2026. május 4., hétfő
13:07
Éjféli levele, hogy de szép lenne a falán.
Tizenegykor hatvan centisben fölvittem neki.
21. század; Copygeneral, azonnal.
Abaújszántó - F/1983/41/03
14:01
Még egy kicsit benyúltam. A jobb alsó sarkot sötétebbre. Kevésbé tárgyszerű, lebegőbb.
Műterem, egy régi emlék - A/2026/13 60x60 cm.
20:22
Orvosok, zsúfolt, halvány kedvetlenségek után és közben ma:
Most látom, a fotóból, micsoda erdőket járok én...
F/2026/217
F/2026/218
20:26
Hónapja tudtam meg uszodai véletlen találkozás kapcsán, hogy a kép tulajdonosa meghalt.
Egyik első megtartott fontos képem volt. Szerettem. (Azokból az évekből több, mint százat kidobtam.)
Ó, és most előkerült vagy hatvan év után.
Kieselbach kortárs aukció május 18.
Az online katalógusban egyébként
Czimráról hosszabb írásom (keresőbe Váli_)
Szentendre - A/1963/01
1963 -1969, 44,5x76 cm.
indul 800e, becsérték: 1,4-2,2m HUF
És van ott még egy.
Műterem fényben - A/2004/37 60x60 cm.
Indul 700e, becsérték 1-1,5m HUF
Eszembe jutott, hát fölteszem a Czimráról írt nagyon régi szövegemet, ami most a katalógusban.
Nem tudom, mikor, miért írtam, hova.
Érdemes idézni egy festőkolléga, Váli Dezső 1992-es, rendkívültanulságos írását a tökéletesre csiszolt képi harmóniáról:
„Sok festő beszél erről a percről. Amikor a festékből kép lesz. Bernáth Aurél ezt úgy fejezi ki, hogy amikor megcsendül a kép.
Megszületett. És akkor kezdődik az aprómunka: a keresgélés újabb fázisai.
Egy jelentéktelen színfoltocskát ötvenedszer átfesteni. Bírja-e a festő szusszal,fegyelemmel, minden ezen múlik. […]
Az apómunka, a keresgélés. Számomra erre a legcsodálatosabb példa alighanem mindig is Czimra Gyula marad.
A Galéria akkor még a volt Kúria épületében lakott. döbbenetes emlékkiállítása.
Emlékszem, az ajtóban találkozva csak dadogni tudtunk erről egymással Kokas Ignáccal: micsoda festő! Ő is akkor látta először.
Mit tudott ez a festő? Mindent. Nem mondhatni pedig, hogy témagazdag volt.
Szobabelső. Szobák, üres műtermek. Félig nyitott ajtó, festőállvány, egy korsó a földön, semmi.
Fölrajzolja a témát ceruzával, majd a térközöket kifesti? Mint a gyerek a kifestőkönyvet.
Megnézi, úgy ítéli, nem történt semmi. Nem jó. S akkor elkezdi a színeket keresgélni. át- meg átfesti a foltokat.
Rétegek egymáson, szinte relief már a felület.
A ceruzavonalak eközben érintetlenül maradnak (a kompozícióban bízott), de egyre mélyebb árkot képeznek.
És aztán egyszer csak megvan, megtalálta.
Azt a lehelet-egyensúlyt a színek között, amit nem lehet soha előre kigondolni. Amikor megcsendül a kép.”
kapcsolat: vali@deske.hu