VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX-BE / 266.
2017. május 1., hétfő - Munkás Szent József ünnepe
05:00
05:20
‒ Deske, számomra nehezen viselhető, hogy/ahogy Tücsök betegségéről, részletekről írsz a neten. E.
‒ Az vezetett, hogy tanulságos, mert embervoltunk része. Hogy a betegség nem szégyellni és titkolnivaló. d.
21:14
Múlt heti magnós interjúm örökbefogadás témakörben most cikké megírva, délben megérkezett. Megállapodunk, kikötöttem, hogy hozzányúlhatok megjelenés előtt. Valami interjúkötetbe készül, nem figyeltem, elfelejtettem.
Azóta-, nyolc órán át írtam át meg át, mostanáig. Négy flekk.
21:57
Egy félelmetes verset találtam, mintegy véletlenül, a Rakovszky kötetben. Fölkeltem, beírom. Remélem, hiba nélkül, már villanyoltani kéne.
CSILLAG
Egy csillag ég csukott szemem mögött,
az öntudat sötét peremvidékén,
mikor már minden mást befed a köd ‒
ez volt a kezdet, ez maradt a végén.
Állócsillag futó évek fölött.
Tűhegynyi lyuk a tények szövedékén.
A folyton változó képek mögött
a puszta Én ‒ Isten-szilánk? Lidércfény?
Csalfény, amely hagymázas föltevések
lápjába csal? Őrláng, kiolthatatlan?
Egymásra néző tükrök tükrözése?
Képzelt világ csilláma holt agyagban?
A ködbe, hol már nincs idő se, tér se,
a Szürke Révbe, csillag, elkísérsz-e?
Reggel tenném be a VERSTÁRBA, de tavaly májusi dátummal ott van. Érdekes, az egy másik, nyilván szintén hiteles szövegváltozat.
2017. május 2., kedd
06:40
Hajnali mail a Fotómúzeum igazgatójának.
Bevallom, reméltem, a húgom-portrét beválasztod….
de nehogy emiatt meglágyuljon a szíved.
első a kötelesség :-))
d.
És akkor témazárásként
még egy fotóm róla.
F/2011/285
09:33
Egy honfitársunk
találékonyan a Ferences Rendház kapujában
vetett magának ágyat.
Isten Báránya.
Én most a fogyókúrámat jelző mérleg
pontatlanságával vagyok elfoglalva.
F/2017/152
09:37
És még egy,
témazárás utáni fotó,
Tücsök/Ancilla tenyere
az épp akkor számára faragtam rózsafüzérrel.
Pannonhalma, őspark.
Szeretem ezt a fényképet.
F/2011/175
Erről jut eszembe
- asztalnál, szerszámközel, éppen jó időben -,
az enyém hatodik állomását utána kell reszelni.
Azt kesztyűben nem lehetett biztosan megtalálni.
Kicsi a rés.
Meg is van.
Ha tizenegy ujjunk lenne, az lenne a Miatyánknak.
11:34
Még annyit ide, mesélte, ha elálmosodott ezek festése közben, ott, a járda szélén, kicsit fejen állt.
17:48
Délután bef.,
Műteremcsend - A/2017/30
60x60
18:25
A nagy fehér cápa harapásereje 1,6 tonna/cm2
20:33
Gaál Jocó megnyitója
a Godot Galériában. Tán öt-hat hasonló fejplasztika, köztük hasonló szellemű képek. F/2017/153
21:19
Katával szóba került a mail-art,
ez egy időben nagy divat volt;
s hogy egyszer Swierkiewicz Robi
egy küldeményével ebbe engem is bele akart vonni.
Haloványan ironikus válaszomat
persze beszámoztam, grafika az is.
A maga módján. B/1981/01
Vajon mi lehet most Robival. Őt se, munkáit se láttam évtizedek óta. Bármihez nyúlt, kilométerre fölismerhető volt a keze nyoma.
2017. május 3., szerda
04:49
Mi ez a szentpáli őrület, hogy mindent, az autószerencsétlenséget, amiben férjünket elveszítjük, megköszönni, azért hálát adni. Egyszerű.
Mert ez a világ úgy van kitalálva, hogy a valóban hívő embernek ez is a javát szolgálja.
05:01
Meghívó érkezett. Tibor, úgy tűnik, továbbra is ragaszkodik a perifériához. Mondogatom neki, már rég az Ernst Múzeumban kellene. Húsz éve hívtak meg először a maguk szervezte nyári művésztelepre, fiatal emberek közé öreg elefántnak. Amatőrök, profik vegyesen, köztük 4 igazi tehetség. Tibor a legerősebb, ma már persze egyetemen tanít. Kéttantermes vidéki iskolát béreltek ki, egyik teremben hálózsákok, másikban festőállványok. Bár leginkább tájoltak. Harmadnapra festékes, koromfekete a mosdó. Területét keresztben elfelezve csendben fehérre pucoltam. Szombatonként a kertben fűbe terítve keményen megbírálták egymás termését. Az enyémet is. A papírlapok sarkán kavicsnehezékek.
Tehát a meghívó:
Se szöveg se zene csak a képek meg az obligát bor, pogácsa és Ti . No meg én.
06:10
Valaki fölkínált nekem egy Newman Breviáriumot. Bocsánat, most mégiscsak jó lenne.
Ha az ember fennhéjázó szellemű, akkor mindennel megelégedett, – önmagával pedig egészen különösen. Erélyesen és határozottan tud cselekedni és e pusztán alkati energiáját összetéveszti a hit erejével. Vidám és megelégedett és ezt összetéveszti a keresztény békességgel. És ha boldog családja körében, akkor összetéveszti a pusztán természetes ragaszkodást a keresztény jóakarattal. Röviden mondva álomban él, amitől semmi más nem óvhatta volna meg, mint mély alázat és amiből semmi más nem ébresztheti fel, mint a kemény megpróbáltatás.
Newman Secret faults. 1825.
09:48
Garai Pétertől (nem ismerem), reggel mailben egy verseskötet. CTRL+klikk, letölthető.
Ő a rajzokat is ajánlja benne, én nem.
Az ő fanyar mosolyai rangosabbak.
EMLÉKEZTETŐ
anómia: társadalmi v. egyéni rendellenség
törvénytelenség; szokásszabályok általános
tömeges áthágása, megsértése és én ettől
összetörten érzem magam, nincs kedvem
irkálni se. petri mondta, hogy a költészet
anómia – szótárazásra apropó ez lehetett
nem tudom mire érthette
mindenesetre frappáns szöveg
azt el kell ismerjem
11:02
Egy, gondolom, éhen halt
pók utolsó, ziláltnak ható
munka-, és lakhelye
a műhelyszoba sarkában.
Tán koporsója is.
Emlékműnek megteszi.
Tán ő is szerette a szürkeárnyalatokat.
11:23
Sokfajta reménytelenség létezik. Ez az A/2017/31-es reménytelen-reménytelen volt. Fűrészgép, ha 50x50-eset csinálok belőle, akkor talán. Egy téves mozdulat, tíz centit keresztbe belevágtam. Rég oldottam meg ilyen szerencsés könnyen egy
12:14
Hogy a kollégák nagy része mennyire (nem) ért a számítógéphez, fölmérhető abból, hogy a napi 6-10 meghívó között sok a 4 megás, a szükséges 100 kilobájt helyett.
13:11
Ártatlan műterem - A/2017/32
60x60
2017. május 4., csütörtök
12:58
Interjú, örökbefogadás témakörben. Tán segítek is vele.
...A fiút nem vártam,
sokáig nem is szerettem,
nem volt érdekes számomra.
Tudja, mikor szerettem meg?
Kilencszer szúrták a fülét.
Karomon vittem,
és tán a negyedik alkalommal felismerte, hová megyünk.
És ahelyett, hogy megdorgált volna,
mi rosszat csinálok vele,
hirtelen szorosan hozzám bújt, átölelt.
Akkor áttört bennem valami.
Leírhatatlan.
Egyébként egészen másképpen szeretem
ezt a fiút és a lányt.
Nagyon, mindkettőjüket,
de egészen más a színe a két szeretetnek.
Megfogalmazni nem tudom.
a szöveg
fotó: Zsófi tengerimalacokkal matekozik - F/1992/34
19:45
Hosszú hetek kínlódása, megbeszéléshalmazai után egy mail:
Kedves P., kérem, beszéljen meg egy találkozót OSZK/MEK-vezető M.-el, gondolom, nála. Ehhez alkalmazkodom.
És ha az OSZK szerint a honlapom hosszú távú használhatóságához célszerű lenne új program írása, akkor megkérem erre…
Ha jól értelmezem (ami egyáltalán nem biztos), a megbeszélni való:
OSZK archiválja majd a MEK-szerver anyagát a deske.hu-val együtt. Ez statikus html oldalak halmaza lesz, melyben minden benne lesz, kivéve a Php-s keresési funkciókat. Gondolom, ehelyett lesz valami egyéb keresési módszer.
Köszönöm!
d.
21:33
Valami adatot kerestem a NEWS-ban. Nem ezeket.
2000. augusztus 2.
Miki nem érkezett meg, estére vártuk. Álmomban úgy hordoztam, mint anyamajmok kölyküket, fél karral oldalukhoz nyalábolva, repülve fától fáig.
János (őt nem ismered) most jött haza, Kenyában gyógyított. Meséli, az ottani bencések létesítettek egy piacteret a kolostor mellett, működött is. Hanem az árusok állataikat is bevitték, azok odapiszkítottak, a földön meg az áru. Erre kerítést építettek, és az állatokat kizárták. Harmadnapra a piacot be kellett zárni, a kecskék nem ették meg a maradék zöldséget, bűz, és mindent ellepett a légy.
2000. augusztus 14.
Miki 18. születésnapjára egy gyönyörű, igen drága karórát választott, bárha fél áron, pfujj.
Igazi ajándékom számára három cetli:
- Egyetlen titkot tudok, a leesett radírt azonnal fel kell
- Lk.8.44.
- Kérlek hozz egy gyufát Tapolcáról.
(Ez 22 km. autóval. Egyedül még soha nem vezetett. Avatási szertartás.)
Meghozta.
2017. május 5., péntek
09:19
Görcsöt kapott a lábam a vízben. A rohadék. Úgyhogy föl se merült, hogy hazafelé ne vegyek egy sajtos rudat. De a legrosszabbat sikerült elkerülnöm. Volt ott mákos rétes is. A fogyókúrámra.
09:50
Mail (lány)unokámnak
Tudod, honnan a körömfestés? Amerikában a lenézett fél- vagy negyedvér négereknek, a bőrszínén nem, már csak a körömágyán lehetett látni, hogy nem fajtiszták. szia, d.
11:21
Hajnali mail.
- Deske, megvan ez neked? Amit te nyitottál.
S.
- Kösz, nincs meg. A szöveg megvan. Azt cserébe... d.
12:39
a mai
Műterem, munkaasztalom emlékére - A/2017/33
60x60
13:30
Mégiscsak lecserélem a múltkori fotót,
inkább ez.
Tehát Gaál József kiállítása megnyitóján,
a Godot Galériában,
2017. május 2.
F/2017/153
SELECTED WORK BY ÉN, vagyis inkább BY KATA, de csak három nap után hallgattam rá, elő a trash-ből.
2017. május 6., szombat
12:51
Egy régi Lehó-vicc. Ma is.
UNIÓS ELŐÍRÁS. A fene se ismeri már ki magát. Dehogy mertük levágni, bent játszik a gyerekekkel.
20:32
Ötven országban olvasnak. 49-ből nem jutnak el a szentendrei Czóbel (1883-1976) múzeumba. Azoknak.
Amit a múlt hónapban újrarendeztek, nagyszerű lett. Sikerült sok képet kölcsönbe, letétbe megszerezni gyűjtőktől, múzeumokból.
Fotójegyet vettem.
FILM: A múzeum a főtér fölötti dombtetőn, a lilainges férfi mögött a bejárata. Leginkább a madárhang miatt vettem föl.
Grafikájára egyre emlékszem, amiből az derült ki, hogy nemigen tud valamit lerajzolni, ez aztán a portréknál, vállízületeknél.
A főműveit - gondolom - a netről is lehet. Én inkább a kevésbé ismert nagyon jó képeit. Az utolsó kép párizsi fotó róla, modelljével.
Végre minden korszakából van munka.
Az első: NAGYBÁNYA - MÜNCHEN - BELGIUM - NYERGESÚJFALU - PÁRIZS 1902-1914
És az utolsó terem:
PÁRIZS - HATVAN - SZENTENDRE - BUDAPEST
1925-1976
Itt alant az első egy késői kép, Mária a kertben, 81x100 cm, 1963; 80! éves, micsoda gyönyörűség. Mellette kinagyítva a kép részlete; az asszony: üres fekete kontúrfirka, láthatóan kevéssé érdekelte, de ezt csak a tréfa kedvéért. Nagyvonalú gazdag ecsetkezelés.
A korai párizsi utcáit mindig is szerettem, csudálatos képek.
Vagy érdemes megnézni az utolsó kép előterét, a csónakok előtti térség. Ennél absztraktabbat, ennél festőibbet...
Kár, hogy csendéleteiből nincs, azokat gondos beállítás után csinálta, csak hát a színek által az égbe emelte. Hihetetlen kolorista volt.
A középső itt csak részletkép; Picassoval (hosszú ó?), annak műtermében, a bárányos ember szobrát nézve.
Nagyon szeretem. Ő nem gondolkodik, a téma érdektelen ürügy, ő foltokat és főleg színeket keres. Még portrénál is. Érzéki. Nem gondolati fajta, mint mondjuk Farkas, akinél a téma is fontos. És kettőjük között Derkovits, aki ugyanakkor érzékien festői IS.
2017. május 7., vasárnap
05:13
És még egy,
egy legutolsó Czóbel,
hogy ez a nap is jól kezdődjék.
Mennyire megdolgozott tartalmas részletek
egy jelentéktelen területen.
Szüts nemrég csendes
fejcsóvál-megdorgált
hangos képszignóim miatt.
Igaza van, el is hagytam,
ahol lehet.
Pedig amúgy sajna oly hasznos,
a kép jobb alsó sarkára
semmit nem kellett kitalálni,
az munka nélkül meg volt oldva.
09:35
Hogy csak három hét múlva, majd a könyv megjelenése után mutassam meg olvasóimnak az interjúmat? De hiszen most lettem kész vele, és hogy örülök neki. Három hétben én nem tudok gondolkozni, hol leszek én már akkor. Lehet, hogy meg se érem. Hát kihuncudkodtam, hogy bár két lépésben, de annak, aki megígéri, hogy a könyvet is megveszi, (lássuk be, erős ötlet, erre nehéz mit mondani) - mégiscsak a teljes szöveget föl a honlapra.
Kata fejcsóvál, ő a mindenáron-béke híve; mert te mindig győzni akarsz.
Nem.
Egyszer meggyóntam, hogy agresszíven vezetek. Az is tévedés volt. Ugyanis játszom. Ha valakit le akarnék legyőzni, valaki partnerre kellene figyelnem. Holott az eszembe se jut (nincs ellenfél), hanem a munka tárgyára figyelek, ami épp a kezemben. Arra viszont nagyon.
Igaz, látszatra és hatásában is sajnos ugyanaz.
12:37
Vasárnapi kirándulás esőben = Nemzeti Galéria. Medgyessy, gyönyörűség.
14:02
Anyák napi ebéd, unokák.
Zsófi lányunk is anya, ezúttal
fotótáskájában szalvétákban
öt megmentett gyerekrigó,
akiket szintén etetni kell,
útközben is,
óránként.
F/2017/154
19:04
A litván tengerparton most szép az alkony. Tengerhorizont. Súrolófények. És az édes rikoltó madárfelelgetések. http://pontu.eenet.ee/player/kasmu.html Tegnap egy apuka, kislányával. Van ott egy létra is valami kis sziklácskára. A kislány persze. A partra húzott halászladik tán csak díszletnek szánva; a három pózna is. Bal legtávolabb pici ház lehet, éjszaka egyszer fény vetődött onnét. Ez a tenger jövőre is tenger marad.
21:52
Ez a tenger e percben, távoli mennydörgésekkel.
A föld mélységei az ő kezében vannak,
és övé a hegyek minden orma.
Övé a tenger, az ő műve,
a szárazföld is az ő keze alkotása.
Zs. 94.
2017. május 8., hétfő
05:34
A tegnapi pontosabban.
...Egyszer meggyóntam, agresszíven vezetek.
Az is tévedés volt.
Más a helyzet: játszom. Ha valakit le akarnék legyőzni, valaki ellenfélre kellene figyelnem. De én még csak nem is magamra; nagy különbség, a munkámra figyelek, ami épp a kezemben. Csak arra.
Bár a következmény ugyanaz.
Búsuló/káromkodó emberek.
06:03
Ha az emberek csak annyit beszélnének, amennyi gondolatuk van.
11:27
A ma kezdett
A/2017/34
17:21
Amikor az ember
egy
délelőtt kezdett képpel
a délután közepéig ide jut
fölmerül a klasszikus lételméleti kérdés
lenni festőnek vagy nem lenni
vagyis
mi a túró
más szóval
ajajj
le kéne mosni
de ahhoz is fáradt vagyok
17:53
Figyelemre méltó
hogy ez a szegény 3,2-es farost lemez
mindezt
szótlanul tűri
mi keresnivalóm
e világban
még
talán ha egy mákosrétes
csakezértis egy szóba
pedig van a konyhába
miért, az orvos meg mellévág
2017. május 9., kedd
05:23
Kedves olvasó mail-tanácsa,
talán le kéne mosni a képet.
Igaza van.
Talán lemostam.
Amennyire lehetett.
Reggel öt.
Nem lett jobb.
Igaz, rosszabb se.
Tegnap, vagy ma van a Győzelem Napja.
Mégis, inkább tegnap lehetett,
május 8.
Csinálok egy teát.
Kezdjük a napot.
06:39
11:10
Ez az, vagy majdnem az az illat, amivel 40 éve már találkoztam, amit keresek, olykor fölbukkan. Utal a mennyországra. Sávomban úszó hölgy megadta, Mammut1, földszint. Ha Kata hazaér, majd mellékesen megkérdezem, van-e nappali hidratáló krémed, úgy értem, huszonötös.
A képnek pedig délelőtt meglett a megoldása.
Hol is olvastam ezt, talán így, egy Greene-krimiben, last emergency signal,
last solution.
11:41
Amikor egy vendégem múltkortájt csendben rákérdezett, nem kaptam-e megjegyzést erre a lila foltra vonatkozóan, kezdett derengeni, hogy ez a gyönyörű szín nem az én világom. Aztán ma délelőtt. A kép egyebütt nem ilyen édes fajta, ez ennek ellentmondó. Amúgy is bágyadtan kiegyenlített volt az okker folt evvel a lilával.
Most pedig az ezüst keretszín sávra kezdek gyanakodni. Ezt viszonylag egyszerű lesz makettezni. Vannak erre fekete fotókarton csíkjaim.
13.44: ezüst marad, keretet feketére.
12:28
Meg itt van ez a 2017/27-es, 90x90, elég buta konstrukció. De ha már megvan, legalábbis egyelőre, célszerű volt azt a fehér foltot egy kicsit konkrétabbra.
13:34
New York,
Szövetségi Tartalékbank.
Föld alatti trezorjában
‒ métervastag ajtók ‒
hétezer tonna aranyrúd.
Nahát.
Hülye világ.
17:37
Igen, Esterházy matematikus is volt, látszik: mű alkotás közben szigorú
törvényeket követünk, melyek azonban folytonosan változnak. Tökéletes.
Ez a mai sem lineáris történet,
ebben a szakmában
nem szabad következetesnek lenni.
Kezdtem volna délben, keretet feketére, aztán -
Az ezüst csík volt közben arany is.
Csak akkor jutott eszembe,
ha ennyi baj a kerettel,
rendszerint a kép is hibás.
Az kapott egy
párizsi kék - Van Dyck-barna lazúrt,
a lila folt is visszakerült.
Az okker eltűnt, satöbbi.
Most mintha a fő-, és az
alsúlypontok, a motívumok
száma, helye megnyugtató lenne.
Új cím.
Evilági műterem - A/2017/28
64x64,
meg a kerete
2017. május 10., szerda
10:45
Kata kiskertjét a napfényes gangon leginkább szemlesütve szeretem.
Évek óta próbálkozom megfényképezni.
11:25
Tesztfelvételnek indult, de aztán megtartom lett belőle. Kata kilépett a képből, mert nincs megfésülködve.
Aki itt az asztalom fölött engem néz negyven éve ‒ mindenki Picassót mond ‒ Georges Braque. Osztályvezetőm. Szigorú.
Hatvanas évek eleje, diák koromban ‒ még élt ‒ álmomban féltékenységből leszúrtam. Hátulról.
Film, 47 MB, 2:02 perc, a műterem körbeforogva.
17:50
Bizonyára időjárásváltozás. Szokás mondogatni hetven év felett. Noha délelőtt három képen javítottam; a lélek ernyedt csüggedése, ölbe ejtett kéz. Amire ezúttal gyógyszernek kínálkozott a fölső polc jobboldalán a frigóból kis Hartai füstölt kolbász. Húzom ki a helyéről a hosszúkás zöld dobozt, papírcsomag a tetején. Amiben két rétes, egy mákos és egy túrós, ez utóbbi Katának. Két napja ketten együtt mindent tűvé tettünk, nem volt sehol. Egyetértettünk abban, csak a kék lábosban lehet. Az az ötliteres, ami a háztartásunkból húsz éve egyszerűen eltűnt.
Megettem; bár nem volt kellemes a kolbász után.
2017. május 11., csütörtök
09:14
Körlevelet kaptam, Zsófi Berlinbe szakadt gyerekkori barátnőjének édesanyja nagybeteg; most gyerekével hazajönne egy hétre mamát ápolni, kölcsönlakást keres. Pénze nincs, vagy alig, erre: ...egy üres lakast vagy ajandekba, vagy a rezsi beszallasaert, vagy nagyon-nagyon olcson, vagy egy üveg skot whiskyer, virager, közös ebed… vagy a ket szep szememer :-)
Szia P.! Lakás nincs, két szoba van, (ingyen), nem egymás mellett. Egy ágy a kicsi szobában + másodiknak a földön szivacs. Nagy szobából 5 hegyre kilátás.
Főzni lehet. Édességet nem eszünk, virágot, whiskyt utáljuk. Hálából esténként nem kell sokat beszélgetni. d.
11:05
Ma délelőtt tovább
Hideg van, műterem - A/2017/29
60x60 cm.
.
12:45
Ez is javult egy kicsinyég.
Műteremcsönd - A/2017/30
60x60 cm.
20:56
Nádor Tibi este hatkor a Stregova utcai Artus Galériában. Húsz éve, hogy megismertem, harminc éves srác volt, felőlem nézve. És nagy ígéret Szobamozi sorozatával, erdei szénrajzaival. Mára 50 lett, hihetetlen, és egyetemi tanár. Időközben sokat váltott témát, gondolkodásmódot, sokat kísérletezett. Máig ragaszkodik ehhez a periférikus kiállítóhelyhez, itt a műterme is, egy emelettel feljebb. Erre jó ez a hely: én nem mernék ennyiféle megfogalmazást és minőséget egy térbe.
2017. május 12., péntek
05:55
Kata szerint érdekesebb, mint a Széna tér; hát egy napra Bécs, vonattal. Ha már ott, venni is fogunk ezt-azt.
07:03
- Szorongattatásában mellette állok (Zsolt 90.), mondja az Isten; és én akkor a szorongatás helyett mi mást keressek?
Szt. Bernát
- Deske, Szent Bernátnak üzenem, hogy Isten az örömeimben is mellettem áll, ezért én a magam részéről inkább… Szia! H.
20:03
Fotó a Széna térről,
ez minálunk; a másik a Q4 múzeumi téren, Bécs.
2017. május 13., szombat
13:21
2017. május 14., vasárnap
14:24
Köv. vasárnap bizonyára Úttörővasutazunk. Meg még vendéglőben is ebédeltünk, ó, ó. Kata ismeri, szerinte ez egy jó vendéglő. Szerintem nem, nem azonnal hozták az akármit. F/2017/155
Hogy lett nekünk Libegős fotónk. Rögtön észrevettem, az első tíz méter repülés után egy kis oszlopból vaku villan. Mindenkire. Fölérve egy monitoron látod magadat sorszámmal, már csak három OK-t kell nyomni. És aztán kifizetni.
15:17
Persze ez csak a hangok miatt. Svábhegy oldala.
15:23
És még
ez is a ma délelőtti séta.
1.
Ez a kis oldalkinövés úgy döntött, ő is egy komoly ág akar lenni ezen a komoly fán. Tisztelet az akaratnak.
2. Autón hátul; kiolvasva: KOEGZIST.
16:08
Katának meséltem séta közben, Déry laudációja; ötvenéves barátságuk Illyéssel. Hogy bár I. Gy. fiatalabb nála nyolc évvel, mindig előtte járt, győzelmes gyönyörű életmunkája. S ő, Déry, sokat bizonytalankodott, útközben rájött, lírai vénája jelentéktelen, ő bizony utána kullog. Szép. (Nagyon szeretem Déryt. Is.)
in: Illyés Gyula Emlékkönyv
Amikor egy fél századdal ezelőtt nyitott be hozzám párizsi szállodaszobámba, az ajtószárny lengése mintha magát az ifjúság édes madarát röpítette volna íróasztalom elé. Lényéből egy feketerigó telt énekre hallatszott...
Lehet, hogy ötven év alatt, magam sem tudva róla, vagy magam előtt is rejtegetve, a barátság örvén vagy épp annak ösztönzésére titkos versenyfutásban voltam azzal, akiről már a start pillanatában is látszott, hogy csak utánfutója lehetek. Hogy hol ‒ rövid időre ‒ egymás mellett ügetve, de többnyire messzire leszakadva róla, őt igyekeztem ugyan elhagyni, de beérni céltudatos, egyenletes vágtáiban, melyek soha egy verejtékcsöppet sem szorítottak ki a halántékára. Épp az kötött hozzá, ami elválaszthatott volna: fölénye. Konok vagyok, vereségeimmel is szeretem ünnepelni magamat. S ha tudtam, ha nem, ezekre mindvégig bő alkalmam nyílt e félszázad alatt. Visszapillantva a pályára, egyetlen győzelemről számolhatok be: hogy ma Öcsémnek szólíthatom.
Íróként élt és dolgozott reggeltől estig, újévtől újévig. Már ebben is különbözve tőlem, akit szeszélyei minduntalan lesodortak a pályáról, s ha történetesen nem magánkedvtelései vitték félre, sorsa, vagy mondjuk nagyképűbben, a történelem pöndörítette ki a versenyből. Ugyanaz a történelem, amely Illyést is
megfricskázta, de amelyet ez mindig a nekiszegzett tollal fogadott és fogott fel...
S bár a börtönt, az élet magasiskoláját nem járta ki, sem a kéthónapos gyorstanfolyamot, melybe én beletévedtem, sem az egyetemet, melyet nem épp jókedvemből három évig hallgattam, de szabadlábon is felszedett annyit az élet adományaiból, amennyire az írónak szüksége van –
20:37
Ennyi szépet okosat jót olvasni valakikről ‒ muszáj lett valamit csinálni nekem is, ami a kezem ügyébe esik, azonnal. Fejlámpa segítséggel feketére a No.3 varrógép fa vázát, amitől ugyan butább lett, deazonban letagadhatatlanul az enyémmé vált, domesztikáltam.
Nagyon jól szolgál (ipari) festékkezelő asztalként. (Keret színezés.) Talpában csúszószegek.
21:01
Vasárnap este. A litván tengerparton is most alkonyodik. Szélerősség ott 50 centi másodpercenként, és 18 fok van. Horizont nincs, sétálók, és két madár az égen. http://www.lietuvatavodelne.lt/palanga
2017. május 15., hétfő
06:15
...minden korszakban és időben úgy látszik, mintha hanyatlana és ellenségei kerekednének fölül. Különös sajátossága az Egyház és a világ közti hadakozásnak, hogy a világ mindig győzedelmeskedni látszik az Egyházon... Királyságok erősödnek és hanyatlanak, nemzetek szétterjeszkednek és összezsugorodnak, uralkodóházak tűnnek fel és tűnnek el, szövetségek, pártok és társaságok, egyesületek, céhek, intézmények, bölcseletek, szekták és eretnekségek keletkeznek és kimúlnak. Napjaik meg voltak számlálva, csak az Egyház örök; a maguk idején mégis nagy jelentőségűnek látszottak.
Newman Faith and experience, 1838.
nov.
10:19
Nem azt mondom,
hogy most jó,
csak annyit,
ettől jobbat nem bírok kihozni belőle.
Kidobni kár.
Öt éve igyekszem vele.
Francia műterem - A/2012/07
71x51 cm.
10:48
Úgy vagyok vele,
mint Szent Ferenc a maga alapította renddel;
csak én nem hagyom magam.
Meg volt sértődve, mikor a kolostor önálló életet kezdett élni,
és le is váltották a vezetéséből.
Szép lelkek már a második turnus virágcsokrot teszik
a lépcsőházi könyvespolcra
‒ nem férfi lehetett ‒,
ez még hagyján, de középre!,
s a könyveket az alsó polcra száműzték.
De én most, hogy levittem a szemetet ‒
Mindennek van határa.
18:21
Egy kis (nagy) izgalom.
Ezt a képet tartom a korábbi sorozat
befejezésének, alkalmas
elöljáró
képviselőjének.
És jónak.
S most mégis hozzányúltam,
alap színhangja vált komolyabbá,
bonyolultabbá és csendesebbé avval,
hogy a zöldes felületre leheletnyi
vörös
lazúr.
Vagyis seszínűbb lett.
Műterem, csönd van - A/2017/26
90x90
2017. május 16., kedd
05:33
"Mózes csak
egyszer tudta kettéválasztani a tengert. Koreában ez évente kétszer megtörténik." ....ilyenkor a tenger Jindo és Modo szigete között szabadon hagy egy átjárót. 2,8 km hosszú 30-40 méter széles, mindössze egy órán át. A helyiek ünnepelnek, újabban a turistalátványosság is.
Részletek: diavetítés jindo-csodaja.pps 7 MB. (gépedre letölti, monitor bal alsó sarkában megjelenik, ott is nyitható)
08:08
Hogy akkor legyen a penitencia egy hétig egy-egy ima öt legellenszenvesebb emberemért. De hát ellenszenv-, ilyesmire nekem nincs időm;
az valódi figyelemmunkát igényelne mások iránt. Én szürkét ütköztetek lilával.
08:23
Deske, nekem tetszik a Francia műterem!
Rendes méretű a szék.
Sok képeden a székek óvodás méretűek.
További jó munkát!
Á.
Köszönöm.
Kárpótlásul.
d.
09:41
Valamit kerestem, följött ez a februári mail. Olyan lelkesen van fogalmazva, olyan gondos és kulturált (igen); elteszem. C.16508.
...megerősödött bennem ugyanaz a benyomás, amit az autóban éreztem - egy elkényeztetett, és sorsában szerencsés pszichopata vallomását hallottam.
A nyugodt, bölcselkedő megfogalmazások, a szeszélyes művész hisztériája, a képrombolások, az intellektuális tagság a Lukácsban, mellette a pontos, poroszos fegyelmezett életvitel kontrasztja - nos ez ad egy schármot, nem vitás. No nézzük a gyümölcsöket! ...
Nem is tudom, hogy szólítsam meg Önt, mert művésznek nem tartom. Nagyon köszönöm a magyarság nevében, hogy nem engedte külföldre a képeit! Megóvta Európát a műveitől,
a teljes levél
Ide tartozik a Váradi Juli interjú is.
Érkezett egy levél a fenti haragvó levelet a lehető legszigorúbban elitélő és cáfoló. Válaszom:
Köszönöm, talán kár is volt megmutatni, mert félreérthető netán, hogy ezt rossz néven veszem, vagy hogy ez engem terhel, aggaszt.
Tényleg azért tettem el, mert a maga módján minőségnek tartom. Szüts azt mondaná rá: őszinte...
11:45
Kép tovább, Műterem éjfél után - A/2017/02, 90x90 cm.
17:50
És ami nekem rémisztően komoly, a honlap ‒ tehát az oeuvre-adatok és az írásaim ‒ végleges és elérhető tárolása a Széchényi Könyvtárban, ezen a fejem fölött már most több szakember dolgozik. S nekem úgy vannak utasításaim, hogy mondataiknak töredékét értem. Evvel együtt a dolog működni látszik. Kíméletesek velem.
Az OSZK az én informatikusommal levelez, ilyetén pld.:
2. Hosszabb távon az a működés nem fenntartható, hogy a C3-ban futó dinamikus website egy az egyben (php-val, mysql-lel) működjön az OSZK-ban is. A cél az, hogy az OSZK-ban egy jól használható statikus változat legyen. Szerintem ennek fényében el lehetne kezdeni az új website fejlesztését úgy, hogy a készülő website elérhető legyen egy új url-en (pl. beta.deske.hu). Az OSZK ebből tudna gyártani statikus verziót, és a fejlesztés során arra kellene törekedni, hogy a statikus verzió is használható legyen.
18:44
Délelőtt postaküldemény: Hegedüs Gyöngyi kötete:
a pont felett
Kedves Gyöngyi!
Tán felét elolvasva verseskötetének, gondban vagyok. Tudom/valószínűsítem, hogy legmagasabb rendű irodalom. Egy-egy szókapcsolatból. De mondani nem mondhatok semmit, egy (kurva) szót sem értek az egészből. Pár hónapja is volt hasonló, lányom csodálkozva nézett rám. És semmi hátsó gondolat, amit írok, tudom magamról, sok frekvenciát nem hallok meg. Sajnálom. Mindenestre a verskötetem küldése törölve, nevetséges lenne a maga munkája mellett. Ebben sincs semmi affektálás.
Köszönöm, szívélyes üdvözlettel: d.
Csak ennyit hallottam meg, persze, képemről írta, gyönyörű ötlet:
...szobabelsőket festett, melyekről semmi
más nem jutott eszembe, csak annyi,
hogy valaki innen gyógyultan távozott,
s most szellőztetnek...
in: mihály napi álom
21:34
A verset begépeltem, VERSTÁR. És valamit még mindig meg kellett csinálni. Kocsiba, a megrendelt hetven darab 60 és 90 centis farostlemez haza a Váli utcai boltból. Meddig akarok én élni.
Ilyenkor mindig parkolási izgalom, hogy ne túl messze a házunktól a mázsa cuccal.
2017. május 17., szerda
11:14
Kérdezem a kremlszakértőt az öltözőben
‒ Ha még soká él Putyin, helyreáll a nagybirodalom...
‒ Te is beszopod ezt a maszlagot. USA-nak 150 katonai bázisa külhonban, Moszkvának 6, és hatásköre egyre zsugorodik.
06:24
Van egy vallási közösség, mely isteni megbízatást tulajdonít magának és minden más vallási alakulatot maga körül eretnekségnek vagy hitetlenségnek tekint; valamiféle titkos társaság, amennyiben tagjait kívülállóktól nehezen felderíthető hatások és kötelezettségek által tartja össze. Szét van szóródva az ismert világon; egyes helyeken lehet gyenge és jelentőségnélküli, egészében azonban összetartása révén erős; lehet kisebb, mint az összes vallási testületek együttesen, de nagyobb, mint mindegyikük külön. Természetes ellenfele a külső hatalmaknak, türelmetlen, érvényesülni kíván és a társadalom átalakítására törekszik; törvényeket tör, szétszakít családokat. Közönséges babonaságnak tekintik, a legsúlyosabb vádakkal terhelik, megveti napjaink értelmisége; a tömeg képzeletében borzadály.
Csak egy ilyen közösség van.
Mutasd meg ezt a jellemzést Pliniusznak vagy Juliánnak, tárd elő II. Frigyesnek vagy Guizotnak "Komorult ábrázatok tűnnek elő!" (Vergilius: Aeneis II. 622) Nem kérdezősködnek tovább, mindegyikük tudja azonnal, hogy mire vonatkozik. Egyetlen dolog van és csakis az az egy, amelyre illik e jellemzés minden részlete.
Newman An Essay on the Development of Chritian Doctrine, 1845.
10:16
A vasárnapot így kellene megünnepelni: kavicsjárás papucsban.
12:44
Próbálom igyekvőn, bizalommal ezt a pont felett kötetet -, de akárha ez a szöveg:
<?php print('<form target="mainFrame" name="gyorsmenu" method="GET" action="main.php" id="gyorsmenu"><span class="txt">MENĂś:</span><select tabindex="10" id="hol" name="menu"
-- vagy, ahogy az a kis szőke copfos a játszótéren papájával kiabálva veszekszik. Franciául.
-- a kötetből:
leszegett fejjel
látni csak az eget,
nasztaszja filippovna.
s hallani a téli tücsökciripelést,
mikor a mélység élesre állítja a képet:
szívdobbanás
az egyik angyal neve.
a másiké:
lélegzet.
Vagyok kívül a körön; lehet, hogy rossz vers, lehet, hogy Rakovszky-színvonal. Nekem marad annyi, különös szép képek, irányát nem hallom. Mindenképpen egy nagy szellem áll mögötte.
13:42
14:04
Ebéd befejeztével, indulva, még a lábosból három kanállal. Futtában, onnét nem hizlal.
16:44
Kedves Deske! Tegnap a Jófogás hirdetésen láttam egy eladó "Váli"-t. Leltári száma "F"-el kezdődik, vagyis hamis... F2016/046 , olaj, 60x80 farost, eredetinek tűnő keretben, Cigányajtó 10 év után. Megpróbáltam utánajárni, akkor levették a programból... A.
Köszönöm az infót, a vicc, van egy ilyen című fotóm, F/2016/046, ebből könyvcímlap is lett. És ide elé a 10 évvel korábbi fotó: F/2006/18.
d.
20:42
– Kedves Dezső! Megnéztem a fotót. Igen, egyértelműen ez az a kép, amiről a festmény készült. A.
– Kösz, nálam a festményeknél HAMIS-33 lesz a címe. d.
2017. május 18., csütörtök
13:56
Valamikor írtam, amit életemben először. Ritkul.
Ma vettem két piros lábost. Alapozáshoz.
Illetve az egyik fazék.
Fedő is jár hozzá, adták volna. De hát az nem kell.
Mi is volt még. Tél végén két varrógép.
Guruló szerszámasztalok.
Első és utolsó igazi Fischer carving lécemet
is a télen ajándékoztam el.
Tán tíz éve hoztam Ausztriából,
igazából akkor búcsúztam el a síeléstől.
Bár utána még volt jó néhány itthoni szezon,
Svábhegy - Normafa, mindig ugyanott.
Fiam mondta, nem férne el nálatok egy sarokban.
Nem szívesen nézegetném.
2017. május 19., péntek
09:05
Feladatom -, munka átlépni ezen a hirtelen fájdalmon. Hogy hiszen minden rendben van. Öltözőben öregúr, festés lesz náluk, csak a háromajtós ruhásszekrény középre húzása lesz gond. És mindenről feledkezve áttér a bútor harminc év előtti beszerzésének történetére.
09:07
Másik kolléga meséli, aki minden nap följárt hozzá, a százéves Placid atyának mutatták Pannonhalmán majdani végső otthonát. Megjegyezte, hogy figyeljetek, ha az urnából ketyegés hallatszik, az a katéter lehet.
A kollega hozzátette, itt a meleg vízben meg mindenki a maga bajáról beszél.
09:33
Egyedül van. A nap éppen rá süt. Mindkettő biztos tudatában annak, hogy ő a világ közepe. De igazából vajon melyik.
06:43
Isten [ha akar,] szeplőtelen egyházat is alapíthatott volna, de -
Newman Christ upon the waters 1850. okt.
17:48
Katalógusát letöltöttem,
egy kutyaszép kép a mostani, májusi
Kieselbach aukción.
Ámos Imre Emlékezések, 1935,
olaj, vászon, 81x68 cm.
6,5 millióról indul.
Ámos kilométerről megismerhető
sajátos színeiről, ahhoz nagyon ért.
A képkivágásai, kompozíciói.
És ráadásul (romantikába hajló)
tartalmai is gazdagok.
Meg kéne nézni eredetiben is a színei miatt.
Az mindig élmény.
19:27
Hátha Kata kiskertje fekete-fehérben is. F/2017/156
2017. május 20., szombat
09:24
Forró zuhany alatt reggel rájöttem, miért izgat ez a Hegedüs-verskötet -
a pont felett -, holott semmit nem értek belöle. Pontosítsunk, szópárokat igen. Ösztöneim pontosabbak, azt azonnal éreztem, és hatott; hogy nagyon gazdag, igaz, és több nálam. Tehát az égre mutat. Szerepét betöltötte.
13:22
Ma is megpróbáltam,
mert hát ott van és az ember ilyen.
Érdekel így, színek nélkül.
A tegnapi koncentráltabb. F/2017/57
13:30
Húsvétkor Zsófi lehozta a Balatonra egy fotótáskában az anyjukvesztett megmentett fiókákat. Annó mutattam. Ma látogattuk Dunakeszin - névnapok -, mutatta, sikerült, megmaradt mind a négy. Most nagyon izgatottak, etetésre várnak. Már nem óránként kapnak, azt hiszem. Voltak ott egyéb menekültek is.
13:38
A 118. zsoltárt eddig kerültem, de ma a neten a reggeli zsolozsmában följött. Mindig bosszantott, hogy verssorai T betűvel kezdődnek. Gyerekes.
De hát nem.
Kitalált és megoldott egy többletfeladatot, mellékesen. Játék. Igen, imádkozás közben. A szent fölösleges, ami a kultúra.
14:20
Megjött a restaurátortól, jó, azért ez egy nagyszabású történet. Hazai föld - A/1981/04, 90x136 cm. Valami jó helyre kéne.
2017. május 21., vasárnap
05:42
Tetszik. A szám is rajta.
20:17
Vasárnapi vendégségbe drága mesterem, Sugár Gyuszi (1924-1991) munkáját nézni: Petőfi Sándor utca. Honvéd utcai rajzkör, 1960 ősz, kockológiával kezdtük; elsőként ő korrigált nekem. Egymásra hangolódtunk, hamar. Ő küldött az Iparművészeti Főiskolára, építészetet és belsőépítészetet tanulni, a Képző főiskolai festőszak helyett. A C. Naplóban sok jó tanácsát őrzöm. Lásd a fekete főoldalon: KERES -- Sugár
Ötven éve várom, hogy lássak legalább egyet e szétkallódott, számomra legvonzóbb sorozatából-, belvárosi utcaképek. Az is a hatvanas évek eleje.
Most baráti figyelmesség, sikerült.
Pillanatra a forró mohóság; föllobbanó szerelem, megszerezni,
ha ez egyetlenként műteremben, életemben... nagyon kedves emlék. Lenne.
Hát csak egy fotó.
Így is szép volt.
.
2017. május 22., hétfő
06:16
Hazafelé jövet leszállva a buszról a Ferenciek terén,
beazonosítottam a helyszínt.
A festőállvány egy falkiszögelés zugában,
alkalmas hely volt zavartalanul dolgozni.
Igen, szemben ott a Pilvax köz sarka.
Képén szerepel is ez a felirat, de van itt más is,
LÁTSZERÉSZ, DIVATSALON, SZABÓ és KÖZÉRT.
És vannak színek, színek,
micsoda édes kavarodás.
06:40
Lehet mondani, nincs jobb dolgom.
Napok óta keresem a helyes megoldást, írásban, hogy átlássam az arányokat:
tétel:
honlapomra digitális fotó, opuszozott (minőségi), évente kb. 300 került,
ezeket szelektáltam eddig évi 40-50-re, így:
1./ visszavonhatatlanul töröltem nagyfelbontású változatukat (nem lehet printet - kiállítást csinálni)
2./ a kisméretben ugyan megmaradtak, de a FOTÓK-nál most ezek sem jelennek meg,
kérdés:
- lehet, hogy a (magyar kultúra számára) helyes lenne újra az összes fotómat képernyőn
láthatóvá tenni, avval, hogy később új érdeklődési szempontok is fölmerülhetnek
(de akkor sajnos újra az évi 300 tétel lesz látható)
- vagy maradni a mostani elegánsan szűk válogatásnál, avval,
hogy nem is kell több; ami érték, az már a Fotómúzeumban (230),
és Rómer Flóris Múzeumban (53), ennyi elég is belőlem
háttéradatok:
1200 fotó digitális korszak előtti, ezeket most már nem szűkítettem
2600 digitális, ezeket 770-re
(legkevésbé: műteremügyek, portrék, és művészfotók)
17:20
És a megoldás: szelektálni,
hiszen a VÁLINEWS KÉPEK-nél (11.000) megnézhető minden, többféle csoportosítás szerint is
09:03
Reggel az öltözőben a szabad akarat, kontra kegyelem primátusáról volt szó. De hát ezt egy középkori pápa megoldotta, mikor a két ellencsoport eléje járult. Fiaim, mindkettőtöknek igaza van, avval a záradékkal, hogy a másik felet nem hibáztatjátok.
És ez a megoldás igen figyelemreméltó, mivel ez minden emberi gondolatkodási rend fölött áll.
20:32
Deske, olvasom a Strindberget. Olyan, mintha magáról olvasnék. Ilyen értelemben teljesen helyénvaló, hogy a versnaplóval mintegy sorozatkötet lenne.
A festményt persze nem szerzi meg. A birtokviszony nem jellemző magára. Semmit nem birtokolni akar. Hisz birtokon belül van. Érdekes, a tékozló fiú példázatában, mivel a nagyobbik fiúnak mondja az atya, dorgálásnak fogjuk fel, pedig valójában milyen örömhír: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd! S.
- A cigányvajda halálos ágyán, fiam, rád hagyom az egész világot. d.
2017. május 23., kedd
06:11
Jó házasság?!
- nem őt, magadat akarod megjavítani
- a megoldhatatlanokat erőteljesen szőnyeg alá söpörni
veszekedéstechnika:
- nem azonnal válaszolni
- két szó tilos: mindig - soha (= nem absztrahálni)
05:21
Ezt le szoktam fényképezni. Mindig ugyanaz - F/2017/158
06:29
A szentek életükben vezeklőruhában járnak, és selyemben és drágakövekben temetik őket. Az egyház is... hatalom és befolyás, bizalom, tekintély és gazdagság áradnak feléje, mert nem kéri, megkapja, mert nem keresi; de elveszti ezeket, amint keresi...
Newman Sanctity the Token of the Christian Empire 1842. dec.
08:58
Jó ötvenes, csont-bőr klubtárs dünnyögi az öltözőben, heti négyszer tíz kilométert kellene futni mindenkinek, aki mozogni tud.
09:09
Megnéztem élőben is
azt az Ámos képet
a Kieselbach galériában.
Ezen az én fotómon kissé színhűbb.
A rossebb egye meg,
micsoda tehetség.
Nagyon szép kép.
És micsoda pofátlanság.
Az óra talpa fehér - pöttyös,
csak mert az pásszol a függönyhöz.
09:20
Jó napom lesz. Remélem, ma legalább további száz fotómat dobom ki. Darabonként átgondolni, akkor négy helyen átírni. Világosodik lassacskán az elmém. Azt mondja, képeidnél szigorú vagy, itt miért lágyul meg a szíved. Kinek hiányzik a másodosztály. Hogy a válogatás szubjektív, mi más lenne.
Verset iszonyú nehezen taultam. Erre emlékszem.
Kazinczy: Himfy
Tűzbe felét! Vetem.
Újra felét! Ím!
Harmadikát még!
Lángol az is.
Jer most; vár az olympusi kar.
Figyelni kell. Az előbb olyat dobtam ki, ami múzeumé. Még épp vissza tudtam menteni.
09:50
Kedves Deske,
névnapjára küldöm szeretettel Cselényi Béla versét.
H.
A legrövidebb töredék
2017. február 20-ára virradó éjszaka írás közben megzavart egy hirtelen érkező üzenet. Egy kis b betűt tudtam csak leírni, majd a figyelmem teljesen elterelődött. Soha sem jöttem rá, mit akartam éppen írni, milyen mondatot, milyen b betűvel kezdődő szót. Alighanem ez a világirodalom legrövidebb töredéke.
- köszönöm. tökéj :)) d.
12:33
A fotók (nálam) 1842-vel(sic!) kezdődnek,
szelekció elölről.
Nálam minden már csak digitálisan,
lapozom a honlapot,
most tartok 1954-nél.
Emlékébresztő régiségek, kedvelem.
Ilyenek kerülnek elém,
rég elfelejtettem.
Dobszay László felvétele,
első gépemmel, ő tanított komponálni.
A Duna-part lehet.
15:44
Egyszer már a szobámat is le kellett fényképezni.
F/2017/159
21:04
Ez a turnus estére bef; reggel óta csinálom. Még szakértő barátom remélem, tovább-kidob. Valahai összesen 4400 beszámozott fotómból most maradt 1422. Sok a zsidótemető, amihez nem lehet nyúlni. Sok a műteremügy, ahhoz se nagyon, az is marad a T. Utókornak, netán. Gyerekfotóknál közepesen elgyengültem, de azért irtottam őket. Az fájt.
Visszacsinálni nem lehet.
A kötelmek, s vonzódások fölött vagy alatt, lehet húsz-harminc igazán jó fotóm.
2017. május 24., szerda
12:50
Szia, kedves Péter.
Te ugyan onnét föntről elolvasás nélkül is láttad-tudod a történetet.
Tételed lábjegyzetre szorul.
Gondolatodat, hogy a mű készítése szigorú szabályok szerint történik, azonban ezek a szabályok folytonosan változnak - továbbra is zseniálisnak tartom, föl is használom, sok mindent értelmezett számomra -, hiába, te matekos is voltál.
Tegnap csodálatos vihar. Zuhogott, tartósan. Fémvázú műteremablakom nem zár szorosan. Ezért belső oldalára száz éve víztároló medencecsíkot építettek. Annak tán öt liter a kapacitása. Ugyan valaha belső vízköpővel, de az soha nem működött, rég eltömődhetett. Hát leszívó csővel - lányom ajándékozott meg vele - négyszer ürítettem délután. De mi van, ha én éppen.
Megoldandó, azonnal.
A csövecske belsejét kivéstem, kipucoltam, és egy elvezető rendszer elkészült ma délelőtt.
Kellett hozzá svédfogó, negyvenes huzalszeg, szigszalag, nagyolló, fémfűrész, két festőrongy, spakli, valamint boltból folyóméter gázcső és egy huszonöt literes szeméttároló tartály. Valamint két csőbilincs, ami azért emlékezetes, mert harminc éve a helyén kushad, tároltam becsülettel; még soha nem kellett.
Most hálából vettem még hatot.
21:52
Kedves Gyöngyi, eszembe jutott egy gyerekes és pontos hasonlat; én és a Maga versei.
Nem mehetek be, mondjuk, mint jobbágygyerek, de látom.
Az orrom előtt a gyönyörű kivilágított kastély, bentről zene, hangok, nevetés, illatok.
Belátni; ódon bútorok, falkárpit, festmények.
Biztosan tudom, hogy van, minden érzékszervem tapasztalja.
d.
Az imaközösségben este nekem kellett volna fölolvasni a szentírási bekezdést. Csendben vártak rám, aztán rám szóltak. Mindenről felejtkezve ezt írtam behunyt szemmel.
2017. május 25., csütörtök
09:56 Hegedüs Gyöngyi:
Váli völgy
a kastélyból kinézve
csak a Hold
jobbágytelke látszik
a Számadó
a tizedet
úgy strigulázza,
ahogy Isten és Irma, az írástudatlan
cigány asszony szignóz eget:
a vízszintest,
mint horizontot húzza át
a függőlegessel
21:15
Délben belekezdtem az A/2017/35-be, 90x90.
Az első forma jó volt,
a következő három ezt elrontotta.
Reménytelennek tűnik,
elsőre föltett formákat
szívó alapozáson nem lehet áthelyezni.
Az alapképlet rossz.
Ormótlan.
Kata Máriaremetén,
kis retket szerettem volna enni,
de a kosárkában csak hagyma volt.
Kipróbáltam, egy negyedig jutottam el,
nem volt jó.
csak csípett így, csupaszon.
Tegnap kaptam, belekezdtem a Félkegyelműbe, 40 oldal,
de hömpölygő mindenféle;
bonyodalmak, amik nekik
bizonyára nagyon fontosak,
és máris túl sok szerteágazó ember.
Csináltam már ilyet segítségnek,
tán egy angolul-Greene-kriminél,
nem fogok belölük családfát rajzolni.
Ezek a kedves hosszúnevű oroszok.
Neveket megjegyezni-,
unokáimnál is olykor ki kell hogy segítsenek.
Valaha kézfejemre írtam őket.
Megjegyzem, Dosztojevszkij az első oldalakon tökéletesen
megrajzol egy figurát,
akinek az az élete,
hogy mindenkiről mindent tud.
Van ilyen ismerősöm. Csodálkozva nézem.
Megjegyzések még akadnának; összehasonlítás a József és testvérei szövetével, satöbbi.
Nem való ez nekem. Annyi nagyszerű dolog van a világon, Brazília, azt se használom.
2017. május 26., péntek
08:58
Erőim megfogyatkoztanak.
Sőt.
Fáradt vagyok.
Kurvára.
09:38
Legyen meg egyszer ez a látvány is. Oltár/munkaasztalunk szerda este. Harminckét éve.
11:14
mailváltás
- Deske, [...]
ma, ahogy ránéztem az új képre a blogján, hirtelen olyan volt az állvány lába, amelyen kép van, mintha egy függöny mögül leskelődő gyilkos lába lenne, és az üres állványra törne. Persze az összes ilyen értelmezés mindig magáról az értelmezőről szól. A soha nem látott képről is vannak előképeink.
S.
- [...] Szüts esete tán a legszomorúbb, ha ez a helyes megközelítés, ami nem biztos. Kislányai évtizedig féltek éjszaka vécére menni a folyosói sötét függöny miatt. Ha egyetlen egyszer szólnak... [Gyerekeket a szenvedéstől nem lehet megmenteni.]
d.
- "Ugyanolyan bizonyosan, ahogy a véráramlást halljuk a fülünkben, az idegrendszerünkben nyomot hagyott azon milliónyi majom éjjeli sikoltása, akik egy párduc tekintetét látták utoljára a világból.” S.
11:51
16:06
Túlfáradtság okán
fegyelmezetlen voltam,
hogy félbehagyjam,
amikor kellett volna,
ebéd után,
délidőben.
Itthoni szóhasználat szerint
a fáradtság lendületével
folytattam tovább.
Ahogy most itt elnézem,
talán még az kettős színfolt
se kell bele, megélne ez anélkül is.
16.16
Egy kis okkersárgával
el is koszoltam.
Olcsó volt az.
2017. május 27., szombat
09:12
Gyenge ember vagyok. József Attila csodálatos gyönyörű szomorúsága lehangol. Harminc éve kerülöm.
09:22
Egy kései (járda)sirató. Nem csak én tudok színeket.
Szürkéhez okkerek.
Hát ez az, mondta Micimackó. Kenyér nem kell, tette hozzá gyorsan, magyarázólag.
F/2017/160
09:54
Van Illyésnek tizenhat évesen, bujdosásában egy édes néhánynapos szerelmi története egy paraszttanyán, amit most hosszú évek után végre újra megtaláltam, az Ifjúság (elbeszélő vers, 1932). És ez megint nem volt azonos emlékeimmel. Vagy ezt is átírtam fejben az idők során, vagy. Ki ismeri ennyire az életművet, hogy megtudjam. Fölhívtam a lányát, megvan-e ez a történet másutt is, talán prózában. De hát nincs. Mária figyelmeztetett, lehet, csak írói képzelet. De ennek ellentmond ‒ most látom ‒ az Utóhang. Hogy tíz év múltán visszalovagolt (csakugyan) oda, körülnézni.
Viszont egyeztettük, nem volt vörös katona, nem is ezért emigrált, hiszen csak 21-ben, egy baloldali tanáruk börtönből szöktetése miatt.
Az összes forrásadatot lediktálta.
10:21
Csak aludni ne
kellene éjszakánként. Úgy kifáradok bele. Fekszem is, kipótolni. Kata szerint kisebb képeket kéne festenem.
21:50
Katának megvettem az össz 130 tévécsatornát a meglévő tán 16 helyett.
2017. május 28., vasárnap
09:20
Kutyafáradt nehéz ébredés. Ehhez mérten teljeskörű önsajnálat. Amivel ‒ Tamás atya szerint ‒ kizárom magam az Úr segítségéből; csüggedten széttárja karját, én nem engedem.
Azért valamicskét mégiscsak tud segíteni. Hiszen megírtam.
09:30
Vasárnap reggel - F/2017/161 Kicsit iskolás-feladatmegoldásos, tudom.
09:51
Egy adatot kerestem, NEWS, 2000 augusztus. Beleolvasok, Jézusmária, hogy én húsz éve még milyen okos voltam. Meg persze Új Péter is:
...Csak magyarázatképpen mondom: a tűzijátékot mint kulturális jelenséget nem értem. Hogy ha színes placebórakétákat lődöznek az égbe sok millióért, az a lakosság meglepően nagy hányadára egészen elképesztő hatással tud lenni. Óvodás, BKV-nyugdíjas, agysebész, traktoristanő mered az égre egy emberként, olyan áhítattal, mintha legalábbis az Úristen mesélne disznó vicceket odaföntről...
Persze tudom: az ősi kínai hagyomány, zsigerekből jövő tisztelet, fejvesztve menekülő indiánok, primitív népek. Vagy mi. Nekem a tűzijáték mégis
a teljes szöveg
Azt kerestem, a honlap megszületése után hány héttel jöttem rá, hogy a Le Meux-i leveleket is ide, de már nem havonta, hanem ahogy valami eszembe jut, nem jegyzetfüzetbe, hanem ide, dátummal. 5.
12:35
Svábhegyi délelőtt. 1. Tejszínt is kértem a feketébe, és majdnem keserűn, hét cukorral. 2. Önbizalom, egy önérvényesítő magányos elkóborolt.
16:47
Kihagytam néhány évtizedet. Anyácskámék szívesen nézték annó a National Geographic-ot. Lehet, megkérem Katát, tanítson meg a tévét bekapcsolni. (Alatta kell, valami doboz.) Ahogy ugrálnak a majmok. És műlesiklást, de óriáslesiklást is; azt korlátlanul néznék. Most, hogy lett mindencsatornánk. Hátha.
2017. május 29., hétfő
12:17
Most egy-két évig káromkodva keresgélni fogom. Húsz év után a másik asztalom tetején a fotótáska helye. Négy és fél méterrel arrébb.
De hát ennek egyszer meg kellett történnie, elkerülhetetlen volt. Az élet. F/2017/162
21:19
Négy éve egy órácskára vendégül látott futóvendégnek - ifjú kollega - adtam Illyés Gy. összes versei I-III-at. Senki nem hallott róla, antikváriumban soha, 93-ban adták ki, halála után. Avval adtam túl rajta, hogy elég nekem - halálomig sem végzek vele - az a jólmegcsinált válogatott, a Szemelt szőlő.
De nemrégiben egy Zelk szöveget keresve megrendeltem az I. Gy. Emlékkönyvet, s a tanulmányokban felkiáltójeles utalások fontos versekre.
Nevetve kacskaringóimon, mailben tegnap visszakértem az elajándékozott Összest. Vidékről mára itt az asztalomon.
Kata egy régi névnapomra keménybe köttette, de fiam tanácsára föliratok nélkül, tudva, hogy azt szeretem magam.
22:44
Bocs, ez se közérdek; magamnak. Amig az altatótea elkészül, ‒ fele-fele citromfű tea - komlótoboz tea, 8 perc ‒ egy fotó az újragondolt szervírasztalról. F/2017/163
2017. május 30., kedd
08:57
Kirándulás. Ilyet még nem próbáltam. Uszodából hazafelé tíz percre kilépni evilágból. Ehhez apróka Illyés-válogatott reggel a tarisznyába. Katától, névnapomra. Tehát vízből ki, ivócsarnoki asztalka, mákos rétes, és három ismert, kedves, karcos, nekem írt vers. Aztán fölrévedve, visszatérve az életbe, 17-es villamos. Hallatlan.
09:51
előzmény mailem:
...visszatérve, nem tudom, létezik-e kiválasztottság.
És nincs kis és nagy feladat… logikátlan is lenne,
melyik tégla fontatlanabb a falban a másiknál. d.
HEGEDÜS GYÖNGYI
nem tudod, van-e kis
és nagy feladat. talán nincs.
csak pontossági sorrend.
nem mindegy, hogy azért átlátszatlan ablakod,
hogy ki,
vagy, hogy be ne lássanak.
és ennyi tán a feladat: hogy elhordozd,
mi a művésznek szabadulás: hogy átlátszatlan.
s hogy neked soha senki nem mondja:
kérem lélegezzen mélyeket.
csak az állvány lép túl a képen.
magához int: jöjj, és láss!
így lesz a fény,
akár az ima:
egyszerre torkolat és forrás
12:58
13:43
- "Kirándulás..." Deske, ebből értettem meg magát. Kiváncsi vagyok, hogy rájön-e, hogyan? R.
- Nem. Nekem sajna! nincsenek rejtett tartományaim, hanem svájci bicskám van, sokfunkciós.
Igaz, hogy csak hosszabb utakon használom, alkalmilag. :))) d.
De szeretnék én lenni titokzatos és hallgatag ‒
Nincs rá időm
17:39
Hogy ezt
a dolgot egészen biztosan
nagyon jónak tartottam,
jelzi számomra,
itt pénteken,
fiamnak pedig élőben
vasárnap megmutattam.
Aztán ma mégis teljes újragondolás
A/2017/35
Még nem biztos, hogy marad,
de ONNÉT biztosan sikerült kibillenteni.
Kezd emberszabású lenni.
Vagy talán már az is.
2017. május 31., szerda
04:31
Két képem is dolgoztam, hát megérdemlem, hogy az este olvasással teljék. Mentem is a fűrészgéphez, lécekből asztali könyvtámaszt csinálni. Szellemes szerkezet és nem volt szép. Akkor egy javítottat. Észrevettem a szeméttartály maradék billenőfedelét, avval egy harmadikat, az lett az igazi. És el is telt az este.
06:19
Most jövök rá. Hiszen ez a megvalósult Mondrian-álom.
Kedves G., mégiscsak tisztességesen, nagyméretben archiválom Sugár Gyuszi képét, betettem a KÉPTÁR-ba. Gondolkodom rajta, nem lehetne-e megszerezni, pénzért vagy csereképekkel, és az MNG-nek ajándékoznám… Esetleg majd ha puhatolózna ez ügyben...
d.
Vagy tán a Kiscelli Múzeumnak kéne, ők hivatalból Budapestet gyűjtik. Tán többet lenne falon.
Mondrian. Bizonyságul egyetlen részlet, lehet örülni neki. t334a
17:09
Evvel is el lehet hencegni egyszer. A 90-es évek elején kipróbáltam, egy évig tanítottam belsőépítészeket az Iparművészeti Főiskolán. Otthagytam, mert ezeknek a képzőműv. melléktantárgy volt, nem életcél; rajzfélét kellett tanítani, nem életet. Egyszer egy délelőttöt nálam töltöttek, körülnéztek; akkor játékból röpdolgozat: guruló palettaasztalom teteje festékes, de olykor jó lenne ott asztalfelület. Egy órát adok, első díj egy alma.
Bonyolult megoldások, amire emlékszem, rézlemezekből többcsuklós rendszer.
Akkor megmutattam nekik a deszkalapot, ami ott hátul két kampón lóg.
2017. május hó, napi látogató: 364