VÁLINEWS; 242. levél J.-nek, Le Meux-be / 2015. május
2015. május 1., péntek
09:18 Egyszer meséltem az öltözőben, hogy húsz éve nem kapni; a mesterszakács ma KÉT üveg fügelekvárral lepett meg. Cserébe majd csak egy képecskét, vagy rajzot kér. Délben vidéken tízfős ünnepi ebéd egy kedves rokonunknál. Eredetileg húgommal való közös találkozás ürügyén. De ő már nincs olyan állapotban. Unokák is jöttek. Az öregek megvitatták a bolognai-rendszert. A rántotthúsból kétszer vettem. A mérleg két serpenyőjében: két (3) óra legalább, viszont utána nem én mosogatok.
20:21 Tároláshoz a keresztút keretei közé a legjobb hullámpapír lenne, 5x14 darab, rengeteg. De ennyit honnét. Odafelé, a Lukácstól 100 méterre egy kuka oldalához támasztva, összekötözve nagy halom, megemeltem, húsz kiló. Ezen elgondolkoztam. Hagytam. Úszás után vissza érte kocsival. Már szabom. A keretek a hét végére lesznek kész.
2015. május 2., szombat
06:13. Mellékesen: micsoda kultúra. Mennyire fölötte a puszta létszükségleteknek. János Jel. 18.
"Jaj, jaj, te nagy város, Babilon, te hatalmas város! Egy óra alatt beteljesedett rajtad az ítélet!"
A föld kereskedői is siratják és gyászolják, mert senki nem veszi meg többé áruikat: az arany- és ezüstárút, a drágaköveket és gyöngyöket, a patyolatot, a bíbort, selymet és karmazsint, a sokféle tujafát és elefántcsont csecsebecsét, az értékes fából, bronzból, vasból és márványból készült mindenféle edényt, a fahéjat és balzsamot, az illatszert, mirhát és tömjént, a bort és olajat, a lisztlángot és búzát, a barmokat, juhokat és lovakat, a kocsikat, s a rabszolgák testét és lelkét. Minden fény és pompa odavan, és nyomuk sem lesz többé.
2015. május 3., vasárnap
08:34 Kedvére lenne Önnek 28e HUF megtakarítani? Akkor olvassa figyelmesen:
Szombat délután. Kata valami kis ételmaradékot kiöntött a vécébe. Lehúzta. A kis ételmaradék visszajött a padló középlefolyón és szétterült. Fejvakarás, ezt nem tudom javítani. Dróttal azért próbálkoztam. Szombat délután. Telefon, Gyorsjavító Bt. Egy óra múlva itt voltak. Mondom. Mondja: ezek a vécéillatosítók szoktak lenni. Az aztán mindent elzár. Mondom, tényleg nincs a helyén. A vécécsészét talpastul ki kellett emelni. Csőgörény, gépi forgatással. Többet mi nem illatosítunk. Csak természetes úton.
Ezen is eltöprengtem jó fél napig. Készülnek a Koldus keresztút - B/1989/44 - szerzői másolatai. Fura a státusuk, nincs külön opuszszámuk, ajjaj, ezeket hova a túróba adatbázisoljam. Hogy nyilvánosságra-, és ne feketegazdaság. Aztán ez is meglett.
http://deske.hu/graf/jpg/b8944-egyutt.htm
Na végre!, átkerül egy másik-, a megfelelő íróasztalra az ügy. Ugyanis megállapításra jutottak:
"Az Iszlám Állam fegyveresei jazidik százait ölték meg az általuk elfoglalt területeken. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának vizsgálata a jazidik elleni vérengzésekkel kapcsolatban arra a megállapításra jutott, hogy az IÁ rémtettei kimeríthetik a népirtás bűncselekményét, ezért a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC) kell velük foglalkoznia."
Unoka válasza küldeményemre: http://biggeekdad.com/2013/04/the-difference-between-cats-and-dogs
Rejtélyes okból kifolyólag nekem jobban tetszik a kutyusok módszere... Botond is megnézte, jót röhögött a macskákon, szerintem neki inkább az utóbbi nevelési módszer tetszett jobban. Kinga.
- Hát gyakorold rajta! d.
[Boti gyakran veri a nála 3 évvel idősebb nővérét.]
20:16 Vasárnap este. Móra Ferenc. F/2015/080
2015. május 4., hétfő
10:58 Kedves Dezső bácsi, jó napot! Neten kínálják, ha ezt megvenném, lenne egy kora Váli rajzom. :) Pont arra/is/ vadászok. Amúgy pár perce felhívtam kíváncsiságból, alvásból keltettem, árat nem tudott mondani, valakivel konzultálnia kell, inkább később hívjam ( ?? ). Azt viszont elmondta, hogy Pesten lett bevizsgálva. L.
Feladás dátuma március 6. 21:00.
Ár: -
Helység: Szombathely
Kategória: Bútor
A vélhetően 1966 és 1972 között, Váli Dezső által készült grafit rajzot kínálom eladásra.
A papír mérete 50x39 cm és a konkrét rajz mérete 39x33 cm.
Érdeklődni kizárólag a megadott telefonszámon lehet!
nálam már a helyén: MENÜ... 04. FESTMÉNY... DÁTUM SZERINT... KÉREM VÁLASSZON... legfölül: 1-HAMIS... HAMIS-29
12:41 Kata ismerősei, ebédvendégség. Hogy teljék az idő, Zsófi lányommal dicsekszem. Hogy bukás, pótérettségin átcsúszott, satöbbi. Harmadik gyermekét szoptatta, mikorra kedve jött tanulni, most hittantanár. Úgy kezdődött, elmentem egy bizonyos gimnázium-igazgatóhoz, és mondtam: van egy kislányom, iszonyú rossz tanuló, semmi nem érdekli a kutyáján, egerein, halain, madarain, tengeri malacain és a táplálékként nevelt szöcskéin kívül. Az igazgató: föl van véve. Értette, hogy ez egy nagyon tehetséges gyerek, csak éppen nem olyan....
Egyszer számon kértük Zsófitól, sok a bogár, mert a madarai kissé elhanyagoltak, talán valamit csökkenteni kéne... avval torkolt le minket, mért, a Panninak az előszobájában patás kifutó van...
Kevesen ismerik, létezik egy túltenyésztett fehér egér faj, egyedei hosszan, folyamatosan pörögnek egy helyben. Zsófi egyik táncoló egere egyszer leállt. Zsófi kitűzött a terrárium tetejére egy fekete zászlót.
Elképesztő.
Van neki egy világa.
Illetve már akkor is volt.
Kezdettől.
14:25 Bassza meg, terven felül még 39 ezer forint a halhatatlanságért. Muszáj. Nem elég anyagilag, hogy hat széria Koldus keresztút-másolat, meg persze a keretezésük. Hogy szétszórni, szétajándékozni. Félálomban észbekaptam, reggel aztán rá is kérdeztem. És csakugyan. Múzeumi minőségnél nem szabad még hátoldalnak sem savas papír. 50-500 év alatt megeszi a mellette lévő nyomatot. Márpedig minden papír savas, kivéve -. Szóval nagyon meg kell fizetni.
19:24 Strapás dolog ez a halhatatlanság.
Ennyi tehetséggel.
Hány éve csinálom ezt a nyomorult öt ládát.
Rondák és nagyon erősek.
Mint...
De most kész.
Hét végén jönnek a keretek hozzá.
A hatodiknak nem kell láda.
A Fotómúzeum keret nélkül tárol.
19:54 Ezt is hány éve próbálom
MÉLTÓ módon lefotózni,
Kata kiskertje a gangon,
délidőben, verőfényben.
F/2015/081
2015. május 5., kedd
12:43 Új alkotói módszer, reggel két koffeines tabletta, tíz kép kerete fél óra múlva fehér rajzszöget kapott (= rossz ((pocsék vagy unalmas)). Délre megkapta kettő a második rajzszöget (= javítva).
A/2013/18, 33, 40, 47
A/2014/03, 07,38, 46, 56
A/2015/01
megnézhetőek óállapotukban a festményeknél.
Bár délben asztalhoz ülve ugyanúgy el-elaludtam; álmodtam is.
19:03 Lelkiismeretességem féktelen. Kezdem előlről. Ugyanis művészettörténészt és a főprofi fotószakembert is megkérdezve, kiderült, a hat Keresztút-copy sorszámozott kell legyen, minden példánya hátoldalán megjelenítendő az össz szükséges adat, sőt, szignó is, mégiscsak; hamisíthatatlanság okából. De nem ám (printelt) vignettán; hanem HB-s ceruzával, kézzel, egyenként. De nekem csak 2B-s van. Át a Mammut II-be, satöbbi.
Tehát az első kép hátára mindent, a többire ezt, takarékosan:
"B/1989/44"
1/6
copy, 1989/2015
giclée print
.
20:37 Ujjam közé csippentve hoztam reggel
a Lukács-kertből néhány százszorszép-bimbófélét Katának.
Hát nem kinyíltak a nyavalyások,
konyhaszagot érezve?!
Ez jó.
F/2015/082
Egy kis sót is tettem a vizükbe.
2015. május 6., szerda
05:36 Hír a szemközti minisztérium-bontásról. Már majdnem az egész terület elplanírozva. Tegnap egy új 50 x 15 méteres területet kerítettek körül. Sárga murva, hoztak rá egy őrbódét - talán pénztárfülke lesz -, s tőle átlósan a túlfélre egy vécédobozt. A bódé mellett most egy Mercedes, az éjjeliőré. Talán most éppen abban is alszik, úgy szokták.
09:09 Februárban sürgősséggel kellett leadnia,
Rockenbauer Zoli cikke a keresztutaimról most megjelent a Fotóművészet 2015/01. számában.
Ha szabad ilyet mondanom, nagyon jó írás.
Egyszer s mindenkorra minden (pontosan) rögzítve, ez ügyben.
Váli szinte azonnal újabb sorozatot tervezett, ám ezúttal fotográfiák felhasználásával. Először felmerült benne, hogy a National Geographic Magazinban látott, éhező afrikai gyerekekről készült fényképekből készítsen montázst, ám az ötletet végül túlságosan direktnek találta, és elvetette. Elképzeléseit megosztotta barátjával, Szüts Miklós festőművésszel: „Szütsöt fölhívtam és elmeséltem a keresztutat - telefonba rögtön azt mondta, fotózzam meg én. Mondom, nem tudok figurát fotózni. Sohasem. "5 Szüts absztrakt műtermi fotókat javasolt, de Váli másként döntött. A Munkásmozgalmi Múzeum fényképtárából választott
05:13 Nagyon építik ezt a új fonódó villamost. Jó látni. F/2015/083
Tegnap a keresztutak keretezése, végül minden sorozat keretet kap. Volt már elveszett grafikám, mert keretezetlen. Mindenestül az egész kb. 600 ezer HUF. lett. A sorozatok most mégis kaptak sorszámot, minden példány hátoldalán (HB-s ceruzával), szignóval. Rettenetesen szakszerű vagyok.
Szükség lesz rá; tanácskozások a műtárgy eszmei értékéről. Végül: 14 x 50e/db + 100e anyagköltség = 800e HUF/sorozat.
És végül a savmentes hátlap ügye:
- Péter, ha szükséges lenne, össze tudnál kötni valami árusítóhellyel, ahol mondjuk 70 grammos PAT papírt lehetne venni? d.
- Szia, küldök egy terméklistát a hazai legjobb cégtől. ugyan nem a legolcsóbbak, de garantáltan a legjobbak. minden amit árulnak, PAT kóddal ellátott anyag, nincs tündérmese, nem ostobák, nem hazudnak. nekünk valóak. A 24. oldalon megtalálod. Kérlek, olvasd el az egész anyagot, főleg az elejét, később kikérdezem. Ebből az anyagból láthatod, hogy azért hazánkban is vannak olyanok, akik komolyan gondolják a szakmájukat,
mint Te. P.
2015. május 8., péntek
Annyira rosszul alszom, hogy ezen már csak így lehetett rontani, a 8 centis habszivacs matracom helyett tegnap vettem öt centis extrakeményet. Ha már úgyis minden mindegy, legalább a lelkem viduljon. (színes huzattal, 19e HUF)
10:51 Levél a fehérvári püspöknek és múz.ig.-nak
Kedves Egyházmegyei Múzeum, kedves Spányi atya!
Elkészítettem, tegnap kész is lett a "Koldus keresztút - B/1989/44" grafika-munkám hat "alkotói másolata" (14 stáció, egyenként keretezve, üveg alatt, kb. 30x30 cm.). A dolog háttere: Az eredeti mű a Nemzeti Galéria raktárában alszik 25 éve, azóta tán két kiállításon szerepelt. Túl értékes ehhez a láthatatlansághoz. Szétajándékozom, hogy működjön.
A múzeumuknak ajándékoznék ebből egy sorozatot, ha látnak reményt rá, ellentétben az MNG-vel, hogy ezt legalább néhány ember látni fogja.
(Ha nem, inkább nagyobb magángyűjteménynek ajándékoznám, ott működnek.)
Kérem, nézzék meg, fontolják meg, mutatom. http://deske.hu/graf/jpg/b8944-egyutt.htm.
(Kicsivel több, kereken százezer HUF az önköltsége, savmentes papírok, spec. print, keretezés. Ha ezt tudják állni, elfogadom. Ha nem, semmi baj, adom akkor is szívesen.)
Szívélyes üdvözlettel:
És egy hasonló levél a Budai Ferences-kolostornak.
11:45 Ma ugyanaz, busszal. F/2015/084
A/2011/54 - 118x168 cm. | A/2009/54 - 90x90 cm. | A/2012/83 - 90x90 cm. |
13:01
A múltkoriban Kiscelli Múzeumnak ajándékozott képek közül
három most két évre a Bp. Főpolgármesteri Hivatalba került,
letétbe.
Ez jó.
Emberek fogják látni.
Őket.
15:59 A márciusi kecskeméti VII. Keresztény Ikonográfiai Biennálén
feltűnt a sok izé mellett egy valódi szobor, Sára és Izsák.
Pistyur Imre (1953-) munkáit addig nem ismertem.
Most megnéztem a honlapját, http://pistyurimre.atw.hu/
A műcsarnoki Nemzeti Szalonban látható számos
érdekes, igen érdekes, nagyon érdekes
és nagyon-nagyon érdekes szobor
helyett itt szobrok.
Micsoda értékek, édes Istenem.
Micsoda erő. És micsoda gyöngéd szeretet.
Ha én gyűjtő lennék. Monumentális, holott kicsi.
Át kell írni a hazai értékrendemet.
2015. május 9., szombat
09:17 Vagy hatvan lakásos házunk egyetlen mosolygós zseniális gondnoknő által
gyönyörű közösséggé forrt össze az évek során.
Besegített ebbe most a Telekom-antenna botránya is,
napi négy mail-körlevél keringett a lakók között, szervezkedések.
Most meg valami zöldpályázaton indultak(tunk) és nyertek is.
Ma másodjára közös munka meghirdetve az udvaron,
volt toborzás,
a liftben a jelentkezési ív, Kata aláírta.
Több köbméter virágföld érkezett,
sorakoznak készenlétben a virágládák,
de lesz pergola, és már van lefedhető homokozó a gyerekeknek.
Szóval mára meghirdetve,
én csak egy táblát vittem le.
17:46 Kerestem valamit, közben NEWS 2010.09.15 ezt a találtam (HVG fölkérése, a kortárs kultúra trendjei, hogy fogják majd nevezni a tízes éveket – ultraposztmodern? neomodern?...):
Festesz-e még húsz év múlva, Kedves Utókor?
Mi változik, és mi nem? A magasművészet úgy működik, hogy némely emberek fölizgulnak egy jó kép láttán, merthogy az beletenyerelt a magánéletükbe. Ez nem változik. Kétezer ember (Bernáth Aurél szerint) ebben az országban zavartalanul fog műveket fogyasztani tíz és ötven év múlva is. Rebesgetik, a festészet elhal; nem hiszem. Túl fontos ahhoz. Láttam nyomortanyán újságból ollózott, falra rajzszögelt képet. Nem a zsúrvendégek kedvéért. Hogy csak néhány ezren? Mozdonyvezetőből sem kell sok.
Ami mulatságosan változni fog évről évre, az a művészetet imitáló szórakoztatóipar. Jövőre a Pompidou Center kiállítótermeit derékig elárasztják langyos habfürdővel; turistacsalogató. Fölfedezik a felhőre festést.
Ami nem fog bekövetkezni; hogy a budapesti Műcsarnok kétévenként megmutatná az országnak - feladata lenne - a magyar festők java termését.
És mi a lecke. A változásokra választ adni... vigyázat, a művészet nem a mindennapi durranásokkal foglalkozik. Itt nincsenek kétéves divatok, csak évezredes gondok. Élet és halál; egy jó mű villanás-időre megmutatja Isten köpenye szegélyét. Ez maradó. A többi csak maszturbálás, félkarú rabló, vagy szivárványos csacsiság.
18:28 Úszás közben, reggel, eltűnődtem. Iszonyú nagy munka lenne, viszont nagy dobás, ha a csoportos kiállításaimról is csinálnék egy olyan listát, ahol a képeket is meg lehetne nézni. Most látom, sajnos már megvan, vagy nyolc éve, meg se kellett csinálni, hiszen dinamikus adatbázis:
MENÜ --- 12. OPUSZJEGYZÉK -- SZEREPLÉSNAPLÓ
2015. május 11., hétfő
06:26 Ismeretlen ókeresztény szerző Diognétoszhoz írt leveléből:
A keresztényeket nem különbözteti meg a többi embertől sem a táj, sem a nyelv, sem az életmód. Nem laknak ugyanis külön városokban, nem beszélnek valami szokatlan nyelven, nincs semmi különcködő életmódjuk. Ott laknak a görögök és barbárok városaiban, ahogyan kinek kinek a sorsa megszabta. Öltözködésben, táplálkozásban a lakosság szokásaihoz alkalmazkodnak, de más szempontból csodálatos és mindenki számára hihetetlennek tűnő életmódot folytatnak. Saját szülőhazájukban úgy élnek, mint jövevények, mindenben részt vesznek, mint polgárok; mindent eltűrnek, mint idegenek; minden idegen táj a hazájuk, és minden haza idegen nekik. Házasságot kötnek, mint mások; gyermekeik születnek, de nem dobják ki magzataikat. Közös az asztaluk, de az ágyuk nem.
Testben vannak, de nem test szerint élnek. A földön élnek, de a hazájuk az égben van. A fennálló törvényeknek engedelmeskednek, de életmódjuk felülmúlja a törvényeket. Mindenkit szeretnek, őket azonban mindenki üldözi. Nem is ismerik őket, mégis elítélik őket, megölik őket, de életre támadnak. Mindenben hiányt szenvednek, mégis mindenben bővelkednek. Támadóik maguk sem tudják, hogy miért bántják őket.
Ami a testben a lélek, azok a keresztények a világban. A lélek ott lakozik a testben, de mégsem a testből való.
[zsolozsma: Húsvét V. hete, szerda]
2015.5.11. html-2015/mma-2015-05-11.htm C.15220
MMA Vezetősége
Kedves Barátaim,
javaslom, az akadémikusok kiállításait ezentúl rögzítsétek a neten "virtuális séta" formájában is, fölcserélhetetlen minőség.
A termeket be lehet járni, előre, és vissza, a képekhez közel lépni, stb., a google szisztémához hasonlóan.
Sokkal többet mond egy videofelvételnél, a teljes kiállítás örökre rögzítve, megtekinthető.
Megrendelhető, egy telefon: virtualis-seta.hu
A műcsarnoki kiállításomról ez mindössze 70 ezer forintba került,
helyszíni munka 1,5 óra, két nap alatt készre kaptam. Aki nem ismerné a szisztémát, egy minta; a keresőbe beütni: deske.hu/mucsarnok
szívélyes üdvözlettel:
Váli Dezső
12:21 Most még egy fokkal fontosabban meg tudom fogalmazni a csoda lényegét, ami a kezem között történik, és nem érthető, de létezik: odateszem valami folt mellé a 226-os okkert és az ott rendben van, nagyon szép. Tovább próbálkozom; lecserélem a 231-es okkerre, és a kép hirtelen valami nagyon fontosat mond.
.
17:28 Emlék, ez is. Az Iparművészeti Főiskola, szerettem. Tegnap arrafelé sétáltunk.
F/2015/085
20:13 Deske, megoldás lehet, hogy "biztonságos" legyen a WC illatosító, hogy spárgával odakötözi a WC-csészén valahova. Mi így csináljuk nagyon régóta, nem szép, de megnyugtató. Egyszer már mi is jártunk így, apám szedte szét a WC-t. Üdvözlettel - T.
Köszönöm a tippet. Spárgával egy jókora ellensúlyt rákötni, tényleg. d.
2015. május 12., kedd
05:27 Miki tegnap kettőkor indult volna haza Zürichből. De a Swissair megkérte, utazna inkább a köv. géppel, öt óra várakozás. És ehhez fölajánlott 75 ezer forintot, meg egy ebédet.
10:15 A dolog úgy kezdődött, hogy egy gyűjtőm
megajándékozott egy vadiúj miniIpad-del.
Úgy folytatódott, hogy Miki elcserélte velem
egy korábbi változatra, munkájához kellett.
És úgy fejeződött be, hogy tegnap vettem neki helyébe egy még jobbat,
nagyon fájt az enyémre a fogam, cserélnénk el, satöbbi.
És megvan.
Éjjel, ébredve, még kicsit nyomogattam.
Esküszöm, nem tudtam, hogy ez nem fotó-,
hanem létezik rajta, és ez szelfi-gomb.
Így hát pizsamában, vidáman, frissen,
hajnali két óra harminckor.
Spontán szelfi Ipad-del - F/2015/086
10:37 Szerintem a fenti fotó
van olyan jó
- bocs -,
mint ez a gyenge Picasso,
amit tegnap rekordáron,
47 milliárd forint értékben
árvereztek el.
Christie's, New York.
13:55 Ma: egy igazi kiskaliberű munka,
ezt is meg kéne oldani.
Tovább. Levágtam belőle tíz centit,
és kontrasztosabbá, javult.
Megmaradhat.
Ilyennek indult reggel.
Hangulatos műterem -
A/2014/38
már 50 x 50 cm.
21:10 Az MMA-ban az illetékes továbbította a virtuális séta csináltatás javaslatomat a további illetékeseknek, visszajelzést kaptam.
KEDVES ISTVÁN! MEGKAPTAM A VÁLI LEVELÉT, AKKOR LENNE ÉRTELME A JAVASLATNAK, AMIT ERŐSEN TÁMOGATNÉK, HA AZ ÖSSZES KIÁLLÍTÁSA A VIGADÓNAK ÍGY IS LÁTHATÓ LENNE. ERRE AZ ELNÖKSÉGNEK KÉNE IGENT MONDANI, A TAGOZATOK TÁMOGATÓ EGYETÉRTÉSÉT KÖVETŐEN. ÜDV H.
21:13 Mail ez is, a Nagyházi Galéria május 28-án
280 e HUF induló árral aukcionálja egy régi képemet,
lehet, hogy megunta az ezredes úr.
Egy gyönyörű fehérprémes tiszti usankával
cseréltem vele, amit hamar ki kellett dobni,
mert szúrt.
Tényleg, rég láttam az uszodában.
Ezüst reggel, műterem - A/2004/05
60x60 cm.
2015. május 13., szerda
13:08 (Vörösváry) Ákos elvitte
az idei nyári Első Magyar Látványtár kiállításra
- Tapolca-Diszel - a fehér képet,
A/2015/09; csupa fehéret fog kirakni idén.
Hirtelen ötlettel neki ajándékoztam
a HAMIS-17-et, nagy kép,
a koponyásat;
mit csináljak vele,
és ő minden ilyet is gyűjt.
Ákostól hallom, most meghalt Zoltán Sándor.
Nehéz és nehézsorsú ember volt.
Húsz éve voltunk együtt egy közös művésztelepen
a győri múzeum meghívására.
Barátai gyűjtenek a temetésére,
egyedül volt élete végén, betegen.
A dobozműfaj távol áll tőlem,
de ez nagyszerű munkája, és telitalálat is;
El Kazovszkij emlékére.
Most szerepel a Műcsarnokban,
a Nemzeti Szalon kiállításán.
Rögtön megszerettem.
A délelőttöm pedig elment avval, hogy a Koldus keresztút-példányok adatait összeszedtem, rendbetettem. Hogy ugye például kapott volna egy (angol) példányt II. János Pál, ittjártakor. De a Pápalátogatási Hivatal (évekre) elvesztette. Vatikán kerestette, itthon. Megtalálták egy esztergomi noviciátusi szekrényben. De a Pápai Nunciatúra nem vállalta kiküldését a diplomáciai postával. Akkor a CEU-nak adtam, a Nádor utcába, ott idegenajkú diákok, akkor még csak ők tudtak angolul.
19:09 A hétfőn vett miniIpad csak mohóság volt, fölösleges. Ráadásul félreértések következtében jóval drágábbat vettem a tervezettnél, 177e HUF, tokkal. Kidobtam (elajándékoztam). És most jó.
2015. május 14., csütörtök
16:23 Erről nem tudok lemondani, szeretnék megtanulni úszni. Nos, Gyurka?! Vízfogás még mindig túl elöl, fej nem eléggé lent, mi?
16:48 Délelőtt pár lépés séta a drága Zelkné-Erzsébettel,
kivittem a város peremére, a zöldbe;
bot helyett most rám támaszkodott.
F/2015/087
18:02 Mifelénk délutánonként
már védekezni kell a nap ellen.
F/2015/088
2015. május 15., péntek
08:21 Halmozódtak - nem általam, nálam ez hiánycikk- az előszobában a majdcsakjóleszvalakinek-könyvek. Katának hatszámjegyű HUF fölajánlva általam történő megvásárlásukra. Manifesztálódott. Tegnap a lépcsőház első emelet lépcsőfordulói szabad közösbe került. Mára háromnegyede már hiányzik. A lakosság kiemelt érdeklődést mutat az etnográfia és az angol nyelvű szociológia iránt. Az összeg a júniusi görögországi tengerpart melletti napjaira alkalmazható. Én reggel úszom, az 26 fokos.
08:52 Na, Deske, hazajöttem.
Igen, fejed nincs elég lent, és nem szúrsz elég mélyre, De érzésre jó?
Szerintem drillezned kéne, tehát a különbőző oktatómozdulatokat külön gyakorolni, minden úszás előtt öt-tiz percet - de mi lesz akkor a napirenddel? Gy.
11:06 Meg is van, délelőtt megint ezen a 90-centis képen dolgoztam.
És elnevettem magam, végre megvan a pontos terminus technicus
képalkotási módszeremre; úgynevezett keresgélés.
Ez a kép amúgy fehérnek indult, az szeretett volna lenni.
Általam.
De ő-
Műterem és gyász - A/2015/32
12:10 Hetek kutakodása két kereskedő-ismerősömnek, és most megvan. Jobb, mint amit vártam, ez nemcsak racsnis, de tőből csuklós is. Nem tudtam, hogy létezik ilyen. És anyához való fejek, nagyszerű, erre se gondoltam. Gyakran kell a szerszám, és a régim már akadoz. Néhány fejet lecseréltem benne.
14:22 Mi volt még ma délelőtt.
Lefotóztam kilenc bef. képet,
főleg tavalyiak, de volt 13-as is.
Meg egy szálkatörténet kapcsán
föltuningoltam a hozzá szükséges szerszámot, mutatom.
A sárga csík vagyok én,
még egy lencsét tettem az eszköz elejére.
Képfelbontás megduplázva.
Keretkészítés kapcsán szok kelleni, leginkább.
Munka közben a Kékszakállút hallgattam végig,
Nyesztyerenkóval, az az igazi.
Ez a történet, sőt a zenéje is giccs, de nagyszerű.
Hasonlít Fekete Gyula Fürdik a hal novellájához,
ami egy mai balatonmenti csajozás szakszerű rajza.
2015. május 16., szombat
05:10 Amiket most befejeztem, vagyis lefotóztam, végül. Az utolsó 90 centis.
A/2013/08 | A/2013/40 | A/2014/03 | A/2014/07 |
A/2014/38 /// 50 cm. | A/2014/56 | A/2015/01 | A/2015/32 /// 90cm. |
Ennek a harminckettesnek korábbi állapotai:
Végül ez a szétajándékozás/Koldus keresztút - B/1989/44 copy így alakult. Ez is megvan. Csak a Fotómúzeumé keret nélkül, nekik arra nincs helyük. 800 ezer HUF eszmei értéket találtunk ki rá. Nem alaptalan a remény, hogy lesz belőlük sorozat falon.
1/6. Magyar Fotográfiai Múzeum
2/6. Horn-gyűjtemény
3/6. Budai Ferences Rendház ? válasz 2015.6.12. körül
4/6. Nagy Miklós dr. gyűjteménye
5/6. saját, itthon, kiállításokra
6/6. Szfehérvár Egyházmegyei Múzeum
10:15 Két reggeli infó, ez a zuhanyozóból!:
Virág Judit Galéria aukció hétfőn, Cs. Zs. beadta:
Régi zsidó temető (régmúlt) - A/1985/03
120x120 cm.,
indul 3,2 millió, becsérték 6-8m HUF
Szia Dezső! Talán hallottál róla, a gyűjteményemből van egyszerre két válogatás Szentendrén a Művészetmalomban. Bár tőled semmi nem szerepel, mert egyik kurátor sem válogatott be, de ennek kapcsán megjelent egy írás rólam az április-májusi MúzeumCafé-ban. Egy három fős stáb jött és két óra alatt készítették ezt a fotót rólam, háttérben a nappali egyik fala. A képfeliratban szerepeltek a művek leírásai. Náluk ez a szerkesztési elv, csak egyetlen reprót tesznek be, de az viszont másfél oldalas volt. A képfeliratban szerepeltek a művek leírásai. Talán annyiban érdekes, hogy ebben a lapban még nem szerepeltél. üdv, Kozák Gábor
Kibaszott rossz kompozíció, bocs... hárman csinálták...
Így hirtelenjében ebből ez:
Tetejéből vágva. Balszélből vágva, hogy a félbevágott
képnek
jobb aránya,
körülötted a párnák, fehér terítő le, az a nagyonkék micsoda,
a nagyonsárga ülőke - a színes festmények ellenében...
a háttér legyen félsötét, hogy
ne a bal fölső sarok legyen vil., hanem te.
Ha spontán, az nem komponálatlanságot jelent, egyébként.
Ha azt
akartak volna, akkor te jobbról be, bemozdulva...
Ha nem, te a dívány jobb legszélén kellenél,
vagy pl. a két kép között, állva, nagyban, közelebb a lencséhez, stb.
d.
12:03 Ugyebár szombat lett a bevásárlónap,
a Mammutban is. A telekrendezés tegnapelőtt befejezve.
A Széll Kálmán téri ép. anyagokat kezdik itt tárolni,
mesélte az éjjeliőr. Az apja öngyilkos lett, nem tudják, miért. 45 éves, anyjával él, 450 HUF órabér, a kínaiban nagy adagot adnak.
De hozott lábosban galuskát is.
Villany nincs a bódéban, melegíteni nem tudja.
Olvasni se, éjjel. De azért jól elvan.
És persze marad a parkoló, egyelőre.
F/2015/090
20:54 Derék katonáink őrködnek az alkonyatban Budapest légitere felett.
F/2015/091
Zsófi lányom és Botond unoka összevont névnapján, Dunakeszin.
A másik nagymama hagyatékából került elő most ez a kép
kislányunkról, a falról fotóztam vissza.
Stílusából ítélve bizonnyal az én felvételem.
F/1977/35
Mail érkezett megajánlott Koldus keresztút másolatom ügyében
a ferences tartományfőnöktől.
Kölyökkora óta ismerem, Dobszay ivadék.
Kisfiúként otthon misézést játszott.
Kedves Deske! Én jelenleg Assisiben vagyok a rend nagykáptalanján egészen június 7-ig.
Nagyon köszönöm a felajánlást. Ahogy visszaértem megbeszélem a többiekkel,
hogy esetleg valamelyik rendházunk, plébániánk, iskolánk igényt tart-e rá.
(Én magam közvetlenül csak a tartományfőnökség néhány folyosója fölött disponálok.)
Utána mindenképp jelentkezem. Köszönettel: Bence
21:14
Mi volt még ma délután.
Ismét foltoznom kellett a tarisznyámat.
AZ 1970-es Ny-európai utamra varrtam.
Ma leginkább csak uszodába vele.
Meg ha valami csomag.
2015. május 17., vasárnap
14:43 ÜNNEPELEK. Így kezdődött, ma 25 éve.
______________________________________
1990
Levelek
Le Meux-be / 1-3A
Szia J!
Hát megint beütött, a franc egye meg. Nadrágot kell venni. Gond. Na képzeld. Tragédia. Mi az, ami télen meleg, nyáron hideg, nem látszik rajta a festék, nem megy össze, nem túl drága és itt a sarkon azonnal megkapni és persze olcsó. Jaj. Ennyi a lelkiállapotomról.
Te tudsz nadrágot venni?
Van valami részötleted?
Transzponálható szisztémád?
Meg
akarnak hívni a képző főiskolára mesternek, nem tudok dönteni így nadrágtalanul. Négy dél-koreai zoknit viszont sikerült vennem. Útközben valahová. Zsófi a kutyát hol veri, hol ölelgeti, még mindig bepisil. Kata búsul. Megjelent egy antiszemita cikk a Népszabadságban, írtam a közösségek nevében egy válaszcikket,
tovább
2015. május 18., hétfő
06:45 Ebben az időben én már mindig újra nagyon álmos. Ma arra az érdekes gondolatra jutottam, hogy uszoda helyett kicsit visszafekszem. Aztán ezt a gondolatot elvetettem. Indulok.
(Aztán bent kevéske önkényeztetés. A szokott 30 helyett 33 mp. forró zuhany. Igaz, utána 36 hideg. Ez csak azért hosszabb, hogy az előbbi el ne bízza magát.)
09:17 Deske, nézem a tarisznyás képeket. De hiszen az hamis. Az első egy Tapies kép. N.
09:18 Zongorakoncertet adott, tegnap fotóztam Miki gyönyörűszemű szerelmét.
Nem ez a jó kifejezés.
A minden ismertnél melegebb tekintete, mosolya.
Hogy is mondjam, mint akivel az ember munkahelyen is szívesen, egy szobában, nyolc órát és éveket.
F/2015/092
09:25 Kedves Deske! Van okod ünnepelni. Naplód, ha nem írtad volna, hiányozna korunk tényirodalmából. Régóta olvasom, kedvelem. Valahogy úgy, mint Bernáth Aurél könyveit, vagy talán még úgyabb. F.
10:11 Magamra ismerek. Csak én kicsit föllebb nézek, az ablakra.
(Azt szépítem én meg; élőben poros.)
Ez a mi hivatásunk, elhazudni a valót.
Marabu, persze, mai Népszabadság.
Népszabadság. Régóta tervezzük előfizetése lecserélést. Most szóltak, lett egy sokkal jobb lap. Megnéztem. Csakugyan. Értelmes elemzések. A túrót fogom én evvel a drága időmet tölteni, meg nem is érdekel. Ennél tudom, mikor olcsó gyűlölködik csak, mikor hazudik, mikor csúsztat, melyik oldalt kell átlépni, gyors átpörgetéssel. Maradunk.
A/2014/17 // 90 cm. | A/2015/33 // 90 cm. |
12:49 Mégiscsak unalmas volt ez a tavalyi, most kijavítottam egy kék lazúrral. Valamint elkezdtem egy újat, hogy mégis történjék már valami. Fogggalmam sincs, hogy lesz ebből kép. De lesz, muszáj, mert 90 centis, és túl jó minőségű ez a farostlemez ahhoz, hogy kidobjam, ha netán úgy fordul a dolog. Bár nem is olyan rossz. Egyelőre.
20:31 Drága Dragomán Gyurka rám szánta délutáni óráit, végigfordította és magyarázta nekem ennek az amerikai Total Immersion-gyorsúszásnak mind a tíz videoleckéjét. Megértettem a T. I. filozófiáját.
És mellesleg megtanított rá, rögtön föl is tettem a kereső fejlécébe a DESKE.HU elé egy pici V. betűt, fekete háttérrel. Hogy ez profinak kötelező. Ott van, ni, a bal fölső sarokban.
Egy 32x32 pixeles favicon.png nevű képet kell csinálni, átnevezni favicon.ico-ra, és betenni a honlap főkönyvtárába. Ennyi.
22:08. Ja, és a Virág Judit-aukcióra beadott zsidótemetőm. Egy élelmes gyűjtő rábeszélte a tulajdonost, vonja vissza a képet az aukcióról, ne kockáztasson, ő megvásárolja (középáron). Ez történt, megtelefonálták.
2015. május 19., kedd
05:29 Azért ez nem tréfa.
Óránként 2-300 km/ó.
2015. május 21., csütörtök
17:10
gondolat nincs
nagy fáradt van
eső van
kép van
A/2015/34 - 33
2015. május 22., péntek
05:38 A meghívó nem az én tervem.
Ez az enyém.
De még előtte:
Ma nyílik háromnapos pünkösdi ünnepségsorozat
keretében egy kis kamarakiállításom
Őriszentpéteren, a Malomban.
Három napos rendezvény.
Egyelőre annyit tudok,
a Hittanlecke a keresztútról - B/1990/23
munkámat
(is?) kirakják.
A győri anyamúzeumomból kérnek ki mindent.
Nagyon hívtak, de hát erre nem utazom le.
Messze van.
Itthon ülve/állva is sok munka egy ilyen kiállítás. Pláne kettő.
09:21 Reggel vágyakozva néztem a Vasedény kirakatát. Vágyakozásom nem teljes körű, bár a pöttyös bögréket igen szeretem, de itt hiányzott az éppen nekem való, a félliteres, öblös. Szerencse, hogy az megvan nekem, otthon.
10:36 Tegnapi Népszabadság,
Marabu.
Nem értek egyet.
Remek.
10:40 Ma reggel hazafelé. Nem sál.
Kiscsaj a mama hátán, aki körbemosolyog.
Az nem kardigánujj, ami lelóg.
A karja neki. Lógatja.
A/2015/34 | A/2015/35 |
16:07 Egy délelőttre még sok is
egy remekmű meg egy remek mű.
Persze a finomságokból, a textúrából,
kilencven centisek lévén,
itt nem sok látszik,
ami igazán élteti őket.
Én, itthon, látom.
De legalább jól elfáradtam.
Sólet volt ebédre.
19:03 Ekkora bőség. Most kezdhetek keretet gyártani. Vagyis elkezdtem. Fűrészgép, porálarc, hatvanas csiszolóvászon, húszas és negyvenes bognárszeg, tizenhatos kartácsszeg. Előfúrás. Minden tizenkétszer. Szerencsére a múltkor lefőztem öt liter diófapácot. Még standoljom is van egy liter.
2015. május 23., szombat, Szent Dezső ünnepe (is)
05:27 Kata olvassa, és szörnyülködik Nádasdy grófnő sorsán, ahogy szokott élete összeomlik a felszabadulás után; bujkálás, kitelepítés, félelem, nyomor.
Szerintem a politikát - történelmet se nézzük más szemüveggel. Isten ezt találta a legjobb útnak Nádasdy grófnő üdvözüléséhez.
A szenvedés léte misztérium.
Már kaptam ajándékot is. Tökéletes vélemény a facebookról.
Pavel Kuczynski (1976-) munkája.
Húsvéti idő, reggeli himnusz:
...mondjunk most hálás éneket,
hogy üdvünkért így szenvedett...
Vagyis: balsors akit régen tép - ez csacsiság.
13:25 Délelőtt lefotóztam az utóbbi négyet.
A tegnapi átalakult.
Kevésbé hetyke.
Műteremország - A/2015/35
90x90 cm.
2015. május 24., Pünkösdvasárnap
22:15 Ez a körpanoráma még mindig elbűvöl.
Hogy vasárnap tele a parkoló,
akkor a Mammut az ünnep okán kivételesen nyitva lehetett.
F/2015/096
20:51 Délelőtt is alvások, fáradtak vagyunk. Miniatűr séta a Városmajorban.
Egy járdafotó útközben F/2015/094
21:10 Ünnepi ebéd, többszólamú.
Ugyanis Zsófia lányunk is pünkösd napján lett a miénk, 1977-ben.
Unokák is eljöttek.
Édességnek eper habbal.
Körkérdésemre a a család férfiága hajlott rá,
hogy képem átlépte az unalom határát.
Délután rájöttem a vélt bajra.
A két fölső szürke szín,
aminek párbeszédére a képet építeni szerettem volna,
nem működik eléggé,
a nála hangosabb festőállvány miatt.
Nem bírtam ki, a folt közepére mégiscsak egy szürke csík.
Ez most előnyösebb formáltságú, lebegőbb, anyagtalanabb.
A padlóvonalba egy kicsivel több vörös.
A hátteret visszanyugodalmasítottam.
A kép alsó síkja a klasszikus németalföldi sablon szerint
elsötétedett.
Evvel zár.
Mindezek a rettenthetetlen finomságok
monitoron alig látszódnak.
Ugyanis a textúra viszi (vinné) a prímet.
Élőben.
Még világos, este nyolcig festettem. Csak a fények miatt egy másik állványon.
21:20
- Deske, műteremország-álomország... ködben úszó, alig látható formák... (Az egészet halványítsa a képen lévő kép alapszínére, és azt még világosabbra. Csak a fal találkozásnál egy halvány rózsaszín. (Egyébként kicsit hajaz a tenger sorozatra). L.
- Kösz, igen, lehet. d.
Alkonyat után szobaátrendezés festményfotózáshoz.
Ha nem figyelek, az asztal sarka belelóg a vakufény útjába.
F/2015/095
És aztán este lett.
F/2015/098
2015. május 25., Pünkösdhétfő
06:14 Tiszteletreméltó Szent Béda (673-735) áldozópap és egyháztanító halála
Délután három órakor ezt mondta nekem: "Van néhány értékes tárgyam a fiókomban: bors, zsebkendő és tömjén. Eredj gyorsan, hívd ide kolostorunk papjait, hogy ezeket az Istentől kapott ajándékokat szétoszthassam nekik."
09:04 Benéztem oda is, megnyugtató,
a műteremben is hajnalodik
F/2015/097
09:06 Zsófi névnapi ajándékverse
befőttsüvegben érkezett.
Bár annak szokatlanul karcsú.
És a szövege:
KÉT ANGYAL
Két angyal lebegett szobámban
egy színes és egy fekete-fehér.
Nagyjából egyszerre hullott le, engedett
az idő átlátszó celluxa.
Tudom, hogy itt vannak,
egy magasabb, egy mélyebb,
íróasztal mögötti *mélyedésben.
Lackfi J.
* helyesen: létezésben
Lackfi János magáról:
Író, költő, műfordító, tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász. 1971-ben születtem Budapesten. Író, költő, műfordító, szerkesztő vagyok. Harmincnál több könyvet írtam, felét felnőtteknek, felét gyerekeknek, harmincegynéhányat pedig lefordítottam franciából.
Miki verse ismerősétől; Simon Mártontól:
most majd (szerda)
épp ceruzaelemet árulok
- négy darab száz forint -
és tavaly vett ünneplős cipőmet.
elfogyott mindenem,
ebből trudom,
hogy nemsokára ideérsz.
szót se szólj mahjd.
harapj belém
vigyél el
Botond unokám is érti már
az ajándékozás lényegét,
mert tőle egy törött
visszapillantó-tükröt kaptam.
Utcán találhatta.
Még egy híja örömimnek,
ha ünnepem-ebéd után elmosogattak volna helyettem...
Hogy is van ez a visszapillantó tükör-dolog. Mire érzett/talált rá ez a fiú.
Férfi fétistárgy, elsősorban. Értéktelen, elsősorban. Létrejön a puszta szimbolikus tett, a gesztus, a rítus.
Kiemeltem a szemétből lefotózni.
16:29
1./ szorgalmiból eggyel több kilencven centis keretet csináltam
2./ hétfő, de pünkösdhétfő, ernyedt mostmicsináljak pihenőnap
3./ van még egyetlen nagy lemezem
4./ egy barátnőmtől tegnap igen hasznos tanácsok a tegnapi kép továbbfestésére
5./ de ahhoz nincs bátorságom
6./ 55. érettségi találkozóra kéne menni Budatéténybe
Ismeretlen, pohos, kedélyes öregurak. Széles vállveregetések.
Az ötvenedikre elmentem volna, de épp a Belvedere-kiállításomat rendezték.
Ha ezeket a számokat összeadjuk.
Kényszerpálya.
A mai délután:
Ferences műterem -
A/2015/36
90x90 cm.
Persze a kép már 350 méternél átvette a vezetést.
Loholtam utána.
19:35 Fotózás közben véletlen ránéztem a tegnapira,
a mai kép farvízén adódott kinevetni.
Folytattam.
Ez még semmi van, ez esztétikus,
de nem beszél semmiről. Viszont kimozdult.
A/2015/35.
2015. május 26., mezei kedd
08:45
-
Deske, a kép nem beszél semmiről,
mert az állványon lévő kép ormótlan és statikus.
A középen lévő vizszintes kékes csíkot kivenném,
és kvázi az egészet valami halvány folttá tenném.
Csak a festőállvány tartozékai maradnának,
de nagyon halványan.
N.
09:16
- Igenis, értettem,
reggeli után rögtön lemostam az egészet.
(1 rész terpentin, 1 rész lenolaj)
(rongy)
Ez lett belőle.
A továbbiakra eligazítást kérek.
d.
09:45
- :):):) Már csak a kerítéstípusú hátteret kellene valahogy egységessé tenni. És mi lenne, ha a középső csík helyett pl. a bal alsó sarokban jelenne meg valami vagy nem tudom, de valahogy ne szimmetriára menjen :) puszi N.
- De hát én születésemtől kerítésközpontú vagyok. d.
19:34. Kellett volna egy fotóadat, nehezen találtam meg. Ejnye. Néhány táblázat készítése, miegymás, közben este lett. A Hálás Utókor majd tudomásul veszi, Péter pedig csettint egyet. Még három tétel e percben eszembe jutott-, kezdem. Baromi nagy munka volt, abban fog megdicsőülni, hogy senki nem vesz észre semmit, csak használják.
2015. május 27., szerda
17:14 Ma: a megrendelt farostlemezek hazaszállítása a Váli utcából.
És három új lista, most már képekkel. A C. Napló könyv fotói,
a 2008-as kállításom alkalmából a Fotómúzeumnak adott képeim.
És kidobás helyett nekik adtam fotónegáimat is. De jó ezeket így együtt látni.
S mindezek belerendezve az "ELIGAZODÁS ADATOKBAN" - listába; a honlapon a fotók alatt megnyitható.
Evvel befejezve, kész; akkor ez a terület rendben van.
2015. május 29., péntek
05:03 Tegnap az MMA közgyűlését végigseggeltem, hogy egyszer már ilyet is lássak. Bár ha csak VENDÉG 21-ként, mint kültag. És hogy tán kiderül, viszonylatomban ez az egész mire jó. 12 méteres elnöki asztal a Vigadó óriás báltermében, magas pódiumon. Egyenlő távban rajta hat bokor virág. Névtáblák. Fehér, selyemnek tűnő terítő, hibátlan egyenletesen redőzve a földig. Meg több drótnélküli mikrofon. Bölcsen szervezett délelőtt, mert írásban mindent megkaptak előre a beltagok, most már csak megszavazni kellett. Meg egy kicsit veszekedni. Nagyon udvariasan. Áldott dolog ez a Mikivel cserélt régi tablet, mégiscsak, (többb tucat könyv van benne), mindeközben én 1/2 10 és 1/4 2 között 59 oldalt elolvastam a Koponyám körül-ből. (És csak 36%-ot vesztett töltöttségéből.)
Útözben a villamosből kinézve, negyven? év után megváltoztattam a véleményemet, és eldöntöttem, mégiscsak rendben van ez a vári Hilton-szálló. (Látom, ezen időközben mások is elgondolkoztak. Szóval) igaza volt Pintér Bélának; az építésznek. F/2015/100
19:01 Délelőtt lemezalapozás.
Fúrógépbe fogott keverőfejjel összedolgozni a sűrű masszát, hosszan.
Kifárasztott.
Délben postán megjött a meghívó mellé a plakát is.
Este Utazás a koponyám körül, aztán a közös séta a Várban,
az édes Tóth Árpád sétányon.
Alkonyat végén, este, a messzi hegyoldalakon
apró fények pislognak.
Valahogy olyan otthonos.
2015. május 30., szombat
12:30 Őriszentpéteren pünködkor háromnapos Virágzás napjai - ünnep. Idén tőlem kértek kiállítást, a fotók alapján kedves kis tárlat lehetett, intím terek, akár a pannonhalmi gimnázium Galéria a Fekete Krisztushoz - tetőemeleti kiállítótere. Grászli Bernadett győri múzeumigazgató nyitotta.
„VÉGRENDELET
Én, alulírott Váli Dezső, ép elmével, világos tudattal és szabad elhatározásomból úgy rendelkezem, hogy halálom esetén nem kell csinálni semmit. Képeim szétszórva. Neten és CD-n minden munkám megnézhető. Minden jó helyen van ott, ahol van.
Budapest, 2000. november 3.”
Váli Dezső képzőművész www.deske.hu elérhetőségű...
a szöveg
a kiállítás / fotók és festmények is, a műtárgylista majd jön
13:58 Élni akar, és él.
Járdafotó
F/2015/101
17:17 Miért jut eszembe erről a kiállításról az a kiállítás.
Amikor katalógusomat a megnyitón
Mikica önerőből dedikálta.
Hogy e fényképeket kaptam, tudtam meg.
Kecskemét, '89.
F/1989/01 és 02.
20:47 Karinthy Frigyes a stockholmi kórházban, agyműtétje előtt, egy szemvizsgálat után, már alig lát:
Dél van, amikor a kanyargós folyosókon át visszagurítnak. Istenem, húsz órája élek itt, jaj, mégis milyen megnyugtató, otthonos érzés, mikor felismerem szobám ajtaját! - otthon! de milyen viszonylagos fogalom ez! az ottragadt bacilus nyilván otthonának érzi a száguldó puskagolyót, mint ahogyan otthonunknak érezzük az öreg földet.
08:54 Időnként egy bozontosszakállas úszik mellettem, 30-35 körüli, testes. Minap fölismertem egy Népszab cikk alján a fotóját, Vári György. Ma megállítottam és gratuláltam kultúrált és valóban gondolkodó gondolkodásmódjához, cikkeihez, ellentétben sok lapkollegája gondolkodatlan gyűlölködőségével. És meghívtam családostul magamhoz. (Bemutatkoztam, erre, hogy bocs, nem ismert föl úszósapkában, főleg a felesége imádja a dolgaimat.)
Népszabadság; ami odáig züllött, hogy nyilván aktuálpolitikai megfontolásból ne írjon az első Szegő igazgató alatti kiállításról, a miénkről, a Műcsarnokban.
10:25 - 18:03
-
Deske, amúgy Vári "a férfi" nekem... hangja, szőrei :) bőre stb... és elképesztően művelt, okos, vallásos zsidó (sajnos nős, és mintegy 25 évvel fiatalabb nálam)... majd a következő életemben :) L.
- Családostul hívtam meg. d.
- ...Az asszony izgat :) L.
- Csúnya és kicsi. d.
- Honnan ismeri?
L.
- Nem ismerem, csak a maga kedvéért... biztosan ilyen. d.
-
Félreértett, az érdekel, hogy Vári milyen párt választott. Azt gondolom - ismeretlenül, hogy nagyon kedves, érzékeny művelt, szeretni tudó nő a párja. (a külseje nem nagyon izgat, nem festmény iránt érdeklődök) :)
- Hárpia. d.
- http://hu.wikipedia.org/wiki/Turi_T%C3%ADmea Jól éreztem, és még szép is! Pont ilyen nőt képzeltem Vári mellé! Micsoda megnyugvás! És felkészülten fogadhatja... Fejből egy-két versidézet tőle :)) L.
-
Talán még lekváros-palacsintát is főz... d.
- Hát ha főzné, az egy elb@t történet lenne ... de ha sütné :)) L.
17:27 Vasárnap, Svábhegy,
szokott sétautunk,
Kata közben egy kávét kért;
ismerős világ ez a plakát az étterem falán.
Elérzékenyültem.
Igen, ez a mi hazánk.
Ők: idézetnek szánták.
Mi: hetven fölött; alighanem 1960-ban vagyunk otthon igazán.
(Lásd tegnapi Karinthy-idézet)
19:49 És még egy nosztalgiafotó:
Csak mert ugyanezt vagy húsz éve, először.
S azóta annyiszor.
Persze az első fotó volt a legjobb.
Gangos udvarunk, ezúttal virágdíszítve már.
F/2015/102
2015. május: napi olvasó: 266
oldal teteje előző levél köv. levél összes levél LEVELEK LE MEUX-BE 1990.5.17. ► weben 2000.6.11. ► ‒ |
facebook.com/deske.hu honlap főoldal üzenet: vali@deske.hu – |