlatot tart, nem fogadja a diplomatákat. 
- Mi úgy tanultuk, van a tanító egyház: a pápa és a püspökök. Nem így van. A Lélek mindenkihez közvetlenül szól.  A hitet a püspökök is az iskolában és édesanyjuktól tanulták, nem püspököktől. Mindenki tanít és tanul az egyházban.
-A jövő útja: ha valami van, nem a paphoz fordulni, hanem megkérdezni, mit tehetek én?! Mi vagyunk az egyház, nemcsak a papok. Egy családban megfogalmazódott gondolat átterjedhet egy plébániára, és tovább is.  
- A püspököknek, akik a helyi viszonyokat ismerik, a jövőben sokkal nagyobb szerepük lesz. A pápa szerepét, feladatát is ez szerint kell majd átfogalmazni.


Délután az OTP-ből hazafelé, a megosztott járdán barnára sült csaj biciklin, velem szemben, mélyen a kormányra hajolva, a gyönyörű kis cicije... Percre elméláztam. De ez az öröm nem az enyém.
Viszont zsebemben volt a kivett pénz, Mike meg tudja venni az éve vágyott erősítőt a szintetizátorhoz, természetesen rendkívüli vételalkalom, és természetesen azonnal fizetni kell. Boldog voltam.

2002. aug. 28.
Szia Stephane!
A múltkor szó volt az országalmáról. Hogy mit szólnál hozzá. A helyzet a következő: aranyból van, tehát dögnehéz. Országlás közben, amíg a főurak a sátorban a tartományokat egymás között elosztják, egyezkednek, - végig tartani kell. Le lehet tenni, amíg az ember fölszeleteli a rántott húst, vagy amikor a táblához kihívják felelni. A nyelénél fogva lehet vele diót törni, és elfér egy nagyobb befőttesüvegben. Bár ez nem biztos, attól függ, mekkorát választasz.
Hát ez a helyzet. Ne dönts elkapkodva!


2002. aug. 21-én írtam a kilátszódó melltartópántról. Ma megjött e-mailen az érdemi válasz:

Nemcsak, hogy a kilátszó melltartó pánt a divat, de a tanga bugyi teteje is
ki kell kandikáljon a már nem is csípő, inkább popsi nadrágból. Hol él maga
barátom?


 2002. aug. 29.
Tersánszky önéletrajzából, 1941:
Negyven éves koromban adtam rá újra fejemet az ének- és zeneművészetre. Megtanultam egyszerre két furulyán egyszerre két szólamban játszani. Ugyanezt ujjam és gégém segítségével utánzom, úgyhogy még a nyakamba fordítva akasztott harmonika basszusain kísérem a többszólamú füttyömet. Ezt nem csinálja utánam senki!

2002. aug. 30.
Tersánszkyról jut eszembe, van egy nagyszerű vers hozzá, Illyéstől. Jóval tágabb horizontú, semhogy csak születésnapi köszöntő. Ha a Le Meux-i Szabó Ervin-fiókban hozzájutsz, olvasd el az egészet, ide nem merek négy oldal verset betenni:
                                                                        ...
Jogot a boncolóknak,
a kűlszin-, a fölhám-, a látszat-tombolóknak,
kik elválasztva percenként a rosszat
a jótól,
valamit folyvást rendbehoznak,
percenként fölmutatva, hogy mikortól
gyilkos a gyilkos,
tolvaj a tolvaj,
torz már a szép,
szép az imént torz,
a hős: pribék,
s ki az, aki elől megy -

mert nincs szabadjegy
jól haladni a korral;
mert van, amikor - hány a példa! -
a néma szólal,
az iszkol, aki űz,
makulátlan a céda,
mocskos a szűz.
                                                                                       ...
Fütyülj tovább, kéthangon, Mester! Építsd
hordozható csónakjaidat, törd fejd
ős-sípon, új bicikli-féken, szépítsd,
javítsd, akkor is, ha nem kell,
a részletet,
te, teljes ember!
                                                                           ...
(Óda a törvényhozóhoz)

Megjegyzem, furcsa nekem a kűlszin és a kéthangon helyesírása. Akarnék venni egy új helyesírási szótárt, minden nap kell, nem szeretnék ide hibásan. Amit tegnap megnéztem a boltban, bár már benne van a komputer (én kompjuternek írom) és a fájl, de ez nem hivatalos kiadás és főleg hatezer. Ma a zuhanyozóban azt tanácsolták, az akadémiait vegyem meg, olcsóbb is.
Beleolvastam az előszavába: ne akarjunk és ne keressünk feltétlen logikát az írásmódokban, mert a helyesírás közmegállapodás kérdése. 

Akkor most mi van az én kompjuteremmel? Hirtelenjében fölhívtam egy szerkesztőséget. 
Tehát. 
Az idegenből bekerülő szavakat az Akadémiai Bizottság egy idő után köznevesíti, magyar szóvá nyilvánítja, és ekkortól a fonetikus szóalakot írja elő. Tehát, lám, előbb-utóbb kompjuter (esetleg kompjúter?) lesz. 

Délután. Mégiscsak megvettem a szótárt, (Akadémia Kiadó, 6000), az Írók Boltjában. Először ebben a pillanatban használtam, ahogy nyitom ezt a fájlt, gyanús valami, rögtön a tetején. És csakugyan, egybe írják: mindenekelőtt. 

Takarítok, Petőfi Rádió (pardon, a szótár szerint: Petőfi rádió), fél hat, meghívott szakhölgy: Az ételt mindig jobbról balra kell keverni, hogy az életenergiák... Meg hogy a mélyhűtött ételek ártalmasak, mert hiába melegítjük, bennük marad a hideg energia, egy idő után elkezdünk fázni, és ez még csak az első jel... 
És a riporterek, ahelyett, hogy elküldenék a jó büdös.

2002. aug. 31.
Kata kompjuterét megjavíttattam, 11 ezer, kissé lelassult, vagy 7 év elektronikus szemete rakódott le benne, és ebbe a muzeális programba, amit használ, nem tudok belenyúlni. (A mai programok öntisztitóak, vagy néhány billentyűvel...) Kivették belőle a 40 megás winchestert. Tudod, ma már 10.000 megásat se gyártanak, hogy az kicsi. Jelzem, szövegszerkesztéshez elég volt az is.

A múlt hetekben többször járt a fejemben Gyula bácsi az uszodából, talán mert többször láttam majdnem őt a folyosón. Pár szót mindig beszélgettünk. Fél éve nem láttam. Pace-makeres, 80 éves, a már végleg ágynakdőlt feleségét istápolja, piacra jár, főz. Főkönyvelő volt a Ganzban. 
S lám, tegnap a kapuban. Nem 80, hanem 89 éves, nem fél éve, hanem két éve nem jár ide. Megrokkant, bottal, térdműtét kellene. Felesége meghalt, ő ide már nem jár, most orvosi beutalóval jött az emeletre, amúgy is, a 600 forintos belépő nyugdíjasnak sok.


J.! Nem kell egy Pallas VIII.?! Valaki visszacsempészte a többi közé az évekkel ezelőtt elveszett és nehezen pótolt kötetet. Tényleg, ki lehetett?


Kata  napokban akadémiai ösztöndíjjal Észtországba, most tájékozódik. Mondom: Pallas.
Előveszi.
 Ők magukat mámész (földi) vagy tállopoeeg ( a tanyák fia) néven jelölik. Fejalkotásuk feltűnően vaskos, nagy fejűek, arcvonásaik rendesek, de arcbőrüknek élénkítő pirosság nélküli egyforma barnás színe, s tekintetüknek komorsága egészen az ellenszenvet felköltő barátságtalanság színében tüntetik fel őket.  A haj és a szakáll színe a szöszke és a sötét rőt szín között változik (megjegyzendő, hogy a férfiak a hajukat nem, de szakállukat nyírják). A fehérnépnél a vörösesbarna szembogarat tartják a legszebbnek... fogazatuk ép, egészséges, álluk kissé előrenyúlt. Nemzeti ruhaviseletük jellemüknek megfelelően egyhangú; sötét, fekete és barna ruhaszín a legkedveltebb náluk; ruhaszabásuk esetlen, durva.

Szombat este, miközben írom, durrogatnak. Az árvíz miatt elmaradt tűzijáték. (A szótár szerint hosszú ű, furcsa.)


Vigyázzunk a szegény szó magunkra-környezetünkre alkalmazásával. Veres Péter írja, hogy gyerekkorában szinte egyetlen olvasnivaló otthon a falinaptár volt. S könyörgött, mert szülei csak február táján szokták megvenni, akkor pár fillérrel olcsóbb.


Este: Szüts telefonon beolvassa megnyitóbeszédét. Nagyon jó. (Ennél magasabbfokú jelzőt nem ismerek.)


  

  
1990. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2002 SZEPTEMBER

Szeptember, ez már jó, szia J.! 
Iskola mikor kezdődik nálatok? A kicsik? Izgalom?
Én itten most hajnalban nem tudok aludni, járt a fejemben, hogy rengeteg munka van benne, és vélhetően senki nem veszi észre. Hát külön fejezetbe tettem, a főoldalra: ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSOK. Bocs.
(De jó, hogy nem kezdtem még el a Múzeumban árusítandó CD-ket megírni.)
Emberszabásúbb hírünk, hogy februárban a harmadik unoka! Isten szereti őket.

Hozom zsidótemetőmet kölcsönbe, a kiállításra, egy mellékmondatban megkérdezem, nem kell-e helyébe egy másik?! Kellett. Lehet, hogy maradóan.

Most hallom, célszemély lettünk, vagyis korosztályunkat tekintve inkább czélszemély, pénteken bombariadó volt a Lukács uszodában. Megtiszteltetés.
Egy időben divatban volt ez iskolákban, dolgozatírás környékén, aztán hamar elhalt, hogy ezeket a napokat a vakációból vették el.

2002. szept. 2.
Évek óta készülök, vasárnap ásványkiállítás és börze a városligeti PECSÁBAN (a Petőfi Csarnok huncut; mára félhivatalos neve.) Bódulat, előre tudtam. Mindenféle gyerekkori izgalmak és nosztalgiák, tízes éveim első felének emléke. A fehér gyönyörű habos kristályokat hamar otthagytam, világos, hogy mindig a színek miatt kellett az egész. Vittem pénzt. Vehettem volna egy olyan mélylila ametisztet, mint amit két éve kaptam és adtam hamarosan tovább.

Óriási, ablaktalan, feketére mázolt hodály, asztalsorokkal utcákra bontva, zsivaj, fülledt meleg. Főleg bizsunak elkészített köveket árultak. De volt kövesedett cápafog, hatalmas korallok, csiszolatlan drágakődarabok. Micsoda zöldek, kékek! Ahol berezgett a mutató: mécsesnek megfaragott, narancsos színű kétöklömnyi áttetsző kő. Ha benne a láng, sejtelmesen dereng. De az örökmécs tervem már lefutott, más módon.

Megvolt a vasárnap. Megint özvegy, Kata két napot unokát őriz. Mike nem tudott jönni, dolgozik, hangversenyjegyet árul egy belvárosi utcasarkon. Olaszul és angolul közlekedik. Leülni, enni, fagyizni, cigarettázni, telefonálni nem szabad, ellenőrzik, büntetik. 

Özvegyen. Megtaláltam a lábost a hűtőben. Nagykanállal a fasírozottat (ha a gyerekek látják, általában vállalom a villát). Nálunk a mikro fordítva lehet bedugva a konnektorba, mert a tányér forró, benne a kaja pedig hideg marad.

Fölhasználták az évek folyamán néhány képemet könyvborítónak. Idétlenül a fotók, később a szakmai listák között tartottam. Három év után most megtalálta a helyét a GRAFIKÁK / ALKALMAZOTT GRAF. alatt. Hajnalban találtam ki, fél hatra a helyére is tettem. 
A SZAKMAI DOKUMENTÁCIÓBÓL meg SZAKMAI LAJSTROMOK lett. Fontos a fejezet, és érdektelen.

Tegnap ásványok, ma könyvek. Szédület. A többlet-Pallas kötet vissza az antikváriumba, de csak becserélik, pénzt nem adnak. Válasszak nyolcezerért. Bosszúból nem mondtam meg, hogy az árából háromezret lealkudtam. 
Elég sok feltételnek kell, hogy megfeleljen egy könyv, hogy könyvtáram 12. kötetévé válhassék.
Nyolcezer. A fél boltot elvihetném. Olvasni meg nincs időm, figyelmem. Csak a nosztalgia.

Baudelaire Verlaine és Rimbaud válogatott versei, nyolcszázért. Azt mondják, rendes emberek voltak, illetve kellemesen rendetlenek. Évtizedes adósság, nyugdíjas évekre reméltem. Jack London aranyásóhalál novellái. Déry A napok újabb hordaléka. Bárhol beleolvasok, ismerem. Ez jó. Nemigen (ez a harmadik szó, amit ma megnéztem a szótárban) érdekelnek új mondatok.
Könyv az iszlám művészetről. Gyönyörű vörös épületmaradványok, várfalak, kőintarziák, hidegzöld kerámiák. Sose fog sorra kerülni. Ó, ó.

2002. szept. 3.
Azt mondja ez a Bodler:

Üvegcsék, illatok, kép márvány, drága köntös,
	nehéz brokáttal átszövött
lehulló dús szövet, mely nagy redőket öntöz,
	és kéjes butorok között,

hol a langyos szoba, fülledve mint üvegház,
	veszélyes tikkadásba zár,
s holt csokrok porcelán sírjaiból meleg láz,
	a végső sóhajpára száll
			(Gyönyörök mártirja)

Na, ki fordította?! Jellegzetes.


Az Ernst Múzeum kasszájánál árusítják majd nyomtványaimat.
A Váli-monográfiából pár példányom maradt, 5000-ért adom. 
Az Ernst ebből levesz forgalmi adóra 536 Ft-ot, valamint magának 1157-et. 
Érdekes.
Valamint katalógus és a megújult CD-ROM.

Javasolták, adjak le műtárgylistát, árusítanák képeimet is, természetesen jutalékért.
Elhárítottam.


Számon tartom, ma 49 éve, hogy Dobszayt megismertem. Illegális bencés kiscserkész találkozó a Dózsa György úti lakásukban. A vezető papot, a Parnok (Parancsnok) urat következő évben letartóztatták. Fürdőszobánk padlóján égettük el jegyzeteinket.

Dobszay tanár úr. Mi Fiúnak szólítottuk, felesége még ma is. Tájékozódási pont lett életemben.
Akkoriban adta le szakdolgozatát Paul Kleeről, párhuzamosan végezte a Zeneakadémiával. Ötévente látjuk egymást.

2002. szept. 4-7.
A reggeli misén kitaláltam, hogyan fogom a katalógust dedikálni, valamint örvendeztem, hogy nadrágzsebeim státusa rögzült, a hetedikben éppen elfér a Bodler válogatott. Úszás közben pedig latolgattam, hogyan fogok a Vörösvári útról nagy ívben a Szentendrei útra kanyarodni.
Nem jól van ez így.

Röntgenre várva aztán tényleg jól jött az olvasnivaló. Közben Szüts-csel mobil, mi lenne, ha a  képeim egy részét gruppokba rendezném, akár három sorban egymás fölött?! Csak annyit mondott, te hogy röhögnél, ha én ezt kérdezném! A képek veszítenek a súlyukból. 
Az ismerős orvos (együtt úszunk) arca földerült a lelet láttán: semmi baj, a kezed, könyököd erősen kopott, akkor gyere, ha már állandóan fáj! Mozgatni igen, terhelni nem.
A reuma egy enyhébb formája, ARTHROSIS. Az első három betű mindenesetre jó.

A futástól ismételten eltanácsolt egyébként, ő is, de hát nekem az úszás, futás, festés, olvasás, élet nem megy erőltetés nélkül. Megy a hajnali vekker, megy a hideg zuhany a forró után, azt már tényleg megszoktam, valamint a mákos bejgli, bár ez ritkán fenyeget.

2002. szept. 7. 
Kiállításmegnyitón. Az a csodálatos és megrendítő Gruber Béla (1936-1963). Nem szerettem, hogy Tözsdeügynökség szervez tárlatot neki. Akkor kaptam föl a fejem, mikor megtudtam, 200 művet gyűjtöttek be, s csak a felét tették falra. Ilyen szakmai fegyelemről még nem hallottam.
Húsz éve tudom, hogy zseni. (Megsúgták, hogy a Nemzeti Galéria miért nem rendez neki egy igazi összefoglaló életmű kiállítást.)

Főiskolai beállításai, modellekkel. Önarcképei. Csendéletek. A késői szanatóriumi képei. A kertrajzok. Gyönyörű képek. Okos, gondos, kulturált rendezés. Mindenkinek ajánlom. Fontos.

Megnézhető hétköznap 9-5-ig, október 4-ig.
Aulich utca 5., Aulich Art Galéria.
(A Szabadság tér északi oldalánál.)


Mostanában nem szerettem meg a doktor nénit még teljesebben- mondta anno Mikica az oltás után.


Amikor az az utasszállítógép az Andokban lezuhant, a túlélők a havas hegyoldalon a végtelennel találkoztak. Hol vannak. Merre a legközelebbi. Mikor.

Veszelszky többé nem festett többé tájképet, hogy az ablakából látható óbudai gyárkéményt lerobbantották. Az ember ösztönösen hozzáteszi: a csacsi. De egy motívum megtalálása vajon nem ugyanilyen irracionális-é?


2002. szept. 8.
Lomtalanítás a kerületben. Szekrény és ládaroncsok között lábolunk. Ruhacsomók, kosz. És egy füzet, oldalanként egy fogalmazáslecke, kerek betűkkel:

MEGJÖTT AZ ŐSZ   IX. 17.

 A sárguló levelek lehullanak. Az idő hűvösebb. A vándorló madarak útrakeltek. Megkezdődött az iskola. A fákat nemsokára dér lepi.

ALMASZÜRET  

Ősszel szüretelik az almát. Kosarakba szedik az érett gyümölcsöt. Az úttörők is segítenek. Hamarosan megtelnek a kosarak. Nemsokára az utolsó kosár is megtelik.

ÉDESANYA LEKVÁRT FŐZ

Hoztunk egy láda barackot. Már korán reggel elkezdtük a befőzést. Terjengett a finom baracklekvár illata a konyhában. A húgommal alig vártuk, hogy mi is segíthessünk. Estére készen leszünk a lekvárfőzéssel. A lekvárosüvegek csillogóan állnak a polcokon.

Gondolom másodikos, év eleje, falusi kislány lehet. Talán ez az egy, utolsó mondat nem olyan elkeserítően személytelen. Vagy minden gyerek itt tart ez idő tájt? Bár az első szöveg egy Oravecz-vers is lehetne.
Nézem tovább. November kilencedikén itt tartunk:

ITT AZ ŐSZ

Az idő hűvösebb. A nap csak néha kukkant ki felhőruhájából. Az eső is szemerkél. Kopaszodó fák merednek az ég felé. Ólomszürke felhők ígérnek zivatart, jégesőt, havasesőt.
Halkan ránk köszönt az ősz.

Úgy képzelem, megbízható és teherbíró gazdaasszony lett belőle.

Egy negyedszázados pör vége. A Kiscelli Múzeumból hozott képeimet teszem rendbe, a kiállításra. És az üveg- nem üveg kérdés 2:1-re eldöntöttnek látszik. Nagyon szerettem képeimet üvegezni, és erőltettem is, hogy nem baj, ha a nézőnek meg kell dolgoznia a látványért. A távolságtartás, és hogy kívánatosan elidegenít. Olykor összefogja a képet. De 1. tényleg zavaró; és 2., ami új: a kipárolgott olaj és a beszivárgott por leülepedett elegye fátyol az üvegen. A színek, a faktúrák.
És ki fog egy üveget belülről valaha lemosni. Minden beszállított képről leszedem. Vége.

A reggeli futás átszervezése, mától. Beláttam, helytelen, hogy egész nap büdös vagyok. Vagyis az ingem. Utcai ruhában futok ugyanis (tarisznyával, hiszen misére, vagy egyenesen uszodába), mostantól hazaérve inget-zoknit váltok, nemcsak cipőt. Napi hét öltözés.
És. Nem tudok a lélegzet ritmusára ügyelni, hogy közben rózsafüzér. Azt átteszem a hazafelé útra.


Fax szerzetes húgomnak.

Váli Ancilla OSB.
Tücsök, hogy van az, hogy Isten nem büntet? És a tisztítótűz?

Merthogy a Heti Válasz interjúban ezt mondtam, s szerinte ez téves, hogy Isten a gyónás után a bűnöket elfelejti, ezt számos alkalommal kijelentette... Csak abban az értelemben nem, hogy a bűnhődés még hátra van.
A válasza: Isten a keresztfán minden vétkünket eltörölte, nincs maradék. Mi nem akarunk majd azonnal még hozzá közeledni... ez a tisztulás  itt a földön már elkezdődött.

2002. szept. 9.
Szomorúan visszavittem a szerszámboltba ezt a gyönyörű hajlékonyszárú! univerzális (cserélhető fejű) csavarhúzót, mert bár valódi profi eszköz, nekem nem működik. Rengeteg képkarikát vettem belőle.

Most jutott eszembe, tehát köszönet!
...mindenkinek, akit illet, Ernst-kiállításom ügyében. Nagyon sokan segítettek, nagy pénzzel, kis pénzzel, figyelemmel, idővel, teherautóval, lótfutással. 
Tűrték olykor fölös maximalizmusomat, szokásos túllihegésemet. Sok jó tanácsot (mért nem egybe írják?) kaptam. A rossz tanácsokat külön köszönöm, segített megtalálni, mit is akarok.
Köszönöm.

Egy öregúr elkapott az uszodában Rembrandt ügyében, neki találtam ki:
A művészet lényege, hogy megtanítalak valamire, bár én nem tudom, mire. 
Ugyanazt adom, és mindenki a magáét kapja.


2002. szept. 10.
Panorámafényképekből lesz kiállítás Kecskeméten. Ez volt a meghívón.
Hogy szeretem ezt a Főteret! Huszonkét éve minden március!


 

Vasárnap mise a Ferenceseknél (bal szélső torony), dobostorta (a szekerektől jobbra a passzázsban) majd Mednyánszky (a fotóstól balkézre).  A távolabbi redőnysor alatt fotóbizományi ablakai, vágyakozásra. A közelebbi redőnysor, ha nem tévesztem, egy nagy-nagy álmodozós könyvesboltkirakat, CD is van.  A legközelebbi templom a reformátusoké, a köré épített bazársor innenső sarkán cukrászdabejárat. Mellette sötét faburkolatos, elegáns étterem, Miklós párszor végignézte ott, amint én a somlói galuskát. A középső Nagytemplomban az oltárképet egy megrendítő sötétkék kereszthalál-vászon fedi (nagyböjt ideje). Tán két éve restaurálták, most újszerű és ronda.
Ez a felvétel a zsinagóga emeletéről készült, most mintha a Technika Háza lenne, vagy Hazafias Népfront, ilyesmi. 


A hűtőrácshoz drótoztam a lökhárítót, minden ütközésnél leesett. (Hátrafelé parkolásnál szoktam ledörzsölni.) Így most, mikor vasárnap Robi kocsijába szaladtam bele hátulról, csak ő sérült, szegény. (Egy elveszett körtelekvár gurult elő az ülés alól, annak örültem éppen.)


Délután a Kiscelli Múzeumból kölcsönkapott képeimnek jobb keret építése. És a szokásos baleset, szálka. Erre be vagyok rendezkedve: erős nagyító és kampósra kalapált injekciós tű. De ez túl mélyen szaladt a köröm alá. SzTK. - Érzéstelenítés? - Az is fájna. Csak a körmöt vágom, vígasztal derűsen az orvos, miközben baljával tenyeremet az asztalhoz szorítja és az ollót újra a körmöm alá feszíti. Negyedikre sikerül. Tetanusz. Pár napig csak féloldalas hátúszás lesz, víz fölé tartott jobb kézzel. Majd nejlonzacskóba csomagolom.


2002. szept. 11.
A keserű évforduló. Százféle sajt között turkáló világunknak még sokat meg kell tanulnia.

Én mindenesetre megpróbáltam. Mondták az uszodában, hogy a Műegyetem rektora érdeklődik kiállításom felől. Ma bemutatkozott, adtam neki a tarisznyámból meghívót és katalógust is. Mondom neki, Cambridge eltart vagy két költőt. Az olyan nagy gyár, mint a maguké, nem tudna eltartani egy öregedő festőt?!
A két mondat két hétig formálódott. Mint a kiállításra szánt dedikálógép szövege is. Ma lesz kész a pecsét, 1400 forint.

Rockenbauer Zoltán: Kotta és paletta, Corvina, 2001.
E-mailem:
Kedves Zoltán, egy csésze kávé mellett, esti fényben baráti körben Czóbelről, Schieléről csevegni.  Ez az, amire vágyom, és ami hiányzik az életemből, mert mindig a munkám, - alkalmatlan vagyok másra figyelni. Talán majd.
...Ezt adta a könyve, másnap estére majdnem az egészet elolvastam, hívni is akartam, de későn eszméltem, 10 után elvből senkinek nem telefonálok, magánszféra.
Hát így. Jó volt.


Egy pukkanós fólia is tud megrendítő lenni. Kapom bennük vissza képeimet, múzeumból. Egyiken filctollal: Váli Dezső. A másikon kis vignetta: Bálint Endre: Szt. Márk tér.


2002. szept. 13.
Megtörtént, nem kerülhettem el. Ilyen is van, bár nem szeretem. Barátomat becsaptam, fondorlatosan, a közjó érdekében, úgy hogy semmit nem ártottam vele se neki, se másnak. Hazudtam hozzá, úgy, hogy minden szavam igaz volt. Talán egyszer elmondható lesz.

Most (reggel fél öt) 13 fok, mára lehűlt az idő. Átállok télre, mától hosszú nadrág. Hózentráger, mobiltelefon, tárca, szemüvegtörlő rongy, zsebkendő, derékszíj rózsafüzér- és tolltartó tokkal, valamint a kulcscsomó átrakodása. Ezenkívül négy tartalék gumiujj, nem kell vízből kitartott kézzel úszni. Első nap a baleset után egy piros-fehér csíkos Kodak-nejlonzacskót húztam a sérült kezemre. 

Az utolsó (fáradt) munkanapok a kiállítás előtt. Nem nagyon van mit leírni, mert csupa csendes szervezés. Üveglapokat kell vágatni. Telefonok, nem találják a Magyar Hirdetőben 100 plakátomat, pedig leadtam. Két nap múlva kezdik ragasztani. Végső elszámolások hivatalos pénzeim kezelőivel. 
Hajsza nincs, időben vagyok. (A diplomamunkám egy héttel a védés előtt lett kész.) Ez most másfél év volt, több száz telefon, vagy 200 szervezés-levél.
Így marad idő a lépcsőházi ötletekre, a részletek manikűrözésre. A vidékieknek egy héttel korábban adtam föl a meghívókat. Ma a pestiek. Ma jutott eszembe, rápecsételem a nevemet-címemet mind a 700 borítékra az Ernst Múzeum fejléce alá, mielőtt föladom (időre várnak a Retek utcai postán). Lepecsételem, mert ami visszajön, abból kiderül, kinek változott a címe.

Stephane! Lehet, hogy jó szüleid még meg sem mutatták neked a weben névnapi ajándékomat?!
Azóta majd' egy hónap elmúlt, aj-vaj!

Soha nincsen nyugalom. A reggel szól a valahai mozdonyszerelő Nikodémus atya, hogy majd olvassam én (felszólító mód) a leckét, a Korintusi levélből. Ilyen még nem volt a hatos misén, úgy látszik, be akarja vezetni. Kértem, intsen, mikor induljak ki az oltárhoz, mert ilyenkor az idegességtől mindent összekeverek. A pult oltalmában aztán felolvasás közben balkézzel a gyomromat markolásztam.
Az öltözőben István Indonéziáról és Jáváról mesélt, ahol most járt, majd mondja, el fog vinni Borobudurba. Kértem tőle néhány fotót útjáról, e-mailen. 
Ilyen ez a Lukács.
Az aranyos púpos Irmuska néni viszont kórházban, hetek óta, mondják, 38 kiló, halálhírét várjuk.
Egy másik púpos nénire, akivel még nem vagyok beszélő viszonyban; a napokban rászóltam, hogy hol az a gyönyörű kék fürdőruhája?! Tegnap újra abban jött, sőt, kék sapka és kék úszószemüveg-, rám mosolygott. Mondom neki, az a lényeg, hogy soha semmi nem mindegy.
Egy harmadik asszony a korlát mellett kalimpált, ijedten néztem. Hadonászott, bár nem gyorsan. Fejét fogatta, aritmikusan. A víz alatt is megnézve, a testét dobálta. Odaúsztam egy közeli asszonyhoz: nem kellene segíteni? Ó, nem, a hölgy Parkinson kóros, hősiesen minden nap lejár, mi beszélgetünk vele, figyelünk rá.

E-mail válaszom egy mai levélre.

Kedves Kati, megkaptam a leveledet.
Az ilyen fölkérés - sokat kapok - azt sugallja, hogy a műtárgy tulajdonképpen ingyen van. A múltkor egy nagy nemzeti intézményünk kért ilyen jótékony célú képfölajánlást. Az igazgatótól csak annyit kérdeztem, és ti a keresetetek hány százalékát adjátok?
Aki beteg gyerekeknek adakozni akar, ne kényszervásároljon, különösen ne festményt, hanem adjon pénzt.
ölel: Deske


2002. szept. 14. - 15.
Képzeld, J.! Nagylányom harmadik gyerekével a hasában beiratkozott a Zsámbéki Katolikus Főiskolára. Felvételi nem volt, mert fizetős. (Kismamaként ingyenes.) Hittantanári szak, pesti kihelyeztt tagozat, a Krisztina körúton. Váratlan. Levelező forma, szombat délutánonként kell bejárnia. Már el is kezdte. Mindkettőnkre jellemző, hogy szinte véletlen tudtam meg. (A kompjuterüket kellett gyorsan használhatóvá tenni.)

Halálom óráját meséli el Szüts, megnyitóbeszédében, gyönyörűen. Egy-két szót utólag együtt cseréltünk. A szakállamat ugyanis nem gondosan nyírom. A D-day után majd rögtön el lehet majd olvasni a weben, az ERNST MÚZEUM/ MEGNYITÓ alatt, de a másnapi Élet és Irodalom is közli, sőt - a napokban megkerestek -, lesz ott vagy 20 rajzom is. 


Tök kifáradva, pihenésül - szombat, ágyon fekve!, napközben! - Jack London regény:

Felhő kutyafalkájával a Felső-Klondike-ból dél felé indult. Valahol arrafelé van a Meglepetés-tó, tartotta a szóbeszéd, szaggatott gerincű hegyekkel, gleccserekkel körülvéve és a medre nyers arannyal van kirakva. Veteránok, akiknek már a nevük is elveszett rég elmúlt évek fagyában, lemerültek a Meglepetés-tó fagyos vizébe, és két marokkal hozták fel az aranyrögöket. De a víz túlságosan hideg volt. Nem egy közülük ott pusztult. Másokat pedig a tüdővész vitt el. Aki túlélte, mind azt tervezte, visszamegy és lecsapolja a tavat, de soha nem tért vissza senki. Szerencsétlenül járt valamennyi. Az egyik hószakadékba zuhant a Negyven Mérföld mellett, a másikat széttépték és felfalták saját kutyái.
...

Szerette ezt az életet, a kemény sarkvidéki telet, a csendes vadont, az emberi nyomoktól érintetlen, véget nem érő hómezőt. Körülötte névtelen, feltérképezetlen, jeges csúcsok meredeztek. Soha, egyetlen egyszer sem akadt meg szeme vadásztábornak völgyek mozdulatlan levegőjében felszálló füstjén. Csak ő egymaga haladt a csend borította, feltöretlen síkon. Mindent szeretett, a mindennapi küszködést, a marakodó kutyákat, a sátorverést hosszúra nyúló alkonyokon, a hunyorgó csillagokat a feje felett és a sarki fény lángoló pompáját.
Különösen táborát szerette, mikor véget ért a nap - kis kitaposott térség a hóban, ahol tüze égett, ágya nyúlbőr takarókkal leterített, frissen nyesett lucfenyő gallyak; szélfogója kifeszített vászondarab, amely visszaverte a tűz melegét; a megfeketedett kávéscsöbör és bogrács egy ág végén, mokasszinja pálcavégre tűzve, hogy megszáradjon, hótalpai orrukkal előre a hóba szúrva; vele átellenben, a tűz másik oldalán a kutyák, közel húzódva a meleghez, sóvárgón és mohón, borzas, dércsípte szőrrel, bozontos farkukkal lábukat óvják; és körös-körül a sötétség fala.

/Aranyásók Alaszkában/
Az utószó szerint sikerének titka a naturalizmus és a romantika elegye. Rémisztő képeket fest, de ez a világ túl távoli ahhoz, hogy a fotelben borzongó polgár magát is veszélyben érezze.
Én szeretem. A havas ösvények szaga.


2002. szept. 17.
A Kossuth-díj ehhez képest kutya fasza. Az igazi társadalmi elismerés: a szerelő fölvetette, pénz helyett inkább képpel fizetném autóm javításait. 165 ezret már le is dolgozott belőle.


Esterházy Péternek címezve egy napilap kapott egy írást, de nem közölte. (A levelet többoldalú indirekt bizonyítékok alapján biztosan hitelesnek tekintem.) 

NYILT LEVÉL ESTERHÁZY PÉTERNEK
ESTERHÁZY MÁTYÁS GYÓNTATÓJA VOLTAM

1955-ben ismertem meg Esterházy Mátyást.
1956-ban kátrányba mártott kötéllel verték.
1957-ben gyermekeivel zsarolták, kényszerítve őt, tegyen ''jelentéseket'' emberekről, közhangulatról, nem állt rá.
1957 februárjában egyik kisgyermeke másfél napra eltűnt, nem tudta megmondani, kik és hová vitték.
Felesége egyre határozottabb követelésre végül igent mondott.
E. Mátyás felkeresett engem, tanácsot kért. Megbeszélésünkön egy társam is részt vett. Hárman megállapodtunk abban, hogy a jelentéseket közösen fogalmazzuk meg, olyan formában, hogy soha senkinek se essék bántódása.
Régi naplóimat nézegetve látom, hogy abban az időben harmincegy személy kért tőlem hasonló segítséget.
A jelentéseket indigóval írtuk, hogy bármikor hivatkozhassunk írásaink valódiságára.
Esterházy Mátyás nagy ember volt, a nagyok között is nagy, harminchét éves korában feláldozta magát gyermekeiért, vállalva a megaláztatást, saját társadalmi osztályából való kiközösítését, megvetést. Rokonainak, barátainak, rögtön a kezdetnél, elmondta szorongattatásait, kérve, ne féljenek tőle. A ma Magyarországon és külföldön élő arisztokraták még emlékeznek rá.
E. Mátyás ''jelentései'' miatt soha senkinek nem esett bántódása, mint már említettem, mindenkor hárman készítettük el a rövid szövegeket.
Később társult hozzánk T. L. nagyszerű történész barátunk, kiváló aggyal és humorérzékkel megáldott ember volt, nagy mestere ennek a ''mondok is - nem is'' játéknak.
Miért porosodtak ezek az akták valahol egy szekrényben évtizedeken át? MERT NEM VOLT JELENTÉS ÉRTÉKÜK. Abban az időben minden magyar állampolgárnak be kellett jelentenie, ha külföldre utazott, vagy külföldit vendégül látott. Egy időben azt is alá kellett írja az állampolgár, hogy minden kinti tapasztalatáról itthon beszámol.
''Jelentéseink"-ben szereplő mondataink bárhol nyíltan elhangozhattak volna.
Többször kellett távoznom más és más helyeke, de szabadulásaim után első utam mindig barátomhoz Esterházy Mátyáshoz vezetett. Hosszú beszélgetéseinket mindig szent gyónás követte.
Családi élete erősen megromlott az idők során, gyermekeit is ellene fordították. Idegileg, lelkileg tönkre ment ember lett belőle, magába fordult, a munkába menekült. Kiváló fordító volt, nívódíjat és állami kitüntetést kapott. A sokszorosan megalázott ember súlyos lelki válságba került, nem tudott igazán örülni annak, hogy munkáját megbecsülték.
1978-ban éppen T. L. barátjával a ''jelentésekről" beszélgetve egy emberrel találkoztak, aki még  a háború előtt felületesen ismerte E. Mátyást. Magas intelligenciájú-műveltségű, különös képességekkel megáldott ember volt, aki maga is megjárta a poklokat, négy éven keresztül a legkegyetlenebb dolgoknak vetették alá, /valaki, hogy saját magát mentse, dobta oda az ÁVO-nak/ életét ugyan tönkretették, de megtörni sohasem tudták, - ez az ember néhány rövid beszélgetés után rájött Mátyás szorongásainak okára. Nemcsak segíteni akaró, de tudó is volt, amint Mátyás betöltötte a hatvanadik évét, felmondó levelet íratott vele, - a ''Budapester Rundschau'' nevű újságtól, ahol már szerkesztő-fordító volt, -minden nehézség nélkül elbocsájtották. Ugyanekkor egy kis cédula is készült: betegségre való hivatkozással, néhány soros közlés, mely szerint ''jelentéseinek'' írását beszünteti. A cédulát boríték nélkül, kezében tartva a jó barát vitte el a megadott időben és helyre, az ott ácsingózó embernek odanyújtotta ezekkel a szavakkal: ''Ezt az embert ne keressék többet. Nincs.'' 1980 tavaszán mesélték el nekem mindketten, - tudom, hogy Mátyást soha többé nem keresték. Úgy látszik i l y e n szempontból nem volt fontos.
Barátja Mátyást elég rövid idő alatt kiemelte addigi környezetéből, csendes erdei faházban helyezte el, ahol szorongási elmúltak, a sokat szenvedett ember megtanult felejteni.
1998 májusában jött el hozzám a jó barát elmondani, hogy egy verőfényes délutánon a faház küszöbén kilépve érte őt fájdalom nélkül a halál, sok iszonyatot látott szemét barátja fogta le.
E z  E s t e r h á z y M át y á s  i g a z  t ö r t én e t e.
N e m  b ü n ö s  v o l t,  h a n e m  m á r t i r.
					=
A levél második felében a szerző közvetlenül E. P.-hez fordul, a könyvet (Javított kiadás), és őt elemzi. Végül:
		
Néhány esztendeje túlléptem a kilencvenedik életévemet... Kis időbe telt, amíg megkaptam az engedélyt írásom nyilvánosságra hozatalára, arra is, hogy földi létének befejezése után négy esztendővel fennszóval még egyszer elmondhassam az oly sokszor elmondott szavakat:
				Matthias, ego te absolvo
								p.J.
2002. júniusában


 Egy embert szeretni: egy embert szolgálni. A többi a cukormáz a C. vitaminon.


2002. szept. 18.
És a fenti lett a végszó a CD-ken. Tegnap délután-este megírtam őket, árusítandó. Momentán 4151 fájl, négy perc alatt készült el egy darab, és mindössze 200 forint anyagköltség. Meg az életem.

Tanult barátaim kioktattak, hogy rendkívül kedvező kulcsot állapított meg az Ernst Múzeum, ha az 5000 forintos könyveimből az adón túl csak 1157 forintot csíp le. Merthogy ma a kereskedelmi jutalék 50% körül mozog. Szoknom kell a kapitalizmust.

Apologetikából (hitvédelemtan) egyes. Tegnap újságírónő a Népszabadságtól. Hogy mi értelme van a hiten túl a templomnak, a tételes vallásnak? Csak dadogni tudtam, hogy ezen így még nem gondolkoztam, nekem rendezi, összetartja-rendezi az életemet, tudom miért élek, miért halok meg, miért teszek jót végső esetben esetleg az életem árán is. Jó, jó, - mondja - ez az erkölcs dolga, ezt az ember a kamaszkora végén rendezi. Hogy hiába menteném meg az életem annak árán, hogy a másik meghal, elviselhetetlen lenne. Ehhez nem kell tételes hit.
Igaz, mondom.

Érdekes módon megtalálni vélt rigolyáim ellenére ebből a kudarcomból vonta le azt a következtetést, hogy nem vagyok reménytelenül becsontosodott, mert meghallom - meghallgatom az ellenvéleményt. Hogy ami mindent ő furcsaságnak lát bennem, az nem csak póz.

Rémület. Már a második próbaalany csak egyszerű találkozástörténetként értelmezi Szüts megnyitószövegét. Úgy pedig nem sok értelme van. Írja át konkrétabbra? Hirdessem ki a fölolvasás előtt, hogy figyelem, Önök most utolsó órám leírását fogják hallani? 

Amikor az öreg Czóbelt Szentendrén Kecskeméti Kálmánnal kettesben meglátogattuk mappával a hónunk alatt; és mesélte, hogy most Párizsban kiállítása lesz, rákérdeztünk, izgul?! Nem válaszolt, csak finoman elmosolyodott.
Nem izgulok, mert nincs miért. Amikor tegnap az uszodában, hogy bizonyára nagyon sikeres lesz a kiállításod. Mire mondom, nem értem a fogalmat. A lényeg, a képek befogadása, csendes évtizedek alatt épül majd meg, ahogy egy egészségtantanárom intése égett bennem húsz évig napi mosakodás ügyben.
Nem izgulok, mert nincs miért, de azért háromkor ébredtem. És nincs mit csinálni. Minden becsomagolva.
A szétajándékozandó plakátok mellé befőttes gumit kell tenni. Uszodából hazafelé megvenni. Még becsomagolni hordozható műtermemet, esetleg az Ernstben képek restaurálása. Tíz képtelen keret már előkészítve - tegnap ezüstöztem -, ha netán rondán átkeretezett munkámmal találkoznék. Dedikálógép beüzemelve, egyenletesen nyomtat, ha 16 réteg Népszabadság van alatta. A visszaérkezett meghívók alapján 12 név mellé jelzés került a kompjuterben: a cím nem él. 02.9. Meghaltak vagy elköltöztek.
Még egy tenyeremformájú farostlemezt kell levágni, s majd rám fáslizni, nehogy reumás ujjaimat kétszázan megszorítsák. 
Hát, ennyi. Fél hat, hajnalodik. Lassan indulok.


A zuhany alatt álltam, a belépő professzor nem vett észre, rászóltam: - Jó reggelt, tiszteletem, doktor úr!  -Legmélyebb gondolataimba zavartál bele! -Tudod, mi, az -fordulok a mellettem álló rektorhoz: - szalámi. Na miből idézem ezt, főorvos úr, könnyítésként: nyugatos, amikor a család aggódva kérdi a hároméves gondterhelt kislánykától, hogy mire gondol. -Kosztolányi? -Nem, Füst; és elmesélem a tárca tartalmát. - Mentőkérdés: hány szóba írják, hogy ez idő tájt? - Egybe írnám. -Háromba kell, doktor úr, tegnap kérdeztem szerkesztő barátomat. - Az valamelyik ultrabalos barátod lehetett!

Egyébként a melegvizes nénik nagyobb aránya az egy szóba írásra szavazott. Csak egyel jártam pórul, mert az a kérdés kapcsán elmesélte leánykorát. 


2002. szept. 19.
Megvolt az első gratuláció. Hogy ő most jött meg Olaszországból, de ott is benne volt, hogy engem föl kell hívni. Látta a kiállításomat az Ernstben, hosszú évek óta figyelemmel kíséri munkásságomat, ő a félelmeit elfojtja, én pedig megfestem az enteriőrökben, és nagyon, nagyon tetszett.
- Ernstben? Mikor?
- Két-három hete.

Benczúr vagy Futásfalvi Márton Piroska kiállítását láthatta?


A Népszabadság e-mailen 
megküldött néhány tegnapelőtti felvételt.



2002. szept. 20.
Most kicsit sok.  
- A Népszabadság-interjút kéne kijavítani, de e-mailen 3000 y betűt küldtek helyette, és a riporter hétfő délig elérhetetlen.
- Miki rádumált, vettem egy dupla méretű fotó(minőségű)- printert, be kéne üzemelni.
- Csomagolás hétfőre, a retusáláshoz, rendezéshez kellhető eszközök.
- Rábeszéltem a technikust, hogy a hétfői rendezésnél hadd maradjunk este nyolcig.
- A képbeszállítóim sorra hívnak, hogy beszállították, de ez meg az.
- Harminc maradék plakátomat délben az Ernstbe, szétküldik.
- A 700-ból eddig 20 levél visszajött, hogy elköltözött és meghalt. A címeket nyomozom telefonon.
- Amúgy beteg, ma hat hossz után át a kamillás gőzbe. Ezen túlmenően erre most nincs idő. Kata délután orvosnál; mondhatta, hogy a férjem ugyanilyen, mert küldtek valami orvosságot nekem is.
- Katától előkerült egy nagyon jól fogalmazott Alázat Litániája változat, ezt majd össze kéne boronálni az általam őrzöttel:

- A kívánságtól, hogy tiszteljenek, ments meg Uram minket!
- A kívánságtól, hogy tanácsomat kérjék, ments meg Uram minket!
- Engedd Jézusom akarnom, hogy másokat dicsérjenek, rólam pedig megfeledkezzenek!

- Telefonok, lehet, hogy Mikit sikerül betenni egy kétéves reklámgrafika iskolába. A felvételi vizsgák már rég meg voltak, mire megtudtuk a lehetőséget.
-Párhónapos! nyomozás után Kőbányára, egyórás autózás csúcsforgalomban; a háromból az egyik szájzuhany fej eltörött, és ott most kapni. Rögtön nyolcat vettem.


2002. szept. 21. Szombat.
Reggeli zsoltározás közben minduntalan alkaromra szállt egy légy. Orrspray-jel próbálkoztam nála, de vagy az istropropil-mirisztát vagy az ugyancsak benne lévő alkohol vonzására nem hogy eloldalgott volna, hanem. Az alvilágfejedelme küldhette Szent Máté ünnepe napján.

Reggel nyolckor (álmából ébresztve) beszéltem avval az újságíróval, akinek komjuteréről érkezett hozzám az a csomó y-betű a velem készült interjú helyett. Lesz mégis egy fél napom átírni, vasárnapra megszerzi nekem a szerkesztőségből. 
Öröm.

Utcai plakátomat viszont Szüts elcseszte. Most, utcán látni. Amilyen finom szobában, olyan befakult-unalmas szürke a kinti fényben. Sokkal egyértelműbb, olvashatóbb rajz (kép) és több kontraszt kellett volna. 


2002. szept. 22.
Itten Budapest polgármesterét választjuk. Megkaptam Schmitt Pál jelölt buzdítócéduláját:

Benzingőztől fuldokolnak az utcák, pusztulnak a fák

Dehaőjön:

Három új Duna-hidat épít
a 3. metró egy kocsival hosszabb lesz
szombat este ingyenvillamos, hogy a fiatalok ne autóval menjenek szórakozni

Érted, ha a fiatalok megspórolhatnak 100 forintot, biztos rákapnak a villamosra...


2002. szept. 23-24. 
Tudtam, hogy ez lesz a másfél év legnehezebb napja. Úszásból hamarább haza, nyolckor fuvarozás a liften, ötven kép teherutóval a Múzeumba, három fiú (Mohácsi András, Nádori Tibi; egyetemi tanárok, a NÉMO csapat névadói és Nagy Géza, ő is festő) segített. Képek szétteregetése öt teremben, szétosztottam közöttük az éve elkészített térképeket. Aztán, hogy ők maradnának, ezt a napot már rám szánták. Akkor rendezzék meg, Uraim! Én a kereteket retusáltam. Délután még Szüts is benézett, akkor már négyen konzultáltak, engem el is zavartak a közelükből. Fél ötkor a temetős képek falon voltak. Időben vagyunk. Érdekes, hogy a három sorba tervezett ikonfalat szétdobták, egy vonalba kerültek, a főfalra. Lehet, hogy így a helyes, véglegesen. Kettőt kidobtak közülük. Elegáns rendezés, levegős. Nem egészen így képzeltem el, ez gyűjteményes kiállítás. Szívesebben vettem volna, ha az anyag soknak hat. Vagy ez csak hiúság?
Estére hullafáradt. Holnap majd egyedül átnézem a rendezést. Délelőtt már minden falra kerül. Egyenlőre vagy nyolc kép maradt ki.


Teljesen átírtam a Népszabadság interjút. Szerdán jön le.  Fél órás telefon Bogácsi Erzsébettel: (alvásidőmben) kérte számon, majd egyeztettük az új szöveget, hallhatóan csikorogtak a fogai. Arra hivatkoztam, hogy élőbeszédben pontatlanul fogalmazok. Kijavítottuk, hogy nem osztályvezetőm, hanem feljebbvalóm Georges Braque, mert az osztály több személyt feltételez; idézőjelbe tettük, hogy napi 50 órát dolgozom, mert az 24 lehet, majd kapnának erre olvasói leveleket. 
Az utolsó bekezdés például ez volt:

Mindmáig a képeim egy darabig, fél évig a falnak fordítva várakoznak. Amikor előveszem őket, látom, melyik javíthatatlan. Amikor pedig szétfűrészelem, leginkább az öröm tölt el. Mert ne képzeljen valamiféle drámai pillanatot! Olyan ez, mint amikor kitakarít az ember. Megszűnik a piszok, a selejt.

És az én, végleges változatom:

Mindmáig a képeim fél évig-évig falnak fordítva várnak. Amikor előveszem őket, látom, melyik javíthatatlan. Amikor pedig az öreg szovjet körfűrészemmel szétvágom, öröm tölt el. Ne képzeljen valamiféle drámai pillanatot! Olyan ez, mint amikor kitakarít az ember, és utána megpihen. Valamit megint rendbe tettem.

Én itt magamról locsogok, s közben Mikit ma fölvették a kétéves reklámgrafika iskolába, nagyszerű! Nappali tagozat, rögtön másodévre, mert az első évfolyam tele. Esetleg majd kétszer járja. Holnap beiratkozás, diákigazolvány, két hét múlva a sorozáson könnyű mosoly. Lehet, hogy a mai sorsdöntő nap az életében. 
Mindkét gyerek újra tanul.


2002. szept. 24.
Délelőtt nyugodalmas órák, órákon át egyedül a képek között. Nagyon jó munkát végeztek tegnap a rendezőfiúk, négy jó szakember, beleértve Szütsöt is. Nem is nagyon rendeztem át. Néhány képemnek más szerepet szánok, mint ők.
Aztán keretek igazítása, ezüstözés, retus.

Atyavilág! Hazafelé, a villamosból látom, bekamerázták a ferences kolostor bejáratát! Tudod, ahogy a bankokat szokták. A képernyő előtt vajon őrző-védő angyalok ülnek?!

Este két óra munkával a végleges kiállítási rendet, listákat kompjuterbe, webre. Elrendezési alaprajz is kellett, holnap ennek segítségével teszik föl a képek alá a címeket. (Azt én se tudom ránézésre.) A cédulákon most és mostantól opuszszám is.

Este jött e-mailen, Finta József gratulál, nagyon kedvesen. A levél eleje:

Üdvözöllek a 60-asok klubjában – jó érzés számomra, hogy más is korosodik, nem csak én. Büszke vagyok arra, hogy életrajzod egy kis része lettem, még akkor is, ha épp nálam utáltad meg végleg (de talán nem miattam) a belsőépítészet szakmáját. 
Kiállításod megnyitóján – sajnos – erdélyi utazásunk miatt...

Válaszom:

Drága Jóska, kösz a gratult!
Úgy tűnik, évtizedek óta nem tudom kiverni a fejedből, hogy az építészet életem egyik legszebb szerelme volt. Szabadjon szerény önigazolásul egy pár napja velem készült interjúból idéznem, a holnapi, 2002. szept. 25., szerdai Népszabadságban jelenik meg:

-Így visszafelé tekintve, bajos is elképzelnem, hogyan lehetett belsőépítész. S aki tizenhét éves korától festett, egyáltalán miért ezt a szakot végezte? 
- ... Nagyon jól jártam azzal, hogy technikai műveltséget is kaptam. Ma is, ha látok egy házat, látom félbevágva is, tudom, hogyan élnek, mozognak benne az emberek. Mert az építészetnek az a lényege, hogy életformát teremt. Csodálatos szakma. A diploma-munkám láttán Finta József meghívott a csapatába. A Duna Intercontinental szállodát tervezték éppen...



2002. szept. 25.
Hajnal kettőtől háromig festményfotózás, aztán szerencsére sikerült visszaaludni. Reggel a Lukácsban lobogtattam a Népszabadságot, megjelent a hosszú-hosszú interjúm.
Indulás mindjárt az Ernstbe, utolsó körülnézések, képcédula, székek, mikrofon, hely ajándékkatalógushalmaznak. A zuhany alatt megkérdeztem a nyelvészt (eddig senki nem tudta) az atyavilágot tényleg egybe kell írni. Mindenki avval fogadott, hogy nagy az izgalom?! Mondom, az két napja volt, a rendezés.


2002. szept. 26.
Szüts megnyitója:

ad notam Éjszaka a Tarnicán

Már jócskán alkonyodott. A völgyet pára borította, elmosván az éles körvonalakat: estére minden tárgy egymásba simult. A hegy felső harmadán a nap még élesre rajzolta a kupacokban összekapaszkodó fákat, kiemelve a lejtő nappal sohasem érzékelhető finom domborulatait.
Egy ember baktatott felfelé a hegyre. Kockás flanel inge a hatvanas évek rockandroll divatját idézte, alul rövidnadrág, amit - kívülről nézvést legalábbis - teljesen fölösleges kékcsíkos hózentráger tartott. Lábán láthatóan tartós használatra vett, kicsit ormótlan félcipő, szürkés-zöld pamutzokni. Vállán suszter-szegecsekkel megerősített meglehetősen viseltes barna oldaltáska, formája, mérete feltűnően pontosan feladatához igazítva. A férfi nyakában, becsúsztatva a flanell ing kivágásába madzagon lógó fémcsipesz, beléfogva egy spirálos jegyzetfüzet. Rövid, őszes haj, ugyancsak ősz, rövidre vágott ritkás kecskeszakáll. 
Komótosan, egyenletes tempóban baktatott felfelé a hegyre. Néha megállt, és fémkeretes szemüvege mögül rövid távolságokhoz szokott szemét kicsit összehúzva nézett le maga alá a völgybe. Bólintott, és indult tovább felfelé.
Fenn, nem messze a hegygerinctől egy másik férfi ült egy lapos kövön, vattakabátos hátát egy sziklának támasztva. Bicskájával egy faágat farigcsált. Néha feltekintett. Messziről észrevette a völgyből felfelé ballagó embert.
A rövidnadrágos férfi lassan közeledett. Nem nézett föl a szikla mellett ülő emberre, tudta, hogy várják. A gerinchez közeledve sem változott mozgása, nem tűnt sem fáradtabbnak, sem nyugtalannak. 
A sziklához érve, ahol a farigcsáló ember várta, megállt. Komótosan lerakta válltáskáját, kinyitotta, és egy sárga, félliteres citromlés műanyag flakon vizet húzott elő. Lecsavarva a kupakot meghúzta a flakont, majd kérdőn a másik férfinak nyújtotta. Az elvette, ő is ivott és visszaadta a rövidnadrágosnak. Az gondosan visszatekerte a kupakot, és a flakont egy kőre állította.


- Ennyi? - kérdezte a vattakabátos.
- Ennyi. - válaszolta a jövevény.
- Család, gyerek? 
- Asszony, két gyerek, unokák. Ja, meg volt egy bernáthegyi.
- Rágyújt? - kérdezte a vattakabátos, és egy gyűrött cigarettáscsomagot nyújtott felé.
- Vakarózni szoktam.
A vattakabátos bólintott. Kihúzott a csomagból egy szál elgörbült cigarettát, szájába illesztette, és a zsebéből gyufát kotort elő. Rágyújtott.
Aztán még? -kérdezte maga elé fújva a füstöt.
Aztán? - a szakállas ingébe nyúlt, előhúzta a jegyzetfüzetét és fellapozta: Hát képek.
- Sok? -kérdezte, újabbat szippantva cigarettájából a vattakabátos.
- Elég.
- És jók?
- Ami tellett.
- Szerelem, vad szenvedélyek?
- Képek.
- Szeretet, áldozat?
- Igen: képek.
- Rend van?
- Rend.
Elhallgattak. Békésen, csöndben üldögéltek.


- Na menjünk lassan, mondta a vattakabátos. Kidörgölte a parazsat egy kövön a cigarettájából. A csikket kiegyengette és a bicskával együtt zsebre dugta. Felállt és elindult lefelé a gerinc túloldalán. A másik visszarakta a műanyag flakont a helyére, becsukta és vállára vette bőrtáskáját, és füzetét ingébe visszadugva utánaindult.

2002. augusztus 31.


Állítólag sokan nem érthették, hogy Szüts életem végét mesélte el. 
A szöveg ismeretében értelmezhető dedikálásom:
Megvolt a megnyitó, tán 4-500-an. Rengeteg avult postacímet egyeztettem. Hogy fájós kezem befásliztam, tényleg nem szorongatták halálra, csak mindenki rákérdezett.

Előtte a szervezők felhívtak: büfé? Mondom, egyenek otthon! Viszont kiraktam 500 katalógust, pár híján elvitték. Ez fontos volt, sikerült. A 24 oldalon 27-szer szerepel a web-címem.

Egy epizód a rendezésből:
A megnyitó előtt három órával vettem észre, hogy a bejárat elé kitett négy printelt plakátjuk olyan sötétre sikerült, hogy a fekete VÁLI beleolvad a sötétszürke képbe, csak a fehér ERNST MÚZEUM olvasható.
Kértem, hogy csináltassák újra. De az nem olyan egyszerű, meg különben is. Megvakartam a fejem, aztán kitaláltam valamit. Kivettük az üvegvitrinből a lapokat, körömollóval kivágtam a válit, majd körülnéztem a titkársági szekrényben, és a talált világszürke borítékokat beragasztottam a lyukas válik mögé, háttérnek. (Fehér papír vakított volna.) 

Ajándékba kaptam sziciliai tengerparti kavicsokat, víz alatt, befőttesüvegben. A lukácsosok egy-egy üveg baracklekvárt hoztak. Egy harmadik pedig feliratos mézeset sütött. Kata szerint a lekvár idén valuta, mert a teljes baracktermés elfagyott. 

Egy kedves SMS:
Dezső, a kiállítás, hát, kurva jó! az életmű rendben! van! öröm, példázat és mérték, egy másik fiatal festőnek. egy elektronikus kézfogással üdvözli: n. t.


2002. szept. 27.
Említettem neked (82. levél) egy koldus öregasszonyt, hajnalban kászálódik kapualj alatti hullámpapír fekhelyéről. Én itten merengek rajta, Kata pedig esténként krinolinos kenyeret, termoszban forró teát visz neki, s most hallom, lakás-ügyben telefonálgat.

SMS-t kaptam, hogy tegnap cikk rólam a weben, hat képpel, valami építész! fórumon:
www.epiteszforum.hu/holmi_detailed.php?mhmid=1801
Nem értem, ezt az egészet az építészek mindig bepötyögik?! Fura.


Figyelj, J.! A Fiorettiből Gábor ezt írta nekem:
Az üdvösség az egyetlen olyan cél, aminek az elérése csak rajtunk múlik.
Mit szólsz hozzá?


Vagy olyan nagy ember vagyok, vagy olyan hülye. Csak a délután közepén jutott eszembe, hogy már reggel megvehettem volna a heti Élet és Irodalmat, Váli-szám, 21 rajzommal. Tök elfelejtettem.


Az emberek egy része tartalmasan gratulál a kiállításhoz. (A legtávolabbi Jakartából.) E-mailek is jönnek.
...Na, bocs, nem ezért írok, hanem mutattam tegnap a tanítványaimnak a  friss VáliNEWSt, azt mondták: ez az ürge tiszta BIG BROTHER!
Tudod, mi az a bigbrader?! Hallom, valamelyik tévé csinálja most, Pesten: összezártak hónapokra(?) néhány embert, (sok pénzt helyeztek kilátásba), és bekamerázott szobákban élnek, veszekednek és párzanak, állítólag. Csak a visszhang visszhangját hallom, hogy a társadalom fölhorkant, egy püspök levele, stb.
(Mike szerint a diákok véleménye kritika is. Hogy túl híg a szöveg.)


Délután a Népszava riportere. Holnap a Magyar Nemzettől jön egy régi ismerős, szerencsére ő előre megkérdezte, miről lenne érdemes beszélni (amit nem mondtam el ötvenszer). Ilyeneket soroltam: erdő, a nők, versek, hegyek, barátság, zene. Majd meglátjuk. Hétfőn 11.55-kor párperces interjú az INFO rádióban. Ezt egyszerűen telefonon készítették. Bárcsak lenne néhány új gondolatom. De csak a rutin.
Bár.
Elolvastam (talán meséltem már) Kalkuttai Teréz anya összes beszédeit. Okos nő lehetett, tudta, mit csinál. Mindig ugyanazt mondta.


2002. szept. 29.
Kinga kérdezi nagyanyját:
Amikor te Kinga voltál, te is bekakiltál?

Este Mike csapatának -mondjuk így - koncertje egy angyalföldi kocsmában. Édes izgatottan vihogó lánykák csapata. A kölcsöncintányért délben hoztuk Dorogról. A zene azonos volt önmagával, értékelni nem tudom. Erős erősítők. Korábban mentünk Katával, hogy konnektorközeli asztalt találjak (notebook), a Népszava interjút megküldték, sürgősre kérték az átnézését (ouvre, Derkovics), mert a hétfői számban jön.

Délután az Ernstben a jegyszedő kezembe nyomott egy munkalapot, hoznak ide iskoláscsoportokat, ezt talán művészeti gimnazisták hagyták itt:

V.D. gyűjteményes. 2002. szeptember 27.
"Vallásosan biciklizek, és vallásosan mosok fogat. Nincs kétféle életem. Halálommal valóban foglalkozom, hol félek tőle, hol elfogadom, rendezem magamban. Mint a hagyatékomat is, rendszeresen, ne maradjon utánam rendetlen fiók. Halálközelben élek, de hogy erről mi módon beszélnek képeim, nem tudom." 

Ezen a tárlatvezetésen nem a művész művészettörténeti helyével ismerkedünk meg, hanem keressük a hívószavakat munkásságára... néhány tipp: melankólia, rendszeretet, hit, mániás dokumentálás, naplóvezetés, múltra koncentrálás...
A legfőbb kérdés: 
HOGYAN KAPCSOLÓDIK EGY MŰHÖZ A CÍME?
Mi értelme lehet, hogy egy témát újra és újra megfest a művész?
Mit jelent neked a temető?
Válaszd ki azt a képet, amelyik a legmegfelelőbb lenne egy telefonkártyára!

És így tovább, egy oldalon keresztül. A címekről kérdezni nem is olyan szamárság gyerekeket, mit első pillanatban gondoltam. Ha veszélyes is, mégiscsak eszköz a szavasításhoz.


Két nap alatt 136 vendég ezen a web-oldalon! A szokásos napi 8-10 helyett. Ez jó! A helyesírási tanácsadó mellé gyorsan vettem egy idegen szavak szótárát is, nehogy. Nagyobb a felelősség.


Radnóti Sándor esztéta véleménye a 2002. szept. 17-én közölt új Esterházy-adalékról,
engedélyével közlöm:

Kedves Deske,
nagyon koszonom, hogy elkuldted "p. j." levelet, amely erdekes 
adaleka a Javitott kiadas utoeletenek. Magam is hallottam tobb 
forrasbol, hogy Esterhazy Matyas baratjanak, Tardy Lajosnak 
elmondta, hogy beszerveztek. (O a levelben szereplo T. L.) S 
nehany mas helyrol azt is meg lehetett tudni, hogy kulfoldon elo 
magyar arisztokratak elott a dolog nyilt titok volt. Hogy ezek az 
eszerint szallongo pletykak Peter elott titokban maradtak, azt 
egyaltalan nem tartom lehetetlennek: a felszarvazott ferj is utoljara 
tudja meg, amirol az egesz varos beszel. Hogy - talan tudat alatt - 
megis sejtette, azt valoszinunek tartom, es mellekletben elkuldom 
ezt (is) fejtegeto irasomat, amivel talan nem talalkoztal. 
Mindenesetre az idos pap szavaiban en oncsalast latok. Nem 
hihetem, hogy barki at tudott verni egy olyan hatalmas szervezetet, 
mint amilyen a III. ugyosztaly volt. Gondold meg: erre voltak 
specializalva, hogy értékeljek a jelenteseket, s nagyon hamar fol 
kellett tunnie, ha valamelyik jelento ertektelen informaciokkal 
szolgal, azaz nem art masoknak. Akkor vagy rakenyszeritettek, 
hogy "vegye komolyan" a munkat, vagy bosszut alltak. Olyan 
hosszu ideig, amig E. M. a szolgalatnak dolgozott, nem lehetett 
artatlannak maradni. S a mogotte allo pap sem maradhatott az 
(plane, ha - mint mondja - 31 ember jelenteseit irogatta). Ezert 
szavaiban en nemcsak a martirnak tekintett barat vedelmet, hanem az 
onvedelmet is kiolvasom. 
Baratsaggal udvozol


A legendás Dobszay tanár úr, a Zeneművészeti Egyetem egyházzenei tanszékének vezetője, gyerekkori mesterem és barátom most szeptemberben magánújságot indított, az első számot postán elküldte nekem.
A címoldal:
GONDOLKODÓ füzetek

A keresztény értelmiségi (I)
Jegyzetek a liturgiáról
		1. Igazság és érthetőség
		2. Hogyan imádkozzuk a 118. zsoltárt?

És a hátoldalon bevezető sorok:

...egyszemélyes, ingyenes folyóirat. Azokhoz szól, akik a katolikus dogmához hűséggel, ugyanakkor előítéletek nélkül... Helyet kapnak az Új Emberben 2002-ben megszűnt "Jegyzetek a liturgiáról" rovat tovább folytatott darabjai [ is ] ... Évente 10 szám megjelenését tervezem... ingyen... egyetlen feltétel, hogy az érdeklődő levélben kérje, s évente adjon fel önmagának megcímzett, felbélyegzett  közepes vagy nagyméretű borítékot a köv. címre: Dobszay László 1024 Bp. Keleti Károly u. 11/A II. 9.

Telefonon rögtön fölajánlottam neki, hogy honlapom főoldalán külön fejezetet nyitok neki, eltérő színű betűkkel. Még ezen gondolkodik, mert ezt a szándékosan beépített akadályt (boríték) elvi okokból fontosnak tartja. Elleneztem, merthogy kár kizárni a potenciális, alkalmi érdeklődőket, a magyar kultúra nagyobb nyilvánossága elé kéne ezt vinni, ilyen, vagy egyéb úton. Kiderült, már nálam komolyabb fórum is fölajánlotta web-oldalát. 
Majd eldönti.

Kata rám szól az asztalnál:
- Kérlek, ne kanállal edd azt a krumplit! 
- De hisz nem látják a gyerekek! 
- De én látom! 
- Igaz.

2002. szept. 30.
Lejött ma a Népszava interjú. Címe változott: A műterem boldog foglya.
Sikerült megint elsütnöm, hogy:
A valódi mű villanásnyi időre Isten köpenyének szegélyét mutatja meg,

ezt tették meg képaláírásnak is. Meg hogy
A maga, meg a saját unokáimnak festek, nem a müncheni fogorvosoknak.
Erősebb szélvihar esetén táblázatok oszlopaiba kapaszkodom.

A weboldalamról szólva: 
Mint ahogy a költők esetében kézbe tudjuk venni az egész életművet.

Abból indultam ki, hogy itt egy más olvasóközönség.
Viszont az utolsó részt a szerkesztő kihúzta, megértem:
  -  Olvasva a rendszerváltás évében írt naplóját, annyira mellékes dolgokként tűnnek át rajta az akkor nagyon izgalmas események, mintha csak visszaemlékezések lennének. A húsz éve lesmirglizett műteremablakon át mi szűrődik be a mából?
  -   Ha nézzük a fölösleges gyűlölködést, a személyes önzés rétegeit, a hatalomvágy gyerekes, görcsös ragaszkodásait, akkor azt mondom, hogy ez nem érdekel. Véletlenszerűnek tartom, hogy egy napilap politikával foglalkozik. Ugyanúgy beszámolhatna nap, mint nap a városi madarak viselkedéséről.

Meg ezt is, a közepéből:
...ha egyáltalán sikerül valamit szavakba öntenem abból, amit én gondolok erről a munkáról. Ami aztán lehet, hogy teljes tévedés. Van egy Derkovits kép, egy tüntetésen megölt munkást ábrázol. A holttest mellett az utcakövön vér és egy szelet kenyér. Világos a művész szándéka, ám szerintem ez a kép mégis a harmóniáról, a teljes boldogságról szól. Derkovits öngyilkos lenne, ha megtudná, de így van. 


  

  
91. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2002. OKTÓBER
 
2002. okt. 1.
Ötvenes éveimet taposom. Ma utoljára.
 
Délelőtt a Duna-TV jön. Meg fogják kérdezni -megmondták előre - miért festek még mindig műtermet:
- Nézze, most megvallom magának. Én gyerekkorom óta, igazából mindig mormotát szerettem volna festeni. De a dolog körülményesnek bizonyult. Tudja, ezek az állatok az Alpokban és a Kárpátokban élnek, föld alatti lyukakban. Gyökérrel és rügyekkel táplálkoznak. Ha sikerül őket megközelíteni, és az egyikre rászólok, most, kérem, maradjon így, a fejét kicsit magasabbra, nézzen az ablak felé, és ne mozogjon...
 
SMS Nagy Gézától. Ő győzött:
 
A MAGA ART-TAL KEZDODO (arthrosis) BETEGSÉGE SEMMISÉG. MA VETTEM EGY PULOVERT, ANYAGA: ZSENILIA!
 
(Tényleg nagyon jó festő.)
 
Délelőtt megfestettem az A/02/26-ot, 80x 80 centis. Ez a méret, amíg akartam-, és amíg kellett volna, már az öt év előtti Ernst-kiállításra is, 10 éve nem sikerült. Festékszag a műteremben. 
 
A konyhaasztalon szőlő. A kerek üvegtálban van, tehát meg van mosva, és kéretik enni belőle. Középen van, tehát Mikivel felezzük. Különben kistányéron lenne, az én oldalamon. Ha a zöld tálban: ajánlatos enni, de mosatlan. Ha a frigóban: akkor általában Kata fennhatósága alá tartozik. Az őszibarackkal némileg más a helyzet.
Hány ezer íratlan szabály mozgat egy összeszokott családot. Éppen harminc éve lakjuk ezt a műteremlakást. Ma ezt is ünnepeljük.
 
 
2002. okt. 2.
Ma délelőtt két rádióinterjú lesz, az egyik élőben, itthonról, telefonon. Ez a kilencedik és tizedik. Fontos ember vagyok. Ezen a héten. Köztes időben keretanyag előkészítés, fűrészgépen, ezért majd hangosra kell állítani a telefoncsengőt.
 
Szülinap. Ajándékügyben sérült vagyok, vagyis gyermekien önsajnáló. 1957 karácsonyán kalapból neveket húztunk az osztályban, ki kit fog megajándékozni. Gyűrött! barna papírzacskóban néhány szem diót kaptam. A mellettem ülő mozijegyet a Trapéz című Lollobrigida-filmre, Pest egyetlen szupermozijába, az akkortájt átalakított Corvinba. Hát azóta.
Ma, ami kell, megveszem magamnak, ami nem kell, kidobom. Így ünnepem gond szeretteimnek. 
Tegnap e-mailen kaptam egy pontos ajándékot: egy szovjet-orosz verset.
 
Ünnepelek: Temesvári doktor és a térdem halvány tiltakozása ellenére reggel rituálisan futottam. Utána dobostorta reggeli. És megemlékezem 1969. október elejéről, amikor kiléptem utolsó munkahelyemről, a Közért Karbantartó és Szolgáltató Vállalat belsőépítész tervező csoportjából. Akkor másnap délelőtt már műterem.
 
 
2002. okt. 3. 
Almási Miklós Kor Szellem V@dászat c. esszékötete. (2002., Helikon) Kiállításom láttán küldte.
 
Fogjunk Kék Madarat! 
A boldogságét, természetesen... Mikor első szerelmem igent mondott, azt kérdezte, boldog vagyok-e, szégyelltem bevallani, fogalmam sincs, mi az...  A tartós eufóriát pld. a terepfutásban találtam meg kb. a nyolcadik kilométer után, mikor már túljutottam a majdnem-összeesésen, az utolsó kilométereken egyszer csak úgy éreztem, enyém a világ. (Csíkszentmihályi Mihály könyvében erről van szó, ő a- ) FLOW - áramlás fogalmával azt az élményt jelöli, amikor tényleg transzban vagyunk, tényleg annyira elmélyülünk abban, amit csinálunk, hogy mindenről megfeledkezünk, s közben tevékenységünket eufória kíséri... így van ez a kutatóval is, aki órákra, napokra kilép az időből, bár majdnem összeesik a fáradtságtól, de úgy érzi, megfogta az isten lábát...
A flow, az áramlatélmény, akkor következik be, ha valami jelentős feladattal találkozunk, ami nem olyan nagy, hogy eleve lehetetlen legyen megoldani, de keményen meg kell dolgoznunk, hogy győzhessünk... egy kicsit önmagunkon is túl kell nőni. Ha alacsony a léc, nem kell erőlködni, előbb-utóbb unatkozunk... Az  ÉLMÉNYT NEM A GYŐZELEM PILLANATA, hanem a tevékenység FOLYAMATA kínálja...
A szórakoztatóipar agymosása, a szabadidős kultúra veszélyei, a tévé...
Csak te, hajadnál fogva húzhatod ki magad: ha csinálsz valamit, aminek értelme van, ami nem passzív szórakozás, hanem átmozgat... netán hegymászással strapálod magad...
 
SZÓVAL: AZ ÖNKÍNZÁS A KIÚT. Mennyire nevetséges voltam, mindegyik könyvem írása közben körbepanaszkodtam baráti körömet, hogy milyen rémes ennyit dolgozni. Ma már viszont, mikor ennyit ''szenvedek'', már tudom, hogy vissza fogom sírni ezeket a nehéz órákat - mert ezek az élet csillagpontjai...
 
Én is szégyenkezem, ezt olvasva, évtizedekre visszamenőleg. Hogy ''nem szeretek festeni''. Naná.
 
 
Bíztatom fiamat az ebéd fölhozatalára: Van egy új pincérlány, csak úgy dagadozik a büszkeségtől! Kata megmagyarázza: az ember egy számmal kisebb melltartót vesz föl.
 
 
Mai második szégyenkezésem, pedig még uszoda előtt. E-mail idézet Ciorantól (1911-1995),  most érkezett, születésnapi ajándékként:
 
Nem lehetne élni, ha nem tulajdonítanánk jelentőséget
annak, aminek semmi jelentősége".
 
 
Gyere ide, angyalom, szól nagyanyja a hároméves unokámra.
- Anya vagyok, közli hidegen Kinga.
 
 
2002. okt. 4.
 
E-mail jött, egy pontos gondolat:
Tegnap az Ernstben egy időre jónak érezhettem magam.
 
Válaszom: Szentek vagytok, mondja Pál. 
Részletek egy másik levélből:
 
Ennyi műterem: mennyiféleképpen érezhetjük magunkat a világban.
- Micsoda adomány, ha életünkön csak annyi fény dereng is, mint a legelsötétítettebb műteremképen.
- S hogy kaptunk teret is. Meg hokedlit, széket, tehát társaloghatunk. Milyen gyönyörűség és csoda az emberi elme, hogy mondjuk egy társalgásélményünket kívülről, felülről, múltként és akár jövőként is láthatjuk...
- Némelyik műteremképeden (pl. a pirosasak, a fényesek) olyan éberség van, mint egy fülelő vadászkutyáé. Maga a szék is "fülel". vagy ő a hegyezett fül.
- Lényegileg mindhárom korszakod ugyanaz. Ha figurális is a kép, a mondandó éppúgy sokrétű, mint az absztraktnál.
- Némelyik sötétes műteremképnél: Mednyánszky elmosódott táj-űrfelvételei...
 
 
És akkor egy drámainak szánt bejelentés: mától végleg abbahagytam a reggeli futást. Pár hét után leesett a tantusz, amit a doktor, és amit a térdem mondott ez ügyben. Csak hiúságból vagy miből kezdtem el újra másfél éve. Sietni kellett valahova és elrémültem, hogy egy utcasarok után kifulladok. Nem baj, a gyorsúszás naponta kihajt. Legyen elég ennyi. Így, hatvan fölött. Két nappal.
 
Nem kell valakinek egy 45-ös, Adidas, aszfaltfutásra specializált, torziós szupertornacsuka?!
 
 
Elmehetünk mi a francba a kultúrfölényünkkel. Kata Észtországból hozott egy viking-albumot. A halszagú világcsavargók. Mennyi finomság, gyengédség. Sohasem értettem, mit szerethetnek a lányok bennünk, a pattanásos, durvamozgású, hangoskodó, hanyagöltözékű fiúkban. Hát ezt.
 
 
Baromi jó, Miki ötlete. Mennyi segítséget kapok. Itt, a neten, a festményeim képe alatt szereplésüket soroló kék kódszámok vannak (a szám eleje dátum): 6214, 6547, 7102, 7913, 8350, 9617. Ezekre ráklikkelve, följön az oda tartozó adatsor. 
Most ezeket a számokat kiváltjuk, tehát ez lesz, pld.: kiállítás, infó, repró, vásárlás, kiállítás, infó. Már beszéltem a programozóval, a jövő héten megcsinálja.
 
 
2002. okt. 5.
Szombat délután a Múzeumban, megnéztünk engem anyámmal és apáca húgommal, aki 20 évig Salzburgban élvén, csak korai munkáimat ismerte. 
A vendégkönyv: művészi és olvashatatlan aláírások gyűjteménye. Valami mámor kaphatja el az embereket ilyenkor. Ami beírást el tudtam olvasni és meg is érintett:
 gyönyörű zenét írsz
 
szigorú ember vagy te, Dezső
 
voltál és maradtál a csend festője
 
860 fizető látogató eddig, a könyvek elfogytak, a katalógusból is alig maradt. Igaz, jól leáraztam őket.
 
2002. okt. 7.
Tegnap reggel öttől este tízig rossz mondataimat javítottam a Magyar Nemzet számára készülő interjúban. Ennek kapcsán rezignáltan megállapítom, hogy a Magyar Nyúltenyésztők Lapjában semmi hír a kiállításomról. Holott Zsófi nyuszijával nagyon összebarátkoztam annak idején. Kedvelt helye az asztalomon az Országh Angol-magyar nagyszótár I. kötete volt. Kölcseyt szavaltam neki, és megtanulta megmutatni, hol, melyik felét vakargassam. Fejenállásom idején (180 másodperc) két lábra állva zavartalanul rágta a szakállamat.
 
2002. okt. 8. 
Az utolsó percben, ma jelent meg a Népszabadság-kritika. Vártam, P. Szűcs minálunk, aki látja a képeket, s tényleg a képet látja. Az elmúlt harminc évben, ha még emlékszel rá, mifelénk a kritikusok művésztől vett mondatokba vagy képcímekbe kapaszkodtak, legalábbis az én látókörömben, s általában attól nem is léptek tovább. Ezt ugyan éppen rosszkor mondom, de ő csakugyan minőség.
 
MŰTEREM, KINT ESIK [ez képcímem, A/02/20]
Ez a szoba fölülről látszik, skurcban. Szereplők: egy sámli balközépen, a festmény szíve helyén, teljes pompában, takarás nélkül. Mellette paraván, harmada levágva. Lent paraván, a négyből másfelet takar a kompozíció. Fönt egy behajló festőállványból talán éppen csak annyi maradt, amennyi a többi mobíliából hiányzik. További szerepelők: padlóvonal, szobasarok, szőnyegszél. Világítás: alig. Minden szürke. Azaz a szürke lenne minden, ha egy idő után a szem - hozzászokva a homályhoz - nem fedezné föl az aranyossárgát az egyik, a rőtvöröset a másik, az ibolyát a harmadik oldalon megbújva. Belőlük sem sokat. Éppencsak annyit, amennyire egy ketyegő vekker a teljes csöndet még tovább tudná mélyíteni...
 
...Váli önmagát attól kezdve datálja (tehát a 60-as évek végétől), amikor ráérez a saját sorsával némiképpen szimmetrikus művészettörténeti hagyományokra. A margón imbolygó legnagyobbakra. Nem az avantgardokra. Nem az avantgardok tagadóira. Nem a "népben, nemzetben gondolkodókra". Nem az "eurokonformokra". (Külföldi magánvásárlóknak például nem hajlandó képet eladni.)  Egyáltalán: senkire, aki bandához tartozik...
 
A szoba: személyiség. A szoba: az egyszemélyes sors. Olykor látogatja Isten. Olykor csak várja... A szoba itt maga az ember... 
 
Kint esik, írja Váli a kép címében... Ez valószínűleg "filozófiai eső", és jelentése nem lehet más, mint minden, ami a léten kívüli. Ez olyan eső, ami ellen egyetlen fedezék a hatvanszor hatvanas műterembelső... ez a [változat] olyan szoba-ember, amelyben akkora harmónia honol, amelyet társaiban hiába keresnénk.
 
Most pár nap csend a kiállítás-loholás közepette. Le is eresztettem. Oravecz-versek. Talán pár napra egy kicsit betegnek kéne lenni-, pihenni.
 
Telefonáltak az Ernstből, hogy elfogyott a katalógus. Bevittem az utolsó 40 darabot. A könyv is, hát útközben megvásároltam az Írók Boltjában a készletüket, mind a négyet, és azt is leadtam. Ezen darabonként 700 forintot fogok veszíteni. 
 
 
2002. okt. 9.
P. Szűcs, még, idézek:
aki azért úszik naponta csak fél órát a Lukácsban, mert "annyi ideig bírja hencegés nélkül"
Ezt tényleg leírtam egyszer valahol. De hol?
 
Másfél nap alatt 76-an olvastak. Ez jó! 
Ez felelősség!, mondaná nagyanyám.
 
Hajnali mise. Az agg Mihály atya - nagyon szeretem - bíbor palástban, hiszen ünnep, Dénes vértanú ünnepe. Járókerettel, igen lassan ér be az oltárhoz, erre az időre megénekeltet bennünket. Egy karosszék van odakészítve neki. Ő fordította a Chambers II. kötetét, sokáig élt az Egyesült Államokban. A mise után a félhomályos szentélyben üldögél, ott lehet nála gyónni.
Ma váratlanul a sekrestyés fráter olvasta fel a leckét, aki ministrálni szokott, és perselyez is mise közben. Halk, jelentéktelenarcú, tán 45 éves férfi. Tűnődtem, miért nem szentelhették föl. Most kiderült. Valami idegi betegsége lehet, felolvasás közben az izgalomtól elakadt a szavakkal, arca meg-megrándult, hangosan összekoccantak a fogai. Megrendítő volt, és megrendítően igaz volt szájából a Pál-levél.
 
Vissza az egész. Illetve az Adidas tornacipő. T. doktor szerint (együtt úszunk) átmeneti könnyebb tréning után újra futhatok, nem végleg tiltott el, mint értettem volt. Pech.
 
Egy csodálatos képvásárló. E-mailen jelentkezett, hosszas szabadkozások közepette. Sokszorosított grafikát szeretne, mert csak azt tudja megfizetni. Már öt éve is látta az akkori Ernst- kiállításomat. Középkorú agglegény, egyedül él egy sötét udvari lakásban, szülei vették neki. Napi munkája után a belvárosban sétál. Hazaérve óangol irodalom és grafikatörténet. Csak a nőktől, a kutyáktól és a labdáktól fél. Este kilenckor vidéki szüleivel beszél telefonon. Lehetőleg sehova nem jár, külföldre elvből, soha.
 
Végül krinolin-, vagy ne túlozzunk, szalámi áron vitt el egy képet, rábeszéltem. Illetve én szállítottam őket haza, ily módon láthattam lakását is. Rend, kéziratok, három kis szoba angol és francia könyvekkel, plafonig. Egyetlen ronda egy hollóházi Szász Endre-stílusú porcelántányér, szabadkozott is, hogy úgy kapta. Irgalmasan rögtön elkértem tőle. 
 
2002. okt. 10.
Víz helyett a gőzbe mentem, fájt a torkom. Egy ismeretlen gyönyörű oroszlánfejű öregúr gratulált, mellettem izzadt a padon. Rákérdezett, hogy miért ilyen sok műtermek, és hogy ennek bizonyára kollektív tudatalatti gyökerei vannak. Valamire mondatára utalva visszakérdeztem, hogy mi különbséget lát a szabad akarat és az akarat szabadsága között. Belemelegedtünk, átültünk a melegvizű pocsolyába. Megtudtam, hogy az agy kapacitását úgy számolják, hogy tíz az 1300-ik hatványon fehérjekapcsolódási lehetőség van. És elmesélte, hogy ő nem tudja, létezik-e reinkarnáció, vagy nem de egy betege hipnózisban leírt egy svájci helyszínt, ahol ő nyolc birkát terel a vásárra. Később lexikonból, majd térképről beazonosították, feleségével oda is utazott, útelágazásoknál kiismerte magát, hogy a dombon túl egy kápolna van, 31 hozzá vezető lépcsővel stb. minden stimmelt. Ezt később egy kongresszuson az öregúr elő is adta. 
Ő a hipnózisban egyébként a betegeit visszavezeti a konfliktus-pontig, azt materializálja, pld. hogy ha ott az úton tovább megy, fog találni egy fekete széndarabot. Akkor ad neki egy "lézer-varázsgyűrűt", amivel a beteg a szenet elégeti, és megszabadul.
 
A Lukácsból egyenest az Ernstbe, képek falról, szelektálás, csomagolás, hárman segítettek. Megtörtént.
 
Még azt elmesélem, tegnap riporter, fotóssal. Felvételhelyzetnek három lehetőséget ajánlottam: beszélgetek a kollegájával (bár a riport már a múlt héten megvolt), beállít vagy elkezdek festeni. Az utóbbit választotta. Új képet kezdtem, a lemez lecsiszolása. Fölrajzolás. A fő színek.  Közben lazán beszélgettünk. Egy darabig még gépkattogások, aztán ez elmaradt. Lassan minden élesbe fordult, elhallgattunk. Már rég alvásidő. Két óra után megvolt a kép, búcsúzóul szorongatták a kezemet. A/02/27 Műterem, kiállítás után, 80 x 80 cm, olaj farost.
 
Népszabadság vicc: Képzeld, Petit fölvették az óvodába! És tudod, mi a jele?!: www.oszibarack.hu
 
 
2002. okt. 11.
Az öltözőben együtt örülünk Kertész Imre Nobel-díjának. Nagyregénye címét viszont csak a kabinos! tudja. Aztán még megjegyzi, hogy festőknek miért nem adnak, és hogy az én nevem kint van a Milleneumi kiállításon a nagy magyarok között. Gyorsan hozzáteszem, hogy legfeljebb az élő legnagyobb magyar szobafestő lehetnék, és hogy Czóbel jobb. Azt mondja, de az meghalt! Ezt is tudja.
 
Az, hogy élek, nem bizonyíték arra, hogy ez az élet élhető. De ez a naplóm, ahogy olvasom, igen. 
 
Szellemem elemi erővel küzd a túlélésért. Csodálatos ürügyeket találok ki minden nap, a harmadik nagykör táján, miért nem lehetséges ma a távot végigúsznom. (De végigúszom.)
Fáradok. A heti kettő még muszáj. De egy kis ritmushiba az ölelésnél már időnként késlelteti a végkifejletet. Nem szégyenkezem miatta.
Reggel fáradt tagokkal ébredek. Úgy látszik, ez már így marad.
 
T. meglátogatott, kiderült, 24 x 36-os diaszkennerem reaktíválható. Öröm! Pár éve 100 ezerért vettem, idén kiderült, kidobhatom, mert az új Windows XP-programmal már nem kompatibilis. De ha a gépemet újra particionálják (winchester szektorokra bontása), és föltesznek nekem az új mellé egy lebutított Win'98-at, avval működtethető lesz. Egyszerűbb lenne tán azt az évi 40 festményfotót profival beszkenneltetni, és minden el lenne intézve, de ragaszkodom a teljes technológia-vertikumhoz, hogy mindent (azonnal) magam meg tudjak csinálni. Annak idején a négyéves Zsófival ketten vittük át a zongorát a harmadik szobába, pedig közben az oldalára is kellett fordítani. Zsófi a Pallas-köteteket rakosgatta alá, ahova kellett. 
Ha ez a kis Epson-szkenner tudna nekem elfogadhatóan 250-300 dpi-vel 5 megás felbontást, vagyis 14 x 14 centiben nyomdai minőséget produkálni, akkor bármilyen folyóirat, stb., kérését azonnal ki tudnám elégíteni.
 
Megint új műterembe-költözés álmom. Ma semmi szorongás, sőt békés-reményteli várakozás. Ismét balról a harmadik szoba, a többi homályba vész. Le tudnám rajzolni a részleteket. Mi lehet ez?
 
Most délelőtt e-mailen elküldött Burger Zsolt,
a Magyar Nemzet fotósa néhány felvételt. Itt a bal tenyeremben őrzöm a kikevert a színt, és (bemozdult) ujjaimmal festek.
 
E-mail kiállításügyben, lényeglátó:
 
folytatod a folytathatatlant
 
 
2002. okt. 12. 
Rettenetesen szorít ez az új úszósapkám. Pedig a boltban fölpróbáltam. Most ez így marad egy ideig; négyet vettem. 
De legalább sárgák.
 
Szombat, esős délelőtt, álmos-békés rendezgetés a Váli-oeuvre-ben. Kiderült, egy Módos Péter birtokában lévő 120 centis jó műtermes képem évekig az Írószövetség székházában lógott (kitúrva egy Vasarely-képet), ezt most beírtam a SZEREPLÉS NAPLÓBA, de az adat a kép alatt is megjelenik. A PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKET és a BIBLIOGRÁFIÁT is ki kellett egészíteni a mostani 14 sajtó ill. rádió-tv. szerepléssel. 
 
Estére sikerült egy csúnyán zavaros részt is rendbe tennem. A nagy pillanat mindig a hibára rácsodálkozás, hogy de fura, hogy eddig nem verte ki a szememet. Keveredtek a saját fotóim az innét-onnét kapott fotókkal. 
 
Másik ötlet: festményeknél, mindenütt, a végére tettem az opuszjegyzéket. Minden zavaró apróság lekerült a listák elejéről. A szürkeskálát a monitor színkalibrálásához a főoldalra tettem át, a technikai dolgokhoz.
 
 
2002. okt. 13. vasárnap
Esős idő, séta kettesben Robival a Hármashatár-hegyen. A hegytetőn felhőbe kerültünk.
Egyetértek vele: 
1. Az ikonfalat nem kellett volna szétszedve egy sorba rakni, így fáradt volt. 
2. Téveszme, hogy csak a lírai hang megy nekem, a drámai képek erősek.
3. Ez a kiállítás -Szüts szövege is aláhúzta - az életmű érdemi lezárását jelezte. Robi szerint képeim nem romlanak, de nem is javulnak évek óta. A téma, a méret mégiscsak behatárol. Vállalva a rizikót is, érdemes lenne valami újba kezdeni.
Meg kéne próbálni. 
 
Megnyílt a Nemzeti Galériában az új állandó kortárs kiállítás, a III. emeleten, délben megnéztem magamat. Két kedves halottam, Tóth Menyhért és Vaszkó Erzsébet között vagyok. Csakugyan, ezen a tárlaton nem az élő festők között a helyem.
A Ferenczy Károlyhoz is benéztem, mint mindig. A Józsefet eladják testvérei-t sokáig restaurálták, most újra a helyén, végre! (Iszonyú ronda keretben, eddig is ez volt?!)
 
Este játék: Előhalásztam a naplómból néhány fotót, beszkenneltem és rátettem a web-re:
A hétéves Mikica kecskeméti kiállításomon vidáman dedikálja katalógusaimat. FOTÓK / kapott fotók közé raktam, 1989.
A MAGÁNMÚZEUMBA, a történelmi illetve a magyar anyagba két kép: A berlini Dahlem múzeumból kértem egy gyönyörű V. századi szíriai domborműről fotót. A kecskeméti Naiv Múzeumból pedig egy Gyovai Páltól a Madonna-szobor, nagyon szeretem.
Ugyancsak a Magánmúzeumba, a fotóportrékhoz betettem Jánossy Gyurkát és Barcsay Jenőt.
 
2002. okt. 14.
Ha én most valami nagyot akarnék lépni: kompjutert át a kisszobába. Belegondolva, semmivel nem töltenék kevesebb időt előtte, de tán koncentrálva az alkalmakat. Megváltozna a szobám, életem.
 
2002. okt. 16.
Kompjuterem belebotlott egy hosszú ő betűbe egy fájlnévben. Így tegnap délután és ma reggel fél háromtól több mint 2000 név átírása. 
- Ilyenkor aztán gondolatok nem annyira vannak. Talán csak két megfigyelés: 
- Fáradtan, jól megy az úszás. Még egy szerény, 60 méteres véghajrára is futotta.
- Ilyenkor valahogy elszaporodnak ezek az édes, öntudatos leánypopsik. Amúgy pedig a Lukács az öreg emberek uszodája. 
 
E-mail Kaposvárról, épségben megérkezett a 67 kép. Az ottani kiállítás 24.-én nyílik, Szüts-csel megyünk le, kocsival. Kértem, tegyék ki a helybéli raktárban lévőket is. Ott az Ékszerkereskedő vasárnapja (A/77/06), 1980. februárban megvette a Minisztérium, azóta nem láttam. 
 
2002. okt. 17.
E-mail Gábornak.
Nem gondolod, hogy ha a mennyben személyiségünket megőrizzük, érdeklődésünket, szellemi orientáltságunkat, munkakedvünket, akkor mindezek működése elképzelhetetlen szenvedés nélkül?!
Itt lent ugyanis legnagyobb örömeink a sikeres dzsungelen-átverekedés jutalmai.
 
2002. okt. 19.
Ha nem is a 36 kiválasztott közé, de fölvettem a MAGÁNMÚZEUMBA Gyovai Pált, az alföldi kubikust, aki vénember korában kezdett köveket faragni, aztán hamarosan meg is halt. A kecskeméti Naiv Múzeumban van ez a Madonnája, minden évben megnézem. Emlékszem még egy Családra, egy Vöröskatonára, ez a  helybéli tanítónő kérésére, szép. 
Gyovai egyszer elmesélte, hogy a századforduló táján, amikor a Tisza-szabályozásnál kubikolt, találtak egy elhordandó dombocskát. Alatta kőépítmény volt, benne asztal, és egy hozzáláncolt csontváz.
 
Egy szíriai Oszlopos szent Simon kőfaragvány is bekerült, Katával fedeztük fel a berlini Dahlem Múzeumban. Gyönyörűen tiszta formák!
Ugyanitt, a fotóportrék közé most Barcsay mester, valamint Jánossy Gyurka, építész, nagyon sokat tanultam tőle a Főiskolán. 
 
 
2002. okt. 20.
Évek óta úgy hittem, hogy a Margitsziget a világ legszebb helye. De ma a Gellért-hegy! A gyönyörű kilátás a Szabadság-szobor alól. Amit valaki egyszer grandiózus sörnyitónak látott. A Citadella másik Buda felöli oldalán pedig az a lankás óriáspark! A virágágyak és ligetek, a megbújó kis játszóterek. Közben ki-kibukkannak lent a háztetők és a Duna ezüstszalagja. Most még hozzá az ősz teljes pompája, a vörös és sárga fakoronák. Csoda!
A Sziklakápolnába nem lehetett benézni, mise volt. Kár, ritkán járok erre.
Lent a sétány végében tábla: …1997 óta természetvédelmi terület… az ősnövényzet… védett növényfajok: a budai nyúlfarkfű, a sadler imola, a sárga kővirág… és két fokozottan védett faj, a csikófark és a sárgás habszegfű. Az utóbbinak a Gellért-hegy az egyetlen ismert hazai lelőhelye…
És a madarak; a ritka tüzesfejű királyka és a kormos légykapó is gyakori vendég…
 
Agnes Sanfordra még emlékszel? 
Azokon a napokon, amikor összhangban vagyok Istennel, minden sikerül. Akkor nem kell várni a villamosra: ez annyira feltűnő jel lett számomra, hogy ha várnom kell, meg szoktam vizsgálni a lelkiismeretemet, s általában még ott az utcasarkon felfedezem, hogy türelmetlen, ingerlékeny, haragos voltam valakivel…
 
 
Másaprók. 
1.Ma a kerületi képviselőkre, stb., meg főleg a pesti főpolgármesterre szavaztunk. A helyieket nem ismerem, az utóbbiak pedig mind lejáratták magukat a kampányukkal. Bár nem vagyok tájékozott, a tévészerepléseket csak elmesélték, ezt-azt hallok, de láttam a plakátokat, az ostoba, tartalmatlan szlogenekkel.
Így hát a többiekre bíztam a döntést. Katának például határozott véleményei vannak a polgármesterünkről, hogy nem szabadott volna az óriásáruházakat beengedni a Városba.
2. Kedves J.! Aug. 15-én küldtem itt névnapjára Stephene-nak egy Szent Istvánt. Megmutattad neki?! Egyáltalán: éltek?!
3. Egy hónap alatt most 800-an kattantak rá a honlapomra. Ez jó! Igaz, szezonom volt.
4. Lehet, hogy a Pál-mondatot, mindenkinek mindene lettem, úgy kell értelmeznem, hogy üljek le néha tévézni, Kata mellé?!
 
 
2002. okt. 21-22-23.
A nyugdíjas ezredesnek szóltam a medencefalnál, hogy a Ferenceseknél a holland koncert barokk muzsika lesz. (Két napja érdeklődte.) Bólintott, és úszott tovább. A zuhany alatt aztán szégyenlősen mosolyogva exkuzálta sietségét: a vízben belezavartam a rítusába. Merthogy az első tíz hossz alatt nem szabad, hogy a lába leérjen. Nem szabad megnézni az órát a falon. Ha mégis, az a forduló megismétlendő. Páros fordulóknál jobb kézre fordul, amúgy balra. Rákérdeztem, és a teljesítményszint? Tíz hossz a kötelező, de lehet több is, húsz percig. (Előtte az emeleti konditeremben több tonnát emel.)
Holnap meg fogom állítani, hogy: bocs, elfelejtettem, midnek is nem szabad leérni az első tíz hossz alatt?!
 
Ujjizületeim fájnak, kipróbálom (legalább egy-két hónapig) a hústalan étkezést (már amennyire a körülmények lehetővé teszik). Egy asszonyka vette föl, s a klubban egy doktortól rákérdeztem: Nem feltétlen hülyeség! Van betegem, aki beszámol, hogy nagyon megkönnyebbült, áttérve a hústalanságra. Csak erről semmiféle statisztikát nem lehet csinálni, az egyik emberre hat, a másikra nem. 
 
Belekezdtem az októberi harmadik 80x80-as képbe.(93-94-ben használtam utoljára ezt a méretet).
De sűrűsödik a bizonytalanságom, merre, mit lépjek.
Megérkezett Kecskemétről a Cifra Palota földszinti alaprajza. A hat teremben 106 folyóméterem van, paravánokat is beleszámítva, jóval több, mint hittem. Akkor minden képet át lehet majd oda vinni a győri kiállítás zárása után. Ez a kiállítás a Tavaszi Kulturális Hét alkalmából, március közepén nyílik. Már csak 5 papírt őrzök eddig igen vastag GYŰJT. KIÁLL. dossziémban.
 
 
2002. okt. 24.
Találkoztam Janikovszky Évánál. Fölidéztem neki két év előtti feljegyzésemet:
 
Remekművet olvasok. Emlékszel te még Janikovszky Éva gyerekkönyveire? A nagy zuhé.  Egy kisfiú várakozik a buszmegállóban...
Bill Vasziljevics Mackonov startra készen állt. Vagyis ült. De ez teljesen mindegy, mert állva is lehet ülni, a lényeg az, hogy megkezdődött a visszafelé számlálás. 
-Kilenc, nyolc, hét, öt, négy, három, kettő, egy, zéró - számolt visszafelé Bill Vasziljevics MacKonov saját magának, pedig ez igazán nem az ő dolga lett volna. De hát egyedül volt.
A rakéta nem emelkedett a magasba. Szerencsére Bill Vasziljevics MacKonov még időben észrevette...hogy kihagyta a hatost. Ezért villámgyorsan behúzta a fékezőkart...  
-Te mit csinálsz itt - kérdezte ekkor egy hang, amolyan mindenbe belebeszélős... a startnak lőttek... semmi közöd hozzá... a belebeszélős azonban másképp határozott, mert megkerülte a távolsági buszmegálló jelzőoszlopát, és egyenesen Bill Vasziljevics MacKonov arcába bámult.
- Amúgy egész normálisnak látszol - állapította meg, és hátradobta varkocsait a nyomaték kedvéért...
- Csak úgy hülyéskedel magadban azzal a számolással? -érdeklődött a félig királylány, félig befőttesüveg...
 
Mostanában mutattak be egymásnak, így kaptam rá könyveire. Megnyitómra most eljött, mondtam neki, hogy  A nagy zuhé - nem tréfa - leginkább a József és testvéreire emlékeztet. Ugyanarról beszél, hasonló frekvencián.  
A  varkocsos főhősnő neve: Fehér Szarvas Fia.
(2000. december 12.)
 
Hogy véleményem nem aránytalan, megtámasztásául Erdély Miklós feljegyzése a fotómontázs, de minden másodlagos műfaj védelmében:
 
Élesen meg kell különböztetnünk a bűvészetet a művészettől… Hogy felszenteljük azt az igazságtalanságot, ami egy zongoraművészt sújt, ha emberfeletti kitartással elsajátított virtuozitás birtokában se tud több művészi esszenciát megjeleníteni, mint aki egymás mellé ragaszt 5-6 jól megválasztott újságpapírt.
 
Igen, a remekmű nem műfajfüggő…
 
2002. okt. 25.
Tegnap a Kaposvári Múzeumba, megnyitómra, Szüts kocsijával. Sárga lombos, napsütéses somogyi táj. A régi vármegyeháza bálterme. Üvegcsillárok a magasban, helyi világítás nincs. Paravánokon és falakon amennyi sűrűn elfér, 60 kép. 28 vendég. Még a Kaposvári Televízió ifjú riporternője: Hogyan tetszett ezeket festeni?
Később a kedvünkért kinyitják az emeleten Rippl-Rónai Ödön bácsi gyűjteményét, néhány csodálatos Nagy István. Egy helyi műgyűjtő irattáskáját kipattintva váratlanul két másfél literes kólásflakont vesz elő: saját termésű vörösbor. Én hárítom, így mindkettőt Miklós kapja.
 
Amíg az ember eljut a helyes kérdésföltevésig. Rákérdeztem, és három perc alatt megkaptam Ádámtól a linkkészítés kódját, hihetetlen, ennyi az egész:
<a href="fájl neve.htm">szöveg, ami gomb</a>
 
Hogy én ezt nem tudtam három évig! Beírok valamit, például: megmutatom a most egyáltalán nem olcsón visszavásárolt zsidótemetős képemet. Ráklikkelve följön. A fönti zöld mezős nyíllal lehet visszatérni. Baromi jó.
Reggel háromtól ezt próbálgattam, rendbetettem a főoldalamat, így evvel az angol fordítás átment alvállalkozóba.
 
Délelőttre pedig ez az EGÉSZ aktualitását vesztette, mert a minisztériumban meglátogattam egy lukácsos hadmérnököt ez ügyben, hogy ez a link előállítható egyszerűbben; gombbal-egérrel is. 
(Nyilván ez csak nekem reveláció.)
 
Utaztunkban Kaposvárra, orvos barátom mesélte. Pázsitjukat tönkreteszi a vakondok. Elűzendő az állatokat, beszereztek egy karthausi harci macskát. Akit úgy kell elképzelni, hogy dupla méretű, rettenetesen szigorú tekintetű, fekete, mint egy óegyiptomi szobor. Ez hím állat volt, azonban rettenetesen gyáva. Rögtön a szekrény alá szeretett volna bebújni, de ott nem fért el. A vakondokokra nem sikerült ráuszítani, egy lyukat ásott ugyan, de félbehagyta, visszafordult és belepisilt a nagymama foteljébe. Megsimogatták, erre egy nagyot karmolt, majd fölmenekült a diófa tetejébe. Azóta nem látták.
 
2002. okt. 26.
Az ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSOK végén már ott a mostani is. Ma beletettem néhány rövid interjúrészletet, fölötte diszkrét betűsor, ha valakit érdekelne: a teljes interjú. Vagyis elkezdtem linkelni. Lehet, az egész weboldalamat átalakítja(om) előbb-utóbb.
 
Séta az aranysárga Szabadsághegyen M-el. A Mátyás király út a Kossuth mellszoborig és vissza, gyönyörű volt. Időnként kilátással a pilisi hegyekre. Az édes Harangvölgy oldalában az egyik fára negyvencentis tábla szögelve, leballagtunk elolvasni. Szerzője a XXII. Század Angliájából érkezhetett, ámultunk:
 
Tisztelt Látogató!
Hazánkban már csak a Normafa környékén él a védett CSÍKOS BOGLÁRKALEPKE (Polyomatus Damon)! Az ő érdekében a virágos rétek kaszálása ebben az évben néhány héttel később történik. Köszönjük megértésüket!
Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.
 
 
Másodszor tört el kedves forgószékem, 95-ben selejtezték ki a Győri Főiskolán, onnét való. Hazafelé, kerülővel vettem egy remélhetően kényelmeset. Hat helyen lehet állítani, ötvenezer. Illetve, ezt a marhaságot eltanultuk Nyugat-Európától: 49.900. Harminc éve láttam cipőt Avignonban, 39.90-ért.
 
2002. okt. 27.
Beírtam a Kaposváron egyeztetett, végül falra került képeket az opuszjegyzékbe, meg a szereplésekhez is, hosszú munka. S mellékesen kipróbáltam, át tudom-e tenni a táblázatot word-fájlba. Igen:   
 
A/69/12 A/69/18 A/71/11 A/71/12 A/72/01 A/73/02 A/73/34 A/74/23 A/75/34 A/76/18 A/77/06 A/81/09 A/82/17 A/82/21 A/82/31 A/82/34 A/82/53 A/84/16 A/84/44 A/84/45 A/84/49 A/85/02 A/85/05 A/85/11 A/85/12 A/85/15 A/85/17 A/85/23 A/85/24 A/86/20 A/86/21 A/88/26 A/89/16 A/90/07 A/90/33 A/91/21 A/91/44/1 A/91/44/2 A/91/44/3 A/91/44/4 A/93/13 A/93/31 A/93/46 A/94/14 A/94/18 A/95/29 A/95/42 A/96/07 A/97/09 A/97/25 A/97/37 A/98/05 A/98/24 A/98/40 A/99/14 A/99/15 A/99/33 A/00/17 A/01/21 A/02/24
 
Mádi-Szabó Gábor 80 éves. Három éve már nem tud kimozdulni a lakásból. Ünneplik; mondja: én az életben csúnya, buta és ügyetlen voltam. A színpadon szép, okos és ügyes.
Igen, a művészet.
 
Szüts nem jön Kecskemétre márciusban, másodjára, tehát - gondolom- végleg: Ha valahova, Párizsba... Baj. Átrendezni az életet. De hogyan. 
Egy hónap alkotóházban, összezárva képeimmel és magammal, félek, túl nehéz. 
Tanulni az egyedült, mint az özvegyek.
Hogy csináltam ezt a hetvenes években, Nagymaroson? Ott délután-este angol tanulás, sok-sok óra mozdulatlanul, Graham Greene fölött. 
Estékre munkát találni?
Írni? Mit? Mint tíz éve kompjuterbe igazítása az opuszjegyzéknek, mint öt éve a monográfia. 
Valamit változtatni. 
Mint mikor anyámat elhagytuk, én műteremlakásba, húgom kolostorba; bölcsen átrendezte lakását.
Rövidebb időre? 
Máshová? 
Menjek Zennyére, reneszánsz kastély, ősparkkal? Nem szoktam a házból kilépni. Uszoda sincs.
 
Vasárnap. Kirándulás nevű sétánk a Hármashatár-hegyen. Az erdei ösvényen két kisasszonyka farmerben, csevegve, nyeregben, békés-lassan, szamárháton közelednek. Az állatok meg-megállnak. Utánuk kis fekete puli. Pillanatkép a középkorból, tökéletes.
 
 
2002. okt. 30-31. 
E-mail váltás Le Meux-vel:
 
Ő:
A kiállitást végignéztem ma hajnalban, nagy békességem lett tole. 
Azért idonként kár, hogy ilyen messze vagyok. Miklos nyitobeszéde rendkivul jo.
Oszintén orulok, hogy sikerult az unneped, neked, aki nem tudsz unnepelni. 
Persze megdolgoztál erte. Noná...
 
(És reagálása a merremenjek-dilemmámra:)
 
A fejesugrasnak sajna, az a lényege, hogy egy ponton tul nem lehet kalkulalni.
 
Miutan 60 éven at (szinte) mindent kalkulaltal, programoztal, elrendeztél (beleértve a halalodat is),
eljutottal a hataraidig. Miklos altal leirt halalodat en ugy ertelmezem, hogy meghaltal annak a
Vali Dezsonek, aki voltal, es felelmed, -amivel boven egyutterzek -, az ujjaszuletes elotti panik.
 
Ami var rad, az Ismeretlen, a kiszamithatatlan, az eletnek egy olyan dimenzioja, amit eddig
nem (tudtal, akartal, stb;) fogadtal be. MOST keszen vagy ra: egyedul es nyitott kézzel varni, 
hallgatni, hogy Isten végre szohoz jusson benned.
 
Bocs, tan tul bulldoser voltam. Ezzel mindig vigyaznom kell. Csak nekem olyan vilagos.
J.
 
Én:
Köszönöm, kedves buldózerem. A mellébeszélés nem érdekel. Kösz a gondolatokat, van mit rajta megrágni.
Amivel először szembenézni, hogy ha igen, mi távolít el Istentől.  Mert, ha jól értem, erre kérdezel rá. Én, miközben reggel a 36 ezer forintos tornacipőmben a templomból az uszoda felé futok, rózsafűzért mondva egy közös ismerősünkért, időnként szememet forgatva szemtorna okából, s mindeközben weboldalam szerkesztésén törve a fejem; baromi jól érzem magam. Én ettől az egész oeuvre-digitalizálástól három éve hálás és boldog vagyok. És Sienai Szent Katalin(?) szerint ne hagyd el a világi örömöket, amíg nem leled meg a magasabb régiókat. 
Azt pedig nem leli, leginkább csak kapja az ember gyereke.
 
Másodszor. Amit csinálok, az jó. Nem látom, hogy fontos dolgokban fordulnom kellene. A festés iránya, alkotóház... technikai kérdés, megoldandó. Ennyit látok: talán, talán nyitottabban élni, emberek közé. Bár elég, ami a zuhanyozóban...
 
Persze lehet, hogy a magam dolgaiban vak vagyok.
Szólj, ha csakugyan.
 
Megjegyzem, a fejesugrást is kalkulálom. Méghozzá nagyon.
1. Ha közel vannak, lespriccelem őket.
2. Tavaly szóltak, hogy hasas.
3. Előtte mélyeket lélegezni, hogy legalább 20 métert bírjak a víz alatt, a szöglet utáni második kék mintáig.
 
Majd érdekelne Steph. és az iskola viszonya, nyaratok, te, minden. 
 
Más. Az ott-életnek is vannak előnyei. Ezt a Sisley-reprót ma délután nézegettem az Írók Boltjában. Ezt ti a Rouen-ben, a Művészeti Múzeumban megnézhetitek:
 
Még egyszer kösz!
 
Ő, már november elsején:
Keress egy réteggel mélyebben: 
 
- mitol félsz?
- mi a legmélyebb vagyad?
- mi a legfobb kisértésed?
 
Én:
- Betegségtől, fájdalomtól, ez rendben.
- Nincsenek vágyaim. Szeretnék egyszer pihenten ébredni, bocs.
- Kísértés. Munkámba fordulás? 
Egész biztos, hogy van nekem mélyebbem?!
Kösz!
 
  

  
92. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2002. NOVEMBER
 
2002. nov. 1.
Drága tanult barátom jól megvéleményezte katalógusom bevezető sorait. 
Először a szöveg:
 
Reggeli futás közben Isten hozzám való figyelmét firtattam.
Észrevettem, szokatlanul jól bírom a távot.
Elnevettem magam...
 
Azt mondja:
Hiányzik a reggeli előtt a névelő. A firtattam tűrhetetlenül affektáló. Ha nincs helyébe megfelelő szó, akkor nem lehet ezt a sűrített szerkesztést alkalmazni. Tehát így: miközben reggel... észrevettem, hogy... A távot sem jó. Talán elhagyandó. 
Ronda hiba a hogy hiánya az észrevettem után, modoros.
Általában: leírásnál nehezen áll elő, absztrakciónál már egyetlen rossz szó is giccsé tesz egy közlést.
Túl direkt a szöveg, ez a hencegés, nem jó pedagógia, ha tanítani akarnál vele. És visszakanyarodsz magadhoz, ahelyett, hogy az Istenhez jutnál el.
 
Tanulságos.
 
Próbálkoztam, de ettől másként nekem nem megy. Ha netán neked?!
	NYÍLT PÁLYÁZAT! 
 
 
E. asszony szokott morgolódni, a szélső sávban megint vitába keveredett valami pancsolókkal. Odasuttogtam neki: Megverjek valakit? Egy üveg baracklekvárért bárkit! 
Tulajdonképpen védelmi lekvárt kellene szednem...
 
Ma utoljára 99 éves a drága Illyés Gyula! Emlegeti Naplójában a Lukácsot. Bár a kabinosok szerint a vizet nemigen szerette...
Szavalták nekem az öltözőben, s hogy nem ismertem, megkaptam az egész kötetet. Itt van az asztalomon.
 
Tomiban ősz van. Barbárok a népek,
És idegenek némely csillagok
 
Ez üt. Beszakad alatta az asztal. Ovid levele Júliához, 1910, Juhász Gyula. 
Ovid, vagyis Ovidius száműzetésben.
Érdekes módon most még három könyv csapódott hozzám, csak győzzem. A Nobel-díjas könyvet  muszáj volt, szégyen, nem ismerjük: Sorstalanok. Délután Balla Zsófia új verseit mutatták be az Írók Boltjában: A harmadik történet, a negyedik fejezetet öt éve képemhez írt versével címkézi: Időm, a képtelen.
És Robi csak a tanulság kedvéért, hátha meghallom, fölhozott egy Francis Jammes válogatottat. Annyira nem ismerem, hogy néznem kellett a címlapját az idemásoláshoz. A tartalomjegyzékből:
Imádság azért, hogy a szamarakkal mehessen a Paradicsomba
Imádság egyszerű feleségért 
Imádság egy csillagért
 
Már ez is jó.
 
2002. nov. 2.
E-mail Le Meux-ből
Nyáron 4 hét nomád élet, a változatosság kedvéért Bretagne-ban. Camping-kocsival körbe a félszigetet. Ahol nagyon szép volt, letáboroztunk 2 - 3 napra. Lassanként mindenütt vannak reggeli kávézó helyeink, napnyugta-néző pontok, strandoló és kavics-kagyló gyűjtő öblök, sziklamászós ösvények esős időre, és persze nyugodt zugok éjszakára.
Napi két étkezés, főleg konzervek vagy frissen halászott szardínia, és persze nutellás palacsinta desszertként. Ez utóbbit egy hónap alatt sem sikerült megunni.
Legkedveltebb időtöltéseink: sziklamászás, homokvár építés, hullámokon ringatózás amúgy sirály módra, kelta kereszt faragás rózsaszín gránitkőből, valamint meredek homokdűnék tetejéről fenéken csúszással le a partra: egyszerűen megunhatatlan, javaslom a kipróbálását.
Szinte kizárólag vadlovakkal és sirályokkal társalogtunk, esténként sziklafalakon ülve hallgattuk a hullámokat, napnyugta visszaszámlálással: 0 -ra eltűnt a tengerben. Többször pontosan sikerült az időzítés.
Nehéz volt visszaszokni a civilizált világba. Szeptemberben  Y&S végül mégis külön osztályba kérték magukat...
 
2002. nov. 3.
Kiállítás: válogatás Vattay Elemér fotográfus gyűjteményéből. Meghívó a Dorottya Galériába, csütörtök 6-ra. (Csak egy hétig lesz nyitva.)
Anna Margit, Bálint Endre, Ferenczy Béni, Fajó János, Gyarmathy Tihamér, Kassák Lajos, Keserü Ilona, Kondor Béla, Ország Lili, Váli Dezső művei, és Vattay saját - gondolom - portréfotói, valószínűleg a fentiekről. 
 
Elemér aktív korában a Csepeli Művekben vasöntvények mikrofotósa volt, szíve szerint pedig műtárgyfotós és jóbarát. Lásd a fenti listát. A hetvenes évek elején ő dolgozott nekem, amíg magam meg nem tanultam. Hosszan exponált, az egyik reflektort nekem kellett lóbálni. Utána kiraktam hat képet, választani, de mindig a fotózottakból választott, a legjobbat. Az egyik kép hiánya azóta fáj, ha - ritkán - kiállítás-megnyitón találkozunk, kedvelt tréfánk egy esetleges képcserét megtárgyalni. De hát, sajnos, jó helyen van nála.
Bálintnál ismerkedtem meg vele, akkoriban neki fotózott múlt századi metszeteket, mindenfélét, Bandi kollázsaihoz.
Latinovicsék, Pilinszky jártak hozzá, a Svábhegy oldali nyaralóba is. Egyszer készített egy sorozatot, Pilinszky verseket illusztrált fotóval, be is mutatta egy kamara-kiállítás erejéig, a költő jóváhagyásával, a pesti Piarista Gimnázium folyosóján. 
A páréves Vattay-kislányhoz írta a költő: 
Katika! Jancsika szeret!
Aki ma családanya Bécsben, és Elemér szerint jól tűri az előkelő jómódot.
 
Legutóbbi (fotó)kiállítása egy budakörnyéki faluban volt, az időpontot úgy lehetne beazonosítani, hogy még Ruttkay Éva is ott volt, gyászruhában. Gyűjteményét 93-ban mutatta be utoljára a Kassák Múzeumban. 
Lakása és nyaralója a padlótól a plafonig művekkel tele.
 
2002. nov. 4.
17 napja nem eszem húst, és tényleg nem fájnak az ujjizületeim. Azért még majd ellenpróbák, túl nagy a tét. A husot szeretem, mondotta Mikica.
 
Elolvastam a Nobel-díjas Sorstalanságot. Rendben van, de egyszeri olvasása elég. A motívumokat jól ismerjük, Kertésznek nincs igaza, hogy nem foglakoztunk evvel eleget, nem tisztáztuk. 
Buchenwald egy jóhiszemű, és naiv fiú szemszögéből. Ami eredeti, de nem nagyon hiteles. És nem túl érdekes, igaz, Thomas Mann-i gondolatgazdagsághoz vagyok szokva.
Ahogy a könyv végén váratlanul filozofálni kezd, nem meggyőző. Amit mond, sem, bár lehetséges, hogy hit nélkül más nemigen marad. 
Örülök, hogy megkapta, én a Javított kiadást díjaztam volna, bocs. Persze a kultúrpolitikai szempontok is. Amivel nem zsidózni akarok. Mert hallom, az is van. Szörnyű.
 
2002. nov. 5-6.
Megcsináltam, ma leadok a Széchenyi Könyvtárnak és a Nemzeti Galéria Adattárának egy-egy új sorozat Váli-oeuvre CD-t. Az elsőn minden rajta van, kettőtől nyolcig a képek nyomdai felbontásban, két lemezen TV interjúk, meg egy, a C-napló, 94 óta, amióta kompjuterben.
 

Búcsúzásul még egyszer az Örmény kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Illetve a másik fele, ami ma Hamvas Intézet (mért pont Hamvas, a nagytehetségű magyar főcsacsi?!)
 
Lenyűgöző. Az emberen túli hatalmas tájak, a súlyos kopár hegyek és a kis ékszerkápolnák. Illetve, ez itt jó nagy, Machu Picchu-szerű.
 
 
A november elsején kiírt fogalmazási pályázatra most beérkezett pályamű:
 
(emlékeztetőül a szöveg, ha nem lapoznál vissza:
 
Reggeli futás közben Isten hozzám való figyelmét firtattam.
Észrevettem, szokatlanul jól bírom a távot.
Elnevettem magam...)
 
 KEDVES BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG!
 
Pályázatomban 
(1) megvédem a névelő elhagyását (bár tényleg ki is lehetne tenni), mert általánosít, elvonatkoztat, míg a határozott névelő rendszerint konkretizál.
(2) A "firtat" kétségtelenül egyéni módon használtatik, de hogy "tűrhetetlenül affektáló" volna...?
(3) A "hogy" elhagyása többszörös alárendelésnél kifejezetten javallott, itt sem rossz, modoros helyett inkább választékos használatnak mondanám (esetleg lehetne az észrevettem után kettőspont).
(4) A pedagógiai és teológiai dimenziók: "Túl direkt a szöveg, ez a hencegés, nem jó pedagógia, ha tanítani akarnál vele. És visszakanyarodsz magadhoz, ahelyett, hogy az Istenhez jutnál el."
Azért szeretem, amit írsz (és festesz), mert nem tanítani akarsz vele. 
Azt pedig nem szeretem, amikor mások mondják meg, én hogyan juthatok Istenhez, és hogyan nem. Ezt megtalálni legyen kinek-kinek a maga dolga. 
Barátsággal,
NA
 
2002. nov. 6.
Kedves NA!
Szigorúan bizalmas: persze, hogy tanítani akarok vele...
V.
 
2002. nov. 9.
Bocs, se válaszolni, se írni, semmire sincs időm, anyám beteg, 2000 hiperlinket csinálok, stb. 
Most csak annyit, Szilágyi Lenke fantasztikus fotókiállítása az N&N Galériában, ami tulképp. a Nagy-féle építésziroda egyik terme. A Marx tér felől a Bajcsi Zsilinszky úton elindulva a második keresztutca a Hajós utca, ott a 39. szám, földszint, udvar, gondolom, munkaidőben. Nov. 24-ig lesz nyitva, megnézendő! 
Baromi tehetséges.
 
 
2002. nov. 10. hajnal.
Mert mivel is kínlódom boldogan napok óta, tegnap például éjfélig. Fergeteges magányos kaland, tanultság híján sok-sok buktatóval. De most már megvan, csak végig kell majd seggelni. Néhány óra kísérletezéssel megtaláltam például azt a kritikus négy kis pöttyöt, amivel feljön! a kép: 
../..fest/jpg/A6812.jpg
 
A festmények már készen, megnézhető, még majd a 700 grafika és a fotó.
 
Tehát ezentúl  gyűjtőim kollekcióit együtt is meg lehet nézni, lásd: SZABAD  KÉPEK...
Hát ennyi.
 
 
Tegnap az ATV nevű televízióban délelőtt, élőadásban, három kollegával, a Vigadó-kiállítás kapcsán: 
-És hogyan oldotta meg a kiírás feladatát, a kiállítás címe ÁRNYÉKBAN volt?!
-1970 körül egy KÖRNYEZETVÉDELEM című kiállításra kellett képet kölcsönkérnem Bálint Endrétől, úgy emlékszem a Bocskay úti Hazafias Népfront termeiben rendezték.
Bálint leemelt a polcáról egy Angyal a város felett - című munkát. Akkor tanultam meg, mennyire kell ezeket a kiírásokat komolyan venni. Ha például Pettyes lovacskák a jelszó, azért be lehet adni Pettyetlen lovacskákat is...
...-és ugye ilyenkor a kollegák munkái...?
-Nem, nemigen érdekelnek.
 
Ez a pettyes... oldalvágás egy másik kiállítás rendezőinek, ott a HAJÓ volt a téma. Természetesen két műtermes képet adtam be, amit ők váratlanul kidobtak. Súrlódás a kultúra mozgásában, semmi és senki nem jelezte, hogy ezt a csacsi divatot, a témakört, ezúttal komolyan fogják venni.
Magyar csónakfestők előnyben.
 
Alig aludtam valamit, ilyenkor érthetetlen módon, de törvényszerűen nagyon jól bírom a távot. Mellettem egy futóvendég, középkorú, valaha talán profi úszónő, szép lábmunkával. Na már most, a Lukácsban körülményes a hátúszás, mert gyakran kell hátranézni. Van erre egy gyors félfordulatos mozdulatom, ami nem zavarja meg a ritmust. Ő forgás nélkül, hanyatt, a fejét hátrarántva, a víz alatt nézett háromtempónként előre. (Igaz, közben kibukott az egyik melle.) Megpróbáltam én is, többször, de hányingerem lett. Majd gyakorolni kell.
 
2002. nov. 11.
Hajnaltól este hétig: kész. Gyűjtők szerint is megnézhetőek munkáim, most már a fotók is. A főoldalra is kitettem: KÉPNÉZŐ, GYŰJTŐK SZERINT. 
 
2002. nov. 13.
Szerdára ez változott. Etetősebb, és világosabb új cím: KÉP, AMI A TIÉD.... 
És még valami. Most egyeztetve a táblázatokat a valósággal, beleltároztam a saját képeimet, s bekerültek ebbe a listába is. Különvéve, amit őrzök belőlük. 
Lehet webről vásárolni! Még csak egy árjegyzék hiányzik mellőle.
 
Majdnem megöltem egy fiút tegnap, a Margit utca sarkán. Átmentem a piroson, mert tudom, mikor lehet. Követni akart, bele az autókba.
 
 
Öltözőben kérdezték: -Na, mi van? -Azon búsulok, hogy tavaly neked ajándékoztam az Illyés-napló öt kötetét.
Visszakapom.
 
Géza ugyanakkor kitalálta, hogy visszahoz néhány C. naplót a Széchényi Könyvárból, merthogy nekem elfogyott... Vagy harmad köbméternyit adtam nekik annak idején, az ajándékozó levélben csak köbtartalmat jelölve, nehogy valakinek eszébe jusson elszámolni vele.
 
 
Szegeden két éve megalakult egy gyerekklub, állítólag mára országos hálózat:
JONATÁN. ELSŐ ORSZÁGOS KÖNYVMOLYKÉPZŐ,
tagdíjjal!, elsősorban olvasáshoz tanácsokat, és valami árkedvezményt kapnak. 
Hála érte, aki kitalálta.
 
2002. nov. 15.
Úgy vagyok evvel az V-oeuvre-csinálással, mint a Capek-novellában a prágai Bűnügyi Intézet munkatársi. Ki kellett deríteniük, sütés előtt, vagy után került-e a gombostű a zsömlébe; hát elkezdtek sütni. Már rég túl a feladaton - fűtötte őket az ambíció -, végül ők készítették Prágában a legfinomabb zsömlét.
Most, (nem is volt egyszerű, nem mesélem el, miért), az Ernst-kiállítást, a megnézhető képekkel együtt, besoroltam az önálló kiállítások végére.
 
Azért rajzolok is. Óvatosssan megőriztem nyári kidobott rajzaim kartotékfotóit, ahol a gondolat jó volt, a kivitel gyatra. Most jutott figyelem elővenni őket.Egyet pedig ide is (B/02/32):
 
2002. nov. 16.
J.! Leköteleznél, ha megnéznéd! Rekonstruáltam az Ernst földszinti folyosóján kirakott plakátjaim látványát. Sokat dolgoztam vele ez év elején, először nem is akarták engedni, hogy ott nincs, aki vigyázzon rá. Akkor megcsináltam az egészet fénymásolattal, egyforma 80 centisekre, jó drágán. Szüts leintett, mennyivel jobb egy öreg, gyűrött eredeti! Vissza az egész. Satöbbi. 
Érdekes, erről nem jött semmi visszajelzés, senki nem örült neki-, nem dícsérte meg, pedig.
 
2002. nov. 17.
Készültem indulni itthonról, mikor barátom telefonált, az éjjel meghalt apósa. Nagyhírű tudós, múzeumigazgató. Sokáig volt beteg, tanítványait az utolsó években már lakásán fogadta. Futólag ismertem, kedves ember volt. Rajzaimat szerette.
Indulnom kellett. A Széna téri parkban a fák alatt, a zöld gyep közepén egymással szemben két rendőrautó, oldalukat támasztva rendőrök trécseltek. Az egyikük fiatal nő, szőke. Szalagkordon a fák között: RENDŐRSÉG. A helyszínelőket várhatták. A padon fekve fekete fóliával letakart hajéktalan, keze kilátszott, a földre csüngött. Meg nem fagyhatott, meleg éjszakáink voltak.
 
A két történés bennem valahogy eggyé ugrott össze.
 
Az elkékített linkből visszatérés: 
egér jobb gombbal.
 
Itt vannak az új rajzaim: Egy itt, föntebb, ezenkívül: B/02/33, B/02/34, és B/02/35.
 
2002. nov. 18.
Semmi nincsen egészen úgy- evvel kezdődik, és talán ez a legfontosabb mondata a Hábi-Szádi küzdelmeinek. Nem idős hajléktalan volt a halott, hanem narkós fiú. Kata több koldussal tart kapcsolatot a környéken, ők mesélték.
 
2002. nov. 19.
Barátom rámszólt, micsoda dolog, hogy most mutatom a főmenüben gyűjtőim szerint a képeket, és közte a Keravill, meg Útinform, (ugyanis ez telefonkönyvem része is). Snassz. Akkor például a Hajtás Pajtásnak is kellene képet adnom, ha már ő is szerepel... Igaz.
Fölébredtem, reggel fél háromtól háromnegyed hatig rendbetettem.
Aztán délelőtt a TV1 forgatott itt, interjú a kiállításom kapcsán. A jövő héten jön le valamikor, új kulturális műsor: TUTTI. Délben egy másik stáb, azok pedig a 75 éves Lator Lászlóról készítenek portréfilmet. Abban Mácsai el fog szavalni egy verset: SZÜRKE MŰTEREM - VÁLI DEZSŐ KÉPE. Illusztrációkét kell hozzá a festmény, s maga a szoba is. És ha már itt vannak, fessek is egy kicsit, kamera előtt. (Hosszú a vers.)
 
2002. nov. 20.
Két hangfalat kaptam ajándékba, estére Mikével be is üzemeltük. Óvatosan még nem forrasztottam össze a kapcsolatokat. Csakugyan jól szól, de túl nagyok a dobozok ehhez a szobához és az én zeneigényemhez. Pár nap próba, valószínű, visszaadom.
 
Az operatőr kedélyesen a farzsebemből kilógó zsebkendővel, egy közelképpel kezdte bemutatásomat, a forgatást. 
Hát, igen.
Legutóbb a Buddenbrook egyik öregura járkált így az ebédlő és a dohányzószalon között, elnézték neki.
 
2002. nov. 21.
E-mail levélváltás, Róma, Magyar Akadémia:
> <P>Kedves Dezso,</P>
> <P>Megkaptad korabbi levelem?</P>
 
Köszönöm, igen, bocsánat, technikai tévedés, minden levélre mindig válaszolok.
Tájékozódó kérdésem hosszabbtávú terv vázlatának előkészítése volt csupán.
Eddig magamtól ugyanis soha nem akartam volna Rómába menni, az ösztöndíjat is harminc éven át sikerült elbliccelnem... Hogy nekem ott főzőcskézni, vagy piacra járni... na, nem. Meg kevés Rómában a Braque-kép is...
 
 
Reggel az uszodában elajándékoztam a két kézi fúrómat, a kis piros amerikánert és a fémre is jó mellfúrót. Mindenre elég a 25 éves blekenddekkerem, persze. Aztán délelőtt befejeztem az új méteres képet,  váratlanul jó; Műterem, fáradtan, A/02/29 . Közben meghozták az új fürdőszobai bojlert, 33 ezer, tegnap rendeltem egyetlen telefonnal. Ez is megvan. Az ebéd fölhozatala előtt leszereltem a két ajándék hangfalakat, este majd visszaadom. Elég a gyengébb minőségű nekem, ami eddig is.
Csupa győzelem.
Mindjárt nem vagyok annyira fáradt.
 
Gond a képcím írásmódjával. Már az Ernstben elkezdtem, legyen ezentúl  a kép száma a cím tartozéka. Egy muzeológussal már konzultáltam, ők kerek zárójelek közé javasolta. De ez valahogy csúnya. Tegyek vesszőt a kettő közé, hogy egyértelmű legyen összetartozásuk?! A vége kurzív?
Sújos gondok.
 
Műterem, fáradtan  (A/02/29)
Műterem, fáradtan  A/02/29
Műterem, fáradtan, A/02/29
 
 
2002. nov. 22.
Köszönöm a kedves figyelmeztetést, több oldalról is, de mit tegyek, ha nem találtam célszerűbb megoldást
 a sújos gond
és a valóban 
súlyos gond 
megkülönböztetésére...
 
E-mail délben:
Dehát ez tényleg sújos gond. (Nekem) jó, ahogy van.
Nem látom okát, hogy az opuszszám a cím részévé
váljon. Miért? Akkor, ad absurdum, lehetne az
opuszszám a cím. Falanszter, brrrr.
 
Attila, lehet, hogy igazad van, és (szokásosan) túllihegem a dolgot. Mit fontoskodok én itt az opuszszámmal, minek az bele a címbe?! 
Egy pasaréti galériás két éve fölhívta egy győri barátomat, hogy hozzá került egy Váli-kép, ennyi a száma, nézze meg a neten, kell-e?! (Nem kellett.)
Szóval, érted?! A net, de itthon is minden így működik. A sokszáz dia a dobozban, a még ma is használatos adatkartonjaim (fotóval rajtuk, az ágyamon szétterítve ezekkel válogattam és rendeztem ezt a kiállításomat is), a most (segítségeddel is) megformált gyűjtők szerinti képlista, minden, szám szerint. Ha azt mondják, Műterem, szürke bútorokkal..., hogy találod meg?
 
Egyébként így: festmények / opuszjegyzék / CTR + Find: szürke bú.  Csak én tudom.
 
Mert én kisebb vagyok, mint a Mócárt, nekem nem jár?!
 
Szóval örülnék, ha kitalálnál valamit! Dőlt betű; normál betű - fett betű..., de azt a képbeadási, stb. listákon nem fogják vezetni, elvész. Szóval még mindig a Tatatam (A/02/29); a kerek zárójel az optimális, ha ronda is?! He?
 
(Kijelzett itt nekem, a windows a galériás szó helyett a magyar karzatot ajánlja)
 
 
2002. nov. 23.
Anyácskámért a pályaudvarra, villanyossal, mert Mikinek kölcsön az autó, hangszerszállításra. De rám telefonált az utcasarokról, hogy nem megy. Kiderült, leszívták a benzint az éjjel. Zsófiéknál erkélyajtó szigetelés. És végre megjelent a Magyar Nemzet interjúm, néhány szócserével, mindben igazuk van.
 
Éjfél után fölébredve kemény küzdelem fölösleges és kínzó gondolatokkal, plusz fejfájás, és akkor az édes József. Akit éppen eladnak testvérei.
-Júda úgy tett, mintha teljesen belé volna bolondulva árujába, és amikor már huszonöt ezüstpénznél tartott, arra ragadtatta magát, hogy odament és arcon csókolta a némán pislogó Józsefet, azt kiáltva, ötvenért sem tudna és akarna megválni egy ilyen okos és drága kincstől!
	De az öreget a csók sem puhította meg, ő maradt az erősebb, annál is inkább, mert jól látta, hogy a testvérek mindenesetre és tulajdonképp bármi áron meg akarnak szabadulni a fiútól, amire az alku színleges megszakításával és föladásával könnyen rá lehetett jönni. Tizenöt ezüstsékelt - persze - a könnyebb babiloni mérték szerint - ajánlott; de mikor a fivérek, szaván fogva húsz sékelig vitték föl az árut, mégpedig főníciai mérték szerint, akkor
...
Helyén volt a lakoma és az erősítés, mert az alku még korántsem ért véget. Csak nagy vonalakban történt meg, miután megállapodtak az alapárban; ám most kezdődött a részletmunka és a megállapított érték lerovása áruban. Itt helyre kell igazítanunk a különféle jámbor leírások útján elterjedt és megrögződött elképzelést, mintha az izmáeliták csengőezüstben fizették volna pénzeszacskójukból
 
 
Szüts javaslatára most főbb helyre tettem a szürkeskálát. Hogy ez nagyon fontos. 
(Bár lehet, hogy csak ő igényes ennyire.)
 
2002. nov. 25-26.
Krisztus király vasárnapja, a prédikáció a szeretetgyakorlásról szól: amikor az ember mégsem szalad át a piros lámpánál, mert ott szemben egy kisfiú, aki eltanulhatja...
Ezt  a gondolatot az atya az előző napi Magyar Nemzetből vette, az interjúmból.
A mise végéig csak arra tudtam figyelni, azt forgattam, hogyan fogalmazom meg ezt, ide... Eredendően egy sokkal hosszabb fölvezetéssel...
 
Az öltözőben egy öregúr, műkritikus, morgolódik: Váli mester, olvastam a múltkori interjúját! Nem gondolja, hogy ha kizárja az életéből a világot, egyszer majd a világ is kizárja magát?! (Nem ezt mondtam.) Itt a világon emberek éheznek, az élet csupa tragédia, maga ebből semmit nem lát?! Csak a műterme sarka érdekli?! (Nem volt ott az első órán, amikor megtanították, hogy a téma nem azonos a mondanivalóval.)
Fölcsillan a szemem, mondom: Írja meg! -De én senkit nem akarok megbántani! -Laudáció volt elég! És ez gondolatokat ébreszt!
Egy hét múlva: -Jelentkeztem az Új Művészetnél. De két cikket nem közölnek, a decemberi számban lesz már magáról egy kritika. -Akkor másüvé! Aztán kölcsönkért egy C. naplót és egy monográfiát.
Most itt tartunk.
 
Egy vicc a kirándulásról, minden ízében ronda, de sajnos nagyon tehetséges. Elöljáróban, hogy akit te Le Meux-ben még drámaírónak tudsz, az ma politikus, a szélsőjobb vezére. Még annyit, Pestet az utóbbi tíz évben elözönlötték az olcsóportékájú kínai (részben zug-) árusok.
 
Csurka a kínai piacon: Hiába hunyorogtok, úgyis tudom, hogy zsidók vagytok!
 
Tökön szúrom magam, mondanám a VIII. kerületben! Elképesztő!
Délelőtt antikvárium, fölmérve, hogy minden egyébre alkalmatlan, túl fáradt vagyok.
Annyi okkal, hogy (tökéletesen fölöslegesen, de) szeretnék egy József és testvéreit, egy kötetben is, hogy utazások stb., ne kelljen dönteni, melyik kötetet vigyem, vegyem kézbe. A dolog már csak azért sem aktuális, mert múltkor a kétkötetes Józsefem borítóit már összeragasztottam. De mégis.
Mellékesen és azonnal megtaláltam, volt, Helikon kiadó, 1963, ezerötszáz, ami ma már könyvért nem pénz.
És akkor körülnéztem, hamárittvagyok. (Zelk copyright.)
Kunst der Welt, vagy valami ilyesmi, Artia kiadó, Prága. Születésed évében én friss érettségivel nyomdaipari segédmunkás voltam az Eötvös utcában, nehéz és reményteli idő. Hogy embernek érezzem magam, hazafelé időnként a Múzeum körúti Központi Antikvárium művészeti polcai. Ott láttam ezt az albumot, csoda volt. Egyiptomi, indián, afrikai, és polinéziai kisplasztikák, tárgyak. Nagyon szerettem volna. Azt hiszem, már akkor is azért nem vettem meg, amiért ma sem. De sok évig élt a fejemben, nyugtalanított, míg aztán lassan eltemetődött. Most a kezemben; nosztalgia, időutazás.
Ugyanúgy látom ma is, bizonnyal igazságtalanul: Az afrikai maszkok: etnográfia, kuriózum; az indián plasztikák: kollegák, időnként fenyegető erővel. Nagyon szép könyv.
 
A következő album: Ländliche Innenräume tulajdonképpen csak egy kiállítási katalógus 1996-ból, román, 
ukrán, magyar, lengyel, német, spanyol, 
francia, enteriőrfotók. 
Egy fotós készítette tíz éven át az összeset, 
most egy múzeumé. 
Konyhák és lakószobák, a tisztes szegénység mezejéről. Szörnyűmintás zöldhengerelt fal, 
csupasz villanykörte, vagy olcsó lámpatest, két vödör is egymás mellett, kis állványon. 
Televízió a hűtőgépen, mellette a kettős ágy, 
óriás dunyhákkal. 
Színesre festett olcsó polcok 
hinten denen die traditionelle Wohnkultur von Generationen steht. 
És a fotográfiák megmutatják mindezek esztétikáját, ahogy győz a tehetség a silány anyagok fölött. 
Semmi fölülről sajnálkozás, a terek gyönyörűek. 
A fotós a düsseldorfi 
Művészeti Akadémiát végezte. Soha hasonló felfogású szemléletet és 
gyűjteményt nem láttam. Ahol nem a különös lényeket sajnáljuk az állatkertben. Talán a National Geographic, de a hangsúly ott is a kuriózumon van. Ha Szüts még cigányszobákat festene. 
Ha 1975 lenne, lakáskultúra kutatás, a Népművelési Intézet megbízásából, amikor S. Nagy Katával parasztszobákat fotóztunk. 
Ilyen könyv nincs még egy a világon, 
ezt meg kellett venni. 
Talán majd a Néprajzi Kutatóintézetnek kéne adni. 
 
 
És akkor a harmadik, félreértettem a címet, azért emeltem le. 
A Larousse-ban sincs benne, tegye föl a kezét, aki hallott egy, a legjobb perceiben Monet színvonalú Iszak Levitan nevű orosz festőről, 
aki született 1860-ban, 
meghalt negyven évesen és eltemették Moszkvában, 
a századforduló évében, amikor apám született.
 
Éppen a vasárnapi kiránduláson meséltem, mondjuk 1952, 
üldögélek a Bartók Béla úti fodrászaton várakozva, 
kezemben a Szovjet Kultúra magazin. 
És tajga és tundra, már a szavak is édesek, 
festmények végtelen mezőkről, aztán fehérkérgű nyírfaerdők, kidőlt fatörzsön játszó medvebocsok, 
folyóparti, gömbfából ácsolt parasztházak.
Tanultam az erdőt, a természetet, a végtelent, az áhítatot.
 
És ez a pasas, Monet mellett, sok minden mellett, ezt is előhívta.
Mutatok itt belőle, előre szomorkodva az internet minőségrontásán. De a gyönyörű eredeti reprókat (egy darabig biztosan) meg lehet nálam nézni, 180 kép!
 
Nem fér ide több kép. Még egy hónapig itt, azután már csak a MAGÁNMÚZEUM fejezetben. Kivéve, ha eszembe jut majd átprogramozni a linkeket.
 
Az elkékített linkből visszatérés: 
egér jobb gombbal.
 
1. Ez itt: Holdas éjjel. Falu. 1897. olaj, vászon, 60x90,5 cm. Orosz Múzeum, Leningrád. Félig már szürrealizmus.
2. Tavaszi áradás. 1897. olaj, vászon, 64.2x57.5 cm. Tretyakov Képtár, Moszkva.
3. Mediterrán tengerpart. 1890, olaj, vászon, 41x59 cm. Tretyakov Képtár, Moszkva.
4. Télidő. olaj, vászon, 23.5x34.5 cm, Művészeti Múzeum, Tula.
 
Este aztán a Józsefet is a magamévá tettem; a ronda selyemkötésre tussal a címét. Öröm.
Bele is olvastam. Meghitt pillanatok, mint mikor Kata elém teszi a sültsajtos kenyeret, vagy kedvemért kiemeli kedves cicijét a csipkés melltartóból.
 
Reggel öt, írok, lent zörögnek a kukások. Kihajolok, épp rakodják marha nagy bojleremet. Este tettük ki, rajta cédulával: MEG VAN DUMCSIZVA. Ugyanis előzőleg kaptak öt kilót. A bojler amúgy hibátlan, csak a köpenye rozsdáll. De időzített bomba volt: húsz éves. 
 
Uszoda, mesélem boldogan a Levitánt. A művészettörténész nem ismeri. A reumatológus azt mondja, persze, a Szovjet Kultúra színes mellékletei. Monet frissebb. A heraldikus azt mondja, igen, a leningrádi Orosz Múzeum. Szép éremgyűjtemény is van ott. Úgy írd: Iszak, sz-szel.
 
 
Tán két évtizede pirulva, de fölállítottam egy hazai festő-rangsort, hun tartok, szerintem. 
 
Ezt most mások csinálták, a hétvégi Népszabadság-mellékletben. Persze a válogatási szempont más, alantasabb.
 
Egyébként Lakner nem számít, mert külföldön él... Akkor hát.
 
 
Dél van, interurbán Győrből, N. M. gyűjtő barátom, hogy ő is jól ismeri Levitant. 
Szóval csak én vagyok (voltam) ilyen bunkó. 
E-mail is érkezett, egy vers nekem-hozzám, ettől kicsit zavarban vagyok, meg egy vásárlási érdeklődés, hogy a neten látott rajzok...
Ez talán egy bíztató kezdet, mert a kiállítás után ilyesfajta érdeklődés nemigen volt. Kata szerint megtévesztő volt a képcédulákon a V.D. TULAJDONA felirat. Jut eszembe, megoldandó lenne, hogy új festményeimet is meg lehessen nézni a hálón. De a hagyományos fotótechnika nagyon macerás, vakuállványok beállítása, elsötétítés, a szoba átrendezése, és ráadásul egy egész tekercset előhivatni (több ezer) négy kockáért... Nagyon érik a helyzet, bizony jó lenne egy digitális kamera... 
 
Nem tudok betelni evvel a hiperlinkkel, boldog vagyok vele, habzsolom, pedig az első 1500-on, (a képek földolgozásán) már túl vagyok. Evvel tulajdonképpen minden duplum fájlt meg lehetne szüntetni.
Az elkékített linkből visszatérés: 
egér jobb gombbal.
Délelőtt megcsináltam az Ernst múzeumi plakátfal -oldalt úgy, hogy minden plakát külön, nagyban is...
Most már legyen elég.
 
Mindenféle baráti szívesség (is), potenciálisan négy Józseffel rendelkezem, plusz a testvérei.
 
 
2002. nov. 27.
Az ezredes úr azt mondja: Levitan? Persze! A hatvanas évek laktanyafolyosóin!
Szüts: Jó festő! Holnap családdal Tunéziába!
 
ELNÉZÉST, NEM ÖRÖM, DE A LINKEK (a kékbetűs hivatkozások) MIATT MUSZÁJ VOLT a NEWS-ba betérést átalakítani, újra három lépés lett. 
Mert az nem úgy van, hogy egyszer csak valami sokkal jobb lesz, minden következmény nélkül. 
A mellékhatásokról kérdezze ke
 
E-mail váltás G. barátommal:
Ő:
Mint Zelk-hívőnek küldöm ezt az általam eddig nem ismert kései (1979, Mindennapi halálom c. kötet) verset.
 
KÉRDÉS
 
Mi voltam én?
                     Az Isten jajongása.
Mi vagyok én?
                     Az Isten sóhaja.
Mi leszek én?
                     Az Isten némasága.
Én:
 
Köszönöm!
Az én utalásom erre a verscímre vonatkozott, szeretem: 
KezitcsókolomOlgácskadeszépma
 
(Ahogy a kötéltácosok 1971-75)
 
Egy dunántúli kolostor újságja kért tőlem e-mailben egy rövidre fogott interjút. Délután megírtam.
 
- Amikor festeni kezd, mi az, ami megragadja? 
- Nem ő ragad meg engem, hanem én az ecsetet a munkaidő kezdetén, bocs. Előtte a napi lelki és testi gyakorlatok. 84 óta 6.23-kor szól a vekker. Déli egyig festek, akkor elindulok az ételhordóval. Számomra a képkészítés technikai feladat. Évente 4-5 ihletett nap, amikor igazán jól megy, a többi tisztes igyekezet. A végtermék fele selejt, kidobom. 
- S fiatal művészként hogyan látott ?
Nem vagyok egy vizuális típus. Sosem volt vízióm a készülő munkáról, előre. Félkész gyenge képem hívja elő a következő lépést.
- Van-e Önben fájdalom amiatt, amit "nem tud" kifejezni ?
Nincs. Ha egy művész valamit ki akar fejezni, akkor rendszerint baj van, vagy szocialista realizmus, esetleg vallási giccs. Ami pedig istenkáromlás, jó szándéktól függetlenül. Derkovits nem akart a hitről beszélni, amikor megfestette a Híd télen-t, a prolicsaláddal meg a hajókkal, és mégis...
Azt, hogy maguk XII. századi ikonokat használnak, érthető, de a feladat megkerülésének tartom. 
- Mi a fontos : Ön és a meglátott Valóság? Vagy Ön és a műve? Melyiket tartja fontosabbnak : azt,  ami a munkára ösztönözte, vagy azt, ami elkészült ?
- Nem biztos, hogy értem a kérdését. Minden fontos, én is fontos vagyok, a valóság is, a kép is, ami egy másik valóság. Az élet elvan művészet nélkül is, csak úgy keservesebb. Azt a hasonlatot szoktam használni, hogy egy jó mű egy villanásnyi időre megmutatja Isten köpenye szegélyét. 
- Alkotás közben magányt él-e meg, vagy találkozást?
Ugyanazt, mint egy kalauz. Érdemi döntések egyedül, a szabályzat szem előtt tartásával. Találkozások helyzetekkel, néha váratlan fordulatokkal. Munkafáradság.
- A művészetben is vannak divathullámok. Hidegen hagyja képei fogadtatása?
Vagyishogy tudom-e, hogy nem vagyok trendi? Tudom. Thorma szerint a festő úgy fest, ahogy az egér rág: muszáj neki, mert folyton nől a foga... Csinálni muszáj, aztán meg már hozzá is szoktam...
Képeim fogadtatása?! Szeretem, ha szeretnek, de ez nem olyan fontos. Tudom, hogy munkám az országot építi.
- Istenre találásában ki és mi volt a meghatározó?
Belenőttem, szerencsémre. Fontos volt az első önkielégítés: azonnal heti gyónó-áldozó lettem. És azóta...  már az ószövetségi próféták is tudták, hogy pechünkre a szenvedés a legjobb tanítómester. 
-Tanítványai szemében Ön Mester vagy keresztény Művész?
- Mindkettő. Aváli. Pilinszky szerint a „szakrális művészet” tautológia, szóismétlés. Az nem tud más lenni.
 
2002. nov. 28.
Bocs, ha hallottad francia változatát. Az öltözőben mesélte az ezredes:
Terroristák elfognak 100 vezető gazdasági szakembert a minisztériumból. S kihirdetik, amennyiben nem teljesítik követeléseiket, minden órában egy túszt szabadon bocsátanak... 
 
Szüts kért fotókat, hogy a Kétezer folyóirat decemberi számát velem illusztrálná. Tegnap szólt, ma elrepült egy hétre, így a részleteket nem tudtunk egyeztetni. Ugyanis nincs kedvem magasröptűnek lenni, temetőfotó, Párizs. Kitaláltam valamit, aztán reggeltől este kilencig régi fotóimat digitalizáltam. Szerintem jó lesz.
 
2002. nov. 29.
A 85 év körüli aranyos, púpos Irmuska ugyan kint van már a kórházból, de elajándékozta az éves uszodabérletét. A hír valahogy fájdalmasabb és testközelibb, mintha 
 
2002. nov. 30.
Az új kép, a méteres 02/29-es, tovább. Közben - nem bírtam ki - a web-főoldalam átalakítása, egy kissé. Hiába van igaza Szütsnek, hogy a monitor színbeállítása miatt nagyon fontos a szürkeskála-, de ha ronda nagy folt?! Eltettem linknek, utalásnak. Az oldal háttere világosabb lett, líraibb hangvétel. Az alárendelt szövegek alábbrendelődtek. A menüpontok sorköze nagyobb, áttekinthetőbb. Remélem.
 
Délután összeszedtem magam, és végignéztem Levitan mind a 170 képét. Csak néhány műve magánkézben, a többi múzeumban: Moszkva, Pétervár, Gorky, Kalinin, Jereván, Omszk, Odessza stb. Csehov közeli barátja volt, sokat voltak együtt. Fura, 41-ben exhumálták, és Csehov mellé temették.
Már 16 éves korában remek. Néhol a színei túl harsányak, látni kéne az eredetit. A látvány olykor megzavarja, fölöslegesen elmegy a részletek másolásába, örök veszély. Bonyolult vonalvezetésű kocsiút, zsindelyek rajzolata. Érdekes, amit Dürer egyetlen manírral oldott meg, a lombokat többféleképpen absztrahálja. Néhol nagyszerűen. 30 centis olajvázlatokat készítetett, rendkívül összefogottak, sokszor a végleges képen is sikerül ezt- Néha nem.
Nemcsak idő-, térutazás is volt. Elandalodtam a 100 év előtti Volgán, a volgai hajókon, végtelen orosz mezők, fából ácsolt parasztházak, intim erdei sétányok. Figura ritkán van, inkább csak távolabb, méretjelzésnek, és iránypontnak, sétáló alak, földig érő szoknya, pontos mozdulatrajz.
Nagyon jó. 
 
Este a tévé kettőn TUTTI, egy új művészeti műsor bemutatkozása. Pár perces interjú velem, és felvételek a kaposvári kiállításról. A forgatás napján hajnali kettőkor ébredtem, a megfontolt súlyos gondolatok a hullafáradtság közhelyei. Az egész műsor franciasaláta: elmebetegek színháza, koreográfusok munkáiból snittek, zavaros, érzéketlen. Még egy pár, emberibb mondat egy török karmestertől.
 
Hanem a következő óra  - ott ragadtam - Madaras Józseffel, akiről legendák, hogy fiatal színész korában vadbarom, dúvad volt. Aztán eltűnt, sok éve már. Agyvérzése lehetett, most nem ért minden kérdést, lassan forog a nyelve, ahogy tétován mosolyogva válaszolgat. Kövér, kopasz bizonytalanmozgású bácsi a fotelben. Megrendítő volt.
 

  

93. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2002. DECEMBER
 
2002. dec. 1.
Fura álmom, még hasonló se, soha. Szüts-csel a Dunán, budai parton a Gellért-hegy alatt, kikötött csónakban ringatózva. A csónakra faházikó építve, (Monet-nak volt ilyen úszóműterme), fényképezőgépeinken matatunk.
Ő kilép a partra, elmegy, hogy valami dolga van (ez stimmel, nem jön többé Kecskemétre). A vízre nézve elámulok, gyönyörű, fehértarajos tengeri hullámok, szépen lassan, fényképezhetően, távolabb fekete tengerjáró hajók. (ez tegnapi motivum, Levitan volgai képéről). Közben a csónak elszabadul, jégtáblák között evickélek, és tulajdonképpen nagyon jól érzem magam, keresgélem a fotógépet (két hete javítóban a Pentacon Six-vázam). Akkor némileg logikátlanul egy fadoboz-autóbusz közelit a vízen, kis ablakokkal (a falusiak az Ikarusz szót átírva fakarusznak becézték, 1954-55, pilisi kirándulások tapasztalata), s beemelnek az utastérbe. Beemelnek, meg vagyok mentve, ruhát adnak rám...(ez egy tegnapi rádiójátéktöredék), a fényképezőgépes tarisznya is megvan, aztán már csak nagyon haza szeretnék jutni, Csepelen vagyok, többszörösen eltévedek, majd az orrom előtt megy el az utolsó busz (ez a Csepel visszatérő helyszínem, érthetetlen), kissé ijedten.
 
Azok a kék-fehér foszforeszkáló hullámok... A bukaresti Szépművészeti Múzeum első emeletén, a főlépcsővel szemben a falon, 1983-ban. Egy orosz festő mestermunkája. Aggódom, többeket kérdeztem is, állítólag a forradalom alatt ott megégtek képek. A Cranach-ot sokkal kevésbé sajnálnám.
 
 
2002. dec.2.
-- Cseszek én neked külön kompjutert venni, így legalább látlak néha -- mondom neki szomorú-vidáman...
- Majd fölteszel képernyővédőnek - mosolyog Miklós fiam.
 
EREC, budapesti cionista lap, 2002 december. 
Tetszik:
Egy antiszemita ügy kapcsán megkeresték Réz András filmesztétát, írjon alá egy kollektív tiltakozást. Ekkor jelentette ki először, hogy szerinte ezeknek az irományoknak semmi értelme, és ha valamit igazán tenni akarnak ez ügyben, inkább egy zsidó kabarét kellene Pesten létrehozni:
 
...Ez sérelmi politizálás. Ez negatív identitásmodell. ..még mindig a holokauszt... a Radnóti-identitás... Tamás Gáspár Miklós mondta: merjünk divatba jönni! Ez a megoldás! Mutassunk fel zsidó siker-modelleket. Hogy miért zsidó kabarét? Amíg az ember nevet, nem harap... de ez csak egy kósza ötlet.. alkotóműhelyek...
 
Szívfájdító, nehéz tudomásul venni, fölé látni. A szellem lassú kihátrálása öreg korban.... Anyácskám hív, hogy időnként elmegy a táskarádió hangja: Te olyan ügyes vagy, biztos tudsz valamit mondani... Már ez is elszomorító, ez a megalázkodó hang, sose volt köztünk erre szükség. Mondom, próbáld ki a zsinórjával, az elemmel lehet baj. Este hívom. Levittem a szerelőhöz, az elem volt hibás. De hisz, mondtam, mit csinálj! Nem akartam hozzányúlni...
 
2002. dec. 3.
Az öltözőben átadta R. bácsi (bocsánat, de egy generációval idősebb) kéziratát: Váli Dezső címmel, amire előzetesen magam is bíztattam. Nem idézhetem megjelenés előtt szó szerint, arról ír, hogy önmagam körül forgok, a világot kizárom az életemből, és agyonarchiválom magam, hiúságból. 
Hazaérve fölhívtam, megköszöntem a munkáját, és bíztattam, formálja a cikkét radikálisabbra, segítek elhelyezni lapban, vannak ismerőseim. 
 
 
Nappali sötétség, igazi nyirkos december. Megmérem: 44 lux a festőállványon. (Iskolapad felületen 300 lux a magyar szabvány.) Tehát az Úr bizonyára nem akarja, hogy ma fessek. Különösen ezt a pocsék, reménytelen tavalyelőttit... A/00/39 
Marad az alvás. Dögfáradt napok (évek) óta. Ami azonnal kijön, ha hirtelen nincs mit csinálni.
Délben aztán a Műcsarnokba a Vásárhelyi kiállítási képekért (A/01/35, A/02/03). Másfél óra autókázás, lépésben. Ilyenkor az ember a képek mellé kap egy katalógust is. Benne egy mondat, állítólag Dalitól:
Nem a művész az ihletett, hanem ő az, aki másokat megihletni képes.
Ez jó.
 
Novemberben 601-en olvastak. Ez épp napi 30. Az Ernst-kiállítás előtt ez napi kilenc volt. Mért ne örülnék neki? 
 
2002. dec. 5.
Négykézláb-napok, minden keservesen megy. Megjavíttattam a nosztalgia-fényképezőgépemet, a (harmadik) 6x6-os Pentacon-six vázat. Rosszul csinálták, telefonok, vissza. A tavalyelőtti kép, amit kapirgálok, majdnem reménytelen. El kéne kezdeni egy új képet, csak hogy meglegyen idén a harminc. Meg napok óta eléggé fáj a derekam. Az orvos azt mondta, úszhatok, de kíméljem, igaz, hogy ő egy önkényeztető gyerekszívspecialista. A klubban viszont az erősáramú mérnök, aki a Dózsa nyolcasban hetest evezett, azt mondja: dolgoztassam csak. Így hát ma újra bukóforduló. Persze fáj, de már rég nem érdekes, kísérlet.
A másik (egyhónapos) kísérlet lezárult, izületeim éppúgy fájnak. Akkor hát nyugodtan húsevés.
És egy harmadik: egyáltalán nem mentem át a piroson, a Margit utcánál. Különös volt várakozni. Másfél perc a napomból. Mit a napomból?! Az életemből.
 
2002. dec. 6.
Tegnap esti e-mail Párizsból
 
Kedves Váli Dezsö!
 
 A párizsi Courrier International francia tallózó folyóirat jövő heti
 számában le szeretnénk hozni az Önnel a Népszabadságban megjelent interjút,
 pontosabban annak valamelyest rövidített változatát. 
 Szükségünk lenne az alábbi képek 300dpi felbontású (15X15cm) jpg reprodukcóira:
(Az elkékített linkből visszatérés: egér jobb gombbal.)
A/86/20 Régi zsidó temető - virágzó mandulafával
A/87/12 Első műtermes képem
A/87/16 Fehér műterem fekete székkel
A/02/01 Hatvan év, műterem 
A/02/02 Műterem 2002
 
Természtesen elnézést kérek a hirtelen lerohanásért, de nagyon szeretném, ha
a francia közönség - lapunk 140 000 példányban jelenik meg, ami közel 
800 000 olvasót jelent - megismerkedhetne az Ön munkásságával. Ezért szeretnénk
 nagyobb méretben közölni a képeket, amihez viszont a webhelyröl átvett
 reprodukciók nem igazán alkalmasak. 
 
Köszönettel: M. M.
a Közép- és Kelet-Európa rovat vezetője 
 
Szkennelés, bele az éjszakába. Az öt kép -- valamivel több, mint 1 Mega -- 8 perc alatt ment át.
Az interjú, rövidítve, a jövő csütörtöki számban jön le, már lefordították.
 
 
Délelőtt telefon az Élet és Irodalomból, hogy a honorárium szerződésemben a leánykori névhez Váli Borbálát írtam be, a helyzetet nem tudják értelmezni. 
 
 

Szütsék megjöttek Tunéziából. Keresztlányom, mint arab démon. Állítólag 100 tevét adtak volna érte, hirtelenjében. 
Májusban volt 15 éves. 
Harminc év múlva küzdeni fog korosodása ellen?

 
Ez itt pedig Miklós 
PC310082. számú fotója:

 
2002. dec. 7.
Szütsék sokat fáztak Áfrikában.
Ezenkívül ramadán volt.
Hat óra tízig este inni sem szabad.
Hat óra nyolckor nemcsak a masszőr, de a komp is leállt, másfél órára, enni.
 
Tunéziában diktatúra van, tehát rend, mondja. Mindenütt építkeznek. Nagyobb falvakban már középiskola is. Tisztaság. Mezőgazdaság mellett a turizmusból élnek.
80 ezer forint volt egy felnőttnek egy hétre, 100-ban minden benne volt, a 
különprogramok is.
 
További tunéz látnivalók:
(Az elkékített linkből visszatérés: egér jobb gombbal.)
Lovas
Veszélyes útkanyar (A tábla figyelmeztet, hogy be vagyunk kanyarodva.)
Sivatagi napkelte
Teveparkoló
 
 
A medencében egy számomra tök ismeretlen asszony kidugja a fejét a vízből: Van Levitan kiállítás Budapesten? (Tehát bele kell kalkulálni a leírandóba, hogy netán csak minden harmadik mondatomat olvassák el.) Aztán egyeztettük ismereteinket, ő Moszkvában látta, szereti. Hogy ki kéne mennem valahogy Szentpétervárra, jó lenne (Leningrád jött a számra). Hogy drágább, mint Nyugat-Európa.
 
 
Ez a kedélyes anglikán öregasszony, Agnes Sanford mondja, reggelente olvasom:
 
Az embert vagy arra kényszeríti a szeret és az élet, hogy hordozza, vagy hogy elszenvedje mások tarhét.
Pontosan fogalmaz. Tovább:
De nagyon kevesen tudják a rájuk kényszerített terhet megváltó tetté alakítani... nem győznek, csak vég nélkül küszködnek. A terhet szabadon vállalt áldozattá alakítani, és jóvátételként felajánlani, hogy az, akitől elszenvedtük, így részesülhessen Jézus szeretetében...
 
 
2002. dec. 9.
És kezdődik elölről az e-mailezés, szerencsére már főleg a CTR - COPY gombokkal, Győr, gyűjteményes kiállítás, január 18-tól. (Oda én már senkit nem hívok meg.)
-új műtárgyjegyzék
-még kölcsönkérhető képek listája, mert kérték
-átvételi elismervény ügye
-zárás időpont
-szállítás, mit hova
-kontaktusok telefonszámai
-katalógus, CD-ROM
-meghívó, nyomdai háttér
 
2002. dec. 10.
Az öltözőben Rodin-ről, egy film kapcsán. Hogy vérnősző barom volt, és zseni, hogy szabad-, és lehet-e egy másik tehetséget kiszipolyozni, hogy a Calaisi polgárokat ki merre látta, és ott a kezeket kell nézni. Hogy a fantasztikus Balsac-ot Párizs át se akarta venni. Hogy én csak pár éve, fura módon Rilke szövegei kapcsán figyeltem föl rá, és szerettem meg, nagyon.
 
Mai, viszonylag szoft rémálmom. Megint éjszaka a háborúsan kevéssé kivilágított Móricz Zsigmond körtéren, ahol életem első harminc éve. Bandukolunk, vagy inkább lopakodunk valami biztonságos hely felé, mikor a mellettem lévőt elüti egy autó, mert túl sokat tudott valakiről. A pár lépéssel előttem járókra hasonló okokból valami lejtős csúszda-, csapda vár, nagy köveket is görgetnek utánuk. Mindebből arra felismerésre jutok, hogy meg fognak húzni az érettségin, de ha napi húsz orosz szót elkezdek megtanulni, akkor talán.
 
Mi ebből a megfogható. 1956 sötét napjai, a Körtér csakugyan sötét volt. Az ötödik emeleti ablakból lestem, ahogy az orosz járőrök. Ahogy éjjel a kijárási tilalom idején a magyar járőr igazoltat, bekísér valakit egy sarokba, majd gumibottal.
A tanulás. Hatodikat befejezve a nyáron, 1954-ben, Siófokon, hogy itt baj lesz, csakugyan elkezdtem orosz szavakat tanulni. Az olvasókönyvben volt hátul egy szószedett.
Az autó-motivum. Egy igazi bennfentes mesélte a mosógépszerelőjének. Németország fölött egy menetrend szerinti Malév járat podgyászkamrájából éjjel kiugrott egy magyar kém. Meg volt szervezve, elássa az ejtőernyőt, s a közeli sztráda megadott pontján egy autó fölveszi. Minden rendben történt, elássa, ballag az út felé, amikor látja, hogy épp ott egy fiú áll, integet, stoppol. Egy Mercedes jön, nagy sebességgel, hirtelen kikanyarodik, elgázolja a fiút, és továbbhajt. Ennyi.
 
Tudod J. a nemszeretem hozzáállásomat ezekhez a nagybevásárlásos karácsonyokhoz. Igyekeztem evvel a véleményemmel viszonylag halk maradni, mert a puszta tagadás nem elég. Most viszont kitaláltam valamit, amit talán működni fog. A gyerekek, akik már nem gyerek, már rábólintottak. Egy verset fogok kérni mindenkitől, és adni is. (Nem sajátot.) 
Amikor pár éve Zsófinak vettem egy autót, pontosabban egy Trabantot, azt is szándékkal december elején adtam át, ne keveredjék az érték az ünneppel.
 
Most kaptam egy e-mailt egy magyar művésztől,  USA-ban és itthon él, Horkay István. Hogy én is nézzek bele a honlapjába. A barna négyzetek, Bálint Endre parkettás faaplikációira emlékeztetnek halványan, jók. Érdemes belenézned:  www.horkay.com/dc-2.htm
 
 
2002. dec. 12.
Új Művészet, 2002. december:
 
Kárpáti Zoltán: A CSENDES FORRADALOM				itt a teljes cikk
V. D. gyűjteményes kiállítása
 
 
...Váli Dezső a műterembe vonulásának kissé romantikus gesztusával egyenesen a festészet hagyományos felfogásához, a legszorosabban vett festői festészethez való visszatérést hirdeti. Mert valóban némileg szokatlan, amint az ezredfordulón egy művész műtermébe zárkózva olajképekkel vesződik.
Pedig Váli Dezső képei legfeljebb festőiségükkel tüntetnek. Nehéz elképzelni tartózkodóbb, csendesebb forradalmat ennél. Lírai, bensőséges művei nélkülöznek mindenfajta elvi megokoltságot, egyszerűen csak festőiek és szépek. 
 
...Túlzás lenne azt állítani, hogy az ezt megelőző két évtized mindössze az útkeresés időszaka lett volna, de tagadhatatlan, hogy az enteriőrökben teljesednek ki a korábbi évek eredményei... 
Enteriőrjei nem a műteremről, hanem a  festészetről szólnak. A gazdag asszociációkat ébresztő téma, a műterem állandósult motívuma mindössze ürügy az alkotáshoz. De hát végső soron ezt teszi minden festő évszázadok óta, gondoljunk csak Rembrandt öregkori önarcképeire vagy Cezanne tájkonstrukcióira.
 
...a festőállványa előtt görnyedő, a világtól elrekesztett műtermébe zárkózó Váli Dezső festményei éppen az elmúlt időben társadalmi súlyát vesztett táblakép ujjászületéséről adnak hírt. Egy olyan mélyen emberi művészetről, ami mentesít minden bonyolult értelmezési kalandtól, amire egyszerűen csak öröm ránézni. És nem utolsósorban arról, hogy lehet egyszersmind szép és jó képet festeni. Mindez csupán tehetség és kitartás dolga.
 
 
Élet és Irodalom, december 8: 
 
Fáy Miklós: ALMÁT KÖRTÉVEL / TV kritika  
 
Amint kiejtik a kultúra szót, a közszolgálati csatornán elburjánzik a szürke és piszkosbarna szín, betegre halványul a képernyő, kultúrfelelősök jelennek meg műsorvezető gyanánt, élettelenné válik a kép, és unalmas dolgokról fecserésznek...
 
De csak a szorosabb televíziós szakmánál maradva is képtelenség, ahogyan a szerkesztő bánt a műtermekről szóló interjúval, mintha szándékos untatás lenne a cél, összevissza keveredtek a lényeges és lényegtelen mondatok, rendszerezetlen volt a megszólalás... 
 És mindezt rögtön nyitóanyagnak kapta a mit sem sejtő néző a nyaka közé, hogyha véletlenül ott ül le a képernyő előtt, akkor azonnal más csatornára váltasson. 
 
Pedig rosszul járt, ha így tett, mert lemaradt az adás egyetlen értelmes riportjáról is, amit Váli Dezsővel készítettek. Igaz, a régi iskolához tartozó, de tartós anyagból készült beszélgetés, Váli érdekesen barázdált arcát szép fényben veszi föl az operatőr, és a beszélgetésből is azt a részt mutatják, amely személyes is, de mégis messzire néz, nevezetesen ezt a tengerszem-gondolatot, hogy vannak emberek, akiknek kicsi hely kell ahhoz, hogy mélyre fúrjanak: Váli Dezső tizenöt éve csak a saját műtermét festi le, de hát ő ilyen, kirándulni is mindig ugyanoda jár...
 
Utána gyorsan visszaáll a szokott világrend, rossz felkonferálások, elrontott képek...
 
 
A drága barátaim! Tegnap délelőtt öt példány József és testvérei-vel rendelkeztem. 
(Meghatódásomat nem befolyásolja, hogy egyre többen vallják be, számukra olvashatatlan.) 
 
2002. dec. 13.
Ma megjelent a 2000 folyóirat decemberi száma, tizenegy fotómmal.
Szüts szerkesztő úr fölkért a feladatra, hogy hétfőre adjam le a Stúdiójába munkatársainak, addigra ő már Tunéziában. Nem örült, mikor hazajőve meglátta a már nyomdában lévő anyagomat. Hogy ez afféle Mosoly Albuma és hogy a köv. számban beosztottai szerint majd az ő gyerekeik...
Thomas Manntól vett mondatával csitítottam: Régi kereskedőcsaládból származom. Nálunk egy szempont volt a döntő: a minőség...
 
Azt hiszem, nincs érdekesebb, mint egy emberi arc.
 
A fotók, sorra:      (Az elkékített linkből visszatérés: egér jobb gombbal.)
F7905 1979 Zsófi strandon
F9925 1999 Kinga unokám két hetes 
F0119 2001 Kinga két éves 
F8606 1986 Miki játszótéren, konfliktusban 
F7816 1978 Zsófi és Szüts Juli Zebegényben 
F0008 2000 Kinga fél éves, Zsófi ölében  
F9906 1999 Miki kompjuter előtt, szobájában 
F8402 1984 Miki két éves, ecsettel 
F8001 1980 Zsófi síszemüvegben táncol a műtermemben 
F0201 2002 A nagyunoka átöleli a kicsit 
F7809 1978 Harangvölgy, Kata és Zsófi, ez a hátoldalra került, nagyban
 
Este Illyés Máriánál, másfél év után sikerült. Láttam Illyés Gyula munkakörnyezetét, az erkélyt, ahol vén korában fel s alá sétálgatott, a hatalmas zegzugos könyvtárszobát, a kilátást az esti fényfoltos rakpartra és a hidakra, a régi dolgozószobát, az íróasztalt. 
 
Egy műanyagládában fölvittem jó pár keretezett rajzot. Mária ezt választotta, 30x35 centis, diófapác, meghegyezett ágvéggel rajzoltam:
 
Illyés-könyvet nem fogadtam el, nincs rá szükségem, hozzájutok, ami kell. Végül egy kazetta. Már itthon, este, életemben először hallottam és hallgattam I. Gy. saját hangján az Egy mondat a zsarnokságról robaját. És érdekes, a kazettán a Tél felé is. Tehát más is észrevette, hogy az a pár sor a békétlenül pöfögő vonatról: remekmű. 
 
2002. dec. 14.
Ma ez egy ilyen nap, estig címlista összeállítás a Győri Múzeumnak. Minden képtulajdonosomnak akarnak küldeni meghívót. Ehhez át kellett alakítani a törzslistát, hogy ez szerint is (egy gombnyomással) rendezhető legyen. 440 cím. Lelkük rajta.
 
És még két e-mailváltás:
 
Címzett: a Kétezer folyóirat szerkesztősége
KEDVES 2000!
Tisztelettel jelzem, hogy decemberi számban megjelent műveim megcsonkíttattak. Meg vagyok csonkítva. A szerzői jogaim. Ismerik Zelk késői verseit. Ott (is) a cím a mű lényeges része. Nálam is. Tehát kérem  
1/ a januári számban a fotóimat újra leközölni, címmel. Netán ennek lehetetlensége esetén engem 
2./ megfelelő számú (mogyorós) tejcsokoládéval kártalanítani szíveskedjenek. 
3/ ? 
 
A képek címei, rendre:
 
1979 Zsófi strandon
1999 Kinga unokám két hetes  (stb.)
 
Teljes tisztelettel:
 
 
És a harmadik:
 
Dear Mr V?li,
 
As a director of a young web magazine  specialized in arts and modern literature and as an admirator of your work, I would  greatly  appreciate to present your paintings to our visitors. 
 
If you authorized us to do so, we could put a link from our site to your personal site. This link could be a copy of a  photography of you (like the one shown on your home page) or a copy of  one painting of yours with a short introduction.
 That could be a good opportunity to make your  art  better known by our cultured audience. 
Best regards,
 
Jean-Paul D?cle
Director of the magazine L'Etre
 
http://revue.hauteurs.free.fr 
 
(hogy ő egy francia művészeti magazin a weben, föltenné az én anyagomat is, linkkel. És hogy mi legyen a fogadóoldal...)
 
...erre azt javasoltam, hogy a portré és az alapadatokon túl tegyék a címoldalra a Dear Posterity -monológomat, a főoldalról levehető. De amúgy csináljanak, amit akarnak, ők jobban ismerik a körülményeket.
 
És már egy hackerem is van! Tegnap kaptam egy dúlt telefont, hogy valaki képvásárlás ügyben levette a web-oldalamról az ő teljesen titkos telefonszámát!
Az én hibám. Telefonkönyvem naponta változik, 2600 sor, érték. Így véltem a legbiztonságosabban őrizhetőnek, hogy föltettem másolatát a webre, teljesen hozzáférhetetlennek vélve, ráadásul eldugva egy almenűben. Persze most azonnal le, ezentúl itthon, CD-re.
 
 
2002. dec. 15.
Szüts adott egy kidobásra szánt 6x6-os Pentacon Sixet, megjavíttattam. Ez a harmadik váz, aligha lesz rá szükségem. De olyan iszonyatos érték lett volna ez nekem, mondjuk húsz éve... Ennyire kapaszkodik az ember a múltjába?! 
Pedig változom. Mikivel való hosszas tárgyalások után három napja vettünk egy digitális gépet. Még hozzá se nyúltam, fontosabb dolgaim voltak... Ez viszont húsz éve elképzelhetetlen lett volna.
 
A test dolgai. A derekam egy helyen annyira fáj, hogy ágyban följajdulok, fordulásnál. Székből fölkelés is gond. Ugyanakkor a bukóforduló zavartalanul megy. Mókás.
 
A műtörténész úszótárs cikkét a 2000 folyóirat nem közli. Kénytelen vagyok én, a fontosabb részeket:
	
Váli Dezső univerzuma: maga VÁLI DEZSŐ! 
Befalazta magát saját műtermébe. Két fal, egy ablak, néhány műtermi tárgy tölti be képterét, ezek képezik művészi kifejezésének határait. Szűk, tudatosan korlátok közé préselt világ. 
 
Váli... pedantériájával nehezen egyeztethető, hogy a műterem ismétlődő tárgyai elveszítették egyensúly érzékűket; enyhén erre-arra düledeznek... Különlegesen fontos e formák megértése, ha olyan ember-művész szülöttei, akinek egyik – s talán legfontosabb – vezérelve a REND! 
Vajon nem a rend és az anarchia, az elfojtott indulat találkozik Váli képein a magára önként kényszerített rigorózus szabályrenddel? 
Az is puszta képzelet, hogy a mester képeit éppen azért burkolja – mellesleg gyönyörködtető – homályba, hogy fátyol fedje az öntudatlan konfliktusokat? 
 
Végül azt is igencsak figyelemre méltónak tartom, hogy a művész munkáiról hiányzik az élet, az eleven élet legcsekélyebb nyoma. Nem találkozhatunk emberrel, állattal, növénnyel, nincs itt kilátás, horizont, ha túlzásokra vetemednék, az élettelen, zárt tér egy absztrakt zárka nyomasztó hangulatát idézi.
      
Néhány napja beszélgettem Váli mesterrel, aki véleményemet kérte egyik kiállításáról. „Váli mester – kérdeztem – ha jól emlékszem, műterem képeinek egyik oldalán van egy nagy műteremablak? – Igen, valóban – felelte a festő – Kérem, nyissa ki egyszer azt az ablakot” Nem tudom, megbántottam-e a művészt őszinte, de kissé sértő megjegyzésemmel. Voltaképpen arra szerettem volna felhívni figyelmét, hogy létezik élet a műterem falain túl. Méghozzá nem akármilyen! Földünk az emberiség történelmének talán legnagyobb, legpusztítóbb válságát éli... A festészet csakis akkor válhat igazi, őszinte, jelentős művészetté, ha alaposan megismeri korát, és munkáiból nem hiányzik a RÉSZVÉT. Váli Dezső festészete kétségtelen technikai kvalitásai mellett a jövő számára  könnyen sterillé válhat, ha lezárt szemmel, zárt falak mögül szemléli saját – bizonyára szüntelenül önmagába forduló világát. 
 
 
Indulok, még sötétben, a hajnali misére.  A kapun kilépve váratlanul papírvékony réteg friss hó. Egyetlen ember, egy kutya, és egy madár fekete nyomával. Miért volt ez olyan megható?
 
2002. dec. 16.
Tegnap, Robi vezetésével, kirándulás helyett ócskapiacon. Bútorokat akart nézni, lányainak.
Százötezer forint van nálam, a 2003-as uszodabérlet ára, a mindentmegtudnékvenni zavaros mámora. A régi, emberhez szokott tárgyak hihetetlen, befogadhatatlan gazdagsága. Ami mindent eszembe juttatnak. Lassabban kéne a bódék között sétálni, egy egész világ. Ezért is nem nézek filmet. A reménytelen nyomor és amikor az első virágocska kibújik Hirosima romjai közül.
Emberek halmoznak rozsdás csavarokat, törött szerszámokat, rongyokat, reménnyel. Dohszag. Aztán egy öreg ócskás külvárosi telepe. Bútortörmelékek, utcákat alkotva a vizes fűben, fóliával takartan. Az udvar végében egy fémdobozban a görnyedt foghíjas vén asztalosuk él, (házirabszolga?) följavítja roncsokat: Dolgoztam én, kérem, a japán nagykövetnek is... A dobozban egy ágy, fogasok, vaskályha. Ablak nincs. Este hatkor begyújtok, drága a fa, mire befejezem a munkát, meleg. Két réteg hőszigetelés, a bátyám csinálta. Persze reggelre kissé lehűl.
Uram, irgalmazz!
 
E-mail Észak-Virginiából, egy rég kivándorolt pesti orvostól:
Kedves Dezso!
...Mi tovabbra is nagyon szeretjuk a Vasarnap reggelt, (A/68/07). A repro jo. Az eredeti festmenyen a terito csikozasa kicsit kevesbe piros, inkabb narancssargas, es minden szin kicsit mattabb, de egyebkent elethu a digitalizalt valtozat.
 
Válaszom: Kijavítottam. Most jó?
 
És egy másik, Franciaországból, hogy látta most a képeimet Courrier International-ban, szeretne venni, mennyibe kerül, adnék-e el?
 
Válaszom: Sorry, nem.
 
 
Cikkrészlet: Van-e genetikai alapja a homoszexualitásnak? (Népszabadság 02. 11. 23.)
Bármily meglepő, a muslica és az ember nem áll messze egymástól. A gyümölcslény 13601 génjének kétharmada megtalálható az emberben. Kaliforniában olyan mutáns gént ültettek a gyümölcslegyek agyába (!), amely érzékeny a hőmérsékletváltozásra. 30 fok felett a hímek viselkedése egyik percről a másikra megváltozott, hímeknek kezdtek udvarolni. A hőség csökkentésével minden visszaállt a rendes kerékvágásba. A kísérleti muslicák a nemi csalogatószagot értelmezték másként. 
A kutatók egyelőre korainak tartják ebből emberre vonatkozó következtetéseket levonni.
(Vagy ez csak valami komcsi huncutság?)
 
 
2002. dec. 17.
Na, megvan. Belőttük, legalábbis első nekifutásra, ezt a digi(tális) kamerát. Miki csinált anyácskámról  rögtön egy portrét, én ma reggel új, novemberi olajképeimet:
                 (Az elkékített linkből visszatérés: egér jobb gombbal.)
A/02/26
A/02/27
A/02/28
A/02/29
A/02/30 
És ezt is itt, A/00/39, amit két éve nyúzok, mintegy hiába.
Folytassam vagy fűrészeljem, kedves J., kedves barátaim.......................? 
Hajlok ez utóbbira.
Sok benne a kék. Meg unalmaska is.
 
 
2002. dec. 18.
Hosszú és részletes nap. 
-- Megint a kis kócos mellett a hajnali misén, olyan aranyosan kehécselt. Fehér sálja van.
-- Aztán egy nénit áldoztatok az ötödiken. 
-- Svábbogár irtás anyámnál. Nyolc liter hárslevelű nekik a boltból, részben ajándékozandó. 
-- 13.40-kor Kata a paplanos láda alján több üveg dunsztolt szilvalekvárt talál. 
-- Megjött a Courrier International a rólam-cikkel: „Mon patron ? moi, c’est Georges Braque”.
-- Többen keresnek, hogy ne fűrészeljem el/szét a tegnap itt mutatott képet (köszönöm!). 
-- Gépbe ütve, majd kiprintelve az összes vers, karácsonyra.
 
Ezt meg most neked, Stephane, elnézést az esetleg hibás kiejtésért, de nagyon rossz minőségű faxról másolom. És az a sok kalapos betű! Kigyűjtöttem: ? Â î â ? ? ? ?, hogy ne kelljen őket mindig kikeresni.
És kérlek, vedd figyelembe, hogy az egész szövegből csak az a szót értem, hogy vers, de az se biztos, hogy azt jelenti. Komolyan mondom, sokkal egyszerűbb a magyar!
 
Szép karácsonyt!
 
 
PRI?RE POUR ALLER AU PARADIS AVEC LES ÂNES Lorsqu’il faudra aller vers vous, ô mon Dieu, faitesque ce soit par un jour o? la campage en f?tepoudroiera. Ja désire, ainsi que je fis ici-bas,choisir un chemin pour aller, comme il me plaira,au Paradis, o? sont en plein jour les étoiles.Je prendrai mon bâton et sur la grande routej’irai, et je dirai aux ânes, mes amis :Je suis Francis Jammes et je vais au Paradis,car il n’y a pas d’enfer au pays du Bon Deu.Je leur dirai : Venez, doux amis du ciel bleu,pauvres b?tes chéries qui, d’un brusque mouvement d’oreille,chassez lea mouches plates, les coups et les abeilles... Que je Vous apparaisse au milieu de ces bétesque j’aime tant parce qu’elles baissent la t?tedoucement, et s’arrétent en joignant leurs petits piedsd’une façon bien douce et qui vous fait pitié.J’arriverai suivi de leurs milliers d’oreilles,suivi de ceux qui portr?net au flanc des corbeilles, suivi de ceux traînant des voitures de saltimbanquesou des voitures de plumeaux et de fer-blanc,de ceux qui ont au dos des bidons bossués,des ânesses pleines comme des outres, aux pas cassés,de ceux ? qui l’on met de petits pantmalons? cause des plaies bleues et suintantes que fontles mouches ent?tées qui s’y groupent en ronds.Mon Dieu, faites qu’aves ces  ânes je vous vienne.faites que dans la paix, des anges nous conduisentvers des ruisseaux touffus o? tremblent des ceriseslisses comme la chair qui rit des jeunes filles,et faites que, penché dans ce séjour des âmessur vos divines eaux, je sois pareil aux ânes, qui mirerout leur humble et douce pauvreté ? la limpidité de l’amour éternel. 	IMA AZÉRT, HOGY A SZAMARAKKAL MEHESSEN A PARADICSOMBA Add meg, Uram, hogy oly napon szólítson el az ég,amikor porzik az ünnepi vidék.Szeretnék, ahogy itt lent szoktam, valamikedvemrevaló utat választania Paradicsomba, nagy csillagokkal rakottat.Fogom majd botomat, megyek az országútra,s így szólok a szamarakhoz, barátaimhoz :Francis Jammes vagyok, és az égbe indulok,mert a jó Isten a poklot nem ismeri.S folytatom : Jöjjetek, kék ég barátai, kik csak fületekkel hessentitek, szegények,szelíd állatok, a bőgölyt, botot s a méhet.   Óh, hadd lássam velük együtt Szent Színedet,hiszen úgy szeretem, amikor fejüketlehajtják szelíden és megállnak, keresztbetéve kis lábukat, hogy reszket az ember szíve,Előtted állok majd, s mögöttem a fülek ezres mind, kik kosarakat cipeltek görnyedezve,vagy tollseprűs kocsit húztak, s bádogkocsit,púpos kannák előtt roskadozó csacsik,tömlőhasú, terhes nőstények, rogyadozók,s akiknek lábszárán kis nadrágocska lógkék és szivárgó sebeik miatt, melyeketkimarnak és körülülnek makacs legyek.Hadd járuljak, Uram, eléd e bús seregben.S add meg, hogy angyalod bennünket elvezessena lombos patakokhoz, ahol cseresznye leng dúsfürtökben, sima, mint a kacagó leányhús,és add meg, hogy a lelkek édenében égivized fölé hajolva, olyan legyek én is,mint ők, akik szelíd s nagy szegénységüketaz örök szeretet tükrében nézegetik.                                              Szabó Lőrinc   
2002. dec. 19.
Megérkezett a Nyolc Boldogság Közösség kolostori újságjának karácsonyi száma, az interjúmmal:
 
THL: - Amikor festeni kezd, mi az, ami megragadja? 
V.D.: - Nem ő ragad meg engem, hanem én az ecsetet a munkaidő kezdetén, bocs... Déli egyig festek, akkor elindulok az ételhordóval...								itt a teljes interjú
 
 
Az ezredes úr zuhanyozás közben megkérdezte, használok-e arany festéket. Hogyne, keretezéshez, tubusban: antique-gold, sovereign-gold és copper-gold. És por is van, kétféle színű. Merthogy behozna holnapra néhány szem diót, befesteném-e neki?
 
 
2002. dec. 21-22.
Franciaországból, e-mail. De így is szép:
Békés karà csonyt és nagyon boldog ùj évet kivà nok.
 
Sapka, sál, téli hajnal, elhaladtomban (7 km/ó), naponta futtában megnézem a Hegymászóbolt kirakatában a jégcsákányt. Mért vágyom pont erre? 
Igaz, formás, szép darab. És havas hegyeket, csúcsokat, fennsíkokat látok, kék eget, messzeségeket.
 
Igen, csúcsokhoz vagyok szokva. Harminc éve a Fiatalok Stúdiója éves kiállításán Frank János az Ersnt Múzeumban a főhelyre tette egy vörös képemet. Most pedig a 2003-as uszodabérletem sorszáma: 00001.
 
Reggel két ember pillanatra nagyon egymásba felejtkezik a medencében, a lány lábaival átkulcsolja a férfi derekát. Magam elé suttogom: a neve pedig legyen Lukács.
 
SMS régi barátnőmnek: Mi ketten tudjuk, hogy holnaptól már hosszabbodnak a napok. Néhány éve derült ki, ő is számon tartja.
 
 
G. barátomtól e-mailen most kaptam karácsonyra. Gyönyörű.
 
A szerző cseh költő, Vladimir Holan (1905-1980).  (Amúgy Zelk-kortárs). 
A fordítás Vörös István munkája.
                                    
FELTÁMADÁS
Hogy ez után az élet után itt egyszer még kürtök
és trombiták szavára kelljen ébrednünk?
Megbocsáss, Uram, de azt hiszem,
hogy nekünk, boldogultaknak, a feltámadás
kezdetét egyszerű kakasszó fogja jelezni...
 
Még egy pillanatra fekve maradunk...
Az első, aki fölkel,
anya lesz... Meghalljuk,
ahogy csendesen tüzet rak,
ahogy csendesen vizet tesz föl melegedni,
és a megszokott mozdulattal kiveszi az almáriumból a kávédarálót.
Újra otthon leszünk.
 
(A vers a  "A létezés művészete" c. Holan-versválogatásban jelent meg.)
 
 
Kedves G! Köszönöm. Hadd viszonozzam!:
 
Illyés Gyula: ESTI DAL
 
 
E mai napot is
 
		Zsákmányát a vadász
Fuvarát a kocsis
Fáradalmát az arató
 
Hazahoztam
 
Az ablakfény mely az éjben vigyáz:
a Jó
a Rosszban
 
 
A Ház:
ahol valaki hazavár
 
Ez  a helyem
 
A bérem mégis egy falat halál
 
Nem a szív: a lét lett istentelen
 
 
Aludj velem
 
 
2002. dec. 23.
Muszáj volt kinyitni a gépet, bár karácsonyi mindenféle, mert hajnalban fölrémlett, hogy tegnap hátha hejesírási hibával írtam le a had-ot... Tényleg hadd.
 
Amikor Robival az ócskapiacon, A/2-es karácsonyi ajándéknak kötött katonakesztyűt vett ott nekem, hirtelenjében. Zöld kétujjas, de egy kis lukkijárat a mutatóujj számára. Hogy amikor a ravaszt el kell húzni. A/1-es ajándéka is katonai kesztyű volt, de az bőrből, és háromujjas, nyilván hasonló okokból.
 
N. barátom meséli. Pár hete a családban egy leány lottószámokkal álmodott, de annyira, hogy ébredve föl is jegyezte. Megtették a számokat. Aztán még kétszer, majd abbahagyták. S a rákövetkező-; vagyis ezen a héten kihúzták azt az öt számot, ráadásul a megálmodott sorrendben. (Tudnod kell hozzá a mostani magyar lottólázat, minden eddigit messze fölülmúló 3 milliárd vár a nyertesre.)
Barátom megkönnyebbült, tönkrement volna az életük.
 
Hogy is állunk ezekkel az álmokkal, para-dolgokkal. Kapcsolat a jövővel. Már Pál is említ egy rabszolgalánykát, akit hitre térített, s aki ezért elvesztette jövőlátó képességét. (Gazdái eljárást is indítottak Pál ellen, jövedelem-kiesést okozott.) Az egyház azért tiltja szigorúan a jövendölést, asztaltáncoltatást stb., mert az arra törekszik, hogy hatalma legyen az idő, végső soron az ember felett; emellett művelői arra vágyódnak, hogy magukhoz szelídítsék a rejtett hatalmakat... (Katekizmus) ...amik nyilván gonosz hatalmak is lehetnek. Egy ilyen jövőlátó álom eredete is hasonlóan bizonytalan sugallat lehet, gondolom.
 
Vagy maradjunk annyiban, hogy ez egy rendkívüli képesség? Anyácskám pontosan tudta, megérezte, amikor meghalt az ura, orosz hadifogságban.
 
És épp most jött ez az e-mail:
    
...a decemberi váliNEWS egy álomleírással, álommagyarázattal indul. Ezzel kapcsolatban megemlítem, hogy a középkorban az álmokat hasznosakra és haszontalanokra csoportosították. Az első csoportot alkotta a kódolt kinyilatkoztatás, pl. a Fáraó álma a Bibliában, továbbá az allegorikus álomüzenetek, megerősítések, pl. a költők hitelt és tárgyat kölcsönöznek ezekből egy-egy versüknek, ezen kívül, amikor valakinek egy elhalt hozzátartozója, ismerőse jelenik meg, és közöl vele szószerinti 
"igazságokat" (Pl. Scipio álma Ciceronál, majd Macrobiusnál). 
 
Ezekkel szemben vannak "haszontalan álmok", melyek közé, ha jól emlékszem, a nappali tevékenységek éjszakai összekeveredései, valamint a rémálmok / fantazmák tartoznak. Elnézést, ha 
ismerte volna ezt a felosztást, melyet csak nagyon pontatlanul vázoltam.
 
         
2002. dec. 24.
Úszás után fél óra síelés a Normafánál. Gondolom, utoljára. A fél óra is kifárasztott. A táj fátyolos, lilásszürke, majdnem olyan szép, mint Brueghel képe körülbelül ugyanerről. Huszonhat hegycsúcsot számolok meg Pilis irányában, a völgyekben ködpára. Zúzmarás fák, szép, csöndes.
 
Kedves J., ezt a szelíd-kedves viccet Kajántól, karácsonyra, neked! A mai Népszabadságból. 
 
 
2002. dec. 25.
Le Meux-ig nem juthatott el hozzád híre annak a Pestet megkavaró cirkusznak, ami az elmúlt hónapokban a Citadella körül történt. Egy élelmes és nyilván dúsgazdag vállalkozó, nem bevárva, míg a lassú hatóságok az összes engedélyt megadják, állítólag jóhiszeműen, szóbeli ígéretekben bízva, egy tarrasz-kávézót épített az erődítmény mögé, a lankás dombhajlatra. A Hivatal észbekapott, bontást rendelt el. A tulaj a döntést bíróságon fellebbezte, elkezdődtek a jogi huzavonák.
Több főhivatal, minisztérium is belekapcsolódott az ügybe, bonyolult helyzet volt, világörökségi terület, telektulajdon tisztázatlanságok, régészeti vonatkozások. Presztízskérdés. Aztán most valaki bekeményített, s két hét alatt csakugyan le kellett az építtetőnek mindent gyalulnia. A minap az újság már az elsimított domb fotóját közölte. Helyreállt a rend, végre egyszer a törvényesség győzött. Ez talán valami halvány remény a jövőre nézve, állítólag minden kerületben pontos tarifa volt az építési engedélyek megszerzésére, gazember-dolgok épültek sorra a budai hegyekben.
 
Zárójelben. Megnéztem, körüljártam. Ez az építmény formailag, építész szemmel, szinte hibátlan volt, szépen belesimult a tájba. A szerviz-részt eldugták a dombhajlat alá, mint Frank Lloyd Wright annak idején, a terepszint fölé semmit nem építettek. Funkcióját tekintve pedig hasznos és hiánypótló volt. A világ legszebb panorámája, egy kávé mellett megpihenni és nézelődni a japán turistáknak, lent a Duna, a Margitsziget, távolabb a pilisi hegyek. Ingyenvécé.
Nagy kár, hogy az igazság győzött.
 
Mikinek bandájának koncertje volt szombaton a Marczibányi téri Művelődési Házban. Számomra a hangerő és a differenciálatlanság miatt élvezhetetlen zene, negyed óra után otthagytam, igaz, a fejem is fájt. 
 
Hetente egyszer egy teljes napot próbálnak, ez alkalomra mindig a Rózsadomb tetejére viszi a szintetizátort és az erősítőt, húszkilós láda. 
 
 
Karácsony, Jézus születését a Lukács evangéliumból olvastuk. Egy Miatyánk a rokonokért és a megholtakért. Rácponty. A versajándékozás ötletem bevált. Csak egyikük, őszintén: verset adni nagyobb munka lett volna, mint... József Attila, Hölderlin, Illyés, Levitanszkij. Anyácskám nem bírt a feladat legnehezebb részével: NÉGY verset boritékolt... Egy fél pohár bor, udvariasságból és figyelmetlenségből, így nem tudtam hazavinni, igaz, amúgy sem akarta. Saját mobilján be van programozva a City-taxi. (C-vel ejti.) Három hét múlva 84.
Az éjféli mise ezúttal is kimaradt. Fáradtak vagyunk.
 
Kapott versből (József Attila: Imádság megfáradtaknak)
de erősebbek vagyunk gyönge életünknél
mert a fűszálak sose csorbulnak ki
csak a kardok, tornyok és ölő igék
 
(Miközben ezt ellenőriztem a kötetből, az alatta-verscím Illyés Gyulának volt. S írás közben izgultam, mint ír vajon az én Gyulámnak?!)
 
És még egy kedvenc töredék, mert itt, pár sorral lejjebb:
Irgalom, édesanyám, mama, jaj kész ez a vers is!
-amit Kurtág zenéjére Csengery Adrienne olyan félelmetesen énekel-sikít el.
 
 
Egy másik ajándék egy zseniális gyermek-felnőtt mesekönyv, most jelent meg, Sík Kiadó: Lafkádió, az oroszlán, aki visszalőtt, Silversteintől. Oroszlán, aki megtanul a puskával bánni, világsztár lesz, megtanul mindent, golfozni, estélyekre járni, és végül már a papírszalvétát sem eszi meg. Legjobban liftezni szeret. Akkor kerül válságba, amikor barátai afrikai vadászatra viszik.
 
 
A múltkori képérdeklődő francia, akit elhárítottam, hogy külföldre munkámat: nem; váratlanul válaszolt:
 
Thank you for your reply.
Sorry to insist but I wonder what  abroad means ?
 
Is abroad:
 
outside of the room?
outside of the house?
outside of the city?
outside of the country?
outside of the continent?
outside of the world?
outside of the galaxy?
outside of the universe? etc...
 
I am from abroad. You are from abroad. We are all from abroad are not we ?
...
 
Válaszom:
 You won... 
 
 
És egy másik, mai e-mail:
 
... az 1980-ban készült Más világ című műve az én tulajdonomban van. Nyilvántartási száma: A/80/14. A Weblapján megtaláltam, aminek viszont én örültem meg. A kép kalandos úton jutott hozzám. 1993-ban a szegedi bizományiból vásároltam meg, ahová viszont az akkoriban felszámolt Hazafias Népfront maradvány-szervezetétől került. ...eredetileg a szegedi tanácsháza gyűjteményében volt, ahonnan letétként vagy átadott vagyontárgyként került a népfronthoz... 
Gyűjteményem egyik legbecsesebb darabja. A weblapon lévő fotó nem igazán színhelyes, túl sötét. A közeljövőben kapok kölcsönbe egy profi gépet, akkor majd küldök egy jobb felvételt róla, amit összehangolok az eredeti kép színvilágával...
 
 
 
2002. dec. 26-27.
Délelőtt az idei utolsó, 31. kép, ez is 80 centis. Rokoni karácsonyi ebédre hivatalos, víg csevely, oldott társalgási hangnem, nem igazán erősségem, hallgatni sem. Sokan vagyunk. Kézfogásnál följajdulok, szabadkozom, reuma. A rokon ránéz, egészségügyis: ez ínhüvelygyulladás, be van dagadva, és meleg. Akkor viszont gyógyítható, ez a nap hozadéka. Holnaptól kúrálom, csak még ma három keretet le kell csiszolnom, év végi számadásra készülök. Ősszel végül hét kép. Este még átfestve az A/00/39, összehasonlítható, föntebb, 2002. dec. 17.-nél már mutattam, most reményesebb, bár itt ezen a kópián ez aligha érzékelhető. Túl színérzékeny.
 
 
Szerdán jövünk, addig Katával egy Maros menti kolostorban, pihenni. Szia!
 
   

  
94. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2003. JANUÁR
 
(2002. dec. 28.) - 2003. jan. 2.
Kunszentmárton, pihenés.
 
SMS váltás Mátéval:
--  Sirák 12, 1-7-nek mi az értelmezése?
-  itt ülök a Maros partján egy karmelita kolostorban az ágy szélén, fázom, és nincs kath. bibliám.
--  itt ülök a Gangesz partján egy budhista kolostorban egy csomó kath. biblia mellett.
				(2003. jan. 15.: nem is ott ült.)
 
Az ebédnél kérdezem, levest kavargatva, Ilonától: kaphatnék még abból a kenyérkockából? 
Vegyél csak, a múlt héten hoztam 40 köbmétert Bécsből, kamionnal. 
 
Karmeliták. Szilveszter éjjelén néhányan a Macskafogó c. rajzfilmet néztük, boldogan. Leo testvér valami pálinkával kínál. Mondom, én az ilyeneket nem szeretem; kakaó, paradicsomlé?
Beraktak tíz liter paradicsomitalt a csomagtartómba.
 
Évente tán egy mozit nézek, itt viszont orrvérzésig, házivetítőn, igaz, ezek jól bevált régi minőségek. 
Most kattant össze, hogy a Rubljovot ugyanaz a Tarkovszkij csinálta, aki a zseniális Stalkert. (Kata véletlen Szinisztra körzetet mondott, de az is jó.) Ez a Rubljov. Elég volt belőle az első fele, nagyon jó. Amit én ebből hallok: a pátoszos messzeségek, időben és térben. A szörnyűségek. Hihetetlen-gondos képszerkesztések. Minden snitt egy tanulmányrajz gondossága. Nekem olykor túl homályos helyzetek.
 
Mit néztem még. Levetítették a Volt egyszer egy vadnyugatot is. Sőt, mert az atyácska közben vacsorát főzött, így aztán neki is, még egyszer, éjszaka. A film a népmese szigorú szabályai szerint, ahol -- ritkán -- kilép ebből, zavaró is. Ez is nagyon jó munka.
Kata kérdezi, mit néz ezen egy hetven éves pap? (Szerintem mindnyájunkban él a kisfiú, aki szeretne fél tucat indiánt, egyszerre, csípőből.)
 
 
Valamiben olvastam:
Poklot Isten nem teremtett, mert Ő nem teremt rosszat. Azt ki-ki magának építi-
 
 
A 180 oldalas digitális fényképezőgép segédkönyv egyik fejezetének címe:
HOGYAN NYOMJUK LE AZ EXPONÁLÓ GOMBOT?
A dolog nem is annyira tréfa, lent napokig tanultam a gép kezelését.
 
Digitális fotózás. Az önmérséklés, önfegyelem egyelőre áttevődik az utószelektálásra. Korlátlanul lehet pufogatni. Mikivel sétáltunk egyet a faluban (egy napot ránk szánt), ha találtunk valamit, először ő fényképezte le, aztán én, ugyanazt. A különbségeket egyeztettük. 
 
Ami új az egészben: az életben soha nem néztem témát színesben. Ez se rossz, bár valahogy komolytalanabb. Itthon fölraktuk az eredményt a kompjuterre, Miki három fotót tartott meg mindössze. Farvizén én is, a harmincból kettőt. Ez az egyik: F/02/12 
Ez itt pedig a Kőröspart, szintén kissé Rothkós...
 
Ez a digitális fényképezés valami más, kiderült, meg kell találni a helyét. Hogy azonnal üzemkész. Eredetileg technikai segédeszköznek vettem a kompjuterhez, ábrakészítéshez. Fázisfotó készülő képről. Alkalmi felvételek, unokák. Kirándulások, hátha bejön, Szüts kedvet csinált hozzá párizsi képeivel. A gép 35 deka, az én telével-ötkilósommal szemben, és jóval erősebb telehatást tud. 
 
 
A másik, amit ezekre a napokra, és amivel boldog voltam, megint és újra a Káoszelmélet:
Mandelbrot cikke fordulópont volt gondolkodásában: Milyen hosszú Nagy-Britannia tengerpartja?  Ez az elsőre nevetséges kérdés egyáltalán nem értelmetlen. Bármely partvonal végtelenül hosszú, legalábbis bizonyos értelemben. Egy másik értelemben viszont attól függ, milyen hosszú a vonalzó... A földmérő vesz egy körzőt, szétterpeszti szárait egy méterre, és végigsétál vele a part mentén... de a körző átugorja a méternél kisebb kanyarokat... és mennyi út ez egy csigának, amelynek végig kell vergődnie minden kis kavicson... 
 
Vagy a káoszelmélet (egyik) születése: Lorenz szimulált időjárása a számítógépen, ahol soha nem jött az alkonyat és nem esett eső. Lebutított paraméterek, és mégis, az időjárás soha nem ismételte önmagát. Aztán (1961 tele) egy reggel nem az elejéről kezdte futtatni a programot, ahogy szokta, hanem az előző napi záró adatokat táplálta be. Azonos számok ellenére megdöbbentően eltérő időjárás, mire a reggeli kávéját megitta. Megtalálta az okot: Az előző napi szám, a 0,506127 helyett csak ennyit írt be: 0,506, gondolván, hogy ilyen apró különbség nyilván elhanyagolható. Ebből született a pillangóhatás tétel (hogy egy pekingi lepke szárnymozgása egy hónap múltán Amerikában tornádót okozhat), vagyis az érzékenység a kezdőfeltételekre.
 
 
2003. jan. 4.
Továbbírtam a fenti úti-dolgokat,
megcsináltam az év végi számadást (lásd ÉLETRAJZ / MI TÖRTÉNT MÉG / 1980-TÓL), 
most hol is folytassam a Káoszt, ez itt a fraktál-ügy, de mindenütt gyönyörű:
 
Milyen nagy? Meddig marad fenn? Ezek a legsarkalatosabb kérdések, amiket egy tudós feltehet. Annyira alapvetőek a világ felfogásában, hogy nem könnyű észrevenni, milyen egyoldalúság jár velük... A felhők -- fraktáldimenzió segítségével -- leírható szabálytalansága egyáltalán nem változik, ha különböző mérettartományokban figyeljük meg őket. Ezért nem tudják megbecsülni a légiutasok, milyen messze van tőlük egy felhő... Az erek, a főütőerektől a hajszálerekig szintén folytonos sorozatot képeznek. Az elágazások fraktáltermészetűek. A Koch-görbe módjára, amely végtelen hosszú vonalat zsúfol össze kis területre, a keringési rendszernek is óriási felületeket kell egy korlátozott térfogatba sűrítenie. A test tartalékait tekintve, a vér igen drága és a tér roppant kelendő. A fraktálszerkezet olyan hatékony, hogy a testszövetek többségében nincs olyan sejt, amely három-négy sejtnyinél távolabb esne valamely értől. Mindazonáltal az erek és a vér kevés helyet foglalnak el, a testtérfogatnak alig öt százalékát. Ahogy Mandelbrot kifejezte, ez a velencei kalmár tünet.
 
Muszáj abbahagyni.
 
Az uszodában Gábor, gépészmérnök barátom elmondta, mivel töltötte a pihenőnapokat. Végignézte Márai tíz kötet naplóját, kiírta a megemlített magyar írókat, s ennek alapján egy jegyzéket, egy Márai-féle irodalomtörténetet állít össze, már az F- betűnél tart. Krúdy szerepel a legtöbbször, vagy  negyvenkétszer. Nagyon szerette Aranyt és Jókait. Adyt lepocskondiázza. Gábor az idevonatkozó sorokat kiírja, ha túl hosszú, rövidítve. Sőt Illyés replikáját is beleveszi, ahogy az saját naplójában egy Márai kritikára reagál.
Mondtam neki, tegyük be egy folyóiratba, segítek. Ezen még gondolkodik.
 
 
2003. jan. 6.
Gábor már a H betűn is túl van. Ha kész, megcsinálja ezt Illyés 7 kötetes naplójával is. Úgy látja, Márai sok helyen mély, de olykor fenékriszálós és üres. Hiányzik belőle a humor (hasonlítgatja: mellette Illyés öniróniája). 
Illyés számon kéri tőle a naplójában, a hetvenes években, hogy soha nem ír családjáról. G. szerint meg kellett volna várnia az ítélettel Márai utolsó kötetét, ami főleg felesége haldoklásáról szól (tényleg megrázóan) (Kata szerint az nem az asszonyról szól, hanem a halálról.)
A klub javaslata szerint a munkát a két napló párhuzamba állításával kellene folytatni: azonos időben mivel és milyen arányban foglalkozik a két pasas. Ötletemet, hogy vegyék bele harmadiknak Van Goghot, elvetették. Ketten, hogy részt vegyenek a társalgásban, különböző fordításokban Villont szavaltak, felváltva. Egyikük Faludyra esküszik.
Itt a diskurzus félbemaradt, mert Gábor kész lett az öltözködéssel, indult az egyetemre, vizsgáztatni.
 
 
Az A/02/31-el ma délelőtt itt tartok, nem túl sokat dolgoztam rajta, kicsit javult:
 

Tegnap -- vasárnap -- idegnyugtató felhőjátéknak egy jó óra a Nemzeti Galériában. Üldögéltem a Vasút mentén előtt. Gyerekkoromtól a fejemben van. Hogy mit tud egy tematikusan jelentéktelen felületből kihozni, micsoda absztrakt ornamentikát - ezt most láttam meg, hogy nézegettem a sínek közötti területet, a kőzúzalékot. 
Egy mezei festő, ha a téma, mint itt, kopogós, nyilván hozzáillő, törtvonalú (tehát nem puha kontúrú) köveket; szürke-fekete foltokat rajzol. Valami ilyesmivel kezdhette ő is. De aztán jöttek rá a fehér expresszív csíkok: rárajzolta még a szél süvítését? az elinduló mozdony kattogását? valami zaklatottságot? a hóesést? A fehér körívek viszont teljesen értelmezhetetlenek. Most, hogy írom: talán kis hókupacokra gondolt? De az ott nekem nem ugrott be. 
 
Mindenesetre a felület ötletes, és gyönyörű.
 
 
És itt a kép részlete.
 
Dévényi Pista (MNG) segítségével 
megtaláltam a neten a reprót, 
és többszöri kísérlet után ezt is megtanultam; sikerült leszednem a képet (mentés gomb): 
www.kfki.hu/keptar  
vagy www.mng.hu -  úgyhogy itt van.
 
(A repró színe nem olyan rettentő jó, 
pedig kicsit igazítottam is rajta.)
 
(A talpfa viszont rondán van megfestve.)
 
 
 
 
Hogy van ez?  Hogy Yann-t tolókocsiban vittétek sétálni? Egy hét éves fiút? És hogy ez már a gyógyulás felé mutat? Mi ez? 
Kata szívizomgyulladásra gondol.
 
 
2003. jan. 7.
Csendesen és nem bevallottan szorongós napok. Lassan el kell kezdeni készülni  a márciusi alkotóház időszakra. Nagyon és túlságosan bejáratott nekem ez a 60 x 60 centis képméret, hogy találok-e még itt új kompozíciós rendet. Jó lenne kísérletezni, de a méretet a lemezvásárlás és alapozás előtt kell kitalálni. Vagyis most.
Vagy: valami nagyobb méret, és alkalmanként vágni? És főleg: kilépni a négyzet formátumból? Gyáva vagyok, nyomaszt.
 
A szentpétervári bazilika restaurálásakor a kupolán karcnyomokat találtak. Varjak szokásává vált csúszkálni. Megfigyelték ezt Moszkvában is, a Kreml aranylemezein. Verebek lejtős esőcsatornában: föl-le. Amit etológus tud, a legnagyobb intelligenciára valló játék a következő volt: egy varjú hanyatt fekve kis faágat dobált fölfelé a csőrével, és megpróbálta karmaival elkapni. (Kossuth rádió, Szonda, tudományos híradó)
 
Ma a Lukácsban jelezték, két e-mail-t kapok, ami a Hollán versre hajaz. Pilinszkytől és Quasimodotól.  A vízben megtudtam a mamától, hogy Máté nem is Indiából SMS-ezett. 
Igaz, én azt is elhittem ötödikes koromban, hogy a németeknek olyan tankjuk volt, ami a fölrobbantott Petőfi híd pillérein át tudott ugrálni a túlpartra. 
 
Gábor hazafelé elkísért egy darabon, azon morfondíroztunk, hogy tévedhetett ekkorát Márai Ady értékelésében. Irigység? És hogy miért nem zavarta el azt a rengeteg vendéget esténként Illyés Gyula. Illetve a lehetséges motívumok, azok arányai. A haza ügyei? hiúság, hogy ő fontos ember, hogy netán sokan szeretik? kedvelte a társaságot? szeretett beszélni? végre egy kis kikapcsolódás? 
 
Házunk elé érve aztán kicsit besegítettem a házgondnoknak, Bellácskának (45) a hólapátolásban, hogy megmondhassam neki, kár lenne visszahíznia. Megköszönte.
 
 
9h. 40. megjött a válasz:
Fönn vagyok hajnali 2h óta, ez még kb. 4hétig így lesz...  elfelejtettem elmagyarázni Yann betegségét: úgy hívják, hogy purpura rhumatoide, erről gondolom sose hallottál? Elég ritka ügy. Az a lényege, hogy -- na, itt bajban leszek a magyarral -- a vérben lévő plakettak (tán lemezek?) nem látják el megfelelően a funkciójukat, és a vérerek rendkívül sérülékennyé válnak, fölfakadnak a legenyhébb nyomásra, erőfeszítés hatására, stb. A betegség  az esetek 80% -ában lassan, de gond nélkül gyógyul, 20% esély van komplikációkra, amik tönkrevághatják a vesét, vagy benső vérzést okoz a gyomorban. Kb. hat hét után derül ki, hogy milyen kimenetelű Yann betegsége. Az első három hét alatt még felülnie sem volt szabad, karban kellett hordozni, kerülni minden erőfeszítést, sokkhatást, stb. Vizeletet, székletet kell ellenőrizni minden nap, hogy nincsenek-e vérnyomok, amik a veseproblémára utalnának. Egyáltalán, folyton figyelni kell, pihentetni, elég idegölő ügy. 
 
Néhány napja fölkelhet, a kedélye is jobb, rendkívül fáradékony, és továbbra is kerülni kell minden erőfeszítést. Az az orvosi alapállás, hogy "ne aggódjunk, csak figyeljük állandóan, mert barmikor jöhet egy szövődmény, aminek ugyan kevés az esélye, de sosem lehet tudni"...
 
Ez a "ne aggódjon, DE figyelje ÁLLANDÓAN" című orvosi tanács felér egy lelkigyakorlattal...
 
Barátaim, Le Meux-ben beteg egy hétéves kisfiú. Bár nem ő a keresztgyerekem, hanem a másik, de. 
Aki hívő köztetek, el lehet mondani érte (és a mamájáért is) egy fohászt, egy imát.
 
 
Mai munka: nyolc kiló beszáradt alapozó megdolgozása, fogpaszta finomságúra. Nagy spaklival, kézfájás ideiglenesen felfüggesztve. Igaz, még sincs ínhüvelygyulladás, csak van mezei kopás. 
Elkezdtem a fölkészülést Kecskemétre. Közben magnóról Latinovics Illyést szaval, megdöbbentő.
mert nincs szabadjegy
jól haladni a korral;
mert van, amikor -- hány a példa! --
 a néma szólal,
az iszkol, aki űz,
makulátlan a céda
mocskos a szűz.
 (Óda a törvényhozóhoz)
 
Vagy az Egy mondat a zsarnokságról vége:
porod is neki szolgál.
 
Elképesztő egyébként, ahogy eget és földet, száraz kórót és nemzethalált egybe lát. És olyan tömör fogalmazások, hogy első szavalatra befogadhatatlan.
 
2003. jan. 8.
Reggeli tarisznyatartalom: az uszodai dolgok, templomból hozott oltáriszentség, esti áldoztatáshoz, két kiló faátvonó tapasz, alapozáshoz, ezt útközben vettem, egy angol nyelvű szociálantropológiai bibliográfia, ezt Kata küldi valakinek, és egy fél kézirat Márairól, ezt meg én kaptam az öltözőben.
 
M. barátom telefonja Győrből: szerinte a Derkovits képen a fehér félkörök a havas esőt sugallják. Valahogy én is így.
 
2003. jan. 9. 
Itt most Márai idézetek jönnek, nekem nagyon érdekes ez az egész. Kértem Gábort, minden idézethez legyen dátum. Nagyon nem mindegy, mert például az emigrációban szinte a magyar nyelv tartotta életben. Egész más a súlya, ha akkor bírálja Babitsot, mintha még életében. És javasoltam, ABC helyett tegye át az írókat időrendbe. És nézze meg, milyen szempontból tárgyalja őket M., bizonyára nagyon érdekes.
 
ARANY
 
.. Reggel a Buda halálának negyediktől hetedik éneke. Mint aki füstös kávéházból gonosz virrasztás és éjsztakázás után a csömör és émely ízeivel szájában kilép a szabadba, s belélegzi egy erdő avyg gy rét élenyének /sic/ pezsgő illatát.
 
A.J. -- mint minden igaz költő -- engedi, hogy „a nyelv írjon”, amit mond, csk ürügy arra, hogy megszólaljon az anyanyelv. A versfaragó számára az anyanyelv csak médium, amelyen át eltrombitálja,
 amit mondani szeretne.
 
Csodálatos Arany. A megnemesedett érzékiség, ahogyan a Természet tüneményeihez nyúl, -- ujjheggyel, vigyázva, nehogy a Tünemény hímpora vesszen... „Mint szellő ha fogan vak déli melegben / Piczi pöhöly elsőbb, út kis pora lebben / Majd a berek szélin leveli a nyárnak / Táncot ezüst hassal, nesztelenül járnak...” Négy sorban mennyi érzékiesség! -- az „ezüst has” és a „nesztelen tánc”, ez az odaliszk-jelenet...
 
Éjjel a Toldi estéjé-ben a sorok: „...jött az édes álom / Aki legjobb orvos a világon / Aki legjobb orvos, legjobb dajka / vagy tán puha bölcső, vagy himbáló sajka / Vagy folyam az élet s halál közti mezsgyén / Egyik partja innen, másik túlnan esvén. / Mint egy Brahms-melódia, melyet elalvás előtt hallgat az ember, a sorok belső zenéje áthallatszik az álomba.
 
BABITS
 
...Ödipusz fordításában néha érzik az a többlet, melyet mind mohóbban keresek, emberben és írásban: mintha csak az a szó menthetné meg a világot, melynek evangéliumi ereje van. Az evangélistáknak nincs mindig evangéliumi erejük, Szent Pál az egyetlen, akinek minden sorában érzem ezt a többletet... Mikor Babits és Sophokles összefognak, hogy hírt adjanak Ödipusz tragédiájáról, az idő és a mű mély gödreiből felénk lobban ez a különös alvilági fény.
 
Babits nagy volt, igen nagy. De magasabbra nyúlt, mint ahová keze elért. Mozdulata így néha bizonytalan, mesterséges, erőszakolt. De így is megindító.
 
A világirodalom az indulat szavával kezdődött, mondja Babits. „Haragról dalolj, Múzsa!” -- kiáltja az Iliász kezdősora. Minden nagy emberi vállalkozás az indulat szavával vagy mozdulatával kezdődik: az értelem csak utánakullog e félelmes szónak vagy mozdulatnak...
 
A Jónás könyve kéziratának fakszimiléjét kiadták a könyvnapra, s amint betűzöm a kézírás mását, azt az izgalmat érzem, amit minden autograph-gyűjtő ismer: meglesni az írott betűben az alkotás titkos pillanatát. Titokzatos pillanatok és nyomok ezek. Mintha valaki a Genezis szemtanúja lenne...
 
 
BERZSENYI
 
...levelei túlzottan udvarias, mentegetőző, s a kor cikornyás formanyelvén túl hajbókoló, s ugyanakkor betegesen gyanakvó, örökké megbántott, hiú, dicséretet zsaroló, elismerés követelő beteg ember levelei...
 
Közben Balassi, aztán Bethlen Miklós, Cholnoki Viktor, Devecseri! (dicséri!), Fenyő Miksa... Sajnos az arányok, az arányok: elég ennyi. Muszáj abbahagyni.
 
 
2003. jan. 10.
Utolsó javítások, és készek a tavalyi képek. Ezeket már az Ernst-kiállítás után, októberben kezdtem. 
Aztán a képek fotózása, estig. Közben film hajkurászás, nem kapni jót.
Azt találtam ki, a címek ezentúl így:
	
 
Műterem kiállítás után - A/02/27
Műterem, Duke Ellington - A/02/28
Műtermem harminc éve - A/02/29    (ez 100x100 cm-es)
Műterem ma délután - A/02/30
Szelíd műterem - A/02/31
 
 
2003. jan. 11.
Vojnich Erzsébet lefotózta az Orlay utcát.
 
 
Azért ez valami.
 
Šudek (cseh fotós, zseni)
itt zokog a vállamon.             
 
 
(csak azért nincs itten felkiáltójel, mert azt elvből kerülöm.)

 
2003. jan. 13.
Értelek, kedves M., hogy ha költészet, akkor inkább Petri és Arany. De engem elbűvöl ez az ég és föld egybelátása, egybehordása, ez a mennydörgéses világlátás. Nézz csak ide, a tavaszvárással kezdi, és aztán:
...
Minden lehet. Járványok. Hidegzáporú
kilakoltatás. Sárban cuppogó
menetelés ökrökkel, nőkkel, el-elmaradó
aggokkal. Vasrostélyú zsoldosok
mi-indokolta kicsörtetéseivel...
 
...minden lehet.
Varjú-versengés? Vagy géppisztolyok? Vagy
szónok-makogás, vagy - honnan ismerősen? -
lepra kereplők? Csengős szánok (messze, de
tanyarablásra vagy nászútra?)...
	
  ...miközben
a magányos, messzi, pusztai vén ház körül
cerberusokként állnak őrt a kétes
jövő ellen (föl-fölcsaholva) a
megvesztegethetetlen
nagyapai juhászkutyák.
				Az ígéret megszegése
 
Öreg!, Tök nem értem, miről beszél, de ezek a képek!
Illyés tud valamit.
 
2003. jan. 16.
Napok óta nincs szó, mondat, írás, nincs gondolat. Van: munka. Mennyi munka. Szombaton 5-kor nyílik a kiállításom a győri Esterházy Palotában. Az ember nem gondolná, hogy evvel mennyi satöbbi.
Pénteken utazom.
 
Este, na most kis szusszanásnyi.
Életem legnagyobb kiállítása lesz ez, úgynevezett, lent van vagy 90 kép, és most kértek még tizennégyet. Csak halkan kételkedtem interurbán, biztos, hogy jobb, ha több?! De hogy még a földszintre is...
Így váratlan fordulattal, mindenféle elvet fölrúgva, ma délelőtt a legújabb, a még éppenszáradt új képek is leutaztak, a 80 centisek. Kíváncsi vagyok, hogyan fognak működni.
 
Miki sötéttónusú, méteres képe is lement, ami soha nem szokott szerepelni. Nagyon jó világítás kell neki, valószínűleg nem túl erős: Sötétzöld műterem - A/90/03. Ez az a kép, amiről annak idején az egész család igyekezett őt lebeszélni (komor kép) avval, hogy úgyse látod, olyan sötét. Mire azt válaszolta, nem baj, tudom, mi van rajta.
 
Eszembe jutott, és így leutazik az a kép is, ami a győri meghívón szerepel: A/02/06. Pár fontosabb képet itthon tartottam ugyanis, az esetleges érdeklődőkre is gondolni kell, ebből élek. A címét átformáltam, megtehettem, mert még sehol nem szerepelt: Halkszavú műterem - A/02/06. Szeretem ezt a képet. 
(Illetve nem is ez, a párja van a meghívón.)
 
Győr ragaszkodott címlistámhoz, hogy ő mindenkinek küld meghívót. Mondtam, minek, tudtam, ebből sok malőr lesz, többen kínosan érzik magukat, majd győzök magyarázkodni, hogy dehogy kell lejönni. 
Van olyan is, aki úgy értelmezi, nekem tesz szívességet, hogy megnéz, holott én teszek szívességet, bocsánat. 
 
Közben egy e-mail, ma kaptam, ide teszem, hátha valaki le tudja fordítani nekem:
 
Cher Monsieur,
 
Mon amie et moi-męme avons été trčs touché et ému par votre article paru au
journal français "Courrier international". Nous nous sommpes précipités sur
votre site Internet et avons découvert de magnifiques tableaux.
 
Cependant, ŕ notre grande surprise, nous avons dans cet article que vous
détruisez vos tableaux pour des raisons que nous comprenons, mais nous
estimons que l'humanité a besoin de vos oeuvres.
 
A ce sujet, nous permettons de vous demander dans l'hypothčse ou vous
souhaiter détruire l'une de vos oeuvres de nous la transmettre, de nous en
faire un don. Cette demande est trčs déplacée, nous en avons conscience,
mais nous sommes trčs tristes de voir vos tableaux ętre détruits, et nous
serions trčs honorés et trčs fier d'avoir l'une de vos oeuvres chez nous.
 
Merci Monsieur pour ce que vous faîtes, continuer ŕ nous faire ręver.
 
Cordialement,
 
M. S.
 
Viszketek, a bőrgyógyászatról laborba küldtek. És igazuk volt, megint vércukorbajos vagyok egy kicsit. A kompjuterben megnéztem, hogy alakult a koleszterinszintem az elmúlt tíz évben, nincs baj. Vettem kis fehér cukorpótló tablettákat.
 
Időutazás két nap alatt. Mamácskámnak 84. születésnapjára mára megszereztem egy gyerekkori mesekönyvünket: Pajzs Elemér: Pualu, a fóka. Anyám boldog. A könyv harminc éve ott maradt utolsó iskolájában, ahol tanított. A gyerekeknek rendszeresen olvasott belőle. Nálunk pedig Pualu családtag volt. Ötven év után most újraolvastam.
 
Pualu, aki árva kölyökállatként eszkimó gazdáihoz kerül, és háziebként viselkedik, boldoggá tesz egy gyerek nélkül maradt családot. Megmenti a gazdáját a viharban, megtanul labdázni, ért minden szót, satöbbi. A végén bonyodalom, egy könnyelmű ígéret alapján elkérik, cirkusz számára, de ő a hajóról lecsusszanva, hazaszökik.
 
Hogy mennyire fontos volt nekem, ebből tudom: 56 tele, forradalom, nincs iskola. Tizennégy évesen anyám írógépén világenciklopédiát írok, címe: FÓKA. 
Három fejezetre emlékszem belőle:
A természettudományi rész: állat és növénytani rendszerek; egyszikűek, kétszikűek, hüllők, gerincesek, ilyesmi. És persze a Mengyelejev táblázat, amit áhítattal bámultam. Hogy a még föl nem fedezett elemek adatait előre meg tudják mondani, gyönyörű. Már akkor szerettem a táblázatokat.
A második, a magyarságról szóló részben, amire emlékszem, a fontos dátumok Szent Istvántól kezdve, Mohács, Trianon, ez vastag feketével.
Volt egy gyakorlati rész, ami egy kiscserkész számára kellhet, lombsátor készítés, talán a morzejelek. Lista, kirándulásra mit kell magammal vinni. 
Ezt egyébként azóta is használom, főleg alkotóházba költözéskor, bent van a kompjuterben is, át meg átírva az évek folyamán. A KÖNYVEK után külön tétel a József és testvérei, nevesítve. A legutolsó beírás a digitális fényképezőgép, és a mobiltelefon töltője. A mi kiesett: altfurulya, kották.
 
 
2003. jan. 19.
Két nap kellemes vendégség Győrben, a kiállítás-megnyitóm alkalmából, gyűjtő barátomnál. Egy négyzetméter reggeli volt számomra terítve. Tejben-vajban, margarinban és négyféle lekvárban fürösztöttek. 
Azt hittem, majd henyélek, s közbe-közbe egy kis káoszelmélet. Persze minden idő elment a kiállítással, sérült keretek javítása, reflektorok igazítása magas létrán. Tényleg életem legnagyobb kiállítása, 111 kép, és mégsem túl sok, mert kis termek fűzére, labirintusa; kamaratárlatok. Jól rendezve. 
Nagyon szépen megcsinálták ezt az Esterházy-palotát. A megnyitóközönség helybéli, láthatóan összeszokott társaság. Miklós (Nagy, nem Szüts) emberközeli megnyitója:
 
A CSEND FESTŐJE
 
Gyermekkoromban szerettem beteg lenni. Édesanyám a kedvencemet, nápolyit vásárolt, és citromos limonádét ittam hozzá. Délelőtt a szobámba - ahol magas dunyhák között, hőemelkedésben feküdtem - behallatszott a kinti jövés-menés, edénycsörömpölés, suttogás, távoli, meghitt zörejek. Az egésznek végtelenül békés emléke él bennem. A szeretet nyomai, amint félálmomban megigazítják a takarómat, a biztonság tudata, és a csendé. A csendé, melyet azóta is mániákusan keresek. Azé a csendé, amelyet álmos tavaszi és szürke őszi délutánokon élünk át, ahogy az ablak alatti fák tar gallyai hintáznak, hűvös szél dudorászik odakint, én pedig bent a szobában, a biztonságos melegben olvasok, festegetek, vagy éppen ütögetem rozzant zongoránk krém sárgáról barnásra kopott billentyűit. Csend van, a békesség hullámai áradnak szét.
 
Ezek voltak a legszebb pillanataim. Aztán a lázas kamaszkor, az új felnőtt élet intenzív sóvárgásai jöttek, nyugtalan napok, hónapok, évek következtek, míg egyszer rádöbbentem, mennyire hiányzik a csend, és az abból fakadó izgalmas kreativitás.				 a megnyitó teljes szövege
 
Ahogy meglesznek, a 08. ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSOK-hoz fölteszem a többi a győri anyagot is, hamarosan kész a végleges műtárgyjegyzék is.				
 
 
Az útnak több hozadéka is volt. Vendégszobámban a polcon egy Dali-album. Tán tíz akvarell a Miatyánk gondolatira, sorra. Díszkiadvány. Szegény csacsi öregúr! Fénykorában se...  avval az egyébként marhanagy tehetségével. Ezek itt: felhőt, eget, kozmoszt sugalló foltkavargás, némelyik egész érdekes. De hát most tematika van, ő megijed, s a bal alsó sarokba hirtelen odabiggyeszt egy apró térdelő püspököt. Egy ilyen kép lógott 84-ben a Szigligeti Alkotóházban az ágyam fölött, amíg be nem tettem a szekrény mögé. Bartha valami világvégi Bábeltornya, absztraktice, ő is megrémült a helyzettől, nála egy kis ablakon egy kecske kukkant ki.
 
Hanem az utószóban a nagyhírű teológus, Nyíri professzor:
 
A Miatyánk kérései kivétel nélkül föllelhetőek a korabeli palesztin vallásos irodalomban, kivéve a megszólítást: ABBA, Atyám.
A gyerek gügyögő hangjából a mi apu, papa szavunknak megfelelő ABBA párját ritkító bátorságra és bizalomra vall, hogy Jézus így beszél Istennel, mint gyermek édesapjával: egyszerűen, szívélyesen, félelem nélkül.
Jézus, [amikor imádkozni tanít] a vámosokat és a bűnösöket is fölhatalmazza az ABBA kimondására, hogy EZZEL AZ EGYETLEN SZÓVAL MEGNYISSA ELŐTTÜNK AZ ISTEN ORSZÁGÁT.
...vakmerő, csaknem arcátlan dolog apunak szólítani Istent... EZ AZ EVANGÉLIUM ÖRÖMHÍRÉNEK VELEJE...	
 
Hozadék továbbá, házigazdáim kiderítették, hogy összekevertem a glukózt a koleszterinnel, semmiféle cukorbetegség. Gyorsan második süti.
 
Aztán. Eszembe jutott a Múzeumnak ajándékozni két képet, az igazgatónővel ki is választottuk. Az állandó kiállításunkon már kilenc munkával szerepelek, jó kis anyag lesz együtt: A/97/09 és A/02/27. 
94-ben, az Alapítvány szerződésében rögzítettük, hogy a képeknek évi kilenc hónapot falon kell lenniük, a Múzeum Magyar Ispota épületében, vagy az Esterházy palotában.
 
Itthon több e-mail várt. Egy szép-komoly levél is:
 
 
...valamelyik novemberi Magyar Nemzetben olvastam az Önnel készített riportot. Fontos üzenetek voltak benne, talán több tucat is megérintett - nálam ez nagy szó - de egy bekezdés rendkívül 
sokat jelentett a számomra. A házasságról, a feleségről beszélt: 
 
 „Egyszer halálosan szerelmes lettem egy asszonyba, de tudtam, hogy ISTEN ELŐTT KÖTÖTT
HÁZASSÁGOT NEM LEHET FELBONTANI, HA BELEGEBEDEK SE. Szerencse, hogy így van. Sok munkával újra barátokká váltunk. Igen, a mindennapos együtt-élet észrevétlen szépségei és titkai, az összenevetések...”
 
Én szintén beleszerettem egy másik asszonyba, feleségem, gyerekeim vannak. Próbáltam, próbálok kitörni, talán sikerült, ebben ott voltak segítségül a fentiek. Feleségemnek elmondtam a viszonyomról mindent - tudva, hogy csak így sikerülhet - és elmondtam, hogy még mindig szerelmes vagyok.
Megértette. 14 éve szeretjük egymást... megmutattam a cikket...
 
 
2003. jan.20.
Kata sok év után találkozott az ismerős vak házaspárral. 
Nagyon megpróbált bennünket a Jóisten ebben az évben - újságolja a férfi - egy másik asszonytól született egy gyermekem...
Talán te próbáltad meg nagyon a Jóistent - mondja Kata.
 
 
A délelőtt elment a győri kiállítás 111 képe beírásával. Szereplésnaplóba S.0304 sorszámmal, majd ezt a számot minden képhez is. Aztán ellenőrizni a 222 adatot, mindkét táblázatban egy-egy hibát találtam. Ha egy szám téves, (ellentétben egy szóhibával), az egész értelmét veszti.
Ez után a győri kiállítás áttekintő anyaga  (a KIÁLLÍTÁSOK fejezet része) 
 
A tegnapi verőfényes kirándulás két emléke, megpróbálom ezt a turista-puffogtatást, ha már megvettük azt a baromi drága gépet. (A képekre semmi kéket nem tettem rá, magától hajlik agfába, vagy ilyen volt.)
 
Reggel a kabinostól kaptam egy dossziét; Gábor befejezte Márai naplóinak kibogarászását. Bíztatjuk, ha befejezte a párját, az Illyést, a kettőből csinájon egy könyvet. 
Néhány idézet hirtelenjében a legújabb részből: (a szövegromlásért nem felelek, G., bár mérnök és tanár, még nádtollal ír, a tintát is maga főzi. Vagy tízszer fölajánlkoztam, hogy megtanítom a PC-re.) 
 
(Márai: Napló 1984-89):
 
- Éjjel... Krúdy tárcái. Minden más émelyít. A vers is majdnem morgás, szájgyakorlat.
- Minden éjjel Krúdy. Remek portré Podmaniczky Frigyesről. A jickás báró a fiókjának írt regényeket. Úriember volt, tudta, hogy másképp nem érdemes írni, csak a fióknak.
 
- Nemeskürty István (1925 -). 
Olvasmányok az elmúlt hetekben: Nemeskürty István nevű hazai kommunista odaállású történész irodalomtörténete. Mesélgető olvasókönyv, szószátyár. Rólam is ejt néhány vállveregető zokszót. 1945-ben elvágja a magyar irodalomtörténetet, ahogy trimmelik a kutya farkát. (a trimmelés nem farokcsonkítás, hanem szőrritkítás V.D.) A Kassai polgárokat nem említi, valószínű kellemetlen felidézni a jelenetet, amint a Nemzeti színpadán Somlay és a polgárok ököllel verik az asztalt és üvöltik: Jog nélkül nincs emberi élet.
(Gábor kikeresett egy Nemeskürty szöveget: A gyertyák csonkig égnek már akkor is unalmas volt, ma olvashatatlan. N.I.: Diák írj magyar éneket. 1983.) (A Polgárokat úntam, a Gyertyák nagyon jó. V.D.)
 
- Pázmány Péter (1570-1637).
Pázmány a magyr prózát égig emelte, aztán gxorsan, a legjobbak is csevegni vagy szavalni kezdettek (sic), felváltották a próza tömör aranyát kényelmes váltópénzre... Pázmány nyelvén ma nem lenne oly könnyű hazudni.
 
- Petőfi.
Illyés Gyula Petőfije nem győz meg arról, hogy Petőfi nem volt legalább olyan mértékben hiú és becsvágyó, mint... beteges gőgje, türelmetlen hiúsága, rossz modora, nyegle és hányaveti türelmetlensége, féktelen önbecsülése; mindez valóság, akárhogy mentegeti Illyés. Ezek a nagy önzők természetesen vérpadra is lépnek, ha így megvédhetik hiúságukat... ezt tette akarva, akaratlan Petőfi is, aki, mint minden krakéler, igazában gyáva ember volt.
A Coriolánus fordítás... rejtélyes fordítás ez. Erős a gyanúm, hogy Petőfi nem tudott angolul ... feltehetően német puskából készült a fordítás. De ízes és jó, néhol, mikor káromkodik, csaknem shakespearei.
 
 
Ez a vasárnapi séta, a színek, a fák. Jó volt. 
Nem valami híres felvételek, amiket most be is soroltam a  FOTÓK-hoz, inkább csak naplójegyzetek, de nincs szívem kidobni őket. Itt a másik kettő: F/02/15 és F02/16. 
 
Kossuth rádió: Keresik az infótárolás megbízható módjait. Tudósok most a She is a smoll girl sláger teljes szövegét beírták egy(?) baktérium DNS-ébe. És 100 generáción át a szöveg megmaradt.
 
 
2003. jan. 21.
A klubban kaptam, Somlyó Györgynek pár sorban sikerül - nagyon jól - összefoglalnia:
 
IILLYÉS GYULÁHOZ
 
Tihanyi végvár híres kapitánya,
három megyét vendéglő nagyúr,
s egy országot! úgy is, ha szótlanul,
ha némán kong is szív és pince tája.
S tudnál világot is! de haj! hiába,
magyar költőnek vert nép jut hadul.
Mint egy verset, fájó példázatul,
fordítsd le egyszer sorsod franciára.
De úgy meg -- hisz a magam szövegén
próbáltam én is, szegényebb legény --
hol marad úgy az íz, a csín, a lelke?
Az édes tóparton zengd csak tovább,
tán kijut egyszer még a tengerekre,
lefordíthatatlan sorsunk dalát.
 					1957
 
 
Vojnich két munkamozzanat között megint kinézett az ablakon:
 
 

Jan . 22.
Egy csodálatosan bonyolult, hosszú nap a tegnapi, meg kéne írni.
Rémálom, valakik üldöztek, éjjel, elhagyott ösvényeken. Ahogy szoktam, hosszú szökellésekkel és lomha alcsonyrepüléssel menekültem. Szerencsére beleébredtem, erős szívdobogással. Négy óra volt.
Ésszerűnek látszott felöltözni, kinyitni a gépet. Először, amit hónapok óta kapiskálok, hogy valamit változtatni kéne a C. napló tartalomjegyzékén. 50 oldal, sok, nehezen kezeli a gép. Viszont, ahogy bejönnek a levelek, stb., szinte naponta használom. Most mély lélegzetet véve kettévágtam. Így a keresés lesz benne körülményesebb, ez az ára. 
Aztán válasz a Keresztény értelmiségiek körlevéltervezetére. Megküldték, hogy írjam alá. Szerintük az egyházunknak helyénvaló lenne 50 évre visszamenőleg nyilvános lelkiismeretvizsgálatot tartani.
Nehezen született meg az állásfoglalásom, hogy nem látom át a helyzetet, nincs elég szellemi kapacitásom ehhez. Viszont Kata megszerezte egy nálam tisztábban látó barátunk véleményét, küldöm:
 
Dávid Istennek (Nátán prófétának) vallotta meg bűneit, nem pedig a médiának...
 
...sok ezer magyar sokszázezer zsidót NEM küldött a halálba. [..]  Az ellenállás akkoriban a vértanúság vállalásával volt egyenlő. És ez a keresztények közt sem mindenkitől elvárható, bár kétségtelenül dicséretes gesztus. Bűnösnek tekinteni egy népet, aki hagyta magát manipulálni, azt jelenti, hogy ma gyakorlatilag a világ összes népét bűnösnek kell tekintenünk...
 
[hogy az egyházaink sorsát a múltban meghatározó döntések végre nyilvánosságra kerüljenek:] Nem kell, hogy nyilvánosságra kerüljenek! Az egyháznak szüksége van megújulásra, önvizsgálatra, de ez jobb, ha belülről fakad, és jó, ha nem a világ előtt zajlik. Bőven volt alkalmunk látni, mi történik, ha a média elkezd csámcsogni a papok bűnein. Itt Szent Ferencet idézném: NEM akarok tudni a papok bűneiről, mert ők szolgáltatják ki nekem Krisztust!
 
Tisztelettel, megjegyezném, hogy a vészkorszakért felelős emberek közt zsidó származásúak is voltak. Nem feltétlenül zsidó felekezetűek. Ismét felhívom a figyelmet, hogy hibás lenne a kollektív felelősség felé eltévedni!
 
[Hogy nem lehetünk elnézőek önmagunkkal és hívő testvéreinkkel szemben sem:] CSAK elnézőek lehetünk! Az ítélkezés Isten dolga!
 
A bűnbánatnak csak a fele az önvizsgálat és bűnbevallás. A másik, a fontosabb, a megbocsátás. Ez Jézustól származó intelem. Az igazi történelmi kiengesztelődés, ha így kezdem: megbocsátok. Itt mindenkinek lenne felsorolni valója. Csak nagyon félve kérdezem: A Héber Biblia hívei hajlandók lennének erre?
 
Az öltözőben megkérdeztem az ezredest, érdemes-e megvennem a Babits-esszégyűjteményt, egy barátom kéretlenül félretétette nekem egy körúti antikváriumban. Ezen aztán vita kezdődött (ez volt a célom). P. szerint vegyem meg, úgyis szüksége van rá. (Az Illyés-naplókat is ő kapta meg.) Aztán beprotezsáltam Katát, rögtön délelőtt kap egy injekciót a fájós vállába.
A kabinosnak továbbításra odaadok (három seprűnyélre tekert) kiállításplakátot, a Széchenyi Könyvtár plakátgyűjteménye kérte, G. fölviszi. Az öltözőben A. történész elmeséli, egy diákja lakására kéredzkedett fel, vizsgázni szeretett volna. Én elmesélem, egyszer esztétikatanáromnál kollokváltam. Szóba hoztam akkor Derkovits Kivégzését, amit nagyon szeretek. Mire Szilágyi tanár úr a szoba közepén letérdelt. Négykézlábra állt, majd fejjel be az ágy alá. És kihúzta a képet. Az övé volt ugyanis.
 
Hazafelé útközben a szerszámboltba. Egy jó fáziskereső 200-ért, az ára ugyan 290, de régi ismerősnek számítok, kiállítás-meghívót is kaptak. A Közértből két kefír (Kata ugyan joghurtot kért, ezt mindig keverem). Ötven méterrel arrébb: antikvárium. Kulcscsomómmal megkocogtatom az üveget, a redőny alatt beeresztenek. Illyés tanulmánygyűjteménye a kirakatban: Iránytűvel. Ugyan megvan, sőt Zsófiéknak is vettünk egyet, de ez a könyv olyan érték, hogy kár lenne itt hagyni. Bárkinek szülnapra, stb. Például ebből értettem- és szerettem meg véglegesen Szabó Lőrincet. Verseskötetéhez egy olyan okos és magasztos hangvételű előszót írt Illyés, nagyszerű.
 
Reggeli. (Kenyeret elfelejtettem hozni.) Fölmérem, hogy ma mindenre alkalmatlan leszek a négy órai ébredés miatt, tehát marad az ügyintézés, útközben nem lehet elaludni.
 
Telefonos előkészítés, indulás. Nincs mély hó, lehet autózni. Leviszem a kesztyűtartóba  József és testvéreit, (ez a negyedik példány), így komplett a VW. könyvtár, nagy baj már nem érhet. Először a Siroki utcába. Mély lélegzetet véve most 80x80-as farost lemezt kérek, ez a döntés legalább egy évre megszabja majd munkám menetét. Ha a valamit változtatni akarok, lehet, hogy elég lesz ennyi. 84 óta a 60x60 centis kép megy, nagyon sok egyéb próbálkozásom kudarc lett. Különösen a 97-es Ernst-kiállítás előtt szerettem volna nagyobbakat festeni, utólag és egyesével minden képet hatvanasra le kellett fűrészelni. 
Tehát megrendelem, aztán kivárom, amíg leszabják, és kérésemre fölhordják a csomagtartómba (fájnak az ujjaim). Harminccal több, mint kértem, rendelésnél rosszul szoroztam be a hatot tízzel. 72 darab. Így is jó, sőt. 
 
A mázsa lemezt megutaztattam, ki a francba, Újpestre. Sok keresgélés után ott egy nyugdíjas fényképezőgép-műszerész, aki állítólag megbízható. Isten tudja, mi lesz nálam a hagyományos fotózással a jövőben, de a szerszámok legyenek üzemkészek. A festményfotózás (nemzeti érdek!) mindenképpen ezekre az öreg keletnémet gépekre marad. Hazafelé kis kerülő, hogy a múltkor rosszul megszerelt autómba legalább a kiiktatott betörésgátló elektromos kapcsolót kössék most vissza. Fél óra, megteszik. Mellékesen két új ablaktörlő gumi.
 
A lemezek szép komótos fölhordása a lakásba, nyolcasával. (egy forduló = 8 x 1.35 kiló.) Miki művtört vizsgára készül, nem tud segíteni. Javaslom neki, bárki középkori festőt húz, ejtse el, hogy: zárójelben megjegyezve, Bonnard nagyon megnézte ezeket a képeket, ezt biztos fogják értékelni.
Le ebédért, ételhordóval. (Ezt a műveletet magamnak tartom fönn, minden délben pár perc utcán, szépen ritmizálja a napot.) A szakácsot így szoktam volt nagyobb adagra bíztatni: ezt a kisebb unokáim is szeretni fogják, meg: mostanában a sógor különösen jó étvágyú... (Egy adag van előfizetve.)
 
Négykor ébredés, séta egy  művészettörténészhez, úgy tűnik, ez az egyetlen mód, hogy utolsó monográfia-példányomat visszakapjam. Engesztelésül egy porcellán imádkozó angyalkát is kapok. Onnét a cipészhez, Kata fölfedezett egyet a Keleti Károly utcában. Legfontosabb miseruhám, a 15 éves munkásbakancs talpa mára tükörre kopott, többször majd hanyatt estem. (Csehszlovákiából csempészték nekem, fáztam a hajnali miséken.) Váratlan fordulattal a mester úgy képzeli, hogy ráragaszt egy recés gumiréteget, tökéletes. (Azt hittem, az egész talpat le kell cserélni.) És egy nap alatt meglesz! 
 
Evvel a mámorral az arra lévő ágyneműboltba. Kata pár éve elejtette, hogy tök fázik, nincs már pehely a paplanjában. Minap észbe kaptam, és fölajánlottam, de lefékezett, hogy akkor előbb körbeérdeklődik. A halasztást viszont nehezen tűröm. Most megvettem neki egy márkás darabot, fehér gyapjúmicsoda, bélelt. Megbeszélve, hogy becserélhető, ha Kata. Huszonhat ezer, tehát elég meleg lesz.
A szomszéd boltban életemben először magamnak egy pizsamát.  A nadrágja jó lesz alulra, nagy hidegben, ha kabátban is fáznék a templomban.
 
És ez még mindig csak a délután.
 
Este Szütsékhez a Gellérthegyre, tv-interjúját megnézni, videóról. Annak idején szólt, de szégyenszemre elfelejtettem. Mutatja új képeit is, különös, hogy ezeket a csendes-kopott, szomorkás témákat most viharos ecsetjárással festi. Vojnich monitoron mutatja délelőtti fotóit, jók. Az egyiket e-mailen átküldettem, lefekvés előtt még ide föltettem. Mutatja, hogy a web-lapomon a régiNEWS-ok egy része nem olvasható, megrémülök, ezt majd ki kell javítani.
 
Hazaérve, Mike elmeséli vizsgája részleteit, Botticelli, sikerült. Ágyban a most megjelent Rakovszky-vers a 2000-folyóiratban. Jó, de nem annyira. Nagyon aggódom érte (magamért), mert nyilatkozta, verset alig ír, megint regényen dolgozik. A tavaly megjelent regénye állítólag nagyon fontos és jó is, én nem tudtam használni, untam, kiesett.
Villanyoltás csak fél tizenegykor.
 
Ma délután e-mail reflexió barátomtól, megbocsátás ügyben:
 
Ha valakinek legyilkolják a családját, a túlélő nem bocsáthat meg a gyilkosnak, mivel erre csak az áldozat lenne (lett volna) "jogosult", ha még élne. 
Aki élve maradt, vagy később jött a világra, az áldozattá válás morális fedezete nélkül nem játszhatja el a humanistát, farizeus módon nem csinálhat úgy, mint akinek egyaránt szívéhez közelálló, aki ölt, és akit megöltek. 
 
Aki nem bocsát meg, az nem csalja magát hamis kibékülésekkel, nem áltatja magát azzal, hogy aki más emberek elemi jogait kétségbe vonja, azzal lehet ill. szabad emberi vagy politikai alkukat kötni. Aki nem bocsát meg, az tudja, hogy a gyilkosok röhögik, ha az áldozat békéről, a gyilkost is megillető méltóságról papol, a gyilkos tudja, hogy aki megbocsát nekik, az egyszerűen csak gyáva! 
 
De ki is a gyilkos, kinek nem bocsáthat meg az áldozat utóda? Véleményem szerint az az ember, aki ha rajta áll, ma is elkövetné a tettét. A rossz lelkiismeretű emberek szeretnek hivatkozni arra, hogy akinek nem tapadt vér a kezéhez, azt csak a "kollektív bűnösség" tévtana szerint lehet bűnösnek tekinteni. 
Ezzel kapcsolatban nem árt leszögezni, hogy a tömeggyilkosságok általában nem magával a mészárlással veszik kezdetüket, hanem a társadalmi tudat átformálásával, azzal, hogy az un. tisztességes emberek lehetőség szerint érezzék úgy, hogy ami utóbb a szemük előtt zajlik, az nem is mészárlás, hanem valami sajátságos igazságosztás.  
Kétségtelen, hogy nem mindenki alkalmas arra, hogy kockáztassa mások életben maradásáért a saját életét. De az is kétségtelen, hogy csak ezek az emberek lesznek felmentve a lelkifurdalás kötelezettsége alól, csak ezek az emberek érdemlik ki a "megbocsátást"!
 
Még ezt majd át kell gondolnom.
 
Este.
Tehát. Legyek durcás Hitlerrel?
Mi gyakorlatban a megbocsátás? 
(Hitünk szerint Isten ítél.) 
Nekünk utasításba van adva, hogy mindenkinek meg kell bocsátanunk, feltétel nélkül. 
Vagyis mindenkivel jó szándékúak kell legyünk. 
Ennyi, nem?
 
 
2003. jan. 23.
Tökéletes, gyönyörű mozdulat. 
53 évig tanultam. 
Nem sikerült. Legalábbis így nem.
 
 
Búcsú a síeléstől, evvel a fotóval. 
És aztán legyen elég a nyafogásból.

 
Az A/03/01-es műteremmel, - az idei első - ma délben itt tartok. 
Ez is 80 centis.
 
Még kissé matyó babás színű.
 
 
2003. jan. 24.
Kaland a Körúton. 
Rászántam magam megnézni Schéner kiállítását 
a Mű-Terem Galériában, a Falk Miksa utcában. (Február 8-ig nyitva.) A múltkori, 1962-ben, a Csók Galériában nagyon érdekes volt.
Most is volt pár igazán jó kép. 
 
Hanem útközben elkapott egy testes román cigány. Észrevette gyermekien vágyódó pillantásomat, katonai távcsövet árult a villamosmegállóban. Lohol mellettem: Főnök, tizenötezerért a magáé! Tokkal együtt, vigye! Fogdosta vállamat. (Zsebeim tartalmáért aggódtam.) Tízért! Egy sarokkal arrébb: nyolcért! Ötért! Négyért! Akkor elernyedtem. Megpróbált rosszul visszaadni a tízesből. Utána meghívatta magát egy kávéra, de hát én azt nem szoktam. Koldulásba váltott: kért volna ötszáz forintot, élelemre.
 
Hazaérve: a távcsőben volt rendesen két luk, voltak lencsék, szíja is volt neki, nejlonzacskóban, originál. 
Megnéztem vele a túloldali lakás képeit.
Miki elnézően mosolygott, az övé jobb.
 
Fél óra után aztán kitaláltam. Rakovszky Zsuzsa új verse a 2000-ben mégiscsak nagyon jó, ezt megköszönve levélben, menjen távcső a hét éves kisfiának, ajándékba. Egy lukácsos kollega majd átadja. Becsomagoltam.
 
A zuhanyozóban találkozom a II. sz. ezredessel (három van), a forró víz alatt leteszteltem a „katonai” távcsövet. Pattogós szakszerű kérdések.
- Hogy nézett ki?
- Made in Russia, és sarló-kalapács, vörös csillag... Terepmintázatú, de az oldalán töltények dísznek, domborműben.
- A katonaság nem díszít. Milyen nagyítású volt?
- Az nem volt feltüntetve.
- Volt-e a lencsében célkereszt? A rovátkákból szinusszal a lőtávolság...
- Nem.
- Akkor ez álmilitary. Az igazi, amiben iránytű is van, szögmérés lehetőség, analóg. Ötven márka helyett hatszáz. Vitorlás versenyeken használtuk. Kiszámítani, hogyan kerüljük a bójákat. Megvetettük a céggel...
 
Az öltözőben aztán négyen veszekedtünk, nem jutottunk dűlőre: G. idézi, hogy Illyés azt a szót használja Naplójában, hogy kigörbít.
- Kiegyenesítettet kellett volna írnia.
- Ilyen magyar szó nincsen.
- Nyomatékosításra, figyelem fölhívásra alkalmas, a k, g, r, markáns mássalhangzók.
- Van olyan görbítés is, ami nem jut el az egyenesig, tehát a szó pontos.
- Ennek ellenére szeretjük I. Gy.-t.
- Szóalkotás, joga van hozzá.
- Olykor szerette a kimódolt kifejezéseket.
- Remek, képszerű.
 
Történész barátunk ugyanitt a napokban beszámolt a Rákosi-konferenciáról, amin ott volt, s ahol többen, részletesen foglalkoztak Illyés kétkulacsosságával, és hogy nagyon jóba volt a Vezérrel.
Mondtam neki, dokumentumot nevezzenek meg, adatot, verset mutassanak, eléggé ismerem az életét és a naplóit, sokat szenvedett ettől a rágalomtól.
Mára aztán T. doktor utánanézett, és diadalmasan idézett (szó szerint) a Rákosi 60. születésnapjára kiadott tisztelgő albumból. Illyés ebben Rákosi bírósági tárgyalásának leírásával szerepel, elmondja, hogy ő ott Rákosi és a l’Humanité riportere között fordított, valamikor 32-ben. (Evvel helyettesíti a hódoló verset.) És itt!! mellékesen megjegyzi, hogy soha nem volt tagja vagy szimpatizánsa (valami enyhébb szót használ) a kommunista pártnak, sem itthon, sem Franciaországban.
Mindez 1952-ben!
 
 
2003. jan. 25.
Hosszú telefon Tandorival. A múltkor lovacska-rajzot kértem tőle. Többet küldött, nagy borítékban. Ez nem annyira szép, mint amit tíz éve láttam, a minisztérium valutapénztár-szoba falára szögezve, de azért!
 
Már csak egy madárkája van, egy veréb, a Totyi. Megjegyzi, hogy a fölső lakásukban, ahová nem lép be vendég, a kisszobában kilenc köbméter papír, kézirat, nem tudja, milyen tartalommal. A könyvespolc egy méter magasságig ott hozzáférhetetlen.
 
Egyeztetjük, a most bódékba kitelepített Fehérvári úti piac a legvonzóbb (véletlen ismerem anyácskám jóvoltából), a Nagyvásárcsarnok aurája viszont lenyűgöző. Hogy nekem kocsival hazafelé dél felől az Attila út adódna, de húsz éve ragaszkodom a Duna-parti kerülőhöz, az Ybl-kaszinó a Lánchíd-környék kedvéért. Pedig nem is tudok körbenézni.
 
Este aztán egy régi tanulmánya Bierce: A Bagoly-folyó novelláról. Harminc éve filmen láttam, úgy is elementáris volt. Újraélem. Az elfogott szabotőr víziója az Észak-Dél háborúban, akasztása pillanatában.
 
Újra élem. Nem is tudok tizenegyig elaludni.
 
 
Kinga unoka ma este,
nem csúcsminőség, ezek a fotók csak neked, kedves J.! 
 
 
2003. jan. 26.
Az uszodában egy régi fiú bukkan föl, képem van nála. Indiában tanult, angol papi gimnáziumban, és az angolok komolyan vesztik a sportot. Nagyon megtanították a gyorsúszásra, megcsodáltam két éve, akkor találkoztunk utoljára. Most megkértem, úszna velem egy hosszt teljes erővel, érdekel, hol állok öt év gyakorlás után. A 28 méteren 4-5 méterrel maradtam le, rendben van. Délelőtt aztán majd lefordultam a székről.
Igen ez kimaradt, az erőmet mindig félórára osztottam be. El kell kezdeni, fokozatosan, a rövid sprinteket. Azt mondják, a szívnek is nagyon jó. Ha túlélem.
 
Gábor gyűjtése a Márai naplókból, tovább, megint egy adagot kaptam:
 
Petőfi Sándor nem volt nagy költő. Ő csak a legnagyobb magyar költő volt, ami nem értékelés, csak védjegy, Made in Hungary... Arany költészete kibírta az idő tisztítótüzének hevét. Petőfi írt néhány szép verset, költeményeiben akadnak zengő, andalító sorok, de költészete egészében lapályos,,, külföldön udvarias hümmögéssel emlékeznek azok, akik tudnak verset olvasni. Marad a kérdés, mi lett volna, ha van ideje?... Nem lehet tudni, marad az olajnyomat, a költő, aki meghalt a szabadság mezején...
Aztán következnek abc-ben Radnóti, Rónai György, Somlyó Zoltán, Cs. Szabó, Szabó Dezső stb. majd:
Szini Gyula.  ...már megint könyveket vásárolok, A bohócok. Mint aki betemetett pincébe téved, ahol néhány régi évjáratú nemes itallal töltött hordót fedez fel: úgy ízlelgetem ezt a tiszta erős prózát. Kitűnő író volt... A nagy Nyugat nemzedék mellett s velük egy időben élt egy másik, csendesebb, szerényebb: Lovik, Szini, Tömörkény, Csáth, Cholnoky. S ősük, az óriás Krúdy. Milyen gazdag korszak volt!
 
Vasárnap. A kiránduláson (egy egészen más csapat) azon vitatkozunk, elment-e Illyés a rendszerrel való ellenállásban a határig. Általános vélemény, hogy nem. Persze az én ellenvéleményem nem érvényes, mert ismerem szenvedéseit, és elfogult is vagyok.
 
2003. jan. 27.
Az idei első kép ma itt tart, A/03/01:
 
 
Mike vizsgára készül, éjjelre megint szobát cseréltünk, mert a kompjuterre is szüksége van.
Egy klasszikus plakát aktualizált parafrázisát kell elkészítenie méteresben, kézzel festve, stb. 
Ezt készítette nekem közben, reggelre, balkézről:
 
 
 
[A nem-angolosoknak a szöveg: Hibaüzenet. A gép kezelőjével van a baj! Cseréld le, és nyomj le egy gombot a munka folytatásához...] 
 

2003. jan. 28.
Családi támogatással lassan elkészül a kép. Kata azt mondta, sok a piros, Mike, hogy hiányzik az előtérből az ágy... 
Igyekszem. Ma itt állok. Tettem bele még egy kis zöldet is.
 
A klubban tovább veszekszünk Illyésen.  A kigörbít szó is előkerült, megint. A mindig szótlan irodalomtörténészt is megkérdeztem, rögtön görögül idézett: az egyszer használt szavak. A művésznek joga van a szóalkotáshoz, amúgy meg kell nézni egy tájszótárat. 
A tekintete pedig azt sugallta, ne zavarjam a zuhanyozásban.
 
Délben véletlenül hallgatom, a Bartók rádión valaki valakinek a verseit szavalja, zsinórban. Nagyon jók. Egy rezignált öregúr morfondírozik, és élcelődik önmagán, de úgy, hogy időnként hideg fut a hátadon. Budapesti közhely-szókapcsolatok, teljesen újszerűen, kifordítva, játékosan. Szívesen olvasnám. Már fél három, rég alvásidő, de kivárom, kicsoda.
Váradi (febr. 3.: y) Szabolcs olvasta saját verseit. 
Este telefonon érdeklődöm: igen nagyon jó, holnap hatvan éves. Hamarosan kapok kölcsön kötetet, és majd megjelenik egy CD is. Az azért érdekes, mert nem mer színész vele egy műsorban szerepelni, olyan jól olvas verset, a másét is.
 
Még a Márai idézetekből:
Illyés a legszomorúbb emberi jelenségek egyike, akivel a magyar irodalomban találkoztam. Ez a tehetséges, értelmes paraszt nem bír hiúságával; a nemzet őrangyalának érzi magát, a haza szeráfjának. Keserves ébredése lesz. Kár érte.
 
És ez már Illyés naplóiból:
...évek óta járja szellemi körökben, mint bon mot: Illyés a magyarságot saját halottjának tekinti...
 
Röpködi könnyű, járni nehéz: a költőnek a versben... A dilettáns szárnyal - annyi erre a recept... A tehetség azon mérődik, ki mit vesz fel a földről...
 
És a költészetről, megint:
Van a versekben valami szavakkal ki nem fejezhető értelem. Néha egy sorban megvillan, néha egy hasonlat ragyogtatja ki, vagy csak két szó egymásba olvadó zengése... A vers lényege megfoghatatlan... Minden vers tulajdonképpen ráolvasószöveg, bűbájrigmus, lefordíthatatlan, csak a törzsbeliek érthetik...
A legszebb lejtésű magyar sorpárt Babits kacérságával, barokkos méltósággal Ady írta le, méghozzá jambusnak:
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag sorsomba ne véljen fonódni.
				(Elbocsátó szép üzenet)
Kering velünk. Eszünkbe sem jut értelmét keresni...
 
 
2003. jan. 29.
Ez a piros kép sajnos közepes lesz. Életkedvet fenntartandó a reggeli uszodai sprintek. 
Tegnapi ráolvasásom, magamra is, egy baráti e-mailben:
 
...egy hülye kínai mondás szerint, ha az életnek lenne értelme, már rég megtalálták volna. Tényleg, az ember néha unja. Én is. Hullámvasút. Csináljuk, aztán néha fölcsillan valami. Nem érzület kérdése, hogy hasznos-é. Gyermekeink jóllaknak.
 
...csináljuk. Elkezdtem a 80 centis lemezeket alapozni, márciusra át kell száradniuk. Vártam pár napot velük, míg Kata vidékre megy, gyűjteni, mert nem bírja ezt a nagyon erős szagot. Én igen, én szeretem, de tényleg bódító.
 
Mike tegnap befejezte a vizsgáit, most 48 órát nem aludt. 
Vonalzói, jegyzetei halomban az asztalomon. 
Ígérte, mára elrakja. 
Üres marad a helye. 
 
Schéner nyolcvan éves. Azt mondja, öregedve az ember mind jobban egyedül marad.
 
2003. jan. 30.
József a klubban meséli, hogyan sétáltak haza Gödről, József Attilával, HÉV-pénz híján. G. pedig Nemes Nagy Ágnes levelét idézi, Babitshoz írta, annak halála után. Ebben bevallja, hogy mostanában József Attilát jobban szereti.
Még valami volt ebben az In memoriam Nemes Nagy kötetben: 
Illyés egy találkozón vesz részt, ahol a szoc. hatalom jelzi, hogy neki a népi írók kellenek. Utána N. N. Á. -val találkozik, aki megkérdezi tőle, hogy akkor most a polgáriak; az Új Holdasok mit csináljanak?! Akasszák fel magukat! - a válasz. 
Mit kezdjünk evvel? Olyan valószínűtlenül hangzik...
 
Bizonytalan voltam Irak-ügyben, mert van, amikor a demokráciát csak fegyverrel lehet megcsinálni, lásd Hitler. De most olvasom: a pápa ellenzi a háborút. Akkor így.
És a végső kérdés ez, az igazi kérdőjel: érett-e Irak a demokráciára?! És - sajnos - félő...
Vagy: szokni kell? Mennyi vagyunk mi érettek rá? Mennyi gyerekesség ebben a 12 évben!
 
Nyugtalanít, délután a pontosítás kedvéért fölhívom Gábort, aki beolvassa a szöveget. 
Tehát. 
Illyés az 1951-es Irókongresszusról hazatérve meghívja magához N.N.-t és férjét, Lengyel Balázst, és beszámol. N.N. kérdésére, hogy akkor most mit csináljanak a polgárinak nevezett írók, jön a válasz: A polgári író akassza fel magát!
 
N.N.-nak ebben a kritikus percben kihagyhatott az intelligenciája. (febr. 2.: R. meséli, N.N.-nek híresen nem volt humorérzéke.) Illyés feketehumorát ereszthette meg, vagy a másik lehetőség, hogy nem tette hozzá a mondat második felét: ezt gondolják odafönn...
Hogy nem saját véleménye, az mindeneken túl számomra abból is nyilvánvaló, hogy ő hívta meg őket, tájékoztatni.
A kötet, pontosan:	In memoriam Nemes Nagy Ágnes. Nap kiadó, 1999.
 
 
Jan 31.
Különös ébredés, nem fáradt. Ilyenre már nem is emlékszem. Félálomban tűnődés: talán mert más a szoba, más az ágy. A tegnapi erős munka. (Négy napja alapozok, a szag a műteremben szemet csípő, elviselhetetlen.) Aztán kiderül: háromnegyed hét, elaludtam. Így egyenesen uszodába. Tíz perc késésben. Ha már ma minden más: villamosra szállok. 
Az ellenkező irányba.
Hazafelé kivételesen a túloldalon, mert két hete az antikvárium kirakatában Genthon Ferenczy monográfiáját láttam. Elmulasztottam megvenni, tudom, közben eladták. De most arra, mert a könyv emléke is átmelegít.
 
Tényleg, nem tudná valaki kölcsönbe megszerezni három hétre? Nagyon szeretem azt az embert.
 
Az alapozás délre kész, bedolgoztam a húsz kiló fatapaszt. Hullafáradt, minden rendben. 53 tábla, 80x80-centis. Kissé riasztó.
Este, villanyfénynél, az új kép tovább, A/03/01. A kompjuter nagyon töredékesen adja vissza a színárnyalatokat.
Be lenne fejezve?
És vége a januárnak. Valljuk be, nehéz hónap volt.
Igaz, egy ilyen összegzésnek semmiféle értelme nincsen. 
 

  

  
95. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2003. FEBRUÁR
 
2003. febr. 1.
Délelőtt anyácskámmal ballagtunk-botorkáltunk a fehér Margitszigeten. Húsz éve nem járt arra. Hamar elfáradt.
A piros kép tovább. Már véleményt is kaptam róla, e-maien: fárad. Igaz.
Munka közben folyvást Illyést kazettáról, nem tudom eldönteni, melyik a jobb szavaló, ő, vagy a túloldali Latinovits.
Ezt a szerző mondja, most ismertem meg. Ámuljatok ti is:
 
ESTI CSODA
 
Sövény fölött holdtól ragyog
elhullámzó kasza.
Ámulok: nem én ballagok 
vele haza.
 
 
2003. febr. 3.
Vasárnap délelőtt Oszoly-tető, délután a 89 éves sporttárs, Román József könyve: Távolodóban. TÉNYEK ÉS TANÚK sorozat, Magvető, 1990. Ő hatra jár úszni, kocsival, már öltözik, mikor érkezem. Két éve karambolozott, mondja, majd leszakadt a fél karja, azonnal vett egy új autót, és meg van vele elégedve. Infarktusa is volt, de meglógott a füredi szívkórházból, hogy unja, és hamarosan újra lejárt, közénk.
Na, a könyv. Józsefvárosi zsidó proligyerek, okos és érdeklődő... és tanulatlan. Boldogan keveredik bele az illegális komcsi mozgalomba, a kollektíva, a csajok, a balhék, a röplapok-sztrájok-tüntetések. Az éjbenyúló örökös viták a marxi elméletről, egymás agitálása... Műveletlen, sokáig minden jelszót elhisz. Mondták, a leghitelesebb leírás erről a témáról. Kitanulja az asztalosságot, közben rendőri kalandok, gyalog elindul Berlinbe, hajóinas, vándorkoldus, hónapokig Genovában, haza, katonaszökevény, hamis útlevéllel Párizsba, a világháború kitörésekor, mint idegen, a Pireneusok melletti koncentrációs táborba kerül két évre, Rajkékkal egy barakkban, egy zseniális ötlettel megszökik, Párizsban bújtatják, most itt tartok, a felénél. Nagyon jó.
Mondom is neki ma reggel, Charles, magának hány élete volt?
 
Meg akartam venni ezeket a Várady-verseket a Rádiótól. 
Illyés, Pilinszky már van. Egy Jádi-interjút is megszereztem néhány éve. Tudnivaló, egy-kétezer forintért mindent elküldenek postán, csak egy telefon; 3288-779, s aztán egy megrendelő levél, akár faxon. Zs. a híres tíz részes Nádas Péter-beszélgetést rendelte meg így, onnét tanultam.
Erre a kiránduláson az égből az ölembe pottyant, CD-n, ajándék! Elsőre a játszás-időt néztem meg, 73 és fél perc, hiszen ez a teljes anyag! Akkor kezdtem el nagyon örülni.
 
Uszoda. A napi sprint-adagot már másfél hosszra emeltem. És áttettem az utolsó nagykör elejére. Részben, mert ez mégiscsak valamiféle jutalom, részben, ha belehalnék, meglegyen legalább a három nagykör.
 
R. szólt tegnap, így hazafelé megvettem a Magyar Narancsot, Várady-interjú. 43-ban egymástól pár méterre laktunk, ő, nagyon helyesen, a Váli utcában, én annak folytatásában, amit akkor Irinyi János utcának hívtak. Csak neki nem volt hajlama a festéshez. 
Az interjú: hogy ő ritkán ír, csak amikor... Mondom erre a kiránduláson: szóval vérdilettáns. Vagy vérprofi, mondja Robi. Igaz, ez tényleg különbség lehet a két szakma között. Mennyivel szegényebb lenne az egyetemes kultúra, ha én csak akkor...  
Mondják is, Tandorival ez lesz a gond, megtalálni, kiválasztani majd a gyöngyszemeket.
 
Reggel még (e-) postára az átírt győri interjút:
...Milyen viszonyban áll az iróniával, illetve mit tudhatunk a költő Váliról?
 -- Az iróniával lyó viszonyban vagyok...
 
 
Megint reménykedem, hogy javul a kép. Az igazi keserv, de tényleg: amikor értéket kell pusztítani 
az egész-ség kedvéért. (Idetettem a reprót, aztán letöröltem, az a kicsi, de lényegbevágó változás bosszantóan nem érzékelhető a képernyőn.)
 
Levél a Kaposvári Múzeumtól, hogy a kiállításom idején az átvett áruféleségekből az alábbiakat értékesítettük: 4 db. katalógus... kérem, szíveskedjék közölni, mennyi adóelőleget vonjunk le...
 
 
2003. febr. 4.
Két epizód a Román József önéletrajzból, már a vége felé tartok:
1940, Párizs, német megszállás. A nemzeti ünnepen (júli.? 14.) diákfelvonulás, két horgászbottal a vállon. Mármost a két pecabot franciául, kiejtve: dö gol. /de Gaulle.
 
R. J. Rákosi hívására 1948-ban hazatér, hogy részt vállaljon a szocializmus építésében. Kocsiját Párizsban hagyja, hogy itt majd úgyis vesz, egy jobbat. A Rajk-per hallatán kopogtat az Andrássy út 60. kapuján, hogy ő együtt volt Rajkkal internálva a Pireneusokban, a dolog nem úgy történt, ő beszélni akar Péter Gáborral. Elzavarják, hogy elvtárs, mi mindent tudunk Rajkról. Később megmagyarázzák neki, foglalja imába az ajtónálló ávós nevét, már aligha élne.
 
E-mail váltás töredék:
 
Ő: ...És újra kezdem végre a mozgást, a reggeli úszásokat. Egy- egy
felszínesnek látszó dologban néha már sejlik az élet értelme.
Én:  ...Egy hülye kínai mondás szerint ha az életnek lenne értelme, már rég megtalálták volna. Tényleg, az ember néha unja. Én is. Hullámvasút. Csináljuk, aztán néha fölcsillan valami. Nem érzület kérdése, hogy hasznos-é. Gyermekeink jóllaknak. 
Ő: A hülye kínai mondás igaz. Én is hasonlót gondoltam, ha már sejthető a leghétköznapibb élethelyzetben a lényeg, akkor kár keresgélni az élet értelmét.
…asztalt terítnek,/ asztalt leszednek./ Haladnak az utcán,/ feküsznek az ágyon,… Mert ez a kincs./ Úgy hívják: élet./ Értelme nincs. És: …Ne mondj le semmiről: mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. De
kivánságaid rabja se legyél. Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni. Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. HA VÁGYAIDAT MEGSZELIDÍTED: IGÁBA FOGHATOD ŐKET ÉS SÁRKÁNYOKKAL SZÁNTHATSZ ÉS VETHETSZ, MINT A TÖKÉLETES HATALOM MAGA. ...” 
Én: Nekem most az ellenkezője az aktu. bajom. Más fél év munka volt ez a kiállítás, megvolt, jó volt; most ahogy Illyés: minek élek, minek éljek...
 
 
2003. febr. 5.
A mai nap újra a gyűjteményes kiállításra szánva, alig nyíltunk meg Győrben, már Kecskemét kéri a háttéranyagot. Jelezték, mostanra rögzült: március 16-án, vasárnap 11-kor nyílok a Cifra Palotában, a Tavaszi Kulturális Fesztivál nyitóprogramjaként.
 
Összeállítottam nekik, amit kértek, még postázni kell, mert az e-mailjük nem működik (a hóesés miatt):
 
 az új műtárgyjegyzék,
- múzeumból kikérendő képek listája,
- prospektus adatok és egy bemutatkozó szöveg,
- képcédula tipográfiája, ezt szeretem megadni,
- egy reprót kértek a prospektushoz,
- címjegyzék a képek hazaszállításhoz.
 
Evvel el is ment a nap.
 
 
Egy mai Vojnich-ímél:
szinte ugyanaz mint a fentebbi, mégis mennyire más!
 
 
2003. febr. 6.
Szolgálati közlemény, bocs!
Hogy mindig és mindenütt olvasható legyek, P. barátom a nyáron átszerkesztette a Váli-oeuvre-t windowsról ISO betűtípusra. Minden új fájlnyitásnál bele kell mennem a programba, kicserélni ezt a sort
<meta http-equiv=content-type content="text/html; charset=windows-1250">
erre:
<meta http-equiv="content-type" content="text/html; charset=iso-8859-2">
 
És: le kellett mondanom az
A’  	aposztrof,
        „A” 	idézőjel,
–	gondolatjel,
†	kereszt, 
…    	mondatvégi három pont
			-használatáról, merthogy azok hibásan jönnek föl.
Ez néha gond. Különösen az idézőjel hiányzik, kurzívval igyekszem helyettesíteni.  
A gondolatjelet is szerettem. A három pont kicselezhető.
Hálás lennék visszajelzésért, mert már nem emlékszem, de ha ez a hiba tényleg csak a Macintoshon olvasott CD-ken jelentkezik, akkor lehet, hogy lemondok a tökéletességről. 
Gondolom, a CD (a web mellett) lassan teljesen jelentőségét veszti
 
Tehát: internet exploreren? (Ezt én is fogom látni.)
Mac gépen?
Netscapen?
Opera, vagy micsoda keresőn följönnek-é e jelek? 
Kösz!
 
Befejeztem a Román könyvet. Leírja, díszőrséget állt Rajk László újratemetésén. És mellette álmodozva megszólalt egy régi harcostárs, veterán, hej, ha a Laci itt volna, de közénk lövetne!
 
Az öltözőben megkérdezem tőle (még rekedten, a tegnapi ölelésnél kissé sokat ordítottam), Charles, mit akart maga a Péter Gábornak mondani az Andrássy 60-ban? Mit? Hát, hogy a Rajk hazudott a kihallgatásán! Egy barakkban voltam vele!
 
A reggeli imánál most a benedekrendi módszert követem, ha fogytán a gondolat, olvasok. Most egy szerzetesnőt. Ebből:
 
1994, Párizs, a Rue du Bac-i kolostor. Brazíliából interurbán telefon, Recife érseke a vonalban, a főnökasszonyt keresi, és elmondja a következőket. Három héttel korábban egy brazil hölgy érkezett Párizsba. Ragaszkodott a hosszú utazáshoz, magával vitte Sandrát, ötéves kislányát, akinek részleges bénasága gyógyíthatatlan. Majd bele fogja ültetni abba a karosszékbe, ahol maga Mária ült, mikor megjelent Labouré Katalinnak (1840-ben) és beszélni fog vele, mint anya egy másik anyával. Nem maradhat így a lánya, micsoda jövőt reméljen ilyen bénulással?
Hatalmas tömeg a kápolnában. Térdelve imádkozik a kicsivel. Felfedezi a fotelt. De kötél veszi körül, nem lehet elérni. De a braziloknak, éppúgy, mint a keletieknek a kötél nem feltétlen akadály. Megkér egy apácát, engedné meg, hogy a kicsi percre beleüljön a fotelbe. Sajnos, nem lehet. Akkor azt suttogja kislányának: Bújj át a kordon alatt, négykézláb csússz be a fotel alá! Amikor alatta leszel, akkor a kezeddel érintsd meg ott, ahol a Szűzanya ült, és gyorsan gyere vissza!
A kislány eléri négykézláb a fotelt, de ahelyett, hogy a tanácsot követné, fejét hosszan a szék bársonyára teszi. Az anya megdermed. Aztán a kicsi visszamászik.
- Miért tetted ezt?
- De mama, az Asszony mondta, hogy tegyem a fejem a térdére!
Brazíliába visszatérve a gyerek teljesen meggyógyult.
 
Az érsek jelezte, hogy kezében van minden szükséges dokumentum, orvosi bizonyítvány.
 
Ilyen sorok után meglódul az ima.
 
 
Kedves V! Kösz a CD-t! 
Csak így tudom megköszönni, ismeretlen ismerős.
Egy igazi Várady-vers elejét küldöm neked.
 
VILLANELLA
 
A szélirány szerinted kedvező?           (Bocsánat, először szálirányt írtam. Belsőépítész múltam.)
A szélirány nem érdekes szerintem.
Zsugorodik a zsugori idő.
 
Úgy képzeled, van benned még erő?
Legalábbis jó lenne benne hinnem.
A szélirány szerintem kedvező.
 
Ha majd idézik, tudják még: ez ő?
Fordul olyan bizonytalanra minden.
Zsugorodik a zsugori idő.
 
A huzattól, szemed hogy nedvező?
Ajtón, ablakon átfúj, zúgva kinn, benn
a szél. Irány? Szerinte kedvező.
 
Elolvasható végig: Hátha nem úgy van. Magvető. 1988.
 
A mai nap gallyra, délelőtt tíz, mindjárt megyek aludni. Mert délután író-olvasó találkozó a győri kiállításomon, akkor ébren kell lenni valamennyire, ott okosakat kell mondanom. Vonaton nem tudok aludni. Vagy legalábbis nem pihentet.
 
 
2003. febr. 8.
Levél a Kecskeméti Cifra Palotának. Sok munka van mögötte. 
 
Kedves Gyergyádesz Úr!
 
1. Tehát a végleges adatok:
Váli Dezső festőművész gyűjteményes kiállítása
Kecskemét, Cifra Palota, 2003. március 16. - április 27.
megnyitó: március 16, vasárnap 11 órakor 
a kiállítás nyitva hétköznap hétfő kivételével 10 - 17 óráig
vasárnap 13.30 - 17 óráig
(Zárásidő április, marad, mert május elején egy nagyobb anyagot kérnek tőlem.)
A megnyitón hangosítás szükséges. Egyeztettük, az ő beszédén kívül nem lesz egyéb, zene stb. Egyeztettük, nem ez a Tavaszi Fesztivál hivatalos nyitóprogramja.
 
2. Győr szállítja magukhoz a képeket. A Nemzeti Galériából kölcsönvett képek kecskeméti kikérési engedélyét Győrnek meg kell kapnia, hogy azt leszállíthassák. A kikérendő képek listáját mellékelem.
 
3. Mellékelem a képek hazaszállítási adatait.
 
4. Mellékelem a képcédulák tipográfiáját. 
 
5. Mellékelem a kért reprót a meghívókártyára:
 „Műterem, középen asztal A – /99/14” 
és a a prospektus számára: „Fehér műtermek I. – A/00/17”.
Ha ettől jobb minőségű reprót kérne a nyomda, tudok e-mail-en küldeni. Tájékoztatásul mellékelek két meghívót is.
 
6. Mellékelem a prospektusba szánt szöveget.
 
7. A képcédulák készítéséhez mellékelem a képlistát. Remélem, pontos. Vigyázat, egy gyűjtő titkolja a nevét, ott a magángyűjtemény szó szerepel a tulajdonosnál. A Cifra Palota tulajdonában lévő olajképek is közte vannak.
Szívélyes üdvözlettel:
 
A képcédula így, ez a leghosszabb címem:
-------------------------------------------------------------------------------------------------------
RÉGI ZSIDÓ TEMETŐ (FERENCZY KÁROLY EMLÉKÉRE) – A/72/01  
1972								
T-ART ALAPÍTVÁNY TULAJDONA 
--------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 
 
Tegnap egy belvárosi étterem galériája, Zebi, Vasbányai Ferenc, legendás osztályfőnökünk a József Attila gimnáziumból, 70 éves. Szerettük.
(Mi 60.) Köszöntés, koccintás. Csevej: 
 
P. nem tartozott a jó tanulók közé, érettségi után hivatásos szakszervezetis lett, az is maradt. 50 évesen infarktus, akkor nyugdíj. Mondom, és most?
Feleségemmel kitanultuk a rejkit és a pszi-sebészetet. Hogy az mi?! Isten energiáját átadjuk betegeknek, tehát nem gyógyítunk, csak közvetítünk. Jézus azt mondta: gyógyítsatok! Egy japán kezdett el ezekkel a dolgokkal foglakozni, a tibeti kultúrában kutatott, ő lett az első mester.  Ha gyógyítok, van egy ábra, azt fölrajzolom, van hozzá egy [szanszkrit?] megnevezés, azt kimondom, és a fejem tetején bejövő energiát a tenyerem közepével továbbítom. Szeretet nélkül az egész nem működik. Nekünk meg van nyitva a harmadik szemünk, itt a homlokunk közepén, mi látjuk az ember szellemlényét, auráját. Anyám még mindig a Sas-hegyen lakik, alig vánszorgott már. Pestről minden nap küldtem neki energiát, a következő évben már újra ő metszette a szőlőjét. A térdei pedig teljesen tönkrement állapotban voltak. Ezért fölvittem őt a szellemi szférába, és magam is fölmentem oda. Levettem a térdcsontot - mi vér nélkül dolgozunk, nem úgy, mint a disznóvérrel manipuláló indonéz kóklerek - inak, izmok, erek - jól megtanultam az anatómiát - és kicseréltem az elkopott testrészt mindkét lábán. Van egy kis kézi műszerem, (beállítható, hogy napot vagy hetet mér), azon megnéztem, mennyi idő kell, míg az operáció itt a földön materializálódik. 12 nap volt. Hiszek Krisztusban, pappal ezekről a dolgokról nem beszéltem. (Szerinte az új érsek, Erdős Péter is rejki mester.)
 
N. arról beszél, hogy 
a parlament, az egész törvényhozás nem legitim, az 1949-es szovjet alkotmány van érvényben, de közben megszűnt a Szovjetunió. Egy kisgazda képviselő a Parlamentben egyszer fölvetette, hogy egy napra alakuljanak át Alkotmányozó Nemzetgyűléssé, de azt másnap megölték.
 
F., vitorlás olimpikon és profi síelő, azt mondja, 
így, hatvan felé már nincs mélyguggolós ellenvállas síelés. Feneket enyhén billegtetve kell fordulni. Ha ezt nem tudod, nagyon egyszerű, menj ki Ausztriába, egy hét alatt átképeznek, nagyon jól. A gyenge térdeidre jó az úszás, de vegyél egy szobabiciklit is.
Aj. Szóval lehetőség a COME BACK-re. Eddig nem jött össze a nagy hegyekben síelés. Csak gyerekeim voltak. Én egyszer, úgy igazán, Norvégiában, festészeti ösztöndíjjal. Most már telne rá. Nos? Nem, nem tudom megszervezni, túl nagy tortúra, nem éri meg.
 
G. több fotósalbumot készített, a Közelkeletről is, nyomdaipari diplomáját nem használta. Egyszer kézbevettem 9 x12-es Linhof álomkameráját. (Fotógépben a Rolls-Royce). 
A rendszerváltozásnál egy kollegával összeálltunk, csináltunk egy kis nyomdát. A hagyományos fotózás öt éve teljesen megszűnt, macintosh kompjutereken dolgozunk. Igen, van négy-, sőt, ötszínnyomású gépünk is, tudunk katalógust csinálni 35 x 50-ig, gyere nézz be egyszer. Nem, a Linhofomtól semmi pénzért nem válnék meg, nincs is olyan értéke, emlék. Korszerűtlen, ma már digitális hátfallal gyártják. Az a hátfal drágább, mint az egész gépem.
 
K. kétméteres, valahai kosárlabdás. Egy svéd és egy magyar kórház igazgatója volt párhuzamosan, azt hiszem, szívspecialista. Kint valami kutatások. A hatvanas években a magyar válogatott tagjaként egyszer játszott az idelátogató legendás amerikai Globetrotters csapata ellen, edzőmérkőzést.
Nem is voltak azok annyira jók pontszerzésben, ők a labdacirkuszra, a zsonglőrködésre voltak trenírozva. Világkörüli turné, az hozta a publikumot.
 
P. érettségi után egy lottócsalásba keveredett, nehezen kecmergett ki belőle. Művházak szervezője lett, majd KISZ-vonalon a színházi kultúra ügyei a Fehér Házból, Aczél szárnyai alatt. Rendszerváltás után egy nagy kiadó igazgatója. Ő köszöntötte most tanárunkat, kedvesen.
Először is: osztálylétszám 42, végleg eltávozott kettő, jelen van 17, igazoltan hiányzik... És fölsorolta mindnyájunk becenevét.
 
B-t nagyon szerettem, egyetlen barátfélém volt. A doktorátusával alkoholista lett, egyszer egy ilyen állapotában magára gyújtotta a víkendházukat. Ezután eltűnt, családja évtizede nem tud róla. Pár éve a rendőrséggel kerestettem, de nem adhatják ki a címét, él. Hajléktalan, vagy talán elmeotthonban?
 
T. vígan élt segédmunkásként, nagyon elkényeztették; csupa nővel dolgozott együtt. Aztán levágta a lábát a villamos. Szerencsére, mondta utóbb. Megemberelte magát, diplomázott. Családja van. Műlábát Ausztriában cserélik, akkor egy időre ott kórházba vonul.
 
M. agresszív, rosszgondolkodású fiú volt, fogorvos lett. Aztán öngyilkos.
 
I., Latinovits féltestvéreként maga is vezető színész lett, filmeket csinál. Ezeken a találkozókon még soha nem láttam, igaz, én is alig jártam. Állítólag, így, öregedve, arcunk hasonlít.
 
K. profi kosárlabdás lett, mást nem is csinált, csak gyerekeket erre-arra, Svájcban, állítólag.
 
 
Akkor ellógtam, szédelegve, haza. Itthon egy üzenet: ha még nem kapta volna meg, magának ajándékoznám a nagyon gyűrött Genthon kötetemet Ferenczy Istvánról. (2003. febr. 11.: Károlytól, elkevertem.)
Nagyon nagy öröm. Randevúra várok.
 
 
Mi van még? Rengeteg. 
 
--  Hóba temetett autóm lökhárítóját valamikor lesodorták, nyilván egy forduló busz, valami kis horpadás is. Szomorúságom fogy, ahogy a napok múlnak. Dróttal vissza lehet kötözni. Aztán majd a vizsgára rendbe hozatni, amennyire muszáj.
 
--  Aztán szezonvégi árleszállítás-micsoda, vettünk télikabátokat. (Gyerekkoromban volt utoljára.) Az ilyesmitől rettegek. Kata elmagyarázta, hogy ez most nagyon jó, és tanuljam meg, hogy ez
60% pamut, ettől könnyű, 
20% raglán, ettől meleg, és 
20% műszál, ettől tartós.
Hazafelé jövet a régi átmeneti kabátomat egy nejlonzacskóban rögtön rátettem egy kukára. Aztán a kapuból visszafordulva szépen hazahoztam, bevertem egy szöget a galéria oldalára, odaakasztottam. És most nézem. 
Illetve nem raglán, hanem kasmír.
 
-- Győrben azt mondták, és ez fontos, hogy maradjon az ISO betű, mert a jövő a Linux operációs rendszer felé halad, az nyitott, közfejlesztésű, ingyenes, és vírusfrej. A netscape alá is ez kell. Meg hogy jövőbarát a programom, mivel javascript - htmre épül. Hogy alatta word-öt és excelt használok, az mindegy, akár cserélhető is, mert a program úgyis htm-ként fogadja. 
 
-- Szeretnék venni, de azt mondják ilyen nincs. Egy vekker, amit napi hat-hét időpontra be lehetne állítani. Munkakezdések- befejezések, alvásidők, fogmosás, villanyoltás. Az útközbeni órásmester csinálna nekem egyet, vegyek egy 24 órás körkapcsolót, arra rászerelné. Első hallásra nem tetszik. Tényleg nincs ilyen?
 
-- Hirtelen kérnek tőlem 23 reprót, rajzokat. Kiválasztani, e-mailre átméretezni, és áttenni fekete-fehérbe kompjuteren. Az ARGUS-folyóirat (Székesfehérvár) februári számában jön velem egy interjú, ahhoz körítésnek. Szombat este, akkor rajta, nagy munka lesz.
 
-- Az uszoda előcsarnokában is árulják, már a negyedik távcsövet veszem a román cigányoktól 4 és 3,2 ezer között, egyre több ismerősöm szeretne. Én is, de belegondoltam, akarnám-e igazán tudni, MI VAN ARRÉBB? Hiszen az ablakomat is lesmirgliztem.
 
-- Nyolc? év után eldöntöttem, a Műterem - ikonfal - A/93/29 képei végleg összetartoznak, egy tömbbe rendezve. Össze is raktam őket megnézhetősre - 2,5 x 2,5 méter -, a Photoshop programban: 
 
 
2003. febr. 9.
Karcsúsítom hagyatékom:
 
Győr, Városi Művészeti Múzeum
 
KEDVES MÚZEUM!
 
Őrzik már egy kamara-kollekciómat, ami az alapítványunk keretében évek óta a Múzeum állandó kiállítási része. Ezt kiegészítendő, gyűjteményes 
kiállításom alkalmából, a javasoltakból választva ezeket adom át most, ajándékként:
A/99/15,  
A/97/09,
A/02/27, 
olajképek.
 
Örülök, hogy adhattam. Jó helyre kerülnek. Öröklétem biztosítva.
Szívélyes üdvözlettel:
 
2003. febr. 10.
Vissza G. Illyés-kéziratához. Nagyon jó.
A késel szót a magyar fül kétféleképpen értheti. Úgy, hogy te késlekedsz, és úgy, hogy ő bicskáz. Képzeljük el, hogy először halljuk a hatalmasan zengő sort, és értsük benne ezt a késel szót a  bicskázás jelentésben
Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?
József Attilával űztünk ilyen akrobatikákat.
 
Kassák. Alacsony termetű, finom végtagú ember volt, mozgásában is az a fajta, akire azt mondják (véznasága ellensúlyozásául): kecses... Valójában elálmélkodtatóan szűk látókörű volt. Az autodidakták örök fölénye a holtig magoló grádusszerzővel szemben?
Született művész volt, született harcos. Mozgalmat is fontosat vezethetett volna. Sajnos, amilyen kitűnő verbuváló volt, olyan rossz tábormegtartó. Hadnagyai - épp a legtehetségesebbek - sorra ott hagyták. Vitaképtelen volt. Merev és humortalan...
 
Egy Várady-vers, CD-ről magnóra vettem át, hogy le tudjam jegyezni, ott van PAUSE gomb. Az ortográfiát csak saccolni tudom, vesszőt, pontot nem teszek ki. (2003. febr. 11.: már kint vannak.) Próbáltam utolérni, Kiadó, kiadói telefonos néni, kollega, lakástelefon, szerdán keresse stb. Én három napot még soha semmire nem vártam, vagy legalábbis
 
Vécétartály-villanella
 
 
Felébredek úgy negyed négy körül.
Meghúzva nincs, de mégis jön belőle:
a vécétartály magától ürül.
 
Az ilyesminek ugyan ki örül?
Az ember este kifacsarva dől le,
s arra ébred úgy negyed négy körül,
 
hogy kísértet jár, vagy pláne leül.
Na nem, ez aligha telik ki tőle!
A vécétartály magától ürül.
 
De hát jobb-e kísértettelenül?
Mintha egy halottalan temetőre
ébrednék fel úgy negyed négy körül.
 
Visszaaludni mikor sikerül?
A világ veszélyekkel teleszőve.
A vécétartály magától ürül.
 
Hogy is ne félnék éjjel egyedül?
Mit tudhatom, mi jön még? Mért, mi jönne?
Felébredek úgy negyed négy körül,
a vécétartály magától ürül.
 
Tök jó, nem?!
 
E-mail, kérvény weboldalam gazdáihoz:
 
KEDVES C3!
 
A technika rohamos fejlődése
és az én népszerűségem rohamos csökkenése... 
vagy fordítva...
A dolgok úgy alakultak, hogy most havi 800-an néznek belém...
 
Szeretném honlapomat 3 tv-interjúval fordulatosabbá tenni,
kérném ehhez szíves hozzájárulásokat, segítségüket.
60, 80 és 110 Mb-osak, mpg-ben, át kellene írni őket a megfelelő formátumra.
 
köszönöm!
 
 
Telefon Kecskemétről, keresztbe szerveztek, elnézést kérnek, kiemelt program a Tavaszi Fesztiválon a kiállításom, a megye egyik vezetője fogja megnyitni, nem, akit én jelöltem.
 
 
2003. febr. 11.
Mindenféle szomorú merengések, kiesett vagy ellopták a tárcámat. Vagy otthon, figyelmetlenül valahova? Nem szokásom, szigorú rendje van. Vissza az újságpavilonba: nem kérem, nem láttuk. Félúton egy gyanús cédula a hóban, lehajolok: a Salgótarjáni Tavaszi Tárlatra beadott képeim átvételi elismervénye. Akkor már tudtam, hogy baj van. Fohász. OTP-kártya letiltás, sürgősen. Aztán reggel uszodából egyenest orvosi igazolásért: a jogsi csináltatás evvel kezdődik. Majd okmányhivatal, sorbaülés, (fölkészültem; Gábor 70 oldalas kéziratával), tizennégyen vannak előttem. Közben eszembe jut, és bekapcsolom a mobilt, hangposta Katától: valaki fölhozta a tárcádat, a hatvanezer forint is benne van. Alázatos hálafohász. De akkor már nem hagyom félbe, kis kártyát kapok majd, ami a személyit is helyettesíti! 
Még ma átszervezem a zsebokmány-papírpénz viszonylatot.
 
Megkaptam a Legilletékesebbtől a Vécétartály-villanella hibátlanját, többedmagával; egy amúgy szótlan e-mailen. Visszamenőleg kicseréltem, most hiteles. Ilyenformán ez is:
 
Dióhéj
 
Négyéves lehettem, mikor egy sörétet
dugtam fel az orromba. Már itt van –
mutattam később a homlokomat.
 
Keveselltem volna a törődést?
Volt ház meg kert, domb és folyó.
Meg a kutyánk, egyszer a torkomnak ugrott.
 
A karácsony jó volt. Rejtélyek kavarogtak
a sötét nagyszobában, kinn a hó.
Készülni, várni. Várni volt jó.
 
A felnőttkort, igaz, nem olyannak
képzeltem. El sem fogadtam véglegesnek.
Hogy amik esnek, végleg. Hogy volna legvég.
 
A nőket nem jól szerettem, tudom.
Akit nagyon – mint aki fuldokol.
Később, lángnyelvek közt – mint a vizes fa.
 
Több önutálat, mint önkívület.
Az ilyet aztán ami, ha, utoléri,
az se a sorsa. Hátrál, hátráltat,
 
amíg teheti. Nem elég senkinek.
Homlokba golyó? Megszűnni? Létrejönni?
Ólálkodik az ádáz elodázás,
 
ugrásra kész a dupla vagy a semmi.
 
 
Egy másik e-mail, barátomtól: 
 
1. Ferenczy Károlyt megint Istvánnak írtam. (jav.) 
 
2. A neten egy Váli-képet árusítanak, egy millióért, amit nem én festettem. Megnéztem, a kép egész jó, a szignó tökéletes. Lehet, hogy nem kell többet ecsethez nyúlnom?! 
De erről bővebbet akkor, ha a végére jártam.
 
Apropó, az édes-csendes-szomorkás Ferenczy, 25 évesen:
Feleségét, és közben megszületett első gyermekét Szentendrére költöztette, ő maga pedig1887-ben Párizsban kötött ki, csak nyaranta látogatta meg családját.
Hmm.
 
Előbányászom, egyik régebbi levelemből, amit Bernáth Aurél írt róla, gyönyörűt.
	...rezerváltabb szellem, hűvösebb világ, rejtettebb, magasabb szférákban nyílt lélek, ahol nagyobb a csend. Ferenczyben van valami a magányos erdei sétáló hallgatózásából. Olyan neszekre figyel, melyeket mások nem is érzékelnek, vagy csak, ha már nagyon sokáig üldögéltek elmerülve egy páfrányos, mohás, lombfödte zugolyban. Mintha páncél venné körül, a visszavonultság, a kínlódás, az önmardosás kalapálta páncél, melyen nehéz átjutni.
	Az élet rejtelem ugyan számára, mint a „Három királyok” erdeje, de mégis biztosan igazodik. Útjában nemcsak szemlélődő, de értő ember is.
...Filozofikus magatartása mindig lehántja a külszín felületét s nem engedi a tárgyat magához a maga érintetlenségében. Így mélyebbre ágyazódnak képei, de maguk után is hagyják a tépelődésnek, s valami nosztalgiás szenvedésnek az érzetét. Errefelé található talán a magyarázata annak, hogy valami szertartásos van benne, papos ...
	Az ilyen szellemek látszólag nem tartják kezüket az élet ütőerén. Valahogy fölötte állnak.
	A „napos oldal” örömei csak messziről csillognak ide, oldva, szinte akként, ahogy egy bál zajára az elmenő visszafülel.
	Válogatott pillanatokat idéz fel inkább, illetve válogatottá teszi a pillanatot. Mélységesen ünnepélyes hangulatot varázsol, s azt szinte lombsusogással veszi körül.
 
[A Három királyok képben] valahogy jelképes ábrává nő bennem a három lovas, akik zajtalanul, szinte mohán lépkedve vonulnak a cél felé, feszült nyugalommal és várakozással a szívükben. Ebben a képben minden együtt van, ami Ferenczyt teszi. Csend, nagy dolgok kihallgatása, figyelem a belső hangra, törekvés a jelenségek látomás-szintre való emelésére ... 
			Bernáth Aurél: A múzsa körül (1940): Ferenczy Károly (részletek)
 
Ez a monográfia így, első átpörgetésre, tele van rossz képekkel. Teljesen mindegy.
Igaz, büszke rá, a képek nagy része első publikálás.
 
 
 
2003. febr. 12.
E-mail, Para-Kovács idézet. Mostanában többször olvasom a nevét újságban, fölfigyeltem én is. Fiatal lehet?
Az ihletett mondat - Isten honlapjáról letöltött szöveg.
 
Nagy nap lesz a mai! Tegnap a C3 központban, ahol a szerverem van. Megbeszéltük. Ha igaz, ma délután fölteszik, megnézhető lesz weben is a három tv-interjúm. Tömöríteni kell őket, és még a segédprogrammal kell valami kicsit birizgálni. Hogy akinek nincs, le tudja tölteni. 
Kitaláltuk a lehető legegyszerűbb grafikai megjelenítését.
 
Képhamisítás ügy. Intézkedem, elkezdtem ma reggel fél ötkor. 
Konkrétumokat, csak majd ha bizonyosság.
 
2003. febr. 13.
PRODUKCIÓ!!!!!!!!!!!!
Egy hete kaptam az ötletet, a C3 mára megcsinálta nekem. A három TV-interjú már nemcsak a CD-n, hanem neten is. Akinek nincs Real Player programja, a kék gombbal le lehet tölteni. Kitöltendő kérdések jönnek föl: mik a főbb érdeklődési területei. Minél több fehér kocka maradjon üresen. Megvigasztaltak, hogy a netesek az ilyen alkalmi akadályokhoz szokva vannak.
 
Ha Kata engem agyonüt, rögtön kap négymilliót. Az OTP-ben rábeszéltek, évi párezerért a kártyám mellé ez is jár. Ő a kedvezényezett.
Ha tartós rokkantság, én kapom.
 
Két ajánlat is befutott tegnap.
Vaja Nagyközség Önkormányzata pályázatot hirdet két hetes művésztelepén való részvételre. Kosztot, harmincezer forintot és festővásznat adnak. Ezért cserébe két műalkotást, az egyiket a Vay Ádám Múzeum részére (tehát legyen olyan minőségű). 
 
A Cotton Club Budapest is megkeresett, ők exluzív jótékonysági Gálát rendeznek az Amerikai Napok rendezvény keretében, bevétel a gyermekkórháznak.
Ők csak egy képet kérnek.
Igaz, cserébe:
...hogy neve az estélyen elhangozzék, hogy ön támogatta...
...lehetőséget, hogy az estély résztvevői elmélyítsék ismeretüket az Ön művészetéről...
...az esemény az Ön művészi és társadalmi hírnevét is hatékonyan emeli.
 
Kösz, ne emeljétek.
 
E-mail-váltás:
Kedves Váli Dezső!
Örömmel vettem, hogy a TV-s interjúk felkerültek a webre! Egy dolog van, ha le lehetne tölteni magát a fájlt, akkor gördülékenyen le lehetne játszani az anyagot. A kapcsolat sebességétől függ, hogy élvezhető-e. Nálam szinte nézhetetlen. Két-három másodpercenként vált az állóképek között... Időnként a szöveg is leáll... 
 
Köszönöm az észrevételt!
Itt bajban vagyok...  A szerveres-, a C3-as operátor fiúk szerint a download szisztéma sokkal nehézkesebb, mert túl nagyok a fájlok (10 -12 perces interjúk). Azért választották (tuk) ezt a stream szisztémát, ami folyamatosan, a  nézés közben tölti az anyagot. Az idő nekem dolgozik, ahogy javulnak a forgalmazási viszonyok. Az én gépemen csak kicsit szögletes a mozgás, hang hibátlanul jön.
De megkérdezem, nem működhetne mindkét szisztéma párhuzamosan, választhatóan. 
 
 
2003. febr. 14.
 
Most már beszélhetek róla, a képhamisítás ügy. 
Avval indult, baráti figyelmeztetés, egy galéria honlapján Váli-kép, egymillióért, amit ő nem tud beazonosítani. „Műterem, lila fa”, 60 x60, olaj 1998.
Ilyen képcímem sose volt. Monitor: csakugyan nincs a képeim között. Gyanúsan hasonló van, egy agysebésznél, azt nem kérhette kölcsön, aki csinálta. Amennyire a képernyőn kivehető: valószínű utánzat. A festőállványtól jobbra a falon eltüntetett csíkok: én formát nem szoktam áthelyezni. A sárga foltot a padlón kontúrozta, nem érthette, az nálam nem bútor, hanem szőnyeg. Az állvány élei mechanikusak. Fekete padló-határvonal. A fal kissé pacsmagolt. Az aláírás viszont tökéletes.
 
Telefon: megnézném a képet. A galérista tiltakozik, nála ilyesmi nem fordulhat elő. A képet rég eladta, a címet nem adhatja meg, és ő engem vevővel nem hoz össze. Kértem, akkor szerezze meg a kép hátán lévő opuszszámot, az mindent rendez. Ezt meg is tette két nap alatt, kiderült, az egy másik kép. Nem tudja, mi ez a kép, mi történhetett, ő is kutat. Bizonyára egy régebbi kiállításán szerepelt, rég elkerült tőle, és azóta fönt felejtődött a neten. 
Furcsa.
 
Közben néhány barátomat megkértem, töltsék le a képet a hálóról, ha netán bíróságon bizonyítanom kellene. Megtették. 
 
Jelentsem föl, hiszen bűnügy? Vagy hozza vissza, fölfűrészelem, és vesz helyette egyet a vevőjének? Jól járok, és/de csendestárs vagyok. Végül, ahogy Jézus a bűnös asszonnyal. Ajánlott levélben megírom neki, hallom, egy dunántúli városban élő, ismert kollega szakmányban hamisít élő művészeket, de Bálint Endrét is. Én is beleeshettem a szórásba. Ebből ért, ha orgazda; megtudja, hogy tudom, és szépen abbahagyja.
 
Akkor eszembe jutott még valami. A szereplésnaplóból kikerestem (CTR + F) az összes képet, ami nála valaha megfordult. Kiírtam egy listára. Majd megnéztem minden képet az opuszjegyzékben. És az egyik: +A/98/55, előtte a kereszttel.
Vagyis a kép szerepelt a Galériában, eladni nem sikerült, hazahoztam, (minden dátum megvan), aztán gyengének találtam, fölfűrészeltem.
 
Sajna, engem senki sem hamisít. Igaz, nem is lehet. Pedig be szép lett volna!
Hát ennyi a történet.
 
Próbaüzem, magamnak. (Hangszóróval.)
A föntebb leírt vers, háromszor, egyre jobb minőségben. Próbálkozom az optimális tömörítéssel, (vaw-ról tömörítve mp3-formátumban, RIPPER programmal. 1perc 20 mp. a felvétel), délben tanított meg rá Mike. 
 
Ahogy próbálgatom, a középső lesz az optimális. 
Ott nekem a webre küldés kb. a valós lejátszási idő alatt történt:
 
					 nálam - netre:                   feljön:
vers élőben / 1.  	16 Kbps.	157 KB. 	40 mp.		2 mp.		hallható
vers élőben / 2.	32 Kbps.	314 KB.	70 mp.		4 mp.		elfogadható
vers élőben / 3.	56 Kbps.	549 KB.	200mp.		6 mp.		jó minőség
 
Ha ráklikkelsz, följönnek táblázatok, hagyd őket. Kicsit várni kell, jön a hang.
 
Még annyi a hír: 
1. Szekrénybe az új télikabátot, tök jó a régi. 
2. Napi sprint: 3 ? hossznál tartok.
3. A 03/01-es vörös kép ma valamit javult, de fáradt. Építettem hozzá széles keretet, az kissé összefogja.
4. E-mailben kérték: a tv-interjúimat le is lehet majd tölteni. A dátumokat, amire majd klikkelni kell, már föltettem a menüoldalra, jövő héten, remélem már működ.
 
 
2003. febr. 15.
Evvel az üzemszerű lihegésemmel, mindiggyorsancsinálnikellvalamit-tel
rezignációra hajló alaptermészetemet fedem le.
Sikeresen. 
Ritka már, mint most, hogy igazolványaim elvesztésén szomorkodtam.
Átalakulóban. Ajándék ez az írogatás is.
Köszönöm.
Remélem, nem leszek magamba roskadt öregúr.
 
Például a szemközti alpinista-boltban lehet dzsungelkést is kapni.
 
 
Most találtam. 
...
ez a kényelmes, ósdi mérték,
amelyben araszolgatok.
 
Vagy mondjuk inkább: ringatózom,
ó istenem, a dallamán?
Fülemben réges-régen óvom,
akárha mindig hallanám.
 
		ez zenél annyira, mint az elhull a virág, eliramlik az élet
		és később:
...
Mióta vágyom benned élni,
beléd veszteni el magam,
nehézkes létem elcserélni,
illanni el anyagtalan.
 
Mióta, hogy bennem rekedtél,
tétova, tiltott szerelem;
...
Várady: Te megjelensz-e?
 
 
És még egy, mellékletben:  Négysoros
 
 
2003. febr. 16. vasárnap
Évtizedes tűnődés után arra az elhatározásra jutottam, hogy a kispárnám kicsi. Vagyis lapos.
Éjszakánként többszörösen át kell gyűrögetni. Kata adott habszivacs-törmeléket, egy zsákkal őriz.
Szombat délelőtt, takarítás ideje, ez is olyasmi: fölfejtem a párna oldalát, majd előrelátóan nagykabátban a gangon megtömöm. Ó elektrosztatika, a fülemtől a rácsig minden fehérpöttyös. Ölembe fogva a porszívó fejét minden ruháim valamellyes megtisztítása. Gombostűkkel a rést, majd előkotorva a sarokból a varrógépet. Kész. Próba. Használhatatlan, túltömtem. Természetesen. Középutat nem ismerek.
Loptam egy másikat, kölcsönbe. És egy nap múltán megvan az ötlet a továbblépéshez. Kis lyuk a varrás vonalában, és víz alatt kikaparni a fölösleget. Majd holnap, lavórban.
 
 
Mosok egy almát a vacsorához. Rajta madárvágta rés. Üzenet, vettem.
Azért ez megható.
 
2003. febr. 17.
Befejeztem a Ferenczy monográfiát, hajnalban. Luk volt az életemben, semmit nem tudtam róla. 
Ami (nekem) kell a könyvből.
1862-1917. München, aztán Nagybányán a kezdetektől: 1896. május 6. Ott letelepedett, háza volt, haláláig. 1906-tól Pesten főiskolai tanár, itt is bérel műtermet, de nyaranta Nagybánya. Sok portrét csinál megrendelésre. Itt 200 repró, sok ronda képe van, legalábbis így, fekete-fehérben. Témaválasztása gyakran csüggesztő. Sokszor megfestette kétszer ugyanazt, van amit többször. Valér fia szerint, mert nem akart túl sokat kínozni egy vásznat. Képeit el tudta adni, vagyonos volt. Örülök, hogy Genthon a kedves Levitanhoz (1860-1900) is hasonlítja, mint a legközelebbi gondolkodású kortárssal.
 
Összegzésében a szerző: 
Kétségtelen az is, hogy a plain-air képei nemcsak a nemzetközi fejlődés kilátópontjához, de Szinyei korai eredményeihez mérve sem voltak a legaktuálisabban, sőt tizenöt-húsz évvel elkéstek.
Ezen ma már csak mosolyogni lehet. A korszerűség... nem mindegy?!
Munkácsy istenáldotta zsenialitásának, Szinyei felvillanó korszerűségének fokát nem érte el, de ebben a mindennél fontosabb feladatban, a Nagy Parlag rendszeres művelésében...
Nagyon szeretem.
 
 
2003. febr. 18.
Egyszer minden elkészül. Este újra a Várban, a C3 szerver-központban. Megcsináltuk: a tv-interjúk megnézhetők, de le is tölthetők, kétféle formátum, kétféle mérettartomány. Akinek szüksége van rá, a nézőprogram is mellékelve. Most reggel négy, a választó oldal tipográfiáját birizgálom. Meg legyen a főmenűben is a dolog figyelemfölhívó, egy ideig legalább. Ez két évig halott mező volt.
 
A nagyon fontos dolgok néha egy méla perc szüleményei. Jó ha az ember múzeumba jár. Ha csak a sajátjába is, a kompjuterben. Elnézegettem ezeket a csoda Monet-kat. Hátha a méretarányokon múlik?! A megújulás. Hamarosan Kecskemétre, a szokásos márciusi alkotóház-program. 
Mindez egy tettbe csattanva: tíz előkészített lemezemből este lefűrészeltem, így 70 x 80-asok lettek. Fekvő formátum? Álló? Utoljára 87-ben léptem ki - sikertelenül - a négyzetből. Ez lesz a Nagy Ugrás. Amennyire tán csakugyan szükséges - a továbblépés.
És ezeket a lemezeket Kecskeméten kötelező lesz elsőként felhasználni.
Szerencse, hogy a ma leszabott 9 keretlécet még nem építettem össze.
 
Délelőtt megint az idei első kép tovább, lehet, hogy most jó? jobb? 
Vagy végleg elfáradt?, nem tudom: Műterem, Illyés verset olvasok - A/03/01
 
Egy rezignált gondolat. Ahogy reggelente futólag megnézem az antikvárium kirakat választékát, hasonló ahhoz a pontos és reménytelen mozdulathoz, ahogy Móricz a halálos ágyán, Lányfalun magára húzta a polcról a legkedvesebb köteteit. Látványuk, közelségük átmelegít, amúgy olvasni alig van figyelemem, fegyelmem. Még vidéken inkább.  
 
 
2003. febr. 19.
5h 54., a Bem utca torkolatánál fölnézek a magas égre: pirkad! 
 
A klubban Várady versére egy mérnök megjegyzi, hát persze, hogy a vécétartály magától ürül! És szabatosan elmagyarázza az esemény műszaki hátterét.
Berszán Gábor barátom (gépészmérnök és Babits-szakértő) pedig befejezte, és átadta kézirata utolsó részét, 160 oldal lett. Bíztattam, talán érdemes lenne kiadni. Előző héten egy irodalmár aggodalmát közvetítettem neki, erre is utal a zárszóban. Majdnem az egészet közlöm, olyan szép:
 
Egyszer be kell fejezni. Akkor is, ha nincsen „kész”...
Lehet-e a szövegkörnyezetből idézeteket kiemelni, majd ezeket új szerkezetben - íróportré abc sorrendben - összerakni? Ez nyilván nem filológusi módszer. Ez ipari, termékgyártó módszer. Amihez én értek első fokon.
A kenyér úgy készül, hogy megőrlik a búzaszemeket, szemcsehalmazt képeznek, amiből szitálással különböző minőségű lisztet kapnak. Vízzel, kovásszal, sóval - sütés után - új termék, a kenyér születik. Ilyen „új termék” a Magyar Irodalom a naplókból. A napló a búza, a kovász talán én vagyok, a víz pedig a Márai-Illyés idézetek közé iktatott újabb idézet, kommentár.
Sérül-e ettől a két szerző? Aligha. Műveik új színben, új mondanivalóval kerülnek ki a „kincsesbányából” - ahogy egy Márai-kutató a Naplót nevezte. A naplókba szőtt portrék többszöri olvasásra és portrékra koncentrált olvasásra jönnek elő - ez személyes tapasztalatom.
Előfordulhat-e értelemzavarás? Kizárása nem garantálható. Bár csak annyi torzítás zavarná szellemi életünket, amennyi esetleg a Magyar Irodalom összeállításába - a készítő szándéka ellenére - belekerült.
2003. 02. 18. B.G.
 
 
Megjött a Hírlevél, a Képzőművész Szövetség lapja, benne a pénzügyi beszámoló. Az éves költségek 6 és fél  millió körül.
Bevételek innét-onnét összekaparva, az Országgyűléstől például 90 ezer forint. 
Klassz.
 
És a Népszabadság, Új Péter. Régebben gyakran elolvastam szerdánként, nyelvzsonglőr. A beszéd-paneleken, és általában a közéleti hülyeségen élcelődik, rendszeresen. 
Ez a mai is, ahogy kezdi:
 
Széles körben vagyok már elhíresülve, mint szerteágazó tevékenységet folytató devizabelföldi adóalany, példának okáért a kulturált szórakozás elkötelezett híveként ismerhetnek országos lefedettséggel... 
 
Nem hiába végeztem summa cum laude az értékteremtő folyamatok menedzsmentje kurzust, nem hiába fogalmaztam meg küldetésemként, hogy magas minőségben, ügyfeleim magas szintű elvárásainak megfelelően delivárjak magas színvonalú, kultúrinnovatív szolúciókat, és amíg a komancsok konkrétan valóságsókkal hülyítik az embereket...
 
A kulturált környezetben való kulturált szórakozás elkötelezett híveként számtalanszor kellett már szembesülnöm jelentős problematikákkal. Az egyik ilyen hatalmas problematika példának okáért, hogy a cseh sör és az ír viszki keveredése, egy bizonyos mértéken felül legalábbis, számtalan problémát vethet fel, úgy az egyensúlyi és érzékelési zavarok (különösképp legfontosabb érzékünk: a látás!), mint az utólag fejfájás...
 
E-mail vélemény a piros képről, vigasztalásnak is elmegy:
 
Kedves Váli,
igen, azt hiszem összeállt. Már-már tetszik. Mindenesetre szimpatikus,
hogy eltűnt az a sok cinóber - átment "mályvába" a dolog. Szépen
kapcsolódnak a formák, bár az elején a kép "mozaikossága", fénytelítettsége"
volt a szimpi. Én a "képvázlatokra" szavazok...
 
2003. febr. 20.
[a katolikus Horvátországban kevés a válás] ... ha egy fiatal házasságra készül, ott nem azt mondják neki, hogy megtalálta az ideális személyt, a legjobb partit. Hanem mit mond a pap?  Megtaláltad a keresztedet, viselned kell, mert ez olyan kereszt, amit nem dobhatsz el, hanem meg kell becsülnöd. Ha ezek a szavak egy franciaországi plébánián hangoznának el, a jegyesek a megdöbbenéstől némán...
 
 
Előkerestem azt a jelenetet a Tíz év-ből. (Móricz Virág)
 
Mind a két orvos azt mondta: agyvérzés. [Móricz] a jeges tömlőt lerángatta magáról. A testét könyvekbe temette. Széles díványa belső polca tele volt mindig a kéznél tartott könyvekkel, újságokkal. Ép kezével magára húzigálta, amit ért. S még válogatott is benne: Ady piros Összes verseit a mellére, a szívére tette, kinyitva. Készült a halálra.
 
Délelőtt elkezdem az első 70 x 80-as képet, A/03/02. Elrémisztően hülye formának tűnik. Mit fogok csinálni a másik kilenc levágott táblával?
 
 
2003. febr. 21.
Már tudom. Ez az új kép: tényleg tűrhetetlen formátum a téglaalap; ijesztő, gusztustalan, idegen. Félkészen komponáltam át, fűrésszel. Ez lesz a megoldás. Akkor maradhatnak is e méreten a lemezek.
 
Az ember időnként szembenéz sorsával? magával?, úgy mindenestül.
1970-ben jártam először Nyugaton, 110 kiállítás és múzeum, a BM-től kicsikart másfél hónap alatt, Rómától Londonig. Az út előtt vettem egy darab szarvasbőrt, tarisznyának. Egy bőrdíszműves megmutatta a páros lágyvas bőrvarrótű használatát. Adott egy kis doboz kátrányt is a befűzéshez, ma is megvan. A táskát 30 x 30 centisre szabtam, minden elfért benne a másfél hónapra: a váltás fehérnemű egyben pizsama is, bicska és fogkefe. Füzet, a kifotózott várostérképekkel, pirossal az útvonalak a pályaudvartól a múzeumig. 
Első utamhoz Kata adott ugyan egy fél rúd szalámit is, de azt rögtön a határon túl, Bruckban, az átszállásra várva, a járda szélén üldögélve idegesen megettem, hogy ne kelljen tovább cipelni. Nem a nemzetközi gyorssal mentem, hanem egy hajnalival, vállalva az átszállást, hogy már reggelre Bécsbe érjek. A 45 napot ki kellett használni.
Na. A táska azóta is, és csak az, minden utamon. Bevált. Korea három hét, norvég ösztöndíj, egy hónap. Néha javítgattam, meg egy új zseb: lehetetlen kilopni belőle az útlevelet.
Evvel járok itthon is, most tizenvalahány éve uszodába is.
És most rámeredek, mint Illyés öregedő feleségére, döbbenten, és látom, hogy öt helyen lyukas, már a feneke is. Foszlik.
Mi van ilyenkor.
A korrekt az lenne, rendbe hozni, aztán kidobni. Vásárolni egy alkalmas szériaterméket. Telne.
Nézegetem, csüggedten, napokig, varrni? 
 
Átköltöztem egy fotótáskába. Folyton lecsúszott a vállamról. A kabinos fölpillant: új táska?
Aztán tegnap este a megoldás: foltok, de ragasztani. Sikerült. Újra él.
 
Nem kéne mégis kidobnom, mint mindent, a Strindbergemet, a kis Kleet, a lemezes Voigtländer gépet, a továbblépés-, a gyakorlás kedvéért? 
Milyen nevetséges az egész.
 
 
2003. febr. 22. szombat
E-mail:
 
Kedves J.!
téma: hogy van
---------------------------
a kisfiú?
és a mamája?
D.
 
Megküldték, a múltkori idézet, kissé bővebben:
Népszabadság. 2002. dec. 24.
Para-Kovács Imre: MINTHA ÉLNÉL
 
Aki valaha is írt már igazán, az pontosan tudja, hogy az ihletett mondat nem más, mint isten honlapjáról letöltött szöveg. Ha nincs kapcsolat, vagy ha hirtelen megszakad, élesen elválik egymástól az eredeti és a hozzáírt rész. Egyedül nem lehet írni. 
Ott van minden egyes zseniális, rohadt soron a kapcsolat nyoma, mindenki számára nyilvánvaló, hogy elkövetője be volt-e drótozva az alkotás alatt. Ha kiderül, hogy nem, a keletkezett dolog csak álszöveg, felesleges szöveg, ami ugyan álcázni próbálja magát, de létét semmi sem indokolja, csak kitölteni kötelezett hely. Ezen sorok egységbe foglalása könyvnek látszó tárgyakat eredményez, ami sikerélménnyel tölti el az olvasni egyébként nem tudó széles tömegeket, no lám, mennyi könyvem van, és mindet elolvastam, tudok olvasni, olyan vagyok, mint azok...
 
 
 
2003. febr. 23. vasárnap
 
Deske, január 22. naplódat olvasva, a Keresztény értelmiségiekkel kapcsolatos
állásfoglalásról, a következő a megjegyzésem:
 
ne bújj más, "nálad tisztában látó barát véleménye" mögé.
Vagy hallgass róla valóban - vagy merj állást foglalni, nemlegest is.
 
A "nincs elég szellemi kapacitásom" - gyenguska ürügy, az ilyen más -
névtelen! - véleménye mögé rejtőzésre.
Amely vélemény  egyébként -az én világképem és erkölcsi megítélésem
szerint - primcsi, visszataszító, és (elsősorban hozzád!) méltatlan.
N.
 
 
KEDVES N.! 
Kösz a véleményt! 
A te nevedet se írom ki, nem hatalmaztál föl rá. 
Ne feledjük, a kérdés számomra kizárólag az volt, aláírjak-e egy nyílt levelet saját vezető papjaimhoz címezve. Az ügy nekem probléma, gondolkozni való volt, azért került ide. 
 
Az erről leközölt vélemény tágabb hatókörű volt, mint a kérdésem, Bognár Robi (mondta, hogy nevét szerepeltessem) nálad is élesebben fogalmazott: szerinte a szöveg rasszista, fasiszta. És bűn, hogy ezekben a kérdésekben nem látok tisztán. Lehet. Igyekszem - ebben is - a számomra egyetlen utat, a szeretetparancsot követni.
 
 
Itt most valami nagy-nagy szünetet kell tartani, mielőtt a köv. szöveg. Az A/03/02-vel most itt tartok. Eléggé színhű a repró. Címe még nincs.
 
 
A kispárna-akció sikeres. Víz alatt kipiszkálva a szerencsétlenül túltöltött habszivacs-törmelék csakugyan nem szálldos. Aztán már csak a lavórból kellett tésztaszűrővel nejlonzacskóba halászni; a szemétbe. Mindez hosszan tartott. Közben bal kézzel a mobil csengőválasztás gombját nyomogattam öt másodpercenként, új a masina, le kell fárasztani az aksiját.
 
2003. febr. 24.
Érdektelen. A fregoli egyik tartózsinórja elszakadt, ez alkalom az egész újrafűzésére is, a zsinór fél éve megvolt hozzá. S ha már arra jártam, a WC-tartály emelőkarjának átszerkesztése. Autót kéne javíttatni. Budakeszi.
 
Mit lehet ebből kihozni. Most egy-egy oda-vissza spárgát kötöttem össze, a későbbi javítás már gyerekjáték. A fregoli zsinórjaira újra Bergmann-csövek, így nincs bevágás a ruhákon, nem kell Katának vasalni. Minifregoli a napi fehérneműnek. Külön WC-lehúzó a hároméves Kingának, hadd érezze önállóságát.
 
Este a budapesti imaközösségek vezetőinek találkozója a püspöki palotában. Próbálkoztunk evvel már egy évtizede, akkor nem volt igazi közös feladat, tartalom. Most Budapest evangelizációja körvonalazódott halványan, mint lehetséges egyesítő feladat. Megtaláltuk a kapcsolattartás módját, (az internetre még nem mindenki fogadóképes). Negyedévenként fogunk találkozni. 
 
2003. febr. 25.
Te jó ég! Szokni kell a koromat. Ez a második püspök, akit tegezek. És ő is fiatalabb nálam!
 
Megkérdeztem tőle, mi a helyzet, vizsgálatot akar ellenem egy atya, mert egy barátomtól - gyónás keretében - megtudta, hogy szentségimádás után a közösségünkben áldoztatok, régóta. S bár érseki helynöki engedélyem van, de csak betegekre. Azt a választ kaptam, hogy ha az atya bármit tesz, súlyosan vét, még föl is függeszthetik. (Gyónásban hallottakról nem beszélhet.)
 
 
Kedves István! Sikerült a honlapodat elkapni, mégiscsak. Egy y betűt tévesztettem. Hogy mások is:
http://www.geocities.com/americandaguerrotypes/H2.html
Tetszik a munkád (és a méret is)! Festmény? Montázs, továbbdolgozva? Jó lenne persze a több tételt egyben, és eredetiben látni, de így is: dinamikus, színben, ritmusban, és gondolatilag is érdekes. Az angol szövegeket nem volt lelkierőm kiböngészni, talán a pontosabb értelmezéshez hozzásegítettek volna. Nem állítod ki itthon? Mindenképp jó lenne!
 
Lehet, hogy ez már túlzás, ma rátettünk ide, a netre egy negyedik tv-interjút is, 1995-ből, Kováts Berci készítette. A felvételek az Eve-Art Galériában, részben itthon készültek. Akkoriban az ablakom alsó harmadát elfedtem, ettől nagyon atmoszférikus lett a tér. Azért is szeretem nagyon ezt a 95-öset, mert az akkor 13 éves Miki szerette volna látni a forgatást, s mondtam neki, álljon a hátam mögé, ott nem zavar, és mindent lát. Az operatőr pedig többször őt is belekomponálta a látványba.
Az pedig, hogy az interjúkat két változatban tegyük föl, - nézhető ill. letölthető - az operátor fiú érdeme. A weben nézhető változatot egy másik szerverre tette föl, ami érzékeli a hozzá bejelentkező gép minőségét, és ez szerint háromféle formációból az optimálisat közvetíti. Profi, nem?!
 
Ma olvastam a pokolról:
Az egyház kebelén belül egyesek (papok is) tagadják a pokol létezését. A legközismertebb pokolban tett látogatás Avilai Szent Terézé (1515-1582). 1917-ben Mária megmutatta a poklot a fatimei három gyereknek. 1936-ban lengyel boldog Fausztina mesélte el saját tapasztalatát: Ma egy angyal kíséretében a pokolban voltam. Nagy megpróbáltatások helye, nagy a kiterjedése! Meghaltam volna a látottaktól, ha a Mindenható nem támogatott volna. Isten rendeletére írom le, hogy senki ne mentegethesse magát, hogy „senki nem volt ott”, és hogy „senki nem tudja, milyen”.
 
A nyolcvanas években a medjugorei látnok gyerekeknek Mária elmagyarázta, és megmutatta a poklot: 
Ezek az emberek saját akaratukból mennek a pokolba. Ők választották, az ő elhatározásuk. Ne féljetek! Isten mindenkinek szabadságot ad. Egyesek a földön mindig mindent Isten ellen tesznek, tudatosan Isten akarata ellen. Ők megkezdik a poklot a saját szívükben... Isten mindent megtesz, hogy megmentsen minket. Jézus mindannyiunkért meghalt... de mit tehet valakivel, aki nem akarja a szeretetét? Semmit. A szeretetet nem lehet kierőszakolni.
 
Az egyik látnok, Vicka meséli:
Borzasztó egy hely. Középen nagy tűz van, de ez a tűz nem olyan, mint azok, amiket a földön ismerünk. Teljesen normális embereket láttunk, olyanokat, akikkel az utcán találkozunk, maguktól ugrottak ebbe a tűzbe. Senki nem erőltette. Különböző mélységig hatoltak a tűzbe. Amikor kiléptek belőle, akkor vadállatokhoz hasonlítottak, gyűlöletüket, lázadásukat és káromlásukat kiáltozva... Láttunk egy nagyon szép fiatal lányt, amint tűzbe vette magát. Utána szörnyetegnek látszott.
 
								M. Emmanuel: Medjugore, a kilencvenes évek
A Nyolc Boldogság Katolikus Közösség kiadása, 2001.
 
 
2003. febr. 26. szerda
Irodalmilag bizonytalankodom. Most mondja Kata, és tanult barátom is, hogy (az egyetlen Márai-könyv, amit végigolvastam, sőt többször is), A gyertyák csonkig égnek, giccs. Ezen eltűnődtem. Igaza lehet. Hogy világnézete, mondanivalója csacsiság, azt tudtam. De elszórakoztatott; érdekesek voltak a helyszínek, a párbeszédek, a fokozások, fordulatok.
 
(a versre klikkelés után semmit nem kell csinálni, csak kicsit várni.)
 
Ahol viszont megerősítettek: pár éve találtan egy kis Illyés-remekművet, amit annyira megszerettem, hogy a könyvoldalak felső sarkát levágtam, hogy rögtön ott tudjam a kötetet nyitni. Ezt R. is nagyszerű versnek találta, sőt Illyés is, mert mikrofonba mondta. 
Ime: Tél felé
 
 
2003. febr. 28., péntek, itt a vége.
Kecskemét, alkotóház, március, végig. Két napja csomagolás. Ez kivételesen nem jár izgalommal, csak figyelmes munkával. 1955 óta van erre egy listám, mindig az életformámhoz alakul: 
...
OLVASÁS...
IRODA...
SPORT...
FÜRDŐSZOBA
stb...
MŰV.TELEP
lenolajkence!!!!!
fogó radiátorhoz
próbakeret
papír próbakeret
300 W izzó
keretezô kalapács
	/ harapófogó
stb...
 
Elmaradt az alt-, és a tenorfurulya a kottákkal, el a fényképezőgép, a futócipő. Vinni kell a fényképes uszodabérletet, a kézlapátot. Versenyuszoda lévén, itt szabad. Talán lesz kapacitás a Káoszelméletet újra átvenni. A tőled tudott Jálits-könyv, a 10 napos jezsuita lelkigyakorlat, reggelente.
 
Egy válasz:
Kedves W. V.! Köszönöm a levelét!
Kérem gondoljon rám most, márciusban is, félek... félek a feladattól.
Napi egy kép indítása a szokásos fejadag. De idén csak 18 lemezt viszek le, avval, hogy 80 x 80, tehát: NAGYOK...
(ez a sok három pont dramaturgiailag hibás, de őszinte.)
 
 
Amúgy fekszem, nátha. Viszont Zsófi holnap? a napokban? szül, ilyenkor nem pont egy beteg férjre (fertőző?) van szükség: távozom.
Az újszülött fiú lesz.
 
  

  
96. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2003. MÁRCIUS Kecskemét, Alkotóház

Kedves J.! A márciusban, Kecskeméten írtakat csak utólag tudom majd ide betenni.
Búcsúzóul küldök neked valami nagyon szépet 1950-ből, 
de tényleg CSAK egy remekmű, könyörgöm, semmi aktualitás, áthallás!!!
Hanganyag, nekem elég lassan jön föl, nagy fájl.

MOST ITT EGY HÓNAP SZÜNET!



Ezeket a hó végén, visszamenőleg:

2003. márc. 1.
Utolsó percben a csomagból ki a printer és a CD-s rádió, könyvek. Kisrádió híreknek.
11 órára minden bútor a helyén az ötös műteremben, ahogy húsz éve mindig, csak a fotel helyére képtelen vagyok visszaemlékezni. Gonoszságból fölhívom Szütsöt, hadd fájjon neki, de örül kérdésnek, megmondja, a mosdó elé szoktam húzni. Vagyis fölösleges, persze.
Ilyen még nem volt a 24 év alatt, vastag hó, alig van hely parkolni. 
Az emeleti fürdőszoba (is) felújítva, új burkolat, zuhanyfülke. Az ebédlő piros-spriccelt függönyei helyett sima homokszínű, megint elmúlt valami.
A régi, szokott helyemen terítenek.
Vekker 17. 40.-re, Mária ideje Medjugorjeban.

2003. márc. 2. vas.
Ágyban, beteg, káoszelmélet, végre a Feigenbaum-történet, újra. Aztán a Gábor-féle Márai-Illyés napló befejezése, szívmeleg, öreg barátok. Ahogy Déry Németh László regényéről, ahogy Illyés Déry 80. születésnapjára, ahogy Szabó Lőrinc... Örök barátaink. Este tv: Boleyn Anna 1000 napja, jó. 

11-kor SMS: Megszületett fiam, Botond. 3. 9 kiló. Halleluja! H. M. A harmadik unoka! Anyám kérte, hogy várjam be Pesten a szülést, mégiscsak. Mondom neki, egy nagyapa? Egy távoli rokon?!

2003. márc. 3. hé.
Már félegészséges. Jálics-könyv (jezsuita lelkigyakorlat) elkezd. Könyvek, rádió el. Levélírás, telefon lehetőleg ne.
A takarítónő vesz nekem kabátövszövetet. 
Egy óra Jálics-séta délután. Hó.

Már. 4. kedd
Piarok 1/4 7, félbeteg: csak 500 m gyors, kézlapáttal. 

A Duna-tv, portréfilm lesz, ahhoz készülök:
---- Ferenczy Károly nálam 300-szor többet tud a szakmáról. Vigaszom, hogy egy iskolát nem látott leányasszonyka is tud ép gyereket szülni.
Igen, Ferenczy sokkal többet tud. Az életről talán nem.
---- A festés abban különbözik a grafikától, hogy ott a színeknek értelme van. 
(Michelangelo nagyméretű hittankönyv-illusztrációja a Sixtusz-kápolnában.)
---- Nem műtermet festek, hanem világegyetemet. Pontosabban annak akkora darabkáját, ami elfér egy kefíres-pohárban. De az is elég nagy.
---- Úgy kéne kezdeni az interjút, az uszodában, mintha sportoló.
----Festeni? Én mindenkinek csak ajánlani tudom. A legjobb kikapcsolódás...
----Vágyaim: műszaki rajzszög és szupervekker, napjában hétszer tud csörögni.
Festés: sűrű ködben bekötött szemmel célba lőni, és nem árulják el, merre a céltábla.

Jálics. Meditációs séta helyett, mert fázom, a képernyővédő világítótorony fotói. Lassúra állítottam.
9-kor! oltás.

2003. márc. 5.
Hamvazószerda. SMS a friss unokának:
Ne marháskodj Botond, a sárga tök-ronda szín! Gyere le Kecskemétre, megtanítalak a színek helyes használatára!

Jelentkeztem telefonon a győri művésztelepre, talán sikerül. Jelzik, kiállításomat máig meghosszabbították. Séta a kertben, a szomszédban a tigris lófejet rág. A háromlábú öreg kutya vakartatja magát. Alkonyat.
Orrcseppentés Versatillal. 

2003. márc. 6. csüt.
Aktrajz a szomszéd műteremben, olajlavírozással, farostra.
Teljes napos leterheltség, Jálics meredek út, Szüts nem hiányzik. 

2003. márc. 7. pé.
Szent Pál: Mindenkinek mindene lettem.
De volt egy remete szent Pál is.

2003. márc. 13. csüt.
Két nap kiállítás-rendezés. A lelkigyakorlatot ma félbehagytam.

2003. márc. 15. délután Kata jön.

2003. márc. 16.
Cifra Palota megnyitó 11-kor. Kata, Miki, Zsófiék itt. Botondot először láttam. Miki itt maradt, barátnője a városban.

2003. márc.18.
Délelőtt Duna tv stáb itt, megbeszélni a hétvégét. Be a városba: Bak Péter grafikagyűjteménye, Varga Imre kiállítása, utóbbi 10 év szobrait két albumban végigböngésztem. Utcai antikvárius: Wells: Bűvös bolt, Greene: Havannai emberünk (magyarul), Lénárd Sándor: Völgy a világ végén, csak mert 200 Ft, majd valakinek, és Szentiványitól postatörténet, gyerekkönyv.

2003. márc. 19.
Oravecz Kossuth díjas lett, levél neki:

No te szegény! Egész életed arra épült, hogy veled folyton kibabrálnak...
Gratulálok! ölel: V

Janikovszkynak is gratuláltam.
Megszűnt az állandó, totális fáradtságom.
Kata bosszantására fél órát napozok délben, a terasz zugában. Mindig márciusban sülök le, itt.

2003. márc. 20.
Délután Lénárd római történetei, szeretem. Mussolini elrablása, élelemszerző körút az éhező Rómában, az amerikai partraszállás a kisemberek szemével.
Este is uszoda, először biztosan 20 p. alatt az 1000 gyors, végre:
19:17.32 !!!!!!!
Iraki háború.

EREC cionista havilap márciusi száma a zsidó űrhajós kapcsán:

Kérdés: Érvényesek-e a Tóra törvényei, például a kóser étkezés törvénye a Földön kívül?
Válasz: A parancsolatok egy töredéke kötődik bizonyos helyhez. Az összes többi törvény mindig vonatkozik az emberre.
Kérdés: Tóra előírja, hogy pihenéssel szenteljük meg a hét hetedik napját. Ramon, zsidó űrhajós esetében egy nap nem több mint 35 perc.
A rabbi válasza: Mózes első könyvéből (1:14) kiderül, hogy a Nap és a Hold csupán jelei a napnak, nem pedig meghatározói.  A Talmud említ egy esetet, amikor valaki a sivatagban járt, és elfelejtette a napokat, akkor hat napot kell, hogy számoljon, a hetediket tartsa meg szombatként.

R. levelére, amelyben rasszizmussal vádolja véleménymondó (biztosan jó szándékú) barátomat, válaszokat keresek, de egy sem az igazi. Próbálok fogást találni az egész megragadására, de még ez se sikerül. Bonyolult levél, és sok problémát érint. Az akkori egyház szerepe, a maiaké, németeké, a magyar civileké, a levélíróé, az antiszemitizmus kérdése, az informáltság kérdése, R. állásfoglalása. Lehet, hogy hónapok múltán.

2003. márc. 21.
Szentiványi: A Postának mennie kell!:

1800-as évek vége, szegény néni a londoni postán: Csomagot szeretnék feladni a lányomnak, New Yorkba. Ezt a kis unokámat. A kisfiút fatáblával a nyakában fölállítják a mérlegre, átvételi elismervény... az angol üzleti szabályzat szerint.

Babilon. A kereskedők postája olcsó, de a karavánokkal együtt indul, lassú. A király postájával gyorsfutárok vágtatnak, de azt olykor rablók. A papok postája a legdrágább, viszont nincs rablóbanda, amelyik kezet merne emelni rá, az istenek bosszúja miatt.

Egyiptomban a postás állami hivatalnok. Rendeletben megszabott áron meg is írják a levelet, fel is olvassák. Messze földön megvásárolták a megrendelt árút, és házhoz szállították.
Postajárat: menetrend szerint.
Postahivatal: minden nagyobb egyiptomi helységben reggeltől estig nyitva.

Kürosz perzsa király alatt a birodalom Szardész és Susa között királyi gyorsposta. A távolság 2500 kilométer, a királyi futárok 6-7 nap alatt tették meg, száztizenegy postaállomás, váltó lovakkal.

Augustus császár idején postai menetrend, utazásra is szolgált, a birodalom legtávolabbi sarkába is. Akár hálófülkés, étkezőasztalos különkocsin, és luxushajóval. A postának szállodái is voltak, útközben gyorsírót lehetett bérelni, az utas diktálhatott, amit gyorsfutár továbbított. 
Társasutazás is létezett, egyhónapos kirándulás Karthagóba, idegenvezetővel. 
A posta útjainak hossza meghaladta a 76 ezer kilométert. 

2003. márc. 22-24.
Duna Tv. forgatás Kecskeméten a képtárban, az uszodában, valamint Pesten. A szerkesztő-rendező, Dettre Gábor, ismerve a C. naplót, kért a forgatáshoz egy új listát.
Ezek hirtelenjében, aminek most örülök:

FERENCZY	--- Károly: Három királyok
ILLYÉS 	--- Gyula: Tél felé
MONET
F21k 		--- konvektorom, ami 25 éve kifűti a műtermemet
LE MEUX
LEVITAN 	--- festő, akit az egész Lukácsban csak én nem ismertem
Mann: JÓZSEF most is velem volt
CAROTHERS 	--- egy amerikai metodista lelkész a könyvével
HYPERLINK 	--- segédprogram, ami hirtelen korszerűvé tette a honlapomat
LUKÁCS
POLYVIEW  	--- program, a honlap-szerkezetem  amerikai ősmintája
RAKOVSZKY  	--- Idő-versciklusa
KLEE
MORANDI
19:17,32 	--- gyorsban, 1000, teljesen és biztosan a 20 perc alatt vagyok
A/03/20 		--- a legújabb kép, mintha nagyon jó lenne


2003. márc. 24. 
Nézem az újságban az amerikai harci repülőgépeket, ezek bombázzák Irakot.
És milyen gyönyörűek, szörnyű! 

Márc . 27.
Anyácskám három napig vendégem, itt pihent. Megnézte a Cifra Palotában a képeket: Ezeket a zsidótemetőket utoljára látom. Majd föntről.
(Egyébként én is, gondolom.)
A vendégkönyvben, most olvasom:

Szia Apó!
Furcsa, hogy hányféle közöm van ezekhez a képekhez, ugyanakkor még sincs semmilyen. Kár, hogy te rendezted, de megdöbbentő így is. Köszi. Fiad, V. M.

Antikváriumból Bernáth Aurél: Így éltünk Pannóniában. Majd ezt is valakinek, otthon megvan. De csak 400 forint volt. Esténként Lénard Sándort olvasom. Nosztalgikus, és pontos.
Reggelente javuló, egyenletesen jó időket úszom. Lábam kedvéért minden harmadik hossz mellben. Amúgy kézlapát, itt szabad használni.

2003. márc. 28.
Egy órával (még) többet alszom, kilenckor! oltok. Állandó délelőtti fáradtságom múlóban. Szokásos belső veszekedések csitulnak. Jó, nyugodt most itt, egyedül. Pedig féltem Szüts hiányától. Ez is elmúlt. Remény az özvegyi sorsra. Szeretem a vonat kattogását a kerítésen túlról. A zene nem hiányzott.

És rögzítsünk még valamit. Idén is találtam valami újat (egyet? kettőt?) az első 15 kép átkínlódása után. Akkorra már a kezdés görcse is elmúlt. 
Nincs baj a témával.
Napi festés úgy tíztől az ebédre hívó kolompig; fél egyig.

2003. márc. 29.
Ez a különös jezsuita Szemlélődő lelkigyakorlat (Jálics Ferenc), amit végül egy hét után félbehagytam. Ki kell majd jegyzetelni végig. Még az sem biztos, hogy túl magas volt a léc, hiszen jelezte, hogy csak a végén leszünk döntés helyzetben. Napi 7 óra lett volna, ha Kecskeméten akarom befejezni. Hétköznapi életbe illesztve pedig néhány hónap.
Ha jól értelmezem, Isten jelenlétébe helyez, a koncentrálási technikával kizárja a külvilágot, a személyes gondokat, ügyeket. Külön figyelmeztet a teljesítmény-centrikusság teljes elhagyására. Hogy ne várjunk semmi élményt, mondjunk le a gondolatokról is, vagyis ha Istennek szánunk egy kiüresített órát, az a lehető legtökéletesebb kapcsolatnak, imának számít. 
Nem, még nem hiszem, hogy értem a lényegét. Ezt már talán igen:

A két rész egyidejűleg él az emberben:
Létezik a mindennapi, tevékeny élet, gondolatokkal, tettekkel. Itt minden a teljesítményre megy ki. Itt lehet valamit csinálni, produkálni, másokra hatni, harcolni, vitatkozni. Itt meg lehet tartani a törvényeket, meg lehet tanulni az erényeket, itt lehet munkálkodni lelki és jellembeli átalakuláson. Itt elkötelezhetjük magunkat valamilyen nemes társadalmi ügy mellett.
Van azonban bensőnknek, a szemlélődésnek egy síkja, ahol csak szemlélni, szeretni, bízni és szenvedni lehet. A gondolkodás és cselekvés, eredmények felmutatása és célok elérése itt lehetetlen... 
Csak az lesz megváltva, amit szeretettel elszenvedünk.... Krisztus is szenvedésével váltott meg minket... Nem kell keresnünk a fájdalmakat... de keresztül kell mennünk saját bűneink sötétségén, nem elnyomva a tudat alá, letagadva, megkerülve a sérelmeket stb. " Igen, most megsértettek. Ennek szabad fájnia."

Terheimre világos óráimban eddig is ezt mondtam: Igen, vannak, rendben vannak. A szenvedést nem lehet megúszni. Egyébként is munkaeszköz.

Idén a legjobb idő (kézlapát nélkül). Ez mérték majd Pesten is (két gyors + egy mell) 27:13.80. Akkor hát ennek szellemében.
Ma kaptam egy trénertől egy szíves korrektúrát is: gyorsnál lábfej befelé fordulva, tőből mozgatva egyenesen, de nem mereven. Karmunka jó. Fordulónál egy lendülettel kirúgni, fölfelé.

2003. márc. 30.
Majdnem megismétlődött, ami a múltkor, 1976-ban, a nagymarosi Alkotóházban. Ott délután-esténként angolt tanultam (Greene regény), s úgy véltem, ennek lényegi segédeszköze az az óriási (bojlercsomagolási) papírdoboz, amit ott asztalnak alakítottam át. Valahogy hazahoztam, vonaton-villamoson, pár nap múltán dobtam csak ki.
Itt, Kecskeméten, volt a műteremben egy ronda, feslett, agyonfestékezett, csodálatosan kényelmes fotel. Hajnalonta, felöltözés után, indulás előtt öt-tíz tökéletes perceket töltöttem benne, tétlenül. Meg akartam venni, oda is adták, épp leselejtezés.
Az utolsó órában kaptam észbe.



korábbi csúcsok, vegyes (1 mell, 2 gyors)	1200 vegyes, kézlapáttal	1200 vegyes 	1000 vegyes	a képek
2000.03.	 	 	23:24.93 gyors	 
2000.03. 	 	26:58.08 gyors 	 	 
2001.02.	 	 	24:18.85 vegyes	 
2001.07.	25:12.44 gyors	26:32.12 gyors	 	 
2001.09.	 	 	19:53.06 gyors	 
2002.03.  	23:58.99 gyors	24:43.36 gyors 	 	 
2002.03.  	27:49.39 vegyes	 	 	 
2003. 2003. márc. Kecskemét	 	 	 	 
2003. márc. 1. szo.	beteg	 	 	út le
2003. márc. 2. va.	beteg	 	 	beteg
2003. márc. 3. hé.	beteg	 	 	A/03/03
2003. márc. 4. kd.	500	 	 	A/04/04
2003. márc. 5. sze.	600	 	 	A/03/05
2003. márc. 6. csü.	9:32.37 500 m	 	 	A/03/06 B/03/01
2003. márc. 7. pé.	 	 	19:45.39 gy	A/03/07
2003. márc. 8. szo.	nincs idő	 	20:04.26 gy	A/03/08
2003. márc. 9. va.	 	 	25:55.06  	Koffán fotókiáll.	
2003. márc. 10. hé.	29:29.56	 	 	A/03/09, 03/03, 03/04
2003. márc. 11. kd.	 	28:05.55	 	A/03/10 
2003. márc. 12. sze.	27:46.30	 	 	A/03/11 
2003. márc. 13. csü.	27:55.93	 	 	A/03/12, 03/06, 03/07, 03/08
2003. márc. 14. pé.	27:54.19	 	 	A/03/13, 03/09
2003. márc. 15. szo.	 	27:52.80	 	A/03/14, 03/05
2003. márc. 16. va.	27:27.26	 	 	megnyitóm
2003. márc. 17. hé.	28:05.11	 	 	A/03/15
2003. márc. 18. kd.	26:43.98	 	 	A/03/16
2003. márc. 19. sze.	27:28.44	 	 	A/03/17
2003. márc. 20. csü.	27:38.06	 	19:17.32 gy 	A/03/19
2003. márc. 21. pé.	27:30.17	 	 	A/03/20
2003. márc. 22. szo.	1 óra vízben	 	 	tv forgatás
2003. márc. 23. va.	Pesten	 	 	tv forgatás
2003. márc. 24. hé.	Pesten	 	 	forgatás alatt A/03/21
2003. márc. 25. kd.	27:15.06	 	 	A/03/22 
2003. márc. 26. sze.	26:43.43	 	 	A/03/23 A/03/24
2003. márc. 27. csü.	26:16.51	 	 	A/03/25
2003. márc. 28. pé.	 	27:59.92 	 	A/03/26 A/03/16
2003. márc. 29. szo.	 	27:18.80 	 	A/03/11
2003. márc. 30. va.	26:49.74	 	 	HMVásárhelyi festők, Doisneau


Mi következik ebből az egész sárgából:
A tervezett napi egy kép kezdése: OK.
Másfél perccel jobbat úsztam idén 1200-re, tehát nem igaz a melodramatikus mondat, hogy ez már nem lesz jobb.

2003. márc. 31.
Már Pest. Bontogatom egy hónap e-mail-postáját.

Tisztelt...
 
...készítettem egy éremsorozatot. Címe V. D. születésnapjára.  Alcím: Műterem I.-IV.; Régi zsidó temető I.-IV. Sopronban, az Országos érembiennálén, június 21-étől lesz látható. 
...Mint mondja, a témaválasztás ürügy. Hát persze. Nem az volt a célom, hogy kis Váli képeket próbáljak csinálni, még csak nem is "vális" érmeket. Eredeti festmények kvázi reprodukcióját azt végképp nem. (...) 
Tisztelettel:
ifj. Szlávics László


Hétfő, az első reggel a Lukácsban: 
Dr. T., vigyorogva: Az első három hét elviselhetetlen volt nélküled!  A negyedik héten ez csak fokozódott!
Én: Nem jössz egy hétre Izlandra? A helyzet a következő. Egy magyar - izlandi házaspár képet akart tőlem, Kecskeméten. A Képtárban, a kiállításomon választottak is. Kiderül, ennyi pénzt ők nem. Mondom, és egy hét Izlandon? - Az lehet! A közeljövőben is indul egy csoport, majd utánanéznek...

Részletkérdés - most derült ki -, hogy a választott kép nem az enyém, már két éve.


Megnéztem, márciusban 419-en nyitották a honlapomat, ahol kiderült, hogy ebben a hónapban többé nem érdemes. 
Vagyis havonta kb. ennyien.

Profi fotós barátom, Botocska Péter, a kiállítás-megnyitón összeterelte az egész famíliát.
Zsófia által hirtelen nagycsalád lettünk.

 
  

  
97. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2003. ÁPRILIS
												a márciusi levél
2003. ápr. 1.
Ma este 10. 15-kor a Duna-tévén a portréműsorom. A szerkesztő szerint jó lett, még nem láttam. 
Tizenegy órát forgattak, egy hosszabb műsorra is készülnek ugyanebből az anyagból. Az interjú napján fél négykor ébredtem, mire felvétel, hullafáradt, nehézbeszédű. De miért is kellene csillogni, jobbat mutatni?! 
Kíváncsi vagyok, lesz-e benne az uszodás felvételekből. Az én ötletem volt, négy éve nagyon szeretném látni - korrigálandó - a mozdulataimat gyorsúszásnál, és bukóforduló közben. Állítólag lesz lehetőség egyszer egy lassított lejátszásra is. 
 
Egy hónap után újra Bach hegedűszonáták. (Lénard Sándor mosolyog a kertjében.)
 
Első napok itthon: önadminisztrálás. (Néha még én is onanizálásnak vélem. Pedig ez (is) a szakmai háttere annak, hogy nekem kéthavonta el kell adni egy képet. S az össz ismerősömnek már van. Persze lehet, hogy ezt is túllihegem. Avval a gőggel, és lendülettel, hogy ezeket a képeket biztosan nem csinálja meg helyettem más.) Ma a Cifrapalota kiállítás bekerül a 08. ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSOK fejezetbe. Két telefon: lesz izlandi út. Október kilencedikétől négy éjszaka. Sőt, Kata jön velem, egy második képért.
 
Reggel kojaklámpás mikrobusz oldalán: LÉGIKÖZLEKEDÉS. BALESETI HELYSZÍNELÉS.
Fura. Miért olyan kényelmetlen ezt látni? Annak a látványnak csak a töredéke is.
 
Lukácsban ragyogó arccal a gépészmérnök Gábor, „aki a tintát maga főzi”, és most adta le kéziratát Márai - Illyés naplóiról, jelenti: már kompjuterbe írok! A fiam letette elém az asztalra a sajátját, vett újat. Telefonon konzultálunk, már tudom kezelni. Első kérdésem az volt, hogy mit csináljak, eltűnt a szöveg, és egy fal van helyette? Mozgasd meg az egeret!
 
Katának gyógyszerért, betegeskedik. Elég ramatyul néz ki. Szerinte a barnáknak jobban áll a betegség, mint a szőke fajtának. Igaz, a múlt héten Kecskeméten anyácskám is súgva kérdezte, nem zsenánt-e nekem egy ilyen töpörödött púpos öregasszonnyal az ebédlőben mutatkozni. Hajam szála égnek állt.
 
Küldik nekem az EREC-et, a Cionista Szövetség lapját, talán a zsidótemető könyvem kapcsán. Most benne ez a fotó, bár aláírás nélkül, nyilván holocaust emlékmű, fiam ismerte is. Levettem a web-oldalukról, a kép neve JADVASEM.jpg, akkor Jeruzsálemben kell lennie. Szégyen, nem tudtam róla. 
Döbbenetes. 
 
És elgondolkoztam a tehetség fogalmán. Ha nekem adják ki a feladatot, talán eljutok a vagonig. Egy betontömbbel alá, nagy tér közepébe. De hogy egy semmibe vezető hídcsonk, kilépve egy abszurd térbe, domboldalon. Vannak ezek a reménytelen gyufaszálas logikai feladatok, ahol nem tudom hány szálból egyenlő oldalú háromszögeket, satöbbi. A rejtvény megoldása majd mindig átlépni a lineáris logikát, például a síkból kilépni a térbe. Kezdő építészként mindig a logikusból indultam, nem tudom, eljutottam volna valaha a vízióig.
Kényes pont a híd vége, roncsoltnak látom. Hibátlan ötlet. 
 
Zseniális szobor.
 
 
Történész barátunk a klubban: Bocsánat, Keitelt Nürnbergben támadó háború indítása miatt akasztották föl. Mi a különbség? 
Mondom: A WTC torony áldozatai... 
Ő: Senki nem mondja, hogy Irak volt. Örültek neki, de az más kérdés... Egyébként Drezdát is az Air Force; az angolok és az amerikaiak bombázták le, az ottani gyerekeket is.
Elgondolkoztató.
 
 
2003. ápr. 2.
Megvolt a portréfilm. Ami nagyon nem tetszett, leginkább én vagyok az oka, bár nem tehetek róla: ez a végtelenített kedélytelen monológ. (Ha legalább a témakörök között egy kis tagoló szünetet betettek volna, csönddel, zenével.) Tényleg nem tehetek róla, hajnalban ébredtem, s a fáradtsággal a mosoly, a játékosság-könnyedség, a humor maradt el.
A kameramunka tetszett. Azt a pár hirtelen fölpörgetett vágást nem tartottam indokoltnak.
Egy hiteles kritikusomnak tetszett a műsor, hogy a kép születése izgalmas volt.
  
 
2003. ápr. 3.
Tandori új könyve regény, dedikálta: Zabkeselyű. Véleményt vár. 
Tőle már megkaptam a Kossuth-díjat; nála lévő képem - A/02/20 - szerinte VERÉBSZÍNŰ. A Parsifal fordítását egy ujjal pötyögteti, (egy éves munka) mert a másik kezében Totyi madárkája szendereg, óraszám.
 
Ma már hozzájutok a kecskeméti képekkel foglalkozni. A/03/03, 12, 21. Az ötlet realizálódni látszik, amit Bonnard rendszeresen: a 80 centis kép hatvan centisnek lesz az igazi. Fűrészgép.
 
Kata beteg, este leküld a boltba. Előttem az egyik tizenöt dekát kér, a másik huszat az aprójából. A pénztárnál sorban állva nézegetem az előttem álldogáló asszonyka nyakát. Micsoda hülyeség ez az élelmiszervásárlás. Két csap a falból, az egyikből rántott hús, hasábburgonyával, a másikból uborkasaláta. Pénteken mákos tészta; nem? És hó végén jönnek az órát leolvasni. 
 
És egy a levelekből:
 
Tegnap reggel porszívóztam, majd leültem megnézni videóról a portréfilmedet. A negyedik perc táján, amikor a lemezt csiszolod, zsémbeltem kb. egy-két másodpercig, hogy most csupa por lesz minden a tévé körül...
Szóval realisztikus volt (a többi része is)...
 
SMS a kissé irigykedő P.-nek:
 
Beszéltem a konzullal. Okt. 9.-én jössz Izlandra.
 
(Gyerekkori álma.)
 
2003. ápr. 5., szombat
 
Látogatás rákbeteg barátnőnknél, 40 éves. Most pár hónap különbséggel levették mindkét mellét.
Mondom neki, ilyenkor nehéz kérdezni, mesélj, amiről szívesen.
--Ó, hamar rájöttem, itt nincs mit titkolni, és nekem is könnyebb, kibeszélve. A mellrák azért veszélyes, mert nem fáj, csak az utolsó stádiumban. Nekem van esélyem, viszonylag hamar észrevették. Két bizottság előtt kellett magnóba mondanom, hogy én kérem a műtétet, de a sebész a kórlapomat is aláíratta, és utoljára még egyszer a műtőasztalon is jegyzőkönyvet diktált magnóba a beleegyezésemmel. Négy és fél órás műtét. Negyed óra után az altatóorvos megkérdezte, maga még miért nem alszik? Mondom neki, ezt magának kell tudnia. Aztán úgy elaltattak, hogy csak estére ébredtem. Megígérték, még egy évig lesznek fájdalmaim. Vannak. Érdekes, a fantomfájdalom a legkeservesebb, azon semmi fájdalomcsillapító nem segített. Nem ismertem, akkor egyszer elveszettem az önuralmamat. Levettem a kötést, elkezdtem kitépni a varratokat...  Mikor egy orvos telefonon elmagyarázta, hogy ez természetes, megnyugodtam. A baloldalon eltávolították a nyirokrendszert is, az vinné tovább a rákos sejteket. A bal kezemmel most egy kilót sem szabad emelnem. Pár év után derül ki, meggyógyultam-e.
A kórházban, amikor megtudtam, hogy rosszindulatú, egy pszihológust küldtek hozzám. Egy jót mondott: ha épp nagyon nehéz, ajándékozzam meg magam valamivel. Ez bevált. Az operáció után napi négy liter folyadékot kellett innom, nehéz percekben megajándékoztam magam egy pohár vízzel. 
 
Mellettem egy anyuka feküdt, hasonlóval. Őt azonnal elhagyta a férje, már a kórházban sem látogatta.
Nekem ilyen gondom nincs, és szépségversenyen sem akarok indulni. De az egy nehéz pillanat volt, mikor a nővérke azt mondta: az amputáltak... Miért, hát nekem megvan kezem, lábam... De igaza van... Úsznom kell járni, már vettem is egy speciális fürdőruhát, harmincezerért. Leszállított áron. Két textilréteg közé kell betenni a szilikont.
Ma először kocsit is vezettem. Még a bal karom... Isten különösen szeret, minden nap tapasztalom.
 
 
Ma reggel Jeremiás, a háromezer éves kérdés: 
 
Igaz vagy Uram, hogyha perlek is veled; éppen azért hadd beszélhessek veled a peres kérdésekről! Miért szerencsés az istentelenek útja? Miért vannak békességben mindnyájan a hűtlenkedők? ...felnevelkednek, gyümölcsöt is teremnek; közel vagy te az ő szájokhoz, de távol vagy az ő szívöktöl!   (12, 1-2)
 
 
Zuhanyozóban: 
-Hogy van, ritkábban látom?
-Most kicsit kemény. Fuzionáltam egy másik bankkal, most kétezren vagyunk. Ezerhatszáz az értékesítés, az marad, de az adminisztrációból a felét, kétszáz embert le kell építenem. Nehéz ügy.
 
Tegnap a 09-es, a gyűjtők szerinti képlistán (Minden kép, ami a tiéd...) kerestem valamit, és kiderült, az egyik festmény nem jön föl. Át kellett nézni az egészet (1633 tétel, rajzokkal, fotókkal), hét hibát találtam.
 
Isten különös állatkája, Balthus. (Szerepel a múzeumomban is.) Nagyon szeretem. A tévéfilm rendezőjével beszélgettünk róla, erre hozott egy nagy Skira-albumot.
 
A legszebb képéért minden nap elmentem a Metropolitan Múzeumba. Láthatóan két dolog érdekelte, a meztelen kislányok még szőrtelen szeméremdombbal, és a hideg-meleg pasztellszínek egyensúlya. 
Különös kettős. 
És néha nagyon összejön neki. 
 
 
 
 
2003. ápr. 7. hétfő
Napi három-négy meghívót kapok, az egyik leporellón - Hollán Sándor, Párizs - a művész is megnyilatkozott, átpörgettem ezt is:
 
LÁTNI
Nagyon régóta tudom, hogy nem látok. Mit értek ez alatt? Valami hiányzik abból, amit látok. Nem érdekel, amit a szem felfog... Vannak futó pillanatok, amikor a látvány megérint. Ezek a ritka, de élő pillanatok...
 
 
És le is tettem a papírkát. Ajjaj. Egy művész, aki elmondja a mélyet. Viszketni kezd a hátam. Ha jó a képe, tőlem egy zamatos birkapaprikás receptet is elmesélhet.
A meghívó bekerült a bal alsó dobozba. 
Aztán hívott Szüts, te, ezt meg kell nézni! Valahol Rothko - Morandi és Seurat között. 
 
Megrendítő, láttam. Dürernél, mondjuk, ötvenszer jobban ért egy fa megformáláshoz. A legjobb csendéletei pedig... újra kell rajzolni a XX. századi magyar művészettörténetet. Hogy csak a vájtfülűeknek? Miért, Vajda Lajost hányan?
 
A Kiscelli Múzeumban egy húszperces film is. Nehézkesen mozgó öregúr, úgy 70 felé, lassúbeszédű. Délfrancia birtoka környékén rajzolja a vén tölgyfákat. Mindnek nevet is adott. Otthon pedig gyönyörű öreg kannák a csendéleteihez. 
Tényleg olyan elmélkedős pasas lehet.
 
Aki Európába tart, aki Európára szavaz, kötelező megnéznie, mind a három kiállítását. Csak a fasiszta pedereszta ukrán maffiózók nem nézik meg.
(Félek, nálam a reprók nem igazán informatívak.)
 
Tehát Hollán:
1./ Francia Intézet, a budai Duna-parton, nekem itt a lombrajzok..., nyitva május 4-ig.
2./ A Kiscelli Kastély templomtere, olyan, mintha hatalmas orgonabúgás, pár gyönyörű csendélet is van, figyelem, ez április 20-án bezár!
3./ Szentendrei Képtár, még nem láttam, de csendéletek, ezt is, mindenképpen... 
Május 25-én zár.
 
2003. ápr. 8. kedd
Anyácskám este telefonált, hogy rosszul van. Átszaladtam, aztán ott aludtam a díványon, valahai gyerekszobámban. Délelőtt ügyintézések és bevásárlások számára, mellesleg röpke unokalátogatás. Botond egy hónapos és komor, anyja Józsi bácsinak hívja.
 
Aztán itthon egy feladat. Délelőtt vettem egy nyomógombot, ami a kapucsengő pótberregőjéhez kéne, mindegy. De nekem gombnyomásra nem kontaktus, hanem kontaktushiány kellene. (Beszélgetés közben meg kell egy érintkezést megszakítani.) Gyengeáram. És ezt a vásárolt gombot nem sikerült átalakítani.
 
És akkor bevillant. Jelentkezzen, aki ezt tisztább szerkezettel (szebben) meg tudja oldani.
 
 
2003. ápr. 9. szerda.
Mi volt még. A 20 éve csinált műtermi elsötétítő függöny megjavítása: behúzva fotólabor vagyok.
Aztán egy 500-as halogénreflektor a mennyezet alá: filmesektől kapott teljeskék fóliával - bemértük - 5500 Kelvin fok / 200 Luxot ad a készülő képre, a nappali fénynek megfelelő szín és fényerő.
 
Végül ez a próbálkozás, ez is beszerzés eredménye egy tegnap útközben talált elektromos boltban; tavaly óta foglalkoztat, hogy egy Mária-ikon a falra, örökméccsel. Amíg nem találok, addig most egy a kis képeslap. Talán ronda az egész evvel a lobogó gépi fénnyel; próbálkozom. De mindig mondom, egy szoba berendezése nem sítlusegység kérdése, a stílus a benne élő ember.
 
 
2003. ápr. 10.
Láz 38.3, orvoshoz. Mire hazaértem, elfelejtettem, mit mondott, valami bonyolultabb. Nem influenza, arra emlékeznék.  Gyógyszerek, fekvés. Padlómon most tépett újságpapír-szőnyeg, valahányszor pisilni indulok, a papucs mellett olvasom a fenyegető hírt: STAGNÁL A NÉMET GAZDASÁG.
 
Ilyenkor az ember alszik és olvas.
 
Németh László: Utolsó széttekintés / Levelek a túlvilágról
A tehetség más, mint a képesség. A tehetség az életünkkel együtt növő cél, amely megkeresi és megteremti az eszközeit, néha még a szükséges és hiányzó képességeket is... A képesség, akármennyi van belőle, még nem tehetség, s egy nagy, sokféle képességű ember tehetség nélkül sokszor olyan, mint azok a daganatok, amelyekben minden szövet együtt van, amiből egy emberi szervezet keletkezhet, épp csak az egészet megélesítő, rendező elv hiányzik.
A tehetséget nem lehet tanítani, a legjobb képességekből sem lehet kifejleszteni. Innét sok nevelő és apa csalódása. Az én két nagyobb lányomban tízéves koruk körül hasonlíthatatlanul több sokat ígérő képesség volt, mint bennem; s még tizennyolc éves korukban is többet tudtak, mint én... S mégis, szinte bizonyos most már...
...A tehetségnek sokszor jele bizonyos korlátozottság -- a tehetséges ember, mintha csak valami gyűjtőlencse lenne, amely egy pontra veti egy ember egész erejét.
 
Kata itt rám szólt, hogy beteg embernek ágyban a helye. A doktornőre hivatkoztam, aki szerint időnként üljek ki, hogy el ne gyengüljek...
 
Ez a korlátozottság azonban a cél s a rendkívüli, szívós szorgalom korlátozottsága, s nem a természeté. Nem egy képességünknek, AZ EGÉSZ EMBERNEK kell rendkívül gazdagnak lenni, hogy legyen mit egy pontra vetíteni. Zenei csodagyerekből végül alkotót csak életének a gazdagsága csinál.
A lélek természetesen nemcsak művekből gyarapszik, sőt baj, ha már abból gazdagszik elsősorban. Az ember a legtöbbet a természettől vagy a másik embertől tanulja, nem azt, amire szándékosan tanítják, hanem a mi az érintkezés, küzdelem közben kibontakozik benne...
 
Kiszely Gábor: ÁHV Egy terrorszervezet története. Kint találtam. Ez az a fajta könyv, amire semmi szükségem nincs, csak a borzongás, lineáris információk. Hogy az agyonvert, és ha jól értem szintén gazember Szücs Ernő ÁHV-s ezredes szobájában a letartóztatásakor:
 
LELTÁR
142 drb. aranynak látszó lánc 2.46 kg
130 drb. aranynak látszó férfi és női karóra /köztük Patek, Alpina, Marwin, Schaffhausen, Doxa és Omega gyártmányok/
54 drb. fehér fém férfi és női karóra
66 drb. aranynak látszó szelence 7.20 kg
36 drb. személyi dísztárgyak /köztük aranynak látszó, drágakövekkel kirakottak: karkötő, fülbevaló, nyakék, nyaklánc, melltű/
887 drb. gyűrű, jegygyűrű, karkötő /kövekkel is/ 12.145 kg.
1 csomag törmelék arany 12.395 kg
1361 drb. aranynak látszó pénzérme /nagy része Napoleon arany / 8.485 kg
 
(és még jó néhány tétel, ezen kívül:)
 
700.000 Ft. százas címletekben
98.000 dollár
20 drb. takarékbetékönyv, cca: 1,700.000 Ft. értékben
 
Az ÁVH ugyanis gazdag embereknek titokban útlevelet árusított, a vagyont így szedte össze. Kezdetben ebből finanszírozták a szervezetet, egy részét pedig elosztották maguk között. Volt két (?) nekik jövedelmező gyáruk is...
 
 
2003. ápr. 11. péntek
Hajnali kettő, fejfájásra és (miért most?) egy iszonyú fontos ötletre ébredek. Egy antineuralgika, és leülök a gép mellé. És alig két óra próbálkozással teljes siker, tényleg meg lehet csinálni! Hogy ezt a lehetőséget a programozó annak idején miért nem jelezte?! Hogy a weben egyik fejezetből közvetlenül át lehet lépni a másikba, csak egy kicsit át kell írni a...
 
Most a főmenűben az eddig sánta 09. OPUSZJEGYZÉK teljessé vált, ezentúl hallja, el tudja olvasni a FESTM., GRAF., FOTÓK-nál lévő résztáblázatokat is. 
 
Ez után már gyerekjáték volt visszafelé is: a FESTMÉNYEK stb. alatti opuszjegyzékek is kompletté váltak, megnézhető ott is a szereplésnapló, valamint a gyűjtők szerinti felsorolás is. 
Eddig csak kisbetűs szégyenkezős utalás volt, hogy tessék szíves lenni, ott megnézni...
 
 
Megint egy francia galéria megkeresése (hogy meglátogatnának, kiállítást akarnak):
...I found your site on a news paper with an article on your work.  I have a galerie since 1979 in Lyon. I prepare an exhibition on june "when the painters draw" and I am interested to show some yours drawnings before. After an exhibition of your paintings... if you are OK we'll go to visit your work atelier. 
Válaszom:
Elnézést a szegényes angolságért.
Szívesen látom Önöket, de félő, nem vagyok érdekes Önök számára.
1. A 60. születésnapom alkalmából féléves vándorkiállításom 110 munkával, április végén zár. A képek legtöbbje magán- és múzeumi tulajdonban. Lehetetlen most újra kölcsönkérni őket.
2. Néhány művem van itthon, azokat tudnám kölcsönözni, de külföldre nem adok el (kivéve múzeumokat). Ebben a vonatkozásban egy öreg stupid hazafi vagyok. Kapnék érte pénzt, a kép pedig elvész Magyarország és unokáim számára (Kinga, Piroska és Botond)
Köszönöm érdeklődésüket:
 
 
És egy másik levélváltás..
...emlékszel talán, én voltam a múzeum igazgatóhelyettese akkor, amikor te 2o éve... láttam a tévéfilmedet, meg az Ernst-kiállításodat, hallom, töröd a képeidet, nekem nyugdíjasként nincs pénzem ilyesmire, de ha...
Válaszom:
...boldogan adnék neked egy képet, mindig szerettem azt a mosolygó lófejedet. Szoktam érdeklődni felőled... Gyere kiválasztani...
 
 
Levél Tandorinak, új regénye:
 
ZABKESELYŰ ELOLVASVA,
KÖSZÖNÖM!
AZÉRT NEKEM
IGAZÁBÓL 
A TOTYI
A FŐSZEREPLŐ BENNE,
BOCS!
ÖLEL:

 
Esterházy járt arra, szerinte Izland váliszínű. 
 
 
 
Valamit elöljáróban 
az idei, készülő 
kecskeméti képekből, 
új méret, 
75 x 70 cm., 
címe még nincs, A/03/22
 
 
 
2003. ápr. 12.
Egy szomorú vicc a tegnapi Népszabadságban:
 
HADIÜZEMBEN:
-Ez itt legújabb fejlesztésünk. Az A egység felderíti az ellenséges objektumot, a B egység  célra vezeti a rakétát, a C egység áttöri a betonfalat, a D egység robban, az E egység pedig a túlélők között szétosztja gyárunk katalógusát és árajánlatát.
 
 
Egy festmény a jutalma annak, aki megfejti, mi romlott el a Cd-s táskarádiómban.
Javítandó, a következőket építettem be:
? kg 60-as huzalszeg
2 db. kulcskarika
? m. aludrót
? m. bugyigumi
1. db. CD-csomagolási doboz
	...és ha nem is tökéletes, de most megfelelően működik.
 
A kép kiválasztható. Beküldési határidő: április 21., húsvét hétfő. Aztán megmondom. 
							
Ma szavazunk. Egy öreg bankár a Lukács-klubban, egy éve: 
Huzakodás az EU- tagság körül? Ugyan kérem, porhintés, rég eldöntötték már, lefutott meccs. Nyugat-Európának gazdasági érdeke, hogy bekerüljünk...
 
 
2003. ápr. 13.
A kapott Balthust (1908-2001) visszaadom a jövő héten. Elég nekem képesalbumból az én öreg Monet-m. 
Meg csak zavarnának állandó kézközelben 
ezek a sok széttárt combok.
Pedig fantasztikus.
 
Néhány reprót ide, neked. 
Egy kis vasárnapi múzeumozás. 
 
 
Ez itt André Derainről festett portréja, (1936, 112,8 x 72,4 cm.) Egy drámai hős, Rodin Balsacja. A pimasz ötlet, ahogy egy aktmodellt beültet mögé. Rögtön viszonyba kerülnek. Ott váratlan fény derít. A bal oldal férfias, szögletes.
 
(Egyébként Derain számomra egy igazi másodrangú figura az óriások mögött, de a Koppenhágai Múzeumban, 1974-ben, a főteremben rögtön balra volt egy tenyérnyi képe, kenyeres csendélet, ha jól emlékszem, ami mindent! a teremben, a hatalmas Matissokat és Picassokat is lesöpörte a falról.)
 
 
 
 
Akt profilban 
(1973-77, 225x200 cm.) 
Számomra talán a második legjobb képe. 
Ahogy a fény áhítattal végigrajzolja a lánykát, 
aki mintha a túlvilágról lépne be közénk. 
A narancs kendő. 
A mosdótál hirtelen geometriája, 
mégis finom vonala. 
 
 
 
La passage... 
(1952-54, 21993.5x330,5 cm.,
részlet, mert ennyi fért a gépbe,)
Ez egy ismertebb képe, 
talán láttad is. 
Az a sárga blúz és a lila szoknya. 
Fönt egy kis Mondrian, 
közepén a zölddel.
Itt megjelenik a nála nem ritka groteszk is. 
 
Bal felé a sötét függőleges csík a könyv közepe, 
amiből kimásoltam.
 
Fiatal lány... 
(1977, 68x50,5 cm.)
Micsoda rajz! 
A szín nem kell feltétlen a témáihoz, 
mint itt kiderül. 
 
Szabó Lőrinccel kellett volna összehozni... 
Róla most olvasom valahol, 
hogy amennyire nem volt kellemes férfitársaságban, hatalmas szelleme ellenére, 
annyira szerették a nők, 
és mindent megbocsátottak neki. 
Egy versében a nők édes csevegéséről beszél... 
hogy ő azt hogy szereti. 
Én kevésbé.
 
 
 
Az olvasó Katja 
(1968-76, 179x211 cm.) 
Itt is az a sárga középkori ragyogás. 
Megint a hidegebb és melegebb sárgák, 
narancsok egyensúlya. 
Tudom, (a főművét láttam eredetiben), 
de itt is kiderül, 
hogy milyen gyönyörű háttérfaktúrái vannak. 
 
És amit egy barátom a berlini Rembrandt portréról: 
nem is kellene az öregember fejére az csillogó aranyos sisak, anélkül is..., 
itt se azon dől el a kép sorsa, 
hogy a lányka föltűrt szoknyácskában ártatlankodik, ingerkedik...)
 
 
 
Festő és modellje 
(1980-81, 227x233 cm.) 
A művtörténészek biztos tudják, 
mi minden történelmi korokat 
idéz fura beállításaival. 
Valami teljes időtlenség, földöntúli béke. 
Megint sárga a lilával. 
Egy kis csendélet az asztalon, 
mellékes ajándékként. 
 
Csak a jobb fölső fele kontrasztos a képnek, 
a lány térfelén puhaság.
 
 
Japán nő fekete tükörrel  
(1967-76, 150x195,5 cm.) 
Figyelem, a két évszám!
 
Persze, az art deco, 
persze a japán. 
Micsoda kompozíció, 
akkor is, ha teátrális. 
És az ötlet, a fekete tükör? 
 
A színek, a trecento színei, 
a pompeji töredékek, 
a barnák, az a vörös! 
 
A bal fölső rész: 
önálló Rothko. 
 
 
Vissza a földre. Tetszenek emlékezni a tegnapi rejtvényre? 
 
Egy festmény a jutalma annak, aki megfejti, mi romlott el a Cd-s táskarádiómban.
Javítandó, a következőket építettem be:
? kg 60-as huzalszeg
2 db. kulcskarika
? m. aludrót
? m. bugyigumi
1. db. CD-csomagolási doboz
 
Ma 00.35-kor megküldték az e-mail választ. 
Most nyitottam levelét, 18.35.
 
...leverted a helyéről, a külső vázán törés, repedés keletkezett...  A gravitációt hivtad segitsegül: fél kiló szöget dobozba, és drót, bugyigumi, kulcskarika  segitségével kivülről rögzitetted a dobozon, igy állt helyre az eredetit megközelítő állapot.  Ha ennél konkrétabban: pld. nem lehetett becsukni a CD ajtaját. 
ölel: P.
 
 
ÖVÉ A KÉP!
Ez az. Egy pecek letört, a CD-t nem lehetett lejátszani, mert fedelét a rugója állandóan fölnyomta.
Az ajtóba négy kis lyukat fúrtam a pakk rögzítéséhez.
 
 
 
2003. ápr. 14.
E-mail váltás ma este:
 
 
Kedves Mester, az alábbi sorokat az esztergomi Keresztény Múzeum földszinti kiállítótermében olvastam: 	Kedves G.! Köszönöm, nem tudtam róla, talán eljutok a kiállításra! Köszönöm a verset is. Játsszunk! Én ezt így írtam volna meg:  
 Bizonytalanul nyúlok hozzá és villanások szikráznak ujjaim nyomán. Szédülök a lehetőségek szélén, ha belenézek a tengerkék mélybe a készülő festmény alatt.  Formák feszülnek körülöttem a térben Fények hatolnak át rajtam. Változik minden, minden velem együtt az arányosság harmóniája felé. Címe: Készülő festmény, írta: Gadányi Jenő, akinek tegnap (vasárnap) délután nyílt kiállítása ugyanitt.  (Több csendélet is...)	Bizonytalanul nyúlok hozzá és szédülök:végtelen lehetőségek a készülő festmény előtt.  Formák,fények,változik minden,velem együtt,talána harmónia felé.  
 
 
2003. ápr. 15.
Carothers írja:
 
Hálát adtál már azokért az emberekért, akikkel összekerültél és akiket különösen nehéz volt Nem
Nem könnyű hálát adni egy iszákos férjért, egy érzéketlen, értetlen lázongó gyermekért. És nem könnyű szeretni azokat, akik nem is titkolják, mennyire nem érdekli őket a mi szeretetünk.
Nem könnyű elfogadni és megérteni, hogy a gerenda az én szememen van. Szívesebben tetszelgünk saját igazságunkban és az önsajnálatban vagy a türelmes mártír szerepében.
 
Tudunk-e hálát adni mindazokért az emberekért, akit Isten a közelünkbe hoz? Tudjuk-e Istent áldani azért, mert általuk akarja megmutatni a mi szemünkben lévő gerendát?
 
El tudjuk- e fogadni ezeket az embereket, olyannak, amilyenek?
 
Tudunk-e különösen azokért a tulajdonságaikért hálát adni, amelyekért nehéz szeretni őket?
 
Vállalod-e, hogy elviseled őket, és önmagadat félretéve, nekik kedvezel, míg csak egészen be nem tölt a felülről jövő szeretet?
 
Nem könnyű hálát adni egy iszákos férjért, egy érzéketlen, értetlen lázongó gyermekért. És nem könnyű szeretni azokat, akik nem is titkolják, mennyire nem érdekli őket a mi szeretetünk.
Nem könnyű elfogadni és megérteni, hogy a gerenda az én szememen van. Szívesebben tetszelgünk saját igazságunkban és az önsajnálatban vagy a türelmes mártír szerepében.
 
Tudunk-e hálát adni mindazokért az emberekért, akit Isten a közelünkbe hoz? Tudjuk-e Istent áldani azért, mert általuk akarja megmutatni a mi szemünkben lévő gerendát?
 
El tudjuk- e fogadni ezeket az embereket, olyannak, amilyenek?
 
Tudunk-e különösen azokért a tulajdonságaikért hálát adni, amelyekért nehéz szeretni őket?
 
Vállalod-e, hogy elviseled őket, és önmagadat félretéve, nekik kedvezel, míg csak egészen be nem tölt a felülről jövő szeretet?
 
Dícsőítésben rejlő erő / Marana-Tha sorozat 40.
Carothers az US. hadsereg metodista lelkésze volt,
részt vett a vietnami háborúban.
 
 
Estére ennek az A/03/10-es képnek a 
keretére fölkerült a második fehér rajzszög,
vagyis lehet fotózni.
Egyenlőre csak így, digitálice.
 
Alakul, talán nyolc-tíz kép is kész már
a Kecskeméten kezdettekből.
 
A háziasszony behozza a sültet,
és a vendégeknek rögtön elmeséli a receptet,
szabadkozva, hogy most nem annyira...
 
 
Ez a kép majdnem semmi a pontos színei nélkül. 
 
 
 
2003. ápr. 16. szerda
Reggel három. Álomra ébredtem. Kínai követségen látogatóban.  A kerítés előtt várakozunk, bent, a kerti kutyaházban tévé. Beengednek, de kelletlenül, hogy a vasárnapjuk pihenőnap. A kínai altiszt süteménnyel kínál. Egyik teremben a Nyolc Boldogság imaközösség tagjai élnek, egyikük félrevonul egy asztalra, meditálni, eldönteni, milyen hivatást válasszon. Hazafelé teherautóm a lejtőn lefelé elszabadul és fölborul, de megúszom, kiugrom, és eltűnök. Emberek szaladnak oda segíteni, a vezetőülés alatt tömegével személyi igazolványok, megállapíthatatlan ki volt itt. Aztán régi lakásunk ablakában kívülről a párkányba kapaszkodva megjelenik Zsófi lányom, gyerekként, (érdekes, itt valami láthatatlan babonával kellett megküzdenem, hogy kiírjam a nevét). Átmászott a szomszédos erkélyről, társalogni akar. Én pedig mutatni akarnám neki püspöksüveges galambomat, a tenyeremben pihen. Akkor látom, Zsófi megbillen, lezuhan, le az ötödik emeletről, egy teherautó platójára esik. Fölül, de visszahanyatlik, talán életben marad. Emberek rohannak oda.
 
Akkor most egy kis ébrenlét. 
Este tízkor hagytam félbe, a föntebbi  Gadányi-verset táblázatba kellett írni, mert különben a web szétcincálja a két hasábot. Viszont a fájl azóta folyton táblázatban gondolkozik.
Ahelyett, hogy ő is aludna.
 
Most sikerült, bár csak tüneti kezelés. Vissza, aludni. 
 
Reggel nosztalgiaséta a Lukácsba. Másfél hét után úszni még nem merek, csak néhány szó a barátokkal: Gábornak viszem a hírt, a postán elveszett a kézirata, egyeztetjük a teendőket. Egy leányzó a folyosón, gyönyörű bőrrel. Az a félfordulatos mozdulat, félrebillent fej, ahogy a tükör előtt haját szárítgatja, elbűvölő. A hölgyeknél is lejelentkezem, múltkor nagyon leszidtak, hogy nem jeleztem előre kecskeméti egy hónapos kimaradásomat. Séta, tehát ünnep, tehát a Duna-parti kijáraton át a parkba, szemben a Margitsziget. Friss lombok, megcsap a napsütéses mindenzöld. Közben itt tavasz lett.
Még kenyeret kell venni.
 
 
2003. ápr. 17.
Mára csak ennyi.  (A/03/04)
 
 
2003. ápr. 18.
Délután egy dühös SMS ébreszt Párizsból, hogy a Pompidou Centerben most alig látni a Bonnard-aktokat, átrakták a folyosóra.
Két éve, emlékszem, pár silány akt volt körülötte. 
Akkor meg a témaegység volt a szempont.
A csacsik.
 
A/03/18-at tovább.
 
Dikálnom kellett egy jól elhasznált, gyűrött C. naplót. Meghökkentő volt így szembesülnöm velem: a könyv tele bejegyzésekkel, aláhúzásokkal. 
Hallanak.
 
 
2003. ápr. 19.
Anyácskám sürgősen kórházba. Különszoba. Azonnal oxigénpalack.
Miki felvételi, első forduló az Iparművészetin. Esti hír: átment.
Feltámadási szertartás a Ferenceseknél. Másfél órát bírtam állva.
 
 
2003. ápr. 20.
Anyám, mobilon: ÉHES! Nagy szó. Nyolckor, még kirándulás előtt, sonka, sajt neki. 
 
Hollán kiállítás másodszor a Kiscelli Kastélyban. Megrendítő. 
Ma be is zárt. 
 
Valami kis ízelítő, 
húsvétra.
 
„A Dicsőséges tölgy I.”  papír, akril, 
57x76 cm, 2001. 
 

„Az erdő őre” nagy tölgy, papír, tempera,
65x100 cm, 2000.
 
Önéletrajza nem túl bőbeszédű.
Született 1933-ban Budapesten,
1956 óta él Párizsban.
Pályája kezdetétől az év néhány hónapját Dél-Franciaországban, a szabad természetben tölti, egy kis présházban. Az év többi részét párizsi műtermében.
 
Csendélet, papír, akvarell, 27x38 cm, 2001.
 
Persze, Morandi, persze Rothko. Gyönyörű.
 
Ha valaha megfogható, 
errefelé van a festészet szíve.
A többi csak anekdota hozzá.
 
 
„A diadalmas” tölgy, 
papír, szén, 50x60 cm, 2001.
 
Romantikus, gazdag, pontos.
 
 

Csendélet I. papír, szén, 
37x50 cm, 1989
 
Főiskolásoknak kéne megmutatni, 
mit jelent egy témát „összefogni”.
Csak a fő formák, 
csak a fő arányok.
 
 
Csendélet, 
papír, akvarell, 57x76 cm, 2000
 
 
A forgó tölgy völgye 
papír, szén, 50x65 cm, 2001.
 
 
Hollán Sándornak 
kiállítása van még 
a Francia Intézetben 
(május 4-én zár), 
valamint
 a Szentendrei Képtárban 
(a Főtéren, ez május 25-én zár.)
 
 
2003. ápr. 21.
Biciklizés Katával a Margitszigeten. Húú, hülye vagyok, nem értem, was?! Azt mondja a szótár:
 
Margitsziget (városrész) de: Margit-sziget (természetföldrajzi név)
 
Kata bekiváncsiskodik valami élményparkba, szabadtéri mozi volt azelőtt. Most gumiasztal, ugrálni; minigolf, műsziklafal megmászandó, meg magasan egy erkély, mellé kiírva: egy ugrás 500 forint. Alatta, ahogy látom, betonlapok. 
Ha túl sokba kerül a gyerek kosztoltatása?
 
Egy Németh László tanulmány megint fölhozta Szabó Lőrincet, ennek kapcsán az Illyés esszékötet, ő meg Kosztolányi veszekedését emlegeti. Így aztán újra elővettem, ahogy Kosztolányi Adyt szidja, nagyon élvezem, valami kaján öröm:
 
(Könyvet szándékszik írni, melyben) ...igyekszem kimutatni nem csekély művészi értékét és óriási művészi fogyatkozásait, költői fejlődését és hanyatlását, a modorosságban való megrekedését és a politikától való elkorcsosodását.
A vita rendesen akörül forgott, hogy Ady hazaáruló-e, vagy sem, nemzetközi-istentelen, vagy fajához szító, hű magyar. E vitatkozók nagy része évszázados betűiszonyban szenved,,,
 
Ady gyönyörű indulása után egyre-másra ontotta vegyes értékű verseit, majd zuhanni kezdett abba tűrhetetlen modorosságba, mely végül teljesen elnyelte...
 
Határozottan szerencséje volt, mind az ellenségeivel, mid a barátaival. Nekik köszönhette, hogy róla soha egyetlen sor irodalmi kritikát nem írtak, csak otromba ledorongolásokat és hozsannás beszámolókat, csak pártköri förmedvényeket és émelygő áradozásokat, melyeknek hőfokát nem egyszer maga a költőfejedelem szabta meg. A kritikát, a legenyhébbet se bírta el. Amikor egyik kitűnő kritikusa történetesen tárcát írt Babit Mihályról, kétségbeesetten panaszkodott levelében, hogy a kritikus elhagyta. Akik körülvették, érzékenységét óvatosan kímélték. Sikerült úgy beállítani, hogy egész életében tiport, félreismert lángész volt, akit mindenki üldözött, s míg hiába házalt becses kézirataival, másokat, silány féltehetségeket, rongy verselőket emeltek fölébe... ez szemenszedett hazugság...  Mint költő szerencsés volt, talán minden költő között a legszerencsésebb, mert kortársaira jelentős hatást gyakorolt, mely gyakran ugyan nem volt művészi, inkább társadalmi és politikai... költeményeit szívesen közölték... már életében divat, lárma, dicsőség vette körül.... utazott, külföldön is élt huzamosabban s végül a csucsai kastélyból keltezte írásait. Kis hazája többet nem adhatott neki...
 
Mi tarthatna vissza a kritikától?.... hogy féltékeny vagyok rá? Ez igaz. Féltékeny vagyok egy olyan mérhetetlenné dagasztott hírnévre, melyet jogtalannak... Minden kritika első, ősi mozgatórugója a féltékenység... Természetesen azon igyekszem, hogy kisebbítsem költői hírnevét, melyet túlzottnak tartok.. Elejétől végig egyoldalú maradok és szeretetlen is, -- mert amint kijelentettem -- nem szeretem őt, de remélem, hogy nem leszek igazságtalan...
 
Gondolatának főtengelye a messianizmus. Hogy új megváltónak kell jönnie, s az majd mindent egy csapásra jóvátesz... ezt a keleti miszticizmust átveszi minden prófétáló kenetességével... s valami ellenmondó bölcseletté gyúrja. Állandóan szólongatja a Holnapot, mely szebb lesz, mint a Ma... Pesszimizmusa nem mély, csak külsőleges. Alapjában egy felületes, könnyen-hívő optimizmus lakozik benne... Tudom, hogy költőtől nem szabad logikát követelni... világnézete azonban annyira sérti értelmemet...
Ő maga is küldetést érez, még pedig többfélét. Az első körülbelül az, hogy ennek a földnek a Messiása legyen. Hogy miből áll az ilyenfajta küldetés, nem tudjuk...
 
Második küldetése a költői. Valójában az első és egyetlen. Nemrég közzétett leveleiből kiderül, hogy életének becsvágya, aggodalma kizárólag a hírneve volt, melynek életben tartásához minden eszközt igénybe vett..
 
Ez a süket citera, ez a nyafogó csimpolya? Költeményei hemzsegnek ilyesmiktől:
 
		Jaj, be szép, hogy vagyok,
Jaj, be szép, hogy vagynak,
Jaj be szép, hogy minden Való szép,
Jaj be szép a Szép.
 
Nem, tisztelt uraim, ez nem szép: ez rút és ostoba. Ez nyelvünk mélypontja... 
 
Kosztolányi Dezső Az írástudatlanok árulása. Először közölve: Toll, 1929. júli. 14.
Én átvettem: Gorombaságok könyve, Helikon, 1999.  
 
 
2003. ápr. 23., szerda
Kata szeret moziba járni, és szokott is. Időnként el is alszik közben, valami számomra érthetetlen módon ott nagyon jól ki tudja pihenni magát. (Vagy engem.) Évi egyszer engem is elvisz, de nem emlékszem, mikor volt utoljára, hogy nem jöttem ki az első negyedóra után. Szóba került, aktuálissá vált az idei közös mozizás. Elnézegettem a lehetőségeket. A zongorista plakátja figyelemreméltó, ha ilyen színvonalon van végig fotózva, az már. De fiam hozta a hírt, holokauszt téma. Köszönöm, az megvolt, (mondom Kertész Imrének is, aki ezt minálunk földolgozatlan témának tartja), elég évenként egy Pilinszky-verset újraolvasnom.
A másik plakáton messzi-messzi táj, lapp-finn-orosz figurák. Sok díjat kapott. Ha csak felében váltja be, amit mindez ígér. Kiskakukk.
Elmentünk, megnéztük.
Tényleg lappföld.  Egy tóparti fakunyhó. Egy elbűvölő, ronda-szép asszonyka. És a táj, a környezet! Mindenki más módon tanulja meg az élet alapkoordinátáit. Én például a végtelent gyerekkoromban, azt hiszem, a délamerikai postarepülő-járat hőskoráról szóló novellákból.
Az északi táj az igazi egzotikum. Jártam Észak-Norvégiában, tudom.
Az ötvenes években a Szovjetunió című lap a fodrászszékre várva. A tajga, a tundra vidéke, fotók, festmények. Igen, Levitan is. Örök nosztalgia maradt. (Megünnepeltem, amikor ha tízezer méter magasból is, de LÁTTAM a Bajkál-tavat.)
A film háttere, a természeti környezet. Favágás, varsa, bőrruha, rénszarvasok. Semmivel sem szebb ott az élet, mint a Margit körúton. 
De mégis. Hogy is mondjam, ellágyultam.
 
A Toldiban és az Urániában megy ezen a héten, délután.
 
 
Szüts anyukája mondogatta 
félmosollyal: 
Édes kis fiam, esik az eső, ilyenkor szomorú vagyok.
Egy éve halt meg.
 
Sz. most Párizsban, SMS-t küldtem neki:
 
Mamád vigad: zuhog
 
 
 
Este ez jött Szütstől:
 
 
 
2003. ápr. 24. csütörtök
Keretépítés, egész nap, nyolcvan centisek, majdnem kész. Fárasztó volt. Egy horzsolás, egy vérhólyag, két szálka.
Közben Szüts-csel SMS-váltás:
 
--Most mezítláb állok a tengerben.
 
--Most szögelem a tizedik keretet. Vigyázz, nehogy petefészek-gyulladást kapjak.
 
Este Gy. barátom telefonja, hogy most hallom a hírekben, elloptak három képet a szentendrei Czóbel-múzeumból, és elkezdtem röhögni, és nem tudom abbahagyni, mert eszembe jutott az idevágó cikked első mondata..
 
 
2003. ápr. 25. péntek.
M. atya egyre görnyedtebb, -- nehézkesen, járókerettel jön már ki misézni --, kezdi téveszteni a szöveget. Magánbeszélgetésben még egy hónapja élénkszellemű volt. Most egy fotelt készítenek oda neki az oltár mögé.
A klubban Gábor csillogó szemmel meséli a kompjuter karambolokat, hogy nagy piros felkiáltójel, meg hogy kiírja: azonnal!, mert különben minden tönkremegy... nagyon élvezi.
Öltözés közben a főorvos úrnak taglalom a Kiskakukk film érdemeit, és hogy feltétlen... közben csillogni kezd a szeme, látom rajta, megtalálta a megfelelő választ: Én csak a kardos-kúrós filmekre járok!
 
Anyácskám még kórházban, túl a vélt veszélyen, már virgoncabban. Az esti telefont --csoda ez a mobil --  avval kezdem, hogy most nem a betegségedről fogunk beszélni... Megértette. A Bernáth Aurél önéletrajzát boncolgatjuk, most ismerkedik vele.
Piroska, a középső unoka, már megint leesett valamiről, SzTK. Veszélyérzete nincs, egy éves, fölmászik az emeletes ágyra, a létra mellett, majd nyugodtan lepotyog.
Nézem az újságot, négy Czóbelt vittek el a múzeumból, nem hármat. Szerencsére gyengék, ahogy látom.
 
Délelőtt Mikivel a Szentendrei Képtárban, Hollán kiállítás. Nincs mit mondani, itt elakad a szó. Áhitat. 
Ez a legteljesebb kiállítás a három közül. Kérdezem, mondják a művész részt vett a rendezésben. Egyet hibáztatok, remekműveket nem szabadott volna sorozatokká rendezni. Mintha félne, hogy egyedül nem elegendő.
 
 
2003. ápr. 26. szombat.
P. Laci, a pályázat nyertese, most választott képet, és el is vitte: A/98/39
 
Egy e-mail:
 
Tisztelt Váli Dezső! 
 
Kérem, ne vegye rossz néven, hogy megkerestem Önt, de szeretném, ha tudná, hogy a diplomamunkám témája az Ön zsidó temetők- sorozata. Remélem, nem haragszik, ha ezzel kapcsolatban néhány gondolatomat és tapasztalatomat megosztom Önnel.
A Kecskeméti Tanítóképző vizuális nevelés szakán vagyok végzős hallgató. ...Talán furcsa dolog gyerekeknek temetős képekről, temetőművészetről beszélni. És nagyon nehéz ezt 
tantárgy-pedagógiába beépíteni...
 
És egy másik:
 
Tisztelt Művész Úr!
 
Engedje meg, hogy ismeretlenül is felkeressük levelünkkel! Tanítóképző Főiskolán
másodévfolyamos hallgatók vagyunk. Egy vizuális-kommunikáció órán
megismerkedtünk egy festményével játékos kommunikációs gyakorlat keretében.
A csoport egyik hallgatója az ön egyik képét szavakkal tolmácsolta a többi hallgatónak, akik
csupán az elmondottak alapján megfestették a képet.
Ezután megtekintettük az Ön életmű-kiállítását... több képén megjelenik egy visszatérő motívum, amit nem sikerült azonosítanunk. Leginkább egy falnak támasztott karóhoz, bothoz vagy léchez hasonlít.
Szeretnénk megkérni Önt, hogy avasson be minket műhelytitkaiba: a művész szemszögéből nézve van-e konkrét jelentése az előbb említett motívumnak, és ha igen, mi lenne az?
Életmű-kiállításához gratulálva, tisztelettel várjuk válaszát:
 
És a válaszom:
 
Drága Kis Csillagaim, kedves Barbara, Viki 1-2, ( még 12 név)
Most jutott el hozzám leveletek. Tehát a kérdés, mi az a visszatérő botra vagy lécre emlékeztető motívum a képeimen. Úgy tűnik, be kell vallanom.
Tehát, egy mondatban: egy visszatérő képalkotó elem. 
 
Kifejtve pedig: 
egy függőleges vagy a függőlegeshez közel álló igen elnyújtott téglalapforma, közelítően egyenes vonalakkal határolva, rendszerint markáns kontúrokkal. Legtöbbször a hátteréhez viszonyítva kontrasztos tónusban jelenik meg, színe általában jellegtelen. Megtöri, vagy érintkezik a padló és a fal találkozási vonalával. Szerencsésen vagy szerencsétlenül egyensúlyoz egy a kép átlós túlfelén lévő foltot, esetleg vonalat.
Szeretettel gondolok rátok! Nézzetek Morandi és Levitan képeket is! Jobbak nálam!
 
 
Megkérdeztem tanult barátomat, a velem készült interjúkat hova soroljam, a 07. ...SAJÁT ÍRÁSOK-hoz, vagy a rólam írt cikkekhez, a 08. ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSOK szövegeihez. 
(A publikációjegyzékbe vagy a bibliográfiába.) 
A hencegési szándék az előbbit sugallta, s ebben megerősítést is nyertem: Amennyire te belenyúlsz az interjúidba, az inkább a te munkád, ha választani kell. 
 
És akkor ezt igazolandó egy idei példa. - amennyire ugyanis a saját megkapott szövegeimet is végezetül átírom.
 
 
2003. ápr. 27. vasárnap
Szinte már kínos rá gondolni, akár egy családtól elbitangolt rokon, aki. Ma zár Kecskeméten ez a régótavan gyűjteményes kiállításom. Ideje már. Ígérem, soha többé nem leszek hatvan éves.
Leadminisztráltam, persze. Külön fejezet az önálló kiállítások között. 
Megvolt.
 
Adyt olvasok. Kissé Kosztolányi kárörvendő szemével.
 
 
2003. ápr. 28. hétfő
 
Nem néztem meg a naptáramat, így elfelejtődött a képbeadás a Szegedi Nyári Tárlatra. Selejt. 
 
Gábor Marianne kiállítása, s egyúttal S. Nagy Kata róla írt monográfiájának bemutatása a Lajos utcában. 
Ez a festő -most 86 éves - mindig nyitott ügy, eldöntetlen volt számomra, hova tegyem. Igazán tudja használni a színeket, kevesek között. Nagyon-, néhol túl könnyű kezű. Érdekes. Változatos. Szorgalmas. (Nem szégyen.) És ezek az öregasszonyok - figyelem! - ez Farkas István súlya már, minden mellékíz nélkül mondom.
 
 
Ahogy nézem az albumot, 
egyre jobban tetszenek, 
ha nem is mind, a képei. 
 
Faktúrák, ritmusok, kompozíciók. 
Tényleg fura, hogy itthon nem jegyzik.
Néhány portréját nagyszerűnek tartom, 
egyebek mellett.
 
Ez itt például: Olga néni pettyes ruhában, 
100 x 80 cm., olaj, farost, 1962.
 
Igen nagyvonalú. Nagyszerű karakterrajz. A fehér pöttyök. A piros vonalkák. A szép szürkék. 
Az egyszerűség.
 
A fölső kép pedig:
Tengerparti nénikék, 80 x 60 cm., olaj, vászon, 1948.
 
 
2003. ápr. 29. kedd
Mikrobusz, megjött Kecskemétről az 57 képem.
Micsoda munka lesz ezeket hazaszervezni a tulajdonosaikhoz. 
Mért nincs nekem műteremszolgám, mint Mednyánszkynak.
 
Este. Ünnepi percek. Csomagolom ki az összes képeket. Életem legjobb képei, vagy mondjuk így, a legkedvesebbek. Patetikus vagyok? Miért ne. Most először, és nyilván utoljára, így, együtt harminc év legjava itt, a műteremben. 
Van, amelyik már húsz éve elkerült tőlem. Még majd egy utolsó átnézés, keretjavítás. Új képcédula, rajta jelzés, hogy az összes opusz-adat megtalálható a weben. 
Végső búcsú, holnaptól kezdődően indulhatnak haza, gazdájukhoz.
Az Angyali üdvözlet már visszakerült Kata ágya fölé.
 
 
2003. ápr. 30.
Igen, vitathatatlanul, egy kicsit a halál ünnepe is ez. Viszont rengeteg pukkanó fóliát kaptam. Órák óta tekergetem őket. Két végükre befőttes gumi.
 
És egy szövegváltozat, azt hiszem, ez a gyengébb:
 
Igen, vitathatatlanul, egy kicsit a halál ünnepe is ez. Viszont rengeteg pukkanó fóliát kaptam. Órák óta tekergetem őket. Két végükre befőttes gumi. Katától lopom, a konyhából.
 
A klubban meséli A., tegnap találta a Levéltárban. 1941, a Magyar Királyi Honvédség pályázatot ír ki tábori lelkészi posztokra. Egy főrabbi is jelentkezik, de elutasítják, de csak mert 30 év a felső korhatár. Elutasítanak ugyanezért egy protestáns lelkészt is. 1942, 43-ban tanfolyamok rabbik számára a tábori lelkészi feladat elsajátítására. A 41-ben a zsidó tiszteket lefokozzák, ugyanakkor a zsidó tábori rabbikat előléptetik. A munkaszolgálatosoknál is létezik ez a beosztás.
 
Egy hónap után újra a teljes hossz, 1200 méter, (1196,4) de csak azért, hogy ide kiírhassam. Még kifáraszt.
 
Hazafelé sziréna, mentő, oldalán: V.I.P. AMBULANCE 
Különös kategória.
 
Tegnap megkaptam a kecskeméti kiállítás vendégkönyvét is.
 
Nagyon tetszett a kiállítás, különösen a bútorok voltak szépek! Szerintem érdemes volna egy kicsit érdekesebben elhelyezni őket!
 
 
Nagyon szépek a képek, és kreatívak. Egyszerűen csodálatosak! Nagyon élethűek.
 
A weboldal látogatói áprilisban: 887.
 										az előző levél
 
98. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2003. 2003. MÁJUS
 
2003. május 1.
Szia, kedves J., 2003. májusban! Keresztfiú hogy van? Tudom, hosszú távú a dolog... De azon belül?
 
Délelőtt lomha biciklizés Hűvösvölgybe,  J.-vel. Hazafelé rituális sült krumpli a McDonaldsban.
Délután képválogatás; Üres terek címmel Fehérváron lesz a Csók Galériában kiállítás, 2003. május 10-én nyílik. Képeim a Nemzeti Galériából, (A/93/10, A/93/25, A/91/48, A/92/22; a Kiscelli Múzeumból, (A/89/06, A/90/04)  a saját raktárukból (A/89/01, A/89/15), 
és tőlem is kértek: A/00/35, A/01/25, A/02/06, A/02/09, A/02/15, A/02/26, A/02/29.
Most üzentek csak, talán, mert anno jeleztem, hogy a honlapomról minden kiválogatható. 
 
 
2003. május 2.
Tegnap estére olyan fáradt, ami a léleknek kancsal módon többletmunkát ad. Ismerős? Amikor az is teher, ha megkérdezik tőled, kérsz-e egy lekváros kenyeret. Hát még eldönteni. Amikor már ösztönösen mindent utálsz, ami mozog, minden szót, történést. Mindent, ami van. Amikor elképzelhetetlennek tartod, hogy másnap reggel képes leszel a biciklitartót fölszerelni a kocsi tetejére.
És ekkor -nemcsak elviselni magadat és nem csak viselkedni - de még gondolkodni is: ellentmondani magadnak. Munka. 
 
 
2003. május 5.
Pár nap feszült pihenés Simontornyán. A város-közepi vártorony gyönyörű. 
Felsőrácegresen Illyés Gyula szülőháza, illetve a helyén egy kopjafa. Múzeuma a helyi iskolában. Falán telefonszám a látogatóknak, hívom: Mindjárt nyitom, kicsit tessenek várni, lesül a pogácsám! Délután a kocsiban tartott szerszámos doboz a szögeit szétválogattam a csavaroktól. 
Olvasni Bernáth Aurél: Gólyáról, Helgáról, halálról. Novellafélék. Remekmű. 
 
 
A PÓK
... a sok láb teste kilövellő sugárzásaként hat, az egész jelenség roppant szuggessztív. Hol ékszerre emlékeztet, hol egy konok bestiára, aki noha kövérre szívta már magát, mégis lesre áll. Ezúttal énrám. Álljunk meg alatta egy pillanatra.
Az egész jelenségben, ahogy ott fent tanyázik, van valami félelmetes. A csendje és a mozdulatlansága. Más rovar ilyen este pattog, zizeg, veri a szárnyát, vagy a lámpához ütődik. Ez meg csak ül, és van. Ha láttam volna egyszer is, ahogy besurran az ablakrésen vagy a küszöb fölött, s irányt vesz a leshelye felé. De még sohsem láttam a felvonulását. Csak jelen van. Rendszerint este tízkor ott ül már a plafon alatt dagadtan és csendben. Főleg az a nyugtalanító, hogy ott, a terepet kiszámítva helyezkedik el, mert kötélzetén függőlegesen leereszkedve épp a fejemet érheti. Micsoda ész!
Üzemvitele csendjét, ravaszságát, dagadt hasát, lábai legfinomabb precíziós műszerekre emlékeztető csodáját nem lehet megszokni. Megjelenésének váratlansága -- még ha esténként ismétlődik is --, nyugtalanító. Pók! -- szoktam mondani felkiáltójellel, ami személye méltánylását jelenti. Más rovart ilyenkor nem nevezzük nevén, hanem csak ütjük vagy elhessegetjük.
 
És így, ilyen gondos figyelemmel négy oldalon keresztül...
 
Most kicsit zűrös napok következnek. A műterembe leszállított 57 képet a tulajdonosaiknak visszaadni. 
 
 
2003. május.6. kedd
 
Elfelejtettem tegnap mondani, rajzoltam is valamennyit Simontornyán. 
Hollán Sándor farvízén persze fákat. 
 
Részlete a három jegenyés rajznak. Az egész nem fért bele a szkennerbe.
 
Valamikor három éve kaptam 
néhány gyönyörű merített papírt.
A diófapác saját főzet. 
A rajzeszközt fapálcikából faragtam hozzá.
 
Estére aztán beszkenneltem 
az egész rajzot, két darabban: B/03/01.  
Részlete jobb, mint egészben.
 
2003. május 7. szerda
 
Ez a simontornyai vár belépőjegye. 
Az árat tessék megnézni. Nem lacafacáztak.
 
 
 
2003. május 8. csütörtök
Hála Isten, hordják már képeimet a tulajok a műtermemből. Akkor lesz teljes biztonságban az életmű, ha szerteszét. Most még festés közben kerülgetni kell őket, búcsúzó vendégek.
 
A győri kiállításom video-forgatása kapcsán jöttünk össze. Biciklivel érkezett, egy CD-t akart átadni. Negyven éves lehet. Azt mondja, emberekkel dolgozik együtt, mozgalmas a munkája, most épp Burmában járt. Szereti a társaságot, a dumálást, de szüksége van a magányra is. 
 
Az Alpokba jár ki, egyedül. Alig kétszáz kilométerre innen kedvel egy 3000 méteres hegyet. Estére el kell érni egy házat, meghúzódni. Menedékház, ahol főtt ételt is adnak, vagy csak egy nagyobb acéldoboz, ahova bevackol az ember. Két - három nap alatt szokta a csúcsot megjárni.  Néha az ösvényen szembejön valaki. Már a mozgásáról fölmérni, valahogy ezt megérezni, ha az is magánykedvelő. Hogy csak egy mosolyváltás, két udvarias mondat, vagy esetleg egy igazi találkozás, vannak ilyen csodák is.
Egyedül, de előfordul, hogy baráttal, van, hogy gyerekeivel megy.
Megígérte, egyszer elvisz magával.
Két órát beszélgettünk. Meséltem neki egyetlen tátrai utamat, hetvenes évek, tanítványom vitt egy nyáron, szikla alatt bivakolás éjszakára, hálózsákban. Gyorsforralón tea. Másnap egy fennsíkon találtuk magunkat, teljes ködben. Minden támpont híján bolyongtunk, a váratlan - augusztus! - térdig érő szűz hóban. Aztán egy igen meredek hegyoldal, lefelé, jéggel borítva. Hasra feküdve rugdaltunk ki egy-egy lépcsőfokot. Tévedni nem lehetett. Halálfélelem. Késő esetére találtunk egy házat. Tizennégy óra gyaloglás után.
A hegyek, a hegyek.
 
A. meséli a klubban, már föl van pörögve, készül az ez évi németországi konferenciára. A téma az idén szorosan szakmája szerinti, kitüntetés-történet. Kérdem, miről beszél. Talált egy eddig földolgozatlan területet, a II. háború vége felé olasz és spanyol mintára Magyarország is alapított egy kitüntetést, kizárólag külföldiek számára. A Szent Korona Rend. Talált hozzá anyagot, például a Szálasi-kormány Külügyminisztériuma utoljára Szombathelyen székelt, sok irat megmaradt. Húsz éve keresi, most itt találta meg Ribbentrop magyar kitüntetését is. Volt annak egy szekrényre való medálja, persze. Az összeomlás után egy amerikai őrnagynő magával vitte az egészet. Azóta darabjai már megjelentek külföldi árveréseken.
 
Klubból hazafelé nem szirénázás, hanem veszekedett szirénázás. Sínek között rohanó Mercedes, benne fekete fejmaszkban öt fekete bevetési rendőr, géppisztoly a térdük között. 
Indulnak munkába. 
Én is oda tartok, csak az ellenkező irányban.
 
Micsoda erősek a kulturális kötöttségeink. Legalábbis az enyémek. A hátsó utcán, a bicikliúton kilenc perc a Margitsziget. Ha itt megyek a Margit körúton a sínek között, négy perc. És nem merem még egyszer így, pedig senkinek nem ártok vele.
Illetve dehogynem. A közmorált rontom.
 
A jezsuita mondja: Apostolkodás: másokat Istenhez vezetni. Vigyázat, a puszta szolgálat önmagunktól menekülés is lehet. Akinek imája csak szóbeli, apostolkodása is szóbeli lesz, kereskedelmi jellegű propaganda: Vegyél Coca-Colát. Aki érzelmileg is kapcsolódik Istenhez, azt meg lehet érezni. Akinek Isten jelenléte mély békét eredményez, az spontán közöl valamit Istenről, sugározza. Ez az igazi apostolkodás. 
Az apostolkodás leginkább életforma. (Jálics Ferenc: Tanuljunk imádkozni.)
 
Kitaláltam valamit. Mostanában tudatosult, bár régóta zavar, hogy festés közben szemmagasságban az ablakokból erősebb, direkt fény is ér. A régieknél gyakran látni, hogy a műteremablak igen magasan kezdődik. Kitaláltam, most összeragasztottam két öreg lepedőt, és az oldalablak elé, a falra haránt a mennyezetről egy dróton belógattam. Már nevet is adtam neki, úgy hívják, hogy függöny.
 
 
2003. május 9., péntek
M. Katalin aláírással kaptam egy megható bejegyzést a kecskeméti kiállítás vendégkönyvébe (április 26-án utazott le megnézni), olyan szép volt, hogy nem is mertem ide föltenni. Viszont igen megköszöntem volt tanítványomnak, akiről kiderült, hogy az egy másik M. Katalin. 
A följegyzés mintha azt sugallná, hogy ismerjük egymást.
Bocs, nagyon köszönöm a kedves sorokat. Kinek tetszik lenni? 
 
Mégiscsak keretbe tettem még három rajzot a múlt hetiek közül. Köztünk szólva nem csúcsminőségek, de valahogy. Bizonytalan még, megtartom-e mindet. A grafikáknál vannak. (Ha nem jönne föl, lásd a GRAFIKA-alatt.) 
 
 
2003. május 10., szombat
Befejeztem az A/03/06-ost, Igazi műterem, olaj, faroston, 80 x 80 cm.
Nem tudom megmutatni, a fényképező valahol fiamnál.
Remekmű. Vojnich tíz ujját megnyalná. 
Bocsánat.
 
Alvásidőben, koradélután, le Fehérvárra, a kiállításunkra, vonattal. Áloműzőnek megint az Illyés tanulmány Szabó Lőricről, nagyon szeretem:
 
...Az aprólékos adatok, a részletes tények, a kínosan pontos beszámolók megszállottja. Ha ő a marathoni hírnök, az athéniek még ma sem tudnák, mi történt Miltiádesszel, még mindig hallgatnák, lebilincselve a pompás előadástól, hogy milyenek voltak útközben a fák, a hegyek, a felhők, a hidak, a hidak alatt a habok, a habokban a halak, tovább a halfogó hálók meg a halsütő asszonyok -- vagyis mi mindent látott személyesen ő, mi történt vele...
 
Maga a kiállítás dicsekvés tárgya. Üres terek címmel. Egy csodálatos kis Barcsay, korai Deim; lakótelep fölülnézetben, Szűcs Attilától több munka, Orosz Jánosnak egy nagyon szép kis korai táblája. Öt-hat nagy Szüts és Vojnich. Tőle eddig nem látott is: Chicagoi hotelszoba.. És enyém volt a fogadótér, mintha egy fővendég, bocs, tizenhat kép és egy rajz, kamara-kiállítás. Határeset, de ilyenformán az önálló kiállítások közé is betettem.
A képek között régen-régen nem látottak, múzeumokból: 
A/73/04
A/90/04
A/89/15
A/91/22
		
Örültem neki.
 
Este baráti segítséggel fölkerült a honlapomra a múlt havi 28 perces Duna -tv interjú. Megnézhető, vagy akár letölthető. A letölthető változat a központi szerveren van, ami érzékeli a te géped kapacitását, és ahhoz alkalmazkodva a lehető legjobb minőségben küldi a filmet. Már ki is próbáltam, mindenféle technikai gondok voltak, de: működik! interjú lejátszás (lásd a TV-INTERÚ-nál, ha itt nem jönne föl.)
 
 
2003. május 12. hétfő.
Most kaptam faxon:  
A Fuji száz látképe című háromkötetes műve 1834-ben megjelent első részének előszavában írta: „Hatodik életévemtől kezdve festésre ösztönöz minden, amit látok. Ötvenéves koromig nagyszámú rajzot tettem közzé, de mindaz, amit hetvenéves koromig alkottam, említésre sem érdemes. Csak hetvenhárom éves fejjel kezdtem megérteni valamicskét a természet, a növények, fák, négylábúak, madarak, halak és rovarok lényegéből. mire nyolcvan leszek, még messzebbre jutok és kilencven éves koromban behatolok a dolgok titkaiba. Százévesen bizonyára elérkezem majd a legmagasabb mesterségbeli tudás stádiumába, és mire száztíz leszek, minden, amit alkotok, minden pont, vonás élővé válik. Aki addig él, ameddig én, megláthatja, hogy betartom a szavamat. Írtam ezeket hetvenöt éves fejjel, én az egykori Hokusai, ma a rajzok vén bolondja”
 
A tegnapi szentbeszédből:
Nekünk a Magiszter atya így tanította a szentmise értékét: Ha földrengés van, és összeomlik a templom, de a pap életben marad, ne a hívekkel foglalkozzon, hanem folytassa a misét. 
Az a legfontosabb, amit akkor értük tehet.
 
Azt tanácsolták, ezt a gondolatot ne tegyem föl ide, úgyis annyi értetlenség és gyanakvás kíséri az egyházat. Csakugyan kemény beszéd. Erről az jut eszembe, hogy a fiatalok mostanában legtöbben ferencesnek jelentkeznek. Pedig ott nagyon megszigorították a noviciátust, éjjel fölkelnek imádkozni stb.
 
Miki dolgozatot ír, négy önarcképet kell elemezniük: Van Gogh, Dürer, Rembrandt, Schiele. Megtisztelt avval, hogy kérdőn rám nézett ez ügyben. Két dolog jutott eszembe hirtelenjében ott, az előszobában: el ne felejtsük, egy megfestett köcsög ugyanannyira önarckép. Minden kép önarckép. És hogy, ha munka közben tükörbe néz: egy modellt lát.
 
M. bácsi, zenerajongó, ma a zuhany alatt bevallotta, hogy otthon gyakran énekel duettet az imádott Székely Mihállyal. Cserébe elmeséltem neki, hogy harminc évesen kaptam egy altfurulyát, a kottát sem ismertem. Eljutottam a H-moll svitig, amit aztán az évek folyamán vagy százszor eljátszottam magamnak. Aztán mikor egyszer hanglemezről is meghallottam, megdöbbentem, hogy az én változatom mennyivel szebb.
 
 
2003. május 13.
A zuhany alatt mesélem a főorvosnak, aki még nem tudja, hogy szerencsére ellopták Bécsben a Kunsthistorischesből a Cellini-sótartót. Remélem, beolvasztják ezüstnek, nagyon ronda. Kata nekünk Finnországból hozott egy kis esztergált fatégelyt, mi azt használjuk. Egyébként is egészségtelen sózni.
Az ezredes úr közbeszól: Móricka meséli az apjának, engem lehülyézett a tanár bácsi. Kellett mondani sókat, kálisó, konyhasó, én mondtam, Bernard Shaw. Tényleg hülye vagy fiam, az sav.
 
Szoft affér a vízben: egy futóvendég öregúr mellett úsztam el, puha, de határozott mozdulattal eltolta a fejem (jobbra). A következő fordulónál bevártam és elnézést kértem, hogy a másik oldalról jöttek, azért volt a közelség. Kezet nyújtottam, hogy Válidezsőfestőművész. Ijedten rebegte el a magáét. 
Tíz perc múltán a medence sarkában már a vízhőfokról diskuráltunk.
 
 
2003. május 14., szerda 
Az idei első befejezett képek fotózása. Az utolsó felvételeket meg kellett ismételni, a fene egye meg, rossz a nemrég javított Pentaconsix továbbítója. Vihetem ki reklamálni Újpestre.
Ma háromkor ébredtem, egy tea, aztán kikínlódtam magamból az új képek címeit. Képcédulák megírása, fölragasztása, összes adatok gépbe. 
Visszaolvasva a címeket, fölnevettem, nem kell Freud kianalizálásomhoz:
 
A/03/04  Párás műterem
A/03/06  Igazi műterem (mert ezt remekműnek tartom)
A/03/10  Műterem, kuckó
A/03/12  Műterem, nyugalom
A/03/13	Barátságos műterem
A/03/15  Műterem, kályha melegénél
A/03/16  Műterem reggeli fényben
A/03/20  Galambszínű műterem
A/03/20  Szigorú műterem
A/03/26  Műterem, asztalka magában
 
 
2003. május 15.
Katának nem tetszik, amit festek. Kifestettem vagy 20 éve a konyhát, s ma jött valaki egy nagyecsettel. Igaz, egyszer közben Mikica fölgyújtotta, tán három évesen.
 
Egész napos munkával a 2003-as befejezett festmények fotózva, leadminisztrálva, 
és végre a végre a weben.(lásd a FESTMÉNY alatt.) Amit a minap leremekműztem, az az A/03/06-os.
 
 
2003. május 16.   
Uszodából fogorvoshoz, kettéhasadt egy fogam. Röntgen, kiderül, a túloldalon nagyobb a baj. Ciszta egy foggyökér alatt. Telefon, protekció, azonnal a szájsebészetre, villamossal. A váróteremben Izlandgájdot olvasok. A sebész visszatelefonál fogorvosomnak, ő kihúzná az egészet. Megegyeznek. Szike, fúró, fogó, véső és kalapács, kibányászták, nem fájt. A fog fölötte megmaradt. Négy öltés. Itthon Miki lefotózza, hogy lássam, mit csináltak. Jegelni kell, Kata adott is a hűtőből valami zacskót, csak nem tudom, öt perc, vagy fél óra, és hányszor? Két napig csak folyadékot. Éjjelre magas párna. Ha kell, demalgon. Úszni nem szabad, ami baj, emelni és hajolni sem, ami röhej. De betartom. Ugyanis Kata, nem tudni miért, rajtaütésszerűen kifestette a konyhát, (nem enkezüleg), így az most teljesen kirámolva. Ő meg vasárnap egy hétre néprajzolni Finnországba. 
Ki fogja rendbe tenni a konyhát, vajh. 500 tányér a földön.
 
Megmutatom a cérna végét. A fotó csak erős idegzetűeknek.
 
 
 
2003. május 19.
Cikk a mai Népszabadságban honvédelmünk pocsék állapotáról. 
És mellé az illusztráció: Magyar lopakodó...
 

 
Szüts pedig átküldött egy szakleírást, hogy KANYARJELZŐ MACKÓ KÉSZÍTHETŐ, nekem ajánlva, bíztatva. 
De amikor ÍGY KÉSZÜL fejezetben oda jutottam, hogy a mackó fejét hasítsuk fel, felsikoltottam és 
 
 
A mai nap elment a képfuvarozásokkal. A kultúrszolgálat köznapjai.
Szállítás a Műcsarnokba; Békéscsaba, XXXIII. Alföldi Biennáléra, A/02/30
A városligeti Olaf Palme házba (ki fog erről tudni, ki fog oda elmenni?!), 
					A festészet vége? -című kiállítás, csütörtökön nyit: A/02/28,
és a Szövetségbe visszaérkezett két képem a szlovákiai Dunaszerdahelyről: A/01/19, A/02/10
 
 
2003. május 21. szerda
E napok előre és hátra: sok ügyintézések. Öt kép tovább. Az egyik jó lesz.
 
 
2003. május 22. csütörtök
Hogy mik derülnek ki. Mai szoftrémálom. 
A medence szélén, a térdig érő vizben kétoldalt a falhoz támasztott festményeknek olyan sokasága, hogy alig marad átjárás a mélyvíz felé. Hosszan kínlódva igyekszem közöttük átvergődni, hogy idejében érkezzem az úszóversenyre, de lekésem a rajtot.
 
 
Délben a Népszabadságtól hívnak, hogy a pénteki AJÁNLÓ rovatba kéne valami egy pesti kulturális eseményről. 
-Zárt életet élek, alig ismerek valamit, talán a Hollán-kiállítás, de az szentendrei. 
-Az is jó. 
-De nekem öt óra húsz sort megírni, s arra most nincs időm, bocs.
-Maga csak elmeséli telefonba, munkatársunk megírja, ezt így szoktuk.
-Ez jó, de miután a nevem ott lesz, muszáj nekem...
-Átküldjük e-mailben, és maga kijavítja.
-Így tökéletes.
 
Megtörtént. Tényleg csak egy óra munkám volt vele. És valahogy a webcímem is odakerült a cikk végére, esküszöm, lehetetlen volt nem odatenni. Benne kilenc Hollán-mű, aki mégsem jutna el Szentendrére.
 
Reggeli párbeszéd a klubban.
-Olvasom, Márai hogy pocskondiázza Illyést, majdnem azokkal a szavakkal, amikkel egy kanadai magyar emigráns lap is, hogy ugyanis az Ebéd a kastélyban kárörvendő parasztsunyiság. És Illyés ezek után leírta, hogy ragaszkodik hozzá, hogy ha a neve fönnmarad, és kiadnák összes műveit, ezeket a gyalázkodó kritikákat gyűjtsék össze, és tegyék bele az előszóba. Jó ötlet, nem?
-Nem.
-Miért?
-Az ember lefelé nem veszekszik. Bálint Endre is csinált ilyet. Egy vitában mindig a házmesternek van igaza. Az tájékozatlansága biztonságában üt...
-De Illyés nagy szellem, hogy lehet, hogy mégis ilyet...
-Mert neki is lába van. 
 
 
2003. május 23. péntek										   
Fotózás tegnap egész nap, tíz befejezettnek remélt kép az ideiek közül (lásd: FESTMÉNY-nél). 
Az A/03/02, 08, 09, 10, 13, 14, 18, 19, 22, 23-as.
 
És a Hollán-kiállítást ajánló cikkecske, ami a mai Népszabadságban.
Jó kis malőr. Nézem reggel hatkor az újságot, a cikk vége ez:
 
Aki mégsem jut el Szentendrére, némi ízelítőként kilenc munkáját megnézheti http://www.vaali.c3.hu/ weboldalon, a váliNEWS fejezetben, az április 7 és 20-i dátumoknál. 
Lejegyezte: Serfőző Melinda
 
És én állat, nem vettem észre, hogy a nevemet két a-val írták. Az én saram is, hiszen átnéztem a szöveget. Uszoda után rögtön fax és e-mail a szerkesztőségbe, ha lehetne, egy kiigazítást kérnék, bocs, bocs.
Lapzárta állítólag 10-kor, de kilenckor telefonon még nem értek el senkit.
És akkor egy mentőötlet. Három izgatott, reménykedő telefon, és sikerül. Épp indult kisfiával az óvodába, de kedvemért leült a kompjutere elé, és otthon, a saját lakásában megcsinálta: a vaali-val is működik a honlap. Sőt, rábeszélt, hogy ez maradjon is meg, végleg, a félregépelésekre gondolva a MICROSOFT például vagy tíz nevet jegyeztetett be.
Ernyedten dőlök hátra a karosszékben.
 
De azért, kedves újfiúk:
így kell, egy a-val:  www.vali...
 
Nem jó, ha két változat kereng a köztudatban. 
Újfiúk pedig azért, mert pénteken hirtelen százöt látogatóm lett a neten, a szokott 25-30 helyett, nagyrészük nyilván vaaaaalis volt. 
 
 
2003. május 24., szombat
A Népszabadság, úgy tűnik, tojt a kiigazítás-kérésemre. De hát ezt kibekkeltem.
 
Boltját zárta a mellettünk-szemüveges, szélesen üdvözöl: olvastuk a Hollán-cikket, holnap megyünk Szentendrére. Igaz, hogy ez az optikus: mesterfotós, a Képzőművész Szövetség egyik vezetője. 
 
Nyilvánvaló, hogy néhány új képet le kéne selejtezni, de egyelőre még nincs lelkierőm hozzá. 
Igaz, testierőm se. Merthogy éjszakáztam. Amit soha még, Mikivel a nagy indiánfilm után este váratlanul meghívtuk egymást egy orosz krémtortára, ismer a környéken egy presszót. Ismerkedtünk, éjfélig beszéltük át nagy vonalakban múltunkat, jelenünket. A részletek egyikünket se érdekelt. Kivéve a kompjuter vásárlás ügyét. Kiderült, grafika munkájához és a zeneszerzéshez egyaránt kellene, elkerülhetetlen, megértettem, beláttam. Elő fogjuk teremteni.
 
 
2003. május 25. vasárnap
Kedves öreg barátom! Azt mondtad az üzenetrögzítőmre, hogy 
megnéztem, Hollán gyönyörű, minden mozdulata, színe, formája gyönyörű, olyan tehetséges, mint a nap, csak éppen nem jut eszébe semmi. Tehát ha létezik olyan, hogy tiszta esztétikum, gondolat nélkül, ez az. Túlértékeled.
 
Drága Gy., te emeletes csacsi! Mit is mondjak. Amit Déry?, hogy a l’art pour l’art nem létezik, az egy henye gondolatsor henye összefoglalása. 
Lehet, hogy Hollánnak nem jutott eszébe semmi. Mi közöm hozzá. És teljesen mindegy is.
Amikor nézem, nekem minden eszembe jut.
Működik.
De mennyire működik.
	(A Hollán képek megnézhetőek az április 7 és 20-i dátumoknál.)
 
2003. május 26. hétfő
Folytatom. Üzeneted másik felében velem veted össze a munkásságát. Megtisztelő. De nem jó helyről veszed a példát. Hányszor ironizáltam azon, hogy nekem mi jár munka közben a fejemben. Egy jó uborkasaláta. Vagy hogy már megint alacsony a vércsokoládé szintem. Vagy még ennyi se.
A mű (a jó) a legfontosabb dolgainkról beszél, de átugorva a tudat, a gondolkodás tartományát.
Nem tudom, helyes-e ilyen ómódian fogalmazni: a szív szól a szívhez.
 
A páratlan napi kabinosunk otthon paradicsomot termel. Speciális hibridfajtát, egy magért 46 forintot kell adnia. A saját termesztésű mag nem jó, mert valamelyik ősre visszaütő tulajdonságokat hordozhat.  Szakmai titkait nem árulja el, a falu csodájára jár, ő a növényeket spárgára futtatja. De a paradicsom nem fut magától, hetente ő tekergeti utána. 1200 lehajlás. Alagcsövezéssel gépesítve öntöz, köbméterre kiszámítva. Az interneten lesi ki a reklámfotókból a finom szakmai trükköket. És ha jön egy jégeső, elviszi az egészet. Ez ellen védőhálót akar. Most fogja egy szakembertől megérdeklődni, milyen színű legyen, mert az se mindegy. Mondom, és ha fólia? Alatta gázálarcban kell permetezni, és sokkal többet, mintha szabadon, nagyon nehéz munka. És ha csak egy fólia tető? Azt elviszi a szél.
 
Délelőtt telefon a Népszabadságtól. Mégiscsak lépnek, nem most, két hét múlva. Egy helyreigazítás hosszabb lenne, mint maga a cikk, más módját találják. Majd valami a honlapomról.
Megköszöntem.
 
 
2003. május 27. kedd
Mikinek kell egy nagyon nagy kompjuter. Ehhez eladja egy absztrakt képemet, ami régóta az öve. Tegnap szereztem vevőt is hozzá, sikerült. Meglesz a gép. Figyeltem az arcát, látom-e egy percre igazán boldognak.
 
 
2003. május 29. csütörtök
A csodákhoz edzve vagyunk kompjuter ügyben. De azért mégis.
Anyácskám ősrégi monitora kipukkadt, csak egy fénycsík középtájon, azonnal egy újat, mi lesz az esténkénti pasziánsszal. Bicskával levágtam a kábelcsatlakozóját, vittem a Gellért térre, egy ilyet kérek, csak színesben. Fogorvoshoz, varratkivétel, időre, sietnem kellett. Otthon csomagolom ki az újat a papírdobozból, bedugom a 220-ba, mire megjelenik egy felirat (színesben), és szelíden figyelmeztet, hogy a kompjuterre még elfelejtettem őt fölcsatlakoztatni.
 
A másik.
A társbérlők sorsa, avagy a közös ló. Miki folyton mindenféléket kipróbál a PC-men (életkori sajátosság), s az ezért elkezdett szép lassan befékezni. Szólok a rendszergazdának, újra kéne telepíteni a gépet, nagyon lelassult, akadozik. No már most ez több napi, és elég keserves munka, a programok és a perifériák újbóli összecsiszolása. Azt mondja a fiú, ó, az új windows már ezt is tudja, és mutatja. A képernyőn megjelenik egy naptár: a gép megkérdi, milyen dátumú állapotra kíván engem visszaállítani: 2001. szeptember 25.-re? 2002. március 16.-ra? 
 
A harmadik. A fiú Mikit figyelmezteti, érdemes minden adatot rendszeresen Cd-re menteni. A winchesteren nincsenek teljes biztonságban. A leolvasó fej egy? négy? nanométer távolságban van a lemeztől, ami száz kilométeres sebességgel forog. Ha netán megkarcolja.
Nézem az idegen szavak szótárát: nano- előtagként az alap mértékegység ezermilliomod része. 
Azért ez őrület.
 
Ezt Szüts küldte:
 
(Jézus kicserélte az életedet. 
Kívánod menteni ezt a változást?
 
vagy:
Jézus megújította életedet!
Elfogadod?)
 
 
 
Délelőtt fotózás, először a digitális kamerával, ide szánva.
Legjobban ezt a 2000-ben kezdettet szeretem:
A/00/19 Fehér műtermek III., egyszer rég meg is vették, de aztán fuccsba ment a bolt. 
Most jócskán megjavult.

 
És az újak:
 
A/03/24 Műterem, fények a padlón
A/03/07 Műterem betegség után 
A/03/11 Érdekes műterem
A/03/21 Kamera előtt született műterem, (ezeket kidobtam azóta 2004. 05.)
			
			ez utóbbit itt is megmutatom, kicsiben:												
 
												
2003. május 30., péntek
Azt mondja Illyés Gyula Szabó Lőrinc fiatalkori világellenes vagdalkozásáról, hogy csak az tud ilyen nagyon csalódni, aki nagyon hitt. Most találtam ehhez verset, a Tücsökzenében, ahogy hatéves kori rettenetes csalódását leírja. (Figyelmébe ajánlható egy kisfiú gondolkodásáról minden szülőnek.) 
 
45
A BEFAGYOTT IPOLYON:
Korcsolyáztam. Előbb fakorcsolyán,
aztán igazin. Még csak tétován 
mozogtam a befagyott Ipolyon,
s féltem a forgóktól: sok helyt bizony
vékony volt a jég
...
 
46.
HALÁL TORKA
Hangok a jégen. „Szörnyű! Beszakadt
a Katlan-Gödör!” És: „Kürtös patak”,
hallottam, s „Halál torka!” „Plédeket!”
kiabálták. „Négy fiú ott veszett”
sírta valaki. „Csak egy” tudta más;
- és máris indult tíz-húsz korcsolyás
férfi csáklyákkal, föl az Ipolyon.
Utánuk én, kacsázó izgalom,
bukdácsolva, a gyors nagyok megett
hatéves sereghajtó. Őrület
vette eszemet. Hogy? Katlan-Gödör?
Pokol csattant-borzongott benne föl,
úgy kongott a hang a szó közepén.
A szél szemembe fújt. Fáztam. De a rém
hajtott, húzott. Ijesztett a  a magány
a kanyarban. A felső híd után
már sehol senki. Vissza? Hol vagyok?
A látomás előrét kongatott!
 
47.
A SZÉP BORZADÁLY
		...nem fűtött erő
soha még íly vad. Az esteledő
táj rám szürkült. Hol a Kürtös patak?
Az Ipoly jól mutatta az utat,
hátra, előre. Otthon anyuka
hogy sirat már! De a Kürt meg az a 
Katlan, a titok, a szép borzadály
közeledett, az örvény, a Halál,
melynek torka van -  van neki, biztosan,
hiszen mondták! Összeszedtem magam,
s tovább vergődtem. Sokszor lépni is
alig lehetet, félúton  a friss
hó úgy befujta az egész folyót...
akkor a ködből gyors árnyak, hahók -
s elzúgott mellettem - nagy pillanat -
de visszafelé - a mentőcsapat.
 
48., 49
 
Itt elmeséli, hogy nem adja föl, félve, vacogva tovább botorkál, hogy azt a Halál torkát megismerje:
 
hirtelen jobbra fordult az Ipoly,
s én megérkeztem... És mit kaptam? Oly
üres minden: se vadász, se pokol!...
Kaptam tudást, amely semmit sem ért,
valóságot kínokért s álmokért,
... 
 
 
 
2003. május 31., szombat.
Nem tudom megállni, megmutatom az A/00/19, Fehér műtermek III. korábbi állapotát is.
 
Miki megtanított, némi gyakorlatozás után sikerült magnóról PC-re átvenni, majd CD-re írni az 1979-es ötven perces Pilinszky-interjút. Rengeteget hallgattam az utóbbi húsz évben, még mindig nem értem minden gondolatát. Lenyűgözően tömör. A zenéről, a depresszióról, Tolsztojról, a barátságról beszél.
Bárkinek szívesen... öt perc munka.
 
És vége a 2003. májusnak, a neten 895 látogatóm volt.

   

  
											a májusi levél
99. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2003. JÚNIUS
 
2003. június 1. vasárnap
Még pénteki, a rendház portájára leadott levelem:
 
Tisztelt Ferences Elöljárók!
 
A mai hajnali misén N. atya jelezte, hogy legközelebb nem fog megáldoztatni, 
ha rövidnadrágban leszek. Kérem ez ügyben szíves állásfoglalásukat. 
Döntésükhöz alkalmazkodni fogok.
Szívélyes üdvözlettel:
 
 
Oraveczet olvasok. Kedvelem. Ezt a fotóját 
besoroltam a MAGÁNMÚZEUMBA, 
a fotóportrék közé, az Arcképcsarnokomba. 
 
Most újra kiadták most 1972-es,
első verseskötetét: HÉJ., talán a Kossuth-díja kapcsán.
Megvettem. Sok köztük a pársoros, egysoros.
Ez nem lenne baj, csak erre a hullámhosszra, 
amit itt megüt, sajnos eléggé süket vagyok. 
 
(Mint ahogy fontos munkák; Spiró: X-ek, Rakovszky: A kígyó árnyéka,  Závada:  Jadviga párnája, vagy most Kertész: Sorstalanok egyetlen gondolatát sem használom, kiestek.)
 
KŐ
 
Belsejében vak férfi lépked, tekintete nyugodt,
homlokán derű fészkel,
fehér ujjai közt habzó rózsa.
 
ARC
 
Felfúrt, likacsos, sötét fal. Nyeli a sugarat.
 
FEJ
 
Hússzínű sisak oldalnézetben. Csordultig tele csonttal.
Hasáb, támaszték, rekesz egyelőre sértetlenek. 
 
Ez nem a kötetből, hanem egy Magyar Nemzet-interjú mellékleteként:
 
 A REJTEKHELY TALÁLGATÁSA
 
Nyári estéken a lámpa fénykörében ülök a teraszon,
és a nádirigók énekét hallgatva
a kert titokzatos csöndjéből várom,
ki értem jön,
 
pedig lehet,
hogy a tél derűs fehérségéből lép majd elő,
mikor reggeli sétámat végzem,
és a jégcsapokat lesodorva, a havat bemocskolva, csörömpölve
utánam indul.
 
 
Két hónapja hajkurászom egy lappangó képemet, a Bizományi Áruház aukcióján vették meg pár éve, és a gyűjtő nem jelzett nekem vissza, holott a kép hátán lévő cédulán erre mindenkit megkérek. 
Azt hiszem, két igazság ütközik. Egy vevőnek joga van az anonimitáshoz, a Cég ehhez igazodik, természetesen. Nekem pedig - úgy tudom - szerzői jogom a képet kiállításra kölcsönvenni, amíg élek.
 
Ha megvan, tán az Ernst Múzeumba is kitettem volna. Kerete, amikor kaptam, szörnyű-zöld volt, nem csoda, hogy kivették belőle azt a Rippl-paszellt. Én huszonegyszer festettem át, az alakuló képhez.
  
A/98/61 Műterem Rippl-keretben, olaj, farost, 1998-2000.
 
 
 
2003. június 2., hétfő
Egy francia galériás olvasott rólam a Curier Internationalban, a webről kiprintelte mind az ötszáz! rajzomat, s ma átugrott Prágából hozzám. Mektisztelő. Pedig e-mailemből tudnia kellett, hogy külföldre nem adok el. Valahogy ezen átlépett, vagy nem értette meg, kényszerhelyzet. Ha kiállítást nem is csinálok nála, de adtam egy közös kiállításához öt rajzot. 
 
 
2003. június 3., kedd
Kedves H., kösz a levelet! Néha hülye a humorom. Ez a mektisztelő direkt volt.
 
A ferences főnök telefonérdeklődésemre, hogy megbeszélte-e, tehát járhatok-e hajnalonta rövidnadrágban templomba: Most nem tudunk ilyen dolgokkal foglalkozni. Három halottunk van.
Gyönyörű két mondat. Mintha egy teljes dráma.
 
A japánoknál van ilyen: SZERSZÁMOK ÜNNEPE. A karbantartás napja. Most így pihenek. Polcigazítás. Magnókazetták szelektálása. Délután aztán két CD-t írtam meg: a Lóránd triótól a Zsinagóga énekek, egy 1963-as cseh Supraphon lemezről, megrendítő zokogó férfihangok, talán temetési zene. Ez harminc éves vagyonunk, rettenetesen karcos már. A másik Schubert Esz dúr Notturno-ja, végtelenítve, vagyis hatszor. Ez mellé nem kell más. Igaz, a többi munkáját nem ismerem.
 
 
2003. június 6., péntek
Történet. 
Május vége, Miki eladná egy képemet, én nem tudom neki a szükséges pénzt előteremteni. Egy telefonnal szereztem is neki vevőt, aki: 
-A képet még nem volt időm megnézni a neten, de meg van véve, ha kompjuterre kell. 
Nagyvonalú gesztus. M. boldog, és szívja a fogát, mindent egy lapra tett fel, és ez a második legkedvesebb képe.
Nekem beugrott: még nem nézte meg a képet, mi lenne, ha?! Üzentem: 
-Látogatna meg minket, mutatnám új munkáimat is...
Vártunk, vártunk. Újabb hívásomra: 
-Most nincs ideje, de egy munkatársát elküldi a képért. 
Ez baj. 
-Inkább én meglátogatnám, viszem a képet.
-Jó, holnap háromkor. (Alvásidő.)
Az autó még javítóban, mit lehet itt tenni?! Mikit kérdezem, kölcsönautó valahol? Az nincs. 
Így aztán együtt, villamossal, két nehéz csomagban hét kép Miki kollekciójából. A súly miatt minden mérethez csak egy-egy keretet vittünk. 
-Tessék választani!  (Hátha így megmenekül a kis absztrakt.)
-Miklós ízlése kiváló, igen jó képeket gyűjtött be. Mind a hetet megveszem, olcsóbban az egyedi árnál.
Döbbenet, rengeteg pénz, egy jó (használt) kocsi ára. M-nek elektroakusztikus gitár és hozzávaló erősítő is kéne. A mostani hangszere igen szép hangú, de koncertre nem--, csak stúdiófelvételre alkalmas. 
Barátunk tapintatosan magunkra hagy minket, amíg elöntjük, hogy az összeset nem érdemes eladni, nincs szükség ennyi pénzre. Ezek a képek értékállóak. Mikinek aggályai vannak: és a kis kedvenc kép? Megnyugtatom, hogy ebben az új helyzetben új üzleti feltételeket lehet szabni, tehát: Az absztraktot kivéve választható három kép, a kínáltnál valamivel magasabb áron. 
Az üzlet megköttetett.
Sikerült. 
Sőt.
 
Azt gondolnád, Miki reggel a gitárboltba rohant?
 
 
2003. június 7., szombat
Délutánra persze azért megvolt a gitár, és az erősítőt is megvette hozzá, barátjával. Én mentem értük kocsival. Még nem teljes a nyugalom, mert bár nagyszerű az új hangszer (és a régi akusztikusat sem kell eladni) de kételkedés merült fel, hogy Mike hangzásigényének megfelel-e. Kedden viszik vissza, igazíttatni. Elkövették azt a hibát, hogy először vették a hangszert, és utána, másutt az azt igazán hitelesen megszólaltató erősítőt.
 
Tudod, J., az imacsoportban a közbenjáró imát (választott feladatunk), saját szavainkkal mondjuk, sorban, ki-ki a magáét. Papokért, politikusokért, egyházi ügyekért, beteg rokonokért, mindenféle. Illetve kéthavonta egyszer egymásért. Ezt legutóbb volt most szerdán. És fölfigyeltem arra, hogy egy témát milyen gyönyörűen körbejár ennyiféle ember, egészen váratlan megközelítések, kiegészítve egymás gondolkodását. Érdekes módon itt tökéletesen eltűnnek az intellektuális különbségek. 
Az est végén javasoltam, változtassuk meg a közbenjárás évtizedes rendjét. Hozzanak - ha szabad így megközelíteni - egy kiemelt fontosságú témát, abból Andris, aki ezt vezeti, választ, mindnyájunk számára. Az apróbb, személyes ügyeket a végén, néhány percben, csöndben, egyszerre intézzük el.
Megértették, megpróbáljuk.
 
Zs. azt mondja, naponta kétszer rám kattint, és megjegyezte, hogy most két nap kimaradt. Pedig nem tudom, nem ez lenne-e a helyes. R. szerint sok az üresjárat, és igaza lehet.
 
Az idős, púpos fotótechnikus úgy vélte, szakmai becsületébe gázolok. Pedig csak azt kértem tőle, hogy állítsa vissza rosszra a 6 x 6-os Pentaconsixet; ugyanis a felhúzó automatikáját kiszerelve a gép tizenöt évig hibátlanul működött. Hogy ő nem buherál. Szerencsémre muszáj volt neki, mert nem tudta másként megcsinálni. Most újra a gép hátába vágott kis piros ablakon bekukucskálva tudom a filmet továbbítani.
 
A gépet az első javítás után vissza kellett vinnem, Újpestre, nem voltam boldog. Kértem, hogy juttassa majd vissza, akár valamelyik rokonával, hogy ne kelljen nekem még egyszer ide. De rokonai nem járnak be, mondja, ő meg nemigen mozdul, kisnyugdíjas, bár van egy Volkswagen bogara, de drága a benzin, satöbbi.
Nézegette a gépet, addig a feleséggel beszélgettem. Aki meséli, most vasárnap Dobogókőn bicikliztek, és mutatja az erkélyen a két brigát. A kisöregé egy méregdrága verseny-Peugeot, olyan pedállal, ami a spéci cipő talpába belekattan. 
Házhoz szállította a masinámat. Hogy úgyis erre szállít. Egy nagy opellel volt. A lányáé. 
A zélet, a zélet.
 
Zs. postán elküldte a kaposvári kiállítás-megnyitón készült tv-riportot. Amilyen rövid, olyan okosan van összevágva, mindössze három perc. Besoroltam a többihez, a 12-es CD-re. Ahogy írnám be az adatait, kiderül, hogy három felé vannak vezetve, áttekinthetetlen, rémség. Egész délután ezt gereblyéztem, micsoda gyönyörűség a rendszerépítés! (Nekem.)
Most a részletes adatok számára csak egy röpke utalás, minden az ÉLETRAJZ / PUBLIKÁCIÓ fejezetbe került. Sőt onnét akár el is lehet a filmeket indítani. (Ezt az újat speciel nem.)
 
Áttekinthető lett a lajstrom a följavított tipográfia által is.
 
 
A lyoni galériást hat kollegával hoztam össze, ha már én nem csinálok nála kiállítást: Vojnich, Szüts, Nádor Tibi, Nagy Géza, Kohán Feri és Várhelyi Tímea. Mondtam neki, ha engem szeret, úgy őket is szeretni fogja.
Végül pár rajzot adtam neki, nyári kiállításához:
B/02/18 Nyári rajz
B/03/01 Három fa
B/03/02 A halastavak mellett
B/03/03 A kertben
B/03/04 Fatörzs és szőlőkarók
 
Reggel hétkor a klubban vetkőzés közben egy ismeretlen futóvendégnek csak annyit mondtam, hogy már kész is?!, csak hogy mondjak valamit.
Válaszként elmesélte, hogy most tért vissza Magyarországra, még szoknia kell az itteni helyzetet. Először öt percre a hidegbe megy..., aztán..., és végül a melegvizű pancsolóba. Az apja még a Hungária gőzbefürdőbe járt, reggel héttől tízig! találkozott a kollegákkal, ott volt idő és alkalom informálisan tájékozódni, minden folyó ügyet megbeszélni, táblabírák és bírák között. 
 
Amerikában, ahol egy nagy cég egyik igazgatója volt, hasonló volt a helyzet. A tíz óra körüli kávázást gyakorlatilag tilos volt beosztottai között eltöltenie, a vezetők ilyenkor egyeztettek egymás között, gyorsan, könnyedén. 
Egyszer kapott hazulról, a mamájától egy gyönyörű olasz selyemnyakkendőt. Ezt meglátva az egyik cégvezető bevonszolta a főnöki WC előterébe, a zsebéből kihúzott egy vállalati egyennyakkendőt, (a vezetőknek kijáró kicsit eltérő mintázattal), saját kezűleg megkötötte, hogy ugye, így már egészen más.
 
Haza indulva a biztonsági őr (fegyvertelen jegykezelő) kezembe nyom egy borítékot, öreg barátnőm megküldte az ígért fontos Esterházy-cikket. Nagyszerűen okos. (Hogy fogalmazzam ezt úgy, hogy ne hasson vállon veregetésnek?) Bölcs.
 
 
MIK VOGYMUK ÉS KÖZJÓ 
 
Múltkori cikkemben beszéltem arról, hogy a jobboldal közösségképző ideája, a nagy Fidesz-ötlet, és valóban nagy, mert működik, hogy ő a jobbik Magyarország, ő a Kádár-rendszer elsőrendű kárvallottja, és hogy szerintem ez öncsalás, mert egyszerűen nem felel meg a tényeknek...
Valamint nem összeegyeztethető az alkotmányos demokráciával. Annak szereplői ugyanis nem a jók s a rosszak, hanem különböző felfogású, érdekű etc. csoportok. Ha a jobboldal ragaszkodik ehhez a jó-rosszhoz, akkor nem fogadja el az alkotmányos demokráciát, akkor gondolkodása,.. nem polgári, hanem polgárháborús...  hacsak nem gyerekesen kokettál.
 
...Itt van rögtön a diktatúra működtetése. Ezt a Kádár-diktatúrát sajnálatos módon nem csak a rendszer vezetői működtették... Hanem konkrétan például ön..., meg én...
Kérdezhetné a professzor úr, hogy na de hol maradt a rendszerváltáskor remélt esélyegyenlőség... Megmondom. Többé kevésbé sehol. A politikai hatalom át van mentve a gazdaságiba...  A közjó szempontjából [most] az számít, hogy ezek az újgazdagok mit csinálnak a gazdagságukkal. A rendszerváltás idején volt erre a kompromisszumra nézve közmegegyezés: békésen így meg úgy, cserébe ez meg az.
 
Ezt a közmegegyezést rúgta föl a Fidesz, illetve a fél ország. De akkor tessék következetesen (pontosan, tisztességesen) végiggondolni, minek mi a következménye... A demokrácia nyelve nem a morgolódás, hanem a beszéd, felelősségteljes... Ha például a rendszerváltás kompromisszumait folyamatosan valami felháborító árulásként, nyílt sebként prezentálják, lassan úgy is fogjuk érezni. 
 
Összefoglalva: van itt néhány béka, amit le kell nyelni, a rendszerváltásban valamiről mindenkinek le kell mondania...  Figyelmen kívül hagyván egy működő alkotmányos demokrácia követelményeit, forradalmat kéne kirobbantaniuk... elzavarni a velejéig rohadt uralkodó osztályt... Felháborítóan felelőtlen...
 
			Élet és Irodalom, 2003. 5. 26., 
			(Sikerült levennem a netről, nem kellett begépelni.)  
 
									érdemes  a teljes cikket, fontos!
 
 
J., egy új fotó, a két nagy. A nagyobbik nem hasonlít a te...?!
 
 
Nagyon idekívánkozik, az Esterházy mellé. 
Uszodába menet a járdán, a kuka mellett egy penészes könyv: Ferenc.
(Miért ne, butának tűnik, de talán ez is lehet egy rendezési elv.) Haza hozom, lapozom, benne a kedvelt Chesterton-tanulmány szelete szent Ferencről:
 
...szándékosan nem látta a fáktól az erdőt... Szándékosan nem látta a tömegeket az emberektől. Ami ezt a zseniális demokratát a merő demagógtól megkülönbözteti, éppen az, hogy sohasem szuggerálta a tömeget... Sohasem látott ezerfejű szörnyet. Isten képmását látta csupán, megsokszorozva, de sohasem unalmasan... Megbecsült minden embert, s ez azt jelenti, nemcsak szerette, tisztelte is mindnyájukat... [Mindenki úgy érezhette vele,] hogy őt magát igenis értékelik, komolyan veszik, s nem csapják oda egy politikai érdek prédái, vagy egy plébániai névjegyzék iratcsomói közé. Mármost ennek a sajátságos erkölcsi és vallási ideának nem lehet más külső kifejeződése, mint az udvariasság...
 
 
 
2003. június 8. vasárnap.
Igen, Esterházy átvette a stafétabotot, ő folytatja most, felelősen. Olvastuk azt az 1975?-ös, elhíresült Magyar Nemzet-cikket, ahol Illyés Gyula először bolygatta Erdély problémáját.
 
Délben Miki elhívott rajzolni, kocsival föl a Svábhegyre, egymás mellett, két tábori széken. 
Ilyen utoljára 89-ben volt, a mátraalmási művésztelepen. Illetve 95-ben, a győri grafikai műhelyben.
 
B/03/05 Harangvölgyi fák, diófapác, fapálca, 20,7 x 29,5 cm.
B/03/06 Harangvölgy I.,  ceruza 21,2 x 29,5 cm.  
B/03/07 Harangvölgy II., ceruza 22,8 x 32 cm. 
 
 
2003. június 9., Pünkösdhétfő
Vállalom a profik megmosolygását, hogy lóbetűket használok. Pihenésnap, délelőtt kiirtottam (remélem) az utolsó 12 pontos betűt is a web-en; 14-re cseréltem. Szerintem kellemesebb olvasni - nem szégyen.
A főoldal tartalmát viszont szűkítettem, a tudálékos, fölös információk.
 
 
2003. június 11., szerda
Csak a túlélés. Kánikula, egy hónapja. Művésztelep (2003. júni. 23., Győr) előtti rendezgetések a műteremben.
 
Ja. Ide van írva, hogy terjesszem. 
Több éves munkával Paolo Farkas, és S. Nagy Kata megcsinálták:
 
	Farkas István hajdani szigligeti házában alkotóház, műtermekkel, 
	festők és grafikusok számára.	
	A legolcsóbb szoba kétágyas, reggelivel, napi hétezer.
	
	Pályázni lehet: Farkas István Alapítvány, 
	(Műegyetem, Szociológia Tanszék). 
	Telefon: 4632-410, fax: 4634-284
 
 
2003. június 12., csütörtök
Elvittem a Lukácsba az Esterházy-cikket, többeknek.
-És miért az ÉS-ben publikál, az szintén uszít?!
-Sartre a Playboyban közölte gondolatait, hogy sokan olvassák.
-A Fideszt összemossák a szélsőjobbal!
-A másik oldal nem uszít?!
-Egyik bűn nem igazolja a másikat.
-Egy törpe kissebség akarja ráerőltetni a véleményét az országra!
-A szavazatarány fele-fele volt.
-Miért vállal ilyen feladatot, miért ártja bele magát a politikába?
-Bocs, most mi is ezt tesszük. A cikk morális szándékú. Ami jó, tartsd meg belőle.
-Azért kaphatna már a Péter egy hosszabb NDK-ösztöndíjat!
(Akkor végre elröhögtük magunkat.)
 
A medence szélén hátba ütöm a magyar gazdasági élet egyik irányítóját, hogy húzd ki magad! Rezignáltan hátrafordul, hogy: minek? kinek?
 
Délelőtt meglátogat az igazi Hübners Blaues Who is Who, kiderül, a többi kiadvány csak utánzat. 
Megmutat egy báránybőrbe kötött mintapéldányt. Kék fedél, arany felirat. Belül jó apró betűk. 
Már előre megüzenték, hogy ez nem kerül pénzbe (nekem).
 
Hogy melyik általános iskolákba jártam? (Háromba.) 
Hány ösztöndíjam volt, stb.
Hogy milyen stílusban dolgozom. Hát ezt nem tudom. Kérdem Szütsöt mobilon, te mi vagy, az vagyok én is. Azt mondja, festő. De részletesebben. Megállapodunk, leginkább lírai realizmus.
Portréfotót keresek elő. A kisasszony megjegyzi, hogy a svájci cég ezért archiválási díjat számol föl. Mondom, az mennyi? Át kéne számolni euróból, úgy körülbelül 22 ezer forint. Úgyhogy a fotót magam fogom archiválni.
A kisasszony akkor szontyolodik el, mikor nem rendelek példányt kiadványukból. Megjegyzi, hogy akkor a szócikket nem két hónap multán, hanem valószínű, csak év vége küldik el, korrekturára. 
A könyv áprilisban jelenik meg, de nem kerül bolti forgalomba. (Miért?)
 
2003. június 13., péntek
Mihály atya nagyon öreg már. Sokáig élt egy amerikai kolostorban, a Chambers II. elmélkedéseit ő fordította. Nagyon kedvelem. Alacsony, görnyedt tartással, sápadt intellektuális arc, mosolygós. Jó ideje már bottal járt, a hajnali miséken kampójánál fogva akasztotta az oltárlapra, kézközelbe. Egy éve járókerettel, egyre lassabban. Amíg beér, egy strófa erejéig megénekeltet minket. Egy karszék van neki odakészítve. Múltkor kérdésemre mosolyogva mondta: A lábam? Az már csak egyre rosszabb lesz. Ma a szokottnál is lassabban jött be. S hallom, maga elé suttogja: kitartás, kitartás.
 
Tegnap este egy kis édes csevegés lámpafénynél, kettesben, Szütsnél, pohár paradicsomlé mellett. A szívhez legközelebbieket csócsáljuk és szidjuk, két vén obsitos, Nagy Baloghtól és Bonnardtól egészen Kleeig. 
 
Ha a szeretet egyszerűen és egyértelműen munka, márpedig az; (s a többi csak alkalmi kellemes ráadás, hímpor a lepkeszárnyon), akkor mértékegysége a kilogramm per méter. A klubban ugyan valaki megjegyezte, hogy per szekundum, vagyis teljesítmény, de ez tévedés. Mert az már adottság kérdése, tehát parancsolhatatlan, számonkérhetetlen.
Tehát nem teljesítmény, hanem munka. Hány mázsát emelek föl akár naponta a másikért, testben és lélekben.
 
 
2003. június 14. szombat.
Én csesztem el. Jelezték, hogy a menü-oldalamról nem lehet e-mailt küldeni (nekem). 
Igaz. A napokban tipográfiát igazítottam, s egy betű elkallódott a címből.
 
Megküldték nekem Oravecz Imre könyvheti megnyitó beszéde helyett csak az ismertető cikket:
 
A legtöbb magyar írónak, költőnek nem megy jól a sora, olyannyira hogy ezen még ilyen ünnepi alkalomkor sem tudják igazán túltenni magukat - mondta...
Szavai szerint az írással foglalkozók nem tudják megteremteni munkájukhoz a megfelelő szellemi, testi és lelki feltételeket. A magyar írók nem utaznak, nem járnak moziba, színházba, nem képezik magukat és leginkább nem vásárolnak könyvet - közölte saját példájára hivatkozva a Kossuth-díjas költő...
 
És mi a helyzet a kőfaragókkal és balett-táncosokkal?! 
Kabinosunk, aki a cikket továbbította, csak így kommentált: Morbus hungaricus, a panaszkodás mifelénk népbetegség.
Jánossy György építésztanárom 1964-ben, tervezés korrektúrán: Aki nyafog, gyanús. Ha Afrikában vagy építész, sárból és pálmalevélből kell remekművet csinálnod. Pont.
 
2003. június 17., kedd
Füst Milán rettenetesen okos ember volt. És legfontosabb könyvének első mondatául ezt tette: Semmi sincsen egészen úgy. Egy sorral lejjebb ezt megismétli. Ez jut az ember eszébe, amikor ezt a világraszóló hírt olvassa. A bagdadi múzeumok kincsei megvannak! Sőt, el sem vesztek. Már a diktatúra kezdetén, az előző háború idején elkezdték eldugni őket. Valami bank titkos trezorjába, a háború idejére aztán még a bejáratot vízzel el is árasztották. Barátom mondja is, nem hitte el az egészet. Tavasszal a tévéinterjúban a múzeumigazgató tekintetében volt valami bizonytalan, felemás. És lám.
Az újság - jó hír- csak mellékesen közölte.
Micsoda öröm!
 
2003. június 18., péntek
Kedves G.!, kérded mi ez a lazaság, két napja semmi szöveg. Lesz ez még így se.
Hete éjjel-nappal munka (az éjjel csak költői), észbevettem, hogy képeim kompjuterbe etetését senki nem fogja megcsinálni helyettem, nem vagyok én olyan nagy ember. Így, kisméretben persze már itt van, megvan, de ez katalógusba, albumba nem alkalmas.
A Szüts-este után gondolkoztam el, ő húsz megabájtra megcsináltatta beosztottjaival a képeit.
Akkor elkezdtem körbeérdeklődni, egy szakmérnök és egyéb hozzáértők.
És az elvi kérdések, milyen mértékű legyen a józan önkorlátozás. Mennyire csak a legjobb képeimet.
Nekem néhány hónapnyi munka lenne, félamatőr gépeimmel, félamatőr minőségben.
Vagy másfélmillió forint. Másutt valamivel kevesebb. Darabja 2500 - 1000 - 750 forint. Hétszáz képem van. És majd ugyanannyi grafikám, ha netán. És például mi legyen a (legjobb) fotóimmal, ha egyáltalán.
Aztán egy kis csevegés a Lukácsban.
Ami a meghozta megoldást.
Egy festményemért egy nyomdai szervező ember 500 munkámat beszkenneltetését boldogan vállaja, természetesen profi minőségben, és természetesen neki egy fillérjébe se fog kerülni. A nyár végére meglesz.
Három legjobb itthoni képem közül az egyiket már ki is választotta. (Kértem, rögtön vigye magával.)
 
Akkor megkezdődött a munka, összes diáim átnézése, ennek alapján opuszjegyzékeim pontosítása, a képek két fordulóban kiválasztása - több nap, nagy a felelősség. Csak fél nap volt, míg kitaláltam a szelektálás technikáját. Sajna, hiába, ez nem megy kompjuterrel, sokat egyszerre nézni. Nagy asztalokat csináltam, amin egyszerre a többszáz (fotós) leírókarton. 
Végül átadási jegyzék, dobozok készítése a szállításhoz, pótolhatatlan érték, satöbbi.
Utoljára egy telefon: a taxi az anyaggal elindult, és a hír: a taxi megérkezett.
Hát ennyi.
 
Meg a Miki karambolozott, de közben felvételizik az Iparra, nekem kell a dolgot intézni. Telefonált a Belvárosból, hogy nekimentem valakinek, én vagyok a hibás, hol a baleseti kék papír. Mondom neki, a térképek mellett.
A kocsi eleje összegörbülve, ami nem lenne baj, ha így maradna akár a nyáron, ha hétfőig járóképessé lehetne tenni. Mert belül meglehetősen zörög, de nem tudni mi, a motorháztetőt nem tudjuk kinyitni.
Telefon a szerelőnek, aki most vizsgáztatta le a kocsit, falán lógó festményem értékének a felét evvel már le is dolgozta. (Döbbenet, a lehetőséget ő kérte.)
Hétfőn utazom a győri művésztelepre, mázsa farosttal és festékkel. És ott a szállás a munkahelytől, ebédlőtől öt kilométer, megnéztem a térképen. Hajnalban uszoda, ebéd után aludni kell, napi háromszor ide-oda. Kocsi nélkül? Biciklivel is sok. Nekem. Nyáron.
Egy habszivacsot kéne levinni, hátha be tudok kéredzkedni ebéd utánra, a múzeum egy csöndesebb raktárába. De azt is csak autóval lehet levinni.
Ha netán délutáni-esti munkaként Győrben fényképnagyításaim szkennelését csinálnám, ahhoz van jó gépem. Ahhoz a komputert is le kéne vinni, tartozékaival. (Akkor ezt is news-t is írhatnám.) Vagy tanuljam a káoszelméletet, ahhoz nem kell autó.
 
Minden meg fog oldódni, mert muszáj neki.
 
 
Estére megoldódott. Az autó elejéből most hiányoznak darabok, de megy.
 
Egy kedves levél Párizsból, Hollán Sándortól. Köszöni a kiállítás-invitáló cikkemet. Úgy tudja, megnőtt utána a látogatók száma. A monográfiámat évekkel ezelőtt megkapta, ismeri, szereti.
 
 
 
2003. június 21., szombat
Harmincötödik házassági évfordulónk. Hála Istennek, mindenünk megvan - mondja Kata. Sőt, bólintok rá gonoszul. 
Halmozó alkat, ebben nem egyezünk. Még esernyőből is van vagy négy.
 
Hajnalban átfogalmaztam egy telefoninterjút, e-mailen küldték meg a nyers szöveget. 
A Népszabadság közli - nagyon tisztességesen -, kárpótlásként, merthogy múltkor elírta a honlapom címét. 
Még csak a végét mutatom, mivel kb. kedden jelenik majd meg. A váliNEWS-ról kérdeznek:
 
- Nem fárasztó folyton naprakésznek lenni?
 
Az eredeti megfogalmazás:
 
- Mostanában már csak néhány órát festek naponta, írni pedig szeretek, örömmel csinálom mindezt. Nem tudom, milyen helyem lesz a magyar kultúrában, de megkönnyítem a kutatók, az érdeklődők dolgát: minden, amit tudni lehet rólam, egy helyen megtalálható.
 
És ma délben:
- Hatvan múltam, már csak néhány órát festek naponta, rendet rakni és írni pedig mindig szerettem; fergeteges játék ez az egész. És megkönnyíti a majdani Váli-kutatók dolgát, bocs.
 
Végül itt az egész (Népszabadság 03. Július 1.):
 
Serfőző Melinda:
Havi ezerszer néznek belém
 
 
Létezik egy honlap, amelyen alkotójának minden műve megtalálható. A deske.hu azonban több ennél: Váli Dezső festőművész mindennapjaiba is betekinthet a kíváncsi olvasó.
 
Hogy jutott eszébe szinte az egész életét feltenni az Internetre?
Igen, életemet, minden művemet, ha a diákkoromban húsdarálóból kialakított fotóállványomtól eltekintünk. Ez egy többfordulós történet. Amit az elmúlt negyven évben összefestettem, legtöbbjét sose látom többé, még emléke se maradna, ha nem fotóztam volna le őket. És még ez is veszélyben van, a keletnémet filmek idővel elvesztik színüket. Meg akartam menteni. Erre találták föl a kompjutert. Megtanultam, majd néhány hónap munkával digitalizáltam az összes felvételemet. Aztán CD-re írtam, és leadtam a Nemzeti Galéria adattárának. Itt indul a másik történet. Mivel legtöbb képem gyűjtőnél, magánkézben, vagy múzeumban van; ahogy Esterházy írja: egy távoli setét közraktárban, --, hányan láthatják őket?! Petri György összes verse az ágyam mellett, egy mozdulat, bármikor előveszem; beszélgethetek vele. De mi lesz szegény énvelem?! Írattam egy képnéző programot, és 2000-ben a Váli-oeuvre CD-lemezt kiadta az Új Mandátum. Nem kötelező, de aki akarja, teljes termésemet megnézheti, sokszorosítva van, minden rendben. Egy nap aztán egy barátom mosolyogva megjegyezte: ez mind szép, de a CD már korszerűtlen. Ez a mondat újabb év munkát adott: megtanultam a honlapkészítést, és az anyagot átdolgoztam internetre. Most 4500 fájlnál tartok. 
 
Ezek a festmények. De más is található a honlapon.
A barátom megnézte a weboldalt is, és ismét mosolygott: szép, az ember megnézi egyszer, legközelebb egy év múlva. Élővé kell tenni, minden valamirevaló honlapon van news; újdonságok. Igaz. Támadt egy ötletem: a leveleim! 1990 óta írok havonta egyet egy kis francia faluba, Le Meux-be Magyarországról elszakadt barátomnak, akinek én vagyok talán az egyetlen honi kapcsolata. Már három éve, hogy vállalva a nyilvánosságot, internetre tettem ezeket a leveleket, melyek átalakultak napi beszámolókká. Bujtatott napló, folytatása a 92-ben kiadott C. napló kötetemnek. Sok minden belefér, a Lukács uszodában hallott vicc, vagy egy kiállítás. Havonta ezerszer néznek belém, látom a számlálón. Ezzel új ismerősöket is szereztem. Félkész képemet föltettem, hogy tetszik? Valaki rám szólt: túl piros. Átfestettem. Egy ismeretlen úr írt, bevallotta, hűtlen lett a feleségéhez. Olvassa a gondolataimat, és úgy látta, nekem elmondhatja gondját-bánatát. 
 
Emellett vannak ajánlók, kritikák, de olvashatók könyvei, és az Önnel készült interjúk is. 
Van itt minden. Negyven éve jegyzem, hol-merre járnak a képeim. A kiállítási dokumentumokat, kritikákat szintén elteszem. Megnézhető. Önkiteregetés, persze. Amúgy a szakma is használja a honlapot: egyre többször itt válogatják ki a kiállításra kölcsönkérendő festményeimet. Gyűjtők ugyancsak figyelik, mit lehet tőlem megvásárolni. 
 
Nem fárasztó folyton naprakésznek lenni?
Hatvan múltam, már csak néhány órát festek naponta, rendet rakni és írni pedig mindig szerettem; fergeteges játék ez az egész. És megkönnyíti a majdani Váli-kutatók dolgát, bocs.
 
 
		Népszabadság Online: Linkajánlat: Váli Dezső képei.
		Nem vállalunk felelősséget a felsorolt linkekről elérhető honlapok tartalmáért
 
 
Holnap utazom Győrbe. Közben Mikinek megérkezett a 120 gigabájtos kompjutere, 19 collos monitorral. Zeneszerzéshez (keverés) valami 90 ezer forintos hangkártyát rendelt hozzá. 
Észbevettem, nézve a gépét, mennyire terhes volt kis monitoromon a képszerkesztés, és hogy hiszen ezen lehet segíteni. Délutáni alvás után leszaladtam a Várfok utcába, 25 ezerért vettem egy használt 17-es monitort. Kata pedig megkapta az enyémet, övénél nagyobb, 15-ös, és színes. Pár óra alatt mindenki.
 
így hát most búcsúzom, Győr, három-négy hétre,
csak notebookot viszek, vidéken most e-mailem sem lesz.
 
 
  

  
											a júniusi levél
 
100. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2003. JÚLIUS
 
Szia, J.! Ünnep, a századik levél, hát ide ezt az ősi ír áldást, a győri diákszálló faliújságján találtam:
 
Áldott legyen a fény, mely rád világít
és a fény, mely benned van.
Az áldott napsugár sugározzon be téged
és melegítse föl szívedet,
míg úgy nem lobog, mint a kandallók tüze!
Így minden idegen melegedni jöhet hozzád
és minden barátod is.
Sugározzék szemedből fény,
mint az ablakba állított gyertyák fénye,
mely viharban a vándorlókat hívogatja.
 
Áldott legyen a rád hulló, lágy édes eső.
Hulljanak lelkedre a cseppek
és csalogassák ki a virágokat,
hogy illatukkal megteljék a levegő...
De legyen áldott a vihar is
és rázza meg a lelkedet,
hogy fényesre és tisztára mossa
és sok kis tavacskát hagyjon hátra,
amelyben megcsillan az ég kékje
és időnként egy-egy csillag.
 
Legyen áldott a föld, az egész földkerekség,
hogy mindenütt kedvesen fogadjon, bármerre is vezessen utad...
Legyen puha föld, amikor a Nap terhétől fáradtan lepihensz,
És legyen könnyű, mikor majd kint fekszel alatta.
Oly könnyen terüljön el fölötted,
hogy lelked kiröppenhessen és elszállhasson fölfelé
és elérje útja végén az Istent.
Ámen.
			
Ezt szeptemberben majd Kata szülnapjára.
 
 
Tehát 2003 június 23. - július 13. Győr, Nemzetközi Művésztelep a Városi Művészeti Múzeum szervezésében.
A meghívottak:
Gabriella Fekete /D, Helga Cmelka /Au., Ivan Csudai / Szlo., Jérome Peyrat / Fr., Pavel Makov / Ukr., Susan Leask /U.K., El Kazovszkij, V.D. itthoról, valamint Eifert János fotós, Győrből.
Az első napi izgalmak, mutatnak egy termet a túlparton, ahol festhetnék, de sötét, kőpadlós, és barátságtalan. Végül a múzeum egyetlen színesre, zöldre festett szekkós termét választom, szintén sötét, de jobb, tágas. Padláson talált gázcsövekkel, és fémállványokkal paravánok, falat védendő, pukkanó fóliával és lepedőkkel borítva. Egy vasúti raklappal magasított munkaasztal. A kollégiumi szállás kellemes lenne, de messze van, mi lesz a délutáni alvással. M. fölajánlja nőgyógyászati rendelője vendégszobáját. Az autót nem engedik be a belvárosba, kapok egy parkhelyet a Városházától a színháznál. Figyelmesség: egy állandó belépő a Városi uszodába. Keserves hőség, egy talpas ventillátor sürgősen, 5000-ért. Kiderül, a Múzeum is akart venni egyet számomra.
Második nap megrendeltem a Hittanóra... 14 grafikájához a fémkereteket - ezt fogom a múzeumnak ajándékozni -, az ötvenezer forintot, nem is vártam, fizetik. A passzpartú széria is készül a műhelyben, garantáltan savmentes papírból, sőt, a lapokat lúgos papírral még külön is védve. 
 
2003. júni. 25. 
6.45 kor a bencések barátságos kápolnájukban mise előtt zsolozsmát is mondanak. Tegnaptól napi egy kép elkezdve, A/03/27, az új méret: 80x80 cm. Elbert fotós előadása, csomó albumot is hozott, nézegetni.

2003. júni 29. vasárnap
Nyár annyiban, hogy vekker nélkül kelek, általában egy órával később. Hét vége, uszoda + teraszfotel, Illyés esszék. 
Itt szabad, hát kézlapáttal úszom, versenyzőktől tanultam el, edzésre használják, jó fárasztó. Műanyagtálcából fűrészeltem ki, + bugyigumi pánt:
 
Délelőtt a Váczy-féle bútorgyűjtemény. Étkezések egy sötét vendéglői különasztalnál, Kazovszkij is ott, javaslom, cseréljünk félkész képet. Van kedve hozzá.
 
 
2003. júli 3. 
Napi festés 10-től fél kettőig. Fáradt. Olvasás szinte nulla. Festés közben napok óta CD: Várady szavalja verseit. Jó. Mikitől esténként interurbán beszámolót kérek a felvételizéséről. Az Iparművészetire jelentkezett. Telefonon keresztmetszet a mai budapesti kiállításokról, hátha ezt kérdezik tőle. 
 
Pénzt kiadtam:
 5E  ventillátor
 6E Katának nyugágy
50E a második 14 keret
 3E szandál
 8E festőszer
 6E valuta
 1E cipősarok
 
viszont
-15E uszoda, mert kaptam egy bérletet
-50E keretezés, mert a múzeum kifizeti a magáét
-15E ösztöndíj
 
Az igazgatóasszonytól megtudom, hogy a (94 óta) állandó kiállításunk elnevezése így alakult:
Váli Dezső és művészbarátai / Válogatás a Városi Művészeti Múzeum kortárs művészeti gyűjteményéből.
 
 
2003. júli 4. 
A helyzet melegedik, Miki fölvételi beszélgetése gyanúsan hosszú, és tartalmas. Hátha. 
Olvasom:
 
...Nem akarunk belemenni az élet durva, kíméletlen forgatagába, egyetlen törekvésünk az, hogy nyugton hagyjanak... visszahúzódásunkat azzal fedezzük, hogy imádkozunk és Bibliát olvasunk. Csak örömünk és békességünk kedvéért keressük Istent, azaz nem Jézust szeretnénk megszerezni, hanem csak a benne való örömet...
								Chambers: Krisztus mindenek felett.
 
2003. júli 5.  
Vacsora Nagy Miklós meghívása, Kazovszkij is, váratlanul tartalmas beszélgetés, ő sem ad képet külföldre: ott hiányzik a kontextus.
Édes romantikus szerelmi jelent egy tengeri utazásos filmben, két nap alatt heverem ki.
 
 
2003. július 6. vasárnap
Prédikáció: e pápa regnálása alatt a katolikusok száma 40 %-al nőtt. Viszont Németországban ma 100-ból csak 8 újszülöttet keresztelnek meg.
 
Múzeumba, a Patkó gyűjtemény, jó. A főtéri színpadon örmény néptánc.
 
 
2003. július 8. 
A Várady CD-lemezét hallgatom. A világirodalom egy főkérdését kevesen fogalmazták meg ilyen egzakt-szakszerűen, és tömören, mint ő, a Megy a juhász szamáron fergeteges átiratában:  (hanganyag, ő szavalja)
 
...nincs baba...
 
Kazovszkij képét befejeztem, hanyatt esett, mikor meglátta, aztán aláírta baloldalt, én a túlfelén. Már érdeklődnek iránta. Ez az enyém, a másik lesz az övé, még kínlódik vele. A téma itt teljesen az övé, csak a színekhez nyúltam, egyformán vagyunk jelen, és nem zavarjuk egymást. Vándorállat a téli műteremben, A/03/40, olaj, 80x80 cm.
A műterem szó a címbe bele van szuszakolva, talán a Vándorállat elhagyja a téli műtermet? Az pedig, hogy legyen benne a tél, Alen ötlete, merthogy ő még soha sem festett havas tájat.
 
 
Fejben napok óta a Hittanlecke... javított változatát tervezem: új fotónagyítások, FUTURA EXTRA BOLD betű kéne, plakátjaimon harminc éve mindig ez, de Miki, és Szüts mindig cikizi.
 
 
 
Kész a cipőm sarokmagasítása, negyvenegy éve javasolta az ortopédorvos. Hátha ezentúl.
 
 
 
 
Eifert fotóz munka közben. Aranyos harmadikos kislánya is, fejpánttal és Nikon géppel, jól.
Ez a papától, egy olyan panorámagéppel, ami szoftverrel eggyé olvaszt egy felvételsorozatot. 
Koffer-műtermem megörökítve, benne a palettával. A jobbszélen látszik a szekkofestés színe. Markáns és randa.
 
 
 
 
 
Este valami animal-tv: sárkányrepülő kutya, nyuszit szoptató kutya.
 
 
2003. július 10.
Illyés esszé: 
 
...Állata őrzeni négy alabárdost.
Diákkoromban ezen a négy soron éreztem: ez nagy művész tudatos munkája, én ilyet nem tudnék... Zavarba ejtett, (a germanizmus, hogy) e sor úgy is érthető, hogy az alabárdosokat kellett őrizni. És miért őrzeni, mikor őrizni? S állata? Állítatta, illetve állíttatott. S miért megfordítva az egész? Négy alabárdost állíttatott az őrzésére, azaz, hogy őrizzék: ez az épkézláb mondat van, oly ártatlanul, mint Jézus, a daktiluszok e klapanciájára fölfeszítve:
- . . - . . - . . - -
megfejelve a sorkezdő és sorvégző szavak rejtett alliterálásával. Látom a fogást, János bácsi, és 'látom a szándékosságot és meghidegszem', kiábrándulok.
De nem. Hiába látom és elemzem a műfogást, el vagyok ragadtatva. Azok az alabárdosok keményen állnak ott, az a parancs az őrzésre pattogva hangozott el, tömören, s egy kis  idegenes hangzással, ahogy az akkori olvasók fölében a vezényszavak.
Ez a sor tehát remek...
 
Győr: defenzíva, megtartás. Csinálom. Napi egy kép, mindegy, hogy milyen. Sokat foglalkoztat az öregedés. A bódult hajnali toporgások papucsban. A beszűkült érdeklődés, ijedt hárítása minden váratlannak. Rózsaszínre fakult fanszőrzetem. (Vagy mindig ilyen volt?!)
Egy mondat a rádióból: olyan ősz, ami után nem következik tavasz. 
 
 
Ez is a kollégiumi faliújságról. Jó tanáraik lehetnek:
 
A felelősség xx kíméletlenné tesz
a jog xx keményszívűvé tesz
az igazságosság xx kritikussá tesz
a kötelességteljesítés xx unottá tesz
a nevelés xx makrancossá tesz
a szívesség xx álarcoskodóvá tesz
az okosság xx ravasszá tesz
a rendérzék xx kicsinyessé tesz
a szaktudás xx rátartivá tesz
a becsület xx gőgössé tesz
a vagyon xx fösvénnyé tesz
a hit  xx fanatikussá tesz
 
(és rövidítéseim föloldása:)
xx = szeretet nélkül
 
Kollektív látogatás Nagy Miklós gyűjteményében. Vojnich képe alá ez az új Szüts került, eléggé összejöttek. Sz.-t tavaly a nagyárvízkor hívtam fotózni, Mikivel voltam. Együtt néztük meg a pesti rakpartot és kettes villamos alagútját a Lánchídnál hogyan öntötte el teljesen a víz. A kép ebből született. A jobboldali ív a villamospálya betonfala.  
 
 
Nagy Miklós ajánlja, nagyon szereti: John Cowper Powys / Wolf Solent. Nem hallottam róla. Meg kéne nézni.
 
 
2003. július 12. 
A Művésztelep zárókiállítás megnyitása. Hittanóra- grafikám a 14 stációval. Az ukrán fiú, azon túl, hogy angolul hadar, rendkívüli tehetség.
 
 
2003. július 13. vasárnap
Tényleg megtették a kedvemért, elvittek hármunkat mikrobusszal Bécsbe, egy délelőttre. (Nekem pokrócot-párnát is hoztak a visszaútra.) Merthogy 15 éve nem láttam Brueghel Téli vadászatát. Két órát ültem előtte. A méretét is megtudtam végre: 117 x162. Tűecsettel festve, tele kis epizódokkal. Távolban egy tó? tenger? belefagyott? bárkával. Jobb szélén a hegyoldalban lévő gyümölcsfasort nem tudta megoldani. Amúgy gyönyörű.
Türelmetlenül már délután haza, Pestre. Miki segít a csomagokat fölhordani. Tizenöt megkezdett kép, illetve a Kazovszkijé befejezve.
 
 
2003. július 14. - 23.
Több, mint egy hete lapítok a világ elől; teljes időben a Hittanlecke, felnőtteknek is (B/90/23) újra fotózása és áttervezése, minden mást félretéve. A legelső változat, a kiindulás a Koldus keresztút  (B/89/44) grafikasorozat volt; fotómontázsok, még 89-ből. Azt egy műcsarnoki kiállításról rögtön megvette a Nemzeti Galéria. 90-ben aztán szóltak a Mozgó Világból, hogy közölnék. Igen ám, de a lapban a négyzetes képek fölött egy üres csík marad. Ezért új mű született; fölé szövegek kerültek: egy lelkigyakorlat vezetéséhez, még 86-ban, össze kellett szednem, ki mindenkinek kell (kötelességünk) megbocsátani. Csináltam ehhez egy rendszert, ami kiadott egy listát. Ezt áttettem képszerű megfogalmazásokba, végül összekevertem a sorrendet, hogy ne legyen túl didaktikus. Az újság számára 14 részre szabtam, és ezt diktáltam le az akkor nyolc éves Mikicának, tábla csokoládé fejében. Mikor ijedten félbehagyta, hogy kihagytam egy betűt, bíztattam, hogy semmi baj, folytasd. 
 
A keresztút stációi és a megbocsátás tételek között ilyenformán a napi életből vett áthallások keletkeztek. 
(A megbocsátás a kereszthalállal nyert értelmet. Nem érzelmi-, hanem akarati tett. Munka.)
 
 
1.  HALÁLRA ÍTÉLIK	Békét akarsz? Magadnak is? Egyszer és mindenkorra meg akarsz-e bocsátani mindenkinek?
2.  FÖLVESZI A KERESZTET	Azoknak, akik büdösek // a boltban becsaptak,
3.  ELESIK	gumibotot hordanak // rosszul javították meg a vízcsapodat,
4.  TALÁLKOZIK MÁRIÁVAL	félrekezelték édesanyádat // akiket a mamád utál // ellenségei minden hitnek,
5.  SIMON SEGÍT	gyűlölik a magyarokat // tehetségesebbek nálad // nem figyelnek rád eléggé,
6.  VERONIKA KENDŐJE	lehányják a lépcsőházat // bömböltetik a magnót éjjel,
7.  MÁSODSZOR ESIK EL	nem adták neked kölcsön a... // nem hitték el neked, hogy... // mással randevúztak helyetted,
8.  A SÍRÓ ASSZONYOK	szebbek nálad // egyszerűen csak jól elkéstek,
9.  HARMADSZOR ESIK EL	megvertek, vagy szüleidet, akárcsak sportban // gazdagabbak,
10. LEVETKŐZTETIK	megették a tízóraidat // tehetségtelennek tartanak,
11. A KERESZTRE SZÖGEZIK	megmosolyognak // eltörték kedvenc bögrédet // vezetnek téged, pedig alkalmatlanok rá // pornót készítenek,
12. A KERESZTHALÁL	öregek, és csak a macskájukat szeretik // túl nagy fülbevalót viselnek,
13. LEVÉTEL A KERESZTRŐL	meg akarsz-e bocsájtani Hitlernek, minden diktátornak, minden nációnak // meg tudsz-e bocsájtani az Atyának,hogy jobb sorsot szánt neked, és ezért most keresztbe tett neked?
14. SÍRBA TÉTEL	És magadnak, hogy a múltkor olyan csacsi voltál? És hálát akarsz-e adni mindezekért?!			
 
Úgy gondolom, hogy képileg is megformált, 
nem hat propagandakiadványnak. 
Ez új változat címvariánsa ez lesz: Hittanlecke a keresztútról, B/03/08, 
nyomat, 33 x 24 cm, 1989-2003. Ez a 12. stáció:
Lehet, hogy mégis jobb volt a fotók körüli széles fekete passzpartú (1989).
Megnézhető az egész az idei dátumnál a GRAFIKA alatt, aki még nem unja, hogy ennyit beszélek róla. 
 
 
A kompjutermunka egyetlen fázisát nem tudtam magam, hogy a stációnév mindenütt ugyanoda kerüljön, mert ezt csak Quarkban lehet. Miki segített. Egyebekben is korrigált. Kitalálta, hogy a keret legyen szürke, sose jutott volna eszembe.
 
 
2003. július 23.
Hat éve vártam erre az órára, mondhatni türelmesen. Végre megnézhettem videón gyorsúszásomat, bukófordulóval. A tavaszi Talentum-sorozatbeli portréfilm maradék forgatási anyagából kértem el.
A könyök zártságára, a lábfejre és a vízbeszúrás szögére kell figyelni a következő hat évben.
A bukó jó.
 
 
 
									 
 
2003. július 24.
Terpentinért mentem egy Győr-külvárosi áruházba, mondták, ott kapni. Innét az idei nyár igazi nagy zsákmánya. Baromi drága, 750, viszont amerikai, tömör öntvény és nehéz. Régóta kéne. A pengéje persze behúzható. Hát nem gyönyörű?!
 
 
 
Kassák kiállítás Óbudán, a Fő téren, a saját múzeumában. Szeptember 14-ig. Az óbudai, utolsó éveiről szól, belső száműzetéséről, 1954 - 67 között.
 
1960 táján egyszer elvittek hozzá. Egy izgatott, nagy csapat Kecskeméti Kálmán baráti köréből,
Kovács Borzék, az Iparművészeti Főiskoláról. 
 
Mire emlékszem? Egy fiú valami ideológiai kérdéssel provokálta, elég idegesen reagált. Olajképeket mutatott. Nem tetszettek.
És volt egy feltűnően szerény megjegyzése képei minőségét illetően, mai számomra hitelessé tette.
 
 
Hát meghalt Janikovszky Éva. Ő se vesz többé képet tőlem. Kedveltem. A nagy zuhét (is) remekműnek tartom. Tavaly októberben még segítettem neki a munkaasztala fölötti ablak szigetelésében. Bal karjára jött a hideg.
Akkortájt vett részt Gyulán a Móra Kiadó csapatával egy kolbásztöltő versenyen. Fehér egyenkötényben és sapkában nagy vidoran néz a fényképezőgépbe, a Népszabadságban láttam. Az én zártabb életem felől nézve elhűltem, hogy juthatott ilyesmi eszébe?! Tetszett.
Nem panaszkodott, említette hogy rákos. Hogy fájdalmai nincsenek, de terhes a dolog. Úgy értelmeztem, hogy időnkét vérzik.
 
 
2003. július 25.
Egész délelőtt az autószerelőben ácsorogtam (Dunaharaszti), de csak a Miki roncsolta karosszériát javították meg. Amiért az anyaszervízbe vittem, ami hónapok óta fölírva a tárcámban, mert nem tudom megjegyezni:
 
A SZIVATÓ VÁKUUM- VEZÉRLŐDOBJA ÁTSZAKADT.
 
JAVÍTANI, VAGY AZ 1984-ES VW-PASSÁTHOZ  EGY MÁSIK KARBURÁTOR
 
				...kiderült, ezt csesznek megcsinálni, pedig nehezen indít. Meg utángyújtást produkál. Tudod, mi az? Leállítom a motort, de ő tovább berreg, magának, akár pár percet is.
Interurbán egy kiválóan lelkiismeretes szerelőnek Lakitelekre (egyszer elakadtunk ott), de ő már eladta azt a karburátort. Baj. Nincs neked véletlen?
 
Délután a tegnap befejezett Fotóművészet-interjút tipografizáltam. Jól szórakoztam vele, ilyet még nem csináltam: az illusztrációk ömlesztve, mégis jól megnézhetők.
 
Miki mától leendő elsőéves a Magyar Iparművészeti Egyetemen. 
 
 
2003. július 27.
Hát megtörtént. Hála. Negyvenötszörös túljelentkezés volt a reklámgrafika szakon.
 
A drága öreg hosszúszakállas N. atya, aki múltkor áldozásnál megdorgált rövidnadrágomért, ma pizsamában misézett, kilátszott neki a karinge alól. A pizsama fehér volt, keskeny piros és kék csíkokkal. 
Igaz, jobb karja felkötve, eltörhette.
 
 
2003. július 29.
Húsz új keret építése közepén tartok. Már le van szabva. Csiszolások, előfúrás, szögelés, pác, olajozás, aranyozás, arra rá az ezüst.
Elég ronda munka, ilyen tételben.
 
 
2003. július 30.
A nyár elején megvolt György atya aranymiséje. Emlékszel, akivel többfordulós vitáink voltak. Megöregedett. Régóta nem misézik nyilvánosan. 
Most járókerettel, fotel odakészítve az oltár mögé.
A szokásos záróáldás helyett így imádkozott, most megszereztük: 
 
Áldjon meg az Úr, aki eltervezett titeket,
építsen fel titeket az Úr,
aki várakozott rátok nemzedékeken keresztül,
mert kiválasztott titeket az utolsó időre.
Építsen fel mindent, ami az övé bennetek, és romboljon le bennetek
mindent, ami nem tőle származik. Ne engedjen érzéseiteknek,
álmaitoknak, hanem keményen áldjon meg, hogy erősek legyetek
a hűségben, hogy elégjetek ebben a világban,
hogy Istennek dicsőségére lehessetek.
Pecsételjen meg titeket az Úr, mert az övéi vagytok.
Árassza ki az Úr az áldását, hogy árasszátok azt ti is másokra,
és vigasztaljon meg általatok másokat, akik körülöttetek vannak.
Maradjon bennetek az Úr kemény és igazságos, és ne tűrjön meg
semmi hűtlenséget. Semmit, ami nem Tőle van, és
nemesítsen meg bennetek mindent, amit Ő indít.
Legyen veletek az Úr kemény, de irgalmazzon nektek, és könyörüljön
meg rajtatok akkor, ha elbotlotok,
és adjon nektek új bűnbánatot, hogy egészen vele lehessetek.
A mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek áldása szálljon le
rátok, és maradjon veletek mindenkor.
 
 
2003. július 31., csütörtök
Hívom jeles barátomat, hogy van egy problémám. Neked csak egy? - kérdez vissza.
Szóval, hogy ugyebár a lányoknál idén a szűk fehér vászonpantalló a divat. És a popsijukon sehol nem látom a bugyi kontúrvonalát. Hogy lehet ez? Csak nem anélkül...?! 
Válaszként magyarázatot kaptam a tanga-nadrág szerkezetéről. Formai és tartalmi megközelítésben.
 
Vége, júliusban a neten 864 látogatóm volt.
 
															
101. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2003. AUGUSZTUS
 
 
2003. aug.1., péntek
Szia, J.! Küldöm Stephane-nak:
Régóta forog a fejemben Lázár Ervin nagyszerű elmélkedése a szeretetről, illetve arról, amivel sokan összekeverik. Hogy aki mindenkit szeret..., hogy aki azért mosolyog, mert úgy minden könnyebb...  A butaság egy faját? Vagy egyszerűen a kurvoid alkatot írja le?! És annak következményeit?! És: hogy mikor kell beszélni, mikor hallgatni?! (Te sokkal pontosabban meg tudnád fogalmazni a velejét.) 
Nem szoktak efféle dolgokról írni, beszélni. Most Miki könyvespolcáról előkerült A Hétfejű tündér. Megpróbálom a benne lévő mesét kivonatolva -, tíz oldalas. Már a címe is nagyon pontos:
 
 
A KISLÁNY, AKI MINDENKIT SZERETETT
 
Egy szép kislány, Brunella, elindul otthonról, eltéved útközben. Mindenkire mosolyog, és mindenki kedves hozzá -
 
- Szép fekete hajam van - mondta a pataknak, és mosolygott örömében, hogy szép fekete haja van.
- Bizony szép - mondta a patak.
- És a szemem is nagyon szép - folytatta Brunella.
Mi tagadás, a szeme is szép volt. A patak bólogatott. Most már nem olyan lelkesedéssel, de bólogatott, mert Brunella igazán szép kislány volt, s olyan kedvesen tudott mosolyogni, hogy nem lehetett rá haragudni...
 
A patak aztán figyelmezteti, hogy az erdőben baja eshet, ott lakik a Tigris, a Medve meg a rettenetes Pakuk madár. Engem szeretnek - és én is szeretem őket, feleli Brunella, és elindul. A dombon csakugyan találkozik a tigrissel:
 
Hrrr - morgott a tigris -, hogy merészelsz!
Jaj, de szép hangod van! - mondta Brunella, és közelebb lépett. - Nem morognál még egyet?
 Tigris meglepetésében teljesítette a kérést.
- Hrrr - morgott még egyszer, de most már sokkal szelídebben.
Aztán észbe kapott, igyekezett borzasztó pofát vágni: még ez a kis mitugrász lányka akar vele kukoricázni?!
- És az arcod is olyan kedves - mondta erre Brunella. - Megsimogathatom?
A Tigris tekergette a nyakát. „Még hogy kedves az arcom?” - Gyorsan belenézett a tócsába. - „Igaz is, elég kedves arcom van” - állapította meg elégedetten, és mosolyogni próbált.
Az állkapcsa csikorgott, mert a Tigris hét éve mosolygott utoljára.
- Kedves kislány vagy- mondta - megsimogathatsz.
Brunella megsimogatta a Tigrist, és azt mondta:
- Örülök, hogy találkoztam veled. Szeretlek, Tigris.
A Tigris boldog lett, ugrált, és bukfencezett...
 
- aztán a hátára veszi, egy darabig elviszi hazafelé. A medve-találkozás hasonló. A Rettenetes Háromkerekű Pakukmadarat is megszelidíti. Akkor jön a torzonborz nagyszakállú vadász: - Én a vadász vagyok. Ha nem állsz meg, lelőlek! - Dehogy lősz - nevetett Brunella -, ki hallott olyat, egy kislányt lelőni. Vele is összebarátkozik. Elmeséli a Tigrist, a Medvét, a Madarat, hogy hol-merre élnek. Elbúcsúzik, hazafelé tart, közben a patakhoz ér:
 
Szervusz, patak -  mondta -, látod, semmi bajom nem lett. Mindenkit szeretek, és engem is szeret mindenki. Ekkor egy lövés dördült.
- A Tigris - mondta a patak 
 
...aztán a medve kerül sorra, a madár..., a három erdei ismerőse. A kislány keservesen sír...
Tanulságos.
 
 
Plakát a metróban. Kezdik megtanulni a szakmát:
 
KÜLDJ BE 3 ROBOGÓT
ÉS NYERJ EGY FLAKON KECSAPOT!
 
UPSZ. FORDÍTVA!
 
 
Tegnap rekord,  három helyen is nem sikerült pénzt csinálnom. Igaz, ígéretek. Miki tandíjához kellene.
 
Reggel úszás után a Belvárosba, interjú a rádióban. Semmi előzetes megbeszélés, mikrofon, mik voltak a szülei? Negyed óra után: mennyi a nyugdíja, ha akar, nem válaszol. Mondom, még nem- de mi nem is kapunk, csak nyugdíjsegélyt, 33 ezer lesz, megkérdeztem. Akkor fogtam gyanút. Igen, Őszikék, nyugdíjas-műsor. Hmmm. Szokni kell. Holnap, szombaton 7. 15., Petőfi.
 
Aztán a Margit körúti kolostorba, odaajándékoztam az új Hittanóra a keresztútról kisebb változatát. Nikodémus atyát kerestem meg - fiatal és szívből mosolygós - kell-e nekik. A rózsadombi Szent Orsolya iskola kápolnájába fog kerülni. Ilyenformán keresztútként is szolgál majd. Ezért ceruzát kértem - tudom a regulát -, és minden lap bal fölső sarkába egy kis kereszt rajza.
Az atya: szeretek gyóntatni. Majd a várakozókat küldöm, nézzék csak át azt a megbocsájtás-listát!
 
Küldik nekem a cionista EREC havilapot, talán a temető-fotóim alapján. Ebből:
 
 A rendszerváltás előtt Izraelbe beutazási vízumot a magyarok, a titkosítás miatt Bécsben, vagy Cipruson kértek és kaptak, külön lapra. De a zsidó származást igazolni kellett. A cikkíró papírját a pesti hitközségtől nem fogadták el, sok volt a hamisítvány.
 
...Erre ékesszóló Dob utcai askenáz kiejtéssel elkezdtem hadarni egy, a Jesívában tanult traktust. De a ciprusi konzul nem a Dob utca környékén nőtt föl, arca üres, rezzenéstelen maradt... Aztán megsajnált, és az izraeli belügyminisztérium által direkt az ilyen esetekre összeállított zsidóbizonyítási tesztkérdések közül az egyiket föltette:
- Mit tesz akkor, ha egész vagyona részvényben fekszik, a tőzsdén nagy krách van, és zuhannak az árak? Eladja-e a részvényeit, vagy olcsó árakon új részvényeket vásárol?
- Azonnal telefonálok a brókeremnek, hogy minden részvényemet adja el, de amennyit eladott, ugyanannyit vásároljon is részemre. Így a nagy kráchban legalább pénzemnél maradok.
- Uram, Ön zsidó...
 
 
Átkiabálok a medencén öreg barátnőmnek, mert imádja az ilyesmit:
 - Kurva hideg a víz, kegyelmes uram!
Mire mellettem egy másik, széles mosollyal: - Egy templomos lovagnak nem illik így beszélni! Írja le százszor, hogy...
...amiből megtudtam, hogy a női öltözői elnevezésem, a viziszörny, sikeresen átalakult az évek során. Hátúszós éveimben sokat rugdaltam szegényeket.
 
 
2003. aug.2.
 
MOST NYARALNI, A BALATONRA, BOCS.
(a balaton, kis b-vel,  egy csacsiság.) 
AMÍG KIBÍROM. 
EGY HÉTRE SACCOLOM, MAX.
 
 
2003. aug.4.
Révfülöpön mise utáni Balaton-nézés, fagylaltozás a mólónál, Miki barátját is vittük. Visszatérve a kocsihoz, kerékbilincs. Megállni tilos tábla előtt két méterrel. Hogy a tábla ilyenformán nem vonatkozik rám, ezen a közeggel egy ideig közösen elmélkedünk. De hogy két kerékkel a járdán álltam. Ha koncentráltabb vagyok, ezt is kibekkelem, de aztán megállapodtunk abban, hogy a büntetést nem, csak a munkájukat fizetem meg. Négyezer, a fölragasztott piros cédula szerint.
Számlát nem adtak. Hazafelé föltolult még, hogy kerékbilincset csak a közúti forg. súlyos akadályoztatása stb.
Este vendégünk SMS-t kapott, azonnal haza. A vonat 16 perc múlva indul. 110-el az állomásra, három falun át. Mikinek az anyósülésen halálfélelme volt. Elértük. 
Most kvittek vagyunk, kedves Rendőrség.
 
2003. aug.7.
Kékkút, napi 7-8 órában a most megkapott profi-szkennelt grafikáimat és fotóimat tisztítom kompjuteren. (A festményeket augusztus végére ígérték.) Erre a munkára a forró bádogtető alatti tér, kezdetben azt hittem, csak a hajnali és az esti órákban alkalmas. Általában reggel ötkor kezdek. (És 11-kor fekszem. Mármint délelőtt.) Kata a földszinten alszik. A padlás így nézett ki, még munkaasztal nélkül, ez meg az alsó szint. 
 
Ha ezentúl képet választok, alatta rögtön látom a szkennelés adatát is, ami jelzi, hogy ezentúl mekkorára nyomtatható. 
Így jelenik meg:
fotó: CD:4,2Mb, 6x6 dia, 24x36 dia. 
Ez a 4,2 megás kép -  a gép mutatja - (250 dpi-vel) max. 21 x 21 centis lehet. (Eddig egyesével el kellett ezért az adatért elvándorolni a  CD2-7 képraktárba.) 
Ősadatbevitel. 1700 adat kézzel egyik táblázatból a másikba, nem megy másként. Szeretem csinálni. Most komplett a rendszer. Ha-ha, mondaná Mikica.
 
99 májusában, amikor elkezdtem ezt a digitalizálást, ezt a nyomdai méretet sajnos 10 x 10 cm-ben határoztam meg. Hogy amatőr berendezésem sokkal többet úgysem tudna. Bíztam benne, ha nagyobb kéne, majd egyedileg megoldjuk, újra szkennelünk, elővéve a diapozitíveket. De ez így nehezen működött. Gyakran kérnek képet katalógusba, újságba. Most fölbuzdulva, sok utánaszaglászás után (Lukács uszoda) sikerült, hogy 500 java munkámat gépbe etetik egy festményért. Ezért egymilliót kellett volna fizetnem, ha netán.
Durván 700 -700 létező képem és rajzom van, s tán vagy 300 fotó, ha a zsidótemető-archívumot nem számoljuk. 
Negyven év múlva egy valaha Keszthelyre került képemet fölkutatni és a fotósnak leutazni...   helyett...  ősztől egy CD-sorozat a Nemzeti Galéria Adattárában. Kopirájt nélkül. Bár csak amíg élek. Megmagyarázták, örököseim jogáról nem mondhatok le. 
Ingyen zsozsó.
 
Mégiscsak fölteszem ide ezt a tavaszi kecskeméti vendégkönyvi bejegyzést. A minősége miatt. 
Tanúságos, mikor egy fiatal lény észbe veszi, és ilyen formáltan ki tudja fejezni háláját.
 
Van néhány dolog, amit szeretnék megköszönni:
- a „megáll az idő” - élményt, itt és most
- Szürke - kék műterem derengését
- az öndokumentáló hajlamát, a C-naplót - hogy így beszélgethetünk
- az Avignoni szerelmesek történetét 
- a bársonyfeketét
- a meleg vizet, tea helyett (tényleg jó!)
- a bizonyítékot arra, hogy remeteléttel is szolgálhatjuk a többi embert
- a Sötétzöld műtermet
- az (újra és újra) rádöbbentést arra, amit tudok, és mégis, hogy mindegy, 
		hogy mit rajzolok	(igaz a műanyag lavór szakralitása*)
- azt a mondatot a tökéletességre törekvő emberekről**
- azt, hogy minden az interneten (most fedezem fel)
- az Igen, szerelem című képet (jaj, azt nagyon!, még reprón is)
- azt a mély csöndet, ami itt
- a Szelíd műtermet és azt a definiálhatatlan színű foltot a Halkszavú műtermen
- azt, hogy lemezjátszó fontosabb információkat közöl a rádiónál
- a Hollán Sándor-kiállítást
- azt, hogy engedi látni, hogy rögös az út a láthatótól a láthatatlanig
- azt, hogy idejöttem ma, lekéstem a vonatot és így láttam azt a meleg tekintetű, zavart őzike-kisfiút a buszon
- meg ami most nem jut eszembe, vagy majd ezután (most 22 éves vagyok).
	Szóval köszönöm. És még gyakori orrviszketést*** kívánok! (bár tudom, nem a minőség...)
 
										
Ja, és tessék észrevenni a tavaszt!
 
						aláírás
 
 
*   	idézet egy Pilinszky interjúból.
** 	idéztem valaha egy újságcikkből: „A tökéletességre való törekvés sok embert tökéletesen elviselhetetlenné tesz.”
*** 	egy interjúmban, kérdésre, hogy mikor tudja, hogy jó a készülő képe?: „Félek, meg fogom botránkoztatni. 
		Amikor viszket az orrom töve.”
 
Aug.11.
Háromkor ébredtem, festmények tisztítása a kompjuteren hatig, akkor visszaaludtam kilencig. Estére a lehozott rész kész, akár haza is mehetnék, de jól érzem magam. Lehoztam ötéves jegyzeteimet a Quark-programról, újra meg kéne tanulni. Akkor talán most.  
 
Szerencse, hogy a szkennelést a fotóimmal és a grafikákkal kezdték, azok kisebb adagok, de macerásak. Kiderült, katalógusaim, plakátterveim nem átnézhetőek, elszórva a 08. ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSOKNÁL, egyebütt. Nahát. Most egybekerültek a 05. GRAFIKA alatt az ALKALMAZOTT GRAF. / FŐLEG SAJÁT TERVEK alá, milyen egyszerű így, utólag. Ebben megnyugodva kezdtem el a telkünk csalános-bozótos sarkában húsz év alatt (nem általunk) fölhalmozott dög nehéz rozsdás bádogtető darabokat a kocsiút mellé kihuzigálni, majd rajtuk ugrálva egyen méretűvé hajtogatni. Először hirdettek a faluban lomtalanítást. Az aranyló alkonyat idején, mikor a már a szemközi domb sziluettje volt csak látható, Katával elgereblyéztük a helyét is, a maradék vashulladékot egy narancsszínű gyerekkádban fölvittük a bolt mögötti konténerbe. Az is volt vagy húsz kiló.
 
2003. aug.12.
Kedves J., aligha juthatott kezedbe az 1999/5-ös Mozgó Világ. Most lehoztam, újraolvasni a Szappanoperát, Spiró darabját.
Egyfelvonásos, egy pesti lakás előszobája, napjainkban. Ügynök csenget be az éppen vacsorát csináló Asszonyhoz. Ajánlata a következő: Ön zsidó kárpótlásra jogosult. Most kezdenek a nyugati bankoknál ez ügyben mozgolódni. Cégünk néhány százalékért vállalja az Ön képviseletét. 
Az asszony fölháborodik, honnét, milyen listából tudják, hogy ő zsidó. Az-e egyáltalán. És hogyan lehet halott rokonokat pénzzel kompenzálni. A vita során belelátni az asszony sorsába, kiderül sikertelen anyai szerepe, válása, kudarcai, reménytelensége. A férfi közeledését is - vacsorázni hívná - elutasítja. Záró fordulatként járókerettel kitotyog a belső szobából a félbolond nagymama, aki soha nem nyit senkinek ajtót, mindenkitől retteg. Szívfacsaró.
 
A történet keretében Spiró megforgat néhány kegyetlen, keserű gondolatot. Persze, párbeszéd keretében, tehát nem kell állást foglalnia. Gondolkozzon el mindenki.  [a zárójeles beszúrások tőlem]. 
 
FÉRFI: ...Esetleg az angolok is fizetni fognak, meg magáncégek, mindenféle gyárak, üzemek, szerte a világon, főleg a németeknél, rá lesznek kényszerítve... Nem csak a svájciak voltak semlegesek egykor... [1. vád]  A svédek is például... Meg a törökök... a dél-amerikaiakról nem is beszélve... Azok is elnyeltek egy csomó zsidó vagyont... Van egy rakás alvó életbiztosítás a világon, és még az elrabolt műkincsek után is lehet perelni... Sok mindent lehet, a szakértők dollártízmilliárdokról beszélnek... Ha egyszer egy kárpótlásfajtát jogosnak minősítnek, a dolog tovább görög, és nehéz leállítani, tetszik tudni...
 
...
NŐ: Milyen alapon kapok én pénzt? Nem dolgoztam meg érte! A vallásomért? A faji hovatartozásomért? [1. kérdés]
FÉRFI: Nem kérem szépen, hanem mert a hatályos törvénynek értelmében jár.
NŐ: De csak mert valahol valakik engem zsidóként iktattak!... Maguknál megvan, hogy ki a zsidó? [2. kérdés] De hol őrizték korábban? Én magyar állampolgárnak születtem, nekem vallásom nem volt soha... engem polgárilag anyakönyveztek... Már a nagyszüleim se voltak vallásosak, tudtak jiddisül vagy öt szót... A Belügyből van a listájuk, igaz? [3. kérdés] A zsidóktól nem lehet, mert nekik mi sose voltunk zsidók!...
FÉRFI: Nem tudom honnét vannak a listák! Állítólag az egyik párt lenyúlta a katonai archívumot, amiben a második világháborús áldozatok vannak... [2. vád] De a zsidóktól is biztosan vannak listáink, nem mindenki olyan aggodalmaskodó, mint maga, enyhén szólva, a legtöbben a seggüket földhöz verik örömükben, hogy rajta vannak! Tetszik tudni, mi van? Bejelentik, hogy ők zsidók, és senki nem kér igazolást... [3. vád] Ez a zsidó szervezeteknek nyilván jó, valahol elszámolják... Szokott olyan lenni, hogy fejkvóta... Ki tudja, mennyit ér nekik ma egy plusz zsidó?... Papíron szaporítják őket... Ez is üzlet... [4. vád] Nem tetszik elképzelni, micsoda tolongás van... Zsidónak lenni üzlet, tetszik tudni? Megszagolták, hogy van benne pénz... Mint tíz-húsz éve a lengyelek, akik népi németként özönlöttek Nyugat-Németországba, holott semmi német vér nem volt bennnük... [5. vád]
 
...
NŐ: Maga szerint mi az, hogy zsidó? Vallás? Mert akkor párszáz embernél több nálunk nincs... Faj?! Milyen faj?? Már Egyipromból hét vagy nyolc törzs jött ki Mózessel, négyezer éve, már akkor nem egy faj volt... a csomó különböző nomád törzs... mindenfelől összeterelt rabszolgák... Még az se biztos, hogy maga Mózes zsidó lett volna! [1. tanítás] Izraelben ma négertől ferdeszeműig minden faj megvan, ás mind azt hiszi, hogy ő zsidó... Vagy a kultúra? Mi az a zsidó kultúra? A középkorban arabul írtak... aztán spanyolul... Amit a jiddisül beszélők sose értettek... Egy szefárdnak semmi köze nem volt egy askenázihoz, még a házasodás is tiltva volt közöttük, faji alapon... Miért, hellenizált zsidók nem voltak? Akár többistenhívők is? Kinek van itt ma nálunk zsidó kultúrája? Százötven éve senkinek, csak néhány könyvmoly rabbinak... Nyelv? Itt száz éve csak magyarul beszélnek a zsidók! Mi az, hogy zsidó?! Akik a háború után visszajöttek vagy itt élték túl és nem emigráltak se negyvennyolcig, sem ötvenhatban, azok ezzel kinyilvánították, hogy magyarnak vallják magukat! [2. tanítás]  És most ezzel az idióta kárpótlással disszimilálják őket! ...[6. vád]
 
...
FÉRFI:... Olyan is van, aki nem jogosult, noha zsidó... Ez pont olyan, mint az összes többi kárpótlás... Aki bizonyítani tudta, hogy tőle földet, házat, lovak, szekercét, négylevelű lóherét elvettek, és a törvény szerint járt neki kárpótlás, az kapott pénzt, vagy kárpótlási jegyet, aztán nekiállhatott vele licitálni... Jól átvágták őket, de ez más téma. [7. vád] Valakiknek jár valamennyi, és kész.
NŐ: De faji lapon, nem? Náci alapon, nem? A nürnbergi törvényeket érvényesítik most is, nem? [8. vád] 
FÉRFI: Nem kérem, mert ezt maguk a zsidó szervezetek harcolták ki, főleg az amerikaiak, már mondtam, azok elég erősek, hogy kihajtsák...[2. tanítás]
NŐ: Miért a zsidó szervezetek nem állhatnak faji alapon? Csak azért, mert zsidók? A kizárólagos faji szemléletükkel?... Egyáltalán, miféle utódokat kárpótolnak? Biztos, hogy méltók rá? És hogyhogy kollektíve kárpótolják őket? Csak a fajuk miatt? Mintha ők nem volnának egyének! Én csak egy leszármazott vagyok, és nem én magam? Maga beveszi, hogy ennek a zsidó kárpótlásnak a jóvátétel a lényege? Uram, az USA bankárainak nem tetszik, hogy Svájc még mindig túl erős pénzügyi hatalom, és tönkreteszik. Megingatják a svájci bankszámlák titkosságába vetett hitet... Az idióta zsidók pedig ujjonganak és nem látják, hogy megint ők lettek  balekok egy nagy üzleti játszmában... [kérdés és vádözön]
FÉRFI: Az égvilágon minden üzleti játszma..., mindegy, hogy mi az a dolog! Lehet, hogy kávé, lehet hogy réz, lehet, hogy zsidó hulla! Már elnézést. A mi cégünk nemcsak zsidókkal üzletel...
NŐ: A maga cége ugyanúgy kitördeli az elégetett hullák aranyfogait, mint a nácik a táborokban!
FÉFI: Na ne tessék mondani!
NŐ: Azok a pénzek a titkos számlákon részben a kitört fogakból lettek... És maguk most ezeket a pénzeket osztogatják, lefölözve a hasznot... Ha én aláírnék egy ilyen szerződést, bűnrészessé válnék a felmenőim meg az össze többi milliók megkínzásában... Sőt felbujtóvá válnék! Utólag!... 
 
...hetvenegyben a németek fizettek egy-egy magyar zsidó hulláért pár ezer forintot... amit sajnos már akkor is egy csomóan elfogadtak nálunk... Szégyen! A magyar állam persze akkor is ellopta a felét, kétharmadát, amit a nyugatnémetek fizettek azért, hogy megnyugtassák a lelkiismeretüket, és azt mondhassák, hogy a kelet-európai zsidók ki vannak fizetve ... Nesztek tízezer forint egy zsidó hulláért, kapkodjátok, alázkodjatok meg, ti szemét, haszonleső zsidók!...
A hülye öreg zsidók most perlik a Volkswagent! Auschwitzból szállították őket oda dolgozni... és most pénzt követelnek... Csak éppen ezzel, ötven évvel később, tisztességes szerződéssé hamisítják az egykori rabszolgamunkát! A hülye öreg zsidóknak fogalmuk sincs, mit követelnek voltaképpen!
FÉRFI: Miért, mit kellene tenniük, bosszút állni? Felrobbantani az autógyárat, amelyben már egyetlen náci se dolgozik?
NŐ: Bosszút állni? Ugyan! De kibékülni velük, megbocsátani nekik még kevésbé! [hmm?!] És pláne nem pénzt kérni tőlük!...
FÉRFI: A kárpótlás... erkölcsös gesztus, ha meg tetszik engedni. Miért, mivel lehet megkövetni az áldozatokat, ha nem pénzzel? Mivel? Egy üres nyilatkozattal? ...
NŐ:... Miért csak a zsidókat? Nem csak zsidókat irtottak ki ebben a században és nemcsak Európában, a többi kiirtott milliók után mégse jár kárpótlás!
FÉRFI: A jóvátételnek az is a célja, hogy az üzleti biztonságot növelje. Akinek van bankszámlája vagy biztosítása, jusson hozzá, és ha nem, hát az örököse... Ne lehessen pénzeket lenyelni...
 
...
NŐ: Lehet, hogy a megölt rokonok szemét emberek voltak, lehet, hogy aljas módon kaparták össze azt  a pénzt, amit betettek a bankba... Mit néz? Nem hallott még kizsákmányolásról? Csak nem képzeli, hogy minden zsidó becsületes munkával szerezte azt a pénzt...?
FÉRFI: (nevet) Asszonyom, mélyen fájlalom, de én nem vagyok zsidó.
NŐ: Csak vigyázzon, mert bármikor az lehet... Vagy osztályellenség, népnyúzó, nemzetáruló, akit a demokratikusan megszavazott törvények szerint éppen szabad kiirtani...
FÉRFI: A zsidóknak ez szokott eszükbe jutni, bármiről.
NŐ: A zsidóknak igen. De nekem?! Ki találta fel a választott nemzetet, amely minden más nemzet felett áll, ezt a náci eszmét? [itt elakad a lélegzetem, hirtelenjében]
 
És van még néhány mellékszál, figura. Egy élősdi nagylány, kába semmitsecsináló fiú, egy barom szomszéd. Hogy a nagy gyógyszergyárak az új készítményeket a négereken kísérletezik ki, ingyen... Hogy a szövetségesek nem bombázták Auschwitzot, holott tudtak róla, hogy mindig emberzsírból főzték a szappant...
 
2003. aug.13-15.
Barátunk meglátogatott, a diófa alatt üldögéltünk, végén már gyertyafénynél. Mesél a honlapjáról, kezdtem erősen figyelni. Azt mondja: ebben az özönben csak NAGYON EGYSZERŰEN szabad. Hanyatt estem. Mindig az a legmegdöbbentőbb pillanat, amikor kimondják, ami az emberben hónapok óta gomolyog, még formátlanul. Két szóval mindent megvilágított, ami rossz érzésem volt munkámmal kapcsolatban.
Továbbra is reggel háromtól - négytől a kompjuteren, továbbra is a forró bádogtető alatt, most már ennek szellemében.
Eddig a képekhez így lehetett eljutni:
	TANULÓÉVEK
		válogatott / selected
		1961
		1962  stb.
	ABSZTRAKT  stb.
		1969 
 
most az egész mindössze két részre osztva:	 
	1960-1980
	1981-től máig
		
 
Én magam vezettem félre a nézőket evvel a korszakolással, megtévesztően a témára helyezve a hangsúlyt. Holott a temetők sem temetők, a műtermek sem mű... És elmaradt a válogatott fejezet, nem hiszem, hogy nagyon használták volna, és csak bonyolította az összképet.
Ugyanígy tettem rendbe az ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSOK-at, a KÖNYVEK, INTERJÚK fejezetet, mindent. 
 
Közben Kata lent a kertben, nyugágyban olvasgatott, pihent. Kétóránként fölhozott nekem egy fél liter mentateát. Kétszer levitette magát a strandra, bicikli a csomagtartóban, a hazafele útra. Én rögön fordultam.
Végül a fotóimmal is volt vagy tízórányi munka. A látható listán eddig minden fotó szerepelt, pedig csak a jobbakat mutattam meg. Most nagyon bonyolult és nagyon ronda lett a háttértáblázat, de ezek a vak-címek eltűntek. 
 
Hihetetlen nagy kaland volt, millió buktatóval és ezer ötlettel, boldog percek. Például mellesleg megtaláltam a BACK gomb készítését, két éve hiába kérek programozót, hogy csináljon nekem.
Rögtön több változatot is elmentettem, különraktárban: (Vigyázat, működik!)
 
 vagy talán így:
 
 back 
És megtaláltam, hogy a programba mindössze ennyit kell beírni a hyperlink hivatkozásnál: 
	
javascript:window.close(); 
 
Bár most, ahogy próbálgatom, mégse jó, pedig tegnap. Ja persze, már tudom, miért.
 
És még egy átalakításba belekezdtem, ez viszonylag hamar fog menni: az összes kép, rajz sokkal nagyobb lesz a képernyőn.
Ugyanis a legtöbben (megérdeklődtem) már áttértek a 800-ról az 1024 képpontos monitor beállításra, ehhez igazodom.
 
Mi volt még? Az első időben olvastam is. 59-ben ismertem meg, újra megvettem Faulkner A medve kisregényét. Most is ugyanaz a homályos romantikus dzsungelatmoszféra, mint gyerekkoromban, ez a vonzás nem változott. Véletlen mellé Fekete István természetleírásai, most a Téli berek. Jó.
 
 
2003. aug.16.
Reggel ötkor indulás haza, M7-es, százötvennel. Két ritkaboldog hét volt. A Lukácsba hét húszra, késéssel. Nem mertem egyenesen, előbb kipakoltam. A kocsiban volt a kompjuter is, a kompjuterben most végzett munkám, féltettem. Bár volt róla - baleset és kompjuter összetörés esetére - egy CD másolat is.
Itthon a Szűz Mária-ikon alatt kissé ki volt csavarva az örökmécs-izzó. Tehát Miki sötétkamrát csinált, akkor fotózhatott mostanában. Most művésztelepen van. Miből fogom a tandíját kifizetni.
 
Délelőtt a balatoni tapasztalatok alapján az asztalomba egy nagyobb lyukat fűrészeltem, a monitort szinte teljesen a munkaszint alá süllyesztettem. Így jó. Ehhez néhány fölötte-polcot is át kellett szabni. A közös pincerészben, emlékeztem, a szemét között volt néhány alkalmas deszka.
 
Az új, optikai egér nagyon beválik. Helytakarékos, nem kell neki alátét.
 
 
2003. aug.18.
Rémes, mindenki honlapot ír, ráadásul jót. Ez itt Pócs Ádám barátom, http://62.77.209.84/
Ebben középen alul a BLOG kezdetű fejezet.
 
 
ehun: (ezt a népies formulát!) gyűlnek föl a cuccok. a példák itt vigyorognak rám az asztalomon hosszú, tömött sorokban, a szemeikből kiolvasható a könyörtelen eltökéltség: tudniillik miattuk tökölöm el napjaim nagy részét. vegyük a következő példát:
       
vannak ugye a kritikán felül álló, azonnal elvégzendő feladatok. ezekért  az ember fizetést kap. jobb esetben. vagy legalábbis megígérik neki. vagy találkozott már olyannal, aki látott valakit, akinek már megígérték, és ez a másik valaki történetesen ugyanannál a cégnél dolgozik, mint ő maga. ez - az esetek nagy részében - megnyugtató, de legalábbis némi kölcsönre feljogosít.
       
a következő körbe tartoznak a megígértem neki, hogy a rosseb rohassza rá a rekettyét, és most meg kell csinálnom típusú ügyek. ezekkel nincs mit kezdeni, mert vagy elvégzed, vagy fejbelőnek, fizetést így se, úgy se kapsz, de ez legalább pozitív vonás, hiszen nincs miért aggódni (a fejünkön kívül).
       
a harmadik kategória az ezt már tényleg le kell nyomnom, mert különben  káosz lesz körülöttem-motivált rendrakás, porszívózás, festés-mázolás, házépítés, városrendezés, idegen fővárosok porig bombázása. ez is kötelező, mert egy idő után ellep a szenny, ezáltal nem végezhetjük el az első két pontba sorolt fontosabb teendőinket.
       
negyedik a just for fun-kör. ezek hirtelen jutnak eszedbe, és azonnal le kell írni valahova, mert két perc múlva már elszáll az ihlet. nos, ezeket szoktam az asztalra kipakolni. tehát minden alkalommal, amikor leülök a gép elé, az első dolog, amit meglátok: negyedik kategóriás feladataim jegyzéke. ez annyira beleivódik az agyamba, hogy egyrészt avanzsálnak 
legfontosabb feladatokká, másrészt egy-két napon belül tökéletesen transzparensek lesznek, fel sem tűnnek már.
      [...] 
 
az jut eszembe, hogy... hogy hát igen. végeredményben az emberiség fele kihalt volna ezzel a mentalitással. mondjuk télvíz idején a favágó kimegy az erdőbe. felkap kalap, kabát, fejsze, rajta. erdő közepén felnéz a fára - szép nagy fa! - eszébe jut a tavaszi rügyfakadás, hogy nyáron és ősszel elfelejtett télire elrakni gyümölcsöt, el kéne menni a boltba, venni helyette nagy tételben konzervet, amihez kisteherautóval kellett volna jönni, de a jogsi már régen lejárt, akkor meg kell kérni a szomszédot, akinek szerencsére előző nap ígérte meg, hogy elintéz valamit, amihez sokat kell gyalogolni, de a csizmája lukas, a cipője rongyokban, az önbizalma romokban. és a végén megemeli azt a rohadt fejszét, belevág kettőt a fába, és hazamegy. sokat dolgozott. 
2003. 08. 02.
 
Az elúszós típus. Malícia nélkül mondom, kicsit irigylem őket. Ezek az ember-emberek. A jobb-, a jó emberek, általában. A tavaly októberi kiállításomra a katalógus már májusban készen volt. Annak idején a diplomamunkám is pár nappal korábban. A többiek akkor kezdtek kollektíve éjszakázni. 
Az automatikus mentés nálam 5 percre van beállítva, és a CD-lemezeimet úgy helyeztem el, hogy ha Budát szőnyegbombázás éri, akkor is marad...
 
 
2003. aug.19. kedd
Olvasom reggel a Bírák könyvében:
De az Izráel fiai ismét gonoszul cselekedének az Úr szemei előtt, és megerősítette az Úr Eglont, Moáb királyát Izráel ellen... ekkor megint az Úrhoz kiáltottak Izráel fiai, és az Úr szabadítót támasztott nékik, Ehudot, aki suta vala...  Ehud szerze magának egy kétélű kardot, egy singnyi hosszút, és azt az ő ruhái alatt a jobb tomporához övezé. És bemutatá az ajándékot Eglonnak, a Moáb királyának. Eglon pedig igen kövér ember vala... Akkor kinyújtá Ehud a balkezét, és kirántá kardját a jobb tomporáról, és beleüté azt annak hasába. És beméne még a markolatja is a vasa után és berekeszté a háj a fegyver vasát, mert nem vonta ki a kardot annak hasából, sőt átment annak vékonyán...  így aláztatott meg Moáb abban az időben Izráel kezei alatt. És megnyugovék a föld nyolcvan esztendeig.
 
Aztán a vízben így fohászkodtam: Uram te megszabadítottad népedet a moábitáktól, tedd, hogy ha a negyediket nem is, de legalább a harmadik nagykört le bírjam úszni. Tegnap tizenöt órát ültem a gép előtt, ma mégis fáradt vagyok.
Leúsztam a hármat. És még egy pihenőkört is a végén. Igaz, közben színtévesztő festőkről meg a Márfy kiállításáról traccsoltunk egyet öreg barátnőmmel, aki olasz turistaútjáról egy kajakot hozott haza.
 
Ez meg a mai Népszabadság:
 
  A fej leválását okozó sérülésen kívül más külsérelmi nyom nem volt a holttesten.
 
Kéne saját gondolatokat is írni, de azok nincsenek. A Váliösszes megújítása kb. még egy hét. Nem kéne inkább Váli összes verseinek hívni?! Valahogy képszerűbb. És azok is benne vannak. Vagy hat.
 
Ami keserves és eldöntendő. Útban van, azon dolgozom, hogy hamarosan minden képem sokkal nagyobb méretben jöjjön föl, ami igazi minőségugrás lesz / lenne. Deazonban. Próbaképp az előbb föltettem a netre három festményt ( A/68/05, A/63/01 A/68/07) (megnézhető, mert most fönt hagyom), egy közepes, egy nagy és legnagyobb méretűt: 11- 15 - és 25 másodperc alatt jönnek föl (matáv, vagyis modem). No már most ez még elmegy, vagy ez már sok?! Várjak néhány évet, amíg elterjed a gyorsabb net? De nem vagyok várós fajta...
Meg kéne próbálni ezt az 1400 képet újra földolgozni, ugyanekkora méret, de gyengébb felbontással?! Lesz munka.
 
 
2003. aug.21. 
...volt munka. Megcsináltam. Kikísérletezve, utólag milyen egyszerű. Valamint szakértő barátokkal is konzultáltam, s ez szerint: 15 collos, de 1024-es felbontású monitorra volt ésszerű kalibrálni. Az összes nézőkép nagyobb. Ha majd megkapom és földolgoztam az összes újraszkennelt festményt is, akkor egy CD-vel föl a Várba, a C3-ba, s fölrakják a honlapomra. Ilyen mennyiséget nem tudok itthonról föltenni. Hét - tíz nap még, gondolom.
 
Jár a fejemben, hallom a Rotary-klub szabályzatában, (ha még nem írtam volna le):
 
 Egymás bírálatával vigyázzunk, ne feledjük, építeni akarunk, és nem rombolni.
 
Újra elkezdtem a futást. Legyünk pontosak, a kocogást. A testemnek ugyan árt, viszont.
 
A meglepetések reggele, ez már az uszoda. Van egy mosolygós, alacsony kövérkés kopac öregúr, kedélyes integető-köszönőviszonyban vagyunk. És ma reggel ketten egymás mellett zuhanyozik és közben beszélgetnek. Indulok hazafelé, a kapuban szembejön velem. Ő az. A kertben találkozom Gyula bácsival, fél éve láttam, akkor mesélte, hogy a felesége meghalt, bal térdét operálni kéne, de nem vállalják. Most is bottal jön, kérdezem mivel telik a napja,  - hát a feleségem ágyhoz kötött, 64 évi házasság, mindent megteszek érte, sok munka.
Nem kéne nekem több C-vitamint szednem?!	
 
Viszont öreg barátnőm a medence szélén intenzív ráhatásomra szégyenlősen elkezdte próbálgatni a bukófordulót. Mellette állok, bízítatom, orrával próbálja a térdét meglökni...
 
Itthon a Népszabadság az iraki megszállásról mond véleményt.
 
Közben eltűnődtem azon, gyáváságból, vagy felületességből 
kerülöm (itt) a saját vélemény kialakítását?!
Nem. 
Én tényleg nem tudom, mi van ott. 
 
És abban sem vagyok biztos, ha vezércikket olvasnék, 
ha tévét néznék, többet tudnék.			
 
 
 Ez pedig Ádám gyönyörű-kedves esküvői meghívó hátoldala; délelőtt érkezett.
Nem tudom, ő fényképezte-é?!
Ez itt már visszaküldendő állapotban, még föl kell bélyegezni. 
(A küldött fotón csak a kisfiú szerepelt.)
 
 
 
Egy telefonbeszélgetés, és azonnal kihúzgáltam a képkeretek pereméről a színes rajzszeget. Árkategóriát jelöltek. Azt mondja barátom, valaki képet választ, és látja, hogy én ezt kevésre értékelem, zavarba jön. (A sárgától indulva drágul, a dupla piros volt a szuper minőség.) 
Pedig előnye is volt, mindenki azonnal tudta, mihez tartsa magát. És csökkentette az esélyét a (számomra) kínos alkudozásnak, jelezte, hogy az árakat nem most találom ki.
 
Nem kell valakinek egy marék rajzszög? 
És ajándékba? 
Műemlék!
 
 
 
A rosseb egye meg. A hülye amatőr. Keretezek. Most jutott eszembe, hogy mikor az ezüstport eldolgozom a méhviasszal, egy kis aranyat is jó hozzáadni. Hány éve csinálom? Harminc? Harmincöt?
 
A fenti fotó - megtelefonálták - Szüts remekműve. A francia tengerparton járt, nemrégiben.
 
 
2003. aug.22.péntek
Szeretem ezt a verset. 
Illyés 51 éves, amikor így kesereg az öregedéséről (81 évet élt):
 
MENEDÉK
Hiába csitítasz, vigasztalsz,
hogy tűrjem, hogy nem nagy dolog;
beteg vagyok s áltatni azzal
nem mersz te sem: meggyógyulok.
Halálos nyavalyába estem,
nem tegnap és tegnapelőtt
és nincs mód rá, hogy kiheverjem,
öröklött baj, mitől nyögök,
és gyógyszer sincs, hogy csillapítsa
kínját, pedig be nagy, be sok -
kit ez gyötör, arról előre
lemondanak az orvosok;
egy napra bár elhessegetni
rémképét, nincs arra se szer;
nincs hátra csak szembenézés,
a belenyugvás veszni kell.
 
Mert ez az ősbaj az öregség.
[...]
 
Hát igen. Háromféle módon összesen hetedszer próbáltam most megjavítani szájzuhanyunk gégecsövét, véglegesen elöregedett.
Utána vágtam, újraillesztés előtt hevítettem, most szigetelőszalaggal tekergetem. Csak ne lenne a szerviz az Üllői út legvégén.
	
És ha már könnyű műfaj: a helyesírás-ellenőrző aláhúzta a verssort; szerinte a nagy dolog egybe írandó.
 
 
2003. aug.24. vasárnap
Ma nem dolgozunk, tehát nem kónozok hibásan diázott képeket, hanem előszedtem a hó eleji Petőfi rádió interjút.
 
- ...Most egészen tapintatlan kérdés következik, és előre elnézést kérek, ha nem akar, akkor nem válaszol. De hát hatvanon túl az ember már tudja, hogy kifele megy az életből. Milyen tervei vannak és hogy áll például a halállal?
 
- Elég békétlenül, bár fölöslegesen, mert hívő ember vagyok. Nem is a halál, mint az előtte való szenvedéstől félek. Az ilyen fajta félelem fölösleges, és hiba is, úgyhogy ezen dolgozom. De hát emberek vagyunk. A dolgaimat elrendeztem, és folyamatosan napra készen vagyok a halálra, (nevetés) mert képeim adminisztrálása, helye, biztonsága, az folyamatosan... arról gondoskodás történik...
 
- Mit üzen azoknak az embereknek, akikkel szemben ön nyilvánvalóan sokkal jobb helyzetben van, azoknak a nyugdíjasoknak, magányosoknak, azoknak, akiktől a család vagy elvonódott, vagy nem is volt családjuk, és akik most reménytelenül élnek, és félnek a haláltól, és még az élettől is félnek. Szóval valahol a periférián szuszognak?
 
- Nem nagyon tudok én okos dolgot üzenni, és nem vagyok bölcsebb náluk. 
Én azt tapasztalom fiatal korom óta, hogy egy reménytelen percben - mert volt ilyen, sok - két választásom van. Vagy itt maradok az ágy szélén, amíg ezt a helyzetet megoldom gondolatban, és utána fölkelek, vagy pedig fölkelek, befűzöm a cipőfűzőmet és elindulok, hogy majd valami történik. Egyértelmű tapasztalatom, csak az utóbbi megoldás a jó. Vannak nehéz percek, órák, összeszorított foggal tovább kell menni, tudniillik az élet - ha Isten kegyelmétől eltekintünk, aki ebben hisz -, az élet olyan gazdag, hogy nem is hagyja az embert abban a gondolatkörben, életérzésben, amiben van. A világ segít. A sors, a délelőtt, az utca forgataga, a szomszédok, egy jó könyv, a rádió, egy vasárnapi kirándulás tovább viszi az embert, és aztán megint könnyebb...
																a teljes interjú
 
 
Ha a művészet céltalan, a koncept százszorosan az, nem?!. Az idei Győri Művésztelepre meghívtak egy angol nőt is. Fotón mutatta valahol Franciaországban készült munkáját. Egy erdei patak fölött fél méter magasan áthúzott és kifeszített vagy harminc damil horgászzsinórt. A lemenő nap súroló fényében ezek világítani kezdtek, mintha napsugarak. Gyönyörű volt.
Mutatta még délafrikai dolgait, ott az apartheid, meg a néger színorgia volt a téma. A jugoszláv(?) vérengzésre emlékezve egy tavat teleszórt piros lebegő műanyagkorongokkal, mintha a víz véres... 
 
De tényleg, ezt az asszonyt kielégíti, hogy minderről összesen egy színes fotója marad? Ez lehet az igazi...
 
Amit itt csinált, szintén emlékezetes, bárha számomra meghatározhatatlan irányban. Megtudakolta, hogy a Magyar Ispota, ahol a zárókiállítás lesz, valaha szegénykórház volt. Megszerezte a kórház halotti anyakönyvét, ezerhétszázas évek, párszáz adatot kimásolt.
Öntött hozzá tenyérnyi rücskös papírokat, kézírással rá a nevek a halál napjával, és teleaggatott vele két múzeumi falat, földtől plafonig. Ereje volt.
 
 
Egy rádióbeszélgetésben Finta József szeretettel és pontosan beszél a pesti Nagykörútról. Hogy ha majd az emberek jövedelme eléri az évi  ... eurót (pontos számot mond), akkor újra lesz élete a Nagykörútnak. Akkor kidobják onnét a bankokat, amik nem oda valók, kiülős kávéházak lesznek. Most nincs pénz vendéglőre, se idő a korzóra, sétára.
 
 
Május 3.
Fűrészemmel kezdtem hozzá a munkához és átfűrészeltem egy gerendát, amelyről úgy gondoltam, hogy a fedélzet felső részét  tartja. Mikor munkámmal készen voltam, lehetőség szerint eltisztogattam a homokot a legmagasabban fekvő részekről. De már közelgett a dagály, tehát kénytelen voltam elhagyni a hajót.
 
 
Május 4. 
Halászni voltam, de semmi olyasmit nem fogtam, amit érdemes lett volna megenni. Épp indulni készültem, mikor elcsíptem egy fiatal delfint. Az egyik hajókötelet szétbontva, hosszú zsineget készítettem, de nem volt horgom. Ennek ellenére sok halat fogtam, úgyhogy ennivalóra nincs gondom. A legtöbbet a napon szárítottam meg és szárazon fogyasztottam el.
 
Május 5. 
Egy másik gerendát is kettévágtam és a fedélzetről három nagy fenyődeszkát emeltem ki, összekötöttem őket, majd az emelkedő árral a partra hajóztam rajtuk.
 
1660.Május 6. 
A roncson dolgoztam, számos vascsavart és egyéb vastárgyat emeltem ki belőle. Kemény munka volt és eléggé kimerített Azzal a gondolattal foglalkoztam, hogy tovább nem folytatom. Délelőtt húsz szkennelt képet sikerült megtisztítanom, fáj a szemem. Na, honnét idézek?
 
2003. aug.26. kedd
Feszített munkával napi negyven festményt tudok a gépen megtisztítani, újra méretezni. Kissé keresztbe áll a szemem, és a dolog eléggé csüggesztő is. A kori felvételeim közül sok a gyenge, egyenetlenül bevilágított, ezen szinte lehetetlen hibátlanul segíteni, és nagy kínlódás. Kérdéses, érdemes-e a Kedves Utókorra egyáltalán ilyen képeket hagyni, mert így, ha kéne, se fogják újrafotózni. Megint túllihegés az egész?!
Mellette szól, hogy még mindig sokkal hitelesebb lesz, legalább a nézőképen, mint ami eddig volt. Tán még egy hét munka.
 
 
2003. aug.27. szerda
Éjszaka fél egy, fejfájásra ébredek, papucsban, szemüveg nélkül  kibotorkálok pisilni. Miklós és barátja fotógrammokat csinálnak teljes lendülettel, most épp a kádban mossák a képeket. És jön az ősi kérdés - megtisztelő: hogy tetszik? Sőt, invitálás korrekturára is. A nedves fotópapírokat föltapasztva a csempére, átbeszéltük a képeket. A hegyről leértek együttérző mosolyával nézem a hegyre indulókat. Mi is csináltunk ilyesmiket, annó.
 
 
A kölyök Bogáncs pedig így iskolázik:
 
 
A kiskutya rendkívül éles hangon oktatta ki a megrémült társaságot, hogy amelyik még egyszer megközelíti a kaput, azt széttépi...
A birkák elhitték ezt, a konyhában pedig a számadó ránézett Jancsira.
- Hallod?
Jancsi mosolygott.
- Nem engedi űket az ajtóhoz. Majd nézze meg Máté bátyám.
És Bogáncs szinte toporzékolt a boldogságtól, amikor az öreg juhász nagy csizmái odaértek az ajtó elé.
- Hát te már tudsz rájuk vigyázni? - nézett le az öreg.
Ez  a hang most melegen, dicsérően szállt alá, mint a boldogság bársonya, és majd szétvetette a kiskutya odaadó hűséges szívét.
Az öreg juhász most - kivételesen - megsimogatta a kis fejet, melyből úgy sugárzott rá a két kis fekete szem...
- Nézd - intett a számadó a juhok felé, akik azt hitték, most már kimehetnek -, nézd, kiskutyám, már megint tülekednek...
ÉS amit erre rendezett Bogáncs, az már több volt, mint amit ekkora kutyától várni lehetett: Először is végigcsipkedte az összes előretólt fejet, aztán pedig felugrott a vezérürü hátára, és fülénél fogva fordította helyes irányba. A vezér ész nélkül nyargalt vissza az akolba, hátán a tomboló kis lovassal; az öreg számadó juhásznak elhomályosult a szeme a gyönyörűségtől
Ilyen kutya nem lesz még egy a megyében! - gondolta, és belépett az akolba
 
Jók ezek a fotogrammok, teret engednek a képzeletnek.
 
(Fotógramm = sötétben fényérzékeny papírra valamiket ráhelyeznek, majd pillanatra megvilágítják. Aztán, akár a szabályos fotónagyításnál, vegyszerrel rögzítik a keletkezett ábrát.) 
 
 
2003. aug.29.
Mindjárt itt a hónap vége. Talán még egy hét munka, és kész leszek a web-képek teljes felújításával. Szüts maiciózusan említi, ő is növelte a képméretet, volt, ami kisebben sokkal jobb képnek látszott... Én is szörnyülködöm a rosszabnál-rosszabb képeken, például a hetven évek vége. Tüntetném el a föld alá, fűrészelném, ha lehetne...
 
Délelőtt közepén kis pihenésnek a Népszabadság:
 
Lakik egy ember Debrecenben, akinek a nevét és termékeit tízmillió gyerek ismerte meg szerte a világon... Felföldi József édességgyáros ehető gyufát, finom földigilisztát, spriccelhető cukrot és porcukrot lehelő sárkányt gyárt.... van fülzsír színű és állagú szirup, amit fültisztító pálcikával kell kikanalazni.
Szépen fogy az ehető földigiliszta, amelyet fűmaggal együtt forgalmaznak: ha megesszük az édes földigilisztát, akkor locsolgatni kell a dobozban lévő földet, amelyből hamarosan kisarjad a fű...
 
És egy etikai vita arról, hogy a legutóbbi National Geographic címlapfotója a tiszavirágzásról manipulált fotó, kitömött állattal, műtermemben készült. Édes Istenem!
Hogy a szakmai szövetség vezetője a sajtóértekezleten... és nagyfelbontású felvételek érkeznek a washingtoni központból a kivizsgálásra... rovartani, madártani és fotótechnikai szakemberek bevonása, hogy csakugyan csalás történt-e... mert technikailag elképzelhetetlen, hogy a víz felett elvileg gyorsan verdeső madár szárnyvégei ne legyenek elmosódva a felvételen... Ráadásul a jégmadár sohasem a víz felett... a képen látható rovar pedig hím, ilyet azonban az életben lehetetlen a vízből kibukkanva lefényképezni, mivel az állat vedlése a szárazföldön...
És ha tényleg műtermi felvétel, akkor mi van?!
 
Békeévek. Ezt tettem volna vezércikknek.
 
 
Kontrollröntgen a fogorvosnál. A tavasszal kiszedett ciszta helye nem rákosodott el.
 
Telefonbejelentkezés Fiúnál, Dobszay tanszékvezető tanár úrnál: fogadna-e szeptember harmadikán este harminc percre. Aznap lesz ötven éve, hogy Dózsa György úti lakásán először összegyűltünk, a későbbi illegális bencés kiscserkész csapat. Ő épp túl volt az érettségin. Párhuzamosan a Zeneakadémiát végezte zeneszerző szakon, úgy tudom. Én akkor kezdtem a hatodik osztályt. Az Irányi utcai iskola emeleti folyosóján megállított egy nagyfiú, Vánkai Pista, nyolcadikos, hogy vannak néhányan, akik vasárnaponként együtt kirándulnak, nincs-e kedvem velük tartani. Így kezdődött. Fél év múlva letartóztatták Parnok (Parancsnok) urat államellenes szervezkedésért. Illegalitásba vonultunk, ami úgy nézett ki, hogy a találkozók időpontjait a telefonon egy nappal és egy órával előbbre datáltuk. Ebből aztán sok keveredés volt. Mindazonáltal az ÁVH minden lépésünkről tudott, még egy szűk körben vonatfülkében átadott fényképalbumról is, ami a nyári táborozást örökítette meg. Parnok úr a vallatóknak elmondta, hogy a pannonhalmi könyvtárban melyik két könyv közé dugta be, de nem találták meg, valaki előbb észrevehette.
 
Este, negyed tíz. 1995-ig kész vannak az új, nyomdai minőségű digi képek a festményekről. Rögtön biztonsági másolat, hat CD lett tele. Az új megabájt adatok a nézőképek alá.
 
 
2003. aug.31. vasárnap.
Kata unokázik, hát nekem se kötelező a vasárnap: szkennelés.
 
Ez a fotót, 1977-ből, most több órán át birizgáltam, tisztítottam a képernyőn. Egy kettévágott fotónagyítás, erre kértem kölcsön Mátétól.
 
A jobb alsó sarok a négy négyzetméteres kuckó teteje, amiben évig éltem, kis elektromos radiátorral. A műtermet alig fűtöttem. Egy munkaasztal, egy ágy, az ágyon egy bernáthegyi. Amíg reggel angolt fordítottam. Évekig, napi 60 percet.
 
A bal falnak támasztott többdarabos kép valaha fontos volt nekem, a címadásból tudom. Önéletrajz, kézírással, A/77/23 
Aztán lassan elidegenedtem tőle, Vojnich is szidta, végül kidobtam. Amikor a nagy leltár 99-ben, amikor mindent beszkenneltem, visszaneveztem létezőnek. Színes reprója megmaradt egy folyóiratban, onnét.
 
 
A nagy kép az ablak alatt, a Hosszú út szintén két darabból. Nagyobb lemezeket nem tudtam mozgatni, szállítani.
Középen, munka közben az asztalon egy végül elrontott kép.
A fotelben egyik legkedvesebb fotóm, láthatóan fölpöndörödve, tehát még gépi szárítás előtt. Persze, hiszen az is 77-es: F/77/15 Szüts hanglemezborítót csinált belőle, nem is tudtam róla. Mostanában láttam meg, kaptam belőle ajándékba.  F/77/15A  A nagymarosi művésztelep ablakából készült, egy öregúr baktat hazafelé a vasárnapi miséről. Az út túlszéle már a Duna-part. Szerettem azt a házat, azt a vidéket.
 
Miközben ezeket itt, Balassa Péter emlékműsor a rádióban. Szépen beszélnek róla tanítványai. 
Ki halt meg a monográfiámba írók közül. Először Hanák Péter, aztán Petri Gyurka, majd Miklós Pál, az orientalista. Most ő. 
Závada viszont újra nősült, baba is van már.
 
És vége a nyárnak. Ti is haza értek. Mára itt illemtudóan jócskán elhűlt, hajnalban még esett is. 
Május közepétől rezzenetlen kánikula. 
Nálatok is? Vagy ott a tenger közelsége?
 


   

102. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2003. SZEPTEMBER
 
2003. szept. 2.
Sikerült Miki első félévi tandíja, befizettem. Nagy kő esett le.
 
Kissé el vagyok szontyolodva. Nem azért, mert úgy találtam, mégiscsak négyes fokozatú tömörítés kellett volna a képfájloknak, és emiatt az 1600? 2000? kép méretezését ma újra kezdem. Több mint egy hónapja reggeltől estig dolgozom ezen (is). Másodszorra gyorsabban fog menni. Hiába, aki amatőr. Kezdek fáradni. 
Hanem mert hajnalban arra riadtam, hogy hiszen a profi szkennelő képeim mellől lehagyta a ráfotózott szürkeskálát, azért is volt a színbeállítással annyi bajom. Ami nélkül nyomdai pontosság lehetetlen. No már most ők két és fél hónapot dolgoztak rajta. Meg merjem-e mondani nekik? Milyen formában? Kérjem az ötven legfontosabbat újra? Festménnyel fizettem. Sz. szerint természetesen kezdjék elölről. 
Rémes.
 
Ami nagyon jó: Berény Róbert kiállítás nyílik a Hegyvidéki....Galériában (a XII. kerületé), Városmajor utca 16. (tel: 201-6607)
szeptember 5., péntek 6-kor. 
Megnyitja Rockenbauer Zoltán. 
Nyitva kedd, csüt, szombat 10 -18h., október 18-ig.
 
Nagyon szeretem ezt a Berényt. És nemcsak a Kapirgálót (a tíz legfontosabb magyar kép egyike). A csendéletei. A csöndet ilyen szépen... mint a Vermeer.
Most hazatelepült Amerikából lánya, egy idős néni. Hazahozott jó pár képet. Jó.
 
2003. szept. 3.
Tegnap este a Bartók 32 galériában a MÁS HANGOK, MÁS SZOBÁK (Az enteriőr ma) kiállítás. 
A megnyitón negyven ismerős ember mosolygott egymásra. 
Többen, gondolom, nem is fogják látni. 
Istenem, mennyi munka van egy ilyenben. 
Még egy kis katalógus is. 
Bikácsi, Kazovszkij, Krajcsovics Éva, 
Lóránt János, aki újabban Demeter is, 
Szemadám Gyurka, Szüts, Vojnich és még néhányan, 
akiket sajna nem ismerek, bizonyára fiatalok. 
Mindenkitől egy kép, 
Kárpáti Zoltán szervezte, gondosan. 
 
Tőlem: Műterem 2002 (A/02/02) 60x60 cm 																																			
 
 
 
2003. szept. 4. csütörtök 
Postán megkaptam a nyári művésztelepünk katalógusát. Meglepetés. J., nem ismerős ez a koffer? Még láthattad, legalább 25 éves. Év közben éjjeliszekrénynek használom, az olvasandó könyvek meg a szemüvegem van rajta, az ágy mellett. 
Eifert fotózhatta le még Győrben, 
ott, a múzeumi szobában, amit műteremnek kaptam meg.
 
 
Hanem szkennelés ügyben teljes a vereség. Hogy a szürkeskála nem is kell a színbeállításhoz, és különben is a Kerepesi út túl hosszú meg drága az aszaltszilva. Hogy ők ezt jobban tudják, és miért nem szóltam előre.
 
Vagyis nem csinálják meg újra, amit elrontottak.
 
Mondom, én ezt értem. Ha egy képet húsz éve láttam, a diapozitív olyan, amilyen. Most hogyan állítsam be a színhelyességét? 
 
Keresem a megoldást.
Mi lenne, ha MOST tennék a képek mellé darabonként szürkeskálát? Nem színhű, hanem olyan, amilyenre én korrigáltam most. Ez is én vagyok, a valóság része. 
 
 
Öreg barátnőm pár napot bejelentés nélkül kihagyott. Ilyenkor az uszoda aggódik. Ma reggel a vízben megállítottam: Hallottam, maga már többet nem jön - hatásszünet -, merthogy visszavonult virgíniai dohányfarmjára...
-Tudja, gondolkodtam erősen... de a Lukács mégiscsak jobb...
 
 
Barátom telefonon kérdezte, hogy a neten hol nézhetőek meg a választható képek. Kezdtem mondani, hogy az OPUSZJEGYZÉK... és már a mondat közepén tudtam, hogy túl bonyolult az egész. 
Így ezeket a képeket azonnal külön tettem, most jó.
 
 
2003. szept. 5. péntek
Tegnap Kata hatvan éves. Azt a régi áldást majd a vasárnapi ünnepléskor adom át. Meg elviszem októberben Izlandra, egy hétre. (Ez is képért.) Meg a kért 3 helyett 10 kiló krumplit hoztam.
 
Barátom mondja, a zenehallgatást nem a (gyengébb hangzású) CD tette tönkre, hanem a távkapcsoló. Nincs már: leülünk, és meghallgatjuk ezt a lemezt, hanem kapcsolgatunk. 
 
Továbbra is teljes munka (élet) időben a képek tisztítása, rendbe hozása. Már az utolsó, a tizenegyedik újra szkennelt CD-n dolgozom. A kedves néző annyit kap, hogy a képek mérete megnő és színhelyesebb. Az itthoni, a raktárrész a fontosabb: a java 500 kép (benne grafika, fotó is) alkalmassá válik nyomdai reprodukálásra.
 
 
2003. szept. 7. vasárnap
Tegnap megvolt a D-day, négykor keltem, 11-kor kész, föl a Várba, s lecseréltem az összes web-képet. Nagyobbak és pontosabbak (lásd: MÚZEUM). Alkalmazkodnak a ma már általános 1024-es monitorállításhoz. Az egész 20 percig tartott, nehezen találtunk olyan gépet, amin keresztül be lehetett lépni a szerverükbe. Utána két óra: ott helyben a weben átlapozni a lecserélt 1999 ábrát. 50 hiba. Estére kijavítva.
Most egy-két napig fáradt leszek, gondolom. Még a 19 CD-t kell megírni, a megújult nyomdai felbontású képek. Aztán fölvinni a Nemzeti Galéria Adattárába.
 
 
2003. szept. 8. hétfő
Megírtam, végül a 19-ből 23 lett a CD, kész van. Még néhány nap csiszolgatás. Például V. barátom lefikázta annak idején  a Times Square-ren készült fotómat, hogy klasszikusan kommersz (igaz)... De ma megcsináltam, pótlólag, mégis. F/96/11.
 
A mai postával, Püspökladányból.
...Segítségét kérném... Nincs a városban igazán megmutatni valónk... Nem lehetetlen és megvalósul az álmom... Arra gondoltam, hogy [városunkban] állandó kiállítást szervezek, melynek témája a szamár, a kiállítás neve SZAMÁR-ART lesz. A kérésem konkrétan az, hogy van-e Önnek a szamárról rajza, festménye, szamárról készült alkotása? Ha nincs, készítene-e ilyet?
Ebben a témában készült művét ideadná-e kölcsön, tartós letétbe, esetleg örökbe a püspökladányi állandó kiállításra?... Ha sok anyag lesz, vándoroltatni is lehetne...
 
Fogok válaszolni:
- Nincs szamaras rajzom.
- A kiállítás inkább generálice állatokról szóljon, ha mégsem, SZAM-ART  vagy SZAMÁR-T legyen a címe.
										(Ez utóbbi tanácsot megfogadták. 2003. szept. 19.)
 
Este megint a püspöki palotában, karizmatikus vezetők negyedéves találkozója. Megint - és hányadszor! - hogy öt mondatban mutassuk be közösségünket. Mondom, nevünk Fioretti, ferences indíttatásúak vagyunk. 18 éve találkozunk, nálam, hetente egyszer. Munkánk a közbenjáró ima, oltáriszentség előtt végezzük. Kedvenc süteményünk a csokoládé-gombóc.
Ez utóbbi mondat halvány fricska az olykor fölöslegesen emelkedett megfogalmazásoknak. 
A találkozó végén sajnos rákérdeztek, hogy ugye jövök novemberben is. Mondom nem, ez nekem túl híg. 
Ezt majd e-mailben (nem szabadkoznom, hanem) pontosítanom kell. Ugyanis keresik a helyüket, a feladataikat, amiben a Fioretti nem fog részt venni. Én sem, én már a kezdetekkor visszaléptem a vezetőségi szerepkörből. Így elég nekem a találkozó eredményéről egy hárommondatos összegzés. És ehhez három órát végigülni, tele vagyok munkával.	
 
 
2003. szept. 9.
Bár eldöntöttem, még sincs teljes nyugalom, rohadt nehéz szakmai, végső soron etikai - világnézeti dilemma.
AZ ELŐZMÉNY.
Ugyebár ötszáz munkámat beszkennelték, ami a nyomdai reprodukcióhoz kell. Sokkal jobb minőségben, mint én ezt az itthoni gépemmel, annak idején.
1991-től minden festményem mellé odafotóztam a szürkeskálát (ami az egyetlen biztosítéka a színhűségnek). Ezt most figyelmetlenségből levágták kétszáz festménynél, a korábbiakon nem volt rajta. Így emlékezetből kellett azokat a munkákat is a komputerben színkorrigálnom, ahol adott volt a lehetőség az egzaktságra.
 
Így most 200 kép olyan, amilyennek most, 61 éves koromban elképzelem, hogy ilyen lehetett, vagy ilyennek szeretném, ha lett volna. Tehát rám jellemző, de hamis.
 
A LEHETŐSÉGEK.
Miután a cég nem vállalja, hogy a hibáját kijavítsa, saját költségemen kellene. 200 ezer forint és újabb néhány hét keserves munka. Nehezen vállalnám. Ellenérv, hogy nem szoktam félmunkát végezni. 
Tehát újra csináltatni, vagy így hagyni.
 
PERSZE EZT IS SZÜTS OLDOTTA meg, pragmatizmusával. Hogy a legfontosabb 50 képet csináltassam meg, a többinél nem baj a pontatlanság, ha egyáltalán egyszer, valaha kinyomtatnák.
Most ez lesz.
 
De megkérdeztem még igazán-okos embereket a zuhanyozóban:
1. - Nincs mese, újra csináltatni, nem maradhat hamisan.
2. - Ezt is te csináltad, a te munkád, nem?! Vállalod, nem?! Akkor minden rendben.
3.  Sőt ez még így érdekesebb, egy képnek negyven- és hatvanéves korban festett változatai. Maradjon!
Meg kéne még kérdezni Dévényit a Nemzeti Galériából. Tényleg, Pista, te mit szólsz mindehhez? A kétszázezret mintha nem is hallanád!
 
A diplomamunkámnál is ez volt. Kezdetben véletlenszerűen, aztán egyre vidorabban párhuzamosan három építésszel konzultáltam, végig. A terv nem lett jó, de az ellentétes véleményekből rengeteget tanultam. Kelet-Ázsia Múzeum a Városligetben, a föld alatt. Csak néhány óriás ferde üvegprizma lógott ki a földből, kristályszerűen, a belső világításhoz.
A lejárat helyét egy, a sztúpáknál szokott kőkapu jelezte. Erre Jurcsik azt mondta: egy torony nem torony. 
Két hét múlva egy délelőtt tanáraink autóikkal elvitték az osztályt (tíz ember) egy piliserdei eldugott kis kápolnát megnézni. Csodálatos, román kori. Szrogh tanár úr odasúgja nekem: Egy torony nem torony?! Mire visszasúgom, ott a Jurcsik tanár úr, tessék megmondani  neki!
Mire az angyali Szrogh, mosolyogva: Nem merem!
 
 Esténként kevéske Petri. Szeretem.
 
A VÉGÉN
...
A félelem meg ne osztassék,
már csak azért se, mert én tényleg nem félek,
tehát nem lenne fair a play,
ha nem terülnék megadón
a semminek elébe,
ha nem úszkálnék „étvágygerjesztőként”
e gyanús lében,
s nem lennék ugyanakkor minden lében kanál,
mint a költők és filozófusok általában,
rágom úgyis magamat bévül mint a féreg,
de kifelé vagyok mint fán a kéreg,
vagy mint hüllőn a pikkely,
hülő hüllő, játszom
az életemmel, amíg lehet, amíg kell.
És hogy meddig kell, azt én döntöm el:
amíg a felelőtlen nyirkos, nyálkás, hanyag
lélekben található még
száraz és szárítható
táp- avagy fűtőanyag
vagy jobb híján épület-
alapozáshoz használható salak.
 
 
Janka, az egyik Robi-unoka iszonyúan féltékeny a még kisebbre. 
Így gajdol:
 
Én vagyok a fógyerek  (=főgyerek)
én ülök a hajóba...
 
 
 
2003. szept. 10., szerda
Idézik, azt írja Hauser Arnold a Művészet szociológiája lapjain: művészet csak ott jön létre, csak ott képvisel értéket, ahol igény van rá.
Kedves H. A., maga egy csacsi.
 
 
2003. szept. 11., csütörtök
Éjféltől kettőig fejfájás, ébren: öt új kép fotózása, délelőtt ugyanaz digi géppel, a biztonság okából.
Csendesebb már az élet, várni kell az ötven új szkenn elkészítéséig. Talán először idén biciklivel a Margit-szigetre, a szokott padra, ahonnét a Víztornyot is látni, meg a rohangászó kutyákat. Esterházy Szabadság... c. új cikkgyűjteménye, mozgalmas lehet ilyen olvasottnak, műveltnek, és dúsgondolatúnak lenni. Jó könyv. Két cikk rólam is.
Épp hazaérek, anyácskám telefonja, hogy a (88 éves) Margit néni órák óta a padlón fekszik, most talált rá. Hátizsákba a pizsamám, és pillanat tétovázás után az Esterházy kötet is. A kocsiban még észbe vettem, hogy most kórház, halál, a múltkor kölcsönadott Latinovits kazettát jó, ha ott rögtön megkeresem és zsebre teszem. 
Ez lesz az első haldoklóm.
 
Margit néni, mint egy rongycsomó a szőnyegen, de beszél, mondja, csak elszédült. A hall ajtajánál fekszik, semmire se merőlegesen, természetellenesen. 
Mint mikor Bakos Ildikó kiállítását rendeztük a Stúdió Galériában vagy húsz éve. Életnagyságú fabábúk, izületeik helyén csuklókkal. Szüts egyet ideiglenesen a sarokba támasztott, s az ferdén lerogyott a földre. Nyúlna érte, de rákiáltottam, hagyd úgy!
Ágyra emeltem, s hamarosan Illyésre tereltem a szót. Közben mellékesen csontjait végigtapogattam, medencéjét is. Negyed óra múltán két bottal ki tudott menni WC-re. Még a Híradót megnéztük közösen. Kíváncsi is voltam, a Szigetről hazafelé a Fő utcai katonai bíróság bejáratánál kommandósok álarcban, rendőrök felemelt pisztollyal, kék villogók. Aztán az épületből fejére húzott fehér csuklyával kivezettek valakit, s gyorsan rabkocsiba tuszkolták. Öt autó el, szirénázva.
 
Szeptember tizenegy. A torony okán is emlékezetes nap marad. Délben kaptam egy jelentős pofont a ZÉLETTŐL, ezt speciel nem érdemeltem meg. Bár. Mondják, nem lehet szűzen meghalni. Abban a japán novellában a halálra készülő öregasszony kővel ütögette ki a fogait, a helyzet iránti udvariasságból.
 
 
2003. szept. 13. szombat
Többé-kevésbé mindent meg lehet szokni, vagy legalábbis föl lehet dolgozni. Illetve kötelező. A fülem még cseng. Ezt nem fogom elfelejteni. Szeptember tizenegy.
 
Napok óta, ma estére fejeztem be: összehasonlítottam a 700 képem leírókarton-fotóját a monitoron láthatóval. Ugyanis ha a szkennelő netán elírt egy opuszszámot, a kép eltűnik. 
Két hibát találtam.
 
 
2003. szept. 15., hétfő
Talán tényleg az utolsó munkafázis, (holnaptól a győri félbehagyott képeket veszem elő). Keserves volt látni a képek egyeztetése közben jó néhány igen rossz reprómat. Most ezekből ötöt sikerült kijavítani. Újra kéne fotózni őket. Ez például a fehérvári múzeumé.
 
 
 
Figyelem, Berény Róbert még nyitva (szeptember 2-nél a nyitva tartás), amit szégyellek -visszajeleztek -, a házszámot hibásan írtam, tehát Városmajor utca 16. Nem olyan rettenetesen jó kiállítás, de aki szereti, sok nagyon jó és finom részletet talál, amit másutt nem.
 
A szeptember 11- és 13-án említett baj: nagy. Soha nem fogok beszélni róla.
Nem akarok visszaélni a helyzetemmel, és nem akarom sajnáltatni magam, nem is én vagyok a főirány. Aki Krisztushívő, és rá szánja, kérem, mondjon el ez ügyben egy imát. Hiszek a hatalmában.
 
Félig-meddig csibészség, játékból a menüoldalon a fotókhoz föltettem egy dátumot: 1886. 
Persze a kapott fotókra vonatkozik.
 
 
2003. szept. 16., kedd
Részletek egy hajmeresztő irományból, e-mailen jött, tegnap éjjel. Megjegyzem, szerző nincs megnevezve, se pontos forrás. Nem tudom, mit gondoljak róla. 
 
...angolból fordítva 2002 jan. - dec...
 
A 2001 SZEPTEMBER 11.-I MERÉNYLETEK HÁTTERE, ÉS AZ AKTUÁLIS USA POLITIKA.
 
...
1. Terroristák, akik névtelenek akarnak maradni, de jó széles nyomokat hagynak.
Egy terrortámadásnál, a mindenkori elkövető terrorszervezet mindig jelentkezik, és kinyilvánítja követeléseit...
Csak a titkosszolgálatok nem tesznek ilyet... A 2001 szeptember 11.-i merényletek után SENKI nem jelentkezett.
A tettesek nyilvánvalóan ismeretlenek akartak maradni.
Mégis olyan óvatlanok voltak, hogy egy autót, melyben a Korán egy példánya volt, valamint egy arab nyelvű repülési útmutató otthagytak a bostoni repülőtér előtt, holott tisztában voltak azzal, hogy soha többet nem térnek oda vissza.
Ilyet csak akkor tesz valaki, ha szándékosan hamis nyomokat akar hátrahagyni...
 
2. Gyanúsan gyors háborús kedv...
 
3. Kétségbevonható bizonyítékok (1.)
A bizonyítékok gyorsan jöttek, mintegy hívásra:
Állítólag Bostonban megtalálták a terroristák autóját. Majd megtudhattuk, hogy 2 táskát nem csekkoltak be, s ez a 2 táska véletlenül a terroristáké, melyeknek tartalma: Korán, arab nyelvű repüléshez való útmutató, egy búcsúlevél útmutatóval a terrorista társaknak. Ez enyhén szólva eléggé valószerűtlen. Egy fanatikus iszlám terrorista soha nem adná fel poggyászként a Koránját, maximum kézitáskában magával vinné a fedélzetre. Profi pilótáknak nincs szükségük Boeing használati utasításra az utolsó pillanatban, és profi terroristáknak nincs szükségük klisé-szerű utasításokra, mint ahogy az az állítólagos búcsúlevélben áll: "Ellenőrizzétek fegyvereiteket, késeiteket..... mosollyal az arcotokon halljatok meg."
 
4. Kétségbevonható bizonyítékok (2.)
Szeptember 13.-án a médiából megtudhattuk, hogy a WTC romhalmazában találtak egy útlevelet, ami az egyik terroristáé volt. A felrobbanó repülőgépek állítólag még az acélt is megolvasztották. Képes egy útlevél, ami papírból van arra, hogy egy ilyen infernóból kirepüljön anélkül, hogy kigyulladna?
Mekkora annak a valószínűsége, hogy pont az egyik elkövető útlevele repül így ki a gépből sértetlenül?
 
5. A filmfelvételek.
...bemutattak egy felvételt az első becsapódásról, melyet véletlenül egy amatőr készített. Állítólag hallotta a közeledő gép hangját, és elkezdett filmezni.
A gyanús az a felvételen, hogy a kamera nem a gépet keresi, csak az épületre van állítva, ahol SEMMI nem történik, majd pont ott, azon a ponton csapódik be az első gép, ahova néz a kamera.
Melyik amatőr lenne képes egy repülő hangjára így reagálni, majd találó előrelátással a megfelelő toronyra irányítani a kamerát?...
 
7. Egy összehangolt akció, melyet lehetetlen külföldről koordinálni.
1 órán belül 4 nagyhatótávolságú utasszállítógép eltérítése olyan magasszintű komplex szervezést igényel, amit semmilyen terrorcsoport nem képes külföldről létrehozni...
 
8. Szokatlanul üres repülőgépek.
Járat  AA 077:289 Hely, 64 utas (a gép 3/4-e üres)
Járat  AA 011:351 Hely, 92 utas (a gép majdnem 3/4-e üres)
Járat  UA 175:351 Hely, 65 utas (a gép 4/5-e üres)
Járat  UA 093:289 Hely, 45 utas (a gép 4/5-e üres)
 
...ha egy társaság gépén kevesebb, mint a helyek 50% van eladva, a légitársaságok általában lemondják az utat, illetve más járataikkal kombinálják... normális esetben soha nem történik az meg, hogy egy gép 75-80% ig üres.
Aznap azonban 4 gép szállt fel egyszerre, ilyen kevés utassal! (www.eirna.com)
A merénylethez nagy Boeing gépekre volt szükség, teli tankkal (45.000 l kerozin), ám relatív kevés utassal, de nem emberségből, hanem azért, hogy a 289, vagy 351 utas nehogy lefegyverezze az elkövetőket. Ez valós veszély volt, és ez be is következett, a 4/5-ig üres UA 093-as járaton...
Melyik terrorszervezet képes elérni, hogy telitankolt repülők, hosszútávú járatként, 
kevés utassal induljanak, annak ellenére, hogy ez a légitársaságnak magas anyagi veszteséggel jár?
 
9. Körözött terroristák nevei az utaslistán.
Pár nappal a támadások után, nyilvánosságra hozták az utaslisták alapján azoknak a neveit, akiket terroristaként azonosítottak... Ez azt jelenti, hogy az összes terrorista a SAJÁT NEVÉRE foglalt jegyet a járatokra!!? Többet közülük köröztek!
 
10. Mindkét torony váratlan összeomlása.
A két torony összeomlását hivatalosan azzal magyarázzák, hogy azok az emeletek, amikbe a gépek becsapódtak, rázuhantak az alattuk lévő emeletekre... Ez a magyarázat nem indokolja, hogy miért zuhant össze az alapokig mindkét épület.
Erre azt mondják, hogy a felrobbanó kerozintankok megolvasztották az emeleteket tartó acélhornyokat. Ez az acélszerkezet 1300°C tól olvad meg.
Szénhidrogének, mint a kerozin, égés közben maximum 800°C -t érnek el...
A tűzoltóság szakemberei, akik szakértőnek mondhatók, csak azért mentek föl a tornyokba, mert meg voltak arról győződve, hogy nincsenek közvetlen veszélyben.
Azóta bebizonyosodott, hogy az első tűzoltócsapatok Orio Palmer és Ronald Bucca vezetésével a 78.-emeletig, azaz a becsapódás helyszínéig eljutottak. Egyikőjük sem tudósított 1300°C forróságú tűzről és olvadó acéltartókról, és még statikailag instabil elemekről sem, amit az is bizonyít, hogy erősítést kértek.
Pár perccel később a torony leomlott!
 
11. A tanuk robbanásokról beszélnek.
...túlélő a BBC-nek így nyilatkozott: "Történt egy robbanás... És akkor, amikor már mi kint voltunk, bekövetkezett a második robbanás, majd azt követte egy egész sorozat robbanás.....
Egy igen tekintélyes robbantási szakértő rögtön, a romok helyzetét látva azt a feltevését hangsúlyozta, hogy az épületeket robbanóanyag segítségével döntötték romba. Ez a szakértő, Van Romero az Újmexikói Bányászati Technológiai Intézet alelnöke volt.
 
12. Bizonyítékok megsemmisítése. 
Ha nem a repülőgépek becsapódása, hanem ténylegesen robbantások okozták a két torony teljes összeomlását, ennek a nyomai fellelhetőek lennének a romok között. Pontosan ez a vizsgálat maradt el. Valamilyen rendeletre hivatkozva, még mielőtt egy vizsgálóbizottság összeállhatott volna, a romokat gyorsan eltakarították!
William A. Manning, az amerikai tűzoltó magazin, a Fire Magazine főszerkesztője ezt a tettet nyilvánosan a "bizonyítékok megsemmisítésének" nevezte.
 
13. Előrelátó, ominózus pénzügyletek. 
2001 július 26.-án Larry Silverstein úr mindkét WTC torony bérleti jogát megszerezte. Ez nagyon előnyös kondíciókkal sikerült neki. Az ingatlanspekuláns Larry Silverstein azon nyomban 3,55 milliárd dollárra biztosította a WTC komplexumot, amely összeget a bónusz járadékokkal együtt be is fog kaszálni. 48 nappal azután, hogy megkötötte Eisenberggel a bérleti jogi szerződést, a WTC ből nem maradt más, mint egy hegy ócskavas és törmelék.
 
14. A biztonsági rendszer hihetetlen meghibásodása a Pentagonnál. 
...9.47-kor, egy órával az első merénylet után, a VILÁG legjobban biztosított épületébe, melynek saját radar- és rakétarendszere van, a Pentagon épületébe is belezuhant egy repülőgép. A Pentagon elleni merénylet nem következett be váratlanul. A gép már egy órája letért az előírt légifolyósóról, és akkor már az egész országban, s különösen a biztonsági erőknél, legkésőbb 9.03-óta a legmagasabb készültségi fok volt elrendelve. A francia szerző, Thierry Meyssan megjelent könyvében, melynek címe a „L’Effroyable Imposture“ – magyarul : A megrendezett terrorizmus (a könyv pl. Németországban megjelent a Kassel-i Defacto kiadónál www.edition-defacto.de) -, fotókat közöl a becsapódás helyéről a Pentagon épületében. A fotók mellett, az arányok érzékeltetéséhez, a Boeing gépet is megmutatja.
A Boeing szárnyfesztávolsága körübelül a háromszorosa a fotókon látható relatív szűk becsapódási lyuknak, mely a Pentagon épületén keletkezett! Máig vita tárgya, hogy találtak-e repülőgéproncsokat a helyszínen.
Tényleg egy repülőgép csapódott be a Pentagonba? Vagy esetleg itt is bombákat használtak? Ez mondjuk
megmagyarázná, hogy miért nem látta SENKI a repülőgépet. Na de akkor hol volt az a gép?
 
15. A titkos Bush-Blair feljegyzések.
A tekintélyes angol újság, a "London Telegraph" 2002 október 8.-i számában nyilvánosságra hozott olyan információkat, melyek szerint az IRA több titkosított telefonbeszélgetést hallgatott le, melyek  Bush és Blair között hangzottak el. A beszélgetésekben Bush elárulja titkos szándékait az iraki háborúval kapcsolatban, és azt is, hogy előre tudott a szeptember 11.-i merényletekről...
 
16. Ki húzott hasznot a merényletek időzítéséből?
...Iszlám terroristák számára 2001 szeptemberében elkövetni egy merényletet, a legnagyobb ostobaság lett volna... 
 
17. A Bin Laden beismerő videó.
2001 decemberében hirtelen előkerül egy videófelvétel, amit állítólag US-csapatok véletlenül Jalalabad-ban találtak... 
 
21. A WTC tornyok szokatlanul üresek voltak.
A WTC tornyokban 50.000 ember dolgozott.
Ha fanatikus terroristák lettek volna az elkövetők, egy ilyen gondosan kidolgozott merényletet bizonyára akkor hajtottak volna végre, amikor "minél több átkozott kapitalista üzletember" tartózkodik a tornyokban, ergo bizonyára nem 9 óra előtt...
 
22. Haszon a tőzsdén.
2001 szeptember 17.-én a CBS „60-Minutes“ c. műsorában a következőről tudósít:
Magasrangú amerikai személyiségek a kormány és a CIA köreiből, röviddel 09.11. előtt eladták a légitársaságokban lévő részvénycsomagjaikat. 
 
 
2003. szept. 17., szerda
Sokféle ábra volt már pihenőállásban a képernyőmön, egy Mária-ikon (ikon az ikonok között) aztán egy aranyló őszi fasor, ez a windows program kínálatából. Most Részlegvezetőm portréja került rá, az egyetlen kép, ami harminc éve az asztalom fölött vagy valahol mindig falon volt. 
Íme, a Főnök Úr. Nem Picasso, hanem a másik, jó barátja (miért két szó?!). Meghalt 1963-ban.
 
Beindult az Iparművészeti Egyetem, Miklóst most a videósokhoz osztották be, csoportjuk megkapta az első feladatot. Az Amelie csodálatos élete c. csodálatos filmből bemutatnak nekik néhány kockát, azt kell két hét alatt fotón lehetőleg pontosan rekonstruálni. Helyszín megválasztás, hasonló régi autó beszerzése, a színek, ruhák, a kamera helyzete. Remek.
A filmet véletlen ismerem, Mike vetítette le a múlt héten a családnak, Kata születésnapi ajándéka kiegészítéseként. Ugyanis PC-jén DVD lejátszó is van. A 120! giga kapacitása már telített, filmeket tárol. Az én egész nyomdai oeuvre-archívumomat biztonsági tartalékként rá akartam tenni, 12 giga, nehezen szorított helyet számára. 
Mindenesetre megvan a profi gépe az alkalmazott grafika stúdiumokhoz. Remélem, már csak egy radírt kell venni.
 
Zuhanyozás közben megkérdeztem a féllábú nőgyógyászt, hogy régóta izgat, vajon így könnyebb vagy nehezebb gyorsúszni?! 
Aztán elbeszélgettünk.
 
Szerda este. A szeptember 11-én először említett nagy baj minden realitáson átlépve ma elmúlt, megszűnt. Köszönöm, aki imával segített
 
 
2003. szept. 18.
Reggel nyitom a gépet, rám néz Braque avval a ronda agresszív fürkésző tekintetével. Máris a teljes reménytelenség. Harmadik napja festek, pocsékság. Valami mással kéne eltölteni az időt.
Viszont sikerült az utolsó fekete úszódresszt is kiirtani a Lukácsban, legalábbis öreg barátnőim körében. Hogy az már mindegy-re az volt az érvem: de én látom!
 
Délelőtt az A/03/29 kapirgálása, még Győrben kezdtem, ezt is, a nyáron.
 
Délután Kárpáti Tamás megnyitóján. Kötelező megnézni. Aulich utca 5. Tözsdeügynökség utcáról nyíló galériája. Nyitva hétköznap 8-5-ig, Zár: okt. 31.
Aulich utca: a Szabadság térnél, amerikai követség. Metro: a parlamentnél.
 
 
2003. szept. 19. péntek
Kínlódom vele, az A/03/29-es kép világos, hogy középszerű akar maradni. Tegnaptól fejjel lefelé fordítva festem, ha így marad, senki sem fogja a minőséget nézni, soha többé, csak hogy hogy is van ez?! Pedig ez fölülnézet, egy iránypontos perspektíva, csakugyan nincs fönt és lent. A kép címe Műterem az égből nézve -lehetne. Kurvaság, olcsó ez a megfordítás. Vagy tízévenként ilyesmi is megengedhető?! 
Ez a legkeservesebb, a középszer. Vagy csak megint a (háromhavi) feszített és mostanra jól elvégezett munka - nem öröme - csömöre.
A fejem is fáj. Próbálom sajnálni magam. Valami alaktalan nosztalgia, valamiből nagyon kimaradok. Az utolsó aranyló őszi napok.
Hogy miabüdöstúrónakrohanokénittfolyton?! Egy hónapja alig voltam utcán is. Sportzsákba egy pokróc, meg fiatalkori tengerész-regényem, a Wandelaar kapitány. Aztán kocsiba, ebéd utáni alvás az édes Harangvölgyben, majd félkönyéken a regény. A fák fölött a Pilisig ellátni. Napsütés, csönd, alkonyat.
Ezt nem tudom megteremteni magamnak, szinte soha, az oldott nyugalmat. 
 
Végre!, nagyon sajnálom magam.
 
 
2003. szept. 20. szombat
Unokák fotózása, J., csak neked! 
Még öt felvételt megnézhetsz (lásd FOTÓ, a 2003-as évnél), 
idén mást még nem is fényképeztem.
 
Nagyobb fegyelemmel ezekből is szelektálni lehetett volna.
Öregszem.
 
Ez Piroska, ez nem nyafogós, 
ez tökös kis csaj lesz.
Ami nem tetszik neki, földhöz vágja.
 
Rengeteg taknyot szedtem le az arcáról, 
Photoshop programmal.
 
Délben pedig egy színes HP nyomtató vásárlása a Belvárosból, 
sikerült egyedül beüzemelnem. 
Zsófi rögtön kapott néhány nagyítást kisdedeiről.
 
 
 
 
Ebben is elbizonytalanodtam. Azelőtt nagyon ragaszkodtam a fekete-fehérhez.
Talán a meleg színek által tényleg többet mond a színes változat.								
 
 
 
2003. szept. 22. hétfő
Tegnap kirándulás Csobáncra, Kata is jött. Próbálgatom ezt a vacak digitális gépet, mire jó, mire nem. Pedig 160 ezer volt.
Kellene persze egy profi gép, cserélhető objektívekkel, és ami nem gondolkodik egy-két másodpercet exponáláskor, ami tűrhetetlen. 
15 fotó, egyet megtartottam. Inkább csak jelzi (számomra) a naptól ragyogó erdő őszi pompáját.
 
Este aztán négy órán át kerestem egy programhibát a gépen. Nem is lett volna baj, csak elfelejtettem, hogy van és hogy hogyan kell kibekkelni. Nagyon nehezen találtam meg, a formális logika játéka, egyre szűkítve a lehetséges hibaforrások körét. Egy táblázat nem tudott aktivizálódni ugyanis, hiába frissítettem. A legvégén derült ki, hogy ez csak az utolsó két sorra vonatkozik. Akkor már könnyű volt. Most figyelmeztető feliratok, ez többet nem fordul elő.
 
Avval a pimasz fehér LEHET szóval a menüoldalon fölhívtam a figyelmet, hogy az eladható képeim egy csokorban is megnézhetőek. De az áttekinthetőség; muszáj volt ezeket külön táblázatba tenni. Így viszont nekem jóval nehezebben kezelhető a rendszer. 
Ma végre megtaláltam a megfelelő címet, s újra össze lehetett fésülni a két lajstromot:
 
KÉPEK GYŰJTŐKNÉL / VÁLINÁL
 
Milyen egyszerű. Három hónap kellett kitalálni. A per jel mise közben jutott eszembe.
 
Bohóckodás fölfüggesztve. Pedig néha rám férne. A kép tegnap ilyen volt tegnap; A/03/29, ma 11 órakor így néz ki, újra a talpán áll. Jól meg is csiszoltam. Ettől kissé gazdagabb, bocs.
 
Szeretek beszélgetni Gézával a klubban az állományvédelemről, a Széchényi Könyvtár igazgatója volt, és ez a szakterülete. Mindkettőnket érdekel a digitális adatok jövője. Náluk ez nem tréfa. Az ő szigorú normájuk szerint egy CD élettartama 20 év.
Tehát adatvédelem. 
Hogy lehet a mi fájljainkat 30 év múlva elolvasni? Html, jpg, tif, java scriptet használok, állítólag ezek maradnak.
 
Meséli, három út lehetséges:
1./ Az eredeti szoftver- hardver rendszer megőrzése. Gyakorlatilag egy műszaki múzeum kiépítése és fenntartása. De már most hiányoznak régi rendszerekre vonatkozó adatok.
2./ Emulációs (utánzó) stratégia, a ma és a jövő gépeire olyan programok készítése, amelyek a régi hardvereket és szoftvereket emulálják, azaz úgy csinálnak, mintha a régi számítógépes környezet maradt volna fenn. Itt a nehézséget az emulációs szoftverek készítése jelenti. Ezekhez a régi rendszerekre vonatkozó információkat is tárolni kell, időről időre felfrissítve.
3./Migrációs stratégia: az információs forrást egy korszerűbb rendszerre, hordozóra viszi át. Ez a konvertálás adatvesztéssel járhat, és időnként újra meg újra meg kell ismételni. Szélsőséges esetben ez az új hordozó papír vagy mikrofilm is lehet. Ezt tekintik a legreményteljesebb megoldásnak.
Az bizonyos, hogy különösen a felelős nemzeti könyvtáraknak költségvetésük mind nagyobb részét kell majd adatvédelemre fordítani. Rengeteg pénzek.
 
 
2003. szept. 23. kedd
Barátom lemarházott a múlt keddi (2003. szept. 16) Word Trade Center tragédia kapcsán lejegyzett 22 ponttal kapcsolatban, hogy ezt valamennyire is figyelemre méltatom. Hogy 2500 ilyen momentum forog még közszájon, mint mindig ilyenkor, és hogy melyik ebből a valós, nem lehet tudni. ÉS nem lehet ezekből semmilyen következtetést levonni.
Lehet, hogy igaza van.
 
Naponta észreveszem ezt a két sort a Benedictusban, szent Jánosról mondja a próféta:
 
...hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben
és halálos homályban ülnek
lépteiket pedig a béke útjára vezérelje...
 
Halálos homályban. És: ülnek. Nagyon absztrakt. Nagyon jól el tudom képzelni. Mint egy színpadi jelenet egy Sartre drámában.
Rémlik, ő írt egy ilyet, ami a pokolban játszódik. Ülnek körben, gyűlölik egymást és veszekednek, az egyik leszúrja a partnerét, de persze minden megy tovább. 
 
Este kaptam egy korrigáló e-mailt. A fenti idézet tényleg Krisztusra vonatkozik. Most elolvastam Lukács elején is a Benedictust. A szöveg előzménye zavart meg, hogy az öregúr a fiáról beszél, és a strófa is így kezdődik, hogy TÉGED PEDIG GYERMEK. A mondat közepén vált irányt (célszemélyt).
 
...Téged pedig, gyermek,
a fölséges Isten prófétájának fognak mondani,
mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját;
az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét,
hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük
Istenünk irgalmas szívétől 
	 				(ez még mindig a fia, János)
amellyel meglátogat minket
felkelő Napunk a magasságból,
hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben
és halálos homályban ülnek,
lépteinket pedig a béke útjára vezérelje...
 
 
Most vásároltunk 4 ceruzaelemet, egy akkutöltőt, egy hűtőszekrényt, egy pulóvert két nadrággal és nyolc leveses csuprot. Az ilyen gyarapodás engem kényszeresen mindig az elmúlásra emlékeztet.
Igaz, nemcsak ez.
 
 
2003. szept. 24. szerda
Ez a Mélytengeri műterem (A/03/27) most kész. 80 x 80. Mennyire doktriner, dohos és dosztojevszij ennek tükrében az előző.
 
 
Szept 25. csütörtök
Még? félárbócon, így úszás helyett balra végig a folyosón, át a másik szárnyba. A szárazgőzben üldögélő ismeretlen publikumhoz (szemüveg nélkül csak halványokkor foltokat látok, kevés krapplakk lazúrral) két kérdést intéztem: Sajnálatos módon kidobtam Kata néhány gyűrött konyhai dekorációját. Hol lehet Pesten plakátot kapni? 
A válaszok:
-A Lengyel Kultúra boltja, az Opera Antikvárium, a Széchényi Könyvtárban készítenek színhű kópiát, a Szépművészeti Múzeum pincéje, a Nemzeti Galéria boltja, a Home Galéria csinált a múlt hónapban egy plakátkiállítást...
A második:
2100 mAmperes akkus ceruzaelemeket használok a digitális fényképezőgéphez. Mármost a leírás szerint az elemeket a teljes lemerülés után kell tölteni. De fotózásnál ezt kivárni életveszélyes, éppen annál a felvételnél döglik be... Tehát szeretnék építeni egy kisütő szerkezetet, tudom, hogy létezik ez a műfaj. Valami ellenállást kell beiktatni, gondolom.
A válasz: A kisütő szerkezet hamar tönkreteszi az akkut. Inkább hamarább elemet cserélni, legfeljebb 15 %-kal rövidebb lesz az élettartama.
 
A zuhanyozó előtt lelkesen integet a rektor úr: Tegnap három szép Váli képet láttam...
Csak szép Váli kép van, felelem hűvösen.
 
E percben jött ez az e-mail. Nó komment. Angyali.
 
...Sokat hallott az ember ideológiák születéséről, fénykoráról, hanyatlásáról, 
végül bukásáról, ám - idealista és naív lévén - kételkedtem abban, hogy 
amit klasszikus műveltségünk "az alfa és ómega" aspektusában ez utóbbinak 
nevez, nos, az nem érheti el kedvenc médiuminkat, a világhálót soha. Egy 
meggondolatlan és hirtelen kattintásom azonban romba döntötte minden eddigi 
elképzelésemet... Tekintettel eddigi foglalkozásomra, mely igen erősen kötődött 
a web kínálta lehetőségekhez, nem lehetetlen, hogy látva e szörnyű lapot 
fiatal és ifjú házas létemre mégis szerzetesi magányba vonulok.

Ölel szeretettel:

Á.
(azelőtt webmester)
 
És a két mellékelt fájl (nem kell félni, nem vírus): a szöveg, majd utána a kép, (amit én kaptam, ott a teljes háttér fekete).
 
 
 
2003. szept. 26., péntek
Ez a tegnapi fotó valószínű az utolsó, 
a digitális gépet kiemelhették Miki tarisznyájából a villamoson. Memóriakártyával, vagy 180 ezer.
 
Udvarunk, innét, a hatodikról.
 
 
Délelőttönként a harangszó előtti fél órában a Kossuthon megint Bartos Rozália visszaemlékezései. Hétfőn folytatják.
Hét év után ismétlik: Egy sokat emlegetett házasság meztelen igazsága, Básti Juli olvassa föl, nagyszerűen. 
 
...Hogy az ő drága ura őt fölvitte Bécse, majd otthagyta egy laktanyában, pénz nélkül, és hazautazott Pestre. Hogy az ő szeretett ura kirúgta szoptatás közben alóla a karosszéket, és ezért az ikercsecsemők meghaltak. Hogy azt a sétapálcát bársonyba göngyölve őrzi, amit a szegény ura eltört az ő fején...
Szegény ura, Vajda János, a költő.
 
Olvastuk a könyvet, reveláció volt. Földényiék azt mondták róla, ez az igazi irodalom, nem amit Mikszáthék összeanekdotáznak. S aztán a fordulat: egy irodalmárnő többéves munkával bebizonyította, hogy az iromány vaskos hazugságok halmaza. Hogy az asszony nem zárdából jött szűz, hanem Pest egyik prostituáltja volt, hogy időnként titokban vidékre utazott gyerekét meglátogatni, nem lehettek csecsemői Vajdától, stb. 
Hallom, hogy az egyház Vajdát elválasztotta asszonyától, már ez is gyanús.
 
És mégis.
Fene egye meg, most is megrendítő. A mindennapok leírása nem lehet mese, vagy a nő zseni. Hogy Vajda végbele kijött, három hétig feküdt, addig neki mindennap finom húsokat, kímélőt főzött, de magának csak rántott leves jutott. Aztán fölkelve, ura vendéglőbe ment, onnét zsebében a hús bőrkéjét hozta haza neki, majd bement a szobájába és magára zárta az ajtót, stb.
Igen, életszagú, megrendítő.
 
 
2003. szept. 27., szombat
Vettem egy tök jó nadrágot, az elágazásnál ügyes szabású, ösztönösen nagyobbat lépek vele. Most hamarább érek oda. Mindenüvé.
 
Délelőtt egy méltatlanul elfeledett nagy művészről szóló, a régmúltban elmerült elemzést gépeltem be az Élet és Irodalomból, a munkát csak pillanatra szakítva félbe, míg becsengettem  a műteremszolgát, mivel vércsokoládészintem a kritikus szint alá zuhant. 
Az írásban ilyen mondatok vannak: 
 
amely a kiváltságtudat és az alázat törékeny egyensúlyát meg tudja teremteni. Ennek a létrehozása pedig egyértelműen irodalmi teljesítmény is: Váli prózája rendelkezik olyan karakterjegyekkel, amelyek egészen sajátos státust biztosítanak neki a mai magyar prózában
 
...külső eseménytörténet alárendelt szerepét a lélekben lejátszódó folyamatokhoz képest. Ennek a megírására pedig mindezidáig, ezen az írói színvonalon, senki nem volt képes. Váli Dezső önértelmező kötete tehát - ha szabad így mondanom
			
	S így, hosszan,  egy 1997-ben megjelent kötetről...
 
 
A fentiektől kaptam kedvet. Ó boldog-ártatlan hiúság! Csináltam most a 07. KÖNYVEK -nél egy fejezetet: ÍRÁSOK KÖNYVEIMRŐL; Esterházy, Nádas, Margócsy, Szilágyi Márton, P. Szűcs, György Péter stb., újságcikkek és könyvajánlások. A kiadott CD-ROM-ot is belevettem. (Ez azóta megszűnt, minden írás az ÍRÁS alatt. 2004.05.)
 
 
2003. szept. 28. vasárnap
Két hónapja van egy jó mondatom. S azóta forgatom, leírjam-e: Farpofára hízom, vagy mi?!  Arról, hogy újabban minden szorgos WC-papír használat ellenére - alsónadrágom időnként barnacsíkos lesz, egyáltalán nem illik beszélni. Pedig.
Az ok türelmetlenségem, mégiscsak, vagy öregedési zavarok? Foglalkozni kell a problémával. 
 
 
2003. szept. 29. hétfő
SMS jótanács érkezett a fenti problémával kapcsolatban:
 
A megoldás szárnyas betét, vagy két réteg WC papír, vagy kedvetlenül és keveset enni...
 
Az SMS vétele után a 3310-es Nokia mobilom kiírta: 
 
	TÖRLÉS?
 
És ez a megoldás.
 
 
Találtam egy számomra sokat mondó képet. Sajnos a festőt nem ismerem: Oroszy István (helyesen: Csaba!). Annyit tudok róla, hogy fiatal, hogy 2000-ben Pécsen volt kiállítása. 
Dr. Merics Imre neves tormási állatorvos vendégházában sok időt eltölthetett, mert vagy 50 képet hagyott az orvos műgyűjteményében. A gyűjtemény katalógusából vettem a képet, 
az adatokat:
 
 A hóhér háza 2000, 
olaj, vászon, 65 x 64 cm.
 
Nem tud valaki nálam többet a festőről? Aki így rajzol meg a kutyát, az nagyon akar valamit elmondani.
 
 
 
2003. szept. 30. kedd.
Kaki ügyben köszönöm a jó tanácsokat!
Bevallom, a gond nem ekkora. 
Csak a kulcsmondat szépségének nem tudtam ellenállni: Farpofára hízom, vagy mi?!
 
Vége. Tegnap begépeltem Földényi 10 évvel ezelőtti És-cikkét is. Baromi hosszú, szerencse, hogy végig rólam szól.
 
Egy barátom, aki úgy született, hogy már mindet tudott, kisegített emilben:
 
Oroszy: nem István, hanem Csaba
Zalaegerszegen született (1967.)
Pécsen Keserü Ilona növendéke volt.
1999-ben az Ernst Múzeumban is volt kiállítása 
 
De kár, hogy nem láttam. Én meg mit angol hidegvérkedek itten, a franc egye meg. A kép nagyszerű. Sőt: nagyszerű!
 
 
Szüts valami igazán váratlant. Nem jó a kezdés. Ez úgy hat, mintha én régtől tudnék valamit, amire ő most rájött, valamit megtalált. Pedig. Hogy is mondjam. 
 
Jó képeket fest. 
Fontos képeket fest, sorra. 
 
A megváltozott technika (ecsetjárás), a színvilág és az atmoszféra (téma) hármasa összecsattant, mondhatni interferencia. Érzelmi gazdagság, vajh mi okozhatta.
 
Szívbemarkoló. 
A Kiscelli Templomban azért lesz nehéz a novemberi nagy kiállítását megrendezni, mert ezek... mi közöm hozzá.
 
 
Csak a szerkesztői arányérzék akadályozza, hogy mind a négyet, amit átküldött, föltegyem.
De azért megnézhetőek:
	
 
a harmadik kép
 

a negyedik kép
 
 
A képcímekkel nem értek egyet, 
nem közlöm, 
hátha még megváltoztatja.
 
 
Rá kell kapcsolnom, romlik a net-látogatottságom. 
E hónapban csak 768. 
El kell kezdenem valami kémregényt, folytatásban.  Ahogy a Nyugat; második évfolyamában, 
1909-ben éppen október elsején kezdte egy fiatal tehetséges író regényét (népszínművét) folytatásokban közölni: Móricz Zsigmond / Sárarany.
 
Bizonytalanul 1911-re emlékeztem, muszáj volt megnézni a reprintet, néhány évfolyamot kiadott az Akadémia Kiadó. De abban nem találtam meg hirtelen. Akkor a gépbe a teljes Nyugat CD-t..., az rögtön megmondta. 
(Az Arcanum kiadó munkája, kapható. Hihetetlen érték.)
 
Ennek kapcsán beleolvastam ebbe is, 1910. június 16:
 
 A régi üres Műegyetem második emeletén, hat-nyolc kopár terem falára függesztette C s o n t v á r y vagy ötven festményét.... Legtöbb képe a panorámafestők alkotásaira emlékeztet, néha viszont nagyra növekedett, kimagyarázhatatlan rejtélyességű giottesk (groteszk?! VD.) oltár-predellákon födik el fél a várost a vizesvályú peremére telepedő óriási, kísérteties hollók. (Pista, ezt nem láttam. Te tudod, ez melyik kép?!).. Látjuk az Akropoliszt holdas éjjelen, majd fehér villanyfény világít be az erdő mélyébe.
Csontváry mindent lefest, ami elé kerül. Most évek óta műtermét festi. A mindennapos voltánál fogva unalmas jelenségektől éppen olyan kevéssé riad vissza, mint a különlegességük miatt természetellenesen ható véletlenektől. Utánozza a természetet ott, ahol az legkevésbé tűri el az utánzást... a részleteket sohasem hanyagolja el, a sokféleségben nem igyekszik rendet teremteni...
Az utánzás a célja, a megtévesztő utánzás. Szinte megható türelme, kitartása, ha nem is értékes a cél és kilátástalan is a küzdelem. Láthatólag örül minden kis lépésnek, ami előre viszi. Gyerekes örömmel eljátszadozik a perspektíva törvényeivel és elárad rajta a rajongás, ha kigyullad valamelyik színe. Amellett mintegy újra fölfedezi magának a legegyszerűbb, legközkeletűbb eljárási módokat is. Egész technikája nagyon kezdetlegesnek, roppant elmaradottnak látszik és mégis néha érthetetlen ügyességek sikerülnek neki. Az alkonyatba bevilágít egy ablaksor úgy, hogy szinte keressük a gyertyát a kép mögött, hullámok gyűrűznek lassan tova, vagy a giccs-festők által ismert itáliai alkonyat egyszerre teljes pompájában ragyog felénk....
Festésmódja egészen primitívvé lesz, amikor exotikus, délszaki országoknak különös tájékait és különös szertartásoktól összegyűjtött embereit vonultatja a szemlélő elé. Egy-egy szín, egy-egy folt valahogy Gauginre emlékeztet, egy olyan Gauginre, akinek látása stilizálatlan maradt...
Feleky Géza
				(Vigyázat, CSAK EGYETLEN mondat a saját toldalék.)
 
Előtte pár oldallal meg ez:
 
Vannak írók, akiket elszédít a paraszt bölcsessége és adomázó vénája, s ha parasztot látnak, okvetlenül kierőszakolnak belőle valami jóízű paraszti furfangot vagy adomát. Tárcáik sem egyebek, mint ilyen bő lére eresztett falusi furcsaságok, adomák. Ezek közé sorolom Tömörkényt is...
Kuncz Aladár
 
 
És vége is a szeptembernek.
Szép időnk volt.
Munkás hónap volt.
 
   

  
													szeptemberi levél
103. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2003. OKTÓBER
 
2003. okt. 1., szerda
Egy fiatal apáca maga festette ikonjait és ikonmásolatait mutatta tavaly, most megkeresett telefonon, ösztöndíjat kapna, írnék hozzá ajánlást. Mondom, ne haragudjon, amit csinál, az inkább vallás mint művészet, az ösztöndíjat hagyjuk meg a festőknek. De hogy nép- és iparművészek is jelentkezhetnek, s ő továbbtanulásra fordítaná... Az más, akkor írom. 
 
Ajánlás
 
A giccs, ha Keresztenfüggőt ábrázolja is, istenkáromlás.
Ami egyházművészeti termék ma lakószobák falára kerül, általában elszomorító minőségű.
Kívánatos lenne ennek a művészi- és iparágnak színvonalát emelni, alkotóik számára a továbbtanulást elősegíteni. Közérdek. A kultúra (hosszú távon) igen kifizetődő befektetés. 
Ezekkel a gondolatokkal ajánlom a Bizottság szíves figyelmébe N. pályázatát.
Szívélyes üdvözlettel 
 
Lassan befejezem a Győrben kezdett tizenhárom képet. Még a kereteket kell hozzá legyártanom. Már leszabva, a sarkaik fölfúrva. Aztán majd a fotózás, digitalizálás, végül keríteni néhány balekot, megmutatni.
 
2003. okt. 2. csüt. 05:25. 
61. születésnapom. Milyen hangsúlyosan, halmozottan jelentéktelen évforduló. 61-ben a villamost szeretem. Avval jártam a Főiskolára öt évig. Meg a síelés. Harangvölgy. Megvolt.
Mit is szeretnék? Egy biciklit. 
Igaz, már van.
Szeretnék kész lenni a keretezéssel.
Miért is?
 
9:13 
E-mail Lyonból. (A nyáron onnét egy galériás asszony keresett meg, miattam jött Pestre. Pedig jeleztem neki, hogy képet nem adok külföldre. De ha már mégis itt, néhány rajz a kiállításához. És ígértem, magam helyett fiatal kollegákkal összehozom. Először járt Pesten.)
 
  Dear Vali, Your graphics are still my gallery. Unfortunatelly I did not have the occasion to sell any of them.  I will send them back by the Post Office as soon as possible.  I will put  the labels in a separate pack.
 
  I have received all the emails with the works of your students. Thank You!  It's a real School of Art, where your influence is very present!!  It's difficult for me to choose for the moment, that is why we plan to make  one more visit to Budapest.
 
 I have one more question about the name of the artist which drawing we have appreciated a  lot, while visiting  your workshop. It's a woman artist. (Várhelyi Tímea) I  have not received any of her work, and I would like to.
 
  We still have the intention to make an exhibition on the Budapest Painting School.
 
  We keep in touch. Miloslav Moucha transmits you his greetings.
 
  Best regards,
 
  G. M.
 
 
2003. okt. 3., péntek 08:40
Minálunk az előszobában parkettajavítás négy napja, lakkozás, minden. Igaz, barátomnál meg az asszony a falakat találta túl piszkosnak, ott meg lakásfestés volt. Erre mondta a fiú: azt a fészekrakó JÓÓÓ édesanyjukat...
Szóval itt nitrolakk, Kata szagérzékeny, elköltözött két napra. Úgy kellett telefonon meghívni, hogy házastársi kötelességemet (csütörtök!) teljesíteni tudjam. Mivel a lakásba nem jöhetett be, a lépcsőház egy valóban elhagyott zugában találkoztunk.
Este életbelépett a ha már effektus (lásd Déry Itélet nincs, ott erről egy egész fejezet). Ha már úgyis minden bútor kipakolva, kifestettem az előszobát. Neki.
 
Mesélem Katának, uszodából hazafelé láttam, egy kis kövér anyuka kézen fogva vezeti szintén pufók, kissé tétovatekintetű kisfiát. Nézem a gyerek arcát, - s úgy gondolom - látom egész jelentéktelen jövőjét. Aztán észbe kapok: itt, és evvel kezdődik a bűn. Gyors fohász: Add, Uram, hogy zseni legyen. 
Mire Kata vigyorogva: ami éppen olyan tragédia...
 
13:20
Viharos és jogos érdeklődés mutatkozik Oroszy Csaba festő eránt. Merics úr, ismétlem, tormai állatorvos és műgyűjtő vizitált nálam, s itt hagyott egy katalógust, a reprót abból. A fiúról csak annyit tudok, amit Dévényi Pista átküldött nekem (lásd fentebb). Meg annyit, hogy Tormáson, Merics úr magánművésztelepén hagyott vagy ötven képet. Web-helyről nem tudok.
 
Csináltam két 80 centis L betűt, triplex-kartonból. Nagyjelentőségű elvi döntés. Tudjuk, Bonnard falra szögezett óriási vásznakra dolgozott, majd utólag barátai segítségével abból ollózta ki kompozícióit. A két L betű is erre való, a kép a földön. Máris van egy 43,2x68,8 centis képem. 
 
 
2003. okt. 5. vasárnap 15:44
Reggel mise előtt, mise után, uszoda előtt, uszoda után: zuhog. Mondom a Kirándulásvezetőnek mobilon: és ha csak egy esernyős séta a Hajógyári Szigeten?!,  de nem, az unoka náluk van és köhög. Akkor hát görbe délelőtt, jó lenne dolgozni, rengeteg munkám lenne, de hát...
Karosszékbe, olvasólámpa, Wandelaar kapitány, már a vége felé tartok. Fejezet a holland vontatóhajózás hőskoráról a 1906 - és 1919 közötti években. A könyvnek történelmi magja lehet, a konkrét adatok erre utalnak, és az eredeti cím is: Holland Glorie. Hogyan lesz az árva matrózfiúból kapitány, sőt tengeri flotta tulajdonos, beosztottai gondos atyja és bálványa, tengeri küzdelmek hőse.
Nem tudom, honnét kerülhetett a kezembe húsz évesen. 1962-ben a Váci utcai könyvesbolt vezetője, ahol antikvárius-tanuló voltam, ismerte, azt mondta rá: bestseller. Most újra előkerült, hogy fiam szelektálja gyerekkori könyvtárát, s kiemeltem az elajándékozandók közül. Esténként kezdtem újraolvasni. 478 oldalon megy a hajó és hullámzik a tenger. Bódító.
 
Leteszi a könyvet, a melegtől megdagadt lábait beleszorítja bakancsaiba, vállára veti vízhatlan köpenyét és feldöcög a fedélzetre. A szél és az eső arcába vág, mikor a csapóajtót felnyitja. Jeges eső esik, amely szinte belehasít arcába. Fejét féloldalt fordítva figyelmesen hallgatózik, de bár nem hall semmit, felébred benne a nyugtalanság. Felmegy a fedélzetre, a vízhatlan köpenyeg csapkodva repdes vállán, az eső hidege áthatol fehérneműjén. Húzd fel azt a kabátot, az angyalát, hiszen egészen szétszaggat ez a szél! Küszködve belekényszeríti karját a kabát ujjába, aztán kezeit tölcsérnek szája elé tartva, elkiáltja magát: Hollá! Hollá hojj!!!...
   Semmi. Szél, eső, sötétség. A kerek kis kabinablak homályos világossága ködös köröket rajzol a levegőbe. Hollá! Hollá-hoj! Hollá!... Van ott valaki?!...  A sűrű esőcseppek összefolynak arcán, befolynak a nyakába, végigfolynak mellén, hátán. A ragyogó csillagát...!
 Aztán megint hallja a kiáltást. Nagyon gyengén, nagyon elhalóan...
 
Gyorsan meggyújtja a viharlámpást...
 
Nem könnyű egyetlen embernek a csónakot leereszteni ilyen időben...
 
    Erős a hullámverés, a gördülő hullámok loccsanva vágódnak a csónak orrához. Nyögve a megerőltetéstől evez, kezét szája elé tartva kiált: Hollá! Hollá-hoj! Válaszolj! Merre vagy?! De a hangok tombolása a víz fölött olyan erős, hogy néha a saját hangját se hallja. A csónak fenekén sötét víz kotyog, lába megcsúszik a csónak vizes fenekén
 
Evvel el is ment a délelőtt fele. Kata mélypihenőben, így egyedül a Szépművészetibe. A két kis Bonnard kép, a nagy rossz Courbet mellett a kicsi, a gyönyörű, az a kastélyos... közelre menve faktúráját böngészem. És akkor hirtelen a teljes nyugalom, haza érkeztem.
Egy kérdés a teremőr nénihez a hiányzó Utrillo ügyében, mondja, és hogy az emeleten egyébként a Monet kiállítás. Miiii?! Hiszen szeptemberben már hallottam is róla, hogy majd nyílik! És én meg csak itt téblábolok?! 
A Szépművészeti Múzeum főlépcsője nemcsak nagyon széles, de nagyon hosszú is. Ballagok fölfelé, eltölt a monet-ság, elönt a boldogság. 
Fönt aztán kiderül, hogy majd csak decemberben, de hát ez addigra már teljesen mindegy. Megnézem azt a szép zöld Velazquezt. Igen, a keret plusz harminc százalék.
Hazaérve lefűrészelem a kocsi orráról a maradék ezüst díszlécet, amit tegnap egy Citroën furgonba beledörgöltem.
 
 
2003. okt. 6. hétfő 12:33
Drága Laci! Kereteket szegelek sorjában -  elég nyűgös munka így,  nagy tételben -, mikor csenget a postás kedves küldeményeddel. Két tábla WHOLE NUTS ALPINE MILK CHOCOLATE Objekt Nr.086/03 E 265 846 2110105140501CL5; születésnapom alkalmából. A vércsokoládászintem. Köszönöm, tényleg sok kis nuts van benne! De igazán nem kellett volna még postára is fáradnod! E-mailben is elküldhetted volna!
 
 
2003. okt. 8., szerda
Tíz kép keretben, elég vegyes minőség. Pedig reméltem, már fotózhatom, mutathatom. Majd.
 
Hanem most jövő keddig Katával Izlandon. 
Remélem, elférek a bőrtarisznyában, amivel naponta uszodába, s amivel eddig mindenüvé, harminc éve. Csak most hideg + garantált eső. Készülök: tegnap vettem egy széles peremű fergeteges vászonkalapot, hatezer. Aztán reggel letettem egy kuka tetejére.
 
A Kék-laguna programhoz fürdőpapucsot kell vinni. Van, de habkönnyű lenne jó. Csináltam is linóleumhulladékból, amin rajzlapot vágok, de a sniccernyomok mentén sajna eltörött.
 
 
2003. okt. 14. kedd 10:52
Izland. Két képért cserébe, Katával. Aki fizetett érte, 190 ezer körül, fejenként.
Vista Utazási Iroda, kb. 120 fő, chartergéppel, négy éjszaka.
 
Az ember egy ilyen út után persze a fejét vakarja, mi ebből a megfogalmazható. A zuhanyozóban azt kérdezték: pozitív vagy negatív élmény, összességében. Erre legalább tudtam felelni, hogy: nem tudom. Mert inkább csak befogadtam azt a sokmindent.
Fekete ország, fekete föld. Koromfekete, mert csillogó a nedvességtől. Gránitpor, egy-egy sárga fűcsomó. Kilométereken át lávafolyások, göröngyös terméketlen mezők, repedésekkel, hasadékokkal. Havasnak gondolnánk, de Golf-áram, meg felmelegedés, tavaly három hét volt a síszezon.
Három nap autóbuszban, vittek látványosság-mutatni. Főleg a közte volt az érdekes. Hogy a víz 60 méterről vagy a vízcsapból zuhog, csak mennyiségi kérdés, érdektelen. 
Persze ez se igaz. Ötven éve megkérdeztem Fenyő tanár bácsit, milyen gyorsan mozog egy gleccser. Valamit hazudott, látszott, hogy nem tudja. Azóta... Meg ez a szó is: gleccsersíelés. S a legenda: ami itt lent olvad, kétezer éve indult el a hegytetőről. Magyar vezetőnk geológus volt, kiváló, mindent megtudtunk. Átlag pár métert mozognak, évente. Ez impozáns, az időfaktor.
Mi volt még? Gejzír, 12 méteres, húszpercenként. Egy pokoli haláltorka vörös lávakráter, tengerszemmel. A borzongás, hogy ebbe belecsúszni, és nem tudni többé kivergődni. Szerencse, hogy nem vittem fényképezőt. Semmit nem tudtam volna vele kezdeni.
 
A tenger a XIX. századi orosz tájképfestők munkáin a legszebb. De ezért itt is.
SMS két gyermekemnek, dicsekvőleg:
 
bálnavadász hajón
 
A lányom válaszolt is, a legjobb minőségben:
 
de szuper! azt tudod, hogy a bálna hasát meg lehet olykor vakargatni, mert sok rajta a kagyló és örül, ha leszedik 
 
A hajók ugyan a kikötőben rozsdásodnak, régóta vadászati tilalom. Tatjukon a félelmetes halálrámpa.
Egyáltalán, az egész ottani világ valahogy kissé életen túli. Hétköznap a protestáns szigorú munka, ahogy elképzelem, péntek-szombat rettenetesen berúgnak, amint tapasztaltam is, ahogy ablakunk alatt..., aztán kezdődik a jövő hét. Gondolom, Braque-ra meglehetős érzéketlenek. Akkor meg!? Persze az élet teljes, mert nem tud más lenni. Minden rendben volt, amíg halásztam, az apám is, a nagyapám is, s majd a fiam is. Aztán jött a televízió, s kiderült, Brazíliában a lányok gyönyörűek, csipkés szoknyában járnak és ott mindenki boldog.
Sok Izlandon a depresszió és az öngyilkosság, a fiatalok. Mondják, hitéletük formális. Némely szikla alatt ajándékcsomag a benne lakó manónak. Az átlaghőmérséklet ugyan meglepően magas, de sok az eső, és sok a sötét. Nehéz élet lehet.
 
Évszázados dán leigázásukat a II. világháború zűrzavaros éveiben szép csendben lerázták, és szakértő útitársunk szerint ötven év alatt gazdag ország lettek.
Reykjavik kétszintes házai főleg hullámlemez borítottak, zöldre-kékre-barnára festve. Picipici házacskák; a régi városrész. Nem igyekeznek hasonlítani egymásra.
A repülőút négy óra. 
D, G, és K betűkkel bőven el vannak látva. 
 
Ez négy nap tapasztalata: mindennek akár az ellenkezője lehet igaz.
 
Kiírtam ezeket, hogy netán majd:
www.sif.is
www.icetourist.is
www.visitreykjavik.is
http://www.icelandnaturally.com/
 
 
Egy képeslap, ami valóban, koncentráltan pontos. 
Csak ezt kellett volna Izlandról elmesélni:
 
Hogy a háttérben hegyek, lehet, az eredetin se látni jobban.
 
Ez csak magamnak, hogy meglegyen:
csü: megérkezés este Keflavik reptér - közös busz: Reykjavikba  Hotel Skjalbreid, 2 ágyas szoba, 1 Korona = 3 Forint
pé: protestáns neogót vasbeton templom tornyából a tenger - fekete hegyek - strukturálatlan utcakép - bálnavadász hajón - Reagan-Gorbacsov találkozó háza - uszodában nyugdíjas-torna - Cola bár ebéd, svéd asztal 2200 K/fő - hadihajó - Gyöngy: víztároló  a hegytetőn, kilátója - izlandi rövidlábú lovak - Hafnarfjördur alatt balra: Kék Lagúna, fürdés - Krysuvik: a gőzölgő mező 
szo: éjjel 2h korzózó fiatalok - Thingvellir Nemzeti Park: US/Európa törtésvonal: a 930-as parlament helyszíne - óriás fennsík - 84 km2-es tó - szakadék - Hveragerdi: gejzírek - vendéglő - nagyvízesés, vissza - püspöki templom dátumokkal - vulkánkráter - melegházak -tea - esti séta egyedül a régi városrészben - vízpart - könyvesbolt, képeslap - éjjeli ricsajok
vas: Dél-Izlandi túra: fraktál-hegyek - vízesés, ami alá is be lehetett menni -ebédlőhely gyapjúfeldolgozóval - Eyafjallajökull és Myrdalsjökkul között: a gleccser - Vík: fekete tengerpart hasított sziklákkal, barlanggal - hosszú zöld országutak - síkból kibukkanó hegyek - álvulkánok - szénabálák nejlonba csomagolva - Skógafoss: magánmúzeum tőzegházakkal + a hosszú vízesés - hosszú autóbusz út haza - ma eső: hajszárítóval nadrágom
hé: Katával az Óváros - 11h reptérre a buszunkkal - visszafelé hamarább út, látni Izlandot, Norvégiát - baráti hazafuvar
 
 
2003. okt. 15.szerda, 14:05
A hosszú repülőútra a Káosz(elmélet), ami majdnem olyan szívet melengető, mint a József. Éppen a fraktálnál ütöttem föl, hogy egy meghajlott kopasz fa körvonalai olyan gyönyörűek az esti égbolton... a rend és a rendezetlenség harmonikus egyensúlya kelti bennünk a szépségérzetet, ahogy ez a természeti tárgyakban megtestesül.
És hogy Mandelbrot (a fraktál atyja) szemében az a művészet, amiben nincs jellegzetes méret, hanem minden mérettartományban hordoz mondanivalót. A párizsi Operának nincs jellemző mérettartománya, akármilyen távolságból nézve találni rajta valami szemet vonzót...
 
Miki egy barátjának printeltem ki délelőtt egy kis idézetet - abszolúte ide tartozik - pár éve fordítottam; egy kerttervezési könyv bevezetője:
 
...Hogy az Édenkert valóban létezett-e, milyen volt, és merre terült el, a történet szempontjából közömbös. Mióta mítosza él, modellje a kerttervezőknek, századokon keresztül. It is a menkind's oldest dream, élni a paradicsomban, békében, bajoktól menten, egészségben, boldogságban. A kert ilyenformán mindig egy szentimentális visszatérés az aranykorba, és egy lépés előre is, az Utópiába. És ezt a vágyat kezdettől, mindig, MŰVÉSZI FORMÁBA ÖNTVE képzeltük el. Hogy ugyanis a természet  csak művészi formálás által válhat újra tökéletessé. A kert egyesíti ugyanis az emberi-, a művészi szépet a természetivel, belefoglalva olyan természeti elemeket, mint a víz, fény, levegő, a növekedés, s ezeket is művészete eszközeivé teszi. Minden erőfeszítés a természettel való harmónia ismételt megteremtését célozza. És ez sokkal fontosabb szempont a kert minden hasznos vonatkozásánál...
 
 
2003. okt. 16. csüt. 08:51, kezdem
Úgy tudom, ma 25 éve regnál a kedves Pápa Úr, örüljünk együtt ennek. És jól is síelt.
 
Kedves MK2! Jók az Izland-kérdései! Tehát.
- Hogy a táj tényleg váliszínű-é (Esterházy szíves mondata)? Megtisztelő, de szeretnék én olyan gazdag és főleg olyan férfias lenni. Izlandnak a faktúrái jobbak. Időnként túlzottan kontrasztos. A szürkékkel jól áll.
 
- Az ottani képzőművészet. Vagyis amivel ebből a kevésé érdeklődő turista egy hétvégén találkozik. Láttam egy jó színű üvegablak sorozatot, de agyon volt aprózva, nem érezte a műfajt, és megkomponálni sem tudta. Terülődísz maradt.
Vannak naív - álnaív? köztéri szobraik. Hát hogy is mondjam.
Ennek kapcsán viszont eltűnődtem rajta: ez a pszedojelenség egy harmonikus létező?, hogy ugyanis ezt a társadalom kéri? elvárja és elfogadja, a művész meg azt hiszi, hogy jót csinált. Vagyis mindenki azt hiszi, hogy minden rendben van.
 
És netán mi is így vagyunk a magunk körében? Ezt azért nem hiszem, persze. Nana.
 
- A táj tényleg világvégi, pokol közeli. Itt a táj fortyog, megfolyik, robbangat, átrendeződik. Számomra mindig Észak volt az igazi egzotikum. Ezek a hegyek láthatóan jól megvannak egymás közt, emberek nélkül. Ami nekünk azért furcsa.
 
- A magától kapott könyv nemcsak azért csalóka, mert túl van színezve - bár gyönyörű -, hanem, hogy is mondjam, nem ennyire fenékriszálós. Nem ennyire érdekes, annál magasabb rendű.
Egy tényleg megrázó látvány volt, azok a vízszintes csíkok. Sokan festenek ilyet, Csóknak is van egy tényleg gyönyörűje. Fönt az ég, alatta a távoli-, lejjebb a közelvíz, aztán a fehér hullámok, következő a vizes föveny, majd a száraz part. Hát azok a színek...
A tenger jó.
 
- Kérdése e kosztról:
- a barátnőm hazaérkezve valami cápapisiben úszkáló húsdarabra  hívta meg az ismerőseit - akkor örültem, hogy nem eszem húst.)

Én szokás szerint maradtam a bécsi szeletnél, bár csak elvben, mert nem tudtam izlandiul Bécset. Valami mezei dolgokat ehettünk, Kata intézte.
 
Egyebek: A Velászkézt rosszul tudtam, a Sziszlit meg elfelejtettem kijavítás után föltenni a netre. Köszönöm, hogy szólt.
A világ legszebb rajzait - ha -, én valahol az impresszionisák és Nagy István szénrajzai között keresném.
Köszönöm a levelét.
 
 
14:28., most vettem Szüts legújabb képét. 
Hogy tetszik, kedves J.? 
Nekem igen!
 
Esemény! Mától 24 órás internet, nagy sebességgel, átalánydíjjal, tehát nem kell a körmöm rágnom időtakarékosságiból. Mike miatt volt észszerű, az egyetemen már többször elhangzott: ennek pedig nézzenek utána. (Nem a Pallas lexikonra gondoltak.)
 
És ami még ma: a főoldalamra már ki is írtam, alulra; délelőtt 26 CD-re fölírtam az Váli-oeuvre jelentősen kibővült nyomdai változatát, a Nemzeti Galéria Adattára már tud róla, az előző óváltozatot, kértem, dobják ki. Úgyis sürgősen föl kell menni megnézni a most nyílt nagy Mednyánszky kiállítást. Már előre boldog vagyok tőle.
 
 
 
Délben egy kecskeméti uszodai ismerőstől telefonon megrendeltünk egy új (használt) digikamerát, két zoom objektívvel. Sajna, ez muszáj, még nekem is. Fotózás mellett a nyomdai előkészítés (digitalizálás) ezentúl itthon, profi minőségben. 6,6 megapixel.
 
 
2003. okt. 17., péntek 08:20
Evvel a levéllel tényleg kész ez a párhónapi munka. Csak még föl kell menni vele a Várba.
 
dátum: Bp. 2003.10.17.	cím: 			fájl: LH/MNG2	                    	C.7483
 
 
Magyar Nemzeti Galéria Adattár
Osztályvezető
 
Kedves Adattár!
 
Jeleztem, most mellékelem a Váli-oeuvre 2003. 2003. okt.16-án újraírt, kibővült, 26 db.CD-ROM-ját. A bővítés lényege, hogy az általam kiválasztott 500 munkámat (festmény, graf., fotó) profi gépen újra szkennelték 15 megabájt körüli méretre, tehát ezek reprodukálásra (nyomdára) nagyobb méretben és jobb minőségben alkalmasak. 
A régebben átadott anyagok érvényüket vesztették, sok hibát kiigazítottam, meg az anyag persze idővel bővült is. 
 
A LEMEZEK TARTALMA:
CD-1., ezen minden rajta van. A főoldalon a 09. OPUSZ... alatt a festmények, grafikák, fotóim jegyzéke, a művek szereplésnaplója, valamint a művek gyűjtőik szerint csoportosítva. Lakcímük is, titkosítva. A jelszót borítékban ismét melléklem az egyszerűség kedvéért, így minden eddig átadott dokumentumom egy tételben kidobandó.
Egyébként minden adatot naprakészen, aktualizálva az intertenen vezetek: deske.hu
CD-2., a teljes C. naplóm 1994-től, amióta kompjuterbe írom.
CD-3-6 sorozatok: festm., graf., fotó és a zsidótemető könyv nyomdai minőségű (TIF) változatai. A magánmúzeumom képei is megvannak, csak a teljesség kedvéért. 
CD-7 sorozat: a CD-1-en nem szereplő; további tv-interjúk is, összesen 5 + 7 db.
												
  VÁLI-OEUVRE CD-ROM sorozat, WEB: 
	amíg élek, korlátozás nélkül másolható, felhasználható. (Utódaim jogáról sajna nem mondhatok le.)
				
A KÉPTULAJDONOSOK LAKCÍMÉT  
	halálom után a Magyar Nemzeti Galéria Adattára vezetőjétől kérhetik ki azok, akiket ő erre jogosultnak ítél.  A címjegyzék megtalálható:... 
 
Köszönöm, remélem nem felejtettem ki semmi fontosat,
szívélyes üdvözlettel:
 
 
09:28
Szülnapomra megkaptam az új Magyar Költészet Antológiáját, 1067 oldal. A szomszéd szobában ugyan megvan, de ez AZ ÉN példányom, az ágyam mellett. Nagyon jó lesz. Különben az életben nem látnék Vas István vagy Lancics Bonifác (1674-) verseket. Ilyen aranyos hülyéskedés is belekerült, Tamkó Sirató Károly:
 
PÁLYÁM EMLÉKEZETE
 
Noszeda- 
 
Talkum
Calomel
Kalmopirin
Birobin
Jodaceptin
Tofamid
Pepsin
Uliron
Isolanid
Penicillin
Noxiron
Bupatol
Rutascorbin
Rausedyl
Miscleron
Xavin
Sumetrolim
Prána
Morphin
 
  	- Formalin
 
 
 
20:14
Szüts átküldte Tüdős Balázs
új, párizsi fotóját. 
 
Az ember a barátai teljesítményével 
is dicsekszik. 
 
Szép munka. 
 
 
Próbálgattam a részleteit is:
 
 
2003. okt. 18., szombat  17:55
A napokban jött a körlevél, hogy ma lesz a FESTÉSZET NAPJA. Tavaly alapították.
Így hát fél tízkor keltem, bekaptam a pohárszékre odakészített fél cseresznyét, és nem mentem úszni. 
Festészet Napja?! -rémüldözött az asszony; apukám, akkor te ma ne menj utcára! Még lőhetnek!
Hívom a Minisztériumot. A biztonsági őr veszi fel: 
- Kérem, a Festészet Napja van, ma senki nincs bent. 
- Meg tudná mondani, akkor nekem ma kötelező festeni, vagy éppen hogy nem szabad?! 
- Attól függ, szereti-e a munkáját, vagy nem?! 
- Hun igen, hun nem.
- Nézze, akkor rajzoljon valamit! Rajzolja le például a Festészet Napját! Ánégyes méretben!
	És ebben maradtunk.
Aztán fél tizenegyre mégis lesétáltam a Lukács kertjébe, a Duna-tévé stábja várt, pár perces interjú. Hogy mi ez a festészet, meg hogy mi van a fiatalokkal. Mondom, nem tudom. Ma este nyolctól élő adás, mondták, hogy abba fognak belekeverni, majd megnézem.
Tizenegykor futó!staféta indult onnét, a szent Lukács szobortól a műegyetemi kiállításig, (amire én nem adtam be képet).
Ha már ott voltam, beraktak a szervezők a csapatba. A tüzet egy állítólag 90 éves festő kapta az égből, aztán évjárat szerint egyre fiatalabbak vették át a fáklyát. Én, azt hiszem, Brádától, futottam vele három métert, s adtam tovább... elfelejtettem a nevét.
Aztán kocsiba invitáltak, hogy a következő helyszínre, mondom, inkább megyek föl, megnézni A Mednyánszkyt, a napokban nyílt.
És itt elakad a szó.
Aztán hazatámolyogtam.
 
 
2003. okt. 20. hétfő 09:28
 
Le Meux, rue N. 
 
Szia, Kedves J.!
Egy; nagyon kérlek válaszolj, mert az szerint kommunikálok:

az e-mail-t meg szoktátok nézni, milyen sűrűn?
(ez másodrendű, de az írásom szempontjából mégis: és a honlapomat, átlag?) nem a hiúság, praktikum. 
Most erről se tudom, e-mailben megkapnád-é?

Híreket köszönjük, a jó híreknek örültünk. A rossz hírek: feled érzünk. Vállilag is.
T. milyen főiskolára jár? Bocs, ha már mondtad.
N.-t külön éltesse Isten!
A te tízéves N.-ed valószínű fáradt nagyanyó a kétéves Pirihez képest. Most épp a gázcsövet rágja.
Hogy N. a zoknijaival. M. (21) ugyanennyi zoknit 20 sarokban felejt. 
Ha Skandináv, Norvégiába kell menni, nyáron, autóval, fölfelé.
sziasztok!
 
11:54
Igazi munkakerülés. Dőzsölök ma délelőtt, negatív harácsolás. Kidobom a MAGÁNMÚZEUMOM-ból, ami pocsék, fércmű; amit csak első lihegésemben, ami NEKEM nem igazán,
mint például:
 
Claude Lorrain
Monet 
Simone Martini 
Ferenczy Károly
Picasso
Szőnyi
Holbein
Jan van Eyck
		és még másik huszonnégyet. Ingyen van. 
 
Pontosítsunk: Monet még maradt!
 
 
19:18
Most kapom hír, az én kedves Mandelbrotom él! És sőt, itt van Pesten! Biztos ő is örül!
Jött ez: Index interjú, ebből:
 
Benoit Mandelbrot matematikus professzor, a fraktálgeometria atyja számos tudományos területen okozott felfordulást felfedezéseivel.., de a fraktálgeometria segített az emberi szervek felépítését megérteni, sőt fölbukkan bizonyos művészeti elméletekben, a zenében és a festészetben. A világhírű tudós az Országos Neumann Kongresszusra érkezett Budapestre.
 
- Mostanában mivel foglalkozik? 
...Meglehetősen kalandos életet éltem, amelynek számos veszélyes szakasza volt. Igazából senkinek sem kívánok hasonlóan bonyolult és veszélyes életet, és senkinek sem szeretnék a mintaképe lenni, de néhány tanulságot azért le lehet vonni az életemből. Egyébként reménytelenül elfoglalt vagyok, és ez ijesztő. 
- Barabási Albert-László fizikus a weboldalak kapcsolati hálóját tanulmányozva felismerte, hogy a kapcsolatok megoszlása nem véletlenszerű, hanem skálafüggetlen eloszlást mutat. Ön próbálta meghatározni az internet felépítését a fraktálok segítségével? 
- Korábban már dolgoztam számítógépes hálózatokkal, de - 
Ezek szerint genetikai kutatásokban sem vesz részt? 
 
Benoit Mandelbrot
- Nem, genetikával valóban nem foglalkozom, de ..Az utóbbi időben leginkább a pénzügyekkel és a művészetekkel foglalkoztam. 
- És melyiket tartja érdekesebb témának? 
- Mi volt a legfurcsább felfedezése?  stb...
 
A FRAKTÁLOKRÓL RÖVIDEN.
A legtöbb természeti objektum bonyolult alakú. Matematikai leírásuk lehetetlennek tűnt, ezért a "matematika szörnyetegeinek" nevezték őket. 1975-ben Mandelbrot ezeknek a szörnyetegeknek a leírására bevezette a fraktál fogalmát, amely a számszerű leíráson kívül az ezekben az objektumokban rejlő szabályosság felismerésében is segít bennünket. 
A fraktálok nemcsak színes, számítógéppel alkotott ábrák. Egy sziget partvonala, egy folyó hálózata, a káposzta vagy a brokkoli szerkezete, vagy az erek és az idegek hálózata az emberi retinában mind-mind leírhatók fraktálként. Mégis, több mint húsz évvel a fogalom bevezetése után még mindig nincs általánosan elfogadott fraktál-definíció, bár mondhatjuk azt, hogy a fraktálok olyan alakzatok, amelyek valamiképpen hasonló részekből épülnek fel. A fraktálkészítésnek az a legegyszerűbb módja, ha egy műveletet újra és újra elvégzünk. 
 
 
 
2003. okt. 21. kedd 10:14
Mondom a klubban a reumatológusnak, csak hogy mondjak valamit: Tudod te, ki az a Mandelbrot?  A világ legnagyobb matematikusa! És itt van, Pesten!
- A legnagyobb a Lovász, a legfiatalabb akadémikusunk. A Mandelbrot előadását pedig most hallgattam a Francia Intézetben - felelte hűvösen, és vidoran.
 
 
Szüts a katalógusát készíti, november 13-án nyílik a Kiscelli Templomtérben. Írt neki Bodor Ádám erre az alkalomra egy IGAZI novellát. Átküldte, hadd örüljek én is. De csak a megnyitó után publikus, csak akkor szabad megnézni! A novella.
 
Ezúton, kedves Szüts!
Csókoltatlak, estére tavaly októberig visszamenően az összes linket átírtam,
1800 (a gyűjtők táblázatban) még hátra van. 
Az holnaptól.
Merthogy a te Macintosh gépeden, mint délben kiderült, az én linkjeim
nem jönnek föl. Egyenként kell átírni, így: 
 
../../fest/jpg/A0033.jpg  -ről
 
../../fest/jpg/A0033.jpg -re.
 
Nem nagy dolog...
Most teszem föl a netre is.
 
 
2003. okt. 22. szerda 10:08
A mai Népszabadságban egy értelmes cikk, és egy hitelesebb fotó Mandelbrotról (79 éves). 
Hát... már nem néz ki belőle a hajdani nagy vagány. 
De egyre szebb.
 
10:48
Nem is 1800-at kell átírnom, csak 1548-at. Mennyi önáltatás! Folyamatosan, csípőből! 
Ha kérdik, mikortól úszom, mindig 7.05-öt mondok, noha tudva tudom, hogy az leggyakrabban 7.12-15-re csúszik.
 
11:07
Népszab. hír, hogy a Külügyminisztérium kortárs képeket vett, ezeket most külföldi képviseletekre szánja, megnézhető a  honlapján: www.kum.hu
Átalánydíj újabban ezért a fölgyorsított netért, meg hát a konkurencia, megnéztem.
Aki érdekelt a csapatból, Radák Eszter. 
 
Ennek a címe:
Ki az a balek, aki szárazat hozott édes helyett?
(Vannak ennél jobb képei.)
 
10 éve a Főiskolán néhányszor korrigáltam, érdekesen indult, nagyon szimpatikusan kínlódott hónapokig egy olaj kompozícióval. Ambiciózus kislány volt, a Képző mellett, ha jól emlékszem, a művtört. szakot is végezte a bölcsészkaron. Aztán fölbukkant a Raiffaisen Bankban, önálló kiállítás. Gyakran látom szerepelni, már évek óta tanársegéd is. Teljesen kiforrt stílus, vagy talán modor. Jó kompozíciók, nagyon jó színek és szellemes, gondos felületek. Témaválasztása kissé harsány, ötletes. Csak veszélyes helyzet, itt ragad-e? Kicsit könnyű, kicsit túl dekoratív. Persze, lehet, hogy ezt akarja. Remélem, nem a könnyű közönségsikert.
Tehetséges. Féltem.
 
 
2003. okt. 24. 22:28
Két képet befejeztem. Remélem, hamarosan lesz digi kamera, és meg tudom mutatni.
 
Ötvenhat.
Szüts meséli. Apámat egyszer láttam sírni. Hajnal volt, álltunk az erkélyen. Tankok dübörögtek alattunk, a Pozsonyi úton, jöttek be az oroszok. A rádióból Nagy Imre segítségkérő felhívása. 
 
 
Nekem is megvan a magam ötvenhatos emléke. Nehéz erről beszélni. Az emlékek fakulnak az évek, évtizedek során, aztán egy váratlan perc-
Tizennégy éves voltam. Hajnal óta ültünk a pincében. November négy, Kelenvölgy felől lőtték a Körteret, a szemközi házak kapták a becsapódásokat. Aztán a hír, jönnek az oroszok, gépkocsioszlop tart befelé, a Bartók Béla úton. Mi lesz a férfiakkal?! Anyám hirtelen ötlettel kis szoknyácskát adott rám. Pirosat, fehérpettyeset. Nem volt könnyű helyzet. Tűrnöm kellett. Ez a színkombináció soha nem állt igazán közel hozzám. A pöttyök is túl nagyok voltak. Az egyéniségemhez, mindenki úgy tartja, leginkább a galambszürke illik. Díszítésnek pedig nem ilyen nagy, ferdén rávarrt zseb, hanem legfeljebb alul egy kis fodor. De tényleg csak egészen kicsi. A derékbőséggel nem volt baj, de a rögzítéshez csak egy jelentéktelen fekete műanyagpatent. Mindent összevetve, lehetetlen helyzetbe kerültem.
Nehéz emlékek. Átvészeltük. 
Senki nem erőszakolt meg, nagy szerencse. 
 
 
2003. okt. 25. 00:41.
Szüts nem tudta, hogy anyácskám miatt este 10 után is bekapcsolva tartom a mobilt, (a vekker továbbra is 5:23-kor szól) és küldött egy SMS-t, hogy levelem van. Fölébredtem, most meg már nem bírok elaludni.
Az e-mailben meg ezt írta:
 
Álltam néhány hónapja a Műcsarnokban Radák képei előtt. Mint amikor a
szomszéd padon csókolóznak. Vagy inkább: amikor a szerelemről boldogan
mesélnek...
Tényleg ilyen szép a világ? Neki tényleg?
Semmi kérdés, semmi kétely?
Ha hinnék neki: nagyon irígykednék.
 
Valószínűleg sok világok vannak. Talán. Gondolom.
 
Hanem én kínlódom három éve e honlapommal, csiszolgatom, aztán itt van ez az M. Novák, van neki egy (két) lánya, aki ért hozzá, és csinál neki egyből egy (felőlem nézve) tökéletes honlapot: www.mna.hu
Irigykedem, most meg én. Nagyon. Mit lehetne ebből az egyszerűségből lelopni? Az nem érdekes, hogy az enyém nagyobb, a hétszáz képet ugyanúgy el lehetne rendezni, mint az ő nyolcvanát. Én fölsorolok sokszáz csoportos kiállítást, ő kiemel négyet. Nem lenne sokkal jobb, ahogy ő?!: rólam írták, kettőspont, egyből följön. Tök világos, nagyon jól áttekinthető, és talán nem is kell több. Igaz, hogy én egy teljes adatbázis igényével indultam neki. De például az önálló kiállítások köré csoportosítottam a kritikák nagy részét, a megnyitó beszédeket és a képek elrendezését is. Túl bonyolult, a fene egye meg. Vagy tényleg egy korszerűbb deBase (vagy hogy írják) rendszer kellene, ahol minden mindenhonnan elérhető. Egy P. Szűcs kritika rólam: szerző szerint, műfaj szerint, dátum szerint, kiállítás szerint?!
 
Évtizedek óta kerülget a név és mítosza: Mándy Iván. Nem ismertem. Talán folyóiratokban lehetett volna őt olvasni. Most a Moszkva-téri könyvpavilon, Összes novellái három kötetben, ötezerért. Ez így egy kissé túlzás, de tudom, ezek az alkalmak nem térnek vissza. Most az ágyam mellett, a korai mellett az utolsó novelláit vettem elő. Kissé kísértetiesek. Izgalommal várom a klasszikus józsefvárosi témáit. Mint mikor tíz éve Shakespeare-be belekezdtem, V. Gyurka bölcs tanácsára először a másodrendű drámáit.
 
02:12, 09:44
Szüts már a 97-es megnyitóbeszédében emlegeti a dolgot. A múltkor pedig megdorgált, hogy nem írtam le annak idején, és így elkallódott a róla szóló nekrológom gondolata. (Bezzeg ő tavaly megírta az enyémet, az mestermunka, utolérhetetlen.) 
A napokban eszembe jutott valami, most itt tartok, ötlet fogytán, felibe. De ígérte, hogy segít befejezni. 
Tehát:
 
Kedveseim!
Bocs, csak most van időm írni. Először is köszönöm azt a szép, kissé talán eltúlzott búcsúzkodást. Nagy utazás volt, a várakozások ellenére alig kellemetlen. Csak a határon csóválták a fejüket a sok vízumpecsét láttán. Anyácskám várt az állomáson, már messziről integetett. Hozta nekem azt a suliban elveszett üveggolyót is. Persze rögtön összevesztünk, mert egy déli fekvésű albérletet megkérdezésem nélkül lefoglalt nekem. Déli, műteremnek?! Most így elsőre, a régi ismerősök kézről kézre adnak. Ja, lakás! Ne felejtsem, az OTP számlámon van pénz, abból lehet egy ideig a lakbért és a rezsit fizetni. Tudjátok, most egy ideig nem találkozunk. Majd. 
 
Na, szóval, anyácskám. Nyüzsög. Már a hét végén össze akar hozni a papával. (Nóra, ne piszkáld már azt a paradicsomlevest!!!) Várom a percet, megbeszélnénk azt a régi összeveszést. Vennék tőle vívóleckéket. Megnézem majd vele erkélyünkről, hogy jönnek be az orosz tankok, végig a Pozsonyi úton. Kleevel is beszélni szeretnék, már tudom a mobil-számát. Aztán végre rászánom magam, és friss szemmel  megnézem Váli új képeit. Szóval rengeteg a dolgom. Csak egyelőre a Nagy Bemutatkozó Látogatásra kell készülnöm. Porolgatom, rendezgetem a magammal hozott dolgokat. (Ajándékoknak nevezni túlzás.) A Látogatáson be kell őket mutatnom, ez itt házszabály. Talán nem vallok velük nagyon szégyent. Végül is elég sokat dolgoztam rajtuk. Magamon.
 
 
19:40
Mike megint legagyizta a honlapomat, és megint igaza volt. Hogy miért nem lehet a fenti linkekből egy BACK gombbal visszatérni, micsoda dolog ez?! Épp tegnap vágyakoztam az egyszerűségre M. Novák Andris kapcsán, megkaptam.
Ez a vissza készítés (nekem) meglehetősen bonyolult, most kísérleteztem ki. Rejtett könyvjelzőt kell elhelyezni itt, beleírni a visszát könyvjelzőstül ott, satöbbi. Ezt, az októberit most visszamenőleg megcsináltam. Egy jó óra volt. Igaz, most tanulom.
 
20:56
Egy hónap után ma újra sikerült végigfutnom a távot. 
 
Mándy fanyar, gyönyörű, önirónikus novellája, A dicsőség napja. Hogy egy nyugatnémet unatkozó tévésnek próbálja elmagyarázni a rég letünt Teleki tér csodáit, viszi kapuról kapura, mutogat, egyre reménytelenebbül...
 
Lehetetlenül kis térség a hátsó udvar. És mintha a hulladékgyűjtőt várná. Törött székek egymásra borulva, felhasított matrac, megrepedt mosdókagyló, összenyomott kartondobozok, törött cserepek, bögrék, megöregedett, roggyant bőrönd, lerongyolódott címkékkel, nyitott láda, abban könyvek, újságok, harisnyák és egy svájci sapka. Képeslapok belenyomva egy lavórba. Fehér szakállas, fekete zsakettes férfi a ravatalon, egy táncosnő mosolya, puhakalapos alak egy falragasz előtt, sovány fáradt arcú tábornok két hölgy között a páholyban. Gyűrődések, gyűrődések...
 
 
Esti mosogatás közben találtam: FM 105,9 rövidhullám, azt mondja este 10-től éjfélig mindennap a Gazdasági (vagy Vajdasági?) Rádióban jazz. Tényleg jó muzsika a magyar adók tuc-tuc zenéihez képest. Armstrong és környéke.
 
Egész délelőtt egy fehér képpel (A/03/41) kínlódtam. Szerényebben: pepecseltem. Kicsit előre - kicsit hátra. Megint zavart a kétoldalról-ablakfény. Pedig egyiken fekete, a másikon fehér fólia, szemmagasságban. De még így is. Olyan szemellenző kellene, mint a kocsihúzó lovaké. Anyagtakarékos, és nem a szobától veszi el a fényt. Meg is csináltam fotókartonból, egy sapka alá szorítva, de még jobban ki kell találni. Talán egy fejhallgatóra építeni?
 
Az előszobán áthaladtomban elejtettem egy megjegyzést, hogy minek egy embernek öt kabát. (Katáéi). Elkezdett egy kiválogatást előkészíteni.
 
 
2003. okt. 26. vas., 12:38
Reggel a kabátövemmel lemértem a Lukács uszodakert legnagyobb platánja derékbőségét: 6,4 méter. 
Na milyen hely ez a Lukács?!
 
Anyámhoz menet - sétálni indultunk, de előtte egy kis lakásszerelést kért - elvesztettem, vagyis kiesett a zsebemből a racsnis csavarhúzókészletem nyele. Nem hanyagság, sőt. Amit biztonságos belső zsebnek tudtam, oda tettem, stb. 
Az egyetlen szerszámom, amit se előtte, se utána soha nem láttam boltban. Vagyis pótolhatatlan. Próbálok nem szomorú lenni. Egy gömbfejet markolt és forgatott az ember munka közben. A racsni okán nem kellett közben fogást váltani. És a nyelet a másik oldalon bedugva: kifelé lehetett csavarozni.
 
Így nézett ki, szegénykém. 
És ilyet még esztergálni se lehet.
 
 
2003. okt. 28. kedd 04:52
Várandós vagyok a digi kamerával. Talán még egy hét. Készülődöm; elkezdtem a festmény fotózáshoz a vaku-rendszert átépíteni. Vagy tíz éve csináltam, akkor még hordozható - szétszedhetősre. Két félbehajtható faoszlop volt, (hogy autóba beférjen) elakadásjelző háromszögekről leszerelt (szintén összecsukható) lábakkal. De ez ma már csak teher; a lassú üzembe helyezés. Most a vakukat fixen a falra, szimmetrikusan; a festőállványra céloznak négyfelől. Tagnap megvolt az asztalos munka, ma  újrakábelezem az egészet, a kontaktusok forrasztása, ami eddig banándugókkal ment. Így üzembiztosabb is lesz. Bár nem sok baj volt vele eddig sem.
És akkor majd tudom a képeket frissiben mutatni.
 
Délelőtt képválogatni jönnek, a Vigadóban lesz decemberben valami közös, öt-hat kép kell. Meg orvoshoz, megint duplája a vérem össz-bilirubinszintje a megengedettnek, tavasz óta romlott. Ez a dolog... a májjal függ össze, elfelejtettem.
De jó lenne, ha a fáradékonyságom ettől, s ez javítható lenne. Igaz, az kizárólag festés és ima közben jelentkezik. De ezért mégis.
 
05:28
Most kaptam két fotót egyik webbarátnőmtől, nagyon tetszik, mit szólsz hozzá?!:
 
És a másik.
 
 
 
13:06
Lapítok még itt néhány napig tragikus szerszámveszteségem ügyében, hátha valaki -
Aztán majd elmondom, hogy persze pótolható, mert hiszen minden pótolható, ha muszáj.
Ha nincs is gömbnyelű a boltban, de létezik univerzális racsnis csavarhúzó. Egy óra múltán vittem vissza, gagyi. Helyette egy racsnitlan, de szép, de kék, drága, és profi. A cserélhető csillag- és egyéb fejek egyből beugranak a helyükre, mert a hüvely mágnesezett. Ez vidító.
 
Ezt is meg fogom szeretni, persze. Úgy tíz év.
 
 
2003. okt. 29., szerda 05:14
Az orvosnál váratlan fordulat, a homlokára csapott: Magának évtizedek óta magas az összbilirubin szintje, de az összes többi májfunkció adat jó, akkor evvel nem kell törődni. Ez fiatalkori visszamaradmány, Gilbert szindrómája lehetett. Ne nézzen ennek utána, mi az, mert esetleg csak megzavarja. Katának itthon csak annyit válaszoltam, hogy az orvos szerint most a tünetek elmúltáig naponta kétszer fokozott édességbevitelről kell gondoskodni.
 
Az új vakurendszer kész, majd még be kell irányítani, hogy a képfelületet egyenletesen világítsa a négy fej. Ez sok munka lesz, és majdnem megoldhatatlan. Mike a fejeket forgatja, miközben én a kép sarkain a fényt mérem.
 
Hanem evvel a munkával megint egyel több konnektor kell. Pedig már két nagy kapcsolótáblát is csináltam az évtizedek folyamán. 
Miket kell is itt bedugni:
 
munkaasztanál:
kompjuter
monitor
lapszkenner
diaszkenner
HP printer, kimúló félben, induláskor egyet bele kell rúgni, tényleg
új HP, színes printer
PC hangszórói
CD-s rádió, ez gyakrabban változik
mobil töltő
 
általános világítások:
asztali világítás
asztali reflektor diakeretezéshez, meg szálkahúzáshoz
ágy melletti olvasólámpa, ezt egy húsdarálóból csináltam
mennyezeti nappali-fény reflektor (5500 Kelvin fok)
mennyezeti sárga világítás, amilyen a vevőnek otthon
mennyezeti múzeumi rossz kevert világítás
 
repülőzsinór, kettő is:
 	-fúrógéphez
	-fűrészgéphez
	-forrasztópáka
 
fotózás:
nagyítógép
exponáló óra
fehérfény
piros fény
ajtó előtti piros fény, hogy nem szabad bejönni
zöld fény fotótálakhoz
fehér fény fotótálakhoz
filmszárító (=hajszárító)
két izzósor asztali reprózáshoz
házi építésű trafóház a négy vakuhoz
vakukhoz irányfények
fotópapír szárítógép
fényképezőgép akkutöltő
 
teaforraló, hogy ne kelljen kimenni munka közben
 
a 3 wattos örökmécs a Mária-ikon előtt
 
bejön még a műteremig:
pótlakáscsengő, mert süketülök
kaputelefon második kijelző 
földelés a PC-hez, azt be kellett vezetnem
Mikével hálózatban vagyunk: onnét PC-be kábel
telefon (a faxos, hogy elavult, kikerült az előszobába)
 
08.38
A reggeli misén aztán elsősorban a konnektoraimért adtam hálát.
 
Tegnap Tandori írt egy szívmeleg kedves cikket Kormos Istvánról a Népszabadságban. Legendás figura lehetett.
...
Sakkoztam veletek
röhögtem veletek
ha ültem veletek
nem voltam veletek
...
 			Szegény Yorick
 
Este emlékműsora volt az Állatkert Barlangjában, Medvedalnokverseny, in memoriam Vackor. Kata majdnem elcsábított, bár ő is nagy munkában, de hát a vakuk... Este aztán kitettem a kötetét az ágyam mellé. Évek óta nyugtalanít. 
Úgy szeretném megszeretni - áldott sznobizmusom - de erre a frekvenciára mindeddig süket voltam. Majd még teszek egy-két kört.
 
09:18
Kedves István, köszönöm a leveledet honlapom ügyében. Hogy egyszerű - kontra komplikált. 
Vigasztaló, amit írsz, csak tudod, az egyszerűség mindig nagyon vonzott. 
De - tudomásul kell venni- az élet bonyolult. 
Nem lehet egyszerűre áthazudni.
Legalábbis az enyémet.
 
13:10	(hangszóró bekapcs.)
Legalább tízszer meghallgattam ezt az aranyos Várady-verset, és csak most vettem észre, hogy az utolsó szó nem IMÁT, hanem...
Így még sokkkkkkkkkkal jobb.
 
17:18
Kedves N. L.!
Örültem sorainak...
- A Hittanlecke... (B/03/08) grafikám hátlapjára rá van írva, hogy fotók a Munkásmozgalmi Múzeum fotóarchívumából valók, egy lelkigyakorlatra írt szövegemet pedig Miklós fiam nyolc évesen írta rá.
- Kérdés, hogy ilyen arisztokratikus (műveltséget igénylő) műfajnak, mint a festészet, érdemes-e showsított tévé műsort csinálni. Aprósüteményt rágcsáló nézői még azt hihetik, megértettek a dologból valamit.
 
 
 
2003. okt. 30. csüt. 21:32
A legkisebb unokát orvoshoz, autóval.
 
A négy vakuszenzorból egy nem mindig működik. 
Átszerkesztettem mind a négyet gömbcsuklósra. Remélem, ha fényirányba állítom majd őket, akkor.
 
 
2003. okt. 31. péntek 12:40
Kétmillió forintra lenne szükségem, nagyon, Zsófiéknak kellene kölcsön, a lakáscseréhez, pár hétre. Erre tegnap nyerek valami holland nyílt játékon az e-mail címemmel kb. 97 millió forintot. Hívjak föl egy holland urat ez ügyben. Jó. Megkértem egy jó barátomat, intézné, aztán mára el is feledkeztem a dologról..
Holland telefon megvolt, eddig minden rendben.
Csak sajna ez a nyavalyás internet. Ott kiderült, hányan kapták ugyanezt a levelet.
Pedig hogy meghökkent volna a Karizmatikus Központ, ha kap 9,7 milliót egyházadóba...
 
Egész délelőtt az A/03/35-öt színeztem.
 
16:58
Hogy nekem milyen rohadt mázlim van! Ma délután meg egymillió dollárt nyertem! A mai e-mail:
 
Feladó:	ANGELA WIJK  <internationallotto3@netscape.net>
Dátum:	2003.10.31. 15:41:06 +1h
Válaszcím:	upriselottery@netscape.net
Címzett:	vaali@dpg.hu
Téma:	WIINING NOTIFICATION
 
 
SUBJECT:   LOTTERY WINNING INFORMATION
INTERNATIONAL LOTTERY
(ACCREDITED LICENSED AGENT TO GLOBAL LOTTERY INTERNATIONAL)
Ref. Nnumbe: 132/756/4007
Batch Number: 538901527-BB67
Sir/Madam
We are pleased to inform you about the result of
the Lottery Winners International programs held on the 17th October,
2003. Your e-mail address attached to ticket number 27511465896-6410 with
serial number 3772-510 drew lucky numbers 7-14-88-23-31-45 which
consequently won in the 1st category, you have therefore been approved for a lump sum
pay out of US$ 1,000,000.00 (One Million United States Dollars)
CONGRATULATIONS!!!
 
All participants were selected through a computer ballot system drawn
from over 20,000 company and 30,000,000 individual email addresses and names
from all over the world. This promotional program takes place every three years.
This lottery was promoted by the software corporation to compensate some few individuals with website and email addresses,  we hope that with part of your winning you will take part in our next year USD50 million international lottery. To file for your claim, please contact our
FIDUCIAL AGENT: MR. DENIS MARK  of  UPRISE LOTTERY.
TEL: 0031-630-853-079
Email: upriselottery@netscape.net
 
...nem  folytatom, már így is gyönyörű. Rögtön veszek egy HARMADIK  kord nadrágot.
 
 
21:38
Domin Karcsi, 1962-től kezdődően évfolyamtársunk, csinált egy könyvet a szobrairól. 
A MÁV-tól ment nyugdíjba, talán tavaly. 
Könyvében fölsorolja osztálytársait - minket -, ez nekem sehol nincs meg, ide másolom, ahogy ő:
 
Bánáti János belsőépítész, egyetemi tanár
Bikácsi Daniella Munkácsy-díjas festőművész (ő harmadévben átment a Képzőre)
Detre Villő Ferenczy-díjas építész
(Domin Károly, belsőépítész, mérnök főtanácsos, szobrász)
Csomay Zsófia Ybl-díjas építész
Csikós Attila, az Operaház díszlettervezője, Jászai Mari díjas, Kossuth-díjas
Jahoda Maja Ybl-díjas belsőépítész
Gerencsér Gábor grafikus
Lelkes László világhírű fotóművész
Reimholz Péter Ybl-díjas építész, Kossuth-díjas (rektorhelyettes az Iparon)
Rex Kiss Béla belsőépítész
Uherkovich Ágnes Ybl-díjas belsőépítész
Váli Dezső Munkácsy-díjas festőművész
Fencz Ákost nem említi, aki betegsége miatt diplomája után csak rövid ideig volt aktív.
 
(Iparművészeti Főiskola / belsőépítész-, majd építész szak 1962-67)
 
Most akkor ide kéne venni a fontosabb tanárainkat is, hogy együtt legyen:
Szrogh György,
Jánossy György,
Vámossy Ferenc,
Jurcsik Károly építészek,
Vass Antal,
Németh István belsőépítészek,
Szalay László statikus,
Ujvári Béla művészettörténész,
Pogány Frigyes építészeti előadásaiba is belehallgattunk.
 
Nagyszerű iskola volt, agyszerű szakemberekkel. 
(Kinek is írom ezeket a jegyzeteket?)
 
 
Október vége, 755 rámkattintás.
 


 
104. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2003. NOVEMBER
 
 
2003. nov. 1., szombat 21:37
Talán tavaly meséltem neked Kittenberger Kálmánról?!  Hogy soha nem írta le a legnagyobb vadászkalandját, merthogy úgysem hinnék el.
Egy barátjától lehet tudni a történetet: a töltény hibás volt, az oroszlán ráugrott, ő elkapta a nyelvét, s a pillanat-hökkenést kihasználva másik kezével újratöltött és lőtt. (Mellesleg utána fél évig élet-halál között.)
 
Így vagyok most én is. Mi az, ami elmesélhető?!
Hajnali kettőtől délutánig kerestem a hibát, 
hogy a négy(szinkronizált) vaku egyike időnként nem működött. A mikroelektronikához nem értek, csak amennyi formális logikával befogható. Henri Fabre kereste 1900 körül ilyen kizárásos módszerrel, hogy a hártyásszárnyú rovarok építőművészete milyen támpontokra van programozva. Hogy a báb számára készülő agyagbarlang egyik végét levágta, a másik végét az állat nyugodtan építette tovább, stb.
 
Semmivel nem volt kisebb ez a mai kaland. Ehhez nem kell Izlandra utazni. De mit lehet ebből elmesélni? Hogy a sok forrasztás mellett még falécet is kellett fűrészelni, ami a vakukban a négy ceruzaelem helyére kerül, kartácsszög érintkezőkkel, kábelezve? Hogy milyen nehezen találtam meg, hogy kell pontról pontra haladva kiszűrni az ép és a hibás alkatrészeket.
 
Estére minden működött. Második félévem kész képei lefotózva. Már csak előhivatni, majd digitalizálni kell őket.
 
 
2003. nov. 2., vasárnap 02:28
E-mail programozó barátomnak:
 
Vasárnap 02 óra 20 p.
Arra ébredtem, hogy zuhog. Délelőtti kirándulásunk veszélyben.

Kedves Károly, előny lenne, ha a táblázatban a mezők különféle színezhetősége megmaradna.
Ha ez nem lehetséges, akkor a 25 %-os világosszürke háttérszín jól bevált, mint egyebütt is. 
Azon a linkek középkék betűszíne még elég jól látható, elkülönül.
Köszönöm!

Ugyanis át kell programozni a 09. OPUSZJEGYZÉK fejezetben a GYŰJTŐK SZERINT táblázatot, mert kiderült, hogy képeket Macintosh gépeken nem lehet megnézni. Érdeklődőknek kellhet, mert ott láthatóak egy csokorban a még szabad képeim.
 
Na, megpróbálok visszaaludni. Ha nem: Mándy-novellák.
 
 
 
KEDVES CSILLA, köszönöm a levelét!
 
-- Maga figyelemreméltóan fotózik!  Csak féltékenységből nem raktam föl a netre mindkét képet.
-- A pénzügy miatt ne aggódjon.
-- A mákos rétes egy kiemelten intelligens dolog.
-- Én nagyon szerettem a hagyományos laborálást, nem olyan bonyolult az, és elég sok szabályt át lehet hágni. Csak a fogyó idő... Avval együtt, hogy még ma is üzemkész a laborom, három perc alatt sötét a műterem, a fotótálak is a helyükön, vegyszerrel. A fő bajom, hogy a technikai lánc a 6x6 film szkennelésénél megszakad, nem tudom megoldani. Egymillió lenne egy Nikon szkenner. És ma már mindent digitalizálni kell.
-- A Bodor Ádám novella már a szerveren van, 2003. nov. 13., Szüts napja után már olvasható!
-- Tegnap a Lukácsban a hideg vízre azt mondták, a katona nem fázik, legfeljebb úgy érzi.
-- A halottak napja alkalmából bevallom, hogy csak a sznobizmusom mondatta negyven évig velem, hogy majd a mennyországban első dolgom lesz felkeresni a Thalens (holland) festékgyár lerakatot. (Nyilvánvaló hogy lesz, földi tartalmunk nélkül üresek lennénk.)
Szóval nekem a Pannoncolor festék mindig jó volt. Ha francia, vagy egyszer izraeli olajkészletet kaptam valakitől, azonnal továbbajándékoztam. 
Tehát Pannoncolor, Égi-Budapest, X. kerület, Barabás út 25.
üdv.
 
 
17:31
Ha egy üzlet egyszer beindul... Alig három napja, hogy 100 millió dollárt nyertem e-mailen, már jött egy megfontolásra igen érdemes ajánlat a pénzt befektetni. Maga Juliet Ugaga (a szegény öreg Ugaga, a kongói generális lánya) ajánl egy fantasztikus üzletet, fizessek 12,5 millió dollárt és 
 
 My father was a General in the Congolese Army. In his position (My father) with the office of the presidentcy during the regime of Laurent kabila, he was assigned on a secret mission to source and acquire arms  internationally in order to strengthen the Government forces against the rebels, which already had the support of Rwandan and Uganda Army.
 Meanwhile, he was still negotiating for the purchase of the arms, he received on the 16th January 2001 news of the assassination of Laurent Kabila which force him to call off the assignment and deposited the  sum of US$12.5M, Packed in a diplomatic case in a private security company in the Hague, the Netherlands, though he registered the content as precious  stones while the real content is (US12.5M) meant for the
 
 
20:28
Interneten, éppen halottak napján, újabb adatok apámról, hadifogságban halt meg.
(korábbi adatok 2002. 6. 9.-i J-levél.)
forrás: www.hadifogoly.adatbanyaszat.hu
 
keresési út: főoldal: Szovjet temetői nyilvántartások / hadifoglyok a SZU-ban / 
/ orosz keresés: Vali Dezs, 1900 / VALI-ra rákattintani
 
 
 
Vezetéknév:	Vali 
Keresztnév:	Dezs ili Dezse 
Apja neve:	Dezse 
Születési idő:	1900. 01.01. = 1900. 08.16. 
Születési hely:	g.Szabatko, Vengrija  =Szabadka
Lakóhely:	Budapest, ul. Irini 12 = Irinyi János utca 12.
Rang:	lejtenant / hadnagy 
Egység:	zseleznodorozsníj transzport = (kórház)vonat kísérő tiszt 
Fogságba esés helye:	d.Rabodermat, vengrija = Rábagyarmat hadifogolytábor
Fogságba esés dátuma:	1945.01.01. = 1945
Elhalálozás dátuma:	1946.07.12 
Fogság helye:	sz.g.3604 
Temetés helye:	kl.g.(temető): 3604, (táborszám) k/m - 54/10 = lásd lentebb a temető adatait
 
 
 
keresési út: főoldal: Oroszországi föderáció hadifogoly temetői / megyék szerint /
/ Kurszakja / Kurszkij SZ Szapogpvo
 
 
Település	Kurszkij Sz Szapogovo (posz Iszkra)
Megye	Kurszkaja
Elhelyezkedés	A polgári temető mellett
Sírok száma	244/1810  =  magyar/összes sírok száma
Típus	Hadifogoly temető
Állapot	Teljes egészében fennmaradt
 
Ennek alapján már meg lehetne látogatni a sírját.
 
 
 
21:02
E-mail. Gy. nem veszi igazán komolyan fraktál-érdeklődésemet:
 
Dezső! Találtam újabb információt a Mandelbrot-hoz. 

Mandelbrot

Hozzávalók: 1 csésze margarin, másfél csésze cukor, 4 tojás, l csomag
vaníliás cukor, fél csésze szilvapálinka, 4 csésze liszt, l teáskanál só, 4
teáskanál sütőpor, 1 csésze mazsola, 1 csésze kókuszreszelék, 1 csésze
durvára vágott dió, 1 csésze hámozott, darabolt mandula.

A margarint és a cukrot kikeverjük a tojássárgájával, a pálinkával és a
vaníliás cukorral. Hozzáadjuk a lisztet, a sütőport, a sót és a felvert
tojáshabot. Belekeverjük a többi hozzávalót, majd kikent, lisztezett
koszorú- vagy őzgerincformában halvány barnára sütjük.
Üdvözlettel: Gy.
 
 
2003. nov. 3. hétfő 21:32
A tegnap fotózott festmények diáit az Astoriához, a Fotexbe / Anyámékat fogorvoshoz / vakujavítóba, de a Ferenc körúti is tönkrement / a délre előhívott diafilmekért / Akácfa utcai vakuszervizbe: gyalog keresztül a Terézvároson / Vigadóból képet a hónom alatt haza / a Pentaconsix gépem összehúzta képeket, kidobni (van még kettő) / ebéd, alvás / újra fotózok 11 képet / este vissza az Astoriához előhívatni, 50 perc alatt kész, addig ott a fotelben Mándy novellák / az új felvételeket borítékoz, gyönyörűek. Hamarosan a netre.
 
 
 2003. nov. 4., kedd 10:06
Ma Borommeo Szent Károly ünnepe. 
A lombardiai Aronában született 1538-ban. Miután mindkét jogból, egyháziból és a világiból letette a doktorátust, nagybátyja, IV. Piusz bíborossá (1560) és Milánó püspökévé (1563) nevezte ki. Nyájának igaz pásztora volt, zsinatokat tartott, a lelkek üdvét célzó határozatokat hozott, és a keresztény erkölcsöket hatásosan előmozdította. Meghalt 1584. november 3-án, Milánóban.
 
Hogy is van ez? Meg tetszettek nézni a dátumokat?! Jó, fiatalon doktorált, de az a nagybácsi protekciója; 22 évesen bíboros!  
25 évesen Milánó vezetője?! 
És ezek szerint kiváló szakember. Meghalt 46 évesen, szentként. Mindig tudtam (nem igaz, megtanítottak rá), hogy az ember az egyetlen gép, ami rosszul betáplálva is képes jó terméket létrehozni. 
 
Történész barátunk meséli ma a klubban: Bormann, Hitler jobbkeze, a Birodalom harmadik embere, szovjet kém volt. Már a harmincas évektől, végig. Nem dezinformáció, három éve találták meg a központi orosz katonai levéltárban (680 kilométer polc) amerikai kutatók az anyagot. Már szélesebb körben publikálva van.
Baromira tetszik. 
Mindig mindennek az ellenkezője.
 
 
2003. nov. 5., szerda 17:55
Gábor hazakísér a klubból. Közben megtanítja nekem a kockacukor préselő- és daraboló gép szerkezetét, a régit és az újat is, ahol már mind a hat oldal sima; aztán a lekváros gombóc gyártósor adagolófejét, az európait és a japánt. A megállóban búcsúzkodunk, mikor egy régi ismerős megérinti a vállamat, választanék három képet a szócikkembe, a Magyar Nagylexikon 18. kötetébe kerül. Színes legyen, és lehetőleg kontrasztos, mert nem műnyomó papír. 
E-mailen küldtem el:
					 	
 	Régi zsidó temető virágzó mandulafával A/86/20
	Tejszagú műterem A/98/22
	Fehér műtermek I. A/00/17 
 
 
Délelőtt megérkezett Vilhelm Károly albuma, postán. A magyar festők közül kevesen értenek a színekhez. Ő hihetetlen biztonsággal mozog az intenzív színek között is. Gyönyörű harmóniái vannak, tessék ezt megnézni, és most melléteszem 
ezt a Van Goghot, nyugodtan. 
		(beszkenneltem egy világoszöld tájképét, de nem adja vissza a leheletfinom sárgászöld árnyalatokat, akkor inkább nem. 		Kéne egy jobb szkenner)
 
Az idén lett hatvan éves. Erdélyből jött át a hetvenes években, ezért a viszonylag kisebb ismertsége. A legjobbak között van.
 
21:55
Most értem haza, már nincs időm más képet beszkennelni, alunni kell. 
 
 
 
2003. nov.. 6., csüt. 06:47
E-mail:
Gábor, a Fioretti közösség egy állandó NAPI közbenjárási imaszándékot vett föl: államunk vezetőiért.
-Nagy felelősségük.
-Sokan utálják őket, ami mindent csak rombol.
-Vélhetően kevesen imádkoznak értük.
-Nekünk meg egy markáns feladat (munka).
Andris szándékai ezentúl a találkozók idejére vonatkoznak.
ölel:
Deske
 
09:14
Tegnap a sekélyvíz oldalon körbeállva traccsol három öreg barátnőm a sávomban. Befékezek mellettük, és finom dorgálás: 
- Ahol három asszony van együtt, kell lenni valahol egy kis kuglófnak is!
Ma megyek a medencéhez, ugyanúgy, ugyanott. 
És kórusban kiabálják, teli mosollyal: 
- Kuglóf! 
- De csakis biodzsemmel! (Egyikük professzionális biohívő.)
 
21:14
Tegnap a padlásfeljáró felől fölfeszítették a kisablakunkat, alvásidőben, délután háromkor. Kata el is beszélgetett avval a cigányemberrel. Azt mondta, a padlást keresi.
Óvintézkedések. Először is az ablak belső oldalára szigetelőszalag csík. A katedrálüvegen keresztül rácsnak vélhető.
 
Délelőtt Zsófiék átköltöztek a négyszobás lakásba, a Budafoki útra. Terepszemle, 10 zsömlét és fél kiló parizert kért. Vittem.
 
Délután a nyár óta befejezett képek digitalizálásának befejezése, kacifántos címadások, végül a netre. Annyira fáradt, hogy nincs ünneplés, pedig kijárna. A 27-estől kezdve (a győriek) szinte mind (lásd: FESTMÉNY-nél) kész, mától megnézhetőek. 
 
Egyet mutatok is:
Műterem, Tihany 61 nyarán (A/03/37)
A cím egy rég kidobott képemre utal, ahol szerencsésen találkozott egy narancs és egy piros szín. 
Azóta most először sikerült ezt újra.
 
 
 
2003. nov. 7., péntek 12:58
Négy rongyszőnyeg nyolcezerért a szomszédos kínai boltból, közös ajtónkra (soha nem használtuk). Fölszögeltem őket, Kata nyugodtan alhat, én nyugodtan rádiózhatok. Ehhez persze szét kellett szedni az ajtófülkébe épített polcsort, a belmagasságokat átgondolni és átszögelni, stb. Rakodás le, aztán vissza. Csak egy (kockás) ingemet dobtam ki, az szúrt. Ja, meg a hibás Pentaconsix gépet. Azt csiklandozós volt az almacsutkák közé bedobni. Egyszer kell egy ilyen is.
 
Gondolkodom, hova kellene (és lehetne) elajándékozni ezt a grafikasorozatot: Hittanlecke a keresztútról B/03/08. Most járt itt a Műegyetem rektora, megnézte, januárig eldönti, kell-e nekik, ajándékba. Ott mindenesetre sokan látnák. Mert jelentkezett egy jezsuita novícius is, e-mailen, hogy hallott róla, megnézné, esetleg kellene. Megtiszteltetés, a hely is jó, csak zárt terület, alig látja valaki. Igaz, az viszont nagyon. 
Elvi döntést kellett hozni, zuhany alatt konzultáltam is ez ügyben. Rossz tanácsot adtak. Végül döntöttem: ha kell a rendháznak, akkor egy, az eredetivel teljesen azonos printet adok, aláírás nélkül, ami így sima reprodukció. 
 
Már kész is, több órát kínlódtam, hogy a kép szükséges adatait szépen rászerkesszem a XIV. stáció legaljára.
 
(... 1989 - 2003  *  Fotók a Legújabbkori Történeti Múzeum fotóarchívumából  *  A szövegeket leírta: Váli Miklós, 8 éves...)
 
A Quark programot ugyanis elfelejtettem a monográfia-csinálás óta, a Photoshopban pedig nagyon nehéz betűt írni.
Tehát marad az egyetlen, aláírt, így eredetinek számító  példány egyenlőre itt, az asztalom alatt, dobozban. 
Mielőtt valahova elkerül, még majd egyszer valahol ki is kéne állítani.
 
Ma van újra lehetőségem, figyelmem a Vilhelm-albumhoz. Ismétlem, erős színeket ilyen pompázatosan, zamatosan és  biztonságosan egymás mellé helyezni... talán Koonig kései képei,  96-ban, New Yorkban.
Most megint megpróbáltam, beszkenneltem néhányat, inkább részleteket. Megnézve monitoron, súlyos minőségromlás, kérdéses, helyes-e egyáltalán megmutatni. 
A könyvet a szolnoki Tisza Nyomda csinálta, Sulyok Miklós fotói alapján. Nem tudok jobb minőséget elképzelni. A műcsarnoki könyvesboltban és az Írók Boltjában meg lehet nézni.
És itt még néhány repró: 
vilhe1.jpg  
vilhe2.jpg  
vilhe3.jpg
 
 
2003. nov. 11. kedd, 04:38
Kissé túlfáradt napok óta, ami eddig soha, az ölelés is elmaradt, önszántamból. Kényszerből végre kitaláltam a pihenés egyetlen elfogadható módját: nem 5:23-kor kelni. 
Feküdtem fél tízkor, vekker az előszobába, behúztam a fotó-függönyt, korom sötét. Alszom, ameddig csak. 
 
Vagyis 03:42 ig. 
Ha így esett, boldogan kezdem el dolgozni:
 
 
Kedves Gy.,
feleségem olykor dorgál, minek mindent azonnal elintézni.
És tényleg. 
Most a leíró-karton fotóimmal próbálgattam a Nagylexikonba kerülő látványt, 
a megadott három kép nem igazán jó együtt.
Most ezeket gondolom. (Nyilván időrendi a sorrend a könyvben is.)
 
A/84/49   -   A/91/44/1   -   A/00/17
 
 

 
 
16:48
Persze félreértettem, csak egy kép kell a Lexikonba. Pedig be szép lett volna. Azt kértem, akkor az egyik műtermeset. 
Avval hoznak össze leginkább, gondolom. Továbbfejlesztett zsidótemetők.
 
Gábornak (élelmiszeripari gépészmérnök) reggel egy gyönyörű vers, engesztelésképpen. Évek óta (immár kompjuterben) gyűjti az időről szóló műveket. Engesztelni pedig azért, mert ötödjére hozom szóba a japán gombóckészítő gépet, de magyarázatai ellenére valamit még mindig nem értek belőle. (Meggyanúsítottam, hogy ő se.) 
De előbb a vers.
 
  
Nemes Nagy Ágnes: Rózsafa 


Parnasszien szonett Szigligeten 

Kimondhatatlanul vágyom azt a percet, 
amelyben élek. S el nem érhetem. 
Idő, idő! szüntelen benne reszket 
a gyönyörűség és a félelem. 

A szem fölmagzott, hosszú fűbe gázol, 
egy mécsvirág, egy csíkos kerti szék, 
gálic-kék szőlők, nádas pincegádor, 
egy völgykebel, a tó, a tó, s az ég – 

hogy érem el? Hisz úgyis képtelenség, 
hogy ott száll az egzotikus jelenlét, 
a lepke-Föld a létlen űrön át, – 

Hogy érem el a nyíló rózsafát? 
Mely szökőkútként dobja fel magát, 
és elevennek oly szép, mint az emlék –?  
 
 
A gép fotóját is elhozta, de csak mikor mindketten lerajzoltuk a magunk elképzelését, akkor állt össze a kép. A gép. 
 
Baromi egyszerű. Van a lekvár- és van a tésztatároló tartály. Onnét töltő csigák tolják (mint a húsdarálóban) kétfelől az anyagot egy kettősfalú csőbe, ott már kívül a tészta, belül a lekvár. Ekkor jön a nagy ötlet, a móka, a fotón is jól kivehető két nagy fekvő menetes formázótárcsa, ami forogva (a menetárkok segítségével) egy-egy félgombócot formáz ki. Amikor a két menet-él összetalálkozik, elvágja a masszát, s leesik a gombóc.
 
A kabinos közbeszólt, és ha egész szilva, az darabos, az hogy kerül bele?!
Holnap a cigarettatöltő gép.
 
 
20:12
Nébszerűségem nőttön nő, tegnap negyvenöten, és még az éjszaka tízen kattintottak rám. Rekord. 
Igaz, többet írok, mint olvasok. 
Erről jut eszembe a szegény, szegény (vagy nem is?!) Mednyánszky. Most kaptam meg, karácsonyra, Robitól, naplóját. A kiállítás előterében találtunk rá.
1906-ban meghal szerelme, Kurdi Bálint, egy váci hajóslegény. Utána a bejegyzések M. haláláig (1919) visszatérően és következetesen evvel a sorral kezdődnek:
 
Édes, drága jó cimborám, barátom, fiam, vezetőm, tiszta jó lélek, Nyuli!
 
Fiúja nyolc évvel fiatalabb nála. 1881-ben ismerkedtek meg, M. akkor 29 éves. Vagyis 25 éven át tartott kapcsolatuk.
Ösztönös viszolygásom ellenére itt valami gyönyörű szerelem rajzolódik ki. M. eltemeti barátját, rögtön sírhelyet vásárol mellette, s végrendeletileg meghagyja, oda temessék. (Ezt nem tartják be.)
Gyakran kijár a temetőbe, s naplójában tulajdonképpen vele beszélget, még több mint tíz évig.
 
Nekem ennyi elég is a könyvből, ezen túl, vagyis amit ír, érdektelen. Pedig sok reményt fűztem hozzá, a napi, mezei munka közt jól esik egy kicsit a legnagyobbakhoz dörgölőzni, őket hallgatni.
Elküldtem Mikivel az Iparművészeti Egyetem könyvtárának. 
 
Mednyánszky még sokkal nagyobb, mint aminek számon tartottam. Akivel beszéltem, a kiállítás után mind így van vele. Hatalmas életmű. Nemcsak számban (az is) és nemcsak négyzetméterben (az is). Amiről beszél. Mellesleg olyan faktúrákat tudott, elámulok. És nem tudom, hogy csinálta. Írtam már?, kétméteres képén egyetlen négyzetdeciméteren is harminc szín, gyönyörűen. És valami véletlengenerátorral létrehozva, merthogy a színfoltocskák nem emberkézzel formáltak. Talán félszáraz ecsetet fekve végighúzott a már száraz rücskös vásznon?! És a mélyedésekben nem ült meg a festék? Mondják, spriccelt is. De a foltok formái nem arra utalnak.
 
 
MINDENKINEK   MINDENKINEK
 
SZÜTS KIÁLLÍTÁSÁT A KISCELLI KASTÉLY TEMPLOMTERÉBEN
 
MOST CSÜTÖRTÖK 6-KOR ZÁVADA NYITJA,
 
OTT A HEJED!  (BOCS)
 
 
 
 
2003. nov. 12., szerda 03:16
Az opuszjegyzék első táblázata ugyebár a gyűjtőimet sorolja ABC-ben, s mellettük lévő opuszszámra klikkelve  rögtön lehet nézni, kinél milyen képek vannak. Itt vannak a megvehető képek is, sárgával jelölve, a nevem alatt. Ezt tavaly csináltam meg ilyenre.
 
Most kiderült, macintosh gépen a képek nem jönnek föl. Ezért az új program íratása. 
A programozó ötlete volt, hogy az opuszszámokat az új program automatikusan generálja linkké, vagyis megnézhetővé.
Ez ügyben az e percben megírt levél:
 
Kedves Károly
Hajnali 1/2 3, fölébredtem, és eszembe jutott valami.
Végignéztem az xT fájl 2500 sorát, és az opuszszámoknál a  köv. TÍPUSÚ rendellenességeket találtam, elég sokat.
Mindegyikből csak egyet mutatok be:
 
P8/89/44/XII/3  ---  római szám
B/89/27-29 --------  kötőjellel két szám
B/86/11/A/1--------  betű a számok között
P3/92/05??-------- kérdőjel 
B/72/01/A-B-----    kettős betű kötőjellel
(A/70/14)-----------  zárójelek között
AX/03/40----------   festménynél eltérő betűkód
B/61/07 letét ----- szöveg az opuszszám után
 
Ezek nem kiküszöbölhető formációk. 
Ehhez hasonló, vagy nem hasonló rendellenességek a jövőben is képződhetnek, az élet ilyen.
 
Az ötlet nagyon tetszett, mert elegáns lett volna, hogy az új program automatikusan generálja a linkeket,
de ezek miatt ez lehetetlen. Kérem, maradjunk a manuális link-írásnál.
 
Sajnálom, hogy  többletmunkát okozok, kérem, az elszámolásnál vegye be ezt tételként.
Cserébe csak annyit: türelemmel fogok venni egy újabb határidőt.
 
Köszönöm!
V.
 
 
09:26 
Egy e-mail jött
	
Téma: egy ŕllandoan rohano anya peticioja
 
> nem-e lehetne-e a leveleidet lagalŕbb kettöbe vŕgni, hogy mikor végre feljön
> a lapod, ne kelljen végigtekercselnem az egész oktobert plusz a fél
> novembert, hogy végre eljussak oda, ahol legutoljŕra abbahagytalak? Ez csak
> talŕn az én problémŕm, de sok perceket nyernék vele. J
 
 
Kösz! Bár ha neked tényleg percek, akkor meglehetősen elavult a gépetek. Nekem (ADSL) 1,5 másodperc alatt följön az egész. Ez a jövő útja, kedves leszármazottaid hamarosan követelni fogják.
Amúgy kb. a hónap közepén szoktam levágni az előző havit, a kéthetenkénti olvasóimat még figyelembe veszem, az ennél ritkábbaknak marad a fejlécen az előző havi levélre kattintás lehetősége.
Minden át van itt gondolva, kérem!
De most a kedvedért rögtön...
 
21:48
Holnap föladom ezt a levelet: 
 
dátum: 03.11.12.   cím: Szabó püspök	fájl: LH/PUSPOK        C.7488
 
 
Kedves Tamás atya!
 
HITTANLECKE A KERESZTÚTRÓL
opuszszám: B/03/08
méret: 33 x 24 cm / 14 darab
keretméretek: 40 x 30 cm
készült: 1989 - 2003 
 
 
Ez a [repró-melléklet] grafika sorozatom itt áll a műtermemben, keretezve. 
A fotók a Munkásmozgalmi Múzeumból.
A szöveget valaha egy lelkigyakorlat számára írtam,
1991-ben az akkor nyolc éves fiammal írattam le.
A graf. sorozat korábbi változatai a Nemzeti Galéria 
és a Győri Kortárs Művészeti Múzeum tulajdonában vannak. 
(A Galéria 1989-ben 140 ezerért vette meg.)
 
Szívesen ajándékoznám olyan helyre, ahol látják is.
 
A múlt héten itt volt a Műegyetem rektora, ott sokan látnák. 
De még gondolkodik, fél - mint mondja - a megbotránkoztatástól.
 
Tehát, ha van ötleted, hova adjam, szívesen venném.
 
 
 
A reggeli mise előtt, még volt két percem, elolvastam a holnapi ünnep bevezetőjét is a zsolozsmáskönyvből:
 
NOVEMBER 13., MAGYAR SZENTEK ÉS BOLDOGOK
...Azokat a szenteket ünnepeljük, akiknek ereklyéit a templomaikban tiszteljük. A mai napon nemcsak rájuk emlékezünk, hanem... azokra is, akik itt éltek a magyar földön, akár honfoglalás előtt, akár utána. Névtelen magyar szentek ők, egyháziak és világiak, férfiak és nők, akik hősi fokon gyakorolták a keresztény erényeket.. a hétköznapok ismeretlen hősei és szentjei... Magyar földből sarjadtak, és így különösen is számíthatunk testvéri segítségükre Isten színe előtt.
 
Vagyis a magyar szentek sovének, soviniszták, és számíthatunk a protekciójukra. 
Az egyház hivatalos szövege. 
Írásos bizonyíték arra, hogy az egyház hisz a személyiség fönnmaradásában a túlvilágon.
 
Ennek alapján nyugodtan valószínűsíthetem a Pannoncolor festékgyár mennyországi kirendeltségét, nem?!
 
 
2003. nov. 13., csütörtök  10:42
Fél öttől ezt csinálom, most viszem a Copy Generalba, újra kinyomtatni, ezúttal kartonra. A Hittanlecke... B/03/08 grafikasorozat fölhullámosodott a keretében, így nem lehet elajándékozni. Azt a példányt kidobom. 
És ha már... rátettem a keresztúthoz kötelező kereszteket, (hátha arra is használni akarja majd valaki), 
és erre az utolsó lapra a képcímet, adatokat is.
 
Csak az alját mutatom:
 

 
11:03
Egy baráti e-levél:
 
> A helyesírási szabályok megszegése valóban kifejezhet iróniát, a 
> valósággal szembeni kedves és bájos távolságtartást. Valamikor - többnyire 
> -  azonban egyszerűen csak primitív, pl. "Ott a hejed".
 
 
11:26
A reprodukálás minőségéről és színhűségéről eddig se voltak illúzióim. A színek pedig az én felelősségem is, mert bele tudok nyúlni.
 
Ez az előző digitális gépünk:							Ez egy profi dobszkenner:
 
										Ezt most Balázs szkennelte nekem, ő igazán ért hozzá:
 

Itt a teljes kép, A/03/21, amiből a középső kis fehér foltocska...
 
 
21:10
Megvolt Szüts megnyitója. A templomtér sötét, csak a képeken fény. Závada kedves dörmögő, atmoszféraépítő megnyitója. (Olvasható az És 2003. nov. 14.-i számban.) Vannak igazán jó képek. De meglepő Miklós önértékelése, a rendezés; számomra a súlypontok másutt lennének. A skurcos-gangos képet tette főhelyre, azt én egyszerűen kihagytam volna. Negyedszázad alatt most először nem vont be ebbe a munkába, és talán jobb is.
Lehet, hogy csak mellőzöttségem miatt fanyalgok.
 
Ígértem, itt a várt Bodor Ádám novella: Melissa Bogdanowitz lábnyoma. Ajánlva Szütsnek.
 
 
2003. nov. 15., szombat 18:17
Ma azt írja Chambers, kemény:
 
Uram, hát ezzel mi lesz? ... Mit tartozik rád? Te kövess engem!  Ján. 21, 21-22
 
Az egyik legszigorúbb leckét azért kapjuk, mert nem akarjuk belátni, hogy nem kell beleavatkoznunk mások életébe. Sok időbe telik, míg rájövünk, hogy veszélyes dolog műkedvelő gondviselést játszani, s hogy ezzel belenyúlunk Istennek mással kapcsolatos tervébe. Látsz valakit szenvedni, és ezt mondod: Nem kell szenvedned! Majd én gondoskodom róla, hogy ne kelljen! - és közben belenyúlsz Isten akaratába, aki megengedte ezt a szenvedést...
 
 
 
Besoroltam az új festményfotókat, 6x6-os géppel (is) készítettem őket. Egy maradék kockát ellőttem a műteremablakra.
J., téged ez érdekelni fog, az onokákról a lásd: FOTÓ / 2003 alatt több felvételt is találsz. Egy beépített lencséjű digitális géppel készültek, ami ilyen alkalmi fotózásra van kitalálva. Másra nem is nagyon jó, noha igen drága. 
(Ezt lopták el Mikitől a villamoson, szerencsére. Úgyhogy muszáj venni egy tényleg jót.)
 
 
Próbálom, ízlelgetem ezt a Kormos Istvánt.
 
DIVINYI MEHMED IRÍGYE KÁROG
 
...hogy egy török hajdan egy magyar szüzecske miatt beállt hitetlennek, emiatt aztán mindenféle bajok,
...
szultánod véreset vicsorgott
dévénybe futt a nyomorult
gyaur szűzért esenkedik
tűzön perzselt disznót eszik
 
remélem megkaptad a lányt
s kerek fara csillagot hányt
s döfött narancs-csecse a menny iránt
s fűtörő talpad állt mekka iránt
...
Ez jó.
 
 
2003. nov. 17., hétfő 16:48
Semmi, nagyon fáradt.
K.-val találkoztam Szüts megnyitóján, azt mondja: Miért nem teszed föl naponta a vérnyomásodat?!
Szütsöt hívja a Kossuth-díjas író: A nap híre, hogy a kannibálok valami vezetője ünnepélyesen bocsánatot kért, hogy annyi misszionáriust megettek. És leteszi a kagylót.
 
 
 
2003. nov. 18., kedd  05:38
Öregszem: régi fotóim közt babrálok.
 
Elméláztam. Szüts-csel.
 
 
 
Még Sződligeten laktak. Valami nagy baráti kör vasárnapi látogatására emlékszem, sétáltunk egyet a környéken. 
Krajcsovics János fotója, alighanem.
 
 
Az első könyvemet csináltuk az AD. Stúdióban, a Naplót, kellett hozzá tőlem egy portré, hátulra, a fülszöveg fölé.
Kimentünk a napra, a maradék kockát Vojnich elsütötte ránk.  
 
 
 
Fiammal mentünk fotózni a nyári dunai árvizet, útközben eszembe jutott - áldott mobiltelefon - ehhez Miklóst is meghívni. Ő az itt készült fényképekből aztán olajképeket csinált. Épp most látható a Kiscelli Múzeumban.
 
Ez Váli Miklós fotója. 
 
 
Megint abbahagytam egy időre a reggeli futást. Nem megy. 
 
Viszont föltettem a 07. KÖNYVEK alá a C Napló könyvváltozatát a netre, hogy egyetlen fájlban is meglegyen. Baromi nagy, két és fél megabájt, lassan jön föl. Viszont lehet benne CTR + F -el szavakra keresni.
Miki Mednyánszkyról ír tanulmányt, ahhoz kellett hirtelen valami, onnét az ötlet.
 
 
 
2003. nov. 20., csüt. 05:12
Semmi. A szemem kiesik. Harmadik napja írom: 1556 új link, hogy a képek a 09.OPUSZJEGYZÉK alatt macintosh gépen is megnézhetőek legyenek. Majd az összes link ellenőrzése. A K betűnél tartok, eddig kb. 25 hiba. (A programozónak nem volt ideje és türelme most jobb részprogramot írni számomra. Evvel is heteket késett.)
 
Ehhez    			ezt kell hozzáalkotni:
 
P2/85/03 	 	../../foto/jpg/F8503.jpg
 
Szüts rámkerekítette a szemét: és ezt nem lehet makrósítani (automatizálni a műveletet)? 
Nem, illetve csak egy részét. Bocs, ENNYIRE azért én is tudom a szakmát. 
 
12:26
Az autó első sárhányóját, megint odadörgöltem egy oszlophoz, tolató parkolás közben, hiába. Fölkötöttem dróttal. A rendszámot szigetelő szalaggal. Az indexlámpa cellux-szal.
Túl hosszú. (Az autó.)
 
A linkírás ellenőrzése, már a SZÖ betűnél tartok.
 
 
16:44
Most kaptam N. B. barátomtól, e-mail, persze:
 
Esszé a hazafiságról
avagy a komenisták színeváltozása

(Találtam a George street-i közértben, 2003. 2003. nov. 19.)
 
 
 
16:58
Kedves Barátom, ott, Bajorországban! 
Jelzem, amit a múltkor hiányolt, az elkészült a honlapon. 
Mostantól az Ön macintosh notebookján is megnézhetőek együtt is az itthon lévő képeim, a 09. OPUSZJEGYZÉK... alatt. 
Most lettem kész.
Köszönöm az érdeklődést! Igen, az elv maradt, hogy külföldre nem. 
De a pesti lakásába szívesen adok képet!
 
 
 
2003. nov. 21., péntek 05:28
Kissé bávatagon nézek szét szobámban, a nagy kompjutermunka után, mint aki messzi útról érkezett. De a fűrészgépet már tegnap este a szoba közepére. Szüts adott pár méter iszonyúan csicsás, dús arany keretlécet. Nosztalgia. Befestem, megfestem. Pár éve aukción megvették azt az egyetlen múltkorit, (A/98/61), és még mindig nyugtalanít a dolog, a fejemben jár, mert az udvarias hátoldali kérés ellenére a vevő (aukcióról) nem jelzett vissza. A kép el van tűnve. Sokhónapos ígéret van, hogy megkeresik, görbe úton, és diszkréten. Már egy grafikát ajánlottam többeknek, ha föllelik. Egy szegedi orvosnő. Egyszerűen szeretném tudni, hol a kép. Az Ernstben is kiállítottam volna.
 
 
2003. nov. 23., vasárnap 05:48
A két aranykeret kész. Illetve már világos szürkék. A sarokillesztéseket pillanatragasztóval és csavarozással sikerült megoldani. (Enyvezni nem tudok.)
Ezen kívül egy könyvtartó állvány építése az éjjeliszekrénykofferemre. Találtam hozzá az utcán egy keramittéglát. (Az volt a feladat, hogy a könyv helyzete és dőlésszöge olvasás közben egy kézzel is állítható legyen. A másikkal könyökölök.)
Az unalmas A/03/25 és az A/03/22 átfestése. Közben Louis Armstrong, majd a Sláger Rádió. A bemondó körkérdése, mivel dobjunk föl egy házibulit. Egy betelefonáló: fenékszépségverseny tangában. A lányok először húzódoztak, de aztán.
Festés közben igyekszem nem eltűnődni az ötleten.
 
 
18:28
Gábort sokat biztattam, hogy most végre mégis befejezte kéziratát. A döntő érv tán az volt, ki a fene ismeri Illyés nyolckötetnyi naplóját?! Ki fér hozzá? (Illyés és Márai naplóiból kiírta a magyar írókra vonatkozó feljegyzéseket.) Sokáig fektette a feljegyzéseit, bizonytalankodott; közben gépipari könyvet is írt. Mára kihúzta a kéziratból a saját megjegyzéseit. 
Viszem a kéziratot a kiadómhoz, reménykedem.
Ez az eleje. Nem azért mutatom, mert a végén szerepelek benne.
 
Márai Sándor – Illyés Gyula 
MAGYAR ÍRÓI ARCKÉPEK
 
A naplókból egybegyűjtötte és kiegészítésekkel ellátta Berszán Gábor
Budapest
2003
 
 
 
Egyszer be kell fejezni. Akkor is, ha nincsen „kész”. Lehet-e a szövegkörnyezetből idézeteket kiemelni, majd ezeket az idézeteket új szerkezetben – íróportré ábécé-rendben – összerakni, betét-szövegekkel kiegészíteni? Ez nyilván nem filológusi módszer. Ez ipari, termékgyártó módszer. Amihez én értek első fokon.
A kenyér úgy készül, hogy a búzaszemeket megőrlik, szemcsehalmazt képeznek, amiből szitálással különböző minőségű lisztet kapnak. Vízzel, kovásszal, sóval – sütés után – új termék, a kenyér születik. Ilyen „új termék” a Magyar írói arcképek a naplókból. A napló a búza, a portrésor a liszt, a kovász talán én vagyok, a víz, a só pedig a Márai-Illyés idézetek közé iktatott újabb idézet.
Sérül-e ettől a két szerző? Aligha. Művük új színben, új mondanivalóval bukkan elő a naplók több ezer oldalas szövegéből. Az arckép-gyűjtés többszöri olvasás eredménye. Bizonyára nem tartalmazza a naplókban található teljes portrészöveget. Volt, akit kihagytam.
Az arcképeket a két íróra jellemző napló-idézetek vezetik be.
Miért Márai és Illyés? A gyűjtemény válasz a kérdésre. Elöljáróban álljon itt két idézet egymásról, a naplókból:
 
Illyés: Nem tisztelem Márai álláspontját; magatartását / a személyi részt/ annál inkább tisztelem. S ebben is a legjobban a hűségét, ahogy megáll a Kassai polgárok-nak már csak az ő képzelete őrizte – s tán csak a képzelete alkotta – várfokán.
 
Márai: Illyés az egyetlen, akivel beszélhetnék, aki mindent tud: tud írni, teljes erővel és öntudattal, művelt, értesült, a szó nemes értelmében, mint egy vadállat és magándetektív egyszerre, huncut, van humora – vele tudnék beszélni. Ő az egyetlen élő író, a szó másik értelmében.
 
A napló szövegét helyenként rövidítettem, ezt … jelzi. Előfordulhat-e értelemzavarás? Remélem nem sok.
   
A naplóidézetek azonosítása: naplókötet száma/oldalszám. Pl. Ady 6/15 azt jelenti, hogy a 6-számmal jelzett napló 15 oldalán található az idézet. A naplók sorszáma és pontos címleírása a Márai Sándor és az Illyés Gyula c. fejezet végén, a gyűjteménybe felvett írók teljes névsora a közös Kronológiai táblázatban található. A betét-szövegek tipográfiája eltér a naplószövegekétől.
 
A gyűjtemény nem jött volna létre a Lukács uszoda zuhanyozójában – esetenként a Margit körúton sétálva – Váli Dezsővel folytatott beszélgetések nélkül.
 
És néhány sor valahol a könyv közepéből. Ez Illyés: 
 
4/44. Esik szó Szabó Lőrinc pályavégző műveiről. Nem olyan mértékben, ahogy a két világirodalmi remeklés, a Tücsökzene és a Huszonhatodik év jogot tarthatna rá. Ahogy az öregedő Vas István és Jékely Zoltán lírájának befogadásával is adós még az irodalmi köztudat.
 
4/121. Tegnap egy férfi Flóra / régi/ intézetének portásánál középnagyságú bőröndöt tett le kettőnk számára. Itthon kinyitva: különféle nagyságú borítékok, azokban levelek, fényképek, versfogalmazások. Tetejükben lezárt borítékban Szabó Lőrinc néhány sora. „Kedves Marianne” megszólítással arra kéri címzettet, hogy ezt az utazótáskát húsz év múlva adják át „Illyés Gyulának”. Az írás kelte 1954. december.
Lőrinc levelei Erzsikéhez és Erzsike levelei Lőrinchez Klára levelei és fényképek, följegyzések. A leveleket nem nézzük meg – nekem van fokozódó ellenérzésem, hogy behatoljunk mások titkaiba. Adjuk át az egészet Klárának? Nyilván földúlná. De hisz hagyhatta volna Lőrinc őneki is. Bezárjuk a bőröndöt, gondoljuk meg a teendőt…
Lőrincnek nyílván célja volt, hogy nem semmisítette meg ezeket az iratokat…
 
 
 
Olvasok: Magyar Költészet Antológiája. Sose hallottam: Nadányi Zoltán (1892-1955).
 
MARIANN A FÜRDŐKÁDBAN
 
Mire ébredetem máma?
Zúgatják a csapot.
Túlságos volt a lárma,
amit a csap csapott.
 
Egyszerre kitalálom
 fürdőben ki van,
és szememből az álom
kiszáll, ez Mariann!
 
Fürödni fog, rivalgó
hangokkal hirdeti
közöttünk csak az ajtó,
mulatság ez neki.
 
Csak azt akarta, tudjam
és máris belekezd. 
A csap utolsót buggyan,
rátolja a reteszt.
 
És jönnek hangok, újak.
Lepedőlobbanás,
hogy attól is vaduljak
utána csobbanás.
 
Most lép a kád vizébe,
tudatja ezt velem...
 
És így, még két oldalon át. Bájos!
 
Ez viszont rövid. És kerek:
 
DAL EGY MORZSÁRÓL
 
Mellettem ült az ebédnél,
nem voltunk egyedül.
Én boldogságban úsztam,
itt van, mellettem ül.
 
Csípett a kenyeremből,
ez néma vallomás.
Kezemre morzsa perdült,
azt se dobhatta más.
 
Hogy eltalált a morzsa,
be rég volt, istenem.
De erre még emlékszem.
Csak erre. Többre nem.
 
 
2003. nov. 25., kedd  13:21
Tegnaptól újra futok. Megy. Babel novellák. Délben fehér rajzszög három képkeretbe: fotózható, befejeztem.
 
 
2003. nov. 26., szerda 18:30
Futás: csak féltáv ment. Zsófiéknál villanyszerelés. Babel (1894-1941) negyed óra, fantasztikusan jó. A tüllszoknyás, harmatos bőrű, tizenhat éves szőkecopfos szende kozákjai a lövészárok szélén pipázva, véres szuronnyal. Mint nálunk Gelléri Andor Endre (1906-1945).
 
 
2003. nov. 27., csüt. 22:05
A/03/12 átfest, most komolyabb. Meg fölmostam a műterem valaha fehér linóleumát, térdelve. Utána alig bírtam-
 
 
2003. nov. 28. péntek 12:18
Hozza a postás, meghívó a Kortárs Magángyűjtemények III. kiállításra, az Antal Gyűjtemény mutatkozik be, meglepődve látom rajta a nevem. Aztán beazonosítom, ja a Régi műterem, A/00/28. Nem rossz a névsor, Breznai, Birkás István, Deim, efZámbó, feLugossy, Földi Péter, Gaál József, Károlyi Zsiga, Lakner, a nagy Lakner, Lois Viktor, Méhes László, igen, a híres Fürdőzők képe; aztán eltűnt, szintén disszidált, Swier. Robi, Ujházi, Vojnich, Wahorn, stb. 
December 3.-án, szerdán este 8-kor nyílik (miért akkor?), nyitva 10-től hatig, szombaton csak 1-ig. Vasárnap zárva. 
A Madách téri kettős klinkerház mögötti Madách út (utcácska) 8.: Godot Galéria.
 
 
2003. nov. 29., szombat 17:38
Az antikvárium persze még zárva nyolckor, uszodából hazafelé, de engem beengednek. Kulcsommal szoktam kocogtatni az üvegen. Kirakatában a Népművelési Propaganda Iroda füzetecskéje: Jean Gabin.
Elérzékenyülök. Mit is szerettem annyira rajta, már (még) mozitnéző koromban is?!
Talán a Férfit. Semmit nem kell mozdulnia, csinálnia, maga a nyugalom, a magabiztosság, a tekintély. Most olvasom is, néhányan éppen ezt hányták a szemére. Kilencvennégy film. Sztár negyven éven keresztül. Valami régi nyilatkozatára emlékszem, nagy sikere után legyintett: Igyekeztem jól dolgozni.
Mire még.
Elsős, József Attila gimnázium, 1957. Lyukasóra, Lánczy Guszti kiül az első pad tetejére, és részletesen elmeséli, eljátssza az Átkelés Párizson film mindkét főszerepét. Később láttam is. Tulajdonképpen mindegy, csereszabatos, hogy az ember az alapvető élettanulságokat honnét szedi össze. Gabin a háborús, németektől megszállt Párizsban úri csavargóként (egyébként festőművész) éjszakai kószáltában összeakad egy kis csempésszel, akinek két bőrönd húst kell elvinnie a város másik végébe, persze gyalog. Gabin szórakozásképpen beáll segíteni, koffert cipelni. Mindenféle kalandok. Éjfél felé, gondolva, hogy egyedül van, feltárcsáz egy számot, s pár sor verset elszaval, németül. Alkalmi társa hallja, frászt kap. De nem ez az érdekes. A vers végén annyit mond, eszembe jutott, ugye szép- vagy valami ilyesmit, és leteszi a kagylót. 
Ilyenekből tanultam élni.
Láttam A macskát is, azt később, már tévén. Simone Signoret-vel. Valami keserű dolog volt. Két ember szereti és marja egymást. Egy üres utca, talán lakatlan ház, amiben csak ketten laktak, túlvilágian egyedül. Az asszony halála.
Emlékszem még egy filmre, ahol Alan Delonnal játszott. A szánandó gyilkost vezetik a nyaktiló alá, és odaszól Gabin-nek, aki az ügyvédje: Félek. Ahogy az lassan ránéz, és némán bólint.
Az ilyen öregedő férfiak imponáltak nekem. Apahiány?
 
Egyszerű ember volt, alulról jött. Vagyonából földbirtokot vett, szarvasmarhát tenyészett. A lóversenyiparban is benne volt. Barátaitól stopperóra, születésnapjára. Egyszer parasztjai föllázadtak ellene. Sok szerelem, Marlene Dietrich is, évekig. Végül család, három gyerek. Öregkor, többször visszavonul.
Jan Gabin, 1904-1976.
 
19:38
Egy baráti telefon, amitől boldog vagyok. A Blitz Galéria aukcionálja négy képemet, kiállítva mától az V. ker. Szalay utca 3 alatt. Aukció dec. 9., 17h, Hotel Kempinsky.
 
A/72/22 Séta veled / 20 ezerért adtam, azt gyanítottam, csak a szép keretéért veszi meg. A kép most 360 ezerről indul.
A/74/33 Majd egyszer / 480 ezerről,
A/83/03 Halkan szólt / 360 ezerről,
A/84/21 Régi zsidó temető - Bukovina II. / 800 ezerről.
	
 
Ebben az a nagyon jó, hogy ezek a képek 1984-ben kerültek egy berni fogorvoshoz. (A történet adatai: KIÁLLÍTÁSOK 6 MINDEN KIÁLLÍTÁS = SZEREPLÉS-NAPLÓ , 8408 tétel.) Azt hiszem, ez volt az utolsó külföldre eladásom, már nagyon szívtam a fogamat. 
(Közülük hármat nagyon szerettem, már akkor is; a címekből látom.) 
S most visszatértek.
 
 
2003. nov. 30. vasárnap 21:38
Délelőtt Robival kettesben séta a Hajógyári szigeten. Utána beszaladtam Pestre, megnéztem a 20 éve látott képeimet a Blitz Galériában. Az egyik jócskán sérült. Most csak a keretét lesz lehetőség kijavítanom.
Újabb üzenet, a BÁV (Bizományi) Lónyai utcai aukciójára is beadott egy régi ismerősöm egy kis műtermes képecskét. Ezért csak 120 ezret kérnek az induláskor. A/91/38, negyven centis, Csongrádon kezdtem, a Főiskola nyári művésztelepén.
 
És vége a hónapnak, 781 látogató, vagyis napi 26,0333.
 

  
105. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2003. DECEMBER
 
2003. dec.1. hetfő, 08:42
Szia kedves J., így az év vége felé már. Ködösek a reggelek. Este Kata névnapját ültük, anyámmal együtt (dédmama!) négy generáció volt jelen.
Zsófi tanácsot kért, mit tegyen, a kétéves Piszu a rácsos ágy peremét megmarkolva, előre hátra ringatva magát az éjszaka közepén átközlekedik a gyerekszoba túlsó végébe. Ágyastul. A megfelelő zajjal. 
Hazafelé, a Gellért téren a 47-es villamos hátsó ütközőjén két kölyök. Ezen elámultam, ilyet ötven éve nem láttam. Arra még emlékszem, ahogy a hatvanas években egy köteg 2x4-es (keret)léccel fölugrottam a Budára tartó nyitott peronú 44-esre. A dekor áruházban vásároltam ezeket sok évig, a Fehérhajó utcában. Hol van már az a bolt.
Aztán az a sztereotípia is megfordult a fejemben, hogy Amerikában az efféle csínyeket mosolyogva jóváhagyják, hadd szokja a fiú az életet. Még fél másodpercig azt sem tudtam eldönteni, kinek a pártját fogjam. 
Aztán keresztbeálltam a síneken, és kiszálltam az autóból.
 
 
2003. dec.2. kedd 03:47
Megfejtődött a 120 ezer. Kis műtermes képem indulóára a BÁV aukción. Megmutatták a katalógust. Márfy és Tóth Menyhért is ennyi. 
Te jó ég. Bocs, akkor rendben. 
A Blitz Galéria húsz év után hazakerült aranykereteit viszont kijavítottam. Az egyiket le is ejthették, a kép végigkaristolva. A hátára ráírtam, hogy Kedves Gyűjtő, restaurálnám, ha megengedné (térítésmentesen).
Most az izgalomtól vagyok ébren, a fene egye meg. Délután mehettem az egy hónap után harmadjára megjavított vakumért, most rendszerbe állhat a másik három mellé, a képek fotózáshoz. Úgyhogy fölébredve most fölszereltem, s vagy ötven fénymérés; a fej beállítása. 
Hogy ezt mért nem lehetett másnapra hagyni. De annyira várom, hogy végre üzemkész, hogy végre ne kelljen törődni vele.
 
Fiamat utolérem mobilon, utcáról, az utolsó percben: Nem tudnál hatra a Zsidó Művházba jönni, az Operához? Fizetem a taxit.
Én is későn tudtam meg, hogy az 1962-es Kés a vízben Polanski filmet vetítik. Igen, a Hamu és gyémánt, az Éjszakai vonat, a Mater Johanna időszaka.
Most is megrendítő volt, sírnivaló. 
 
Ma este hatkor ennek az idén újraforgatott változatát vetítik: Gábor Altorjai Törn, német-izraeli film. Állítólag beállításról beállításra követi az eredetit, a végén valami csavarás. Tisztelgésnek szánta a 70 éves Polanski előtt, elküldte neki díszdobozban.
Az ötlet őrültség. És lehetetlen vállalkozás. Ez annyira nyilvánvaló, hogy ha mégis belekezdett, hátha van benne valami. 
Igazi dilemma, elmenjek-e. Féltem magamban az eredetit.
 
Hajnali e-mail.
 
Kedves István, ott, Ámerikában.
Köszönöm (félhangos) dörmögésedet, töprengésedet.
Ha jól értem, ami magadról:
Szerintem a rendszeres munka kötelező. De ez nem ugyanaz a kalauzoknál és a művészeknél.
Ha a szíved odahúz időnként Amerikába (te tudod), ez elegendő indok egy életformához.
 
Ami rám vonatkozna (megint csak, ha jól értem gondolataidat):
Hogy ne hazudjak: gondolom, másokat is segít, amit leírok (magamról is). Én jól szórakozom vele.
Nem kitárulkozni nehéz, hanem tisztán látni (magamat is).
 
A Lao-Ce idézeted megfog:
He who knows, does not speak. He who speaks, does not know. 
(Aki tudja, nem beszél. Aki beszél, nem tudja - valahogy így fordítanám.)
Igen, én nem tudom, én néha nagyon nem értem ezt az egészet. 
Azért beszélek (annyit).
ölel:
D
 
20:47
Csak elmentem Katával a Kés a vízben II.-re (Törn a címe). A két kakaskodó fél ezúttal nő. Nahát. Az első tíz perc csakugyan pontosan ismétli az eredeti film beállításait, itt az asszony veszi át dühösen a volánt, veszi föl a stoppost stb. Akkor hazaindultunk.
Igaz, nem csak ezért. Katát zavarta a három igen rossz arcú szereplő. Nekem meg az első képsoroknál beugrott, még az eredetit is unnám másodjára. Nemhogy ezt.
Aztán este a Népszabadságból megtudtam, hogy mi (lett volna) itt az ábra. Hogy a két nő elcsábítja egymást. Hűha. Altorjai Gábor, Németországban élő filmíró és rendező: Mindig úgy gondoltam, hogy az eredeti Kés a vízben fő motívuma a két férfi főszereplő közötti homoszexuális vonzalom.
Én nem gondoltam úgy.
 
A premier még hátra van, mert Polanski még nem látta a művet, majd ha ő nekik ajándékozza a jogot.
 
De jó, hogy otthagytuk. Hazafelé elkanyarodtunk a Nagymező utcába, hogy Katának megmutathassak három arasznyi műanyag mikulást egy kirakatban. Háttal állnak felénk, két tanga bugyit tartanak, és riszálják a feneküket.
 
Nádas Péter fotókiállítása a Mai Manó Galériában. Amikor hallottam, hogy 500 fotót csinált kertje körtefájáról, azt mondtam, már az indulás rossz. Ötöt kellett volna.
Tán tizenöt-huszat rakott ki, ez is sok, de még tűrhető. Lenne. Hanem a szép nagy keretek közepén tán 15 centisek a fotók, idézetek; a látványba belebújáshoz, az átéléshez kicsik. 
Arisztokratikusan elegánsan unalmas.
 
 
2003. dec. 3., szerda 09:32
Szia J.! Kérdezted, hogy még mindig vannak-e Mária-jelenések Medzsugorében?
Itt a november 25-i üzenete:
 
Drága gyermekek!
Arra hívlak benneteket, hogy ez az idő legyen számotokra még erősebb bíztatás az imádságra.
Kicsinyeim... ti legyetek a szeretet, az öröm, boldogság és a béke ebben a békétlen világban...
Köszönöm, hogy követtétek hívásomat.
 
Ha belegondolok, azért ez furcsa, hogy Mária szövegébe  kissé belelektoráltam.
 
 
Levél Nádas Péternek. 40 forintos bélyeg kell majd rá.
 
deske.hu   /   12. váliNEWS   /   2003.2003. dec. 2.  20:47
DE AZÉRT NINCS HARAG?!
ölel:
D
 
 
 
2003. dec. 4, csütörtök  13:18 - 18:01
Nem emlékszem boldog álmomra. Tényleg. Talán a csajokkal, valaha.
Most meg: bíztattak, elővettem az altfurulyámat. (Megvan, ez igaz. A tenort rég kitettem a kukára.) Fura zengő, öblös hangja volt. Ismét bíztattak, improvizálni kezdtem (amit ébren nem tudok). Valami földöntúlian gyönyörű zene volt. Aztán egy másik dallam, egy harmadik, hosszan. 
Félálomban már azzal foglalkoztam, hogy mi lehet ez.
Hacsak nem a tegnap elkészült két új kép tükröződése:
 
Ékszerműterem A/03/44 

 
és Műterem zöld ablakkal A/03/45
 
Több képet nem is hiszem, hogy kezdek idén.
													
20:48
Megvan a jövő évi Lukács-bérlet.
120 és 230 ezer között árulják. 
A legolcsóbb a / szekrényes / elővételi 
/ törzsvendég kategória.
 
(Törzsvendég, aki leadja az idei bérletét.)
 
 
21:52
Levél a Szerzői Jogvédőimnek.
Bp. V. Falk Miksa u. 30.
 
KEDVES HUNGART!
 
2001. 11. 26. dátummal Önöktől értesítőt kaptam, mi szerint a Kiselbach Galériában 2001. decemberében elárverezett 
Zsidótemető 2. változat  A/01/33 képem 
utáni jogdíjam * megérkezett, bruttó 35 ezer forint.
Kérem szíves válaszukat, hogy pénzem éppen két év elfektetést ki és mi okozta. (A Galéria az aukciós szabályzat értelmében ezt a pénzt egy héten belül megkapta. Érdeklődöm, hogy az elmaradt kamatokat ki téríti meg nekem.
Válaszukat várva, szívélyes üdvözlettel:
 
* Kevesen tudják, még kevesebben tartják be, hogy minden eladott képem után 5 % jár nekem, 
és majdan utódaimnak is.
 
 
2003. dec. 5. péntek 04:58
Kedden hazahoztam a Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlatra beadott három képemet a Műcsarnokból. És nem volt erőm a Szépművészetibe bemenni. Homlokzatán méteres betűkkel: MONET. Talán majd ma délben. 
Előtte még egy emeletes rácsoságyat kell lehozni a Rózsadombról.
 
Ugyancsak kedd óta,  06:58-kor, elhaladtomban a Lukács uszoda felé, a  Török utca kettő táján egy rigó szól, valahonnan fenn a magasból. 
Mi olyan boldogító ebben?
 
08:44
Mondom a rigót egy sporttársnak, azt mondja: sajnos, sajnos. Márciusban kellene.
Nem tudom zoológus-e vagy rendmániás. Mint én.
 
 
21:22
Egy segélykérő kör-e-mailt kaptam délelőtt, én is továbbítottam már vagy 100 címre. Estig három visszajelzés. Most jutott eszembe, hogy ide is beteszem:
 

Subject: FW: NEM KAMU - segítségkérés!!!

Sziasztok!

Kérlek olvassátok el, nem kamu, a párom kollégájának a kislányáról van szó, ismerem őket. Ha Ti nem vagytok B RH negatívok akkor kérlek küldjétek szét minél több helyre hátha valaki tud segíteni.
Köszönöm szépen,
Tímár Vera, 2003.12.01.   ( Ő a tesóm munkatársa!!!)

Az üzenet:

Segítséget kérek. Jó barátunk kislánya súlyos csontvelő-károsodással kórházban van, vérdonort keresünk neki, olyan ember személyében, aki már adott vért és B RH negatív vércsoportú. A vércsoportból látszik, hogy ez elég ritka, ezért vagyunk kénytelen minden lehetőséget megragadni.
Gyakorlatilag életmentésről van szó, hogy a kislány kihúzza a csontvelő átültetésig. Ha van ilyen személy, kérem, telefonszámmal együtt jelentkezzen
a bigz00@freemail.hu e-mail címen.

Köszönettel: Nagy Zoltán
 
 
2003. dec. 6., szombat 17:08
Tegnap délutánra hullafáradt az ajándéknak ígért emeletes gyerekágy szétszerelésétől, több óra csavarozás, miszlikbe, soha többé össze nem rakható satöbbi. Aztán összeszedtem magam, fél ötre a Monet és barátai a Szépművészetiben. Majd egy hete nyílt, és még nem láttam. Most se. Nem engedtek be, hogy ma már nem, túl sokan vannak. De vegyek elővételbe jegyet, akkor nem kell majd sorba állni... Ijedtemben vettem négyet, 6800-ért. Aztán megnéztem a kedves Tizianot.
Ma tízre újra. Nem mondom meg milyen volt, ki-ki maga alakítsa ki. Egyébként se értékelni; használni kell. Volt boldogító találkozásom is, főművel. Az itthoni három képéből kettőt mindig is elsőrendűnek szerettem. Ez az egyik, itt:
 
Monet és barátai. Én is az vagyok. Öt képem nyugodtan befért volna közéjük.

											
Metró-átszállás közben a Deák téri aluljáróban az új PETRI ÖSSZES I., háromezerért. Ez is boldogító találkozás, nagyon szeretem.
 
A VILÁG LEGNAGYOBB ÜNNEPE
 
Vörös, vörös, vörös
műbőr tárcák és vörös kombinék,
vörös bor, vörös diploma, vörös kutya,
Egy hentes kifaragja
(vörös neon, körül feszes, fagyos kacsák)
disznózsírból a Téli Palotát.
Esetleg a közlekedési lámpák
három napon át minden irányban vöröset mutatnak.
...
 
UTÁLOK VÁRNI
 
Hiányzol. Szőrösdeszka, meg
laposabb, mint egy tetű -
ilyeneket mondok, meg ilyenebbeket.
Nyomdafestéket 
nem tűrő lénnyé lényegülsz,
amikor hiányzol.
 
Nem is beszélve
arról,
amiket gondolok rólad.
 
Miért nem jössz már?
 
(Valami konvertálási okokból nem szabad idézőjelet használnom, dőlt betűvel helyettesítem.)
 
Este e-mail Várady Szabolcsnak - társszerkesztő - hogyan lesz az ÖSSZES  tovább?:
 
Négy kötet lesz, jövőre kettő, és 2005-ben egy. 
II. Műfordítások,
III. Interjúk, 
IV. Vegyes prózák (tanulmány, kritika, verselemzés stb.)
 
Akkor a java már megvan.
 
 
 
2003. dec. 7. vasárnap 20:25
Délelőtt a Nagykevélyre mentünk föl, Pilisborosjenő felől. A tetőn, szuszogva egyet, kerestük a rég leégett menedékház falait, pár éve még álltak. Semmi nyom. Aztán a göröngyök között egy konyhapadlófoszlány. Ennyi maradt. Közben Robi unokáját idézi. A hároméves kislány levelet diktált: (Az ékezethiányok is hitelesek.)
 
Kedves Mikulás!
Küldjél anyának egy uvegbogrét, Emmának egy macikát, nekem egy konyvet, 
amelyikben gyógyszerek mennek és házikós.
Apának egy vodrot.
A többiek írjanak maguknak. 
Puszi: Janka
 
Aztán a végre megjelent Várady Összesről. Hogy túl vastag kötet, én levágom a nem-verseket. Merthogy mindenféle fordítások is, nem érdekel. Azt mondja Robi: maximalista, a negyven év alatt átlag két és fél verset írt, minden próza-sora is patikamérlegen. És nagyon jó. A versfordításaiból pedig például a Hadrianus-vers a tizenöt legjobb magyar munka között tartatik számon.
Ja, az más. Akkor a kötet egyben marad. (Úgy szerettem volna írni, hogy egybe marad, de lehet, hogy ezt nem szabad. Talán aposztróffal, azt meg a net nem tudja rendesen.)
Nézzük a verset:
 
HADRIANUS CSÁSZÁR (76-138)
 
LELKECSKE
 
Lelkecske, te lengeteg, ingatag,
testem vendége, útitárs,
sápatag, sivatag, hallgatag
helyekre visz most az utad,
s játékaidnak vége már?
 
 
 
21:47
Most kaptam, a hajam égnek áll:
 
Tisztelt Váli úr!

Az ember mindig tele van kétségekkel:

http://www.virusbuster.hu/hu/viruslabor/hoaxok/veradas_b

üdvözlettel
em
 
	Vagyis hogy ez egy (ártatlan) vírus, hoax.
 
 
 
Dec 8. hétfő 10:04
És ez se igaz. Vagy. Szüts most mondja, ezek a víruskeresők minden körlevelet automatikusan fölvesznek.
Ha mégis, nagyon aljas tréfa.
 
21:32
Délelőtt az Iparművészeti Egyetem dísztermében az elsőévesek félévi kiállítása. Mike anyaga két paravánon, rendben van. Tíz méterre tőle épp negyven éve az enyém volt itt, másodéves. Akkor majdnem megbuktattak rajzból. Délután anyácskámnak segíteni, a karácsonyi bevásárlások. A lifttől visszafordulva elkeseredetten kereste a cédulát a lajstrommal. A konyhaasztalon találtuk meg. Közben megrótt, hogy nem téli sapkában vagyok. A Skálában hosszasan tébláboltunk a pultok között, hol vannak a konyakok, s milyet is kell venni. Hogy a BRANDY feliratú az konyak-e. A szívspecialistának, persze, karácsonyra. Végül egy orvosfeleség igazított el, kedvesen, rábökve egy háromezer forintosra, hogy a férjem ilyet szokott kapni. Azt vettük meg. Meg négy flakon étolaj, egyebek. Gurulószatyorral.
 
 
2003. dec.. 9., kedd  09:16
13 és fél év után ma lettem törzsvendég. A kabinos odasúgja: elfoglalták a 43-ast, de félretettem magának egy közeli szekrényt. Aztán előhúzza zsebéből az A/03/45-ös képem egy iszonyúan lila repróját, hogy tegnap töltötte le a netről a Sanyi bácsi számára. Mondom, majd csinálok jobbat. A zuhany alatt F. fölkínálja, hogy kölcsönadna egy háromoldalas angol Monet-életrajzot. A vízben megállítanak, hogy 800 ezer indulóárral ma aukcionálják a Kempinszki Hotelben egy zsidó temetőmet. (A/84/21, mutatom.) Aztán az öltözőben ugratnak, mért nem festek inkább önarcképet. Mondom, 68-ban megfestettem magam kék cári tiszti egyenruhában, arany parolival, égő várossal a hátam megett. A történész aki mindent tud, megjegyzi, hogy a kék szín nem stimmel. Az ott, akkor bányásztiszti egyenruha volt. Az egyik ilyen tábornoki rangú főemberüket 1910-ben Selmecbányán ki is tüntette az Osztrák-Magyar Monarchia, arra emlékezve, hogy valaha ott végezte bányamérnöki tanulmányait. A neve nem jut eszébe. Ugyanis - tette hozzá - Európában, a többit egy évszázaddal megelőzve, ott volt legelőször ilyen főiskola. 
 
12:45
És még mindig csak délelőtt.
1/. Az Iparművészeti Egyetem kérte:
 
2003.12. 09.

AJÁNLÁS MUNKÁCSY-DÍJRA

Nádor Tibor korosztályának legjelentősebb magyar festője.
Szívélyes üdvözlettel:  

Váli Dezső
 
2./ Hét telefon, egyebek mellett a Győri és Kecskeméti Múzeum igazgatójának, egy kollega 10 éve elkallódott négy képét kéri számon rajtam. Fogalmam sincs, hova kerülhettek. A győri állandó múzeumi anyagunkba már nem kerültek be, a Történeti Múzeumi kiállításunkon még szerepeltek. A kettő között valahol. Ő hazavitte? Visszavonta? Ott maradt a raktárban?
 
3./ Népszabadságtól telefon. Időegyeztetés interjú ügyében. Hogy adnék-e. Naná.
 
4./E-mail váltás, egy ungvári honlap szerkesztője közölné ezeket a Le Meux-i leveleket. 
Érdekes, közösségteremtő a kezdeményezése, érdemes belenézni:
	http://hhrf.org/ungparty/
 
5./ Telefon az egyik valaha elajándékozott legjobb képem ügyében. Úgy tűnik, már nem kell, és visszakapom.
 
6. Megfestettem az A/03/46-ot. Csak azért, mert Szüts szerint a 45-öset még folytatni kéne. Ahhoz nem volt kedvem nyúlni, inkább még egyet próbálok ebbe az aranyos csicsás keretbe.
 
 
 
2003. dec. 11. csüt. 17:52
Semmit nem írok, mert elvesztettem a szürke sapómat, és nagyon szomorú vagyok.
 
 
 
2003. dec. 12., péntek 09:43
Tegnap a Népszabadság interjúmat írtam át meg át, sürgősre kérték. A téma a művész és lakhelye. Jövő szombaton jelenek meg.
 
(Hogy milyen is a Margit körút 8.05 kor, már uszodából jövet:) 
...Már élettel teli. Az utolsó, szaladó, elkésős kisiskolások. Őrült forgalom. Hihetetlen belegondolni, de amikor ideköltöztünk, a Mechwart téren még nem volt közlekedési lámpa. Gyakran vagyunk napihír, az itteni forgalmi dugók. Közben sorra nyitnak az ismerős boltok. A Margit utca-Török utca sarkán benézek a szerszámboltba azon a ritka napon is, amikor nem vásárlok szerszámot. Egyszer kölcsönadtak egy falcgyalut, kiállításaimat számon tartják.  Aztán az antikvárium, az még zárva ilyenkor, de kulcsommal megkocogtatom a kirakatüveget, és beengednek, ha megláttam valami kincset a kirakatban. Legutóbb az Illyés-naplókat. Intünk egymásnak Koronczai órással, mindig invitálom, jöjjön úszni, tudom róla, hogy fáj a dereka. Azt is tudom, hogy a lánya hívatást váltott, édesapja mestersége után most tanulja az ékszerészséget is. A ferencesek melletti kapualj lépcsőjén fektéből már felült az öreg hajléktalan, nappal is ugyanott időzik, még senki se látta felállni. Lehajtott fejjel, előtte papírpohár, nem szól, nem kér. Majd az élelmiszerbolt, feleségem bíztat, hogy itt vásároljak, pártolni kell a magyar boltokat. Korábban pacsniért jártam hozzájuk, gyerekkori emlék, aztán negyven évig sehol se láttam... 
 
(A teljes szöveget csak jövő szombaton illik megmutatnom.)
 
Aztán egy ajándékozó levél. Egy képem tíz éve az Építész Tanszéken, most valahogy már nem kell nekik, oké. Hát átajándékoztam egy pár szobával odébb, ahol örülnek neki:
 
Magyar Iparművészeti Egyetem
Rektori Hivatal
 
1967-ben diplomáztam, itt. Én soha nem irigyeltem a cambridgei vagy oxfordi diákokat, olyan oktatást (és nevelést is) kaptam. Ötödévesen egy szerelmes levelemet először Szrogh tanár úrnak mutattam meg, ebédidőben, a Remíz melletti vendéglő teraszán. 
Megkorrigálta, azt is.
 
Az Egyetemnek ajándékozom egy festményemet abban a reményben, hogy ...  satöbbi
 
 
 
Meg még egy munka, a megküldött Magyar Nagylexikon szócikket írtam (nem is) kissé át.
 
Drága Gy.!

Egyszer be kell fejezni. Igyekezetem az eredeti szócikket követni, csak kissé összeráztam SZEMSZERKEZET szerint az egészet. Nem ismerem igazán a lexikonírás elveit, én csak egyet írtam, 14 éves koromban, egy Geológiai lexikont, a C betű végéig jutottam el. De úgy vélem, a véleményeknél fontosabbak az adatok. És jó, ha az egyfélék egymás mellé kerülnek.

Egyen aggódom kissé, gondolom, egy ilyen Szerkesztőség hivatalból ógondolkodású. S nekem a web-címemet sokszor kihúzták már különböző  publikációkból, hogyaszongya az reklám. Holott csak egy e-könyv címe, illetve dehogy is egy, a legfontosabb. Három évem munkája, de nem ez a lényeg, hanem hogy egy csakugyan teljes adatbázis azok számára, akik enélkül nem tudnának nyugodtan elaludni. Netán.

Ha ezen továbbit csiszolni kellene, éjjel-nappal ügyeletet tartok e-mailen vagy mobilon... 
 
És a szöveg. (Reggel a zuhany alatt F. megkérdezte, hogy ugye közlöm. Eszembe se jutott volna.) 
 
Váli Dezső (*1942. okt. 2. Bp.): festő. A bp.-i Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakán diplomázott (1967). 1959-től foglalkozik festészettel. Periódusai: absztrakt időszak, (1969-1983), Régi zsidó temető sorozat, (1984-1987), Műterem-sorozat (1987-től). Korai munkáira Paul Klee és Bálint Endre hatott. Első temetős képei saját fotói alapján készültek. Váltás után kezdetben saját műtermét festi, majd ez a téma lassan nem konkrét  (időnként szerzetes-, vagy börtöncella jellegű) enteriőrré formálódik. E hosszan érlelt, végletekig letisztult szerkesztésű képeinek kompozíciós elemei a falak, a lecsupaszított berendezés (asztal, szék) amelyeknek tárgyszerűségét olykor a beszüremlő, transzcendens aurát teremtő fény oldja fel. Hangvétele lírai, színei visszafogottak. A hagyományos olajfestés-technikát követi. Pontos oeuvre-katalógust vezet. Műveit csak kiállítási célra engedi ki külföldre. Minden évben egy-két hónapot alkotóházban dolgozik, 1980 óta Kecskeméten. Tanulmányutjain minden múzeumot végiglátogat: Európa, New York, Észak-Korea és Izland. Hobbija: fotózás, irogatás.
A Zebegényi Nyári Képzőművészeti Szabadiskola kollázs-montázs szakát vezeti (1975-1979). A bp.-i Képzőművészeti Főiskola vendégtanára (1991-92), majd az Iparművészeti Főiskola tanára (1994-95). Fontosabb kiállításai: Műcsarnok (1981), Ernst Múzeum (1987, 1990, 1997, 2002). Derkovits-ösztöndíj (1977-1980), Munkácsy-díj (1986), Pollock-Krasner ösztöndíj /USA/ (191993. 1997). 1994-ben egy kortárs festészeti gyűjteményt hoz létre, állandó kiállítás céljára. (Győr, Városi Művészeti Múzeum). Megjelent publikációi: C-napló 1958-1992, (1992), Tanú ez a kőhalom. Zsidó temetők Közép-Európában, (fotóalbum Sáros L.-val), (1993), Váli, monográfia (1997), valamint megjelent összes munkája; Váli-oeuvre, CD-ROM-on és interneten, deske.hu (2000).
 
A repró adatai:
„Fehér műtermek I. (A/00/17)” olaj, farost  60x60 cm, 2000
Antal-Lusztig Gyűjtemény
 
 
Vettem egy pótsapót. Ez is szürke, elbűvölően puha, a fülemhez simul és meleg. 
De én az elveszettet szeretem. Pedig az szúrt is.
 
A napokban írtam, hogy igen gyönyörűen improvizáltam altfurulyán (álmomban), és milyen boldog voltam. Most egy barátom fölhozta Bach Fuvola szólószonátáit, CD-n, hogy hátha ez volt... és ettől is...
Nem ismertem. Jó zene. Három Hanta? testvér muzsikál egy negyedikkel, a név magyar is lehetne, de, ha jól látom, belga.
 
Most valami multiviamint szedek, lázasan. Vagy talán csonterősítőt. Kata azt mondta, ha kész, enyém az üveg.
 
 
2003. dec. 13., szombat 19:25
E-mail a távoli-közeli Ungvárról.
 
Amikor a gyerekeim egészen kicsik voltak és kirándulni mentünk (és nem volt még kocsink), a fiam elvesztette, vagyis a taxiban hagyta kedves kockás sapkáját. Ő is nagyon szerette. Érdekes módon nem ő, hanem a nála kisebb Csönge esett nagyon kétségbe, és zokogva mondta a bátyának: Kolos, én gurítok neked egy sapkát.
Ez a családunkban azóta szólássá lett, talán azért, mert bő hét múlva a taxis megtalált minket (!!!) és visszahozta (!!!) fiam kockás sapkáját. Az eset után tökéletesen meg voltunk győződve arról, hogy ezt bizony a húga gurította neki.
 
Egy másik levél, vagy én vagy ő elég süket, mert azt se tudom, kicsoda, mely országból. Hogy ők a honlapjukon a közép-európai kultúráról (?) egy blokkot csinálnak, belinkelnének, ha hozzájárulok. Cserébe, az övékét meg én, ha tetszik. Nem volt türelmem rendesen beléjük nézni, írták, hogy ezen nézhetem magam: http://hu.d-i-s-c-o-v-e-r.com/add.cgi /,
Ez meg a Link Back: http://hu.d-i-s-c-o-v-e-r.com  A Regional Directory of Hungary. 
 
Még mindig levél, hogy az Enciklopédia Kiadó december elsejével nyilvánossá tette művészeti adatbázisát, az aktuális művészeti programokat közli stb., ez jó. www.artportal.hu  Gratuláltam nekik, és jeleztem négy hibát a képeim alatti szövegekben. Hogy mikorra javítják ki; abból rögtön kiderül, milyen komoly az egész. Tavaly? idén? tavasszal a Műcsarnok még az előző őszi műsorait hirdette.
 
Egy utolsó levélből vett Thomas Mann idézet:
 
"A világ végső soron egyetlen problémát vet fel: miképpen törheti át, 
miképpen juthat ki az ember, miképpen szakíthatja fel a gubóját, és 
lehet pillangó belőle."
 
Kaland. Miből lesz egy alkotó periódus. Avval kezdődött, hogy Szüts folytatandónak ítélte az A/03/45-ös cirádás-keretes új képemet (lásd december 4.), vagyis lecseszte. (Megjegyzem, a párját már elvitték.) Nem volt bátorságom hozzányúlni, inkább kezdtem egy másikat. Abból is lett valami. (Még mindig várunk a digi fotógépre, nem tudom mutatni.) Hanem annak már nem jut ilyen ráma. Tegnap délben észbe kaptam, azonnal le a Margit körúti keretboltba, aminek eddig mindig csak a kirakatát. Keretléc kellene folyóméterben, vagy ha netán gérbe le tudnák vágni... Mikorra? Álltam a tekintetét, mint Petri egyik halálosan komoly és viháncolós korai csajos versében*: MOST.
Itt már kapitalizmus van. Mobilon behivatott a szomszédból a segéd, végül nem egyet, hanem hármat, nemcsak levágták, össze is ragasztották, üvegezték. Ott ácsorogtam a gép mellett, tartottam a léc végét, közben beszélgettünk, feleségéről, a szerszámok elveszékenységéről, és hogy mikor vállalnak majd gyereket. Az üveget vonalzó nélkül vágta a fiú. Másfél óra alatt megvolt az egész.
Ebből ezek után sorozat lesz, 30 x 42 centisek. A 30 van elöl, elborzadok, hogy 42, vagyis hogy állóformátum.
Az arany keretek már átfestve, a padlón száradnak. A megcsiszolt lemezek méretre szabva. 
A nehezén túl vagyok.
 
* Mivelhogy
sírt,
és mivelhogy
el akart rohanni,
és néztek is bennünket
már mindenfelől:
sietve felemelkedtem,
és kezemet
némi súllyal, anélkül, hogy teherként,
az alkarjára helyeztem,
miközben tekintetem
remegve, de szilárdan
hatolt pupillájába egyenest..
...
		/Eképp jeleztem/
 
 
Egy ilyen filmre muszáj elmenni, Zugló, filmklub, péntek este. A vágy titokzatos tárgya, Bunuel utolsó filmje, 1975, evvel búcsúzik a szakmától, az élettől(?).
Mondja is a klubvezető, a világ legfontosabb filmjei egyike, jó, ha az ember jártas a szürrealizmusban, és hogy itt bizony gondolkozni kell, nem könnyen adja magát. Majd utána megbeszéljük.
Csomó dolgot nem értettem, de csak fél órám volt az utána, így azóta se. 
Nem tudná nekem valaki megmagyarázni (ezt megsúgták:) mi a poén abban, hogy a főhős figurája két színésznőre van kiosztva?
Miért visz az üzletember időnként a vállán egy koszos zsákot?
Miért találnak a kastélyban egeret?
Mi az a nő-jelenet a zárójelenetben, a kirakatban, és miért nem hallani közben a főszereplők hangját? Mi az a robbanás a legvégén. Vagyishogy hogy miért.
Beismerem, hogy tök hülye vagyok ezekhez a szimboleumokhoz.
Bár gyanakszom, ha egy átlagértelmiségi ennyire nem érti
 
 
2003. dec. 14., vasárnap  07:50
Elbűvöl ez a Márai. Fontos dolgokban nem értek vele egyet, meg nem is igen mond nekem újat (bocs), de ahogy fogalmaz!
 
Európa legjobb szellemeinek meggyőződése, hogy a bolsevizmus nem lehet az occidentális* tömegek életformája. Mesterségeket meg lehet tanulni, hivatásra csak teljes önfeláldozással, egyfajta kegyelmi állapotban lehet felkészülni. De aki szerepet vállal a világban, búcsúzzon el sok mindentől, ami tetszetős káprázat, a nemzeti önérzetnek hízelgő pátosz és öncsalás....  /Röpirat/
 
*Nem találtam meg az Idegen szavak szótárában, talán a latinosok tudják. Tényleg, még egy szótárban megnézem. Valami hasonló szavak vannak csak: leesik, lenyugvó, halandó, nyugati. Ez lesz, leginkább.										
 
Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam és az értelem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű. Történhetett volna velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot...  /Füves könyv/ 
 
Végül is tudnod kell, mi volt dolgod a földön. Semmi esetre sem az, hogy bizonyos összegű, állagú és minőségű csontot, húst, zsiradékot és zsigereket vegyi üzemben tartsál. Az sem, hogy címeket, rangot gyűjts, elnök legyél valamilyen társaságban, díszes ruhákabn sétálj és rázzad a csngőt. Az sem - s ez már jobban fáj - hogy boldog legyél, mert boldogság nincsen, hiszen minden vágyad a megvalósulás pillanatában eltozul, s inkább nyűg már, mint öröm. Ilyen az ember.
	Nem, egyetlen dolgod, létezésed egyetlen értelme a földön, hogy megismeerjed az emberi és a világi dolgok igaz természetét, az emberi és a világi lények összetartozását, s méltányosan viselkedj akkor is, ha embertársaid méltatlanul viselkednek.
	Ez volt dolgod a földön, nem több...  /Füves könyv/ 
 
Hogy honnan vettem a szöveget. A Lukácsban ügyvéd barátunk körbeosztogatta előadásának levonatát, a Második világháború és történelmi következményei Magyarország szempontjából - témakörhöz szólt hozzá. Fanyalogva tettem el, megint egy házi feladat, nagyon kevéske olvasásidőmből. Ráadásul a Zürichi Magyar Történelmi Egyesület Kiadványa, a Tizenhatodik Magyar Őstörténeti Találkozó anyagáról. Csak nem a sumírhívők? Lehet. De ez az írás jó volt. Márai és Cs. Szabó szemszögéből értelmezte a témát.
 
Két hónapja voltunk Katával Izlandon. Soha nem gondolok az útra, nem jut eszembe. Mennyire volt ez akkor nekem fölösleges? Valamivel tapasztaltabb vagyok, kétségkívül. Láttam fekete homokot, gejzírt, gleccsert, tűzhányot.
És? 
Ha a Szabó Lőrinc-összesre csak gondolok is, fölizgulok. 
																
 
2003. dec. 15., hétfő 21:58
Várady versek. Nem akarnám félrevinni a dolgot, V. egy komoly! ember, de megint csak egy angyali-könnyed-szomorkásat idézek.
Egy komolytalan vers: Csigabigámia. (hangszóró be)
 
 
2003. dec. 16., kedd 10:23
Csigabigámia a hangszórótlanoknak is. Csak mostanra sikerült Katától elhalásznom a kötetet, aludt. 
De sokkal jobb hallani, ahogy Ő szavalja.
 
Csiga férfi, csiga nő,
búsan az és vigan ő,
rajta csigaviganó,
csigaszép és csigajó.
Szarva ki és szarva be,
ver a csigafi szive,
dübörög a csigavér.
„Odavagyok kegyedér’!”
„Nosza, ha csak ez a baj”,
így csacsog a csigacsaj,
„oltár elé odamászunk,
s betelhet a csiganászunk.”
Sok szerelmes tapadás:
hül a hév, mi tagadás.
Azt gondolja csigafi:
„Mégse ez az igazi.
Ni, ott az a csigabige!
Azt ha kaphatnám telibe!
Ne volnék csak házas csiga!
De aszondom: nem addig a!
Vár az örök csigaéj,
amíg élhetsz, addig élj!
Az nem válik, ez meg prűd?
Veszek még egy jegygyürűt!”
Ilyen felcsigázott csigát
nem tart vissza erkölcsi gát.
Mit bánja, ha esik, ha fú.
Ég haragja? neki smafu
bűnlajstrom és hibalista.
Így lett csigabigamista.
 
 
 
10:48	
Világos, hogy csak azért lettem beteg, hogy túlfáradásomon túladjak. De Kata kitolt velem, elküld orvoshoz - náthával! - hogy ne megint - szokásosan -, karácsonykor legyek beteg.
Üldögélek a váróteremben, sokan vagyunk. Hallom:
 
- Ezt nem lehet kibírni! Ennyit várni! És mióta beszélgetnek már azok ott benn! A nyugdíjasok csak haljanak meg. Haljanak éhen! A Medgyessy fizetése!  
 
Valaki csitít:
 
- Be tetszik jelentkezni telefonon, akkor időre lehet jönni...
- Az is csak huncutság! Nem ér az semmit! Megy a sok pénz a Matávnak! Együtt találták ki! És nézze ezeket a kopott székeket! 
 
Közben barátom új könyvét olvasom, a trópusokon gyógyít, hónapokat, egy jószolgálati szervezet keretében:
 
A Fülöp-szigeteken... a kórházak:  ágynemű alig van, az anya és beteg gyermeke egy ágyban fekszik - s ez még a jobb is eset! Az a rosszabbik variáns, amikor két idegen beteg szorong egy ágyon, sokszor kortól, betegségtől, bizony még nemtől is függetlenül. Ráadásul csak az igen súlyos betegeket veszik föl....
 
A szegényrendelésünkre egy tizenegy éves gyereket hoztak. Pálmalevél sértette meg a szaruhártyáját. Azonnali műtétre volt szüksége. Mi nyomban a helyi klinikára kísértük, ahol a megállapodásunk értelmében a szemorvos ingyen látja el a betegeinket [a német segélyszervezet fizeti ki].  A megállapodás azonban csak az ambuláns ellátásra, és nem a műtétre szól. A kollega az operációért 600 dollárt kért a koldusszegény, sokgyerekes szülőktől, akiknek persze 100 peso sem volt a zsebükben. Az apának szerencsére volt bátorsága visszajönni hozzánk...
 
Ma egy óra alatt elérjük a hegyi rendelőt, egy fakunyhót. Az ajtó fölé szegezett fakeresztről rájövök, hogy ezúttal egy templomocskában fogok gyógyítani. Anitáék a fakunyhós kápolnából nagy rutinnal pár perc alatt tábori kórházat, de legalábbis rendelőt varázsolnak. A padokból alakítják ki a patikát: a gyalulatlan deszkaülésekre kipakolják az oltáshoz szükséges felszerelést, tűket, fecskendőket, a fertőtlenítőszert és a gyógyszereket. Az oltár lesz az iroda, rajta oltási igazolásokkal, betegnaplókkal, receptekkel.
A szabad ég alatt, hegyormoktól övezett, festői környezetben rendelek. Valahonnan kerítenek egy rozoga asztalkát és egy széket is... 
									Nemes János: [...] Gyógyítás a trópusokon 2003. Melinda Kiadó
 
Mindig tudtam, hogy dúsgazdag vagyok. 
És mégse panaszkodok. Legalább azt nem.
Igaz, Kata se.
 
 
15:03
Fekvő!betegségemre hivatkozással kértem Katától ebéd utánra kis édességet. Hogy szedne elő valamennyit az általa -nagyon helyesen - eldugott mikuláscsomagomból, amit csak adagolva kaphatok meg, nehogy figyelmetlenül, és egyre ingerültebben egyszerre fölfaljam az egészet.
Kérésemet hárította, ha beteg vagy, nem szoktad az édességet kívánni. Ez igaz.
Csapdahelyzet.
		
									
2003. dec. 17., szerda  17:12
Ágyban, párnák között. Csak ennyi időre kelek, mélyalvások közepette: a levelek.
 
...Igen, "pógáribb" a tálalás mindenképp. Ld. Ékszerműterem, Műterem zöld
> ablakkal. Bútorképként kellemesen illeszkednek a régiségkereskedőknél
> szerencsésen kifogott "családi örökségként" emlegetett "berendihez". Kicsit
> talán domesztikálják, megszelidítik  a Váli önarcképeket. Mondhatni
> kellemes.
> Bocs a képzavarért.
> SZÉP KARÁCSONYT! 
H.
 
Szóval giccs lettem. Ah, mely rémisztő!
Túlélem.
Mi újság Kaposvárott?
Áldott karácsonyt!
VD.
 
> Gyógyuljon meg mielőbb!
> Azaz pihenje ki magát, arra mindenképpen jó a nátha, jó alkalom 
> önmagunk kényeztetésére...
> A szépnevű bíbor kasvirág-tea  pedig jó immunerősítő, 
> citromlével különösen. És ami a mikuláscsomagot illeti: 
> a gyógyulás egyik előfeltételének is tekinthető... a csokoládé...
M.
 
Levél, habár kör-; fiamtól, a szomszéd szobából:
 
Üdv mindenkinek!
...ismét rászántuk magunkat egy kis karácsonyi zenélésre. Úgyhogy 
az év legsötétebb napjának másnapján ismét ismert és még ismeretlen Éjszakai Repülés 
számok szólalnak majd meg a Rézmál kávézó falai között. A műsor a plakáton 
látható kiírás szerint megint "exkluzív üldögélős" lesz, sok új számmal, és 
néhány meglepetéssel, amiről most nem beszélnénk inkább, ha eljöttök, 
meglátjátok. Tehát a lényeg: 

ÉJSZAKAI REPÜLÉS exkluzív üldögélős karácsonyi HANGVERSENY
2003. DEC. 22.
RÉZMÁL KÁVÉZÓ
nyitás: 19:00
belépő: 500 HUF
...
VM.
 
 
Igyekszem jelen lenni! Baromira elősegítené a dolgot egy kis meleg rakott krumpli a konyhából. (Kata szerint a jégen van megbontott tejföl is.)
Hálám, előre is!
VD.
(Aztán küldtem neki egy SMS-t a szobájába, hogy nyissa föl az e-mailjét.)
 
Tegnap lógó orral jött haza az Egyetemről. Előtte egész éjjel laborált a műteremben, úgyhogy a kisszobában aludtam. Reggel fotómunkáikból félévi kiértékelés, vagy negyven gyerek kétórás kiállítása a díszteremben. -És mi volt?! - Az enyémnél csak hümmögtek, az egyik tanár azt mondta, eléggé képszerű, és mentek tovább... Aztán elvihogja magát: ötös lett! A legjobbaktól archiválásra bekértek egy-egy lapot, tőlem az összeset!
Elindult hát.
Öregszem, megkönnyeztem.
 
A hatvanas? években volt Pesten egy legendás bűnügyi nyomozó, akit akkor szokatlan módon nevesítettek, újságcikkek, interjúk. Híresen szépszál, keményöklű férfi volt. Emlékszem egy történetre, hogyan állt a bérház kapujában leeresztett pisztollyal a bekerített és éppen felé menekülő bandita elé. Ha te most engem lelősz, halálra ítélnek. Ha pedig .... és az megadta magát.
És mostanában egy új interjú vele. Kilencvenedik éve táján, összetört vénember. Felesége meghalt, egyedül él, beszélgetés közben többször elsírja magát. Hát így.
 
És e-mail Nemes Jánosnak, a fent idézett  [...] Gyógyítás a trópusokon 2003. Melinda Kiadó - könyv szerzőjének:
 
Kiolvastalak. Tanulságos volt. Te már ti vagytok. Te élsz ezekben a szörnyűségekben és örömökben is, ami nekünk csak távoli kuriózum. Figyelmeztetsz. Kösz.
D.
 
 
 
2003. dec. 18., csüt. 05:12
E-mail a Kossuth-klub, a zsidó Bálint ház, valamint a Zeg-zug; a zuglói Műv. ház filmklubok vezetőjének. Általa volt szerencsém két-három (jó) filmet is megnézni az elmúlt években.
 
KEDVES PERLAKI TAMÁS! 
 
Én magát megölöm. Vagy ha tegeződtünk, én téged megöllek.
Fél óra időm volt csak a Vágy titokzatos tárgya után előadását hallgatni, azalatt semmit nem tudtam meg a rejtélyekről. Vegye figyelembe, hogy csak egy mezei festő vagyok, szoros szellemi korlátokkal.
 
A honlapomra is föltettem a múlt héten a kérdéseimet, és SENKI nem segített rajtam eddig.
Szerettem volna a most keddi előadására elmenni, s kérdezősködni, de közben lebetegedtem.
Tehát, ezt tettem a honlapomra: 
 
[...] 	(nem ismétlem meg, lásd föntebb, 2003. dec. 13. legvége)
Beismerem, hogy tök hülye vagyok ezekhez a szimboleumokhoz...
 
Az öregedő generációhoz tartozom. Tehát (kör)kérdésére filmjavaslataim:
Hamu és gyémánt, Éjszakai vonat, Jules és Jim, A nap vége, Emberi sors, Starker, Kolja, Sápadt nap, (vagy micsoda, és a következő filmje is annak az orosznak): A szibériai borbély, Kiskakukk - így hirtelenjében.
A Kés a vízben-nek igen-igen örültem. Semmit nem vesztett erejéből. A remake-jéről az első tíz perc után elmentünk. Igaz, hogy Katának fájt is a feje... 
Köszönöm a (kör)levelet!
Baráti üdvözlettel: 
 
 
El ne felejtsem reklámozni, ma ötkor a Vigadó Galériában kiscsoportos kiállításunk.
 
A Töredék metaforái (a lírai archaizmus képviselői) Szeifert Judit műv.tört. válogatta kiállítás 03.12.18 - 04.1.14 
 
Közülünk egyiküknek írtam húsz éve: 
(Közben Kata éppen terhes volt. Úgy értem, állapotos.)
 
szerelem.
beteljesülve
70 grammos irodapapíron
két példányban.
és:
 
hova a francba raktad megint a zoknimat
- biztos, hogy ezt mondanám tíz év múlva?
nem fogjuk megtudni
 
...Minden elmúlik.
 
 
Hogy a képeimről is, újakat választottak a nagyokból, meg kettő a Németh-gyűjteményből.
(képnézésből vissza: egér jobbgomb, a kép MELLÉ)
A/03/06 (talán a legjobb, idén) 
A/03/15 
A/03/32 Mutatom. (Evvel tök meg voltam zavarodva. Tűnődtem, kidobjam-e, aztán elkezdték dicsérni.) 
A/03/34
A/94/43 
A/95/29
 
Nem tudom, el bírok-e menni a megnyitóra.
 
 
Még valami szülői feladat,
belinkelem a fiamat:
www.ejszakairepules.hu
zenekarának honlapja. 
Ő tervezte. Egy más világ. 
Ahogy látom, a bal középső fotót tőlem lopta.
 
 
Niht fergesszen. Szombaton Népszabadság interjúm jön. Igyekeztem becsülettel meg/átírni. Most nem tudtam pont ugyanazokat mondani, mert direktben a Margit körútról kérdeztek. De azért.
 
Most beszéltem telefonon a filmklub vezetőjével.
Tehát figyelem, a zsidó Bálint Műv. Ház műsorán  JANUÁR 6., KEDD, 6h.:  JULES ÉS JIM!
Az Opera oldalánál kell bemenni a Révay utcába, a Vidám Színpad után pár házzal.
 
 
2003. dec. 19., péntek 11:47
Karácsonyi üdvözletváltás hazánkfia Horkay Istvánnal, az USA-ból.
Igen figyelemre méltó komjutergrafikáihoz ez alkalomból két megjegyzés is ment.
 
Mindenki ezt csinálja, nem értek vele egyet. Mutattok a weben egy csomó kicsi képet, hogy lehet választani, nagyban is megnézni. Tömörített-csonkított jelenség lesz a műből, és mint a piacon, hogy melyik tyúkot kérem.
D
 
Nézem ezt a feje fölött összekulcsolt kezű aktos munkádat (Museum Factory / works / Digital Collages I.), egy hatalmas sötét gyönyörű műteremben, (a tiéd?), és az jut eszembe, ezek az első munkák számomra, (nem téged értve) amik valóban Pc-re, és végre nem blöffök.
Eljutottam valami német helyre is, ahol megláttam a portrédat. Persze, ismerős. Most már.
ölel:
 
Ajánlom belenézni!:  www.horkay.com
Valamelyik linkben önéletrajza alatt egy vallomás, így kezdődik:
 
Kleist once wrote: The Poet would be happiest if he could express his Thoughts without Words. (What an interesting Admission! wrote Ludwig Wittgenstein.)
	
Vagyis: Kleist: A költő akkor lenne a legboldogabb, ha szavak nélkül tudná kifejezni a gondolatait. Szép gondolat. Én nem tudom használni. Erre rímel a web-aláírása alatti mindenkori mottója is: Aki tudja, nem beszél. Aki beszél, nem tudja.: 
 
He who knows, does not speak. He who speaks, does not know. 
> Lao-Tzu       (Ez bizonyára Lao-Ce)
 
 
A mi kiállításunk a Vigadóban. A megnyitón zsúfoltság. Szüts szerint Nádor és Vojnich kiállítása, faroston kísér Váli. Kétségkívül Nádor viszi elől a zászlót. Nem csak méreteivel.
Úgy tűnik, nem is önkényes ennek a csapatnak, illetve gondolkodásmódnak az egybeszerkesztése. Szeifert Judit találmánya: a lírai archaizmus jegyében.
Van közös bennünk: Bátai Sándor - Kárpáti Zoltán - Kazinczy Gábor  - Király Gábor - Kopócsy Judit - Kovács László - Kovács Péter - Krajcsovics Éva - Molnár Péter - Nádor Tibor - Pápai Miklós - Szalkai Károly - Szarka Csilla - VD - Valkó László - Vojnich Erzsébet. (A fél kecskeméti / győri Alapítványunk csapata benne van.)
 
A megnyitónk után a földszinten egy szép, emberi és csöndes kiállítás: Iványi Katalin. Azt hiszem, végig amatőr maradt, 1960-ban együtt rajzoltuk az aktokat a Dési-Huber Körben, én akkor néninek láttam. 
Igazi áhítat, a másodrendű képek között elsőrendűek. 
 
Hogy Bálint Endrére emlékeztet?
És?
Ha ilyen színvonalon?!
 
 
2003. dec. 20., szombat  13:40
A mai Népszabadság interjú
(az egy művész - egy utca sorozat keretében)
 
A SZÉNA TÉR CSODÁLATOSAN RONDA
 
Váli Dezső Munkácsy-díjas festő minden hajnalban a Lukácsba tart, nyolc körül jön vissza. Azt mondja, vannak kedves boltjai, s a boltok jóvoltából kedves ismerősei. Többre nem is ér rá, csak a munkára van ideje. Kapcsolatait a honlapján át ápolja. 
 
[...]  És milyen visszafelé?								fotó: Móricz Simon
 
Már élettel teli. Az utolsó, szaladó, elkésős kisiskolások. Őrült forgalom. Hihetetlen belegondolni, de amikor ideköltöztünk, a Mechwart téren még nem volt közlekedési lámpa. Gyakran vagyunk napihír, az itteni forgalmi dugók. Közben sorra nyitnak az ismerős boltok. A Margit utca-Török utca sarkán benézek a szerszámboltba azon a ritka napon is, amikor nem vásárlok szerszámot. Egyszer kölcsönadtak egy falcgyalut, kiállításaimat számon tartják.  Aztán az antikvárium, az még zárva ilyenkor, de kulcsommal megkocogtatom a kirakatüveget, és beengednek, ha megláttam valami kincset a kirakatban. Legutóbb az Illyés-naplókat. Intünk egymásnak Koronczai órással, mindig invitálom, jöjjön úszni, tudom róla, hogy fáj a dereka. Azt is tudom, hogy a lánya hívatást váltott, édesapja mestersége után most tanulja az ékszerészséget is. A ferencesek melletti kapualj lépcsőjén fektéből már felült az öreg hajléktalan, nappal is ugyanott időzik, még senki se látta felállni. Lehajtott fejjel, előtte papírpohár, nem szól, nem kér. Majd az élelmiszerbolt, feleségem bíztat, hogy itt vásároljak, pártolni kell a magyar boltokat. Korábban pacsniért jártam hozzájuk, gyerekkori emlék, aztán negyven évig sehol se láttam... 
 
A Bosnyák téri piacon mindig van.
 
Az innen messze egy kicsit, Pestre amúgy se járok át. Szóval egy reggel azt mondják nekem, nincs pacsni, és nem is lesz, tönkrement a sütöde. Az ember, ha ilyet hall, elmereng. Megint egy súlyos változás, ugye, szokni kell. Aztán beleegyezően, mosolyogva bólintani.                               
 
Innen a házuk elől nézelődve nemcsak az ipari minisztérium szerencsétlen épülettömbje tolakodik a szemünkbe – harminckét éve rontja itt a látványt, hanem a Mamut is.
 
A Széna tér csodálatosan ronda, azt hiszem, Európában páratlan. Amikor híre jött a Mamutnak - sőt: Mammutnak -, úgy véltem, jó lesz, mert ezt tovább rontani már nem lehet, építsék, legalább eltűnik a foghíj. De hát... ha egy házon nincs ablak, azt egy másodéves építészhallgató is tudja, hogyan kell ilyenkor a homlokzatot árnyékhatásokkal megbontani, emberivé tenni. Ez itten elmaradt. Van sok fényességes márvány, ügyetlen neonreklám, a ház tetején kivilágított fóliasátor, talán paradicsomot termesztenek alatta. Nem haragszom, erre nekem nincsen időm, és ez is Magyarország, ez is mi vagyunk.
 
Az Európában valaha írók jöttek össze. Van most ilyen a közelben, jár valahová?   [...]
 
a teljes cikk
																	 
 
15:14
És megvan a digitális gép. 
 
Első kísérletek, 
ezt épp most csináltam, 
még forró: 
az A/03/46, 
Műterem karácsony előtt
 
Ez is 30 x 42 centi.
 
 
2003. dec. 21., vasárnap 17:53.  
Az év legsötétebb napja, holnaptól világosodik. Számon tartom.
 
Még félbeteg. Vagy inkább kétharmad. Petri összes.
Hogy mit össze tudott ez utálkozni. Ennyi ideje volt?!
 
Persze jó.
 
Valami a reszliből. Deklaráltan, mert fejezetcím: A kihagyott versek.
 
NAGY KÉRDÉS
 
Merő véletlen,
hogy embernek születtem.
Én kecskeként is jól ellettem volna:
selymes kis gidákat ellettem volna,
sors kegyéből ha lettem volna kecskelány - - -
Ha már egyáltalán.
 
 
 
21:48
Anyák és nagyanyák 
néhány gyerekfotómnak 
fognak örülni karácsonykor.

F/03/15
F/03/16
F/03/17 ez itt... egészen Rembrandtos, nem?!
 
(Nincs veszély, 
hogy belenéznének a news-ba, pláne most.) 
 
 
Most csináltam.
Kata szobájában gyenge mennyezeti fény volt, 
este már. De ez az új gép 1600 ASA-t is tud. 
(Idősebbeknek: 33 DIN-t.)
 
 
2003. dec. 22., hétfő 12:32
Aki beteg, nem tud rendesen aludni. Petri egyik legszebb szerelmes versét olvasom, félkönyéken, reggel négykor.
 
KAPCSOLATUNK KEZD MEGHITTÉ VÁLNI
 
Már amikor megsértődtem, is tudtam,
hogy semmi okom nem volt megsértődni (legalábbis ezen nem),
de ha már - akkor az ember kitart
reggelig. Álmatlanul persze, mert gyakorlatilag lehetetlen
elaludni a padlón, ha ráadásul a pokrócot
olyan szerencsétlenül tekertük magunk köré,
hogy a vastag szegély éppen a gerinc alá került.
De azért nem változtatunk a testhelyzeten:
minél rosszabb, annál jobb. Ő (a kedves)
úgy három és négy között felébred végre
(szomjas vagy ellenkezőleg). Belémbotlik.
Mit csinálsz te hülye? - kérdi kábán.
Mély alvást szimulálok, kicsit vinnyogok is,
ahogy álmodó kutyák szoktak (forgolódni is kell).
Egy darabig, remélhetőleg, ő sem alszik.
Reggel sikerül néhány perccel őelőtte távoznom.
Biztos elfelejti bevenni a gyógyszereit - gondolom
a lépcsőházban [...]
 
Töprengő arccal baktatok a másik oldalon,
mindenki láthatja, hogy el vagyok gondolkozva. [...]
 
						a kirakatablakban
a Mechwart-liget egész délnyugati frontja tükröződik.
Asztrálalakja rövidesen áthalad a negyedéves kiadványokon
- milyen kedves ebben a kiskabátban!
(minden nőnek van egy kiskabátja, amiben ilyen kedves.) [...]
 
					        Majd délben fölhívom,
valószínűleg az Elfogulatlan Hangnemet használom
(nagyon barátságosan, bár kissé erőltetett vidámsággal - [...]
 
és így tovább, iróniával, öngúnnyal, teli játékkal, és lélektanice hihetetlenül pontosan. Várady micsoda elemzést tudna erről írni.  
 
Délelőtt levél Új Delhiből, egy belga diplomatától, hogy Váli úr, úgy tudom, keresi azt a képet, (B/80/33) ami nálam van. Petri György fiától vettem valaha még Budapesten, amikor Horvátországba akart utazni, de nem volt pénze rá.  A kép fontos nekem, mert emlékeztet hét évig tartó depressziómra, valamint kifejezi számomra az akkori Európa tragikus kettészakadását. Anyám festő volt, szakterületem az emberi jogok, most munkám keretében India, Bhutan, Nepal, Sri Lanka, The Maldives tartoznak hozzám.
 
 
21:01
Ilyet még nem csináltam, órákat mászkáltam a neten. Bejelentkeztem egy festő-listára is, alighanem tévesen, utóbb láttam, véramatőrök közé. Elkeveredtem a Mozgó Világ honlapjára (az én borítógrafikámmal). Mindenféle jó kritikák a lapból, dzsessztörténet, Kállai Ferenc színházi teljesítménye. Onnét pedig a lap díjazott írásai, interjú Orbán Istvánnal. 
Akivel a Lukács-zuhanyozóban együtt nevetgélünk, a múltkor hátba vertem, hogy húzd ki magad!, mire ő rezignáltan-mosolyogva, hogy kinek - minek?! Néhány éve, mikor elkiabáltam az öltözőben, ki tudna a nyárra egy notebookot kölcsönadni, mert mit csináljak a Balatonnál - ő volt az egyik jelentkező. Egy grafikát adtam aztán ősszel neki, hálás voltam.
Ez az interjú (nekem) nagyon érdekes (volt), pedig gazdasági ügyek, egy vezető gyógyszergyár iszonyúan okos vezetője. (Egyszer a programnyelv írásról? vagy a fraktálgenerálásról? beszélgettünk -  mesélt nekem, onnét is tudom.)
 
...“Minden voltam ebben a gyárban, csak hintaló nem” – mondta egyszer önironikusan Orbán István. 1964-ben üzemmérnökként helyezkedett el az akkori Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyárban, amely csaknem harminc évvel később az ő vezetésével és irányításával lett Egis Rt. Volt laborvezető, a kísérleti üzem csoportvezetője, kutatásszervezési főosztályvezető, később pedig termelési és műszaki igazgató. 1982ben elődje, a közelmúltban elhunyt Bihari István a gyári folklór szerint azzal a feltétellel adta át neki a vezérigazgatói posztot, hogy hagyja abba a kiabálást, veszekedést.
 
Tizenhárom évvel később az új tulajdonos, Jacques Servier tüzetesen átvizsgálta... 
 
http://falanx.euroweb.hu/webhost/virtual/www.mozgovilag.hu/sep17_.htm
 
 
Közben itt dekkolt a két unoka, másfél napra - kicsit hosszú -, Kata (boldogan és holtfáradtan) győzködött velük. Én pedig napok óta megint egy új szakmát tanulok (a 700 ezer forintos digitális fényképezőgép 160 + 150 oldalas segédletei), és pelenkázni sem akarok (újra). Így csak annyi, délelőtt éppen átszerkesztve a műterem egyik függönyét, rámeredtem a leszedett többméteres pukkanó fóliára, bevittem Kata szobájába, és két távol eső fotelt leborítottam vele. Ez bejött. A két kis csaj beköltözött, egy-egy sámlin benn kuporogtak a házban, s békén elvoltak.
Ezt a kuckó-élményt nagyon is ismerem. Elemi vágyaim közé tartozik.
 
 
 
2003. dec. 23., kedd  05:28
A karácsonyi örömszerzés lázában sikerült magamnak egy olyan vekkert venni, ami naponta kétszer szól. Meg egy van a karórámon, az három. Még kettő kéne. 
De hát ilyen vekker nincs. 
 
A mostani Vigadó-kiállítás katalógusában:
 
...csak annyit láttat a a művész már-már teátrális aszketizmusából, 
amennyit ő maga szükségesnek és elégségesnek tart...
 
Ha tudná a kisasszony, hogy ez részben gyengeség, részben pedig köznapi kéj nálam...
Tudtam én, hogy ez lesz a műtermes képekkel. Sokat szidtak érte, illetve nógattak, váltsak. 
Az évek során aztán ez a köztudatban átfordult erénybe. 
Nem erény. Talán inkább marhapörkölt.
 
11:28
Miki rossz helyen parkolt, ennek kapcsán ismeretlenek megint eltöredezték a kocsi elejét.  Kivettem a kesztyűtartóból a kocsikönyvtár egyik kötetét, az Angol Költők Antológiáját, abban tartjuk a forgalmit. 
Belső borítóján tintával egy talált vers, emlékszem, néhány éve márciusban a kecskeméti Főtéren a reggeli mise után szólított meg egy fiatalember. Ismétlem, márciusban:
November negyedikén volt a névnapom. Tessen már szolgálni néhány fillérrel!
 
 
 
2003. dec. 24., szerda   05:02
Baromira örülnék, ha nem kapnék több Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és ehhez hasonló személytelen sztereotípiákat, esetleg havas fenyőfás melléklettel gazdagítva.
Csak három alkalommal volt bátorságom ezt a válaszomban szóvá is tenni.
 
Valamint a kurva anyját a Fuji Finepix Pro 2 gépem gyártójának, a kétnapos (700 ezer forintos) masina 10 másodperc után kikapcs. (Legyünk pontosak, a váz csak 516 volt.) Pedig már össze -vissza próbálgattuk, új elemmel, kábellel, minden. 
Hacsak nem én vagyok valahol hülye. 
 
09:17
Hacsak Isten nem evvel akar egy kicsit helyretenni, hogy fékezzem már le magam egy kicsit. Karácsony van. (Lesz.) Vagyis, a mai zsolozsmával: A FÖLDÖN A GONOSZSÁG HATALMA MEGTÖRIK. 
És minden egyéb, amit a karácsonyból csináltunk, az giccs, gyalázatos giccs, prédikálta Barsi Balázs OFM. (ferences szerzetes).
 
Hogy fékezzem le magam. Tegnap déltől az ágyam végébe deszkákból perem, hogy a kispárna nem essen le. A szerkezet szép, de gyenge lett. Másodszorra ronda. A harmadik a kettő ötvözete, bonyolult. Végül lefűrészeltem belőle két lécet, most tűrhető.
 
 
13:12
Mikinek könyvtartó karácsonyra. 
 
Háttérinfók:
 
1. Értékeket kapott az elmúlt hetekben. 
2. Anyja bánata, hogy keveset olvas. 
3. Az én gépemből kiszedett alkatrészből hajtogattam.
 
 
Mellé cédula kerül:
 
Abban a reményben, hogy Mike így biztosan nagyon sokat fog olvasni. 
Használat után hátul le kell (lehet) kapcsolni.
 
 
 
 
22:20
Zsófitól tényleg verset kaptam. Weöres. Lenyűgöző.
 
AKIK MEGTALÁLNAK
 
Én keresem a célomat:
célom engem majd megtalál.
 
Én keresem a hitemet:
a hitem is majd megtalál.
 
Én keresem a szívemet,
a szívem is majd megtalál.
 
Keresem azt, aki az enyém:
ő is keres majd. Megtalál.
 
Én önmagamat keresem:
egyetlen lesz, ki nem talál.
 
Én keresem az életem:
életem egyetlen halál.
 
Én keresem halálomat
és életem majd megtalál.
 
				(1929)
 
 
2003. dec. 25., csüt. 12:06
A napokban a sarkon találkozom Z.-vel, este kocogni szokott. Nyugdíjas, időnként tiszteletpéldányokat kaptam tőle, filozófiai műveket fordít. 
- Hogy vagy?  
- Már a séta is fáraszt. Tudod, agysorvadás. Már keresgélem a szavakat. Baráti társaságban még nem feltétlen veszik észre. A professzor megmondta, a folyamatot csak lassítani lehet. Heteim - hónapjaim vannak hátra. Szerencsére én tudom, hogy hova megyek.
-Ha fölkerülsz, könyörögjél már értünk!
Arca földerül, rám villan a szeme, elmosolyodik.
-Jó, igen, hát remélem, oda --
 
 
 
2003. dec. 27., szombat  09:34
Le Meux-i távkeresztfiúnk, nyolc éves, köszöni a karácsonyra e-mailen küldött fotókat, és
 
 ...nem tudom, mit írjak neked,  kérdezd meg, hogy mi érdekel, mint Kata, akkor tudom, hogy miről írjak! 
Stéphane
 
Szia Steph!

1./ Kire szoktál haragudni, hamar csillapodsz le vagy lassan
2./ Gondolatban kit szoktál megverni
3./ Milyen járművet szeretnél
4./ Mi a véleményed a tengerről
5./ Milyen tárgyból van fölösleged
6./ Iskolába menet az autóból mit szoktál rendszeresen megnézni
7./ Van-e ismerős állatod
8./ Mit irigyelsz másoktól
9./ Mik a kedvenc tárgyaid
 

20:22
Már a második ember panaszkodik, hogy lassan jön föl a NEWS, ami most egy teljes hónap szövege.
Hogy amerikaiul a legújabb szöveget tegyem fölülre, ettől idegenkedem, mert elszakítja a fonadékot, az esetleg összetartozó gondolatokat.
Megpróbálom ezt: a hónapot kettévágni.

Jobb így? Kell?
 
 
2003. dec.. 28., vasárnap 06:05
Kit kell  megkövetnem? És kit kell káromolnom?
A fotógépbe két kis duci, baromi drága elem is kell, a ceruzaelemek mellett. Ezeket (badiújak) lecserélve a gép most működik.
Kipróbálva, 25-26 megabájtot tud csinálni egy festményből 300 DPI-vel, vagyis 20 x 30 cm-es nyomdai minőséget. Ami elég is. De (egyelőre legalábbis) nem merem elhagyni a hagyományos 6 x 6-os dia készítést is. 
 
11:54
Vasárnap. Szórakozom ezzel az azonnal-üzemkész géppel.
(A kirándulás már megvolt. Hárshegy, köd, a fákon zúzmara, gyönyörű.)
 
Ez itt a könyvtáram, ma. A futóvendégek (Mándy összes novellái, Kormos István versei, stb.) nincsenek rajta.
 
 
(Ezek a könyvek persze 
az ágyam mellett, elérhetően. 
Előttük a könyvtartó, hogy félkönyéken.
Mostanában csináltam, 
mindjárt lefényképezem azt is... Itt van, ni.
 
És a valóságban aztán mindez így halmozódik, mohóságom pillanatnyi mértéke szerint::
 
 
 
2003. dec. 30., kedd  11:35
Megkaptam kinyomtatva, megjelent a szeptemberi interjú: FOTÓMŰVÉSZET / 2003. /5-6. szám. 
 
Baki Péter:
ELŐBB SZÜLETETT A FOTOGRÁFIA, MINT A FESTÉSZET
 
(a tervezett) illusztrációk ráklikkelve nagyobb változatban följönnek :
                  
 
 
A címben foglalt állítás persze nem igaz. Bár Váli Dezső festőművész esetében mégiscsak az. Ugyanis festményeit megalkotásuk előtt már látta. Általában fényképen.
 
 
- Önéletrajzában szerepel, hogy gimnazistaként fényképészeti munkát is végzett, ahogy fogalmazta, segédmunkás volt.
 
- 59-ben iskolai szünetben pár hétig az MTI-ben dolgoztam, tizenhét évesen. Ott egyszer Vadas Ernőnek is cipeltem csodálatos Linhof-szettjét, a Lánchidat fényképezte képeslapnak, az Alagút tetejéről. Akkor mondta nekem, ha az ember egy évben egy jó felvételt csinál, az már egy jó év. Egyébként a fényképezéssel  kisiskolás koromban ismerkedtem meg. Tizenkét évesen kaptam egy Pajtás boxgépet, két évre rá anyácskámtól kikönyörögtem egy kétaknás 6x6-os Ljubityeljt. 1956-ban avval fényképeztem a Móricz Zsigmond körtéri barikádokat.
 
- Megtartotta azokat a felvételeket?
 
- Gyenge képek voltak, rég kidobtam; egyébként is állandóan szelektálom munkáimat, a festményeket is. Visszatérve, nemcsak Vadassal, hanem Molnár Edittel is dolgoztam együtt, egy riportútján többkilós vakuját cipeltem. 
 
- Amikor 1962-ben bekerült az Iparművészeti Főiskola belsőépítész szakára, akkor ott nem tanítottak semmilyen szinten fényképezni. Fotózott akkoriban?
 
- Azokban az években nem.
 
- Végleg megszakadt a kapcsolata a fotográfiával? Tudható, hogy 1977-től a festészetből él, a fényképeiből nem próbált megélni?
 
- Az első szabadúszó éveimben nem  táblaképekből, hanem reklámgrafikából éltem, részfeladatokat kapva a nagyoktól. Ipari Vásárok pavilonjai. Például plakátszövegeket, címsorokat akkoriban fotózással méreteztünk, készítettünk. Itthon is volt állandó-üzemkész nagyítógépem, de fényképezni akkoriban nem akartam, emlékezve Matisse gesztusára, aki trópusi utazása előtti utolsó pillanatban kivette kofferjéből a masináját, hogy ne zavarja a látásban. Akkoriban festményeim reprodukcióját is egy fotográfus-műgyűjtő barátom, Vattay Elemér készítette, képért cserébe. Aztán kezdett ez nekem túl drága lenni, vettem egy Exa-, majd mellé Gadányi György segítségével egy Exakta Varex gépet, és megtanultam a reprózni. Ma már ezt négy vakuval csinálom, a padlón berajzolva a vakuállványok helye.
 
- Azért a gépet ki is vitte a műteremből.
 
- 1974-ben szociológus barátnőm, S. Nagy Kata felhívott, hogy eltörött a Népművészeti Intézet fotósának a karja, lenne?e kedvem parasztszobákat fényképezni, kultúrakutatásaihoz. És hogy tudok-e belső teret fényképezni. Mondtam, nem, de csütörtökre, az indulás napjára már fogom tudni.  Vettem egy nagylátószögű objektívet és aznap elkezdtem a műtermemet fotózni. Pár évig aztán ebből éltem, két-háromhavonta egy nagy fekete autóval körbevittek vidéken, három nap reggeltől estig fényképeztem. A negatívokért egy forintot fizettek, a papírképekért pedig tizet. Ebből a pénzből aztán két hónapig megéltem, lehetett festeni.
 
- Fényképész barátaitól nem kért tanácsot?
 
- De igen, sokat, ebből az egyik egy rémes történet. Azt a tanácsot kaptam ugyanis, hogy az enteriőröket 15 DIN-es anyagra fényképezzem, az jól nagyítható, és dolgozzak lámpával, mert úgy természetesebb a kép. Így aztán állvány, 8 másodpercet exponálva; egy 500 wattos lámpát lóbáltam közben, és mindezt napi háromszázszor. A tisztaszobában általában nem volt konnektor, ezért a csillár egyik égője helyébe csavartam be egy magam gyártotta alkalmatosságot. Később, észbe kapva, vettem egy elemes vakut és persze áttértem a 27 DIN-re.
 
- Mindezt egy Varexel fényképezte végig.
 
- Igen, bár később velem volt a roll-filmes Pentacon Sixem. Azt egy másfél hónapos keletnémet művésztelepről hoztam. Ott rögtön megkaptuk a teljes költőpénzt, azonnal megvettem belőle a gépet, bár még a tolmácsunktól is kölcsön kellett kérnem. Nagyon boldog voltam. A reptéren aztán átcsempésztem, 75-ben ezt a gépet nem engedték ki a németek. Pár évig volt egy 9 x 12-es lemezes Voigtländerem is, rég elajándékoztam. Egyszer meg két hónapig építettem egy favázas gépet, méteres harmonika-kihuzattal. 24 x 24 centis síkfilm fért bele.
 
- Festő szemmel milyen fényképeket szeret?
 
- Először a nagymamámnál látott Új Idők évfolyamaiban Dulovits Ernő és Vadas Ernő fotóit nézegettem, az úgynevezett magyaros stílus kiválóit. Később, kiskolás koromban már egyedül jártam kortárs foto- és plakátkiállításokra. A Belgrád rakparton volt a Fotószövetségnek egy tetőtéri bemutatóterme. Ma a művészi fotót szeretem, a művészkedőt, a háromszögletűt, a montírozottat, tépettet nem. Vagyis nem szeretem a feltűnően manipuláltat, és igen ritkán a színes felvételeket. 
 
- A színest miért kevésbé?	
																	a teljes cikk
 
Megjött Le Meuxból  keresztfiam válasza:
	(közlésre - interurbán - engedélyezve)

Szia Steph!

1. Kire szoktál haragudni, hamar csillapodsz le vagy lassan  -----apara szoktam mérges lenni, de hamar lecsillapodok; néha a tanárnomre haragszom, az sokaig tart ----
2./ Gondolatban kit szoktál megverni   ---- két osztalytarsamat, akik nagyon gonoszak; néha Nellyt is elagyabugyalnam szivesen -----
3./ Milyen járművet szeretnél  ----- terepjaroautot, ami egy karavant huz, ami ugy van berendezve mint a campingautonk  -----
4./ Mi a véleményed a tengerről  ----- nagyon szeretek benne uszni; szeretem az ocean kékjét, gyönyörü szine van   ------
5./ Milyen tárgyból van fölösleged   -----  a fiokomban örzött rajzaimbol, ceruzakbol, ruhakbol, amik nem férnek a fiokomba, jatékok, amikkel nem jatszom -----
6. Iskolába menet az autóból mit szoktál rendszeresen megnézni  ----- a hazak magassagat, az embereket  -----
7./Van-e ismerős állatod  ----- a nagyszülök kutyaja: Mokkanak hivjak, és sokat hallottam Zsiviröl, a nagymama kutyajarol, fényképem is van rola. A nagyszülöknél még a szamarak: egy barna, Cadishon; Charlotte, ö fekete; Noisette, aki szürke, és a negyedikre nem emlékszem.  -----
8/ Mit irígyelsz másoktól  ------  olyan magas ágy, ami alatt szekrények vannak (egy baratomnal lattam) -ez minden  ------
9/ Mik a kedvenc tárgyaid    ------ a taviranyitos auto és a légo jaték: amint hazajövök az iskolabol, azzal jatszom legszivesebben  -----


-----én is kérdezek:
 
mit kaptal karacsonyra? ---- egy novellagyűjtemény II. kötetét. Az elsőt a fiam kapta, praktikusan. Valami édességet. Bevallom, a többire nem emlékszem, nekem nem ezek a dolgok voltak fontosak karácsonykor.
hany éves a fiad? ---  21.
mi a kedvenc színed? ----- nekem munkaeszköz, egyformán szeretem őket. Amúgy is csak környezetükkel látni őket, azaz mindig több van együtt. De ha muszáj: a szürkét.
te mit csinalsz, ha mérges vagy valakire? ----   sok-sok év gyakorlás után már tudok első dühömben csöndben maradni.
Kata utan kit szeretsz a legjobban? ----  Én, sajna, magamat szeretem a legjobban. Vagyis a munkámat. Csak az után következően: a legtöbbet Katáért teszem, a gyerekeimért. A szeretet (a másikért végzett) munka.

Most mas nem jut eszembe, szia, Stéph°°°
 
 
2003. dec. 31., szerda  21:13
A mai postával jött, kézzel írt levél:
 
Kedves Kollegám /  Kedves Dezső
 
Nem is írok, KIÁLTOK...
BAJBÓL!     NAGY BAJBÓL    -   csendben.
Kérlek, figyelj!
 
Mellékelek egy levelet, amelyet a főorvos asszony írt [...] el is küldtem pár kollegának, aztán Deim Pali adta az ötletet küldeményével, hogy csináljunk egy aukciót...
Dezső!    A FIAM!    A FIAM!    AZ ÉLETE!...
Nagyon kérlek, csatlakozz, segíts, küldj valamit műveidből (!) mert iszonyú sok pénzre van szükség, hogy Áron felálljon...
 
És dr. Müller Erzsébet belgyógyász főorvosasszony levele (cím, telefonszám)
 
...életmentő segítségért... A 26 éves Dohnál Áron szobrász életveszélyes hasnyálmirigy és májbetegségben szenved, jelenleg a pécsi I. számú Belklinikán kezelik. Életét talán egy máj- és/vagy hasnyálmirigy átültetés megmentheti. A transzplantációhoz édesapja, az ismert festőművész felajánlotta a májából az életmentéshez szükséges részt, de a műtéti beavatkozás és az egészségügyi egyéb juttatások megvásárlása... [..]  (Az apa 37 éves korában kapott szívinfarktust, alig 40 éves korában - éppen egyetemi tanszékvezetői kinevezése előtt - 100%-os rokkanttá vált. [...]
A fiú betegsége igen súlyos, végzetes lehet. Az anyagi vonzatok a fentieken kívül beláthatatlanok.. [...]
 
Dohnál Tibor festőművész számlaszáma:  1177339101007990 - OTP Eger
Lakcíme: 3300 Eger, Gárdonyi kert 2.
Telefon: 36/419-994
Mobil: 20/ 9368-468
 
Buzdításként írom:
Egy képet postázok, és egymillió forintot átutaltam a számlájukra, jelezve, hogy vagy vissza tudják majd egyszer adni, vagy nem. 
A műtét (?) vagy a döntés január 19-én lesz.
 
 
 
2003. dec.: 841 vizit
 
jan.     804 vizit
febr.   921
már.   419
ápr.    887
máj.    895
júni.    557
júli.     864
aug.   454
szep. 768
okt.    755
nov.   781
2003. dec.   841 (14080 számláló)
2003. / össz: 8946
2003. / havi: 745.5
2003. / napi: 24.51
 
  

  
106. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2004. JANUÁR
 
 
2004. január 1., csüt.  11:37
Tegnap délelőtt az ország legprofibb művészeti adatbázisteremető + kompjuter rendszertervező szakemberével konzultáltam. Csak szédültem, mi mindent csináltam eddig rosszul. Azóta a gépen. Este, reggel. (Katát leföldelik az unokák, itt vannak.) Gyanítom, lesz itt néhány hónap munka. Új, profi program a horizonton.
 
 
Jan 3., szombat  bizony 22:55
Reggeltől mostanig a gépen, hiba még van, de javul a szerkezet.
 
 
2004. január 5., hétfő 03:55
A táblázat, amin dolgozom, 57 oldalas, meglehetősen fölösleges, és monumentális. 7523 gépelt lapom jegyzéke, ami a dossziékban, 1958-tól.
Egyszer már leírtam: vihar esetén majd oszlopaiba kapaszkodom.
 
És a lejtő legalja délutáni álmom: a piacon krumplit válogatok kosaramba, hogy szépet vigyek haza.
 
11:08
Hír: Tandori, telefonba: Befejeztem a Parsifal fordítását. 24 ezer sor. Gondolom, a Könyvhétre jön ki.
 
Adategyeztetés, naplómat lapozom. 1983. 07., Eckermann / Goethe mondja:
 
Claude Lorrain képei teljesen igazak, de nyoma sincs bennük a valóságnak.
 
 
22:08
Szellőztetek, ki az erkélyre, lefekvés előtt. Hó.
 
 
 
Kérek visszajelzést, ha zavaró ilyen nagy méretű képet ide föltenni.
 
(Kaptam, 04.1.8., hogy tényleg nagy. Mindig a vevőnek van igaza.)
 
 
2004. január 6., kedd  08:29
Kaptam egy verseskötetet.
 
Imre Flóra: Egy régi képre
 
Ki ez a szomorú gyerek?
Én férfinak ismertelek,
kinyílt bimbónak, kései
ragyogásnak a hűsleni
forduló őszben, hallgatag,
füstsárga lombjaim alatt.
És mégis, az a kicsi kéz,
mely a tárgyakra óva néz
s benne feszül a hirtelen
kinyíló, csöndes figyelem,
a még ügyetlen mozdulat,
az már a férfi, aki vagy,
s a gyöngéden titokzatos,
félig a bent tárgyaihoz
szóló mosoly még nyomtalan
futó, pajkos ráncaiban
- akire egyszer nézni fog -
igen, már én is ott vagyok.
 
(Félek, ennyire csak azt lehet szeretni, akit már elvesztettünk.)
 
09:25
Megint a naplómból, bocsánat. 1985. június.
Tojtoj (Miki) a csapnál vizez:
 
- Vigyázz, ne vizezd le a ruhádat, kiskutya!
- Mért ne vizezzem le a ruhámat?
-  Héjj, ne kérdezz ilyen hülyeséget!
- Jó, akkor nem kérdezek ilyen hülyeséget. Iszom vizet, aztán limonádét, aztán megint vizet, jó?!
		/és vizez tovább/
 
11:56
...és a napló tovább, 1992, levelem Zsófi gimnáziumi tanárjához:
 
Kedves Tanár Úr!
Átadták az Ön üzenetét, miszerint Zsófia /nagy/ kislányom mostanában lusta. A hírt vettem, köszönöm. Az üzenetet a megkülönböztetett figyelem jelének vettem és külön köszönöm. Majd megpróbálok -
 
Megvallom, a hír megdöbbentett. Zsófia lányom lustaságára még soha nem volt panasz. Tapasztalatom szerint rezzenetlenül, megbízhatóan mindig is lusta volt, a táncoló egerei ellátásának gondjaitól eltekintve. Hogy: MOSTANÁBAN...?! Rosszul ismerem?
szívélyes üdvözlettel:
 
 
2004. január 8. csütörtök  14:32
Semmi, folyamatosan a táblázatot javítom.
 
Itt meg valaki áthajtott a síneken:
 

 
22:02
A. öltözés közben kérdésemre elmeséli a kozákság teljes történelmét a középkortól egészen máig, (lassan öltözik) beleértve az atamánság intézményét. Egyik fordulat a húszas évek eleje, amikor is az idősebb generáció a fehérekhez, a fiatalabbak a vörösökhöz csatlakozik.
 
Én meg fiammal dicsekszem, kedvenc zenéjét vette föl nekem karácsonyra CD-re: Rachmaninov első és D moll zongoraversenyét.
A kabinos megjegyzi, hogy a C moll prelűdöt kell meghallgatni tőle, az a legszebb.
 
 
2004. január 10., szombat  09:31
A 6323. oldalnál tartok. 
Teljes üzemidőben. 
Még 1100 van hátra.
Uszodából jövet 
egy fotó az udvarról.
 
Nem olyan baromira jó, de.
 
 
13:00
A naplóm, tovább.
2002. február, az Ernst múzeumi kiállításom ügyei. Egy levelem a sok közül:
 
NKÖ Minisztérium
Miniszter
 
 
Kedves Rockenbauer Úr!
 
Negyven éve festek. Nem rosszindulatból. Valahogy beleszoktam.
Készítem elő ezt az őszi Ernst múzeumi gyűjteményes kiállításomat, most ez a dolgom. 
Fordulat. A Múzeumtól új levelük szerint azt a könnyítést kaptam, hogy a terembérért mégsem kell egymillió értékben műtárgyat adnom. Már csak a csomagolást képszállítást műtárgybiztosítást meghívót plakátot a megnyitó személy honoráriumát a kiállításhoz kapcsolódó társprogramokat, valamint plakát-kihelyezést újságreklámot dokumentálást és a katalógust kell fizetnem; igaz, ezeket készpénzben. 2,4 millió.
Jól esik a figyelmesség, bárha a dologba kis hiba csúszott: nekem képem speciel van, nekem pénzem nincs. Van ez így, festőknél.
 
A katalógus 870 ezerbe kerülne. (A többi tételre pályázni fogok.) Nem tudna ennek létrejöttébe besegíteni? 
(Úgy értem, anyagilag.) 
 
Szívélyes üdvözlettel:
 
 
Január 11., vasárnap 13:54
Egy szomorú vicc a tegnapi Népszabadságból:
 
 
20:58
Barátnőmtől most kaptam, hogy ugye tetszik:
 
 	ADY ENDRE: A DUNA VALLOMÁSA
 
 Megtudtam, hogy titkokat rejteget
 A mi Dunánk, ez a vén róka,
 Mikről talán sohase álmodott
 Az ősi barlang-tüzek óta
 Ez a közönyös Európa.
 
 Megloptam a vén Iszter titkait,
 Titkait az árnyas Dunának.
 Magyar földön ravasz a vén kujon,
 Hisz látott ő búsabb csodákat.
 De akkor pletyka-kedve támadt.
 
 Vallott nekem, nem is tudom, mikor:
 Tavasz volt és ő csacska-részeg.
 Táncolt, dalolt, kurjongatott, mesélt,
 Budapestre fitymálva nézett
 S gúnyos nótákat fütyörészett.
 
 Talán Szent Margit hires szigetén
 Állott velem részegen szóba.
 (Ma is félve kalimpál a szívem
 S hajh, már régen késik e nóta.
 Ugy-e Iszter, vén folyam-róka?)
 
 Nagy-komoly lett akkor a vén Duna.
 Torkán hűlt vad, tavaszi kedve.
 Olyan volt, mint egy iszákos zseni.
 Alig mert nézni a szemembe
 S én vallattam keményen, egyre.
 
 "No, vén korhely, láttál egy-két csodát,
 Mióta ezt a tájat mossa
 Sápadt vized, árnyas, szörnyű vized,
 Mely az öreg árnyakat hozza.
 Gyónjál nekem, vén falurossza."
 
 "Mindig ilyen bal volt itt a világ?
 Eredendő bűn, lanyha vétek,
 Hideglelés, vergődés, könny, aszály?
 A Duna-parton sohse éltek
 Boldog, erős, kacagó népek?"
 
 S halk mormolással kezdte a mesét
 A vén Duna. Igaz az átok,
 Mit már sokan sejtünk, óh mind igaz:
 Mióta ő zúgva kivágott,
 Boldog népet itt sohse látott.
 
 A Duna-táj bús villámhárító,
 Fél-emberek, fél-nemzetecskék
 Számára készült szégyen-kaloda.
 Ahol a szárnyakat lenyesték
 S ahol halottasak az esték.
 
 "Sohse lesz másként, így rendeltetett"
 Mormolta a vén Duna habja.
 S boldogtalan kis országok között
 Kinyújtózott a vén mihaszna.
 És elrohant tőlem kacagva.
 
Kedves K.! Szabad az őszintét...?
 
Nagy barom ez az Ady, evvel a váteszségével, engem meg különösen zseníroznak a fenti téveszméi, miszerint
1./ régen jobb volt
2./ most úgy általában, és különösen is rossz
3./ de azonban ezentúl még rosszabb lesz
 
(Miért nem őszinte, hogy meleg volt a sör és este a csaj nem engedte?!)
 
Mindhárom tétel hülyeség, külön-külön lehetne cáfolni.
Locsog, riszálja a fenekét, és affektál.
 
Amúgy persze zseni. Csak nem itt.
tsók:
 
2004. január 12., hétfő  17:02
Még öt percig folytatva a tegnapit. Szóval a MÚLT: a sokféle vésztől rettegni se volt valami jó. Egyszer olvastam, hány száz kolerakórházat tartottak fönn a mezítlábas ferencesek.
A JELEN. A jelenben éppen időnként igen jó Ady versek is születtek. Mednyánszkyk, Nagykörutak. A nagyapám is.
A JÖVŐ. Ahhoz meg, bocs, semmi közöd. Csinálj meg mindent érte, és ne törődj vele.
 
Megírta ezt Petri is. Délelőtt hajkurásztam Várady Szabolcsot, aki mégis az elsőszámú szakértő, hogy melyik az a cikizős verse, amiben a pénzkölcsönzés, meg a József Attila...  de fejből ő se tudta a címét. Aztán most végiglapoztam a kötetet:
 
	ÁLLJON MEG A MENET!
				
					Védőszentjeimnek
 
„Engem egy pillanat megölhet”?
„Nekem már várni nem szabad”?
Bizti? Nincs az egész egy kicsit
- L. Gy.-vel szólva - felsti-hi-li-lizálva?
Nem ahelyett állnak e lázas szavak,
hogy „Nem volna három rongyod,
garantáltan folyó hó 15-ödikéig
amikoris nekem befolyik egy nagyobb...
értem, kettő is elég, vagy annyi, amennyi.
De azt promt”! Nem ahelyett?
Tedd „fekély, galád” szívedre kezedet.
...
és akkor már ide a harmadik strófa is:
 
„Az ember végül homokos”
-sorvégen, rímkényszerben, de nem okvetlenül.
Én például buta
fejemmel nem biccentek. Ezeknek?
Igaz, nem is remélek, fejszesuhanás,
ebben egyezünk.
„a hozzáértő dolgozó
nép okos gyülekezetében
hányni...” Mir gesagt.
Néha én is
hol így, hol úgy
vagyok ezzel:
Vetni. Meg. Száz. Bajunk.
 
 
 
2004. január 13., kedd  22:05
Befejeztem az első fordulót, ez volt eddig a január. 2600 sor. Naplóm tartalomjegyzéke táblázatba került. 
Ennek már könnyű lesz kérdéseket föltenni. Majd a segédprogram.
 
 
C. napló oldalszám	alszám	utolsó oldalszám	tipus	megnevezés	orgánum	szerző	címzett	dátum	CD-2-fájlnév	CD-1-link
7514	 	7515	interjú	A Széna tér csodálatosan ronda.	Népszabadság 03.12.20	Varga Lajos Márton	 	2003. dec.	VIZIVAROS	VIZIVAROS
 
 
 
Gondosságomnak, hiszem, meglesz a gyümölcse. Kazinczy 15 kötet levelezését nem tudná a nemzet ma oly buzgó mohósággal forgatni, ha valaki azt egyszer nem rakta volna rendbe. 
Én csak 1101 levelet tettem el a sokból.
 
2004. január 14., szerda  08:48
Ma egyszerre négyen kiabáltunk a zuhanyozóban A Duna vallomása c. Ady vers miatt és által. Holnapra alezredes úr is el fogja olvasni, bejelentette. Útban van, hogy kitiltanak a Lukácsból.
 
14:03
Mondom a patikában:
- Valami zsíros krémet kérnék, ami nem szívódik föl azonnal...
- Sokféle, mégis mire!?
- Öleléshez. És színtelen legyen, mert ha fehér, olyan egészségügyi jellege lesz a dolognak.
- Ja, arra van, direkt! Sikosító gél, 900 forint, nagyon jó!
		
Tényleg jó.
 
 
2004. január 16., péntek 03:55
A sokmillió forintért operálandó szobrász fiú ügyében kapom a visszajelzéseket, pedig hát a dolog nem is tartozik rám. A családot nem ismerem. A papa a napokban Pestre utazott a fölajánlott képekért, vidéki színházak bemutató előadásaihoz szeretné kapcsolni a képek árusítását. (?!) Ennyit tudok a dologról.
Ennek kapcsán egy igen jómódú barátom szinte kétségbeesett kérdése: 
- Öreg, kinek adjak? Mondd, kinek adjak? Heti hét ilyen üzenet. És kinézek a luxusautómból, és ott a koldusok minden piros lámpánál... Szörnyű. Tudod, hogy ateista vagyok...
- Hát ateistának elég pocsék vagy...
 
Nem tudom.
Nem tudom.
Próbálom teoretikusan, nem megy:
 - mindenkinek egy keveset - senkinek, csak a Karitásznak - minden harmadiknak -
 
Vagy egy másik megközelítésben: havi ötezret szánok rá. Vállalatom jövedelmének fél százalékát. Néhány visszatérő kliensnek.
 
Ha viszont alkalmanként döntök - szelektálok, a szempontok nyilván végtelenek. Pontozom a kűrt egytől tízig. A koldus mosolygott. Öreg. Lerobbant. Kék szeme van. Nem részeg. Jó a kosztűm. Ügyes a produkció. Elöl a pénztárcám. Van apróm. Ma lecsó volt. A Közértben a szalámivéget is hozzácsapták. Tegnap veszekedtem az asszonnyal. Szomorú gyerekkorom volt. Szembe süt a nap.
 
Imaközösségeink tagjai eleve minden jövedelmük tíz százalékát leadják. Eddig jó. És akkor evvel minden el van intézve?
 
Úgy tűnik, egyszeri, elvi döntéssel nem megoldható. 
Mit mondana Teréz anya?
Szent Ágoston szerint szeress és tégy, amit akarsz.
Nem tudom. 
Marad a játék. A végső felelősséget a világ állásáért - a kéregető holnapjáért és honlapjáért - a Magasabb Körökre bízni. 
Take it easy. A játék; perc sugallata, nem?!
 
Akarsz-e játszani halált?
 
09:02
Fiamat évek óta próbálom rászorítani a rendszeres mosogatásra. Heti három lenne az ő adagja. Nehéz ügy. Sok-sok szelíd eszköz után most egy igazán kegyetlenhez nyúltam. Viszont ez működik. Alkalmankénti 200 forint büntetés. Amit én teszek le hajnalban az ajtaja elé, engesztelésül, hogy rosszul neveltem.
 
A Terror Házát még nem néztem meg. Igaz, a körülötte-cirkusz meg az a színházi díszletelem, az ostoba pengefal eléggé elvette a kedvemet. És még egy, Kata érdekes megjegyzése: hibás a gondolat, a negatívumnak nem kell emlékmű, arra nem kell fölhívni a figyelmet. 
 
 
21:27
Anyácskám ma 85. Két éve van mobilja, de Siemenes készülékén az SMS-t én sem tudtam befogni. Most szülnapjára hóvirág, plusz vettem neki egy Nokiát, ugyanolyat, mint az enyém. Így ezentúl, ha tanácstalan, csak egy telefon, a Matávon
  
																	...ami este 6 után reggelig gyakorlatilag ingyen van (havi ezer). XL tarifacsomag, (1212-ön telefonon megrendelhető). Úgy remélem, havi tíz - tizenöt ezret fogunk evvel spórolni. Iszonyatosak a számláink.
 
 
2004. január 18., vasárnap  04:10
Ha igaz, este tényleg kész lettem vele. Jöhet a programírás, de már nem olyan fontos. A harminc éve vezetett lajstromból most két és fél hét volt az összes papírjaim tartalomjegyzékének táblázatba átöntése. A témacsoportok maradtak a régiek, csak az interjúkat választottam külön. Időrendben voltak, de mostantól bármi más elv szerint is rendezhetőek, ráadásul három menetben. 
Például így: típus majd oldalszám, utána alszámok szerint.
A típusok:
 
-  CD  		- A régi oeuvre-CD-korongok is itt, még mindig előfordul, hogy kell belőlük valami.
-  interjú
-  irodalom  	-  Most visszakerestem, ahol hiányos volt, most beírtam, melyik nap jelent meg az újságban.
-  kép  		- Mármint a lefűzött fotók, a Párizsból hozott képeslap; a Bonnard-portré.
-  kiállítás  	- Pld. a plakátjaim, ezekből raktam ki múltkor az Ernst Múzeum földszintjén.
-  levél  	- Annyira összemosódik, hogy a hivatalos levelezést is beleolvasztottam. A címzett rovatból úgyis kiderül.
-  napló  	- Szövegek mellett ide a kipreparált várostérképek is, stb.
-  publikáció
-  tanulmány 	-  Belsőépítész diplomamunka, stb.
-  vallási  	-  Imák, elmélkedések. Helytelen a külön csoport, de könnyebb visszakeresni.
-  vers   	-  Erre mondják, hogy száz (rossz) vers mindenkiben van. Főleg, amikor szerelmes.
-  video   	-  A tv-interjúk, CD-n őrzöm őket. Ésszerű volt ezek adatait is idegyűjteni. 
 
 
Akit netán érdekel: az ÍRÁSOK alatt bele lehet nézni. 
És még valamit megcsináltam; ami szöveg a CD-n is rajta van, innét is, rögvest olvasható. 
Hát ennyi. Játék. 
 
Most el lehet kezdeni a digitális fényképezőgép 120 oldalas leírását megtanulni.
 
 
J., ez neked! A tegnapi Népszabadság vicc. 
Aláírása:
 
EZ NEM VAN ÓRIÁSI TARKABAB, EZ VAN PICI MOBILTELEFON
 
 
Miki kommunkiáció-elméletből írt a minap dolgozatot.
(Nem művtört-ből!)
Vojnich képét, a Kensingstoni könyvtárt választotta elemzésre.
 
Melyből kiderült, hogy ezeket a dolgokat
				...már húsz éve tanulja. Előny.
 
Egy mű elemzése a pontos matematika, a szakmaiság, és tökéletes objektivitástól egészen a tökéletes szubjektumig - kis túlzással a költészetig -  terjed. Ha a képet egy magamtól teljesen független vizuális terméknek tekintem (vizuális kommunikációs tárgynak) akkor számos szempont áll rendelkezésemre, melyek alapján megvilágíthatok valamit, mely titoknak a fényre cibálása a művészettörténet privilégiuma. Lássuk ezeket a szempontokat: A kép dimenziói, egyenesek, szögtartományok, ívek rádiuszok, perspektíva, iránypontok, beforgatott ábrázolás, legfontosabb színek, színskála, preferencia, monokróm-bikróm, prím-, öszetett színek, inzenzív-tompított színek váltakozása, hideg- meleg- komplementer, színátmenetek, levegőperspektíva, transzparencia, természetes-mesterséges fények, éjjel-nappal-árnyék, festésmód, egy-több centrum, nyitott-zárt kompozíció, ismétlések, ritmus, ritmusrendszerek, ornamentika, megfelelések, szimmetria-asszimetria, megmunkáltsági fok, sűrítések, csomópontok, súlypontok, monotonitás, kontrasztok, képkivágás, egységek, irányok, mozgások, dinamikusság-statikusság, harmónia-diszharmónia, ikonográfia, látvány szintű leírás, átírás mértéke, epikus, drámai jelek, a témalátás karakteressége stb. stb. stb. Mindezen elemzési szempontok szinte teljesen használhatatlanok, ha a képet kontextusaiban szemléljük és a létező legfontosabb viszonynak a kép és
 
...Nem tudom szabad-e nekem ellenkeznem Wittgensteinnel, aki szerint:  “amit a kép ábrázol, azt jelenti” Vajon Mednyánszky Tiszai halászat című képe tényleg arról szólna, amit mutat? Mert azt gondolom, szó sincs ott halászokról, autentikus eszközökről (hálóról, csónakról), viharról, munkáról,  folklórról. Vagy Levitan Örök nyugvóhelye tényleg arról szólna, amit mutat: temetőről, templomról, égről, fákról, tehát a tájról, mert szerintem sokkal inkább szól arról, hogy mi is az a halál, hogyan és mi módon befolyásolja a jelen életemet a halál konstans és kikerülhetetlen jelenléte. Lehet, hogy félreértek valamit. Amit viszont értek, az Wittgensteinnek az a kijelentése
 
...Ha ehhez hozzáteszem azt, hogy amennyiben a giccset igazságok halmazának tekintjük, akkor a műalkotást igazságok rendjének kell tekintenünk, akkor az én olvasatomban úgy néz ki a dolog, hogy a műalkotás önmagában a világ egy képét alkotja. A világ egy olvasatát. Mondhatnák, az igazi mű megvillantja Isten köpenyének szegélyét. Valamit megértünk, vagy megkapunk, valamilyen igazság birtokába jutunk, vagy valamely igazság, valóság közelében érezzük magunkat. Itt jön be az a tézis, hogy a valósággal való megegyezésében, vagy meg nem egyezésében áll a kép igazsága, vagy hamissága. De talán csak annyiban, amennyiben a valóságot nem kensingtoni könyvtárnak nevezzük, hanem lecsupaszítva és a végére járva: halálnak, szerelemnek (esetleg szeretetnek). Ezek a művészet legfőbb kérdései. A szeretet továbbgondolva itt a
 
 
...Ma leginkább egzotikus tájakon készült fotóiról fest a művésznő, mostanában gyanúsan sokat utazik, lehet, hogy kihasználja azt, hogy a lányai már tizenhat és tizenhét évesek, már kényelmesen lehet velük utazni. 
Istenem, hány vonatkozása van ennek a szakmának...?
(Vagy most már affektálok?)
 
													 a teljes szöveg
 
13:30
Anyácskám fél tizenegykor (már álmomból) ébreszt, hogy nem tudja kikapcsolni a mobilt. Ezt tényleg elfelejtettük neki megmutatni.
Másnap délután pedig lefojtottan méltatlankodik, ezúttal délután, hogy eltűnt wordben írt szövegének a fejléce. Nem tud formázni, semmit. És itt egy negyed órás dialógus kezdődik, az enyémen tudom, hol kell a fullscreen-t állítani, de a win. 3.11-et már meglehetősen elfelejtettem.
- Menj vissza programkezelőbe, az ide-oda nyíl plusz az ALT gomb. Próbáld CTR+ALT +DELETE-tel bezárni. De azt ő is tudja  - szakszerűen - már újraindítással is próbálkozott. 
Közben gyalázatos módon jobb kezem az egéren, s a táblázatomat szerkesztem. Pedig múltkor Szüts válaszaiból is hallottam, hogy közben... dolgozik.
 
 
2004. január 19., hétfő 16:32
Kata vaskos küldeményt kapott a Raders Digesttől, nagyon bonyolult sárga és piros nyomtatványokkal, valamint egy igazi autókulcs is, igaz alamíniumból, hogy az ehhez tartozó autót Ön megnyerheti, meg minden.
Ideadta az egész paksamétát, hogy nézzem már át, mi a túró. Kiderült, több lépcsős előnyertesek vagyunk, igaz, nem neveztünk eddig be sehova, mindegy. A lényeg, hogy el akarnak adni egy Házi gyógymódok c. könyvet. Jó drága. Mondom Katának, megfogjuk a szerencsénket, vágjunk bele. 
Hát ma megjött. 
Fölütöm, és mit látok. 
Már eddig megérte. 
Minden eddigi és leeendő megoldva:
 
 
 
Lanyhul az érdeklődés 
A Duna vallomása - Ady vers ügyében a zuhanyozóban. 
 
Próbálom molesztálni őket: 
megélhetési vers!
 
 
Madame Le Meux kérte, vágjam ketté a fájlokat, mert a hónap vége felé, ahogy sokasodik, már lassan jön föl. Íme.
 
 
Január 20. kedd; gondolom.  12:52
 
Szüts! A mai újságban téma, neked. Ideje is a munkát elkezdeni a kiállítás után, nem?!
 
 
A kép címe (hitelesen) Parkoló az Izabella utcában - legyen. 
Olaj, vászon, 
100 x 170 cm, ha jól számolom az arányokat (8:13,5), 2004.
 
Ölel: apó
 
 
2004. január 22., csütörtök  08:41
Az öltözőben Attila magyarázza, hogy amikor Napoleon az orosz hadjáratot megindította, már (még) a francia területen haladva is akadozott az élelmiszer utánpótlás. (Attila mindig csak tényeket közöl, soha nem értékel.) Valamint az orosz túlerő kezdettől nyolcszoros volt. Szóval, hogy van evvel a Napoleonnal?!
Gábor szokás szerint élelmiszeripari gépekről beszél, ezúttal elméleti könyvet ír:
A lepárlás vagy besűrítés egyidejű hő- és anyagátadási művelet. A hő hatására az oldal víztartalma elpárolog és a kisebb víztartalmú anyag a sűrítmény. Lásd paradicsomkonzerv.
Aztán elkísér, és hazáig ezt a témát részletezi, csillogó szemmel. Nagyon szereti a szakmáját. 
 
12:08
Telefon 1.
- Ajánlhatom magát? Japánok csinálnak a pesti fürdőkről filmet, egy lukácsost keresnek, aki hajlandó szerepelni, törzsvendég, és férfi. 
- Ajánlhat. (Mindig szerettem volna megközelíthetetlen, hallgatag és arisztokratikus lenni, aki nem szeret szerepelni. De nem megy.)
 
Telefon 2.
- Itt Nagasi, megkaptuk üzenet.
- Hova menjek és mikor?
- Lukács, szombat, 11.
- Úszom, vagy szárazon?
- Masszírozni fogják.
- Az nem életszerű, arra én nem szoktam időt szánni. Tudja, fél óra úszás, utána sietek haza, festő vagyok.
- Szóval masszírozás nem?
- Sajnos nem.
(kis szünet)
- És ha megfizetjük?
- Sajnos.
- Mi két dologról csinál filmet. Uszodák és hidak. Nincs véletlen Lánchídról festmény?
- Sajnos nincs. 
- Köszönöm, a viszontlátás.
- Viszontlátásra.
 
14:15
Megérkezem az ételhordóval. Mike ajtaja becsukva, zongoraszó, lehet, hogy vendége is van. 
Úgyhogy SMS a konyhából: EBÉD
 
 
2004. január 23., péntek  11:15
Mesélem az öltözőben a japánokat. Hogy elestem három vagy öt dollártól. És hogy azért beverekedtem magam a filmbe. Ma úszom az első kört, valami hosszú fekete a medence fenekén. Közelebbről, egy operatőr, lélegzőpipával, előrenyújtott kezében kamera. A lábfejét a segéd fogja, az tolja. Lomha tempóban fölveszik a kék csempéket, a falból ömlő vizet, az úszómester Tibit a vízparton, ahogy a korlátra könyököl. Úszkálnak erre-arra. Negyed óra múlva - nem bírom ki -, megszólítom a kamerást, ez magyar volt: nem akar véletlen fölvenni egy bukófordulót?! Boldogan, nagyon jó!
Aztán még egyszer, kissé távolabbról.
 
- És elestél a dollártól? Te egy gazdag magyar nagypolgár vagy!
- Nagy?! Kicsi. Csíkot húz a szkennerem.
- Csíkot húz a szkennerem?! Mi ez? Egy magyar népdal?
- Nem. Török átok. Még a hódoltság idejéből... 
 
 
Megjelent a Mozgó Világ jubileumi száma, küldik, mert egy baráti fölkérésre 91-ben átterveztem a címlapjukat.
Ebben most mindenkit fölidéznek, aki valaha.
 
1992. december.
Váli Dezső: Váli Dezső
 
Régen várt pillanat. Szerződésben vállalt és keservesen írt sorozat tizedik, utolsó cikkét adom le ezennel. (A szerkesztőség pontosan be nem határolt összegű különhonoráriuma vár rám.) E búcsúcikkhez három téma is adódott. Mark Rothko, nagyon szeretem, a fotókat is elkészítettem hozzá, de üres képeiről kutya nehéz lett volna hat oldalt írni. Megírhattam volna honi kortársaimról a véleményemet. Mondjuk, csak a jót. De barátaim figyelmeztettek. Talán, majd, egyszer. Fölvetődött Vojnich Erzsébet neve is, szerkesztőm is helyeselte. Beleillik a Modok Mária - Vaszkó Erzsébet vonalba. Meg amúgy is, festményeimhez témát, és megannyi mazsolával meghintett vegyes gyümölcsfagylalt-vacsorát kaptam tőle. Legutóbb azonban még süti sem volt, csak parizer uborkával. S akkor, végül, egy név tolult agyamba, minduntalan föl-fölbukkant, nem menekülhettem, a kerekek is azt zakatolták, váli, váli. Hogyan is felejthettem ki, Bonnard és Morandi között?!
Neve nem a teljes ismeretlenség homályából bukkant elő. A magyar sajtó kereszttüzébe először egy igen szellemes és teljesen félreértett akciója kapcsán került. 1978 telén a Nemzeti Galériában a Jubileumi Stúdiókiállításon vagy 900 kockára fűrészelt festménydarabkáját terítette szét egy asztalon, fölszólítva a kedves nézőket és kritikusokat, hogy ezek itt elrontott képek maradványai, ugyan szíveskedjenek belőlük jó képeket összerakni, próbálják meg. Az Orgánum hetekig vitatkozott (a Mester boldog volt), hogy mindez a Rendszer-an-sich, avagy pedig csak a kritikusok kritikája akarna-e lenni. A bírálók kellemesen hajba kaptak egymással, már tsak a betűontás okából is, a művész pedig ámult. Hogy ennyi kritikus egyikének se jutott eszébe, hogy egy föstő a képeiről alkalmasint egyedül is meg tudja mondani, hogy ezek itt rosszak, pocsékok, silányak, gyatrák és környezetszennyezők. S hogy e konfliktus egyetlen ésszerű elintézési módja a műtermében álló, 1975-ben a Baross utcában 3000 forintért vásárolt (nyilvánvalóan csempészáru) szovjet barkács-fűrészgép igénybevétele. S még a fűrészelés közben se jutnak a kritikusok eszébe. A Mester e helyt halkan bevallja, hogy munkásságának cca. hatvan százaléka eleve selejt, immár 30 éve, mely ilyen módon a műteremből a hátsó kijáraton távozik, talppal az ajtó felé, ahogy mondani szokták. Pislákoló mécs - hajló nádszál önbizalmát ilyenkor derék hitvese élesztgeti:
„Mégis a mamámnak volt igaza. Na gyere, vacsora. Mákos tészta. Kihűl."
 
		(...Itt kihagytak két képelemzést.)
Nézzünk meg egy képet az 1987 óta tartó műtermes sorozatból is. Kis fehér műterem (korábban: Fehér szoba); 1991. olaj, 40 x 40 cm. A kompozíció itt is feszes, a jobb alsó sarokban az asztalláb „épp csak hogy befér" a képmezőbe. Hasonlóan szorul a szék is. Mintha a terjeszkedő asztal szorította volna a kép sarkába. Találkozási pontjuk közelében, az asztallap, akár egy jégtábla, föltorlik, fehér, fluoreszkáló, belső fénnyel. A padló és a háttér is anyagtalan, jelzésszerű. A papírlap e világi, az üvegváza pedig fényre és fénytörésre utal. Holott a képen nincsen árnyék. Iszonyú nagy itt a csend, emberelhagyta táj.
Hát, ennyi. 
Búcsúzom.
 
 
 
Most küldte át fiam (a szomszéd szobából). (20 sec. film, hangszóró be.)
 
Elnézést, mister Armstrong
 
 
 
21:02
Szeretem ezt a fotót, most találtam a naplómban, hogy a fotóimat teszem végleg rendbe. 
Népszabadság, 97. december körüli.
 
 
(A fenti film-mókát valami amerikai társaság készítette, ők egyebek mellett nem hiszik, hogy ember járt a Holdon, és szerintük a Pearl Harbour is csak egy kicsinált kamu volt.) (amiben - gyanú - van is  némi igazság.)
 
 
 
2004. január 24., szombat 14:30
A liftnél találkozunk szomszédommal, a legnagyobb tudású magyar könyvtáros, sokáig igazgató is volt. Már rég nyugdíjban. 
- Na, és mit csinálsz?
- Az MTA Kézirattárában a naplóm, a hozzá tartozó CD-ket írom újra, 28 lesz, most fejezem be.
- De irigyellek, hogy ilyen fontos embernek tartod magad... mondja finom mosollyal.
 
 
 
2004. január 27., kedd  03:32
Itt most alighanem egy hét szünet következik, ki kell költöznöm 
a szobámból.
 
Javítani fogják a padlót, nagyon hepehupás. Ahol kell, a korhadt vakpadlót pozdorjalemezekre cserélik. 
Most telik rá. 
 
Nekem ugyan jó, de mégis, ne így kapja az utódom. 
 
Aki lehet, hogy a fiam lesz. Ha ugyan itt marad, amíg meghalok. Az Iparművészeti elvégzésével szolgálati műteremre jogosult. Én is így jutottam hozzá, igaz, baromi keservesen. Azon túl, hogy 105 cserelakást hajtottam föl Diener- Dénes Rudolf özvegyének, míg egyet elfogadott, a Minisztériumban a lehetséges legtovább ültek a kérvényemen.
Sok évvel később kocsival mentünk valami vidéki zsűrizésre, útközben mesélték: Nagy gondban voltunk. Maga ugyan jogosult volt az Alap-tagsága által, és fölkínált cserelakást is, de hogy adjuk oda ezt a jó festő-műtermet egy kezdő belsőépítésznek?!
Pedig küldtem nekik egy levelet, hogy írásban adom, hogy jó festő leszek.
 
 
Ami a műteremben marad, le kell fóliázni. Napok óta kipakolás, rend, és nagy szelektálás. Eddig vagy nyolczsáknyi a szemétbe.
Mennyi mindenre nincs szükség.
 
Ez megadatott. A kontinuitás.
74-ben, a Fényes Adolf-termi kiállítás katalógusába írtam:
 
...Gyűjtök: még könyvet sem, az a 20-30 is cserélődik, bútoraimat fenyőlécből eszkábáltam, 
remélem soha nem fogok többet kívánni...
 
(képből és linkből is vissza: egér jobbgomb)
													a teljes szöveg
 
Igaz, a szerszámaim kiválóak voltak. Vagy, mondjuk, megfelelőek. Ha huszonöt! évvel korábban eszembe jut, hogy a fűrészgépre egy csúszó feltétet lehet barkácsolni, és 45 fokot is vág. S nem kell többé kézzel. Amikor egyszerre húsz keretet építettem...
 
Miki most a három fényképezőgépet elkérte, hogy inkább neki adjam. Ugyanis a festményarchiválást, kisméretű dián, abbahagyom. És egyáltalán, a 24x36-os fényképezést. Ezt évtizedek óta úgyis csak a képek kartotékfotói készítéséhez használtam. (Fényképezni 6x6-ra szerettem.)
Erre az egészre nincs már szükség. Minden lemezen.
Egy helyzetben fog hiányozni, hogy az ágyra egyszerre 300 fotót kiteríthessek: gyűjteményes kiállítás válogatása, előrendezése. 
De azt nemigen akarok már. 
(Ha mégis, passz.)
 
 

2004. január 29., csütörtök  19:24
Adás és működésszünet. 
Szobámból - az életből - kitiltva.
 
Ideiglenesen kihámoztam 
a kompjutert a fóliák alól.
 
 
A fenti szobasarok ma este.
(Harminc éve meg ilyeneket festettem.)
 
 
Nap közben jobb híján ügyintézések.
Néhány hónapja a Rektor úrral (Kavics Bácsi) a zuhanyozóban már beszéltük, hogy a Műegyetem felújítja régi hagyományát, és a nevezetes R. épületben újra művészeti kiállításokat akar. Ez nagyon jó. Kitalálták erre a célra a központi Tanulmányi Hivatal folyosóját, hogy ott hetente több ezer diák fordul meg. Hogy ha ezerből csak négy diákot megfog a látvány, már megérte.
Igen, a kulturmisszió eszméje. 
 
S most a nyitókiállításra fölkértek hármunkat, Szüts, Vojnich. 
Megtisztelő.
 
Délelőtt megnéztem a teret. A földszinti folyosó nagyon hosszú, világos. Falain új (ronda) üvegezett vitrinsor. Oda mennének a képek. 
Egy hivatali folyosó. A padokon diákok, sorszámot szorongatnak. 
Működnének a képek ilyen helyen, ilyen ügyintézős atmoszférában?! 
Érzékenyebb, csendesebb dolog ez. Még a Monet-kiállítás igazán emelkedett miliőjében is volt, ami zavart. A képek és grafikák keverése, egy falon. Egy rajznak egészen más a hőmérséklete-, azt egészen másképp nézi az ember, hogy is mondjam?!
 
Szüts: Inkább ötszázan lássák a képeimet, de azok- 
Lemondtunk a lehetőségről.
 
Az ötvenes években gyári éttermekben rendeztek alkalmi kiállításokat. 
Lehet, hogy nekik volt igazuk.  										
 
 
A Műegyetemről hazafelé ballagva 
egy fotó a Bartók Béla útról.
 
 
 
2004. január 31., szombat  19:55
Még mindig kitiltva a szobámból.
 
Nem mutatom, de nagyon meg vagyok rémülve.
A szoba kiürítve, nagy átgondolások. Eszembe jutott, hogy a fotólabort a használaton kívüli kisszobába lehetne telepíteni. Én már alig-, Mike pedig bármikor tudná használni, iskolai feladatok. Észszerű.
Éppen húsz évig volt a műteremben, a galéria alatti sarokban. Bekábelezve, mindig üzemkészen, mindig minden a helyén. Tartalék vegyszerek, és tartalék eszközök.
 
Valami meghal. 
Illetve csak megváltozik. Igaz, alaposan.
 
Ahogy elmegyek reggel a posta előtt, a Margit híd; illetve a pesti oldal fölött az ég már vörösödik, pirkad. Itt a január vége.
Ez jó.
 
Január: 928 látogató.
 
  

  
 
 
107. levél J.-nek, Le-Meux                                            VÁLINEWS
2004. FEBRUÁR
 
2004. február 2., hétfő  19:13
Megint fölmerült egy levél a naplóból. Harmincegy éves voltam.
 
73. 8.	                     
Budapesti Rendőrfőkapitányság
Útlevél Alosztály
 
tárgy: turistaútlevél-kérelem
Fellebbezés
Jó pap holtig fellebbez (én ugyan festő vagyok), tehát:
 
II. 17195/73. levelükben turistaútlevél-kérelmemet elutasították. Merthogy húgom kint maradt két éve. Teljesen igazuk van, kinnmaradt. De hát én ugyan mit csináljak ez ügyben?
Hogy én nem maradok kint, ezt Önök is tudják, ezt nem hozhatom föl érvül. Három éve is visszajöttem, meg bolond is lennék, most lett Buda egyik legszebb műteremlakása az enyém. Meg amúgy is nagyon jó kis ország ez. Írásba adom. (És én itthon leszek jó festő.)
 
Tulajdonképpen feleségem miatt lenne jó ez az egész. (Ő megkapta.) Mindig rágta a fülemet, s tényleg most lenne pénzünk először együtt utazni. Meg kell is rá vigyázni, mindig mindent elveszít.
Meg hát - múltkori utamon 110 múzeumot és kiállítást néztem meg (nem tréfálok), s most ezt szeretném kiegészíteni még...
 
			Megkaptam az útlevelet. 
 
(Görögországba mentünk. Kréta szigetén egy szép öböl, sziklafallal, erre emlékszem. A harmadik héten menekültem haza, hogy mit keresek én itt, Kata maradjon, ha akar. A kolostorokért már nem voltam hajlandó leszállni a hazafelé-vonatról.)
 
 
Vége a padlójavításnak. A nagy kérdés az volt, csiszolják-e, ha már itt vannak, ha már úgyis fölszedték majd az egészet, ha már minden kiürítve, vagy letakarva. Három nap alatt tudtam megfogalmazni: élettelen lenne egy vadonat-padló. Nincs annyi lelkierőm. 
 
Ez már a javított. Ahol kérdéses volt, filctollal beszámozták, és ugyanoda raktak vissza minden darabot. (Látszik, ahogy a karcolások átfutnak.)
 
Ez emberi.
Kértem a boltban valami errevalót, aztán négykézláb végig, két flakon folyékony viaszos fényesítő, szivaccsal eloszlatva a 48 négyzetméteren.
Máris nem hat porosnak. Pedig az.
 
 
 
Még két felvétel, ma reggeliek.
Ennek az lesz a címe, hogy 
 
NÉZZ A LÁBAD ELÉ (F/04/07)
 
Ebből kéne egy sorozatot csinálni.
 
 
Ezek meg Kata elszáradt növényei
a reggeli napsütésben. 
 
Észrevétlenül átfordult a dolog 
a színes fotózásba, 
pedig hogy lenéztem mindig.

 
Tanulom ezt a digitális gépet.
Kilencféle fehérbalanszot
lehet beállítani rajta.
És nem a fizikai elv, hanem csak a próbafelvétel mutatja meg,
melyiket kell egy vegyes világítású műteremben fekete-fehér rajz
reprójánál használni.
(Nem azt, ami logikus lenne.)
 
 
2004. febr. 3., kedd 09:12
Mesélem a zuhanyozóban vívódásomat a műteremparkettával. Hogy három napot összehazudozik az ember magának, míg kihámozza a valót, és milyen nehéz kulturális koordinátáinkat átlátni és aztán személyre szabni. Hogy ugyanis nem feltétlen az új padló a szép.
Azt mondja a prof: Azért ezt ne tedd föl a netre!
Mondom, dehogynem. Itt kezdődik a hazaszeretetre nevelés. Hogy fölmérem, mit mond a világ, abból szerintem mi igaz, mire van belőle szükségem, mit vetek el. Mi kellemes és mindezek után mi az etikus. Mielőtt döntök.
 
 
Zuhanyozói házi feladat volt Petri Apokrif-ját elolvasni.
 
Zakatol a szentcsalád,
Isten tömi Máriát,
József nem tud elaludni,
keres valami piát.
Nem lel, felkel. Pizsamára
húz fel inget és gatyát,
lemegy a Háromkirályba,
hogy egy fröccsöt legalább- - - 
- - - Megint Isten?
		- - - Az hát, megint.
Sóhajt, nagyot húz, és legyint:
- - - Különben,
múltkor kivertem a huppot.
Ha az orrom előtt dugtok!
- - - de így megmondtam a Marinak,
legalább tartsad a pofád,
úgyis szól mint a földrengés
mindig az rohadt ágy,
közben  - de komolyan -ne halljak
több ha-ha-ha-halleluját!
 
 						(Idézőjelet nem szabad használnom, ahelyett a dőlt betű.)
 
Kissé kajánul kérdezték, hagy na?!, én, mint Petri-rajongó...? 
 
- Nem öröm egy ilyen verset olvasni. Egyébként szerintem gyenge is, mert egysíkú. Az a pár (jó) ötlet sem emeli el.
A teológus Jelenitsnek egy idevágó gondolata: Ha apád káromkodik, az már Istenkapcsolat.
Illyés meg elmagyarázza, hogy amit leír, az nem az életfilozófiája, hanem azt aznap délután így gondolta. Lábjegyzetben elmagyarázhatná, hogy éppen fájt a foga, és becsapták a boltban, de az akkor már nem vers lenne. 
És még egy. 
Ha Mari néni rettentő dühös, földhöz csap egy tányért. Petri ír egy verset.
Ki tudja, miről beszél tulajdonképpen.
Egyébként, ha ez az egész Mária-dolog nem piszkálná annyira a csőrét, valószínűleg nem harapott volna bele. 
A többi Istennel belügye. Olvasd el a Halálomba belebotlok -at, kettéáll a füled.
 
 
 
Ma hazaérve 
megint 
napsütés a gangon. 
 
Eredetileg a száraz leveleket akartam.
	
 
2004. febr. 4., szerda  04:53
Tanulom az új fényképezőgépet. 
Mikinek ezt a 10 éves kori iskolai rajzát eddig tizenötször fotóztam le, az utóbbiakat már vakuállításokkal. Apa műterme.
 
Elképeszt ez a munka. Hogy emlékezetből csinálta, bizonyítja, hogy az ajtó mellett nem törik a fal, ott a kályha van.
Nekem nincs ilyen vizuális memóriám. (Igaz, nekem semmilyen sincs, inkább csak a látvány atmoszféráját jegyzem meg.)
 
Persze ismerte. Óvodáskora előtt délelőttönként a műteremben élt. Megszoktattam, hogy egyedül kell játszania, míg fölötte az asztalon festek. Nem kellett rá figyelni. Főleg a földön mászkált, ügyködött, a feszületemet búgatta a
földön, - lendkerekes autó. Onnét tudtam, mivel töltötte idejét, hogy délben mi szerszámom merre volt a földön.
 
 
 
Negyven centis ceruzarajz. Ahol üres hely volt, 
oda növényeket talált ki. 
(Utálom, sose volt a szobámban.) 
Meg figurákat, Adidas és USA feliratokkal. 
Mostanában jót mosolygott ezen.
 
Hülyéskedett is, a földön szétömlött vegyszer. 
 
Ez itt a nagyítógép, tévesen két oszlop közé képzelte el.
 
 Képeket is kitalált a látványhoz.
 
A rádió és a telefon is stimmel.
 

A fényképezőgép kioldózsinórja a fém peremmel. 
A palettaállvány két görgője, 
a másik oldalon fogantyú, 
ha emelem a gurításhoz.                                                                                                                                   
 
 
Kezd kicsit sok lenni a kép, 
de ez az 1984-es fotó ide kívánkozik.
 
 
Az uszodában Gábornak jeleztem, hogy a kiadó, akihez kiközvetítettem, elfogadta könyvét, amit az Illyés - Márai naplókból állított össze, és 2004. február közepén küldik pályázatra. Megjegyeztem, hogy a dobostorta szeleteket szeretem, süteményen rózsaszín és sárga: dilettantizmus.
 
Az ezredes úrnak megdicsértem a lábát, talán ezért meghívott egy italra, az automatába. Én habos csokoládét, ő - javaslatomra - holland kakaót választott, tiszta forró vizet kapott. Egy arra haladó sporttárs sót javasolt bele, gargarizálni.
Idős barátnőim kara speciális hidegvizes gyapjúmosást javasolt az elveszett helyett kapott új szürke sapómra, merthogy ez viszket és szúr. Egyikük tegnap hozott is két kis fiolában (vegyész volt) mosószereket és ellátott utasításokkal. Mára kimostam, viszket és szúr, de ezentúl ezt előnynek fogom tekinteni, és örülök neki. Erzsébet asszony megjegyezte, hogy serkenti a vérkeringést.
Mint Kokoschka, aki a század elején a bécsi piacon egy kocsiderék csalánt vásárolt, aztán abban forgolódott egy hétig. S tényleg elmúlt a reumája. (Miért árultak csalánt a bécsi piacon? Ezért?)
 
 
2004. febr. 5., csüt. 09:54
Eddig a beleszokottság és a jómodor okán mondtam közbenjáró-kérő imát, avval a halk felgondolással, hogy Isten úgyis jobban tudja, kinek mire van valóban szüksége, gyógyulásra, vagy szívhalálra, stb. Egy drága szektás testvér könyvét olvasom, most világosodott meg az egész. Hogy miért kell ezt a furcsa mondatot mondani, hogy legyen meg a te akaratod (miképp a mennyben azonképpen) itt a földön IS...
Hogy Isten akarata valósuljon meg a földön? Hogy mi kérjük Őt erre? Mi ez?
Fantasztikus. 
Azt írja: Isten az embert a teremtett világ urává tette (Hogy uralkodjék a tenger halain, a barmokon, mind az egész földön...) Ezt a hatalmat Ádám jogszerűen átadta a Sátánnak, aki éppen ezért: e világ fejedelme. (Jött háború, villamosgázolás, narkó, nemzetiségi kérdés.) Istent kötik a szellemi törvények, nem tudja az ördög hatalmát megszüntetni a földön, mert ez igazságtalan lenne. (Ezért nem okolható Ő a földi szenvedésekért.) Ezért kellett a Megváltás, a Sátánt megfosztani hatalmától. Akik Krisztusban vannak, azokon már nincs hatalma.
 
A földi dolgokba tehát Isten csak akkor tud beavatkozni, ha mi, keresztények megkérjük rá. Különben a Sátán felségterületén kellene működnie, illegálisan.
Ha Isten a földi munkáját mi nélkülünk is el tudná intézni, kényelmesen hátradőlhetnénk a karosszékünkben...
 
Ha mindez teológice netán nem is teljesen pontos, akkor is öröm-üzenet és gyönyörű.
 
21:35
Délben kilépek a kiserkélyre: árnyékban 19 fok. Hűvös nyarunk van.
 
 
2004. febr. 6., péntek

Kilenc ötven. Elkezdem
az A/04/01-et.
 
 
2004. febr. 7., szombat  17:07
Úgy tűnik, ma kész is.
 
2004. febr. 9., hétfő  10:16
A Klubban megróttak, micsoda dolog ez, elkezdeni egy képet és már másnap deklarálni, hogy kész.
 
Ha tudná.
Hogy dicsekvésből a készülő és a kész változatot is föltettem a képernyőre, majd azonnal le is töröltem..., az első változat volt a jobb. 
Ezt a mostanit is mindjárt tovább csinálom. Bár lehet, hogy már csak a keret hibádzik. Mindenesetre ilyen rámát nem szabad vakuzni, bedöglik.
 
13:26
Észszerűbb, ha nem véleményezek. Ez a mai változat. A keret is változott:
 

 
2004. febr. 10., kedd 18:55
Hazafelé megint egy fotó (lásd a FOTÓ-nál) a gangon, a reggeli napsütésben. Délelőtt elkezdtem egy új képet, (lásd a FESTMÉNY-nél). Itt már nem lehet bemutatni, annyi ábra van, túl lassan jönne föl a neten.
 
 
2004. febr. 11. szerda  09:16
Ha tegnap tudom azt, amit ma.
Gyapjúsapkám továbbra is szúr és viszket. Ezért belülről bekentem technokol rapiddal (illetve tévedésből kívülről, úgyhogy ki kellett fordítani), de így, bár nem viszket, kissé karcos.
Szóval tudom a megoldást, de most már késő. Be kellett volna krétával rajzolni, ahol kopasz vagyok, s azt a részt bekenni vazelinnel.
Még talán megpróbálom nitrohigítóban kimosni, hátha. És akkor.
 
 

14:12
Farsangi jelmezbálra invitáltak, hát, valahogy. Hanem a meghívó mottója fölkeltette figyelmemet. 
Mi minden négy sorban.
 
Jó urunkra feltámadtunk,
Semmit nyertünk, csak vesztettünk,
A hazánkból kibújdostunk,
Magyar bortól elmaradtunk.
 
 
2004. febr. 12. csüt.  09:16
A Klubban öltözködés közben Horthyról esett szó, merthogy a történész a Levéltárban átlapozott egy megőrzött családi albumot Kenderesről, sok-sok fotóval. Az egyiken Horthy térképet néz a kutyájával. Bordhund -  fedélzeti kutya, neki is volt, admirális korában... aztán megkérdezi:
- Mit gondoltok, milyen volt a magyar címer a pecsétjén, 1919-ben? 
Mondom:  - korona nélküli. 
- Igen. Ja, ezt már meséltem...
- Nem mesélted, de hát lövetett Károlyra Budaörsnél.
- Az 21-ben volt.
- Nem voltak ambíciói a királyság visszaállítására?
- Találtak hagyatékában kinyomtatott papírt, hogy I. Miklós... 
- Lehetett volna királlyá választani egyáltalán?
- A hercegprímás valószínűleg megakadályozta volna, protestáns volt.
- Feltétele a koronázás a királyválasztásnak Magyarországon?
- Nem. Vannak külföldi példák is. (Itt megoszlottak a vélemények.)
De festett is...
- Igen, szárnysegéd korában. Hitlerrel együtt kollega. Délelőttönként megfigyeltem Őfelségét, délután folytattam a képet...
- És estére Szibériában találta magát - vigyorog a reumatológus.
- Nem, mondom én, Ferenc József egy szárnysegédjét rúgta ki, de azt azonnal. Kikocsiztak egy új szobrot megtekinteni, de odaérve ő éppen másfelé nézett. Mire a szárnysegéd odasúgta: Felség, jobbra a szobor! Nem szabadott beszélnie, csak válaszolnia.
- Ezt itt én is bevezetném - mondja a reumatológus.
- Néhány dobostorta szelet, és addig csöndben vagyok. És milyen olcsón megúszod...
 
Aztán László Fülöp Horthy portréjáról, de azt senki nem tudja, megvan-e, hol van. 
 
Előzőleg két napon át négyen próbálták megoldani, hogyan osszam föl a honlapomon az ÍRÁSOK fejezetet. Merthogy írtam magamról, másokról, de közösen is írtunk. Aztán a tv-filmekben interjúk vannak, az tehát saját szövegem, de nemcsak én csináltam. Azt hova tegyem. Vannak kritikák rólam, de én is írtam ilyet. Akkor G. barátom homlokára csapott: két rendezési elv keveredik, a szerző szerinti felosztás, és téma szerinti. Másnap a könyvtáros barátom fölhívott: és ha így lenne: RÓLAM ÍRTÁK, ÉN ÍRTAM?! Győzelem, végül majdnem ez lett: TŐLEM - RÓLAM.
 
 
19:54
Ma egy régi képem restaurálása. Húsz év svájci tartózkodás után tavaly merült föl egy aukción, tulajdonosa  megunta, gondolom. Ródlizhatott rajta, a kép fele lecsiszolva. Elkértem, hogy kijavítom. Majd egyszer - a címből tudom, hogy szerettem. A/74/33, már megújítva és egy picit át is festve (nem bírtam ki).
 
20:38
Imaközösségünkben vontatottan halad a kormányfő
és csapatáért való folyamatos ima. 
Elfelejtik, néha én is. 
De mától! 
(Direkt ferdén tettem, hogy zavaróbb legyen.)
(A cédula nem a DELETE gomb mellett van!)
(Vicc.)
 
Majd a többieknek is -
 
 
2004. febr. 13., péntek  13:37
A Halk műterem  (A/03/29) (lásd a FESTMÉNY-nél) befejezése, kis finomítások. Utána fotózása, ez volt a nagyobb (és érdekesebb) munka, nappali fényben, majd ugyanaz derítéssel, aztán négy vakuval az elsötétített műteremben. És négy objektív végigpróbálva, hiába, az elején vagyok. A 60 mm-es Nikon-makró a legjobb, persze. Pedig kényelmesebb lenne valamelyik zoomoptikával reprózni, kicsit előre, kicsit hátra.
 
19:25
Az édes-édes Zelk Zoltán. A napokban megint elővettem, az ágyam mellett.
És most nem a nagy művész, a Sirály szerzője, hanem az igazán-, összetéveszthetetlenül kedves, az apróságokkal eljátszó, a kínlódó-mosolygó-búsongó.
 
TEGNAP
 
Erdőt, hegyet, tengert, folyót,
kék cinkét, csecsemőt ha láttam,
lelkem csak mondogatta:
milyen szép az Isten!  
 
KÖZELEG
 
Még csak leskel az ősz, de már
harangoznak a lombok.
 
TEREMTÉS UTÁN
 
Elhagyta őket a kotlós -
kerítetlen udvaron
rémült-csipogva futkosnak
az anyátlan csillagok.
 
ZSÁKMÁNY
 
Tudod-e, mit hozol
ha marékkal, ha zsákkal,
te Holdon botorkáló ember,
mikor a Földre visszatérsz?
A kutyák megkövült éjféli bánatát!
 
SZURKOLÓ
 
Három éve a lelátón
higgadt kétségbeesésben
nézem,
ki nyeri a rangadót:
orvosom vagy betegségem?
 
 
 
2004. febr. 14., szombat
Tegnap unokakeresztelés a Ferenceseknél. Reggel Kata unokával a Tátrába síelni. Reggel sürgősséggel WC-tartály vásárlás, 5600; felszerelése. Anyácskám telefonja tízkor: kulturáltan csikorgatja a fogát, hogy nem tud három fájlt lezárni. 
Át hozzá, ablakából gyerekkorom tájait (lásd a FOTÓ-nál) fényképezem.
	
 
2004. febr. 15., vasárnap 17:20
Kirándulás, váratlanul és először egyedül.
Elfelejtettek szólni.
Hármashatárhegy, ahogy tizenvalahány éve gyakran, szívem szerint mindig erre, 
az Erdőalja út végétől fölfelé 
indulva a vitorlázó-repülőtér felé.
 
Sajnos vittem fényképezőgépet, 
érdekesebb lett volna élesben, 
egyedül, magammal.
 
 
Csak a kirándulós-objektívet vittem,
könnyebb, mert kisebb a fényereje,
viszont 150-450 mm-t tud.
			
 
Kata Tátrában, ketten vagyunk. 
Délutáni álmomból kelek, az előszobában találkozom Mikivel, éjjelkedés után kezdi a napját. 
Mondom:  
- Kint hagytam neked a két lábost az asztalon, van ebéd. 
- Kösz, megtaláltam. A hidegben kellett volna hagynod, megromlik. 
 
Tök, mint az anyja, szakszerű.
 
21:20
Délután egy 98-as régi interjú gereblyézése, magnóleírás, rémes hibákkal. Most küldte át Pogány Gabi. A szakrális témáimról kérdeztek, érdektelen, mindezt elmondtam már néhányszor, azóta is. 
 
Erika:  A korai keresztutak azok valahol láthatóak voltak, voltak kiállítások...
Váli: Rögtön kezdettől, amint a Fiatal Művészek Stúdió fölvett, kezdtem kiállításokon szerepelni. Meg lehetne nézni a kompjuterben, hol-merre voltak ezek kiállítva. A négyméteres nagy keresztutat először pofátlanul bevittem a Nemzeti Galériába, a kétmilliós vásárlások egyikére, nyilvánvaló volt, hogy egy ismeretlentől nem fognak egy négyméteres képet megvenni, de elértem, amit akartam, többen gratuláltak, és sokan megismertek.
Erika: Hova került?
Váli : Itthon volt sokáig, aztán a Nemzeti Galéria letétbe elkérte, ott is hagytam volna nekik, mert ilyen értékű képeket oda szoktam ajándékozni, ahova való; de aztán úgy gondoltam, egy állandó kiállításra nagy mérete miatt soha nem tennék ki. Akkor a Pázmány Péter Tudományegyetemnek adtam. Már nyolc éve, azzal a feltétellel, hogy 						
 
 
2004. febr. 16., hétfő  11:26
Lemezt kellene alapoznom, már a nyárra. A múlt héten megjött Tapsonyból (Dunántúl) a tíz kiló kence csomagban, postán. (Ha így szerzem be, biztos, hogy friss.)
 
Alapoznom kéne, de a délelőtt elment fényképezéssel, objektív- és képfelbontási kísérletek, sorozatfelvételek. Tanulság: érdekes módon nem a legnagyobb felbontású kép a legjobb a digitális gépen. A 35/80-as zoomnál persze jobb a 60 mm-es Nikon-objektív. Illetve, sőt! - hohó - a 2,8/80-200-as profizoom még kontrasztosabb.
 
21:02
Délutáni telefon, az Új Művészet reprót kér tőlem egy cikkhez, Igazi műterem A/03/06, ezt a képet nagyon szeretem. Persze megvan a kompjuterben, de azért, na nézzük. 
És este életemben először élesben, digitálissal, 
festmény-reprózás, ahol van tét 
(igaz, az mindig van). 
Minden működik, minden jól működött, boldogító. 
Fél óra mindenestül. Hibátlan a repró, 
és nem kell tisztítani sem, mert  kép 
nem optikai úton - mint a xerox -, 
hanem dróton megy át a kompjuterbe.
 
Holnap küldöm futárral. Egy telefon,
Hajtás-pajtás, biciklisták, 1400 forint körül lesz. Nekik.
 
 
2004. febr. 18., szerda  11:22
Mozgalmas kép nap. Ha a hetvenes-nyolcvanas években valami találkozót halasztani akartam, avval bújtam ki, majd 2002-ben, amikor nyugdíjaznak. Elérhetetlen messzeség.
Elérkezett. Tegnap beadtam a Művészeti Alaphoz a szükséges kérvényt. 
Októbertől, 62 leszek, folyósítják. S mint általában nyugdíjasok, 
én is pontosan: 39.400-at fogok kapni.
 
Aztán egy telefon Sanghajból (a pinyin átírás szerint Shaghaiból), G. váratlan utazása, a találkozónk késik.
 
Egy másik telefon, ez a Bécsi  útról, a Népszabadságtól, erre számítottam. Sőt, fölkészültem. Hogy sorra kerülnék a hétfőnkénti interjúsorozatban: Lukácsosok. Mondom én élőbeszédben igen nehezen... s a remélt választ kaptam: elküldöm a kérdéseket. Ez az én utcám. Remélem, a különbség érezhető lesz, a többieknek ez egy?órás beszélgetés lehetett, nekem kilenc volt, íróasztalnál. Tegnap éjjel fél egyig, beleértve egy 99-es Lukácsos kiállítási plakát újrakészítését a kompjuterben. Igazi nehéz kérdés volt, Miki zsűrije elé is terjesztettem, betenném e cikkbe is honlapom nevét, de talán ez már túlmegy minden pofátlanságon. Érdekes, Mike beleegyezett.
Így kezdem (a többi jövő hétfőn):
 
A Lukács-időszámítás szerint tizenhárom éves vagyok, úgy is kezelnek. Igaz, a kezdetek nekik is nehezek voltak, az első években még stopperrel, időre úsztam. Ezerkétszáz méter, háromötede gyors, a többi mell. Akkoriban, ha nyugdíjas barátnőim közül a nagy igyekezetben meg-megrúgtam valakit, csak avval tudtam védekezni, hogy kérem, vegyék figyelembe, igaz, rúgok, viszont soha nem harapok. Viziszörnynek becéztek sokáig, ez mára Templomos Lovaggá szelídült. Merthogy a Ferences templomból érkezem ide reggelenként, hét óra tízkor. Ha három perccel később, csóválják a fejüket. A reggeli csapat állandó. Mint egy jó család. Egymás a háta mögött csak a rosszat... Bocs, ez olcsó poén volt. És nem is igaz. (Bár Magáról azt mesélték nekem, hogy 
 
18:16
Hét éve kellene, egy éve megcsinálták, tegnap este megkaptam, CD-n. Maradék 14 másodperces filmfelvétel töredék (hangja is van, nekem 68 másodperc alatt jött le a netről) a tavalyi Duna-TV produkcióból. Én kértem Kecskeméten az uszodai helyszínt, csak hogy lássam végre a mozgásomat, na, most megkaptam. Sokkal rondábban úszom, mint véltem. Billegés, a láb terpeszben, túl szélesen a két könyök. A vízfogás is, ajaj. Lesz mit javítani.
A bukóforduló viszont nem látszik rossznak.
 
 
2004. febr. 20., péntek  09:46
A fiatalság tájékozatlan még, tehát jobban átlátja a világot. Mike szelíd terrorja - lassú víz - elérte célját, beláttam, snassz a web-címem, a vali.c3.hu, mivelhogy látszik rajta, hogy alvállalkozás. Ma már mindenkinek önálló... stb. Na nézzük. Elkezdünk tanácskozni, rémes, délben kettőkor, alvásidőmben. Föl a c3 honlapjára, idáig magamtól is tudom a leckét.
 
A(z) vali.hu domain már foglalt kérjük válasszon másikat. 
 
Beírom a VALI.COM-ot, mosolygó négerek, valami zenekar: Vali-Music - the name to know. Ezt majd a fiam. VALI.NET: szűzmáriakék felület, bal sarkában a nevem. A VALI.ORG-főoldalán egy kardos-sisakos színész meg egy trolibusz, ami ráklikkelve meg is indul. Beütjük a VD-t. Foglalt. VALID, ami angolul ugyebár: érvényes. Van. Fiam mondja a VALIDEZSO-t, ez ronda, és még két adatot kell hozzá mondani, hogy egy szóba és persze ékezetek nélkül (májustól már ez nem lesz magától értődő). A VAALI-t meg ő fikázza, hogy a korosztály, aki ezt érti, az nem megy a netre...
Akkor mi a túró.
Főiskolai nevem, ami aztán megmaradt; Apóka? (Nem tudtam megjegyezni osztálytársaim nevét, és netán még a lányokat is így hívtam). Mikinek megtetszett ez: DESKE. Előnye, hogy gyerekkoromtól megvan, tök jól artikulálható, nincsenek benne olyanok, mint a vé-betű, ami telefonban néha gondot okoz. Hátránya, hogy bizalmaskodó, bennfenteskedő. 
Mike: 
- És a piár? A protokoll? 
Mondom, ilyen vágyam nincs, munkám archiválásán túl ez az egész news csak egy kellemes szórakozás... 
- Vagyishogy nem irodalom, ahogy te régen néha...
- Nem a kategorizáláson múlik. Leginkább napló. Van benne érték, van benne gyenge, meg főleg múló. Nem baj.
Szóval ez a DESKE borotvaélen. 
Szüts rögtön letorkolt, hogy baromság.
Azonnal elhittem neki.
Akkor meg Mike: Van ebben valami vidám arisztokratizmus, ha te nem törődsz a tisztes komolysággal. A honlap amúgy rangos (bár tipója ronda), a címe pedig laza, jó így. 
Azonnal elhittem neki. 
És most itt tartok. Beadtam a regisztrálásra, két hét az átfutás. Ha netán jobbat találnék, ez talonba, és elvesztettem 12 ezer forintot, ennyi. Ha van valakinek valami ötlete, köszönettel. 
Az mindenesetre jópofa lenne, ami ilyenkor hozzá tartozik:  vali@deske.hu
 
A tipográfián is elmerengtünk, el is ment a teljes alvásidőm. (Utána, anyám lakógyűlésén támolyogtam.) 
Mondom: - csezd meg, csináld meg! 
- Ilyen ronda betűkből lehetetlen.
- Tudod, amit Jánossy: ha a szerecsenek között vagy építész, pálmalevélből és sárból kell remekművet...
 
 
11:44
A farostok alapozása kész, illetve elfogyott a lemez. Már száradnak. Jó büdös, én szeretem a szagát.
Összesen 57, idénre biztos elég. Bár a fele csak 60 centis, azt most szívesen elhagynám.
 
 
Még egy vereség (győzelem, belső). Miki egy (szinte) mellékmondatban megjegyzi, hogy lemondott róla, én ugyebár nem adom ki a kezemből; fényképezőgépem nélkül nem tud megcsinálni egy szorgalmi feladatot az egyetemen. A neki most vett gép nem elég ehhez. 
Győzött. 
 
Még megkértem, néha adja majd kölcsön.
 
 
 
2004. febr. 21., szombat  12:03
Azt nem sikerült elintéznem, hogy idős lukácsos barátnőm (...egy mobiltelefon után. Én így akartam írni: Lukácsos-barátnőm) lakására kivigyék a három jó Monet-képet a Szépművészetiből, de azt igen, hogy őt beviszik a tárlatra. Kétszer járt a Hősök terén, és kétszer fordult vissza, csüggedten, a sor láttán. 
 
Anyácskám már eleve nem vállalja ezt a tortúrát. Vidáman mondja a telefonba:  - Nem baj, majd fölülről megnézem! - De kéne neked egy jó vezető is, aki ért a képekhez. Szólj a Paul Kleenek, hogy kísérjen, hivatkozz rám.
 
 
Mint oly gyakran, ma tényleg befejeztem az A/04/02-eset. A címe így alakul: Műterem - hideg 2004. februári reggel.
Hát itt bizony nem nagyon mutat. Életben jobb.
 
És evvel ezt a játékot be is fejeztem. 
Öt ilyen csicsás keretem volt.
Kettő már el is ment közülük.
 
 
 
2004. febr.. 22. vas., 06:12
Az ember jobbra vágyik - írja egy versében végtelen egyszerűen és tömören Várady Szabolcs. Most, hogy fiam lefikázta, megint megpróbáltam a web főoldalt áttipografizálni. 
 
Egységesítve, minden aktívizálható sor fehér lett. Eltűnt a negyedik betűszín, a kék. Elhagytam a Times New Roman betűt a VÁLI-OEUVRE-nél, a sor egyméretű és egyszínű lett. Az alsó jegyzetben sikerült értelmezni a CD-2-28  tartalmát, státuszát. Legalul a hülyéskedés, hogy ma hány képem van; itt a számok sárgák voltak. Most összehoztam a dátuméval, akinek akkora a monitor-felbontása, hogy egyben látja az egész oldalt, annak a dolog még rímel is. Próbáltam a dátum színét is fehérre, de úgy túl kopogós az oldal. A háttér színét is vagy tízszer próbálgattam, a tét az, hogy ha sötétül, markánsabb, súlyosabb, ami jó lenne, viszont inkább kápráztatja a szemet, és kellemetlenebb olvasni.
 
09:15
Ennek a munkának sohasem lesz vége. Jövök haza az uszodából - közben SMS, hogy az ónoseső miatt a kirándulás elmarad - rémülten megyek a géphez, hogy hátha a Várady nevét rosszul írtam le reggel. És közben észbe veszem, miért kopog ez a címoldal még most is. Akkor a fehér betűket egy fokozattal a szürke felé. Most jó. -bb. (?)
 
17:44
Most már csaltam, mert muszáj. A fenti kép repróját - A/04/02 - kicseréltem. Ma már csak egy egészen picit nyúltam bele, egy kis lépés nekem, egy nagy lépés az emberis........
 
 
 
2004. febr. 23., hétfő 03:34
Nem tudok aludni. Drága barátom, Zelk siratóversei.
Ismered őt valamennyire? Több évet volt kórházban halála előtt. Mesélik, a budai Fény presszóba járt. Arra rálátok, ahogy reggel az uszodába. Régiségbolt lett belőle.
 
DÉRY, HAJNAL, KORMOS
Tömérdek kincsünk, gazdagságunk -
jár is rabolni hozzánk a halál!
 
Kidőlt fák terebélyesednek - - -
 
NAGY LÁSZLÓ HALÁLAKOR
Az isten vétke jóvátehetetlen!
 
ÜZENET KORMOS ISTVÁNNAK
Az egykori labdarúgó és a 
mindenkori költő Kormos István
nem láthatta szíve csapata
mint hengerli hét egyre a Dózsát - - -
 
Látod, István, milyen oktalanság
olyan gyorsan kilépni a létből!
 
INTELEM
Vigyázzál Berda Jóska,
dobd el a hátizsákot,
s ne bakancsban: mezétláb -
beszakadhat a felhő
vastag lépted alatt!
 
 
Na, visszafekszem, hátha.
 
10:35
Lejött a Népszabadság-cikk.
 
Pogonyi Lajos interjúja a lukácsisták sorozatban. 
 
TEMPLOMOS LOVAGGÁ SZELÍDÜLTEM
 
				A reggel úszni járó csapat állandó, mit egy jó család - mondja a csaknem másfél évtizede 
				lukácsista Váli Dezső (62 éves), Munkácsy-díjas festőművész
 
- A Lukács-időszámítás szerint tizenhárom éves vagyok, úgy is kezelnek. Igaz, a kezdetek nekik is nehezek voltak, az első években még stopperrel, időre úsztam. Ezerkétszáz méter, háromötede gyors, a többi mell. Akkoriban, ha nyugdíjas barátnőim közül a nagy igyekezetben meg-megrúgtam valakit, csak avval tudtam védekezni, hogy kérem, vegyék figyelembe, igaz, rúgok, viszont soha nem harapok. Vizi szörnynek becéztek sokáig, ez mára Templomos Lovaggá szelídült. Merthogy a ferences templomból érkezem ide reggelenként, hét óra tízkor. Ha három perccel később, csóválják a fejüket. A reggeli csapat állandó. Mint egy jó család. Egymás a háta mögött csak a rosszat... Bocs, ez olcsó poén volt. És nem is igaz. (Bár Magáról azt mesélték nekem, hogy kissé szélesen úszik.) Csakugyan nagy az összetartás. Erzsébet asszony, hetven fölött, pár éve infarktuson esett át, ami egy lukácsostól ízléstelenség. Naponta öten-hatan hívták föl közülünk, hogy érzi magát, van-e szüksége valamire. Igen hamar visszatért közénk. Napi másfél órát úszik, ha kevesebbet, pironkodik. 
	Az öltözői percek, s aztán a zuhany alatt, egy külön világ. Egyszer elkiáltottam magam, hogy három hétre nyaralni kell mennem a Balatonra, mit csináljak én ott; ki tudna egy note-bookot kölcsönadni, az enyém hibás. A strandon a lángossütő konnektorába be tudnék kéredzkedni. Ketten is jelentkeztek. A kilencvenes évek elején Rumcájsz barátunk (csak az itteni nevét ismerem) az öltözőben: Megyek le Fehérvárra, ott kiváló a pacal, kinek hozzak? Én ugyan nem tudom, mi az, de többen nagyon megörültek. Zuhanyozás közben Berszán Gábor barátommal - élelmiszer-ipari gépészmérnök és Babits-szakértő - évek óta főleg verseket emlegetünk a zuhany alatt. Mindent tud a nyugatos generációról. Ha megjelenik valami Babitsról, tollat fog és igen udvarias szavak kíséretében mellékel a műről egy hibajegyzéket. (Illetve már nem tollat fog. Soká csúfoltam, hogy a tintát is maga főzi. Sikerült rábeszélnem, és 66 évesen áttért a kompjuterre.) Egy időben mindketten Illyés Gyula naplóit olvastunk, aztán a Márai naplókat. Sokat beszélgettünk erről (is), egyeztettük az olvasottakat, hogyan értékelte e két nagy elme... 
												a teljes cikk
 
(Én javasoltam, hogy ne a ronda ivócsarnokban, hanem a homlokzat előtt fotózzanak. Arra nem számítottam, hogy két hazafelé tartó kollega elém kerül, és megröhögtet.)
 
17:33
Mike (az én új gépemmel és két évfolyamtársnőjével) animációs filmet forgat a szobájában, nem akarom zavarni. Tehát e-mail, mert ez kellhet neki.
 
Gépbeállítás: a fehéregyensúly (színhűség) hét beprogramozott lehetősége közül 
1./ az AUTO WB,  ez besárgult, pedig általában jól használható;
2./ a  WB CUSTOM 1, amit előexponálással nekem kell a szituációhoz igazítani.
 

 
 
2004. febr. 24., kedd 10:09
Ez a mai uszoda kissé tovább tartott, mindenkinek volt véleménye a Lukács-cikkről.
 
Mit várok ettől az interjútól:
 
1./ Újabb sütiket.
2./ Hogy többé még véletlenül se hordjanak 
öregítő, fekete fürdőruhát.
3./ Hogy tudatosodjon bennük, hogy ők kiváló egyedek, akik szeretik egymást.
 
																
2004. febr. 25., szerda  12:55
Két irányból is dorgáltak a net főoldal grafikájáért, szerencsémre. Mikinek aztán volt ideje aztán fél éjjel velem foglalkozni. Nagyon jó szeme van. Elkezdtük átalakítani.
 
Amit most az egyetemre (hárman) csinálnak - animációs film -, az is ötletes és igen igényes. Írtak hozzá egy másfél perces! drámát, dialógust, és Mike szerez hozzá zenét is. Két mobiltelefon a szereplő. A Stúdió, ahol a hangot majd mikrofonra veszik, már ki van szemelve. Eddig háromezer fotófelvétel készült, három nap és két éjszaka alatt, itt a szomszéd szobában. Házi készítésű mikrodíszletek és forgószínpad.
 
 
Hazafelé egy fotó, a hófoltos udvarunk. 
(Persze, hat fotó.)
 
2004. febr. 26., csütörtök 10:19
A Fioretti imaközösségben hamvazószerda kapcsán a böjtölésről. A liturgikus szövegek ezekben a napokban többször buzdítanak erre. Nekem nem nagyon volt kedvem eddig az ilyesmihez, elég a magam dolgaiban igyekezni, nem kell többletteher.
Valahogy megerősített ebben a tévhitemben a karizmatikus irodalom: egy szentéletű dél-amerikai tehéntenyésztő, aki nevetve mondja, hogy ő ugyan életében még soha.
 
Most nagyon jó mondatokat hallottam erről. 
- Hogy nem fogyókúra. 
- Másodszor és ez a legfontosabb, hogy nem sport. Nem teljesítményre megy, épp ezért apró tételekben kell. 
- Hogy az öröm hozzá tartozik.
- Hogy hatalmas ereje van. Ez a fajta gonosz lélek csak böjttel és imádsággal űzhető ki...
 
Személyre szabni. Amik fölmerültek:
- Kevesebbet vakarózom.
- Ebéd közben nem hallgatom a rádiót.
- Szeretettel fogom meg a zoknikat, amikor teregetek.
 
És meg is erősödik az ember a valódi böjtölésben, ha olyan helyzetbe kerül, jobban kibírja. Ezt, mint téveszmét elvetettük. 
 
10:46
Törekszem www.vali.hu lenni:
 
Kedves B.!
A www.vali.hu  az Öné. Nem volna valami mód ezt nekem átadni?
 Megköszönném válaszát!
 
Tisztelt Váli Dezső úr!
Köszönjük érdeklődését.
Kérem, tegyen ajánlatot a domain megvételére!
 
Kedves B!
Köszönöm gyors válaszát!.
Egy 60 x 60 cm-es olajképemmel, műtárggyal szeretnék fizetni, festőművész vagyok.
 
Referenciák:
2000. 12.08. Kieselbach Galéria  aukció / Víg Szinház  / 60 x 60 olajképem leütési ára: 2 millió ft.
2001. 04.03. BÁV. Központ aució / Lónyai utca / 30 x 40 cm olajkép / leütési ár 800 ezer ft.
2001. 04.06. Mű-Terem Galéria aukció / 60 x 60 cm olajkép, leütési ár 650 ezer ft
2001. 04.06. Mű-Terem Galéria aukció / 60 x 60 cm olajkép, leütési ár: 1 millió ft.
2004. 03.20. BÁV / Petőfi S. u-tcai kiállítóterem aukció  / 80 x 80- cm-es olajképem indulóára 700 ezer ft. lesz.
 
Vagy, ha ez nem megy, akkor 40-50 ezer forintot tudok most erre a célra szánni.
szívélyes üdvözlettel:
 
 
Tisztelt Váli Dezső úr!
Hol lehet ezeket a festményeket megtekinteni?
 
Most itt tartunk.
 
Attila barátom szíves unszolására visszacsináltam, e levelek mától egy kattintásra. Nekem lesz többletmunka, kibírom. A linkeket ugyanis, amikor a levelek a végleges helyükre sorolódnak, egyenként át kell írni.
Ugyancsak miatta vettem le a főoldalról a látogató-számlálót is. Azt mondja, korszerűtlen és ciki. Olyan, mint a nagy amerikai autókon a szárny. De engem baromira érdekel, sajna én mindent mérek és számolok. Még azt is, hogy a reggeli rózsafüzér a húsboltig, vagy a virágosbódéig tart-e. Szóval megvan, eldugtam az EGYEBEK...-be.
 
Ennek kapcsán a többi változtatás. A KEDVES UTÓKOR szövegét szerettem, de a VÉGRENDELET szó és tartalom erősebb.
Esterházy bevezetőszövegét szép csendben lehagytam. Nagyon jó, de nem szükséges rá támaszkodnom. És beláttam, hogy a főoldalra nem való, s az EGYEBEK...-be tettem, hogy a C-naplómat, s a CD-sorozatot 200 év múlva hol lehet megtalálni...
 
A menüoldal áttervezése. Megcsináltam, aztán már csak a III. emeletre kellett lerohangálni, a Vince Kiadóban van kicsi, 15 collos monitor is. Amin a gondosan kiosztott betűim szétmásztak, a fotó meg egyszerűen eltűnt. Akkor kaptam mobilon egy olyan tanácsot, hogy tojjak az egészre, tervezzek csak a 1024 x 768 -as képfelbontásra, az az általánosan elfogadott.
De végül sikerült, most a 800 x 600-asra is jó. 
 
 
11:40
Kedves Dezső, eltűnődtem, jó-e a végrendelettel indítani a
tartalomjegyzéket (van egy kis autonekrofil zamata),
de a szöveg stílparódiája és öniróniája miatt azt
hiszem, jó.

Még egy kétely: ez a szürke... Valami más...?
 
 
12:44
Egy barátnőm érdeklődött a szektás tanítópásztor múltkori gondolatai felől.
 
...Sokan úgy hiszik, hogy Isten uralja, kormányozza ezt a világot. Ha valóban Isten uralná ezt a világot, akkor Őt a zűrzavar Istenének kellene neveznünk. Az Ige szerint Ő a békesség Istene (1Thessz. 5,23).
A Sátán az istene ennek a bajokkal terhelt, káosszal teli világnak. A Sátán uralkodásának hatása világosan látható: háborúk, gyilkosságok, természeti csapások, betegségek, éhinség, halál...
Ezért nem okolható Isten a földi szenvedésekért.
													
Íme az állítás szövegkörnyezete:
 
Jim Sanders: Amit tudni kell az imádságról, kiadja: Krisztus szeretete Egyház Bp. 2003
könyvrendelés: konyvek@krisztusszeretete-egyhaz.hu
(A 13-19. oldalakból:)
 
...Isten az embert kevéssel tette kisebbé saját magánál. A teremtett világ istenévé tette. (Teremtsünk embert a mi képünkre, hogy uralkodjék... mind az egész földön (1Mózes 1,26-28) Mindent az ember lábai elé helyezett. Pontosan meghatározta, meddig terjed az ember uralma: uralkodjék az egész földön. Ádám pedig kiadta a kezéből ezt a teljhatalmat, ennek következtében a föld bérleti joga a Sátán kezébe került.
 
Sokan úgy hiszik, hogy Isten uralja, kormányozza ezt a világot. Ha valóban Isten uralná ezt a világot, akkor Őt a zűrzavar Istenének kellene neveznünk. Az Ige szerint Ő a békesség Istene (1Thessz. 5,23).
A Sátán az istene ennek a bajokkal terhelt, káosszal teli világnak.
Figyeljük csak meg: amikor a Sátán felkínálta teljhatalmát Jézusnak, Jézus nem vitatta az ördögnek azt az állítását, hogy e világ neki adatott. Természetesen nem fogadta el az ördög ajánlatát, és halála és dicsőséges feltámadása által visszaszerezte az embernek az Ádám által eltékozolt hatalmát, egyben lefegyverezte az ördögöt, megfosztotta hatalmától, és megsemmisítette erejét mindazok felett, akik Jézus nevében hisznek.
A Sátán uralkodásának hatása világosan látható: háborúk, gyilkosságok, természeti csapások, betegségek, éhinségek, halál...
Azt kérdezheted, Kedves Olvasó, miért nem tesz Isten valamit azért, hogy a Sátán uralma véget érjen ezen a világon?
Isten nem teheti, mert Ádám szabályosan kötött szerződést az ördöggel, amikor Istennel szemben engedetlen volt. Ádám jogszerűen adta át azt a hatalmat, amit Istentől kapott. Ezért nem tud Isten csak úgy belépni és beavatkozni a földön történtekbe. A szellemi világ törvényei szerint ez igazságtalan lenne. Ezért nem okolható Isten a földi szenvedésekért. Igen áldottak leszünk, ha ezt az alapigazságot megértjük, és a szívünkbe fogadjuk. Szokták ezt a Biblia vízválasztójának nevezni.
 
A földi dolgokba Isten csak akkor tud beavatkozni, csak úgy tehet valamit, ha mi, keresztények, akik Krisztusban vagyunk, megkérjük rá. Különben a Sátán felségterületén kellene tevékenykednie, illegálisan. ... Ezért szükséges imádkoznunk. Jézus úgy tanít például, hogy kérjük meg az Aratás Urát, küldjön munkásokat az Ő aratásába. Ha Isten tudna aratómunkásokat küldeni a mi kérésünk, imánk nélkül is, akkor nem mondaná az Ige, hogy imádkozzunk. Amikor imádkozunk, ajtót nyitunk Istennek, hogy be tudjon lépni e világ dolgaiba... 
 
13:49
Boldog percek, megy a kocsi! Az akksit föltöltötték, házunkban a műhely. A víz volt benne kevés, meg ez kellett, szerencsére nem más volt a baj.
 
Életem első hatvankét évében mindig a tea mellé is ment a cukorból. Két hete a teli kiskanállal fél másodpercre megállok. Az időveszteség, ha napi három teát számolok...
 
Fiam:
- Téged többen karrieristának mondanak.
- Pedig az vagyok, ajjaj, de mennyire! Csak - remélem* - nem mások rovására.
 
[* a remélem csak affektálás. Tudom.]
 
17:01
Szüts képei Pannonhalmán, a megnyitóbeszédből:
 
...Minden tája ipari táj, ez közép-kelet-európában még mindig szívszorítóan közös tapasztalat, ugyanakkor rideg vagy kegyetlen vagy sokkoló  képei nincsenek. Ha csak ez nem sokkol, ez a magátólértetődő rezignáció. Képek egy ideiglenesen hazájában állomásozott ország táj- és utcarészleteiről, függetlenül attól, hogy a festő konkrét témáját, kiinduló alakzatát hol, a világ mely táján lelte fel. Akárhol kattan az objektív vázlatfüzet, a fényképezőgép, Amszterdamban, Párizsban vagy Észak-Afrikában (megjegyzem, Camus örülne) végül minden kép megérkezik Kőbányára, Budaörsre vagy Kecskemétre. Ezzel együtt -- és ezt fontos hangsúlyozni – Szüts ott kezdi, ahol a szocio abbahagyja. Ez is Amszterdam itt vagy Párizs, és az is egy hétköznapi, kopottkás alsó-európai lakótelep odatúl, ez nem a valóság kérdése, hanem, hogy úgy mondjam az igazságé, a szemé, hiszen a szem azonos, aki látja. ..
...Változatok szakmára, rezignára.
Szüts Miklós festményei nélkül kevesebbet tudnék magamról. Lehet, hogy jobb kedvem lenne, de jobb nem lenne. 
Hölgyeim és uraim, engedjék magukhoz ezeket a képeket.
Parti Nagy Lajos
 
21:08
Hétfőn utazom, kezdődik a csomagolás az alkotóházhoz. Először a műteremdolgok. A kobaltkék sötétet elhasználtam, új tubust kell elővenni. 
Az ember ránéz a dátumra, és elmereng.
Hány évig használtam, amit most kidobok?!
 
 
2004. febr. 27. péntek 05:23
Katától kölcsönkértem a (kis) képernyőjét, és most 
felváltva nézem a kettőn az igazításokat. Milliméteres tologatások
a menüoldalon, hogy legrosszabb esetben se lógjon ki a szöveg mezőből.
 
11:32
Harács. Ismét megkaptam ajándékba Illyés Gyula élete képekben fotóalbumot (véletlenül nekem is szerepel benne egy fotóm). Egy darabig újra nézegetni fogom. Benne az egyik legfontosabb magyar szobor, Szabó Lőrinc portréja. Régóta szeretem, rögtön be is tettem a magánmúzeumba, a GYŰJTEMÉNY (lásd: MÚZEUM) alá.
 
Nem tudok zöldágra vergődni evvel a Borsos Miklóssal. Baromi rosszul rajzol, persze ez nem lenne baj, de félgiccseket. Ezek a naplementés magányos csónakos figurák. Meg itáliai csacsifogatok. Aztán ott Közép-európa legrosszabb szobra a Lánchídnál, ha még ott van, a Nulla kilométerkő. Nem magányos mellényúlás.
És néhány megrázó műve, a Balatoni halász, saját portréja, Szent János feje (a kosárban), Egry József.
 
2004. febr. 28.szombat.  04:00
Ma éjszaka, ilyen még nem volt. 
1./ Van egy (több) rémálmom, évtizedek óta, több változatban, ez a keményebb fajtából. Mostanában régóta elkerült. Kihalt idegen város, sötét éjszaka, persze egyedül. A házak fölött magasan, vagy húsz emelet magasságban visz engem föl a domboldalra egy csak dróthálóval védett kötélpálya-kabin, illetve időnként nyitott ipari lift, rémséges lenézni. Egyik változatban ez fönt nem áll meg, kimászom az oldalára, próbálok a végállomáson kiugrani, csikorogva fordul, majd egyre sebesebben lefelé. Ott mélyvasúttá válik, mint Dürrenmatt végtelen alagútjában a vonat, egyedül vagyok benne, félek.
2./ Anyácskám meséli, éjszaka, orosz pergőtűzben gyalogolt át velünk a Gellérthegyen (én két és fél, húgom egyéves) körtéri lakásunk felé, mert a vérmezői pincében elfogyott az élelmiszer, ahova behúzódtunk a váratlan orosz előretöréskor, karácsony estéjén. Útján egy darabon egy fehér hóköpenyes magyar tiszt vitte húgomat a karján. Időnként vijjogva világítólövedék, le kellett hasalni, fedezéket keresve. Talán ez az álmom egyik gyökere.
3./ Ma éjjel pedig: várt vendégként a városban, ezúttal tudom, Belgiumban. Kísérőm kínálja a fölülről látható panorámát, avval, hogy ő lent megvár. Indul a szerkezet, csukódik a kabinajtó, elkapok az arcán valami sunyi félmosolyt. Ja, hiszen én ezt ismerem, emlékezem vissza, és lazán hátradőlök az ülésen, persze, majd alattam az éjszakai házak. Kellemes út. Visszatérve kedvesen fogadnak, s közben arra gondolok, mindezt majd le kell írni.
Hallott már valaki olyat, hogy egy rémálom kellemesbe fordult?!
 
19:52
Reggel a Margit utcánál előttem egy öregember, koszos télikabát, nagy hátizsák, egy esernyő beleakasztva. A szeméttartóhoz lép, turkál. Odahajolok hozzá, én most nagyon sok pénzt kaptam, meghívhatom egy reggelire? - és nyitom a pénztárcám. Köszönöm, nem. - mondja. Több szó nem esik, indulok tovább.
 
Egész délelőtt a kisszoba elsötétítésén dolgoztam, ott lesz az alkalmi fotólabor. Alighanem abbahagyom a hagyományos fotózást, akkor meg minek a nagyítógép a műteremben. Mikinek pedig, ha laborálni, nem kell alvásidőmhöz alkalmazkodnia.
Két fatábla az ablakra, rögzítése riglikkel. (Huszonötöt vettem reggel.)
Tizenhárom másodperc alatt fölszerelhető.
 
 
 
2004. febr.29., vasárnap 18:49
Búcsúzóul csomagom egy doboza:
 
március hónap: a kecskeméti alkotóházban leszek,
 
megpróbálok internetkávézón keresztül a honlapommal és az e-leveleimmel kapcsolatba lépni.
 
2004. februári vizit: 731 
												
											
108. levél J.-nek, Le-Meux                                            váliNEWS
2004. MÁRCIUS															
 
MÁRCIUS: KECSKEMÉT, ALKOTÓHÁZBAN
 
2004. március  3., szerda
1200 méter, a Lukács-szisztéma, egy mell után két gyors; 28:40.88, tehát otthon is 30 alatt van, elvben.
G. e-mailje, tiltakozik, hogy a közösségnek faladatul szabtam naponta imádkozni kormányunkért. Hogy ez megosztja a tagokat, ez politikai téma, maradjon alternatív feladat. Gyors SMS G.-nek:
 
Pál: könyörögjetek a királyokért.
 
És az esti e-mail:
 
Ez a feladat jó, fontos és kellemetlen. Ha tudsz jobbat, fontosabbat és kellemetlenebbet, változtass. Most te vagy a főnök. Az egyház hierarchikus.
 
Érdeklődöm a gondnoknál az állatkert újjáépítése felől: Gondok vannak a medveház építési engedélyével. Jó mondat, nem?!
Este: József.
 
2004. március  5. péntek
Szűz Mária jelenése naponta 17.40-kor Medjugorében. Érdekes lenne megtudni, mennyire pontos?! Percre? Másodpercre? Az égi gondolkodásból valami kiszivárogna. 
Reggel 1000 m. gyors. Csak 47 mp-el rosszabb idő, mint a megcélzott 20 perc.
 
márc 6. szombat. 
Várady Szabolcs: Szellemhangok a rádióból / festés közben, CD-ről. Véletlenül találtam a masinán egy gombot; így végtelenítve.
 
2004. március  7. vasárnap
Nincs mise a ferenceseknél fél 9-kor. Húsz év után. Nem szeretem. Át a piaristákhoz. Utána a szokásos presszó, múzeumnyitásig, egyedül. Autó elakadva, betolják, nem lehet múzeumba menni. A gyógyszermúzeum lett volna, a Bozsó Gyűjtemény. A Cifra Palota idén zárva. Du. tv. atlétikai bajnokság, a rajt előtti gyönyörű koncentrált arcok. Harangozó Teri, Mari Zsuzsi, és főleg Kovács Katival esti TV-műsor, régi emlékek.
 
2004. március  8. hétfő
Háromkor arra ébredtem, hogy kitaláltam honlapom adatbázis szerkezetét. Fölkelve PC-be.
Sanders: Amit tudni kell az imádságról, a könyv vége megint érdekes:
 
...mi csak a szem előtt lévő bűnöket látjuk, Isten pedig a szíveket vizsgálja. A Biblia meghatározása szerint ami nem hitből van, bűn az. (Róm.14,23) Tehát a félelmek, a hitetlenség, a kétség, a megnembocsátás, az aggodalmaskodás is bűn...
 
Autó nem indul, uszoda elmarad. Helyette Patriciával hajnali séta, beszélgetés a mély hóban, a réten. Szerelőhöz. Dán Kulturális Intézet, megnyitó. A művésznő véleményt kér tőlem fotógrammjairól. Kap.
 
2004. március  9. kedd
Az adatbázis alá készülő rendszert okosítom reggel, elküldve Gy.-nek továbbgondolásra. Miktől SMS-ben kérem a fényképezőgépet, de csak holnapra tudja lehozni. Félő, elolvad ez a gyönyörű hó. Autó délután kész, öröm, 40 ezer. Újságstand: álomszép félakt a címoldalon. Ezt nem lehet megunni, tíz perc tragédia.
SMS Szütsnek Krakkóba:
 
Kértem az autószerelőtől egy kis golyóscsapágyat, de sajnos négyet adott.
 
Ma este lezárult a vali.hu domainnév vadászatom. Pedig nagyon igyekeztem:
 
Kedves B. úr!
 
Valahogy így képzelem magát: őszülő halánték, hatalmas szál ember, kis pocak, sárga selyemsál, időnként lassú mozdulattal, messzerévedő tekintettel lepöccenti szivarja hamuját. Hetente befogat, s könnyű kocsijában, oldalán porköpenyes kislányával kihajtat a birtokára. Az intéző, nevezzük mondjuk Monsieur Dobainak, széles mosollyal fogadja, lesegíti a bricskáról, s beszámol a gazdaság eredményeiről. Hogy mennyi a szaporulat; ismét néhány szép, egészséges kis domain született, minden remény fölnevelésükre...
 
Kedves B. úr! Kérem, ajándékozza már nekem azt a kis vali.hu-t! A hónap közepén úgyis nagyon szomorú leszek, megsúgták, ismét föl vagyok terjesztve Kossuth-díjra, de amilyen az élet, nem fogom megkapni.
 
Én pedig önnek ajándékoznám egy festményemet, választhat: vali.c3.hu / dokumentáció / képek hol. Ez a lista egyben gyűjtőim névjegyzéke is, Esterházy Pétertől Kuncze Gáborig. Ha pedig nem vonzzák a képek, még mindig maradó érték, vagy értékesíthető. Nem állítom, hogy azonnal, aukciós áron, 1- 2 millióért - én a képeimet műteremből 4-700 ezerért adom - de ha más nem, pár éven belül csak megkapom azt a kitüntetést, akkor áraim megugranak...
Tudom, az üzleti élet játékszabályai szerint úgy kellene viselkednem, mintha nem is várnám nagyon a válaszát...
 
Domaintelen szíves üdvözlettel:
 
Erre se válaszoltak már második napja. Nézem a neten:  a deske.hu március 6-ától az enyém; regisztrálva. Akkor ez lesz. Még bíztatnak is erre, hogy átlépve a nyakkendős világot, lazán... Lemondólevél vali.hu-éknak.
Délelőttönként kék (gyümölcsízű , de teines), délután piros tea (csipkebogyó, ártalmatlan).
 
2004. március  10. szerda
Az öregedés ajándéka? Érdektelen képek nap mint nap, de mindenféle korábbi szenvedések nélkül. 
Csak a mély fáradtság, az rég megszokott. 
 
2004. március  11 csüt.
SMS Szütsnek
 
Ma 20:17.24, sietni kellett, lángos volt reggelire
 
Rádió: két fájdalmas Tardi Sándor novella: az intézetből éppen kiengedett lány, és a munkát kereső ügyeskedő melós tragédiája. (Keverem, vagy Tardi volt Kenedi János besúgója?) (Nem, Tar Sándor 2004. 07.)
Spanyolországi vonatrobbantás, el ne felejtsünk imádkozni a gyilkosokért.
 
2004. március  12. péntek
A szeretet olyan mint a T-dugó. Osztod, és nem fogyatkozik. De sőt!
Kata kínzó fejfájása. Visszahívom, együtt egy Üdvözlégy.
 
2004. március  12. péntek
Fáradt, csak 900 méter. Edző korrektúrája: a gyorsnál a tempóm túl rövid, és jobban előre kell nyúlni. Amitől nagyobb a billegés.
A mai kép viszont más és jó. Este izgalom, az eltemetett vali.hu-s jelentkezett. Hogy neki csak a levelezés lehetőség kell, a domaint átadná. Talán mégis volt eredménye a három hátraszaltónak. Hátha.
Esténként József; most Jákob halála és temetése. Mann még itt is hülyéskedik, nagyon jó:
 
Jákob nem akart  a halottak országában nyugodni... ehhez hosszú szállításra volt szükség ... tartósítani kellett a holttestet, besózni és bebalzsamozni, és ha a megboldogult elutasítaná ezt a gondolatot, akkor ne kötötte volna lelkükre, hogy hazaszállítsák... ebből következett, hogy egyiptomi módra temessék el, díszesen kitömve... [Józsefnek örömére szolgált, hogy] az ország legválasztékosabb tiszteletadó szokásai szerint és a legmagasabb költségelőirányzat ráfordításával juttassa maradandósághoz... múmiatechnikusokat küldött... [akik munkájukat] a mesterség örömével hajtották végre... és örömük telt benne, hogy íme egy ember testének belseje ezután mennyivel tisztább és kívánatosabb, mint mikor lélek volt benne...
[Mindez József akarata szerint történt,] de ez így helyes, ha az ilyesmi annak érzelmei szerint történik, akinek még testében vannak eleven belsőrészei...
 
 
2004. március 13. vas.
Károlyi Zsiga kölcsönadta: I.K.E.M.XX. -című 50 példányos könyve, a Fotográfiai Múzeum kiadványa, 2003.
Olvasom szövegeit: 
 
 A tudomány sugallta naiv optimizmus ellentétébe fordul a TV toleranciája és virtuális totalitása által, egyetemes mítoszként működik. A kutató értelmiség is csak a TV népszerűsítésén át tekint saját területén túlra. A maga gyakorlatából tudja: diszciplínája egyre többet tud, egyre kevesebb részterületről, tehát a trend vége: mindent fogunk tudni a semmiről.
 
Swedenborg, Heidegger mellett Hajas Tibortól idéz:
 
Milyen létfokkal rendelkezik egy üres lakásban bekapcsolva felejtett televíziókép? 
 
Stb. Lenyűgöző szellemi apparátus, és műveltség (irigylem); gondolatmenetek nekem alig követhetően bonyolult szépségei. Érték. És ami ebből a kiállítótérben materializálódik - koncept - a falon egymástól fél méterre függőlegesen felszögelt egyforma lécek. És ez persze a katalógusfotón unalmas lenne. Így hát az montírozva, árnyékkal zavarva; esztétizálása a sovány látványnak. Ami keserves önellentmondás, alighanem. 
Azt mondja, már élőben, az ebédlőben, annyi hazugság után valami tisztát egyszerűt akartunk mondani, mint az etalon méterrúd.
Ez egyébként érthető.
 
Kecskemét egy év után. A Nagytemplom mögül elterelték az autóforgalmat. A műteremben új fotel, szobám kimeszelve, a korábban nyersszínű vászon falburkolat is hófehér. Az ebédlő kisebb ablakokat kapott, a vérfolt-mintás függönyök már tavaly eltűntek. Apróság, de nagyon kedves: a vaslemez szekrénykéknek görgőláb, megszűnt a rettenetes csikorgás, ahogy tologattuk. Az ebédlőhomlokzat klinker burkolatát felújították, de csak lábazati magasságig, fölötte új fehér meszelés. Érdekes, így még jobban harmonizál a főépülettel.
 
Ferenceseknél mise, ezúttal fél nyolckor. Egy év múltán megint az a félgiccs szent Rita portré a szentélyben, amiről se Szüts, se én nem tudom, miért szeretem annyira. Talán az a világosbarna félhomály, a fátyol önárnyéka a nyak oldalán. A két aranyozott szentet levették az oltárról és az áldozórács két oldalára állították, furcsa. Utána haza, a kakaó-kalácsos reggelire. Délelőtt Fotográfiai Múzeum: Vadas Ernő, szeretem. Mikinek szokásosan egy képet választok, ezúttal nem repró, hanem eredeti fotó, készítette Carl Pietzner műterme, K.u.K. Hof.-u Kammer Photograph. 
Szüts mégse látogat le, rövid szabadidejében festeni akar.
 
Délután Fényes Adolf megnyitó a Bozsó-házban, váratlanul egy igazi remekmű is, Téli kikötő, jelentéktelen téma, pár iszonyúan pontos színfolt. Gépet tanulandó a megnyitót fotóztam is. Hogy kell munka közben válltáskából objektívet cserélni, vaku, whitebalance állítás, automata állításnál blende módosítás.
Este a gép egyik kijelzője megvakul. Nem lepődöm meg. Mennyi idő lesz, amíg a szervizből visszakapom?
 
2004. március  15. hétfő
Indokolatlanul fáradt, azt hittem, nem fogom bírni az 1200-at. Kétharmad hossznál az ég megkönyörül rajtam, és küld egy versenyző csajt, aki a partról figyeli a tempóvételemet - hallhatott rólam a fiúktól. Az előbb még mellettem, a szomszéd sávban úszott. Ó, azok a víztől csillogó gömbölyű vállak.
Ettől aztán az öregember kissé fölélénkül.
 
A rádió ünnepel. Egy ausztrál riporternő az ottani sajtószabadság gyakori megsértéséről beszél. Ó, Istenem. Délután a Kossuthon egy perdöntő mondat a sok locsogásban: Görgey aradi szállásadónőjének emlékirata. A magyar és az orosz tábornok az ő ebédlőasztalán írta alá a kapitulációt, négyszemközt. Távozóban Görgey az asszonynak: Az ország most három hétig gyűlöl, aztán majd kezet csókol. Vagyis biztosan nem tudott a hamaros kivégzésekről. 
 
Hencze kapott Kossuth-díjat, én nem; illene csöndben maradnom. De ennek kapcsán egy érdekes kérdés: 
1. Ha a Múzeum keresztmetszet, kordokumentum-tár, Hencze oda való, hogy ilyen is volt, egy szín a palettán.  
2., Ha a Múzeum a fontos dolgok helye, akkor nem, mert amit mond, üres és érdektelen.
 
2004. március 16. kedd
Bodor Ádám novellájában a katona porcelángombbal és fémdobozzal csihol tüzet. Megkértem Szütsöt, tudakolja már meg ezt pontosabban, mert ez ötven éves gondom. Az ember eltéved egy őserdőben, ilyesmi, bármikor előfordulhat. A felszabadító szovjet katonák pufajkájukból vattaszálakat húztak ki, és azt csizmatalpuk alatt sodorva csiholták a tüzet a cigarettához. Gyerekként az erkélyen tárolt szánkó oldalába többször sikerült foltot égetnem nagyítóüveggel, taplót is sokat gyűjtöttem erre a célra. De tüzet, igazi tüzet gyújtani soha nem sikerült.
 
Mai Népszabadság:
Részegen karambolozott autóval egy traktorral száguldó lengyel apáca. A 45 éves Benedek-rendi nővér...
 
Március 17. szerda / BUDAPEST
Váratlanul szükség volt rám itthon, hirtelen Pestre, néhány napra, minden bizonytalan.
Facér időben, Reggel háromkor észrevettem, hogy hiszen ébren vagyok és intenzíven tervezek, fejben, és már majdnem megtaláltam a megoldást. Fölkeltem, ötre kész is lett ez az új web-főoldal. Kedves J.! Na, hogy tetszik?
Miki tervezte - bár más betűkkel -, tetszett, de először megrémültem, mint minden újdonságtól. Kis türelmi időt kértem tőle. Egy gubanc volt, FLASH programot kellett volna használnom, (ott a betűk a helyükre ugranak, meg ilyesmi) amit én még nem ismerek, és nem is vonz. Így, most hogy a magam programjával csináltam meg. Úgyhogy az ő terve, az én trabantos technikámhoz igazítva. A kopirájt kérdéses, de egyeztetni nem tudok vele, Franciaországban síel. Én meg várni nem szoktam.
 
Volt az Őrült nők ketrecében egy zseniális jelenet, nagyszerű alakítás. Az ugyebár férfi-férfi színésznek, homokos szerepben, valami zűr okán el kell játszania egy igazi, macsós férfit. Így vagyok most itthon, az üres műtermemben, idegen. A csupasz tér. Hogy ne maradjon ki nap, délben elkezdtem egy nyolcvan centis képet. Fura helyzet, minden szerszám Kecskeméten. A hazahívó telefon egy nagykőrösi fotóboltban ért.
Még szerencse, hogy József és testvéreiből itthon is van, kettő is. 
Harminc éve olvasom?
 
 
2004. március  18., csütörtök / BUDAPEST
Van Móricz Virág: Tíz év c. könyvében egy szívfacsaró jelenet. Apja szélütést kap a lányfalusi házban, a verandán fekszik, és tudja, hogy meg fog halni. Fölnyúl a polcra, s mellére húzza, lerángatja kedvenc könyveit, Adyt, Aranyt.
Valahogy így vagyok én is ezekkel a nagyon jó barátaimmal. Torday Teri a lukácsos interjúban emlegeti a Zelk Zoli bácsit, aki mindig olyan kedvesen integetett neki. (El tudom képzelni.) Már a név hallatán átmelegedik a szívem. Alig pár perc talán, ami egy napból rájuk jut: Déry, Illyés, Thomas Mann, Petri. Újabban Rakovszky, Várady. Levittem Kecskemétre is párat közülük, alig olvasom, de EGYÁLTALÁN NEM MINDEGY, HÁNY MÉTERRE VANNAK TŐLEM.
 
 
2004. március  19., péntek / BUDAPEST
Valószínű, ma este vissza Kecskemétre.
 
Minden használatos hitbéli könyvem lent van, így tegnap sok év után elővettem Kempis Tamás (15. század) Krisztus követését. 
Kempisről van egy nehezen földolgozható szörnyű élményem. Állítólag a szentté avatási eljárása ott akadt el, hogy vélelmezték, utolsó perceiben kétségbeesett. Hogy fölnyitották a koporsóját és a karja össze volt harapdálva, élve temették el, tévedésből.
Lénárd Sándor is elmesél egy ilyet a brazil falujából, ott a sírásó halálos ágyán bevallotta, hogy temetés, egy kislányt földelt el, s az lent elkezdett dörömbölni, hogy hova zártatok be engem. Mire ő azt mormogta, ha már ott vagy, maradj is ott...
Igen. Egy régiségkereskedésben mutattak egy tűt, amivel a halott szívét volt szokás átszúrni.
	Csak avval tudom kúrálni magam, hogy félni is bűn.
 
Visszatérve, ezt a Kempis könyvecskét tiszteltem, abból látom, hogy egy Poliakoff reprót ragasztottam rá. A drága Jelenits atya fordította, gyönyörűen. Mondom, a könyvet nagyon tiszteltem, de nem szerettem, a hangja karcos, sötéttónusú, kemény, és sajnos fontos, fontos.
Tulajdonképpen ugyanazt találtam benne (II. könyv 12. fejezet), ami a bibliai próféták tanítása, hogy a legbiztosabb út a lélek csiszolódására a szenvedés. Meg Chambers gondolata, hogy vigyázz, mit csinálsz, ne akard buta jóindulatból (túlbuzgóságból) más válláról leráncigálni azt a keresztet, amit Isten neki szánt, ne játssz amatőr Szentlelket... Baromi fontos.
 
Kempis ezt úgy mondja, hogy Isten ajándéka számodra a szenvedésed, ha valami jobban szolgálná az ember üdvösségét, mint a szenvedés, Krisztus megmutatta volna...
 
Sokan keménynek találják ezt a szót: vedd föl keresztedet...
Nincs más út az igaz életre... a mindennapos önmegtagadás...
 
...csak azt találod, hogy tűrnöd is kell,
ha tetszik, ha nem;
s így a keresztet mindig fölleled...
A kereszt tehát mindig készen van,
mert akárhová vetődöl, magadat le nem rakhatod...
 
Ha örömest hordozod a keresztet,
ő hordoz téged... ha kedvetlenül hordozod, terhedre lesz...
 
Maga a mi Urunk Jézus Krisztus sem volt
egyetlen órányit sem szenvedés meg fájdalom nélkül...
 
Ha magadra nézel,
magadtól képtelen vagy erre...
Nincs más orvosság, amely a gonosz zaklatástól
és a fájdalomtól megszabadíthat, csak az, hogy elfogadd önmagad.
 
...ha jó néven veszed és kedvesnek érzed,
hidd el, akkor már rátaláltál a földi paradicsomra
 
Első hallásra nem az a mindigboldogvagyok karizmatikus hang, amit megszoktunk, és ami oly vidám-vonzó. 
Persze, végül is ugyanaz. Szép.
 
 
2004. március  21. vasárnap, már Kecskemét, újra.
A hét elején egy mobilhívás, a nagykőrösi fotóboltból egyenesen Pestre. Szerencsére a fontos dolgaim mindig a zsebemben. Kecskeméti szobámat szokásosan úgy hagytam, hogy rendben találják, ha meghalnék. Csak a vekkert hallhatták 5:23-kor naponta, igen hosszan, sajnos.
György atya mesélte, hogy mikor az egyik öreg páter halálakor fölnyitották szobáját, minden fiókja üres volt.
A Cifra Palota idén zárva, de volt egy sajtóhírem egy ásványkiállításról, a Református Kollégium épületében. Kiderült, a RádayMúzeumot is ide költöztették, 
kiegészítették festményekkel, és egy óratörténeti kiállítás is. Meg volt mentve a vasárnap. Gyönyörűen színes kristályok, sokféle ametiszt, többcentis piritkocka. Az egyházi edények köré olyan vitrinek, ami magában is műtárgy.
 
Próbálom a kecskemét-fílinget megfotózni. 
 
Délután pedig a rend kedvéért a pénteki elmaradt festésnap pótolása. Az újabb képek: mintha kezdenék megtalálni valamit.
 
2004. március  22., hétfő
Rossz időket úszom, nehezen megy. Pedig, érdekes, most pár hónapig váratlanul, minden indok nélkül, könnyen vettem az 1200- métert.
 
Délelőtt 11-kor muszáj elkezdenem egy második képet (A/04/21), kényszerhelyzet. Teljesen félholt vagyok, de ebéd előtt ilyen rövid időre már lehetetlen lefeküdni. 
 
Este boldog beszélgetés új (fotós) ismerősömmel, műtermében. Profi a digitalizálás és a net terén is. VALAHOGY erre terelődik a szó, megjegyzi, hogy a vali.hu is becenévnek hat, és nem is egyértelmű. Ott a műtermében, a notebookján azonnal megrendelem a validezso.hu-t, telefonon kifizetem, majd Mikinek kompjuterbe diktálom a honlapon kijavítandókat. Miki kérdőhangsúlya kétségeket ébreszt bennem (nem először), úgyhogy fél óra multán az egész sztornó, újabb telefon, majd e-mail a C3 rendszergazdának, s evvel eldöntve: mégis deske.hu. Tehát talonba minden, ami eddig megszerzve: a vali nem jó, a validezso ronda, a váli.hu és a vali.eu még nem bejárt. 
Bizonytalankodásom, kapkodásom, a hülyeségem.
Hülye vagyok.
Hülye vagyok.
Ctr + C.
A vali.hu-t tegnap már bejegyezve. Ezt vissza kellett csinálni. Először hazudni akartam valamit, de aztán megtaláltam. Hír: Vészi Endre özvegye a veszi.hu domain nevet a Széchenyi Könyvtárnak ajándékozta, elsőként a könyvtár történetében. Elfogadták. (Ugyanis egy domaint gondozni is kell.)
Hoppá. Akkor én is. S ehhez csakugyan kétséges egy ilyen zavaros státusú név, a vali.hu, ahol csak a használatot kaptam meg.
És ami még hetek óta izgat, hogyan jelezzem az új nevet a bélyegzőmön stb., www. nélkül, hiszen az a változat lenne az elegánsabb.
http:\\deske.hu - elég közérthető?
internet: deske.hu
honlap: deske.hu
web: deske.hu?
 
2004. március  23., kedd
Új Művészet márciusi szám. Benne legkedvesebb tavalyi képem, az A/03/06.  És egy hír: A brüsszeli Szépművészeti Múzeumban Fernand Khnopff kiállítás május ötödikéig. (Végre megjegyzem a nevét.) Elmerengek, ha meg lehetne nézni. Egyetlen képét ismerem, egy csupazöld, lombokkal boltozott patakocska az itteni Szépművészetiben, boldogságom, szívem közepe. Telefon Pestre barátomnak, hogy lehetne utánanézni a neten. 
 
Uszodából hazafelé szívességfuvar, kollegát a művészboltba. Magamnak egy Koh-i-noor monopolradír, teljesen fölöslegesen, 150 forintért. Amikor utoljára, tán tízbe került. A fehér doboza. A kerek lyuk az alján. A szaga.
 
2004. március  24., szerda
Egy osztálytársam keresett telefonon 48 év után, hogy látott a Népszabadságban, Veres Péter oldalán a Petőfi szobor lábánál. Én ugyan úgy emlékszem, hogy 56 október 23-án csak a Bem szobornál voltam, meg a Parlamentnél, de a fotó mást mutat. Jobb középen. Kata is azt mondja, biztos te vagy. 
De mért mentem oda föl a talpazatra?
 
Egy hetes vívódás után Nagykőrösön vettem egy használt Nikon vázat, igen előnyösen. Nem viselem el, hogy ez az új, rettenetesen drága objektívcsalád kizárólag a digitális váztól függjön. Ami egyszer már el is romlott.
 
2004. március  25., csütörtök
Váratlanul jó idő 1200-on. Várady megint fölhívta figyelmemet az édes-édes Zelkre. Szerencsére itt van a három kötetből összeragasztott Összese.
 
EGYEDÜL
Sivatag délután.
Bejárhatatlan napszak.
S az alkony hűse? és az éjszaka?
Kinek nyit ajtót borzas
szolgálód, özvegy árnyad?
 
emlékeid gyülevész hadának.
 
Lehetetlen nem a három év kórház és a Sirály felől olvasni őt. És hogy szerette presszókban a lányok térdét nézni.
 
Itt, Kecskeméten, végig a mindent elborító nyugtalanság. Bár közben zavartalanul a napi képek.
Szóval négy dilemma, megkínlódva:
1. - Az adatbázis rendszerre áttérés. Nehezen szerveződik. Lehet, hogy elmarad, túllihegés. (Hogy mindent így is lehessen keresni: 1987, vagy: megjelent a Népszabadságban, stb.)
2. - A Miki tervezte web-főoldal, már megformáltam, de ő egy új programmal akarja vezérelni.
3. - Tartalékváz választás az új géphez, kell-e egyáltalán. De a Nikon egy harminc év után beteljesült szerelem. Talán új fotókorszak kezdődik. 
4. - Az új domainek vadászata, majd a kiválasztás bukfencei. 
 
Tegnap délután háromkor szentmise az ebédlőben, először a történelemben: a Templomépítő Egylet megalakulása kapcsán. Elnöke gondnokunk, Laci, kezdetben pap, később két gyermek apja, pártmunkás, most városi képviselő.
Chambers: Gyakran láthatod, Krisztus zátonyra futtat egy életet, mielőtt megmentené. (Máté 10, 34.)
 
SMS Várady Szabolcsnak.
Délelőttönként munka közben a Szellemhangok a rádióból-t hallgatom, 
végtelenítve. Kösz. Váli
 
Sokhúrú vers, így lehet mondani.
 
Este. Na végre! Meglett a deske.hu, kipróbáltam.
 
2004. március  27., szombat
Az ügyet lezáró e-mail, éjszaka fogalmaztam:
 
Tisztelt B. úr!
Honlapom teljes munkásságom dokumentációja. Halálom után egy közintézmény fogja kezelni. Most fölmerült, hogy az örökül adásban a vali.hu domain nem teljes körű birtoklása jogi problémát okozhat. Ezért sajnálattal, de visszavonom kérésemet, és lemondok róla. 
Szívélyes üdvözlettel:
 
Gyanúsan jó idő 1200-ra, 26:11, bár igen igyekeztem. Elszámoltam volna a hosszokat? 
A/04/26, már csak 60 centis lemezeim vannak. Délutánra mintha kész.
 
És ha ez lenne a bélyegzőn, na?:
www.deske.hu 
 
2004. március  28., vasárnap
A mennyországban nem lesz szünetmentesítő a kompjuterhez.
 
Don Péter - Pogány Gábor: Aukciós magyar festők és grafikusok szignótára. Geszta Könyvkiadó 2001.
Az ötből a fölső kettő hamisítvány. Ipszilonnal, röhej. És az Á betűt soha nem vontam össze az L-lel. Ki csinálhatta. V betűvel időnként tényleg jelöltem rajzaimat.
 
Vasárnapi séta, Kata meglátogatott. Főtér, Zsinagóga / Technika Házán óriásplakát: III. Országos Kémény Konferencia 2004. március 25-26.
Át a Művházba; Kecskeméti Tavaszi Tárlat. Majoros Gyula két (jó) absztrakt elektrografikája: 
Átfolyások a Zsinór utcánál. 
Átfolyások a Rigó utcánál.
Karakas András (kínapapír, tus): Éljenek a kecskeméti Lányok! Asszonyok!
 
Szüts interjúja Kazovszkijjal, 2000 folyóirat / március. Ötórás beszélgetésből tömörítette.
(Megvettem a számot, mert úgy mondták, az én fotóim lesznek benne.)
 
...Festés közben lényegében valami akaratomtól független történik. A kép nem belőlem áll, hanem a párbeszédből, amit az univerzummal folytatok. Nem magamat akarom kifejezni. Veszélyes, ha a létrehozót szeretnénk megtalálni a kép mögött. 
...A festészet sűríti az időt, a kép időkristály. Abszurd időkonzerv. Az összes többi műfaj időbeli, időben létező.
...Motívumaim leegyszerűsítve raszterek. Ha ezeket be tudnám helyettesíteni háromszögekkel és körökkel, akkor úgy csinálnám...
 
Jó, jó.
 
2004. március  30., kedd
Búcsúzóul 1000 gyors, 20:31. Idén nem sikerült 20 alá menni.
Délután az utolsó kép (A/04/28) mellett bélyegzőterv. A faxot már nem is teszem rá..., hamarosan úgyis tönkremegy. Elavult szegény. Amikor 92-ben egy hét alatt New York-i ösztöndíjat szereztem vele...
 
Váli Dezső      
1027 Bp., Margit körút 64/b.
mobil: (06) 20/415-08-04
tel.: 214-80-22
vali@deske.hu 
web: deske.hu
 
Csomagolás. A használt petróleumot kiviszem a kertből, s óvatosan egy félreeső helyre öntöm, ahova évek óta. Vége. Uram, add, hogy bátran búcsúzzam. Majd mindig.
 
HAJÓNAPLÓ: úszás / képek
 
 
 
/ 2004. 03. / 1200 m. vegyes kézlapáttal / 1200 m. vegyes 	/ 1000 m. gyors /	 kép /
 	 	 	 	 
01. hé	 /............./	     	 Lukács	      	/............./         	/............./
02. kd	 /............./	             	nem mér	      	/............./		A/04/03
03. sze	 /............./	             	28:40.88	      	/............./		A/04/04
04. csü	 27:33.87	                             	/............./	      	/............./		A/04/05
05. pé	/............./	             		/............./	      	20:47.23		A/04/06
06. szo	28:10.12	                             	/............./	      	/............./		A/04/07 
07. vas	26:39.11	                              	/............./          	/............./		/............./
08. hé	autóbaj	                             	/............./	       	/............./		A/04/08
09. kd	autóbaj	                              	/............./	       	/............./		A/04/09 
10. sze	28:06.61	                             	/............./	       	/............./		A/04/10, A/04/03
11. csü	/............./	                             	/............./	       	20:27.24 este: 20:33.05  A/04/03, A/04/11
12. pé	900 m., fáradt	              	/............./	        	/............./		A/04/11, A/04/12
13. szo	/............./	               		28:51.12	        	/............./		A/04/13
14. vas	/............./                               	29 körül	         	/............./		/............./
15. hé	/............./	                	29 körül	         	/............./		A/04/14
16. kd	/............./	                	28:56.49	         	/............./		A/04/15
17. sze	Pest	                               	/............./	         	/............./		A/04/16
18. csü	Pest	                                /............./        	/............./		A/04/17
19. pé	Pest	                               	/............./	         	/............./		Normafa Katával
20. szo	700 m 16:21.19	               	/............./	         	/............./		A/04/18
21. vas	 /............./                                29:28.80	          	/............./		A/04/19 pótlás
22. hé	27:89.61	                                /............./         	/............./		A/04/20, A/04/21
23. kd	/............./		                28:57.50	         	/............./		A/04/22
24. sze	28:35.56	                               	 /............./         	/............./		A/04/23
25. csü	26:39.50	                               	/............./	          	/............./		A/04/24
26. pé	27:11.55	                                /............./	           	/............./		A/04/25
27. szo	26:11:67	                        	/............./	          	/............./		A/04/26
28. vas	27:24.55	                                /............./           	/............./		Kata itt
29. hé	28:31.37	                                /............./          	/............./		A/04/27
30. kd	/............./	                                /............./         	20:31.55		A/04/28
31. sze	28:55.86	                                 /............./        	/............./		haza
															
 
Tehát Kecskemét egyenlege: gyenge időket úsztam, 26 megkezdett kép, (ilyenkor a mennyiségre törekszem), a fene tudja, milyenek lesznek. 
Erről se tudom, mennyire kész. 
Rőtlivel (vörösesbarna zsírkréta féleség) kezdtem felrajzolni, 
s aztán ijedten félbe hagytam. 																				
 
március: valami baj van a számlálóval, látogató: 67
 

  
 
109. levél J.-nek, Le-Meux                                            váliNEWS
2004. ÁPRILIS
 
2004. ápr.1., csütörtök 04:48
Új mondandó nincs, most itt éjszaka (fejfájás) 
a fenti, márciusi hónapot rendeztem sajtó alá. 
 
22:16
Téli-nyári gumi csere, (Mért van téli-nyári gumi, kérdezte Gábor. Mért van tél és nyár, mondtam én.) 28 irattartó dossziémat gyűjtődobozokba ABC rendben, Katának telefon szerelés, ilyenek. Valamint kiválogattam, 
beméreteztem és föltettem az új a kecskeméti fotókat. (lásd: fotók)
 
 
2004. ápr. 2. 11:04
Szüts már tudja, hogy lehet suvickosdobozzal és porcelángombbal tüzet csiholni. Megkértem, megkérdezte. Meg fogom tanulni, Bodor Ádám egy rémisztő novellájában olvastam.
Aki ezt a tudományt a börtönből hozta.

 
2004. ápr. 4., vasárnap 06:07
Kata elvitt moziba. Lehetett látni egy homokos tengerpartot. Valamint idősebb és fiatalabb emberek keresztbe-kasul szerették egymást. Nahát.
Ez nekem mért jó? 
 
Egyensúly. Egy barátommal a napokban erről-arról beszélgettünk. Tegnap kérdezte, otthon vagyok-e, mert egy küldöncöt menesztene hozzám. Gondoltam, valami kedveskedés-dolog, hát válaszként gyorsan becsomagoltam George Braque egy szeretett portréját, sokáig volt az asztalom fölött.
 
A küldönc az új Magyar Nagylexikon eddig megjelent 17 lefóliázott kötetét hozta.
(Gondoltam, visszaküldöm avval, hogy átolvastam, köszönöm, nem vagyok benne. Ugyanis a 18.-ban leszek.) 
 
Te jó ég, ennyi tudomány, 0,96 folyóméter. Eddig. 
 
 
 
2004. ápr. 5., hétfő 12:35 - 21:32
Délelőtt 110 e-mail, előző este a címeket egyenként átcopyzni a régi postafiókomból.
Meg az Outlook Express gyorsított megtanulása. 
És most mindez másfél hónap munkára tesz pontot:
 
Kedves Barátaim, jelzem, fiam erőteljes nógatására korszerűsítettem:
e-mail címem ezentúl:  	vali@deske.hu
honlapom:  			             deske.hu  
Szívélyes üdvözlettel:
 
Ilyenkor persze megélénkül a levélforgalom:
 
Hali!
...és különben is, olyan büszke vagyok, így itt ragadom meg az alkalmat: papa leszek.
 
Lehetséges nevek: fiú: Marcell; lány: Liza. Megj.: én lányt szeretnék. De ez ügyben ott fönn úgysem adnak hozzáférési jogot (Access Denied, mondta az Úr, és megnyomta a Reply gombot... :) - úgyhogy csak remélni tudom, hogy a Nagy Rendszergazda meghallgatja óhajom (na, sag schon, és ha fiú lesz: van még talonban további két név...
 
Ja, még valami: te láttad a Gibson: Passió filmet? Ha igen: milyen? Mi meg szeretnénk nézni, már csak hogy tudjuk, mi a bánatról cikkeznek jobbra-balra...
 
 
Drága Barátom, 
innét már csak egy ugrás, hogy te is nagyapa legyél! Gratula!
Név ügyben tévedésben vagy. A helyes válasz: Szonja.
Nekem először lányom volt. Akkoriban mondogattam: nem értem, Isten miért teremt kisfiúkat is???!
Aztán később stb.
 
A Gibson film, bevallom, 
kurvára nem érdekel. 
És a történet alapján formált 
Ne Nevess Korán - c. társasjáték se.
(Megvárom a musical változatot.)
ölel:
deske.hu
 
 
21:37
Nemes János barátom a tegnapi kiránduláson lefotózott minket, Bognár Robival:
 
 
 
2004. ápr. 6., kedd  05:19
A Nyolc Boldogság Katolikus Közösség kolostorába protezsált be tavalyelőtt barátom, napi kosztra. (A falujukban rajzoltam azon a nyáron, a polgármester adott vendégszobát.) 
 
Azóta kapom időnként megjelenő négylapos ujságocskájukat. A húsvéti kiadványban: M. nővér meglátogatta a marosvásárhelyi gyerekotthont, amelyben HIV-fertőzött gyerekek élnek, s amit egy skót szervezet épített föl két év alatt. Egy amerikai nő fedezte föl ezeket a gyerekeket a helyi kórházban, s keresett meg gyorsan egy segélyszervezetet, akik segíteni tudnának.
 
A gyerekek állati szinten vegetáltak a kórházban, és mindannyian súlyosan alultápláltak voltak. A nagyrészük nem beszélt, nem bírt járni, mert nem volt fizikai ereje, vagy mert még soha nem állhatott a két lábán. Ugyanis a két kezüket a hátukon összekötötték, hogy ne érinthessék meg az ápolónőket (féltek a fertőzéstől), és így kötötték őket az ágyhoz, hogy ne is mozogjanak. Az egyik kislánynak, mivel nem tudta megvédeni magát, az egér megrágta a fülét...
Kodruca, aki 15 évesen 9 kg-mal került az otthonba, már 13 kg, és elkezdett járni. Jonatán, aki 6 éves , és csak macskanyávogással kommunikált, most már egy csomó szót ki tud mondani.
 
Húsvét közeleg...
 
09:45
Az uszodában tegnap a valutaárfolyamok legkedvezőbbikét kérték tőlem, nézném meg a neten, ma az Illyés verset, 
az Egy mondatot... Először a magamét szkenneltem, aztán megtalálva a neten, gifben, tifben, jpg-ben, htm-ben és wordben is. Van egy lila hátterű változat is...
Ide teszem linkben is, hátha örül neki valaki...
 
ILLYÉS GYULA: 
Egy mondat a zsarnokságról
 
(1950, Irodalmi Újság, 1956 nov. 2.)
 
Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,
nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
nemcsak a füst-sötéten
lobogó vádbeszédben,
beismerésben,
...
 
2004. ápr. 7., szerda 18:33
Miki megint átalakíttatta a főoldalamat, de még mindig nincs vele megelégedve.
 
 
2004. ápr. 8., csüt.  10:56
A hét végén hazafelé tartva az uszoda előcsarnokból kinéztem a Duna felé. Az induló tavasz zöldje, a korai nap ellenfénye a fák között a parkban, gyönyörű. De sziluettben a sétányon mozdulatlan álló figurák sziluettje, mintha kivégzésen. 
Ja igen, szombat, MDF piac. És visszaszivárogtak a kitiltott hajléktalanok, újságpapírra rendezett motyóikkal. Végignézni árúikat: kultúrametszet, időutazás és persze vadászat is. Öreg golyóstolltól szexfotóig. Aztán egyszer csak, lám, egy Déry kötet: Hazáról emberekről. Ezt nem ismerem, 150 forint. Többhónapos riporsorozat, körbe az országban, 1952. Pártmegbízatás, vagy talán a Szabad Nép küldhette.
A könyvet 54-ben adták ki, nem mindegy. Déry előszava: ma már sok minden megváltozott, de mindent vállalok, tisztességesen igyekeztem megírni.
Tudjuk róla, 45-ben egy kommunista ellenálló sejt tagja, fegyvert kér, de nem adnak neki: Magának más a feladata, írjon. (Ezen aztán elmélázik egy írásában.) 52 körül a Felelet vita, amikor bár ő a párt első számú írója, Révay nyilvánosan megbírálja. És 55?-56-ban pedig már kisregénye, a Niki, leszámolás a rendszerrel. Aztán börtön, majd csendes egyezség a rendszerrel, hogy békén hagyják egymást. És jönnek a remekművek: Az Ítélet nincs, a Booper (ha így írják), (2004. ápr. 18. így írják: Kedves Bópeer) a Képzelt riport.
				
Másfél órám volt a könyvre, nászajándék aznap este.
Tényleg tisztességes. 1952 emlékeimben, olvasmányaimban a rettegés kora. A Duna-parti ÁVH székház, a kitelepített rokonok, kulákok székhez kötözve a kirakatban.
De az ország élt, kihallani a könyvből!
Miskolc, az épülő Nehézipari Egyetem. Az első épület már kész, írja, 250 méter hosszú. Éjjel is folynak az építkezések, dübörgés, zakatolás, dömperek reflektorfényei. A munkaárkokban pedig kubikusok, talicskával.
Az első télen még nem voltak ajtók, nem fűtöttek, tanárok és diákok nagykabátban. A bányákból, műhelyekből olykor erőszakkal átirányított mérnökhallgatók. Egy bányából ide került fiú a Tanulmányi Osztályt zsarolja, lyukas a cipője, ha nem kap egy pár barna cipőt, lemorzsolódik. Nagy nehezen szereztek neki!! egy pár feketét, 
de azt nem fogadta el. 
A diákok tanulmányi versenyben; a tankörökbe szervezett fiatalok vasárnaponként, de a nyári szünetben is a lemaradókat korrepetálják.
Déry beül egy fodrászhoz, borotválkozni. Nyitná a vízcsapot egy kis arcöblítéshez, a borbély odaugrik, és elzárja: az épülő városrészben még nincs folyóvíz, ez kútból jön, spórolni kell... 
Az ország él. Heroikus idők. És nem az országvezetők. A kisemberek.
 
20:34
Ma befejeztem? három képet. Délután pedig lefotóztam azt a hetet, 
(lásd: FESTMÉNY-nél, az A/04/11-től fölfelé), ami eddig kész a Kecskeméten készültekből. 
(Négyszer, amíg sikerült. Szokni kell az új gépet. 
Egyszer rosszul volt beállítva a whitebalance, 
egyszer az állvány, aztán az ASA; alulexponálva. 
Szerencse, hogy a monitoron azonnal minden kiderül.)
 
Egyet ide is: 
Műterem piros terítővel (A/04/12), 80 x 80 cm.
 
 
2004. ápr.10., szombat 12:02
A Széchenyi Könyvtár irányában megkezdtem az érdeklődést, fogadnák-e ajándékba (gondozásra) az időközben megszületett második domain-nevemet, amit ilyenformán elkülönítve lehetne kezelni.
Bár közben (tegnaptól) az egész ilyenfajta archiválás-ügy elvesztette a maradék értelmét, mert kiderült, Bélai György barátom immár többszázezer nevet földolgozó magánarchivuma önálló céggé terebélyesedett. Ahol az adatok valóban megtalálhatóak lesznek, ellentétben például az MTA Művészettörténeti Kutató Intézet sok ezer cipődobozban tárolt ismeretlen cédulájával. 
 
Az új cég neve zseniálisan:  arTchivum. Mindenem oda fog besorolódni, megbeszéltük. Gyurka jelenleg már négy művészettörténészt foglalkoztat, most keres cégházat, s hamarosan megnyitja a (milliárdos nagyságrendű) adattárát minden magyar művészekről. A neten is elindul április közepétől: artchivum.com
Telefonon egy múltszázadi magyar művész felől érdeklődtem. Fél perc a kompjuterén, s azt mondja, nincsen ilyen. És igaza volt, kiderült. Például ő tudja egyedül, melyik angol múzeumban milyen magyar művek szerepelnek.
Kutatási mélységére jellemző, hogy egyszer telefonon apám 1945-ös oroszországi halálának falunevét kérdezte.
 
 
2004. ápr. 11., húsvétvasárnap 10:17
A zuhany alatt a nyugdíjas vegyész-ezredes javasolja, hogy térjek át az excelről az excess (így írják?) programra. Merthogy automatikusan készülő altáblázatlehetőségekről faggattam. Mindent tud, Peruban nyaralt.
 
 
2004. ápr. 12., hétfő 08:20
Megkértek, egy elfekvő osztályon lévő mamikát áldoztassak meg. Elborult elmével semmit nem tud már a világról, olykor egy-egy éneket, imát. Elgondolkoztam rajta, milyen előkészületi imát mondjunk. Ösztönösen mindent minél gyorsabban csinálnék, már a következő munkára sandítok. Bánatimát? Ennek az embernek már semmi bűne nincsen. A fölolvasott szövegeket nem érti. Kinek mondom ezt az imát. Megsimogatom a kezét: áldozunk. Azt feleli: igen. A túlvilággal beszélgetek?
Amit itt csinálunk, időn és értelmen kívüli.

 
 
2004. ápr. 13., kedd 10:36
Ünnep utáni reggel, elkezdtem dolgozni. 80 centis kép, 
eléggé reménytelennek indult, még Kecskemétről. A/04/10.
Ennek valószínűleg elkerülhetetlen lesz ez a széles keret.
Talán a jobb alsó sarokba nem kéne az a sötét,
jobb lenne ott unalmasabbra.
 
És még valami címet kell neki találni. 
 
 
 
18:18
Délelőtt még egy másik képet is befejeztem, az A/04/04-et

Öregedő ember műterme 
 
 
Nagyon megszerettem ezeket a verseket, Várady összes, 
(hivatalosan A rejtett kijárat), most jelent meg. Csak a jobb kezelhetőség okán ki akartam volna tépni belőle a műfordítás-, egyebeket, mígnem figyelmeztettek, hogy ott is van nekem való. 
Viszont nehéz eligazodni a kötetben. A köv. kiadást többszínű papírokból kéne. Most így jelöltem meg a versek / fordítások / próza / egyebek  fejezeteket, működik:
 

 
2004. ápr. 14., szerda 11:34
Gondoltam, kis reklámot csinálok ezeknek a világ legszebb képeinek. A címlapon - gondolom, ideiglenesen - kettővel világosabbra vettem a betűit.
 
19:36
Váratlanul és hirtelen teljesen beteg, végre. Nagyon fáradt voltam az elmúlt napokban. Most már értem.
Délelőtti kókadozás után este váli-oeuvre igazítás. Nem az én ötletem, de/és nagyon jó. Itt vannak például (részben jelentéktelen) publikációim. Mostantól az IRÁSOK / TŐLEM / PUBLIKÁCIÓ  (lásd: ÍRÁS alatt), ami kék színű, olvasható. Az ötlet annyi, hogy nem kell begépelni (ami reménytelen) elég beszkennelni. Ehhez már csak tíz kísérlet kellett, a formátum, méretezés stb.
 
Most megyek vissza, ágyba.
 
Kedves J.! Nem is nézel te engem! Különben megesett volna rajtam a szíved, és megdicsérted volna (remélem) az új főoldalt.
Még pár napja is finomítottam rajta, a háttér már egyáltalán nem fekete, hanem sötétszürke, és a fotón megjelenik egy kis sárga, amitől szerintem ég és föld.
Egyébként szinte senkinek nem tetszik. (Bár ez nem bizonyíték arra, hogy jó.)
 
 
2004. ápr. 15., csüt. 19:54
Bódultan betegen ágyban egész nap. Kivéve az e-maileket: utolsó simítások a szerver rendszergazdájával a honlap megváltozott dolgain.
 
20:44
Mindenkinek a saját kis hülye élete a legfontosabb, holott. Én például sízokniban izzadok pokrócok alatt.
Húgom a rendszerváltás után települt haza a salzburgi bencés kolostorból. Kaposvár mellett (svéd előregyártott elemekből) épített egy negyven férőhelyes monostort, ketten - hárman lakják azóta is. (De szép munkát végzenek.)
Körülbelül tíz éve levelez a Szentszékkel státusza rendezéséért, merthogy továbbra is az ausztriai  Nonnberg-monostorhoz tartozik. És a Benedek-rendieknek helyhezkötöttségi fogadalmuk is van. Már mindenféle veszélyek, hogy el kell hagynia a rendet, hogy átteszik egy másik kolostorba, hogy betagozzák valahova.
S most átküldött egy faxot, a helyzetet megoldó vatikáni válaszlevél, tiarás fejléc, cirkalmas aláírás, ismétlem, tíz év után. (Na jó, nem tíz, lehet hogy csak nyolc, és közben volt több levélváltás is.)
Soror Ancillát (Tücsköt) Pannonhalma fennhatósága alá helyezték, minden elrendeződött, hála Istennek.
 
Miki pedig negyedik? ötödik? napja éjjel-nappal, de főleg éjjel csemballótörténeti szakdolgozatot ír. Egy volt osztálytársa feladatát gyengének találta. És hogy a forrásként használt netről levett portugál-angol fordítás félreérthető. Így aztán barátja ideköltözött, - Zsófi szobájában alszik - és írják, írják. Kata eteti őket, én - betegágyamból - Zelk sorait adtam:
 
Miért is lettem hűtelen,
mi más hír kellett énnekem?
Tavalyi hó. Tavalyi táj.
Vak szemgödör. Halott sirály.
 
És megyünk a hegyoldalon,
vár a mennybéli cimbalom,
földid, a földre szállt cigány -
és játszott egész délután.
 
A húrokon gyermekkorod
villant, cikázott, pattogott
Couperin? Akkor is Jászberény!
Tornác. Leander. Lámpafény .
					(Sirály)
 
 Ennek a halottsirató versrészletnek az a háttere, hogy Zelkék egy délután fölkeveredtek Rácz Aladárhoz, aki, ha jól emlékszem, akkoriban már nem nagyon nyúlt a hangszeréhez. De kiderült, hogy Irén is ezt tanulta, s egy csodálatos zenedélutánt rendeztek maguknak, egymásnak.
 
 
2004. ápr. 16., péntek  11:32
Egy beteg ember nem gondolkozik. Annak a fejében nem gondolat van. Így nincs is mit írnom.
Csak ennyi:
A rendszergazdával napok óta kínlódunk (e-mail), hogy a honlap-számlálóm újra működjön. Igaza volt anno Attilának, hogy az ember evvel nem kérkedik, kilógó alsószoknya, engem viszont baromira érdekel az olvasottságom, az időeloszlás, az arányok. És egyáltalán. Akkor, februárban eldugtam a számlálót, egy fájlba, evvel rontottam el, mert azóta napi egyet - kettőt mutatott. És csak tegnap jöttem rá, a fene egye meg, hogy hiszen ez csak engem számol. Közben próbálkoztunk több megoldással. A programozó fiú ilyeneket mondott a telefonba, hogy hát persze a H/x2 és az lsd áttenni a htmlben... és egy pixelbe... amiből egy szót se értettem, persze. Ma próbaképpen vissza az egészet a főoldalra, csak szemérmesen mélyen le, a balfenékre. És megy!
 
21:01
Pedig nem értek a zenéhez, és nem ismerem a zenei életet; Fáy Miklós kritikáit elolvasom, ha lehet. Mint most is, egy CD-ről ír: Sevillai borbély, a Londoni Szinfonikusokkal.
 
Lehet, hogy nem Beverly Sills a legtökéletesebb választás Rosina szerepére, de technikailag azért gond nélkül megbirkózik a szereppel, és időnként az is élmény, ha megtudjuk: most éppen egy rendes ember énekel...
 
Ha valaki ismerné Fáy Miklóst, üzenem neki, hogy engem tönkretett. Pár éve kis tévés szereplésemet dicsérte a sajtóban. Dicsérte és semmi más. Aki valaki az ő szemében, ott mindig ott a vitriol is.
 
 
2004. ápr. 17., szombat 08:23
A gyerekeket nyaraltattuk Zebegényben. A hazautazás délutánja, feszült légkör, ideges csomagolás, mert késésben voltunk. Ugyanis Pesten még a vasárnap esti misét el kellene érnünk. A cuccok a földön szertehányva, én a szőnyegen guggolva próbálom egy társasjáték sárga és piros fabábúit papírba göngyölni. Időnként vonatok dübörögtek el mellettünk, ijesztő közelségben. Akkor Kata hozzám lép: - Nem tudnál egy kis pénzt adni? Én itt maradok még pár napig. Fölugrik a vérnyomásom; nem, nem tudok. - Jó, akkor megoldom másképp. - Mégis meddig maradnál el? - Csak pár napra átugrok Prágába, egy kritikai lapot akarok alapítani. Már több emberrel beszéltem...
Erre ébredtem, most, tíz perce. Már a rémálmaim se az igaziak. Szoftrémálom.
 
Ötven liter teát hozott eddig betegágyamhoz, termoszban. Nem ezt érdemelte tőlem.
 
16:30
Ilyenkor sok minden az ember kezébe kerül. Ha odahozzák az ágyához. Az új ÉS szám. Oravecz Imre egész mitológiáját ismerem, szeretem. Valahogy szeret magáról beszélni. Ez a családi fotó leírása kissé üres.
Esterházy nagyon dicsér egy könyvet, a szokásos dinamizmusával. Mi lehet a könyv címe? Vagy mégis benne lenne valahol a szövegben?
Tulajdonképpen csak WC-re kászálódtam ki az ágyból. De eszembe jutott, ha a főoldalra valahogy fölkerülhetne a régi Váli-oeuvre logóm, kedveltem, legutóbb az Ernst-kiállítás plakátján is ott volt még. Aztán a menüt csúsztattam le úgy, hogy a végrendelettel kezdődő lista háttámlaként működjék.
Ja, meg a 04-es kép címét átírtam; Öregedő ember műterme lett. A címekből általában mindig ki tudom olvasni, hogy annakidején, készültekor, hogy viszonyultam a képhez.
 
20:22
Persze lehet, hogy a (fenti) Várady-kötetet is inkább így kellett volna kipreparálnom:
 
 
 
2004. ápr. 18., vas 12:41
Második? napja nem működik a bejövő postám, baj! Pedig lehet, hogy M. megbántottnak érzi magát, megfeddtem. S most ezt is lehetetlen tisztázni. Mikor fölfedeztem, tegnap éjszaka, könyörgések levélben a webgazdának. Éjfél utáni válasza, csak ennyit írt: TESZT. Ez átjött. Ezek az ördögkezű gyerekek. De azóta se, semmi más. Aaxeleroról küldtem magamnak, az se.
Pedig lehet, hogy ez az ügy is továbbgördült már:
 
KEDVES O.SZ.K.!
 
Minden munkámat föltettem az internetre... hogy ez az oeuvre-adatbázis a Kedves Utókornak is rendelkezésére álljon, szeretném ezt a honlapot már most a hozzá tartozó, elkülönített ...domainnel az Országos Széchenyi Könyvtárnak ajándékozni.
A honlapot naponta aktualizálom, amíg vagyok, ezt továbbra is meg fogom tenni. (A honlap nyilvánosság felé publikált másik neve: deske.hu) 
 
A Könyvtár teendői, amennyiben fogadja az ajándékot:
 
1./ Teendő most.
Egy e-mail a domain kezelőnek a köv. tartalommal:...  az új tulajdonos neve: O.Sz.K... az admisztratív kapcsolattartó személy...
 
2./Teendő egy év múlva: A Könyvtár évente április elején egy automatikus levelet fog kapni a domain újabb egy évre szóló megváltása ügyében. Ez évi ötezer forint. (Ha ez gondot okozna, szívesen kifizetek a Könyvtárnak öt évet előre.)
 
3./ Teendő a távolabbi jövőben:
A programot olyan modulokból írattam, ami az ígéret szerint a változó operációs rendszerekben is működni fog. Amennyiben nem, ugyanaz a feladat vele, mint a hozzá hasonló honlapokkal.
 
Az én feladatom - gondolom - : Az ajándékozó levelet postai úton eljuttatni az O.Sz.K.ba...
 
E bejegyzésben a kezdőmondat első szava után kérdőjelet tettem: Második? Ez utalás Déry Bópeer-ének egy csendes helyére, zseniális fordulatára, ahol egy jelentéktelen mellékmondatból kiderül, hogy az öreg író már összekeveri utóbbi, betegséges éveit.
 
19:19
Édes Istenem, lehet, hogy most pihenem ki?! Mit is? Mindent? Éjjel alvás, délelőtt alvás, délután alvás- És az ébrenlét óráiban egy tökéletes remekmű, a Bópeer, ha már egy kérdőjel kapcsán eszembe jutott. Átkocogtam érte Kata szobájába. 
Nem tudom, aki nem olvasta, átsüt-e a minősége, így, idézve. De hát erről nem tehetek.
 
(A tehetségtelen fiatal írónő protekcióért fölkeresi a Nagy Öreget. Hivatkozik egy invitálásra.)
...Hazudott, augusztusban nem is voltam Pesten. Vagy voltam? Mindegy, mért ne hazudhatna? Hazugsága voltaképpen bocsánatkérés, amiért ismeretlenül rám tört, voltaképpen udvarias elismerése annak a jogtalan és semmivel nem menthető igényemnek, hogy magamra maradjak az emberi társadalomban. Voltaképpen tudomásulvétele annak, hogy kettőnk közül és nagyok az erősebb, s hogy abban az irdatlan harcban, melyet az emberek, férfiak, nők egymás ellen vívnak, neki előlem menekülnie kellene. A hazugság az egyetlen lehetőség a gyöngék számára, hogy megvessék a lábukat ezen a földön, melyet az erősebbek egyébként kikaparnának alóluk.
-Igaza van, kisasszony - mondom - hazugság nélkül az emberiség már rég kipusztult volna.
Mosolygott. - Nem értem - mondta.
Valójában jobban értette, mint én magam. 
...
Mosolygott.
A mosolya fegyverzett le. Amely kibomolva ennek a szép, de köznapi jelenségnek a szirmai közül, mintha magát az örök természetet idézte volna elém; a nők mindentudó mosolya volt. Mindegy, hogy a kisasszony milyen nemtelen cél érdekében hívta segítségül: néhány pillanatra kioldott önhittségemből, s azzal a boldogító tudattal töltött el, hogy végtelenül jelentéktelen vagyok. Mit számít, hogy mit teszek, mit nem? Mit számít, hogy öregszem, s hosszabb-rövidebb idő múlva kiesem a forgalomból, a Teremtés ezután is mosolyogni fog néha. Néhány pillanatra könnyű lettem, mint egy élettelen pihe, a felelősségtudat minden súlya kiszakadt belőlem.
...
De nem hívott fel, megint személyesen fáradt el hozzám. A kéziratai semmit sem értek, a semminél is kevesebbet. Káromkodtam, elolvasván őket, A keserves úristenit, mondtam magamban, miért nem költöztettek ebbe a gyönyörű testbe 
egy vele arányos szellemet; egy új Sansseverina hercegnő került volna ki a színre. 
De szellemből: egy babszemnyi sem. 
Még annyi sem, hogy egy magyar 
folyóiratban közölni lehetett volna. Ha IV. Ranuce Ernest, Párma tirannusa volnék, kivégeztetném a hölgyet, helyreütni a természet végzetes tévedését, egy testnek és egy ürességnek undok párosítását, de hát... Vagy megmérgeztetném; mennyivel kényelmesebb volna, mint beszélni vele!
 
Itt, a kisregény első felében, a gúny és öngúny, elmejátékok. S aztán a befejező rész: halk, távoli fuvolaszó, a líra. Gyönyörű.
Megint megkönnyeztem.
 
 
Napok óta ezt látom (az ágyamból). Nem is kellemetlen.
 
23:15
Hát ez nem akar összejönni. 96 óta a júliusokat fiatal festők meghívására vidéken festettem át, nagyszerű volt. Általában tantermekben dolgoztunk, egyszer tornateremben. Megoldotta a nyaramat, és évi egy hónappal több koncentrált festés. Ez a rendszer lassan elhalt, két éve Máté barátom szervezett nekem egy kolostort, ahol enni adtak egy hónapig. Az idei nyár reményesnek ígérkezett, F. meghívta Franciaországból a nagyszerű Hollán Sándort, töltene velünk pár hetet, keresnénk egy szép környéket, pár festő, dolgozni. Megjött a válasz, hogy sok év után hazalátogat, minket föl is akar keresni, de a nyarat, azt otthon... Akkor viszont nem áll össze a remélt csapat. Magamnak kéne megoldani.
Hova menjek júliusban. Szoba, ággyal és egy asztallal, amin festeni lehet, a környék nem érdekes. Napi egyszer meleg kaja valahol. Uszoda, 10 kilométeres körzetben.
Nincs valami ötlet? 
 
 
2004. ápr. 19., hétfő  03:40
Válasz egy kisasszonynak, volt tanítványom.
 
DRÁGA KIS CSILLAGOM!
Maga egy nagy szamár. De lehet, hogy az ellenkezője. Az ember az egyetlen
gép, amibe hibás adatokat programozva is kiváló eredmény jöhet ki. Így aztán
bizonytalanul szólok bele más sorsába. Lehet, hogy őrült marhaságot csinál,
és igaza van. És hogy még hátrébb lépjek, mielőtt mondok valamit:
természetesen a középszer, a bevált-szokásos felől indulok. Ahogy engem is
le akartak beszélni a művészkedésről, mikor megházasodtam. Hogy most már
komolyan kell venni a Zéletet.

Naszóval.
Lehet, hogy az egyetlen fék, hogy körbe ne fussa földtekét, a betegsége?
Nem túl rövidtávú önkielégítés ez az hiperaktív sport? A maga korában?
Diplomával. Tehetséggel.
A sport két dologra jó. Megtanítja az embert a testére, a fegyelemre; ha
közösségsport, akkor a közösségire is. Ez kb. két év versenyzés úgy
érettségi előtt-körül. Aztán amikor az ember elkezdi a Zéletet, akkor marad
a szervezet karbantartására. Erre én is napi 33 percet szánok, 
odagyaloglással napi 1,5 óra.
(Tavaly rekord 19:17 ezerre, idén már csak 20:27. Edzésnaplót
megnézheti a váliNEWS március végénél.)

Hogyha férfi lenne, megérteném ezt a szupersportolást. A férfiaknak (nekem
is) folytonosan muszáj valamivel hencegni. Illyés Gyula azt mondja:
Mert ti, nők, angyali fölényetekkel, tudjátok a vérébe mocskult hőst is...
(innét nem tudom kívülről, megpróbálom megtalálni. ) Nincs meg. Viszont
kötelező olvasmány magának szintén Illyéstől a Ditirambus a nőkhöz. Elég
hosszú vers. Szerencsére.

 A fiú ügy. Minket a nők irányítanak ezekben a dolgokban (is). 
Intézze úgy, hogy a fiú meghívja magát egy sétára, moziba, múzeumba.
Akár teniszezni, nem bánom...
Mit szól például a magassarkúhoz? És a harisnyatartóhoz? 
Tökéletesen értelmetlen dolog, de a férfiak imádják. Én is. 
Mi negyven évesen szültünk. Jobb korábban.
 
 
11:05
Kicseréltem a tegnapi műteremfotót, megismételtem most, nappali fényben. Így látszanak a képek is, amiket egy hete nézek. Vagyis látok.
 
14:24
Email Perlaki Tamásnak, kiváló filmklubokat vezet, egyebek mellett a Bálint Zsidó Házban, az Operánál. Időnként ellátogatok.
Mostanában volt Bergman sorozat, tavaly Hamu és gyémánt stb. Fel lehet iratkozni, hogy az ember programismertetőt kapjon: perlaki@vipmail.hu  és  perlaki.tamas@freemail.hu
Tehát az email:

 Tudod, mit szeretnék látni, filmet?!
Örs a hegyekben. - (kb. 1953) Nem hülyéskedek. Gyerekkorom nagy élménye...
 
Ugyanis abban a szovjet lovasjárőrök üldözik a kémeket, meredek szikláshegységek szűk ösvényein. Kémeket, akik burnuszban, meg geológusnak álcázva törnek a néphatalomra. Éjszaka vaddisznópataimitációt húznak a csizmájukra, úgy mennek át a határsávon, át a szovjetbe. De aztán észreveszik őket.
 
18:59
Megint a fenti műteremfotó ügye. Délután visszatettem a falra Részlegvezetőm fotóját. Aztán hatszor újra fotóztam az egészet, - gyönyörű délutáni szűrt fény - de a fenti fotó bájával egyik sem ért fel. Úgyhogy szegény Braque-ot végül oda kellett montíroznom.


2004. ápr. 20. kedd 11:40
Az ember itt végzi a dolgát, meg betegeskedik olajat cserél az autóban telefonál elmosogat. Szól a rádió: kis falu Rakamaz mellett. Kérem, próbáltam munkát keresni. Azt mondták messze lakok Nyíregyházától, nem vesznek föl. Errefelé olyan rosszak az utak, alig jár valami, biciklivel is nehéz, a buszunkat is elvették, csak 4-kor van. Nincs itt az embereknek munkája. Feleségem a kórházban dolgozik a városban, két csatlakozással reggel három óra, amíg beér. Elvállalnék én akármit
Szörnyűség. És akkor hol van még a. Meg a...
Átvittem a lányomnak ötvenezret.
 
 
2004. ápr. 21. szerda 11:14
Miért vártam erre az akcióra négy évet. Bizonytalan voltam, kell-e ez nekem. De az Illyés-sort, a vérébemocskult hőst - azóta se tudom folytatni. Majd ezentúl: CTR + F  vérébemocs, gondolom.

-Halló, Arcanum kiadó.
-Megjelent maguknál egy CD-Verstár, 49 magyar költő összes verse.
-Egyetlen példányunk van éppen.
-Az nekem elég.
-Milyen címre küldjem?
 
Kiadták a Pallas nagylexikont is, sok mindent. 
Arcanum kiadó, 4810-900; www.arcanum.hu 
 
 
12:30
Lábadozom. Befejeztem most ezt a 04/16-ost. 80 centis és lehet, 
hogy giccs.

21:17
Ezt a Várady-verset hallgatom mostanában gyakran, munka közben, végtelenítve. Még mindig nem tudom kívülről.
Tudom, hogy ellenreklám így felvezetni valamit, hogy aránytalan a kiemelés, dehát. Ahogy ő szavalja, nekem megejtő. 
Két és fél perc, 0,6 megabájt. Hangszóró be: Szellemhangok a rádióból.

Ezt az e-mailt egyszerűbb, ha rövidítve ide másolom:
Kedves Filmbarát: a BERGMAN sorozat folytatódik:
 
április 23. péntek 18.30  	PERSONA 
május 7. péntek 18.30  	FŰRÉSZPOR ÉS RAGYOGÁS 
május 21. péntek 18.30  	ARC 
június 4. péntek 18.30  	RÍTUS 
június 18. péntek 18.30 	SZENVEDÉLY 
Alkalmanként: 600 Ft 
Zeg-Zug Művelődési Ház, XIV. ker. Hermina út 3. (Thököly út-Hermina út sarok, a Hungária kőrútnál) Telefon: 220-6777, 383-1481 
Megközelíthető: a fekete vagy piros 7-es busszal (Hungária kőrúti megálló), vagy az 1-es villamossal (Thököly úti megálló), vagy a 72-es trolival (végállomás)
 
2004. ápr. 22. csüt. 12:42
Hat hossz az uszodában, hazafelé a kirakatban két Zelk kötet, amiről nem tudok. Pedig összeszedtem (és összeragasztottam) az összes verseskötetét. Nappali menedékhely és Reménykedem és rettegek. És szégyenszemre a még jobban leszállított árú könyvek között. Nyitásra vissza a boltba.
Ja, így értem, a prózakötetei.  Biztosan gyengébbek lesznek, mint a föld-fű-asszony-emberszagú versei, de azért hazahoztam.
 
2004. ápr. 23. péntek 07:38
Délután a Francia Intézetbe, lelkiismeretei okokból, megnézni Anna Mark kiállítását. A zavaros legendák, mégis, Pilinszky felesége volt, a Négysoros az ő válóperükhöz kötődik. Ettől még lehet jó festő. A tárlat biztonsági okokból zárva volt, így Moszkva téri metróbejárat fölötti 5 centis cseppköveket tudtam csak lefényképezni, meg a szeretett Duna-partot.

 
Azt írja a mai Népszabadság: 
Rainer Bracht nem hitt a szemének, amikor elolvasta a német külügyminisztériumtól kapott felszólítást. - A túszszabadítás költségeiért kérjük, utaljon át 2301 eurót az alábbi bankszámlánkra. [Mármint ő volt a túsz.] Megértését előre is köszönjük. 
 
Ez jó. És ez is:
Az M3-as autópálya biztonságáért felelős közlekedési rendőrök éppen akkor töltötték munkaközi pihenőjüket, amikor Medgyessy Péter konvoja éppen...
 
09:40
Könyvet kaptam kölcsön: Sárközi Mátyás: Levelek Zugligetből, most adták ki. Molnár Ferenc lánya, a legendás -csakugyan az - Sárközi Márta levelei 56 őszén disszidált fiához, Londonba. Mártát 1960-ban ismertem meg, rögtön kölcsönadta Zugliget-oldali gyümölcsösét, rajta kis fabódével - festeni. Egyszer dolgoztam ott - bokáig hóban, ó ifjúság -, emlékszem a megfagyott olajfestékre, alig lehetett kinyomni a tubusból. Most olvasom, hogy abba házba Moldova és Eörsi is följárt, írni, meg izélni. Meg Király Béla vezérőrnagy, ő bújt ott.
A könyv legtöbb szereplője ilyen-olyan ismerősöm, múlik az élet. Lator, Pilinszky, Horváth Ádám, Boldizsár Iván, Illyés, persze, Borsos Miklós, Németh László, Juhász Ferenc, Bíbó, Káldor György, Zelk, Déry, Háy Gyula, Tardos, Révai József, Erdei Ferenc, Ferenczy Béni és felesége, Erzsike. Rácz András festő, a Lukin-házaspár (onnét is volt Mártának vagy hat unokája). Aztán barátja  Fazekas, akit egyszer külön is meglátogattam, buddhista szentély volt az ágyával szemközt.
 
Nagyon élvezem Márta szabadszájú leveleit.
 
Reggel ágyba hozták a diótortát, aztán elutaztunk Szántódra: elballagtunk a remeteéletet élő Illyéshez, akit előbb halálra rémítettünk avval, hogy pár napra jöttünk, de nem fogunk zavarni, majd megleszünk valahol. Mikor kiderült, hogy mindjárt tovább megyünk, nagyon kedves lett... megnéztük Borsos házát és kertjét. Bedugtunk egy névjegyet... meglátogattuk Liptákékat, akik olyan műveltek voltak és olyan irodalmárok, hogy majd meghaltunk tőlük.  A lakás úgy meg van tömve népi szűrökkel meg szarokkal, mint egy céllövő bódé, és minden tenyérnyi falfelületen képek vannak, hogy Gabusnak szeretettel Bernáth Aurél, Gabusnak hálából Egry József és Gabusnak hódolattal Leonardo da Vinci. 
 
Megnéztem a Műcsarnokban a Tavaszi Tárlatot [1957], rossz, szürke, egyhangú. Az absztraktok olyanok, mint a tapétatervek. Az Ország Lilika nem Picasso és a Vajda Julika se festő azért, mert a férje az volt.
 
Ezt nem merte leírni (gondolni) senki se, rajta kívül.  (Én sem), pedig igaz.
És a locsogásokon túl rejtjeles üzenetek, hogy letartóztatták, de Révai közbenjárására kiengedték. Hogy Bíbó István veszélyben van, majd, hogy életfogytiglanra ítélték, üzenet Cs. Szabónak: foglalkozzon evvel a BBC.
 
10:01
Jézus Mária! Hollán Sándor telefonja e percben, hogy indul, hozzám. És nem Párizsból, hanem a Váci utcából, taxival. Nem tudtam, hogy Pesten van. Kleet is hozhatná, rögtön.
Rémesen kihalt egy beteg ember műterme, megpróbálok gyorsan valami kis rendetlenséget csinálni.
Vészhelyzetben azonnal tudom, melyik képemet kell mégiscsak eldugni, és tovább festeni.
 
21:45
 
Hosszú nap volt. Hollán. Indításként fölvetettem, hogy hibásnak tartottam kiállításán az utat hangsúlyozni, a kínai írás - fa motívumokat. Fa-rajzait ugyanis semmivel nem kell és nem szabad alátámasztani, magyarázni. Ezek mellé előtanulmányokat, vázlatokat mellékelni fölösleges, a laikusokat könnyen félre is informálja. Igazat adott, avval a fenntartással, hogy ez neki fontos, és hogy őt evvel talán jobban megértik. Mondom: nem téged kell megérteni. A rajzok nem rólad szónak, bocs; Istenről. 
A gondolati háttér szerepét fontosnak tartja munka közben, (gyanítom, hogy a megfogalmazhatatlan tudatalattinak a szerepe fontosabb.)
 
Még csináltam egy fotót róla: (képnézésből vissza: egér jobbgomb, a kép MELLÉ)  F/04/39
 
Mutattam pár jó képet, meg  - hogy legyen miről beszélni - egy rosszat.
Adott egy farajzos albumot, álomszép munkák:  Fa 1.    Fa 2.    Fa 3.   Fa 4.
Én pedig egy A4-es rajzot sóztam rá, egy Képvázlatok-at választott. (B/00/01)
 
 
Aztán elvittem a Kiscelli Múzeumba, ahol randevúja volt. Kissé késve indultunk, de megígértem neki, hogy 12-re ott leszünk. Előzésnél az ajtófogantyúba kapaszkodott. 
Ott megnéztük (a tegnap elmaradt helyett) a másik Anna Mark kiállítást, milyen szerencse. 
Nekem öt perc volt, a többi relief is ilyen. Korrekt, esztétikus, és a szikra hiányzik belőle.
 
 
 
2004. ápr. 24. szombat 09:59
Reggelente félúton látom, a túloldalon. Régóta óta le akarnám fényképezni ezt a plakátot, most szántam rá egy sétát.
Közben már jócskán ki is fakult. Talán magát a Trafót hirdeti, talán egy produkcióját. 
Ha erotika, plakáton, ez a frekvencia számomra a legvonzóbb.
 
Értelmezzük a látványt. Egy ruhátlan lány és fiú, egymással szemben, mélyfotelben. Előtte vannak, de nem sietős fajták, zenét hallgatnak. Vagy utána vannak és diskurálnak. Bár a lányok akkor már inkább fedik magukat, jó ösztönnel. Maradjon csak testük csodája a vágy tárgya, nem a már hűvös mérlegelésé. A meghittségnek olyan pillanatát rajzolta itt le a fotós, amit tökéletesnek képzel el az ember. Mint egy Vermeer kép.
 
Eszembe jut egy apám hagyatékából való történet, anyácskám közvetítette.
Apám, még legénykorában, megy haza, és valami szokatlan-, sötét a lakás. Bent szüleit találja, egy kereveten üldögélnek a sötétben, kézen fogva, és meghitten beszélgetnek. Rájuk esteledett.
Lehet, hogy van ilyen házasság is.
 
Vagy most magamat sajnálom.
Mindenkit, aki él.
 
Déry Vidám temetésében az öregasszony azt mondja a temetőben kódorgó fiatalembernek: Az emberiséget nem kell siratni, elvtárs. Az jól elvan...
 
Giccs ez a fotó? Nem, csak a tökéleteset ábrázolja, de lábjegyzetek nélkül. Igaz, amit állít, mert vannak ilyen pillanatok. Ha nem is sok.
 
 
 
20:33
A tegnapi sokféle, félbetegen, megviselt kissé. A kiállításról hazafelé még egy kerülő a Körtérre - ha már  - háromszáz méter falécet rendeltem. Nyűgös asztalosmunka lesz, de R. megígérte, talán segít. Huszonöt keret, két csináltatott árában.
Délben megjött a 49 költő összes verse, CD-n. A fene egye meg, Illyés vers nincs köztük. Azt mondja, öt óra hanganyag: Latinovics Mensáros, Bessenyei, Major Tamás. Meglátjuk.
Este kiállításmegnyitó, a Pannonhalmi Gimnázium mutatja be kortárs gyűjteményét. Ami avval indult, ha jól tudom, hogy Trabantom tetejére fölkötöttem két marhanagy képemet, kell-e nekik, ajándék, válasszanak. Mindkettő kellett, szerencsére. 
Megkeresem; szereplésnapló, Shift + F5 Pannonh.:
 
87100	ajándék	A/84/12	Bencés gimn.	Pannonhalma	10.000,- Ft-ot	87.09.12.	 	 	 	 	 	 	 
 	 	A/77/09	 	 	azért adtak.	 	 	 	 	 	 	 	 
 
A tízezret, persze, azért elfogadtam.
 
A tegnap hosszúra sikerült, így ma félkönyéken, egész nap Sárközi Márta leveleit tovább és végig.
Kiderül, azt a bizonyos faházikót Lator Lászlónak is kölcsönadta.
Ilyen mondatok benne. Rácz [fogadott fia, festő] fölhagyott a Vorosilov síel - stílusával... 
Aztán:
Déry Tiborék lejöttek házat venni, de Déryt megharapta egy kutya, tehát visszautaztak Pestre. Táviratoztak, hogy érdeklődjem meg, nem volt-e veszett. Majd megírom nekik, hogy a kutya az incidens óta beteg. Folyton emberregényt akar írni, Tibi címmel.*
Nagy erejű asszony volt. Beleszédülök, mi mindent fogott össze, hány emberen segített, mekkora vendégségeket csapott. Még mesélte, hogy amikor a szerkesztőség mi voltunk, egyik oldalamon Illyés, másikon Szabó Lőrinc ült...
*Ezt a tréfát leginkább azok értik, akik ismerik Déry kutyakönyvét, a Nikit.
Hatvannyolcban Zugligetben sétáltunk, elindultam az ösvényen Katával a háza felé, hogy bemutassam őket egymásnak. Akkor kaptam észbe, hogy már három éve halott.
Most megnéztem a Nagylexikonban, benne van. És 66-ban halt meg, nem 65-ben. A fiáról is van szócikk. Lehet, hogy nem fogom ezt a lexikont továbbajándékozni? Olyan szép bársony kötés, sötétkék.
 
 
2004. ápr. 25. vasárnap 
07:39, mise után, már itthon, úszni még nem merek. 
Ezt a képet a mellettem-szekrényben vetkőző főorvos kérte kimásolni a Baby Animals című könyvből, amit kissé átalakítottam pár éve, a képaláírásokkal. 
Valami baráti találkozóra kell neki, ajándéknak.
 
Eredetileg  a könyv Zsófi szülnapjára készült (de magamnak is csináltam belőle is egy példányt).
 
Steph! Így hát neked is elküldöm ezt a fotót, minden hátsó gondolat és belemagyarázás nélkül!
 
 
13:33
Vasárnap. Jövök a Nemzeti Galériából a Klimt, Schiele, Kokoschka fedőnevű kiállításról. Van tíz nagyon jó kép. Sok a tehetséges, amivel elrontják a dolgukat, szerintem, az önsajnálat. Szüts ugyanezt úgy fogalmazza, hogy magukról beszélnek a világ helyett.
Ez volt a legszebb Kokoschka kép, 
be is tettem rögtön a magánmúzeumomba:
 
 
 
Utána még föl a III. emeletre, a legendás Gadányit harminc éve ismerem, korai lakberendezés-cikksorozatomnak ő volt a fotósa a Nők Lapjától. Itt most vagy száz óriás színes fotója a Budavári Mátyás templomról. Fölülről, alulról, hívek, közelfelvételek. Technikailag tökéletes. Mondom, technikailag.
Az ateista Corbusier tudott jó templomot csinálni.
 
19:26
Mire jó egy Hollán látogatás + egy szürke vasárnap délután. Kiszelektáltam: A/03/02, A/03/07, A/03/08, A/03/13, A/03/28, A/03/36.
 
Szüts telefon, kiderül, hogy Macintoshon nem megy a váliNEWS. Sikerül a programba belenyúlni. 
Megjegyzi, hogy ne hülyéskedjek, túlbecsülöm a publikumot, írjam csak ki, hogy a fenti kép Paál Lászlóé.
 
 
 
2004. ápr. 26. hétfő 08:47
Közhírré tétetik, Perlaky Tamás filmklubja:
 
Kedd 18h. THEODOR KOTTULA: MESTERSÉGEM A HALÁL című, Magyarországon nem bemutatott filmjét vetítjük a nemrég elhunyt világhírű francia író, ROBERT MERLE könyve alapján.
Azokat a társadalmi és lélektani okokat mutatja be, amelyek egy "rendes" német fiatalemberből koncentrációs táborvezetőt csinálnak. (A film nagy erénye, hogy kerüli a naturalizmust és brutalitást, kizárólag a belső lelki torzulást követi végig.) Olyan pontos kór- és látleletet ad a személyiség torzulásáról, hogy egyes amerikai egyetemeken "pszichoanalitikus oktatófilmként" vetítették... 
A vetítés helye: BÁLINT HÁZ, VI. ker. Révay u. 16.  Tel: 311-9214. (A Földalatti "Opera" megállójától 3 perc gyalog, a Vidám Színpad mellett.)
Belépő: 600Ft
 
 
11:16
Befejeztem: Műterem munka után (A/03/22), 75x70 cm. 
(2003. márciusban kezdtem.)
 
17:01
Délután pedig egy szintén tavalyit: 
Monogám műterem (A/03/39).
Sok már itt a kép, a festményeknél lehet megnézni.
 
 
2004. ápr. 27. kedd 08:36
Hát ez a kétkötetes Zelk-próza tényleg nem jött be. Igaz, csak felületesen. Ilyen-olyan módon elmeséli, amit verseiben csillogón, tömören, szívet melengetően.
Kitettem a kukára, ma már valamelyik környékbeli hajléktalan ismerkedik írásaival.
 
Úszás: félhossz. Bevettem két C-vitamint, remélve sorsom jobbra fordulását.
 
E-mail váltás most reggel:
 
Kedves Váli Dezső!

...ráakadtam sorai között földi életünk misztériumát boncolgató gyöngyszemekre... Vergődünk szellemi útjainkon, mely mindennél fontosabb, minden más csak körítés! ...említette a Krisztus követése c. könyvet.  Eszembe jutott, hogy milyen sokat forgattam hosszú éveken át én is...  Azóta mindennapi olvasmányaim közé tartozik az is...
 
egy szellemi útitárs


Kedves Útitárs!
 
Köszönöm.
Engedje meg, hogy figyelmébe ajánljam C. H. Mackintosh (1820-1896): Elmélkedések Mózes 1-3 és 4-5 könyvéről. (Két kötet).  Megrendítő erejű. Egyetlen üres mondata sincs. Protestáns, ír lelkipásztor, katolikusok számára is 99,5 %-ban hiteles. Valamikor a 30-as években fordították magyarra, s az Evangéliumi Iratmisszió később is kiadta, azt hiszem faximilében. Ez az egyetlen könyv, amit életemben elloptam, igaz, a tulaj beleegyezésével.
Ha másképp nem: egy  hónapra kölcsönadom.
 
 
Fölvettem Hollán Sándort a MAGÁNMÚZEUMBA, a NAGYOK PORTRÉI - közé. Vojnich ötlete, hogy jövőre őt kellene a Kossuth-díjra fölterjeszteni. Sajnos igaza van.
 
22:10
Telefonok, valahogy kiderült, hogy már februárban megjelent az a kilenc fotóm, amit Szüts a 2000 folyóirat számára annak idején tőlem kiválasztott.  F/77/15  F/92/24  F/99/04  F/00/02  F/00/04  F/00/09  F/01/12  F/04/03  F/04/06  Végül futárral hozattam el, megnézendő. Csak ilyen indirekte tudom megmutatni.
 
 
 
2004. ápr. 28. szerda 09:50
Végre egy gyenge Illyés-szöveg, a sok remek esszé után. Hajszálgyökerek kötet, Szerelem szabadon. Az amszterdami prostituáltakat írja le, hogyan üldögélnek a kirakatokban. Jó hosszan, tizenegy oldalban. Van ott szó mindenről, hogy milyen könyvet tartanak a kezükben, van francia idézet, és emlegeti Calvint is. És nem nagyon értem, hova-merre akar végül is kilyukadni. Ami megnyugtató adat arra nézve, hogy furmányos voltát szeretik utálói emlegetni. Vagyishogy tényleg az, de politikán innen és túl is.
 
 
2004. ápr. 29. csüt. 13:06
Eredetileg csak megismételtem volna tavalyi jó, de technikailag gyenge udvar-fotómat. De aztán kissé fellengzősen Tavasz az udvarunkban 1-4 sorozat lett belőle. Fotóim között az idei négy utolsó kép. (lásd: FOTÓ - nál)
 
 
2004. ápr. 30. péntek 21:40
Délelőtt mindenféle javítások, vásárlások, a 300 méter deszkát-lécet végül egy hajléktalan vitte be nekem a liftig, ötszázért..  És közben mobilon megjön a hír: megvan a megoldás, hogy e levelekben hogyan lehet a mellékleteket (linkeket) programozni. Egész délután ezeket.
Az autószerelőnél számítottam várakozásra, vittem József Attila kötetet.
 
Most félbehagyom, fölszaladunk Katával a Gellért-hegyre, ünneplő várost nézni. 
 
2004. ápr. látogató: 1337
 

 
110. levél J.-nek, Le-Meux                                            váliNEWS
2004. MÁJUS
 
2004. május 1. szombat  11:59
Hát igen, az ünneplő város. EU. csatlakoz; esti séta. A Citadellánál turisták, és fiatalok párosával, kéz a kézben. Ahogy Kossuth apánk ránk hagyta: Be szépek a lányok tavasszal. A hegy tetejére viszont akkora fák nőttek, hogy a Szabadság-hidat nem lehet látni a lomboktól. Pedig Kata megnézte volna, hogyan van az befüvesítve erre az éjszakára.
 
Ünnepről jut eszembe az a másik, amikor a Parlament ablakából kihirdették a köztársaságot. Emlékezetes, nekem is. Éppen azon a napon - véletlen egybeesés - írtam a bibliám hátlapjára:
Ellene mondok a búsulás és szomorúság démonának, a rezignáltságnak 
Jézus Krisztus nevében, és megköszönöm 
melankolikus lelkialkatomat. 89. 10. 23.
(Speciel ezt az ajándékot aztán meg is kaptam.)
 
Ünnep / 3.
Reggel a klubban mesélik, a Gellértnél láttak egy fiatalokból álló csoportot, táblát vittek:
 Gyertek vissza, komcsik!
Minden meg van bocsátva!
Tűnődünk, mire gondolhattak, úgy igazából. Ha egyáltalán.
 
Visszatérve az autószerelőnél tegnap olvasott József Attilára, Anyám:
A bögrét két kezébe fogta,
úgy estefelé egy vasárnap
csöndesen elmosolyodott
s ült egy kicsit a félhomályban --
 
Tökéletes. A harmónia pillanata. Gyönyörű-finoman van megrajzolva. Elmosolyodott... ült egy kicsit... itt kellett volna abbahagyni. Mert ez után egy sajnálatos kanyarral előjönnek ezek a szocio-dolgok, ...a mosónők korán halnak... mert hegyvidéknek ott a szennyes... törékeny termetét a tőke megtörte... Kár.
 
Attila dühöngve mesél az öltözőben, milyen anyagokat talált a Levéltárban: 
1. A lengyel hírszerzés igen aktív volt Magyarországon a két világháború között. És a megszerzett katonai információkat azonnal továbbították Romániának(!). Mikor erre a magyar hadvezetés rájött, - 1939, már háború - a tábornokokat figyelmeztetik, semmi adatot ne közöljenek a lengyelekkel.
2. A világháború során, köztudott, Magyarország igen sok lengyel menekültet fogadott be. A béketárgyalásoknál a lengyelek az ennek kapcsán ide átkerült lengyel teherautók fejében igen magas kártérítést követeltek.
Attila dühöng, hol itt a lengyel - magyar barátság.
Nem tudjuk meggyőzni, hogy egy államapparátus nem azonos a néppel. Hogy akkor minket is megróhatnának, hogy mennyire szerettük szovjet testvéreinket, 1950-ben.
Azt mondja, ez csúsztatás.
 
 
2004. május 2. vasárnap 13:08 
Dévényi Pistáék a napokban itt, szerencsére kaptam egy kis korrektúrát a net főoldalamra (és az A/04/02 keretszínére). Hajlok, mint a nádszál. Meglódítottak, talán most végre mindkettő rendben. Másfél hónapja keresgélem a megoldást.
 
Vasárnap. Mindketten igen-igen nyúzottak. Csak egy rövid séta a Margit-szigeten.
 
22:53
Fél kézzel gépelek, mert ölemben Kinga, a mókust festi barnára. (Ritka alkalom, nemigen foglalkozom velük. Utolsó műveimet kell megalkotni. Kata gügyög velük, és én akkor szívesebben hallótávolságon kívül.) Azt mondja éppen itt a fán a giliszta, kipofozzuk. Amikor szül a giliszta, akkor nem tud meghalni, akkor még fiatal.
Tehát már világszemléleti alapkoordinátáin dolgozik.
 
 
2004. május 3. 10:29
Én szóltam! Holnapután, szerdán Szilágyi Lenke kiállítás-megnyitója az Ernst Múzeumban, hatkor. Nyitva lesz 2004. május 30-ig, 11-19h között.
Számomra legfigyelemreméltóbb kortárs magyar fotós.
Nyomatékosítom: nagyon jó.
Ha nem kerülném annyira a felkiáltójelet-
 
 
2004. május 4.21:07
Szórakoznak velem a zuhanyozóban: 
- A te Illyés Gyulád micsoda dicshimnuszokat zengett 1952-ben!
- Az baj. Mert az Egy mondatot 50-ben írta, korábban. Tehát konkrétan?
- Holnapra behozom!
És kapom az idézetet a Márai Naplóból:
 
A Csillag kommunista irodalmi folyóiratban Illyés bökversei. Valahol a Dunántúl bujdokol. Deportálta magát, persze nagyon kényelmesen. A meghasonlott, világfájdalmas, öreg költőt játssza. A versek rosszak, hazugok, konganak; egyetlen szava sem vet szikrát. Sunyit, lopakodva és kézdörzsölve alkudozott mindazzal, ami az elmúlt években történt... Gyanítja már, hogy épp azok vetik meg a legőszintébben, akik nevében a Kossuth-díjakat és a Baumgarten-díjakat szemforgatva fölvette: a nép?
 
SZÜRET UTÁN 
A grófi szőlő is /amelyből egy
pohárnyi bort cseléd nem nyelhetett/
új birtoklatban. Ülünk. Kortyolgatva
tanul Jánosunk ím az új tanokba;
koccintásonként elismételi,
hogy egy helyett most kétszáz élvezi!
		Csillag 1952. január
 
Én: Ez a vers persze tényleg gyenge. De a Puszták népe felől nézve eléggé igaza van. De hozd el azt a Csillagot.
 
Megkaptam. Csillag. A Magyar Írók Szövetségének folyóirata. Felelős szerkesztő: Aczél Tamás. Szerkesztőbizottság: Benjámin László, Király István, Lukács György, Szabó Pál, Veres Péter. Előfizetés negyed évre: 10.50.
Ebben a számban aztán Illyésnek ilyen verse is van:
 
AZ ASZÓFŐI ÁLLOMÁSON
Ötszázmillió fényévre kilát
az ember a vak űrbe, - jut eszembe,
míg szívdobogva és szemem meresztve
vonatod lesem e vak éjen át.
 
Nincs itt semmi politikai dicshimnusz. A versek ehhez hasonlók, a Jegyzőfüzet sorozatból, tíz oldalon. Ez a mennyiség az aprócseprő életdolgokról önmagában is vélemény. 
 
Amikor a többi írások ilyenfélék:
 
novella:
Parragi György: LENIN ÉS A BÉKE
...kiesett a kagyló a kezemből. Szemben ülő idős kollegám észrevette ezt és kissé döbbent hangon kérdezte tőlem: Rosszul vagy? Mondom neki: Lenin meghalt. Kissé szemrehányón, kissé feddőn és nagyon tudatlanul így szólt hozzám: És miért fáj ez neked? Egysoros hír lesz az újságban. Nem válaszolhattam, nem mondhattam el neki, miért szorult össze a szívem Lenin halálhíre felett, de ennyit mégis mondhattam neki: A világtörténelem legnagyobb alakja volt...
 
Lenin a béke harcosa volt, de a harcnak a legmélyebb értelmében. A béke nem sültgalamb, amely odarepül az emberek szájába. Ezt Lenin már akkor bebizonyította, amidőn az álszent wilsoni elvek alapján hirdették meg az első világháború alatt az európai Egyesült Államok megteremtésének szükségességét... az európai népek egy részét az egységes Európa, az európai hadsereg frázisaival akarják megszédíteni..
													Parragi Görgy: Lenin és a béke
 
AZ 1951. ÉVI JÓZSEF ATTILA-PÁLYÁZAT EREDMÉNYE
...Varjasi apró jelenetek és éles pillanatfelvételek soroztában mutatja be egy termelőszövetkezeti csoport megalakulását, a megindulás nehézségeit és derűs színekkel ábrázolja a csoport első idejét. Bár az új élet útján mondanivalóban nem jut tovább az első TSZCS-regények mondanivalójánál - kezdő íróra jellemző hibák kijavítása után regénye hasznos olvasmánnyá, sőt a falusi osztályharc területén fegyverré is válhat.
 
könyvismertetés:
E-Mi Siao: MAO CE-TUNG GYERMEKKORA ÉS IFJÚSÁGA 
 
Devecseri Gábor: ÖNKÉNTES HATÁRŐR elbeszélő költemény
 
vita:
AZ ELLENSÉG HANGJA ÉS A REALIZMUS FELFEDEZÉSE
A Gorkij Magyarországon című kiadvány egyike az utóbbi idő legrosszabb könyveinek - ha nem a legrosszabb. Amilyen dicséretes volt a szándék, bemutatni a nagy proletáríró magyarországi sajtóvisszhangját,  - épp oly gyengén, hanyagul és gondatlanul történt a megvalósítás. A kötet főhibáját, az elemi politikai tájékozottság és éberség hiányát... 
 
vers:
Tiszavári Ervin: DICSÉRET AZ ISMERETLEN DOLGOZÓRA
...képmása ott lebeg már mindenben: régen őrzi
izmát a bevett föld, meleg szívét a kert,
akarását a zúgó gép és eszét az akta;
kemény tettekben él ő: ezért kevés a szó
leírni őt s a márvány kevés anyagba gyúrni:
maga csinálja roppant szobrát a Dolgozó
 
Ancsel Éva: ÖREG KÍNAI A FELSZABADÍTÓ NÉPHADSEREGHEZ
 
Kónya Lajos: A TERMELŐSZÖVETKEZET KOCSISA
 
Kónya Lajos: DAL A KÖZÖS TULAJDONRÓL
 
Andrej Malisko: A LENINI SZÓZAT
 
Na... nem elég??
 
És egy kis kitérő. Egy itteni Illyés vers, amiről eszembe jutott az a másik, az a nagyszerű Várady-fordítás:
 
MÉGEGYSZER
 
Hol elrepült a nap,
ott jő vissza a hold.
Épp csak hogy sápatag.
A régi táj felett
lebegve reszketeg;
épp csak hogy tétova,
épp csak nincs otthona;
épp csak hogy idegen;
mint a sziv öregen.
 
és Várady:
 
Hadrianus császár (76-138)
 
LELKECSKE
Lelkecske, te lengeteg, ingatag,
testem vendége, útitárs,
sápatag, sivatag, hallgatag
helyekre visz most az utad,
s játékaidnak vége már?
 
Hasonló hullámhossz, nem?
 
 
2004. május 6. csütörtök  18:09
Üzenet Le Meux-ba:
 
Szia  J.!
- Hogy mért kerülöm a felkiáltójelet: understatementből, modorosságból.
 
- A nyár: Bretagne, tengerpart tök nem érdekel, fél órára. A gyerekek édesek, hogy várnak, de ők csak addig látnak, hogy valami más, buli. Nem értjük egymás nyelvét. Nem vagyok gyerekszerető és teher alkalmazkodnom, a Balatonról  is hazautazom, ha több vendég jön. Sátrazás, vándorlás: fáradt és fáradékony vagyok. (Tegnap kaptam kulcsot egy üres víkendházhoz, Pomázon. Vettem öt méter lenvásznat, már varrom, hálózsáknak. Ha kertben: a hangyák kinnrekednek.)
 
- Párizs jó volna, vágyom a Marmottan múzeumra és a Louvre óceániai részére (az Oroszlános kapunál), de  ez kapcsolódó programnak adódott volna. Esetleg. Köszi!
 
- Ami kimarad: persze veled jó volna egy fél éjszakát átbeszélgetni. Na jó, inkább délutánt.
 
- Most vettem, olvasom:
            MEGNEVEZÉS: FÉRFI NADRÁGTARTÓ
            RENDELTETÉS: RUHA KIEGÉSZÍTŐ
 Sziasztok!
 
 
Számos ünnepeim. 
Ma délelőtt, Szilágyi Erzsébet fasor, egy több kilométeres dugó közepén érte el öreg Passatom 150 ezredik kilométerét.
A következő nevezetes nap még bizonytalan. Nyolcszázadik gyenge képem szétfűrészelése következik. Azt hittem, az A/04/22-es lesz. De egyelőre.
 
 
2004. május 7. péntek, 13:32
E-mail váltás az imént:
 
- És a Szilágyi Lenke-kiállítás? Arról nem tudunk meg semmit?
 
- Nem, mert felemás, a remekművek mellett jó néhány kép modoros és üres. De ezt nem mondhatom meg, mert mindenképpen fontos ember, fontos őt megismerni.
 
 
18:58
A tegnap említett pomázi fészek, ó, ha beválna. Megváltoztatná életemet, tényleg. A hétvégék. Olvasni meg aludni. És aztán egyet aludni. Ha nem illúzió a vágy kipihentnek lenni még valaha.
  Nem fontos, de a teraszról ilyen a kilátás. Oldalra meg ilyen. 
És kulcsom van.
 
Úgy tűnik, délben befejeztem az A/04/06-ot, Műterem, hegedűszó, ez 80 centis, itt mutatom, meg az A/04/28-at, 
60x60, Tiszta műterem. 
 
Most megyek a varrógéphez; a hálózsák, tovább.
 
 
2004. május 8. szombat 18:20
A hálózsák alá egy negatív gumimatrac, két napja vettem a szemközti Hegymászó-boltban, 32 ezer, fantasztikus. Összesen öt centi vastag. Gyerekeim nagyon irigylik. A huzatából majd kamáslit varrok. Nem felfújni kell, hanem fordítva. Viszont ha tartósan összegöngyölve tartják, kissé elfelejti, hogy neki duzzadnia kellene, duzzog:
What You should know: If it is kept compressed for a long time the inner foam losses its memory... Technicians speak of the hysteresis cycle of foam... (Ha soká összegöngyölve tartod, kissé elveszti a memóriáját... A szakemberek a gumi hisztérikus periódusát emlegetik.) 
 
 
2004. május 9. vasárnap  05:41
Váratlan feladat a közösségben, életem egy szálát elmesélni hét-tíz percben:
 
Sosem voltam életboldog típus. Kisgyereknek is inkább melankóliába hajló. Csináltam diák almanachot és geológiai lexikont, köveket gyűjtöttem, később eveztem, de nem vágytam a felnőtt életre, semmi hivatás nem vonzott. Tizenhét évesen karácsonyra kaptam egy üres fekete fotóalbumot. Fölírtam az első lapjára: Mégis szép az élet?! - és elkezdtem e címet igazoló emlékeimet beleragasztani. Villamosjegyek, fotók, egy sikeres Országos Bajnokság után kapott pezsgő címkéje. Köréjük körömollóval kivágott papírok, dísznek. Egyszer aztán elmaradt a téma, és ezekből a papírokból kirajzolódott egy várost ért légitámadás. Fölfedeztem a kollázst. Hamarosan temperaképek. Megtaláltam, ez lendületet adott; de inkább izgalmat, mint életkedvet. Szakmámmal is így vagyok, ma is. Még pár éve is így definiáltam életemet, önsajnálattal: hegyipatak kajakozás. Rohan a víz veled, rohannak feléd a sziklák; te keményen lapátolsz, hogy kikerüld őket. 
A napi írásra honlapom kapatott rá. És teljes megdöbbenés, beleolvasva a pár év alatt fölgyűltekbe én, János, új eget és új földet láttam. Életem nagyon gazdag, és jó. 
Csak ezt hatvan évig nem vettem észre.
 

20:40
Délelőtt Robi két unokájával a Hajógyári szigeten.
 
 
2004. május 10. hétfő 13:55
Email váltás egy Exupéry-rajongóval:
 
-- Tudod, hogy most tényleg megtalálták Exupéry repülőjét a vízben?
Karkötőjét beazonosították.
D.
 
-- A karkötőt nem tudtam. A korábbi híreket nem vettem komolyan. 
G. 
ui. Félek, hogy elkárhozott.
 
-- Értéket termelt és adott át.
Azt a furcsa mondatot olvastam, hogy a mennybe került anya elkárhozott lányát nem fogja sajnálni. 
Egyébként hosszú idő a becsapódástól a megfulladásig.
 
 
2004. május 11. kedd  05:17
Micsoda világ! Új mobil kellett, GPRS-es, General Packet Radio System, ha jól tudom. A notebookhoz infra kapcsolattal. (Hogy alkotóházban is éljen a deske.hu.) Olvasom a Használati Útmutatót, fordulatos. Még csak a 94. oldalnál tartok. Anyácskám még úgy tanított telefonálni; fölemeled a kagylót, megvárod, míg búg, tárcsázol. Visszafelé nézve meg azt mondja: Az emberiség történetében nem volt ilyen fejlődés, ezt mi kaptuk telibe. A húszas években a konyhában lett egy fülhallgatós rádiónk, Mariska néni egyik felét kifelé fordította, azt hallgattuk mi, gyerekek.
 
21:37
Megvan a mobil, megvan az új (alig használt) notebook, össze is pásszították őket fél napi munkával. Ezentúl nyaralásból is tudok írni. Ha lesz mit.
 
 
2004. május 12. szerda 05:28
Atillától megérkezett a végrendelet fordítása, tök szép:
 
LAST WILL
 
Me the undersigned Dezső Váli, with sound mind, 
clear consciousness and of my free will, 
decree that in case of my death nothing shall be done. 
My paintings are scattered about. 
All my work can be seen on the net and on CD-ROM.
Everything is at its best place, wherever it is.
 
	 
 
11:20
Minden fordulónál látom (úszószemüveg), a medence szegletében egy fiatal pár élénken tárgyal valamit. A fiú keze a víz alatt forduló-per-öt-centi sebességgel halad fölfelé a lány combján.
Viszont 82 éves barátnőm tegnap kijött a kórházból. A jövő héten talán már úszik is.
 
Kis kerti ünnepség abból az alkalomból, hogy mióta két hónapja megbolygattam, az imént ötezredszer áttervezett főoldal-tipográfiára ötezredszer mondtam, hogy most már tényleg jó.
 
 
09:59
Kimenő e-mail.
 
Kedves Károly!
 
Mielőtt a netre/CD-re tennék egy word-ös htm fájlt, amiben kép is van, a macintosh-CD kompatibilitás miatt most a következő műveletet kell végrehajtanom:
 
1./ A könyvtárban a htm fájlt kinyitni NOTEPAD-ban
2./ Replace all-al kiszedni belőle az összes : _ELEMMEI  -t
3./ menteni, lezárni, kész.
 --ehhez szeretnék egy makrót íratni.
 Köszönöm!
 
 
2004. május 14. péntek 01:10
 
Tegnap 150 link átírása, két évre visszamenőleg, javítások, majd a javítások kijavítása, éjjel 11-ig. 
 
A másik vasárnapi fotó, Robi unokáiról:
 
 
12:03
Délelőtti emailváltás (egy szó?):
 
Subject: törzsvendég panasza
Kérjük érdekesebb dolgokról is írni. (Bár a vasárnapi fotó az elég jó, mindkettő.)


Igen, igaz, dilemma. Tudod, ezek nekem nagyon fontos dolgok. 
Itt a napló- karakter kerül most előtérbe, károdra.
ölel
d.
 
 
2004. május 15. szombat 18:04
Hónap közepe, esedékes gyónnom. Jó pár éve fölírtam bűneimet a biblia hátlapjára,  – de benne van a kompjuterben is, a könyv elvesztése esetére. Három csoportban: Isten elleni-, magam-, és mások ellen. Ezt a listát szoktam előző reggel átnézni, továbbírni. (Az önsajnálatot már kitöröltem.) A drága Mihály atya járókerettel az előtérbe már nem megy ki, úgyhogy a hajnali mise után elüldögél még egy kicsit a szentély oldalában, imádkozni, és fogadni pácienseit. Melléültem a szomszéd karosszékbe, megsimogattam pergamen kézfejét, hogy van a lába, kedves Atya, és mi van György atyával?, aztán:
 
Egy hónapja gyóntam. Amit Isten elé kell vinnem, elsősorban a szertelenségem a munkában, a munkamánia. Tulajdonképpen semmi más nem érdekel. Ebből adódik farizeusságom, az emberek között úgy teszek, mintha mégis. Igaz, van ebben jószándék is. Az önzésem, hogy az én dolgom intéződjék el mindenképpen, aztán jöhetnek mások. Időnkénti smucigságom, persze főleg másokkal szemben. A böjti fegyelem is lanyha, bár általában nem én választok ételt. 
Vagyis összességében az egyetlen bűn: a szeretetlenség.
Kérek üdvös elégtételt és föloldozást.
 
(A gyónási titoktartás kötelezettsége rám nem vonatkozik.) 
Egy tized rózsafűzért rótt ki rám.
 
 
 
2004. május 16. vasárnap 19:27, ...egy pomázi teraszról, és innét is teszem a netre, mobil kapcsolattal, nekem még mindig fantasztikus.
 
Második napja egy magányos házban, hegytetőn, Pomáz fölött. Ugyan lementem Szentendrére megnézni az újjászerkesztett Vajda-múzeumot, de nem hallottam igazán, amit beszélt. Inkább csak bódultan. 
Könyvet nem hoztam, akad majd. És lám: ez a Gilgámes a Weöres-kötetben. (Pokrócba csavarodva, fázom kissé.)
 
  Enkidu’;…*<}{##>äđĐ[]]’’’1’’1~~’””’?:_MNí’”’+!	keresem a felkiáltójelet az új notebookon
 
Enkidu! Mért átkozod el 
a papnőt, a szent lányt?
Mért árnyékos a bensőd?
Nem kell az emberi sors?
Ó, szomorú az ember, csupa jajszó,
Mert tudja: minden lépte veszendő,
Mert tudja: honnan jő, hova tart,
Istenek osztoznak érdemén,
Ő maga pokolra száll.
De ki nagy, ha nem a veszendő,
Aki tudja, érdeméből haszna nincs?
De ki hős, ha nem az ember,
Aki tudja, tette hiábavaló?
Kincs a múlandóság, hidd el
irígylik az örök istenek…
 
…kik ezek a félmeztelen lándzsás-dárdás barnabőrűek, hogy pár ezer éve ilyeneket kérdeztek? Ezek már minden kérdést tudtak?
 
És az egész, felőlem nézve kissé léha Weöres-jelenséget, amit eddig kerültem, másképp látom könyvbevezetője tükrében, még akkor is, ha taktikából írta. Izgat az is, Robi szerint négy-öt költőzsenink között van.
 
…E versek nihilizmusa, úgy vélem, nem egyéb, mint a stílusnak, eszmének, életnek többé-kevésbé idegen rétegeibe hatolás: az ismeretlen mindig űr-szerű és ijesztő, mégis valóság, fel kell tárnunk. Ami pedig a pesszimizmust illeti: Európa háromezer esztendős tündöklő csodájának és kegyetlenül kapzsi uralmának betegágya mellett ázsiai vérünk száz könnyet verejtékezik, de százegyet nem.
Célom nem a gyönyörködtetés, nem is a szokatlantól irtózók bosszantása; értenek-e, azzal sem törődöm. Mást akarok: eleven áramot sugározni, melytől megrázkódik az ösztön, érzelem, ész, képzelet…
 
Na majd. Majd nyugdíjban. Időt rászánni.
 
 
2004. május 17. hétfő, 06:07
Ezt az ajándékot most kaptam, mintegy válaszként:
 
                                                          Sivatagban
Nap szólt: "Kik vagytok, csont-bőr vándorok?"
A hideg éj: "Fogatok nem vacog?"
Száz tüske: "Nem fáj?" Vad kövek: "Hova?"
Förgeteg évek: "Megállás soha?"
S mind együtt: "Arcotok szél cserzi ki,
térdetek, mint a teve térdei,
mért futtok, férges hús, ti, szomorú
lelkek, mi rém űz, milyen iszonyú?"
És mi feleltünk: "Lelkek, vándorok,
hogyne vacognánk, sebző ostorok
hogyne vernének, napfény, jégeső
hogyne cserzene, szúrna tüske, kő,
hogyne futnánk, s mint teve térdei
hogyne volnánk, vagy mint föld férgei,
hogyne futnók a Rémet, Iszonyút,
mikor láttuk meghalni Enkidut!"
"Ezért futtok? "Előle!" "S még miért?"
"Futunk, ha van, az Örök Életért!"
 
Én pedig most ezt:
Vancsó Zoltán kiállítás az MVM Rt. Galériában, Vám utca 5. A Battyányi tértől a Lánchíd felé a második keresztutca, a  Dunától indul. Nyitva 9-17h., június 1-ig.
Vancsóra pár éve figyeltem föl. A végtelen terei. A magányossága valahogy. Az eleganciája. A hűvössége. És mindenféle negatív előjel nélkül. Ellentétben Lucien Hervével, aki nekem tűrhetetlenül hideg.
Minden képe önarckép, akarnám mondani, de ez hülyeség. Nagyon jellegzetes, így értem. Járt Délafrikától Csiksomlyóig, fiatal, tán 34 éves, minden díjat megkapott már, joggal.
Ezt a kiállítást még nem láttam, de lehet tájékozódni:
http://.galeria.mvm.hu/ 
és főleg
www.photovancso.com
 
Illusztrációk kedvcsinálónak:
 

12:16 / beszúrás
Ja és még egy, ennek kapcsán. Most látom, milyen mélyre süllyedtem evvel a digitális technikával. Csakis a fekete-fehér fotó!
 
Délelőtt rendbe is tettem, aktivizáltam a kisszobába kitelepített fotólabort. Igaz, ez véletlen egybeesés. A Szűz Máriát akartam fölnagyítani, F/88/03; 1988-ban repróztam egy könyvből. Evvel az átölelő mosollyal lenne szép imádkozni.
Esetleg leváltaná a műterem falán az a XII. sz-i orosz ikon másolatát.
 
 
És egy saját fotó, bocsánat, Fiammiki Éjszakai Repülés nevű zenekara koncertet adott a Marcibányi téri Műv.házban, a Zöldmáli 
presszóban? kocsmában?
 
Itt épp a szintetizátornál.
 
 
09:52
Néhány egyszerű ember iraki foglyokat kínzott börtönökben. De hát hegedűművészek és geometriatanárok ritkán szerződnek zsoldosnak, börtönőrnek. Hogy kifejezzék efölötti szomorúságukat, cserébe néhány iraki levágta egy civil amerikai fiatalember fejét. Eszembe jut Keresztelő szent János, akit egy véletlen folytán, kvázi brahiból fejeztek le börtönében, Krisztus után kb. 30-ban.
 
13:15
Iménti email-váltás:
 
- Deske, nem túlzás az önsajnálatot kihúzni?
 
- De.
 
18:52
És talán kész ez az A/04/21 is, 80 x80 centis, 
Absztrakt műterem.
 
20:58
Sajnos, félek, hogy igaza van.
Bokros Lajos (jelenleg a Világbank igazgatója) a debreceni Közgázon beszélt hallgatók előtt (Népszabadság 04. 5. 5.)
 
 - A felsőoktatás kínálat nagyságrendekkel eltéveszti a majdani munkaerőpiac várható keresletét, kirívóan pazarló és abszolút felesleges túlfejlesztés jellemzi.
- A felduzzasztott felsőoktatás bujtatott harc a munkanélküliség ellen. Vissza kellene adni a diploma értékét.
- A működést fedező, tehát nem kétezer forintos, jelképes tandíj megoldaná a felsőoktatás krónikus szegénységét, ami ma elsőrendű minőségrontó tényező. Másrészt versenyt hozna az intézetek között, ami ösztönözne a színvonal emelésére. Ez korlátozná a diplomák iránti keresletet, megszüntetné a felesleges felvételt és túlképzést.
- A szegény sorsú, de tehetséges diákoknak pedig tandíjmentességet.
- A diákhitelnek csak a tandíj bevezetésével együtt lenne értelme, így nincs.
- Most itt rövidtávú érdekek miatt nincs akarat a változtatásra.
 
Nem látom át az egészet, persze, egy, ami ezek ellenében eszembe jut: milyen szimpatikus, ahogy Nyugat-Európában az egyetemről hazatérnek a farmjukra, gazdálkodni. Állítólag nem ritka. Szóval a kiművelt emberfő.
Persze lehet, hogy ehhez mi szegények vagyunk.
 
Véleményt szívesen fogadok ez ügyben.
 
 
2004. május 18. 09:07
Email:
Bajszos Lajosnak igaza van, az oktatáson és a kútúrán kő spóróni mee az minek? 
Laci
 
Azt hiszem, Lacinak igaza van.
 
 
14:36
Böjte Csaba ferences Erdélyben gyűjti a gyerekcsavargókat, árvákat, és tolvajokat, gyerekprostituáltakat, és embert csinál belőlük. Most a házuk leégett, segítséget kér: egy mozijegy árát.
 
Dévai Szent Ferenc Alapítvány
Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.
10300002-20145639-00003285
 
 
2004. május 19. szerda 09:29
 
Egy reggel a klubban.
 
Atilla meséli: A Levéltárban találtam: 1944. 2004. május végi Vasárnapi Újság, fotó a veszprémi alispán beiktatásáról. A Díszhelyen Reményi-Schneller Lajos fasiszta pénzügyminiszter (a keresztapám) mellett egy úr, zakóján sárga csillaggal. 1944. 2004. május. (A németek március 19-én szállták meg az országot.) Hát hogy van ez?!
- Hogyan lehet ezt értelmezni?
- Talán olyan magas rangú személy volt, hogy nem lehetett kivezetni, szimpátiából tűzte ki. A mentesülteknek egyébként nem kellett viselniük.
 
Gábor Németh László leveleit olvassa. A zuhany alatt meséli: Az író évtizedes haragban Rónai Györggyel, csak mert az bírálta nyafogásáért. Hogy sóhajtozik, neki csak Vásárhelyen jutott tanítói állás. - Hogy hány ember lett volna boldog, ha ilyen helyre bekerülhet...
Úgy értelmezem, hogy a kritika hibás irányú. N.L. csakugyan gusztustalanul folyamatosan nyafog, de a bíráló feladata azt minősíteni, ha mindez rosszul van megírva.
 
Péter jelzi, hogy elment a távcsőbolt tulahjdonosához - ahova tegnap beprotezsáltam - de a vágyott Nikon 8x65-ös túl drága.
 
Géza elmondja, hogy mint már 1975 óta tudták, 2000-re a Széchenyi Könyvtár megtelt. Az új raktárépület a Dózsa szobor mögé kerülne a föld alá, megtervezték, már félmilliárd benne van, s az építési engedély hamarosan le is jár. De Magyar Bálint nem ad rá pénzt, mint annó meg is mondta, egy föld alatti raktárnak nincs PR. értéke.
 
21:39
Meghívott diplomavédésére, elmentem. Képzőművészeti Egyetem, festő tanszék.
Valamikor a kilencvenes évek közepén családi síelés a gyerekekkel, a Bükkben, pár nap. A vendégház lépcsőházában kis képek a falon, érdekesek. Rákérdezek, a fiú csinálta, amúgy péktanuló Miskolcon. Megbeszélés a gazdával, hogy érdemes lenne. Összehoznám őket a Festő Tanszék vezetőjével. Búcsúzáskor a vendéglátó nem fogad el pénzt. Így kezdődött. Összehoztam, felvették, elvégezte. Tehetséges.
 
 
2004. május 20 csütörtök 14:10
Egy kis igazi, vagány sportautó parkol egy ideje házunk előtt a járdán, teljesen szabálytalanul. Ezüstmetál kétüléses Audi, lenyitható tetővel, csillogó, gyönyörű. A szélvédő mögött pedig parkolási rokkant-engedély, valamint a nagyobb nyomaték kedvéért egy baseball ütő is. Minden nap odateszi.
 
 
2004. május 21. péntek 19:41
Rászántam az időt, mégiscsak, muszáj, két év után megnéztem a Terror Házát. 
A külleméről nem változott a véleményem, szakmai tévedés az ilyen díszítőelem, mint ez a járdán keresztbeálló pengefal, ez nem architektúra, hanem színházba való díszlet. További kételyeim is fönnállnak, érdemes-e a Gonoszról ilyen formában emlékezni. Lehet.
A belső. Amit elmond, az én generációm tudja, velejéig. Ezt a rettenetet ismerjük. A bemutatás sem új, az egész egy grandiózus faliújság. Hogy mindez jó e vagy gyenge, nem tudom megítélni. Talán nem is kell.
Ami élmény volt nekem, a szomszéd termekből jövő üvöltözés, valami szónoklatok. Meg a tény, hogy ebbe a hírhedt Andrássy 60-ba életemben egyszer beléptem. És ki is lehetett jönni.
 
Párhuzamosan kapirgálom ezeket, haladok: A/04/12, 13, 16, 19, 20, 21. (Macintosh: megnézhető a 2004-es festményeknél.)
 
 
2004. május 22. szombat 20:03
Délelőtt alvás hálózsákban egy hegytetőn, délután épp-amilyen-állapotban-van fotózása a mostani képeknek, megnézhetőek, 2004/12-től fölfelé.
 
 
2004. május 23. vasárnap 18:37
Katáék a hetvenes évek óta vissza-visszajárnak Varsányba, egy kis eldugott nógrádi palóc faluba, néprajzolni. Életmódváltozás, kultúra-, erkölcs-, és gondolkodásváltozás. Most muszáj volt neki lemenni, elsőáldozás. De többórás buszozás, két átszállással. Levittem, és ha már; fotóztam is. 
(2004, az utolsó hét fotó.) 
 
J., hogyan nézed ezt te Le Meux-ból? 
 
(Hollán Sándor szerint nem lömő-nek, hanem lömó-nak kell ejteni.)
 
Varsány: az ötven feletti asszonyok visszaöltöztek népviseletbe, boldogan; rózsaszín, fehér, zöld, mindenféle tüzes színkombinációk. Fehér harisnya, bokorugró bő (sok)szoknya, ezüstszálas szövéssel dúsítva. A textilt Törökországból hozatják. Az elmúlt évtizedek vívmánya, hogy a térd kilátszik, mintha menyecske.
 
 
 
 
 
2004. május 25. kedd 21:26
Arról kellett volna beszélnem, milyen vesszőfutás volt ez a palóc fotózás. De hát Katának nagyon kell, a könyvükhöz. Amit harminc éve könnyedén, most halálra szégyelltem magam, paparazzó. Többet nem vállalom. Álljon meg egy pillanatra, asszonyom, lefotózhatjuk?
 
Ma folytattam, most itt áll: Ezüst reggel, műterem (A/04/05)
Egyre több színt mostam ki belőle, volt itt zöld csík, narancs párna. Határeset, hogy átbillen unalmasba.
 
Az életben talán nem ennyire fáradt a kép. 
A fakturája által. 60 x 60-as.
 
 
És egy mai műtermi fotó is. 
Hát igen, 
ez valahogy
dinamikusabbnak
tűnik.
 
Még két fotó megnézhető
a 2004-es fotóknál.
 
 
2004. május 27. csütörtök 08:56
Tegnap Robi képet néz, hát bizony ez eddig nem volt egy erős éved...  Igaz. De legalább továbbléptem, a vörös krétarajz indulás, a zsúfoltabb kompozíciók, néhány új szín, egy új forma kiművelése. Nem volt elveszett idő, ha két kép maradna, se.
Aztán mesélem, mire hülyéskedik: 
Ha a nyolcszázadik kidobandó képed jön, annak egy nagyon jónak kéne lenni, nem?
És körülbelül ez történt, tényleg, bár akaratom ellenére. 
Vágtam volna a A/04/04-es méretéből. Árral bekarcoltam a körfűrész nyomvonalát. De közben megcsúszott az acélvonalzó. Ami maradt... talán? aligha? lesz belőle valammmi.
 
20:07
Reggel a medencében barátnőm lehord a sárga földig (kék csempéig), hogy fiam cigarettás fotóját ide föltettem. Hogy minden tizenkettedik ember tüdőrákban hal meg, tudom-e?! Délelőtt tavaszi képeimet kapirgálom tovább, kevés reménnyel. Tízre Auguszta. Nyafogok neki. Azt mondja: Tudod, én nyolcvanhárom éve vagyok fáradt. Úgy is ébredek, már gyerekkoromban is. Anyám nem hitte el. 
Ő nyert.
Délután fogorvos. Élmény a metrón arcokat látni. A várakozáshoz Bernáth Aurél: Utak Pannóniából, nem először.
Este Egryéknél. Minden este náluk vagyok. Néha még délelőtt is, mert Jóska az arcképemet festi, katonaruhában, teljes alakban. Nyitott gumiköpenyben állok, és egy világos lábszárvédő díszeleg rajtam, amit Juliska a padlásról hozott le
...Vidám esték. Így a tegnapi is. Épp vacsorájuk végére értem. Jóska poharat tett elém és töltött. Remek a boruk, badacsonyi. Láttam, hogy néhány pohár már benne van.... Juliska erősködik, hogy kártyázzam velük. (1918).
 
 Nem kell újravésni az állkapcsomat.
 
 
 
2004. május 28. péntek 10:17
Email váltás Le Meux-vel
 
-- J., igaz hogy titeket nem is Lömő-nek ( két ő betű, mint ördög), hanem Lömó (hosszú ó-val) kell ejteni?
 
-- Nem igaz: egy rövid, egy hosszú ő: 'mööö '(mint ahogy a tehenek beszélnek). (B?r a magyar tehenek talán nem is 'ö'-t mondanak, henem 'u'-t, most hirtelen nem emlékszem. A francia tehenek mindenesetre helyesen ejtenek minket.)
szia, J.
 
 
2004. május 30. vasárnap  21:59
Mifelénk most ez az újság:
 
 
2004. május 31. hétfő  13:31
 
Mutatom, negyed százada itt voltam. 
(A C. naplóban keresgéltem most,
hogy némely dolgot 
elérhetővé teszek 
az ÍRÁS-oknál.)
 
 
 
1980.11. 	C.960	
	sok, sok ez a negatív szerelem
	/idős vagyok már ehhez/
	ez az iránytalan vágy
	edénytelen hiány
	bólogató semmi
 
	
 
1980.12.	C.962
 
hova lett belőlem a gyöngédség
hova lett a kedvesség
hova lett a mosoly
a figyelem
mit csináltam.
mért nincs bennem szeretet.
 
pár nap múlva:
 
kár nyafogni
mindennek megvan a megfelelő oka
úgy hívják: alkat
és úgy hívják: sors
amit úgy is hívnak: konstelláció.
és:
tény-kérdés, hogy munkáim érdekelnek,
				az emberek nem.
 
 
1980. 12. 	C.964
 	
leginkább talán egy hím szarvasbogárhoz vagyok hasonlítható.
lírai alkat, belülről puha.
hátam fekete, mozgásom merev.
billegve és határozottan törtetek céljaim felé.
csápjaimmal simogatok, ha úgy kerül a dolog.
 
sok tisztelőm van.
 
izületeimet rendben tartom.
 
 
1981.01.	C.966
Műcsarnoki kiállításomra invitálás, Pilinszkynek:
 
 Odalöktek. A véletlen úgy hozta, hogy 
Kondor ravatalánál díszőrséget állhattam.
Én akkor úgy gondoltam: a következő
generáció nevében. Talán nem is jogtalanul.
 
Örülnék, ha fordítva is, ha Ön is tudná
használni az én gondolataimat. Meghívom.
 
 
Kata ilyenkor azt gondolja (látom a szemén): evvel az erővel inkább az unokáiddal törődnél.
 
 
a 2004. májusi levél eleje
 
eddig 18029 látogató, 2004. májusban: 853
 
 
  

 
111. levél J.-nek, Le-Meux                                            váliNEWS
2004. JÚNIUS
 
2004. június 1. kedd  05:11
 
Fotókiállítás.
Az ember egy ilyen munkától hanyatt esik. 
Kétszer. 
Amit és ahogy.
 
Feltétlen megnézem.
 
Sebasti?o Ribeiro Salgado: Exodus
 
Ludwig Múzeum, Budavári palota, 
 
2004. június 27-ig,
hétfő kivételével 10-18 óra között, csütörtökön 20 óráig

 
10:20
Öreg barátnőnk pár hete kórházba került, üzentem neki, egyen sokat és fekvőtámaszok. Aztán rossz hírek jöttek, halálhírét vártam. Ma megjelent az uszodában, igaz, hogy még csak felöltözve. Igazi öröm. Még meg is hízott egy kicsit. 
 
 
2004. június 2. szerda  22:03
Megnéztem az Exodus - fotókiállítást a Várban. Ha előbb látom, és csak utána beszélek, még ennyit se tréfálkoztam volna. Itt elakad a szó. Vagy kilenc terem. Az ember egy idő után már nem látja a hogyant, csak a témát. Az élő rettenet, a borzalom. És mennyire egyarcú a szenvedés. A fotós végigjárta Ruandát, a mexikói határsértőket, a tuszikat kontra hutuk, Vietnam, orosz emigránsok végső búcsúja rokonaiktól, legyilkolt parasztokat sirató brazil asszonyok, játszó gyerekek drótsövény mögött, akik már a lágerben születtek. Éhezők, haldoklók, vándorlók, reménytelenek, várakozók. Nyomor, nyomor.
Az Istenhívő némán kitárja a karját az ég felé.
Jövök hazafelé, aztán itthon az ebéd. 
És sorra a következőket teszem a látottak mellé:
- Hatszáz forintot fizettem a parkolásért, merthogy kocsival mentem kiállításnézni. Ruanda.
- A menzaebéd bőséges volt, ámbár közepes minőségű. Ruanda.
- Egy kérdéses képemhez keretet kezdek csinálni, hátha attól elbillen a holtpontról. Ruanda.
- Egy telefon, félúton van a dolog, talán sikerül egy képet eladnom. És mellé egy néger kisfiú arca.
 
Kamaszkorom végén véletlen épp egy exodus-leirásból tanultam meg, hogy mérhetetlenül gazdag vagyok. Akkor is, ha nem telik tátrai síelésre. Ez a könyv; Steinbecktől az Érik a gyümölcs, földjüket vesztett parasztok tömeges vándorlása Kalifornia felé, ha jól emlékszem, ahol gyümölcsszedés-munkában reménykednek. S ahol sztrájktörőként fogadják őket. Öreg teherautókon, közben szülés, halál, szenvedés. Tanulságos volt, egy életre.
A Passió filmet nem néztem meg. Most mégis láttam.
 
 
2004. június 4. péntek 09:54
 
Most kaptam, http://hampage.hu/kozlekedes/sinek.html  belenéztem, tényleg fantasztikus! Budapest rég eltűnt villamosvonalai, fotókkal. A zugligeti 58-as! Ami valaha 81-es volt (mi tudjuk). Lefényképezve akkor és most, a maradék sínek, a története, hogy vakvágány, minden.
A weboldal vendégkönyvébe:
Gratulálok, nagylélegzetű munka! Csak Ön merényletet követ el az emberiség ellen, amennyiben nem emlékezik meg külön fejezetben a legendás 18-as villamosról: még novellát is szólnak róla. (Ha mégis, csak nem találtam meg, bocs.)
Még egy. Négy nappal az 58-as villamos megszűnte után tudatlanságból még álldogáltam egy negyed órát síléccel a fölső végállomáson. Semmi rövidített útvonalra nem emlékszem, a Moszkva térig járt, megszűntéig. 
Nem tévedés, amit leírt?
 

 
12:49
Alíg hárult el a bretagne-i kempingezés veszélye, (mért nem hagynak engem békén), most megint egy meghívás, pár napos túra a Júlia-alpokban, Tarvisio fölött. Életemben nem jártam még ilyen helyen, egyszer a Tátrában. De az Alpok. Az istenek birodalma.
A hatórás autóút után föl a menedékházig, 800 méter szintkülönbség. Annyit még a Mount Everestesek se tesznek meg egy nap alatt, pedig azoknak jó kis havuk van a talpuk alá. Te jó ég, amikor a második guggolásból már nem bírok felegyenesedni. 
Vállaljam?
Csak most nyugodtam meg, hogy sikerült táblázatba rendezni a problémát. Elkezdtem fölgyalogolni a hatodik emeletre, hátha. Azt számolom:
 
13:56
SMS az Illetékestől:
 
LEPCSÖZÉSNÉL A TEMPO FONTOS. NEM SIETNI. EGYENLETES SAJAT RITMUS. 
MINTHA MÉG LENNE +6 EMELET.
 
Nálam máshol van a súlypont. Nem szabad magam elé nézni, mert akkor szédülök. Az intenzív, ütemre-légzés a fontos, jóga emlékek. Tényleg, úgy sokkal könnyebb. A negyedik emeletnél kezd lüktetni a fejem, nyilván tévedésből. Az ötödiknél elalszik a villany a lépcsőházban. A hatodikon két lélegzet pihenő.
 
Már vettem eső ellen egy ponchót. A lábszárvédő (kamásli) egy öreg esőkabátból kiszabva, még varrni? ragasztani? celluxozni? kell. Gumiház. Miki hátizsákja a kispadlásról.
 
19:10
Főiskolás szerelmem 64. születésnapja. Mobilon hívom, épp egy pályázati helyszínt szemléz, Veszprémben.
Két évvel idősebb volt nálunk, időnként megkértük, meséljen Bem apóról. 
Ma hétszeres nagymama, és pont olyan virgonc. 
Egy hete véletlen találkoztunk, én Miki vizsgamunkáját néztem az Iparon, ő ott tanít, indult haza. 
Biciklivel.
 
Másodévesen, 64 májusában kerültünk össze. Aztán két év. 
Az enyém mellett volt a rajzasztala a tanteremben-, és aztán otthon is - a hétvégéken is rajzoltuk a terveket.
Néha virágot hozott.
Mennyit szenvedtem tőle! 
Szép volt.
 
 
2004. június 5-6.: szombat este, majd vasárnap 04:10
Szombat, hosszúnap. (Húsz éve a szombati lelkigyakorlatokat becéztem így; emlékszel?!)
Tényleg hosszú nap volt.
 
1. A Lukács-uszoda előtti gyönyörű parkban a szokásos szombati MDF piac, s mellette az újra föléledt - visszaszivárgott - csövesek zsibvására. Negyed óra alatt megtaláltam, bár nem így képzeltem: húsdaráló és szexlapok között a földön, a terítőn két egyforma! gyerekanorák, ötszázért, zöld és főleg vízhatlan. (Tegnap 14 telefon, a magyar textilkereskedelem föltérképezése: Pesten nem kapható orkán-, vagy impregnált anyag folyóméterben. Dunakeszin találtam egy ponyvakészítőt.) 
Aztán másfél óra a varrógépen, és az anorákokból kamásli lett. (Az egyiket elfelejtettem kifordítani összeillesztés előtt.) Előtte makett, fóliából. A szabvány áttervezése: ez bakancson keresztül is fölhúzható. Alul a cipő kapcsába akasztva.
Tehát megvan a poncho kiegészítő-öltözéke. 
Tökéletes vízvédelem. Remélem, fog esni.
 
2. Délben a Vizivárosi Galériában egy kis keretezés. Németh István műgyűjtő anyagát mutatják be (A Margit körút sarkán, Kapás utca 55, nyitva 2004. június 25-ig, kedd - péntek 13-18h, szombat 10-14h.). Nagyon kedves dolgaimat őrzi. Vojnich, Földi Péter, Kovács Petúr, Gaál, Kárpáti, Molnár Péter; többen, jó kiállítás. 
Tőlem itt most három:
A/84/45; Régi zsidó temető - vázlat a gyászhoz, 
A/94/43 Avignoni műterem, 
A/95/29. Műterem barna szőnyeggel.
Ebből kettő finoman formált, elegáns-, és butuska ezüst rámában. A megnyitón megegyeztem Istvánnal, hogy hozok és visszarakom őket saját keretbe. Hogy véglegesen-é, ez nyitva maradt, mindenesetre a keret hátára ragasztottam egy cédulát, hogy Kedves Utókor, a Hágai Bírósághoz nem fogok fordulni, de képeimet az eredeti - Váli-keretbe álmodtam. (Már festés közben hozzászínezem a rámát.)
István túl súlyosnak tartja az enyémeket. Mondom neki, súlyos ember vagyok.
 
Evvel a nyűgös kérdéssel régóta kínlódom. A szerzői keret szerzőijog-védettség alatt áll. Láttam a berni Klee-múzeum raktárában vacak léckeretet pátyolgatni. Hogy nem szabad lecserélni, restaurálni kell. 
Ennek az elvnek olykor az mond ellent, hogy bizonyos értelemben a gyűjtő is ember. (Egyébként belőlük élünk.) És otthonában a falát magának kell megkomponálnia. 
Ezért szoktam a kérdést valamelyest nyitva hagyni, és nem követelőzni. Csak hát látom: a hatás olykor mínusz harminc százalék.
 
3. Ma életemben először rádióhallgatás a netről, sikerült. Februári! Kossuth-műsor, a most indult www.katolikusradio.hu,  majd onnét linkkel Rádió Vatikán, ott éppen magyar adás volt.
A Katolikus Rádión részletek egy magyar komponista most készülő Teréz anya című musicaljéből. Nem tréfa. Az apáca csengő lányhangon énekli, hogy vegyük föl ezt a haldoklót az utcáról. Hát, mit mondjak. Talán van olyan korosztály, amelyik.
 
4. Nagykőrösről hívtak, érdekel-e még, most lenne egy 2,8/35-70-es Nikon-zoom objektív, mélyen áron alul, 175 ezerért. Ajjaj. 
 
5. Kezdem kész képeimet fotózni. Ez itt, fentebb: egy szétvágott maradék, megtetszett, beszámoztam és alá is írtam. Majd meglátjuk.
 
6. Ma is 42 emelet föl, gyalog. Lehet, hogy? Netán még újra síelni is?
 
 
vasárnap 11:04
Most lefotóztam ezt is, A/04/10.
37,5 x 72 cm.
Hollán Sándor ittjártakor a képnek ezt a felét találta használhatónak. 
Már van hozzá (széles) keret is.
 
 
20:10 
Az új hálózsákra rá van írva, a zacskójába  gyömöszölje, ne göngyölítve tegye be.
Mikinek komoly tét ellenében fölajánlottam a játékot, 30 perc alatt fejtse meg, miért. Neki sikerült. (Legalábbis velem azonos feltételezésre jutott.) 
 
Tehát itt a kérdés, kedves barátom!
A megfejtők értékes gondolatokat kapnak!
 
 
2004. júni. 7. hétfő 16:37
Megpróbáltam újra lefotózni: én továbbra is nagyon örülök, hogy a Moszkva téri metróállomás homlokzatán három méter magasságban tíz centis cseppkőoszlopok nőnek, nyilván évek óta. Kisiskolásan sokáig geológusnak készültem, - ma már tudom, elsősorban a gyönyörűszínű kristályok miatt - könyvek, geológuskalapács és nagyító, a Nemzeti Múzeum ásványtára, és egy saját ásványgyűjtemény is, persze. 
Benne egy ujjnyi rózsaszín cseppkő. 
Ami nyilván még ma is ott kering valahol a világűrben.
 
Egyébként - 1954 - enyém volt a világ legszebb kristályhalmaza, csakugyan. Mielőtt kilépett volna az életemből, kettétört. Töredezett síkokból álló felületű volt, talán öt centis, durván tojás alakú. A szürke kőágy egyik felén hat?lapú aranyszínű fémcsillogású piritkristályok. Mellette puha rózsaszín kristálymező, talán rózsakvarc, ami ugyebár a lila ametiszt kishúga. És mintha egy halványzöld kristálymező még, de lehet, hogy ezt már csak hozzáálmodom. 
Úgy éltem meg, a világ teljességét személyesíti meg, úgy is szerettem. 
Pótolhatatlan veszteség, szerencsére. 
A gyerekember megtanul továbbmenni.
 
21:17
Egész családunk meginvitálva a Pesti Színházba: A vágy villamosa. Az első szünetben otthagytam. Túl sok feszültség ez nekem, egyetlen órába sűrítve. Akik ott maradtak, biztosan annak örülnek, hogy nem velük történik ez a sokminden.
 
 
2004. júni. 8. kedd 16:38 
Vancsó Zoltánnak ma 7-kor nyílik kiállítása az újpesti MEO-ban. Ennek kapcsán e-mail váltás vele:
 
Szeretettel várlak William Klein és Milorad Krstic valamint jómagam
Budapest kiállításának megnyitóján...
Ezen a napon jelenik meg "Le a Halászbástyával!" c. fotóalbumom...
A megnyitó után egy negyed órás vetítés lesz, több mint 200 Budapest
fotóval és saját kísérőzenével!
V.Z.
 
Nagyon becsülöm, amit csinálsz. Honlapomon többször emlegettelek, 
köszönöm az invitálást, minden munkádra kíváncsi vagyok.
Kétszáz fotót levetíteni, negyed óra alatt, vagy tovább, csacsiság. Kár tömegárút csinálni belőle.
Emlékeztet a szegény hülye Rauschenbergre, aki nem hisz abban, ami csinál, és ezért sorozatot állít ki.
szívélyes üdv.
V.D.
 

És egy másik érdekes meghívó a Kecskeméti Fotográfiai Múzeumból. Fotókiállítás az 50-es évekből, valami szocreál dolgok lehetnek. És azt írja magyarázatképpen:
 
Feltételezem, hogy egy fénykép sohasem exponálása pillanatában nyeri el végeleges tartalmát, jelentését, hanem folyamatosan bővül anélkül, hogy a fotó jottányit is változna. És ettől lehet a kép mindig fontos...
 
Ez igaz. Gyenge riportfotó a szálloda előtt autóba szálló Diana hercegnőről. Aki tíz perc múlva szörnyethal.
 
 
21:39
Persze mondom a mellettem zuhanyozó izomgyógyásznak lépcsőmászásomat, jóváhagyás végett. 
Azt mondja, és aztán a Gellérthegy, a szoborig a lépcsőkön, s ha ez megvan, akkor jön a Tabán, a teniszpályák mellett indul egy lépcsősor a Naphegy tetejére, azt már futva. 
Így szokás ezt.
 
 
Steph., ezt pedig neked fotóztam, folyosónkon a szomszéd ajtó. Tudod, nincs tesója, unatkozik.
 
 
 
2004. júni. 9. szerda
Egy magyarszármazású gyűjtő megrendelne tőlem tíz zsidótemető képet. Tudomásul veszi, hogy a képek nem kerülhetnek végleg külföldre, itthon is van gyűjteménye.
 
Az ötlet abszurd, és a legnehezebb pillanatban jött. Nem az anyagiak. Hanem szinte reménytelenül kínlódom a tavasszal kezdett gyenge képekkel. Ilyenkor mindig fölmerül, érdemes-e tovább. De például a 03/06-os, tavaly... az sikerült. És évente egy-két jó munkánál többet?!
Másrészt volna ebben valami sorskavaró pimaszság, ilyen szaltót csinálni. Egy körbejárt és kimunkált területre húsz év után vissza, hogy mi történt bennem ezalatt. Mint Kata a néprajzosokkal, vissza abba a kis palóc faluba. A veszélyeit tudom. Nem biztos, hogy mindig a bátornak van igaza.
 
Egy-két hónapon belül eldől, belevágok-e. 
 
 
 
2004. júni. 10. csüt. 10:14
J.! ezt a születésnapodra! Isten tartson tenyerén (továbbra is!)
 
Az szívprobléma is lehet, ha fáj a háta, pláne hogy baloldalon - mondta öreg barátnőm a medence szélén - nem tréfa. Orvoshoz! Addig ne lépcsőzzön!
Indulnék, de akkor most hányszor menjek haza? És a körzeti orvosunk csak délután rendel. Be kell kéredzkednem valahova. 
A rendelő felé kanyarodom, közben fölépítem a dramaturgiát. Rövid három mondatban egy nyilván türelmetlen valakivel tudatnom kell:
1. Én nem ide tartozom.
2. Komoly ember vagyok.
3. Nem vagyok hipochonder.
4. Muszáj, hogy nekem itt azonnal egy EKG-t csináljanak.
5. Mert esetleg itt kapok infarktust az orruk előtt.
 
S mindezt úgy, hogy legalábbis szavakban ne hazudjak. Mondom a doktornőnek: Majdnem elkerülhetetlen, ma is egy rendkívüli megterhelés várna rám. Emeletre föl-le. Ha nem muszáj, nem maradnék ki belőle...
- Ja, költözködés! - értem, értem.
Nem igazítottam ki.
Megcsinálták. 
Semmi bajom.
Úgyhogy hazafelé ismét 30 emelet. Erre az Alpok-túrára muszáj fölkészülni.
 
Ha fordultomban leérek a földszintre, és ott épp valaki a liftre várakozik:
Arcomra kiül a teljes döbbenet. Ez mély zavarba vált át. Topogok egy kicsit. Tétován rácsapok a bal zsebembe. Majd idegesen a többit lapogatom. Fejcsóválás. Keserű, lemondó kézlegyintés. Egy észrevétlen mozdulattal közben indítom a stoppert. És csüggedt testtartással elindulok vissza, fölfelé a lépcsőn. 
 
19:48
Két hónapja igazgatom a főoldalt. Most jó. 
Mondom tizenegyedszer.
Szrogh tanár úr anekdotázott ezen az Iparművészeti Főiskolán. Hogy az egész műterem, a statikusok, szerkesztők, mindenki vár az építészre. Akinek nem jut eszébe a ház. 
És ez tényleg így van. Sürgetni se lehet.
 
 
 
2004. júni. 11. péntek 11:10
Mától két találmány: 
1. Nem megyek át a piroson reggel, legalábbis a Török utcánál. Ott háromfázisú a lámpa, és ha az ember ismeri-- De lassan fölgyűlt valami félelem is, az évek során néhányszor ugranom kellett, ha mégis egy-egy busz--
2. Népszabadság csak délután. Elvitte a reggel fél óráját, bizony.
 
 
16:46
Reménytelen képkapirgálások. 
Nem megy. 
 
Hogy valami legyen, egy fotó: 
viszont új témát találtam.
 
 
21:09
Anyám háborús naplóját olvasom, 26 éves, két kisbabával, és még nem tudja, hogy özvegy.
 
1945. január
...A ház a pince fölött romokban áll. Az élelem a kevésnél is kevesebb. Ricsi piszkálódásait sem bírom, így egy reggel összecsomagolok, elhatározva, hogy átmegyek a Bethlen udvarba Kláriékhoz. A holmijainkat batyuba kötöm, felveszem a hátamra, karomra Kisdeskét, Rozi csak Erzsébetkét viszi, s elindulunk.
	A batyu és Kisdeske együtt igen nehéz, a sok üléstől és éhezéstől elgyengültem, no meg a romokon bukdácsolva járni sem éppen könnyű, főleg egy kölcsönkapott nyári szandálban. Alig megyünk vagy 50 métert, mikor aknatüzet kapunk, megrettenve ugrom Kisdeskével egy veszteglő kocsi alá. A tűz erősödik, mi rémülten guggolunk be egy kapu szögletébe, de a ház is találatot kap, ezért lerohanunk az idegen pincébe. Fél-óra múltán tűzszünet, s mi újra folytatjuk utunkat. Alig birok járni, már csak vonszolni tudom magam, ezért egy embernek 200 pengőt  -/az akkor nagy pénz volt/- és egy doboz cigarettát ígérek, ha elsegít minket a Bethlen udvarig. Ő átveszi a csomagot, s nem egyszer Kisdeskét is. A Lógodi utcából azonban vissza kell fordulnunk, mert a lebombázott házak összeborultak az út felett, azon a romhalmazon átjutni nem lehet. A Mikó utcán keresztül nyílt úton vánszorgunk tovább az Attila körúton - /amit már Pest felöl belőnek az oroszok/, - s egy végeláthatatlannak tetsző idő múltán  elvergődünk  Kláriékig.  - Kísérőnk semmit nem fogadott el tőlünk! Áldja meg az Isten!
 
	A két emelet mélységben lévő pincében aránylag biztonságban érezzük...
 
Aztán onnét hazafelé, a Körtérre.
 
	...Nem bírom tovább. A sötét folyosók zsúfolva sebesült német katonákkal, s a 400 férőhelyes óvóhelyen már több, mint ezren vagyunk. Az ezer közül legalább 900-nak diaréja van, s WC csak kettő, így a ház mellé kellene kimenni  - /már, aki kimegy, mert nem fél/. Szóval a kolera - illetve valamilyen fertőző betegség nem késhet soká. A katonák meg már csak két-naponként kapnak enni, így nincs kihez fordulnom élelemért. Felmegyek az egy emelettel feljebb lévő katonai parancsnokságra, hogy megkérjem a parancsnokot, ha a hegyen át  járőr megy este a Körtér felé, csatlakozhassam hozzá a két gyerekkel, hogy hazajussak, mert, ha itt maradunk remény sincs rá, hogy a két kis angyalkám életben marad, annyira leromlottak. S ez a ház a Gellérthegy és Vár-hegy között van, nyílván utoljára fog elesni, addig nem bírják ki a gyerekek. Kókay ezredes nagyon kedves, Szentgyörgyi /?/ százados is. Ez utóbbi ugyan felugrik kérésem hallatán: "Asszonyom, nem tudja mit kíván, ez őrültség! Hiszen a járőrök közül is sok nem tér vissza, mert az egész hegyoldalt belövik" - Kókay leinti: "A férfi-logika hajoljon meg az anyai szív érzése előtt." Megígéri a járőrt, megkínál feketével, a másik tiszt - aki épp borotválkozott jöttömkor, s akit megkértem, hogy utána engedje meg, hogy abban a vízben megmoshassam a kezem, - mosdási lehetőséget biztosít! A nagy teremben egy ruhafogas mögött hetek óta először meg tudok mosakodni! No nem tetőtől talpig, de legalább derékig. A feketekávé és a mosdás hihetetlen nagy szó és élmény!
 
	Este a sötétség beállta után két katona kíséretében elindulok életem eddigi legborzalmasabb útján, gránát, puska és ágyútűzben két pici gyerekkel a Gellérthegyen át behavazott bombatölcsérek, fel-nem robbant lövedékek között a bizonytalanba. Igen, a bizonytalanba, hiszen nem tudom megvan-e még az
 
 
 
2004. júni. 13. vasárnap 18:17
Jálics Ferenc jezsuita lelkigyakorlatos könyvéből:
A vallásos egoista: sokat imádkozik, hogy elérjen valamit. Aki azt hiszi, tudja, mi Isten akarata, és ezt meg akarja neki magyarázni: hogy a háborúnak legyen vége, a beteg gyerek ne haljon meg, hogy a családokban béke uralkodjék... 
ezek az ő akaratai.
 
Hoppá. Nagyon igaznak hat, és nagyon megrémít, hogy akkor hogyan tovább. 
De hiszen: kérjetek és adatik... Fiatok kenyeret kér, ti sem adtok skorpiót...
Nem értem, nem tudom.
 
 
Kedden lesz nyitva utoljára, elfelejtettem, rémülten szaladtunk el (családilag) a Szépművészeti Múzeum nagy Giacometti kiállítására.
Csalódás is, meg nem is. Egyetlen mondatot mondott egész oeuvre-jével, de azt nagyon. 
És ez elég is. (Mint Nagy Balogh János az öt jó képével, a legnagyobbak között.)
Inkább a kritikai oldalt mondanám, talán mert esik az eső. 
Meg általában a szobrok sohasem érdekeltek.
 
Festményei félbehagyott, modoros rajzok. Bernard Buffet (aki még emlékszik rá) szálkás vonalai. A meghúzott vonalainak szépsége elszédítette. Igen árulkodó az előtérben vetített film, ahol a mester a kamera előtt portrét rajzol. Ahogy a nagykönyvben meg van írva, hogyan nem szabad. Elkezdi a szemet, azon babrál hosszan, egy üres vászon közepén. Majd áttér az orrnyeregre és másik szemre. Csak két vonalkával a száj és az áll helye, még semmi utalás a kompozícióra.
(Hasonló a gondom mostani szerencsétlen képeimmel. A vörös krétarajzot szeretném láttatni, és meghagyni, mert olyan ártisztikus.)
 
A korai kubista szobrain átfutottam, személytelenek és unalmasak.
Számomra az igazán jó dolgai a térben egymás felé lépő kis pálcikafigurái, nagyon sűrű köztük a levegő. Ezekből nem hoztak Pestre. Itt is vannak figuracsoportok, egy talapzaton egymás mellett, és egy irányba nézők, léptékük indokolatlanul más és más. Az egyiken oldalt egy kis portré is kinő a posztamensből. Gyanúm, hogy egyik zsúfolt tárolópolcát öntötte ki bronzban.
Aztán van egy hatalmas szarkofágtalapzaton egyetlen árva, pici lépő figura. A két tömeg aránya giccsszagú, enyhén érzelgős. Nem az egyetlen ebben.
Van egy macskája, nagyon jó, meg egy jótestű kutya is, de földre szegzett aranyos szimatoló pofival. (A sziluettfotón ez nem látszik.) Akkor inkább Picasso zseniális bronzkecskéje.

Azt a kétkerekű, mindígreprózott napkocsiját szeretem. A szembenéző alakjainál eszembe jutnak a Gudea-szobrok. Csak azok eszköztelenebbek. A végtelenbenéző egyiptomi, asszír kultikus szobrok atmoszférája.
 
Az ujjal és spaklival nyomkodott gyűrött faktúrái tényleg gyönyörűek, Ugyanez már megvan Rodinnél, csak az nem fitogtatja ennyire. Bár ez sem baj.
Büsztjeinél a test hagyományos arányú marad, a fejeket síkká lapította. Az itteni legjobbnál hiteles ez a kettősség, a többinél egy sajnálatos úthenger jut az ember eszébe.
 
Kiragasztott életrajzából ezt a két mondatot kaptam el:
 
1938-1946 Elüti egy autó. Azzal kísérletezik, hogy apró figurákkal adja vissza egy távoli személy látványát.
 
Elég lassú autó lehetett.
Azt is gondolhatni, Giacometti vélelmezi, hogyha ő apró figurák lett volna, talán a vezető észreveszi őt, mint távoli személyt, és kikerüli.
És egyáltalán, miért kell egy távoli személyt ábrázolni? 
Hogy a filmben a munkáiról milyen csacsiságokat mondanak, és mond ő is, abból nem idézek. Ez teljesen rendben van. Valami kék gőz kell azok fejébe is, akik csak erre élveznek.
Szóval: soha rosszabb kiállítást.
 
 
2004. júni. 14. hétfő 08:52
Gyorsan és komoran öltözik mellettem a főorvos.
- Sok a beteg? 
- Igen, igen.
- És nem gyógyulnak? - kérdezem kajánul.
- Nem, hála Istennek! - mondja, és végre elvigyorodik.
 
16:42
Lányomnak mosógép-alkatrészért, majd jövök hazafelé, Óbudáról. A Lajos utca végén piros lámpa, majd zöldre vált. Ismerem a kereszteződést, az út itt három sávvá szélesedik, de kár sietni, húsz méter után megint piros lesz. A két szélső sávban egy-egy kocsi, szép lassan begurulok az üres sávba. És akkor egy leírhatatlan, szorongó és édes pillanat, a föld fordul egyet velem, ahogy mondani szokás. Édes Istenem, mi ez?!
Igen. 
Így csurogtunk be a starthelyre, bójákkal jelölt pályánkra. 
Dubló; kétpárevezős versenyhajó, 1960, Ráckeve, Országos Bajnokság.
 
 
 
2004. júni. 15. kedd 09:15
Kölcsönkértem a Néprajzi Múzeumból 10 éve nekik ajándékozott 2400 zsidótemető fotóm csíkmásolatát, esetleg újra könyv lesz belőle. (A filmeket nem adják ki, nekem se.) Egyelőre elkezdem a tartalomjegyzékét digitalizálni.
 
És -folytatásos regény - megint anyácskám ostromnaplója fronton lévő férjének. Az eleje: 2004. júni. 11., péntek.)
 
Este a sötétség beállta után két katona kíséretében elindulok életem eddigi legborzalmasabb útján, gránát, puska és ágyútűzben két pici gyerekkel a Gellérthegyen át behavazott bombatölcsérek, fel-nem robbant lövedékek között a bizonytalanba. Igen, a bizonytalanba, hiszen nem tudom megvan-e még az otthonunk, áll-e még a ház nincs-e romokban. A katonákon fehér lepedő, minket nem takar semmi. Én Erzsébetkét viszem, az egyik katona Kisdeskét, Rozi a karácsonyi cuccokat . /Nem volt annyi eszem, hogy a  sok karácsonyi ajándékot, köztük pl. Kisdeske hatalmas összerakható várát otthagyjam./ Útközben állandóan a Szűzanyához imádkozom, s neki köszönhetjük, hogy nem talált el bennünket egy  golyó sem, pedig a világító lövedékek néha szinte az orrunk előtt süvítettek el. A Ménesi úton minden villa lángokban áll, az utat végig belövik. Egyszer védelmül - no meg némi pihenésként -a lazaristák kis kápolnájának kapujába guggolunk le.
 
	Itt a sok rémség közepette az jut eszembe, mikor behívtak, s a délvidéki bevonuláson kellett részt venned, én eljöttem ide a Nagyboldogasszony útjára - /ma Ménesi út/ -, ahol annyit sétáltunk együtt.  Itt ballagtam búsan nélküled,  -akkor már szerelmes voltam beléd-,  majd betértem ebbe a kis templomba. Már jó ideje ültem bent, mikor rádöbbentem, hogy csak Te jársz az eszembe, s még egy Miatyánkot sem mondtam el. Aztán váratlan-hirtelen megnyugodtam, mert eszembe jutott: "Amikor én rád gondolok, már az is imádság!"  /Így igaz!/
 
Végre hazaérünk. A lakáson saját belövés /!/ ment át, szerencsére nem nálunk robbant, hanem a szemközti háztetőn. Így is sok kárt tett, sok mindent elvitt, összetört, s egy ép ablakom sem maradt. Az élelem nagy része ellopva -/megértem/ -de itthon vagyunk! Itthon! Hála a Mindenekor Segítőnek és a jó Istennek!
	Hazaérve a gyerekek Rozival egyenesen a pincébe mennek, én fel a lakásba, s egy szökött német katona segítségével  leviszem a rekamiém  epeda-matracait. Még egy fekhelyet összetákolunk valahogy, s ezután négyen ezeken alszunk. Még enni is tudok adni este a két kis angyalkámnak, persze csak hideget, főzni ilyenkor nem lehet. Mielőtt Jenny mamáékhoz költöztünk volna, odaadtam Szentgáli néni kérésére a lakásomat egy Erdélyből menekült fiatal házaspárnak - /Sz.-ék már tele voltak menekültekkel/, - bár az is lehet, hogy a férj katonaszökevény volt. Ők adtak most este enni, tehették, mert a sok élelmiszert, amit a lakásban hagytam... de nem csodálom, mindenki éhes és vásárolni ostrom alatt ugyan hol lehetett volna?
 
 1945. január	? /Otthon/
	A gyerekek nyűgösek, fáznak, gyengék, betegek és unják a sötétséget. Bármit esznek rögtön átmegy rajtuk. Első nap a mosókonyhában, ahol még főzni is lehet valami tűzhelyfélén, vizet melegítek /!!!/ és alaposan megmosdatom őket,  persze hiába, ha állandó hasmenésük nem szűnik, s folyton hánynak. Este, mikor megérkeztünk lehoztam az összes szalvétánkat Erzsébetke számára pelenkának, de hát a víz se sok, a mosás is nehéz, mert vízmelegítésre  csak ritkán van alkalom. Hideg vízben én mosok, Rozi az óvóhelyen ül, s ha nem veszi észre, hogy bent vagyok: engem szid.
	A ház lakói Keresztúry Dezsővel az élükön -ő a házmegbízott- lakógyűlést	tartanak, hogy maradhatunk-e az óvóhelyen vagy se, mert a gyerekek sírnak és büdösek. Csak Hajdú Kata erélyes kiállása ment meg minket, aki beolvassa nekik, hogy jogunk van az óvóhelyhez, hiszen a nagyobb lakás tulajdonosai vagyunk, s ha nem lennénk is, tán van valami család vagy gyermekvédelem.
 
	1945. január ?
	Amikor aránylag csönd van, felszaladok a lakásba lehozom Deske meleg, puha gyapjú köntösét, s abból szabok a gyerekeknek mackónadrágot, még fölső rész is kikerül belőle. Azt mondanom sem kell, hogy mindent kézzel varrok, többnyire egy pislogó mécsesnél.
Másnap a házak kertjeit átvágva átszaladok a Szabolcska Mihály  utcába, részben Irén nénihez, részben egy ott lakó orvost elhívni a gyerekekhez. - Irén néni szeretettel fogad, és sok élelmet ad a gyerekek számára, de siratja az elzabrált ékszereit. Ezen nem tudok kellően sajnálkozni, mikor itt élet-halálharc volt, és van. Az orvos átjön, kamillás beöntést és kamilla-tea ivását javasolja. Beöntést csak egyszer tudtam adni, mert az szinte megoldhatatlan a pincében, de teával bőven itattam őket, és megtörtént a csoda! Két kicsi Pockom úgy támadt életre, mint a hervadó virág, ha megöntözik. Persze még most is gyengék, de megmarad minden bennük, amit megesznek, s egy icipicivel  jobban néznek ki.
 
 1945. február ?
Ilyen rettenetes zenebona tán még egy éjjel sem volt. Mi lesz még itt? Meddig fog ez tartani?  Maradhat itt életben egyáltalán valaki? - Reggel elhallgat az utolsó ágyú is, a katonák elvonultak. Délben 12-kor megjelenik az első orosz, majd jön a többi is barátságosan, mosolyogva.
Természetesen mindnyájan az óvóhelyen maradunk, s bár a pince irgalmatlan hideg és világítás sincs, senkinek se jut eszébe felköltözni. A ház valóságos átjáró lett egyik "különítmény" a másik után érkezik, hol német katonákat, hol puskát vagy nőt keresnek. - Nagy szerencse, hogy a földszinten egy "telefonos színésznő" lakik, aki azonnal kiállt az ajtóba fehér bundában...
 
 
17:14
Nem volt elveszett nap, sikerült egy négyoldalas táblázatot csinálni (magamnak, meg a Néprajzi Múzeumnak.)
 
 
helység	Váli opuszszám = tekercs szám = a kontakt oldalszáma // 24 x 36 ff. nega	Váli opuszszám = tekercsszám = a kontakt oldalszáma // 6x6 ff. nega	Sáros-Váli könyvben szerepel, kockaszám	könyv oldalszám	hány felvétel (rontott is)	helyszín ráfotózott indexszáma	indexszám helye a témában	megjegyzés, további témák
Radauti	 	N/82/29	12	89	12	 	 	 
Radauti	 	N/82/30	3, 10	96-97, 102	12	 	 	 
Radauti	 	N/82/31	4	99	11	 	 	 
xx Sucevita nem zs. temető	 	N/82/32	 	 	12	 	 	kolostor freskók, épület
Gura Humorului	 	N/82/38	11, 4	107, 117	12	 	 	38/4 a kedvenc fotóm
Gura Humorului	 	N/82/39	5	110	12	 	 	 
Gura Humorului	 	N/82/40	 	 	10	 	 	templomfreskók is
Suceava	 	N/82/41	 	 	12	 	 	 
Suceava	 	N/82/42	 	 	12	 	 	 
Suceava	 	N/82/43	 	 	12	 	 	 
Falticeni	 	N/82/44	8	85	12	 	 	 
Tirgu Neamt	 	N/82/45	2	111	12	 	 	 
Pietra Neamt	 	N/82/46	1	100-101	12	 	 	 
Pietra Neamt	 	N/82/47	6, 5, 11, 10, 15	1993. 103, 115, 116, 118	13	 	 	A-B tekercsen?
 
 
 
22:03
Ezt írtam vasárnap (Jálics, jezsuita):
A vallásos egoista: sokat imádkozik, hogy elérjen valamit. Aki azt hiszi, tudja, mi Isten akarata, és ezt meg akarja neki magyarázni: hogy a háborúnak legyen vége, a beteg gyerek ne haljon meg, hogy a családokban béke uralkodjék... 
ezek az ő akaratai.
 
Hoppá. Nagyon igaznak hat, és nagyon megrémít, hogy akkor hogyan tovább. 
De hiszen: kérjetek és adatik... Fiatok kenyeret kér, ti sem adtok skorpiót...
Nem értem, nem tudom.
 
Most megkaptam a megnyugtató választ. Köszönöm.
 
Des,
M. mondta nekem egyszer (éppen őrjöngtem, hogy milyen szar minden, és úgyis Jézus akarata az erősebb, minek imádkozzak, le van zsírozva az egész, a Nagy Könyvet már megírták, minek erőlködni), 
hogy:
Isten akarata ezerféleképpen teljesülhet, ezért hinnünk kell benne, hogy szabadok vagyunk.
Hinnünk kell benne, hogy az ima hegyeket mozdíthat el.
Miért ne mozdítaná el Jézus a hegyet kedvedért?
B.
 
Mihály atya meg ezt mondja: Múljék el tőlem e pohár, mindazonáltal ne az én akaratom teljesüljön...
És: soha ne a végletek...
 
 
2004. júni. 16. szerda 21:23
A múlt héten beállt: napi 90 emelet fölfelé, három részletben. 
Pulzus 12o. E.ü. kontroll öt perc után: most már csak 72.
Napi egy óra a völgymenetekkel együtt. 
Hogy ne unjam annyira, útközben megtippelem, hány másodperc lesz a forduló. A hat emelet 1.43 - 2.03 között. 
Egyelőre nem gyorsítok.
Már az Alpok-túra nélkül is rendben van a dolog.
 
 
2004. júni. 17. csütörtök 05:16
E-mail:
Csak a jó kislányok vezetnek naplót, a rossz kislányoknak nincs rá idejük. (Idézet egy amerikai színésznőtől.)
Ez a fiúkra is érvényes?
És a festőkre?
Ezer puszi, jó naplózást!
B.
 
Akkor én jó festő vagyok.
 
 
12:50
Reggel hazafelé a cipőkellék-boltba, egy darab bőrért. Azt aztán ráragasztottam szétmállott zsolozsmáskönyvem gerincére. Szerény lelemény (Bernáth Aurél szavaival), hogy nem szebb, ha egy határvonal egyenes.
 
 
Délelőtt az A/04/21-es.
 
 
2004. júni. 18. péntek 11:07
Bernáth valamelyik könyvében Tornyait veregeti így vállon, hogy az eget sötétre festette a tanyasi házak világító fehér színe kiemelésére.
Amúgy B. nagyszerű író. És nem csak az Így éltünk Pannóniában. Novellái is. Déry Tibor őt olvasva döntötte el, hogy házat vesz a Balatonnál.
 
Átfestették a Lukács homlokzatát.
 
 
Ez a híd, hazafelé, a Török utca sarok felől nézve.
 
Meg van egy ma befejezett kép is,
A/04/08, Plátói műterem 80 x 80.
 
 
 
2004. júni. 20. vasárnap 20:30
Nézem át régi naplószövegeimet, amit érdemes, hozzáférhetővé teszek az ÍRÁS fejezetben a MINDEN - alatt. Majd rákattintásra följönnek. Ezt most találtam: A Magyar Képzőművészeti Főiskolán kitűzött plakátom, 1991. október:
 
 
festőnövendékek számára fakultatív kurzust hirdetek meg:
 
HOGYAN FESSÜNK SZÉP KÉPEKET? 
címmel.
 
a kurzus célja:
Önök java az ország szellemi elitje lesz. Mednyánszky vagy Farkas István súlyosan megváltoztatta Magyarországot képeivel, ha ezt csak egy szűk réteg tudja is. Illetve Önök 20 év múlva tucatemberek lesznek, akik leginkább a drágaságról és az autókról szeretnek csevegni
	     ha
		  /legkésőbb/ itt, a Főiskolán nem szokják meg a maximális önterhelést. Bármit is látnak maguk körül.
 
a kurzus formája:
a kurzus ideje alatt a hallgató egy olajképet fog megfesteni, saját osztálytermében, vagy otthon. Témát akár adhatok is:
			Unalom
			Uszodába mentünk.
Hetente kétszer pedig összegyűlünk, és körbeüljük a behozott félkész munkákat. Megbeszéljük.
 
a kurzus időtartama:
Nyitott végűnek szeretném: kísérleti helyzet, s amúgy is, a művészi munka lényegénél fogva tervezhetetlen. Kb. két hónapunk van. Egy előzetes tájékoztató beszélgetésre mindenkit szívesen látok. 
Barcsay-terem 1991. okt. 15., kedd, 1. óra.
 

(Megvolt a két hónap. A hallgatók a rektortortól hosszabbítást kértek, 
de nem engedélyezték. 
Kérésükre még évekig bejártam informálisan korrigálni. 
Több jó ismerőst, későbbi kollegát szereztem itt, akik a mai napig.)
 
 
 
2004. júni 21. hétfő, az év leghosszabb napja. Úgy értve, hogy nappala. 
09:35
Egy kedves levelet kaptam (engem dicsérnek), s hozzá egy saját fotót, ajándékként:
 
 
2004. júni. 22. kedd 12:06
Tegnap pályát mentem, és evvel a fölkészülést befejeztem. 54 emelet egyvégtében. 
(Ezt a megnyert képességet guggolásokkal lehetne az öröklétbe átmenteni, megbeszéltem a reumatológussal a zuhanyozóban. Karórám óránként kettőt cincog.)
Holnap indulunk a Júlia-Alpokba. 
 
1959-ben, egy csütörtök este Feri bá leszólt nekünk a stégre:
- Mennyit mentetek? 
- Fölmentünk a Szigetspiccig, ott Tibi [a másodedző, motorcsónakkal] időt mért, ezerre. 
- Akkor ti pályát mentetek. Szóval vasárnap indultok. Holnaptól csak stílusedzések.
 
Innen tudtuk meg, hogy beneveztek minket életünk első versenyére. Figuli - Váli, MTK, kétpárevezős, azaz dubló; ifjúsági II. korcsoport. A Margit sziget budai oldalán volt a pálya, ha jól emlékszem. Vagy az Árpád híd fölött.
 
 
Képadminisztálás 40 év után:
 
0450	kép hol	A/61/04	 	 	lenyomozva: a kép elkallódott, vagy kidobták a hagyatékból, úgy tekintem, hogy nem létezik	04.06.22.
 
Szereplésnapló 0450; idei 50. bejegyzés. 
Sárközi Márta - akiről most sok szó esik a két remek könyv kapcsán - vette meg egy 1961-es képemet, hamarosan elkészülte után. Most befejeztem a keresést; végigtelefonáltam a szóba jövő rokonságot, a kép biztos nincs meg.
Ilyenformán háromra csökkent a:
 
A képet annó én ajánlottam föl megvételre, ugyanis nagyon vágytam egy baromi drága, 300 forintos Braque albumra, és ezt meg is mondtam. A rátukmálás esete.
	 (Végül mégse vettem meg. Már léket kapott volt gyarapodási kedvem.
 
21:07
Holnaptól néhány napra ide leszek menve, persze nem a tetejére:  www.rifugiocorsi.it  - it, vagyis Itália.

 
2004. június 23 - 27. 
Júlia Alpok, barátommal, volt zebegényi (1976) tanítványommal, 
Lacival, kettesben.
 
Végül majdnem e fenti hegy tetejére is; 
Jof Fuart, 2666 méter (németül Wischberg), 
ez a legmagasabb. 
Csak most járhatatlan a hó miatt.
 
560 km, Ausztrián keresztül, 
az olasz határt nem vettük észre. 
A Suzukit a hegy alján, az erdőben hagytuk. 
Onnét három óra a szerpentinen - 800 méter szintkülönbség - 
a menedékház. 
A tizenvalahány kilós zsákommal nekem határterhelés, 
bírtam, mert nem volt más lehetőség. 
Laci (1957-) könnyedén.
 
A Gazdáék végtelen kedvesek, az asszony magyar. 
Aki idáig följön, válogatott csapat. 
Késő este ért a házhoz egy trieszti óriás, 
iszonyú lábizmok, rövid gatya, 
lobonc haj, fejpánt, 
alig csomaggal, kutyával, 
szélesen gesztikulálva, mosolyogva. 
Sört és ágyat kért, közben zavartalanul vakarta a tökét. 
Nem tudtam íróasztal mellé képzelni.
 
Mesélnek nagy magányosokról, 
akik a hét végén a havasokat járják, 
rendszeresen. 
Egy vékonyka fiatal tanítónő is.
 
Három nap, három túra,
immár csomag nélkül. 
Csodálatosan mintázott hegyek, 
hatalmas ég; 
ámbár nem éreztem magam inkább istenközelben, 
mintha az íróasztalom mellett.
 
 
Kecskeméti Kálmán mondta 1970-ben, 
első utam előtt, 
a nemvárt dolgok lesznek a legfontosabbak. 
 
Többszörös találkozás az első világháború nyomaival. 
Bunkerek, hadiösvények, lövészárkok, 
sziklába vájt lépcsők, kibetonozott géppuskafészkek, 
ágyúállások. 
Kétezer méteren! 
Két évig volt lakott itt minden orom. 
Mondják, a valahai egyik leghidegebb az 1916-os tél volt.
Borzalom.
A mozdulatlanság. A hideg. A tisztálkodás.
Ürítésnél a gatyaletolás. 
Az összezártság.
Milyen lehetett ilyen körülmények között a koszt. 
Az utánpótlás. 
Mindenféle alkalmi felvonókat építettek. 
(Az egyik rendbe hozva ma a 
menedékházhoz szállítja a rekesz söröket, a kosztot.)
 
Láttam könyveket, korabeli fotókkal. 
A legszívsajdítóbb, amikor a bakák 
a lencse előtt vidámkodnak.
 
Mesélik a történet emberibb arcát is. 
Hogy egy trieszti ügyvéd a század elején 
föltalálta a hegymászást. 
Divatot csinált belőle, 
együtt a monarchiabeli kollégákkal, barátokkal.
Ismerték a terepet, 
megtették őket a háború helyi parancsnokainak. 
A front két oldalán a jó barátok. 
 
Megbeszélték, merre vezetik csapataikat, 
hogy elkerüljék egymást...
 
 
Nekem ez volt az út.
Másnak nyilván más.
 
Érdemes ezt a turistaházat meglátogatni.
Olcsó, 16 EU egy éjszakára, 10 körül egy meleg koszt.
 
 
Elérhetőség: telefon, e-mail. Minden infó a honlapjukon, a magyar zászlóra kell kattintani:  www.rifugiocorsi.it  
 
 
2004. júni. 29. kedd  09:31
 
Vízválasztó volt, fölgyalogolok-e ma a hatodikra 
uszodából hazafelé - alig bírok mozogni - s lám, a jutalom:
angyallal találkoztam. Hagyta magát lefényképezni. 
A szárnyait illedelmesen-
 
09:57
Most kaptam:
Helló! Emlékeztetőül az öltözőben emlegetett vers: 

Holdfogyatkozás

Nyáréji tó. Jegenyék, álmodók.
Sugársokszögön körben ráng a pók.
...
Búcsuzót gügyög a fülemüle.
Álommá zsongul a tücsökzene.
...  
 
 
Ez maga a csoda. Üdv: Gábor
 	
 
11:48
Akartam volna javasolni grafikus barátomnak, kezdjen el matricát gyártani a rendszámtáblákra, kéket, kis csillagokkal. Ezt elfelejtettem, viszont másoknak is eszébe jutott. S most olvasom a Népszabadságban, hogy nem kihágás, hanem bűntény, vagy micsoda, és a rendőrségnek kötelessége a legszigorúbban... merthogy ez meghamisítása a... és ezért ő nem mérlegelhet.
 
Világosabban fogalmazva: a magyar rendőr nem gondolkodhat.
 
Nem szeretem a rendőrvicceket, ízlésem ellen valóak, de.
Igaz, ezt nem is ők találták ki.
Talán a főnökeik?!
 
 
2004. júni. 30. szerda 18:07
SMS Zsófi lányunktól, Kékkútról.
 
Tisztelettel jelentem, hogy 1 ásó 1 lapát 1 fűrész 1 konzervdoboz 1 vödör 3 gyerek némi tégla és remélhetőleg nem értékes faanyag segedelmével egy térd fölé érő mély, kb. 80x80 cm űrmértékű budi elkészült! Felavatta Hoppál Kinga és Piri.
 
 
2004. június: 757

 
112. levél J.-nek, Le-Meux                                            váliNEWS
2004. JÚLIUS
 
2004. július 1. csütörtök 08:48
Megyek Pesterzsébetre:
 
A Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány átvizsgálta tulajdonában lévő festményeinek fizikai állapotát. A szakértők sajnálattal állapították meg, hogy több mint száz alkotás nem bírta ki az elmúlt évtizedek viharát, a többszöri átköltöztetést, a tárolás mostoha körülményeit. Ezek a fizikailag sérült, restaurálással sem javítható művek immár nem tölthetik be eredeti funkciójukat, az esztétikai élvezet nyújtását.
A fentiekre való tekintettel a Kuratórium úgy döntött, hogy ezeket az alkotásokat térítésmentesen visszaszolgáltatja az alkotóknak. 
A visszaszolgáltatandó festmények között az Ön alábbi alkotása található:
 
VÁLTOZÓ IDŐK
 
Kérem, hogy ezen alkotás átvétele céljából a megadott helyen-
 
A cím alapján ugyan a dolog nem stimmel, de... viszek magammal kompjutert.
 
 
13:41
Húsz képemet beazonosítottam a raktárban, negyedszázada fekszenek ott.
Egyet hozthattam haza, mint tönkrementet, de egy másikat is találtam, amivel baj volt:
 
0453	kép hol	A/76/32	Képcsarnok raktár	 	XX. Bíró Mihály u. 3., a kép ott, láttam, annyira sérült, hogy forgalmazását letiltottam	04.07.01.
0454	kép hol	A/75/42	itthon	 	a kép törött, a Képcsarnok raktára ingyen kiadta nekem	04.07.01.
 
Evvel, amiből egy darab törött, még talán kezdek valamit.
 
És egy muris epizód. Kértem mutassák meg a képeim, lapozok a polcon, egy olajkép a többi között, 30 x 35 cm, beleltározva. A képet a biztonság kedvéért a térdemen azonnal kettétörtem, még mielőtt a rémült raktáros... satöbbi.
Ugyanis egy régi grafikám képhulladékból leszabott hátfala volt, ami egy átkeretezésnél fölössé vált.
Aztán papírt kértem, jegyzőkönyvnek.
 
A levélben több mint száz tönkrement képről beszélnek. A Képcsarnok Vállalat évtizedek óta fölgyűlt, hányódó raktárkészletének része. Szomorú ezeknek a képeknek a sorsa. Most hirdetnek pályázatot a 
 
60-as, 70-es és 80-as években alkotott neves kortárs festőművészek alkotásainak megvásárlására. A festmények negyed részét, 2478 festményt és 1098 akvarellt ajánljuk fel megvételre, 30 millió ft + ÁFA irányár. A vételár készpénzben, 8 munkanapon belül... De az egyharmadát is meg lehet venni...
 
Tehát, ha jól számolom, darabja 8400 forint. Annyiért visszavásárolnám a magaméit is. Van a húsz között öt jó. A többiből pedig polcot csinálnék...
---
Itthon aztán egy óra munka volt aktualizálni a most előkerült képek adatait a kompjuterben. Jó néhány képcsarnoki képem még mindig lappang.
 
 
 
2004. július 2. péntek 04:12
Este Spanyol művészet,
megnyitó a Műcsarnokban. 
Festmények, fotók, építészeti dokumentumok,
székek, szobor és kerámia. Három Tapies.
Valami vetítés, filmrészletek meg egy forgó autó is, 
mindez az ötvenes évekből. 
Három terem sokszorosított Picasso-illusztráció.
Vagy négy megnyitóbeszéd.
 
A hölgyek szépek voltak, 
vagy legalábbis jó alakúak. 
Vagy csak jól öltözöttek. 
Elegáns vagy érdekes ruhákban. 
Csöndeskén, párjukhoz simulón, 
vagy ellenkezőleg. 
Szélesen mosolyogtak, vagy ünnepélyes lassúság. 
Integettek. 
Lelkesek voltak, 
vagy hallgatagok.
 
Ez a szórólap - vélhetően - a korhűség jegyében terveződött.
A kiállításról ki-ki alkosson magának véleményt.
Mondják, a spanyol borok kiválóak.
 
2004. júli 3. szombat 10:01
Ezt csinálja valaki utánam. 
Ma kidobom 799 festményemet és vagy 700 rajzomat. 
A komputerből. Már nem létező munkáim adatait az opuszjegyzékekből; címe, mérete... -volt, hol szerepelt, satöbbi. Megint tárgyaltam egy igen okos emberrel (Pócs Ádám). Válságban honlapom primitív szerkezete, bizonyos ésszerűsítések előbb-utóbb elkerülhetetlenek. Akkor már inkább előbb. Délre kész leszek.
 
Egyúttal et is egyszerűsítettem; a mű készülés-hónap dátumaira sem lesz feltétlen szüksége a Kedves Utókornak:
 
KRÉTA SZIGETÉN (A/81/02), készült:   81.4,5,6,9,10., 82.2, 83.10,11., 87.8. ----   HELYETT  MOST ---  1981, 1982, 1983, 1987
 
Negyven évig írtam ezeket az adatokat. Istenem, a hiúság. A személyiségemet most kissé hátrébb.
(Elképesztő, a kompjuter hogy szorít rá a pongyolaságok és fölöslegességek elhagyására.)
 
 
2004. júli. 4. vasárnap 16:59
Kata kompjuter- és határidő-közelben, így egyedül a Margitszigetre, matraccal. És amit még sosem, hanyatt a fűben, és három órán át a lombokat bámultam. Szemüveg nélkül ferenczys- munkácsys látvány, kissé szinyeis, gyönyörű, pihentető. A Nap átcsillogott... ahogy kell. Hazafelé a villamosmegállóban fölnevettem és köptem egyet - volna, ha tudnék -, majd itthon visszacsináltam az opuszjegyzékben, amit tegnap egész délelőtt. Ezt kár elpusztítani, ez nem selejt, csak amiről szól... Szerencsére visszafelé csak négy mozdulat. Igaz, hogy ez három órát tartott. A dátum-észszerűsítések sajnos evvel együtt elvesztek. 3000 adatsort kéne újra... majd egyszer, talán.
 
 
2004. júli. 4. vasárnap 16:59
Délután két fotó e-mailen, a múlt heti kirándulás. 
(A másik a FOTÓ /KAPOTT FOTÓK-nál. Azon is gyönyörű vagyok.)
 
 
 
 
A turistaház terasza. Alattunk nyolcszáz méterre lent a völgy az autóúttal, felhőben. Mellettem áll Laci, akivel jöttem. Fejemen az útra vett terepszínű! kalap, amit csak napon és esőben vettem le. Fölöttem a szemközti gerinc, amit előző nap megjártunk. Az egyik magaslaton egy méteres feszület, ott ettük meg az almákat.
 
 
2004. júli. 7 szerda 04:52
Lakásfestés. Kivéve nálam. Még csak az kéne. (Igaz, két hétig tököltem azon, kifessék-e a plafont nálam. Négy méter a belmagasság. Életem egyetlen alkalma most, amikor ezt csont nélkül lehetett volna. Bár egyszer néhány éve fiatal festőbarátaim fölajánlották. A falakat pedig mindig magam, amikor kell--, az igen egyszerű.)
De azért rumli van. Miki délután az ágyamon alszik. Lábujjhegyen kompjuterezek.
 
Napok óta az ÍRÁS fejezet alá hordom be régi szövegeimet. Nagyon jó lesz. Ami szöveg kék, arra klikkelve az mindjárt olvasható is. Minden egyetlen táblázatba lett összehordva, de megnézhető fejezetekként is:
	napló / ebbe mindenféle belefért, Szüts katalógusai, eltett érdekességek, diplomavédésem szövege, minden,
	vers / ezek persze főként ifjúkori szerelemköri igyekezetek, önsajnálatok,
	publikáció / ami mindent valaha nyilvánosságnak írtam, 10 cikk 1992-ből kedvenc festőimről, stb.
	irodalom / mármint ami rólam-,
	kép / főleg fotók, amiket megőriztem ilyen-olyan okból,
	interjú / ebből dicséretesen sokkk van, a tv-filmeket is ez alá katalogizáltam be, pár meg is nézhető ugyebár,
	levél / csak az utóbbi 10 évben, ami a kompjuterben van, 1600. Egy részt elérhetővé fogok tenni, a majd a nyár feladata, esténként htm-fájlokba konvertálni.
 
 
Este négy órás tárgyalás honlapom valahai programkészítőjével. Fő a fejem, egyáltalán nem mindent értek, amit tanácsol. Hozott a word kiváltására egy 602Text nevű segédprogramot, ami állítólag... föl is tette a gépemre, és villanásgyorsasággal végigmagyarázta. Csak tudom-e kezelni, stb. Gondok, gondok. (Hála Istennek.)
Kihallgatják az egyetlen szemtanút, a lajhárt, két csiga ütközött. -Én kérem, semmit sem láttam, egyetlen villanás volt az egész...
 
 
E-mail, hogy a váliNEWS  --, illetve pár napja:  levelek Le Meux-be -- fájlok F.- gépén nem jönnek föl. Nem hiszem, hogy nálam van a hiba, mert mások olvasnak, van visszajelzés.
Válaszom:
Most, reggel 4-kor jutott eszembe, egy elég primitív, de talán jó megoldás:
ezt üsse be:
http://deske.hu/news/html/xj.htm
 Ez mindig a mostani levél. A korábbiak fájlnevei hónap szerint:  j2004.07.htm  / a hónap előtt mindig egy j -betű.
Talán?!
 
09:19
Visszatérve az Alpokra, én nem látok lényegbevágó különbséget festékes műteremfalam és az ott látottak között.
 
 
 
Idevág, amit egy tehetséges, volt tanítványom mesél tegnap, fiatal lány:
-Hogy dehogy megy Nepálba hegyet mászni, rosszak a higiénés viszonyok, meg ott rostokolni az alaptáborban, ő a tengerparton szeret sziklát mászni. Meg ősszel majd Nebraskában, vagy hol. És nem akarják honosítani Ausztáliában szerzett doktorátusát, bár most a biztonság kedvéért egy honi egyetemen is elkezdte. És hogy életmódot változat, ezért elcserélte a lakását, ami úgy történt, hogy reggel megnézte az újságot, fölhívta az első címet, s avval. Fölköltözik a Szabadsághegyre, a csere előnyös volt számára anyagilag. Olyan bútorokat fog csináltatni, ami típusban is gyártható, s így jó lesz referenciának. Megbízásai vannak, tud közte válogatni. A múltkor tíz percet késett az edzésen, ilyenkor büntetésből 1000 méter pillangóval kell kezdeni. (Három tempót bírok.) Másod naponta keményebb-, azaz kétórás edzés. A futást és a biciklizést mindenki maga oldja meg, ő éjjel a Szigetre szeretett kijárni. Egyszer megkergették. Egy barátjával tavasszal baj volt, börtön, úgy kellett onnét kihoznia. Most megy egy kicsit Horvátországba, pihenni. Kocsit nem vesz, jó neki ez a kissé horpadt, ami kölcsönbe. Akiket az egyetemen tanít, nyolc-tíz évvel fiatalabbak, de az már egy egészen más világ...
Csak szédülök. 
Húsz éve lesmirgliztem az ablakaimat, hogy ne lássak ki, elég ami bent van.
 
 
2004. júli. 8. csütörtök  09:10
A versféleségeimet digitalizálom, (nem verset mondok), újragépelve, vagy kép formájában-, szkennelve. Külön könyvtárat kaptak. Talán ma már föl is teszem a netre, a legtöbb olvasható lesz. A gyengék is maradnak, bár ez kérdéses. 
Annó megszoktam, hogy az életet írásban fejtem meg és hogy a legjobb, ha magamnak panaszkodom.
 
83.3. 								C.1145
 
nem kis csata ez
próbálom az életet választani
nem a legyintőt-, az indítót
billegek bizonytalan valóságok között
az elmúlt évben sok mindent veszítettem el
(remélem nyertem is velük)
most a szobámat keresem, magamat, a dolgomat
bútorok közt botorkálva még Pilinszky a legvalóbb valóság
(rajta is át kell lépnem)
Istent nem tudom lefordítani a hétköznapokra
én, ha kiürítem magam, csak üres leszek
vagy tisztulnék is, csakugyan?
álldogálok a szoba közepén
tehetségnek indultam
a képek balkézről születnek
 
nincs mit mondani
várni kell
 
 
83.3. 					C1199
 
lássunk tisztán, és válasszuk szét a dolgokat
itt van ez 83 kilós micsoda körülöttem 
(rajta két kiló ruha)
ez teszi a dolgát
fölkel időben, meghozza a tejet
fölneveli gyerekeit
a kész képet beszállítja a Műcsarnokba
este fáradt
este mosakszik
körülbelül minden rendjén megy vele
 
másrészt itt vagyok én, tele tagadómondatokkal
felkiáltójelekkel
és véres kérdőjelekkel terhelten
riadtan és vicsorogva
 
 
 
2004. júli. 9. péntek  09:08
Körlevél buzdításképpen az imaközösségi tagokhoz:
A Fioretti nyáron is működik,
napi Miatyánkkal, eképpen:
 
MEDGYESSY
 
 (A név külön cédulán, íróasztalra tehetően. Mármint hogy el felejtkezzenek kormányunkért közbenjárni.))
 
És még a negyven év előtti dolgok, tovább:
 
1966. 9.				C.93
 
estefelé mikor megül a rohanás
és lassan csönd lesz
ijedten kapaszkodom meg
az asztal szélébe kapaszkodom meg 
őhelyette.
 
már nem is te hiányzol, hanem minden, ami él.
a világ élő felét vesztettem el benned.
meglepődöm, ha néha látlak,
hisz már tündérré rohadtál bennem.
ezt még egyszer megtorlom az emberiségen.
pedig a szeretőm hagyott csak el
kis, ócska, tudálékos, harcias szeretőm --
követte apró, okos vénusz-társai útját:
hallgatott a jobbik eszére.
 
* * *
ej, hagyjuk már ezt;
körül kéne nézni tán --
lassan mozdulok
még szólítgatlak magamban
 
 
 
1980.11. 				  C.960
 
sok, sok ez a negatív szerelem
/idős vagyok már ehhez/
ez az iránytalan vágy
edénytelen hiány
bólogató semmi
 
 
 
2004. júli. 10. szombat  11:15
 
Írtam, a napokban 
visszakaptam egy tönkrement képet  
A Képcsarnok raktárból, 
tenyérnyi terület letörve 
a jobb fölső sarkából.
1975 ből, A/75/42
Változó idő.
(Hogy nagyon szerettem, azt tudom
a címadásból, 
Kleenek van egy ilyen című képe:
Gemischtes Wetter,
ha jól emlékszem.
 
Mit csináljak vele. 
 
Ezt. 
 
 
Ilyen volt - és ilyen lett most,
megvágva,
40 x 66 centire.
 
 
Úgy változott éppen,
ahogy én harminc év alatt,
nyilván.
 
(Széthúztam a két képet, 
hogy ne zavarják egymást,
ez nem lóvásár.)
 
 
2004. július 11. vasárnap 06:13
Mára ennyi; emlékezővers tíz év múltán:
 
1973.4.  					      C.441
  
majd egyszer viszlek, elviszlek szénásszekéren
én hajtom a lovakat
száz év múlva, az égben--
 
 
 
2004. júli. 12. hétfő 10:07
Kaptam és megköszöntem:
 
Deske!
A verseket nem nagyon érlelted, csiszoltad. Ha igen, még kellett volna.
Íme, kis műelemzés:
- a rohanás megül? -lehet
- miért rohad a tündér? A dög rohad, lásd Beaudelaire-t
- enyhe szerénytelenség: megtorlom az emberiségen. Nem vagy az a torló-típus
- jó képek: az asztal szélébe kapaszkodom
            edénytelen hiány / annyira hiány, hogy nem is lehet feltölteni/
            bólogató semmi, ezen még lehet tűnődni. Az is valami, ha a vers tűnődésre késztet.
Üdv: 
 
10:20
A/04/08, ma délelőtt, 
nyolcvan centis.
Mintha kész:
 
 
2004. júli. 14. szerda 09:38
 
Tegnap áttértem a Váli-oeuvre 
DVD archíválására 
(egy CD/DVD író már csak 18 ezer), 
s így 28 CD lemez helyett csak öt - mesélném, 
de elhalkulok, 
mert az ilyen főoldali információkkal, 
mint a mai Népszabadság, 
nem tudok konkurálni. 
 
A kép aláírása, ha nem lenne jól kiolvasható: 
 
AZ ÓBUDAI ÖNKORMÁNYZAT
ÜGYFÉLSZOLGÁLATI 
IRODÁJÁBAN KEDDEN 
GYORSAN 
MENT AZ ÜGYINTÉZÉS.
 
 
Ebből csak a KEDD szót nem értem pontosan.
 
2004. júli. 15. csütörtök 04:49
Legyünk igazságosak, ez is ugyanabból az újságból van, Uj Péter:
 
PÁRTMEGÚJÍTÁS: A HATNI HAGYÁS ÉRZETE
 
A párt az ún. ellenőrzött cselekedni hagyás technikájának alkalmazásával 
hagyja (engedje) dolgozni aktív tagjait. 
Az elkötelezés legalapvetőbb eljárásaként 
- zömében tagjai közreműködésével -  
a hatni hagyás érzetével szervezetten és tervezetten 
kooptálja a különféle társadalmi csoportokat és egyéneket.
 
A fenti idézet egy MSZP-elnökjelölt pártmegújítási dolgozatából való, lapzártáig nem sikerült olyan embert találnom, aki értette volna, mit jelent, valószínűleg a szerzője sem érti, nincsen mit érteni rajta ugyanis, ez egy tökéletesen értelmetlen mondat (sőt: két mondat). El lehet képzelni, mi lehet még abban a fejben, amelyből ez kipattant, ilyen elképzelések élhetnek ottan a világról, ahol ez a szörnyűséges katyvasz, a hivataloskodó semmitmondásnak, a fontosnak látszódni akaró ürességnek ez a gyönyörű elegye megszületett. Az apparátus legmélyén eltemetett, orrlikaikon mérgező iktatószámokat és aktívaértekezlet-jegyzőkönyveket fúvó szörnybürokraták beszélhetnek így.
A szövegrészlet egyetlen érdekes eleme, hogy a szerző valamiért idézőjelbe tette a dolgozni szót. Egyedül ez az apró momentum árulkodik némi életismeretről...
 
Majd áttér erre (rövídítettem):
 
...Ahol egy ilyen mondat létrejöhet, ott megszülethet akár a harmadik, negyvennyolc százalékos adókulcs ötlete is, tehát hogy Európa egyik legbüntetőbb adórendszerét úgy alakítsák át forradalmian, hogy mégis legyen benne emelés. Több bevétele ugyan ebből az államnak nem lesz...  
A képviselőcsoport, amely ezt a remek javaslatot kitalálta, mást nem nagyon akarhatott, mint hogy egy kis melegséget csempésszen a kádári langy gulyás illatára könnyes szemmel emlékező létbizonytalan lakosság szívébe: mostan majd fizetnek a gazdagok... És ugye társadalmunkban iszonyú módon nőnek a vagyoni különbségek - ez van sulykolva jobb- és baloldalról szinte egyszerre, nem pedzegetve azt a tényt, hogy nálunk működőbb országokban jóval nagyobbak a vagyoni különbségek, és hát ez volna a kapitalizmus lényege mégis.
...Ezt a negyvennyolc százalékos izét úgy hívják magyarul, hogy primitív szociális demagógia...
 
Ez az adókulcs dolog engem egy másik baromságra emlékeztet. Hogy valahol a Városházán szürkezakósok kitalálták (olvastam), hogy ha többlépcsős metrójegy rendszer lesz, 1./ az igazságosabb 2./ és akkor kevesebben fognak bliccelni (életismeret, ó!). És meg is csinálták.
Gyerekkoromban szakaszjegy már nem volt, de sokféle jegy és a Fogaskerekű is lefelé olcsóbb volt, kevesebbet fogyaszt a masina... Aztán 960 körül a Főváros többévi munkával összehozta az egységes jegyrendszert, talán egyszer valaki kiküldetésbe kiutazott New Yorkba, és rájött, hogy az milyen jó. De ezek a hivatalnokok azért kapják a fizetésüket, hogy valamit fölmutassanak, hát most változtatunk.
 
Tartsak a tárcámban négyféle metrójegyet, vagy menjek a pénztárhoz alkalmanként (ha hónap eleje: sorba állni). Sőt, a villamoson is szakaszolást akarnak és nyafognak, hogy a jegykiadó automaták majd többmilliárdba! fognak kerülni. Hogy az így igazságos, aki rövidebbet utazik, kapja olcsóbban. 
 
Igazságos tarifarendszer nincs. Aki a város túlsó részén kapott munkát, az fizessen többet?
Aki a külvárosban lakást.
 
Igazságos rendszer nincs. Jó rendszer lehetséges. 
 
 
11:53
Ez ugyan kissé zavaró, 
hogy milyen szöveg mellé került ez az új kép, de hát. A/04/23-as, délelőtt fejeztem be. 60 x 60. Annyira hozzá tartozik a keret, hogy muszáj lesz avval együtt fotózni, majd véglegesen is.
 
 
2004. júli. 16. péntek 17:30
Délután megnéztem a Nemzeti Galéria grafika kiállítását,  MODERN -  IZMUSOK, 1900-1930, stuttgarti és saját anyag. Már többször szóltak a klubban, hogy muszáj-, menjek. Azt mondták, ilyen még nem volt a Galériában, és nem is lesz. Elképesztő, túl a névsoron is. Sorra fölírtam, aki itt, és aki már fiatalkoromban, csillagként:

Picasso / Gaugin / Vuillard / Bonnard
Hodler / Toulouse-Lautrec / Renoir
Cezanne / Matisse / 
Léger / Modigliani 
Kirchner / Schiele / Delaunay 
 
Klee  --- külön sorban
 
El Lissickij / Nolde / Kokoschka
Franz Marc / Feininger / Duchamp
Malevics / Rodcsenko / Mondrian
Laurens / Schwitters / Juan Gris
Baumeister / Le Corbusier / Grosz
Brancusi / Schmidt-Rottluff / Duchamp
 
és ebből csak a Corbusier és a Grosz a szó-szó,
 
aztán a magyarok is, ki gondolná, 
van Hincz és Uitz is nagyon jó:
 
Mednyászky / Gulácsy / Vaszary
Rippl-Rónai / Ferenczy / Berény
Moholy-Nagy / Tihanyi / Perlott
Nemes Lampérth / Mattis Teutsch
Bernáth Aurél / Farkas / Bortnyik
Derkovits / Kassák --- még ő is, bár kissé 
furcsa kettőjüket egyforma
méretű betűvel szedni
 
Ebben a (most nekem) hűvös világban -- átmelegedtem.
 
Nem tudom, miért éppen ezt az Uitz-rajzot lehetett képeslapként megkapni - bár gyönyörű - de valamelyest atipikus. Talán itt nem volt szerzői jogdíj. Szegény vén Uitz hazatelepülve  a Szovjetunióból, a hetvenes években halála előtt még lelátogatott körülnézni hozzánk, a Nagymarosi Alkotóházba, állítólag olyan felgondolásokkal, hogy ő itt korrigálni is fog. 
Egy sofőr, egy fekete Volga és egy hölgy kíséretében. 
Kapott egy ebédet.
 
 
 
2004. júli. 17. szombat 11:45
Levelem; egy bennfentes jó barát kezeire bízva:
 
 
KEDVES MAGYARORSZÁG!
 
62 éves vagyok.
Szeretném honlapomat a Kedves Utókorra hagyni. Minden munkám rajta van. (Nem magánügy, négyszer jelöltek Kossuth-díjra.) Keresek egy befogadó közintézményt.
 
Indok:
Babits összes műve bármikor hozzáférhető. Festményeim 95 %-át nem lehet megnézni, hiszen magánlakásokban, múzeumi raktárakban. A net csodálatos lehetőség.
A CD-változatot az MTA Kézirattár és a Széchenyi Könyvtár is őrzi. Csak ez keveseknek hozzáférhető. 
 
A honlap tartalma: ----
A honlap kézirat-háttere: ---
A honlap adatai: ---
 
Az átadás lehetséges módjai:
1./ A C3 szerverén marad, csak a deske.hu - domaint ajándékozom egy közintézménynek (aminek megújítása évi ötezer forint, szívesen befizetek tíz évet, előre).
2./ A honlap is átkerül a fogadó intézmény szerverére. Gondolom, ez a jobb.
szívélyes üdvözlettel:
 
 
2004. júli. 18. vasárnap 10:01
Váratlanul sikerült a reménytelenből a célegyenesbe, sőt! a célba juttatni az A/04/03-at - Vén műterem, megnézhető a képeknél. (Érdekes, a képernyőn kevesebbet mutat. Az igen közeli tónusai. Meg a faktúra, ami fontos lenne.)
Ez a hirtelen győzelem lelkierőt, kedvet, sőt ihletet adott hat gyenge képem (köz)életből kiiktatásához. Ezeket mindig kiradírozom a kompjuterből, és a diatárból is, csak a címük-számuk marad. De most mégis. 
Ezek itt ni:
		
A/03/11 Esti csend a műteremben. Erről Barcsay mester halála előtti kiállítása jutott eszembe, Műcsarnok kamaraterme, 87 körül, ahol végletekig redukált kis fekete képek, fehér és piros négyszögekkel, csíkokkal. Magasztalták, nagy részét unalmasnak találtam. Ez a képem is valahogy karikatúrává sikeredett. Kicsit túl érdekes a kompozíciója, egyéb semmi.
 
A/03/19 Műterem és virágos rét. Pedig milyen jó a címe. Ami elvitte a képet, amilyenre az a fölső világos forma sikeredett. De az meg átlépett minden logikai határt, avval, hogy nem volt egyenes határok közé zárható. Így zavaros a helyzet. A kép alsó fele, bár összefogott, de nem szépek a belső arányai. Érdektelen. 
 
A/03/21 Kamera előtt született műterem. Korábban volt ennek a képnek sokkal jobb állapota is, sőt tetszett. Aztán mégsem, 80 centisből levágtam 60-asra; a legolcsóbb komponálási eszköz. Így viszont az alsó forma otromba. Lehetett volna talán a többi formákhoz szín-igazítani, sápadtabbra, ködösebbre, távolibbra. Akkor egy gyengébb változata állt volna elő egy már százszor megfestett formációnak. Pedig reményteljes kép volt, és tényleg kamara előtt készült, a tavalyi tíz órás interjú közben. Kár, hogy végül is.
 
A/03/30 Műterem, nyáridő. Ez így nem is mutat annyira rosszul, mint életnagyságban, a maga 80 centis méretével. Az a fölső nagyra nőtt világos forma, szegényke, tétova elefánt a Dohány utca torkolatában. Pedig ezt a színegyensúlyt szerettem, meg is van másutt, szerencsére.
 
A/04/04 Öregedő ember műterme. Ezért kár, ezt a képet tönkretettem. Nem nagyon magasröptű volt, de működött. Aztán valamikor a nyár elején, remélve, hogy koncentráltabbá teszem, ezt is levágtam 60 centisre. Sokat dolgoztam vele, mindig álmosabb lett. Végül elszenderedett. (Ha a végül-re kattintasz, ott a késői állapotát mutatom.) Nem is olyan rossz kép, csak éppen evvel az OLYAN-nal van baj.
 
A/04/28 Tiszta műterem. Ha egy naivtalan ember álnaívat mond, akkor az legyen baromi jó. Rögtön Czimra Gyula jutott eszembe, satöbbi. Kicsit affektálós. Olyan helyes, - sőt, hejes - az a székecske ottan, ojan magános.
 
A/04/13 Álmodozó műterem.  Ez csak egy fehér rajzszöget kapott a keretébe, hogy továbbfestendő. Az alapképlet nem rossz, talán még egy gondolat-réteg, valami még kellene. Lehet, hogy csak a színeket bonyolultabbá, és avval megúszom. Illetve ő.
 
A/04/17 Magányos műterem. A lila - okker beszélgetés érdekelt, de - olcsó. Vagyis kevés. Kiválasztva továbbfestésre. Mindenestre a középső sárgásokkert rögtön tönkretettem, úgy tettem várólistára. Talán ezt is le kéne vinni most hétfőn, az alkotóházba. 
 
Evvel a létező képek száma 
771-ről visszalépett 765-re. 
Ma reggel a biztonság kedvéért 
újra végiglapoztam a képraktárt. 
Aztán megnyugodva tettem föl a teavizet, forralni.
 
Most két hét Töreki, Siófok fölött egx dombon, magántulajdonban lévő alkotóház. Ilyet még nem csináltam, félkész képeimet viszem, azokkal kezdek. Nyomaszt ez a sok majdnemvalami. Igaz, újat kezdeni nehezebb. 
Az idei kecskeméti alkotóház eléggé zsákutca volt. A vörös ceruzás előrajzolás általában olyan artisztikusra sikeredett, hogy sajnáltam eltüntetni. A vonalrajzra építeni olajképet, fából vaskarika. Sok selejt, az út folytathatatlan. Tapasztalata persze van, sőt a tegnapi A/04/03 sok mindent megér. 
Notebookot mindenesetre viszek, s ha az ALT gomb felé irányítom a mobilt, akkor hallják egymást, és létrejön a net-kapcsolat. Úgyhogy, - írok lent is. E-mail is lesz, ilyenformán.
Ha Siófokon tényleg van használható uszoda - nyertem. Hat kilométer. Biciklit mindenesetre nem viszek.
 
Tegnap egy interjúban azt a kérdést szegezték mellemnek, hogy maga ugye kompjuterfüggő.
Ezen elgondolkoztam. 
Persze, igen.
Bár még inkább zoknifüggő vagyok. Gondoljunk csak bele. Ha étkezem, ha uszodába megyek, ha leviszem a szemetet... mindig zokniban, és soha nem zokni nélkül.
 
Tartalmatlan gyűjtőfogalom. 
 
Ha telefonszám kell - onnét.
Ha orvoshoz; a kórelőzmények, korábbi gyógyszerek - onnét
Ha elkészül egy kép -
Ha megmondják egy új unokám nevét -
Ha kiállításra válogatok -
	- és ha neked mindezt elmesélem, kedves J., aki cseszel életjelet adni, pedig elég pocsékul voltál júniusban -
...mindezek eddig is, legfeljebb golyóstollal, satöbbi.
 
 
2004. július 20. kedd Siófok-Töreki  06:17
Egy igen jómódú ember épített három műtermet, 
hozzá nagy lakásokat, alkalmi vendégek számára, 
festményt vár cserébe. 
A Balaton-part hat kilométer, lelátni, dombtető. 
Minden dús zöld, távolból a víz csíkja, 
túlnan Almádi, az már párás-kék.
 
Az első két óra műteremépítés. 
Nehéz volt a meglévő bútorokat úgy kombinálni, 
hogy nekem festéshez egy magas asztal jöjjön ki belőlük. 
Végül egy rajztábla, ami az ablakpárkányra-, 
és egy polcos bútorocskára támaszkodik. 
A kocsiban szerencsére mindig van pukkanós fólia, 
a balatoni  kilátást eltakartam. 
 
Aztán kezdtem az első otthonról hozott képet, 
még nagyon üres, mutatom. 
Estére elmozdult, reményes. 
 
Az itteni művésztelep fő tétje, 
hogy két éve elajándékozott, 
s most váratlanul visszakapott 
csodálatos összecsukható horgászszékem beválik-e. 
Ha a képtől hátralépve percre leteszem a fenekem.
(A fotó róla még otthon készült, persze.)
 
Kata vett egy nagy dinnyét, 
és vacsorát is főzött. 
Ugyanis konyhánk is van.
Este egy listát kell leadni, 
mi fogyott el a hűtőnkből, a sonka, a sajt, zsömle… 
azt reggelre bekészítik. 
A listától először megrémültem.
Úgy értelmeztem, 
hogy nekem kell naponta kitalálni, 
mit eszem másnap.
 
Ebéd: menüről. 
 
 
A képméretekkel most takarékoskodom,
a mobil telefonszámláját terheli -
 
 
14:45
Reggel autóba, a parti szálloda uszodája, 25 méteres, bójával osztott sávok, 
csak sajnos 29,7 fok - baromi fárasztó. 
Kézlapátot vittem, vártam, de nem tiltották ki. Sőt, mellettem valaki szintén. El volt rontva az örömöm.
Öltözésnél Katával egy kabinba kerültünk, minden úgy történt, amint a novelláskötetek erre az esetre előírják. Ő 61, én 62. Délelőtt festés helyett alvás. De előtte reggeli. Katának javasoltam, hogy a teaforralóba egyúttal a leendő lágytojásokat is, de hárította. 
Nyaralunk.
 
Délután Kata lemenne vízpartra. 
Ezt az ötletet olvashatta valahol. 
Miért olyan elviselhetetlen nekem az a látvány, hogy siófoki gyalogosok könnyű nyári öltözékben minden látható ok nélkül mennek valahova, a másik fele meg onnét vissza, tömegével.
 
 
2004. júli. 21. szerda Siófok-Töreki  13:08
Ma délben itt tartok a képpel.
Itt a fotón elég sápadtka, 
az életben azért nem ennyire,
a fakturák..
 
Fotózáskor 
hamarjában kellett egy szerszámot csinálni 
a távolságbeállításhoz. 
Elkent foltjaim erre teljesen alkalmatlanok. 
Két karton (ellensúlyozza egymást) 
szigetelőszalagokkal összefogva, 
mint a kép mellett látszik is.
Rajta betűk. 
 
Laci, szerintem az országban te egyetlen vagy, 
aki ki tudja találni, 
miért kellett ehhez egy kis liszt?
(Ragasztás nem liszt-csirizzel; technokol rapiddal.)
E-mailem él. Ölellek. 
Nos?
 
 
E-mail váltás G-vel, a tegnapi uszodai feljegyzések kapcsán:

- Bocsánat, én úgy tudtam, hogy szerda és vasárnap. Kedd reggel?!
 
- Tudod, az irodalom, az irodalom...
 
 
 
2004. júli 22. csütörtök  Siófok-Töreki  09:13
Leveleimet rendezem, az utóbbi 10 év gépben van, vagyis velem, mind a 625 darab. Ezt a nyarat erre szántam, mármint a délutánjait. 
Pár a maiak közül:
 
97.12.4.
ÁB-Aegon
Kepecs Gábor vezérigazgató
 
Kedves vezérigazgató úr!
A boldog kisebbséghez tartozom, akitől a nyáron a Cég festményt vásárolt.
Köszönet érte!
Ámde.
Egyenlőre én szponzorálom az ÁB-t,  mivel a szerződésben általam kikötött nyomdai fölhasználási honoráriumot a Cég máig elfelejtette kifizetni. Semmi baj, nem sürgős, most kaptam egy iszonyatosan sok pénzzel járó amerikai ösztöndíjat, de szólok.
Más.
Nem tudom, látta-e az Önnek szóló féltréfás üzenetemet a májusi interjúm végén, az  ÁB lapjában, amiben egy notebookot kérek Öntől kölcsön, ha netán ez is belefér a szponzorálásba...
 
Aztán tartottak egy sajtóértekezletet egy szállodában, hogy ők ezentúl nem a sportolókat, hanem a művészeket, akik lám itt is vannak. Díszvacsora. A művészek kaptak egy falinaptárt, az újságírók (aláírásra) barna papírstanceliben egy-egy baromi drága svájci karórát. Az egyiküket aztán meg is sürgették telefonon, miért nem ír valami szépet róluk. Az (majdnem) visszaküldte az órát.
 
98.6.17.									   
AB AEGON
Vezérigazgató
Kedves Kepecs Úr!
A Cég pár festményemet januárban elvitte egy májusig tartó vándorkiállításra, árazást kérve, hogy egy képet megvesznek.
A munkák visszagyüttek, pénz meg sehol.
Képeimből élek. 
Ha egy májusi pénz szeptemberben jön meg, működési zavarok állhatnak elő a mikrogazdaságban...
 
A szponzorálás evvel be is fejeződött. Érdeklődésemre azt válaszolták, hogy idén képet nem vesznek, de bizonyára örülök, hogy hozzájárultak hírnevem növeléséhez, hogy országszerte több Technika Házában is bemutatták dolgaimat. 
Ez az utolsó levelem:
 
98.6.25.
AB AEGON
Vezérigazgató
Kepecs Gábor
 Kedves Vezérigazgató Úr!
 
Érdeklődéssel vegyes meglepetéssel olvastam levelüket, miszerint (habárcsak szóbeli) ígéretük ellenére mégsem kívánnak tőlem képet vásárolni, de köszönik a képeim kölcsönadását. Milyen jó, hogy rákérdeztem...
Mindezek után csak egy kérdésem marad:
Ha öt arab négy lepényt három óra alatt eszik meg, 
mennyi ideig tart ez hat lepénnyel négy arabnak?
Szívélyes üdvözlettel:
 
 
Ez már más: K. L. emlékkiállítása katalógusában közlik ars-poeticáját is.
Ebből az alkalomból:
 
98.9.25.
ARS POETICÁM
Századunkban - különösen az első világháború vihara óta - a művészek és a befogadók tábora sajnálatosan távolodik egymástól. Ezért művészetem célja nem lehet más, mint a képi megfogalmazás és a hosszú élettartam. Nem szabad lemondani a képi viszonylatok megteremtéséről sem. A jó művet a könnyen kezelhetőség jellemzi, mert a belső hangra figyelve alkalmazza a törvényszerűségeket.
Ezért is tartom fontosnak a dinamikus egyensúly megteremtését.
 
Van itt más is:
98.6.
Első Magyar Látványtár
Tapolca-Diszel 
 
REMEKMŰ - REMEK MŰ c. kiállítás katalógusába.
Remekművet létrehozni nem könnyű, de korántsem lehetetlen.
Készítése három lépésben történik. 
1. Először kitaláljuk a tervezett mű mondanivalóját; ún. üzenetét. Ezt semmiképp sem szabad félvállról venni, elkapkodni.
2. Majd egy előkészített lemezre megfelelő hígítású festéket juttatunk, tubusból. Ez a művelet több óráig is eltarthat. (Használat után a tubusokat le kell zárni.)
3. Még egy feladatunk maradt; mindenkivel tudatni, hogy ami most létrejött, az REMEKMŰ.
 
 
Laci, persze, hogy tudtad, persze hogy jól tudtad a megfejtést (tegnapi kérdésemre):
Csak tippem van a lisztre, a szigetelőszalag ragasztós oldala ne ragadjon-
A két, egymással szembe fordított szalaggal semlegesítettem őket, de természetesen pontatlanul.
 
 
2004. júli. 23. péntek Siófok - Töreki, 22:16
Mára ennyi. A/04/07, hatvan centis kép.
 
(Délután a 625 levél első átlapozásában 
eljutottam az S betűig.)
 
 
2004. júli. 26. hétfő Siófok-Töreki  12:51
Tulajdonképpen csak annyi történt akkor januárban; hogy egyik barátom legyintett, és elharapott egy mellékmondatot:
Hogy értelmetlen a neten naplóm tartalomjegyzékét közölni, ha úgysem nézhető meg a tartalma.
Ezzel a rendszerem össze is omlott.
Rögtön januárban elkezdtem elölről, fölépíteni.
Minden meglévő szöveg az IRÁSOK alatt egyetlen táblázatból kereshető, (az áttekinthetőség kedvéért műfajonként is).
Aztán elkezdtem behordani alá (linkké alakítani) a szövegeket. 
Erre a művésztelepre szántam az utolsó tételt, a gépben lévő leveleket. A korábbiak fontosabbjait, 1992-ig, Robi úgyis beletette a C. napló könyvbe.
 
Tegnap - mert vasárnap - csak nyolc órát dolgoztam rajta, közben fogcsikorgatva sétáltam is egyet a dombon, az erdőig.
És mára kész. 
Végül is az egész megvolt egy hét munkával.
Átnézve mind, kiválasztva és linkké alakítva 200, ami így mostantól olvasható is. Nekem. Majd neked is, a jövő héttől, ha hazamentem, ekkora mennyiséget innét nem tudok a hálóra tenni.
 
Megnyugtatásul, még három képpel kész vagyok. Hamarosan fotózom őket.
Mindez nekem érdekes. Valami illusztráció az átnézett levelekből,  
Szütsnek küldött faxok:
 
98.9. 
SZERINTEM A RABSZOLGATARTÓ TÁRSADALOM VOLT AZ IGAZI
1.  Mindig volt munka.
2.  Megmondták, mit csinálj.
3.  Dolgozhattál napi 13-14 órát.
4.  Még enni is adtak.
5.  Korbácsos főnökkel a hátad mögött zavartalanul jó embernek érezhetted magad.
 
 
 96.6.
A Jó Gyerek Utcán És Más Háznál.
 Az utcán van az élet iskolája. Itt igazán a magunk példájával kell másokat is rendre, tisztaságra, illedelemre tanítani.
Az iskolából hazamenet nem lármázom, nem rendetlenkedem. Tisztelettel köszöntöm ismerőseimet, elöljáróimat. Nem rongálom az útszéli fákat. Nem firkálom be a házfalakat. Nem bántom az állatokat.
Az utcai átjáróknál vigyázok a forgalomra, hogy el ne üssön valami közlekedési eszköz. Nem kapaszkodom a kocsik után. Nem ugrálok a gépkocsik elé. Egészségemre vigyázok. Nem iszom vizet felhevülten. Nem megyek olyan helyre, ahol isznak, táncolnak, mulatnak.
 
 
És ami a jövő héttől nézhető, és neked is érdekes lehet: Tandori rajzos levelei, őrült, kusza betűivel. Egyik lapján egy aranyos pacifej, színes ceruzával. 
Tehát: IRÁS --- MŰFAJONKÉNT -- LEVELEK.
Ott pedig CRL + F (find) gomb = keresés: Tandori 
De van (lesz) Petri Györgytől is, hogy csak a fontos embereknél maradjak. Vagy e-mail vitám Esterházyval, majd meg is kérdezem tőle, hogy az ő leveleit is föltehetem-e. Bár eléggé-minden kiderül a válaszaimból is.
 
 
2004. júli. 27. kedd, Siófok-Töreki, 13:16
A kompjutermunka sajnos kész. A félkészen lehozott öt kép is. Újat kezdtem. Keserves.
Viszont a fenti szövegekben elég sok fogalmazási- és helyesírás hibát találtam. 
Leginkább csak ezért igyekszem most ezt a szöveget lecserélni.
 

2004. júli 18. szerda Siófok-Töreki  09:44
Kezdem belakni ezt a laptopot. Nagyon jó.
Tegnap már a vekker is telepítve:
 
05.23
05.40
06.40 indulás uszodába
10.30 munkakezdés
13.15 ebédhez
14.00 alsz
16.30 föl
17.30 medjugorei jelenés időpontja, ez a karórámon is szól
21.00 készülődni, hogy maradjon még a végén kis idő, olvasni
21:30 most már igazán
22:00
 
Olvasni egyébként még itt nem volt időm. Fegyelmezetlenség.
 
13:02
Ez a mai kép, A/04/30, hatvan centis. Kissé gyanakszom. De hát nyár van, fürdésszezon. 
Aztán egyszer majd minden a helyére kerül.
 
 
 
2004. júli. 29. csütörtök Siófok - Töreki 02:57
Nem tudok aludni, éjfélig néztem a Halál ötven órája filmet, régi emlék, úgy látszik ez kibillentett a rendből. A reggeli vekkert mindenestre ki.
 
Már egy hete akarom írni, mindig elfelejtem, Vojnichnak nagyon jó kiállítása nyílt, minden nap; vasárnap is nézhető augusztus 15-ig a Milleneum Park-, vagy micsodában a Széna tér mögött, a volt Ganz gyár területén. Volt Vojnichnak pár éve, amikor számomra kissé sápadt rutinnak tűnt, amit csinált. Most megint nagyon erős.
 
Úgy látszik, ez az emlékezések évadja.
Szövegeim rendezése közben jöttek elő:
 
 Megnyitóbeszéd  Szüts Miklós kiállítására  92.2.13.  Pannonhalma
 
 Volt egyszer egy ember. Egy férfi. Jánosnak hívták, Barátai Janinak. 
Jókedvű fiatal volt, szerették a lányok. 
Vasárnaponként nagyokat sétáltak túl a városon, a fák között. 
Megnőtt. Megkomolyodott. Fürkészte az arcokat. 
Beleszeretett egy lányba, vállalták egymást. 
Nyitott egy kis boltot. 
Ügyesen vezette, de hát sok bajmolódás volt vele, este fáradtan ért haza. 
Jöttek a gyerekek egymás után, szerette mindegyiket. 
Anyagi gondok, több munka. 
Szerette a szép képeket, maga is festett olykor, szabad idejében. 
Barátai bíztatták is: fessél, Jani! 
Talán, ha negyven kép maradt után. 
Jan Vermeernek hívták.
 
 
89.7.		salgótarjáni katalógusba			C.2003
 
 Mi az előőrs?
Az előőrs néhány vállalkozó, előreküldött katona,
gyorsanmozgó alakulat, nagy önállósággal.
Háborúban megkeresi a járható utat
(a többiek számára),
ha hazaér: dupla porció.
Ha aknára lép: az ő baja. De a törzs
megtudja: arra ne menj!
Úgy hasznos, ha messze jár.
A festő munkáját ilyennek gondolom.
 
Ezt pedig a Szent Lukács Gyógyfürdőből Gábor barátom küldte nekem ide, Törekibe:
 
Oravecz Imre: Vigasz

Hajad gyérül,
bőröd ráncosodik,
izmod sorvad...
felfogóképességed csökken
maholnap földdé válsz,
de ne feledd:
a végesből a végtelenbe térsz.       
Alföld, 2002. 01. (A hálóról)
 
 
21:33
A/04/32, kép. Aztán egy séta, 
először gyalog,
gyalog a környéken. 
Az út elfogy a rétek, ligetek között. 
Dombok, csönd. 
Még egy pásztor is, birkanyájjal.
Pulikutyái körülszaglásznak.
 
Szép délután volt.
 
 
2004. júli. 30. péntek Siófok-Töreki  09:41
Most bár becsszó és tényleg kész 
a főoldal tipográfiája. 
Szép, nem?! 
Február óta kapirgálom. 
Tegnap megszüntettem a félkövér betűket, Szüts évek óta szidja, 
a fene egye meg, mostanra érett be, 
hogy igaza van. 
Viszont a dátum félkövér, 
ettől gazdagabb. 
Meg ez a muszáj-figyelmeztetés 
a back-kel, amit minden link elé oda kellett (volna) tennem, megtalálta a formáját, helyét. Szépen körbefogják a fotót. 
 
Még a tegnapi sétáról.
Itt a gaz is ilyen pompás: 
 
20:19
A mai kép A/04/33.
Ma esti állapotban.					 
 
2004. júli. 31. szombat Siófok-Töreki  16:15
A mai kép A/04/34.
Ma esti állapotban. 
Talán evvel nem is lesz sok munka már.
 
Kezdek csomagolni, reggel haza. Vége.
 
Lukácsos szíves szívesség, a nyárra kölcsönkaptam
Harmann Hesse: Az üveggyöngyjáték-ot.
600 oldal.
Erre kapott Nobel-díjat, úgy tudom.
Szerencsére Kata negyed óra alatt lezsűrizte,
nem az én műfajom. 
Érintetlenül fogom visszaadni.
 
Ami néhány tízpercem itt olvasásra jutott,
egy igen érdekes regénnyel töltöttem,
Mann József és testvérei-vel.
 
Mint harminc éve mindig.
 
 
 
2004. júli: 762

  

113. levél J.-nek, Le-Meux                                            váliNEWS
2004. AUGUSZTUS

? 2004. aug. 1. vas. 11:52
Itthon, ideiglenes kicsomagolás, mert hamarosan tovább.

13:14
Azt írtam egy hete, hogy fontosabb szövegeimből/ szövegükből linket csináltam--, és berámoltam őket az ÍRÁS-ok alá. (Naplóm tartalomjegyzéke, időrendben, táblázatba rendezve.)
Most délelőtt föltettem.
Bocsánat, hogy ennyit beszélek erről. De ez (nekem baromi fontos, mert) a lassan 8000 oldalas naplóm, (akinek netán kell) ezentúl elveszhetetlen, bárkinek hozzáférhető, otthonról.
Ádámbátyám küldte:
Annak, hogy ne tapadjanak össze a rizsszemek f?zés közben, az a titka, hogy egyenként kell megfőzni őket.
		--  ez arra, hogy miért érdemes mégis foglalkoznod egy-egy képpel annyit, akkor is, ha már majdnem feladtad... 


Ez pedig Laci, fontos, mert időpont módosulás:
Vojnich kiállítás, Millenáris park, (a Széna tér mögött): Bezárása  2004. aug. 24-én  18 óra: Radnóti Sándor esztéta. (nem 15-ig).


? 2004. aug. 2. hétfő Bp. 19:30
Egy könyvtáros-, kép és katalógusgyűjtő barátomtól kaptam egy rég feledett alkalmi kiállítási munkám katalógus fotóját.
1985, a szereplésnaplómban megtaláltam, ott így szerepel:
 
8514	kiállítás	B/80/53	Petôfi-csarnok	Budapest	Experimental Art .10.21-11.21.	85.05.22.
 	 	 	 	 	nemzetközi kiállítás	 
 	 	 	 	 	az Európai Kulturális	 
 	 	 	 	 	Fórum ideje alatt	 
 	 	 	 	 	 + egy 15x15 cm-es lap	 
 	 	 	 	 	keretben,  Diptichon címmel	 
 	 	 	 	 	 ingrespapír, filctollal szöveg:	 
 	 	 	 	 	/Experimental Art =Tautology, Kisérleti művészet =szóismétlés.Váli. 85./	 
 	 	 	 	 	Ez opusz nélküli,kidobva: 86.12.	 
 

A munkát leginkább a magam szórakozatására rekonstruáltam, 
és ha már...  
be is számoztam, most úgy hívják, hogy
B/80/53A., Diptichon.


Ez jött e-mailen: 
és ezt csináltam belőle.
(A kollázst régesrég
Vojnichnak ajándékoztam.

Szerintem minden nap megnézi,
mert a családi ággyal
szemközt lóg náluk a falon.)

? 2004. aug. 3. kedd 06:34
A minap egy jezsuita azt tanította egy lelkigyakorlaton: A házasságkötéskor a fiatalok a másikban egy-egy Picasso-képet kapnak Istentől, amit aztán elkezdenek átrajzolni. (Most hagyjuk el az iróniát, ami Picassoból és az átrajzolásból adódna.) 
Vagyis ahelyett, hogy elfogadnánk egymást, Isten ajándékaként, kezdjük a másikat elképzelésünk szerint átalakítgatni.
Vigyázni kell a negatív megfogalmazásokkal. 
A gondolat ellenébe vetem a sivatagi atyák mondását: Isten orvosa vagytok egymás számára. 
Tetszik- nem tetszik, de így hasznos: halálunkig smirglizzük, javítgatjuk egymást. 
És nem csak a házaspárok.

09:34
Kicsúszott a számon, figyelmetlenül és teljes bizalommal megtoldottam az imaformulát: Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem, és az én PC-m.
És estére tényleg.

19:16
Délután egy kisasszony nálam látogatóban. (Nem unoka.)
Közeledésemet eleinte gyanakodva tűrte.
De később.


? 2004. aug. 4. szerda 16:39
A kettővel föntebbi szöveghez: 
telefonon jóváhagyattam I. atyával.
Taktikai okokból nem írtam oda azonnal, 
elterelné a figyelmet.


? 2004. aug. 7. szombat Tormás, (Pécs fölött)  17:46
Megint magánművésztelep, kedves invitálásra. Egy nap pihenés 
(kimerítő volt: én állat, 160-170-el Siófokig, onnét valamivel lassabban), aztán munka. A/04/35, hatvan centis.
Délutánonként korai szövegeimből a honlapra. 
Még tán négy nap munka.
Ilyesmik:
1970. 8.				C.279
A (LETELŐBEN LÉVŐ) ELSŐ SZABAD ÉVEM MÉRLEGE
– másfél hónap művésztelepeken: Nagymaros, Zsennye
– erdélyi út, most jön egy Ny-európai, ennek alapos előkészítése
– első önálló kiáll.
– két egyéb kiáll., talán most nov.-ben a grafika anyagom kiállítása
– 3600 Ft átlag havonta ebben az évben, benne van a 9 ezer forintos (2 db) stúdió ösztöndíj, és néhány képem eladása
– elég sok szabad idő, s így rohanásgörcsöm oldódása
– nem nagyon sok kép, de nagy előrelépés – fontosak
– megbízhatónak tűnő jövedelemforrások kiépülése
– rendszeres reggeli és ált. esti séta bevezetése
– 1 hónap rajzstúdium Zsennyén
– alkalmazott grafika műhelyem fölszerelése: fotólabor, betűkészlet, színespapírkészlet
– képeim, grafikáim rendbetétele (szelektálás, opuszozás)
– egyéb dolgaim rendbetétele, emlékeim, fotók, levelek nagy szelektálása
   viszont:
– nem akció állapotban nem érzem jól magam
– nem művelődöm eleget, keveset olvasok
– természettel, utcával nem javult a kapcsolatom, szobában élek csak
– emberek alig érdekelnek közvetlenül, beszélnivaló már alig kerül ki belőlem
– félek, hogy eszem berozsdál, nem kell úgy használnom, mint tervezésnél
– állandó félelmem, bizonytalanságom, hogy időmet nem optimálisan használom
– nem vagyok még olyan bölcs, hogy boldoggá tegyen e lét, ami sokkal vérszegényebb, mint amit belül látok – a tudat, hogy minden rendben van –, hogy süt a nap és van hegy meg Duna, meg este vacsora
(talán egyszer belátom, hogy pedig ez a boldogság /földi mása/)

Kata: lábszagod van, vagy legalábbis lábszag lett a szobában.

1972.12.
Hogyan keletkezett ez a kollázs-szériám:
– 12 éve kollázzsal kezdtem ezt a szakmát, azóta otthonos
– 10 éve Sugár nagyon szépeket csinált
– 2 éve Galántai azt mondta, gondolkodása görcsössé válik, ha időnként grafikával nem lazítja a festést
– próbáltam csendéletet rajzolni, de nem ízlett
– nyáron hagyatékból nagyszámú magazint vettem, eredendően a lakás tapétázásához
– Maminak volt ideje és kedve ezekből nekem színeket kivágni
– sok félretett rajzlapmaradékomat egyforma méretűvé összevágtam, mert szeretem az egyforma méretű kartonokat. Elkezdtem ezekre rajzolni, de nem volt az igazi, ekkora rajzok a rajztömbbe valók
– ősszel a lakáscsere miatt nem tudtam dolgozni. Festés előtt gyors döntésben rutinírozni akartam magam.
– végül: keresek új színegyensúlyokat, s most képeim a kollázsok nyomán valóban ki is színesedtek.


? 2004. aug.9. hétfő Tormás  06:44
Már a nagyján túl vagyok, a C napló könyvből teszem a netre, (linkelem be) az IRÁS-okhoz régi naplójegyzeteimet.
Fiam majdnem három éves:
1985. 5.						C.1577
MNG. Mai spanyol festészet. Tojtoj a jegyszedő nénivel diskurál: Éva ment a kórházba, mert fájt neki a húsa. Nekem is van húsom, itt (mutat a lábfejére). Nekem kivették a csontot.
És hogyha világít a lámpa otthon, ami erősen világít otthon a konyhában, azt elhozzuk legközelebb neked. De nem fér ebbe a zsebembe, mert túl nagy. Majd beletesszük egy dobozba. De legközelebb idehozom a zsebembe, idehozom a konnektorát. Nincsen neki konnektora, mert azt hitte a bácsi, hogy bekapcsolják és úgy ég. Neked hozom a lámpát. Ez olyan panírozott kép (vastagon kent spaklival - talán azért). Délelőtt is: -mért panírozod a lábad?- (fásliztam). Majd legközelebb elhozom a jó zseblámpát.
Most vakarom a fenekemet, mert nagyon odament a ruha. Most nézem a nénit, akivel az előbb beszélgettem. Mért ne fogjam meg a falat? (nénihez) Most megint visszajöttem. Éjjel én játékozok. És járok óvodába! (nem jár)


? 2004. aug. 10 . kedd, Tormás, 09:10 
Tovább, emlékek. A kompjutermunkával kész is vagyok.

1985.6.
Tojtoj (Mikica) mutat valami eltört műanyagot: ezt eltörtem. Valahogy elszakadt. Zsófi is nem örült neki, csak kiabált. (Teljesen leíró, tárgyilagos hanghordozással.)

1986. 10. 3.				1707
4 ? éves
Tojtoj náthás, így itthon délelőtt velem a műteremben.
- Papa fessünk, és nagyon fogok vigyázni, és egyáltalán nem lesz festékes a ruhám!
(Jó, hozd a kötényedet.)
- De Papa, nem érem el.
(Told oda a széket a konyhában!)
Jó. (visszajön) Papa megnéztem a festőkötényt és semmilyen szobában nem találtam meg. Majd fölteszek újságpapírt és te hátul gumival megkötöd, várj, hozok gumit. (elmegy, fél kézzel hátul összefogva magán az újságpapír-kötényt)
- És... ha festékes lesz a kezem, akkor -BEFEJEZTÜK?-!
Képzeld, ha lenne egy kicsi babád, és az befestékezné a szemét, és az begyulladna... és ha befestékezném a szemem, az nagyon különleges lenne, és begyulladna a szemem...
Papa, narancssárgát kérek!
(- azonnal!)
Jó, akkor én várok. Nem vagyok én olyan pucér, hogy ne tudnék várni!
(keveset adok lilából, mert az nagyon drága!)
- És a barna az nem olyan drága? Az nagyon kicsit drága? És ha barnát pirossal összekeverek, akkor milyen színt kapok? Nagyon kimosom az ecsetet! Most meg egész fényes lila lett, mert lilával festettem! (énekel:) Danikáék lányát! (fest)
- Papa, jöjj csak ide, olyan lett, mint egy igazi kenderhús. Tojásban van a hús, tudod, mikor Kékkúton voltál, akkor láttál olyan lilát a csokitojásban a kenderhúst. Jöjjél csak!
- A lila és a fehér már elviszi a kendernek a színét, amit már megnéztél. Vagy nem viszi el. (keveri a színeket)
- Papa, nagyon szület-helyen vetted a lilát? Nagyon régi helyen? (festékboltban).
- Nagyon messze van Budapesttől a festékbolt, vagy nagyon nem messze? Most már letörlöm a festéket (ronggyal mázolja).
- Már megint barnává tettem pirosat, és szeretnék kérni egy egészen pici pirosat. Olyan picit, mint az előbb kaptam. (suttog magának:) Összekeverem.
- Nagyon élénk színe van a tojás húsának.
(Tojást festesz?)
- Nem tojást festek. Valami olyan mást.
- Rajzolok vele egy olyan Váli Dezsőt. Hogy Váli Dezsőnek születésnapjára készült ez a kép. Leírom.
(diktálja magának szótagolva)
- Papa, föl tudod nekem...? (közben fölpakolja a láda tetejére a zongoraszéket, és mert sikerül:)
- Most már semmit nem akarok kérdezni. Föltettem a széket a láda tetejére. Papa, tegyél föl. (egy perc múlva) Jó, most már levehetsz. Nem, mégse. (fest)
(fél arca barna: Hé, nagyon festékes lettél, majd a végén leszedjük.) Jó, majd ha befejezzük a festést, akkor majd nagyon leszedjük higítóval.

10:28
Ha nem embernek kéne lennem, varjúcsapat szeretnék lenni.
- mondja Vörösváry Ákos műgyűjtő, a Tapolca-Dieszel-i Látványtár tulajdonosa egy konferencián. 

Mindig kissé gyanakodva figyeltem ezt a sokmindenféleséget, amit összeszedett; meg az is, ahogy nálam képválasztáskor (valóban-) lyukas nadrágjára bökött, hogy ő milyen szegény ember.
De látom, hogy nem csak nagykaliberű, de nagytehetségű ember is. Minden OK.
Ez a gyönyörű mondat gyűjtői hitvallásként is értelmezhető.
Ezt is ő idézte, ugyanitt, Veszelszky Bélától:
Úgy, ahogy más küzd az életéért, ugyanazt a küzdelmet küzdi a festő, amikor képet fest, ez a kép értéke, 
különben csak felkent festék.

A mai kép: A/04/37. Fotógépet nem hoztam, nem tudom megmutatni. 


? 2004. aug. 11.  Tormás  21:06
Délelőtt: A/04/38, nagyon megkínlódtam vele, azt hiszem, jó.
Délután bekéredzkedtem a faluház komjutertermébe, hat gép, ADSL (gyors kapcsolat). Így módomban volt végre az egész kiegészített IRÁS-ok fejezetet föltenni. Csak a lelkét; egy javascript segédfájlt felejtettem ki, amitől az egész nem működött, egy órán át. Vadászat.
Házigazdám, Merics Imre lódoktor, 
neves műgyűjtő, 
közben a kaposvári Korniss-kiállítást rendezi. 
150 munka, mind a sajátja.

Van egy faragott faangyalkája is, 
ami a Tücsöklakodalom készülésekor 
a vászon fölött lógott, 
mutatott róla egy fotót.

Amit aztán rögtön beszkenneltem neki,
és följavítottam a saját gépemen.
Kiprinteltük. 
Úgyhogy a puttó mellett 
most ez is falon lesz.

Aki netán Kaposváron jár, tehát:
Korniss emlékkiállítás,
Vaszary Képtár, a Sétáló utcában,
Fő utca 12,
a Múzeum szomszédságában,
2004. 2004. aug. 17 - szeptember 11.
hétfőtől péntekig 9-17,
szombaton 9-2 óráig.


? 2004. aug. 14. szombat átmenetileg Bp. 16:48
Levelem, a 10 évvel ezelőtti Kecskeméti Alapítvány képadományozása ügyében, (Kovács László, Kovács Péter, Molnár Péter, Szüts, Tölg-Molnár, VD., Vojnich), ami végül Győrbe került:
Győr Városi Művészeti Múzeum 
Németiné, Mészáros Julianna igazgató
 
Kedves Igazgatónő!
1994. december 21-én egy kölcsönösen aláírt szerződés keretében művészbarátaimmal saját festményeket adományoztunk a Városi Művészeti Múzeumnak.
Szerződésünk 4. pontja a következő volt (a művészek nevében én írtam alá):
4. A múzeum garantálja, hogy a most átadott anyagot 
bármely saját rendezésű kiállításon önálló egységként, együtt szerepelteti.
Mint a művészek egyedüli meghatalmazott képviselője, véglegesen fölszabadítom a Múzeumot erre vonatkozó kötelezettsége alól.
Indok:
A Múzeum egy állandó kortárs anyag kiállítását tűzte ki célul. Evvel kapcsoltban, de ettől függetlenül is: ez a megkötöttség önző; fölöslegesen zavarhatta volna a Múzeum további munkáját. 
Kérem, e levelemet szíveskedjék az eredeti szerződés mellé elhelyezni.
 a levél hiteléül,  - mivel a levelet e-mailben küldöm:
Személyi ig. számom: AN 9......,
valamint e levél olvasható: http/:deske.hu / IRÁS / LEVELEK / 7749 oldalszámon. 
Szívélyes üdvözlettel:


Tormáson ezt a bükkfaszobrot szereztem Zsófinak. 
Képekért cserébe. 
Még a zsanérját kell megreparálni, 
faszögeket kell faragni hozzá.


Ma háromkor indultam, még töksötétben, Tormásról, 200 kilométer. Hétkor Lukács.
Holnap vonatozás, a XVIII. Debreceni Országos Nyári Tárlat megnyitójára, egy díjat átvenni. Talán a negyvenedik díjam.
Úgy tudom, százezer.

... 
? 2004. aug. 15. vasárnap 05:23
Lefotóztam hajnalban az új képeket, 
tízórait kell még csinálnom az útra, 
csak egyet volt időm
netre formázni, amit 
ilyenformán meg tudok megmutatni:
A/04/39 Műterem Petri György tiszteletére.

21:14
Artmagazin 2004/07, vittem a vonatútra, merthogy szóltak. Megnéztem. 
ARTCHIVUM; Bélai gyűjteményéről és új intézetéről egy hosszú cikk, még repró is tőlem. 
(Figyelem, a szó közepén egy kóbor T betű, nagyszerű. B. Gyuri ezt a nevet az egész világra levédette. Mindjárt meg is nézem, működik-e már: artchivum.com, talán w-betűk az elején.)

...A kortársak közül már-már 
klasszikusnak számít VD., 
akitől nem kevesebb, mint negyven, 
világos tónusú olajkép került a gyűjteménybe.
Váli masztoló festékfelhordásának tükrében
nem meglepő...

De kevesebb. 32. Abból lett Zsófinak egy fél lakás, aztán Mikinek egy 120 gigás kompjuter, megpakolva mindenféle grafikus programokkal.
Amit még magammal vittem, megint csak a Menedékház, a Sárközi Márta emlékkönyv.
Egy politikailag zűrös ankétot ír le 1947 novemberében a Párizsban időző Illyés Gyulának:
Nemes Nagy Ágnes tartott filippikát a cikk ellen. Zöld kosztűm volt rajta, bébékalap, ajkán Durdilly-féle csókálló rúzs. Lábán Heilig-féle harisnya. Aztán Pátzayné Liebermann Éucy közölte az egybegyűltekkel, hogy pszihológiai szempontból jó, ha valaki verset ír, de különben katasztrófa . (258.old.)

Versügyi szerkesztője -
Weöres el volt ragadtatva minden olyan verstől, melynek nem voltak egyforma hosszú sorai és nem rímelt, főleg, ha nő volt a szerző. Egyszer oly lelkes kritikát írt egy versíró szűzről, Károlyi Amyról, hogy még szonettet is biggyesztett a kritika végébe, a költőnőnek dedikálva. A költőnő tizennyolc dioptriás szemüveggel, fehérre rízsporozott orral, rózsaszín szalagcsokorral a hajában rohant be, hogy megismerkedjen lelkes bírálójával, elrohant vele sétálni a Kerepesi temetőbe, ott magáévá tette és férjül vette. (282. old.)

Debrecenből hazajövet még háromszor újrafotózva az új képek. Aztán címadás, keretezés, adataik lajstromokba, 
majd föl a netre.
A PC-sek megnézhetik: 
(A menüoldalamra egyszer s mindenkorra kitettem: BACK: egér jobb gomb, a kép MELLÉ.)
A/04/17,  A/04/33,  A/04/34,  A/04/35,  A/04/36,  A/04/37,  A/04/38,  A/04/40, a többi a FESTMÉNY-eknél... mecintosh-sal sajna csak onnét... 

? 2004. aug. 16. hétfő, Bp., 05:06
Még egyet ide, amit most szeretek: 
Öregedő ember műterme
A/04/09, 60x60

17:57
Kedves Kukó, köszönöm, megkaptam. Közzéteszem. 
Tehát: figyelem, új traffipax. Bár eléggé kivédhetetlen.

Megjött az APEH válasza: mégsem tartozom nekik 568 ezer forinttal. 
Viszont tartozom 824 forinttal, amit fizessek is be. 
Ez kívül 12 ezer túlfizetésben vagyok, de az egy más rovat. 
Befizettem. 


? 2004. aug. 19. csütörtök, Balaton-felvidék, Káli medence; Kékkút, 09:04
Augusztus közepe, fölnézek diófánk alól a nagyon-kék égre, és egy megfoghatatlan, édesbús érzés: ez már az ősz. Mitől olyan megragadó ez?! Talán időélmény, az élmények legnagyobbika. Az elmúlás; a volt, a lesz-e még, meg minden.
Csak egy pillanat volt az egész. Aztán másra terelődött a figyelem, a lombok zöldje is ellene mondott.
És ez a zseniális barom, ez a vörös köpenybéléses Ady ezt is tudta. Idáig azt hittem, olcsó lelemény, költői affektálás a Párizsba beszökött az ősz.


? Aug 20. péntek Kékkút 10:47
Semmi dolgom és semmi gondolatom, a nagy diófa alatt üldögélünk, fehér kerti garnitúra, a fene egye meg, napsütés, árnyék, enyhe szél, és az év eleji news-okba lapozgattam bele:

1985: Tojtoj (Miki) a csapnál vizez:
- Vigyázz, ne vizezd le a ruhádat, kiskutya!
- Mért ne vizezzem le a ruhámat?
-  Héjj, ne kérdezz ilyen hülyeséget!
- Jó, akkor nem kérdezek ilyen hülyeséget. Iszom vizet, aztán limonádét, aztán megint vizet, jó?!
		/és vizez tovább/

11:05 -- 17:52 
Mondják a faluban, Kata hozza hírt, lemondott a kormányfő, a Medgyessy. Nahát. Valami Kissért kell imádkoznunk, ezentúl. Bár most, a tizenegyes hírekben a Kossuth nem említi. Lehet, hogy kacsa?
Viszont tegnap a news-omat mindösszesen kilencen olvasták. Negatív rekord. Ja persze, az olimpia. Talán.
Nyár, igazi. Déry Ítélet nincs-ét olvasom, nem először. Végre valami. Az Aranka-szerelemről:

Mit kerestem a szerelemben? Azt, ami menekül, vagy ami menekülni látszott. Régi játék, a természet ősi trükkje, épp csak azt nem tudom eldönteni, hogy hisztérikus jellegénél fogva családalapításra, vagyis mai társadalmi szerkezetünk sima működtetésére is alkalmas-e, lévén célja a mielőbbi birtokbavétel, nem pedig a két ellenfél kibékülése és tartós együttélése. Ma már kissé divatjamúltnak is látszik, egyelőre.
Az én ódivatú szerelmeim még erre a mintára futottak, klasszikus vonalvezetéssel. Nem az egyezés érdekelt, hanem az ellentmondás, becses csak az volt, ami kisiklott kezem, elmém szorításá

Itt sürgősséggel félbehagytam, egy jó 50 éve húzódó tervet megvalósítandó. Egy 2,8-as Tessar! objektívvel próbáltam hányadszor! tüzet gyújtani, napenergiával. Ezúttal egy konzervdoboz aljába - hogy széltől óvjam - szárazlevélmorzsalékot, hátha. Pillanatra milliméteres vörös izzás, aztán az édes avarfüst szag, de nem gyullad meg, nem és nem. Mit csinálok majd őserdőben egyedül, gyufa nélkül. Annak idején taplóval is próbálkoztam, gyerekkorom ezért kultikus tárgya.
Nem tudja valaki?
Szóval Déry. Gyönyörűen fogalmaz. Vagyis gondolkodik.

19:40
Déry tovább. Hogy fogalmaz! Akinek nem--, ugorja át, elkezdem, halott barátait veszi sorra a sírgödörben, Füst Milán:

Még mindig a gödör szélén állok, a sötétben, a múlt nyomjelző lövedékei cikáznak fejem fölött. Csillagokat is látni olyankor közöttük. Még varjakat is, varjak repülő csontvázait. Emlékszem első, eredeti kiadásukra, tetszetősebbek voltak napsütötte bársonyszárnyaikkal. S beszédesebbek is annál a rendkívül vegyes társaságnál, mely most odalent a veremben némán vigad, ujjukkal meg-megfenyegetve, csúfondárosan rám öltve megvalósíthatatlan nyelvüket. Nem baj, így is értem őket, legalább olyan rosszul, mint élő korukban. Ragyogtak egykor ők is a napban, rendkívül vegyes színű szárnyaikkal csapkodva, hogy majd kiverték a szememet, s most mégis én virrasztok csontjaik fölött, a túlélő alantas kis elégtételével bőröm alatt. Hiányaikat szedem listára, bizonyára, hogy a magaméiról eltérítsem a figyelmet. Sötét van ugyebár, a dörgicsei magas templomfal keleti tövében, elfogadjuk a sötétség fikcióját; sötétben kevésbé szégyelli magát az ember magáért, másokért.
Üdvözlégy hát, csontváz, ki ott lenn a többiektől kissé félrehúzódva fekszel, játszva, hogy magadban akarnál maradni, pedig csillapíthatatlan csontfejedet most is vágyakozóan a többiek felé fordítod. Sokat tudsz, de azt játszod, hogy többet. Hosszabbnak adod ki csontjaidat a ránk mért hat lépésnél, rettegve, el ne vigyenek egy ásónyit sem jussodból. Gazdag vagy, teszed a szegényt. Sátánkodsz, hogy a köznép rád ne piríthasson. Könnyűséget és lebegést imitálsz most is a sírban, alkalmatlan óasszír bikatesteddel. Melyet szárnyak híján talpig gyászba s gőgbe öltöztettél, mert ó, hogy szerettél volna közösködni, s nem tudtál. Hogy szerettél volna élni, s nem tudtál.
Egy halotti koponyát utánzó maszkkal halotti koponyáján, egyetlenként  a kollegák között a költői szerszámot, a lantot szorítva kebléhez fekszik itt előttünk: Füst Milán, jó költő s rossz színész. Kissé félrehúzódva a többiektől, bizonyságául annak, hogy...
Minek? Hogy ha a baudelaire-i albatrosz önszántából a földre ereszkedik, tisztességtudóan fordítsuk el fejünket?

Hitelesnek tűnő leírás.

Verseit nem ismerem, vagy elfelejtettem, tehát-. Néhány éve valahonnét tudom, hogy rettenetesen okos ember volt, és nagy tudású is. Az Ez mind én voltam egykor -  a Hábi-Szádi meséibe öltöztetett erkölcstana alapkönyvem volt harminc éve, megtanultam. Akkoriban gondoltam, hogy fölösleges nekem bármi gondolatomat naplózni, ő mindent megírt, s hogy!

? 2004. aug. 21. szombat 09:53
Tarkovszkij:

... a képnek nem a művész belső világát, hanem az emberiség útját az igazság felé - kell kifejeznie...
A világot kifejezhetjük... poétikus és leíró módon. Én inkább metaforákban szeretem kifejezni magam. Metaforákat és nem szimbólumot mondok. A szimbólumnak van egy maghatározott jelentése..., a metafora viszont kép. A szimbólummal ellentétben nincs meghatározott értelme. Nem lehet a végtelen világról beszélni véges, meghatározott... eszközökkel. A matafora viszont önmagában is létezik, egytagú kifejezés. Ha hozzáérnek, azonnal szétesik. 

... az olvasó saját tapasztalata alapján azt látja, amit tapasztalata, jelleme, előítéletei és ízlése lehetővé tesznek. A többezer olvasó által elolvasott Háború és béke többezer különböző könyv. Ebben az alapvetően fontos tulajdonságban rejlik a [művészet] sajátos jelentősége, és mindent elsöprő ereje... A gazdag fantáziájú olvasó többet és tisztábban lát... mint amire az író öntudatlanul számít.

a filmnek [...a képnek] van erkölcsi tartalma... de nincs allegorikusan elrejtett jelentése... nincs megfejtése, csak elmélyedni lehet benne...

...többezer különböző festmény... nincs megfejtése... milyen egyszerű és milyen fontos. Tovább.

...Legvégül pedig magunk között szólva: az emberiség semmi mást nem talált fel önzetlenül, csak a művészi képet, az emberi létnek talán csakugyan nincs más értelme, minthogy műalkotásokat hozzunk létre, hogy művészi tevékenységet folytassunk, mely cél nélkül való és önzetlen. Talán éppen ebben mutatkozik meg, hogy Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett bennünket.

Ha ez így túlzás is, de irányt adó.

Kedves Gábor, kérdezed, miért csak az én leveleim olvashatóak a weben (IRÁS / FAJTÁNKÉNT / LEVELEK), és miért nem Esterházyé is, amikor 2001-es húsvéti És-cikke kapcsán alaposan összevitatkoztunk. (Később kebelbeli barátom, Szüts is belekapcsolódott Párizsból, kellemesen földbe döngölve engem.) 
A válasz: mert Péter nem szánja ezeket nyilvánosságra, most megkérdeztem, miattad. 
Bár megfogalmazásuk miatt érdekesek lennének, ettől elesel, viszont tartalmuk meglehetős pontosan kiderül válaszaimból. Meg kell elégedned ennyivel.
Ha magát a cikket, majd a válaszcikkeket - köztük az enyémet is, sőt, amelyik rajtam mulat, azt is - olvasni szeretnéd, ugyanitt a IRÁS / FAJTÁNKÉNT / NAPLÓ-nál nézd, -- 2001 május.

Illetve, nem tudom megállni, Szüts levelét ide is, egyik legkedvesebb levelem:

Kedves Pé,
Elküldte - kérésemre - közös barátunk levélváltásotokat. Voltaképpen semmit
nem akarok mondani ez ügyben, legfeljebb annyit, hogy tudd: száz százalékig
veled értek egyet. Évek óta próbálom barátunkat pallérozni: mint látható,
teljesen reménytelenül. Minden felől érthetetlen. Úgy tesz, mintha okos
lenne, és közben tök hülye. (Festőnek persze ez pont jó lenne... Egy régi -
azóta szintén megőrült - barátunk, Mezei Gábor mondta azt sok-sok évvel
ezelőtt: a Válival az a baj, hogy az élet minden területén őrült, kivéve a
festészetet. Jó bon mot, de persze nem ilyen egyszerű.) És úgy tesz mintha
hülye lenne és közben nagyon okos. Lehet, hogy csupán rosszkor hülye és
rosszkor okos? Boldogan lubickol a (z ál-) tájékozatlanság édes rózsaszín
vizében. Volt szerencsém nekem is mondani neki többször, hogy micsoda duma,
hogy nem ismeri a Demokratát. Egyszer vegyen egyet... stb. stb.
Én sem vagyok a Vasárnapi Újság megrögzött hallgatója, de tudom, hogyan dől
a szar a szájukon.
És piszkosul utálom a csúsztatásokat: amikor azt mondják (Jelenits-csel együtt),
hogy ők a Népszabadságba is adnak interjút. Szóval a jobboldali fasisztával
szemben - szerintük - a baloldali fasiszta lap? Márpedig  a Népszab. jár a 
Válinak, minden reggel olvassa.... stb. stb.
Egy fasz.
A legjobb barátom.
 
Ölellek innen messze Párizsból



? 2004. aug. 23., hétfő, szerencsére múlik, múlik az augusztus... / 09:23

Te Ádám! Te hétpecsétes halványkék fröccsöntött bőregér! Te desztillált iróasztalfiók, tele baracklekvárral! Itt kell nekem egy elejtett mellékmondatból balatonmenti nyugalmamban (nyugtalanságomban) megtudnom, hogy nemcsak excelből lehet htm táblázatot generálni?! Mi?! És hogy ilyenformán az én 3000 soros, 10 oszlopos (ÍRÁS / MINDEN / tartalomjegyzék- ) excel-táblázatom a honlapomra föltehető lenne egy tagban, htm-ben, mert nem generálna belőle az a nyavalyás windows, vagy mi, 3 megás szörnyeteget?! Mi kell ehhez, valami htm-szerkesztő micsoda????
Ha nem tanítasz meg azonnal erre, följelentelek! Elmondom, hogy már kora ifjúságodban is.....................(kitöltendő), és akkor majd mindenki megtudja!
 
deske.hu, de izgatott vagyok

16:29
Katát fuvarozom Révfülöpre, én holnap az Örségbe, és ő itt marad üres spejzzel. Bevásárlás a nagy ABC-ben. Mindkettőnknek jobb, hogy a kocsiban várom, amíg szemelget, válogat. Föl vagyok készülve, Illyés-válogatott az ülésen. Ő el, én fölütöm, Két kéz. Tizenhat oldalas vers, csak rossz lehet, na, dolgozzunk.
Apjáról szól. Ezt az áhítatos gyermeki szeretetet ne ismerem. Nekem nem volt.
Nem jó vers, szokásosan nem tudja befejezni. Zörögnek a rímek, a témához illően talán szándékkal is. (Egyszer írt is erről.)
Az első oldalakon csak képek, képek, nem tudni, hova-merre szánja. Nem jó vers, tényleg-, fejnehéz, témanehéz, de ez érdektelen. Hatalmas. Megkönnyeztem.

Milyen erők működnek a világban, Istenem!

szinte baltával vágták
e tenyér néhány árkát...

mert szolgált rég juhászt bár
s volt helyben most kovácsnál,
csinált ez kocsit, hálót,
sőt messzilátót...

A saroglyából egyszer
kis őzzel merült ez fel...

ha ujjal csak hozzáért
megindult  a kazángép...

húzták, ha kellett tüstént,
szememből bár a tüskét...

Óh a bőr alá égett
szikrák, vas-reszelékek,
a pórusokba
evődött pernye mocska!

Parazsat fölemeltek
csipeszként a hüvelykek;
tüzet pipádnak
vele kínáltak...

Hogy volt e kéz beszédes
a kedves lány kezéhez?

Belül az ujjhegy bőre
szénné volt perzselődve;
millió pici pikkely
fedte tűhegynyi zsindely...

Hogyha --pihenni végre --
ki-kiültek a térdre,
akár a ház elébe
a ház két véne.

És így, tizenhat oldalon át. Elsiratja, eltemeti.


? 2004. aug. 25. szerda, már Budapest, 12:42
Tegnap át R. barátomhoz az Őrségbe, évtizede nála egy hét, nyaranta. Szomszédi perpatvar következtében kénytelen volt új helyre költözni, egy igazi módos porta - már rendbe is hozta - három épület, az egyikbe engem szállásolt. Még fürdőszoba is, a kompjuternek asztalt kerítek, az őrségi konnektorok kiválóak. Estére viszont megint fájni kezdett a gyomorszájam környéke, mintha egy gyufásdobozt nyeltem volna. Előző este két órát tartott, Kata ijedtére még grimaszoltam is-, fájt.
Így hát este kilenckor pesti barátomnak telefon, mi a teendő. Hogy ez lehet koszorúér meszesedés - a te korodban -, kezdődő infarktus, vagy gyomor ügy. Ha az előbbi, nem szabad egy napot várni - mint terveztem - az orvossal.
Fél kettőkor kocsiba, fél ötre Pesten. Pirkadt. Kicsomagolás, az EKG ugyan sürgős lenne, de előtte Lukács. Ott körberöhögtek, hogy csak a nyaralást untam, hogy hónapja, amikor naponta 60-90 emeletet másztam, akkor nem volt baj a szívemmel, mi?!
Igaz lehet -véltem -, akkor elég a délutáni rendes rendelésre elmenni. Hazafelé még kétnapi ebédre két sóletkonzerv. Már! a pénztárnál eszembe jutott, hogy nem ideális, (ha) gyomorfekély. De jó lesz később is, kekszem meg van. 
Most itt tartunk.
 

? 2004. aug. 26. csüt. 05:40
Angina pectoris kizárására sürgős beutalás a szakorvoshoz. Szívtükrözés lesz, állítólag nem fájdalmas. (Vicc.) A gyomortükrözés viszont kellemetlen, mondják. De az később.
Öregszem: zavart, reggel kiganajoztam a konyhát. Egy hétig Miki territóriuma volt.
Délelőtt kezdem a keretek ezüstözését.
																	
08:44
Végre újra 1200 méter. Az utóbbi időkben nem bírtam. Testemnek sok, de önbizalmam kívánná. A klubban megnyugtatnak, hogy a gyomortükrözés kifejezetten kellemes dolog.

Medgyessy a napokban úgy nyilatkozott, hogy ő jóhiszemű, gyárilag naiv volt, ennek áldozata. A tegnapi Népszabban ezt aztán Uj Péter egy kicsit megforgatta.

Az elárult, megtaposott, gyárilag naiv ember, akit csak a fodrásza ért meg, akinek szíve van, a szó legszorosabb értelmében: szíve; aki harmincnyolc évi politizálás után jött rá, hogy túl becsületes; túl őszinte, túl jó ehhez az egészhez; akinek a hatalom egy furcsa, idegen dolog, amit csak forgatott a kezei között értetlenül, mint retardált óvodások a bűvös kockát, több mint két éven át, aztán megunta, eldobná már, szíve (a drága jó szíve!) szerint. (Jeleznénk: a két év értetlen forgatagában mink is érintettek volnánk. Konkrétan: mink szívtunk, mint a torkos borz....

10:05 
Most rám klikkelt a húszezredik. Na. Nemcsak J. olvas Le Meux-ből. pedig eredetileg neki írom (és magamnak), 1990 óta.
A számlálót eldugtam a főoldal legeslegaljára (de mindig megnézem).

21:44
Szívgyógyász, első forduló: eddig minden rendben.

Kedves levlapot kaptam Hollán Sándortól, 
délfrancia birtokáról, gondolom.

A hátoldali fotója szívmelengető és tényfeltáró.


2004. aug. 27. péntek  09:39
Laborba küldtek, vérvételre. A lukácsosok szerint doppingvizsgálatra.

21:17
Vissza a körzeti orvoshoz. Laborleletek jók, gyógyszert kapok, maga veszélyeztetett korban van, talán a XXI. századra gondol.
Szóval mégsem infarktus előzménye, hanem székelykáposzta utózmánya.

Előtte a váróteremben Sárközi Mártáról a Menedékház. 
(Gábor, te ezt ne, te csak olvasd tovább a három kötetes Németh levelezést!):

Németh László is csak azt tudja leírni, hol Bolyai, hol Széchenyi, hol Galilei, hol Gergely pápa örvén, hogy egy igazi férfi, ha elvette a Démusz Ellát  a sok pénzével, és csinált neki egy csomó gyereket, egy idő után észreveszi, hogy a Démusz Ella nem érti meg az ő magasröptű gondolatait, és ezért seggbe rúgja és elvonul remetének vagy népboldogítónak. A legjobb az egészben, hogy ez is csak egy vágyálom maradt: pillanatnyilag az a képlet, hogy Tihanyban a család gyönyörű, villanyvilágításos, garázsos villában lakik, és Laci mellé építtetett magának egy nádfödeles viskót, rossz kis kályhával, ahol petróleumlámpa mellett ül és szenved, ahelyett, hogy átmenne két méterrel odább, a jó meleg, modern villába. Így lesz az emberből vicclapfigura, és az irodalmából szar, a magatartásáról nem is szólva.



? 2004. aug. 28. szombat, 21:20
Mégiscsak jobb lesz képeimet 
(négy) vakuval fotózni, 
nem nappali fényben, 
jobbról fehér fóliával derítve. 
Ha közben villamos, bemozdul az egész. 

Hogy gyorsabb legyen az előkészület, 
a vakukábeleket a műtermen keresztbe, 
a padlóhoz ragasztópapírral. 

Aztán 28 próbafotó, 
erről; A/04/32 Szomorú műterem,
mert egyebek mellett kiderül,
még segédreflektorral sem tudok
biztosan élességet állítani
a plusz hatos szemüvegemmel.

Ehhez aknakereső kellene, dioptriaállítóval,
ami az én régi 6x6-os Pentaconsixemnek volt.
Volt bizony. De szerettem-- 
 

? Aug 29. vasárnap 19:40
Figyelem, most kaptam e-mailen, a Budapest Galériában (Klotild palota) Vajda Lajos - Vajda Júlia - Bálint Endre kiáll. nyílt, ritkán vagy soha látható művek, magángyűjteményekből!

Mikit meginvitáltam, délben (nekem harmadszor) a Nemzeti Galéria fantasztikus grafika kiállítása. (Szeptember 12-ig van nyitva.) Megbeszéltük; így aztán én gátlásaimat-, Mike pedig csöndességét legyőzve teremről teremre egyeztettük a látottakat, veséztünk. Biztos szemű és tág mezőben fogad be értékeket: szerkezet, ritmus, vonalőszinteség, folthatás, faktúra. 
Örömömre, egy pimaszul-aligrajz Mondrian volt számára is az egyik főcsoda.

Írtam, a júniusi Olasz-Alpok túra legnagyobb élménye számomra a borzalom volt, a kétezer méter magasban sziklába vájt géppuskafészkek, fedezékek. Első világháborús emlékek. Egy Lukács-klubtárs ennek kapcsán beszélt Zalka Máté Doberdo kötetéről, ami ott játszódik. Nos, tegnap, a hajléktalanok szombati zsibvásárán megvettem a könyv második kötetét, egy százasért.

Hogy Zalka Máté ki volt, az idősebbek tudják csak. A nálam sokkal műveltebb kabinos mesélt nekem a spanyol polgárháborúról, az NKVD és Gerő Ernő, valamint a véreskezű Zalka (más néven Lukács tábornok) kapcsolatáról. 

Életrajzából tudom, Zalka ott volt. 1915, a doberdói szörnyűségek. Az olaszok a Monte Klara hegytetőn fészkelték be magukat. Állásaik alatt alig tizenöt méterre a magyarok. Lekiabálnak (magyarul): kell-e cigaretta? -Igen, de csak egyiptomi! Ledobnak egy marékkal. Összeszaladnak a katonák. Újabb kérdés: kell-e gyufa? Igen! Erre ledobnak egy köteg kézigránátot. Halottak, sebesültek. És düh. Gyalogsági ásóval, rohamkésekkel azonnal-, spontán megrohamozzák az olaszokat, - az árkokban puskát nem lehet használni -, és egy lendülettel elfoglalják az egész hegycsúcsot. 
Aztán később megismétlik az olaszok tréfáját, most ők borítják le az ellen fejére a latrinák tartalmát, a szart. 

E második kötet fő tartalma, hogy a legénység fölfigyel éjszakai kopogásokra, az olaszok alattuk alagutat fúrnak. Csajkába víz, látni a felszín finom remegését. Ők tudják, ez mit jelent. Jelentik a hadnagynak (a kötet főhőse), aki szolgálati úton kezd intézkedni. Kezdene, de minden jelentése elakad a fölötteseknél, senkit nem érdekel a dolog, sőt a hadnagyot leintik, tehetetlen. A katonák később cementes zsákokat látnak, tehát már a robbanóanyag befalazása folyik. A tiszt a szolgálati utat megkerülve a főhadiszállásra rohan, ahol lázas szervezés kezdődik, de csak azért, mert a főherceg látogatna éppen most oda. Dicséretet kap, vissza a katonáihoz, félúton földhöz csapja a hatalmas detonáció, ott fönn minden katonája elpusztult.  

Lényegét tekintve biztosan hiteles a leírás.


? 2004. aug. 30. hétfő este -- kedd 04:38
Kata még Kékkúton, özvegyi élet. 
Nem jó. Addig semmi baj nincs, míg
- mint általában -, nyakig munkában, 
munkaizgalomban. 

Délelőtt A/04/30 tovább, Berény Róbert 
szelídsége jár a fejemben. 
Vagy csak érzelgős a kép?

Kínlódás, nem megy. Szégyenszemre szex képek. 
Egy még nem romlott arc mosolyog rám.

Délután Margitsziget, biciklivel.
Kedvenc padom, a nagyrétre látni, 
távolban a víztorony teteje. Szerelmespárok.
Hátizsákomból a Human Factor, Green-től. 
Szótárt nem vittem.
Régen olvastam, szeretem melankóliáját.

Íróasztalomra kikészítve, 
este elöregedett alsónadrágomba bugyigumit fűzök.

Vacsorára (kímélő) tejbegríz.

Holnap majd adótanácsadó, 
októbertől nyugdíjas.

2004. aug.: 516

													114. levél J.-nek, Le-Meux                                            váliNEWS
2004. SZEPTEMBER
 
? 2004. szept. 1. szerda  16:37
Szervusz Szeptember! Vártalak. Jönnek a - remélten - egyforma napok, a munkanapok.
 
Ma Gábor találós kérdése e-mailen, hogy na, melyik kedvencedtől van ez?! A Nyugat-ból:
 
Tavaly szenvedtem. Öregszem, nem bírom a hideget. A hajam még télen is hull, s csuklómon egyre vastagodnak az erek. Úristen, mi lesz télen! Hajnalban, úgy öt óra felé lehetett, elindultam a híd alól. Kicsit megmostam az arcom, a folyó már nagyon hideg! Hallod! Fejem fölött a hídon már dübörögtek a vásárcsarnok felé tartó szekerek. Tíz percig szaladtam, felmelegedtem, rendesen lesimítottam a ruhámat, a zsebkendővel a cipőt, még nem vagyok nagyon piszkos, még megjárja. Egyetlen előnye a korai felkelésnek, hogy az ideges gyomor ilyenkor nem kíván reggeli ennivalót. A fejem fájt, de más fájás ez, mint az éjjeli, józanabb és csak testi fájdalom. Éjjel láza van a fejnek, kivirágzik rőten és húsos szirmokat hajt koronának. Ha szél fúj, lebillenti a gondolatot, leesik a fejbőrre és szikrázó hímporával éget. Úristen, mennyi szenvedély gyűlik itt halomra! Ilyenkor az ember berohanna idegen házakba, rávetné magát az idegen ágyra, az ágyban fekvő emberre, és eszeveszetten csókolná halvány homlokodat. Az is olyan, mint az enyém.

A vásárcsarnokba értem, a húscsarnokba, ahol hideg van, de mégis melegebb, mint ott künn. Tegnap is itt voltam, holnap is idejövök. A falak mellett, faketrecekbe zárva énekelnek a mészárosok, és a kupolából zöldes fény szitál a himbáló hústömbökre. Itt jó, mert a hús szaga meleg, csak a legyek kellemetlenek. Amott tojásokat látni, halat és baromfit, s az ember orra veres falatokat szippant. Néha kimész, a folyóra nézel, és a párából iszol a vastag falatozás után. Hasad löttyedt, kezeid szőrösek: jóllakott ember vagy. Mi lesz velem télen!
 
Hát ez bizony elég gyenge. 
Nem tudtam kitalálni. 
Szóval Déry, nem gondolná az ember. Déry (1894-1977), aki (szerintem) első érdemi művét, a Niki-t 61 évesen, 1955-ben írta meg, s első remekművét - Ítélet nincs - 1967 augusztusában, 73 évesen kezdte. 
Persze, nagy a pofám, a korai dolgait nem is olvastam. Sőt, nem is fogom.
 
Szeptember, a Fioretti éves munkája is elkezdődik. Ma este ilyen emlékeztetőcédulákat fogok szétosztani: 
 
GYURMÁNY
 
		--vagyis Gyurcsány-kormány. A változás után az imaközösség ezért fog (naponta) imádkozni.	
(Imádkozzatok a királyokért... Pál)		        
 
 
? 2004. szept. 2. csütörtök  21:47
Az A/04/20 Műterem vörös kancsóval - továbbfest. Föltettem a netre, a festményekhez, de csak türelmetlenségből. Aligha kész.
 
 
? 2004. szept. 3. péntek 09:02
Fiatalkorom óta, feleség előtt, majd feleség nélkül maradt a magányos szex. Ezen nem tudtam úrrá lenni. Sőt, most hogy szalmaözvegyként a neten aktfotókra leltem, a helyzet fokozódott. De hát vallásom tiltja. Reménytelennek tűnő feladat. Aztán két napja kitaláltam. Rezerváltam egy szentostyát, súlyosan szabálytalanul, ám - egy telefon - utólagos lelkivezetői jóváhagyással. A helyzet megoldódni látszik. Ki mer paráználkodni, ha szobájában ott a szentség.
 
Tegnap több órán át informatikus barátomnál, alvásidőben! is. Nem tudjuk megoldani, hogy a 3000 soros IRÁS-ok tartalomjegyzék-táblázatom net-formátumban (html) elfogadható méretű legyen. Egyelőre marad excelben.
 
Van néhány kazetta felvételem gyerekeinkről. Összeválogattam ebből egy tekercsre valót. Az első gügyögések, aztán az első - igen akaratos - mondatok, ügyetlen versolvasás-kísérletek karácsonyi ajándéknak szánva, egy elemlámpa szerelése körüli bonyodalmak, végül Miki hét éves kori rádióinterjúja a pudingkészítés receptjéről és hogy ő vári-busz vezető szeretne lenni. Olykor előveszem, nem tudom megkönnyezés nélkül hallgatni.
Meglátogatott főiskoláskori szerelmem, jót beszélgettünk, nálamnál több unokája van. S csináltam neki e szalagról egy másolatot. Fölrémlett, hogy házasságtörés, annyira bizalmasan a mi életünk. De muszáj volt...,  oly vérbeli családanya.
 
Szüts azt mondja, menjek én a picsába az ilyen képcímekkel, mint az Öregedő ember műterme... Igaz. 
Akkor legyen Műterem Közép-Európában.
 
12:36
Radnóti Sándor mondta/írta aug. 24.-én a Vojnich-kiállítás kapcsán. Ennyire lényeglátó írás ritka csoda.
 
Régóta tudható, hogy Vojnich Erzsébet súlyos festészetet művel. Most annak akarok röviden utánajárni, hogy mit is jelent ez a jelző: súlyos.
Vojnich húsz éve helyeket fest. Ember alkotta helyeket, melyekben nincs helye embereknek. Térarchitektúrák volnának? Nem. Színhelyek, a tett lidérces színhelyei? Nem. Tragikus látomások egy ember nélküli világról? Nem. Az előbbi kérdést zsurnaliszta módon átfogalmazva a neutronbomba víziója? Nem. A szorongás, a hontalanság kísérteties szimbolikája? Nem. 
Rejtélyek tehát. Holott nincs bennük semmi rejtélyeskedés. A címek általában leírók: raktár, magtár, rakpart, kikötő, mosdó, 
			a teljes szöveg
 															
 
? 2004. szept. 4. szombat, fejfájásra ébredtem: 00:02
Sztyepan Scsipacsov és Leonyid Martinov verseket olvasok. Utcánkban lomtalanítás, könyvet nem lehet aszfalton hagyni. (Kukára tenni szabad.) 
Vas István, Váci Mihály, Illyés, Hidas Antal fordították. A szovjet líra kincsesháza, Európa kiadó, 1963.
 
Martinov (1905 - 1980) Tü, bez menjá / TE, NÉLKÜLEM
 
Te, 
nélkülem,
füst vagy csak, lángtalan.
Te,
nélkülem,
nem vagy csak láncszem, egy
nagy fénylő lánc néma szeme, melyet
magában mélybe nem eresztenek:
horgot fölvonni azzal nem lehet.
Te,
utánam is
élhetsz, társtalan
mint az éj, ha a nappal odavan
s fönt csak beteg
csillagsereg
remeg.
Visszhangom!
Éjt-nap mondd, mint magam:
te,
nélkülem,
füst vagy csak, lángtalan!	
					fordította: Illyés Gyula.
 
(Na, kire emlékeztet? Fordított ő magyarról is. Netán ismerte?)
 
 
Befejeztem az A/04/14-et (lásd, 80 x80) és a 04/20-at. Egy befejezetlen kép maradt. 
Már hívtam Szüts & Vojnichot, bírálatukra csomó hibát szoktam még észbe venni, kijavítani.
 
 
? 2004. szept. 5. vasárnap 20:23
Mindent visszavonok. Delete all. 
Anyácskámmal séta az őszi Szentendrén. Lassacskán, botorkálva, sütkérezve. Ezt rám bízta; az Erdész Galériát választottuk, olyan hívónevek voltak kiírva - magyar és francia impresszionisták.
És láttam egy Rippl-Rónait. Szénakazlak. Elakad a szó. Még franciás kép, persze. A Monet-knál eszköztelenebb színskálával, tejes-halvány lilák. Az ecsetvonások itt nem hangsúlyosak.
Mindent tudott. Álomszép. Csoda.
 
 
? 2004. szept. 6. hétfő 11:31
 
Kezdem az idei 
anyagot 
összenézni / 
válogatni / 
szelektálni
 
                                                              
19:06
A tegnapi és a mai állapot. A/04/20
 
? 2004. szept. 7., kedd 12:46 
Most kaptam meg, 
alkalmi felvétel, 
a megvilágítása sem egyenletes. 
De talán átüt a csodája. 
Tehát Rippl-Rónai: Boglyák, 
látható szeptember 18-ig
(szombat)
az Erdész Galériában, 
abban az emeleti pici oldalteremben, 
néhány egyéb remekmű társaságában.
 
A Galéria a szentendrei főteret 
a Duna-parttal összekötő 
Bercsényi utcában.
 
 
 
És megint az örök kérdés.
A keret itt vitathatatlanul
hozzátesz a képhez.
(Erdész csináltatta.)
 
 
 
? 2004. szept. 8. szerda  16:18
Nagy László azt írja, szép:
Versben bujdosó haramia vagy
Emlékeztet Petri ilyen irányú mondataira, hogy a vers vagyok, akkor vagyok, amikor verset írok - valami ilyesmi.
 
Szüts - Vojnich kiválasztott 17 képet, amit át/tovább kell festeni. El is kezdtem.

A/04/07
 
22:04 
Email váltás
 
--Kedves Dezső, tényleg imádkozni kell a királyokért, illetve annak jelenkori megfelelőiért? Ez meglepett, s nehezen tudom elképzelni, hogy mi történik választásonként, amikor rendre új királyunk lesz. Valahogy nekem az ima afféle őszinte gesztus, a legtisztább párbeszéd. Azon hogy lehet fordítani külső események hatására? Azért mertem megkérdezni, mert egy piciny iróniát véltem felfedezni e tárgyban a napló soraiban.
 
--Kedves A.! Az irónia, meg még sok minden is belefér (szerintem) az imába.
Mi a probléma? A királyok is meghalnak, cserélődnek.
Nekem az a dolgom, hogy Isten tenyerébe tegyen őket, tök mindegy, hogy kicsodák, szolgáljanak (minket) lehetőleg az Ő szellemében.
A jó szándékom (imám) nem szimpátiára, érzelemre épül. Akarati tett. 
A biblia szerint ellenségeimért imádkozni, velük jót tenni. Figyelem! Nem vonzódni hozzájuk!
Köszönöm, hogy kérdezett!
 
 
? 2004. szept. 9. csütörtök 05:19
Továbbgondolva a tegnap estit. A szeretet parancs. Az a parancs teljesíthetetlen, hogy holnaptól vonzódjam hozzád.
Csak az, hogy tegyek érted valamit.
Vagyis a szeretet: MUNKA. A test erő irányába eső elmozdulása. 
Mértékegysége a joule.
Ha a szeretethez édes érzés is társul, mázlink van.
 
Erről az jut eszembe, hogy tegnap este a csecsen szörnyeteg terroristákért is imádkoztunk.
Nem kifejezetten szimpatikusak.
 
10:09
Ezt most kaptam, - szép - de nem tudom megfejteni, kitől van:
 
Mi létező; bizonytalan.
Gomolygó füst a kincsem.
Nem biztos, hogy van, ami Van,
de biztos nincs: a Nincsen.
 
A hangvétele, kissé érzelgős önsajnálata mintha Tóth Árpád, kicsit kosztolányis, valamint Adyn kívül nem tudom ki használt ilyen modoros nagybetűket mondat közepén.
 
10:49
Köszi, soha nem találtam volna ki. Igaz Weörest eléggé kihagytam eddig.
Csodás verselés és zavaros gondolkodás. Szerintem. Bocs.
 
18:46
Átkonvertálták, bemutatom a bukófordulót, 14 másodperces filmrészletben, ahogyan azt a kecskeméti uszodában 2003-ban fölvette velem a Duna-TV stábja. 
 
 
? 2004. szept. 10. péntek 22:23
Ezért irányítottam a TV-stábot tavaly az uszodába, végre így sikerült korrektúrát kapnom:
 
Nem kell külön nekibukni a bukónak, hanem azzal a karral, ami a falhoz közelít (utolsó tempó) azzal a kartempó lendületével kell bukfencezni. Talán érzi is közben, hogy megtörik a lendület. Nem tudom, elsőre milyen érzés lesz erre figyelni, de szerintem elég hajlékony és jó tempóban úszik ahhoz, hogy könnyedebben is menjen a forduló.
Egyébként nem rossz egyáltalán, viszont a faltól elúszásban kissé határozatlan, imbolygó a lábtempó. A kartempót nem látom rossznak, bár hivatalosan a karnak közel kellene lennie a törzs síkjához a vízbeérkezéskor, de ez sok embernek kényelmetlen, így szabadon választott (szerintem) a betartása.
 
 
? 2004. szept. 13. hétfő  21:11
Este a pöttöm hálókamrában tettem volna föl a netre, ami mindent itt átalakítottam;
két új fejezet a főoldalon: 
-- ALK. GRAF  és KAPOTT CSALÁDI FOTÓK ÉS PORTRÉK (csak az oldalszépség végett ilyen hosszú) --
Amikor is váratlanul lemerült a mobilom, nem bírta a rengeteg átküldendő új fájlt. 
Töltőm meg nem volt, tele tankkal indultam Pestről.
Jöttek is a méltatlankodó üzenetek.
 
Táblázataimmal még volt ezen felül vagy 15 órányi munka. Az ortográfia egységesítése
Kata még marasztalt, de az égő türelmetlenség. Annyira féltettem a sok száz átírt adatot, hogy mielőbb bebiztosítani: netre tenni. Valamint egy biztonsági CD-kópia, amit elkülönítve hoztam haza a vonaton, ha a kompjuter elvész, ellopják, eltörik, elázik.
 
 
? 2004. szept. 14., kedd 11:18
Ma ezt festettem. Át.
 
	
12:01
De ami ennél sokkal fontosabb,
ezt találtam az újságban:
 
www.magnumphotos.com
 
A múlt hónapban 95 évesen
meghalt Henri Cartier-Bresson
teljes életműve rajta.
 
Nemigen értettem, hogy kell
a programba belemenni, így
megtettem, amit kértek,
regisztráltattam magam,
minden adatommal.
Tényleg jönnek a képek,
pénzt (eddig) nem kértek.
 
 
								
? 2004. szept. 18., szombat  04:35, de már egy óta fönn vagyok, ugyanis rám telefonáltak, tévesen.
Szép angol fogalommal deadline, azaz szoros határidőm volt a kedd este hat óra, addig rohammunkában mindenféle előkészületek az adatbázis rendszer számára. Azt hittem másnaptól festő leszek, amikor a váratlan fölkérés, mégiscsak javítanám ki hónapja készült, majd elsüllyesztett interjúmat. Megjelenése a Businnes folyóiratban, online változatban is. 
 
BEHÁLÓZVA / Karginov Allen interjúja
 
...Világos, hogy az egész rendszer egy súlyos, és tulajdonképpen megoldhatatlan problémával birkózik. Hogy ugyanis honlapom teljes szakmai adattár, ugyanakkor egy bemutatkozó-kiállítás is szeretne lenni. A nemzet archívumának és a bennfenteseknek mindent, a nem-szakember érdeklődőknek pedig csak néhány szép képet kellene mutatni, és többet nem, mert az a befogadásba inkább csak belezavar. És tucatjával a rossz képek. Tehát mutatandó az az ezernégyszáz festmény, amit valaha festettem, vagy hétszáz, amit ebből nem fűrészeltem föl az évek során, vagy ötven, amivel szívesen dicsekszem. És ugyanez áll a szövegeimre is. 
Margócsy Istvánnal a 2000 folyóirat számára egy olyan interjút készítettünk, hogy tulajdonképpen mindenütt, mindig azt kellene publikálni. (Azért használok többes számot, mert utána még napokig dolgoztam rajta.) Most viszont az INTERJÚK-listában ez egyetlen adatsor a sok között, megnézhető linkkel, akár a többi... Egy ideig kiemeltem a főoldalra, névjegynek, de mára kellett a helye a végrendelet számára. Ami négy mondat összesen, játékos, és halálosan komoly, négy erős mondat. Ezt nem lehetett kihagyni. És evvel egyébként a Margócsy-interjú valóban elveszett valamennyire.
																	a teljes interjú
 
És közben az élet, az élet!
 
Most hozta a postás, ajánlott levél, hogy bácsi lettem! Apóka. Öregúr. Igazolás van róla. Október másodikától érvényes.
- Nyugdíjas.
- Nyugdíjas? 
- Nyugdíjas. Igen, nyugdíjas.
 
- Várom a nyugdíjat. 
- Mikor jön a nyugdíjad? 
- Kevés a nyugdíjam. 
 -Majd ha megjön a nyugdíjam. - Bácsi, tessék csak leülni!  
- Tessék, csak Ön után! - Nyugdíjas bérletet kérek. - El tetszett hozni a leleteket?  - A te korodban szeretnék én így kinézni! (Ezt nekem mondták, tegnap. Először.)
 
Szokni kell.
 
Ezt az igazolványt a tárcámba. A jövő hónaptól 39 ezer forintot hoz a postás. 
 
Mi volt még.
1. A Magnum fotóügynökség fogadta regisztrálásomat, hogy ezentúl nézhetem náluk neten a Bresson, Capa stb. fotókat. Belépési név és jelszó. Amikor beléptem, ilyen felirat: HA ÖN VÁLI DEZSŐ, KLIKKELJEN IDE. Ez jó.
Aztán másnap újabb e-mail, hogy visszavonják az engedélyt, nem akarják túlterhelni a szervert. Megnevettettek.
2. Hívom mobilon egy barátomat (gyűjtő, hídmérnök, triatlonos, body-building-terem tulajdonos és bankár), hogy benéznék hozzá Szentendrén. Pár percig beszélgetünk, majd megjegyzi, hogy ő most Dél-Afrikában van.
3. Megvolt a szívvizsgálat. (Még majd lesz egy huszonnégyórás valami.) Negyed órát bicikliztem nekik felfelé a hegyre, egyhelyben. Minden negatív, és az Ön korának megfelelő meszesedés. Jöhet a gyomorvizsg.
4. Tavalyelőtt nyáron a horvát határ mellett egy szerzetesközösség látott el, amíg falujukban rajzoltam. És megváltoztatták a világnézetemet. Mosogatás után az edényeket meleg vízben öblítik.
Azóta néha én is.
5. Kapom a verseket Gábortól, e-mailen. Most, elsőként, és sürgősséggel:
 
Tóth Krisztina: Készenléti dal

Várady Szabolcsnak, hatvanadik születésnapjára

Van már elegem, korom is van
hozzá (kérlek, ne mondd, hogy még csak…),
hogy átgondoljam, ott hogy is van,
ahol már nincs – akár a jégcsap
csillámló tőre, sebet vághat
a szívbe s eltűnhet örökre,
mit eldalolok, az a bánat
marad csak itt – más testbe kötve.
Múltkor, ahogy az emnulláson
jöttünk befelé, és sötét lett,
eltűnődtem az elmúláson,
és felsoroltam (ugye, érted?),
hogy van egy gyerekem, élni így ok
legalább egy, de még vagy hat van
ezen kívül, ha nem is írok,
akkor is – húszra jön a hatvan –,
s szívem minek is keserítsem:
nem leszek közben szebb, se bölcsebb,
és Te se – szólj rám, ha nem így van –
lettél – hogy mondjam – kevésbé Szabolcsabb,
ugyanúgy folyton készenlétben
várunk arra, hogy mi lesz akkor,
mint a gyümölcsök arany lében,
ha a kamrába nyit az aggkor,
és mint penész vagy dér (lehet
választani) fejünkre piszkol,
elég csak meglökni az üveget,
és az ütődött lélek iszkol,
csak a szerelem celofánja
maradjon ép zörgő egével,
hogy ne lássunk át a túlvilágra,
ahol az űr körtéket érlel,
s hullott barackok kisbolygói égnek,
ha felgyullad a csillagközi villany –
mint a gyümölcsnek, be kell érned
azzal, hogy ezed, azod is van,
nyáron talán egy kert adódik,
hol suttogva hajolnak utadra
a fák, hogy nem hiába volt itt
annyi szép izzás: telt a kamra.
 
Van már kenyerem, borom is van... ugye ismerős Kosztolányitól? ...Van már elegem, korom is van...
És:
Múltkor, ahogy az emnulláson / jöttünk befelé, és sötét lett, / eltűnődtem az elmúláson... 
 
Nagyszerű, nem? És a vége is.
                               
 
? 2004. szept. 19., vasárnap 17:31
Jézus föltámadása után megjelenik a tanítványoknak / Lukács 24.:
 
Zavarukban és félelmükben azt hitték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: Miért vagytok megzavarodva? Nézzétek kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok! A szellemnek nincs húsa és csontja, mint nekem. E szavakkal megmutatta nekik kezét és lábát. De mivel örömükben még mindig nem hittek és még mindig a meglepetés hatása alatt álltak, megkérdezte tőlük: Van itt valami ennivalótok? Adtak neki egy darab sült halat (és lépesmézet). 
fogta, SZEMÜK LÁTTÁRA EVETT BELŐLE (és a maradékot odaadta nekik).
 
Ha evett, ürített is. Akkor a mennyországban (és a pokolban) van vécépapír, budi és van angol vécé. Egyáltalán nem tréfálok. Akkor a mennyben (és a pokolban) kell lenni Csatornázási Műveknek is. Abban személyzeti osztály. Osztályvezető. Karbantartó műhely. Portás.
Különös.
Régóta úgy gondolom, hogy ha a túlvilágon a személyiség megmarad, márpedig megmarad; az pedig csak környezetével együtt érvényes -, akkor - régi tételemet igazolódni látom -, a mennyben nyilvánvalóan kell lennie Thalens (holland művészfesték-gyár) lerakatnak.
 
 
Laci rákérdezett:
Átfestettél egy képet, mutattad (utolsó). De aki Átfest az fessen Bét is. --A fölrakott kép az a régi? Vagy az új változat? 
 
...az a javított. A kép barátomé, meglehetősen tönkrement állapotban volt.
 
 
? 2004. szept. 20., hétfő 20:36
Mai (ajánlott) levelem:
 
Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont
Győr
 
Kedves Igazgató Atya!
 
Tudomásul vettem, hogy májusban fölkínált ajándékomat, 
a Keresztút-grafikasorozatot  nem kívánják fogadni. 
A mellékelt leporelló vissza is érkezett, köszönöm.
Amin csodálkozom, hogy ajánlatomra; 
Önnek küldött két levelemre egy titkárnői telefonnal reagált.
 
Szívélyes üdvözlettel:
 
 
 
Nem megy ez a bót. 
A leporelló már Szabó tábori püspöknél is feküdt fél évet.
 
 
? 2004. szept. 20., kedd 09:21
Ma reggel, fegyelmi igyekezetek, öt tételben.
1./  Háromkor ébredek, és azonnal eszembe jut a megoldás, ami évek óta--  Hogy hogyan lehetne a fontos tételeket a honlapomon megjelölni, hogy a néző el ne vesszen a rengeteg-- És hősiesen nem kelek föl a gépet bekapcsolni. Fél négy körül csakugyan visszaalszom.
2./  Kedves (és kedves csúsztatás) az a rabbis vicc, hogy szabad-e imádkozás közben cigarettázni (vakarózni). Persze, hogy nem szabad(na). És cigaretta közben persze, hogy szabad. Az ima két alapformája, mindkettő fontos.
3./  A Török utca - Margit utca  - Margit körút kereszteződésénél háromfázisú a lámpa, a türelmem meg csak egy. Aki ismeri, át tud menni a piroson. Pár hete döntöttem; megállok. Még keresem, mire használjam a vesztett/kapott időt. Ma a felhőket.
4./  Egy tájékozatlan futóvendég néni haránt lubickol a sávomban. Eldöntendő, milyen kis ívben kerülöm meg, vagyis mennyire dorgálom meg.
5./  Tanulok enni. Merthogy eddig türelmetlenül félfenékkel a széken, igaz, nehezen fér a lábam az asztal alá. De mostantól. Talán nem eszem le minden nap a nadrágomat.
 
 
Tegnap egy barátom e-mailen, ma pedig az öltözőben ketten is dicsérték a föltett verseket. Ez alkalomból ki is neveztem Gábort (gépészmérnök, ő küldözgeti nekem) Versrovat Vezetővé, és ezt rögtön ki is hirdettem. Mire a mellettem vetkőző doktor megjegyzi, hogy akkor ezentúl új név kell:
				   váli MINKET news
											      
 
19:33
A Petőfi híd budai hídfőjénél, 
ahogy a kocsik fölkanyarodnak, 
körbejárnak egy füves mezőcskét.
A nyáron bekerítették, 
szabadtéri szórakozó-centrum lett, 
pódiummal. 
Esténként ellepik a fiatalok, 
a környéket is.
 
Az Éjszakai repülés zenekar két napja 
itt adott koncertet. 
 
Balszélen Mike, a szintetizátornál, 
az én apám e jó öreg korcsmáros.
 								
20:25			
Valamit kaptam már a fent említett
(nekem eddig teljesen ismeretlen) Tóth Krisztináról. 
Íme: 		
 
...Részlet egy Jelenkor-interjúból...

A versírás, ha már egyszer valaki költő, gondolom, nem csak belső kényszer, feladat is. A köteteidből látom, volt egy pár év, hogy alig írtál. Nagyon nyomaszt, ha nem írsz?
– Ez természetesen iszonyú nyomasztó érzés. Hosszú időszakok eltelhetnek, amikor nem írok, és ilyenkor, lehet, hogy ez nagyon bután hangzik, de úgy érzem, hogy nem is élek igazából, nincs igazolva, hogy vagyok. Lelkifurdalásom is van, hogy nem végzem a dolgomat. Nem valamiféle küldetésről van szó, hanem ez a munkám. Ilyenkor fordítgatok, az üvegablakaimat csinálom, meg minden módon megpróbálok nyomot hagyni. Így azért nem telnek a napok hiába, de igazából ez alibizés. Közben ráadásul őrült feszültség és szorongás van bennem, ami néha átcsap kétségbeesésbe, hogy mi lesz, ha nem fog menni, mi lesz, ha elmúlik? Ilyenkor annyira csöndben van az a hang, vagy nem tudom, minek nevezzem, hogy attól félek, nem lesz következő vers, soha többé nem jut semmi az eszembe, és mindaz, ami bennem van, eltűnik majd egy idő után, vagy holt anyag lesz belőle, mert amikor majd újra elő tudom venni, már más lesz a szaga, a tapintása.
 
 
? 2004. szept. 23. csütörtök  05:39
Tegnap délelőtt festés közben megint Várady Szabolcs: Szellemhangok a rádióból - verse, CD-ről, végtelenítve. 
Órákon át. Persze úgy az igazi, ahogy ő szavalja-dünnyögi: hangszóró bekapcs. E vers mondatai kapcsán fogok negyedszer nekifutni Kormos István költészetének, ami eddig magas volt nekem.
Zelkkel más a helyzet, ő a legbensőbb baráti körben. 
 
Erről eszembe jut, ami versről meg tegnap reggel az öltözőben vitatkoztunk, hát ide teszem. 
Egy Illyés remek, négy sor. (hangszóróval)
 
09:25
Gábor! A másik Gábor jóvoltából, (váliNEWS Tiszteletbeli Versrovat Vezető) aki most reggel föllátogatott hozzám, és a gépemen megmutatta, itt van, ami hirtelenjében Tóth Krisztináról elérhető:
 
http://jelenkor.net/main.php?sztring=T%F3th+Krisztina&hol_szerzo=szerzok&hol_cim=cim&hol_alcim=alcim&hol_szoveg=szoveg&disp=keres
 
A kért interjú, közvetlenül, Scherter Judittól:
 
http://jelenkor.net/main.php?disp=disp&ID=524
 
http://www.jamk.hu/ujforras/990110.htm
 
A reguláris keresés pedig ez: www.origo.hu --vizsla -- 
1./ fejlécen beütni „Tóth Krisztina” idézőjelek között, vagy 
2./ i betű-- irodalmi lapok --Jelenkor -- jobb fönt keresésbe beírni: Tóth K.
 
 
? 2004. szept. 25., szombat  18:34
Ketten is szóltak az uszodában, hogy az új nagy Kieselbach-album alkalmából egy fantasztikus kiállítás is a galériájában, meg kell nézni. Modern magyar festészet 1919-1964. Misi azt is megkérdezte, szerepelek-e a könyvben. 1964 a vége? Nem lehetséges.
Délben megnéztem, csakugyan sosem látott nagyon jó Bernáth, egy szeretett Berény, és nagyszerű Egryk. És még sok minden. Vajda Északi tája, Bálint Endre főművek, gyönyörű dolgok. Még holnap nyitva lesz.
Közben egy kisasszony mellém lépett: Kieselbach úr most nincs bent, kérem, jöjjön a pulthoz, így én adok a könyvből egy példányt. A biztonság kedvéért még megkérdeztem, nem téveszt össze véletlenül Barcsay Jenővel? 
 
Elképesztő könyv. 1500 nagyméretű színes repró. Én ugyan könyvet nem tartok, de logikus volt az első kötetét rögtön mellé megvenni. Mikinek mindez újdonság lesz. 
Ugyanilyen hatalmas kötet, 1892-től 1919-ig.
Húszezer.
 
Utolsó aktív hetem következik. 
Utána nyugdíjas. 
Veszek-e még azután ecsetet a kezembe? 
(Vicc. Ujjbeggyel és ronggyal festek, 
régen óta.)
 
A köv. héttől soha többé nem mondhatom,
hogy nagyon fáradt vagyok, pedig.
Egy nyugdíjas ne panaszkodjon.
 
 
Közben befejeztem ezt: 
Tiszta műterem (A/04/25)
60 x 60.
 
 
? 2004. szept. 26., vasárnap  17:42
E-mail:
Üdv Mester!

Nézegettem ezt a Tiszta műtermet.
Nekem jobb, ha a zöld rongy bal alsó csücskénél vízszintesen levágom.
( és a felső részt hagynám meg ) Géza.
 
Isten tudja. Lehet. 
Mindenesetre akkor egy keretet is kéne hozzá gyártani.
 
21:15
Anyácskám mondja telefonba: hallom, laposodik a váliNEWS. Nem kell mindennap írni.
Rémülten cenzúráztam majd felére az e havit.
 
Majd igyekszem.
És ezentúl inkább festegetni fogok.
Avval legalább nem fogyasztom az áramot.
 
 
? 2004. szept. 27 hétfő 16:59
Már több kiló Tóth Krisztina a VERSEK-DEPO folderben, nagyon jó (nekem). Ezt ma kaptam:
 
KÁBELKUTYA

lóg a falból a halál
elvarratlan vezeték
nem lesz úgy mint soha már
ha elalszol soha még

kóborkutya-ugatás
kóboráram megy a falban
fölgyullad valami más
amit soha nem akartam

lóg a falból lóg a kábel
elvarratlan vezeték
nem vakolják soha már el 
körbejár és beleég

lyukat ás a drót alatt
jön a kutya be a kertbe
körbeszaglász ott marad
karikába merevedve

aki éber ne érintse
aki alszik az füleljen
hogy a falban hangja nincs-e
álmában se válaszoljon


Alanyi költő barátom lábjegyzete a fenti vershez:
 
A Kóboráram villamos gépekben és készülékekben keletkező olyan áram, amely rendeltetésszerűen áramot nem vezető alkatrészekben folyik /pl. csapágyáramok/, a villamos vezetékhálózatok üzemi áramerősségénél nem nagyobb... Földzárlati áram, eredhet a nullavezető szakadásából...	
 
Mostanában fejezte be Frank János (elfejtettem elmenni a temetésére), ő magyarázta egyszer nekem. Az ötvenes években az orosz szövegeket buzgón fordították, túlbuzgón átvéve a nyelvtani szerkezeteket is. Így divat lett, még elvtársi beszédben is a névelőket elhagyni. 
A fenti címszó is akkor keletkezhetett.
 
 
? 2004. szept. 28. kedd 09:25
Mégiscsak (meg)történnek a dolgok. Tegnap ezt a levelet vittem föl a Várba:
	
Kedves OSzK!
 
Életművemet; minden festményemet, grafikámat közzé tettem a neten, a hozzájuk tartozó opuszjegyzékekkel együtt. 
Három könyvemet is digitalizáltam. (Napi 25-30 látogató.)
Mindezt CD-ROM formájában már évek óta őrzi a Könyvtár.
Úgy gondolom, nem magánügy, hogy ez a teljes adatbázis halálom után is hozzáférhető legyen.  
Ezért előzetes egyeztetésünk alapján a http://deske.hu -domaint a mai napon az Országos Széchenyi Könyvtárnak ajándékozom. Köszönöm, hogy fogadják!
Szívélyes üdvözlettel:
 
Még jeleztem, hogy tíz év domain kezelési költséget most kifizetek (helyettük), előre. (Ötvenezer.)
 
Délután telefon a Szent Margit Kórházba - megsúgták, kihez érdemes menni -, hogy mikor fogadnának gyomortükrözésre. 
-- Ó, a főorvos úr új beteget nem fogad, holnap telefonáljon, akkor bent lesz hattól ötig.
Hattól? Hoppá. Öt ötvenkor Óbudán a szobája előtt, a beutalót zárt borítékba, hogy meg kelljen állnia, míg fölbontja. 
--Éhgyomorra? Üljön le, a nővér csak hétre jön, akkor megcsináljuk. Egy folyosói padon olvastam addig a reggeli zsolozsmát. Fél nyolckor már dugták is a csövet, végén kis erősfényű petróleumlámpával. Mentolos ízű volt. Utána kissé késve uszoda. Nincs gyomorfekély, a gyomorszájam lötyög stb., operálni nem kell, tünet esetén gyógyszerelés. A torkom még fáj. 
Megúsztam.
 
21:35
Szüts átküldte új képét:
Nekrológ
evvel, hogy: 
megfestettem az Ernstben a kiállításodon elmondott novellámat... 
m.
 
 
...vagyis az én nekrológom.
Nincs róla hamarjában véleményem.
De nem is ez a fontos.
Leginkább használni kell;
be kell fogadni.
 
Különös.
Feszes.					
 
 															
? 2004. szept. 30. csütörtök  12:34
Kivettem három nap rendes évi szabadságomat, polcépítés a Nagylexikonnak, kinéztem az ablakon, ilyesmik. 
Ilyen (lenne) a kilátás (ha nem lennének húsz éve az üvegek lesmirglizve.)
 
Nagyablak - 
 
Az oldalablak látvány pedig ilyen (lenne).
 
 
Illetve hát - pontosabban -, ilyen, csak így kevésbé mutatós fotón.
(Ennek kapcsán összepróbáltam a 2,8/70-200-as és a 4,5-6,7/100-300-es zoom objektívet, hihetetlen minőségkülönbség, a drágábbik javára. Persze monitoron, 72 DPI-vel mindez alig...)
 
 
16:32
Kedves Dezső! Kérlek tedd fel az internetre:
 
NAGYRABECSÜLT KOLLEGÁIM, KEDVES BARÁTAIM!
Valamennyiőtök szeretete hozzájárult ahhoz, hogy Áron fiamon a hatalmas műtétet végrehajtották. Meg nem gyógyíthatták, de az életét megmentették. (Mint a lőtt vadat, úgy kizsigerelték, négyszer volt a klinikai halál állapotában... jelenleg fizikai állapota kielégítő.
Hogy ezt a kiállítást bemutathatja, összefügg a Ti szeretetekkel.
Kérem, tiszteljetek meg bennünket avval, hogy eljöttök a megnyitóra!
DOHNÁL ÁRON szobrászművész képeiből rendezett retrospektív kiállítás a Magyar Kultúra Alapítvány székházában
Budai Vár, Szentháromság tér 6.
megnyitó: október 11., hétfő 5 -kor.
 
Emlékeztetőül: az idén, ha jól emlékszem, januárban gyűjtött a papa pénzt, hogy fia gyógyítása milliókba kerül...
 
szept: 817
	
	augusztusi levél

  
  

a szeptemberi levél
 
115. levél J.-nek, Le-Meux                                  váliNEWS
2004. OKTÓBER
 
? 2004. okt. 1. péntek  11:49
Utolsó zógenanánnte aktív napom. Holnaptól nyugdíjas státuszban. Megünneplem, harmadik napja rend a fiókokban, a gépben.
Meg ötvenegy Illyés verset teszek át magnószalagról CD-re. Legtöbbjét maga mondja, megrendítően.
 
Tanszékvezető barátnőm évtizede a Magyar Narancsot olvasgatta, hogy egy új generáció lépett föl, más gondolkodással és más mondatokkal. Aztán ez (számomra) Uj Péter virtuozitásában csúcsosodott ki, és lassan el is terjedt. A most kezembe került cikk ennek női változata, de jó, hogy ilyen is lett. Tetszik. A két riporter ott is éjszakázott a nagy éves Sziget-bulin:
 
ERESZD EL A FRUFRUM!
 
Délben felébredsz és megpróbálod levakarni magadról az előző napi smink maradványait. Aztán sátradból félig kilógva a térded közé szorítod a szolidan maszatos tükördarabkát, előkotrod a melegtől lekonyuló szemceruzádat és felkelted az új napot. Máskor, de főleg máshol így nem mennél emberek közé, az fix. De most magabiztosságot erőltetsz az arcodra...
Végigméred a versenytársakat, és ráébredsz: simán benne vagy az erős középmezőnyben. Résen vannak  a hímek, csak győzd őket levakarni magadról.
- Megnézed, milyen klasszul felállítottam a sátramat? - próbálkozik egy még behúzható sörhasú egyed.
- Nem reménytelen a technikád, de még dolgozz rajta, légyszi - hárítasz egy frivol mosollyal..
 
A Szigetre tűsarkúban, tüllszoknyában nem sokan érkeznek. A végtelennek tűnő bazársoron viszont ilyen és még hajmeresztőbb, kislányos és nőcis ruhadarabok között tobzódhatunk... A pajkosabbaknak fröccsöntött ördögszarv csillogós vasvillával, feszülős-csatos műbőr mini, pompomos, csipkés alig-kombiné és méregdrága harisnyatartó. Azok, akik naivan csak bridgetjones-os bundabugyit hoztak magukkal, s hirtelen komolyabbra fordul aktuális kapcsolatuk, beruházhatnak egy, a  sátor sötétjében akár csábítónak ható, 300 forintos bóvli tangára...
Akkor ébred rá az ember lánya, hogy nem ő a pasik vágyának tárgya, amikor a húszezer forintos ókutűr  kiskosztümöket böngészve az éhes férfiszemek és a krómrudakon vonagló go-go táncoslányok közé keveredik, feszélyezve a meghitt, közösségi nyálcsorgatást. Pedig a valóság rideg: a csilli-villi csótányroppantó csizmában riszáló cicababák frissen ragasztott műkörme alatt is ott ül a kosz...
Kifejezetten lányoknak szól a Ki nyel ma, ez a férfiasan szellemes elnevezésű sörivó verseny. Kicsit gyanús azért, hogy a másik két nekünk szánt móka - az iszapbirkózás és a vizespólós rivalizálás - is a másik nemet gyönyörködteti...
										Népszabadság, 04.8.10. Pintér Anna - Szablyár Eszter
 
 
? 2004. okt. 2. szombat 04:51
Pilinszky ma hajnali ajándéka. Nekem. 
...Egy napló nem arra való, hogy nyomot hagyjunk a világban. Ellenkezőleg. A hajnal vagy az éjszaka csendjében épp ahhoz segíthet hozzá, hogy megszabaduljunk önmagunktól. Sylvia Path jár az eszemben, akit az angolok ma úgy tisztelnek, mint mi József Atillát (különben Ted Hughesnek, az angolok legnagyobb élő költőjének volt tragikus sorsú felesége). Sylvia ismeretlen fiatal amerikai lány volt, amikor elnyerte az egyik legnagyobb irodalmi díjat. Feljött vidékről, átvette a díjat és a vele járó pénzesutalványt, majd elment bevásárolni az egyik áruházba. Utána fölment a hotelszobájába a negyvenedik vagy ötvenedik emeletre, s darabonként kidobálta mindazt, amit előzőleg megvett. Hát így kell, így kellene naplót írni.
Nemrég olvastam Ionescu naplóját... ismét meggyőzött arról, hogy korunk egyik legjelentősebb tehetsége. Naplója viszont mégse sikerült, de ez a kudarc fölér egy diadallal. Hogy miért? Mert senki nálánál nem látja jobban vereségét...
								Napló / Új Ember 1973.7.22. in: P. publicisztikai írások. Osiris, 1999
 
 
? 2004. okt. 3. vasárnap  21:03
Minden vasárnap reggel a templom előtt, illetve kissé arrébb, valószínű, a többi koldus elkergeti. Ennek cigány vénasszonynak még sose adtam. De ma valahogy. Elkaptam valami jó félmondatát az Isten áldja meg mellett. Átvette a pénzt, közben szemét összehúzta, szája grimaszba, mint aki félrenyelt, amitől arca ezer ráncba szaladt. Ez rászorultságát és szenvedését volt hivatva megjeleníteni, sikerrel. Így fejezte ki köszönetét. De oldalra figyelt, gondolom közelgő lehetséges kuncsaftok. És mindeközben szeme megdöbbentően közönyös volt. Végezte munkáját.
 
 
? 2004. okt. 4. hétfő 21:23
 
Reggel egy műszert raktak rám, 24 órára, a holnapi uszoda elmarad. Ebből az alkalomból egy ronda önarckép a tükörből, fülemhez szorított géppel. Al-kaida önkéntes a rászíjazott fekete dobozzal.
 
Délelőtt Erdély:
 
Zachariás az anyja életére is megesküdött, hogy mikor ő mint tizennyolc éves suhanc az Ünő-kő bérc alatt volt a Komázdy grófok erdésze mellett, hát ő maga is szemével látott három vadkecskét.
Merre van ez az Ünő-kő? Hát ezt a KIrálykorona-sziklát hívják Ünő-kőnek a másik oldalán. Az a deles felén fekszik a bércnek. Ottan vannak falvak egészen fönn, a bércen, ahol itt, az északos részen már csak törpefenyő nő és havasi eper.
...Az öreg kulcsár gyerekkorában még minden évben kijöttek a grófék, sok-sok úrral, a vadkecskére vadászni. Csak hajtókkal lehetett ezeket a vadkecskéket puska elé keríteni, mert vadászkutya nincs olyan, se vizsla, se kopó, amelyik a vadkecskét nyomon kergeti...
 
Múlt szombaton a bolhapiacon: Tersánszy: Kakukk Marci második kötete. Tőle még soha semmit, és Zelk is olyan szeretettel beszél róla. Így hát, amit húsz éve nem;  egy délelőttöt karosszékben.
 
 
 
Délben telefon, hogy a Kieselbach Galériában látták
egy 74-es képem.
Hogy az október 12; vígszínházi árverés
anyagában szerepel.
 
Délután be, a képakasztó cédulát a hátára ragasztani: 
Tisztelt Gyűjtő, kérem a címét megadni... 
A képet majd húsz éve ajándékoztam 
egy volt évfolyamtársamnak.
 A/74/27 A nap háza, 
136 cm, most 650 ezerről indul.
 
Hiába, az ember sokat változik
harminc év alatt.

 
Aztán át Somogyi Gyurka Galériájába, 
leültetett, elbeszélgettünk. 
Majd a fejem fölött egy kis képre bökött a falon. 
Az élet meglepetésekkel teli. Beleszédültem a lehetőségbe, mindenféle forróságok, aztán döntés; megvásároltam.
 
1999 Utolsó műterme (A/99/38) Ez itt.
 
Tavaly került el tőlem, igen alacsony áron. 
Korrektül és kedvesen ugyanannyiért kaptam vissza.
Egy gyűjtő adta be, hogy túl sötét neki. 
Még mindig akad egy-egy kép, 
amiért - tőlem elkerülve - évekig fáj a szívem. 
Közéjük tartozott. 
Persze elkerül majd ez is. De addig egy picit.
 
 
? 2004. okt. 5. kedd 08:19
Kata szólt - tök elfelejtettem -, hogy ma tízre jön a Duna-TV, a születésnapom alkalmából (?).
 
Átgondolandó, mit fogok mondani.
Hát hogy is állunk evvel, vagyis az öregedéssel, vagyis a halállal.
Azt mondják nekem: Isten éltessen. Ez kérő ima.
Hatvankettő. Azért érdekes, merthogy nyugdíjas lettem. 
Foglalkoztat, még eléggé zavarosak a gondolataim.
Nyugdíjas. Erre Ottlik szintén zseniális felesége ezt mondja: 
 
- Tudod, tudod, Piroska, hogy hatvan évesek leszünk? Az ilyen hatvanéves áll a zöldséges boltja előtt, és a botjával belepiszkál a kirakott krumpliba meg a hónapos retekbe, hogy mi ez? Ez a szemét? Ez magának krumpli? Isteni lesz!
													(in: Szántó Piroska: Akt. Nagyon jó könyv.) 
 
Hogy nyugdíjas. Harminckilencezer forint. Ezt se érdemlem meg, egész életemben adócsaltam. A képeket zsebbe fizették.
Hogy nyugdíjas. Egy zsidó barátomnak magyaráztam, ez olyan, mint amikor a zsidóktól elkobozták a rádiót. Nem jó, de nem a döntő pillanat. Mégis, egy állomás. Hogy nem egyszerre, hanem lépésről lépésre jönnek majd, amik jönnek, szoktatás. Varsa a tóban, csak előrefelé lehet.
(Nagyon nem tetszett neki a hasonlat, azt mondja, ez túl messzire visz...)
 
Hogy öregszem. Hogy szőrösödik a fülem. Hogy leeszem a mellényemet. Hogy tanulom a halált.
Illyés már fiatalon sokat nyafog ez ügyben. De mindig sikerül átbuckáznia a fején. Ezért szeretem annyira. Zelk csodálatosan tiszta, üvegcsengésű öregedés-gondolatai. Ahogy (versében) leül asszonya mellé, megfogja a kezét, és bíztatja; beszéljük meg. Déry a Kedves Bópeerben, a megrendítő utolsó mondatok, ahogyan búcsút int, majd fölemeli a ceruzát-tollat, és dolgozni kezd.
 
Születésnapom alkalmából bevallottam magamnak, hogy már hónapok óta általában csak ezer métert úszom. Unom és fáraszt. Pedig. És hogy ezentúl akár ez marad. 
 
Nézzük a másik oldalt. Pár éve, hogy ezeket a leveleket a neten naponta vezetem. Visszaolvasva, döbbenve vettem észbe, mennyire gazdag életem van. Mindig úgy búsultam, hogy nem fogok meghalni, hiszen nem is éltem. Ötven év vakság.
Mi van? Annyi fenyőléc a polcon, hogy hirtelen kedvemben akár tíz keretet is össze tudnék állítani belőlük.
Aztán. Lettek nagyon jó fogóim, és van már csupaszolóm is. Amerikai. A kábelvégeket egész életemben körömollóval pucoltam.
És tegnap még a szürke sapómat is megtaláltam.
 
Vagy lépjünk hátrébb, mint Illyés: A reformáció genfi emlékműve előtt - versében. Hátrálnom kellett közelükből: mindet nem fogta össze, csak messzibb tekintet. / Fölhúzódtam a kert felé a fákig, / s lelkemben is hűs tárgyilagosságig.
Vissza harminc évet. 1974, a Fényes Adolf-termi kiállításom katalógusszövegéből (macintosh: kiállítások / önálló / Fényes Adolf) idézem az ide vonatkozó sorokat:
 
körülnéztem: főiskolás nyarak, akkor még autóstoppal az ország, aztán Európa legtöbb képtárát
 
Igen, megvolt. Azóta a koreai múzeum és a  Metropolitan Múzeum is. Köszönöm. Tegnap délelőtt épp Erdélyben jártam, Tersánszy Józsi Jenővel.
 
 "pénz: reklámgrafika, ösztöndíjak, fotózás, egy cikksorozat"
 
Mennyi is? Vagy negyed százada megélek a képeimből. Pedig nincs galériásom, nem tanítok, nem illusztrálok, és nem kapok freskó megrendeléseket. Szerencsére. 
 
"Könyvek: Seneca, Déry, Strindberg, Thomas Mann újra meg újra."
 
Ettől ma se igen léptem tovább. Valahogy elég is. Vasárnap elakadtunk kocsival kirándulás közben, nyugodt mozdulattal nyúltam a kesztyűtartóba a József és testvéreiért.
 
"Pihenésnek egy kevéssé izgága bernáthegyi."
 
Pihenés az alvás, amúgy nincs rá szükségem. Egyik munkából váltok a másikba. És ez így rendben is van. Köszönöm.
 
"Gyűjtök: még könyvet sem, az a 20-30 is cserélődik, bútoraimat fenyőlécből eszkábáltam, remélem, soha nem fogok többet kívánni"
 
Maradt. Köszönöm. Bár az új Nikon-gépem baromi drága.
 
"Nem elfelejteni: nagyanyám halálos betegen is mosolygott (ritkán látogattam)"
 
Ajándék, hogy ebben haladok. A második mondat pedig gyónás és figyelmeztetés. Az énközpontúság. Itt sok feladatok. Unokáimat nem ismerem.
 
"Mit mondjak még? Homo contemplator - tűnődő ember szeretnék lenni."
 
Semmi nem szeretnék lenni. Vagyok egy (öregedő) ember, aki megcsinálta a dolgát, amennyi telt tőle. Van harminc jó képem. (Legalábbis a neten) mindenki számára hozzáférhető. Köszönöm. Tovább. Ahogy az őrnagy, amikor Svejk vigyázzt vezényelt a közlegényeknek a reteráton: Ruhig. Weitermachen.
 
 
? 2004. okt. 6. szerda  08:49
A Lukácsban most Zelkben utazunk. Nagyon szeretem. Ezt kaptam ma:
 

ZELK ZOLTÁN (1906-1981)
...Érmellék szűkösen élő paraszt-zsidó-cigány világában... Az onnét indult Zelk Zoltán - noha apja kántor volt - a héber betűket sem tudta kiolvasni...  nem tanult ki egyetlen ipari szakmát sem, alkalmi segédmunkákból keresett annyit, amennyit tudott... 
A következő években ugyan találkozott az erdélyi munkásmozgalommal: anekdotázva mesélgetett emlékei szerint úgy 15 éves korában már szocialistának, sőt kommunistának mondotta magát. De nemhogy ekkor, soha életében nem olvasott egyetlen Marx, Engels vagy éppen Lenin írta könyvet. Később, amikor országos hírű kommunista költőként ünnepelték, a párt büszke volt rá, a legmagasabb díjakat és kitüntetéseket kapta, persze már titkolni igyekezett, hogy valójában fogalma sincs arról az ideológiá-ról, amelynek jelszavaiból nagyon szépen hangzó és jól szavalható költeményeket adott a mozgalomnak. 
 
...szinte elképzelhetetlen, mennyire műveletlen volt. Ezt nagyszerűen tudta palástolni, mert nagyon kedves csevegő volt, sokat tudott az életről, élőbeszédének is élvezetesen szép stílusa volt.... Az is emberi jelenségéhez tartozott, hogy kifejezetten csúnya, de mégse taszító megjelenésű férfi volt, és első elözvegyüléséig szelíd, meghitt házaséletet élt-ennek ellenére a nők, a legkülönbözőbb jellegűek, mindig nagyon kedvelték.

 ...amikor a költő elözvegyült édesanyja is felköltözött már rég Budapesten élőfiához, a mindhalálig buzgó zsidó öregasszony és úgyszintén mindvégig buzgó katolikus menye példaszerűen szerette egymást, együtt őrizték az akkor már meglepően szegényes otthonban a közben már nagy hírű, a meghitt otthonon kívül nagy társasági életet élő, hírhedetten lóversenyező-kártyázó költőt, aki, ha volt pénze, elherdálta, ha nem volt, akkor tarhált. 

 Ha éppen nincs pénze - és gyakran nincs pénze - bármelyik íróhoz-költőhöz-szerkesztőhöz ellátogathat, ebédet bizonyosan kap, de általában némi készpénzt is. 
 
...a kritika szavai Rákosi személyi kultusza ellen, az örökké hangulatoktól vezérelt Zelk egyszerre átcsapott a tiltakozás hangjába. 1956-ban a forradalom legzengőbb lelkesítője lett. És neki - úgy látszott - hinni is lehet, hiszen aki olyan elragadtatott kommunista volt, az felettébb hiteles, ha rádöbben, hogy éppen az ellentéte igaz mindannak, amit addig hirdetett.
 
... nevezetes és népszerű ódát írt arról, hogy a magyar csapat megverte az angol csapatot. A lelátók, szerkesztőségek és irodalmi társaságok világában a gyász is lassanként lecsendesedett. 
 
Mindenki tudta, hogy milyen: telis-tele volt ellentétes tulajdonságokkal. De úgy, ahogy volt, szeretetre méltó, kedves embernek, műveletlenül is okosnak, színvonal-egyenlőtlenségében is istenáldotta költőnek tartották. Mert az volt.

http://www.mek.iif.hu/porta/szint/tarsad/irodtud/magyarir/html/zelk.htm
 
Ezt meg önerőből:
 
Zelk: FELELJ, HA VAGY
 
Szélfútta levél a világ.
De hol az ág? de Ki az ág?
 
SÍRFELIRAT
 
Szégyenemre nem nő más, csak szégyen -
az is szégyenem, hogy túléltem
hullásod Lelkem, Csillagom:
bocsásd meg, hogy én itt maradtam,
hogy néhány percig még itt laktam
e lakhatatlan csillagon.
 
? 2004. okt. 7. csütörtök  11:01  
A Duna TV-ben este tízkor leszek, pár perc, a rendező szerint jól sikerült a vágás.
 
20:21
Kányádi Sándor: ZELK ZOLTÁN MEGHALT

 felköltöztek a szavak
 a mennybe
 csönd van
 csak az úr léptei
 kongnak az űrben

 korlátot, kerítést áttörve
 fekete pántlikásan
 futnak a lovak
 szatmárnémeti
 szinérváralja
 irányába

 nincs aki
 megjuházza

 1981  
? 2004. okt. 9. szombat  02:56


Megint nekiugrottam a sok éves gondnak. Festményfotózáskor a négy vaku beállítása, hogy a képmezőn egyenletes fény-, nagyon keserves, hosszadalmas. Pedig a padlón az állványok helye be van jelölve. Most a falra kerültek, s vagy 80 mérés után sikerült. És a megoldás: az elfordulékony vakufejeket szigetelőszalaggal. 
 
Úgy tűnik, egy tavasszal kezdett képet befejeztem. Nyáron vidékre is levittem, folytatni. 
Egyelőre nem tudom, mit gondoljak róla. 
Hogyan keveredtem ilyen színvilághoz? 
Műterem, koraősz A/04/24, 60 x 60 cm. 
 
24 órás szívvizsgálatok után leletkiértékelés. Legutóbb egy napig vérnyomásmérő lógott rajtam, éjszaka óránként fölébresztett. (Mondtam a doktornőnek, hogy a biztonság kedvéért ilyenkor mindig megmértem a testsúlyomat is, de a szeme se rebbent. Reméltem elneveti magát. Miki szerint szokva van.)
Végeredmény: semmi, illetve időnként magas vérnyomás. Majd, ha kell, gyógyszer.
 
    
 
 
? 2004. okt. 10. vasárnap 19:26
A sütemények a frigóban aszalódnak, pár napja csak az első éhség múltáig, a szokott felét, eszem. Tulajdonképpen csak azért, hogy történjék valami. Éhes vagyok, és ez érdekes.
 
Vasárnap, de eső. Így a Szépművészeti Múzeumba, Robinak kedvenc képemet megmutatni: A patak. Évek óta visszajárok hozzá. Tán negyven centi az egész, kerete nélkül. Fernand Khnopff 1858- 1921, belga lehet. Most volt gyűjteményes kiállítása Brüsszelben, a neten semmi mást nem találtam róla.
A Magyar Nagylexikonban nem szerepel. 
Elbűvöl.
A kompozíciója. A zöldjei. Ahogy a puha formáit egy-egy szálkás vonallal osztja, rendezi. Aprólékos, mégis nagyvonalú.
A selymessége - a reprón sajnos nem jön ki.
Igen, Ferenczy Károly kortársa, az intimitása, csendje is hasonlít rá.
 
Ha az ember a főbejárattól balra indul, és addig gyalogol, míg visszaér a középső aulába nyíló ajtóhoz, ott van egy háromlábú állványon, pompás faragott arany keretben. Aminek cirádáit itt a képen le kellett vágnom.
 
 
 
Úgy látszik, megértem az apaságra. Másodszor álmodom egy páréves fiúcskával. Időnként szót váltunk, felnőtt módra, komolyan.
A nyakamban viszem, majd a karomban. Hozzám bújik, és ez boldoggá tesz. 
Igen, talán, ha az unokáim nem négy kilométerre. 
És engem pedig nem feszítene annyira ébredéstől villanyoltásig a munkám / játékom...
 
Erről eszembe jut Ruttkay Éva. Nagy napszemüveg, kék monoklit takar. A riporternő fölháborodik: Ha engem egy férfi megütne, én aztán soha többé... Ruttkay hallgat, hallgat, aztán: mert még nem szerettél soha valakit igazán...
 
Erről meg egy Szabó Lőrinc anekdota. Kálnoky László, akkor épp a Szépirodalmi szerkesztője dolgozószobájában; egy budai presszóban fogadta Szabó Lőrincet, egy kefelevonat sürgős javítása ügyében. Szabó Lőrinc levette a szemüvegét a kézirathoz, de hogy addig se mulasszon semmit, megkérte barátját, írja le a közben belépő nőket. Kálnoky a maga akkurátus modorában konferált: Kérlek szépen, most belépett egy nő, úgy harminc, harmincöt között. A frizurája ápolt, melle szép, csípője kissé széles. Most belépett egy lány, húsz körüli, formás fej, penge orr, lábai formásak, lábfeje nagy... a harmadiknál Szabó lecsapta a tollat: Mit képzelsz, te egy Adonisz vagy?!
 
 
? 2004. okt. 12. kedd 10:15
Második napja ágyban, átázott a cipőm vasárnap. De azért ma hattól pokrócba csavarva kísérleteztem, míg sikerült Zelk Sirály tizennégy oldalas versét három oldalra tömöríteni. E-mail. Gábor már nagyon szeretné megismerni. Most vissza az ágyba. 
Tulajdonképpen meg is mutathatom. Remekmű. Evvel a versével Zelk legnagyobbak között van. (Ha az ember a képre rámegy a kurzorral, hamarosan megjelenik a mentés stb. piktogramja, s evvel egyidejűleg a jobb alsó sarokban  följön az kis hülye rózsaszín pajzs. Amivel a képméret növelhető. 
Sirály-1  
Sirály-2  
Sirály-3
 
Ha már benne vagyok. (Most ezt is megtanultam.) Így kényelmesebb olvasni: ez a változat pedig kiprintelhető, de előtte el kell menteni, úgy!
 
Sirály-1-printre
Sirály-2-printre
Sirály-3-printre
 
(Hetedik órája kísérletezem vele, pokrócba burkoltan. Röhej, ennyi idő alatt százszor begépelhettem volna.)
 
18:12
E-mail válaszom (volt diákomnak meghalt egy kedves tanára, nehezen tudja földolgozni):
 
Én fiatal korom óta trenírozom magam a búcsúzásban, valószínűleg tévedés. 
És szép dolog az, ha valaminek vége van. Ünnep.
 
 
 ? 2004. okt. 13. szerda  12:46
 
Egy igazi és anonim ajándékot kaptam ma, postaládámba bedobva: 
"Szia Dezső. Az Isten éltessen." 
Ki lehetett?!
Két kazetta zene. 
De lám - így - meg tudom köszönni. 
Köszönöm! 
 
Lám, a szülnap! Barátnőnktől egy erdélyi templomot kaptam. 
Nagy ereje van. 
Zeykfalva, Hunyad megye, XIII. század. 
Nem tudom, innét hogy fogom fönntartani, gondozni. 
 
Emlékeztetet arra, hogy húgom tizenvalahány éve az egri püspöktől 
a bélapátfalvi templomot kapta meg. 
Mellé is építette volna a rendházát, de kiderült, kőtörő üzem a közelben.
 
Fiam pedig két Edit Piaf CD-t készített számomra - öt óra! - zenét vett le a netről, úgy válogatta a legjavát. Ez a fajta érzelmes régi-régi nótafajta megrezegteti szívem húrjait.
 
 
? 2004. okt. 14. csütörtök  09:32
Tegnap olvastam egy megdöbbentő cikket. Annak ellenére megdöbbentő volt, hogy előzményeit véletlenül ismertem. Pár hete szokott kirándulásunkon a Mozgó Világ szerkesztője, Robi vitatkozott rajta Jánossal, akinek a szöveget előzetesen véleményezésre megküldte. Ezt a cikket egy orvosi lap visszadobta. Orvos barátunk szerint jogosan, mert bár a cikk vádjai döntően igazak, de a valódi betegek dolgairól is kellett volna beszélni. Én, szakértelem nélkül, a diskurzust hallgatva akkor úgy véltem, rögtön egy ellencikket is illene mellétenni. Elolvasva: jó ez így.
 
Szendi Gábor pszihológus:  A DEPRESSZIÓIPAR
(persze részletek, a kiemelések is tőlem.)
 
A LEGÚJABB KOR TALÁN KÉT LEGNAGYOBB TALÁLMÁNYA A SZÁMÍTÓGÉP ÉS A DEPRESSZIÓ. 
MINDKETTŐ BOMBAÜZLETNEK BIZONYULT. Ugye már a csapból is az folyik, hogy a depresszió, na meg a pánik: népbetegség. Rohanó korunk és a stressz - AHOGY  A MÉDIA NYOMATJA NEKÜNK - megbetegíti az embert. Tegyük fel most a következő egyszerű kérdést: 
hogyan van az, hogy van egy rakás antidepresszánsunk, amelyek (például a csokornyakkendős tévépszihiáter szerint) egy csapásra megszüntetik a depressziót (és persze a pánikbetegséget), miközben a betegek száma mégis egyre nő?
 
Az ötvenes években, pár évvel a világháború borzalmai és a holokauszt után egymillió lakosra 50, azaz ötven melankóliás beteg jutott - ez Magyarországon 500 beteget jelentett. Ma a lakosság legalább 10-15%-át tekintik közepesen vagy súlyosan depressziósnak. ENNYIRE MEGVISEL BENNÜNKET A JÓLÉT?
1984-ben... több ezer nőt kérdeztek ki, voltak-e már depressziósak. Az ötvenes-hatvanas években születettek között 7-10 % volt, azok között viszont, akik 1910 között születtek, (vagyis megéltek két világháborút, egy gazdasági válságot, egy korai és egy vietnámi háborút, ahol egypár rokonuk meg is hallhatott), mindössze egy százalék...
 
Krafft-Ebing (1885) óvott attól, hogy összekeverjük a biológiai gyökerű búskomorságot az ÉLET NEHÉZSÉGEI ÁLTAL OKOZOTT BOLDOGTALANSÁGGAL. Ez utóbbi ugyanis - bár nem kívánom senkinek - NEM BETEGSÉG.
 
[A divatbajött orvosi elmélet szerint] a depresszió olyan, mint az uszodában a víz: van, ahol csak a bokáig ér, de beljebb haladva meg is lehet fulladni benne. Azt sugallja, hogy lehet az agyban kicsi meg nagy eltérés, vagyis van, mondjuk egy anyag, amiből ha kicsi hiányzik, akkor enyhe a depresszió, ha sok... AZ ORVOSNAK TÖBBÉ NEM KELL FIRTATNIA AZ OKOKAT, hogy családi örökség-e, vagy szerelmi csalódás... teljesen mindegy, mert a végső út a biokémia.  Hamarosan megszületik a szterotonin-mítosz. Az Úr megteremté az antidepresszánst, s hogy ne árválkodjon szegény, teremte hozzá sok-sok depresszióst. 
Megszületik a klórpromazin nevű gyógyszer: 1952 az emberiség történetében először egy vegyület hatására évtizedek óta skizofrén betegek visszafordultak az életbe. A szer a BETEGEK szempontjából felbecsülhetetlen volt... csak 1955-ben 75 millió dollárt hozott a konyhára. HATALMAS ÚJ PIAC NYITOTTA MEG KAPUIT. A gyógyszergyárak vérszemet kaptak...
Ma e gyógyszerek a gyógyszerpiac slágertermékei, évi 40-60 millió receptet írnak fel... A pszihiáterek nem hittek benne, hogy szociális, munkahelyi és házassági problémákat gyógyszerrel kezelni lehet. ma sem lehet, viszont hisznek benne. A PROZAC például 15 éve sztárgyógyszer. Holott  kilenc vizsgálatból hétben az antidepresszáns nem volt hatásosabb a placebónál. Kirschék kísérleteinek zárógondolata: LEHET, HOGY [munkahelyi stb. problémákra] AZ ANTIDEPRESSZÁNSOK CSAK JÓ DRÁGA PLACEBÓK. 
 
.MA AZ EMBEREK NEM MAG AKARJÁK OLDANI A PROBLÉMÁIKAT, HANEM MEG AKARNAK SZABADULNI A ROSSZKEDVÜKTŐL. A valódi depresszió súlyos betegség, ez a depresszió fogyasztási cikk. A történet majd egyszer majd MARKETINGBRAVÚRKÉNT szerepel a PR-tankönyvekben. A valódi depressziósok kevesen vannak, ők nem jelentek komoly piacot.
Abban a pillanatban viszont, hogy összemosták  a biológiai és a környezeti hatásokra kialakuló depressziótípusokat, LÉTREJÖTT EGY KIMERÍTHETETLEN VÁSÁRLÓRÉTEG. CSAK, MERT ELHITETIK VELÜK a rendelőkben és a médián keresztül, hogy az ő bajuk a depresszió, és ennek egyetlen kezelési módszere a gyógyszer.
A tőke semmivel nem szemérmesebb a gyógyszerüzletágban, mint az alkoholiparban... pontosan tudják, hogy mekkora károkat okoznak az emberek egészségében...
Ezeket a "depressziósokat" UGYANIS NEM GYÓGYSZERREL, HANEM pszihoterápiával lehet rendbehozni.
 
És közben vagy nyolc oldalon meséli, hogyan hamisítják meg a gyógyszerkísérletek eredményeit, hogyan tájékoztatják félre az új gyógyszerekről az orvosokat, hogyan publikálnak  - szaklapban is! - hamis eredményeket, hogy a gyógyszergyárak által finanszírozott kontrollok 3,6-szor jobb eredményeket mutatnak ki a független méréseknél, stb. Azt is körbejárja, hogy e gyógyszerek [független kísérletek szerint] nemhogy nem segítenek, nem hatásosak, de rögzítenek egy betegségtudatot, és evvel konzerválják a betegséget, valamint a gyógyszerfüggőséget [PIAC!]. Mellékhatásai károsak, például a májra, és növelik az öngyilkossági hajlamot. 
Figyelemreméltó. 
MOZGÓ VILÁG, 2004. októberi szám.
 
13:16
Hallom, a cikk miatt már többen tajtékozva betelefonáltak a szerkesztőségbe. De hogy válaszoljanak rá, egyikük se vállalta...
 
 
? 2004. okt. 15. péntek 07:41
Avval indult az egész, hogy a napokban a KAPOTT FÉNYKÉPEK-nél a családi fotók közül kidobtam vagy 15 portrémat. Nem mintha nem szeretném magamat látni, de valahogy jobb, ha csak a legjobbak. Ennek kapcsán a honlap főoldalán szemet szúrt, hogy túl nagy az egyébként kiváló fotó. Elkezdtem alakítgatni, s aztán átszóltam a másik szobába. És következett Miki fiam markáns korrektúrája. Mindig lehengerel és meggyőz, hogy ezek a ló betűk, meg az összkép.
De szeretnék ilyen magabiztos lenni. Hálás vagyok neki.
Hihetetlen, két ember együtt mennyivel gyorsabban gondolkodik. Legalábbis én.
Tehát: a huszonnyolcezredik, legeslegutolsó átalakítás. 
 
 
És egy kedves vicc, 
illusztrációként született egy cikk mellé, ami azt taglalta, 
hogy ma már nem elég a végzettség, a papír, 
hanem a képességeket is fölmérik.
 
 
A bejáratnál az a szöveg van: 
ARTISTA FELVÉTEL
Jobb fönt pedig: 
SZEMÉLYZETI OSZTÁLY
															
13:15 
Most jött Gábortól, és tetszik.
Halálpontosan egyensúlyoz az igaz bánat, és az önirónia, 
a kint is vagyok, bent is vagyok között. Emberi.
 
Tóth Krisztina
ÓDA AZ ÖTVENES FÉRFIAKHOZ

Hol vagytok ó, ti drága szerelmes férfiak,
és hol van, hol van az írógépetek:
hulló hajszállal és korpával volt tele
a billentyűk között - milyen sötétben kattog a szívetek,
hogy ez a vége most vagy ez a zúgó csend
az út fele?

Néztem háttal a tükörben a
fenekem, mit mondjak, nem a régi,
mégis iszonyúan kívánlak...

...Az ötvenes férfi mint
lehullott nyárfalomb az úton,
avar, mely lassan gyullad és kékes füsttel ég,
 

de felsugárzik titkosan, mint kertben őszi tűz,
és láthatatlan van jelen,
álomban bányalég.      
 
 
? 2004. okt. 16. szombat 21:41
A két unoka velem egy órára. 
Kingát (5 éves) tanítottam fotózni. 
Nehezen vette a bátorságot, hogy a keresőbe belekukucskáljon. 
 
Témának javasoltam a cicáját (anyja varrta). 
Hozta, beállította, eligazgatta, 
majd szaladt a két fogkeféért, hogy azok is. 
Ő nyomta meg a kioldózsinórt, 
majd az ölemben ülve, a monitort nézve 
vezényelte a képkivágást.
 
 
? 2004. okt. 17. vasárnap 22:07
Fáradozom a megoldhatatlanon, és nem eredménytelenül. Hogy a honlap teljes adatbázis maradjon, ugyanakkor könnyű vasárnapi ismerkedésre is alkalmas. Kijavítva visszaállítottam a képek-grafikák-fotóknál, újra 36 VÁLOGATOTT mindegyikük előtt. Ez így jó, és kényszerít is, a jövőben se szaporodjanak el.
A fontosabb szövegeket lajstromokban félkövérré igazítottam. Megvan (legalábbis) két fokozat. Ha szubjektív is, eligazít valamennyire.
Mellékes eredmény, hogy közben idei fotóim jelentősen följavultak, avval, hogy ma volt szemem hozzá, és negyvenet kidobtam közülük. Mindenki úgy csinál minőséget, ahogy tud. Hónapok óta viszketett.
 
Figyelem, fontos kiállítás a Mű-Terem Galériában. Engem - egy beteg ember - autóval elvittek. 
150 kép kb. a huszas évekkel bezárólag:
"A magyar festészet rejtőzködő csodái - válogatás magyar magángyűjteményekből"
Vannak nagyon jó munkák, Ziffer Sándor a nagy meglepetés. Gulácsy, Csontváry, ez édes Ferenczy, sokan. Van Rippl-Rónaitól egy olyan Piacsek bácsi, hogy biztos voltam benne, hogy hamisítvány, amúgy egész jó kép. De az előtérben e kislány keze, a félrecsúszott karja, az arcok megformálatlansága,  középen a lombok unalmas ritmusa, a rendetlen kék kancsó középen, a bácsi túlripplrónais orra... úgyhogy elkértem a katalógust. Sajnos már Rippl életében is kiállították, nyoma van, Genthon István is látta, hát eredeti.
Falk Miksa u. 30, pár házzal a Kieselbach Galériától. November 13-ig, minden nap 10-6 között.
 
? 2004. okt. 18. hétfő 09:09
Kértem, megkaptam a (pénteki) Tóth Krisztina vers kihagyott részét:
 
mégis iszonyúan kívánlak, bárki légy,
mindig te vagy csak,
te drága negyvenéves férfi, aki lassan
ötven leszel, a hátad érzi,
elég rendesen őszülsz és
ha mosolyogsz, látni
hogy a szemfogaid rohadnak.

Remegett a kezem, amikor eljöttél és
a konyhában a kenyeret kentem.
Remegett a kezed és később
a hangod is a telefonban.
Mert benne élsz te minden ronda
nyakkendőtűben, egész átbökött
életemben, minden légüres
szerelmemben, lakásban,
lépcsőházban, a szagokban.
 
Ez aranyos, ahogy Juhász Gyula átrepül az égen.
 
20:49
Nincs jobb dolgom, úgy látszik. 1972-ben egy cikksorozatot írtam a lakásberendezésről, bútorok kiválasztásáról, falak színéről szobavilágításról a Nők Lapjának. Most azt gépeltettem be, s tettem be a publikációimhoz. Nem forradalmasítja a műfajt.
A főszerkesztőnő morgott, hogy többet fizetek magának, mint Déry Tibornak, ugyanis saját ábrákkal illusztráltam a szövegeket.
Fotósnak az akkor szintén fiatal, ma már nagyhírű Gadányi Gyurkát adták mellém. Akkoriban még Pentcon-six-gépekről beszélgettem vele. 
 
János kezembe adta Szabó Magda: Az ajtó - regényét. Nagyon bíztatott. Szabó? Mondjátok meg Zsófikának, azt harminc éve olvastam, olvasmányos volt. Azóta?! Megmaradt Szobotkának. A férjéről szólt; elfelejtettem. Ja, és volt a Bárány Boldizsár meg a Tündér Lala, csakugyan remek mesék, tényleg, el kéne olvasni, újra. 
Most közben nagyasszony lett, díjazott, talán, mert nő, és megöregedett, gondoltam. Regényt olvasni, tőle!?
Amit sose szoktam, tegnap éjjel fél kettőig. Be is fejeztem, egy nap alatt. Nagyszerű. 
Halványan emlékeztet Márai A gyertyák csonkig égnek - feszített atmoszférájára.
Egy fantasztikus erejű, igazi figurát teremt, teljes életűt. Életrajzi vonatkozások keretében.
Így kezdődik:
Ritkán álmodom. Ha mégis verejtékben fürödve riadok fel... Az én álmaim hajszálra egyforma, visszatérő látomások, én mindig ugyanazt az egyet álmodom. Állok a kapunkban a lépcsőház alján, és megpróbálom kinyitni a zárat. Kint az utcán mentőkocsi áll...
 
																	
? 2004. okt. 19. kedd 09:53
II. János Pál pápa megválasztásnak 26. évfordulója... Ebből az alkalomból az orosz Alexandrov művészegyüttes tányérsapkás-egyenruhás férfikóristái léptek föl az egyházi államban. A 84 éves beteg pápa egészségügyi állapota miatt a szentszéki utódlás már egy évtizede nyílt beszédtéma. Ezen időszak alatt a pálya végét jósló jeles szakírók egy része eltávozott az élők sorából.  (Népszabadság 04.10.18)
 
Pár hete a szomszéd egy hatalmas televíziót hozott át nekünk. Mára Kata is belátta, hogy nélkülözhető. Épp jó méretű nálam éjjeliszekrénynek. Most a szoba felé fordítja fenekét, a deimpálos szellőzőlyukakkal. A képernyőt szégyenkezve éjjel leraktam a kuka mellé, vakartam a fejem, hisezn robbanékony. Elvitték. Remélem a tapasztalt kukások.
 
Déry Tibor 110 éves.
 
Sok művét elfeledtük már, de még nem tudjuk, megmarad-e valóban, amit számon tartunk még. Teszem: Niki, G. A. úr X-ben, néhány novella a Szerelem kötetből, Kiközösítő, Kedves Bópeer... Déry újsághírekből kidagadt kései kisregényei, szalon antiglobalista hordalékai eltűnnek majd a nagy művek árnyékában. Ha nem tévedek. 
(Népszabadság 04. 10. 18.)
 
Téved, kedves Révész Sándor. Kihagyta az Ítélet nincs-et, és a Képzelt riport egy pop-fesztiválról-t. Ez előbbit nincs miért taglalni. Főmű. A második rejtettebb. A bibliai felhang zenéje, a történelmi áthallások a fasizmusra, ahogy hülyéskedik az égen vonuló gazella-formájú felhők leírásával...
 
 
11:59
Mintha most befejeztem: 
A/04/34. Műterem, záróra.
60x60 cm. 
Nem lehet keret nélkül.  
 
 
 
? 2004. okt. 20. szerda 00:55
Láttam a Milleneumi Parkban ezt a Festészet Napja alkalmából kissé hevenyészve rendezett kiállítást. 5-6 jó kép van, Fischer Balázs a meglepetés. Vojnich, Nádor Tibor szokásosan jó. Fantasztikus kétszintes csarnok, gyönyörű térrel és gyönyörű természetes felülvilágítással. Megkerestem a felelős vezetőt, kikérdeztem. Idén az egész az Informatikai Minisztérium tulajdonába került, valami nagy-nagy tervük van vele, -Jövő Háza -, állandó kiállítás, már meg kellett volna csinálni, de csak másfél milliárd van meg a szükséges négymilliárdból. 
Rászánok néhány telefont, nem lehetne-e ott jövő októberre egy Országos Őszi Tárlatot összehozni, csak paravánok kellenének, meg szándék. Egyszer már sikerült. Igaz, talán először a Műcsarnok jöhetne szóba. Még Beke László regnálása idején a minisztérium mintha kötelezte is volna rá őket. Néhány telefon, hátha.
Egy óra. Na, megyek vissza, aludni.
 
09:22
Ki fejti meg álmomat?
Régi ismerősünk, a 130 kilós öregember, A. atya, koszosfehér, bő alsógatyában nagy kínnal föltornássza magát egy kétajtós ruhásszekrény szekrény tetejére, még segíteni is kell neki. S onnét kissé szégyenkezve lenyújt egy vízfoltos József és testvérei kötetet.
 
Ma először uszodában. Nagyon jó. Kicsit a kamillás gőzben is, javallatra. Mára minden elég is volt. Pedig ? 6-kor a Tabán moziban feltétlen meg akarom nézni a Stalkert. Csak most vetítik, egyszer.
Jegyelővétel: 3568-162. Nekem már van. 
 
Talan el tudok menni. Emlekszem amikor nalunk bemutattak a filmet 1979 ( ? ) ben. Tarkovszkij azota egyre aktualisabb - hulye szo - de kivancsi vagyok, hogy a mai fiatalok mit fognak fel belole, vizualisan nagyon eros, a szavak talan fontosabbak benne mint a tobbi Tarkovszkij filmben.
 
22:10
Uszodából hazafelé föladom. Ajánlva.
 
NKÖM
Hiller István
 
Tisztelt Miniszter úr!
 
Nemcsak a festők ügye. 
A befogadók számára is üdvös volt az a rendszer, hogy a szakma egésze, (pontosabban annak bezsűrizett része) egy-kétévenként bemutatkozott a Műcsarnokban. (Más hely erre nem alkalmas).
 
Ez utoljára a Minisztérium döntése nyomán valósult meg 1997. májusában.
Úgy vélem, helyénvaló lenne 2005. októberben egy Országos Őszi Tárlatot rendezni.
Szívélyes üdvözlettel: VD.
 
másolat: Műcsarnok igazgató
 
 
? 2004. okt. 21. csütörtök 19:28
Paula meghozta a gépelést, megmentette a gyakorlatilag már olvashatatlan szöveget. Volt, ahol nagyítót használt.
Egy 78 oldalas kéziratom, magnólejegyzés, még 1978 januárból. Akkor hoztam össze néhány zebegényi diákomat, Szütsöt, és három és fél órát elemeztük Csontváry Éjszakai sétakocsikázás Athénban új holdnál - képét, képelemzési vázlatom alapján. 
Szerintem tanulságos szöveg. (Macinthos: ÍRÁSOK / NAPLÓ-ban, 1978. január.) 
Éjszaka már félálomban jutott eszembe, fölkászálódtam: most minden pillanatban meg lehet nézni a képet, vagy hatvan linket betettem a szövegbe.
 
Utcai printelt plakát, aranyos:
 
VÉDD A FÁKAT, EGYÉL HÓDOT!
 
 
Az ÍRÁSOK tartalomjegyzékeit rendeztem, s ennek kapcsán a főoldal legaljára kitettem az aktuális oldalszámot is. Ma Paula gépelményével jócskán gyarapodott.
 
22:05
Deske! Addig bombázlak Berda-versekkel, míg egyet fel nem raksz: G.

 BERDA JÓZSEF: APÁM HALÁLA ELÉ

Te már az esti gyertyák
lobbanását köszöntöd,
életem szomorú okozója
- szelíd öreg!
Megvénült gyermek lettél,
mert úgy akartad apja légy
a züllött költőnek,
ki továbbcepeli elfáradt vágyaidat
a süppedt utakon. - -
Isten tüze mosolyogjon már benned:
dadogó öreg!
én összegombolyult öregem:
kicsiny apám!
Ó nem láthatod már te sem,
mint rohan odakünn a kalászszagú Nyár -
de lásd én még vigyázok, csüggedt virrasztó. - -
Mégis nyugodj meg:
téged nem szerethet a halál,
					a teljes vers
 
 
Látod Gábor, tudsz te igazán jót is küldeni! 
 
 
? 2004. okt. 22. péntek. 09.04.
Evilági dolgaink. Mióta szelektív gyűjtés minálunk a konyhában; a romlékony (fölül) és a száraz (alatta) szétválasztva-
 
Piszkei Papír rt., Lábatlan  fx: 33/461-304
T. CÉG!		
Legutóbb egy éve Kecskeméten sikerült beszereznem terméküket. Hol lehet ezt Budapesten kapni? (A Moszkva térnél lakom.) 40 tekercset rögtön vennék.
A termék:
Közepes szemeteszsák (60 x 80 cm), 60 literes (fekete, és főleg a szokásosnál erősebb).
Szívélyes üdvözlettel:
 
Ádám szerint (netre rakás után 10 perccel reagált) a  megoldás vagy az, hogy az ember nem szemetel, vagy:
 
http://www.drpack.hu/pages_hu
 
Ma este 9-kor Mészöly Miklós portréfilm a Tabán moziban.
 
A ma is mellettem vetkőző Temesvári Péter dr. egyetemi magántanár cikke a mai Magyar Nemzetben jelent meg:
 
CIVIL MEGJEGYZÉS A KUTATÁSRÓL.

Lippényi Tivadar a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalból Pálinkás József akadémikus írására válaszolva ("Kutatás-fejlesztés: nincs szó szabotázsról"),  rózsás képet próbál festeni a hazai kutatás-fejlesztés jelenéről. Eközben pontosan megfogalmazott kérdésekre nem ad választ. Nem egy irányba mutató, egymással nem összevethető (=mellébeszélő?) számadatai és érvei nem győzik meg a kutatás sorsát szívén viselő és azért aggódó olvasót. 
Elég, ha csak a hazai alapkutatások legfontosabb támogatási formájának, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramoknak (OTKA) állami támogatására vetünk egy pillantást. Az OTKA 2002 és 2003-as évi 6,7 milliárd forintos költségvetési támogatásából 2004-ben 1,266 milliárd forintot zároltak. Ez az OTKA támogatásának összesen 35%-os csökkenését eredményezte. Folyamatban lévő kutatások százainak már korábban megkötött szerződéseit kellett felbontani és redukált összeggel újra kötni. 
A jelenlegi, 2005-re vonatkozó költségvetési tervezetben is mindössze 5,7 milliárd szerepel az OTKA támogatására. Igy a kutatási pályázatokra fordítható összegeken kívül drasztikusan csökkent a...
 
Még egy adat: az elmúlt 10-15 évben mintegy 22000 magyar kutató hagyta el munkahelyét
 
A cikkből kiderül, ismeri a témát, zsűrielnöke volt az OTKA pályázatoknak. 
Kata munkái is rövidültek egy elutasítás következtében.				
 
 
? 2004. okt. 23. szombat 09:13
 
A feladat: amikor a hosszú forró zuhany után hidegre váltok, 
továbbra is olyan álmatagon és lomhán mozogni, mintha--
Évek óta játszom ezt.
 
Ilyenkor mindig óvatosan fogalmazok, 
tehát:
ezt ma fejeztem be, remélem / talán / valószínűleg:
A/04/30 Érzelmes műterem
60x60, persze, ez is.
Lehet, hogy ez meg túl érzelmes kép, 
vagyishogy édeskés,
most mégis szinte felhőtlenül örülök neki, 
annyira reménytelen volt, hetekig.
 
Komoly fegyelmi gyakorlat volt,
hogy ne dobjam a szemétbe.
(Még oda kerülhet.)
 
 
Többen szóltak. Igaz. 
A Műterem, záróra (A/04/34), a (fentebbi) kép címe azt sugallhatta, hogy jelzem, meg fogok halni. Félreértettek. Mert ez ugyan igaz, de... Vagyis, hogy a cím melodramatikusra sikeredett. Visszavonom. A három kopogós fekete vonal gondolkodását akartam volna evvel leképezni. Legyen akkor Műterem, kijelentő mondat (A/04/34).
 
 
? 2004. okt. 24. vasárnap 18:26
Ezt betettem most az IRÁSOK-hoz, a NAPLÓ-ba.
								
túljutottam a festés - építés problémán tavaly óta, és azt hiszem - ez meg is látszik a munkámon. 
1963.12. (másodéves belsőépítész)
 
jutott a halál. megint festenék  64.11.
lassan lemondok róla (aligha vagyok tehetséges)  65.10.
újra elkezdem  66.9.
és folytatom  67.5.
grafika jól, festés kínlódva megy  68.5.
és az első kiállítás 70.1.
és a festés kínlódva megy...  70.5.
és nem kínlódva megy  71.1.
és megint és mindig kínlódva megy. de megy.  77.12.
 
 
19:21
2000 folyóirat, októberi szám, második cikke:
"Hát szerkesszen nektek lapot az a bagolati taknyos Szűz Mária"
Beszélgetés a kultúrafinanszírozásról
(A címbeli idézet kiemelve Szüts barátom mondataiból.) Ennek kapcsán e-mail váltásunk:
 
Hova szálltál el, szerkesztő úr, hogy le mertél írni egy ilyen sort, hogy taknyos Szűz Mária? 
 
(Ha ez valahol egy népi formula is:)
 
Léha.
 
 
 
21:21
Ma ezt festettem. Be. 
Délután hoztam föl a pincéből. 
(Kidobták. Már régen kiszúrtam magamnak.)
 
Nagyon erősen megépített konyhaasztal.
Gyúródeszka is van benne.
 
Csak a lábaiból kellett 15 centit levenni.
Meg farosttal lefedni; egy régi képemmel.
 
A kompjuter - szkenner alá.
 				
 
? 2004. okt. 25. hétfő  08:52
Bagola, Bagolasánc: Nagykanizsához csatolt község (1981) Zala m.-ben, a várostól 5 km-re D-DK-re. Lakos: 951(1910), 353 (1980). A középkorban területén két falu feküdt: Bagolya és Kisfalud. Bagolya első írásos említésekor (1294) egyházas hely. A Gyovad nemzetség birtoka volt...
- - - -
Van egy Bagola nevű falu, melynek határában évszázada áll egy Mária szobor; kikezdte az idő, a fagy az eső: a lecsorgó hólé... Ezt hívja a környékbeli nép a bagolai taknyos Szűz Máriának.
 
12:46
 
Ez Gábor ajándéka, mindnyájunknak, 
ezentúl ki-ki (majdnem) annyi szép verset, 
amennyit csak.
A teljes Nyugat, mindenestől, szerző, 
stb. szerinti keresőkkel:
 
http://epa.oszk.hu/00000/00022/nyugat.htm
 
 
22:13
Mára így néz ki 
a tegnapi konyhaasztal.
A PC és a printer is alulra került, 
a szkenner fönt maradt.
Az asztalkávát csak kissé kellett 
egy szakaszon kivágni,
hogy szerelésnél a PC- t 
hátulról is ki lehessen húzni.
 
Bocs, tudom, hogy a kép túl nagy.
De így olvasható.
 
 
? 2004. okt. 26. kedd 11:06
Legkedvesebb (40 éves) viccem:
 
NOSZTALGIA
Az ősköd volt az igazi!				
 
 
Csütörtök este fél hétkor Tóth Krisztina előadóestje  
a budavári Ludwig Múzeumban. Megyek. 
Szeretném élőben látni.
 
 
Még egy kép. 
Műteremajtómról leszereltem 
a húsz éves szigetelést, 
erre most önerőből sarkig kitárulkozik. 
Én ugyan vendégbarát vagyok.
Segíteni kellett a helyzeten. 
 
Este séta a környéken, kisméretű utcakőért.
(Ugyan van már kettő, de azokat féltem.)
 
 
 
? 2004. okt. 27. szerda. 18:44
 
Az ember született önigazoló lény. 
Szóval, nem azért mondom, 
de ez a (JÓ!) kép szerintem 
itt nem mutat semmit, pedig.
 
Ma fejeztem be.
A/04/11, a címe nem jó, azt még majd
ki kell találni.
80 x 80-as.
 
 
? 2004. okt. 28. csütörtök 09:31
E-mailt kaptam.
 
Kedves Váli,
Lehet, hogy butaság - akkor kérem ne rejtse véka alá-, de eszembe jutott valami. Említette, hogy az "1999 Utolsó műterme" c. kép Magának is fontos, a címe nem különösebben. Ezért megfordult a fejemben, hogy nem volna-e mód arra, hogy ez a nagyon jó kép egyfajta korlátozott, de azért érvényes halhatatlanságot adna a mamámnak, aki a közelmúltban halt meg.  És akkor, aki látja a regiszterben vagy majd kiállításon, a tulajdonosa lesz stb., az tudná, hogy a kép magára vállalt egy olyan feladatot (küldetésfélét), amire csak az olyan mű képes, amely nélkülöz minden kacérságot és amely valahogy mégis ismer egyfajta "szófukar" intimitást is, annak a tudását, hogy kapcsolatot tart fenn a számára eviláginak számító(nekünk) túlvilággal.
 Üdv: G.
 
 
Miért ne lehetne?! Egy igaz(i) gondolat.
 
 
Tehát:
A kép eddigi címe: "1999 utolsó műterme"
És az új: "Műterem László Vera emlékére (A/99/38)"
olaj, farost, 31 x 49,3 cm 1999-2002
 
 
21:14
Fölmentem fél hétre a költő estjére, a Ludwig múzeumba. Evvel a levéllel a zsebemben:
 
Kedves Tóth Krisztina!
 
(Nem biztos, hogy sikerül találkoznunk, és élőszóban el tudom mondani:)
 
Alighanem legújabb olvasója vagyok, pár hete ismertem meg verseit. Az infó a Lukács uszoda zuhanyozójából jött. Öröm. Azóta több munkáját föltettem a honlapomra. Legutóbbi kötetét megszereztem.
 
Üzleti ajánlat.
 Ha korábbi verseihez valami módon hozzájutok (golyóstoll, piros ceruzával lemásolja, elrontott dedikációjú kötetek, print stb.) egy olajképet választhat műtermemben. (Neten sok mindent megtaláltunk, dehát-)
 
Persze lehet, hogy tök rossz boltot csinál. 
Úgyhogy javaslom: tájékozódjék.
Minden festményem rajta van a honlapomon.
Ha úgy gondolja: egy e-mail...
Örülök, hogy összefutottam a Maga dolgaival.
 
 Már a műsor előtt, hogy bemutatkoztam, kaptam egy kötetet. Amit aztán kiloptak a kabátzsebemből.
Az estnek voltak nagyszerű percei. Amúgy én csak lassabban tudok befogadni művet, olvasnom kell.
Sziporkázóan tündéri gyerekversek. Még sehol sem publikálva. Háromszoros nagyapa vagyok.
 
 
 ? 2004. okt. 29. péntek 05:17
 
Még egy ajánlat, ínyenceknek. 
Ínyenceknek, mert nem az első vonal. 
De sok érték. 
Vörös Géza (1897-1957) kiállítása. 
Egy kis Márfy, aztán Bene Géza, a kedves Berény Róbert, 
ez meg itt, ugye, Utrillo. 
Nem ismertem, nem szerepelt belső múzeumomban, 
kötni se tudtam senkihez. Néha egy-egy aukciós katalógus. 
Ez az anyag jó keresztmetszetet ad, sok a múzeumból kölcsönzött.
 
A Haas Galéria kedvesen intim, félemeleti bemutatótermében,  
a kapun úgy kell csöngetni.
A Kieselbach Galériától tán harmadik ház:
Falk Miksa utca 13. 
November 13-ig lehet megnézni. 
 
12:25
Újra 1200 méter. És negyedik hete koszt fél adag, vagy még annyi se. Újra embernek érzem magam.
 
 
? 2004. okt. 30. szombat 17:19
E-mail váltás Le Meux; J.-vel.
 
- Miért eszel fél adagot?
 
- Játszom. 30 éve egyszer sikerült pár hónapot koplalnom, elkezdtem fázni, akkor hagytam abba. Azóta párszor próbáltam, nem ment.
Most az az ürügy, hogy kicsit le akarok fogyni. (Már hat lement.) De ami inkább érdekel: az étkezés hihetetlen fölértékelődése.
Nem is az édesség hiányzik, mint a napközbeni  -valamit éppen bekapok. Csak egy szelet sajtocskát. De az nagyon. 
És ez érdekes.
 
 
Egész nap a programozó alá dolgoztam, talán most majd elkezdi a munkát.
 
---fest / graf / fotó-nál az adatoszlopok:
01. fájlnév 
02. opuszszám
03. mű címe  
04. technika
05. hordozóanyag  
06. méret
07. szereplésnapló kódszáma, linkként  
08. periódus (tanulóévek, stb.)
09. mikor készült
10. hol készült
11. repró
12. a mű státusa: magántulajdonban 
13. a mű státusa: köztulajdonban 
14. a mű státusa: a művész tulajdonában
	- a mű státusa: // lappang // letét //  ezeket kifelejtettem
15. a mű státusa: megsemmisítve
16. tulaj index **
17. tulaj neve  
18. tulaj. telefon **
19. tulaj e-mail: van**  
20. tulaj város 
21. tulaj utca ** 
22. tulaj irányítószám ** 
23. tulaj megjegyzés**
24. üres tartalékoszlop 
25. üres tartalékoszlop **
 
 
** = titkosított oszlopok, továbbra is csak jelszóval.
Stb. 
 
? 2004. okt. 31. vasárnap 05:11
Este a vekkert gondosan vissza, de rádióvezérelt, így magamagát is átállította, és 4:23-kor keltett, becsületesen.
 
Nem mondtam, hogy Tóth Krisztával Karafiáth Orsolya beszélgetett a Ludwig Múzeumban. [Itt egy elmélkedés következett a női szépségről. Föleslegesen. Kihúztam. Nov. 02.] Mondják, nagyon jól ír, ő is, Gábor már talált: 

 Egy reggel (jó alapos) átgondolása
 
  1. Szín
  „Többé nem hagylak magadra...“
  - részlet az esti párbeszédből -
 
  Nincs este sem, ha nem volt délután.
  Milyen napszakban érhettünk haza?
  A felborult két konyhaszék között
  saját helyet foglalt az éjszaka. 
 
  Bár hozzám jött, ő lett szállásadóm.
  Csak nézni azt, kit alszik éppen át.
  Hallgatni, mint a kályha hangjait,
  befűtve egy elképzelt, jobb szobát. 
 
  A bűntudat, hogy nincsen ébredés,
  eléri, hogy rögtön reggel legyen.
  S míg szótlanul, kapkodva öltözik,
  veszítek egy napot. Elengedem.
 
  2. Fonák
  „Hívjál már egy taxit, bazmeg!“ 
  – részlet a másnapi párbeszédből –
  Lassacskán lélegezni sem merek,
  csak meghúzódom észrevétlenül.
  Várok, míg a belső vihar csitul,
  s kezébe gyilkos tárgy már nem kerül. 
 
  A helyzet most több, mint reménytelen:
  föl sem kel, máris rátölt egy kicsit.
  Vekker helyett hamis halál-metál –
  morog, nem érti miért nincs több cigink.
  Az ajtóban még lesz egy búcsúcsók.
  Viszlát, kicsim – köszön kedélyesen.
  Ebben már nincs felhang, se kedv, se gúny.
  Mi visszatartott, most elengedem
Ez nagyon emberi.
 
17:01
 
Egészségprogramot játszom, 
ennek keretében a Lukácsban 
minden reggel ÉHGYOMORRA 
négy deci meleg gyógyvíz 
a zuhanyozó melletti csapból. 
Ehhez egy hordozható és törhetetlen pohár kellett. 
Alul az ujjammal zárom. Ugyanis kettős funkció:
itthon gyógyvíztölcsér.
  
20:05
Ma is egy fél napot dolgoztam rajta. Tegnap színházban, amikor nem volt nagyon sötét, ott is ezt írtam:
két és fél oldal utasítás a programozónak. Leírva most már milyen egyszerű az egész. Így kezdődik:
 
A CÉL: 
Számomra: 
egyszer kelljen egy adatot beírnom. Most 3-4 helyre. És ugyanez a webre még egyszer [...] Ez hosszadalmas, sok hibalehetőséggel.
A néző felé: 
Képnézés: többféle keresés, és mindez egy helyről: 
// válogatott művek / időrendben / tulajdonos szerint / cím szerint //
 
 
okt: 884 											

116. levél J.-nek, Le-Meux                                            váliNEWS
2004. NOVEMBER
 
? 2004. nov. 1. hétfő  12:13
Tudtam én; ugye, ugye milyen jó, 
ha az ember takarékoskodik 
az utcaköveivel.
Most ez mentett meg
a további
kattogástól, 
fűrészgépékszíjnyivákolástól.
 
A földre került potyadékokat pedig
becsomagoltam az onokáknak.
Hátha. 
 
Megint megváltozott a világnézetem.
A legtöbb nagy képemhez most  
(mégis)
széles keret. 
 
Ennek persze előzménye van.
Minap a zuhanyozóban megdorgáltak,
hogy lehetett ilyen rossz képet beadni
a Festészet Napja - kiállításra?!
- Könyörgöm, mértékadó barátaim szerint idei legjobb képem!
- Milyen lehet akkor a többi?!

Szégyenkezve kullogtam át az öltözőbe. 
Ugyanis igaza volt az ezredes úrnak. 
Az A/04/16-os, 80 centis képem 
ott, a sarokban, gyenge világításban,
két másik munka között, 
igencsak környezetbarátnak, tényleg
jellegtelen-sápadtkának hatott. 
Noha. 
 
De majd most.
Ugyanazt találtam ki, 
amit először 1971 decemberben, 
az Ernst Múzeumban, 
ahol a Siena-Párizs... képemmel volt baj.
								
 
? 2004. nov. 2. kedd 21:45
Karafiáth Orsolya (1976-) kötetbemutató estje a Spinoza Házban. Ami egy kávéházféle lehet. Ott voltam, kedves este volt. 
A kötet: CaféX, megvettem. Kíváncsian várom. (Grafikája nem ízlésem szerint van.)
 
? 2004. nov. 3. szerda  12:34
Holnap, csütörtök este 6-kor a Ludwig Múzeumban Lakner László életmű-kiállítás megnyitója. Nyugtalanul várom, számomra nagy a tét.
Lakner volt a nagy korosztályában, első a csapatban. Fontos képek. Aztán elkezdett távolodni attól az ideától, amit én képtől várok. Munkái (számomra) egyre inkább gondolati idézetek lettek. Egy kétméteres megfestett subára emlékszem. Valami szürke körformátumú vietnami háború témára, mintha megkettőzve a kép egymás alatt. (Miért?) Láttam a Dorottya utcai kiállításán a rózsát ábrázoló képeit, s a bejárattal szemben a mennyezetről aláomló, virágot idéző vörös drapériát, harmatcseppeket megjelenítő villanykörtékkel meghintve. Úgy mondják, ez miatt haragudott meg rá Aczél György. S hogy emiatt disszidált a művész Németországba, merthogy itthon nem lehet.
Fanyar emlék, minden összetevőjében. Aztán most  vagy 15 éve a Műcsarnokban egy háromméteres vászna, Isa pour... ez volt ráírva. Rettenetesen jó kép volt. Később láttam a Nemzeti Galéria raktárfolyosója falán, tehát szerencsére haza került.
Életmű kiállítás. Holnap minden kiderül.
 
 
? 2004. nov. 4. csütörtök  09:00
  J.!, küldök nektek valamit, most szedtem elő. Szóba került Andráséknál, hát reggel elővettem a naplómból változatait, kicsit lepucolva begépeltem. Szeretem a gondolkodását. 
 
A KERESZTÉNY ALÁZATOSSÁG LITÁNIÁJA
[...]
A KÍVÁNSÁGTÓL, HOGY   - gazdag legyek, MENTS MEG URAM MINKET!
					- becsüljenek, 
					- szeressenek, 
					- népszerű legyek, 
					- tiszteljenek, 
					- kitüntessenek, 
					- megdicsérjenek, 
					- tanácsomat kérjék, 
					- kímélettel legyenek hozzám [...] 
 
A FÉLELEMTŐL, HOGY    	- megaláznak, MENTS MEG URAM MINKET! 
					- visszautasítnak, 
					- ellentmondanak, 
					- lebecsülnek, 
					- elfelejtenek, 
					- meggyanúsítanak, 
					- megrágalmaznak [...]
 
ENGEDD JÉZUS AKARNOM, HOGY ELÖLJÁRÓIMBAN ISTEN KÜLDÖTTEIT LÁSSAM...
					 
											    				 (A teljes szöveg)
(Ide tartozik, hogy minden nap imádkozunk Gyurcsányért és csapatáért...)	 		 
Tanulságos, nem?!
																
20:03
Megvolt a Lakner-megnyitó. Másfél órát nézegettem, két szint, a legkorábbi művekből is volt néhány. Nem isa pour, hanem isa pur és a Saigon kép nem szürke, hanem barna és kék, és egymás mellett vannak. 
Számomra eldőlt a harminc éves kérdés. Olyan az életműve, mint most az arca, az arcvonásai.
 
 
? 2004. nov. 5. péntek  22:15
Április óta várom ezt a levelet! Ünnep. Ez a visszaigazolás ma este, 20:05-kor jött. Elsőként az országban.
Miért csinálnék úgy, mintha nem lenne nagyon fontos számomra, nem örülnék nagyon?!
 
From: [Országos Széchényi Könyvtár]
To: <hostmaster@c3.hu>
Cc: "Váli Dezső" <vali@deske.hu>
Subject: DESKE.HU domain atvetele
Date: 2004. november 5. 20:05
 
Tisztelt C3!
 
Váli Dezső ajándékozó levelével domainját 2004. szeptember 27-én az OSZK-nak
ajándékozta.
Kérjük az adatlapon a változtatást bejegyezni.
A domain: http://deske.hu 
Az új tulajdonos neve: Országos Széchényi Könyvtár
Az adminisztratív kapcsolattartó személy neve: M. I.
Üdvözlettel
 
M. I.
Országos Széchényi Könyvtár
Magyar Elektronikus Könyvtár Osztály
1827 Budapest, Budavári Palota F épület, 320/D. sz.
URL: http://mek.oszk.hu
 
  
? 2004. nov. 8. hétfő 09:19
Dezső! Gratulálok a deske.hu domain átvételéhez. 
Átadom a szót Berzsenyinek:  

OSZTÁLYRÉSZEM
     Partra szállottam. Levonom vitorlám.
   A szelek mérgét nemesen kiálltam.
   Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben
                         Izzada orcám.

   Béke már részem: lekötöm hajómat,
   Semmi tündérkép soha fel nem oldja.
   Oh te, elzárt hely, te fogadd öledbe
                         A heves ifjút!

   Bár nem oly gazdag mezeim határa
   Mint Tarentum vagy gyönyörű Larissza,
   S nem ragyog szentelt ligetek homályin
                         Tíburi forrás:

   Van kies szőlőm, van arany kalásszal
   Biztató földem: szeretett Szabadság
   Lakja hajlékom. Kegyes istenimtől
                         Kérjek e többet?.....      
 
 
Üdvözöl, további jó képeket kíván: G.

Reggeli öltözésnél Csaba meséli, negyven éve nekik a Közgázon volt egy ilyen tantárgyuk, hogy TERVSZERŰSÉG ÉS ARÁNYOSSÁG. Nagyszerű gondolat. Kata ugyan erre azt mondja a reggelinél, hogy ez témakörök szerint, alfejezetként tárgyalandó. De nem! De sőt! (idézet Várady Szabolcstól) Jónak tartom ezt a kiemelést, egyik legfontosabb (fiatalkori?) megtanulandó. De szeretném ezt tanulni, vagy legalább tanítani!
Mint az ötlet, hogy Szilágyi tanár úr esztétikán tartott ilyen címmel egy nagyon fontos előadást, hogy KONTINUITÁS ÉS DISZKONTINUITÁS.  
 
Három képet ugyan befejeztem, de nincs időm megmutatni, a lányomhoz megyek; polcépítés.
Dél: a faltól-falig könyvespolc kész.

22:01
Kissé szégyenkezve, de most - pár hét után - visszatettem a (nem általam készített) ŐRZÖTT CSALÁDI FOTÓK-hoz vagy 15 rólam készült fényképet. (Nem tudtam ellenállni magamnak.) Főleg riporteri munkák. Ettől a fejezet újra fejnehéz lett, hiszen a família tagjait főleg én fotóztam, azok pedig nálam, a FOTÓK-nál vannak besorolva. 
 
 
? 2004. nov. 9. kedd 05:21
Fontos kiállítás nyílik az MNG-ben csütörtök délután. Egy eddig rejtett magyar magángyűjteményből, Rippltől Vajda Lajosig 60 magyar rajz. Gombosi György művészettörténész hagyatékából. (Az ő munkája az Új magyar rajzművészet összefoglaló kötet.)
A III. emeleti kamarateremben.	 Március 31-ig lesz nyitva.
 
09:44
Harmadszor kezdek neki, de megvan. Már a mellettem vetkőző orvosnak is megcsináltam. Illyés saját verseit mondja. Iskolásan, néha eltévesztve, kántálva, a sorok végén lelkiismeretesen meg-megállva. Nagyerejű. Most két CD-t csináltam belőle, két forrást fölhasználva. 
Van a PC-nek ill. a CD lejátszónak egy zenehallgatás szempontjából átkozott gombja, a RANDOM. De ha az ember munka közben órákig Illyést hallgat, akkor nagyon jó.
 
10:08
Kedves Váli!
Kissé talányos a Lakner életmű minősítése (olyan, mint az arca most, stb.) ??
 
Kedves G.!
Nem válaszolok.
 
										
? 2004. nov. 10. szerda 09:43
A jövő héten megjelenő 2000 folyóirat vezércikke megint Szütsre van kiosztva. Fölolvasta, az első sorok már megvoltak. Hogy elektronikus világba szakadva el fognak minket önteni fotóink milliárdjai. Hogy nem szelektálunk, és a szeméthegyben elvész az érték is. 
Beszéltünk róla, hogy tulajdonképpen ez a fenyegető tragédia a tervezett össznemzeti Digitális Archívumra is vonatkozik. Mondom neki, a fényképtéma négy mondat, ez a fontosabb! Hogy ez egy önfölfaló szörnyeteg lesz. Azt mondja, ő mindig a helyi döntések híve volt, vagyis a mű készülése helyén kell(ene) archiválni, mármint a javát.
Igen, ez a megoldás. Tíz éve egy ÉS-cikkel sikerült megakadályoznunk egy gyenge aradi emlékmű fölállítását a Várpalota kellős közepén. Hátha. Ez az intézmény rettenetesen sokba kerülne, ami nem lenne baj, ha. De a nap 24 órájában minden rádiómondatot, minden adón minden TV-percet, minden filmet, stb. meg akarna őrizni. Minek?! Mert senki nem vállalja a felelősséget, szelektálni?!
 
Jó cikk lesz. Én már olvastam.
 
 
10:08
Kedves I.! Köszönöm a küldeményt! 
A verseket eddig egyszer elolvastam. 
És eszembe jut az a feszengő kényszeresség, amikor itthon képeimet nézik, hogy mit is mondjanak most, mert ők nem értenek hozzá, nekik tetszik, vagy nem, stb.
És bíztatom őket, hogy nem osztályozás a feladat, ez nem tatai brikett, vagy számtanlecke. 
Használni kell, fogyasztani.
szívélyes üdv.: d.
 
Örömmel nézegetek gombolyaggal játszó kismacskát is, olajban. Ha gyatrán van megfestve, is. Mindig ad valamit. 
Jó, persze; József Attila többet. 
						
 
17:12
Evvel az A/04/20-assal így állok most. A keret itt nem ünnepi ruha. Abban festem.
					
? 2004. nov. 11. csütörtök  09:47
Most kaptam barátomtól; Gábortól, barátomról, Déryről. A netről vette le:
 
Nádor Tamás: Tartottam tőle. Tudtam, csípős a nyelve, megsemmisíti azt, aki butaságokat kérdez tőle...  Kérdezni kellene rendesen, noha ez a nemrég börtönjárt ember nyilvánvalóan fütyül a magas esztétikára... De azért tárcsázok, beszélünk, kötélnek áll. Ismerői azt mondják: a cella sem szürkíthette el benne a hiúságot... Pasarét, szokásos gyors lélegzet, csöngetés...

-- Most jöttem vissza. Odaát voltam. Aludtam. A magamfajta vénember ebéd után egy kis próbát vesz a halálból. Nekikezdhetünk...

S bár korábban még sosem találkoztunk, beszélgetünk, mintha tegnap hagytuk volna abba...

-- Majd' minden írásom megjelent. De különben is, mostanában gáláns velem a hatalom: ha rossz fát tennék a tűzre, megkímél attól, hogy magamat bajba sodorjam. És hát nyolcvanegy, nyolcvankét, de az is lehet, hogy nyolcvanhárom éves vagyok. Ennyi idős korában ezt már nem tudhatja pontosan az ember.

Interjú-jóváhagyás (Déry egy betűt sem javít), kéziratleadás -- ahogy az már lenni szokott. Másnap a szerkesztő tajtékozva telefonál:

-- Hogyan képzelitek! Mi az, hogy "hatalom"! Kire gondoltok, mire céloztok?! Elegünk van a Déry Tiborokból, örüljön, hogy kijöhetett, úgy látszik, még most is zárkában lenne a helye! Hívd fel, és mondd meg neki: húzza ki ezt a szót!...

"Írják azt, hogy "mostanában gálánsak velem". De mert sokat töprengtem a megoldáson, szíveskedjenek kétezer forint honoráriumot címemre átutalni. Üdvözlettel: D. T."...


11:51
Ez megint az A/04/20. 
 
 
Egész délelőtt 
szorgalmasan dolgoztam.
 
És ez meg is látszik rajta!
Jelentősen rosszabb lett.
Megint.
 
Nem kell valakinek
farost-árban?
 
 
20:59
Délután folytattam, a kép haldoklik.
Vagy nem. Meglátjuk.
 
Ma CD-n megküldték a Széchényi Könyvtárból hét régi cikkemet. 4700 forintért szkennelték be nekem. Lakberendezési tanácsok a Nők Lapjába. Most a nemrég begépelt szövegek mellett 
eredetijük is megnézhető, a tipográfiával, 
Gadányi színes fotóival. Így kerek. Mindenféle formátum-átalakításokra volt szükség, eltelt vele a délután.
Mutatom, pld.: Színek harmóniája az  1972. 21. számból. (A többi cikk, illetve macintoshon: ÍRÁSOK / PUBLIKÁCIÓK / az 1972-es dátumnál.)
 
 
Loptam az ötletet. 
 
Nálunk (is) megszűnt 
a kismosás utáni 
asszonygyötrő
zoknipárosítás.
 
 
? 2004. nov. 12. péntek 11:05
 Énnekem minden sikerül. 
---Újra látom a hasamtól a tökömet, hogy lement nyolc kiló. Az órám átfordul a csuklómon. 
---A gyógyvíz, amit reggelente a félbevágott flakonból iszom, már kevésbé púderízű, hogy az eszközt almaecetben áztattam. 
---Harmadjára sikerült az Illyés-szaval CD-t zajmentesre megírnom. 
---Új csillárt építettem a műteremben, látom az ingeimet a polcon. 
---Két álom között rájöttem, hogy lehet egy fájlba raknom ezt az ötoldalas 1992-es Mester Ildikó-interjút.
 
---Mért pont ennek a nyomorult képnek kéne sikerülnie?! 
Pedig már a kerete is megvan.
 
 
12:21
Az ember - ugye - végveszélyben nem válogat az eszközök között. Belekapaszkodik, ami a keze ügyébe kerül. 
A párizsi kékbe. Pechére.
 
 
13:16
A kék reménytelen.
Erre szokta Szüts mondani,
hogy mi van,
kiömlött a tinta?
 
Akkor bele egy kis sárga lazúrt.
 
Na, most mintha.
 
? 2004. nov. 13. szombat 19:53
Ez megvan. 
A két Illyés-lemezem tartalmát 
sikerült a képernyőről levenni,
ilyenformán megvan a tartalomjegyzék is.
 
Az 1. lemezen 6.-os verset 
tévedésből kétszer vettem föl.
 
Ha valakinek kell,
szívesen lemásolom.
(a két lemezt, 
vagy egy-egy részletét)
 
(a LAT= Latinovits)
 
 
? 2004. nov. 14. vasárnap  06:12
Megnéztem a Nemzeti Galéria 
most nyílt harmadik emeleti kamara-
rajzkiállítását. No, nem kell főművekre gondolni.
De megér egy félórát. Gombosi úr főleg 
az aktrajzokat kedvelte. Kernstocktól Derkovitsig. 
Kmetty, egy édes kis Egry, Vaszary, Rippl, 
végül is mindenki itt van. 
 
És ez utóbbinál azért meg kell állnom. 
Tollal, pár gyors vonallal hevenyészve fölhordott kroki, 
ahogy átlépve mindenen és mindenkin, magához rántja a tekintetet. Istenem, micsoda tehetség. Igen, dühös vagyok rá, hogy az idő haladtával egyre inkább a könnyebb utat választotta.
Miki szólt, ma nézi meg. Figyelmeztettem, csak alázatos figyelemmel, szeretettel szólal meg az anyag. Ahogy elsőre fölényesen átfutottam rajta, semmitmondó volt.
 
17:14
Marci  -nyugdíjas nagyvállalati igazgató - olvasott egy Friedrich Nietzsche verset, öltözködés közben mesélte. És hogy nagyszerű fordítása is van. Nietzsche? Nocsak. Hozzad már el, légy szíves!
 
VEREINSAMT
 
DIE KRÄCHEN SCHREIN
UND ZIEHEN SCHWIRREN FLUG ZUR STADT:
BALD WIRD ES SCHEIN -
WOHL DEM, DER JETZT NOCH HEIMAT HAT!
 
itt közben hét versszak, majd a legutolsó sor:
 
WEH DEM, DER KEINE HEIMAT HAT!
 
 
Ezeket a fordításokat a kedvemért kutatta föl:
 
ELHAGYATVA
 
A varjúraj
Város felé surrog tova
Hó lesz hamar
Boldog, kinek van otthona 
- - - 
Jaj, kinek nincsen otthona!
				Képes Géza
 
Ugyanez Szabó Lőrincnél:
ELÁRVULTAN
 
Varjak. Hahó!
Mind város felé kavarog!
Indúl a hó -
Örűlj, ha van még otthonod!
 
Szíved szorong, 
s bámulsz, vissza, rég, s mily merőn!
Kellett, bolond,
világgá futnod télidőn?
- - - 
Varjak. Hahó!
Mind város felé kanyarog:
Indúl a hó -
Jaj neked, ha nincs otthonod!
				
 
És egy nem tudja ki - fordító, talán Babits?, ő ezt szereti. Mert itt a WOHL DEM és a WEH DEM szintén egymáshoz idomuló szavakkal; - JÓ és JAJ - van kifejezve:
 
Jó, kinek van még otthona!
Jaj, kinek nincsen otthona!
 
? 2004. nov. 15. hétfő  11:45
Már húsz évesen úgy tartottam, egy bentlakásos házimasszőr az elsődleges; fontosabb, mint a magántitkár. Ez nem jött össze. 
Sok év tűnődés után, kizárásos alapon, egyetlen megoldás maradt: az olyannyira kívánatos időnkénti hátmasszázsomat - egyéb lehetőség nem lévén - a gravitációval karöltve enmagamnak kell megoldanom. 
 
Tegnap reggel még óriástepsiben fölhalmozott folyami kavicsokkal, vagy hulladék női cipő magassarkokkal, esetleg kisméretű májkrém konzervekkel képzeltem a dolgot megvalósíthatónak. Talán gipszkiöntéssel rögzítve a halmazt, hogy csak a dudorok látsszanak ki.
 
Aztán ide egyszerűsödött: egy farács. Hanyattfekve néhány percet fetrengek rajta. Minden izmot kellemesen megnyomorgat.
 
A tervezésnek volt egy lutri fázisa. A jógik felfekvési felülete 0 %, (ha a szögek hegyének össz-négyzetcentiméterét annyinak tekintjük), míg a balesetesek vízágya 100 %. Én ezt 33%-ra lőttem be, megfelelő lett. Önkény Eztetés: két réteg pokróccal felpuhítva.
 
(Ha értenék az elektromotorokhoz, és tudnék fémmegmunkálni, egy himbaszerű szerkezet is szóba jöhetett volna. Vízszintesen sorolt baltanyelek emelődnek, minden második, majd lesüllyedve a lentlévőkkel váltják egymást. Míg én rajtuk fekszem.)
 
 
 
12:01
Egy nyugdíjasnak mindenre van ideje. 
Csavarszortírozás. 
 
Mert eddig csak ilyen henyén: 
KIS FACSAVAR  - NAGY FACSAVAR. 
De hol végződik a kicsi?! 
Na de most.
 
Ha elkészültem vele, 
összeöntöm, és kezdem elölről. 
 
Nyugdíjaslét.
 
16:27
E-mail:
30 éves mérnök vagyok. Másfél éve ismertem meg a honlapját. Szeretném megköszönni, és én is ajándékoznék valamit. Kedvenc XX. századi amerikai író-költőm, Charles Bukowski egy versét. Bukowski a társadalom peremén élt, alkalmi munkából hánykódott az amerikai nagyvárosok olcsó bérlakásaiban. Alkoholproblémával és könnyű nőkkel, kocsmai verekedésekkel és letartóztatásokkal, lóversenyszenvedéllyel. 1994-ben, 74 évesen hunyt el. [...]
 
Charles Bukowski: MIRACLE MAN
in this neighborhood about 4 blocks north and 2 south sits a small house paint peeling  and weeds growing in the front yard and all around this house are other houses with perfect green lawns trimmed hedges flowers and polished autos sitting in the drives.
"I like this guy," I tell my woman. "I'd sure like to see him, you know, see what he looks like."
"I've seen him," says my woman. "yeah? yeah? how?  when?"
"twice. and each time it was the same. he was just sitting in his window and he had his hat on and pulled down low
over his eyes." "beautiful," I say, "beautiful."
I keep driving by hoping to see him for myself but I never do. anyhow, for me he's the salvation of this neighborhood. it's when people are all the same that everything gets named and useless
and here's this saint without a name.
 
Barátaim számára lefordítottam:
 
CSODAFICKÓ
a szomszédságban
4 saroknyira északra
és kettőre délre
áll egy kis ház
felpöndörödik a festék
és
gaz nő
az elő-
kertben
 
és
körbeveszik
más házak
tökéletes
zöld pázsittal
nyesett sövényekkel
virágokkal
és
a behajtókon álló
kiglancolt
autókkal.
 
"bírom ezt a fickót," mondom asszonyomnak.
"tudod, kimondottan szeretném
látni őt, látni,
hogy néz
ki."
 
"én már láttam,"
mondja asszonyom.
 
"komoly? komoly? hogyan?
mikor?"
 
"kétszer. és mindkétszer
ugyanaz volt.
csak ücsörgött az
ablakában és
a kalapját
jó mélyen a szemébe
húzta."
 
" gyönyörű," mondom
gyönyörű."
 
mindig
elhajtok arra,
remélve
hogy meglátom őt
én is
de
sosem sikerül.
mindenesetre,
számomra
ő a környék
üdvözülése.
 
amikor az emberek
mind egyformák
akkor válik minden nevesítetté és hasztalanná
 
és itt
ez a szent
név nélkül.
 
Ez jó. Azt hiszem, nagyon jó a fordítás is.
 
? 2004. nov. 16. kedd 17:14
Ma 11-kor Holokauszt a magyar képzőművészetben - kiállítás nyílt a Dohány utcai Zsidó Múzeumban. Barátom, S. Nagy Kata rendezte. Megnyitja a Bíboros Hercegprímás és Schőner Alfréd főrabbi. 
Nemcsak a kiállítás, már a Múzeum alapkoncepciója is problematikus számomra (kivéve a kegytárgyakat.) Vagy akkor legyen Református Szobrászok Múzeuma is. Ők más emberek? Minek gettósítani. Nőfestők és orvosírók.
 
Elmentem a megnyitóra, vegyes érzésekkel. 
Hogy lesznek valószínűen gyenge, de idevágó művek.
A művészet mindig ellenáll, ha valamire használni próbálják, a programművek ritkán sikerülnek. 
A művészetben nem lehet valamit nagyon kifejezni akarni. 
Sőt, egyáltalán, nem lehet valamit nagyon akarni. 
 
...És látok majd néhány képet, aminek semmi köze a témához, de...  
Pontosan ez történt.
 
Tényleg öszvéranyag. A leábrázoló művek sora igen vegyes. Szerencsére az ember az egyetlen gép, ami hibásan betáplálva is tud remekművet produkáni. Van egy kis rajz...  Schönberger Györgyöt mi már Hegyi Gyurkának ismertük, kis görnyedt, somolygós öregember, nem volt élvonalbeli festő. Itt egy kis firkarajza: Deportálás, 1944. Marhavagon, középen nyitott tolóajtóval, fölfelé igyekvő figurák. A rajz dinamikus, életteli, és szinte vidám. Ugyanevvel a vonalvezetéssel strandjelenet is lehetne. Nem akarnék én itt fölényesen bölcselkedni. De ez a hetyke, remek kis kroki jelzi, hogy az alkotás folyamata semmi-, egyszerűen semmi szempontot nem tűr maga mellett. 
 
...És a második tétel: egy hátborzongató kép Farkastól: Balatoni emlék (mutatom), Ámostól Falusi utca, Anyám és én, gyönyörűek. Berény Róberttől egy meglepő, szép lélekrajz; egy portré. Bokros Birman szobor, néhány jó Bálint Endre grafika. Anna Margit.
Ezeket a képeket másutt nem látni, ezeket feltétlen meg kell nézni.
Bejárt a nagy zsinagóga felől.
Egy hónapig, december 16-ig lesz nyitva. 
Hétfőtől csütörtökig: 10 - 3, 
péntek és vasárnap: 10 - 2, pénztárzárás fél órával előtte. Kicsit bonyolult.
Szombaton zárva.
Belépő: 1000.-, diákoknak: 500.-
 
 
 
? 2004. nov. 17. szerda 18:36
Egy idős építésznek mutattak be tegnap a Zsidó Múzeumban. Ő tárta föl húsz éve a budai várbeli két középkori zsinagógát. Az egyiket rendbe is hozták, látogatható, a másikat pénz hiányában visszatemették. Szeretné, ha ez is megmentődne. Nem kellene hozzá sok pénz. A helyszín: Táncsics Mihály utca 32.
Mondom neki, szerintem a napisajtóban kellene először fölhívni a figyelmet, akkor talán... Szkeptikusan reagált.
Ma átadtam az információt a Népszabadság egyik igazgatójának. Megígérte, megnézik, mit lehet kezdeni a dologgal. 
 
Délelőtt két CD-t csináltam: Pilinszky / Latinovits magyar költőket szaval. Mindkettő megrendítően.
(Öt perc munka a gépen, ezeket is bárkinek szívesen lemásolom.)
 
 
? 2004. nov. 18. csütörtök  13:16
Megint kaptam valamit Gábortól, ismét Charles Bukowski (1920-1994)
 
PÁRIZS
sohasem
még azokban
a szélcsendes időkben
sem álmodtam
arról hogy egyszer
majd a fény városában
biciklizem
egy svájci sapkával
a fejemen
és odaföntről
Camus
szép lágyan
a fejemre
vizel.
 
Drága Charles, bocs, akkor nem inkább a svájci sapkádra...?
 
 
? 2004. nov. 19. péntek 11:25
A Holokauszt-emlékkiállítás rendezőjétől:
 
Kedves Váli!
Naponta tömény mennyiségű hivatalos e-mail-re és levélre kell válaszolnom, a magánlevelezésre már nincs energiám.
Most mégis:
--  Van Keresztény Múzeum (pl. Esztergom), miért ne lehetne Zsidó Múzeum is? 
-- Akár Református Szobrászok Egyesülete is lehetne, miért ne? 
-- Van viszont Keresztény Orvosok  Szövetsége (magyarán aki nem zsidó, vagy egyéb állatfaj) 
-- Ezek szerint rossz a kiállítás, ha nem derült ki a koncepció. [...]
-- Minden tisztességes országban megcsinálták azt a dokumentumkötetet, kiállítást, amelyen bemutatták az érintettek munkáit, akiket faji alapon zsidónak minősítettek (akkor is, ha már a nagyszüleik is keresztények voltak), előbb a képzőművészetből, majd az életből is kiszorították őket. Kb. 800 emberről van szó, akik történetesen képzőművészek voltak ill. lehettek volna.
-- Vannak a művészek közt nagyszerűek, kevésbé jók, [...] de ebben az esetben nem ez a lényeg. 
 
 S. Nagy Kata
 
UI: Kivételesen hozzájárulok, hogy a weblapodra is feltehesd a válaszomat.
 
12:20
Az e havi 2000 folyóirat már megjelent, úgyhogy mutathatom már Szüts cikkét:
 
[...] Lehet, hogy jobban járna az utókor, ha nem digitális archívumokat, hanem digitális szeméttelepeket hoznánk létre, ahol – megkímélve az embereket a kidobás, megsemmisítés szörnyű lelki terhétől – nagyipari méretű adatmegsemmisítés történne? Mert mi teszi naggyá az embert? Nem a teremtés: a gondos selejtezés, az alapos, folyamatos megsemmisítés, barátaim. Túl a nyegle tréfálkozáson: Isten őrizzen, hogy – mondjuk - egy minden tévéműsort reggeltől hajnalig rögzítő-megőrző Nemzeti Archívum jöjjön létre. Tessék ott [...]
										a teljes cikk
 
																
? 2004. nov. 20. szombat  09:47
E-mail váltás:
 
-- Deske! Megjegyzés S. Nagy Kata leveléhez: 

A Keresztény Orvosok Szövetsége elnevezésben a "keresztény" jelző nem azt jelenti, hogy kik nem tartoznak, tartozhatnak bele (zsidók stb.), hanem azt, hogy kik igen (akik keresztények).
 
-- Ez igaz, de kívülállók számára ha ezt jobban megfogalmaznád...
 
 
? 2004. nov. 21. vasárnap  21:53
Hogy mára is legyen valami... történés,
nekem s neked: 
 
ma este 
szemüvegem kilyukasztása, 
- hogy majd 
dioptriás lencsét 
ragasztok bele - :
 
1. forrasztópákával 
2. kúpköszörűvel 
3. fémreszelővel
4. tűreszelővel
5. 60-as csiszolópapírral
							
Ugyan csak tartaléknak,
elődje hibátlanul működik,
tíz éve tán. 
 
De még megvan az az öreg optikus, aki nekem ebbe hajlandó lencsét belecsiszolni. És ki tudja.
 
 
 
 
? 2004. nov. 22. hétfő  09:55
Volt itt még valami, két napig éjjel-nappal. 
Előzmény 1.: Robi utálja a képernyőt, csak gépelt szöveget olvas. De szerette volna látni az idei news-szövegeimet.
 
Előzmény 2.: Ezek ugyan ki vannak printelve, de ábrák nélkül neki sem volt az igazi.
 
Előzmény 3.: Valahol a kompjuter-pince negyedik szinten kószáltam pénteken, mikoron találtam egy megdöbbentő gombot: nyomtatás képpel. Pipa rá.
Meg is tettem. Le is fűztem. Kilenc kötet. Két fekete, két patron színes festék.
Vagy 1300 oldal most, a korábbi levelekkel együtt. 
 
És az igazi dilemma: szemétbe kéne dobni az eddigi, szintén lefűzött képtelen változatot.
De (ma még) nincs szívem hozzá.
															
10:41
Nagyon szeretem, ha dicsérnek, különösen, amikor teljes joggal. E-mail váltás honlapom átalakítása kapcsán:
 
Kedves Károly, 
hogy állandóan ez jár a fejemben, tényleg jönnek dolgok!
 1. Úgy tűnik, nagyon sok minden megoldódna, és egyszerűsödne, ha a képernyő bal szélén a keskeny menüoszlop - az mindenütt, mindig megjelenne. (Azt hiszem, megoldódna  a pop-up, a BACK gomb helye, az áttekinthetőség a menüpontok között, a visszalépegetés.) Önállóan kellene mozognia, gördítősávval [...] 
 
Kedves Dezső!
 Nagyon jó ötletnek tartom, hogy a bal oldalon navigálható legyen a teljes tartalom. A jobb oldalon pedig mindig az adott tartalom és attól a mindenkori kapcsolódó összes infromációhoz tovább lehessen lépni. Így egy zárt szabadon körbejárható egész rendszert kapnánk.
 Ez nagyon jó ötlet, és szépen föl lehetne rá fűzni a teljes tartalmat - képeket, szövegeket egyaránt.
 Üdvözlettel: S.K.
 
19:16
Ez meg itten a lemezgyűjteményem.
Nem fog gyarapodni, bízom benne (magamban),
legfeljebb cserélődni.
Egy részüket már én tettem át magnókazettáról.
 
Ezekből az egyik legelső a Schubert lemez volt.
Évekkel ezelőtt még Szütsöt kértem meg, 
venné át nekem végtelenítve 
ezt az ESZDÚR NOTTURNO-t (13 perc),
amit annyira földicsért,
és csakugyan meg is szerettem nála hallgatva, 
Kecskeméten, a szomszédos műteremben.
 
A STARKER I.-II. egy barátom ajándéka,
ezek Bach Szóló Csellószvitjei és Csellószonátái,
-ha így kell írni - megrendítő, csakugyan. 
1963 és 65-ből.
És nagyon szeretem, 
ahogy közben hallani Starker János szuszogását. Is. 
Ha valakinek kellene ezekből valami, persze
szívesen adok (másolok) belőlük. 
 
21:06
Gondolkodom ezen a Zsidó Múzeum-dolgon. (A kiállítást rendező barátom november 19.-iki e-mailje.) 
Persze, mért ne lehetne. 
Bár a Keresztény Múzeum nem hit szerint szelektált. Ezek az értékek halmozódtak föl nálu(n)k az idők során. 
Vagyis szakrális tárgyakon túl miért a művészeket kettéválasztani külön múzeumba? Czóbel kontra Bernáth Aurél?
Tovább. A Keresztény Orvosok nem tudom, mit csinálnak, külön. De például embriót ölni nekik biztos nem szabad.
Aztán. Hogy ilyenkor nem a minőség a legfontosabb. Lehet, de ilyenkor fanyalgok.
 
Illetve egész nyilván olyannyira érzelem-domináns terület, hogy fölösleges nekem itt ezen gondolkozni. 
Hogy van, akinek ez kell, így kell, így fontos, megcsinálják és megnézik. Pont. 
És a gyönyörű Farkas képeknek én is örültem.
 
 
22:41
Egy kis hencegés. 
Mégiscsak sikerült.
 
Négy és fél év képnélküli News kéziratom elölről -
 
és oldalvást nézve:
 
 
 
(Meghűltem, fekszem.
Semmi dolgom.
Azért locsogok annyit.)
 
 
? 2004. nov. 23. kedd  09:26.
Bukowszki, megint. De jó.
Most jött, persze, a versrovat vezetőmtől:
 
A VARÁZSLAT MEGHATÁROZÁSA
(Defining the Magic)

A jó vers olyan, mint a hideg sör
mikor megszomjazol
A jó vers olyan, mint a forró pulykás szendvics
mikor megéhezel
A jó vers fegyver
amikor bekerít a tömeg
A jó vers valami amivel
keresztülsétálhatsz a halál utcáin
A jó verstől úgy olvad el a halál, mint a forró vaj
A jó vers bekeretezi a kínt
és felakasztja a falra
A jó verssel képes vagy talpaddal megérinteni Kínát
Egy jó vers szárnyalásra készteti a megzavart agyat
Egy jó vers megsegít, hogy Mozarttal kezet rázhass
Egy jó vers lehetővé teszi, hogy az ördöggel kockázz
és nyerj
Egy jó vers mindenre képes
és ami a legfontosabb
Egy jó vers tudja mikor kell
abbahagyni
            		Forditotta: Gyukics Gábor.

 
 
09:54
Ezt befejeztem. 
Tavaly tavaszi, kecskeméti, A/03/04. 
75 x 70 cm. 
Csak egészen picit kellett igazítani rajta, 
túl sápadtnak tűnt.
	
 
13:05
S. ezt üzeni Bukowszkinak:
A jó verstől nem olvad el a halál, mint forró vaj. 
A jó vers még vesegörcsnél sem segít. 
 										
 
? 2004. nov. 24. szerda 13:28
Barátom! Kéred a beszámolót Tóth Kriszta látogatásáról.
Csakugyan megtörtént. Tegnap, fél tízre beszéltük meg. Kissé elnyújtott és éneklő hanghordozásából nem következtettem arra, hogy percre pontos lesz. Háromnegyed tízkor a biztonság kedvéért rátelefonáltam, hogy elfelejtette, vagy útban van?! Nem, tízkor nyit itt egy könyvesbolt, előtte várok. Megyek.
Fél tizenegykor csöngetett, kérdem, mi a zsákmány?! Tíz kiló könyv - de nekem. A műveletlenségem. Azt mondja, ezek nagy emberek, ő fordította: 
Leonel Ray: Légszomj / versek
Ha újra megszületek. Néhány vers, amellyel átszeltük a századot. Összeállította Jacques Nichet
Guy Goffette: Vízhalász / versek
Liliane Wouters : A vér zarándoklata / versek
Alain Bosquet: Száazdvégi szonettek és egyéb költemények
Benno Barnard: A hajótörött -válogatott versek
 
Hozott egy korábbi saját kötetet: Árnyékember. A többiből neki is csak egy példánya van, de a Porhó válogatásban a java benne, mondja.
Elhozta még A londoni mackók kisgyerekeknek szóló könyvkoffert, a kofferben tíz képeskönyvecske, ő írta, kisfiának. Néhány verset, printelve. És két érdekes könyvet:  egy év munkája volt, Irodalmi ikerkönyvek, 5. osztályos tanulók számára. Tankönyv és mellé olvasmánykönyv. Elölről a fiúknak, és meg lehet fordítani. Mondom, jó ez? Igen, olvasott tanulmányokat, ebben az életkorban élesen szétválik a két nem olvasmány-érdeklődése. És úgyis titkon beleolvasnak egymás könyveibe, ez adódik... Összegyűjtötte a statisztikákat a könyvtárakból, mit kérnek ki a gyerekek. Ezeket végig(!)olvasta. A szövegválogatás szempontjairól is érdekeseket mesélt.
 
Aztán a szakmáról. Az alkotáslélektan vagy mi, aminek leginkább csak csodálkozó áldozatai vagyunk. Érdekes, mennyi a párhuzam a két műfajban. Hogy nem kiszámítható, elgondolható, hogy egy majdnem jó munka melyik emeletéhez - szintjéhez kell nyúlni, hogy megtörténjék a csoda. Nálam előfordult,