VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX-BE / 276.

2018. március 1., csütörtök Bp. - Kecskemét

11:41
Hegedűs Gyöngyi
új verse minapi szövegeimből és egy fölvetése, megvágná tegnapi fotómat. Nagyon tetszik, de nem tudom, archiválásra melyiket. Azt a túlvilági katedrálságot is szeretem.
Van valakinek vélemény?
1/2 8-ra Kecskemétre. Semmi jég, tökéletes napsütés, száraz sztráda. 14 csomagom emeletre hordására szíves segítség. Most be/rendezem világomat.

a történet íve
csomagolok
ilyenkor minden tárgy
megtisztul

próbálkozás a látvány
a katedrál üveg
igazán másra kellett volna

a történet ívét megtörni
azt hazudom
hogy a címismétlődések miatt

pedig csak megtartani
az ágyam végében
a párnát

ahogy kézbe veszem
a félig telt üveg megtelik

hajnal
még utolsó rendek
indulok

 (Válima) 

____________________________________

Hegedűs Gyöngyi verse
VÁLINEWS mondatokból
 



13:45
Itt a kerti
körbe-sétányon (tán 400 méter) tegnap a kedvemért csapást vágtak a hóba, hogy ma érkezem; ott délutánonként kocogni szoktam.
38 éve itt, az Alkotóházban, minden márciusban.
Ez tegnapról
for me/F/2018/034
 





 

 


Ez is tegnap.
Az én asztali feszületemnek nincsen vízszintes fája. Utazik. Ilyenkor is tökéletes.
F/2018/036

 








 


14:27
Ez pedig a húsz
év után lecserélt útipaletta. A fölirat rajta hamarosan eltűnik.

21:44
Bejött ez
a fél év óta lábtorna; futás/kocogás délután a kertben rögtön fél óra, csont nélkül. Erős mínuszok, hát pizsamára pulóver és meleg kesztyű. Szokatlan helyzet, szokni kell, mert más út kotorva számomra a hóban.

2018. március 2., péntek, Kecskemét

03:52
Mindig minden
ugyanaz. Mint az életben.
F/2018/035

 

03:56



Kedves Attila, nagyon szép. Nagyon jó, hogy az állóformátumú képet kisebbre vette, mint elférne. Ha belefér még az energiájába, egy módosítást kérnék. A szürke számok és a szürke képcímek szebbek lennének bolddal. Bocs, hogy ezt csak most vettem észre. És még valami. Nem tudom, ez a maga felségterülete-e, vagy a nyomdáé. Monitoron így a jók, de nyomdára a néhány nagyon sötét képem lehet, hogy túl sötét; ehhez nem értek. Lehet, hogy azokat kicsit világosítani kellene. Köszönöm! d.

 

04:02
Éjjeliszekrény,
csakugyan az, bár oldalára fordítva. A letett szemüveg alá textil kell. Kinőtt ingemből terítő, hirtelenjében. Olykor arra ébredek éjfélkor, kiszáradtam. Citromosvíz. Fejlámpa, éjjel sötétek a folyosók; áramszünetkor olvasni. És beszereztem egy Zelk-kötetet. Zelkösszes-egy és zelkösszes-kettő összeragasztva; elfogadhatatlan KÉT összes.

 

10:46
Kitaláltam egy mondatot
a konyhanéni számára, és működik. Nézze gyomorprobléma, olykor nagyon keveset eszem, ne haragudjon meg rám ezért... (69.9 kg. álomhatár a nem is túl távoli horizonton) Délelőtt közepe, befejeztem a febr. NEWSképek hóvégi adatolását. Aludni kéne. Nem lehetetlen, festeni kéne. De mit. És háromtól dolgozom. Aztán hatkor az imába belealv. Aztán az ötvenméteres medencében - mély friss hó - csak öten voltunk. Ez enyhítő körülmény. Tegnap elkezdtem kartonládából lábzsámolyt építeni tartósabb kompjutermunkához. Kiderült, úgy nem fér el a lábam. Amerre nézek, mindenütt falak. Fából.


13:25
Na, melyik az
én autóm ma reggel, 07:45-kor.




13:26

Egy, az albumba kerülő képem
újból fotóztatásának ügye
meg bőven egyebek
hat mailforduló
a képszerkesztővel
igazi bajok is ez ügyben
én okoztam
délelőtt vége felé kezdtem
új képet
amit az első (legelső) ecsetvonásnál
véglegesen elrontottam
az beívódik az alapozásba
törölhetetlen
akkor rá kiló fehéret
hogy mindezt elfedje
itt tartok most
és fexem

Berendezett műterem - A/2018/07
60x60


 

2018. március 3., szombat, Kecskemét

13:34

akkor kezd egy kép
komolyba fordulni
mikor az ember közben
fölretten
hol járok
szabad-e ezt
valami ez egyáltalán
vagy csak olyan
a baj az
hogy ez sem bizonyság
semmire
hogy csakugyan
történik valami
netán megint alkalmi
léthatáreset

 

Álom műterem - A/2018/08

 

mai mentség, megint háromkor ébredtem, és akkor már ‒
fölmerült, ma nem is festek
de hát nem vagyok én olyan nagy ember



14:20
Igazán semmi
különös. Csak én ezt a látványt ‒ ritkán ‒ harmincnyolc éve harmincnyolc év alatt
folyosón haladtomban figyelmesen vagy figyelmetlenül kipillantva






 


16:38
Alvás után
mai kép tovább, fotóját lecseréltem. Kínai fejlámpám négy fázist tud: max. fény, kevesebb, villog, vagy csöndben rejtezik. Széles választék a szórt és a koncentrált fénypászma között. Nagyon szeretem, jól esik ránézni is. Ma próbaképpen 1200 méter a medencében, mint évtizedekig, és ráadásul nosztalgiaidőmérés. Rendben, tisztes fokon romlok; 36 perc.

22:12

Hány éve is vekker, harminc, bizonyosan.
Tán, hogy a hatos misék.
Szokott kíváncsiságok egyike volt,
miért épp 05:23. Persze rájátszottam, vidoran.
Analóg vekkert nem lehetett pontosra,
azt a kis kedves pirosat sem.
Bazaltkövön, ágyam mellett, biztos pont.
Az időpont pedig védett műemlékké vált.
Bár utóbb 05:13-lett, hogy lassúbbodom.

Hanem ez a mostani. Koszos és fémszürke.
Szeretem ezt is, pontos; rádión kapott órajellel.
De tegnap átütemezte magát nulla óra nulla percre.
Már a tea, vettem észre, éjfél van.
Hát most kikapcs., asztali óra lesz;
ébresztőnek ő az utolsó, alighanem.
Új világ, mobilom akárhány kérelmet elfogad.




2018. március 4., vasárnap, Kecskemét

09:44
Semmi, semmi.
Csak örülni lehet az ilyen csendnek.


09:46
Magamtól ettől
jobban sajna ez már nem fog ez menni, edző nélkül. A lábmunka miatt kértem meg ma az úszómestert. Pedig figyelek rá, de hát. Ilyen rondával nehézkes hencegni. Nagyon ronda. Holott érzetre már

 



Aludhatnékom van. Hát akkor múzeumba.

 

12:57
Halmozok, gyűjtögetek.
Szerencsére minden elfér egy pendrájvon. Elmúló el nem múló emlék Kecskemétről. Az ablakomból kifelé.


13:27
Könyvcsinálás
közben persze ilyen mailek, SMS-ek százával.

‒ Vali ur. A fotos baratom nem talalja a képet a fotoi között. Elnézését kérem. N.
‒ Nagy baj, nagy meretben lenne az albumban, akarmennyi fizetnem, nem tudna surgosen lefotoztatni? En kecskemeten alkotohazban. Ha semmi nem megy föl kell utaznom vagy lecsereljuk a kepet. [Egyetlen kép, amiről hasznáhatatlan repróm volt. Másnapra megött a fotó, a képet ehhez Pestre szállították.]



18:19

Lábmunka
 
Négy fázist tud:
Fény,
        Kevesebb,
                          Villog,
                                    Csöndben rejtezik.
Csak örülni lehet az ilyen csendnek. Ébresztőnek
ő az utolsó. A bazaltkövön
szerencsére elfér. Védett mű
emlékké válik. Elmúló el nem múló. Nosztalgia
időmérés. Tegnap átütemezte a hatos
misét pontosról biztos pontra. Analóg
semmi. Akárhány kérelmet elfogad.  
 
(Válima)

Hegedűs Gyöngyi verse
VÁLINEWS szövegekből



19:45
Vasár
nap este       for me/F/2018/037

 

20:22

Tán valaki kitalálja,
mért kellett ezt a
csavarhúzót ide
belógatnom.
Végig itt marad.

Régi kecskeméti
tapasztalat alapján.
Azt hittem, idejét múlta.
Tévedtem.

Hétfő estig lehet
gondolkodni.

 

Nem csak ezen.

,

2018. március 5., hétfő, Kecskemét

08:45
A káoszelméletből
tudom, a makkban nincs beleprogramozva a tölgyfa minden ága-boga, hanem csak néhány végtelenül egyszerű rendező elv, amin túl aztán random. Isten sem fáraszthatta magát - ha helyes ez a megközelítés - a csillagmilliárdok pályájának matematikájával, hanem ugyanígy ‒
Mindez miattunk, kedvünkre. Dögöljek meg, ha csillagok nélkül nem lenne rántott hús. Bár így is-úgy is örökéletem van. Fél örökéletem. 1942. januárban fogantam.
A tegnapi film nem volt hiábavaló, öt rendező elv csak képződött. Boka lefelé is rúg, az áll, a hátsó csípő, vízfogás előtti pillanatban a kar, a két térd sajnálatos viszonya egymáshoz. Ma igyekeztem. Mentorom, Dragomán Gyurka fejét szomorúan csóválja, lemondóan legyint. Majd visszatér munkájához. Süt egy ínyenc sajtosbejglit.
A tegnapi megtalálós kérdéshez könnyítés, a csavarhúzót kiválthatná karikagyűrűm, ha hordanám. De katonáknak az tilos, csapatszállító járműről ugráltukban leszakíthatja az ujjat.


09:10
Udvozlet a Monachiabol.
Kedves Váli úr, engedje meg, hogy bemutatkozzak/bemutatkozzunk... Szlovakiaban szulettem,... Brunnben tanultam... novembertol Becsben elunk csaladommal...
A mult heten latogattuk meg hugomat, aki Budapesten el. A szombat delelottot belvarosi setaval toltottuk, es ezalatt be-beneztunk egy-ket antikvariumba. Ott fedezte fel J. az On C. Naplo cimu konyvet…annak ellenere, hogy egeszen jol ert magyarul, azt mondta nekem, sajnalja, hogy nem fogja tudni elolvasni, mert azert ez szint szamara tul nehez, de annyira megfogta ot a konyv, hogy megegyeztunk, hogy megvasaroljuk… azutan meg abban is, hogy probalunk talalni meg valamilyen mas konyvet vagy albumot is Onrol… ez a vegen is sikerult… a Kozponti Antikvariumban sikerult hozzajutnunk a Zsido temetok c. albumahoz. Az ott lattott kepek nagyon megfogtak minket, es vegulis ezert dontottunk ugy, hogy irunk Onnek.
Ha lehetoseget latna esetleg arra, hogy egy Onnek is megfelelo idopontban elutazzunk Budapestre, meglatogassuk Ont...
T. es J., az Osztrák-Magyar Monarchiabol.

09:46
A készülő A. NAPLÓ
képeihez elkészült a jelmagyarázat.

o.    ‒ olaj
v.    
vászon
p.   
papír
ft.
   ‒ farost
cer.
uza

A tördelőszerkesztő negyedszerre már így írta.


11:36

ebbe nagyon belefáradtam
pedig alig van rajta
festék

Lebegő műterem - A/2018/09

13:02
Kinézek percre.
Mindenki teszi a dolgát. Béke van.

 

 



13:11
‒ Csavarhúzó: elég valószínű, hogy súly valaminek a végén, talán hosszabbító is WC tartályhoz, esetleg a lámpakapcsolóhoz. S.
‒ Hideg hideg. Csavarhúzóval először megérintem a csapot, ott szikrázik, nem az ujjam vége. Sok üléskor feltöltődöm, műanyagok. d.

17:59
Ritka ajándék,
fekete ösveny-csík számomra a hófehér világban, némi szuszogással. Három és fél perc, mutatóba és emléknek is; kocogás a kertben, amúgy 10 kör. Holnap, holnapután fekete lesz. Közben a teljes rózsafüzér, de a tizedek csak egyszer, s mindez zanzásítva. Így számolás helyett odafigyelés történik. Bevált.
Mobilon visszanézve, nekem az elején meg-megállt másodpercre, helyettem pihent.




18:54
Néztem imént
a futását. Csak tippet adok - bár lehet, ismeri - 2 légvétel be, 2 ki. Nekem beválik. B.

2018. március 6., kedd, Kecskemét


06:13
Az imádságnak a böjt a lelke, a böjtöt pedig az irgalmasság élteti. Ha nincs meg valakiben egyszerre mind a három, az annyi, mintha egyik se volna benne. Aki böjtöl, értse meg a böjt szellemét. 
Aranyszavú Szent Péter püspök (400 - Ravenna 450)



08.35

Tegnap megcsináltam, amit kellett, mindenhez fáradt;
küldtek nekem filmeket. A nyitókép remek.
Lassan derengett, ezt a történetet
évekkel ezelőtt valahol olvastam. A Viskó.
Megölt kislánya miatt miatt poklot eget
bejárt édesapa, aki eljut a gyilkos megbocsátásáig.
Az égben az Úrral beszélget,
kövér néger asszony, tésztát gyúr.
Az ötlet okos és nagyon jó-, jobb, mint kivitel,
az túlburjánzik és kissé édeskésbe csúszik.

08:45
Ezt csak magamnak
emlékeztetőül, újraálmodtam minden részletében tíz év előtti álmomat, a végtelen távoli ismeretlen Újpestre autóval, megkeresve a rég odaköltözött MTK csónakházat, próbálkozom a fiatalokkal szóba elegyedni, majd az edzőkkel egyeztetni, hogy adjanak egy szkiffet, kimennék a vízre. Hogy ezentúl, időnként, újra. Sőt, álmomban mindezt már meg is írtam. Vizre szállni még soha nem sikerült.

 

09:14
hidegbéke
 
a teljes rózsafüzér,
a makkba beleprogramozva a tölgyfa minden ága-boga,
a csillag milliárdok pályájának matematikájával,
Isten lemondóan legyint. nagyon belefáradtam,
pedig alig van rajta
festék. így is-úgy is örökéletem van.
béke van. hideg. hideg.
 
a teljes rózsafüzér
a két térd sajnálatos viszonya egymáshoz.
kiválthatná karikagyűrűm, ha hordanám.
de katonáknak az tilos, csapatszállító
járműről ugráltukban leszakíthatja az ujjat.
béke van. hideg. hideg.
 
a teljes rózsafüzér
fekete ösveny-csík számomra
a hófehér világban, némi szuszogással.
végtelenül egyszerű rendező elv.
számolás helyett odafigyelés.
helyettem pihen. teszi a dolgát.
hideg van. béke. béke.
 
(Válima)
 
Hegedűs Gyöngyi verse
VÁLINEWS szövegekből



09:16
‒ Na és a csavarhúzó titka???? Tartozik vele nekünk!!!! :))) N.
‒ Tegnap föltettem a megoldást. Nem csalás nem ámítás. Ráz. -Na. d.

10:03
És kimerítem
a legutolsó jogszerű meneküléslehetőséget. Festés előtt még szabad tudok és lehet vécére menni.

 

11:09

ugyanazt próbálom
hátha kicsit jobban

festéktakarékos

 

Árva műterem - A/2018/10

17:16
2015-ban adtam
a Budai ferencesek tartmányfőnökének a Koldus keresztút - B/1989/44 - egy giclée számozott szerzői másolatát, hogy használják. Úgy tudtam, azóta irodájában, ládájában.

- Kedves Bence, ha még nálad van a Keresztutam, szeretném visszakérni. Tudnék neki jó helyet. ölel d.
- Kedves Deske! A Keresztút egy ideig itt volt nálunk a tartományfőnökségen, de aztán mindenféle alakítgatások miatt újra dobozba került. Ha szükséges, át tudom adni, bár közben gondolkodom, hogy más helyen rakjuk ki. Üdvözlettel: Bence
- Köszönöm, nem. Ha használni fogjátok, maradjon. d

19:06
Válasz a
tegnapi javallatra:

‒ Kedves B., az ima fölülír minden szakmai szakszerűséget. Egyáltalán nem lehet futás közben 4-4-et lélegezni, ha rózsafüzér, noha csak magamban mondom. A lépések üteme és a lélegzés is kényszeresen a szövegritmushoz idomul /áldott / vagy te / az assz / onyok / között... valahogy így.
Nem baj, így is bejön a levegő.

 

2018. március 8., csütörtök, Kecskemét

08:20
Telefon
a nyomdatulajdonosnak.

‒ Kiszámoltad, mennyivel kerülne többe, ha nem 150 hanem 170 grammos papír?
‒ 1,2 millió.
‒ Legyen.

Tehát ez 5,2 mill., 1000 példány. A fotósnak (magamnak) nem kell milliókat kifizetni. Muris, ami képet az előbb megkezdtem, 2018/12; lehet, hogy belekerül a könyvbe. Megvan a dedikálógép (pecsét) szövege és terve. Könyvbemutató szülnap környékén, szept. 27-28 körül. Fiam gyönyörű borítót talált ki. Az első fül szövege jó.

 

12:56

Én mindent el szokok kapkodni.
Aztán kijavítom.
Amit még lehet.
Ma eddig négy módosító levél
a tipográfusnak.
A hely úgy adja, még egy
kép kell/lehet a könyv végébe,
a 7 centisekhez,
a végére.
Most jött a mail.
Hát bekerül ez a mai.
Még meleg.
Holnap megbánom. Vagy.

Hajnali műterem - A/2018/12
60x60

Most pedig nyomás a pályaudvarra,
Pestre, este haza.
Sűrű.

21:50
Hazaértem, P. Szűcs
Juli, a könyv tanulmányának írója kéretett magához, többórás jóízű igazi szakmai beszélgetés Goyától és Moranditól Vojnich témaváltásának lehetséges okáig. Az örök szakmai etikai dilemma, lépjek, maradjak. Aztán Duchamp, Nagy István, Tiepolo, Nagy Balogh, az öreg Rothko, Klee, Braque, Szüts; mindenki sorra került. E készülő könyv kapcsán aztán a vonaton jutott eszembe régi mondatom. Honlap keresőjébe, talán vers volt: rajtad kívül te

1974.06. Párizs C.00462
...mindent el is fogok érni
rajtad kívül, te leány

jóslat; jó a szavak ritmusa

2018. március 9., péntek, Kecskemét

06:29
A történelem első
megnevezett művésze: BECALEE, és az első megnevezett megrendelő: az ÚR.

Mózes így szólt Izrael fiaihoz: „Nézzétek, az Úr név szerint kiválasztotta Becaleelt, eltöltötte Isten lelkével, hozzáértéssel, okossággal, tudással és minden munkára alkalmas ügyességgel, hogy kidolgozza a terveket, megmunkálja az aranyat, az ezüstöt, a bronzot, hogy köveket véssen és formáljon, fát faragjon, vagyis minden munkát elvégezzen.., éppúgy a Dán törzséből való Oholiábnak is. Eltöltötte őket érzékkel, amely képesíti őket, hogy elvégezzenek minden díszítő-, szövő-, és hímzőmunkát kékkel és vörös bíborral, karmazsinnal, finom lenvászonnal, vagy amely szükséges az egyszerű takácsmunkához...
Becaleel elkészítette a ládát akácfából. Kívül és belül bevonta tiszta arannyal, és körös-körül arany pártázatot illesztett rá. A négy lábához négy aranykarikát öntött... Megcsinálta az engesztelés tábláját is tiszta aranyból... Csinált hozzá két arany kerubot. Művészi munkával alakította ki őket... fölfelé kiterjesztették a szárnyukat, és szárnyukkal befödték az engesztelés tábláját. Arcuk egymás felé fordult, s tekintetük egyszersmind az engesztelés táblájára szegeződött...

08:54

Pimasz, nyugtalan,
és gyönyörű
hófoltoktól húsz centire
ő már sárgállik helyet kér
dolgozik

09:01
Ez még tegnapról.
Úgy vagyok vele ‒ ritkán utazom ‒, a vasút gyerekkoromtól még mindig romantikus hely, messze távoli ígéretekkel. És, ne kerülgessük, kicsit titokzatos ‒
for me/F/2018/038

 

 

09:17

Csak a hangért ez a 40 sec. film. Hajnali madarak a körülöttünk-parkban, meg becsületes országút-zaj; hangszóró max.ra.





13:19

szóltak,
a Cifrapalotában két folyosórész
egyikben Tóth Menyhértek
másikban három képem
megnéztem
onnét az irodába
ráengedtek a gépre
hamarvást adattárukban
tíz darab övéké munkám átírva
címekbe belekerült az opuszszám
úgyhogy rövid idő délben munkára
pár hete sikerült ugyanezt a Nemzeti Galériával

Kétely és műterem - A/2018/13

a megközelítés helyénvaló

21:38

Világunk.


2018. március 10., szombat, Kecskemét

04:50
Belesimul sorstársai közé,
alkalmazkodik, szinte olyan, mint a többi. Nem mondhatni ellenszenvesnek. Nincsen is vele semmi baj, evvel a hetes számmal. Egyetlen szoros kivétel, testsúlyomban ne szerepeljen. Ma fél év után végre. Nem teljesen önszántából.

 

04:59
Hófoltkörnyéki
virágaimra H. Gyöngyi így reagált.

...Év szerint helyet kér,
dolgozik. A körülöttünk-parkban
gyerekkoromtól kerülgetjük
messze távoli ígéretekkel...

a teljes 


10:34

ritka történet
eszembe jutott valami
lehet hogy hejtelen
magam is értetlenül
állok a történet előtt
aztán majd meglátjuk

az ember az egyetlen gép
ami rosszul betáplálva
jót is tud produkálni

bár sajna ez fordítva is igaz

Örök műterem - A/2018/14
60x60

11:22
Kép megvan,
akkor szabadság, ollé, fotelben György Peti a 80-as évekről írt könyvét. Ehhez először a lábzsámolyt építeni, hullámpapír dobozból. Méretre hozzá lécet vágni. Azt kaptam a gondnoktól két napja. Szociáldermapszihológiát olvasni lábtámasz nélkül.

 


11:45
Túl hamar meglett,
még egy pokróc rá. Nincs mese, ebédig muszáj olvasni. Na, fél óra.


 


 

 

12:23
Hát igen.
E fotó, csak hogy valamit rögtön csinálni, az olvasásba belealudtam. Igaz, fél öttől vagyok. F/2018/039
Középen lent: Pesten, vonatra várva két napja, egy Military boltban vettem egy használt futócipőt, 2100 HUF.



15:52
Ezt is le szoktam
fényképezni, emlék.
F/2018/40

 

20:12
Könyvkorrektúra
, idáig.

 

2018. március 11., vasárnap, Kecskemét

05:20
Deske, a tegnapi  képe (A/2018/14) egy csoda! Az elvonatkoztatás csúcsa! El ne rontsa más motívum behelyezésével... Naggyon imádom én eztetet  :-) Vajon színhű a netes repró? Ez a híg dohánybarna mágikus! L.
Nagyon kösz, ez megerősít. Ilyenkor meg vagyok ijedve. (igen, dohánybarna) (ötszáz, részletre, aki elsőnek jelentkezik... :-))) d.

 

07:40
Nem gondolnám,
hogy különösebben rasszista lennék, de nagyon jól esik itt a különsáv reggelente, bóják között. Hátúszásom széles.


09:28
Áldozás előtt
a szentségi böjt egy óra. Uszoda, gyors haza, még utolsó percben egy kávé, nehéz éjszakám volt, Kata érkezik, ébren kell lenni. Igen ám, de a fél nyolcas misén az atyácska szokatlan rövidet prédikált. Nézem óra, épp megvan a hatvan perc. De azért a sor végére mentem, hátra, ráadás három perc, áldozásnál. Játszottam. Mosolygott, értette.
Mise után nézem, ahogy márciusban majd ötven éve, ezt a szeretett szép-ronda oltárt. Régi ismerős. S ami új, nem gondoltam, édes hazánk, inklúding májszelf, lám Kiss A.. és családja oltalmába vagyunk utalva.
Még egy idevaló. Elrontottam egy apró néni napját. Sorállás gyónás előtt, boldogan pusmogott az előtte állóval. Elég sokára fordultam hátra, mosolyogva ujjamat szám elé. Épp ott tartott, hogy a múltkor három hétig. Félbehagyta, szegény.

 

 

14:49
Katával a Cifrapalota
, tegnap nyílt a szokásos évi szakrális kiállítás, most a hét főbűn. Hát ebbe kiáll.sorozatba még sosem adtam be képet. Ahhoz nem vagyok eléggé szakrális.

 

 

 



Pistyur Imrétől mindig el vagyok ragadtatva Varga József, megbízható minőség, tavaly itt díjat is kapott
lám, megvan Kárpáti Tamás utódja... követte a kitűzött témát; Osgyáni Sára: Nekem nehezebb, én több vagyok nálatok

 

és akkor föl a harmadikra, az állandó anyag, igazából föltöltődni, ahogy évtizedek óta

 

,
,

 

Ez jobboldali utolsóhoz annyit, hogy, mikor S. Nagy írta a nagymonográfiát, mutatta, ezt a képet nem tudja megírni. Mondom neki, persze, baromi rossz.. Ja?!...

 

2018. március 12., hétfő, Kecskemét

 

08:12
Tényleg nincs idő.
Ma nekem minden kör egy év volt a vízben. Pedig az csak 100 méter. Talán megterhelt a tegnapi alma, a vacsorám.


08:48
Nem jó ötlet gyógynövényekkel az álmatlanság ellen... A Semmelweis Egy. Magatartástud. Int. ig.h.: ha már egy hónapja, orvoshoz... Jellemző, hogy szubjektíve nem érezzük kielégítőnek az alvásunkat, emellett nappali tünetek is jelentkeznek, nyűgösség... évszázadok óta használnak gyógynövényeket (pl. macskagyökér, komlótoboz), ám mind az európai mind az amerikai alvástársaság kifejezetten ezek mellőzését javasolja, a probléma gyökerét kell megszüntetni. Az altatókat négy hétnél tovább nem szabad szedni. Az életmód átalakítása jelenthet megoldást. Az életkor előrehaladtával nő a gyakorisága, azonban nem az öregedés miatt, hanem a helytelen életmód-
origo.hu. 2018.03.12.

Hát akkor elhagyom esténként ezt a komlótoboz - citromfűtea főzést. Életmód-, nem látok okot változtatni. Reggel úsz, este fut, 75˝. Na, hogy ne írjak (könyvet se), mindig gondolkodom. Komolyabban; gondolategyengetőnek nem 5 hanem 15 perc Zelk villanyoltás előtt. Ez legyen. Megint fárasztó éjszakáim.

09:27

Na, Maga se sokkal különb a Deákné vásznánál. A "köznevelési akcióra" gondolok most. "... épp ott tartott, hogy a múltkor három hétig... félbehagyta, szegény"  Z.
ismeri, kedves Z., mi az a gyónás? Ott munka van. Nálam is, nála is. d.
Igen, tudom, mi a gyónás. Az ember - ha ember - egyfolytában cselekszi. Saját magának. És mondja, hogy "Én vétkem ..." stb. Z.

sajnálatos mellébeszélés. d.

 

10:34

arra gondoltam
gazdagítom
szegényebb lesz

Szegény műterem - A/2018/15
60x60

régóta próbálkozom ceruzavonalat
beintegrálni képbe

fehérfestékgyárosok
vigadoznak

10:55
Fájni akar
a fejem. Elmegyek futni, hátha.

11:36
Létrejött. Harminckét
perc, kisnyugdíjas, ideje van. Egy Kalmopyrint megspóroltam.



12:42
Maga orvos, tud erre valamit mondani? d.
melatonin, és magneb6. és igen, tudom: túlterheltség, szorongás, neurózis. de a rendszeres testmozgás valamennyit segít, mert a szorongást is csökkenti. nálam legalább... F.
És akkor én mi, különutas? Nincs túlterheltség, szorongás, neurózis (vagy nem tudok róla). Akkor én illetéktelenül potyázom; alszom rosszul? d.
maga? workoholic:)

 

15:37
ÖTLET VAN.
New York, kis dobozt tettek az ágyam mellé. Gondoltam, amerikai hülyeség. Meghökkenés, bevált. Most a keresőbe beütöttem: white noise (fehér zaj, alvássegítő). Vannak változatai viharra, tengerzúgásra. Egy alkotóház nincsen berendezkedve délutáni alvókra. A kazánház hangja is itt, alattam. Most is működött. Éjszakára is bekapcs, (csak a levelezést kell kiiktatnom, az nálam hangot is ad), HÁTHA segít. Megtehetem, egyedül alszom.
CELESTIAL WHITE NOISE | Sleep Better, Reduce Stress, Calm Your Mind, Improve Focus | 10 Hour Ambient.
Én most ezt:
https://www.youtube.com/watch?v=wzjWIxXBs_s
Ez pedig
Rain Downpour Outside Patio Window - 8 Hours Heavy Rain for Sleep, Study and Relaxation /esőhang alváshoz
https://www.youtube.com/watch?v=216Em4uAjY8

(ez remek, órák óta hallgatom, könyvkorrektúra közben)

16:46

talán a white noise tette
nálam most is csendesen
zuhog az örökeső
most úgy láttam
nem a ceruzavonal
a világ közepe
mégse

pizsamára festőkötény

bár
asszem, visszacsinálom


el ne felejtsük válidezső fest
őművész a XX. századi művész
et egyik legszebb legszo
morúbb legcsöndesebben suttog
ó erdeje

Szegény műterem - A/2018/15


18:21
Mindeközben
ilyen történetek: baráti infó, árverésen szerepel egy Sugár kép, amire 2017.10. körül azt írtam, eredetisége mellett szól számomra bátranfestett ege. Most megjegyzés a neten, a kép alatt: hátán a Képcsarnok cédula (vagyis hiteles). Mutatni akartam volna, adataival, de nem csinálok ismerősömnek konkurenciát, aki szeretné megszerezni.

20:58
Hát ez remek.
Élő kamera egy hóban futó mozdony orrán, Norvégiában, nem tudom meddig tart még-
https://www.youtube.com/watch?v=DhPYnvZmFQA

21:14
A képet
visszaceruzáztam. Önerőből. Túlhalványult.

2018. március 13., kedd, Kecskemét

04:54
Korahajnal, nálam most is
zuhog a white noise örökeső, de sőt állandó távoli dörgő mennydörgésekkel, este óta, egész éjjel, szünet nélkül. Otthonosan szelíden kellemes, alighanem nappal is így legyen. Éjjelre a monitort elsötétítettem hozzá. És csakugyan negyed óra Zelk, tízkor, villanyoltás előtt. Ébredni ébredtem, többször is, de nyugodalmasabban, és a szokottnál 3/5-el kevésbé összetörten. Igaz, estére minden javítást kész, vissza a tördelőszerkesztőnek. Fog ez menni. Az alvás, úgy értem. És ha nem, marad profilukácsos öregasszony barátnőim egyike utasítása: - Nem tud aludni? Remek. Keljen fel, és dolgozzon.
És az a norvég vonat most is online ott rohan kanyarog a hófödte tájban. Hegyek, hegyek, fenyőerdők között. Alagutak és ragyogó napsütés. Ilyenkor ott is éjszaka, ezt hogy csinálják. Playback online. Micsoda táj, végtelenség, gyönyörű. Két ház. Aztán egy házikó. Egy őrbódé, tetején méteres hósapka. Ni, most megállt. Itt emberek élnek. A mély hóban két ember, meg egy asszony ácsorog a sínek mentén. Egy perc, már a meredek hegyoldalban kanyarog és rohan tovább a vonat, mindörökké.
Ehhez nagyon illik, közben nekem itt derűsen mennydörög a két hangszóró. Virtuális életünk halálunk. De ez csak a kompozíciózárás kedvéért.



05:38
Deske, hű, de gyönyörű a két utolsó képed. Isten bizony nem mondanám. Nem is tudtam, hogy ennyire redukálódtál. S.

09:27
Nekem most
ez nagyon tetszik, festés előtt utazom egy kicsit. Jártam arra kétszer is. 14 síbérlet az ottani Normafán, Oslóban, ösztöndíjasként. Síbakancsot villanyzsinóron vállamra akasztva vittem magammal. Meg a tarisznyám. A bérelt lécet végül megvettem. Az ottani Külügynél kértem és kaptam pótkeretet utazásra. Tán 10 napos út, Északra.

El szoktam mesélni ezt a pótpénz történetet. Bejutottam az illetékeshez. Mutatok neki egy konzervdobozt, hogy én nem tudom, hogy van ez - főzni magamnak kellett - vettem ezt a halat, olajban megsütöttem, de hát valahogy nem volt az igazi. Fölnevetett, kikapta kezemből, s vitte a másik szobába mutatni. A poént akkor én már persze tudtam. Valami fél évig sóban áztatott sűrítmény, amit ott kb. csípős paprikának használnak. Azt mondta, sajnos szigorú államközi megegyezés, ők nem adhatnak több pénzt, mint a magyar féllel megállapodtak. De ha fizetem azt az északi művésztelep szállást (pár korona), ők adják a hajó és vasút jegyeket( párszáz korona). Hát így. Megtörtént.

 


itt is volt
két utas

11:21

érdekes. tapasztalom,
hogy van amikor egy vonal
meghúzása egyértelműen
és élesen
világnézeti döntés

Műterem, fönn és lenn - A/2018/16
60x60 cm.

15:31
Gyűjtöttem,
rendezem ezt a mezőt. WHITE NOISE

óceánhullámzás, távoli mennydörgésekkel, 10h., jó

https://www.youtube.com/watch?v=Bgd17B4IeKo


zuhogó esőn a hangsúly, mennydörgésekkel 10h ez nagyon jó, ez lesz tán, ami kell
https://www.youtube.com/watch?v=Y8xk1jRmMnA


esőcsöpögés széllel, erdőben 8h nagyon jó
https://www.youtube.com/watch?v=8AFZHzqNnBM

csak csöndes esőcsöpögés ez lesz a legjobb, nem kell a mennydörgés miatt éjjelre halkabbra állítani 8h
https://www.youtube.com/watch?v=jMBSMPqbMTI


16:30
Futás közben
nem lehet fotózni. Futás vége, a kapu - (for me/)F/2018/042


16:51
Pihenőóra,
mi van most Norvégiában. Vonatra várakozók, tumultus a pályaudvaron.

és itt van, ahogy megy

https://www.youtube.com/watch?v=DhPYnvZmFQA

19:35
Valaha jegyeztem
kedvenc tévedéseimet, mikor Kata karját óvatosan fogtam meg, aznap oltást kapott a kutya, stb.
most: nem lehet futni, esik az eső.
1. délután futottam
2. eső csak a kompjuterből kopog, órák óta
Egyébként fura, hogy ezt ennyire kedvelem. Hogy nappal is. Ablakaim lesmirglizve, ez rendben van, de most itt a hangoktól is elszigetelve.

19:42
Két év alatt
is fejl. a világ. Mailváltás, már a városközpontba se kell bemennem a notebookkal, itthonról intézve, megújítva, 3 évre vírusírtó a két gépemre, ESET NOD32...35e HUF. Nem kell aggódnom, ez inkább a gépek miatt; adat minden azonnal automat. a felhőbe megy, és tárolódik, törlés után is ott, két hónapig.

20:16
Persze ez a táblázatosdi
is túl van lihegve. Valami téves parkolóhelyen ezen a gépen elfeküdt egy rég felejtett táblázat, kiadott könyveim. De ha már.., végül is egyetlen hely, ahol csakugyan minden adat meglesz, az is, ami eddig csak az én fejemben.
C. NAPLÓ / 15. ÉLŐ LISTÁK. /könyveim adatai/ k.htm

2018. március 14., szerda, Kecskemét

07:49
Szia, Gábor!
Megtaláltam neked a norvég vonatot tavasszal! Alig bírtam indulni úszni, csak bámultam kifelé a vezetőfülkéből. Gyönyörű. Világ.

https://www.youtube.com/watch?v=pm4kjSkCfxU ...CTRL+klikk... fejlécben ott

13:16

egy kisnyugdíjasnak
minden meg van engedve


Műterem nagy felhővel - A/2018/17
60x60

18:51

délutáni álmomban végig
kellemesen hullámzott
és mennydörgött
a notebook
ébredve öltözködés előtt
amúgy éppen meztelenül
a történet így alakult
át

Műterem nagy felhővel - A/2018/17
60x60 cm.

és ez még most átment Zuglóba
ő az A. NAPLÓ vége, amen

Semmi nincsen egészen úgy
mondta Füst Milán zseniálisan
mert a szerkesztési küldök-kapok kapcsán
a néhány kettesben festett képünk
kerül a legvégére

20:51
Új Forrás
online ma megint megjelentünk.
Nem frivol asszony, érdekes, hogy Váli-imának nevezi ezeket a verseket, rendszeresen. Tehetsége nyelvi játékaimat megformálni.
A VERSTÁRBAN több, mint idevágó 80 munkája.

ott: http://ujforras.hu/hegedus-gyongyi-valima-a-tavaszrol/
ill. megmarad nálam, merthogy mi más, mint 04. publikáció.


22:11
És lehet, megvan
a számomra tökély, hullámverés, de mennydörgés nélkül. Az se volt rossz, csak ez a hangerő beállítása miatt.
Na, ma éjjelre. Hawaii Waves. 10 óra. Reggelig kitart.

https://www.youtube.com/watch?v=6f0y1Iaorug CTRL+klikk

2018. március 15., csütörtök, Kecskemét


05:07
Hajnali levél
Csomay Zsófinak (78; biciklivel jár az egyetemre, tanítani)

Kösz, elolvastam interjúdat. Hatalmas életpályád. Igazi érték vagy, tudod, tudnod kell. Díjak, stb., szép és érdektelen. Hanem, hogy sokakat elindítottál életben, pályáján, sokaknak segítettél és segítesz. Sokan szerettek és szeretnek, nem csoda.  És ipar-művész, a szó szép értelmében, nagy kaliberű. A házaid. Ahogy ismerlek, mellékesen nyilván 11 unokádat is te szülted. Kapacitásodat  50 éve bámulom.
Munkám befelé, csöndes, nehezebb lett volna melletted.
Így volt szép, így volt jó, ötven évig távolból szeretni téged. Halk fájdalom életfűszer.
Még valami. Nem érted, mit publikálok én itt naponta nyakra-főre, bele a nagy nyilvánosságba. Szórakoztató és hasznos. Melléktermék, könnyű már kifelé, fontosat is, méjen őszintén, a magamban megépített munka után. Egyébként 69 kiló vagyok, és épp egy életműalbumot csinálok, véletlen magamról.
 Gratula neked Csomay, életgratula.
 ölel d.
http://epiteszforum.hu/melyen-erint-minden-ami-az-orszaggal-tortenik-csomay-zsofia
‒ zárszónak: kék-zöld kockás szoknyáját nagyon szerettem d.


05:54
Szia, Csaba, de jó,
hogy írtál. Kecskemétről általad üzenem a Lukácsosoknak Dávid Katáról: " A Mama még mindig eléggé gyenge, de már (relatíve) többet tud enni. Reménykedem, hogy megerősödik". Máté
szia: d.

12:36

ebédig elkészült

Eltűnő műterem - A/2018/18

60x60 cm.

2018. március 16., péntek, Kecskemét

05:50
Kedves Szent Rita. Nem biztos, hogy érted. De gondolom, nálad ez nem kizáró tényező.
A wifivel a mobil hotspot errort jelez. Bocs, hogy ilyesmivel zavarlak.

11:35

erősebb nálam,
kissé doktrinernek hat
nem tudok rajta segíteni
egyelőre
legalábbis

Műteremablak, felhő - A/2018/19
60,x60 cm.

2018. március 17., szombat, Kecskemét

09:13

Meghaladja képességeimet, gyötröm az agyam. Segíthetnél, t. Olvasóm. Melyiket. Netán: miért. Figyelembe véve (netán a monitoron is úgy nézve), hogy a kép szélessége 24 centi!

11:27

a mai
Műteremablak - A/2018/20
60x60 cm.


11:29
Műtárgyfotózás
párnaderítéssel













 

12:40
Fél tizenkettő,
leesett a fejem munka közben, félálom. Hát le futni. Csepereg. Úgy számoltam, a ruhám holnap reggelig, amikor kell, megszárad majd a radiátoron. Addig fölvettem egy második ing. Ebéd előtt 31 perc, túléléstechnika.

12:43

Az orosz-magyar-amerikai Jákob festőművész reggeli közben a derékfájós Péternek elmesélte a denevérpadot. Ő tizenöt éve reggelente, most is vele van. Megnéztük. A lényege, hogy fejjel lefelé lóg a lábfején, mindenféle megerőltetés nélkül. Gerincoperációja, porckopás. Vérnyomását javítja, vérkeringést. Agy vérellátása, fejenállás helyett. Két centit nyúlt az évek folyamán.
Fölhívtam sportorvos barátnőmet:
- nos?

- Mindenkinek kéne. Nekem is van. Persze fokozatosan kell.
Kértem tőle edzéstervet. Ha nem válna be, a szomszéd kollégiumnak. Majd köztes szobában tartom, hátha Kata is.

Keresőbe: denevérpad. A gyártó cégtől megrendeltem: gravitációs nyújtópad. A legolcsóbb ezúttal a legelőnyösebb. Hogy tökéletes ne legyen, ez nem fekete; piros. KiroMED Praktik 38e HUF + 1500 házhoz száll. (Most, hogy két hét alkotóház ingyen van.. :-))) Napokban jön.
http://kiromed.eu/termekek.php

Nekem megelőzésre, derékfájás, és főleg a napközbeni túlálmosságok. Fejenáll nem megy.
Péternek: - hozatok kettőt. De idézte a róla mondottakat: ő minden megoldásban talál problémát. Majd.

13:48

Szent Rita eddig nem segített.

21:41
Szomszéd műteremben
Kovács Péter / Pet'R festő-, de inkább grafikusművész. Egyidősek vagyunk. Elkértem életműalbumát, este átvettem. Jelentősebb Kondornál. Kiskutyája se lehetnék.

2018. március 18., vasárnap, Kecskemét

09:45

Ajvé, a hejzet bonyolódik.
Egy fontos barátom ezt javasolta
hirtelen vázlattal:

BORITO-4


08:37

Rádió: csak az induljon útnak, akinek halaszthatatlan. Nekem halaszthatatlan reggel hatkor, hogy visszaérjek a reggelire, időben. A kocsi ajtaja lefagyott, nem bírtam nyitni. A túloldalit sikerült. Hogy a jégtől épphogy levakarva épphogy kiláttam, hátul semmi, így még nem autóztam. A parkolóban hótlan kocsik, minden úszótársnak garázsa. Minden sávban volt ember. Egy. Közöttük a hetesen én.
for me/13. alkotóház F/2018/044



11:36
Mindhármom
képnéző hely zárva. Miket láttam.
"A nagyszombati könnyező Mária-kép hiteles másolata", a piaroknál. 1700-as évek. Gyógyulások.

 

 



Jól esik magyar szót látni a főtéren.




















Jégcsapok tavasz előtt három nappal - F/2018/045







2018. március 19., hétfő, Kecskemét

07:42
Továbbra is megköszönnék
minden szót a mutatott könyvborító tervekről.

08:50
Ma hajnalban
megint havat kotortunk, kapartunk. F/2018/046





12:26
Mise előtt eszembe jutott a
megoldás ‒ a könyv ‒, hiszen azt... photoshoppal talán meg tudnám csinálni. De hát a kemény utasítás, vasárnap ne dolgozz. Mise után ezért hősiesen állatkertbe. Az ég megkönyörült rajtam/udvarias volt, mint mindig, 40 perc után már nagyon fáztam.





14:02

a mai
Műterem, utak - A/2018/21

kis lépések előre
illetve valamerre

14:04
még hó














21:10
Kedves Kolozsváry Gyöngyvér / Kieselbach Galéria!
Kérem szíveskedjék közvetíteni, erre érzékeny vagyok, képem címleírása nem pontos.
10 éve (visszamenőleg is) kötelezően bevezettem, minden munkám címében kötőjellel ott az opuszszám. Erről mindenkit értesítettem. Tehát kérném a katalógusban így:
„Igen, csend van – A/1974/01”

2018. március 20., kedd, Kecskemét

07:21
420-an olvasnak
naponta. Könyvborító-választás kérésemre már 21-en válaszoltak.

10:54
Nem, kedves A., téved. Hogy véleményeket kértem a címoldalról, nem azért, hogy helyettem döntsenek. Reméltem megvilágosító gondolatokat. És jött is, pld., hogy a fehér mező mérete a  fotós változaton a jobb. Tök igaz, nem tudatosult. Állandóan evvel foglalkozom, fejben is, saját további változatokat is prób... d.

12:28

a mai
Műteremcsend - A/2018/22

60x60 cm.

18:40

Tanult, szűk olajfesték-színskálám több, mint fél százada rögzült. Azóta nem is láttam, amit most nosztalgiából megvásároltam: NÁPOLYI SÁRGA VÖRÖSES. Halvány emléke maradt, olykor emlékező szóbeszéd tárgya. Még nem tudom, mit fogok vele csinálni. Egyenlőre csodálkozom, nézegetem.

19:53
Vasárnap Újság,
teszem föl honlapjára, Gábor földolgozása. Mit írnak a falusi nótáriusoknak 1874-ben egyebek mellett Izland szigetéről.

Mikor a „Pandora" fölszedte horgonyait és elindult, azt mondták az izlandiak: „íme Izland napja ismét eltávozik!" Ennek az volt az értelme, hogy a franczia hajó, mely minden évben rendesen közlekedik a szigettel, a kedvező évszak beálltával, tehát a nyári nappal érkezik a szigetre, s mihelyst az első csillagot észreveszi, mely az első északi fény előhirnöke szokott lenni, azonnal eltávozik. Ez időtől kezdve minden éjjel két sarki fény látható a szigeten: az első 11 órától, 12-ig, a második, mely az előbbinél sokkal fényesebb, éjféltájban jelenik meg s az eget és a tengert több óra hosszant keresztül megvilágítja.

valamint


 A debreczeni vaspályatér nyugatról

 

20:53
Ötös műtermem.
Balfelől túlnan bábosok, köztünk papírfal. Hawaii tengermoraj bekapcs., most már éjjel-nappal. Napok óta. Munka van, mégis elringat. Egyedül a parton..
https://www.youtube.com/watch?v=6f0y1Iaorug    CTRL+ klikk, legfölül megjelenik, ott nyitható a maradandó óceán.

21:19
Nem tudom,
emlékeznek-e még a Nyugat olvasói Németh Lászlóra? Fiatal esztéta, néhány éve tűnt fel... kezdi a cikkét, majd iszonyúan lehordja az írót Török Sophie. Remek! ...Ki emlékszik ma Török Sophiera...
[Önéletrajz, generációs probléma, vagy amit akartok... 1935.
in: Nyugat 1930 -1941 válogatás. 162.p. Szépirodalmi Könyvkiadó 1988. ]

21:43
Itteni három
hét ebéd egy leves vacsora egy alma. Sikerült.

2018. március 21., szerda, Kecskemét

12:57

És az itteni utolsó
Műterem, búcsúzom - A/2018/23
60x60cm

délután az utolsó futás
reggel az utolsó uszoda
aztán csomagol
délben utaz
még hófoltos lesz az Alföld hazafelé

a történethez még el lehet mondani
bár láthatatlan és megláthatatlan
a képen tetemes
NÁPOLYI SÁRGA VÖRÖSES

17:42
Tudjuk, az idő
csak a földi lét tartozéka. Új eget és főleg új földet teremtek. Akkor az már megvan. És mi is benne.

22:00
Kecskemét idén:

67,7 / fejenállógép / white noise / A. NAPLÓ / 17x60x60 / futás 30p.

2018. március 22., csütörtök, Kecskemét ‒ Budapest

07:50

Nagy erővel, keservesen,
és becsületesen tapogatóztam,
mi lenne a rendező elv
e könyv címlapjával kapcsolatban,
az értelem igazolja-e bujkáló érzéseimet.
Mostanra ez:
Én nem szép színeket mondok
nem a A SZÉPről beszélek
hanem valamiről,
inkább Valakiről,
aki egyébként szép is.

Szóval ez a fotó p/fontosabb infó
RÓLAM. Is.

reklám szándékok hátrébb sorolódnak

Körkérdésemre
kb. negyven vélemény futott be.
Egyetlen ember szerette ezt.
[Kedves P., lehet mosolyogni.]

 

2018. március 23., péntek, Budapest


06:32
Fontos barát
a könyvcímlapról.

‒ Szia, Deske, számomra a borítóképen csak egy zavaró elem van: a rohadt szék. irodai. silány. tucat. Szuper lenne az a kép egy semleges székkel. bár szinte csak a kontúrja látszik. a fenének kell ilyen széket használni. :) ölel, K.

‒ Szerintem az ablak a fölösleges… :))) d.

 

[ a fotó: F/2001/15, kvázi műemlék.]

[talán azt hitte, beállítás, vagyishogy kompozíció]

 

11:08

nem dobtam ki kivételesen, sőt bé fogom keretezni
még ehhez keret, sok a gond egy ilyennel

Képvázlatok - B/2018/01
papír, golyóstoll, 10,4x18 cm.
a grafikákat mindig színükön számozom

szerintem előre-hátra
vagy tíz éve nincs rajzom

 

hazaérkezés szerszámgondozás, és vécé-ülőke csere. el lett törve, látom, az új: fából 7990 HUF, és öt perc térden, a vécére borulva
hátul becsavarozni






11:32

Érdekes belenagyítva.

 

12:45
És közben szép csendesen csordogálnak az infók az immár honlapra, Sugár irányában. Nem gondoltam az elején, hogy ez a mai sorszám:
SU342 CSENDÉLET, 45x80 cm., olaj, farost.


13:28
Mail Sugár Jancsinak

Szia, mégiscsak volt a 76-os műcsarnoki kiállításhoz katalógus. Itt van nálam. Az is a tied lesz. Most digitalizálom. d.

 

2018. március 24., szombat, Budapest

05:24
Várhelyi Gábor
Bp. XI., Szt. Imre templom

Tisztelt Uram!
VD. festőművész (1942 - )  vagyok, 1973. ápr. a Szt. Imre templomnak ajándékoztam Fekete keresztút – A/1970/30 olaj, farost, 60x270 cm. táblaképemet, amit később egy templomfestés miatt fölvettek a toronyba. 1984.12. jelezték, hogy nem találják, elveszett. Dolgaim rendbetételével ezt a történetet is szeretném végleg lezárni. Kérem, tegye lehetővé, hogy – gondolom, egy kísérővel - végigjárjam a két torony helységeit, bármely nap 09-13h között. Csodák  mindig vannak.
Köszönöm, szívélyes üdvözlettel:




06:24
Ha cirenei Simon vagy, fogd a keresztjét, és kövesd! Ha gonosztevő vagy, és vele együtt keresztre lettél szögezve, akkor becsületes emberként ismerd el őt Istenednek. Ha arimateai József vagy, kérd el a holttestet attól, aki keresztre szegeztette. Ha Nikodémus vagy, Isten éjszakai tisztelője, kend meg Jézust a temetésre szánt kenetekkel. Ha az a bizonyos Mária vagy, vagy a másik Mária, vagy Szalóme, vagy Johanna, sirasd hajnalban könnyeiddel Krisztust. Törekedjél arra, hogy te lásd meg elsőnek az elmozdított követ.
Nazianzi Szent Gergely püspök.

06:43
Tegnap nyílt nap
az ideiglenesen bezárt (szétvert) zugligeti Iparműv. Főiskolán, elmentem megnézni Csomay második új műhelyépületét is. Az elsőnél dühöngött, hogy szürke helyett feketére csinálták. Mondtam neki, ez sötétlila. Megnyugodott. Most SMS neki: csöndesen elegáns ház. Tényleg nagyon szép, ez is. Válaszolta, hogy ezt akarta, így nem hamar avul el...



09:52

az egyszerű dolgok
a legcsodálatosabbak.
Istvánbácsi, a kiadóm ötlete,
ámulok,
visszamenőlegesen nézve, utána
persze mennyire adódik.
A fekete fotóra
barna felülnyomás.
És minden öt emelettel /még/ jobb.

 

Ő nagyon festményt szeretett volna ide.
És tud érvelni.
De azonnal értette, és el is fogadta,
hogy gyomorbóldöntés
és akkor nyugodtam meg, mikor kihámoztam,
ennek mélyideológiai háttere van
vagyis értékrend.

 

Ez a fotó élettérkép is,
összefoglaló.
Még világnézete is van neki.


2018. március 25., vasárnap

13:00
Megkezdődik az
itthoni élet is. Kép körbenézés, első forduló. Még idegen keretekkel. A nagyobb gond, hogy most keretépíteni. Faanyagom van, sajnos. Ne nyafogjak; fárasztó. Lesz. for me/F/2018/047



12:27
amíg én alkotóház,
közben megnyirbálták a Lukács platánjait, egyebek mellett azt az öreg törzset is, aminek ha az első és negyedik ága tövénél egybeesik, akkor kell nekem hátúszásból bukóforduló helyzetre váltani, különben nekimegyek a falnak, a kékcsempés medencefalnak
elgondolkozva, volt már ilyen

 

 


05:55

Szia Dezső, tudom, hogy még a vázlatoknál is gyengébbek, de a mellékelt 3 képet készítettem, hogy lásd, mire gondoltam. Az egész oldalt beborítjuk vele, a hátsóval együtt, egy nagyon izgalmas felületet kapnánk. És beleaplikálni a "Váli" szignót meg az alcímet. Jó vasárnapot, S. 

Köszi, hogy ennyire törődsz velem! Szép lenne, csakugyan. De hát - nagyon  keservesen - megszültem a döntést:

--------------
"Én nem szép színeket mondok, nem a A SZÉPről beszélek
hanem valamiről, inkább Valakiről, aki egyébként szép is.

Ez a fotó élettérkép is, összefoglaló.
Még világnézete is van neki."

---------------
Nagyon nem vagy kibékülve a fotómmal… Lásd, a (szerinted) ronda szék, világnézetemben még előnnyé is válik. És hogy életszerű (nem beállítás) ölel d.


12:43
Kösz, Deske, csinálom, és igyekszem gyógyulni is. Addig is egy шутка, most kaptam:
Cseng a telefon a Downing Street 10.-ben.
- Theresával szeretnék beszélni.
- Nem tudom adni. Alszik.
- Ha felébred, mondja meg neki, hogy Vlagyimir kereste.
- Hogy érti, hogy "ha"?
szia: T.

Elég lassan értettem meg.

 

2018. március 26., hétfő


05:50
Az aggódás,
a sopánkodás is hitetlenség. Drága Tamás atya mondta, ha valaki az időjárásra panaszkodott: Ne szídd az Istent.

09:25

Ostoba és egyébként hazug
korunkban
ez az áldemokratikus párt-, és választási rendszer.
Az ország vezetőiről a Főrendiháznak
és az MTA akadémikusainak kellene dönteni.
Megkérdezik Marika nénit, kell-e nekünk
atomerőmű bővítés; Paks-II.
Közszórakozás,
helyenként jóízű.

 

Mintha verseny lenne,
hogy lehet ilyen szakszerűen
minél pocsékabb fotót csinálni mindről,
szinte kivétel nélkül.

10:26
Lukács
faliújságra holnap reggel. Lóbetűkkel, sokan szemüveg nélkül.





 

 

 



19:33

Egy nem titkoltan egzotikus black szépség a hatoson.

20:01
Persze Kieselbachnak
volt igaza, bár a Váli-kerethez ragaszkodtam - átkeretezte volna - de az a két centis fehér perem - 40 éve így gondoltam - tényleg zavaró volt. Így hát észbe kapva telefon, s ma 11-re kikészítették nekem az Igen, csend van - A/1974/01-et, adtak hozzá különtermet. A fehér oldala fekete, színe ezüst lett. Igyekeztem nagyon tisztán dolgozni, mégis, egy ilyen környezetben. Sikerült. Utolsó vászonképem, 1972‒2017.; 140x90 cm, utána már csak farostlemezek. Ez volt a délelőtt.
Ez a kép a májusi aukción szerepel, a hozzá írt tanulmányt már megküldték, csak a címleirást kifogásoltam, hogy az opuszszám lemaradt. Korrigálták.












Délután pedig megcsináltattam a szept. végi könyvbemutatóra az erre-alkalmomra kitalált dedikálógépet (bélyegző) 6500.HUF. (Kieselbach Galériában tartjuk.) Tekintve, hogy minden jelenlévő kap ajándékba kötetet, szükség lesz rá. Szokott volt működni eddig is.

 

20:53
Kedves Kieselbach Galéria/ Gy.!
Itt nálam már nincs meg, de úgy emlékszem, Maga küldte meg a májusi aukciós-katalógusba az Igen, csend van – A/1974/01 képem mellé írt tanulmányt. Újraolvasva, egy adathibát találtam benne, ha még nem lenne nyomdában... Idézem:
"A kép adatai:
1974-1981
jelezve jobbra lent: Váli 1972-74-81-2017
"
tehát a jelzés értelmében a kezdő és záró dátum helyesen: 1972
2017
köszönöm, szívélyes üdvözlettel:

 

2018. március 27., kedd

10:38
Nem volt szívem
kidobni, hátha mégis ez a jobb felvétel, for me/F/2018/048. Közben Sugár Jancsi fejemhez vágott (megcsinálandó)-, talált 16 festményt diapozitíven. Szépen gyarapodik a család. Csinálom. A mítoszok és démonok fejezet végén. Téboly világ.

 

 

12:47
‒ Kedves Deske! Egy kis építészet, vagy annál is több. Gondoltam önhöz közel álló és kicsit az A/1974/01 kapcsán... Vatican Chapel for The Holy See Pavilion at the Venice Biennale Architettura / a Velencei Biennáléra készülő Vatikáni kápolna. Tervező: Smiljan Radic építész

2018. Üdv. E.

‒ Ez gyönyörű. Az építészet el-elfelejtett titkos-régi szerelmem… d.

 

 

20:45
22 tételes
INTÉZNI-listával jöttem Kecskemétről, utolsó 2: rutinkontrollra jelentkezni fogorvosnál / 17 képre képcédula, adatokkal. Megvagyok. Hát jöhetnek a kecskeméti képek, átnézés előlről. Nyolc közülük kb. befejezett.
Illetve most Kata szólt, a sülttököt fölvágni.




 

 

2018. március 28., szerda

07:46
‒ Rúg ez a szárazkifli?
‒ Nem rúg.
‒ Harap a szárazkifli?
‒ Nem harap.
‒ Káromkodik a szárazkifli?
‒ Nem, nem beszél csúnyán.
‒ Nem rúg, nem harap és nem káromkodik. A szárazkifli jó.

 

13:31

A Kecskeméten kezdett
képeket kezdtem javítani,
párhuzamosan kereteik is
készülnek.
Lett hozzá segítségem,
itt, a műhelyszobámban.

Műterem nagy felhővel - A/2018/17
60x60 cm.

22:21

Ilyet-, illetve ezt kaptam. Küldték. Küldve volt.

- Vannak a szárazkiflinek gondolatai? - Nincsenek.
- Ha rúg valaki, gondolkodik? - Nem, ösztönből cselekszik.
- Ha harap valaki - valamely állat netán -, gondolkodik?
- Nem, ösztönből cselekszik.
- Ha káromkodik valaki, gondolkodik?
- Nem, indulatból, ösztönből cselekszik.
- Ha valaki ösztönből cselekszik, az rossz?
- Attól függ, mire irányul az ösztön.
Na most akkor mi van? Azt hiszem, hogy aki gondolkodik, az talán latolgat - ha van erkölcsi érzéke (ami csak az embernek adatott meg, a társadalmi beágyazottságától függően). És persze, még itt  is rettenetes buktatók vannak.  Pl. az, hogy min gondolkodik az illető. Vagy az, hogy milyen az a társadalmi beágyazottság, azaz a gondolkodása milyen szük vagy éppen tágas.  De ha semmin nem gondolkodik, mint a száraz kifli, az önmagában nem minősíthető, se igy se úgy.  H.

Ezt is.

Deske, figyelem ezt a szárazkifli történetet, nem birom ki, hogy ne szóljak, fel van ez már találva. Svéd  kétszersült. (Ha már az uszószemüveged svéd).
https://www.groby.hu/termekek/46646-krisprolls-teljes-kiorlesu-ropogos-kenyerke-225-g-cukor-nelkul.html/
Veszel 25 zacskóval, megvan az éves adag. Ölel: N.

félő, ennek valami íze van---------- d.

 

2018. március 29., csütörtök

12:35
Mi itt időközben
bekockásodtunk. A két szint fele már szerkezetkész. Hogy a tetején miféle nem derékszögű vasalások készülnek, gyanakodva nézem. Használt tér aljzata nem lehet. Mármint hogy szoba. Reményem, hogy az új s.barna hatalmas földhányás, napró napra növekvő, már a leendő park termőföldje. Egy új daruállást is alapoznak a lyuk túlsó szélén. Azt se értem, mert a középső, kisebb daru hatósugarában. Még egy rejtély, bal távolban azok a rondán ide-oda billenő oszlopok, egy szint magsságában egy rácstartót hordoznak. Ott valaki nagyon építész akart lenni, attól félek. Szerencsére távolból félek, már nem az én hatósugaramban.
for me/03. itthonról nézve/F/2018/049

[Tökéletes találmány ez az új for me kategória, amit eddig lelkiismeretfurdalással tartottam meg, vagy lelkiismeretesen kidobtam, hiszen nem kiállítási minőség.., de általában sokkal érdekesebbek, vagy szívhezszólóbbak, mint az igaziak... ]
Ilyet még nem csináltam: akit netán érdekelne, megmutatom 11,6 Megabájt; igennagy felbontásban  is a képet, lehet böngészni.


14:08
Ilyennel is el
tud telni egy délelőtt. Négyféle keretszín, kétféle paszpartú, próbálgatások. A B/2018/01 üzemkész.

 

 

És délután is ezt, meg akartam ünnepelni. Lehet hogy most meg túllihegtem. Illetve ez sem pontos. Lehet, mégis s.szürke paszp.


 

2018. március 30., Nagypéntek

04:09
Általában egy
gyilkosság is istenkeresés. Csak téves irányban.

05:03
Hát így se
vágyott-jó. Fejfájva itt reggel próbálkoztam hófehérrel is, az se. A paszpartúszélesség és a széles keret aránya rossz. Más keret kéne. Szét kéne szedni a két keretet. Ehhez most nincs lelkierő.

05:37

ez javult.

Műterem, búcsúzom - A/2018/23
60x60

09:04
Rekordhajhászás,
a férfiak nem szülnek. Ma a hajnali imaórába hatszor aludtam bele, és azonnal álmodtam is. Uszodában kb. felébredtem. Hazafelé: sorállás a kasszánál, az előttem álló csavargó kosarából kivettem az üveg bort, és a magaméba tettem a három Kinley mellé. Hátrafordult. ‒ Ezt én fizetem. ‒ Köszönöm. Több szó nem esett. Kiállt a sorból. Munkamegosztás. Ő csavargó munkakörben, én a -. Egy pocsolyafotó, F/2018/050 Reggeli önadagolás: egy datolya nem datolya. Két datolya már elkezd datolyának lenni.

 

 

21:47
Nekem fontos,
nem tudtam, hogy ilyen nagy szellem. Vajda Gyurka attól hallotta, aki Kodálytól hallotta:

...hogy a zenében vannak a óriás kihalt mastodonok, ezen a nagy országúton sétál egy kis baci, és azt fütyörészi, hogy "Lesz maga juszt is az enyém". De él!

2018. március 31., Nagyszombat

06:05
Krisztus urunkat
is jószándékkal ölték meg, hogy rendet csinálnak ebben a világban.

09:30

A meteorológia/sűrű eső is véleményez e kampányviaskodásokban.

 

 

14:30
Gyurkát visszahívtam
a pontosításért, az a tegnap leírt Kodály-mondat nagyon fontos. Művészet-világnézeti kérdés. Nem emlékszik szó szerint, csak a lényegére. Ennek szellemében fogalmazta újra; át is írtam.

...a zenében vannak a óriás kihalt mastodonok, ezen a nagy országúton sétál egy kis baci, és azt fütyörészi, hogy "Lesz maga juszt is az enyém". De (ő is) él!

 

18:07
ötven éve ablaktalan ablakommal

váratlan ez a szellőztetés
felhőkkel sose volt dolgom
emberközeli felhőkkel
lám kibukkan a kilátó
hiszen azt látom én most
a Jánoshegyi kilátót
csodálatos

for me/F/2018/053


for me/F/2018/051



18:42
Sürgősséggel két
zacskós tejszínhab a szomszédból. Útközben egy márvány kapubélet, rothkómódra javított.
for me/F/2018/052

2018. március napi olvasó 447; Facebook kb.90

 

összes levél     LEVELEK LE MEUX-BE  1990.5.17..... ►     weben 2000.6.11..... ►