VÁLINEWS; LEVELEK LE MEUX‒be / 330
2022. szeptember 1., csütörtök
09:41
Boltba, Katának, BEST és STORY-ért, listázva, mert nem tudok ilyeneket megjegyezni. És öröm, csakugyan, mert ha csak ilyet is, de már újra olvas-, életközelítés.
10:59
Újságosnál, rámeredtem, megvettem ezt is. 30 éve én csináltam ezt a borítót, akkor barátaim is a szerkesztőségben. Rangos lap volt. Most Spiró komédiája benne, ez meg fog érni 2000-et.
Egy emlék a sok közül, volt benne egy öninterjúm is, 1988, amire ők azt mondták, az egyetlen ebben a műfajban, ami..
11:38
Érdekesen alakul ez az ukrán háború. Számláim:
gáz / július: 40.000
gáz / aug: 800
villany / júl: 12.000
villany /aug:
69.000
16:43
Januárban írtam, följött. Könnyezem.
2022.01. // C.20515
FÉL HÉTKOR
Esti sétánk fél hétkor, akkor ágyból, felöltözött. Mostanában busszal föl a Várba, ott a meghitt fasor, és a szemközti domboldal fényei; Tóth Árpád sétány. Újév este volt, vidám társaságok, sok olasz. Igen, itt most ők szabadabban. Erre terelődik a szó, nehezen formált, alig-alig érthető mondatai. Meséli, Rómában vettem egy gyönyörű sálat. Könnyű anyag, fekete-barna csíkos, de soha nem tudtam hordani, mert mihez. Fehérhez lehetett volna, de az nyár, akkor meleg van. Majd ha kidobod a sáljaimat, ezt vedd külön.
2022. szeptember 2., péntek
22:02
Adott a módszer, követendő.
09:23
Zelk a télen fagyoskodó állatokat sajnálja.
...Éhség éhségre tör,
ha ölni van remény --
enyhül a kín a gyönge társ
gőzölgő tetemén...
JANUÁR
meghívóm hivatalosan is kijavítva, az új adatokkal.
Kérésemre nem ERŐS CSEND a kiállítás címe.
Hivatkoztam korábbi kiállításaim SZÉP KÉPEK címére,
amiről mindenki tudta, hogy gúnyolódás e rossz címadási divat ellen.
2022. szeptember 3., szombat
06:01
Mária Rádió körlevele: böjtöt szerveznek az ukrán háború kapcsán a békéért, 3 nap szept. 29, 30, okt. 1. 20h mécses az ablakba, aki nincs otthon, helyette egy perc megállás mindenben, és egy rövid fohász a szenvedőkért, döntéshozókért.
"A közös imádsághoz kapcsolódó böjt ezekben a napokban lehet ételtől, kedvenc szenvedélytől való tartózkodás, takarékoskodás, elrontott emberi kapcsolatok rendbehozása, ki- és megbékélés. Mindszenty: ha van 1 millió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól”.
Ehhez csatlakozni lehet:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdza8o8-nMQ67ICfMU1IB_xiQfy8bo2_-yZIhwc9c25qpQ3Kg/viewform
Kedves Milán atya, emlékszem, 1956-ban is tettünk mécsest az ablakba.
Lehet, hogy fölös kérdés, de lehet, hogy nem: 10 percre? egy órára?
d.
12:51
2022.01. // C.20515
FÉL HÉTKOR
Esti sétánk fél hétkor, akkor ágyból, felöltözött. Mostanában busszal föl a Várba, ott a meghitt fasor, és a szemközti domboldal fényei; Tóth Árpád sétány. Újév este volt, vidám társaságok, sok olasz. Igen, itt most ők szabadabban. Erre terelődik a szó, nehezen formált, alig-alig érthető mondatai. Meséli, Rómában vettem egy gyönyörű sálat. Könnyű anyag, fekete-barna csíkos, de soha nem tudtam hordani, mert mihez. Fehérhez lehetett volna, de az nyár, akkor meleg van. Majd ha kidobod a sáljaimat, ezt vedd külön.
20:46
-- Deske, a mécses. A történeti hűség kedvéért, meg azért is, mert már alig emlékszünk. Most csak egy biztos adat: 57-ben tettünk. É.
-- Szia, elég határozottan úgy emlékszem, 56., halottak napján. d.
-- Deske, igazad van. Is-is. É.
2022. szeptember 4., vasárnap
14:23
Kata 79. születésnap. Most egy hónapig egykorúak leszünk.
1.
Átnyújtottam neki a Lukács park (csakugyan) összes virágát. Asztal közepére, vázába került.
2. A reggeli misét érte mondtam.
3.
És reggel a büfében a tiszteletére megettem (ülve) egy dobosroládot. A második felét már nehéz volt lenyelni. Méltányolta.
Családi ünnep majd Dunakeszin, a napokban, igazodva Zsófi munkarendjéhez, a főmajmok vasárnap éhesek délben.
Délelőtt a Svábhegyen.
19:25
Második szentmise, most Katával. Utána megkérdeztem az atyát. Katát egy évig zselébe tett milliméteres ostyadarabkával áldoztattam. Most már, hogy nem tud nyelni, fecskendő vízbe tettem a darabkát-, gyomrába közvetlenül a csövön át. Ötletem, egyetért: az ajkához érintem a szentséget. S azután avval én megáldozom.
2022. szeptember 5., hétfő
09:42
Pilinszky halála előtti nagyinterjújában a kulcsmondat: Eljuthatunk a derűig. Kata éjjel háromkor kiáltott. Ugrottam. Négykézláb az előszobában, a fürdőszobából jöhetett ki. Hazatámogattam.
S mindez kettőnknek olyan szakszerűen és békésen,
mint egy ünnepi ebéd előtti közös asztalterítés.
Pilinszky hanggal .....leírva
09:45
Kérdezik a klubban, miért az a sárga. Mondom, szeretem személyessé tenni. És így megkülönböztetés is, hogy az az egyik.
11:40
Ma a 17-esen.
...mig túl a vizen, mint szárnyrakelt darazsak,
dohogtak nehéz verssorok...
in: ZELK: Kertész vagyok
12:47
Kiállítás előtt + könyvek csinálás. Most is mértem, mennyi idő a képernyők előtt, 34:23 h/nap.
13:00
Kaptam meghívót magamra, de sőt fotót is (még nem jártam arra).
2022. szeptember 6., kedd
13:36
Minden a feje tetején áll. Ott viszont áll. Kiderült, mennyit kellene fizetnem a DESKE.HU2 nyomdájáért. Itt közben gázfűtésről leállás, betegség ügyben tartalék kéne..., ezt nem tudom vállalni, lemondtam. Igen ám, de a nyomda rég megvette a papírt. Csapdahelyzet, akkor illik/muszáj. Elegáns ajánlat, fizessek most, amennyi tudok. Megtörtént. És marad 1,55 millió adósság. Fizethetem, amikor tudom.
Életemben kerültem az adósságot. Ekkorát pláne. Most muszáj. Nem jó.
És ezen a kiállításomon még eladni se lehet :-))
Ablakomon négy réteg pukkanófólia, és leszakadt a hűtőszekrény füle.
16:35
Vállon haza a 100 méter pukkanófóliát. És föl a galériára, a helyére.
20:39
Krajcsovics Éva megnyitója a Fonóban. Rendben van, volt három nagyon jó kép. És egy kisgyerek. F/2022/140
2022. szeptember 7., szerda
09:17
Kedves Deske!
Örültem a mai találkozásnak. Elmaradtam [...] hirtelen jött meghívás egy művésztelepre...ezúttal fehér csendeken dolgoztam.
Üdvözlettel: [Király]
Gyuri
Gratula, Gyuri!
Ha kérdezik magától (tőlem szoktak ilyet), válaszolja azt, hogy most jelentős árleszállítás a fehér festékre :-)) d.
09:33
Szervusz, Andris, minden rendben,
kijavítva, a frissített
ÁRNYÉKNAPLÓ 1962-2022,
föltette tegnap az
OSZK:
https://mek.oszk.hu/21900/21999/
köszönöm a segítséget!
[ezt a tréfát talán nem ismered :-)) ] d.
[honlapomon:
15. KÖNYVEIM / ÁRNYÉKNAPLÓ]
10:42
Meghívót kaptam... :-)))
Kedves Barátunk, Látogatóink,
Örömmel invitáljuk Önt és kedves Partnerét Váli Dezső - Válogatás a Horn-gyűjteményből c. kiállítás megnyitójára a Kálmán Makláry Fine Arts Galériába szeptember 8.-án 18:00 órára.
Az idén 80. születésnapját ünneplő művész rendhagyó tárlatán a kiállított műalkotások felölelik a mester teljes életművét a korai avantgárd daraboktól, a zsidó temetős képeken keresztül az ikonikus műtermekig.
A kiállítást megnyitja: Dr. Hidvégi Áron
A kiállításon zenél: Szabó Zoltán zenész-muzeológus
Kiállítás helyszíne: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 10.
Kiállítás időtartama: 2022.09.09. – 10.03. hétköznapokon 10:00 – 18:00 között
Megtisztelő jelenlétüket előre is megköszönve,
Üdvözlettel: Soós Éva
-------------------------------------------------------
Még meg se nyílt, meghosszabbították 3 nappal :-)) talán a nagy érdeklődésre való
2022. szeptember 8., csütörtök
05:25
Nagy nap ez a mai. Tíz dekát fogytam. Vagyis összesen 7,1 kg.-ot.
A cél: 0,3 kg. Netto, urna nélkül.
06:21
Szűz Mária szülnapja.
reggeli himnusz
Jelenj meg, kedves kisleány,
rügyezz ki, gyenge rózsaág,
nemes virágot hajts nekünk,
Krisztust, ki ember, s Istenünk.
Áldjátok az Urat, záporeső és harmat;
áldjátok az Urat, ti, viharok!
Áldjátok az Urat, tűz és forróság;
áldjátok az Urat, hideg, és hőség!
Áljátok az Urat, fagy és nagy hideg!
2022. szeptember 9., péntek
09:30
Négy hír.
Meghalt az angol uralkodó.
Megnyílt a kiállításom. Tréfából én sötét zakóban.
Utána vacsora.
Leúsztam ma reggel a régi 1026 métert.
A boltocskában plusz egy mákos.
Egy fotót már küldtek: Horn Péter és egy igazi örgeúr - F/2022/141
17:37
Kiállításképeket, szövegeket, ami már megérkezett, föltettem: MENÜ... 5. KIÁLLÍTÁSAIM...
Kálmán Makláry Fine Arts
18:36
Bartók Rádió interjúm a kiállítás alkalmából. Riporter: Medvedt Yvette. Hatkor hangzott el, fölvettem.
Az első mondat természetesen ez: 5.23.-kor ... :-))
2022. szeptember 10., szombat
08:48
Háború. A Sátán zseniális találmánya. Hogyha megölöm a szomszéd ország asztalosait, fölműveseit és tanárait, akkor nekem az jó lesz.
14:50
Délelőtt összes ablakszárnyainkba géppel nútot [árkot] martak, kigömbölyödő gumicsík bele, légzárás. 129e HUF.
16:09
Az ember nincs mindig topon.
2022. szeptember 11., vasárnap
08:20
Ki tudta magából írni szomorúságát.
Zelk Zoltán: KÖZEL A NAP
Közel a nap ha hátranézek,
Hatvan év térdel már mögöttem,
Tudom, jégcsapként csüngenek majd
December ereszén a percek –
Milyen fiatal az apám!
Tizennyolc évvel ifjabb nálam,
Ülünk a piros plüssdíványon
Egy csillagon, egy volt szobában
S mert fölizzik a kis vaskályha,
A falakról a dér lemállik,
Szívem fölenged, s szólok én:
Nem volt barátom sem a hó,
Sem a napsütés.
21:09
Kata szülnapját ünnepeltük Dunakeszin, lányoméknál. Ő nem ehet, kartonpapír tortát kapott, szeletenként válogatott kavicsok és egy-egy szöveg gyerekei múltjából...pld.:
(lábánál fogva forgattam a kis Zsófit magam körül..)
- Abbahagyom Zsófi, szédülök.
- Nem dűlsz szét!
F/2022/145
22:19
Tegnap megjelent meghalt húgomról, Tücsökről egy cikk. Bemásoltam:
https://deske.hu/iras/html-2022/tucsok-kepmas.htm
2022. szeptember 12., hétfő
09:17
Még a 16. hossz közben se találtam egyetlen elfogadható indokot, hogy ma mért ne ússzam le a harmincat.
Így hát aztán.
09:21
Teherautónyi termőföldet hoztak a készülő Széna tér-parknak. Nem terítették szét azonnal, azonnal kizöldült.
10:03
...s vigyázzad lépteid
ha mellettem, velem,
a percek ónosesője zizeg,
megfagy a köveken
és kapaszkodni nincs se fal, se ág - - -
in: ZELK: Figyelmeztetlek
12:42
Kata folytonosan átalakuló kiskertje.
F/2022/147
19:06
-- Szia, Deske!
Két órát beszélgettem valakivel rólad. A végére kristályosodott ki bennem, hogy te szent vagy. Ezt ennyire világosan még sosem láttam. h.
-- még mindig onanizálok. d.
2022. szeptember 14., szerda
05:42
A Sátán mosolyog.
Hogy Európa lábon lőtte magát az US és CCCP (cirill betűk) birodalmi törekvése alkalmából, nem mehetek el Simsay Ildikó kiállításmegnyitójára. Pedig, pedig.
500 telefon villany-gáz ügyben. Nyakig. És sajnos nehezen bírom lélekkel. Az aggódás hitetlenség. Az én békémet adom nektek.
Hónap közepe, ma ezt is meg kell gyónnom.
Álljon meg a menet. A gázszámla-vonatkozások nagyobb része egyszerűen szenvedés, és nem aggodalom, tehát ilyenformán rendben van.
09:08
Magánpenitenciaként alaposan átnéztem (2 sec) az uszodai büfé cukrászsüteménykészletét a plexifal mögött. Leginkább egy túlsúlyos Ischlert. Egyszer már próbálkoztam vele.
12:57
Most 600 ezer azon múlik, hogy ezeken az SCOP 3,8, vagy annál nagyobb. Nem tudom, mi ez, kérdezik. Létra, fejlámpa, fotó a 2 klima oldaláról. Itt nincs rajta.
17:20-kor; 911 sorszám, majd megmondják, miért lett 12 ezerből 70 a villanyszámlánk.
Nagyon fáradt vagyok. Nincs hírértéke.
16:23
Emberi (baráti) segítség. (rászorulok)
Szia, megnéztem a megküldött klímák SCOP értékét.
MITSUBISHI MSZ-HJ35VA SCOP: 3,8
Akkor ez így jó lesz és megnyugodhatunk... majd referálok. T.
18:24
Pontosan az elművek űgyfélszolg. irodába, de udvariasan nem tudtak rólam.
Haza; kontroll; az időpontfoglalást Abaújszántóra adták.
2022. szeptember 15., csütörtök
09:45
Kapott hatalmammal élve, először tettem egy meghalt zsidó embert bűntelenné Isten színe előtt. Életemben egyszer láttam, barátom férje volt. Ehhez a liturgiához félóra bibliaolvasás is tartozik. Amit stopperrel, hogy meglegyen, mivel közben Katát is etettem, telefonon is hívtak. 33:27; :-)) OK, megtisztult.
14:08
Hirtelen fotóérdeklődésem középpontjába került tárgy, azonnali figyelmes nézőközönségre is gondolva; hogy egy ilyet, ha mutatna nekem.
14:51
Hetek óta folyamatos szervezés, megterhelő izgalom és kínlódás; a lakás klímafűtésre átállítása. A dolog messze nem olyan egyszerű, hogy megrendelem és kifizetem. Ma váratlan fordulat, október 7-én jöttek volna valakik beépíteni. Ma lakásunkban egy valóban megbízható szerelő a bojlercserével, kiderült klímás is. Aki végignézte, végigbeszéltük, az előzőeknél bőven okosabb megoldásokat talált. Ő fogja csinálni, mély lélegzetvétel, és az októberre megrendeltet lemondtam. És számomra evvel a neheze megoldódott.
15:00
Kata riasztócsengője, ugrottam. Ja, csak a távirányítót dobta rá :-)))
15:05
Az alulfizetett kínai varrónők az alsónadrágra sliccgombot igen, gomblyukat nem szerkesztenek. A megoldás: fordítva hordani, elöl a zseb.
2022. szeptember 16., péntek
09:16
Éjszakai üzenet reggel a padlón. Megfejtettem.
13:11
Elindult a Király-képem Nemzeti Galériának ajádékozása.
Kedves Mariann, küldöm! Király György: Keaton Henson csendje / olaj, vászon, 100x130 cm. 2018. (Váli Dezső tulajdona) d.
Kedves Mariann, most fölvittem, leadtam portán a katalógust a Maga nevére, de nyitott borítékban, úgyhogy akár nézhető is…
szívélyesen: d.
13:30
Villanyszámlaügy, hivatal. Reményem, hogy egyedi volt ez a 70e HUF számla. Utána két nemszeretem kiállítás: Art Deco és Vaszary, aki nélkül el tudnám képzelni a Nemzeti Galériát. Ez itt: micsoda ízléstelen ötlet.
Kijövet az a nagyszerű szobor, hátulról.
13:50
Miki számára pedig egy dedikált képeslap, az neki gyerekkorától dukál, ha én múzeumban. Itt avval a megjegyzéssel, hogy ezt a képet gyerekkorom óta követem.
17:05
Ez a mai, Ékszerműterem - A/2022/23
19:17
Áron a kiállításon megnyitóbeszédében utalt arra, hogy egy ideig a baloldal kedvence voltam, (nem tudok róla), a Mérleg utcai SZDSZ székházban volt képem. Ez igaz, de kiegészítésre szorul.
Kedves Áron, anekdota, csak hogy kerek legyen a történet. Az induló többpártrendszer öröme. Az SZDSZ-nek akkor ajándékoztam képet, amikor még hárman voltak egy kis boltocska galériáján, talán a Baross utcában. Az egyik fiút ismertem. Előző nap egy néni tepsi süteményt vitt nekik. Az MDF-nek is akkor adtam egy másfél méteres zsidó temetőt, avval, hogy ha kiteszik a nagy tárgyalóba, az antiszemitizmus vádja kipukkad. Amint kézben vittem a képet, a portás megjegyezte (Dávid-csillag a képen), na, annak is letörném a kezét, akit ezt csinálta… A képet nem tették föl avval az indoklással, hogy majd ha több összegyűlik, akkor együtt. Végül az egyik alelnök, Furmann Imre falra tette a maga szobájában. Rég meghalt, a felesége őrzi a képet. d.
Régi zsidó temető (hazatérés) - A/1986/14 olaj, 130x170 cm. 1986-87
2022. szeptember 17., szombat
10:27
Ma találtam, a villamoson hazafelé.
13:41
Naphosszat ilyen
ámulatos képekben gyönyörködöm. A kompozíció. Azok a tónusok. A finom átmenetek. A rejtett mondanivaló.
Nem mindenkinek van fülhallása rá.
15:02
Kata délelőtt sétáltatta szintén öreg barátnőjét a parkban, majd fölhozta, mert az retteg, hogy rágyújtják a lakását, már kitették a piros kendőt a gangra. Mondom neki, nincsen veszély, az mind a te agyadban történik, beteg vagy, skizofrén. Ettől világosabb gondolkodása: jajj, mekkora teher vagyok a lányomnak, mindenkinek. Igen, nagy teher vagy magadnak, most ezt a feladatot kaptad. Meg a körülötted lévőknek is teher vagy, ez is rendben van. Most ez az ő munkájuk. Pihenj le, Kata behoz neked egy kefirt.
2022. szeptember 18., vasárnap
09:47
Zelk Zoltán: Közel a nap
Közel a nap ha hátranézek,
Hatvan év térdel már mögöttem,
Tudom, jégcsapként csüngenek majd
December ereszén a percek –
Milyen fiatal az apám!
Tizennyolc évvel ifjabb nálam,
Ülünk a piros plüssdíványon
Egy csillagon, egy volt szobában
S mert fölizzik a kis vaskályha,
A falakról a dér lemállik,
Szívem fölenged, s szólok én:
Nem volt barátom sem a hó,
Sem a napsütés
09:09
Eszembe jutott, lemértem reggel. Az erkélypadlóra téve a Fischer klíma három centi híján nem fér el. Mert öt centi kell mögötte.
09:53
Napi jótett megvolt. Kollega bosszankodott, nem zár ez a szekrény, eggyel arrébb költözik. Először nem tudtam, mit lehetne.
15:13
Történeti Múzeumba + mára kinyitották a Sándor Palotát. Aranyozott fotelecskék tömegével, bídermÁjer társalgóterek, üres reprezentálás, falakon lónyomatok.
Öreg emberekről nem kell jó képeket csinálni.
F/2022/148
2022. szeptember 19., hétfő
09:22
Háromfelvonásos drámát készülök írni a Margit körúti klímabeépítésről. Az orosz-ukrán háború kapcsán. Hajnaltól nem alszom.
Vajon Jézus tudott-e úszni. Most velem.
10:42
A fürdőszobában a fémlétra most csak lépcsőként szolgál. Arról lépek át a kád fölötti lavórtartó deszkára balkezemben laposecsettel, hogy elérjem a leszerelt bojler mögötti sötétszürkévé öregedett falmezőt, hogy fehérre. Kata tízórai. Műteremablak pukkanófóliaborítás javítása kétoldalas ragasztócsíkkal. Új csaptelep, a kilazult zuhanyrózsatartó megerősítése, csavarüregbe kalapált kihegyezett gyufaszálak, majd racsnis csavarhúzó. Katának gyógyszer, fecskendőben. Holnapra ígérik átjavításra a Mandíner-interjú nyers szövegét. Háromtól félébren, elfogadja-e a mester, hogy a javasolt helyett 3.5-ös Fisher-Nordic FSAIF-Nord-123AE3 klímát kérek, mert az A+++/A+++-os. Ebédkészítés Katának, ebédmelegítés nekem. Plusz dukál 2 Kata-palacsinta. A sajátkönyv/2019 kézirat délután érkezik jóváhagyásra.
Eltelt a délelőtt.
10:47
--
Szia Deske
Ez itt: micsoda í(i)zléstelen ötlet.
A fi(í)nom átmenetek.
Pihenj le, Kata behoz neked egy kefi(í)rt.
Az erkélypadlóra téve a Fischer klíma három centi hí(i)ján nem fér el. P.
-- Paula, í-betűs napunk volt :-)) nagyon köszi, javííítottam! d.
-- Ó az i
kelleme,
ó az l
dallama,
mint ódon
ballada,
úgy sóhajt,
Ilona.
:)
11:46
Zelk ÉVSZAK NÉLKÜL
Ötven év után újra itthon. A kilincset se kell lenyomnom, sarkig nyitva az ajtó. És ég a lámpa és piros a kis vaskályha és megvetve az ágy. És bemegyek a nagyszobába, látom a plüssdíványt, a széthúzható asztalt, a négy bőrtámlájú széket. És hallom a légyzúgást az üres ablakban, az üvegen a szárnyak rezdülő dobszavát. De hova tűnt a csoszogás a konyhakőről, hová a padló recsegése? És mért ég a lámpa, hiszen, emlékszem, délben jöttem haza, és mért izzik a kályha, amikor még izzik a nyár? Kinézek az ablakon. Se nap, se hold a felhőtlen égen, s a földön se fű, se hó. Csak az árnyak. Csak az árnyak félszáz éves menete a templom falán. Csak a leszegett fejű, körbejáró árnyak a végtelen börtönudvaron. Hát ezért jöttem haza, hogy ne szólhassak többé senkihez? hogy apám mellén ne mondhassam el a novemberi kapualjat, a hugyszagú szalmazsákot, a priccset, s az agyvelő rothadt rózsáját az aknamezőn!
Fekete Tejút.
Megszállta minden tájamat az évszak nélküli magány.
15:26
A-tól Z-ig. Apám Dantét és Ady-kötetet vitt magával a frontra, én Zelket.
2022. szeptember 20., kedd
09:40
Mai véletlen
Üdvözlégy Mária, áldott vagy te és áldott a te méhednek gyümölcse Jézus, aki téged a mennybe fölvett, ahol gázfűtés van.
09:59
Csendélet a konyhában reggelizés közben F/2022/149
14:05
VÁLASZ A KÉRDÉSRE:
"HOVÁ VALÓSI?"
Hány falvam és hány városom
az egyetlen hazában --
ha szabadon, ha bújdosón,
ha botolva, ha futkosón,
ha látják, ha nem, ott oson
majd lelkem,
s földi árnyam
Biharban és Szilágyban,
Budán, Zuglóban, Borsodon,
Szatmárban!
ZELK
17:12
-- Szia Deske! Kötelességemnek érzem a jónak induló tegnapi versike rosszul végződő sorát kiigazítani. K.
Íme:
„Ó az i
kelleme,
ó az l
dallama,
mint ódon
ballada,
vagy
forró lambada.
:)
-- OK. Kijavítottad Kosztolányit. d.
https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/kosztolanyi-dezso-19890/szamadas-1935-1A3B6/ilona-1A450/ CTRL+klikk a szövegre... fejlécben megjelenik
2022. szeptember 22., csütörtök
09:45
...
Boldog fecskék és ti rigók,
jaj nekem! jaj nekem!
három napja, hogy egy sovány
szúnyogra éhezem:
ha elvisz a hosszucsőrű
halál majd engemet,
a lelkem is éhen száll a
tó felett, tó felett...
Tudom én, nem minden béka
él ilyen cudarul:
messzi földön, messzi tóban
lakik egy béka úr,
a tó fölött nem kelepel
a halál, a halál
s a víz alatt s a víz fölött
szúnyogok raja száll.
...
Zelk: BÉKABÁNAT
a teljes vers
minden sora után meg kell állni /érdemes/
13:45
Cikk a kiállításról.
Irodalmi Jelen / Abafáy-Deák Csillag, Kölüs Lajos /// CTRL+klikk a szövegre = megjelenik a fejlécben
vagy már nálam is
13:48
Arra jutottam, a legeldugottabb kis faluban is működik a gravitáció.
2022. szeptember 24., szombat
11:09
Tegnapelőtt fél nyolctól villanyszerelők a klímához, tegnap hétre klímások, csak fölmérni. Gép csak nov. 5. érkezik. Írtam, 100e HUF postamunka felár, ha hamarább, gyerek van a háznál. Nem írtam bele, hogy az 40 éves. Megígérték, elsőként én kapom.
Amikor klímások, nem gondol az ember lételméleti kérdésekkel. Hanem közben új polcsort épít, legyen hely, ha a hideg miatt a kisszobába. Legalábbis novemberig. Hallgatnak a múzsák. A szomszéd sávból átszólnak, a Fisher a legjobb, a 3,5-ös, az nem hűtésre-, fűtésre optimalizálva.
11:51
A fiú első PC-imet ő építette. Aztán megnősült, aztán kislánya is itt. Most érdeklődtem, hogy s mint; egy régi fotóval.
Kértem újat is.
Panka 15, most éppen kardvív. Érdekes, a nézése épp olyan, mint pici korában. Megnyílt a szemem a gyerekekre...
F/2010/041... F/2022/150
F/2010/039... F/2010/038... F/2010/037
12:04
Megint érkezett egy hamis Váli. Potosabban egy hamis Váli Dezső. V. Zoltán lehet... fegyverosztás gyerekekkel... Savaria Galéria árulja.
12:50
-- Kedves Dezső! Ez a rajzod az enyém: Kékkúton IV. - B/1983/13 Máté
-- Kösz, a trehányságom. A kép alatt hiányzik..., jav. d.
-- Kedves Deke, A Hivégi sem rossz. Végülis. M.
-- Bocs, hány S-el is írod? d.
-- Tényleg, mondtam már, honnét van a Hidvégi nevem?
Édesapámat Hoffmann Györgynek hívták. 1944-ben, miután megszökött a munkaszolgálatból és utána a Margit körúti (ismerős a név?) börtönből is, a cionisták készítettek neki egy hamis igazolványt. Pontosabban nem hamisat, egy igazit!! Egy ismeretlen, Hidvégi György nevű elesett erdélyi katona, akinek a csapatteste a szovjet front mögött maradt, azaz ellenőrizhetetlen volt, papírjait kapta meg. Azt mondta apám, hogy tíz alkalomnál is többször mentette meg az életét ennek a Hidvéginek az igazolványa. Ezért a holokauszt után úgy döntött, hogy azzal hálálja meg ennek az ismeretlennek, hogy holtában (az égből) megmentette az életét, hogy továbbviszi a nevét.
Kérte, hogy a sírkövére majd így írjuk fel: Hidvégi — Hoffmann — György. M.
2022. szeptember 25., vasárnap
06:15
Jó jó, most túlterhelt. Ez igaz. Az igazi teher ennek az ellenkezője lenne. Az igazi borzadály.
06:31
Drága takarítónőnk, hogy újrafestettem a parkettát:
-- Kedves Deske!
Jó volt újra találkozni. Nagyon örülök, hogy jól vannak, és hogy ilyen szép a műterem. Amikor hazajön, az utcai cipőjét lecseréli itthonira, mert lehet hogy ez is egy megoldás lenne, hogy tovább maradjon fehér a műteremben a padló.
Jó hétvégét.
K.
-- Foglalkozom a gondolattal, hogy nem lépek be többé a műterembe, hogy ilyen szép fehér maradjon :-)) d.
10:30
István, aki a DESKE.HU2-öt szerkeszti:
Mester, 2022 jun. vegeig valo tobbletet vallalom. A konyv vege jun utolso napjan leirt gyonyoru, szent jelenet. Olellek. I.
"Tegnap Fioretti imaközösségünkben szentségimádás után áldoztatok. Majd a többieket otthagyva át a másik szobába, Kata kel ágyból. Nagykanálba orvosi zselé, török bele hárommilliméteres ostyadarabkát. Amiből, avval én is megáldozom. Utána szorosan átölelve egymást, összesimulva, szótlan néhány perc. Akkor hárman egyek. E világon túli, leírhatatlan, eddig ismeretlen béke."
10:37
Műtétje; épp egy éve etetem Katát, közben magamat is meg kellett tanulni. Lassan alakul. Reggelit kitalálni; bolt, persze hetente.
--- Lángolt kolbász, 4 rúd. Ma megkérdeztem a vízben a doktornénit, csakugyan nem szabad, hogy az nyers...? "Volt, hogy a kisfiam semmit nem evett, csak azt..." Akkor ez rendben.
--- Nagylyukú sajt, 2-3 szelet, fóliában. Meg valami zöldfoltos dán, az igen érzékletes. De most ideig nem vettem, mert kicsomagolva kezelhetetlen, szétmaszatolódik. Nedves vécépapírhoz tartozó doboz a jó méret, azt kell venni hozzá.
11:17
Reggel a 17-esen ismét! a BÉKABÁNAT, Zelktől. Mert felkaptam a fejem, nem tréfa. Szellemes indulóötlet, ez elég is lenne egy versnek:
az éhes béka irigyli a madarakat, hogy röptében elkapná eledelét. OK.
És akkor. Elképesztő ötlethalmaz, ráadásként majdnem soronként! egy-egy gazdagító, új ötlet. Mint ilyen, igazi ritkaság.
(És persze elbűvölő, édes szavak- rímek)
Például a 3. versszak:
boldog fecskék...
jaj nekem! és megismétli
sovány szúnyogra éhezem
hosszúcsőrű halál
a lelkem is... micsoda ötlet
éhen...
száll a tó felett.. ötlet
--lejjebb aztán az a földesúr béka...
Ha vízipók jó a tóra,
és ha légy nádra száll:
tátva bukik ki a vízből
már ezer békaszáj -
este is csak azt zokogjuk:
- Brekeke, brekeke,
szegény béka nem lakik jól
sohase, sohase ...
Hogyha nékem szárnyam lenne,
istenem, istenem!
fönn szálldosnék én a légi
réteken, réteken,
amíg édesízű léggyel,
szúnyoggal jóllakom -
s megpihennék és brekegnék
erdei ágakon ...
Boldog fecskék és ti rigók,
jaj nekem! jaj nekem!
Három napja, hogy egy sovány
szúnyogra éhezem:
ha elvisz a hosszú csőrű
halál majd engemet,
a lelkem is éhen száll a
tó felett, tó felett ...
Tudom én, nem minden béka
él ilyen cudarul:
messzi földön, messzi tóban
lakik egy béka úr.
A tó fölött nem kelepel
a halál, a halál,
s a víz alatt s a víz fölött
szúnyogok raja száll.
Nem irigyli ő a fecskét,
a cinkét, a rigót,
szitakötő táncol néki
s nagyhasú vízipók.
Zizeg a sás, leng a nádas,
járja a tavi-bál -
s este a Hold csak őnéki
furulyál, furulyál ...
13:28
Katának két napja nincs tévé, tragédia. Tegnap egy órát szereltek, ketten, ma, vasárnap, két órát! másik kettő, ők cikizték a tegnapiakat. Optikai kábel csere a folyosótól. Az üvegszál nagyon érzékeny; hegesztéssel lehet toldani, masinával. Működik, elmentek. Klímaszerelők jönnek; én egy figyelmeztető felirattal tudtam a bejárati ajtó fölött végső győzelmünkhöz hozzájárulni.
2022. szeptember 26., hétfő
10:54
Új Művészet cikk a Makláry Galéria kiállításról
15:09
Utolsó oldalalak is átnézve, ma délben visszaküldtem,
kész a DESKE.HU2, megy nyomdába.
A hátsó borítóra Csomayval polemizálásunkat tettem.
Menet közben három oldalról csesztettek, hogy rossz a szövegem.
Tényleg rossz volt, egy túl hosszú magyarázkodás... stb,
és sajnos
van, ahol egy könnyű tréfának éppen nincs helye.
Tán négyszer húztam meg és írtam is aztán át.
Végül ez:
Na, megmutatom, az első változatot. Hát igen. "Innét szép győzni" szokta volt mondani Szüts.... :-))
Szia, köszönöm a kérdést, komolyan.
Nem kell szégyellned ösztönös viszolygásodat.
Én se szégyellem, hogy nem szeretem a pacalt és a kövér embereket.
Ez a kitárulkozás a zártságodtól és racionálisabb világképedtől távol állhat.
Nehéz lesz röviden válaszolni.
1. Addig biztosan egyformán gondolkodunk, hogy a művészet fontos.
A Szent Fölösleges tartománya.
Akik csinálják, folytonosan kereső lények. A szépen át a világunknál jobbat. Az égieket.
Művész vagyok, fekete kalappal; tehetséggel áldott. A minden és a most rendbetételével van tele a fejem.
2. világom megírása.
Kamaszkorom első bűneivel autóstoppal Győrbe egy szerzeteshez.
Jegyzeteltem, hogy az izgalomtól a felét el ne felejtsem. A naplóírás kb. evvel a funkcióval.
Mindaz, aki ír, tudja, megfogalmazás által mennyit tisztul egy gondolat.
Nálam pld. mindig önfelmentő hazugsággal indul.
Írni: hatalmas játék, a csodálatos magyar nyelv, árnyalataival.
És egy mosoly: nem lehet egész nap festeni. Ülőmunka.
3. És a nyilvánosságra hozatala.
Tul.képp erre kérdeztél rá. Tán nem hiszed, melléktermék.
Nekem az írásból a gondolkodás (i győzelem) a fontos.
Van erre is tehetségem; egy része közhasznú érték. 21093 gépoldal, két példányban. Közgyűjteményben.
500 embernek elmondom, én ma így oldottam meg életemet.
Világítótorony vagyok. Tudvalévő, a hajóknak istenments oda menni, az csak egy tájékozódási pont.
Tanítok élni, de nem fölülről. Az őszinteség tonnasúlyú.
Mindevvel szórakoztatok is.
Valamint, ha sokszor leírom, hogy szeretem a baracklekvárt, előbb-utóbb kapok.
Hogy sok mindebben a fölös, a selejt. Na ja. Tehetségem határa :-))
Nem sikerült röviden.
Azt kellett volna: fél órát úszom, annyit bírok ki hencegés nélkül...
2022. szeptember 27, kedd
09:52
Hazafelé a villamoson utolért Kata telefonja: Gyere haza. Akkor rosszul van. Tegnap este spec. gógyszer hólyaghurut ellen, az zavarhatta meg gyomorháztartását. Nagykabátban fotel szélén üldögélve gornyadozott, alig-alig válaszolt, behunyt szemmel.
Hamar reggeli, hogy a gyomra minél hamarább a szokotthoz kerüljön. Aztán csak hangos Üdvözlégyek mellette, az a nyugalom állapota. Beszámolómail a doktornőnek.
A nyomda jelezte, a kész könyvet mikor szállítja a Makláry Galériába. Majd a finisszázs, illetve a könyvbemutató, lehetőleg csak tíz perces. A könyvek szétajándékozása. Lehetőleg több példányban.
11:04
Ékszerműterem - A/2022/23 ma mégicsak tovább.
Bár a műteremben mindössze 80 Lux. 12:02 Kata bejött, magasra tartva a tápos flakont, és kicsit belekorrigált. Kijavítottam.
13:48
Hogy szép kép is legyen.
18:06
Miki böszme. Nem érti, miért előnyös a tápos flakont a bazaltkövön forgatva összecsavarni a csövével. Pedig. F/2022/151
Jaja. Próbálj meg balkezesként hozzáférni a cuccokhoz a kőtől. Csempelap? persze az nem szép, tudom :-) M.
Mért nem rakod addig félre a követ? :-)) d.
18:43
Doktornő adatokat kért Kata állapotáról, és fotót (mert szerintem sötétebb) szeméről.
2022. szeptember 29, csütörtök
14:08
MANDINER mai cikk. Fotó: Földházi Árpád
...Számos „szent kényszeressége” közül az egyik, hogy nincs könyvtára, a könyveit elajándékozza, és csak egyetlen rekesznyit hagy meg. A rekesz most is ott az ágya mellett, de nem látom a 20-30 könyv között az Illyést. Már nem szereti rajongva, amint húsz éve nyilatkozta?
Nem láthatja, esti sétánkra a tarisznyába van bekészítve, félúton fölolvasok Katának egyet belőle.
Akkor Illyést változatlanul szereti? Azért is kérdezem, mert Zelk Zoltán bár korábban nem volt a könyvek között, most több kötetét is itt látom. Ráadásul honlapján, a VÁLINEWS-ban róla áradozik az utóbbi időkben.
Illyést is használom. Intellektuálisabb Zelknél, aki a tiszta szívmeleg. Ahogy ő szenved. Ahogy bűneit emlegeti, az valamiféle hitre utal. Megírja a sorsából adódó szenvedéseket; sors pedig aztán jutott neki. Kommunista röplapok, rendőrségi megveretés, Romániába toloncolás, háromszori munkaszolgálat, aknamező, leégett falvak. Ő csakugyan felszabadult. Akkor aztán a Sztálin-himnusz, majd a szoc. rendszerből való lassú kijózanodás keserűsége, az elhallgatás. Magára találás 55-56-ban, utána második börtöne, majdnem két év. Imádott felesége meghal szabadulása előtt egy héttel… A hatalmas siratóköltemény, a Sirály… lóversenyezés. Más....odik házassága egy prostituálttal, mert olyan szép szeme volt… édesen szomorkodó versében meséli el… Harmadik házassága, ez Erzsébet asszonnyal, aki irodalomtörténész-, ő aztán tudta, kit szolgál. Évekig ápolta, minden cetlijét gyűjtötte, hosszú kórházidők…
a cikk
19:55
Esős reggel -
F/2022/152
19:57
Ez a liftben volt. Én is készülök számukra egy meglepetéssel.
2022. szeptember 30, péntek
10:03
– Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked [erős kritikája a NEWS-al kapcsolatban] N.
– A fájdalomokozás lehet hasznos. Injekció a kisbabának. Netán ez a fájdalomokozónak is fáj, az anyukájának is, és minden rendben van. Ez a leveled… dolgaim átgondolása. Derékszögűen, már ahogy én szokom. Nem gondolsz bele, amit írok, irodalom… vagyis közhasznú; hibáival együtt. Amit leírok, el. könyv az OSZK-ban... Hogy nálam a szex. Esterházynál is zavarhat, - jogod, hogy idegenkedj – ahogy leírja, amíg a HÉV-hez kiérnek, közben a felesége az autóban hogy szopja le.
:-))... d.
12:40
Mire uszodából hazaérek, Klári, a takarítónőnk már messze jár. Múltkor intett, fehér padlómhoz házicipő illenék.
SMS:
legközelebb ne ilyen vakítóra a padlót! d.
12:58
Megint hazatért néhány kép. Majd holnap választani kellene a Festészet Napja/doyenek kiállításra, Szolnokra megy. Amelyik a legjobb közülük, csoportos kiállításra nem alkalmas. Csöndességigényes.
F/2022/153
kiállításom a Falk Miksa 10-ben hétfőtől még néhány napig nyitva lesz 10-18h.
2022. szept. napi olvasó: 379
Facebook követő
463