1981, Műcsarnok, Bp

1981. Műcsarnok, Bp. / önálló kiállítás

a jobboldali teremsor

A/71/10 A/71/12 A/72/01 A/72/14 A/72/22

A/72/30 A/73/02 A/73/18 A/73/25 A/73/34 A/73/38

A/74/01 A/74/02 A/74/23 A/74/29 A/74/30 A/74/33

A/76/29 A/77/06 A/77/09 A/77/23

A/78/07 A/78/08 A/78/12 A/78/20 A/79/01

A/79/02 A/79/07 A/79/13 A/80/02 A/80/08

A/80/10 A/80/12 A/80/19 A/80/20 A/80/22

a kollázsok:

B/80/04 B/80/08 B/80/13 B/80/21 B/80/22

B/80/23 B/80/39 B/80/41 B/80/44

B/80/47 B/80/49 B/80/53 B/80/55

a megtartott öt fotó:

F/74/02 F/74/05 F/74/07 F/74/09 F/74/10

a kitett fotók az azóta kidobott többi kilenccel együtt, a paravánon (F/81/09)

műtárgyjegyzék:

A/71/10	Nagy keresztút
A/71/12	Avignoni szerelmesek
A/72/01	Halkan szólj
A/72/14	A képtár kapuja
A/72/22	Séta veled
A/72/30	Kondor Béla emlékére
A/73/02	Búcsú után
+A/73/10	B.E. itt járt valaha
A/73/18	Nyugtalan ifjúkor
A/73/25	Az ékszerkereskedő útra kel
A/73/34	Rend, munka közben
A/73/38	Délkeleti szél (korábbi címe: Árvíz)
+A/73/46	Mozdulatlan (korábbi cím: Doktorátus faktúrából)
A/74/01	Igen, csend van
A/74/02	Végül is mindegy
+A/74/04	Másodszor is mindegy
A/74/23	Reggel, vagyis inkább hajnal
A/74/29	Hétköznapok (korábban: Élünk)
A/74/30	Felé és tőle
A/74/33	Majd egyszer
A/76/29	Az ember és a ház
A/77/06	Az ékszerkereskedő vasárnapja
A/77/09	Hosszú út
A/77/23	Önéletrajz kézírással /csak reprón létezik/
+A/77/24	Csendélet a műteremben
A/78/07	Kalandozások I. (éjjel)
A/78/08	Kalandozások II. (napfényben)
A/78/12	Veszélyes közelben
A/78/20	Sorsdöntö perc
A/79/01	Lassan, nyugodtan
A/79/02	Temető Zemplénben
A/79/07	York napsütése
A/79/13	Esti beszélgetések Thomas Mann-nal
A/80/02	Éjjeli utazás
A/80/08	Pannonhalma-monostor
A/80/10	Hegyek, hegyek
A/80/12	Hajóút Kréta felé
A/80/19	Elkalandozó
A/80/20	November vége
A/80/22	Hosszan időzik
	- - - - grafika - - - - -
B/80/04	Határozott véleményem
B/80/08	Angyal szállt le
B/80/13	Hindu miniatúrám
B/80/21	Figyelmeztetés
B/80/22	Így történt
B/80/23	A Lady útja
B/80/39	Annácska
B/80/41	Kamaszlány
B/80/44	Tisztás
B/80/47	Egyszer és mindenkor
B/80/49	Csöndben van
B/80/53	Másvilág
B/80/55	Vörös táj
	- - - - - fotó - - - - -
F/74/02	padlószemét ellenfénnyel
F/74/05	padlószemét fotóállvánnyal
F/74/07	padlószemét reflektorral
F/74/09	padlószemét zongoraszékkel
F/74/10	padlószemét ronggyal
(F/81/09)	paravánon, az 5 meglévő + a 9 eltépett szemétfotó

a katalógusszövegem: (C.00994)

/naplómból/

a jelenségek mintha csak arra lennének jók,
hogy sebzett töredék-voltukat jelezzék.
valami szerkezeti hiba folytán számomra soha
nem állnak össze megnyugtató tömeggé, folyamattá,
vagy netán EGÉSSZÉ.
a sok még csak nem is ismétli az EGY-et.
az EGY nekem inkább hasonlít a várt végtelenre,
az EGÉSZ-re, még hiányosságában is,
és inkább meg is értem önmagam benne.
/ezért nem élem az idő linearitását./
ezért tudok mindent csak az EGY-en keresztül megélni.
a tárgyak jönnek és mennek.
nem fogadom el békéjüket.
nem felejtek el integetni utánuk.

79.7.

a megnyitóbeszédem: (C.00975 - 976)

Vizy Ottó:

(Műcsarnok, kiállítási osztályvezető)

Tisztelt megnyitó közönség, kedves barátaink! A Kiállítási Intézmények nevében tisztelettel üdvözlöm Önöket Váli Dezső festőművész kiállításának ünnepélyes megnyitóján. Tisztelettel köszöntöm állami, társadalmi és kulturális életünk körünkben megjelent tagjait, köszöntöm az alkotóművészeket, művészeti intézmények ittlévő képviselőit. Köszöntöm valamennyi kedves vendégünket a művészeti rendezvényünk megnyitásán. Frank János művészettörténész betegsége miatt nem tudja kiállításunkat megnyitni. A kiállítás megnyitására az alkotó művészt, Váli Dezsőt kérem fel tisztelettel.

V. D.:

Kedves közönség, ma reggel a kádban állva, amikor a csempét mostam le szivaccsal, mert minden baráti figyelmeztetés ellenére mindennap lefröcskölöm, azon gondolkoztam, hogy van-e valami sorsszerű abban, hogy Frank Janónak eltörött a karja. Frank Jánosnak egy Remtor gyártmányú írógép esett a karjára, és gondolkoztam rajta, hogy hogy jön ez össze, hogy végül is a kiállítás megnyitását is én vállalom el. Valahogy mindig minden így adódik, hogy a képkeretek tervezésétől, - na jó, hát a képeket én festettem - s utána a grafika, utána a képek fotózása a katalógus számára, aztán a plakát készítése, annak is a fotója, - a betűi, aztán a Frank János betegsége miatt a rendezést is én csináltam, és így akkor most ezt a megnyitó beszédet is, de valahogy, valahogy ez nekem mindig így egész, mindenbe belenyúlok.

Pedig mondanivalóm nincsen, mert amit én itt szóban el akartam vagy el akartam volna mondani, azt a katalógus első, illetve második oldalán leírtam, azt a pár sort, - és ezenkívül vannak a képek.

De hogy mégis esemény történjen, amivel magamat ünneplem, és egymást; arra gondoltam, hogy Zsófia lányom életéből mondok el egy verset, amit valahol négy és öt éves kora között alkotott, és ezt fogják Önök hallani. A dolog úgy történt, hogy egy délelőtt nem ment óvodába, én festettem, ahogy szoktam, a szoba közepén, ő pedig az egyik ládát fölborította, beleült, és egyedül, az Adorján elefántjával - elkezdett újságosdit játszani. Kiosztotta magára a rikkancs szerepét és újságot árult. Aztán a dolgok összekeveredtek, ő volt a vevő is meg a rikkancs is egyszerre, közben egy újságot is alapított, mert ilyen újság például, hogy Magyar Eszpresszó - ez nem létezik, de nem is annyira rossz ötlet, - és aztán egy idő után abbahagytam a festést és elkezdtem jegyezni, amit mond. Úgyhogy engedelmükkel én ezt a verset olvasnám föl, sőt, miután ezt ő recitálta, én ezt megpróbálom imitálni a magam egészen más hangfekvésében:

ki kér árust?

jó árust!

erős újságom van!

ki kér újságot?

ki kér árust?

jó finom árust?

Magyar Eszpresszó!

Magyar Autó!

Eszpressz Magyar Autó!

szemtelen, kivetted ezt a sok újságot!

Dunájába rózsát tenni

Dunáról fúj a szél

az én Dunám nem fújna

kérsz újságot?

egyet, igen.

ha-ha-ha

tüske ment a lábamba

héjj, újságoskám, te mit malackodsz itten?!

egy árust!

harmadnapra öt árust!

- köszönöm, ennyit.

A kiállítást megnyitom.

(taps)

utcai plakát, saját terv:

Megint igazi plakát,

napokig fotóztam hozzá a műtermet.

Plakáttervezés, keretezés, válogatás,

végül a rendezés is, három terem.

A katalógust Szüts tervezte,

hozzá a szöveg ismét a naplómból.

a kritikákból:

Esti Hírlap 81. febr. 4.

A MŰCSARNOKBAN

Fellengzős semmitmondás

Az ékszerkereskedő vasárnapja; B. E. itt már járt valaha; Halkan szólj; Igen, csend van; Végül is mindegy - festménycímek, és nem is akármilyenek. Meglódítják a fantáziát és ha csupán a katalógusban közölt csattanós címek olvasásából állna egy tárlat Váli Dezső akár a legnagyobb magyar piktorok között is helyet követelhetne magának.

A Műcsarnokban látható képei alapján ugyanez már nem mondható el munkásságáról [..].

De nemcsak egy hamarosan megjelenő könyv fémjelzi nevét, hanem egy „isteni heppening” is. (Két esztendővel ezelőtt a stúdiósok jubileumi tárlatára egy - a kritika által rossznak ítélt - képét fűrészelte apró négyzetekre, s fölajánlotta a lehetőséget: a kritikusok és a nézők próbáljanak ezekből az elemekből jobb képet csinálni.) De hát e tettre, vagyis a kapcsolatteremtés sztanioljába burkolt önreklámozásra vagy odafigyel valaki, vagy sem. Valamennyien tudjuk, egyes-egyedül a létrehozott művek számítanak. S e tekintetben mi jellemzi Váli Dezső festményeit? A színes foltok, szabálytalan alakzatok hol világosabb, hol sötétebb, hol némi, a szemnek is kellemes összhangja, hol bántó zagyvasága, vagy éppen semmitmondó üressége [...]

Reprezentatív körülmények között, s nem egy esetben „reprezentatív” képkeretben ritkán találkozhat az ember ilyen fellengzős semmitmondással.

Harangozó Márta

Pesti Hírlap 81. 2. 7.

KÉTNEMZEDÉK, KÉT MŰFAJBAN

Korunk absztrakciói

Váli Dezső [...] képi nyelve egyéni, senkihez nem hasonlít zsúfolt elvonatkoztatásokkal, mégis érthető, mert korunk bennünk élő absztrakcióit sorakoztatja belső látvánnyá [...]

Losonci Miklós

Élet és Irodalom 81. 2. 14.

TÖREDÉKEK

[...] Váli Dezső bizonytalan, tele van kérdőjellel; bizonytalanság-érzetéből és kérdőjeleiből következik, hogy csupán foszlányokat, morzsákat, szálakat képes festeni, ezekből állnak sárgaborsósárga, földlila, hófelhőszürke képei [...]

Váli belső történéseket vetít ki, de indokolatlanul hatalmas kompozíciókban. Nagyméretű képekben ad számot belső rezdüléseiről, amelyek ilyen módon elnagyolttá, sematikussá válnak. Érdektelen melankóliává oldódik a dráma, fáradt és unalmas csevellyé a beszélgetés [...]

Vadas József

Új Tükör 81. 3. 1.

VÁLI DEZSŐ FESTMÉNYEI

Műcsarnok

Veszélyes dolog, hatásos akció a „gesztus” a művészetben. Inkább felhívja a figyelmet a festőre,mint például egy kellemes táj, viszont hozzá is tapad nevéhez. Váli Dezső a Stúdió galéria-beli kiállításán szétfűrészelt, rossznak ítélt képeket állított ki, hogy néhány kritikus jót állítson össze belőle. Nekem a gesztus kevéssé tetszett, egyrészt nyilván azért, mert nem szerepeltem a felszólítottak között, másrészt azért, mert a kiindulópont téves, hiszen, mint G. B. Shaw-tól tudjuk, a kritikusnak nem tojnia kell tudni, hanem megérezni, ha büdös a tojás. Ettől fogva kicsit olyan szemmel néztem minden Váli-képet, hogy szét kell-e fűrészelni vagy sem? Arról nem is beszélve, hogy magát a stílust, az 1980 táján festett lírai absztraktot sem kedvelem különösképpen.

De így együtt a több tucat festmény gondosan megválasztott, finom keretekben és gondosan megválasztott finom színekkel egészen másképp hatott, mint a csoportkiállítások gesztusai vagy tájai. A padlóra szórt szemét véletlenszerűségeivel talán kár Válinak ennyit törődnie, de hát sok mindent próbálhat egy művész, bőségesen van ideje, hogy felhagyjon vele. Azért gondolom, hogy a véletlen misztikuma itt kevéssé érdekes, mert Váli nagyon tud komponálni. Fantáziája és arányérzéke egyaránt bőségesen elegendő ahhoz, hogy ne szoruljon gesztusok mankójára...

Székely András
___________________________________________________________________

Népszabadság 81. 2. 20.

B. E. ITT NEM JÁRT SOHA

Váli Dezső gyűjteményes kiállítása a Műcsarnokban

Játsszunk a gondolattal! Mi lett volna, ha a negyvenes évek végén a hibás, türelmetlen kultúrpolitikai intézkedések nem szórják szét az Európai Iskolát? Ha a magyar legális modernizmus, a „konstruktív szürrealizmus” nem egy „szerdai napra esik”, hanem kifejleszti a maga mecenatúráját, intézményrendszerét, közönségét? Ha Vajda Lajos már harminc évvel ezelőtt bevonul a magyar képzőművészet halhatatlanjainak panteonjába, és ha Bálint Endre, Korniss Dezsővel és Barcsay Jenővel egyetértésben (elég abszurd feltételezés!), annak idején Kossuth-díjat és tanszéket kapva, fiatalok tucatjait alakítják a maguk hasonlatosságára?

Ez esetben Váli Dezső nem harmincvalahány éves lenne, hanem hússzal több. Nem hökkentené meg alkalmi kritikusait, és nem tűnne ki lirizáltan fogalmazott manifesztumaival. Szépen belesimulna a magyar képzőművészet fejlődésének fősodrába, és annak rendje-módja szerint elnyomná azokat a fiatalokat, akik a maguk keresetlenül nyers módján a pokolba kívánják a rebbenően érzékeny, menthetetlenül individuális és klasszikus arányérzékre berendezkedett „nagy-öreg avantgarde-ot”.

Miután azonban a magyar képzőművészet sorsa, mint köztudott, nem így alakult, Váli Dezső és a válidezsők (például Szüts Miklós, például Szemethy Imre, például Almásy Aladár) még el sem érték legszebb férfikorukat. Kimaradt legalább egy generáció. Így kart karba öltve vonulnak fel neoavantgardékkal, és fej fej mellett vívják ki túl éber ítészek sommás ellenszenvét. Amely ellenszenv éppúgy szól az egy híján húsznak minősített, szépen festő, szépen karcoló posztavantgardistáknak, mint a tizenkilenccel kitüntetett alapokat robbantgató újmódi moderneknek.

Nem tudom, hogy használok-e az effajta művészet imázsának, ha kikezdem a mellőzötteknek kijáró és a mellőzöttekhez illő rosszalló véleményekből font glóriát. De ritkán láttam hagyománytisztelőbb, rebelliótól mentesebb, jó értelemben fogyasztásra alkalmasabb piktúrát, mint Váliét a Műcsarnokban. Ha pénzem lenne, és gyűjtő lennék, vagy ha pénzem lenne, és nagyon hiányozna egy kép a hófehér falú, krómmal, bőrrel, üveggel, a jó ízlésűek tartózkodó gőgjével berendezett nappali szobámba, törném magam a Hajóút Kréta felé című tábláért,

vagy a Séta veled című kompozícióért. ezekkel a gondolatébresztő kékekkel, narancs-rózsaszín felületekkel kellemesebb lehet együtt élni, mint egy jól gondozott akváriummal.

Értelmiségiekhez illő kultúra, a hagyományok közegéből lepárolt spiritusz, érvényes műveltségtől fűtött tájékozódási készség teszi oly kívánatossá e műveket. Bár ezeket a pozitív jelzőket - ki tudja, miért - lassan már irónia nélkül le sem lehet írni, higgyék el, kultúrával, spiritusszal és műveltséggel nem éppen eleresztett képzőművészeti életünkben becsületük van ezeknek az értékeknek [...]

Ne higgyünk a képcímek asszociációra serkentő váratlan szókapcsolatainak (Igen, csend van, Az ékszerkereskedő vasárnapja), higgyünk inkább a festő tévedhetetlen színpárosítási érzékének és a felületet megdolgozó csalhatatlan ösztönének. Nincs itt semmiféle ékszerkereskedő, se B. E., se Sz. P., se M. R. Más van jelen. Látomás helyett hangulat, egyéni mitológia helyett gondosan áttanulmányozott huszadik századi motívumanyag, pokolra szálló indulat helyett merengés a kárhozat esélyei felett. Ha végképp nem tartjuk tiszteletben a stilisztikai ismereteken nyugvó műtörténeti kategóriákat, azt kellene mondanunk: Váli Dezső olyan rafinált impresszionizmus-félét művel, amelybe a hazai hagyományoknak megfelelően minduntalan becsempészett egy szimbólumgyanús mozzanatot, mondjuk a jó öreg Nagybánya és fiatalabb rokona, az elegáns Gresham megbízható receptúrája szerint. Csak míg a valóságos látványfestőknél hegyek és dunakanyarok szolgáltatták a melankóliára alkalmas ürügyet, a látvány szégyenlős tolmácsolójánál padló-szemét és hulladékanyag nyújtja az átírásra alkalmas témát [...]

Persze rendkívüli dekoratív erő, szuggesztió rejlik ebben a hajlékonyan kezelt formában. Kilépve a Műcsarnok kapuján, azon kaptam magam, hogy a repedezett aszfalton, a málló vakolatú házak falán, a rongált kocsik felszínén Váli Dezső-festményeket vizionálok. A világ egyszeriben csupa harmóniává, izgalmas vonalstruktúrává, merő faktúrává változott. Bármelyik részlete kihasítva gyönyörködtetésre, hazavitelre, birtoklásra ingerelt [...]

P. Szűcs Julianna [a teljes cikk]
______________________________________________________________________

New hungarian quarterly 81. winter

Frank János

3 MŰVÉSZ / VÁLI DEZSŐ

Voltaképp hiányzó láncszem a magyar festészet történetében az olyanfajta nonfiguráció, mint Váli Dezsőé, bármennyit késett is ez a Műcsarnokban rendezett kiállítás. Váli művészetében tagadhatatlan - nem is tagadja - Rothko öröksége. Választott ősének választott hagyatékát viszont olyan érzékenyen és annyi egyéni vonással tölti meg, fordítja le magyarra, hogy egyszemélyes iskolának tarthatjuk oeuvre-jét.

Váli Dezső intellektuális művész, óriási, szinte tudományos apparátussal dolgozik, gyűjti anyagát, olvas, fényképez, többféle interdiszciplináris stúdiumot végez, saját munkáit dokumentálja, rendszerezi, leltári számokkal látja el. Képeit átfesti, újrafesti, hosszú évekig dolgozik rajtuk - láttuk az évszámokból a katalógusban -, igen gyakran megsemmisíti. Intellektuális művész, mondom, sőt hangsúlyozom, annál is inkább, mivel ennek a műveiben nyoma sincs.

A legüresebb üres kép az Igen, csend van (1974-81) című.

Az álló téglalap formán háromféle matt festésű szürke. Közülük is csak a középső sötétszürke rész nagyobb területű, felül keskeny sávon világos, alul hideg szürke. Az alsó tartományt felül homorú ív zárja. S a szürkék akkordjának mezőit két bágyadt, vékony piros csík választja el némiképpen. Ennél hosszabb leírást nem tudok adni, hiszen ezen a festményen majdnem semmi sincs. Illetve az a trouvaille benne, amilyen tökéletes arányérzékkel, színérzékkel és empátiával rakta föl az említett három képelemet a festő. Akár névjegye is lehetne ez az egyetlen kép.

Patali Gábor: Váli Dezső kiállítása

alaprajzi elrendezés: