2023.06.
html-2023/csizma.htm
C.21618 - 619
Godot Gal.
kiáll. 2023.10.11., megnyitószöveg
Hölgyeim és Uraim, egy körülbelül 100 éves
történet, Tamás István publikálta "Vízparton könnyebben felejt az ember"
kötetében.
Főhőse Khalturin anarchista, az 1880. február
17-iki Téli Palota elleni robbantásos merénylet főszereplője - 89 halott -,
későbbi kommunista apparátcsik.
Az első szovjet belgrádi követ. 1937-ben kivégezték. Később utcát neveztek el
róla.
És akkor a történet.
Az újonnan kinevezett szovjet követ tehát közeledett Belgrád felé. A szerb
királyi csendőrség pedig a peronon és a pályaudvar csarnokában gyülekező s
dühtől tomboló orosz emigránsokat igyekezett féken tartani, kordonokkal
elszigetelni, mert nem titkolták, hogy a kommunista küldöttet meglincselik,
felaprítják, széttépik. A vonatot megállítani már nem lehetett. A
protokoll-tisztviselők falfehéren tipródtak, a csendőrök a korbácsaikat és a
fegyvereiket szorongatták, a fehér emigránsok százai rázták az öklüket,
üvöltöttek.
A vonat befutott. Khalturin szalonkocsija a pályaudvar közepén, az első sínpáron
állt meg. Percnyi csend. Csak a szerb külügyminisztériumi protokollcsoport
tagjainak a lihegése hallatszott, amint át akarják verekedni magukat a tömegen,
hogy a diplomáciai illem szerint fogadják a követet. A kocsi ajtaja még csukva.
Vasúti alkalmazottak nagy nehezen szőnyeget terítettek a lépcső alá. A hivatalos
vendégvárók is odaértek, megtépve, télikabátjaik gombjai leszakadozva,
cilinderük összelapítva.
Kinyílt a szalonkocsi ajtaja. Az emigránsok tömege felzúgott, majd amikor
Khalturin asztalos megjelent a felső lépcsőn, velőtrázó ordításban tört ki. A
követ rálépett az első lépcsőfokra. A szemek vérben forogtak, az ordítás ha
lehet még jobban felerősödött, a karok fenyegetően emelkedtek a levegőbe.
Egy
óriástermetű feketeszakállas férfi, kék orosz ingben, derekán selyemövvel,
átszakította a kordont és a követ felé rohant. A csendőrök a nyomában, de nem
lehetett megállítani. Khalturin -- honnan is tudott volna hibátlanul öltözködni?
-- a frakknadrág alatt rövidszárú orosz csizmát viselt. Amikor lábát a
pályaudvar kövére tette, a sín mellé, a szakállas férfi, aki a markában
valamilyen gyilkos szerszámot is szorongatott, rámeredt, elejtette a vasat - az
öreg író, aki nekem mesélte, nem emlékezett rá, hogy kisebb revolver volt-e vagy
kés -, kimeredt szemmel nézte a csizmát, majd térdre borult:
- Bátyuska! Bátyuska! - és átölelte Khalturin lábát -, Te a Szent Oroszország
földjéről jössz! Áldott, aki azt a földet érintette! Áldjál meg bennünket!
A tömeg zúgása lassan elcsitult, a szemekből kihunyt a gyilkos tűz, az
emigránsok is térdre borultak, az öklök kinyíltak, tenyerekké váltak, és esengve
nyújtóztak Khalturin felé - Áldj meg bennünket, bátyuska, te a Szent Oroszország
földjéről jöttél! Áldott, aki azt a földet érintette! Áldjál meg bennünket!
És Khalturin asztalos, a párt neveltje és hű fia, akivel a gyorstanfolyamon
bizonyára elolvastatták azokat az erőszakos hülyeségeket is, amiket filozófia
címén Lenin a vallásról összekontárkodott, s aki bolsevista maradt 1937-ig, azaz
élete végéig, frakknadrágja alatt az orosz csizmában, fekete szalonkabátban,
cilinderben, fehér sállal a nyakában, kiterjesztett kézzel, a pravoszláv
liturgia szavaival zokogástól elfúló hangon megáldotta a belgrádi emigránsok
térdeplő tömegét: - "Krisztus feltámadott!"
Köszönöm a figyelmüket. A
kiállítást megnyitom.
_____________________
