Vác, utcarészlet - B/65/06

tus, toll, papír, 21x17,4 cm, Vác, az opuszszám ellenére 1964,
Szalay Lászlóné tulajdona

Másodév végén is nyári művésztelep, ezúttal Vácon, ahonnét aztán szerelmi bánatból kifolyólag igazgatói engedéllyel Pestre menekültem bolgár művészeti főiskolásokat idegenvezetni. Oroszul és németül. Igaz, ebben szerepe volt, hogy ígérték, utána meghívnak magukhoz. Voltam is, Fekete-hegy, Koprivstica, Nyeszebar, csevapcsicsa, Anita.

Csomay Zsófi-, illetve építészmodorban készült szálkás rajz ez a váci is. Műszaki rajzhoz akkoriban a legkorszerűbb eszköz a tustöltőtoll-sorozat volt; a Rapidograph, ráment a családi vagyon. 0,2, 0,3, 0,5, 0,8 mm-esek, imádtam. Vonalzóhoz szorítva függőlegesen kellett tartani.

Zsófit elvittem Borsos Miklóshoz, Tihanyba, tisztelgő látogatásra. A híres mediterrán kertje, a végében belakott műterem. Az ablakpárkányon otthonosan lyukacsos téglába tűzve ceruzák, ecsetek. Itt készült az a megrendítő Szabó Lőrinc-portré is.
 

Járom a nyakon-: ...A kertvégi kis műteremben... / járomból csavarulna az égre a fej / s abból a néma jaj. / A márvány dübörgő hangjaival...
lllyés Gyula: Borsos Miklós: Sz. L. szobra 

Borsos második mondata: nem iskola kell egy fiatalnak, hanem mester. Kisebbségi érzése végig megmaradt, hogy nem végzett magasabb iskolát. E rajzaimat látva dühösen rám ripakodott: – Cérnarajzok?! Hogy hívják a kisasszonyt? – Zsófia, mondtam. Orrom elé tartott egy 6B-s ceruzát, majd lendülettel néhány firkavonalat rántott a papíron. Közben tagolta, diktálta magának: – zsó–fi–a. Megértettem.

◄▲►