92. levél J.-nek, Le-Meux VÁLINEWS

2002. NOVEMBER

Nov. 1.

Drága tanult barátom jól megvéleményezte katalógusom bevezető sorait.

Először a szöveg:

Reggeli futás közben Isten hozzám való figyelmét firtattam.

Észrevettem, szokatlanul jól bírom a távot.

Elnevettem magam...

Azt mondja:

Hiányzik a reggeli előtt a névelő. A firtattam tűrhetetlenül affektáló. Ha nincs helyébe megfelelő szó, akkor nem lehet ezt a sűrített szerkesztést alkalmazni. Tehát így: miközben reggel... észrevettem, hogy... A távot sem jó. Talán elhagyandó.

Ronda hiba a hogy hiánya az észrevettem után, modoros.

Általában: leírásnál nehezen áll elő, absztrakciónál már egyetlen rossz szó is giccsé tesz egy közlést.

Túl direkt a szöveg, ez a hencegés, nem jó pedagógia, ha tanítani akarnál vele. És visszakanyarodsz magadhoz, ahelyett, hogy az Istenhez jutnál el.

Tanulságos.

Próbálkoztam, de ettől másként nekem nem megy. Ha netán neked?!

NYÍLT PÁLYÁZAT!

E. asszony szokott morgolódni, a szélső sávban megint vitába keveredett valami pancsolókkal. Odasuttogtam neki: Megverjek valakit? Egy üveg baracklekvárért bárkit!

Tulajdonképpen védelmi lekvárt kellene szednem...

Ma utoljára 99 éves a drága Illyés Gyula! Emlegeti Naplójában a Lukácsot. Bár a kabinosok szerint a vizet nemigen szerette...

Szavalták nekem az öltözőben, s hogy nem ismertem, megkaptam az egész kötetet. Itt van az asztalomon.

Tomiban ősz van. Barbárok a népek,

És idegenek némely csillagok

Ez üt. Beszakad alatta az asztal. Ovid levele Júliához, 1910, Juhász Gyula.

Ovid, vagyis Ovidius száműzetésben.

Érdekes módon most még három könyv csapódott hozzám, csak győzzem. A Nobel-díjas könyvet muszáj volt, szégyen, nem ismerjük: Sorstalanok. Délután Balla Zsófia új verseit mutatták be az Írók Boltjában: A harmadik történet, a negyedik fejezetet öt éve képemhez írt versével címkézi: Időm, a képtelen.

És Robi csak a tanulság kedvéért, hátha meghallom, fölhozott egy Francis Jammes válogatottat. Annyira nem ismerem, hogy néznem kellett a címlapját az idemásoláshoz. A tartalomjegyzékből:

Imádság azért, hogy a szamarakkal mehessen a Paradicsomba

Imádság egyszerű feleségért

Imádság egy csillagért

Már ez is jó.

Nov. 2.

E-mail Le Meux-ből

Nyáron 4 hét nomád élet, a változatosság kedvéért Bretagne-ban. Camping-kocsival körbe a félszigetet. Ahol nagyon szép volt, letáboroztunk 2 - 3 napra. Lassanként mindenütt vannak reggeli kávézó helyeink, napnyugta-néző pontok, strandoló és kavics-kagyló gyűjtő öblök, sziklamászós ösvények esős időre, és persze nyugodt zugok éjszakára.

Napi két étkezés, főleg konzervek vagy frissen halászott szardínia, és persze nutellás palacsinta desszertként. Ez utóbbit egy hónap alatt sem sikerült megunni.

Legkedveltebb időtöltéseink: sziklamászás, homokvár építés, hullámokon ringatózás amúgy sirály módra, kelta kereszt faragás rózsaszín gránitkőből, valamint meredek homokdűnék tetejéről fenéken csúszással le a partra: egyszerűen megunhatatlan, javaslom a kipróbálását.

Szinte kizárólag vadlovakkal és sirályokkal társalogtunk, esténként sziklafalakon ülve hallgattuk a hullámokat, napnyugta visszaszámlálással: 0 -ra eltűnt a tengerben. Többször pontosan sikerült az időzítés.

Nehéz volt visszaszokni a civilizált világba. Szeptemberben Y&S végül mégis külön osztályba kérték magukat...

Nov. 3.

Kiállítás: válogatás Vattay Elemér fotográfus gyűjteményéből. Meghívó a Dorottya Galériába, csütörtök 6-ra. (Csak egy hétig lesz nyitva.)

Anna Margit, Bálint Endre, Ferenczy Béni, Fajó János, Gyarmathy Tihamér, Kassák Lajos, Keserü Ilona, Kondor Béla, Ország Lili, Váli Dezső művei, és Vattay saját - gondolom - portréfotói, valószínűleg a fentiekről.

Elemér aktív korában a Csepeli Művekben vasöntvények mikrofotósa volt, szíve szerint pedig műtárgyfotós és jóbarát. Lásd a fenti listát. A hetvenes évek elején ő dolgozott nekem, amíg magam meg nem tanultam. Hosszan exponált, az egyik reflektort nekem kellett lóbálni. Utána kiraktam hat képet, választani, de mindig a fotózottakból választott, a legjobbat. Az egyik kép hiánya azóta fáj, ha - ritkán - kiállítás-megnyitón találkozunk, kedvelt tréfánk egy esetleges képcserét megtárgyalni. De hát, sajnos, jó helyen van nála.

Bálintnál ismerkedtem meg vele, akkoriban neki fotózott múlt századi metszeteket, mindenfélét, Bandi kollázsaihoz.

Latinovicsék, Pilinszky jártak hozzá, a Svábhegy oldali nyaralóba is. Egyszer készített egy sorozatot, Pilinszky verseket illusztrált fotóval, be is mutatta egy kamara-kiállítás erejéig, a költő jóváhagyásával, a pesti Piarista Gimnázium folyosóján.

A páréves Vattay-kislányhoz írta a költő:

Katika! Jancsika szeret!

Aki ma családanya Bécsben, és Elemér szerint jól tűri az előkelő jómódot.

Legutóbbi (fotó)kiállítása egy budakörnyéki faluban volt, az időpontot úgy lehetne beazonosítani, hogy még Ruttkay Éva is ott volt, gyászruhában. Gyűjteményét 93-ban mutatta be utoljára a Kassák Múzeumban.

Lakása és nyaralója a padlótól a plafonig művekkel tele.

Nov. 4.

17 napja nem eszem húst, és tényleg nem fájnak az ujjizületeim. Azért még majd ellenpróbák, túl nagy a tét. A husot szeretem, mondotta Mikica.

Elolvastam a Nobel-díjas Sorstalanságot. Rendben van, de egyszeri olvasása elég. A motívumokat jól ismerjük, Kertésznek nincs igaza, hogy nem foglakoztunk evvel eleget, nem tisztáztuk.

Buchenwald egy jóhiszemű, és naiv fiú szemszögéből. Ami eredeti, de nem nagyon hiteles. És nem túl érdekes, igaz, Thomas Mann-i gondolatgazdagsághoz vagyok szokva.

Ahogy a könyv végén váratlanul filozofálni kezd, nem meggyőző. Amit mond, sem, bár lehetséges, hogy hit nélkül más nemigen marad.

Örülök, hogy megkapta, én a Javított kiadást díjaztam volna, bocs. Persze a kultúrpolitikai szempontok is. Amivel nem zsidózni akarok. Mert hallom, az is van. Szörnyű.

Nov. 5-6.

Megcsináltam, ma leadok a Széchenyi Könyvtárnak és a Nemzeti Galéria Adattárának egy-egy új sorozat Váli-oeuvre CD-t. Az elsőn minden rajta van, kettőtől nyolcig a képek nyomdai felbontásban, két lemezen TV interjúk, meg egy, a C-napló, 94 óta, amióta kompjuterben.

Búcsúzásul még egyszer az Örmény kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Illetve a másik fele, ami ma Hamvas Intézet (mért pont Hamvas, a nagytehetségű magyar főcsacsi?!)

Lenyűgöző. Az emberen túli hatalmas tájak, a súlyos kopár hegyek és a kis ékszerkápolnák. Illetve, ez itt jó nagy, Machu Picchu-szerű.

A november elsején kiírt fogalmazási pályázatra most beérkezett pályamű:

(emlékeztetőül a szöveg, ha nem lapoznál vissza:

Reggeli futás közben Isten hozzám való figyelmét firtattam.

Észrevettem, szokatlanul jól bírom a távot.

Elnevettem magam...)

KEDVES BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG!

Pályázatomban

(1) megvédem a névelő elhagyását (bár tényleg ki is lehetne tenni), mert általánosít, elvonatkoztat, míg a határozott névelő rendszerint konkretizál.

(2) A "firtat" kétségtelenül egyéni módon használtatik, de hogy "tűrhetetlenül affektáló" volna...?

(3) A "hogy" elhagyása többszörös alárendelésnél kifejezetten javallott, itt sem rossz, modoros helyett inkább választékos használatnak mondanám (esetleg lehetne az észrevettem után kettőspont).

(4) A pedagógiai és teológiai dimenziók: "Túl direkt a szöveg, ez a hencegés, nem jó pedagógia, ha tanítani akarnál vele. És visszakanyarodsz magadhoz, ahelyett, hogy az Istenhez jutnál el."

Azért szeretem, amit írsz (és festesz), mert nem tanítani akarsz vele.

Azt pedig nem szeretem, amikor mások mondják meg, én hogyan juthatok Istenhez, és hogyan nem. Ezt megtalálni legyen kinek-kinek a maga dolga.

Barátsággal,

NA

Nov. 6.

Kedves NA!

Szigorúan bizalmas: persze, hogy tanítani akarok vele...

V.

Nov. 9.

Bocs, se válaszolni, se írni, semmire sincs időm, anyám beteg, 2000 hiperlinket csinálok, stb.

Most csak annyit, Szilágyi Lenke fantasztikus fotókiállítása az N&N Galériában, ami tulképp. a Nagy-féle építésziroda egyik terme. A Marx tér felől a Bajcsi Zsilinszky úton elindulva a második keresztutca a Hajós utca, ott a 39. szám, földszint, udvar, gondolom, munkaidőben. Nov. 24-ig lesz nyitva, megnézendő!

Baromi tehetséges.

Nov. 10. hajnal.

Mert mivel is kínlódom boldogan napok óta, tegnap például éjfélig. Fergeteges magányos kaland, tanultság híján sok-sok buktatóval. De most már megvan, csak végig kell majd seggelni. Néhány óra kísérletezéssel megtaláltam például azt a kritikus négy kis pöttyöt, amivel feljön! a kép:

../..fest/jpg/A6812.jpg

A festmények már készen, megnézhető, még majd a 700 grafika és a fotó.

Tehát ezentúl gyűjtőim kollekcióit együtt is meg lehet nézni, lásd: SZABAD KÉPEK...

Hát ennyi.

Tegnap az ATV nevű televízióban délelőtt, élőadásban, három kollegával, a Vigadó-kiállítás kapcsán:

-És hogyan oldotta meg a kiírás feladatát, a kiállítás címe ÁRNYÉKBAN volt?!

-1970 körül egy KÖRNYEZETVÉDELEM című kiállításra kellett képet kölcsönkérnem Bálint Endrétől, úgy emlékszem a Bocskay úti Hazafias Népfront termeiben rendezték.

Bálint leemelt a polcáról egy Angyal a város felett - című munkát. Akkor tanultam meg, mennyire kell ezeket a kiírásokat komolyan venni. Ha például Pettyes lovacskák a jelszó, azért be lehet adni Pettyetlen lovacskákat is...

...-és ugye ilyenkor a kollegák munkái...?

-Nem, nemigen érdekelnek.

Ez a pettyes... oldalvágás egy másik kiállítás rendezőinek, ott a HAJÓ volt a téma. Természetesen két műtermes képet adtam be, amit ők váratlanul kidobtak. Súrlódás a kultúra mozgásában, semmi és senki nem jelezte, hogy ezt a csacsi divatot, a témakört, ezúttal komolyan fogják venni.

Magyar csónakfestők előnyben.

Alig aludtam valamit, ilyenkor érthetetlen módon, de törvényszerűen nagyon jól bírom a távot. Mellettem egy futóvendég, középkorú, valaha talán profi úszónő, szép lábmunkával. Na már most, a Lukácsban körülményes a hátúszás, mert gyakran kell hátranézni. Van erre egy gyors félfordulatos mozdulatom, ami nem zavarja meg a ritmust. Ő forgás nélkül, hanyatt, a fejét hátrarántva, a víz alatt nézett háromtempónként előre. (Igaz, közben kibukott az egyik melle.) Megpróbáltam én is, többször, de hányingerem lett. Majd gyakorolni kell.

Nov. 11.

Hajnaltól este hétig: kész. Gyűjtők szerint is megnézhetőek munkáim, most már a fotók is. A főoldalra is kitettem: KÉPNÉZŐ, GYŰJTŐK SZERINT.

Nov. 13.

Szerdára ez változott. Etetősebb, és világosabb új cím: KÉP, AMI A TIÉD....

És még valami. Most egyeztetve a táblázatokat a valósággal, beleltároztam a saját képeimet, s bekerültek ebbe a listába is. Különvéve, amit őrzök belőlük.

Lehet webről vásárolni! Még csak egy árjegyzék hiányzik mellőle.

Majdnem megöltem egy fiút tegnap, a Margit utca sarkán. Átmentem a piroson, mert tudom, mikor lehet. Követni akart, bele az autókba.

Öltözőben kérdezték: -Na, mi van? -Azon búsulok, hogy tavaly neked ajándékoztam az Illyés-napló öt kötetét.

Visszakapom.

Géza ugyanakkor kitalálta, hogy visszahoz néhány C. naplót a Széchényi Könyvárból, merthogy nekem elfogyott... Vagy harmad köbméternyit adtam nekik annak idején, az ajándékozó levélben csak köbtartalmat jelölve, nehogy valakinek eszébe jusson elszámolni vele.

Szegeden két éve megalakult egy gyerekklub, állítólag mára országos hálózat:

JONATÁN. ELSŐ ORSZÁGOS KÖNYVMOLYKÉPZŐ,

tagdíjjal!, elsősorban olvasáshoz tanácsokat, és valami árkedvezményt kapnak.

Hála érte, aki kitalálta.

Nov. 15.

Úgy vagyok evvel az V-oeuvre-csinálással, mint a Capek-novellában a prágai Bűnügyi Intézet munkatársi. Ki kellett deríteniük, sütés előtt, vagy után került-e a gombostű a zsömlébe; hát elkezdtek sütni. Már rég túl a feladaton - fűtötte őket az ambíció -, végül ők készítették Prágában a legfinomabb zsömlét.

Most, (nem is volt egyszerű, nem mesélem el, miért), az Ernst-kiállítást, a megnézhető képekkel együtt, besoroltam az önálló kiállítások végére.

Azért rajzolok is. Óvatosssan megőriztem nyári kidobott rajzaim kartotékfotóit, ahol a gondolat jó volt, a kivitel gyatra. Most jutott figyelem elővenni őket.Egyet pedig ide is (B/02/32):

Nov. 16.

J.! Leköteleznél, ha megnéznéd! Rekonstruáltam az Ernst földszinti folyosóján kirakott plakátjaim látványát. Sokat dolgoztam vele ez év elején, először nem is akarták engedni, hogy ott nincs, aki vigyázzon rá. Akkor megcsináltam az egészet fénymásolattal, egyforma 80 centisekre, jó drágán. Szüts leintett, mennyivel jobb egy öreg, gyűrött eredeti! Vissza az egész. Satöbbi.

Érdekes, erről nem jött semmi visszajelzés, senki nem örült neki-, nem dícsérte meg, pedig.

Nov. 17.

Készültem indulni itthonról, mikor barátom telefonált, az éjjel meghalt apósa. Nagyhírű tudós, múzeumigazgató. Sokáig volt beteg, tanítványait az utolsó években már lakásán fogadta. Futólag ismertem, kedves ember volt. Rajzaimat szerette.

Indulnom kellett. A Széna téri parkban a fák alatt, a zöld gyep közepén egymással szemben két rendőrautó, oldalukat támasztva rendőrök trécseltek. Az egyikük fiatal nő, szőke. Szalagkordon a fák között: RENDŐRSÉG. A helyszínelőket várhatták. A padon fekve fekete fóliával letakart hajéktalan, keze kilátszott, a földre csüngött. Meg nem fagyhatott, meleg éjszakáink voltak.

A két történés bennem valahogy eggyé ugrott össze.

Az elkékített linkből visszatérés:

egér jobb gombbal.

Itt vannak az új rajzaim: Egy itt, föntebb, ezenkívül: B/02/33, B/02/34, és B/02/35.

Nov. 18.

Semmi nincsen egészen úgy- evvel kezdődik, és talán ez a legfontosabb mondata a Hábi-Szádi küzdelmeinek. Nem idős hajléktalan volt a halott, hanem narkós fiú. Kata több koldussal tart kapcsolatot a környéken, ők mesélték.

Nov. 19.

Barátom rámszólt, micsoda dolog, hogy most mutatom a főmenüben gyűjtőim szerint a képeket, és közte a Keravill, meg Útinform, (ugyanis ez telefonkönyvem része is). Snassz. Akkor például a Hajtás Pajtásnak is kellene képet adnom, ha már ő is szerepel... Igaz.

Fölébredtem, reggel fél háromtól háromnegyed hatig rendbetettem.

Aztán délelőtt a TV1 forgatott itt, interjú a kiállításom kapcsán. A jövő héten jön le valamikor, új kulturális műsor: TUTTI. Délben egy másik stáb, azok pedig a 75 éves Lator Lászlóról készítenek portréfilmet. Abban Mácsai el fog szavalni egy verset: SZÜRKE MŰTEREM - VÁLI DEZSŐ KÉPE. Illusztrációkét kell hozzá a festmény, s maga a szoba is. És ha már itt vannak, fessek is egy kicsit, kamera előtt. (Hosszú a vers.)

Nov. 20.

Két hangfalat kaptam ajándékba, estére Mikével be is üzemeltük. Óvatosan még nem forrasztottam össze a kapcsolatokat. Csakugyan jól szól, de túl nagyok a dobozok ehhez a szobához és az én zeneigényemhez. Pár nap próba, valószínű, visszaadom.

Az operatőr kedélyesen a farzsebemből kilógó zsebkendővel, egy közelképpel kezdte bemutatásomat, a forgatást.

Hát, igen.

Legutóbb a Buddenbrook egyik öregura járkált így az ebédlő és a dohányzószalon között, elnézték neki.

Nov. 21.

E-mail levélváltás, Róma, Magyar Akadémia:

> <P>Kedves Dezso,</P>

> <P>Megkaptad korabbi levelem?</P>

Köszönöm, igen, bocsánat, technikai tévedés, minden levélre mindig válaszolok.

Tájékozódó kérdésem hosszabbtávú terv vázlatának előkészítése volt csupán.

Eddig magamtól ugyanis soha nem akartam volna Rómába menni, az ösztöndíjat is harminc éven át sikerült elbliccelnem... Hogy nekem ott főzőcskézni, vagy piacra járni... na, nem. Meg kevés Rómában a Braque-kép is...

Reggel az uszodában elajándékoztam a két kézi fúrómat, a kis piros amerikánert és a fémre is jó mellfúrót. Mindenre elég a 25 éves blekenddekkerem, persze. Aztán délelőtt befejeztem az új méteres képet, váratlanul jó; Műterem, fáradtan, A/02/29 . Közben meghozták az új fürdőszobai bojlert, 33 ezer, tegnap rendeltem egyetlen telefonnal. Ez is megvan. Az ebéd fölhozatala előtt leszereltem a két ajándék hangfalakat, este majd visszaadom. Elég a gyengébb minőségű nekem, ami eddig is.

Csupa győzelem.

Mindjárt nem vagyok annyira fáradt.

Gond a képcím írásmódjával. Már az Ernstben elkezdtem, legyen célszerűnek látom ezentúl kötelezően a kép számaot is szerepeltetni, a cím tartozéka. Egy muzeológussal már konzultáltam, ők kerek zárójelek közé javasolta. De ez valahogy csúnya. Tegyek vesszőt a kettő közé, hogy egyértelmű legyen összetartozásuk?! A vége kurzív?

Sújos gondok.

Műterem, fáradtan (A/02/29)

Műterem, fáradtan A/02/29

Műterem, fáradtan, A/02/29

Nov. 22.

Köszönöm a kedves figyelmeztetést, több oldalról is, de mit tegyek, ha nem találtam célszerűbb megoldást

a sújos gond

és a valóban

súlyos gond

megkülönböztetésére...

E-mail délben:

Dehát ez tényleg sújos gond. (Nekem) jó, ahogy van.

Nem látom okát, hogy az opuszszám a cím részévé

váljon. Miért? Akkor, ad absurdum, lehetne az

opuszszám a cím. Falanszter, brrrr.

Attila, lehet, hogy igazad van, és (szokásosan) túllihegem a dolgot. Mit fontoskodok én itt az opuszszámmal, minek az bele a címbe?!

Egy pasaréti galériás két éve fölhívta egy győri barátomat, hogy hozzá került egy Váli-kép, ennyi a száma, nézze meg a neten, kell-e?! (Nem kellett.)

Szóval, érted?! A net, de itthon is minden így működik. A sokszáz dia a dobozban, a még ma is használatos adatkartonjaim (fotóval rajtuk, az ágyamon szétterítve ezekkel válogattam és rendeztem ezt a kiállításomat is), a most (segítségeddel is) megformált gyűjtők szerinti képlista, minden, szám szerint. Ha azt mondják, Műterem, szürke bútorokkal..., hogy találod meg?

Egyébként így: festmények / opuszjegyzék / CTR + Find: szürke bú. Csak én tudom.

Mert én kisebb vagyok, mint a Mócárt, nekem nem jár?!

Szóval örülnék, ha kitalálnál valamit! Dőlt betű; normál betű - fett betű..., de azt a képbeadási, stb. listákon nem fogják vezetni, elvész. Szóval még mindig a Tatatam (A/02/29); a kerek zárójel az optimális, ha ronda is?! He?

(Kijelzett itt nekem, a windows a galériás szó helyett a magyar karzatot ajánlja)

Nov. 23.

Anyácskámért a pályaudvarra, villanyossal, mert Mikinek kölcsön az autó, hangszerszállításra. De rám telefonált az utcasarokról, hogy nem megy. Kiderült, leszívták a benzint az éjjel. Zsófiéknál erkélyajtó szigetelés. És végre megjelent a Magyar Nemzet interjúm, néhány szócserével, mindben igazuk van.

Éjfél után fölébredve kemény küzdelem fölösleges és kínzó gondolatokkal, plusz fejfájás, és akkor az édes József. Akit éppen eladnak testvérei.

-Júda úgy tett, mintha teljesen belé volna bolondulva árujába, és amikor már huszonöt ezüstpénznél tartott, arra ragadtatta magát, hogy odament és arcon csókolta a némán pislogó Józsefet, azt kiáltva, ötvenért sem tudna és akarna megválni egy ilyen okos és drága kincstől!

De az öreget a csók sem puhította meg, ő maradt az erősebb, annál is inkább, mert jól látta, hogy a testvérek mindenesetre és tulajdonképp bármi áron meg akarnak szabadulni a fiútól, amire az alku színleges megszakításával és föladásával könnyen rá lehetett jönni. Tizenöt ezüstsékelt - persze - a könnyebb babiloni mérték szerint - ajánlott; de mikor a fivérek, szaván fogva húsz sékelig vitték föl az árut, mégpedig főníciai mérték szerint, akkor

...

Helyén volt a lakoma és az erősítés, mert az alku még korántsem ért véget. Csak nagy vonalakban történt meg, miután megállapodtak az alapárban; ám most kezdődött a részletmunka és a megállapított érték lerovása áruban. Itt helyre kell igazítanunk a különféle jámbor leírások útján elterjedt és megrögződött elképzelést, mintha az izmáeliták csengőezüstben fizették volna pénzeszacskójukból

Szüts javaslatára most főbb helyre tettem a szürkeskálát. Hogy ez nagyon fontos.

(Bár lehet, hogy csak ő igényes ennyire.)

Nov. 25-26.

Krisztus király vasárnapja, a prédikáció a szeretetgyakorlásról szól: amikor az ember mégsem szalad át a piros lámpánál, mert ott szemben egy kisfiú, aki eltanulhatja...

Ezt a gondolatot az atya az előző napi Magyar Nemzetből vette, az interjúmból.

A mise végéig csak arra tudtam figyelni, azt forgattam, hogyan fogalmazom meg ezt, ide... Eredendően egy sokkal hosszabb fölvezetéssel...

Az öltözőben egy öregúr, műkritikus, morgolódik: Váli mester, olvastam a múltkori interjúját! Nem gondolja, hogy ha kizárja az életéből a világot, egyszer majd a világ is kizárja magát?! (Nem ezt mondtam.) Itt a világon emberek éheznek, az élet csupa tragédia, maga ebből semmit nem lát?! Csak a műterme sarka érdekli?! (Nem volt ott az első órán, amikor megtanították, hogy a téma nem azonos a mondanivalóval.)

Fölcsillan a szemem, mondom: Írja meg! -De én senkit nem akarok megbántani! -Laudáció volt elég! És ez gondolatokat ébreszt!

Egy hét múlva: -Jelentkeztem az Új Művészetnél. De két cikket nem közölnek, a decemberi számban lesz már magáról egy kritika. -Akkor másüvé! Aztán kölcsönkért egy C. naplót és egy monográfiát.

Most itt tartunk.

Egy vicc a kirándulásról, minden ízében ronda, de sajnos nagyon tehetséges. Elöljáróban, hogy akit te Le Meux-ben még drámaírónak tudsz, az ma politikus, a szélsőjobb vezére. Még annyit, Pestet az utóbbi tíz évben elözönlötték az olcsóportékájú kínai (részben zug-) árusok.

Csurka a kínai piacon: Hiába hunyorogtok, úgyis tudom, hogy zsidók vagytok!

Tökön szúrom magam, mondanám a VIII. kerületben! Elképesztő!

Délelőtt antikvárium, fölmérve, hogy minden egyébre alkalmatlan, túl fáradt vagyok.

Annyi okkal, hogy (tökéletesen fölöslegesen, de) szeretnék egy József és testvéreit, egy kötetben is, hogy utazások stb., ne kelljen dönteni, melyik kötetet vigyem, vegyem kézbe. A dolog már csak azért sem aktuális, mert múltkor a kétkötetes Józsefem borítóit már összeragasztottam. De mégis.

Mellékesen és azonnal megtaláltam, volt, Helikon kiadó, 1963, ezerötszáz, ami ma már könyvért nem pénz.

És akkor körülnéztem, hamárittvagyok. (Zelk copyright.)

Kunst der Welt, vagy valami ilyesmi, Artia kiadó, Prága. Születésed évében én friss érettségivel nyomdaipari segédmunkás voltam az Eötvös utcában, nehéz és reményteli idő. Hogy embernek érezzem magam, hazafelé időnként a Múzeum körúti Központi Antikvárium művészeti polcai. Ott láttam ezt az albumot, csoda volt. Egyiptomi, indián, afrikai, és polinéziai kisplasztikák, tárgyak. Nagyon szerettem volna. Azt hiszem, már akkor is azért nem vettem meg, amiért ma sem. De sok évig élt a fejemben, nyugtalanított, míg aztán lassan eltemetődött. Most a kezemben; nosztalgia, időutazás.

Ugyanúgy látom ma is, bizonnyal igazságtalanul: Az afrikai maszkok: etnográfia, kuriózum; az indián plasztikák: kollegák, időnként fenyegető erővel. Nagyon szép könyv.

A következő album: Ländliche Innenräume tulajdonképpen csak egy kiállítási katalógus 1996-ból, román,

ukrán, magyar, lengyel, német, spanyol,

francia, enteriőrfotók.

Egy fotós készítette tíz éven át az összeset,

most egy múzeumé.

Konyhák és lakószobák, a tisztes szegénység mezejéről. Szörnyűmintás zöldhengerelt fal,

csupasz villanykörte, vagy olcsó lámpatest, két vödör is egymás mellett, kis állványon.

Televízió a hűtőgépen, mellette a kettős ágy,

óriás dunyhákkal.

Színesre festett olcsó polcok

hinten denen die traditionelle Wohnkultur von Generationen steht.

És a fotográfiák megmutatják mindezek esztétikáját, ahogy győz a tehetség a silány anyagok fölött.

Semmi fölülről sajnálkozás, a terek gyönyörűek.

A fotós a düsseldorfi

Művészeti Akadémiát végezte. Soha hasonló felfogású szemléletet és

gyűjteményt nem láttam. Ahol nem a különös lényeket sajnáljuk az állatkertben. Talán a National Geographic, de a hangsúly ott is a kuriózumon van. Ha Szüts még cigányszobákat festene.

Ha 1975 lenne, lakáskultúra kutatás, a Népművelési Intézet megbízásából, amikor S. Nagy Katával parasztszobákat fotóztunk.

Ilyen könyv nincs még egy a világon,

ezt meg kellett venni.

Talán majd a Néprajzi Kutatóintézetnek kéne adni.

És akkor a harmadik, félreértettem a címet, azért emeltem le.

A Larousse-ban sincs benne, tegye föl a kezét, aki hallott egy, a legjobb perceiben Monet színvonalú Iszak Levitan nevű orosz festőről,

aki született 1860-ban,

meghalt negyven évesen és eltemették Moszkvában,

a századforduló évében, amikor apám született.

Éppen a vasárnapi kiránduláson meséltem, mondjuk 1952,

üldögélek a Bartók Béla úti fodrászaton várakozva,

kezemben a Szovjet Kultúra magazin.

És tajga és tundra, már a szavak is édesek,

festmények végtelen mezőkről, aztán fehérkérgű nyírfaerdők, kidőlt fatörzsön játszó medvebocsok,

folyóparti, gömbfából ácsolt parasztházak.

Tanultam az erdőt, a természetet, a végtelent, az áhítatot.

És ez a pasas, Monet mellett, sok minden mellett, ezt is előhívta.

Mutatok itt belőle, előre szomorkodva az internet minőségrontásán. De a gyönyörű eredeti reprókat (egy darabig biztosan) meg lehet nálam nézni, 180 kép!

Nem fér ide több kép. Még egy hónapig itt, azután már csak a MAGÁNMÚZEUM fejezetben. Kivéve, ha eszembe jut majd átprogramozni a linkeket.

Az elkékített linkből visszatérés:

egér jobb gombbal.

1. Ez itt: Holdas éjjel. Falu. 1897. olaj, vászon, 60x90,5 cm. Orosz Múzeum, Leningrád. Félig már szürrealizmus.

2. Tavaszi áradás. 1897. olaj, vászon, 64.2x57.5 cm. Tretyakov Képtár, Moszkva.

3. Mediterrán tengerpart. 1890, olaj, vászon, 41x59 cm. Tretyakov Képtár, Moszkva.

4. Télidő. olaj, vászon, 23.5x34.5 cm, Művészeti Múzeum, Tula.

Este aztán a Józsefet is a magamévá tettem; a ronda selyemkötésre tussal a címét. Öröm.

Bele is olvastam. Meghitt pillanatok, mint mikor Kata elém teszi a sültsajtos kenyeret, vagy kedvemért kiemeli kedves cicijét a csipkés melltartóból.

Reggel öt, írok, lent zörögnek a kukások. Kihajolok, épp rakodják marha nagy bojleremet. Este tettük ki, rajta cédulával: MEG VAN DUMCSIZVA. Ugyanis előzőleg kaptak öt kilót. A bojler amúgy hibátlan, csak a köpenye rozsdáll. De időzített bomba volt: húsz éves.

Uszoda, mesélem boldogan a Levitánt. A művészettörténész nem ismeri. A reumatológus azt mondja, persze, a Szovjet Kultúra színes mellékletei. Monet frissebb. A heraldikus azt mondja, igen, a leningrádi Orosz Múzeum. Szép éremgyűjtemény is van ott. Úgy írd: Iszak, sz-szel.

Tán két évtizede pirulva, de fölállítottam egy hazai festő-rangsort, hun tartok, szerintem.

Ezt most mások csinálták, a hétvégi Népszabadság-mellékletben. Persze a válogatási szempont más, alantasabb.

Egyébként Lakner nem számít, mert külföldön él... Akkor hát.

Dél van, interurbán Győrből, N. M. gyűjtő barátom, hogy ő is jól ismeri Levitant.

Szóval csak én vagyok (voltam) ilyen bunkó.

E-mail is érkezett, egy vers nekem-hozzám, ettől kicsit zavarban vagyok, meg egy vásárlási érdeklődés, hogy a neten látott rajzok...

Ez talán egy bíztató kezdet, mert a kiállítás után ilyesfajta érdeklődés nemigen volt. Kata szerint megtévesztő volt a képcédulákon a V.D. TULAJDONA felirat. Jut eszembe, megoldandó lenne, hogy új festményeimet is meg lehessen nézni a hálón. De a hagyományos fotótechnika nagyon macerás, vakuállványok beállítása, elsötétítés, a szoba átrendezése, és ráadásul egy egész tekercset előhivatni (több ezer) négy kockáért... Nagyon érik a helyzet, bizony jó lenne egy digitális kamera...

Nem tudok betelni evvel a hiperlinkkel, boldog vagyok vele, habzsolom, pedig az első 1500-on, (a képek földolgozásán) már túl vagyok. Evvel tulajdonképpen minden duplum fájlt meg lehetne szüntetni.

Az elkékített linkből visszatérés:

egér jobb gombbal.

Délelőtt megcsináltam az Ernst múzeumi plakátfal -oldalt úgy, hogy minden plakát külön, nagyban is...

Most már legyen elég.

Mindenféle baráti szívesség (is), potenciálisan négy Józseffel rendelkezem, plusz a testvérei.

Nov. 27.

Az ezredes úr azt mondja: Levitan? Persze! A hatvanas évek laktanyafolyosóin!

Szüts: Jó festő! Holnap családdal Tunéziába!

ELNÉZÉST, NEM ÖRÖM, DE A LINKEK (a kékbetűs hivatkozások) MIATT MUSZÁJ VOLT a NEWS-ba betérést átalakítani, újra három lépés lett.

Mert az nem úgy van, hogy egyszer csak valami sokkal jobb lesz, minden következmény nélkül.

A mellékhatásokról kérdezze ke

E-mail váltás G. barátommal:

Ő:

Mint Zelk-hívőnek küldöm ezt az általam eddig nem ismert kései (1979, Mindennapi halálom c. kötet) verset.

KÉRDÉS

Mi voltam én?

Az Isten jajongása.

Mi vagyok én?

Az Isten sóhaja.

Mi leszek én?

Az Isten némasága.

Én:

Köszönöm!

Az én utalásom erre a verscímre vonatkozott, szeretem:

KezitcsókolomOlgácskadeszépma

(Ahogy a kötéltácosok 1971-75)

Egy dunántúli kolostor újságja kért tőlem e-mailben egy rövidre fogott interjút. Délután megírtam.

- Amikor festeni kezd, mi az, ami megragadja?

- Nem ő ragad meg engem, hanem én az ecsetet a munkaidő kezdetén, bocs. Előtte a napi lelki és testi gyakorlatok. 84 óta 6.23-kor szól a vekker. Déli egyig festek, akkor elindulok az ételhordóval. Számomra a képkészítés technikai feladat. Évente 4-5 ihletett nap, amikor igazán jól megy, a többi tisztes igyekezet. A végtermék fele selejt, kidobom.

- S fiatal művészként hogyan látott ?

Nem vagyok egy vizuális típus. Sosem volt vízióm a készülő munkáról, előre. Félkész gyenge képem hívja elő a következő lépést.

- Van-e Önben fájdalom amiatt, amit "nem tud" kifejezni ?

Nincs. Ha egy művész valamit ki akar fejezni, akkor rendszerint baj van, vagy szocialista realizmus, esetleg vallási giccs. Ami pedig istenkáromlás, jó szándéktól függetlenül. Derkovits nem akart a hitről beszélni, amikor megfestette a Híd télen-t, a prolicsaláddal meg a hajókkal, és mégis...

Azt, hogy maguk XII. századi ikonokat használnak, érthető, de a feladat megkerülésének tartom.

- Mi a fontos : Ön és a meglátott Valóság? Vagy Ön és a műve? Melyiket tartja fontosabbnak : azt, ami a munkára ösztönözte, vagy azt, ami elkészült ?

- Nem biztos, hogy értem a kérdését. Minden fontos, én is fontos vagyok, a valóság is, a kép is, ami egy másik valóság. Az élet elvan művészet nélkül is, csak úgy keservesebb. Azt a hasonlatot szoktam használni, hogy egy jó mű egy villanásnyi időre megmutatja Isten köpenye szegélyét.

- Alkotás közben magányt él-e meg, vagy találkozást?

Ugyanazt, mint egy kalauz. Érdemi döntések egyedül, a szabályzat szem előtt tartásával. Találkozások helyzetekkel, néha váratlan fordulatokkal. Munkafáradság.

- A művészetben is vannak divathullámok. Hidegen hagyja képei fogadtatása?

Vagyishogy tudom-e, hogy nem vagyok trendi? Tudom. Thorma szerint a festő úgy fest, ahogy az egér rág: muszáj neki, mert folyton nől a foga... Csinálni muszáj, aztán meg már hozzá is szoktam...

Képeim fogadtatása?! Szeretem, ha szeretnek, de ez nem olyan fontos. Tudom, hogy munkám az országot építi.

- Istenre találásában ki és mi volt a meghatározó?

Belenőttem, szerencsémre. Fontos volt az első önkielégítés: azonnal heti gyónó-áldozó lettem. És azóta... már az ószövetségi próféták is tudták, hogy pechünkre a szenvedés a legjobb tanítómester.

-Tanítványai szemében Ön Mester vagy keresztény Művész?

- Mindkettő. Aváli. Pilinszky szerint a „szakrális művészet” tautológia, szóismétlés. Az nem tud más lenni.

Nov. 28.

Bocs, ha hallottad francia változatát. Az öltözőben mesélte az ezredes:

Terroristák elfognak 100 vezető gazdasági szakembert a minisztériumból. S kihirdetik, amennyiben nem teljesítik követeléseiket, minden órában egy túszt szabadon bocsátanak...

Szüts kért fotókat, hogy a Kétezer folyóirat decemberi számát velem illusztrálná. Tegnap szólt, ma elrepült egy hétre, így a részleteket nem tudtunk egyeztetni. Ugyanis nincs kedvem magasröptűnek lenni, temetőfotó, Párizs. Kitaláltam valamit, aztán reggeltől este kilencig régi fotóimat digitalizáltam. Szerintem jó lesz.

Nov. 29.

A 85 év körüli aranyos, púpos Irmuska ugyan kint van már a kórházból, de elajándékozta az éves uszodabérletét. A hír valahogy fájdalmasabb és testközelibb, mintha

Nov. 30.

Az új kép, a méteres 02/29-es, tovább. Közben - nem bírtam ki - a web-főoldalam átalakítása, egy kissé. Hiába van igaza Szütsnek, hogy a monitor színbeállítása miatt nagyon fontos a szürkeskála-, de ha ronda nagy folt?! Eltettem linknek, utalásnak. Az oldal háttere világosabb lett, líraibb hangvétel. Az alárendelt szövegek alábbrendelődtek. A menüpontok sorköze nagyobb, áttekinthetőbb. Remélem.

Délután összeszedtem magam, és végignéztem Levitan mind a 170 képét. Csak néhány műve magánkézben, a többi múzeumban: Moszkva, Pétervár, Gorky, Kalinin, Jereván, Omszk, Odessza stb. Csehov közeli barátja volt, sokat voltak együtt. Fura, 41-ben exhumálták, és Csehov mellé temették.

Már 16 éves korában remek. Néhol a színei túl harsányak, látni kéne az eredetit. A látvány olykor megzavarja, fölöslegesen elmegy a részletek másolásába, örök veszély. Bonyolult vonalvezetésű kocsiút, zsindelyek rajzolata. Érdekes, amit Dürer egyetlen manírral oldott meg, a lombokat többféleképpen absztrahálja. Néhol nagyszerűen. 30 centis olajvázlatokat készítetett, rendkívül összefogottak, sokszor a végleges képen is sikerül ezt- Néha nem.

Nemcsak idő-, térutazás is volt. Elandalodtam a 100 év előtti Volgán, a volgai hajókon, végtelen orosz mezők, fából ácsolt parasztházak, intim erdei sétányok. Figura ritkán van, inkább csak távolabb, méretjelzésnek, és iránypontnak, sétáló alak, földig érő szoknya, pontos mozdulatrajz.

Nagyon jó.

Este a tévé kettőn TUTTI, egy új művészeti műsor bemutatkozása. Pár perces interjú velem, és felvételek a kaposvári kiállításról. A forgatás napján hajnali kettőkor ébredtem, a megfontolt súlyos gondolatok a hullafáradtság közhelyei. Az egész műsor franciasaláta: elmebetegek színháza, koreográfusok munkáiból snittek, zavaros, érzéketlen. Még egy pár, emberibb mondat egy török karmestertől.

Hanem a következő óra - ott ragadtam - Madaras Józseffel, akiről legendák, hogy fiatal színész korában vadbarom, dúvad volt. Aztán eltűnt, sok éve már. Agyvérzése lehetett, most nem ért minden kérdést, lassan forog a nyelve, ahogy tétován mosolyogva válaszolgat. Kövér, kopasz bizonytalanmozgású bácsi a fotelben. Megrendítő volt.