98. levél J.-nek,
Le-Meux
VÁLINEWS
2003. MÁJUS
Május 1.
Szia, kedves J., májusban! Keresztfiú hogy van? Tudom, hosszú távú a dolog... De azon belül?
Délelőtt lomha biciklizés Hűvösvölgybe, J.-vel. Hazafelé rituális sült krumpli a McDonaldsban.
Délután képválogatás; Üres terek címmel Fehérváron lesz a Csók Galériában kiállítás, május 10-én nyílik. Képeim a Nemzeti Galériából, (A/93/10, A/93/25, A/91/48, A/92/22; a Kiscelli Múzeumból, (A/89/06, A/90/04) a saját raktárukból (A/89/01, A/89/15),
és tőlem is kértek: A/00/35, A/01/25, A/02/06, A/02/09, A/02/15, A/02/26, A/02/29.
Most üzentek csak, talán, mert anno jeleztem, hogy a honlapomról minden kiválogatható.
Május 2.
Tegnap estére olyan fáradt, ami a léleknek kancsal módon többletmunkát ad. Ismerős? Amikor az is teher, ha megkérdezik tőled, kérsz-e egy lekváros kenyeret. Hát még eldönteni. Amikor már ösztönösen mindent utálsz, ami mozog, minden szót, történést. Mindent, ami van. Amikor elképzelhetetlennek tartod, hogy másnap reggel képes leszel a biciklitartót fölszerelni a kocsi tetejére.
És ekkor -nemcsak elviselni magadat és nem csak viselkedni - de még gondolkodni is: ellentmondani magadnak. Munka.
Május 5.
Pár nap feszült pihenés Simontornyán. A város-közepi vártorony gyönyörű.
Felsőrácegresen Illyés Gyula szülőháza, illetve a helyén egy
kopjafa. Múzeuma a helyi iskolában. Falán telefonszám a látogatóknak, hívom: Mindjárt
nyitom, kicsit tessenek várni, lesül a pogácsám! Délután a kocsiban tartott
szerszámos doboz a szögeit szétválogattam a csavaroktól.
Olvasni Bernáth Aurél: Gólyáról, Helgáról, halálról. Novellafélék. Remekmű.
A PÓK
... a sok láb teste kilövellő sugárzásaként hat, az egész jelenség roppant szuggessztív. Hol ékszerre emlékeztet, hol egy konok bestiára, aki noha kövérre szívta már magát, mégis lesre áll. Ezúttal énrám. Álljunk meg alatta egy pillanatra.
Az egész jelenségben, ahogy ott fent tanyázik, van valami félelmetes. A csendje és a mozdulatlansága. Más rovar ilyen este pattog, zizeg, veri a szárnyát, vagy a lámpához ütődik. Ez meg csak ül, és van. Ha láttam volna egyszer is, ahogy besurran az ablakrésen vagy a küszöb fölött, s irányt vesz a leshelye felé. De még sohsem láttam a felvonulását. Csak jelen van. Rendszerint este tízkor ott ül már a plafon alatt dagadtan és csendben. Főleg az a nyugtalanító, hogy ott, a terepet kiszámítva helyezkedik el, mert kötélzetén függőlegesen leereszkedve épp a fejemet érheti. Micsoda ész!
Üzemvitele csendjét, ravaszságát, dagadt hasát, lábai legfinomabb precíziós műszerekre emlékeztető csodáját nem lehet megszokni. Megjelenésének váratlansága -- még ha esténként ismétlődik is --, nyugtalanító. Pók! -- szoktam mondani felkiáltójellel, ami személye méltánylását jelenti. Más rovart ilyenkor nem nevezzük nevén, hanem csak ütjük vagy elhessegetjük.
És így, ilyen gondos figyelemmel négy oldalon keresztül...
Most kicsit zűrös napok következnek. A műterembe leszállított 57 képet a tulajdonosaiknak visszaadni.
Május.6. kedd
Elfelejtettem
tegnap mondani, rajzoltam is valamennyit Simontornyán.
Hollán Sándor farvízén persze fákat.
Részlete a három jegenyés rajznak. Az egész nem fért bele a szkennerbe.
Valamikor három éve kaptam
néhány gyönyörű merített papírt.
A diófapác saját főzet.
A rajzeszközt fapálcikából faragtam hozzá.
Estére aztán beszkenneltem
az egész rajzot, két darabban: B/03/01.
Részlete jobb, mint egészben.
Május 7. szerda
Ez
a simontornyai vár belépőjegye.
Az árat tessék megnézni. Nem lacafacáztak.
Május 8. csütörtök
Hála Isten, hordják már képeimet a tulajok a műtermemből. Akkor lesz teljes biztonságban az életmű, ha szerteszét. Most még festés közben kerülgetni kell őket, búcsúzó vendégek.
A győri kiállításom video-forgatása kapcsán jöttünk össze. Biciklivel érkezett, egy CD-t akart átadni. Negyven éves lehet. Azt mondja, emberekkel dolgozik együtt, mozgalmas a munkája, most épp Burmában járt. Szereti a társaságot, a dumálást, de szüksége van a magányra is.
Az Alpokba jár ki, egyedül. Alig kétszáz kilométerre innen kedvel egy 3000 méteres hegyet. Estére el kell érni egy házat, meghúzódni. Menedékház, ahol főtt ételt is adnak, vagy csak egy nagyobb acéldoboz, ahova bevackol az ember. Két - három nap alatt szokta a csúcsot megjárni. Néha az ösvényen szembejön valaki. Már a mozgásáról fölmérni, valahogy ezt megérezni, ha az is magánykedvelő. Hogy csak egy mosolyváltás, két udvarias mondat, vagy esetleg egy igazi találkozás, vannak ilyen csodák is.
Egyedül, de előfordul, hogy baráttal, van, hogy gyerekeivel megy.
Megígérte, egyszer elvisz magával.
Két órát beszélgettünk. Meséltem neki egyetlen tátrai utamat, hetvenes évek, tanítványom vitt egy nyáron, szikla alatt bivakolás éjszakára, hálózsákban. Gyorsforralón tea. Másnap egy fennsíkon találtuk magunkat, teljes ködben. Minden támpont híján bolyongtunk, a váratlan - augusztus! - térdig érő szűz hóban. Aztán egy igen meredek hegyoldal, lefelé, jéggel borítva. Hasra feküdve rugdaltunk ki egy-egy lépcsőfokot. Tévedni nem lehetett. Halálfélelem. Késő esetére találtunk egy házat. Tizennégy óra gyaloglás után.
A hegyek, a hegyek.
A. meséli a klubban, már föl van pörögve, készül az ez évi németországi konferenciára. A téma az idén szorosan szakmája szerinti, kitüntetés-történet. Kérdem, miről beszél. Talált egy eddig földolgozatlan területet, a II. háború vége felé olasz és spanyol mintára Magyarország is alapított egy kitüntetést, kizárólag külföldiek számára. A Szent Korona Rend. Talált hozzá anyagot, például a Szálasi-kormány Külügyminisztériuma utoljára Szombathelyen székelt, sok irat megmaradt. Húsz éve keresi, most itt találta meg Ribbentrop magyar kitüntetését is. Volt annak egy szekrényre való medálja, persze. Az összeomlás után egy amerikai őrnagynő magával vitte az egészet. Azóta darabjai már megjelentek külföldi árveréseken.
Klubból hazafelé nem szirénázás, hanem veszekedett szirénázás. Sínek között rohanó Mercedes, benne fekete fejmaszkban öt fekete bevetési rendőr, géppisztoly a térdük között.
Indulnak munkába.
Én is oda tartok, csak az ellenkező irányban.
Micsoda erősek a kulturális kötöttségeink. Legalábbis az enyémek. A hátsó utcán, a bicikliúton kilenc perc a Margitsziget. Ha itt megyek a Margit körúton a sínek között, négy perc. És nem merem még egyszer így, pedig senkinek nem ártok vele.
Illetve dehogynem. A közmorált rontom.
A jezsuita mondja: Apostolkodás: másokat Istenhez vezetni. Vigyázat, a puszta szolgálat önmagunktól menekülés is lehet. Akinek imája csak szóbeli, apostolkodása is szóbeli lesz, kereskedelmi jellegű propaganda: Vegyél Coca-Colát. Aki érzelmileg is kapcsolódik Istenhez, azt meg lehet érezni. Akinek Isten jelenléte mély békét eredményez, az spontán közöl valamit Istenről, sugározza. Ez az igazi apostolkodás.
Az apostolkodás leginkább életforma. (Jálics Ferenc: Tanuljunk imádkozni.)
Kitaláltam valamit. Mostanában tudatosult, bár régóta zavar, hogy festés közben szemmagasságban az ablakokból erősebb, direkt fény is ér. A régieknél gyakran látni, hogy a műteremablak igen magasan kezdődik. Kitaláltam, most összeragasztottam két öreg lepedőt, és az oldalablak elé, a falra haránt a mennyezetről egy dróton belógattam. Már nevet is adtam neki, úgy hívják, hogy függöny.
Május 9., péntek
M. Katalin aláírással kaptam egy megható bejegyzést a kecskeméti kiállítás vendégkönyvébe (április 26-án utazott le megnézni), olyan szép volt, hogy nem is mertem ide föltenni. Viszont igen megköszöntem volt tanítványomnak, akiről kiderült, hogy az egy másik M. Katalin.
A följegyzés mintha azt sugallná, hogy ismerjük egymást.
Bocs, nagyon köszönöm a kedves sorokat. Kinek tetszik lenni?
Mégiscsak keretbe tettem még három rajzot a múlt hetiek közül. Köztünk szólva nem csúcsminőségek, de valahogy. Bizonytalan még, megtartom-e mindet. A grafikáknál vannak. (Ha nem jönne föl, lásd a GRAFIKA-alatt.)
Május 10., szombat
Befejeztem az A/03/06-ost, Igazi műterem, olaj, faroston, 80 x 80 cm.
Nem tudom megmutatni, a fényképező valahol fiamnál.
Remekmű. Vojnich tíz ujját megnyalná.
Bocsánat.
Alvásidőben, koradélután, le Fehérvárra, a kiállításunkra, vonattal. Áloműzőnek megint az Illyés tanulmány Szabó Lőricről, nagyon szeretem:
...Az aprólékos adatok, a részletes tények, a kínosan pontos beszámolók megszállottja. Ha ő a marathoni hírnök, az athéniek még ma sem tudnák, mi történt Miltiádesszel, még mindig hallgatnák, lebilincselve a pompás előadástól, hogy milyenek voltak útközben a fák, a hegyek, a felhők, a hidak, a hidak alatt a habok, a habokban a halak, tovább a halfogó hálók meg a halsütő asszonyok -- vagyis mi mindent látott személyesen ő, mi történt vele...
Maga a kiállítás dicsekvés tárgya. Üres terek címmel. Egy csodálatos kis Barcsay, korai Deim; lakótelep fölülnézetben, Szűcs Attilától több munka, Orosz Jánosnak egy nagyon szép kis korai táblája. Öt-hat nagy Szüts és Vojnich. Tőle eddig nem látott is: Chicagoi hotelszoba.. És enyém volt a fogadótér, mintha egy fővendég, bocs, tizenhat kép és egy rajz, kamara-kiállítás. Határeset, de ilyenformán az önálló kiállítások közé is betettem.
A képek között régen-régen nem látottak, múzeumokból:
(képnézésből
vissza: egér jobbgomb, a kép MELLÉ)
Örültem neki.
Este baráti segítséggel fölkerült a honlapomra a múlt havi 28 perces Duna -tv interjú. Megnézhető, vagy akár letölthető. A letölthető változat a központi szerveren van, ami érzékeli a te géped kapacitását, és ahhoz alkalmazkodva a lehető legjobb minőségben küldi a filmet. Már ki is próbáltam, mindenféle technikai gondok voltak, de: működik! (lásd a FILM-nél.)
Május 12. hétfő.
Most kaptam faxon:
A Fuji száz látképe című háromkötetes műve 1834-ben megjelent első részének előszavában írta: „Hatodik életévemtől kezdve festésre ösztönöz minden, amit látok. Ötvenéves koromig nagyszámú rajzot tettem közzé, de mindaz, amit hetvenéves koromig alkottam, említésre sem érdemes. Csak hetvenhárom éves fejjel kezdtem megérteni valamicskét a természet, a növények, fák, négylábúak, madarak, halak és rovarok lényegéből. mire nyolcvan leszek, még messzebbre jutok és kilencven éves koromban behatolok a dolgok titkaiba. Százévesen bizonyára elérkezem majd a legmagasabb mesterségbeli tudás stádiumába, és mire száztíz leszek, minden, amit alkotok, minden pont, vonás élővé válik. Aki addig él, ameddig én, megláthatja, hogy betartom a szavamat. Írtam ezeket hetvenöt éves fejjel, én az egykori Hokusai, ma a rajzok vén bolondja”
A tegnapi szentbeszédből:
Nekünk a Magiszter atya így tanította a szentmise értékét: Ha földrengés van, és összeomlik a templom, de a pap életben marad, ne a hívekkel foglalkozzon, hanem folytassa a misét.
Az a legfontosabb, amit akkor értük tehet.
Azt tanácsolták, ezt a gondolatot ne tegyem föl ide, úgyis annyi értetlenség és gyanakvás kíséri az egyházat. Csakugyan kemény beszéd. Erről az jut eszembe, hogy a fiatalok mostanában legtöbben ferencesnek jelentkeznek. Pedig ott nagyon megszigorították a noviciátust, éjjel fölkelnek imádkozni stb.
Miki dolgozatot ír, négy önarcképet kell elemezniük: Van Gogh, Dürer, Rembrandt, Schiele. Megtisztelt avval, hogy kérdőn rám nézett ez ügyben. Két dolog jutott eszembe hirtelenjében ott, az előszobában: el ne felejtsük, egy megfestett köcsög ugyanannyira önarckép. Minden kép önarckép. És hogy, ha munka közben tükörbe néz: egy modellt lát.
M. bácsi, zenerajongó, ma a zuhany alatt bevallotta, hogy otthon gyakran énekel duettet az imádott Székely Mihállyal. Cserébe elmeséltem neki, hogy harminc évesen kaptam egy altfurulyát, a kottát sem ismertem. Eljutottam a H-moll svitig, amit aztán az évek folyamán vagy százszor eljátszottam magamnak. Aztán mikor egyszer hanglemezről is meghallottam, megdöbbentem, hogy az én változatom mennyivel szebb.
Május 13.
A zuhany alatt mesélem a főorvosnak, aki még nem tudja, hogy szerencsére ellopták Bécsben a Kunsthistorischesből a Cellini-sótartót. Remélem, beolvasztják ezüstnek, nagyon ronda. Kata nekünk Finnországból hozott egy kis esztergált fatégelyt, mi azt használjuk. Egyébként is egészségtelen sózni.
Az ezredes úr közbeszól: Móricka meséli az apjának, engem lehülyézett a tanár bácsi. Kellett mondani sókat, kálisó, konyhasó, én mondtam, Bernard Shaw. Tényleg hülye vagy fiam, az sav.
Szoft affér a vízben: egy futóvendég öregúr mellett úsztam el, puha, de határozott mozdulattal eltolta a fejem (jobbra). A következő fordulónál bevártam és elnézést kértem, hogy a másik oldalról jöttek, azért volt a közelség. Kezet nyújtottam, hogy Válidezsőfestőművész. Ijedten rebegte el a magáét.
Tíz perc múltán a medence sarkában már a vízhőfokról diskuráltunk.
Május 14., szerda
Az idei első befejezett képek fotózása. Az utolsó felvételeket meg kellett ismételni, a fene egye meg, rossz a nemrég javított Pentaconsix továbbítója. Vihetem ki reklamálni Újpestre.
Ma háromkor ébredtem, egy tea, aztán kikínlódtam magamból az új képek címeit. Képcédulák megírása, fölragasztása, összes adatok gépbe.
Visszaolvasva a címeket, fölnevettem, nem kell Freud kianalizálásomhoz:
A/03/04 Párás műterem
A/03/06 Igazi műterem (mert ezt remekműnek tartom)
A/03/10 Műterem, kuckó
A/03/12 Műterem, nyugalom
A/03/13 Barátságos műterem
A/03/15 Műterem, kályha melegénél
A/03/16 Műterem reggeli fényben
A/03/20 Galambszínű műterem
A/03/20 Szigorú műterem
A/03/26 Műterem, asztalka magában
Május 15.
Katának nem tetszik, amit festek. Kifestettem vagy 20 éve a konyhát, s ma jött valaki egy nagyecsettel. Igaz, egyszer közben Mikica fölgyújtotta, tán három évesen.
Egész napos munkával a 2003-as befejezett festmények fotózva, leadminisztrálva,
és végre a végre a weben.(lásd a FESTMÉNY alatt.) Amit a minap leremekműztem, az az A/03/06-os.
Május 16.
Uszodából fogorvoshoz, kettéhasadt egy fogam. Röntgen, kiderül, a túloldalon nagyobb a baj. Ciszta egy foggyökér alatt. Telefon, protekció, azonnal a szájsebészetre, villamossal. A váróteremben Izlandgájdot olvasok. A sebész visszatelefonál fogorvosomnak, ő kihúzná az egészet. Megegyeznek. Szike, fúró, fogó, véső és kalapács, kibányászták, nem fájt. A fog fölötte megmaradt. Négy öltés. Itthon Miki lefotózza, hogy lássam, mit csináltak. Jegelni kell, Kata adott is a hűtőből valami zacskót, csak nem tudom, öt perc, vagy fél óra, és hányszor? Két napig csak folyadékot. Éjjelre magas párna. Ha kell, demalgon. Úszni nem szabad, ami baj, emelni és hajolni sem, ami röhej. De betartom. Ugyanis Kata, nem tudni miért, rajtaütésszerűen kifestette a konyhát, (nem enkezüleg), így az most teljesen kirámolva. Ő meg vasárnap egy hétre néprajzolni Finnországba.
Ki fogja rendbe tenni a konyhát, vajh. 500 tányér a földön.
Megmutatom a cérna végét. A fotó csak erős idegzetűeknek.
Május 19.
Cikk a mai Népszabadságban honvédelmünk pocsék
állapotáról.
És mellé az illusztráció:
Magyar lopakodó...
Szüts pedig átküldött egy
szakleírást,
hogy
KANYARJELZŐ MACKÓ KÉSZÍTHETŐ,
nekem ajánlva, bíztatva.
De amikor ÍGY KÉSZÜL fejezetben oda jutottam,
hogy a
mackó fejét hasítsuk fel, felsikoltottam és
A mai nap elment a képfuvarozásokkal. A kultúrszolgálat köznapjai.
Szállítás a Műcsarnokba; Békéscsaba, XXXIII. Alföldi Biennáléra, A/02/30
A városligeti Olaf Palme házba (ki fog erről tudni, ki fog oda elmenni?!),
A festészet vége? -című kiállítás, csütörtökön nyit: A/02/28,
és a Szövetségbe visszaérkezett két képem a szlovákiai Dunaszerdahelyről: A/01/19, A/02/10
Május 21. szerda
E napok előre és hátra: sok ügyintézések. Öt kép tovább. Az egyik jó lesz.
Május 22. csütörtök
Hogy mik derülnek ki. Mai szoftrémálom.
A medence szélén, a térdig érő vizben kétoldalt a falhoz támasztott festményeknek olyan sokasága, hogy alig marad átjárás a mélyvíz felé. Hosszan kínlódva igyekszem közöttük átvergődni, hogy idejében érkezzem az úszóversenyre, de lekésem a rajtot.
Délben a Népszabadságtól
hívnak, hogy
a pénteki AJÁNLÓ
rovatba kéne valami egy pesti kulturális eseményről.
-Zárt életet élek, alig ismerek valamit, talán a Hollán-kiállítás, de
az szentendrei.
-Az is jó.
-De nekem öt óra húsz sort megírni, s arra most nincs időm, bocs.
-Maga csak elmeséli telefonba, munkatársunk megírja, ezt így szoktuk.
-Ez jó, de miután a nevem ott lesz, muszáj nekem...
-Átküldjük e-mailben, és maga kijavítja.
-Így tökéletes.
Megtörtént. Tényleg csak egy óra munkám volt vele. És valahogy a
webcímem is odakerült a cikk végére, esküszöm, lehetetlen volt nem odatenni.
Benne kilenc Hollán-mű, aki mégsem jutna el Szentendrére.
Reggeli párbeszéd a klubban.
-Olvasom, Márai hogy pocskondiázza Illyést, majdnem azokkal a
szavakkal, amikkel egy kanadai magyar emigráns lap is, hogy ugyanis az
Ebéd
a kastélyban kárörvendő parasztsunyiság. És Illyés ezek után leírta, hogy
ragaszkodik hozzá, hogy ha a neve fönnmarad, és kiadnák összes műveit, ezeket a
gyalázkodó kritikákat gyűjtsék össze, és tegyék bele az előszóba. Jó ötlet,
nem?
-Nem.
-Miért?
-Az ember lefelé nem veszekszik. Bálint Endre is csinált ilyet. Egy
vitában mindig a házmesternek van igaza. Az tájékozatlansága biztonságában
üt...
-De Illyés nagy szellem, hogy lehet, hogy mégis ilyet...
-Mert neki is lába van.
Május 23. péntek
Fotózás tegnap egész nap, tíz befejezettnek remélt kép az ideiek közül
(lásd: FESTMÉNY-nél).
Az A/03/02, 08, 09, 10, 13, 14, 18, 19, 22, 23-as.
És a Hollán-kiállítást ajánló cikkecske, ami a mai Népszabadságban.
Jó kis malőr. Nézem reggel hatkor az újságot, a cikk vége ez:
Aki mégsem jut el Szentendrére, némi ízelítőként kilenc munkáját megnézheti http://www.vaali.c3.hu/ weboldalon, a váliNEWS fejezetben, az április 7 és 20-i dátumoknál.
Lejegyezte: Serfőző Melinda
És én állat, nem vettem észre, hogy a nevemet két a-val írták. Az én saram is, hiszen átnéztem a szöveget. Uszoda után rögtön fax és e-mail a szerkesztőségbe, ha lehetne, egy kiigazítást kérnék, bocs, bocs.
Lapzárta állítólag 10-kor, de kilenckor telefonon még nem értek el senkit.
És akkor egy mentőötlet. Három izgatott, reménykedő telefon, és sikerül. Épp indult kisfiával az óvodába, de kedvemért leült a kompjutere elé, és otthon, a saját lakásában megcsinálta: a vaali-val is működik a honlap. Sőt, rábeszélt, hogy ez maradjon is meg, végleg, a félregépelésekre gondolva a MICROSOFT például vagy tíz nevet jegyeztetett be.
Ernyedten dőlök hátra a karosszékben.
De azért, kedves újfiúk:
így kell, egy a-val:
www.vali...
Nem jó, ha két változat kereng a köztudatban.
Újfiúk pedig azért, mert pénteken hirtelen százöt látogatóm lett a neten, a szokott 25-30 helyett, nagyrészük nyilván vaaaaalis volt.
Május 24., szombat
A Népszabadság, úgy tűnik, tojt a
kiigazítás-kérésemre. De hát ezt kibekkeltem.
Boltját zárta a
mellettünk-szemüveges, szélesen üdvözöl: olvastuk a Hollán-cikket,
holnap megyünk Szentendrére. Igaz, hogy ez az optikus: mesterfotós, a
Képzőművész Szövetség egyik vezetője.
Nyilvánvaló, hogy néhány új képet le kéne
selejtezni, de egyelőre még nincs lelkierőm hozzá.
Igaz, testierőm se. Merthogy éjszakáztam. Amit soha még, Mikivel a nagy
indiánfilm után este váratlanul meghívtuk egymást egy orosz krémtortára, ismer
a környéken egy presszót. Ismerkedtünk, éjfélig beszéltük át nagy vonalakban
múltunkat, jelenünket. A részletek egyikünket se érdekelt. Kivéve a kompjuter
vásárlás ügyét. Kiderült, grafika munkájához és a zeneszerzéshez egyaránt
kellene, elkerülhetetlen, megértettem, beláttam. Elő fogjuk teremteni.
Május 25. vasárnap
Kedves öreg barátom! Azt mondtad az üzenetrögzítőmre, hogy
megnéztem, Hollán gyönyörű, minden mozdulata, színe, formája gyönyörű, olyan tehetséges, mint a nap, csak éppen nem jut eszébe semmi. Tehát ha létezik olyan, hogy tiszta esztétikum, gondolat nélkül, ez az. Túlértékeled.
Drága Gy., te emeletes csacsi! Mit is mondjak. Amit Déry?, hogy a l’art pour l’art nem létezik, az egy henye gondolatsor henye összefoglalása.
Lehet, hogy Hollánnak nem jutott eszébe semmi. Mi közöm hozzá. És teljesen mindegy is.
Amikor nézem, nekem minden eszembe jut.
Működik.
De mennyire működik.
(A Hollán képek megnézhetőek az április 7 és 20-i dátumoknál.)
Május 26. hétfő
Folytatom. Üzeneted másik felében velem veted össze a munkásságát. Megtisztelő. De nem jó helyről veszed a példát. Hányszor ironizáltam azon, hogy nekem mi jár munka közben a fejemben. Egy jó uborkasaláta. Vagy hogy már megint alacsony a vércsokoládé szintem. Vagy még ennyi se.
A mű (a jó) a legfontosabb dolgainkról beszél, de átugorva a tudat, a gondolkodás tartományát.
Nem tudom, helyes-e ilyen ómódian fogalmazni: a szív szól a szívhez.
A páratlan napi kabinosunk otthon paradicsomot termel. Speciális hibridfajtát, egy magért 46 forintot kell adnia. A saját termesztésű mag nem jó, mert valamelyik ősre visszaütő tulajdonságokat hordozhat. Szakmai titkait nem árulja el, a falu csodájára jár, ő a növényeket spárgára futtatja. De a paradicsom nem fut magától, hetente ő tekergeti utána. 1200 lehajlás. Alagcsövezéssel gépesítve öntöz, köbméterre kiszámítva. Az interneten lesi ki a reklámfotókból a finom szakmai trükköket. És ha jön egy jégeső, elviszi az egészet. Ez ellen védőhálót akar. Most fogja egy szakembertől megérdeklődni, milyen színű legyen, mert az se mindegy. Mondom, és ha fólia? Alatta gázálarcban kell permetezni, és sokkal többet, mintha szabadon, nagyon nehéz munka. És ha csak egy fólia tető? Azt elviszi a szél.
Délelőtt telefon a Népszabadságtól. Mégiscsak lépnek, nem most, két hét múlva. Egy helyreigazítás hosszabb lenne, mint maga a cikk, más módját találják. Majd valami a honlapomról.
Megköszöntem.
Május 27. kedd
Mikinek kell egy nagyon nagy kompjuter. Ehhez eladja egy absztrakt képemet, ami régóta az öve. Tegnap szereztem vevőt is hozzá, sikerült. Meglesz a gép. Figyeltem az arcát, látom-e egy percre igazán boldognak.
Május 29. csütörtök
A csodákhoz edzve vagyunk kompjuter ügyben. De azért mégis.
Anyácskám ősrégi monitora kipukkadt, csak egy fénycsík középtájon, azonnal egy újat, mi lesz az esténkénti pasziánsszal. Bicskával levágtam a kábelcsatlakozóját, vittem a Gellért térre, egy ilyet kérek, csak színesben. Fogorvoshoz, varratkivétel, időre, sietnem kellett. Otthon csomagolom ki az újat a papírdobozból, bedugom a 220-ba, mire megjelenik egy felirat (színesben), és szelíden figyelmeztet, hogy a kompjuterre még elfelejtettem őt fölcsatlakoztatni.
A másik.
A társbérlők sorsa, avagy a közös ló. Miki folyton mindenféléket kipróbál a PC-men (életkori sajátosság), s az ezért elkezdett szép lassan befékezni. Szólok a rendszergazdának, újra kéne telepíteni a gépet, nagyon lelassult, akadozik. No már most ez több napi, és elég keserves munka, a programok és a perifériák újbóli összecsiszolása. Azt mondja a fiú, ó, az új windows már ezt is tudja, és mutatja. A képernyőn megjelenik egy naptár: a gép megkérdi, milyen dátumú állapotra kíván engem visszaállítani: 2001. szeptember 25.-re? 2002. március 16.-ra?
A harmadik. A fiú Mikit figyelmezteti, érdemes minden adatot rendszeresen Cd-re menteni. A winchesteren nincsenek teljes biztonságban. A leolvasó fej egy? négy? nanométer távolságban van a lemeztől, ami száz kilométeres sebességgel forog. Ha netán megkarcolja.
Nézem az idegen szavak szótárát: nano- előtagként az alap mértékegység ezermilliomod része.
Azért ez őrület.
Ezt
Szüts küldte:
(Jézus kicserélte az életedet.
Kívánod menteni ezt a változást?
vagy:
Jézus megújította életedet!
Elfogadod?)
Délelőtt fotózás, először a digitális kamerával, ide
szánva.
Legjobban ezt a 2000-ben kezdettet szeretem:
A/00/19 Fehér műtermek III., egyszer rég meg is vették, de aztán fuccsba ment a bolt.
Most jócskán megjavult.
(képnézésből
vissza: egér jobbgomb, a kép MELLÉ)
És az újak:
A/03/07 Műterem betegség után (ezt kidobtam azóta 2004. 05.)
A/03/11 Érdekes műterem(kidobtam azóta)
A/03/24 Műterem, fények a padlón
A/03/21 Kamera előtt
született műterem,
ez
utóbbit itt is megmutatom, kicsiben:
Május 30., péntek
Azt mondja Illyés Gyula Szabó Lőrinc fiatalkori világellenes
vagdalkozásáról, hogy csak az tud ilyen nagyon csalódni, aki nagyon hitt. Most
találtam ehhez verset, a Tücsökzenében, ahogy hatéves
kori rettenetes csalódását leírja. (Figyelmébe ajánlható egy kisfiú
gondolkodásáról minden szülőnek.)
45
A BEFAGYOTT IPOLYON:
Korcsolyáztam. Előbb fakorcsolyán,
aztán igazin. Még csak tétován
mozogtam a befagyott Ipolyon,
s féltem a forgóktól: sok helyt bizony
vékony volt a jég
...
46.
HALÁL TORKA
Hangok a jégen. „Szörnyű! Beszakadt
a Katlan-Gödör!” És: „Kürtös patak”,
hallottam, s „Halál torka!” „Plédeket!”
kiabálták. „Négy fiú ott veszett”
sírta valaki. „Csak egy” tudta más;
- és máris indult tíz-húsz korcsolyás
férfi csáklyákkal, föl az Ipolyon.
Utánuk én, kacsázó izgalom,
bukdácsolva, a gyors nagyok megett
hatéves sereghajtó. Őrület
vette eszemet. Hogy? Katlan-Gödör?
Pokol csattant-borzongott benne föl,
úgy kongott a hang a szó közepén.
A szél szemembe fújt. Fáztam. De a rém
hajtott, húzott. Ijesztett a a magány
a kanyarban. A felső híd után
már sehol senki. Vissza? Hol vagyok?
A látomás előrét kongatott!
47.
A SZÉP BORZADÁLY
...nem fűtött erő
soha még íly vad. Az esteledő
táj rám szürkült. Hol a Kürtös patak?
Az Ipoly jól mutatta az utat,
hátra, előre. Otthon anyuka
hogy sirat már! De a Kürt meg az a
Katlan, a titok, a szép borzadály
közeledett, az örvény, a Halál,
melynek torka van - van neki, biztosan,
hiszen mondták! Összeszedtem magam,
s tovább vergődtem. Sokszor lépni is
alig lehetet, félúton a friss
hó úgy befujta az egész folyót...
akkor a ködből gyors árnyak, hahók -
s elzúgott mellettem - nagy pillanat -
de visszafelé - a mentőcsapat.
48., 49
Itt elmeséli, hogy nem adja föl, félve, vacogva tovább botorkál, hogy azt a Halál torkát megismerje:
hirtelen jobbra fordult az Ipoly,
s én megérkeztem... És mit kaptam? Oly
üres minden: se vadász, se pokol!...
Kaptam tudást, amely semmit sem ért,
valóságot kínokért s álmokért,
Május 31., szombat.
Nem tudom megállni, megmutatom az A/00/19, Fehér
műtermek III. korábbi állapotát is.
Miki megtanított, némi gyakorlatozás után sikerült
magnóról PC-re átvenni, majd CD-re írni az 1979-es ötven perces
Pilinszky-interjút. Rengeteget hallgattam az utóbbi húsz évben, még mindig nem
értem minden gondolatát. Lenyűgözően tömör. A zenéről, a depresszióról,
Tolsztojról, a barátságról beszél.
Bárkinek szívesen... öt perc munka.
És vége a májusnak, a neten 895 látogatóm volt.