K-54 Zsibvásár házunk udvarán, baráti találkozó

házunk lakói számára szervezve
2013. aug. 31. 10-14h.

 
VÁLINEWS ◄ 2013. augusztus 31., szombat ►►►

A héten kidolgoztam a mai udvari zsibvásáron-szereplés koreográfiáját.
Ha kiteszem a képet, esetleg azonnal elviszik ezen a 999 HUF áron, és nincs közösségi élmény. Kirakástól számítva az árusítás kezdetét késleltetni kell, a képek ott, közben én föl a lakásba, dolgozni. Addig csak nézelődjenek. Majd boltnyitásra le.
Ha többen akarnák ugyanazt, licit lehetne. De az komolyabb értékig fölmehet, jobbmódúak előnyben, oda a játék. Sorsolás kell. Papírcetlik és sapka.
Ha az írom ki: ALIG HASZNÁLT, ennek sugallt jelentése: vedd meg. A HASZNÁLT szó egyértelmű pejoratív utalás, az való ide.
A képekre akasztó-karikát, az a civileknek nemigen van.
És persze jó munkákat kell levinni. Nem a legjobbak közül, de jót. Lakcímet tudom, neveket ne felejtsem elkérni.

11:03 akció indul, A/2012/61 és A/2013/17.
12:30 sorsolás.
12:55 az egyik képet verseny nélkül kedvelt gondnokunknak szavazták meg, a másikra heten rajtoltak. A nyertest mosollyal megtapsolták. Cédulákat kitettem: ELADVA. És mondtam, itt hagyni őket zárásig. Addig csak reklámkodjanak a később jövőknek.
Kata mint vevő; három bőröv, biciklitáska, tolltartók, egy fehér blúz. Unokák.
 

 



 

F/2013/233







F/2013/234



 

Közelítő műterem - A/2012/61,  60x60 cm, 2012-2013 Műterem, emlék - A/2013/17, 60x60 cm, 2013