91. levél J.-nek, Le-Meux VÁLINEWS

2002. OKTÓBER

Okt. 1.

Ötvenes éveimet taposom. Ma utoljára.

Délelőtt a Duna-TV jön. Meg fogják kérdezni -megmondták előre - miért festek még mindig műtermet:

- Nézze, most megvallom magának. Én gyerekkorom óta, igazából mindig mormotát szerettem volna festeni. De a dolog körülményesnek bizonyult. Tudja, ezek az állatok az Alpokban és a Kárpátokban élnek, föld alatti lyukakban. Gyökérrel és rügyekkel táplálkoznak. Ha sikerül őket megközelíteni, és az egyikre rászólok, most, kérem, maradjon így, a fejét kicsit magasabbra, nézzen az ablak felé, és ne mozogjon...

SMS Nagy Gézától. Ő győzött:

A MAGA ART-TAL KEZDODO (arthrosis) BETEGSÉGE SEMMISÉG. MA VETTEM EGY PULOVERT, ANYAGA: ZSENILIA!

(Tényleg nagyon jó festő.)

Délelőtt megfestettem az A/02/26-ot, 80x 80 centis. Ez a méret, amíg akartam-, és amíg kellett volna, már az öt év előtti Ernst-kiállításra is, 10 éve nem sikerült. Festékszag a műteremben.

A konyhaasztalon szőlő. A kerek üvegtálban van, tehát meg van mosva, és kéretik enni belőle. Középen van, tehát Mikivel felezzük. Különben kistányéron lenne, az én oldalamon. Ha a zöld tálban: ajánlatos enni, de mosatlan. Ha a frigóban: akkor általában Kata fennhatósága alá tartozik. Az őszibarackkal némileg más a helyzet.

Hány ezer íratlan szabály mozgat egy összeszokott családot. Éppen harminc éve lakjuk ezt a műteremlakást. Ma ezt is ünnepeljük.

Okt. 2.

Ma délelőtt két rádióinterjú lesz, az egyik élőben, itthonról, telefonon. Ez a kilencedik és tizedik. Fontos ember vagyok. Ezen a héten. Köztes időben keretanyag előkészítés, fűrészgépen, ezért majd hangosra kell állítani a telefoncsengőt.

Szülinap. Ajándékügyben sérült vagyok, vagyis gyermekien önsajnáló. 1957 karácsonyán kalapból neveket húztunk az osztályban, ki kit fog megajándékozni. Gyűrött! barna papírzacskóban néhány szem diót kaptam. A mellettem ülő mozijegyet a Trapéz című Lollobrigida-filmre, Pest egyetlen szupermozijába, az akkortájt átalakított Corvinba. Hát azóta.

Ma, ami kell, megveszem magamnak, ami nem kell, kidobom. Így ünnepem gond szeretteimnek.

Tegnap e-mailen kaptam egy pontos ajándékot: egy szovjet-orosz verset.

Ünnepelek: Temesvári doktor és a térdem halvány tiltakozása ellenére reggel rituálisan futottam. Utána dobostorta reggeli. És megemlékezem 1969. október elejéről, amikor kiléptem utolsó munkahelyemről, a Közért Karbantartó és Szolgáltató Vállalat belsőépítész tervező csoportjából. Akkor másnap délelőtt már műterem.

Okt. 3.

Almási Miklós Kor Szellem V@dászat c. esszékötete. (2002., Helikon) Kiállításom láttán küldte.

Fogjunk Kék Madarat!

A boldogságét, természetesen... Mikor első szerelmem igent mondott, azt kérdezte, boldog vagyok-e, szégyelltem bevallani, fogalmam sincs, mi az... A tartós eufóriát pld. a terepfutásban találtam meg kb. a nyolcadik kilométer után, mikor már túljutottam a majdnem-összeesésen, az utolsó kilométereken egyszer csak úgy éreztem, enyém a világ. (Csíkszentmihályi Mihály könyvében erről van szó, ő a- ) FLOW - áramlás fogalmával azt az élményt jelöli, amikor tényleg transzban vagyunk, tényleg annyira elmélyülünk abban, amit csinálunk, hogy mindenről megfeledkezünk, s közben tevékenységünket eufória kíséri... így van ez a kutatóval is, aki órákra, napokra kilép az időből, bár majdnem összeesik a fáradtságtól, de úgy érzi, megfogta az isten lábát...

A flow, az áramlatélmény, akkor következik be, ha valami jelentős feladattal találkozunk, ami nem olyan nagy, hogy eleve lehetetlen legyen megoldani, de keményen meg kell dolgoznunk, hogy győzhessünk... egy kicsit önmagunkon is túl kell nőni. Ha alacsony a léc, nem kell erőlködni, előbb-utóbb unatkozunk... Az ÉLMÉNYT NEM A GYŐZELEM PILLANATA, hanem a tevékenység FOLYAMATA kínálja...

A szórakoztatóipar agymosása, a szabadidős kultúra veszélyei, a tévé...

Csak te, hajadnál fogva húzhatod ki magad: ha csinálsz valamit, aminek értelme van, ami nem passzív szórakozás, hanem átmozgat... netán hegymászással strapálod magad...

SZÓVAL: AZ ÖNKÍNZÁS A KIÚT. Mennyire nevetséges voltam, mindegyik könyvem írása közben körbepanaszkodtam baráti körömet, hogy milyen rémes ennyit dolgozni. Ma már viszont, mikor ennyit ''szenvedek'', már tudom, hogy vissza fogom sírni ezeket a nehéz órákat - mert ezek az élet csillagpontjai...

Én is szégyenkezem, ezt olvasva, évtizedekre visszamenőleg. Hogy ''nem szeretek festeni''. Naná.

Bíztatom fiamat az ebéd fölhozatalára: Van egy új pincérlány, csak úgy dagadozik a büszkeségtől! Kata megmagyarázza: az ember egy számmal kisebb melltartót vesz föl.

Mai második szégyenkezésem, pedig még uszoda előtt. E-mail idézet Ciorantól (1911-1995), most érkezett, születésnapi ajándékként:

Nem lehetne élni, ha nem tulajdonítanánk jelentőséget

annak, aminek semmi jelentősége".

Gyere ide, angyalom, szól nagyanyja a hároméves unokámra.

- Anya vagyok, közli hidegen Kinga.

Okt. 4.

E-mail jött, egy pontos gondolat:

Tegnap az Ernstben egy időre jónak érezhettem magam.

Válaszom: Szentek vagytok, mondja Pál.

Részletek egy másik levélből:

Ennyi műterem: mennyiféleképpen érezhetjük magunkat a világban.

- Micsoda adomány, ha életünkön csak annyi fény dereng is, mint a legelsötétítettebb műteremképen.

- S hogy kaptunk teret is. Meg hokedlit, széket, tehát társaloghatunk. Milyen gyönyörűség és csoda az emberi elme, hogy mondjuk egy társalgásélményünket kívülről, felülről, múltként és akár jövőként is láthatjuk...

- Némelyik műteremképeden (pl. a pirosasak, a fényesek) olyan éberség van, mint egy fülelő vadászkutyáé. Maga a szék is "fülel". vagy ő a hegyezett fül.

- Lényegileg mindhárom korszakod ugyanaz. Ha figurális is a kép, a mondandó éppúgy sokrétű, mint az absztraktnál.

- Némelyik sötétes műteremképnél: Mednyánszky elmosódott táj-űrfelvételei...

És akkor egy drámainak szánt bejelentés: mától végleg abbahagytam a reggeli futást. Pár hét után leesett a tantusz, amit a doktor, és amit a térdem mondott ez ügyben. Csak hiúságból vagy miből kezdtem el újra másfél éve. Sietni kellett valahova és elrémültem, hogy egy utcasarok után kifulladok. Nem baj, a gyorsúszás naponta kihajt. Legyen elég ennyi. Így, hatvan fölött. Két nappal.

Nem kell valakinek egy 45-ös, Adidas, aszfaltfutásra specializált, torziós szupertornacsuka?!

Elmehetünk mi a francba a kultúrfölényünkkel. Kata Észtországból hozott egy viking-albumot. A halszagú világcsavargók. Mennyi finomság, gyengédség. Sohasem értettem, mit szerethetnek a lányok bennünk, a pattanásos, durvamozgású, hangoskodó, hanyagöltözékű fiúkban. Hát ezt.

Baromi jó, Miki ötlete. Mennyi segítséget kapok. Itt, a neten, a festményeim képe alatt szereplésüket soroló kék kódszámok vannak (a szám eleje dátum): 6214, 6547, 7102, 7913, 8350, 9617. Ezekre ráklikkelve, följön az oda tartozó adatsor.

Most ezeket a számokat kiváltjuk, tehát ez lesz, pld.: kiállítás, infó, repró, vásárlás, kiállítás, infó. Már beszéltem a programozóval, a jövő héten megcsinálja.

Okt. 5.

Szombat délután a Múzeumban, megnéztünk engem anyámmal és apáca húgommal, aki 20 évig Salzburgban élvén, csak korai munkáimat ismerte.

A vendégkönyv: művészi és olvashatatlan aláírások gyűjteménye. Valami mámor kaphatja el az embereket ilyenkor. Ami beírást el tudtam olvasni és meg is érintett:

gyönyörű zenét írsz

szigorú ember vagy te, Dezső

voltál és maradtál a csend festője

860 fizető látogató eddig, a könyvek elfogytak, a katalógusból is alig maradt. Igaz, jól leáraztam őket.

Okt. 7.

Tegnap reggel öttől este tízig rossz mondataimat javítottam a Magyar Nemzet számára készülő interjúban. Ennek kapcsán rezignáltan megállapítom, hogy a Magyar Nyúltenyésztők Lapjában semmi hír a kiállításomról. Holott Zsófi nyuszijával nagyon összebarátkoztam annak idején. Kedvelt helye az asztalomon az Országh Angol-magyar nagyszótár I. kötete volt. Kölcseyt szavaltam neki, és megtanulta megmutatni, hol, melyik felét vakargassam. Fejenállásom idején (180 másodperc) két lábra állva zavartalanul rágta a szakállamat.

Okt. 8.

Az utolsó percben, ma jelent meg a Népszabadság-kritika. Vártam, P. Szűcs minálunk, aki látja a képeket, s tényleg a képet látja. Az elmúlt harminc évben, ha még emlékszel rá, mifelénk a kritikusok művésztől vett mondatokba vagy képcímekbe kapaszkodtak, legalábbis az én látókörömben, s általában attól nem is léptek tovább. Ezt ugyan éppen rosszkor mondom, de ő csakugyan minőség.

MŰTEREM, KINT ESIK [ez képcímem, A/02/20]

Ez a szoba fölülről látszik, skurcban. Szereplők: egy sámli balközépen, a festmény szíve helyén, teljes pompában, takarás nélkül. Mellette paraván, harmada levágva. Lent paraván, a négyből másfelet takar a kompozíció. Fönt egy behajló festőállványból talán éppen csak annyi maradt, amennyi a többi mobíliából hiányzik. További szerepelők: padlóvonal, szobasarok, szőnyegszél. Világítás: alig. Minden szürke. Azaz a szürke lenne minden, ha egy idő után a szem - hozzászokva a homályhoz - nem fedezné föl az aranyossárgát az egyik, a rőtvöröset a másik, az ibolyát a harmadik oldalon megbújva. Belőlük sem sokat. Éppencsak annyit, amennyire egy ketyegő vekker a teljes csöndet még tovább tudná mélyíteni...

...Váli önmagát attól kezdve datálja (tehát a 60-as évek végétől), amikor ráérez a saját sorsával némiképpen szimmetrikus művészettörténeti hagyományokra. A margón imbolygó legnagyobbakra. Nem az avantgardokra. Nem az avantgardok tagadóira. Nem a "népben, nemzetben gondolkodókra". Nem az "eurokonformokra". (Külföldi magánvásárlóknak például nem hajlandó képet eladni.) Egyáltalán: senkire, aki bandához tartozik...

A szoba: személyiség. A szoba: az egyszemélyes sors. Olykor látogatja Isten. Olykor csak várja... A szoba itt maga az ember...

Kint esik, írja Váli a kép címében... Ez valószínűleg "filozófiai eső", és jelentése nem lehet más, mint minden, ami a léten kívüli. Ez olyan eső, ami ellen egyetlen fedezék a hatvanszor hatvanas műterembelső... ez a [változat] olyan szoba-ember, amelyben akkora harmónia honol, amelyet társaiban hiába keresnénk.

Most pár nap csend a kiállítás-loholás közepette. Le is eresztettem. Oravecz-versek. Talán pár napra egy kicsit betegnek kéne lenni-, pihenni.

Telefonáltak az Ernstből, hogy elfogyott a katalógus. Bevittem az utolsó 40 darabot. A könyv is, hát útközben megvásároltam az Írók Boltjában a készletüket, mind a négyet, és azt is leadtam. Ezen darabonként 700 forintot fogok veszíteni.

Okt. 9.

P. Szűcs, még, idézek:

aki azért úszik naponta csak fél órát a Lukácsban, mert "annyi ideig bírja hencegés nélkül"

Ezt tényleg leírtam egyszer valahol. De hol?

Másfél nap alatt 76-an olvastak. Ez jó!

Ez felelősség!, mondaná nagyanyám.

Hajnali mise. Az agg Mihály atya - nagyon szeretem - bíbor palástban, hiszen ünnep, Dénes vértanú ünnepe. Járókerettel, igen lassan ér be az oltárhoz, erre az időre megénekeltet bennünket. Egy karosszék van odakészítve neki. Ő fordította a Chambers II. kötetét, sokáig élt az Egyesült Államokban. A mise után a félhomályos szentélyben üldögél, ott lehet nála gyónni.

Ma váratlanul a sekrestyés fráter olvasta fel a leckét, aki ministrálni szokott, és perselyez is mise közben. Halk, jelentéktelenarcú, tán 45 éves férfi. Tűnődtem, miért nem szentelhették föl. Most kiderült. Valami idegi betegsége lehet, felolvasás közben az izgalomtól elakadt a szavakkal, arca meg-megrándult, hangosan összekoccantak a fogai. Megrendítő volt, és megrendítően igaz volt szájából a Pál-levél.

Vissza az egész. Illetve az Adidas tornacipő. T. doktor szerint (együtt úszunk) átmeneti könnyebb tréning után újra futhatok, nem végleg tiltott el, mint értettem volt. Pech.

Egy csodálatos képvásárló. E-mailen jelentkezett, hosszas szabadkozások közepette. Sokszorosított grafikát szeretne, mert csak azt tudja megfizetni. Már öt éve is látta az akkori Ernst- kiállításomat. Középkorú agglegény, egyedül él egy sötét udvari lakásban, szülei vették neki. Napi munkája után a belvárosban sétál. Hazaérve óangol irodalom és grafikatörténet. Csak a nőktől, a kutyáktól és a labdáktól fél. Este kilenckor vidéki szüleivel beszél telefonon. Lehetőleg sehova nem jár, külföldre elvből, soha.

Végül krinolin-, vagy ne túlozzunk, szalámi áron vitt el egy képet, rábeszéltem. Illetve én szállítottam őket haza, ily módon láthattam lakását is. Rend, kéziratok, három kis szoba angol és francia könyvekkel, plafonig. Egyetlen ronda egy hollóházi Szász Endre-stílusú porcelántányér, szabadkozott is, hogy úgy kapta. Irgalmasan rögtön elkértem tőle.

Okt. 10.

Víz helyett a gőzbe mentem, fájt a torkom. Egy ismeretlen gyönyörű oroszlánfejű öregúr gratulált, mellettem izzadt a padon. Rákérdezett, hogy miért ilyen sok műtermek, és hogy ennek bizonyára kollektív tudatalatti gyökerei vannak. Valamire mondatára utalva visszakérdeztem, hogy mi különbséget lát a szabad akarat és az akarat szabadsága között. Belemelegedtünk, átültünk a melegvizű pocsolyába. Megtudtam, hogy az agy kapacitását úgy számolják, hogy tíz az 1300-ik hatványon fehérjekapcsolódási lehetőség van. És elmesélte, hogy ő nem tudja, létezik-e reinkarnáció, vagy nem de egy betege hipnózisban leírt egy svájci helyszínt, ahol ő nyolc birkát terel a vásárra. Később lexikonból, majd térképről beazonosították, feleségével oda is utazott, útelágazásoknál kiismerte magát, hogy a dombon túl egy kápolna van, 31 hozzá vezető lépcsővel stb. minden stimmelt. Ezt később egy kongresszuson az öregúr elő is adta.

Ő a hipnózisban egyébként a betegeit visszavezeti a konfliktus-pontig, azt materializálja, pld. hogy ha ott az úton tovább megy, fog találni egy fekete széndarabot. Akkor ad neki egy "lézer-varázsgyűrűt", amivel a beteg a szenet elégeti, és megszabadul.

A Lukácsból egyenest az Ernstbe, képek falról, szelektálás, csomagolás, hárman segítettek. Megtörtént.

Még azt elmesélem, tegnap riporter, fotóssal. Felvételhelyzetnek három lehetőséget ajánlottam: beszélgetek a kollegájával (bár a riport már a múlt héten megvolt), beállít vagy elkezdek festeni. Az utóbbit választotta. Új képet kezdtem, a lemez lecsiszolása. Fölrajzolás. A fő színek. Közben lazán beszélgettünk. Egy darabig még gépkattogások, aztán ez elmaradt. Lassan minden élesbe fordult, elhallgattunk. Már rég alvásidő. Két óra után megvolt a kép, búcsúzóul szorongatták a kezemet. A/02/27 Műterem, kiállítás után, 80 x 80 cm, olaj farost.

Népszabadság vicc: Képzeld, Petit fölvették az óvodába! És tudod, mi a jele?!: www.oszibarack.hu

Okt. 11.

Az öltözőben együtt örülünk Kertész Imre Nobel-díjának. Nagyregénye címét viszont csak a kabinos! tudja. Aztán még megjegyzi, hogy festőknek miért nem adnak, és hogy az én nevem kint van a Milleneumi kiállításon a nagy magyarok között. Gyorsan hozzáteszem, hogy legfeljebb az élő legnagyobb magyar szobafestő lehetnék, és hogy Czóbel jobb. Azt mondja, de az meghalt! Ezt is tudja.

Az, hogy élek, nem bizonyíték arra, hogy ez az élet élhető. De ez a naplóm, ahogy olvasom, igen.

Szellemem elemi erővel küzd a túlélésért. Csodálatos ürügyeket találok ki minden nap, a harmadik nagykör táján, miért nem lehetséges ma a távot végigúsznom. (De végigúszom.)

Fáradok. A heti kettő még muszáj. De egy kis ritmushiba az ölelésnél már időnként késlelteti a végkifejletet. Nem szégyenkezem miatta.

Reggel fáradt tagokkal ébredek. Úgy látszik, ez már így marad.

T. meglátogatott, kiderült, 24 x 36-os diaszkennerem reaktíválható. Öröm! Pár éve 100 ezerért vettem, idén kiderült, kidobhatom, mert az új Windows XP-programmal már nem kompatibilis. De ha a gépemet újra particionálják (winchester szektorokra bontása), és föltesznek nekem az új mellé egy lebutított Win'98-at, avval működtethető lesz. Egyszerűbb lenne tán azt az évi 40 festményfotót profival beszkenneltetni, és minden el lenne intézve, de ragaszkodom a teljes technológia-vertikumhoz, hogy mindent (azonnal) magam meg tudjak csinálni. Annak idején a négyéves Zsófival ketten vittük át a zongorát a harmadik szobába, pedig közben az oldalára is kellett fordítani. Zsófi a Pallas-köteteket rakosgatta alá, ahova kellett.

Ha ez a kis Epson-szkenner tudna nekem elfogadhatóan 250-300 dpi-vel 5 megás felbontást, vagyis 14 x 14 centiben nyomdai minőséget produkálni, akkor bármilyen folyóirat, stb., kérését azonnal ki tudnám elégíteni.

Megint új műterembe-költözés álmom. Ma semmi szorongás, sőt békés-reményteli várakozás. Ismét balról a harmadik szoba, a többi homályba vész. Le tudnám rajzolni a részleteket. Mi lehet ez?

Most délelőtt e-mailen elküldött Burger Zsolt,

a Magyar Nemzet fotósa néhány felvételt. Itt a bal tenyeremben őrzöm a kikevert a színt, és (bemozdult) ujjaimmal festek.

E-mail kiállításügyben, lényeglátó:

folytatod a folytathatatlant

Okt. 12.

Rettenetesen szorít ez az új úszósapkám. Pedig a boltban fölpróbáltam. Most ez így marad egy ideig; négyet vettem.

De legalább sárgák.

Szombat, esős délelőtt, álmos-békés rendezgetés a Váli-oeuvre-ben. Kiderült, egy Módos Péter birtokában lévő 120 centis jó műtermes képem évekig az Írószövetség székházában lógott (kitúrva egy Vasarely-képet), ezt most beírtam a SZEREPLÉS NAPLÓBA, de az adat a kép alatt is megjelenik. A PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉKET és a BIBLIOGRÁFIÁT is ki kellett egészíteni a mostani 14 sajtó ill. rádió-tv. szerepléssel.

Estére sikerült egy csúnyán zavaros részt is rendbe tennem. A nagy pillanat mindig a hibára rácsodálkozás, hogy de fura, hogy eddig nem verte ki a szememet. Keveredtek a saját fotóim az innét-onnét kapott fotókkal.

Másik ötlet: festményeknél, mindenütt, a végére tettem az opuszjegyzéket. Minden zavaró apróság lekerült a listák elejéről. A szürkeskálát a monitor színkalibrálásához a főoldalra tettem át, a technikai dolgokhoz.

Okt. 13. vasárnap

Esős idő, séta kettesben Robival a Hármashatár-hegyen. A hegytetőn felhőbe kerültünk.

Egyetértek vele:

1. Az ikonfalat nem kellett volna szétszedve egy sorba rakni, így fáradt volt.

2. Téveszme, hogy csak a lírai hang megy nekem, a drámai képek erősek.

3. Ez a kiállítás -Szüts szövege is aláhúzta - az életmű érdemi lezárását jelezte. Robi szerint képeim nem romlanak, de nem is javulnak évek óta. A téma, a méret mégiscsak behatárol. Vállalva a rizikót is, érdemes lenne valami újba kezdeni.

Meg kéne próbálni.

Megnyílt a Nemzeti Galériában az új állandó kortárs kiállítás, a III. emeleten, délben megnéztem magamat. Két kedves halottam, Tóth Menyhért és Vaszkó Erzsébet között vagyok. Csakugyan, ezen a tárlaton nem az élő festők között a helyem.

A Ferenczy Károlyhoz is benéztem, mint mindig. A Józsefet eladják testvérei-t sokáig restaurálták, most újra a helyén, végre! (Iszonyú ronda keretben, eddig is ez volt?!)

Este játék: Előhalásztam a naplómból néhány fotót, beszkenneltem és rátettem a web-re:

A hétéves Mikica kecskeméti kiállításomon vidáman dedikálja katalógusaimat. FOTÓK / kapott fotók közé raktam, 1989.

A MAGÁNMÚZEUMBA, a történelmi illetve a magyar anyagba két kép: A berlini Dahlem múzeumból kértem egy gyönyörű V. századi szíriai domborműről fotót. A kecskeméti Naiv Múzeumból pedig egy Gyovai Páltól a Madonna-szobor, nagyon szeretem.

Ugyancsak a Magánmúzeumba, a fotóportrékhoz betettem Jánossy Gyurkát és Barcsay Jenőt.

Okt. 14.

Ha én most valami nagyot akarnék lépni: kompjutert át a kisszobába. Belegondolva, semmivel nem töltenék kevesebb időt előtte, de tán koncentrálva az alkalmakat. Megváltozna a szobám, életem.

Okt. 16.

Kompjuterem belebotlott egy hosszú ő betűbe egy fájlnévben. Így tegnap délután és ma reggel fél háromtól több mint 2000 név átírása.

- Ilyenkor aztán gondolatok nem annyira vannak. Talán csak két megfigyelés:

- Fáradtan, jól megy az úszás. Még egy szerény, 60 méteres véghajrára is futotta.

- Ilyenkor valahogy elszaporodnak ezek az édes, öntudatos leánypopsik. Amúgy pedig a Lukács az öreg emberek uszodája.

E-mail Kaposvárról, épségben megérkezett a 67 kép. Az ottani kiállítás 24.-én nyílik, Szüts-csel megyünk le, kocsival. Kértem, tegyék ki a helybéli raktárban lévőket is. Ott az Ékszerkereskedő vasárnapja (A/77/06), 1980. februárban megvette a Minisztérium, azóta nem láttam.

Okt. 17.

E-mail Gábornak.

Nem gondolod, hogy ha a mennyben személyiségünket megőrizzük, érdeklődésünket, szellemi orientáltságunkat, munkakedvünket, akkor mindezek működése elképzelhetetlen szenvedés nélkül?!

Itt lent ugyanis legnagyobb örömeink a sikeres dzsungelen-átverekedés jutalmai.

Okt. 19.

Ha nem is a 36 kiválasztott közé, de fölvettem a MAGÁNMÚZEUMBA Gyovai Pált, az alföldi kubikust, aki vénember korában kezdett köveket faragni, aztán hamarosan meg is halt. A kecskeméti Naiv Múzeumban van ez a Madonnája, minden évben megnézem. Emlékszem még egy Családra, egy Vöröskatonára, ez a helybéli tanítónő kérésére, szép.

Gyovai egyszer elmesélte, hogy a századforduló táján, amikor a Tisza-szabályozásnál kubikolt, találtak egy elhordandó dombocskát. Alatta kőépítmény volt, benne asztal, és egy hozzáláncolt csontváz.

Egy szíriai Oszlopos szent Simon kőfaragvány is bekerült, Katával fedeztük fel a berlini Dahlem Múzeumban. Gyönyörűen tiszta formák!

Ugyanitt, a fotóportrék közé most Barcsay mester, valamint Jánossy Gyurka, építész, nagyon sokat tanultam tőle a Főiskolán.

Okt. 20.

Évek óta úgy hittem, hogy a Margitsziget a világ legszebb helye. De ma a Gellért-hegy! A gyönyörű kilátás a Szabadság-szobor alól. Amit valaki egyszer grandiózus sörnyitónak látott. A Citadella másik Buda felöli oldalán pedig az a lankás óriáspark! A virágágyak és ligetek, a megbújó kis játszóterek. Közben ki-kibukkannak lent a háztetők és a Duna ezüstszalagja. Most még hozzá az ősz teljes pompája, a vörös és sárga fakoronák. Csoda!

A Sziklakápolnába nem lehetett benézni, mise volt. Kár, ritkán járok erre.

Lent a sétány végében tábla: …1997 óta természetvédelmi terület… az ősnövényzet… védett növényfajok: a budai nyúlfarkfű, a sadler imola, a sárga kővirág… és két fokozottan védett faj, a csikófark és a sárgás habszegfű. Az utóbbinak a Gellért-hegy az egyetlen ismert hazai lelőhelye…

És a madarak; a ritka tüzesfejű királyka és a kormos légykapó is gyakori vendég…

Agnes Sanfordra még emlékszel?

Azokon a napokon, amikor összhangban vagyok Istennel, minden sikerül. Akkor nem kell várni a villamosra: ez annyira feltűnő jel lett számomra, hogy ha várnom kell, meg szoktam vizsgálni a lelkiismeretemet, s általában még ott az utcasarkon felfedezem, hogy türelmetlen, ingerlékeny, haragos voltam valakivel…

Másaprók.

1.Ma a kerületi képviselőkre, stb., meg főleg a pesti főpolgármesterre szavaztunk. A helyieket nem ismerem, az utóbbiak pedig mind lejáratták magukat a kampányukkal. Bár nem vagyok tájékozott, a tévészerepléseket csak elmesélték, ezt-azt hallok, de láttam a plakátokat, az ostoba, tartalmatlan szlogenekkel.

Így hát a többiekre bíztam a döntést. Katának például határozott véleményei vannak a polgármesterünkről, hogy nem szabadott volna az óriásáruházakat beengedni a Városba.

2. Kedves J.! Aug. 15-én küldtem itt névnapjára Stephene-nak egy Szent Istvánt. Megmutattad neki?! Egyáltalán: éltek?!

3. Egy hónap alatt most 800-an kattantak rá a honlapomra. Ez jó! Igaz, szezonom volt.

4. Lehet, hogy a Pál-mondatot, mindenkinek mindene lettem, úgy kell értelmeznem, hogy üljek le néha tévézni, Kata mellé?!

Okt. 21-22-23.

A nyugdíjas ezredesnek szóltam a medencefalnál, hogy a Ferenceseknél a holland koncert barokk muzsika lesz. (Két napja érdeklődte.) Bólintott, és úszott tovább. A zuhany alatt aztán szégyenlősen mosolyogva exkuzálta sietségét: a vízben belezavartam a rítusába. Merthogy az első tíz hossz alatt nem szabad, hogy a lába leérjen. Nem szabad megnézni az órát a falon. Ha mégis, az a forduló megismétlendő. Páros fordulóknál jobb kézre fordul, amúgy balra. Rákérdeztem, és a teljesítményszint? Tíz hossz a kötelező, de lehet több is, húsz percig. (Előtte az emeleti konditeremben több tonnát emel.)

Holnap meg fogom állítani, hogy: bocs, elfelejtettem, midnek is nem szabad leérni az első tíz hossz alatt?!

Ujjizületeim fájnak, kipróbálom (legalább egy-két hónapig) a hústalan étkezést (már amennyire a körülmények lehetővé teszik). Egy asszonyka vette föl, s a klubban egy doktortól rákérdeztem: Nem feltétlen hülyeség! Van betegem, aki beszámol, hogy nagyon megkönnyebbült, áttérve a hústalanságra. Csak erről semmiféle statisztikát nem lehet csinálni, az egyik emberre hat, a másikra nem.

Belekezdtem az októberi harmadik 80x80-as képbe.(93-94-ben használtam utoljára ezt a méretet).

De sűrűsödik a bizonytalanságom, merre, mit lépjek.

Megérkezett Kecskemétről a Cifra Palota földszinti alaprajza. A hat teremben 106 folyóméterem van, paravánokat is beleszámítva, jóval több, mint hittem. Akkor minden képet át lehet majd oda vinni a győri kiállítás zárása után. Ez a kiállítás a Tavaszi Kulturális Hét alkalmából, március közepén nyílik. Már csak 5 papírt őrzök eddig igen vastag GYŰJT. KIÁLL. dossziémban.

Okt. 24.

Találkoztam Janikovszky Évánál. Fölidéztem neki két év előtti feljegyzésemet:

Remekművet olvasok. Emlékszel te még Janikovszky Éva gyerekkönyveire? A nagy zuhé. Egy kisfiú várakozik a buszmegállóban...

Bill Vasziljevics Mackonov startra készen állt. Vagyis ült. De ez teljesen mindegy, mert állva is lehet ülni, a lényeg az, hogy megkezdődött a visszafelé számlálás.

-Kilenc, nyolc, hét, öt, négy, három, kettő, egy, zéró - számolt visszafelé Bill Vasziljevics MacKonov saját magának, pedig ez igazán nem az ő dolga lett volna. De hát egyedül volt.

A rakéta nem emelkedett a magasba. Szerencsére Bill Vasziljevics MacKonov még időben észrevette...hogy kihagyta a hatost. Ezért villámgyorsan behúzta a fékezőkart...

-Te mit csinálsz itt - kérdezte ekkor egy hang, amolyan mindenbe belebeszélős... a startnak lőttek... semmi közöd hozzá... a belebeszélős azonban másképp határozott, mert megkerülte a távolsági buszmegálló jelzőoszlopát, és egyenesen Bill Vasziljevics MacKonov arcába bámult.

- Amúgy egész normálisnak látszol - állapította meg, és hátradobta varkocsait a nyomaték kedvéért...

- Csak úgy hülyéskedel magadban azzal a számolással? -érdeklődött a félig királylány, félig befőttesüveg...

Mostanában mutattak be egymásnak, így kaptam rá könyveire. Megnyitómra most eljött, mondtam neki, hogy A nagy zuhé - nem tréfa - leginkább a József és testvéreire emlékeztet. Ugyanarról beszél, hasonló frekvencián.

A varkocsos főhősnő neve: Fehér Szarvas Fia.

(2000. december 12.)

Hogy véleményem nem aránytalan, megtámasztásául Erdély Miklós feljegyzése a fotómontázs, de minden másodlagos műfaj védelmében:

Élesen meg kell különböztetnünk a bűvészetet a művészettől… Hogy felszenteljük azt az igazságtalanságot, ami egy zongoraművészt sújt, ha emberfeletti kitartással elsajátított virtuozitás birtokában se tud több művészi esszenciát megjeleníteni, mint aki egymás mellé ragaszt 5-6 jól megválasztott újságpapírt.

Igen, a remekmű nem műfajfüggő…

Okt. 25.

Tegnap a Kaposvári Múzeumba, megnyitómra, Szüts kocsijával. Sárga lombos, napsütéses somogyi táj. A régi vármegyeháza bálterme. Üvegcsillárok a magasban, helyi világítás nincs. Paravánokon és falakon amennyi sűrűn elfér, 60 kép. 28 vendég. Még a Kaposvári Televízió ifjú riporternője: Hogyan tetszett ezeket festeni?

Később a kedvünkért kinyitják az emeleten Rippl-Rónai Ödön bácsi gyűjteményét, néhány csodálatos Nagy István. Egy helyi műgyűjtő irattáskáját kipattintva váratlanul két másfél literes kólásflakont vesz elő: saját termésű vörösbor. Én hárítom, így mindkettőt Miklós kapja.

Amíg az ember eljut a helyes kérdésföltevésig. Rákérdeztem, és három perc alatt megkaptam Ádámtól a linkkészítés kódját, hihetetlen, ennyi az egész:

<a href="fájl neve.htm">szöveg, ami gomb</a>

Hogy én ezt nem tudtam három évig! Beírok valamit, például: megmutatom a most egyáltalán nem olcsón visszavásárolt zsidótemetős képemet. Ráklikkelve följön. A fönti zöld mezős nyíllal lehet visszatérni. Baromi jó.

Reggel háromtól ezt próbálgattam, rendbetettem a főoldalamat, így evvel az angol fordítás átment alvállalkozóba.

Délelőttre pedig ez az EGÉSZ aktualitását vesztette, mert a minisztériumban meglátogattam egy lukácsos hadmérnököt ez ügyben, hogy ez a link előállítható egyszerűbben; gombbal-egérrel is.

(Nyilván ez csak nekem reveláció.)

Utaztunkban Kaposvárra, orvos barátom mesélte. Pázsitjukat tönkreteszi a vakondok. Elűzendő az állatokat, beszereztek egy karthausi harci macskát. Akit úgy kell elképzelni, hogy dupla méretű, rettenetesen szigorú tekintetű, fekete, mint egy óegyiptomi szobor. Ez hím állat volt, azonban rettenetesen gyáva. Rögtön a szekrény alá szeretett volna bebújni, de ott nem fért el. A vakondokokra nem sikerült ráuszítani, egy lyukat ásott ugyan, de félbehagyta, visszafordult és belepisilt a nagymama foteljébe. Megsimogatták, erre egy nagyot karmolt, majd fölmenekült a diófa tetejébe. Azóta nem látták.

Okt. 26.

Az ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSOK végén már ott a mostani is. Ma beletettem néhány rövid interjúrészletet, fölötte diszkrét betűsor, ha valakit érdekelne: a teljes interjú. Vagyis elkezdtem linkelni. Lehet, az egész weboldalamat átalakítja(om) előbb-utóbb.

Séta az aranysárga Szabadsághegyen M-el. A Mátyás király út a Kossuth mellszoborig és vissza, gyönyörű volt. Időnként kilátással a pilisi hegyekre. Az édes Harangvölgy oldalában az egyik fára negyvencentis tábla szögelve, leballagtunk elolvasni. Szerzője a XXII. Század Angliájából érkezhetett, ámultunk:

Tisztelt Látogató!

Hazánkban már csak a Normafa környékén él a védett CSÍKOS BOGLÁRKALEPKE (Polyomatus Damon)! Az ő érdekében a virágos rétek kaszálása ebben az évben néhány héttel később történik. Köszönjük megértésüket!

Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.

Másodszor tört el kedves forgószékem, 95-ben selejtezték ki a Győri Főiskolán, onnét való. Hazafelé, kerülővel vettem egy remélhetően kényelmeset. Hat helyen lehet állítani, ötvenezer. Illetve, ezt a marhaságot eltanultuk Nyugat-Európától: 49.900. Harminc éve láttam cipőt Avignonban, 39.90-ért.

Okt. 27.

Beírtam a Kaposváron egyeztetett, végül falra került képeket az opuszjegyzékbe, meg a szereplésekhez is, hosszú munka. S mellékesen kipróbáltam, át tudom-e tenni a táblázatot word-fájlba. Igen:

A/69/12 A/69/18 A/71/11 A/71/12 A/72/01 A/73/02 A/73/34 A/74/23 A/75/34 A/76/18 A/77/06 A/81/09 A/82/17 A/82/21 A/82/31 A/82/34 A/82/53 A/84/16 A/84/44 A/84/45 A/84/49 A/85/02 A/85/05 A/85/11 A/85/12 A/85/15 A/85/17 A/85/23 A/85/24 A/86/20 A/86/21 A/88/26 A/89/16 A/90/07 A/90/33 A/91/21 A/91/44/1 A/91/44/2 A/91/44/3 A/91/44/4 A/93/13 A/93/31 A/93/46 A/94/14 A/94/18 A/95/29 A/95/42 A/96/07 A/97/09 A/97/25 A/97/37 A/98/05 A/98/24 A/98/40 A/99/14 A/99/15 A/99/33 A/00/17 A/01/21 A/02/24

Mádi-Szabó Gábor 80 éves. Három éve már nem tud kimozdulni a lakásból. Ünneplik; mondja: én az életben csúnya, buta és ügyetlen voltam. A színpadon szép, okos és ügyes.

Igen, a művészet.

Szüts nem jön Kecskemétre márciusban, másodjára, tehát - gondolom- végleg: Ha valahova, Párizsba... Baj. Átrendezni az életet. De hogyan.

Egy hónap alkotóházban, összezárva képeimmel és magammal, félek, túl nehéz.

Tanulni az egyedült, mint az özvegyek.

Hogy csináltam ezt a hetvenes években, Nagymaroson? Ott délután-este angol tanulás, sok-sok óra mozdulatlanul, Graham Greene fölött.

Estékre munkát találni?

Írni? Mit? Mint tíz éve kompjuterbe igazítása az opuszjegyzéknek, mint öt éve a monográfia.

Valamit változtatni.

Mint mikor anyámat elhagytuk, én műteremlakásba, húgom kolostorba; bölcsen átrendezte lakását.

Rövidebb időre?

Máshová?

Menjek Zennyére, reneszánsz kastély, ősparkkal? Nem szoktam a házból kilépni. Uszoda sincs.

Vasárnap. Kirándulás nevű sétánk a Hármashatár-hegyen. Az erdei ösvényen két kisasszonyka farmerben, csevegve, nyeregben, békés-lassan, szamárháton közelednek. Az állatok meg-megállnak. Utánuk kis fekete puli. Pillanatkép a középkorból, tökéletes.

Okt. 30-31.

E-mail váltás Le Meux-vel:

Ő:

A kiállitást végignéztem ma hajnalban, nagy békességem lett tole.

Azért idonként kár, hogy ilyen messze vagyok. Miklos nyitobeszéde rendkivul jo.

Oszintén orulok, hogy sikerult az unneped, neked, aki nem tudsz unnepelni.

Persze megdolgoztál erte. Noná...

(És reagálása a merremenjek-dilemmámra:)

A fejesugrasnak sajna, az a lényege, hogy egy ponton tul nem lehet kalkulalni.

Miutan 60 éven at (szinte) mindent kalkulaltal, programoztal, elrendeztél (beleértve a halalodat is),

eljutottal a hataraidig. Miklos altal leirt halalodat en ugy ertelmezem, hogy meghaltal annak a

Vali Dezsonek, aki voltal, es felelmed, -amivel boven egyutterzek -, az ujjaszuletes elotti panik.

Ami var rad, az Ismeretlen, a kiszamithatatlan, az eletnek egy olyan dimenzioja, amit eddig

nem (tudtal, akartal, stb;) fogadtal be. MOST keszen vagy ra: egyedul es nyitott kézzel varni,

hallgatni, hogy Isten végre szohoz jusson benned.

Bocs, tan tul bulldoser voltam. Ezzel mindig vigyaznom kell. Csak nekem olyan vilagos.

J.

Én:

Köszönöm, kedves buldózerem. A mellébeszélés nem érdekel. Kösz a gondolatokat, van mit rajta megrágni.

Amivel először szembenézni, hogy ha igen, mi távolít el Istentől. Mert, ha jól értem, erre kérdezel rá. Én, miközben reggel a 36 ezer forintos tornacipőmben a templomból az uszoda felé futok, rózsafűzért mondva egy közös ismerősünkért, időnként szememet forgatva szemtorna okából, s mindeközben weboldalam szerkesztésén törve a fejem; baromi jól érzem magam. Én ettől az egész oeuvre-digitalizálástól három éve hálás és boldog vagyok. És Sienai Szent Katalin(?) szerint ne hagyd el a világi örömöket, amíg nem leled meg a magasabb régiókat.

Azt pedig nem leli, leginkább csak kapja az ember gyereke.

Másodszor. Amit csinálok, az jó. Nem látom, hogy fontos dolgokban fordulnom kellene. A festés iránya, alkotóház... technikai kérdés, megoldandó. Ennyit látok: talán, talán nyitottabban élni, emberek közé. Bár elég, ami a zuhanyozóban...

Persze lehet, hogy a magam dolgaiban vak vagyok.

Szólj, ha csakugyan.

Megjegyzem, a fejesugrást is kalkulálom. Méghozzá nagyon.

1. Ha közel vannak, lespriccelem őket.

2. Tavaly szóltak, hogy hasas.

3. Előtte mélyeket lélegezni, hogy legalább 20 métert bírjak a víz alatt, a szöglet utáni második kék mintáig.

Majd érdekelne Steph. és az iskola viszonya, nyaratok, te, minden.

Más. Az ott-életnek is vannak előnyei. Ezt a Sisley-reprót ma délután nézegettem az Írók Boltjában. Ezt ti a Rouen-ben, a Művészeti Múzeumban megnézhetitek:

Még egyszer kösz!

Ő, már november elsején:

Keress egy réteggel mélyebben:

- mitol félsz?

- mi a legmélyebb vagyad?

- mi a legfobb kisértésed?

Én:

- Betegségtől, fájdalomtól, ez rendben.

- Nincsenek vágyaim. Szeretnék egyszer pihenten ébredni, bocs.

- Kísértés. Munkámba fordulás?

Egész biztos, hogy van nekem mélyebbem?!

Kösz!