VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX‒be / 302.
2020. május 1. péntek
02:27
A MUNKA ÜNNEPE.
a - a múltat végképp eltörölni - énekelték és énekeltették velünk-, hát itt tévedtetek, fiúk. Amúgy én szeretek dolgozni, nekem ünnep. Az Egyházunk is lépett; Munkás Szent József ünnepe. Dobszay nekem morgott, nem merték, mért nem merték Munkás Krisztus ünnepévé tenni.
Telefonhívás. Itt ez a járvány, nincs munkánk. Az alkalmazottat fizetnem kell, a helységbérletet is. Olcsóbban megcsinálnám a kereteket, ha. De hát nekem már készíti barátom. Hanem tőlem valaki munkátkenyeret kér. Ettől megrendültem. Megrendeltem. Majd csak jó lesz valamire.
SZERELEMNAPLÓ 38.p., 1973.03. [majd egyszer elviszlek] C.00441
Strindberg este - B/2020/41, 50x65 cm, papír, szén. Elhasználtam a tízedik flakon fixatív sprayt.
Próbáltam utánarendelni. Küldjük az utolsó négyet.
Kaptam barátom-jóakarómtól rakás elegáns és tökéletesen idegen merített rajzpapírt, amiről nem is tudtam mire való. Szép és fölösleges, rakosgattam ide-oda, aztán be egy mappába. 2. A rengeteg mindenféle között egy mail-meghívás, Tatabányán szénrajz triennálé. Fölnevettem. Rajzolni nem szeretek, a Főiskolán utáltam a (kötelező) szénrajzot, egyáltalán nem ment. Akkor használtam utoljára, ötven éve. Hát ez egy vicc.
Logikusan így indult ez a sorozat. Most a 23. kép. Eddig megtartottam belőle tizenegyet.
03:52
Kedves István, rosszul fogalmaztam, vagy félreértelmezted a feladatot. Érdekelne a véleményed. Azt kértem, nem több, mint két perc alatt görgesd végig a V. Naplót, - (összes verseim, kizárólag csak a honlapon) -, hogy illenek-e bele-, helyénvalóak-e illusztrációk, vagy nem. Az ötletet az adta, hogy több szöveg nekem közvetlen látványhoz kapcsolódott.
ölel d.
--
valóban mást értettem.
tényleg pár perc átpörgetni, de nagyon jó egyhez-egyhez visszatérni. jelen kedvencem a zsófiládás kép.
nagyon-nagyon jó ötlet a szöveglazítás képpel.
bátorítanálak, hogy tegyél be jóval többet. így egészen wágneri gezamtkunsztverkét csinálhatnál. ölellek: enni.
11:32
Húsz éve egy öreg pap a kupéban a szemközti ülésen csendben mormolva zsolozsmázott. Feltételeztem, utasítás lehet, nem elég olvasni, ki kell mondani a szöveget. Ma, fáradtan, megértettem ennek bölcsességét, átveszem.
18:34
Tizenkettő meg tizenöt. A tízes labdaváltás álomhatárt ma nem sikerült. Ez lesz a jó, ma: 30 perc, időmérve.
Hazafelé Kata megpendítette a 45-öt. Vettem új kínai ütőpárt, már kellett.
2020. május 2. szombat
01:41
Kata online szentmisén, fülessel, merthogy közben én grafikázok. Ő este, én másnaponként reggel. F/2020/100
02:16
Hát ez e percben jutott eszembe. A rajzok címe legyen Strindberg műterme?. A sorozaté: ...műtermei.
Esetleg August Strindberg?
Rákerestem a keresztneve miatt, hát az én kötetemmel mutatják, ez jó. Hogy az OSZK-ból már letölthető hangoskönyvnek is, az is.
Talán csendben tényleg visszahoztam a köztudatba, száz év után.
Az Egyedül nagyon jó könyv. Életrajza első 8 kötetébe csak belenéztem, azok nem kellettek. Lehet, hogy evvel nagyot tévedtem, hogy így most csak ez az utolsó, az Egyedül támadt föl.
Hogy 1996 után húsz évre rá másodszor is kiadattam, István újrarajzoltatta velem a kötetet. Ezeket jobban szeretem, bár ma már ezt is korrigálnám. B/2016/05 - B/2016/03
9:55
Kedves Imre, még 15 merített papírt kérnék, de jelzem, evvel együtt továbbra is helyzet van. Remélem, szerdán megjön a 4 fixativ, de ez nem sokra lesz elég, most ez már tapasztalat. Ezért, azt kell kérnem, ha tud, vegyen akármennyit, akár tízet, ha van. Most már kényszerültem áttérni emiatt a fehér rajzokra… lehet, ez felé megy továbbiakban a történet. Ehhez viszont nagyon jó lenne fekete és barna pitt- vagy zsírkréta.. Csak egy a kérés, laktózmentes legyen... Bocs, hogy evvel is terhelem; köszönöm!... d.
11:16
P. Howard?, a hajón váratlan kifogyott a rum. A matróz tíz éve családjának kezdett levelét előveszi, folytatja, satöbbi.
E percben elfogyott a rajzpapír de sőt, a szenet fixáló spray is. Föl kéne nevelni gyermekeimet, sőt, Kata egyszer azt mondta, jó lenne fölporszívózni az előszobát, vagy vagy
Strindberg este - B/2020/50, - B/2020/51 50x65 cm.
13:19
Előszoba vakít. Alig lehet ráismerni.
18:42
Tollaslabda ma.
Mondom: vége, 30 perc.
Gondolom: ó, vissza fotelbe Tersánszkyhoz.
Mondja: még.
Mondom: jó.
Gondolom: ejha.
Gondolom: ajvé.
És ütöttük tovább.
2020. május 3. vasárnap
05:39
Tisztelt Váli Dezső festőművész úr!
Engedje meg, hogy ismeretlenül is
"megszólítsam" levelemmel.
Evangélikus lelkész vagyok, Budapesten élek.
Szeretnék érdeklődni, hogy lehetséges-e,
hogy Ön másolta le ezt a képet?
Mária a gyermek Jézussal :
Szoldatits Ferencz festménye
a Szépművészeti Múzeumban
Kérem szépen, segítsen, ha Ön a másoló.
Köszönöm szépen!
Tisztelettel, É.
[ott a hátán az opuszszámom? :))) d.]
nálam a száma: hamis/NEM-VALI-38
09:40
Mi nem tudunk szülni, ezért mi csak hencegünk. Kiprinteltem az április NEWS-t, napló / C.19075 -19120 oldalak. Valamint álmomban írtam egy egész új fejezetet a József és testvéreihez, ráadásul Th. Mann modorában. :)))
20:05
Klee Der Todesengel - képet kerestem.
Johann Todesengel: Berry's Old Mill in Sepia
2020. május 4. hétfő
1984.02.? // C.15706
feszült percek egy képnél. nem merem a nagy vörös felületbe
az izzó fehér foltokat beletenni, pedig az ötlet jó,
de félek. képet föl az állványra, egy Segonzac-filmen látott
ötlettel (23 éve láttam a Francia Intézetben)
a kívánt formát papírból kivágom, és próbaképp
beletapasztom a nedves felületbe.
hátralépek, hunyorgok. eggyel több a forma,
közben Mikica is odanyomott egyet alul,
ahol fölérte.
Miki ecsetekkel - F/1984/02/b
-- Jó gyerekkora lehetett ennek a fiúnak. zs
06:45
ÁLOM 2020.05.04.
létező-e, amiből ébredtem
ami az imént még álmomban
az a várakozó teljesboldog pillanat
megfoghatatlan és megírhatatlan
rejtett és anyagtalan, de valóság
miként a Seefahrer is, az ötvencentis kartondarab
milligrammokkal mérhető színezőanyaggal egyik oldalán
tonna súlyú
kábán tűnődöm ágy szélén üldögélve
mindez nem késleltetheti a reggeli tornagyakorlatok megkezdését
a kádat kitörlöm magam után
menedékünk te vagy, Urunk
nemzedékről nemzedékre
12:25
Egész délelőtt ez: rakodtam nagy számban fotókat a verseim közé. Eddig 84. Evvel a V. NAPLÓ a fennen szárnyalóból egy kicsit a földre csücsült. És ez így van rendjén, helyére került, képeskönyv. Önéletrajzféle villanások. Bár ne önértékeljek.
Igaz, van egy képtelen komojjjabb változata az OSZK-ban, e-bookként, jégbe (2019.06.) fagyasztva.
https://mek.oszk.hu/19900/19962 Kétágú, nyitvahagyott történet.
20:51
Másodjára is kérte tőlem.
2020. május 5. kedd
11:45
Az életnek lehet hogy nincsen értelme, de a mészárosszámlát ki kell fizetni. Füst Milán.
Itt a fentemlített ötvencentis öttonnás kartonpapír. Biztos, a 20. század egyik legfontosabb képe/mondata.
Egy mecénásom ehhez kivitt; jóvoltából pár percre láthattam is, Berlinben.
13:30
Létrejönni látszik az a koszos fekete gombolyag, amit március közepétől keresek. Strindberg este - B/2020/55 50x65 cm.
2020. május 6. szerda
06:48
Szütscsel ámultunk a Műcsarnokban, amikor föltűnt első munkáival. Földi Péter.
F/2010/317
08:40
Plébániánk kért fotókat honlapjára az online szentmisehallgatásokról. Föltették a miénket is, érdektelen lett olyan kicsiben.
Most fölteszem ide mégegyszer, jó látvány. F/2020/100
2020. május 7. csütörtök
06:54
Minden reggel e kedves kis házak kihűlt helye, amikor még uszodába. Illetve jobbszélen az egyemeletes még ma is, beékelten, hatalmasok árnyékában. Margit körút / Országút. Már villamossín.
06:46
Legyenek FEHÉR FEKETE MŰTERMEK - B/2020/59... csak számukkal elkölönböztetve.
08:11
Tegnaptól sonkát elegyítek a rántottába. Kiderült, Kata nem szereti bele a kolbászt. Hogy lehet így élni.
11:56
Rajzolok, lassan vége. Takarékos üzemmódban; fogyóban a rajzszén, igaz a fixatív, a papír, a gondolat, kedv; minden.
Fehér fekete műtermek - B/2020/67 50x65 cm.
21:25
Befejeztem ezt a szénrajz sorozatot. Most az utolsó nyolc gyengét ki. Épp a dupláját csináltam, mint ami végül. Elvben kettő kell, Tatabányára. 21 nagy marad, meg egy kis vázlat, fotó megvan; még keret.
2020. május 8. péntek
09:59
Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés - István átküldte, hogy szükséges elolvasnom.
--Kösz, egy e-book olvasót le kellett hozzá töltenem, ez 560 oldal, ojjé. Nem írtad meg, melyik oldalát olvassam el... d.
-- Kösz, megkaptam ezt is, pdf-ben, így 60 oldal. Nem tudnád htm-ben átküldeni, hátha ott csak öt oldal. d.
Aztán belenéztem, és a harmadik oldal után búcsúztam a szövegtől:
-- "2.061 A körülmények függetlenek egymástól." Hogy merészeli állítani, hogy én független vagyok a hűtő 3.polcán (jobb szél) elhelyezett fiamtól ajándékba kapott üveg baracklekvártól.
d.
„Amiről nem lehet beszélni,
arról
hallgatni kell.”
11:05
Silabizálom a tartalomjegyzéket. És megtaláltam.
...Drága Ludwig, Mesterem, Tanult barátom! Mondd, nem végső filozófiai pofátlanságnak szántad ezt a sírkő súlyú 7. tételt? Ha valamiről nem lehet beszélni, akkor értelmetlenné válik a hallgatás tiltó parancsa. Valamit megkövetelni, vagy megtiltani csak akkor értelmes, ha a címzett személynek hatalmában áll választani legkevesebb két alternatíva között...
Hommage A' Wittgenstein
10:03
18:40
Hát beállt a rend. Háromnegyed óra, pontosabban napi 45 perc tollaslabda. Iszonyú szüksége van izmaimnak erre a mozgásra. Százéves nehézkesen az autóhoz, föl a Harangvölgy torkolatába.
21:51
MAILVÁLTÁS
-- nem fázol? be tudsz fűteni?
-- szia, drága vagy...tudok fűteni, március óta itt vagyok, van kis vaskályha, fa, meg elektromos radiátorok... hogy jutott ez eszedbe most?
-- úgy hogy éppen fáztam……… és hát akkor és az által
-- ...és azonnal értesítette Micimackót
-- és körbejárva ketten kezdték keresni a Nagy Állat nyomait a hóban
-- de csak egy eltört mézescsuprot leltek
-- és kenyeret nem kérek hozzá
-- muszáj enni...
-- beszorult a fejem a csuporba
2020. május 9. szombat
06:40
Csoda történt. Velem. Szent Ritát (életemben először) és a márciusban meghalt Vajda Gyurkát - akinek mennybe jutásáért megdolgoztam - kértem egy hete, baj van, segítsenek. Eltűnt a tárcám, minden igazolványom, bankkártya. Nem vagyok elvesztős fajta, zsebeim dolgai is szoros rendben, érthetetlen. Még a teljesen reménytelen szeméttartókat is kiborítottam. Összes zsebeimet négyszer, a szomszédos szerszámos szoba minden zuga. Most reggel húzom föl nadrágomat, valami koppan a padlón. A tárca. Idedobták nekem. Köszönöm. Szia Gyurka, hogy csináltad?
07:43
Kedves János, mintha kissé belefelejtkeztél ebbe a látomás-listába.
Siratják és gyászolják a föld királyai, akik vele bujálkodtak és dőzsöltek... „Jaj, jaj, te nagy város, Babilon, te hatalmas város! Egy óra alatt beteljesedett rajtad az ítélet.”
A föld kereskedői is siratják és gyászolják, mert senki sem veszi meg többé áruikat: az arany- és ezüstárut, a drágakövet és gyöngyöket, a patyolatot, a bíbort, selymet és karmazsint, a sokféle tujafát és elefántcsont csecsebecsét, az értékes fából, bronzból, vasból és márványból készült mindenféle edényt, a fahéjat és balzsamot, az illatszert, mirhát és tömjént, a bort és olajat, a lisztlángot és búzát, a barmokat, juhokat és lovakat, a kocsikat, s a rabszolgák testét és lelkét...
Jel. 18.
11:01
ARNOLFINI SZALON -- 2020. május 8.
Esszéportál
http://szalon.arnolfini.hu/snk-caspar-david-friedrich-vandor-a-kodtenger-felett/
S. NAGY KATALIN
Caspar David Friedlich: Vándor a ködtenger felett
..introvertált, magánykedvelő, társaságkerülő ember, bonyolult, ellentmondásokkal, feszültségekkel teli, érzékeny személyiség. Hét éves volt, amikor anyja meghalt, 8 éves, amikor nővére. 13 éves korában korcsolyázás közben összetört alatta a befagyott jég, segítségére siető öccse megfulladt a jeges vízben (ez a borzasztó élmény is benne van egyik legjelentősebb allegorikus festményében: A jég tengere, 1823–1824). A halál örökösen jelen van műveiben; az élettel való küzdelmeiben, kételyeiben ott vannak a gyerekkori szörnyű traumatikus élmények, hiányok, szorongásainak reális alapjai. Az 1800-as évek elejének korszelleme (Zeitgeist), a korai német romantika egyéniségkultusza...
Szia, Kata! Kerülöm a képelemzéseket, mert közvetlen kapcsolatban vagyok a képekkel. Ezt a kedvedért végigolvastam, gazdag, jó, tartalmas, köszi.
(kis önismétlések benne)
ölel
d.
13:27
Most ez a készenléti doboz ahogy 50 évig állt, 50 évre ismét tartalékállományba, üzemkészen, a fölső polc bal szélére.
Főiskolai nyári művésztelepekre készítettem.
F/2020/101
14:49
Már mindent elpakoltam, aztán egy telefon, technikai okokból mégis kellett még két új rajzot csinálni. Rövid ideig tűnődtem csak,
lehet-e fekete ablaknak fekete árnyéka. De hát nincs több csillogáscsillapító múzeumi üveg, nem lehet több nagyonfekete lapot csinálni. Akkor tehát van fekete árnyék.
Fehér fekete műtermek - B/2020/71 50x65 cm.
Bár, ahogy most nézem, persze így se lett volna feketébb. Szerencsére már a papírom is elfogyott. Vége és vége. Marad.
Fehér fekete műtermek - B/2020/70 50x65 cm.
Maradék fixatív sprayjel megpróbálom levadászni ezt a műteremi legyet. Alkoholos, ha más nem, berúg tőle. Tántorgó légy nem zümmög. Vagy csak kevéssé. Már egy adag ráment, egyelőre üdítőleg hat rá. Nem lehetne domesztikálni? Hogy hívásra bejön, és akkor: helyedre!
2020. május 10. vasárnap
07:33
A szeretet
sokféle bajokat okoz
bölcsesség nélkül,
olykor szörnyűségeket.
Erről nem szoktak beszélni.
Ahogy némely anya magához szereti
kiröpülésre érett,
vagy már kiröpült felnőtt
gyerekeit,
"minden nap beszélünk telefonon",
vagy ahogy Hitler szerette a német népet.
07:37
ZELK: EGY VERSMAGYARÁZÓ EMLÉKKÖNYVÉBE
ELSŐ MAGYARÁZAT
A költő nem érti művét,
se magáét, se másét,
a fény merre száll, hol ragyog,
megmutatja az árnyék...
Ezért kapaszkodik bele,
ezért kullog nyomába:
az egyik tündököl, ragyog,
a másik magyarázza...
MÁSODIK MAGYARÁZAT
A vers kinyílik, nő, fakad,
hát ne hagyd becsapni magad,
a föld se tudja, mit terem,
de mégis szül, szül szüntelen [...]
13:42
Sose láttam még ganajtúrót ganajtúrni. Nagyszerű, szakszerű. A vitorlázórepülőtér közepén.
17:18
Deske, a légyről jutott eszembe... szia M.
BIRTALAN BALÁZS: NÉHAI LEGYEZŐ
Az ember hite néha hegyet dönt.
A pók elkapja a legyet fönt.
Az ember maga néha kegyetlen.
A béka elkapja a legyet lenn.
Az ember néha öncélúan rímel.
Az elkapott légy döglöttséget mímel.
Az ember, ha rímel, néha elfárad.
A pszeudo-döglött légy feltámad.
Az ember verse néha értelmetlen.
Ember helyett asszem légy kell lennem
újkori ötlettel kör-emailben ezt is Zsófilányom öttagú családjának no need reply jelzéssel
2020. május 11. hétfő
19:35
Na, ehhez, mit szólsz, hogy csinálom, volt a kisfiú arcán, hogy mellettünk elgurultak. Tele a város ilyen látványokkal, nemcsak a Harangvölgy környékén. A mai tollast nemcsak testem és lelkem, de szellemem se kívánta. Hulla voltam. Előtte. 45p., csodálatos. Eredménnyel.
21:50
Ma keretfestés. Is.
2020. május 12. kedd
12:28
Ingujjban keretezek, mellettem Kata dolgozik, szerinte itt a műteremben 14 fok van. Végül már csak az orra fázott.
Akkor az én szíves segítségem.
F/2020/102
10:26
Körlevelem a Fioretti közösség számára.
Barátaim, szerdán a zsolozsmát az ország vezetőiért mondjuk, hogy ebben az új helyzetben is teljesítsék Isten akaratát. d.
Tízre még
védőfólia, azt elfelejtettem; és megvan. F/2020/103
18:12
Szedtem szét a képek fóliacsomagolását, mert egy jobbat találtam ki.
20:14
Hónapok óta nem sikerül megfejtenem, izgat, hogy csinálják. Szemben velünk a létesülő park oldalában vízesés, s abban a víz sebességével, avval együtt lezuhogó sötétebb színű vízbetűk. Most éppen ez: MARADJ OTTHON. Sportfelvételre kellett a gépet állítani, olyan gyors.
2020. május 13. szerda
14:37
2020. május 8., Miskolc.
15:01
Kedves L, egy első, tájékozódó érdeklődés.
Váratlan csináltam 20 db. 50x65 cm. szénrajzot,
(deske.hu - graf. -- 2020 -- Fehér fekete műtermek),
kiállítanám.
Van esetleg nálatok erre lehetőség?
ölel:
d.
17:42
Kedves Imre, ha ezt továbbítaná, köszönöm!
tehát:
- a mennyezetre függesztve egyetlen
LED világítótestet szeretnék
- 180 vagy min. 150 fokban világít, nincs fényterelés,
mint egy belógatott villanykörte
- (sötétedés után ez az állandó világítás a teljes műteremre)
- fényerő 350 lux ezen a ponton: tőle vízszintesen 2,2 m, függ. lefelé 3 méterre, (ott festek) a többi helyen nem érdekes
- olyan LED, ami már nem nyel el színtartományt
- ha létezik ilyen: állítható 3000 - 5500 kelvin fok között
(a probléma: evvel festek este, akkor mi a kép színe.
Kiállításon, nappal 5500 kell, de az köznapi használatra tűrhetetlen halottszín.)
(a műterem 6x8,5 m, belmag.: 4 m,
de evvel szerintem nincs mit számolni)
kapható-e ilyesmi – hány Watt – kb. milyen árban
köszönöm!
d.
végül ezt a mai, magamcsinálta háromfázisú rendszert nem volt érdemes megmutatni, elmagyarázni
az energitak. izzók 1/3-a hidegfényű, azt nagyon nehéz beszerezni az 5500-ra-, kékre korrigált refl. pedig 300 W-ot fogyaszt, egyszer egy interjútelevíziósokkal mérettem be a fóliát
19:17
Két hónapja rendeltem,
de közben ők is zárva voltak,
megvan a köv. 100 méter
pukkanófólia,
egyetlen helyet találtam,
ahol nem foglal helyet,
a galérián
ma már itthon minden képem
abban néz sorsának elébe
20:12
Karanténzsófi mai Balatonja: "vonalkód".
21:41
Kortárs Galéria, Tata
T. Galériavezető úr!
Rajzolni igazán sose szerettem, a rajzszenet pedig a 50 éve a Főiskolán utáltam, nem is nagyon ment; azóta se. Mért mentettem le ezt a Rajzszén Triennálé pályázati meghívót, de sőt! rendeltem rajzszenet, lélektani rejtély. Talán a karantén okozza :))) Összegyűlt 20 szénrajzom, persze a Triennáléra küldök belőle. Hanem egy hirtelen ötlet; tájékozódó érdeklődés, esetleg csinálnék ezekből ott, a Kortárs Galériában egy kiállítást. A teret ismertem, voltak ott 2016-ban képeim, jó emlékem. http://deske.hu/kiallitas/k67.htm. Plakátot is készítettek, azt én mindig.
Tehát a munkák: Fehér fekete műtermek – B/2020/30-tól, 50x65 cm, merített papír, szén, keretben, a sötétek múzeumi üveggel, üzemkészen.
Megnézhetőek: deske.hu -- grafika -- 2020 --
Kiállítani nekem ma már leginkább teher, de hát munkaköri leírásom tétele...
Szívélyes üdvözlettel:
22:22
ma megint egy "sikeres" este
a vágyott esti olvasgatás
helyett
lámpaernyőbúrajavítás,
világrondája volt
a rossebb egye meg
és ez mindig így megy
már
ötven éve nevetek
ezen
magamon
akkor le is írtam
akkor valahogy így:
filozófiát kezdek olvasni, és mindig villanyszerelés lesz belőle
2020. május 14. csütörtök
04:36
Lecserélnék-e a kápolna kissé nyekergő hangú harmóniumát, kedves Zalán atya, ha vennék oda egy szintetizátort? Vagy ha Önök; max. 250.000 HUF tudnék rászánni.
szeretettel: d.
Ezt sikerült rövidre.
Valószínűsítem, ez az áldásos új online miseközvetítés a bajok szűnte után is megmarad.
07:35
Kedves Dezső!
Vajon van-e értelme egy vadonatúj Yamaha elektromos szintetizátort lecserélni egy majdnem ugyanannyiba kerülő vadonatúj Yamaha szintetizátorra?
PAX!
fr.Zalán
--
Köszönöm, nincs.
d.
Azt nem írtam hozzá, hogy akkor talán nem a hangszert kéne lecserélni :)))
12:36
Egy hétig tényleg azt hittem, hogy elveszett irattárcám egy hétig Szent Rita ridiküljében (bankkártyát nem használta), mert nem lehet az, hogy egy hétig mégis a nadrágom valamely zsebében volt, úgy, hogy nem vettem észre. Megvan. A fotógép-zsebem középvonalban végig fölfeslett, s ilyenformán két zseb lett belőle. A fotógépet kivettem, ott nem is maradt semmi. Eszméletlen.
12:43
Megvan a lámpabúra, a nyolcadik megoldás. A hetedik: a török lila mérőedény átvilágítva nem volt hiteles.
2020. május 15. péntek
06:40
ZSÓFI1975
Édeskisnagylányom, Zsófikám, névnapodra:
Ludvik Askenázy: LÁRMA
Az ember megszületik és máris
kiabál.
Senki sem érti,
de mindenki örül.
Itt vagyok! kiabál az ember,
eljöttem élni.
Jó helyen vagyok?
Jó embereknél születtem?
Nyájas évszázadban?
Nem viselek véletlenül háborút?
Eltörölték már itt a rabszolgaságot?
Megfelelő színe van a
bőrömnek?
Származásom rendben van?
Szabad lélegeznem?
Akkor jó. Köszönöm.
06:54
ZSÓFI1940
Szociofotózásból éltem a hetvenes években, jó ideig. Három nap körbe az országban nagy fekete autóval. Kiállításrendezőm, ott munkavezetőm, akkor már barátom, S. Nagy Kata kutatása. Napi 300 parasztszoba fotó, mellesleg a faluszéli zsidó temetők, amiből később..., pár nap sötétkamra, utána min. egy hónapig csak festés, nagyszerű életforma volt. S. Nagy billegett katolicizmusa és zsidó származása között, ezért a temetők. A hivatali autó sofőrje föl is jelentette. Mellesleg készült útközben néhány egyéb képem is, persze. Ebből egy most neked, névnapodra, Zsófia. F/1975/04, ma a M. Fotómúzeumban.
08:18
Plakátok a falon nem dicsekvés a nemlétező vendégeknek; kiállításról hazahozva még nem tudtam eldönteni, mi legyen velük.
F62020/104
20:26
Hogy én mindig csak magamról beszélek, mindig magamról van szó. Igaz. Apró korrekció; mindig a magam munkájáról, leginkább, ami a kezem ügyében.
Tollaslabda 45 perc, partnerünk a viharos szél volt. Ezen nevettünk.
2020. május 16. szombat
07:15
15:20
A mai nap. Hogy ez eddig nem jutott eszembe. A V. NAPLÓ verseinek vagy 80 ábráját át jobbszélre, nem a szöveg közé, ahol zavaró volt. Hiszen csak illusztráció státusban, kettő kivételével.
2. A tartalomjegyzéket a végére.
Csüggesztő indítás volt, rettenetes tévedés 9 oldal sűrű lista az elejére.
2020. május 17. vasárnap
12:36
Disznófő. Kinek ismerős még ez a szó. Svábhegyi sétánkon ma egyetlen emberrel találkoztunk. Ez a fehér kapu valahol a sűrűben egy láthatatlan villához vezet. Vagy talán az Alpokba.
16:26
Hajnali 3-kor ébredtem, mise csak fél hétkor. Rendcsinálás fiókokban. Kiderült, hét (7) fekete sapka, öt kardigán. Holott csak egy (1) felsőtestem. Nem tudok úgy körülnézni dolgaimban, hogy húsz kilót ne kelljen kidobni. Kezdjek el házalni, hogy kinek kell egy 15 collos (bár már lapos) monitor. Kukába(n).
17:11
Becsülni kell, tulajdonképpen Kata teszi helyére a digitális technikát. Vörd és mél, amúgy 26 év alatt semmit nem tanult meg belőle. Olykor e kettőt is keveri.
2020. május 18. hétfő
08:56
Készen van, szép és embertelen. Merthogy zárt kapuk. Valahogy azért ilyennek mégis jobban szeretném.
ilyen igazából
10:49
Ő
New York New York
New York is ilyen
szép volt jó volt
nem fogom többé látni
talán nem is akarom
talán így a jó
távolból szeretem
13:16
A nőknél másképp működik a fizika, régi tapasztalat. Most Kata telefonja nem szólt. Úgy lehetett megjavítani, hogy könyvszekrényébe két 25-ös kartácsszöget verek.
17:32
Ez érdekes.
Egy igen jónevű
gyűjteményből küldték
egy (igen) jó képemet
egy nekem ismeretlen cég
első aukciójára.
Dobossy online aukció
2020.05.17-31.
Halkszavú műterem - A/2002/06
60x60
600e HUF indul
2020. május 19. kedd
08:44
Tárgyak, melyeket oly bűnös fokon szeretek, hogy kéretik majd őket halotti urnámba mellém helyezni. Ezekről igen hosszan tudnék mesélni.
A világ legjobb táskarádiója. Annyira jó, hogy már nem is gyártják. Egy vérprofi szerezte nekem fél éve ezt a tartalékpéldányt, az eredetim tán 20 éves, anyácskámtól kaptam, hogy öregségére eladta bakonyi nyaralóját. Most ugyan tán évtizede alig hallgatok rádiót, de.
Ez a gyönyörűen formált, de tulajdonképpen a világ valamennyi zseblámpája. Ágyam mellett, asztalomnál, polcon. És ott még kettő.
Sok évenként egyszer, de akkor tényleg szükség is van rá. Valami tökéletes szerkezet. Bő húsz éve vettem az Üllői úton, két méretben volt, s szokásosan nem tudtam eldönteni, melyik lenne célszerűbb. Álltam sorba a pénztárnál. Előttem még tízen. És gondolkoztam. Előttem hatan, öten, és nem tudtam dönteni. Előttem már csak ketten, és nem. Kérdezi a pénztáros, melyiket. Mondom: mindkettőt.
A paraszt formakultúrához soha nem volt közöm. Harminc éve az Őrségben a boltocskában vásároltunk valamit Bognár Robival, akinél én vendégségben nyaraltam. Rácsodálkoztam erre a nagymama-fejkendőre, micsoda mintázat. Évek után újra - közben fekete sapka - őrzi álmomat, fázós fejemet. Nem kötöm meg, félálomban szeretetteljesen igazgatom, hogy az orrom kinn maradjon.
Csodálkozom, hogy nincs minden háztartásban ebből néhány darab. Nálam három munkában, a többi várja alkalmi feladatát. Elöször is tökéletes forma. Másodszor nehéz. Harmadszor utcakő. Egyikük táblaüvegeimet védi, azokba aligha fog valaki tévedésből belerúgni.
Zabigyerek, de elfogadja státusát. Nem is annyira őt szeretem, mint inkább a tényt, hogy ötven évig sokkal rosszabb hatásfokú drótvágóim voltak.
De most. Ez nagyon vág. Puhán, oly erős.
Ez bizony nagyon jó bicska. De sőt célszerszám. A boltos avval szokott rangjára utalni, a tűzoltók veszik. Elhiszem. Élethossziglan garancia. Acél. Egyetlen pici konstrukciós hiba, de azt kijavítottam. Négy síkfelülete oly fokon hasonló, hogy többször forgatni kellett, míg megtaláltam a nagypengét. Most oda két kis bemarás, fűrészreszelővel, itt látható is.
Dobtam én már ki egyetlen ágyamat, könyvtáramat, Hasselbladot, egy másik gépet is 4 objektívvel - de ezek -
Húszévesen tanultam meg Senecát.
11:04
Szervusz L., kaptam, megszűrtem neked:
___________________________________
nemzetközi mozgalmi szinten egyre erősebb lobbi folyik a gender elmélet népszerűsítéséért,
ennek ellenében
- Egy konfliktusban képes tisztelni a másikat, és megvédeni önmagát, anélkül, hogy visszatámadna
“…az egyik poroszló arcul ütötte Jézust ezt mondva: Így felelsz-e a főpapnak? Jézus csak ennyit mondott: Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat. Ha meg jól, akkor miért ütsz?”
igazi férfinak még egy nehéz helyzetben sincs szüksége hangoskodásra, erőfitogtatásra ahhoz, hogy biztonságban érezze magát.
- Nem azt mondja, amit elvárnak tőle, hanem amit tényleg gondol
- Nem fél kifejezni az érzelmeit
Amikor látta, hogy sírnak, Jézus lelke mélyéig megrendült., sírt
___________________________________
kissé bővebben ez itt:
https://777blog.hu/blog/hodasz-andras/
ölel: d.
13:49
Ez a nadrág tényleg tönkrement, nemcsak Kata léptékével. Megy katonai bolt. Vesz 2 BUNDESWEHR bélelt téli nadrág, öt zseb. Hogy hazaérek, látom, a nyári reménytelen, összekevertem. Hát akkor ez van.
..."Amelyben rókát kergettem én" - kárminnal írott pézsmás levelén / ez villog el, mint mene tekel-: / a vörös frakkomban temessenek el.
2020. május 20. szerda
09:03
Éveken át töprengtem és kínlódtam, ma hajnali tea közben eszembe jutott a megoldás. Hol így, hol úgy döntöttem, akkor sok munkával mindent megint átalakítva; és evvel mindig megcsonkítva valamit. Szomor-nevetve vállalva következetlenségemet.
A probléma
1. túl sok a fotóm, nem szeressük, mi legyen ezekkel
2. hogy válogassam, amit képernyőn megmutatok
3. és mit engedjek = tartsak meg kiállíthatónak (=nagy felbontásban is)
A megoldás:
1. Vissza a képernyőre a többezer kép. Adatbázis (első körben) nem foglalkozik minőséggel. Amúgy is ezek egyszer bizony vállalt, opuszált "F" képek voltak. (A többi "H"; a VÁLINEWS képeknél.)
2.
Eddig a vélt jókat mutattam, mondjuk, az évi 250-ből 60-at. Kezdjen érdemben működni a VÁLOGATOTT kategória. Újraválogatni, ide csak a legjobbak.
3. A kiállításra válogatást rábízni a Hálás Utókorra. De én is átgondolom, továbbra is.
Édes Istenem, milyen egyszerű.
Tán egy nap lesz, párezer adat átírása az adatbázisban.
Köszönöm.
Önöknek is, figyelmüket.
feltéve, ha végigolvasták :))
08:50
Megörültem neki, hogy fölbukkant ez a régi fotó. Két képem a Móra Kiadó igazgatói irodájában, A/1971/06 és A/1971/35. Janikovszky Éva fia-, János tulajdona a cég. Gyűjtőm volt. Most tettem föl a fotók közé, s adtam neki F-számot: F/2017/279
10:53
Mi is, itt a hatodikon, folyosószárnyunk
lengőajtaját kulccsal zártuk.
Volt két betörés kísérlet.
Aztán karantén,
mellettünk
piroscédulás lakás,
a német lány ajtaján.
A folyosóajtóról még a zárat is levettem,
és kipányváztam.
Jó lett volna így hagyni.
De hát a folyosói többség (Kata).
11:19
A víziló bőre közel 6,5 centiméter vastag. Az ollót Leonardo da Vinci találta fel.
11:40
Nagyon markánsan könyörögtem az informatikus fiúnak, azonnal megcsinálta. 2010-el elkezdtem az adatbázist átírni. Pár nap lesz.
2020. május 21. csütörtök
Most kíváncsi klikk a jobb fölső három pöttyre, hogy mi az. Ez történt az oldallal. Elsőre visszacsinálni se tudtam. :))
Excel instead of sex. It's hardly different.
Fifth day.
DESKE.HU program exchange end hair.
Boy with the info 2017.05. he started where he does it and where he doesn’t.
I have been chewing my nails ever since.
I'm at my fingertips.
Now on my part day and night the unresolved opus tables.
Why DESKE.HU was made.
After my death.
The other ducklings are on the surface of the big water.
I figured out yesterday, let it be just excel / htm, manually.
Revolutionary. An easy all of a sudden.
I won't explain why.
True, there is no need for it.
07:50
Ezért ahányszor csak e szent vértanúk égi születésnapját kívánjuk megünnepelni, kell, hogy ezek a boldog vértanúk valamit felismerjenek bennünk a saját erényeinkből, hogy aztán kedvük legyen érettünk Isten irgalmáért könyörögni. Minden ember szereti ugyanis a hozzá hasonlót.
Szent Caesarius arles-i püspök beszédeiből
ez aranyos :))
tovább
Nem bírod elviselni a tűz lángját? De akkor legalább kerüld a paráznaságot.
Nem tudod elviselni körmeid letépését? Szállj szembe a fösvénységgel.
A békeidőknek is megvannak a vértanúi; mert a haragot legyőzni... a torkosság ...
08:50
-- Elnézést kedves Atya, hogy megint zavargálom. Együtt mondjuk a Zsolozsma Reggeli dicséretét magukkal. A monitorról olvasva. De a zsoltárok utáni rész más volt, mint ott, se a szerdai, se a Szent Bernardin, se a ferencesek zsolozsmája alatt nem ez volt. Megtalálható a Maguk változata a a neten, a zsolozsma.katolikus.hu alatt? köszönöm. d.
-- Kedves Dezső!
A zsolozsma.katolikus.hu beállításainál a ferences zsolozsmát kell választani és fontos: utána az Alkalmaz gombot meg kell nyomni. Még emellett is van lehetőség a Szerzetesek vagy a Lelkipásztorok zsolozsmájából venni bizonyos részeket - ma a lelkipásztorokról vettük ezeket (olvasmány, rövid válaszos ének, könyörgések).
PAX!
fr.Zalán
08:43
Most háromféle munkám lenne, de nagyon. Az egyiket kineveztem sürgősnek. Reggeli után az edények sterilizálása felületesnek volt mondható. Már fejben megvan a táblázat. Avval ébredtem. Kata a hűtőben ijesztő rendet csinált.
Na, kezdjük hozzá. Meg kéne tanulnom htm kódot írni.
11:27
Na, Pisti, mutatom, megcsináltam, a mostani OPUSZJEGYZÉK helyébe, mi a véleményed, nekem így tök jó. (Ha nagyon sok időm lesz, esetleg beteszem linkben a képeket.) Ha nem lehet automatizálni, nem munka nekem havonta ezeket manuálisan frissíteni.
http://deske.hu/iras/html-2020/opusz-2020/opusz-2020.htm d.
13:12
Megpróbáltam ma a Facebookra direktbe följegyzést tenni. Ugyan nem tudom, sikerült-e, így kell-e. Azt mondták, így többen olvasnak. Ne csináljunk úgy, mintha nem akarnánk megmutatni, amit csinálunk. Sartre arra, hogy mért publikál a Playboyban
- a Filozófiai közlönyt hányan olvassák?
2020. május 22. péntek
07:32
Szerdai döntésem megnézhető fotóimról. Ezért másfél napi munkával 2224 adatot visszaírtam a rendszerbe. Ilyenek: f2019126.jpg
Alighanem tévedés. Átnézem, kezdem elölről. 15.09: Órák óta törlöm vissza az egészet, egyenként. Aludni nincs türelmem, pedig. Önmagam áldozata. Következetlenségem következetes:))
10:01
Evvel az új opuszlista rendszeremmel viszont elégedett vagyok, már működik is. Rendszerépítőm jóváhagyására vár. Most ez is, leválasztottam a saját hanganyagot és filmeket. Lecserélendő a jelenlegi rendszer, ami nem alkalmas az OSZK rendszere számára.
18:39
Hát meghalt a Lacika. Márciusonként majd mindig együtt a Kecskeméti Alkotóházban. Most is ott volt, évtizedek óta művésztelepeken erre-arra, lakása nem lévén. Minden cucca öreg autójában. Festés közben halhatott meg, az orvos szerint pillanat alatt. Átellenben az én asztalommal ebédelt, jónéhányszor fotóztam.
Vincze László, élt 87 évet.
Lefotózták szobáját, készülő képével; egy gyertya ég emlékére.
F/2013/084
F/2005/18
2020. május 23. szombat
09:30
Kedves Deske!
Tegnap azt írta a blogjában Vincze Laciról:
" Festés közben halhatott meg,
az orvos szerint pillanat alatt."
Ez nemcsak feltételezés, hanem biztos,
hiszen ecsetekkel a kezében találtak rá,
azokkal, amik ezen a fotón láthatóak.
Moliere a színpadon halt meg,
Márkus László Tv felvétel próba után
közvetlen előtte még táncolt, énekelt.
M.
És amit félbehagyott. Bizony ez gyönyörű.
10:15
ENGEM NÉZ
öreg festőtrükk
balra fordul és jobbra néz
úgyhogy mindig engem figyel, sajnos
osztáyvezetőm Georges Braque
ötven éve asztalom fölött
ami mellette, az két éve
akkor emlegette fiam
öregek hiszik
minden szavuk aranyat ér
10:20
meglehetős kancsal tréfa, én is küldök egy fotót.
Kedves Gy., távellátna engem? Háziszer vagy patika.
d.
Nemes Nagy Ágnes NYÁRI RAJZ
Hogy mit láttam? Elmondhatom.
De legjobb, ha lerajzolom.
Megláthatod te is velem,
csak nézd, csak nézd a jobb kezem.
Ez itt a ház, ez itt a tó,
ez itt az út, felénk futó,
ez itt akác, ez itt levél,
ez itt a nap, ez itt a dél.
Ez borjú itt, lógó fülű,
hasát veri a nyári fű,
ez itt virág, ezer, ezer,
ez a sötét gyalogszeder,
ez itt a szél, a repülés,
az álmodás, az ébredés,
ez itt gyümölcs, ez itt madár,
ez itt az ég, ez itt a nyár.
Majd télen ezt előveszem,
ha hull a hó, nézegetem.
Nézegetem, ha hull a hó,
ez volt a ház, ez volt a tó.
13:11
Egy festő gondjai.
A mai Braque-os fotón az emlékeztető sárga cédulák sora,
mágnesekkel a gázcsőhöz.
Igen ám, de eszembe jutott; ez "F", számozott fotó,
nyomdai minőségű
változattal,
vagyis erősen fölnagyítható,
s ott valaki neve, aki csak ID. számával kívánja szerepeltetni magát.
Photoshop nyit, szerverről le, elmaszatol, jav., szerverre vissza. Pár éve fotóztam magamat kecskeméti pihentemben, B. beleolvasott az ölemben tartott könyvbe...
Nemes Nagy Ágnest pedig a VERSTÁR-ba is, olllyan jó. Van ott már tőle, pedig nem is ismerem.
18:10
Fotórendezés kapcsán. Anyai nagymamám, kislányként.
F/1902/01
18:43
Monitoron ellenőriztem :)), Kata áldozik-e ebben a pillanatban a ferences kápolnában. Milyen szép így.
Mindjárt itthon, akkor indulunk, autó Harangvölgy tollaslabda 45p. Ő jobban bírja. Igaz, fölösleges hevesebben mozgok.
F/2020/106
2020. május 24. vasárnap
15:41
Recsk, egy kis bányász község Egertől Nyugatra. Az 1965 és 1972 között kutató fúrásokkal találták meg azt a 150 millió tonnás rézérc készletet.. 1200 m mélységű akna... A nagy mélységben a karsztvízből kiváló ásványok az ércbánya vágatainak nagy részét cseppkő barlanghoz tették hasonlatossá... akár néhány hónap alatt mindent bevon a vízkő... növekedési ütemük a barlangokban található kiválásokénál 15000-szer gyorsabb. Bár Európa legjelentősebb rézérc készlete található itt, a világpiaci ár kedvezőtlen alakulása és a pénzhiány miatt a bányát bezárták. Miután vízkitermelést megszüntették, a vágatokat elöntötte a karsztvíz. Utolsó pillanatban egy forgatócsoport.
18:22
-- Kedves Ídesapam, vettem neked tegnap egy ametisztet nevnapodra tegnap,
de mivel meg egy ideig nem talalkozunk, eloljaroban jon rola egy kep.
Isten tartson!
Olellek m
-- Óóó! És 6 Megabájt! d.
18:15
Ez pedig őrület. Avval együtt, hogy vágott és gyorsított felvétel, az autókon látszik.
2020. május 25. hétfő
06:12
Három perc kivált a csapatból,
beröpültek ablakomon,
nyolc éve itt köröznek
bútoraim fölött:
azóta rövidebbek künn az esték,
azóta kurtábbak az évek --
azért haldoklom oly sokáig!
ZELK
06:55
Az ékszíjat a motor önsúlya feszíti. Macskakővel rásegítek. 10 év után megint elszakadt a zsinórja. Most zöld lesz erre a 10 évre.
08:13
Engem nem ért meg senki, zokogta a kisegér egyedül a sarokban, majszolva a lopott sajtszeletet. De majd ha földi sátrunkat lebontják.
08:23
Fotók legvégleges átrendezése.
-- feszesen szűk, elegáns hagyaték
-- avagy a személyes édességes emlékek is
Vagy így, vagy úgy. Eldöntve: mától így.
Ma végre TÉMAKÖRÖK SZERINT szerint szelektálok. Eddig moloch volt ez az egész anyag, áttekinthetetlen.
Most váratlanul kivirágzott a kezem között, értelmes arányos kis egységek:
02. GANG
03. ITTHONRÓL NÉZVE
06. MARGIT HÍD
innét folytatom
14:18
mail a Kieselbach Galériának.
Kedves Tamás,
honlapotokon van Sugár Gyula rajza: Önarckép.
A fotóját levettem, eddig lappangott felőlem nézve,
föltettem a sugargyula.hu honlapra, a rajzokhoz.
Opuszkatalógust is készítek,
itt a száma SU462 lett.
Ha ettől jobb minőségű fotót küldenétek róla,
lecserélném,
ha nem, így is beazonosítható.
köszönöm.
d.
14:24
Barátom a Mátrában keretezve szeretné látni néhány újabb rajzomat. Gyorsan egy fotó,
F/2020/107
2020. május 26. kedd
11:53
Kata meg én
fotót rendezek
mindig egyfajta boldogság
ha ez időnként fölmerül
valami olyasmi
hogy van értelme az életnek
vagy még inkább
hogy minden rendben van
ezen a világon
meglehetős mások
és/de fogják egymás kezét
Kata többet is lát a világból
előszobai
hivatalos édességdughelyéről
eltávolítottam 3 (három) marcipángolyót
nem tudja
F/2013/265
2020. május 27. szerda
06:38
Magányos arc. A tikkasztó magány
borult szemében, szája hajlatán.
Utak, utak -- beteg, öreg szülők,
vándorolnak fölperzselt homlokán.
És ezt az arcot én is ismerem
és még hány ilyen arcot ismerek,
mert ismerem a kapualjakat,
a járda alá ásott részeget,
az ecetfa, a mészárszék szagát,
a lichthófban a huzat sikolyát,
a lányt, ki gyufaoldatot ivott,
mert nem volt pénze mozijegyre már,
a városrészt, mely az egekre száll
minden holdtöltekor,
a féllábú koldust aki haza
hóbuckákon, háztetőkön botol.
Nincs városunk más csak amit Krúdy,
néhány utcánk, mit Gelléri teremtett
[...]
ZELK: Tanulmány helyett kézfogás
10:11
Nagyon dolgoztam, de
napok óta oda-odanéztem,
szúrta a szememet.
Most végre idő, figyelem és
fegyelem hozzá:
félmilliméteres léptékben,
nagyon lassan kell csinálni;
ami nekem problem;
sikerült.
A horizontvonalat keresztezte
egy oda fölös függ. vonal.
Van ilyesmire kettétört zsilettpengém, kapírgálni,
Meg magas székem (ládám).
Fekete fehér műtermek - B/2020/68
szén, merített papír, 50x65 cm.
10:49
Gyónok. Mondom, nem tudom, bűn-e vagy nem, amit... közbevágott, ilyen esetben általános szabály, hogy az nem számít bűnnek.
Átgondoltam, logikus.
13:10
Számok nélkül elveszett ember, hát megnéztem.
A FOTÓ fejezet most rendbe téve, a VÁLOGATOTT 225 darab.
(A legjobban használható a TÉMAKÖRÖK SZERINT keresés.)
Az 5226 raktározott (kicsi) képből mutatok 1874-et. Ez így OK.
és ami nem látható, de mégis:
fölkerült mindehhez a legelső fotó
F/1000 (- ez ugye évszám)
az anyag nem vész el,
csak átalakul
2020. május 28. csütörtök
14:31
Fél napi anyázás; és messze túllépve informatikai tudásszintemen, sikerült az új 16. OPUSZJEGYZÉK. Php-vel kellett; fogalmam sincs, mi az. Bonyolítottam, ha ötven év múltán valaki ezt ki akarná printelni.
2020. május 29. péntek
05:10
Reggel öt óra volt. Nyitom csap. Hideg. És egyre hidegebb. Nézem bojler piros lámpa. Nézem kád fölötti csap. Átgondolom főkapcsoló, Kata?, átgondolom, adatbázis, szerelő. Aztán újabb felgondolás. És valóban. A másik oldalra a lengőkar, ott meleg a víz.
05:20
Egy Fúga-kiállítás kapcsán, néhány éve kezdődött. Zsófival közös szereplésünkhöz váratlanul sikerült megtalálnom a közös festményünkön szereplő két Biszku-lányt, alkalmi főiskolai modelljeinket, a szomszédos iskolából kértük őket kölcsön.
F/2017/224
Biszku Béla ölében barátnőm -
nagyokat sétálunk kettesben
szokott útvonalunk
Várfok utca - Bécsi kapu -
Tóth Árpád sétány
ahonnét messze Budára lelátni
ahol minden évszakban
gyönyörű az alkonyat
keresztneve Zsuzsa
bizalmasom
és bizalmas
velem
nem könnyű múltját-jelenét
már ismerni vélem
F/1953/04
06:17
Ijesztő és megnyugtató, hogy az élet nélkülünk (is) megy tovább.
Gyerekeink parkettáztatják nekik adott valahai repedt magtárunkat-, balatoni nyaralónkat. Pár éve kezdtem megszeretni.
13:17
13:23
...hogy folytassam, kedves Péter, a magamén túl* az újkorból én ezt a hitelesített bilokációs történetet ismerem. Páter Piot Vatikán nagy híre miatt egy eldugott kolostorba rendelte, távol az érdeklődőktől, hogy csodáinak híre ment. Vatikán ilyen ügyekben nagyon óvatos és lassú. Pió azonban nagyon szeretett volna egy szent avatására Rómába menni, és el is ment. Utána Vatikán számonkérte ezt a kolostor apátjától. A válasz: Pio atya itt volt, nem mozdult innét...
d.
*üzent, egyszerre két aukción szerepelek
2020. május 30. szombat
06:32
EGYEDÜL
Sivatag délután.
Bejárhatatlan napszak.
S az alkony hűse? és az éjszaka?
Kinek nyit ajtót borzas
szolgálód, özvegy árnyad?
emlékeid gyülevész hadának.
Zelk
és Zelket olvasva
megint
az édes lájtos kétségbeesés
13:21
Számomra rendben lenne ez a tegnapi kép,
bár határeset
nem nyúltam hozzá,
de próbálkozom befogadhatóbbá tenni,
festettem számára egy világosabb keretet
fogom nézegetni,
alighanem jobb az eredeti sötét
így eltűnik a súlya
A/2020/17
13:59
A sötét képem kapcsán olvasóm jogosan figyelmembe ajánlotta a Napi 11 tonna szén a bányából - dalocskát.
Megvan, igen szeretem. Sixteen Tons Tennessee Ernie Ford
14:20
Egészségesebb testtartáshoz délelőtt csináltam deréktámaszt. 2x5-ös fenyőléc kárpitozva, magassága - ellensúly - állítható. De nem jó, nyom. 2x8-as léccel fogok próbálkozni, vagy puhább kárpit.
16:26
Beszélgettünk róla, úgy emlékszem, hogy a legjobb mondatot a szerkesztő kihúzatta a legendás Frank János cikkéből, hogy én bizonyára megsértődöm, pedig, pedig. Szerencsére a kezembe került: mivel ennek....
Váli Dezső intellektuális művész, óriási, szinte tudományos apparátussal dolgozik, gyűjti anyagát, olvas, fényképez, többféle interdiszciplináris stúdiumot végez, saját munkáit dokumentálja, rendszerezi, leltári számokkal látja el. Képeit átfesti, újrafesti, hosszú évekig dolgozik rajtuk - láttuk az évszámokból a katalógusban -, igen gyakran megsemmisíti. Intellektuális művész, mondom, sőt hangsúlyozom, annál is inkább, mivel ennek a műveiben nyoma sincs. New Hungarian Qarterly 1981
műcsarnoki kiállításom 1981
17:11
Hogy az Ernst Múzeumban egy közös kiállításon nagyon mellém tettek egy nagyon színes képet, akkor találtam ki, és azóta csinálom / használom ezt a keretet. De ez csak ma délután jutott eszembe, hátha időnként..., hogy ennek a 60x60-as 2020/17-nek fehér színű kéne. (Kicsiben már csináltam.) Holnapra megszárad, kiderül.
Kata: jó de nem tenném a szobámba. Igen, pontos, rendben van.
2020. május 31. Pünkösdvasárnap
Mától újra a templomban a szentmise. A 65 felettieket továbbra is kérik az online részvételre. A templomban - áldozáshoz előre jöttek - tizenöten voltak. Cseréje hónapok óta-, látom az új padlóburkolatot.
07:42
Megszáradt a fehér keret, kipróbáltam. Nem jó.
07:50
Zsófilányunk másfél évesen
e napon érkezett hozzánk.
Mail 05:31-kor,
tehát ma dolgozik, útban Pestre,
az Állatkertbe:
-- Köszönöm nektek az első Pünkösdöt!
És a többit is.
Ezt nektek komponáltam!
Zsófi
-- Köszönöm neked az első pünkösdöt.
Én a jobb alsó kő vagyok,
amint - középpiros - nézlek téged.
d.
16:03
Botondunoka (17) meséli. Gimnázium, heti egy óra műv.tört., óra után a tanárja:
-- Botond, maga diktatórikusan irányítja ezt az osztályt.
-- Mondjon erre példát, Tanár úr.
-- A múlttal nem foglalkozom.
-- De hát Ön művészettörténész.
-- Menjen ki az osztályból.
Kimentem.
[A negyedik mondat: ejha.]
17:00
Negyedik és ötödik keret, színpróbák. Most talán.
2020. május napi olvasó: 439
Facebook kb. 110