VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX‒be / 336

2023. március 1., szerda

09:55
Máriácskával a
kalandom 2002. kezdődött. Azóta szobámban elektromos örökméccsel. Érme - rég nem nyaklánc - tárcámba került, celluxszal rögzítve. Hanem most, egy hete. Alattam, ahol épp a legmélyebb a víz, megcsillan egy Mária érem. A füle nincs rajta, letörhetett. Középvonalában, ahogy ki tudom venni, apró rajzosság, az alak lehet. Nehéz lesz, fölhozom. De minek. Ott rendben, zavartalan a kapcsolatunk. Csak hátúszáskor nem látom. És másnapra eltűnt. Harmadnap két csempével arrébb, légy üdvözölve. Negyed nap nincs. Csak nem takarítottak víz alatti porszívóval? Ma újra láttam, kissé arrébb, lebegett és pörgött, hát akkor mégsem Máriácska. De így is szép.





10:57
Izraelben
Áder Jánosnak a zsidó-magyar népdalt éneklik nagyon szépen, pódiumról. Egérrel a szöveges bevezető akár átléphető.

https://www.youtube.com/watch?v=mZJlWmOnReo // shift+klikk a szövegre = fejlécben megjelenik





11:01
Kedves Deske, egyre jobban szeretem Zelket. Versei a lányomnál, egyetlen kötete maradt nálam, Főhajtás a túlvilágra. Kinyitottam, egy papírlap esett ki belőle, amire férjem feljegyezte a Kegyelem c. verset. Jelzésértékű. Kitettem a billentyűzet elé. Igazából rajtad keresztül fedezem fel annyi kimaradt év után, hogy micsoda csodákat kapunk tőle.  Köszönöm. É.
 



13:02
Hol és micsoda értékek. Az az öreg festő a két háború között Párizsban, akinek a kedvéért a környék összes boltosa megtanult valamit magyarul, annyira szerették.



2023. március 2., csütörtök

12:10
Kata a
gangon, magában, a napon. Gyűjtöm róla a fotókat. F/2023/025

 

10:21
" Billenő műterem"
Ma 19h. kiállításom a Liszt Intézetben, Stuttgart, Christopher str.7., a Horn Gyűjtemény anyagából.
Mindenkit szeretettel várok. Én ugyan három okból itthon. Majd lesz virtuális séta belőle.


13:35
És ez fantasztikus
innét, a Margit körútról nézve. Élet. És gyönyörű, holott alig értem. Csak a lényegét.
Valami csacsi azt írta alá, melyik században is élünk?!
Valami, ami létezik és nagyon erős.

https://www.youtube.com/watch?v=NBT_A-urTng   shift+klikk a szövegre = a fejlécben megjelenik



16:10
Megérkezett
a rendkívül gondos és nagyon buta meghívó is. Kiskép nagykép ferdekép, háttérben egy kör; megkereshető a művész neve.

 

 

2023. március 3., péntek

10:05
MA REGGEL

Különös reggel volt. Vekker. Három másodperc, utána a lábtorna, muszáj. Fekve, ülve, állva, térden. Fürdőszoba, közben az öt szentnek, hogy ma is segítsenek élni, és tanítsanak meghalni. Fogmosás, víz a teaforralóba. Öltözöm, a szokott szürke-, de nem, legyen ma az elegánsabb sötét kardigán, szeretem. De nincs a polcon, ott, bal fönt. Lehetetlen. Még egyszer. Mindent azonnal. Rászánom, tudva, reménytelen, végigjárom a szomszéd szobákat. Nem öröm. De idő nincs, uszodadolgok tarisznyába, asztalhoz a teával. Négy keksz. Imaidő. Gyors levél a ferences atyának, évek óta nem értem: Kedves N. testvér, foglalkozott valaki avval a rejtéllyel, hogy Jézus a gerázai megszállottat mért úgy gyógyította, hogy közben kárt okozott a falu népének? Nézem az órát, negyed négy. Akkor áll. Első gondolat az ügyintézés, van hozzá itthon ceruzaelem. Nézem a fali órát, azon is. A vekkerszót álmodtam. Villany le, nadrágból ki, vissza pokróc alá. És még hosszan éberen, hol az a kardigán. Abszurd. Mindig minden a helyén.
Vekker, az igazi, lecsapom. Torna megvolt éjjel; öltözés. És beúszik. Múltkor tűnődtem, minek nekem annyi kardigán, azt a harmadikat kukába. Akkor ez rendben van. Oda, föl, a polcra nézek, téli ingem is gyanúsan sok.
Margit körút, félálomban.
Öltöző. Rámordulok a tanár úrra, nem voltál este hétkor a kiállításmegnyitómon. Dadog, hát... én tegnap... nem tudtam... hol volt...? Stuttgartban. Ja? Közben a reumatológus a történésszel kiabálva, vetkőzést félbehagyva a kazárokon veszekszik. Odaszólok, a csokoládés mignon hétszáz lett a büfében. Rám merednek. T.I.-gyorsúszás; ma először biztosan érzem, hogyan kéne ezt hibátlanul. Közben ezt a szöveget fogalmazom. Hazafelé a Lukács-kertben megint öt XL-es fehér bugyi Katának, a cigányasszony nem tud, vagy nem akarna a háromezerből visszaadni. Úgyhogy még egy. Hatodiknak üzleti megfontolásból nagyon szeretett volna rózsaszínűt.
Boltocskába. Katalin fordul a polcra pirospöttyös bögrémért. Hat aprócska sajtost kérek mellé. Ajándékba kapom. És végre leesik a tantusz, holott annyira nyilvánvaló. Zelk kántor apja, plusz az ő mély népdalismerete. Hiszen azokban is pontosan úgy, az a csodálatos ég-föld közötti ide-oda szárnyalás; volt honnét tanulnia. A pályaudvari zsineggel átkötött kosarak után az esztendők sínpárja. Ugyanúgy jaj de szépen jár; sárga lába, kék a szárnya...
Jutalomból ma liften a hatodikra. Időben vagyunk, Kata reggeli tápját - most először - már este bekészítettem, mellé a két betöltött fecskendő és a vizes flakon.
Péntek. Akkor nekem kolbász nem.
És géphez.



12:20
Nézem Kata gépét,
szívem megmelegszik, monitoron életem egyik legkedvesebb ametisztje. Rég Zsófié. Unokának szülnapra, látom.

 

 

2023. március 4., szombat

09:43
A Klub
mindent elintéz. Egyetlenként a teljes élő honlapom a Széchényi Könyvtárban, napi frissítéssel.
A Klub mindent tud. A gerázai megszállott probl. megoldása az lehet, hogy Mózes óta zsidónak tiltott volt a disznóhús. Abban galandféreg, ami a kecskében, birkában nincs.
Magyarországon a disznótartás a török időben terjedt el, azt nem vitték el.

 

09:58
Egy pesti
förmedvény. József Nádor tér. Fölirata: ÉLET FÁJA 2018 Herend, aláírva: Vida Sándor. Négy méter. Ki engedélyezhetett a fővárosnál egy ilyet. És ide. Tegnap láttam, este a bimbómicsodák világítanak.



10:12
Kata fogadta
az 5+1 Lukács-kertből vásárolt bugyit. "Ha szent leszek, ez lesz az attribútumom, a bugyik"




10:17
Józsi, aki
évekig csak beszélgetve úszkált, ma a zuhanyozóban: 3,1 kilométer volt (a 22 fokosban). Hallgatjuk mi, az egy-két kilométeresek; ízléstelen. Foglalkozunk Lukácsból kitiltásával.

 

10:31
Most meg
kéne javítanom, a vécétartályba bekötő csőcsatlakozás csepeg. Nehéz ügy lesz, ismerem tehetségem határait. Azért is nem engedtem képeimet külföldre.
Tegnap kibontottam; amire gondolsz, úgy nem lehet megcsinálni :-))) Indulok. 11.24 Jobban csurog, mint eddig.

 

13:46
A mai: Műterem Strindberg - A/2023/14 90x90 cm.

 

2023. március 5., vasárnap

06:28

Este Kata a vállamon sírdogált.



2023. március 6., hétfő


09:37
Harminchárom év,
most megtaláltam. Ha az emeleti harmadik kabinajtónak épp csak a tokját látom - hátúszás -, nem ütközöm a medence kiszögelésébe, ami a platán gyökérzete miatt. Húsz centire kerülöm a sarkot.
Hogy forduláshoz idejében, az néhány éve. Ha a platán második és negyedik ága metszi egymást.



10:02

Zelk: BARÁTOK
[...] 3.
Mint gyermeket, ki mesét hallgat
s járja mesék tájait,
úgy vittek kézenfogva engem,
vezettek lassú szavaik
a városszélre, hol a rétek
zöldellő lánca elszakad,
ahol a fák tapogatózva
nyúlnak a légbe, mint a vak.
Korom tapadt a csillagokra,
de szikráztak kardlapok --
lábujjhegyen járt a reménység,
zörgetni sötét ablakot.

[...] 4.
És vélük járva megismertem
a tiszta, egyszerű derűt,
mit a szegény csihol a létből,
hallgatva egyszál hegedűt,
[...]




10:12
tárgy: Műterem Strindberg - A/2023/14
Kedves Deske!Tegnap este óta nézegetem... Ez a kép különösen szomorú, de nagyon-nagyon szép.....
Szívesen megnézném élőben. Üdv. M.

-- Köszönöm, jól esik. Örülök, ha jön. d.



13:13
Műterem Seefahrer - A/2023/15
90x90 cm.


2023. március 7., kedd

11:53
Kedves Deske!
Olvasgatom a DESKE.HU2-öt... 2010. szeptember 15. szerda.
"A festészetről, hogy rebesgetik, hogy elhal...
TÚL FONTOS AHHOZ, HOGY ELHAL..
LÁTTAM NYOMORTANYÁN OLLÓZOTT, FALRA RAJZSZÖGELT KÉPET....
ITT NINCSENEK KÉTÉVES DIVATOK, CSAK ÉVEZREDES GONDOK..."


Engedelmével, egy reflexió...

2010. borsodi árvíz.
Javítóintézeti nevelőkként egy mikrobusznyi adományt vittünk kollégáimmal H.-ba...
Sok növendékünk, szegénykénk volt arról a vidékről...

Az én érintett növendékem akkor már börtönben volt...Tudtam, milyen nehezen élnek...
Megtaláltuk a házat...Az udvaron még állt  a víz, már apadóban...
Az ajtó helyett egy pokróc...
Az előszoba után egy konyhába léptünk...
3 ember fogadott...
Az anya, aki sírva fakadt attól, amit mondtunk: kik vagyunk, miért jöttünk..
Éppen  paprikáskrumplit főzött...
Egy 10 év körüli kislány, artikulálatlan hangon kacagott, egy plüssmackót szorongatva...
Egy égő tekintetű 20 év körüli fiú, ült a földön, béna lábait takargatva...

Egyszer csak a szemem egy képet vett észre a sparhelt felett... egészen nagy volt...
Jézus a csónakból az embereknek prédikál. 
Olajfestmény volt... Feltűnően szép alakok, színek...Sokkal jobb volt, mint a vásári olajnyomatok!
Kérdeztem az asszonyt, hogy mi a kép története?
- A meghótt uram vette vagy tíz éve a vásárban.
Azt mondta: EZT A KÉPET SOHA NEM ADHATOM EL, AKÁRMILYEN SZÜKSÉGÜNK VAN!!!
EDDIG MÉG KIBÍRTUK, ÉS A GYEREKEK IS TUDJÁK, HOGY NEM ADHATJUK EL...

Kedves Deske!

Én akkor egy villanás időre megpillantottam Isten köpenye szegélyét...
Köszönöm az emlékezés lehetőségét!
Szeretettel, híve: G.

 

 

13:03
Doktornőnek írtam
reggel, hogy piros foltok az arcán. Fotót kért. Mostanra elmúlt, hál'Isten. F/2023/026

-- Úgy tűnik, igen, hogy nincs. :-) Egy kis körömvirág krém, ha van otthon, az jó lehet rá! Á.

 


A Megfeszített arcán sem a szépséget keressük. Egy másfajta szépség.

 


2023. március 8., szerda

09:35
-- Kedves J., honnét a mondat, hogy az Istenszeretőknek minden a javára válik. Fontos lenne, mert ha hiteles hely, az megerősítés lenne arra, hogy adjatok hálát mindenért [Pál] - szerintem ez a bajokra is vonatkozik. d.

-- Kedves Dezső! Róm 8,28. J.


-- Nagyszerű, köszönöm. Egyetért múltkori levelemmel, a zsidóknak tilos volt a disznó [ezért pusztulhattak el Jézus ördögűzése miatt?]


-- Igen. A zsidóknak tilos volt a disznó, a rómaiak viszont gyakran ették, a leggyakoribb áldozati állatuk volt. A sertéskonda pusztulása prófétai jel: azt üzeni, hogy Krisztus a pogány áldozatok felett is Úr.
Ami még érdekes, hogy Geráza (ahová Lukács helyezi a történetet) 10 km-re volt a víztől, Gadara (Márk szerint) pedig legalább 50 km-re. Senki sem tudja, hogy hol és milyen vízbe rohantak a disznók! Ha így is volt, az onnan biztosan nem látszott. Továbbá az a víz, amibe egy egész sertéskonda belerohan, ráadásul bele is vész, tisztátalanná válik a zsidók szerint. De nincs szó ennek a következményeiről és kártérítésről sem.
A sertéskonda története prófétai jel: nem történelmi elbeszélés, hanem az üzenete fontos. Talán egy helyi legenda, amit Krisztusra alkalmaztak – ettől, azt hiszem, nem mond kevesebbet, mint ha bizonyíthatóan valóságos lenne.
Egyelőre itt tartok ezzel... Üdvözlettel: J.




11:57
Harmadik
napja csinálom, [emiatt],a Fotómúzeum tőlem kiválasztott 39 újabb képe, printeltetni... előkészítésük.
Ennek kapcsán egyik fotó kiegészítve, együtt az utcai plakátjaim. F/2023/028.

 

 


18:15
Ilyenkor előkerül
, tán legjobb temetőfotóm. F/1983/41/3

 




18:44
Most az előbb,
egy anyuka, hazafelé. Már van szemem rá. F/2023/029

 

 

2023. március 9., csütörtök

11:23
Műterem, a törvény - A/23/16
, 60x90 cm.




12:33
Az a pillanat
életemben, amikor az örökbefogadástól félelmem eltűnt, és helyébe. Nem volt vonzó. Nem nézett ránk. F/1976/77/a

 

19:28
A Klubban
természetesen skandináv szakos is van.

-- Öreg, tudod, kétszer kiadattam Strindberg Egyedül kötetét. Jut eszembe, neked tudnod kell, Svédországban Sztrindbergnek ejtik? Illetve itthon Strindbergnek, akár honosítva, mint Verne Gyulát? Vagy?


-- Az ejtés sztrindberj svédül ejtve, tehát a szóvégi /g/ ejtése /j/. Magyarul sztrindberg.

Annak idején a svéd követséget hívtam, hogy adjanak a telefonba egy svéd anyanyelvűt. Megmondták, Agnetha Fältskogot Ánnyétának ejtik. Egy képcímembe tettem bele. Csodálatos egy nő volt. A/2006/25
[Unokák : Tilda Eliza Frida Ekengren Ulvaeus, Esther Ulvaeus-Ekengren, Signe Ulvaeus-Ekengren]

 

 

2023. március 10., péntek

09:42
Különös dolog
ez a mi létünk. Isten megajándékozott a jelen pillanattal, ennyivel rendelkezünk. Ami matematikailag nem létezik.
De azért elvagyunk.

Tanulunk élni. Megkönnyeztem.


 

10:16
S ÉN KÉZENFOGVA VEZETNÉLEK
Orrod az ablak üvegére
nyomod, mint a kiváncsi gyermek.
Ülök. Kályhánkban tűz vidámlik.
Vidám vagyok. Téged figyellek.

Szemed mily híreket lop kintről?
«Az erkélyünkre cinke szállott...»
«Kutyák játszadoznak a hóban...»
Ez a világ. Ilyennek látod.

Ilyennek látjuk, hogyha este
együtt vagyunk s víg tűz vigasztal.
Köröttünk, mintha jóbarátok,
az ismerős szekrény, az asztal,

a divány tarka teritője,
a két szék s a falon a képek -[...]
ZELK

 



10:27
Séta, az egyik
játszótérbe is benéztünk tegnap délután.

 

 


10:29
Tudja, hogy
terhes 05:23-kor.

"Gondoltam, hogy írok neked felmentést tornából."

 

 

12:11
A 3 új tükrében
milyen gyengék a korábbi képek. Veszem elő sorra; fehér rajzszög. Továbbcsinálni.



14:27
Mikinek egy
képkeretről két mondatom. Ő:
-- Tudod, hogy ezt negyed órája már elmesélted...
-- Köszi! Nem, sőt most sem emlékszem erre vissza. Akkor lesz baj, ha ez ön és közveszélyes.

 

 

2023. március 11., szombat

14:08
A Mátyás templom
járdareflektora gőzölög az esőben.
F/2023/030

 


14:40
Zsófilányom
kicsiknek hittant tanított. A hitről volt szó.
- Ha azt mondanám, hogy egy madár van nálam, elhinnétek?
Csönd.
És kivett a blúza alól egy szunnyadó madárfiókát.



14:59
Elkezdtem
a javításokat. Ketten voltak - műterem - A/2023/12, 90x90 cm. Rossz repró, nem mutatja.

 

 

19:24
Artus kiáll. megnyitón
Katával, Mikivel is találkoztunk. 49 elkapott felvétel róla, hogy talán egy sikerül.
Ezek a gyerekek nem szeretik a fotózást, még nem tudják, hogy. F/2023/027

 

Artus kiállítás, sorra: Király Gábor, Nagy Géza és az egyik lány a három közül, talán a Varga Virág.

 

 

 

 

2023. március 12., vasárnap

06:14
Este Miki is
fotózott, minket. F/2023/031

 

06:39
S ÉN KÉZENFOGVA VEZETNÉLEK
...Álmodoztam előbb, most Téged
figyellek, karod moccanását,
amint válltól ujjhegyig rezzen.
Megigazítasz egy diványpárnát.

Ez a valóság. Tejet forralsz. [...]
ZELK



11:58
Mennyire
másról beszél így, ugyanez a fotó, megvágva. Ott, hogy nagy az előtér, az eltávozásról, itt a közös létről.

 

 

2023. március 13., hétfő

06:04
Nem gyakori ez
nálam; igen ritka, de létezik. A haldoklás egyetlen módjától rettegek. Talán egy gyerekkori olvasmány indította. Fél négykor ébredtem erre. Csak annyit tudtam mondani; mondogattam, Uram irgalmazz. Nagy sokára aludtam vissza. A Sátán kísértése volt, vagy csak Isten engedte szenvedés; tulajdonképpen egyre megy.


A föld mélységei az ő kezében vannak,
és övé a hegyek minden orma.
Övé a tenger, az ő műve,
a szárazföld is az ő keze alkotása.

Jöjjetek, hódoljunk előtte
zs.94.



09:41
SÓSZAGÚ REGGELEK
Csörömpölő partok között
sólepte testtel ébredek.

Kardorrú halak csontjaimban.
ZELK

 

10:04
20? éve
próbálkozom, evvel sem sikerült a Lukács épület méltóságát lefotóznom.

 

12:19
Jav. Búcsúzó műterem - A/2023/13 90x90

 


17:47
Milyen szép.
Micsoda kecsesség.

 

 

 

2023. március 14., kedd

08:52
Hajnalban tompa
puffanást hallottam, vagy hallani véltem. Ugrottam. A közeli fürdőszobában nincs. Szobája, az üvegen át; békésen alszik, orrán lecsúszott szemüveg. A tévében ketten beszélgetnek, de némán. Aztán a vekkerig már csak szenderegtem.

Aztán délelőtt észrevettem, festés közben - csiszolás - hangosan jajgatok a fáradtságtól.

 

08:57
A boltocska előtt, várakozóban.

 


09:29

HALOTTAIM ÖLTÖZTETNEK
Tudom ismerős kezüket,
tudom, szüleim öltöztetnek,
dunyhaszagú estébe öltöztetnek,
konyhaszagú reggelbe öltöztetnek,
kalácsszagú ünnepbe öltöztetnek,
macskaköves udvarba öltöztetnek,
gyerekkoromba öltöztetnek,

bugyolálnak halotti ruhámba.
ZELK




11:55
Kaptam
egy érdekes Zelk-levél fotóját.
Még nyolc évet élt.



12:21
Mindenesetre más,
ha nem is jobb, mint reggel volt Műteremben álló - A/2022/29 90x90


13:13
Klub. Meséli.
40 évig élelmiszer-külkereskedelemmel foglalkozott, ért hozzá. Abbahagyta, a magyar termék már nem versenyképes. Csak a libamáj maradt, mert az alig másutt-, pld. a franciák tömnek még libát. Hivatalos adat, 10 millió volt a sertésállomány, mára 2,5. A belföldi igény 3 millió lenne. Meg kell nézni a Lidlt stb., annyira drága a magyar termelés, a szalámit! Németországból hozzuk be. Elmaradott a takarmánynövény termesztés, drága, nincs megfelelően gépesítve, túl sok munkaerőt foglalkoztat. Akik kezébe került a terület, nem értenek hozzá. Volt egy nagy pulykafeldolgozó céggel kapcsolata. Ott elkezdett az Adóhivatal kutakodni. Egy hónap, kettő, harmadik. Bizalmasan rákérdezett, bizalmasan megtudta, addig maradnak, amíg találnak valamit, mert egy érdekcsoport meg akarja szerezni. Jobban jár, ha eladja nekik. Megtette, a termelés tízről hamarosan lecsökkent a felére, hozzáértés hiányában. Körül kell nézni: Románia elhagyott minket, 50 évvel voltak lemaradva. Lengyelek is, messze alattunk, most bőven korszerűbbek. Pedig az úniós támogatás minden országra azonos mértékű. Ezért itt ez a hatalmas élelmiszerinfláció.

 

2023. március 15., szerda

09:28
másnap hozzá

A bajok ott kezdődtek, hogy a téeszek megszűnése és a kártalanítás kapcsán nagyon sok föld került azok tulajdonába, akik nem művelték, hanem bérbe adták. Ez eleve növeli az árakat. Ma az almát és a húst Lengyelországból hozzuk be, ez mindent elmond. A dánoknál a munkabér az itteni sokszorosa, mégis olcsóbban tudnak a mezőgazdaságban termelni.

 

09:54
PILLANAT
Könyökölve, mint híd-karfára
a szeptemberi délutánra,
két perc rése között rálátva
a teljesség pillanatára,
a csordulásig teli tájra,
a fák öntelt diadalára…

folytathatatlan, mondhatatlan,
folytatnám még, de csak szavam van.
ZELK




13:17
Mégis tovább. Ketten voltak - műterem - A/2023/12 90x90 cm.

 

14:11
Miki már 12 perc
késésben, Kata déli etetését ma ő intézné. Hívom,
-- Nem jössz ma?
-- Mindjárt leszállunk Amsterdamban. Nem szóltam?


14:20
Nemzeti
ünnep. Így ma szabad volt csak 570 métert úszni.

 

21:38
Mi van
. Gondoskodás 17 féle tabletta és tápszer folyamatos jelenlétéről.
Befizetések / OTP: villanyszámla - gázszámla - kötelező gépkocsiadó - lakbér, liftdíj - víz és csatornadíj - egyházadó - net, TV, telefonok - valami kerületi adó - parkolási díj, az elmaradt.
És ami a nagy feladat. Mit vegyek magamnak a jövő hétre reggeli-vacsorára.


2023. március 16., csütörtök

05:49
Lélekfáradtság
ellen használom, a 3. heti esti zsolozsmából. mindig várom, tegnap volt.

Hogyha az Úr nem építi a házat,
hasztalan fárad az építő.
Hogyha az Úr nem őrzi a várost,
őrzője hasztalan virraszt.

Hiába keltek hajnal előtt, s feküsztök későn,
hiába esztek verejtékes kenyeret:
pihentében is megáldja az Úr, akit szeret.
zs. 127

Márpedig engem szeret. Persze, téged is. Ő mindenkit a legjobban, ez a gyengéje. És nem pulzálva; tartósan.

 

10:11
– Képzeld, valamit kerestem és közben megtaláltam az összes műtöri füzetemet, tele rajzzal, 1963 körül. Olyan, mintha most lett volna...zs.

– hát igen, te ebben nagyon profi voltál… d.


10:33


10:43
GIDA VOLTAM
... Játsztak velem, mint felhővel
az egek,
én meg űztem lepkeszárnyú
perceket,
hajnal a délt, dél az alkonyt,
este lett --:
ami világ, mind ólunkba rejtezett...
ZELK

 

 

 

2023. március 17., péntek

05:23
Napok óta
egy-egy részlete a villamoson, Illyés hatalmas verse, a Két kéz. Útikönyvecskémben 18 oldal. Korábban sose hallottam róla. Hódolat apja munkáskeze előtt. Egy szemeszter élettanítás. Lenyűgöző.
    a fehér mezőbe CTRL + F, keresőbe: két kéz, akkor bal mezőben följön, arra klikk.

https://reader.dia.hu/document/Illyes_Gyula-Illyes_Gyula_osszegyujtott_versei-906 /ha nem jön föl, ezt bemásolni a böngészőbe /

Írni akartam volna róla, de nem tudok, ahhoz a vers túl erős. Hogy kerestem a neten megmutathatóságát, egy érdekes tanulmány róla, ami az Egy mondat a zsarnokságról vers párjának mondja. Ez csak az érdeklődőknek, tizenegy oldal. Elteszem, maradjon hozzáférhető. Micsoda kincsek.

https://epa.oszk.hu/01300/01343/00082/pdf/hitel_EPA01343_2008_11_20081128-64410.pdf



12:10
Mostanra elkészült: VIRTUÁLIS ../link  a stuttgarti kiállításomon. Klikkre indul. A figurámat belemontírozta :-))

Amúgy a MENÜ / 5. KIÁLLÍTÁSOK alatt.




2023. március 18., szombat

09:58
Az orvos három-öt
évet mondott. Abból eltelt kettő. Tegnap elveszette a türelmét. Igaz, két napja elfogyott a Brintellix. Kiabált. Fájdalmas, ahogyan három-négyszer, gesztikulálva ugyanazt, egyre hevesebben. Nem értettem, de értettem. Gyomrából ceruzavékony etetőcső. Ha kupakját szorosra, ő nem bírja nyitni. Ebből a bajok. Így tán hetente hol az ő, hol az én hibámból, bugyijába, rosszabb esetben lepedőre a kakaó, vagy az ivóvíz. Most talán az én hibámból. Ennyi az előzmény. Este papíron, nyújtja: BOCSÁSS MEG, KIABÁLTAM VELED! Megrendítő. Álmomban se jutott eszembe haragudni.
Aztán összeborulva. Nagyon szerettük egymást.
És nevettünk.

 

 

10:27
A tanár úrral
vetkőzés közben a románkori templomokat dicsértük. Hajnali mail tőle, fotóval:

-- Az egyetlen, épségben megmaradt román stílusú ciszterci apátsági templom Bélapátfalván áll Magyarországon. L.

-- Ezt a templomot Salzburgból hazatelepült bencés húgomnak adta a püspök; végül mégsem itt épített kolostort. d.

 

10:52
Ez is a
beszélgetőfüzetből.


Csüt. este imaközössége, a monitor kockákra osztva, mindben egy arc. Ő is részt vett, olyanformán, amit a napokban meséltem, akarta volna bemutatni. "Deském, szeretnélek megkérni, hogy olvass majd be az internetbe egy részt a böjt - ima - irgalomból a szobámban, majd ha felkonferállak." Beszéde érthetetlen, én vagyok a magyar hangja:

 

13:16
Ilyen még
nem volt. Hogy menjek le vele, virágot akarna venni. Magának. Talált egy szép fehéret.
-- Mennyibe kerül?
--16.800.
Végre valami történik; alineáris, remek. Mondom, kérjük. Kata ijedten gesztikulál, integet. F/2023/032

[Kata szerint KUPIS a látvány :-))) Mondtam, nagyon gondosan komponáltam... Mennyivel jobb környezettel.]


14:38
Mindig is
sokat bajlódtam fotóim státusával. Egyszer a teljes opuszjegyzékét is megsemmisítettem, hogy mit lihegek én itt. Nagy munka volt újra a nulláról megcsinálni. Megsemmisítettem minden nem jó kép nagyfelbontású változatát, hogy azt ne lehessen lenagyítani kiállításra. Még a Széchényi Könyvtár szerveréről is.

És mi történt. A Fotómúzeum által számára kiválasztottakban tucatjával kicsik is. Vittem nyomdába őket, egyikük csak öt! centi lenne papíron. Csóválták a fejüket, érdemes-e.
És fordulat. Intelligens képjavító program. Az öt centis hibátlan 30 centin. Végleg kiesett a gyeplő a kezemből. Megnyugodhatok.

Az egész fotóterület amúgy is kezelhetetlen, kibújik minden rendszer alól. Például egy érdektelen, gyenge kép húsz év múlva pótolhatatlan, nagyértékű információforrássá válhat. Már nálam is előfordult.

2023. március 19., vasárnap

06:31
A Fotómúzeum
által utóbbi években kiválasztott 40 fotómból most papírkép, hamarosan átadom. A tegnapi nap: opuszjegyzékben 40 táblázatot kitölteni, stb., órák. Nem nekem való munka.
Egyik legkedvesebb köztük: Harangvölgy ma, veszekedés után - F/2020/200 illetve P1/2020/200, mert Papírkép, első nagyítás.

Hát igen, a veszekedéseink elmaradtak. 55 év után összemelegedtünk.


 

2023. március 20., hétfő

09:40
Szeretem e
zeket a reggeli ellenfényeket. Tavaszígéret.
F/2023/033

 

2023. március 21., kedd

06:40
Tóth Árpád sétány, fönn, a Várban, tiszta éjszaka volt. Rossz hangomon - de éreztem, ezúttal tisztán - zümmögtem neki egy dalocskát. Erdő mellett estvéledtem. Akkor két szót csak hanggal, elfelejtettem. Megállított, mondta, mondta; nem értettem. Ez egyetlen egyszer türelmetlen voltam vele: mindegy az. Elkedvetlenedtem, abbahagytam. Mutatott a tarisznyámra, beszélgetőfüzet. EZ VOLT ANYU KEDVENCE, EZT ÉNEKELTÜK A SÍRJÁNÁL.



09:18
Szia, Deske. Amikor Édesanyám elment, eszembe jutott, hogy mi az a sok fontos kérdés, amit nem tettem fel neki. L.


09:31
Kedves Dezső!
Szombati bejegyzésében olvastam a tanár úrral folytatott románkori templom dicséretükről.
A ciszterci apátságot Bélapátfalván cégünk újítja fel jelenleg, csatoltam pár általam készített fotót a munkák kezdetéről.
Amennyiben egy kirándulás keretében szeretné/szeretnék megtekinteni, örömmel állok rendelkezésére. Z.

 



09:49
Deske, szép és megrendítő ez a ma reggeli... Kata múltkori bocsánatkérése is az volt, és még sok minden... nagyon szép ívű az életetek. H.

 

09:55
A Boltocskát
szoktatom rá. Már itt tartunk: egy marék pogácsa és a kávém, 660 HUF. És nem kell lemérni, számolni.



10:19
Vészcsengő.
Ugrok, mi a baj, de örömmel is, hogy ez működik. Ja, csak a telefonját ejtette rá. Szégyenkezve nevet-, nevetünk.


10:47
Megrögzötten,
ötödször remélem, hogy mégiscsak kész. Idei első volt. Sajnálok kidobni egy ekkora lemezt. 90x90.
Ébredő műterem - A/2023/01

 


13:06
-- Deske, küldöm, 8-9 perc, túl fogod élni. https://www.youtube.com/watch?v=cZCF4REo1o8 B.

 

-- Kösz, az első 4 perc nagyon érdekes volt. Aztán váltottam: https://www.youtube.com/watch?v=OxZs4-cCcw4&t=82s  d.

 

--Türelem, hova sietsz? B.

 

-- Nagyon pocsék képeket láttam nála.. . az Egy ember életéből egy-két mondat megmaradt. Hogy a szerzetesek a koldusoknak a maradék összeöntött moslékot adták. d.



13:45
Tegnap
kezdtem. Most megvan. Műterem - utak - A/2023/17 90x90 cm.

 

 

 

 

2023. március 22., szerda

09:52
Szívszorító este, sétánk.
Feje vállamra billenve, szorosan átöleltem-, végig sírdogált. Ez új. Félúton füzetet kért. EZ NEM TUDATOS, NEM VAGYOK ELKESEREDVE... ÉNEKELJÜNK. A szöveg végén egy cs-betű lebeg... csak.... Éneket múltkor is kért, hogy szóltam, figyelmeztessen, ha ne beszéljek.
Béke. Dúdolva énekeltem. Ő már nem tud, de sírása ritmusa valahogy hozzám igazodott.

 

 

Éjfél, pisilés, ötlet, leemeltem a polcról. Ötven éve tanultam furulyázni, kottát olvasni, írni. Gyűjtöttem, ez most jó lesz. Tarisznyába.

 

 

De van itt Vörös Csepel, Poljuska, Csavajev, Amuri partizánok (hogy szerettem!), Fel vörösök proletárok... is.



10:32
Amúri partizánok.
Völgyvidéken és hegygerincen át... És a Csendes Óceánnál véget érnek a csaták. A lélek szakemberei ezt biztosan tudják, értik. Én ez utolsó sor által (is) erősen tanultam, meghallottam az idő és a tér ijesztő végtelenségét. Miért? Azt tudtam, az óceán rettentő messze van, Szibéria túlfelén. Armstrong trombitaszója. Gyerekkoromban egy régesrégi képeslap fotója Helgoland szigetéről nagyanyám fiókjában.


2023. március 23., csütörtök


03:47
Egy újabb
öt évre még igazolvány is, szóltak, hogy ezentúl magam, imaközösségem szentségimádásához a szentostyák elvitele az oltárról.
F/2023/034




03:50
Tegnap délután
egy lyukasórám, feladat nélkül. Ilyenkor a sápadt reménytelenség örvénye. Szentlélek segíts. Talán egy év után eszembe jutott, tarisznyába az útifotel (habszivacs és fenéktámasz). És a szemközti parkunkban az édes édes József és a testvérei is, mindannyian. Sötétedés után még egy kicsit a mobiltelefon lámpájával. Béke.


03:55
Délelőtt közepe,
dolgozom, piros frottírpongyola, benyit a műterembe. A körülményekből, mozgásából, a metakommunikációból látszik, hogy fontos ügyben. Asztalomon is beszélőfüzet:

 

MEGFÉSÜLKÖDTEM. Győzött.
Múlt héten fodrásznál.

 


09:36
Véletlen. Tegnap ámulattal
hallgattam Huszti Pétert majd fél órán át, miből áll össze egy Othello /Jágó alakítása. Hogy mi minden gondolati munkák a háttérben. Hogy Jágó egy zseni. Milyen lehetett az otthona. Milyen katona. Besenyei Ferenccel ők ketten ezt hogy. Éjjel végig álmomban? félálomban gondolatait memorizáltam. Hogy Laurence Olivier ezt hogyan. Újra végig fogom hallgatni, megkerestem.
2023.03.22. szerda 21.30. Ilyenkor én a denevérpadon.

https://www.katolikusradio.hu/archivum.php?firstaudioid=21&mev=2023&mho=03&mnap=22&mora=21&mperc=30


Most tényleg végighallgattam. Kata is. Elején némi pátoszos bev., után a nagyszerű elemzés.
Ha sietős, a kis ablakban 38-ra beállítani, akkor éppen 20 perc.

 

 


10:33
A Klubból
a skandinávossal - most ment nyugdíjba - rövid levélkékkel szórakoztatjuk egymást. Nem feltétlen szimmetrikusan.

Ő: Klee 1914. Tengerparti házak

Én:
[Múltkor Kassákért lelkesedett.]
-- Megtaláltam a hibátlan mondatot számodra: Kassák NAGY ember volt. Ő fedezte föl Zelket. d.


Ő:

 

Én:

-- Kleetől a Sindbad és a Todesengel d.

Ő:
-- LEONARDO CAT VINCI


Én:
Todesengel /Halál angyala/


Ő:
-- Cuki!

Én:


 

 

2023. március 24., péntek

10:27
Zsennye,
Alkotóház, 1970. Valamilyen dorgáló levelet kaptam otthonról. Táviratban válaszoltam. Előbukkant.

 

 

VAALI CSALAAD // A FAAZO HARANG VIRAAGOK MEGKEERTEK ORKAAN HERCEGET NYUGODJON MAAR KEDVUEKEERT STOP MEGTESZEM SZOLT S NEM TUDTAAK HOGY HA MEGALL SZEETFOSZLIK AZ EEJBEN

 

 

10:47
Mi is volt
akkor ott.

Zsennyei kastély II. - A/1970/18 70x100 cm., Tuula Vakkonen, finn diplomata tul.

 


Zsennyei kastély - B/1970/02 33x50,5 cm Bózsik Béla tul.

 

 

Négy falu temploma - B/1970/05 37x50,7 cm. Spiró György tul.

 

 


11:22
Hegedűs Gyöngyitől,
aki évekig news-szövegeimet verssé transzformálta jókedvében. [kötetet akar csinálni belőle VÁLIMA címmel]
Most váratlanul ezt küldte, fotója.

 



14:35

Novemberben kezdtem Vendégváró műterem - A/2022/31 90x90
Hát ebből itt nem sok látszik.
Kata, kíméletesen: még nem fejezted be. Már tudom is, hogy.

 




19:10
Tavaly karácsony
előtt utoljára, most, negyed év után egy újabb szép Sugár. SU507 Viola d'amour , 60x90 cm, Savaria Galéria árulja.

 





2023. március 25., szombat

09:41
HOGYAN MONDJAM EL?
Amikor árnyam visszafordult,
mert miért is jönne velem tovább,
amikor iszonyú robajjal
lehullt egy dérszilánk,
amikor hátranézve láttam
az ág hegyén fölnyársalt árnyam
s Irén didergő alakját -
hogy mondjam el hólepte szájjal
azt a hólepte éjszakát?
ZELK



10:13
Esti sétán
a B. épület előtt eszembe jutott a kép megoldása. Na, hogy majd ha hazaérünk. De aztán erre nem volt idő, egyebek okán.
Hát most: Vendégváró műterem - A/2022/31 90x90


 

12:20
Negyven év
távlatából egy Klee-kép cím, valahogy így: Ein Blatt aus den Stadtebuch, EGY LAP A VÁROSOK KÖNYVÉBŐL
Ezért fogadott szívébe Klee fia Bernben, 1970., ahogy vitatkoztunk, az összes képcímeket (csak) németül tudtam.

 



12:28
Megtaláltam.
Emlékszem is rá. Tényleg így írják, csak umlauttal. Städte-

 

 

 

13:29
Kata megnézte
a mait. Szerinte az előző jobb. Azt nem is mutattam itt. Műterem - jelek - A/2023/18 60x90 cm.

 

 

 

2023. március 26., vasárnap

06:14
Esti sétánk
a játszótér mellett visz el, egészen a Marczibányi térig, meg vissza.

 

 

 


08:44
Mától órával
korábban az uszodába, másképp a fények. F/2023/035

 




08:47
... egyet kivéve, amit mi, öreg emberek, általában nélkülözünk, a gyöngédség. Dolgainkat ismerjük, ellátjuk, tanácsokra már nincs szükségünk. Csak megértésre, netán kis segítségre, erő fogyatkozás okán. Bűneim nekem is vannak, ebben mi katolikusok előnyben vagyunk, a szentgyónással. Megbántam, kértem Isten bocsánatát, s evvel a dolog elrendeződött, kötelező elfelejteni. Ezt te is megteheted, imában, rövid úton. Jó szándékú ember vagy, tisztaságra törekvő, ez rendben van. d.

 

 

10:05
Barátom levette
nekem a netről, Huszti Péter beszél Jagó alakításának kimunkálásáról, az Othellóban.
Váratlanul érdekes. Kicsit fellengzősen kezdődik, nem baj.







2023. március 27., hétfő

09:05
EGY NAP TÖRTÉNETE
REGGEL

Híg villanyfényben ébredek,
tekintetem vak rácsokon vacog,
mig odakünn piros pitvarban járnak
pipiske-lábú kényes hajnalok.
ZELK

 

 

2023. március 28., kedd

06:43
EGY NAP TÖRTÉNETE
REGGELTŐL ESTIG


Úgy ír verset a költő,
mint aki temetőben
szélrázta, huhogó fák
közt átfut éjidőben
s hogy rettegését űzze:
dúdol, vagy fütyörész.

És ennyi az egész.
ZELK



09:32
Nem szeretem
a változatosságot. Pontosabban, nincs szükségem rá.
F/2023/036




10:08
Ki ismeri Tóvári Tóth István (1909-2004) művészetét. Milyen szép rajz. Almárium Régiségbolt indítja 10 ezerért.
Hogy Sugár Gyulát keresem, hivatalból kapom az aukciókat.

https://axioart.com/aukcio/2023-04-12/5-online-arveres/teljes-katalogus?order=name-asc&page=1

 


15:47

Vendégváró műterem - A/2022/31 90x90




2023. március 29., szerda

03:33
A gyógyszerezés
az étkezésekhez igazodik. Hogy ne egyedül én tudjam a rendet.

 


03:40
Astoria aluljáró.
Hogy tudta betanítani, hogy a szegény maci tartósan üljön. Nosztalgia, 1973; csak az enyém nőstény volt.



05:45
Csöpög az
orrom, és nem jut eszembe semmi. Ja, igen, mind a négy hosszúujjú ingemnek rövid az ujja. Vagy a karom túl hosszú. Hétfő szerda péntek reggel lábtorna helyett jóga mélylégzés. Mert 24 méter helyett már csak 21-22 víz alatt, fejesugrás után. Mindent el kell intézni, mielőtt.


08:42
És ez a
befejező vers.

EGY NAP TÖRTÉNETE
ESTE
Akkor se múlik, ha elmúlik a nap,
ketrecedben nő a, nő a sivatag,
a Semmi a Semmi farkába harap.
ZELK



12:46
Megrendült
a lelkem. Mit is mondhatnék. Ez talán egy idézet. A délelőtt közepén: sírtam. Ilyen vágy soha eddig; egyetlen olyan barátomat reméltem, akivel ezt meg lehet osztani. Fölvette, sikerült, beszéltem, beszélhettem. Hallgatott, meghallgatott.
Aztán a munka; reprózás, három új kép. A negyedik mégsem, azt tovább kell csinálni.



2023. március 30., csütörtök

10:36
Pedig Kata
azt (is) mondta, ne nyúljak hozzá.
 Műterem - jelek - A/2023/18 60x90 cm.



10:37
Ismételten.
Csöpög az orrom, és nem jut eszembe semmi.

Cs.Zsófi meghívott, most szépen virágba borult a kiskertje. Megnézem. Illetve zük, mert váratlanul Katát is érdekli a dolog.
Egy nagyon jó barátom váratlanul komolyan beteg. Föl kell venni az imalistába. Hétfő-szerda-pénteken Ferenc pápa és Balázs közé.
Vagyis inkább Balázs után, Klári elé.


12:18
Más okot-célt
vélelmeztem, hogy Kata velem jött Zsófihoz. Kért és kapott ültethető virágdolgokat. Nem is sokat láttam belőlük, ahogy nézték sorra. Már hoztam boltból 10 kiló virágföldet....
Zsófi-kert ablakon át.




12:32
Hogy rövid
véleményt kértem magamtól, ezt tudtam mondani: itt mögöttünk ez a Varsányi Irén utca kellemetlen és szűkös.
Nosztalgiafotó, 1910, mennyi fény, mennyi ég.

 



 

2023. március 31., péntek

11:16
Igazságos
- morálisan helyénvaló - háború nincs. Ha jól tudom, a pápa is ezt mondja.


14:17
Rámeredtem,
milyen lila ez a kép. Hiszen ez színes! [szitokszó]. Kedvelt szokásommá vált ezt az idei első képet befejezni. Ma is.
Ébredő műterem - A/2023/01 90x90 cm.

 

2023. március napi olvasó 477
FBook követő 498


   összes levél     LEVELEK LE MEUX-BE  1990.5.17. ►     weben 2000.6.11. ►