ERNST MÚZEUM, Bp. 2002. szeptember 25.- október 9. / megnyitotta: Szüts Miklós
RIPPL-RÓNAI MÚZEUM, Kaposvár 2002. október 24. - december 15. / Szüts Miklós
ESTERHÁZY PALOTA, Győr 2003. január 18. - február 28., meghosszabbítva: március 5. / dr. Nagy Miklós
CIFRA PALOTA, Kecskemét 2003. március 16. - április 27. / a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében
megnyitotta Sárközy István alpolg.m., Alföldi Albert kormányfőtanácsos
a katalógus (24 oldalas)
sajtóvisszhang, szövegek és lista: sajtó, rádió, tv.
rendezte: előzetesen én, a helyszínen Nádor Tibor, Nagy Géza, Mohácsi András, és én. Szüts a végén beleszólt.
Szüts Miklós megnyitóbeszéde, amelyben elmeséli életem végét:
ad notamÉjszaka aTarnicán
Már jócskán alkonyodott. A völgyet pára borította, elmosván az éles körvonalakat: estére minden tárgy egymásba simult. A hegy felső harmadán a nap még élesre rajzolta a kupacokban összekapaszkodó fákat, kiemelve a lejtő nappal sohasem érzékelhető finom domborulatait.
Egy ember baktatott felfelé a hegyre. Kockás flanel inge a hatvanas évek rockandroll divatját idézte, alul rövidnadrág, amit - kívülről nézvést legalábbis - teljesen fölösleges kékcsíkos hózentráger tartott. Lábán láthatóan tartós használatra vett, kicsit ormótlan félcipő, szürkés-zöld pamutzokni. Vállán suszter-szegecsekkel megerősített meglehetősen viseltes barna oldaltáska, formája, mérete feltűnően pontosan feladatához igazítva. A férfi nyakában, becsúsztatva a flanell ing kivágásába madzagon lógó fémcsipesz, beléfogva egy spirálos jegyzetfüzet. Rövid, őszes haj, ugyancsak ősz, rövidre vágott ritkás kecskeszakáll.
Komótosan, egyenletes tempóban baktatott felfelé a hegyre. Néha megállt, és fémkeretes szemüvege mögül rövid távolságokhoz szokott szemét kicsit összehúzva nézett le maga alá a völgybe. Bólintott, és indult tovább felfelé.
Fenn, nem messze a hegygerinctől egy másik férfi ült egy lapos kövön, vattakabátos hátát egy sziklának támasztva. Bicskájával egy faágat farigcsált. Néha feltekintett. Messziről észrevette a völgyből felfelé ballagó embert.
A rövidnadrágos férfi lassan közeledett. Nem nézett föl a szikla mellett ülő emberre, tudta, hogy várják. A gerinchez közeledve sem változott mozgása, nem tűnt sem fáradtabbnak, sem nyugtalannak.
A sziklához érve, ahol a farigcsáló ember várta, megállt. Komótosan lerakta válltáskáját, kinyitotta, és egy sárga, félliteres citromlés műanyag flakon vizet húzott elő. Lecsavarva a kupakot meghúzta a flakont, majd kérdőn a másik férfinak nyújtotta. Az elvette, ő is ivott és visszaadta a rövidnadrágosnak. Az gondosan visszatekerte a kupakot, és a flakont egy kőre állította.
- Ennyi? - kérdezte a vattakabátos.
- Ennyi. - válaszolta a jövevény.
- Család, gyerek?
- Asszony, két gyerek, unokák. Ja, meg volt egy bernáthegyi.
- Rágyújt? - kérdezte a vattakabátos, és egy gyűrött cigarettáscsomagot nyújtott felé.
- Vakarózni szoktam.
A vattakabátos bólintott. Kihúzott a csomagból egy szál elgörbült cigarettát, szájába illesztette, és a zsebéből gyufát kotort elő. Rágyújtott.
Aztán még? -kérdezte maga elé fújva a füstöt.
Aztán? - a szakállas ingébe nyúlt, előhúzta a jegyzetfüzetét és fellapozta: Hát képek.
- Sok? -kérdezte, újabbat szippantva cigarettájából a vattakabátos.
- Elég.
- És jók?
- Ami tellett.
- Szerelem, vad szenvedélyek?
- Képek.
- Szeretet, áldozat?
- Igen: képek.
- Rend van?
- Rend.
Elhallgattak. Békésen, csöndben üldögéltek.
- Na menjünk lassan, mondta a vattakabátos. Kidörgölte a parazsat egy kövön a cigarettájából. A csikket kiegyengette és a bicskával együtt zsebre dugta. Felállt és elindult lefelé a gerinc túloldalán. A másik visszarakta a műanyag flakont a helyére, becsukta és vállára vette bőrtáskáját, és füzetét ingébe visszadugva utánaindult.
2002. augusztus 31.
a földszinti bejárati folyosón plakátfal:
01. Eötvös klub 1970, 02. Fényes Adolf terem 1974, 03. Stúdió Galéria 1975,
04. Nyírbátor 1977, 05. Nagy Balogh terem Bp. 1978, 06. Derecske 1978,
07. Műcsarnok 1981, 08. Csontváry-terem, Bp. 1985, 09. Mór, Lamberg kastély 1987,
10. Csongrád, 11. Esztergom 1995, 12. Ernst Múzeum 1997,
13. Balassi könyvesbolt / Lukács uszoda 2000, 14. Szeged 2001.
és a folyosó túloldalán: 15. Ernst Múzeum 2002.
műtárgyjegyzék:
A/69/12 |
Angyali üdvözlet |
olaj, vászon |
50x40 cm |
1969 |
V. D. |
A/69/18 |
A nagy kapu |
olaj, vászon |
70x55 cm |
1969-80 |
Pócs Ádám |
A/70/11 |
Memento Cs. Zs. |
olaj, farost |
50x68 cm |
1970 |
P. Szűcs Julianna |
A/71/10 |
Nagy keresztút |
olaj, farost |
80x360 cm |
1971 |
Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Piliscsaba |
A/71/12 |
Avignoni szerelmesek |
olaj, farost |
140x100 cm |
1971 |
Magyar Nemzeti Galéria |
A/72/01 |
Halkan szólj |
olaj, vászon |
74x60 cm |
1972-74 |
T-ART Alapítvány |
A/73/02 |
Búcsú után |
plextol, farost |
103x64,5 cm |
1973-90 |
Hidvégi Máté |
A/73/32 |
Majd befejezi a hálás utókor |
olaj, farost |
57x37 cm |
1973 |
Kiscelli Múzeum / Városháza |
A/73/34 |
Rend, munka közben |
olaj, farost |
136x90 cm |
1973-97 |
Németh István könyvkiadó |
A/74/23 |
Reggel, vagyis inkább hajnal |
olaj, farost |
136x90 cm |
1974-80 |
Szent-Iványi István |
A/74/29 |
Hétköznapok |
olaj, farost |
90x136 cm |
1974 |
Somogyi György |
A/74/30 |
Felé és tôle |
olaj, farost |
90x136 cm |
1974-75 |
Kiscelli Múzeum |
A/75/34 |
Halál, tűnôdve |
olaj, farost |
30x80 cm |
1975-81 |
V. D. |
A/76/05 |
Régmúlt |
olaj, farost |
40x90 cm |
1976 |
Kiscelli Múzeum |
A/82/17 |
Varázshegy |
olaj, farost |
35x35 cm |
1982 |
Pataki Gábor |
A/82/21 |
Igen, szerelem |
olaj, farost |
35x35 cm |
1982 |
V. D. |
A/82/31 |
A régi zsidó temetô |
olaj, farost |
35x30 cm |
1982 |
Magyar Nemzeti Galéria |
A/82/34 |
Többé nem |
olaj, farost |
35x35 cm |
1982-84 |
Kajtár Géza |
A/82/41 |
Vasárnap reggel |
olaj, farost |
35x35 cm |
1982 |
Kiscelli Múzeum |
A/82/48 |
Mindig ugyanott |
olaj, farost |
35x35 cm |
1982 |
Kiscelli Múzeum |
A/84/16 |
Régi zsidó temetô (rózsaszín és lila) |
olaj, farost |
60x60 cm |
1984 |
Doszpod József |
A/84/45 |
Régi zsidó temetô (vázlat a gyászhoz) |
olaj, farost |
60x60 cm |
1984 |
Németh István műgyűjtő |
A/84/46 |
Régi zsidó temetô - kristályvilág |
olaj, farost |
60x60 cm |
1984 |
Bodrog Miklós |
A/84/49 |
Régi zsidó temetô - sötét kô |
olaj, farost |
60x60 cm |
1984 |
Váli Miklós |
A/85/02 |
Régi zsidó temetô (évszázadok) |
olaj, farost |
120x120 cm |
1985 |
Magyar Nemzeti Galéria |
A/85/05 |
Régi zsidó temetô (emlék I.) |
olaj, farost |
60x60 cm |
1985 |
György Péter |
A/85/11 |
Régi zsidó temetô (kezdetben) |
olaj, farost |
60x60 cm |
1985 |
Jávor Kata |
A/85/15 |
Régi zsidó temetô (Esther) |
olaj, farost |
60x60 cm |
1985-87 |
Z. Szabó László |
A/85/17 |
Régi zsidó temetô (csöndes kert) |
olaj, farost |
60x60 cm |
1985 |
Somogyi György |
A/85/23 |
Régi zsidó temetô - Közép-Európában |
olaj, farost |
120x120 cm |
1985 |
Vámossy István |
A/85/24 |
Régi zsidó temetô (az ígéret földje) |
olaj, farost |
120x120 cm |
1985 |
Herman Ottó Múzeum, Miskolc |
A/86/20 |
Régi zsidó temetô - virágzó mandulafával |
olaj, farost |
60x60 cm |
1986-87 |
Magyar Nemzeti Galéria |
A/86/21 |
Régi zsidó temetô (Ferenczy Károly emlékére) |
olaj, farost |
120x120 cm |
1986 |
Magyar Nemzeti Galéria |
A/86/23 |
Régi zsidó temetô - történelem |
olaj, farost |
120x120 cm |
1986-87 |
Sáros László |
A/87/21 |
Színes műterem |
olaj, farost |
120x120 cm |
1987 |
Bognár Róbert |
A/88/26 |
Zöld műterem |
olaj, farost |
100x100 cm |
1988 |
Z. Szabó László |
A/90/33 |
Műterem a Margit körúton |
olaj, farost |
100x100 cm |
1990 |
Városi Művészeti Múzeum, Győr |
A/91/21 |
Tojáshéj műterem |
olaj, farost |
40x40 cm |
1991 |
Vojnich Erzsébet |
A/91/44 /1 |
Műtermeim /1 |
olaj, farost |
40x40 cm |
1991 |
Városi Művészeti Múzeum, Győr |
A/91/44 /2 |
Műtermeim /2 |
olaj, farost |
40x40 cm |
1991 |
Városi Művészeti Múzeum, Győr |
A/91/44 /3 |
Műtermeim /3 |
olaj, farost |
40x40 cm |
1991 |
Városi Művészeti Múzeum, Győr |
A/91/44 /4 |
Műtermeim /4 |
olaj, farost |
40x40 cm |
1991 |
Városi Művészeti Múzeum, Győr |
A/93/13 |
Műterem fehér asztallal |
olaj, farost |
60x60 cm |
1993 |
Magyar Nemzeti Galéria |
A/93/29 |
Műterem-ikonfal IX. /Műterem – október/ |
olaj, farost |
80x80 cm |
1993-94 |
Kortárs Művészeti Múzeum, Bp., letét |
A/93/31 |
Szürke műterem szônyeggel |
olaj, farost |
60x60 cm |
1993 |
Magyar Nemzeti Galéria |
A/93/32 |
Műterem-ikonfal V. /Műterem – cella/ |
olaj, farost |
80x80 cm |
1993 |
Kortárs Művészeti Múzeum, Bp., letét |
A/93/39 |
Műterem-ikonfal I. /Műterem – csönd/ |
olaj, farost |
80x80 cm |
1993-95 |
Kortárs Művészeti Múzeum, Bp., letét |
A/93/45 |
Műterem-ikonfal III. /Műterem – fény/ |
olaj, farost |
80x80 cm |
1993 |
Kortárs Művészeti Múzeum, Bp., letét |
A/93/46 |
Műterem- vasárnap |
olaj, farost |
80x80 cm |
1993 |
Mécs Endre |
A/93/50 |
Műterem-ikonfal VII. /Műterem – szürkület/ |
olaj, farost |
80x80 cm |
1993-94 |
Kortárs Művészeti Múzeum, Bp., letét |
A/94/14 |
Halványzöld műterem |
olaj, farost |
60x60 cm |
1994 |
Vajda György |
A/94/18 |
Szürke-kék műterem |
olaj, farost |
60x60 cm |
1994 |
Váli Zsófia |
A/94/28 |
Műterem-ikonfal IV. /Műterem – falak/ |
olaj, farost |
80x80 cm |
1994-95 |
Kortárs Művészeti Múzeum, Bp., letét |
A/95/28 |
Arany műterem |
olaj, farost |
60x60 cm |
1995 |
Bélai György |
A/95/29 |
Műterem barna szônyeggel |
olaj, farost |
60x60 cm |
1995 |
Németh István műgyűjtő |
A/95/42 |
Berendezett műterem |
olaj, farost |
60x60 cm |
1995 |
Váli Zsófia |
A/96/07 |
Sötét műterem II. |
olaj, farost |
60x60 cm |
1996 |
Jánosi Kornél |
A/96/50 |
Halványzöld műterem |
olaj, farost |
60x60 cm |
1996 |
Gazdag Imre |
A/97/06 |
Tágas műterem |
olaj, farost |
60x60 cm |
1997 |
Végh Alpár Sándor |
A/97/09 |
Műterem zöld képpel |
olaj, farost |
60x60 cm |
1997 |
V.D. |
A/97/25 |
Vidéki műterem II. |
olaj, farost |
60x60 cm |
1997 |
Jávor Kata |
A/97/28 |
Műterem sárga ággyal |
olaj, farost |
60x60 cm |
1997 |
Bélai György |
A/97/37 |
Műterem kék szônyeggel |
olaj, farost |
60x60 cm |
1997 |
Jávor Kata |
A/98/05 |
Intim műterem |
olaj, farost |
40x40 cm |
1998 |
Nagy Miklós |
A/98/22 |
Tejszagú műterem |
olaj, farost |
50x50 cm |
1998 |
Bélai György |
A/98/24 |
Műterem karcsú állvánnyal |
olaj, farost |
50x50 cm |
1998 |
Kovács Balázs |
A/98/40 |
Műterem lila pohárral |
olaj, farost |
60x60 cm |
1998 |
Szüts Nóra |
A/98/60 |
Műterem-ikonfal VIII. /Műterem – történelem II./ |
olaj, farost |
80x80 cm |
1998 |
Kortárs Művészeti Múzeum, Bp., letét |
A/99/06 |
Rózsaszín-fehér műterem |
olaj, farost |
60x60 cm |
1999 |
Nagy Miklós |
A/99/14 |
Műterem, közepén asztal |
olaj, farost |
60x60 cm |
1999 |
Bélai György |
A/99/16 |
Műterem, néhány kép |
olaj, farost |
60x60 cm |
1999 |
V. D. |
A/99/33 |
Műterem fekete pokróccal |
olaj, farost |
60x60 cm |
1999-2001 |
V.D. |
A/00/17 |
Fehér műtermek I. |
olaj, farost |
60x60 cm |
2000 |
Antal Péter |
A/00/18 |
Fehér műtermek II. |
olaj, farost |
60x60 cm |
2000 |
Somogyi György |
A/00/28 |
Régi műterem |
olaj, farost |
60x60 cm |
2000 |
Antal Péter |
A/00/35 |
Műterem, színek |
olaj, farost |
60x60 cm |
2000 |
V.D. |
A/01/03 |
Műterem egy festőnő emlékére |
olaj, farost |
60x60 cm |
2001 |
V. D. |
A/01/21 |
Fekete-fehér műterem |
olaj, farost |
60x60 cm |
2001 |
Váli Zsófia |
A/01/37 |
Piros műterem |
olaj, farost |
60x60 cm |
2001 |
V.D. |
A/02/10 |
Alig műterem |
olaj, farost |
60x60 cm |
2002 |
V.D. |
A/02/20 |
Műterem, kint esik |
olaj, farost |
60x60 cm |
2002 |
V.D. |
A/02/24 |
Műterem - magánterület |
olaj, farost |
60x60 cm |
2002 |
V.D. |
képek elhelyezése:
K-35
Népszabadság,
2002. október 8.
Ez a szoba fölülről látszik, skurcban. Szereplők: egy
sámli balközépen, a festmény szíve helyén, teljes pompában, takarás nélkül.
Mellette paraván, harmada levágva. Lent asztal, a négyből másfelet takar a
kompozíció. Fönt egy behajló festőállványból talán éppen csak annyi maradt,
amennyi a többi mobíliából hiányzik. További szereplők: padlóvonal, szobasarok,
szőnyegszél. Világítás: alig. Minden szürke. Azaz szürke lenne minden, ha egy
idő után a szem – hozzászokva a homályhoz – nem fedezné föl az aranyossárgát az
egyik, a rőtvöröset a másik, az ibolyát a harmadik oldalon megbújva. Belőlük
sem sokat. Éppencsak annyit, amennyi egy ketyegő vekker a teljes csöndet még
tovább tudná mélyítem.
Megfigyeltem, hogy festők sokszor frissen festett
képpel ünneplik meg régen várt vemisszázsukat. Ezzel jelzik, hogy valami fontos
történt életükben. Az a gyanúm, hogy Váli a Műterem, kint esik című és
2002-ben festett képpel jutalmazhatta meg saját magát a hatvanadik születésnap
alkalmából. Ő, aki legendásan pontos önbürokrata, különben aligha felejtette
volna ki a művet abból a katalógusból, amelynek tételei mellől egyszer sem
hiányoznak a CD-romjáról is visszakereshető opus-számok, a technikák, a
méretek, a dátumok, a tulajdonosok. Ha ő kiakaszt egy még „adminisztrálatlan”,
új festményt, akkor azzal tervei vannak, azzal üzenni akar. (Nem mintha amúgy
verbálisan gátolt lenne: azon kevésszámú magyar képzőművész közé tartozik,
akinek írott és mondott szövegei egyaránt élvezetet okoznak). De azért képpel
mégis csak más.
Mert mit is fejez ki a Műterem, kint esik? A
konkrét – és nem utolsó sorban konkrétan gyönyörű – festménységén túl, egy művészi
attitűdöt. Azt a magatartást, amelynek érvényességéért Váli – mintegy negyven
éven keresztül – keményen megdolgozott. Eleinte talán kompenzálásképpen, mert
hogy diplomája belsőépítészetre jogosította. Végülis meg kellett mutatni a
világnak, hogy ő nem dilettáns, nem amatőr, ő festő a legmélyebbek és legműveltebbek
fajtájából. Kereső korszaka hosszabbra is sikeredett az átlagosnál, és nem is
vág föl velük az Ernst Múzeumban. (Ő, aki önéletrajzának tanúsága szerint a
rendszeres imádság-penzumtól a módszeres jógáig, a külföldön meglátogatott
múzeumok számától a kompjuter-virtuozitásáig mindenére büszke és aki azért
úszik naponta csak fél órát a Lukácsban, mert „ennyi ideig bírja ki hencegés
nélkül”, szokatlanul szemérmes, ha zsengéit firtatják.)
Váli önmagát attól kezdve datálja (tehát a 60-as évek
végétől), amikor ráérez a saját sorsával némiképpen szimmetrikus művészettörténeti
hagyományra. A margón imbolygó legnagyobbakra. Nem az avangárdokra. Nem az
avangárdok tagadóira. Nem a „népben, nemzetben gondolkodókra”. Nem az „eurokonformokra”.
(Külföldi magánvásárlónak például nem hajlandó művet eladni.) Egyáltalán:
senkire, aki bandához tartozik.
Első ideálja a disszidensként elmagányosodott és
hazaszomorodó Bálint Endre lett. (Ezeket a műveket már vállalja, akkor is, ha
kicsit érzelmesebbek, színesebbek, terjengősebbek, látványosabbak is mai
ízlésénél.) Második ideálja a máig nem eléggé méltányolt eszelős patikus,
Csontváry lett. Kicsiny virágzó mandulafákkal, őserőtől duzzadó zsidó
sírkövekkel hódolt e szerelemnek, ha már cédrusig, siratófalig mégsem merte
elkísérni a nagy motívumvadászatban. A harmadikok már sokan voltak, és őket már
nem is érdemes egészen komolyan venni. Legtöbbjükről Váli nagyszerű
miniesszéket írt és némelyiküktől továbbtanulta a szakmát, de ekkorra már
(kilencvenes évek eleje) tudta, amit tudott, tette, amit kellett. Giorgio
Moranditól azért még elleste, hogy a tárgyak is emberszerűen viselkednek, ha
kellő tapintattal variálják, kombinálják, permutálják őket, Czimra Gyulától meg
elirigyelte a fényátjárta, ember nem lakta cellaszerű szoba látványát. Bár ki
tudja, az a szoba akkor már a levegőben volt, legjobb barátai (Szüts Miklós,
Vojnich Erzsébet) varázsütésre, vele szinte egyidőben váltak „szobafestőkké”.
Közös értelmezésükben a szoba: a szakma. A szoba: a személyiség. A szoba: az
egyszemélyes sors. Olykor látogatja Isten. Olykor csak várja. Ember nincs
benne. Nem is lehetne, mert az tautológia. A szoba itt maga az ember. Attól
lett ember, hogy olyan sokat, sokszor, sokféleképpen ismételték. Akaratlanul is
szimbólummá alakították.
Kint esik, írja Váli a kép címében, de nem olyan
bánatos iróniával, mint Rippl-Rónainál, ahol közeledik a vihar és „Schlézingeréknél
már esik” (noha persze azt sem látni). Ez valószínűleg „filozófiai eső”, és
jelentése nem lehet más, mint minden, ami a téten kívüli. Ez olyan eső, ami
ellen egyetlen fedezék a hatvanszor hatvanas müterembelső. Akkor is, ha komor,
akkor is ha szegény, akkor is, ha sötét, akkor is, ha hűvös.
A sok tucat változathoz hasonlóan ez is vékony lazúrt,
a fa rostjait szinte láttató színréteget, derengő körvonalú motívumokat
használ. De valamiben azért mégis más. Ez például olyan szoba-ember amelyben
akkora harmónia honol, amelyet társaiban hiába keresnénk. Szürkén átsütő
alapszínek, torzó testektől körbevett alapidom: festőnk szótárában olyan ez,
mintha tortát ábrázolna égő gyertyákkal.
Válinak már egy ideje mondják: váltson témát. A műterembelsőben
nincsen több. Eddig nem hagyta magát, és nem hagyta, hogy megzavarják a fixa
idea gyakorlásának örömében Jól tette. Majd ő eldönti, hogy mit csinál később,
egy gyűjteményes kiállítás végülis nemcsak a közönségnek, nemcsak a szakmának,
nemcsak a gyűjtőnek, de a művésznek is szól. Ez a legközvetlenebb haszna.