VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX-BE / 254.

2016. május 1., vasárnap


04:39
Különösen a gyerekek
szenvedése szívfacsaró, nehéz elfogadni. Pedig arra is meg kell tanítani őket.

Zsófi levele

 

08:02
Strindberg ügyben végül 61 rajz, farostra és papírra, tizenegyet megtartottam, azokat be a grafikákhoz, a 2016-fejezetbe. Aztán egy adekvát tárolóhely szegény girbegurba szárazkiflijeimnek, akik eddig kupacba zsúfolódva nélkülözték az időbeli sorrendiséget, ahogyan naponta egy, olykor kettő aktiválódott közülük. Most egyetemes menetirány.
Az ötvenéves simítógyalumat irgalmasan kitettem a valakinek a földszinti lépcsőházablakba. Hazafelé jőve már nem volt ott.
A mai misén az atyácska: szellemileg gyerekkorúak, akik a híres papok meghirdetett prédikációit keresik, hogy ott majd megmondják nekik a tutit, s a hazai misét meg unják. És nem maguk keresik meg igazságaikat. Egyetértek. Mennyi minden kiadványra meg újdonságra és hírlapra nincs szükségem.
Tök elég a http://zsolozsma.katolikus.hu

kiflitartó

 

15:38
Mail érkezett, melléklettel. Szövege: 1984. június, Mikosszéplak, úttörőtábor.

Eszter-levél


2016. május 2. hétfő

06:11
Meglehetősen merész tett volt Isten önkorlátozása, ahogy visszalépett teljes körű hatalmából, s nekünk szabad akaratot adott. Evvel tulajdonképpen teremtő istenné tette az embert. Bonyolult/zűrös következmények. Egyszer s mindenkorra megváltoztak a világ dimenziói.
Miatyánk - legyen meg a te akaratod... Őrület.

06:28
Családi ebédnél Szilvi zeneelméletet válaszol Kata kérdésére. Amiből én persze semmit nem értek. Illetve a hallottakat úgy értelmezem, hogy a 7 főhang nem lineáris matematikai sor, hanem nekik külön-külön személyiségük van, szimpátiákkal. Sz. jóváhagyta.

07:37
Reggel öttől este tízig van munkám. Boldog vagyok.

07:57
Miki fiam lesújtó kritikájára,
hogy 600 DPI-s szkenn-utáni printemen látszanak a pixelek,
és ez nem jópofán amatőr, hanem rossz;
először telefonon, majd életben
profi szkenngép után rohangásztam, eredménytelenül.
Majd az eddigi munkámat kidobva nagy géppel, reflektorokkal,
(négyszer) lefotóztam ezeket az új Strindberg-illusztrációkat,
és nem gif hanem jpg-ben dolgoztam föl.
Végül egyet (ezt) ki is cseréltem.
Mikor befejeztem és ránéztem: hiszen hiányzik a szignó.
Csináltam, rámontíroztam a rajzokra.
Érdekes helyzet, hogy mivel ezek a munkák a 4 centis filcrajzokról
az erős felnagyítás által kapták meg
sajátos karakterű vonalaikat,
hát nem létezik eredeti példányuk.

Ezzel a munka befejezve.

Ez itt: B/2016/06

Strindberg-illusztráció

08:34
Reggeli följegyzésemre egy mail: Kántor Péter
Mit kell tudnia Istennek?

...hogy bárhogy is forduljanak a dolgok,
nem viselkedhet úgy, mint egy bankvezér,
vagy egy miniszterelnök, vagy egy szépségkirálynő,

hogy bárhogy is forduljanak a dolgok,
nem viselkedhetek úgy, mint egy bankvezér,
vagy egy miniszterelnök, vagy egy szépségkirálynő,

hogy nem várom tőle, hogy porszívózzon ki mindent,
rázza ki a szőnyegeket, járjon úszni,
és hagyjon fel a dohányzással...
        
a teljes vers

 

20:08
Hír jött,
a Virág Judit-aukcióra adták be,
Kongresszusi Központ, május 30., 18h.
Rózsaszín műterem - A/1994/39
60x60 cm.
indul: 420e
becsérték: 600e - 1 millió


Rózsszín műterem - A/1994/39


20:19
Közben én: a Strindberg-kötet borítóra néhány terv.
G/2016/04 24,5 cm magas
G/2016/04 borítóterv

2016. május 3. kedd

10:08
Megjött Gábor új följegyzése a Vasárnapi Újságról, most éppen 1911-12 érdekességei. Megállapodásunk szerint három hetenként küld egy-egy új cikket, 20 képpel; ezt kb. fél nap feldolgozni. (Elvben nekem ezért alkalmanként egy mákos rétes szelet járna.) Úgy tűnik, sikerül elintéznem, hogy az OSZK Elektronikus Könyvtára befogadja, elraktározza a komplett berszangabor.hu-t jobb időkre. Jelenlegi formátumában ugyanis nem lehet rendszerükbe integrálni. De hát ez az anyag mára hatalmas értékké nőtt. Pld. ezt az ország gondolkodását jelentősen átalakító hetilapot (1854-1921) alighanem Gábor ismeri a legjobban a világon. Tán negyedik éve foglalkozik vele.

Teszem föl a honlapjára az 1667-ik ábráját. Körülbelül ennyit tudok egy képen javítani:

szőllőcsősz
kijvítva kissé

A kép a szőlőpásztort ábrázolja. És két jellegzetes szövegrészlet a fejezetből:
/Régi korok világa. XIV. 1910. -1912/

Razzia képek a nyomorról ( 1911. 46.szám) Tábori Kornél és egy buzgó rendőrtisztviselő, Székely Vladimír az Uránia Színházban, egy új darabban, a fényképező gép objektivitásával szemlélteti Budapest legrútabb és legsiralmasabb nyomorát. Bemutatják a toloncházat, ahol a nagyvárosi lakosságnak a rendőrséggel összeütközésbe került salakja került együvé. A hajléktalanokat és munkanélkülieket is, akiket razziák alkalmával összefogdos a rendőrség, nagyobbára a pálinkamérésekből, ide szállítják. Nagyobb részük nem bűnös, csak szerencsétlen, a nyomor és alkohol áldozata. Vannak már tipikus toloncházi alakok is, akik minduntalan megfordulnak itt, s nem lehet sem segíteni rajtuk, sem megszabadítani a várost tőlük. A zöld kocsi, melyen a toloncokat szállítják, ismeretes mindenki előtt a fővárosban, különösen a külvárosokban.

A tanárok mozgalma (1910. 46. szám) A tanárok mozgalma alkalmából elágazók a vélemények arra nézve, hogy megilleti-e a tanárt az a fizetés, mely a bírónak kijár. Mert ennél a kérdésnél nem az a fő, a mit sokan annak tartanak, hogy a bíró sokszor milliókra rúgó összegekben ítél, a jognak büntető hatalmát kezeli, így tehát anyagi gondoktól mentnek kell lennie, hogy ki ne legyen téve a megvesztegetés csábításainak, Ennek az érvnek helytállóságát nem ismerhetjük el. Mert hiszen becsületesnek lenni minden viszonyok között egyforma kötelesség. Amellett pedig a tanárok kezére nem kisebb nemzeti kincs van bízva: a jövő nemzedék lelki világa, s tudományos fejlődésünknek jövendője. A tanárok heti óraszámát felemelni nem csak igazságtalan, de egyenesen bűn a társadalom ellen.
Nem szabad a külsőségek szerint megítélni ezt a kérdést. A magánhivatalnok naponta kétszer annyi ideig dolgozik, mint a tanár, az állami tisztviselő is jóval több időt tölt a hivatalában, s amellett szabadságideje sincs annyi, de ezeknek a munkája nem hasonlítható a tanáréhoz. A középiskolai tanítás annyira fárasztó, intenzív, az ember teljes erejét igénybe vevő foglalkozás, hogy arról helyes ítélete csak annak lehet, aki megpróbálta. Kivált a gimnázium és reáliskola középső osztályai teszik próbára

 

 

13:59
Egy közeli hozzátartozóm rondának minősítette a kép színét. Párizsi kékkel átlazúroztam. Parketta műterem - A/2016/05 60x130 cm

 

Parketta műterem

 

17:54
A mai nap.
Sikerült kölcsönbe pénzt szereznem, sőt, aranygaluska volt a diákmenzán.
Bár ennek is van árnyoldala.

21:43
Este 7-kor a Sztregova utcai FONÓ-ban Vojnich megnyitója. Csomayt is vittem. A vasárnap itt mutatott Zsófi levél kópiája Erzsébetnek, ajándékba. (És megkérdeztem, mit csinálnak most avval a sokmilliós Prima Primissima pénzzel.) Esterházy mondta volna a szöveget, helyette Szüts olvasta föl. Mindenki ott volt, Spirótól Radnóti Sándorig. Nem sokkal több kép volt a falon, mint amit mutatok. Méternél nagyobbak. Tán az történhetett, amit múlt héten levelében Csató nagyon őszintén, hogy muszájérzés volt továbblépnie. Vojnich indokát nem tudom. Ő egy hegycsúcson volt, egyedül.
Most: szellemes kompozíciók, feszültséges-érdekes látványok, finoman esztétikus színvilág.
És Fehér Lacika jut eszembe.



22:16
Délben a rádióban Glatz oktatási miniszter kb. 1990-es BBC-interjúja, hogy a tragikus állapotú szocialista oktatást sürgősen át kellett alakítani. De ha ő elkezd érdekképviseletekkel, szakszervezetekkel egyeztetni, nem lesz belőle semmi, mert az embereket a reformok csak addig érdeklik, míg saját pozíciójuk biztos marad, jobb körülmények, és több fizetést kapnak. Ha nem, keresztbe tesznek.

 

2016. május 4. szerda

09:09
Minden reggel
látom,
és meg is szoktam nézni.
Ma megálltam lefényképezni.
A látvány a Margit körúton,
a kanyarnál, a használt ruha boltnál,
ötven méterrel az előtt,
hogy az út Észak felé fordul.
Kelő nap, súrolófény.

Szeretem ezt a sokféle szürkét;
szolgáló,
csöndes geometriát.

F/2016/073

F/2016/073



11:12
ASzegény műterem - A/2016/34Belekezdtem egy kilencven centis képbe.
Illetve most nincs is mit folytatnom rajta.

Szegény műterem - A/2016/34


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

18:14
2016.05.04.                        html-2016/mma-2016-05-04.htm                         C.15893

MMA szakosztályvezető / kedves Stefanovits Péter!

Köztestületi tagok mai ülése egyhangúan megszavazta, egyetért avval, hogy továbbítsam az MMA. belső körei felé a köv. javaslatomat:
________________________________

Javaslom, hogy az MMA az öt történelmi egyház felé jelezze, hogy amennyiben igénylik, az MMA ellenszolgáltatás nélkül, szakzsüror delegálásával  alkalmanként segítséget tud adni annak elbírálásában, hogy egyházi használatba csak művészi minőségű műtárgy kerülhessen.
________________________________
(Azt tudom, hogy, hogy a címzett a római katolikusoknál a Katolikus Püspöki Konferencia titkársága.)
Ezt 2014. nov. írtam meg először az MMA-nak, akkor elkeveredett a levél. Több forduló. Aztán, beszélve vele, Fekete Gyurkának tetszett az ötlet, de később rábukkant, támadási felületet adna, hogy ezt a javaslatot eredetileg egyetlen egyháznak gondoltam megküldeni. Konzultáltam Dávid Kata prof. asszonnyal is. Most ezt korrigáltam.

Amennyiben az MMA egyetért a javaslattal,

a köv. ügymenetet javaslom:

1. Az MMA megkérdezi akadémikus tagjait, esztétákat, müv.történészeket, képzőművészeket, ki vállalna részvételt egy háromtagú bizottságban, aki ezeket az egyházi-zsűri ügyeket alkalmi-, vagy negyedévenkénti ülésein koordinálja.
2. A létrejött Bizottság megtudakolja, van-e az MMA-nak anyagi kerete ilyen feladatokra útiköltség térítésre. Vagy ezt is vállalja el az alkalmi zsűror. A kiküldendő körlevélben ez már szerepel.
3./ Akkor a Bizottság körlevelet küld szét:
        a./ rendes akadémikus tagok számára, ki vállalna alkalmanként társadalmi munkában (ingyen) ilyen zsűrizést.
        b./ változat: ugyanez kiterjesztve a rendetlen akadémikus tagokra is.
4./ Szétküldi az öt egyháznak a segítséget fölajánló levelet.
5./ Amennyiben onnét igény érkezik az ő címükre, akkor (szakmai és emberi minőséget is mérlegelve) kiválaszt az ajánlkozók közül alkalmanként két embert, és fölkéri őket, utazzanak le, 2018. szept. 16-án 11h. a kiskőrösi tiszteletes várja őket az állomáson.
6./ A Bizottság, mint aki jól elvégezte dolgát, hátradől, és megiszik egy hosszúkávét.
Szívélyes üdvözlettel:
vd.  

 

2016. május 5. csütörtök

11:30
Készülődünk, készülődik.
Kérdezték, miért adatom ki.
1./ Játék. Sőt, tréfa is lesz. A VERSNAPLÓ ikerkönyve
2./ Jó könyv, szeretem. És jelenleg nem létezik.
3./ Gesztus a magyar kultúrának.
Majd könyvtáraknak kell szétajándékoztatni.
Könyvtárellátó, XIII. ker., Váci út.
Tehát ilyen lesz a Strindberg kötet tükre.
Fél tizenegyig eldöntöttük.
Azonos méret és arányok,
mint a fél éve megjelent
VERSNAPLOOOOÓ


Strindberg-kötet

12:08
Tisztelt Közgyűlési Képviselő Úr, Tisztelt Köztestületi Tag Úr!
A tegnapi találkozón elhangzott javaslataikat Elnök úr megkapta.
Szeretném tájékoztatni Önöket, hogy az ügy, a júniusi elnökségi ülés napirendjére kerülhet fel, azt követően tájékoztatni fogjuk Önöket.
Üdvözlettel:
Kelemen Béla
főosztályvezető
Tagozati és Bizottsági Főosztály
Magyar Művészeti Akadémia Titkársága


16:09
Na, most jut idő uszodára. A könyv: Istvánnal összehoztuk. Könyvhétre kijön. Szakkifejezéssel élve: hülyéskedünk.

a kettő együtt


21:01
Kedves Mester! Érdeklődve olvastam  amit Nagy Gézáról írt a naplójában. Megfogott engem egy rész, ami arról szól, hogy ezek a munkák már nem pincékben kiállítani valók. Konkrétan mik azok a többletmunkák, amiket el kell végezni, hogy ne ez legyen? Várom válaszát  Á.

Kedves Á., egy igazán informatív honlap és évente kiállítások. Első lépésben a Ráday utcában. Ott sok galéria, végigjárni, melyik milyen, melyik fogadja az embert. Nyilvános közös kiállításokra mindig beadni képeket. Mailcímeket ezekre (is) a helyekre leadni, ezen túl is a múzeumoknak, kiállítóhelyeknek, galériáknak. Tájékozottnak lenni ezeken a tájakon. d.

2016. május 6. péntek

06:02

Szentségkiszolgáltatás ügyben most átvettem a jezsuiták gyakorlatát; segítenek embereken, magánlakásban is mondanak szentmisét, avval, hogy ha jobban megnézzük, mindenkiben van valami betegség, tehát mindez engedélyezett. Harminc éve engem is meglátogatott egy atya, erről nem volt szó, de váratlanul nejlonszatyrából kicsomagolta és a dohányzóasztalra tette a sekrestyét.

 

09:06
Jó dolog a tavasz, a Lukács-előtti park, a reggel, és a napsütés egyidőben.

tavasz

 

10:14
A mai munkával igyekezni kellett, Katával a Műcsarnokba, a nagy fotókiállításra. A/2016/34 tovább. 90x90 cm.

A/2016/34

 

12:58
Kétezer fotóról persze nem lehet/érdemes véleményt mondani. Műcsarnok, országos, nagyszabású, ötévenként lesz ilyen, az ígéret szerint. Legyen is. (Számomra szerencse, hogy) nem kerültek túlsúlyba az (örökös) kisérletezgetősök. Akik igazi fajsúly híján a szélsőségekben reménykednek. A nagy termekben a néhány apróméretű munka került szükségszerűen/méltánytalanul hátrányos helyzetbe. A (jó) sorozatok vannak ilyenkor előnyben. Amúgy volt mindenféle, egyet mutatok. Ilyenek is voltak, meg még ilyenebbek. Bocs, ezt én, hazafelé a földalattiban. F/2016/074

F/2016/074 A földalattiban

 

15:55
Találtam egy olyan verset...

Állócsillag futó évek fölött.
Tűhegynyi lyuk a tények szövedékén...

Képzelt világ csilláma holt agyagban?
A ködbe, hol már nincs idő se, tér se −
a Szürke Révbe, csillag, elkísérsz-e?
a teljes vers


Félelmetes nagyszabású vers.
Meg lehet kérdezni, hogy lehet ilyen világlátással a napokat-éveket elhordozni.

2016. május 7. szombat

19:14
Egy eszméletlen buta kompozícióba kezdtem,
nem is merem mutatni, olaj,
70x100 centi, már ez is rossz.
Egyéb nagy lemezem amúgy nincsen már.
A/2016/035
,
alighanem csecsemőhalál.

Délután Katát elvittem a Ráday utcába egy kiülős kávára.
Ő már csak pesti lány marad,
a Belvárost szereti otthonának igazán.
Hazafelé Budán, a 61-es megállóban egy fotó,
aztán annak az a részlete, F/2016/075,
ami abból engem érdekelt.

 

21:22
Hülyeség. Mért ne lehetne egy buta képet megmutatni. És hátha nem is. Mostanára csináltam neki keretet is. Van még két ekkora lemezem, legfeljebb azokhoz lesz jó.




23:03
Jó ez a kép! az ablak fehéret kellene egy kicsit tompítani. K.

04:51
Köszi, nekem ez az alsó okker tök idegen. d.

 

2016. május 8., vasárnap


05:18
04:55 kezdve, próbálkoztam a fehér folttal, az magával rántotta a többit is. Eddig nem romlott jelentősen a minősége. Még villanyfény. Hogyan tovább. Az ágyam mögötti falvédő (illetve engem véd) deszkát kéne megmagasítani. De ilyenkor még nem lehet fűrészelni. Majd mise és uszoda után. Berajzoltam a léceken a beavatkozás vonalát.



06:15
Mail Spirónak:

Szia Gyurka! Dolgozol hozott anyagból, he? (Ma Urunk mennybemenetele ünnepe.) És ha Jézus nem megy a mennybe. Mondjuk, Gödöllőn van egy kis ácsműhelye, két segéddel.
Egy műtermes kép tőlem, ha megírod kissé bővebben. :)))
ölel: d.

08:19
Csodálatos.
Gyanakodtunk.
Most barátom restauráltatta.
És előjött a szignó:

"L de Paal."

A legnagyobb magyar festő.
Azt hiszem a legjobb kép, amit tőle láttam.

(Hogy most kaptam egy színhűbb felvételt is,
ezt itt este a két hibás fotóból buheráltam össze,
még mindig ez az optimális. Micsoda foltritmusok.)


18:18
Spiró megkérdezte, voltaképpen mi is a feladat. Mondom, ebből írjon nekem egy elbeszélésfélét, vagy drámát. De hát hogy ő nem látja, miből. Mondom, ez igaz, azt ki kéne találni. Ahogy a feleségem nekem az mondja, elromlott a csap, izé. A többi rám van bízva.

2016. május 9., hétfő

13:25
Csináljuk a Strindberg-kötetet. Eszembe jutott valami. Hogy, mint 20 éve is, lehetne a svédek szponzorálást kérni, akkor 300 helyett 600 példányt tudnánk kinyomtatni. Abból 200 a magyar könyvtáraknak ajándékba, ami az egész történetnek a lényege, 100 pedig a követségnek. Elkezdem:

Svéd Nagykövetség
Kulturális Referens

Tisztelt Tánczos Edina!
Egy Svédországot érintő könyvet adunk ki, szerkesztés állapotában van már.
Kérem, ez ügyben szíveskedjék fogadni, 10 perc mondani-, és mutatnivalóm van.
Köszönöm, szívélyes üdvözlettel vd

13:27
És a reggeli szokásos járdafotó F/2016/076


14:14
Emlékeztető telefon az OSZK-ba, nem reagáltak. Hete fölküldtem a Strindberg könyvet, nekem megvan wordben. Hogy tegyék be az Elektronikus Könyvtárukba. - Deske, csak a szerzői jog problémás, nem a könyvkiadás éve számít, hanem a fordító halála dátuma. Majd utána nézünk. Tíz perc múltán SMS nekik: Mikes Lajos † 1930.08.08.

14:20
Ez ugyan még reggel ötkor, egy célszerszám.
Kata panaszkodott fájós kezére,
nehezére esik egy kulcsot megforgatni a zárban.

Evvel megváltozik az erő karja
ha srégen bedugja a végét kulcs
kézbe eső felének lyukába.

Probléma lehet, befér-e még ez is a retiküljébe.

A huzalszeg végét legömbölyítettem.

2016. május 10., kedd

05:35
Ötven éve búcsúzott el. Most álmomban odalépett hozzám, hogy rendezd hát el dolgainkat. Hiánya kincsem.

05:57
Sikerült. Hát sikerült. Megtette István a kedvemért. A berszangabor.hu az OSZK Elektromos Könyvtára szerverére került, egy raktárzugba, jobb időkre, a kései utódoknak. Majd rá kell kérdezni, lesz-e ennek URL-je (hozzáférhetősége).


06:23

A szeretet szolgálat. A többi csak a hímpor, lepkeszárnyon, szivárványos rajzolattal.


06:44

Tisztelt Cím! Fájdalommal tudatjuk, hogy Deim Pál, Kossuth-díjas festőművész, a Nemzet Művésze, Szentendre város díszpolgára, életének 84. évében, 2016. május 9-én, méltósággal viselt, súlyos betegség után elhunyt.
A gyászoló család

Fotó: 2015. dec. 21. Szentendre,
Malom, kiáll. megnyitó

F/2015/254

09:45
2. levél Közben túl vagyunk a Strindberg harmadik korrektúráján.

Svéd Nagykövetség
Kulturális Referens
Tisztelt Tánczos Edina!
Ezt a könyvet a héten nyomdába adjuk, az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg. Mondták, Maga most nagyon elfoglalt. Ha tízet nem is, hát, nagyon kérem, hét percet valahogy szánjon rám... : ))) Szívélyes üdvözlettel vd

10:57
A svéd követség, hogy adnám be írásban...

Kedves T. Edina!
 (74 éves festőműv. vagyok). 16 évig jártam a magyar kiadókat, míg valaki vállalta, és 1993-ban kiadta Strindberg önéletrajza - Egyedül -  IX.  kötetét. Az okom egyszerű, egy nagyerejű, itthon nem ismert munka. 1922-ben adta ki Dick Manó. (Fiatal koromban ebből tanultam meg sétálni, egyedül lenni, stb.) Akkor is megkerestük a kiadómmal a Svéd Nagykövetséget, és kaptunk hozzá támogatást. Akkor ezer példány. A kötet rég elfogyott, az Új Mandátum Könyvkiadót (barátomat) most rábeszéltem egy új kiadásra. Magunk anyagi erejéből csináljuk, 300 példányban, nyomdakész, az Ünnepi Könyvhétre meg is lesz. S eszembe jutott a köv. változat: ha a Svéd Nagykövetség ezt most is szponzorálni tudná 500 e. HUF-al, akkor 600 példányban tudnánk kiadni, ebből 200-at ajándékba magyar könyvtáraknak, hadd terjedjen; 100-at pedig a Követségnek, Maguknak. (A pénzt akkor vennénk át, ha leszállítottuk a könyveket.) Ha ismeri a könyvterjesztési viszonyokat, tudja, hogy ez a kiadás számunkra nemhogy anyagi előny, hanem jelentős anyagi áldozat. De csakugyan mindnyájan örömmel csináljuk, nagyon szép könyv lesz. Mellesleg, de tényleg mellesleg ehhez a kiadáshoz is csináltam tíz rajzot, az is belekerül. (A rajzokhoz régi stockholmi és szentendrei utcaképeket kerestem kiindulásul.)
 Hát, röviden ennyi. Megmutatom Magának a teljes könyvet a mellékletekben.
 Szívélyes üdvözlettel: vd.

 

21.47
Mostanáig a berszangabor.hu- t csináltam többemeletesre, majd bele gebedtem (rengeteget tanultam közben), mert így szeretné az OSZK elraktározni. Százával átírni az elérési utakat. Egyenként.
És most ilyen fejezetek az IRODALOM MÁSKÉPP alatt, mint
SZENT JOHANNA
BABITS
VASÁRNAPI ÚJSÁG
Majd holnap folytatni, a http://-és utalásokat kiirtani. Ez is kérve/javasolva volt. Meglesz. Csoportos átnevezés. Közönség elé egyelőre nem kerül, mert az Elektronikus Könyvtárnak (még) nincs honlapgyűjteménye (kivéve a deske.hu). Elkerülhetetlenül lesz. Megelőztem hát (evvel is) koromat.

 

2016. május 11., szerda


07:03
Áldom a sorsot, hogy végül mégis bele mertem írni a svédeknek-levélbe, hogy a könyvillusztrációknál Stockholm mellett szentendrei fotókból is dolgoztam. Ettől hiteles a levél.

07:25
Zsidó védettjeivel együtt Dunába lőtt Salkaházi Sára szerzetes önmagát felajánló imájából (naplója, 1943).

Ó, édes Jézusom, teljes megnyugvással és készséggel fogadom már most a halál azon nemét, amely Neked tetszik, az összes vele járó gyötrelmekkel, fájdalmakkal--


09:55
Vacogtam az úszómesterre várva,
hozza az emeletről szemüvegét,
hogy le tudja filmezni úszásomat.
Addig hát-, és mellszárítottam magam a forró levegővel.
Most fogom látni,
tényleg javultam-e
a legutóbbi filmezés óta.
F/2016/077




10:37
Mifelénk, a műteremben így múlik az idő.
(Úgy tudom, Braunschweigből kapja az időjelzést. S ha kell, korrigálja magát. Nagyon impozáns. És visszafogytam a három kilót.)

 

11:22
Nem tudtam elképzelni - spekuláltam, valami elektronika -, hogyan teszik bele a Nikon objektívekbe (is) a rázkódásmentességet. Most optikus barátom: bizonyos lencsetagok nem fixek, hanem úsznak. És a tehetetlenségük. Zseniális. Kölcsönadta délig 1:1,8 Nikon objektívjét, hogy az milyen jó. Hozzápróbáltam az én 1:28-asomat., ami a legjobb lencsém. Csak nem ez mellett. Egy felvétel nagyon kicsi részlete:



14:49
Mail a csodálatos Paál László kép ügyében, hiszen az főmű:

Kedves ..., azt komolyan gondoltam, hogy majd egy tényleg profi fotót kéne csináltatni a festményről! Méreteit mellékelve hozzájárulásoddal eljuttatnám a Nemzeti Galéria Adattárába. Netán a honlapomra is, ami az Orsz. Széchényi Könyvtár szerverén is rajta van, ott megőrződik, s előhalászható, ha végre egyszer lesz egy új (jobb) monográfia a festőről. ölel d.

 

2016. május 12., csütörtök


08:56

Persze nem volt rajta szemüveg.
- Grafikázol - kérdezte derűsen, a műterembe lépve.
- Csak egy poros keretet teszek rendbe.
De volt valamelyes alapja a kérdésnek.

Milyen gazdag a világ.


09:57
Egyházunk nem demokratikus, hanem hierarchikus intézmény. Mint elöljárómat, hivatalosan megkérdeztem Józsi atyát. Jóváhagyta, hogy közösségi találkozóinkon minden résztvevőt megáldoztatok.

10:11

Svéd Nagykövetség
Kultuúrális Referens
Kedves Tánczos Edina!

Jelzem, hogy Könyvhét-határidő szorításában tegnap le kellett adjuk nyomdába a Strindberg-kötetet. A nyomda közölte, keddig tud várni a példányszám közlésével, mert Bécsből rendeli meg a (gyönyörű, tojáshéj-színű) papírokat.
Ha mód van rá, tisztelettel kérem, szíveskedjenek addig dönteni.
Köszönöm: vd

10:17
Spiró legutóbb már nem válaszolt. Lehet, hogy nincs kedve ötletemből számomra egy novellát/drámát írni.

11:05
Kiderült, azt a pár ezer linket mégse lett volna muszáj kipucolnom a Berszán-honlapból, maradhat. Ugyanis ettől eltűnt rengeteg fotó és ábra, fellebeztem. Sebaj. Csinálom vissza. Kéthavonta le volt nálam mentve az egész. És délben pendriven majd már készen viszem a Széchényi Könyvtárba. 502 MB.
A nap hőse Berszán. Nem én; a Lánchidat összecsavarozó munkást se ünnepelték. Ők néhány Tonicot fogyasztottak el, közösen, a sarki bisztróban. Tehát ÜNNEP: 2016. május 12. 12:25h. Berszán-honlap az OSZK raktárállományában. Sikerült. Nincs, de ha lenne erőm hozzá, föl kéne menni Gáborhoz egy üveg pezsgővel. Eldurrantanánk, és vidáman kiöntenénk a kádba.

14:17
Megjelenőben Illyés Gyula 56-os naplója
Atlantisz sorsára jutottunk.
Ez jó, ez érdekelne, átéltem.
A borítón a velünk rézsút szemközti fölrobbant ház,
amit hallottunk. a pincéből.

Hamarosan sajtóbemutató.


14:27 / ez még szerdai
KÉRÉS
KÉRÉS

Egy gáláns gyűjtőmtől 2014-ben kaptam egy tabletet,
merthogy muszáj a VÁLINEWS-t arra is optimalizálni.
De az idő átlépett ezen, a tablet-ség haldoklik.
Egy (használt) okostelefonra lenne szükségem,
a napi kontrollhoz.

Unokámmal is konzultáltam,
a legtöbben már kizárólag ezen--
És egy rohadt vasam sincs.

      [Hátha van valakinek otthon egy már nem használt, második.]
TELEKOM-os vagyok. A tablet által az ANDROID-os rendszert ismerem.



16:46
Kértem egy régi jó ismerősömet - milliomos -, venne tőlem valamit, e hónapban már kölcsönpénzből élek. Azt mondja, tudod, hogy Amerikában vannak a kihelyezéseim, és most ott őrület a választások miatt.

 

16:59
-- Ez a nyomott idő, borús, hol esik, hol satöbbi, alig lézengek...
-- Ilyenkor nagyon kell csinálni valamit, az segít.

 

18:09
Betettem a irattartó dobozba a napló C.15900. oldalát. Igaz, ezen csak két sor érdemi szöveg--

 

18:59
Éjjel halkan odalopózott az ágyamhoz, és kloroformos maszkot nyomott az arcomba. Föl se ébredtem, semmit nem vettem észre a dologból. Csak így történhetett. A notebooktáska zsebéből hiányzik a hétegységes hub. Megértem őt. Egy kis gyönyörűkék fényű led világít éjjel-nappal az oldalán.

 

2016. május 13., péntek

06:19

A világ erői végtelenül gyengék vele szemben, mert csak rombolni és pusztítani tudnak, de teremteni és feltámasztani nem; büntetni és bosszút állni tudnak, de megbocsátani és irgalmazni nem
Barsi Balázs:
Újjáteremtő Lélek


09:04
Katának kulcsforgató szerszám reggel, retiküljébe,
második széria, javított kiadás.

Ezúttal már (kemény)fa fogantyúval. Annak legömbölyített oldalai.
Ötös huzalszeg, előfúrással beültetve. A diófapác hajszárítóval, nem volt türelmem a természetes száradást kivárni. Végül feles hígítású lenolaj. A kézmegfogás kelleme okából. A sárga farok a sötét retikülmélyre gondolva, meg emberbarátibb is a szerkezet. A zsinórvég technokol rapiddal véglegesítve. És végül, hogy ki ne essünk szerepünkből, opuszszámot kapott: G/2016/05

 

11:23
Itt nagyon széles volt a Tisza. Fölötte magas ívű híd, középtájon korlátjának támaszkodtam, a szemhatárig a végeláthatatlan éjszakai víztükör. Aminek teljes felszínén rácsrajzolatban - hosszába és keresztbe - erős fénypontocskák - mint a tiszavirágzás -, ezek itt most száz meg száz kis sötét kockaterületet kereteztek. Csak én tudtam, hogy e fények: világító szögek a víz színén. Mai álmom.

 

12:52
A/2016/34 ma. Továbbra is kilencven centi. Talán meg is van. Oldva.



2016. május 14., szombat


05:34

Na, ez a bianco használtokostelefonkérincsélés nem jött be. De legalább megpróbáltam. Viszont tegnap rakottkrumpli a menzán. És Kata nem is kért belőle. Nézem a Helyesírási szótárt, hány szóba, rakott káposzta, rakott szoknya-, jókedv; szeretem. Mit lehet szeretni egy szoknyatípuson. Pedig.

 

11:53
Délelőtt elkísértem Katát közösségi találkozójukra, egy órácskára. Foglalkoztatott, vonzana-e egy családias, mosolygós csapat; akik hitelesen, és érzelemtelien énekelnek és imádkoznak. Nem.
[Nekem nem társaság kell, hanem 2x4-es fenyőléc, kötegelve. 1976.12.  C.00548 :-))) ]

A hit nekem értelmi-akarati mező, a közösség: feladat. Sok út van. (Érzelemteli 30 éve a felfedezéssel, Carothers Magasztalásban rejlő erő könyve, hogy mindenért hálát lehet/kell adni. A bajért is.)


Egész napos programjuk, többen családdal. Nem fogok már kisgyereket nyakamban hordozni. Kár. Pedig lassan alkalmas lettem volna rá.

 

2016. május 15., pünkösdvasárnap

13:26
Most értünk Szentendréről, Regős Pista kiállítása, mindjárt bezár. Nálam a facebook.com/deske.hu 14:00h lapzárta, amit addig fölteszek, az kerül föl mutatóba. Most vasárnapi ebéd köv. - gyorsan ide egy képét. Szeretem ezt a pasit. Vasárnapi kirándulás számomra elnézni, ahogyan ő látja világunkat. Hideglelősnek -

(Alvás után) a többit is ide:



 

2016. május 16., pünkösdhétfő

11:08
A Harangvölgy nem evilági édessége
F/2016/078



Vagy állítsuk Katát a történet középpontjába?, F/2016/078a:


Még tegnapról két tétel. Egy szentendrei valamilyen kirakat reklámja. Lám, Kazovszkíj Lenocska halál utáni nép közé szállása.
2. Hazafelé a HÉV ülés kárpitja, aminek mintája érdekes, praktikus is, de régóta, máig képtelen vagyok megfejteni, milyen motívumokból, mely logikával lett kitalálva.




13:14
Tulajdonképpen nem volt semmi baj
evvel a 2016/35-össel,
de micsoda dolog egy sápadtokker kép.
Idegen. Nem jó az semmire.
(Kivéve, ha jó.)

2016. május 17., kedd

10:16
Tegnap az 56. érettségi találkozó, Noki osztálytársunk plébániáján. Testes idegen bácsik széles mosollyal, sűrű vállveregetésekkel. Nevüket nem merem megkérdezni... Helyette inkább keretet építettem az új képnek.

18:04
Tovább a tegnap is mutatott kép, fenti fotóját lecseréltem, ne legyen fönn annyiszor. Nem látok lehetőséget komplettebbé tenni, mintha most azonos önmagával. 70x100 cm. És most már kerete is van.

18:12
Barátomtól kaptam egy kislányától levetett (gondolom, régi) okostelefont. Ez jó, mert ez lesz a mérvadó és figyelembe veendő. Furcsán lassú (legalábbis a tablethez képest). Hét végén jön fiam a menő Apple-jével, abba is belenézve talán átlátom a mai minőségi skálát. Hogy mi lehetőségem két határa tipográfiában, képkezelésben. Bár kaptam egy (rém)hírt, hogy minden típus egészen másként kezeli a felületét.
Ez Vodafon márka, kizárólag a honlap kontrolljára fogom használni, wifivel, így havi vagy évi? kétezer. Valószínű, ezt addig használom, amíg meg nem tanulom rajta a honlap-teendőimet.

2016. május 19., csütörtök

13:44
Két napja semmi nem jut eszembe.


14:17

Hajnal az ablakban
F/2016/079


21:18
Valami kicsit zörög
/kotyog
ezekben a napokban nálam.
Szégyenkezés/hencegés,
este kilenckor festettem,
akkor kezdtem bele,
lámpafénynél, negyed órát.
Rendes, tisztességes kép volt előtte is,
csak nem volt semmmi értelme.
Most mintha kezdene lebegni.
A/2016/26
ma este.

2016. május 20., péntek

12:17
A/2016/20 tovább, meg még néhány idei.

Mellesleg, illetve
egyáltalán nem mellesleg
harmadik napja próbálgatom
a (szükséges) tipográfiai
és kódmódosításokat,
hogy a T. Okostelefon Tulajdonosok
is megfelelően lássák a képeket.
Kezd kialakulni.

Persze ehhez,
evvel párhuzamosan rohamtempóban
a simogatós telefon sokágú használatára is
rá kell jönni.
(Leírás, segítség nincs,
sok próbálkozások,
aztán amikor ötödször...,
sok káromkodások.)


2016. május 21., szombat

 

05:20
Tegnap tovább:
A/2013/33, A/2016/17, 20, 22, 23, 35

05:24
Sajtófotó




06:34

Nem tudod elviselni körmeid letépését? Szállj szembe a fösvénységeddel.
A békeidőknek is megvannak a vértanúi; mert a haragot legyőzni, az irigységet, mint a vipera mérgét kerülni, a torkosságot megfékezni, – mindez részesedés a vértanúságban.
Szent Caesarius püspök

11:38
Kép tovább.
Az utóbbi évtizedekben
meglehetősen cserbenhagytam
a pirosfesték gyárosokat.
Szerencsémre ennek ellenére
nagylelkűen szponzorálnak.

Álom műterem - A/2016/28

60x60 cm.

18:41
Erre nem gondoltam, szombat van. Csúcsforgalom a Margitszigeten. Könyvvel, párnával és biciklivel. Ahhoz fáradt.
F/2016/083

2016. május 22., vasárnap

05:44

Egy félreértés folytán sajnos nem szóltak, nem voltam jelen a nyomdában a Strindberg-kötet íveinek nyomásánál. Most megmutattak egyet. Hogy hosszúkás, kis kötet lesz; a papír, a betű, a tükör... az a vicc, hogy az ember a szöveget ösztönösen versközelinek érzi. Nem gondoltam volna, ekkora a hatalma a tipográfiának.

09:07
Hármas, praktikusan összevont névnapok. Délben gyerekek, unokák, publikum, hadd lássák. Fotóztam, kész van. Ez a hat piroska se kerül többé egymás mellé. F/2016/084

 

09:56
Rejtélynek tűnt, mért vagyok vasárnap reggelenként ilyen reménytelenül összetört, fáradt. És megvan a megoldás. Ilyenkor jut erre idő.


19:18
[Szeretném]

Szeretném, ha nem szeretném annyira a mákos rétest,
nem tunkolnám ki ebéd után a húsos-tepsit,
nem érdekelne a Kossuth-díj,
honlapom olvasottsága,
képeim sorsa,
a testsúlyom,
az okostelefon,
és egyáltalán azok a szerkezetek,
amelyeken időnként egy kis piros gomb is fölvillan.
Észre se venném, hogyan sikerült ma a T.I. úszás,
nem felejtettem-e otthon az utána kijáró szárazkiflimet.
Felnőtt lennék -- gyerek lennék -- ember vagyok.
Olyan mint a többi. Majdnem pontosan olyan.

74 vagyok. Leszek. Ez mókás. Ez fura.
Nem is értem egészen.

2016. május 23., hétfő

09:14
Este már vödröt készítettem a vécé mellé. El kellett zárnom a vízét, újra folyik. Ennek a szerelését azért nem szeretem, mert ronda, anyagspórolós [élettartam tervezés -- a rohadékok] a dugattyúszerkezete. A régi, öntöttvasas korlátlanul javítható, hibamentes volt. Ma boldog Apor püspök emlékezte, akit a szovjet katona lőtt agyon, a létrára mászva stílszerűen az ő segítségét kértem, hogy már bocs, hogy ilyesmivel--

 

17:56
Deske, ha tudnám, mi az a T. I. (Igen, ezzel vlsz. elárultam a Newsban való szégyenteljes tájékozatlanságomat - de nem emlékszem erre a rövidítésre, a feloldására meg pláne nem.)
H.

Ölellek, (tényleg) köszönöm az érdeklődésedet. Dragomán távtanítgatja nekem legalább három éve. (Valamint kiküldi a NEWS-ba föltett uszodai rólam-filmeket amerikai edzőknek, akik aztán megdorgálják lábmunkámat. Gyurka a leveleket lefordítja, s továbbítja nekem.) Ezt az úszásfajtát mostanában találták ki, az USA-ban. A kar semmi erőt nem fejt ki - ez benne a döbbenetes, nyitott ujjak, a tenyér egyszerűen lóg -, a törzs csavarása visz előre, kb. ahogy a hal törzse hajlik - ficánkol jobbra-balra, s evvel halad. Az embernél ez súlypontáthelyezés. Tartósabban lehet vele gyorsúszni, intenzív és mégsem olyan fárasztó, azt hiszem, ez a lényege. (Nekem az, hogy nagyon nehéz megtanulni.) Ott tartok benne, hogy még mindig egyszerre kell figyelnem a fejtartásra, a hátsó tenyér vízből szabadítására, a csipő rántásra, az átellenes térdre, és a lábfej rugásra. Évek óta az 1200-ból 800 méter naponta erre szánva. És még mindig nagyon messze a tökélytől. Nagyon jó játék. Mutatom, életemben ezt a filmet néztem meg legtöbbször. (deske.hu / 21. FILMTÁR)
d.


Valamint én, '16. május 11., Terry Laughlin hű követője. A jobb karomon az nem óra, hanem szekrénykulcs.


2016. május 24., kedd

16:34
Vendégként az MMA közgyűlésén. Hátul ültem le. Az első két órában megemlékezések holtakról és laudációk. Addig én tabletről:

A sziget végében kis kalyiba állt, amelynek berendezése egy gyékényből, egy üveg pálinkából és néhány száz légyből állt.

Pap Gábor művtörténészt is köszöntötték, némi ellenszavazattal kitüntetést kapott. Őt 40 éve láttam utoljára, a zebegényi Szőnyi Szabadiskolában tanítottunk mindketten. Rajongtak érte a fiatalok, hétkor, még reggeli előtti előadásai is telt házzal. Egyszer én is belehallgattam, belebeszéltem. Kedveltük egymást. A fotó róla az én szobácskámban. A falon talán az ő kislánya, tőlem. Aztán a szakma különutasa lett, szórványosan hallottam róla, például hogy Csontváry cédrusaiba rejtett misztikus üzeneteket látott bele. Voltak követői ebben is. F/1975/35 - F/2016/085

 

19:12
Futok a pénzem után. Egy 90 centis alapozott táblát kár lenne kidobni, bárha teljesen elcseszett volt is. Próbálkozom. A/2016/34

 

2016. május 25., szerda

13:08
Játszunk. A felvétel: süketszoba, profi elektronika. Beolvastam, megvolt egy délelőtt, pedig sokszor kellett elölről kezdeni. Most az Új Mandátum kezébe kerül, CD lesz. Egy vázlatterv délelőtt. G/2016/06
21:35
Amúgy ezt az ábrát estig négyszer cseréltem le, Miki fiam lekorrigálta a sárga földig. Mindenben igaza volt.

G/2016/06



22:01

Férfi és nő, Jin és Jang, akik kerekre egészítik ki egymást. Dehogy. Két különböző, alig összehasonlítható minőség. Hasonlítsd össze a franciakulcsot egy tölgyerdővel, a Margitszigetet az 1971-es müncheni olimpiával.

 

2016. május 26., csüt.

06:15
A legtöbb károsult rég megkapta.

beva@bva.hu
Kérek egy jóérzésű embert a BEVA-ban, nézzen utána a BudaCash - kb. 3 millió forintomnak.
73,5 éves festőműv., már lakbér és gázszámla gondok, arról nem is szólva, hogy úgy szeretnék magamnak egy okostelefont. Pénzt kölcsönkérni pedig meglehetősen szégyellek. Ügyfélszámom: 67246.
Szívélyes üdvözlettel:

Beleírhattam volna még, hogy 69 kiló vagyok...

 

11:12
Tegnap egy mailben (ötletesen) smirgli alkalmazását javasolta egy kedves ösmerős. Ugyan nem ahhoz a képhez, de az ötletet hasznosítottam, lám. Valahogy be volt ragadva az egész, hogy is kell ezt mondani. Nem tetszettek a színei. A tavaly nyári-, és az új állapot, Éjféli műterem - A/2015/30, kilencven centis. Most ennek örülök. Most örülök ennek.

 

A/2015/30 tavaly nyáron
ma délelőtti állapota

 

11:30
BEVA; Befektetési Vagyonkezelő? Micsoda, találtam egy élő telefonszámot. Mert netán levelemre nem válaszolni viszonylag egyszerű feladat.

- Januárban hamarvás küldést ígértek.
- Ja, igen, csak volt egy kis zűr a számokkal. De ne aggódjon, július közepéig el kell intéznünk, akkor jár le az új határidő.


Addig közkedveltségnek örvendő vadászjeleneteket fogok festeni.

 

12:55
Véletlen egybeesés, távoli ismerősöm hívott, tudnék-e segíteni egy ügyletben. A Hungáriánál volt a pénze, így, öreg korára a kamatokkal, meg a nyugdíja, szépen megéltek a családjával. Megérdemelte a vagyonát, igazi profi volt egy olyan szakmában, ahol sok pénzt lehetett keresni. Most mindene elúszott, mindenét eladja és próbál alkalmi munkákat találni. Hogy a baj megtörtént, összeültek feleségével, mit mondjanak, mit ne a két gyereknek. Rászánták magukat. Hogy ezentúl bizony a nyaralás, de még a fagylaltok is. A két kisfiú mindezt szótlanul végighallgatta, aztán eltűntek a gyerekszobában. Majd visszatértek tenyerükön saját spórolt pénzükkel.
Barátom mondja, már ezért megérte az egész.


14:06

Biztatom magam, nem is kell nekem olyan nagyon egy okostelefon. Evvel a kis kapott öreg készülékkel kb. már megtanultam, hogyan kell alkalmazkodnia a NEWS-nak az ő világukhoz. A többi tényleg csak a játék.

 


19:01

Ilyet csak egy ember tud Magyarországon                

                  A macska-szaporulat
fölöslege vízbe, aztán szemétre
kerül, egy ázott gallér tarka prémje
darabokban, hamu és hagymahéj közt.
[Fehér-fekete]

 

20:15
Maga bújócskázik itt, ez persze Rakovszky... S.

20:18
Elképesztő sorok. És ilyet csak egy nő lát meg a világból. d.


21:45
Sarkosan nézi a világot. Nem tudom pontosan idézni, Thomas Hardynak van egy verssora: "egy macska törött lábában benne kering a világ". Mikor ezt olvastam, napokig ebben éltem. Férfi és nő... hát az a jin-jang vagy mi egy baromság, tökéletesen más két férfi is. Amúgy valóban van különbség férfi és nő között a nemi szerveken túl is. Alapvetően az evolúció alakította a női szerepeket, azt is, hogy sok mindenre figyeljenek, a részletekre is. A férfiaknak elég volt a vadat lelőni és hazavinni. Nem lennék férfi, keveset tudnak az életről :)) S.

 

21:50
Én sem lennék férfi, semmi pénzért... d.

2016. május 27., péntek

05:46
Egy jó ismerősömet - gyűjtőm - megkértem, adna nekem kölcsön havonta 150 ezret, nem bújtatott vásárlásra-fölhívás, biztosan megadom, de nem tudom, mikor. (A BEVA-telefon után már azt is tudom, július közepén.) Szívesen ráállt. Így hát pénzgondjaim megoldódtak.

Elmaradt a farkas, jön a medve. Szokásos Töreki magánművésztelep meghívásnak vége, gyarapodott a család, kell a hely. Egyelőre fogalmam sincs, hol lesz egy szoba júliusban, ahol festeni lehet.



06:32
Aki az egy szükségesre, az üdvösségre függeszti tekintetét, az annak fényében fogja látni az élet apró-cseprő dolgait is, a maguk igazi jelentősége és arányai szerint.
Barsi Balázs: 13 kérdés a liturgiáról



08:46
Minap vendégségben egy klubtársnál. Magasan lakik, fönt a hegyoldalban, lejtős telek, fölöttük már erdő. A szomszéd, ott csak egy jóval kisebb üres telek, mondja, 200 millióért bármikor megvennék. Az ő villája három, vagy talán négy szintes, feleségével lakják. Minden emeleten a fürdőszobák más-más színű csempével. Nagy teraszok, kilátás a hegyekre körbe-körbe, ehhez hatalmas ablakok, bölcsen, minden irányba. A reggeli napfényben pompás látvány volt. A gyümölcsöskerten túl megmutatta - amiért mentem - könyvritkaságát is.
Ma a vízben rákérdezett:
- Na, hogy tetszett a ház?
- Gyönyörű! Elfestenék ott a nyáron a garázs mellett egy hetet...
- Ott a cicák laknak.
Ezen aztán bugyborékolva nevettem, de azt már csak a víz alatt.

 

11:31
- De jó Magának, hogy ilyenen bugyborékolva nevetni tud, sőt a víz alatt ! Nem éppen az illető képébe kellene, a felszínen? L.

- Dehogy. Jó ember a maga határai között. d.


12:29

Sok itthon a kép, hát ne újat, hanem a meglévőket jobbítani.
Megvan a köv. idők munkaprogramja. Kitettem 15 nagy képet,
átnézendő, alkalmasint átfestendő. Tavalyiak, ideiek.
Ma ez: Szüts műterme 1990-ben - A/2015/70.
90x90 cm., 2015.09,10, / 2016.01,05.
(Egy '90-es olajképe motívumát használtam.)
Lám csak, mennyit javult. Szerintem.

Ennek a képnek nagyon szépnek kell lennie,
majd harminc éves szoros barátságunknak állít emléket.

Ami ma is tart, csak passzív állományban;
mindent megkaptunk, megtanultunk egymástól, megvolt.
Miklós ma írók körében.
Ha nem is találkozunk,
nem nyitjuk, rendezzük egymás kiállításait,
de egy kényes levelet mailben
kérésemre megkorrigál nekem, ma is.
Neki sajnos nincs szüksége rám.
(Így, 10 - 15 év távlatából.) És ez is rendben van.
Amúgy Nóra lánya keresztgyerekem,
hát rokonok, mindörökké. :-)))

Szüts műterme 1990-ben - A/2015/70

13:48
Mailváltás Szüts-csel, a fentit mutatom neki, linkben:

- korrektúra, he ? :)) http://deske.hu/iras/news-fajlok/xj.htm#szuts ölel d.
- nagyon nehéz... Első reflexem, hogy az asztal jobb, kifelé kunkorodó íve affektált. Vagy hogy még kontraszttalanabbra az asztal és a háttér különbségét? Esendőbbre. Talán. m

(Az az ív csak figyelmetlenség volt, már ki is javítottam. Könnyű volt, hiszen nedves. A háttérben is igaza lehet.)

 


14:17
Deske, ez az A/2015/70, ha egyszer lesz sok pénzem (praktikusan tehát soha), akkor feltétlenül.  Gyönyörű.
Ez a Szüts-féle hír új nekem, és, bevallom, fáj. Azt hittem, hogy Castor és Pollux vagytok. R.



16:45
Passzív állomány. Ezt a szópárt vagy harminc éve hallottam, még soha nem használtam; Kossuth rádió, fájdalmas rádiójáték. Megtörtént eset, egy kölyökfiú a Margitszigeten az autóbusz elé kerül biciklivel, nem engedi előzni, cikázik, játszik. És ezt több fordulóban megismétli. Végül a vezető elveszti a fejét, üldözni kezdi a gyereket, végül már réten-gyöpön át, hátul meg az utasok. Baj nem történik, de a sofőr élete megbicsaklik, passzív állományba helyezik, nem engedik volánhoz többé.

 

21:10
Újabban a velem szemközti műteremben fotós fiúk dolgoznak. Valami új témát találhattak

 



2016. május 28., szombat

11:04
Ilyet még nem láttam - aligha reklám, nincs szöveg - autó oldalán. Elandalító jelenet, havas táj, távoli falu-, de mi végre? Önirónia? Cigány tulaj?




20:12

Ilyen betűsorrendű tasztatura természetesen létezik,
hiszen le van fotózva. Az más kérdés, hogy hogyan működik.
Sehogy.
Reggel ötkor ráömlött 0,5 l. Sir Morton fekete tea,
benne kiskanál cukor, és 2,5 cl. 50%-os Olympos citromlé.
Nyitáskor, 10-kor vettem egy újat a szemközi Mammutban,
3 ezerért. Akkor Kata ártatlanul megkérdezte,
nem lehetett volna ezt megjavíttatni (órabér 8 ezer).
Délelőtt A/2015/70; délután ez:
HÁTHA.
A lecsavarozott fedlapot kádban áztattam,
vélve, hogy a gombok a cukor miatt ragadtak le.
Semmi.
De akkor mi.
A köv. lépés a fotón látható kísérleti helyzet;
amiből aztán fekete-fehéren kiderült. Némely billentyűk, sőt,
azok hüvelyei is a hőtől gyógyíthatatlanul deformálódtak. Kuka.

21:19
Már említettem elsőemeleti lépcsőfordulónk lerakóhelyét. Tettem már oda vagy 80 feketelemezt, két nap alatt elvitték, hoztam onnét 500 gigás winchestereket, P-nek jó lesz. Előfordul ott selyemsál, teáskészlet, gyerekcipő, krimi. Most nosztalgiásan fölhoztam néhány 2010-es Élet és Tudományt. 1950-53 körül gyűjtöttem, alig olvastam, de nagyon szerettem, több évfolyam megvolt, témakatalógust is csináltam hozzá. Azóta nem volt a kezemben. Bögészem, most milyen; nagyon élvezem, a lap csipeget az érdekességek között, tisztességesen. Egy 22 ezer fényévre lévő csillag, a Nap tömegének 300-szorosa. Szénégetés, fotókkal. Három folytatásban a máig megfejtetlen titkosírással írt középkori Rohonci-kódex. A Facebook-mánia pszihés háttere. Japán kísérlet, öregotthonba az ápolók egyéb lehetőség híján egész napra bevitték kisgyerekeiket, délután megérkeztek az iskoláskorúak is; hogy fölvidult ott az élet. Együtt énekeltek, játszottak, kutyát símogattak, barkácsoltak a tolókocsis öregekkel. Hogy micsoda torz a kétgenerációs családmodell.
Ezt nekünk Jánossy 1965-ben tanította. Munkásszállás: nem kettő, hanem háromfős szobák. Öregotthon mellé óvodaudvart.


22:01
Neveket soha nem tudtam megjegyezni. Most kiderült, akit végre keservesen rögzítettem, Jácint atya, akiért reggel imádkozom, igazából Kamill. Maradjon; nem fogok átszokni. Fönt megértik. Dekódolják.

Kompex dolog egy ilyen kis szösszenet,
- értelmezem (elfogadom) magamat,
- megoldásminta, kilépve a linearitásból,
- élet-, és gondolkodásmód,
- ötlet,
- és még egy mosoly is.

2016. május 29., vasárnap

12:13
Ez ugyan már délelőtt, de ide, nyitóképnek. És egy bódéfelirat a Svábhegyről: KÉZMŰVES GRILLKOLBÁSZ.
Fotó: A kék város - F/2016/086

08:13
Vasárnap reggel, Lukács-klub. Én már öltözöm, leteszi mellém a táskáját a padra egy középkorú szolid úr, futóvendég lehet, és azt mondja,
- Jó napot kívánok. Mondom neki:
- Azon gondolkodom, hogy milyen csodálatos dolog egy tojás szerkezete. És ezt az a kis állat évezredek óta megtermeli.
- Igen, a természetben sok csodálatos dolog van.
- Találtak egy csillagot 22 ezer fényévre.
- És erre azt mondják, ez még közel van.
És így tovább, befejezve a Zsiguli-zárakkal. Amik könnyen voltak nyithatók.
Úgy vélem, tényleg érzem már a T.I. úszást. A repertoár immár három stílusra szűkült. A kopogós, az elnyújtott, és az elfelejtett. Az elsőnél a csipő rántása, a másodiknál a hosszan előrenyújtott kar, a harmadiknál ellanyhul a lábmunka.
Hazaérek, Kata fogad, ne gyere gyalog a hatodikra, lila a szád.
- Az a szárazkiflitől lehet, egyébként igen szép szín.
Azután csendben megettem az ő ementáli-sajt adagját is a frigóból. Elmondhatatlan finom.

08:45

 

Hogy az első itthoni Hollán-kiállításról
anno írtam egy nagyon rövid
és nagyon jó cikket a Népszabadságba,
annak révén aztán találkoztunk is.
Kiderült, ismer, és számon tart - megmelegedett a szívem -,
egy vendége kivitte neki egy albumomat.
Azóta francia kiállításaira is sorra meginvitál.
Most Musée de Lodéve.
A minden nyári farajzai már igen lebegőek,
nagyon szépek, én a téli térdelve festett
csendéleteit csodálom (még)inkább,
azok ámulatosak.

13:34
Előszobafalunk reggel új elemmel gyarapodott.


2016. május 30., hétfő

10:23
A festés olyan, mint a nyelveken imádkozás. Ott se tudom, mit mondok. A célt tudom. Gyógyuljon meg Ilona / legyen szép a kép. De hogy közben mi történik-
lletve a képnél, ha kész, se tudom, mi van. Hogy szép, az csak egy jelző.

13:24
Depóba belenézve, ez se kell már. Nem kell többé dioptriás szemüveget csinálnom. Kuka. De jó. Volt.


14:18
Na! Levél a BEVA-tól! Ha csak ilyen is:

Tisztelt Igénylő! Tájékoztatjuk, hogy a BUDA-CASH Brókerház Zrt „fa” kártalanítási ügyében küldött levelét a rendszerünk fogadta, és az alábbi számon iktatta: BC-6188-5/2015. Ezt a levelet automata rendszer küldte, és a feladó e-mailcímére küldött válaszlevelek nem kerülnek feldolgozásra. Befektető-védelmi Alap

 


2016. május 31., kedd

10.17.
Lehet, hogy ez az oka az oly ronda képeknek. Bár följebb került (az antenna), hét méterre van a fejemtől.
(Hát ez egy gyengécske poén. Ami nekem infó: egy sugárzódobozra emlékeztem. És ez kettő.)

 

 

 

10:20
Egy mai számla, a gyógyszerek nyárra; és mellé egy súlyos örömhír az orvostól. Nem romlok, (evvel a) gyógyszerrel sok prosztatát egyáltalán nem kell operálni.

 


 

10:22
Tegnap Virág Judit-féle aukció.
Leütési áron (+ 20% = 510e HUF)
vitte egy szerencsésen épp mögöttem ülő
ismeretlen úr. A/1994/39
Névjegycsere.
(És ebből az is kiderült,
Nem kamulicit volt.)

Rögtön este mail:

- Kedves Gyűjtőm! Örülök, ritka szerencse, hogy elértem magát, eggyel kevesebb LAPPANG képem az adatbázisban.
1./ Ha tetszik az ötlet - akár egyenesen ide - hozza el a képet, beletenném egy rendes, eredeti saját keretébe. (Pontosítsuk: nem pénzért. Nekem fontos.) Sőt, akkor csinálnék róla egy tisztességes fotót is [...] d.


- ...igazán örülök ennek a valóban szerencsés találkozásnak. Köszönöm a keret lehetőségét, már a vétel előtt azon gondolkodtam, hogy tudom majd megoldani. Van még 3 képe nálam [...] L.

16:42
A mai sűrű délelőtt izgalma. Nem töltött-, nullára lemerült a tablet; annyira praktikus rajta a napi zsolozsma, satöbbi. A szerszámbajokat nagyon nehezen viselem. Garancialevél, felvevőhely; uram, egy hónap átfutás, illetve egy alternatíva. Autóval Budakeszire. Aztán még néhány helyre. Már működik, és csak a benzinköltség. Meg az izgalom.

2016. májusi olvasó: 297/nap