Mária Rádió 2021

2021.02. 05. interjúk // htm-2021/maria-radio-2021-02-nyers.htm C.19719 - 726

Mária Rádió 2021.02. 27. 21:05h. adásba kerül 33p.
itt az 1:05h. interjúbeszélgetés szerkesztett szövege
Váli Dezső - Román Attila

RA.:

Román Attila vagyok, szeretettel köszöntöm a hallgatókat és ma esti beszélgetőtársamat, Váli Dezső festőművészt. Vágyom Önt megismerni, mert egy nagyon nyitott, segítőkész embert ismertem meg, akinek régóta van egy imaközössége, a Fioretti közösség. Kérem, hogy mutatkozzon be nekünk és beszéljen magáról, át is adom a szót. Isten hozta a Mária Rádióban.

VD.:

Igen, köszönöm. Életrajzom. 79 éves vagyok. Édesapám meghalt a háborúban, édesanyámmal kezdettől jártunk templomba, a hitet ilyenformán ajándékba megkaptam. Ez a hit első kamaszkori bűneimmel erősödött meg, hogy rögtön elkezdtem hetente gyónni, amivel együttjárt a heti áldozás. 16 évesen evezős edzések, akkor hajnali misék, elszakadtam anyámtól, mert reggel 8-ra ki kellett érni az angyalföldi csónakházba. Pályaválasztásom úgy alakult, hogy semmi nem akartam lenni, aztán egy hirtelen napon rátaláltam a festésre. Kerülő úton az Iparművészeti Főiskolát végeztem el, és most már 50 valahány éve a festés a munkám, és abból is élek.

1984-ben váratlan hatalmas lendületet kapott a hitem, egy zseniális ferences, Marik Tamás atya prédikációját hallgattam; „Dicsőítsd az Urat napi húsz percet, és üdvözülsz.” Az Úr csettintett, ez tőle telitalálat volt, mert tudja, én a számokra, és a rendszerekre érzékeny vagyok. Hogy napi húsz perc, ez jó, ez lehetséges és kiváló. Elkezdtem hajnalban imádkozni, egy órát. És az atya bölcs tanácsára, hogy ne naponta-, hanem másod naponta-, hajnali misék, amíg a ferences atyáknál erre volt mód. Most váratlan újra lehetőség, a járvány miatt itthon online misék. Tamás. Nyolc vagy kilenc éves kisfiamnak adott tanácsa: „Figyelj ide, ha mész az utcán, áldd meg a szemközt jövőket”. Hatalmas mondat, nagyon sok ágú, egy egész életprogram, és egy gondolkodási program, egyetlenegy mondatban. Elolvastam rögtön a korabeli ferences irodalmat, az 1200-1300-as évekből származót, így megismertem a Szent Ferenc legendákat, a Fiorettit, amiről aztán az imaközösségünket elneveztük.
Ez úgy indult, hogy Tamás atya, aki a magyar karizmatikus mozgalom az egyik elindítója volt, részben a magyar állambiztonsági szervek zaklatása miatt egy ausztrál plébániára települt át. Volt már egy imaközössége, azt kettévágta, az egyik felét az öccsének adta, a másikat, bár friss ismeretsége voltam, nekem. Nyilván abból a megfontolásból, hogy egy én generációval idősebb, mint a csapata. Aztán valóban a Fioretti nevet adtuk magunknak a Szent Ferenc legendából, és magamat is negyedrendi ferencesnek tekintem, kötelmek nélküli, ferences gondolkodásúnak. Hogy ez mit jelent, a Fioretti című csodálatos könyvben van leírva, ez egyetlen mondatcsokorral összefoglalható. A Szent távollétében a kolostort megpróbálja két rabló kirabolni, de sikerül őket elzavarni. Ferenc hazaér, beszámolnak neki, erre rászólt a gvárdiánra, hogy fusson utánuk, mert egy rablótestvérnek isjár egy ebéd. Ez a legenda egész ferences lelkiséget összefoglalja.

Közösségünk 1985 január óta ma is szerdánként, itt a műtermemben, összegyűlik. Elsőre elmondjuk az esti zsolozsmát, utána a Szentséget kiteszem, szentségimádás. Itt saját szavakkal körbe imádkozunk, dicsőítés, hálaadás és közbenjárás. Ami ma már nem náthaproblémákért, hanem például vezető politikusokért, hogy Isten segítse őket, egy csokorba véve mind a két oldalt, a kormányfőt és a sokak által utált ellenzéket. Közömbös, hogy milyen minőségű személyek, Isten elé visszük őket. Utána pedig, erre régóta van engedélyem, megáldoztatom a közösséget.
A szentségimádáshoz egy mondat, ezt ebben az egyházmegyében nem nagyon engedélyezik, úgyhogy ezt újra meg kellett kérvényeznem, bár eredendően papi utasításra történt. Aztán, hogy jó ideig nem kaptam választ, a Pápától kértem erre egy személyre szóló privilégiumot, merthogy ő a fölöttes. Ő ugyan nem válaszolt közvetlenül nekem, de a dolog ezáltal valóban elintéződött.
Aztán az imaest harmadik részében egy szent életéről beszámoló és ebből gazdagodunk.

Találkozóink most a Covid járvány miatt szünetelnek, néha egy körlevelem a közösségnek. Éppen tegnap, az nagyböjt kezdetére, hogy tudjuk, hogy keresztény élet böjt nélkül, méghozzá állandó böjt nélkül érvénytelen, ezt sok szent is mondja. Most egyetlen dolgot tűzzetek ki, amire jobban figyeltek. Ne óriási cél, de fontos, hogy legyen egy dolog, amire jobban. Nálam például a mai böjt az volt, hogy hazafelé a villamosról egy megállóval korábban leszállva ^vettem egy Piramis csokoládé-szeletet és a helyszínen meg is ettem. Ezt most nem részletezem, hogy ez nekem miért volt böjti tett.

A hálaadó imáról.
Új hitéletemnek másik kulcsfigurája egy protestáns lelkész; Carothers könyvecskéje a „Magasztalásban rejlő erő”. A könyv egyetlen mondatos summája, hogy mindenért adjatok hálát,
mindent köszönjetek meg. Amikor Szent Pál erről, az előtte való mondatban jóról és bajról beszél. Tehát ennek az a súlya, hogy a rosszért is hálát adni, mert Isten útjai nem a mieink, és ami elénk kerül, azt mind azért kapjuk, hogy hozzá közelebb jussunk. Úgyhogy alapszemléletem az imádkozásban a hálaadás, a köszönet. Dicsőíteni nem vagyok tehetséges, mondatokat nem tudok cifrázni, vagy bonyolítani. Megköszönöm azt, amik történnek velem, jót-rosszat, ez átszövi a napomat. Ha az asztalosmunkánál képkeret építésnél valami jól sikerült, és megörülök neki, akkor kifejezni, hogy ezért hálás vagyok, két másodpercre mozdulatlanná válok, megállok a munkában. Aztán tovább.

A közbenjáró imáról.
Egy 64 emberes listám, a fele kerül sorra egy napon. Reggelente, az uszodai kavicsos-medence körbejárás közben. A csoportok:
- kereszt- és bérma-gyerekek
- család
- barátok
- ismerősök
- bűnben-bajban lévők
- klerikusok
- politikusok
Imacsoportunknak két kötelező napi imaszándéka: a budai Ferences Kolostor, és a kormányfő. Pál mondta, hogy imádkozzatok a királyokért.

RA.:

Közbenjáró imája hogyan...?

VD.:

Csoportkezdet: "Mennyei Atyám fölajánljuk neked szeretett Fiadnak, Jézus Krisztusnak testét és vérét, életét és halálát, engesztelésül bűneinkért."
Azután: "Jézus Krisztus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz Erzsébetnek és az egész világnak." És Erzsébet helyett a másik 63 név.
A kérő ima.
Azt nem nagyon tudok mondani, megbocsátja nekem az Úr, pedig buzdít erre, de én egy belenyugvóbb, ilyen értelemben hívő ember vagyok, tudom, az történik velem, ami helyénvaló és amit kapok.
A hajnali imámat a 95. Zsoltárral kezdem, Egyházunk rettenetesen okos. Ha a szerzetesi zsolozsmát minden nap evvel a zsoltárral kezdi, annak nyilván nagyon súlyos tapasztalati oka van. Úgyhogy évek óta evvel kezdek, aztán a zsolozsmai biblia és prédikációrészletek. Tanítások, ami nekem egy napra bőven elég, nem is vagyok érdeklődő típus, azt hiszem, amire szükségem van, azt tudom. Ha még marad idő, a Reggeli dicséretet veszem a zsolozsmából.

RA.:

Istennel való párbeszéd létrejön az ön életében?

VD.:

Reggel az előző napi dolgaimat veszem át. Én erre közvetlenül választ nem kapok és nem is várok, azt hiszem, hogy a gondolkodásomban megjelenik a válasz.
Napközben odafordulás a Szentlélekhez, amikor rajtakapom magam önsajnálaton, vagy haragon. Akkor kérem Őt, tisztítsa meg a gondolataimat, egyáltalán a gondolkodásomat, hogy ne foglalkozzam mindezekkel, akkor is, hogyha alkalmasint ez igazságos vagy méltányos lenne. Hanem törekedjem a jó gondolatokra. Éppen ma reggel kérdezte meg a feleségem valami kapcsán, - „Mondd, ez a mondatom most gonosz volt?” Azt válaszoltam neki, hogy: Nem, de nem viszi előre a világot. Tehát arról érdemes egyáltalán beszélni az áremelkedéseken túl, hogy mi az, ami a másiknak hasznos, vagy akár csak önmagamban megtisztít egy gondolatot, vagyis előre viszi a világot.

A szakmám és az Isten kapcsolata,
hogy itt mi történik. Mi is alkotó emberek vagyunk, Isten társalkotói, a semmiből csinálunk valamit, egy képet. Egy jó kép, megfogalmazásom szerint, egy remekmű egy villámvillanás idejére megmutatja Isten köpenye szegélyét. Egy pillanatra. Minden jó mű szándékában Istenre mutat. Ezt nem mindenki ismeri föl. Például azt mondja, hogy fölfelé mutat, arra mutat, ami tisztább, jobb, mint én, ami tökéletesebb. Én azt mondom, hogy Istenre mutat.

A második kérdése az volt, hogy a szív vagyis az érzelem.
Ebben csalódást kell okoznom magának, mert nem vagyok érzelmes, ebben a vetületben. Nem meleg a szívem. Az imaéletet, mint ahogy sok egyebet is, munkámnak tartom. Feladatnak. Isten, azt hiszem, hogy megérti ezt. Az a létjogosultsága, hogy Isten szerint őt szeretni annyi, mint őt akarni, jót akarni és józ tenni. Embertársaim felé sem a szívmeleg, hanem a feladat, hogy jót akarjak, tegyek velük, és jót gondoljak róluk. Ezen alkalmasint munkálkodni kell.

A harmadik a böjt. Ez talán megint furcsa lehet magának. Két éve nagyböjtben lelkivezetőmtől gyóntatásban azt a penitenciát kaptam, hogy én fegyelemben élek egész életemben, hát legyen a penitencia, hogy most valami örömet okozzak magamnak. Ez megvilágosította egyébként a böjtnek is az értelmét, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy feltétlenül sanyargatni kell magunkat. Teljesítettem a penitenciát, kiutaztam Kőbányára és vettem egy szobamérleget. Fogalmaim szerint a tiszta böjt Istennek ajánlva folyamatos önfegyelemben élni. Legkülönbözőbb formája lehet. Ez a Piramis szelet ennek volt a része, hogy én ezektől megtartóztatom magam, de legyen fegyelmem ennek az ellenkezőjét megtenni. Minden a szeretet, ahogy a János evangélium tartja. De a szeretetnek nem egyetlen formája van. Én az imaközösségünknek azt mondom, hogy nem azért vagyunk itt, hogy egymást szeressük és jól érezzük magunkat, hanem esztergálunk. Egy közös munkán dolgozunk.

RA.:

Az imacsoport tagjai a családjuknak is kérnek kegyelmet? Mindig másért ajánlják föl?

VD.:

Közbenjáró ima, ez a pontos megfogalmazása. Előfordulhat, hogy betegség, de ez ritkább. Leginkább hallott aktuális közgondokért történik. Keresztényüldözés. Soros Györgyért, akire sokan haragudnak, érte lehet, hogy senki nem imádkozik, rajtunk kívül.

RA.:

Önmagáért, vagy a családjáért, gyerekéért személyesen…

VD.:

Az az otthoni magánima területe. Mi este kilenckor, rég kirepült gyerekeinkért.

RA.:

Más lelkiállapotba kerül, amikor alkot?

VD.:

Teremtek, de ettől nem vagyok közelebb a Teremtőmhöz. Jó lenne hallani, de nem áll az, hogy én közben a Teremtőre gondolok. Az ihlet egyébként egy valóban létező szellemi állapot, ilyenkor a gondolkodás, a tehetség begyorsul, és többszörös teljesítményre alkalmas. Létezik; évente négy vagy öt nap. A többi az becsületes munka munkaeszközeim közepette, munkaidő elejével és munkaidő végével.

RA.:

Úgy érzem, hogy ezek az ihletben készült festményei majdnem olyanok, mint a gyermekei.

VD.:

Mindegyik az. De ezek nem jobbak, mint a másik 360 napban készültek, csak gyorsabban megtörtént az, ami általában fél év - egy év munkával szokott elkészülni. Egyszerre több képen dolgozom. Az ihletet nem tekintem rendkívüli ajándéknak, ez is munkaeszköz.

RA.:

És a visszajelzések?

VD.:

Képeimet az interneten látni. Ott nézik meg az érdeklődők. Olykor megnézhetőek kiállításon, három hétig, vagy a könyveimben, fellapozva otthon. Visszajelzést ritkán kapok. Ha megdicsérik egy képemet, az mint egy sütemény, amit az ember jóízűen elfogyaszt, aztán elfelejti. Nincs súlya az életemben. Ha bírálatot kapok, az jobban érdekel, abból netán valamit használhatok. Honlapomon húsz éve vezetek nyilvános naplót, a blog, a VÁLINEWS, azon a már félkész képeimet is megmutatom. Etzekre olykor kapok visszajelzéseket. Egyszer egy ismeretlen ismerős csak anníit írt, hogy: „túl piros”. Nevettem egyet és válaszoltam, és egyébként lehet, hogy igaza volt.

A gyerekeim természetesen unják a képeimet, annyit láttak. Úgyhogy néha biztatom őket, ha látogatnak, hogy gyere, megmutatok két képet. Nagyfiamnak bírálatára nagyon figyelek, mert halálosan keményen kritizál, ami nagy ajándék. Volt egy ilyen újságíró barátom is, aki írásaimat így kritizálta, jéghideg lett és szakszerű, vesébe látóan lényeglátó volt.
A képpel való kapcsolat külön fejezete a feleségem, aki naponta látja őket munka közben. Dühös vagyok, ha az ajtón belépve azt mondja, hogy „jaj de szép”. Onnét még nem is látni a képet. Néprajzos, de óhatatlanul beletanult, és sokszor lényegbevágó kritikát mond.

RA.:

Önmagával szemben sokkal szigorúbb, mint az Isten, ahogy szeret és elismeri. Örömök, elismerések?

VD.:

Isten mindenkit egyformán és végtelenül szeret. Nem vagyok kiválasztott. Nem értékesebb a munkám, mint az utcaseprés, egy hónapig nem söpörnék az utcát, Budapesten pestisjárvány.
Az én örömöm nem abban van, ha megdicsérnek. Hanem, amikor valami sikerül. Elég sok képemet rontom el. Egy-egy munkapillanatnak tudok igazán örülni.
Más terület – negyven éve olvasom a „József és testvéreit” Thomas Manntól, és tegnap egy elképesztően gazdag mondat tőle. Ennek tudok igazán örülni. Vagy az a Rothko-kép eredetiben, amit gyerekkorom óta nagyon szeretek, egy New York-i múzeumban. Megrendítő volt.

RA.:

…számomra ön egy csodálatos, nagyon szerethető ember. Akkor ez most önnek rosszul esik?

VD.:

Köszönöm szépen. Elsőre mindenkinek érdekes vagyok, másodjára unalmas. Főleg magammal foglalkozom, szakmám lényege nagyon figyelni magamra. Amúgy saját gondolataimat mondom el újra meg újra.

RA.:

Ön szerint mi az ön szeretet nyelve?

VD.:

A tett. Az összes többi harmadrendű. A szeretet tett, esetleg megkapni az édes érzelmet hozzá; ami annyi, mint a pillangón a szivárvány színű mintázat. Az többletajándék, nem tartozik a lényeghez. Azt vesszük észre, az a színes, az a gyönyörű, de nem az a fontos.

RA.:

Mi az, ami fontos, amit szeretne megosztani az emberekkel, ami önnek nagyon fontos.

VD.:

Nekem? Szokták kérdezni, mit üzenne az utókornak. Nagy László költő erre, hogy „csókoltatom őket”, - ami gyönyörű. Én azt a mondatot találtam ki, hogy egyetlen tanácsom a kedves hálás vagy hálátlan utókor számára, ha elgurul a radírod az ágy alá, rögtön másszál be utána. Ez a hozzáállás a dolgokhoz az életemben nagy erő, segítség, hogy semmit ne halogassak, vagyis amit lehet, mindet azonnal megcsináljak. Reggel szólnak, éjszaka nyikorgott egy ajtó; indulok, és beolajozom. Nincsenek adósságaim, amit majd el kell végezni. Gúnyolódtam egyszer, hogy valaki egyszer fél órát késett kamaszkorában, és azóta ezt nem tudja behozni, azóta csak rohangál az élete után, és szeretné utolérni magát.

RA.:

Megint nagyon erősen igazolja azt, hogy a legfontosabb szeretetnyelv a tett. Engem a radír izgat, hogy miért pont a radír?

VD.:

A radírnak nem volt szerepe, mondhattam volna golyóstollat. A mondatnak a súlya az azonnal volt.

RA.:

A zenében van, ami kikapcsolja, szereti, ami örömet okoz önnek?

VD.:

Műveletlen vagyok ebben, nagyon szűk tartomány, amit klasszikus zenéből meghallok, csak némely Bartók és Bach mű. Ha azt kérdezi, hogy mi az a zene, ami számomra leginkább Istenről szól, akkor Louis Armstrong trombitaszólóját tudnám mondani.

RA.:

Én még ma is azt mondhatom, hogy kereső vagyok.

VD.:

Megtaláltam az Istent, nem keresem. Egy feszületet csináltam magamnak, asztalomon tartom. Szereztem egy 20 centis bronz korpuszt, és olyan keresztet csináltam mögé fából, hogy annak csak függőleges szára van meg. Így a két kar kitárul, így ez nem csak kereszthalál, hanem ölelés mozdulat is. Ez a kapcsolatom a keresztre feszítettel. Magam elé teszem, amikor imádkozom. Széttárja a karját, felém.

RA.:

Ez egy olyan gyönyörű végszó, hogy azt gondolom, hogy ezzel szeretném befejezni a beszélgetésünket. Isten áldja meg!

VD.:

Igen. Köszönöm szépen.

F/2017/233