VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX‒be / 338
2023. május 1., hétfő
06:01
[Kata beszélgetőfűzetei vélt súlyáról beszélgetünk.]
A szavak értéke abból van, hogy mennyire a mélységből jönnek.
Ezért lehetnek egyszerű szavakból álló versek zseniálisak, ahogy amúgy a bonyolultabbak is. mert megérezzük a mélységet, amivel érintkeztek.
Katának már csak mélységből jövő szavai vannak. H.
Tényleg, a Halotti beszéd számomra zseniális mondata: "Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék".
Ez már Kata:
-- egy pillanatra fordulj el. [íróasztala bal alsó fiókjából ki akar venni számomra a dugi édességből]
19:06
Május elseje alkalmából tele a hegy, az Anna-rét. A távol-keleti csoportot egy asszonyka hangtölcsérrel szervezte, hosszan. Azt hittem, a két sor majd elindul valamerre, talán versenyeznek.
Arrébb egy másik, a kápolnához tartozó csoportosulás. Profi filmkamerák, állványon. Váratlanul öt nagyon magyar lovas ostorpattogtatva feléjük. Hangosbemondó, a lovasok Mária érmeket hoztak. Szétosztjuk. Böjte atya szentelte őket. Különös. Tíz perc múlva a játszótéren átvágva Böjte atya két nővel igyekszik arrafelé. Nagy csomagok, láthatóan kiadványok.
2023. május 2., kedd
05:23
Fölöslegesen kimódolt - Illyés Naplójáról írtam a napokban a villamoson. És ez nem csak formai kérdés. Vegyes érzelmekkel olvasom. Érdekes, igen, igen; de. Nem véletlen váltam meg ettől a munkájától már kétszer is életemben. Most egy ilyen szövege:
1975.dec.21.
Mi értelme hát ezeknek az én napi szabványpenzumaimnak... Három éve kezdtem el [feladatból naplót írni]....
Rágta a papírt az egér, hogy használhatóvá koptassa a fogait. Annyira, hogy már ebbe belevástak: nem fülelt valami jobb szalonnadarabra sem. Holott mégiscsak az volna a rendeltetésük, no, a dolguk. Újév közeledik. Holmi szegődményből addig még kihúzom a papírőrlést, aztán takarítsuk a maradék erőt tartalmasabb tollkoptatásra.
05:32
10:18
EZER ÉS SZÁZ ÉJSZAKA
Ketté hasad az éjszaka,
recsegve, mint a vászon --
mint a megindult föld, zuhog
fölöttem némaságom.
Hajdan tűt szúrtak a halott
megalvadó szivébe,
ne sújtsa ráadás, a lét
föllobbanó lidérce!
S én ezer és száz éjje már
(még számolom, barátom)
virrasztok így. Gyűl a homok
szívemben és a számon.
Szúrd át szivem, hajnali fény:
te öld meg tetszhalálom!
ZELK
10:32
Esőmaradék, fogyatkozóban, A fizika törvényei szerint -
F/2023/051
12:04
Autószerelőhöz, aztán föltettem egy képet, a többit még nem tudom.
A/2023/22 90x90 cm.
14:40
Autószerelő reggel: most bolondokháza, hozd holnap. Egy grimasszal kikönyörögtem, itt hagynám akár egy hétig is. Aztán most telefon, kész a kocsi, csak kis kontaktushiba volt. Hamarjában egy kiprintelt sárga Zelk-verset találtam prémiumnak. A ház faliújságjáról loptam le. Ezt el is mondtam nekik. Rajzszögnyomok.
2023. május 3., szerda
10:26
Katával a liftben F/2023/052
10:29
-- Kedves Művész Úr, láttam a múltkori játékát, amikor egy képét egy Czóbel mellé tette. Ez most nálam is megtörtént. Nem biztos, hogy egymás mellé valóak, de érdekes így látni őket. Üdv Z.
-- Vállalom! :-)) d.
11:02
Tegnap reggel napfény, első meleg nap, kitártam az ablakokat, bejött a szél, alattam a parkban a szökőkút és virágzó fák. Az utca kedves hagjai.
Riadtan csuktam be mindent.
11:49
tovább:
Kijelentőmondat - műterem - A/2023/21 90x90 cm.
13:01
Még ez is belefért a délelőttbe, a tegnapi tovább A/2023/22 90x90 cm.
2023. május 4, csütörtök
09:24
Ússzad a felét!, mondta Kata, merthogy fáradt vagyok (40 éve). Teljesítettem. Kétszeresen is.
09:31
Soha nem elfelejteni.
10:33
Mire én uszodából, a takarítónő már elment. Mail.
Én is ki szoktam pucolni a mosdókagylót. Da ha maga csinálja, valahogy sokkal fehérebb :-))
13:02
Nem hírértékű, a lemezt csiszolást félbehagy (90x90), annyira belefáradtam. Sírni lehetne. Volt egy másik lehetőség. Indul lapcsiszoló gép venni. A szerszámboltban földiktáltak címeket, ahol talán. Útközben megkaptam Körner Évától a nagy Derkovits albumot. A negyedik boltba már taxival. És csak kis lapfelületű volt, ami biztos nem jó. De akkor már minden mindegy; megvettem, 35e HUF. Itthon azonnal ágyba helyett próba. Nem is rossz.
Illetve talán túl jó, tökéletes sima felület; majd képcsináláskor kiderül. Lehet, marad a kézzel. Ha egyszer muszáj.
Ennek itt porzsákja is van. De az vajon honnan kapja.
Csak nem a rácsok az oldalán? Akkor igazán profi.
14:02
Beszélgetőfüzetünk
-- Kinéztem egy nyári nadrágot és félretétettem, hogy te nézd meg.
-- [Mennyi időre?]
-- ...??
-- [Alvás után lemegyünk.]
-- Ebéd után kéne.
-- [Az most nem megy.]
-- 1 darab van belőle, kiveszek pénzt és megveszem a gatyát. És te azt mondod rá, hogy gyönyörű.
-- [Tökéletes.]
19:47
Talán a legérdekesebb esemény, amit Ferenc pápa a fiatalokhoz, fél óra.
https://www.youtube.com/watch?v=Lkl3E096R9k CTRL+klikk a szövegre = böngésző fejlécében megjelenik
2023. május 5., péntek
12:29
Öreg festő műterme - A/2023/23 90x90 cm.
Hamar ki kellett próbálni, hogy viszonyul az alapozáshoz a tegnap vásárolt lapcsiszoló. A képcsinálás második fázisa. Rendben van.
18:44
Illyés. Tudtam a depressziójáról, de amit most megír-, annak fokáról keveset. Naplójegyzetek 1961--1972. Hogy sok év óta rohamai a minek élek-nek. Tudtam, felesége buzdítja, próbálkozzon, erőltesse a naplóírást a valamelyes kilábalás reményében.
1969. augusztus, itt így ír:
Mért hagytam abba újra és újra a naplóírást? Mert hiába tudtam eleve a műfaj fő veszélyét, én is csak hivalkodtam, kérkedtem [én is, de evvel nincs bajom. d.] A fogyatékosságaimmal is. Nincs napló, amelynek írója még a legtitkolandóbb szennyesek kitárásával is ne valamiféle rongyrázást művelne. Hisz azt veti papírra, ami érdekes a ő számára. Aminek a középpontjában ő áll...
Letettem arról, hogy az írás -- mindenféle írás -- afféle magammal folytatandó beszélgetés legyen problémáim tisztázására [pedig arra való d.]... saját magam helyesebb megismerésére; sajátos lelkem föltárására! Ez is csak rongyrázás, a riszálás egy neme...
Nehéz hónapok vannak mögöttem. A dépression nerveuse -- magyar neve még az orvosi szakkönyvekben is költőien vörösmartysan hangzik: búskomorság-ciklikus betegség. Áldozatára átlag ötévente telepszik rá, de akkor nem kisebb elszántsággal, mint a Tűzlopóra a sas. Rendszerint két-három hónap, olyan lelki -- de végül testi: szívkörnyéki fájdalmat okozva, melyet az elszenvedői nem tesznek hátrébb a májtépésnél: Juhász Gyula rá a szemléletes példa.
Március óta most az ötödik hónapot győzködöm vele, soha így kivérezve...
21:12
Esti sétánkon az unokákról. Piri kb. másodéves népi hegedű szakon. Már tanít is. Koncertek. Rácsoságya korlátját megfogva, fenekét előre hátra lendítve átkormányozta magát testvére ágyához esténként.
EMLÉKSZEL, HOGY ODA KELLETT SZÖGELNED A KISÁGYÁT A PADLÓHOZ
2023. május 8., hétfő
09:20
-- Szia Deske, képzeld, lehet, hogy megvan AZ illat, mármint az enyém. Még egyszer vissza kell majd mennem megbizonyosodni róla, de nagyon örülnék, ha működne rajtam. Ganymede névre hallgat.
Jó lenne, ha te is megtalálnád, amiről meséltél :) N.
-- Szervusz. Próbálkoztam emlékezetemben, hiába. De van egy fájlom, amiben 23 év naplója egyben, (képek nélkül). És beütöttem a keresőbe: erlass, vagyis Tor zum verlassenen Garten / Az elhagyott (én elveszettnek mondom) kert kapuja. Egyik legszeretettebb Klee- képem. És csakugyan ott volt mellette, amit keresek: H. G. Wells, A kőfal ajtaja… ami novellában ugyanaz.
Azt hiszem, az az életemben néhányszor megkapott illat is ilyen lehet, mintegy túlvilági, megfoghatatlan életajándék. Kétszer uszodában is, ott Szűz Mária-illatnak mondom. d.
12:33
Az új csiszológépem tökéletes, környezet (engem) kímélő. De a műteremben mindenen finom fehér por. Külön szoba kellene ehhez. Mára találtam ki, összecsukható szoba. Benne elfér a munkaasztal.
15:03
Kész.
A pukkanója kifelé, azon gyűlne igazán a por.
15:54
Ez már a játék vége, hülyülés; főpróba. Meddig tart.
2023. május 9., kedd
09:40
NEM EMLÉKSZEM
Mit is akartam mondani
Soha még olyan fontosat
Olyant amitől az utak
Az utak meg a téli kertek
A kertek meg a madarak
Olyant amitől
Nem emlékszem
Csak arra hogy a hóesésben
Az utak kertek madarak
Pedig soha még olyan szépet
Soha még olyan fontosat
ZELK
A legfontosabbról beszél, miközben azt vallja, hogy nem tud-, hogy nem lehet---
11:24
Deske bácsi!
Az a "paraván" ha nincs lezárva felülről, nem sokat ér.
A legfinomabb szálló por napokig a térben kering és lassan fed be mindent... C.
Hát ez nem sikerült. Öt lemezt lecsiszoltam benne. Sajnos igaza van. Fehér minden, még a monitoroknál is. A gangon lehetne, fölállítani bakokból egy asztalt.
12:07
Okos ember más kárán tanul. Sose csináljatok szétszedhető szobát. Az enyémet is szétszedtem. Úgy értem, miszlikre. :-))
Pedig ez kívül volt.
12:17
Kaptam.
2023. május 10., szerda
03:04
37 év után kaptam egy köszönőlevelet. A történet egy számomra megrendítő cikkel kezdődött 1986. október 10-én,
az okból, hogy egyetlen leánya férjhez ment, Amerikába:
09:56
Kedves Deske!
Érdemes volt ma is felkelni és a VALINEWS- t olvasni reggelire...
Ez a történet a Tamás- családdal szívet- lelket gyönyörködtető !
Köszönöm, hogy időről- időre példát kapok: ne fukarkodjunk a visszajelzésekkel embertársaink felé: egy jó szó... egy vers... egy kép... egy zsoltárrészlet... egy karikatúra... egy cetlire írt mondat... egy levél...
És mindezeket megőrizni és megörökíteni is tudni kell!
Aztán felidézni, elővenni újra és újra, ha arra érdemes... mert van értelme és értéke.
Ez a hosszú ÉLNI TUDÁS TITKA(!?)
Hálás szeretettel L.
09:59
A szemüvegem többször elhomályosodott mire a végére értem. Nekem több szempontból is aktuális. R.
10:01
Kedves Deske!
Nagy örömet szerzett a Tamás István sztorival.
Imádom az ilyen "körbeérős" történeteket.
Szeretném a figyelmébe ajánlani a-szerintem legjobb-használt könyv keresés a: libri.hu
Fent a keresőbe beírja a könyv címét vagy a szerzőt és a legtöbbször sikerrel is jár.
Az emlegetett Tamás István könyv is megvolt itt, meg is vettem! :)
Még valami:
e hónap végén New Yorkba utazom, a felkészülésnél segítségemre volt az írásaival, köszönöm!
Szeretettel üdvözlöm: H.
11:23
Kedves Deske!
Köszönöm, hogy felhívta a figyelmemet Tamás Istvánra, akinek könyveit a Bookline-on is megtaláltam (és néhányat meg is rendeltem). Naplót íróként, érdekes cikkeket, verseket, képeket és igen, vicceket továbbküldőként, továbbadóként örömmel figyelem munkásságának ezt a részét is. T.
11:54
Még ez is tegnapi. Esti sétánk a parkunkban. Ugyanő lehetett a múlt héten is ott. Akkor nem sikerült megörökíteni őt.
13:59
Átfestve, nem tudom. Nagyon határeset. Műteremben álló - A/2022/28 90x90 cm.
2023. május 12., péntek
06:45
09:25
A kék ruhacsipesszel összefogom a két sárga füldugót az öltözőben, és be, a nejlonszatyorba.
És közben: Istenem, mi ez az élet.
Te bizonyára tudod.
ZUZMARA
Mikor az első zuzmara
megül a rózsafákon,
töpreng az ember, mit tegyen,
hogy ami fáj, oly nagyon mégse fájjon.
De tudja, fájni fog soká,
mert büntetlenül nem lehet szeretni,
az ész végülis megadja magát,
ha majd a szív nem s nem akar feledni.
Mert zuzmara a rózsafán,
mert varjuszárnyak árnya hull a hóra. -
A nyári tücsökcirpelés
most ér a csillagokba.
ZELK
12:25
-- [...] videód teljesen érthetetlen nekem... zs.
-- mi módon nem érted a videót?
technikailag
hogy mért múlatom vele az időt
minek mutatom
….? d.
-- A szokásos ellenérzésem a nekem idegen exhibicionizmussal szemben.
Nem vagyunk egyformák.
Az az érzésem, hogy ez valami pótcselekvés. NEM BÁNTÁSBÓL MONDOM. zs.
-- A bántás legkisebb szándéka nélkül kérdezem:
mi a különbség Thomas Mann naplója és az enyém között? Tőle elfogadod? d.
17:17
48 év után előkerült egy lappangó képem. 1975. ápr-május NDK-Németország, másfél hónap nemzetközi művésztelep a Halle város hatalmas, Hitler által épített vegyiüzeme, a Buna Werke jóvoltából. Szoc. országokból ketten-ketten. Egy prostituáltat (gondolom), és (országonként egy) állandó tolmácsot kaptunk.
A prostituált újságírónőként mindenkivel interjút készített. Kivéve engem. Tolmácsunk, Attila, még VW-jén is vitt engem, de ami a nagy szó, egy festményemért kiegészítette másfél havi zsebpénzemet, amit előre megkaptunk. Azonnal megvettem a legendás 6x6-os fotógépet, Pentacon-sixet, amit (akkori idők) csak csempészve lehetett hazahozni. Nagyon szeretett gépem lett. A festmény pedig máig lappangott. Ma jelentkezett Attila. Most meséli, nevetve, mindig nagyon jókat jelentett rólam.
34 kép másfél hónap alatt. A lengyel tolmács övéitől lopott nekem festéket.
Ma már rettenetesen idegenkedve nézem ezt a képet: Második narancs - A/1973/42 olaj, farost, 60x80 cm.
21:22
Klubban, öltözködés közben kérdezte:
- ...mért?
- Mert nagyon fáradt vagyok.
Szinte rám förmedt:
- Mindenki nagyon fáradt!
Azonnal beláttam, ennek a mondatnak nincs értelme.
2023. május 13., szombat
09:55
Jubileum. Tizedszer fotózom, mert hiszem, hogy tényleg kész. Műterem, akkor - A/2023/01 90x90
21:31
Folytattam: Műterem - munkakezdet - A/2023/19 90x90 cm.
11:39
Katának mesélem, filmecském és környéke pótcselekvésnek minősíttetett.
AZ EGÉSZ KULTÚRA PÓTCSELEKVÉS, NEM? [EGY HÁZ] KONKRÉT, HASZNOS
12:04
F/2023/054
19:57
Elém került a Magyar Családi Kalendárium 1988. Benne egy rég feledett írásom,
Ima a békéért
2023. május 14., vasárnap
06:03
Deske, a Műteremben álló - A/2022/28 nagyon erős kép, szerintem. Szinte érezni, hogy az alak mindjárt előre lép, és lassan odamegy a falhoz, ahol majd megfordul és szembenéz a rámeredő puskák csövével. R.
Igen, érdekes lenne megtudni - ami lehetetlen -, hogyan kezd el élni egy kép a fejekben, százféleképpen.
06:42
Néhány, folyamatosan kitépett lapot megtartottam Kata spirál beszélgető-füzeteiből.
És begépeltem.
Begépeltem, mert
- egy sosem mutatott - mert szűrés nélküli - véresen nyers valóság
- ilyenformán talán irodalmi érték
- igaz, félbeszélgetések, töredékeiben érthető
- ezért belőle elég néhány oldal
- ha én élem túl őt, nekem gazdag emlék
- bár lehet, ezt a szívfájdalmat okosabb lett volna elkerülni
13:40
Miki egy ötperces filmet írt és most csinál egy New-York-i/távol-keleti neves hegedűsről. Aki ezért ide utazott, Pestre. Délelőtt felvétel a stúdióban, van benne egy 10 másodperces szerepem, unatkozó házaspár nézi a tévét, 1980-körül.
Öt inget vittem, melyikben legyek. Csak a frizurám nem hibátlan, göndörödik ebben az esős időben... Miki nagyon profin irányította a stábot, (nem én mondom, a segédje súgta), barátságosan, rövid szavakkal ...asszisztensek, gyártásvezető, bevilágítók, operatőrök, statiszták.
F/2023/055
F/2023/056
<
<
13:57
Deske, Műterem - munkakezdet - A/2023/19
Szindbád, a hajós
váli-műteremmé konvertálva
nagyon jó, nagyon jó! h.
2023. május 15., hétfő
05:09
Nyugtalanít, mi történik itten. Helyzet van. Netán irodalmi határhelyzet?
Adott egy végtelen, vágatlan szöveg, ami ráadásul csak töredékében érthető, de maga a szent Véres Valóság.
Néhány megtartott lap begépelve Kata beszélgetőfüzeteiből. Mi a helye ennek a világban. Édes-keserű magánemlék?
05:19
Generációk számára felejthetetlen filmbéli alakításom - micsoda 10 másodperc! - amikor egy nem létező televíziót kellett kötögető feleségem mellett feltűnő-unottan néznem. Az a nézés!!
F/2023/058
10:57
Nem én mondtam.:-))
2023. -legjobb férfi mellékszereplő jelölt : Dezső Váli
h.
13:53
Reggel kezdtem: Romantikus műterem - A/2023/24 90x90 cm.
14:51
Öreg, arcomat nem látod, ilyen teljes körű pofátlanság csak emailben lehetséges. Merthogy igazi protekciót szeretnék tőled kérni barátom számára.
N. (taj: 000) holnap kerül műtét után hozzátok 3 hétre. Harmincegy éve segíti az életemet, szervezi meg és adja ki könyveimet, stb. Noha hússzal fiatalabb, atyai barátomnak tekintem. Nagyon szeretne csendes körülmények közé kerülni, ha lehetne, külön szoba, ha van ilyen szolgáltatási mód, szívesen fizetne is ezért. Hát ennyi, bocs.
ölel: d.
2023. május 16., kedd
05:34
Elmerengtem fogmosás közben. Egyszer, úgy két éve történhetett, olyan szerencsém volt, otthon felejtettem az úszószemüveget.
Rögtön fordulhattam haza.
12:14
Vagy 30 éve tanácsolta fogorvosom, azóta. Nemzedékváltás változás nélkül. Elromlott.
12:22
ÁKOMBÁKOM
[..]
Egy kecske jő velünk szembe,
mögötte bottal kisleány...
a földön járnak vagy füzetbe?--
hold ég a kislány varkocsán.
Ott ring a Hold s fölszáll az égre
s a sötétedő szineken
látom, ahogy megcsillan
fénye
s véle a félszeg szerelem.
ZELK
2023. május 17., szerda
09:48
Évente, így tavasszal a ferencesek megáldják a kerek évfordulós házaspárokat.
Nem tudtunk a szentmisén és a bográcsgulyáson résztvenni, de az emléklap dukált.
12:34
Becs szó, kész. (tizenegyedszer).
Műterem, akkor - A/2023/01 90x90 cm.
13:43
Délelőtt a Művészi Akadémia köztestületi tagok közgyűlése. Szokásos tartalma egy fölénk rendelt akadémikus beszámolója az előző és köv. félévről.
E vezetőnek kiválasztásáig versenyezve hosszú tortúrán kell keresztül mennie. A vizsgafeladat az aznapi-, 3 percnyi adat közlése. Aki ezt mindössze 15 percben mondja el, labdába se rúg. Az egyáltalán értékelhető 20-25 percnél kezdődik.
14:46
-- Deske, hogy erről a 2023/01-esről lekerült az andráskereszt-, a "boszorkánykereszt", ami minden dudán a Kárpát-medencében a dudafej és a basszussíp csatlakozásánál megtalálható, nációtól függetlenül; ez a kép már nekem így nem kell!!! L.
-- vedd meg, és fessed rá! :-))) d.
18:08
-- Deske... "Nem tudtunk a szentmisén és a bográcsgulyáson részt venni, de az..." P.
-- köszi, biztos igaz, ha te mondod, de nekem tűrhetetlen két szóba írni… d.
20:33
Kata napok óta elég rosszul van.
Most este fölvetettem, de örülnék egy szelet húsnak. Ágyból kelt.
51 év után kinyitottam a műteremajtót: Úgy értem állandóra, éjjel-nappal.
2023. május 18., csütörtök
09:27
De hisz gyerekkoromtól folyamatosan tanultam a búcsúzást. Készülve halálra, halálokra? A 22 millió értékű tétel, amit P.-nek ajándékoztam, csak forintban a leg. Hanem negyven éve az a szürkésbarna kavics. Öt centi, durván hasáb formájú. Megállt az asztalon.
És egy inka istenszobor ereje.
09:37
Firka a Lukács-faliújság Zelk-versén.
10:53
Elhozta a képért az utolsó részletet, viszi; s egyben ajándéka, csinált ágyamhoz olvasólámpát; látta, milyent használok. Tömör dió (erre büszke) valamint talált gázcsőidomok, lefestve. Értékeltem, hogy kopottas, emeli a minőséget; jelezte, nem véletlen. Könyvtartóval. És egy feszmérő az oldalán, - a humora.
12:29
Ma délelőtt Műterem - Angst hinter Fenster - A/2023/25 90x90 cm
Paul Klee:
Angst hinter Fenster, tán harminc éve láttam, reprón.
13:04
A korszerűbbre lecserélt Telekom antennák a fejem fölött beüzemelve. Most független cégtől mérve a [káros] sugárzás.
Megengedett határ: 28,0 24h kitettség esetén
műterem 0,4 - 1,08
Miki 0,99
Kata 0,77; az ő betegségét sem befolyásolhatta
2023. május 19., péntek
11:21
Ukrajna. Gránáttalálat érte lakását, minden odaveszett. Zelk- és Illyés-összes a polcomon, mérhetetlen gazdagságom.
11:25
Keresgélek a boltban.
- Segíthetek?
- Keresek valamit, ami lapos flakonban van, fogmosópohárnak.
[Kata 3-ja mellett nem fér el az 1 enyém]
Csak krémtusfürdőt kaptam, majd jól ki kell öblíteni.
Most egy ideig 50%-os citromlé benne.
12:26
Kedves Gábor! Lett egy közös művünk, ketten kell szignálnunk! A könyv több helyzete, így dőlésszöge állítható, és egy tengelyen a fölső rész, irányba forgatható :-)) d.
13:20
MERT ÍGY IGAZ
Barátaim azt hiszik, hogy fekszem,
nem tudják, már járni tanulok
megadóan, Isten oldalán
ZELK
15:06
Szerdai gyűlésen elmagyarázták, hogy az MMA Elnökségnek mi, köztestületi tagok csak közösen írhatunk bármit.
TEHÁT KÖRLEVÉL
JÓVÁHAGYÁSRA, VAGY-
imádom a szélmalmokat
_________________________________________
2023.05. html-2023/mma1.htm C.21579
MMA Köztestületi képzőműv. tagozat... kedves barátaim, ha jól értettem, így kell intézni: mailcímemre jóváhagyást / vagy módosító indítványt elküldeni szíveskedjetek, VD. vali@deske.hu
Második körben mindezt majd átadom a szakosztályi elnökségünknek, továbbításra.
Tisztelt MMA elnökség
Eredetileg 2020-as műcsarnoki Szabadjáték...- kiállítás kapcsán írtam ezt. Mind a négy pontot ma is azonosan aktuálisnak tartom.
1. A KIÁLLÍTÁS TÍPUSÁRÓL
Ez a tárlat olyan, mint mikor a násznép gyülekezik, sötét öltönyök, majd a menet elindul, viszik a menyasszonyt. S megérkeznek a templom helyett a strandra. S kérdi a menyasszony: ?? - Igen, ez valóban más. De ha már itt vagyunk, vegyük sorra, itt is mi minden jó. Van napsütés és van árnyék, van homokozó, sör...
...erőteljes félrenavigálás történt; ennek az ötévenkénti tárlatnak országos festészeti kiállításnak kellett volna lenni. Nem valamilyen csoporttárlatnak, mint címe is sugallja, hanem kerek seregszemlének. Itt két fogalom keveredett.
2. A KURÁTORI SZISZTÉMA
Csodálkozom az irányítókon, hogy ezt az ötévenkénti csúcskiállítást egyetlen emberre bízzák. És csodálkozom a kurátoron, aki ezt el meri vállalni; hogy ő majd meghív festőket, és választ műveket. Azokból, akiket ismer. E munkához az ország összes műtermét ismernie kellene.
Ezzel szembeállítva az egyetemes gyakorlat: meghirdetett szabad beadás (max. 3 mű, neten). Tudom, nagy munka. Öttagú zsűri. Tájékozatlanságból vagy valamely személyes koncepció okán nem marad ki senki. Marad a minőségelvűség.
3. A CÍMADÁSRÓL
Csacska divat lett kiállításoknak fantáziacímet adni. Szabadjáték..., tartalmatlan, üres szó. Populária. Vagy vegyük komolyan? Stop. Sokunknak ez nem játék. Amúgy, ha Fekete Lyuk vagy Fülesbögre c. tárlatra hívnak minket, mindig jelzik, a megadott témát nem kell túl szigorúan értelmezni... Összekacsintás.
E kiállítástípus címe helyesen: Országos Festészeti Kiállítás, vagy régi szép szóval: Tavaszi Tárlat. (Ezek szerintem informatívabbak, minthogy Nemzeti Szalon.)
4. MINDEZ ÖTÉVENKÉNT
Az MMA kialakított egy rendszert, de a tapasztaltok alapján merjünk továbblépni. Áldemokrácia ez a mostani egyenlősdi. Ötévenkénti kiállítás OK. építészeknél. Népművészek számára létrejött a Néprajzi Múzeum, stb. Az évente készülő sok ezer kép okán festőknél ez bizony kétévente kellene. Őseink a Műcsarnokot amúgy erre építették.
Szívélyes üdvözlettel:
Váli Dezső
vali@deske.hu
deske.hu
2023. május 21., vasárnap
09:53
1. Kata beszélgetőfüzete
2. és írásképe késő este
11:56
F/2023/059
16:13
Svábhegy, még egy gulyásleves is.
E kisfiú szülei is ebédelnek.
Megengedték a fotót, névjegyet adtam.
F/2023/060
17:41
A reumatológus érdeklődött az öltözőben, hogy a faliújságon olvasott versek jók, nincs-e Zelktől valami válogatott kötet. Megrendeltem neki, LIBRI.HU: Akit az isten nem
szeret. 970 HUF.
2023. május 22., hétfő
14:15
Idegenkedtem a látványtól, ahogy reggelente el, a kirakat előtt. Fonogatni szövögetni borítani asztallábat, thonetszéket, jobb fönt még egy teáskanna is... - mivégre. Valami társulat mutatkozik itt be, nem néztem meg. De végtére is. Uccello mester San Romano-i csatája nem ugyanebben a bugyorban? Amit 3 példányban is megfestett?
14:29
Ez még a tegnapi sétáról
16:18
ABSZTRAKT ÉG ALATT
Elült az ár. S ma itt a tél.
A sunyi és kegyetlen [...]
Zelk
2023. május 23., kedd
06:04
-- Kedves Atya, jutott eszembe, netán Magának is tetszik, ha Kata áldozna előttem, s én a tört részt kapnám utána. Itthon is ez történik, és van egy szép szimbolikája is.
d.
[technikailag nekik is egyszerűbb, egy törött ostyát külön kezelik a hónap végén.]
--
Kedves Dezső! Ennek semmi akadálya, rendben!
Pax, frG
06:11
Gy. szerint ez két szövegem összetartozik.
KÉSZÜLŐDÜNK C.21581
Kata napok óta elég rosszul van. Most este fölvetettem, de örülnék egy szelet húsnak. Ágyból kelt.
51 év után kinyitottam a műteremajtót: Úgy értem állandóra, éjjel-nappal.
De hisz gyerekkoromtól folyamatosan tanultam a búcsúzást.
Készülve halálra, halálokra? A 22 millió értékű tétel, amit P.-nek ajándékoztam, csak forintban a leg.
Hanem negyven éve az a szürkésbarna kavics. Öt centi, durván hasáb formájú.
Megállt az asztalon. És egy inka istenszobor ereje.
06:27
SZENT DEZSŐ 556-ban született Autun-ben, előkelő családban. Feltűnő érdeklődése miatt szülei eleve egyházi pályára szánták. A papság és a nép egyhangúlag választotta 594-ben a Vianne-i érseki székbe. Szigorú őskeresztény lelkiséget valósított meg környezetében, de szorgalmasan tanulmányozta az antik latin és görög irodalmat is. Emiatt bevádolták Nagy Szent Gergely pápánál. Dezsőt megintették, ám hamarosan kiderült a vád alaptalansága.
Az angolok megtérítésének misszióját kellett ellenőriznie. Ekkor azonban összeütközésbe került az özvegy Brunhilda frank királynéval, akinek bűneit nyilvánosan fejére olvasta. Brunhilda dühödt haragjában koholt vádakkal száműzette Dezsőt egy távol eső, kopár szigetre. [nem is rossz hely :-))]
Dezső itt a száműzetésben ápolta a szigetlakók hitéletét. Csodák és csodás gyógyulások híressé tették, Brunhilda kénytelen volt visszahelyezni a püspököt székhelyére, ám továbbra sem szűnt meg ellene áskálódni. Amikor Dezső 607-ben újból megfeddte Brunhildát, az orgyilkosokat bérelt, és a püspököt csőcselékkel megköveztette. Az asszony aljassága kiderült, és Klotár frank király kivégeztette őt. Dezső holtestét 620-ban ünnepélyesen temették el a Vianne-i Szent Péter és Pál templomban.
06:41
A történet közismert. A fiatal Ferenc, rongyos csapatával a pápától engedélyt kér rendalapításra. Elutasítja, de aznap éjjel figyelmeztető álmot kap. Másnap tűvé teszi Ferencért Rómát. Aki nem tudja szavakkal kifejezni boldog mondandóját, táncolni kezd. A pápa átöleli, a kardinálisok könnyeznek.
A kardinálisok; ami nekem nagyon érdekes. Miket hiszünk mi a régiekről.
08:52
F/2023/061
Páros napokon a 25 tételből kettő ez:
Jézus Krisztus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz az úton alvóknak és az egész világnak.
Jézus Krisztus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz az úton járóknak [Ukrajnából, migránsok] és az egész világnak.
09:51
Hogy két napja kitaláltam karabinerfogantyút a fotógéphez, ma volt az első alkalom, tényleg 2 sec. alatt akválható a gép.
Az utcán fognak szólni, vigyázzon, ott valami kiesik.
2023. május 24., szerda
06:46
Kedves L!, elmondom.
PET-MŰTÉT. Köldöktájon gyomrából kivezetett 5 mm-es 15 cm hosszú műanyagcső beültetése, végén csavarmenetes lila kupakkal.
Szájon át semmi, veszélyes. Kizárólag a napi másfél liter holland táp, szobahőmérsékleten, és egy liter csapvíz. Hét alkalomra elosztva, magasra akasztott flakonból, beállítható (csöpögtetett) sebességgel. A gyógyszerek porítva, vízben, csavarmenetes fecskendővel, étkezések előtt fél órával. d.
10:01
ELMŰ 53 perces telefonálás után megkaptam a választ, igen, gyakori az elcsúszás, hogy szept.18-i H-tarifa kérelmemre még nem jött válasz. Majd jelzi, hogy megsürgettem.
12:49
Kép tovább Műterem - Angst hinter Fenster - A/2023/25 90x90 cm.
/félelem az ablak mögött/
13:14
Még tavaly februárban Katát megkértem, olvassa be.
Mikor az első zuzmara megül a rózsafákon, töpreng az ember, mit tegyen, hogy ami fáj, oly nagyon mégse fájjon.
De tudja, fájni fog soká, mert büntetlenül nem lehet szeretni, az ész végülis megadja magát, ha majd a szív nem s nem akar feledni.
Mert zuzmara a rózsafán, mert varjuszárnyak árnya hull a hóra. - A nyári tücsökcirpelés most ér a csillagokba.
Zelk.
2023. május 25., csütörtök
05:23Éjszaka valami zaj. Fürdőszobába. Kata feküdt a földön. Ágyba, fejére zacskó jeges fasírozott. Fáradt ébredés.
05:31
VERS! VERS! VERS!
Egy csillag kering, menekül
verssé akarna lenni!
Gyíkok, árnyak, falevelek
verssé akarnak lenni!
[...]
Zelk.
09::49
Villamoson. Eddigi legjobb ebben a műfajban.
09:51
Ma újra megnéztem. Telefon. Öreg rádió. Remek. F/2023/062
2023. május 27., szombat
09:36
Tegnap Kata az angol misén rosszul lett, taxi haza. Így ma, kímélendő, ma féltáv a Lukácsban.
Ha a fürdőszobában Kata a földön, hiába van a mosógép tetején a vészcsengő - jutott eszembe reggel.
2023. május 28., Pünkösdvasárnap
08:23
Zelk, aki azt mondja magáról, semmit nem tud kitalálni, csak nézi a valót…
KIÁLTÁS
A kiáltás átdördül a vizen,
az alkony gyönge ablakát bezúzza,
sikonganak az üvegcserepek --
fölkél a hold békák riadt szemében,
álmatlan kutyák torkában zokog
a táj halálfélelme,
azután
mire fölkapnád fejed, már csak a
csönd bosszus moraja.
08:27
De szeretek ide megérkezni, leszállva a 17-esről, napfényes reggelente. És vasánap üres.
F/2023/063
13:16
Normafa. Hat parkolóhely mozgáskorlátozottaknak. Figyelmesen jóval szélesebb sávok. Az alkalmi tüzelőhelyeket, amin éppen virslik halak sültek, a Közterületisek hátizsákjukból permetezett vízzel oltották el. A réten van vagy öt profi tűzrakó hely, kővel keretezett, ott oroszok, angolok, kínaiak; nagy tételben húsok, gyerekek.
Kata számára az újabb egészségvédelmi célpont az Anna-rét utáni HÜTTE, ami most már FALATOZÓ. Ott pici lé boldogan a marhagulyásból, amit előzékenyen két csészébe tálalnak. A húsokat belőle én. A sétányon napnyomok,
13:24
Kata szerint nem kell a földre a vészcsengő, lehúzza a mosógép terítőjét, avval leesik a csengő [meg 1 doboz, 2 tégely, 2 tubus, vécépapír tartó..., akkora zaj, csengetni se kell :-)).
2023. május 29., Pünkösdhétfő
06:21
Bocsásd meg... miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Nekem olyan nincs. Dehogynem, de sőt, minősített eset, Miki fiamnak tett szándékkal bajt, nem is kicsit, pár éve. Azóta hidegen gondolok rá. Mától az imalistába, jókívánságokkal.
Páros napokon kerül sorra. Előre fogok köszönni neki.
Köszönöm.
09:16
Nem árt ismételni.
EGY NAP TÖRTÉNETE
2. REGGELTŐL ESTIG
Úgy ír verset a költő,
mint aki temetőben
szélrázta, huhogó fák
közt átfut éjidőben
s hogy rettegését űzze:
dúdol, vagy fütyörész.
És ennyi az egész.
ZELK
11:05
13:40
Zsófi két és fél éves korában érkezett meg hozzánk.
Mail.
PÜNKÖSDDEL ÉRKEZETT KISLÁNYUNK VAGY!
F/2020/176
16:23
Pikáns és izléses. How to Cross the road safely. Biztonságosan átkelni az úton.
2023. május 30., kedd
02:24
Gyöngyi szerint a kanonizált 5 gyászfázishoz még kettő tartozik, az előgyász-, a várt gyász, és amikor minden rendeződik, a mennyben találkozás. Tudom.
09:46
Ő is ember. Nem is akármilyen.
13:58
-- Kedves Katolikus Rádiósok!
Este 21h tájban szoktam hallgatni. Most is megy egy regény részlete, korábban a Magyarok volt. Eligazító lenne minden alkalommal a műsor előtt és után bemondani, hogy hány részes és most hányadiknál tartanak.
Szívélyes üdvözlettel: d.
-- Tisztelt Váli Dezső!
Kedves Hallgatónk! Köszönjük sorait. Továbbítjuk az illetékesek felé a kérést. Üdvözlettel, MKR Ügyfélszolgálat
14:10
Sugár kép a Nagyházi aukción. Gyanítom, hamis. Megkérdezem fiát, Jánost. Egyébként tisztességes munka.
16:09
Nagyhází Galéria és Aukciósház.
T. Cím! Jelezem, hogy a 2023.06.06. aukción szereplő 482. tételszámú mű, Sugár Gyula: Virágcsendélet korsóval és vörös drapériával c. olaj/vászon képe hamisítvány. Ezt a művész fia is megerősítette. Ezt a tényt honlapomon publikálni fogom, valamint a SUGARGYULA.HU honlapon is közlöm.
2023.05.30.16:09
Szívélyes üdvözlettel:
Váli Dezső festőm., az életmű kezelője.
2023. május 31., szerda
06:02
Mellettem, alattam tisztességes emberek tesznek-vesznek sok-sok szobákban, ki-ki pillantanak az ablakon, és e bonyolult csatatér kellős közepén találják magukat.
Hogyan tudnak ilyen körülmények között létezni, gondolkodni. Beleborzongok.
F/2023/064
09:09
A doktor úr a klub-faliújságon elolvasott egy Zelk-verset, majd az öltözőben:
-- Ez teszett, te, van neki valami válogatott kötete? Szereztem egyet.
--
Mennyivel tartozom?
-- 300 ezer forintot kell havonta összeszednem, ennek az ezernek semmi jelentősége.
Amúgy, ez egy élet munkája, milliókat ér.
09:34
De itt az összes, aki szintén elmereng az ilyen.
09:14
Mostanában nem szerettem meg a doktor nénit még teljesebben, mondta anno Mikica az oltás után.
2023. május napi olvasó 400,3
Facebook követő 499
összes levél LEVELEK LE MEUX-BE 1990.5.17. ► weben 2000.6.11. ► |