váliNEWS

Tisztelt Uram, emlékezetem szerint Ön néhány éve adott egy interjút a 2000 című (vagy valamelyik másik) lapnak, amiben többek között azt állította, hogy "tökéletesen csak a Jóisten dolgozik, meg a Bródy Sándor utcai zöldséges". Érdeklődnék, hogy
1. Jól emlékszem-e?
2. Mi a megjelenés pontos helye?
Tisztelettel Z.

Kedves Z., ime: a Merlin szinházi esti beszélgetés cikkváltozata
Kérdezett: Margócsy István és Szüts Miklós
2000 folyóirat, 1995.4, napló: C.04445
http://deske.hu/iras/html/cikk15.htm

>>Ragasszuk össze József Attila minden eltépett papírfecnijét? Miért
környezetszennyezzem gyenge képeimmel Nagybudapestet? Csak a legjobb
gondolataimat szeretném hátrahagyni. Selejt nélkül csak Isten, Vojnich Erzsébet
és a Bródy Sándor utcai zöldséges-költő dolgozik. Egyszer eszembe jutott, hogy
rég fölfűrészelt száz képemről készült fotóimat elfelejtettem eltépni. Kiraktam
őket magam elé. Kettőnél rezgett be a műszer, hogy talán tévedtem. A selejtezés
selejtje. Az arány kettő a százhoz, megfelelő.
-A darabokból újra összeállítható (feldarabolt) kép hajdani ötlete: mű volt-e,
vagy gesztus, kihívás?
-Nem kihívás, nincs kit ki-hívni, ugyanis ők nincsenek bent, hogy én meg kint,
vagy én is bent vagyok, esetleg ők is kint, velem. Nem haragszom a világra. Arra
nekem nincs időm. Meg nem is az én dolgom.
A kérdés első <<
d.

Na, próbáljuk meg újra. Ajándék, mellyel meglepem.
Hátha már hiba nélkül.

Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.
Füves legelőkön nyugtat engem,
és csendes vizekhez terelget engem.
Lelkemet megvidámítja,
az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért.
Még ha a halál árnyékának völgyében járok is,
nem félek a gonosztól,
mert te velem vagy,
a te vessződ és botod,
azok vígasztalnak engem.
Asztalt terítesz nékem az én ellenségei előtt,
elárasztod fejem olajjal,
csordultig van a poharam.
Bizonyára jóságod és kegyelmed
követnek engem életem minden napján,
s az Úr házában lakozom hosszú ideig.

Minap novemberi kiállításom
helyszín-bejárása a Symbol Art Galériában.
A vagy húszméteres nyitott fedélszékű tetőteret
fagerendázat tagolja.
Egy ügyetlen tanácsot megfogadva
a képeket a térben szabadon belógatva szokták kitenni.
Vittem egy makettet, hogyan képzelem,
most mögéjük fehér felület kerül.
Mutattam az F. Napló-kiállítás leporellóját is,
szeretnék ugyanilyet.
Megbeszéltük, minden rendben,
a paravánokat megcsinálják.
Aztán elém tettek egy harminccentis szobrot,
meg egy hurkapálcát,
hogy a belsejét avval kapirgáljam ki. Pirítóssal, fokhagymával.
Finoman formált forma,
most spárgán lóg a szobámban,
ha nekimegyek a vállammal,
hosszan mutatja formált testét.
Örökké lengne, mivel majdnem matematikai inga
[ahol a függesztőelem tömege nulla],
ha nem lenne légellenállás,
és ez a magyar föld itt alattunk nem vonzaná oly annyira.

Este családi ünnep minálunk. Piri unoka (6 vagy 7) most nem üt, nem rúg, nem vág, nem rózsaszínlovacskázik, most sikongat. Zsófi (33) rászól, nem sikíts, Piszu. Zsófira Kata (65) rászól, hagyd, hadd érezze jól magát. Katára én (66) rászólok, hogy a szülői jogkörbe nem helyes beavatkozni. Addig Piri vidáman sikít tovább, jól érzi magát. És hetedszer vesz a csokis sütiből.

Ma hajnalra megkaptam a készülő könyv újabb tördelt részletét, átnézni. És mi az első mondat? 2002. január 2. Második unoka, leányzó lesz. Holnap reggel megindítják Zsófinál a szülést, bár még egy hete lenne. (Orvosa jövő héten síelni megy, remélem, nincs összefüggés.)

Elkészült életem első játékfilmje, a minapi, fent jelzett Symbol Art-beli ehető szobor élményemet öntöttem művészi formába. Informatikus-Andris barátom jóvoltából már nézhető is. Tulajdonképpen új műfajom, új opusz-betűs jelzést kéne neki adni, de már elfogytak a betűk. Tessék a fotőlyben hátradőlni, sört odakészíteni, ellazulni. A főhős a végén meghal. Csak 18 éven felülieknek.

György Péter cikke: Múzeumkritika. Élet és Irodalom, 2008.10.03. Levelem:

Szia, Péter!
Fotókiállításom kapcsán kezembe adták ez eheti És-t, benne méltatásod a kecskeméti Cifrapalota-beli helytörténeti kiállításról. Ezt a tárlatot többször láttam, én is nagyon szeretem. Kossuth-ünnepség, régi tehén kisbojtárral, nagybajuszú városatyák, szűrök-gubák-legyezők, népi- és polgári korsók sora, fardagályos nagyasszonyok, efféle. Nagyon rendben van. Csak tragikusan hibás döntésnek tartom, hogy ide került. A megyei múzeumigazgató néhány éve magáhozvette a Cifrapalota irányítását, ezért kerülhetett ez a kiállítás ide. Huszonöt éve járok ebbe a múzeumba, minden évben többször is. Kecskemét lecsúszott. Országos rangú, megkerülhetetlen zarándokhely lehetne/lehetett volna, mint Pécs Csontváryval; itt a teljes Tóth Menyhért-hagyaték, és a Glücks-gyűjtemény: Farkas - Mednyászky - Nagy István; főművekkel. Két emeletet töltöttek meg, és mennyi még raktáron. Most ennek is töredéke, egy szinten.
Ennek kiállításnak másutt kellene helyet találni.
ölel
d.

Este hétkor lement a Bartók rádión félórás fölolvasásom a VÁLINEWS-ból. Persze bekerült a hangarchívumba.

Miért ez az opuszjegyzék-másolás:
- szégyelltem a ronda betűket
- láttam most a gyöngybetűs Klee-jegyzéket
- fotójegyzék eddig külön volt
- opuszjegyzékből nem lehetett tudni hol, mikor szerepelt
- most eszembe jutott, hogy ezt egy sorszám-utalással el lehet intézni
- meg persze nagy öröm a REND
- amit én pár nap alatt itt most kifésültem, később iszonytató munka lenne, másnak

Ijesztő. (nem szokásom, de most) gondolkoztam valami kedvezmény-megvonáson Zsófi számára, bűntetésként. És kiderült: nincs mit megvonni, semmit nem adok neki.
Este: mondtam Zsófinak, hogy naponta 6-1/2 9 között használjon, amire akar.

Délelőtt a lebontott fotókiállítás átcsomagolása,
hogy megfelelő legyen
tartós raktári tárolásra is.
A győri Városi Múzeumnak adtam.
Ma föl is jöttek érte Pestre, aztán egybekötöttük,
és nálam is választottak 19 képet.
Anyamúzeumomnak szánom őket.
Javasoltam 2042. októberben centenáriumi emlékkiállítást.

Bevallottam az igazgatóasszonynak,
hogy egyet eldugtam előlük,
és meg is mutattam, melyiket.
Azt is elvitték. Szerencsére.
Kicsit fáj, majd megszokom.
Mutatom: A/03/06

Utána két kép Óbudára,
a Szolnoki Biennálé számára,
majd ritka munka - 19x7 folyócentiméter üres polc -,
portörlés, végül e tételek adatbázisba emelése.

De a Múzeum ID számát véletlen
a megjegyzés-rovatba írtam,
úgyhogy most meg kell várnom,
míg a No.1. informatikusom este a botvívás-edzésről hazér.

A/98/53	A/03/26	A/04/16	A/06/01	A/08/06	A/08/41	A/08/56
A/03/04	A/04/06	A/05/18	A/06/38	A/08/27	A/08/44
A/03/06	A/04/14	A/05/45	A/07/43	A/08/29	A/08/49

Most e percben meg mi került elő, véletlenül. VÁLINEWS 2007. november 6. Az Aulich Art Galéria-kiállítás ideje. Lám, lám.

Ma délelőtt aztán sok e-mailek jöttek. Volt, hogy ketten ugyanazt a képet vették volna meg, fél óra különbséggel. Az Igazi műterem - A/03/06-ra pedig többen is pályáztak, aztán csüggedten visszafordultak, azt két és fél millióért adom. Leginkább múzeumnak kéne ajándékozni.

Még egy alkonyati kép, a gangról harminc éve látom ezt ősszel, napnyugta előtt. Eddig még nem sikerült lefényképeznem. F/08/166

Lefényképeztem
az oldalsó ablakomat,
F/08/167,
aztán most megyek lefeküdni, 10:05.

Kettőkor ébredtem,
sajna.
Bár azóta rendeztem
végre közös dolgainkat.
...

A fenti, október negyediki levelem megküldöm Kecskemét Főpolgármesterének, a Megyei Múzeumigazgatónak és a Cifrapalota vezetőjének, emígy módosítva, hátha:

Nem ismerve az erővonalakat, kérem vegyék jószívvel, hogy hármuknak küldöm e levelem, szíves továbbgondolásra. Önök a felelősek a Város kultúrájáért. 28 éve járok ide, a műkerti Alkotóházba. Az alábbi magánlevélben válaszoltam György Péter barátomnak, cikkére. [Múzeumkritika. Élet és Irodalom, 2008.10.03.]
Szívélyes üdvözlettel: V.

>>Kedves Péter, olvastam méltatásod a Cifrapalota-beli ''Múzeum születik''- helytörténeti kiállításról. Megnyitása óta járok ebbe a múzeumba, minden évben többször is. Ezt a tárlatot is többször láttam, és én is nagyon szeretem. Kossuth-ünnepség, régi tehén kisbojtárral, nagybajuszú városatyák, szűrök-gubák-legyezők, népi- és polgári korsók sora, fardagályos nagyasszonyok, efféle. Szép, rendben van.

Csak tragikusan hibás döntésnek tartom, hogy ide került. Kecskemét lecsúszott. Országos rangú, megkerülhetetlen zarándokhely lehetne/lehetett volna, mint Pécs a maga Csontváry-anyagával. Itt őrzik a teljes Tóth Menyhért-hagyatékot, és itt a nagyhírű Glücks-gyűjtemény, Farkas István - Mednyászky - Nagy István főművekkel. Két emeletet töltöttek meg, és mennyi még raktáron. Most ennek is töredéke, egy szinten.
Ennek a kiállításnak méltó, de más helyet kellene találni. <<

Egy görbe nap. Húgom - ritka vendég - nálunk tölt egy napot.
Mise után uszoda helyett (ilyen még nem volt) váratlanul órás séta vele a Rózsadomb ismeretlen keleti nyúlványain, koraőszi napsütés, gyönyörű. Évente, ha egyszer beszélgetünk, apáca Somogyban, alig ismerem.

Ma Nagyboldogasszony ünnepe, fölvetettem, a lepantoi csatában a keresztények Máriát hívták segítségül**, e névvel győzték le a törököt. A hullákat úgy lehetett megkülönböztetni, melyiknek a csuklójára vagy kardmarkolatára volt rózsafűzér tekerve. Igenám, de Mária a végtelen szeretet, tehát ugyanúgy szereti Ibrahimot, mint Johannt vagy Jánost. Ugyanúgy a románok Nagyasszonya, mint a magyaroké. Hogy van ez. Úgy lehet, hogy erre a hitre nekünk van szükségünk, ez az egész ránk vonatkozik, nem a Szűzre.

    Erzsébet most ezt hozta nekem Ausztriából: VW-bogarat látott egy kertben. A kapun tábla: Kérjük ne álljon ide, a kicsinek gyakran ki kell menni.

    Aztán kivettem Zsófi nagylányomhoz Dunakeszire, én se láttam még a kibővített konyhát, és nappalit. A férj zeneszobája, a próbateremmé alakított garázs is kész. Láttuk az ajándékba kapott nyolcméteres úszómedencét, amit a kisfiú fölavatott, majdnem belefulladt, szerencsére ott voltam, kiabáltam neki, ússzál. Rúgkapált, aztán tesója segített neki. Megnéztük a kertet, a nyulakat, a pintyeket, a magányos, dallamot fütyülő papagájt, a többit elajándékoztam, az új kutyát, meg Natasát, aki ha meglát, félrehúzott pofával mosolyog, mondják, fajtajelleg. A gyerekkádban az utcán talált két teknősbékát, apró halat veszek nekik, mélyhűtve, azt inhalálják, tízet is. És a kismacskákat, most tanulják a háztetőt, de még nemigen tudnak lejönni. A két lányunoka iskolában, a fiú óvodában, aki most különszobát kapott, most ezen veszekednek, te ide nem jöhetsz be, mi most lányos játékot játszunk. Piroska ágyában egy szupernyolcas filmfelvevő, avval alszik ugyanis, valami kiesett belőle, nem működik, de ő távcsőnek haszálja. Eresz alatt vödörben kutyatáp, Zsófi bevezette az önkiszolgálást, sose tudtam eltalálni, mikor mennyit, azóta legalább egy kicsit híznak is. Maradék téglából új kutyaház, az állatok nem használják, de a gyerekek imádják, épp beleférnek hárman. A fürdőszobában a csempék részben kibontva, mert az egyik kismacska valahogy bemászott a kád alá, és nem tudott többé kijönni, Ott nyivákolt bódultan, előző nap állatorvosnál volt, agyvérzéssel, Botond rácsapta az ajtót. Nagynehezen kiszedtük, de másnap el kellett altatni. A kertből három fordulóval elvitték már az építési hulladékdeszkát, interneten hirdettem ötszázért, aztán háromszázért, végül ingyen. Búcsúzkodás a kertkapuban, ezt a kutyák is megkövetelik, kétlábon várva még egy kis fülvakarást. Többkilométeres kóválygás után megtaláltuk az új dunahídat, át Budára. Kocsiból nézvést nagylélegzetű, szép. Húgomat aztán meghívtuk ebédre a mellettünk-vendéglőbe, most bevezették a hústalan menűt is. Előtte a köztes félórában átfestettem, befejeztem ezt az A/08/31-et, ötvencentis kép. Húgom karosszékemből nézte, mit csinálok.

    Este hétkor imaközösség a Svábhegy oldalán, - meghívtam, messziről jött vendég. A zsolozsma ma a hitetlenekért. Ima közben a háziak kisfia zavartalanul mutogatta Erzsébetnek kedvenc játékait - régi ismerőse, nyáron vendégházában töltött egy hetet -, majd rábökött: és hol az ostorod? Az ima leállt, Bulcsúka, mit kérdezel? - Hát az ostorod. Hol az ostorod? (Már jól tudja formálni a szavakat.) Végül anyja jött rá: a kolostorod... Aztán ölembe vettem a kisfút, fejét símogattam, egy ideig tűrte. Engem avval tisztelt meg, hogy nagyon szép a szakállad. Erzsitől egy tízperces előadás szent Gellért fordulatos életéről. Az este végén avval áldottam meg őket, hogy ti vagytok az egyház, ehhez a munkához kérünk megerősítést. Huszonharmadik éve vagyunk együtt, fogyó létszámmal. Fél tízre haza, e-mail vár, Miki ígéri, hamarosan küldi a DESKE.HU áttervezett szennycímlapját. Nagyon nem tetszett az előző. Még átküldöm neki a ma kapott négy kiállításmeghívó-üzenetet.
Gazdag görbe nap volt. Tulajdonképpen nem szeretem az ilyesmit.

**Szia Deske!
Okt. 7. Rózsafüzér Királynője. Lepanto, Pétervárad megmenekült a rózsafüzérezés hatására. Ennek emléknapja okt. 8., Magyarok Nagyasszonya.
Gy.

Naplóm, 1982-ből. Nem ennél a mondatnál kellett volna a naplóírást abbahagynom?!

82.6.
az emberélet leglényegesebb fejlődése
a szenvedés elfogadásában való előremenetelét jelenti, alighanem.

[vasárnap] Deske, szerintem - így helyes(ebb): "Az ember fejlődését a szenvedés elfogadásában való előmenetele jelenti, alighanem."
B.

04:10 Viszketett ez az új 180 ezer forintos biciklim, az ember csinál hülyeségeket. Tegnap este sikerült elajándékoznom. Indulok Kékkútra a régiért. Bár az se fog már nyárig kelleni.

Nyárig, nyárig.
Reggel kilencre már fordultam a Balatonról,
öreg biciklim az asztalra,
végigcírógat, rendbe, leolajoztam a láncot.
Válaszul a lánc leolajozta a nadrágomat.
De az már a Margitszigeten.
Le a bukósisakot, majd azonnal vissza,
a fölöttem-fáról nagy zöld kemény
dolgok potyogtak, robajjal. Meg is ölhetnek.
És a szokott padomról nem akartam lemondani.
Zelk életrajz, elmerengtem rajta, el is andalodtam.
Nagyon megszerettem azt az embert.
És délután még egyszer,
vissza - ha már - ugyanarra a padra.
Ma meg a Római-partra, napsütés.
Egész délelőtt, könyv és vízszag.
Dübörög a gazdaság.

Itt van Ő. RIDER oké, csak a NEW nem stimmel egészen F/08/179
Őszül és ürül a Sziget F/08/172
Alsórakpart építéshez -
kővel rakott uszály F/08/177
Tanulok öregember lenni, hazafelé leszálltam kicsit a gépről, ballagtam F/08/180
Másnap Római-part, kajakosok, mutatom nagyobban is F/08/173
Római-part, építik a hidat, alul meg uszályok F/08/174
Sirályok a parton - angliai e-mail szerint folyami sirályok -; vajon mit remélnek egymástól, hogy ennyire F/08/175
Sikerült lefényképezni a nagy csendet a vízparton F/08/176

Egy szigeti profi gumidefekt után (haza kellett tolni a gépet) műdefekt a festőasztalomon, hogyan boldogulok az ellesett mozdulatokkal, a kapott tanácsokkal és az összeeszkábált szerszámkészlettel. Belső csere, negyed óra, így, elsőre.

Naplóm tovább, 1982. december. Negyven éves voltam. Egy rendetlen, legyűrt szerelem utáni hónapok. Nemigen voltam boldog. Egyik akkori munkám erre emlékezik: Igen, szerelem - A/82/21. Harmincöt centis. Most e kép árából vettem a nagy fekete autót.

82.12. C.01177
elfogulatlanul, egymás között: elég nagy hülyeség
ez a festés.
de mit csináljak? megesküdtünk,
már gyerekek is vannak...

82.12. C.01177
ha azt mondom: utálok élni
ez engedetlenség
nyafogás
gyengeség

azt mondod rá:
szökj haza hadifogságból, szakadt bakancsban
gyógyulj meg méhoperáció után
készíts naponta meleg ebédet
mosogass el egy évben 365-ször
és aztán halj meg tisztességesen

Délelőtt Jánoshegy Katával, délután Sziget Biciklivel. Olvasom: 1930. szeptemberi tüntetés, József Attila és Zelk elvesztik egymást a tömegben, mikor a rendőrök kardlapozni kezdenek az Andrássy úton. >>József Attila eljutott az Oktogonig. A Japán kávéház teraszán Nagy Lajos újságot olvasott. Odarohant: - Lajos! Lajos! Kitört a forradalom! - Éppen ideje. - mondta és olvasott tovább.<< >>József Attila verset adott volna lapjába. Kassák: Uram, rímes verset nem közlünk.<<

Átmeneti napok, átmeneti hét, élet. Rákosi Viktor 48-as szabadságharcos szomorú történeteit olvastam és szomorú lettem, egy magyar falut mészároltak le egyetlen éjszakán az oláhok, szegény oláhok, csak üldögéltem délután. Akkor Kata bölcsen kizavart a Szigetre, kitolta a biciklimet az előszobába. Ahol aztán Zelk. >>Mentem a Pasarétről a Kapi utcán fölfelé. S a kihalt koradélutáni utcán egyszercsak fölbukkant, szembejött velem Bartók Béla. Képzeletem asztalánál együtt űlt Berzsenyivel, Vörösmartyval, Adyval, hát soha őszintébb, mélyebb figyelmeztetésre hallgató mozdulat, mint amikor hirtelen megállva meghajtottam előtte a fejem. Ő az arcomba nézett, s kalapot emelve viszonozta a köszönést...
Két évvel később a Zeneakadémia karzatán ültem, 5-600 ember köszöntötte tapssal, s ugyaz a rezdületlen arc... S hadd lépjem át az évtizedeket, hadd mondjam el első találkozásomat a Csodálatos mandarinnal.... Zenét hallgattam, amely a hátamon borzongott végig, mint eddig csak néhány nagy vers. Zenét hallottam, mely átforrósította torkomat... Rájöttem, szerencsém volt, hogy ifjúságom útjai oly ritkán vittek el hangversenyterembe. Nem volt betömve a fülem a régiek zenéjével, ezért lehettem szinte első hallásra fogékony iránta. Kortársművészettel kell kezdeni. Aki Bartókkal kezdi, az jut el igazán Bachhoz...<<
Ez persze, gondolom, nem igaz, kivéve nálam.
És ma a Margitszgeten egy 5-6 éves vágy teljesült. Rám sötétedett. Végül már teljesen egyedül a padomon, koromsötétben, kicsit fázva. És fejlámpával olvastam tovább. Ez volt a lámpa végső küldetése. S hogy kikerekítsem a mai napot, hazafelé egy sülkolbász a Sziget bejáratánál, a bódéból, pedig hónapja nem vacsorázom. 650 forint, és váratlanul nem ízlett. De ez sem volt baj.

Reggel, öltözés közben kérdem a történészt, aki mindent tud, hogy is volt ezekkel az oláhokkal 48-ban, egyáltalán, kik azok. Mesélem neki a Rákosi Viktor-anekdotát a szőröstalpú bitangokról. Azt mondja, a dolog kissé bonyolultabb. Az oláhok a románok. A pópa vezette rítusúak voltak inkább a magyarok ellen, a másik felük velünk harcolt. Volt köztük tábornokunk is. Ruszin is volt. Erdély visszafoglalásakor a magyarok egyik (egyházi?) vezetőjüket teljesen fölöslegesen kivégezték**, evvel nemzeti mártírt csináltak belőle, ma is sok szobra van. Amúgy is sok kegyetlenkedés volt a mi részünkről. Mondom, én csak egyről tudok, Buda visszafoglalásakor honvédeink dobálták ki az ablakon az osztrákokat és kedélyesen célbalőttek rájuk. Azt mondja, ennél súlyosabb, az elfogott katonákat lelőtték, a tisztjeiket is. Mikor Kiss tábornokon ezt számonkérték (aradi vértanú) elnézést kért. Ő adta ki erre a parancsot. Egyébként óriási taktikai hiba volt Buda visszafoglalása. Hosszú időre teljesen lekötötte az összevont magyar hadsereget, miközben a szétzüllött osztrákok menekültek hazafelé. Azokat kellett volna üldözni, s ott elfoglalni valami erősségüket. Ez volt a kor hadi szokása is, praktikusan. Körülzárni egy várat, és nem fáradni a bevételével. Komárom így jutott a megadás lehetőségéhez, kár lett volna szétlőni az erődöt, hogy aztán újra fel kelljen építeni - mondta a történész, aztán borravaló a kabinosnak, - most 50 körül tartunk -, és vette a kalapját.

**másnap: Stefan Ludwig Roth szász lelkész, császári főbiztos. Utólag Bem apó ezért elmézést kért.

Három bringáját lopták el a fiúnak, akinek a magamét odaadtam. Azt mondja, már paranoiás tőle, este ültek a kertvendéglőben, és mindenki az ő gépét nézte. Hogy ezt a nagyon drága gépet biztosan el fogják tőle. Bár adtam vele egy (15-ös skálán) 12-es, nagybiztonságú láncot, ami collstock formájú, kis elegáns tokban a vázon. Azt az egyet sajnáltam, dehát. Az én öreg gépemen a forma kedvéért most egy profi acéllánc, textilburkolattal, ez is nagyon jó, csak dögnehéz és semmi szükség rá.

Reggel, útközben a szokott kisközért.
Kata azt szereti, kérek rozskenyeret.
-De melyiket?
Ötféle van. És sorolja.
A legszebb nevűt választottam:
Alpesi... egyébként menjenek
a választékukkal a francba,
nem szeretem az ilyesmit.
Jó, jó, tudom.

Anyácskám utolsó (zseniális) húzása,
halála előtt két héttel.
Nővére (92) fordulatos élete során
valahol elvesztette a hitét.
Anyám ezen sokat bánkódott,
aggódott, ezt soha nem emlegette neki.
De akkor, februárban fölhívta telefonon:
- Tudom, hogy nem vagy hívő,
satöbbi, most mégis megkérlek,
mondj el egy Üdvözlégyet azért,
hogy már meg tudjak halni.
Másodkézből tudom: megtette.
És a napokban azt mondta valakinek: sokat kell imádkozni.

Tegnap biciklijavító, délelőtt és délután is a Szigeten, Zelkkel, pedig sok a dolgom, próbálok pihenni. És befejeztem ezt a 2005-ös képet, A/05/29, meg egy másikat.

Illyés Gyula lánya, Szabó Lőrinc Lóci fiának özvegye már korábban megvolt. Aztán ebben is Várady Szabolcs segített, ő turkászta ki számomra Zelk özvegye, Sinka Erzsébet irodalomtörténész elérhetőségét. Egy verset olvastam be a DESKE.HU kötet hangoskönyvébe, ahhoz kellett engedélye. Kétszer beszéltünk, sőt beszélgettünk telefonon, egészen odáig, hogy rákéreztem, harmonikus-e nála, ahogy öregedve fokozatosan bezárkózik a világ elől. Ha igen, minden rendben, ha nem, ajánlom az internetet. És elmagyaráztam.
Beteg volt, én is zsúfoltan, ma tudtam meglátogatni. Lakótelepi panel az Osztyapekónál, a versekből ismert környék. A csíkos ponyvás erkély a hatodikon. A bejáratnál márványtábla: Szélfútta levél a viág. De hol az ág? De ki az ág? Azért a műszer berezgett a kapucsengőt keresgélve. Icipici édes kis lakás, udvariasságból félszobának nevezett belső volt ZZ-é. Viszont a kilátás csodád, végig a budai hegyek. Előre egyeztettük, hogy én nem ismerem a száraz és az édes közötti különbséget, viszont kedvelem a Bambit, a paradicsomlét, kakaót. Szóda várt csokoládés keksszel. Ezt a találkozót eredetileg fiammal közösre terveztem, ő ért a hangfelvétel-technikákhoz. 1983-körül kiadtak egy Zelk verseit mondja Hungaroton lemezt, ami megvan neki, egyetlen példány, érthető, nem adja kölcsön. Mikivel átvettük volna. A dolog mostanra úgy fordult, én vittem neki még egy fekete lemezt, és CD másolatokat is, wavban és mp3-ban, ha netán másoknak kölcsönöznie kéne. Vittem a Zsidó temető kötetemet is, bárha kazalba szalmaszálat. Mutatta, aktjai a falon, Hincz és Somogyi József is lerajzolta, gyönyörűen. Illetve Hincz a szekrénytetőn, szétesett kerettel, kértem szerszámot, szöget és fonalat, aztán visszaakasztottuk a helyére. Mácsay bájos kisasszonyt formált belőle, olajban. Ha Nagy Laci idejött, mindig lovakat rajzolt. Azt hittem Z. szereti a lovakat. Dehogy. A lovit szerette, a fogadást. Kicsomagoltam a laptopomat, meghallgattuk kedvenc versét, a Ha kérdik egyszer-t, mindig megrendít. Hogy szóra bírjam, provokáltam: aztán jártak-e kirándulni? (Ifjú korában Zelk egy hetet Bécsben, semmit nem látott, reggeltől éjfélig kávéházban.) Azt tudtam, hogy Zelk csak papíron tudott fogalmazni, és aztán ez egyszer megfordult. Volt úgy, hogy kezét se tudta használni. S akkor betegágyából egy többoldalas készrefogalmazott verset lediktált Erzsébetnek, emlékezetből. Ennek emlékére ebből később egy kis bibiofil díszkiadványt készítettek barátai, száz példányban, kaptam is volna belőle, de hárítottam. Beszélgetés közben rákérdeztem, fotózhatok-e, ő visszakérdezett, mit, engem? Nem válaszoltam, ő sem kérdezett tovább, ennyiben maradtunk. Az ölemben tartott apró gép észrevétlen. Mesélt. Többszörösen megköszöntem a Két hold alatt - Zelk életrajz - munkáját, még történelemkönyvnek is fontos. Az 56-os Déry-íróper pontos dokumentumai, kihallgatási-, házkutatási jegyzőkönyvek. Fél évet ültem a Markóban - szoktam tréfálni - persze a periratok között. A végén visszatértünk rá, csakugyan gondol egy laptopra, egy hangját vesztett barátnőjével levélben beszélgetne, satöbbi. Ha úgy fordul, én veszem meg neki. Szép asszony. Hatalmas munka lehetett a fáradó nagybeteg Zelket halálba kísérnie, az utolsó évek, sok vers erről. Búcsúzóul megilletődött kézcsók, mint néhány éve Fannynak. Aki szőkén a rőt sövény előtt. Gazdag ország.

Tegnap a könyv nyomdába adásának napja. Régóta számon tartom, hogy a 34. hossz veszélyes, pedig az csak mellúszás. Ekkor jutott eszembe, rossz a borító. A logóm kell. A maradék távot feltűnő-gyorsan abszolváltam. Egy kéthónapos emlék fölgyűrődött, baráti félmosoly, ami lefordítva annyi volt, te aztán betöltöd a lehetséges tereket. De a döntő, már a C. Naplónak (1992) is ez a gondolkodása, s azóta négy könyvem is evvel a Váli-logóval. A mostani honlap fogadóoldala is ilyen. Időfaktor, a lét egyik legnagyobb élménye. Hazaérve, a tipográfus riasztása, nyomdába adás előtt fél napot még adjon nekem. Fiam telefonja persze kikapcsolva, fél tíz, hát vaktában és lóhalálában föl a Várba, Mikihez, - grafikus, éjjel dolgozik, ez mért csinálják - aki pizsamában és nagyon álmosan, suttogva. És sérelmezi, hogy bejelentkezés nélkül látogatom. Laptopjainkat a konyhapultra, szobájában egy kollegája alszik. Leírhatatlan-, grimasszal kifejezett undorral fogadta a tervemet. Úgy tűnik, ez a könyv nem tervezőgrafikusok számára készül. Szakmaice akár igaza lehet. Lehet, hogy ronda, de énebb. Itt a nyári, közösen kiizzadt tervünk, és mutatom az újat is. **És: 1981, műcsarnoki katalógusom.
Aztán három mailkorrektura-forduló, és a könyv estére tényleg nyomdakész. Déután a tipográfustól engedélyt kérek, másfél óra Margitszigetre, ha evvel nem tartom föl. Zelk életrajz, dupla pulóverben, hűvösödik.

A hétaluvók világa kitelt
bivalycsorda elvonult fölöttünk
szaggal kiált szaggal táncol a gomba
jaj rá ne lépjek erre a csigára
foldozza vízcsepp-söréttől lyukas
hálóját a póklábú szorgalom...

...hogy sógorom Trabantján új otthonunkba segítsen. Amikor beléptünk az ajtón, Z. boldog elismeréssel ezt mondta: - Hát ez nagyon szép lakás, Erzsike! Megkönnyebbülten örültem vele, mert egész úton teli szorongással vártam, hogyan fogadja a nem látott lakást. Elkezdhettem a berendezést. Az ő szobája majdnem készen állt, csak a könyveket kellett felrakni a polcra... Ez az első ház az Őrmezei lakótelepen, így telefon még nincs, a közlekedés is gyatra, egyetlen buszjárat, az is ritkán. A közelben taxiállomás sincs. Az is kiderült, hogy megint az üvöltő szelek vidékére költöztem... Z. is megpróbál itthon dolgozni, amire szinte sose volt lehetősége, kávéházakban és később eszpresszókban üldögélt. Sikerült, nevezetes esemény, ezért írom le, hogy első, itthon írott verse a Hagyd álmodni őt... [Sinka Erzsébet: Két hold alatt. Z.Z. megíratlan önéletrajza]

** 08:50 Lesz itt még egy-két forduló. A kiadóm ma reggel nyolckor hív, épp a szalámispult előtt álldogáltam a G-Robyban, hogy ez a borító tulajdonképpen, pedig. És hogy például, ha egy festmény is rajta.
10:11 A festményről több szó nem esett. Előzékenyen átküldte az én tervemet, 10-től 50%-ig növelt feliratvariációkkal. És neki van igaza. Megint okosabb lettem egy kilóval. 40%-kal nagyobb, és legyen alul az ő logója. Már (csak) ez látható, amit mutatok.

Mára a könyv nyomdában, egy nap csúszás, így jut idő ma is a Szigetre, délután. Már hűvösödik, úgyhogy pizsamanadrág. Zelk. Folyatódik a történet, eljöttek a betegség-évek. >>Szegény elgyötört arcát nézem, simogatom, hallgatom nyögését, letörlöm az izzadságot, inni-enni adok, gyógyszert, ami semmit se ér... És most itt ülök, és félek az éjszakától. Mert a tegnapi nap meghozta azt az álmot, a már megálmodottat: alkonyi félhomályban ülünk Z.-nal egy sívár, kültelki végállomáson, várunk, pedig tudjuk, hogy nem jön már több villamos. A magányos bódéból kijön az őr, vacakol valamit a váltóval és csodálkozva néz ránk, de nem szól, bemegy. Mi meg csak ülünk, reménytelenül.<<
Közben egy baltafejű zömök fekete kutya felém kanyarodik, szaglászni. Megfogom a fülét. Felismerve a helyzetet, jó érzékkel a fenekét fordítja felém, vakargatni. Farka boldogságot jelez. Marad a lábamnál. Messziről rákiáltanak, Mi az, Bori, udvarolsz?! Aztán, ami régóta nem volt, a Víztorony felől sámán-dobszó. Ami meg közelebb: tíz fiú a réten, kétkapura, pontos adogatások. Németek lehetnek. Középen a magányos óriásfa már nem aranysárga, barnul, szomorodik. Olvasom tovább. Sinka jóbarátja, Hajnal Anna halálhíre. Egy versét idézi.

Menedéked hol van ember
megküzdenél istenekkel?
eszméletlen türelemmel
takarózz a végtelennel.

A bukósisak szíja leszorítja, szemüvegem szárát körbekampósra cseréltettem, úgyhogy bonyolult könnyeket törölni. Már koromsötét, fejlámpa szórt fényre állítva olvasáshoz jó. Kissé fázom, ez is jó.
Hétre haza, megbeszélve, ha a két hibát kijavítjuk, akkor ma igazán kész a honlap. Egyórás közös munka, ő Mátyásföldön. Egy órányi ingyentelefon: skype-on cserélünk információt, és ad utasításokat, közben látjuk is egymást. Ő csinálja, én közben őt fotózom, az én képernyőmön látva, ahogy képernyője fölé görnyed.

2006 februári kezdet. Ma megint igazán kész a honlap. De tényleg.

Biciklilétem. Nem szabad megállni, földűlök.
Vagy hogy lehetne ezt megfogalmazni.
Mint a bicikli. Nem szabad megállnom, mert fölborulok. // Nem szabad megállnom, mert akkor semmi értelmem nincs. Ez se jó, még filozófice se.
Húgom mesél egy salzburgi apáca-kollegáról, órákig elült napközben a csöndes temploban. Ma már nem iríglem. Van ilyen ember is. Elvan egyhelyben, mint befőtt.

Kata felügyelete nélkül is, a szobájában. Igaz, eszközről bőven van gondoskodva, ahogy látom.
Olykor már a konyhában is segítenek.

Én közben a novemberi könyvbemutató meghívóját tervezem.
Mikivel még tegnap itt tartottunk, -nehéz egy ilyen elnyújtott felületet megkomponálni,
- a múltkori leporello formátum -, aztán ma eszembe jutott, készült a Le Meux-i levelek címzettjéről egy fotóm, amikor itthon járt 2001-ben. Ez aktuális, mondta Fülig Jimmy.

Hívtak Bukarestbe - ugye eljön?! - november negyedikére, kiállítás, nem tudtam róla, ahol én is. Aznap leginkább nyomdába megyek, az Üllői útra, gépindításra, pedig szeretem azt a várost. Vagy harminc éve utoljára. Akácfás külvárosi villamosvégállomás, Bojármúzeum török szobával, egy Bonnard főmű, az elnöki palota oldalszárnyában a képtáruk, az emeletre fölérve egy tengeri tájkép, orosz, gyönyörű. A Nemzeti Múzeumuk, már a hetvenes évek elején igen szép vitrinekkel, csupa erdélyi relíkvia. Csak a zsidó temető volt a szokottnál érdektelenebb. Igaz, én csak az újat láttam.
Jó lenne még egyszer elmenni.

Pár nap múlva [a kórházban] új verssel fogad, amit este föl kell olvasnom Vas Istvánnak. Tőle kérdi: - Mondd, Pista, vers ez?

Kertem, ligetem, erdőm
a kórház udvarán a fák.

- Vers. Különösen szép! Haiku! - mondja Pista. Mivel nála a ''haiku'' nagy tiszteletben áll, tudom, hogy ez nagy elismerés.

Aztán ma estére a könyv vége, 500 oldal volt. Combnyaktörés, felfekvés, szepszis, reménytelenségbe fordulás, élettől búcsúzás, halálba fordulás.

Azt álmodtam, hogy Zelkné hosszas utánajárással elérte,
hogy a költők és nejeik ingyen villamosjegyhez jussanak.
Meg hogy kilyukadt a bicikligumim.
S ennek csendesen örültem, hiszen megtanultam javítani.

Visszatérve a meghívó tevezésére, a dolog nem ilyen egyszerű. Telitalálatnak tartottam, hogy a DESKE.HU kötet eredeti címzettje, J. kerüljön a leporellóra, s ugyanakkor maradjon távoli-arctalan. Ebben minden J. bennefoglaltatik. Mind a négy. Egy fotót vettem elő, J. 2001-ben hazajött Magyarországra, papája temetésére. De az a fénykép sajnálatosan kisfelbontásban
maradt meg F/01/18.
Úgyhogy szegény J.-t ki kellett vennem 2001-ből és visszatenni a távoli 1988-ba, bárha szintén Harangvölgy, F/88/08. Ez okból viszont ugyanott Katát és a focizó Mikit be kellett füvesítenem. Így alakult ki ez a történelmietlen helyzet, ami hiteles is, meg nem is. Még J. kontúrjait kissé kellene kissé elbizonytalanítani, de azt nem tudom, hogy kell a Photoshopban.

Kapom a hírt, a Virág Judit aukcióra amit beadtak két képemet, elmentek.
A képek beadóit tudom, ha az új tulaj is visszajelezne, megköszönném.
Műterem késő este - A/98/03, 1998, 50x50cm, 800 ezerért +20%
Egyhangú műterem - A/02/17, 2002, 60x60cm, 900 ezerért + 20%

Majd kapok 5% követői jogdíjat utánuk.
Illetve a közvetítő Artisjus megszavazott magának
ebből újabban nem 10, hanem 20%-ot.

Uszodába menet. Nem tudok leszokni erről a látványról, gyönyörű; ez a korahajnal, meg hét végén valahogy más, persze attól, hogy üres. F/08/191 Délelőtt befejeztem egy 2005-ös képet. Szüts azt fogja rá mondani, jogosan, maszatold egy kicsit össze a keretét. A/05/39. Aztán Fischer Balázs (1975) kiállítása, nagyon jó. Ideje lenne központi helyen bemutatkoznia. Egynegyed másodperceket nem tudok bemozdulás nélkül kézből exponálni, de így is több a nullánál, amit mutatok. Aki teheti, menjen ki a Fonóba, a Sztergova utcába, megnézni az anyagot. Idei munkái.
fisi-10 fisi-11 fisi-12 fisi-13 fisi-14 fisi-15 fisi-16 fisi-17 fisi-18 fisi-19 fisi-20

Délután napsütés, 12 fok, két és fél nadrág, három pulóver; utoljára? a Margitszigeten, biciklivel. Minden látogatás utolsó. Ezúttal Bernáth Aurél berlini évei, a huszas évek eleje, elmeséli két éves gyötrelmét, kudarcát az absztrakt festészettel kapcsolatban. És hogy őt azóta ennek a teóriája mennyire foglalkoztatja. Szegény. Persze, úgy látszik, ez kortünet volt:

Abban az időben Walden és egyéb szerzők az expresszionizmus lényegét próbálták megfogalmazni. Walden lelkesedésében két stíluskategóriára egyszerűsítette le az egész művészet történetét: impresszionizmusra és expresszionizmusra. Szerine minden művészet, amíg ''ábrázolt'' ''megnyilatkozás" csupán, az expresszionizmus pedig ''kinyilatkoztatás". Már erre a zseniális semmitmondásra is ferde szemmel kezdtem nézni.
/Bernáth Aurél: Utak Pannóniából/

Estére Paula átküldte, amit ma legépelt a naplómból. Ezt, amint átolvastam, naponta föl is teszem: IRÁS-KÖNYVEK-MÉDIA / NAPLÓ. 1984-nél tartunk, amikor a Ferences-plébániáról korabeli (1200-as) ferences irodalmat kértem, és kaptam. Ma sem csodálozom hogy Őt választottam:

- Ferenc: csak sárból és nádfonatból szabad barátlakást építeni. A konventen valaki fölszólal, hogy náluk olcsóbb a kő
- egy fiatal novícia szeretné zsolozsmáskönyvét megtartani
- a tudós papok szeretnék, ha a rend tulajdonában megmaradhatnának könyveik, Ferenc nem helyesli
- Ferenc ha prédikálni megy, rendszerint egy söprűt is visz magával, s utána kitakarítja a templomot
- Ferenc: ha be akarsz lépni a rendbe, mindenről le kell mondanod, amiről más károsítása nélkül lemondhatsz
- az együgyű János testvér mindenben utánozta Ferencet, tehát ha az köpött, vagy sóhajtott, vagy égnek emelte karját...
- Ferenc szerint nem szabad a holnap eledelével törődni, ezért ezentúl a babot csak éjfél után áztatták be
- egyik kísérőjét az útjain mindig kineveztette gvardiánjának, és engedelmeskedett neki
- Ferenc fájlalta, ha valaki a tudomány után törte magát, ha valaki nem maradt meg tanulatlan állapotában
- Ferenc halála előtt kenyeret oszt (utolsó vacsora), meghagyja, hogy az egészet egyék meg (egy barát eldugja) és abban a hitben volt, hogy (áldozó) csütörtök van
- Ferenc búslakodik a rend dolgain, ima közben Isten rászól, hogy ''végül is melyikünk alapította a rendet?!''
- Ferenc Krisztus iránti szeretete örömében gyakran franciául kezdett énekelni. és két fadarabbal a hegedülést utánozta hozzá
- Ferenc, amikor úton imádkozott, sohasem támaszkodott falhoz vagy kerítéshez
- pontos penitencialajstrom a fölöslegesen beszélőknek
- Ferenc: jaj annak a szerzetesnek, aki hosszú és üres fecsegéssel nevetésre ingerli társait
''hogyan bújt bele a sátán a vánkosba, melyet a szent a feje alá tett''

Visszavonhatatlanul beírtam nevem a magyar irodalomtörténetbe, Zelk Zoltán özvegye megvette a laptopot. Ebből még új könyv is születhet. Mondtam, átalánydíjat fizetek, ha kérdeznivalója van gombnyomogatás ügyben, visszahívom. Hosszú beszélgetéseink lesznek.

Istvánbácsi, akárhogy gondolkodom rajta - igyekszem - túl drágának találom a könyv árát, a 6890 Ft-ot, amit kitaláltatok, hiába hangoskönyv is, meg minden. Inkább vállalom azt a nagyságrendben 100-200 ezres veszteséget, hiszen valószinű, úgyis az én bőrömre megy. Ez rendben is van. 5400-at szeretnék árnak.
A borítótervről ezt a ár-szöveget le kéne valahogy radíroztatni, mielőtt nyomják.
Köszönöm! ölel:
deske.hu

Miki, apró és csendes győzelem, István barátom elfogadta, amit kértem. A meghívóra a köv. szöveg:
A könyv ára 5400 Ft.
A megnyitón 3800 Ft.
kösz!!
d.

Délben beleolvastam Déry - Kedves bópeer végébe, belémmar valami állati szomorúság. A magányos öregség rettenete, felemelő, és ijesztő. Nem vagyok hős.
Zelk ezt így: SIVÁR

Tegnap reggel kilenctől
este kilencig nyomda,
színbeállítás ellenőrzés,
mindig akad javítani való.
Eddig, estére
nyolc tétel készült el a negyvenből.
Úgyhogy hétvégén is munka lesz.
Hétfőre kell az anyagnak a kötészeten lenni.

Húszíves lesz a könyv.
Két ív nyomása között
az ott találtakból olvasgatok:
a szerzők. És a bevezető.
Meg aztán a KIADÓval;
István barátommal régi
filmélményeket emlegetünk.
Mindent tud, még a Drága John-t is
ismeri, hatalmas gyűjteményével a háttérben.

Ebédidőben Közértbe, útközben fotó,
egy nyírfácska az udvaron, F/08/192