VÁLI NEWS

10:37
Tegnap magvalósult, ami életcélom, amiért minden nap küzdöttem, mindeddig hiába.
Elértem az ELŐZŐ villamost.
Orrom előtt a 11-es busz, kijelző: 5 perc a következő, leültem a padra.
Tényleg öt perc volt. Föl a dombtetőre, már ismerős, végállomás.
Lépegetek lefelé, lám, látom, az előző busz utasai ugyanezt teszik...
Utolértük őket.

10:43
Számomra a börtönversei leg szeretetre-méltóbbja.
Első szakasz, az indítás:
Ezt találni hasonlatnak..., ilyen mosolygó figyelemmel, együttérzéssel az ügyetlen rajzokról.
És később,
hogy mi mendennek lehet örülni, amit mi - szabadon - észre nem veszünk.

GYERMEKRAJZ
Mint a gyermek ha rajzol házat, barikát
és föléje napnak sárga karikát,
légben úszó fákat, libegő füvet,
fák közt rókafarkú póniló üget,
napkarika s fű közt olyvalami száll:
zümmög is, csirrent is: bogár és madár --
s fiu is meg lány is az a kis alak,
aki cérnalábon áll is, meg szalad...

Így látlak már téged elveszett világ,
teleírom véled cellám ablakát!..
[...]
...avar is száll már, hol levél pereg...
...városszéli utcán kehes verkliszót...
...villamos csengője, tücsök-cirpelés,
utcák zsibongása, rigók füttye...
ZELK

majd mutatom az egész verset, de meg kell keresni, de most indulok az erdőbe 11:31

Mint gyermek ha rajzol házat, barikát

és föléje napnak sárga karikát,

légben úszó fákat, libegő füvet,

fák közt rókafarku póniló üget,

napkarika s fű közt olyvalami száll:

zümmög is, csirrent is: bogár és madár –

s fiu is meg lány is az a kis alak,

aki cérnalábon áll is, meg szalad
…

Így látlak már téged elvesztett világ,

teleírom véled cellám ablakát!

Gyermekkézzel rajzol az emlékezet,

mindent egybegyűjt a rívó képzelet:

tavasz, nyár, ősz és tél már nem évszakok,

kihullott kezükből a stafétabot,

hajuk egybelobban, így rohanva át

ötvenegy esztendőm tikkadt udvarát.

Izzó nyár is, tél is nékem a világ,

így lát, aki éve csak cella falát:

egyik ágon cinke mondja: Nyitni kék!

másik ágra varjú hozza gyász hirét,

akáca felhője hogyha föllebeg,

avarszag is száll már, holt levél pereg,

nap is ég az égen, Göncöl is ragyog,

lépegetnek páva-farku hajnalok.

Mint hajdanában négylevelű reményt:

keresem mi széthullt, de enyém! enyém!

városszéli utcán kehes verkliszót,

csillár alatt szálló hegedűsikolyt,

ifjú arcod… s mely már nekem kedvesebb,

félszáz év zománcát, te legkedvesebb!

azután nem bánom, ha szakállamon

zuzmarára vált a tegnapi korom.

Mint gyermek ha rajzol házat, barikát –

dülöngél szivemben a kinti világ.

Villamos csengője, tücsök-cirpelés,

utcák zsibogása, rigók füttye és

ifju társak verse, barátok szava,

kávégőzben, füstben úszó éjszaka,

apámmegigérte aranyszín csikó –

ugye, megvársz engem, te tavalyi hó?