VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX-BE / 268.
2017. július 1., szombat
09:10
Nagyszerű. Kérdeztem igazgatójukat, hogy tanítod a fotót az MOME-n (volt Iparművészeti Főiskola). Egy éves vizuális alapképzés. Utána egy ilyen központi feladat: megtartó erő. Pld. a kisebbségeknél. A Mária Terézia által idetelepített sváb miért tartotta meg identitását. A hely elfogadásába belejátszott a domborzati, növényi hasonlóság őshonukhoz. A másság összetartó erő volt. Diákok: könyvtár, levéltár. Sokszor más tanszékekkel együtt. Nemzetközi is, a finnek e tárgyban nagyon érdekeset hoztak.
S a végső fázis mindezt vizuálisba áttenni: megtartó erő, emberi méltóság. Nagyszerű.
17:03
[Jut eszembe, 40 éve a zebegényi
Szőnyi Nyári Szabadiskolában
ilyen feladatokat adtam
bármi formában való kifejezésre:
fáradtság, evolúció, forradalom]
Ez a tábla: evolúció
F/1977/18
a többi:
6. C. NAPLÓ... 08. művészetpedagógia
tételek 1975 - 1979
között.
12:43
A két nap előtt
teljesen, de tényleg teljesen
reménytelennek
indult kép ma itt tart.
Most legalább
már nem olyan.
A/2017/38
90x90 cm.
2017. július 2., vasárnap
13:14
Hogy Kata fáradtságából kifolyólag
bevezette vasárnapi sétánk elején
a Normafa vendéglői kávézást,
először fölháborodtam. Ízléstelen. Evvel kezdeni?!
Dezertáltam, addig én sétálok.
Aztán keresztényi kötelességtudatból, na jó.
Végül megszoktam, megszerettem.
Visszatérő vendégek, mosolyogva fogadnak.
Már tudják, mennyi borravalót üssenek
a gépbe a fogyasztásunk mellé.
Kavargatás közben beszélgetünk.
Ma asztalunkon mécses,
asszonyi horgolásba öltözött.
Ez a kis buta semmiség; igazi művészet.
A legtökéletesebb fölösleg.
Csak az öröm.
14:16
Ne feledjük. Déry: L'art pour l'art?! Olyan nincs. Az csak egy henye gondolatsor henye összefoglalása.
2017. július 3., hétfő
08:37
ISKOLA A HATÁRON. Volt egy-, egyetlen gondolat benne, amit idáig fellengzősnek/affektáltnak tartottam. Idáig.
Hogy hőse (ő) hogy örült 1957-ben, hogy választhat, a Lukács uszoda melyik lépcsőjén a tetőteraszra.
2017-ben három útvonalam a Lukácsból hazafelé.
Mind a három a legjobb.
‒ Séta a parkon át az ősfák alatt, időtlen gyalog a hídig.
‒ a 17-es csudára háztól házig, minden második áramvonalas.
‒ Ha 19-es jön előbb, akkor a hídig, onnét a kilátás Óbudára, és a szép arányú fehércsempés aluljáró a hatoshoz.
Arról nem szólva, hogy mindehhez
‒ sajtos rúd, vagy anélkül, az otthonos szemközti pékség.
‒ Sajtos rúd és/vagy kávé nélkül, de valami nagyon rossz édesség az aluljáró vörös hajú kisasszonyánál,
‒ kávé + Illyés Gyula az üres ivócsarnok magányos asztalánál,
‒ a villamoson szintén választék; Kossuth rádió, hírolvasás, úszás oktatófilm, vagy ugyancsak Illyés Gyula.
Népiesen: mennyei.
Például így kezdi ma reggel:
Öklömet ráztam és fenyegetőztem
a nép nevében: cselekedjetek!...
és mire! a vers végére ér:
...Mint rőt levél, mely leng még, utolsóul:
remeg, dadog a szív a semmiségbe ‒
/A semmiségbe/
Nem kutyaütő. Itt a Margit körúton ma reggel, ingyen, nekem.
Én meg neked.
08:58
Alig viselem, olyanannyi emlékek,
a
trehányságom, előkerült 110 régesrég kidobott fotóm,
az egyik szerveren megmaradt.
De ha már. A sors.
Akkor átnézni, hátha mégis.
Jézusmária milyen gazdag vagyok.
Megterhelő boldog múltbamerülések,
ugyanakkor élet vagy haláldöntés fáradsága.
Például három évig volt egy tündéri
negyedik unokám.
A fotón éppen durcás.
Fejebúbján szökőkút-frizurájával,
féltestvére gyártotta.
Itt a lányom boldog vele. Akkori gyönyörű mondata:
Hisztis kis picsa. Fölnevelem.
Aztán másképp fordult a történet. Imádták, de apja aztán visszakérte. Így
egy átsírt és átimádkozott éjszaka után-
Utcán már meg se ismerném.
Kukába a kislányt, vagy ne.
Meghökkentő bizonytalankodásaim,
a szívem szakad bele,
meg az ellenkezője,
tegnap, négy órán át.
Hanga Zsófi lányommal - F/2012/122
Adalék. A kislány hat órán át ült halott anyja ölében, vagy játszott mellette, míg rátaláltak.
12:01 zsebből kirakott tárgyakat nézze 4 percig, emlékezetből leírni, az egészet 15:01 16:07 Festés ma kevéske. Nem tudom, 16:47
Na, hogy valami A/2017/02
2017. július 4, kedd 20:44
90 centisek, készek: Műterem éjfél után - A/2017/02 Holnap Olaszliszkára, művésztelep.
21:44 2017. július 6., csütörtök; Olaszliszka, művésztelep 22:33
Még két feladat. A vendégfürdőszobai kádzuhanyt vélhetően még soha senki nem használta, mozdíthatatlan. Svédfogó, és ‒ műszerolajam nincs ‒ lenolaj. Majd észbekapva ‒ hiszen ez beszárad ‒ a helyzetet petróleummal normalizáltam. 2. Szobaajtónk üvegtáblája vészesen zörgött. Abba gyufaszálakból ékek.
2017. július 7., péntek; Olaszliszka, művésztelep
16:51 Valamint faluszerte elültetett fémplasztikái. Nem egyforma minőség. Számomra ez a LÁTVÁNYTÁR leginkább, ez elringat. És a KÉPTÁR néhány részlete, a mennyezet alatt jól elférnek a Nyugat-folyóirat számok. 2017. július 7., péntek; Olaszliszka 09:08 Kata szobája, F/2017/178 09:24 A tegnap kezdett kép. A/2017/40 10:45 Tűnődöm ezen, se füle se farka; érdekes volt. Minap ide, falura, s hogy időben érkezzünk, indulás fél kilencre belőve. Vekker 05:13, uszoda elmarad. Tettem, amit kell, s akkor váratlan egy üres óra. Másnak semmiség, nekem ijesztő. Hogy kell ezt csinálni. Szabadfoglalkozású, tehát szabadidőm nincs. Biztos leírtam már, csoportvezetőm, Georges Braque az asztal fölött balra fordultában szembe tekint, így bármerről nézek oda, mindig engem figyel. Régi portréfestő trükk. szerettem volna ülni lócán Mindig irigyeltem a horgászokat, ülnek, és nem történik semmi. Hogy lehet ezt kibírni. Eszembe jutott egy szó, ortogenezis, ami még soha, nem is tudom mit jelent. Megnéztem. Evvel is eltelt három perc. Meg kéne tanulni élni. Affektálok, nem baj. 11:30
Váratlan egy üres óra. 17:59 Egy kép az unokáknak, egy kép magamnak. Bár nem tudom, elfogadom-e. Furcsa. A/2017/41, 60x60 cm 2017. július 9., vasárnap; Olaszliszka
12:22 Egy igaz mű.... értve ezen a szándékot. 14:47 20:21 2017. július 10., hétfő; Olaszliszka
09:14 10:01 - nemcsak a legjava, hanem minden jó szándékú mű, ha töredékesen is, az égre mutat - És mint a Pál féle tükrözés. d. - I. M. azt mondja, verseimben nagyon sokat bízok az olvasóra. Miért kéne egy szöveggel kevesebbet bízni a befogadóra, mint mondjuk amennyit maga bíz a képeit nézőkre? Vagy másként: mikor maga ír, kevesebbet bíz a befogadóra? Ha a bennem élő Teremtővel így kommunikálok, én vele, ő velem. Vele, aki eleve mindent tud rólam, és mindent tud, nem ebbe avatom be a befogadót? Kép is, vers is: a LEGYEN-t kimondó hang látható tartománya. Vagy tán többet értünk, tudunk az emberi testről? Mégis annyira rábízattunk. Amennyire a képre, amennyire a versre. - nem értek egyet - Nem, nem érti. De tökéletesen érzi. az egész kötetemet maga vette le, már most tudom, a legtökéletesebben. Annál jobb, és erőteljesebb visszajelzés nem lehet erről a kötetről, mint mikor megállt a műteremben, és kétszer egymás után azt mondta nekem: arra jöttem rá, hogy fogyatékos vagyok. Erről szól a kötet. És aki ezt ilyen szinten érzi, az lehet nyugodtan akár értetlen. Olyan ez, mint a törvény krisztusi summája, szemben azzal, aki úgymond egyenként érti a parancsolatokat. - Szent Ferenc is olaszul beszélt a madaraknak. Nem, nem. Igaza van. Tényleg nem lehet a befogadót figyelembe venni. d.
- - - - - - - - -
* én, májusban, a kötetről: Kedves Gyöngyi, egy (kurva) szót sem értek az egészből. Én és a Maga versei.
Nem mehetek be, mint jobbágygyerek, de látom.
Az orrom előtt a gyönyörű kivilágított kastély, bentről zene, hangok, nevetés, illatok.
Belátni; ódon bútorok, falkárpit, festmények.
Biztosan tudom, hogy van, minden érzékszervem tapasztalja.
13:06 13:09 2017. július 11., kedd; Olaszliszka
13:18 22:18
2017. július 12., szerda; Olaszliszka
07:25 13:10 13:13 16:17 2017. július 13., csütörtök; Olaszliszka
14:17 14:21 14:24 Búcsúzóul, nem bírok elszakadni F/2017/182 15:29 2017. július 14., péntek; Bp.
01:23 Este már egyszer káromkodva Műterem - üzenet - A/2017/17 12:48
nem vettem észre kilyukadt a nadrágzsebem 13:28 a fenti 12:48-as vers. Így, ahogy van. 20:26 Keretben is megnézve, váratlan. Három Olaszliszka-kép működik a hétből. Ejha. Hát akkor hadrendbe állítva. Fotózás. Megvolt. Török műterem - A/2017/41
És akkor már hivatalos fotó a 21:18 2017. július 15., szombat; Bp.
06:25 09:15
10:37 06:45 menetrendszerűen indulok úszni
indulnék akkor az asztal alatti 11:26 levelezünk - ...itt most dereng elő a nap. elmegyek futni. írtam már, hogy tegnap egy órát úsztam a balcsiban? kellett is. a nővérem elfelejtette, hogy a férje hozza a tortát, ezért kettő is volt az ünnepre: egy epres, egy dobos. - 1./ a dobostortát nagyon szeretem //
tegnap a 3 étkezés 3 szárazkifli //
mínusz 1,3 kg 2./ írtam már? a balaton egy csacsiság //
tudta?
a Jóisten oda búzamezőt tervezett
de vírus a pécébe - hú, meg kellene tanulnom az aszkézist magától! - hát, ha a BMI indexet nézem, akkor igazam van, hogy a képeken az az állvány valahogy a maga testképe. 12:51 Egy franciaországi túrán
13:03 ...olvastam 2002. dec. 15. news- a művészettörténész úszótársa elemzését műveiről,
a befalazásról.
és megint az jutott eszembe, mindig akkor beszélünk legleplezetlenebbül magunkról, mikor azt hisszük másokról beszélünk. ez igaz rám is. a külvilágba befalazott amúgy a legtöbb ember, csak kifelé figyel.
művésznél nagy gond lenne, ha ez lenne.
és hát: maga sztem nem csendéleteket fest, hanem allegorikus tereket. az állvány meg amúgy is emberábrázolás sztem. 14:30
Azt nem tudom, kész van-e, Régenvolt műterem - A/2015/68 16:08 Magyar Idők, 2017. 07. 15. LUGAS c. melléklet, 3. oldal, Tóth Ida: Képhamisítás – Az illúzió ára 2017. július 16., vasárnap; Bp. - Vértestolna
09:14 12:13 Micsoda gondosság. Éppen nézzük a Lánchídnál a napfényes vasárnapd élelőtti Dunát Katával; telefon festőművész barátomtól, feleségem olvasta a blogjában, hogy délben indul a Vértesbe. Az problémás,
akkor még nem lesz megszervezve semmi,
tehát nem tud délután-aludni... Megnyugtattam, hogy a délben csak irodalmi okokból, ígérten négy-öt óra tájt. azt írod, ez kétszer huszonöt. ha így bontod, miért is a botozások száma ami után akárhányszor huszonöt: aztán már minden szám prím, ..."Az ember végül homokos" in: Álljon meg a menet! alcím: védőszentjeimnek. Petrinél van képem 16:28 2017. július 17., hétfő; Vértestolna
A hátfalon tabló. Utcán köszönök ezeknek az idős parasztbácsiknak. Gyerekek számára a tanteremben könyvszekrény, német nyelv. Mit nem látok: SINDBAD DER SEEFAHRER. Kissrác koromban ennek a képnek egy másik változata bűvölt el. És azóta is, mindörökké. Tán legértékesbb kincsem. Paradicsomot még életemben nem vásároltam magamnak. De Kata figyelmeztetett. Próbálkoztam egészségközpontú melegszendvics gyártással, mert az ebédet magunknak kell. Mondhatni, ízletes lett, csak forró. A paradicsom tartja a hőt. 20:47 22:02 Fischer Balázs időközben induló festőből tanárbácsi lett. Persze eltelt 15 év, utóbbi közös művésztelepünk óta. Akkor reggelente komppal jártunk át Leányfalura leúszni az ötvenméteresben az 1200-at. A csoport napi-eligazítás tréfája tőle a táblán, krétával. Lábjegyzetem alatta. 2017. július 18., kedd; Vértestolna
07:22 Szent Hedvig királyné ünnepe, Magyarországon született 1374-ben. 25 évesen halt meg. Férjével neki köszönhető a litván nép megtérése. A vilniusi püspökség megalapítása. A hittudományi kar megalapítása és az egyetem megújulása Krakkóban.
Élt 25 évet, ismétlem. Ezt is nagyon szeretem: 07:43 12:35 12:46 12:53 Hogy megkárosítottak, És önsajnálatból A/2017/46 13:51 Ez a mai már profibb. Amíg ezt írom, 14:07 17:31 Még délután A/2017/47 18:11 F/2017/183 2017. július 19., szerda; Vértestolna
07:14 09:47 10:46 12:02 a ma kezdett A/2017/48 17h harmadszor cserélem satöbbi 13:50 17:59 A délelőtt kezdett A/2017/49 2017. július 20., csüt.; Vértestolna
09:37 13:29 2017. július 21., péntek; Vértestolna
07:45 Oldalvást feküdtem egy órát a kétméteres papírdomb tetején; állni, ülni nem lehetett rajta, lecsúsztam volna. Az iskola szelektív hulladékgyűjtő fülkéjébe tegnap egy teherautó tetejéről egy teljes könyvtárat hajigáltak be. Ahogy magam alól szedegetve végigválogattam, egy numizmatikai és receptérdeklődésű öreg asszony hagyatéka lehetett. Tájékozott tisztességes polgári ízlés, amerikai novelláktól Goethe-ig. Nekem elég a meglévő kéttucat kötet az ágyam mellett, versek. De a fél éve háznak-csináltam lépcsőházi könyvtár vigyél-hozzál forgalmának kedve lanyhulni látszik. Tele lett a Toyota. Ez a kiválogatott kétszáz könyv maradhat is a csomagtartóban, ne kelljen cipekedni, az alkalmankénti pótlás biztosítva lesz. 13:18 20:29 Hajlok rá, hogy legkisebb súlyú döntésünk is (az üdvtörténeti) jó és a kevésbé jó közötti választás. Semmi nem mindegy, annak ítélni valamit felületesség. Hogy most melyik ösvényen a kilátó felé. Az is. 2017. július 22., szombat; Vértestolna
07:35 És persze csoda történt, egyetlen könyv, amire most szükségem volt, a kezemben. Carothers lelkész írja: mindenért adjatok hálát, és mindent köszönjetek meg, a bajt is; szent Pál szerint ez az egyetlen lehetséges út. 09:26 2017. július 23., vasárnap; Vértestolna
Minderről óhatatlanul az jut eszembe, hogy az Air France specializálta magát elefántok légi úton szállításra. És rájöttek, a módja, hogy ezek a behemótok nyugton maradjanak, melléjük a raktérbe csirkéket kell tenni. 2017. július 24., hétfő; Vértestolna
09:30 13:49 Epiktetos 15:35 A kép, gondolom,
A/2017/56
09:45 10:11 11:35 14:06 még délután A/2017/55 2017. július 25., kedd; Vértestolna
10:28 Arra gondoltam, sok a selejtem. A mai: 11:57 13:25 18:26 20:33 EGY CÉG ÚJ MUNKAERŐT VETT FEL, AZ ÍRÁSBELI ALKALMASSÁGI EGYETLEN KÉRDÉSBŐL ÁLLT: 2017. július 26., szerda; Vértestolna
02:15 06:27 Ezen is javítottam a tegnapi Az már régen baj 10:06 13:47 A műv. telep vezetői, Mohácsi - Nádor Tibi - által mára meghirdetett első közös korrektura-délelőtt. Négy ember mutatott. A felnőtt profik véleményeztek, de többen a fiatalok közül is. Szeretettel, tapintattal. Az egyik Artusos festő, Knyihár Bence. Én a munka közbeni véletlen helyéről mondtam valamit. Átgondolom, hamarosan megírom. Aztán a módosult Fejlődöm. 16:03 A festéstechnika / véletlen kérdése. A most látott minikiállítások kapcsán.. 20:45 21:35 2017. július 27., csütörtök; Vértestolna
07:30 16:05 17:31 h. [Most kértem fotót is róla, föltettem a tegnapi szöveg alá.] 18:21 A/2017/60 20:52 Vacsorára menet - tán 800 méter a táv, dombtetőre fut föl a falu - két ház között kilátni. , 21:01 44. 2017. július 28., péntek; Vértestolna
09:07 Automata gép, a tollpihéket így lehetett lefényképezni.
12:33
13:27
jutalomjáték? mi lesz itt ezután A/2017/61 22:36 2017. július 29., szombat; Vértestolna
10:20 Részletkérdés, hogy a mikrofaktúra 200 kilobájton eltűnik. Ami netán a kép lelke. 11:22
P. szellemes ötletére az alsó fehér csíkokba betettem (már 2012-ig megvan) a KÖV. LEVÉL tételt. Ami persze az aktu. levélnél értelmetlen. Viszont itt veszik észre legtöbben, s jegyzik meg netán, hát ide is. Megoldandó volt. Ez a mai ebéd immár tökéletes. Most hül.
,
16:51 18:19
2002 febr. 19. első ügyem Rockenbauerrel, akkor miniszter; aki aztán már műv.történészként 2014-es műcsarnoki kiállításomat olyan zseniálisan rendezte meg.
Kedves Rockenbauer Úr! Nagyon tisztességes katalógus lett, a NEWS-ból a szövegeket bizonyára Bognár barátom válogatta. 2017. július 30., vasárnap; Vértestolna
09:36
14:39
2017. július 31., hétfő; Vértestolna
06:01
C. naplóból dátumokat halásztam/társítottam: dátum: 73.09. fájl: c-fajlok/c00452-1.htm C.00452-453 08:39 12:07 17:30 Így vagy úgy, bassza meg, én mindent meg tudok nézni, még internet se kell hozzá. S a legtöbbje a VÁLINEWS-KÉPEK-ben még nyilvános is, bár ha más típusú, de nagyon jó keresői vannak. 18:40
Hogy két nap előtti szöveghez Zebegény nyári iskolai példát kerestem, nyitottam rá egy negyven év előtti lejegyzésemre. Háromnapos kurzusra hívtak művészetet tanítani vidékre, fölmentem Fekete Györgyhöz, neki volt ebben tapasztalata. Csakugyan volt, nagyon is, három oldalt írtam. El is küldtem a titkárságán keresztül neki reggel, már meg is köszönte:
színekkel, méreteit saccolni, milyen mintája volt a zsebkendőnek stb.
ollóval vágjon ki 5 cm-es papírkockát, tegye el
akkor ismételje többször, végül mérje össze
ők is találjanak ilyen játékokat feladatok szimmetriára stb.
a jegyzetem
Most, hogy rájöttem, hogy célszerű megvajazni, egy harmadik ülőkét már elképesztő gyorsasággal föl tudnék szerelni. Fél órát térdeltem a vécécsésze előtt, belefáradtam.
az A/2017/02-vel merre tovább.
Kata bukóablakára újabb fényzáró
redőny,
ettől billenéssemlegessége csorbult.
Fejnehéz, kis levegőrésnél lekonyul.
Olyan ellensúlyt kellett kitalálni,
ami
ezt dekára kiegyenlíti.
Ezt ivóvíz ki-betöltögetésével lehetett-
Üzembe helyezve lógni fog a zsinóron.
Most még Kata törpefája alatt piheg.
Köv. lépés Pepsi-Colás flakon,
‒ a szerkezet csereszabatos, korrekt ‒,
ha ez a Coca-Colás Katának nem válna be.
mégiscsak történjen.
Ma is.
Picivel kontrasztosabbra.
Tán jó is így.
úgy értem, nyomdai minőség
és bekerülnek
a végleges helyükre
a festményekhez.
Már készen, a monitoron láttam,
hogy az A/2017/35 javítható, javítandó.
Megtettem, új fotó.
Ezt mutatom.
Műterem, csönd - A/2017/03
Halovány műterem - A/2017/35
Műterem lent, délen - A/2017/36
XX. század - műterem - A/2017/37
Intím műterem - A/2017/38
60 centis lemezeket viszek.
Már a kocsiban vannak.
Ami ma a javítóból,
sebváltó, 195e HUF.
Ma már a megszokott teakonyha nélkül egy lépést se. Goethe meg az ágyát vitte. Igaz, itt a csomagban a petróleum is benne van.
Három, alkalmatlannak tűnő munkahelylehetőség között kellett választanom. Végül ezt az átjárót rendeztem be, lakószobánkba vezet.
Ez jó világos. Hogy a képet állva is meg tudjam nézni, mögé az asztalra egy támlás szék.
Fehér fóliát mindig hozok. Két ablaktáblát kiemeltem, fényhelyen minden négyzetcentiméter számít.
Az asztalfelület megemeléséhez autóval egy fatábla és négy tégla vendéglátómtól. Spaklikat otthon hagytam, COOP-ból két homokozólapát, egy piros meg egy sárga; megfaragtam. A szoba működik, én még kevésbé, indulási kábult.
Lakóhelyünk, mint a tábla is mutatja, CSALÁDSEGÍTŐ IRODA II. A bejárati ajtóra én egy riglit, cigányfúróval, belülről. F/2017/177
F/2017/176
OLASZLISZKA, Esze Tamás út 5.
KELET-EURÓPA-MODERN KÉPTÁR
HELYTÖRTÉNETI ÉS NÉPRAJZI LÁTVÁNYTÁR
A névköltemény alatt érző szív dobog.
Ézsiás István szobrász barátunk vett egy hosszú és igen sötét parasztházat, befészkelt, s begyűjtött és bezsúfolt a környékről összeszedett minden lehetséges és lehetetlen értéket és lomot, s alkotott belőle ‒ ő se tudja ‒ egy HÁROMSZOBÁS KOLLÁZST. A tárgyak és szövegek külön-külön is olvashatók, elmélázhatni; de fölösleges, ami itt súlyos, az igazi, az középen megállva és körbetekintve működni kezd. Egy falu régmúltja és múltja; élet, ami volt, és ami eltűnt. Egy mondat, egyetlen felkiáltójel.
Külföldi útjairól és csereberével pedig egy igazi apró KÉPTÁR, valóban, de ez is együttesében lélegzik igazán.
Jövőre már komplett; teremőrrel-, ha minden sikerül.
Az olasz turistabuszokat érdemes lesz ide.
István alkalmat ad néhány (főleg) fiatalnak árnyas kertjében dolgozni, itt is létrehozott egy nyári művésztelepet, korrigál. (Én is vendége.)
Háttérben az Önkormányzat segítsége.
csendélet, vagy netán
szobor az egész világ.
A színhelyesebb monitort nem hoztam ide,
csak a notebook (kék) képernyője,
fogalmam sincs,
itt most milyen színek történnek.
60x60 cm.
Egy óra, elernyedtem. Talán vágyott-ilyen lehet az élet bef. édessége, megtettem, amit kellett, elmondhatom, jártam ezen a földön. Ahogy Zelk dünnyögi búcsúzófélben
alkonyidőn a ház előtt
hallgatni utak csobogását
köszönteni az elmenőt
Nnna, mindjárt 11h, elmegy a nap az asztalomról, kezdhetek festeni.
Miközben a budapesti értelmiség Brezsnyev ebédjén vitatkozik, itt, a szemközti eresz alatt 49 élő-zsibogó fecskefészek.
11:38
Korrektúra érkezett. H.Gy. szerint ezt kellett volna írnom:
Másnak semmiség, nekem
ijesztő. Hogy kell ezt csinálni.
Mindig irigyeltem a horgászokat,
ülnek, és nem történik semmi.
Hogy lehet ezt kibírni.
Eszembe jut egy szó,
ortogenezis, ami még soha,
nem is tudom mit jelent.
Megnézem. Evvel is eltelt három perc.
11h, elmegy a nap az asztalomról,
kezdhetek festeni.
12:30
Reggelinél hallottam: a művészet ART
Egy remekmű villámvillanás idejére megmutatja Isten köpenye szegélyét.
Pontatlan.
Látok itt gyengécske szobrokat, Szent Erzsébet,
Acélkonstrukció.
Hiszen nemcsak a legjava...
Talán így:
[Igen, a gyenge is, még a giccs is.
Tenyérnyi pocsolya is az eget tükrözi; annak parányi szeletét.]
Fejcsóválók, vigyázat. Szeretetközeg hiányában minden mű megfullad.
A tegnapi kutyakukucska-fotó értelmezésre szorul.
Vasárnap. Energiánkba épp belefért délután egy kis Sárospatak, tíz kilométerre innét, kocsival.
Én ugyan eléggé ellankadtam. Kata még nézett volna.
Akkor egy Cola. És egy közös szelfi.
Miért.
Árpád apánk is így.
Hegedűs Gyöngyi - VD., mail 2017.07.9-10.
másodszor kelek ágyból, már rég oltottam, talán most jó ez a remekműről írt mondat -
tegnap egész nap ezt fogalmaztam át meg át. d.
- Igen. Tán mert Isten nem elitista.
Csak hirtelen eszembe jutott: Isten helyenként giccsbe hajló teremtményei:)
nem csak magának írja
nekem is
aki nem értem
sajnos.
Álldogált a zuhogó esőben, hosszan, mozdulatlan. Később ketten álldogáltak, mozdulatlan.
A/2017/42
A/2017/43
Délután a művésztelep zárókiállítása,
a falu nyugdíjasai testületileg,
szervezetten jelen,
talán huszan a megnyitón.
Mi: Ézsiás István szobrász
háziazda és telepszervező,
a négy amatőr fiatal,
meg én.
Mivel munkahelyem 200 méterre,
egy tanácsi épületben;
semmi kapcsolatunk nem volt,
nevüket se nagyon tudtam.
Étkezéseknél találkoztunk.
Tőlem A/2015/15 és A/2017/42 a falon.
F/2017/178, F/2017/179 Kata mobilszobra így alakul a napok során.
Latolgatom, megengedhető-e, affektálás-e,
nehezen viselem ezt a mindennapos többlettortúrát,
amivel ez a művésztelepi élet jár. Jövő héttől azt hiszem a Vértesben
egy ilyen, de háromhetes vár rám.
Életemben először fontolgatom, hogy esetleg onnét meg is lóghatok,
ha.
Itt például a feladatok közé tartozik sok mondatokat meghallgatni.
F/2017/180 és F/2017/181
Sárospatakra, nyitva tartás időben. Várba csak csoportosan, egy óra múlva, és egy óra lesz. Pénztárhoz: magánvezetést kérek, tízezret rászánok. Szemrebbenés nélkül: igen, létezik, tízezer ötszáz. Vezetőnk, Marika nagyon búsult, hogy megkértem, egy szót se. Az emlékezetes lovagteremben, ami akusztikájáról nevezetes, azért elfütyült egy Elindultam szép hazámból-t. Nagyon szép volt.
A lovagterem ablakát legutóbb látva, 1956 nyarán lerajzoltam.
Már búcsúérzet, ma nem dolgoztam, holnap haza. Jó nap volt.
Hihetetlen. Már a negyedik fenyítést éli túl ez a légy. Festőronggyal.
17:49
tiszta formák
némileg plakátjelleggel
A/2017/44
E kottát csak le kell tudni énekelni.
Gondolat nem lévén, a tegnapi kép részlete a vázlat. S az indító lehetetlen-erős színekkel kényszerhelyzetbe akartam hozni magam.
Egyelőre nyitott helyzet, A/2016/45, 60x60 cm.
a témától,
egyfajta naplónak is fölfogható,
Érdekes lesz, ha most már halálomig ilyen fáradt leszek. Vagy fáradtabb. Az is érdekes, agyoncsapok egy legyet, kerül helyette másik. A rózsák a kertben meg csak nőnek, nőnek. Az eldugult fürdőszobai lefolyó csőgörény után kiált. Túléltük ezt a művésztelepet. Is.
bosszankodva és harmadjára
mégiscsak sikerült a
Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlatra
regisztrálnom az interneten.
Kötelező.
Most már remélem el tudok aludni.
félbehagytam,
nem találtam meg a visszalépés
lehetőségét egy hibás művelet után.
olaj, farost, 60x60 cm
értéke 450.e HUF
jobb kettes a mobiltelefonnal
eltűnt belőle a rózsafüzér
faágból faragtam annó
Jelenits atya szentelte volt
keményfa közelben most nincs
a közeli drogériában néztem körül
végül is adekvát egy ecsetnyél
bár ha csak ipari is
oldalán a szöveg Pictorfesték
vegyszerhez nem alkalmas
ezt az utasítást
nem fogjuk áthágni
Deske, most tudatosult bennem, hogy milyen gyakran úgy fokoz, hogy nem írja ki az igét. Épp, mint a létige, ami azzal van legsűrítettebben a mondatban, hogy nem kell leírni, a magyar nyelv ettől sűrítettebb. És hogy maga az összes igét valamiképpen létigeként használja. sőt, ettől a többi szófaj is igés ragozást kap valamiképpen. A pótló hiány. Mondhatnánk: távirati stílus, de itt a le nem írt szavakért fizetünk drágán. Fokozatai: a meghaladhatatlan alapfok. Ide igyekszünk mind.
Még tovább tűnődve. Az igével jön be az időiség, ennek elhagyása időtlenség érzését hozza. És, mint a szövegei, olyanok a képei is. Ahogy akkor a legerőteljesebb a létige, mikor nem mondjuk ki, mert azzal sűríti be leginkább a mondatot, van a képeinek is egy ilyen mondattana, ahogy a létigeként elhallgatott nem létigék a tárgyakat időtlenné teszik. A cselekvést, a történés dimenziójából kiragadják őket, csak létezés, nem azért vannak ott, mert valaki odahelyezte őket, hanem mert mindig is ott voltak, csak ott vannak, a mindenütt jelenvaló csak ott fellelhető.
[Hegedüs Gyöngyi]
Intim műterem - A/2017/42
Pontos műterem - A/2017/44
Halovány műterem - A/2017/35-ről is,
ez 90 centis.
Nagyon megkínzott,
nem egyetlenként nagyon sokáig
mindenféle reménytelenségek között úszkált,
aztán most
végre.
Nagyon meg is szerettem.
Majd elmúlik.
Mire válni kell.
Kilencedszer mutatom, hogy kész.
Most, pár perce, 21:08-kor a vízi világbajnokság megnyitó ünnepe a Dunán. Első öt percet néztem én is. Manócska, színes vízsugarak, hódolat a víz előtt, római kor, gyerekkórus, 40 drón, volt minden. [Később zongora, államfő, mesélte Kata.] Ünnepet valószínű épp úgy nem lehet kitalálni, ahogy egy várost sem. Tervezett város nemigen tudott sikerülni - kontra nőtt város. Szakralitás rendezőelv, vagy legalábbis időfaktor. Talán zseni tud ilyet. Ami felvételt láttam, Hitler tudta.
J./Le Meux hívott skype-on. Háromnegyed óra, sok éve utoljára. Érdekes volt.
Szent Bonaventura (1218 -1274 július 15.) ferences püspök és egyháztanító
ünnepe
X. Gergely pápa Bonaventurát kinevezte bíborosnak. A követek a bíborosi kalappal ott találták Hugello magányos kolostorában. A Rend generálisa éppen mosogatott a konyhában. Megkérte a követeket, akasszák a kalapot egy fára, mert neki nem tiszta a keze.
futóvendég lehetett
sárgaórás öregúr a szomszéd sávban
mint a villám
cikkcakkban
hanyatt fekve vízipók
négy végtaggal evickélt
kerülgettem, mint a forró kását
így is megcsapott a karjával
aztán nyomatéknak még egyszer
kétszer mértem meg a medence hosszát
egyforma gondossággal
28,49 és 28,51
akkor most mennyi
sosem fogom megtudni
jobb2zsebbe telefon bal2-be fotógép
de nem lehet a
fotógép tokja hiányzik
ilyen nincs és nem lehet
kétszer kőrbe a műteremben,
sehol
papírgyűjtő tartály
valóban ott a szemetek tetején
öt éve elveszett a körömollóm
az is ide kerülhetett
azonnal rendezni a rendezhetetlent
A/2017/15 olaj farost 60x60 2017
új funkciót kapott
fűrészgép és 16-os kartácsszög
aztán kezdhetem a napot
- azt nem tud tanulni tőlem,
az egészet főleg azért csinálom,
ámulok gyengeségemen. Kitaláltam, hogy 68,4 szeretnék lenni. De nem megy. Már megelégednék avval, ha nem lenne hetes szám a számok között. Fiam négy éve egy ebédnél azt mondta, nem eszem édességet. Ez jó, akkor én se. Tán két évig tartottam.
Hegedűs Gyöngyi
Ámulatos.
Nem a fotó.
A gondolat.
Mail., H. Gy.
az se, hogy mennyire jó,
ami a fontos,
kimozdult egy olyanjó állapotából
amire azt hittem, jó.
79x81,5 cm. 2015 - 2016 - 2017
Szia Deske!
Szíves tájékoztatásul.
Üdv: G.
...A hamisító éppen azt a bizalmat teszi tönkre, amely nélkül a műkereskedelem nem működhet. A bizalom megtartása érdekében Váli Dezső például adatbankot épített föl a honlapján, melyen az eredeti alkotásai mellett ott vannak a hamisítványok is. Emőd Péter szerint, ha a mai nemzedék tagjai dokumentálnák az életművüket – sorszámmal, dátummal, technikával, kitérve a vásznak és a pigmentek típusára is -, akkor száz év múlva a mai alkotók nevével már sokkal kevésbé lehetne visszaélni.
Reggeli mérés: 70,2kg. Uszoda, hóközép, tehát hazafelé a ferenceseknél szentgyónás. Hazaérve mérem magam, 69,8. Tehát 40 deka bűnöm halmozódott az elmúlt hónapban.
És akkor egyseggel megáldattam az új ecsetnyél-rózsafüzéremet, avval a csendes felgondolással is, lássanak a ferenceskék ilyet is. S lám, ránézve az atya hivatkozott katalógusaimra, hogy most ez élőben‒ Pedig sok éve Rómában tanít. Ismer. Nem emlékszem, hogy valaha beszéltünk volna egymással.
09:59
öreg elefántnak fiatalok közé,
mint 20 éve Pilismaróton.
Csomagolni szeretek,
átgondolva-újrarendezve az élet.
Egyetlen visszatérő gond;
nagy fene latolgatások,
feszült percek, idén mit.
Illyés válogatott és a kedves Káoszelmélet.
Az is elandalít.
Zelk összestől (olyan csak nekem van)
bocsánatkérően elbúcsúzom.
Időlegesen.
Talán még találkszunk.
[Iszonyúan törekszem a korrektségre, mindenféle áldozatok árán is; és lám, a legártatlanabb pontatlanság... Van amit csak azért teszek meg, mert a leírtak már köteleznek.
Ez a figyelmetlen, utólag betett délben szándékom szerinti kizárólagos szerepe ez volt: a mondatindítást antropomorfizálni, földközelbe hozni.]
13:14
TISZATÁJ // tiszatajonline.hu //
2017.07.16.
prími tatár
(Váli Dezsőnek)
a festők szorzótáblára festenek.
résnyi kép
az egész látótér.
nekem medencehossz.
csak huszonötnél még nem tudom,
hogy megúsztam valamit.
kétszer huszonötnél már tudom,
hogy megúszhatatlan, épp mikor érintem
a csontsűrűségből vesztő medencefalat.
a szabvány medencehossz?
ha nem is tanulom meg tőled,
akkor is lesz majd egy
napholdas bukóforduló,
feléledt magzati reflex,
ami után már nem kell többet
légvételért feljöjjek.
fényküszöb.
csak eggyel: önmagunkkal osztható.
Hegedűs Gyöngyi
Előzmény: gratulációm 50. szülnapja alkalmából, hogy az tulképp. 2x25.
Meg ezt a filmet küldtem ajándékként, hogy vajh mi hasznosabbak vagyunk-e.˙
(Ő is hazudik :))), nem tegeződünk. Ó irodalom, felkiáltójel. Az irodalom. Petri írja: "...sorvégen, rímkényszerben...)
– sorvégen, rímkényszerben, de nem okvetlenül.
Én például buta
fejemmel nem biccentek. Ezeknek?
Igaz, nem is remélek, fejszesuhintás,
ebben egyezünk.
"a hozzáértő dolgozó
nép okos gyülekezetében
hányni..." Mir gezagt.
Néha én is
hol így, hol úgy
vagyok ezzel:
Vetni. Meg. Száz. Bajunk.
És kik az enyémek.
Akiket szeretek.
Rakovszkynál van képem
Oravecznél van képem
Tandorinál van képem
Váradynál van képem
Hegedűsnél van képem
Zelknének nem adtam, de haláláig sétáltunk együtt
Válinál van képem
Illyéssel Párizsban kezet fogtam
Esterházy - Nádas - Spiró - Závada, kép, de ők nem költők
Kondor ravatalánál díszőrségben
Berény Róbert sírját munkásőrök sorfala között a Szövetség nevében koszorúztam
Pilinszkyt meghívtam futni reggelente, mert érdeklődött felőlem,
de soha nem találkoztunk
Lehet, hogy a Zelk-összest mégis leviszem. Mégis, három hét... Nem olyan nagy baj, ha nem olvasom.
Az ítélet irgalmatlanul lesújt arra, aki nem irgalmas. Jak.2.
17:29
Gyönyörű fekvésű sváb falu. Az iskolában kaptam egy teljes tantermet, szállásnak is. A másik termen hárman osztoznak, de ők fiatalok, délután nem kell aludniuk, amúgy is kint tájolnak. Összesen kb. 12-en. Fotó, hogy vissza tudjuk majd rendezni a termet. 16 alapozott lemezt hoztam ide.
Csató Jóska is megérkezett, váratlan. Nagyon becsülöm a munkáit. Őt is srácnak szoktam volt meg. Hatalmas fekete SAAB-kombiból kipakolt egy nyugágyat, és rögtön a kert zöld pázsitán.
Ötlet, a húsz éve ismert fiúk nevét noteszembe, hogy ha hirtelen meg kell szólítani. Ötlet. Vettem egy hatalmas viaszosvászon asztalterítőt. Változott technikámmal most időnként messzire spriccel a festőszer.
Még majd olvasólámpát kell csinálnom, az ágy fölé lógatok be egy körtét. Csupaszoló és foglalat van a szerszámok között.
Húgommal kitaláltuk, Mami matracaiból igazi elbújhatós házat építünk, amiben aztán majd. Kisfiú voltam. Akkor vettem észre, a megépítésig érdekel, addig; pont. Ezért az aránytalanság, hogy tájszép helyett kábelvég csupaszítóról beszélek. Az ágyfölötti lámpa kész.
Estére meglett az éjjelszekrényem. Torokkiszáradásra újabban citromos víz. A belógatott villanykörte kézközelben-kapcsolója. Rosette nagynéném negyven éve hazalátogatott New Yorkból, ámulattal adóztam az amerikai ötletnek, olvasólámpája tenyérnyi talpára bárhol ráütve kikapcsolt.
Te hány éves vagy.
Az Úr azt mondta Illésnek: Elizeust kend fel magad helyett prófétává. Amikor onnét elment, találkozott Safát fiával, Elizeussal. Éppen szántott, tizenkét pár ökör haladt előtte, maga pedig a tizenkettedik pár mögött haladt. Illés odament hozzá, és rávetette köntösét. Azzal Elizeus elment, fogta a pár ökröt, feláldozta, majd az ekét felhasználva megsütötte az ökröket, és odaadta az embereknek, egyék meg őket. Aztán Illés nyomába szegődött, és a szolgája lett. Kir.I, 19
Deske, felolvastam a blogjáról ezt az Elizeus történetet a férjemnek. Ő azt mondta, hogy ez is nagyon szép, neki a kedvence, mikor Illés végképp elmegy. Az én legkedvesebb elhívástörténetem a Sámuelé. Sokszor azt érzem, ezekben az elhívástörténetekben az ószövetség erősebb. Vagy tán úgy mondanám: plasztikusabb. L.
Kipróbáltuk kettesben, netán lejárnánk a tatai edzőtábor uszodájába. Négy nyugdíjas beszélget az össz három sávban, 25 méteres. Bár engedtek úszni, háton is. És ellopják az ember pénztárcáját, benne min. 20e HUF. Igazi intelligenciafeladat lesz jól kezelni. (Szerencsére irataim másutt.) Valamint nagyon tekergős szerpentin, és majdnem 40 km. oda-vissza. Hát ez aligha. Pedig Balázs is jönne, profi, ő pillangózik is.
Megérthetetlen, az egész tábornak, olimpiai fölkészítések, miért három sáv. Tényleg.
bosszúból
nem vettem
zöldpaprikát az ebédhez,
igaz, nem is szeretem;
pontosabban mindegy,
valamint további spórolásiból
igen
takarékos festékhasználat
tendál a nullához,
ez új, mai képnél.
csináltam magamnak
teljesen fölöslegesen
egy forró feketét.
Délidőben.
Bár ízlett, három keksszel.
És lassan lehet is (szabad) lefeküdni.
60x60
Na, melyik Capek novella
slusszpoénja, hogy egy idő után
a Kriminalisztikai Intézetben
sütötték Prága legjobb zsömléjét.
Édes fordulat.
ki is hül.
Sajátos helyzet. Még nem született végleges döntés.
Három vécé közül választhatok. Meglehetősen különbözőek.
NEVELŐI WC ‒ LEÁNY WC ‒ FIÚ WC
Elvi megfontolások vezetnek.
Fektemben forgolódva fáj a derekam
és szeretnék baracklekvárt enni.
elkezdtem egyet
Világnézet. Van egy különlegesen szép kanalam, rajta megkopott véset ötágú koronával. Csomagolom művésztelepre. Kata:
- Ne azt vidd, ott könnyen elvész.
- Dehogynem. Arra való, hogy elvesszen [hogy éljen].
A reggelihez (1 km-re a szállásomtól) 08:02-e érkeztem, elkésve. Még senki, csak a naposok. F/2017/184
Konvertáltam a Halál 50 óráját aviból mp4-re, és akkor már csak egyetlen sovány eszközöm maradt a munkakezdés késleltetésére, Kata utasítása értelmében elszortyolni egy vitamindús paradicsomot. Az udvaron, mert csöpög.
és valószínűleg
be is fejezett,
továbbra is minimal art
minimal festék
le ezt a fotót,
képnek valószínű
rossz az alaptétele,
az arányok.
Valamit keresek,
de nem tudom, mit.
Most egy másik táblán
folytatom - keresem
ugyanazt -
u.n. magamat.
Van itt egy érdekes, különös sorsú fiú (57). Rajzkör, felvételizett, nem sikerült. Azóta munkás élet három műszakban. A rajzolást abbahagyta. Barátaink, Fischerék az Artusban régi munkáiból néhány éve szerveztek neki egy kiállítást, ekkor, 20
év kihagyás után, folytatta.
Magányos bezárkózott életet él. Vonzó jelenség az a formai tisztaság, ahogyan ő a világot látja. Nem fotóról, kint háromlábú állvánnyal most is a tájban. Jó lenne a Ráday utcában vagy egy BB. úti galériában kiállítást szervezni neki, sajna kapcsolatom ehhez nincs. Úszósapkámat tudtam kölcsönadni neki.
Hátha van valakinek ötlete, lehetősége továbblépni; megérdemelné.
Vödrös Gábor // gaborvodros@gmail.com
A mutatott (fekete-fehér) rajzok 100 centisek!, gondosan kezelve, üveg alatt.
12:33
A maiak A/2017/50 és A/2017/51
Nádor Tibivel
F/2016/185
György atya 30 éve evvel nem értett egyet.
06:37
Ez a légy, hogy halálra zabálta magát kolbászommal,
mért nem megy az ablakra, hogy odakészített pizsamámmal
agyoncsaphassam.
Most izgatottan röpdös összevissza.
Hányszor étkezik ez napjában.
Mi kell neki még.
Mi jár a fejében.
Béke poraira.
Kéttantermes iskolánkban ‒ ahol élek ‒ még két szoba, a falu könyvára. Fölajánlottam, a talált könyvek felét odaadom. A válasz: tízévesnél régebbi könyvek itt senkinek nem kellenek. Most a festőcsapatnak szabad a vásár 24 órában, a kocsi az udvarban, kihirdettem, a csomagtartó nyitva, fölnyitható.
Szokatlan. Iskolaudvar. Sváb falu, nekik jogos
világháborús német katonát emlékezetükben őrizni. A magyarok számára kissé rejtjelezett szöveggel.
18:06
Tegnap este lányosztálynyi lány a művésztelepre, nem tudtam ilyen fordulatról; rajzmappák, édesek, csivitelnek, vidámak, esznek-isznak, telefonálnak, lábkörmük piros. Délután küldöttségük hozzám - honnét tudják? ‒....azok a bizonyos könyvek... ‒ Tessék parancsolni, akármennyit. Aztán körben letelepedtek a fűbe. Ahogy orvul fotózom őket, egyikük rögtön a haját igazítja. Egy hang a fűből: ‒ A Zabhegyezőt, ha megtaláljátok, az a Pannié.
Vasárnap délután van és süt a nap.
Ma 7-re, órával korábban a házba, én voltam az egyik napos. 13 reggeli, megterítve. Holnap 20 lesz. Közben a kertben is, erre-arra reggeli tornák. Azt hittem, ez a falatnyi egyetemista kiasaszony a tornamozdulatokat követi a monitorról, de mindeközben filmet nézett, angol dialógusok.
A Kossuth adó, de a katonai adók rádióhullámai is testemen zavartalanul áthaladva tovább és tovább. Egy angol tiszthelyettes több, mint két kilométerről lelőtte az Iszlám állambeli másik mesterlövészt. Nevét nem hozzák nyilvánosságra. Egy másik légy, ma egész délelőtt zavartuk egymást, amíg. Ezért nem szoktam szellőztetni. Egyik itteni kiasasszonynak fölajánlottam ragasztószalagot zsákmányolt könyvekkel teli papírdobozához. Elmesélte, gyerekkora egyik meghatározó képe volt, amit tőlem látott Szegeden. A mai két szendvics jobban sikerült. A délelőtti munkába belealudtam. Sári szerelmes volt a falu teljes futballcsapatába. Szilágyi tanár úr azt mondta, ez a világ legszebb erotikája, gyümölcsök ringnának meztelen, és Fanni várna szőkén
Boldog mohósággal a szemétkupacból. Nem először vannak a kezemben. Legtöbbjéről időközben már le is mondtam.
Epiktétos kézikönyvecskéje, ezt annó megtanultam, Katánál meg is maradt ez a bilingvis kötetecske
Mai amerikai elbeszélők 1961., ez is megvolt, akkor, Steinbeck Krizantémok benne nagyon szép
HG. Wells A bűvös bolt. Aminek egyik novelláját, A kert kapuja, mindig összehozom Klee Tor zur Verlassenen Garten -ével
1961 évf. Élet és Tudomány, egybekötve, időkaland
Zweig: Égő titok, ez 50 éve érdekes volt
Sakál napja, jó film volt
Szabó: A huszonhatodik év - otthon az összes, ágyamnál, két kötetben
A Kennedy gyilkosság rejtelmei, amikor megölték, aznap szerelmem
cédulája: öt perc mulva itt vagyok, - eltettem
Szent Ágoston élete, az új, reménytelien vékony
Steinbeck: Egerek és emberek, tőle mi nedn föllelehetőt elolvastam, a rossz könyveit is, igaz az csak utólag derül ki
Kállai: Picasso nem ismerem, hátha, bár nem érdekel igazán, ahogy P. sem
Sarkadi Imre novellák, ez érdekel, van jó emlékem
Juhász Ferenc válogatott, evvel szeretnék egyszer tisztában lenni, hátha
Nemes Nagy Ágnes, ugyanúgy, ilyenkor mindig életbe lép, hogy nem vagyok érdeklődésben terjeszkedő természetű
Andrzejewski Hamu és gyémánt, csak egy alkalmi fejezete a film, érdektelen könyv volt, de
-- tipikus 50 év előtti könyvtár, az enyém is ilyen volt, amíg volt
1. Bizonyos dolgok hatalmunkban vannak, mások pedig nincsenek. Tőlünk függ a véleményünk, az ösztönös vágyunk, a törekvésünk és ellenszenvünk, egyszóval mindaz, amit egyedül alkotunk meg. Nem tőlünk függ a testünk, a vagyonunk, a hírnevünk és a tisztségeink -
4. Ha fürdeni mész, vess számot magadban mindazzal, ami a fürdőben történni szokott: lefröcskölik, lökdösik, szídják és meglopják az embert
8. Ne kívánd, hogy az események úgy alakuljanak, ahogy te szeretnéd. Inkább a kívánságaidat szabd
-
11. Sose mondd rá semmire, hogy elvesztettem, hanem csak azt, hogy visszaadtam. Meghalt a gyermeked? Visszaadtad -
13. Ha haladni akarsz a bölcsességben, el kell viselned, hogy külsőséges dolgokban ügyetlennek és együgyűnek tartsanak -
14. Ha azt akarod, hogy a gyerekeid, vagy a feleséged, vagy a barátaid örökké éljenek -
19. Győzhetetlen leszel, ha nem bocsátkozol olyan küzdelmekbe, amelyek -
24. Győzni szeretnél az Olympián? Istenemre mondom, én is, mert nagyon szép dolog. De vizsgáld meg a feltételeit, és a következményeit -
53 Anytos és Melétos megölhetnek, de ártani nem tudnak nekem
Az egyik leány bekopogott, hozta nekem, ezt találta a szemétkupacban: Illyés Minden lehet. [ A reggelnél a Szekszárd felé-t olvastam föl nekik, avval, hogy ez a szerzetesi étkezéseknél is így szokás. Z. bele is kötött a versbe, hogy Illyés ódon hazafisága. Remek. Aztán erről hosszan.]
16:23
egy igen-igen szűk réteg
érdeklődését fogja -
:-))
‒ Deske, 10 évesnél jócskán régebbi könyvet olvasok, a Híd a drinán-t.
Delejesen sárgult papír. h.
‒ És még ki lehet böngészni? d.
‒ Bizony! Bőven. 1966-os kiadás. Egy évvel a születésem előtt jött ki. És böngészhető, akárcsak én.:)
‒ 1967 nagyon szomorú évem volt. Nagyon szerettem azt a lányt, és biztosan tudtam, nem való nekem élettársnak, elbúcsúztunk.
Legutóbb 3 napja álmodtam vele.
És ezt is meg lehet köszönni. Szemforgatás nélkül.
‒ Igen. befelé forduló szemekkel. Ahogy mindenből műterem lesz.
‒ Ez szép. Köszönöm. ,
Hát ez nem sikerült.
Az olajfestők
72 kilogrammos súlycsoportjában
ha nem is dobogós,
de
Osztálytérkép
17:25
ki akartam próbálni valamit
10:15
De hisz ez mindig így volt,
1062 ugyebár a szemétben
(bár egy részükből polc lett)
most minden a mennyiség.
Aztán arra gondoltam, körben járok.
De ha jó helyen járok körbe?
Hiszen Kecskemét is,
az öreg alkotóház,
ahol
évek óta
a ház körüli nagy körön
körbe és körbe
futócipőben.
A/2017/57
‒ Deske, azt gondolom, akármilyen változatos az életmű, az igazi művész mindig ugyanazt járja körbe. Csak ez az ugyanaz, akár egy erdő, lélegző, pusztuló, megújuló, tehát mindig másképp ugyanaz, és már attól is változik, hogy körbejárjuk. Erdőkerülők vagyunk. h.
‒ Így lehet. Belegondolok, hódoló szeretettel szeretem Czóbel korai századfordulós párizsi utcaképeit, meg az aggkori asztali csendéleteit. És csakugyan pontosan ugyanazt mondják. d.
Király Gábor is lejött, nem tudtam, ő is az Artus-csapatban. Nagyon becsülöm. Levizitelt magányos műtermemben, s nagyon jó, erős kritikát is kaptam tőle. Rábök a képen egy bútorra: Sajdik.* Értettem. Ritka érték. Az össz itteni képemet más szemmel nézem. Ennek szellemében az orra előtt kezdtem az adott munkát kijavítani, amibe aztán bíztatásomra ő is benyúlt. Mutatom.
Általánosságban súlyosan helyteleníti, hogy az ismerős jó festők rossz képeket is csinálnak, fölhígult változatok. És még meg is mutatják (beleértve engem is.) Remek délután.
*groteszk rajzú újságkarikatúrista
Most kaptam.
kit vesz fel?
A szituáció:
"Ön egy sötét, viharos estén vezet hazafele. Ekkor meglátja a vidéki buszmegállóban, hogy három ember várakozik a buszra, ami nagyon sokára fog odaérni. Mind a hárman sürgősen be akarnak érni a városba, de a kocsiban csak EGY hely van a sofőrülésen kívül, kétüléses kocsi.,
- Egy nagyon öreg néni, aki haldoklik, és sürgősen kórházba kellene jutnia, hogy megmentsék.
- Egy orvos, aki egyszer megmentette az Ön életét, és ezzel örök hálára kötelezi.
- A nagy Ő - az, akiről Ön egész eddigi életében álmodott!
Kit vesz fel?
Mielőtt tovább olvassátok, Ti is gondolkodjatok el ezen .... mit tennétek?...
Végül a 200 (!) jelentkező közül, akit kiválasztottak:
- Odaadnám a kocsikulcsot az orvosnak. Ő bevihetné a nénit a kórházba, én pedig szépen megvárom a buszt, a Nagy Ő-vel...
Kedves Dezső, a
Pintér aukción a Vaszary villában gazdagon lesz reprezentálva :
https://axioart.com/kereses?search=v%C3%A1li+dezs%C5%91
A/2017/54 nagyon jó !!
üdv L.
megvilágosító
korrektúra után.
Eredetileg oly kirívóan rossz volt,
hogy meg se mutattam.
Tudni vélem az irányt.
mondaná
Duchamp
sőt mondja is
és valamennyire bizonyára igaza is van.
Csak hát az ember az egyetlen gép,
ami rosszul betáplálva is tud
jót termelni.
Nincsen szabály.
Bár statisztikai igazságok vannak.
A/2017/52
hamar otthagytam a reggelit
A/2017/59
13:54
mindennapi ebédem.
A paradicsomot ezúttal
csak félidőben tettem rá.
Pedagógia kérdése, itt a hallgató mindent szabadon-; csendélet, portré, hegyek-dombok, eszköznek ceruzától az olajfestékig minden.
Aztán pár naponként közös megbeszélés, szíves bíztatás; sok jó mondatokat hallottam.
Ma négy diáktól kisméretű és gyors akvarellek, monotípiák.
A diák ámulva látja, mi váratlan szépségek a keze nyomán. Előnye, hogy mindez öröm, további munkakedv.
- És új utakat is nyithat, hiszen a véletlen az más, mint én.
- Veszélye, hogy hihetni, ezt én csináltam. Netán beleragadni e sikerekbe.
Ha kötöttebb eszközök-; ceruza, szén, tempera, satöbbi, ott mindez nem fenyeget.
Az nem csinál meg semmit magától.
A véletlen. Persze mi is használjuk, de kantárral.
Hogy ennek tükrében helyes-e diákokat akvarelleztetni, kérdéses, nem tudom.
A fentebb lefotózott festőfiú.
Áthozta, és laptopról megmutatta munkáit. Kétméteres olajképek, de más anyagok is érdeklik. Fotón láttam tölgyfából elkészített íves talpú ringatásalkalmas bölcsőjét, amint négy ember cipeli egy pázsitos erdőszélen. Ugyanis súlya van; mert felnőtt méretben készült, három darab. A helység környéki sétautak mentén helyezték őket. Mindez Németország. Bennük matrac, vízhatlan huzattal, és valóban előfordult, hogy aludtak is benne, ő látott egyszerre öt gyereket ringatózni az egyikben. Fölmászva a magasba, két rács között lehetett bebújni az utastérbe. Ottani pályázaton nyerte a kivitelezés lehetőségét. Még a hazaszállítását is fizették, most egy kölcsönhelyen, eresz alatt tárolja. Három másik bölcső készült puhafából, azokat egyedül építette meg, az csak zárt térbe való, kiállításra. Mesélt még e munkája elméleti hátteréről is, amit ő evvel kifejezni szándékozott.
Ámulattal hallgattam.
Baráti ötletre a lapalji fehér csíkra az ELŐZŐ LEVÉL mellé még egy tétel: KÖV. LEVÉL. Visszamenőleg megcsináltam, legalábbis ezt az évet.
Csak éppen itt, az aktuálisnál nem lenne értelme.
Full service.
Megengedem, egyáltalában nem igyekszem
tagadni, hogy a hűtlen angyalokról és seregéről szóló tanítás Babilonból terjedt el [került be az Ószövetségbe]. Mindemellett még isteni lehet. Az Isten, aki megszólaltatta a próféta szamarát, és általa oktatta a prófétát, oktathatta Egyházát babilóniai pogányok által
Newman Holy Scripure in its relation to the catholic creed 1838. szept.
Reggel nyolckor eldöntöttem, hogy ma szabadságot veszek ki, a közös reggelit elmulasztom - egy óra - és leültem az iróasztalhoz A sakál napjával. 453 oldal, most álltam föl mellőle. Közben csak egy reggeli, a két elszáradt kenyérszeletemen a zöld és fekete penészfoltokat Ráma margarinnal fedtem. Szerencsére a filmet valaha láttam, így nem izgultam annyira.
Most akkor a szokásos ebédkészítés.
Deske, én nagyon nagy ötletnek tartom ezt a bölcsőt. (hogy ugyanabba a ringatásba többen beférünk, hogy felnőttágy is lehet, hogy úgy bújunk ágyba, mint gyerek, hogy elemel a földről, hogy bárka az özönszerű fogyatkozásban..stb. Nagyon sok asszociációt indított el bennem. elkelnének ilyenek nálunk is a külső tereken is, nemcsak a kiállítótereken). Találtam is róla egy német nyelvű cikket.
http://www.aquamediale.de/index.php/bence-knyihar-wiege.html
vacsora-indulásig, ha ugyan abszolválom
még bőven maradt idő
erre-arra
ez itt hamarvást megtőrtént
aztán majd meglátjuk
Este Szabó Huszonhatodik év édes keserűsége
.....De minek
folytassam, édes? Nincs tenélküled,
nincs valóság, s minden öröm beteg:
szó vagy csak, szó a vágy és a hit és a
sok emlék, mit felgyújt még, néha-néha,
az öncsalás, az élet maradéka.
Kora reggel, napkelte után, még hosszúak az árnyékok, fogmosás, mindenek kezdete előtt néhány csendes pillanat. Ablakon át nézdegéltem a szemközti hatalmas fenyőfát, a kerti padokat, nyírt füvet; iskola-, és templomkert, szépen rendbentartott világ. Akkor egy zavaró folt a békés látványban, az ablaktáblán valami aprócska folt, rebbenő, ahogy fújja szél. És akkor megértettem. Dráma, itt halál történt. Ez madártoll darabka. Összecsattan a látvány két másik történettel. Asztalnál dolgozom este, egyetlen erős koppanás. Nem értettem, ötven méteres körzetben egyedül, a szomszéd teremben dolgozó diákok rég alvóhelyükön. Fülelek. De hát nem ismétlődött a zaj, mostanában nem annyira félős-ijedős, elfelejtődött. A másik történet, most már nyilvánvaló, hogy másnap reggel. Üvegajtóm közelében madártetem. Hátán feküdt, békésen, karmai az égnek. Verébhez hasonló, de valamivel nagyobb és fehér hassal. Hogy kerülhetett ide. Háztetőről, ereszről nem eshetett ide, külsérelmi nyom nincs, hogy vadászmadár, kutya, macska.
Dombháton épült hosszú falu, kétoldalt kísérik csodavölgyek.
F/2017/186
végjáték-játék?
lovak közé a gyeplőt
de csak óvatosan
az irányt ők se tudják
viszont szeretnek szaladni
utolsó lemezem
több nincs
– Deske, ez a mai kép sokkal jobb, ha nincs belekomponálva a szignó! Az elvonatkoztatásban mint Rothko, vagy Krajcsovics...L.
– Nagyon köszönöm, megnézem ilyen szemmel! // Megnéztem, igaz, jav. kösz. d.
A tegnapi nappal a 16 lemezem elfogyván, ma Louis Armstrong és előlről kezdem az ittenieket jav. vagy ront. A/2017/46
13:14
Nem a mikrofaktúrával volt baj, kezicsókolom, a kép volt dögunalmas. Negyedszer cserélem le fotóját, próbálkozom.
Negyven éve festek. Nem rosszindulatból. Valahogy beleszoktam.
Készítem elő ezt az őszi Ernst múzeumi gyűjteményes kiállításomat, most ez a dolgom.
Fordulat. A Múzeumtól új levelük szerint azt a könnyítést kaptam, hogy a terembérért mégsem kell egymillió értékben műtárgyat adnom. Már csak a csomagolást képszállítást műtárgybiztosítást meghívót plakátot a megnyitó személy honoráriumát a kiállításhoz kapcsolódó társprogramokat, valamint plakát-kihelyezést újságreklámot dokumentálást és a katalógust kell fizetnem; igaz, ezeket készpénzben. 2,4 millió.
Jól esik a figyelmesség, bárha a dologba kis hiba csúszott: nekem képem speciel van, nekem pénzem nincs. Van ez így, festőknél.
A katalógus 870 ezerbe kerülne. (A többi tételre pályázni fogok.) Nem tudna ennek létrejöttébe besegíteni?
(Úgy értem, anyagilag.)
Szívélyes üdvözlettel:
a KÖV. LEVÉL linket,
bele-beleolvasok.
Iszonyú gazdag életem volt
szobámból évtizedek alatt
alíg kimozdulva.
Nem kényszerítettek ürülékemet ennem,
mint internálva egyes kínai pártvezetőket,
hogy megjavuljanak.
Nem láttam Machu Picchut;
'70 táján egyszer
próbálkoztam vele a perui hatóságnál.
Továbbenni egyszerűbb, mint abbahagyni.
bernáthegyi kutyám 1973. szept. - 1976. nov.
reggel 60p. angol fordítás/tanulás 1975.10.17. - 1980.01.18.
reggel 34p. jóga 1978.06.09 - 1990.07.27., másnaptól úszás
meg találtam:
1973.09
ha azt akarod, hogy beszéljek, baktass mellettem csendben, órákig, várd ki
1973.10.
legnagyobb kincsem ---------------
amiből minden származik
ami biztonságossá teszi létemet, amiért festek
a nyugtalanságom.
ne veszítsem el pocakosodva
fotó: F/1975/33
Hogy egyik barátnőm húsvéti lelkigyakorlatra hívott egy szerzetesi kolostorba, elcsodálkoztam. Fiatal korától minden vallást végigpróbált, mindegyiket komolyan vette. Amikor görögkatolikus, görögül kezdett tanulni. Pár éve még egy kisebb szekta vezető pásztora volt.
- Sosem mondtam, hogy következetes leszek - mondta mosolyogva.
Mindez erről a nekem oly kedves és jelentéktelen kutyafotómról jutott eszembe. Én sem akarnék a következetesség bűnébe esni. Négyezer fotómból kb. háromezret kidobtam. De kisfelbontásban megmaradtak.
Azon tűnődöm, kisfelbontásban az összeset vissza kéne tenni a fotókhoz. Az éles határ úgyis megvan, ezeket nyomtatni (kiállítani) már nem lehet.
Azt kéne eldönteni, hogy az a FOTÓ-fejezet nekem szól-e, vagy a magyar kultúra közügye, bocs. Fifty-fifty?
Dilemma.
Fejemben jár fenyegetésnek nagy fotósunk írdatlan és rendezetlen hagyatéka.
Igaz, az enyém rendezett.
Ha láthatóvá, esetleg két rendszerbe: FOTÓVÁLOGATOTT - FOTÓÖSSZES-,, létrejöhetne afféle válogatás, mint ahogy az akkor 2500 oldal C. napló nyers szöveg, és a Robi válogatta C.Napló 350 oldalas kötete.
Itt kezdett képek tovább. A/2017/50, ez ma a harmadik. Nem átvitt értelemben tántorgok a fáradtságtól.
Szárítkoztam a napon. Tehát a probléma gyökere, hogy a fotózás többfunkciós.
- művészi minőség szerint szelektálva most: ez jó, de egyoldalú
- információ tartalom: ez sérül
---- kortörténet // ez bizony közügy, de erősen kérdőjeles nálam a súlya
---- személyes történet
// ez jobbára csak a szívügy és szívfájdalom, ez velem együtt elmúlik, OK.
Miről beszélünk, jöjjenek a számok. Erre jó az excel. A VÁLINEWS-időszak előtt kidobottak száma,
ami tehát másnak megnézhetetlen a 4440-ből: 210.
Ebből családfotó, főleg a gyerekek, ez magánügy, a szívfájdalom közepe: 126.
A többi téma teljesen szórt, Pest, Kékkút, külföld. Műterem mindössze 2.
Foglalkozzak inkább ecseteim karbantartásával.
Szia Deske!
Bár tv-t nem nézel, de úszol. Nézdd meg, hogy végeztünk: G.
A budapesti vizes vb. éremtáblázata (75 szám):
arany ezüst bronz összesen
Egyesült Államok 21 12 13 46
Kína 12 12 6 30
Oroszország 11 6 8 25
Franciaország 6 1 2 9
Nagy-Britannia 5 3 3 11
Olaszország 4 3 9 16
Ausztrália 3 5 4 12
Svédország 3 1 - 4
MAGYARORSZÁG 2 5 2 9