VÁLINEWS; 195. levél J.-nek, Le Meux-be / 2011. június

--- 2011. június 1., szerda ---

Tegnap a megnyitón megbeszéltem Bekével - a Művészettudományi Intézet igazgatója -, OK., a héten várnak. Betenném ugyanis az opuszjegyzékbe náluk lévő fotóimat:

1976. 5.               C.00541
MTA MŰVÉSZETTÖRTÉNETI KUTATÓCSOPORT

Budapest

Felajánlom munkatársuk által már kiválasztott 101 db. magyarországi zsidó temető és zsinagóga fotóm másolatát Kutatóintézetük számára 40 Ft/db árban, 18 x 24 cm méretben.
Váli Dezső

Átvették, kifizették. 76.6.

És ez még érdekes is lesz. 35 év után látom újra őket. 76-ig bezárólag alig néhány temetőfotót őriztem meg, nálam nem szerepelnek, nem léteznek.
De evvel most találtam mást is. Mi minden volt. Ez végleg elpárolgott, semmi nyoma, nem is emlékszem, nyilván ki is dobtam a fotókat:

1975. FIATAL MŰVÉSZEK KLUBJA, Bp. VI. Andrássy út 112.
ÖNÁLLÓ FOTÓKIÁLLÍTÁS

--- 2011. június 2., csütörtök ---

Kedves Klári, ha kedve és ideje, egy őrült feladat, vagyis kérés, gondolom, sok-sok  telefon:

1972-ben festettem 10 fatáblára egy öt és fél méteres pannót, A Képtár kapuja - /72/14, ami 1982-ben ajándékoztam egy Miskolci ált. iskolának.
A feladat: meg szeretném tudni az iskola címét, telefonszámát, végső soron azt, megvan-e a kép náluk.
(Címtáramban erről lévő adatok érthetetlen módon teljesen tévesek.)


Amit ma tudok:

1./ az iskola kétemeletes, 1960-után épülhetett. Négy oldala egy hatalmas, háromszintes, üveggel fedett belső aulát fog közre. Az aulában egymással szemben két nyitott lépcső, egyik pofafalára került a pannó. A ház belül körbegangos, mint a börtönök, onnét nyílnak a tantermek. Ez nálam az FESTMÉNY / DÁTUM SZERINT / MURÁLIS (legalul) / A/72/14a helyszíni fotón némileg látszik is. Onnét le is tölthető, kiprintelhető.
Én most telefonnal a miskolci polgármesteri hivatal oktatási osztálya egyik munkatársáig jutottam el, itt megállt a dolog, ő nem tudták az épületet beazonosítani. (Szerintük biztos nem a 3.sz iskola, és nem Széchényi út 52.)
Fölteszem a netre is, hátha egy miskolci tanfelügyelő is olvas :-)))
köszönöm:
d


A Török utcai járda
mintáit
lassan személy szerint (futás közben) felismerem.
Ez a mai: Járda - F/2011/155


Budai Polgár
havilap: lakbérem 50-ről 65 ezerre emelkedik. Nyugdíjam 57 ezer.
69 vagyok.

--- 2011. június 4., szombat ---

Tüzérségi előkészítés. Miskolc körbelőve. Szerencsére az iskoláknak már honlapjuk is van. És ünnepélyeiket mind az aulában tartják. A kérdéses nagy fal előtt.

Herman Ottó iskola
Munkácsy-iskola
Pattantyús-iskola
Pattantyús másik oldal
Széchenyi-iskola
Széchényi másik oldal
Kazinczy-iskola 
Kazinczy másik oldal
és ilyenek a belső tereik

A Művtört Tud. Intézetben hamarosan fotózni fogom a 101 temetőfotómat, ami 1976-ban került hozzájuk. Ehhez egy hordozható szerkezetet kellett építeni. A földön fekvő csíkozott farostlemezre kerül a fotó. A berendezést vizszintezővel ellenőrzöm.
Több variációt végigpróbáltam, a szkennerem baromi lassú, stb.
Kétnapi munka volt.

Mert amíg rájöttem, hogy célszerűbb függőlegesen lefelé fotózni, eltelt egy idő. Addig egy pontosabb célkeresztet csináltam, bár leginkább a magam multságára, az előző is jó volt. De hogy hordozható legyen, egy új számára először dobozvadászat a szombati hajléktalanpiacon, majd rátalálás és kunyorálás egy közértben, avval hogy különleges ajándéknak kell. Mire kiürítették belőle a 30 csokit.

Ha a szerszám jó helyre igazítva, a keresőből nézve eltűnnek a rajta lévő csíkok. Photoshoppal egy trapézra sikeredett kép kijavítható, de százegyszer?! (Az eszköz jobb, mint amit valaha az Agfa csinált.)

Figyelem, hazánkfiai és lányai. Tessék ezt a saját gépre kicopyzni (CTRL+C, bemásolni: CTRL+V), vagy ide kell alkalmanként visszalátogatni. A Széchényi Könyvtárban már 179 hangoskönyv van. (Strindberg kilenc önéletrajzi kötetéből csak az utolsó, az Egyedül, tehát az ötletet tényleg tőlem vehették.) (A második oldalon rendre: Tót Árpád, Tóth Béla, Váli Dezső, Vergilius, Verne.)

http://mek.oszk.hu/keresesek/keresesf.phtml?formatum=MP3

Június négy. Első és egyetlen igazi barátnőm születésnapja. Telefon. Hetvenegy éves.

--- 2011. június 5., vasárnap ---

Tegnap Katával végig a Farkastorokban. (A Normafától kb. a Németvölgyi úti temetőig, jó óra.) Ezer kilométerre a fővárostól, tessék kipróbálni. Teljes csönd, csak a madarak. Fénypöttyök a füvön a sűrű lombok alatt. És egy felszegezett pléhKrisztus, amit nem fognak ellopni. De szerettem volna ezt én kitaláni. Fönt csak egy hullámvonal. Gyönyörű. Hibátlan.

Tegnap, amikor a 28-ra visszakeresztelt 28-as busszal a Széchényi hegyre. Látom, a Postapalota oldalában egy hajléktalan vagy húsz kötetet árul az ötven év előtti sárgafedelű Olcsó Könyvtárból. Majdnem leszálltam, Kata még bíztatott is. Miért e nagy vonzalom. Regényt alig olvasok, pláne újat; amúgy is, most éppen öt könyv kikészítve. Új könyv?, nem vonz, nem érdekel. És mégis. Az eszenciális, tiszta, végülis reménytelen szerelem, így, könyvtártalanul. A könyv. Az emberiség tán legnagyobb találmánya. Nálam ez esetben a nosztalgia is. 1953, 54, a Múzeum körúti könyvesbolt, antikvárium. Iskolából hazafelé. A sárga könyvek darabja három-, illetve négy forintba került. Nagyszerűen válogatott magyar- és világirodalom. Bates, Jacaranda fa, Jack London, Ádám előtt, Beszélő kutya. Ezeket biztos ezekből olvastam.

A mai gyorsúszás. A karmunka valahogy doktríner jellegűre sikeredett. Tán a fáradtság. Nagyon is szabályos, elnyújtott és személytelen.

Azt mondja nyugdíjas barátnője: Ahogy öregszem, egyre kevésbé szeretem a testemet. Szerintem ez csak az önszeretet egy sajátos formája. Magyarázzam? Szeretem-e a 16-os villáskulcsot? Úri kedvemben akár igen. De leginkább csak használom.

Június négy. Valahai első és egyetlen igazi barátnőm születésnapja. Telefon. Hetvenegy éves. Sószátyárság egyperces novellákat írni. Irány a Margitsziget. Veszem a bukósisakot. Erről eszembe jut; Szombathely, iskolai kirándulás, 1959. A járda mellett félreállítva egy szürke Ikarusz busz. Homloklemezén fejmagasságban félgömb horpadás. Mondták, meghalt az az ember.
Már hazafelé a szigetről. Itthon látom, fél karomon lejött a plezúr. Hja, ott szűk volt a járda a hídon. Elandalodva nézem.

--- 2011. június 6., hétfő ---

05:45 Ezt minden héten le kellene írni, és el kellene olvasni. Ezt is kitenni az íróasztal fölé. Áprilisi bejegyzésem, Paolai Szent Ferenc (1416-1507) leveléből:

Úgy bocsássatok meg kölcsönösen egymásnak, hogy később a sérelmet föl ne rójátok. A sérelem, erre való visszaemlékezés ugyanis: jogtalanság, a harag továbbszövése, a bűn megőrzése, az igazságosság ellensége, rozsdás nyíl, a lélek mérge, az erények elvesztegetése, az elme férge, az ima megzavarása, az Istenhez intézett kéréstek erejének megsemmisítése, a szeretet elárulása, lélekbe szúrt tövis, soha el nem alvó gonoszság, soha el nem fogyó bűn és mindennapi halál.

A slágerek ezt is tudják - csak a szépre emlékezem -

08:43 És megvan az utoljára 30 éve (Műcsarnokban) látott miskolci pannó. Részleteket még nem tudok. A következő lépés lesz: kinek kell.

10:39. A képről még semmi további. De annyit már tudok, eredeti helyére - ma a Miskoloc Megyei Jogú Város Ökológia Intézet Fenntartható Fejlődésért Alapítvány székhelye - nem javasolják visszatenni, ott három tudós látná. (Ha fölfelé néz a lépcsőn.)
És már megvan a csatorna, hogy a Város hivatalosan mi módon fog rá vigyázni, bárhol is van. A Képtár kapuja - A/72/14. Nem baromi jó, de rendes. Nem szükséges fölfűrészelni; negyven év távlatából: vállalom. Ahogy a vendégek a hajdani Képtár lépcsőfordulóhoz értek-, beléphettek ezen a szűk sárga kapun.

12:25 A ma továbbfestett: A/11/24. Fenséges - szikláshegység - távolinak képzeltem el. A kép erősebb volt, Piri-csacsit-símogat-jellegű.

13:30

Kedves István, telefon egyeztettem:
A pannó "A Képtár kapuja - A/72/14", 1972, 518x314 cm, plextol, 10 db. hátul keretelt farostlemezen - megvan.
Helye: Kazinczy F. Ált. Iskola, Miskolc, Középszer utca 4. tel.: 46/561-234 - 235  www.kazisuli.hu
Beszéltem dr. Karaffa Ferencné igazgatóhelyettessel. ( telefonszám ) A kép az évek során a szemközti (ugyanolyan) falra került, ha rendezvény van, le szokták takarni. Állapota szerinte hibátlan, és a gyerekek által nem veszélyeztetett (a földig ér). Szeretik, örülnének, ha maradna. Ebbe beleegyeztem. Ha netán jövő ősszel műcsarnoki visszatekintő kiállításom, kölcsönkérem. (egyszerű: 10 vagy 20 rejtett kampón lóg.) Ha arra járnék, nyáron is meg tudják mutatni.

István, ha lehetne, amiről beszéltünk, a képet valami módon a Miskolci Képtár, vagy a Város felügyelete alá vonni, vagy, ha gondoljátok, a tulajdonjog átadásával, és akkor tartós letét formájában maradhatna a helyén.
Köszönöm, szívélyesen üdvözöl:
d.

18:17 Gondolom, ez az utolsó mondat a történetben: Bán Andris, a Miskolci Galéria igazgatója jelezte, hogy minden hivatali, iskolai műtárgy a Város tulajdona, és az ő felügyeletük alá tartozik. Leltár, három évenként szemle. A műtárgyadatokat most átküldöm neki. Akkor ez rendbetéve. A sajószentpéteri freskó-szekkóm ügye is elindult.


21:03 Ez érdekes.
És szakszerű. Ahogy Szép Ernő (1884-1953) megtalálja magának a végtelent (A jázminok illata). Ezt nekem Louis Armstrong trombitahangja tanítgatta, meg Magyar László (1818-1864) afrikai útjai, egyebek között.

Egy pillanatban itt a folyó felett azt a végtelenséget érzem, amelyre mindig vágyom mindenben. A végtelenség sejtelmével indulok el sétálni a fasorba, melynek a végét nem látom. Ezért szeretem az eget is nézni... a csillagok... a tenger... vagy ha a sínpárt nézem, amely a messzeségben összeszalad... azért szeretem a csöndet is, a sötétséget, az eső hullását is, mert ezek mind a végtelenség cselédei, ezért tartom talán néha a zsebórámat a fülemhez, és hallgatom elfedkezve sokáig a ketyegését, ezért meresztem sokszor a szememet a falikárpit egyforma virágain, ezért könyöklök neki a sűrűn kockázott szürke szövetnek, amelyet a szabónál elébem bontanak, mert mindezek a végtelenség illúziójával kínálják lelkemet. Beléütök egy ujjal a zongorába, hallom a csengve múló hangokat, és egy pillanatig azt hiszem, hogy örökké fog tartani -

--- 2011. június 7., kedd ---

06:11 Szent Bonifác püspök és vértanú (673-754 júni. 5.) milyen egyszerű mondata (levelezéséből): Bízzunk abban, aki ránk rakta a terhet.

09:24 A mai Népszabadság: A Kheops piramisban 20x20 cm keresztmetszetű titkos aknák, 1993, beleküldtek egy robotot, ami 63 métert haladt. 2002-ben újra, ez már élő adásban. A masina átfúrta a záró kőtömböt és továbbhaladt egy másodikig. Most új robot indult, 4500 év után először látta ember a falra festett vörös hielogrifákat. Ezt a robotot egy apró "bogár"-robottal látták el, amely képes egy 19 mm átmérőjű lukon átbújni, fúróként szolgálni, ultrahangos berendezéssel végigtapogatni a falakat, és a vissszaverődő hangokból megállapítani a kő vastagságát.
Klassz.

18:03 Ma - kérésemre - megérkezett három, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által készített fotó Sajószentpéterről, a freskó-szekkómról. Apokalipszis 20/7-10 a felirata, akkor még az opuszszámot nem írtam hozzá; - A/72/15. '72 nyarán festettem Demeter István, az ottani bohókás, másodállásban festőművészkedő drága öreg papösmerősöm meghívására. A miskolci pannónapokból tértem meg ide maradék porfestékemmel. Én ezt a munkát azóta nem láttam. Botrányos, vagy legalábbis borzasztó, mennyire nem vettem figyelembe a környező világot, színvilágot. Ha legalább a szűzmárikék helyett valami semleges szürke. És a betűk milyen rondák. Pedig levédték a templomot, ahogy hallom, ezt már nem fogják lemeszelni. Az Apokalipszis 20. fejezet e része különben a Sátán világvégi leláncolás utáni visszatéréséről szól, s végső bukásáról. Az apostol hegytetőn, látomásban éli át ezt a pokolközeli rettenetet, így képzeltem, és rajzoltam meg. Hegytetőnek adódott ugyanis az oszlopot fönt záró rézsüs elem. A/72/15/a  A/72/15/b  A/72/15/c

Egy barátom szerint alkalmas lettem volna murális feladatokra, ha megbíznak. Nagyméretű képeimre utalt.  Nagy keresztút - A/71/10A/71/11A/71/23,  A/71/25. A/71/34,  Kondor Béla emlékére - A/72/30. De akkoriban még nagyon posztbelsőépítésznek számítottam, kívül is estem mindenféle kollegiális körön. És a fene tudja. A fene tudja, érdemes lett-e volna ilyesmire egy-egy éveket rászánni. A Fiatal Művészek Stúdióban voltak élesben murális pályázatok, az egyiken kaptam is valami díjat, nagylátószögű objektívet vettem belőle. A fiú, aki megnyerte, meg is csinálta. Mozaik egy vidéki iskola falára. A fele pénz a kivitelezőé, azt nem adta oda egy kivitelezőnek, érthető. De így egy év volt, egy hosszú év.



 

19:32 A Művészettörténettudományi Intézetben, úgy látszik, nem találják azt a 101 db. 1976-os zsidótemető fotómat, mert még nem hívtak vissza. Háromféle hordozható berendezést készítettem elő digitalizálásukra, a legjobb már egy hátizsákban, becsomagolva. Reméltem, hogy ma délben el tudom intézni, itt vannak fölöttem, a Várban. Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk.

20:05. Gábor átküldött egy most megjelent Tóth Krisztina-verset. Feszes. Köszönöm. Tegnap egy passzust Rakovszky Zsuzsa új regényéből, ami unalmasságában lehet, hogy nyelvi bravúr, hát, nem tudom. A regényműfaj amúgy se megy nekem.

FELEJTŐ
Kering a Föld, álmában nem érti meg a végtelent.
Forog kéken, üres tájfunokat teremt.
Alszik, benti szeme a régi magmába lát át,
szivacsos belsejébe huzatot suttognak a bányák.
Lebeg a felejtő Föld a tőzeges féltekékkel,
erdőtüzeket próbál gyújtani minden éjjel.
A Hold felől jól látszik, hogy felejt,
nagy, fénylő tárgyakat a világűrbe ejt.
Lüktet rajta az Egyenlítő homlokpántja,
lombok közt verejtéksíkos autópálya.
Jobb és bal félteke illesztgeti össze a múltat:
újramondja a lucskos háborúkat.
Ügyet se vet a behallatszó jelenre,
gömbhéjában villámok futnak egyre,
gomolyfelhőt, migrénes port terelnek,
pulzál a víz és a piramissejtek,
az üres autópályák zümmögő axonok,
alszik, vakon felejt, völgyeket vigyorog,
szemei árapállyal pislogó tengerek,
szakad a nyálfonál, a völgyhíd megremeg
és a hajnali ködben a mélybe száll a busz,
jeleket küld tovább a topáz talamusz,
alszik a Föld, felejt, alszik, felejt keringve,
émelygő, lassú álma emberrel telehintve,
skizofrén, kérges arc, bolyongó látomás,
halott vizek színén lebegve úszó záptojás.

21:09, egy mail.

2011.6.7.                            html-2011/katolikus-egyetemnek.htm                 C.10944

Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Hittudományi Kar
Bp. Veres Pálné u. 24.
Ft.Dr. Kuminetz Géza

Tisztelt Dékán úr, ismeretlenül.

Festő vagyok. 2003-ban készítettem egy Keresztutat, két világháború közötti pesti koldusfotókból. A stációk fölött bűnbánati szövegek, figyelmeztetésképpen kisfiam gyerekírásával. A 14 keretezett grafikát (33 x 24 cm) szívesen ajándékoznám az Egyetemnek. Leginkább műveltebb értelmiségi fiatalok elé való. Nyugodtan vissza is lehet utasítani, mások is megtették már. Megnézhető: deske.hu / GRAFIKA / DÁTUM SZERINT / 2003 --- Hittanlecke...
Szívesen elviszem megmutatni az eredetit is.
Szívélyes üdvözlettel:

Váli Dezső

 

Megint elszakadt a tarisznyám. Előbújt helyéből a merevítő kötőtű vége. Szerencse, hogy azt anno visszahajlítottam. Most a hurkon át - szégyenszemre - anyáscsavar rögzítés. De működik.

 

--- 2011. június 8., szerda ---

13:27 Kipróbáltam egy ilyen mókát, nekem most tetsz.
Méla műterem - A/11/13
saját kerettel.

Ráadásul egyet rögtön csináltattam sarokdísz nélkül,
az csak 30 ezer volt - hátha az a jó.

Kedves Dezső! Volt az iskolában J. (unokatesóm), megtalálta a pannót. Takarítónénivel és karbantartóval beszélt a letakart kép előtt. Nem lószőr, de hasonló anyagú takaróval védve. Állítólag ünnepeken veszik le róla, csak hétköznap védik a sürgőforgó elsős gyerkőcöktől. Szóval látható is. Karcolásról, hibáról nem tud se a takarítónéni, se a karbantartó. Vigyáznak rá. Jövő hétfőn leveszik a takarót, J. ígérte, elmegy, és készít fotót. Ennyi az infó. Ha megjön a kép, küldöm! Üdv, I.

 

Deske, a Méla műtermet szeretem, a keretet is... külön, külön. A kép feszes, jól komponált, ....néztem együtt, percekig... elvitte a szemem... Mit nézzek? A keret szineit? Melyek amúgy! szépek... De együtt? Húslevesben máglyarakás? Ha a szószátyárság bűnbeszéd - ami igaz -, itt a felesleges formák, szinek a lényegről vonják el a figyelmet..., akinek az egész élete a lényegről, a lét kereteinek és tartalmának őszinteségéről szól, mit keresenek a faragott levélkék a keretben? Bocsánat, L.

De hátha így kapósabb a menyecske... :-))

--- 2011. június 9., csütörtök ---

Az engedelmesség utánzata az az állapot, amikor az önfeláldozás alkalmait hajszolod; a buzgóság nem azonos a szellemi ítélőképességgel. /Oswald Chambers, 1874-1917, skóciai protestáns prédikátor/



Lám, az ízlésnek az ő különbözőségei. A levélkék talán tényleg sokak, de a keret színei és egésze - szigorúan nekem! - élőbbé, hangsúlyossá teszik a képet. É..


20:08 Hát ez is megvan,
a munka egyik fele. Reggel váratlan behívó a Művészettörténeti Kutató Intézetből, hogy fogadnak, megtalálták Fotótárukban azt a 101 (végül 82, miért?) zsidótemető fotómat, ami 1976-ban került hozzájuk. Kézbe kaptam, hát, hát. Kisfilmes gép, ettől még lehetnének jobb rajzolatúak. Hátukon a falunév, és a 36 év előtti rendszerű opuszszámom. Elsőnek ezeket írtam át. Aztán a Fuji-Nikon géppel végigfotóztam őket. Napokig készültem e feladatra.

Itthon először a gépbe a képek adatai.

sor törlés --
opusz P1/75/44
cím Bodrogkeresztúr - P1/75/44
tulaj Művészettörténeti Kutató Intézet / MTA
tulaj ID. 876
tulaj netre Művészettörténeti Kutató Intézet / MTA
technika zselatinos ezüst papírkép
szereplésszámok --
méret 18x24 cm.
készítés helye Bodrogkeresztúr
készítés éve 1975
készítés dátum 1975. 04.
fejezet 11. zsidó temető
alfejezet --
repró méret 4,5 Mb.jpg
fájlnév f7544.jpg
megjegyzés korábbi száma: 75/30/31
szerző Váli Dezső
társszerző --
válogatott 0
OAI 1
pótadat-1 --
pótadat-2 papírképek (P/..) adatai: lásd opuszjegyzék


P1, mert első példány papírkép. A net világában nincs kecmec. Két helyen - móka folytán - tényleg lett fotós társszerző. És ennek a kettőnek ugyanakkora oszlop kell.

A beírást megúsztam 3 óra alatt. Ennek komoly előzménye van. Tán hat éve történt. Az informatikus fiú az adatbázist szép szabályosra megcsinálta, képenként egy kitöltendő panel. Óvatosságból csak egy mű, bár kértem rá, de a sorozatos adatbevitel életveszélyes lenne; mellényúlásból egyszerre rengeteg adat megsemmisülhet. Egy idő után viszont föllázadtam, a sokezer adat, nem bírom egyesével. És újra kértem, amit eddig megtagadott: Ha maga nem tudja megcsinálni exceltáblázat jellegűre, akkor kérem, keressen ehhez valakit. Egymilliót ajánlok föl erre a munkára. Mire ő: Ja, ha ez ennyire fontos magának, megcsinálom én, ingyen, persze. És megcsinálta. (Excel-ismerőknek: most sem lehet egyszerre több mezőt kezelni, viszont copyzással nagyon meggyorsítható.)
A fotók bevitele még hátra van. Avval is lesz munka.


Még egy hasonló ügy
. Fölhívtam a piarista rendház / a drága Jelenits atyát, hun az a kétméteres képem - Kondor Béla emlékére - A/72/30 -; amit 86 novemberben rajta keresztül ajándékoztam a Rendnek. Nem emlékszik rá, de utánanéz.
Ha összejön, egy retrospektíven kiállítanám.

--- 2011. június 10., péntek ---

05:27 Négy kiló már lement, egy még hátra van. És aztán tartani. Persze semmi értelme. (Kitaláltam ezt a szép kerek számot: 75.) Ugyanazért csinálom, mint a reggeli kocogást; baromi nehéz. Felködlik lelkemben, hogy Kata rakottkrumplija, és elandalodom.

Szkennelni kellett volna a képeket, de a rohadékok a négy éves Epsont már nem frissítették hozzá a 64 bites Windows7-hez. Próbáltam: szkenner - zsebSony-gép - Fuji-Nikon nagygép 100%-on, illetve a Sony csak 66-on. Itt egy kép pici részlete:

 


10:56 Kihullott a kezemből az ecset. De lehajoltam érte.


Ah, Ön feledett minket!
Ígérete volt húsvét után közösségünknél megtisztelő jelenlétével

Mi történhetett.
Önt elcsapták állandó diakónusi tisztéről, most a protestantizmus felé
Ön útban egy brazíl kórház felé, ahol a honorárium
Önt teljesen igénybe veszi gémkapocs-gyűjteménye rendezése
Rólam kiderült, hogy 3/3-as, és csak arra várok, hogy
Jósnője javallatára Ön DNy-i irányba soha többé


Minden visszavonva, hiszen húsvét után vagyunk, még majd egy évig
d.

Időkirándulás lesz, megvettem Andersen és a Grimm-testvérek meséit, egy-egy kötet; váratlanul került elém egy háztartási bolt kirakatában, a Hattyú utca elején.

--- 2011. június 11., szombat ---

22:01 A mai munkanap eredménye a OPUSZJEGYZÉK-ben a rendbetett FOTÓ-adatok, és ugyanott egy új táblázat is,
a KÉPEIM TULAJDONOSAI ABC-BEN. Nevek mellett CSAK opuszszám.
A titkosak titkosítva.
Este fél óra szentségimádás, pünkösdvárás a Budai Ferenceseknél.
A profik 01h-ig csinálják.

--- 2011. június 12., vasárnap ---

Kézfejemet (kézhátamat?, így mondják?) gyakran használom színkeverésre festés közben. Minap ebédhez mosom le, körömkefe. Csak egy barna nem akaródzik lejönni. Ja, az öregségi májfolt.

--- 2011. június 13., hétfő ---

Kata kerek tízezer forinttal a hétvégi piacra. Vasárnap együtt a család, két gyerek, három unoka (Kinga, Piri, Botond). Pünkösdi ebédhez készült, a nyugdíj még nem jött meg, hát a lehetséges olcsón; 1,2 kiló darálthús, spagetti, és ami köré kell. Még egy szál virág, arra a pénzből már nem futotta. Tízezer. Halkan csóváltam a fejem. Szegénységünk / gazdagságunk mértéke. Kedvemben járandó ez egyszer összeírta a tételeket. Ezentúl minden pénzdolgot elhiszek neki. Deklaráltam is.
Én a tejszínhabos eperből is alíg, még kb. harminc dekát kell fogynom :-)).
Istenem, béke van.

Szokom/k le a járdák fotózásáról. Noha minden nap vannak, és némely foltnak már neve van. Ma F/2011/163. Tegnap: F/2011/160. Minden törvényt átlépve, lehajolva, a körletből két csikket eltávolítottam. A ceruza hiteles.

:

 

Utcán találtam, megvan az új bicska. Praktikusabb, könnyebben elfér zsebben, és funkcióját hibátlanul teljesíti. Ötéves kori fotóm, ahol már valamit szorongatok, valamit szokványosan moncsolgatok. Ezt a most találtat - gusztusosan zömök darab - kiválóan lehet zsebben két ujjal ki-be csavargatni. A cigarettánál olcsóbb.
Ki a fenét érdekel, hogy én mit forgatok a fejemben, zsebemben. De nekem hallatlan mulatság ehhez szavakat keresgélni, cserélgetni, olykor órákon át.

Altatót még életemben nem, most először, Sedacur Forte, nagyon mondják, és 1700 forint. Első nap semmi, de ma tényleg öt előtt ébredtem, eredmény. Mondják, növényi anyag, és nem lehet rászokni. Én mindenesetre nem fogok. Nehezen ment a rükverc, kevéssé bírtam hátranézni. Pár hónapja ébredéskor, még az ágy szélén ülve, tízszer lendületből megforgatom a derekam, jelentősen javul a helyzet.

Informatikusom óvatos beleegyezésével olykor-olykor már belenyúlok a php-fájlokba. Most a kiegészült opuszjegyzék kapcsán. Ehhez viszont kellenek a magyar betűk, most kigyűjtöttem őket. A még hiányzókat nem küldené meg nekem valaki?

á = á
é  = Ă©
í = Ă
ó = Ăł
ö = ö
ő = Ĺ‘
ú = Ăş
ü = ĂĽ
ű = ű


É = É
Ó = Ă“
Ő = Ĺ
Ü = Ăś

Ezt a padot a Lukács-kertben évek óta nézem, próbálom lefotózni. Ilyenkor, nyár táján, hétkor, tündöklő ellenfény. Még ez se az igazi. De talán. Majd egyszer. F/2011/164

És kedd délután négykor megnyitják a Margit híd másik (déli) járdáját, teljes szélességében. A Szigetre már zebra, lámpás gyalogátkelő. Eddig nagyon keserves volt biciklivel a két szűk rács-korlát között, még tolva is.

Kata bámulatosan szívós. Tizenöt év után is rákérdez, néha összekeveri a mailt és a netet.

Az uszodában két öregurat jegyzek, aki nem a bugyijába pisil zuhanyozás közben. Ugyanis olykor átlép a vécébe.

Domokos Pál Péterről (1901-1992) négy emlékem maradt. Régivágású úriember, rangos népdalgyűjtő, a két háború között társzekéren járta a Csángóföldet. Nekünk első gimnáziumban (1956-57) éneket tanított.
- Első óráján hangpróba. Engem is beválaszott az énekkarba - Gyertek egy órára az 5. terembe. Hőstett, minden bátorságomat összeszedve nem mentem. És sikerült, elfelejtődtem.
- Kiselődást lehetett tartani, ötös járt érte. Jó. Fölkészültem Chopinből, de Chaplinnel keverve Csapinnak ejtettem, derültségre. Ha hallgattál volna, okos maradtál volna - mondta. Rajtam ragadt, vérbő T. Szuszu osztálytársam tavalyi halálig így becézett.
- Önuralmának határán egyszer: - Üljön le, Borsodi, maga nyáladék.
- Tanfelügyelőféle lehetett az órán, mikor kérdezte a Süket sógor szövegét. Mondtam, vagy énekeltem?: - Jó napot, Sógor. - Csónakot foltozok. - Hát az aszony mit csinál? Itt nagyon le akart volna állítani, de nem sikerült neki: - Kilyukadt a feneke...
A wikipediában megvan csíksomlyói szobra, de az nem az igazi.

--- 2011. június 14., kedd ---

Egy szíves olvasómtól meg is kaptam a hiányzókat:

Á = Ă�
Í = ĂŤ
Ú = Ăš
Ű = Ăś

A gyorsúszás karmunkájának három kritikus pontja van. A harmadik, mikor a tenyér a nemzőszerv alatt négyes óraállásból lassan átfordul nyolcasba, a vízbőlvétel előtt kis lökést is beleadva. Évek óta igyekszem, hogy a balkezem ezt hibátlanra eltanulja a jobbtól. Hogy a merev tenyér a teljesen kinyújtott kar végén hogy hasítja föl a vizet, majd egy fél másodpercre ott marad, ezt egy nagykőrösi fotográfustól lestem el Kecskeméten, tíz éve.
Megmutatom, hogy csinálom: http://www.youtube.com/watch?v=rJpFVvho0o4

Nyáron megszokott gimnasztyorkámban, ingem nincs, és ez nem baj. Kata szerint baj. Most levitt a Használtruhába. A hely, ahol a nők fogvicsoítva mosolyognak egymásra. Kata szerint kedd reggel hétkor a profik már mindent elvisznek. Vettünk két fekete ing helyett, mert az nem volt, valamilyen kockásakat. Van rajtuk zseb a kis Sony-gép számára. Kata szerint a jövő héten is le kéne menni.

--- 2011. június 15., szerda ---

Megint átnéztem a polcokat, néhány munka tovább; tegnap este aztán fotózás. Pedig már nem kéne gyűjtögetni, sokkal kisebb tortúra a villanykörte-foglalatba csavarható két vakuval, 10 másodperc alatt töltenek. A számokból láthatóan 2008, 2009, és tavalyi képek. Van közte szerencsés fordulat is.

A/08/46 A/09/09 A/09/16 A/09/57 A/10/09 A/10/24

 

Lelkiismereti okokból beleolvastam Csehov novelláiba. Bizonyára, bizonyára. Nem az a világ rendje, hogy minden és mindenki szól mindenkihez. Már visszatettem Kata polcára. Este, az ágyban, Zelk életéből a Felelet-vita korszak. Amiről már csak korosztályom tud, egy elsüllyedt világ. Ahogy lassan mi is.


Jellemünket a hétköznapi robotmunka próbálja ki. A szellemi életben komoly akadály, ha nagy dolgokat szeretnénk tenni. Jézus fogott egy kendőt és elkezdte mosni a tanítványok lábát. / Chambers.

 

 

Tegnap elmélkedtem a gyorsúszás karmozdulaton, Dragomán Gyuri rögtön reagált, hogy van egy új stíus, TOTAL IMMERSION - kb. "teljesen lazán", ami forradalmasította a gyorsúszást. URL-t is küldött, megnézem néhány oktatófilmet. Hogy a tenyér nem zárt!, és a kar teljesen lazán. Minden OK, csak a dolog lényegét nem értem. Hogy tud akkor ilyen baromi gyorsan haladni. Ma megpróbáltam. Aztán szóltam Oszi csoportvezetőnek, kezébe adtam a kis Sonyt. Ez már tényleg én vagyok, itt alant
Na, Gyuri?! Deréktól lefelé biztosan pocsék. Könyök kissé szétfelé. Előrenyújtás után kitartás hosszabb lehetne. Gyuri, kösz, az ellenvállas sístílusról véletlen nem tudsz oktatófilmet?


A filmet itt lehet megnézni.

Deske, ha te TI-t  úsznál,  akkor  amennyire  meg  tudom  állapítani,  az egyensúlyodon  kéne  javítani,  a  fejednek  mélyebben  kéne lennie, azt mondják,  úgy kell érezni, mintha lejtőn lefele úsznál, végig a medence alját  kell nézni, karral kicsit hátrébb kéne szúrni és mélyebbre, azt mondják,  úgy  kell  bedugni  a  kezed a vízbe, mintha egy kabát ujjába csúsztatnád be a karod. De  én  nagyon  kezdő  vagyok,  jobban jársz szerintem a videóval, ott elemeire  szedve  az  alapoktól  felépítve  mutatja be a stílust Terry Laughlin. szeretettel: Gyuri

OSzK / Magyar Elektronikus Könyvtár
Kedves Andrea, nem tudom - tényleg nem -, meg lehet-e, meg tudná-e csinálni: Maguknál három MEK-könyvemben a fő-, elosztóoldalon szerepel (festm., graf. ill. fotó) opuszjegyzék, amik a könyvek végén szerepeltek.
VÁLI MONOGRÁFIA (festm.)
F-NAPLÓ (fotók)
B-NAPLÓ (grafika)
Na, de ezek teljesen érvénytelenek már, elavultak. Betettem ezért a honlapomra egy második opuszjegyzék-linket - on line a honlapomról - ezt ha lehetne a MEK-könyveimbe is belepasszírozni?!
Küldöm a három javított fájt, (a fájlnevek nem azonosak a régivel).
Ezek nálam itt szerepelnek: deske.hu / könyvek / típus szerint / B. NAPLÓ stb.
Köszönöm, bármi is:
d

Ha tényleg meglesz ez a a járda-fotó kiállítás, Marcus Rothkowich emlékének lenne illő szentelni, a rokonság okán. Édes Istenem, egy geborene zseni. Igaz, hogy ez vagy 45 éves koráig nem derült ki.

Nem jó a tegnap vett ing. Kocogás közben kialakul egy egyenlőszárú háromszög, aminek alapja a nadrágszíj, a csúcsa egy gyöngyház-utánzatú gomb. És közte nyilvánosan a bőröm. Remélem (az ing) 10-15 év alatt elnyűvődik.

Ha nem is négykor, nyitáskor, este bringával megnéztem az új Margithíd-járdát; szakmám, érdekelt. Széles és világos színű. Burkolatát kenték? fújták?, kőreszeléknek nézem, nyilván mű kötőanyaggal. A járdaoldal is olyan. Jópofa. Hogy idéntől rászánva sárga mellényt hordok, nekimerészkedtem, és a figyelmezetető tábla alternatív utasítása szerint nem járdán, mert hogy ott tolni kell, hanem be a forgalomba, a szélső sávba. Profinak éreztem magam.

Nem tudom, mi a szeretet. Tényleg. Ugye, Pál a legautentikusabb ez ügyben. Amit megrajzol a Kor.12-ben, az a jóindulatú ember.
Svédországból egy szíves mail megfejtésként; egy másik Rothko. De szeretem ezt a pasit. Ez nem szeretet, ez szimpátia. (Szeretni: jót akarni, és jót tenni, nem?)

21.40 Most kaptam meg, fotó pannóm mai állapotáról. Ez egy másfélméteres darab. Úgy tűnik, lenne mit restaurálni rajta. Negyven év.


--- 2011. június 16., csütörtök ---

Kedves Laci! Amikor illendőségből és kötelezően visszahívtok majd minket lakástokat, erkélyeteket és a kilátást megnézni, én tonicot, brassói aprópecsenyét, somlyói galuskát vagy egy szelet dobostortát fogok kérni. Esetleg egy sajtos lángost, de ez nem biztos. Csak kérem, ez évek múlva; öt hónapig képtelen voltam rászánni magam a teljesen fölösleges fogyókúrára, és most úgy örülök, hogy végre.
ölel benneteket: d

Gulyás Gábor Műcsarnok igazgatótól most jött levél kiállítási kérelmemre. Már telefon a titkársággal, időpont egyeztetve, bemegyek. És párhuzamos alternatíva; ő ide. További telefonok.

 

Közben elkészült egy kép, meg hozzá a fotó is, A/10/09

Marabu a Népszabadságban tegnap megint remekelt. Gondolom, valaki szidhatott valakit, ahhoz. MARABU-11-6-16.

Egy igazi ellenreklám. Röhejesen olcsón kínálják egy jó képemet a vatera.hu-n. 500 ezerért ment el tőlem 2007-ben, később a Mission Art árulta 1,3 millióért.
Több kiállítást megjárt. A mailben ez áll: 2010. májusban 750 ezerért ütötték le. Nem tudom, hol. És hogy akkor éppen kinél volt. Most 250 ezerről indul. 80x80 cm.
Barlangrajz műterem - A/03/18. Nagyon szerettem.
19:23 Újabb mail: <<2010.05. Belvedere Galéria aukció 23. tétel, leütés 750 ezer>> 


--- 2011. június 17., péntek ---

A mai újság egy fotós ujságírótól idéz; fölnevelt egy vaddisznót, akivel ma is mindennapos barátság. Kiss József, most jelent meg erről könyve, a címét nem adták meg.

Ha vannak hangulatemberek, akkor valószínű, vannak hangulatdisznók is, legalábbis Röfi ilyen hangulathullámzásokat mutat: néha, látszólag minden ok nélkül, nyomott hangulatban van. Csak ácsorog, a távolba mereng, olykor mélyeket sóhajt, aztán céltalanul odébb ballag, majd ismét gondolatiba mélyed.

 

Marabu mai remeke.

Megy a bót. Ez is a vatera.hu-n, tájkép Váli-szignóval, 70x90 cm., olaj, vászon, aranyozott keretben, jelzés jobbra lent. 1400 / ezernégyszáz forint. Nagyon rendesen megfestett munka. A szignó aligha eredeti, egy ilyen mester nem szokott lendületes szignót aláírni. Az eladó telefonon keresett, festettem-e mediterrán tájat, kétségei vannak. Bár több Váli van. Mondtam, kezében van a kép? Fordítsa meg. Milyen tízcentis opuszszám van rajta? Négy hiján mind az 1033 meglévő képem a neten. Nálam most ez lett a HAMISAK-nál: A/3000/14  
Kérdeztem Bélai Gyurit / ARTCHIVUM, ő mindent tud. 225 ezer személy adatai.
Visszaírt: keresőbe: http://www.artchivum.com -- LEXIKÁLIS ADATOK -- SZEMÉLYEK -- SZABADSZAVAS KERESÉS -- beírni: Váli, enter.

Dr. Váli László (1878 Kassa - 1958 Budapest) festő, restaurátor, Műcsarnok kiállításon: 1921, 1927, 1928, 1929, 1930, 1941
Váli Zsuzsanna - restaurátor, festő-restaurátor Magyar Képzőművészeti Egyetem 2006. vizsgakiállítás
Váli jelzéssel - Nagyházi Galéria 36. árverése - 1999. június
Petiné Váli Mariska (1830 körül)
Váli Ödön - Műcsarnok, 1906 - Tavaszi kiállítás
Váli Zoltán (1910 Miskolc - 1994 Budapest) grafikus, festő ( spanyolos, később munkásőr, stb., ezért írok a szignóban D betűt)

A tegnapi aukciós vaterás képnek a neten már megy fölfelé az ára. Tán ez is eléri a kétezret. Egy eredeti válihoz könnyebb hozzájutni, mint egy igazi hamishoz.
Személy szerint én ma két képen bogarásztam: A/11/10 (50x40) és A/11/25 (60x60)


--- 2011. június 18., szombat ---

Kedves  Deske, itt  a most említett könyvhöz a  link, videó  is  van  mellé: Kiss József  Röfi  regénye, Kossuth  kiadó http://www.kossuth.hu/index.php?o=konyvek&k=1848. L.


Nagyon köszönöm, a határán, hogy megvegyem. Egy marha férfi, aki csak az ilyeneken lágyul el- d.

Deske! Unokáknak! Előtte meg  elolvasni, hogy tényleg jót kapnak-e. :) L.

 

Tökéletes. d.

 

Ne feledjük, hogy túlvilágról alkotott tévképzetek, szellemi keresések, tévelygések következményei az olyan gyönyörűségek, mint az egyiptomi plasztika, a piramisok, a kinai agyagkatonák, az azték idolok.

Hazafele a keretezőtől látok egy cédulát: minden darab 300 forint. Vettem is négy nyári inget. Most hirtelen lett vagy tizennégy, ami tűrhetetlen. Hibrid, zaklatott kompánia. Dezodorált, dezorganizát idegenlégósok. Szerencsére legtöbbje meleg, szűk, vagy zsebtelen. Szelektálunk. Hétre.


--- 2011. június 20., hétfő ---


Ma Miskolc, vagy negyven éve látott pannóm karcolásainak restaurálása és fotózás. Nem ide készült, véletlen épp akkora, mint a lépcső pofafala. Itthon, záróprogramként, egy levél számukra.



 

...Ezúton megerősítem, örülök, hogy munkámat Önök őrzik, evvel valahai ajándékom státusa végleges. Formailag Miskolc Város Önkormányzatának tulajdona, aki a felügyeleti  jogot  ill. kötelességet a Bán András úr vezette Miskolci Galériára testálta. Ők tudnak munkámról.
Jelzem, hogy a Városnak előbb-utóbb a farostlemez táblákat érdemes lenne restaurátorokkal 10 mm-es rétegelt lemezekre kasíroztatni. 
...(A rólam munka közben készített fotókat esetleges nyilvánosságra hozatal előtt kérném mailben megmutatni.)
 
...Örülök a fölvetődött ötletnek, hogy a szokásos ünnepi dekorációkat tervezik ezentúl a szemközti falra helyezni. Nem rólam van szó.  Evvel egy műalkotás (bocsánat) rangja, megbecsültsége ívódna a kisdiákok gondolkodásába, öntudatlanul is... Fölmerülhet az ötlet, szükség van-e egyáltalán az ilyen típusú, bár az elmúlt rezsimben típusossá vált és megszokott dekorációkra.
 

Melléklet: a7214, a7214a, a7214-b. (A PC-n a fotókon látszódó belógó villanydrótokat leszedtem, így ez persze nem publikus: a7214-dróttal.jpg) VD.

/a teljes levél/

 

--- 2011. június 21., kedd ---

Sikerült a 75 kiló, ünnepnek egy mákos-mákos rétes. Két napra rá egy tejfölös lángos. Kvittek vagyunk.

Ambivalens vagyok
a franciák (jogos) jelenkori hencegéseit illetően. Mindig valami nagyot dobbantani. Örülök, hogy gazdagok és csinálósak; engem gazdagít. A Pompidou Centert szeretem, kezdettől. A Défense-negyed nagyszabású és nem szeretem, csillog, halott-hideg. A diadalív ottani megismétlése szellemes, és nem sikerült. De a ház külső liftje bravúr. Építkezési állványnak hittem. Az új Szajna parti - Quai Branly - néprajzi múzeumukról csak néhány fotót láttam, nagyon kitalálták. Enteriőrjei viszont Szüts szerint múzeumi tárgyakra tökéletesen alkalmatlanok; fénycsíkok a tárgyakon, stb.
Ezt a képet, a normadiai partraszállás emlékművét tegnap mutatták. Minden kalapomat megemlem; fenséges, a szellem diadala. Mi buktatókat kerültek el. Haldokló katona, föléledő katona, örülő katona.
Szüts, Zebegényi Szabadiskola, 1977. Föladta diákjainak, hősi emlékmű makettje a Don-kanyar magyar áldozatainak. A legjobb megoldást persze ő. Sűrün egymás mellé, tömegével gyufaszálakat szurkált agyagba, meggyújtotta. Félig égett, csúcsain erre-arra hajló szörnyű fekete erdő. Abból sokat tanultam.

Nagyszerű. Amiért kissé aggódtam; a kivételesen szeretett, de elbitangolt Barlangrajz műterem - A/03/18 végre a legjobb helyre, profi gyűjtőmhöz került. Ő is örül, én is örül.

Délelőtt Dunakeszi, unokakörnyék. Tízkilós szerszámládámmal, kincs; egyszerűen minden van benne. Működött. Biciklinyereg, eldugult mosogató, szifon tisztítással, öt méter kábel a konnektortalan, vagyis lyukanincs éjjelilámpának. Egy másik bicikli; vízalatti gumilyuk kereséssel, fölöslegesen, mert csak fölpumpálatlan. A gyerekek körbeálltak, segítettek. Tescoban sok élelmek, de ez csak sofőrködés. Kata van lent velük néhány napra, egyedül.

Tesztnek készült, nincs szívem kidobni, 46 mp-es film a műteremről.

A filmet itt lehet megnézni.

 

 

Kedves Dezső, a képminőség borzasztó - ennyit tud a telefonom, de szerencsére a képek a címzett számára ismertek - és gondoltam, megosztom Önnel, hogy éppen ezt nézem a nappali falán :-) Üdvözlettel: P.

--- 2011. június 22., szerda ---

Akit én megrúgok,
az nagyon meg van rúgva. Hátúszás. Sajnos, ma megesett. Pedig, pedig csak a nagylábujjam.

De jó lenne giccset festeni.
Márciusi műterem - A/11/29
. Borderline.
Ezt nem bírtam megállni, körbevágtam egy unalmas 60x60-ost.
Ezt csak 26.

Végül is, mért ne mutatnám. Ez volt. Még reggel.

Kedveljük. Másfél perces filmecske. 

A filmet itt lehet megnézni

--- 2011. június 23., csütörtök ---

 

- Kedves Dezső, gratulálok a Prima Primissima díjra jelöléséhez! Két szavazatban máris biztos lehet! Üdv: P.

- És ha még rászánna egy két plusz SMS-t majd… :-))) d.

- Kedves Dezső, országos mozgósítást tervezek. P.

- Jesszasz, árvíz van? d.

- Szavazatok árja lesz! P.

- ...árja lesz. Nem volt elég egyszer s mindenkor a faji megkülönbözetésből??!! d.

 

Uszodából hazajőve meg is írtam, ha december harmadikán ott beszélnem kellene.

Hölgyeim és Uraim, körülbelül egy perc huszonnégy másodpercet fogok beszélni.
Kérem, ne várjanak tőlem semmi új gondolatot.
Mentségül két nagy emberre is hivatkozom.
Egy. Kíváncsi voltam, hogy mi mindenről beszélhetett boldog Kalkuttai Teréz anya, és elolvastam az összes publikációit.
Nagyon okos nő volt, mert mindig ugyanazt mondta.
A másik az öregedő Déry Tibor, aki panaszkodik, hogy vénülve az embernek nem gondolatok-,
hanem sajnos már mindig csak mondatok jutnak eszébe.

És akkor e bevezetés után három gondolatot:
1. Mi a művészet. 2. Mit üzenek az utókornak. 3. És mik a terveim.

Tehát:
1. Mi a művészet, szerintem? Egy remekmű villanás időre megmutatja Isten köpenye szegélyét.
2. Hogy mit üzenek az utókor művészeinek? Életstratégiát üzenek: ha elgurul a radírod, azonnal mássz be érte az ágy alá.
3. És hogy mik a terveim? Veszek húsz egyforma zoknit; Katának mosás után ne kelljen olyan hosszasan párosítani őket.

A többi elolvasható honlapomon: deske.hu, deske.hu.

Köszönöm, ennyi.

 

A mai délöttöm is megoldva. Beleszerettem ebbe a hülye csicsába - keret sarokdísz -, visszavittem a boltba, hogy a második keretre is tennék rá. Válasz az iparostól: szinte ugyanannyiba kerülne, mint egy új, mert ezt nekünk újra kell csiszolni, stb. Üzentem, akkor küldjenek nyers elemeket, majd én rárakom. És lőn.
Pofátlanul szögelni fogom, mert homorú felület. Meg technokol rapid. (Mekkora munka lesz eltávolítani.)


Igyekszem nem kompromittált szavakat használni: szavazatok lepkeraja fog örvényleni az éterben! (Na? Sőt: he?) Á.

Kaján fogja megnyerni, joggal. Nagyon öreg, és nagyon ismert, nagy életmű. (A harmadik Jovánovics szobrász.) d.



Kedves Deske, nagy örömmel gratulálok a Prima Primissima díjra történt jelölésedhez!  A 10,000 euró már biztos!!! R.



13:39 Meg is vagyok, díszsarkok, keretezés. A/11/25


16:51 Email fiamtól
, hogy minden OK, túl van az orrműtéten. Hoppá, csak annyira emlékeztem, hogy ez valamikor mostanában lesz. Utána mindjárt mail orvosától is:

Miklós rendben, üdv. Gy.

 

Köszi! Még egy New York-i egyetemi ösztöndijat neki, ha lehetne... :-) d.

Jól ki lehetne cseszni Mikivel - most megyek be -, vinnék a kórterembe neki egy hatalmas rózsacsokrot. Röhögne.
18:31 Miki bódulatban, körötte véres vatták, de elmesélte, megjött az új legális! filmvágó programjuk. Azóta alig alszik. Részletezné is, mert ki másnak lehet elmondani. Tehát. Eddig ha fél órás snitt, fél órát kellett nézni, keresgélni benne. Ebben arcfelismerő, és utasíthatod, hogy két figurát keresel primier plánban; azonnal mutatja. Elképesztő. És az árát harmadolták, hatvanezer forint. Megkérdeztem, fotózhatom-e, majd szituációhoz illő ábrázolásmódot kerestem. (közelfelvételnél, és alulról torzul az arc) F/2011/169

--- 2011. június 24., péntek ---

Hír /1. Valaki-egy valaki-kettőtől nyolcmillióért meg akarta venni egy zsidótemető képemet. De az nem adta.
Hír /2. A Sedacur Forte lehet, hogy nagyon jó altató, valószínű; ami rá van írva, a nyugtalanoknak. Nem ebbe a kategóriába tartozom, nekem nem használt, kidobtam. Pedig növényi anyagokból, satöbbi.

--- 2011. június 25., szombat ---

Kedves Dezső, [...] DESKE.HU-könyve aktualizált ferences regula --- nem tudtam eddig szavakban megtalálni a lényeget, a számomra fontos lényeget. Nem pusztán korenciklopédia, mint korábban írtam. További pontosítás szükséges. [...] Remélem, evvel sikerül visszalökdösnie a margitszigeti futásaimhoz (napi 5 km, két éve abbahagyva) Mármint szavak nélkül is. T.

 

Kedves T.! A dolgozó népet szolgálom. Meg a kisdedeket és a nyugdíjasokat. d.

 

Ajvé, én egyik kategóriába sem tartozom bele. Ma elmegyek futni. T.

 

12:12 Kedves Váli Dezső! Stratégiám helyesnek bizonyult, laza bemelegítés után lassú, de egyenletes tempóban futottam.
Táv: 5km.
Idő: pontosan 50 perc.
Értékelés: jó volt.
Megjegyzés: úgy látszik, mégsem becsült túl. Ez csak e pillanatban igaz, persze. T.

Többszöri próbálkozás, ismételt fotók az elmúlt napokban. Ma itt állok evvel a problémakörrel: F/2011/170. Ahogy látom, egy lépés se előre, se hátra. Ugyanis F/2011/164 és F/2011/167 Netán akkor ez így jó. Ahogy van.

--- 2011. június 26., vasárnap ---

05:15 A szenvedés az élet egyik legnagyobb ténye... Van bűn, van szenvedés és nyomorúság, és nem mondhatjuk, hogy Isten tévedett, amikor megengedte, hogy legyenek. / Chambers.

08: 40
Kedves Dezső, mit értsünk a "tény" szón? Tényezőt, tevést, eseményt vagy (benne) levést? Nem a szavakon lovagolok, hanem a szenvedés értelmén. Mert ha átéljük, talán bölcsebben és emberebbé válva kerülünk ki belőle élve (vagy nem). És ha belehalunk? Akkor híd az életünkből a halálunkba? Jó lenne tudni, hogy a szenvedésnek fontos értelme van. Z.

09.17
A "tényt"  én úgy értelmezem, hogy létező / valóság. Hogy a szenvedésnek fontos értelme van-e, hívő ember számára azonos avval a kérdéssel, eldöntöttem-e hogy hinni akarom, hogy  Jézus megmentett kereszthalálával. d

09:33
Igen. Hinni szeretném, hogy azért járatja végig a szenvedővel a stációkat. És újra csak kérdések, kérdések. Z.


09:34
A szenvedés nem megérthető; az misztérium. d

 

17:22 Jelzéseket kaptam, hogy KIZÁRÓLAG az aktuális NEWS-fájl nem-, vagy csak többedszerre jön föl. Próbálkoztam a filmeket levenni, a hiba maradt, visszatettem.

19:24 Mostanra pontosítva, az Internet Explorer 8-as előtti verzión néha, vagy egyáltalán nem jön föl. Informatikusom Lengyelben. És egyelőre passz, nem tudom, mit lépjek.

--- 2011. június 27., hétfő ---

Kedves Váli Dezső! Olvasván az imént a szenvedésről írtakat és idézetteket - nekem érthetetlen. Aki valóban szenvedett valaha - nemhogy ilyen zöldségeket, de semmit, semmit nem tud mondani. Nekem egyáltalán nem tetszik, hogy Krisztus azt mondja, hogy Éli, éli sebaktari. Jobb lett volna, ha csak magában tartja. U.

 

Mit mondjak erre. Tudomásul vettem, hogy így látja. d.

 

Ki mondott itt valamit a szenvedésről? Itt csak kérdések voltak és nem tudomok és misztérium, ami nem "tudás". Ami megdöbbentett, az ellenséges hang. Mintha a szenvedés valami kizárólagosság lenne, és nem az általános emberi lényeg része és sajátja - mint ahogy az idézett "bűn" és "nyomorúság" is az, nem eléggé sajnálható módon. Ő. 

 

 

P. család, számos kisasszonykák, létogatóban, képnézőben. Hirtelenjében 79 fotó róluk, ebből négyet csinálni... evvel aztán el is ment a délelőtt. F/2011/173 és F/2011/171 meg F/2011/172 meg F/2011/174. Mindezek előzménye egy utcán véletlenszerűen talált fotótéma, tavalyról. Akkor még nem tudtam, kik ők. F/2010/218 A papa tíz méter előnnyel.

 

Apáca húgom - OSB. Ancilla -, Tücsök, 67. Rendszerváltáskor, húsz év után hazatért a salsburgi monostorból; Kaposvár mellett épített huszonegyszemélyes kolostort. Két kamion hozta Svédországból az előregyártott faépület elemeit. Novíciái végül nem lettek, jobbára egyedül élt, nagy hatással környezetére, az egész falura, kolostora lelkigyakorlatos házként működött. Anyácskám nála halt meg.
Mostantól állandó orvosi felügyeletre szorul, három kis csomaggal kedden váratlanul Pannonhalmára kellett vigyék. Ahol majd mindent megkap. Csak annyit mondott, a reggelek nagyon nehezek.
Ha engem innét egy másik szobába raknának.
Próbálom földolgozni.

Adjunk hálát az Úrnak.

19:32 A Képzőművész Szövetség közvetítette körlevél, éppen most; szép:

"Az Úr akaratát elfogadva, Gombos Hajnalka június 24-én az olaszországi Mestre városában a földi béklyóktól megszabadulva új életet kezdett bennünk és másokban. Végső búcsút [...] Szülei, férje és gyerekei."

 

IGAZI GURU MEGVIZSGÁLTA, MÉRT NEM NYÍLIK A HONLAPOM MEGFELELŐEN KIZÁRÓLAG AZ INTERNET EXPLORER ALATT.
AZ IE. CÉG PROGRAMHIBÁJA! MAJD KIJAVÍTJÁK.
ÚGY KELL NYITNI ENGEM, HOGY A FEJLÉCBE ALKALMANKÉNT PONTOSAN EZT BEGÉPELNI "WWW.DESKE.HU" - UTÁNA ENTER.
ÁLLÍTÓLAG AKKOR HIBÁTLAN.
VISSZAJELZÉSNEK ÖRÜLNÉK TOVÁBBRA IS.

--- 2011. június 28., kedd ---

TÖBBEN JELEZTÉK MOST IS A HIBÁT. NEM TUDOK SEGÍTENI.

Reggel hirtelen ötlettel Pannonhalmára. Beszéltem a főnővérrel, a főapáttal. Erzsébettel nagy séta az arborétumban. Egyebek mellett elszavalt nekem egy 25 strófás verset, gyerekkorában fedezte föl magának. Rendezgettük dolgait, mit hogyan lehetne. Hiányolta rózsafűzérjét, hamarjában faragtam neki egyet. F/2011/175

 


 

22:26 LEVETTEM A FILMEKET ÉS EGY HANGBEJÁTSZÁST. JELEZTE BARÁTOM, ÍGY MŰKÖDIK A NEWS-FÁJL IS.

--- 2011. június 29., szerda ---

Kaptam - mailben - igazi nosztalgikus fotókat, Gurmai Beáta, a fentmutatott kisasszonykák anyukája.
tenger mellett-01  
tenger mellett-02  
tenger mellett-03


Kedves Deske, Weöres prózai írásai között találtam, muszáj megosztani. << Hitetlen vagyok. Istent nem hiszem, hanem: tudom.>> É.

Csak megint egy járdafotó F/2011/177

 

12:57 A GURU NEM, SZERÉNYSÉGEM MÉGISCSAK MEGTALÁLT EGY KÓDHIBÁT. HA IGAZ, MOST A 3 FILMEK, ÉS A (tenger)HANG IS FÖLJÖN INT. EXPLORERBEN IS.

------------------------------------------------------------------

16:36 Most értem haza. Még kissé szédülök. Az a mondata andalított el teljesen, hogy ő is-, hogy keresett volna kiállítás ügyben. Vagyis kezdeményezte volna. Műcsarnok, igazgató. Előzmény: (csakugyan) baráti unszolásra kérelmet írtam februárban, hogy Ernst Múzeum, netán a Műcsarnok jobboldali három terme, 2012.
Az igazgató úr: 2013, Műcsarnok, mind a tizenkét terem, 2300 m2. Ejha.

-----------------------------------------------------------------

Szóba hoztam a kétévenkénti Tavaszi Tárlat visszahozatalát is. Ami az én ügyemnél fontosabb. Nem reménytelen a dolog.

17:20 Egy közeli ismerősőm kiállításom hírére úgy reagált, hogy na végre valami... Nálam ez másképp. Nálam a végre valami a tegnapi tenyeret ábrázoló fotóm, meg hogy végre összejött az A/08/46. Ez nem valami, ez egyszerűen: nagyon jó.


Korábban érkeztem, addig benéztem a Műcsarnok termeibe, Borremans kiállítás.
Abszurd rendezés, nem ellenszenves.
Ennyi képem nekem is van.

Deske, szép ez az ív... prima primissima... műcsarnoki kiállitás... lehet, h egy tál mákos guba is összejön? A. [nemrégi ajánlata, amivel eddig nem éltem. vd.]

 

Az lenne az igazi; prima gubasszima! d.

 

Fiam azonnal fölajánlotta, hogy csinálna egy rendes filmet rólam a kiállításra (most amúgy is kb. ez a szakmája), tízezerért tudna egy napra bérelni egy vízalatti kamerát, és akkor egy tisztességes bukóforduló-

--- 2011. június 30., csütörtök ---

Csomagolás egész nap, egy hónap alkotóház jön, Siófok-Töreki. A Gazda évek óta már csak engem fogad. 24 táblát viszek, néhány deka festék fog elfogyni.
Hónapzáró hencegés. Egy hétig e kódrészlet hibája miatt nem működött rendesen ez a NEWS-fájl. A. Lengyelországban, B. nem találta meg, C.-nek nem volt rá ideje. Maradt a D.:

<div id="mp3player123">
<script type="text var myParams =

Egy jótanács vezetett rá, hogy ugyanis nézzem meg, akkortájt milyen segédprogramot építettem a fájlba. Ez a tengerzúgás-bejátszás eleje.

2011.június = 286964 = 4782/hó = 159/nap