VALI NEWS

 

VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX-BE / 260.

2016. november 1. MINDENSZENTEK (kötelező főünnep)

A KÖTELEZŐ-t bosszantásiból ide. Egyházunk nem demokratikus szerkezetű, ha sokan igyekeznek is ellene tenni. Hatra uszodába, előre veszem, mert a lusta ferencesek ma csak 07:30-kor mondanak misét.

03:47

Szia Dezső, az F/2016/199-es sokkal jobb,
mint az előző,
akár kiválasztott is lehetne.
A teniszpályás kép pedig
sima photoshop, nézd meg például,
hogy két objektív rajzolat van.
Ölel, H.

Köszi, igazad van, pedig ellenőriztem,
beütöttem, hogy DUBAI -- képek,
az tévesztett meg,
hogy tényleg van egy tányér-,
csak az persze leszállópálya
infantilis házikójuk tetején.
d.

04:12
Értő jó ismerőssel
beszélgettünk az esetleg könyvvé formálandó FÜVESKÖNYV-ről, ami már a honlapon, a verseknél.

- cím nem jó, összecseng a sajnálatos Márai könyvvel.
- és ha FRANCIASALÁTA lenne?
- barátunk téved, a VERSNAPLÓ darabjai tényleg versek
- mondjuk, VERSFÉLÉK (honlap menűben át is írtam rögtön)
- a két nagy interjút kihagyni, más műfaj, az nem énhencegés, hanem énértelmezés
- nem mérce, hogy nem jelentős mű, érték, helyi értéke van, ismerősöknek infó-ajándék
- hiszen ezek a szövegek elvesznek/nének a szövegtengeremben
- nem szégyellni, ez sem önfeltárulkozósabb, mint egyéb írásaim
- kérdésesek a faximile gyerekszövegek; de azok illusztrációként jelennének meg
- Dragomán új könyve szerinte giccs (nem olvastam), Závada becsületes, jó szándékú szociológus.

12:50

Kata barátnője már sokat ágyban,
nehezen mozog,
és a telefon nem ér el hozzá.
Délelőtt dugaljzat átszerelés nála,
és kábelcsatlakozás,
háromnegyed óra, Angyalföld,
működik.
Hogy valami haszon nekem is,
csendben lefotóztam.

Szép.

További háromnegyed óra volt
a monitoron mögüle kiszedni
a könyvespolcot a vekkerrel.

F/2016/200


16:44

Kedves Dezső!
Nem egy lényeges infó, de... :)
A dubai fotó valódi.
2005-ben Agassi és Federer játszott ott
(talán egy jótékonysági cél érdekében...)
https://www.youtube.com/watch?v=JpV6WULqLTw

(a kosárban sok labda volt)
L.

16:56
Ha netán
könyv, de címe nem FÜVESKÖNYV

PADLÁSFELJÁRÓ
LÁTOGATÁSI IDŐ
UTÁNFUTÓ
VÍZUMKÖTELES
IDŐ-RENDBEN
TALÁLT TÁRGYAK OSZTÁLYA
PRESENT PERFECT - BEFEJEZETT JELEN
EGYES SZÁM ELSŐ SZEMÉLY

16:58
A vak férfi
panaszkodott, megpróbált minket a Jóisten, balkézről született egy gyerekem.
- Inkább maga próbálta meg a Jóistent - mondta neki Kata.

17:23
Érdekes, ennél
a döntésnél mindig egy fájdalmas ütés, holott már többéves gyakorlat. Asztalra való kis fát veszek karácsonyra. Vagy plafonig érőt kéne, mint hajdanán mindig. Simuljak bele az öregedésbe, vagy forduljak szembe vele. Két életstratégia, egyik sem helytelen.

17:56
Úgy intéztem -
mivel lassan hónapok óta nem válaszol -, hogy informálisan találkozhassak plébánosunkkal. S rákérdeztem, hogy állnak a körlevelemmel, a hajnali misék visszaállítása ügyében. Azt válaszolta, a levelet mindenki olvasta, de egy se jött hozzá, hogy csinálná.
A dologban az nem stimmel, hogy egy plébánia sem demokratikus szerkezetű. Úgy mondott igazat, hogy nem mondott igazat. Én is megteszem olykor.

2016. november 2. szerda

12:14
Ihlet órája.
Az idei fotókból délelőtt kiszűrtem 49 gyengébbet. Még így is, ajvé. A NEWS-képek között (kis felbontás) megmaradnak.

18:24
Délután.
Még 62 fotó ki. 200 volt eddig idén, aránytévesztés.

21:01
Az élet
végtelen bonyolult dolog. Én például most megettem Kata délről maradt csokoládés pudingját. (És utána egy kis töpörtyű.)
Még nem tudja.

2016. november 3. csütörtök

09:07
Az égiek üzenetének számomra
legkülönösebb formája az információkiszivárogtatás. Pld. hogy milyen (nem) lesz az ábrázatunk odafönn. Merthogy Jézus arcát feltámadása után senki nem ismerte föl. Józsi atya (mellettem vetkőzött a Lukácsban) szerint egyszerűen nem hittek a szemüknek. Nem teljes körű magyarázat.

 

11:54

Nem vagyok nyafogós típus.
Ilyesmire nem szánok időt.
De így pontos; ritka öröm, és nagyon tudok is örülni,
ha véletlen egyszer valami jobb lesz, mint volt.
Új vekkert kellett venni, ma vittem is vissza,
világítása nem működött.
(Úgy emlékszem, életemben egyszer
egy gyufavásárlást sikerült
egy fordulóval megoldanom.)
Ma egy más fajtát mutattak,
egyébként ezerrel olcsóbbat,
3500 és radicontrolled.
(A controll nem kontroll,
hanem irányítás, vezérlés, felügyelet.)
Tökéletes.
És szép.
Még azt kis emblémát kell rajta fekete szigetelőszalaggal letakarni.

12:31
Sikerült
lenyomozni egy új gyűjtőmet.

Kedves Váli Úr! Régi vágyam teljesült ezzel a vásárlással, és igyekszem méltó környezetben, méltó képek között kiállítani a lakásomban. Két hónap múlva nyugdíjba megyek, így sokszor, sokat leszek majd a kép társaságában. Remélem intenzív párbeszéd alakul ki közöttünk, így akarva akaratlan, a jövőben Ön is része lesz a mindennapjaimnak. Ha olyan jelentéseket is Önnek, illetve a festménynek tulajdonítok majd, amelyeket meg sem célzott, előre is elnézését kérem, de akkor, ott, az már az én szabadságom lesz... Üdvözlettel! R.

12:51
Persze két olajat,
nagyot adok, és nem szomorúakat. Holnap már jönnek is érte.

Kedves Dezső! A budapesti Egyesített Szent István és Szent László Kórház onkológiai osztályának osztályvezető főorvosa, Dr. Bodoky György  gyógyító tevékenysége mellett elkötelezetten dolgozik gyógyíthatatlan betegek életminőségének javításán is. Alapítványa a kórház területén belül önálló épületet hozott rendbe és szerelt fel a legmodernebb eszközökkel, méltó körülményeket teremtve gyógyuláshoz és elmúláshoz egyaránt. Van szakértelem, emberség, odafigyelés, DE nincsenek képek a falon.
Arra kérünk, hogy az általunk felajánlott képek mellé további művek ajándékozásával segíts egy olyan környezet megteremtésében, amiben akár te is szívesen gyógyulnál. A műveket ajándékba kérjük, az alapítvány tulajdonát fogják képezni, el nem idegeníthetőek lesznek,  kórtermekbe, a kezelőkbe, az orvosi szobákba és a várókba kerülnek. A keretezés költségét az alapítvány vállalja, a művészek tiszteletdíját inkább gyógyításra fordítja. A művek lehetnek egyedi vagy sokszorosított grafikák, akvarellek, pasztellek vagy olajképek. Kicsik, nagyok egyaránt. Köszönjük!
Üdvözlettel: L.

 

13:01
És még
ez is ma délelőtt.

Kedves Váli Dezső! [..] munkám kapcsán különböző szerzetesrendekkel vettem fel a kapcsolatot, szerzetesekkel beszélgetek, olvasok mindenfélét, amit a témában találok.
Nem olyan régen ráakadtam és elolvastam egy 2011-es interjút Váli Erzsébet Ancilla nővérrel is. Nagyon megfogott, amit az életéről mesélt, amely számomra a rendíthetetlen hitről tesz tanúbizonyságot. Ma ez olyan ritka, hogy ha találkozom ilyennel, számomra csodának tűnik. 
      Sok kutakodás után eljutottam a pannonhalmi monostorhoz, de B. nővér megírta nekem, hogy nem fogok tudni Ancilla nővérrel beszélgetni, mert sajnos igen beteg.  Még annyit kértem a nővértől, hogy ha esetleg ismer valakit...  Így kaptam meg az Ön elérhetőségét, és megkérdezem, hogy mesélne-e nekem Ancilla nővérről? É.


- Kedves É! Szívesen. Tücsök (73) Alzheimer-kóros, engem még megismer. d.


13:46

Ez még épp belefért a délelőttbe,
a'la prima, ha így írják,
bő félóra volt,
még kettő óra null-null előtt
(Facebook forduló,
így állították be nekem, automat)
föl tudtam tenni.

Délelőtt és műterem - A/2016/66
90x90

Tényleg, esetleg ezt lehetne
a rákbetegeknek adni.
Nem rosszkedvű kép.

Csak túl friss, hogy elmenjen.
Nem szabad ilyen hamar.
Nem marad idő netán kidobni.

Bár most tetszik.
Pontosabban: kurvajó.

Köszönöm.

 

2016. november 4. péntek

09:15
Kilenckor megbeszélés a
karosszéria-lakatossal. Kértem, hogy néhány horpadást hagyjon meg, és egyébként se legyen szép a munkája az autótolvajok miatt. Utcán tartom a kocsit.

 

09:17
Reggel négytől
fogalmaztam. Gyorsúszás közben is. Épülő rákkórházba kértek tegnap képet. Kicsit, nagyot, akármilyet.

2016.11.04.           html-2016/ajandekozo.htm    C.16176

Önök megkerestek, szívesen adok;
igyekeztem nem rosszkedvű képeket válogatni --

AJÁNDÉKOZÓLEVÉL

...az Alapítvány a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért (1995.09.26.-) számára. [Képviselő: Prof. Dr. Bodoky György, Szt. László Kórház, Onkológia oszt.]
Az átadott művek tulajdonomat képezik. Minden adat: http://deske.hu / 6. FESTMÉNYEK.
A művek korlátlanul publikálhatóak. A fogadó fél kijelenti, hogy a kapott művek az Alapítvány elidegeníthetetlen tulajdonába kerülnek, és a kórház épületén belül kapnak elhelyezést. Ellenkező esetben automatikusan visszakerülnek Váli Dezső tulajdonába. Bármi eseményt a kapott címen jelezni fognak.

_________________________________________________
"Műterem Kecskeméten - A/2015/16" / 2015-2016
"Hatvanhármas műterem - A/2016/63" / 2015
          olaj, farost, 90x90 cm, szerzői keret, értéke: 800e HUF/db.
__________________________________________________
"Ének a búzamezőkről - AX/2010/33" / 2010-2015
          szerző: Varga Patricia Minerva - Váli Dezső / olaj, vászon 50x70 cm, szerzői keret, értéke: 600e HUF.
___________________________________________________
"Tengerpart és műterem - A/2011/47" /  2011-2016
"Evilági műterem - A/2013/33" 2013-2016
          olaj, farost, 60x60 cm, szerzői keret, értéke: 500e HUF/db.
____________________________________________________
Köszönet a gyógyítóknak. Örülök, hogy munkáim működni kezdenek. És lehet, hogy egyszer még én is nézegetni fogom ezeket,
szívélyes üdvözlettel:



09:24
Huszonhat
év mindenféle után tegnapelőtt rájöttem úszószemüvegem optimális fölhelyezési mozdulatsorára.

18:44
Este
édes percek, ilyenkor otthon vagyok; Kieselbach Galéria és Virág Judit boltja. Czóbel, Modok és főleg és megint Berény. Aztán fotelben harminc oldal Human Factor. Szótár nélkül. 176. oldal. Ez jó.

 

2016. november 5. szombat

05:40
A boltban előttem
álló néni az eladóhoz: melankolikus létrát kérek. Majd pillanat szünet után: nem tréfálok. Erre ébredtem.

 

21:37

Semmi, semmi.
Alvás tíz harminc - tizennégy harminc.
The Human Factor bef.

Ma egy megfáradt öregember voltam.
Sivatag.

2016. november 6. vasárnap

05:42
Dr. M.
Jóska, sebészorvos, a magyar karizmatikusok vezetője, régi ösmerős, átnyújtotta útlevelemet, avval, hogy elkészült. Ez állt benne: 00000000000000000000000000000000000000; hatvan nulla. Elszomorodtam. Ez annyit jelent, én vezetem a csoportot; imaközösségünkből hármunknak a kis közép olasz városban kell két hetet nyaralni, ahol a múzeumban semmi XX. század; csak barokk képek.
- Nem lehetne valakivel cserélnem - kérdeztem -, a többiek Nyugat-Európába, van, aki Norvégiába megy.
- Nem, nem, nagyon sok előkészítő munka van ebben. Kocsival mentek, készülj...
Aztán megnéztem a vekkerórát, negyed négy. Sikerült visszaaludnom.

Mit tartalmaz ez az álom az evilágból. Jóskáék az Emmanuel imacsoportokat most, őszi kezdetkor, ahogy két évenként mindig, átszervezték. Ilyenkor Kata is más-más emberekkel kerül össze, nem mindig örömére-, a napokban vacsoránál mesélt erről. Vele éreztem, álmomban is.
Mi, a Fioretti 31 éve vagyunk együtt.

06:19

Régi-, tehát szeretett vekkeremet elemcsere után nem lehetett beállítani, elromlott; hát szappanhabbal lepucoltam, megérdemli - a halottakat is lemossák -, szemétkosárba.
Másnap kikotortam onnét, hátha mégis föléled. Biztonság kedvéért szóltam Szent Ritának is, hogy bocs...
És most reggel: mutatta! a pontos időt, valahonnét Németországból tényleg vette az Üzenetet. Akkor hát lesz egy vekker az asztalnál, egy az ágyamnál.
De azonban ez a gazdagság ízléstelen. Misére menet az újat használati utasításával együtt le az első emeletre, a cserebere-ablakba.

Fotó: F/2010/170

08:46
Ha egy
kezünkön tíz ujjunk lenne, nem kellene rózsafüzér.


16:31

Normafa, vasárnap, köd.
Ferenczy Károly nyomdokain.

F/2016/201

17:05
Hogy néztem
új kiállításukat, Kieselbach, mint szokta, kezembe nyomta az erről-kötetet. Festők, múzsák, szerelmesek. Megint fölértékelődött nálam Bernáth Aurél, majdnem azt mondtam kajánul, legjobb magyar írónk. Olvasom szövegét, s megváltozik örök véleményem, hogy képről nem lehet lényegesen beszélni. Remek. Sőt. Pontos.

Ferenczyben van valami a magányos erdei sétáló hallgatózásából. Olyan neszekre figyel, melyeket mások nem is érzékelnek, vagy csak úgy hallanak meg, ha már nagyon sokáig üldögélnek elmerülve egy páfrányos, mohás, lomb födte zugolyban.
Valami szertartásos van benne, papos, de mély értelemben, mint ahogy a szertartás a valláshoz tartozik. Az ilyen szellemek látszólag nem tartják kezüket az élet ütőerén. Valahogy fölötte állnak.
A "napos oldal" örömei csak messziről csillognak ide, oldva, szinte akként, ahogy egy bál zajára az elmenő visszafülel.
Mélységesen ünnepélyes hangulatot varázsol, s azt szinte lombsusogással veszi körül.
A múzsa körül p: 32-33

Mennyire illik ez erre a fennkölt képére is (vigyázat, a fenti szöveg nem ehhez a képhez íródott). A téma kétségkívül befolyásol, küszöb. De mennyivel több annál.

 

20:15
Email jött,
három fotómelléklettel.

- Kedves Dezső, láttam, a BÁV-aukción lesz két képe, 650-, ill. 750-ről indulnak. Most hétvégén mindig Magába "botlok" :-), ezt nem tudom olvasta-e, a végén Önt idézik. Üdv: L.
- Mindjárt nézem, biztos nem olvastam, pedig szeretek magamról olvasni.........köszi! d.


Igen, 92-es Mozgó Világ-cikksorozatom kedves festőimről (az utolsó, tizedik: magamról).
Ez a cikk: Czóbel Béla felesége. "A szentendrei Czóbel Múzeum legszebb képei az alagsori szárnyban látható három kis Modok Mária-kép. Ez a henye mondat némi magyarázatra szorul."
http://deske.hu/iras/html/mozgo6.htm

2016. november 7. hétfő

08:52
Kocogok,
fordulok a híd felé, a célegyenesbe, öt perccel korán vagyok, így nem találkozom a gyönyörű házaspárral, akiket néhány éve leszólítottam. Kiderült, a férfi diakónus és kézsebész. Ismerkedésül könyveinket egymásnak. Viszont ma, másik kezével az autóba kapaszkodva, szélesen integet az idősebb kukás, és mosolyog rám. Ez bizony jól esik. Annó mindhármuknak adtam új könyvemből. A Török utcában a szerszámboltos - régi ismerős ő is - fölhúzza a boltredőnyt - csak egy óra múlva nyit majd - és beinvitál. Hogy ő este csokoládés micsodát sütött. Segítségét is igénybe véve választom ki a legnagyobbat, majd az ahhoz legközelebbit a műanyag dobozból, mert nem egyforma méretűek. Utána egy fogpiszkálót ad a kezembe, arra kell fölszúrni; egy másik dobozban valami kis puha barna gömbölyűk vannak. Azt a nagynénje készítette. Még egyeztetjük, nem talált otthon elfekvő armatúra-tekercset, elhozta volna nekem; papírnehezéknek használnám szkennelésnél. Húsz méterrel arrébb Koronczay órásmester is már bent matat, nagykabátban; vele is köszönőviszony, hogy a világ digitalizálódott, főleg régi ingaórákkal foglalkozik. Ő is nyolckor nyit majd.
Reggeleim, huszonhat éve, 07:02 körül.

 

10:53

Próbálkozom tovább,
A/2016/66
.
Minden rendben lett volna vele,
nekem nyers volt.
Vagy csak egyszerűen:
túl világos :)))

11:34
Most
mondták, meghalt Kocsis Zoltán. Kevesebben vagyunk-

 

12:32

Vemhes ló,
röntgenfelvétel.

.

20:03
Felnőnek a
gyerekek. Pár éve Zsófi lányomnak adtuk-, téliesítette a kékkúti nyaralót, fatüzelésű kályha. Most, november elején az új kályha közé szerveződött az élet. Sok gyerek, vendégeket is vitt; de a fotón csak két kutya. F/2008/145 - F/2016/202

 

2016. november 8. kedd

06:23

- [...] Deske, nekem Kocsis Zoltán halála nem egyenlő azzal, hogy eggyel kevesebben vagyunk... Á.

- Kösz, igaz, félreérthető, kijavítottam: Most mondták, meghalt Kocsis Zoltán. Kevesebben vagyunk,
vagy talán: eggyel kevesebben maradtunk - (bocs:) akik az ország javán dolgozunk... d.



06:45
1983. Hogy szobaépítés
miatt el kellett hagynom jó kis két négyzetméteres, volt vécéből átalakított sötétkamrámat, a műteremből csináltam egy újat. Pest legnagyobb laborja lett :))) 48 m2. (1983-2002, aztán jön a digitális) Elsötétítő függöny, pléhkannából eszkábált 9x12-es nagyítógéphez házilagos faállvány. És nyilván akkor csináltam a két vegyszertálat is. Vajh mért most jutott mindez eszembe.
Aztán itthon össz-vissz tán kétszer ekkora-, méteres óriásnagyítás életemben, dokupapírra; farostra kasíroztam őket. Az egyik anyácskám fotója Éden-nek nevezett nyaralójukról, öregségükben vásárolták barátnőjével.

 

 

09:19
Uszoda 1.

- Én a múltkor elég durván letorkoltalak, bocsáss meg.
- Nem emlékszem, Deske, mikor?
- Úgy 10 - 15 éve.
Uszoda 2.
A maga nemében ez is rekord. Két és fél forduló után váltanék gyorsba. És az első! hossz után nem tudtam, egyet mentem-e, vagy kettőt. Igaz, közben szöveget fogalmaztam.
Uszoda 3.
- Deske, szépen úszol, de olyan gyenge a lábmunkád, a krall.
- Három oka van. Az első, hogy nem tudtam megtanulni.
Uszoda 4.
Most reggel öltözöm már, s látom, vérzik az ujjam. És rejtély, mi történhetett ma, a vízben.
Uszoda 5.
- Deske, te még leúszod az ezret...
- Már csak 963 métert.

 

09:30
- Deske, legutóbb Népszabadság ügyben írogattunk egymásnak. Ez volt az az esemény, amikor úgy éreztem, hogy távoli világok próbálnak valahogy kapcsolódni, de nem értik egymást. Nem pusztán azért, mert más optikán keresztül szemléljük a dolgokat. Maga következetesen egy sávban mozog - ami nekem nagyon szűk-  nagyon szigorúan tartja magát ehhez, és építi az imidzsét. Tiszteletreméltó. De ehhez nem tudok kapcsolódni [...]. Á.

- Kedves Á. És ha hagynánk a picsába a politikát? Olyan periférikus az életben. d.

09:43

E percben telefon.

- Deske, anyám meghalt.
- Köszönet az életéért. Imádkozunk érte. Köszönöm, hogy megmondtad.
- Köszönöm.

- Szia.
- Szia.



10:47
Mondom reggel
ezt a most tanult irgalom-rózsafüzért, de ez, hogy felajánljuk... Krisztusnak Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét - szerintem rossz fordítás lehet, logikátlan és így nem is tudom megjegyezni. Átírtam: Testét és Vérét, életét és halálát...

 

12:14

Egy rókáról lehúzni minél több kadmiumvöröset,
és közben még az imázsomat is építeni.
Hátha a mai tisztább szerkezet lesz.
Mentségemre :)) délelőtt 15 mail, ráadásul
az a drága rohadék okostelefon ezt megduplázza,
az is folyton csengetett.
Igaz, azt csak törölnöm kellett már.

És ebből hat levélre válaszolni is, lehetőleg figyelmesen.

A/2016/67

90x90 cm.

Ahogy látom, e színek édességéből a monitoron
kb. semmi nem látszik.
Tehát ha a jövőbe nézünk,
gyakorlatilag ez a kép nem létezik.
Nem lesz létezve.
Nem van.

Miért, te hány Braque-képet láttál eredetiben.


2016. november 9. szerda

04:56

Kedves S., maga nagyon jól fogalmaz.
Bizony továbbra is fölhasználom szövegeit
itt, a NEWS-ban; gazdagítja.
Ha Esterházyval levelezett volna, benne lenne a
Harmonia Caelestisben is,
mint én, oldalnyi életrajzommal.
Annó faxon küldtem neki Berlinbe.
Meglepődve láttam könyvében vissza.

(Hencegtem vele, VÁLI-kötetem számára csináltam.)
Természetesen ő sem jelölte a forrást.
Egyszer leírta magáról a kis szabómesterek kirakatmondatát,
hozott anyagból dolgozom.
Más.
Ha valaki azon búsul,
hogy én három évtizede csak műtermeket,
azoknak ide az elsőt, 87-ből. A/1987/12.
Összevethető a fönti -, a tegnapi képpel.

A téma küszöb,
nálam érdektelen.
Át kell lépni rajta,
hogy bejussunk.
A valahova.
d.

06:40
Isten temploma ugyanis szent, és ti vagytok az (1 Kor 3, 17).

08:53
Az öltözőben
reggel azt latolgattuk, hogyan alakulnak majd a jövő évi uszodabérlet árak Trump esetleges választási győzelme esetén.

13:33

Megint kilyukadt.
Délelőtt foltoztam.
Sárga bőröm volt, más nem.

Evvel
a tarisznyát építem
magamat építem
az országot építem
vagy az imázsomat.
Kérdőjel.
Netán mindet, együtt.


17:51
Így idősen,
gyöngeségünkben egymást támogatjuk, kiegészítjük. Most éppen Kata felejtette el, hova dugja előlem az édességeket, viszont most én éppen tudom. A hivatalos dughely, tört tejcsokoládé volt, dióval.

17:57
Fiorettiben egyik
közösségi tagunknak meghalt a mamája. Kitaláltam, hogy ma, az esti imatalálkozónkon (a szokásos feltételek mellett*) fél órát Szentírást fogunk fölolvasni, fölváltva. Utána áldoztatok. S evvel meglesz a mama teljes búcsúja. (A tisztítótűzben szenvedő össz bűne elengedve. Őrület, és alig hihető, de a pápák lehetősége / joga ezt szabályozni, megadni.) A mama nyilván fia imaszándéka lesz. A többieknek szabad a választás, annyi, katolikus kell legyen. Nekem most halottam nincs, Esterházy Péterért fogom mondani. Ahogy annó Petri Gyurkáért is.
* - közeli időben szentgyónás,
- lehetőleg aznap szentáldozás
- bocsánatos bűnhöz se ragaszkodhat
- a pápa szándékára egy Miatyánk, egy Üdvözlégy
- fél óra Szentírás olv., vagy szentségimádás
    Szentszék / VI. Pál: Indulgentiarum doctrina apostoli konstitúció 1968.

20:53
Vannak csapatok
, akik a végén úgy belejönnek az együttlétbe, hogy aztán késő este-, jól elszaladt az idő... Álláspontom szerint a vekkeróra is a Szentlélek ajándéka, háromnegyed kilenckor mindig befejezzük. A zsolozsma esti dIcséretet ma Trumpért mondtuk, segítse Isten a munkájában, és ő is segítse Istent munkájával. A Jelenések könyvét körbeadva olvastuk föl. Volt szabad kapacitás, egyikünk feltételesen Kocsis Zoliért végezte el a búcsút.


21:30
- Deske, úgy tudom, maga értem is imádkozik. Ha maga Trumpért is, kérem húzzon ki a listájából, ne imádkozzon értem. N.
- Fogalmam sincs, milyen ember a Trump, nem is érdekel. Csak mostantól sok jót vagy rosszat tud tenni, ebben akarjuk segíteni. d.


Erről az jut eszembe, apáca húgomnak Salzburgban a plébánián volt dolga, az iroda falán döbbenten látott egy Hruscsov-portrét. A pap mosolygott, jó ismerősöm, tizenhét éve imádkozom érte...
Boldog Rozsma Tódor püspök és vértanú. 1947. október végén, egy kárpátaljai templom felszentelése után közlekedési balesetet színlelve teherautóval elgázolták. A sebesülteket a munkácsi kórházba szállították, ahol az államrendőrség ügynöke a püspököt 1947. november 1-én megmérgezte. Erre az akcióra Hruscsov közvetlen Sztálintól kért engedélyt.
És tudjuk, halála előtt H. megtért.

2016. november 10. csütörtök

12:38

Ma kezdtem

A/2016/68
90x90 cm.


18:08
Egy érdekes
spekuláció Trumpról, megválasztása második napján. Forrás: origo.hu

TRUMP AKÁR MÉG NAGY ELNÖK IS LEHET
MI VAN, HA MÉGSEM POJÁCA?
"Ronald Reagan... egy kivénhedt színész, annak is ripacs"; megváltoztatta a világot. Hogy Trump a kampányban fenegyerek figurát és „bunkóságot" jelenített meg, önmagában csak annyit mutat, hogy jól hallja az idők szavát, hogy a nyugati világban az embereknek egyre inkább tele van a hócipője a képmutató, cukiságba csomagolt, de valójában
ellentmondást nem tűrő véleménydiktatúrával,
a politikai korrektség nevű beteges arroganciával,
az egész liberális elittel...
Én nem neki drukkolok. Magunknak, meg a világnak.
Görgényi Tamás, a Századvég politikai tanácsadója
a (rövidített) cikk

 

2016. november 11. péntek

06:01

Ezt a szöveget szeretem-

URAM, TÉGY ENGEM BÉKÉD ESZKÖZÉVÉ
ahol gyűlölet lakik - oda szeretetet vigyek,
ahol sértés - oda megbocsátást...
ahol kétségbeesés - oda reményt...
add, hogy
ne: vigasztalódjam - én vigasztaljak
ne: megértsenek - én értsek meg másokat
ne: szeressenek - én szeressek...

emlékeztet erre:

add, hogy másoknak hasznát vegyék - engem pedig mellőzzenek
add, hogy másokat dicsérjenek - rólam pedig elfeledkezzenek

08:33

Meghalt Leonard Cohen.
Kívánom neki, érezze magát végre nagyon jól,
ott, odafönn.
Sok örömet okozott nekünk.
A búbánatos mosolygós.

Egyszer elmesélte,
vett egy házat egy görög szigeten.
Az egyetlent, amiből nem látni a tengert.

 

Akkor ez a reggeli fotó

Leonard Cohen emlékére - F/2016/203

 

Ő énekel, kalapban, Hallelujah:
http://www.hirado.hu/2016/11/11/meghalt-leonard-cohen/




10:38

Jövök a Svábhegy oldalában, autószerelőtől. Rengeteg sárga, őszi levelek mindenütt. Szép. És akkor egy futó gondolat, Istenem, ha most találnék valamit itt a járdán... Az ember már csak ilyen. És abban a pillanatban meglátok a földön egy fehér-fekete eldobott Negro-cukros papírt. És megmelegedik a szívem. Kata szokott ilyet elveszíteni.

 

10:52

Hazaérve, egy ötlet.
Megfogalmaztam,
majd kiprinteltem ezt a szöveget 70 példányban,
le a földszintre,
- sapka - sál -,
és minden postaládába.

A liftajtóra és a liftbe is egyet-egyet,
azokat ilyen ferdén, hogy észrevegyék.

12:44
Telefon:
megvolt a BÁV-aukció. Az A/2012/03 kikiáltási áron, 650 ezerét elment [opuszba:"LAPPANG-100"]. Az A/2010/60 kikiáltási áron, 750-ért sem ment el.

 

2016. november 12. szombat

11:16

Azt hiszem, annó nem is én kezdtem,
tény, hogy már történelmi hagyomány a házban;
ma reggelre mintha tényleg beindult volna
ez a cserebere-dolog.

Egy a baj.
A hely. Mindenki liften jár,
tehát nem halad el a könyvek előtt.
Kata józanul a thonet asztalkát nem adja;
kellene építenem egy polcot
a földszinti előtérbe. Számára.

Voltam én belsőépítész is,
keretlécem meg éppen van.

Sajna, az én huszonkettőmből nem;
Kata a háromezréből eddig adott három könyvet.
Azt is le.

12:34
- Deske [...] az F/2016/203-at megoszthatom? L.

- A honlapmenüben a 25. fejezet, hogy NO COPYRIGHT; kiadóktól kapok levelet, hogy fölhasználtuk (múlt idő) egy képét címlapnak. Válaszolom, hogy nem szükséges, de köszönöm, hogy szóltak. d.

13:41

Na, meg is van, szárad. 90 magasra vettem,120 centis. Tizenéves fogadalmam köt, a nem látható részek is szép fehérre. Közben négy tervezési hiba, igaz, fejben csináltam, nem papíron. Azokat korrigáltam.
Nem egyeztetek senkivel, abból csak komplikáció, csendben beállítom az előtérbe, lehordom rá a kitett könyveket. Esetleg az egyik 14 kilós utcakövemet rááldozom, azt az alsó polc szélére.

A barna pác elegánsabb lett volna, de ahhoz túl sötét az előtér,
meg a sűrű forgalom-
Még egy tábla kéne fölé, talán:

VIDD------  és hozhatsz is

Közben Kata el, este jön. Azt hagyta rám, csirkecombok a gázon,
ha majd [...], akkor fordítsam meg, és akkor 10 percig [...]. Csak a kipontozott részeket elfelejtettem.
Nem baj.
A hivatalos dughelyen 3 (három) mákos rétes. Kifigyeltem.

15:14

Csendben életbe is lépett a földszinten, a bejáratnál.
Mindenki elmegy előtte.
A fölötte-fölirat szövege maradt a fönt jelzett.
Az alsó polcra tréfából rátettem
egy ismert-, rettentő finom, talán német (teli)
méretes díszdoboz csokoládét,
- délelőtt kaptam egy vendégemtől -,
míg a gépért fölmentem, már elvitték.

Közvilágítás még nincs, fejlámpám fényében a fotó.

A házban tegnap fölragasztott
összes (buzdító) cédulát levakartam.
Minden emeleten a liftajtókon is volt egy.
Okafogyott. (Szeretem ezt a szót.)

Akkor most aludni.

17:22
Hideglelős könyvet
olvasok. Az előszóból tudni, mesének is szép lenne, de valós. 1896-ban a szerző, akkor tízéves közép-afrikai kisfiú egy szerencsétlen gyerekcsíny részeként fölmászik egy hajóra, ami elviszi Európába. Majd visszatér, később ingázik. Törzse néger zsidó, körülmetélkedés, rabbi, mezítelenül járnak, a fehér embertől rettegnek, úgy tudják, hogy az egyszemű, és fölfalja a feketéket. Viszont kígyómarás után felnőtt segítség nélkül társának a vadon közepén tüzet csihol, levelet szed, és hatásos ellenmérget főz. Egy férfinek több, akár 20 felesége van. A törzsfőnöknek 40 idős nő a tanácsadó testülete, és amazon testőrsége van. A szex kihágásokat írtóztatosan büntetik, fél mell levágása, kiherélés. Még a könyv elején tartok. Sárkány Mihály legendás néprajzosunkat - ő arrafelé is kutatott - meg fogom kérdezni, tud-e erről az írásról. A két háború közt adták ki, LoBagola Egy afrikai vadember önéletrajza A Pesti Napló kiadványa, dátum nincs.

18:54
Folyt.
Négy év után küldik haza. 46 napnyi út a tengerpartról, "gonosz kísérőkkel" gyalog a törzséhez.

Amikor megérkeztem, hátraköttettem a kezüket, keményen megkorbácsoltattam őket, olajat öntöttem a fejükre, meggyújtottam, és hagytam, hogy fussanak el és úgy mentsék az életüket, ahogy tudják.

Telefon; Sárkány Misi (Kata kollegája) természetesen ismeri a könyvet, hitelesnek mondja, és hogy ilyet, a XVIII. századból valót is olvasott. Elküld nekem valami hasonlót, amit egy öregasszonytól hallott / gyűjtött Kenyában.

2016. november 13. vasárnap

09:05

A tegnapi szöveggel nem voltam megelégedve.
És hiányzott belőle a MIT IDE NE tiltás.
Lecseréltem.

És még egy módosítás.
A reggeli kavicsjárás norma 08:35p,
ami kb. 3,7 tized Irgalom-rózsafüzérnek felel meg.
S mától:

irgalmazz nekünk és az egész világnak
helyett
irgalmazz Kálmánnak és az egész világnak.
S sorra néhány aktuális problematikus életkollega.

13:11
Kedves Deske,
nov 21-én nyílik a Műcsarnok 120 éves jubileumi kiállítása, történeti anyag Ferenc József korából, amihez kiegészítésül az előadóteremben filmek fognak futni kortárs művészekről. Örülnénk, ha az Ön anyagában lenne olyan portré, amit vetíthetnénk - ez hivatalos kérés a Műcsarnok részéről, tekintse annak, még ha baráti úton érkezik is :) A.


- Tudom küldeni 53 - 115 - 1410 MB-mérettel, 4 perc. Pendrive vagy mammutmailben? d.

 

 

2016. november 14. hétfő

09:38

Reggel 7 előtt, indultomban így néz ki a project.
Öt könyvet letettek a lakók,
a magaméból most én is párat.
Lehet hogy beindul?

21:28

Délben a Képzőművészeti Főiskolára /Egyetemre/,
meghívtak; a rektorasszony régi ismerős,
helyettesével is összepuszilkodtunk, az tanítványom volt.
Hogy megnézendő: 50 év után megnyitott kapu, a régi kiállítási épület nyitottá tétele,
és a diákoknak végre egy közös (leülős) tér, szabad területekkel a falon, bárkinek, bármire.
Meg a Főiskola 1945 - 1956 kiállítás.
És ott láttam Berénynek egy szomorúan gyenge szocreál képét, festőnövendéket ábrázolt állvány előtt. S a kép mellett
jelentése egy kollegájáról Kenyeres Ágnes elvtársnő részére, 1950.
Sírnivaló. Megnyugtattak, erre a kiállításra készülve sok mindent
átkutattak, ezt mindenki csinálta.


Halványan feltételezem, hogy Bernáth Aurélról írhatta.
Áhítatos Berény-csodálatomat ez sem írja fölül.

A képzőnek egyébként fölajánlottam három hetenként egy délelőttömet. Konzultáció, beszélgetés, zsűri, műteremlátogatás. Érdekelni kezdte őket a dolog, hogy hozzátettem, ingyen.

22:07

- Kedves Váli úr, üdvözlöm!
Elnézést a zavarásért, csak érdeklődni szeretnék egy képről, festményről amire az van írva jobb oldalt
hogy "Váli" bal oldalán pedig "Őszi rózsák" felirat,
és azt szeretném kideríteni hogy ez a maga képe lehet-e?
és ha igen mennyit érhet?
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel Á.

- Köszönöm a küldött fotót.
Ez valamilyen sokszorosított grafikatechnika, (linómetszet?)
esetleg lehet Váli Zoltán (1910 - kb. 1970)
(spanyol polgárháborús kommunista forradalmár, munkásőr, Mindszenty-karikatúra festő) munkája,
gondolom, néhány ezer forintot érhet.
2008-ban már árulták a Vaterán,
nálam a honlapon a festményeknél hamis-04 a neve.
Miatta írom a szignóba kezdettől a D. betűt.
Tréfából beírtuk egy vendégkönyvbe, s 1961-ben csakugyan csináltak neki egy gyűjteményes kiállítást a Műcsarnokban. Úgy emlékszem, van szép tájképe az Adriáról. d.

22:25
Jó estét D bácsi! :) És ez is megjelent a piacon: http://axioart.com/tetel/vali-dezso-1942-mucsarnok-kiallitasi-plakat-2014
Eeej, ezek a ravasz gyűjtők, összeszedték a kiállítás alatt, dedikáltatják, kicsit érlelik, aztán aukcióra dobják, 3000-el indul :)
Nekem is van vagy 10 db, de azokat majd 30 év múlva... :) N.

 

2016. november 15. kedd

09:12
Ni, már a
közepén, bízzunk, el fog múlni ez a hónap is. Tegnap reggel Lukács-törzsvendégek évi megbeszélése a hallban, a vezérigazgatóval. Terveztem, hogy javaslom, az első három programpontot idén ugorjuk át. Az első: három-négy vendég elmeséli küzdelmes gyerekkorát, a másodikban kifogásolják a bérlet drága voltát, a harmadikban túl nedvesnek találják a vizet, az ember csurom nedvesen jön ki a medencéből; és hogy a kavicsosban túl sok a fehér kő. Ennek aztán néhányan ellene mondnak, hogy éppen a barnákkal van a baj. Megbeszélik.
Megkérdeztem, mikorra lesznek meg a két-éve-várjuk-vasszekrények az öltözőben. A Palatinust előre veszik, de max. fél év. Egy idő után magukra hagytam őket, ez el szokott tartani.


09:29

Este rövid séta a Normafánál,
tiszta idő,
az alkonyat utolsó percei,
csodálatos.
És: (csak) ebből a szögből
még nem fotóztam le a lenti várost.

 

17:09
Műtermes kép
a falon. Általa egy másik szobára látni. Lakásnégyzetméternövelő szerepe vitathatatlan.
Igaz, tapasztalat, egy asztalsarkán kancsó - csendéleté is.

 

21:19
Egy interjú
hozta föl a témát, rászántam magam. Reggel kilenctől írom, bakancsot vettem, hogy ne fázzam az egésznapos üldögélésben - még most is javítgatva -, emlékeimet (beteg) húgomról. Egyszer álltam föl tartósabban, fél ötkor, valami gyors ebédért. Kata vidéken. Már csak fél szemmel bírom nézni a monitort, úgy se nagyon látom.
A szöveg után még egy 2011-es interjú linkje, meg pár fotó róla.

 

2016. november 16. szerda

06:13
A lelki fegyelem és a szeretet egymástól elválaszthatatlan, egyiket a másik nélkül gyakorolni életveszélyes.
in: Barsi Balázs Názáret iskolája


06:44
Azért Radnóti
mégiscsak nagy költő egy-egy sorával, halált virágzik most a türelem.

 

08:38
Mindenkori
életcélom elérni az előző villamost. Egyszer sikerülni fog.

 

10:42
- Deske, a Te villamosodat mindig eléred. Ami az orrod előtt elmegy, az nem a Te villamosod. :) S.

- mindegyik az enyém! d.


12:09

A ma kezdett
(és ma befejezett)
A/2016/69
90x90 cm.

 


Közben egy vendég
nyaralási történetekkel,
egy szerelő
nyolc email
abból kettő fontos
arra válaszolni
szövegprintelés 2pld.
egy elmesélős telefon
(nem én meséltem)

13:32
Csinálom Gábor honlapján a Vasárnapi Újság fejezetet, egy kért kép mellett egy Ujváry Ignácz festmény, ki ismeri, a rosseb egye meg, mert én nem, két kilométerrel jobb, mint Munkácsy. Így hirtelenjében wikipedia:

Egy népszerű pesti orvos, id. Ujváry Ignác (1832 k. – 1906. jún. 27.) beutazta Olaszország, Észak-Afrika egy részét, majd hosszabb időt töltött Párizs környékén, ahol a természetet festve.... A Millennium idején tevékeny részt vett a "Feszty-körkép"> Magyarok bejövetele körkép megalkotásában, a főváros által adott díszsírhelyen temették el. 2015. novemberében Kisoroszi település önkormányzata 12 millió forintért megvásárolta Ujváry Ignác egykori telkét, és vele együtt műtermét.

Végre egy igazi kép. Micsoda foltritmusok.



14:51

- Deske, elmesélős telefon...??? Mi ez a balladai homály? Ú.
- Meséljem el? Küzdelmes életéből csak néhány kiragadott fejezet --- :)) d.


21:03
Egy mosoly. Egész sorozatot kaptam e témakörből.


2016. november 17. csütörtök

09:11
Úgy enyém
az összes villamos, amint a cigányvajda halálos ágyán fiára hagyta az egész világot.

 

09:51

57-ben, első gimnazista, szerettem volna klarinétot tanulni,
de anyácskámnak még csak meg se említettem,
nem lett volna ilyesmire pénzünk.
Egy osztálytársam, Dani mutatta nekünk,
óraközi szünetben; ámultam.
Aztán soha semmi zenét nem tanultam.
Illetve '72-ben önerőből eljutottam
altfurulyával a H-moll svittig.

Most belekezdenék. Küldtek egyet számomra,
de fogási táblázat nélkül,
és nem tudom, a nyelvet
pontosan hogyan kell a helyére illeszteni.

Z. atya 90 évesen kezdett összhangzattant tanulni, fiatal rendtársa kérdezte tőle, hát azt meg minek. - Hogy jobban tudjam élvezni az angyalok muzsikáját.

12:40
Kaptam
(köszönöm). Kissé ijesztően bonyolult. A furulya felől nézve.

http://www.klarinette24.de/griffetief-druckversion.html

 

21:49

Az első harminc évem.
Körtér-nosztalgiám újabban föl-föléled.
Pedig nagyon szeretem ezt a csodálatosan ronda Széna tér
- ronda Széll Kálmán tér -
és Svábhegyközeli környékünket.
Otthonunkat.

Most, hogy átutaztam rajta.

A fotón a tér egy nézete,
amit nem láthattam gyerekkori szobámból.

F/2016/205

 

2016. november 18. péntek

 

06:41
Ujváry Ignácz
két kilométerrel jobb, mint Munkácsy, írtam. Mert annak nem volt - illetve ami volt, közhely - mondanivalója.

 

09:30
Lám, úgy tűnik, beindult. Könyvek érkeztek. A mai reggel, 06:47.



10:10

Sárga csík a falon: valaki nem vette a lapot,
és tapintatosan
és gondos munkával
kijavította az én "HEJE :-)" -met.

Reggel óta az alatta-könyvek
már! lecserélődtek.

11:20

Igazítottam ezen az A/2016/65-ön
Sötét foltok kissé összemosva,
helyenként erősebben.
De hogy ezt miért.
És hogy ettől miért lett jobb.
Nem tudni. Vagyis nem tudom.

De jobb lett.

Még az állvány középsőjét fölfelé
meg kell toldani,
itt, a monitoron látom.

14:11
Klarinétom
német rendszerű, még igazi: fából való; cirka 100 éves, pontosabban
- a fej új,
- 1-2 tag G.H. HÜLLER HOLZBLAUS...? STR SCHÖNECK. I.V.
- 3 tag: UJFALUSI ÉS KEIL BUDAPEST,
- a tölcsér.ismét G. H. HÜLLER, (mind a fába nyomva, alig olvasható már)
egy cigányzenész örökségéből való, akitől egy tokban három, más-más hangfekvésű maradt.
Profi vélemény róla: nagyon szép hangú.
Így szól:


Holnapután így fog szólni:

17:42

Egy délutáni fotó.
Kereteket kezdtem csinálni.
Sajnos nem vállalja többé az asztalos.
Fárasztó lesz.
De.
Ha az ember odafigyel erre,
és célszerszámokat is lehet csinálni;

fele enrgia.

F/2016/206


2016. november 19. szombat

9:54
Persze játék,
ez is. Fontos tárgyalásom a napokban, sok múlik rajta; hat igen kényes ponttal. Mára minden mondatom kidolgozva.

10:36
Minden játék
(=kulcsinformáció). Húsz percet sorbaültem most a Telekomnál, hogy a mobilom evvel csengessen. (De ne egyszer, hanem végtelenszer, evvel kiiktatva a hangpostát.) Egy éve kaptam ajándékba. Illetve kunyoráltam el.


12:55

Tegnap egy koncepciójában,
műsorszerkesztésében,
zenemű választásában
és személyi állomány választásában elhibázott
Zeneakadémia-hangverseny, Katával.
Bevezette Dobszay Ágnes DLA,
az 1990-ben újraalakult
Egyházzene Tanszék vezetője.
Legutóbb láttam, meztelen volt.
Szép volt.
Öt napos.
Fehérvári út eleje, 1961.
Friss képemet vittem mutatni Dobszaynak,
Klári áthívott a másik szobába:
- Akarsz egy kisbabát látni?

Szép a nagyterem újraaranyozása.

10:52
Uszodabérlet
vásárlás 294.400 HUF, a legeslegolcsóbb, szekrényes, törzsvendég, új év előtti ár. Adom be a beléptető karórát:
- Kicseréljem egy szebbre?
- Nem, köszönöm.

Az idei háromszázalékos bérletdrágulást (infláció 1%)
a vezérigazgató avval indokolta,
hogy nagyon kell(ett) emelni dolgozóik bérét,
2010 óta 70%-al.

Hogy is van ez. Tulajdonképpen megkeresem az árát. :-))
Rászántam magam, nem négy,
hanem tizenegy 90x90-es keret, házilag.
Végül is 40 évig magam gyártottam.

Pácot szerencsére a múltkor lefőztem, négy litert.

F/2016/207

13:43
Most hallom,
Dobszay letiltotta az általa létrehozott Schola Hungarica neve használatát, halála alkalmából. Először baromira nem tetszett. Jó, egy zseninek talán lehetnek többletjogai. Inkább határátlépései. És neki mindig voltak intoleranciái, sávos butaságai, de ez sok. (Egyszer azt írtam neki, világítótorony vagy, de a hajóknak nem oda kell menniük, sőt.)
És tíz perc után igazat adtam neki. Csodálatos gregoriánkórusának műsora az általa felfedezett középkori zenékre épült. Koncertek, vagy harminc lemez. Halála után más vezetés, más irányok, netán nagyarányú selejtek.
És: erős lépés valamit be is fejezni.
A budapesti biciklikultúra nagyszerű fölfuttatásának évi két találkozó-rítusát csinálta, megcsinálta, majd fejezte be egy (vagy két) ember, hasonló bölcsen.

21:54
Várakozáson felül
a 11 (keskeny) keret összeütve, és lefestve kész. Egy képnek kell azonnal, a többi 10: a farost megrendelve. De annyira racionális egyszerre csinálni. A szabványméret előnyei, és utóbbi időben megy ez a 90 centis méret. Voltak évek, hogy sehogy sem.

2016. november 20. vasárnap

13:05
Normafa
, vasárnap  /  F/2016/208


14:05
Ma többféle
tudatmódosító szerek. Az első: Szent Lukács evangéliuma. A második egy marcipános gombóc volt a Szent Lukács uszoda és gyógyfürdő büféjében, reggel nyolckor. Ez bonyolult tétel, történelmi áhítozás háttérrel, értéknövelő effekt ritka megjelenése; hanem tárgyi mivoltában túlédesített émelygős. Ami leküzdendő.

18:47
- Kedves Deske! Remélem nem zavarom a levelemmel. A minap megkerestek  egy eladó "korai  Váli Dezső festménnyel" Őszi rózsák - melléklem -, ami szerintem hamis. Kíváncsian  várom válaszát... L.

- A dologban az a vicc, hogy hamisnak árulják, [nálam HAMIS-04]; de tulképp eredeti. Egyre valószínűbbnek tartom, hogy Váli Zoltán  (1910-1970?) munkája d.

18:49
Negyvennégy éve
mosogatok ebben a konyhában. És ma találtam rá egy igazán jó szisztémát. Nem mondom el.

2016. november 21. hétfő

08:56
Torzonborz pocakos
, dobozos sörrel balkezében a 17-esen. Előrehajolva ültében kutyáját ölelgette. Tisztes távolból mindenki. Rákérdeztem, - hány éves? - Kettő. Illetve majdnem kettő, hamarosan. Megünnepeljük. Sátánpofájú kis fekete korcs, göndörkés szőrrel, tökéletes. Mondom, - okos szeme van. Tényleg az volt. Ahogy térült-fordult, kartávolságba került. Kezdtem erősen rángatni a fülét, szakszerűen. Egész testével hozzám bújt. Akkor elértem első hónalját is, amit ő nem tud tisztítani.

21:43
Délután Műcsarnok,
lényegében Osztrák - Magyar Monarchia fest. kiáll. megny. Inkább kultúr- és egyéb történelmi infó, mint szakmai (nem annyira minőségközp.) Nagyszabású, informatív, katalógus kurva drága, ezúttal meg kell venni.

2016. november 22. kedd

05:32

Téboly, mondta kétéves kisfiam. A XX. század egyik legnagyobb magyar verse, a Sirály keletkezése. 59 őszén a börtönből szabadult Zelk, friss özvegyen a Batthyány téri csarnok melletti presszóban üldögélve szójátékokat firkált:

irály
király
sirály

Később egyszer ugyanígy leírt két sort, a kettőnek semmi köze egymáshoz, semmi értelme:

vak szemgödör
halott sirály

A művészet hatalmas esztelen hatalma. Aztán fél évig dolgozott rajta.
Egyszer elmondta:




09:09
Avval a csodálatos
marcipános golyóval ma sem volt szerencsém. Tegnapról maradt egy, rámutattam az üvegszekrényben. Abban a pillanatban hívtak telefonon, fontos ügy. A marcipánost közben elrágtam a legkisebb figyelem nélkül. Igaz, ily módon még csak túl édes sem volt.


09:53
Ferenc pápa véglegesen az összes római katolikus papra kiterjesztette hétfőn a terhességmegszakításon átesett nők feloldozásának jogát, amely korábban csak a püspökök vagy az általuk megbízott gyóntatópapok kiváltsága volt.


10:33
Sok-sok éve
használok tubusos ezüstfestéket, keretkészítéshez valót. Goldfinger, angol gyártmány. Újabban figyelmeztetnek, ráírják, hogy ez csak ezüst színű. Először nevettem. Van-e értelem ilyen fokú gondosságnak. Európai kultúra. Van. Nem itt hasznosul. Nem lehetsz vasárnap szűz, hétköznap -

11:17
Ez szinte
hihetetlen. Csináltam tizenegy 90x90-es keretet, és nem 89x89-es vagy 91x91-esek lettek. Egyik sem. Pont beleférnek a képek, ijesztő. Megöregedtem.

11:36

Ma reggel, hazafelé

F/2016/209
________________

Ma sikerült pár szót váltanom a vízben
Vári Györggyel.
Korábban csak intettünk egymásnak,
tudtunk egymásról.
Népszabadság-cikkeit ismertem,
olvasva feltűnt szokatlan fokú toleranciája,
érzékeny gondolkodása.
Hogy jól ír, tehát jól gondolkodik.

Most többet megtudtam róla.
Remek fickónak tűnik.

14:27

Félbehagytam a keret ezüstözést,
avval, hogy fáraszt, hogy görnyednem kell hozzá.
Le a pincébe, loptam egy raklapot a sok közül
- tüzelőnek szánva - fúrógéppel lecsiszoltam,
- szőrös deszka felületek -,
élek-sarkok legömbölyítése,
és lényegében
csak a domesztikálás kedvéért le is olajoztam.
Kár volt. Sárga lett.
Asztalmagasító-2.

Ha nem válik be, visszalopom.



2016. november 23. szerda

09:35
Ez bizony most
fáj. Ahogy feledékenyülök. Egy kedvesen mosolygó szemüveges arc, eszembe jut újra meg újra. És két és fél napig nem tudtam felidézni, ki is lehet ő. Uszodai ismeretség. Kiállításmegnyitó. Esetleg kollega, vagy Kata vendége... Most ugrott csak be.
Érdekes, fáj.
Nem kell az életben mindig győzni, mondta a nagytekintélyű Mérey tanár úr diákjának.
És ez is ő:

- Tanár úr, elrontottam az életem.
- Nem megy az olyan gyorsan, édes fiam.


10:104
A törmelékkeksz
nem számít be a fejadagba. Ami három darab a hajnali teához. És ebben a csomagban a harmada törött.

11:02

A tegnapi fotót erre módosítottam. Jav.
A víztükrözés világította hídíveken a hangsúly.
Az ég csíkja sajna kell kontrasztnak, hogy a ködösség-
F/2016/209

21:19
Nem vagyok biztos a dolgomban, egyelőre
megtartom az eredetit is F/2016/209/a néven.

__________________________________

Keretfűrészelés közben posta. A Kecskeméti Törvényszék határozata, miszerint a "Kortárs Gyűjtemény a Cifra Palotában Alapítvány" 1992-ben! megszűnt; (amit Szütscsel csináltunk) és e határozat ellen fellebbezésnek helye nincs. Viszont postafordultával kérik, hol őrzöm az iratokat.
Ez nekem való, egyvégtében hencegés+fontoskodás:

Kedves Törvényszék!
Országos Széchényi Könyvtár Budavári Palota / Kézirattár / Váli Dezső: C. Napló 46. kötet / C.16190-191,
és a korábbiak uo., 07. szakmai dokumentáció alatt.

Azt nem mondom meg nekik, hogy mindez íróasztaluknál ülve-, neten is megnézhető... Utazás, kiküldetés, napidíj... Nagykörút, török étterem...

19:07
Mutatóba néhány
kép a Műcsarnokból, minden különösebb koncepció nélkül, például Le Meux-nek.
Tehát: Első aranykor, Osztrák-Magyar Monarchia, szerbek, horvátok stb. is.


2016. november 24. csütörtök

10:16
Egy festő
hétköznapjai.
Középkorú asszony, futóvendég, nem részletezem, egész rendesen úszik a mellettem-sávban. Azonban a fürdőruhája. Rosszul szabott; valami fakult, lötyögő anyag, lehangoló látvány a víz alatt, úszószemüveggel. Hanem a színe, az gyönyörű halvány rózsaszín. Próbáltam fejben kikeverni, hosszan latolgattam, legalább négy szín; az elefántcsont fekete - titánfehér - krapplakk - valamilyenkék mellé alighanem még egy kevés párizsi kék + kadmium-sárgából kikevert zöld is kellene hozzá.
Ha ehhez a nő bőre sötétszürke lenne... pld. egy fehér csattal-, de azt meg hova tegye. Bár a nők találékonyak.

09:22
Mailváltás
hajnalban Juraj Vidékyvel a zsolozsma.katolikus.hucsinálójával egy dátumtévesztés ügyében:

- Bocs, kedves Atya, a mai zsolozsma: A vietnami keresztények a 17. században... / a Ke-Vinh papnevelő intézet növendékeihez intézett 1843-ban. Amúgy köszönöm, naponta használom. Szívélyes üdvözlettel: d.

+!
Dear Mr. Váli,

original latin text says that those saints are from 17th, 18th and 19th centuries. I understand that magyar translation may be confusing... Thank you very much for your attentive remark :) I will also check magyar printed edition to be sure. [...]

See more about today’s saint: https://hu.wikipedia.org/wiki/D%C5%A9ng-L%E1%BA%A1c_Szent_Andr%C3%A1s

So the year of his letter which is in today’s prayer with readings (1843) is OK.

With regards, Juraj Vidéky
P. S. Sorry for writing in English – I cannot speak magyarul though I have few friends who (as native magyar speakers) can translate e-mails for me –


- Thank You, I did thought because Your Familienname You are an hungarian priest in any closter. I did understand Yours answer, OK. Thank You. d.

 

09:30
- Szia, Deske, a híd-fotó; F/2016/209...szerintem az első a jobb. Az a nagy feketeség lent jót tesz neki: égi jelenés.  Szia! P.
- igen igen valami motoszkált nekem is, reaktiváltam 209/a néven. Már az OSZK szerveréről kellett levenni, az szerencsére egy nap késéssel veszi a honlapomat-, nálam már törölve volt az a változat, köszi, d.

 

11:29

Egy rossz kép
legalább olyan hasznos.

12:22
Aki most inkább
tengert néznél élőben, Litvániában: http://www.lietuvatavodelne.lt/palanga (A 23. WEBTÁR-ban még van)

2016. november 25. péntek

11:50

Marcel Duchamp (1887-1968) mondta valahogy így: ha egy festő megtalálja magát, vagyis a hangját, akkor veszített el mindent. Milyen sokáig hittem, elhittem ezt a modern csacsiságot.

Két perccel ezelőtt így nézett ki
a litván tengerpart egy sétányos szakasza.
Mire fölteszem ezt a képet,
az az előtéri pár
tán a pallóhíd közepéig ér.

A többi még nem történt meg.

12:56

Éjjel, percre fölrévedve, kitaláltam egy képet.
Ami nem szokásom, mármint kitalálni.
Megörültem neki, legyen nagy, kilencven centis.
Nem ez az.
Munkakezdéskor kiderült,
azt két hete már megfestettem.
Ez egy változata. Tengerparti műterem - A/2016/70
90 cm.

A több variációnak az az előnye,
hogy abból az egyik biztosan a legjobb lesz.
Muszáj neki.
___________________________________

Ma pirított kenyeres napot fogok tartani. De ez teljes körűen már biztosan nem valósul meg. Mert reggel hazafelé vettem 100 képkarikát, 45/4-es lemezcsavart, két marokba elférő mennyiségben, és kb. félkiló ötvenes huzalszeget. Kartácsszeg és bognárszeg is kellett volna, de az éppen nem volt.
S ennek kapcsán László bolttulajdonos elém tett - kés, villa, kistányér - gondolom, ebédre szánt két méretes bundás almát. Az egyiket megettem. S utána kis dobozban balatonmelléki töpörtyű, avval hogy a dobozt majd hozzam vissza.
Esetleges horgászásról is szó esett.


21:37

Találtam még egy fotót a telefonomon,
a műcsarnoki kiállításról.
Egy apróka kép,
ami mellett az össz többi zokogva elkullog.
Persze Paál.

2016. november 26. szombat

09:09
Egy nem
illegális plakát ma reggel az oszlopokon. Illetve nem egy, hanem több.



21:52
Ma főztem
6,2 kiló hegyi krétából és súlypátból olajkép alá valót, és 16 nagy táblát le is alapoztam délben - délután. Majd belegebedtem, fárasztó. Már. Valamit változtatni kell. Talán létezik művészboltban szívóra-alapozott vászon. Pld. azt kasíroznám farostra. Vagy megpróbálni a Thalens Gessot. Rajtam kívül az egész világ azt használja.


Tegnap pedig végleges búcsú a Win 10-től a Win 7-javára, mégiscsak legyen az a laptopon is.
Nekem nem vált be az új - visszaállítattam; 10 munkaóra+HUF.
S akkor már átállás SSD winchesterre is.
Ámulatosan gyors.

2016. november 27. vasárnap


09:13

Két hete lépett életbe közösre szánt
földszinti könyvespolcom.
Működni látszik, telik.
És ami új,
egy kézírásos felhívás géppapíron
a Strindberg könyvről, hogy olvasta,
nagyon jó könyv,
és ajánlja mindenki szíves figyelmébe,
és egyébként ebből a Deskét is jobban meg lehet érteni.

A porond közepi fénykörben állok.

Dobpergés.

Lehet, a nehezéknek odatett kockakövemre tán nincs is szükség.

09:32

Ebben a valahai kápolna-térben,
- ma üresen álló Szent Lukács Galéria -,
nyílik - nyílna kiscsoportos kiállításunk,
december második vasárnapján, délelőtt.
kb.: "Lukács uszodás művészek".
Nem tudom, csináljam-e,
szokásom ellen való a képek utáni
biztosítást magamnak fizetni. Fizessem?
A Lukács csak helységet és fűtést ad, vagyis semmit.
Amikor meghívtak, még azt hittem, az ő szervezésük.
Három és fél milliót vinnék oda, középáron.
A tárlat nélkülem nehezen jönne létre.

Bár egy képrablás reklámértékű.
Meg a rég megírt megnyitószövegemet is sajnálnám fuccsba menni.

13:01

A mai svábhegyi sétáról
legyen elég ennyi.

F/2016/211

Alázatos tiszteletem.
Az ősznek.
Is.

13:10

Családi ebéd mindjárt.
A krumplit én passzíroztam
Meg uborka és fokhagyma is volt.
A konyhaasztalon.

2016. november 28. hétfő

10:35

Nézek a lépcsőházban magam elé.
Aztán előre.
Hiszen az én vagyok ott.

F/2016/212

10:53
Deske, sziluettképedről azonnal a reklám-szöveg:
Váli részletre is! A.

13:50
A vasárnapi név- és szülnapi
ebéd sztárja nem a két ünnepelt, hanem egy rácsos dobozkában hozott gyönyörű kis süvöltő volt, amit Zsófi azonnal a kályha közelébe tett. Ő Dunakeszi egyik szolgálatos madármentője, ezt a madarat hozzá utalták be, ablaknak repült, és Zsófi szerint vagy agyvérzést, vagy agyrázkódást kapott. Féloldalasan fekve verdes. Vissza fogja adni az életnek. Mindent tud ez ügyben. Azt is - láttuk - hogyan kell etetni, de hogy itatni szigorúan nem szabad pravasz/pipettával, hanem csak ujjbegyen lévő vízcseppekkel.
Gyerekeit kezdettől beoltotta, mindegyiknek saját állata (többesszám), azok se a tortára figyeltek. F/2016/213 - 214

14:08
Ma délben rátelefonáltam.

- Madár él?
- Hát persze!

18:16
Ma délelőtt történt.
Csöngettek, ajtót nyitottam. Mikica állt a küszöbön, tíz évesen, iskolatáskával, a csengőt alig érte fel. És vigyorgott, mert intőt hozott, teli szájjal kezdte mesélni a történetét. Természetesen nem volt hibás semmiben.
Körülbelül ilyen érzés volt ma váratlanul harminc éve nem látott munkáimat hazahozni. Ildikó telefonált, kicsi lakásba költözik, visszaadná.
Délután keretjavítások.

Két olajkép:
Veronika kendője - A/1975/35 30x80 cm.
Hazai föld - A/1981/04,
90x136 cm., erről majd egy jobb repró kell

Egy fotó és két rézmetszet, 20-23 centisek
Virágzó fa - P5/1987/07, vintage kópia
Régi zsidó temető - ünnep - B/1986/20/13
Régi zsidó temető - idegen vidék - B/1986/26/02


2016. november 29. kedd

02:45

Aki az elektronikus magyar nyelvű
zsolozsmát készítette
- ha jól értem a történetet -,
egy cseh klerikus,
(nem tud magyarul);

[zsolozsma.katolikus.hu
© 1999-2016 Juraj Vidéky
]
írta nekem (angolul),
kevés az infója
egy XIX. sz.-ban élt
magyar festőről,
Vidéky Jánosról,
aki talán őse.

Ezúttal a Google-nél többet mondott
a Pallas lexikon (1897) ill.
a Vasárnapi Újság (1891.28).

Elküldtem neki avval,
hogyha nem megy másképp,
lefordítom számára
gyenge angolságommal.

 

Vidéky János festő és rajztanár,
(Pest 1827.01.17 - Budapest 1901.02.08.)
egyebek mellett érdeme, hogy
a Főváros 1890-ben
a Lónyai és az Oroszlán utcza sarkán
fölépítette a Fővárosi Ipar-rajziskolát

254,296 frtnyi költséggel.



14:41

Tegnap este fotózás és keretbe, avval, hogy készen van. Nem volt kész. Már pizsamában, ebéd után, hogy észrevettem, nekiláttam. Most fekszem. A/2016/66


20:10

Házunk krónikájából.
Rászántam, lefotóztam:

tacepao ill.- a fiataloknak lefordítva: magánplakát házunk földszinti
könyvcsere-polca fölé ragasztva.

Már jeleztem ezt, egy új,
kívánatos dimenzió
lakóközösségi létünkben,
én is épp terveztem már
hasonlót írni egy másik könyvről.

elvittem - elolvastam - továbbadom!
Strindberg: Egyedül
fordította: Mikes Lajos
borító és illusztráció: Váli Dezső

KÍVÁLÓ KÖNYV,
(lehetőleg) kötelező olvasmány,
főként időseknek

AJÁNLOM
"Ezért néma minden szent könyv hitetlen számára." - a könyvből idézve

Ps. Ha elolvasod, Deskéből is többet értesz.
aláírás, emelet, ajtó

20:39
- Kedves Mester, Kedves Deske, egy olyan kérdésem lenne, hogy mivel Z.-t alkotmánybírónak nevezték ki, szívesen tenne ő is ki a képeidből az ő bírói szobájának a falára. A baj az, hogy viszonylag nagyobb kép mutatna jól a falán, s világosabb... Szerinted lehetne-e ilyesmiről szó? Az Alkotmánybíróságon elég jó közönsége lenne szerintem... Barátsággal, L.
- persze, gyertek választani. d.

 

21:53

Mért kell egy tasztatúrát megfúrni.
Szögeknek hely.
Nem szoba, hanem előszobadísz.
Ez is.

2016. november 30. szerda

13:29

Most többre nincs időm, dolgozom.

(Küszködöm az elemekkel, A/2016/66)
És két órakor lapzárta,
akkor megy a levelem automatikusan
a Facebookra minden nap.

A fene egye meg, ez egy nagyon rendes kép volt,
mint máskor is, annyiszor.
De nem volt látomás.

A fotó:
elfelejtődik,
pedig kár lenne érte.
Megismétlem.
Hiszen csodálatos.
Az ősz.

F/2016/211

14:29
Mail a
kiadómnak. Nem hív egy hónapja.

Nem gúnyolódom, igazad van evvel a csendes elfelejtéssel. A második verseskötetem kiadásnak ügye.
Ma már én is így gondolom.
jó munkát, ölel!: d.

(A honlapon megcsináltam, hogy egy saját válogatás a maradékokból, FÜVESKÖNYV. Ott van a VERSFÉLÉK-nél, ez így elég is. Bőven.)

17:57

Borítót készítettek
egy tavaszi felvételemből,
Kecskeméten készült,
apróka mellékutcában.

A fotóm:
Cigányajtó 10 év után - F/2016/046

Csak feltételezés, hogy kik lakhatnak mögötte. Soha nem nyílt ki, befalazva.
Ugyanez tíz éve: F/2006/018

19:15
Délelőtt
MMA Köztestületi ülés. Két értelmes javaslat:
1. Az MMA vegye föl valamilyen formában a kapcsolatot az ifjú korosztállyal.
Ellenvetés: több egyetem a felajánlott segítségtől autonómiáját féltette.
2. Ez kormányszintű: állítsák vissza a művészstátust, mint volt ez 40 évig. Személyi igazolványban volt, hogy nem munkakerülő, és nyugdíjjal járt. A fiatalabbakra 0 HUF nyugdíj vár. Ez tragikus. El kell érni a változtatást, foglalkoznak vele.
Első, és még nem anyagi nehézség, amin dolgoznak: a státus meghatározása. Leginkább adódik: MAOE tagság, díjak, kiállítások stb. szereplése valamilyen pontrendszerben. Főiskolai végzettség pld. nem jó, sokan más úton érkeztek el ide.

Én itt is elmondtam, hogy aki kiállításban érdekelt: egy 3-4 millióba kerülő katalógust kivált egy virtuális séta CD-n, mindössze 120 Mega, 70 ezer forintért. Három-öt nap alatt megvan, szinte ingyen sokszorosítható. Google-ba beírni, megjelenik a cég.

21:40
Mi, férfiak,
nem tudunk szülni, hát helyette mindenféle teljesítményeket hajhászunk.
Ez is rekord a maga nemében :-)) biológiám öregedése: tíz szextelen nap.

21:42
Elgondolkodtam
ezen a megtalált szón, hogy az igazán jó mű: látomás. Gondolok például a Rothko No. 10-re, kétméteres vászon. Látomás, tehát valami, ami itt nem létező leképezése. Valami a túlvilágból. Helyénvaló volt megközelítésem, hogy: Egy remekmű villámvillanás idejére megmutatja Isten köpenye szegélyét. Csakhogy abból a hasonlatból hiányzik, hogy ilyenkor egy személyre szóló ajándékot is kapok, Őtőle. SMS érkezik föntről, mobilomra: Szeretlek.


Rilke odáig jutott el, hogy az üzenet: "Változtasd meg élted."


21:46
Az MMA-ban
az elnöki asztalnál morogtak, kevesen adtak be az 56-os kiállításra. Akkor fölszólaltam, hogy ne feledjük, ez egy kényes morális kérdés, legalábbis nekem az volt. A képzőművészet nem havi - évi - évfordulós témákkal foglalkozik, nem az a dolga, hanem egyetemesekkel. És ha valami okból ebből valaki kilép; a megalkuvások különböző formái. És ez meg is látszik az ilyen kiállítások színvonalán.
(Érthették, hogy bár jószándékú a törekvés, már a kiindulás hibás a programtárlatoknál.)


2016. nov. napi olvasó: 379

oldal teteje   előző levél    köv. levél     összes levél     LEVELEK LE MEUX-BE  1990.5.17. ►     weben 2000.6.11. ►  ‒

  facebook.com/deske.hu     honlap főoldal           üzenet: vali@deske.hu