08:41
Tegnap a metrón.
Mellém ül egy fiatal pár.
A fiún rojtos farmer, karján tetkó, a lányon, 17-20 lehet, díszesnek gondolt lenge ruha.
Viháncol, beül a fiú ölébe.
Hosszú éjszakájuk lehetett.
Ahogy feléjük fordulok, a fiú - inkább fiatal férfi - valami jókedvű szót vet felém. Jókedvűt válaszolok.
Erre a lány vidáman, ő is kissé be lehet csípve: beszállsz, van pénzed?
Mosolygok. A férfi szagot kap, s egy hosszú történetbe kezd, aminek a vége az,
hogy elaludtak éjjel a vonaton, s közben a lány papucsát ellopták, ugye, milyen nem szép dolog.
Remek.
Nem pénzt kér, hanem hát a papucs..., a lány tényleg zokniban.
Mondom, jó.
Együtt szállunk le, Nyugati pályaudvar, jól tájékozottan egymás között pontosítják, balra hátul a papucsos.
Érdekes, a férfi immár fölöslegesen, szabadkozik, sőt, előhalászik a zsebéből két eurót.
Aztán váratlanul: mivel hálálhatom meg? Mondom, ha hívő, egy fohász a nejemért, beteg.
Hogy hívják? Kata. És megdöbbenés, itt az aluljáróban, egy hosszú-hosszú,
gyönyörűen fogalmazott, személyre és helyzetre szabott ima következett.
És még egy második fordulat is, ez pedig édes.
A viháncoló lányka arca papucsválogatásra hirtelen tökéletesen megváltozott.
Szigorú, fegyelmezett vevő:
nem, ez kicsi, ez is, inkább fehéret, azt az aranybojtosat kérem.
Fizettem.
Visszafelé úton a férfi már nem tudta megállni:
tudja, Nyíregyházára, hosszú út, nem hoztunk magunkkal semmi ennivalót...
(semmi csomagjuk nem volt)... Mentünk a pogácsás pulthoz.
kapcsolat: vali@deske.hu