2026. július 11., szombat
11:27
A Padlásnapló-kötetemet szerkesztjük.
Ebből.
Kieselbach Galériában könyvbemutatóm: Versnapló, 2015.
Juhász Anna Margócsy István irodalomtörténészt kérdezi,
itt a naplómról.
JA.:
Az előbbi gondolatot folytatva, én arra a történetre kérdenék rá, hogy a tanár úr úgy ismerkedett meg a szövegekkel,
hogy tőled külön kulcsot kapott, Deske nem is volt otthon, és maga fölment olvasni? Volt ilyen?
MI.:
Úgy kezdődött, hogy György Péter révén találkoztunk Deskével, és ott mesélt erről a naplóról,
és hogy nézzem meg. Aztán valóban több alkalommal visszamentem és néztem azt a tenger sok naplójegyzet.
Nagyon nagy hatást tett rám ez a különös szöveghalmaz, ez a műfajelméletileg tökéletesen zavarba ejtő valami.
Nem hagyományos értelemben vett napló, mert abból alig van, hogy mi történt aznap.
Hanem, Deske, hogy azok az események, vagy tárgyak amik fölhívták a figyelmedet, milyen gondolatokat indítottak el benned.
Az egész összeállt számomra egy roppant érdekes vallomássorozattá. Az egész világról való vallomás sorozatává.
Az, hogy vettem egy túrós táskát, ez egy esemény, de hogy te kiemelsz egy csekély jelentőségű dolgot, és a túros táskáról,
vagy az uszodavíz hőmérsékletéről, vagy az éppen hallott prédikációról valami eszedbe jut,
ami viszont messze túlmutat az egész eseményszerűségen.
Az egész naplódnak az ormótlan nagysága
éppen ezért borzasztó izgalmas és nagyszabású, mert tökéletesen megmagyarázhatatlan módon cikázik a túrós táska
és az angyalok köntösének szegélye között. Olyan leírás ebben a tengerhosszú naplófeljegyzésben,
vagy újabban levélsorozatban nincsen, hogy hogyan megyek végig a Margit körúton a lakásomtól a templomig,
vagy a templomtól az uszodáig... Külső szemmel nézve véletlenszerű események, töredékek vannak kiemelve,
mindig kapcsolatba vannak hozva egy-egy, egy egészen nagyszabású – angyali szemlélettel –
és ez egy borzalmasan izgalmas valami.
Mindez rólad szól, hogy én, Váli Dezső hogy látom a világot,
az utcakövektől kezdve a templomi szertartásig, s ezért nem is látok nagy különbséget a naplóbejegyzéseid
és a versszövegek között, mert mindvégig ott érződik benne, hogy én önmagam akarom a magam érdekes, nagyon ellentmondásos,
időnként szélsőségesen feszített ellentmondások között hányódó személyiségemet megmutatni.
Ezért mondom, hogy a verseskötetedet illetően az abszolút tízes skálát már fölvetni is bizonyos mértékig frivolság?,
blaszfémia?, vagy hogy mondjam? – egy túlfeszített alázatnak szerepe, hiszen ezek a versek ugyanúgy egy vallomássorozatnak töredékei,
amelyek egyszerűen kerekebb formát nyertek. Ez szerintem egy borzasztó fontos dolog,
és itt nem jön számításba mondjuk Lator Lászlónak a tekintélye...
Mindez, hogy nyilvános lett, hála Istennek benne van az én szerepem is, mert én biztattalak arra,
hogy ezt a naplót tedd nyilvánossá. Abban a pillanatban, ahogy ez egész terjedelmében le lett téve könyvtárba,
aztán, hogy ebből egy nagy válogatás megjelent nyomtatásban, aztán még egy kötet – hála Istennek – gyarapodván,
ez mind azt jelenti, hogy mindaz amit te önreflexióként, önterápiaként, öntanulásként megfogalmazandónak véltél a magad számára,
azt mások számára is érdekesnek tételezed. És íme ez, amint látod, működik,
hiszen a naplódnak egész rendes fogadtatása és nap mint napi olvasottsága van,
és éppen ezért, hogyha ebből a hatalmas szöveghalmazból kiemelkedik egy még speciálisabban megfogalmazott réteg, [a versek]
ahol a kimondásnak a megformáltságára is külön hangsúlyt fordítasz,
ez szerintem egy nagyon tiszteletreméltó és egyáltalán nem lesajnálandó tény...
Mindez, hogy nyilvános lett, hála Istennek benne van az én szerepem is, mert én biztattalak arra,
hogy ezt a naplót tedd nyilvánossá. Abban a pillanatban, ahogy ez egész terjedelmében le lett téve a Széchényi Könyvtárba,
aztán, hogy ebből egy nagy válogatás megjelent nyomtatásban, aztán még egy kötet...
[a napló 2026.07.11.-én 23479 gépoldal :-) ]
13:10
Nem tesz jót egy képnek, ha nagyon mondani akar valamit. Budapest kiállítás, meghosszabbítva
a Kieselbach Galériában.
Baromi fáradt, pihenésnek mentem, előre sopánkodtam, hogy az a
Sugár Gyula-kép nem lesz benne.
Volt pár igazi festmény is.
És amúgy nagyon mutatósak, rendesek.
És Szütscsel örökérvényűnk, ha egy kiállításon 3 jó kép, az már egy jó kiállítás...
A fölényesen nagymenő Czóbel persze kitűnik, pedig ronda hiba a képen.
Vaszary etetős.
Szőnyit jó, hogy beletették
Mácsait újabban megszerettem, árnyaltabban kezelem.
Mácsai. Ez nagyon Budapest. A maga kategóriájában nagyon jó.
És amit előre tudtam, hogy nagyon fog hiányozni, Sugár Gyuszi belvárosi képe.
Vagy évig az asztalom mellett, a csacsi Nemzeti Galéria nem fogadta el ajándéknak.
Pécs igen.
kapcsolat: vali@deske.hu