Levelek Le Meux-be 

ÖSSZES LEVÉL, KÉPEK NÉLKÜL, SZÓRA KERESÉSHEZ (2011.11.= 6 mega) (2019.12. 21.5 Mega)

1990.5.17.                                                    j-1                  
                                                        
Szia J!
 
Hát megint beütött, a franc egye meg. Nadrágot kell venni. Gond. Na képzeld. 
Tragédia. Mi az, ami télen meleg, nyáron hideg, nem látszik rajta a festék, nem 
megy össze, nem túl drága és itt a sarkon azonnal megkapni és persze olcsó. Jaj. 
Ennyi a lelkiállapotomról. 
Te tudsz nadrágot venni? 
Van valami részötleted? 
Transzponálható szisztémád? 
Meg akarnak hívni a képző főiskolára mesternek, nem tudok dönteni így 
nadrágtalanul. Négy dél-koreai zoknit viszont sikerült vennem. Útközben 
valahová. Zsófi a kutyát hol veri, hol ölelgeti, még mindig bepisil. Kata búsul. 
Megjelent egy antiszemita cikk a Népszabadságban, írtam a közösségek nevében egy 
válaszcikket, a cikk lényegében egy szt. Ferenc ima a békességről. Aztán most a 
Bíboros Úrnak is írtam a közösségek nevében, hogy foglaljon állást ez ügyben, 
nyilvánosan. Közben most vettem egy farmert, az eladó szerint csak egy számmal 
nagyobb, mint kéne, szerintem kettővel, dögnehéz és merev. Most meleg lett, 
mindenesetre rövid gatyában járok. Ja, még Asztrik püspököt megkértem, hogy a 
nagy máriaremetei beszédébe foglalja bele, hogy mi elutasítjuk az 
antiszemitizmust, megígérte, és tényleg belevette. Ezt a részt aztán a tévé is 
közvetítette. Zsófi dühöng, mert bundás almát, vagy mit kellene nekünk vacsorára 
csinálnia, Kata igyekszik most bevonni a főzésbe, mert hogy ő annak idején ehhez 
tökhülye volt, mint mondja (nem emlékszem erre a részletre.) 
 
Most megint le kell állni a gépeléssel, mert a kutya ideült a két térdem közé, 
vakarandó. Erzsébet húgom valószínűleg Bélapátfalvára települ, kolostort kell 
építeni, már megkérdeztem egy-két ismerősömet: van-e kedved kolostort tervezni. 
Aztán néztem, mennyire tudják az izgalmukat elfojtani. A Koldus keresztutam 
megjelent a Mozgó Világban, fekete paszpartu, minden kép külön oldalt kapott. Én 
meg megkaptam a Dorottya utcát kiállításra, végül eldöntöttem, hogy 
kamarakiállítást akarok. A szokásos két év helyett a Műcsarnok postafordultával 
válaszolt, hogy igyekeznek figyelembe venni az általam kért hónapot, vagyis nagy 
festő vagyok. Kecskeméten megint az elviselhetőség határáig szenvedtem, mintegy 
sportot űzve a dologból, viszont van onnét vagy 5 rohadtjó képem, azóta fejeztem 
be, s így együtt már műtermes képeimmel képmutatás alkalmával kitapétázhatom az 
egész műtermemet. Már megmutattam mindenkinek, s ezekben a hetekben szórom szét 
múzeumoknak. Szerencsére kettesével viszik. 
Engem viszont tönkretettek, egész életemben papírcsipesz - hiánnyal küszködtem, 
és ez az érzés független volt a háromdimenziós matériától,  részben mert volt 
csipeszem, részben húsz éve nem használom. És most egy tisztelőm Kanadából 
hozott huszat. Rögtön odaajándékoztam Katának, de engem tönkretettek. Igaz, 
Katától este visszaloptam, de észrevette. Zsófi most beballagott, és bariton 
hangon közölte, hogy hülye a gáz és a bundásalma ezért vagy nyers lett, vagy 
odaégett, nem tudja, menjek vacsorázni, ő nem kér. (jó volt, ő is evett.) 
Hiányzol.
 
x
dátum: 90.07.15.       fájl: c-fajlok-2/c02062-1.htm                      C. 02062


J-2
Szia J!
vagy két hete nem írok neked, választ, pedig, nem szokásom. leveled jó volt. nem volt gondolatom. viszont valamin töprengtem, úgynevezett. tehát.
azt hiszem, az autonóm ember biztonságosabban (megbízható minőséggel) tud és képes közösségbe szervülni.
A nálad tapasztalható ''kint is vagyok, bent is vagyok'' - megoldható. Teremtett voltunkból, illetve nem-, eredeti bűnünkből adódóan lényegünkben megosztottak vagyunk, örököltük. Apuka és lakótárs, telefonközpontos, munkavállaló és fürdőszobaföltörölgető egyidőben. Amikor a szerkesztőségbeli hölgyeknek zsíroskenyér lakomát terítettél, megtaláltad magad. 
Eltűnődtem most önleírásodon, a Hófehérke hasonlaton. élesnek találtam. és én is nagyon kiszolgáltatott vagyok annak, hogy meghallgassanak s kellő időben dicsérjenek és szörnyülködjenek (felváltva). Örök női szerep. 
Ilyenformán minden rendben van. mert túl tréfán és irónián, az ember csakugyan kétlaki, sároslábú istenállat. amikor te meghallgatod őket, minden a helyére kerül.
    e percben megint megváltozott a világ. Zsófia egy lépcsővel felnőttebb lett. Írás közben fölkeltem bársonyfotelemből, Mikicát megpisiltetendő. Kiderült, Zsófi elvégezte helyettem. Fél hatkor reggelente ide szoktam kilopózni, a biliárdszobába, hogy Kata ne ébredjen fel. A Hédervári grófok kastélya selyemburkolattal, stílbútorokkal, fehér óriás-cserépkályhákkal a falfülkékben. Futószőnyeg, halk személyzet, óriáspázsit, vén fenyők, teljes csönd, kibírhatatlan. 
Lehoztam legalább a telefonkönyvemet, lemásolandó. Meg új festményeim fotóit, mert Ernst múzeumi kiállításom (90 aug. 16 - szept 16) megrendezésében Szüts nem tud segíteni, lévén akkor Jugóban,  gondolom százezerért. Most ő is itt, 4 gyerekével - alkotóházban vagyunk. 
Leveledben legjobban az tetszett, hogy a kitett rajzom mindig földül. 
Viszont csodálatos könyveket hoztam, sőt olvasok is. 
Megjelent egy Rilke-próza válogatás. Nagyon dicsérték Rilkét, én eddig nem értettem, nehezen és buzgón nyeldeklem. 
Aztán Petri Gyurka válogatott. Sajnos zseni. 
Egy valamit tud, mindent tud. 
horgodra tűztél, Uram.
huszonhat éve
kunkorgok, tekergek
csábosan, mégsem
feszül ki a zsinór.
Nyilvánvaló,
hogy a folyódban nincs hal.
Ha mégis remélsz,
válassz más kukacot.
Szép volt
kiválasztottnak lenni.
De most már szeretnék
szárítkozni, mászkálni a napon.
sírnivaló. nagyon szenved. 
aztán kaptam paraszolvenciába (festmény) egy Ionesco drámák kötetet. eddig: nagyon szép borítója van. 
Viszont vettem (találtam!) könyvesboltban böngészve (sok év után szinte) egy 60 íves Nyugat folyóirat 1908-1942, két kötetes fakszimile válogatást. Esszék, kritikák, aktualitások, egymás cseszegetése. A szépirodalmat - okosan - kihagyták, azt egy Babits, vagy Kosztolányi kötetből is... Olvasom. Vitasorozat a magyar kálvinista egyház történelmi, és mai szerepéről. Írja: Szabó Dezső, válaszol sorra: Móricz Zs., Ady, még egyszer Szabó. Nem szemérmeskednek, ütnek jobbra és balra. meghökkentő.
Téged jól utolért a történelem, ez a vízum eltörlés... módosul életed? A Trabantomnak viszont kilyukadt a dugattyúja. Ilyet még a hédervári szerelő se látott. most javíttatom három héten belül nyolcadszor. tegnap egy kábelvég égett le, érdekes. hogy megyünk haza.
most már rendszeresen olvasom ill. elolvasom az igeliturgiát, sőt Kata is rákapott. Jó az Ószöv. így szűrve, adagolva. Meg a zsoltárok új elosztásban.
A vízvezeték szerelő Gábor elhagyta közösségünket, Puchi találkozott vele, kiszedte belőle, hogy az én agresszivitásomat nem bírja. Auguszta több kísérletet tett a közi elhagyására, eddig kibekkeltem. De most kiderült, hogy alighanem a Molnár Imréékhez akarna átmenni, persze nem tartóztatom.  Eddig azt hittem valami át nem gondolt teóriából-pózból kiindulva akart egyedül maradni, hogy az elefántok betegen félrevonulnak, s úgy halnak meg. meg is mondtam neki. Remélem tudja mennyire szeretem. Paula újabban kissé link, valami autóügynökség titkárnői állásba kezdett. Tücsök húgom várhatóan már szeptemberben hazatelepül Salzburgból, megdöbbentő. Furcsa, mikor egy halott föltámad. Bélapátfalvára megy, a katedrális mellé épít kolostort, gőzerővel intézkedések, minap voltunk helyszínelni. Valahogy úgy kerül, hogy főiskolás szerelmem és férje fogja építeni. 
Gyöngy fiút szült, nem láttam. Nagy pocakkal feküdve áldoztattam, tartottunk ott egy rövidített közi. Bár állítólag a nyavalyások mégis jó későig ott maradtak. 
Persze a József és testvérit is lehoztam. Miklóst esténként a ház apraja, de inkább minden nagyja csillogó szemmel várja a kis társalgóban egy nyolcszögletű asztal köré szorulva: mindennapos barkochba, mutogatós-kitalálós játék, szópóker, ahogy mesélik. Nagy varázsló. éjfélig is. 
Mikicával volt egy megdöbbentő élményem. Ébresztgetem, valamennyire fel is ébred, és teljes szelídséggel és a sorsnak való megadással suttogja: hagy aludjak még egy kicsit. Nem volt a mondat végén felkiáltójel. 
Hát ennyire kiszolgáltatottjai vagyunk egymásnak?! 
ez a váratlan kiállításom, ez remény. Harminc méteres terem, Ernst múzeum, utcafront. Szeretném nagyon feszesre. Tudom, hogy nagyon jó anyag. 
a fejemen már minden sebet elvakartam, a család is ébredezik.
így hát ennyi. 
eljuthatunk a derűig?!
légy jó!
90.7.15.
tovább. vasárnap délután, a család valahol kószál. megint kölcsönkaptam egy írógépet. kézírásom olvashatatlan. alvás után kis összecsukható horgászszékemen kiültem a hatalmas, ősfák övezte pázsit közepére, hátam mögött a tornyos kastély, napfény, Rilkézni. ezúttal a tájképfestészetről ír. jó. 
ezek a vasárnap délutánok különösen irracionálisak, a mozdulatlanságban  létidegenül mozgok, vagyis szemlélődöm, és a magány is csak egy mély kút, ijesztő.
A pázsit közepén (Moszkva térnyi, nyírott, pontos) egy ötéves kisfiú rohan boldogan, mögötte földig érő bő szoknyácskában hároméves kislány. A fiú kiabálja: támadás! aztán: visszavonulás! a lányka boldogan utána. mintha tömeg gyerek között lennének, a terességet észre sem veszik. 
Rilke a táj idegenségéről, a természet közönyéről ír, hogy mennyivel egyszerűbb egy portréhoz közelíteni. erről a fényképezés jutott eszembe. szinte azonos a médiummal - vegyük csak a tájkép műfaját ezúttal - és mégis milyen kísérteties az azonosságban az elcsúszás a lélek tájai felé. na, most megjött a család: kiscicám, mosd meg a kezed! hallom a folyosóról. igen, ezek a mieink.
az ember: aktív. lenne. de különösen pihenésben ez végtelen kis és kicsinyes problémák fölturkálásában realizálódhat csak. a dolog lényege, hogy nincs mit csinálni. az ember így érzékenyebb, aggályosan rendezem a könyvespolcomat. a szappan helyéről is több szó esik. egy elefánt igyekszik zavartalanul mozogni.
Isten nélkül minden megoldhatatlan. Egy nyaralás az üres tér ijesztése, ijesztgetése. végül is élmény a maga módján. valamilyen eszmélés. 
egyszerűbb munkába merülni, abban otthon vagyok.
reggelente viszont futok. méghozzá elsőre Kata buzdított. orvosilag ugyan eltiltva, de a lelkem fontosabb. Katának is van kedve, feletávon. A kert kavicsos nagy sétánya háromnegyed kilométer. azt négyszer. előnye, hogy Kata liheg, nem tud válaszolni. nyugodtan beszélgetünk ilyenformán. fogytam.
este fél kilenc, Mikica az alkotóház összes férfiával együtt a kert távoli végéből érkezik kipirultan, csuromvizesen. két gólt rúgott, állítólag ügyes. korábban ennek semmi jelét nem láttam. a Tv-ben megtudtuk ma milyen volt Gorbacsov emésztése. hiába, a nyár az anyaggyűjtés ideje. megint a kártyaasztalon gépelek a szobában Kata írja délutáni falugyűjtése céduláit. 
Zsófi még nem került elő, pedig a Szűcs lányok már itthon vannak. Valószínű, a nagy esti kutyaséta. Szepi innét kitiltva. Úgyhogy a Trabantunk a kutyaház. Ami az autószerelő kertjében napok óta. Nappalra egy jól zárt kertbe zárva. kezdi megszokni szegény az egyedüllétet. a kertben műgörög szoborcsoportozatok. Kata délután sörrel kínált. Nem tudom miért. Délelőtt a misén Paskai bíborosnak bizony elég zavaros körlevelét olvasták föl hitoktatás ügyben. Utána Miklóssal elkértük, még egyszer elolvasandó.
este. megyek Miki önsikálását ellenőrizni. 
hiába sürgetem, vidáman dudorászik, rezzenetlenül.

dátum: 90.08.02.     J-2A                    C. 02065

J!
Nem leszek mégsem tanár a főiskolán, mert nem hívnak meg, mégsem. Viszont teniszkönyököm lett, mert beütöttem. Ma kaptam rá a körzeti orvostól kenőcsöt, a szembe nem szabad kerülnie. Kellene dinnyét venni, a család egy hete Kékkúton, s a frigóból most fogy el az utolsó paradicsom is. A kolbász is, pedig lelkemre kötötték. A kiállításra készültem, lassan a végéhez, már 774 meghívó megcímezve és még külön aláírva, és százával csomagolva a posta számára. Múlt hét péntek reggel hat óta úszom a Lukácsban. Első nap tíz percet és fáztam. Utóbb kiderült, az volt a hidegebb medence. Azóta mindennap, szép öregségem lesz, ha. Iszonyú munkával lefotóztam a kiállítás anyagát 6x6 cm-es filmre, de ezt az Agfa típust fél éve már sehol nem hívják Magyarországon. Épp az imént bontottam föl a tekercseket, próbáltam olyan gyorsan kinyitni, hátha még valamit meglátok a festményekből. nem. Dini ma (7 kor) mégse jött velem úszni. Esetleges zsúfoltság esetére kidolgoztam egy harmonikus mozdulatsort, miszerint a kezemmel hátrafelé, a lábammal előrefelé tempózom. Majdnem egyhelyben. Most napi 30 perc a normám. Mellúszásnál az a jó, ha az ember teste hullámzik a tempóvétel közben, vagy mint a srófhúzó, egyenes? 
Lehet, hogy holnap reggel a család után megyek. tegnap reggel Zoli két órát bütykölte a Trabantomat, de nem. szerinte el kell vinni szerelőhöz. az viszont szabadságon augusztus közepéig. 
vettem egy ''bevált amerikai módszer'' könyvet: Dobd el a szemüveged! ez a címe. Tulajdonképpen meg lehet csinálni. elég nevetséges, amikor egy olyan nagy szellem, mint én, rendszerező kedvét írószerszámai derékszögbe állításával köti le, más feladatot nem találván. ma két tojásból volt a reggeli. a nyeles lábos fülét diófapácolt faelemmel pótoltam. tényleg kéne egy dinnyét venni. kérdezd meg a franciáidat, ismerik-e Jean Henri Fabre nevét. zseniális bogártudósuk volt, 1910 körül halt meg. vett egy darabka terméketlen földet, sziklás-szikes, azon élt negyven évig, a hártyásszárnyúakat figyelve. gyönyörűen írja le kísérleteit, az etológia alapja. viselkedéstani felfedezések. irodalmi Nobel-díjra is tervezték, stílusa miatt. most olvasom: A rovarok környezete és viselkedése. kiváló. 
azért úszom, mert nagyon fáradt a lábam két hónapja. Bár valószínű, hogy a dél-koreai zokniktól, 5 párat vettem. szorít. van úszószemüvegem is. semmit nem látni vele, de már csak néha megy bele a víz. 240 forint volt, elsőre kifordultam az üzletből. fehér a pereme. ma kitört az iraki háború. nagy dilemma, vegyük-e meg Budaörsön azt a kétszobás faházat, amit már háromszor megnéztünk. 7 kilométer itthonról, hétvégénket megoldaná. 
Kata légcső-irritációja állandósult, alighanem a Mártírok környezet vagyis füstszennyezés. esetleg iskola után ki lehetne járni Budaörsre, ott aludni, reggel bejönni. ez tényleg fantasztikus lenne. Kata dönt, bár tul. képp döntött, Kékkútat el kéne adni. neki nagy dilemma volt. mondtam, nehogy áldozatot hozzon. 
Zsófi megy tizedike körül Franciaországba, valami hittan szervezés. Érdeklődött, merre laksz. 
most: csütörtök este negyed tíz, augusztus másodika. a Széna téren tulajdonképpen ilyenkor is lehet dinnyét kapni. A Nyugat antológiát tovább olvasom, egy-egy zseniális gondolat mindenütt. jó. 
Az Ernst Múzeumban 100 folyóméter felületem van, s ha kibírom, csak 15 (egyméteres) képet rakok ki. Lehet, hogy sikerül. Diniéket azért nem érted utol, mert néhány napig Kulcson voltak. Gyümölcs, fürdés jó volt, békés. Mamád (telefonon) mesélt Dél-Koreáról.
szia.





 
 
1990.9.3.             J-3                       C.2083
 
J!
 
Már világosabban látom - nem értettem - István atya miért javasolta neked, hogy 
utazz el innét. Csakugyan lehetséges, hogy most valamit nagyon megtalálsz. 
Örülnék neki (bár a bucsu bus) (nincs hosszu u az írógépen).
 
A lelkigyakorlat egész másképp történt persze, mint hittük. Egy karizmatikus 
dominikánust szerzett Gábor, aki végül nem jött, pedig leutaztunk, a 
mellette-faluban volt a szállásunk. 
 
Kata ötletére a dicsőítés téma volt megcélozva. Át kellett vennem a vezetést, s 
mivel erről nemigen tudok verbalizálni (ezt rögtön tisztáztuk), a hálaadás,- 
illetve köszönetmondással építettük körül a témát. Váratlan eredmények. 
Töltöttél te már fél délelőttöt,  megköszönve a tárgyaidat külön-külön? És a 
múltadban a jó dolgokat. Az embereidet... Listákat írtunk. Jól sikerült. 
 
Gyöngy babáját most pénteken keresztelik a Mártírokon[1]. Utolsó közin[2] Gábor 
elkezdett nyelveken dicsőíteni - szentség volt -, és mindenki kapcsolódott 
hozzá, Dini is, fennhangon. Olyan atmoszférikus este volt (pedig a szót nem 
szeretem) amilyen még soha. Egy volt csakugyan a társaság. 
 
A tenger milyen volt? Olyan? Vagy ne kérdezzek annyit? Mért ne kérdezzek? 
 
Holnap nyílik a kiállításom, ünnepélyesen, mert Szüts megérkezett. Egyébként már 
két hete nyitva van. Már írtak róla vagy 4 kritikát, és még fognak, és több 
turnus lesz a tévében. "A nagy magyar magányos". Miklós nyitja, remélem, ma nem 
hal meg a mamája operáció közben. Autóbaleset, nyakcsigolyatörés. Az M7-esen 
elgurult a Trabant kereke menet közben. Miklósék meg az Adrián. Miklós 
megtalálta a megnyitószöveg első mondatát már. Márai 1944-es Naplója:
 A boldogság fegyelem kérdése. 
Fegyelem vagy kegyelem? 
Július 27 óta nem mosakszom. Kell egy új Trabant motort vennem. Találtam öt jó 
nyári rajzomat. Júli 27. óta mindennap úszom. Újabban Zsófi jön velem.
Azt azért sajnálom (persze) hogy kiállításomat nem fogod látni. Kecskeméten 
tavasszal 19 méteres képet kezdtem, abból most négyet kiállítok - kettő nagyon 
jó - a többi 15-öt már rég fölfűrészeltem. 
A tegnapi újszövetségben volt egy szép grammatikai példa, kiírtam: 
if the Owner of the House knew the Thief was coming he would keep 
a watchful Eye and not allow his House to be broken into.[3]
 
Máté 24,43  (a nagybetűket improvizálom.) És még egy jó mondat:  
Get out of my sight, you satan![4] 
nem tudom, a satan miért kis sövel van írva?! Ja, ne kérdezzek. Na fekszem, 
szia, holnap a nagy nap, megnyitó-
 
 
 
1990.9.18.          J-3A                       C.2084
 
J!
 
Hát írás-akadályok itt is akadnak. A papírt már órája befűztem, azóta: Mikivel 
lécből-papírból repülőgépet gyártottunk. Minden munkafázisnál szükség van rám. 
Zsófi hosszan taglalta, milyen piros színű cipőt látott az Opera mellett a 
"Satöbbi" nevű boltban. (Eladtam váratlanul három képemet, mondtam vehet 
valamit). Jövő héten jönne fekete is, de nincs türelme kivárni, nem lehetne-e 
ezt befesteni? Talán tussal? Vagy vegytintával? 
Dini mindennap úszik velem a Lukácsban. 7.10-kor találkozunk a medencében, fél 
óra úszás, tus, együtt jövünk haza. Most tragédia, egy hétig javítják a medence 
csempéjét, így a 22-, ill. most 24 fokos "hidegvizes" medencébe szorultunk. D. 
jobban bírja, nekem rémes. Ilyenfajta vicceket gyártunk: ez a hideg víz is 
biztos jó valamire. Mondjuk szódagyártásra. Aztán megkérdeztem, nincs-e 
tea-merülőforralója - meg a József és testvéreiből az a jelenet, amikor az 
izmaelita kereskedők halk nyöszörgést hallanak a kút mélyéről, s az agg 
karavánvezető tisztelettudóan leszól: Ki vagy? Természetes tartózkodási helyed 
ez, vagy jobb szeretnél nem ott lenni?! 
A melegebb medence 26-27 fokos egyébként. 
Ma sikerült a két kordnadrágomat be- és visszacserélni. Túl szűkeket vettem 
tegnap. Rezzenetlenül fogadtam az eladónő feddését.
 
Kiállításom nagy siker volt, gondolom. Hét méltatás eddig, tévé, és egy 
távolabbi rokontól több dobostorta szelet. A megnyitó után a vendégségen, Kata 
szobájában S. Nagy és Szüts azonnal összeveszett. Minden menetrendszerűen. Kata 
most hazaérkezett, átmenetileg Mikica leszállt a nyakamról, igen vékony szelet 
dinnyéket eszünk a konyhában. Tegnap egy órás interjú angolul egy szerb 
újságírónővel, aki átmenetileg közis is. Amikor a szék szót egyikünk sem tudta, 
buzgón ütögettük magunk alatt. Megértettük egymást. 
Egy teljes, új Trabant motort vettem végül. Duruzsol. Csak egy darabig hatvannal 
kell vele járni. Különös érzés. Zsófiék új iskolaépületet kaptak Angyalföldön, a 
mosdók és tükrök térdmagasságban vannak, óvoda volt. Mindenki hülye -szerinte. 
Tegnap Kata szúrópróbaszerűen belekérdezett biológia leckéjébe, Zsófi a címet 
tudta, és még néhány mondatot is kiejtett. Mikor Kata kérdőre vonta, hogy így 
mondjam, felháborodva válaszolta, hogy ő direkte kifigyelte, a tanárok milyen 
idegesek lesznek, ha feleletkor egy diák sokat beszél. Ma látott valami 
bőrszíjat, ami irtó olcsó és részletesen elmesélte a csatját is. Jó fej, 
tényleg. Kutyáját 10 nap múlva operálják, a füle alatt diónyi daganat, nem 
unatkozunk. 
Mikica ötpercenként zavartalanul az ölembe ül, hogy átalakította a repülőgép 
szárnyterelőlapját, ugye most milyen jó. És csináljam meg, mert ő ehhez még nem 
ért eléggé. 
Teljes összeomlás, hogy mit és hogyan fessek, alig elviselhető. Még próbálkozom 
műteremmel, félő hogy kifújt. Ha ott látsz témát, írd le, levélben. 
 
Budaörsi házvételtől Kata mégis megijedt, leállítottam teljesen. Más módot kell 
találni a hétvégi levegőzésekre. Az MDF ügyemet nem meséltem el. Kormányzópárt, 
Magyar Demokrata Fórum. Antiszemita hangok is előfordultak. Bevittem az 
elnökhelyettesnek a kétméteres zsidó temető képemet, hogy vegyék meg 140 
ezerért, de ajándékba is odaadom, én így politizálok. Tegyék a nagy tárgyalóba. 
Illetve, tegyék egy félreeső kis szobába (ez is történt) és nézegessék, - van 
idő - döntsenek. Azt üzenték vissza, hogy az ötlet tulajdonképpen nagyon jó, 
dehát még néhány kép kellene mellé, így túl politikus, ugye megértem. Aztán most 
ősszel megúntam a játékot, és szép csendben haza akartam hozni a képet. És 
váratlan fordulat: az elnökhelyettes (költő) ragaszkodott hozzá, föltétette a 
saját szobájába. Zsidó barátaimnak mesélve, gurultak a röhögéstől. 
Most megjött egy tavalyi katalógus, kinyomtatva (Mátraalmás 1989). Ezt írtam 
benne annakidején :
 
Mi az előörs? 
Az előörs néhány vállalkozó, 
előreküldött katona, gyorsan mozgó alakulat, 
nagy önállósággal. 
Háborúban megkeresi a járható utat 
 (a többiek számára.)
Ha hazaér: dupla porció. 
Ha aknára lép: ő baja. 
De a főtörzs 
megtudja: arra ne menj! 
Úgy hasznos, ha messze jár. 
A festő munkáját ilyennek gondolom.
         
Kata szerint a becserélt új (két) kordnadrág pont jó. Esetleg be kéne venni a 
fenekénél. 
Szerzetes húgom 19 év után Pesten téblábol. Tévé híradót néz. Bankba jár. Ölég 
furcsa. 
Tegnapi álmomból délután fél négykor 200! taxi dudálása ébresztett. Valami 
áremelés ellen tüntettek. 
Sajnos tényleg náthás vagyok, esetleg ússzak csak 10 percet?! Sokkal könnyebb a 
mozgásom egy hónapja. Napközben Mikicával (3 napja itthon, náthás) megettük Kata 
süteménynek félretett dióját. Amerre fordulok, mindenütt tragédia. 
Este van, abbahagyom, jó éjszakát!
 
 




[1] Ferences templom
[2]közi:  1. heti imaközösségünk, (Fioretti)  2.  a közösségi találkozó
[3]"Ha tudná a házigazda, mikor jön a tolvaj, bizonyára virrasztana, és nem 
engedné betörni a házába."
[4] El a szemem elől, sátán!

j-1991
Levelek Le Meux-be  / 4-6
 
 
1991.1.              J-4                            C.2101
 
Szia J!
 
Január 6, Vízkereszt ünnepe, Katáék az esti misén. Mikicát már bezavartam a 
kádba, vakon és süketen minden sürgetésemre, csorgatja magára a vizet és 
dudorászik. Időnként kikiáltja, hogy sietek!, közben felemelt mutatóujját 
billegetve bíztatja magát: most a fülemet mosom, most a nyakamat (de nem mossa). 
Törökülésben, csupaszon. Egy fél szivacsot egyensúlyoz a térdén: leesik-e? 
(leesik) Iszonyú jól érzi magát. Mindig. 
Kiderítették rólam, hogy jó író vagyok, és a Mozgó Világba havonta írhatnék is 
egy rovatot. Nagyon tetszik. (Nagyon tetszem magamnak.) Mi lesz belőle, nem 
tudom, kétségtelenül van valami éhségem a kommunikációra, akár ilyen módon is. 
Új pályát aligha kezdek, mindenesetre kedvet kaptam egy levél erejéig most az 
írógépet előhalászni. 
Azt mondják, olyasmit írhatnék, hogy: a múzeumom. Elemezhetném kedvenc képeimet, 
mondjuk Uccello csataképeit összevetni Chardin nosztalgikus tengeri tájaival. 
 
A karácsonyt átvészeltem. 24-én délelőtt lettem beteg - arcüreg - 38 fokos láz, 
meg ami kell - és mostanra, az iskolai szünidő végére lábadozom. Tegnaptól már 
uszoda is. Így hát - bár nemcsak miattam és általam - mindenféle 
karácsonykörnyéki utazás meghiúsult, vendégségekben többeknek nélkülözniük 
kellett. Csak nem tudtam eleget olvasni, félkönyéken zsibbad a karom, 
megoldhatatlan. Katától egyebek mellett egy üveg alkoholt kaptam karácsonyra. 
Sárga tojáslikör. Két nap alatt az egész, betegen. Mert nem hoztak teát.
Zsófi se utazott el Prágába az ifjúsági találkozóra, bár ebben semmi részem 
nincsen. December elején megtalálta őt egy szerveződő Regnum Marianum sejt, és 
úgy beszippantotta, hogy már a köv. héten boldogan indult itthonról reggel 
4!-kor valami külvárosba roráté misére. Állati jó volt, a Blahán találkoztunk 
fél ötkor,  egy kilencszemélyes mikrobusz vitt bennünket ki, mind a 
tizenhatunkat - mesélte. 
Miklósnak jövő héten nyílik kiállítása a Vigadóban, én rendezem. Két hete itt 
fest, keservesen kiszakította magát a stúdió-robotból. Késő estig 
számítógépezik, talán az utolsó hónapokban valamivel kevesebbet. Ez már a 
kapitalizmus, nincs mese, és nincs megállás. Ha nem vállalja el, elviszi előle 
az üzletet húsz másik. Várja, nagyon várja a márciusi Kecskemétet. Családot is 
hoz, két műtermet kértek. Én e héten kezdek félni, mit hoz nekem majd az a 
március. Kínlódásban és képben. 
Nagyszerű lett volna, ha Miklóssal párhuzamosan én is festhettem volna, szeretem 
az ilyet - egy műteremben. Bár így is ki-kikászálódtam egy-egy órára,  (mivel 
hivatalosan beteg voltam), néhány őszi képemet szerencsésen be is fejeztem. 
Miklós egyik képem kapcsán meggyőzően csapkodta a térdét, hogy hű, az idei 
legjobb. Gyanakodva néztem, mint mikor a vendég megdicséri feleséged fenekét - 
odapillantasz, igaz-e. 
Goethe verseket kéne olvasni. 
 
Hajnalban a Margit körúton (Mártírok útján) próbáltam memorizálni két 
betűs-plakátot, leírandó majd e levélben. 
"A világot akarta megváltoztatni. De mindenben csak ellenkezett" 
másik: 
"A szabadság ritkán hord nyakkendőt"
-mi lehet ez? Meg az új budapesti főpolgármester (volt szamizdatos főellenálló, 
Demszky Gábor) fölszólítja a főváros polgárságát farsangi fölvonulást tartandó. 
Új hangok. 
Kata még nem is tudja. 
Megint elolvastam, 20 év után, a Rilke Kornétás dolgot, most se értem, mi a fene 
ez. Írt két hosszú tanulmányt Rodinről, az viszont fölkeltette a vágyamat  
repróalbumot föllelni ez ügyben. 
Fáj a hátam. Pár napig egyáltalán nem bírtam ülni se, azt mondják, járvány, és 
az én bajommal együtt jár. Hosszas művészet volt a cipőpertlit oldani. Most 
viszont leesik a fejem, fél tizenegy, megyek ágyba, szia. 
Ez már január 12. Ménfőcsanak, Botond atya parókiája, családdal. 
Most tudom folytatni. 
 
Három hónapja hordom magamban a gondolatot, hogy letollak, miszerint egy hétig 
nem bírsz egy levelet befejezni, annyi a dolgod. Rosszul szervezed, vagy 
fegyelmezetlenség. Vagy Ménfőcsanak. 
Visszatérve a fentebbi két szöveges plakátra: az aláírás -kézírással- Loesjie, 
és holland impresszum. Néhány bizzar, humorba hajló, fanyar,  szinte 
megfejthetetlen szöveg volt már - talán egy nagy sorozat részei. 
Zsófi nem jött ide velünk, viszont több turnusban összes barátnőjét (napi 
négyet) a Mártírokon altatja. Főleg a Regnumos csapat. Valamit megtalált. 
Katával tűnődtünk, mivel vonzza a társait. Talán a vitalitása, dinamizmusa. Kezd 
gurgulázva-nevetgélve telefonálni, akkor sürgősen bemegyek a műterembe, hogy ne 
halljam. Azt jelzi, hogy ivarérett vagyok, szeretek élni - és (röhögve)- "az az 
állat megint egyest adott földrajzból, pedig a háromból kettőt tudtam!" 
 
Azt mondja Robi, naplóm alapján: ötletes vagyok, ez érdekes. Ezt a fogalmat nem 
használtam. És leleplező is, megint egy önáltatás, egy álmítosz. Tudod, mint 
Pilinszky sajnálta magát, hogy szegényes a nyelve, de hát gügye nagynénitől 
tanult beszélni. 
Én meg azt mondom: három éve műtermet festek, mert nem jut eszembe más. Azt 
mondja Robi, nyilván  nem okozna problémát minden táblán új témát kezdenem. És 
sajnos ez valószínűleg igaz. 
Amihez kapcsolódik egy októberi beszélgetés. Szilágyi Péter, volt esztétika 
tanárom följött a kiállításom után képet választani - igen tiszteljük egymást. 
Mondom neki a fenti sódert monotóniám okáról. Azt mondja: Dezsőke, ez a történet 
magával együtt elmúlik. Maradnak a képek, amik azt mondják: iszonyú alaposan 
körbejárt egy témát. És 50 év múlva CSAK ez lesz igaz. 
 
Mázlid van, hogy egy hétig nem tudtam befejezni ezt a levelet. Közben (időnként 
mise közben is) nyaklógó füzetembe idevágó vezérszavakat írtam, így, ha most 
lesz idő, viszonylag teljes térképet kapsz. Tehát tovább. 
Ez is Robi telefonnal indult. (Bámulatos, hogy tudjuk - mi emberek - egymást 
szóval, jó szóval segíteni.) Azt mondja, több ronda terve van a Mozgó Világ 
címlapra, a főszerkesztő Párizsban, változtatni kell, és egy hét múlva nyomdai 
leadás, csinálnék-e tervet. Nem tudja, illik-e ilyennel engem zavarni. (Ez is 
jó.) Épp vendég volt, mondom: este válaszolok, hogy megpróbálom-e, és egyébként 
ha igen, hétfő 12-re leadom. Persze aznap éjjel megcsináltam, a ritka alkalom, 
amikor fölmentésem van lefekvésből. Kiváló lett. Ebben a piros-sárga-fekete-zöld 
címlap szennyáradatban, ami a magyar újságstand képe... Hófehér borító, fekete 
rángatott ecsetvonalakkal átlósan: Mozgó Világ. Nagyon jó, tényleg. Ja, már ezt 
az előbb írtam. 
 
Lett egy télikabátom. Történet! Tehetségem negatív végpontja a ruhavásárlás. 
Namármost. A hajnali misén fázik a térdem. Megérik a gondolat: negyed évszázad 
anorákja után: térdtakaró télikabát! Nyilvános ima ezügyben a Fiorettiben, ez 
nem egy könnyű ügy. Két nap múlva Kata teafőzés közben: ja, láttam neked egy 
télikabátot, nézd meg! Hol? Itt szemben, a Minisztérium mellett a butikban! 
Zsófi, lejössz, segítesz? Tíz perc múlva a kabát rajtam, és többé le sem veszem. 
Készpénzfizetés, kiskaput hagyok: kérek blokkot, lehet, hogy evvel otthon a 
feleségem agyonvág. Persze, persze, nyugodtan hozza csak vissza, veszik ezt, 
mint a cukrot. 
Ugyanis a kabát: DIVATOS!, 
bélelt, előregyártottan össze van gyűrve, szerintem zöldesokker, Kata szerint 
barna, mindenesetre bélelt, enyhén dandys, gyönyörű, aszimetrikus valami izé 
behajlik a mellemre bal elől, ott egy gomb ist, válllapok (három L!), paroli, 
alatta átlátni. Most jövök én. Körömollóval kivágtam a hátán a bélést, azonos 
anyag a külsejével. Evvel alul megtoldottam, és így már igazán hosszú! A hiányzó 
helyre pedig Kata egy zöld (vagy kék) kockás szoknyáját varrtam. A parolit 
átvarrtam úgy, hogy a zárógombja most megakadályozza a táskám pántját az örökös 
lecsúszástól. (Ennek a problémának 25 éves története van.) Aztán le a Röltexbe, 
Zsófival, vettem egy JÓ KIS BÉLÉSANYAGOT, leadtam a szabónak -, téliesítettük. 
Én 19 órát dolgoztam vele, ezt tudom, a szabó két hétig ült rajta. Van kabátom. 
Vakarózásügy. Egy iszonyúan kiszámított pillanatban talán két éve  Miklóssal egy 
odavetett félmondatban megígértettem, hogy abbahagyja a dohányzást. Én meg a 
vakarózást. (1957-óta vakarom a fejem.) Tartottuk. Megszegte, bár iszonyúan 
szégyellte. És meghökkentő: erre én is. Október táján mamája autóbalesetben 
kitörte a nyakát. Fogadalom: ha meggyógyul, abbahagyja, végleg. Egy Európa-hírű 
specialista megoperálta - M. ismeretségköre igen reprezentatív - a mama túlélte, 
gyógyul. Miklós aggódva kérdezi hetenként: gyógyulsz? Mire a mama segítőkészen, 
jajj, kisfiam, nem tudom a nyakam eléggé forgatni. De sajnos nincs segítség: úgy 
várjuk, január 20-án "kiírják" a mamát, mehet (a 76 évével) dolgozni. A mama 
őszintén sajnál minket. Te jó ég, és akkor az arcomat se vakarhatom? (Most 
odanyúltam) 
Most közben elküldtek kenyérért az ABC-be. A falu túlsó vége, autóval, Mikica 
jött, "az utat mutatni". A boltban (ő már délelőtt  észrevette) video,  
mesefilmek az egyik pultnál. Persze ott ragadt. Hazatalálsz egyedül? Igen. Hogy 
hívják, ahol lakunk? Botond atya. Plébánia. Ebédre hazajövök. Maradhatsz, szia. 
Visszanézve még láttam, a boltos egy háromlábú széket emel át a pulton számára. 
Ebédre talán hazaküldik. (Időérzéke még nincs.)
Holnapután megnézem a centenáriumi Vuillard kiállítást. Barcelonában. Kértem rá 
ösztöndíjat, sőt, ők ajánlották. Na?! A repülőjegyet fizetik. Nem mertem 
hosszabb útra vállalkozni, mint négy múzeumnéző nap, meg az utazás. Mi lesz itt 
közben a magyar festészettel. Ha az ember ilyen módon fegyelmezetlen, legalább 
kezelje őszintén. Maradhattam volna két hetet is. 
B. Kati öccse három gyerekkel, fél éve válófélben, szomorú. Többször imádkoztunk 
érte. Újévkor kórházi inspekcióban - egyedül volt orvos - meghalt 
infarktusban[1]. Ez is megoldás, nem vált el. 30 éves volt. 
Tücsök vezetni tanul. "Ne az eszével nyomja a pedált, hanem a lábával!" 
Szerzetesi fátylát ilyenkor hajcsattal hátul összefogja. Valamelyik 
segélyszolgálat küld neki egy autót. Miklóssal könyörögtünk, mikrobuszt kérjen. 
Makacs, mint egy Váli. Vidéki barátai is figyelmeztették: egy nyugati 
luxuskocsival kinéznek a faluból, szerencsétlen! 
Megint Robi, a Mozgó Világ h. szerkesztője, kb. 45 éves, nagyon szeret engem, 
náluk nyaraltunk az Őrségben, műfordító, jó ember, most olvassa a maradék 
naplómat - szóval: 
hogy ne tartsam én magam olyan fontos embernek, hogy elpusztítsam a naplómat. Ez 
szellemes mondat. Akkor viszont elő kéne kotorni (mikrofilmen, György Peti 
őrzi). Már megtudakolta: a Délpesti kórházban van egy olyan xeroxgép, ami 
filmről másol. Hazakértem a mikrofilmes dobozt. Fölnyitottam 4 év után. Kissé 
meghatódtam: a 20 tekercs sorban, mindegyiken jelzőcédula. Az első képkockákon a 
dátum, cím, és az oldalszámozás rendje. A fedélbe a tartalomjegyzék kivonat 
belehajtogatva. 
 
Februártól 5 forint lesz a telefon, ami átszámítva nekünk 4000 forintos számlát 
eredményezne. Családi közgyűlést hívtam össze, mert valamit tényleg kell 
csinálni. És a saját készülékemről lemondtam (udvariasságból, pontosabban 
szolidaritásból) az előszobai készülék mellől pedig elvettük a SZÉKET. És persze 
kéretik röviden. Hát ez nehéz lecke lesz, látom. Az "és ti hogy vagytok" típusú 
mondatokról bizony le kell szokni. Hogy tényleg csak a fontosat. Keményen 
gyakorlom, fájdalmas. Nem gondoltam volna. Jó néhány kapcsolatom, nekem is, 
telefonon működött. Ja, és  az autót is leállítottam. (47 ft. lett a benzin.) Ez 
még könnyebb. 
Robi a cikkírás alternatívájaként javasolta, hogy mint annak idején a napi 60 
perc angolt, úgy írjak most naplót. De jó lenne! (mondom én.) De egyelőre nincs 
- a cikkíráshoz sem - elegendő motivációm. Kell az az idő, az állvány előtt 
unatkozni. Ezért is nem olvasok soha napközben. Inkább vállalom ezt a szörnyű 
munkanélküliséget, ezt a téblábolást a kép körül, amikor nem megy a munka. És 
ráadásul lehet, hogy - bölcsen. 
 
Tücsök kolostorügye áll. A püspök külföldön. A Műemlékvédelmi Hivatal vezetőjét 
most cserélték le, nyilván a rendszerváltás szellemében. Mindkét fél okosabbnak 
tartotta, ha ebben a kulcskérdésben a döntést kissé elhúzzák. Hogy ugyanis a 
katedrális környékére hova, és mit lehet egyáltalán építeni. Tücsöknek mondtam, 
én bizony két hete az egri püspök vendégszobájában élnék, s onnét járnék a 
Földmérő Hivatalba, mifene, személyesen. Ez Magyarország! Fölvillanó szemmel 
bólogatva hümmögött, hogy: aha. 
November végén írtam (volna) neked, de hát túl közel volt a karácsony - hogy 
akkor úgyis megjössz. 
Szent Isten, az orromat se túrhatom majd? 
Elképzeltem (talán úszás közben a medencében) egy interjútöredéket VELEM, ahol 
is a riporter megkérdezné, hogy érzi magát, és erre a következőket válaszolnám: 
Nézze, kedves (ezt a fordulatot egy Göncz interjúból loptam) én vagy negyven éve 
azon dolgozom, hogy ne akadályozzon munkámban, életemben az, hogy én mindig 
valahogy érzem magam. Leírhatatlan, hogy éreztem magam, milyen rosszul, mikor az 
A/90/4-et festettem. Na, és akkor mi van? Dezinformáló tény, hogyan érzem magam. 
Összevissza. Keresztbe. Sehogy. Nagyon. Mindenütt. 
Tegnap a misén egy meglepő áldozás utáni ima volt. Mise után kint felejtették a 
könyvet, bevittem a sekrestyébe, és ki is másoltam.
...a nélkülözhetetlen (!) mulandó (!) javak használatából ösztönzést merítve (!) 
még hűségesebben törekedjék néped az örökkévalókra... 
Komoly adalék 20 éves gondomhoz: mire való ez a három dimenziós micsoda, ez a 
világ. Értem, mire való Isten, értem hogy én vagyok, - de az összes többi?!! 
Tudatom már fölfogta, kitermelte, hogy a világ az egyetlen, kapott, és 
fölcserélhetetlen eszközrendszer Istent megközelíteni, vagyis elérni. De ez csak 
a tudatom, érted, ezt nem élem igazán át -, még éretlen a dolog bennem. Ehhez 
volt ez ima jó adalék. Este a Fiorettiben fölolvastam, Paula fölkapta a fejét. 
 
Miklósnak kiállítása a Vigadóban. Kezdettől tanácsadóként, végül rendezőként 
működtem. Először is hirtelen kellett dönteni, 91 januárt elfogadja-e? Vagy a 
következő decembert. Mindketten úgy véltük, 12 hónap időtávolság manapság 
beláthatatlan, hol leszünk mi egy év múlva, talán autószalon lesz a Vigadóból, 
talán addigra Magyarországon az érett feudalizmus korszakába érünk. Szóval 
azonnal. Igen ám, de a telhetetlenség, természetesen. 60 oldalas, színes 
katalógust akart - a papírt jó vastagnak találtuk ki, hogy könyvnek nézzen ki -, 
mindenféle szponzorok (egy éve nem tudtam, mit jelent a szó). Szponzorok: 
Filmgyár, Hungarocamion (!) akik mind a kiállítást (katalógust) támogatják, 
30-40 ezerrel. De a katalógus utolsó percben kétszázezerrel drágábbnak 
kalkuláltatott. Így hát egy példány, a nyomdai terv történt csak meg. A marha 
televízió ezt a hírt hallva jött ki (egyébként az én műtermembe) riportra - a 
botrányszag. És Miklós bement a csőbe, nem értem, miért. Hogy nehéz kiállítani, 
hogy eladják a művésztelepeket, bezár a Műcsarnok, és a képekből persze nem 
lehet megélni. A tökfej. Mondtam neki előtte, világosan: egyetlen gondolatnak 
van most reklámértéke, ezt, és csak ezt hajtogasd mániákusan, bármit kérdeznek: 
Én, kérem, boldog vagyok. 
A rendezés kemény munka volt. 18 képet hozott, kilencet ebből kidobtam, 
termenként három kép maradt. Elértem, hogy minden kép személyiség volt. 
Megnyitón millió ember, videóztak, zsongás, este még náluk, fél órával később 
értem el az ágyat stb. 
 
Közben vasárnap délelőtt lett, 13-ika. Botond atya 10 órás prédikációját még 
meghallgattuk, de a hideg miatt otthagytuk. Majd délután, a plébánián lévő 
fűtött kápolnában a misét. Emlékszel Botondra? Zömök, két ezüst foga, mosolygós. 
Fél keze még a kilincsen, ahogy beviharzik a parasztkonyhába, másik kezével már 
keresztet vet az asztali imához. A töltött káposztát hígan szereti, nővérének 
nem engedi meg, hogy megmossa a káposztát előre. (Attól megváltozna az íze!) 
Másfél éve került ki plébániára Pannonhalmáról, este 15 közösségvezető! 
találkozott nála. Tapasztalatcsere okából végigültem, szerencsére az elején 
(rendesen) imádkoztak, utána jött csak a végeláthatatlan szervezési megbeszélés. 

Holnapután ilyenkor Zürichben átszállok a barcelonai repülőre. Vissza kéne 
olvasni a levelem, nem tudom, megírtam-e, hogy kértem és kaptam a Vuillard 
kiállításra... azt hiszem írtam... ösztöndíjat a minisztériumtól. 
Hogy vagy, szia.
 
1991.1.13.-.2.26     J-5             C.2112
 
J!
 
40 kg macskaalmot 770 forintért lehet most kapni! Plakáton láttam, a Mechwart 
tér sarkán. Környezetbarát, szagtalan, kívánságra házhoz szállítják!
- Mikica akupunktúrára szállítódik rendszeresen általam. Régi közös ismerősünk, 
a kis zöld viziló házatáján is effélék történnek, kérte rajzolnám is le a 
szituációt. Mellékelem. 
A (letétben) nálad lógó Régi zsidó temető festményem belekerült a "Zsófinak 
lakást veszünk" darálójába. Apának érzem magam, meg lehet (kell) vennünk 
édesanyám körtéri lakását. Eddig 237 000 Ft gyűlt össze, sok levél, sok telefon 
és felgondolások. A képet D. nehezen adta ki, "nem vagyok fölhatalmazva rá". Ha 
nem is kompenzálásképpen, de épp most kapott tőlem egy keretet, Zsófitól meg egy 
Ausztrália térképet, a hátán az őshonos állataival, úgyhogy kétoldalas lakásdísz 
készül éppen belőle. Az üveges persze fumigálta, hogy nem is derékszögű. (Még 
soha egy keretem se sikerült derégszögűre.) 
Úgy látszik, minden telefonoddal 1-2 hónappal kitolódik hazaindulásod dátuma. 
Kezdek igen örülni, hogy valamit nagyon megtaláltál. 
3 nap és megyek Kecskemétre. 22 napra, nem merek többre. Miklós is lesz, teljes 
családdal, sőt egy hétre S. Nagy is, mert szerződést kapott egy Farkas István 
monográfia megírására, s a kecskeméti múzeumi anyag ehhez fontos. Általuk talán 
majd jobban elviselem magam. Tavaly április óta csak négy képem készült, ha jól 
nézem, most félek ettől a három héttől, túl sok az elvárásom. Minden a szokásos. 
Mikica influenzás, Katának most nagyon kéne dolgozni, Zsófi becsülettel 
kutyabérsétáltat. 
Barcelonában voltam pár napig, 12 kiállítást és múzeumot, sokat láttam, és 
tanultam a Pireneusokban egy zseniális kártyajátékot. Mikica ebben rendszeresen 
ronggyá ver, nagyon élvezzük. 
A műteremben egy széket másfél méterrel odébb toltam. Le kéne menni ebédért,  és 
kiváltani Mikica orrcseppjét. De húzom az időt, mert leadott diafilmjeim is most 
lesznek kész, szeretném az egészet egy úttal abszolválni. 
Megbíztak pápalátogatásra készítendő plakát tervezéssel, de nem hiszem, hogy 
nekilátok. Nem az én feladatom, és egyelőre ötletem sincs. Csak keményen 
levágtam a tervezetet, amit mutattak (az ország legjobb plakátosa csinálta, 
Schmal, jó barátom, harmadrendi ferences), ő javasolta, kérjenek föl. Most 
Mikica kártyázni hív, hőemelkedése van, szobámban hever pokrócom alatt 
(sötétbarna, drapp toldás láboldalon). A levél félbemarad 91.2.26. 
Írhatsz: 6000 Kecskemét Alkotóház 
Műkert 2, Váli Dezső. Magyarország
 
 
1991.8.12.     J-6              C.2172
 
Szia J!
 
Pápalátogatás. Két plakátot tőlem is kértek, talán óriás zászlóként az Andrássy 
utat fogja végig díszíteni. A Koldus keresztút angol változatát a magyar 
karizmatikusok közössége fogja a pápának ajándékozni, az ajándékozólevelet Marik 
Jóskával irattam alá. 
A látogatás legszebb kinövése: újságosstand, rejtvényújság. Head-line: 
főnyeremény
 AUDIENCIA A PÁPÁNÁL   és   KEGYTÁRGYAK A SZENTFÖLDRŐL 
Az úszószemüvegem. Nagyon szeretem, bár szűk a látótere, párásodik, nyomja az 
orromat, és főleg mindig beázik. Múltkor szorosabbra, még szorosabbra a szíját, 
eredmény nélkül. Most: meglazítottam, azóta nem ereszt. Tanmese. 
Az idei nyár találmánya, hogy ha már nyaralni kell: műteremkofferrel utazom. És 
a másik: utólag feszesebbre, -jobb kompozícióra vágom a képet, ha lehet. Így: 
mindenféle pici képek születtek, falun. Templomoldal, petróleumlámpa. Kissé 
ijedten nézem. Viszont olyan kicsik, hogy a keretméretet növelni kell - hogy a 
kép el ne vesszék a falon. A hagyományos eszközhöz nyúltam: zsákvászon paszpartú 
a kép körül. Gyönyörű. Csak ehhez kis speciális fűrészgép kéne. Fölhívtam Sugár 
Gyuszit, kölcsönadná-e. De két hete fölakasztotta magát. Évek óta depressziós 
volt, kórházakkal. Most a ferences porcinkulai búcsúnapon teljes búcsút mondtam 
érte. Megúszta a nyavalyás az egész tisztítótüzet, ha igaz. A kereteket gép 
nélkül csinálom. 
 
Örülök ha/hogy megtalálod ott a helyed. Ha  az itthoniakkal - velem minden 
kapcsolatot meg akarsz szakítani, jelezd. Mondjuk úgy, hogy (megint) nem 
válaszolsz. Tényleg. 
(Csak akkor ki a fenét találok, akinek hosszú leveleket lehet írni.)
Naplóm ügye. Ugyebár pár éve eltéptem az eredetijét. De hát kéne. Egy hetes 
munkával, mikrofotóról visszanagyítottam (60 ezer forint lett volna tán, kiadva 
a munkát). A vargabetűt vállalom. Most egy barátomnak - fordító és szerkesztő 
is,  jó - megmutattam, s váratlanul kedve van belőle egy "jó könyvet" 
szerkeszteni. Kb. 1/10-ére húzná meg a kéziratot, (kettes sorközzel számolva 
6000 gépelt oldal.) Különösen hivatalos és magánlevelezésemet preferálja. Sok 
munka van (nekem is) a dologgal, s ráadásul szerinte nem 20 év múlva kell kiadni 
(mint azt reálisnak ítéltem), hanem most. A dolog már csak pénzügyileg is 
annyira abszurd (a magyar könyvkiadás összeomlott stb.) hogy mindenkinek nagy 
kedve van a dologhoz. Szüts a komputerével ingyen könyvvé szerkesztené a 
kéziratot stb. Bizonyos izgalommal figyelem. 
 
Tavasszal kissé pirulva, s előre puhatolózva, jelentkeztem tanítani a Képzőműv. 
Főiskolára. Bár tárt karokkal fogadtak, de tavaly a rendszerváltós - reformroham 
keretében valami 17 új tanárt vettek föl. Így csak egy kurzusra hívtak. Hogy ez 
ebben a szakmában mit jelent, egyikünk se tudja. Talán pár hónap alatt eljutunk 
a narancssárgától a kadmiumvörösig. Mindenesetre kurzuscímként ezt táviratoztam 
a Főiskolának: 
"Hogyan fessünk szép képeket". 
Szeptemberben a gyerekeknek egyhónapos kötelező művésztelep Csongrádon, megyek 
velük. Ez -gondolom- ismerkedési idő lesz. És októberben elkezdeni. Nem 
felhőtlenül, nagyon féltem az időmet és energiámat - festőként vagyok a 
legfontosabb. Eddig a megbízólevelet nem kaptam meg, mindkét változatnak 
drukkolok. (T.i. ha az egész elmarad.)
 
Pejoratív jelzőt mondtam Hamvas Béláról, Gábor előtt, aki imádja. Majd kértem 
tőle valami könyvet tőle (keveset olvastam), hátha tévedek. Hát most olvasom: A 
nők. Leginkább szúnyogokhoz hasonlíthatók. Vérszívás nélkül nem léteznek, 
elpusztulnak. Stb. A marha. Minden csalódott kamaszfiú fejében megfordul ez, na 
de leírni?! Éretlen. Rendetlen kisfiú, rendetlen okos kisfiú. 
 
Aláírást gyűjtöttem: legyünk újra Margit körút! Pontokba szedve öt érvet tudtam 
felsorolni polgármesterünk (!) számára. Ketten írtuk alá, két festő. Végül. Mert 
a másik kettőnek nem akaródzott. A festők megosztott tábora. A többi négy -pedig 
mind Érdemes Művész- alighanem nyaral. Az Érdemes Művészek a Balatonon 
nyaralnak.   
Sajnos a márciusi affér nagyon szétzilált minket, mindketten túlfáradtunk. 
Katával többet nyúzzuk egymást, megint. Igyekszünk. Ha írsz, elég 3 sor, ha nem, 
az: 0 sor. Vagy? Élsz?
Szia.
 
 




[1] Utóbb kiderült, egy narkomán kollégája ölte meg.

j-1992
Levelek Le Meux-be / 7-12
 
 
1992.2.2.   J-7                C.2230
 
Szia J!
 
Most megnézem a Szereplési naplómat: képeim szétajándékozását 86. aug. 22-én 
kezdtem, egyébként a szülnapodra adott két Zsidó temető grafikámmal. Tartott az 
akció intenzív szakasza másfél évig. Most, öt év után: maradt 10-15 kedves 
munkám, egy kiállításra együtttartott (3 t!) széria, egyforma méretű, még mindig 
műteremtéma. Még néhány szétajándékozandó -eladható darab. Ezektől szeretnék 
megszabadulni, amilyen szívfájdalom volt egy-egy kedves kép odaadása, most 
annyira szeretném a műtermet már üresre söpörni. 
 
Ennek kapcsán előkerült a letétbe adott képek ügye. Körtelefon: végleg odaadtam 
őket. Nem jó a forma, komoly ok nélkül amúgy is lehetetlen visszakérni, 
megszokták. 
Így került elő a Nagy Kereszutam ügye is. Vagy tíz éve a Nemzeti Galéria 
folyosóján van, szintén letétben. Nem rossz hely, szakemberek, külföldiek 
nézegetik. De mivel négy méteres, a valaha megnyíló kortárs galériában biztos 
nem jut neki fal. Kata ötlete volt, ajándékozzam a most szerveződő bencés 
tihanyi lelkigyakorlatos háznak. Walter atya (1953-ban kirándultunk együtt az 
illegális bencés cserkészközösséggel) - fogadná is. Kaptam egy jobb ötletet, ez 
lesz: A Pázmány Péter Hittudományi Akadémia indít  civileknek egy bölcsészkart, 
egy katolikus egyetemet Piliscsabán, egy volt laktanyában. Ötven! éves korára az 
ember mindenkit ismer - Mikica keresztapja, a dékán szervezi az egészet, Maróth 
Miklós. Intéződik. 
Ennek kapcsán elmerengtem ezen az 1970-ben kezdődött ügyemen. Nagyon elszántnak 
kellett mutatkoznom, míg a Riviérán az apácák megmutatták kápolnájukat a Matisse 
keresztúttal. A látványhoz ilyenformán sikerélmény melléklődött, úgyhogy fél év 
munka volt eljutnom a döntésig, hogy az a kép gyenge.
Most megnéztem a rajz - opuszjegyzékemet, a fél év nem stimmel. Októberben 
tértem haza, az első, egyébként rég eltépett keresztút grafika az év decemberére 
datálódik. Nagyon sok változatot csináltam, még villamoson is, emlékszem. Sőt, 
már december-januárban  megfestettem olajjal három változatát; egy eltűnt a 
Ciszter templomból, egyet eltörtem 84-ben, egyet nagy nehezen elfogadtak a 
szentendrei ferences gimnáziumba. És aztán a kecskeméti alkotóházban pár nap 
alatt megfestettem ezt, az utolsó, és megfelelő változatot, a négyméteres Nagy 
Keresztutat. (A többiek háromméteresek voltak.) 88-ban egy újabb forduló, hogy 
Tamás atya Ausztráliába kért - postán - a temploma számára egy sorozatot. A régi 
rajzot vettem elő, átszervezve, hogy a fölirat is a grafika részévé váljék. 
Elment légipostán, és - nem voltam elégedett. Motoszkált, hogy ehhez a témához 
valami durva papír kéne. Cipődobozfenék? Így jött az újságpapír ötlet, aminek 
aztán utólag olyan igazi, és gyönyörű ideológiája született. Egyébként jogosan. 
Bocsánat, kissé belefelejtkeztem ebbe a témába. (És végül a montázs, - a Koldus 
keresztút, s annak a pápai változata tartozik a témába.)
Kata hozott egy Babel összest, 70 százalékos árkedvezménnyel, még majdnem ők 
fizettek. Megint elolvastam két novellát tőle. Ahogy vérben és mocsokban a 
kozákok, földes kunyhók és éhinség. És édességes életszeretet. Döbbenetesen 
látom magam előtt azt a 10-es évek végi nagykemencés faházat, pöfékelő apókával, 
földes padlóval, mezítlábas porontyok, minden. Tudod ki a magyar megfelelője? 
Katának föltettem a kérdést, kapásból mondta: Gelléri Andor Endre. Ő  is így 
mosolyog a nyomor közepén. Még valami jutott eszembe. Hogy az egész irodalom 
miről beszél?! A különösről és a bűnről. És a festészet?! A csodáról. Kimerevít 
egy pillanatot, hogy az élet csoda. 
 
Szerdán erős felindulásból kifolyólag vettem magamnak húsz üveg albán 
fügelekvárt. Nagyon ritkán kapni. A gyerekek nem szeretik. Rendes kölykök. 
Pár hete fölhívtam Bernáth Aurél lányát, Marilit, öt éve nem beszéltünk, hogy 
semmi, csak épp édesapja egyik könyvét olvasom és gyönyörű. Azt mondja, jaj, 
Dezső, hogy épp most mondja ezt, nem tudja, hogy ez nekem most milyen jókor 
jött... és postán három nap alatt elküldött nekem apjától még négy kötetet. 
Aztán férjével képnéztek is. Elbűvöl ez a Bernáth. És még ő szabadkozik hiányos 
kulturáltságán! Még ahol lekezel is - nőfestők ügye - hihetetlen finoman, 
tapintattal. Öröm  olvasni. Teljesen közömbös, hogy végkövetkeztetései rosszak. 
Láttad Szepit labdázni? Négy lábát szétveti a labda mögött, s orrával 
szabályosan feléd gurít. S remegve várja a folytatást. Tökéletes. 
Esterházy tíz sorban beleírt az új Dunáról-Pestről szóló könyvébe engem, s ezt 
dedikációjában a tiszteletpéldányban jelezte is. Számomra könyve módszeresen 
zavaros, intellektualizáció. Válaszomban a szöveget átírtam.
Idézem. Hahn-hahn grófnő, 170 oldal: 
eső, mintha dézsából öntenék. Egy férfi nagyméretű képet Ha, hisznek nekem, jó. 
Budapest olyan város, hogy ömlik az cipel. Látszik, nehéz. A kép egy 
műterembelsőt ábrázol. Legalul, már majdnem le - vagy kicsúszva egy szék van, 
profán kereszt. A kép szent. Ami Vermeerből kimaradt - így lehetne okoskodni. 
Mindez a Mártírok útján történik, ahol a szénmonoxid-koncentráció a legnagyobb a 
városban, valahogy beragad a levegő a házak közé. Európa legbüdösebb utcája, 
mint ilyen, unicum.
S a helyes szöveg, szerintem: 
...Mindez a Mártírok útján történt. A festő elhaladtában a boltosok és vevők 
kitódulnak az üzletekből. A Kanzlei-ből a négy hivatalnok. A fiatalabb 
rabszolganők ujjuk hegyét csókolgatva ismétlik, itt jön Ő, Potifár háznagya.  A 
villamosok megállnak, csend lesz. A festő zavartan bizonygatja, hogy az utca nem 
róla van elnevezve. Egy Veronika nevű növendék megkérdi a Mestert, mennyi ideig 
tetszett ezt festeni. Végül egy Simon nevű úr kiszáll egy Hondából és átveszi a 
kép terhét.
Beesteledik, mindenki hazamegy és megjavul. A festő fáradtan meghajol.
(Neki van Hondája. Bár az említett nagy képet én vittem el a lakására.)
 
Éves uszodabérletemmel át lehet menni a gőzfürdőbe. Náthám. Még sohasem voltam. 
Labirintus, végül egy kis medence, gőzös. Partján lépcsők körbe. Azon urak, 
üldögélnek, belülök közéjük, nézzük egymást. Kezdem iszonyúan unni. Szemüveg 
nélkül alig látok, de észreveszek egy táblát: thermál, 42 fok. Na akkor ez nem a 
gőz. Találok egy karcos plexiajtót. Bent fapadok, merev figurák. Ülök. Ülök tíz 
percet, tizenötöt, huszat. És most jó? De a náthám tényleg elmúlt. 
A hideg zuhannyal voltam így eleinte. Először csak hápogni tudtam. Tűnődtem 
rajta, hogy ebben csak az-e a jó, hogy annyira rossz. Most, év multával már 
előfordul, hogy elgondolkozva, alatta felejtem magam. 
A gőzfürdős élményemre Szüts a kismacskás viccet mondta el, tudod. Beszélik a 
kandúrok, hogy este gyülekezünk a kéménynél egy jót kefélni. A kismacska 
bekéredzkedik a csapatba. Este zuhog, álldogál egyedül a kémény alatt, fázik 
kegyetlenül. Végül fölsóhajt: még egy negyedórát kefélek, aztán nyomás haza. 
Kata januárban művésztelepen volt (az én nevemre) - tanulmányt írni. A gyerekek 
gyakran anyunak szólítottak: hol a zoknim, mikor kell indulnom, írd alá az 
ellenőrzőt, nem kérek szalámit, feküdj már le és olts villanyt, vidd a 
tornazsákodat is, kártyázzunk egyet. Boldog hetek. Miki egy délután azt mondta: 
igyekszem a leckét a napköziben megírni, több időnk maradjon otthon, együtt. Jó. 

 
Az elemi élmények nem változnak az emberben. Hol volt még 14 éves koromban a 
belsőépítészet számomra?! És mégis. 1956-ban Sárospatakon nyaraltunk anyámmal, 
elbűvölt a Rákóczi-Vörös torony. És nem a marcona sziluettje. Volt benne egy 
nagy bolthajtásos lovagterem, le is rajzoltam. Valami kis kockás vázlatfüzetem 
volt. Azon a nyáron léptem át először a határt, anyámmal és Tücsökkel a Tátrába 
mentünk. Ebben a füzetben még az ott, vonaton látott népviseletek színeit írtam 
le, és az ottani vasút keménysárga színhasználatát. 
 
Közben most S. Nagy jött föl, a Farkas István nagymonográfia finisében, jövő 
héten átveszik a gépelt példányt a hazalátogató fiúörökösök, akik a könyvet 
részben finanszírozzák is. Sok képet konzultáltunk át, beszéltetett róluk. Most 
azért törte meg a vasárnap sérthetetlenségét , mert meg kellett a végső döntést 
hozni, hogy Farkas egyik múzeumi főműve valóban és biztosan hamisítvány. 
Szerinte botrány lesz. 
Fölmentem a Normafához sétálni. Mindig ünnep a Nagynormáról a városra lenézni. A 
Dunából pici csík, a Fehér Ház, ami már nem a fenyegető hatalom, messze az Árpád 
híd, ködben, harminc év távolába látni, arra eveztem az MTK- ban. A Hajógyári 
öböl bejáratánál volt a csónakházunk, legkisebbként is nagyfiúnak éreztem magam. 
Öltözői és folyosói átrendeződtek álmaimban. 
A sétán, ha eszembe jutott egy-egy téma, ebbe a levélbe megírandó, előkotortam a 
nyakamban csipeszen lógó füzetkét. 
Elvállaltam egy cikksorozatot: tíz hónapra tíz festményelemzés, esszé. Majd 
megmutatom, ha összejön.
Mintegy tréfából berendeztem Budapest új főpolgármester-helyettestének a 
szobáját. Három Váli művet választott, s múzeumból még három 150 éves 
polgár-portrét szereztünk, vele. Valamint én neki egy 150 centis homokkő 
épületplasztika töredéket. Még majd restauráltatni kell, kiváló lesz a 
fogadójában. Rábeszéltem egy neki tetsző szénrajzomra is, hogy nála a festmény: 
protokoll, de a rajz: a művészetek szeretete. (Pest kulturális ügyeinek a 
főnöke.) Titkárnőinek szobájába is kirakattam egy régi portrét, nagyon örültek, 
azonnal eltávolítottak  alóla egy ronda piros műanyag radírtartót. A 
polgármester irigykedett, de meggyőztem, micsoda dolog, nála a kultúra, s az 
előszobája szocreál? Másnap Bécsből rendeltettem vagy 70 ezerért szőnyegeket, 
így is ő a legolcsóbb ember a Városházán (mondták.) 
Bevittem két Szüts festményt is. Képeinket egyidejűleg a Kiscelli Múzeumnak 
ajándékoztunk, hogy csak letétben a Városházán, nehogy elvesszék, ha három év 
múlva személycsere, a választások után. Rá is írtam a képek hátára: ha lekerül a 
falról, "vissza" kell vinni a Kiscellibe. 
Fekete, rádiótelefonos kocsijával, sofőrrel mentem a Józsefvárosba a megrendelt 
képkeretekért, 10-re kértem a kocsit és megkaptam. Az senkinek nem jutott 
eszébe, hogy egy képkeretezőhöz nem kell időre menni. 
Még arra is gondoltam, hogy egyidejűleg a Múzeum a most megkapott, de soha nem 
látott képeimről színes! fotókat kapott, hogy esetleges kiállításainál 
számolhasson vele. (Egyébként is mindig figyeltem rá, mi kerül hozzájuk.) 
Hét év gondolkodás után meghívtam a Világi Ferences Rend képviselőit, tartsanak 
bemutatkozást a közinkben. Mi, Katával hajlottunk ugyanis a komolyabb 
elkötelezésre. Bár volt benne a játékos elem is. Most elbizonytalanodtam, 
megint. A többiek pedig elhatárolták magukat: mert nem célszerű ebben házasság  
és pályaválasztás előtt dönteni, komoly konfliktusokhoz vezethet. 
Kata a plébánián keresztül szerzett egy ápolandó nénit, naponta más alszik nála, 
fönt a Rózsadombon. Kiderült, hogy valószínűleg nem is beteg, hanem krónikus 
hipochonder, mindegy. Most kórházban van.
Ja, a cikkeim. Egyet írtam Uccelloról, egyet Tornyai kontra Czóbelről, s a 
harmadik az édes Morandiról szól. Megfelel nekik, csak nekem viszket. Ami 
mindent egy cikkben el kéne mondanom (az egész világegyetemről) az vagy ihlet 
kérdése, vagy hónapos csiszolgatás eredménye. S itt egyik sincsen jelen. 
Mondtam neked, mikor Pesten voltál, hogy két hónapos kurzust vezettem a Képző 
Főiskolán?! S a tanítványok beadványban kérték a Rektort, hogy hívjon meg a 
második félévre is. Nem lehetett, félnek, hogy ott ragadhatok, hogy micsoda 
dolog diáknak tanárt választani. Így elvállaltam továbbcsinálni ingyen, 
informálisan, bár tanszékvezetői engedéllyel. Cserébe a diákok szombatonként 
segítenek nálunk takarítani. Felváltva. Örömmel vállalták, február 8: kezdjük. 
Erről az jut eszembe, hogy tavaly fölterjesztettek Kossuth díjra. Valaki 
fölhúzta a szemöldökét, hogy nekem ez tetszett. 
Hát, ennyi.
Szia.
 
 
1992.2.-3      J-8                          C.2242
 
Szia J!
 
Megint március, megint Kecskemét, boldog Kecskemét. 
A legkeservesebb részén már túl vagyok. Az első napok, amikor még nincs kép, 
nincs semmi, csak félelem. Üres az ember, mint egy kalucsni, egy pocsolya. 
De idén kicsellóztam a sorssal. Otthon kínlódtam, előre. Öt képet elkezdtem 
februárban, majdnem olyan tempóban, mintha itt... 
Miklós otthon nagyvállalat, de előzékenyen feleségét két gyerekkel leküldte 
velem. Majdnem minden nap kapok egy csokit, ebéd után. A gyerekek nevelésébe nem 
szólok bele, soha. Mintha otthon lennék. A legjobb kikapcsolódás, tényleg. 
Első vasárnap megint a Tóth Menyus képek és az őrült Farkas. Láthatóan 
elviselhetetlenül sokat szenvedett. Olyan vörösek mellett olyan okkerek... Hét 
végére Miklós is lejött. Van neki egy nagy fekete autója, puha mint a vaj. 
Elhívtak Szeged mellé egy Melocco szoborra, hősiesen nem mentem. És lett ezalatt 
egy kép. 
Mikicáék iskolában kötni tanulnak. Otthon köt, villamoson köt, autóban is kötne, 
ha engedném. Fogorvosi váróteremben is: "tudod, levezeti az idegeket. Például 
zongoraóra előtt is ezt csinálom." 
Ilyet harminc éve nem tettem: vettem antikváriumban egyszerre egy rakás könyvet 
magamnak: 
Bach korszak memoárirodalom, szemelvénygyűjtemény I-II, 
Kádár Gyula memoár 
Ferences rendi kínai missziós napló 1930 
Németh László tanulmányok
locsogás a Montmartre-ról
Olbracht 3 regénye egy kötetben
festményelemzések a szenvedély szemszögéből
és 
két Greene regény: Szerepjátszók, Gyógyulás... 
ezeket most mohón el is olvastam, mindjárt a kecskeméti napok elején, halálosan 
érdekes volt, ahogy lassan  fölmerült, mindezt tíz éve olvastam már, angolul. 
Vojnich fantasztikusan fest. Akár irigyelhetném is. Már ez is: 11 hónapig 
hibernálva a tehetsége, s itt az első napon elkezdi az első képét, ami minden 
fázisában komplett, ígéretes, egyensúlyos, és főleg: gusztusos. Hátha el lehetne 
tanulni. Jó, hogy itt van. Jelentős és súlyos egyéniségemet egyedül nehezebben 
viselném. 
Uszodába járni naponta itt nem telik, de kedden és pénteken járok. 50 méteres 
medence, sikerült egzaktul megmérnem: fél óra éppen ezer méter. Jó lenne 
megtanulni igazán szépen úszni. 
Közbülső napokban a kilenc éve, Vásárhelyen kitalált húsz perc futás. Fizikai 
állapotomon talán nem túl sokat ront, de önbizalmat ad, tényleg. Két kutya fut 
itt mellettem, a művésztelepről: anya és lánya. Az anya őszpofájú, nagytestű 
fekete korcs, löttyedt csöcsökkel, nagyon öreg. És buta. Elém áll keresztbe az 
úton, pisilni. Fadarabot dugdos a kezem ügybe, de nem adja. Kéthónapos 
fekete-pamacs lánya elhűlten nézi.  
 
Most olvasom megint Csalogh könyvét Gulagról. A borzalom, a borzalmak borzalma. 
Anyám méhében - ura a fronton - tanultam meg félni? 8-10 évesen már tudtam, mi 
az az Államvédelmi Hatóság. 1950-ben öreg alezredes barátomat kitelepítették, 
néhány bútorát mi mentettük, s őriztük aztán évekig. Reggel, iskolába menet a 
Sziklakápolna előtt nem szabadott keresztet vetni, átérve a hídon a dunaparti 
ÁVH székház előtt kedvem lett volna. Azt mondják, a nők jobban bírják a testi 
szenvedést. Nekem eddig még egy vesegörcsöm se volt, migrénes se vagyok, mint 
anyám volt, a karom se tört még el. Pilinszky beszél erről: "amikor az értelem 
kialszik", amikor a Bach zene sem segít. 
 
Mikica hozott egy viccet: az állatorvos megbetegszik, elmegy a rendelőbe. Kérdi 
tőle az orvos: Hol fáj? -Így könnyű...! - válaszolja. 
 
Minden évben van néhány jó kép. Most ajándékoztam el Rácz Istvánnak egy 
munkámat, farostlemezen ceruzarajz. Van abban a szobában kiváló Vajda kép is. 
Nem szégyenkezem mellette. 
Schmal Karcsi, az ország legjobb alkalmazott grafikusa, kéthavonta reggel 
nyolckor fölsétálok hozzá, s egy órát beszélgetünk. Nem kell bejelentenem magam. 
Tavaly tett örök fogadalmat, harmadikrendi ferences. Tanulnak meditálni, nem 
megy neki. Elmondta teóriáját,  miért nem: "Szakmám lényege a káoszból rendet 
teremteni. Mim marad, ha én ezt gondolatban megteszem? A lényem tiltakozik ez 
ellen, ösztönösen, nyilván." 
 
Diákjaim alighanem kezdik unni a többletmunkát, hogy kedvemért szabadnapjukon is 
be kell(ene) járni. Arrafelé halad a dolog, hogy inkább csak akkor menjek, ha 
van korrigálnivaló képük, majd hívnak. Tehát a dolog meghalt. Végül is nem 
jöttek hozzám takarítani. Az egyikük indoka érdekes volt: körülírta (illetve 
dadogta), hogy az túl bizalmas szféra már neki. 
A rádió azt mondja, amnesztiát terveznek Oroszországban. 536 ezer fogoly van. 
Nagy ország. Gorbacsov azt mondja Németországban, Borisz Jelcin könnyen 
befolyásolható ember. És hogy visszatérhet a diktatúra... Ez még ma is káprázat, 
csoda nekem, ami történt. Tavaly? tiltották be ott a kommunista pártot?! Őrület.
Próbálok kevésbé vadul vezetni. Állítom, csak formai egybeesés és nem agresszív 
vagyok én... Különben is tessék képeimet nézni: azt a halk rózsaszín 
tüllszoknyás fuvoladallamot... Nos, melyik vagyok én?! 
 
Kilenc óra tizenegy, na, muszáj dolgozni. Kezdem az A/92/13-at. Mondjuk, legyen 
rózsaszín. (Mindennap így kezdem.) 
Háromnegyed tizenegy. Meghalok, elájulok, elalszom, le az udvarra kicsit 
tornászni.  Kezem piros, zöld, sárga, rózsaszínű. A kép félig naiv, félig 
doktriner.
Negyed egy, túléltem, élek. A kép tényleg rózsaszín, aláírtam. Száradjon pár 
napot, aztán még meglátjuk. Mindjárt ebéd, nagyon várom. Kezet mostam, a 
műtermet igazi gyöngyvirágszag tölti be. Ez a legerősebb virágszappan, 
Kecskeméten mindig veszek magamnak egyet, Kata nevet rajtam, proletárizlés. 
Tegnapelőtt este, nagyon összeszedve magam, gépbe írtam a negyedik műelemzés 
cikkemet a Mozgó Világ számára. Robi barátomnak megint nem fog tetszeni 
laza-oldott hangvétele, amit olyan görcsösen igyekszem megvalósítani. Nagyon 
szeretem Modok Mária szentendrei múzeumbeli kis parti csónakjait, Braque 
utánérzések. Egyik jobb, mint a másik. Braque legalább húsz évig festette ezt a 
halálhajó szériáját "gyanítom, kissé unva billiárdasztalos, zongorás, énekesnős 
boldogságát..." (idézet tőlem).  
Másfél éve, mióta aláírta a szerződést, S. Nagy Katával csak Farkas Istvánról 
lehet beszélgetni. A telefonba úgy mutatkozom be nála. Farkas fantasztikus, 
vasárnap megint megnéztem a Cifra Palotában: Piros asztal körül öten ülnek, két 
nő, egy férfi, egy torony és egy fa. Mögöttük a tenger, halál. 
Pár hete itt volt a két Farkas fiú, Olasz-, ill. Franciaországban élnek, 65 
évesek kb. Gyönyörű, sovány arisztokraták. Vettek képet tőlem, kikötéssel adtam, 
haláluk után hazakerül a Nemzeti Galériába. Eredetileg két repülőjegyben és 
szállodában állapodtunk meg Párizsba - ajándékom Katának -, de most mégis 
készpénzre fordították levélben. Szerettem volna Párizst, nem olyan fontos. 
Másnap este. Mikica új becézőnevet kreált számomra, egyszerűen Pépörnek[1] 
szólít. 11 éves koromban, a cserkészeknél DES voltam. A főiskolán aztán 
névmemóriám teljes hiánya miatt - kényszerűségből - mindenkit APÓ-nak, APÓKÁ 
-nak szólítottam, visszahatólag ez rámragadt, máig.  
Vuillardról is kéne írni egy cikket. 
Na, lap vége. Szia, tarts ki!
 
 
1992.3.10—.4.19.        J-9             C.2271
 
Szia J!
 
Ötven év kellett, hogy rájöjjek, a papucsomat ne az ágynál tároljam, hanem ahol 
vetkőzöm. 
K. (48 éves), ma délután nem megy uszodába, hátha találkozik Gy. volt 
kollégájával (férfi, 65 éves) - s az ne lássa őt "stoppolófa-fejűnek". Íme, az 
ember. (Szándékkal nem nőt mondok.) Ilyennek kéne lenni? 
Szüts meséli, mint élete egyik nagy tanulságát. Barátja kérésére a gyerekszoba 
ajtaját gyönyörűre kifestette. Tűzoltóautó, mesefigurák, minden. A fiúcska 
felnőve meséli: "borzalmas volt, a tűzoltóautó éjjel elkezdett nőni... felém..." 

A pedagógia nem tudomány, hanem művészet. Illogikus. 
Ez az anekdota is Szütstől jön. Tudni kell hozzá, közösen hallgattuk - sokszor - 
a nagy Pilinszky interjút, ahol P. meséli: "Úgy adódott, hogy Zolival együtt 
jöttünk haza Párizsból, egy koncertje után. Ülünk a repülőn, és én elkezdem neki 
a Le Monde-ból a róla írt kritikát fordítani. És akkor ő nagyon szelíden azt 
mondja: Köszönöm, ne fáradj vele, engem nem érdekel a kritika, engem semmiféle 
kritika nem érdekel, az ember magamagának a legpontosabb kritikusa, csak legyen 
ereje odahallgatni..." 
(Gondolom, szó szerint az idézet, rengetegszer hallgattam,) mire Szüts 
megjegyzi: Lehet, hogy a Le Monde nem érdekli Kocsist, de én voltam vele 
Zalaegerszegen, ahol a hangverseny másnapján dúltan rohangált, hogy a helyi lap 
nem írt róla... 
Egy önéletrajzomba beleírtam, hogy majd UTÁNA sokat fogok sétálgatni 
Pilinszkyvel. De szeretteim kitöröltették, s én elfogadtam, hogy - hátha 
-Pilinszky meg nem akar majd...  
Most 10 éve, 82-ben itt, Kecskeméten hallgattam állandóan azt a bizonyos egyórás 
Pilinszky interjút. Még ma is tanít. 
 
Múzeumot alapítok. Képeim szétajándékozásánál hibát vétettem. Tapasztalat, hogy 
egy falon három-négy összetartozó mű mennyire sugárzik. Most, utólag szeretnék 
néhány ilyen kiemelt bázist kialakítani. S. Nagy azt mondta: adj egy sorozatot a 
Kecskeméti Képtárnak, ők szeretnek, megbecsülnék, följövőben lévő múzeum, város. 
Márciusban rá is kérdeztem, a múzeum vezetőnőjével beszélgetve, ez menne is. De 
továbbgondolva: mi lenne, ha néhány barátommal együtt, csoportosan adnánk 
műveket, azzal a feltétellel, hogy együtt állítják ki. A vezető megmutatta nekem 
- még az ötlet elmondása előtt - a Cifra Palota padlását, ide állandó kiállítási 
helyet akarna kialakíttatni. Tehát: legyen ott egy állandó Kortárs Gyűjtemény. 
Mi összeadjuk az anyagot. Csinálunk egy Alapítványt, és az örök időkig 
(keményen) zsürizni: bármi kortárs anyag bekerülhet, de csak nagyon jó. 
(Eredetileg: Akikkel Váli Szimpatizál- múzeumnak terveztem, de ez jobb.) (Vagyis 
teljes gyűjtőkörrel.) 
Az Alapítvány forma a vezetőségnek kell, hogy a megyében ne kelljen pénzügyekben 
a Városházán mindenféle képviselőkkel veszekedni. Nekünk pedig a későbbiekben is 
vétójogú zsüri miatt kell. Valahogy úgy fog alakulni  a Kuratórium, hogy 
szótöbbséggel leszünk. (Magunkat delegáljuk.) Miklóssal kiválasztattam 4 
képemet, ami összerendezhető. Átírtam őket egy opusz-számra: megbonthatatlan 
sorozat. S mert nem szeretem a lacafacázást, egy kocsival már le is vitettem 
Kecskemétre, kísérőlevéllel, hogy ha netán az Alapítvány nem jön létre, én ezt 
akkor is nekik adom... A kocsi azért jött, mert vittek tőlem két képet a 
múzeumnak amúgy is. Ugyanis visszakértem, és ott a helyszínen rögtön össze is 
törtem egy másfél méteres absztraktomat. Egy darabkáját az igazgatónőnek 
dedikáltam... Cserébe most két összetartozó, gyönyörűt... 
 
Auguszta megvált tőlünk. Én tettem a közösségben egy megjegyzést, hogy nem 
akarok közösséget bővíteni öregekkel (valaki szeretett volna hozni egyet), s ezt 
Auguszta magára vette. Többször beszéltem vele erről, magyaráztam, én hívtam, 
szeretjük, kell nekünk. Hogy ő nem léphet olyan ember házába, ahol a családfő 
(részben) más nézeteket vall - tiszteletből. Érvekkel nem sokra mentem. Levélben 
hívtam, és meg is róttam: a közösség munka! Most nagyon szelíden válaszolt, hogy 
István atya közösségébe átment. Írtam tegnap neki, ja így, bocs, minden rendben 
van, lássuk azért néha, s ha netán költözködésnél segíteni... 
Olvasom, egy pap mondja: az önkéntes szegénység nem az, ha nincs semmid, hanem 
ha nem ragaszkodsz semmihez... Jó. Közben szopogatom, s olvasom a feliratát: 
"tejszínes-kávés ízű kétrétegű mártott szelet" 
Mindenféle kötelesség. Pályázok egy US. ösztöndíjat, na nem akarok utazni, hanem 
pénzt adnának. Aztán van egy Soros Alapítvány, az nem pénz, csak világhír. Ha 
külföldi érdeklődő jön, beül a Műcsarnok irodájába a komputer elé, megnyom egy 
gombot, életrajz, 20 diapozitív, minden. Választhat. Önéletrajzom elejére 
mindenesetre odaírtam, hogy előzetes figyelmeztetés, műveimet külföldre tartósan 
nem... Ha még ezek után is telefonál valaki, annak meg odaírtam, hogy délután 
alszom. 
Még egy angol önéletrajzot is kellett írnom, és ha már - csináltam egy mintát, 
ahol minden, egyszer s mindenkorra. Két napig bővítettem a 85-ben írt, akkor 4 
oldalas hobby-listámat, a C. naplómhoz kellett.  Teljesen belemerülve a múltba, 
ami nálam ritka: 55 nyara, Siófokon Fulgur biciklimen rohangászok, 
csomagtartómba beszorítva a "Földrajzi Zseblexikon". Sárga lapjai is voltak, 
teljeskörű térképmelléklet, anyámnál ma is megvan. Naponta, elhatározásból 34 
orosz szót betanultam, féltem, hogy jövőre már nagy baj lesz... 
Ez a mulatságon kívül talán arra jó, ha egyszer vénségemben netán megírom az 
életemet. 
 
Megint lázasan könyveket vásárlok. Ezúttal Kata is boldog: Fodor András: A 
Kollégium. 1947-1950. Az Eötvös-kollégium végnapjai, a szétveretés előtt. Minden 
idősebb barátunk, kollégánk szerepel, ki így, ki úgy. Besúgások, nyilvános 
politikai önkritikák. Ha nem felejtem el, most meg fogom rendelni, 1500-ért 
kiadják a Beszélő szamizdat folyóirat illegális számait három kötetben (vászon 
kötés). Olykor egyet-egyet láttam belőle, nem túlságosan érdekelt. De most, 
visszahatóan annyira más lesz a fénytörése... És valahogy a gyerekek számára is, 
mulatságos, hogy ez volt szüleink korában... 
Vettem egy Bartók Breviáriumot is, meg: Mi vagyunk az ifjú gárda, 
visszaemlékezések az illegális kommunista mozgalomról. "akkor mi a 
tanácsköztársaság védelmében fegyvert fogtunk, és elvtársammal elhatároztuk"... 
Iszonyú jó. Múltkor egy ilyen főkomcsi életrajzot (1984) kidobtak vagy 50 
példányban a mellettünk föloszló Bányászati Kutató Intézetben, s postán egyet 
föladtam György Petinek jókedvemben. Négy nap múlva zavartan telefonált, hogy ő 
filosz, s nem érti a meszidzset, ő már minden sorát elolvasta... Szegény. 
Megvettem még nosztalgiából  Jan de Hartog: Vandelaar kapitány. Senki nem 
ismeri, 600 oldalas tengerészregény, gyerekkori könyvtáram darabja volt. El kéne 
újra olvasni az Egri csillagokat, emlékszel Jumurdzsákra, aki magyar nemesként 
mutatkozik be, elcsalja Bornemissza Jancsikát, és az ajtón kifelé hátrálva 
távozik?! 
Úgy gondolom, hogy helytelen egy reszelőtől elvárni, hogy puha legyen. Az a 
dolga. Munkamegosztás. (Ez egy hasonlat.) 
Csengettek ebédre, 12 óra. Rohantam le. Orbis et Urbi, pápa, Vatikán a tévén. 
Megrendítő. Ehhez a rendszerváltáshoz nem lehet hozzászokni. 
 
Kitaláltam, hogy nyaranta műterem-sátorban fogok, FOGOK DOLGOZNI. 4 farúd, 
fóliasátor. Próbaképp már is fölállítottam az alkotóház kertjében. Rögtön 
kiderült, hogy használhatatlan. Műteremben nappal 400 lux van. Napfényen 44 
ezer. Ezt nem lehetett a megfelelőre fényerőre lecsökkenteni, pedig már minden 
oldalról pokrócok lógtak. Milyen egy foncsorozott viziló? Fénylik? 
Szombat este 6-kor mindenesetre ott leszek a Louvre piramis kapujában. 15 p. 
várok rád.
Szia.
 
 
1992.5.30-31.      J-10            C.2301
 
Szia J!
 
Beszámoltam a közinek Párizsról, s felőled egy alternatív hírrel: Judit meghalt, 
vagy nagyon elfoglalt, vagy nagyon lusta. Kiegészítették, hogy kiküldetésben is 
lehettél... 
Az ígért 15 helyett 17 percet üldögéltem az üvegpiramis mellett. Borongósan, 
részben, hogy nem jössz, részben hogy mégsem foncsorozott az üvegfelülete, mint 
a fotók mutatják. "Látszik benne a szerkezet" - ami minden harmadéves építész 
álma. Csakhogy azt az 1960-as római olimpiai Nervi-csarnok óta nagyon 
megszoktuk. S az ágas-bogas szerkezet miatt a szemközti barokk homlokzat nem 
úszik át zavartalanul az üvegen. Eltolták. 
A másik, amit eltoltak, a Gare d'Orsay, hát - pályaudvar maradt. Üveg, márvány, 
rézkorlát,  egyébként gyönyörű és megalomániás és léptékvesztéses. Majd ötven év 
múlva kipucolják belőle a harmadrendűt, vagyis az anyag kétharmadát. Beavatottan 
azonnal a tetőemelet hátuljára mentem -egy zavaros térképen ezt a kék szín jelzi 
- a Bonnardokhoz és Van Goghokhoz. Volt ismerősöm, aki ezt egyszerűen nem 
találta meg. 
Ezen túl is megnéztem minden múzeumot és még egyet. Voltam a Musée Guimetben, 
összesen négyen voltunk a három emeleten. Csoda. 
Most közben vacsora, Ildikó bablevese csülökkel, utána kolbász meg pici, kertből 
való friss paradicsom. Férje igyekezett velem vitába keveredni, hogy  nem jó 
ember az a művész, aki alkotás közben nem gondol a közönségre. Ellenérvem, hogy 
"ha te gyereket csinálsz, te sem a Magyar Köztársaság jövőjére gondolsz" - nem 
hatott. 
 
Tudod, Farkas Paolo képet akart tőlem. Végül utamat fedezte. 
Párizs. Meghaltam, túléltem. Az utcai automata vécé krómacél henger, nagyon szép 
és nagyon messze van. 
Párizs. A Pompiduban a Reggelizőasztal, az a kis piros-narancs-fehér Bonnard 
kép, ami már majdnem tiszta absztrakció. Kompozíciója: őrület. Megnéztem, ezt 
nem utólag vágta! 
És egy másik elandalodás, már 22 éve is, akkor még a Musée d' art Moderne-ben: 
Brancusi: A csók. Az a kis kőtömb. Emlékeztet arra a Mária kőszoborra, aminek 
fotóját a Bibliámba beragasztottam, s ami nálatok van a közösség kertjében. 
Párizs. Az utolsó éjjel régi szerelmemmel álmodtam, s utána volt még egy 
élményem. De az jóra fordult. Belekeveredtem egy háromemeletes művész-áruház 
közepébe, s láttam egy olyan keretezőfűrészt, ami húsz éve nagyon kellene. 
Magyarországon ilyet nem kapni. De nagyon drága. Ijedtemben az árat félrenéztem, 
s mikor végül összeszorított fogakkal és izzadt tenyérrel visszamentem megvenni, 
kiderült, hogy még sokkal drágább. Aztán hét végén fölhajtottam egyet Pesten. 
Azonnal csináltam három, majd még kilenc keretet, álom. Ami eddig napokig 
tartott volna, és nekem húsz év alatt a derékszög még soha nem sikerült... 
Párizs. Május elseje, még a St. Denis katedrális is zárva!!— át a Defance-ba. 
Hát ezt is eltolták. A nőtt város spontaneitása (New York) hiányzik belőle, de 
igazából összekomponálva sincs. Igyekeztek nem egyformák lenni, ennyi... Hogy 
egy felhőkarcoló-kapuval a Diadalívet megismételték, engem arra a régi Ludas 
Matyi-viccre emlékeztet, ahogy egy meztelen kislány a tükör előtt a mama 
melltartóját próbálgatja - a fenekén. 
Párizs. Vasárnap másodszor is kimentem a katedrálishoz. Mise a gótikában. 
Mellette török-arab-néger piac. Négyezer forint árában(!) majdnem vettem egy 
négyméteres szőnyeget, ezüstös szürke-homokszínekkel, gyönyörű volt. 
 
Huszonöt éves (diploma) találkozó nálam, ugyan ajánlottam Csomay négyszintes, 
maga tervezte, télikertes palotáját... 
Kettő közülünk szörnyethalt, egy megbolondult, a többi itt volt. Egy fotóművész, 
egy díszlettervező, egy MÁV-főépítész, és Reimholz, aki idén épp csak nem kapta 
meg a Kossuth díjat. Igaz, én tavaly nem kaptam meg, előbb. Összes székeinken 
körbeültünk, volt, mikor mindenki éppen volt szerelmével beszélgetett. Mikica 
hozzám hajolt, —hogy is fogalmazta?, hogy nem lenne-e helyes az egymással 
beszélgetők rendjét meglazítani? Zongoravizsga darabjait bemutatná nekik a 
szomszéd szobában.. A férfiak megadóan bólogattak mellette a kisszéken. 
Letört volna a karod, ha egy lapon válaszolsz, hogy ugyan, dehogy jössz te 
Párizsba? ...nyavalyás. 
 
Azon tűnődöm, hogy jön össze a festés az örökéletben. Hogy ez az egész majd 
odaát teljes pocsékba menjen.., Isten nem ilyen logikával működik. Akkor viszont 
lesz a mennyben Talens festékbolt-lerakat. 
Szüts-Váli locsogásunkat, magnóról lejegyezve, György Peti barátunk locsogásnak 
minősítette, s az olvasott 40 oldal naplórészletem alapján nem nagy 
hajlandóságot mutatott segíteni kiadót találni. Erre Szüts dühös lett, nagyon 
hasznos módon, mert most már sajátjának érzi az ügyet. Azt mondja - és ebben 
mintha igaza lenne -, hogy: ne menjünk messzibbre, mit adnának azért, ha egy 
Vajda Lajos-Bálint Endre egyórás beszélgetést egyszer meghallgathatnánk. A 
hülyéskedésekkel, gondolatismétlésekkel együtt, a vajaskenyér körüli mondatokat 
is beleértve. Tudtom nélkül az ő iratfűzőjében őrzött leveleim és a beszélgetés 
lejegyzéseket odaadta olvasásra egy irodalmár barátunknak, lapszerkesztő is 
egyébként. Szálltak a hírek, hogy szívesen közölne belőlem a lapjában. Én őt 
alig ösmertem, de rövidre zárva a dolgot, fölhívtam magamhoz, s elétettem a 
naplómat. Másfél óra múlva fölállt, hogy ő csütörtökön visszajönne, de hosszabb 
időre. Adtam neki lakáskulcsot. Később még találkoztunk: hogy ez nemzeti kincs, 
és a kéziratot most (miért most?) át kéne adni a Széchényi Könyvtárnak. Ettől 
mindenféle lelkesedéseket kaptam. Mire való, ha az ember klubba jár?! Mellettem 
vetkőzik a Széchényi Könyvtár egyik  osztályvezetője. Ők bagóért, mikrofilmről 
xeroxot nagyítanak, lakosság számára is. "Bérgyilkosságon kívül pénzért mindent 
vállalunk." Tízezer forintból egy komplett kópia készült. B. Robi barátom 
holnap, június elsején elkezdi a kötetet szerkeszteni. 
Mint a Márai, sorra jelennek meg régi naplói. Az enyémet C. Naplónak fogják 
jegyezni. Erről eszembe jut, hogy Mikica is kapott opusszámot, és ez a saját 
választása szerint a következő: M/82/0. Hogy miért nullát kívánt, rejtély. 
 
Egy huszonkét éves történet. Aznap nagyon tehetséges voltam (évente néhány nap), 
s fél óra alatt meg tudtam oldani egy sok hónapja kapirgált képemet. Utána 
rögtön még ötöt befejeztem. Majd délben megpróbáltam a sorsfordító képre 
visszaemlékezni. Nem ment.
 
A Mártírok úti levegőszennyeződés meg fog szűnni, mert felbuzdulásom 
következtében visszakeresztelik Margit körútra. Egy éjjel 150 plakátot 
kiragasztottunk ez ügyben. 
A lelkigyakorlat. Hogy én a többórás egyhelyben ülést nem bírom, és elalszom, ha 
nekem valaki hosszan beszél, s az egészet meglehetősen unom, az nem olyan 
fontos. Én szervezem másoknak. De képződött egy halvány gyanúm. A Fiorettiben 
rákérdeztem. Kiderült, leginkább családi együttlétre vágynának, nem tanításra. 
Jobbára egyedül lévő emberek. Tehát: éljünk pár napot, mint egy család. Kata 
társasjátékot hoz. Én egy Csontváryt fogok velük elemezni. Ernő a távcsövét 
hozza el, Erzsi éneket fog betanítani, Éva megtornáztat minket.
Mányi Ildikót ösmered, vagy akkor már nem voltál itthon? (Kertjében ülök.) Két 
éve Esztergomban a pápai megbízott engem is kihallgatott ügyében, most 
érvénytelenítette a Szentszék első házasságát! 
Párizs. A pályaudvar-múzeumban találtam egy festőt: Caillebotte (1848-1894). 
Párizsi havas háztetők, a Van Gogh terem környékén. Itthon a Francia Intézetben 
utánanéztem, az a legjobb képe.
 
Szegény kiskutyáim a Louvre főbejáratot is eltolták, az üvegprizma alatt. Az is 
pályaudvari váróterem. Egyetlen szempont volt, hogy az a marha sok turista minél 
hamarább elpucoljon innen, a négy épületszárny felé. Hideg márvány burkolat, 
véletlenül se egy ülőhely, rossz akusztika. Amikor diplomamunkának Kelet-Ázsia 
Múzeumot terveztem a föld alá, a Városligetbe, kitaláltam egy hosszú sötét 
földalatti folyosót, hogy legyen ideje a léleknek ráhangolódni a szakrálisra. A 
végén fénykapu várta, hívta őket. Volna. 
Párizs. Kaptam ajándékba egy csodálatos pásszítófűrészt Wittgenstein-kutató 
házigazdámtól. Iszonyú szegények, hétvégi portás állást vállal, hogy 
függetlenségét megőrizze. Megpróbált a sajtevés szabályaiba beavatni.
 
Találkoztam egy öregedő barátommal. Rezignált, lányai után ő mosogat. "A három 
nő" meg akarja velem vetetni a lakást. De  minek? Adjam el a Kassákomat, 
abból...? Azt mondja: tudod mit szeretnék még? Vitorlázni. Ül az ember a hajó 
végén, napsütés, nem baj, ha nincs szél, napoznék, nem csinálnék semmit... és te 
mit szeretnél csinálni?
Mondom: hirtelen csak egyet tudok, lánykákról ruhát lehámozni, de hát ugyebár. 
Pihenni? Isten ments! Utazni? Nem. Tényleg, egyáltalán, jó lenne szerelmesnek 
lenni?! Egy volt egyetemi tanárom pár éve meglátogatott a műteremben. Nagy 
csajozó volt világéletében. Kérdésére világnézetemre hivatkoztam. Mire kajánul 
megjegyezte, önáltatás, Dezsőke, maga mindig is az idejét féltette a nőktől... 
Jó volna nagyon szeretni? Mikica: örömömben olykor belesajdul a szívem, főleg ha 
nincs otthon. 
Most pedig következik egy előhalászott Capek novelláskötet, éppen vége is a 
lapnak, szia.
 
 
 
 
1992.6.29     J-11                       C.2318
 
Szia J!
 
Megvolt a pannonhalmi lelkigyakorlat. Kata utolsó percben mégsem mert jönni, 
epekőműtét után egy héttel. Lazábbak voltunk, mind eddig, társasjáték, séták. A 
faliújságról egy fizikaszakos tanárarcot megjegyeztem, s a folyosón leszólítva 
rákérdeztem, hogy ha én festményfotózásnál a vakumat kicsit előbbre tolom, hogy 
változik a fényerő. Fölcsillant a szeme, hogy ez arcus cosinus tétel. 
Zsebszámológéppel három napig számoltam aztán ki. Festmény fotózásból 
diplomázhatnék. 
Egy hetem pedig erre ment el: vakuzásnál nekem 16 ceruzaelem kell üzemkészen, ez 
körülményes és drága. Megkerestem egy vakuszerelőt, aki azt mondta, hogy nem 
lehet, aztán leballagtam az alattunk lakó Miklóshoz, aki elektroműszerész is 
volt, és vele lehetett. És most van egy nagy fadobozom, amibe mindenféle 
banándugókat bele lehet dugni , amin időnként kigyullad (határozott kérésemre, 
de teljesen fölöslegesen)  egy piros lámpa, - a vaku hálózati feszültségre 
köthető. Három napig dolgoztam csak azon, hogy a vakum 24 helyett 20 
másodpercenként tudjon villanni. Nem lehet mindig festeni.
Ismered a kisméretű utcaburkoló gránitkövet? A Széchényi könyvtárból hoztam haza 
a mikrofilmről xeroxba átfordított naplómat, amikor a bejáratnál fölfedeztem egy 
kupac ilyen követ. Négyet hoztam, évek óta várom az alkalmat. Mindenfélére lehet 
használni, és körülbelül két kiló. Lemértem. 
Egy év után mindkettőjük örömére Zsófi és Mikica visszacserélték a szobájukat. 
Bár M. Balatonon épp, Zsófival kettesben csináltuk. Mikica, ha hazajön, nagyon 
boldog lesz.
 
Megvettem életem legdrágább könyvét: Van Gogh összes, két kötetben. Elbódító, 
ahogy egy égdarabkát, bokorrészletet megfest. Reggel 6-kor az imát képnézéssel 
kezdem. Amit sokáig használtam erre, az asztalom fölötti Harangvölgy fotómat, 
pár hónapja elajándékoztam, talán a Magyarországra látogató valamelyik Farkas 
fiúnak. Remélem a negatívja megvan...  Most úgyis át kell néznem, mi van meg, 
mert az összes fontosabb fotómat besoroltam a C. naplóba. 
 
Van egy nem gazdag, de előzékeny műgyűjtőm. Fölajánlottam neki, hogy ha szerez 
puha ceruzabelet,  azonos súlyban rajzot fogok adni érte. Szerzett. Egy rajzot 
kapott, véletlen épp farost lemezen volt, fél kiló. 
Most nyáron két éve, hogy naponta úszom. Nagyon jó. Összeszokva, egy nyugdíjas 
versenyzőnő mögött úszom, ő úgy fordul, hogy mélyen merül, én fölötte fogok 
falat. Mostanában el-elmaradoztam mögüle, fáradt voltam. Ha netán ebből 
kiöregednék, egy villamossal reggelente ki lehetne járni a Margitszigetre - 
Őszikék- fél órát sétálni. 
 
Micsoda félelmek, és nem lehet összességében kiiktatni! Tavaly Mikicát 
akupunktúrára hordtam. Hihetetlen fegyelmezetten tűrte, hazafelé tapintatosan 
érdeklődtem, mennyire fájt. Ó, nem, ez jól elviselhető, előtte volt rossz, mert 
azt hittem, fúrógéppel csinálják! Szütsnek most (!) mesélte el nagylánya, 
mennyire félt éjjel az előszobafüggönytől. 
Ez nekem nem jutott eszembe! Sokat rágódtam, jók-e az egyszemélyes múzeumok? 
Most valaki azt mondja: Föltétlen több, ha 30 Rembrandt-ot látsz, mint ha 
kettőt?! Egy japán bank megvette  most Van Gogh Íriszeit. Kellene-e abba a 
terembe még másik három? Igaz. 
 
Egyetlen nagybátyi örökségem egy gyászkeretes Kossuth levél (a majom mindig 
ilyet írt az emigrációban) egyik felmenőm, Váli Béla számára  —hogy nem, ő soha 
nem írt színdarabot. No már most, én külön imádkoztam egyszer azért, hogy apám 
testvérétől semmit ne örököljek, olyan nyűgös az intézése, meg minek még egy 
tucat tárgy... Meghallgattatott.
 
Ez jó. Szabó Vladimír festő (most halt meg, nagyon öregen) ezt nyilatkozta: a 
festő fest, ahogy az egér rág. Nől a foga, hát mindig rágnia kell neki." Vaszkó 
Erzsébet meg azt mondta (most készülök cikket írni róla, olvastam): a művész - 
szeizmográf. Én inkább ezt használom: előörs, annak minden rizikójával - és 
előnyével (ha szerencsésen hazaér: dupla porció). (Mármint a harctéren.) 
 
Mikica meséli: Visegrád, osztálykirándulás. "Én ettem egy pisztáciás fagylaltot. 
Aztán egy eperfagylaltot, egy málnás gombóccal. Ettem lángost, tejfölöset, és 
sajtosat. Eddi viszont egy fillért sem költött. Ő nem költő, hanem 
elevenszülő..." 
 
Szüts meséli, irodájából két fiatal kimegy az USA-ba komputereket venni, ők 
olcsóbban utaznak ugyanis, és már szombatra jönnek is. Mondja nekik Miklós, 
gyerekek, hálás vagyok, hogy ennyire siettek, de az Isten szerelmére, maradjatok 
pár napot, a várost kicsit megnézni!  Nem lehet, szombaton házibulink lesz!
67-ben diplomáztunk, K-t azóta talán háromszor láttam. Most találkozó nálam, ő 
is befutott. Fura, rezignált ember volt már diákként is. Elvégezte a marxista 
egyetemet is, nem értettem igazán, miért, majd a MÁV-hoz került, s most annak az 
egyik legfőbb építészeti vezetője. Most mondja nekem: "25 éve, ha valami 
fontosban nem tudok dönteni, azt kérdezem magamtól, Deske hogy csinálná? És 
akkor megy. Nem mondtam eddig el neked."
 
Pannonhalmán hallom: "Ha meglátod Istent, lesz otthonod." Csak Klee képben, 
Ottlik könyvében vagyok otthon. Pilinszky azt mondja, eljuthatunk a derűig. És 
ez talán túl van az otthonon is.
szia: Deske
 
 
1992.9.26-10.3.  J-12                C.2451
 
Sziasztok!
 
Tehát többesszám, ámbár lehet, hogy információim tévesek.
Azt mondja egy idegenbe szakadt költőnk, Wels tartomány kedvez az irodalomnak, 
mert rossz az idő, sokat esik. Otthon ülnek, olvasnak és írnak az emberek. 
Naplóm kiadatása valóban folyamatban van. Augusztus tizedikével emigráltam a 
nyaralásból, a családi kékkúti nyaralásból, ugyanis kompjuterbe gépelték a 
szöveget. Attól a naptól kezdődően semmi lugasban söriszogatás, fél tizenegyig 
korrektúra, képaláírás szövegezés. Nagyon megszorongatott a kiadó, ijedtemben, 
hogy ezek tapasztalt emberek, mindenbe belementem, hogy változtassuk meg a 
címlapot, fele annyi kép legyen, ámbár színes. Olyan vagyok, mint a nádszál, 
ingok, majd visszaállok eredeti helyemre. Most gyűjtöm a lelkierőt a keddi 
harchoz. 
Most gyűjtöm és itt. Mányi Ildikó szentendrei vityilója, muskátlival az ablakban 
és színezett háncsbábukkal az ágy fölött, terasz, látni a Dunát, és vasárnap 
van, még meleg és mindjárt ebédelünk. Mányi mindjárt szül. Még addig kétszer 
körbefutja a Margitszigetet, most éppen a lakást festeti, és igen haragszik, 
hogy a családja nem támogatja ebben eléggé. (Támogatja.)
A naplómban mottónak ezt szántam, de Robi (a szerkesztő) nem találta elég jónak: 

Őszinteség? Nem létezik. 
Ami van: harc érte, percről -percre... 
Megérkeztünk Európába. Májusban Párizsban minden drogéria kirakatában egy 
mosolygós diáklány fotója, amint hanyatt fekve épp a farmergatyáját hámozza le 
magáról égnek emelt lábakkal. Napi probléma volt, hogy el kell-e a fejemet 
fordítani. Hazatérve mit látok a Széna téri patika kirakatában?! Bőrápoló krém 
reklámja. Mi Európánál lomhábbak vagyunk, a csaj ötödik hónapja még ott 
fekszik...
Nem vagyunk egyformák. Fojtott hangon, szelíden, türelmesen magyarázom Katának: 
nézd, kétkarú emelő - ha a fregoli egyik oldalára teszed a ruhát, akkor ott 
teljesen lelóg, de ha két oldalra... Mire ő: és az baj, ha lelóg?! És én 
összeomlok, mert igaza van.
A naplóm begépelve 815 908 írásjel volt, az elválasztójelek is beleértve. A 
komputer egy gombnyomásra megmondja. 
Nem megy ez nekem. Múltkor írtam, vettem egy kétkötetes Van Gogh összeset. 
Forgattam is reggelente. S egy idő után nem tudtam mit kezdeni ezzel a 
dinamikával, kobaltkékkel, ecsetrohangászással. Becseréltem: Kata 
születésnapjára asztali csuklós lámpát szeretett volna. 
 
Most különösen, hogy a kéziratomon szöszmötölök, alig látok túl az asztal 
sarkán. Olykor kivisznek utcára, erdőbe, moziba, megriadok, kissé elszomorodom, 
elbizonytalanodom, és rohanok vissza az ólba. Honnét etikátlan már ez a 
csőlátás?
Itt közben a villamosjegy nem egy, nem öt, nem nyolc, nem tizenkettő, hanem 
tizennyolc forint. 
Uszodába menet minden reggel elballagok egy MÉH-telep előtt is. Ez is költészet: 
a pince lejárati ajtón tábla: 
BEJÁRAT —
EINTRITT —
ENTRANCE. Hétkor nyit, toprongyos csőlakók gyülekeznek, a járda szélén 
üldögélve, hozzák kiskocsin, vállon az üzletekből kidobott kartondobozokat. 
Kilója -megkérdeztem - két forint. Van köztük egy pár is, a nő mindig csatakos, 
sokat mosolyog, alkoholista lehet, kora huszonöt és negyven között. Mindig más 
ruhában, alighanem a Máltai Szeretetszolgálat öltözteti őket, s nem mossák, 
hanem cserélik ruhájukat. Boltnyitás előtt műanyagba vont rézhuzalokat szoktak a 
járda szélén ülve bicskával hámozni, csak így veszik át. 
 
Szombat, egy héttel később, okt. 3. Hihetetlen édes meleg őszi szellő, az ég 
alacsony, borult, de nem barátságtalan. Ötvenéves lettem. Nagyszerű ajándékok: 
egy hosszú pokróc, zsebszámológép (idéntől mindent könyvelni kell, az adózás 
miatt. Minden művészeknek járó adókedvezmény megszűnt, úgy tudom.) Egy angol 
Sherlock Holmes összes, vastag és nehéz, századeleji illusztrációkkal. Anyám 
aranyos, adtam neki 10 éve egy kétaknás fényképezőgépet, s most: 
visszaajándékozta! Tudta, mennyire szerettem. 
A gyerekeknek pedig adtam 5-500 forintot, vegyenek egymásnak ajándékot, nem 
szabad megkérdezni, mit kér a másik. Zsófi vett egy flamingó fejű bögrét 
Mikinek, és fölhozott egy kiscicát az udvarról. Erről le kellett beszélnem, hogy 
csak egy napra. Miki vett két tengerimalacot ötszázért. Így Zsófi kevésbé búsul 
majd, hogy a japán táncolóegér mama megölte mind a hat újszülöttjét, mert nem 
tejszínnel etették terhessége idején, ő egy barátnője kísérleteiből ezt biztosan 
tudja. 
Két motívum, melyből következik, hogy a világegyetem végtelen: 
1./ Most vettem észre két förtelmes kandelábert az uszoda parkjában. Két éve 
minden nap elmegyek mellette. 
2./ Van egy napi játékom, másfél éve, s csak most vettem észre. Forró zuhany 
közben jéghidegre váltok, s közben igyekszem úgy  mozogni, mintha továbbra is a 
bágyasztó meleg alatt pihegnék.
 
Könyvügy.
Egy hétig tunkoltak: legyen a könyv címlapján egy festményem, színesben. 
Fekete-fehér műterembelső fotómat szeretném. S fölajánlották, ha csak a fele 
ábrát kérem, lehetne 16 színes repróm! De maradnék fekete-fehér fényképem  
mellett. Valahogy ide a fotók valók inkább. A betűtípus is megváltozott, 
előnyére. Miklós fogja a teljes nyomdai előkészítést végezni, szegény. A 
felesége - egy ronda nagy fölösleges munka után, amit tévedésből elvégeztettem 
velük - most  nagyon haragszik rám. Megígértem neki, hogy ez végig így lesz, ez 
sajna alkotómunka, nem lineáris. Bármikor, bármi és annak az ellenkezője is 
eszembe juthat...
Évekkel ezelőtt az USA-ban befogtak egy igazi élő UFO-t, csak nagyon titokban 
tartották. És egyetlen ételt volt csak hajlandó: eperfagylaltot. A gyerekek 
mesélték.
Képzeld, Kékkúton szedtem egy zsák csalánlevelet. Kapcsolatom a természettel. 
Most kiterítve a műterempadlón illatozik, szárad. Tea lesz. Húgom 
kolostorra-pénzét át kellett vinni a bankból a püspökségre, megkért reá. 6,3 
millió forint volt bőrtarisznyámban, a Váci utcán végigsétálva úgy szerettem 
volna valakinek megmutatni. Angol fontban volt, egyébként. Degesz, így is. 
Nem értem. Ha az ásítás agyi oxigénhiány, miért ragályos?! 
Leírtam a levél első felében? Házasságodat meglepetésszerűen, név nélkül 
bejelentettem a családomnak, még telefonod után. (Leveled azóta se jött meg.) 
Nomármost, a hír pontosítása fejében igen nagy mennyiségű csokoládét sikerült 
tőlük kicsikarnom. 
Sok év után ismét fölhorgadt vágyam megtudni, hogyan záródik az utcai postaláda 
feneke, hogy a postás csak úgy, egy mozdulattal belöki alá a táskát, és akkor az 
ott mit csinál? S tegnap egyet szétnyílva - a feneke kifordulva - láttam. 
Alánéztem, még meg is tapogattam. Valaki rámszólt hátulról, jóakarattal: nem ott 
kell bedobni. 
Álmaim egyre szerényebbek. Nőkről is alig álmodom. Tegnap: hogy megtaláltam a 
körömvágó csipeszemet! 
Figyelj, Judit. Tanuld meg a háládat kifejezni. 
Már nem egyedül élsz. Erre szükség van. 
Országos Karizmatikus Találkozó, esküvőddel egyidőben. Mesélték, délután Tamás 
atya sokat, túl sokat beszélt. Föladtam neki egy táviratot, figyelmeztetve, 
ugyanis még előtte állt a háromnapos beszédsorozata a Pasaréti templomban. 
Izzadt a tenyerem, csakugyan az én dolgom? Biztosan nem fogja senki ezt 
megmondani neki. 
 
Thomas Mann hülyéskedik megint (Faustus): 
"A müncheni nyugtalanságok és kivégzések idején ráadásul rázóhideggel járó 
súlyos influenza támadott meg, tíz napra ágyhoz kötött..."
nem lehet megunni. 
Kata pár éve jó széket keresett az Ecseri-piacon. Kísértem. Tudod melyiket vette 
meg? Amin az árus ült, egész nap! Zseniális, nem? 
Tavaly a Kecskeméti Alkotóház idején megvettem egy életrajzot Grosicsról, 
gyerekkorom legendás aranycsapatának kapusáról (ha nem ismernéd a nevet.) 
Fejfájása ellen az edzésen piros svájcisapkát kért. 
Nagy tempóban tatarozzák a Ferences templomot. A szentély és a hajó első fele 
már ki is van festve. Előzőleg két évig száradt levert vakolattal, kívülről 
kezelték is. A Márton Lajos festette százméteres oltárképet restaurálták, új 
fényben csillog. Ennyi év után már nem is zavar annyira. Most valami új készül: 
az egész szentélyt föl akarják 3 lépcsőnyit emelni. Így megszűnik a mostani 
oltárlépcső, s elférnek hajnalban a kispapok is a misén. Tavaly ugyanis 
bevezették, hogy 5.50-kor, a mise előtt a hívekkel közösen mondják (mondjuk) a 
Laudest. A szétosztott zsolozsmás könyvet már profin kezeljük. Először szokatlan 
volt a megszokott csöndes hajnali mise helyett a koncelebrált, plusz a 
zsolozsmázás, megszerettem. 
Olvasom: "Egy kis művész is ugyanannyit szenved..." ez jó. 
Írtam, mondtam? Egy irodalmár barátomnak is kiadtam a C. naplómat lektoráli, s 
azt mondja, nemzeti érték, közgyűjteményben a helye, most, a kéziratnak. 
Hízelgő. Tényleg oda fogom adni, a Tud. Akadémia levéltárának. Esetleg a 
Széchényi Könyvtárnak, ott - mondták - fogadnák. Akár, ha másoltatás a saját 
költségükön is. 
Dédmamám fia temetésére Bécsbe utazott, s visszajövet mindenkinek mutatta, a 
családi legenda szerint, milyen gyönyörű kalapot sikerült ott vennie. Aki 
mindenkit én eddig hülyének tartottam, rájöttem, csak a fontossági sorrendje 
más. 
Írtam? Erzsébet mégsem alapíthat rendet Bélapátfalván, kiderült egy kőzúzó gyár 
dolgozik éjjel! a szomszédban. Új falut keres. 
Most, naplóm rendezésekor kezembe került lemondólevelem: 5 év tanítás után 
79-ben otthagytam a zebegényi nyári szabadiskolát. Nagyon fárasztott, az igaz, 
de főleg: untam, mindent kipróbáltam, amit lehetett. Most, hogy tavalyi 
próbálkozásom ellenére nem fogok tanítani a Képző Főiskolán, (nem kellek), 
megvilágosodásszerűen ezzel rendeztem el magamban a dolgot. Amúgy is nagyon 
bizonytalan voltam. Elég festeni, bőven. Talán egy évig lett volna jó tanítani, 
tényleg. 
Na, egy óra, megyek porszívózni.
Megvolt 
ebéd 
alvás 
5 óra délután, már sötétedik. 
Elmesélem. 
Vagy húsz éve láttam egy fotót. Végtelen, üres-kihalt országút, előtérben 
letakart halott. Mellette egy férfi térden, mozdulatlanul. Épp pár hete idéztem 
föl a fotó tanítását magamnak. 
S két napja szükség volt rá, utcán térdeltem, imádkozva. Tompa puffanás, előttem 
a járdán úgy tizenöt méterre egy ablakrács, arrébb egy munkás, szerszámmal a 
kezében. A negyedik emeletről zuhant le. Még húsz percig élt, még betették a 
mentőbe. 
Na, szia!, sziasztok.
 




[1] ang.: papír

j-1993

1993.I.12.      J-13                  C.3803
 
Szia J!
 
Az ablakkal szemközt zúzmarától fehér-rózsaszín erdő a szurdok fölött. Közte a 
zöld fenyők. Párás, meredek hegyoldal, mögötte másik, harmadik, aztán valahol 
lenn a ködben a síkvidék
helyett
a szemközti konyhaépület bádogtetejére látok szobánk ablakából, az állat 
építész. Kata kicsapott egy szűk hétre Mikicát hegyi levegőn legeltetni, igaza 
van, magamtól nem mentem volna. Mátrafüred. Kellemes meglepetés, hogy nem három 
óra az út busszal, mint sejtettem. A második, hogy nincs hó. Semmit nem kell 
csinálni. Igaz, utolsó percben fölkaptam negyven gépoldalas címlistámat, hogy 
ideje kissé rendbe tenni, ezek a marha képtulajdonosok folyton költöznek. 
Szobapadlóm kezdett fehér papírtörmelékkel tele lenni (ez otthonos), a 
takarítónőnek hamarvást szóltam, nehogy hozzányúljon.
Ámbár megszokhatatlan, kiesni a ritmusból, azonnal halálszaga van. Ez itt nem 
szitokszó. Valami reménytelen üresség az itteni napi háromszori damasztterítős, 
pincérnős tökéletes kiszolgálás. Regényt is hoztam, fotelben üldögélek, rémes. 
Ez jó. Mikica berobog, vett tíz egyforma csomag cukrot, most három gyerek várja 
őt, és a cukrot. Mondom neki, hülye vagy, azt mondja, tudom, olyan jó néha 
hülyeséget csinálni, de itt ez a cukor fele ár, mint Pesten. És nevetünk 
egymásra.
Ma reggelre rászántam magam egy nagyobb útra. Az igazság szerint erre a hegyi 
levegőre most az én arcüregemnek is szüksége van. Miki se volt nagyon lelkes. 
Mondom neki, gyere, abszolváljuk a feladatunkat, fölmegyünk Mátraházára busszal, 
s az erdőn át leballagunk. Még föltelefonáltattam Kékestetőre, csakugyan nincsen 
hó, még szánkó alá se? Nincs. Aztán gondoltam egyet. Számoltam fejben a 
kilométereket, kicsit kevés. S mondom Miklósnak a buszmegálló felé ballagva: 
Figyelj, öreg. Ajánlok egy üzletet. Menjünk fölfelé is gyalog, az erdőn át, s a 
buszjegy árát megkapod. Kérdése rövid volt: az mennyi? Nyolcvan. Oké. Ebből lett 
estére a tíz doboz cukor. Visszamenőleg húsz évre minden menüt el tud mondani. 
Egy üvegfehérre fagyott patak mentén, a jelzett piros úton. Az előző hetek 
minusz tíz foka, hirtelen melegre váltott, tegnap még csöpögött az erdő a 
nyakamba, mára már kedves napfényes, száraz. Kezünkben furkósbot. Beszélgettünk. 
Mikről is? Hogy a patak vizében az ásványi sók, hogy hogyan korhadnak a fák, 
hogy Velence a dalmát tengerpart fölött kitermelt fenyőkből készült cölöpökre 
épült. Este monologizál a hátam mögött az ágyon: Nem, legutoljára fogom a 
narancsosat enni! És rakosgatja cukrait. 
Szóval az ünneplés. A kiállítással egybekötött könyvpremier megnyitója a 
tervezettre - reméltre - sikerült. Esterházy enkezűleg. A kis könyvesboltból - 
tán nyolcvan személyes - jócskán kiszorultak az érdeklődők. Gondolva erre, 
mikrofont is berakattam. A tucatnyi kis képemet a tömegtől ugyan nem lehetett 
látni, de mindenki mosolygott. Tévé is kint volt. (Másnap délelőtt egy másik 
stáb, szintén interjúval is.) Amit eddig még nem: dedikálnom kellett. Erre előre 
csináltattam  egy pecsétet, dedikálógépet:
AKKOR MEGFOGVÁN ANNAK KEZÉT,
KIVIVÉ ŐTET A FALUN KÍVÜL,
ÉS MIKOR ANNAK SZEMEIRE PÖKÖTT VOLNA,
ÉS AZ Ő KEZEIT REÁ TETTE VOLNA,
MEGKÉRDÉ ŐTET HA LÁTNA-É?
(A közi könyvtárából mindig visszalopom ezt a tisztítatlan Károli Bibliát, 
annyira szeretem, bár szinte olvashatatlan)
És fogalmaztam mindenkinek valamit, kézzel is. ("nekem személyeset írjál")
Esterházynak ezt:
          "Fáradt? Nyugtalan?
           Fessen Ön is olykor-olykor!
           A legjobb kikapcsolódás!"
 
(Két hétig gondolkoztam rajta.) Ezt sütöttem el egyébként György Petinek is, itt 
és most bevallom. Tudod, akinek a könyv végén említem új könyvét, hogy az 
enyémnek feltétlen nagyobbnak kell lennie... Miklós rendületlenül számolja a tíz 
csomag cukrát. 
Hanem hogy ez a könyv így, egy ősz alatt összejött... Tényleg fantasztikus. 
Címlapjára négy változatot készítettem, Miklós műhelyében kompjuteren fél óra 
alatt megcsináltuk, szinte vita nélkül. A hátsó borítót is. Hogy kézzel írjam 
alá, az utóbb jött, az ötlet. S harmadnap jöttem rá, szabadkézzel köré egy 
vékony keret. 
Az ábraanyaggal is meg vagyok elégedve. Nehezen indult a válogatás: szakmám 
szerint én ÁBRAKÉSZÍTŐ vagyok. No már most, melyiket a kétezerből? Állati nagy 
munka volt. Mert persze a lehető legtávolabbi pontján kezdtem a feladatot. Mikor 
a nyolcvanas évek közepén kidobtam a fotónegatívjaimat, György Peti a földszinti 
kukából visszahozatta negatívjaimat és a művész portréfotókat, kiállításmegnyitó 
fotóimat kiválogatta. Anyámnak gyerekfotóim negáit adtam. Most ezeket 
KÖLCSÖNkértem, s ami kellett, lenagyítottam, s napok munkájával a C. naplóba  
besoroltam, fölkasírozva. Ebből az egész paksamétából kellett (lehetett) a 
könyvhöz illusztrációt válogatni. Először 200-ra szűkítettem. Aztán százra. 
Kiteregettem az egészet a műterem padlójára, ott bámultam, napokig. Jól eltelt 
ez az ősz!
De öröm lenne hallani erről a te véleményedet! Te vagy a kötetzáró.
Na. Vacsora megvolt. Srégen szembe ülök egy igen helyes, szőke kismamával. Még 
ez is. Szóba került, hogy netán együtt, a gyerekekkel, busszal Kékestetőre. 
Lehet vagy 25 éves. Kérdezősködjek nála, mit szeret olvasni? Miki most a vacsora 
után nyúzott, hogy a társalgóban birkózzunk együtt, hancúrozik ott most vagy 
négy gyerek is, szülők körben feketézve trécselnek. Megtanítottuk a kismamát a 
spanyol kártyajátékomra. Rögtön elmesélte, hogy neki két hete strúmaműtétje 
volt. Csendben átadtam a terepet Mikinek, két fordulóját még kibiceltem, a 
szomszéd bácsit is tönkreverte. 
Egy éve mesélték, a Margitszigeti állatkert mellől vasárnap délelőtti sétán egy 
család mellől elrabolták a legkisebb gyereküket. "Igen, láttuk, arrafelé ment 
egy bácsival." Soha nem látták többé. Gyenge perceimben előjön ez a rémkép. A 
legborzalmasabb történet, ami megeshet. Pár hónapja Miki is menekült negyedórát 
egy bácsi elől. Késő volt, este. Nagyon intelligensen csinálta. Futott, 
háztömböt megkerült, kereste az embereket. Kerülő úton jött haza. De mégis! Még 
védtelen! Nem engedem képzelegni magam, de olykor mégis beúszik. S tegnap 
valahogy vége rendezni tudtam. Emlékszel a József és testvérei II. kötetére? 
Egyiptomból hazatér a tizenkét testvér, -József él! És el kell valahogy mondani 
az agg atyának, s úgy, szörnyet ne haljon örömében. Megbíznak egy kislányt, aki 
énekli:
Mert Isten emígyen eszelte ki
Hogy nagyapácskánkat rászedi
                   hogy az egész rabszolgának eladást Isten emígyen eszelte ki, 
hogy evvel Izraelt megmentse az éhhaláltól. Legyen meg Isten akarata. Ámen.
 
Most belémnyilallt, két nap múlva festenem kell... Most lenne aktuális témát 
váltani, hisz az ősszel alig festettem valamit, augusztus elejétől megfeszített 
tempóban a könyv...
Más. Jajjj, lett egy igazi játékom!! A marha Szüts azt mondja, te, adok én neked 
egy faxot, nekem kettő van. Mondom neki, baromi jó, vannak rajta gombok, meg 
fölvillanó zöld és piros lámpák, két hétre jó lesz, aztán visszaadom. Már 
faxoltam a polgármesternek, a volt miniszterhelyettesnek, egy barátnőnk 
papájának, a kiadónak, a Hidvéginek Kossuth aláírással (kéziratgyűjtő). A kiadóm 
elküldte a könyvből kiemelt portréfotómat egy aláragasztott újságcímmel: 
Elfogták az uszodai szatírt! Mikicával le az ötödik emeleti folyosóra, mert ott 
el van vágva egy mennyezet alatt futó telefonvezeték. Akkor az halott. Tizenhat 
méter! Azzal átalakítottam a lakás telefondrótozatát. (A faxgépet telefonvonalra 
kell kötni.) Ha férfi lennél, elküldeném neked a két telefon + fax kapcsolási 
rajzát... 
 
A te leveled írásán túl még egy programot irányoztam elő, alternativice. 
Fölhoztam a Sherlock Holmest, angolul, szótárral, bár bíztam a Magyar Tud. 
Akadémia üdülői könyvtárában is. Vagyok ennyire kalandvágyó. És bejött. Na, mi 
ez?
 
"- Őnagysága, a szentpétervári követségi titkár úr!
- Ah! - Alfonsine most aztán üdvözlő mosollyal nyújtá kezét Jenőnek, aki azt 
remegve fogadta.
- Csak tartsa Ön meg - súgá kegyteljes mosollyal Antoinette. Mely anyai jóság 
kimélytelenségére Alfonsine hirtelen odaborult anyja kebelére - valószínűleg 
arcának szemérmes pirulását takarandó. Jenő pedig sietett kezet csókolni leendő 
napának, mire a Jenő homlokának egy csókot adott - hideget, mint egy fakép.
Alfonsine nem volt többé rábírható, hogy lesütött szempilláit felemelje, most 
már vőlegénye előtt áll..."
 
na, könnyítésül, egy másik helyről
"Zebulon ezúttal nem jött egyedül. Magával hozta kisasszonyai egyikét: csinos 
arcú fiatal leánykát, magasra nyúlt termettel. Kár, hogy nagyon fűzi magát, és 
hogy nyers kávét szokott rágni, amitül fehérebb legyen...
- Aztán hallja, János (ez a hajdúnak szól, akit otthon csak tegeznek), mindent 
jól lepakkoljon a kocsiról! El ne felejtsd iskátulát - hallja -, mert abba 
selyemruha van. Aztán valamit össze ne törjön János, mert pofonütlek! - magát. 
Ha, te, Karika! Nálad van a smukos tarisznya, akarom mondani, redikül? El ne 
veszíts ütet, sok drága smuk van benne..."
még egy ötletem volt, a dedikálógép számára, ez saját fogalmazás, de sajnos túl 
didaktikus:
Belső békéd másoktól függ,
vagy felnőttél már?
 - kérdezte a mester
napokban reggel olvasom  a napi igeliturgiát:
"Then they opened their coffers"
         (a kofferjeiket[1], a három királyok)
Még mindig csak fél kilenc, este. Ámbár a szomszéd szobákban kisgyerekeket 
fektetnek. Talán le kéne menni a játékszobába. Mikica hol lehet? Napi negyven 
órában néz tévét. Szégyenkezem. Nincs kapacitásom sokat játszani vele, magától 
pedig, hacsak nem gyerekekkel randalírozik - odaragad. Jó szóval magyarázom. 
Nézd, ez passzív. Ez meg itt giccs. Látod? (látja.) Jószándékú, együttműködésre 
kész. Dehát.
(megoldás: Kőszívű ember fiai. Nagyon tud írni.!)
Na, leköltözöm.
A fény itt erősebb, csak remélni lehet, hogy nem fog zavarni a szomszédból a 
tévé hangja.
A festményeimet kis megfontolás után kb. valódi árukra áraztam 
(száz-száznegyvenezer), s ezúttal Szütssel nyomattam egy táblát:
PICTURES CAN'T BE PERMANENTLY TAKEN ABROAD[2].
Még egy fantasztikus történet. Talán említettem neked, életem egyik főművének 
tartanám, ha sikerülne Magyarországon újra kiadatni Strindberg Önéletrajzának 
kilencedik kötetét, az Egyedül-t. Vagy tíz éve a Corvinánál már próbálkoztam, 
most egy évig Lator Lászlónál feküdt, ígérte, segít kiadót keresni. Most 
novemberben utazunk egy Volkswagen Passattal Bajára, a kiadóMMal, s mesélem, van 
egy fiatalkori könyvélményem, senki nem ismeri... ebből tanultam meg egyedül 
lenni és sétálni. Azt mondja, add ide. Egy hétre rá: Kiadjuk, jó!! S 
csinálhatnál bele négy színes illusztrációt!
Ezt ugyan egyelőre nem érzem, nem tudom, de ettől eltekintve: nagyszerű! 
Fölajánlották még, hogy a zsidó temető fotóalbumunkat is kiadják, a szinopszist 
már át is vették, nem értem mi van itt, rákbeteg vagyok, és ők tudják, vagy mi?!
Holnapután festenem kell...
Hol lehet egy ilyen strúmaoperáció varrata. Valami illedelmes helyen?
Karácsony napján jegyeztem le a következő mondatot egy megvilágosodott percben:
Mi a legjobb?
Legjobb az, ha az ember valami kiállítási díjat vesz föl vidéken,
egy nyitva lévő fotóbolt közelében[3]
 
Megint és még mindig. A múltkor ugyanaz a visszatérő szomorú álmom. Hogy a 
főiskoláról, az építész szakról kimaradtam, bolyongok a már félig idegen, kihalt 
épületben. Majd valami reménytelen remény, hogy talán csatlakozhatnék a 
többiekhez, mégis hozzákezdhetnék a diplomám kidolgozásához ...
anyám próbálta egyszer megfejteni, nem volt számomra meggyőző...
Hanem a Trabantom totálkáros lett. Én nem sérültem. Volt neki egy fura hibája, 
ravasz módon csak olykor: fékje igencsak egy oldalra húzott. De hát mindig 
rendbejött, a javító messze van, hol pénzem, hol időm nem volt. Hát, blokkolt 
előttem egy japán kocsi, a Belgrád rakparton a Szabadság hídnál. Nem kellett 
volna tennie... A motorháztetőm úgy fölgyűrődött, hogy fölállva rá, két lábal 
ugrálva hajlítottam annyira vissza, hogy egyáltalán kilássak a kocsiból. Motorja 
működött, csak iszonytató erős zajjal. Na most, a szükség nagy úr. Valamit 
muszáj volt elintéznem, másnap így mentem át a Körtérre. Kicsit (nagyon) 
szégyenkezve, az alsó rakparton. Mit mondjak, sikerem volt. Egy munkásokkal teli 
mikrobusz lelkesen integetett, s kerülgetett, előre-hátra. Hálából egy piros 
lámpánál ráléptem a gázra (kuplunggal, vagyis álló helyzetben), mire 
földübörgött, mint egy repülőgép...
A biztosító tizenkettőt fizetett, és ötért eladtam a roncsot. A megmaradt 
elakadásjelző háromszögemhez a roncstelepen vettem még egyet, s többnapi 
munkával összecsukható vakuállványt  csináltam belőlük. Autóm ugyan most nincs. 
A vakuállvány viszont kell, mert márciusra nyílik Kecskeméten, a Cifra Palotában 
a Kortárs múzeumunk, amit én találtam ki.
 
Ehhez most majd Miklóssal nekünk kell a katalógust összeállítani, s előtte az 
anyagot festőbarátainknál kiválasztani (zsűrizni). A legjobb hát, ha rögtön 
viszek fotóapparátot, a kép majd kell a katalógusba. Csak autó, sajna, kéne 
előbb-utóbb... Majd talán a Pollock Alapítványtól...? Fél éve levelezek (újabban 
faxolok) velük ezügyben.
nehezedik a gépírás, egy ártatlanszemű négyéves kislány ideül az üres szobában 
velem szembe, rám nézve tekergeti a fölhúzós kiskacsáját és mosolyog. De most 
hangosan elkezdte konferálni is, látva, hogy fölpillantok...
Szóval rengeteg pénzt kaphatok, akár. Zsófi lányom már nagyon fészkelődik. Már 
megkérdezték a Kata fizetését, három évre visszamenően, és hogy mennyit költünk 
évente tisztítószerekre. Most, játékból faxoltam nekik, hogy az autóm összetört, 
és hogy Mikica fogszabályozójára a fogorvos százezer forintot kért - a harmadik 
kezelés után... Mire azonnal válaszoltak, újabb kérdések és igazolások... 
Leginkább egy notebook-ot vagy laptopot szeretnék venni... Tudod mi az? 
hordozható szövegszerkesztő kompjuter. Persze az égvilágon semmi szükségem rá. 
Talán opuszjegyzékeimet beletáplálhatnám, hogy egyszerű legyen mindig naprakész 
lenni, és mindig legyen duplum (hagyatékként a Nemzeti Galéria Adattára 
számára.)
na, most elmenekülök az ártatlanszemű elől...
Kata fél, hogy Miki unatkozós lesz. (Más véleményen vagyok.) Persze van, amikor 
egyedül  unatkozik. Most mindezt elmondtam neki, megoldásként ez jutott eszembe, 
milyen egyszerű. Megértette. Persze. 
Egy itteni kisfiú mondja: Miért temetik a skótot hegyoldalba? Mert ott a 
temető... Miért iszik az indián pöttyös bögréből? Mert szomjas...
Sikerült (a harmadik) éves uszodabérletet megvennem, a Szt. Lukács Gyógyfürdőbe 
(illetve gyógyteába, amikor 28 fokosra sikeredik a víz). Ugyan január 
másodikától nem tudok járni, arcüreg meg torok, de azért most is ODA TARTOZOM. 
Az egyik klubtag egy bécsi könyvtáros kongresszusról tért haza (nem láttam Önt 
egy hétig!), s meséli, a konferencia fő eredménye az intézmény nevének 
megváltoztatása volt: Osztrák KÖNYVTÁROSNŐK és Könyvtárosok Egyesülete...
Egy másik a zuhany alól átszól: olvastam az új cikkét. Uccellot a szürrealisták 
elődjüknek tartották! (Azt hittem, ez az én találmányom)... folytatja: én meg 
most Daliról írtam... majd hozok egy példányt, az Élet és Tudomány, 44-es szám.
A harmadik meg: Maga szobrász? Leöntöttem valami higitóval, egy kis mészkő 
szobrom van... (megbeszéltük)
Egy nyugdíjas vezérkari ezredes pedig nyolcvan fölött, még sose szólt hozzám, 
kidugja a fejét a medence közepén (ez szokásellenes), és kérdezi: Igaz, hogy 
maga képét 140 ezerért árulják?
Van egy ügynök is, aki igen szellemes kerítésdrót-feszítő csavart akarna eladni 
Magyarországon. Van, akivel az MDF-piac dolgait beszéljük át (tudod mi az? 
Magyar Demokrata Fórum, kormányzópárt, a piacmaffiák, árfelhajtók 
kiküszöbölésére közvetlen termelői piacokat szervez, hétvégéken.)
A télikabátomat viszont lehúsleveseztem, tartósan, kétoldalt. Merthogy az 
ételhordóból odalötykölődött. Kata észrevette, nem szereti. Most, (végszükség, 
női szemmel), anyám vett egy másikat, de rövidebb öt centivel. Térdem fázik a 
hajnali misén. A kabát két alsó csücskibe ugyan varrtam egy-egy zsebet, s 120 
mm-es kapupánt csavarokat  (anyacsavarral együtt) tettem bele, de így se jó. Az 
anyák különben pár naponként lecsavarodtak, rejtély, hogyan. 
Paula varrt már bele bélést. Ámbár az is rövid. 
Tíz óra, én ugyan bírnám, de Miklóst ágyba kell kanalazni. 
Szia!  
 
Deske
 
kezded-e már házasságoddal elhagyni okosságosságodat,
evezel-é már a bölcsesség felé?
 
 
1993.I.21.    J-14                 C.3849
 
Szia J!
 
Márai "Ami a Naplóból kimaradt 1945-1946"... az én naplóm jobb. Eddig lenéztem, 
rossz életválaszai (és öngyilkossága) miatt, felnőtt ember nem acsarkodik: Ma 
már inkább szánom, ezt a terhet kapta.
A könyvből:
 
"Igen, unom az írást, pontosabban unom magamban az írót. Mit tudnak az emberek 
erről? Az írás, mi az? Nemcsak zseniális villanások, legkevésbé az! Vakarózás, 
felkelés, lefekvés, dünnyögés, a test indulatainak stimulálása, majd 
kifárasztása, hogy valamilyen alkalmas hőfokon végre dolgozni tudjunk, állandó 
készenlét, egyfajta gengszterség a világgal szemben... Mindez fárasztó lehet, 
egy ember számára, aki ezzel 'együtt él'. Az én számomra is fárasztó, írónak 
lenni. Unom az írót, ezt a beteges alakot, vad és könyörtelen akaratával, 
szándékával..."
 
Kata egy hírrel feldúltan ért haza. Pár éve a Pasaréti ferenceseknek 
ajándékoztam egy keresztút grafikasorozatot. Állítólag utólag rájöttek, hogy nem 
tetszik nekik, s a táblára egy marosvásárhelyi festővel (ó, Erdély) RÁfestettek 
egy másikat. Nagyot nevettem. Szegények. Akár perelhetném őket- 
 
Mint minden fiúgyermeknél, zseblámpám tárgyaim között hercegi rangú volt. Talán 
már harmincéves is voltam, amikor kirakatban megláttam gyermekkori álmomat, egy 
Igazi Katonai Színváltós Elemlámpát, Térképolvasóval Is Fel Volt Szerelve. 
Csendben feküdt évekig asztalomon, időnként rápillantottam. Néhány év után 
takarítónőnk ellopta. Így még jobb volt. Egy Volt, Igazi Elemlámpa tulajdonosa 
lettem, talán ez a forma volt az ideális. S mit hoz a sors? Mikicával sétálva a 
havas Hármashatárhegyen, egy leégett és elhagyott koldusfészekben, szétesve, 
több darabban, egyebek mellett... 
Itthon megjavítva, összeállítva, LEZSÍROZVA, csak a színváltója nem volt meg 
neki. Mikica kért tőlem színes fóliadossziékat, s mire délutáni álmomból keltem, 
a lámpa hibátlanul, tökéletesen színváltós.
*
Újságcikk a nagy egyezmény megkötése másnapján: 93/1/3 "Folytatódik a 
leszerelési hajsza"
*
Mikica: "surranás, vagy mi a Balatonon. Ja, nem, rianás..."
*
1983-as világsummám:
"Vannak jó és vannak rossz dolgok. A jó dolgok Istenhez vezetnek" 
És a korrekció, kb. 85-ből: "A dolgok semlegesek (beleértve a 
villamos-szerencsétlenséget is) és minden alkalmas arra, hogy Istenhez vezessen. 
Rajtam múlik"
*
A megjelenő C. Naplóm elé egy másik mottót is megfogalmaztam, de Robi szerint 
egy maximának tökéletesnek kellene lenni. 
"Őszinteség? Nem létezik. Ami van: keserves harc érte, minden pillanatban..."
*
Találtam egy fecnimet 92. november 14-éről, mit csináltam aznap:
2,5 perccel hosszabb úszás véletlen, annyira belefelejtkeztem a vakuállványom 
tervezésébe
takarítás (szombat van)
elmaradt nagyítások a könyvhöz: Körtér éjjel, stb.
vakuállvány megépít, szétszedhető-, hordozhatóra
új kabátom alsó, első csücskeibe súlyoknak zsebet varr.
            (hogy a hajnali misén ráboruljon fázós térdemre)
Zsófi galériája szétszedése után a maradék faanyag rendbe, szögtelenítés stb.
levél Mester Ildikónak, hogy a Magyar Naplóban publikálandó cikkében már 
szerepelhet a kecskeméti múzeumalapításom, mert megjött a bírósági végzés, 
bejegyzése az Alapítványnak. (Kecskemét kérte, addig ne publikáljuk)
Magyar Naplónak a rólam cikkhez - reprók nagyítása
Szegedi-Maszáknak a két Vaszkó repró dia visszapostázása (a Vaszkóról írt 
cikkemhez kaptam kölcsön)
telefonok autóvásárlás, roncseladás ügyben
Miki egy gyönyörű pasztellképét bekereteztem, ágyam fölött most.
*
Vagy húszéve hetente ülésezett nálunk egy kis csapat. Dobszay vezette, Kata is 
benne volt, én nem. Egy akkortájt kiírt pályázat kapcsán újrafordították a 150 
zsoltárt, igazi tudományos szakapparátus háttérrel, hozzávaló műveltséggel... 
Egyszer évek múlva Kata könyvei közt megtaláltam sápadt írógép-másolatos 
példányát, ott porosodott. A pályázaton nem fogadták el annak idején. Most 
húgom, kiadta, mit neki. "A Bélháromkúti Bencés Apácák Kiadványa". Zseniális. A 
"Bélháromkút" gyönyörű, ilyen szerintem nincs, ő találhatta ki.-
 
Meghívtak egy önálló kiállításra (alvásidőmben, interurbán) Csongrádról. Teher, 
de feladatom.--
Tegnap rájöttem, ez lesz a naplóm továbbírásának optimális formája: levél. 
Szerkezetesebb, van helye a személyességnek, jobban az iróniának. Csak Spiró 
figyelmeztetett: a szövegképet tagolni kell. És ez is belefér, hogy nem 
válaszolsz... Mint Mikes Kelemen. Most kitaláltam, maradjon ez a második írógép 
így, befűzve az asztalomon, a félig kész levéllel.
11 óra. üveges szemmel tántorgok a kép előtt, háromszor elalszom egy-egy 
percre-—
Fél egy, összekalapáltam, kész, jó. Ámbár ez egy másik, tavalyról félbemaradt 
(A/92/31) Még gyorsan beüvegeztetem, kell neki (nekem.)
 
másnap, péntek, jan. 22
Telefon a Kiscelli Múzeumnak, szükségünk lenne ősszel egy alibikiállításra a 
Kiscelliben, így tudnánk katalógusra pénzt kérni. Egy katalógust csinálnánk a  
kecskeméti  és a pesti kiállításnak. Földes Emilia válasza: az idei kiállítási 
rend persze már rég lezárva, de érti, hétfőn visszahív, mit lehet tenni. Ettől 
visszahatólagosan hanyatt estem. Egész életemben ahhoz szoktam, ha kiállítást 
kérek, tán egy év múlva válaszolnak-
 
Szombat,
indulunk mindjárt Miklóssal Kecskemétre, a múzeumunkba meghívott Molnár Péter 
anyagát kiválasztani, zsűrizni. Viszek diktafont, útközben összeállítjuk a 
FIDESZ árnyékkormányának kulturális programját. Illetve a képzőművészeti 
állásfoglalását. Már csináltam előre a témát áttekintő egy 96 rubrikás 
táblázatot. Azért tudom a számot, mert eredetileg a kitöltendő helyeket csak 
beszámoztuk.
A diktafonhoz a tartalék elemeket egész éjjel töltöttem.
Reggeli ima. Chambers: "Ne foglalkozzunk életünk csak szomorú vagy csak örömteli 
részével. Foglalkozzunk velük egyszerre (minden javunkra szolgál. Róm 8/28).
Évek előtt beírtam a bibliámba. Érdekes, csak most ütött igazán szíven. A 
morális summázatának is tekinthető. Páter Pio: "Az erő a lemondásból jön". Ilyen 
egyszerű.
Amikor megkaptam a nyelveken imádkozás adományát, dicsekvésből egy mondatot 
elküldtem húgomnak, Salzburgba. Onnét tudom, hogy akkor az héber beszéd volt.
Mostanában, ha valamire, primitív néger nyelvre emlékeztet. Furcsa 
dallamosságával. Gyakran képzelem magam ilyenkor őserdőbe, valami nagy-nagy fa 
tetejébe jelződobommal, amint fölfelé vagy távoli hegyeknek üzenek...
Kutyánkkal is nyelveken beszélek, szabad, tudom, Tamás atyától.
szia:
 
 
1993.6.   J-15                                     C.4034
 
Hahó Jé!
 
Gábor hallotta, hogy babát vársz?! Kiváló! Szeptemberre?! Új Fioretti-tag?! Pár 
napja született egy Évánk, Ernő és Ildikó közös szüleménye. Tán másfél hete 
pedig (7 éves gondolkodás után) Lovas Andris és Ági esküdtek György atya előtt, 
az újjáépített Ferences templom szentélyében. A misekönyörgéseket a Fioretti 
mondta, az egyik: adj humorérzéket a házasságukhoz.
Pár hete egy szombat éjjel a helybéliekkel együtt virrasztott  a Fioretti 
Pannonhalmán, Anzelm hívott le. Távolabbi szándéka evvel végzős diákjai 
összeismertetése velünk, ha netán Pesten közösséget keresnének, vagy bármi 
segítség kellene. Én még két órát is tartottam diákjainak. Egyet a "szakrális 
művészetről". Ezt tréfával kezdtem, hogy mivel ilyen nincs, jöhet a következő 
kérdés. A másik előadáshoz több energiát, és bátorságot kellett összeszedni. 
Fölajánlottam Anzelmnek, hogy beszélnék saját onanizálási tapasztalataimról. 
Arra gondoltam, nekem milyen iszonyú segítség lett volna erről tisztességes 
információkat kapni. Azzal kezdtem, hogyha vidéken dolgozom, a mai napig 
művelem, s hogy lelkivezetőm szerint lehet, hogy evvel Isten - hogy nem veszi el 
a bűnt - alázatra akar szoktatni. És aztán két gyakorlati kérdésről: az egyik, 
hogy a bűn mindig egy intenzív önsajnálattal kezdődik, s hogy ez ellen teljes 
fronton, folyamatosan kell küzdeni. A másik: hogy a bűnben használt vágykép 
irányulhat konkrét személyre is, vagy elképzeltre. S az előbbit károsabbnak 
tartom. Ami igazi lett volna, beszélgetés ugyan nem jött létre utána, csak 
egy-két óvatos kérdés, nem baj.
Kata pár heti huszáros tempójú munkával, mindent félretolva, beadta a 
kandidátusi disszertációját. Volt egy régi dolgozata, azt írta át. Szép feketébe 
be is kötötték már, arany betűkkel, öt példányban. Védése: ősszel.
Zsófi osztályfőnöke az évnyitó szülői értekezleten egy mellékmondatban 
megjegyezte, hogy az a gyerek nem bukik meg, amelyik szülője év közben tanári 
fogadóórán érdeklődik. Megtettem.
 
Még téli levelemben írtam neked a pasarétiek által átmázolt keresztutamról. 
Végül rászántam magam egy újságcikk megírására. Hogy mennyi eredménnyel, a 
következő hónapok fogják megmutatni. Pannonhalma most készül fölállítani egy 
művészeti bíráló bizottságot. Rám ott néhányan kissé ferde szemmel néznek/tek, 
úgyhogy bölcsen engem nem tettek bele. Sok a giccs, ott, a házban. 
A cikk,- 96.3.20., Népszabadság:
 
 EGY KÉPROMBOLÁS ÜRÜGYÉN.
Kilencedik éve vezetek egy ferences szellemiségű imaközösséget. Nem az egyházat 
támadom. Hanem egyházam némely csacsiságát. Ami különbség.
Először a történet. 1989. februárban meglátogattam a pasaréti ferences rendházat 
azzal, hogy szeretném egy most készült keresztút - grafika sorozatomat nekik 
adni. Megköszönték. Az ajándékot fogadó atya a kispapok folyosóját tartotta 
alkalmas helynek az elhelyezésre. Most januárban arra jártam, a tizennégy keret 
a helyén, munkámra azonban egy jámbor piktorral, egy minden bizonnyal sokkal 
könnyebben befogadható képsorozatot festettek. Nem tévedés, rá az én képeimre, 
egy táblát kiemeltem, elöl az új kép, hátul az én opuszszámom. Ennyi a történet.
Gondoltam, megkeresem az atyát, de letettem róla. Egy több százezer forint 
értékű  műben hatvan forint értékű falemez alapanyagot látott, mit kérdezzek 
tőle?! Hogy mitől ez az elvakult pusztítókedv? Hogy miért nem tette föl a 
padlásra egy dobozban, ha az ő hitéletét zavarta a látvány?! Tartott azóta vajon 
lelkiismeret - vizsgálatot? Évtizede tűnődöm az evangéliumi példabeszéden, a 
balga szűzek történetén, akik a vendégre várva nem gondoskodtak olajról a 
lámpásukba. Miért ítéli el Krisztus őket, hát bűn lenne a butaság? Ma ezt így 
értelmezem: igen, némely formája bűn. Amikor az ember egyetlen fonalat követve 
(harag, lustaság stb.) minden mást számításon kívül hagy. Nem gondol se 
Istennel, se emberrel, sőt önmagával is csak fogyatékosan. Ezt hívják 
szeretetlenségnek. 
Gondoltam, pert indítok ajándék méltatlan kezelése és szerzői jog megsértése 
miatt. De kinek mi haszna lenne belőle? Felejtsük el az egészet. De mégsem, nem 
tehetem, éspedig nem csak az esetleges többi művész, de az egyház miatt sem. 
Nézzük az egyház felelősségét, túl az elkövető személyén. Egy másik kolostorban 
két éve egy hanglemezgyűjtemény több tízezer leírókartonját dobta valaki a 
szemétre a gyűjteményt létrehozó atya távoztával. A kérdés itt is az, hogy egy 
szerzetes egyedül hogyan kerülhet ilyen döntéshelyzetbe? Hol van ilyenkor a 
közösség kollektív bölcsessége? Egy kolostornak természetesen lehet más 
értékrendje, esztétikai rendje, mint a külvilágnak. Illetve, csakugyan lehet-e?! 
Ha a környezetére, tágabb értelemben a társadalomra hatni kíván, ha téríteni 
akar, ha nem az elzárkózás útját választotta - nem kell-e figyelembe vennie az 
őt körülvevő város, az ország, és - bocsánat - Európa normáit?!
Mégsem tudok valami halvány rokonszenvet megtagadni e képromboló atyától. A 
pusztító kedvétől. Ugyanis baj van az ajándékozások, és általában a műtárgyak 
körül. Pannonhalmán odasúgják nekem: " ez a szobor itt marad, amíg a művésznő 
él. Nem tudtuk visszautasítani." Több katolikus gimnáziumban láttam a minden 
szakmai önkontrollt nélkülöző Prokop páter festményeit, tömegével. Ajándék. 
Zavartan széttárják kezüket a befogadók, mit csináljanak vele. Az újonnan 
megnyílt Gellért-hegyi sziklakápolna: ilyen szerencsétlenül izléstelen tárgy- és 
műtárgy együttes csak ajándék lehet. Gondolom, a pénzbedobós, elektronikus 
gyertyaautomatát nem a pálos rendi atyák fabrikálták. Vagy, vissztérve 
Pannonhalmára, mit lát a bencés gimnazista? Egyebek mellet egy félgiccs 
Mária-szobrot, hátul beépített villanykörtével. (A Keresztény Értelmiségiek 
Szövetsége művészei delegációjának ajándéka abból az alkalomból, hogy 
felajánlják szolgálataikat a milleneumára készülő kolostornak.) A 
diákkápolnájukba pedig egy túlformált, álnépi faragványegyüttes került, oltár, 
tabernákulum. Egy helyét fölmérni alkalmatlan fafaragó ajándéka. Sorolhatnám.
Mit lehet itt tenni? Egy éve szóltunk Asztrik főapát úrnak mindezekről: 
Pannonhalma ezer év alatt fölgyűlt műkincsei között, ha minden huszadik műtárgy 
gyenge, vagy giccs, azt a hozzá nem értő turisták és a diákok számára hitelesíti 
a mellette álló másik tizenkilenc. Javasoltuk akkor, és javaslom most is: 
független szakértők meghívását, foglalkoztatását. A fölkérés szempontja ne az 
legyen, hogy bár "nem jó művész, nem igazán jó művészettörténész, de keresztény, 
hát ő a mi emberük." Szükség lenne egy negyedévenként összeülő bizottság, vagy 
akár alkalmanként meghívott néhány szakértő bevonására. Zsűrire, amit egyetlen 
közösségi, vagy templomi térbe szánt, vásárolt, megrendelt, vagy ajándékba 
kapott műtárgy se kerülhetne meg. Egyetlen lágyszívű és hozzá nem értő atya sem. 
Sőt, ez megkönnyítené az ajándék visszautasítását is: "Kedveském, ez gyönyörű, 
azonban én egyedül nem dönthetek..." A giccs ugyanis sajnos akkor is 
káromkodásként hat, ha a Keresztenfüggőt ábrázolja. Ha alkotója jószándékú is. 
Megtévesztő, hogy a giccs is hordoz igazságot, sőt, szerintem, az igazságok 
halmaza. Az igazságok RENDJE helyett.
Tudjuk, látjuk, egyházunk - és nem csak a magyar - a múlt századdal kezdődően 
reménytelenül lemaradt az értékes művészetek befogadása terén. De hívő ember ne 
használja a "reménytelen" szót. Kezdjük el, amit lehet. A Magyar Püspöki Kar. A 
tartományfőnökök. A plébánosok józan önkorlátozással. A katolikus oktatás. 
Lépésről lépésre.
El kell indulni.
1993. március.
 
u.i.: Ezt a cikket eredetileg a katolikus Uj Emberben szerettem volna leközölni. 
Nem rajtam múlott. Talán az örökölt szemlélet, hogy amiről nem beszélünk, az 
nincsen is. És: aki a pártot bírálja, az a nép ellensége?!


 
Tökéletesen és hiánytanul taknyos vagyok. Az elmúlt másfél napban kb. 40 órát 
aludtam. Egy 4x4 méteres meszelt falú kis szoba, ajtaja a rétre nyílik, pár 
kilométerre a horvát határ. Arrébb egy nagyobbacska ház, műfordító barátomé, 
délelőtt a fűlocsoló berendezését szereltük össze. Süt a nap, a horizonton 
fenyves hegyoldal. Kata engedett-küldött le nyár előtti pihenésre ide, kezdett 
már semmi sem működni nekem otthon, délelőttönként is aludnom kellett. Ezen a 
fűlocsolón félkör, kör, négyzet és téglalap spriccelési formációt is be lehet 
állítani, amit a fű csak kíván. És zümmögésétől nem hallani be a nagy házba a 
gépelésemet. Idén nyáron Robi egy természettudományos munkát fordít le, az 
ősrobbanástól az ember megjelenéséig. 
 
Na, most előveszem papírfecnikkel teli dossziémat, alkalmadból. Az első cédula: 
"Ha bennszülöttek között vagy építész - sár, faág és pálmalevél áll 
rendelkezésedre. Abból kell JÓ házat csinálnod." 
Ez Jánossy György építésztanárunk 30 éves mondata, most 70 éves, és egy 
tisztelgőkötetet állítanak össze volt tanítványai. Eredetileg ezt a gondolatot 
szántam nekik. De aztán eszembe jutott egy keményebb: 
"aki nyafog, gyanús."
Még ez is márciusi följegyzésem: "Öregszem. A tévében a velünk készült interjú 
helyett a Kojakot (detektívtörténet) néztem meg, a másik csatornán."
Ez még kecskeméti ügy, megnyitották a kiállítást a Cifra Palotában, amit tavaly 
óta szerveztünk: 8 festőt meghívva, fejenként 5 képpel, a kiállítás teljes 
anyagát a múzeumnak ajándékozva. Ők viszont vállalják, hogy három éven belül 
beépítik az épület padlásterét, s ott állandó kortárs gyűjteményként a teljes 
anyagot kiteszik. Ehhez egy alapítványt kellett létrehoznunk, bírósági procedúra 
stb. lassú, de meglett. Miklóssal gyanítjuk, hogy nem lesz az építkezésből 
semmi, de hát ez egy későbbi történet (lesz).
 
Olvasom Kosztolányi Dezsőné visszaemlékezéseit. Persze abszurd és intim dolgokat 
mesél, őt  jól meg lehet ismerni - mit lát egy asszony egy költőből. Hogy hány 
nyakkendője volt, késett az ebédről. És egy idézet: (K.D.): 
"A költőnek sok édességet kell ennie."
Na.
Véletlenül a múlt héten meg József Attila Juditja könyvét néztem, ugyanilyen. 
Valaki azt mondja, végig hazudik. De egy igen figyelemre méltó részt elkaptam 
azért. Attila becézi, valami idegen szóval, s elkezd dühöngeni, hogy nincs ennek 
magyar megfelelője. S egész délután ezt a gondolatot forgatja, hogy persze, ezt 
Ady se tudta volna megcsinálni... és keresi a szót, a kifejezést. Magyarul: 
egész délután keményen dolgozott egyetlen szón. Más szemmel nézem most, valóban, 
milyen hihetetlenül pontos!
A csodálatos színváltós katonai zseblámpámat kitettem a kukára. Mikicát előzőleg 
még megkérdeztem, kéred-e? azt mondja, nem, ez neked nagyobb öröm, tartsd csak 
meg...
Kecskeméten csak összehoztam 28 képet. egy híján már kész is vannak. Semmi újat 
nem találtam ki, mondják is nekem, hagyd már ezt... Csináltam neki gyönyörű 
kereteket több napi munkával, s most először sikerült valóban koromfekete 
festéket szerezni ehhez. Még üveget bele, s aztán a képeket. És mind döglöttek 
voltak... Nem számoltam vele, hogy a festés közbeni próbakeret színe sápadtabb 
volt... most ezeket is mind vissza kellett festeni fakóbbra...
 
Tudod miért nincs II. Erzsébetnek Váli képe?! Jártak nálam hárman, az angol 
nagykövetségről, hogy a látogatás alkalmából itt egy kiállítás, és hogy vásárol 
is, hűha. Nagyon értő szemmel válogattak, közben megjegyzik, hogy a vételárból 
kérnek fölajánlani 20 százalékot valami beteg magyar gyerekek javára. Már ez nem 
tetszett, mondom, idén eddig egy eladásom volt, én ebből élek, a 20 százalékot 
én a vételáramhoz hozzácsapom. És hogy mennyit kérek? Normál, itthoni kiállítási 
árat, mondom, a választott képért 170 ezret. Hogy ők 50-70 ezer körül 
vásárolnak. Így aztán nem szerepeltem...
Miklós megjegyezte, most már tudom, mitől olyan gazdag a királynő... 
üveggyöngyért a négerektől aranyrögöt, mi...?!
Olvasom Teréz anya élettörténetét, egy albán pap írta. 
"adni kell egymásnak, adni, adni, addig, amíg csak fájni nem kezd... a szeretet 
akkor igaz, ha fáj..."
Igen tiszta és racionális gondolkodású nő. Több beszédét teljes egészében 
közlik, s ebből kiderülnek visszatérő, kedvenc gondolatai. Bölcs, mert ismétli 
magát. Érdekes, a természetes fogamzásgátlásra intenzíven tanítja a rendje 
Indiát. Külön van több "haldoklók háza". Rómába is hívta őket a pápa, pár éve 
nálunk is itt vannak, gyönyörű. Régóta forgatom a fejemben, a Koldus Keresztút 
egy másolatát nekik kéne adni, abba a terembe, ahol a koldusaik, csöveseik 
ebédelnek... Te láttad még azt? Igen, persze, hiszen nem nagyon tetszett 
neked...
 
Itt a következő cédula: "Kosztolányi agonizálása - és a tévében a gumimacik 
kalandjai." Mikica behívott maga mellé a kerevetre. S a két élmény két perc 
különbséggel. (Előtte a feleségét olvastam, mármint a Kosztolányiné könyvét.) 
Nehezen emésztek ennyit, ilyet egymás után. Az élet nem megoldható. Nagy 
tanulság, hogy a következő fél óra viszont: igen. Mázli.
Délután vége felé van, a nap most betűz ebbe a házikóba (ámbátor meszelve van), 
s lábamat melegíti. A két parasztszéken keresztbe fektetett deszkából álló 
íróasztalomat egészen az ajtóhoz húztam, mert az egyetlen ablakocska kevés fényt 
adna. Így most küszöbömig bejön a fűszőnyeg, tőlem fél méterre, ahogy Pilinszky 
javasolta küszöbünkig engedni az univerzumot... Neki sikerült is.
Egyik hajnali misén mostanában váratlan vendégek: három apácácska beült az első 
sorba. (Én a másodikban ülök jobbra a szélén, kilenc éve.) És nem tudtam a 
szemem levenni róluk, elment az egész figyelmem. Fehér főkötő, valami fekete is 
talán, s a ruhájuk: rózsaszínbe hajló meleg szürke szövet, valami leírhatatlanul 
gyönyörű színárnyalat. Ez pofátlanság. És újra meg újra próbáltam a színt fejben 
kikeverni, és nem ment! Olvasom időnként ezt az angol Sherlock Holmes-t, annak a 
címlapja valami ilyen színű angol szövetminta. De rózsaszínebb.
Ismered ezt a kifejezést? Zsófi hozta a családba: "agyilag zokni"
Mikica megjegyzi, hogy azért jó az anyu főzte gombóc, mert ő beteszi a fahéjat a 
tészta közepébe. Ez a fiú már többet tud nálamnál a világról...
Minap Mikica éjjel fél háromkor sírva ébresztett, hogy nem találja a térképen 
Pákozdot. Akkor jutott eszébe egy elmaradt lecke... Boldogan segítettem, minden 
előző napi rosszkedvemet elmosta.
Zsófi két terráriumnyi egerei közül a néhány élelmesebb állandóan meglógna. A 
múltkor egynek sikerült is. (Téli pulóverjeink között lakik azóta?) Most 
segítettem neki az üvegdobozok szellőző tetőlefedését megoldani, túljárva az 
ugrálós egerek eszén, ami igen nagy szó.
 
Uszodai hírek. Öltözés közben megismerkedtem a Hadtudományi Könyvtár 
igazgatójával, sikerült két igen jó képemet rátukmálni (az olvasóterembe, két 
Nagy István és egy Mednyánszky mellé) s egyet ráadásként a lakására. Ez 
utóbbival nincs megelégedve, szeretné visszacserélni. Ő választotta, de túl 
sötét a lakása, s a kép halvány. 
Van egy nyugdíjas tüzérkapitány is, parasztfiú, hetvenedik éve felé. Hallanod 
kellene, ahogy az élcelődő piszkálásokra válaszol. Én embert még ilyen 
szeretetteli-jámborat nem láttam. Nincs az a mondat, ahol bármi vádra ne tenne 
rá egy lapáttal maga ellen, humorral. Mindenki nagyon szereti.
Hanem a Lukáccsal rézsút szemben volt egy vendéglő, egy óriás vasgolyóval most 
lerombolták. Fantasztikus tempóban horvát vendégmunkásokkal, szombat-vasárnap is 
dolgozva, irodaház épül a helyén, ügyes forma, alkalmazkodva Óbudához, az 
utcafront felől csak mintha kétszintes lenne, tornyoskákkal, meredek tetőkkel, 
manzárd ablakokkal. Vasbeton szerkezetű, statikai megoldásait időnként 
átbeszéljük egy öreg műegyetemi tanárral a zuhany alatt. Nem vagyok megelégedve 
a szerkezet tisztaságával.
A fél óra alatt 1050-1300 métert úszom. Onnét tudom, hogy márciusban kézhez 
vettem a megpályázott amerikai ösztöndíjat, s az összetört Trabant helyébe 
vettem egy hatéves Ladát. Így időnként el tudtam járni Kecskeméten is reggelente 
az uszodába. Ott igazi, 50 méteres medence van, habár kicsit hűvöskés az elején. 
5000 dollárt kaptam. Adósságokon, napi rezsin túl kitelt még belőle 40 ezer 
forint Katának, két versenybringa a gyerekeknek, s Zsófinak egy nagyobb tétel 
ruhára. Ennyi. Meg persze anyagraktáram egy-két évre feltöltve. A C. Napló 
könyvem egy fillért nem hozott, de ez így is boldogság. Hanem a következő 
könyvem a téli könyvvásárra fog kijönni, már van rá minisztériumi pénztámogatás: 
amit tíz éve fotóztunk ketten, a régi zsidó temetők album! Szüts fogja a nyomdai 
előkészítést csinálni, ahogy a kiadó szerint jó drágán. Fenntartásaik 
kölcsönösek. A készülő Strindberg kötethez pedig rajzoltam három 
műteremrészletet. A vacsoránál kétségbeesetten mormogtam, honnét veszek én 
utcarészletet?! Miki mondja, de apu, a szobámban van egy ilyen rajzod! Tényleg 
volt, vagy 30 éves, Veszprémből... meg rátévedt a szemem egy Párizs-fotómra... 
szóval összejött a századfordulós Stockholm külvárosi utcája, utcái... hat rajz, 
Szütscsel kiválasztva a 17-ből. Már le is adtam a színes diapozitívjeit. Az 
eredetieket meg keretbe, üveg alá.
 
A napfény gyengül itt a lábamnál, papucsban vagyok. Alkonyodik. Fél nyolc, 
házigazdám valahol vendégségben kazlat rak, vagy talán farönköt aprít. Szigorúan 
csak délelőtt fordít, ebédig.
Megpróbáltam beleszólni a világ dolgaiba. Elmentünk a főpolgármester helyettesi 
hivatalba, informálisan, beszélgető stílusban próbáltuk rávenni őket, 
önállósítsák a Kiscelli Kastélymúzeumot, mert most az a Budapesti Történelmi 
Múzeum vakbélnyúlványa. De sajnos nem megy. Pedig Szüts mág nyakkendőt is 
kötött. Igaz, újabban többször, azt mondja súlyos ezreket ér egy tárgyaláson, a 
honor megállapítás hátterében.
Viszont ötödszöri kísérlet után sikerült kidolgoznom a gombostűfej meghajlítás 
hibátlan technológiáját. Ugyanis szégyen, de elveszett a szálkahúzó garnitúrám. 
Nomármost, a tű végén egy milliméter átmérőjű kampónak kell lenni, azzal kell a 
szálka alá beszúrni, majd beleakasztani. Ha szükséged lenne rá, a módszer a 
következő: a tűfej hegyét gázon tüzesre izzítod, majd egy picit ráütsz egy kis 
kalapáccsal... milyen egyszerű... így utólag... , rögtön tartalékot is 
csináltam. A család szálkaügyben hozzám jár. 
Erzsébet kolostorépítkezése jut eszembe. Végül is egy előregyártott elemekből 
álló, de erre tervezett finn faházat vesz meg, vagy 600 négyzetméter, emeletes. 
Valahol Nagykanizsa környékén, ha nem keverem a városokat. Ugyanis a 
Bélapátfalva végleg befulladt. Kiderült, mellettük egy kőtörő üzem főleg éjjel 
tör követ, nagyokat. Tücsöknek közben lett újra egy jelöltje, most kérdeztem 
felőle, elment. Így megint egyedül van. Imádkozunk értük (érte) is. Jé, már egy 
órája egyáltalán nem tüsszögök. Talán a levélírás? Kéne enni egy kis kekszet. A 
hangyák ellen a mennyezetgerendára akasztottam a nejlonzacskót. Mondjuk négy 
darabot...
Nem, inkább átmegyek a nagyházba, valamit vacsorázni, ideje. Na, szia.
 
Megvolt. Lecsókolbász zsömlével, de fene a kapitalizmust, a margarin holland, a 
mustár pedig német. Csak a főzőkolbász a régi, a kétforintos.... mennyi lehet 
most az ára? Hatvan forint? Húsboltba nem járok.
Hanem cipőre kell váltani, papucs-szandálom már hideg. Húsz év után megint 
vettem ugyanis egyet. Történet. Megünnepelni a disszertációja beadását, 
napfényes délelőtt kimentünk Katával a Hajógyári szigetre. Óriáspark, ligetes 
mezők, leheveredtünk, játszottunk egymással. Utána Kata lement a parti kövekre 
napozni, én meg elaludtam. S ellopták fejem mellől a cipőmet. Benne a 
slusszkulcs. Így zokniban, autómentővel a Széna tér melletti autószervizbe, ott 
a Ladát lerángatják, föltörik, öt új zár bele, javítják, tizenötezer. Megsajnál 
erre S. Nagy, s azt mondja, állom, vegyél egy cipőt magadnak. (Ernő itt hagyott 
szandáljában jártam. Uszodai vetkőzésnél négy másodpercet nyerek, mert bebújós.
Vágó Márta azt írja József Attiláról: Nem bírta a feszültségeket, de a végsőkig 
fokozott minden feszültséget magában."
 
Ballagok hajnalban a templom felé, s észreveszem magam, amint
- a kirakatokat pásztázom, közben
- egy leírandó mondatomat farigcsálom gondolatban
- miközben (D.-ért) a rózsafüzért mondom.
Mikica osztálytársával egy 16 zeneszámot lejátszó csodakarórát fog cserélni. Az 
üzleti feltételek már letárgyalva. Most arról a csömörről beszél nekem, amit az 
óra birtoklásának második hetében fog érezni...
 
Elmondom egy mozgalmasabb napomat, amikor nem festettem. Előző két nap: új 
konyhaasztalt építettem, és a műterembe is egy új polcsort. Tehát
5.30 pici ima csak, mert
6-ra a kocsit a szervizbe, onnét
7.30 gyomorröntgen, mert akkor még azt hisszük, hogy szervi baj okozza 
hullafáradtságomat,
8.15 vissza az autóért,
9-1/2 10 Lukács, 
utána a kályha-párologtatóim számára egy asztallapot szerkeszt, közben
10-kor Katának S.O.S. xeroxáltatni kell, a beadandó kandidatúrához,
útközben a slusszkulcsaimat is lemásoltatom,
délelőtt műterem átrendezés befejez, nagy-nagy rend megint, kidobások (művészeti 
könyveim némi malíciával a ferences kolostornak),
Csongrádi kiállításomra 25 kép kiválaszt, letisztít, becsomagol ötösével,
S.Nagy váratlanul délben följön, beszélgetünk,
Mikicával három kártyaparti,
egy levél: a Katolikus Egyetem Alapítványnak a tavaly nekik ajándékozott Nagy 
Keresztutammal kapcsolatban,
levél egy pomázi műszerésznek,
S. Nagynak 11 repró fotóz,
közben egy ruhateregetés,
Délután: Sirius táskarádióm haldoklik, keresek számára szerelőt,
telefonok: Szüts, Mami 2x, Hadtört. Könyvtár ig., randevú megbeszél vele
keretezett grafikáim polcba besorol,
két keretezett rajzot az előszobába kiakaszt,
19.20 körzeti orvoshoz leletekkel: semmi bajom,
21. h. kiállításra küldendő anyag leadminisztrál.
 
A művészet mindig karambol, ha a társadalom felől nézzük.
 
Zsófi szeretne rólad egy pocakos fotót!
Gondolom, ahogy a csatahajókat szokták fotózni: oldalnézet!
93.6.1.
gondolunk rátok, kitartás,
ölel: Deske
 
 
 
1993.7.3-4     J-16                C.4052
 
J. Asszony!
 
remélem soraim jó egészségben találnak
hogy bírod?
a következő közösség-tagunkat?
mozog már egy ekkora emberke? megmozdult?
és a meleg?
         most a kutya (55 kiló) föllökte a könyökömet. Sajnos rájött, mennyire 
szakszerűen vakargatom. Pécs. Főiskolai osztálytársam csodaháza, csodakertje - 
belsőépítész. Ki vagyunk csapva Mikicával nyaralásba. Mostanában semmit nem 
bírok csinálni, lehetőleg délelőtt is alszom, az ébrenlét enyhén kábult 
vakaródzás. Nem értem igazán, egy kiállítást szerveztünk Szüts-csel, az nem volt 
olyan sok munka. Talán ezt a hat (!) éves műteremsorozatot unom annyira? Olykor 
próbálok olvasni, efféle. Terveket kéne szövögetni. Már a címjegyzékemet is 
átgépeltem, minden. Kibírandó. Tavaly nyár végétől egyfolytában csodálatos volt 
a lét. A C. napló. Mennyi idő elment csak a fotóanyag összeállításával! Minden 
tőlem valaha elkerült fotómat átnéztem, ami kellett, újra nagyítottam, satöbbi. 
Aztán még a március, bárhogy tagadom, 8-10 jó képet csak összekalapáltam.
 
Van remény:
nagyon-nagyon szeretett rádiómat senki nem vállalta javítani, mert 20 évesnél 
öregebb. S találtam egy 89 éves öregurat. Csillogó szemmel mutat egy kis 
bizgentyűt, most küldte barátja Bécsből. Számológép, oszt és szoroz. S a 
műveleteket kissé gépi nyelven, de érthetően, németül rögtön mondja is. A doboz 
oldalán kis gomb: a műveletvégzést, s ezzel együtt a szövegmondást be lehet 
gyorsítani. És a másik: karján új karóra, oldalán miniatűr zseblámpafej. 
Ismétlem: nyolcvankilenc. Van remény.
A rádiót egyébként három hét alatt megreparálta.
 
Két hete, ugyanilyen okból az Őrségben dekkoltam egy hetet. Ceruzát vittem, de 
leginkább csak aludtam, ott is. Végül vendéglátóm szerzett  diófapácot, a 
szomszéd faluból, és adott csodálatos barna színű papírt (szerkesztőségi 
boríték), -nem lehetett nem rajzolni egy kicsit, mellettem ült. Amit egyébként 
szeretek. Rajzolok egyet, kettőt, ami van előttem, domb, ott meg két fa, na jó, 
elég lesz, megvolt. Ráírom a számukat, ahogy szoktam, s megdermedek. Tragédia: 
23 után 32-őt írtam. Nincs mese. Meg kell rajzolni a közte lévő sorszámokat. Ezt 
hívják civilben ihletnek? Megtettem.
Zsófi útravalóul kezembe nyomta az Utazás a koponyám körült-t. Vagy tíz éve 
olvastam. Jó.
"Hogyan magyarázzam a normális, rendes embereknek?...
Az élet minden pillanatában kénytelen vagyok az egész
életemre gondolni..."
Ezt ismerem. S még hozzáteszi, hogy ő mindig úgy gondolkodik, ahogy az 
átlagember egyszer életében, éppen zuhanva a hatodik emeletről.
 
Erről egy másik könyvélményem. Gábor jár föl hozzám olykor beszélgetni, amolyan 
lelkivezetés is, kissé. Kata mondja reggel a konyhában: igazi irodalmat kéne 
ennek a fiúnak olvasni, nem olyan elvontakat, mint ő maga, Hamvas Béla, Exupery. 
Így aztán este váratlan ötlettel, a Déry Popfesztivál kötetét kezdtem neki 
mesélni, majd átszaladva érte Katához, föl is olvastam belőle valamennyit, egyre 
növekvő figyelemmel, örömmel.
Ovastad? Sekszpíri. A drámaisága. A gyengédsége. A többrétűsége. A pár mondattal 
tökéletesen megformált francia orvosnő. Ahogy hülyéskedik közben. Hajt órák óta, 
holtfáradtan a főhős, öreg Fordjával a sivatagi országúton, megy a nagy 
popfesztiválra, elveszett feleségét megkeresni a háromszázezres tömegben. Nézi 
az üres utat, belenéz a visszapillantó tükörbe, nézi a felhőket. Az egyik felhő 
gazella alakú. De nem az a hegyvidéki, hosszú szőrű fajta... és itt egy 
biológiai szakszöveg következik, hosszadalmas leírása a gazellák huszonhárom 
fajának és alfajának. Oldalakon keresztül. Hülyéskedik. Kiváló.
 
 
Vagy az a részlet, hogy a narkós, elázott, három napja a koncerthez ragadt 
bódult tömeg csoportosan vánszorog a messzi zenészdobogó felé. S ezt a menetet 
összemossa a zsidók óbudai téglagyár felé terelt menetével, pártszolgálatos 
nyilasokkal körülvéve. Nagyszerű. 
Ezt az utat egyébként Déry megtette. Győrig vitték, ott mert csak meglógni, 
nagyon szépen leírja valahol. Persze, most elolvastam újra az egészet. (Gábor 
nem kérte el a kötetet.)
Hanem lett egy gyerekem. Még nem egészen biztos, mennyire. (Most éppen Mikicát 
hallom a kertből. Ugat a kutyának.)
Na.
A Képző Főiskolán két éve egy kissé tanítottam. Befejeztével megkértek néhányan, 
találkozzunk időnként. Bejelentkeztek. Vettem rituális dobostorta szeleteket, 
fejenként egyet. Beszélgettünk, ketten hoztak is  hónuk alatt mappát. S a 
legvégén, egy pihe-halk szavú lány, olyan gátlásos, mint egy csípőfogó, azt 
hiszem, messze a legtehetségesebb köztük, illetve pontosítsunk, azt hiszem, igen 
tehetséges - megkér, lennék-e a mestere? Zavaromban első kérdésem az volt, tud-e 
úszni, mert elkerülhetetlen lesz, hogy olykor reggel hétkor a Lukácsban 
találkozzunk. Aztán hangosan számolgatni kezdtem az ujjamon. Van egy 
keresztgyerekem, két bérmagyerekem, ezeket sem látom el megfelelően. Sok munka. 
Rögtön rá is kérdeztem, ugye magának most egyébként egy albérletet is kéne 
szerezni?! Nehéz ügy. Persze, boldog voltam. Az egész főiskolai tanításban az a 
legnagyobb fizetség, hogy olykor a diákok MESTERnek szólítanak. Jó, mi?
Unoka is van. Nem nálunk, de...
Csomay Zsófia nagymama lett. Egy távoli villámlás az égen. Rögtön átszaladtam 
megnézni. Szokjuk sorsunkat. Az enyém is lehetett volna.
Viszont 13 év után lemostam a műteremablakot. Csináltam egy próbát. Fénymérővel 
megmérve a különbség: háromnegyed blende. Majdnem dupla fény. Nem kellett 
gondosan csinálni, a homályos üveg a nüanszokat összemossa. Másfél óra volt 
mindössze. A tíz csíkból egyet koszosra hagytam. Műemléknek.
 
Másnap reggel. Még mindig Pécs.
Házigazdaasszonyunk soká elmaradt az este, van egy kilencven éves tantija, ő 
pátyolgatja. 
A ház különben gyönyörű. Szauna, nagy nappali, mindenféle rejtett világításokkal 
a festmények számára, szinte a kertbe belenőve az építésziroda, halványlila 
padlószőnyeg, fehér fonott nád heverőbútorok rózsaszín kispárnákkal, krómacél 
tárgyalóasztal, füstszínű üveglappal. Ági egyedül él benne, húsz év boldog 
házasság után tavaly halt meg a férje. Már özvegy osztálytársam is van, a 
nagymama mellett.
Olvasom:
  "egyetlen útja a békének
  ha másokért áldozattá válunk"
Nos, Váli?
Visszatérve a házhoz. Vágynék ilyenre? Nem. Eltűrném? Hát... átalakítva. 
Elkoszolva. Kiürítve. És, hogy a szobából a szőlőlugasba lépni? Ez jó. De én már 
egy lépést se fogok tenni érte. Ahogy egy nyugágyban elnyújtózás sem megoldható. 
Mondjuk egy hétvégi ház közelben, például a Vértesben, ahol Miklósék vettek most 
egyet. Én végigaludnám a szombat-vasárnapot, de mit csinálnának ott a többiek?
Hallottál már sziámi macskát bőgni? Most a hátam mögött a kertben fölberregett, 
bejönne az irodába, az ölembe, alighanem. Tökéletesen kék szeme van, teljesen 
halott szeme. Mindig egy kicsit MÁSFELÉ néz.
Ágitól elkunyoráltam egy asszír-akkád albumot, két példánya volt. Kora reggel a 
kerti padon lapozgattam, még mindenki aludt. Boldog voltam.
szia.            
 
 
 
1993.7      J-17                 C.4063
 
Kékkút, 93.7. huszonhatodika, ami nálam ünnepnapnak számít, várt napnak, 
havonta,
 
kedves J!
 
         merthogy annak idején, tán nyolc éve, mikor a napi zsoltározást 
elkezdtem, a hó harminc napjára osztottam el őket. Naponta ötből lehetett 
választani, de a kör fokozatosan szűkült, ahogy a legkedvesebbeket sorra 
bejelöltem. S mára a következő: (vártam már, csakugyan!)
            Amikor visszahozza az úr Sionnak foglyait
            Olyanok voltunk, mint az álmodók,
            Akkor megtelt a szánk nevetéssel...
                            ó, csodálatos Károli mester!
s a másik, tudod, a következő, a 126-os:
  Ha az úr nem építi házát,
  Hiába dolgoznak azon annak építői
         Szokásos évi pannonhalmi lelkigyakorlat, szokásos Anzelm testvérrel, 
valami kapcsán kérte, keresném elő a 125-öst. Felelhettem rögtön, ki van 
keresve... pont ezt, és csak ezt - tudom.
Pannonhalma. És Anzelm. Ez és ennyi jó nekem ezekből az alkalmakból. Teljes 
délelőttök asztal mellett, széken, és órák, előadást hallgatva - nem az én 
műfajom. Pedig kértem már, hogy hagyja az előadás formát, sokkal több időt az 
aktivitásnak, a közös megbeszéléseknek. Kata is megjegyezte, (már útban Kékkút 
felé, az autóban) hogy ő legtöbbet mindig a többiek hozzászólásaiból, bevallott 
kínlódásaiból és eredményeiből hasznosít.
 
Anzelmet különben jótékonyan racionalizálták a tanítás évei, idézett diákjai 
kritikáiból is. Mint a tehetséges emberek általában (?) megint belegabalyodott 
egy teoretikus problémába, forradalmi hevületek. Főapáti engedéllyel nem jár 
hétköznap, csak kétszer misére, csendben otthagyja a katedrálisban hajnalonta a 
Laudes végén a csapatot. Hogy a misét jobban meg kell ünnepelni. Ha sokkal nem 
lép túl ezen az új eszméjén, nem is lesz semmi baj, bízom a közösség megtartó 
erejében. Emlékszel, régebben a remeteségért lelkesedett. S egy-két éve mesélte, 
hogy fordult ettől el egy mondat hatására, hogy ugyanis a magányhoz előbb az 
engedelmességet kell megtanulni, erre a fiatal évek valók, s a közösség...
Pannonhalmán hivatalos ellenfelemmel összehozott Anzelm, Szilveszter atyával, 
aki a hegyen a műtárgyaként felelős, ő még egy elleniratot is szerkesztett 
Népszabadság cikkem nyomán, most nekem is ismertette. Meséltem neki 36 évvel 
ezelőtti illegális bencés cserkész élményeimről, hogy tizenhat évesen - 
életemben először - engem Gerő atya kezdett tehetségként kezelni, határozott 
gesztusokkal, egy festőnővel is összehozva, német művészeti lexikonokkal, 
műtárgyszemlélési különkirándulással, Győrből, ahol nála nyaraltam. Elmondtam 
kedvenc gondolatomat a giccsről, épp a kritizált Mária szobor kapcsán. Hogy 
ugyanis hányszor kell egy csecsemőt naponta kakiból kimosni, hogyan és miből 
lehet utazás közben ugyanannyiszor tiszta pelenkát produkálni (gyapottermés? 
puha fűcsomó?) Hányszor kell szoptatni, kezdetben, éjszaka is fölkelve, 
négyóránként?! És hogy én ennek megjelenítését hiányolom a leheletszépségű - 
lebegő mosolyú Máriákon.
Egy másik ellenvetésére ezt válaszoltam: Drága atya, tedd szívedre a kezedet, mi 
lett volna a levél sorsa, ha én ezt, mindezt a püspöki karnak írom, zárt 
borítékban?! Hosszan dorgált, közben teasüteményét rágicsáltam, nagyszerű 
cellája van a barokk szárnyban.
 
És most itt, Kékkút. Kata kétségbeesve, mellénk panzió épül! Talán ennek kapcsán 
rászánja magát Pesthez közelebb költözni. Bár - teljesen igaza van - százszor 
meg kell gondolni. Évek munkájával itt pázsitot(!) teremtett. (Nem segítettem 
ebben neki.) Barackfáján barack terem, diófája ebédünkhöz árnyat ád. Pár éve 
szépmintás homokszínű linóval borítottam a földszintet, eltűntek a szörnyű 
koszos szőnyegek, az itt-ott kilátszó nyers beton. Azóta nagyon kulturáltnak 
hat, (amikor keresztülmegyek rajta.) Ugyanis a padláson élek, ami leginkább egy 
teherhajó belsejéhez hasonló.
Kékkút. Kedvetlen és fáradt, aggódtam a pihenés miatt. Megint a vekker mentett 
meg, a korai kelés, és Shakespeare! Történet! Úgy fordult,  egy reggel egy 
uszodás klubtársam, ORFI-orvos, rendelői szekrényében kellett turkálnom. Egy 
őszi Sárospatak-környéki zenei rendezvény prospekusát kesrestem, Katát 
érdekelheti. (Engem meg Patak, Füzér, Széphalom, harminc év után újra.) Szóval 
szekrényében turkálva egy kupac tetején egy egykötetes, díszkötéses 
csoda-Shakespeare összest láttam, nyilván paraszolvencia.
Hazamenet törtem a fejem fél órát. Másnap autóval mentem usziba, a 
csomagtartóban három festménnyel. Kihívtam az orvost a parkolóba, válasszon. 
Három perc alatt megkötöttük az üzletet... Azt mondja, egy Derkovits képre 
emlékezteti, az a kép is ilyen rózsaszín.
Ez semmi. De tűnődés közben mesélem a dolgot S. Nagy Katának, telefonba. Azt 
mondja, hé, ne mással, velem köss ilyen üzletet! (Régóta kuncsorog egy rajzom 
után, meg is róttam: ebből élek, meg gazdagabb is nálam, ajándékoztam is eleget 
neki - nem illik kérnie.)
îgy aztán két nap alatt lett két Shakespearem. A család egyről tud, azonnal 
Zsófi asztalára tettem: A te könyvtáradba, kiskutya!. S rögtön - pofátlanul - 
kölcsön is kértem tőle, a nyárra. Nem tehettem másképp, az egész nyaram erre 
épül. A másikat dugom, Kata kapja szeptember elején, amikor ötven évessé válik.
 
S most reggelente, a padláson, a drótüveg fehér fénye alatt... 
Halljátok, mit határozott tanácsunk! 
Hogy hazánk földjét ne mocskolja be
Az önmaga táplálta drága vér
S mivel testvér-kard által vert sebek
Szörnyű látványát szemünk gyűlöli
S mert úgy hisszük, hogy az egetverő
Becsvágy sas-szárnyú gőgje, mely irigy
Vetélkedésre sarkall, felveri
Kisded nyugalmunk, mely honunk szelid
Bölcsőjében alussza édes álmát...
Második Richárd. Egy barátom javasolta, először ne a legismertebbeket olvassam.
(Alig ismerek tőle valamit is.)
Most közben vacsoraszünet. Miki tábortüzet is csinált, de az este hűvös, bent 
ettünk. Tea nem lévén, Kata rémületére borát ittam. Mindketten tudtuk - 
fintorogtam is - kár belém. S utána, neki és Mikicának, fölolvastam az első 
felvonás harmadik jelenetét. Nekem is jó volt - rendszeresítjük itt, talán.
Nyaralásom tervezett második pillére te vagy, ó, íratlan levelező partnerem.
S a harmadik: Ottlik poszthumusz nagyregénye, a: Buda. Nagy ügy, nagyon várták 
(harminc évig), akik tudtak róla. Haláláig nem mutatta senkinek. Ezt (is) 
paraszolvenciába kaptam, az Európa kiadó egy vezetőjétől, irodájukba került egy 
jó rajzom... Szóval: Buda. A fülszöveg nagyon emleget időkezelést meg minden, 
csakugyan kis időegységekből van össze- és elkeverve. Az Iskola a határon 
előzménye és folytatása, egészen a késő öregkori kórházi nyammogásig - két, 
három oldalas történetszilánkok egymásba fonódva. Nosztalgia, és megint 
nosztalgia, az a boldog-szörnyű ifjúkor, ami mindent meghatározni látszott... A 
könyv felénél tartok, nem mond számomra többet, mint amit az "Iskola" mond, 
lelkizés nélkül, szinte észrevétlenül.
Aligha fogom annyiszor olvasni, mint az Iskolát, ami állandóan kékkúti nyári 
ágyam (földön lévő habszivacsom) mellett van, néhány kötetes itteni könyvtáram 
részeként. (Pilinszky, Micimackó, József.)
Kezd itt hűvösödni, a padláson. Igaz, későre jár. Mikicának már lementem 
búcsúpuszit adni
Emlékszel, kékkúti munkaasztalom fabrikált lámpájára? Fa gémeskút, burája sárga 
műanyagvödör,  - meleg fényű. Az írógépem a nyers fenyődeszkákon billeg, az 
asztalomat tizenhárom éve, padlólécekből ácsoltam. Körben kis dobozokban 
ceruzáim, ollóim, szálkahúzó csipeszem. Zsebrádió, elemlámpa, kis riportermagnó. 
Csinált velem egy kétórás interjút megint egy lelkes asszony, ezúttal a 
Történelmi Múzeumbeli kiállításunkról fog írni. Ezeket - ha közben el nem 
szégyellem magam - gépbe fogom most írni, tenger időm alkalmából. Csak a 
velejét. Természetesen én is fölvettem beszélgetésünket. Most a gépen egy hangya 
gázolt át.
 
másnap este
Jesszasz világ, ez a mai nap! Pedig szabályszerűnek indult! Ismerősökért reggel 
ki az állomásra, kis kerülő, veszek egy szovjet kézifurdancsot 450-ért, halk 
lelkiismeretfurdalással. Igen ritkán kell, facsavar behajtáshoz. A bolt előtt 
tolatással indulok, aránytalanul nagy csattanás, falhoz gyűrtem  a kocsi bal 
hátsó oldalát. Ajvé. Aztán egész nap ácsorgás a postás néni fia mellett, aki 
kalapálja, buzgó beszélgetések, át a szomszéd faluba, ahol hegesztő-apparát is 
van. Hátsó ülésemen keresztben fekszik a leszerelt lökhárító. Fél nyolc, most 
mosakodtam ki a dologból, iszonyú olajos és rozsdás voltam, holnap még 
glettelünk.
Na.
Viszont nemcsak a család, én is nagyon élveztem tegnap este a Richárdot 
fölolvasni. Annyira sok szólamú, hogy elsőre türelmetlenségem miatt felét se 
hallom.
Egy másik könyv. Mikicával néhány nap Pécsett, szörnyű kék kötése ellenére 
észrevettem egy katolikus könyvesboltban: Mária engesztelő imák, egy kötet, nem 
túl érdekes nekem, hanem van benne egy litánia, amibe beleolvastam, s rögtön 
megvettem a Firorettinek, szeretünk litániázni.
 
A kívánságtól, hogy mások előtt feltűnjek...
A kívánságtól, hogy engem dicsérjenek...
A kívánságtól, hogy engem tiszteljenek...
A kívánságtól, hogy tőlem tanácsot kérjenek...
A kívánságtól, hogy engem megkíméljenek...
A félelemtől, hogy engem lenéznek...
A félelemtől, hogy engem elfelejtenek...
A félelemtől, hogy engem megvetnek...
A félelemtől, hogy engem szegénység ér...
                                                                         ments 
meg engem, Jézus
...hogy másokat igénybevesznek és engem félreállítanak...
...hogy a jót bennem nem veszik észre...
...hogy semmilyen tisztséget ne kívánjak magamnak...
ez jó.
 
1968-ban, mikor esküdtünk, élt még a pesti nagymamám.
Kata kérdezte tőle: hogy tetszik lenni?!
- Most jól, nagyon jó könyvem van!
 
Valamikor a hetvenes évek elején színházba mentünk Katával. Aznap kaptam egy 
Knaur: Chagall kötetet, 150 színes kép, muszáj volt magammal vinnem.  A darabban 
volt Törőcsik Marinak egy mozdulatsora, amitől megrendültem, képzelt 
kisgyerekeket terelt, karolt át. Megvártuk a művészkijárónál, be sem mutatkozva, 
megköszöntük neki. S hirtelenjében a Chagallt nekiadtam. Évekkel később 
Velemben, bolt előtti sorállás közben anyám szóba hozta neki. mire mondta: egyik 
legszebb emlékem...
Volt nálam múltkor egy öregúr, kicsi, elegáns, szép szemüveggel, igazgató 
főorvos az egyetemen. Anekdotái közben kiderült, hogy (mint az orvosokat 
általában) őt se szokta soha, senki félbeszakítani. Ez halványan ellenszenvessé 
tette, meg egy-két egyéb apróság is. S valami kapcsán aztán rákérdeztem: és az 
olvasás? (napi 16 órát dolgozik, saját bevallása szerint, híres róla, hogy még a 
délután közepén is operál.) S erre: Igen, rájöttem, hogy itt nagy a tét. És 
eldöntöttem. Bármi történjék, villanyoltás előtt este fél órát olvasok.
"Nem semmi." (Új pesti kiszólás.) Lassan összeáll a képlet, hogy ki alkalmas 
igazgatónak. Megpróbálom átvenni. Számomra mindig a mechanikus rendszerek az 
igaziak. (Gyenge vagyok.) 
És két gondolat Anzelmtől:
szobánk és életünk is legyen (maradjon) hiányos, ilyenformán szóljon a halálról 
is...
s a másik, ami az aszkézis fogalmát nem! negálással határozza meg:
 
aszkézis: a lényegre figyelés.
 
Másnap délután. 
Még kora éjszaka sétáltunk egyet Katával, kimentünk a rét közepére, 
szerelmeskedni. (A házban vendégek alszanak.) Onnét, a Káli medence közepéből, 
messziről, három falu fényeit látni. Meg fölöttünk a (fél)hold. S a Cassio Peia.
Reggel befejeztem a II. Richárdot. Hát nem leszúrták?!
Délelőtt Tapolcán, mindenki velem jön: program! - vásárlás. Autóhoz, a horpadt 
autómhoz kellett tömítő-kittet venni. Háromszáz helyett hatszázötven. Benéztünk 
a könyvesboltba, nagyon szerettük, mindig csoda választék volt szépirodalomból. 
Ugyanazokon a polcokon most ponyva, krimi, olcsó szerelmes regény sorozatok. Egy 
Pilinszky összest találtam, 360 forintért, idomulva a kor újdon kapitalista 
szelleméhez, lealkudtam volna kétszázra, mert gyűrött volt egy kicsit - de három 
példány belőle otthon. Különböző kiadások.
Most nyugtalanul fölkeltem az asztal mellől: az itteni példányt viszont tényleg 
elhányták. Az ágyam mellett feküdt évekig. Árulás! Igaz, unom mostanában. 
Megtanultam őt. Ha már fölálltam, lemászom a földszintre, szemüvegemet a 
vízesvödörben megmártandó, - csak nedvesen szabad tisztítani, plexi. A 
tetőablakot is kitámasztottam, most fölhallik Katáék és a vendégek duruzsolása. 
Kata a kertet ássa, évek óta harcol a kétméteres nádszerű gyommal, ami 
elpusztíthatatlannak tűnik, tavaly már a fél kertet elfoglalta. Szepi 
nyüszítését is fölhallom, rosszallja, ha nem dobálnak neki. A hatórás hírekbe 
belehallgattam, adókulcs emelés miatt megint drágább lesz a villamosjegy. Most 
25 forint![4] Olyan gyakran emelik, hogy - tizesével veszem - még néhány 19 
forintosom is van. Mi volt még ma? Részemről kismosás. Bár Kata az utolsó 
percben fölmentett, de ilyenkor már a tehetetlenségi nyomaték erősebb az új 
parancsnál. Csak elég felületesen csavartam ki Miki pizsamáját, itt mellettem a 
padláson csöpög. Fóliát tettem alá, mert a kutya helye.
Azt mondja Richárd a második:
 
 parancsolni, nem kérni szült anyánk.
 
Írtam biztos, Miklós igért nekem már tavasszal kipróbálásra - megtanulásra - 
kölcsönbe egy szövegszerkesztő komputert. De régebb óta, tán éve ingadozom ez 
ügyben, beemeljem-e életembe? Természetesen világnézeti kérdés. Bár a dolog 
praktikus szintje sem megoldott: (részemről, mert Katának tényleg kéne).
1. opuszjegyzékem, amihez a címjegyzékem, és képek szereplésnaplója csatlakozik. 
Ez sajnos kézírással is, már olyan rohadtul rendben van, és áttekinthető...
Előny lenne, hogy néhány másodperc alatt sokszorosítható, s igy halálomkor 
biztosan azonnal megkaphatná a Nemzeti Galéria adattára a naprakész jegyzéket. 
2. ez a napló írásom. Pontosabban most elsősorban ez, a neked irányuló 
levelezésem. Ezt egyszerűen ki kéne próbálni. Hogy ha tisztességesen 
megfogalmaznám, tehát nem a' la prima, - csakugyan jobb lenne-e, vagy épp 
veszítene (mondjuk így:) értékéből
3. alkalmi cikkek, kérvények, hivatalos, ez nem kérdés, ezeket eddig mindíg 
háromszor kellett újragépelni.
Az is vonzó lenne, ha a fafejű-konok szegényebbséget választom, és az is, ha 
változtatásra-tanulásra szánom el magam. Lentről ropogni kezd egy tűz, Miki 
éppen fölkiált, jaj. az öngyujtót is véletlen beledobtam. Imád tüzet rakni. 
Talán szalonnát akarnak sütni? Rémes.
... vagy ez is csak öntáltatás, az önáltatások hálója. Mert hogy mindenek fölött 
imádom a mindenféle billentyűket, elektromos kábeleket, és fémdobozokat.
         
Kopogni kezd az eső a bádogtetőn.  Szeretem ezt a zajt. Éjjelente viszont fázom. 
A második nap óta: szándékkal. Valami csudálatos a még sötét hajnalban két 
pokróc alatt enyhén vacogni. Akkor rendszerint fölhúzom a sárga sísapkámat, s 
reggelig - ezáltal - hihetetlen sokat álmodom. Tényleg.
      emlékszel még a petróleumlámpa szagára?
      illetve ne érzelegjünk:
      emlékszel a petróleumlámpa szagára?
      vagy nektek nem is volt? A Duna-menti házikóban?
A kutya most följött utánam a padlásra, s idefeküdt az asztal alá, a lábamra. 
Sose szokott nappal följönni. Milyen oka lehetett. Elvi? Vonzódik hozzám? 
Nyelveken szoktam vele beszélni, Tamás atya egy megjegyzését úgy értelmezem, 
hogy szabad.
Tamás. Pár hete (végre) eszembe jutott, küldeni kell egy C. naplót neki is. Neki 
aztán igazán. Dedikáltam is: "keveset és nagy-nagy szeretettel gondolok rád..."
 
 Esténként ez a levél. És már egy hét elment! Mindig a nyaralás eleje a 
kritikus, illetve, hogy beáll-e egy rend. Eldöntöttem, és minden délután 
mosakszom! Előtte vagy utána elmosogatok, a kút mellett. Van szennyes lavor 
(sárga) van az akciólavor a forró vízzel (barna) és utána öblítek is, haladási 
sorrend jobbról balra, vagyis a kút felé. Aztán az öblítővizet a ciprus alá, 
végül fölszedegetni az oda kiöntött kiskanalakat. Lentről tányércsörgés, Szepi 
ebben a pillanatban elindult befelé. A remény éltet minket.
Sosem fogom megérteni az életet. Most is ezt gubancolom. Igaz, ezt már tudtam 
magamról nyolc és fél évesen is. Igaz, a megoldásokat is tudom. Csak követni 
nem.
Férjed nem féltékeny ezekre a hosszú levelekre? Joga van hozzá, azt hiszem. Kata 
időnként azzal bíztat, hogy most több időd lesz, bizton válaszolsz előbb-utóbb. 
Ezt csak azért mondom, hogy ha netán nem lustaságból vagy valami családi 
egyensúly  okából nem válaszolsz, hanem Katát kímélendő, akkor tőle nyugodtan. 
Jé, a kutya visszajött! Hozzám! Lassan lámpát kell gyújtanom. Gyönyörű ez a 
meszelt falról asztalra vetülő szórt fehér fény, alkonyat.
Egy rég elfeledett Zorán slágert dúdoltam, előjött. Persze a Fából faragott 
királyfi is körülbelül erről szólt. Itt is tisztességesen meg van fogalmazva:
 
Amikor elmentél, tényleg majdnem meghaltam
...tátá-tá-tátátá. tátá tá tá táááá tá
egyszer még ittam is, pedig soha nem szoktam....
... ? ...


de az élet szép,
s a lemezgyárat felhív--tamm
és emlékül... neked ezt a dalt ír-tammm...pápá-pá
mikor elmentél, tényleg majdnem meghaltammmm...
 
Hanem az amerikai ösztöndíj elfogyott. Nem tehetek róla. De annyira, hogy 
igencsak törnöm kellett a fejem szeptemberi fizetésem ügyében. Végül kitaláltam 
valamit. Egy telefon egy galériatulajdonos barátnőmnek - onnét barátnőm, hogy a 
bátyjával nyertem országos bajnokságot dublóban, 1960-ban; —megvan-e még az a 
zsidó temető képem, amit nagyon jó áron vett tőlem annak idején?
ja, rémlik ezt írtam már neked, valahol a levél elején, a napokban... szóval 
hogy visszavásároltam, egy gyűjtőnek, aki várta. 
42 ezer - 130 ezer.
 
Tegnap klórmeszet öntöttem a kutunkba. Ez valami mágikus dolog, a második 
világháborús-magyar bakák történeteiből ismerem, s csak annyit: 24 óra múlva a 
fertőzött kút iható, illetve a vize. De hogy mennyit kell beleönteni? (én: 
sokat) Egyébként csak mosakodásra használjuk, úgyhogy az egész olyan, mint 
amikor Versailles-ban a hercegi kisasszonyok pásztorjátékokat játszottak. 
(Titokban mindig reméltem, az valami malackodás volt). Zsófi ugyanis tavasszal 
osztálytársait többször lehozta a házba, s azok elég sok mindent (amit lehetett) 
széthánytak. A kút is fedetlenül maradt. Ami azért baj, mert a környékbeli 
srácok. Rókakoponya, kisautó. Most tavasszal fél vekni kenyér. Ami elég 
fantáziátlan dobálmány, valljuk be.
 
Van itt egy érdekes dolog. Kaptam - ezt is paraszolvenciába, vagyis képért - egy 
jó kis könyvet: Don Camillo, állítólag világhírű is, a fülszöveg szerint 27 
nyelvre- (ismered?) Színhely egy Pó-völgyi pici falu, Észak-Olaszország, 1946, 
még minden ízében a háború mögöttük. A faluban a kommunista párt győz a helyi 
választásokon, vörös polgármester, igazi vörös jelszavakkal, ahogy dukál: 
klerikális reakció, meg világszabadság, ami kell. Írni alig tud, de jószándékú, 
jó buta parasztember, szimpatikusnak megrajzolva. És ellenfélként ott a falu 
papja, ez is igen egyszerű ember, neki is van a háborúból eldugott géppisztolya. 
És ezek ketten egymásnak folyton keresztbe tesznek. A pap a közeli patakban 
fürdik, meztelenül, ellopják a reverendáját, kommunista naggyűlést bömböltetnek 
hangszóróval a templom mellett. Olykor össze is verekednek, de komoly bajban 
azonnal összefognak, és általában sokat segítik egymást. Egy szörnyű buzgó 
agitátornőt elkapnak valakik a sötétben, a fenekét vörös festékkel bemázolják, 
napokig ül a benzinben stb. Ebben az akcióban részt vesz az atya is. 
Boxmérkőzésbe beszáll, állszakállban, megmenteni a falu becsületét, stb. 
Konfliktusok, és azok megoldásai, fejezetenként, sok röhögéssel. Eddig rendben 
is van. Ez a világ tiszta, áttekinthető. Mindent elrendeznek... egy tízéves 
kisfiú szintjén. Nomármost, hogy is van ez? Elfogadható ez? Hogy én föléjük 
látok? Látnék, ha ott lennék? Igen. És akkor?
Nem tudom végiggondolni. Talán az attól való félelmem, hogy vannak (mert 
vannak!) világok, ahova én sem látok be, mert nekem magas. 
Van még egy vonatkozása a könyvnek. Egyébként Guareschi irta. Kata fejemre 
olvasta, hogy Istenképem ószövetségi, és ebben igaza is van, én még mindig 
félek... Reveláció volt, ahogy itt a pap Krisztussal beszélget, vitatkozik, 
veszekszik. Tanulok belőle imádkozni. Várj, leszaladok a földszintre, idézhető-e 
valami részlet, hogy halld te is a hangját! (közben hallom, a kertben a társaság 
játszik: megadott betűkészletből szavakat kell kirakni. Hű, ezt megúsztam.
Na, a könyv:
 
"úgy dühbe gurult, hogy szentbeszéd közben rádobott egy leplet a feszületre, 
hogy Jézus ne hallja, amit mondani fog, aztán csipőre tett kézzel..."
 
Egy másik hely, a papot este a sötétben elkapják, és jól eltángálják. Beszalad a 
feszülethez, ahogy szokta, ha kételyei vannak:
 
- Most mit csináljak?
- Ecseteld a hátadat kis vizes olajjal, aztán maradj békén - mondja neki Jézus 
az oltár tetejéről. - A sértéseket meg kell bocsátatnunk. Ez a regula.
-Jó, jó - okoskodott don Camillo - csakhogy itt verésről volt szó, nem 
sértegetésről.
- Mit akarsz ezzel mondani? - suttogta Jézus. - A testi sértés tán fájdalmasabb, 
mint a lelki?
-Igazad van, Uram. De ne felejtsd el, hogy aki engem ütött, a szolgádat, az 
ezzel téged sértett meg...
- És én talán nem bocsátottam meg annak, aki keresztre feszített?
- Veled, Uram, nem lehet vitatkozni - legyintett don Camillo... - de ha ezek a 
béketűrésem láttán elbizakodva beverik a fejem, azért te leszel felelős. 
Idézhetnék az Ótestamentumból...
- Don Camilló, te jössz nekem az Ótestamentummal? Ami a többit illeti, vállalom 
a felelősséget. De köztünk szólva, egy kis verés nem ártott neked... stb. 
Nagyszerű, nem?!
 
1993. 7. 28. szerda este fél kilenc, most otthon nálunk közi van, 
ölel
 
 
1993.11.5.        J-18             C.4102
                   
Jó estét, J. asszony!
 
Szóval Nelli? netán Nelly? És ezt nekem megint az utcáról kell megtudnom? 
Illetve Kata összefutott D-vel.
Legújabb Fioretti tagunk?!
Örülünk. Neki.
 
1993. nov. 23., jó két héttel később
lábadozásom első napja, még pongyolában, papucsban, hát ezt a levelet nem 
sikerült egy szuszra...
Vasárnap este még ágyból hallgattam a misét, amit Kata asztalán végzett Tamás. 
Püspöke Ausztráliában fölmondott neki, hogy szétkergette a nyájat. Ő ezt 
dicséretként értelmezte, hogy teljesítette feladatát: a juhokat szétválasztotta 
a kosoktól... Most még visszautazik, de már szabadságra, jövő májusban telepedik 
haza. 
Hét végén a visszakapott máriabesnyői kolostorba megyünk, ott tart most Tamás 
kétnapos lelkigyakorlatot. Rászánom magam, ahhoz a faluhoz 25 éve közöm volt, 
meg a ház is érdekel, a dombok, hóban. A sok beszédtől kissé fázom, két-három 
mondatra lenne szükségem. 
Másfél hete egy megnyitón összefutottunk a Nemzeti Galéria osztáyvezetőjével (ő 
az, szegény, akit a naplómban ledisznóztam - 1700 példányban - mert nem fogadott 
el képet tőlem) - s mondom neki, öreg, hat éve festem ezt a műteremtémát, - egy 
szék, egy ablak - s nektek nincs még belőle. Szívesen ajándékoznék a magyar 
nemzetnek belőle. Mondta, jó, a jövő héten, és nem baj, ha hozom néhány 
kollégámat is? Ennek külön örültem, mert az ilyen ajándékozás ügy akár gyanús is 
lehet, jobb, ha nyilvános. Négyen jöttek. A második tréfás mondatom: hogy 
remélem, hetet visznek. Innét indultunk. Mikor kiválasztottak egy jó sorozatot, 
többórás munkával, megmutattam nekik a tavaszi nagyon jó fekete-műterem 
sorozatot. Fölizgultak, kezdték elölről, abból egy szériát. Megtörtént. Akkor 
már annyira fáradtak voltak, hogy mikor mellékesen megjegyeztem, vigyék el a 
másik sorozatot is - már nem volt ellenvetésük. Másnap tetőcsomagtartóban 
fölvittem utánuk vittem az egészet, tíz darabot.
Minden kedves képemet elvitték. Volt egy dughelyem, ahol a legjobbak, nehogy 
elcsábuljak, és odaadjam. Ez a polc is kiürült.
Nemzeti Galéria. Nagyon jó. Már 19 képemet őrzik. A nemzet trezorja. Igaz, hogy 
hetven évig senki nem fogja látni. Tudom.
Még odaadtam nekik lemásolásra opuszjegyzékemet, pár száz kézzel írt oldal, a 
napokban hozzák vissza az eredetit. Megbeszéltük, halálomkor azonnal viszem föl 
nekik a véglegeset, ők lemásolják, és egy példányt a Tud. Akadémia 
Kézirattárának is átadnak belőle.
Igy hát minden rendben.
Ja, kérésükre összeállítottam még a rólam megjelent újságcikkek bibliográfiáját, 
ó nárcizmus, legépeltem, hat oldal. Most annyira befejeztem mindent, mint 
87-ben, a képek szétajándékozásakor.
Ágyamat pedig áttoltam tíz év előtti helyére, a galéria alatti kuckóba. Újra 
megnézettem, mégis jó ott a földsugárzás, vagy mi. Évekig (újból) babonának 
hittem, de Erzsébeték a salzburgi kolostor minden szobáját megmérették, s volt, 
hogy ágyakat át kellett helyezni. Így hát elfogadom. (Tíz éve egy boszorkány 
mérte be akkori ágyhelyemet, azért mozdultam akkor onnét). Most ettől minden meg 
fog változni. Amúgy tényleg máshogy alszom itt. Valahogy szilárdabban.
A Fioretti októbertől nem működik, István atya gyógyító szemináriuma szerdára 
esik, ott vagyunk. (Vannak. Én nem. Háromszáz ember egy teremben.)
Most itt volt Hernádi Miklós író, műgyűjtő és nőgyűlölő. Rásóztam (ajándékba) 
egy Strindberg illusztrációmat, ceruzarajz, keret alatt. Örült.
Fáj viszont a fejem. Szepi most két lábra állt, nekem ill. a zongoraszéknek 
támaszkodva, vakarnám meg a fejét. Elégedetten kocogott ki, helyére, az előszoba 
ruhásszekrény alá. Tegnap elszórtam egy kis müzlit (megbillent a tányér) 
udvariasan besöpörtem a kutya kuckójához. Kata nem vette észre. Be kéne venni 
egy antineuralgikát. Csak egy barátnőm szerint hozzám nem illik, hogy fejfájásra 
gyógyszert- És ebben van is valami. Most kicsit tekergetem a nyakam. Ettől 
jobban fáj.
S. Nagy barátom befejezte, s a sors különös kegyelme folytán most meg is jelent. 
Ország Lili nagymonográfia. Gyönyörű színes reprókkal, és elég nagy méretű is. 
Az elmúlt években még Izraelben is járt, képeket fölkutatandó. Többéves munka 
egy opuszjegyzék összegereblyézése. Nekik.
Itthon egyebek mellett valószínűen a művész-nyugdíjrendszer is összeomlott. 
Mégsem lesz gondtalan hintaszékes pipázás, unokáim körében. Ezt megszimatolva 
megkeresett egy valódi és igazi holland biztosítótársaság, hogy velük, és hogy 
jól vigyázzak, mert különben. Igazuk van. Ha netán lenne, biztos befizetnék havi 
néhányezer forintot. Amit majd öregkoromban, beszámítva a kamatot, a 
pénzromlást, az igazgató Mercedesét, amit szintén ebből vesznek meg stb. stb.
Bőrtarisznyám ceruza és toll zsebében évek óta hordok egy kiskanalat. 
Tulajdonképpen csak azért, hátha valahol megkínálnak egy kis tejföllel, ami a 
doboz alján maradt.
Mikicának mondom zuhanyozás végén a Lukácsban: gyere, idő van. Azt mondja még 
egy kicsit a hideg alatt szeretnék, túl rövid volt, megvárnál? Tehát nem csak 
látszatra hősies.
Megint meghívtak a Képzőművészeti Főiskolára. No, csak informálisan, néhány 
növendék, akiket két éve korrigáltam. Szeretek képekről beszélni, beszélgetni. S 
a tudat peremén a gondolat, talán egyszer tanítani.
De itt egy új motívum úszott be a gazdasági bajok kapcsán. Pénzkeresetre a 
tanítás tökéletesen irrentábilis. Egy fenyegető árny, hogy előbb-utóbb valami 
után kéne nézni. Sajnos minden másból sokkal könnyebb pénzt csinálni.
Az érem negyedik oldala pedig maradó: a festés mindig hagyott valami szabad időt 
és kapacitást, a hiányérzetet. Igen ám, csakhogy nem mindegy, melyik napszakban, 
hány órát töltök a szakmán kívül.
Azt mondja, úgy kellene ébredni-fölkelni, hogy ma csoda is történhet. És ez új 
képeimen nem érzik.
Évek óta reggel elimádkozom az aznapi ige liturgiát. Emlékszel, Igeliturgikus 
naptár, Pannonhalma adja ki. A tárgynapot mindíg bekarikázom, hogy könnyebben 
megtaláljam. 93 szept. 19-től tiszták a lapok. Megjelent magyarul a hivatalos 
zsolozsma, egy kötetben. Azóta ez. A Fiorettit rábeszéltem, hogy ez az egyház 
hivatalos, javallt imája. A Vatikáni zsinaton alaposan megreformálták. Aztán egy 
püspöki munkacsoport átdolgozta, hét évig tartott. S most jutott el hozzánk. 
Nagyon nehéznek tűnt szerezni, úgy tűnt, a Hadtudományi Könyvtár rendel (nekem) 
egy példányt. Aztán húgom végül kapott az egri érsekségen. Olykor már hármasban 
mondjuk Mikicával az esti könyörgést, válaszolva egymásnak, szabályosan. Miki a 
Magnifikátot fejből.
 
1993. nov. 25. csütörtök. Katalin nap
 
Most tudom folytatni. Kata ajándékával szerencsére nincs gond, vett magának 
Bécsben a múlt hónapban egy iszonyú drága sapkát.
Orvos szerint Mikica nemcsak asztmás, hanem sokirányú allergiás is. Szobájából 
ki kellett pucolni a kárpitozott bútorokat, az összes szőnyeget, a rengeteg 
porfogó kutyafülét. Aztán rá egy héttel Zsófit is elvittük a 
gyerekallergiológiára, ő ugyanaz, csak még jobban. Kutyaszőrre is. Családi 
tragédia, kutyától meg kéne válni. Hetek alatt beláttuk, Zsófi az erősebb, 
illetve a kutya a fontosabb. És valóban, tünetmentes mindkét gyerek. Egy 
műgyűjtő gégész barátom (két nagy képet vett tőlem eddig) azt mondja, igen sok 
asztma és allergia meggyógyult már úgy, hogy ő gégészetileg rendbe tette a 
gyereket. Így Mikinek kivette a manduláját (harmadszor veszik ki) Zsófinak pedig 
orrsörvényferdülését, s ennek kapcsán a ferde orrát is megszépítette. Zsófi 
nagyon félt a műtéttől, Miki azt mondta, jó volt a kórházban. Már az ajándék-kép 
kiválasztásán is túl vagyunk.
Mondom Paulának, félek az öregségtől. Kérdi, a kiszolgáltatottságtól? Mondom, 
nem, csak DÓGOZZANAK.
Majdnem egy hete ágyban, itthon, nátha, most egy kis arcüreg is rá. Miki, 
persze, egyedül nem jár úszni. Van ott egy jól bevált napi játékunk, a második 
tíz percre. Eldobunk pár méterre egy kétforintost, s rajtra egyszerre indulunk 
megkeresni, fölhozni a fenékről. Miki már teljesen megszokta a víz alatt úszást, 
tartózkodást, birkózást.
Évtizedes problémám, üveg-e a kép elé? Most kaptam ajándékba két darab nem 
becsillogó (amerikai) üvegtáblát. Mondom Szütsnek telefonba: képzeld, egyáltalán 
nem látszik! Mire ő: akkor mire jó?! Igaza van. Most kiállították az összes 
Ludwig muzeumból összehordott Picasso műveket a Nemzeti Galériában, ott voltak 
ilyen csoda - üvegek. A másfél méteres képeken is. Korai főművek is, kamaszkorom 
barátai, öröm.
 
Van nálam kullancscsipesz
antineuralgika
és az esetleges lehulló tetőcserepek ellen parafakalapot hordok. 
Igy hát örök életű leszek.
 
Csak egy valamit nem értek, pisilnem kell, s közben szomjas vagyok. Hogy van ez?
Azt hiszem ez az egész allergia-asztma dolog úgy oldódik meg, hogy lassan 
elfeledkezünk róla. Zsófinak mondtam, nehogy szedje azt a hatféle gyógyszert, 
amit adtak.
Mondtam már?, hogy aznap este Miki kissé zavartan mesélte, örült az 
autóbalesetünknek, mert tudta, hogy születése előtt én borultam egyszer, s 
mindig várta, ő mikor kerül sorra.
Még a nyáron nekünk csapódott egy Ford, vendéggyerekkel orvosi ügyeletre 
igyekeztünk Tapolcára, és minden figyelmességem ellenére (ezzel a kocsival 
szabályosan járok) nem vettem észre egy jobbról felénk tartó kocsit. Senki nem 
sérült. Rögtön aláírtam, hogy én vagyok a felelős, bár semmi baj nem történt 
volna, ha a másik nem száguldik.)
Hallottam, kikapcsolt hűtőkamrában bennszorultak megfagytak. (A képzelt terhek.)
Van egy ostoba tévképzetem, most kezd tudatosulni: 
A mellettem ülő Kata előre látta a karambolt, illetve az autót, de nem szólt. 
Azt gondolta, ez megint egy "Deske-féle tízcentis megúszás" lesz. A bizalom.
A parafakalap csak vicc volt.
Túl sok nekem ez a világ, —már főiskolás koromban eltakartam pauszpapírral az 
ablakjaimat, ne lássam a Körteret és a Gellérthegyet. Később: az eget se.
 
Shakespeare (Vízkereszt)
a bohóc mondja: 
Nos hát a mélabú istene vezéreljen téged. Ilyen állhatatosságú embereket 
küldenék én ki a tengerekre, ahol a minden lenne dolguk, s céljuk a folyamatos 
változás, mert az varázsol jó utat a semmiből.
Képzeld, most olvasom, keresztnevem ő betűje: kicsinyítőképző!
Na, sziasztok, mind a hárman!      
Deske 
 
 




[1]kinyitották kincsesládáikat, angolul. Most olvasok egy Illyés interjút, 
bosszant, hogy nem fordítja a francia  idézeteteket.
[2]A képek nem kerülhetnek végleg külföldre.
 [3]Volt ilyen, Salgótarjánban.
[4]most, mikor gépelem, 96.10., 50 ft, még, idén.


 
1994.3.24.    ezentúl már kompjuterbe fogalmazva        J-19   C.4197
 
Szia J!
 
Jól emlékszem, negyedikén volt a keresztelő?! Francia szokás, hogy ilyen sokára, 
vagy egyéb? 
Január hatodika, este óta beütemezett perc, levelet kezdeni neked. Akkor 
telefonált Szüts, hogy másnap délelőtt átvehetem stúdiójában a NOTEBOOKomat, 
amit szívességével, de mégiscsak képért, képemért sikerült szereznem. Szóval 
számítógép, szövegszerkesztő, kompjuter, vagy mi. Kisebb mint egy géppapír, úgy 
értem, fölülnézetben. Oldalról kétujjnyi vastag, japán és szürke. Azóta éjek és 
nappalok egyetlen lázas izgalom, most épp egy táblázatkezelő programmal 
ismerkedem délelőttönként. Csak 11-ig, MERT AKKORTÓL MUSZÁJ FESTENI, ne 
feledjük, március, Kecskeméten vagyunk. Többesszám, Miklós is. Szóval 11-től az 
ebédre hívó kolompszóig, vagyis fél egyig festem a napi kötelező egy képet. Idén 
ez 60x60 cm, visszatértem. M. szerint  képeimnek kifejezetten jót tesz, hogy 
csak napi másfél órát szánok a szakmára. Esténként enter-shift-alt és ctrl 
billentyűkről beszélgetünk, azt hinném szamaritánus, de nem, időnként izgatottan 
félretol a géptől, hogy ezt a programot... Pilinszky mondja valamihez példaként 
a rövidtávfutóról:  futás közben nincsen anyja, nincs múltja, nincs családja, 
terve, -akkor fut. Talán még egy hónapnyi játék van evvel a kompjuterrel. 
Illetve. Az utolsó történésnek kezdettől ezt a neked-levelet szántam. Itt az 
óra. A  Fehér Szarvas: Rézbőrű Messiásban volt egy fejezet az indián 
aszkézisről, a szerző megemlíti, itt a történet megáll, ez a rész, akit nem 
érdekel, átugorható. Csak az a kérdés UTÁNA miről tudok még majd beszélni. 
Tehát.
Szóval,ez hordozható! Bőrtarisznyámban! Másfél órát konnektor nélkül, netán 
vonaton, Kékkútra. Van tokja is! És amin Miklós halálra röhögi magát, magyar 
nyelvű menüje, kiírásai. M. angolba fordítja vissza, csak úgy ismeri a 
gépparancsokat. Az első hetek után már egyedül  nyílt vizen: kezdem érteni a  
segédkönyvet, korábban  állandóan telefonon kellett-
Te meg fogsz érteni. Most neked is van igazi játékod. A család.  Szándékosan nem 
Nellyt mondok.
Ez is M. ötlete: képzeld, ha netán /ajjaj. Háromnegyed tizenegy, mindjárt 
festeni kell./ kíváncsi lennél az 1975 és 80 között festett, kiállításra 
beküldött , de el nem fogadott 50x50-es, és azóta elpusztított olajképeim  
listájára! Csak néhány gombot megnyomsz[1]...
Tudod, nekünk, férfiaknak, nincs gyerekünk.
Úton vagyok M. jövendölése felé. A KIADÓM csak úgy, teljesen barátice 
fölajánlotta , hogy kompjuterbe gépelteti 500 oldalnyi, 1970 óta  vezetett 
opuszkatalógusomat. Eddig 5 vaskos füzet: grafika és táblakép, a művek 
szereplési naplója I-II, s a képtulajdonosok címjegyzéke. 
Most fogcsikorgatva félbehagyom. 94.03.24. 11.02.{Az időpontot a gép üti így be, 
most találtam meg.} 11.46. Váratlan fordulat. Az A/94/16 kép kész. Új képet 
kezdek. Indulok a kertbe lemezt csiszolni.
 12.16. elaludtam egy percre, leültömben, mindenesetre a kép felé fordulva. Most 
végre kolomp. 12.54.  zuhanok ágyba, madártej is volt, a dakszlit még levittem 
kicsit  a kertbe. Nagyon boldog ilyenkor.
Alvás után. Folytatom. Két hétig diktáltam a gépírónőnek, első nap 
kiderült,-hogy is tudná magát beleélni opuszjegyzékem rejtelmeibe! Egy kézzel 
ill.-géppel, formáis logikával szerkesztett táblázat közötti különbség  
világnyi. Például a tipográfiámban megjelenített humor, öngúny, vagy vélemény 
áttétele  a kompjuter nyelvére. Diktálás közben, improvizálva próbáltam.
 A diktálás. A Keleti pályaudvar környéke, már megírták, teljesen 
elszlömösödött. Napi gyaloglás egy málló pesti városnegyedben, az aluljáró 
környékén lila-sárga szabadidőruhás ácsorgó fiatalok, zokniárus székelyek, 
koldusok, részegek és cigányok. Csillogó olcsó karperecek, gyűrűk a férfiakon 
is. Gyanús pincelejáratok, az utcák szeméttel tele. Mégis, belső erővel, 
dinamizmussal telített az egész, nyüzsgés, mindenütt új cégérek, apró 
pinceboltok, kirakatok,  gyanúsan olcsó táskarádiók, táska mélyéről 
megvásárolható Marlboro...
A második hét végére kiderült, alighanem megvan az idei könyvem is. Amit 
begépelt, egy C.Naplónál vastagabb kötet lenne, tömörítve 360 oldalnyi .
Közben szerencsére volt egy balesetem.  A Lukácsot tatarozták két hétig, utána, 
az első vizbeszálláskor történt. Forduló hátúszásban, elrúgom magam a faltól, 
valami jól megszúr. Nézem a talpam, vérzek. Nézem a falat, hát négy -öt 
csempeszilánk áll ki, a csempék ragasztásánál nyilván ezekkel állították be a 
sortávolságot, és bennfelejtették. Kisántikálok, kérek egy kalapácsot, a 
tüskéket leverem, szólok, hogy majd kötözést fogok kérni, és leúszom a még hátra 
lévő negyedórát. Közben a seb csíp. A zuhanyozóból húznak ki, sürgetőleg, hogy 
mennyire összevéreztem a padlót. Szemüveg nélkül  nem láttam. Bekötöznek, 
hazasántikálok, délelőtt diktálás, fáj, oldom a cipőmet, a zoknim csupa vér, a 
gépírónő átkötözi, én meg kicserélem a bal és a jobb zoknit. SzTK, a sebet 
kitisztítják, bevarrják, dréncső. Első két nap nagyon fáj, járni nem bírok, 
szerencsére autót vezetni igen, ugyanis muszáj: naponta kontroll, kötözés. A 
sarkammal a kuplungot. Úszás hetekig tiltva, sikerül egy mankót kölcsönkérnem. 
Illetve kettőt. Le Kecskemétre. Járni nehéz, dagad, és pihenőpózt, fölpolcolást 
javasolnak. Első héten nem is tudok  festeni.
 
Így hát nem volt akadálya,  hogy a gépbe írt négy táblázat 57.656 rublikáját 
adatról-adatra összeolvassam a kéziratommal, reggel 7 és este háromnegyed 
tizenegy  között, kábultan, vaksin és izgatottan. A második héttől állt be 
végleges? rend, hogy azért festek is.
Elképesztő mi mindent tud egy ilyen gép. Ebéd közben  ezen rágódtam, Miklóst is 
evvel szórakoztattam /tűri/, hogy itt neked kétféle tipográfiával dolgoznék. 
Ebéd és ágy között sikerült a gépet /egyedül/ átállítanom, három billentyű 
egyidejű lenyomásával üzemmódot vált. A munkasor kódját "pal.2"-nek rögzítettem. 
 Na.
Ja. persze, /ezt is képért/ van egy printerem is, te már saját nyomatot fogsz 
kapni.
Egy hét gondolkodás volt a személyre szabott "könyvtár-regiszer". Egy fajfogalom 
rendszer a jövőben lehető összes beírandó szövegtípus befogadására. Nekem való 
feladat. Amit igazán szeretek: rendet teremteni és rendet építeni. A gép a 
leveledet a 
                                                        C.meghajtó/
                                                        Váli/
                                                        C napló/
                                                        új szöveg/
                                                        magánlevél
részben  tárolja. A C. napló rész titkosítva van, aminek csak azért nincs túl 
sok értelme, mert mindent azonnal ki is nyomtatok két példányban.
 
Két évet  gondolkodtam ezen, beengedjem-e életembe ezt a játékot.
 
Ellene szólt, hogy drágának, igen nehezen elérhetőnek tűnt, hogy semmi szükségem 
rá, csak az időmet cseszi. Megint valami öröm, ami a család kizárásával 
történik. Kata ugyan időnként kissé rágta a fülemet, hogy neki a munkájához igen 
jó lenne, eredendően az ő ötlete az egész, egy kollegájánál látta. Csakhogy neki 
ehhez jóval több technika-szeretet és technikai érzék kellene. És, ezt 
tapasztalom is, egy-két hónap tanulási idő, sok türelemmel.  Mindez nélkül 
legfeljebb írógépként tudná használni.
 
Mellette szólt, hogy játszani nem feltétlen etikátlan, de nem ez a fontos. Hanem 
hogy ellene mondani hajlamomnak a rezignációra. Olvastam húsz éve Németh László 
egy súlyos mondatát, öregedését rajzolja: a fénybe jutás után a fényből való 
kikerülés. Megterhelt a gondolat. Átrágtam, hosszan,- hamis. A reménytelenség 
pogányság. A remény viszont munka. Is. 
 
A kompjuter mellett szól, hogy a gyerekeknek igencsak jó, ha hamar megszokják a 
használatát. Útközben vagyok, hogy szerezzek egy asztali és nyúzható gépet külön 
a többieknek. Mikica a Pókember képregényt gépeli be jelenleg, szintén 
titkosítva..
 
19.21. Most M. áthívott korrigálni. Sietős neki, csak két hete van, lámpánál is 
fest. Grafikai stúdiójában 12 embert foglalkoztat, hordozható rádiótelefonján 
ebédelés közben irányítja csapatát. És ami megható, sokat beszél, beszélget 
feleségével. Percenként 27 forintért. /Én a pestieknek, beleértve anyámat és S. 
Nagyot is, szégyenkezve, de jelzem, hogy Kecskeméten telefonnak, levélnek nem 
örülök./  
 
A legelső gombok megtanulása után a József és testvéreivel kezdtem. A gép 
kijelzi: 96 ezer betűt ütöttem be a második kötet közepéről. Mikor is halkan 
megkérdeztem, "nem-e lehetne-e" átprogramozni a klaviatúrát, hogy egy magyar 
ékezetes magánhangzót ne három billentyű egyidejű megnyomásával tudjak 
kitermelni?! Dehogynem, tíz perc az egész. A 96 ezer betűvel előállt 
tapasztalatom kiradírozva. A Ráhel halála körüli fejezeteket írtam be. Van egy 
helyesírás ellenőrző program is, ilyen szavakat etettem bele: Baál, Ábrám, 
Niarina, Eliézer, Jichák. Jól jön ez még egyszer, valakinek.
 
Nagy szerencséje volt a Szépművészeti Múzeumnak, hogy a nyolcvanas évek elején 
elrabolták onnét azt a  kis ronda Rafaello képet. Azóta van rá pénz. Most, év 
vége felé adták át, a pincében új szárny nyílt. Repi kiállítással kezdtek, nagy 
név volt, -kortárs francia- a művek kevésbé. És most megnyitották  a külföldre 
szakadtak állandó tárlatát is, mellette, lent. Várom, hogy megnézhessem.
Délelőtt eszembe jutott sétánk a Budaörs fölötti vadasparkban.
Érdekes, egy rémálmom visszatér 20 éve. Felhőkarcoló homlokzatán kívül futó, pár 
vasgerendából álló, féligkész, nyitott liftben utazom, túlszalad, úgy kell  
kapaszkodni; hogy ne zuhanjak ki, nem lehet belőle kiszállni, szétesik meg 
minden. És közben fúj a szél. 
Tücsök kolostorában már a csillárokat szerelik. A télen láttam, szép lesz. Azt 
mondja, irígyelte azokat a szerzeteseket- szentek élete- akik sok órákat 
mozdulatlan imádságban, mondjuk, egy kápolna mélyén. Ma már tudja, ez is lehet 
alkat, szeret elüldögélni. Nem feltétlen érdem.
 A napokban eszemben járt, hogy te a kutyátokért mondott gyógyító imád előtt 
húsz percet imádkoztál hitért ez ügyben. Ez nekem iránypont történet. Katona 
atya tartotta gyógyító szemináriumra nem járok, egyébként majdnem egyedül a 
közösségből,  és egy éve nem tudom igazán megfogalmazni, miért. Azon túl, hogy 
nem nagyon hajlamom a közvetlen emberszolgálat. Most talán rájöttem. Nem hiszem, 
hogy a gyógyító ima technika kérdése. Hanem karizma, plusz munka. Talán érdemes 
a részletkérdéseket végiggondolni, erre biztos jó. (Az Eötvös gimnázium 
nagytermében ülnek vagy háromszázan, messze elöl, egy monitor mellett István, 
mikrofonnal. Előadása után páronként egymásért ima, ennek a kényszerpályája se 
tetszett nagyon.)
Alázatom hiánya.
 
Tél elején itt járt Tamás, s hogy mindenkivel tudjon találkozni, nagyon okosan 
szerveztek neki (nekünk) egy háromnapos bentlakásos lelkigyakorlatot. Kirúgta az 
ottani püspöke,    májusban végleg hazatelepül. Meghívtam a Fioretti nyári 
lelkigyakorlatát megtartani. Anzelmnek most jelentettem be, s egyben meghívtam 
őt is, remélem, jön. Kiment az érettségiző osztálya Pannonhalmán, most hetedikes 
kölyköcskéi vannak, ami ott első gimnáziumnak számít. Már beszerzett szerzetesi 
szobájába ezokból kanárit meg akváriumot. Ellenszolgáltatásként a Fioretti most 
tartott nekik többnapos lelkigyakorlatot, Esztergom mellett, s ami két mondatot 
erről Kata telefonba mondott, egész jól sikerült. Zsófi is lement udvarlójával. 
Zsófi közben nagylány lett. Egy füzete hátán ilyen firkát láttam: Fehérné, Váli 
Zsófia.  Egy barátnőm ezt így fejezte ki; már nagyon szaporodni akar-. Miklós 
műterméből valami Schubert hallik át.  Van egy tenyérnyi hordozható kompakt 
lemezjátszója, a régi tűfejes ez mellett már ó. Este van, háromnegyed kilenc, 
még fest.
 
Évtizedekig kiváló éjjeli szekrényeim voltak. Volt egyszer egy öreg  
harsonatokom, lila bársony béléssel,  nyitott fedelében trecento reprodukciókat 
tartottam. Szemétből bányásztam egy zenekari épület előterében. Tán még te is 
láttad. Benne, előtte mindenféle nyitott albumok, képek, könyvek, szentély. 
Elhalt. Nemrég vettem észre. 10 éve járok hajnali misére. Ez azonnal rendezte 
lefekvéseimet. Háromnegyed tizenegykor, és azonnal oltok. Semmi ágyban olvasás, 
nem bírnám a másnapot. És még egy. Semmilyen szemüveggel sem láttam már a 
féltávolba kirakott fotókat, reprókat. S most! Év tétovázás után csináltattam 
méregdrágán, 13 ezer forintért, egy progresszív (fokozatos) dioptriás 
szemüveget. Az első, megszokás-napok után: fantasztikus! Egyszerűen mindent 
látok, vagyis mindent meg tudok nézni. Olvasástól a végtelenig, átmenettel, 
mindent. Például nyaktekerés nélkül fotókiállítást. Most, így, sok év után, ide, 
Kecskemétre, Miklós hajdani példáját követve, lehoztam egy jó téli fotómat, s 
egy fás-bokros tavalyi rajzomat is, díszítésnek, munkaasztalom fölé. Látom őket, 
működnek! Képeim nemigen díszítenek, azok falnak fordítva száradnak. Most M. is 
levette kitett képeit, rájött, zavarják a munkában. Folyton összehasonlításra 
ingerelt. 
   Itt is ferences templomba járunk. Hátul egy asztalkán megvásárolható könyvek. 
Két kötetet találtam is, Ferenc összes írásai, és  Celanói Tamás életrajza 
Ferencről (1280 körül íródott). Örülök neki, tisztítanak. Épp 10 éve, "felnőtt 
megtérésem" előtt két hónappal olvastam el minden korabali írást Ferencről.  
Tamás atya megismerése előtt két hónappal.
   Képzeld, van egy kártyám, amit bedugok a Széna téren egy ládába az OTP 
oldalán, és kidob húszezer forintot.
 
Lehet, hogy az adóügyeimet is kompjuteren fogom ezentúl vezetni. Két éve minden 
szakmainak nevezhető kiadás számláját gyűjtöttem és könyveltem, mint kiderült 
teljesen fölöslegesen. Közben az adózási rendelet megint megváltozott, a 
Művészeti Alap szétrohadt, a művészeknek nyújtott adó- és egyéb kedvezmények 
nagyobb része elszállt, nyugdíjam, úgy tűnik, nem lesz, pedig apósomat, 
aggódván, evvel lehetett megnyugtatni.
 
A fölöttem-műterem grafikus lakóját utcáról bevitte a mentő a járási kórházba - 
piás - hasnyálmirigy gyulladás. Egyetlen rokonát, élettársát, egy daklit két 
hete az üres műteremből az egyszerűség kedvéért lehoztam magamhoz. Értek a 
kutyákhoz, jól ideszokott. Most megint leviszem egy kicsit. 21.09. Szomorú 
történet a gazdájáé. 45 év körüli, Frankfurtból települt haza, egész élete 
ottmaradt. Itt megnősült, majd elvált, s felesége kirúgta. Lejött ide, mert hová 
menjen,  két éve itt él az egyik padlásműteremben. Egy autó alól kihúzta ezt a  
kutyát, törött lábakkal. Mutatott fényképeket, amik alapján dolgozik, legutóbb 
Faludi György erotikus verseit illusztrálta. Szerelmeit alul kiborotválja, majd 
megemelt szoknyával lefotózza. Egyébként nagyon szépen. Odaadtam neki a szent 
Ferenc életrajzot, érdekes lenne ebből rajzolni. Tetszett neki az ötlet. (Az 
erotikus témák mindig vonzottak. Itt képletszerűen elővicsorog a dolog semmibe- 
halálba fordulása, mögöttes tartalom hiányában.)
 
Paula olykor meglátogat, mindig hoz nekem egy tábla csokit. Ő sem találja az 
életét. Munkanélküli segély mellett, állami segítséggel elvégezett egy könyvelői 
tanfolyamot, egy vagy két éveset, és még örülhet, hogy átment a vizsgán, s neki, 
kevesek között állása is lett valami kereskedelmi cégnél. Útálja a munkáját. 
Bíztatom, hogy ez a fajta elfoglaltság víz-semleges, vagy azzá lehet tenni. Ki 
lehet alakítani mellette egy szép, csendes belső életet. Rezignált. Közösségbe 
nem jár.
Lehoztam egy Petri összest.
 
MONDOGATÓ
Cipőmre nézek: fűző benne!
Nem lehet, hogy ez börtön lenne.
         
 
 Nagyanyámra (1894-)
                                      
  1. Kevés időt jósolok a Mamának,        
Ha ugyan ez idő még, 
ez ízehagyott, kímélő időpép
amin sorvadt elméje nyámmog.

2. nem találsz haza már az előszobából.
 Nincs itt keresnivalód. Kikisérlek.

3. Mi egy kicsit még elnézzük a hajnalt,
más ablakokból, ahogy idevillog.
Gyereket fürösztünk, és tésztát gyúrunk.
Telünk-múlunk. Néhányat alszunk még.
 
Belenyaltam M. tojáslikőrjébe (is). Ég a gyomrom. Le az ebédlőbe, zsíroskenyér 
lehetőség, éjszaka is. A társalgóban a Kojak krimisorozatot nézik épp. 
Színesben. Márciusonként én is szokok. Most nem futotta időből.
 
3.26. vagyis szombat délelőtt, Virágvasárnap előtt. A dátumot hamisítom, vagyis 
nem a gép írja, ugyanis, (aranyos) folyamatosan újra írja az összeset. Megint 
mindjárt 11 óra, indulok csiszolni. Holnap átállítjuk az órákat, ujra sötétben 
fogok kelni egy ideig.
a gép kijelzett, ez eddig 16.134 betű.
Még mindig megszámolom a kert végében elhaladó tehervonatok vagonjait. A rekord 
(mozdonnyal együtt értve) 84 kocsi, 1952, Lágymányos, Összekötő Vasúti Híd, a 
kénszagú, gőzőlgő salakdombok között mászkáltomban.
 
mára ennyi. 
sziasztok. 
 
 
1994.4.       J-20                                                    C.4217
 
SZIA NELLY!
 
...ha már mamád most így, és ilyen egyszerűen szólított elindulásod percben. 
Szóval megszülettél? Én egy kopaszodó bácsi vagyok, abban az irányban felőled, 
amerre a nap kel. Véred fele innét való, egyébként. Szereted a napot?
 
Szerinted mi végre vagyunk a világon? Persze, tudom, van erre utasításunk, az 
égből. Csak hát ezt a napi gyakorlatba átültetni... Például hogy vagy a lírai 
realizmussal, amit most művelek? Valahogy az emberiség egy része egész jól elvan 
nélküle. Képzeld, hetedik éve ugyanazt festem. Kimondani is szégyellem. Te hogy 
vagy az önismétléssel?  Mamád tűri? Bár a te életkorodban az ember dinamikusan 
változik. Evvel együtt: ha valami beválik, ne félj azt ismételni, begyakorolni. 
Ha például mozdonyvezető leszel, fontos szerepe lesz életedben a rutinnak! 
Szóval, dolgozol? A József és testvérei- második kötetében van egy jelenet 
Ráchel haláláról, Benjámin születéséről. Ott ír Mann az újszülöttek derűs és 
ártatlan önközpontúságáról . Helyes, ez a dolgod.  Tudom, mosolyogsz, igen ez a 
munkád másik fele.  
 
Kecskeméten vagyok, mint minden évben, márciusban. Ha erre jársz, ne feledd 
megnézni a református egyházi gyűjteményt. Ebéd után naponta egy kicsinyég a 
Toldi szerelmét olvastam. Erre majd vigyáznod kell. Arany -szerintem- rossz 
feladatot tűzött ki magának, bele is törött a bicskája. Szegényke mindenféle 
hősi eposzokat gondolt itt a magyarság legnagyobb hiányának, s igyekezett 
pótolni. Beleírja magánszomorúságait is, s igyekszik beleélni magát egy 
hősszerelmes; vagyis inkább egy szerelmes hős helyzetbe, ami nem igen megy neki. 
Melankolikusabb és puritán-reformátusabb annál. A fia nem is nősült meg 
egyébként, nem véletlenül. 
Két hét múlva, immár Pesten. Ez a levél bizony most félbemarad, itt mindenfélék 
történtek, a többiek levele meg ne várjon miattam-
szia-sztok:
 
 
 
1994.4.29 - 5.17.        J-21                                C.4232
 
Szia J., 
 
egy igazán egzotikus helyről jelentkezem, merthogy Kata kizavart, és itt ülök a 
Margitszigeten. Hatos villamos, narancsszínű csempézett aluljáró, ebből 
kifolyólag megszűntek a pártokat, egymást és a világot szidó falfirkák. 
Fagylaltárus, napozó csajok a víz mellett (kettő félmeztelen és  nagyon vidám), 
bicikliző srácok, elől hegyes bukósisak a divat. Délelőtt belealudtam a 
festésbe, s fölcsöngettek. Így, Kata számítása helyes volt, mai napom gallyra. 
Április vége, és csicsergő madarak, és én egy sárga, Dunára néző padon nem értem 
a világot. Szemközt velem egy húszéves fiút fésülgetnek. Tűri.
   Ha bejön, ez lesz az első olyan levél, amilyennek ezt az egész kompjuter 
dolgot megálmodtam az elején: ahogy időm és írandóm, majd mindig hozzá egy 
kicsit.
   Nelly még nem válaszolt. Persze, elfoglalt. 
   Kompjuter áradás levonulóban.  Lassan visszavedlik szerszámmá. Reggel 
bekapcsolom, hogy ha telefonszám-, egyéb miatt kell, ne kelljen várakozni a 
beindulására. A múltkor a liftben a hatodik emeleti gombot kétszer nyomtam meg, 
ahogy itt kell az OK. gombbal, tévedésből.
  Írtam neked, mik azok a fraktálok?!  Egy kiránduláson mesélték a múltkor, 
fantasztikus. Ha nem igaz, akkor is gyönyörű. Szóval, vannak ezek a periódikus 
végeredményű, végtelen osztások. Nomost  betápláltak egy ilyen osztást 
számítógépbe, s mondjuk a tízezredik tizedesjegy, vagy mi, hirtelen kitér a rend 
alól, érted?!  Szóval az osztás eredménye 1,262626...26 és ez egyszer csak 
megváltozik. Őrület. A modern katasztrófaelméletek kezdenek a dologgal komolyan 
foglalkozni, hogy talán ez egy ősok. Másrészt, amit én, teljesen kívülállóként 
is meghallok a dologból, hogy e tény jelzi, a számok is csak közelítő 
körülírásai a valóságnak. Nem abszolút igazak.
  Egy zöldpulóveres kismama tolja előttem babáját. Mellette unatkozó lila 
tréningruhás srác, a férj. Még tanulnia kell szerepét. Olykor ezekre az 
emberekre, leginkább asszonyokra, rárakom 30-40 év múlvai arcukat. Sokan 
öregedve majd szépülnek.
 
Mikica elvesztette a neki dedikált C. Naplót, valahol (hol?) elkallódott. 
Fölajánlottam helyette másikat, mire nagyon szelíden megmagyarázta, hogy neki 
tulajdonképpen állandó saját példányra nincs szüksége. Bólintottam, nyeltem 
egyet, és mosolyogtam. Érettségi utánra tartogatta anyám átadni édesapám 
frontról nekem írt levelét. Másfél éves lehettem, amikor íródott. Hadifogságból, 
betegen küldte, gondolom, sejtette, nem lát többé. A levelet nem vettem át.  
Azóta se olvastam. Múltkor kérdeztem anyámat, mi lett vele-, kidobtam rég, 
mondta. Mi volt ez a gesztus tőlem, ámulok. Az elszántság mellett, hogy én majd 
a magam útját... nem valami félénkség,  félelem?  Hogy engem (gondolom most) egy 
súlyos árnyék ne irányítson...  (Morális ítélőképességemben mindig bíztam.)
Lábam körül mászkál, ha másfél éves lehet, kislányka. Vállig és még lejjebb érő 
haja túlzottan nőies, szinte vénecske ettől. Ugye, Nelly nem..? Úgy értem, 
majd...
 
Megint megjegyeztem néhány dolgot - ritkulnak- amit először életemben. Mik 
voltak? Ja igen, ez versenyen kívül: nem jutott eszembe egy régi barátnőm neve, 
csak annyi: Bercsényi utcában lakik. Kompjuter,  Shift gomb + F5 gomb. 
begépelem: Bercsé, F7 gomb, hát persze, C. Jutka, alattam járt a Főiskolán, 
voltunk vele  moziban is, fehér pulóverekben járt, gyönyörűen tudott mosolyogni. 
Egy zeneszerző lett a férje, aki később öngyilkos lett. Most egyedül neveli 
kislányát, néhány éve a gyerekek téli szünetében a zsennyei alkotóházban 
találkoztunk, a tragédia után nem akart otthon karácsonyozni.
   Mi volt még? Ez nem olyan érdekes, de örültem neki, ebben mindkét gyermekem 
megelőzött. Pár hete vettem egy telefonkártyát, újabban szinte már csak evvel 
lehet utcáról. Meg is kérdeztem azonnal a Lukácsból hazafelé Katát, kell-e a 
vaj, kenyér mellett mást is hoznom, hazafelé. Kicsit izgultam-, működött.
    Új még, hogy Kata elvitt természetgyógyászhoz, ugyan állítottam, hogy 
teljesen és egészen egészséges vagyok, de most nálunk a megelőzésre került a 
hangsúly. Belém is nyomtak négy vagy öt tűt, úgy értem, akupunktúrásat. Mikit 
annak idején vittem, akkor lestem az arcát. Most megéltem, tényleg nem fáj. 
Viszont a leendő bajaim is elmúltak. Elmúlhattak. Ismered ezt a vallást, éljünk 
egészségesen? Most kalciumport eszünk, hétszázötvenért, napi három kanállal, a 
klimax után a nők csontja állitólag elkezd mésztelenedni. És, ha az ingalengés 
nem hazudott, az enyém is. 
    Nellytől kérdezem, hogy van a Mozart G-dúr variációkkal, két zongorára?! 
Engem elvittek, untam, sajnos. A csillár szép volt, a félhomályos teremben 
egyetlen fénypászma; a fehér művirág csokorra irányítva. Ez is szép volt. A 
szünetben eljöttem. Teljesen hülye vagyok, hogy itt ezt most a TÖLGYEK ALATT, 
ahelyett, hogy
hoppá, a gép berreg, piros lámpa, meg minden, nem bírja az elem tovább, gyorsan 
elmenteni a megírtakat, lezárni a gépet. A tölgyek alatt nincs konnektor.
 
És már otthon, este. Hagyján, hogy nem értem az életet, de nem értem a 
Margitszigetet sem! Nagy zöld dolog, tele fagylalttal, biciklivel, és emberek 
gyalogolnak rajta. Minek? Na jó, hagyjuk. Tejberizs volt vacsorára, vígasztalnom 
kellett Katát, mert a fölbontott tavalyi baracklekvárja erőteljesen be volt 
szikkadva. Az nem volt elegendő ellenérv elvei ellenében, hogy így még sokkal 
finomabb.  Utána elmosogattam, vettünk a Fiorettire is gondolva egy háromliteres 
teáskannát, azt is elmostam. Apropó, közösség. Kata hozott egy hírt, gépírónő 
ismerőséről, egyedül neveli gyerekét, nagyon szegényen, meg kéne vennie a 
lakását, de a szükséges tizennyolcezer forintot nem tudja előteremteni. 
(mindössze egy sovány havi fizetés.) Elmondtuk a Fiorettinek, majdnem teljesen 
összeadtuk a pénzt, elküldtük. Sikerült olyan levelet fogalmaznom, hogy nem 
lehetett az adományt visszautasítani.
Most visszahívott Eszterházy Péter, (dicsekvés), közvetítettem, egy nagy Farkas 
István Nemzeti Galériabeli kiállítás megnyitására akarták fölkérni. Többféle 
okból nem vállalja, egyebek mellett nemigen ismeri Farkast. Ami furcsa. 
Meginvitáltam a nagy gyűjteményes Csontváry kiállításra is, bár-mondtam- ilyen 
helyen örömömben sokat és hangosan szoktam beszélni. Régen csajoknak, ugyanígy, 
-mondom. Mire megjegyzi, hogy ez némelykor beválik, olykor pedig nem. Mondom 
neki, nálam az volt a helyzet, hogy én ilyenkor tényleg a képekre figyeltem...
   Kecskeméten Mikica udvariasan megkérdezte: nem festesz te itt, Kecskeméten 
túl keveset? Merthogy épp a kompjutert bizgeráltam, és szeretett volna már 
hozzájutni. Fél óra múlva láttam egy szintén ötödikes lánykával átkarolva 
ballagni a ház parkjában. Elmélyülten beszélgettek, majd fölmásztak a 
kapcsolóházikó tetejére, üldögéltek, lábukat lógázva. Mondják, az angol férjek  
kiválóak, vagyis kiválóan működnek vasúti szerencsétlenségeknél . Miklós talán 
nem ilyen lesz. Én csak most egy reggel, hazafelé ballagva a Lukácsból értettem 
meg a nőket. Egészen pontosan: január 28-án reggel 7 óra 58 perckor. Egy néhány 
napja rádióban hallott, édesen fölkacagó riporternőn tűnődtem, amikor rájöttem. 
A nők meg vannak fejtve! Hogy ugyanis: hol ilyenek, hol olyanok! Hát ez az. 
Ezért! nem értettem eddig ezt az egészet.
    Na, fekszem. Az imént a szájzuhanyt egy telefon miatt hagytam már félbe.
 
Másnap reggel, szombat lévén ma hajat is mostam az uszodában. Öltözködés közben 
fölvetettem egy statikai problémát egy öreg professzornak, akinek erre 
megdermedt a kezében a cipőfűző, mert először hülyeségnek tartotta, hogy résfal 
kihorgonyzás helyett nem lehetne-e a földnyomást vasbeton térbeli rácsokkal 
ellensúlyozni. (Végigszurkoltuk egy mélygarázs építését a Lukáccsal szemben.) 
Így ma lassan lettünk útrakész. A múltkor mesélem neki kajánul, hogy volt 
tanítványai szörnyetegnek tartották, a lányoknak vizsgáján két ciklus között 
megjött a menzeszük... Hát igen, válaszolja, tudja, számonkéréskor volt nekem 
egy rettenetes kérdésem: miért...?
  Szütsnek lelkendezve olvasom be telefonon találmányomat nőügyben, s mondom 
neki, te csak ne röhögj, ez 52 évi munkám gyümölcse...Mire kéri, tenném hozzá 
utószónak, hogy főleg! olyanok...
 
Most jövök Katával az édes Harangvölgyből, eső utáni harsogózöld lombok, igazi 
napsütés, egy órát pokrócon heverésztünk. Miki síedzése ilyenkor több kilométer 
futás, véletlen elrohant mellettünk, nem vett észre. Népszabadságot forgattam 
félálomban, így reklámozzák, és mégis igaz: Magyarország legnépszerűbb 
napilapja. Megmaradt a nagy apparátusa, sok jó szerző is odavándorolt. Szombaton 
jó esszék. Találtam egy valószínüleg fiatal figurát, kíváló: Bayer Zsolt. Kéne 
neki egy képet ajándékozni.
Volt itt nálam múltkor egy öregúr, hogy a Szent Jeromos Bibliatársaságnak valami 
tanulmányt, vagy összeállítást készít, s ennek kapcsán az ismerős közösségeket 
fölméri, ki hogyan végzi a bibliamagyarázatot. Mesélem neki, hogy
         nem teológizálunk
         nem elménckedünk
         nem vitatkozunk
         nem kételkedünk, ha nem értünk valamit, átlépjük nyugodtan
         a földolgozás iránya a mindennapi hasznosíthatóság
         és újabban:  nem értelmezünk, egymást tanítva,
                   hanem rögtön imában reagáunk.
         így  eltűnnek a szellemi különbségek
         ez rögtön hálaadás is
         imában nem lehet locsogni 
Ez  számára új  volt, nagyon tetszett is, pedig igen jártas, mindenféle külföldi 
szisztémákat sorolt. Ezekből egyet kéne hasznosítanunk: 
Mit határozol el az olvasottak alapján a jövő hetedre? 
És  erről egy hét múlva beszámolni. Már fölvetettem a csapatnak. Múltkor meg 
-olvastam valahol- átvéve a jezsuitáktól, megpróbáltuk a "megkövezés" 
procedúrát. Kitérdeltem középre, hogy szidjanak. Nemigen tudtam meg újat 
magamról.
Tényleg, van ott helyben imaközösségetek? Ja, ne kérdezzek, persze. Érdekelne 
pedig ez a kalandotok, aminek házasság a neve. Az összetartozás. Még a hetvenes 
évek elején történhetett, házasságunk második- harmadik évében. Karácsony, 
törzsi ebéd, vagy tizenöten a Jávor szülőknél. Egyszercsak Jávor papa dúlt 
hangon rászól Katára: piros nadrág van rajtad! (Épp az igen-mini szoknya volt 
divatban.) Mire én félig fölemelkedve ültömben kissé lehúztam sliccem cipzárját, 
hogy az enyém pedig kék! - így jelezve, hogy ez már a mi kettőnk ügye. Nem 
dobtak ki.  
 
Házasság kapcsán. Egy fura jelenetsor a hatvanas években forgatott Egri 
Csillagokból. Nem is értem, hogy került ez be ifjúsági filmbe. A királyi udvar 
előtt a kiházasítandó pár násztáncot lejt. A menyasszony tenyerein acél 
tüskesor. A rítus része tánc közben a vőlegényt ütögetni. A fiú szeme se rebben. 
A tánc végére csurom vér. A dolognak ez a fele a kevésbé érdekes. Hanem, ha 
mindez igaz. A lányt nagyon megtanították evvel valamire. Fájdalmat okozni, ha 
erre van szükség, annak,  akit nagyon szeret. És elviselni a másik szenvedését. 
Mint egy orvosnak.
Festeni kéne. Igaz, ma nem kötelező.  Napokban elkezdtem átfesteni, befejezni a 
Kecskemétről hozottakat, (eddig még meg se néztem, mit is csináltam lenn) hát 
nem történtek  csodák. Csoda is lenne, napi másfél órában,  kompjuter 
problémákkal tele a kisagyamban. Talán lesz közte azért jó. Az a helyzet, hogy 
az élet nem szimmetrikus. Csak azt tudom elhatározni, hogy nem fogok jó képet 
festeni. Egyébként a férfi a nővel sem szimmetrikus. Nem is ellenpont. Két 
műfaj. 
 
Ez már MÁJUS 8. ma voltak a választások (is). Vasárnap. Közi kirándulás, de csak 
Erzsi volt kilenckor  a Moszkva téren. Mikica is jött, így is bőven elfértünk a 
kocsiban; Vácrátót, arborétum. Nagyon dús, nagyon zöld, intim, élet- és 
pihenésszagú. Időnként a nap is kibújt. Erzsit faggattam, mit költene magára 
korlátlan lehetőségekkel. Nagyon megijedt egy életformaváltástól, ami evvel 
járna. Mikica keresett egy ágas fát, fölmászott, s krimit olvasott, amíg mi 
körbejártunk. Hazafelé a szavazás, kiszállva a  kocsiból még mindig nem tudtam 
hazafias teendőm irályát, ugyanis állítólag a Kereszténydemokraták egy nyíltan 
antiszemita párt felé vállalnák a nyitást. Végül megkértem Mikicát a fülkében, s 
ő szavazott. Lehet, hogy tönkretettük az országot. Ugyanis (délután) Szüts azt 
mondta telefonba, hogy biztos a szocialisták győzelme, s minden nem SzDSz-re 
adott szavazat csak őket erősíti. Hogy ő ezt matematikailag tudja. Na, ma éjfél 
körül minden kiderül, a TV hajnalig folyamatosan. Szüts virrasztani fog, 
bennfentes lévén az Szabaddemokraták székházában. Elég sok plakátjuk készült az 
ő grafikaműhelyében. Ami pedig engem izgat: a kecskeméti képeimhez 16 keretet 
építek; délután, vasárnap ellenére, egy keveset fűrészeltem, majd csiszoltam, 
baromi munka lesz, több nap. Az összeépítés, mázolás már könnyebb.
 
Nem tudom, meséltem-e, Mikinek eszébe jutott, s rendszeresen hord az iskolai 
könyvtárukból nekem olvasnivalót. "Így élt Ady"-, Móricz, legutóbb pedig Arany. 
Mely utóbbiból megértettem. Szegény bátyuska, miután megtették nemzeti 
főköltőnek, magára vette a nemzeti eposz gondját, mivel nincs, meg kell 
teremteni. Nagyon rágta magát evvel, azt hiszem, meglehetősen emésztette a 
feladat. A Toldi szerelmét is valami ilyes okból írhatta, keservesen, nem is 
ment neki. Tanulságos volt nekem, távoli kollegának, egy hibákkal teli művet 
végigrágnom.
Este, Miki most György atya fél nyolcas miséjén. Lehet, hogy a most kilenc év 
után Ausztráliából végleg hazatelepült Tamás atya is ott lesz, hátul, elbújva, 
gondolom.  Ezen Attiláék buzgón gitároznak, azóta is, számomra túlbuzgón. Én 
inkább hajnalban járok. Tamásnak már üzentem faxon, ne feledje, a Fioretti 
augusztusi lelkigyakorlatát ő vezeti.
 
Miki holnap négynapos erdei iskolába megy. Tudod mi az? Állítólag nem új 
találmány, a városi gyerekeket viszik, különbusszal. Délelőttönként szabályos 
tanítási órák, ezúttal Bükkszéken. Gondolom a környék tájait, növény-, 
állatvilágát nézik meg. Megpendítette, szívesen magával vinné erre ezt a 
táskakompjutert -"villogni vele". Nagyon megértem. Fölajánlottam neki egy 
távcsőobjektíves fényképezőgépet fotóállványostul, 7 kiló, vagy az ugyancsak 
dögnehéz Shakespeare díszkiadást, egy kötetben. Esetleg rajzfelszerelést. Most 
hajat mos a fürdőszobában, s tűnődik. 
 
     Május 9. Mikica elvivésre egy kevésbé látványos, de sokkal jobban 
használható fényképezőgépet választott, bámultam érettségét. Tényleg a 
szocialisták győztek, nem értem, fura. Délelőtt rengeteg leszabott keretléc várt 
rám, rémes dolog a smirglizés. De eszembe jutott, s fúrógépbe befogott 
csiszolókoronggal gépesítettem az eljárást. Fél nap alatt fáradtság nélkül kész! 
El kéne mosogatnom. Indulok Paulát meglátogatni.
   
1994. Május 17. Jó kis muri!  Reggel nyolc óra, Kata mellett ücsörgök.  Ő még 
hálóingben, és a saját kompjuterén írja rádióelőadását. Ma kezdte az ipart, a 
szövegében még gyakran ily ilyessssssssssssssssssmik jelennek meg
    meg 
         aztán elmászik néha a sor, meg ki is h    agy gyakran. Erre vagyok én.
   Az ő gépét is képért szereztem, nagyot akart, nem hordozható változatot, 
hónapokig vadásztam. Húszezret még fizetnem kellett rá, de nem reméltem a 
közeljövőben ennél kedvezőbb alkalmat. Fél hétkor kivittem Zsófit a Déli 
pályaudvarra a két hátizsákjával, egy nyulával és két kutyájával (az egyik csak 
kölcsönbe), utazik Kékkútra. Mire hazaértem, Mikica, szintén pizsamában és 
boldogan irányította Katát a gombok közötti eligazodásban. Ő már fölényesen 
kezeli. Tegnap szerzett több kilónyi játékprogramot "nekünk", alig győztem az 
új, közös gépbe beetetni. Mert azt még én csinálom. A gép egyenlőre Mikica 
asztalán van, fogmosás, étkezés időnként elmarad.  Első bekapcsoláskor 
udvariasan megkérdezte, mikor és milyen műveleteket végezhet rajta 
távollétemben. (Az én gépemnél szigorú szabályok voltak) Mondom neki: 
korlátlanul, bármikor, bármit, már tudja kezelni. Azért tudja, mert tavaly 
névnapjára azt kérte, hogy magázzam. (Alig várom a névnapomat, hogy ő is 
magázzon.) Mert fél éve így beszélgetünk:
         -Gyere, apu!
         -Kis türelmét kérem, nagyítok! Mindjárt megyek!
         -Ezt javítsd itt ki, elmászott egy sor!
         -Engedjen oda a helyére, átigazítom.
 
Tegnap Kalocsán voltam zsűrizni. Én kocsimmal mentünk, partnerem útközben 
meséli, a hetvenes években egy Stúdió közgyűlésen nyilvánosan lerákosistáztam 
fölszólalásomban.  Tény, hogy KISz, majd párttitkár volt, mindig funkcióban. 
Leérve, akkor voltunk kínban, mikor kiderült, egy  közepes, mezei 
festményvásárlást kellene szentesítenünk, amiért a festő két és félmilliót 
akarna kapni.  (Kétszázezret ér). Megmagyaráztuk neki, hogy nem irigyeljük tőle 
a szerencséjét, kérjen, amennyit akar, de az összeget nem írjuk a jegyzőkönyvbe, 
aránytalan lenne nekünk ezt jóváhagyni. Így történt. Kétszázhetven kilométert 
vezettem, késődélre értünk vissza, kutya-fárasztó volt.
  Visszatérve az új kompjuterhez. Lopva hoztam haza, szerettem volna a 
NÉVNAPOMON átadni. De részben nem volt türelmem kívárni  a május 24-et, rézben 
Mikinek és Zsófinak egybeesett egy iskolai szünnapja, s tudtam, evvel egy boldog 
napjuk lesz. Így reggel letettem a szoba közepére három nagy dobozt, meg egy 
kicsit. Mikica rögtön kitalálta, az ágyon ugrált örömében. Aztán leballagtam a 
boltba, vettem vagy 40! méter villanyzsinórt, s estig minden szobába bevezettem 
a (földelt) elektromos csatlakozást a géphez. (Nagyon szeretek villanyt 
szerelni.) Kata most közbekérdez itt mellettem: két szó  összeragadt,  mit 
tegyek?
 
Elmúlt napjaim általában is a technika jegyében teltek. Opuszjegyzékem 
kompjuterbe diktálásakor kiderült, néhány képem kallódik, Hivatalok nem 
találják. Fax Minisztériumnak, Műcsarnoknak, XI. kerület polgármesterének 
(gimnáziumi osztálytársam volt) és a veszprémi Múzeumigazgatóságnak. Minden 
képem helyére került. Az adminisztrációmban. Azért fax, mert a sok képadatot nem 
lehet telefonba bediktálni, s azonnali választ úgyse tudnak adni.
     Észrevettem valamit, amiben negyven éve benne élek. Fura, szentimentális 
kapcsolatom az idő-apa-gyerek hármasában, most fiammal kapcsolatban is 
jelentkezik. Halálszagú. Kisfiú koromban többször hallgattam egy lemezt 
anyámmal, ő is nagyon kedvelte. Biztos voltam benne, hogy fáradt - öreg néger 
énekest hallok, (mintha Armstrong), nem vettem észre, hogy magyar nyelven szólt:
-mindenem te vagy, sunny boy
-soha el ne hagyj, sunny boy! 
-életem reménye, fáradt órák fénye
-te vagy nékem, ó, sunny boy...
Vagy egy ilyen nóta egyszerűen csak arcot ad az ember született hajlamának? 
Valószínű. Munka ráncbaszedni. Sajnos, a boyoknak feladatuk elhagyni a papákat. 
Marad a vasárnaponkénti telefon: kevésbé fáj a lábad? Ülj ki a napra, nem?
 
Életem alighanem utolsó iskolai randevúját találtam ki minap, hátúszás közben. 
Gyorsabban öltöztem, s fölloholtam az Ady úti iskola elé. Én értem előbb, 
Mikicának adtam egy puszit, homlokára egy keresztet. Ő is adott, ahogy szoktuk. 
(Hajnal: mise, úszás-, nem találkozunk.) Aztán rohant az osztályába, késésben 
volt. Kétéves korában kezdtem búcsúzni tőle, akkor azt hittem, óvodáskorára le 
fog válni rólam.
Zsófival milyen természetesen zajlott le a dolog. Osztálytársakkal bandában, 
későn jár haza,  már inkább külön jár nyaralni. Megkér, építeném át a nyúl 
ketrecét. Veszek neki egy verseskötetet.
 
Mostanában  a János 15. eleje volt a mise  igeliturgia, több napra elosztva. 
Eszembe jutottál. Tőled tanultam megszeretni, ágyad végében volt egy rajzlapra 
kiírva. Tőlem pedig a közösség egy párbeszédet tanul meg, évente néhányszor 
fölolvasom nekik lelkiismeret vizsgálatunk előtt. Keleti atyák bölcsességeiből 
bányásztam:
 
"Egyszer egy testvér megkérdezett egy vént: Miért ítélem meg oly gyakran a 
testvéreimet?  A vén így felelt: Mert még nem ismered önmagad. Aki ismeri magát, 
az nem látja testvérei hibáit."
 
Kivételesen ma Zsófi miatt elmaradt az uszoda, akkor most pótolom, 3/4 12. Szia.
 
 
 
1994.5.25.- 6.11.       J-22                     C.4246
 
Szia J!
 
Talán két éve várjuk, ma megtörtént: szállodaárak lesznek. Találgattuk, 
bezárják-e a kecskeméti alkotóházat, netán átveszi a Város? Eladják? Ma jött a 
körlevél. Valahol 35 és 45 ezer között lesz havonta ÁTMENETILEG. Utána több? 
Lélekben búcsúzom, tavaly óta. Mit lehet majd tenni:
 
-Mami lakásába átköltözni márciusra. Talán csak a munka óráira. Ebédre konzerv. 
-Itthon maradni, s fölvenni a szokott munkatempót: naponta egy képet elkezdeni. 
Meg tudom csinálni.  
-Esetleg Miklóssal egy műterembe, fél költség. 
-Talán Miklós? pesti műtermébe bekéredzkedni.
-Kékkútra, április közepétől, már nem kell fűteni. Egy szomszédasszonynál 
ebédelni. Túl elzárt világ.
-Kata azt mondja most, "majd összedobják a barátaid." Lehet. Mindegy. Megoldom.
 
Tulajdonképpen ünnepelni kéne, valaminek vége van. Nagyon jó volt, 1980-tól 
kezdődően.
 
1994. május 26. Reggel fél öt és fél hat között (merthogy nem tudtam aludni) egy 
tízsoros ajándékozólevél 6 változata a kompjuterbe, majd a szatyromba. Uszoda 
után az Iparművészeti Főiskolára, valaki szólt valakinek ügyemben. Kipróbáljuk, 
fél évre óraadó rajztanárnak a belsőépítész szakon, ahova tíz éve még nagyon 
szerettem volna bejutni. Elmegyek, de nagyon féltem az időmet, energiámat. Hogy 
sikertelen tárgyalás esetére se vesszen kárba az időm, vittem magammal egy 
képemet, a tavalyi talán legjobbat. Ehhez kellett az ajándékozólevél. Vittem 
képszöget meg kalapácsot is. Helyére került. Délután további tíz farostlemez 
lealapozása, a tegnap reggel komoly győzelme volt, hogy körtelefon után a Dohány 
utcában kaptam alapozót.
Kata lóhalálában gépeli új kompjuterébe rádióelőadásait, a sietség át fogja 
segíteni a kezdeti keserveken. Nincs idő csalódni, bár egy előadása elszállt, 
újra kell írnia, szegénynek.
Zsófi most hirdetésekben keres bel- vagy külföldi babysitterséget. Ősszel majd 
pótvizsga. Nagylány.
Délután telefon, pécsi barátnőm, belsőépítész, szeretné, ha egy általa 
rendbehozandó kápolna freskóját én csinálnám meg. Hirtelenjében ösztönösen 
minden többletfeladatot elutasítok, szerencsére csak magamban. Ehhez sincs 
kedvem. Majd megnézem a helyszínt valamikor a nyáron. 
Mi van még? A farost alapozás már a győri nemzetközi művésztelep számára 
készült, egy hónap, június végétől. Kolozsváryval meghívattam magam. Most Győr 
polgármestere, amúgy tanárember, a legjobb magyar műgyűjtemény tulajdonosa.
      Ma Anzelm testvérnek föladtam egy faxot Pannonhalmára, leírtam némely 
formai kifogásaimat az idei Igeliturgikus Naptárral kapcsolatban, mint kéretlen 
lektor. Pár éve hallgattak rám.
     Délutáni alvásom közepébe egy fontos telefon a veszprémi Polgármesteri 
Hivatalból. Öröm, opuszjegyzékem gépbeírása kapcsán az utolsó előtti Hivatal 
által elvesztett képem evvel megkerült.
Még valami volt. Uszodában reggel szólt a Széchenyi Könyvtár igazgatója, nem 
tudnék-e valakit, egy múlt századi nagy Széchenyi portrét kellene lemásolni a 
könyvtár számára. Lopónak szóltam, épp koldus, boldog volt. Remélem a tervezett 
80 helyett megkapja az általam méltányosnak megnevezett  300 ezret, ha megkapja 
a munkát.
     Most este meg a Nemzeti Galériából jövök, Klimó Károly kiállítás. Ő 
érdekel, általában nagyon egyenetlen, most egyszerűen rossz. S. Nagy Kata vitt a 
kocsiján, az enyémbe fél beülni. Még egy hír, (hosszú nap volt a mai); Kata 
megkapta a bizottságnál a kandidátusi minősítést.
     Május 27; képzeld, e hónapban 10 éve megismerkedésem Tamással, felnőtt 
megtérésem, és hajnali imaóráim kezdete! Egy évtizede kelek fél hatkor. Magamban 
megünnepeltem.
     Hanem megint a fraktálok! Ördögi! Most valamit sikerült elolvasnom róluk. 
Érdektelenség esetén átugorandó. Várj, hozom az ágyam mellőli kofferról.
Tehát. Van egy betűkkel írt képlet. A betűk helyébe egyre növekvő számokat írsz, 
világos, hogy az eredmény oldalon is arányon egyre nőnek a számok. De nem a 
fraktáloknál. Van ugyanis a képletben egy c. állandó, amire azt mondják, hogy ez 
egy zavaró tényező, ami szerintük a valóságban is mindig van. Hogy ez 
visszacsatolás, a c., kifejezi az eddigi részeredmények további számításokba 
való bevonását. Érted, egy három hónapos baba kajafogyasztását nem a születés 
körüli mennyiségekből számítod ki naponta, hanem az előző napok tapasztalata is 
benne van. /Bár hogy ez a c. állandó szám, ez nekem gyanús/. Szóval elkezdi 
számokkal behelyettesíteni, az eredmény is természetesen nő. Egy darabig. Utána 
megbolondul. Ha 1,61 a szám, az eredmény 10 lépés után -0,99, ha a szám 1,62 
akkor hárommillárd fölötti. Vagyis itt a számsorban van egy kritikus pont. A 
kritikus pontot átlépve a számsor viselkedése kaotikussá válik. És nem egy ilyen 
pont van. 
Ezeket a kritikus pontokat fölrajzolta koordináta rendszerbe, és ahelyett hogy 
egyenletesen elszórva kipöttyözték volna a képernyőt, fantasztikus cizellált 
formációkba rendeződtek.
Ami még megdöbbentő, hogy ezek a formák önmagukon belül, kicsinyben végtelenül, 
és végtelenszer ismétlődnek.
Majd beteszek a borítékba ilyen ábrákat.
Most szerencsédre félbe kell hagynom, Kata kész egy újabb előadásával, kellek a 
kinyomtatásához. Zsófi, mint egy hadüzenetet, bejelentette, hogy ebédre 
cseresznyelevest főz. Még valami a fraktálokról, bocs. Hogy vannak például 2,63 
század dimenziós dolgok is, tehát nemcsak pont, vonal, sík vagy tömeg. 
Hasonlatként a habot mondja, ami rettentő nagy felületű, de szinte nincs tömege. 
Stb.
Jöttök a nyáron?
Harmadik országba költözés? 
Éltek? megéltek? miből éltek? (Rémülten látom, hogy a fúrógépemhez vezető, 
padlón tekergő villanyzsinór egy pontján kilátszik a csupasz drót. Körötte a 
szigetelés égésnyomai. Na, ezt rögtön rendbe, lájfdéndzser.
Mikica hozott valami szigorú intőt, hogy elvesztette az énekkönyvét, meg kéne 
venni, és most a figyelmeztetés esete forog fenn, mert alkalmanként egy fekete 
pont meg minden. Vissza akartam írni, hogy a gyerek nekünk kezd már túl sokba 
kerülni, kérem csapja agyon. Merthogy az utolsó három hétre ugyan már ne kelljen 
megvenni a tankönyvet. Aztán szelídebbet írtam, de avval is baj volt, mert a 
tanító néni nem bírta elolvasni, s Miklósnak kellett az osztály előtt 
felolvasni.
Most ebédnél Zsófi közölte, hogy nem engedi ki többé a patkányt a szobába, mert 
megette a melltartóját. A nyula is megevett valamit. Nem az egereket.
Valami célirányosabbat kéne most csinálni, a nap közepén, mintsem leveledzni, de 
annyira kifárasztott az alapozás- ma fejeztem be-, hogy igen jól esik üldögélni. 
Menek ágyba. A villanyzsinórt megcsináltam.
 
1994.  Június  4, Nagyrákos. Robinál vendégségben tegnap óta az Őrségben. 
Kiderült, direkt dugta előlem a fraktálos cikket, hátha elfelejtkezem időközben 
az egészről. Emlékeztet ez István atya esetére, akitől 85-ben a szent Ignác féle 
30 napos lelkigyakorlat leírását kértem levélben, Kecskemétről. Féltett tőle, 
kitért. Ugyhogy a frissen Lányfalura települt jezsuitáktól szereztem be, 
postafordultával.
    
 Nagyrákos. Nehezemre esik az írás-gondolkodás, el vagyok kábítva, gyógyszerek. 
Szokásosan itt előjövő szénanáthám. Egy neylonzacskóból elővettem tavalyról 
maradt gyógyszereimet, hoztam magammal. Mit hoztam még. Egy Farkas István 
kötetet. A megfogalmazás nem jó. A Farkas nagymonográfiát, S. Nagy új könyve, 
végigkísértem születését, 90-ben kezdte írni. Azóta voltunk együtt többször 
lakásokon Farkas képeket beazonosítani, legutóbb a Gegesi-Kiss hagyatékban vagy 
negyvenet találtam hamisítványnak. Néhányszor elemeztetett velem képeket, 
ugyanis a könyv egy része evvel foglalkozik. Legnagyobb szimpátiával az 
oeuvre-jegyzék készültét figyeltem, rettenetes munka, igazi vadászat volt egy 
sok országban szétszórt életművet összeszedni. Azt hiszem franciából átvett, 
nagyon jó ötlete volt, hogy a festő életrajzával párhuzamosan fölsorol fontos 
világpolitikai és művészeti eseményeket. Képelemzései, amennyire belenéztem, 
gyenge Nők Lapja szintűek, ronda magyarsággal. De hát ez mindegy, van 100 
színes, gyönyörű repró, s még vagy 120 fekete. Dokumentumfotók, bő idézetek 
Farkas levelekből. Nagy album, nyersvászon kötésben. Két tiszteletpéldányt 
kaptam, egyiket dedikáva. S mindegyikbe belenyomva a címoldalon, hogy köszöni az 
én segítségemet (is). Két éve elém tett négy Farkas képet, hogy ezeket nem tudja 
leírni. Mondom neki, ezek mind nagyon rossz képek, mire a homlokára csap.
    
Most kezdem olvasni, eddig részleteket sem ismertem belőle. Tudtam, hogy a 
könyvkiadó és a lektorok is ellenzik megjelenését, hibái miatt. Aztán S. Nagy 
hősi, többrendbeli kompromisszuma, s az eredeti vagy 400? oldal képelemzés 
töredékére zsugorodott. Ez egyébként minőségétől függetlenül is helyénvaló volt. 
Mert végül is kinek kell a képmagyarázat?  Ha a tanulatlan érdeklődőknek, akkor 
(is) elég 40-50.
    A Nemzeti Galéria egy jó kis kiállítást csinált a könyv megjelentetésére, 
(Farkas halálának ötvenedik éve.) A megnyitón sajtótájékoztató, Körner Éva 
ismertette a monográfiát. Közvetítettem, de Esterházy Péter nem vállalta a 
vernisszázst, az államelnök (nem jut eszembe a neve) sem, viszont ő írt a 
katalógusba egy előszót. Így aztán Kosáry Domonkos, az Akadémia főtitkára 
locsogott egy kicsit, ő is elég nagy ember, végül is. A megnyitó után parti, az 
ügyben részt vettek, és a Farkas rokonok számára a Hármashatárhegy oldalában a 
kiadó luxusvillájában, panorámával Budapestre, és panorámával a fedett 
úszómedencére és szaunára. Ez a fiú, Németh Géza, amatőr festő volt (nem ebből 
lett milliomos), majd építésztechnikusként lakásleválasztásokkal kezdett 
foglalkozni. Most mellékesen csinált egy képzőművészeti  könyvkiadót is, hála 
Istennek. A ház egyik teraszán üldögéltünk és iddogáltunk (négy kóla) fehér 
asztal körül fehér karosszékeken, egy Farkas kép modorában. Hogy valami 
történjék, kicsit meghatódva is, elkezdtem a Farkas-kölykök aláírásait 
begyűjteni a másik könyvpéldányom címoldalára. (hatvan-nyolcvan év közöttiek) 
Aztán még néhány fontos emberét. A vadászat ötlete, öröme, végül a birtoklás 
csömöre, fél óra alatt. Aláírtam, egy ajánlással kiegészítve én is az oldalt, és 
S. Nagynak adtam. 
    
Dél van, esőre áll itt az Őrségben, és vagy a gyógyszer túl erős, vagy én vagyok 
túl stb., elájulok az álmosságtól. Néhány lépés séta föl s alá a parasztház 
előtt, hátratett kézzel, ahogy a nagy művészek-, a természetben merítkezésből 
mára ennyi. Ismerős valahonnan a telekhatáron az a két gyümölcsfa, persze, 
tavaly rajzoltam őket. Egyszer ugyanígy meredtem vetkőzés közben a térdemre, 
honnan olyan ismerős a látvány, igen, egy ceruzarajzom. 
     Az ebédet majd összeütöm, Robi kalákában (tudod, mi az?)[2], szívességből a 
szomszédban gatyára vetkőzve betonoz. Ahelyett, hogy francia regényét fordítaná, 
mint szokásosan, reggel 6-tól délig. De a szomszéd kórházban van, alig maradt 
életben, négy éves kislánya (ő is agyrázkódással) mászott ki a Trabant roncsai 
alól, s hozott éjszaka segítséget egy közeli házból.
      Hét férfi fogadja a betonszállító autókat. Nevetésük idehallik. Tűnődtem, 
a nemzet számára hasznosabb vagyok-e itt, a billentyűk mellett?! Beleértve, hogy 
fölöslegesnek hiszek egy C. Napló második kötetet?!  Nem mentem segíteni.
   
 Négykor ébredtem. Álmomban Spiró karonfogva, mosolyogva kényszeritett beugranom 
valaki helyett egy kiállítást megnyitni. Közönségem jóakaróan morajlott, várt 
rám, integetett. Auschwitzban elgázosított gyerekek voltak, és a tablókon a 
fotók is őket ábrázolták.  Pillanatszülte beszédtervemből csak egy emlékem 
maradt (olvastam valahol, alighanem Pilinszky), egy angyalarcú szőke SS katona 
óriásfotója a tárlat zárófalán. Erről beszéltem-volna.
   Spiró bizonnyal úgy ugrott be, hogy elalvás előtt olvastam egy interjút, 
Mester Ildikó csinálta, egy szenvedélyes hölgy, aki erre az alkalomra fél évig 
készült, elolvasva Spiró 5000 oldal szövegét is. Rólam is mindent tudott, 
elképesztő módon. Akkoriban szégyellt tőlem képet elfogadni, azóta viszont 
minden munkáját elküldi kéziratban, vagy nyomtatásban, a kapcsolattartásnak 
talán ezt a módját választva. Máig nem tudja megemészteni, hogy egy neki nagyon 
kedves, nagyméretű, félkész műtermes képem következő látogatásakor már nem 
létezett.
    Alkonyodik. Már jönnek a szúnyogok. Két mátyásmadár kergetőzik egy félig 
kiszáradt gyümölcsfa körül. Jó lenne tudni, milyen fa, de nem tudom. A 
szomszédék kaszálója mellett.
    Robi közben idegurult a garázsból, az ablakot letekerte, s visszaült mellém. 
Rádióját otthon felejtvén, így hallgatja a hat órás híreket. Dicsérem szép, 
ezüstszínű, másfél tonnás rádióját. 
 
 Június negyedike, Csomay ma 54 éves. Tavaly még élt a mamája. Virgonc, kiválóan 
bridzselő öregasszony volt. Külön kis lakosztályt építettek neki. Annak idején, 
harminc éve, semleges mosollyal tűrte, hogy, és ahogy lányának udvarolok. 
Pogácsával kínált veszprémi házuk teraszán. Autóstoppal érkeztem Sárospatakról 
éppen. Talán aludtam is náluk? A papa, a kalapos magyar úr, építész úr is élt 
még. Végignézte veszprémi rajzaimat.
 
1994. Június 5. Szénanáthám enyhül, háromnegyed hétkor ébredek, vagyis majdnem 
délben, vekkert Kata tanácsára kis tűnődés után otthon hagytam. Robi még alsz, 
igaz vasárnap. Pokrócba csavarodva olvasom Márknál az utolsó vacsorát, Úrnapja 
van. A Pál levélben, érdekes, az áll, hogy Jézus az Ószövetség idején elkövetett 
bűnökért vállalta a keresztet. "Az új szövetség közvetítője ő, ...előbb azonban 
az előző szövetség idején elkövetett bűnök megváltásáért el kellett szenvednie a 
halált." Én a titkot úgy mondom a fájdalmas rózsafüzérben, hogy " aki miattam 
meghalt a kereszten." Igaz, nem ellentmondás.
     Kint csöpög, de talán már tegnap is. (Nem nagyon járok ki a szobámból.) 
Legfeljebb a teraszra, hoztam magammal hosszabbítózsinórt, a ház körzetét hét 
méterre hagyhatom el. A zsinór túlsó végére piros lámpát tettem, jelzi a 
bekapcsoltságot, azt nagyon szeretem. Fél tízre megyek majd misére, 
Őriszentpéterre. Érdeklődtem korábbi mise iránt is, de mondták, az atya nem 
szeret korán kelni. A templom viszont, ha nem keverem, gótikus, rendbehozott és 
gyönyörű. Csak fázni fogok.
    Megérdemelne még pár szót ez a Főiskolai vizit. (Miért írtam nagy F-fel?) 
Egy valahai iskolatársam, aki közben sokáig az Ipaművészeti Múzeum 
igazgatóhelyettese volt, sosem volt semmiféle kapcsolatunk az elmúlt harminc 
évben, a kölcsönös szervuszon túl, ellátogatott a műtermembe. Mikor elmesélte, 
hogy Bálint Endrétől mégsem kapott képet, megértettem, miért. Kapott. Pár nap 
után telefonált, beszélt az építész tanszék vezetőjével rólam, hogy egyszer 
jelentkeztem ott tanítani. Hogy mennék be egy délelőtt. Hát így. 
 
  1994. Június 8, utolsó este. Két napot eljátszottam megint; készenléti 
telefonkönyvemet soroltam be a kompjuterben már bennlévő név- és címlistámba, 
ami viszont az opuszjegyzékem tartozéka. Mosógépszerelők, festékboltok, 
házkezelőség, tudakozó számok, barátaim telefonjai.  Szerencsére a szégyenkezés 
annyi energiát indukált, hogy ma délben teljesítettem, amit kellett, és míg 
mellettem egy vendég (színész) a húst vagdalta az ebédhez, vagy 20 rajzot 
csináltam. Fényképről. Kilencet megtartottam, opuszszámmal. Az egyik nagyon jó. 
Barna csomagolópapírra, meghegyezett faággal, diófapáccal. Majd vihetem fel a 
Széchenyi Könyvtárba őket, kasíroztatni.
     Aludni kéne, de  Robi most érkezett barátai nagyon vigadoznak. Mindjárt 
éjfél.
 
1994. Június 9. Búcsú Őrségtől, búcsú tőled is. Délelőtt lehajtogattam 2500 
borítékot. A Széchenyi Könyvtár (igazgatója) küldött nekem savmentes papírt, ami 
alkalmasabb festményeim fotónegatívjai tárolására. Méretre is vágták. Szeretném, 
ha 100 év múlva is... 
     Oszkár díj, ünnepség, láttam. Hatalmas, zsúfolt színházterem, nagyestélyik 
és szmokingok. Fellini lép a színpadra, átveszi, dörgő taps, meghajol, s a rítus 
szerint a mikrofonhoz lép. Köszönő szavai közben leszól a nézőtérre feleségének: 
ne sírj, Massina! 
    Tud valamit.
 Nagyrákoson befejeztem opuszjegyzékem kompjuterbe igazítását, azt hiszem, most 
tényleg rendben van. Robi aggódott, megragadok ennél a játéknál, merthogy itt 
teljes időmben- Holott már a múlt héten eldőlt, eldöntöttem, -mint minden, ez is 
világnézeti kérdés. Akkor voltam bent a Műegyetem számítástechnikai tanszékén, 
összehoztak egy öregúrral, (uszodai ismeretség) és elcsevegtünk fél órát a 
szakma fejlődésének sajátosságairól. Utána eldöntöttem, hol érdemes megállnom. 
Egy, a most használtnál korszerűbb táblázatkezelő programot már vissza is 
cseréltettem a gépemen, igaz túl lassú volt nálam.
     Délután négy. Ébredtem, indulnék hazafelé, de a házigazda és vendégei épp 
most sziesztáznak. Pedig mehetnékem van, vihar lesz, 260 km Pest innét, félúton 
benéznék anyámhoz. Megviselte őket veszprémi barátnéjuk halála. Viszek neki egy 
kétlapos szovjet villanyrezsót, most tettem használhatóvá, Robinak nem kell. 
Neked van rendes?
    Május végén Mikica magyarázza, hogy karácsonykor magában kissé 
szégyenkezett, hogy nem örül eléggé a tőlem kapott Pisztolyok és Kardok 
köteteknek (múzeumi albumok).  De örült, hogy ezt már neki valónak tartottam, és 
ez segítette. 
     Mindjárt öt óra, nincs türelmem tovább itt kuksolni, kezdek a kocsiba 
berámolni. Aztán az út!
     Nem jöttök a nyáron?
                                      sziasztok:
 
még két kérdésemet sírom bele a világba, hátha épp te tudsz rájuk választ:
1. /A fraktáloknál/ modellez-e a Mandelbrot képlet bármit is a valóságból, 
önmagán túl?
2.  A visszacsatolás C értékét nem alapvetően hamis-e konstansnak venni, 
különösen ha modellezésről van szó?
         és amit szintén senki nem ért:
miért győztek nálunk a szocialisták? Hacsak nem a magyar reflex, hogy akit 
bántanak, annak igaza van?!
 
 
 
1994.7.26.       J-23                                C.4264
 
Szia J!
 
Kezdem: szent Jakab (akit nagyon szeretek) ünnepe utáni nap, július 26, Kékkút, 
az egyik öreg, haldokló szilvafa alatt, a kompjuter kábele a szobából lóg idáig, 
előrelátó voltam. Délután közepe, két hónapja iszonyatos kánikula, rezzenetlen. 
Most érkeztünk az ábrahámhegyi strandról, Kata, Mikica, egy vendégkisfiú, a 
nevét még nem jegyeztem meg. Most bent a házban kártyáznak, három őszibarackot 
én is kaptam a szétesőfélben lévő Szaratov hűtőszekrényből.  A kert frissen 
kaszált, 1500 forintért, viszont kaptunk hozzá hat szál főzni való kukoricát. 
Csak sajnos ez eláll, előbb mindenféle romló ételeket kell még megenni. Ma 
fürödtem a Balatonban. Tegnap is. Lehet, hogy holnap is le kell menni. Hiányzik 
a kék csempe, a fehér vezetőcsík, és a függőleges nénik, akik menet közben 
recepteket cserélnek a mélyvízben. Nyár.
 
A nyár nekem idén (a nagyrákosi hét után) Győrrel kezdődött. Június közepétől 
négy hetes, meghívásos művésztelep, a Város vendége, még fizettek is. Mikicát is 
vittem, Kata Katahalálában írta a könyvét, ez is külön történet. Ugyanis 
kompjuterbe, tényleg nem lett volna kész, ha (háromszor javítva) ugyanezt 
írógépbe írja. Szóval Győr. A hőség miatt valami redukált élet, támolygás. 
Minden nap azért egy képet elkezdtem, rutin, így készültem. Mikicát meleg miatt 
nem lehetett a házból kizavarni, mondjuk biciklizni, így főleg tévézett, sajnos. 
Igaz, sokat olvasott is, Sherlock Holmes, Kétévi vakáció. A társalgóban a maga 
kedvére zongorázgatott. Játszott a kompjuterrel, az enyémmel, ami persze velem 
volt. 
Aztán néhány nap Pesten, Kata irományát floppyra áttettem, így a kis 
mágneslemezen átadta az Intézetnek, x éve várják, s szombaton le a Balatonra. Az 
idén angol krimit terveztem nyári örömnek, de a győri Tanítóképző pincéjét 
elöntötte a víz, s vele egy elhalt tanítónő hagyatékkönyvtárát is. Mondták, 
menthetetlen, lehet belőle. Déry Ítélet nincs kötete megvan otthon, de 
egyszerűen nem lehetett otthagyni. Hoztam egy Illyés Gyula válogatott 
költeményeket is, ez egy sok éve lebegő ügyem. Nemigen olvastam tőle, és úgy 
tudom, gyenge volt költőnek. Viszont van legalább három NAGY verse. A Bartók, az 
Egy mondat a zsarnokságról, és még egy. Most majd rászánom, egy kicsit 
megismerni. Elhoztam egy kis aranyos zsebbevaló Angol költészet gyöngyszemeit a 
nyárra, és ez egy másik konfliktussíkom a versekkel. Hogy ugyanis nem éltem 
velük életem folyamán, csak ritkán. Mindig szégyenkezem emiatt. És közben azt 
tanítom a Fiorettinek, hogy Arany Jánost éppúgy kötelező olvasni, mint a 
Bibliát.
     Ezért a zsebkönyv. Csakhogy a két éve tanított képzőművészeti főiskolás 
hallgatóim meghívtak még tavasszal, hogy júliusban maguknak egy 
magánművésztelepet szerveznek, az Alföld közepén, korrigálnám meg ott őket 
egyszer. Hétfő délután mentem, ott ért az éjszaka is, hajnalra tudtak egy 
Bibliát kölcsönadni, óriás deszkaasztalnál üldögéltem vele a fák alatt, míg a 
két napos némán terített a bandának reggelihez. Földes padlójú kétszobás 
tanyaépület, villany nincs, a gyerekek a közeli akácerdőben elszórtan 
sátoroznak. A sátrak mellett vászontetők kifeszítve, egyszemélyes műtermek. A 
terítést azért említem, mert ámultam. Olyan gondos, kulturált és egyébként 
gazdag volt, dicsérnem kellett. Friss zsemlecipó mindenkinek, városból reggel 
hozott tejek, vegyes zöldségsaláták, sajtok, kávé, tea, felvágottak, minden. 
Mondtam, itt csak egy hiányzik, az étkezések környékén föl kéne olvasni egy 
verset. Mondták, volt már ilyen, Biblia, Hamvas Béla. Ehhez ajánlottam föl, - s 
ők elfogadták- az Angol költészet gyöngyszemeit. Nahát, akkor ezt majd ősszel, 
ha visszakapom.
 
     És akkor az utolsó víz alóli, gyönyörűségesen penészes és göröngyös könyv: 
felszabadulásunk 30. évfordulójára kiadott háromkötetes "Százegy elbeszélés 
1945-1975" százegy magyar írótól. Hihetetlen lajstrom, már a nevektől is 
átmelegedett a szívem, várj, a kedvedért lehozom a padlásról az első kötetet.  
Tehát, egyebek mellett:
Balázs Béla, Bernáth Aurél az ismert szívszorító írásával, ahogy eltemette Egry 
Józsefet, Déry, a Szerelem novellájával, amiből azt a nagyszerű filmet 
csinálták, Füst Milán, Granasztói Pál, Illés Béla, aki szovjet tisztként ért 
haza 45-ben, Kassák, Lengyel József, Nagy Lajos, Németh László, Szabó Lőrinc, 
Szentkuthy, Szép Ernő, Tamási Áron, Tersánszky, Veres Péter
 
na,  nézzük akkor a második kötetet is:
Boldizsár Iván, aki egyszer mentegetőzni kényszerült az újságban, mikor 
rábizonyították, hogy nem találkozhatott Franc Kafkával. Azt mondja, elnézést, 
de úgy beleéltem magam a helyzetbe... Aztán. Jékely Zoltán, Karinthy Ferenc, 
Mándy Iván, Mészöly Miklós, Ottlik, Örkény, Pilinszky, Sarkadi Imre, Szabó 
Magda, Szobotka, Tatay Sándor, Vas István, Weöres.
 és persze a többiek is, a második sor. Az egészet átlengi kissé a szocializmus 
szelleme, a fülszöveg jelzi is, hogy  most itten főleg a mai életünket 
ábrázoljuk... De nem baj, nem baj, nagyon élvezem, reggelente ezt fönt a 
padlásasztalnál, míg a család  még alsz. 
 
Most közben dudálás és rituális ordítás az utca végéről: Dinnyéééééét!  És 
lassan idegurul egy öreg 1500-as bordó Lada, pótkocsival. A gyerekek már 
szaladnak, Kata utánuk a pénztárcával. Reggel már odaadtam az augusztusi 
kosztpénzt. Azt mondja, az élelem idén a duplájába kerül. Egy tojás tíz forint 
itt. Most, hogy a szocialisták kerültek hatalomra... hagyjuk a viccelődést, 
semmi nem fog változni. Marad a milleneumi Dzsentrimagyarország. A múltkor 
elmagyarázták nekem, -elképesztő- hogy miért győztek ily fényesen, de 
elfelejtettem a magyarázatot. Festéket lehet kapni.
Most Kata ideszól, vendégségbe megyünk a falu másik végébe, egy szobrászhoz.  A 
szobrász hat éve Cararrában él, kékkúti házát ezokból nem használja. Veszem az 
ingem.
 
Halk berregésem kapcsán, hogy miért kell nekem vendégségbe menni, halkan 
összevesztünk (hogy a gyerekek a kertben ne hallják), így a program törölve, 
itthon maradhatok, Kata a gyerekkel, ha jól értettem, sétálni ment. 
 
Más. Kitéptem egy darabkát egy múlt heti Népszabadságból, beszélgetésrészlet 
Jurij Nornsteinnel, aki állítólag világhírű. Rajzfilmes.
  -Ars poeticája?
  -Roppant egyszerű. A művészetnek az a feladata, hogy felemelje (s nem 
megnyomorítsa, elkedvetlenítse) az embert. Nagy igazságokat kell megfogalmazni, 
melyek a közhiedelemmel ellentétben mindig roppant egyszerűek.
A tragikumot azért kedvelem, mert szerintem erősíti a személyiség 
szuverénitástudatát. A lelki megrázkódtatások is hasznosak.
         ez érdekes
Jé, itt a lábam körül egy egérke rohangászik. Mit keres itt a padláson, nyárvíz 
idején? Minden kaja lent.
    Mikicának tegnaptól beállt a rituális nyári esti programja. Vendég barátját 
is magávalvíve végignézi Székely Karcsinál a kecskefejést, és hazahoz egy 
litert, üvegben. 
    A kecskéket így hívják, begyűjtöttem számodra:
  GÜZÜ GIZI
  BENDEGÚZ
  BAK MIKI
 A Fiorettiben van egy aranyos gyerekházaspár, bébi már van, a fiú munkanélküli, 
szülővel együtt laknak, készülnek vidékre egy életközösségbe, rokonokkal, 
óvatosan igyekszünk lebeszélni őket erről. Nem voltam Pesten, és L. Andris 
távollétében, -aki időközben érett, magabiztos férfivé vált, -nekik adtam át 
addig a vezetést. Nagyon ambíciózusan csinálják. Előadásokat tartanak, 
beszélgetéseket vezetnek, megpróbálom majd még egy időre megtartani őket ebben a 
feladatban. Egyszer ugyanis én is hallgattam őket. A hitben való imádság kapcsán 
meséli a lány, illetve asszonyka:
Elvittek egy vak kisfiút Lourdesba. Túlhalad előtte a körmenetben az 
Oltáriszentség, erre fölkiált: Vigyázz Jézuska, megmondalak a Szűzanyának, hogy 
nem gyógyítottál meg! Visszafordult hozzá a körmenet. Meggyógyult.
   Viszont szegény Lajos úr tolószékbe került. Két hónapja kapott agyvérzést, 
féloldala megbénult, úgy mondják. A szomszéd szekrényben öltözött a Lukácsban, 
vagy harminc éve. Csodálatos humora volt, talán írtam is róla már, tüzér vagy 
hadtápos katonatiszt volt, aktív korában. Igazi profi volt, hat órás, nem olyan 
elkényeztetett úrifiú mint én, hét óra ötkor. Ő öltözött, amikor én vetkőztem. 
Állítólag gyakran jött már becsípve, nem vettem észre rajta soha. Szerette a 
szépnemet. 
     Kata kitalálta, Zsófi megtanulhatna tőlem állatokat fényképezni. Az ötlet 
kiváló, sajnos én tudom, hogy az állatfotó, különösen ha kis termetűről van szó, 
igen nagy apparátust és rengeteg időt, iszonyú türelmet igényel. Katát 
ellenvéleményem nem csüggesztette el, hozzá van szokva. Így aztán ritka 
szerencsével, kéz alatt vettem egy makrofotó előtétet a gépemhez, 3000-ért. Majd 
egy hét múlva le, Győrbe, a művésztelepre. Úgyhogy Miklós már kezd egész jól 
makrofotózni. Csendéleteket gémkapcsokkal, meg hangyákat. A gép  
lencse-előtéttel és objektívvel igen attraktív, vagy ötven centi hosszú, csak 
nagy állvánnyal használható, ez igen tetszik neki.
 
         Most lentről fölhallatszik, Miki és barátja vitatkoznak, már ágyban, 
tíz óra elmúlt. Az IBM és IBM kompatibilis számítógép-programokról veszekednek, 
meglehetősen tájékozottak. Miklós augusztusban lesz 12. Talán kényelmesebb is 
nekem, de ösztönös udvariasságból is meglehetősen felnőttként kezelem. Mígnem 
erre tegnapelőtt kaptam egy kemény pofont, figyelmeztetést. Régi-régi vágyát 
anyja teljesítette, nem is értettem vele teljesen egyet egyébként, megvehetett 
egy nagyon értékes, 5000 forintos karórát magának, felét összegyűjtötte, felét 
fizettük, születésnapjára. Vízhatlan, aminek az a fő értelme, hogy ezt végre nem 
fogja elveszíteni, mint eddig mindent, még fürdéshez se kell levennie, 
tornaórára se. Vekker is van rajta, ezt is használná, keltheti magát. Mutatja a 
szobahőmérsékletet, a mai átlaghőmérsékletet Japánban, a chilei és Tel-Avivi 
időt, stopper, minden, ami elképzelhető. És tegnapelőtt a Balatonon, én pár 
percre beljebb úsztam, ő ehhez lusta volt. Közben játszani kezdett, az órát 
dobálta a vízbe, s bukott le utána úszószemüvegben. A harmadiknál nem találta 
meg. Még negyed órát kerestük, mellig érő vízben. Könnyes volt a szeme. Nem 
tudtam hirtelenjében, nevessek-e, sajnáljam, vagy szidni a feladatom, így aztán 
az utóbbi kettő, mérsékletesen. Most ennek kapcsán úgy gondolom, a kompjuter 
kezelésében is túl szabad kezet adtam neki. És hogy Katának van igaza, mikor 
időnként keményen fogja, vagy keményen leszidja. Még jó, hogy ő vállalja ezt a 
munkát. Biztosan benne van mindebben, hogy nincs apaképem. Az apa szó nem jelent 
semmit számomra.
                                                                                 
                      
         Pénzt egyébként  félretett zsebpénzén kívül  olvasással szerzi, Kata 
dotálja, azt hiszem 120 forint egy könyv.
 
másnap, szerda reggel, padlásszobám, a család, beleértve a vendég, még alszik.
 
Kim Ir Szen meghalt, magával vitte csókomat, 1953 június Béke Világtanács 
Találkozó Balatonlelle, virágcsokrot adtam át, szép kis szőke úttörő lehettem. 
84-ben meg ott jártam nyári rezidenciájánál, a hegyekben, láttam államfői 
ajándékaiból összehordott múzeumát, ötemeletes erőd, ablakok nélkül, őrséggel, 
igaz, fehér kesztyűben. Azidő tájt ez volt Korea egyetlen iparművészeti múzeuma, 
De Gaulle ajándékozta óriás füstszín-üveg íróasztal, Nikon fényképezőgépet is 
lehetett itt látni. Igaz, az utóbbit a második, kisebb épületben, ahol 
előrelátóan fia ajándékait gyűjtötték, szegényke csak most kerül uralomra, 
korosodván, Kim Jong Il. Én már akkor tudtam a nevét. A főváros, és az ország 
útjain is, amerre jártunk, sárga csíkokkal középen hosszában egy méteres sáv 
volt elválasztva, ott csak az államfői család kocsijai járhattak. Nevettünk, 
hogy Jong Il legfeljebb önmagával szembetalálkozva karambolozhat. Ötszázas, 
páncélozott Mercedesszel járt, csoportunkból néhányan látták az autót. Gondolom, 
most nem lesz hosszú országlása.
 
    Mifelénk is baj. Szepi kutya hiányolta a reggelijét, s a nyitott ajtón 
ellógott egy reggel. Máskor is megtette ezt, száját nyalogatva szokott 
hazaérkezni.  Az a fél óra az ő titka volt. Hanem most nem jött. Zsófi aznap 
délelőttös volt, a Regnum szervezésében újságot árul a Flórián téren egy 
bódéban. Reggel fél ötkor kéne ott lennie, ebből kissé bajok származnak, mert 
részben nem ébred a vekkerre, részben a teherautó hajnalban nem vár rá az 
árúval. Na, a kutya nem jött délre és nem jött meg estére sem. Akkorra már 
komolyra fordult a dolog. És nem volt mit tenni. Illetve annyit, hogy 
megszövegeztünk egy falragaszt, amit sokszorosíttatott, s a környék fáira, 
különös tekintettel a sétáltató helyek környéke. Együttérző telefonokat kaptunk. 
Negyedik napon Kata hozott egy hírt, a liftből. Hogy állítólag a Calypso rádió 
bemondott spánielszerű elveszett kutyát. Akkorától forró volt a telefonom. A 
Calypso nem tudott róla, de ez sem volt olyan egyszerű, az illetékes Micike még 
nem jött be. Akkor találomra a Danubius, ők csakugyan megadtak egy 
telefonszámot. Egy mosolygós asszony vette föl, a személyleirás egyezett, ők már 
biztosak voltak benne. Igen, megvan, megoperáltatták, ugyanis minden!  talált 
kutyát először orvoshoz visznek, s Szepi (náluk Bori) fülében toklászt találtak. 
Otthon a kutya negyediknek nem fért el, de hívjuk a lányát a munkahelyén, ö 
tudja annak a tetoválószalonnak a telefonszámát, ahol. E telefonom közepén 
toppant be Zsófi, fiújával és a hozzájuk csapódó Mikicával azonnal rohantak... 
Dolgom volt, estére értem haza, addigra már béke volt, kutyástul. Zsófi 
megköszönte nekem, s magában visszaszívta gyanakvását, hogy én tettem el láb 
alól... Mondtam neki: sajnáltam a kutyát, több szeretetet kaptam tőle, mint 
tőled...
         Ezt este elmondta anyjának döbbenten, amiből kettő derül ki. Hogy még 
mindig és mindennek ellenére bizalmas vele, hála Istennek, s hogy e téren nincs 
önismerete. Élünk.
    Szepit egyébként másnap délben a Blaha Lujza téren találták meg. Oda pedig 
csak átszállással juthatott el, s ez nem teljesen tréfa. A Nagykörutat fölásták, 
csatornázzák, nem jár Pesten a hatos. A 12-es busz pedig, amire első pillanatban 
Zsófi gyanakodott (ugyanis szeretett a kutya öncélúan buszokra fölszállni) - 
környzetkímélési okokból pár éve kivonatott a forgalomból. Csak a budai félkört 
teszi meg. Halvány feltételezéseink maradtak, hogy kerülhetett oda. Zsófi a 
Blahán alvó és dekkoló csövesekre gyanakszik, akik hajnalban kirajzanak 
guberálni, tőlük szökhetett tovább.
 
 
      Más állathírünk is van. Zsófi Békásmegyerről szerzett egy fészkéből 
pottyant seregélyfiókát. Tudtam, nem lesz egyszerű helyzet, de nem tudok 
határozott lenni hobby ügyben,  és olyan nehéz megvonni az etikus határt is. Az 
első órában a madár szemem láttára három perc alatt megevett egy doboz élő 
gilisztát, harminc forintért, és éhesen csipogott tovább. Zsófi vígasztalt, 
tudod, Apu, később mindenevők, ezek azok akik a szőlőt leeszik. Aztán elkezdtünk 
dróthálónak utánajárni. Végül a szomszéd utcai Cégbíróság, korábban Bányászati 
Kutatóintézet karbantartója hozott nekem másnapra egy darabot, rozsdásat, a 
kertjéből, százötvenért. Zsófi utasításai szerint egy csinos másfél! méteres 
ketrec, igaz, csak 50 centi mély, kiakasztva a gangra, az ablak alá. Társként 
bele az egyik papagáj, s a némileg fásult nyula is. Ágnak a valaha veled talált 
szarvasagancs, amit csakugyan megszeretett, pár nap múlva már fehérre szarta.
    Nem is volt olyan rossz az egész, állítólag a szomszédok megszerették a 
látványosságot, s bíztatták is Zsófit. Én, nem ott nevelkedvén, utálom a gangi 
életet, nagyon nem szerettem az új utcabútort, bevallom. A seregély néhány hét 
múltán épp a kutyakeresés zűrös napjaiban, valószínűleg hőgutában elhullott. 
Tekintve, hogy a ketrec nyúlra nem volt tervezve, s takaríthatatlan volt, volt 
ürügyem a ketrecet azonnal szétverni. Előre bejelentettem Zsófinak a dolgot, de 
gyáván, a megfelelő lélektani pillanatot kivárva.  
 
Most reggeli a Kata 13 éve ültette, mára hatalmas diófája alatt. Fehér kerti 
bútorok. Vajasméz, szalámi.
A gyerekeknek fantasztikus délelőtti elfoglaltságot találtunk. Három biciklit 
ripityára szét lehet nem verni, hanem szedni. Az autóban ehhez mindenféle 
alkalmas szerszám megvan. Ketten guggolnak itt mellettem a padláson, izgatottan, 
 csavarhúzóstul.
    Jajj, mit olvastam a napokban az igeliturgiában, nagyon szeretem: 2 Kir. 4, 
hogy Elizeus gyakran betér egy gazdag asszony házába, ahol mindig kapott 
kenyeret... 
edér
           ilyennek képzelem az idális nyaralócellát, Bernáth Aurél öregkori kis 
faházát is, a kertjükben, ahogy leírja, ablakával a Balatonra. Ott írta 
emlékezéseinek egy részét. Mint a     És monda az asszony a férjének: Imé, úgy 
veszem észre, hogy az az Isten embere, a ki szüntelen erre jár által, szent 
ember; csináljunk, kérlek, egy kicsiny felházat, és tegyünk abba néki egy ágyat, 
asztalt, széket és gyertyatartót, hogy mikor hozzánk jön, hadd térjen oda..
           ilyennek képzelem az idális nyaralócellát, Bernáth Aurél öregkori kis 
faházát is, a kertjükben, ahogy leírja, ablakával a Balatonra. Ott írta 
emlékezéseinek egy részét. Mint a .Camus novella festője: alapdilemma, mennyire 
együtt és mennyire egyedül...
 
    Izgalom a székem körül. A gyerekek a szőnyegpadlón hasalva vitatják, mi 
legyen a sorsa az imént fogott kölyökegérnek. Rájuk bíztam, döntsenek. 
Szempontjaik: a háziegér nem védett. A kisegér még nem gonosz. Folytonosan 
rágnia kell, a fogai miatt. Ha a szomszédba dobjuk, ott tesz kárt. - Nem hiszem, 
hogy lenne lelkierejük megölni. Majd meglátjuk.
    Most vitatják a jéghalál, a fulladásos-, és a bárdhalál közti különbségeket. 
Beszélik, keresztre is lehetne feszíteni, persze fejjel lefelé. "És a 
gerinckiszedést hogy is kell?" Most bíróságot alakítottak, 27 egérben állapítják 
meg a váltságdíját. Közben: "ne pöcköld, szegényt!" "Apu, fullasszuk bele ebbe 
az üvegbe?" Mondom, sajnos az szenvedésessel jár. Öljük meg egyáltalán? 
Kegyetlenül rájuk hárítok mindenféle döntést. "De vért nem akarok látni" 
"Mégiscsak a megfulladás lenne az igazi" "És nekünk se kell sokáig nézni, amíg 
szenved" "És ha egércsapdát tennénk be neki, evvel esélyt is adnánk neki"-ez 
Miki bölcs ötlete, amivel a közvetlen gyilkolászást sikerülne elkerülniük. Most 
sajtot keresnek a csapdához. "Te nem undorodsz az olyan vértől, amikor meg is 
hal valaki?" Most meredten nézik a csapda körül rágcsálót. A rugó nem kattan. 
Türelmetlenül ütögetik az üveget, történjen már valami. "Jaj, Pépör (ez én 
vagyok) mit csináljunk?" "Szép lassan fölöntjük vízzel?!" "Maguk döntsenek, én 
elmondtam szempontjaimat." "A stratégia jó volt, csak nem az egéren csattant a 
fogó! Szegény egér, mit sem sejtve rágcsál, miközben öt perc múlva, jujj! 
Valószínűleg eltörte a fogó az egyik lábát, ezt nem akartam! Bár akkor nem 
eszegetne. Próbáljuk még egyszer. Azt akarom, hogy a testét kettévágja, most 
például csak az orra van benne!" Végre kattan a fogó, a feje benne. "Él? Még 
mozog! Rázzuk meg az üveget! Öntsük föl vizzel, akkor hamarabb vége! Emeld ki a 
fogóval együtt! Fujj, te ezt megfogod? Most meg lehet nézni a fogait! Hova lehet 
rakni egy ilyen egeret? Temessük el? Klórmeszet is lehetne rá tenni! Jé, mennyi 
tetű van rajta! Megnézzük nagyítóval? Ez már egy szabályos hulla."
    Eltelt a délelőtt. A rádióban delet harangoznak. Kata lent krumplit hámoz. A 
gyerekek leszaladnak beszámolni.
 
Lehet, hogy ti közben Pestet megjártátok,
sziasztok:
 
 
 
kezd: 1994.8.3.       J-24                        C.4276
 
J.!
 
Ketten horgásznak egymás mellett. délután az egyik keresztbeteszi a lábát. mire 
a másik megszólal : most szambázunk, vagy horgászunk?!
 
Férfi panaszkodik: tudod mennyire imádtam a feleségem, reggel ágyba vittem  a 
kávéját, lestem a kívánságait, tejbe-vajba fürösztöttem, s most mégis, mégis!... 
elhagytam egy másik asszonyért!
 
Mi az, piros, és hóban ugrál? Tökönrúgott télapó.
 
Pici, piros, és a sarokban áll. Eper büntetésben.
 
Ezt viszont most, misén hallottam, mellettem egy kislány a Szt. Antal szoborra:
Nézd, anyu, ott ül a Kisjézuska a Nagyjézuska könyvén!
Majd később: 
Anyu, és hol a Jézuska, a helyén, a dobozban?
 
Ez pár éve. A Műcsarnok kamaratermében, Karácsony Gábor szerzői estje, meséli: 
...és 81-ben, amikor Lengyelországban a komcsik azt a vértelen hatalomátvételt 
csinálták, a Szolidaritást illegalitásba kényszerítették, Varsóban a katonák a 
telefonkábeleket baltával vágták el, a hírt hallva úgy éreztem, tennem kell 
valamit. Elkezdtem kínaiul tanulni. (Azóta megjelent fordításában a Lao Ce: 
Tao-ja.)
Nem zseniális?!  Az értelmiségi, az értelem teljes győzedelmessége. Követendő. 
Halvány, és gyenge mása, amikor Kata felhalmozó-, tartalékoló szenvedélyét 
csendben a magam tárgyai továbbirtásával, gyomlálásával tettem rendbe magamban. 
Szebb lenne őt elfogadni.  Csakhogy belső energiakészleteimet ilyen gesztusokkal 
szoktam feltölteni.
 
Erről jut eszembe. Nem tudom, odáig átszivárognak-e az erdélyi hírek?!
Hallom, tegnap mégis elkezdett Funár polgármester úr Kolozsvár főterén 
régészetet ásatni. A magyar demokratikus szervezetek már nem tüntetnek, mert 
ígéretet kaptak, hogy a Mátyás szoborhoz mégsem nyúlnak, s a kutatás 
befejezésével a főteret eredeti állapotba hozzák. Tegnap én is elkezdtem egy 
ásatást. itt, Kékkúton ugyanis betelt a budink, ezen nincs mit vitatkozni, ez 
ténykérdés. Két napja ások egy kutatóárkot, közvetlen mögötte, jó mélyet. Ha a 
szarra is vonatkozik a gravitáció, illetve a hidrodinamika, a válaszfal (föld) 
elbontása után az ANYAG át fog zúdulni új helyére. Paralell restaurálom az ülőke 
építményét.
 
1994. aug.5. péntek. 
A művelet kész. Számolni lehet a pottyanás másodperceit a puffanásig. Újabb 13 
év, remélem. Az időpont onnét, hogy az ülőkét készültekor szabályosan 
szignáltam. Furcsa ízlésem volt. Homlokzata világoskék. Gyorsvonaton hoztam le, 
becsomagolva. Egy hokedli volt a váz. 
 
Déry: Ítélet nincs-et olvasom, ki tudja hányadszor. Ne küldjem el neked? Ahogy 
sorra veszi halott barátait: Füst, József Attila, aztán a nyilasterror, a 
kártyázás évei, Aranka szerelme. Itt is egy fejezet az öregedésről, és 
valamicske eszmefuttatás a halálról, ez aztán majd a Kedves Boóperben teljesedik 
ki gyönyörűségesen. Érdekes, ez a könyv nekem most kicsit "túl van fogalmazva".
Visszatérő ügy, annyi mindent az öregedés tükrében mérek mostanában. Napi munka, 
hogy ne csússzam a rezignációba, melodrámába.
 
Idei lelkigyakorlat Kaposvár mellett, Tücsök vadonat kolostorában. Tamás atya 
tartja, és tegnap tudtam meg, hogy Anzelm is eljön "hallgató vendégként". Idáig 
bizonytalan volt, többször megerősített hívásom ellenére is. Ha sikerülne ezt a 
három kiváló szerzetest összehozni!  Valamint Erzsébet és Fioretti kapcsolata 
mélyül, remélem. Talán egy előadást el is vállal. Fontos lesz (lenne) néhány 
magánbeszélgetés.
 
1994. aug. 12. péntek
 
Máig tartott ez a vagy másfél hónapos ájult kánikula. Remélem. Éjjel kopogott a 
zápor a bádogtetőn, a fejem fölött három méterrel, a padláson. Semmit nem 
lehetett csinálni, gondolkodni se. Aki szeret, annak napozni, nyaralni. Pestről 
lehozott apró- cseprő teendőim elfogyván, már unatkoztam. Fejem elbódult a sok 
olvasástól. "Három hattyú" Three Swanns / Jung; egy kínai család élete kb. 
1930-tól, s aztán, a maóizmus fasizmusában. Irtóztató.
Tegnap váratlanul L. Andris, új, Anzelmtől rátestált közösségével látogatóban, 
egy piros Zsigulival. Bejelentette, ősztől nem járnak Ágival hozzánk, 
elkötelezik magukat a Ferences Világi Rend mellett. Nagyszerű. Kata búsul, hogy 
két ilyen jó fej elmegy, és hogy ha választási helyzet van, mindenki minket hagy 
el. Mondom, azért mert a többiek jobbak nálunk. Tréfán túl, az én nem túl 
életörömös alkatom nyilván teher, nyilván átszivárog.
 
Mikica elkótyavetyélt csodaórája ügyében valószínűleg győzött az élet, ami 
gyakran életebb, mint az elveim. Anyám fölvetette, fizetné az óra újbóli 
megvásárlásának a felét, (tehát szeretné az ügyet ilyenformán befejeződni látni) 
"ha ugyan az egészet nem helytelenítem pedagógiai megfontolásokból". Mikicának 
annó épp eléggé megmagyaráztam, hogy tanulságképpen nem akarnám elveszett 
ajándékát pótolni. És ő elég okos fiú. Megkérdeztem, most mit tenne helyemben. 
Úgy tűnik, megvesszük mégegyszer.
Olvasom egy cikkben Rózsa Gyulától a Mozgó Világban (küldik nekem, részben 
barátság okán, részben a címlap az én tervem) a következő eszmefuttatást. Hogy 
Martyn Ferenc festő életműve egyenesen múzeumba került.
"A példa köztudottan nem egyszeri. Magyar klasszikus, esetleg halála után is 
hosszan mellőzött magyar klasszikus életében és utóéltében már-már ez a 
szabályos. A műalkotás így kerül le a normális polgári pályájáról. A műterem- 
műkereskedelem- magántulajdon- közgyűtjtemény természetes útvonalát átmetszik, 
az új nyomvonal kényszerűen kiiktatja a hazai műkereskedelem állomásait, és 
automatikusan elkerüli a nemzetközi piac stációit."
 Ugyanis nem vásárolták, s így otthon tárolta. Majd egy gesztussal Pécsre 
hagyományozta, (nyilván egy múzeumépület fejében). S hogy ilyenformán nem is 
került bele a köztudatba. Vagy tíz éve olvastam hasonlót Nagy Baloghról, akit 
nagyon szeretek. Elgondolkoztató. Jé, egy pók mászik a kompjuter oldalán. 
Szóval, hogy mivel itt nincs egy alkalmas befogadó, jómódú polgári réteg, stb.
Hogy vonatkozik ez rám? Képeim döntő része (ajándékként) került magántulajdonba. 
Halálom után merik majd ezeket továbbadni, eladni, ha úgy adódik. Azt hiszem, 
jól állapítottam meg a múzeumba kerülő műveim arányát, nem túl sok. És ami ott 
van, egyébként, az is megfelelően "reprezentál".  Akkor ezen nincs mit 
változtatni, igaz, nem is tudnék, legfeljebb további képeimnél. Otthon alig van.
 
Ja igen. A cikkidézet előző két sora:
...műveit odaajándékozta, Martyn kép  tehát ma gyakoratilag alig van 
magángyűjtőnél és egyáltalán nincs a magyar műkereskedelemben sem...
...az én helyzetem jobb, mert magánkézben van, bőven, műkereskedelembe pedig 
várhatóan néhány évtized multán majd kerül. A kérdés annyi, akarnék-e, illetve a 
feltételeim mellett tudnék-e a magyar műkereskedelembe képet vízre bocsájtani? 
Ha elfogadnák feltételemet, hogy csak személyi igazolvánnyal, (belföldi, és 
címét is megadja,) akkor helyes lenne elkezdeni talán.
A szétajándékozás által spontán megoldottam magam megismertetését, amennyie 
rajtam múlik, úgy tűnik, a műkereskedelemből kimaradtságom ellenére is.  Na, 
végre kibogoztam, mi is izgatott ebből tulajdonképpen.
Ez az őszi főiskolai tanítás már kevésbé nyomaszt, mint a nyár elején. 
Kompjuterbe írtam mindig, ha valami ötletem adódott, meg beszélgettem már 
többekkel, minek kell még előtte utána néztem, miről beszélek a bemutatkozáskor, 
tanterv.
 
Ki lát bele a másik emberbe? Megvallom, mindig úgy tartottam, hogy mindenki 
hülye, felőlem nézve, egyszerűen. Ezt csak néhány éve fogalmaztam át gyökeresen, 
hogy ugyanis mindenkinek más a fontossági sorrendje, s méghozzá ez az egyik 
legbelső köre az embereknek.  Zsófinak komoly problémája volt, hogy kerül 
hajnali fél ötre munkahelyére, a Flórián téri ujságospavilonba. Mondom neki, 
megérdeklődöm a hajnali buszjáratok menetrendjét. Azt mondja, avval nem utazik, 
mert azon mindenféle részegek is vannak, a múltkor látta. Mondom, akkor 
bicikivel. Avval azért nem megy, mert gépe fél kormányáról leesett a műanyag 
fogantyú, hogy néz az ki, ő olyanra nem ül fel.
 
Más.
Olvasom a napokban Iz. 26. 12.
Urunk te adod nekünk a békét,
Mert a te műved mindaz, ami velünk történt.
Hogy is van ez? Mindig újra rendbe kell tennem magamban, persze az egész hit 
egyik alapkérdése. A közösségnek és magamnak is úgy szoktam megmagyarázni, hogy 
a szemközti játékos üt neked egy labdát, ami gonosz, baj, bűn, s mire a háló 
innenső felére, hozzád ér, addigra az már Isten ajándéka. Nem könnyű tétel.
 
Találtam a bádogtető alatt egy darázs (vadméh?) fészket. Éppen a  nyers 
deszkákból tákolt nagy asztalom fölött - ha emlékszel még- ahol írok, olvasok, 
élek, amíg a délelőtti meleg el nem űz. Szóval zümmögnek, derekasan, a fejem 
körül. Persze VALAKIK hibásak, lejöttünkkor a tetőablak nyitva felejtve 
találtatott. Na, kezdek világoskék pizsamakabátommal csapkodni, valahányszor 
fölbukkan egy. Aztán kapanyélre drótozva régi Népszabadság, meggyújtva, 
füstölés. Fészek perzselődve a földre potyog. Jönnek. Eltömöm a réseket. Még 
mindig. Akkor a nyílások környékét BOGÁNCS fantázianevű kutyarovarirtóspray-jel. 
(Így írják?) 
ÉS MOST CSEND VAN!
 
A fontossági sorrend. Rejtély. Kata portalanítja kékkúti bútorainkat, most. 
Mindenféle cirádák. Három hete vagyunk itt, most került rá sor, eddig értem. De 
három nap múlva hazautazunk!
Most megkért, segítenék kivinni a tavaly kapott, bumfordi, rondán festett 
parasztsublótot az átriumba. Hogy ebéd után, alvásidőmben, lemarná marószerrel 
naturra. Ugyanis valószínűleg hazaszállítjuk tetőcsomagtartón Pestre, Zsófi 
szeretné szobájába, hogy ez neki jobb. A 18. szülnapjára kapott bájos, 
szecessziós üvegezett szekrényke helyére. Önálló.
Ennek kapcsán tudatom még, hogy az aprócska, s az évek folyamán három méteresre 
nőtt  örökzöldünket az átriumi fal mellett (most kaszáltam ott) az idei tél 
ledöntötte, szegényt. Tavaly nyáron még mellette-alatta ástam a vízóraakna 
helyét. Talán jövőre utcai kút, s valamikor? a házakba is engedélyezik majd 
bevezetni. A csöveket viszont egyidejűleg lefektették, ésszerűen. Ezért az akna, 
előre.
 
 
1994. 8.13.szombat
A Budapesti Főpolgármesterhelyettesi Hivatalban a főnök személyi titkárnője 
megkérdezte tőlem: -ugye, Dezső, már mos lábat?!  merthogy a napokban olvasta a 
C. naplóban: "Fölmerül a kérdés, miért nem mosok én rendszeresen lábat."
 
Miklós (korábban Mikica) hazaérkezvén a Regnum táborból, néhány új meghatározást 
hozott haza (ugyanarra a fogalomra):
alfarhang
hátvágánygáz
segglehellet
popószó
orrontógyomorrotty
tökömmögöttrötyögött
űrgyűrüfütty
lukszusz
 
Miklós egy mellékmondatából kiderült, hogy ő természetszerűleg mintegy 5000 
forint értékű karácsonyi ajándékra számít. Az ünnep teljes félrecsúszása, amiről 
ő tehet a legkevésbé. Mi is örököltük. Mit lehetne tenni. Úgysem megy, de azért: 
A nagy ajándékozást legalább le kéne választani a Jézus érkezésétől, ha már 
mindenképpen. December elején nagy, közös, családi könyvvásárlás.  
Meglepetésként pedig valami aprót egymásnak, Szentestén. 
Kata azt mondja, kell a csoda. Persze, igaza van. 
Dohogásom mögött részben sérültségem ajándékügyben, részben egy zseniális  
parasztasszony az Őrségből: a búcsúból értékes repróalbumot vitt  kisfiának, 
vásárfiának. 
 
A napokban kompjuterbe írt opuszjegyzékem tipográfiáját bizgeráltam, 
javítgattam, szobába húzódva a nyári hőség elől, fölmerült jogos gyanúm: 
onanizálok. Majdnem igaz. Öncélú játék. Ha Mikicával társasjátékoznék, az 
rendben van, az szolgálat. S miért nem szeretem azt? Csak mert itt - egyedül? 
Nem. Itt mintha egy őserdőben vágnék ösvényt, folytonos meglepetések, új 
helyzetek, s a szabályok percenként módosulnak...  alkotás. 
Valami ilyet kéne Mikivel, együtt... bicikliszerelés, polcépítés?
 
 
Nem ide tartozik, de nem volt ezen a nyáron egy békés - ernyedt, elégedett órám. 
Valami fekete nyugtalanság, végig. Ami van, távoli, kevés, híg. 
Nyafogás, persze. Erre való a nyár. Túlfáradtam.
 
Napokban családilag Tapolcán, autóval. Vettünk másfél kiló mócsingos húst, Kata 
hiába protestált a hentesnél; egy sarlót, egy horolókapát, bicikligumi belsőt, 
cipőfűzőt, Mikinek hatodik osztályos füzetcsomagot, szőlőt, dinnyét és 
őszibarackot. A piacon mindezek közepette csináltattam egy lakáskulcs másolatot, 
megkérve a mestert, csapná le a kerek fej két oldalát. Ugyanis a szintén 
nyakamban hordott slusszkulcsomról a Máriaérmecskét át akarnám rá költöztetni, 
szigetelőszalaggal. 
 
Kata sajnos az imént meggondolatlanul elárulta, hogy visszatért a kánikula. 
Pedig úgy örültem. Most lent tököt főz. Mindjárt ebéd. Az ágyam fölé a falra 
húsz centis betűkkel ezt mázolatm:
 A SZERETET MINDÍG SAJÁT AKARATUNK FELADÁSA.
 
aug.15 Nagyboldogasszony, búcsúeste Kékkúton. Csomagolunk, szokásos idegeskedés, 
holnap Kaposszentbenedekre, lelkigyakorlat, találkozás Tamással, Tücsökkel.
Zárom. ölel:
 
 
1994.8.18. Kaposszentbenedek       J-25                             C.4327
 
Szia J!
Miklós a napokban elmesélte aggódását anyjának, hogy lesz-e olyan jó szülő, mint 
mi. Merthogy mi annyi mindenben segítséget tudunk neki adni tanácsadással.
 
Tamás atyáról és a lelkigyakorlatról kéne neked írni, de most erre egyszerűen 
nincs idő. Reggel héttől villanyoltásig közösen zajlik az élet. 
Ebédlőben hallottak:
1. "Kalapáccsal a kézben minden szögnek látszik".
2.  Munkavezetői bíztató rigmus Izbég faluból, azt hiszem, a század elejéről :
 
  gyerünk gyerünk
  most ettünk mindjárt eszünk
  ország a nap tenger az éjszaka
  gyerünk gyerünk
 
gyönyörű, nem?!
 
szeptember 1.  műterem, immár itthon
Kaposszentbendeket kéne összefoglalni, de nincs kedvem, nem mennek nekem ezek a 
lelkigyakorlatok, unom és fárasztó is. Erzsébet kolostora vagy 15 személyre, 
kész, a padlástér még nincs beépítve,- csak a már kész tetőablakok szúrják át a 
tetőt, ha megépíti, ott még egyszer ennyi hely lesz.  A falak, padló és 
mennyezet is sárga fából. Kétszáz év múlva szebb színű lesz.  Az üres cellákba 
érkezésünk előtt Tücsök behordott egy-egy laticelltömböt. Egyedül.  Aztán mi 
kissé belaktuk (neki) a házat. Valamint az asztalos maradékokkal teli templomát 
kipucoltuk, fölállítottunk egy hatalmas, útszéli fakeresztet, pontosabban 
feszületet, gyönyörű korpusszal, s egy terítővel takart asztalkán Tamás 
bemutatta a kolostor első miséjét. Tizenöten ültünk félkaréjban a tér közepén, 
tizenöt féle széken.
 
Tamásnak kérésére előre megküldtem elképzeléseimet. Valamint javasoltam, 20 
perces előadásokat tartson, s utána közösen megbeszélés. Napi 45 órát tanított. 
 
Most valami finom, alig-érintést érzek a bokámnál. Zsófi volt osztálytársaival 
egy bő hétre Görögországba távozott, állatait rám hagyta, ezek menüit írásban 
is, bölcsen. Nomármost van egy méteres kannyula, ami épp akkora, mint az 
üvegakvárium körötte. Nem bírtam ki, befogadtam a műterembe. Hanyatt-homlok 
rohant az ágy alá. Estére már hívásra bejött. S most tanítom, mutassa meg, 
melyik testrészét szereti vakartatni. Minden rendben is van,  ötödik napja 
ágyban, arcüreggel kombinált influenza, a nyuszi a vállamon üldögélésbe szokott. 
Csakhogy úgy tűnik, csak pokrócra szeret üríteni. A kis kemény gömbökkel nem is 
lenne baj, de férfiasan nagyokat vizel. Tehát most meg kell megtanítanom, hogy 
1. én szeretem őt, deellenben
2. az ágyra nem mehet.
Csak hát nehézkes a felfogása. Székben, kompjuter mellett lábadozom.  Ül az 
ágyamon. Erre hozzávágom rendre a Százegy elbeszélés első, második, majd 
harmadik kötetét (a sorrend nem biztos) közben persze kedveskedően beszélek 
hozzá, nehogy azonosítson a könyvekkel. Kétszer félreugrik, s csak a harmadiknál 
hagyja el az ágyat. Most e célra zsolozsmás könyvem, bugyigumival átfogva, egy 
üres konzervdoboz és egy három méteres acél mérőszalag van a szoba különböző 
pontjaira kikészítve. 
A lábam melletti elsurranás most azt jelezte, rég vakartam meg már. Pótolom. 
 
Szóval Tamás atya. Védekeztem az elalvás ellen. Előrelátóan vittem 7 méter 
hoszabbítózsinórt, s így ha a templomtér közepén tanított is: kompjuterrel 
jegyzeteltem. Nem küldöm el neked, az ő vitalitása tette élővé, a tétel nem új. 
Az átok és az áldás. Most félbehagyom. Megjött a család. Úgy értem, 
Olaszországból. Influenzából kifolyólag ebből végül sikerült kimaradnom.
 
Hoztak nekem egy nyeles szemétlapátot. Sok nálam a fűrészpor. A lapát sárga, 
fehér műanyag szárral. Miklós rögtön hozzáfűzte, nem ajándékozhatom tovább. Most 
Szepi fölkönyökölt a térdemre. Jobb kézzel pötyögtetek, s a klaviatúra fölött a 
ballal átnyúlva, fülét morzsolom. Egyértelműn féltékeny a nyúlra. Az meg közben 
lábszőrzetemet találta meg, rágni. Alkonyodik. Lassan újra hozzászokom a 
műtermemhez. Ezen a nyáron nem mosolyogtam. Okosabban kéne megszervezni, 
nagyobblélegzetű munkákkal. 
 
A nyuszi a gyúródeszkát találta meg végleges WC-nek, amit Zsófi (nyári 
félbemaradt agyagozása óta) szerszámosasztalom alatt tárol. Én boldog voltam, 
hogy kezdi nálam életét jól berendezni. A gyúródeszka másik oldalára most Kata, 
megjövetelekor, hívta fel figyelmemet. A kádnál súrolja.
 
 Lábadozásom jele a tegnap este megírt hat levél.
1./ Erzsébet kért egy faanyagú oltártervet. Októberben avatják.
2./ A Wisconsin egyetemről megkerestek, hogy ugye sok nehézségem van a Holocaust 
ábrázolásával festészetemben. 
3./ aztán egy meghitt pár sorban megköszöntem Zsófi volt osztályfőnökének a négy 
évet.  Zsófi 13 ponttal (55 a minimum) átment a matek pótvizsgán. Jöhet a 
pótérettségi. Tegnap éjjel telefonált Tessaloniki mellől, hogy ma tudta meg, 
holnap van Angyalföldön a vizsgára jelentkezés határideje. Intézkedjek. Sikerült 
telefonokkal.
4./ Egy költőnőnek válasz Németországba. 
5./ Esterházy Péterrel pedig egy hülyéskedő levélfordulóban vagyok. A nyáron 
Győrben, utcán találtam egy levelet, nyilván hagyaték, mert 1980-ból USA-ból 
Sopronba. Érdemes lenne neked megmutatni. Döbbenetes. Gépbe átírtam, elküldtem 
Péternek, most ennek kapcsán írt.
 
 
Győrben utcán fölvett, talált levél, lemásolom. V.D. 1994.8.9.
1980 I. 5.
 
Kedves Bözsi!
Leveledet meg aszt a gyönyörü szép rozsafüzért megkaptam amit nagyon de nagyon 
köszönök deminek kölcségeskedel Bözsi drága asz én részemre amikor olyan kevés a 
nyugdijad nekünk itten hála a jo Istennek joban futja mindenre beosztva. A 
leveledet már megkaptam karácsony elöt de idáig aszért nemirtam mert itten olyan 
nagy a forgalom az ünepek körül, hogy nem is lehet köszelröl se kivárni amig 
ideér. Mariska lányomék már deczember közepén el mentek Florhidába nyaralni és 
Karácsony napján fehivot telefonon hogy miért nem irok neki mert ömár kétcerirt 
és még mámavan január 5dike és még masekaptam meg a levelét mitölünk nincs mesze 
-autoval két nap odalehet érni. Hogy teltek az ünnepek remélem hogy jol? 
Minálunk sok volta vendég és akik meszevoltak mindanyan felhivtak bennünk 
telefonon már az unokák meg a rokonok. Még idáig az egéségünk elég jo 
mindkettönknek demár eben a korba mindig lehet várni hogy a jo Isten elhoza a 
végnapot vagy a betegséget eben a korba már mindennap ajándék az embernek. 
Velemből irták hogy a Kocsár Joska meghalt deczember 11 dikén szívrohamba 
remélem azt ismerted 69 éves volt. Az Ágoston Mariskáék elvoltak haza Velembe és 
azt mondja hogy a Rozsikánk is nagyon le van gyengülve -a Jancsink is életben  
van még az 93 éves az nagyon szép idöt megért de ömég mindig ir levelet nekünk 
karácsonyra és nagyon szépen irt hogy a vizontlátásra Svájczba a hegyek köszt jo 
 levegö volt Amerikába a fijánál 1 évig mindig beteg volt az orvos aszt monta 
neki hogy menjen visza mert itten rövidesen meg fog halni Amerikába 
Kedves Bözsi! Azt irod hogy unatkoszol egyedül azt én el hiszem mert én is ugy 
vagyok a Jenő mindig sétál délelőt délután de amikorra megszokott jönni és 
nemjön már ideges vagyok hogy mivan vele mert kettönknek még mindig rozsás az 
életünk most már munkába se kel mennünka nyug-dij akor is megjön minden holnapba 
még ijen jo világunk ugyse volt soha mindig csak a küszdelem odahaza és itten 
meg mindent elölröl keszdeni nem volt könyü. Szeretném ha te is itten volnál 
elbeszégetnénk. A Kendik Mariska az itten volt egy évig a fijánál és ijen jo 
volt el jöt hozzánk elbeszélgetünk a régi szép idökröl de itten csak a 
gyerekeimel tudok beszélni az Agolokat hacsak lehet kikerülöm mert anyira 
mondják és mindent nem értek meg és akor szégyelem magamat. Itten az idöjárás 
még mindig jo hála Isten az olaj ugyis olyan drága és igy nemkel ojan magasra 
tenni a meleget mert központi fütés van az egészházba olajal. Arra kérlek légy 
jokedvü és vidám mert az félegéség. Az egész családnak kivánunk egy igen boldog 
Ujévet és neked is. A gyerekeink is mind jol vannak a Margitunknak 2 fija van 25 
éves az egyik a másik 23 már nősűlni valok de még nem akarnak Mostmár bucsuszom 
Maradunk Szeretettel csokolak Anna és Jenö. Itten küldök 2 dolárt az olvasoért 
remélem megkapod
 
 
6./ festményem reprójával köszöntem meg egy francia festőnő fotóit rólam és 
Mikicáról, Győrből.
    
Ha már itt tartunk, ma egy fontos küldemény indult. Győr Megyei Jogú Városnak 
hivatalosan fölajánlottam a nyolc festőművész kamaraanyagát, ajándékként. 
Kecskeméten az Alapítvány csapata számára, kiderítettem, évekig biztos nem 
fognak (nekünk) kiállítóteret építeni.
Mi volt még? Lábadozásom alatt paplan (pokróc) alól félkönyéken rendeztem és 
printeltem napló szövegeimet, s tegnap leadtam az utolsó két év anyagának 
másolatát a Tudományos Akadémia Kézirattárának, sorolják a többihez. (Ha valaha 
netán elvesztenéd leveleimet...) Kissé pirulok. Eddig hét irattartó doboz. 
Megjegyzem, külön magyarázkodásomra engedtek csak az Akadémia parkolójába 
beállni. Mutatom nagy kék sibakancs-szállító szatyromat, anyagot hozok. Mondom 
az őr kérdésére, nem tudom meddig maradok, -ez nagyon hitelesre sikerült. A 
portás már nagyon kedves volt. Több nyelven beszél. Hosszúnadrág volt rajtam, 
szerencsére, habár hózentrágerrel. A lépcsőn vörösbársony futószőnyeg.
Az átadott egyik lapon végrendelkezem, írott hagyatékomból mi kerüljön az 
Akadémiára, mi a Galéria Adattárába, s mi a családé, feltéve, ha kell nekik. Ez 
is megvan, már csak hajat kéne mosni. Meg sajnos 15 keretet elkészíteni, az 
nehezebb ügy, a faanyagot még utolsó ép napomon vállon hazahordtam.
 
Késő este, még aznap.
Fordulat nyuszifronton. Ökológiai egyensúly, zártlánc. Eltűntek a golyók az 
asztal alól. Szepi megette. Ma telefonáltak, októberben meglesz a szerzői estem 
a Merlin szinházban. Ketten ülünk a szinpadon, egy irodalmár barátom kérdez. 
Rólam. Ez a műfaj megy nekem.
 
Katának hazajövetelére meglepetésként kimostam a szennyes ágyneműket, 
fehérneműket. Érdekes, mindegyik rószaszín lett. Házunkba kapucsengőt szereltek 
a nyáron. Az elmúlt években a kapu alatt már tűrhetetlen szemétkupacok, csövesek 
guberálásának maradványai. Aludtak is a lépcső alatt olykor, Zsófi félt, romló 
közbiztonság stb. Szóval, kulcsos ház lettünk és ez nagyon jó. Most pedig egy 
igazán tehetséges ötlettel a lépcsőre kukakerék vezető sínt fektettek, s az 
egész kukológiát áttelepítették az udvarba. Hozzá akartam járulni 
kultúrálódásunkhoz (háttere, hogy a lakók megvették a lakásukat, tulajdonosok) s 
nyolc reprodukciót, szépen paszpartúzva, kiragasztottam a kapubejárathoz, a 
néhai kukák magasságába. Lehet, hogy ezt is azonnal leszakítják, mint 15 éve a 
liftbe rendszeresen kitett nyomataimat? 
Fekvés. Katának most bevallottam, nem jutott eszembe, hogy a gyúródeszkának van 
egy másik funkciója is. 
 
1994. szept.3.
reggel fél hat,  egy paplan alatt szuszogtok még valahol az Alpokon túl.
Öltözködés közben jutott eszembe, ez volt a bajom István atya amerikai jezsuita 
tanításra épülő gyógyító szemináriumával is:
         nem hiszek az imádkozási technikákban.
Hogy ha engem megtanítanak, eredményesebb lesz imám.
Imám ma: Két fő kérés-területem van:
         -Izaiás: Uram adj nekem hússzívet kőszívem helyett,
         -a derűért.
                      ...A napi dolgokért, jókért és bajokért- hálaadás továbbra 
is otthonos területem.
 
Tegnap telefonáltak, szerencsére mégse kell freskó Pécsre. Elfogyott a pénz. 
Idei nyaram legfőbb nyeresége a győri Tanítóképzőtől 600 forintért kikunyorált 
csodálatos gurulós pénztárosszék. Attól pénztáros, hogy igen magasra lehet 
állítani, és van neki alul egy körbefutó krómozott lábtartója. Sok éve vártam. 
Egy bánatom volt: zöld és fekete műbőr borítása. A napokban varrtam neki 
homokszínű, anyagában mintás, igazi bútorkárpit-burkolatot. Festek, odahúzom. 
Hátralépek megnézni, odarántom. Tökéletes.
 
1994. szept 8.
Tegnap igen megdorgált a Lukács úszómestere, kérdésére bevallottam, még mindig a 
műtermet festem. Pironkodtam is. Megígérte, hogy segít majd új témát találni. 
Ma reggel fél kilencre várt egy könyvkereskedelmi cég igazgatója, rászántam 
néhány telefont s ezt az utazást, csakugyan eladhatatlan-e a C. naplóm, mármint 
az az ezervalamennyi kötet, ami a kiadó raktárában hever. Megmagyarázták, hogy 
csakugyan. Még átküldtek a Könyvtárellátóba, ott kiderült- büszkék is rá- 100 
példányt tavaly átvettek, s továbbították is. Evvel elment a délelőttöm, nem 
sajnálom, nagyon egzotikus volt ez a reggeli séta, gyalog a Blaha Lujza tértől, 
az Almássy téren át a Vörösmarty utcába, onnét keresztül a Terézvároson; 
Izabella utca, Élmunkás téri híd, ami ma újra Ferdinánd, majd a Lehel tér, a 
Váci út eleje. Minden mellékutcában lüktet az élet, pinceüzletek, irodák, 
frissen mázolt portálok...
 
Nyusziügy lezárva. Kata köhög, s ez fölidézte benne az allergia rémét, amitől a 
gyerekeket is óvja. Azonnali nagy veszekedés Zsófival, aki nyulánál nemigen lát 
messzibbre, hirtelenjében nyuszija ledobását tanácsolta nekünk a hatodik 
emeletről az udvarra. Itt jött az én munkám. Este kocsiba, kocsiba kalicka, 
kalickába nyuszi. A Rózsdombra került, a néni egy borzot, és két rókát is 
fölnevelt már öt meglévő kutyáján túl. Madarakat is tart. Kertes ház. 
    Harmadik napja nagytakarítás. Kata 1500 könyvét (durván leszámoltam) a 
gangon portalanítjuk. Új könyvespolcot is építettem, hamarjában. Festeni 
kellene. Na, kezdem is, szia.
 
Visszaállt az évközi rend. A közibe tegnap újra hoztam Oltáriszentséget. Kértem 
imát, rosszkedvű vagyok, jó ideje már.
 
1994. szept 18. vasárnap reggel
Tegnap a 3. országos karizmatikus találkozó a Margitszigeten, a Szabadtéri 
Színpadon,- én nem voltam. Szegények jól eláztak, Kata hazajött 11-kor ruhát 
cserélni. Ez alkalomból most éjjel öten aludtak Mikica szobájában, a padlón. 
Kata most építi nekik a reggelit, uszodából jöttömben hoztam még pótkenyeret a 
boltból. Ez már a kapitalizmus előnye, vasárnap boltból friss kenyér. 
Közben volt még egy komoly állattragédiánk. Mikica elhúzódó náthával 
gyerekorvosunknál, aki megnézte a tavalyi allergiavizsgálat leleteit, s oda 
nyilatkozott, hogy szülői felelőtlenség kutyával, egy lakásban. Szegény Zsófi. 
Nem volt könnyű. Talán még most is úgy tervezi, hogy beáll 
telefonoskisasszonynak, s ott keres annyit, hogy kutyástul albérletbe 
költözhessék. Két volt osztálytársával közösen tervezik. Szepi egyenlőre 
boyfrendjénél. Folyamatban, hogy egy kutyabarát fiúhoz kerül véglegesen. Nagy, 
kutya utáni takarítás azóta is foly. Sikerült a pincébe lehordanom néhány 
nagyobb bútorunkat, a múltkor lehordottakból pedig kidobni. Kata hősiesen 
szelektál, a gardrób helység tényleg üres, azon túl, hogy a zongorával van tele. 
Meg üres befőttes üvegekkel.
 
Én húszéves faládámat dobtam ki, amire festés közben hátralépve fenekem szoktam 
letenni. Amikor elalszom rajta, fölborul. Na, de most lett egy csoda gurulós 
székem. Már azon is elaludtam egyszer.
Reggel a zuhany alatt rámköszön egy közgazdász. Mondom neki, de jó, hogy 
fölébresztett, egész belefelejtkeztem magamba. Mondja, igen, nagyon jó, hogy az 
ember itt kikapcsol. Mondom, speciel épp tantervet írok.
 
Tanterv. Harmadéves építészeket fogok heti egy délelőtt alakrajzra tanítani 
abban a teremben, ahol harmadéves voltam harminc éve. Ami munkatervet bemutattam 
a tanszékvezetőnek, az több okból nem működik. Nincs pénz aktmodellre, és nincs 
rajzterem. S szeretné, ha elsősorban teret rajzoltatnék, sokat színnel. 
Hirtelenjében annyi jutott eszembe, hogy dolgozhatnának nálam, a műtermemben, 
kilencen vannak mindössze. Azt mondja, az rettenetesen tetszene nekik, biztosan. 

 
A bemutatkozásomon pár hete gondolkodom, első ötletem sajnos, valószínűleg 
aránytévesztés, helytelen. Legelsőre fölolvastam volna nekik a Fiorettiből egy 
epizódot, avval, hogy először a legfontosabbról beszéljünk, mert a többi 
részletkérdés. A történetet nem kommentáltam volna. Amikor három rablógyilkos 
betér a kolostorba kosztért, s a gvardián elkergeti őket. Hazatérve szent Ferenc 
a gvárdiánt utánuk küldi kenyérrel és borral, s hogy letérdelve kérjen 
bocsánatot tőlük.
 
A fölolvasáson azonban továbbra is gondolkodom. Van egy Lázár Ervin mese a 
hazudós egérről, amit a művészet szerepéről szóló tanulmánynak is lehet 
értelmezni. Talán ezt. Ha festők lennének, előkotornám az Örkény novellát, ami, 
ha jól emlékszem, az Ünnepelt Főfestő jutalom-űrrepülését írja le. Hogy teljesen 
 közömbös marad végig, az esemény utáni sajtóértekezleten sem lehet egy elismerő 
mondatot kiszedni belőle. Közben álmatagon egy narancsot hámozó újságírót néz. S 
ezután kezdődött a művész legérettebb, úgynevezett narancsos korszaka.
 
Ezt már többször próbáltam veled, még írógéppel. Állandóan befűzött papír, s 
írok, mikor hozzájutok és eszembe jut valami. De ez most más. Mindenféle múlt 
heti rossz szókapcsolatokat alakítok át most, menetközben, ez nagyon jó.
 
Na, megnézem, fölébredt-e a család. Szőnyi centenáriumi kiállítás Szentendrén, 
jó lenne. Csak sajnos van egy vasútmodellezési kiállítás is, a Közlekedési 
Múzeumban, én hoztam a hírt.
Mikica fönt van, a másik számítógépen karddal vív saját magával, egyedül indulok 
Szentendrére. Nagyon szeretem azt a várost. És most van is benzinem rá. Na, 
szia.
 
este. 
Sajnos Szőnyi gyenge. Rosszul is volt válogatva, rendezve. Fölmentem a szerb 
templomhoz is, a domb tetejére, szeretem a Várost, a Dunát, a sziget vízrehajló 
lombsorát fölülnézetben. Útközben egy rítuális sajtos lángos. Még a Galériában 
egy Modok Mária kép. Elfáradva, egy szűk mellékutcában, a járdán parkolva a 
kocsi foteljében fél óra, a Makkai Ady tanulmányát tovább. Igazi őszi napsütés, 
éles fények hazafelé. Ebédre itthon. A dombóvári karizmatikus csapat épp 
búcsúzott Katától. Mért nem értem én Rilkét. Zsófi kezében egy Celan kötet.
Mikica bejött a műterembe vinyettát ragasztani füzeteire. Segítség kellett neki, 
ugyanis a feliratokat kompjuterbe írta, de nem tudta szépen szétvágni a 
nyomatokat. Most tanítom sniccerrel vágni. Mindig elcsúszik neki a vonalzó. 
Próbálgatja, közben dudorászik. Most hátrafordul, hogy Pépör, jó lett volna 
minden tantárgyat a hozzá illő betűtípussal föliratozni, nem?! Nyílik a világa. 
   Tegnap eltörtem pár gyenge képemet, s evvel eldőlt, mennyi keretre lesz még 
szükségem. Többet nem is akarok csinálni, nagyon unom ezt a 60 x 60-at, évek óta 
megy. Talán úgy kéne továbblépnem, hogy egyedi méreteket kezdek. Holnap hétfő, 
megcsinálom a hiányzó tíz rámát. Aztán már majd mutatni is lehet az idei 
termést, ha lesz kinek, a Kecskeméten, és a nyárközépen Győrben kezdetteket, ha 
jól számolom és nem dobok ki többet, 37 darab. 
Tényleg, mosogatni szabad vasárnap?!
na, szia:
 
 
1994.10.12-16.      J-26                         C.4346
 
Szia J.; 
 
         az Iparművészeti Főiskola  rajzterméből, a két akt most állt föl. 
Rajztermet nem tudtak biztosítani, valamint modellre nincs pénze a tanszéknek. 
Fejet és aktot akartam volna rajzoltatni, így gyorsan új tantervet kellett 
szerkesztenem. Ma reggel ismét minden elmozdult: TANÍTVÁNYAIM kitalálták és 
bekéredzkedtünk a textil szakosokhoz, terem is van, modell is van.
 
Vagyis itt. A gyerekek fele elképesztően nem tud rajzolni. Majd kiderül, mi a 
teendőm. Valószínű, neológként túllihegem a feladatot, de egyelőre (10 perces 
kroki beállítások a textileseknek, ehhez alkalmazkodnunk kell)  10 percenként 
körbejárok korrigálni. 
 
A hajnali zsolozsmázásnál újabban van egy (hangjáról feltételezem, középkorú) 
nő, aki hangosan, szépen-tagoltan, ámde egy szótagot késve válaszolgat. 
Gondolom, ha hallaná, nem tenné. Tehát nem tudja. Szent Isten, hátha én is?! 
hátha mindenki?! -és ez vonatkozik az egész életre... Legyünk szerények.
Hajnali mise, tovább. Fájdalmas -fájdalmas?- élmény, ahogy Szüts barátom 
szeretett osztályfőnöke, a legendás Töhötöm atya, aki annakidején a katedrán 
erőkézenállást mutatott be nekik, újabban a pármondatos szöveget, ami a 
koncelebrált szertartás szerint rá van osztva, de  folytonosan eltéveszti. 
Úgyhogy most csendben szöveg nélküli helyre tették át. Miklós meséli, a 
ferencességben élenjárt, 40. születésnapjára egy pár sílécet kért, addig az sem 
volt neki. Úgy lett biológiatanár, hogy mikor az államosításkor hirtelen 
tanítaniuk kellett, megvárta, rendtársai milyen szakot választanak, s 
elvállalta, ami megmaradt.
Mise után uszoda. Képzeld, van egy új anyókánk. Mély szemüreg, beesett száj. 
Ráncos és sovány, de az öregség aránytalanságával, kövér hassal. És: pancsol. 
Lubickol. Kézen áll és bukfencezik a mélyvízben. Kiugrik a korlátra. Majd 
hirtelen sprintel egy kicsit. Hetvenöt évesnek gondolom. 
Kata aggódik, hogy túlfárasztom magam reggel. Mondom neki, itt automatikus 
visszacsatolásos teljesítményszabályozórendszer működik. Ha fáradok, lassabban 
úszom.
 
Mikica hétfőn nem ment iskolába, hogy kinőtte a cipőjét. Az ötlet olyan 
zseniális, hogy munkaidőm ellenére, reggel, fél órát kártyáztam vele. Cipő. 10 
éve kapott Péter barátom egy VALÓDI Dachstein bakancsot. Állítólag már akkor 
valami húszezer forint értékű volt. Évekig az egyetemen ebben tanított. Tank, 
luxuskivitelben. Állítólag 15 év után kezd belejönni igazán a cipőségbe. Azóta 
csodálom, ha irigy lennék, irigyelném. Most mondom neki, adnál megint egy 
használt cipődet, kellene, és nincs. Azt mondja, na, Apó, most egy életre 
megoldom a cipő gondodat, és hozza a Dachsteint. Elakadt a lélegzetem. Egy napig 
ebben jártam, de csak a balban, hogy fölmérjem a különbséget. Ma egy próbajárat 
túrát tettem benne. Valószínű, visszaadom.
Ironizált vele nagybátyja, aki Németországból küldte neki, hogy evvel gond 
nélkül elgyalogolhat majd Mathausenig.
Igen, ma délelőtt próbajárat, próbaüzem, szombat, édes, langyos, napsütéses 
reggel. Mikit kísértem volna föl síedzésére, a magam örömére is, szellőzködni 
kicsit. Jövök haza úszásból, még alszik, a jelekből látom, az éjjel hányt. 
Hirtelen ötlettel egyedül, a piros-huszonkettes busszal föl a Normafához, a 
budai hegyek végigpásztázásának öröme, a Hármashatárhegy mögött már a Pilis, 
Pomáz magasságában. A Körszálló, ködben a Rózsadomb. Séta a Mátyás király úton, 
a lombok még zöldek. Odaérek a faóriáshoz, ami alatt egyszer fényképeztelek 
titeket egy Fioretti-kiránduláson-, hatalmas, földből kimosott, szerteágazó 
gyökérfonatok az út fölötti meredélyen. Kis emberke jön szembe, hároméves talán. 
Kérdezi apját: nadon nehézs kiásni?!  Mit akarhatott vajon, birtokolni? győzni? 
változtatni? tenni?
 
Jó délelőtt volt. Jó lenne utazni is, időhúzásnak, figyelemelterelésnek. Mondjuk 
a Metropolitan múzeumot még egyszer. De igazából mégiscsak befelé, netán fölfelé 
kéne utazni. Affektálás? Merthogy az nem előállítható, szándékkal?! Mi állítható 
elő? A múlt, a múltunk, folyamatosan termeljük. Nem egyetlen birtokunk? 
Kincsünk?!
 
Utaztam, utaztunk Kaposszentbenedekre. Születésnapomon, Kaposvártól rendőri 
fölvezetéssel, különbusszal, Tücsök monostorának szentelésére. Hát meglett. 
Beton püspök misézett, a neve onnét, hogy a Renum Marianum csapatában nagyon 
kemény balhátvéd volt. Vagy 400 ember, nagyrészük a kertben, székeken, monitoron 
nézte a szertartást. Még Bélapátfalváról is jött egy csapat. A hívők közül púpos 
anyácskám vitte előre az ostyás paténát, a pap kezére. Egy hetes pacemakerrel a 
jobb vállában. Egyik reggel rátelefonáltak, jöjjön azonnal, délben operálják. 
Szertartás után a falu ajándéka: tyúkhúsos-süteményes háromfogásos ebéd a helyi 
iskola két tantermében. A falusiak ünneplőben szolgáltak. Befogadták.
Hazafelé bekéredzkedtünk a kórus különbuszába pénzspórolás okából. Útközben Kata 
kérdezgetni kezdte gyerekkori barátunkat, a nagytekintélyű Dobszayt, (úgy 
rémlik, írtam már róla neked, 40 éve az illegális bencés cserkészmozgalomban 
vezetőm volt) -aki püspökökkel is veszekszik időnként,- mi a véleménye az egyház 
iskola-visszaszerzési akcióiról, úgy összességében? Merthogy most közvetve 
lehetőségünk van az új kultuszminisztert befolyásolni, s Kata elvállalta, hogy 
ennek a témának utánanéz.  Sok az anomália, sok az ellenszenv, kemény érvek és 
ellenkezések mindkét oldalon. Nem látunk tisztán. A hatalomra került liberálisok 
nem hatnak egyházpártinak a semlegesség hangoztatásával. Az egyház jól működő 
iskolákat szerez meg, és alakít át. Ugyanakkor a szerzési vágy érthető. Úgy 
hiszik, ez a néhány év az egyetlen történelmi lehetőség, aki most nem kér, 
végleg lemarad.
Érdekes, a nagyon katolikus D. fröcsögött az indulattól. Hogy az egyház most egy 
agresszív komcsi párttitkár és egy üldözési mániás öregasszony keveréke. Nem 
kaphat annyit, hogy meg legyen elégedve, s ne legyen továbbra is megsértődve. 
Igaz, butaságból teszi, belekergették  ebbe a helyzetbe. Ahelyett, hogy végre 
belső dolgait, lelki dolgait tenné rendbe, rendes hitoktatás, hittankönyvek, 
gyóntatás.
Észre kellene vennie, egy megváltozott, szekularizált világban élünk, ne a 
Horthy érához hasonlítsa helyzetét. A hitre nevelés helye ma nem az iskola, 
hanem a templomban megtanultak gyakorlásának a helye, ahol is szépen, toleránsan 
együtt kell élni ateistákkal, homoszexuálisokkal, mindenkivel.
Az egyház is megkapja minden diák után a fejkvótát, ami egyébként csakugyan 
nagyon kevés, a létfönntartáshoz elég. Viszont ha a tulajdonosi jogokat 
vállalta, a kötelességeket is feladata elfogadni. A rendkívüli helyzetre való 
tekintettel- az indulás évei, szegénység- lehet persze az államtól 
többlettámogatást kérni, de tisztázzuk, ez nem állami kötelesség, hanem ajándék, 
ezt követelni nem lehet. Általában is tiszta jogi formákat kellene teremteni. 
Egyébként tapasztalja, nem mindig az egyházi iskolák vannak a legnehezebb 
helyzetben. A mindenkire vonatkozó fejkvóta összegének emelése lenne célszerű.
Kérdeztük az egyház iskola-visszaszerzési akcióiról is, hivatkozva arra, hogy az 
iskolák 2,5 százaléka van csak egyházi kézben, s az igény ettől nyilvánvalóan 
nagyobb. Azt mondja, nincsenek észnél, meglévő iskoláikat sem tudják rendesen 
ellátni, egyik kölyke a szentendrei ferences gimnáziumba jár; látja. A jól 
működő Ady Endre utcai iskolát is most verték szét. (Mikica oda jár, Kata jövőre 
hetedik osztály helyett valamelyik gimnáziumba akarja betenni, bár nem emiatt.)
       Jó lenne - még mindig Dobszay- az adó X százalékát önkéntesen az egyházak 
felé fordítani, ő kiszámította, csak 20% hívőt is számolva, az egyház még jól is 
járna. Az egyházi támogatás mértékét nem lehet a mindenkori kormány 
jóindulatától függővé tenni. Kérdeztük az új katolikus egyetemről is, Maróth 
Miklós barátunk szervezte. Szerinte Miklós a magánegyetemek tilalmáról szóló 
törvényt kijátszotta, és ez még akkor is tisztességtelen, ha a szándék tiszta. A 
demokráciát nekünk is meg kell tanulni, el kell ezt kezdeni valamikor. Ennek 
kapcsán kifejtette, hogy szerinte a század egyik fő dilemmája a következő: az 
értékek támogatásra szorulnak. A komolyzenei hanglemezgyártás, stb. Ugyanakkor e 
század nagy tanulsága, hogy minden népboldogítónak szánt hatalmi törekvés, mely 
kijelölte az értékeket (is), tragédiába torkollott. Fasizmus stb. 
 
 Mi van még? Katát a múltkor elkísértem az Akadémia dísztermébe, kandidátusi 
oklevelét vette át ünnepélyesen. A ceremónia a 150 jelölt ki- és 
visszagyaloglásából állt a hosszú piros szőnyegen, kézfogás, oklevél. Ketten 
elbotlottak.
Szeptember végén egy hét végére lementünk Kékkútra. A strand már kihalt, üres 
volt. Egyetlen bódé még nyitva, sört mértek és szedték szét a terasz nagy 
napernyőjét. Az ő konnektorukba kéredzkedtem be. Kata napozott, Miki horgászott 
az OLASZBAN vásárolt négy és fél méteres teleszkópos csodabotjával. (7000-be 
került, forintban számolva.) Mindenki jól érezte magát. Este a fiú a fogott 12 
centis veresszárnyú keszeget, kissé fanyalogva tarkón vágta, levágta a fejét, 
szakszerűen lepikkelyezte, kibelezte, félbevágta, megforgatta lisztben, majd 
olajban kisütötte. Őseit is megkínálta, nekünk akkora szelet jutott, mintha 
áldoztatott volna. Ízletes volt. Másnap a még nyáron kezdett Ady tanulmányt 
olvastam tovább. Most október közepe, még mindig nem fejeztem be. A napi 
olvasásnak 52 év alatt nem sikerült fix helyet szorítanom, a fene egye meg. 
Különösen most marad el, hogy "tavaszi fáradtságom",emegtörtem, s áttértem a 
korai; tíz óra körüli villanyoltásra. Mintha segítene. Na, megyek is ágyba. 
Pisilés, szájzuhany. Kata a szomszéd szobában még tévézik.
 
1994. okt.16, vasárnap reggel fél hat
mégse megyek hajnali misére, majd Mikicával este. Lelkiismeretfurdalás tárgya, 
hogy külön járok, a hajnalira. De annyira ezt szeretem, s a gitáros-zajosat oly 
kevéssé, György atyával. 
Emlékszem, ma álmomban azt hajtogattam, meg kell írni J.-nek, hogy most azt 
álmodom, hogy egy háromszögű alumínium figyelmeztetőtábla vagyok egy lakás 
bejárati ajtaján. Szöveg nincs rajtam.
Szerencsére ma éjjel már nem fájt a gyomrom. Akkor mégiscsak megtaláltam az 
okát. Tegnap három helyen átvágtam pizsamanadrágom gumiját. Ez a Dachstein ügy 
viszont még nyugtalanít. Az embernek beteljesül egy álma, de nyomja a kisujját. 
Most fölvettem, megint a balt. Délelőtt kirándulunk.
 
Szütséknél fotóztam minapában, Erzsébet kiállításra készült. Elcsesztem, 
kompjuterrel hozták helyre, a képek a szélek felé elsötétedtek, vakuim hibás 
beállítása miatt.  Másnap megyek egy Ofotértbe, mennyibe kerül egy vaku- 
fénymérő. 
         -A főnök tudja, kérdezze őt.
         - Japán szokott lenni, most nincs, 7000 körül.
Mire kissé szégyenkezve megkérem Miklóst, venne egyet. Hétre rá telefonál, itt 
van az asztalomon, vidd a francba, gyorsan. (tudja, hogy ilyenkor húsz percen 
belül ott vagyok.) Átveszem, megköszönöm, és kérdem, egyébként mennyi volt? 
Mondja, 47.000. Elsápadok. Mondom, én nem vagyok ennyire intelligens, hogy ezt 
földolgozzam, én most itten súlyos zavarban vagyok. Aztán röhögtünk. Lett egy 
vakumérőm egy marha boltos miatt.
  
Visszatérve a főiskolára. Első nap bemutattak a gyerekeknek. Sunyi módon 
megkértem a tanszékvezetőt, ő közölje, hogy megszólításom: MESTER. Előző héten 
még ismeretlenül küldtem a diákoknak  egy faxot, vegyenek föl egy fejmodellt, az 
én költségemre.  (A főiskola nem tudja fizetni.) Csináltattam egy fölmérő rajzot 
velük, utána egy órát beszéltem magamról, meg róluk, hogy fontos emberek 
lesznek. Beszédemhez puskának a kompjutert bekapcsoltam, remélem,  impozáns 
voltam.
Végül "művészetről szóló dolgozatként" a Hazudós egeret olvastam föl nekik, s 
házi feladatként a következő nyolcvan évre heti egy vers elolvasását tettem 
kötelezővé, utólagos számonkéréssel. S, hogy aki reggelente úszik, egy jeggyel 
jobbat kap. (Fürdőruhámat kiterítettem a radiátorukra.)
 
Volt közben egy megrendítő élményem.  Fölmérő rajz, korrektúrának nincs helye, 
így körbejártam a 30 éve nem látott négy épület minden lehetséges folyosóját, 
helyét, s a most is gyönyörű napsütötte parkot. Majd lementem az alagsorba, 
sokat álmodtam az évek során evvel a helyszínnel, nem tudom, miért. Sikerült az 
asztalosműhelyt megtalálni, beléptem. Emlékemben azóta minden elmozdult, 
elmerengtem. Senki nem volt a termekben, egyedül voltam. Már kifelé tartva, 
rámkérdezett valaki, mit keresek itt. Mondom, mire igen udvarias lett, 
megmutatta a gépparkot, elbeszélgettünk. Még visszafordultam, mutatna-e egy 
hallgatói szerszámszekrényt is, hogyan vannak ma fölszerelve?! Hogyne, 
természetesen. Kinyit egyet. S a simítógyalu hátán a V.D. monogrammom, 
belevésve.
 
Második szerdán hozzám jöttek, nyolc óra kettő perckor indultak a Moszkva térről 
hozzám, nem véletlenül.  Most is beszélgettünk, megkínáltam őket egy teával, 
vajaskenyérrel. Az egyik lány csakugyan elolvasott egy verset a múlt héten, 
ebből indultunk. Szóba került sok minden.  A Toldi estéje. ennek kapcsán: a 
Toldiról, Toldi szerelméről, mint szorgalmas, de sikerületlen műről, Déri 
Boóperéről,  az öregség és a szerelem viszonyáról, arról., hogy át szabad-e 
menni reggel 6-kor a piroson, ki hogyan dönt ezügyben. Érzelmileg, törvényt 
tartva, mérlegelve stb. Az egyéni és a kollektív törvényről, a pillanatnyi 
mérlegelés elvéről, ha menstruálok, másképp döntök, hogy is van ez, stb.
Fölolvastam a Fioretti könyvből: a rablógyilkosok vendégül látása: Ferenc a 
zseni, aki kilép a kommersz magatartásból.
A magatartásmintákról: tavaly átéltem,  utcán előttem lezuhan egy munkás, 
szörnyhalál, viselkedésmintám egy japán közlekedési haláleset fotóról, 
letérdeltem imádkozni.
A rutinról: rémálomból ébredve én pld. azonnal imádkozni kezdek. Van más 
technika is erre.
Aztán írattam egy húszperces röpdolgozatot, találjanak ki egy alkalmi 
asztallapot guruló festőasztalomra, a paletta fölé. A meglévőt persze még reggel 
eldugtam előlük. Harmadévesek: mindenféle vas konzolokban, kivető pántokban 
gondolkodtak. Utána, bocsánatot kérve, mutattam meg a jó megoldást, hogy nekem 
erre több gondolkodási időm volt. A legjobb terv készítője kapott egy almát. 
Végül a műtermem sarkát rajzolták két órán át, szénnel, volt köztük jó is. 
Ötletet képemhez nem kaptam.
 
A hét közepén "Beszélgetés Váli Dezsővel" lesz a Merlin színház esti programja. 
Egy irodalmár barátom van kérdezőpartnernek kijelölve, de valószínűleg Szütsöt 
is odaültetik. A 2000 nevű irodalmi folyóirat estje. Szüts megkérdezte, mit NE 
kérdezzen. Mondom, nem látom át előre a terepet. Mindenesetre megpróbálok most 
egy lehetséges, szélsőséges kérdést átgondolni:
 
milyen a házasságod?
 
1. elütve: honnét tudnám, még nem vagyok a végén-
2.  nem bújok ki a kérdés alól, de mit értesz jón?! A kellemeset?  hasznosat?
3. ugyanolyan mint az életem. Nyugtalan fajta, és melankóliára hajló  vagyok, 
milyen lenne? Sok a mulasztásom is. De: igyekszünk, mindketten.
4. van erre egy képem, 20 éve láttam egy üzemi konyhán. Az étellift nem 
működött, két kövér szakácsnő izzadva, kínlódva cipelt a szűk lépcsőn az 
emeletre egy hatalmas alumínium lábost, főzelékkel tele. Keserves látvány és  
minden rendjén volt. 
Tántorogva támogatjuk egymást üdvösségünk felé.
 
Mi van még? A győri múzeumunk ügye. Fogadnák az anyagot, novemberben nyílna is, 
de most kiderült, csak egy töredékét tudnák kiállítani. A többit csak évek 
múlva, ha rendbetették az Esterházy kastélyt. Nem tudom, belemenjek-e. 
 
Másik dilemma, elfogadjam-e a fölkérést egy kiállításra a Körmendi Galériától? 
Szép, és jó helyen is van, bár új, bejáratlan. Bajban vagyok, még nincs meg a 
novemberi fizetésem másik fele, s ők vennének egy képet. Igen ám, csak félek, 
gyalázatosan áron alul akarnák, s ráadásul jelezték, ajándékba is kérnek egyet, 
a tárlatért. S még egy: utolsó nagyobb pesti tárlatom az Ernst múzeumban volt, 
1990-ben volt. Ha most itt kiállítok, 95 tavaszán, akkor a fővárosban nem lenne 
helyes, nem szeretnék megint néhány évig szerepelni. S közben pedig ideje lenne 
már  egy nagy, átfogó kiállítást csinálnom.
 
A napokban egy szülész- nőgyógyász nyilatkozott a rádióban: a fejenállástól 
eltekintve a legrosszabb szülési póz a ma szokásos.
na, szia:
 
 
 
 
1994.12.5.- 12.11.     J-27                           C.4371
 
Szervusz J. mama!
 
    A tértivevény rózsaszín céduláján aláírásod, a remettre en main propre, 
signature du destinataire; tehát élsz, Franciaországban tartózkodsz, beszélő 
viszonyban vagy a postással,  van tollad, és mozog a jobb karod. Jól van.
 
    Itt a szomszéd kerületben, a régi Farkasvölgyi-temető helyén, ahol a háború 
után apám apját elföldelték, e percekben Jelcin beszél, meg Clinton, a Margit 
körúton meg rendőrök vijjognak. Mázlijuk van, mert szirénájuk 
megkülönböztethetetlen a mentőkétől, úgyhogy rendszeresen potyáznak 
fohászaimból. Illetve újabban legalizáltam őket, bevettem a csapatba, a rend 
kedvéért. Reggel a Lukács uszoda férfi szekrényes öltözőjében nem volt 
világítás, hangot adtam feltevésemnek, hogy biztonsági okokból. 
 
Uszoda. A klubom. Kaptam már Cseri Kálmán prédikációt, váratlanul, nyomtatásban, 
ajándékba. Múlt héten egy üveg fotóvegyszert, 1960-ból, talán még jó. Szóltak, 
tudnak pacalt is szerezni. (mi az?) Most kaptam hírt Gyula bácsiról. Az ő révén 
jutottam el Mikicával a Hadtörténeti Könyvtárba annak idején. Ma 85 éves. 
Agyvérzést kapott, mint pár hónapja Lajos úr. Mindkettő hadtápos tiszt volt. 
Reggelente Tibikém, -szintén katona- rám köszön a zuhany alatt: jó reggelt, 
művész úr! Válaszom: jó reggelt, vitéz úr! Minden reggel invitál, úsznék vele a 
hideg medencében, ne abban a pocsolyában, cserébe javaslom neki, hogy testedzés 
okából - nagyobb terhelés a szívnek- tartson velem a 26 fokosban. Gyönyörűen 
úszik, olykor elnézem, hazafelé mentemben már. Most költözött ki Budakeszire, 
hosszabb az út ide, reggelente. A kitüntetésekkel és katonai rendjelekkel 
foglalkozó egyetemi tanártól megtudakolom, javult-e édesanyja állapota, most 
tanítja újra járni. Vasárnaponként két gyerekével a Börzsönyben kirándul. Van 
egy Moszkvában végzett mérnököm, aki megtanított a kompjuteremben lévő 
opuszjegyzékem gyors rendezésére. Este hívom majd a Széchenyi könyvtár 
igazgatóját, bár napok óta nem láttam, nem használhatnánk-e a téli szünetben 
néhány napra zirci vendégszobájukat. Van egy statikus professzor, akinek készülő 
statikatörténeti könyve kéziratát átnéztem, és bele is beszéltem. Állítólag 
megfogadta. Múltkor almásheringet ettem nála vasárnap reggel, ugyanis 
dicsekedett vele, mennyit meghagytak a tegnapi vendégek. Hazafelé ballagva a 
zsidó és a katolikus bűnbánati módok különbségeit egyeztettük. 
 
Istvántól, akinek csak most, az ötödik évben tudtam meg a nevét, majd meg kell 
érdeklődni, kapott-e hírt fiától, és unokáiról, Amerikából. Nem nagyon írnak 
neki, ritkán egy telefon, igyekszik hősiesen viselni. Van egy üzletkötő, aki 
egyszer vidult fel eddig, mikor amerikai társasutazásáról kérdeztem, s a Grand 
Canyonról. Jenőke, aki szintén könyvtárban dolgozik, 50 körüli, időnként 
megverik, ilyenkor az úszómester után kiabál segítségért. Idegbeteg, mindenkibe 
beleköt, a vízben rugdal. Én preventíve jóba vagyok vele, mert egy sávban 
úszunk, s ő nem tér ki senki elől. Én meg  háton, odafelé, vigyázni kell. 
Kifejlesztettem egy technikát a néhány tempónkénti vízalatti előrenézésre. Már 
ritkán ütközöm. Jenőke a múltkor szobor-restaurálási ügyben fordult hozzám. Épp 
egyforma tempóban úszunk, ami ritkaság.
 
    Mióta valamelyikük kölcsönkérte egyik rádióinterjúmat magnókazettán, azóta 
valaki a kabinsor túlsó oldaláról átköszön nekem, valaki ottani, (számunkra) 
külföldi. A főorvos úr is gyönyörűen úszik, nehezen ad potyareceptet. Tavaly 
vele cseréltem egy képemet Shakespeare összesre. Fantasztikusan kidolgozott 
teste van. Súlyzózik is reggelente. A fontosabb kiállításokra figyelmeztetjük 
egymást. Van egy kamarai elnökünk is, szófukar, és nem ért a kompjuter EXCEL 
programjához, sajnos. Egy közgazdász a jobboldali szekrénysorról vett két 
példányt a zsidó temetős fotóalbumomból, olykor tréfálkozunk. Az ősz-bozontos 
mellszőrű Feri bácsit, aki mindig elmondja, hogy kúrálta ki fekélyét napi 
úszással, 82 éves, rég láttuk. Reméljük, csak átpártolt a Dagályba, s él. Sokat 
dorgált a melegebb vizű medence miatt, mígnem az utóbbi időben, szégyenkezve, 
maga is rákényszerült. Gyula bácsinak a szeme javul az operáció óta, felesége 
hazakerült a kórházból, ő főz rá. A nagydarab, bajuszos, kissé hőzöngős 
szívbeteg MDF (Magyar Demokrata Fórum, jelenleg ellenzékben) párti közgazdász 
újabban egy órával később, hétre jár, s velem egy időben kezd. Kérdezem, nem 
hiányzik-e a régi csapat? Azt mondja, csak egy részük, mert az a sok liberális - 
nem. 
     Egy ügyvéd nevetett a zuhany alatt, képakasztó cédulámat (tudod mi az?) 
jogilag dilettánsnak találta. Rögtön segített átfogalmazni. Várj, megpróbálom 
ide átmásolni, benne van a gépben. A "copy" gombot először, aztán az "ide most 
ezt lerak" gombot. Ez a 22. változat, hetekig mindenkivel ezt korrigáltattam, a 
képek hátára ragasztom. Tehát ez a végleges, az eredeti tipográfiával: 
 
-------------------------------------------------------------------------------------------------------
cím:                                                                             
                                                                                 
            
opuszszám:                                                                      
technika:
hol készült:                                                                     
 méret:
                                                                       dátum:
Váli Dezső  H-1027 Budapest, Margit körút 64/B VI.3.
     
 
TISZTELT GYŰJTŐ!   Kérem, szíveskedjék nekem címét megküldeni!  Munkáim helyét
számon tartom. Valamint: szeretném kiállításaimról a jövőben Önt értesíteni. 
Köszönöm! 
KÉREM, MŰVEM TARTÓSAN NE KERÜLJÖN KÜLFÖLDRE!
                                                                                 
Kivétel: közgyűjtemény, múzeum.
                                               
DEAR COLLECTOR, please send me Your name and address.
I would like always to know the place of my works 
and send You invitations to my exhibitions. Thank You. 
IF POSSIBLE PLEASE DO NOT TAKE MY 
WORK ABROAD.
                                                                                 
Except: public collections, museums.
 
----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
 
 
Ki van még, klubtag. A nőkről még nem is beszéltem. Ritka a fiatal, 
természetesen. Van egy barnahajú (kilógatja úszósapkája alól) lassan úszik, és 
folytonosan illedelmesen maga elé mosolyog. Talán azért, mert tökéletes segge 
van. A fiúk az öltözőben, ha jól emlékszem, Nofretéte névvel jegyzik.
Van egy őszülő, jellegtelen, fáradt hivatalnokarcú, zakós ember. Érdekes volt, 
mikor egymás mellett úsztak, kiderült, ők: kettők. Azóta több ismerősömről is 
észrevettem, hogy kettő van belőle. 
Van még a Sanyi bácsi, aki szállodaigazgató volt, sok érdekeset mesélt a 
londinerek világából. Misi, a nyugdíjas könyvtárigazgató időnként meghív egy 
kávéra, ha mindkettőnknek van erre egy negyed órája. Három képet ajándékoztam 
neki, kettőt a hivatalába (Mednyánszkyval egy térbe), egyet a lakására, annak 
idején. Pár hét után azt lecserélte, igaza volt. El is törtem, ahogy visszaadta.
 
Uszodából vérvételre, ez már a harmadik, heti egy.  A gyomrom fájt, ámbátor 
enyhén, de tartósan, Kata elküldött orvoshoz, 8,3 a cukrom. Megkérdeztem, soha 
többet dobostortát?! Nem. Szüts tőlem függetlenül, ugyanígy, két hete egy másik 
orvostól ezt kérdezte: én soha többet francia krémest?!  Most kitaláltam 
magamnak egy vérvétel-bérletet, s hétről-hétre enyhítve a kemény diétát majd 
"beállítom" magam. Az adatokat már tudom értékelni. Cukor, csoki semmi, 250 
gramm kenyér indulásként. A fehérzománcos, literes, kórházi mérőedényből, 
-amiből a teámat évek óta- most ünnepélyesen kiemeltem extrahosszú ezüst 
kiskanalamat. Nincs mit fölkavarni.
    
Te jó ég, Nelly már egy éves?! mindjárt kiszaladok a konyhába, megkérdezem 
Katát, ilyenkor járnak-e, beszélnek-e már?! Szénhidrátszegény étkemet főzi. Meg 
Mikiét, Clintonék látogatása miatt az iskolákat bezárták.
 
Főiskola. Rázódom bele. Múltkori házi feladatom: mi a hazug gondolat Keats Óda 
egy görög vázához-versben. Megtalálták. Az e heti: mi, ami nekik szól, 
ugyanebben. Még mindig szobasarkokat rajzoltatok bútorokkal. Illetve két hete 
kollázs technikával csinálják, Szüts javasolta, marha nehéz. A szokott kis 
manírok itt nem működnek. Időnként fölolvasok nekik valamit, Pilinszky interjú, 
Petri vers, Capek novellák. Nyolctól egyig bent ülök köztük, de két-három 
alkalomnál többet egy délelőtt nem lehet korrigálni. Eddig vittem be munkát, 
olvasnivalót magamnak, de nem-szeretem-híg az időm. Következő tanévre tervezték, 
de már most véglegesítenek, januártól félstátusba vesznek. Havonta fogok annyit 
kapni, mint eddig a fél évre. Veszélyeztetve érzem megszokott anyagi 
bizonytalanságomat. Jeleztem, a magam részéről még nincs végleges döntés, a 
következő fél évet is próbaidőnek tekintem. Hogy kedvelem-? Inkább csak unom. 
Meglehetősen unom magam hallani, ahogy bejárt okosságaimat ismétlem, nekik. 
Hiúságom már kielégült, mindez tizenöt évvel ezelőtt lett volna fontos. És ezek 
nem festőnövendékek, akiknek igazán sokat tudnék átadni. 
Még nem szeretnek annyira, hogy. Bár telefonon jelzik, ha hiányoznak. Bár teát 
főznek nekem. Bár megkínálnak csokoládéval. Néha beszélgetnek, rámnevetnek. 
Múltkor beültem egy építészeti órájukra, nosztalgiából. Lejtős terepen 
kétszintes lakóház. Korrektúra, Jánossy tanár úrral, aki engem tanított 
ugyanerre, ugyanebben a teremben, harminc éve éppen. Csikorgott az agyam, ahogy 
a terveket próbáltam megérteni, értékelni. Építészet. Legszebbek a reménytelen, 
örök szerelmek.
 
A múltkori kutyatragédiával szimmetrikus eset most, ezúttal Mikicával, s én 
okoztam a bajt. Cseréltem én valaha, tíz éve egy szuper rádiós-walkmant, talán 
emlékszel is rá, képért. Sok órás beszélgetéseket vettem föl vele, s hallgattam 
a Brácsaversenyt, amit tulajdonképpen nem is Bartók írt. Aztán mindez elmúlt, a 
dobozt Szütsnek adtam. Most Mikica, hallva a régi történetet, észbe kapott, s 
visszakérette a szerszámot. Nagyon boldog volt vele. Zsófi irigykedett, hogy ezt 
ő is szerette volna, tulajdonképpen neki járna, stb. Kata pedig a homlokára 
csapott, Miki tíz százalékos eddigi halláskárosodása hogy viszonyul mindehhez?! 
Tanácskérés fülész gyerekorvosunktól, aki Miki fülét tizenegyszer szúrta. A 
walkmant azonnal levittem a bizományiba, Miki épp iskolában volt. Szegény. 
Joggal protestált, hogy mért ilyen hirtelen. (Mert nem vállaltam az esetleges 
további huzakodás lelki tortúráját, -mondtam meg neki.)
 
Mindjárt fekvésidő, még megetetem Zsófi négy egércsaládját, négy terráriumban. 
Meg a patkányt, bár azt nem mondta.
 
dec10, szombat délután,
az egész délelőttöt átaludtam. Nem volt időm a héten  írni neked. Reggel 
találtam a kukák mellett egy rózsaszín törött márványlap darabot. Gyönyörű.
Déltől tanítványaimnak másoltam át az 1980-as nagy Pilinszky interjút, 
karácsonyra. Emlékszel-é erre? Legalább 50-szer végighallgattam az évek 
folyamán, még tanulom.
         
    Hála Istennek, didergő atomokká váltunk, ami nem kis szó, ti. az egész 
világegyetem atomokból van felépítve és nem pózokból.
    A művészet... a testi fájdalmon innen van, és ezt nekem nagyon nehéz volt 
elhelyeznem. Ma talán annyit tudok, hogy ezt a testi fájdalmat semmiféle 
filozófiával nem lehet kivédeni.. Például a keleti vallások itt tévednek, mert a 
bölcs tulajdonképpen sorstalanítani kívánja magát. Jézus esetében az a 
fantasztikus, hogy mindazt tudta, mint Buddha, és ugyanakkor végigcsinálta a 
legvéresebb sorsot. Ő tudta, hogy azt a küszöböt nem lehet elkerülni, amikor az 
értelem kialszik, és nincs segítség. Ezt nagyon szépen, régi festők úgy 
ábrázolták, hogy Jézus agóniájában az Atya lehunyja a szemét, és a Szentlélek 
oldalt fordul. Ezt tudni kell. És Bach tudta, ismerte ennek határait.
    Nekem nagy hajlamom volt a teoretikus gondolkodásra, de rá kellett jönnöm, 
hogy ez nem az én utam, és hasonlóvá válok a féltékeny férjhez, aki egész 
bizonyos akar lenni a felesége felől, és szükségszerűen végül semmit nem lát 
belőle, és elveszti. Míg ha megmarad  a gondolkodásnak a toleráns szintjén, 
akkor helyet ad a másiknak, és esetleg megszülethet az a csoda, amit 
szerelemnek, házasságnak, barátságnak nevezünk.
    A valóság teljesen anyagtalan. (Nelly valóság?) Erre mondja Rilke: 
rettenetes, hogy a tényektől sohase tudhatjuk meg a valóságot. A művészet 
tulajdonképpen nem más, mint áttörni a tények falát és eljutni a valósághoz. Ez 
a filozófia, ez az irodalom, ez a zene.
    Mozart... mint egy régi orvos, mondjuk a 18. században, aki fodros ingben és 
kézelővel érkezik, és mint egy halálpontos diagnoszta kitapintja a halálos 
pontot, és abban pillanatban lekapja az ujját, és megigazítja a fodrait.
   ...Ugyanakkor meg vagyok győződve, hogy egy műanyag kilincs végül semmivel se 
hitványabb egy szép rézkilincsnél... egy tönkrement műanyag lavór éppolyan 
szakrális, mint az Esthajnalcsillag... a műanyagot műanyagabbá kell tenni, és 
abban a pillanatban elkezd sírni, és abban a pillanatban a tortúra súlya alatt 
olyan sikolyt ad, mint a martírok... És tulajdonképpen egy versben... ezt a 
cérnavékony sírást kell meghallani...
...Az irodalom és a művészet talán nem is több, mint egy széles baráti kör.
A művészet olyan szerelem, ami a barátság törvényei szerint funkcionál
     Az univerzumnak vagyok a polgára... kivágtunk egy parcellát a 
mindenségből,és azt elneveztük természetnek, és azon túl voltak a csillagok, 
stb. Na most a Cranach fái, azok a kozmosz fái, a Brueghel fái már elkezdenek a 
természet fái lenni... én azt hiszem, nem arra kellene törekednünk, hogy a 
mindenséget természetté tegyük, hanem újra a... küszöbönkig engedjük egyszerűen 
a kozmoszt, az univerzumot... A természet az univerzumnak egy devalvált 
változata, legalábbis a művészetben...
 
Mikica az idén nagyon fölkészült. Mélyalvó, s ez okból soha nem sikerült 
rajtakapnia a Mikulást, pedig sokéves terve. Most sok órai munkával épített egy 
Mikuláselhárító szerkezetet. Velem is megkorrigáltatta, szellemes és műszakilag 
hibátlan volt. Az ablakszárny tíz centis kinyitására a füle mellett a rádió 
bömbölni kezd. Anno én is csináltam ilyet, vekkernek, zsilettpengével,  és egy  
fa játékkockával. Éjfél. Kata be, rádió bömböl, Miki alszik. Kata előzékenyen 
ledobja Miki bukósisakját a földre. Aztán még egyszer. Majd egyidejűleg 
megrángatja kispárnáját is. Semmi. Segélykérően rámnéz, pizsamában leskelődőm az 
előszobában, némán röhögünk. Végül M. fölébred,  diadalmasan tettenéri a 
Mikulást, aki kétségbeesetten menekül... s meséli, á, nem aludtam, egy percet 
sem. Ráhagytuk.
 
Fél hat, félbehagyom, megint. Megyek az Békásmegyeri templomba, lelkinap van. 
(arra kóricáltunk veled 85-ben, húsvéti virrasztáskor, azt is Tamás tartotta.) 
 
Megvolt a Merlin színházi estem. Két és fél óra volt. Anyám nagyon 
fölháborodott, mert Szüts gyakran szavamba vágott, lecikizett, hülyéskedett. Meg 
is írta! mindezt azon melegében egy levélben. Világosabban látott Mikica, hogy 
enélkül komor és unalmasabb lett volna az est. Anyácskámnak aztán elmagyaráztam. 
A téma egyébként kommersz, rutin szintemen mozgott, mígnem második félidőben 
Margócsy rá nem kérdezett, hogy ő hallott engem Pannonhalmán valami furcsa 
nyelven imádkozni.
 
Karácsony. Pár könyvet vettem már, tulajdonképpen ajándékba. Németh László 
vaskos levelezés kötete. Zavarosan gondolkodik időnként, de érdekes. Megvettem, 
ezt tényleg Katának, a Három hattyút. Talán írtam neked a nyáron erről a 
borzadályos műről. Három generáció élete Kínában, hol ilyen, hol olyan terror 
közepette. A legfiatalabb végül Oxfordban kötött ki, mint Kína szakértő. Vettem 
egy interjúkötetet Petri Gyurkával készült. "Milyen érzés érettségi tételnek 
lenni?" El ne felejtődjék, a Kecskeméti Piar. Gimnáziumban, és Pannonhalmán már 
én is voltam. Mikicának a metró Astoria aluljáróban egy Jack London kötetet, s 
Zsófinak egy Tao te Kinget. Weöres fordításában. Magamnak egy kis 
tanulmánykötet, Picasso Picasso után  Perneckytől. Emigrációból most tért 
némileg haza, első kiállításomról -illetve hárman voltunk- irt egy kritikát, 
amiben, mint: volt még ott két kezdő is- ként emlegetett. Úgy látszik, 
megjegyeztem.
 
Tovább, könyvek. Testet öltött, majdnem reménytelen nosztalgia, csináltam egy 
méter hosszú éjjeliszekrényt az ágyam elé, telepakolva olvasandókkal. Legalább 
látom őket... Angol költők, még mindig az az Ady tanulmány, befejezetlenül, 
Oravecz versek, Rakovszky versek, egy volt ÁVH-s főtiszt vallomásai, nevét 
szüleidtől talán hallottad, Farkas Vlagyimír. A Rajk-perben vallató volt.  A 
80-as évekre jutott el moszkovita elvei teljes tagadásáig. Szakszerű könyv, 
igazmondónak tűnik. Olvasok egy ronda Antall József tanulmányt, halála után 
rugdossák, ámbár alighanem jó irányból. félretettem Zsófi XX. sz.-i irodalom 
szöveggyűjtemény tankönyvét, kivettem a szemétből, és bevallom, gimnazista matek 
könyveit is. Talán egyszer erre is jut idő, figyelem. Exupery: Citadella, S. 
Nagy Kata nagymonográfiája Farkas Istvánról, apropó, rászánta magát, és rólam is 
belekezd egy könyvbe. Pedig mondtam neki, nem segítek a nyomdaköltség 
előteremtésében. Ezt mindenféle alapítványokból kellene összekérincsélni. Csak 
hát ez nem az én feladatom. Lehet, hogy a hálás utókorra marad a kiadása.
Mindenféle életrajzaimat, vagy 25 oldal, már le is másoltatta velem, indulásnak. 
Katalógusaimból is kért kölcsön egy-egy példányt.
 
Vettem végre egy új cipőt.  Direkt egy számmal nagyobbat, kuncogva, hogy most 
"jól kicsellózok a sorssal". (Idézet: Iskola a határon-ból.) Reménytelenül 
kicsi. A Karitásznak adom majd, még nézegetem, forgatom.
 
Karácsony. Zsófi olyan labilis most, hogy észszerű  a családi nagyberuházásként 
indult Sony, kétkazettás táskarádiót majd nekiadni. Különpénzből vettem meg 
tegnap, eredetileg Katának szánva. Bezárt ajtó mögött evvel másoltam délután 
féltve őrzött régi Pilinszky kazettámat. Ugyanis diákjaimnak ezt adom 
karácsonyra, illetve mégiscsak kölcsön, hogy másolják le maguknak. Jobb így, 
hogy legyen valami munkájuk vele. Csodatétel után Krisztus mindig adott valami 
feladatot. Fogd az ágyad... Jelentkezz a papoknál...
 
Karácsony. Iskolaszünet. Próbálkozások után pécsi osztálytársamnál kapunk 
ingyenszállást, csakugyan koncentrált pihenés Pestről elmenni. Még lehet, hogy 
ezúttal majd Zsófi is velünk tart. Mikica majd tévézni akar, Kata társasjátékot, 
közös családi programként. Én olvasnék, leginkább. Szerencsére nem egy szoba, 
hanem teljes ház, építészműteremmel, nappalival. Talán a szilvesztert is ott. 
Szeretem a város múzeumait.
 
Karácsony jegyében egy délutánt a család összes sílécei és tartalék sílécei, 
bakancsai társaságában töltöttem, rendezni sorainkat. A sportszer-műhelyben, 
váratlanul, vettem egy olcsó használt sícipőt is magamnak. Az előző, használtan 
vettem 15 éve, persze kicsi volt.    
 
Megint álmodtam egy leírandót. Illetve elalvás utáni pillanatból 
visszakapaszkodtam az értelem peremére, s rögzítettem, hogy az előbbi 
pillanatban VALAMIvel álmodtam, ami tulajdonképpen három dolog: egy püspök, egy 
karosszék és egy zongorabillentyű sor, ami egy asztalról leesni készül.
 
A Fiorettiben díszelnök lettem, vagyis fölfelé buktam. Csak megnyitom és 
berekesztem az ülést. Az első két óra levezetését elvették tőlem, távollétemben. 
Szerencse, hogy  anyámhoz kellett  szaladnom aznap este közi közben, hirtelen, 
mert rosszul lett, különben talán nem szerveződik meg ez a szereposztás váltás. 
A harmadik imaórát magamtól adtam át, alkalmanként jelölök vezetőt. Furcsa így, 
felelősség nélkül. Agyam még arra áll, hogy minden konfliktushelyzetbe 
belenyúljak.  Kata sokat mondta, hogy sokat beszélek, hát most esem éppen át a 
ló túlsó oldalára.  Remélem, tényleg jót teszek vele nekik. Lesz módom figyelni 
az imára is.
 
Hogy elkezdtem tanítani, megint írtam két hónapig élet- és munkanaplót, 
kontrollként. Megszámoltam, tehát sajnos pontos és igaz is. Eddig soha nem 
vallottam be magamnak, most kihirdetem. EGY festésnapra NÉGY háttéripari 
munkanap tartozik. Keretezés, levelezés, szállítás, anyagvásárlás, opuszjegyzék. 
Csak az a kérdés, ha magántitkárom, vagy mint Mednyánszkynak- műteremszolgám 
lenne, mit kezdenék az időmmel?!  46 képet kezdtem idén.
    
Kitaláltam a kiállítási naptáramat, végre. A Körmendy-galériát, ahol képet 
kértek költségeikért cserébe, lemondtam. Ráadásul büszkén újságolták, hogy a 
szemközti szálloda külföldi vevőire építik üzletüket. Mondtam, hogy egyszerre 
két kompromisszumot kellene tennem, ez sok lenne. Tűnődések után kértem egy 
önálló kiállítást az Ernst múzeumba, 1996-ra. És kértem a Kiscelli Kastély 
gyönyörűséges templomterébe, (nem tudom láttad-e), végül négyünknek: Tölg, 
Szüts, Vojnich, én. Eredetileg hívtam még két embert, Klimó lemondta, a M. Novák 
nem jelentkezett, csak két hét után.
 
Néhány éve egyik barátom belső és titkos tanácsosa egy pártnak, most már egy 
miniszternek is. Többször bíztatott, el kellene vállalnom a Képzőművészeti 
Főiskola vezetését, és nem tréfált. Valószínűleg lennének formai akadályok, de 
ez részletkérdés. Át kellett gondolnom. A hiúság nagy úr. Nem, amit  műtermemben 
csinálok, fontosabb, azt nem tudja más  helyettem. Maradok festő.
Egy barátom nagylányának csináltam 18 folyóméter könyvszekrényt egy borús 
délután, új lakásukba. Megvettem az anyagot, itthon leszabtam, pácoltam. A 
krízis akkor tört ki, mikor kiderült, saját tartalékolt keretléceimből is hozzá 
kell adnom két gyönyörű szálat. Odaadtam. Másnap az alattunk lakó fiú 
becsengetett, fölszámolja titkos galériaépítő műhelyét, mert följelentették, 
kiszállt lakásába a tűzoltóság, s ennek kapcsán nem kell-e ez a rengeteg léc. 
Kellett.
 
   Ja, még volt egy estem. Diavetítéses előadást kellett tartanom a 
Tanítóképzőben Váli művészetéről. Fizetnek is érte. A Váli utcai iskola 
iskolaszéke viszont lexikonban megkereste a nevem, s mivel még élek, úgy 
döntött, mégsem rólam nevezi el az iskolát. 50 éve anyácskám is tanított ott. 
Majd az lesz az igazi, ha a naphegyi Dezső utcával összetolják. Ennél fontosabb, 
hogy a mögöttünk utcában létrejött egy igazi bicikliút! Össze vagyunk kötve 
egyrészt Szentendrével, másrészt Hűvösvölggyel, novemberben adták át ezt a 
bekötőszakaszt. Szép csendben épülgetett évek óta, tőlünk távol, láttuk a 
Szilágyi Erzsébet fasorban, tavaly külön forgalmi lámpákat szerelnek számukra, 
rajta a bicikli piktogramja. Aztán most ősszel kezdték a járdát mögöttünk 
megszélesíteni, parkolásgátló korlátok, s egy sárga csík az aszfalton. A 
Varsányi Irén utca ezokból egyirányú lett, nem lehet ezentúl a kertek alatt 
kocsival hazajönni, csak a Széna téren át. 
 
Adtam kölcsön a Belügyminiszternek két képet, és kettőt a kabinetfőnökének is. 
Talán jövőre egyet megvesznek. Ha nem, marad a brachi, mert nem annyira 
szegények, mint mondják. Kata is jól  járt, potyára. Zsófi századfordulós 
almáriumát, vagy mit, amit a 18. szülnapjára vettünk, kipaterolta szobájából, 
hogy egy sublótban jobban elférne a ruhája, és a tetejére meg három 
papagályketrecet tenne. Így történt. Kata szobájában (az eredeti tulajdonjog 
fönntartása mellett) gyönyörű. Itthon -még mindig krónikus telefonhiány- nagyon 
terjedőben a hordozható zsebtelefon, ami nagyszerű, csak baromi drága. Fiatal 
gyönyörű férfiak reggelente Fordokban és Audikban láthatóan nagyon ügyintéznek, 
ílymódon, menet közben. Tegnap egy háziasszony jellegű asszonyszemély állt a 
tejbolt előtt, füléhez szorította, a bevásárlószatyor a másik kezében, s mondta: 
és tedd föl a tűzhelyre...
Képzeld, anyám kárpótlási jegyeivel csendben kifizette a saját lakása még 
hátralévő tartozását, helyettünk. Mi vettünk meg két éve Zsófinak, valami 25 év 
részletre. Nagy jótett, és nagy lelki-teher le, rólam. Birtokolni se nagyon 
szeretek, de tartozni aztán...     
Idén is kaptam meghívót, művészeket szoktak körbeértesíteni, most végre elmentem 
november negyedikén, különbusszal Nagy Imre és társai sírját megnézni a híres 
301-e parcellában.  Sötét szeles hideg éjjel volt, ez jól volt megszervezve. 
Szobrász barátunk tervezte emlékmű zavaros, és mesterkélt. Petri Gyurka 
fölolvasta gyertyák fényénél egy munkáját, körbeálltuk, az szép volt. Hiányzott, 
de nem mertem elkezdeni egy Miatyánkot.
Egy hónapja mindez, pislákoló-alíg emlékszem már vissza.
 
Egy barátom, Hidvégi Máté (több cikket írt kiállításaimról, halom munkámat 
őrzi), élelmiszerkémikus, kapta meg a Nobel-díjas Szentgyörgyi Albert 
hagyatékának a rákkutatásra vonatkozó részét, egy amerikai professzor 
közvetítésével. Tovább dolgozott rajta, pár évig. S most, mondja, a 
patkánykísérleteivel a sejtburjánzás továbbterjedésével kapcsolatban 80%-os 
eredményei vannak. Fölhívtam erre Szüts bátyját - az ország vezető gyógyszerész 
szakembere - hogy mi újság. Mondja, reménytelen az ügy, Magyarországnak nincs 
arra pénze, hogy egy nagyobb gyógyszerkutatást csak annyira is elő tudjon 
készíteni, hogy egy vezető nyugati gyógyszergyárnak egyáltalán bemutatható, 
átadható legyen. Egy fontosabb gyógyszer piacra dobása 14 év, és 280 millió! 
dollár. 
 
Még van egy kiállítás ügyem, az előbb elfelejtettem. Eddig 18 levél és fax révén 
mégiscsak megvalósulni látszik győri Kortárs Gyűjteményünk ügye. Már a halál 
állapotából hoztam vissza egy ötlettel és egy kompromisszummal. Hogy két évig, 
nem bánjuk, legyen ideiglenes és nem teljes az ajándékanyag bemutatása. Ha igaz, 
bár még mindig nem jelentkeztek, dec. közepén nyitná az államtitkár. Tényleg, el 
kéne neked a csapat katalógusát küldeni. Jó drága lesz a posta. 
Ezt olvasom a Dániel 12. 13.-ban:
Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorodra a napnak 
végén.
Nem értem igazán, de gyönyörű.
 
Kérdeztem már, nem tudsz véletlen egy rugókészítő iparost?!ámnéz segélykérôen, 
aRR Elromlott a fürdőnadrágom. A zsinórját sátorkötél feszítéshez használt rugós 
gombbal szoktam szorosra húzni.
Mikica (kompjuterrel, kinyomtatva) kiírta a szobája ajtajára:
    Csak a kisember tart rendet, a zseni átlát a káoszon is.
vasárnap este.
Kata egy barátnőjénél ülök, félóra baráti csevegés után visszaminősített, sofőri 
minőségben, a Hármashatárhegy tetején. Ide sötétben, egyedül nem tudott volna 
fölmászni, fölajánlottam magam. Délután félretettelek, s megírtam egy barátságos 
levelet a bencésekhez visszakerült Tihanyi apátság odakerült vezetőjének, hogy 
jövőre aztán már nehogy olyan kiállítást csináljanak, mint ami az idei, nyári 
volt. Elődje a félgiccsőr Molnár C. Pált rakta ki. Fölajánlottam mindenféle 
segítségemet.
 
Szepi kutyával még volt egy remélhetőleg utolsó fordulónk. Csepelre került ki, 
kertes házba, de nem hozta a hozzá fűzött reményeket. Új helyet kértek neki 
keresni. Ebben a stádiumban adtam föl húgomnak a köv. táviratot: 
Szepi szeretné őrizni a Béke Kapuját. Kiválóan jelez.
A Béke Kapuja kolostorának neve. S csakugyan keres kutyát, lábnyomokat látott 
egy reggel a kertben. 
 
Mi van még. Szajolon kisiklott egy vonat, 27 halott. Ja, Esztergomban is lesz 
egy kiállításom, rajzaimból. Annyi hasznom lesz belőle, hogy csináltathatok 
plakátot,  20 éves sorozatom újabb darabját. Valószínűleg megint műteremfotóval.
 
Kisfiú koromtól izgatott, hogyan készül a műmárvány. És nem tudtam kitalálni, 
harminc éves festő tapasztalattal sem. Tudtam, hogy nem rajzolhatják a mintát, 
az lehetetlen. Valami spaklizásra (festőkéssel kent anyag) gondoltam. Most a 
Budai Ferenceseknél felújítják a jobboldali Jézus Szíve oltárt, meglátogattam a 
mestert munka közben. Megmutatta. A lényege: félnedves színes gipszlabdacsokat 
gyúrsz. Más színű festékben panírozod, meghempergeted, az egészet egy falapon. 
Majd ezt fölcsapod a falra, s mikor kicsit megszáradt, lereszeled a felületet. 
Előbukkannak a színfoltok, színhatárok. Nagyon jó.
A légkondicionálógépet beüzemeltük, (három képemért szereztem), lukat vágtam 
számára az erkélyajtómba. Hűt.
                   Szép karácsonyt nektek!
 
 
 




[1]Vágyálom, az EXCEL program ezt nem tudja.
[2] Csoportos munka falun.


 
1995.1.8. szombat. Kaposszentbenedek   J-28      C.4397   
 
Szervusz J!
 
A legsürgősebb és legfontosabb, megvilágító erejű mondatok, véletlen olvastam 
bele az Architecture of Garden könyvbe, Pécsen, ahol a karácsonyi családi 
vakáció néhány napját. Rögtön lexeroxáltam az első oldalakat, itt van mellettem. 
Tehát. A bevezető tanulmány eleje:
 
 
 
Paradicsom és Utópia
In the beginning was paradise. The age-old myth of the Garden of Eden reflects a 
fudamental human longing. In paradise, the first humans lived in perfect peace. 
They knew neither illnes or death...a bibilai Genezis történet az emberiség ősi 
vágyát írja le, harmóniában élni a természettel.[1] "Pairi-dae-za" az óperzsáben 
egyszerűen fallal körülvettet (walled) jelent, s semmit nem mond arról, mi volt  
falakon belül. Innét indul az emberiség utópisztikus vágya a Kert iránt, mint 
modellje egy szebb és boldogabb jövőnek. A biblia történet a maga szimbolikus 
módján leír egy tökéletes, harmónikus, természetbe belesimuló életet az emberi 
lét kezdetén, melybe majd az idők végezetén újra eljutunk. Ez zsidó-keresztény 
kultúra modell, de számos más kultúrában is megtalálható.
Hogy az Édenkert valóban létezett-e, milyen volt, és merre terült el, a történet 
szempontjából közömbös. Mióta mítosza él, modellje a kerttervezőknek, századokon 
keresztül. It is a menkind's oldest dream,[2] élni a paradicsomban, békében, 
bajoktól menten, egészségben, boldogságban. A kert ilyenformán mindíg egy 
szentimentális visszatérés az aranykorba, és egy lépés előre is, az Utópiába. És 
ezt a vágyat kezdettől, mindig, MŰVÉSZI FORMÁBA ÖNTVE képzeltük el. Hogy ugyanis 
a természet  csak művészi formálás által válhat újra tőkéletessé. A kert 
egyesíti ugyanis az emberi-, a művészi szépet a természetivel, belefoglalva 
olyan természeti elemeket, mint a víz, fény, levegő, a növekedés, s ezeket is 
művészete ezközeivé teszi. Minden erőfeszítés a természettel való harmónia 
ismételt megteremtését célozza. És ez sokkal fontosabb szempont a kert minden 
hasznos vonatkozásánál, mint védelem a külvilágtól, a konyhára való, a 
gyógynövények, satöbbi. Az emberiség történelme folyamán számtalan ilyen 
paradicsomot teremtett: Elyzium,  Árkádia, mindenekelőtt Atlantisz, Ithaca, 
Cytheria, aztán Szicília, Capri, Mauricius és Tahiti, a szubtrópikus dzsungel, a 
tejjel mézzel folyó országok. Végül Amerika is, a svejci Alpok, még a kozmosz is 
utópisztikus tájjá formáltatott. Ezek a paradicsomok mind mesterségesek, a 
legősibb álomtól a tudományos fantasztikus jövőképekig,  mind-mind sokkal inkább 
kivetítések, fantáziaképek, mintsem földrajzi helyek. De semmi álom, 
fantazmagória nem élhet meg reális elemek nélkül. A kertek tervezettek. Az 
előképek a tervezőknek örök mintát adtak. (És mint minden utópia, ők is a 
jelent, a napi politikát, a szociális helyzetet kritizálják.) Egyszerre álom, és 
menekülés az idillibe, valamint vágy a változtatásra, a megújulásra,- a 
fantáziálás itt alkotó erővé, tetté válik.
 
Árkádia, a szekularizált Paradicsom
Árkádia a Paradicsom mellett a kerttörténet másik fő sarokpontja. Ádám és Éva 
bűn nélkül éltek, míg Árkádiában pásztorok játszanak pánsípon. Mindenféle 
állat-ember ötvözet istenkék, nimfák veszik őket körül. A Paradicsom az egyisten 
hitre épül, míg a reneszánszban föléledt ákádiakép a Krisztus előtti korok 
pogány, természetközeli ideáit veszi elő. Misztikus újraegyesülés víziója a 
természettel, Pán uralma alatt. Nem mint a Paradicsom, Árkádia megtalálható a 
térképeken, egy hegyes táj a Pelloponézoszon. Elég messzi ahhoz, hogy valós 
volta álmainkat ne zavarja. Vergiliusz Eclogájában már ír a görögök hajdani 
aranykoráról, a pásztoridillről. A metropoliszok életének ellenétbe állítása a 
természeti élettel nála kezdődik. A pásztorok esti csendje fontosabb a napi 
munkájuknál, hideg idő nem zavarja életüket, a hegyek csak békés kulisszák 
napjaikhoz. Inkább énekelnek és furulyáznak, semmint dolgoznak. A szerelem náluk 
csak egy békés, szentimentális érzés. Az Ákádiai aranyélet merőben művi, 
esztétikai vízió. A reneszánszban újraéledő eszme sok írót ihletett, és a 
festőkre is hatott: többek között Tizian, Niccoló dell' Abbate, Caracci, 
Poussin, Claude Lorrain, Watteau, Fragonard fordult az antik felé, mint az 
árkádiai táj, pásztorokkal. A pásztorjáték divat Olaszországból indult szerte 
Európába, minden művelt európai második otthonaként tartotta számon Árkádia 
hegyes vidékét. Hamarosan a királyi udvarok extravaganciájává váltak a 
pásztoridillek. A napi realitás átfordult a művészi formába öntött utópia álma 
felé, a firenzei Mediciek klasszikus idealizált tájképekbe formáltatták ezt. 
Azóta is, századokon át, Árkádia megmaradt modern világunk egyik 
legnagyobbhatású ideájának: vágy egy jobb, szebb, harmonikusabb életre, 
harmóniára Istennel és a természettel, vágy a békére, örömre, szeretetre, 
szerelemre. Árkádia a paradicsom és a realitás között helyezkedik el, 
mindkettőből hordoz valamennyit. A reneszánsz óta az árkádiai táj a művészetben 
életben megmaradt, a kerttervezők folyamatos főmotívumaként. Egy 1499-ben 
Velencében megjelent regény vezérmű lett minden további korok kerttervezője 
számára, leírja az ideális reneszánsz kertet: egy mikroszkopikus rész, 
geometrikus rend, az ember felügyelete alatt, elkerítve a nagy természetből.
 
 
stb. stb. Elnézést a hosszú citálásért, ha netán untad, de nekem nagyon fontos 
lett a reneszánsz, valamint a kert iránti konstans, de rejtett áhitatom 
megértésében, s kulcs minden tervezett kert értelmezéséhez. (Valaha  tanultam 
fél év kerttervezést és fél év kerttörténetet.) A főiskolás tanítványaimnak 
mindezt el akarom mesélni, azért (is) tanulom most a gondolatait. Egyébként 
Kaposszentbenedeken, húgom monostorának egyik cellájában ülök, anyám az ágyamon 
keresztrejtvényt fejt. Évek óta nem volt alkalmunk pár napot együtt tölteni. 
Anyácskám épp vendégségben itt, mikor Erzsébet táviratot kapott Erdélyből, 
azonnal utaznia kellett. S többféle okokból ide kellett rendelnie engem. Sajnos, 
csak lassan tudom átprogramozni magam, (teher ez magamnak is, a családnak is) 
sok a dolgom, s nehezemre esett az út, persze aztán most jó itt. Két napja várom 
e levél kezdést, ez lett volna a fő mulatságom itt, de kiderült, hogy Erzsébet 
hónapok óta!! a portásfülkében él, egyszerűen, mert a cellájából nem hallani a 
kapucsengőt. Őrület, csengő, mint fő bútor. Igy hát be kocsival Kaposvárra, két 
kapcsoló, két csengő, két reduktor, és negyven méter kéteres gyengeáramú kábel. 
Majd egy óra múlva vissza, (megint 30 kilométer) és még hatvan méter. Aztán 
másfél nap szerelés (egy órai munkának hittem), a monostor két távoli pontjára 
egy-egy csengő. Este kész, próba, nem működik. Másnap a reggeli imát avval 
kezdem, hogy Uram, nem kereshetném meg ima helyett inkább most rögtön a hibát, 
nem engednéd meg?!... Aztán step by step[3], végig a hibaforrásokat. Egy helyen 
a kábelen átütöttem egy szöget. Délben Mami kucsmát- kabátot, ki a kertkapuhoz, 
én meg boldogan rohangáltam egyik üvöltő csengőtől a másikig. Az egész házban 
hallani, de van neki kikapcsolója is.
 
Van egy új reményem, a versek. Persze három dimenziós tárggyal kezdődött. 
Mögöttünk, a Varsányi Irén utcában nemcsak az új bicikliút nyílt meg, hanem egy 
aprócska zúgantikvárium is, hagyatékokra specializálódva. Nagy, öreg, üveges 
szekrény soha nem olvasott, évzáró ünnepélyeken osztogatott, 25 forintos Radnóti 
összesekkel. Négyszázért adják. Mint Pilinszky, amikor meghallotta a H-moll 
svitet, s utána elrohant,  vett magnót, lemezjátszót, most én: Babits, Szabó 
Lörinc, Radnóti, hamarosan még Tóth Árpád, Ady, Arany is lesz. (A szomszéd 
szobában minden megvan, Katánál.) Eleddig csak Pilinszky, Petri György, Oravecz 
és újabban egy Rakovszky Zsuzsa kötetem volt. Utóbbinak ismeretlenül bedobtam 
karácsonykor a levélszekrényébe egy C. Naplót. Dedikáltam is, tapintatból, külön 
cédulán: 
 
Megszerettem a verseit = (?) magát.
 
Kíváncsi lennék, örült-e neki. Kisbabája van, fog-e még verset írni? Minek?!
Ja. Az Ady kötet ügyében viaskodom magammal. Húgomnál van apám példánya. Hogy 
kérjem-e el tőle. A másik kötet, amit a frontszolgálatra mindig magával vitt, az 
ugyancsak Atheneum kiadású Dante. Milyen gondolati és érzelmi életű ember 
lehetett apám, mire lehet ebből a törmelék adatból  következtetni?  Szeretném 
ezt az emléket tőle, öregszem.
A nyáron(?) kezdett Makkay -Ady tanulmányt, inkább csak vonatokon olvasom 
tovább...
 
Mulatságos, de ezen gondolkodom, mi a vers: mese, élményleírás, vélemény, 
tömörített információátadás?
         ....gondolom ezügyben bele kéne egy gimnazista tankönyvbe kukkantani, 
egyszerűbb lenne...
T.S. Eliot szerint a kötészet funkciója 
A nemzeti kultúra lényegének hordozása. 
Lehet.
Illetve ami még inkább fantasztikus: a zene. Ezt te jobban tudod. Az emberiség 
legabsztraktabb váladéka, nem?
 
Hír: kiderült, múltkor emlegetett hordhatatlan új cipőm nem kicsi, hanem nagy. 
Megmondta Sándor bácsi, aki művész úrnak szólít, és mindent mindig ingyen[4] 
megcsinál nekem. Két napig tágította ezt a csukát, utána mondja, ha előre látta 
volna zoknis lábamat, bele se kezd, mert fölösleges az egész. Aztán 
kiderítettem, hogy sötétkék (román) zoknimnak épp a lábujjvégnél egy varrata, az 
nyomott, de nagyon. Van cipőm.
 
Döntő és hirtelen fordulat Váli És Társai múzeum ügyben. Leutaztam, egyedül én, 
Pestről, kiállításunk megnyitójára Győrbe. Tudtam, hogy ez az ideám most és 
evvel temettetik, az állandó kiállítás ügye Kolozsváry polgármester bukásával 
meghalt. S erre váratlanul jön egy kis aszonyka, az újonan kinevezett városi 
múzeumigazgató, hogy ő ezt saját hatáskörében elintézi. Ott este, -vonatom csak 
koraéjjel indult vissza- megfogalmaztuk a szerződést a magunkrazárt, kihalt 
múzeum épületben, beütötte kompjuterbe, s alá is írtuk. Egy konstruktív nő. 
Ezentúl minden képünk falon lesz, évi három hónap kivételével. Élve 
meghatalmazásommal, mindenki nevében átadtam az anyagot. Gyönyörű a múzeumi tér, 
barokk. Magyar Ispota, Győr szívében, két átriummal, alattunk egy nagyon szép 
bútor gyűjteménnyel. Két és fél évi munkám váratlanul sikerült. Kecskemét után 
csak Győrbe 25 levelet írtam, a kompjuterem számozása szerint.
 
Még egy fontos esemény vár rám tavasszal, november óta tudom, de még nem 
mondhatom el senkinek.[5]
 
1995. 1.8.  Vízkereszt, vasárnap délelőtt, Kaposszentbenedek.
 
A napot Mamival sétával kezdtük, a reggeli oratóriumi szentségimádás után. A 
nyári többnapos ittlét alatt nem volt lehetőségem a környező dombokat csak 
kicsit is bejárni. Hanem a Fioretti közösségünk most tíz éves, január első 
szerdájával. 85-ben kezdtük, emlékszel-e még? Jubileumi ünnepként leforgattam 
nekik egy Cseri Kálmán kazettát, (uszodában kaptam, kéretlenül) a János 2. 1-ről 
beszél, gyönyörűen, hogy ő így szeretne imádkozni ezentúl, ilyen tömören, nem 
tanácsokat adva, nem határidőt, megoldásmódot... mindent az Úrra bízva:
 "Nincs boruk."
Azt mondja, az Evangélium legrövidebb imája. Mária megtette, amit meg tudott 
tenni, volt szeme, figyelme, bizalma hozzá. Hozzátette: hiszed-e, hogy az ima 
helyzeteket, sorsokat, országokat meg tud változtatni? Bosznia.
 
Karácsony. Muri. Valami különpénzből vettem Katának egy rohadtdrága táskarádiót, 
kettős magnóval. Aztán megbeszélve, úgy gondoltuk, most Zófit kényeztetni 
kellene, látványosan, -kudarcai, nyugtalanságai- kapja hát ő. Maminak mindezt 
mesélem, két nap múltán telefonál, vegyek csak egyet a Katának is, ha már olyan 
régi vágya, fizeti. Igy aztán két, MAJDNEM egyforma Sony... volt ámulat. Külön 
vettem Zsófinak egy Tao Te Kinget, amiben az volt az ajándék, hogy nem tartottam 
meg.
 
Még Zsófi. Kata befizette őt is egy külföldi síelésre. Valamit nyafogott, (én 15 
éve szűk bakancsban síelek) mire rászántam magam és karácsony multával utolsó 
utáni pénzemből kapott egy fantasztikus fehér síbakancsot, amit összesen csak 
egy csatt fog össze. Az az igazi most.
Próbálok neki olimpiai bajnok állatorvos barátomon keresztül állatközeli 
munkahelyet találni.
Főiskola, karácsony, bár talán meséltem: nagy kincsemet, a Pilinszky-interjú 
kazettát adtam diákjaimnak, de másolásra. Szigorú szimmetriával egy 
Latinovics-szavalat kazettát kaptam tőlük, ugyanúgy, pult alatt átadva. 
Véletlenül tudták, hogy keresem.
Főiskola, osztályozó értekezlet, először a katedra másik oldaláról. A tanári kar 
a félévi kiállítás körbejárásakor értékelte munkánkat, főleg a kollázsok 
tetszettek. Csakugyan jóval fölszabadultabban formáztak nálam a gyerekek, mint 
mikor saját enteriőterveiket kellett megfesteniök, a tervezés munka keretében. 
Második félévre különtermet és modell lehetőséget is kaptam, valamint 
adjunktussá akarnak kinevezni. Ez ugyan nem tudom, mit jelent, mindenesetre 
barátaim tanácsára nem fogadom el, nem adom a docensségnél alább...
 
Olvasom a karácsonyra adott és kapott Petri interjúkötetet. Tudom vagabund 
kocsmázós életét, s hogy maga se tudja, hány helyen lakott. Kata múltkor 
fölelevenítette neki, látta hajdan reggelenként óvodába menet egy rózsadombi 
villa ablaka mögött, írógépre hajolva. Hosszan ráncolta homlokát, lakott-e ő 
valaha arra. Irígylem, persze gyerekség.
 
Fiam mondja: ott vendégségben, tavaly olyan finom sót kaptunk, mindenféle fűszer 
volt benne... Én itt elnémulok és elámulok, tapintatosan félre nézek... mint a 
Szentlélek Krisztus kereszthalálakor, ahogy Pilinszky írja... Só. Finom. Tavaly.
A zuhany alatt meg -karácsony előtti napon- meséli a röntgenorvos: narancslevest 
csinálok és vörösbort is teszek bele. A húshoz pedig galuskát: spenótot 
juhtúróval gyúrok össze, persze kis száraz kaporral...  
 
Lukács. Múlt héten a bejáratnál vörös tábla fogad, aranyszínű, nyomtatott 
betűkkel: "Szeretettel köszöntjük dr. Kovács Károlyt 1oo. születésnapja 
alkalmából! Az uszoda vendégei és dolgozói" Katonaorvos tábornok.
 
Lukács. Egyik nap elfelejtettek vizet engedni a melegebb vizű medencébe. 
Átmentem a gőzbe, elkaptam egy könyvtárigazgatót, hogy itt meg mit kell 
csinálni. Azt mondja, várj, regulárisan végigcsináljuk az programot! 
(Katonatiszt volt.) Jó órát tartott, és unalmas. Aznap nem bírtam a 
fáradtságommal...
 
Lukács. Elkértem és hazahoztam egy levált világoskék csempét a medence fenekéről 
de itt az asztalomon fakó, mint egy lehullott, falevél, és nem találja a helyét. 

 
Hát igen, a fontossági sorrendünk, az igazi rejtély. Magamat se értem, hogy 
érthetnék másokat?! Ha érteném, érteném az egész világot... A napokban valami 
régi, igen halvány emlékfoszlányom fölmerült, s tétován tettre késztetett.  
Műteremablakom alsó harmadát letakartam farost lemezekkel, mint egyszer valaha. 
Elég érdektelen történet, nemde; világítástechnikai részletkérdés, a fényt 
inkább fölülről kapom. S mint a menydörgés, mint a földrengés, úgy történt; a 
szobám ámulatosan szép enteriőr. CSODA. Boldog voltam! És talán leszek is! 
Lehet, hogy CSAK EZEN MÚLOTT az utolsó húsz évem?!  Mi ez?
 
És UGYANEZ napon, -bocsánat, pisilés közben- megtaláltam, amit legalább tíz éve 
keresek. Az egyszerű és biztonságos távoltartását a keretben a festménynek az 
üvegtől. Eddig távtartó lécek, amit pontosan szabni kellett, festeni, száradási 
idő stb. stb. nem részletezem, nem lesz rá szükséged...
 
És még egy muri, megint elvesztettek egy képemet. Másfél méteres, tavalyelőtt 
még ott lógott az Szabaddemokraták székházában, a titkárságon. Csakhát meszelés 
volt közben, levitték a pincébe... Megsúgta valaki a belügyminisztériumban a 
történetet, mire jelentkeztem náluk, hogy kérem kölcsön, kiállításomra. A fő-fő 
muki fogadott, hogy ők most mit csinájanak?! Négy éve ajándékoztam egy ottani 
fiúnak, -ma külügyi államtitkár-, most akarta betenni új, nagyobb szobájába... 
Kértem a rendőrségi nyomozási jegyzőkönyvet, persze semmit nem tettek ez ügyben 
eddig... Hagytam őket beszélni, elakadásig. Majd javasoltam, hogy ha más nem jut 
eszükbe, vegyenek hasonló árban egy képet tőlem, az államtitkár számára. Evvel 
engem is, őt is kárpótolják. Tetszett, ebben maradtunk. A héten bonyolítjuk? Az 
elveszettet 380 ezerre értékeltem.  Ha tényleg pénz lenne belőle netán, azonnal 
vennék egy nagyobb kapacitású printert, nagyon hiányzik. Egy ilyen levél 
kinyomtatása -három példányban-évekig tart.  
 
Még van egy kép-ügyem, ez olyan szégyellnivaló, hogy tán el is tüntetem[6] a 
nyomait majd. A Ferences Tartományfőnököt megnoszogattam, válaszolna már másfél 
évvel ezelőtti levelemre, amikor megsemmisítették egy Keresztút grafikámat. 
Nagyon udvarias voltam, hogy bármíly kellemetlen mindkettőnknek, ezt a dolgot le 
kellene zárni. Egy nagyon malíciózus válaszlevelet kaptam, felemlegetve, hogy 
miért a Népszabadságban forgattam meg a dolgot (olvashatta, -cikkben ezt külön 
megindokoltam) és hogy ők tanulatlanok, nem tudják, minek is kéne nekik 
tetszeni... Egyébként bocsánatot is kért.
 
Ez még mindig vasárnap,
                                        a kaposvári vasút restije. Vettem egy 
réteges barna-sárga csokoládé süteményt, és mellékesen bekéredzkedtem a 
konnektorukba, egy használaton kívüli játékautomata lukába. A sütemény azért, 
mert a hét végén egy igazi, háromfordulós vérvételen estem át, -közben 
éhgyomorra bögre cukros víz- amiből valószínű, ki fog derülni, hogy nincs is 
semmi (cukor)bajom.
 
Pénteken először jártam a Toldi gimnáziumban, Mikica számára felvételi papírok. 
Jó iskola kell legyen, mert közel van, szép helyen, a Vár oldalán végigsétálni. 
Közben két fekvőrendőr, autóknak, tudod mi az? Úton keresztben decens betonsáv, 
hatvannal rámész és szétesik a kocsid. Csigavér, itt sétálnak.
 
Péccsel kezdtem a levelemet, Pécs megvolt. Kata bölcsen -magunkat is 
tehermentesítendő- szerzett egy mikikorú kölcsöngyereket, jól elmuriztak az 53! 
TV. csatornán. Szilvesztert átaludtam, nem találtam közbülső megoldást.  Nem 
akartam ezt az éjjelt hivatásos viccelődőkkel mulatni át. Kata szerint gyenge 
volt a műsor.
A főiskola ausztriai sítábort szervezett, diákjaim mennek, szerettem volna 
kimenni velük, villogni sítudásommal. Volt valami váratlan pénzremény is, 
reálissá vált a dolog, meghívtam Katát is. Csak neki túl sok lett volna a nyolc 
nap, pénzreményem közben elolvadt, és január végén egy kis kiállításom a Király 
uccában. Napi egy óra síelés esik már csak jól.
 
Kata ambicionálja, én ambivalens vagyok. Szeretne elvinni egy paphoz, aki nagyon 
ért a házaspárok dolgaihoz. Van, amiről nem lehet beszélni. Van, amiről nem 
érdemes. Mi marad? Mindent megbeszéltünk az évek során.
Az a régi német ima: Uram add, amin változtatni tudok, megtegyem, amin nem, azt 
jólélekkel elfogadjam. 
 
Állomáson veszteglünk: " A negyedik vágányon vonat jár ki, a vágány mellett, 
kérem, vigyázni!"
 
Mikica kölcsönkérte gyönyörű kék-fehérkockás síingemet. Osztályukban divattá 
vált ilyesmit ZAKÓNAK hordani. Térdéig ér. Bár Zsófit túlnőtte már, jócskán. 
Mókás, amikor veszekednek, Zsófi alulról csepüli.
 
Írtam már róla? Megint tettem egy fordulót Melocco: Halott Krisztus szobra 
ügyében. A győri bencés monostorban őzik, faládában, mert törékeny, gipsz; így 
egyszerűen nem látható. Gyönyörű darab. Szüts ötletére próbálom rábeszélni 
Pannonhalmát, öntessék ki műkőből. Most Anzelm üzent, hogy bár döcögve, az ügy 
döntés felé érik. Csak persze pénzük nincs hozzá. Az talán kerül majd, 
Szüts-kapcsolat által, a Minisztériumból. Melocco beleegyezett. Az eredeti meg a 
Kiscelli múzeumban lenne jó helyen...
 
Még mindig bírja, konnektor nélkül, derék kis szövegszerkesztő. Zsúfolt 
vonatkupéban egy órája, Budapest felé rohanunk a sűrű éjszakában. Olvastam a 
múltkor egy jó kis Illyés Gyula strófát, ha Pestre érünk, majd bemásolom neked. 
Nem tudom még érzékelni súlyát, de már örülök neki.
 
Buda, de már szerda délelőtt
írópultomnál, jöhet az Illyés vers:
 
A MUNKA ÉS A HALÁL KÖZÖTT
 Egy öreg kovács emlékének
 
Ahogy a két kezem tudta,
hát készen itt a munka.
Jó volna tán, ha itt-ott
pántjain még javítok -
Még jobb volna előlről
kezdenem az egészet!
De íme rámsötétlett -
Kifogytam az időből -
                   stb. még 4 strófa
 
Visszaolvasva néhány oldalt, életem nem olyan eseménytelen, mint megélem.
 
Mamival sétáltunk vasárnap délelőtt Kaposszentbenedeken, a szomszéd tó mellett. 
Fagyott, kis hófúvások és jeges szél. Buzdítottam, és meg is igérte, feltétlen 
megnézi (föntről) a New York-i [így írják, megnéztem a Helyesírási Tanácsadó 
Szótárban] Metropolitan Múzumot.
 
Egy könyvesboltban valamibe belelapozva olvasom, hogy XXIII. János nem tudott 
éjjel aludni, nyűgösködött. Mire az angyala rászólt: Mit fontoskodsz, János?!
Amit szintén olvastam róla, hogy névválasztásában, valószínűen humorizált, 
ugyanis utalt egy elődjére, akit szintén átmeneti pápának választottak.
 
Tegnap a zuhany alatt visszameséltem a röntgenorvosnak karácsonyi receptje 
levelemben megemlített részleteit. Remegett a hasam a viszafojtott röhögéstől, 
mert ezúttal nekem, kíméletlenül újra elmondta a teljes adatsort. Továbbadom. A 
karácsonyi narancsleves a következőképpen alakul. Három narancs leve, 3 deci 
víz, és még narancsszörp. Felfőzni(?) A héjából csak a színes részt lereszelni, 
de avval nem tudom már, mit kell csinálni. Egy kockacukrot a héján megdörzsölni. 
Só is kell bele, meg fehérbor is. Hat szem szegfűszeg. Tejszínnel behabarni. (Az 
mi?)
 
Mi van még? Szüts tegnap fölhívott, hogy talált a Stúdiójában egy 
lézernyomtatót, amiről nem is tudott, nekem adja. Fantasztikus. A délutánt avval 
töltöttem, hogy a hozzá vásárolt hat kilós transzformátornak deszkaHÁZAT kellett 
építenem. Üldögélni is lehet rajta. Bepácoltam barnára, hordozható.
 
Szüts. Jövő évi Ernst múzeumi kiállításom kapcsán gondot okoz a bejárat melletti 
két kellemetlen, virsli tér, grafikát ugyanis nem szeretek képekkel együtt 
kirakni. Valaki tanácsolta, tegyek be egy képernyőt, pár szék elötte, valami 
műsor rólam, ez szokásos is. Nem egyértelműen tetszik az ötlet, de -játék- 
valószínűleg belevágok: Szüts csinált pár hete gyerekei számára két  
videóinterjút (egy-egy órás) a két nagyszülővel, nagyon tehetségesen. Mondtam, 
beszélgessen velem is egy fél órát kamera előtt. Most ott tart, legyen ez egy 
kettős portré, rólunk, és adjuk el a TV-nek majd. Lehet, hogy szerez az ügy 
számára profi rendezőt, operatőrt is.
 
Sziasztok!
 
Zsófi megjött. Mondja, kínai csüngőhasú malacokat kéne szerezni, tök édesek.
 
                   
1995.3.13., hétfő. Kecskemét.   J-29                C.4462
 
Te J!  
 
Te riherongy! Te kótyomfitty, pernahajder, te labancbérenc! Te harapófogó, te 
balesetvédelmi oktatás, te ázalag, te jogi keret, te Balmazújváros, te ukrán 
vízügyi tanácsadó!
Hát kerülő úton és véletlen kell megtudnom, hogy elköltöztél?! Francia 
szállásadónődnek küldözhettem volna tovább leveleimet, gyanútlanul, éveken át?! 
És amíg címeteket kinyomoztam! Pfűű!
Jó lenne tudni, mi ez a költözés. Jobb, vagy olcsóbb hely? Kirúgtak? Munka? 
Csapat? Kert? És a bébi mit szól hozzá? 
Március. Elseje óta megint alkotóház, Miklós a szomszéd műteremben. Onnét 
irányítja zsebtelefonján Budapestet. Amikor elborít a reménytelenség, vígasztal, 
irgalmasan. Pocsék hetek, rezignáció. Pedig igyekszem ellene mondani. Hogy minek 
a világot építeni, mikor elmúlik, mint a mező virága, hogyha általmegyen rajta a 
szél, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé.  Vas István mondja 
tegnap este azt a Miért vijjog a saskeselyű?-ben: a szellemi válság, a lelki 
válság  tudvalevően az élet fényűzései közé tartozik. Milyen egyszerű. Lelkierőm 
töredékességét mutatja, hogy idén Kecskemétre SOK könyvet hoztam, nem tudtam 
előre dönteni. 
 Hogyan hat a belső történésre, ha jő a külső? Majd elválik. Lehet, hogy ez 
életem utolsó Kossuth-díjtalan napja. Megsúgták, hogy megint jelöltek, ősz óta 
úgy kell tennem, mint aki nem is álmodik róla. Jó muri lenne. Az Lukácsban a 
fiúk nagyon büszkék lennének rám. És a pénz?!  Ha eddig nagyobb pénzt kaptam, 
csak baj volt belőle otthon. Talán ezt is kinőjük. Persze, az önzésem. HA, AKKOR 
1,3 millió, (az évi nettó átlagbér ötszöröse) adómentesen, takarékkönyvben. 
Tehát. 6x9-es Linhof kamera, zsebtelefon, automata fax. Mindez vágyott és fölös, 
tehát nem. Autót javíttatni, néhány helyen elég görbe. De a jövő nyárig még 
összetörhetem néhányszor, akkor megy vizsgára. Vagyis nincs vágy. Közös: 
porszívó, Pesthez közelibb nyaraló, Zsófit elvinni Párizsba pár napra. Katának 
fogom a pénzt adni, kínlódjon ő.
 
Kecskemét. Az első 11 kép eddig: semmilyen. Ha legalább ismételni tudnám a 
tavalyiakat... Úgy vagyok szokva, hogy az csak első hét-nyolc pocsék... 
Egyébként rohammunka a 2000 c. irodalmi lap számára, múltkori szinházi estem 
szövegét fogalmazom át.
 
Küldöm:
 
 /1995.3./  Margócsy István kérdései        TA/2000INT          C.4445
 
               2000-BESZÉLGETÉS VÁLI DEZSŐVEL
           "lezuhanyozom, az egész napom négy percet csúszik[7]" 
 
-Ha elmész művésztelepre, tudod-e előre, mit fogsz csinálni?
-Bocs, nem művésztelep, az kollektív műfaj; főiskolás korunkban nyaranta néhány 
hetet rajzoltunk mindenféle árokparton üldögélve, ez alkotóház.  Évente egy 
hónapot töltök evvel. Ott nincs telefonálgatás, nincs mateklecke, javítandó 
konnektor, vendég, élet, hejehuja, semmi sincs, csak munka napi negyven órában. 
Megkértem őket, a takarítónők se járnak be hozzám. Szüts Miklós barátom a 
szomszéd műteremben. Ha karikás szemmel áttántorgok hozzá, hogy mégiscsak 
építésznek kellett volna mennem, nem tudom ezt a kurva képet megoldani, megnézi 
amit csinálok, és irgalmasan megvigasztal. Ha hangosan fütyörészik, átkiabálok, 
hogy ne dicsekedj, te rohadék, tudom, hogy gyönyörű a képed. Tizenötödik éve 
járunk Kecskemétre, mindig március elsején, mindig egy hónapra. Nekem a 
legkeservesebb munkafázis képet elkezdeni, s ezért munkaévemből ezt az időt 
koncentráltan erre szánom. Naponta kötelezően elindítok egy képet. Fél 
-háromnegyed készen hozok vagy huszonötöt haza, hogy aztán otthon még néhány 
hónapig, -évig elkapirgáljak rajtuk. Már amelyiket megtartom, mert általában a 
fele reménytelenül selejt. 1990-ben lent megkezdett 19 képemből 4 maradt meg. 
Amit tudok minden év február utolsó napján; mekkorák lesznek idei képeim. 
Addigra a farostlemezek hetek munkájával előkészítve, és becsomagolva. Az elmúlt 
nyolc évben az is biztos volt, hogy témának marad továbbra is a műterem. A kép 
lényegéről soha semmit nem tudok előre. Gyanítom, utólag se. Festés közben 
gondolataim nincsenek, festés közben az ebédre hívó kolompszót várom. Megcélzott 
mondanivalóm nincs. 
-Festményeid témaválasztása mitől függ?
-Mondom, evvel a feladattal nyolc éve kellett utoljára szembenéznem. Akkor egy 
fotómat rajzoltam le. Azóta fejből rajzolom a székeket, padlókat. Anyácskám 
nagyon türelmes velem, de már ő is mondja, hagyjam abba a műterem ábrázolást, 
váltsak témát. A Lukács úszómestere is ezt mondja, alig merek a szeme elé 
kerülni. Ámbár mostani kiállításomkor Molnár Péter festő interurbán megdicsért, 
az pedig nagy szó.
-Hogy évekig kerülgeted ugyanazt a témát.... mi az oka?
-Belém vagyok gabalyodva; nem tudom. A lehetséges válaszok: 
1. szellemi renyheségem (erre gyanakszom leginkább) 
2. szűk  horizontom 
3. mert mindegy 
4. mert így jó 
5. irigylem Morandit.
-Öndokumentációd igénye és munkája, kényszere...
-Miklós szerint egyszerűen: munkakerülés. Ámbár inkább játék. Kisfiú koromban 
kaptam néhány öreg térképet, nagyon örültem neki, rögtön katalogizáltam őket. 
Úgy gondolom, papírhajómat akkor engedhetem bele a patakba, útjára, vagyis 
munkám akkor van befejezve, a kultúrába belefonva, ha  a kép dokumentálva van. 
Ha a címe és opusz-száma által zökkenőmentesen kezelhető, fotója által 
felidézhető. Tavaly az Új Mandátum kiadótól pár hétre kaptam ajándékba egy 
gépírónőt. Nagyon aranyos fiúk. Kompjuterbe diktáltam teljes opuszjegyzékemet, 
300 oldal adat. Képek és rajzok listája, postacímjegyzék, hogy szerteszét merre 
vannak a munkáim. Szereplési naplómban pedig képeim sorsa, amíg követni tudom. 
Nézd, étteremben ülni unok, emberek közé alig megyek, TV-t nem nézek, a tavaszra 
nem figyelek, színházba, moziba, koncertre nem járok. Szeretem a szép hosszú 
táblázatokat, ez az egyetlen felhőtlen szórakozásom...
Öndokumentálásom másik területe, hogy húsz év kísérletezés és gyakorlás után ma 
már tisztességes  fotókat tudok festményről csinálni. Elképzelni se tudom, 
fotókatalógusom nélkül hogyan vezényelném  hadseregemet.
A harmadik terület: dossziézása  gondolataimnak, ma már főleg levelek 
formájában. Ez más. Ez valami visszajelzés számomra, hogy élek. Fontosságom 
tudata, vagy fontoskodás. Majd elválik.
Kényszernek nevezed az öndokumentálást. Nem annyira kényszer, mint automatizmus. 
Ahogyan öt éve nem gondolkodom  reggel,  van-e  kedvem uszodába indulni,  ahogy 
a délben jött levélre másnap reggel  bedobom a választ. Nem több munka... így 
egyszerűbb. Mi az alternatíva? Hogy ma nem csinálom, mert fáradt vagyok...?! 
Mindig fáradt vagyok. Lehet, hogy ettől... Talán nem kéne úszni járni...
-Naplóírásod... a verbalitásod viszonya a vizualitásodhoz...
-Bocsánat, nem vagyok egy vizuális típus. Rémesen nem veszem észre a körülöttem 
világot. Még a szép, és ráadásul szőke nőknek is harmadszor is bemutatkozom. Van 
is baj.
A verbalitásom. A négyezer oldal naplóm, gépelve... Nem napló ez tulajdonképpen. 
Nézd, apám orosz hadifogságban éhen halt. Melankolikusnak születtem. Már 
gyerekkoromban fölmerült a kérdés, miért élek. Nem volt kivel megbeszélni. 
Leírtam, újra meg újra megfogalmaztam ugyanazt. Így próbáltam értelmezni 
világomat. Hozzáadva mindig egy kiló dicsekvés. (Mondd, egy 53 éves ember miért 
dicsekszik folyton?! Önigazolás? Kisebbségi érzés?) 
Mi minden van ebben a naplóban? Hogy a kiállítás-kritikáimat is elrakom, hiúság, 
ezt mindig szégyelltem kicsit. Ma avval mentegetem magam, hogy evvel 
egyszerűsítem a Hálás Utókor kutatómunkáját. Hogy hiába mosolyognivaló, ez is 
világom része. 93-ban kaptam egy New Yorki ösztöndíjat, a Margit körúti OTP-be 
küldték az 5000 dollárt. Referenciákat kértek. Az 90-es Ernst múzeumi 
kiállításomról tizenhat sajtókritikát küldtem nekik. Csak elő kellett venni az 
1990-es iratrendezőt. (Most is dicsekszem.) Egyébként faxon megkérdezték, hogy 
szigorú banktitokként kezelik, de közöljem velük, mi az az OTP?!... 
Ja, a naplóm, tovább.  A kompjuteremben a levelezésem dossziéja a legvastagabb. 
Szakmai munkám egy része postán bonyolódik. Egy festésnaphoz, tetszik vagy nem 
tetszik, négy nap háttérmunka tartozik. Nincs műteremszolgám, mint 
Mednyánszkynak...   
Magánlevelezésem pedig: a kint, meg a magamban találtak számára az ingem alatt 
hordok egy kis noteszt. Mindig a nyakamban lóg, spárgán. Annak alapján egy 
Franciaországban élő barátnőmnek havonta leírom a világot. Három példányban, 
egyet ő, egyet a Tudományos Akadémia Kézirattára kap... Tán hét irattartó 
dobozom van már ott... a harmadik példány pedig otthon gyűlik, az családi 
hagyatéknak készül. Rá van írva. De minek. Hinni a fölöslegesben. A szent 
fölöslegben. Ami a kultúra. 
-Mi a szelekció elve?
-Kidobom, amiről még én is észreveszem, hogy gyenge, amiről észreveszem, hogy 
csak nyafogás, ami ismétlés, ami nem az örökkévalóságról szól ... 
-Ha egy megyeházból elkallódott képed fölkutatása ügyében levelezel, az minek 
számít?
-Közügynek.
-Milyen lehet a saját napló újraolvasása?
-Ha a könyvváltozatot, a "C. Napló 1958-1992"-t kérded, ez magamnak is új. 
Bognár Robi válogatása által más lett a szöveg, újak az összefüggések. Időnként 
beleolvasok magamba. Ha pedig ezt kérdezed: nem szoktam semmit megbánni, 
bűneimet kivéve. Azokat is inkább csak elítélem. Tudom, hogy jószándéku vagyok. 
Nem hiszem, hogy bármit is tudtam volna valaha jobban csinálni. Beleértve életem 
legrosszabb döntéseit is. A katolikus egyház húsvét éjszakájának ünnepén azt 
énekli minden bajunk forrásáról, Ádám és Éva -főleg Éva- csacsiságáról a 
Paradicsomban: "Ó boldog bűn", melynek Krisztus megváltása lett a hozadéka... 
Hálát adok múltbeli tévedéseimért is. De térjünk vissza a naplóhoz...
-Miért szellemi napló, amelyben alig történik valami; a történések (személyes, 
mindennapi, politikai, netán művészeti életen belüli) miért maradnak  ki majdnem 
teljesen?
-A politika és környéke nem érdekel. Ami a személyes történéseket illeti, nem 
vonz a lehetőség, hogy öregkoromban  majd elmerengjek  hintaszékben naplóm 
fölött, mit is ebédeltem Norvégiában, síelés közben. (Semmit.)
-Miért  s hogyan a végtelenített (ismétlődő) kérdésfeltevések?  Változik-e, 
mélyül-e?
-Egyetlen kérdés van, nyilvánvalóan. Hogy mi a fenének élek. Evvel birkózom 
nyolc éves korom óta. Akkor azt mondtam, biztos, egy élet kell majd hozzá, hogy 
megértsem. Isten utasítását ez ügyben (hogy Ő ezt jobban tudja, ezt csak hagyjam 
rá), elfogadom, de nem tudok mosolyogni. Még. Pedig az a legfontosabb dolog a 
világon. Pilinszky is túl volt az ötvenen, mikor még mindig csak ott tartott: 
"eljuthatunk a derűig". Hogy a kérdésföltevés mélyül-e? Mitől mélyülne? Hogy 
évente valahonnét általában mindig kapok egy díjat? Hogy Hódmezővásárhelyen egy 
képemre két éve kaptam ötezer forint munkajutalmat? Amit mellesleg még nem 
fizettek ki? Picasso mosolyogva mutatta Brassainak a papírt, hogy a stockholmi 
egyetem díszdoktorává fogadta. Minden napom értelmét meg kell fabrikálni. Előre, 
a holnapi napra, a jövő hétre, nyárra, évre nem látok rá. Nem számolok vele, nem 
érdekel. Terveim nincsenek. Fegyelmezetlenség, valószínűleg, ez is.
-Ugyanez a kérdés a festészetedben: miért a sorozatfestés? A darabok együtt, 
vagy külön élnek, erősítik-e egymást? 
-Nem festek sorozatokat. (Egy képen belül kell elmondani az egész világot.) A 
témám azonos, évek óta. Testvér képek csakugyan értelmezhetik, segíthetik 
egymást. Kiállításkor ez technikai kérdéssé válik, és a kiállítás rendezőjén 
múlik. Később, túl  a kiállításon, mikor már elköltöznek a szülőktől és saját 
családot alapítanak; akkor már egyedül kell fenntartani magukat. Olykor 
húsvétkor, temetéskor egy-egy családi összejövetel...
-Nem ellentmondás-e a tárgyalkotás és a tárgyak meg-nem-őrzése?
-Dehogynem. Tudom. A tárgyakat imádom, a franciakulcsot és a színváltós, 
térképolvasós, morzegombos terepszínű katonai zseblámpát. Amiben tartalék 
körtének is van hely kialakítva. Ami övre és szegre is akasztható. Két éve 
találtunk egyet fiammal, kirándulás közben, a hóban. Építem, javítom és 
átalakítom tárgyaimat, de ami nem nélkülözhetetlen, kíméletlenül kiszórom az 
életemből, beleértve azt a elemlámpát is. Nem mentenek meg a haláltól. Ez akkor 
is így van, ha éppen mostanában néhány taktikai bukfencet vetettem, majd három 
képemet adtam egy használt légkondicionáló dobozért. A könyvtáramat is mindig 
szétajándékozom. Most 380 ezer forintot adtak egy képemért: ebből magamnak 
vettem egy Arany összest, Babits összest, Oravecz majdnem összest, Rakovszky 
válogatottat, Ady összest. Most kezdek bele, beléjük, tán még nem késő. Hogy 
félretájékoztatás ne essék egyébként: műtermemből, követve a szokásokat, tehát 
féláron, 150 ezerért szokok közepes méretű képet árulni.
-Miért a gyakori képmegsemmisítés, visszamenőleg is?
-A kérdésben az az érdekes, hogy kérdésnek számít. Egyszer már végig kéne 
gondolni, mit csinál az emberiség a folyamatosan, szükségszerűen megtermelt 
selejtjével. Ragasszuk össze József Attila minden eltépett papírfecnijét? Miért 
környezetszennyezzem gyenge képeimmel Nagybudapestet? Csak a legjobb 
gondolataimat szeretném hátrahagyni.  Selejt nélkül csak Isten, Vojnich Erzsébet 
és a Bródy Sándor utcai zöldséges-költő dolgozik. Egyszer eszembe jutott, hogy 
rég fölfűrészelt száz képemről készült fotóimat elfelejtettem eltépni. Kiraktam 
őket magam elé. Kettőnél rezgett be a műszer, hogy talán tévedtem. A selejtezés 
selejtje. Az arány kettő a százhoz, megfelelő.
-A darabokból újra összeállítható (feldarabolt) kép hajdani ötlete: mű volt-e, 
vagy gesztus, kihívás?
-Nem kihívás, nincs kit ki-hívni, ugyanis ők nincsenek bent, hogy én meg kint, 
vagy én is bent vagyok, esetleg ők is kint, velem. Nem haragszom a világra. Arra 
nekem nincs időm. Meg nem is az én dolgom. 
A kérdés első fele pedig félreértésen alapul, vagy rossz az a képem, amit 
láttál. Soha nem állítottam össze képet utólag, szétfűrészelt darabokból.  
Olajképkor nem vagyok játékos.
-Mi a fényképeid és a festett képeid közötti viszony? 
-Gyerekkoromban ügyesen fotóztam, voltak felvételeim az 56-os Móricz Zsigmond 
körtérről, "fölszaggatott utcakövek", rég kidobtam. Aztán Matisse megfontolásait 
követve hosszú évekig nem fényképeztem, helyesebbnek tartottam kóborolva inkább 
nézni. Ha gépet viszek magammal, semmit nem látok a világból, tapasztalat. Végül 
kezdett túl drága lenni, hogy Vattay műgyűjtő és fotós barátom mindig a legjobb 
képeimet vitte el festményeim reprózása fejében. Akkor vettem egy gépet, később 
még néhányat, s újra kezdtem. S. Nagy Kata barátom hamarosan pénzkeresethez 
segített, pár év alatt 12 ezer parasztszoba felvételt csináltam a Népművelési 
Intézetnek. Akkor készültek a zsidó temető fotóim is, ha már arra jártunk.  
Mostanában lett belőle könyv, tíz év kiadói elfektetés után. ...Mit fotóztam 
még? Éjszakai esős utcákat a Vár oldalában, csillogó pocsolyák ellenfényben. 
Fölnevettem, kiemelve a laborban a tálból a nagyításokat: úgy látszik, mindent 
csak elölről lehet kezdeni, ha az ember nem zseni. A fotók a harmincas évek 
magyar fotóiskola stílusában készültek. Ezeket is kidobtam. Fotóztam még a 
műtermem padlószemetjét is, talán ez volt az egyetlen önálló gondolatom, sok 
képet kezdtem belőlük. És fényképezem, ma is, lélegző műtermemet, 
kiállításplakátjaimhoz kellenek. A hobbyfotózást 12 éve abbahagytam, maradt 
munkaeszköznek.
-A talált fénykép átértelmezésének (a fénykép-kálvária sorozat) mi az 
önállósága, eredetisége?
-Nem tudom a történetet értékelni, ha ez a kérdés. Hónapig gondolkoztam egy 
keresztúton, eredetileg National Geographic fotókkal próbálkoztam. Nem ment, 
valahogy túl népfrontosra sikeredett. Akkor föltelefonáltam a Széchenyi 
Könyvtárba, hogy bizonyos fotók kellenének. Rettentő komplikált szolgálati 
utakat mondtak el, akkoriban még nem öltöztem együtt reggelente a Lukácsban az 
igazgatójukkal. Viszont a Munkásmozgalmi Múzeumban volt egy ismerős fiú. 
Fantasztikus volt a fotótáruk, harmincas évek szociofotói pesti prolikról és 
koldusokról. Észbevettem, hogy ebből sorozatot összeállítani vagy hónapok 
munkájával, vagy eldöntötten két óra alatt lehet; az utóbbit választottam. 
Vittem fényképezőgépet, repróállványt is magammal. Délután már laboráltam, 
megírtam rájuk a feliratokat tussal, estére kész volt a  Koldus Keresztút. 
Másnap kereteztem. Rögtön megvette a Nemzeti Galéria. Később, látogatása 
alkalmából, a Pápa kapott egy angol nyelvű változatot[8]. Éppen most írtam 
Vatikánba, a tértivevény már vissza is érkezett, mert a szokásos köszönőlevél 
máig nem jött meg. Félek, elkallódhatott valahol ez a munkám, több püspök kezén 
ment át annakidején.
-Miért nem engeded ki az országból a képeidet? Tudott, hogy ez a tiltás minden 
képed hátára rá van bélyegezve- 
-...közgyűjteményt kivéve. Nem tiltás, hanem nyomatékos kérés. Ahhoz nincs 
jogom, csak az első eladás alkalmával, -egy ügyvéd magyarázta el nekem, a 
Lukácsban, zuhanyozás közben. 
Hogy miért?  Nézd, itt a Gellérthegy a város közepén. Itt a Váli utca a 
Körtérnél, ahol a 6-os fordul. Itt jár a 2-es villamos végig a Dunaparton, itt a 
legendás 18-as villamos, itt volt valaha a 63-as és a 81-es, a későbbi 58-as is, 
ami a Zugligetbe járt ki. Fölötte a Harangvölgy. Itt van Arany János bácsi 
sok-sok kézirata az Akadémián. Képeim itt jól érzik magukat. Hogy külföldön 
megmérettessék? Minek mérni, ez nem tojásbrikett. Használni kell. 
-Hol, milyen körülmények között tárolnád legszívesebben a magad képeit?
-Nem feltételes mód, hanem kijelentő, múlt időben. Elintézve. Néhányszáz pesti 
polgár vállalta ezt a szívességet, meg harminc múzeum. Jórészük ajándék.  Egy 
kép négyféle módon szívódik föl a kultúrába: Lakás-falon, szűk közönség számára 
ugyan, de alaposan. Múzeumban, ott nem feltétlen látható, de a nemzet trezorja. 
Kiállításon, amikor pár hétre reflektorfénybe kerül, valami aktualitás kapcsán. 
És reprodukción, ahol mindig kézközeli állapotban van. Mind a négyre szükség 
van. Az arányok helyes beállításával törődöm, már ami rajtam múlik.
-A reprodukciót hogyan...?
-Azt nem én. S. Nagy elkezdett egy könyvet írni rólam. 
-Érzel-e magad körül közönséget alkotás közben, kiállításodon?
-Munka közben elviselhetetlenül egyedül vagyok, természetesen, kiszolgáltatva 
égnek- földnek- hóviharnak- magamnak, ez hozzá tartozik. A kiállítási 
gratulációknak mindig kicsit kondoleálás szaguk van, nem tudom miért. Mintha a 
túlpartról jönne, az élők földjéről. Érezhetően nem tartanak maguk közé 
tartozónak. Bár főztömet elfogadják. 
-A magánnyal hogy jönnek össze a csoportos kiállítások, amiket szerveztél?
-Füst Milán mondja, lehet, hogy az életnek nincsen értelme, de a mészárosszámlát 
ki kell fizetni. Ebédet, szerelmet, zoknit, fékpofát és osztályfőnöki 
figyelmeztetést másoktól kapok. Vannak barátok, emberek, kollegák. Vannak jó 
képek, nem csak az enyémek. Nem nekem jobb egy csoportos kiállítás, hanem a 
publikumnak. Jobban fölfigyelnek, nagyobb a csindadratta. És a gondolatokat így, 
több oldalról körüljárva sokaknak könnyebb befogadni.  Ezért szerveztem meg 
Győrben az állandó kiállításunkat is; múlt év összel, 26 levél, fax és sok 
interurbán telefonnal abban a fantasztikus kis barokk palotában, a Magyar 
Ispotában, kiválóan konstruktív igazgatónőjük segítségével. Tölg-Molnár Zoltán, 
Molnár Péter, Szüts Miklós, Vojnich Erzsébet, Kovács Péter, Kovács László, meg 
én. Még meghívtam, és jönnek is: Klimó Károly, Krajcsovics Éva, Fehér László,  
El Kazovszkij, M. Novák András, Kárpáti Tamás. Schmal Károly visszalépett. Jó 
csapat. Kezdetkor (a Lukácsban, ezt is) Dávid Katával megkorrigáltattam az 
ötletemet, etikus-e a kultúra egy szegmensét így elkülöníteni. Azt mondta, 
kívánatos. Nincs értelme sok kis gyenge Magyar Nemzeti Galériát csinálni 
országszerte.
-Életszervezés: napirend, időbeosztás - mit miért?
-A nők, ha már minden kötél szakad, elvesztik a karórájukat. Bár tudnék ilyen 
lenni. 5.23-kor lecsapom a vekkert és ugrok, hogy legyen időm fogat mosni, 
tojni, pizsamát az ajtó szögére akasztani, és  5.50-re leérjek a templomba. A 
budai ferences barátokkal együtt mondom a reggeli zsolozsmát. Onnét át 7.05-re a 
Lukácsba. Most, hogy négy év után elszégyellve magam, úszás előtt is 
lezuhanyozom, az egész napom négy percet csúszik. Hazafelé bevásárlás, otthon 
Kata meleg reggelivel vár, asztalhoz ül velem. Ha égett a kenyérhaj, nem engedi 
megenni. Aztán mosogatás, munka. Kettőtől négyig alszom, pizsamában. Ma már 
nemigen festek este, negyven életév fölött az ihlet napszakhoz és keretmérethez 
igazodik. Hogy esténként fél órát, erre fenntartott időben, irodalmat olvassak, 
harminc éve nem jön össze. Háromnegyed tizenegykor oltok, különben nem bírnám a 
másnapot. Ágyam mellett nagy rajztáblán kiterítve mindenféle olvasandók, most 
Arany Jánosba vagyok szerelmes. A Toldi estéje. Béranger halálakor. Vásárban. 
Kisfiam kéretlenül kihozta nekem iskolai könyvtárukból az Így élt Arany János-t, 
Keresztúry Dezsőtől. Diákoknak íródott, az ember nem is gondolná, nagyon jó.  
Mi tartozik még az időbeosztáshoz? Vasárnap ugye nem szabad dolgozni, vasárnap 
családi séta, gyermekeink nőnek és lassan elhagynak, újra ismerkedem 
feleségemmel. Nyáron nyaralunk, hogy lett hordozható szövegszerkesztőm, könnyebb 
feladat. Minden márciusban Kecskemét, alkotóház, Szüts-csel, erről már 
beszéltem. Ennyi.
-Munka és életvezetés viszonya?
-Nincs viszony. Alárendeltség van. Elsőbbségadás kötelező. A munka az első, meg 
a második is. Csőlátású vagyok.
-Munka és a tanítás viszonya?
 -Tavaly kezdtem, még próbálgatom, az Iparművészeti Főiskolán rajzot tanítok. 
Nosztalgiából, a múltam, nagyon szeretem az a házat harminc éve. Barátaim 
sugallják, hogy maradjak, szükségem van rá, hogy  olykor kimenjek az utcára. 
Hogy lassabban öregedjek. Nem tudom. Annyira agresszíven éltem mindig, most meg 
itt nehezemre esik diákokat kedvük ellenére is utasítani. Anélkül pedig nem 
nagyon működik a dolog. Mindenestre elmondtam nekik, hogy annyira hiú vagyok, 
mint egy kisgyerek, kérem, szólítsanak Mesternek. Megteszik.
-Munka és vallásosság viszonya?
-Zörög, azt hiszem. Egyik valahai mesterem, boldogult Sugár Gyuszi szerint ez az 
egész festészet mégiscsak egy kissé pogány huncutság... Hát?! Legalábbis, ahogy 
fölperzseli a körülöttem-életet...?! Vagy erről csak én tehetek? A harmadik 
heti, kedd esti zsolozsmából tudom, hogy Isten örül a (jó) képeknek... Mit is 
mondjak erről? Sokan hiányolják hitem megjelenését a képeimben. Minden 
mozdulatomban benne van, éppen ott miért ne lenne jelen? Nem tudok erről többet.
-Ima, egyedül és közösségben: a nyelveken szólás...?
-Imaidőm a reggel első munkaórája. Munkaórája, mert munka. Pár éve tanultam meg, 
hogy mindenért hálát lehet adni, hogy a vízcsap működik, hogy a családom éppen 
békén alszik, hogy van nekik ágyuk, hogy tegnap pocsékul ment a festés. Néha 
eldúdolom, hogy "...gyújts éjszakánkban fényt!" Napközbeni imáim leginkább rövid 
helyzetjelentő telefonálások, ahogy a rendőrök szólnak be  akció közben a 
központba, jelentve és utasítást kérve. Esetleg erősítésért.
Ima közösségben, imaközösségben, tizenketten vagyunk, ez más műfaj. Ezek 
megszűrt gondolatok, mivel nem üzengethetünk egymásnak imában. Az  nem arra való 
(szülők oly gyakori tévedése). Vagyis ilyenkor nem mindent lehet Istennek sem 
elmondani. 
Pannonhalmán hallottál a diákkápolnában nyelveken imádkozni, erre kérdezel. Hogy 
mi ez. Erről  van szó a Bibliában is, az Apostolok cselekedeteiben, és Pál is 
említi. Olyan nyelven imádkozunk, amit nem tanultunk, és leggyakrabban magunk se 
értjük. Mi úgy mondjuk, a Szentlélek Isten sugallja. Pár éve Stassburgban volt 
egy nemzetközi katolikus karizmatikus imatalálkozó, tőlünk is kiutazott egy kis 
csapat. Örömmel hallottak egy gyönyörűen fogalmazott hálaadó imát, magyarul. A 
szünetben gyorsan megkeresték a testvért, hogy honnét való. Zavartan válaszolta, 
hogy ő francia, és egy szót sem tud magyarul. Akkor tudta meg, mit imádkozott. 
Hogy ennek mi az értelme? Ami egy harangvirágnak.
 
1995. 3.15. szerda reggel
Nemzeti ünnepünk. Havas! a kert; hajnalban kinézve a műteremablakon. A 
fellobogózott Főtér, a Ferences templom. Hét kis öregasszony tízféle hangon 
énekel. Mise végén egyikük önerőből elkezdi a Himnuszt. Aranyosak. Onnét úszni, 
mint idén minden nap, M. vendégeként. Az új móka, a páros kézzel hátúszás: 
gyors! Egy tempó három méter! Így M.-el tartom, pedig ő  úszó volt. És bírom 30 
percen át, igaz, mindig csak odafelé. Aztán hazafelé a havas úton, autórádióban 
kuruc-indulók után Esterházy[9] marháskodik:
 százötven év múlva a MAGYAR szó igévé válik, pozitív tartalommal. Franciául azt 
jelenti majd, ma jól leszopom magam, spanyolul: utcán pénzt találni, s ha egy 
angol azt mondja, I'm going magyarni, az azt fogja jelenteni, nézd öregem ezt a 
nőt, most odamegyek hozzá, megszólítom, belekarolok, fölviszem a lakásomra, ... 
és itt egy csúnya szó következik...
Miklós, hogy elment, lemondta a reggelijét, pedig megettem volna.
 
Szóltak pedig, mégsem nem kaptam Kossuth-díjat. Valami szörnyű félreértés 
történhetett. Egy fájdalmas nagy élet jussán. Mikicát magammal vittem volna a 
Parlamentbe. Nem utazom hát Pestre... akkor dolgozom. Ma talán megfordul a szél. 
 Mintha halvány remény, a tegnapi, az A/95/13-as alapján. Fél tíz, kezdek is 
dolgozni. Ha célunk az örök élet, minek ahhoz ennyi cirkusz?! Na, szia.
Nem bírtam ki, még belekukkantottam a TV-be (tettek minden műterembe) hátha 
mégis látom magam a díjátadáson. De csak az állami zászlót húzták föl a Kossuth 
téren, díszőrség, a piros szőnyegen Árpi bácsi elvonulna a díszszázad előtt, de 
rossz irányba indul, a mellette-tábornok szelíden visszahúzza.
aznap este
Nem az idő fogja sajgó sebem begyógyítani, hanem a tények, szerencsésen. Két 
nagy öreg kapta a Kossuth-díjat, Gross és Schéner, akik ugyan nem jobbak nálam, 
mégis rangban..., van ilyen. Minden rendben. Egyébként a Konrád György se kapta 
meg. Viszont Lator László kapott, és Dávid Kata is. Miért nem tudok én Arany 
János lenni ...ada czímet, bár nem kértem, S több a hir-név, mint az érdem
Ez a mai kép viszont jó. A/95/14.
 
Hanem Pár hete vettem egy Oravecz összegyujtött verseskötetet. Még ősszel 
ígérte, ha megjelenik a könyve, följön,  ad, s vitt volna egy C. Naplót. 
Elfelejtette, megint pánikban van. Ezúttal talán okkal, nincs állása, 
(Mostanában az Élet és Irodalom versrovatát csinálta.)
 
Nagyon szeretem a verseit. Lehet, hogy érdemén fölül, hogy rezignáltságára 
rezonálok. Szívesen idéznék sokat belőle. 1983-ban írt egy kötet "hopi indián" 
verset, már az ötlet is jó:
Jelentések a kívában
 
A gödör a semmit jelenti,
a születés támaszát,
a föld a keménységet jelenti,
a születés akaratát,
a fal a határt jelenti,
a születés terét,
az oszlop a nyugalmat jelenti,
a születés hatalmát,
az oltár az áldozatot jelenti,
a születés válaszát, ...
 
A gyógyító növények felfedezése
....
az ismeretlen növény tövénél borzlyuk ásít,
az ismeretlen növény feletti ágon sasfészek sötétlik,
az ismeretlen növény levelén harmatcsepp csillog,
az ismeretlen növény virágán lepke ül,
az ismeretlen növény levelén napsugár táncol,
az ismeretlen növény közelében patak csobog.
a borzlyuk azt jelenti: ásd ki,
a sasfészek azt jelenti: vidd haza,
a harmatcsöpp azt jelent: a főzetet itasd meg Hopaqával,
a napsugár azt jelenti: imádkozz,
a patak azt jelenti, tisztítsd meg gondolataidat,...
 
A nyári tölgyerdő hajnali lehelete 
...aztán minden átmenet nélkül melegbe ütközöl, mégis, mint az öledben alvó 
macska testének hője, áthatol a ruhádon, majd pár lépés megtétele után hirtelen 
illatok tódulnak az orrodba, száraz avar, harangvirág, vadlucerna, fürtös zanót, 
rókagomba, meténg, szamóca, és még ki tudja, minek az illata, egyetlen 
hasonlíthatatlan illatot alkotva, és egyszeriben rájössz, hogy ez a szárazság és 
ez a meleg, és ez az illat együtt a nyári tölgyerdő lehelete, és a felfedezés 
fölötti örömödben a csábításnak engedve, a kötelező óvatosságról megfeledkezve, 
feszes bőrrel és remegő orrcimpákkal egyre beljebb hatolsz ebbe  leheletbe, 
egészen addig, amíg a nyári tölgyerdőbe nem érsz, és az űzött vad nyomát szem 
elől vesztve magad is leheletté nem válsz.
 
Hosszas szimatolások és fontolások után vettem egy Arany összest, egy kötetben, 
Franklin társulat, két világháború közötti. Ezt mostanában mindennap. Kitaláltam 
és beválik:  NYITVA tartom a kötetet a munkaasztalomon. Most ezt megragadom és 
nem engedem el. 1956 nyarán kis családunk a Felvidékre utazott. Anyácskám egy 
reggel hívott, busszal átrándul megnézni a Dobsinai Jégbarlangot. Nem mentem, 
fáradt voltam aznap. Azóta se láttam. Egy életre megjegyeztem, tartom: mindent 
azonnal. 
 
Szóval Arany:
Nem kell dér az őszi lombnak
Mégis egyre sárgul :
Dér nekűl is, fagy nekűl is,
Lesohajt az ágrul.
Nem kell bú az aggott főnek,
Mégis egyre őszül :
Bú nekül is, gond nekül is
Nyúgalomra készül...
                            persze, Őszikék...
A kötet előlapjára beírtam:
1816. 3. 2. született
1848: 32 éves
1865:  Juliska meghal, 49 éves
1882. 10. 22. meghal, 66 éves
 
Más.
No, a 380 ezer forintos kép ügye, amiről a múltkor. Megtörtént a dolog. A 
következőképpen. Telefonálnak: "lerendezve", jöhetek a pénzért. A pénztárban 300 
ezret nyomnánk a kezembe, mondom nem így.  A pénztárosnő föltelefonál, elpirul, 
majd zavartan kezdi magyarázni, hogy ez is sok pénz, különben sem tudtak már 13. 
havi fizetést osztani, ők ilyen szegények. Én föl a főnökhöz, a titkárnő nem 
enged be, hogy tárgyal, leülök, üldögélek. Átmegy a színen Pető Iván, a 
pártelnök, lekezez, jaj, kedves Dezső, ez milyen egy kellemetlen történet, most 
te itt mire vársz... Mondom,  kifárasztási technika alanya vagyok, a pénz... 
Hogyhogy, na várj egy percet... már itt is vagyok, menj csak le a pénztárhoz, 
minden rendben... Mégis volt a pénztárban 380 ezer forint... Hazafelé útbaejtem 
anyámat, majd betérek egy Sony márkaboltba, színes TV Katának. (Később még egy 
frittőz, vagyis krumplisütő, az egész lakásba 20 wattos, takarékos izzó, egy 
baráti segítség 30 ezer, egyházi tized 38 ezer, és a két gyerek külföldön 
síelt.)
 
Otthon leülök az íróasztalomhoz, előveszem az Adózási Segédletet, kiderül, 150 
ezer forintot kéne ebből befizetnem. Megvakarom a fejem, fölhívom tudós 
barátomat, annak utána a pártházat, hogy a számlával apró baj van, ne küldjék 
tovább, holnap reggel bemegyek. Másnap beviszek egy papírt, mely szerint képemet 
JÁVOR KATÁTÓL vették, így nem adóköteles. Még megkérem, körülnézhetnék-e a 
pincében, én jobban, keretről is, hátulról is megismerem... Mondják, teljesen 
fölösleges, jó néhányan, annak idején, fegyelmi is volt belőle, tűvé tették... 
és sajnos az üres keretet meg is találták. Azt is gyanítják, ki vitte el... 
Akkor legalább megnézném a keretet, a szögek állapotából látnám, kiesett, vagy 
kiszedték belőle... A gondnokot előkerítik, lekísér. Mutatja a keretet, ott áll 
a falnak fordítva. Benne a farost, húszcentis opuszszámommal. Megfordítom. 
Mondom: ez...? Hát erről szakították le a képet, ez a ragasztás-felület... 
Leporoltuk, fölvittük. Egy ideig csendben nézte a vezérkar. Aztán elbúcsúztam. 
Két hét múlva kijöttek képet választani. Merthogy ugye vásároltak tőlem, 
kárpótlásként, Szent-Iványi számára. Addigra Csomaytól visszakértem egy 
régesrégi nagy képemet, amit a padlásán tartott, hogy választhat helyette, amit 
falra is van kedve rakni. Még elpöccintettem, hogy ezt már el is adtam, 380 
ezerért... Férje fölhördült, ekkora festő vagy, hogy látatlanba...?! A képet 
elszállították, még nagy betűkkel ráírtam: Vigyázat, ez a kép hátulja!... Hát 
így esett a dolog a Szabad Demokraták Székházával. Ha a negyven fehéringesből 
egy lemegy a pincébe a másfél év alatt...
 
csütörtök reggel, megint munka előtt
a mai zsolozsma, milyen egyszerű:
Örvendjetek Istennek, a mi segítőnknek
 
Ma, először, 1200 fölött úsztam fél óra alatt, ha nem számoltam el, két 
szemüvegigazítással. Ez ötven méteres medence. (A Lukács 26,7 m., megtudakoltam. 
Ide csak azért írom le, hogy valahol meglegyen ez az adat.) Miklós délelőtt 
érkezik csak vissza, reggelire megettem az ő három lángosát is. A konyháról 
kértem pótfoghagymát és kaptam két pótlángost is. Ez a böjt ügy gond nekem (azt 
hittem, péntek van). Nem buzgólkodom benne, és nem biztos, hogy helyesen teszem. 
De úgy vélem, inkább örömöket kellene keresnem. István atya ezt körülbelül el is 
fogadja tőlem.
Tegnapelőtt váratlanul érkezett Mikicától egy levél. (Nem levelezem a 
családommal innét.) Benne egy általa tervezett ABC- betűsor rajzai. Néhány 
hónapja izgatja, amit hallott tőlem, hogy egy ilyen terv sokszázezer forint. Még 
Pesten egy este össze is ültünk, hogy tervét továbbfejlesszük. A dologban az az 
érdekes, hogy a levelet elindította, majd itt töltött egy hétvégét, de nem hozta 
szóba. (Én még nem kaptam meg.) Mi mozgat egy ekkora embert ilyenfajta 
hallgatásra? Ösztönös ez az angolosság? Tőlem tanulta? Érték ez?
A Főiskoláról. Velem ott már nagyon számolnának, ősztől két osztályt kapnék. Nem 
nagyon tetszik. Bizonytalan vagyok, mit csináljak velük. Nézd, ezek nem festők 
akarnak lenni, ez itt melléktárgy, elviselendő. Bár ennek ellentmondani látszik, 
hogy szombat esténként a fél osztály föl akar járni hozzám, olajtechnikát 
tanulni. Mondom nekik, minek ez maguknak, galambocskáim?! Bállítottunk két almát 
meg teásköcsögöt, körbekuporodtak. A múltkori szombatot ugyan szégyenszemre le 
kellett  mondanom, Katának engedve végül, kettesben  a Tátrában síeltünk. Adtam 
volna nekik lakáskulcsot, de szerintük én is kellek hozzá.
Az igazi alternatíva a Képző főiskola lenne, de azt nem lehetne heti egy 
délelőttel megúszni. Több időm pedig biztos nincs, hacsak a műtermemmel nem 
költözöm be. De akkor meg mit csinálok otthon? Vagy naponta szállítom ide-oda a 
képeket? Nem tudom. Hozzászoktam életformámhoz. A folytonos rögtönzés 
lehetőségéhez. Ha annyit adnának, hogy pénzügyekkel nem kéne többet 
foglalkoznom, talán--.
Fél tíz, kezdek dolgozni... Miklós magnósrádióját áthoztam. Egyetlen kazettát 
hozott. Tőlem kapta, ajánlással: "Miklósnak, 94 karácsonyakor, a doberdói 
pergőtűzre emlékezve. Vagy az Isonzónál volt?! Deske." Azt a nevezetes 1979-es 
Pilinszky interjút másoltam le neki újra, azóta négyszer költözött. Sokat 
hallgattuk ezt itt anno, Kecskeméten. S éppen mindketten szerelmesek... "A 
művészet határa és a  depresszió..." édes, százszorhallott, kántáló hangja.
 
csütörtök este
Rádiót idén először nem hoztam. Néhány éve, ugyanitt, egy délelőtt döbbenten 
vettem észbe, hogy Szabad Európa, a várt Forgószínpaddal együtt: megszűnt. 
Életem része volt, meghalt és nem is lesz többé. Mint harminc éve fázva topogtam 
negyed órát a zugligeti villamosvégállomáson, sílécemet szorongatva, mikor 
megláttam a kis táblát: a villamosvonal megszűnt.
S. Nagy Kata meséli, milyen alapélménye volt Weöres: Lélek idézés  kamaszkora 
végén, hogy hiába venné meg a későbbi, teljesebb, háromkötetes 
műfordításgyűjteményét, az nem ugyanaz.  Hogy ő azt úgy hordozta magával, mint 
bibliát, s hogy a versek egymásutánja is milyen fontos volt, hogy a litván 
költök és hogy mennyit tudott kívülről...  (hogy irigylem a nálam nagyobb 
szellemi kapacitásokat!)  és ellopták tőle, azt is tudja ki, s azóta vadászik 
egy példányra... másnap rámondtam az üzenetrögzítőjére, találtam neked, egy 
antikváriumban, és itt van a kezemben... Most megpróbálok J. Katának is szerezni 
egyet.
 
Ja, Jávornak vettem egy Shakespeare összeset, újra. A múltkori, belátom, nehezen 
használható, marhanagy, egykötetes. Ez hét. Belátható időn belül -valamelyik 
nyáron?-  olvasnám újra, most csak a fő drámáit. Okos tanács volt, hogy 
másodrendű műveivel kezdjem az ismerkedést, két éve. Megfogadtam.
Még nem mondtam. Ma megvan az idei gondolat. Két képet kezdtem, újra színek, a 
szürke-feketék helyett, a foltok nagyobbak, barbárabb faktúra, festői. Most egy 
ideig csak szaporítani kell őket -variánsok- míg letisztul, s talán egy-két 
igazán jó születik. Ez a teher, ami hónapok óta rajtam, talán most-
 
A menetrendszerű szakmai élet közben persze folyt, folyik. Volt februárban egy 
jó kis kiállításom, három TV szerepléssel, három képet a hazaszállítás utáni 
órában megvettek. Műteremből, tehát féláron. Egy kritikában egyik képemet nagyon 
megdicsérték, egy hétre nagyon megzavarta elvi munkatervemet.
 
Zsófi vagy másfél hónapja a Nagyállatkert madártelelő házában dolgozott, baglyok 
és gémek, szerette, órákat mesélt róla, de tartósra nem szánta, mert a 11 ezer 
nettó bér ma már messze a létminimum alatt van, valamint napi 10-11 óra lenne 
nyáron, bele az estébe, a nyitvatartási idő függvényében. Túlórapénz nincs. 
Továbblépés lehetőség nincs. Váratlanul most Szüts meghívta grafikai stúdiójába, 
hogy segít a sorsán. Áprilisban belép a cégbe. Ha megbecsüli magát, elindulhat.
 
 
péntek reggel
Néhány hete a főiskolán kis esti ünnepség, volt tanszékvezetőnk, Szrogh Gyuri 
bácsi 80 éves. Nagy vidámságok között egy fát is elültetett a kertbe, (az ásót 
én kezeltem), Csomayék lopták egy parkból előző éjjel. Volt torta is. A köszöntő 
szónoklatra válaszát így kezdte: Nem vagyok szavak embere... Mindenki visít a 
nevetéstől. Tudvalévő, hogy az elmúlt évtizedekben még senki nem látta őt úgy, 
hogy ne beszélt volna éppen... Eljött Szalay Laci bácsi is, statika tanárom 
volt, vele is igen szeretjük egymást, nagyerü szellemi vezetőnk is volt. 
Botra támaszkodva jár, mondja, most gyógyul agyvérzéséből, és tanul újra 
olvasni. "Tudod, milyen érdekes a Münchausen báró?!" Na, kezdek dolgozni.
 
péntek este
Hát megvan, a rohadt életbe, megtaláltam a hangot. Ez a negyedik jó kép, 
A/95/17. És tartom a mindennap-egy-kép tempót. Van remény: tegnap, 25 év 
késéssel, rájöttem, ha a lemezcsiszoláshoz a smirglit kettéhajtva használom, nem 
gémberednek el az ujjaim.  
 
szombat este
M. kinézte a műsorfüzetben, és így este TV-n egy amerikai dokumentumfilm 
színesben, Motherwellről, és a negyvenes évek végén induló, mára elhíresült New 
York-i festőiskoláról. Akik mind milliomosok lettek, már amelyikük megélte. 
Többen fejezték be tragikusan, autóbalesetek részegen, szegény hülye Rotko, aki 
zseni volt, öngyilkos lett. A stílusmagyarázatok és értékelések (nagynevű 
kritikusokat is megszólaltattak): tömény csacsiság. Hanem mutatták az öregúr 
műtermét, és őt is "munka közben".  Sose tartottam valami sokra.  Négyzetméteres 
hófehér papír a földön, föléhajol terpeszben, mártja egy küblibe ecsetjét, s 
jókora fekete görbét kanyarít a felület közepére. Aztán nagy fekete kört, majd 
két pöttyöt mellé. Közben mindenféle butaságokat mond, hogy ez nem más, mint 
"énjének megtalálása" közben nem is gondol semmire, és ilyet ötvenet is szok 
csinálni egyszuszra.  Műterme földje--fala tele ilyen firkákkal. 
Műteremszemetek. Azonban. Van közte gyönyörű is. De nem is ez a lényeg, 
számomra. Utána beszélgettünk vagy két órát M.-mel erről, ami már ritkaság, rég 
mindent elmondhatót elmondtunk egymásnak a szakmáról. De a film 
lelkiismeretvizsgálatra késztetett. Nem mulasztom-e el a játéknak, 
bemelegítésnek azokat a formáit, amitől talán kevésbé kínlódva csinálnám a 
képeimet. Formák, színek, ötletek. Nem biztos, hogy szükségszerű MINDIG ENNYIRE 
keservesen dolgozni, lehet, hogy ez fegyelmezetlenség is. Hogy mindig csak a 
véresen komoly olajfestmény. Ahol aztán az aggódás, hogy beszűkülök, és ismétlem 
magam.  M. is magába szállt. Mit lehetne föllazító gyakorlatként.
valami gyors és könnyű technika
azonban minőségi anyagokkal, hátha netán sikerül
talán merített akvarellpapírra tussal vagy olajjal rajzolni
vagy nagyméretű  kollázsok, nem színvesztő anyagokból
munka előtt kötelező félóra?
bátran és bután, lehetőleg 
M. a nonfiguratívitás útját határozott mozdulattal lesöpörte, hogy a parttalan 
szabadság keservéből  elege volt, egyetértettem. A közös töprengés átnyúlt a mai 
délelőttbe, ami szokatlan-, munkaidőben. Aztán a könnyedség-bátorság fogalmakat 
forgatva fejünkben kezdtünk festeni, kiki a műtermében. Délben egyeztettük, mire 
jutottunk. Ő most fehér-a-fehérben poharas csendéleteket fest, 
halványszürke-okker konturrajzzal. A mai képén rózsaszín vonalakat használt. Én 
pedig egy  jó kis puha, rózsaszínes -barnás, korai Bonnard enteriőrt csináltam, 
a bátorság és korszerűség jegyében. Röhögtünk és legyintettünk, hogy így is 
rendben van, nem tudunk kilépni magunkból. De azért a lazító gyakorlatok ügyét 
tovább forgatom.
 
Jeleníts atya idén is szentelt lakást nálunk. Most nem virágot hozott, Katának, 
hanem bonbont a gyerekeknek. Tavasszal búcsúzik tartományfőnöki posztjától. 
Mindig utolsónak hiszi nyári bicikliútját gyerekeivel, Rómába. Egy -kétévente 
találkozunk. Általában elég őt gondolatban megkérdeznem, azonnal tudom a 
megoldást. Most rákérdeztem, hogy asztali korpuszomat levélnehezéknek is 
használom, jóváhagyta.
 
Mára ennyit. Sziasztok, a kislányt külön is!
 
 
 
1995.4.26. -5.9.        J-30          
                                                    
 
Szia J!
 
Hónapok óta próbálom megfogalmazni, miért nem szerettem meg a tanítást a 
főiskolán, holott 15 évig próbálkoztam ide bekerülni, és nem mondhatom, hogy 
csalódtam. A legérdekesebb, hogy lényegében nem tudom, ma sem. Nem hiszem, hogy 
lustaság, hogy otthagyom.
Otthagyom a tanítást, mert:
1. A festésen kívül mindent túl-teherként élek meg. Kapacitás kérdése is, 
nyilván, a festés teljesen lefedi az életem. Igen-igen nehezen törődöm bármi 
mással. És nagyon féltem az időmet.
Ugyanebből a megfontolásból: a Képzőműv. főiskolai tanításról is egyszer s 
mindenkorra le kell mondanom, pedig azoknak lett volna igazán mondanivalóm. 
Ráadásul ott nem úsznám meg heti egy délelőttel, mint itt. 
2. Hiú vagyok rá, fontos nekem, és önbizalmat ad, hogy megélünk csak a 
szakmámból. 
3. Nem tartom kötelességemnek a tanítást, bár erre többen hivatkoznak. Más a 
dolgom. Szellemi eredményeimet egyébként megfogalmazom, írásban. Főleg neked.
4. Érdekes módon: untam. Főleg a magam mondatait. A korrektúrák közötti 
teszek-veszek időket.
5. Az anyagi rész: Havi penzumom harmadát-negyedét fizették, 14 ezret kaptam 
kézhez -így ez nem volt fontos. Nyugdíj e félállás után jelentéktelen. Helyette 
viszont öregségemre, túlélőimre gondolva, most elkezdem képeimet trezorálni. Egy 
festőnek nincs tiszteletdíja, ha már tolószékben üldögél, -mint a jobb íróknak, 
kiadott műveik után.  
Megjegyzem, oly egyértelműen szólt minden (és mindenki) a tanítás folytatása 
mellett, hogy az már gyanús volt. Miért nem hajlok akkor én a jó szóra?! A régi 
zsidók, ha valakit ellenszavazat nélkül ítéltek halálra, -fölmentették.
Képletben megjelenítve akartam a Főiskolával tudatni fölmondásom okát:
 
 S Õ   ¹  S Õ 
      ↑              ↓
                       
         (nem tudja a gép bejárat - kijárat 
jeleket vízszintesen kiírni)
 
tehát:  summa output nem egyenlő  summa inputtal;
           vagyis nem volt elég öröm csinálni
 
AZ EGYETLEN VÉRESEN KOMOLY ELLENÉRV: TUDOM, AZ ÉLET HELYETT SAJNOS KICSIT AZ 
ÖREGEDÉST VÁLASZTOM.
 
Lopót, azóta restaurátorként végzett húsz évvel ezelőtti tanítványomat már 
bemutattam a tanszékvezetőnek, mint javasolt utódomat. Mindketten örültek.
 
Márciusi kecskeméti képeimet keretezem. Sokféle egyéb feladat miatt vagy egy 
hónapja tart. Van néhány jó kép. Vékony keret -vastag keret, üveggel vagy 
anélkül, legyen-e piszkosfehér csík a kép körül -sok sok fejvakarászós órák. 
Rettenetes drágán vettem dús arany lécprofilt, kétfélét, egy-egy kerethez való 
mennyiséget, s estére szépen összeállítottam, szürkés-rózsaszín árnyalatokra 
mázoltam. Gyönyörű lett benne halványszürke műterem képeim némelyike. Ismét nagy 
mennyiségű fejvakarászás, mi legyen hát. Vendégek nyaggatása e tárgykörben. S a 
vélemények mind igazak, csak sajnos választani kell közülük.
-Bármi áron, a kép legyen a lehető legszebb. Mit törődünk a korszerűség kétes 
fogalmával.
-Nem gondolnánk, de Picassoék ezt a polgári-szalonokba-eladhatóság okából 
szerették használni
 
És ami döntött:
(Bognár Robi)
-Nem illik képeim gondolkodásához (hozzám).  
Így Szütsnek eladtam őket. Szép, görbe szerelem volt, akár egy rendezett jövő 
reményével. Nem vágok ebbe a kalandba. Sem.
 
Tanítás és keretezés. Nevetségesen megkínlódott döntések.
 
Egy hétig felvételiztettem leendő főiskolásokat. Tízszeres túljelentkezés, első 
fordulóban egy félnapos fejrajz alapján ezt négyszeres létszámra kellett 
lefaragni. A zsűrik délben kezdődtek, előtte aludtam két órát, hogy bírjam. Napi 
160 ember. Rajzaik alatt mappában otthoni rajzok, és tervek. Egy gyerekkel 
60-100 másodpercet foglalkoztunk, ez elég is volt a döntéshez. Nagyon kellett 
figyelni, egy ember sorsáról van szó. 12-en szavaztunk, hat igennel 
továbbjutott. Fegyelemmel át kellett lépni a mellékkörülményeken: koszos 
rajzlap, olvashatatlan aláírás, kulturálatlanság, tapasztalatlanság. Utolsó nap 
bemutattam a zsűrinek egy rajzot, hogy én elfogult vagyok, ez itt barátom fiának 
rajza, mondanának véleményt, bekerülne-e a második fordulóba. Ítéletüknek nincs 
tétje, a fiú nem akar művészeti főiskolára jelentkezni.  11-ből 2 igen 
szavazatot kapott. A rajz fotónagyítás volt, előző éjjel csináltam, harminchárom 
éve evvel vettek föl a Főiskolára. Nevettek.
 
És mi újság a Lukácsban?! A múltkoriban a fociról kezdett valaki beszélni. A 
többség ilyenkor hallgat és tapintatosan félrenéz. 
V. Miklós Kékkúton rácsapta a kocsiajtót a mutatóujjamra, Tapolcán tizenegy 
öltéssel bevarrták. Igazából csak egy öltéssel, de ez így nem jól mesélhető. Nem 
tört benne csont. A műtő előtt várva (bekísértek, egy kézzel vezettem, elég 
gyorsan) Miklós megkérdezte, nem félek-e az injekciótól? Mi mindentől tud félni 
egy gyerek! 
Szóval az úszás. Nyolc napig eltiltottak. Volna. Fölvettem egy óriási sárga 
gumikesztyűt, s fej föl tartott kézzel, háton és egy karral úszom. Honv. 
minisztériumi alezredes barátom fejcsóválva rám köszönt: Dezső, Dezső, hát az 
orrcsipesz nem volt elég?! Viszont ha most nekiúszom valakinek, az kér 
bocsánatot. Az egész uszoda dédelget. Egyik öreg prof a medence szélén levétette 
velem a kesztyűt, és megvizitálta a kötést. Tanácsokat adott. Egy másik ezeket a 
tanácsokat a zuhany alatt felülbírálta. A komor néni rámmosolygott. 
A szemtelenség a dologban, hogy így is gyorsabban úszom mindenkinél. Ezt is 
eltűrik. 
Lukács. A sajtófigyelőm. Dezsőkém olvastam rólad a Magyar Nemzetben! Nem is 
tudsz róla? Holnap hozom, két példányban, xeroxon!  Ismernek.
 
Kékkútra leérve Kata nekirohant ásóval a kertnek (május elsejével együtt hosszú 
hétvégénk volt) kérte segítenék gereblyézni. Nem segítettem. Hargittai Pál, 
idegenbeszakadt hazánkfestője kiállításának megnyitószövegét csiszolgattam 
minden lehetséges percemben. Párizsból hívott interurbán -ez engem mindig 
elbűvöl- vallalnám-e, ijedtemben igent mondtam. Múltkor két hónap alatt nem 
sikerült Schmal Karcsi barátom megnyitójára egy beszédet összekalapálnom. Le is 
mondtam. Ja, ez az ismeretség még 92-ből származik, amikor veled nem sikerült 
Párizsban találkoznom, egy darabig támasztottam hátammal a Louvre falát, rád 
várva. Egy 72 éves textiltervező, Párizsban él, egyike a világ legjobbjainak. 
Firenzében kastéllyal. Irodájában láttam két kurvajó képét. Hívtam, jönne 
Magyarországra, itthon kiállítani. Ez is motiválta.
 
77-ben volt egy Honvédelmi Minisztériumi pályázat, képzőművészeknek. Ezokból 
megnézhettünk egy harckocsizó laktanyát. Nagybajszú parancsnokuk vezetett körbe. 
Máig emlékszem magyarázatára, hogy ők vigyáznak a kiskatonákra, hogy a 
laktanyában le legyenek terhelve, mert  A TÉTLENSÉG ROHASSZA AZ EMBER BELSŐ 
ÁLLAPOTÁT. Ezen a pályázaton szerepeltem -egyébként sikeresen- a Tökéletesen 
álcázott harckocsi -c. képemmel. A lemez apró lila-piros-fekete absztrakt 
ornamentikával volt tele. Épp a napokban találtam meg egy darabját, ágyfeneket 
csináltam belőle.
 
Még egy korai emlékem, illetve ez a legelső. Múltkor kérdezem anyámat, mikor is 
volt, ágybetéteken feküdtünk a konyhában?! Igen, ostrom után az volt az egyetlen 
fűthető helység, 45 februárban! -Két és fél éves voltál.
 
Meséltem már? Emlékem még, Mikivel, talán a legédesebb. Két-három?évesen 
fölkuporodott az ölembe, s ő is kinyújtott kézzel,  eltartott mutatóujjal nézte 
készülő képemet. Úgy szoktam problémás színfoltot kitakarni, környezetét 
vizsgálandó.
 
Kata küldött Katona atyához, szabadító imát kellene jókedvhiány miatt. Meg hogy 
munkamánia (de hát az nyilván menekülés.) István el is irányított, de nem 
szabadító, hanem gyógyító imára. Emmausz közösség teamje, havonta egyszer 
fogadnak, bejelentkezésre. Egyikük csak angolul tudott, annak egyszerűsítve úgy 
fordították, hogy depression, és nehéz házasság. Kézrátétellel, nyelveken. 
Mondták, én ne imádkozzam, lazítsak. Fél óra volt. Egyet kérdeztek, (mondtam, 10 
éve közösségvezető vagyok), mennyit imádkozik értem a közi. Merthogy a vezető 
több kegyelmet, de több terhet is kap, látják István atyán is. Mondták, úgy 
érzik, baj van avval, hogy nem fogadom el eléggé a szeretetet, Istenét, emberét. 
Evvel a mondattal azóta se tudok mit kezdeni.
Hanem Isten ott rögtön az előszobában megajándékozott, nagyon. Ott árulták, új, 
katolikus fordításban, szép formátumban Carothers: Magasztalásban rejlő erő-t, 
xerox példányát 10 éve ronggyá olvastam. Még gond is, mi lesz a szeretett régi 
példányommal, most?! Ne küldjem el neked? Elkezdtem magamévá tenni az újat, 
elölről, golyóstollal a kezemben.
 
Meséltem már a viccet?, égő iskolából a gyerekek sorra ugranak a kifeszített 
ponyvára.  Egyikük a tűzoltótól hatalmas pofont kap. Már harmadszor ugrott.
                                                        Sokat elmond a 
gyerekvilágról. 
 
 4 évvel látogatása után megkérdeztem Vatikántól, megkapta-e a pápa a Koldus 
keresztutamat?! Nem, tényleg elveszett, gyanítottam. Most telefonáltak a pápai 
nunciatúráról, vatikáni megbízásból keresik. Annak idején Keresztes nyíregyházi 
püspök jó néhány levelemre nem válaszolt ezügyben.
 
27 év után bensőséges családi ünnep színhelye volt konyhánk, utoljára 
mosogattam.
Kata Zsófival évek óta huzakodik, hogy szinte semmi házimunkát nem végez. 
Próbálkoztam ebbe az egyenetlenségbe több ízben belenyúlni, sikertelenül. Most 
ÉN ráosztottam ezt a feladatot, szépen csinálja, béke van.[10]
 
KéBzeld, ez is egy keveredés: a Műcsarnokkal tegnap beszéltem, jövő évre kért 
kiállításomat első fordulóban elutasították, csoportos kérelmem viszont 
továbbjutott. Csak az a bökkenő, hogy én olyat nem kértem. Most próbálok velük 
egyezkedni, a végre kirúgott igazgatójuk helyettese kedvel engem, cikkeimet 
olvassa. Küldtem nekik postán 10 szép kis műterem-kép fotót, a nyilván 
elkallódott előző küldemény helyébe, az új döntéshez.
 
Ez egy mai telefon: meglesz az államtitkári protekció (pénz), 15 év próbálkozás 
után remélhetőleg sikerül kiadatnom Strindberg: Egyedül-jét. 20 évesen abból 
tanultam meg sétálni (is), alapkönyvem volt. Dick Manó adta ki 1924 körül, 
Pesten. Senki nem ismeri. Két éve mutattam meg az Új Mandátum kiadónak. 
Illusztrációkat csináltattak velem, hozzá.
 
Meghívattam magamat Esztergomba: rajzért adnának szállást 10 napra, fiammal 
lemennék. Sikerült is volna, de Győr is meghívott, személyre szólóan, ők egy 
hónapra, megint, koszt, kvártély, műterem, és talán még valami fizetés is. Miki 
nagyon örül, tavaly nagyon jól érezte magát velem. Akkor még a nyáron lesz vagy 
25 képem. Na.
Ólmos fáradtságom váltakozik az ónossal. Bár a festészet húzóágazat, állítólag.
Küldök, vagyis mellékelek neked interjút és megnyitószöveget. Még nem tudom 
mennyit, a boritékolásnál derül ki az arányos, illő mennyiség.
Küldök még egy kis Radnótit is, múltkor fedeztem föl, kiderült, Miki már 
ismerte.
 
ÉJSZAKA
  
  Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom
  alszik a pókháló közelében a légy a falon;
  csönd van a házban, az éber egér se kapirgál,
  alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
                          kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
  alszik a pergő búzaszemekben a nyár;
  alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
  fölkél az ősz és lopni lopakszik az éjben.
 
                                                        1942 június 1
 
ölellek mindnyájatokat:
illetve előbb a megnyitó szövegem.
 
 
SZÜTS MIKLÓS KIÁLLÍTÁSÁRA
            /elhangzott  1995. 4. 10.,  Pécs, Művészetek Háza,  a megnyitón/
 
Hölgyeim és Uraim.
Emlékezzünk. Azon a napon, amelyen II. János Pál pápa a harangöntő üzemben 
megszemlélte azt a harangot, melyre Ézsaiás próféta szavait vésték, és melyet 
majd az ENSZ-nek fog ajándékozni,
-azon a napon, amelyen a Mészáros Lázár Gépesített Lövészdandár páncélozott 
szállító harcjárműve laktanyájába tartva az egésznapos esőzéstől a bukkanókkal 
teli dűlőúton megcsúszott majd fölborult, és M. I. főtörzsőrmester alászorulva 
szörnyethalt,
-azon a napon, amelyen a forintleértékelés után a kisbefektetők nagy tételben 
elkezdték a magyar bankokból valutakészleteiket kiváltani,
-azon a napon amelyen Csecsenföldön az Argum melletti folyóparton heves harcok 
dúltak, mert az orosz csapatok a déli szárny áttörésével próbálkoztak,
 -azon a napon, amelyen az Irakba behatolt török csapatok megölték a 
szeparatista Kurd Munkáspárt 200 gerillaharcosát,
 -azon a napon, amelyen az alabamai Mobile Bay fölötti hídon több mint száz 
kocsi rohant egymásba a nagy köd miatt, egy ember meghalt, és 74 sérültet 
kellett kórházba szállítani, 
 -azon a napon, amelyen Sierra Leonéban a lázadók szabadon engedték a hét 
apácát, akit január végén raboltak el Kambiából,
 -azon a napon, amelyen egy magyar fiatalember barátjával leereszkedve a 
Tennessee állambeli Real Well 48 méter mély barlangjába, a kürtőből való 
visszamászás közben kimerülve eszméletét vesztette, s mire a mentők a felszínre 
hozták, kihűlés következtében meghalt,
-azon a napon, amelyen kiszivárogtatták a hírt, hogy utolsó napjait éli a bajai 
Bácshús, hogy a pécsi Möbiusz Részvénytársasággal egyesülését immár kész 
tényként lehet kezelni.
 -ugyanazon a napon, vagyis 1995. március 21-én, kedd reggel Szüts Miklós 
budapesti illetőségű festőművész a Kecskemét-Műkerti, századfordulón épült 
alkotóházban 6.50-kor ágyából kikelvén s felöltözködvén 7.01-kor gépkocsival a 
városi uszodába hajtott. Harminc perces felváltva végzett mell- hát- és 
gyorsúszás  után 8.15-kor asztalhoz telepedve elfogyasztotta  citromos teából, 
három lángosból,  és a hozzá kistányéron odakészített két foghagymagerezdből 
álló reggelijét,  majd tudomásul véve, de nem befolyásoltatva, vagyis mit sem 
törődve  a pápai harangvizittel,  a tiszthelyettes halálával, a 
forintleértékelés sajnálatos következményeivel, az Argum menti harcokkal, a kurd 
szeparatisták lemészárlásával, az alabamai tömegkatasztrófával, az épségben 
hazatért  apácákkal, a szerencsétlenül járt magyar barlangásszal, a bajai 
részvénytársaság fúziójával, -Szüst Miklós műtermébe tért, s néhány  
ceruzavázlat után festőállványa elé lépve gyors mozdulatokkal a fehér 
fölfeszített vászonra rajzolta tervezett festményének témáját; egy kockás 
terítőn elrendezett kávésbögrét, borosüveget, sótartót és a jobb alsó sarokban 
egy szeletelőkést. Délben, munkája befejeztével, a képen elhelyezte szignóját, 
majd ecsetjeit terpentinben megöblítve, és pamutrongyban tisztára dörzsölve, 
ebédelni tért. Étkezés után foteljében hátradőlve, új képét nézegetve elszívott 
egy cigarettát, majd lepihent. 
      A festményt a szakmai berkekben nagy föltűnést keltett 1996-os Vigadó-beli 
kiállításról egy jómódú mecseknádasdi szőnyegkereskedő vásárolta meg, magas 
áron, elmondása szerint menye számára, alku nélkül. Számlát nem kért. A művész 
halála ötödik évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállítását agg festőbarátja 
nyitotta meg, a kép ott főhelyen szerepelt. Az akkori nevén Közművelődésügyi és 
Kulturális Minisztérium rögtön levédette, de idáig mindössze kétszer kérte 
kölcsön, egyszer, a Frankfurti Biennáléra, egyszer később, az emlékezetes "A 
Múlt Század Festészetünk Tükrében"-kiállításra, a Műcsarnok összes termeibe. 
Megemlítendő még egy sikertelen rablási kísérletet. A kép későbbi sorsa kevésbé 
kalandos, a hagyatéki viták lezárása után az örökös a festményt telekvásárlási 
szándékára hivatkozva a Pécsi Modern Képtárnak ajánlotta föl. Végül a Városnak 
közadakozásból sikerült megvásárolni, s néhány Ferenczy Károly, Tölg-Molnár, 
valamint egy apró méretű Vojnich-képpel került közös falra, ez utóbbi egy igen 
élethűen kidolgozott derűs tóparti jelenetet ábrázolt. 2061-ben, egy szeles, 
hideg télvégi vasárnap  délelött H. N. uránvárosi vegyészmérnőknő, és az 
egyébként ügyesen rajzolgató  négy és fél éves kislánya betért az impozáns, 
nemrég új épületbe költözött Képtárba. Itt, a Szüts-kép elött a következő 
párbeszéd hangzott el: 
    -Nézd anyu, ez itt pont olyan, mint apu kávésbögréje, nem? 
    -Igen, Zsuzsókám, de ne nyúlj hozzá. 
    -Ugye, anyu, ez egy nagyon szép kép?  
    -Igen, ez egy nagyon szép kép. Veszünk is róla egy       reprodukciót, és 
otthon megmutatjuk apunak, jó?! 
    -És mibe került ez a kép, anyu? 
    -Egy életbe, kislányom.
A kiállítást megnyitom.                                          
 
és az interjú:
 
1995.4.12.     az IGEN folyóirat számára         
                            
              A HALÁL RÖVIDSZŐRŰ HÁZIÁLLAT
 
/VÁLI DEZSŐT KÉRDEZI B. PETŐFI ÁGNES/
              
-Váli Dezső olyan festő, aki ír is. Az 1958-óta írt 3100 oldalnyi naplójából 
Bognár Róbert 350 oldalas könyvet szerkesztett: "C. Napló ", 92-ben jelent meg.  
Mennyi a műben a Váli Dezső és mennyi a Bognár Róbert?
-Váli Dezső olyan festő, aki sír is. A 3100 (azóta 4400) oldal természetesen 
élvezhetetlen, sok a nyafogás, ismétlés. Szerencsére Robi barátom, úgy húzta meg 
a szöveget, ahogy mindigis elképzeltem, tömörített, de nem csinosított. Hogy ez 
hogyan hat? Nem tudom. Ugyanaz a helyzet, mint a képeimnél. Soha nem fogom 
megtudni, mi olvasható ki belőlük. Hiszen belefestem nagyanyámat, rózsabokrok 
között sétál, ezüstfejű botjára támaszkodva... A néző pedig üres szobasarkot 
lát, billenő székkel a sarokban. És egy régi estére emlékezik vissza, uborkát 
evett húgával a konyhában... Egy mű végtelen jelentésű. Thomas Mannt 14 évig 
tanultam, tudom. 
-Aki valaha is naplót vezetett, tudja, milyen nehéz őszintén írni. Még akkor is, 
ha biztos lehet benne, hogy senki más nem olvashatja. Mennyire őszinte egy olyan 
napló, amely még írója életében ezrek kezébe kerül?
-Nem írni nehéz őszintén, -gondolkodni. Első gondolatom mindig hazugság, 
önáltatás. Dzsungelkésem állandó használatban, hogy a fényre kiverekedjem magam. 
"Meztelenül, kitéve e boldogtalan korszak fagyának, evilági kocsin, földöntúli 
lovakkal tévelygek én, öregember" mondja Kafka egy novellájában. 
-Két szó hiányzik nekem ebből a könyvből: az "apa" és a "halál"...
-Az utóbbi az érdekesebb. Édesapámat nem ismertem, orosz hadifogságban fejezte 
be. Apaképem ilyenformán nincs.  Hogy magam is apa lettem, szokatlan, hogy egy 
gyerekhez ketten is szólunk, esetleg kétfélét.
A halál rövidszőrű háziállat, gerinces, itt él a műtermemben, kipislog az ágyam 
alól. Naponta sétáltatom. Érdemes-é ma reggel fogat mosni, hiszen meghalok. A 
dolog ellentmondásossága legszebben a 1990. zsoltárban leírva, Károlyi gyönyörű 
fordításában. Mózes, Isten embere, így morog: "...A mi esztendeinknek napjai 
hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolcvan esztendő, és  nagyobb részök 
nyomorúság és fáradság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk..."
Vagyis nem elég, hogy az élet nehéz, de ráadásul még rövid is. Nomármost ha 
olyan nehéz, miért baj, hogy rövid?!... 
-Egyszer Kékkúton kölcsönkértem Öntől a Naplót. Azt válaszolta, csak egy napra 
és egy éjszakára tudja odaadni, mert maga is olvassa. Mit keres benne? 
-Elég ronda történet, az önzésem. Két év után nem emlékszem, miért kellett akkor 
annyira sürgősen. Csakugyan olvasom időnként, ellenőrizendő magamat, hol állok. 
Mindig a legfontosabb kérdéseim körül keringek, miért élek, hogyan csinálhatnám 
jobban. Mentségül: ugyanez a mohó türelmetlenség munkám motorja is. Nincs 
osztályvezetőm, aki számonkérjen határidőket, hacsak nem Georges Braque... /akit 
egyébként egyszer álmomban hátbaszúrtam, féltékenységből./ 
-A Napló hetedik oldalán olvasható: "nyilván egy egész élet kell majd hozzá, 
hogy megértsem, hogy én -élek." Ez a gondolata 9 éves korából származik, most 
53. Mire jutott idáig?
-Én még mindig nem értem ezt az egészet. Emberek mennek az utcán. Furcsa. 
Gondolom, ha én e kérdéssel, hogy minek élek, rendben lennék, hallgatnám a dalos 
madarakat a virágos réten, és nem festenék. "Mi végre élünk e világban." Egy 
koradélelőtti féligkész gyenge olajképem idején a reményt megélni... napi 
keserv. Minden képeim a mindenséget célozzák, szárnyszegett szegénykéim. 
-Számomra Ön redukáló művész: nyolcadik éve festi ugyanazt a témát - műterem, 
korábban évekig zsidó temetők -, és a legkevesebb eszközzel próbálja a 
legnagyobb hatást elérni. Nem kérdezte meg magától, kell-e egyáltalán festeni?
-Nem.
-Hogyan kezdi el a képet? Tud-e fejben festeni? Egyáltalán lehet-e?
-Fejben festeni, vakon sakkozni, külön adottság. Nem rendelkezem vele. Semmit 
nem látok bele az üres vászonba, üres vászonnak látom. Hogyan kezdem a képet? 
Érdektelen. 5.23-kor vekker, ima, úszom, elmosogatok, nyögök kettőt, aztán 
gyufaskatulyányi apró vázlatrajz. Azt fölrajzolom egy lemezre, s mintha 
kifestőkönyv[11]: kiszínezem. Majd javítgatom, kapirgálom hónapszám.
-Előfordul, hogy éjszaka felébred, mert megálmodja, hogy ide vagy oda kéne húzni 
egy vonalat, vagy egy szürke helyett egy másik árnyalat lenne jobb?
-Mindíg csak képtelen műtermekkel álmodom. De túl a tréfán, a negyvenedik életév 
fölött az ihletet úgy hívják: munkafegyelem. Nem, csakugyan nincs semmi 
elképzelésem egy leendő, vagy félkész képemről. Az csak munka közben, kéz alatt 
alakul. A képcsinálás nálam passzív munka: elfogadása a fölbukkant 
lehetőségeknek. Az utolsó pillanatig reménykedem. Harminc közepes képet kell 
megcsinálnom, az évi egy igazán jóhoz. 
-Mikor tarja jónak a festményét?
-Nagyon jónak?! Félek, hogy megbotránkoztatom. Amikor ránézve, viszket az 
orrnyergem. 
-Köztudott, hogy az önmaga által rossznak ítélt képeit felfűrészeli. Leírta, 
általában két százalékuknál szívja utólag a fogát. Nem érdemes amiatt a kettő 
miatt megkegyelmezni a kilencvennyolcnak?  És ha más ítészek szerint az nem 
lenne kidobandó?
-Nem érdemes megkegyelmezni. Szellemi gyermekkorát éli, aki csak épít, és nem 
szelektál. Gondolatot, szokásokat, embereket, tárgyakat. Nincs elég gyenge mű a 
világban? Szaporítsam?
Hogy mások véleménye?! Egy kép elkészültéig kétezer döntést hozok, rettenetesen 
egyedül. Csókoltatom a közvéleményt, mert ebben a kétezer döntésben semmit nem 
tud segíteni... akkor talán az utolsó döntést is meghozhatom magam...
-Már nem fest szép című nonfiguratív képeket? Mi volt a váltás oka?
-Szívembe mar evvel a "szép" szóval. Gyanítom, nagyrészüknek csak a címe volt 
szép. Vagy túl szép. Talán ezért is hagytam abba...?
-Van olyan képe, mitől nem tud megválni?
-Volt. Már megkérgesedtem. Nem, ez így nem igaz. Szabad lettem tőlük. Nem lenne 
helyes, ha képeim felnőtt fejjel szoknyám szélén ülnének. Dolgozzanak a 
nyavalyások, hess, kifelé!
-Nemcsak azt lajstromozza, hány és milyen nagyságú képet festett, hanem azt is, 
kik a tulajdonosok. Kik? 
-Kik? Múzeumok és emberek. Általában jó emberek, vagy legalább értékes emberek. 
Vagy gyűjtők. Ámbár azok  között is van jó ember. Igen, opuszjegyzékem mellett 
vezetek egy szereplési naplót is, kompjuterben. Így nem fordul elő, hogy 
ugyanarra a biennáléra két év múlva ugyanazt a képet küldjem be, mégegyszer. 
Valamint egy jövő századi művészettörténésznőnek négy év kutatómunkát 
megtakarítok.
-Öntől nehéz olyat kérdezni, amit még nem kérdeztek. Naplója, különcnek tetsző 
tettei szinte kényszerítik az embert, mi után tudakozódjék. A hasonló kérdésekre 
pedig hasonló válaszok adhatók. Mennyire tudatos ez? Vagy mi, kérdezők nem 
tudjuk, csak az öndokumentációból szőtt valóságszövetet felfejteni, és a 
Váli-titokba bepillantani?
-Különc, én?! Tudja, kapkodom a fejem, miért olyan különc ez az emberiség, itt 
körülöttem. Ahelyett, hogy szép nyugodtan festenének... 
Váli-titok?! Ez nekem nagyon tetszik. Tényleg van?  Hogy én gyártom a 
legendákat, magamról? Én leginkább az életemet gyártom, bár azt nagyon.  
-"Rendkívüli teljesítményre hajlandónak lenni olyan korban, amely a minek 
kérdésre nem tud kielégítő választ adni -ehhez nagyfokú erkölcsi önállóságra, 
vagy robusztus élniakarásra van szükség." Thomas Manntól idézi ezt a gondolatot 
naplójában. Ön melyikkel rendelkezik? 
-A döntést az utókorra bízom. Segítségül annyit, hogy a robusztus élniakarás 
eddig elkerült... Mann kifelejti azt az embertípust, aki nem tud mást, csak 
dolgozni. Vagyis nálam a szorgalom nem érdem. Átok vagy kegyelem, aszerint, épp 
hogyan használom.
-Ugyancsak a Naplóban saját szavaival is körüljárja a fenti problémát: "Előre 
kell nézni. Akkor is, ha most semmit nem látok." Ma lát ott valamit?
-Eljövendő öregségemet, leendő visszeret, véres tampont, injekciót, kórházi 
ágyat, dréncsövet. Tudom, baj csak ezt látni. Most fogok gyógyító imát kérni ez 
ügyben. Reménykedem, hogy "meglátogat... hogy fényt hozzon azoknak, akik 
sötétségben és halálos homályban ülnek..." Szép ez a "halálos homály", -nem ?!
-Mióta tartja magát felnőtt kereszténynek? Mihez köti, életének melyik 
történéséhez?
- Nem mindig vagyok felnőtt keresztény, a fenti válaszomból is látszik. Én sose 
voltam olyan bátor, mint húgom. Diákkorában eljutott az istentagadásig, aztán 
életével belezuhant Istenbe. Most épített egy nagyszerű kis (nagy) kolostort 
Kaposvár mellett, tavaly nyáron mi mondtuk az első misét kápolnájában.
Dátumot kérdez tőlem. Az első kamaszkori szex bűneimmel futottam gyónni, rögtön 
heti áldozó lettem. Negyven éves koromban egy barátnőm letette a küszöbünkre a 
Fiorettit, ("hogy átmelegítsen abban a hideg Norvégiában" -ahova indultam), 
szent Ferenc életéről szól, az 1300-as években íródott. Fejbevágott a szeretet 
ilyen izzása, a "rabló testvér" meginvitálása ebédre. Onnét már egyenes út 
vezetett egy imaközösséghez. Azóta is.
-Tíz éve karizmatikus. Hogyan találta meg őket, mi tartja ott?
-Nem én találtam meg őket. Isten talált meg, szerencsére, műtermem mélyén 
kuporogtam, tizenkettedik éve. Fejbevágott egy mondattal. Mi tart a közösségben? 
Tulajdonképpen a megszokás. Sokféle formában lehet Istent dicsőíteni, ez a keret 
is megfelelő. 
-Képeinek Magyarországon tartásával, közgyűjteményeknek ajándékozásával, minden 
adatra kiterjedő lajstromozásával mintha egy Váli-öröklétet készítene elő. Vagy 
feltámadást,  ha úgy tetszik. Ha halála után, akkor, ott, ez még érdekelné, - 
mit szeretne magáról hallani, vagy olvasni?
-Hogy bensőséges ünnepség színhelye volt minap a XI. kerületi Váli utca. A 
Fővárosi Tanács elnökhelyettese leplezte le a művész emléktábláját, majd 
meleghangú beszédében ismertette pályafutását, méltatta érdemeit. Az úttörők 
szavalatai után a résztvevők elhelyezték az emlékezés koszorúit. 
A kampóra.
 
 
 
Ennyi, sziasztok.
 
 
1995.8.3.      J-31                              4541
 
Szia kedves J.-Mindnyájan!
 
Aggályomat hárítottad. 
Ígyhát.
Elvállaljuk a keresztszülőséget. (Kata döntésemre bízta)
 
1.Így, távolból, valóban csak imádkozni tudunk érte.
2.Öregek vagyunk hozzá, statisztikailag számítva: fiatal korában meghalunk. 
(Annak szerencsére kicsi a valószínűsége, hogy ti mindketten hamarább 
meghalnátok, mint mi, akkor ugyanis lelki gondozását át kéne vennünk.)
3.Akkor mi párszáz évig a tisztítótűzben, figyelmeztetlek, ott nincs közbenjáró 
ima.
4. Utána, a mennyban ismét lesz lehetőségünk.
5.Franciaországban élvén, ismerni sem fog minket, marad számára a tudat, hogy: 
vagyunk. Fölmérted, nem fosztod-é meg valamitől, nem kellene-e közel élőt 
találni? (Sőt, a magyar kultúrát meg se kéne mutatni, -tanítani neki, az csak 
tudathasadás lenne, nem?!) 
6. "Ajándékozóbácsi, a szülnapomon": nem leszek.
 
ölel komád, vagy mi:
 
 
 
 
1995.5.15. Bp.-Győr-Nagyrákos-Bp.-Kékkút 95.8.10.   J-32           C.4542
 
A LEVÉL VÉGE A SÜRGŐSEN OLVASANDÓ!
 
Szervusz J!
 
Ami még mindig nagyon dolgozik bennem: a tanítás ügye. 
Szóval.
A fene se akart még többet dolgozni. Nem is nagyon lehetne. De úgy hittem, 
anyagi könnyebbség lesz, és öröm. De nem pénz és nem fontos már. És, mint minden 
a festésen túl: többlet teher.
 
Fioretti: G-t nem változó életvitele miatt fél évre ki kellett zárnom. István 
atyával konzultáltam. Bizonytalan, rászánom-e magam a nyári Tamás-atya vezette 
lelkigyakorlatra. Viszont vezetőt igényelnek. Kineveztem Simon Andrist.
Fioretti: Lovas Andris egy éve saját közösséget vezet. Mamája megköszönte 
nekünk, hogy nehéz évein átsegítettük, neveltük. Csakugyan talpraállt, férfi.
Katának szereztem az egy- majd a hétkötetes Shakespeare összes után egy 
alternatív kétkötetest. De marad a hétnél. Sikerült neki egy Weöres Lélek 
idézését is szerezni, két hónap várakozással. Nagyon vágyódTAM rá. Magamnak 
vettem egy kis Hölderlin válogatottat. Rémlik, 83-ban olvastam. Ebben 
legfontosabb versei többféle fordításban. Pilinszky is szavalja (hanglemezen) 
időnként műtermemben.
 
V.M. házifeladat-fogalmazását kompjuterbe írta. Így kezdődik:
 
Váli Miklós:
ILLATOK-ILLATSZEREK
Az illat majdhogynem egyidős a nővel. Szinte nincs olyan ország ahol ne 
találkoznánk a
(Sajnos, nem hiteles. Kata ötlete, most hallom.)
 
1995. júni 30.
Hát bizony elfeküdt a leveled ügye valahol a kompjuter mélyén, másfél hónapig. 
Annyi minden történt és annyira semmi sem. Két hónap tisztességes munkájával, 
sok fejvakarások közepette (körülbelüli idézet, Rippl Rónai egy képcíme) 
befejeztem a márciusi, vagyis kecskeméti képeket, értve ezen a szelektálást, 
keret választást, keret építést, üvegezést, majd az üvegek eltávolítását jó 
néhánynál, fotózást, s végül mindent újra, elölről, mert Szüts, nejével, 
lepocskondiázta 14 gyönyörű képemet. Másnapra már hatot átfestettem, most a jól 
elvégzett munka csömöre. Viszont találtam egy jó hasonlatot, nyűgeimre. 
Fölszállok a vonatra, Szegedre, elindul, megy. S haladok, függetlenül attól, 
közben a kupéban milyen a kedvem.
 
Most tehát Győrben, ismét meghívatva magam a nemzetközi művésztelepre, egy 
hónapra, ismét Mikivel. Az első három napot elvesztegettem, mert igen igyekeztem 
megszervezni, a belvárosban lakjunk, ne külvárosban, lakótelepen. Még a 
benedekrendi kolostorban is szereztem szállást. Maradt a tízemeletes panelház a 
Kun Béla lakótelepen. Háromszobás lakás, egy fogadó, egy olvasószoba, egy 
imaszoba, egy a közös hálónk, aztán műterem és pipatórium.  Ez a mai 
tulajdonképpen az első rendes munkanap, vagyis úszás után azonnal nem a 
festéssel kezdtem, hanem írással, tízig. Miklós a hálóban hasonfekve 
Winettouzik. Még igazi Pinoccio, gyerekfejjel, éktelen hosszú, sovány 
végtagokkal. Tegnap rávett, fociztunk este a parkolóban.
Ebédjegyet kapunk egy drága belvárosi halászcsárdában. Édességkor tegnap Miki 
megbeszélte a pincérrel, hogy mivel van töltve a Gundel-palacsinta. Elképesztő.
 
Te közben netán szültél.
 
És mi újság a Lukácsban? Öt év előtti kezdésemet jubilálom július végén. Már nem 
kellemetlen a forró után vett hideg zuhany sem. Megint elmúlt valami. Lukács. 
Fél év után visszatért Feri bácsi. Agyérgörcse volt. Nagy örömmel fogadtuk. 85 
éves.
Szóval, mi újság a Lukácsban? Zuhany közben egy barátom mesélte, vagy 15 éve 
kiadták a Nyugat-repertóriumot, s hogy ő onnét szokott utánanézni, ha lát egy 
korabeli drámát- hogy fogadta akkor azt a Nyugat. Azt mondja, a kor minden 
kulturális eseményéről megbízható képet adtak. Milyen jó, amikor valami ilyen 
jó. Most el akarnék mesélni valamit a Lukáccsal kapcsolatban, de meg kell néznem 
itt a komputerben a J-4494 dokumentumot, nem írtam-e le már neked, a múltkor. 
Igen, sajnos leírtam. Közben a rádiót bekapcsoltam a 10 órás hírekhez, Szöulban 
összeomlott egy áruház, a Lehel téren útszűkület, a komáromi vonalon dolgoznak a 
vonalkorszerűsítésen... híradás legközelebb a Petőfin... kell mennem festeni...
 
1995. július 27, hát igen.
Győr vége. Állandó kiállításunk éppen zárva, nem tudtam VM.-nek megmutatni. 
Készült 14 olajkép, 1 litográfia, hatféle, színezett nyomat róla. Most jön majd 
a keretezés. Hogy a gyönyörűséges antik típusú keretekről egyszer s mindenkorra 
sikerült lemondanom, megkönnyítette Bognár Robi egy pontos mondata. "Te nagyon 
sokat foglalkoztál a keretezéssel mindig, de sosem lehetett észrevenni." Marad a 
Váli-keret. Üveggel, vagy  anélkül (2 lehetőség), falc-szín: fekete-fehér (2) 
keretszín: fekete, mattfekete, barna, ezüst, arany (5), 8 centis széles keret: 
nincs, vagy barna, v. fekete (3). Vagyis 2x2x5x3= 60 változat. És ezt 
többé-kevésbé végigpróbálom, képenként. 
Győr vége. Sikerült itt újraolvasnom a Makkai tanulmányt Adyról (1929), és több 
év után újra egy angolt -kivételesen: krimi- The Spy, Who Came in from the Cold. 
Jó. 
Győr vége, VM-mel voltunk egy Pege koncerten is. Csak elűztek a szúnyogok, és 
kissé fáztunk is, a barokk múzeumudvarban.
Győr vége, VM hazament, én háromórás autóúttal dögmelegben Őrségbe, Robi 
meghívására. Talán Mikica (bocsánat, Miklós, egyszer, s mindenkorra megkért rá) 
jelenléte, s a rezzenetlen kánikula együtt, hogy e levél megint megállt egy 
hónapra. S most másfelől is veszély. Robi mindig kéri, s most az idei 250 oldal 
naplómat is lehoztam neki; elolvasta. Szerinte ezek a J. levelek bizony 
elfáradtak. És: általános szerkesztői tapasztalata, (nem csak nálam,) hogy a 
kompjuterbe írt szövegek henyébbek, kevésbé feszesek. Az ítélet kissé 
elcsüggesztett, kérdésessé teszi a folytatást. Illetve: majd megpróbálom 
gondosabban.
 
Őrség hát megint, ahogy dátumos életrajzomat nézem itt a gépben, hatodszor. 
Megvettem még Győrben a Nyugat reprint 1909 második félévét, egy kötetben. 
1980-as kiadás, a győri Akadémiai könyvesboltban feküdt el, a ma már 
szimbolikusnak tekinthető, nevetséges áron: 400 forintért. Szerettem volna egy 
korrekt metszetet kapni, most, hogy e kort több oldalról kerülgetem, ezért ez a 
mintakötet. Mondhatom, érdekes. 1909 augusztus. Ady ujjongó cikkben üdvözli az 
új magyar tehetséget, megjelent a Hét krajcár novelláskötet. "A csók őnála, 
falusi csók, trágyaszagos, brutális, falusi, igaz, magyar." Poe Edgár 
költeményeinek elemzése, vagy hat részben. Elmeséli, hogy szerzője maga megírta 
a Holló műelemzését: Philosophy of composition. Nagy sikerrel amerikaszerte föl 
is olvasta, többször.
 
Marhajó. Először is felesége, "Lenóra" bár beteg, de még élt! Deezenkívül és 
főleg! Állítja önmagáról, nála az intuíciónak semmi szerepe, a mű pusztán 
logikai úton jött létre. Figyelj: hogy valami egyetemesen élvezhetőt akart írni. 
A legfelső szép a szomorúság. Refrén kell, legjobb az egyszavas. Leghangzatosabb 
két betű az ó, és az r, adódik: -nevermore[12]. Ki mondja, ha sokszor elhangzik? 
Papagáj. A holló szomorúbb állat. A legmelankolikusabb téma a halál. Még jobb, 
ha szép, fiatal nő hal meg. Adott egy halott és egy madár, össze kell kötni. 
Hogy lehet a refrénnek mindig más értelmet adni? Legyen az első közömbös, az 
utolsó pedig mindennél fájdalmasabb stb. stb. Remek. Nem tudom (az ismertetés 
alapján) eldönteni, hogy Poe mennyit hisz el abból, amit mond, és mennyit 
hülyéskedik...
Na, Nyugat, tovább. Ady Endre eheti verse: Föl-földobott kő. Balázs Béla 
művészelméleti fejtegetései, folytatásokban, ebbe csak beleszagoltam. Novellák. 
Egyik ilyen fura tartalommal: fiatal magyar tudós összehasonlító nyelvészeti 
kurzust tart valahol egy TATÁR egyetemen. 
Novella egy ácsmesterről, aki cirkuszi artista lányt vesz feleségül. Az 
asszonyka évek múlva könnyezve hallgatja a trombitaszót az utcáról, fiaiból 
titkon artistát nevel. A férj elzavarja őket, végül, öregedvén, beáll ő is 
közéjük... Karinthy Frigyes, Füst Milán. Bejelentik Babits első verseskötetét. 
Könyvismertetések.
Ha kitart a kötet, jó nyaram lesz Kékúton. Jövő héten megyek át.
 
SzMiklós 50 éves lesz. Nyaralván, írásban köszöntöttem (egy hónapig 
fogalmaztam):
  
  HOGYAN LEHET EZ?  
  ÉN ÖTVENHÁROM VAGYOK.
  BÜSZKESÉGEM, 
             A NAGY ESZEM
  PEDIG ÖTVEN.
                          süti nincs?
                          Apó
 
 
Anzelmkét meglátogattam Pannonhalmán. Igen nyakatekerten kért tőlem cellájába 
egy festményt, hogy gyerekei ilyet is lássanak, -azt vittem át Győrből. Jót 
beszélgettünk, a remeteségről igen, -egy kis eldugott, kontemplatív kolostorról 
még nem mondott le. Mostani csapata négy év múlva érik, akkorra tervezi a 
döntést -váltást. 
Két órán át vezetett körbe, a gimnáziumnak szinte csak körítőfalai maradtak, 
szétverték. A kerengő alatt új alagút, ha nem tévesztem el, oda is betegszobák 
kerültek. Templom előtti terasz alatt! új könyvraktár, könyvtár alatt új, 
állandó kiállítótér. A főkapu végül marad, s tornacsarnok sem lesz, 
pénzhiányból. Csak a gimnázium 400 millió. 96 márciusra kell kész lenni, 
ezredéves ünnepségeik.
Mindig átmelegszem, ott járva.
 
Változik a világ. A televízióban bemutatkozott egy nyugdíjas magyar polgári 
pilóta, aki a kertjében magánmúzeumot hozott létre szovjet típusú,  sugárhajtású 
harci gépekből. Azt mondja, még van kettő neki, a volt Szovjetunió területén, 
eldugva. Hogy hogyan szerezte be ezeket, nem árulja el. Annyit; - pénz és 
vodka... 
 
Kéne valami mást csinálni, fázik a térdem. Hatkor keltem, Őrség, Nagyrákos, kis 
betonpadlójú házikó a kert végében, fél tizenegy. És el kell dönteni, menjek-e 
egy napra -Robi fölvinne- Pestre, ahol semmi dogom, persze, csak egy kis 
kikapcsolódás a nyaralásból. Ami emberpróbáló feladat, így, egy hónap után. Robi 
lebeszél, igaza van, visszafelé kerülő a Balaton déli partja felé, öt óra út 
lenne, kánikulában...
Robinak idei ajándékként ötletemet hoztam: megtanítom fösteni. Alárajzoltam neki 
egy táblára műterembelsőt, s a színeket javasoltam, a technikát diktáltam. 
Élvezte. Kiállíthatnám, nem is gondoltuk volna.
 
1995. júni. 28 délután, immár Budapesten.
Budapesten, mert nem bírtam tovább a gyönyörű Őrségben a henyélést. Összekaptam 
a holmimat, s az ötlettől fél óra múltán Pest felé, száztízzel. 
Ha én gyakran elménckedem azon, hogy nem szeretek nyaralni, akkor a carothersi 
terminológiával notórius zúgolódónak tekinthetem magam?! Félek, igen. Bocsánat. 
Tényleg nevetséges vagyok.
Bár Jeleníts atya fordítása előszavában Kierkegaard kapcsán azt írja, hogy nono, 
óvatosabban az ítélkezéssel, a képzelt szenvedés is szenvedés. Mindenem megvan, 
-világkép, hivatás, eredmény, egészség, család, jómód, néhány barát. Csak nem 
érzem jól magam, főleg egy nyugágyban. Tudom, menjek a francba. Vagyishogy 
nyugtalannak születtem. Hajlam rezignációra. Munkába fojtom. Meg kell köszönnöm, 
nyilván egyik legfontosabb ajándékom. Bár lehet, ez csak a felszín. Ha egy halat 
megkérdeznek, milyen a víz, teljesen értetlenül áll a kérdés előtt.
 
1995. aug.8.kedd, Kékkút
a győri pályaudvaron vettem egy Kiskegyed-et, női bulvárlap, szemét. Illetve még 
csak az sem, semmilyen. De címlapján Lukács interjút ígért. Nem volt 
haszontalan, megtudtam, az uszodavezető Passuthtal kezdve eddig 25 dedikált 
kötetet kapott vendégeitől. Egy C. naplómmal tértem be hozzá megbeszélni, mi a 
teendő, míg Győrben dolgoztam, Katától a templomban ellopták a tárcáját, az éves 
uszodabérletemmel együtt.                                                        
                                                                  
Most itt irodalmi hangulatban kellene lenni, pokrócba csavarva munkaasztalomnál, 
hajnal, a kékkúti padlás, a család, a vendégkisfiút is beleértve, még alszik. De 
a kompjuter egere fölmondta a szolgálatot. Mire nagyítóval, gombostűvel igen 
alaposan kitisztítottam a ráragadt trutyitól, s beindult, ekkor az egész szöveg 
félhasábbá rendeződőtt, a kurva. Keresem a bajt a formátum menüben. Bekezdés 
állítás jó, tabulátor állítás jó. Kezdek nyugtalankodni. Próbálom a nyomtatott 
formátumot, ott rendben van. Negyed órás piszkálás, míg helyreugrott, s nem 
tudom, miért.  
Ja, a Kiskegyed. Hogy mit tegyen Kiskegyed, ha koccan: ha férfi a másik kocsi 
vezetője, kezdjen kiabálni, hogy mit tett maga szerencsétlen, ez szokott hatni, 
mert a férfiaknak általában bűntudatuk van a nőkkel szemben. Erről jut eszembe. 
Milyen általános. A legnagyobb gyalázat, amit mi, házastársak, szülők, gyermekek 
elkövetünk egymás ellen, a másikat permanens lelkiismeretfurdalásban tartani. 
Mocorognak, ébred a család.
 
Olvasom Ady korai újságcikkeit. Nagyvárad 1900 körül. (Így számolom: apám 
születési éve.) Heti több! szinházi kritikája. Azt mondja: "Nagy események 
nincsenek tehát [t.i. Nagyváradon]... ami történik, elújságolják Heliodoruszék a 
színpadon..." Ezt én egy interjúmban egyszer így: Ha valódi, fontos információt 
szeretnék, bekapcsolom nem a rádiót, -hanem a lemezjátszót... Egyáltalán ez az 
Ády -elképesztő. Persze, Pilinszkynek igaza van, a modorától szenved az ember, 
azon át kell lépni. De amit mond, amit lát!
Föl most miattad a padlásra, de most csak Pilinszky, József A. (ezek hivatalból) 
valamint Arany és Radnóti (vendégként) van itt, idén, Kékkúton. Ady Pesten 
pihen. Törik a levél vonalvezetése.
 
Egy Lukácsos kollegának odaajándékoztam a Győrben vett Ady újságcikkei I. 
kötetét, könyvgyűjtő, nagyon boldog volt vele, viszonzásképpen kölcsönbe 
rámtukmálta most: Arany összes kritikai kiadás XII. kötetét: szerkesztői 
üzenetei. Nekem nem annyira érdekes, de azért aranyos.
Szépirodalmi figyelő 1860-tól. A Koszorú 1863-tól.
 
118.
G. K. úrnak, Sz.fehérvár.
Ön sok verset ír, mondja. Majd ha kevesebbet ír, azokból küldjön.
 
124. 
A.B. -"Nem szorosan időhöz kötött eszme"- de nem is nagyon eszme az.
 
127.
"Hozzá" Ha az ember olvassa, úgy tetszik, százszor is olvasta már; ha elvégzi, 
úgy tetszik, mintha sohasem olvasta volna.
 
139.
Közel a perc.  Szavak. S nem a legjobban összeillők.
 
141.
Magányomban stb. Ha elébb a helyesírást ajánljuk, nem azt teszi, hogy 
ortographiával megjön a költészet is. No de az ortographia magában is ér 
valamit.
 
145.
Az epigrammák. Él-etlenek és élet-lenek.
 
181.
Üres ez a világ. A vers sincs egészen tele.
 
237.
Tisztelt munkatársaink, kivált a nem rendesek, legyenek egy kis várakozással 
beküldött műveik iránt. Az olvasógép nem új már, sokszor megtagadja a 
szolgálatot. Nem őröl éjjel nappal, szünet nélkül. Abból pedig semmi nincs, hogy 
minden beküldött művet csupán gyönyörűségért olvasson az ember, még ha 
szerkesztő is. Géppel kell morzsoltatni.
 
Most álmos, hűvös este, Kékkút. Délután, alvásomba belerémlett, zápor is volt. 
Vacsora a diófa alatt. Aztán babpucolás. Mikszáth novelláskötetet nyomott 
kezembe Kata, megkönnyezve olvastam föl nekik a Bede Anna tartozását. Aztán a 
kaszavásárló atyafi, sok éve olvastam, mégis a múlt héten járta fejemben. Öröm 
volt a váratlan találkozás. Fekvés előtt -Kata bevont- Mikivel és vendég 
fiúcskával anagramma játék. A feladvány: "Bokros Lajos" (pénzügyminiszterünk, 
mindenki szidja)
lobos,
Lorka
balsors
lakos
alkoss
koros
tüdőlebenycsúcs, ezt nem fogadták el, pedig benne van a Bokrosban.
 
Öreg este. Lefekvés előtt még majd a 10 órás híreket meghallgatom. A horvátok a 
napokban visszafoglalták szerbek lakta tartományaikat. Az ember nem is tudja, 
van-é valakinek ott igazsága, egyáltalán. Na, feküdjünk.
augusztus 10, szent Lőrinc, az igeliturgia udvariasan olyan passzust vesz, ahol, 
bár szerepe nincs, de szerepel a neve.
Megint egy hétig a tavaly kompjuterbe diktált opuszjegyzékemet bizgeráltam 
szabad óráimban. Várj, megnézem, hány betű. (Azt tudom, hogy vagy 340 gépelt 
oldal adat)
Egymillió ötvenötezer betű. Na, mit szólsz?! Iszonyúan szeretek evvel játszani, 
a táblázatokkal általában, kisgyerekkorom óta. A Mengyelejev rendszert kezdettől 
bámultam, 13 éves koromban (írógéppel) írt könyvembe bele is vettem. És a 
szisztémája!, egy életre tanulságos maradt. Volt neki egy csomó eleme, atomsúly, 
és még valami (?) szerint eszébe jutott az aszkétaarcú nagyszakállúnak 
táblázatba rendezni őket. S azonnal kiderült, a rendszerben lukak vannak! 
Amiket, ahogy nőttem, csakugyan sorra meg (fel) is találtak. Később minden 
előadásomat, dolgozatomat, beleértve a diplomavédésemet, így írtam meg: elsőre 
az ötletek, majd azokat gondolatokra szétvágtam, ollóval. Akkor megtalálni egy 
átfogó rendszert számukra. Abba visszasorolni őket, s azonnal kiderültek a fehér 
foltok. Amiket már könnyű volt megírni.
Sajnos az opuszjegyzék nem ennyire tárháza a lehetőségeknek. De okosítani, 
pucolni, gereblyézni még van mód, szerencsére. Van-é haszon belőle örömömön 
kívül? Valamicskét tanulok is vele tisztábban látni, átlátni. Ide kéne másolni 
(12 gombnyomás, megszámoltam) valamelyikből egy mintát. Türelmetlenül várod:
 
 
Opuszjegyzék: A /képek/                
file: opusz / A-.xls          
                   
halálomkor:                  
CSALÁD:             
az adatok csak a kompjuteremben /és a floppykon/ naprakészek                  
A  Nemzeti Galéria Adattárának az opuszjegyzékemet  /A, B, S, T naplók/ kérem 
átadni.
MNG.         egy nyomatot adjon az MTA Kézirattárának is /Roosevelt tér/ a C 
naplóba besorolandó, ígérete szerint.                
MŰTULAJDONOSOK:           
ahol a kép elé üveget tettem, lehetőleg maradjon.             
Ameddig az én akaratom elér: művem ne kerüljön tartósan külföldre, kivéve 
múzeumot.
KUTATÓK:                   
a kiállítási dokumentációm, életrajzok,                   
bibliográfia, én újságcikkeim stb. teljes gyűjteménye a C. Napló kéziratába van 
besorolva.                                              
ennek másodpéldánya az MTA Roosevelt téri Kézirattárában van, első része  
40/1992. szám alatt, [nézd először a tartalomjegyzékét,- külön dossziéban!]      
   
         
az "A" opusz története:                                              
 
1971-ben kezdve, kiegészítve 1985: fotó és S számokkal., kompjuterbe 1994.2. 
Legelső olajkép: 1960. 05. vagy 06., absztrakt volt, érettségi idején      
Minimum 180 db opuszozás előtti olajkép eltépve. 1960-1962.                      
                  
"saját keret"= vásárolt régi profi keret. De a többi keret is szerzői keretnek 
számít,
kivéve a fémkeretek általában                                                    
        
akkor jönnek a jelmagyarázatok, majd:
                                               
      OPUSZ SZÁMA KÉP CÍMETECHN.MÉRETSZEREPLÉSI NAPLÓ SZÁMHOL VAN, MIÓTAFOTÓKÉ- 
      SZÜLT
       1.tanulóévek    (1959-69)      
      1960       
      A/60/01Belvárosi utcarészleto,p40,5x29,78706, 8763Vasbányai Ferenc 
      87smd60.10.
      A/60/02Utca hirdetőoszloppalo,p22,5x248833, 9750Dobszay Lászlónd60.12.
      1961       
      A/61/01Angyalföld esteo,p25x43,26202, 8703, 9047, 9071Szelényi Károly 
      90sdn61.12.
      A/61/02Egyszer volto,v,ft39x49,48207, 9750, 9816, 9959Pándi L.smd61.5.

         
 
Kissé tán megalomán. 
 
Kéretik tekintetbe venni, hogy a leggyengébb fiú voltam az osztályban, igaz egy 
évvel fiatalabb is. A verekedést mindig kerültem, s két hónapi próbálkozás után 
az önvédelmi küzdősport (judo) elsajátítása is elmaradt, bárhogy vágytam is rá, 
most már alighanem véglegesen. Legerősebb fegyverem ma a derékszíjamon a 
golyóstoll mellett hordott faág-darabka, 10 belevésett rovátkával. Rózsafűzér.
 
Ebben az egész opuszlajstromban egyébként az igazi találmányom (1985) a 
négyjegyű számokból álló "szereplés" rublika. Az Angyalföldi esténél ez: 6202, 
8703 stb. Ezek 62-ben ill. 87-ben a képpel történt események, külön naplóban 
vezetve. Evvel az ötlettel egy kép minden dolga elfér egy pici helyen! 
 
Más. Olykor kérdik (pedig nem  érdekes) a napi festés mechanizmusát nálam. 
Találtam most erre egy hasonlatot, szembe jutott egy 10 éve olvasott 
(jelentéktelen) Jan de Hartog kisregény. Második világháború. A teherszállító 
hajó egyetlen módon tud védekezi a német hajó ágyútüze ellen: szembefordul a 
támadónak, s szabálytalan ütemben elkezd előre- hátra tolatni. S szerencsés 
esetben a golyók elötte-mögötte hullanak.
Nem pontos, de képszerű. Egy foltot tizenötször is előre-hátra barnábbra/ 
kékebbre festek, míg megtalálom a megfelelőt.
Még valami a festésről. Szerelmem, Zsófia, cipelt a főiskolán zenetörténet 
kurzusra. Jártam. Megtanultam: aleatória. Modern zeneszerzési mód, (bár biztos 
tudod), ahol a szólamoknak viszonylagos, tól-ig rendszerű improvizálási 
szabadsága van. (A szó a dobott játékkocka hat lehetőségére utal). Namármost, ez 
nem is nagyon új. Legalábbis mifelénk, a kép mindenkor a véletlen és akart 
keveréke. És ez az arány meglehetősen szűk tartományban mozoghat. Egyik 
határeset mondjuk Illyés Gyula "Madonna" címen falra akasztott szőlőgyökér 
darabja (30 éve láttam, Nők Lapja) a másik szegény Vasarely,  kiszámított 
színeivel.
Festés. Olyan szeretnék lenni, mint Klee halála előtti fotóján, abban a szürke 
puha kardigánjában. Meglepődve hallottam Szütstől, hogy ő is ezért szeretne egy 
ilyen ruhadarabot, hátha akkor... 
Rémlik, írtam újabban a szívembemarkoló rettenetről, hallani elrabolt 
gyerekekről. S most eszembe jutott a LAST SOLUTION[13], Mann írta bibliámban: a 
gyermek József elrablása, a célból, hogy Isten Izráelt az éhhaláltól megmentse. 
"Isten emígyen eszelte ki, 
hogy nagyapácskánkat rászedi"
Ide tartozik, hogy Mikivel Győrben délidőben, kánikulában ballagtunk ebédelni, 
át a Széchenyi téren, mikor lazán átkarolta a nyakamat.
Minap megjött egy hetes Regnum Marianum táborozásból. Hazaérve a földön egy 
cédula várt:
Megjöttem, itthon vagyok, nevetnek rám a csillagok." A szomszéd fiúknál vagyok! 
 
V.M. Mondom neki, még Győrben: plusz egy óra TV. nézés ma, ha kitalálod, ez 
miért. S mutatom neki magasra emelve ecsetmosó üvegemben a piszkos folyadékot, 
ami alul, egy vonal mentén tiszta, átlátszó. 25 másodperc kellett neki. (A víz 
és a petróleum fajsúlya.) 
Nagyon szeret tévézni.
 
Most lemegyek, zajokat hallok, ébredezik a családom. Tíz óra. Igaz tegnap este 
valami extralustálkodást könyörögtek ki, így jutott harmadfélóra levelet írnom.
Fél tizenegy. Kata sehol. Előkészítettem a reggelit, a gyerekek visszaaludtak, 
kimostam a beáztatott ágyneműt, s megjavított rezsóra rárajzoltam filctollal 
KÖZÉRTHETŐEN, hogy a fokozatmutatót hogyan kell értelmezni. Visszatértem.
 
Közben megjött leveled keresztszülőség ügyben. Vagyis hát minden fontosat tudunk 
rólatok. 
 
KATÁVAL ÚGY TALÁLTUK, ÖT OKBÓL JOBB, HA KATA HELYETT ZSÓFIT DELEGÁLJUK 
KERESZTSZÜLŐNEK:
Kata 10 keresztgyereke
Zs. örülne 
életkora 
kötődése hozzád 
felelősségtudatának jót tesz, imaok
 
Vétójogotok van.
 
Isten tartson titeket. 
Erről jut eszembe, nyilvánvalóan ez a végső kérdés: Isten miért teremtette meg 
Lucifert?!
na, sziasztok:
 
 
Még valami. Eszembe jutott. A tartalomjegyzékemben megnézem, eddig hány levelet 
küldtem neked. S az szerinti sorszámot adok leveleimnek ezentúl. A fejlécben, 
emígy: J-12.  Ha valami elvész, újra tudom küldeni.
 
 
1995.9.24.  vasárnap este     J-33          C.4557
 
Kedves J. Asszony!
 
Nem igazán levélolvasós időszakod, gondolom. Talán rövidre kéne fognom?! De ha 
az ember minden körülményekkel számol, el se kezdjen bármit is. Tapasztalatom. 
Valahai mesterem szerint, ha az ember nagyon akar valamit, abból lesz is valami. 
Bár rendszerint egészen más... 
Szülsz! Fantasztikus. Isten tartson titeket; J+2, egészségben, erőben! Gondolom 
nekik is munka (lesz) kiszületni. A ROKONOMnak is, meg annak a másiknak is. 
Jó lenne majd tudni rólatok, persze. Majdcsak. Gondolom, (a keresztszülői 
felkérésből), év vége táján hazajöttök egy cseppet. Talán karácsonyra.
 
Hát itthon mi újság. Majdnem föloszlott a Fioretti. Két hete egyszerre hatan 
jelentették be váratlanul, ámde összehangoltan, hogy itthagynak minket. Adrienn 
és férje; Kornél, Ernő és felesége, valamint Ildikó és unokahúga. Legtöbbjük 
Jóskáék keddi közijébe megy át, akik egy francia lelki közösségbe, az Emmánuelbe 
léptek be, bár nem mindnyájan.
Itt hagynak minket, mert szerintük megálltunk, passzívak vagyunk, akadályozzuk a 
Szentlélek működését közöttünk. Bár egy éve átszerveztük, és megosztott lett a 
vezetés, többen, kimondva- kimondatlanul, továbbra is túl meghatározónak 
tartottak engem. Most, pár nap múltán észbekapva ugyan fölajánlottam, István 
atyával is egyeztetve, hogy ésszerűbb lenne nekem, egyedül átmennem egy másik 
közösségbe, de a dolog addigra már valahogy véglegesre rendeződött bennük. Fura 
így: Gábor, Andris, az örökké hű Erzsi, meg mi ketten. Néhány ritkábban járó, 
elfoglalt anyuka- nem ismered őket. 
Fölmerült, -sugallták is a távozók- talán helyesebb lenne föloszlanunk, s más 
közösségekbe betagozódnunk. Meglátjuk.
A búcsúzóktól bocsánatot kértem, -és megáldottuk őket. Aznap rövid idő maradt a 
szentségimádásra.
Foglalkoztat persze a felelősségem ügye. Volt, hogy leugattam őket, amikor úgy 
véltem, hogy föléjük látok. Voltam agresszív. Fölényeskedő. Valószínűen: 
türelmetlen. Amiről nem is álmodtam volna,  kiderült, több (lányféle) "nem mert 
megszólalni jelenlétemben". (Kata híre.) Ez baj! Baj még, hogy konfliktusainkat 
-Kata és köztem,- én is beengedtem időnként közéjük.
A. szerint a közit Kata vitte jégre, avval, hogy ellenem fegyverként használta 
ezeket ez embereket. Nekem, mindenesetre, amennyire képes vagyok, még hátrébb 
kellene húzódnom. 
Váratlanul ért ez az egész. De nem érintett túl mélyen. Pusztán vonzódásaimat 
tekintve nekem minden közösség inkább csak teher. Talán nem is vagyok most 
vezetőnek való: az örömhírt nem élem meg. Hogyan tudnám továbbadni.
Ezután valami más, ami szintén nyomaszt. Fölhívott valaki a TV-től, hogy olvasta 
a C. naplót, tetszett benne a képelemzési módszerem. Beadott egy sorozattervet 
erre, elfogadták. Vállalnék-e egy 13 részes műsort. Egyedül kellene beszélnem, 
XX. -századi magyar képekről... 
Mint föltörő hányinger, időnként úgy félek tőle. Sok munka, és sok idő az 
alkalmanként 15 perc egyedül, hogy ne legyen unalmas stb.
Bele kéne venni Gruber Bélát (ismered?) Bálintot, persze Vajdát, visszafelé: 
Czimra Gyulát, Derkót, Nagy Baloghot, akit nagyon szeretek, szegény Németh 
Józsefet, aki mostanában halt meg, 1960 -as műcsarnoki kiállítása döbbenetes 
volt. Utána csak romlott. Megtették Vásárhely főfestőjévé. Jártam nála, 
panaszkodott, bizottságok, ülések. Nagy freskók. Rosszak. 
Kondor, Vaszkó Erzsébet persze, aztán a Czóbel nagyszerű felsége: Modok Mária. 
Nem ismert főműveket kellene, hanem ismeretlen jó képeket. Néhány régebbi 
cikkemet ez ügyben már össze is kapartam a naplómból.
 
Ami megy. Muszáj valamit még locsogni, hamis önmagában a fenti sötét tónus. Van 
azért más is. Szeptember 24, tegnap kész lettem a tavaszi-nyári képekkel. 
Keretezés, stb. stb. Ötöt kéne még átfesteni, külön csoport a fal mellett. Annyi 
kép, hogy több méter polcot kellett gyártani most számukra. Idén ötvenöt kép. 
Igaz (Miki olvassa a Guinessből) Picasso után 13 ezer kép és 100 ezer grafika 
maradt, meg 34 ezer könyvillusztráció. ez utóbbiról nem is tudtam. 78 évet 
dolgozott.
 
Munkán túl mi volt még szeptemberben:
- Zsófinál molytalanítás, befészkelték magukat alaposan, szegény hülye kiskutyám 
képtelen húszmillió állatát rendben tartani. 
- A WC áteresztő szelep művészi újraformálása használt autógumiból. A gumit 
eredetileg úszósapkám pántcseréjéhez kunyoráltam.
- Függeszkedőrúd a családnak, állítólag nagyon egészséges. Bükk baltanyelet 
vettem hozzá. Mikica rekordja 103 másodperc, stopperrel hitelesítve. Enyém 61.
- Lámpazsinórok racionálisra redukálása, vagyishogy levágtam belőlük. 
- Mikinek íróasztalába fiók, fölé polc. A fiókot az utcán lomtalanítottam. 
csúszómicsodát kellett neki csinálni.
- Konyhacsap bőrözése, csöpögött. Biztonság kedvéért az egész csapot levittem a 
vasboltba.
- Hadrendbe állítottam egy gyönyörű üres TV ládát. támlásszékbe ülve festés 
közben többször elaludtam. Ez jó, erről leesek, ha.
- Printer javíttatás, majd vásárlás is, sajnos 35 ezerért. ami olcsó.
- Vezérműlánc (szép neve van) csere az autóban, Zugló. kicserélték a 
hűtőfolyadékot is. Engem már baj nem érhet, ez -37 fokig nem fagy be.
- Atóhoz fa hókaparó. hosszabb nyelet csináltam neki.
- Kompjuteres lúdtalpbetét csináltatás a Corvinban. megyek érte, egy cédula a 
pulton, hogy majd jövök. akkor rosszalkodásiból beléptem a kompjuterébe, 
megkeresem magamat, s a lakcímemet kitöröltem. minek az nekik. ez még nem is 
lett volna baj, de a törlés programot nem tudtam leállítani. és akkor ért vissza 
a kisasszony. kérdi, nem tudja, ki nyúlt bele a a gépbe? bevallottam neki, 
mondom: unatkoztam. megdorgált. nagy ijedtségéből gyanítottam, ő még annyira se 
ért a gépéhez, mint én.
- Vettem 60 méter falécet is, keretnek.
- Az új erdélyi fotók előhívása, de nem jöttek, mert öreg volt a hívó.
- Iratrendező dossziém rendbe.
- És: a hagyatékomnak szánt szakmai dokumentációm végső rendbetétele. hogy hova 
kerüljön az opuszjegyzék, C. naplóm, a fotók és diapozitívek.
Na, ágyba, negyedtizenegy. Bár az órát hátratoltuk tegnap, a hatos mise továbbra 
is 5.50-kor kezdődik (zsolozsmával) a barátoknál.
 
hétfő
Van győzelem is. Csináltam vagy 30 rajzot a nyáron Őrségben. Megtartottam, 
kereteztem belőle hetet. De kartonra kasírozáskor fölpúposodtak. Fölszúrtam a 
púpokat, próbáltam mindenfélét. Most végül (Lukács uszodai protekció) a 
Széchenyi Könyvtár restaurátorához, hogy mondjon ragasztót, amit injekcióstűvel 
be tudnék juttatni. Utóvasalást javasolt. Sikerült. Valamint: negyedszerre 
sikerült őket hibátlanra lefotózni. Bármikor jó, ha újságba kérnek. Mesélte 
múltkor Szüts, valami alól félig kilógó 2000 (folyóirat) hátoldalán megütötte a 
szemét egy jó rajz. Az enyém volt.
Lépni sem nagyon van kedvem. Azt hiszem, telibe klimax. Erdélyben négy napig 
azon tűnődtem, mi módon kellene feltöltődnöm. Észbekapva, elnevettem magam. 
Szerencsére a dolgomat megteszem. A nyaraláson túl vagyunk. Állítólag a Jóisten 
eredetileg kukoricást képzelt a Balaton helyére, de vírus került a kompjuterébe.
Erről jut eszembe, illetve ide tartozik, még neked jegyeztem föl Kékkúton: 
indulok a padlásra, hónom alatt a Nyugat 1909-es évfolyama, karomon a gyomláló 
vödör, jobb kezemben laposfogó, balban a pisis befőttes üveg (üresen).
Most egy bíztató hír, a Műcsarnok igazgatója telefonált, talán mégis lesz 
kiállításom jövőre az Ernstben. Sőt, ami nekem kellemes fordulat, javasolja 
magam mellé venni Szütsöt és Vojnichot. Féltem, unalmas lenne ennyi kisméretű 
műtermes kép, akkor is ha jó.
 
kedd
Ma a pizsamámat csomagoltam be fürdőnadrág helyett. A sporttársak nevettek, 
Freudot emlegették. Kölcsöncucc. Aztán hazafelé egy kerülőút neked, tavaszi 
interjúm xeroxmásoltatása. Egyszer már elküldtem, nem kaptad meg. Ez a Freud 
különben tökhülye. Olvasom tanulmányát, Leonardo úgy emlékszik vissza, 
bölcsőjében egy madár a farktollával a száját verdeste.  Ojjé, hogy ebből  a 
szerző mi minden malacságot tud kihozni! S ebből vezeti le homoszexualitását, 
mindent. Amúgy tüneményesen elegánsan gondolkozik, ír.
Most fölállok, és eltöröm egy győri képemet, mégiscsak. Ez erőt ad. 
Ehhez is ihlet (átlagosnál biztosabb ítélőképesség) kell.
 
Azt mondja Babits:
Minden régi kép kisértet a falon.
Semmi értelme, de jó. Most őt is elkezdtem, hogy tegnap Zuglóban álltam utcán 
sorba egy könyvesbolt előtt, Miki elvesztette a Biológia tankönyvét. Persze a 
vers is mákony. Mit össze nyafognak. De ki lehet lépni belőle, transzformálni 
lehet. A mozi két órás tudatvesztés. Nekem. Persze neked a zene. Halálomig 
irigyelni fogom, hogy nem hallottad földrajztanárod szólítását, és padtársad 
jelezte neki, hogy nyilván zenét hallgatsz. Magadban. Evvel -félek- nem azonos 
történet, ha nekem hajnalonta az úrfelmutatás után olykor a Miatyánk következik. 

 
az elmaradhatatlan hírek a Lukácsból:
 
1. Kertjében új óriásplakát: maszatos pofis srác fotója alatt szöveg: 
nincs jobb, mint egy rossz gyerek
 
2. Úszásidőm utolsó negyedére átmegyek a hideg vízbe! leginkább azért, mert a 
melegben már fáradt vagyok, s ez a 22 fokos újabban már nem kellemetlen. 
Jégdarabok úszkálnak körülöttem.
 
3. Van egy új barátom, élelmiszeripari gépészmérnök. Talán már említettem. 
Egymásnak adjuk ki az elolvasandó házi feladatokat. Ő: Babits, egy múlt századi 
francia politológus (ezt nem fogom elolvasni), Ady publicisztikája, Arany 
szerkesztői levelei, Hamvas: Karnevál (ezt Sallay Gábor évek óta nem adja 
kölcsön nekem.) Én: Arany László prózája, Thomas Mann, Illyés verse Borsos Szabó 
Lőrinc szobrához. Emlékszel rá netán?, messze a legjobb szobra-
 
...Járomból csavarulna égre a fej
s abból a néma jaj
A márvány dübörgő hangjaival.
A szemüveges, dúlt szemek
-lépj közelükbe- láthatatlan
és épp azért lerázhatatlan
              iga súlya alatt
düllednek és esengenek
Ezt csináltuk, Lőrinc, veled.
...
                   (külön csináltam neked a komjuterbe egy miniprogramot, az 
idézetek számára. a CTR +Shift + I gombokat kell egyidejűleg megnyomni) 
 
(Erre Gábor azt mondja, hogy Illyés ugyan itt többesszámot használ, de legalább 
bevallja. Meg hogy túl "furmányosan" fogalmaz.)
aztán Nádas Péter esszéje Thomas Mannról, amiben egyéb csacsiságok mellett 
bizonygatja, hogy Mann humanista nagypolgárisága csak üres póz. 
 
4. Kata által elvesztett éves bérletem ügye egy jatt-grafikámmal 
nyomatékosítottan: elintézve.
 
Be kéne fejezni. Hogy is mondják? Mindenórás kismama... nem illik túlterhelni 
-magunkkal.
Elküldöm a Kiscelli Kastély templom- kiállítótermének fotóját. Lehet, hogy ott 
is lesz jövőre Szütsékkel kiállításunk. Most jut eszembe, ez így nem is jó, 
valamit majd ki kell találni.
 
Gondolunk rád-rátok. szia:
 
 
 
1995.11.14-16.      J-34                   C.4577
 
Szia J!
 
Ezen tűnődtem reggel, két gyereket egyszerre szoptatni? Időkímélő lenne.
 
A te történeted felől nézve annyira érdektelenek hétköznapjaink. De azért 
mondom.
Tavalyi uszodai sérülésemmel újra a sebészetre, merthogy bal négyes lábujjam 
végleg lebénult. Beutaltak a sportkórházba. Onnét látlelet, hogy műtét nagy 
rizikója miatt nem javallt. Ezt hallva Lórinak fölragyogott a képe (mellettem 
vetkőző ügyvéd), mondja, ez életjáradék, illetve több százezres kártérítési 
igény. Egy állandó uszodajegyet csakugyan kértem, erre ment ki az egész. 
 
Tegnap öltözve, szekrényemben a ruhám tetején egy Debreceni Déri Múzeumi 
különlenyomatot találtam. Kérdeztem a kabinost, ki küldte, de ő csak annyit 
tudott, hogy a 37-es. Később kiderült, a Széchenyi könyvtár igazgatója ezúton 
kérdezte tőlem, hogy a cikkben szereplő festő méltán vagy méltatlanul 
elfeledett-e, vagyis érdemes-e kiállítást csinálni neki. Hónapja informálisan, 
vagyis ingyen művészeti tanácsadója vagyok, igaz, hogy ennek révén Katának már 
szereztem egy belépőt. Most fölemelték hirtelen és drasztikusan az árát: évi 
2000 forint lett.
Miklós hozott vicceket:
 
1. "Én mostanában olyan bizonytalan vagyok..... vagy talán nem is... "
 
2. metró peronon hangszóró:
  "Azonnal hagyják el a biztonsági sávot!.... De ne arra!!!"
 
Kieszközöltem egy orvos ismerősömnél, megvett születésnapomra egy háromkötetes 
zseb-Arany összest. Táskámban az első kötete, biztonságot ad. Nincs elveszett 
várakozási idő.
 
 
Egy világnézeti-, tán filozófiai alapkérdés, most fedeztem föl. Eldöntve szinte 
minden lehetséges eldöntetett. (De nem tudom még tisztán megfogalmazni.)
legyen-e szobámban barométer?!
Nem vicc. A jövőlátás e módját a Biblia nem tiltja. Ha reménytelennek láttam az 
életet, másnap mindig esett az eső... Nyugodjak bele percnyi sorsomba, 
legyintsek, vagy kezdjem a birkózást vakon, hogy minden rajtam múlik...? "Akkor 
nemesb-é a lélek, ha tűr?!"
Ehhez a következő, hat-nyolcéves történtem. Barátom összehozott szentéletű, öreg 
pap-rokonával, akit látó embernek ismert. Csakugyan fölgombolyította életem fő 
szálait. Azt hiszed, hasznosult?!  Elfelejtettem, amiket mondott... 
 
A Fioretti túlimádkozott ügyetekben, nem?! Később születtek a kölyköcskéid, 
nemhogy előbb?!! 
 
Pannonhalma kissé dühös volt 93-ban Népszabadság cikkemre, hogy giccsek is 
vannak falain, de létrehozott egy bizottságot, s lassan mindent kipucoltak, hála 
Istennek. Most a maradékot is, merthogy szétverték a gimnázium épületét (benne a 
régi kápolnát, mindent.) Anzelm szeptemberben föltelefonált, szerezzek nekik 
kölcsönbe kortársaktól festményeket. Jó néhány telefon, némi szaladgálások, 
szombaton nyitottunk az így összegyűjtött anyagból egy kiállítást. Szerencsés 
ötlettel így, ünnepélyesen adták át a diákoknak a képeket. Anzelm bíztatta őket: 
merjetek elutasítani, s közben merjetek kérdezni!
 
Pannonhalma. Szent Márton napja lévén a tornateremben íjász verseny, aukciók és 
diákbörze, hangszórónál egy atya: Anzelm testvér maszkja papírból, kikiáltási ár 
50 forint! Nevetés, hujjogás. A mellette-teremben vásár, Katának 80 forintért 
egy Dobszay - gregorián lemez, magamnak egy Csia fordította Újszövetség 50!ért, 
valaki elvitte az enyémet, igaz az utóbbi években nem is használtam. Emlékszel 
rá?! A "hústest". Tamás atya most is abból olvas föl.
Tamás. Egyszer elhívott vitorlázni. Kérdem tőle, mennyi ideig fog tartani? De 
nem volt jó, állandóan lespriccelték a könyvemet.
 
Fioretti ügye. Kata elment István atyához, s úgy döntöttek, más közibe megy. 
Talán végleg. Átköltöztünk a műterembe. Mintha óvóhelyen. Munkaasztalomon 
pokróc, konzervdobozba került a gyertya, ide az való. Furcsa. Írtam és 
fölolvastam egy deklarációt a maradéknak, hogy egyetlen utunk lehet, csak 
magunkat javítani, egymást pedig: elfogadni. Négyen-öten vagyunk, valami 
pislákoló remény: mindenki fontossá vált. Túléljük?
 
Volt egy imameghallgatásunk. Egy csacsi öreg pap (Ottmár atya) a TV Hiradóban, 
hogy ki az idegenekkel az országból. Az egész ország fölhördült: ez mifelénk 
antiszemitizmust jelent, jobb esetben cigányellenességet. Azonnal volt a 
ferences tartományfőnök részéről a sajtóban bocsánatkérés, ami jó és szép, de a  
Híradó nyilvánossága az igazi. No, megvolt a közi, megyek ki a körözöttes 
kenyerekért, szól a telefon, egy barátnőm, csak annyit akar mondani, hogy a 
bocsánatkérés most az esti Híradóban is elhangzott.
 
Közben októberben megvolt a negyedik országos karizmatikus találkozó. 
Sportcsarnok, hárommillió forintért, 9000 résztvevő. Jelenits atya beszédét meg 
akartam hallgatni. Aztán ottragadtam délig. Eperjes Károly (színész) beszélt 
szépen és okosan megtéréséről, majd Kovács Gábor atya adott át egy végtelen 
szellemes és egyszerű igazságot:
 
négyféle közösségi imamód van: 1. a "mormon típusú": csendes ima, mindenki 
magába fordul. aki úgy érzi, hangosra vált 2. pünkösdi típusú ima: mindenki 
dicsőít, egy időben, hangosan. 3. korintusi típusú: egymás után, szabadon. 4. 
kötött ima. 
 
S amit Kovács Gábor tanít: imaközösségben az 1. mód ellenjavalt. A kettessel 
érdemes kezdeni, s átfolyni a hármasba. Ennyi.
Tamás atya délután került sorra, azt már nem hallottam. Iskolaigazgató lett 
Kaposváron. Már cikkeztek róla, kirúgott egy renitens angoltanárt, és szülői 
értekezleten lemamizott egy anyukát.
 
Ernst múzeumi kiállításom. Beszéltem Bekével, az új igazgató. Inkább csoportos 
kiállítást akart, nem is bántam.  Szüts-Vojnich. Negyediknek tréfából 
bediktáltam Nagy Balogh Jánost (1874-1919), utólag kiderült, komolyan vette. De 
ugrott az egész, júliusra osztott be minket, azonnal faxoltam neki, erre az 
időre Mácsayt vagy Galambost javaslom, a kirgiz turistáknak. Merthogy a pesti 
ember ilyenkor nyaral. Akiknek festünk. Merthogy fajvédők vagyunk. Alighanem 
megbántódott. 
Megintcsak rendezendő dilemmám volt, jó lesz-e egyedül kiállítanom. Nem 
unalmas-e a sok műtermes kép. Ennek kapcsán. 86 táján, képeim 
szétajándékozásakor döntöttem, nem jó az egyszemélyes múzeum. Hogy jobb, ha 
Bernáth és Czóbel egy teremben konfrontálódik, s így értelmezi egymást.
Hülyeség. A Van Gogh-, a Csontváry múzeum nagyon jó. Ugyanis ezek igazán jó 
festők. És sikerült jó képeiket összegyűjteni.
 
Kisteve a mamájához: -anyúúú, miért van nekem ilyen ronda púpom? 
-Hogy a sivatagi étlenséget átvészeld.
-És mért ilyen ormótlan patám?
-Hogy el ne süllyedj a homokban. 
-És ilyen loncsos szőröm?
-Megvéd az izzó napsugártól.
-Akkor mi a túrónak élek én a veszprémi állatkertben?
 
TV előadás sorozatom ügye még mindig függőben. Már nem félek annyira tőle, s 
kérődzöm is, dolgoztam is rajta eleget, időfaktor. Magamnak egy magnós 
próbafelvétel, tűrhetetlen volt. Akkor egyet barátommal, Robival, -aki 
kérdezgetett. (Kértem, gyűjtsön provokatív, buta, bizalmaskodó és pimasz 
kérdéseket.) Nekünk nem, a szerkesztőnőnek tetszett. A 13 előadás tervezetem még 
mindig valami főszerkesztő asztalán fekszik, eldöntetlenül. Csomó könyvet 
beszereztem, forgatom őket. Nagy Baloghot újra és annyira megszerettem...
 
A TV. sorozatom bemutatkozásán gondolkodva összeírtam, hogy Zsófi révén nagyapja 
vagyok:
 
-négy feketefejű álarcos törpepapagájnak, két hullámos papagájnak. a továbbiak:
-két rózsásfejű törpepapagáj 
-néhány afrikai karmosbéka
-amerikai barna fordítottcsuklyás patkány
-három ékszerteknős
-foltos háziegér és japán táncolóegér házasságából született két utód
-egy mongol futóegér
-amit nagyon szeretne de nincs: kínai csüngőhasú malac.
Zsófi magyarázza, hogy mi csak legyünk boldogok, egy barátja előszobájukban 
"patás kifutót" épített. Egy idő után a szülők elköltöztek.
 
Irigyeltem mindig üres mosogatótok az Attila utcában. Nálunk 23 éve gúlában 
állt! Én dolgom (lett volna), utolsó évben Zsófi feladata volt (lett volna). S 
most! Ötlet+ihlet! Ahányszor a konyhában járok, mindent azonnal elmosogatok! 
Rend van!
 
Mikiről csendben kiderült, hogy nem tud osztani. Hetedikes. Most viszont, 
összehajolva 10 perc alatt megértette. Judózni kezdett, tanárnőjük szolidan 
fanatizálja őket, szerencsére nem keleti ideológiával. A kompjuterhez sokkal 
jobban ért, mint Kata. Némely házi feladatot már avval.
Mikit Katástul elvittem az Átrium hotelbe egy zártkörű cégbemutatóra. Minden 
szobában óriás hangfalak, s fantasztikus hanghatások. Mindenféle zenékbe 
belehallgattunk. Egy-egy itt bemutatott lemezjátszó több millió! forint. Miki 
szürke zakó, mellény+nyakkendőben. Utána fogadás, de reményeiben csalatkozott, 
semmi szendvics vagy süti. 
Láttam mellékesen egy Gruber kiállítást is. (élt: 1936-63, zseni) Egy jó Gruber 
kép az ami VAN, ami valóban LÉTEZŐ. Kilépve a utcára, teljesen elfelejtettem, 
hol is vagyok.
 
Két év után újra megnéztem a gellérthegyi Sziklakápolnát. A pálosoké. Az 
előtérben buzdító strófák:
sorozatos ima, erény
ebbe csillan meg a remény
az Olvasó parittyakő
Góliátot leterítő
erős Asszony égi kardja
legyen velünk szent oltalma
 
Az oltár fölött selyem nemzetiszínű zászló, belehímezve két tőrrel átdöfött 
szív. Szólni kéne nekik?
 
Kérdezték, miért nem becsülöm Vasarelyt. A Füst Miláni gondolattal válaszoltam, 
miszerint egy életmű kiteljesedéséhez vagy hétféle tehetség kell, s ha csak egy 
is hiányzik... V. például kétségkívül szorgalmas, jó szín-, és ritmusérzéke van, 
de például a világról nincs fontos mondanivalója, vagy a  kapott renden való 
átlépés képessége hiányzik nála...
Szüts kitalálta, s most csütörtökönként VENDÉGLŐBEN együtt ebédelünk, 
beszélgetünk. Tanulom az ételek neveit. Múlt héten nagylányát éppen kissé 
elütötte egy autó, hiába mentem érte Stúdiójába. Így kértem titkárnőjétől egy 
ezrest a kasszából, s egyedül ettem egy óriáspizzát. Azt mondja Miklós, egy heti 
sielésen gondolkoztak idén is, Ausztriában, de 300 ezer lenne. Azt mondja, meg 
tudnám fizetni, de ezt azért túlzás! 5 milliós autója van, habár olcsóbban 
vette. Ha beáll a Hotel Gellért parkolójába, már nem zavarják el. Nem lenne 
intelligenciám ilyen jómódhoz.
 
Az uszodában kérdezte valaki, szerintem Jan d'Arcnak belső látomása volt, vagy 
látott is valami angyalt netán?! Mondom, nem tudom, de végül is mindegy. Hitünk 
szerint minden jó gondolatot a Szentlélek sugall.
 
Az egyetlen helyes kérdés: Mit akarsz Uram, hogy megtegyem?!
 
Anyám előhalászta Kata könyvtárából a Svejket, belenéztem. Tárgya azonos 
Kafkával, de bölcsebb, igazabb. 
 
 
1995.12.8-26.        J-35                   C.4598
 
Szervusz, te nagycsaládos!
 
Na, megy?!
VI. János Pál egy fogadáson szóba elegyedett egy kismamával. "A keresztapa én 
leszek"- mondta. Innét tudom, hogy távolból is működik a dolog. Hogyan 
tervezitek?
Nagy Balogh Jánosba vagyok szerelmes. Vagy ezt már mondtam? Újra belenéztem. 
Kispesti prolilakás, nem látott túl a pitvarajtón. Bár nem igaz, megjárta 
Münchent. Az éhhalál elől menekült haza, meleg vizet evett. Semmi evilági dolog 
nem érdekelte, képei szerepeltetése sem. Anyagát a Nemzetre (múzeumra) hagyta. 
Lófejű-, mészárosfejű angyal. Kezdem önarcképeit is megszeretni. Egyszerre élt 
és halt Adyval. Olvasom a Segélyező Bizottságnak írt kérvényét
 
Most, hogy ruházatom felszereléssel együtt a harctéren való súlyos sebesülésem 
alkalmából teljesen elpusztult, most új felszerelésre (ruházatra) kell gondolnom 
(katonai rangom nem lévén fizetést nem élvezek) tisztelettel kérem a tek. 
bizottságot, hogy nekem e célra a fentiek figyelembevételével segélyt kiutalni 
méltóztassanak
 
Uszodából jövet találkozom Dávid Kata professzorasszonnyal, most volt 70 éves 
(1976-os és 85-ös kiállításomat nyitotta, ősLukácsos) mondja, na, hogy van, 
Dezső? Mondom, a Nagy Balogh zseni volt! Fölcsillan a szeme: Ő Fra Angelico!
 
Találtam valamit. Az mondja József Attila, az asszonyhoz úgy menekülsz, hogy 
óvjon karja öle térde. Eddig nem jutott eszembe, ez fontos. Illetve igaz.
 
Nem kérsz még C. naplót? Ingyen? Odaadták raktárukból, végleg eladhatatlan, 780 
darab. A másik felét eladták. Ingeim mögé a polcra, s ágyam alja tele vele. 
Osztogatom. Tán meg kéne várni, a TV. sorozatból mégis lesz valami, vagy netán 
márciusban Kossuth-díjat kapnék, akkor eladható leszek. 
 
Kaptam egy tiszteletpéldányt a Magyar Építészeti Múzeum (nem tudtam, hogy van) 
kiadványából, 500 példányos, kereskedelmi forgalomba nem kerül: Lapis angularis, 
vagyis Szegletkő, és régi nagy építészeinktől szemelvények, nagyon jó. Meséli 
Hauszmann Alajos -14 évig építette a Királyi várat-, hogy a bécsi udvar olyan 
kelletlen volt, hogy mindent közvetlenül Ferenc Józseftől kellett kérnie. Amiért 
-szolgálati út megkerülése- külön haragudtak rá. Rávette a császárt, hogy a 
palota berendezése is legyen honi munka. Egyszer aztán szervírozzák az 
uralkodónak teáját, az dühösen eldobja, forró volt a kanna fogója. Mondták neki, 
ja, ezek a magyarok csak ilyet tudnak csinálni. Kivizsgálták(!) az esetet, 
kiderült az inas bunzenégővel forrósította föl.
Hogy az udvar féltékeny volt a magyar iparra a századforduló előtt, sokat mond.
Még valamit olvas(gat)ok. A 780 saját könyv mellett kaptam a Kiadótól néhány 
egyebet is. Földolgozta valaki Hölderlin második 35 (őrült) évét, amit eddig 
irodalomtörténetileg értéktelennek tartottak. S van onnét nagyon fontos verse 
is! Amit Pilinszky lemezén szaval is!
(emlékezetből:)
 
Az élet édességeit kiittam én már
az ifjúság...?...?...messze, mesze száll, 
április, május, június be távol,
semmi vagyok már, válnék a világtól
 
Gyönyörűen szavalja, lebegőn, affektálva.
A könyvben kortársi visszaemlékezések is, sőt az őt ápoló asztalos gyámügyi 
pénz-elszámolásai. Negyedévi költségek: tubák, borbély, borra, suszterre.
 
Aztán a uszodából kaptam kölcsön egy kötetet, sose olvasott költők: "Szép versek 
1976". Jobbágy Károly.
 
körbe vén falakon kúszik 
fel az este
a köveket lilára festve      
                             (Szentendrei búcsú)
 
Tetszik. Ez jó? Vagy giccs netán?
 
Lefejeztek egy kisfiút. A rádió aznap bemondta, ne engedjünk gyerekeket egyedül 
utcára. A soroksári Dunaparton találták meg két részben. Másnap meglett a 
tettes: egy kisegítő iskolás 17 éves fiú. Át kellett ezt is gondolni: Mikica még 
kamaszkor előtti utolsó percei: nagyon szép, szőke, angyalarcú.
 Amúgy két hete hajnalban pisilek, ő zuhanyozik, nagyot puffan, a törülközőt 
akarta elérni, megcsúszott. Bordatörés. Fájt is, de nem ez a főbaj. Hat hétig 
nem járhat judó edzésre, pedig nagyon szereti. De elmegy, a kispadon ül. 
Mindenesetre  Ausztriába már fog tudni menni síelni, osztálytársaival, 35 
ezerért, immár harmadszor. Ez fáj, ez luxus, és nem bírom intelligenciával, 
úgyhogy Kata a hátam mögött, utólag bevallva egyedül intézte. Lehet, hogy neki 
van igaza. Ma már a különbségeinket evvel rendezem magamban, hogy más az 
értékrendje. Az is motivál valószínűen, hogy éppen búcsúzom a síeléstől, már fél 
órát bírok csak. Azért nem érdemes fölmenni a Normafára sem.  A 47. szezonom.
A napi úszás viszont az enyém. Még valahogy meg kell szerezni az éves bérlet 
árát.
 
Katának névnapjára sikerült valamit találnom antikváriumban. Születésed körül 
kiadtak egy a szokottnál is kisebb József Attila összest. Elkallódott az övé. 
Emlékszem, 82-ben Norvégiában még velem volt, harmadszorra is kivettem a 
szemétkosárból, pedig Kata mondta, kidobhatom, ha sok a csomagom. A kultúra 
megtartó ereje.
 
A Műv. Minisztériumtól december 9-én megkaptam! faxon az irat másolatát: 
küldenek a Kiscelli Múzeumnak 327 ezer forintot a Melocco: Szent sír szobor 
kiöntésére. 300 telefonommal, úgy látszik, tényleg sikerült elintézni. 
 
vicc:
Török vendégmunkás az erkélyen szőnyeget ráz. Lentről egy német fölkiabál: Na mi 
az, nem indul?!
 
Más.
Egy barátom csekken elküldte az uszodabérlet árát. Szütsnek karácsonyra egy 
jegyzetlapom: 
Kék az ég, vagy mi
 
...ej, hagyjuk ezt a locsogást, érzem a szagát. Depresszió, keményen, 
harapófogó, igen. Az ima nem javít rajta, de karbantart. Illetve nem is igazi 
depresszió. Mert folyton keresek, és találok is valamit, amit azonnal nagyon meg 
kell csinálni. Ha mást nem, hogy a WC tartály csöpög- De minden teher, és 
mindennek csak annyi az értelme, hogy ezen a fél órán túl legyek. Irracionális, 
hiszen minden rendben van, és a mi nem, az is karbantartva, a helyén. Gazdag 
vagyok, igazi értéket termelek, stb. stb. Bár: önzésembe zárva. A szeretet nem 
melegít fel. Pedig megfagynék egyedül, család nélkül. Beleborzadok, elképzelve 
magam egyedül, öregen, a konyhaasztal mellett üldögélve, fázósan. Bár ez is csak 
kísértés.
 
Aranyékat is azért hagyom, csupa szomorúság, elég. Most majd Weöres 
világirodalmi fordításaival próbálkozom. Talán ott, valami. Világos, hogy egy 
műszer ilyenkor rosszul működik bennem, félrekalibrálódik. Fiorettitől kértem rá 
imát, de ezen túl erről nincs mit beszélni, a jó tanács elakad, fölös teher ez 
mindenkinek, meghallgatni is. Kata kínlódik mellettem, mert ilyenkor az ember 
nem mer lépni. Ugyanis berendezkedik arra, hogy a meglévőt elviseli. Erről a 
STABIL pontról nem mer kimozdulni, hátha rossz irányba, s az esetleg már 
csakugyan elviselhetetlen. Kata kínlódik, ő síelni szeretne, családi síelést, 
családi programot szeretne. Engedelmeskedem -Istennek-, de sok öröm nincs 
belőle-m. 
Ha legalább a festékes polcom rendetlen lenne!  Ha lenne mit kidobnom. Ha lenne 
egy elintézetlen ügyem. Én én én. Nincs erre valami óvszer? Menjek el Karitász 
munkatársnak? 
 
Kitettem egy cédulát az asztalomra: 
URAM, MIT AKARSZ, HOGY MEGTEGYEM?! 
Ebbe a magatartásba beleolvadni volna jó. Vagy? Ha a szentferenci szegénységet 
úgy értelmezném, hogy lemondok a következő perc reményéről?!
A döbbenetes az, hogy evvel egyidejűleg több emberben én tartom a lelket. 
Mondjuk így: erőt adok a továbbiakhoz.  
Megvolt a karácsony. Böfögök a mákosbejglitől. 
Na, hagyjuk. Ennyi. Miki hív, a TV-ben David Copperfield eltüntet egy 
repülőgépet. Megyek.
 
Szia.
 
melléklet: a 2 Makovecz cikkem
                              
 
1995.12. 8. vagy 9. Népszabadság, 11.old.
 
              MAKOVECZ IMRÉHEZ.
 
Kedves Imre, és összes Imrék!
A határozott mondatokat szereted. Az igen legyen igen és a nem: nem. Most ezt 
fogom tenni. Te egy hete a Testnevelési Főiskolán ezer ember előtt azt mondtad: 
"Verőlegény gyerekével nem fogok kezet." Imre! Ennek a mondatnak 
zsidó-keresztény kultúránkban nincs helye. Ennek a mondatnak Európában nincs 
helye. Ennek sehol sincs helye. Hogy tehetted?! És nem csak erről az egy 
mondatodról van szó, sajnos.
Iszonyú szomorú vagyok. A nemzet számontartott, fontos emberétől, ilyet! 
Mondjam? Te is éppúgy tudod, mint mindnyájan! Krisztus urunk kurvákkal és 
vámosokkal vacsorázott. S a vámosok nem bűnösök, vagy megtévesztettek gyerekei 
voltak, hanem a gyűlölt Róma kiszolgálói... Nem valaha, hanem éppen akkor. 
Krisztus MINDIG a megbocsájtást hirdette, egészen a keresztig. A kufárokat a 
templomból sem a maga igazáért kergette ki, hanem Atyja házának 
megbecstelenítése miatt. 
Hogyan mersz indulatokat korbácsolni?!  
Hetedíziglen kérnél számon bűnöket? Mi jogon? Felelősségük (-ünk) mértékét? És 
ha megbánták, azóta?! Egy -egy  családi veszekedésem után a magam bűnösségét is 
alig-alig tudom kihámozni. Nem véletlen, hogy az ítélkezéstől eltiltattunk... 
Megbocsátás nélkül pedig egy házasság is fölborul,  nemhogy az ország. A te 
felelősséged. Is. 
És a megbocsátás még csak egyik fele a dolognak. És a másik: -ismered a 
Bibliát!- "áldjátok ellenségeiteket", és "adjatok hálát mindenekért!" Igen, 
mindenért, ha fiad nem mossa ki a fürdőkádat, ha részegek lehányták a 
lépcsőházat, de a gyomorfekélyért is, ha hívő vagy. Szent Pál véres, megvert 
háttal éjszaka a börtönben kalodában ült. Nem a hatóságokat szidta, hanem hálát 
adott. Tudta, hogy mindez, ami vele történik, ízlik, nem ízlik, Isten akarata. 
Hogy "minden hajaszála számon van tartva." Fantasztikus biztonságot ad nekünk, 
akik ezt hisszük. Néha bizony nagyon nehéz. De tudjuk, hogy Radovan Karadzic is 
Isten szeretett gyermeke. Bűneit Istennel meg fogja beszélni, szerencsés esetben 
még életében. Imaközöségünk 11 éve imádkozik párt- és állami vezetőinkért. Egy 
salzburgi szerzetes szobájában Nyikita Szergejevics Hruscsov képe lógott. Húgom 
elképedve kérdezett rá. "Jó ismerősöm. 17 éve imádkozom érte." (Hruscsov 
megtért, halála elött egyházi temetést kért.) Nincsen hatalom, csak Isten 
engedélyével, te is tudod.
Hagyjuk abba az ellenségeskedést, Imre! A ferences szerzetesek számonkérték 
rajtam, miért éppen a Népszabadságban bíráltam némely tévedéseiket. Nekik is ezt 
mondtam: ki kezdje lebontani a falakat, ha nem mi?! 
Te is tudod, hogy ezt a levelet nem neked írom. Véleményemet elmondtam neked 
már, telefonban. Hanem pártoknak, vezetőknek, nyilatkozóknak is, mindnyájunknak, 
akik valaha ítélkeztünk, kereszténynek, akik gyűlölködni merészelnek. Híveidnek 
is és múlt heti hallgatóságodnak is, az esetleg általad is megtévesztetteknek.  
Akikért te is felelős vagy. A békét nem az orosz, vagy az amerikai katonák 
fogják elhozni nekünk, és gyerekeinknek. Azt sajnos magunknak kell megépíteni, 
napról napra, itt és most.
szeretettel üdvözöl: 
                               
és a második cikk:
 
         
(dr. Erdélyi Attila válaszcikkére válaszom, Makoveczhez írt nyílt levelemre: 
Népszabadság 1995.12. 9.)
                            
              MEGBOCSÁTANI KÖTELEZŐ
  
Te is tudod, hogy ez nem hitvita, kedves Barátom! Emberibb életünk feltétele. 
Itt és most, Magyarországon...   
  Hogy is van ez? Krisztus az ávósnak, vagyis vámosnak rögtön kezet nyújt, a 
hordágyán fekvő, kötélen leeresztett béna se tesz bűnvallomást, csak gyógyulása 
jár fejében, a házasságtörő asszony meg se mukkan, stb.            
  Ne tévesszük össze, Jézus feloldoz. A mi lehetőségünk a megbocsátás, ami 
egészen más! A Miatyánkban így mondjuk: "bocsásd meg vétkeinket, miképpen 
(ugyanúgy, ahogy) mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek". Tehát szó sincs 
feltételekről! Neked címzett bocsánatkérésről! Ha nem élsz megbocsátásban, 
véged, kész, elzártad a kegyelem csapját. Feltétel nélküli jóakarat, 
mindhalálig. Elsőként nyújtott kezed segítség a másiknak, talpra állni. 
Imádkozhatsz is gyilkosodért.
Megismétlem: üdvöd megbocsátásodtól függ. A bűnösé pedig bűnbánatától. A két 
dolognak semmi köze egymáshoz.  
Szörnyű dolgok történtek 1957-ben, 1951-ben, 1944-ben, 1849-ben, 1241-ben. Nem a 
mi dolgunk. Istené az ítélet.
szeretettel üdvözöl:                                                             
         
 
[1]Kezdetben volt a Paradicsom. Az Édenkert mítosza az ember eredendô sóvárgását 
fejezi ki: a Paradicsomban az ember tökéletes békében élt. Nem ismert betegséget 
és halált...
[2]az emberiség legôsibb álma
[3]lépésrôl lépésre
 [4]...mióta egyszer belekéredzkedtem a pulton tálalt disznótorosába.
 [5]Csak hittem... megsúgták, hogy fölterjesztettek Kossuth díjra. 
[6]Végül lefűztem a levelet a C. naplóban.
[7]Ezt kiemelték mottófélének, a szöveg elé.
[8] ...illetve nem kapta meg, a nyíregyházi püspökségen elveszett, útközben. 
Eddig nem került elô: 96.10.
[9]Nem Esterházy, Örkény.
[10] Már el is felejtettem, hogy valaha Zsófi is mosogatott, egy ideig. 96.10.
[11]idézet Szüts Miklóstól
[12]Karinthy fordításában: S szólt a holló, nevem Mór.
[13]végsô, végleges megoldás


 
 
1996.febr eleje, majd március első hete    J-36-37           C.4610 
     sorszám duplázás a rend kedvéért, találtam egy számozatan levelet
Szia J!
 
Ma, február ötödikén, befejeztem a (tavalyi) munkaévet. Két hónapja, hogy 
kecskeméti, és nyári, győri képeim között megint leltem gyengét, hatot. Az 
utolsót ma festettem át. Újabban ez így, alig dobok ki rossz képet. Öregszem? 
Szóval délelőtt kúthomály mélyből, félálomban fölmerült, hogy: sárga. Rákerült a 
szürke-szürke-szürkébb felületre; kép született. Már fotóztam, délben, mikor 
Kuksi kaputelefonon fölszólt, fölszaladna öt (hatvan) percre. Békében le tudtam 
ülni vele.
De nem ez az érdekes. 
Hanem. 
   
Pár hónap kihordási idő után, január 8-án, telefon a Nemzeti Galéria Adattár 
vezetőjének. Azonnal fogadott, már ezt is szerettem. Hogy én körbenéztem, s ők 
tűnnek szakmai dokumentációim őrzésére a legalkalmasabbnak, mármint halálom 
után. Mi kell nekik, és milyen formában. Mindennek örülnek, sőt fotótáruk is 
van. Munkácsy beállított- kosztümös parasztmodell fényképei. És jó lenne, ha 
fotóim beazonosíthatóak lennének. Helyszín, dátum, nevek. Ez a két mondatuk 
nekem két hónap boldog munkát (játékot) jelentett. Nagyon szerettem volna embert 
találni, akinek mindez részletesen elmesélhető. S. Nagy megkönyörült és 
jelentkezett ... Nem terhelhetem vele, másnak ez tök érdektelen... Tehát 
mesélem:
 
Táblázatkészítés!
 
Betegágyamból már harmadnap elkúsztam a kompjuterig. Képzeld, tán 8 ezer 
felvételt csinálhattam 83-ig, (nem számítva a 12 ezer parasztszoba bérfotómat) 
akkor abbahagytam, s kidobtam majdnem az egészet. (A 2400 zsidó temető fotóm 
negatívjait a Néprajzi Múzeumnak). Most csak a megtartott 100 negát kellett 
borítékolnom, s számbavenni az erre-arra még föllelhető papírképeimet. Vadászat, 
telefonok, hova mit ajándékoztam szerteszét, a képeket kéretik lemérni. Aztán 
leírás minden fotóról, rublikák; P/78/5, hegyoldalban két nagy fenyőfa között 
birkák, horizont nincs, Erdély, 1978, a nagyítás 40x30, Kékkúton van, falra 
szögelve. Negatívja 6x6, megvan, besorolva.
 
A negákat újra kellett számozni, a régi rend összeomlott a kidobáskor, 
rekonstruálhatatlan. Gyönyörű, bonyolult, 27 oldalas táblázat: lett egy "F" 
opuszjegyzékem is. Mostantól emberszámba veszem fényképeimet is. Hisz volt nekem 
vagy négy fotókiállításom is. Megörültem, ahogy minden fotómat kézbevettem. 
Előkerült egy fénykép, a vári -Micimackós- játszótéren a homokozó peremén 
mélázol törökülésben, előtted Mikica dolgozik, igen-nagyon. Ha nem válik levelem 
túlsúlyossá, akkor beleteszem a borítékba. Sajnos többszáz forint különbség, 
árban.
 
Az akció eszkalálódott. Legjobb negatívjavesztett papírképeimet visszafotóztam. 
Majd egyforma fekete fotókartonra őket: kiállításkészek. Második kiállítás zsidó 
temető könyvem 60 eredeti fotója is. Végül egy kartondoboz, méretre. A többit 
pedig be a C. naplóba, egy külön iratgyűjtő dobozba. 
Belenézve, javasolta Bognár Robi, (naplómat szerkesztette kiadásra), írnék 
ezekhez szöveget, érdemes lenne könyvet csinálni belőle. Mondom neki, fokozott 
nárcizmus veszély. Mire ő: erre vagyok én. Vagyis csinálná, megcsinálná ezt is. 
Lehet hogy márciusban, Kecskeméten elkezdem? Ezek a fotók csakugyan szívmeleg 
emlékek, életrészletek, némelyik még mindig fáj. Nekem. Lehet ebből közérdekűt 
csinálni? Georges Braque portréja. Egy keménykalapos öregúr húsz éve szembenéz 
velem: Én jó képeket festettem. És te?
 
Mindettől kedvet kaptam újra fotózni is. Téli vasárnapi kirándulás, baráti 
társasággal, Hámashatárhegy, mély hó, tiszta ég, vakító napsütés, fekete 
fakoronák. Három tekercs. Már ki is dobtam őket, hiába, magas a mérce, a 
megtartott száz nega kötelez. Hanem Mikit is elcsábítottam egyik alkalommal. 
Mondom neki, adok neked egy 300-as teleobjektívet, hat kiló, ilyen erős 
távcsőlencsét felderítőknek készítettek. Becsülettel cipelte végig, a mély 
hóban, le-lemaradozva, talán 15 felvételt csinált. Ami hihetetlen kevés, igazi 
fegyelem. Aznap délután, míg misén volt, előhívtam -volna, nem volt a gépben 
film. Rettenetes. Keservesen bevallottam. Öreg, az én hibám, kérj kárpótlásul, 
amit szeretnél. Fanyar, elnéző mosoly.
 
Aztán este kitaláltam valamit. Tudod mit, holnap reggel kettesben kimegyünk a 
hegyekbe fotózni. Kata följajdult, hétfőn angol és történelem is...
 
Fél nyolckor indultunk. Nekem is rendkívüli világnap, mise után haza. Úszás 
időmet soha nem bolygatom... Másfél órát fotóztunk, ötletére állvánnyal, megint 
mély hóban. Föl kocsival a hegyekbe. Megint mindössze néhány felvételt 
készített. Beállítás után átállította a keresőt az én rossz szememhez, s a 
géphez invitált, korrekturát kérve. Sokat tanult aznap. Tízre bevittem az 
iskolájába. Térdemen igazolást írok: ...családi okokból. Kérdi, mit mondjak a 
tanító néninek? Ha elég intelligens, mondd el neki. Neki lehetne, de a gyerekek 
kicikiznek. Itt baj van, hazudni nem szeretünk, az igazat megmondani nem lehet. 
Megállapodtunk, hogy apukámnak segítettem fotózni...  A végén már annyira 
fáztunk, hogy fölnevetett: most már inkább az iskolában lennék...
Én jobban jártam, a bakancsom nem ázott be. Valami legendás német gyártmány, 
György Petitől irigyeltem 10 éve. Tavaly átadta, s elfogadtam, hiteles volt, 
hogy ő már nem használja, tanszékvezetője tanácsolta, hogy talán ne ebben 
oktasson esztétikát. Hajnali miseruhámmá vált, meleg. Súlyos csalódás a 
világrendben, mikor kiderült, latyakban beázik. Próbáltam kenőcsöt, próbáltam 
sprayt, hiába. Aznap reggel aztán jó vastagon bekentem keretkészítéshez használt 
méhviasszal. Majd forró hajszárítóval beleolvasztottam. Most jó. 
Azóta Mikiét is megcsináltam, persze.
 
Fölhívott egy gyűjtőm, vett galériában egy 1982-es Váli kollázst, 35 ezerért. De 
jó lenne most ez a pénz, az OTP-nél hátralékba kerültem, és nem hitelez, a 
nyavalyás. Valahonnét kölcsön kéne kérni, gyorsan, 60 ezret. Tavaly félretettem 
vésztartaléknak 300 ezer forintot dollárban, már kétszer kellett hozzányúlni, 
harmadára olvadt, elkerülhetetlen volt. Igaz, hogy januártól konvertibilisek 
lettünk 50 év után, legálisan lehet valutát vásárolni, korlátlan 
mennyiségben..., ha lenne miből.
    Múltkor névnapra hívott Rajk Laci, alig ismerem, de van nála képem. Nem 
tudom, mennyit mond neked ez a név... apja spanyol polgárháborús veterán, majd 
belügyminiszter, 1949-ben Rákosi fölakasztja. A fiú is legendás alak, 
szamizdatos kiadó, a "Beszélő", a komcsik neve miatt nem merték túlzottan 
bántani, de azért házkutatások, stb. Építész, irodája van, most képviselő is. 
Ilyenformán a lakása főleg politikusokkal volt tele, haverok, a régi 
ellenállók... Néhányukat ismertem.  Értelmesek, vidámak,  szeretik egymást. A 
legújabb kultuszminiszter, Magyar Bálint, még magasabb, mint most lemondott 
elődje. Megígérte, hogy kölcsönad egy sötét zakót, ha netán a Kossuth-díj 
átvételénél kellene... Mondtam neki, vigyázz, te adod, aznap neked is kell! De 
neki munkaruha, több is van... Demszky is fölajánlotta  a magáét, ő most Pest 
főpolgármestere. Jóval fiatalabbak nálam. 
 
Ott volt Garas Dezső is, hóna alatt egy volánnal. Svéd cégnél rendelte, annyi az 
autólopás, mindig magánál hordja. Mesélte, egy kisiparossal megbeszélte, csinál 
neki egy kerékbilincset, s ha tilosban parkol, rögtön fölteszi. És megússza, 
hogy a rendőrség tegye ugyanezt. Ez lesz ugyanis az új szisztéma, egy ideig 
minden kocsit elszállítottak, egyszer a ház elől az enyémet is, hatezerért 
kaptam vissza. 
Szüts is ott volt a bulin. Otthagyott épp egy fontos embert, 
mellettem-elhaladtában odasúgta, ez egy többmilliós beszélgetés volt. Egy új 
folyóirat, aminek ő az ART DIRECTORa, -szponzorálási ügye. Ha igaz, nekem is 
elintézett  egy repülőjegyet New Yorkba, György Peti meghívott egy hétre, most 
fél évet ott tanít. Istenem, talán sikerül! A Metropolitan Múzeum! Nyolc év 
után!
 
Hanem megint Illyés Gyulát olvasok. Találtam egy fontos verset: Ditirambus... 
Mondom Katának, te, ha lesz rá időm, én most meg fogom szeretni a nőket, amit ez 
ír, fantasztikus! Mire ő: igen, a megfordított párna... fontos volt 
világképemhez... Ismerte a nyavalyás!
Nagy vers. Árnyalatnyi különbséggel nyolcszor elmondja ugyanazt, és itt sem tud 
csúcspontot adni. Sokszor túlírja témáit, és didaktikus. Nem baj. Annyival jobb 
most, mint Pilinszky. Életszeretet, nagyon finom megfigyelések, erő, önirónia. 
Már 50 évesen nyavalyog öregedésén, ahogy vergődik vele. Gyönyörűen beszél 
feleségéről, ez megrendít.  Hatalmasan dübörgő a lét, a haza dolgaiban. 
Földszagú, természetközeli, finom. A buksi fejét megsimogatni.
No, valami a kilenc oldalból. Témájáról, a nőkről, a versben közvetlenül szinte 
egy szót se szól
 
DITIRAMBUS A NŐKHÖZ 
 
Nem a kövek és nem a fémek,
nem amik állják az időt!
Hanem a gyékény, a nád, a kéreg.
Nem az örök-élet-igéret
cinkosai. Nem a kimértek.
Hanem a törékenyek s engedők:
a fű, a lősz, a sás
lett tiltakozás.
A tettük után nyomban eltünők.
...
a gyapjú, a gyanta, a szösz, a raffia.
A közlékenyek, a serények.
...
A romlandók. A hínár, a moha.
A múlók. A hártya, a len fonala
...
Ki mondta ki az első szót a jövőről,
a derüset, a szemen át
meggyőzőt, szívmelengetőt:
lehet remény
mást is rejt a világ,
mint amit mutatott először.
Az első fűszoknya övén
az első ráhímzett virág.
...
nem sziklakockából rakott erőd,
mit egybe csak súly maltera köt.
Nem a gőg
kapui. Hanem a pelyva, a patics, a pihe, 
a vessző, a viasz, a toll ereje
hozott ide-
Igen ők, az épp mert lágyan
megnyílók lettek a legerősebbek.
...
nem a várárkok a zsiba-borítók,
 a kisajtó, a kallantyús kapu,
a csak fakilincs-záratú
verőcék, gally-és léc-cserények,
nem a lőrések,
hanem  kandikálásra szabott zsalú,
...
Nem a zablák, nem a csengések,
hanem a kosáron a fül;
nem az ostromok, a bekerítések;
hanem a korall sor a nyak körül,
meg a tűzhely körüli székek;
nem a viharok, a mének, a diadalzengések,
hanem a szitaszél-veregetések,
ha a liszt megtömörül,
hanem a néma kitekintések
a téli ablak függönye mögül;
nem a havasok, a jeges meredélyek,
hanem a kézimunkázó vetések,
a vasárnap is orsópörgetők,
hanem a csecsemő lebegtetések,
hanem a csermelyek, a csevegők,
nem a vezényszó! Rohamra s Imához!
Hanem a megfordított vánkos.
 
Te megfordítod néha?
 
Egy másik, ez aranyos,
 
A MAGÁNSZORGALMÚ KUTYÁK
 
FALUZÁSI EMLÉK
 
Legtöbbet mégis ők gyötörtek
A magánszorgalmú kutyák!
Ámuldozva utáltuk őket.
Ez volt mégis a legcsúnyább.
Sem a házat és sem urát
nem védték. Miért is dühöngtek?
Úgy hörögtek, fölhömpölyödtek,
hangjukba fúltak a buták.
...
Van egy lemezem is tőle, ő és színészek szavalnak, jó. Áttettem hangszalagra 
(üres hátoldalára a Kék rapszódiát  és az Egy amerikai Párizsban-t) Csináltattam 
egy zsinórt, ami német lemezjátszónk tartalmát átönti amerikai magnónkba. Öreg, 
család által levetett rádiómagnónkat most megjavíttattam, Kecskemétre szánva. Be 
fogom olvasni magamnak kedvenc Illyés verseimet. Bartók kazettáimból tudom, 
fontos az ismétlés.
 
Múlt héten Győrbe nagytekintetű Melocco Miklós Kossuth díjas szobrászunkkal. A 
bencés házfőnök atya mindeddig (harmadjára) sem értette meg igazán, hogy nem 
megrabolni akarom, hanem múlékony gipszszobra helyett eredetinek minősülő 
műanyagpéldánnyal akarom megajándékozni. Miklós kocsiján vitt, s beszélt, 
folyamatosan, életéről, dolgairól. Ugyanaz a benyomás, amit Szüts közvetített: 
nagyformátumú ember. Hatalmas műveltséggel, ami eleve tiszteletet kelt bennem, a 
negyedműveltben. Szütsöt én ajánlottam be, Pannonhalma szólt, kellene egy cikk a 
Pannnhalmi Szemlébe erre az alkalomra a szoborról. Én a plasztikához nem értek. 
Szüts iszonyúan elfoglalt, kitalálta, hogy megússza a dolgot egy interjúval. 
Kiment hozzá zsámbéki műtermébe egy magnóval. 
    Na, fél órával korábban érünk Győrbe. Mondom Melocconak, figyelj, itt a 
Széchényi tér sarkán Nyugat reprinteket lehet még kapni, szinte ingyen. (nagy 
Ady rajongó). Belépve, a biztonság kedvéért azonnal, vaktában leemeltem a 
polcról a két legvaskosabb kötetet, (azokhoz gyerekkoromtól vonzódom), 1910-es 
évfolyam. Lázasan válogatni kezdett ő is, végül vagy hat kötetet, "az egész 
nyugdíjemelésem", s ráadásul nekem megvette az Illyés összes versei I-III-at. 
Mondom neki, Illyés néven is dedikálhatod. Négy tömött fehér nylonzacskóval 
mentünk a rendházba tárgyalni. A témáról, az utolsó percekben három mondat 
hangzott el. Miklós nyelvtörténetileg elemezte a Miatyánk problematikus sora 
újrafordításának kérdését. Hogy a nyelvromlás, és nem halljuk az árnyalatokat, 
pedig Bárczy(?) 1880-ban leírta, hogy Aludjál, csicsíja, aludjál babája, aludj, 
vagy a falhoz csaplak, vagyis a két szóváltozatnak egészen más a tartalma. A ne 
vígy minket a kisértésbe nem más, mint könyörgés, kérincsélés, azok nélkül a 
teológiai tartalmak nélkül, amit beleéreznek.
Másnap este aztán beadtam neki egy C. naplót, beleírva "Melo, melo, aztán 
egyszercsak sikerül valami. szeretettel Váli" 
Telefonált az öntő, hogy művész úr, péntektől ma délelőttig csináltam az öntést, 
most vagyok kész. (260 ezerért) Vétek lenne nem csinálni még egy kópiát, 
anyagárban 25 ezer! Melocco beleegyezése megvan, egy régebbi beszélgetés. Mély 
lélegzetet vettem, nem tehetségem a gyors döntés: az én anyagi felelősségemre: 
csinálja! Van egy 160 centis Melocco Szent sírom! Sőt már láttam is! 
Leutaztomban Kecskemétre Pesterzsébet felé kanyarodtam. Valószínű, Erzsébet 
kolostorának adom. Abba a nyersfa szaunaépületbe nagyon elkelne egy műtárgy.
 
A létre nem lehet direkt választ adni.
Farkas: Vörös asztal körülre gondoltam,
és Schiele Van Goghos műtermére.    
Azonnal el kellene törni ecsetemet,
illetve a rongyomat, amivel most festek.
 
Várj, bocs, félbehagyom mindezt, a kultuszminiszternek kellene egy 
fölterjesztést írni, most szólt Szüts. A napi kép épp megvan (A/96/2). Ennek a 
létesítendő múzeumnak az ügye most van teljesen képlékeny állapotban, súgni kell 
nekik.
 
A Kortárs Magyar Képzőművészeti Múzeum (vagy Képtár?) ügye
 
1. HELYE.
végleges-e a Munkásmozgalmi Múzeum épülete?
netán a Sándor -palota?
 
2. SZERVEZETE, MIHEZ TARTOZIK
Önálló, új szervezet jönne létre, vagy az egyik meglévő része lenne?
-Nemzeti Galéria, nagy gyűjteménye van
-Fővárosi Képtár, a Főváros tulajdonában.  kicsi, de jól válogatott anyag
A minisztériumnak honnét van joga anyagot bekérni?
Ki alá tartozik majd a Kortárs Múzeum? A Főváros, vagy az MM alá?
 
3. GYŰJTŐKÖR
1945 után készült, Magyarországon élő alkotók művei
 
4. KONCEPCIÓ
Érdemes lenne  világtörténelemben egyszer  megcsinálni azt, amit eddig csak  a 
magánmúzeumoknak sikerült: kizárólag  minőség szerint válogatni az anyagot. 
Figyelmen kívül hagyva a kultúrpolitikai, művészetszociológiai, 
művészettörténészi sok-sok egyéb szempontot. Ez a zsűri összetételén múlik, erre 
a fent felsorolt szakemberek nem alkalmasak
 
5. ANYAGÁNAK ELŐTEREMTÉSE:
nem lehet egy harmadik, jó anyagot előteremteni
(kivéve ha megvesszük a Kolozsváry gyűjteményt)
-tehát MNG és/vagy Fővárosi Képtár anyaga bekebelezése
-élő művészek és műgyűjtők ingyenes adománya avval az ellenajánlattal, hogy 
három évig művük biztosan falon lesz
 
6. ADOMÁNYOK BEVÁLOGATÁSÁNAK LEBONYOLÍTÁSA:
a Műcsarnok arra a dátumra, amikor a létesítendő múzeum már tud műtárgyat 
raktározni, egy kéthetes kiállítást csinál, meghirdetve bekér anyagot: "1945 
utáni magyar festészet magángyűjteményekben"  Közzétéve a múzeumalapításhoz az 
ajándékozási lehetőséget is. Nem saját művet (vagy esetleg: nem élő művész  
munkáját) lehessen letétbe is adni. Egy négytagú zsűri két mérce szerint 
választ: a műcsarnoki kiállításra alkalmas-e, illetve a múzeumi elfogadásra 
alkalmas-e. Beküldhető három mű, elfogadható a múzeum számára három. Evvel a 
kettős lépcsővel valószínűbb a zsűri jó munkája.
 
 
Na, ennyi, első nekifutásra. Mindjárt csengetnek ebédhez. Most COPY-zom, s 
kiprintelem Miklósnak. Megbeszéljük, átírjuk, holnap Pestre megy, átküldi a 
miniszternek. Aztán majd személyesen.
 
Kérdi tőlem tegnap, lennél az igazgatója? Tréfa, vagy nem, kérdés. Talán egy 
évet, a beindítást rá is szánnék az életemből. Az anyagot ki tudnám és ki merném 
válogatni. (Az egész szakma meggyűlölne, -de ez belefér.) Ami díjat kapnék, 
ezentúl ennek tudnák be. M. szerint abban az évben sem festenék kevesebbet. De 
nem is fontos elvállalni. A zsűrizést kellene együtt végigcsinálnunk, az mindent 
meghatároz. Tavaly már megégettem az ujjamat egy státussal. Nem kívánkozom 
állásba, -a tanítás sem hiányzik, rögzítsük. 
Most Miklós vágott éppen bele, a színiakadémián tanít valami vizuális kultúrát, 
változó minősítéseket hallok óráiról. Múlt héten Schieléről beszélt, 
századfordulós osztrák festő, sokszor a pornó, de mindig a művészeten belül, 
maszturbáló lány, kegyetlen, zseni, lenyűgöző.
 
 Mikivel beszéltem telefonon, kihúzták a harmadik szemfogát is a héten, még egy 
van hátra. Lónagyok a fogai, nem fér a szájában. Fogszabályozás vagy három éve, 
arra várt az orvos, hogy megnőjön, most indul a második forduló. Első kettő 
alkalommal férfi volt, én kísértem, a váróteremben még osztáspéldákat is 
gyakoroltunk. Most anyja kísérte, mondta, sírt is. Kérdeztem, nincs-e 
összefüggés a kettő között? Mondja, nem tudom...
Tényleg hatalmas fogai vannak, egyet átfúrtam, néhány napig nyakamban spárgán. 
 
Szülői értekezlet. Egyetlen haszna, hogy fölfogom, M. gyenge matekból. 
Átgondolva és rákérdezve kiderítem, csak annyi, hogy lassú és sokat vét 
műveleteknél. Mondom, öreg, napi három osztáspélda, két hónap alatt túljutsz 
ezen a problémán. Én nem fogom forszírozni, ez a te akaratod nélkül nem megy. 
Rászánta. Kecskemét idejére vettem neki egy kockás füzetet, egy oldal egy nap, 
három példa. Időnként egy-egy ilyen, meglepetésnek: HÁNY LÁBA VAN AZ ELEFÁNTNAK? 
Bízom benne, hogy.
Miki, tovább. Valamelyik nap szól Kata, te, nehezen jár a harmadik fiókja az 
íróasztalában. Kiemelem, kiborítom, mögötte az eltűnt biológiakönyve. Fűrészelni 
is kellett, meg reszelni. Akkor a többi fiókok is. Kata kezdi rendbe tenni a 
tartalmukat, de bölcsen félbehagyja. Miki este reklamál, hogy az ő dolgait..., 
amiben igazat adok neki, de alibi az asztalosmunka. És bejött Kata rejtett 
terve, M. szépen kezdte  rendberakni minden dolgait, kedvet is kapott hozzá. Két 
nap múlva polcait is. Érezhetően érése stádiuma. Régen  többször mondtam 
maliciózusan neki, aki úgy él, hogy időről időre rendet csinál, nem is tudja, mi 
a rend. Az lételem, segítség, biztonság. Amibe persze a struktúrált rendetlenség 
módjával belefér. 
 
Zsófi, ha fiú lenne, úgy mondanám, megint becsajozott. Van fiú, de titok. Bár 
egész munkahelye tudja, mert a legény is onnét. Szüts meséli, este kajánul 
megszólal az egyik, ahogy bejön: szegény Zsófi a hidegben mióta vár a 
villamosra, érdekes, nem a megállóban... Tény, hogy nem 1/2 5-kor jár haza. 
Hanem tízkor, s akkor Katának egy-két órát mesél. Nem belső köreiről, hanem 
munkahelyéről, barátairól, mindenféle látott állatokról, hihetetlen részletes, 
pontos megfigyeléseket. Ilyenformán veszekedéseik ellenére (Kata nem bírja ki, 
hogy slamposságáért 5 percenként ingerülten rá ne szóljon) nagyon bizalmas a 
kapcsolat közöttük, hála Istennek. (Katának mondom: ne szidd, hanem kérdezd, 
hogy miért...)
 
S. Nagy hívta, Zs. elkezdett műv.tört. előadásaira járni, a Műegyetemre. Talán 
efelé navigál majd. Még bízom régtől hangoztatott mondatában, ha valami majd 
valóban érdekli, fog tanulni. 
Újabb állat nincs. A három teknősnek építettünk egy száraz kifutót a kályhameleg 
közelében. Nem fürgeagyúak, de kezdik megérteni az új lehetőséget. Hanem 
fiúbarátjával -nak vett egy snaucert. Gondolom, új perspektívát kapott 
kapcsolatuk.
    
Köziben alkalmanként négyen-öten vagyunk. Minden jelenlévő fontossá válik. 
Andris örömömre a közbenjáró imaórába újra belevette a zsolozsmát, szeretem. 
Tudod, néhány éve én hajnalban a ferenceseknél is, másodnaponként... Kérték, 
hogy rövidített munkaidőnk ellenére legyen újra megosztás; Gábor vezeti majd. A 
szentségimádást megtartottuk, annak mindig súlya van. A régi Fioretti csapat nem 
él a fejemben, tanulságos. Talán így fogom átvészelni jővőbeli veszteségeimet 
is, remélem.
 
Egyik este Gábor dúltan fölvetette, durván meglökték az uszodában: én mindig 
csak meghunyászkodjak?! Mondom, mi a végső célod? Hogy a másikat segítsd 
üdvözülni, nem? Ahhoz alakítsd a reakciódat.
Kecskemétre képtelen voltam fegyelmezetten csomagolni.  Minden út előtt összeáll 
szellemi programom a könyvek kiválasztásával. Most nem tudtam dönteni. Nyugat 
1910, az új Illyés kötetek, meg a régi válogatott, amit már elkezdtem 
összefirkálni, belakni. Itt a My Life Golda Meirtől, beleolvastam, egy fontos 
arab tárgyalásra készülve toilettje összeválogatását sorolja, ez jó. Illyés 
Puszták népe, és Petőfi Sándor kötete logikus volt, újra fölbukkant a fejemben 
Németh László, a zűrös zseni, most szeretnék megint tanulmányaival barátkozni: 
Sajkódi esték. Persze a József I-II, mindenkori végső menedékem. Újra 
fölfedeztem Mackintosh Mózes 1-3 könyve magyarázatát, reggelente olvasom, 
megdöbbentően gondolatgazdag, hitélmény. Biblia. (Miklós egyszerűbben oldotta 
meg: P. Howard összes) Mindez sok egy hónapra. Majd menetközben dől el... A 
bőség mindig intelligenciapróba nekem, s nem dicsekedhetem. Londonban volt 
pénzem, egy délelőttöt átgyalogoltam valami gyárnegyedben, hogy egy Párizsban 
látott széket én most meg fogok venni. Hogy vittem volna haza, ha sikerül? 
Délben derült ki, hogy szünnap, szombat van...
 
Március 5., az éjjel friss hó esett, Szüts kocsijáról is lesöpörtem reggel, úgy 
volt, ma két kocsival megyünk úszni. Fél tíz, eddig ezt írtam, most elkezdem az 
A/ 96/3-at. Na, talán ma. Nehezek az első napok, mindig. Kívánj nekem jó munkát.
˝egészen5
 12, kimosakodtam. Nem is rossz. A fekete keret összetartja. Még van egy órám 
ebédig. Talán nem alszom el, leülve.
 
Idén hosszú, hideg telünk volt. Uszodából mindig vizes fejjel, s bárha 
duplavastag sapó, olykor fáztam. Ettől félek, gyerekkoromban volt valami 
rejtélyes, agyhártyagyulladás körüli betegségem, amikor a hangos beszéd és a 
fény is zavart. Szóval a fejem. Bizományiba betévedve anyám ügyében, szemem 
megakad egy nagy nyitott rekeszen, tele prémmel. Katával a létező szocializmus 
utolsó percében utaztunk Berlinbe pár napra, bölcsen, hogy amíg az út keleti 
valutával fizethető, tehát megfizethető, - kell megnézni a Dahlem-múzeumot. 
Akkor megnéztük a Berlini Falat ONNÉT is. Annak tövében árultak földön guggoló 
gyanús civilek kubánkát. Azóta a kancsal nosztalgiám. Most vettem, (Szüts 35-ik 
kérdésre találta csak ki) Made in Finland, műszőrme. Szürke és kissé szűk, ezért 
Kata egy szoknyájával (körömollóval bemetszés a peremén) megtoldottam. A 
létrejövő kockás BÉZS háromszöget bekentem technokol rapiddal, miáltal ez a rész 
vízállóvá vált, valamint rátunkolva a környező szőröket, eltűnt. A belső oldalon 
tussal igazítottam színhelyesre. Még beleragasztottam egy fehér pöttyet, hogy 
melyik az eleje.
    
Apropó eleje. Ezek direkt engem akarnak kínozni? Kata időnként megfedd, hogy 
alsógatyám fordítva, sőt kifordítva. Addig volt rend, amíg a pulóverek nyakában 
hátul fehér textilkocka volt. De a gatyára időnként előre rakják, sőt olykor 
kívülre, mert ez valami divatjel. Követhetetlen.  A pizsama nadrágomon, mikor 
kezd elöregedni, tehát lecsúszni, elöl kivágom a gumiházat, s egy szűkítő csomót 
hurkolok a gumira. Ettől jól láthatóvá válik az eleje. A legjobb Robitól kapott 
pulóverem, Amszterdamban találta a lánya, azon valami domború bög van a mellén, 
márkajel. Szemüveg nélkül is minden rendben, uszodában öltözködve.
 
 A mellettem zuhanyozó ügyvéd rávett, PERESKEDEM. Merthogy örökre lebénult bal 
4-es lábujjam, javíthatatlan, illetve az ország első kézsebésze nem tanácsolja. 
Én eredetileg csak egy állandó uszodabérletet szerettem volna. Lesz törvényszéki 
orvosszakértő, meg tárgyalás, minden. A mellettem zuhanyozó nagyon mondja, hogy 
ugye fáj járáskor?! Mondom, nem. Úgyhogy már nem beszél többszázezer forintról.
 
Lukács uszoda. Némely hideg hajnalon üresebb volt a szokottnál, ilyenkor 
lehetett csúcsdöntési kísérletekkel próbálkozni. (Hátúszás közben nehéz 
hátrapislogni.) Mint jól tudod, a medence k.b. 26 méter. Nomármost, hány 
tempóval? Idáig többször megerősített rekordom: nem egészen öt tempó.
    
Lukács. Másfél éve úszom a túlsó felén a női (meleg) medencének. Összegyűlik ott 
velem egyidőben három, olykor négy öregúr, a sekély térfélben leguggolnak, hogy 
csak a fejük lógjon ki a hidegbe, és dumcsiznak.  Ugyanott hárman is úszunk elég 
keményen, ők kedélyesen körben, nem zavartatják magukat. Olykor, ha 
észrevesznek, szétnyílnak. Nagyon hangsúlyosan, udvariasan kerülgetem őket. S 
eljutottam odáig, hogy már örülök nekik, szeretem őket. Múltkor mondtam is, a 
kis zöldfejű pocakosnak, hogy irigylem a maguk összeszokott férfitársaságát! 
Elmosolyodott, hja, évtizedek óta... (Nem semmi- mondhatni rá az új pesti 
szlenget)
 
Lukács. Három-hat perc egy öltözés. Ezalatt beszélgetés. Én mikről is? A 
fotótároló papír PH-értékéről, a Széchenyi könyvtár építendő új szárnyáról, az 
amerikai nemzeti parkokról, egy Amerikában élő unokáról, egy szélütött nagymama 
állapotáról, a Windows 95 kompjuterprogram hátrányairól, a most megépült új 
budai központi bíróság anomáliáiról. Harminckét ismerőst leltároztam föl. Meg 
kéne írni őket. Három halottam is van már. 
 
Lukácsba menet. Hihetetlen, mintha Amerika. Állandóan változnak a boltok. A 
virágárus csődbement. A könyves is bezárt, egy éve üres, úgy látszik, nem tudják 
kiadni a pavilont. A bár bekebelezte a mellette lévő rokkantnyugdíjas trafikot, 
nagy garral elkezdtek építkezni, galériát építeni, falak rózsaszínre, aztán az 
egész hirtelen félbemaradt, hónapok óta a malterosládák ugyanott a földön, a 
kirakatüveget lassan ellepik, mint a hullakeselyűk, az alkalmi plakátok. A 
díjbeszedő iroda kirakatát egy élelmes üzletember kibérelte, kaliforniai 
mamutfenyőből faragott irdatlan karosszékek vannak benne, megrendelhető. Egy új 
non-stop pince-élelmiszerbolt nyílt, nyitva reggel héttől. Talán nem tudnak 
angolul. A vietnami tejboltunk mellé telepedett szerb tejbolt átalakítás miatt 
hónapok óta zárva, állítólag az is tönkrement. A bizományi áruház bezárt, óriás 
tere évek óta üres. A plakátoktól nem látni be, lehet hogy raktárnak használják. 
Nyílt egy optika szalon, a másiktól húsz méterre, s egy rádiótelefon bolt, 
szemben a Barátokkal. Az antikvárium maradt, de magánkézbe került, nem 
lacafacáznak, 100%-os haszonkulccsal dolgoznak. Néha nosztalgiából megnézem a 
művészeti polcukat, pocsék. Bár egy Nagy Balogh monográfiát ott sikerült, 
mégiscsak. A TV. sorozatomhoz kellett volna, illetve inkább csak a szívmeleg. A 
műsor engedélyét mindeddig nem írták alá, pedig már lassan beleszoktam, hogy 
megcsinálom. Hogy féltem tőle az első hónapokban!
 
Síeléstől búcsúzás folyamata. Most így oldom meg: kárörvendek Mikin, akinek 
szombaton edzésre kel mennie...
   
Milyen felétek a kapitalizmus? Nálunk így néz ki: a gyerekek nagyon morogtak 
falécből barkácsolt zuhanyrózsatartómon, rászántam. Első bolt 960 forint, de 
nincs. Második bolt 640 forint és van. Délre föl is szereltem. Más. Kértem 
Andrist, gondoskodjék gyertyáról, hozott egy jó bunkót, 700-ért. Nem tudjuk 
használni, múltkor rádűlt gyönyörű lópokrócomra, amivel a festőasztalomat 
szentségimádásra letakarjuk. Minap veszem a reggeli két zsömlémet, a kassza 
mellett mit látok: tisztességes fehér kocsigyertyák. Emlékszem, még meg is 
saccoltam az árukat, 40-50 forintot gondoltam. Négy forint. Kérem az összeset. 
28 darab. Megvan karácsonyra, januárban!
 
Ismered, az ember lekapcsolja a villanyt, s akkor veszi észre, mennyire búgott a 
fénycsőarmatúra. Így voltam a műtermemmel. Hajdan mindig ünnep volt átrendezni, 
aztán lassan kikopott ez az öröm, 24 év alatt beállt optimálisra, persze követve 
a változó igényeket. Legutóbb az állandóan üzemkész kompjuter helyigénye, a 
printerrel. Szóval alig változtatható, ami van, és -valami nem ízlett. Nem 
éreztem jól magam benne, de nem vettem észre. Persze deine sorge möcht' ich 
haben -luxusbaj- , Jelenits atya valahol Kierkegaard kapcsán írja, hogy a 
képzelt baj is fáj, tiszteljük. Volt egy kétméteres asztalom a szoba közepén 
tranzit-rakodónak. Most ez a műteremablak alá került, életre keltve az ablak 
vidékét. Minden bútor fal mellett, a tér tiszta és üres. Állítom, jobban érzem 
magam tavaly ősszel-télen, ha erre akkor rájövök.
 
Jelentkezett egy gyűjtőm, múltkor meglátta egy hazakerült régi munkámat, 
megvenné. Hanyatt estem, mert a rossz üzletmenetről panaszkodik, és őszig nekem 
el van adósodva havi 50 ezerrel, két képet és egy pasztellt vett mostanában. 
Kértem tőle egy nap gondolkodási időt, ugyanis a képet inkább múzeumnak szántam. 
Itt fentebb olvastad, most áll majd össze a Kortárs Múzeum, talán egy éven 
belül. Ha netán nekem itthonról kellene valamit előkaparni... alig van valami. 
Igaz, 25 képem Szlovákiában kiállításon, az hazajön nemsokára... Viszont, ha nem 
is tart el, de havi 50 a szükséges pénznek mégis a nagyobbik fele. A múlt havi 
fűtésszámla 20 ezer volt... Este telefonáltam neki, hogy oké. Ez is havi 
részletekben majd, ősztől. 
 
Evvel a szlovák kiállítással volt cirkusz. Valaki helyett kellett beugranom, 
szívességet tettem. Az idelátogató igazgatót láthatóan egyetlen dolog érdekelte, 
aláíratott 10 példányban velem egy nyilatkozatot, hogy a képek biztosításáról 
lemondok. Megtettem. Merthogy az nagy pénz, s a képek úgyis a Külügy diplomáciai 
futárkocsijával mennek, a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet szervezi az 
egészet. Jó. Aztán szólt Szüts, hogy te marha, és ha fölborul a kamion? 
Észbekapva, faxon kérem egy nyilatkozatot a múzeum igazgatótól, hogy a képekért 
háztól-házig teljes anyagi felelősséget vállal. Ezt fogcsikorgatva meg is tette, 
de mellette küldtek egy újabb aláírandó nyilatkozatot, hogy vállalom, a 
szállítás az én anyagi kockázatomra történik. Szüts erre azt mondja, te marha, 
ha a kocsi Budakeszinél leég, a dunaszerdahelyi múzeum átküld neked néhány 
milliót? Ezek után fax válaszom, hogy a két papírjuk között joghézag van, a 
szlovák múzeum nincs jogi kapcsolatban a külügy kocsijával, s ennek 
következtében a kiállítást sajnos lemondom. Fél óra múlva már a biztosítást 
intéző pesti hivatalnok hívott, hogy mikor jöhet. Ennyi idő alatt elintézték. 
Szüts mondja, látod, marha, ezt mindig megpróbálják eljátszani. Egy autóbusznyi 
festővel utaztunk ki a megnyitóra, volt ott valami ülés is, velem egy napon. 
Néhányan berúgva szálltak be a buszba, hazafelé. Ez mindig így van.
 
Múltkor elküldtem neked nyílt levelemet Makoveczhez a Népszabadságban, ha jól 
emlékszem. 1000 ember előtt harsogta, hogy "verőlegény gyerekével nem fogok 
kezet". Azt írtam neki, hogy ennek a mondatnak Európában nincs helye. Na, kaptam 
néhány kemény telefont. Az utolsó egy magát hívőnek és érettségizettnek mondó, 
nem kulturálatlanul fogalmazó középkorú asszony volt. Hogy én merem támadni a 
Makoveczet, aki kedvéért sok ezer ember bármikor fölkerekednék, ezt a szent 
embert, aki meg akarja tisztítani a magyarságot ezektől a rohadt zsidóktól, és 
hogy ő imádkozni fog, hogy öljék meg a gyerekemet, és majd megnézi, akkor hogy 
gyakorlom a megbocsátást.  
Kata szerint el kellene ezt mesélni Makovecznek, látod ide vezet...
 
Mikivel januárban igazi bálban voltunk. Életünkben először. Megjelenés az 
eseményhez méltó öltözetben... Az Országos Széchényi Könyvtár és a Hadtörténeti 
Múzeum tisztelettel meghívja Önt...  A bál fővédnöke Göncz Árpádné, az 
államelnök neje, Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke, védnök még Keleti 
György honvédelmi miniszter... Az árva gyerekek javára meg a könyvtár 
megmentése... A klubban egy reggel átszól vetkőzés közben az igazgató, te Deske, 
nem adnál egy rajzot a tombolára, te lennél a fődíj. Mondom nem, s elmagyarázom 
évek alatt kikínlódott véleményemet a potya képekről, ahol a mű senkit nem 
érdekel, az csak máz a kunyorálást elfedendő. Sugallja, a mű nem érték, hisz a 
művésztől ingyen lehet szerezni. Mondom neki, miért nem ajánlják föl a 
könyvtárosok félhavi fizetésüket erre a célra? Nekem ez a kenyerem. De az ember 
nem következetes. Másnap szóba került, legyintettem, nevettem, adtam. Innét a 
két tiszteletjegy. Nyitópalotást a Honvéd Művészegyüttes kosztümben, részlet 
Erkel Hunyadi László.., Strauss Denevér, Liszt Magyar Rapszódia..., aztán két 
zenekar, újratervezett, a régvoltra emlékeztető valóban elegáns tiszti 
uniformisok, frakk, nagyestélyi, diplomaták. Kissé alulöltöztem ehhez, Miklós 
zakója alá Kata selyemmellényét is fölvette, jól áll neki. (Olyan magas, mint az 
anyja). A Gundel hidegtál nekünk is járt. Sok látnivaló volt, egy báltörténeti 
kiállítás is: táncrendek, selyemcipellők, monoklik. Alvásidőmhöz igazodva 
indultam volna, Miki toleráns úri modorával kikönyörgött még egy fél órát. Aznap 
kezdődött újabb háromhetes tavaszi influenzám.
 
Írtam-e már, hogy lett egy házipüspökünk?! Emlékszel Antal atyára, veledkorú 
srác volt, a Fiorettit is meglátogatta egyszer, innét, a Ferencesektől. 
Kiküldték öt-hat éve Kárpátaljára, hárman elkezdtek ott ferenceskedni, 
szolgálni. Most a pápa személyesen szentelte. Ukrajnából Rómába utaztában egy 
hajnali misét itt mondott, megígértem neki, hogy fölvesszük állandó 
közbenjártjaink listájára. Te is beszállhatsz. 
 
Kezd ez a levél túl hosszú lenni, (elég pontosan heti egy oldal gondolatom van) 
akkor távirati stílusban néhány alapinformáció:
-A katonai műhold 0,002 Celsius hőkülönbséget érzékel a Föld felszínén. Egy 
harckocsi helye, ami egy órája elment, még kirajzolódik a felvételen.
-Katonai autóba beépítenek öklömnyi térképkövető dobozt. Több kilométerre pár 
centis pontossággal eltalál. 
-Mi az, ha földobják kisgyerek, leesik: semmi. Pistike megfogta az Isten lábát.
-Halló, az üzenetrögzitő elromlott, itt a vasaló beszél...
-amerikai klubokból ízelítő:
-a Mindent Halogatók Klubja. 83-as évkönyvük most jelent meg. Félmillió leendő 
tag még gondolkodik. Tiltakozójegyzékük, Anglia miért támadta meg őket 
1819-ben...
-a Középszerűek Klubja. Példaképük egy teljesen jelentéktelen államelnök a múlt 
századból
-a Mindenekelőtt a Biztonság Klub. Követelik, hogy a repülők a földön 
guruljanak. Vagy, egyszerre csak egy legyen fönt, és az utasok pucéran, hogy 
fegyvert ne tudjon valaki eldugni...
-a Hivatásos Bürokraták Klubja. Semmire nem hajlandók igen-nemmel felelni.
 
És még egy mondat, januárban találtam ki:   AZ ERDŐ SZAKRÁLIS TÉR
 
Állítólag Nemes Nagy Ágnes igen nagy költő, kéne olvasni. Nem ismerem. Összes 
verseit még ő válogatta össze, a Föld emlékei, és van egy összegyűjtött 
esszékötete is, a Magasság vágya. És egy nagyszerű verselemzés kötete (nem csak) 
diákoknak: Szőke bikkfák(?). Na, majd. Ölelem a rokonomat. Is.
Szia.
 
 
 
1996. március 14. kezd    J-38                  C.4653
 
Szia J!
 
Szüts nevetve mondja, szoktuk emlegetni, sokba van nekünk, hogy te annyira 
ragaszkodsz szegénységedhez.
 
Van-e ok ijedelemre, élősködöm-e? 
1. Ritkán kérek és mértékkel. Eddig rendben.
2. Barátaim közül Miklós ad sokszor, szívből.
3. Hanem gyakran hencegek szegénységemmel. Ez provokáció.
4. Csakugyan, kissé barátaim árnyékában merem ezt a bizonytalan életformát élni.
 
Mi a teendő?
Alig valami. Nem nyafogni, hencegni. Hozzátenni: elégedett vagyok. Életformám 
árát vállalom.
 
1996. április 24.
 
Locsogás nem folytatódik. Megjött leveled, vársz választ. Természetesesen 
örömmel látnánk titeket. Nem síró gyerekeket se hagyjatok ránk, elfértek ti is 
bőven. 
Még annyit: egyelőre semmi remény, hogy ki tudnánk utazni hozzátok. Nem tudom, 
nem lenne-e helyesebb (távrészvételünkkel) a keresztelést nem halasztani 
tovább?! 
Akartam volna neked levelet írni, igazit, de Kecskemét egy hónapja eszméletlen 
mennyiségű munka volt, gondolatok nélkül. Múlt héten meg baráti szívességek 
révén egy hét New York  minden múzeumában, reggeltől estig, ájulásig. Most 
lettem volna lassan majd írós állapotban.
 
sziasztok.
 
 
1996.5.20-21.      J-39                     C.4693
 
Szia J!
 
Mamád kiszivárogtatta, hogy 80 kiló voltál, nem is tudom írjak-e neked ilyen 
körülmények között.
A másik, ami köti kezem, bárhogy szépítjük, alig volt gondolatom az elmúlt 
időszakban, külső és belső rohangászások, -látom, dossziéd csaknem üres. 
Meglátjuk, mi lyön össze.
 
Bár téged nem érint a dolog, itthon mégis újság, hogy év eleje óta bemész a 
bótba, és lehet dollár venni. Elég ha bemondod(!) az útleveled számát, arra már 
adnak. Rögtön be is írtam a tárcámba, hátha rámjön, útközben. Múlt héten 
uszodából haza be is mentem a Ferences templomhoz közeli Keravillba, ami azóta 
videofilm kölcsönző lett, majd éxerbolt, most a fele már a Mezőbank, hogy 
adjanak forintot száz féltveőrzött dolláromért. Mert annyira semmi pénzem, 
viszont háromnegyedkész képeimhez nagyon kellene már keretet csinálni. Szó 
nélkül adtak, ugyanitt tavaly a pénztárosnak még be kellett diktálnom, hogy 
nevem Marx Károly és a Lenin út 1-ben lakom. A pénztárosnő fölvont szemöldökkel 
rákérdezett, jé, Magyarországon van még Lenin út?! Nincs, feleltem szerényen 
mosolyogva.
 
Lesz keret, jó sok munka, de lesz. Miklós is megoldotta a magáét, a maga módján. 
Látott Bécsben a Giacometti kiállításon egy elegáns típust, lerajzolta. Itthon 
egy autó áráért rendelt 50-et. Nem irígylem, nekem nem is lenne jó, de az ő 
képeihez tényleg szépek.
 
Hát igen, a boltok jönnek és mennek. Kápitalizmus. Csak itt a bank környékén: 
lett egy kompjuterbolt. Reggelente vágyódva néztem a kirakatban a Panasonic 
telefonos fax óriásdobozát. Aztán kaptam egyet, akkor kisebb dobozokat kezdtem 
vágyódva nézni. Vettem ott egyszer 10 floppit. (A kompjuter 
tartalék-memóriatárolója. Bocs, nem tudom, mennyire tudsz mai magyarul.) Szóval 
például az egész C. Napló könyvem egy 3 mm vastag, 9 centis mágneslemezen, két 
perc alatt átmásolható. Két ilyen lemezen van ötkötetnyi opuszjegyzékem másolata 
is, tűz, betörés, műszaki hiba ellen, négy példányban. Egy sorozatot egy 
barátnőmnél is tartok. Meglátogatva, mindig frissre cserélem. Ehhez tartozó 
floppitartómon ötforintosnyi piros pötty is van, hasonlóan képeimről őrzött 
diatartó ládán. A berni Klee múzeum grafika raktárában láttam ilyet, három 
mappán. Családom is tudja, hogy ezeket kell először menteni tűz esetén. Nálunk 
minden világos. Hogy halálomkor szakmai dokumentációmat hova kell vinni, ki van 
rajzszögelve a falra.
 
Ebből a boltból most tornacsukabolt lett. Ma reggel újra megnéztem, hüledezni 
akartam. Igen. A legdrágább: 24 ezer forint. Azt hiszem, 15 körül van a 
hivatalos létminimum.
 
Mellette volt egy hatalmas álmos bizományi. A kirakatban főleg 
textiltekercsekkel. Egyszer egy baromi rossz cipőt is vettem ott. Két év múlva, 
még egyet, ugyanolyat. De ez már nagyon régen volt. Aztán bezárták a boltot. A 
havi "II. kerületi polgár"-ban (ingyenes, bedobják) olvastam, hogy a kerületi 
Tanács, pardon, Önkormányzat valamelyik hivatalát akarja i