98.12.18.                                                                                                            LM/CIRILL                                        C.5813

 

 

 

 

 

 

 

Cirill atya meséli:

 

 

Töhötöm atya állapota tavalyi kórházi kezelése óta stabilizálódott. A házat nem hagyja el, Kolos atya néha magával viszi a Balatonra, erre-arra, szinte fölöslegesen, mert nem ismeri föl környezetét. S         zobájába se mindig talál vissza.

A közös étkezéseken résztvesz, tévé előtt is szokott ülni. Szótlan, néha váratlan egy értelmes-okos mondatot mond.

Benézek cellájába, hogy mi van vele, ablaka előtt ül, és olvas. Nyilvánvalóan nem érti a szöveget. Egy kérdést szokott hajtogatni: Mit segíthetek? Misékre lejár, a sekrestyéből hallgatja, áldozni kimegy, olykor naponta négyszer-ötször is. Senki nem zavarja ebben.

Tavaly még befogtuk segíteni diót törni. Idén már ezt nem tudta, mondta, be kell áztatni, hogy puhább legyen.

Ilyen állapotban az ember nem hazudik. Most kiderül, mi volt az élete: olvasott, imádkozott, segített...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szép karácsonyt a Szütsnek.

Szeretettel: