VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX‒BE / 294.

2019. szeptember 1., vasárnap

05:54
Nagyon tehetséges.
 csalo-kutya-kunyeral-a-turistaktol-bangkokban

12:12
Évek teltek,
vasárnapi sétáink előtt rituálisan egy hosszúkávé a Normafa lejtő fölötti kávézó-vendéglőben. Először tiltakoztam sétát üldögéléssel kezdeni, aztán beleszoktam, megszerettem. Két lány-, és két középkorú férfipincér. Kata mindegyikük gondját-baját számon tartotta. Nekem tejszínhab kérés nélkül. Pogácsakínálás fonott kosárkából. Kézsebemet konzultálták. Ma végleg bezárnak, az önkormányzattal a tulaj nem tudott megegyezni, a személyzetet szélnek eresztik. Négy jóismerősünknek 4 Normafa-fotó búcsúzóul.
F/2008/062



2019. szeptember 2., hétfő

11:59

Már szobájában élő valahai úszótársam, gépészmérnök és irodalomtörténész barátomnak 2009. karácsonyra csináltam egy honlapot. Megszereztem neki Kazinczy 22 kötet leveleit CD-n, sokáig avval foglalkozott; majd utána a Vasárnapi Újság 1854-1921 számait, 34 Gigabájt, winchesteren. (Ma már a neten elérhető.)
Ezt az ország szellemi életében jelentős folyóiratot alighanem ő ismeri legjobban a világon. (És csak egyetlen témája a sok közül.) Honlapján dolgozza föl évek óta, három hetente új cikk
(ha hagynám, írna ő sűrűbben-, de hát a cikkeit én dolgozom föl),
most a 107-ik, ezúttal Japán tárgykörben.

Most számlálót csinált hozzá infós barátom, itt a térkép, ahol olvassák a berszangabor.hu-t; ahogy nézem, naponta 80-100-an, szerte a világon, Alaszkán, Indiában, egészen közel az Északi Sarkhoz is... :))  Berszán Gábor, 1935. Kassa --
F/2018/130

 

Amúgy fantasztikus egy pasas. Micsoda életút. Érettségi után választania kellett a szeretett két terület között. Az irodalmat meghagyta magánszerelemnek, és otthon művelte az évtizedek során, nem amatőr szinten. Hatalmas regisztrált könyvtára. Szakértelme: ha megjelent egy Babits monográfia, papírt-golyóstollat fogott, és gyöngy betűkkel a szerzőnek elküldött egy tetemes hibajegyzéket...
Honlapját befogadta a Széchényi Könyvtár.
Most már csakugyan szobatudós... Hatalmas életmű, balkézről.

Mostanára öregember, fegyelmezetten dühíti, hogy mások mért nem így, hanem úgy; hogy fiúunokájának húsz teknőse... De minden nap ír...




a leggyakoribb 20 ország, sorra:
H, US, Belgium, Egyesült Királyság, Ausztria, Svejc,
Németország, Finnország, Franciaország,
Horvátország, India, Olaszo., Japán,
Románia, Bulgária, Cseho.,
Délkorea, Oroszo., Svédo., Szlovákia

 

érdekes
olvasóinak életkora:

megtaláltam ezt is, a napi látogató grafikon az elmúlt napokban; éppen száz körül.




 

 




20:40
- Deske, érdekelne, neked nincs ilyen térképed? N.
- Megnéztem, az nincs, viszont a mostani adatok szerint H. után Ghanában vették le tőlem a legtöbb oldalt... d.

2019. szeptember 3., kedd

10:57

A halottkém a festőállványra mutatott, micsoda égett facsonkok. Fölakasztotta magát, szegény, a műtermében, arcát gondosan eltakarva bevásárlásból hazatérő felesége elől. Hívtam, adná kölcsön fínomfűrészét, úgy tudtam meg. Imádkoztam érte, Isten átöleli, évek óta depressziós, barátom és mesterem. Ő a másik honlapom, sugargyula.hu. Műtermében mindig áhítattal.

Fura figura ez is. Ambíciótlan volt, noha nagyon dolgozott, különös kettősség. Képéhez alkotóközössége valami keretet kért, még bukfencezzek is nekik. Képeit eladta, szálig eltűntek. Honlapjára mostanáig sikerült 450. Évtizedek során tanácsait lejegyeztem. Legsúlyosabb mondata rajzkörben, 1960, Ne higyje, Dezsőke, ha kettő helyett négyszer jön ide, hamarább megtanul rajzolni.
Sugár Gyula 1924. Dunaföldvár - 1991. Bp.
Hál'Istennek, nézettsége neki is napi 100 körül.

Egyetlen közös fotónk,
egyszer meglátogatott a Nagymarosi Alkotóházban: F/1976/84
 

Tökéletesen érdektelenek számomra főművei, nem is értem őket, a mítoszok - démonok, de főhajtás; semmi kétség, súlyosan megszenvedett tartalmak. SU114 hagyatéki anyag, olaj, farost 60x80







 

Bár ez is ijesztő kép (világ), de ezt hallani vélem.

Sziklák / SU031 olaj, farost, 60x80. Nagyerejű.
Sokáig néztem, hogy megszereztem egy Ecseri piacos árustól.

2018. január 16., kedd

Köszönik, de se a Kiscelli Múzeumnak, se a Nemzeti Galériának nem kell a két Sugár-főmű.

2018. aug. 11.
Ezt a gyönyörű Sugár-remekművet fölajánlottam a pécsi múzeumnak, ajándékba. Persze fáj. De hát előre kell menni. Két hete nem válaszolnak. A lélek gyengesége, fölötlött, ez okból még módomban lenne visszacsinálni, hazudni, hogy már közben valaki satöbbi... :)


 


Váli Dezső (Deske) egy óriást fedezett fel, egykori mesterét kutatta fel, s csinált szürreális alkotásainak egy virtuális múzeumot: kis csoda a magyar felejtéskultúra ellenében.
Almási Miklós


14:34
EL NE FELEJTSEM BEVENNI A GYÓGYSZEREIMET
.
Alapmondat Közép-Európában. 5-ik napja nátha, orvosnál.
Ó, ezek a mondatok.
NE FUSS SANYIKA, MERT ELESEL.
na még
NE DOBD KI, MÉG JÓ LEHET VALAMIRE.
frissen lábtöröttnek

NEM BAJ, CSAK AZ EGÉSZSÉG MEGLEGYEN

 

2019. szeptember 4., szerda

 

07:58
Lopott parasztcsokor
félszegen topogó
feketekendős öregasszonytól, a Moszkva tér sarkán.
Az lett volna az igazi Kata 76. szülnapjára.
Támogassuk a hazai ipart.
Hiába kerestem. Két kezében kék kombinét lógató
cigányasszonytól tudakozódtam; lába alatt szatyor,
fülével fölfelé, ha szaladni kellene.
Ó, kedvesem, a virágosok már nincsenek.

Hogy autentikus maradjak,
azt a kombinét kellett volna.
Asztalát tegnap újrafestettem. Mára megszáradt.

Az egyezményes-, hivatalos ajándék pedig volt:
teljeskörű autózási kedvhiányban
Kékkútról bevinni Tapolcára, boltocskába.
Meg vissza.


 

14:29
Pontosítva,
már in situ. F/2019/155






 

F/2019/156

 


21:35
Egy darab
Óriás Pöttyös Túró Rudit ma este 21:15-kor mintegy két perc időtartamra kivontam a édesség kategória kötelmei alól. Feküdnék már ágyba, de túl fáradt levetkőzni. Üldögélek.

2019. szeptember 5., csütörtök


07:54
Ha kerestek, megtaláltok; föltéve, hogy szívetek mélyéből kerestek. Megengedem majd, hogy megtaláljatok – mondja az Úr. Jóra fordítom sorsotokat. Jer. 29.


 

08:57
Kijavítottam.
Egyértelműbb lett,
a didaxis határán.
Műterem éjfél előtt A/2019/02
86x86


13:02

Kicsillagok úgy gondolják, egyenlyukakkal kelendőbbek.









 

 

15:42
Hogy mi lesz
ez apróságokkal halálom után.
Elkülönítve, nagyon gondosan őrzöm őket.
Ezek nagyon fontos dolgok.
Úgy lettek a földön megtalálva.
Ugyanis ezek egész bizonyosan kiestek valamiből.
Csak nem tudom, miből.

Akárhogy nézem,
nálam mindenben minden

benne van.

Egyszer majd, satöbbi.

16:43
Ez vagy valami,
vagy valami lesz. Kértek tőlem fotót a szemközti parképítésről. F/2019/157

 

 

 

2019. szeptember 6., péntek

13:52
Tegnap elment a
Hegyvidék Galériába "KORTÁRS SZAKRÁLIS FOTOGRÁFIA" kiállításra a Keresztutam. Lehet, ez a munkám lesz a legmaradandóbb.
ny.: szept. 12. 18h, Királyhágó tér 10.


Váli Dezső
Koldus keresztút - B/1989/44

fotomontázs, tus, 13x13 cm. 1989.09. Magyar Nemzeti Galéria tulajdona,
+ hat (beszámozott zárt sorozat) szignált giclée copy 1989/2015: kép:10,7x10,7 printméret: 28x28 cm.
fotók a M. Újkori Történelmi- / Munkásmozgalmi Múzeumból

 


 

20:53
Moholy Nagy Művészeti Egyetem, hajdani Iparművészeti Főiskolám, 1962-67.
Ma nyitás-; vendégnap az átalakított, nagyot bővült iskolában. alkalmi fotóim, és néhány a netről.
Vagy direktben, hogy az adatbázisba bekerüljön:
01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28
Ők a 22. század. Nagyon öregnek érzem magam.

 

 

2019. szeptember 7., szombat

21:38
Fotó adattáramat
javítgatom. Két festő; Vaszkó Erzsébet és Nagy Gábor látogatóban nálam. F/1976/01
És én, Zsófi lányommal. Szerette, ha lógatom. Ahogy nézem, napszemüvegére vigyáz. F/1978/60

Emlékezetes, forgattam, alighanem lábánál fogva, magam körül.
-- Abbahagyom kiskutyám, szédülök.
-- Nem dülsz szét.

4-5 éves lehetett. VW parkolás járdaszegélyen, jég, két kerékkel becsúsztam a sínekhez. A 47-es villamos a kocsi oldalát gyengéden végigpofozta. Hátul Zsófi:
-- Apu, mééég!

 

2019. szeptember 8., vasárnap

 

06:00
Zsófikám, ahogy az Intézetben először megláttuk, F/1976/04; hozzánk kerülve sokáig senki élő emberfiának nem is válaszolt.
És tavaly, öccsével, vendégségben minálunk. Elvétve csöndben van :))) F/2018/014
És túl tréfán, oda kell rá figyelni.

20:00
ZsófilányaKingaunoka
egy hete medika Szegeden. Hárman egy szobában, rövid mailje közös problémát jelez:

Anyu, aranyhörcsög ehet-e áfonyát?


Az év legszebb mondata.


2019. szeptember 9., hétfő

 

13:02
Kata késleltetett
szülnap. Ahogy a gyerekek. Most egy hónapig mi egyidősek; 76...  F/2019/158

 

13:13

Hogy egészséges, 07:05 uszoda,
utána kedves boltocskám,
hazafelé 20 tojás, egy esernyő,
3 alsónadrág, 3 piros csomag kávé.
Be a MOME-ra,
pénteken beszéltem róla
a volt rektorral,
mutatóba A Napló,
kell-e belőle a diákoknak
ajándék száz.

Szerettem azt az iskolát.

 

14:30
A felhőből most egy mail,
hogy náluk rengeteg kidobott fotóm, tudjak róla, két hónapig még őrzik. Amilyen sokarcú a fotó műfaj, olyan tétova-billegő a hozzáállásom (évtizedek óta). Hogy mit őrizzek meg. Következetlenségemet vállalom.

Most másfél nap munka, vissza a rendszerbe jó száz kép, csak mert azokra olyan jól esik ránéznem, emlék. Mert tegnap és ma ÉPPEN ez a vezérlő szempont. Ugyebár a két pólus: műtárgy, kiállításra való -- illetve az az aranyos kisbaba-tappancs. Mindkettő érték, olykor egymást kizáró. És nincs kétfajta fiókom.
Most ez: válogasson t. Utókor, kedvére.

Például. Anyácskám, még akkor. F/2006/161

 



19:19
Nincs véletlen valakinek
egy min. 19 cm. hosszú fémcsöve? 13-16 mm-s lyukátmérővel. Vettem egy esernyőt, és szívesen botként rá is támaszkodnék egy kevéssé. Ehhez alul megtoldanám.

 

2019. szeptember 10., kedd

 

04:12
Black out-szerű.
Nézem, délután fél hatra beírva. És indultam is, hogy ötre odaérjek.
Kezdődik.
Kata hazafelé rossz villamosra szállt fel.

Azt álmodtam, a bécsi Opera nem akarja elfogadni színdarab-rendezésemet. Álmodtam tovább, hogy fölébredek és megpróbálom ezt megfogalmazni. Aztán tényleg fölébredtem. És fél éberen fogalmaztam tovább.
Majd reggel az Irgalmasokhoz, negyedévi prosztatagyógyszerért. Háromnegyed hatkor már négy-öten szoktunk az utcán várakozni.

 




04:54
Este jav. A/2019/07.
Talán nem lett rosszabb. Ne nyafogjak. Nagyon jó lett. Speciel monitoron ezt nem látni. Megkapta a két fh. rajzszöget.
Időrendben:











09:47

Vízivárosi otthonosság. Az alattunk-udvarban - mesélték - volt egy büdös bolhás kóbor kismacska. Csak volt, mert.

 

10:34
Vissza. Egy teának
cukor nélkül semmi értelme.


11:17
Tegnap este
ezt. Oravecz Imre. A Halászóember kötetből.

A VÁGY HALOTT TÁRGYA

Compó Borissal, Compó Annus eladó lányával kissé fölényesen bántam,
a nagy korkülönbség ellenére tegeztem,
utasításokat adtam neki,
ha nálunk dolgozott,
trágár szavakat használtam a jelenlétében,
és mindig éreztettem vele,
hogy egy világ választja el tőlünk,

ez azonban nem akadályozott meg abban,
hogy a nőt is lássam benne,
és a testéről képzelegjek,

nem viselkedett kihívóan,
sosem hagyta nyitva a blúzát,
és illedelmesen a bokájára húzta a szoknyáját,
ha a földre ült,
úgyhogy nem ingerelt,

de egyszer kapálás után Széki patakban meglestem,
már lemosakodott, és meztelen felsőtesttel állt a vízben,
és tejfehér, gömbölyű melle oly kívánatosan világított az alkonyatban,
hogy szerettem volna odamenni, és megérinteni,

ez a vágy azóta is bujkál bennem, mint felhőkben a tavaszi Hold,
noha Boris már régen elporladt,
és az én őszöm is beköszöntött.


12:06
Mail Oravecznek.


Petri meghalt. Az élők közül kb.
csak Rakovszkyt és téged olvaslak.
Sokat gondolok utolsó US utadra fiaddal,
hogyan sikerült.
Talán egyszer megírod,
talán egyszer ezt is megtudom.
d.

/2017-ben tán másfél hónapot vándorolt
kisfiával egy lakókocsiban,
mutatta térképen, micsoda hegyek közé mennek/

F/2017/164

14:18
Kata ebédnél fölvetette,
szobája melletti lichthof nem szép. Kéne ablakára pausz. Ezért fekszem később. Egyszerűbb azonnal.
Délelőtt négy képet jav. Ebédre tejberizs. Is.

 

22:19
Mailt kaptam.

-- HELYESEN: egy teának CUKORRAL SEMMI ÉRTELME. p.
-- idézet Marxtól: egy teának CUKORRAL SEMMI ÉRTELME. d.
-- Hát ilyenért Japánban leköpnének. :) Most jöttem haza onnan pár napja: voltam egy kereszteződésben,
   ahol a statisztika szerint napi (!) másfél millió (!) ember megy át a zebrán. Hoppá. Ölel, p.
-- fölmerül a kérdés, minek? d.
-- csináljunk interjút velük! p.
-- ahhoz másfél millió P. kell...d.
-- nem: 750 ezer, meg ugyanennyi Váli. p.
-- akik aztán egymással stb...

2019. szeptember 11., szerda

09:01

Ez a világ szörnyű.
Napóleon, Sztálin, tök mindegy,
olvasok történelmet is,
a gyűlölet és gonoszság mindig újratermelődik.
Voltam vagy húsz országban,
mindenütt ezt látom.
Elkeserítő.
-- megállított evvel,
fürdőgatyában, a Lukács folyosóján,
ma reggel.
Régi ismerős, nem felszínen gondolkodó ember.

Aztán erről hosszabban, ketten.
Elmeséltem neki a fürdőkádas fotót,
szerencsére archiváltam, megvan.
Hogy a Margit körúton két bazaltkocka
között hetyke fűcsomó.
Hogy életünk harmada utódlétesítés.
Hogy az élet győz,
az élet él és élni akar.
Hogy a hentes tegnap elmosolyodott.

Kiprintelem, holnap beviszem neki.

11:03
Holnap 18h.
SZAKRÁLIS FOTÓK kiállításunk megny. Hegyvidék Galéria, Királyhágó tér 10.


11:23
Oravecz. Megtisztelő,
hogy én ezt csak úgy elolvashatom. Ingyen. Akármikor. A Halászóember kötetből.

OKTÓBER VÉGÉN
Alacsonyan jár a Nap, nincs már ereje,
nem melegíti fel a földet,
még fénylenek a hegyek, a bércek,
de már köd üli meg a völgyeket,
és nem száll fel délig,
elázik a mezei pók hálója,
és leszakad a nedvesség súlya alatt,
nyirkos a levegő, nappal is fűteni kell,
betakarítva a termés, üres a határ,
eltűntek a kukoricaföldekről a böngészők,
fácánok csatangolnak a sárga szárak közt,
elhullott szemet keresnek,
egy-egy traktor veri fel olykor a csendet,
beszünteti a túrást a vakond,
a halak elvermelnek a tóban,
mélyebbre ássák magukat a bogarak,
házakba, pajtákba húzódnak az egerek,
az ablakszárnyak közé rekedt legyek megdöglenek,
északi szél fúj, beveri a füstöt,
néha dér festi fehérre a rétet,
és megcsípi a krizantémokat, fátyolvirágokat,
a tyúkok itatójában reggelre befagy a víz,
és ki kell törni belőle a jeget,
az erdőt vadászok szállják meg,
dörögnek a puskák a berkekben,
valahol mindig körfűrész szól,
tűzifát aprítanak, készülnek a télre,
a kertekben kivágják a káposztafejeket,
és karóstul eltakarítják a paradicsom szárát,
cinkék röpködnek, férget keresnek,
korán esteledik, mindenki siet haza,
gyújtóst készít másnapra, és bezárkózik tévét nézni,
éjjelente a magasban vadlibák húznak,
ha süt a Hold, látni is őket,
kihűlt a világ, elmúlt a nyár,
egy délután leszakad a diófáról az utolsó levél,
zörögve hull a földre, és megállapodik egy darázstetem mellett,
ne félj, tégy a tűzre, és igazítsd meg térdeden a takarót,
csak eltűnsz a föld színéről, csak nem leszel.

https://reader.dia.hu/document/Oravecz_Imre-Halaszoember-1172  / fejlécbe copy, ha nem nyílik


22:25
Lendületet vett
honlapom átprogramozása a megújuló OSZK-struktúra számára. Három éve tart.
Evvel (én) most lettem kész, egy táblázatocska; a könyveim... , a képecskék ráklikkelve, stb...
Mint a Mengyelejev-táblázat, amit kora gyerekségemtől halálosan tisztelek (geológusnak készültem). Az helyenként hiányos volt, még üres kockák, evvel élesen rávilágítva a teendőkre.

2011.06. Két új elemmel, a 114-es és 116-os rendszámúval bővült immár hivatalosan is a periódusos rendszer a kémikusok és a fizikusok nemzetközi szervezeteinek három éven át tartó áttekintését követő jóváhagyása alapján.

2019. szeptember 12., csütörtök


06:23

Üdvözlégy Mária.
Olyan helyes kis kabátkád remélem neked is volt,
ami annyira jól áll neked;

mint amiről Petri Gyurka ír
valamelyik felesége kapcsán.
Petri szerint ilyen minden lánynak van.

Szept. 12., Szűz Mária neve ünnepe,
Bécs 1683. felszabadítása kapcsán e napon.


...Töprengő arccal baktatok a másik oldalon,
mindenki láthatja, hogy el vagyok gondolkozva.
A Statisztikai Hivatal kiadványboltja előtt
elfoglalom őrhelyemet: a kirakatablakban
a Mechwart-liget egész délnyugati frontja tükröződik.
Asztrálalakja rövidesen áthalad a negyedéves kiadványokon
-- milyen kedves ebben a kiskabátban!
(Minden nőnek van egy kiskabátja, amiben ilyen kedves.)
Igaz, magam se volnék megvetendő az én kiskabátomban
     Kapcsolatunk kezd meghitté válni


20:23
Hogy miért
honlap-programom átíráskínlódása három éve, egyszerűen leírható. Egy pávaszemes pillangót kell falazótéglává átalakítani, de lepketulajdonságai megmaradjanak, repdesni is tudjon.
Dinamikus adatbázis által nálam egy festmény adataira többek között 8 féle módon lehet rákeresni.
Egy statikus szerkezet annyit tud: igen / nem. Van kép / nincs kép.
A Széchényi Könyvtár ilyen módon kíván hosszútávra archiválni. Ehhez szükséges a deske.hu átalakítása, de úgy, hogy eddigi tudása megmaradjon.
Most a túlelfoglalt informatikus fiúnak fölajánlottam, adja át a munkát valakinek, vagy menjen el két hét fiz. nélk. szab-ra, HUF részét vállalom, hogy így mondjam, bőségesen. Évek óta erre a munkára gyűjtök.
Plusz munkaidőben nálunk különszoba, s mivel itt parkolási díj lenne; kocsihasználat. Gyerekeit ő viszi-hozza iskolába.
Elfogadta, hogy majd ősszel. Reménykedem.
Én is: ma a 06. kiállításaim fejezetet kezdtem átszerkeszteni.


Ha ez megvan, megmentve az ouszjegyzékem, meg minden, amit írtam. A honlap 15 éve az OSZK tulajdona (együtt úsztam igazgatójukkal), és azt is elintéztem, nekik fillér domaindíjat se kelljen (évente) fizetni.

2019. szeptember 13., péntek

05:40
Többeket zavar,
hogy szexualitásomat is írom. Sorry. Ez napló. Vágyam éled átlagosan 4,22 naponként. Nem feltétlen sikerrel.


06:28
-- Ha az egész föld megremeg is, én az én Uram levelét tartom a kezemben. Így szól: Én veletek vagyok mindennap a világ végéig!

-- Ha Isten akarja számkivetésemet, készen állok. Ha azt akarja, hogy itt maradjak, ezért is hálát adok.
   Aranyszájú Szent János (349-407) ünnepe

Ezért is hálás vagyok, hogy ezt sikerült eltanulnom, a mindenért hálaadást.


08:45

Megvolt a megnyitó. Null-lekváros kiállításkategória. Ilyenkor jóakaróim egy-egy üveggel. Olykor. Úgy értem, barackosat.




08:47

Nem hittem a körmömnek, hát
tegnap újra leguggoltam a sínhez,
és a mellette-sávba belemélyesztettem.
Most is puha volt. Remek. Néma négyeshatos
villamosok, ahogy ablakom alatt.

Vagy harminc év után újrakárpitoztam
karosszékem támláját, ezúttal izolírral.
Elődje Kata szép kockás szoknyája volt, sokszorosan.
De hát elöregedett. Ő is.

Tökéletes bútor. Annó úgy választottam, hogy ráírva:
túlóra-munkaszék kategória. Harminc éve túlóra.


19:49
Délután vége felé
föl a Várba, a Micimackós játszótérre az Oravecz Halászóember-kötettel. A padomról:
F/2019/160




F/2019/159


másnap 09:01
-- Deske, Klee az utcán... H.
-- én se Rembrandtra gondoltam...:)) d.


2019. szeptember 14., szombat

09:11
Hogy Alexander Hollán / Sándor olykor megtisztel látogatásával, erre halálomig büszke leszek. A maga nem hebrencs módján elidőz képeim fölött egy-egy csendes szóval. Ötletére egy képemet ketté is vágtam. Igaz, hogy aztán meg vissza, egy másik táblán. F/2006/43


10:10

Rendbe tettem ezt is, kiállításaim sorban, és megnézhetőek.
Hogy gumiba ágyazott sínek, sajnos nem hallom csöndességüket, fél éve éjjel-nappal Hawaii Óceán-tengerzúgás, 05. fokozaton.


 

13:07

Rögzült, február 5-én
lesz tárlatom (megint) a
Godot Galériában.
Veszem elő a tavalyi képeket (is),
sorra, mind hibás.
Ma hármat jav.
Ez:
Különös műterem - A/2018/56
90x90,
ezt Kata tavaly óta mindig
befejezetlennek tartotta.

 

13:41
Küllemre a világ
három leg-nője közül a № 2. nyilvánvalóan Jane Birkin. Még él. Megnéztem, Serge Gainsbourghoz tartozott, annó.
Mért, a tiszavirág pld. tulajdonképpen egy napig él.







14:24
Leírtam már?
Pontos.
-- Megtértem, újságolta az öreg papnak a takarítólány.
-- És ez hogyan?
-- Azóta a szekrény alatt is kisöprök.

2019. szeptember 15., vasárnap

 

12:01
Vasárnap,
Harangvölgy. Fiú ebédre nem, Brazília, öt nap- forgatás. Már fárasztja.

 

 

17:31
Délután ébredés
, keresem Katát. Gang. Akkor valahol itt kell lennie. Micsoda lila mellett micsoda okker. F/2019/161

 

 

2019. szeptember 16., hétfő

 

08:29
Hóközép, szentgyónás
.
-- ...És Katával szépen rendben vagyunk. Hajnali imám, hogy ma mi örömet szerezzek neki.
-- Szegény Kata.
-- Nem szegény. Isten előzetesen megmérte, mennyi szenvedést kaphat, általam is. Figyelünk egymásra.
-- Lehettél volna hozzá sokkal kedvesebb.
-- Utolsó gyónásom előtti bűneimet (utasítást követve) elfelejtettem. Meg Isten is.
-- Úgy kellene, mint a kezdetén, mikor kezedet lábadat összetörted érte.
-- Igen. Nem életszerű.
-- Vannak öreg párok, akik kifejezetten egymás által boldogok.
-- Isten nekik azt szánta ajándékul...
... és én feloldozlak téged.. érezd magad tisztának...

 


08:38
Nézem hazafelé
az új Peugeotot. Tetszik. Szép. De egyre kevésbé-, sőt, kezdem egyáltalán nem érteni ezt a fogalmat. Egy háromdimenziós tárgyat látok, formarendszere és színezése matematizálható. Tán ezt a hihetetlen sok számadatot transzformálja a fejem egyetlen szóvá. De mért éppen azokat. És mért pont ilyen végeredménnyel. És a nők. És a fák. Őrület.
És ez a szakmám. Ember erre alkalmatlan.

 


10:13
Minden kép megvan.
Csak ki kell választani közülük. 800 pixelen egy festmény már jól olvasható.
800x800x16,7 millió (monitor színárnyalat).

 

12:02
Múltkor jav
. ablakfülkét Kata továbbalakította.
Az átjáró-folyosón Kata felé 2,4 m magasan faltól-falig egy ásónyelet tettem keresztbe. Gyerekeknek alacsonyabbra egyet.

 

 


12:51
Ma 10:15h. annyira
belefáradtam a festésbe, hogy lefeküdtem. Nem megy ez a rohadt A/2014/12.
Rembrandtot kértem, segítsen, de ő is csak a fejét csóválta, és kiment a gangra egy cigarettát elszívni.
Most ébredtem.

 

13:39
-- Deske, küldök valamit, ez megrendítően szép. L.  https://www.facebook.com/dailyanimalslife/videos/2216790441780246/
/ha nem megy, a linket a fejlécbe bemásolni/

-- Köszönöm, gyönyörű. Ezt ismeri? d.  
http://deske.hu/iras/link-2010/elefant-szul.mp4

 

14:41
Nagyhatalom
vagyunk. Ma eddig 15 kiállítás-meghívót kaptam.

 


16:44
Ezt az énemet nem
ismerem. Nem tudom, létezik-e.
Imént álmodtam: Húgommal beszélgetek. Úgy harminc-negyven éves lehetett. Szót szó követett, ahogy mondani szokták. Két lépésre álltunk egymástól. Akkor hozzálépek, és hangosan zokogva átölelem, nyakába borulok, hogy Tücsi, te meggyógyultál. Igen, mondja ő.
Alzheimer-kóros, már nem adja jelét, hogy fölismer. Nem látogatom, csak évente, és gondolataimban nem szerepel.
(Igaz, anyácskám se, ő tíz éve halott. Az ilyenkor szokásos lelkiismeret-furdalás sincs, szépen elkísértem a sírig. Nincsen vele dolgom.)
Tán, hogy ma reggel az atya rákérdezett.

 

2019. szeptember 17., kedd


05:59

Föl is robbanhattam volna.
Mármint kezemnél a liter benzin.
Okos ember más kárán tanul.
Vegyél két tűzoltó palackot a benzinkútnál.
Egyiket a kocsiba. Kétezer valamennyi.
Lakástűz drágább.

Elektromos tüzeket is olt.
Ne a lángra, hanem a tűzfészekre,
egy méterről. Elhelyezni a
lakás centrumában.

Kipróbáltam, gyönyörűen habozik mielőtt eloltaná.

08:12

A szenvedést kezelni is meg kell tanulniuk.
Nem szabad őket mindentől megóvni.



08:55
Megdicsértem fürdőruháját.
Középkék, szolid fehér nagyszirmú virágocskákkal.
-- Új?
-- Igen! Reggel jutott eszembe maga, hogy tíz - tizenöt - ötven évvel ezelőtt rám szólt, hogy ne fekete fürdőruhát...
Saci, 92-94 éves, 3-7 dédunoka. Suzukival jár reggelente. Szoktam mondani neki, hogy lábmunka lábmunka. Akkor szégyenlősen bólogat.
Aztán a kávés-sajtrudas boltocska, majdnem többet adtak vissza, mint amit én. Hiába, kivételeznek velem.
És hazafelé Illyés a 11-es hátsó peronján. Szeretem, sokadszorra is. Persze kicsit nyafog is, nem baj.
Melyen egykoron..
. Szép szép.
Örökre szép, mi szép volt egykoron...

A BOULEVARD BOURDON-ON

Itt ballagok a boulevard Bourdon-on,
szemben
a régi úttal, melyen egykoron,
huszonegy éve,
Annát vezettem.
Itt ballagok a sűrűsödő éjbe.

Erre jöttünk a boulevard Bourdon-on.
Este,
hány este a szeles rakpartokon!
Már kéz a kézbe,
de még nem te és te,
a Bastille felé s a jövő elébe.

Erre jöttünk a sötét fasoron.
Bátran.
Oh mennyi dal, tűz, hit, forradalom
és remény fért be
szívünkbe, szánkba –
Nem elénk néztünk, hanem föl az égre.

Itt ballagok a boulevard Bourdon-on,
onnan,
amerre akkor ifjan, szabadon
az égre nézve
eltávolodtam –
Jövök szellemként óracsöndülésre.

Itt ballagok a boulevard Bourdon-on,
Ennyi
csupán a kín, a könny, a fájdalom
mindent túlélve
kísértet lenni?
Visszatérni az emlékek terére?

Örökre szép, mi szép volt egykoron,
Anna,
ezt dúdolom a boulevard Bourdon-on.
Köszönet érte,
hogy föl, magasba
nézve lépek ma is, semmit se félve,
a mindörökre sűrűsödő éjbe.


10:02

Izélgetem ezt a képet, már tegnap is,
a keretét is átfestettem, hátha,
most asztal mellől Kata gyengéden odaszól
-- nem befejezted ezt már?
ami magyarra lefordítva--
Mondom, hát még egy kicsit,
csak nem szimpatikus...
ami magyarra fordítva --

A/2018/57
90x90


21:11
Ma nem loptam
Isten szép napját. Tovább: A/2018/54, 57, A/2019/06, 08, 44, 46, + egy megnyitó a Műcsarnokban, Négyen voltak, Szotyori miatt mentem, átfogó képet kapni róla. Kaptam. Hazafelé séta az Andrássy úton, a Terror Háza előtt fotók. Érdekes, humor azokban az években kevéssé az eszköztárban. És ez szellemes is.





 

 

 

2019. szeptember 18., szerda

05:33
A Széna tér, ahol
lakom, múltkor. A képen látható emberek halottak. Rövidtávú memóriám romlik. Ja, és a hosszú is.
Ezt is kúrálja a 15 ezer képernyőn feljövő ismerős kép, ami tíz másodperces random váltásban kerül elém.

 

08:31
A filmből egyetlen
pillanatra emlékszem.
-- Mondd, anyu, mért nem tud nekem egy normális férjem lenni.
-- Édes lányom, olyan nincsen.


Végre megértettem a T.I. gyorsúszás fizikáját, miért kell függőlegesig levinni a merev kart, mielőtt a hasam alatt egy félkör. Ennek kapcsán sikerült ma néhány hibátlan tempót létrehozni.

 

Rábukkantam fiam munkatársa Facebookjára, valami negyven fotó. Filmjeiket ketten csinálják. És nem csak a koncertek. Vitetnek erdőbe zongorát... Miki életének nem ismert metszete. Norvégia, Svájc, Korea?, Brazília, Taormina, New York, Révfülöp, gondolom. (Ő a hosszú szőke, általában kamera mögött.) Ezt nem, de azt rohadtul irigylem tőle, ahogy angolul telefonál. Benne a világ utazó elit muzsikusainak családjában. Már benne. Milyen messze van.

CTRL+ klikk, vagy ha nem jön föl, a fejlécbe bemásolni. Akkor ott új ablak nyílik. Ha így se: Facebook Böröcz Balázs
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10154477003336716&set=a.10150516755156716&type=3&theater



18:46
Megragadott
engem a témakör


Jane Birkin és Serge Gainsbourg 
12 éven keresztül mély és tüzes romantikus
eseményt folytatott,
amely magával ragadta a nemzedékeket
- de első látásra ez nem volt a szerelem.

„Ő ezt a szörnyű embert írja le,
aki arrogáns volt, és féregként érezte magát.”

Néhány héttel később azonban mondd el,
hogy a dolgok lángosak voltak.

2019. szeptember 19., csütörtök

 

 

06:11

A fenti csaj
is lélekmeleg.
A lenti vers is.

Ha az Úr nem építi a házat
hiába dolgoznak azon annak építői.
Ha az Úr nem őrzi a várost,
hiába vigyáz az őriző.
Hiába néktek korán felkelnetek,
későn feküdnötök,
fáradsággal szerzett kenyeret ennetek!
Szerelmesének álmában ád eleget.
Zs.127.

10:11
F/2017/011
Harangvölgy örök. Én is.


F/1978/09


F/2011/123


12:06
Mai álom.
Csak én tudom, rendbe kéne tenni, a családi villa egy elektromos gépét fontos lenne leföldelni. Lépek ki a házból, karomon nagy tekercs fekete gyengeáramú kábel, de a végén alkalmatlanul kisjack-dugó. Indulok a kerti úton, keresve a lehetőséget, legjobb lenne valami földből kiálló fémtesthez bekötni, forrasztani mindig is szerettem.

 


16:54

Érdekes, talán
még nem is volt
aukción grafikám.
B/2009/02
egyik kecskeméti képvázlat,
ceruza, A4 papíron,
80e. HUF-ról indul,
ezek közül a vázlatok közül
ritka, hogy elteszek valamit.

Műgyűjtők Háza
1023. Zsigmond tér 8.
október 2, szülnapom, 18h.

Bár fiam annó rábeszélt
grafikáimból is könyvet csinálni

B. Napló,
de nem nagyon szeretem,
de az egész mező valahogy
kiesik a figyelmemből.

 

17:10


és itt egy újabb levél

ez is egy aukció
Műterem, váza - A/2014/26
60x60,
neten nézve az adatokat
megrémültem, milyen rossz kép.
Szerencsére saját fotó mást mutat,
rendben van,
nem olyan rémesen sárga.
Villás Galéria és Aukciósház
Debrecen
aukció: 2019.02.05.
indul 280e. HUF.


19:27
Este hatkor
Petőfi Irodalmi Múzeum, pódiumbeszélgetés Konok Tamással. Az első fél óra után el. Egy festő ne beszéljen. És ne írjon. Naplót se.

2019. szeptember 20., péntek


06:02
A fotó nyilvánvalóan
lekörözte
a festészetet fontosságban világunkban.
Igaz, az autógyártás is.

És nem igaz, hogy pótolhatatlan.
Katarzishoz vezethet
egy hármashatárhegyi sörözés is.

Egy szűkebb kör öröme.
Mint a rózsafa-gyökérből faragott
csutora.

...jutott mindez eszembe,
hogy a képernyőn följött ez a régi fotó.

A fiú tán ma tér haza
ötnapos brazíliai forgatásról.
Haza.
Nem hozzánk.


F/1984/02/b

C. napló, 1986.10.      C.01707
Miki (4 ½) náthás, itthon velem a műteremben.
- Papa fessünk, és nagyon fogok vigyázni, és egyáltalán nem lesz festékes a ruhám!
- Jó, hozd a kötényedet.
- De Papa, nem érem el.
- Told oda a széket a konyhában!
- Jó. (visszajön) Papa megnéztem a festőkötényt, és semmilyen szobában nem találtam meg. Majd fölteszek újságpapírt és te hátul gumival megkötöd, várj, hozok gumit. (elmegy, fél kézzel hátul összefogva magán az újságpapír-kötényt) És... ha festékes lesz a kezem, akkor - BEFEJEZTÜK?! Képzeld, ha lenne egy kicsi babád, és az befestékezné a szemét, és az begyulladna... és ha befestékezném a szemem, az nagyon különleges lenne, és begyulladna a szemem... Papa, narancssárgát kérek!
- Azonnal!
- Jó, akkor én várok. Nem vagyok én olyan pucér, hogy ne tudnék várni!
- Keveset adok lilából, mert az nagyon drága!
- És a barna az nem olyan drága? Az nagyon kicsit drága? És ha barnát pirossal összekeverek, akkor milyen színt kapok? Nagyon kimosom az ecsetet! Most meg egész fényes lila lett, mert lilával festettem! (énekel:) Danikáék lányát! (fest) Papa, jöjj csak ide, olyan lett, mint egy igazi kenderhús. Tojásban van a hús, tudod, mikor Kékkúton voltál, akkor láttál olyan lilát a csokitojásban a kenderhúst. Jöjjél csak! A lila és a fehér már elviszi a kendernek a színét, amit már megnéztél. Vagy nem viszi el. (keveri a színeket)
- Papa, nagyon szület-helyen vetted a lilát? Nagyon régi helyen?
- Festékboltban.
- Nagyon messze van Budapesttől a festékbolt, vagy nagyon nem messze? Most már letörlöm a festéket (ronggyal mázolja). Már megint barnává tettem pirosat, és szeretnék kérni egy egészen pici pirosat. Olyan picit, mint az előbb kaptam. (suttog magának:) Összekeverem. Nagyon élénk színe van a tojás húsának.
- Tojást festesz?
- Nem tojást festek. Valami olyan mást. Rajzolok vele egy olyan Váli Dezsőt. Hogy Váli Dezsőnek születésnapjára készült ez a kép. Leírom. (diktálja magának szótagolva). Papa, föl tudod nekem...? (közben fölpakolja a láda tetejére a zongoraszéket, és mert sikerül:) Most már semmit nem akarok kérdezni. Föltettem a széket a láda tetejére. Papa, tegyél föl. (egy perc múlva) Jó, most már levehetsz. Nem, mégse. (fest, fél arca barna)
- Hé, nagyon festékes lettél, majd a végén leszedjük.
- Jó, majd ha befejezzük a festést, akkor majd nagyon leszedjük hígítóval.

12:10
Az utóbbi kb. két hét
kijavított (vagy elrontott) 24 képét (kétszer) újrafotóztam. Elsőre valami becsillogás, soha nem fog kiderülni - éjszaka! -, mi lehetett.

 

Aztán a rádiófrekvenciás távexponáló nem működött, szerencsésen pótalkatrész itthon. A véletlen önfotó: éppen ezt próbálgatom.

A/2014/12
A/2018/40, 50, 51, 54, 56, 57
A/2019/02, 05, 06, 07, 08, 09, 13, 33,
34, 38, 41, 42, 43, 44, 45, 46, 47

még majd az egészet az új adatokkal az adatbázisba,
meg visszaszögelni őket kereteikbe

12:49
Hazafelé a villamoson,
annyiszor olvastam -- szeretem --, de egy szókapcsolatán mindig fönnakadtam.

...Este csillag, nappal csüggedt
falevél hull és kering,
a természet, a teremtő
veszti reményét megint.

Az ő tűz-keze legyinti:
gond, vívódás, kéj, -- mit ért?

Fölérez fárad kezem rá,
s mozdul ő is, boromért.
Tihanyi parázs vörösbor,
fényed most a csillagé....
       Illyés:
Csillaghullás

De ezt hogy érti: fölérez, és egy újabb ige? Ma végre az Illyés-összesben így: fáradt.
Ebben az az édes három sor:

míg bokámnál hallhatóan
jár egér-mód surranóan
a fölszél az avaron.

Reggel csacsi (alulinformált) klubtárs morgolódott, együtt sakkozott Kádárral... Meséltem neki, Kodály is elfogadott vacsorameghívásokat, és ott mindig született valami komoly engedmény a zenélők számára.


17:04
Ezt most találtam
a gépben, tegnap éjfélkor ágyból kászálódtam, fürdőszobába. Kell-e nekem a lakásból kimozdulnom, kérdőjel.
F/2019/163

 

2019. szeptember 21., szombat

12:58
-- Tisztelt Váli Dezső Úr!
Szüleim lakásában található ez a kép.
Gyermekkorom óta ismerem a képet,
de csak most néztem utána a festőnek.
Lefotóztam a kép hátulján található...
eladnám... Köszönettel. H.

-- ... A kép teljes bizonyossággal eredeti
Sugár-csendélet.
Nagyon szép darabja annak a korai periódusnak.
Teszem föl a honlapjára is.
Az opuszjegyzékbe SU455 számmal fölvettem,
sugargyula.hu...
Megbízható értékbecslő, netán vásárló:
Kieselbach Galéria, 1055 Bp...
d.


13:52
Két napja,
hazafelé a Duna-parton. F/2019/164



14:16
Hallgatom ezt
a jó kis számot a raktáramból: Mississippi a Pussycat együttestől. Vettem egy végre korszerű szótárt. Négy vagy ötből választva csak ebben volt meg egy szó mai, informatikai jelentése is.
Grimm Szótárak, Angol-magyar egyetemes szótár, Lázár-Varga 8900 HUF.
pussy 1. cica, cicus 2. barka 3. punci, puna 4. maca; nő 5. köcsög, buzi 6. puhapöcs, beszari alak, nyámnyila/puhány alak
pussycat 1. cica(mica) 2. meglepően kedves/melegszívű ember


18:45
Mostanában villanyoltás
előtt Oravecz. Régtől tudom a rangját. 84-ben Szigligeti Alkotóház, Szüts méteres kollázsai-, én: a zsidótemető ceruzarajzok; akkor ő is ott volt, kisfiával. Sok évig vártam Halászóember kötetének megjelenésére.
Történetet mondok. Ehhez két részlet egy verséből:

FOHÁSZ
Csak azt az éjszakát engedd el, Uram,
mikor sötét van,
vagy besüt a Hold az ablakon,
mikor ágyamon fekszem,
és álmodom,
mikor újból megtörténik,
mi megtörtént,
mi az életben a legrosszabb volt,
mikor megint elpusztul első kutyám,
elhagy a szerelmem,
ismét elbújdosom hazámból
...
És felülve szemem meresztem,
mikor nem tudom,
hol vagyok,
és durva tréfát űznek velem a tárgyak, a bútorok,
ellenem fordul a szoba, a tér,
és mindent másnak látok, mint ami,
mikor lyukká változik a falon a kép,
és valami azonosíthatatlan, fenyegető fészkel benne,
mikor kinyílik az ajtó,
és zihálva belopózik rajta baltás gyilkosom
...

Ugyanis ez a fenyegető kép bizonnyal az én munkám. Két éve adta vissza, avval, annyira nyomasztja, hogy a szomszéd padlásán tartja.
Mondtam is, tudod, milyen dicséret ez nekem, beszél a munkám... Kapott helyébe másikat, ez a padláson idővel kissé... -- fontos képem --; restauráltattam. Aztán igazítottam is rajta; ma jó pénzekért jó helyen, megbecsülik.
Igen, csend van - A/1974/01 olaj, (utolsó) vászon, 140x90 cm., 1974.01. // 1980.12. // 1981.01. // 2017.06., Hledik Tibor tul., Prága-Bécs.

2019. szeptember 22., vasárnap


14:44
Tegnap este
Oravecz-kötettel Vársétány.



Aztán ma a koraőszi
kopottas frissenkaszált Harangvölgy.



19:16
Tisztelt Váli úr!
A Sugár-kép mérete 60x80 cm. A címe Csendélet. Természetesen felkerülhet a nevem, mint tulajdonos. Ha a honlapra felkerülhet, hogy eladó kerettel együtt, akkor megköszönöm.  Tisztelettel: Szőke László,  Zalaegerszeg / hajrazte@freemail.hu

Mailcímet megfejtettem. Hajrá ZTE.

2019. szeptember 23., hétfő

06:28
Páter Pio
próféciája.

Magyarország olyan kalitka, melyből egyszer gyönyörű madár fog kiszállni.
Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra.



09:08
77. szülnap előtti
mail utódaimnak.

kéretik – nem mást – egy verset (nem tőlem!) :)) d.

 


09:47
E plakáton megígérték,
ilyen lesz a Széna tér. Buszvégállomás már elbontva. Bal fölső sarokban mi.

 




09:54
Sugár Jánoska
és Berszán Gábor nevében -- tudtukkal -- szerződést kötöttem a Széchényi Könyvtárral honlapjuk felhasználási jogáról.
A kapott szövegbe belenyúltam, szakszerűen; érdekes, jogászuk el is fogadta.





10:43

Gyűjtő jelentkezett,
hogy a hátoldali cédula szellemében
jelzi, hozzá került a kép.
Mondja, fura a kerete,
talán az az előző tulaj.
Hálám.

És persze rögtön félnapi munka,
hogy a fenébe szerethettem pár éve
ehhez a képhez ezt a keretet.
Csináltam normálisat.
Atipikus méret az adatbázis szerint,
remélem pontos.
Szerencsére léc van itthon.


Harangvirág műterem - A/2011/21
50x41 cm.

13:34

ILLYÉS LÁTOGATÓK
Írok. Bejön a halszag. "Jónapot"
-- szól némán, orromba, tüdőmbe,
egyenest szívembe köszönve --
"a tó küld: hogy vagy?" -- Megvagyok.
[...]

A hatoson ma reggel, szokott felületesen. Aztán elölről az ötből ezt az első szakaszt. És még négyszer, egészen hazáig. Mindig többet mondott. Már az ötlet is. És ráadásul ez a záró válasz: lehúzva az éterit a köznapi szlengbe, még édesebb zene.
Kata szerint a megvagyok nem feltétlen derűs, lehet fanyar is. Akkor hát evvel az árnyalattal még gazdagabb.


22:07
Apró kellemetlen
üzemzavar. Ennek kapcsán megint ésszerű volt rendebbet rakni.



2019. szeptember 24., kedd


05:42
Kedves István, immár hagyatékban gondolkodva töröltem a honlapról a
-- verstár
-- vicctár
-- webtár
-- cicatár
 -- képtár fejezeteket,
a hangtárt és filmtárt jócskán kurtítottam.
Ezek 19 éve érdekesek voltak, de a net elterjedésével átlépett rajtuk az idő.
Kérem a készülő új programban is így kezelni őket.
üdv: d.


Erre ébredtem fél négykor. Öt-negyvenig megcsináltam.
Volt, amit csak a MENÜ-ből vettem le, az IRÁSOK almenü alatt megmaradt.

16:37

Jav.
A/2019/35


16:48
Habilitációs eljárás,
ismerős fotósfiú (férfi) órás előadása ma délelőtt a MOME-n, közben képeit vetíti. A képekhez tudományos, áltudományos és költői körítés. Fölöslegesen; a képbefogadás sokkal mélyebb szféra, tudatalattit érint, ott sajnálatos a szavakká csupaszítás. De miután valahogy mégiscsak szelektálni kell egy bizottságnak (ha egyszer nem simán művek alapján), akkor helyénvaló a történet, végül is tájékozottsági és intelligenciavizsga.

2019. szeptember 25., szerda

05:42
Kora gyerekkoromtól különös előszeretettel viseltettem a Matchbox-autók iránt. Akkor még ólomból, igaziak. Nem volt. Ez a hiány pótolhatatlan. Nem kell minden hiányt pótolni. Így szebb. Unokák dobozából elém került. Gyönyörű. Egy hétig asztalomon lesz.
Aztán eljelentéktelenedik.


05:50
Erről a tegnapi jó színvonalú,
de tulajdonképpen mulatságos habilitációs procedúráról, egy fotós volt: Végül is nevetséges művészetet tudományként kezelni. Nem fér bele a koordinátáiba. Esterházy: A művészet szigorú szabályok mentén születik. Csak hogy ezek a szabályok folyton változnak.
Én a munkámat egy érdeklődő kiskutya minden látható cél nélküli összevissza szaladgáláshoz tudom leginkább hasonlítani. Egyszer kétség kívül elér valahová. De előbb még sok helyre.


06:40
Mai himnusz
eleje, micsoda képgazdagság: örvények ködtorlaszok.

Éj és homály és fellegek,
örvények és ködtorlaszok,
fehér az ég, már kél a fény:
Krisztus van itt, távozzatok

És egy fontos mondat az Ószövetségből.


Ő az Úr, aki eldönti a háborúkat, az ő neve: az Úr!
Jud.16.


06:45
A tegnapi MOME két
gyönyörű háza. Nem azért, mert Csomay csinálta.


09:52

-- Deske, átküldök egy cikket, Vári Györgyöt maga ismeri:  F.

"Facebook-oldalán vallott arról Vári György irodalomtörténész, hogy hosszú évekkel korábban - az egyik budapesti gimnázium tanáraként - hogyan élt vissza a női diákok bizalmával. Bár Vári most ismerte be, hogy bűnt követett el, a történetét név nélkül évekkel ezelőtt már megírták az Üvegplafonban. Akkor az áldozatok is megszólaltak és sokkal súlyosabbnak..."  a teljes cikk

-- Köszönöm, nagyon tiszteltem kulturált, átgondolt cikkeiért, belpolitikai elemzéseiért. Évekig próbáltam becserkészni őket - via Lukács uszoda -, mert mondta, feleségem imádja a maga képeit -, elsősorban, hogy valahogy egy képet rájuk tukmálhassak. Nem és nem sikerült. Annyi igen, valahogy egy A. Naplómat eljuttattam nekik. Felesége verseit megvettem, egy ideig figyelmem központjában. d.

-- Nehéz hinni az exhibicionista bűnvallásban. F.

-- Maradok jóhiszemű,  annyival egyszerűbb. d.

--  Részemről ez nem rosszhiszemű. Csak a nárcisztikus személyiségzavar ismérveinek detektálása. F.

-- Ha ő az, akkor ez egy nárcisztikus személyiségzavaros ember munkálkodása talpra állásán. d.


21:56 Ilyenről ugyan nem szoktunk beszélni. Este, heti imaközösségi találkozónkon Isten további kegyelmébe ajánlottuk őt.


10:14
Olvastam,
hogy a marcipános burgonya nem számít édességnek. Vettem is reggel. Igaz, a felénél már ezt írtam.


13:59
Ízléstelen
ötlet, de emberi.
Ezt - ennek elődjét -
egy tavalyi képemet annyira
szerettem, hogy most tűz árvízveszély
földrengés, lemásoltam.
Avval, kicsit úgyis másmilyen
lesz.
Enyém műterem - A/2019/48 (cím változott 09.30)
60x60 cm.

Még tán majd lehet
kissé színteleníteni.

2019. szeptember 26., csütörtök

11:35
Háromkor ki,
vécére. És eszembe jutott valami.
Itt rontottam el, belátom.
Akkor hát torna, fogmos, tea, PC. (ima majd 05:40)
Merthogy a MAGÁNMÚZEUM-ot
töröltem a honlapról; eddig OK.
Nem kell az senkinek.
De az az édes kis zöld zsidó
a New York-i Zsidó Múzeumból,
ha még egyszer találkozni szeretnék vele.

Tehát akkor ÚJ TÁBLÁZAT, ó, ó;
ugyan jócskán eldugva, tegyük a
C. NAPLÓ/SZAKMAI DOKUMENTÁCIÓBA, jobb híján.
De viszont excel táblázatot nem szeret a net...
a bajok itt kezdődtek.
Sajnos nem részletezem, 11:45-re kész.

 




 

x


12:32
ÁTUGORNI,
mégis leírom, a rossebb egye meg, igazi nagy magányos kaland volt.

-- a naprakész adatbázisból adatok copy excel táblázatba
-- netre, kiderül, onnét csak letöltést kínál
-- akkor ugyanezt excelből áttenni, próbák:
1. szöveg / tabulátorral tagolt, txt
2. unicode-os szöveg, txt
3. szöveg MS-DOS, txt
-- reméltem, egyikben minimum perjellel elválaszt,
4. egy fájlból álló weblap, mht
-- eddig egyik se jó, nehezen olvasható, vagy angol abc, vagy..
5. akkor csak ez lehet; htm
-- saját Frontpage programomba, de ennek szörnyű a kódja
-- alakul, akkor Dreamweaverbe, de itt nem formázható
-- akkor egy NEWS-fájlból duplum, felületét töröl, abba, a kódja szép
-- de ezt át a NEWS-fájlok folderbe, hogy a CSS utasításokat is hallja
-- zárni, majd Frontpageben nyitni, kód marad, de itt formázható
-- átméretezni optimálisra, betűméret,
-- áttenni helyére, a html-2019 folderbe, ezt jelezni az adatbázisnak is
-- a htm/ Frontpege-ben már printelni is lehet; öt oldal, két példányban
-- C.18526 - 530; és megvan az édes kis zsidó, nyomdakészen.

[remélem, aki végigolvassa és érti, tisztelettudóan hanyatt esik]

17:57
Nem jó ez az
egész, nem áttekinthető; valami mást csinálok helyette.



20:59
Végül estére beletettem
linkbe is a MAGÁNMÚZEUM / KÉPTÁR képeit. De főleg ritkítottam, gyönyörű kép lenne parttalan.
A 19 év alatt fölgyűlt 287-ből most lett 93, ami nekem - ha jól használom a szót - ikonikus, évtizedek óta.
Evvel az egész átértelmeződött ilyenformán. Ez indokolja mégis-létét.


22:14
Már ágyból kelve:
Oravecz
Nyolcadik koan

Ahol elhallgat a szó,
ott a némaság beszél,
ahol elhallgat a némaság,
ott a Teremtő beszél.

2019. szeptember 27., péntek

08:40

Hatalmasabb
az Eiffel toronynál
negyven centijével,
bár a szerzőjét se tudjuk.
Miatta szálltam le a vonatról
Avignonban.

Elhoztam,
velem van.
Nem kedvel engem.
A műteremtémát
kifejezetten helyteleníti,
hogy a posztmodern pásszé.
És hogy hova tettem a dárdámat.
Időnként megszólal, nem bőbeszédű:
krrrrrrrrg hröhröhrö.

Brzghhh Uuuu-nak hívják.

Egy a 93-ból.


Avignoni harcosfej / t103.jpg



12:21
Nyolc éve lappang.
Szerettem ezt a képet.
Most a Kieselbachnál kerül aukcióra.
október 11-én
további lappangásra.

Műterem ággyal - A/1998/48

40x40 cm
indul 360e HUF
becsérték. 5-800e


a tegnapi menet kifárasztott, uszoda után a délelőttöt átaludtam

13:30
Teszem rendbe
a webtárat is. Beleolvastam. Hát bizony ez jó.

Örkény novellák  

http://mek.niif.hu/06300/06319/06319.htm#14  OK, 2019.09. jó




17:51
-- Szia Deske, a Kieselbach Galériában a Te műved is árverésre kerül, a 100. tétel. Ölel, J.
-- jav.: Műved, nagy emmel... :))) d.


19:50
Küldték, most
meghallgattam.
Egy óra tíz perces film Bartókról,
dokumentumfelvételekkel. Fiai is beszélnek. Jó.
Bartók hazatér 1988. / Bartok Returns Home 1988

https://www.youtube.com/watch?v=ACKIAxKA-LM
CTRL+klikk, akkor a fejlécben megjelenik

Ez a lidérces fotó,
mindig elfelejtem, Szüts tudja a nevét.
Hívtam, értette azonnal: Edward Hopper

 

Komolyzenében nekem sajnos
csak néhány Bach,
néhány mostani repetitív,
és Bartók, ő mindenestül.

 

2019. szeptember 28., szombat

11:32
Childhood home
of Edward Hopper
in Upper Nyack, New York.

Ha már errefelé keveredünk.
Atmoszférikus.
Szüts által
megszerettem.

hopper
És hogy kissé értelmezzem a lidérces szót. Azt a leghíresebbet - egy New York-i utca - nem találom.











11:51
M. Novák Andrisnak
kedd 17h. Vigadó 5. em. megnyitója. Viszem neki egy reggeli fotómat.
A srácot megkértem, mégis bemozdult.
G/2019/09



 


13:01
Petri,
édes.

Horatiusnak rossz napja van


A szeretettel nem tudok mit kezdeni – – –
Tartsanak el, és hízelegjenek,
de ugyanakkor hagyjanak békén,
küldjenek pénzt postán.
Azt is unom, hogy hízelegjenek.
Veszitsenek el nagyobb összeget az utcán,
amit én majd véletlenül megtalálok.
Legyenek elragadtatva tőlem a hátam mögött,
hogy én tényleg egészen véletlenül visszahalljam
valakitől, aki nem is tudja, hogy rólam beszél.
Irassák rám a házukat, és haljanak meg.


19:09
Ez már nemigen
fog változni. Elképzelhetetlen, rémisztő, hogy én a műteremben járkálva ezt is lássam. 53 éve látványtalanított ablakaim. Amúgy szép. F/2019/165

 

21:23
Zsófilányom meséli
, látja, hogy Piri unokám napokra előre kikészíti a ruháit, szépen rendre hajtogatva, a tetején a napi fülbevaló.
Elképesztő. Kb. 17 éves. Hegedűs lesz.

 

2019. szeptember 29., vasárnap

09:02
Feltörtem egy diót.
Dióbél volt benne. Még sohasem Combino-villamos. A túlvilágon - gondolom - ez előfordulhat. És vissza is lehet a héjába gyömöszölni.

14:21
Pedig Kata,
szegény,
szívesen beszélgetne erről velem,
ő benne van, informált;
a napi politikát ívben kerülöm.
Úgy imádkozom a ellenzék vezetőiért is,
egy csokorban; a nevüket alig tudom.

Utcai plakátháború, mulatságos.
De ami színvonalas ötlet, akkor is az,
ha nem szimpatikus.
Tarlósból egyetlen ecsetmozdulattal
Taplóst csinálni--


2019. szeptember 30., hétfő

17:45
A pulikutyámat
is meg tudom tanítani rajzolni,
mondta nekem Baska József főiskolai tanár.
Festeni is meg lehet tanulni.
Vannak akik tudnak festeni.
És vannak zseniális festők, mint ez a kínai, japáni?
Nagyszerű.

És vannak művészek.
Vannak tehetségtelen művészek.
Vannak igen tehetségtelenek,
öt csodálatos képpel
Nemzeti Galéria, Nagy Balogh János.

 

2019. szept. napi olvasó 326
Facebook kb. 90.