dátum: 1992.9.      szerző: Margócsy istván      fájl:  margocs-1992.htm                   C.  2444D - 2447A

Lektori vélemény Váli Dezső naplójáról.

Naplót olvasni mindig érdekes és vonzó dolog: kíváncsiak vagyunk mások életére, mások életének fontos és fontosnak tartott eseményeire - szeretünk belelátni és belenézni, legalább egy kísérlet erejéig, abba a titkos, s valójában soha meg nem ismerhető mechanizmusba, ahogyan mások, ismerősök és ismeretlenek, fontos szereplők és nyilvánosság elé soha nem lépett egyszerű emberek élik és élik meg életüket, problémáikat, ugyanazokat a nagy és kis kérdéseket, melyekkel magunk, olvasók is nap mint nap szembesülni kényszerülünk. Egy napló, amennyiben komolyan veszi magát, amennyiben őszinte (amire persze soha külső garanciánk nem lehet), írta légyen bárki is,  hogy mi is komolyan vegyük mind íróját mint személyt, mind problémáit mint élet- és gondolati anyagot: valamilyen nem meghatározható és nem természetes másságban is magunknak kínál tükröt.

Kiváltképp így van ez művészek naplóival, mert ők eleve közvetlenebb kapcsolatban vannak a nyilvános élettel, nyilvános szerepekkel és megnyilatkozásokkal: a művésznapló, azáltal, hogy a megfogalmazás, a leképezés, az önmeghatározás mestereinek kezén születik, az általánosan érvényes élet - és erkölcsi problémákat élesebben, mert nyíltabban (és szakmaibban) veti fel - állandó vezérlő princípiumokra vonatkoztatott szemlélettel nézvén, nagyobb látószögbe fogván az élet vitelének minden apró mozzanatát, az alkotásra mint az életet megszervező céltevékenységre koncentrálván, az apró életmozzanatokat és eseményeket a nagyobb feladatnak rendelvén alá, mélyebb és árnyaltabb belátást kínál az általánosan és közösen felvetődő problémákra.

Váli Dezső naplója ezen általános meghatározásokon is messze túlmenően érdekes és megrázó olvasmány: olvasása ritka gazdag szellemi élményt nyújt. Naplója nem  a megszokott sémákat követi, nem eseménytörténetet rögzít (a történésekről, az eseményekről, arról, hogy hogyan is él, élt a mindennapok során, mi is történt vele és általa a rögzített időszakban, alig tudunk meg tényeket!): ebben a naplóban csak gondolatok, ötletek, reflexiók, kínzó és felemelő gondok fogalmazódnak meg - szerzőjének nem története, hanem szellemi útja bontakozik ki (alighanem jogosan lehetne szellemi naplónak is nevezhető). Egy mélyen érző és gondolkodó, állandó keresésben élő alkotó és szenvedő ember képe áll előttünk: elemi részecskék állandó kavargásából, tarka mozaikdarabokból rakódik össze az összkép, mely nagyságával és komolyságával szinte fenséges hatást kelt. Váli a szó szoros értelmében mindenről elmondja véleményét és benyomását - mindenről, ami életét kora ifjúságától fogva megérintette, ami lelkét és szellemét bármi módon foglalkoztatta és befolyásolta. Ez a minden határozza meg a naplót, tartalmilag és formailag egyaránt: belekerül a belső, lelki és szellemi élet sok-sok mindennapi gondja és a mindennapok szintje fölé emelkedő esztétikai, alkotói, erkölcsi és vallási töprengése; futó ötletek és mély tanulságok, bölcs meglátások és pillanatnyi reflexiók (hatalmas és csekély kérdések és élmények nyomán), általános maximák és csak aktuális, személyes érvényű aforizmák váltják egymást minden nagyobb szervező és szerkesztő elv híján, csupán az időrend önkényének, a megtörténtség, az elgondoltság hitelének alárendelve. Váli naplójának igazi szellemi izgalmát az adja, hogy bármihez nyúl, bármit hagy magára hatni, mindenben ugyanazt a rendkívül egységes szellemiséget találja meg és teremti újjá - naplójának világában, ebben a sajátosan személyes világban minden azonos súllyal kerül szóba, legyen bár a megszokott külső világban akármilyen különböző is. A naplóíró mindenbe belelátja magát, illetve csak azt hagyta benne naplójában, csak azt volt hajlandó és képes észrevenni (naplója, s így önmaga számára), amiben őt aktuálisan és mindenkor érdeklő problémák révén önmagára talált. E napló így tulajdonképpen nem is rögzíti a személyes történetet és történelmet, hanem inkább azt dokumentálja, hogyan jut el egy kereső lélek önmagához, hogyan írja körül önmagát.

Váli naplójának hatalmas érdeme a kereső attitűdök felmutatása, a keresés soha meg nem szakadó folyamatának ábrázolása. A naplóíró önmagát keresi: azzal van egész életében (illetve számunkra: naplójában) elfoglalva, hogy megtalálja azt, ami rá, kizárólag őreá jellemző és érvényes, s hogy ennek a keresett és megtalált sajátlagosságnak körvonalait megrajzolja. A sokfelé vibráló személyiség minden egyes mozzanata kétfelé irányul: kifelé és befelé - a külvilágot szemléli és éli, avégett, hogy belső világát megértse, hogy belső világát maga számára elfogadhatóvá formálja. Naplója így, mint öndokumentáció, egyszerre értelmezhető sorsrajzként és kordokumentumként - dokumentumként persze nem a tényekre, hanem a kínálkozó választási lehetőségekre nézvést. Az öndokumentálás az ő esetében nem más, mint önmaga megcsinálásnak nagy folyamata, kereséssel és magtalálással együtt, állandóan újra kezdvén a keresést, s rögzítvén a megtalálás ideiglenes, ám mégis érvényes aktusait és kegyelmi pillanatait is. Az állandó énkeresés így végtelen útként tűnik fel - s így a napló egy olyan útnak leírásaként fogható fel, melynek célja nem határoztatik meg, hiszen elvileg meg nem határozható.

Váli naplójának elsődleges tulajdonsága a komolyság: a naplóíró mindenhez, amit lát és mond, állandóan a legkomolyabban viszonyul, hiszen minden ötlete és élménye a legfontosabbal függ össze. Minden személyes itt, s mert személyes, azért nyeri fontosságát: a legcsekélyebb jelenség is összekapcsolódik az egész élet és vállalkozás nagyságával - ettől kapja e szórt szöveg a maga szépségét. E napló egyszerre szegény (képviseli a folyamatos élet nehézségeit és megoldhatatlanságait, s nem hallgatja el a kínos és szerencsétlen dolgokat sem) és fenséges (mivel mindennek megadja nagyságát, jelentését, és jelentőségét is.) Az élet mint feladat, a helytállás feladata (s ezen közben a hely keresése) vétetik itt nagyon komolyan - s a feladatnak nincs kijelölve semmiféle specialitása: a feladat az egész. Ezért tud a magánéleti, művészi, vallási viszonyulás a töredékes, mozaikszerű megfogalmazás dacára is elválaszthatatlanul összefonódni: ami magánéleti, magánerkölcsi kérdés, az egyben művészi problémát is jelent; a magánéletet és a művészetet pedig mind magába öleli s körbefogja a nagy vallási kérdés, az Istenhez való viszonynak a tisztázása (elméletileg és gyakorlati-erkölcsi téren egyaránt). A vallás központi szerepe persze nem teszi Váli naplóját sem vallásos naplóvá, sem igehirdetéssé: ő nem hirdeti, hanem éli vallásosságát, s a hit kérdése nem elkülönülten, hanem mint a legszemélyesebb életprobléma és titok fogalmazódik meg. Bármelyik területen jelenik is meg a naplóíró, minden gesztusával vállalkozásának, feladatának komolyságát és súlyát képviseli: önmagát nem eleve adott valaminek, hanem folyamatosan újrateremtendőnek, újrafogalmazandónak tekinti - s ezt az újrafogalmazást kívánja naplójával (legalább a maga számára) hirdetni is (a mások számára művészi alkotásainak újrafogalmazásait tévén nyilvánossá).

Váli naplója, mint kitetszik, nem szokványos napló: nem egyszerű élettörténet, nem önvallomás, s nem is a hagyományos művészi öndokumentáció vagy műhelytitok-leleplezés. Váli nem naplója számára, nem a nyilvánosság számára írja elő a megszokott művészimágók kerülését: nem hiú vagy hivalkodó önmutogatás folyik itt, nem szakmai titkok kifecsegése, nem egy jó festő festészetről szóló véleményének kolportálása (valószínűleg az is nagy tanulsággal olvashatja a naplót, aki nem tudja, milyen jó festő írta!), hanem egy olyan erkölcsi személyiség mutatja itt fel önarcképét, aki történetesen (de nem véletlenül, s meg nem szüntethetően) művész. Amint a napló tanúskodik: a szerző a hivatalosságnak, a beidegzettségnek, a mechanikus példakövetésnek minden gesztusát elutasítja, mind cselekedeteiben, mind vélekedéseiben - ugyanígy jár el naplójának formáját illetően is: töredékeket nyújt, de egymáshoz illő, egymást kiegészítő, egymás erősítő töredékeket.
Váli naplója oly hatalmas terjedelmű, olyannyira nagy, hogy teljes kiadása vagy befogadása alighanem lehetetlen: önmagában is szinte életműhöz hasonlítható (már persze ha a festői teljesítmény ismeretében egy ilyen vélemény nem lenne blaszfémia). Lenyűgöző hatása nagyságából és mozaikszerűségéből egyszerre adódik - egy válogatás belőle csak épp érzékeltetheti a vállalkozás különösségét (közhellyel élvén: mint csepp  a tengert). E válogatás azonban kivételesen érzékeny és beleérző kézzel készült: a teljes napló jellegének teljességét megőrizte, a különböző, nagyon eltérő típusú megnyilatkozások közül egyik típust sem preferálta a másik rovására, s nagyon erős rövidítésének dacára is olyan művet nyújt az olvasónak, mely az eredetinek tömegéről és sajátosságáról nagyszerű és izgalmas képet alkot. E rövidített változat egészében és részéleteiben is híven követi a kéziratot, s így mint önálló alkotás is megáll: feltehetően a majdani  olvasók nagyobb örömére, épülésére és belátó tanulságára.
Váli Dezső kéziratos naplója teljes terjedelmében méltó a megőrzésre, s feltétlen szükségesnek látom, hogy valamely közgyűjteményben hozzáférhető letétbe helyeztessék; mivel azonban eredeti terjedelme a kiadást nem engedi meg, legalább rövidített formában helyes, ha az olvasóközönség kezébe kerül. S mivel a jelenlegi válogatást minden szempontból kiválónak tartom, a könyv mielőbbi kiadását a legmelegebben javaslom.

Margócsy István

Zsürinek beadott rövidített változat: c-fajlok-2/c02247b-1.htm