VALI NEWS    

 

VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX‒BE / 292.

2019. július 1., hétfő

05:35

Ahogy itten körülnézek,
együttéletünk hardvereit inkább én építettem,
softvereit Kata.
Két fájlt neveltünk föl.
Amikor kihullik kezemből az ecset.
Lehajolok érte.


Nálunk (majdnem) minden a helyén van.

 

09:09
– Az a gyerek
olyan keveset olvas.
– Bízzuk Istenre a világ megváltását.


10:04
Kánikula, tegnap
csak este a Normafa. Mindig elandalít, ahogy ezek a sok budai hegyek egymás mögött. Mindig ugyanott.

 

 

13:00

muszáj volt valami kontrasztot
mégis rátenni
folytattam délelőtt
most talán jó így
Elhagyott műterem - A/2019/41
86x86 cm.

 

16:08
Eddig háromszor
találkoztunk. Miki szerelmének a vasárnapi ebéden odasúgtam, szerintem nem áll neki jól ez a (nagykarika) fülbevaló. Másnap mailben:

‒ Csak hogy értelmezzem: tudod, merthogy szerintem az arcod inkább csöndes finom típus. d.

‒ Egy kicsit meglepődtem, mert az emberek nem szoktak ilyen nyíltan kommunikálni. A kezdeti megilletődés után viszont nagyon megörültem, hogy jelezted. Egyébként szeretem azt a fülbevalót és még biztosan fogom viselni. A.

____________________

17:52
‒ Nagyon klassz nő lehet Miki szerelme... fogja viselni:) nem a leeendő... kíván megfelelni:) gratu... neki:) S.

‒ Így van. d.

 

2019. július 2., kedd

08:47
Igen nehéz
feladat elé állítottam a Szentlelket - belátom -, megkértem, csináljon már valamit, a kartempó mellé képtelen vagyok a krall lábtempót. Hosszan tanulni meg lusta. Évtizedeket kellett időben visszalapoznia, hogy segíteni tudjon. És tíz évem, mire válasza hozzám megérkezett. Létrehozott egy Szabó T. Anna nevű szorgalmas kisleányt, bájt és tehetséget kap, miattam jó verseket kell neki írnia. Első lépés. Ehhez megszületik Dragomán Gyurika, ambiciózus édesanyja révén nyelveket tanul. Összehozza őket, bele kell szeretnie Annácskába. Akit én aztán fölkutatok, versei okán ellenadományképpen minimum egy festményt rátukmálandó. Fogadókészségre kap utasítást. Amerikában is megszületik - ott egy zömök - kisfiú, élete derekán alkata figyelembevételével beleoltatik fejébe egy találmány, a Total Immersion úszás. Dragomán, akinek mellesleg meg kell írnia néhány könyvet is, szellemi mohóságból minden évben többletként megtanul valamit. Angolul tud, netet tud, hát ezt az amerikai gyorsúszást is. Amit át kell adnia nekem, szóban, írásban és oktatófilmben. Ahol nincsen krall.
Szentlélek megtörli homlokát, sikerült.
Szívből megköszönöm neki.
Részletkérdés, hogy azután ezt hét évig tanulom.
Hogy azért valamit én is.

10:08
a szent lélek total immersion* R.

*teljes belemerülés

13:35

reggel öt óra
szellőztetek
a szemközti szomszédnál
ez a függöny érthetetlen

mintha nem szervezett helyzet
hanem a szél játéka lenne
plusz valami a falon
amibe a textil beleakadt
talán ez

szép


13:40
Ilyen kánikulában
a fene tud képet kitalálni. Hát elővettem lemásolandó az A/2006/09-et, 60x60.
Műterem békedélután - A/2019/42 lett belőle, 86x86 cm.

 

16:12

Túl sok az ingem. Ez baj.
Pizsamakabát meg kevés.
Így hát átirányítottam két
amúgy is túlméretest.
Kata belenyugodott, sőt.
Így lett, ahogy a matekban is,
két mínuszból egyetlen plusz.
Igen ám, de melyik melyik.

Az előbb, még félálomban
az is eszembe jutott.
Katakétely.
Nem pártvonzódást forradalomszándékot jelöl. Éjszakát.

Hatvan táján az aktuális lány E - eleje - betűt hímzett kérésemre pulóverem nyakába. Volt, aki rábökve megfejtette.

 

20:45
Gábor új gyűjtése/cikke
a Vasárnapi Újságból. [berszangabor.hu]

 

SZINHÁZ UTCZA YOKOHAMÁBAN.  1898. 8. 126.
Kelet-Ázsia népeinél, különösen a khinaiaknál és japánoknál, jóval előbb felvirágzott a színműirodalom, mint nálunk...A színház kora reggeltől késő estig nyitva van. Az éppen dolog nélkül levő khinai vagy japán család az egész napot ott tölti a gyermekekkel együtt, s ott is étkezik. Mások érkezésök szerint csak egy pár órát töltenek a színházban, tekintet nélkül a darabra, mely tetszés szerint nyújtható. Vannak darabok, melyek több napig eltartanak, és szintén vannak esetek, midőn az előadások megkezdése előtt maga a közönség választja ki a darabot, melyet látni akar.

 

JAPÁN KATONÁK SÍRJAI KOREÁBAN. 1895. 6. 87.
A maradványokat gondosan, kegyeletesen összetakarítják s parányi koporsóba téve, átadják az anyaföldnek. Hadd nyugodjék ott az idők végéig, a megtisztult s a földi salaktól megszabadult lélek úgyis ott mulatozik már a tizennegyedik mennyországban, Buddha áldott árnyékában. A hamvak fölé oszlop alakú fejfát tűznek, amelyen ott van czifra japán betűkkel felírva a boldogult neve s viselt dolgai. Minden fejfa mellé egy-egy élőfát is ültetnek. Majd megnövekszik az, s enyhe árnyékot fog vetni az ott nyugvó hős csendes sírjára, a kis madarak rászállnak lombjaira s szépen fütyörésznek, énekelnek, hogy a vitézek álma annál édesebb legyen.
A sirok sorban, szigorú rendben vannak egymás mellé elhelyezve, a fejfák úgy állanak egymás mellett, mint valami hadcsapat. De úgy is kell annak lenni, ez is hadd mutassa, hogy katonák, rendhez szokott hősök szenderegnek ott, akik földi etetőkben is ilyen rendben, szilárdan és keményen megálltak az ellenség tüze előtt!


 

21:30
Fél tíz, még fények,
az év leghosszabb napjai, számon tartom.

 

 

2019. július 3., szerda


05:32
A számosság
(rend)szeretete életgyávaságom, tudom magamról. Szélvihar esetén excel-oszlopokba kapaszkodom. "Magánál a repetitív dolgok ceremonizáltak. Ez autisztikus vonás". Életidőm jelentős része rendcsinálás rendteremtés.
Írtam ezt fejben és vidáman az imént, fejjel lefelé a denevérpadon, miközben másodpercet számoltam. Igaz, 360 helyett (stopper), 366-ot.
Most köv. a négy deci Lipton tea.


09:13

itt az egyik vidám-nyugodalmasan rozsdásodik,
a másik élve e környezet adta lehetőséggel
növekedésével van elfoglalva
érzéketlenül arra, és
teljesen figyelmen kívül hagyva a tényt
hogy tegnap szegény
Timmermans Brüsszelben megbukott

sőt, a napokban e körzetben hangyabolyt is láttam
egy járdarepedésben


09:25

napok óta nyugtalanul nézem,
Margit utca, reggelente, mert
nem tudom megfejteni

legtöbb típusú autó orrán
valami fedett lyuk
egy vagy kettő
ezen lekerekített rombuszforma
nincsen könnyű eltávolíthatósághoz formálva
semmi támpont ehhez kontúrja mentén
bepattanós fedélnek tűnik
vontatókötélhez biztosan nem

nem tudja valaki?


11:27

megvan a mai penzum, A/2011/28-ból indulva az A/2019/43, 86x86 cm.


14:56

‒ Deske "vontatókötélhez biztosan nem"
de :) azt a csavarmenetet rejti,
amibe becsavarni a kampót,
amihez a kötelet kell rögzíteni. H.

‒ feltételezés vagy állítás? mert:
1., van hol kettő is van
2. semmi jel nem mutat
a fedél kiemelhetőségre,
hogy akár egy csavarhúzót
valahova beszorítani!? d.

‒ Állítás, két hete pattintottam ki
az én kocsimon, sajnos.
Mutatom. H.

 

 

22:21

 

nem először jövök rá
hogy amit délelőtt megcsináltam
rendes megfelelő befejezett
még szép is
és nincsen semmi értelme

 

hát este tízkor folytattam

Műterem, rosszkedvünk tele - A/2019/43

most már fölveszi a versenyt
elődjével 291-et
is
a rohattttéletbe

elég nehezen jöttem rá
hogy kánikulán innen és túl
ez nyomasztott egész nap
zsírosbödönürességérzet

2019. július 4., csüt.

 

05:36
kövér vagyok
álmos vagyok fáradt vagyok és pisilnem kell
ima után uszodába

 


10:46
Megint elolvastam
(múltkor 3x egymás után) Ottlik Minden megvanját. Érdemes élni.
Ha én megint elalszom a dobozon üldögélve,
amint a készülő képet nézdegélem,
hanyatt esem, és eltörök;
az üzemi balesetnek számít?
És ki az üzemeltető?

Akik alattam harminc méterre lent a mélyben derékig meztelenül kábelárkot ásnak a tűző napon
nem ez a problémájuk
igaz, erre Déry az Ítélet nincs-ben; és meg tudnák írni ezt a novellát?


12:04
Két hete
a kobaltkék tubusom feszült munka közben eltűnt. Eliminálódott. Eget-földet megnéztem, abszurdum. Mint volt egy nagy kék lábosunk - Katával emlegetjük -, ami harminc éve a konyhából ELTŰNT.
Most meglett a tubus. A párizsi kék helyén volt.

 

12:40

A tegnap esti szakmai megvilágosodás
farvízén ma öt képet át/kijavítottam
remélem
egyebek mellett ezt az A/2019/37
aprócska képrészlet ágyacskát is
igaz, hogy ezt már beadtam
a Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlatra
de csak 50 kilobájttal,
a kép még szerencsére itt
a különbség elenyésző
ég és föld.

 

2019. július 5., péntek

09:15
Szervusz István, te ugyan már talán nyaralsz, BOCS, én kényszeresen mindent azonnal. Ezt reggel találtam ki. 


Kedves OSZK/MEK!  
1990 májusa óta írok gondolati naplót barátomnak Franciaországba, az ő és a magam mulattatására; havonta küldve, eddig 291-et.
VÁLINEWS - LEVELEK LE MEUX-BE, honlapomon is; nyilvános.
(400 ezer N. egy könyv, tehát ez) 54 kötetnyi (a 14,4 ezer ábra nélkül). Két kötet válogatás megjelent belőle.
Nem tudom, van-e értelme nektek ebből is e-bookot csinálni, nem befejezett, legalábbis még ma reggel... :))
ölel: d.

 


09:32
Tegnap sűrű káromodások,
mert ijedséges modem+routercsere házilagosan a kislétra tetején, közben a rendszer ilyeneket kérdez tőlem, na mi van PROXI ügyben. Mi az. Két óra kínlódás, első remény, mikor Miki szobájában! már működött a net. A tévé, telefon még nem, a rohadt anyját. És ez a szakszerű tömör magyar megfogalmazás; amitől megőrülök, a Tkom az infóvonalán egy lágy géphölgy válaszol, még neve is van neki, és rögtön megkér, hogy röviden beszéljek, mert csak azt érti. Azt sem. Ígérik, folyatosan javítják a programot.
Végül mégiscsak létrejött egy segélytelefon-kapcsolat, ahol kikönyörögtem, hogy a beírandó wifi zzcRQtk8ksbwdms9 jelszavamat netán 1111-re... Hogy az onokák...

 


10:44
egy régi interjúmból

És mi hátráltatja, zavarja munkájában?
Sajnos semmi...

 

 

13:44

A/2019/34 tovább, nem tudom, jobb lett-é, aligha; de nekem kevésébé értelmetlen.

 

 


14:33
Hülyeség.
Lemostam ezt is.

 

2019. július 6., szombat

 

09:43
Ma is látomásos
volt, pedig tántorogtam a fáradtságtól. Talán egyszer majd sikerül igazán lefotózni.

 


09:54

reggel ötkor,
korábban ébredtem,
volt erre idő
kicsit hozzányúltam

A/2019/34

hogy jó-e, jobb-e
másodlagos

valahogy tisztességesebb most

ezt a témaközelítést jártam
körbe meg körbe,
öntudatlanul

még talán majd eszembe jut
valami

 

Hogy két napja u.n. ihlet
(egy évben négy) - megvilágosodás
most mindent más szemmel

 

14:33
Eszembe jutott
egy kapott fotó kapcsán, megvan-e még az építész diplomám. Beütöttem diploma, nincs, kidobtam; de pld. ez jött ki:

2010.05. // C. 10428
Miki diplomafeladatához írtam, a könyvbe fiktív visszaemlékezés kellett, úgy 2040-ből, "közös élményeinkről". (Esterházy, stb. is írtak.)

Tartottunk egy pihenőnapot. Amúgy is meg akartam mutatni Miklósnak azt az ösvényt a Tanganyika tó déli oldalán. Emlékezetes nap maradt mindkettőnk számára, az egyetlen, amikor tuc-tuc madarat fészkéről felröppenni láttunk. Háromórás út, a gép vezetését átadtam neki. A reptéren a Land Rower, amit aztán a szokott helyen, egy bozótban rejtettem el. Békés kora este, ballagtunk, a dzsungel illata, új regényén vitatkoztunk. És akkor jött ő, egyedül, velünk szembe. Nem volt választásunk. Gyalogsági ásó, elföldeltük; nem beszéltünk róla többet. A madárról készült videót tévedésből töröltem.
McLaren Jr.



22:27
– És hogyan
adsz címet a képeidnek, előtte, utána?
– Utána. Kb. háromféle módon jön létre. Van, amikor későbbi magamnak üzenek vele.
– Akkor mit?
– Mondom, magamnak.

2019. július 7., vasárnap

16:32
Nálunk a hatos
megállóban most piros vécé és autók várakoznak.
Magamról: valószínűleg élek. 76,2 kiló (2019.07.05.05:24h), délelőtt alszom, délután alszom, viszont éjjel alszom.
Ma Svábhegy helyett csak Vársétány. Megjelent az abcd.hu Nemzeti Névtér mért nem Névtár.
Itt megmagyarázzák, ez mire jó. https://index.hu/techtud/2019/07/06/mi_az_a_nemzeti_nevter_es_miert_lehet_sokkal_jobb_annal_mint_aminek_hangzik/
Vígaszom, hogy most megint négy seb a fejem, amit le lehet vakarni. Ezek már nem az 1957-esek. Újratermelődik. Hetvenes években a Nagymarosi Alkotóházban angol tanuláskor a székkarfához kötöttem kezeimet, rövid pórázon. 1967, a Hotel Duna Intercontinental tetőemeleti királyi lakosztály 1:50 rajzait a Lakótervben Fintánál (rádió-fülhallgatóval, és) ez okból fehér cérnakesztyűben. A második emeletről a rajzolólányok jöttek föl, mert elhíresztelték, hogy fakezem. Szerencsésebb években séta közben a zsebemben bicskámat nyitogatom csukogatom.
A Farkas István albumot nézegetem. Ugyanazokkal a motívumokkal a zseniművek és jelentéktelen sikerületlenek. Mint nálam.

 

 

2019. július 8., hétfő


05:26

Szívből utálom ezt a rohadék Czóbelt,
annyira irígy vagyok rá
ezt a zseniális koloristát.
Már fiatalon kiszúrtam
egy csodálatos képét
és eltettem halvány reménységnek,
hogy a nyavalyás ezt 84 éves! vénkorában csinálta.
Hogy van ez megkomponálva.

 

Megnyugtató, szerencsére elég sok pocsék képe is.
És az én szürkéim se kutyák.

Kétszer voltam nála tisztelgő látogatáson.
Másodszorra kölcsönkértem
budai műtermét télre,
hogy ő akkor úgyis Párizsban.

De már nem utazott.


A festészet szíve,
amit ő csinál. Van másfajta mező is, persze, épp íly rangos, ahol a téma hangsúlyos, akár a lényeg. Csontváry, Derkovits, még inkább Farkas. Czóbel csak a színeivel mond el földöntúlit, hogy köcsög vagy akt van a képen, nála érdektelen.


06:06

Csak a tréfa kedvéért egy 1992-es cikkem: 

A szentendrei Czóbel Múzeum legszebb képei az alagsori szárnyban látható három kis Modok Mária-kép. Ez a henye* mondat...
a cikk

 

*ezt a szót Dérytől tanultam. "A l'art pour l'art egy henye gondolatsor henye összefoglalása."
...Ezek a randa kis zsidók... Hiába, Jahve Választott Népe. És Isten nem feledékeny.

 



09:29
Új sínek és
főleg új betonágy lesz előttünk-alattunk a hatos villamoshoz. Halkabb is lesz. Nagyon szervezett, vasárnap is nagyon dolgoztak.
Pld. ezek a munkások is, bizonyára, hamarosan:


 


A gépek pedig így. Párosával emelgeti - tépi föl a síneket.

 

 

 

20:10
Tragikus. Apámnak,
Paul Kleenek legtöbb dolgát most briliánsan megfestett csacsiságnak látom. Hátrálok; maradjunk annál, hogy mindenkit legjobb dolgai után szeretünk. Seefahrer, Todesengel.

2019. július 9., kedd

05:09
Unoka megtisztel
bizalmával, éjszakai levelével. Édes Istenem.


– Apó, csak egy kérdés, hogy ha rajzoltam valamit és szerintem így ahogy van jó, de lehet, ha tovább csinálnám jobb lenne, de nem merem. Mit csináljak szerinted vagy mi ilyenkor a hivatalos eljárás?

– Nálam is probléma, volt hogy ezért lemásoltam, s a másodikon folytattam, sajna egyetemes szabály nincs, rizikó marad. d.

– Köszönöm akkor választom az átmásolós megoldást.
12:09
– Durva és nehéz dolog ez, nehezebb, mint hittem.
– 60 éve próbálom megszokni. Mit rajzolsz?
– Egyszerű arcot, 3 szem meg egy száj.

– Ha gondolod, küldd át. d.
- - -
– Meglepően jók a kontúrvonalaid, a vonalvezetés. d.



05:17
Amit tegnap a
Czóbel kép alá írtam, egyszerű dolog, de nekem késői megvilágosodás. Hogy téma lehetséges szerepe, fontossága a 0-tól! indul és a max.-ig terjedhet; valószínű, nem csak a képzőművészetekben. (S ennek semmi köze a mű értékéhez). Hogy a befogadásban persze van szerepe a sámlinak, aktnak, tölgyerdőnek. Csak onnét tovább kell lépni.
Viszonylag szűkös élet-útravaló tanítóinformációt hordoz:

Kiscsacsi, kiabálj,
Örülök a hangodnak!
Ha lefőz ez a kusza kikeleti kikeriki,
Vége a rangodnak.


08:51
Igen, Deske, ez nagyon fontos, így van ez a versekkel, a szavakkal is: a jelentéstől tovább kell lépni a jelenlétig. Nem érteni, hanem megrendülni kell. S.



06:04
Katának így kell,
ötlet, hát tegnapi kezdettel én is cukor nélkül a teát.
Kata meglehetősen sopánkodós fajta volt. Idővel kigyógyult. "Adjatok hálát mindenért." Meséli, az ismerős házaspárral az orvos közölte, az asszony rákos. És ott egy hangon kezdték dicsőíteni az Urat.



06:31
Július 9; Szent Nicolaus Pick, Wilhaldus és vértanú társai ünnepe
1572 júniusában, Hollandiában a kálvinisták hatalmukba kerítették Gorcum városát. A ferenceseket és más papokat összeszedték és különböző helyekre vezették őket, közönséges játékokkal megcsúfolva. Egy Lumey nevű vezér felszólította őket, hogy tagadják meg az Eucharisztiába és a Római Pápa primátusába vetett hitüket. Mivel szilárdan kitartottak a hitben, Miklóst az ajtófélfára akasztották, verték, fáklyákkal égették és nyelvét kihúzták. Különböző megcsonkítások után valamennyit kivégezték. 


"Mindnyájan a hosszú gerendára voltak felakasztva, négy kivételével. A másik gerendán a gvardián és egy laikus testvér. A negyedik Jakab, a premontrei, egy létrára volt akasztva. Különben a végrehajtó pribékek hanyagul végezték a kivégzést, keveset törődve azzal, hogy áldozataikat jó szorosan kössék, hogy hamar meghaljanak. Az egyik ugyanis a kötelet mint valami zablát harapta, a másiknak az álla végére volt helyezve, a harmadiknak ugyan a nyakára, de nem volt eléggé megszorítva. így történt, hogy lassan távozhatott el a lelkük, és tovább tartott szenvedésük. Egyikük, a tiszteletreméltó Nicasius, akinek a szájába szorult a kötél, még fényes nappal is lélegzett. A kivégzés végrehajtóinak úgy két óra hosszat tartott a foglalatosságuk. Éjfél után 2 órakor kezdték és 4 órakor végezték."


10:51

Semmi semmi, csak a két színcsalád.



10:54

A park ma is épült.



10:58
Miki mail
:

Szia anyu, most érkeztünk meg a shanghai hotelbe, megyek is aludni. Puszi.

12:45
Készülve erre
az augusztus 3. balatongyöröki kiállításomra, nézdegélem a meglévőket. Hat gyengét tegnap jav. Nem lettek jobbak. Na jó, az egyik. Meg a mai. Nem kéne sok képet kirakni. 32 kilencvencentisből válogathatok majd. Összegyűltek.


13:46
További gyerekhírek.
E percben mail. Három hónapos iskola után hittantanítósága mellé ma Zsófi lányom levizsgázott, azonosítószámmal ellátott állatgondozói minősítés. Vágya volt, meg követelmény is; evvel teljes körű szakember a pesti Állatkertben. Nagyszerű. Az élet útjai.
Este el is mesélte; a gyakorlati vizsga két részből: villanypásztor építés, és süldőmalac etetés-almozás. Jelesre. Mellette egy vélhetően igen jómódú lány, akinek azért kellett a papír, mert tigrisrezervátumban akar - valahol Afrikában - dolgozni.


19:57
Zelk: KI VÁR AZ ÁLLOMÁSON?

Batyuk. Bogos zsineggel átkötött kosarak.
Szikrák darázsfelhője a fölvert ég alatt.
Egy rétisas az ágon. A fűben egy csikó.
És perzselt, tikkadt tájak. És sistereg a hó.

Volt esztendők sínpárján, tél s nyár váltóin át
dülöngő lámpafényben egy tenyérnyi világ.
/...öt versszak/

Akinek füle van –

2019. július 10., szerda

08:32
CTRL + F
sín, meg is van. F/2009/101. Tehát tíz éve cserélték itt a síneket; a Combino 2006-2007-es megjelenése után.
(60 tonna, 54 m. hossz.)



05:23
Hogy mennyire! örül
két öreg ún. diplomás szüle hittantanító lányuk állatgondozó diplomájának, magam is csodálkozom. És mégis és csakugyan. Sokkal jobban, mint hogy fiúnk most Sanghajban a vonósnégyest filmezi. Zsófia (44) most találta meg a tuttit. Volt bátorsága. Püspöke is megértette, amúgy szívesen visszavárja.
Volt, hogy kölyökként kicsi szobájában csak kenguru nem volt. Szemrehányt is érte.
Budai úrilány, kismalacalmozásból vizsgázott, tökéletes történet.
Most négykor kel-, mert vonattal Pestre.




09:28
Istenem, most megkerestem
a dátumokat. Hát, igen. Zelk. Egyik leg... szerelmes versét ahhoz a kis alkoholista kurvához írta, akit a szép szeme okán gondolom, egy presszóból, elvett feleségül. S akinek fogalma se volt arról, kivel él. Hamarosan vers, csendes búsulás, nem tudni, a Mari ma épp kinek az ágyában ébred. Végül lakást kellett vennie számára.
Igaz, a másfélezerből is lehet számítani. 1958 okt. 18. szabadult a börtönből. Akkor már Irén halott.

TIZENNÉGY SOR

Hogy ifjú tested átsüt a halálon,
másfélezer magányos éjszakámon,
hogy vakmerőn és jogtalan szeretlek,
hogy árvaságom ablakát beverted,
hogy lelkem fölvérzi a hulló ablak,
hogy a temetők rám ujjal mutatnak,
hogy vén szememben nincs egyéb dicsőség,
nincs más erény már, csak az ifjú szépség,
hogy gyűretlen hasad, tündöklő térded,
napkeltét lesik a didergő éjek,
hogy nyitott szemmel alszom, mint a holtak,
mert arcod fénye nem szűnik fölöttem,
s kiver a boldogság, mint a verejték -
oly gyönyörű! oly elviselhetetlen!


Sőt. Ezt is hozzá! írta. Ó, ó. Vers a lehetről és nem lehetről.


09:34
Ő is játszik,
én is játszom. Néha együtt. Múlt idő.




20:38
Kezdem a
válogatást Balatongyörökre. Ezeket sose láttam együtt. A jövőben se valószínű. Most is két részletben.
Ezek csak a nagy képek. Lehet, hogy túl nagyok is oda. Van kicsi is, az idei kecskeméti anyag.

F/2019/125

 

F/2019/126


2019. július 11., csütörtök

06:33
Egymásnak mind testi, mind lelki fogyatkozásait a legtürelmesebben viseljék el. Egymásnak versengve engedelmeskedjenek. Senki se kövesse azt, amit maga számára hasznosnak ítél, hanem ami másnak az.
Szt. Benedek ünnepe, részlet a Regulából


08:34
Rájöttem,
az a helyes magatartás, ha az ember 68,4 kiló. Mindenkinél. Megszűnik az S, M, L, X, XX, XXL, vagy micsoda.


10:16

Éjjel kitaláltam egy plakátot (mellé egy utóbbi, hasonlításképp), hát legyen hozzá egy kiállítás, Györök után Pesten is, van 50 kép.
Terhes még rágondolni is, mennyi munka lesz. Ez a dolgom.

18:18

mint a hullámvasút ez a kép
hol föl, aztán megint
vigyorgóan reménytelen
ez az, amit egyszer már kidobtam,
majd újrafestettem, letöröltem
satöbbi
ő az erősebb
most mintha satöbbi
Fekete műterem - A/2019/31
86 cm.

 

2019. július 12., péntek

04:54

Ma péntek.
Vasárnap fiúnk szokásosan
nálunk ebédel
a svábhegyi sétaidőt is mindig
ehhez igazítjuk.
Egyelőre ő Koreában, mint
háromszavas leveléből kitűnik.
Eltéveszthette a múlt héten, akkor
tajvani koncertet emlegetett.

Kiállításplakát-tervemet küldtem
át neki, ez volt a válasz.

Koreában véletlen én is voltam, 84-ben
három hetet, csak én az északi felében.
Nagyon szép ország.
Gyönyörű múltkultúrával,
gyönyörű hegyekkel.



06:16
Szent Joannes Jones ferences pap és vértanú ünnepe. Angliában született. A Kisebb Testvérek Rendjébe lépett. Száműzetésben élt Franciaországban, ahol pappá szentelték. Rövid római tartózkodás után visszatért hazájába és titokban papként működött Londonban. Elfogták és börtönbe vetették, kegyetlenül kínozták, és végül 1598. július 12-én felakasztották. 

Könyörögjünk! Istenünk, te boldog vértanúidat a katolikus hit kiváló védőivé tetted. Közbenjárásukra kérünk, hogy azok a népek, akiket szintén kereszténynek neveznek, az igaz hit egységére jussanak. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

Bocsánat, de nekem ez a sok egyházszakadás olyan durcás-gyerekes dolognak látszik.


08:38
És minden
cicának is 68,4 kilónak kellene lenni. És akkor persze az egérnek is.

 

 

08:54
Nekem valahogy
nem adekvát egy ilyen tetkóhoz ilyen kutyák.

 

 

09:50
Tegnap Kata
kezében maradt. Viszem csapboltba, mobilban fotó. Testben lélekben fölkészülve, csaptelep 25 ezer. De megúsztam, fejcsere. Nemcsak itt célszerű. Félnapos késéssel minden a helyén. Imbuszkulcs kell hozzá. Az meg van.


10:58
Mégiscsak, legyen
a balatoni kiállítás törzsanyaga a kicsikből válogatva. Annyival egyszerűbb kezelni, szállítani... :))) F/2019/127

 

12:04
Megjött a
gázszámla, havi 38e. ebben az évben. Lakbér 56e. Nyugdíj 73e. Viszont egy nagy képem kerettel éppen tíz kiló.


18:44
Hiába, van amikor
az emberen csak orvosok tudnak segíteni. Barátom ugyan nőgyógyász.

Kedves Deske, nézem, nézem ezt a Fekete műterem c. képet. Sokszor átfestette, a mai news-ban a legutolsó változat. Aztán rájöttem, hogy mi nyugtalanít benne. Az, hogy a bal felső sarokban lévő ablakjelzés nekem sok. Arcátlanul belenyúltam és most küldöm. Nekem így boldogságos.
Nagy M

Az ember hallgasson az orvosra. Mutatom, először őt. Úgy látom, a lábakat még egy kicsit. Tehát Fekete műterem - A/2019/31 86x86.

 

 

2019. július 13., szombat

 

05:15
Egérvesepecsenye.
A macska szempontjából optimális, ha az egér is 68,4 kiló. Ötven kiló egér-színhús a hűtőben.



05:20

Ébredezés, fél öt. Evilágot már lefényképeztem, ezt is, abba kéne/lehetne hagyni. F/2019/128

 

 

06:33
Salamon király.
Énekek, mondások, rejtélyek s válaszok által elkápráztattad a világot.  Sirák 47.
Feltűnő adat a gondolkodásukból. Közel-Kelet.

 

09:46

hozott anyagból dolgozom
evvel ezt lehetett csinálni

Műterem május közepén - A/2019/35
igaz közben július lett


09:57

cédula vár a konyhaasztalon
világos fogalmazás,
nem szószátyár
fordítom:

ha megjössz az uszodából
egy kenyér
a pirítóban találod
(én hős, hogy megcsináltam)
reggelizz egyedül
mert
én visszafeküdtem
jó étvágyat!


10:54

Szerettem volna pihenésképpen ma
valamit csinálni

de hát minden rendben van
tegnap a balatoni kiállítás jegyzőkönyvezve
megnyitóbeszéd printelve
képek rendezési tartalékkal
árazással kitalálva
képakasztókarikák helye befúrva
aztán be is csomagoltam mindent
zöld sodrott függönyzsinórral
emelhető négyesével
hát semmi nem jutott eszembe,
muszáj festeni.
A/2019/44


21:54
még dolgoztam rajta
a fotót lecseréltem

 

18:21
Explore more than 371 billion archive.org saved over time. Ez markáns. Gyűjti a honlapokat.
2000-ben indultam, 2004-ben talált rám, évente 10-15; fő-, és fejezetoldalak; alig mélységében.
Én a főoldalaimat a DIZÁJN / HONLAP-FŐOLDAL-on őrzöm; ez nem volt meg, 2007. jan. 04... alul a copyleft, az jó.
G/2007/27

 



2019. július 14., vasárnap

05:58
Fehér viharok jöttek lassú szárnyon,
körülfogtak, hallgatták némaságom
  Zelk Rigó-koromban

Nem ugyanaz a logika fölöttiség, ahogy nálam fehérben lebegő kisasztal a műteremben?


06:01
Öregeknek kijár
valami kis többlet. Forró után a hideg zuhanynál áttértem 48-ról 49 másodpercre.


08:37
Ausztráliából
származó, mostanában Magyarországra keveredett páter D.

Drága atya.
Isten tudja ez hogy van, magát az első pillanatban megkedveltem, nők ezt úgy mondanák, szívembe zártam. Még az első édesen hangzó "khönyörögjünk" előtt. Ezért is hívtam meg hamarjában a Fioretti-imaközösségbe vendégségbe. Mindez elöljáróban.
A mai tékozló fiúról szóló prédikációja igen terjengősre sikerült. Ez kissé ferences szokás is. Eszembe jut, édesanyám szokta volt emlegetni, régi mondás lehet: "prédikációban az első öt perc Istené, a második az emberé, a harmadik az ördögé". A tanítás ereje marad el.
Széchényi gróf írta barátjának, hogy elnézést, nincs időm rövid levelet írni neked, ezért ilyen hosszú.
szeretettel:

13:38
válasza,
elfogadom a kritikát [...]

 

09:19

Van-e értelme egy bár valóban eredeti
de ilyen igen-igen kiskaliberű találmánynak
örülni. Illetve örülni OK, de ezt meg is ünnepelni.

Olyannyira, hogy G/2019/05 opuszszámmal
a DIZÁJN-jegyzékbe is fölkerül.
Nincs.

Fölvettem. Legalább szégyellném.
A kulcsszó: játék.

Hogy a francba különböztessem meg
az éjszakai ingeimet, ami nekem pizsama.

 


13:05
A Svábhegyről
ma ennyi.






2019. július 15., hétfő

04:47
Apám lehet
Horthy mögött a ló faránál, a maga 190 centijével. 1919, a Gellért szálló előtt fogadja a Város őket. Apám lehet, majd megkérdezem tőle. Lesz rá idő. Bár idő nem lesz. Akkor hogyan.

 

 

 

Katona szeretett volna lenni. Kollégiumi gondnok, majd banktisztviselő. Síelt, táncolt, evezett. Túlkoros, nyilasellenes kijelentése miatt hívták be, háború. Katonaként halt meg Szapahovában, Kurszk mellett.

Kata szerint nem ő, sötét a bajusza.

 

04:57
Egymásra találtak,
boldog egyesülés. És utána. Utána uborkát ettek a konyhában.

 

05:06
A hajnal bíztató.
És a mécses ég Máriácska előtt.
F/2019/129

 

 

08:46
Ma uszoda után.
29 éve szeretem ezt a kis útközbenházat, beékelődve. Török utca, Orvostörténeti Könyvtár és talán Intézet is.
2. A Krisztus Király kápolnában ollóval gyerekrajzolta keresztút is van. Keresztlevétel.

 

 

09:15

ÁLOM 2019.07.15.

várakoztam
ő a másik csoportot vezeti
talán megtalálom
de lesz e ideje
és hova mennek

 

14:46
Unoka átlapozta
a 30 nagy képet, mondtam, hármat válasszon, amiből egyet megkap.

 

21:13
Gyönyörű költeményt
olvastam a székház falán. Hosszú Ó-val, kijavított E-vel. És alatta egy telefonszám. (beletakartam)

 

2019. július 16., kedd

09:08

Kétféle okból mennek az emberek az utcán.
Vagy muszáj nekik, vagy mert arrafelé jobbat remélnek.
Combok között bója, csak karmunka.
Iszonyú gyors. És ez engem naponta hatszor elbűvöl.
Csúnya lánynak is lehet csipkés bugyija. Egyszer egy lány megkérdezte, hogy mit szeretnek azon annyira a fiúk.
A Ford Mustangnak pirosnak kell lennie.
Egy borsózöld Mercedes nevetséges.

rendszám fölött matrica


10:51

Tízkor nyitott, már hazaértem. Nemzeti Galéria kiállítás
A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig
és a szűrbundáig.
Ez a szűrreal az emberiség egyik csodálatosan
butuska találmánya.
Az a vicc, hogy az ember az egyetlen gép, amiből
rosszat beletáplálva is kijöhet jó eredmény.
Ebből itt keveset látni.
A tárlatot nagyon tisztességesen megcsinálták.

Ennek szellemében hazahoztam egy utcakövet.
Ezentúl ez mindenütt velem lesz:
olyan tiszta gondolat.


15:40
Túl sokan
a medencében. Az általában kiszámíthatatlan mozgású sárga meg kékórások; az orvosi beutaltak és a futóvendégek. Bukóforduló után túl hosszan a víz alatt. Már kellett volna följönnöm, fölöttem egy sötét tömeg; igyekeznék, valahogy rám nehezedik, végtagjai rám fonódnak. Már baj van. Nem érzem mozgásában az aktív szándékot. Felkarjánál fogja nehezen oldalra billentem, sikerül föl a levegőre. Kövérkés puhatestű fiatal férfi. Kérdem, rosszul van? Nem rám néz, kifejezéstelen arccal valahova messzire; mondja, nem is tudom... Kétszer, kiabálva: orvost! Fogom a karját, próbálom tartani, segíteni neki, lomhán tétován mozog. Többen jönnek támogatni.
Erre ébredtem.

 

19:59
Kata Szeged
mellett Zsombón, évtizedek óta jár. Most a lakodalmi rítus, főzőcske érdekli, változásai három generáción keresztül. Ilyenkor napjaim lebegőbbek. Föl a Várhegy-oldalba Pestre-kilátós padomra Hajnóczy regényével. Útközben a járdaszélen nagy kavics. Tíz lépés után visszafordultam érte. Emlékeztet. Sőt képviseli a kvarckavicsot, amit 71 éve egy nagyfiú elvett tőlem a Hármashatár-hegyen. Súlyos feltételeket szabott, mit tudtam teljesíteni, mit nem; már nem emlékszem. Nem kaptam vissza. Azóta olykor eszembe jut. Hatalmas szabályos ovális, lapos, ritkaság. A Hajnóczy könyv első harminc oldalát elolvastam, értettem, megvolt. Akkor udvariasságból közepén ötöt, reményfutam; majd még gyerek módon a vége-ötöt. Szépen pontosan lerajzol két dolgot, amik nem érdekelnek. Tegnap vettem a Széll Kálmán téri könyvautomatában, évtizedek óta kísért a címe, A halál kilovagolt Perzsiából. Hogyan szerzek a kovakőhöz másikat, tüzet csiholni kettővel. Órák teltek el, ismeretlen lépcsők és mellékutcák, Duna-part. Régen jártam erre. Igen-igen lassan, látszólag tétován botorkáltam a kövek között a víznél. Cipőt le, vízbe, úgy elérem. Fehér és gömbölyded. Akkor kvarc. S csakugyan. Itthon ágy, pokróc alá, feketesötétség, a régi indulatok és mozdulatok, tökéletes. Szikrázik. És ami a váratlanul visszaszól 71 év után: emlékezetes égésszaga kő és szikra együttesének.
Tüzet már nem fog sikerülni gyújtani, soha is nem sikerült, időnként azóta próbálkozom. Hogy mi lesz velem, tarisznyámban nyers majomhússal, elveszve az őserdőben, nem tudom. Pedig két kvarckavics lesz nálam. Tapló kell hozzá.
A nagy kő 19,7 centi és 1,88 kiló. Még majd este, villanyoltás után.

 

 

2019. július 17., szerda

05:23
‒ Deske, bocs, de Maga tényleg álmodott ilyet? És nem felejtette el, mire fölébredt? Hát, amikor ébredezni kezdek, az álmok kezdenek szétfoszlani... és be is fejezik a foszlást... M.
‒ Legtöbbször én is elfelejtem, csak az íze és a frekvenciája lebeg még egy ideig. Ez valahogy egybe megmarattt. Softrémálomkategória. A magja ott, hogy nem bírok a felszínre jutni. A többi az beidegzett lineáris rutinkultúra. d.


05:36
A nagy követ
délelőtt leejtem innét a hatodikról az udvarra, a kvarcnak nagyon barátságos a törésfelülete.
A 71 év előttit is eltörtem, egymáshozütögetés okból.

 

 

03:08

Nagyon kifárasztott ez a mai
magánügy
de sikerült befejezni
kétszer kimosakodtam közben
és levettem a festőkötényt is
aztán mégis
Egyszerű műterem - A/2019/45
86x86 cm.


 

19:55
Két és fél óra
telefonszerelés, pedig nem vagyok ügyetlen. Igaz, majdnem kész, mikor egy sokkal jobbat találtam ki. Különleges igény, hogy a vonalas telefon egy mozdulatsorral a másik szobába telepíthető legyen. Két telefon adódna, de az itt nem jó. Csupaszoló, laposfotó, csípőfogó, hatos fúrófej, gyengeáramú kéteres kábel, kevéske keretléc, csokikontaktus, ami harminc éve van, de életemben először kell, fkt. szig.szalag, és még forrasztani is lehetett, amit nagyon szeretek. És végül hogy az egészet még gyorsabbá, 220V. konnektorok telepítve testközelbe, mert az is kell. És megvan.
Ez is telefon: Kata Szeged felől már Kecskemétnél a vonaton, érkeztében mobilon szok jelezni, hogy a csajokat legyen időm itthonról.

 


20:30

A kvarckavicsledobásból bár egyszemélyes, de elég nagy botrány. Vagyis egy úr nagyon erőteljesen szidott; érdekes, nagyon fegyelmezett mondatokkal. Napóleon ilyenekből választotta tábornokait. Háromszor mondtam, hogy igaza van. Iszonyatosan nagyot csattant.

 


21:33

B. küldött egy fotót.
[Illyés Gyula: A reformáció genfi emlékműve előtt
Száznegyvenhármat léptem; ez a hossza
az emlékműnek. Hírnök, ki megölt
milliók végső tisztelgését hozza,
úgy mentem el a szobor-sor előtt.
Kálvin, Knox, Farel, Béza! S bika-fővel
a hadrakelt hit zord hadnagyai,
a Vilmosok! és Coligny és Cromwell
– ők néztek rám – s a baltás Bocskay...
Hátrálnom kellett közelükből: mindet
nem fogta össze csak messzibb tekintet.
Felhúzódtam a kert felé, a fákig
s lelkemben is hűs tárgyilagosságig...]


‒ Illyés erről lemaradt... B.
‒ ÉN ÍGY HAGYNÁM! d.
‒ Hát igen. Van benne üzenet. B.

 

2019. július 18., csütörtök


08:47

Nincs valakinek
egy telefonkonnektorja,
fölös?
Lehet fehér is,
legfeljebb átfestem :)))

 

08:55
A tegnapi hírhez
az információt kikerekítendő. Genf.

 


10:22
Dolgozni fáradt,
ezt a tegnapi kalandot elmesélem.

Indulás, az üres alapozás egyenetlenségeit nézve egy buta rossz arányú szerkezetet rajzoltam föl, indulás reménytelen. De hát muszáj. (Statisztikusan érdekes, sőt reményes helyzet, hogy na, ebből aztán-) Elég nehezen elvergődtem a jó folt-tónusritmusokig. És akkor a megoldás - ábra 1. - két kontrasztos folttal meglett a belső távolság, feszes-, működik a kép. És örültem. Kimosakodtam.
Egyszerű műterem - A/2019/45, 86x86 cm.

Lassan valami émelygés, hogy ez a kontraszt olcsó, didaktikus, nimfomániás és fasiszta; Vojnich a maga elegáns kontraszttalan szürkéivel köpne egyet. Próbáljunk egy emelettel följebb. Akkor a fölső feketéből, A., B., C., D. megoldások után ez. Evvel már a középső fekete pötty is kidobható. (Ma ezek fekete papírral fotózva.) Talán monitoron 150 kilobájton nem látszik, a kép jó. Lett.



17:04
Délutáni álomból
ébredtem, fölkeltem, felöltöztem. Most csak egyet nem értek, miért élek.
Talán, hogy az autót fiamnak kölcsön tudjam adni.
Talán, hogy ötödször elolvassam a The Spy Who came in from the Cold-ot.
Megyek is a Vároldalba.


ahonnét fél óra múltán reménykedő lihegés haza
hogy még elérjem a vécét
öregember


aztán már karosszékben a második fejezet
ez megnyugtatott kissé
legtöbb mondatát értem

 


21:31
Eddig 69
olvasómnak nincs fölösleges telefonkonnektorja.


09:17
Ó, ó már
került, van!

 

2019. július 19., péntek

10:02
Leúsztam az ezret, bár
furcsán nehéz volt. Kijőve szédültem. Egy sporttársat kértem, kocsival hazahozott. Vérnyomás normális. Biztonság kedvéért édességet.


13:35
Piriunokát (2002-) bíztattam,
kerítse elő, ki kéne öntetni azt a 2014-es szobrát, nem gyerekminőség.
Előkerítette. Ilyen lett. Nem érdektelen.
Fölvetődik a Picasso-gondolat, a szobrot dombról legurítani, és ami marad –, mikor Brassai fotózás közben letörte a bárányka lábát.
Ebéd. Fexem vissza. Állapotom: van.

2019. július 20., szombat

08:50
Kicsit szédültem
kicsit úsztam.

Hogyan lehetne a vércukrot kizárni. Szombaton. (Vérnyomást itthon.) Ötlet. Nekik kényszerpálya; ORFI portásnak:
– A (szemközti) Lukács uszodából jövök és szédülök.
– Üljön oda le, mondta készségesen, és azonnal a gépezet fogaskerekei. 20 p. üldögélés, na ja. Vércukor rendben.

Biztonság kedvéért itthon 2,5 csokoládéskeksz. Kata vécére; akkor még egy.



09:56
Még odafelé,
ezt le szoktam fényképezni.
F/2019/130

 

 

14:50

Hiába érzem magam most férfinak.
Most nem én.
Most háttérbe szorulok.
Hadiállapot,
típusosan százezer éves.
Kata befőz.
A legrondább ruhájában.

De aztán mégis:
– Nincs meg a hosszú fakanalam! És ez itt forró, fröcsköl!
Volt két rövidnyelű.

És fekszem vissza.



kis üvegekben dunsztolja
számítva falánkságomra
baracklekvár vonatkozásában
tovább tart

 

2019. július 21., vasárnap

 

08:55
ÁLOM
2019.07.21.

Se életben, se álmomban nem volt még hasonló se, soha. Töredékében sem. Húsz-huszonöt évesek lehettünk. Ismerős összeszokott csapat, heverésztünk kisebb-nagyobb csoportokban, talán várakozás, talán egy túra pihenője. Mellettem egy ismeretlen, nem különösebben vonzó lány is, nem beszélgettünk, nem is jutott eszembe közeledni hozzá. Akkor egyszerre fölé hajoltam, két tenyerembe a fejét és homlokon pusziltam. Ráborultam, és valami hangtalan megállíthatatlan zokogás. Földöntúli; ok-, és irány nélküli. Nem engedtem el a fejét. A lány, mint aki érzi, hogy ezt most így kell, mozdulatlan maradt. Én sem akartam semmit, csöndesen; rázkódott a vállam a sírástól. A vekker szakította félbe.

 

09:16
Elment Péter.


Meghalt Petúr,
Kovács Péter. Kevesek egyike, akinek munkásságát feltétel nélkül becsülöm. Hogy együtt dolgoztunk tavasszal Kecskeméten az alkotóházban, életműalbumot cseréltünk. Ebédek tájékán beszélgettünk is, nem sokat. Kértem, nézném, amit csinál. Adtam lehetőséget nemet mondani. Élt vele.

 

12:55
Svábhegy

 

19:08
Egy archív fényképfelvételen síremlék, amelyre oroszul, cirill betűkkel a következő feliratot vésték:

"Petrovics István fia, Sándor, magyar őrnagy és költő, meghalt Iliszunkszban 1856 május havában".

Morvai expedíciója beazonosította a Petőfinek tulajdonított sírt a Bajkál tó közeli barguzini temetőben, majd 1989. július 16-án hozzáfogtak a sír feltárásához... A kínai igazságügy minisztérium által megbízott kutatóközpont igazgatója 2015. március 13-án bejelentette, hogy a rokonok vérmintái, valamint a csontváz összehasonlító DNS-vizsgálata 99,2- 99,9 százalékos egyezést mutat. Kétséget kívüli bizonyossággal megállapítható, hogy a Barguzinban feltárt csontváz Petőfi Sándoré. A Kerepesiben csendben eltemették.

https://www.origo.hu/tudomany/20190718-egyetlen-dolog-bizonyos-senki-sem-tudja-pontosan-hogyan-halt-meg-a-forradalom-koltoje.html

 

2019. július 22., hétfő

00:49
Szegény Petúr.
Nem mert meghalt, neki jó; de emlékkiállítása lesz, biztosan nagyon rossz. Mert a szakma ostoba kényszerpályái szerinti. Mint Egry Józsefnek 71-ben a Nemzeti Galériában, 12 terem. Tőlük nem szabadna három képnél többet egymás mellé tenni. Soha. Noha a csúcson. Ugyanis ők egyetlen mondat egész életükben. A több mű csak egymást pusztítja.
Vaszary például annyi irányban dolgozott, nagyon nem szeretem, de neki sok terem kéne.
Farkas István megint más, ott a csak a fontos művek, tizenhárom. (Ősszel majd kiraknak kétszázat.)
Évtizedek óta a monstre kiállítások, tán, hogy akkor nagyot durran. A Kossuth téren még volt nekik egy kamaratermük, ott kis Czimra-bemutató, Kokassal csak hüledeztünk, tökéletes volt. Kis kiállítás is lehet nagy kiállítás.
Persze egy szűk kör számára dokumentálni kell mindent, arra az életmű-album. Az lehet unalmas. Mint Péteré is.

 


06:40
A rózsafüzér
titok: …a templomban bemutatta. Ez hogy vonatkozik rám? A többit érteni vélem.



06:42
Ezt pár éve
írtam. 2014.12. // C.14859


UTAK

Az ember él, hogy meg tudjon halni.
A kiránduló haza akar menni. Nem azonnal.
Az úszó el akar jutni a medence végébe. Többször.
A mérnök ki akarja találni a kávédarálót, és ehhez utat és eszközt keres.
A festő nem tudja, mit keres.
Nem a szépet keresi. Annak meglennének a bevált eszközei.
Önmagát keresi.
Eszközül egy dombvidék, egy okkersárga világos.
A történet látszatra egyirányú.
Pedig nem tudja, mit keres, és az utat sem tudja.
És ha a végére ért, sem érti, mi történt. És most hol van ő, egyáltalán.
Legfeljebb érzi, a szíve mélyén.
Erre a gondolkodás nincsen berendezkedve.
Hogy az a sötét folt mért olyan kell legyen.
Itt valami megfoghatatlan történik, emberen túli.
Ez az ijesztő/megrázó az egészben.


11:46
Deske, bocsánat, de ez csak a Maga véleménye, mármint amit arról ír, hogy kitől hány képet "kell" kitenni. Alapigazságként írja le, holott csak egy vélemény. Jószándékkal írt, amit ma írt, mégis sértő pl. Kárpáti Tamásra is**. Sajnálom. L.

– Minden mondatom az én véleményem, ezt nem írom le minden mondat után, jóember. És ha kritizálni tetszik, kéretik nem felületesen olvasni. A szövegben benne, hogy ez nem minősítő kategória, hanem típus: „Noha a csúcson” d.

– Attól tartok ez minősítő kategória: "Az lehet unalmas. Mint Péteré is." L.

– Téved. Az a katalógusszerkesztés minősítése. d.

**Kora reggel olvashatott. Mert hazaérve a világosabb értés kedvéért Kárpátit visszacseréltem Egry Józsefre, ugyanaz a típus. Egry ideálisan: öt képével egy Rothko Chapel. (létező kápolna tán 4 képével).

 

19:49

Tavaly óta próbálkozom
ezt megoldani
talán legutóbb tán áprilisban
sok időt vele
Berendezett műterem - A/2018/55
79,3x82 cm.

20:02
nem megy
lemostam

 

2019. július 23., kedd

09:28

Érdekes, csak a jelent birtokoljuk,
holott az megfoghatatlan, nem létező.
A tegnapi gondolatsort a kamarakiállítások szerepéről
elküldtem Dr. Baánnak, a Galéria főigazgatójának.

mára így alakult
javul a rohadék
kezd minőségi-unalmas lenni

A/2018/55


14:54
Tovább gondolkozva rajta megint fél napot, kedves L., továbbra sem látom hibának, ha megírom, ha én valamit/vagy valakit rossznak, gyengének tartok. (Most nem ez történt, szerintem félreértett.) Ha ez határozott vélemény, akkor határozottan. Mondjuk, hogy Munkácsy harmadrangú festő, bár szép szakálla volt. Ez a blog/napló műfaja, és bárki mondhatja gondolhatja az ellenkezőjét.
És evvel is gondolkodásra késztet. Vagy földühít, az meg jót tesz a vérkeringésnek :)))
d.

 

16:37

szinte tökély, amilyen rossz
és reménytelen képkezdet a mai
érdekesen buta is
(nem várok cáfolatra :)))
A kiinduláskor tudtam,
hogy kényszerhelyzetbe hozom magam
egy ilyen feketét baromi nehéz eltüntetni majd

hogy na, ebből aztán továbblépni
a valahova

A/2019/46
86x86

utolsó nagy lemezem
meg keretem
ennek is vége

már nyugodtan reménytelennek
se lehet lenni egy fél órára
monitoron nézve máris
látom, merre lehet továbblépni
negyed liter olaj kell hozzá

 

2019. július 24., szerda

05:25

ÁLOM 2019.07.24.
Fock Jenő nevét délután hallottam, így kerülhetett az álomba, Soros Györgyért pedig kétnaponta imádkozom; pogányságot és átkot hoz Európára. Tehát hármasban egy autóban, és elöl a sofőr, békésen beszélgettünk. Mellesleg, hogy persze, ők elintézik nekem, odaadják azt a papírt. Megérkeztünk Pestre, a nagy állami ünnepségre jöttünk, elváltunk. És akkor egy hatalmas soktermes labirintus, igyekezve átvergődni a termeken, bennük a zsúfolt tömegen; kezdtem keresni útitársaimat, kellene az az irat. És nincsenek, és nincsenek. Talán majd ezen az ajtón át, az operaházba, hiszen az ünnepség ott. Nyitom, csak újabb tömött termek, furakodom, kisebb csoport, Zsófia, valahai szerelmem élénken gesztikulálva beszélget valakivel. Elhaladtomban mosolyogva beletúrok borzas csutak hajába - érdekes, ezt életben nem, itt feketére festette -, és szó nélkül tovább. Újabb ajtó, újabb emberek, és és nincs tovább.
Talán már félálomban, hogy nana, könnyed mozdulatom ösztönösen jelezni kívánta magabiztos-, tőle függetlenségemet is.


10:56
Reggel a
pékségembe, hogy
Kérek csak egy hosszú kávét.
Nocsak, miért?
Rám jött a spórolási. Nem lehet minden nap.
Klári a kávé mellé tesz egy sajtos rudat. Mondom:
A sorsát senki nem kerülheti el.

 

11:32
Margit körút


 

Tegnap este Tóth Árpád-sétány

 

12:01
Elkészült,
megküldték. Egy balatoni szállodatulajdonos elképesztő magánkezdeményezése,
tán15! éve nyaranta 3-4 kortárs festő kiállítását szervezi a helyi Műv. Ház segítségével.
És olyan a névlista, hogy elvállaltam.


14:36

A Virág Judit Galéria mostani kiállításán
váratlanul egy képemmel találkoztam, ami
felőlem nézve évtizede lappang.
Nem is rossz a koraiak közül.

Amennyiben a tulaj nyitott lesz rá,
galéria közvetít, és
meg fogom tudni, hun van.

Messze az ég - A/1976/13
50x80 cm.


14:53
Orvos barátnőmmel
sétáltunk a Várban tegnap este. Ettünk fagylaltokat. Reggel hívott, hogy ha megengedem, foglalkozna a bélrendszeremmel.
- Sokat eregettem, ugye?! Persze, köszönöm.
Mindent azonnal. Délre Mammut2 levettek 3 vért laktóz - glutein - Epstein-Barr (az öreg Barr fia?) ügyben.
De addig se egyek, netán sohatöbbé lisztet. Sajtos rúd szárazkifli. OK. Meg napi 2 pohár tiszta céklalé a DM-ből. OK.
Persze az eregetés nem nagyon érdekel. De Kata szerint, aki talán mindent tud, a fáradtságom...

 

18:08
Küldték,
egy rövid, jó válogatás tőlem 2015-ből.

https://legsznobb-blog.blogspot.com/2015/01/vali-dezso-mucsarnokban.html

 

21:21
20:00 Meghirdetve neten: Kinga
unokát fölényes pontszámtöbblettel fölvették a Szegedi Orvoskarra: Náluk ez így; akceptálják, hogy elsősorban ide kérte felvételét, azonnal, már az első félévben kap ösztöndíjat. Egy évet segédápoló volt a Szent János kórház gyerekosztályán, mesélte, rengeteget tanult belőle. Gyerekorvosnak készül.
Ünnepi családi vacsora nálunk. Kata reggeltől főz. Nagyon bíztunk.

2019. július 25., csütörtök

05:07
H. Gy. jav., emígyen:

ÁLOM
Se életben, se álmomban nem volt még hasonló se, soha. Töredékében sem. Húsz-huszonöt évesek lehettünk. Ismerős összeszokott csapat, heverésztünk kisebb-nagyobb csoportokban, talán várakozás, talán egy túra pihenője. Mellettem egy ismeretlen, nem különösebben vonzó lány is, nem beszélgettünk, nem is jutott eszembe közeledni hozzá. Akkor egyszerre fölé hajoltam, két tenyerembe a fejét és homlokon pusziltam. Ráborultam, és valami hangtalan megállíthatatlan zokogás. Földöntúli; ok-, és irány nélküli. Nem engedtem el a fejét. A lány, mint aki érzi, hogy ezt most így kell, mozdulatlan maradt. Én sem akartam semmit, csöndesen; rázkódott a vállam a sírástól. A vekker szakította félbe.
jöttünk, elváltunk. És akkor egy hatalmas soktermes labirintus, igyekezve átvergődni a termeken, bennük a zsúfolt tömegen; kezdtem keresni útitársaimat, kellene az az irat. És nincsenek, és nincsenek. Talán majd ezen az ajtón át, az operaházba, hiszen az ünnepség ott. Nyitom, csak újabb tömött termek, furakodom, kisebb csoport, Zsófia, valahai szerelemem élénken gesztikulálva beszélget valakivel. Elhaladtomban mosolyogva beletúrok borzas csutak hajába - érdekes, ezt életben nem, itt feketére festette -, és szó nélkül tovább. Újabb ajtó, újabb emberek, és és nincs tovább.
Talán már félálomban, hogy nana, könnyed mozdulatom ösztönösen jelezni kívánta magabiztos-, tőle függetlenségemet is.


00:01
Épülő parkunk éjfélkor. F/2019/131

14:06

LÁTVÁNYPÉKSÉG

A/2019/46

86x86
ma itt tartok vele



15:02
Deske, majdnem... É.


22:39
Kata vidékre,
húgának segíteni, nem mellesleg Balaton is; előtte elmagyarázta, hogy itt van, fóliában, kevés olajjal, nem túlmelegíteni és akkor - nem emlékszem. Mintha valami káposzta is, de nem tudtam megjegyezni a lábos színét. Egy csőalakú hűtőszekrényre volna szükség, végében rugóval. Elöl kibillentem az ügyeletes ételt, akkor a köv. előreugrik, és a helyébe lép.

22:19
Tán 40 év után
most együltömben újra elolvastam Steinbeck Lement a hold-ját, annó szerettem ezt a könyvet. Szagján/frekvenciáján túl csak két epizódra emlékeztem belőle pontosan. Az egyik nincs benne.

2019. július 26., péntek

04:35
A hiányzó epizód:
II. vh., norvég kisváros, megszálló németek. Az öreg orvost a városházba belépve megmotozzák, mellényzsebében szikét találnak, fegyvernek gyanítják. Nevetve? mondja, egyszer váratlanul zsebkéssel kellett operálnia, azóta ez mindig vele.

És most mégis megvan, a fene egye meg.

És az őrmester Winter doktorhoz lépett, és megtapogatta zsebeit. Keze megállt a belső kabátzsebben. Gyorsan belenyúlt, kihúzott egy lapos fekete bőrtokot, és átnyújtotta Bentick századosnak. Bentick százados kinyitotta a tokot, kihúzott belőle néhány egyszerű sebészeti eszközt, két sebészkést, néhány sebvarrótűt, néhány kapcsot, egy injekciós tűt. Becsukta a tokot, visszaadta Winter doktornak.
– Tudja, falusi doktor vagyok. Egyszer konyhakéssel kellett vakbelet operálnom. Azóta mindig magammal hordom ezt a holmit.


04:57
Ébredve ezt látom elsőnek.
Itthon vagyok. Ennyi a világom. Nem látom okát bővíteni.
F/2019/132





06:43
Így nem lehet
imádkozni. Annak a sárga csipesznek nem ott a helye. Aztán mégis kibírtam. De zavart.


12:22
Ismételt levél,
hogy aukció a FUGA intézmény javára, ugyan, adnék már egy képet.
Most magyarázzák, hogy ha én olyan, és úgy döntök, abból akár nekem is csurran-cseppen valami.

Kedves S., kancsal az egész történet. Aki támogatni akar valamit, támogassa. Ne akarjon valamit kapni is érte.
És ismétlem, azt sugallja, hogy a festőknek a kép úgyis ingyen van.
Netán sokat, netán semmit se ér. d.

Mért nem piros és sárga léggömbökre licitálnak. Háromszáz-ötvenezer. Senki többet, harmadszor.


12:41

most tűnt fel, mondom magamnak, hát
mindent azonnal (milyen jól hangzik)
nagyon dzsuvásak már a spaklik késfelületei
ez most én bizony rendbe hozom
de rögtön

elsőre, csípőből mindig hazudok magamnak
vagyis eljutni az igazsághoz
ugyanis csak túlfáradt a délelőtti festés
előre-hátra szaladgálásától
belefáradtam jócskán
le kéne kicsit ülni, mondta a test
ez volt a valódi ok



2019. július 27., szombat

09:01

Istenem békét, egy kis békét, ha lehet, felkiáltójel. Helyesbítek, bocs. Béke van. Sőt, minden van.
Béke fílinget. Tudom, majd, majd. Majd ott. Ott.


10:57

nyolcadikos kislány látogatómnak
mutattam sorra a képeket
aztán papájával beszélgettünk
ő szótlan álldogált
nézelődött erre-arra
hosszan egy dossziétartó táblára
kidobott képem
keresztben átkarcolva
és hogy szerinte az a legjobb
és igaza volt
ha akkor elfogadja,
oda is adtam volna neki
bekereteztem újra

Műteremrajz - A/2017/65
60x60 cm.


új rend, hát önerőből a hentesnél
negyven deka libatöpörtyű reggelikre
meg 3 liter petróleum

13:31
A napokban
továbbfestettem, ma fotóztam, és netre is őket: A/2018/55, A/2019/01, 06, 13, 35, 44, 46


17:26

Fotómúzeum.
Erre a múzeumi jelenlétemre
vagyok a legbüszkébb.

talán életem legkedvesebb tárgya volt
szereztem hozzá jobb keményrajzú objektívet
a 9x12-es lemeztartók mellé két 6x9 rollkazettát
építettem hozzá nagyítógépet
25?liters pléhdobozból
keskeny fahídon feküdt,
benne a többkilós kondenzorlencse
a fülke két falán létraszerű fokok
avval lehetett magasabbra,
vagy közelebb a tárgyasztalhoz
a fotótarisznyában glottanyagból
két kézre húzható úti sötétkamra
a lemezcseréhez
fotóállvány, fekete kendő alá
bújva a komponálás, élességállítás
a homályos üvegen, satöbbi

és legemlékezetesebb fotóm vele
Zsófi anyjával a Harangvölgyben
F/1978/09




2019. július 28., vasárnap


05:30

Kis ünnepi teakavargatás hajnalban,
bár már cukor, se keksz
holnaptól törzsgárda státus, nem?
vagy egy év múlva
ma 29 éve tévedtem le a Lukács uszodába
akkor még nem gondoltam volna, hogy

akkor ajándéknak ide egy másik kedves,
Nagymarosi Alkotóház a Duna-parton
vasárnap reggel asztalomnál
az étteremben reggelire várok
öregúr, gondolom miséről hazafelé

létbe kitettség
ez a fotóm valahogy olyan Pilinszkys

F/1977/15



Szüts egyszer Szigeti-zenéhez
hanglemezborítót csinált belőle




10:13
– Kedves Deske, ha és amennyiben majd egyszer úri kedve úgy tartja és a HALÁSZÓEMBER kötetet a lépcsőházi polcra száműzné, kérem ne tegye! 3 éve keresem sehol nem kapom meg. Köszönettel! A.

– hát igen… ahogy nézem, csak előjegyeztetni lehet az antikvarium.hu-n… d.

– Kedves Deske! Hátha segítség addig is, míg sikerül a kötetet megszerezni A -nak . H.
http://dia.pool.pim.hu/xhtml/oravecz_imre/Oravecz_Imre-Halaszoember.xhtml

20:28

e most csinált spirálfüzet-tartó
elődje sok éve napi szerszámom a nadrágzsebben
valami hirtelenjött megírandó kulcsszavát
emlékeztetőnek fölírni a villamoson
a füzet utolsó lapjai pedig névjegyek
rájuk pecsételve adataim

csak súlyos hibája volt
hiába volt már annál is a toll füle beakasztva
de az alul kilógott, lyukasztva zsebemet
combomra kék ábrák
ez a kicsit nagyobb, épp eléggé
műanyagdobozból, fűrészgéppel

2019. július 29., hétfő


05:34
kövér vagyok
öreg vagyok fáradt vagyok rémes vagyok
bár a másodperceket elég pontosan számolom
hazafelé ne felejtsem Kata óráját leadni


09:47

mennyi ok
mennyi gondolat
és mennyi munka
egyetlen utcasarkon


10:42
Elég-e az
üdvözüléshez a derékig érő hosszú haj.
Elég. Ha igazán jól használja.


10:48
Mennyi feladat
hirtelenjében. Törölni az össz adatot kidobandó telefonomból. Alkossak valami saját izét.
Meg az öregotthonban I.-nek egy új folder, alá három üres fájl:
sajat-meseim-1.doc
sajat-meseim-2.doc
sajat-meseim-3.doc

és talán majd megtöltődnek tartalommal.

 

2019. július 30., kedd

 

05:58
lelet: nem vagyok
gluténérzékeny; már megint az érzéketlenségem.


06:33
Ember, miért tartod magadat annyira hitványnak, amikor Teremtőd szemében oly értékes vagy? Miért kutatod, hogy miből lettél, és nem törődöl azzal, hogy mivégre is születtél? Nemde mindaz, amit e világon látsz, a te otthonod? Érted van kimérve az éjszaka és a nappal, neked ragyognak az égbolt napja, holdja és különböző fényű csillagai. A földet is miattad díszíti virág, erdő meg gyümölcs; miattad a Margitsziget, éretted fokhagyma és a mákos rétes.
Aranyszavú (Krizologosz) Szent Péter (380-450, Ravenna püspöke)

09:15
Az első évtizedekben
azon is veszekedtünk Katával, a hagymát üvegesre vagy (szerintem) vil. barnára kell-e pirítani a rántottához.

 

09:36

A Margit-hídnál a parkban a bicikliút mentén visszanyírták a sövénysort. Sok csonkon mintha gyanta?buborék.
Vagy netán kertészgondoskodás?
Evvel a Sony HX-99-el oda lehetett állítani az élességet.



10:23

Parképítés szemközt, közeledik a vég. Ez bizony tetszik. A sétányburkoló kőlapok emeléséhez saját-, méretre igazított célszerszám.
A segédmunkások számára. A kő befogásához sem kell lehajolni.

 

13:33

ma délelőtt ezt tovább
Idegen műterem - A/2019/34
86x86 cm.
rossz arányokkal tettem föl
még májusban
azért kínlódom vele ennyit

de most mintha
épp a kívánt fokon
unalmas/izgalmas

 

2019. július 31., szerda

05:44
Fergeteges.
A Bartók vers párja. Illyés.


A ZENE SZAVA
Egy szót, csak egyet ejtene,
abba vörösödik bele,
azért feszül meg a zene,
azért dadog,
nem leli azt a szót,
egy messzi, még ember-előtti
tiszta szót szeretne kilökni,
azért van emlékkel tele,
szívcsorditásig a zene,
s vált annyi hangra – hasztalan!
mert az a szó, az hangtalan;
aggastyánként azért dohog,
hümmög s morog,
azért sipít úgy, mintha asztma
rohamaiban fulladozna,
nyelve hegyén volt, az imént
majdnem kimondta az igét,
a könnyitőt, az oldozót,
azt az emberfölötti szót! –

azért csillant föl a szeme
s kacagott már-már a zene,
kezét tördelve, fölzokogva,
azért fut hirtelen sarokba,
mert elfeledte azt a szót,
a rend-tevőt, a fényhozót,
attól visít húr-pattanásig,
hogy a hátgerinc belefázik,
attól nyúlik föl s nyaklik össze
s fülel eszelősként a csöndbe –
Hallga, mire is? Hogy „Szeress”!?
Mert attól még boldog lehetsz?
Egyszerre olyan önfeledten,
mint boldog nők a szerelemben,
attól sikolt,
majdnem megkapta azt a szót –
attól hörög,
mert aztán mégse jött,
attól fetreng, veti magát,
akár a vajudó anyák,
vagy az ujszülött csecsemők;
attól röhög,
mint vad lovak és tébolyultak
s vad folyamok, ha mélybe hullnak,
mint a megdördült nyári ég
arcán a fénylő hasadék,
ahogy fogát villantja – egy
szót, egy ég-sugallta, egy
távoli, tán még isteni
ős-szót szeretne ejteni,
egy villámfényű hirtelent
arról, hogy mit jelent
annyi vággyal a szívben, annyi
hittel csak embernek maradni –

Ezért törnek egymásra ismét
s ismét futamok, dallamok,
hogy egymásból kikényszeritsék
ezt a szót, ezt a konokot.
Fölsikolt egy-egy még: segítség!
mint ki szivébe tőrt kapott,
aztán görögnek tova ismét,
folyamban birkózó habok,
megannyi hasztalan halott.

Mert kezdődik megint, mert nincs vég,
mert megleli tán az is üdvét,
ki a legfőbbről csak dadog.




09:09
Hogy tudott elveszni
tíz éve csakazthordom kardigánom. Húsz éve eltűnt nagy kék lábosunkban lehet.
Nosztalgiából fölhoztam a lépcsőházi könyvpolcról egy magyar-angol kéziszótárt. (Fordítottja munkaeszköz. Ezt: olvasgatni lehetne.)
Kata is onnét egy kötetet Déryről. Minden öregkori munkáit én nagyon... Képzelt riport... Kedves Bópeer... Ítélet nincs...



2019. júli. napi olvasó 276
Facebook kb. 100


összes levél     LEVELEK LE MEUX‒BE  1990.5.17..... ►     weben 2000.6.11..... ► ‒