|
|
dátum:2007.11.21. címzett: fájl: html-2006/nepszabadsag-07-1-21.htm C. 9383-84
|
|
Jól teszi Váli Dezső, hogy minden művének leltári számot ad. Ez az évet-sorrendet jelző kódolás nemcsak ezutáni monográfusainak, a jövő festészettörténészeinek kínál példátlan és irigylendő könnyebbséget, elvárható elegáns gesztus ez munkáinak jelen fogyasztói, a méltatók, a gyűjtők és a kiállításlátogatók számára is.
Mert mit kezdhetnének fentiek egy olyan tárlattal egyébként, amelyen félszáz kép mindegyikének a címében a műterem szó szerepel, jobbára a cím legelején? Mit egy ilyen fél életművel?
Váli évek, ha nem évtizedek óta csak a saját műtermét festi, legalábbis csak műteremképet ad ki a kezéből, bocsát közre. Ráadásul ez a műterem pőre, szegényes és változatlan, nem hasonlít a mai sztárművészportrék álintellektuális díszlethátterére, még kevésbé azokra a gipszmaszkokkal és szobapálmákkal teli szobortár-növényház hibridekre, amelyek a műteremképzeteket a tizenkilencedik század óta megalapozták. Egy nagy üvegablak és egy festőállvány, egy-két ösztövér szék, nem masszívabb asztal, heverő, de inkább dikó, rajta és előtte inkább pokróc, mint pléd és szőnyeg. Alighanem torontáli vagy rongyszőnyeg. Ennyi a motívumkincs, ezek sem mind egyszerre; néha falon keret, hogy tükör-e vagy kép, eldöntendő. Aki többé-kevésbé látványszerűen akarja megismerni ezt a legkevésbé sem pazarló világot, még legkönnyebben a Műterem reggeli fényben című tábla révén teheti (A/03/16), amely kubista szétdobáltságban, azaz bravúros perspektívajátékban mutatja be a rekviziteket. Az ablaknak itt még többé-kevésbé párhuzamos keretei vannak, alattuk a parapet sötét és szilárd, a fali keret tükörnek vélhető, mert benne mintha valami tükröződnék, és a szőnyeg is határozottan szőnyegszerű, mert felismerhetők sárgás, kékes, feketés csíkjai.
Tetten nem érhető, végtelen játékosság, és nagy, mélységes élmények sűrűsödnek Váli véget nem érő sorozatában. Továbbá kimeríthetetlen komolyság. Elég, ha a festőállványt, asztalt-széket eltávolítja, spártai heverőjét még lakonikusabb vonalrajzzá egyszerűsíti, ámde az ablakszemeket félig beborítja kékes mélységekkel, és A műterem és a külvilág komor, súlyos gondolatokkal telik meg (A/03/32). Elég, ha a berendezésből néhányat visszarak, és finom, törékeny vonalakkal, finom, fájdalmas realizmussal viszonylag hagyományos perspektívába állít, és a borongó árnyalatok ellenére valami bízó, megbízhatóan optimista hangulatra beszél rá. Az olykor középre állított, nemegyszer egymagában megjelenő festőállvány, akárhogy is nézzük, diadalmas, a néha vastag, elrongyolódott kontúrokkal megfestett berendezés pőre volta ellenére otthonos és meleg, ha nagy ritkán egy hosszú nyakú, hasas palack kerül az asztalra, életvidám lesz a tünékeny megfestése és a nagyon óvatos színe ellenére is.
Váli mesterbiztonsággal tudja, hogy ebben a világban a színeknek
mekkora hatalmuk van. Színvilága végtelenül tartózkodó, olajfestése
pasztellesen tompa és tűnődő, néha ceruzával húz a képbe vonalakat,
néha ecsetvéggel, és úgy fest időnként fekete képkereteket, mintha
létezne fekete akvarell. Tulajdonképpen minden képe szürke. Van olyan
kíméletlen kékesszürkéje, amilyet a legmegátalkodottabb vállalati
mázoló keverhetett csak ki öltözői bádogszekrények mázolására, de
alaphelyzetben kissé vagy nagyon is szürkék a rózsás derengések, a
komor, feketés esték és a kékesen derengő téli reggelek is a
műteremben. Amikor aztán elszabadulnak az érzelmek, amikor keveretlen
manipulálatlansággal zendülnek meg a tömör színek, annál diadalmasabbak
a szürkék közepén. A képalakzatok zománckék téglányai a festőállványon,
maguk az állványok hol tündéri, békés almazöld, hol harsogó, vörös
változatban; a Petri
György tiszteletére festett műteremben két, kétféle vörös izzik és fenyeget a vállalati kék-szürkében. (A/04/39)
Néhány tavalyi kódot viselő táblán ugyanaz a heverő, ugyanaz az állvány és ugyanaz az asztal kivilágosodik. A pokrócból nem is pléd, egyenesen elevencsíkos, puha takaró lesz, de a törékeny mondanivaló nem változik. Színfegyelem, formaérettség, perspektíva-tapintat és - igenis - költészet alkotja azt az ezerféle egységet, amelyet az egyetlen téma fog össze. Absztrakttá váló képelemek végtelen gazdagsága, amely konkrét, és mindig megújuló élménnyé válik. Kell-e kimondani, hogy az egyetlen atelier-ben a kimeríthetetlen világ rendezkedett be?
(Váli Dezső, Aulich Art Galéria)
