dátum:  2015.09.28.  fájl: html-2015/diploma-1967.htm    C. 15422 - 426

Diplomafélévem, 1967. január - május

                                                    

1962-1967, Iparművészeti Főiskola, építész tanszék, bár belsőépítészek voltunk, három szintig építhettünk, úgy tudom. Tizenöten indultunk, a mögöttem ülő Tombor Andris útban Szegedről eljegyzéséről autószerencsétlenségben meghalt, Tóth Tihamér disszidált, hamarosan meghalt, Bikácsi Daniela átment a Képzőre, festőnek. A nagykaliberű Reimholz, Csomay későbbi férje, negyedévben jött át a formatervezőktől, félkézzel letett minden különbözeti vizsgát.

Az ötödév így kezdődött: választhatnak maguknak diplomafeladatot. Játékos ötlettel bejelentettem, hogy én zsinagógát terveznék, ezt egy félmosollyal azonnal hárította (a zsidó) Szrogh tanár úr (éppen a A 67-es zsidó háború).
Aztán január, ünnepélyesen az egész tanári kar félkaréjban a katedrán. És megtudtuk, hogy a Fővárosi Tanácstól kapott a Főiskola Budapestre jövőjére vonatkozó elképzeléseket, ahhoz várnak ötleteket, most azokat osztják ki diplomafeladatoknak. Mindenki meg is kapta, én egy városligeti romépület diplomataklubbá alakítását. Protestáltam, múzeumot terveznék, hivatkoztam ígéretükre. Sokáig tusakodtunk, végül a testes Vámossy tanár úr (Pacni) kompromisszumot javasolt, tehetnék az épületbe egy múzeumi műtárgyakat bemutató részt.
- Nem.
- Nézze kolléga, gondolkozzon a dolgon, és jelentkezzen holnap a tanszéki irodában.
Másnap jelentkeztem, hogy maradok az elképzelésemnél.
Egyébként addigra már rég kitalálva egy Kelet-Ázsia múzeum a Városligetbe, a föld alá.
Amit már a téli szünetben, Veszprémből hazafelé a vonaton kitaláltam egyetlen ötletvillanással; és a fejemben készen is állt. Tudtam, ritka fontos pillanat, életemben először látok egy házat egybe, látomásként; formájával, és atmoszférájával.

Jánossy tanár úr magyarázta nekünk egyszer
(talán salgótarjáni szállodája kapcsán) egy korrektúra közben,
hogy egy épület egyetlen gondolat, egyetlen gondolatból fejtődik ki.
Hogy a pincérút, a homlokzat meg a kilincs is hasonló egy végiggondolt házban.

Pestig a vonaton ötletemet néhány skiccen le is rajzoltam. Körkörös alaprajz, centrummal, minden felület mélykék, tehát a terek igen sötétek, csak a vitrinekben megvilágított tárgyak fénylenek, meg posztamensen a tér centrumába állított, messziről is látható arany Buddha-szobrocska. Az az első  rajz ilyesmi lehetett, amit mutatok. Pirossal a paravánok. A második rajz viszont eredeti; 1967. tavasza, a ráírtakkal ellentétben nyilvánvalóan munkaközi, hiszen ezen még lépcsőház, és valami betüremkedés, ami csak egy korrektúra következménye lehet. A kiállítótér körül irodák helye. Ez nem korai vagy késői fantáziarajz. Néhány éve találtam, a főiskola idejére utal a barna ceruza és az akkor nekem még fontos STOA szó is. Aminek T betűje kereszt.

Az első bemutatott tervvázlatra Szrogh tanár úr egy papírt tett maga elé, és lendülettel telefirkálta, ilyenformán:
- Dezsőke, ez is egy rend.
Megértettem.

Csak konzultációkon találkoztunk, mert egy tanári értekezleten! eldöntötték - megüzenték nekem -, a Válinak nem kell bejárnia. Merthogy most szakítottak (az ötödik éve) mellette ülő Csomay Zsófiával. Festőállványomat visszavásároltam Rex Bécitől és délelőttönként otthon újra kezdtem festeni. Délben be, ebédelni és korrektúrára. Ennek előzménye ez az elsőéves jegyzetem; C. napló:

1963. 1.                   C.00036
Életcélom már régóta a festés volt, mikor fölvettek a Főiskolára építésznek. Lelkiismeretesen és a külső követelményeknek megfelelően igyekszem dolgozni, így ez jelenleg számomra annyi idő, hogy most festésre időt keresni irrealitás. Tehát a festés utáni vágyat ruhatárba tettem, lelkiismeretesen vigyázva a ruhatári számra...

Aztán az első konzultációk közben egy ötlet. Kezdetben véletlenszerűen, majd tudatosan és egyre vidorabban párhuzamosan három építésszel konzultáltam, akik gyakran egymás ellenében, végig. Szrogh, Jánossy Gyurka és Jurcsik. A terv megsínylette, de rengeteget tanultam belőle.

Az egyik ilyen történet. A múzeumbejárat a parkból induló lejtő, ami a föld alá érve hosszú, sötét, eseménytelen folyosóvá válik, hogy legyen idő a léleknek áthangolódni a szakrálisra. A végén hívogató világító üvegkapu. A lejtösvény indulásánál egy indiai sztúpa - kőkapu. A parkban sétálva a fák között, szinte csak ennyi látszik: füves dombocska, tetején üvegkristály - prizma, a felülvilágítás. De erre jött a Jurcsik-ellenvélemény, hogy az legyen több elem, egy torony nem torony. És az eléje tett Egzisztencializmus kötetem belső hátlapjára föl is skiccelte távlati képét, mutatom:

Mindezt persze vigyorogva azonnal visszamondtam a korábbi változat gazdájának, Szroghnak. Történt ezután, három tanárunk a tíz diplomázót saját kocsikkal elfuvarozta a Pilisbe valami gyönyörűt megmutatni. Ámultunk, erdő közepén pici román templom, vaskos toronnyal. Szrogh tanár úr mellémlép, és odasúgja:
- Dezsőke, egy torony nem torony?
- Tessék ezt megmondani Jurcsit tanár úrnak!
- Nem merem!
És összemosolyogtunk.

Később egyszer vitatkozott velem, mert valahol sok A-A-A ritmust halmoztam: Dezsőke, a These Boots Are Made For Walking (akkor vadonat sláger)-ben a csizmakopogás négy, nem tíz.
Megértettem.
Ötödévesen egyszer a zugligeti Szép Ilonka-vendéglőben ebédelt a szomszéd asztalnál, elétettem egy udvariasan-dühös búcsúzó szerelmes-levelemet,
(egy friss ismeretség volt) korrigáltatni.
Elolvasta:
- Dezsőke, még hány tele lesz?
- Nem értem, tanár úr.
- Mert nekem talán hét-nyolc.
Megértettem.

(Nem ide tartozik, de hát valahogy mégis, egy évvel korábban: Búcsúzás Zsófiától.)

Statika konzultánsunk Szalay tanár úr volt. Ez egy elsőéves történet:
Valami hosszú egyenletet írt a táblára, mikor fölnevettem. Hátrafordult:
- Min nevet, Váli?
- Tetszik! (mármint ami a táblán van)
Letette a krétát.
- Igen, a legszebb öröm a szellemi. Nem marad utána csömör...
Talán akkor szeretett meg.

Elsőévesként januárban hegyről jövet bakancsban, síléccel mentem statikából kollokválni. A lécet a sarokba támasztottam. A tanár úr visszajelzett, hogy mindez rendben van. Már alkonyodott. A vizsga délután kettőtől volt meghirdetve. Az évfolyam többi tagja reggel kilenctől, önként, ünnepi feketében, a padokban, mindenki első akart volna lenni, féltek Szalay gyomorbajától.
Aztán sorra kerültem. És nem tudtam megoldani a kapott feladatot.
Nem írt be jegyet.
- Váli, jöjjön be februárban félév kezdetkor az első órára a másodévesekhez.
Ott aztán az óra elején kiállított a táblához, és adott valami nagyobb feladatot. Megcsináltam, sokat kellett írni krétával. Akkor odafordult a másodévesekhez.
- Most ezt másolják le, ez a mai tananyag. Nekem beírt egy ötöst.

Diplomához tájékozódni megnéztem az Iparművészeti Múzeum raktárát is. Fiókokban rengeteg fésűk, tálkák, tégelyek.
Becsengettem az akkor épp ellenség Kína nagykövetségére, brahiból. Zárt kapu, sehol rendőr, sehol egy lélek. Csengettem. Nagy sokára kinézett egy kis Mao-öltönyös figura, tört magyarsággal, hogy mit akarok. Leültetett a hatalmas, kivilágítatlan üres előcsarnokba és otthagyott; sokáig várakoztam. Majd visszatért egy képes kínai falinaptárral. Megköszöntem.

A műszaki rajzokkal néhány nappal előbb lettem kész a szükségesnél. A többiek akkor kezdtek el kollektíve éjszakázni, bent, a tantermünkben. Teafőző, tekercses magnó, dívány. A portás utasítást kapott, hogy mindez tanszéki engedéllyel.

A diplomadolgozatot a munka végén, az akkor már szokott módszeremmel írtam meg. Feljegyzéseimet szétollóztam csíkokra, gondolatonként. És az ágyon kiterítve addig rendezgettem, míg kirajzolódott a téma szerkezete, az egységek. Az aztán mintegy kidobta a kifelejtett hiányzó részeket, mint a Mengyelejev-rendszer. Akkor az egészet fölragasztottam egy hosszú-hosszú papírcsíkra a biztonság kedvéért.

Munkámra négyest kaptam, ez fájt. Három kiemelt hallgató kapott nagyvolumenű feladatot, őket egy nemzetközi pályázaton indították. Arisztokratikusan el is vonultak tőlünk az utolsó félévre egy külön szobába, ott is laktak aztán. Csak ők kaptak ötöst. Engem Jánossy így vigasztalt, tavaly ugyanezért eggyel jobb jegy járt volna. Évtizedek után is több helyről hallottam, hogy számon tartott, elit évfolyam voltunk. Igaz, az első év első hónapjában kaptunk egy szekrénykiosztás feladatot, hogy csináljunk néhányat; a legkevesebbet Fencz hozta, negyvenet.


Évfolyamfotó diplománk alkalmából. Csikós Attiláról, Rex Kiss Béláról, Fencz Ákosról nincs kép.
 

†Szrogh György ép.	†Jurcsik Károly ép.	†Jánossy György ép.	†Szalay László stat.	Bánáti János	Csomay Zsófia	Detre Villő
†Domin Károly	†Gerencsér Gábor	Jahoda Maja	Lelkes László	†Reimholz Péter	Uherkovich Ágnes	Váli Dezső

Diplomám láttán Finta József meghívott a Lakótervbe, a műtermébe, éppen az ország első dolláros középületét tervezték, a Hotel Duna Intercontinentált. Indulásul a tetőemeleti királyi lakosztály 1:50-esét kellett átrajzolnom. Egy igazi építészkarrier kezdete... Azokban az években folyton a fejemet kapartam; ezért itt cérnakesztyűben rajzoltam. A rajzolólányok között elterjedt a hír, hogy fakezű vagyok, somfordáltak be az emeletről, megnézni... Akkori nagy fülhallgatóval rádiót hallgattam, nem a többieket. Néhány nap után négykor fölálltam, hogy megyek haza (festeni). Vállalt életdöntés. Attól a perctől természetesen átnéztek rajtam. Már egy éve minden nap estig dolgoztak a nagy terven.
Fél év után, mert hatórás! - 1968! - munkaidőt kialkudva át a Közért Karbantartó és Szolgáltató Vállalathoz; a tervezők szobácskáiba az olykor sáros udvarból lehetett belépni. Vizsgamunkára egy édességbolti lépcső tervét adták, amit - utóbb megsúgták, a csoportvezető nem tudott megoldani. Azt is később hallottam, fúrt is, keményen; félt, hogy a helyére tesznek. Aztán 1969. okt. 2.: szülnapomtól mindmáig szabadúszó.

Hamarosan a főiskolai raktár rendezésénél kezembe került a teljes anyagom, kb. negyven, egész íves műszaki rajz. Akkor már így gondolkodtam; csendben eltéptem az egészet.
__________________________________________

Soha nem irigyeltem egy cambridge-i, vagy oxfordi diákot.