Őrségi ház – B/93/38

faág, diófapác, csomagolópapír, 18,1x21 cm, Nagyrákos, 1993
Wölfinger Balázs tulajdona

Kiülni a tájba, a napra, a látvány elé, ennek megmaradt a nem múló romantikája ma is – gondolatban.
A főiskolás évek, a (boldogan) kötelező nyári művésztelepek. Még egy mester is volt velünk, amit ő akvarellezett, nemigen mutatta. Korrektúra csak elvben, lehetőségként volt. Ki mennyire nyaralásnak fogta föl. A profik (persze, a lányok)reggel négyre a piacra, kofákat portrézni. Mennyire irigyeltem őket, akkoriban (Esztergom) orvosi tanácsra tizenegy órákat aludtam.
A felszerelés. Konzervdobozba beszorított kis üvegcsék, hogy ott maradjanak, közüket kiöntöttem gipsszel. Pác, víz, és többféleképpen higított pác. Tollszár a különféle vastagságú acélhegyeknek, ecset. Összecsukható tábori szék, ami vidéken céhjelvényünk volt. Mappában a papírok, nagy csipeszek szél ellen. És vietnami papucs.
Volt, aki mindezt a rajzot januárban, a félévi kiállítás előtti éjszakákon alkotta meg, praktikusan kölcsönkérve mintának a többiek rajzait. Igaz, egyikünk diplomatervét is két lány csinálta meg, alkalmanként megmagyarázva a fiúnak, miket kérdezzen a konzultáción. Ismert fotós lett belőle. Régen volt.

◄▲►