VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX‒be / 368

2025. november 1., szombat

05:23
Kedves Deske, gyönyörű a repkény a tűzfalon, az egyik kedvenc növényem!
Nemcsak szép egyébként, hanem hasznos is, mert ősszel virágzik, amikor már kevés növény ad nektárt,
így létfontosságú a méheknek és más beporzóknak.
Egyszer olvastam egy NASA tanulmányban, hogy képes olyan káros anyagokat kiszűrni a levegőből, mint pl. a benzol. A.





11:38
Tizenkét év után
ma ugyanúgy, hajszárítás.
Régről számon tartjuk egymást, ők szombatonként Pilisből a Lukácsba.
Markok házaspár, idén lettek nyugdíjasok mindketten.
F/2013/063 // 2013 február 13.

És ma
F/2025/115






15:26
Ma is létrejött
a Rózsadomb - Hűvösvölgy út, Miki helyettesített.
Stabilan két óra. Remélem, javulni fog elgyengült lábam.
F/2025/111







2025. november 2., vasárnap

06:04
Kata kicsit
megbántottan, mintegy megcsalatva:
Tök üres a hűtőszekrény!

És nincs itthon semmi méz!
Tehát valamikor eljutott odáig, járókerettel, egyedül.
Tökéletesen fölösleges ostoba kérdésem volt, hogy
a méz meg minek.

Hiszen kinyilatkoztatás:
átvette az uralmat a háztartás fölött.




09:58
Áldozáshoz
kiül az ágy szélére,
szorosan szemben egymással,
egyik kezünk egymásban, térdemen.
Lehajtott fejek, ő behunyt szemmel.
Olvasom a rituális szöveget:
...szándékod szerint békében,
és add meg teljes egységét.
Ki élsz és uralkodol mindörökké. Amen.
Legyen békesség köztünk mindenkor...

Kisujjammal egyet simogatok tenyérhátán.
Fölnéz, szemünk találkozik.
Kacsintok, amit amúgy soha. Fölnevet.
Aztán tovább:
Isten báránya, aki elveszed a világ bűneit...




10:20
GYÁSZ ÉS DÍCSÉRET

...tenyerükkel ernyőzve szemüket,
belátják a határt,
be a lét határait is talán,
s nemcsak a nyár sürgető szárnycsapását
tudja fülük, de a lábujjhegyen
járó téli délutánokat is...

ZELK

12:25
Még a tegnapi
útról, a reptérnél.
Ez a pirossal átfestés vajh milyen üzenetet hordoz?





17:59
Három mail

Kedves Deske!
A mai 9.58- as bejegyzés az egyik legszebb KÖLTEMÉNY, amit valaha Öntől  olvastam...
Annyira tudja, érti a lényeget! Hálásan köszönöm!

Kérem feltétlenül mondja meg Katának is: gyönyörű, amiket ma írt Róla, és a Viszonyukról.
Magukat hatalmas szeretet közelségbe hozta össze ez a betegség.

A 6.04 és, és a 9.58-as Kata "vers" tényleg gyönyörű,  üzenete is gyönyörű.. ..
Anyám  gyógyult  ilyen szépen.




18:04
Barátommal
megnéztük - vasárnap van - a Szépművészetiben a
Menny és Pokol házassága – William Blake (1757-1827) és kortársai -kiállítást,
Kultúrudvariasságból nem 8, hanem 23 perc alatt.
Egy fotó is onnét.


Közben megbeszéltük a világ dolgait, ez ügyben legpontosabb Füst:
Az életnek lehet, hogy nincsen értelme, de a mészárosszámlát ki kell fizetni.
Aztán magam számára is váratlanul, a kapuból visszafordultam a 11-es busz felé,
hogy a napba belefér még egy repülőtér-út. Múlt vasárnap először. Ma a hatodik.


A turistaút legelején, még a domb tetejénél fához támasztva
egy használható botot is találtam egy fának támasztva.
Ennek síkra ill. lejtőre állíthatóan ágcsomói között két jó fogása is van.
Teteje szobor, meg kéne hagyni. Nem volt szívem nem hazahozni.
Leszállok vele a Széll Kálmán téren, egy fiatal kiáltás a sokaságból,
Nézd, elhozta a botomat. Nem fordultam hátra.
Kicsit hosszú, államig ér. De használt botjaim valódi vetélytársa.






2025. november 3., hétfő

05:23
Boldogság
volt Katának - hosszan nevettünk rajta, listába rendeztem unokáink állatainak neveit.
És családi körlevél ment, kérelem javításért, kiegészítésért.

html-2025/nevek.htm                             C.23052

        KINGA TABLÓJA 2008. 04.

cicák: Bagamér, Kakaó, Porzsák
kutyák: Gizella/Gizi-whipet, Pletyka-spániel
gazdára lelt, átmenő kölykök: Hógolyó, Pizsama, Zokni, Ezüst, Vakond, Minci, Kis porzsi, Golyó
zebrapintyek: Pityó, Mityó
sirálykapintyek: Sityó, Suttyó
japán fürj: Fürtyi
hullámos papagáj: Fjodor
énekes pár: Zöldség és Gyümölcs
leopárd gekkó: Geckó
ékszerteknős: Ernő és Ernőné
pézsmateknős: Béla
talált postagalamb, aki aztán levéllel a lábán hazarepült: Mackó
nyulak: Vanília, Porcukor, Hóka
 

          Zs. NAPLÓ

2010.12. Piri 3 levele cicájának: Bojszacica / bojszacica@gmail.com
2011.02. Lecsó-kutya megette Boti ékszerteknősét, neve.....?
2011.12. Piri forgókereket kér karácsonyra Pipi-egérnek
2013.12. karácsonyra ideiglenes törpenyúl: Veronika
2019.01. a 14 éves Szendvics/Szendi kutyát kísértem utolsó útjára
2019.02. nekem ajádékozandó Bodri-patkány
2019.02. Piri cicája: Nagy Szürke Felhő Berzsián de Dideki      

     ZSÓFI LEVÉL 2025.11.03. 

madarak: Tsátsogó Madárkák
szegélyes teknőc: Oktáviánusz
Berzsián becenevei: Prémdisznó, Tápos, Buflák, 62 Centi Macska
kutya: Luca, becenevei: Lülüke, Kukacka
egér a girilláktól: Babszem
2013 törpenyúl: Borika
cica: nem Bagamér, hanem Bagéra


Kinga tablója



06:55
Szobavécé.
Az ágytálat már el is felejtettük. Megy a zongora tetejére, a fotel mellé.




09:45
„Elvégeztem Péterért a teljes búcsút. Az égben bűnei eltöröltetve.”
Bocs, Deske, de ez így nem pontos.
Aki a pokolba kerül, azon a búcsú nem tud segíteni.
Azt, hogy György Péter megbánta-e a bűneit, nem tudjuk. A.



10:16
A reggel fotói

Lukács-kert, őszi pompa
F/2025/113


Ritkul a lomb az udvarunk tűzfalán.
F/2025/112

 

Hazaértem.
F/2025/114




19:51
Megvolt délben az
erdei út, ma hetedszer. Csak egy nap maradt ki.
Szélorkán, mindenütt egyedül.
Influenza oltás, dokinéni tanácsolta, 4-5 perc erős tempó, szív, tüdő.
Utána ugyannyi lazán.
Próba. Azonnal rájöttem, 4-5 percenként lelassítani nem lesz fegyelmem.
És ebbe belenyugodtam.
Számomra fotózhatatlan, ami itt gyönyörű.




20:37
Baromi fáradt.
Szárazság ellen meleg víz, rum, vagy savanyúkáposzta, ami éppen közelebb volt.
Egy inas, aki ágyba segítene.





2025. november 4., kedd

09:28
Zsófilányom
munkában.

 


13:02
A mai kép,
mindjárt indulok az Erdőmbe.
Mikitől elkértem rég nekiajándékozott túrabakancsomat.
Most ősszel olyan mély az avartakaró az utakon is, alatta hol kövek, nem látni, bokaficam.
Műterem - délidő - A/2025/58, 90x136 cm., Imre gyengéd tréfából
minden ernyedt tiltakozásom ellenére, amit buzdításnak kezelt;
negyven év előtti méretemre készített születésnapi ajándékkeretet.
Köszöntem, csuklottam és nevettem.

 

 



16:26
Fél kettőkor
az Erdőmbe. 8. Lassan beáll a rend, ebben is.
Tán átalakul az életem.
Az ösvényen társaság, agaruk, hiába kiabáltak rá, széles ívben mögém került,
futtában orrával enyhén megbökte vádlimat.
Tudta, jó helyen jár. Pedig két botom.
Csettintett egyet, OK., és visszakocogott.
Reggeli ötletem, lehetne a fák között csendes Rózsafüzér.
Elhagyva a repteret, belekezdtem.
És túl bonyolult helyzet állt elő. Nem működik.
Bakancs bevált. Egy bot nem jó, aszimmetrikus terhelés. Nem is kevés.
Már nem sárga az avar. Szürkébe játszó tompaokker.
Ma többen voltak, igaz, verőfény. Minden lánynak két melle volt.
F/2025/116

 








17:35
Deske,
ez az 5 perc friss séta, aztán 5 perc lassabb, ez hivatalos edzés futóknak.
Ráérsz a saját tempódban sétálni, az intenzitás pedig olyan legyen,
hogy a beszéd ne okozzon nehézséget közben. B. 





19:50
Régi barátom
hívott és 13 percen át dicsérte Zsófi-könyvemet. Jólesett.




2025. november 5., szerda

08:57
Az élet él
és élni akar a hatos villamos pályáján.
F/2025/117



Reggel eddig három honfitársammal egyeztettük, hogy idén gyönyörű őszünk van.





10.02
Már csak
a főtémát kellett eltávolítani.
Műterem - délidő - A/2025/58, 90x136 cm.






10:27
1991-ben a Múlt és jövő zsidó kulturális folyóiratban Frank János cikke: IGEN, CSEND VAN / Váli Dezső festészete
Megvolt, nálam színes reprókkal, most egy barátom átküldte faximilében is.


Az ötvenes években, a Rákosi-diktatúra idején - meg több évtizeden át,
sokáig - tilos volt nálunk az absztrakt festészet, külföldre utazni sem lehetett akkor,
nyugati könyv nem jöhetett be; tájékozottságunk híján kimaradt egy művészeti világáramlat Magyarországon.
Váli Dezső gondolt egyet és pótolta ezt a hiányzó láncszemet.
Igaz, húsz év késéssel, hiszen a szocreál virágzása idején nyolcéves volt csak.
Őse mintha az amerikai Mark Rothko (Dvinszk 1903 - New York 1970) volna,
ő magyarra fordította hagyatékát.
Egyszemélyes iskolát teremtett korunk magyar művészettörténetében.
Váli intellektuális művészalkat, de festményeiben ennek nyoma sincs...




14:56
ERDŐ 9.
Megvolt.
Lombhulltával égen és földön, fönt és lent;
sűrű napfoltok;
így igen zaklatott a táj.





18:08
Kedves Váli Dezső!

Ma hozták be ezt a képet a Galériába, tudom, hogy mindig ír az alkotásaira azonosító számot,
de ezen nem találom, a tulajdonos elmondása alapján 1972-es a kép. 
Tud esetleg segíteni?
Üdvözlettel és köszönettel:
Kieselbach Galéria

Köszönöm a fotót is, nálam a hamis-50 opuszszámot kapja :-))
d.


Nagyon rendes kis kép. Korrekt szignó...





2025. november 6., csütörtök

16:40
ERDŐJÁRÁS opuszszáma 11-61/10.

Mert a 11-es busztól a 61-es villamosig.

 





20:04
Este hatkor Nagy Diófa u.
34., mini galéria, Vojnich és Krajcsovics Éva közös minitárlata.
Ez Vojnaich, kb. 1991-ből, egyetlen régi (és nagyméretű) képe.
Minden más kép tán 50 cm. alatt.

Legjobb képe üveg mögött, fotózhatatlan.




ez új.

 





2025. november 7., péntek

10:50
F/2025/118






12:44
A mai
Műterem, minden rendben - A/2025/59,
50x50 cm.
Indulok erdőjárni 11.




16:31

F/2025/119

 

 

2025. november 8., szombat

10:13
Barátom az
Ecseri piacon fotózta, most reggel. HAMIS-51







21:25
Reggel esett.
Hoppá. Mammutba Sportbolt, esőköpeny az erdeiúthoz. 2999 HUF.
Fölpróbáltam. Hát én nem kiskínai vagyok, hanem kismagyar.
Boltba egy második köpenyért. 47 centivel toldottam meg evvel a másikat.
Széles celluxot mindig tartok itthon.
Fiam legyint, na, megint közelítünk a hajléktalan öltözékhez.

 

 

 

2025. november 9., vasárnap


15:59
Ezt a műanyag
kiskacsát a kád sarkában
sok éven át kitüntettem figyelmes ellenszenvemmel.
Képviselte számomra azt a 34,564 tárgyat, ami lakásunkban fölösleges.
(Nálam is van négy.)
Aztán egy keddi napon megütött súlya.
Én marha, hát hiszen az unokák fürödtek vele...
a gyerekekre emlékezteti Katát.
Azóta megkülönböztetett figyelemmel
köszöntöm reggelente, 05:31-kor.
Nem köszön vissza.

 

Ami egyszer élt, az mindig él -
valami ilyesmit mond Rakovszky Zsuzsa
négy vagy öt hatalmas IDŐ-verse egyikében.
(megjelenése olyan szenzáció volt, hogy engedéllyel
egy második folyóiratban is elsőközölték)

Katát fürdetik. Ami egyszer élt, az.
A film ötletgazda angyali ápolónőjétől.

 





16:27
Mai erdőjárás, 13.

Az ösvény szélén vettem észre.
Miért olyan túlvilági látvány.

F/2025/120





16:48
Mátét kérdeztem
kínai útjáról, mesélt.
Mutattam képet is.

 


 

 

17:02
--- Deske, nemrég
felraktál egy (milyen meglepetés :) Zelk-verset, de sehol nem találom a blogodon kívül,
arra sem jöttem rá, részlet-e vagy teljes. Mit kell tudni róla? Teljesen betalált, így kezdődik:

Az őrült pásztor vak kutyája
kergeti nyárból hófúvásba
jégoszlopokból vert karámba

 

--- Nem emlékeztem semmire, megnéztem, News, okt. 30.
Látom, ott nincs a vers előtt - után három pont.
Mit mondjak róla. Ügyes kis zsidó. :))

FÉNYTELEN
Az őrült pásztor vak kutyája
kergeti nyárból hófúvásba
jégoszlopokból vert karámba
gyapju-vesztett esztendeim --
egy puszta fa a pusztaságba
csak törzse van már nincsen ága
rátekerednek vétkeim.

Ennyi. d.

--- Hol van ez meg?

--- Az összes versei két kötetben persze,
én a villamosban a válogatottat használom reggel „Só és emlékezet”
azt mondtam, modoros cím. aztán elolvastam a hozzá tartozó verset…d.

--- Húha… asszem, ha kicsit utánaolvasok, bekerül a kedvenc magyar költőim közé.
(Ott eddig: Petri, J. Attila, Ady, Radnóti)


19:53
Nem olyan baromi
fontos vers, de ez az ötlet, ez a gondolat, a két szó kapcsolása, hogy mi van a batyukban... ez hatalmas.
(Úgy tudtuk, kiállítása megnyitójára Chagall is eljön. Én is ott voltam.)







2025. november 10., hétfő

05:59
Találtam egy
egyszerű mondatot,
az erdőjárástól színesebb lett az életem.

Máriát kértem, nagyon terhesek ezek az üres vasárnapok,
tökéletes ötlet, amit számomra most kitalált.
Amúgy is adósom volt,
1986-ban Katával zarándokoltunk Mejugorébe,
kérve Őt házasságunkért.
Hát nem kapkodta el a dolgot.
2021., Kata betegsége kellett hozzá.

 

10:43
Unoka mentőtisztnek
készül, harmadéves.
Házuk mellett öregasszony oszlopnak kocsijával.
Sokkos állapotban ült az autóban.
Botond pizsamában.
Első utasítása: nézzen rám!
Profi.
F/2006/160

 

Mint amikor én borultam a Volkswagennel,
rendőr első mondata: üljön oda a járda szélére.




11:55
Kijavítottam
ezt a péntekit.
Műterem, minden rendben - A/2025/59, 50x50 cm.



Katának ebéd, aztán ERDŐ 14.
Már barátom fölkínált egy vélhetően erősebb esőköpenyt.
Az fekete. Ha az is rövid, még maradt a zöldből, megtoldani.
A meglévő 12 zsebem egyikében, velem lesz.




15:19
Repülőtér
egyetlen emberrel, és három kutyával.
F/2025/121





Az út vége Hűvösvölgyben

 



15:50
Hóhoz majd
kamásli kell, útközben a síboltba, de nem tartanak.
Dehát annó volt nekem, most is csinálni a legegyszerűbb.
Két 50 centis textilcső, két végén gumiház, bugyigumit mindig tartok.
Csak varrógépünk nem üzemképes, megoldandó.





2025. november 11., kedd

16:32
Telefon délelőtt,
hogy pénteken találkozunk, közben rákérdezett a kamáslira is, magyaráztam, mire kell...
Mail és fotó 12 perce:

--- Szia Deske, ..a kamáslid. (vízlepergető anyag)  Valamit még? szeretettel, L.

--- A széket is kérem hozzá!!!!! d.

 

 

 

 

19:01
Átnéztem volna
egy fiatal festő munkásságát, nyitom a honlapját:
-- festmények ... év szerint
-- találomra ezt: 2015.
-- és ki lehetett volna nyitni 80 fájlt.
Tehát az anyaga áttekinthetetlen.
Hoppá.
Ugyanúgy az enyém is.
Akkor három hét fejtörés után:
informatikusom megcsinálta, nagyon egyszerű:

a festményeknél és a fotóknál a legelső választási lehetőség ez lett:
VÁLOGATOTT MŰVEK / SELECTED WORKS
tehát
FESTMÉNY / 53 kép ( az 1592-ből)
FOTÓNÁL
eleve van egy szűkített változat: FOTÓ JAVA
most még mindezen belül van a 83 kép (a 6260-ból)

áttekinthető mennyiség.

Bár a 4. MENÜ-tételem is jó erre, az művtörténész válogatás:
ÉLETMŰ KIÁLLÍTÁS 2014 - virtual walking
...



2025. november 12., szerda

09:33
JÓZSEFVÁROSI HAJNAL, 1933

A Rákóczy téri padokra
kiül a munkátlan sereg,
csak nézik a rozsdás halomba
gyűlő lehullott perceket.
[...]
Zelk




09:46
Az ágy fölé
hajolva találtam valakit, akinek meg lehet simogatni a fejét.       C.23055



10:17




11:03
Ma.
Műterem, ég és föld - A/2025/60
90x90 cm.



 


14:49
Hűvösvölgy.
Próbáltam volna ködöt fotózni, de hát nem megy. Szüts tudott. De hát ő meghalt.
Gyanús, hogy ez az erdei napi két óra idő semmiből nem hiányzik.
F/2025/122








2025. november 13., csütörtök


02:48
Egyetlen tétel
volt, amit teljesen reménytelennek tartottam a reggeli kavicsjárás alatti közbenjáró imáimban,
a Szentlélektől örömhírt/örömet kérni Fioretti imaközösségünk számára is.
Szerda esténként már csak három-négy öreg ember asztalom körül, évek-évtizedek óta ugyanavval a rítussal. Mi történhet itt.
És tegnap nyílt az ajtó, Kata járókerettel bekocogott; és beült közénk.
Mondtam neki, Isten hallja majd imáját*, amikor sorra kerül; felemelt kézzel jelezze, ha befejezte. Úgy történt.

*betegségéből 4 éve néma.





09:37
Ötödik éve
fehér gyászban. Mindennek a helye, fontossága átrendeződött.
Harmadik hete minden nap egy óra tölgyerdőben. Már könnyebb az emeletjárás,
de ennél fontosabb, egész napomat csendesen átszínezi.
Fölényesebben kezelem. Mint mikor az ember mellett ott van a sofőrje is.
Vagy mint a feketerigó éneke.

Megnéztem, az elmúlt 25 évben már négyszer mutattam.

FEKETERIGÓ
Fölébred s csőrét az egekbe mártja,
mintha ott kortyolná a dallamot
s a városszéli háztetőkre, fákra
ezüst trillák szökőkútja csobog.

Költők költője, fekete madárka,
egyetlen verset tudsz, de milliók
várják dalod: hány nemzedék csodálta
s csodálja még e bűvös „Tillió”-t.

És nem kutatja kandi értelem,
hogy trilláidban mi az értelem,
vizsla gyanu nem faggat: Mit jelent?

hiszen mi mást is jelenthetne: téged,
a rigófüttybe öltözködő Szépet
s mindennap ujra s ujra a jelent.
ZELK



09:42
Szemescsavarért mentem,
útközben vettem egy szőlőt. Életemben először.
Nagyon érdekes.






20.12
György Péter
gyászjelentése





2025. november 14., péntek

14:49
Ma is erdő,
délben. Köd.
F/2025/123

 

 

 

 

F/2025/125

 




20:56
Volt Katának egy
sírnivaló mázsás mondata 2022. január másodikán,
féltréfából betettem a MENÜ-be VÉGRENDELETEM mellé.

HA MAJD KIDOBOD A SÁLJAIMAT,
EZT VEDD KÜLÖN

 

Olvasta ezt most angyali barátnőnk. Fehér pulóverhez lehetne!
Beteg, de megvette, átküldte. Járókeret, fürdőszoba, próba.
Részletkérdés, hogy nem barna. :-))

F/2025/126

 

Üzenőfüzet, golyóstoll. Ír és vigyorog.

... EBBEN TEMESSENEK EL!

Ezen aztán elhülyéskedtünk, hogy persze porítva, merthogy urnába kerül,
mintahogy mellém ugyancsak porított vekkerórát kérek,
anyácskám vásárolta a templompincében a kettős urnahelyet,
s mivel a legalsó sorban, hát egyet fizet kettőt kap,
annó mondtam is neki, akkor Margit néni barátnőjét mellé,
akivel utolsó évtizedeiben együtt lakott,
jajj, azt inkább ne, mondta,
s ezen ugyancsak nevetni lehetett.

Húgom kolostorában halt meg,
némileg szabálytalanul urnáját ott a kertben a nagy fenyőfa alá,
míg végül Pannonhalmára került, húgom mellé.





21:31
Barátom följött,
aki kitalálta és megcsinálta számomra ezeket a nem örömmel fogadott méretű és formájú kereteket.
Neki lett igaza .-)) Mondtam, szignálnia kellene a képeket, társalkotó....
Most összenéztük őket. Utoljára így együtt, most, hogy a nagyokat már megvették...
F/2025/124

 




22:23
Reggel egy nagyon
udvarias, de határozott hangú levelet kaptam, hogy Kata bizonyára éjszaka négykor nem tud aludni, de ők se, hallják föntről a tévét.
Már többször szóltam ez ügyben Katának.
Estére megoldottam. Barátommal online, fülhallgatóhoz mégsem nem kell másik tévét venni. Hatezer. Mindenki örül.
F/2025/127






2025. november 15., szombat

10:37
Tegnap magvalósult,
ami életcélom, amiért minden nap küzdöttem, mindeddig hiába.
Elértem az ELŐZŐ villamost.
Orrom előtt a 11-es busz, kijelző: 5 perc a következő, leültem a padra.
Tényleg öt perc volt. Föl a dombtetőre, már ismerős, végállomás.
Lépegetek buszról lefelé, lám, látom, az előző busz utasai ugyanezt teszik...
Utolértük őket.



10:43
Számomra a
börtönversei leg szeretetre-méltóbbja.
Első szakasz, az indítás:
Ezt találni hasonlatnak..., ilyen mosolygó figyelemmel, együttérzéssel az ügyetlen rajzokról.
És később,
hogy mi mindennek lehet örülni, amit mi - szabadon - észre nem veszünk.

GYERMEKRAJZ
Mint a gyermek ha rajzol házat, barikát
és föléje napnak sárga karikát,
légben úszó fákat, libegő füvet,
fák közt rókafarkú póniló üget,
napkarika s fű közt olyvalami száll:
zümmög is, csirrent is: bogár és madár --
s fiu is meg lány is az a kis alak,
aki cérnalábon áll is, meg szalad...

Így látlak már téged elveszett világ,
teleírom véled cellám ablakát!..
[...]
...avar is száll már, hol levél pereg...
...városszéli utcán kehes verkliszót...
...villamos csengője, tücsök-cirpelés,
utcák zsibongása, rigók füttye...
ZELK

majd mutatom az egész verset, de meg kell keresni, de most indulok az erdőbe 11:31

14:20
Erdőből hazaértem.

GYERMEKRAJZ
Mint gyermek ha rajzol házat, barikát
és föléje napnak sárga karikát,
légben úszó fákat, libegő füvet,
fák közt rókafarku póniló üget,
napkarika s fű közt olyvalami száll:
zümmög is, csirrent is: bogár és madár –
s fiu is meg lány is az a kis alak,
aki cérnalábon áll is, meg szalad
Így látlak már téged elvesztett világ,
teleírom véled cellám ablakát!
Gyermekkézzel rajzol az emlékezet,
mindent egybegyűjt a rívó képzelet:
tavasz, nyár, ősz és tél már nem évszakok,
kihullott kezükből a stafétabot,
hajuk egybelobban, így rohanva át
ötvenegy esztendőm tikkadt udvarát.

Izzó nyár is, tél is nékem a világ,
így lát, aki éve csak cella falát:
egyik ágon cinke mondja: Nyitni kék!
másik ágra varjú hozza gyász hirét,
akáca felhője hogyha föllebeg,
avarszag is száll már, holt levél pereg,
nap is ég az égen, Göncöl is ragyog,
lépegetnek páva-farku hajnalok.

Mint hajdanában négylevelű reményt:
keresem mi széthullt, de enyém! enyém!
városszéli utcán kehes verkliszót,
csillár alatt szálló hegedűsikolyt,
ifjú arcod… s mely már nekem kedvesebb,
félszáz év zománcát, te legkedvesebb!
azután nem bánom, ha szakállamon
zuzmarára vált a tegnapi korom.

Mint gyermek ha rajzol házat, barikát
dülöngél szivemben a kinti világ.
Villamos csengője, tücsök-cirpelés,
utcák zsibogása, rigók füttye és
ifju társak verse, barátok szava,
kávégőzben, füstben úszó éjszaka,
apámmegigérte aranyszín csikó
ugye, megvársz engem, te tavalyi hó?


14:32
Ebbe csak
én látom bele a ködös repteret.
ERDEI ÚT 19
F/20254/128

 

2025. november 16., vasárnap

09:34
Kedves Gy.!

Tisztelettel kilépek a rakott krumpli várományosok köréből.
Katában, hallgatva a hallottakat, fölhorgadt az asszonyi lét,
és járókeretestül cédula hajnalban az ajtóm előtt,
4-6 krumpli, doboz tojás, 2 tejföl.
Kolbász lespórolva, nyilván az enyémből fog lopni. d.



16:47
Deske,
Csodás estém volt veled!!! Fülig ér a szájam. Tökéletes beszélgetés volt,
Ungvári érti Válit, asszociál és halálosan pontos válaszokat kap, sok-sok humorral és őszinteséggel. [...] N.

Egy nyilvános interjúról van szó, beszélgetés; 2010-es Belvedere-kiállításom.
Mutatom.






2025. november 17., hétfő

09:38
Mosogatás
közben nyalakodok a konyhában. Fogy a Katafőzte rakott krumpli.
Egy feladattal kevesebb.



09:41
Zelk erre nézve
nem adott útmutatást, magamnak kellett kitalálni,
hogy egy dologból kettő kell.
Ebben a novemberi erdőjárásban nekem hirtelen aktuális gond.
1.. esőkabát eső estére,
2.. esőkabát esetleges eső esetére. Ez mindennapra, zsebben elférhető méretű.



09:51
Ezt a két dolgot
viszont tökéletesen, sokkal jobban megfogalmazta, mint én valaha magamnak.

FONÁKJA? NEM! A SZÍNE!

A valóság bősz megszállottjai,
földhöz ragadt szegények,
kollázs-költők, újmódi dadaisták,
a tárgyias költészet
porlepte tárgyai közt matatók,
ősz fürtű ujdondászai
a közérthetőségnek:
mit értenek a meg nem érthetőből!
mit sejtenek a csak megsejthetőből!
mit tudnak ők a meg nem tudhatóról!

Hát hallgassuk illő és méltó csendben,
ülve az örök hangversenyteremben,
a realista zenekar
léten túl is visszhangzó dallamát,
az interpunkciók
RÁCZALADÁRI cimbalomverőit,
a kötött forma kötetlen viharzó
RICHTERI futamát,
a csillagok cintányér csattogását – – –
a való égi mását!
ZELK





10:26
Egy régi
értelmezőábrám. Hogy nem annyira lineáris hadművelet. Hogy kezdetben a végről fogalmam sincs.



14:24
Ma is.
Tölgyerdő 21.
Persze lehet, hogy nem is annyira tölgy.
Az avar októberi sárgáról okkerre, majd sötétbarnára, akkor eső, most mélybarna, nagyon barátságos.

F/2025/129




17:43
Fennkölt levelet
kaptam, aláírás nélkül. Nem először ír hasonlókat.

"Quousque tandem abutere, Catilina, patientia nostra?"

Google: Hát még meddig élsz vissza, Catilina, türelmünkkel? – dörögte Cicero a senatus előtt az azóta szállóigévé vált szavakat szenátortársa felé. 

Válaszolni kellett.

Az Ön számára a megoldás, ezentúl olvasson Cicerót vagy P. Howardot helyettem :-))
d.


Érdekes egy ilyen levél. Tanult ember. Nem jelőli meg nemtetszése tárgyát, ami netán még hasznos is lehetne, ő csupán kellemetlenkedni akar.




20:41
Délutáni kép

Egy régi műterem - A/2025/61 60x60 cm.

 




2025. november 18., kedd

09:22
Ilyen levél is jött.
Betegnél volt, gondját viseli.

tárgy: Milyen jó, hogy vagyunk!
fotómelléklet

Kedves Dezső, ismét látogató voltam Svájcban,
gyorsan összekapom a felgyülemlett feladatokat
és mielőbb társulnék a hangzatos napi túrájához.
Kimondhatatlan jól van, ami van.
Minden tetőről látni a napot.*

Baráti ölelés, G.


*Pilinszky

 

Kedves G.!
Ajándékot kaptam.
½ 12 tájt indulok.
Kata Nordic-botját tudom adni.
d.




11:15
Nevesincs műterem - A/2025/62
60x60 cm.






15:30
A mai erdő.
F/2025/130








15:48
Barátom aggódott,
magyarázom neki:
Értesd meg jól.
Ha valaki vállára teher kerül,
akár általad,
az a labda, amint a háló fölött átkerült az ő oldalára,
onnét az Ég személyesen neki szánt ajándéka.

Például Kata betegsége.
Számára és számomra is.

Pál azt mondja, köszönd meg.



20:32
Most ezt olvastam
föl Katának, a Nyugat–ból szedtem ki, 1938.10.
Füst búcsúztatja Karinthyt, s teljesen megfejti tragikumát, az elpocsékolt tehetséget.
"Néhány fájdalmas szó Karinthy Frigyesről"
https://epa.oszk.hu/00000/00022/nyugat.htm
ott: 1938.10.


22:48
Deske, megtaláltam,
elolvastam, de én nem érzem, hogy elpazarolt tehetségről van szó. 
Volt egy társadalmi mobiltás--az ismeretlen mélyszegénységből--a jómód féktelen habzsolásáig.
Semmi aszkétizmus---helyette millió sziporkázó ötlet. A versek, az Így írtok ti és aztán az agytumor...Utazás a koponyám körül.......
Szerintem egyszerűen nem maradt ideje. Ez tragikumként is értékelhető,
de minden ami addig történt nem volt izzadságszagú, nagyon egyéni és nem porosodó.. G.





2025. november 19., szerda

17:56
ERDŐ 23
Ezúttal méretes
hátizsákkal, benne sorsúgyhozta fazék meg lábos,
és egy kisebb és nagyobb serpenyő, utóbbi hússütésre is alkalmas.
Ugyanis vettem egy rezsót Katának.
F/2025/131






2025. november 20., csütörtök



09:11
-- Szia, Deske,
neked mindig, minden élethelyzetre vannak olyan találó válaszaid…
Mit mondjak annak a régi ismerősömnek, aki ma ezt az egy mondatos sms-t írta:
Nem tudom, mitől féljek jobban: attól, hogy van Isten vagy attól, hogy nincs.”
köszi, L.

-- Azt mondd: ezt kérdezd meg Őtőle. d.




09:16
Katától vérvétel
reggel háromnegyed hétkor. A védőnőt közben sírva hívja tízéves kislánya:
Nem találom a fél cipőmet! Akkor vedd föl a csizmádat! De azt nem akarom!




09:28
Ahogy hazaérek,
általában még alszik. Szeretem elnézni a kezét.
F/2025/132







10:18
Ma utoljára
jön a gyógytornásznő. Én akkor a hegyen. Napi 16e HUF volt.

NAGYON HÁLÁSAK VAGYUNK MAGÁNAK! NAGYSZERŰ, AMIT KATÁVAL TETT!






2025. november 21., péntek


10:35
Randomban
képernyőn a múltunk.



KEDVES APUCI KÉBZELD EL HOGY MEKORA BÁNAT ÉRT
MEGDÖGLÖT A 4 EGÉREM.
HATUDSZ, 1 LÁNYT 3 FIUT A SZÜTSÉKTŐL JO? ZSÓFI



14:42
A mai ERDŐ25
taxival az ösvény bejáratáig.
Az úton végig eldönthetetlen maradt, hogy tulajdonképpen most esik-e az eső.
A fanyuszi váratlanul ért.

 




Hazaérve: épp déli álmát alussza. Én lábujjhegyen, bár.
F/2025/133

 






2025. november 22., szombat

10:56
Egész reggel búsul,
tönkremehetett a fürdőszobai melegítő panel, hiába kapcsolgatom. Évek óta sok a baj, és mind nagy a szobák fűtésével.



10:48
Ma rosszkedvű
kép.
Egyszerű műterem - A/2025/63 60x60 cm.







18:31
ERDŐ26

F/2025/134





2025. november 23., vasárnap

16:51
Reggel a zuhanyozóban
hallottam, Fényes Adolf kamarakiállítás a Galériában.
Legyen ma vasárnap.
A nagy képeit nagyon szeretem. Azok is kint voltak. Milyen élesen szétválik egy-egy jó periódusa.
Házifeladatként megnéztem a nagy Tihanyi kiállítást is.
Erről nem írok. Jó dolog a pacalpörkölt, de nem kötelező szeretni.
Ezenkívül elvegyültem a tömegben, szervusz nép. Dobostorta a Galéria büfében.

 

 

 

 

 

 

 

És mégis ide egyetlen Tihanyi is.

 

 

 

17:07
Vasárnap. Kata nevezetes
olasz sálja, általam ismét spontán megünnepelve.
Kiszsidó barátnőnk fehérpulóveres jóvoltából.
F/2025/135

 

 

 

19:57
Horn P. gyűjtőmtől
visszakértem a
Régi szoba - A/1991/13 40x40 cm. munkámat és rögtön eltörtem,
a rendszerből is töröltem.
Az alantit adtam cserébe.
Műterem - remény - A/2025/01 60x90 cm.

Péter és ismerősei annó elindítottak egy szervezést, hogy a konyhákban, áruházakban, iskolákban, stb.
fönnmaradt, vagy névleg lejárt, már nem eladható...stb; de ehető élelmiszereket rászorulóknak eljuttatni.
Ma országos szervezet, mélyhűtő lánc, évi 10 ezer tonna élelem megmentésénél tartanak.

 

 



20:26
Lányom

Apóka! Te mikor mész az erdőbe a nap melyik szakában? Lassan készülök rá!  :) zs.

Szeretném kb. pontosan tartani ezt az időt . ½ 12  - ½ 2. d.





2025. november 24., hétfő

10:12


- JÓ NAPOT! EZ AZ ALKOHOLISTÁK SEGÉLYVONALA?
- IGEN!
- DIKTÁLJA LE LEGYEN SZÍVES A MOJITO KOKTÉL RECEPTJÉT...




14:30
Havas tölgyerdő.
Megállok, teljes a csőd. Csak a hegyen túli kutyák felelgetése.
Tovább, lefelé az ösvényen. A második kidőlt fatörzset elhagyva már hallani a város moraját.
Aztán síncsikorgás, villamos a kanyarban.
A fák mögött havas háztetők. Végül Hűvösvölgy, végállomás.
F/2025/136


 

 

F/2025/137

 

 

F/2025/138






2025. november 25., kedd

KATALIN-nap

 

08:17

HÁNY EZER ÉV?

Hol a házad, öregember,
hol a párod,
hol a házad, hol a kerted,
hol a párod?

Hol a fiad, hol a lányod,
unokáid,
hol az udvar, hol futkosnak
unokáid ?

Hol a kapu, hol az ablak,
hol a reggel,
ki néz utánad ha útnak
indulsz reggel?

Hol az asztal, hol a lámpa,
hol az este,
hol a csillag, amit anyád
gyújtott este?

Hány ezer év ez a hatvan
meg az árnya? –
tavalyi hón a tavalyi
varjak árnya.

ZELK





08:33
Ez is megvolt.
Több, mint 40 évig március
Kecskeméti Alkotóház.
Első nap berendezkedés.
Második nap uszoda - reggeli - 1/2 10-kor az első kép.

 

 


08:47
2008. december 25. csütörtök

Ha már egyszer lemondtam a szerzői jogdíjakról.
Három nap ment a gép, éjjel-nappal.
Föl a netre a képeim nyomdai méretben is,
így teljes a dolog.
Problémát láttak az érintettek
a honlap a szokványosnak százszorosára növelésében
- 15 giga -, pedig csak annyi,
hogy néhány évvel mások előtt járok.





09:21
Reggel megcsináltam
a kézzel írt,
mindenkinek sokszorosított karácsonyi ajándékot.
Mutatom, csak a verset takartam ki.

 



09:22
Tudom, Katának
igazi ajándék az lenne, gyerekeinkkel közösen egy szentmisén.
Dehát.
Zanzásítva viszont megvalósítható, ha az áldoztatását közösen, ágya szélén.
Aztán így.

 

 

09:40
Egy hitében bizonytalankodó
barátomnak, Kata napra:

Isten akkor is éltet, ha nem tudod :-))
szeretettel: d.

 




14:31
Édes lányommal
ma ERDŐ28.
Sok mindent megtudtam tőle, róla.
Viszont az ERDŐből semmit nem láttam.
Az ERDŐ maradjon ERDŐ.



 

21:24
Deske
, a 14. HANGTÁR-ban ez nem működik. É.
N/C/58 Pilinszky nagyinterjú html-pilinszky-egyutt.mp3

 

Köszönöm, egy perjel hiányzott. Itt is jó. d.





2025. november 26., szerda


08:52
VISSZHANG

[...]
meredélyek, kaptatók, szakadékok,
fekete Tejút hajdan vándora
ülsz már visszhanggal betömött fülekkel
emlékeid szögesdrótja mögött.
ZELK

 

 

14:25
Harmadszor látom
ezt a párt a rét közepén bandukolni (kb.) tizenöt kutyájukkal.
Mára némelyük egyenpulóvert is kapott.
ERDŐ29
F/2025/139

 




2025. november 27., csütörtök

10:01
Javítottam a 14. HANGTÁR-t.
Ez is rendbejött.
Babits dünnyögi nagy versét, Esti kérdés...és Kosztolányit búcsúztatja.





 

14:13
ERDŐ30
F/2025/140



 

18:22
Viszont ez megvan
, saját gépre, vagy cetlire lehet átmásolni,
és szobabiciklizés közben Mann József és testvérei - 001 - 188 részleteket
24 percekben le lehet hallgatni.
Csak a számot kell cserélgetni.
https://deske.hu/jozsef/001.mp3

 



18:39
És legyen itt
egy édes Zelk-kántálás is a HANGTÁR-ból.
Gyönyörű verse, Ha kérdik egyszer.

 

 

 

19:27
Esti kérdés.

És van hozzá az a csodálatos indukciós hordozható kettős főzőlapunk.
Ami rettenetesen gyors.
Mentem a boltba, kirakatban 14 ezer, amiről bent azonnal lebeszéltek,
végül valami 70 ezer lett, a kötelező lábosokkal együtt.


SÜLT KRUMPLIT, VAGY RÁNTOTT LEVEST CSINÁLJAK?


 

2025. november 28., péntek

14:08
ERDŐ31

Ma visszafelé az út, próba, mert így jóval több a fölfelé. Fárasztóbb.
Időben 12 mp. rövidebb.:-))
F/2025/141



2025. november 29., szombat

20:43
ERDŐ32

Sportorvos barátnőmet kérdeztem, sajnos másnaponként arra a 23 percre FÖLFELÉT javasol.
Az eddig mindig lefelé volt... A többi kb. sík, alig fölfelé.
Akkor fordítva, a Hűvösvölgyből kell indulnom. Talán lesz hozzá lelkierőm.
Eddig az út bejártan gyönyörű..., és kényelmesebb volt.
.... És hogy fölfelé nem kell gyorsan menni.



20:53
Dragomán Gyurka
megszánt minket, s küldött egy saját, publikált, highPROFI sült krumpli receptet. Mintát is mutatott.
Kata megcsinálta nekem. Ő pontosan 15 percet írt, mi 8 perc után a biztonság kedvéért azért levettük a rezsóról...
A receptet ezek után nem közlöm :-))) Felségsértés lenne... Talán, hogy a lábos nálunk piros volt... :-)))

 

 

 

22:15
Másik orvos
barátnőm. Ő nagyon ismeri mostani állapotomat, életemet

Deske, egyáltalán ne hallgass a spotorvosra. Nem akarsz maratont futni.
Szemet-agyat szellőztetni, kondíciót járod az erdőt.
Úgy menj, ahogy örömödet leled benne. Ez a legfontosabb.




2025. november 30., vasárnap

19:08
Húsz év után
látogatás Szentendrén - vasárnap van - egy régi gyűjtőmnél,
a kilencvenes években néhány nagyon jó képem került hozzá.
Hídmérnöknek tanult, bankban dolgozott egész életében, amúgy profi triatlonos volt.
Utolsó ügyletünk tíz úszóleckéje volt a Császár uszodában,
mert szerinte a bukóforduló előtt meg kell tanulni rendesen gyorsúszni.

Régesrégen megvette a szentendrei zsidó iskolát zsinagógával együtt,
azóta is építi, ahogy éppen lehetősége van rá, bévül már gyönyörű,
kívül még festetlen.
Annó úgy tervezte, a házon patak folyik keresztül.

Már a Váli kötetem * (1997) bemutatójára is csináltam dedikálógépet.
Evvel indult a történet.
Jelentkezett.

* Ők írták a képelemzéseket.
Valaki megjegyezte, egy ilyen listát ma nem lehetne összehozni.

Almási Miklós - Balassa Péter - Balla Zsófia - Bognár Róbert - Csepeli György  - Dávid Kata - Dobszay László - Esterházy Péter - Finta József - Földényi F. László - Frank János - Gyabronka József - György Péter - Hanák Péter - Heller Ágnes - Jelenits István - Komoróczy Géza - Konrád György - Lator László - Margócsy István - Melocco Miklós - Mezei Gábor - Miklós Pál - Nádas Péter - Nagy Boldizsár - P. Szűcs Julianna - Petri György - Radnóti Sándor - Rakovszky Zsuzsa - Spiró György - Szüts Miklós - Tomaji Attila - Tölg-Molnár Zoltán - Vajda György - Váli Zsófia - Vámos Tibor - Vásárhelyi Anzelm -  Vojnich Erzsébet - Závada Pál

G/1997/04
EGY PASZTELL ANNAK, AKI MEGTANÍT
A HIBÁTLAN BUKÓFORDULÓRA
(REGGEL, A LUKÁCS USZODÁBAN).
CSAK OLYAN RONDA FÉLOLDALASAT TUDOK.



2025. nov. napi olvasó 728
Facebook követő 910

 




   összes levél Le Meux-be     1990.5.17. ►