Rieder Gábor: Váli Dezső
A furcsa szögben szétnyíló szobasarokban egy
peckes Picasso-állatként megdőlő asztal, lombikszerű, üres virágos
vázával, alatta egy gondosan leterített rongyszőnyeg, mellette pedig a
nyurga festőállvány, egyszínű néma vászonnal. Az ablak barázdált,
függőleges üvegtábláin árad be a fény – illetve nem is árad, csak valami
túlvilági derengést enged át. A műteremsarokra pohos szürke köd ül,
porcicákhoz hasonló selymes tompasággal, ami csak olykor-olykor hagyja
felszikrázni a pasztellszíneket.
Váli Dezső képe (a0630)
Váli Dezső képe (a0316)
|
Váli Dezső elmúlt egy-két évben festett képei nem
mozdulnak ki a műteremből – de ebben nincs semmi meglepő. A hatvanas
években még belsőépítészetet tanult fiatal művész előbb absztrakt
vásznakat festett, majd zsidó temetőket, végül pedig – úgy húsz éve –
rátalált a műteremre. Az atelier-festészet a művészi hitvallás
megtételének hagyományos műfaja, az önmagát körülíró és kereső alkotás
terepe. Sőt, az impresszionisták óta még fontosabb a szerepe! Az a
kitüntetett avantgárd hely, ahol a malevicsi vörös négyzet óta
rendületlen zajlik a munka: a zsebkendőnyi térrel modellezett valóság
megértése. Váli szerzetesi kitartással és óramű pontossággal feszül neki
újra és újra ennek az enteriőrnek. Ebből a küzdelmes aszkéta kitartásból
a klasszikus avantgárdon túli negyvenes-ötvenes évek szellemisége árad.
A zsidó gyökerű, nagy metaforákkal terhelt szentendrei festőművészet
(élén Bálint Endrével), a nehéz szívű amerikai absztrakció (Mark Rothko)
és a huszadik század tragédiáit feldolgozó katolikus misztika (Pilinszky
János). Váli ezekből gyúrta össze azt a sajátosan időtlen, imamalmok
ösztövér unalmával mormolható festészetet, ahol a tökéletesre érlelt
kitartás vezet az üdvösséghez. Ahol a jó mű – ha szerencséje van – egy
pillanat erejéig felvillanthatja Isten köpenyének szegélyét.
Hamilton Aulich Art Galéria
2007. november 6. - 2007. december 6.
Forrás: © Rieder Gábor
Kapcsolódó weboldal:
www.aulichart.hu
|