a júliusi levél

101. levél J.-nek, Le-Meux VÁLINEWS

2003. AUGUSZTUS

Aug. 1., péntek

Szia, J.! Küldöm Stephane-nak:

Régóta forog a fejemben Lázár Ervin nagyszerű elmélkedése a szeretetről, illetve arról, amivel sokan összekeverik. Hogy aki mindenkit szeret..., hogy aki azért mosolyog, mert úgy minden könnyebb... A butaság egy faját? Vagy egyszerűen a kurvoid alkatot írja le?! És annak következményeit?! És: hogy mikor kell beszélni, mikor hallgatni?! (Te sokkal pontosabban meg tudnád fogalmazni a velejét.)

Nem szoktak efféle dolgokról írni, beszélni. Most Miki könyvespolcáról előkerült A Hétfejű tündér. Megpróbálom a benne lévő mesét kivonatolva -, tíz oldalas. Már a címe is nagyon pontos:

A KISLÁNY, AKI MINDENKIT SZERETETT

Egy szép kislány, Brunella, elindul otthonról, eltéved útközben. Mindenkire mosolyog, és mindenki kedves hozzá -

- Szép fekete hajam van - mondta a pataknak, és mosolygott örömében, hogy szép fekete haja van.

- Bizony szép - mondta a patak.

- És a szemem is nagyon szép - folytatta Brunella.

Mi tagadás, a szeme is szép volt. A patak bólogatott. Most már nem olyan lelkesedéssel, de bólogatott, mert Brunella igazán szép kislány volt, s olyan kedvesen tudott mosolyogni, hogy nem lehetett rá haragudni...

A patak aztán figyelmezteti, hogy az erdőben baja eshet, ott lakik a Tigris, a Medve meg a rettenetes Pakuk madár. Engem szeretnek - és én is szeretem őket, feleli Brunella, és elindul. A dombon csakugyan találkozik a tigrissel:

Hrrr - morgott a tigris -, hogy merészelsz!

Jaj, de szép hangod van! - mondta Brunella, és közelebb lépett. - Nem morognál még egyet?

Tigris meglepetésében teljesítette a kérést.

- Hrrr - morgott még egyszer, de most már sokkal szelídebben.

Aztán észbe kapott, igyekezett borzasztó pofát vágni: még ez a kis mitugrász lányka akar vele kukoricázni?!

- És az arcod is olyan kedves - mondta erre Brunella. - Megsimogathatom?

A Tigris tekergette a nyakát. „Még hogy kedves az arcom?” - Gyorsan belenézett a tócsába. - „Igaz is, elég kedves arcom van” - állapította meg elégedetten, és mosolyogni próbált.

Az állkapcsa csikorgott, mert a Tigris hét éve mosolygott utoljára.

- Kedves kislány vagy- mondta - megsimogathatsz.

Brunella megsimogatta a Tigrist, és azt mondta:

- Örülök, hogy találkoztam veled. Szeretlek, Tigris.

A Tigris boldog lett, ugrált, és bukfencezett...

- aztán a hátára veszi, egy darabig elviszi hazafelé. A medve-találkozás hasonló. A Rettenetes Háromkerekű Pakukmadarat is megszelidíti. Akkor jön a torzonborz nagyszakállú vadász: - Én a vadász vagyok. Ha nem állsz meg, lelőlek! - Dehogy lősz - nevetett Brunella -, ki hallott olyat, egy kislányt lelőni. Vele is összebarátkozik. Elmeséli a Tigrist, a Medvét, a Madarat, hogy hol-merre élnek. Elbúcsúzik, hazafelé tart, közben a patakhoz ér:

Szervusz, patak - mondta -, látod, semmi bajom nem lett. Mindenkit szeretek, és engem is szeret mindenki. Ekkor egy lövés dördült.

- A Tigris - mondta a patak

...aztán a medve kerül sorra, a madár..., a három erdei ismerőse. A kislány keservesen sír...

Tanulságos.

Plakát a metróban. Kezdik megtanulni a szakmát:

KÜLDJ BE 3 ROBOGÓT

ÉS NYERJ EGY FLAKON KECSAPOT!

UPSZ. FORDÍTVA!

Tegnap rekord, három helyen is nem sikerült pénzt csinálnom. Igaz, ígéretek. Miki tandíjához kellene.

Reggel úszás után a Belvárosba, interjú a rádióban. Semmi előzetes megbeszélés, mikrofon, mik voltak a szülei? Negyed óra után: mennyi a nyugdíja, ha akar, nem válaszol. Mondom, még nem- de mi nem is kapunk, csak nyugdíjsegélyt, 33 ezer lesz, megkérdeztem. Akkor fogtam gyanút. Igen, Őszikék, nyugdíjas-műsor. Hmmm. Szokni kell. Holnap, szombaton 7. 15., Petőfi.

Aztán a Margit körúti kolostorba, odaajándékoztam az új Hittanóra a keresztútról kisebb változatát. Nikodémus atyát kerestem meg - fiatal és szívből mosolygós - kell-e nekik. A rózsadombi Szent Orsolya iskola kápolnájába fog kerülni. Ilyenformán keresztútként is szolgál majd. Ezért ceruzát kértem - tudom a regulát -, és minden lap bal fölső sarkába egy kis kereszt rajza.

Az atya: szeretek gyóntatni. Majd a várakozókat küldöm, nézzék csak át azt a megbocsájtás-listát!

Küldik nekem a cionista EREC havilapot, talán a temető-fotóim alapján. Ebből:

A rendszerváltás előtt Izraelbe beutazási vízumot a magyarok, a titkosítás miatt Bécsben, vagy Cipruson kértek és kaptak, külön lapra. De a zsidó származást igazolni kellett. A cikkíró papírját a pesti hitközségtől nem fogadták el, sok volt a hamisítvány.

...Erre ékesszóló Dob utcai askenáz kiejtéssel elkezdtem hadarni egy, a Jesívában tanult traktust. De a ciprusi konzul nem a Dob utca környékén nőtt föl, arca üres, rezzenéstelen maradt... Aztán megsajnált, és az izraeli belügyminisztérium által direkt az ilyen esetekre összeállított zsidóbizonyítási tesztkérdések közül az egyiket föltette:

- Mit tesz akkor, ha egész vagyona részvényben fekszik, a tőzsdén nagy krách van, és zuhannak az árak? Eladja-e a részvényeit, vagy olcsó árakon új részvényeket vásárol?

- Azonnal telefonálok a brókeremnek, hogy minden részvényemet adja el, de amennyit eladott, ugyanannyit vásároljon is részemre. Így a nagy kráchban legalább pénzemnél maradok.

- Uram, Ön zsidó...

Átkiabálok a medencén öreg barátnőmnek, mert imádja az ilyesmit:

- Kurva hideg a víz, kegyelmes uram!

Mire mellettem egy másik, széles mosollyal: - Egy templomos lovagnak nem illik így beszélni! Írja le százszor, hogy...

...amiből megtudtam, hogy a női öltözői elnevezésem, a viziszörny, sikeresen átalakult az évek során. Hátúszós éveimben sokat rugdaltam szegényeket.

Aug. 2.

MOST NYARALNI, A BALATONRA, BOCS.

(a balaton, kis b-vel, egy csacsiság.)

AMÍG KIBÍROM.

EGY HÉTRE SACCOLOM, MAX.

Aug. 4.

Révfülöpön mise utáni Balaton-nézés, fagylaltozás a mólónál, Miki barátját is vittük. Visszatérve a kocsihoz, kerékbilincs. Megállni tilos tábla előtt két méterrel. Hogy a tábla ilyenformán nem vonatkozik rám, ezen a közeggel egy ideig közösen elmélkedünk. De hogy két kerékkel a járdán álltam. Ha koncentráltabb vagyok, ezt is kibekkelem, de aztán megállapodtunk abban, hogy a büntetést nem, csak a munkájukat fizetem meg. Négyezer, a fölragasztott piros cédula szerint.

Számlát nem adtak. Hazafelé föltolult még, hogy kerékbilincset csak a közúti forg. súlyos akadályoztatása stb.

Este vendégünk SMS-t kapott, azonnal haza. A vonat 16 perc múlva indul. 110-el az állomásra, három falun át. Mikinek az anyósülésen halálfélelme volt. Elértük.

Most kvittek vagyunk, kedves Rendőrség.

Aug. 7.

Kékkút, napi 7-8 órában a most megkapott profi-szkennelt grafikáimat és fotóimat tisztítom kompjuteren. (A festményeket augusztus végére ígérték.) Erre a munkára a forró bádogtető alatti tér, kezdetben azt hittem, csak a hajnali és az esti órákban alkalmas. Általában reggel ötkor kezdek. (És 11-kor fekszem. Mármint délelőtt.) Kata a földszinten alszik. A padlás így nézett ki, még munkaasztal nélkül, ez meg az alsó szint

Ha ezentúl képet választok, alatta rögtön látom a szkennelés adatát is, ami jelzi, hogy ezentúl mekkorára nyomtatható.

Így jelenik meg:

fotó: CD:4,2Mb, 6x6 dia, 24x36 dia.

Ez a 4,2 megás kép - a gép mutatja - (250 dpi-vel) max. 21 x 21 centis lehet. (Eddig egyesével el kellett ezért az adatért elvándorolni a CD2-7 képraktárba.)

Ősadatbevitel. 1700 adat kézzel egyik táblázatból a másikba, nem megy másként. Szeretem csinálni. Most komplett a rendszer. Ha-ha, mondaná Mikica.

99 májusában, amikor elkezdtem ezt a digitalizálást, ezt a nyomdai méretet sajnos 10 x 10 cm-ben határoztam meg. Hogy amatőr berendezésem sokkal többet úgysem tudna. Bíztam benne, ha nagyobb kéne, majd egyedileg megoldjuk, újra szkennelünk, elővéve a diapozitíveket. De ez így nehezen működött. Gyakran kérnek képet katalógusba, újságba. Most fölbuzdulva, sok utánaszaglászás után (Lukács uszoda) sikerült, hogy 500 java munkámat gépbe etetik egy festményért. Ezért egymilliót kellett volna fizetnem, ha netán.

Durván 700 -700 létező képem és rajzom van, s tán vagy 300 fotó, ha a zsidótemető-archívumot nem számoljuk.

Negyven év múlva egy valaha Keszthelyre került képemet fölkutatni és a fotósnak leutazni... helyett... ősztől egy CD-sorozat a Nemzeti Galéria Adattárában. Kopirájt nélkül. Bár csak amíg élek. Megmagyarázták, örököseim jogáról nem mondhatok le.

Ingyen zsozsó.

Mégiscsak fölteszem ide ezt a tavaszi kecskeméti vendégkönyvi bejegyzést. A minősége miatt.

Tanúságos, mikor egy fiatal lény észbe veszi, és ilyen formáltan ki tudja fejezni háláját.

Van néhány dolog, amit szeretnék megköszönni:

- a „megáll az idő” - élményt, itt és most

- Szürke - kék műterem derengését

- az öndokumentáló hajlamát, a C-naplót - hogy így beszélgethetünk

- az Avignoni szerelmesek történetét

- a bársonyfeketét

- a meleg vizet, tea helyett (tényleg jó!)

- a bizonyítékot arra, hogy remeteléttel is szolgálhatjuk a többi embert

- a Sötétzöld műtermet

- az (újra és újra) rádöbbentést arra, amit tudok, és mégis, hogy mindegy,

hogy mit rajzolok (igaz a műanyag lavór szakralitása*)

- azt a mondatot a tökéletességre törekvő emberekről**

- azt, hogy minden az interneten (most fedezem fel)

- az Igen, szerelem című képet (jaj, azt nagyon!, még reprón is)

- azt a mély csöndet, ami itt

- a Szelíd műtermet és azt a definiálhatatlan színű foltot a Halkszavú műtermen

- azt, hogy lemezjátszó fontosabb információkat közöl a rádiónál

- a Hollán Sándor-kiállítást

- azt, hogy engedi látni, hogy rögös az út a láthatótól a láthatatlanig

- azt, hogy idejöttem ma, lekéstem a vonatot és így láttam azt a meleg tekintetű, zavart őzike-kisfiút a buszon

- meg ami most nem jut eszembe, vagy majd ezután (most 22 éves vagyok).

Szóval köszönöm. És még gyakori orrviszketést*** kívánok! (bár tudom, nem a minőség...)

Ja, és tessék észrevenni a tavaszt!

aláírás

* idézet egy Pilinszky interjúból.

** idéztem valaha egy újságcikkből: „A tökéletességre való törekvés sok embert tökéletesen elviselhetetlenné tesz.”

*** egy interjúmban, kérdésre, hogy mikor tudja, hogy jó a készülő képe?: „Félek, meg fogom botránkoztatni.

Amikor viszket az orrom töve.”

Aug.11.

Háromkor ébredtem, festmények tisztítása a kompjuteren hatig, akkor visszaaludtam kilencig. Estére a lehozott rész kész, akár haza is mehetnék, de jól érzem magam. Lehoztam ötéves jegyzeteimet a Quark-programról, újra meg kéne tanulni. Akkor talán most.

Szerencse, hogy a szkennelést a fotóimmal és a grafikákkal kezdték, azok kisebb adagok, de macerásak. Kiderült, katalógusaim, plakátterveim nem átnézhetőek, elszórva a 08. ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSOKNÁL, egyebütt. Nahát. Most egybekerültek a 05. GRAFIKA alatt az ALKALMAZOTT GRAF./FŐLEG SAJÁT TERVEK alá, milyen egyszerű így, utólag. Ebben megnyugodva kezdtem el a telkünk csalános-bozótos sarkában húsz év alatt (nem általunk) fölhalmozott dög nehéz rozsdás bádogtető darabokat a kocsiút mellé kihuzigálni, majd rajtuk ugrálva egyen méretűvé hajtogatni. Először hirdettek a faluban lomtalanítást. Az aranyló alkonyat idején, mikor a már a szemközi domb sziluettje volt csak látható, Katával elgereblyéztük a helyét is, a maradék vashulladékot egy narancsszínű gyerekkádban fölvittük a bolt mögötti konténerbe. Az is volt vagy húsz kiló.

Aug. 12.

Kedves J., aligha juthatott kezedbe az 1999/5-ös Mozgó Világ. Most lehoztam, újraolvasni a Szappanoperát, Spiró darabját.

Egyfelvonásos, egy pesti lakás előszobája, napjainkban. Ügynök csenget be az éppen vacsorát csináló Asszonyhoz. Ajánlata a következő: Ön zsidó kárpótlásra jogosult. Most kezdenek a nyugati bankoknál ez ügyben mozgolódni. Cégünk néhány százalékért vállalja az Ön képviseletét.

Az asszony fölháborodik, honnét, milyen listából tudják, hogy ő zsidó. Az-e egyáltalán. És hogyan lehet halott rokonokat pénzzel kompenzálni. A vita során belelátni az asszony sorsába, kiderül sikertelen anyai szerepe, válása, kudarcai, reménytelensége. A férfi közeledését is - vacsorázni hívná - elutasítja. Záró fordulatként járókerettel kitotyog a belső szobából a félbolond nagymama, aki soha nem nyit senkinek ajtót, mindenkitől retteg. Szívfacsaró.

A történet keretében Spiró megforgat néhány kegyetlen, keserű gondolatot. Persze, párbeszéd keretében, tehát nem kell állást foglalnia. Gondolkozzon el mindenki. [a zárójeles beszúrások tőlem].

FÉRFI: ...Esetleg az angolok is fizetni fognak, meg magáncégek, mindenféle gyárak, üzemek, szerte a világon, főleg a németeknél, rá lesznek kényszerítve... Nem csak a svájciak voltak semlegesek egykor... [1. vád] A svédek is például... Meg a törökök... a dél-amerikaiakról nem is beszélve... Azok is elnyeltek egy csomó zsidó vagyont... Van egy rakás alvó életbiztosítás a világon, és még az elrabolt műkincsek után is lehet perelni... Sok mindent lehet, a szakértők dollártízmilliárdokról beszélnek... Ha egyszer egy kárpótlásfajtát jogosnak minősítnek, a dolog tovább görög, és nehéz leállítani, tetszik tudni...

...

NŐ: Milyen alapon kapok én pénzt? Nem dolgoztam meg érte! A vallásomért? A faji hovatartozásomért? [1. kérdés]

FÉRFI: Nem kérem szépen, hanem mert a hatályos törvénynek értelmében jár.

NŐ: De csak mert valahol valakik engem zsidóként iktattak!... Maguknál megvan, hogy ki a zsidó? [2. kérdés] De hol őrizték korábban? Én magyar állampolgárnak születtem, nekem vallásom nem volt soha... engem polgárilag anyakönyveztek... Már a nagyszüleim se voltak vallásosak, tudtak jiddisül vagy öt szót... A Belügyből van a listájuk, igaz? [3. kérdés] A zsidóktól nem lehet, mert nekik mi sose voltunk zsidók!...

FÉRFI: Nem tudom honnét vannak a listák! Állítólag az egyik párt lenyúlta a katonai archívumot, amiben a második világháborús áldozatok vannak... [2. vád] De a zsidóktól is biztosan vannak listáink, nem mindenki olyan aggodalmaskodó, mint maga, enyhén szólva, a legtöbben a seggüket földhöz verik örömükben, hogy rajta vannak! Tetszik tudni, mi van? Bejelentik, hogy ők zsidók, és senki nem kér igazolást... [3. vád] Ez a zsidó szervezeteknek nyilván jó, valahol elszámolják... Szokott olyan lenni, hogy fejkvóta... Ki tudja, mennyit ér nekik ma egy plusz zsidó?... Papíron szaporítják őket... Ez is üzlet... [4. vád] Nem tetszik elképzelni, micsoda tolongás van... Zsidónak lenni üzlet, tetszik tudni? Megszagolták, hogy van benne pénz... Mint tíz-húsz éve a lengyelek, akik népi németként özönlöttek Nyugat-Németországba, holott semmi német vér nem volt bennnük... [5. vád]

...

NŐ: Maga szerint mi az, hogy zsidó? Vallás? Mert akkor párszáz embernél több nálunk nincs... Faj?! Milyen faj?? Már Egyipromból hét vagy nyolc törzs jött ki Mózessel, négyezer éve, már akkor nem egy faj volt... a csomó különböző nomád törzs... mindenfelől összeterelt rabszolgák... Még az se biztos, hogy maga Mózes zsidó lett volna! [1. tanítás] Izraelben ma négertől ferdeszeműig minden faj megvan, ás mind azt hiszi, hogy ő zsidó... Vagy a kultúra? Mi az a zsidó kultúra? A középkorban arabul írtak... aztán spanyolul... Amit a jiddisül beszélők sose értettek... Egy szefárdnak semmi köze nem volt egy askenázihoz, még a házasodás is tiltva volt közöttük, faji alapon... Miért, hellenizált zsidók nem voltak? Akár többistenhívők is? Kinek van itt ma nálunk zsidó kultúrája? Százötven éve senkinek, csak néhány könyvmoly rabbinak... Nyelv? Itt száz éve csak magyarul beszélnek a zsidók! Mi az, hogy zsidó?! Akik a háború után visszajöttek vagy itt élték túl és nem emigráltak se negyvennyolcig, sem ötvenhatban, azok ezzel kinyilvánították, hogy magyarnak vallják magukat! [2. tanítás] És most ezzel az idióta kárpótlással disszimilálják őket! ...[6. vád]

...

FÉRFI:... Olyan is van, aki nem jogosult, noha zsidó... Ez pont olyan, mint az összes többi kárpótlás... Aki bizonyítani tudta, hogy tőle földet, házat, lovak, szekercét, négylevelű lóherét elvettek, és a törvény szerint járt neki kárpótlás, az kapott pénzt, vagy kárpótlási jegyet, aztán nekiállhatott vele licitálni... Jól átvágták őket, de ez más téma. [7. vád] Valakiknek jár valamennyi, és kész.

NŐ: De faji lapon, nem? Náci alapon, nem? A nürnbergi törvényeket érvényesítik most is, nem? [8. vád]

FÉRFI: Nem kérem, mert ezt maguk a zsidó szervezetek harcolták ki, főleg az amerikaiak, már mondtam, azok elég erősek, hogy kihajtsák...[2. tanítás]

NŐ: Miért a zsidó szervezetek nem állhatnak faji alapon? Csak azért, mert zsidók? A kizárólagos faji szemléletükkel?... Egyáltalán, miféle utódokat kárpótolnak? Biztos, hogy méltók rá? És hogyhogy kollektíve kárpótolják őket? Csak a fajuk miatt? Mintha ők nem volnának egyének! Én csak egy leszármazott vagyok, és nem én magam? Maga beveszi, hogy ennek a zsidó kárpótlásnak a jóvátétel a lényege? Uram, az USA bankárainak nem tetszik, hogy Svájc még mindig túl erős pénzügyi hatalom, és tönkreteszik. Megingatják a svájci bankszámlák titkosságába vetett hitet... Az idióta zsidók pedig ujjonganak és nem látják, hogy megint ők lettek balekok egy nagy üzleti játszmában... [kérdés és vádözön]

FÉRFI: Az égvilágon minden üzleti játszma..., mindegy, hogy mi az a dolog! Lehet, hogy kávé, lehet hogy réz, lehet, hogy zsidó hulla! Már elnézést. A mi cégünk nemcsak zsidókkal üzletel...

NŐ: A maga cége ugyanúgy kitördeli az elégetett hullák aranyfogait, mint a nácik a táborokban!

FÉFI: Na ne tessék mondani!

NŐ: Azok a pénzek a titkos számlákon részben a kitört fogakból lettek... És maguk most ezeket a pénzeket osztogatják, lefölözve a hasznot... Ha én aláírnék egy ilyen szerződést, bűnrészessé válnék a felmenőim meg az össze többi milliók megkínzásában... Sőt felbujtóvá válnék! Utólag!...

...hetvenegyben a németek fizettek egy-egy magyar zsidó hulláért pár ezer forintot... amit sajnos már akkor is egy csomóan elfogadtak nálunk... Szégyen! A magyar állam persze akkor is ellopta a felét, kétharmadát, amit a nyugatnémetek fizettek azért, hogy megnyugtassák a lelkiismeretüket, és azt mondhassák, hogy a kelet-európai zsidók ki vannak fizetve ... Nesztek tízezer forint egy zsidó hulláért, kapkodjátok, alázkodjatok meg, ti szemét, haszonleső zsidók!...

A hülye öreg zsidók most perlik a Volkswagent! Auschwitzból szállították őket oda dolgozni... és most pénzt követelnek... Csak éppen ezzel, ötven évvel később, tisztességes szerződéssé hamisítják az egykori rabszolgamunkát! A hülye öreg zsidóknak fogalmuk sincs, mit követelnek voltaképpen!

FÉRFI: Miért, mit kellene tenniük, bosszút állni? Felrobbantani az autógyárat, amelyben már egyetlen náci se dolgozik?

NŐ: Bosszút állni? Ugyan! De kibékülni velük, megbocsátani nekik még kevésbé! [hmm?!] És pláne nem pénzt kérni tőlük!...

FÉRFI: A kárpótlás... erkölcsös gesztus, ha meg tetszik engedni. Miért, mivel lehet megkövetni az áldozatokat, ha nem pénzzel? Mivel? Egy üres nyilatkozattal? ...

NŐ:... Miért csak a zsidókat? Nem csak zsidókat irtottak ki ebben a században és nemcsak Európában, a többi kiirtott milliók után mégse jár kárpótlás!

FÉRFI: A jóvátételnek az is a célja, hogy az üzleti biztonságot növelje. Akinek van bankszámlája vagy biztosítása, jusson hozzá, és ha nem, hát az örököse... Ne lehessen pénzeket lenyelni...

...

NŐ: Lehet, hogy a megölt rokonok szemét emberek voltak, lehet, hogy aljas módon kaparták össze azt a pénzt, amit betettek a bankba... Mit néz? Nem hallott még kizsákmányolásról? Csak nem képzeli, hogy minden zsidó becsületes munkával szerezte azt a pénzt...?

FÉRFI: (nevet) Asszonyom, mélyen fájlalom, de én nem vagyok zsidó.

NŐ: Csak vigyázzon, mert bármikor az lehet... Vagy osztályellenség, népnyúzó, nemzetáruló, akit a demokratikusan megszavazott törvények szerint éppen szabad kiirtani...

FÉRFI: A zsidóknak ez szokott eszükbe jutni, bármiről.

NŐ: A zsidóknak igen. De nekem?! Ki találta fel a választott nemzetet, amely minden más nemzet felett áll, ezt a náci eszmét? [itt elakad a lélegzetem, hirtelenjében]

És van még néhány mellékszál, figura. Egy élősdi nagylány, kába semmitsecsináló fiú, egy barom szomszéd. Hogy a nagy gyógyszergyárak az új készítményeket a négereken kísérletezik ki, ingyen... Hogy a szövetségesek nem bombázták Auschwitzot, holott tudtak róla, hogy mindig emberzsírból főzték a szappant...

Aug. 13-15.

Barátunk meglátogatott, a diófa alatt üldögéltünk, végén már gyertyafénynél. Mesél a honlapjáról, kezdtem erősen figyelni. Azt mondja: ebben az özönben csak NAGYON EGYSZERŰEN szabad. Hanyatt estem. Mindig az a legmegdöbbentőbb pillanat, amikor kimondják, ami az emberben hónapok óta gomolyog, még formátlanul. Két szóval mindent megvilágított, ami rossz érzésem volt munkámmal kapcsolatban.

Továbbra is reggel háromtól - négytől a kompjuteren, továbbra is a forró bádogtető alatt, most már ennek szellemében.

Eddig a képekhez így lehetett eljutni:

TANULÓÉVEK

válogatott / selected

1961

1962 stb.

ABSZTRAKT stb.

1969

most az egész mindössze két részre osztva:

1960-1980

1981-től máig

Én magam vezettem félre a nézőket evvel a korszakolással, megtévesztően a témára helyezve a hangsúlyt. Holott a temetők sem temetők, a műtermek sem mű... És elmaradt a válogatott fejezet, nem hiszem, hogy nagyon használták volna, és csak bonyolította az összképet.

Ugyanígy tettem rendbe az ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSOK-at, a KÖNYVEK, INTERJÚK fejezetet, mindent.

Közben Kata lent a kertben, nyugágyban olvasgatott, pihent. Kétóránként fölhozott nekem egy fél liter mentateát. Kétszer levitette magát a strandra, bicikli a csomagtartóban, a hazafele útra. Én rögön fordultam.

Végül a fotóimmal is volt vagy tízórányi munka. A látható listán eddig minden fotó szerepelt, pedig csak a jobbakat mutattam meg. Most nagyon bonyolult és nagyon ronda lett a háttértáblázat, de ezek a vak-címek eltűntek.

Hihetetlen nagy kaland volt, millió buktatóval és ezer ötlettel, boldog percek. Például mellesleg megtaláltam a BACK gomb készítését, két éve hiába kérek programozót, hogy csináljon nekem.

Rögtön több változatot is elmentettem, különraktárban: (Vigyázat, működik!)

vagy talán így:

back

És megtaláltam, hogy a programba mindössze ennyit kell beírni a hyperlink hivatkozásnál:

javascript:window.close();

Bár most, ahogy próbálgatom, mégse jó, pedig tegnap. Ja persze, már tudom, miért.

És még egy átalakításba belekezdtem, ez viszonylag hamar fog menni: az összes kép, rajz sokkal nagyobb lesz a képernyőn.

Ugyanis a legtöbben (megérdeklődtem) már áttértek a 800-ról az 1024 képpontos monitor beállításra, ehhez igazodom.

Mi volt még? Az első időben olvastam is. 59-ben ismertem meg, újra megvettem Faulkner A medve kisregényét. Most is ugyanaz a homályos romantikus dzsungelatmoszféra, mint gyerekkoromban, ez a vonzás nem változott. Véletlen mellé Fekete István természetleírásai, most a Téli berek. Jó.

Aug. 16.

Reggel ötkor indulás haza, M7-es, százötvennel. Két ritkaboldog hét volt. A Lukácsba hét húszra, késéssel. Nem mertem egyenesen, előbb kipakoltam. A kocsiban volt a kompjuter is, a kompjuterben most végzett munkám, féltettem. Bár volt róla - baleset és kompjuter összetörés esetére - egy CD másolat is.

Itthon a Szűz Mária-ikon alatt kissé ki volt csavarva az örökmécs-izzó. Tehát Miki sötétkamrát csinált, akkor fotózhatott mostanában. Most művésztelepen van. Miből fogom a tandíját kifizetni.

Délelőtt a balatoni tapasztalatok alapján az asztalomba egy nagyobb lyukat fűrészeltem, a monitort szinte teljesen a munkaszint alá süllyesztettem. Így jó. Ehhez néhány fölötte-polcot is át kellett szabni. A közös pincerészben, emlékeztem, a szemét között volt néhány alkalmas deszka.

Az új, optikai egér nagyon beválik. Helytakarékos, nem kell neki alátét.

Aug. 18.

Rémes, mindenki honlapot ír, ráadásul jót. Ez itt Pócs Ádám barátom, http://62.77.209.84/

Ebben középen alul a BLOG kezdetű fejezet.

ehun: (ezt a népies formulát!) gyűlnek föl a cuccok. a példák itt vigyorognak rám az asztalomon hosszú, tömött sorokban, a szemeikből kiolvasható a könyörtelen eltökéltség: tudniillik miattuk tökölöm el napjaim nagy részét. vegyük a következő példát:

vannak ugye a kritikán felül álló, azonnal elvégzendő feladatok. ezekért az ember fizetést kap. jobb esetben. vagy legalábbis megígérik neki. vagy találkozott már olyannal, aki látott valakit, akinek már megígérték, és ez a másik valaki történetesen ugyanannál a cégnél dolgozik, mint ő maga. ez - az esetek nagy részében - megnyugtató, de legalábbis némi kölcsönre feljogosít.

a következő körbe tartoznak a megígértem neki, hogy a rosseb rohassza rá a rekettyét, és most meg kell csinálnom típusú ügyek. ezekkel nincs mit kezdeni, mert vagy elvégzed, vagy fejbelőnek, fizetést így se, úgy se kapsz, de ez legalább pozitív vonás, hiszen nincs miért aggódni (a fejünkön kívül).

a harmadik kategória az ezt már tényleg le kell nyomnom, mert különben káosz lesz körülöttem-motivált rendrakás, porszívózás, festés-mázolás, házépítés, városrendezés, idegen fővárosok porig bombázása. ez is kötelező, mert egy idő után ellep a szenny, ezáltal nem végezhetjük el az első két pontba sorolt fontosabb teendőinket.

negyedik a just for fun-kör. ezek hirtelen jutnak eszedbe, és azonnal le kell írni valahova, mert két perc múlva már elszáll az ihlet. nos, ezeket szoktam az asztalra kipakolni. tehát minden alkalommal, amikor leülök a gép elé, az első dolog, amit meglátok: negyedik kategóriás feladataim jegyzéke. ez annyira beleivódik az agyamba, hogy egyrészt avanzsálnak

legfontosabb feladatokká, másrészt egy-két napon belül tökéletesen transzparensek lesznek, fel sem tűnnek már.

[...]

az jut eszembe, hogy... hogy hát igen. végeredményben az emberiség fele kihalt volna ezzel a mentalitással. mondjuk télvíz idején a favágó kimegy az erdőbe. felkap kalap, kabát, fejsze, rajta. erdő közepén felnéz a fára - szép nagy fa! - eszébe jut a tavaszi rügyfakadás, hogy nyáron és ősszel elfelejtett télire elrakni gyümölcsöt, el kéne menni a boltba, venni helyette nagy tételben konzervet, amihez kisteherautóval kellett volna jönni, de a jogsi már régen lejárt, akkor meg kell kérni a szomszédot, akinek szerencsére előző nap ígérte meg, hogy elintéz valamit, amihez sokat kell gyalogolni, de a csizmája lukas, a cipője rongyokban, az önbizalma romokban. és a végén megemeli azt a rohadt fejszét, belevág kettőt a fába, és hazamegy. sokat dolgozott.

2003. 08. 02.

Az elúszós típus. Malícia nélkül mondom, kicsit irigylem őket. Ezek az ember-emberek. A jobb-, a jó emberek, általában. A tavaly októberi kiállításomra a katalógus már májusban készen volt. Annak idején a diplomamunkám is pár nappal korábban. A többiek akkor kezdtek kollektíve éjszakázni.

Az automatikus mentés nálam 5 percre van beállítva, és a CD-lemezeimet úgy helyeztem el, hogy ha Budát szőnyegbombázás éri, akkor is marad...

Aug. 19. kedd

Olvasom reggel a Bírák könyvében:

De az Izráel fiai ismét gonoszul cselekedének az Úr szemei előtt, és megerősítette az Úr Eglont, Moáb királyát Izráel ellen... ekkor megint az Úrhoz kiáltottak Izráel fiai, és az Úr szabadítót támasztott nékik, Ehudot, aki suta vala... Ehud szerze magának egy kétélű kardot, egy singnyi hosszút, és azt az ő ruhái alatt a jobb tomporához övezé. És bemutatá az ajándékot Eglonnak, a Moáb királyának. Eglon pedig igen kövér ember vala... Akkor kinyújtá Ehud a balkezét, és kirántá kardját a jobb tomporáról, és beleüté azt annak hasába. És beméne még a markolatja is a vasa után és berekeszté a háj a fegyver vasát, mert nem vonta ki a kardot annak hasából, sőt átment annak vékonyán... így aláztatott meg Moáb abban az időben Izráel kezei alatt. És megnyugovék a föld nyolcvan esztendeig.

Aztán a vízben így fohászkodtam: Uram te megszabadítottad népedet a moábitáktól, tedd, hogy ha a negyediket nem is, de legalább a harmadik nagykört le bírjam úszni. Tegnap tizenöt órát ültem a gép előtt, ma mégis fáradt vagyok.

Leúsztam a hármat. És még egy pihenőkört is a végén. Igaz, közben színtévesztő festőkről meg a Márfy kiállításáról traccsoltunk egyet öreg barátnőmmel, aki olasz turistaútjáról egy kajakot hozott haza.

Ez meg a mai Népszabadság:

A fej leválását okozó sérülésen kívül más külsérelmi nyom nem volt a holttesten.

Kéne saját gondolatokat is írni, de azok nincsenek. A Váliösszes megújítása kb. még egy hét. Nem kéne inkább Váli összes verseinek hívni?! Valahogy képszerűbb. És azok is benne vannak. Vagy hat.

Ami keserves és eldöntendő. Útban van, azon dolgozom, hogy hamarosan minden képem sokkal nagyobb méretben jöjjön föl, ami igazi minőségugrás lesz / lenne. Deazonban. Próbaképp az előbb föltettem a netre három festményt ( A/68/05, A/63/01 A/68/07) (megnézhető, mert most fönt hagyom), egy közepes, egy nagy és legnagyobb méretűt: 11- 15 - és 25 másodperc alatt jönnek föl (matáv, vagyis modem). No már most ez még elmegy, vagy ez már sok?! Várjak néhány évet, amíg elterjed a gyorsabb net? De nem vagyok várós fajta...

Meg kéne próbálni ezt az 1400 képet újra földolgozni, ugyanekkora méret, de gyengébb felbontással?! Lesz munka.

Aug. 21.

...volt munka. Megcsináltam. Kikísérletezve, utólag milyen egyszerű. Valamint szakértő barátokkal is konzultáltam, s ez szerint: 15 collos, de 1024-es felbontású monitorra volt ésszerű kalibrálni. Az összes nézőkép nagyobb. Ha majd megkapom és földolgoztam az összes újraszkennelt festményt is, akkor egy CD-vel föl a Várba, a C3-ba, s fölrakják a honlapomra. Ilyen mennyiséget nem tudok itthonról föltenni. Hét - tíz nap még, gondolom.

Jár a fejemben, hallom a Rotary-klub szabályzatában, (ha még nem írtam volna le):

Egymás bírálatával vigyázzunk, ne feledjük, építeni akarunk, és nem rombolni.

Újra elkezdtem a futást. Legyünk pontosak, a kocogást. A testemnek ugyan árt, viszont.

A meglepetések reggele, ez már az uszoda. Van egy mosolygós, alacsony kövérkés kopac öregúr, kedélyes integető-köszönőviszonyban vagyunk. És ma reggel ketten egymás mellett zuhanyozik és közben beszélgetnek. Indulok hazafelé, a kapuban szembejön velem. Ő az. A kertben találkozom Gyula bácsival, fél éve láttam, akkor mesélte, hogy a felesége meghalt, bal térdét operálni kéne, de nem vállalják. Most is bottal jön, kérdezem mivel telik a napja, - hát a feleségem ágyhoz kötött, 64 évi házasság, mindent megteszek érte, sok munka.

Nem kéne nekem több C-vitamint szednem?!

Viszont öreg barátnőm a medence szélén intenzív ráhatásomra szégyenlősen elkezdte próbálgatni a bukófordulót. Mellette állok, bízítatom, orrával próbálja a térdét meglökni...

Itthon a Népszabadság az iraki megszállásról mond véleményt.

Közben eltűnődtem azon, gyáváságból, vagy felületességből

kerülöm (itt) a saját vélemény kialakítását?!

Nem.

Én tényleg nem tudom, mi van ott.

És abban sem vagyok biztos, ha vezércikket olvasnék,

ha tévét néznék, többet tudnék.

Ez pedig Ádám gyönyörű-kedves esküvői meghívó hátoldala; délelőtt érkezett.

Nem tudom, ő fényképezte-é?!

Ez itt már visszaküldendő állapotban, még föl kell bélyegezni.

(A küldött fotón csak a kisfiú szerepelt.)

Egy telefonbeszélgetés, és azonnal kihúzgáltam a képkeretek pereméről a színes rajzszeget. Árkategóriát jelöltek. Azt mondja barátom, valaki képet választ, és látja, hogy én ezt kevésre értékelem, zavarba jön. (A sárgától indulva drágul, a dupla piros volt a szuper minőség.)

Pedig előnye is volt, mindenki azonnal tudta, mihez tartsa magát. És csökkentette az esélyét a (számomra) kínos alkudozásnak, jelezte, hogy az árakat nem most találom ki.

Nem kell valakinek egy marék rajzszög?

És ajándékba?

Műemlék!

A rosseb egye meg. A hülye amatőr. Keretezek. Most jutott eszembe, hogy mikor az ezüstport eldolgozom a méhviasszal, egy kis aranyat is jó hozzáadni. Hány éve csinálom? Harminc? Harmincöt?

A fenti fotó - megtelefonálták - Szüts remekműve. A francia tengerparton járt, nemrégiben.

Aug. 22.péntek

Szeretem ezt a verset.

Illyés 51 éves, amikor így kesereg az öregedéséről (81 évet élt):

MENEDÉK

Hiába csitítasz, vigasztalsz,

hogy tűrjem, hogy nem nagy dolog;

beteg vagyok s áltatni azzal

nem mersz te sem: meggyógyulok.

Halálos nyavalyába estem,

nem tegnap és tegnapelőtt

és nincs mód rá, hogy kiheverjem,

öröklött baj, mitől nyögök,

és gyógyszer sincs, hogy csillapítsa

kínját, pedig be nagy, be sok -

kit ez gyötör, arról előre

lemondanak az orvosok;

egy napra bár elhessegetni

rémképét, nincs arra se szer;

nincs hátra csak szembenézés,

a belenyugvás veszni kell.

Mert ez az ősbaj az öregség.

[...]

Hát igen. Háromféle módon összesen hetedszer próbáltam most megjavítani szájzuhanyunk gégecsövét, véglegesen elöregedett.

Utána vágtam, újraillesztés előtt hevítettem, most szigetelőszalaggal tekergetem. Csak ne lenne a szerviz az Üllői út legvégén.

És ha már könnyű műfaj: a helyesírás-ellenőrző aláhúzta a verssort; szerinte a nagy dolog egybe írandó.

Aug. 24. vasárnap

Ma nem dolgozunk, tehát nem kónozok hibásan diázott képeket, hanem előszedtem a hó eleji Petőfi rádió interjút.

- ...Most egészen tapintatlan kérdés következik, és előre elnézést kérek, ha nem akar, akkor nem válaszol. De hát hatvanon túl az ember már tudja, hogy kifele megy az életből. Milyen tervei vannak és hogy áll például a halállal?

- Elég békétlenül, bár fölöslegesen, mert hívő ember vagyok. Nem is a halál, mint az előtte való szenvedéstől félek. Az ilyen fajta félelem fölösleges, és hiba is, úgyhogy ezen dolgozom. De hát emberek vagyunk. A dolgaimat elrendeztem, és folyamatosan napra készen vagyok a halálra, (nevetés) mert képeim adminisztrálása, helye, biztonsága, az folyamatosan... arról gondoskodás történik...

- Mit üzen azoknak az embereknek, akikkel szemben ön nyilvánvalóan sokkal jobb helyzetben van, azoknak a nyugdíjasoknak, magányosoknak, azoknak, akiktől a család vagy elvonódott, vagy nem is volt családjuk, és akik most reménytelenül élnek, és félnek a haláltól, és még az élettől is félnek. Szóval valahol a periférián szuszognak?

- Nem nagyon tudok én okos dolgot üzenni, és nem vagyok bölcsebb náluk.

Én azt tapasztalom fiatal korom óta, hogy egy reménytelen percben - mert volt ilyen, sok - két választásom van. Vagy itt maradok az ágy szélén, amíg ezt a helyzetet megoldom gondolatban, és utána fölkelek, vagy pedig fölkelek, befűzöm a cipőfűzőmet és elindulok, hogy majd valami történik. Egyértelmű tapasztalatom, csak az utóbbi megoldás a jó. Vannak nehéz percek, órák, összeszorított foggal tovább kell menni, tudniillik az élet - ha Isten kegyelmétől eltekintünk, aki ebben hisz -, az élet olyan gazdag, hogy nem is hagyja az embert abban a gondolatkörben, életérzésben, amiben van. A világ segít. A sors, a délelőtt, az utca forgataga, a szomszédok, egy jó könyv, a rádió, egy vasárnapi kirándulás tovább viszi az embert, és aztán megint könnyebb...

a teljes interjú

Ha a művészet céltalan, a koncept százszorosan az, nem?!. Az idei Győri Művésztelepre meghívtak egy angol nőt is. Fotón mutatta valahol Franciaországban készült munkáját. Egy erdei patak fölött fél méter magasan áthúzott és kifeszített vagy harminc damil horgászzsinórt. A lemenő nap súroló fényében ezek világítani kezdtek, mintha napsugarak. Gyönyörű volt.

Mutatta még délafrikai dolgait, ott az apartheid, meg a néger színorgia volt a téma. A jugoszláv(?) vérengzésre emlékezve egy tavat teleszórt piros lebegő műanyagkorongokkal, mintha a víz véres...

De tényleg, ezt az asszonyt kielégíti, hogy minderről összesen egy színes fotója marad? Ez lehet az igazi...

Amit itt csinált, szintén emlékezetes, bárha számomra meghatározhatatlan irányban. Megtudakolta, hogy a Magyar Ispota, ahol a zárókiállítás lesz, valaha szegénykórház volt. Megszerezte a kórház halotti anyakönyvét, ezerhétszázas évek, párszáz adatot kimásolt.

Öntött hozzá tenyérnyi rücskös papírokat, kézírással rá a nevek a halál napjával, és teleaggatott vele két múzeumi falat, földtől plafonig. Ereje volt.

Egy rádióbeszélgetésben Finta József szeretettel és pontosan beszél a pesti Nagykörútról. Hogy ha majd az emberek jövedelme eléri az évi ... eurót (pontos számot mond), akkor újra lesz élete a Nagykörútnak. Akkor kidobják onnét a bankokat, amik nem oda valók, kiülős kávéházak lesznek. Most nincs pénz vendéglőre, se idő a korzóra, sétára.

Május 3.

Fűrészemmel kezdtem hozzá a munkához és átfűrészeltem egy gerendát, amelyről úgy gondoltam, hogy a fedélzet felső részét tartja. Mikor munkámmal készen voltam, lehetőség szerint eltisztogattam a homokot a legmagasabban fekvő részekről. De már közelgett a dagály, tehát kénytelen voltam elhagyni a hajót.

Május 4.

Halászni voltam, de semmi olyasmit nem fogtam, amit érdemes lett volna megenni. Épp indulni készültem, mikor elcsíptem egy fiatal delfint. Az egyik hajókötelet szétbontva, hosszú zsineget készítettem, de nem volt horgom. Ennek ellenére sok halat fogtam, úgyhogy ennivalóra nincs gondom. A legtöbbet a napon szárítottam meg és szárazon fogyasztottam el.

Május 5.

Egy másik gerendát is kettévágtam és a fedélzetről három nagy fenyődeszkát emeltem ki, összekötöttem őket, majd az emelkedő árral a partra hajóztam rajtuk.

1660.Május 6.

A roncson dolgoztam, számos vascsavart és egyéb vastárgyat emeltem ki belőle. Kemény munka volt és eléggé kimerített Azzal a gondolattal foglalkoztam, hogy tovább nem folytatom. Délelőtt húsz szkennelt képet sikerült megtisztítanom, fáj a szemem. Na, honnét idézek?

Aug. 26. kedd

Feszített munkával napi negyven festményt tudok a gépen megtisztítani, újra méretezni. Kissé keresztbe áll a szemem, és a dolog eléggé csüggesztő is. A kori felvételeim közül sok a gyenge, egyenetlenül bevilágított, ezen szinte lehetetlen hibátlanul segíteni, és nagy kínlódás. Kérdéses, érdemes-e a Kedves Utókorra egyáltalán ilyen képeket hagyni, mert így, ha kéne, se fogják újrafotózni. Megint túllihegés az egész?!

Mellette szól, hogy még mindig sokkal hitelesebb lesz, legalább a nézőképen, mint ami eddig volt. Tán még egy hét munka.

Aug. 27. szerda

Éjszaka fél egy, fejfájásra ébredek, papucsban, szemüveg nélkül kibotorkálok pisilni. Miklós és barátja fotógrammokat csinálnak teljes lendülettel, most épp a kádban mossák a képeket. És jön az ősi kérdés - megtisztelő: hogy tetszik? Sőt, invitálás korrekturára is. A nedves fotópapírokat föltapasztva a csempére, átbeszéltük a képeket. A hegyről leértek együttérző mosolyával nézem a hegyre indulókat. Mi is csináltunk ilyesmiket, annó.

A kölyök Bogáncs pedig így iskolázik:

A kiskutya rendkívül éles hangon oktatta ki a megrémült társaságot, hogy amelyik még egyszer megközelíti a kaput, azt széttépi...

A birkák elhitték ezt, a konyhában pedig a számadó ránézett Jancsira.

- Hallod?

Jancsi mosolygott.

- Nem engedi űket az ajtóhoz. Majd nézze meg Máté bátyám.

És Bogáncs szinte toporzékolt a boldogságtól, amikor az öreg juhász nagy csizmái odaértek az ajtó elé.

- Hát te már tudsz rájuk vigyázni? - nézett le az öreg.

Ez a hang most melegen, dicsérően szállt alá, mint a boldogság bársonya, és majd szétvetette a kiskutya odaadó hűséges szívét.

Az öreg juhász most - kivételesen - megsimogatta a kis fejet, melyből úgy sugárzott rá a két kis fekete szem...

- Nézd - intett a számadó a juhok felé, akik azt hitték, most már kimehetnek -, nézd, kiskutyám, már megint tülekednek...

ÉS amit erre rendezett Bogáncs, az már több volt, mint amit ekkora kutyától várni lehetett: Először is végigcsipkedte az összes előretólt fejet, aztán pedig felugrott a vezérürü hátára, és fülénél fogva fordította helyes irányba. A vezér ész nélkül nyargalt vissza az akolba, hátán a tomboló kis lovassal; az öreg számadó juhásznak elhomályosult a szeme a gyönyörűségtől

Ilyen kutya nem lesz még egy a megyében! - gondolta, és belépett az akolba

Jók ezek a fotogrammok, teret engednek a képzeletnek.

(Fotógramm = sötétben fényérzékeny papírra valamiket ráhelyeznek, majd pillanatra megvilágítják. Aztán, akár a szabályos fotónagyításnál, vegyszerrel rögzítik a keletkezett ábrát.)

Aug. 29.

Mindjárt itt a hónap vége. Talán még egy hét munka, és kész leszek a web-képek teljes felújításával. Szüts maiciózusan említi, ő is növelte a képméretet, volt, ami kisebben sokkal jobb képnek látszott... Én is szörnyülködöm a rosszabnál-rosszabb képeken, például a hetven évek vége. Tüntetném el a föld alá, fűrészelném, ha lehetne...

Délelőtt közepén kis pihenésnek a Népszabadság:

Lakik egy ember Debrecenben, akinek a nevét és termékeit tízmillió gyerek ismerte meg szerte a világon... Felföldi József édességgyáros ehető gyufát, finom földigilisztát, spriccelhető cukrot és porcukrot lehelő sárkányt gyárt.... van fülzsír színű és állagú szirup, amit fültisztító pálcikával kell kikanalazni.

Szépen fogy az ehető földigiliszta, amelyet fűmaggal együtt forgalmaznak: ha megesszük az édes földigilisztát, akkor locsolgatni kell a dobozban lévő földet, amelyből hamarosan kisarjad a fű...

És egy etikai vita arról, hogy a legutóbbi National Geographic címlapfotója a tiszavirágzásról manipulált fotó, kitömött állattal, műtermemben készült. Édes Istenem!

Hogy a szakmai szövetség vezetője a sajtóértekezleten... és nagyfelbontású felvételek érkeznek a washingtoni központból a kivizsgálásra... rovartani, madártani és fotótechnikai szakemberek bevonása, hogy csakugyan csalás történt-e... mert technikailag elképzelhetetlen, hogy a víz felett elvileg gyorsan verdeső madár szárnyvégei ne legyenek elmosódva a felvételen... Ráadásul a jégmadár sohasem a víz felett... a képen látható rovar pedig hím, ilyet azonban az életben lehetetlen a vízből kibukkanva lefényképezni, mivel az állat vedlése a szárazföldön...

És ha tényleg műtermi felvétel, akkor mi van?!

Békeévek. Ezt tettem volna vezércikknek.

Kontrollröntgen a fogorvosnál. A tavasszal kiszedett ciszta helye nem rákosodott el.

Telefonbejelentkezés Fiúnál, Dobszay tanszékvezető tanár úrnál: fogadna-e szeptember harmadikán este harminc percre. Aznap lesz ötven éve, hogy Dózsa György úti lakásán először összegyűltünk, a későbbi illegális bencés kiscserkész csapat. Ő épp túl volt az érettségin. Párhuzamosan a Zeneakadémiát végezte zeneszerző szakon, úgy tudom. Én akkor kezdtem a hatodik osztályt. Az Irányi utcai iskola emeleti folyosóján megállított egy nagyfiú, Vánkai Pista, nyolcadikos, hogy vannak néhányan, akik vasárnaponként együtt kirándulnak, nincs-e kedvem velük tartani. Így kezdődött. Fél év múlva letartóztatták Parnok (Parancsnok) urat államellenes szervezkedésért. Illegalitásba vonultunk, ami úgy nézett ki, hogy a találkozók időpontjait a telefonon egy nappal és egy órával előbbre datáltuk. Ebből aztán sok keveredés volt. Mindazonáltal az ÁVH minden lépésünkről tudott, még egy szűk körben vonatfülkében átadott fényképalbumról is, ami a nyári táborozást örökítette meg. Parnok úr a vallatóknak elmondta, hogy a pannonhalmi könyvtárban melyik két könyv közé dugta be, de nem találták meg, valaki előbb észrevehette.

Este, negyed tíz. 1995-ig kész vannak az új, nyomdai minőségű digi képek a festményekről. Rögtön biztonsági másolat, hat CD lett tele. Az új megabájt adatok a nézőképek alá.

Aug. 31. vasárnap.

Kata unokázik, hát nekem se kötelező a vasárnap: szkennelés.

Ez a fotót, 1977-ből, most több órán át birizgáltam, tisztítottam a képernyőn. Egy kettévágott fotónagyítás, erre kértem kölcsön Mátétól.

A jobb alsó sarok a négy négyzetméteres kuckó teteje, amiben évig éltem, kis elektromos radiátorral. A műtermet alig fűtöttem. Egy munkaasztal, egy ágy, az ágyon egy bernáthegyi. Amíg reggel angolt fordítottam. Évekig, napi 60 percet.

A bal falnak támasztott többdarabos kép valaha fontos volt nekem, a címadásból tudom. Önéletrajz, kézírással, A/77/23

Aztán lassan elidegenedtem tőle, Vojnich is szidta, végül kidobtam. Amikor a nagy leltár 99-ben, amikor mindent beszkenneltem, visszaneveztem létezőnek. Színes reprója megmaradt egy folyóiratban, onnét.

A nagy kép az ablak alatt, a Hosszú út szintén két darabból. Nagyobb lemezeket nem tudtam mozgatni, szállítani.

Középen, munka közben az asztalon egy végül elrontott kép.

A fotelben egyik legkedvesebb fotóm, láthatóan fölpöndörödve, tehát még gépi szárítás előtt. Persze, hiszen az is 77-es: F/77/15 Szüts hanglemezborítót csinált belőle, nem is tudtam róla. Mostanában láttam meg, kaptam belőle ajándékba. G/89/02 A nagymarosi művésztelep ablakából készült, egy öregúr baktat hazafelé a vasárnapi miséről. Az út túlszéle már a Duna-part. Szerettem azt a házat, azt a vidéket.

Miközben ezeket itt, Balassa Péter emlékműsor a rádióban. Szépen beszélnek róla tanítványai.

Ki halt meg a monográfiámba írók közül. Először Hanák Péter, aztán Petri Gyurka, majd Miklós Pál, az orientalista. Most ő.

Závada viszont újra nősült, baba is van már.

És vége a nyárnak. Ti is haza értek. Mára itt illemtudóan jócskán elhűlt, hajnalban még esett is.

Május közepétől rezzenetlen kánikula.

Nálatok is? Vagy ott a tenger közelsége?