2026. szeptember 10., csütörtök

08:59
Odafelé.
Ezt nem tudom, hogyan értelmezzem. Nem nyár van?!
F/2026/302


Ott.
Kilenc perc kamillás gőz.

Hazafelé.

RIGÓ KOROMBAN
Rigó koromban vércse űzött nyáron.
Megmenekültem. Ültem téli ágon.
Fehér viharok jöttek lassu szárnyon,
körülfogtak, hallgatták némaságom.
És nincs tovább. Csak eddig tart az álom.
Hát ne csodáld, ha ébredésem várom:
halálom.
ZELK


Itthon.
Mail.

Él? Hal? Hall? Hallgat?
RIGÓ KOROMBAN.....
d.







11:49
Újabban, néhány éve, a Lukács kertje melletti házban gyümölcsárus.
Nem tudom, életemben vettem-e szőlőt. Új életet kezdek.
Marad a régi, nem fogad kártyát.
F/2026/303

 

 

 

13:17
Választ kaptam.

Halak a hálóban ~ Pilinszky

Csillaghálóban hányódunk

partravont halak,

szánk a semmiségbe tátog,

száraz űrt harap.

Suttogón hiába hív az

elveszett elem,

szúró kövek, kavicsok közt

fuldokolva kell

egymás ellen élnünk-halnunk!

Szívünk megremeg.

Vergődésünk testvérünket

sebzi, fojtja meg.

Egymást túlkiáltó szónkra

visszhang sem felel;

öldökölnünk és csatáznunk

nincs miért, de kell.

Bűnhődünk, de bűnhődésünk

mégse büntetés,

nem válthat ki poklainkból

semmi szenvedés.

Roppant hálóban hányódunk

s éjfélkor talán

étek leszünk egy hatalmas

halász asztalán.




Köszönöm, nagyon költői. Csillagügyben Zelk jobb. d.

SZÓLÍT A LÁMPAFÉNY
Szólít a lámpafény, a kályha lángja,
a plüss divány, a vízfoltos falak,
apám, anyám kezük tördelve állnak
az ablakban:
                "Mikor jön már haza?
Lemállott válláról az ifjúság, le-
rongyolódott róla a férfikor,
mi dolga még a sürgő városokban,
mi útja még a földi utakon,
kinek ágyában, kinek mellén alszik,
szívén emlékek jégcsapja vacog?
s mi minden reggel begyújtjuk a kályhát,
kitakarítjuk ezt a csillagot..."
  ZELK



14:14
És ha már itt vagyunk. És hogy kezeli ezt Zelk, – mert kezeli! –
az élet egyik lesúlyosabb ügyét, a bűn kérdését.
Ő nem fennkölt–; egyszerű, emberi, és pontos.

EZ MÁR AZ ŐSZ

Ez már az ősz. Itt-ott még egy tücsök
dalt próbál szegény, a füvek között.
Szakad a húr, szétfoszlik a vonó –
nem nótaszó ez már, de búcsúszó.

       ................ és a 4. versszaktól
Csügged az ág, ejti leveleit. –
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná, s lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék a telemben bűntelen.

Dideregve didergő fák között
úgy tűrni deret, havat, vak ködöt,
tudni, tavasszal élni támadok. –
Nehéz a szívem. Mást nem mondhatok.

 

https://verspatika.wordpress.com/2008/11/18/zelk-zoltan-ez-mar-az-osz/

 



tovább a teljes levélre

tovább a honlapra

kapcsolat: vali@deske.hu