Levelek Le Meux-be / 78

93. levél J.-nek, Le-Meux VÁLINEWS

2002. DECEMBER

Dec. 1.

Fura álmom, még hasonló se, soha. Szüts-csel a Dunán, budai parton a Gellért-hegy alatt, kikötött csónakban ringatózva. A csónakra faházikó építve, (Monet-nak volt ilyen úszóműterme), fényképezőgépeinken matatunk.

Ő kilép a partra, elmegy, hogy valami dolga van (ez stimmel, nem jön többé Kecskemétre). A vízre nézve elámulok, gyönyörű, fehértarajos tengeri hullámok, szépen lassan, fényképezhetően, távolabb fekete tengerjáró hajók. (ez tegnapi motivum, Levitan volgai képéről). Közben a csónak elszabadul, jégtáblák között evickélek, és tulajdonképpen nagyon jól érzem magam, keresgélem a fotógépet (két hete javítóban a Pentacon Six-vázam). Akkor némileg logikátlanul egy fadoboz-autóbusz közelit a vízen, kis ablakokkal (a falusiak az Ikarusz szót átírva fakarusznak becézték, 1954-55, pilisi kirándulások tapasztalata), s beemelnek az utastérbe. Beemelnek, meg vagyok mentve, ruhát adnak rám...(ez egy tegnapi rádiójátéktöredék), a fényképezőgépes tarisznya is megvan, aztán már csak nagyon haza szeretnék jutni, Csepelen vagyok, többszörösen eltévedek, majd az orrom előtt megy el az utolsó busz (ez a Csepel visszatérő helyszínem, érthetetlen), kissé ijedten.

Azok a kék-fehér foszforeszkáló hullámok... A bukaresti Szépművészeti Múzeum első emeletén, a főlépcsővel szemben a falon, 1983-ban. Egy orosz festő mestermunkája. Aggódom, többeket kérdeztem is, állítólag a forradalom alatt ott megégtek képek. A Cranach-ot sokkal kevésbé sajnálnám.

Dec.2.

-- Cseszek én neked külön kompjutert venni, így legalább látlak néha -- mondom neki szomorú-vidáman...

- Majd fölteszel képernyővédőnek - mosolyog Miklós fiam.

EREC, budapesti cionista lap, 2002 december.

Tetszik:

Egy antiszemita ügy kapcsán megkeresték Réz András filmesztétát, írjon alá egy kollektív tiltakozást. Ekkor jelentette ki először, hogy szerinte ezeknek az irományoknak semmi értelme, és ha valamit igazán tenni akarnak ez ügyben, inkább egy zsidó kabarét kellene Pesten létrehozni:

...Ez sérelmi politizálás. Ez negatív identitásmodell. ..még mindig a holokauszt... a Radnóti-identitás... Tamás Gáspár Miklós mondta: merjünk divatba jönni! Ez a megoldás! Mutassunk fel zsidó siker-modelleket. Hogy miért zsidó kabarét? Amíg az ember nevet, nem harap... de ez csak egy kósza ötlet.. alkotóműhelyek...

Szívfájdító, nehéz tudomásul venni, fölé látni. A szellem lassú kihátrálása öreg korban.... Anyácskám hív, hogy időnként elmegy a táskarádió hangja: Te olyan ügyes vagy, biztos tudsz valamit mondani... Már ez is elszomorító, ez a megalázkodó hang, sose volt köztünk erre szükség. Mondom, próbáld ki a zsinórjával, az elemmel lehet baj. Este hívom. Levittem a szerelőhöz, az elem volt hibás. De hisz, mondtam, mit csinálj! Nem akartam hozzányúlni...

Dec. 3.

Az öltözőben átadta R. bácsi (bocsánat, de egy generációval idősebb) kéziratát: Váli Dezső címmel, amire előzetesen magam is bíztattam. Nem idézhetem megjelenés előtt szó szerint, arról ír, hogy önmagam körül forgok, a világot kizárom az életemből, és agyonarchiválom magam, hiúságból.

Hazaérve fölhívtam, megköszöntem a munkáját, és bíztattam, formálja a cikkét radikálisabbra, segítek elhelyezni lapban, vannak ismerőseim.

Nappali sötétség, igazi nyirkos december. Megmérem: 44 lux a festőállványon. (Iskolapad felületen 300 lux a magyar szabvány.) Tehát az Úr bizonyára nem akarja, hogy ma fessek. Különösen ezt a pocsék, reménytelen tavalyelőttit... A/00/39 (Az elkékített linkből visszatérés: egér jobb gombbal.)

Marad az alvás. Dögfáradt napok (évek) óta. Ami azonnal kijön, ha hirtelen nincs mit csinálni.

Délben aztán a Műcsarnokba a Vásárhelyi kiállítási képekért (A/01/35, A/02/03). Másfél óra autókázás, lépésben. Ilyenkor az ember a képek mellé kap egy katalógust is. Benne egy mondat, állítólag Dalitól:

Nem a művész az ihletett, hanem ő az, aki másokat megihletni képes.

Ez jó.

Novemberben 601-en olvastak. Ez épp napi 30. Az Ernst-kiállítás előtt ez napi kilenc volt. Mért ne örülnék neki?

Dec. 5.

Négykézláb-napok, minden keservesen megy. Megjavíttattam a nosztalgia-fényképezőgépemet, a (harmadik) 6x6-os Pentacon-six vázat. Rosszul csinálták, telefonok, vissza. A tavalyelőtti kép, amit kapirgálok, majdnem reménytelen. El kéne kezdeni egy új képet, csak hogy meglegyen idén a harminc. Meg napok óta eléggé fáj a derekam. Az orvos azt mondta, úszhatok, de kíméljem, igaz, hogy ő egy önkényeztető gyerekszívspecialista. A klubban viszont az erősáramú mérnök, aki a Dózsa nyolcasban hetest evezett, azt mondja: dolgoztassam csak. Így hát ma újra bukóforduló. Persze fáj, de már rég nem érdekes, kísérlet.

A másik (egyhónapos) kísérlet lezárult, izületeim éppúgy fájnak. Akkor hát nyugodtan húsevés.

És egy harmadik: egyáltalán nem mentem át a piroson, a Margit utcánál. Különös volt várakozni. Másfél perc a napomból. Mit a napomból?! Az életemből.

Dec. 6.

Tegnap esti e-mail Párizsból

Kedves Váli Dezsö!

A párizsi Courrier International francia tallózó folyóirat jövő heti

számában le szeretnénk hozni az Önnel a Népszabadságban megjelent interjút,

pontosabban annak valamelyest rövidített változatát.

Szükségünk lenne az alábbi képek 300dpi felbontású (15X15cm) jpg reprodukcóira:

(Az elkékített linkből visszatérés: egér jobb gombbal.)

A/86/20 Régi zsidó temető - virágzó mandulafával

A/87/12 Első műtermes képem

A/87/16 Fehér műterem fekete székkel

A/02/01 Hatvan év, műterem

A/02/02 Műterem 2002

Természtesen elnézést kérek a hirtelen lerohanásért, de nagyon szeretném, ha

a francia közönség - lapunk 140 000 példányban jelenik meg, ami közel

800 000 olvasót jelent - megismerkedhetne az Ön munkásságával. Ezért szeretnénk

nagyobb méretben közölni a képeket, amihez viszont a webhelyröl átvett

reprodukciók nem igazán alkalmasak.

Köszönettel: M. M.

a Közép- és Kelet-Európa rovat vezetője

Szkennelés, bele az éjszakába. Az öt kép -- valamivel több, mint 1 Mega -- 8 perc alatt ment át.

Az interjú, rövidítve, a jövő csütörtöki számban jön le, már lefordították.

Délelőtt telefon az Élet és Irodalomból, hogy a honorárium szerződésemben a leánykori névhez Váli Borbálát írtam be, a helyzetet nem tudják értelmezni.

Szütsék megjöttek Tunéziából. Keresztlányom, mint arab démon. Állítólag 100 tevét adtak volna érte, hirtelenjében.

Májusban volt 15 éves.

Harminc év múlva küzdeni fog korosodása ellen?

Ez itt pedig Miklós

PC310082. számú fotója:

Dec. 7.

Szütsék sokat fáztak Áfrikában.

Ezenkívül ramadán volt.

Hat óra tízig este inni sem szabad.

Hat óra nyolckor nemcsak a masszőr, de a komp is leállt, másfél órára, enni.

Tunéziában diktatúra van, tehát rend, mondja. Mindenütt építkeznek. Nagyobb falvakban már középiskola is. Tisztaság. Mezőgazdaság mellett a turizmusból élnek.

80 ezer forint volt egy felnőttnek egy hétre, 100-ban minden benne volt, a

különprogramok is.

További tunéz látnivalók:

(Az elkékített linkből visszatérés: egér jobb gombbal.)

Lovas

Veszélyes útkanyar (A tábla figyelmeztet, hogy be vagyunk kanyarodva.)

Sivatagi napkelte

Teveparkoló

A medencében egy számomra tök ismeretlen asszony kidugja a fejét a vízből: Van Levitan kiállítás Budapesten? (Tehát bele kell kalkulálni a leírandóba, hogy netán csak minden harmadik mondatomat olvassák el.) Aztán egyeztettük ismereteinket, ő Moszkvában látta, szereti. Hogy ki kéne mennem valahogy Szentpétervárra, jó lenne (Leningrád jött a számra). Hogy drágább, mint Nyugat-Európa.

Ez a kedélyes anglikán öregasszony, Agnes Sanford mondja, reggelente olvasom:

Az embert vagy arra kényszeríti a szeret és az élet, hogy hordozza, vagy hogy elszenvedje mások tarhét.

Pontosan fogalmaz. Tovább:

De nagyon kevesen tudják a rájuk kényszerített terhet megváltó tetté alakítani... nem győznek, csak vég nélkül küszködnek. A terhet szabadon vállalt áldozattá alakítani, és jóvátételként felajánlani, hogy az, akitől elszenvedtük, így részesülhessen Jézus szeretetében...

Dec. 9.

És kezdődik elölről az e-mailezés, szerencsére már főleg a CTR - COPY gombokkal, Győr, gyűjteményes kiállítás, január 18-tól. (Oda én már senkit nem hívok meg.)

-új műtárgyjegyzék

-még kölcsönkérhető képek listája, mert kérték

-átvételi elismervény ügye

-zárás időpont

-szállítás, mit hova

-kontaktusok telefonszámai

-katalógus, CD-ROM

-meghívó, nyomdai háttér

Dec. 10.

Az öltözőben Rodin-ről, egy film kapcsán. Hogy vérnősző barom volt, és zseni, hogy szabad-, és lehet-e egy másik tehetséget kiszipolyozni, hogy a Calaisi polgárokat ki merre látta, és ott a kezeket kell nézni. Hogy a fantasztikus Balsac-ot Párizs át se akarta venni. Hogy én csak pár éve, fura módon Rilke szövegei kapcsán figyeltem föl rá, és szerettem meg, nagyon.

Mai, viszonylag szoft rémálmom. Megint éjszaka a háborúsan kevéssé kivilágított Móricz Zsigmond körtéren, ahol életem első harminc éve. Bandukolunk, vagy inkább lopakodunk valami biztonságos hely felé, mikor a mellettem lévőt elüti egy autó, mert túl sokat tudott valakiről. A pár lépéssel előttem járókra hasonló okokból valami lejtős csúszda-, csapda vár, nagy köveket is görgetnek utánuk. Mindebből arra felismerésre jutok, hogy meg fognak húzni az érettségin, de ha napi húsz orosz szót elkezdek megtanulni, akkor talán.

Mi ebből a megfogható. 1956 sötét napjai, a Körtér csakugyan sötét volt. Az ötödik emeleti ablakból lestem, ahogy az orosz járőrök. Ahogy éjjel a kijárási tilalom idején a magyar járőr igazoltat, bekísér valakit egy sarokba, majd gumibottal.

A tanulás. Hatodikat befejezve a nyáron, 1954-ben, Siófokon, hogy itt baj lesz, csakugyan elkezdtem orosz szavakat tanulni. Az olvasókönyvben volt hátul egy szószedett.

Az autó-motivum. Egy igazi bennfentes mesélte a mosógépszerelőjének. Németország fölött egy menetrend szerinti Malév járat podgyászkamrájából éjjel kiugrott egy magyar kém. Meg volt szervezve, elássa az ejtőernyőt, s a közeli sztráda megadott pontján egy autó fölveszi. Minden rendben történt, elássa, ballag az út felé, amikor látja, hogy épp ott egy fiú áll, integet, stoppol. Egy Mercedes jön, nagy sebességgel, hirtelen kikanyarodik, elgázolja a fiút, és továbbhajt. Ennyi.

Tudod J. a nemszeretem hozzáállásomat ezekhez a nagybevásárlásos karácsonyokhoz. Igyekeztem evvel a véleményemmel viszonylag halk maradni, mert a puszta tagadás nem elég. Most viszont kitaláltam valamit, amit talán működni fog. A gyerekek, akik már nem gyerek, már rábólintottak. Egy verset fogok kérni mindenkitől, és adni is. (Nem sajátot.)

Amikor pár éve Zsófinak vettem egy autót, pontosabban egy Trabantot, azt is szándékkal december elején adtam át, ne keveredjék az érték az ünneppel.

Most kaptam egy e-mailt egy magyar művésztől, USA-ban és itthon él, Horkay István. Hogy én is nézzek bele a honlapjába. A barna négyzetek, Bálint Endre parkettás faaplikációira emlékeztetnek halványan, jók. Érdemes belenézned: www.horkay.com/dc-2.htm

Dec. 12.

Új Művészet, 2002. december:

Kárpáti Zoltán: A CSENDES FORRADALOM itt a teljes cikk

V. D. gyűjteményes kiállítása

...Váli Dezső a műterembe vonulásának kissé romantikus gesztusával egyenesen a festészet hagyományos felfogásához, a legszorosabban vett festői festészethez való visszatérést hirdeti. Mert valóban némileg szokatlan, amint az ezredfordulón egy művész műtermébe zárkózva olajképekkel vesződik.

Pedig Váli Dezső képei legfeljebb festőiségükkel tüntetnek. Nehéz elképzelni tartózkodóbb, csendesebb forradalmat ennél. Lírai, bensőséges művei nélkülöznek mindenfajta elvi megokoltságot, egyszerűen csak festőiek és szépek.

...Túlzás lenne azt állítani, hogy az ezt megelőző két évtized mindössze az útkeresés időszaka lett volna, de tagadhatatlan, hogy az enteriőrökben teljesednek ki a korábbi évek eredményei...

Enteriőrjei nem a műteremről, hanem a festészetről szólnak. A gazdag asszociációkat ébresztő téma, a műterem állandósult motívuma mindössze ürügy az alkotáshoz. De hát végső soron ezt teszi minden festő évszázadok óta, gondoljunk csak Rembrandt öregkori önarcképeire vagy Cezanne tájkonstrukcióira.

...a festőállványa előtt görnyedő, a világtól elrekesztett műtermébe zárkózó Váli Dezső festményei éppen az elmúlt időben társadalmi súlyát vesztett táblakép ujjászületéséről adnak hírt. Egy olyan mélyen emberi művészetről, ami mentesít minden bonyolult értelmezési kalandtól, amire egyszerűen csak öröm ránézni. És nem utolsósorban arról, hogy lehet egyszersmind szép és jó képet festeni. Mindez csupán tehetség és kitartás dolga.

Élet és Irodalom, december 8:

Fáy Miklós: ALMÁT KÖRTÉVEL / TV kritika

Amint kiejtik a kultúra szót, a közszolgálati csatornán elburjánzik a szürke és piszkosbarna szín, betegre halványul a képernyő, kultúrfelelősök jelennek meg műsorvezető gyanánt, élettelenné válik a kép, és unalmas dolgokról fecserésznek...

De csak a szorosabb televíziós szakmánál maradva is képtelenség, ahogyan a szerkesztő bánt a műtermekről szóló interjúval, mintha szándékos untatás lenne a cél, összevissza keveredtek a lényeges és lényegtelen mondatok, rendszerezetlen volt a megszólalás...

És mindezt rögtön nyitóanyagnak kapta a mit sem sejtő néző a nyaka közé, hogyha véletlenül ott ül le a képernyő előtt, akkor azonnal más csatornára váltasson.

Pedig rosszul járt, ha így tett, mert lemaradt az adás egyetlen értelmes riportjáról is, amit Váli Dezsővel készítettek. Igaz, a régi iskolához tartozó, de tartós anyagból készült beszélgetés, Váli érdekesen barázdált arcát szép fényben veszi föl az operatőr, és a beszélgetésből is azt a részt mutatják, amely személyes is, de mégis messzire néz, nevezetesen ezt a tengerszem-gondolatot, hogy vannak emberek, akiknek kicsi hely kell ahhoz, hogy mélyre fúrjanak: Váli Dezső tizenöt éve csak a saját műtermét festi le, de hát ő ilyen, kirándulni is mindig ugyanoda jár...

Utána gyorsan visszaáll a szokott világrend, rossz felkonferálások, elrontott képek...

A drága barátaim! Tegnap délelőtt öt példány József és testvérei-vel rendelkeztem.

(Meghatódásomat nem befolyásolja, hogy egyre többen vallják be, számukra olvashatatlan.)

Dec. 13.

Ma megjelent a 2000 folyóirat decemberi száma, tizenegy fotómmal.

Szüts szerkesztő úr fölkért a feladatra, hogy hétfőre adjam le a Stúdiójába munkatársainak, addigra ő már Tunéziában. Nem örült, mikor hazajőve meglátta a már nyomdában lévő anyagomat. Hogy ez afféle Mosoly Albuma és hogy a köv. számban beosztottai szerint majd az ő gyerekeik...

Thomas Manntól vett mondatával csitítottam: Régi kereskedőcsaládból származom. Nálunk egy szempont volt a döntő: a minőség...

Azt hiszem, nincs érdekesebb, mint egy emberi arc.

A fotók, sorra: (Az elkékített linkből visszatérés: egér jobb gombbal.)

F7905 1979 Zsófi strandon

F9925 1999 Kinga unokám két hetes

F0119 2001 Kinga két éves

F8606 1986 Miki játszótéren, konfliktusban

F7816 1978 Zsófi és Szüts Juli Zebegényben

F0008 2000 Kinga fél éves, Zsófi ölében

F9906 1999 Miki kompjuter előtt, szobájában

F8402 1984 Miki két éves, ecsettel

F8001 1980 Zsófi síszemüvegben táncol a műtermemben

F0201 2002 A nagyunoka átöleli a kicsit

F7809 1978 Harangvölgy, Kata és Zsófi, ez a hátoldalra került, nagyban

Este Illyés Máriánál, másfél év után sikerült. Láttam Illyés Gyula munkakörnyezetét, az erkélyt, ahol vén korában fel s alá sétálgatott, a hatalmas zegzugos könyvtárszobát, a kilátást az esti fényfoltos rakpartra és a hidakra, a régi dolgozószobát, az íróasztalt.

Egy műanyagládában fölvittem jó pár keretezett rajzot. Mária ezt választotta, 30x35 centis, diófapác, meghegyezett ágvéggel rajzoltam:

Illyés-könyvet nem fogadtam el, nincs rá szükségem, hozzájutok, ami kell. Végül egy kazetta. Már itthon, este, életemben először hallottam és hallgattam I. Gy. saját hangján az Egy mondat a zsarnokságról robaját. És érdekes, a kazettán a Tél felé is. Tehát más is észrevette, hogy az a pár sor a békétlenül pöfögő vonatról: remekmű.

Dec. 14.

Ma ez egy ilyen nap, estig címlista összeállítás a Győri Múzeumnak. Minden képtulajdonosomnak akarnak küldeni meghívót. Ehhez át kellett alakítani a törzslistát, hogy ez szerint is (egy gombnyomással) rendezhető legyen. 440 cím. Lelkük rajta.

És még két e-mailváltás:

Címzett: a Kétezer folyóirat szerkesztősége

KEDVES 2000!

Tisztelettel jelzem, hogy decemberi számban megjelent műveim megcsonkíttattak. Meg vagyok csonkítva. A szerzői jogaim. Ismerik Zelk késői verseit. Ott (is) a cím a mű lényeges része. Nálam is. Tehát kérem

1/ a januári számban a fotóimat újra leközölni, címmel. Netán ennek lehetetlensége esetén engem

2./ megfelelő számú (mogyorós) tejcsokoládéval kártalanítani szíveskedjenek.

3/ ?

A képek címei, rendre:

1979 Zsófi strandon

1999 Kinga unokám két hetes (stb.)

Teljes tisztelettel:

És a harmadik:

Dear Mr Vàli,

As a director of a young web magazine specialized in arts and modern literature and as an admirator of your work, I would greatly appreciate to present your paintings to our visitors.

If you authorized us to do so, we could put a link from our site to your personal site. This link could be a copy of a photography of you (like the one shown on your home page) or a copy of one painting of yours with a short introduction.

That could be a good opportunity to make your art better known by our cultured audience.

Best regards,

Jean-Paul Dècle

Director of the magazine L'Etre

http://revue.hauteurs.free.fr

(hogy ő egy francia művészeti magazin a weben, föltenné az én anyagomat is, linkkel. És hogy mi legyen a fogadóoldal...)

...erre azt javasoltam, hogy a portré és az alapadatokon túl tegyék a címoldalra a Dear Posterity -monológomat, a főoldalról levehető. De amúgy csináljanak, amit akarnak, ők jobban ismerik a körülményeket.

És már egy hackerem is van! Tegnap kaptam egy dúlt telefont, hogy valaki képvásárlás ügyben levette a web-oldalamról az ő teljesen titkos telefonszámát!

Az én hibám. Telefonkönyvem naponta változik, 2600 sor, érték. Így véltem a legbiztonságosabban őrizhetőnek, hogy föltettem másolatát a webre, teljesen hozzáférhetetlennek vélve, ráadásul eldugva egy almenűben. Persze most azonnal le, ezentúl itthon, CD-re.

Dec. 15.

Szüts adott egy kidobásra szánt 6x6-os Pentacon Sixet, megjavíttattam. Ez a harmadik váz, aligha lesz rá szükségem. De olyan iszonyatos érték lett volna ez nekem, mondjuk húsz éve... Ennyire kapaszkodik az ember a múltjába?!

Pedig változom. Mikivel való hosszas tárgyalások után három napja vettünk egy digitális gépet. Még hozzá se nyúltam, fontosabb dolgaim voltak... Ez viszont húsz éve elképzelhetetlen lett volna.

A test dolgai. A derekam egy helyen annyira fáj, hogy ágyban följajdulok, fordulásnál. Székből fölkelés is gond. Ugyanakkor a bukóforduló zavartalanul megy. Mókás.

A műtörténész úszótárs cikkét a 2000 folyóirat nem közli. Kénytelen vagyok én, a fontosabb részeket:

Váli Dezső univerzuma: maga VÁLI DEZSŐ!

Befalazta magát saját műtermébe. Két fal, egy ablak, néhány műtermi tárgy tölti be képterét, ezek képezik művészi kifejezésének határait. Szűk, tudatosan korlátok közé préselt világ.

Váli... pedantériájával nehezen egyeztethető, hogy a műterem ismétlődő tárgyai elveszítették egyensúly érzékűket; enyhén erre-arra düledeznek... Különlegesen fontos e formák megértése, ha olyan ember-művész szülöttei, akinek egyik – s talán legfontosabb – vezérelve a REND!

Vajon nem a rend és az anarchia, az elfojtott indulat találkozik Váli képein a magára önként kényszerített rigorózus szabályrenddel?

Az is puszta képzelet, hogy a mester képeit éppen azért burkolja – mellesleg gyönyörködtető – homályba, hogy fátyol fedje az öntudatlan konfliktusokat?

Végül azt is igencsak figyelemre méltónak tartom, hogy a művész munkáiról hiányzik az élet, az eleven élet legcsekélyebb nyoma. Nem találkozhatunk emberrel, állattal, növénnyel, nincs itt kilátás, horizont, ha túlzásokra vetemednék, az élettelen, zárt tér egy absztrakt zárka nyomasztó hangulatát idézi.

Néhány napja beszélgettem Váli mesterrel, aki véleményemet kérte egyik kiállításáról. „Váli mester – kérdeztem – ha jól emlékszem, műterem képeinek egyik oldalán van egy nagy műteremablak? – Igen, valóban – felelte a festő – Kérem, nyissa ki egyszer azt az ablakot” Nem tudom, megbántottam-e a művészt őszinte, de kissé sértő megjegyzésemmel. Voltaképpen arra szerettem volna felhívni figyelmét, hogy létezik élet a műterem falain túl. Méghozzá nem akármilyen! Földünk az emberiség történelmének talán legnagyobb, legpusztítóbb válságát éli... A festészet csakis akkor válhat igazi, őszinte, jelentős művészetté, ha alaposan megismeri korát, és munkáiból nem hiányzik a RÉSZVÉT. Váli Dezső festészete kétségtelen technikai kvalitásai mellett a jövő számára könnyen sterillé válhat, ha lezárt szemmel, zárt falak mögül szemléli saját – bizonyára szüntelenül önmagába forduló világát.

Indulok, még sötétben, a hajnali misére. A kapun kilépve váratlanul papírvékony réteg friss hó. Egyetlen ember, egy kutya, és egy madár fekete nyomával. Miért volt ez olyan megható?

Dec. 16.

Tegnap, Robi vezetésével, kirándulás helyett ócskapiacon. Bútorokat akart nézni, lányainak.

Százötezer forint van nálam, a 2003-as uszodabérlet ára, a mindentmegtudnékvenni zavaros mámora. A régi, emberhez szokott tárgyak hihetetlen, befogadhatatlan gazdagsága. Ami mindent eszembe juttatnak. Lassabban kéne a bódék között sétálni, egy egész világ. Ezért is nem nézek filmet. A reménytelen nyomor és amikor az első virágocska kibújik Hirosima romjai közül.

Emberek halmoznak rozsdás csavarokat, törött szerszámokat, rongyokat, reménnyel. Dohszag. Aztán egy öreg ócskás külvárosi telepe. Bútortörmelékek, utcákat alkotva a vizes fűben, fóliával takartan. Az udvar végében egy fémdobozban a görnyedt foghíjas vén asztalosuk él, (házirabszolga?) följavítja roncsokat: Dolgoztam én, kérem, a japán nagykövetnek is... A dobozban egy ágy, fogasok, vaskályha. Ablak nincs. Este hatkor begyújtok, drága a fa, mire befejezem a munkát, meleg. Két réteg hőszigetelés, a bátyám csinálta. Persze reggelre kissé lehűl.

Uram, irgalmazz!

E-mail Észak-Virginiából, egy rég kivándorolt pesti orvostól:

Kedves Dezso!

...Mi tovabbra is nagyon szeretjuk a Vasarnap reggelt, (A/68/07). A repro jo. Az eredeti festmenyen a terito csikozasa kicsit kevesbe piros, inkabb narancssargas, es minden szin kicsit mattabb, de egyebkent elethu a digitalizalt valtozat.

Válaszom: Kijavítottam. Most jó?

És egy másik, Franciaországból, hogy látta most a képeimet Courrier International-ban, szeretne venni, mennyibe kerül, adnék-e el?

Válaszom: Sorry, nem.

Cikkrészlet: Van-e genetikai alapja a homoszexualitásnak? (Népszabadság 02. 11. 23.)

Bármily meglepő, a muslica és az ember nem áll messze egymástól. A gyümölcslény 13601 génjének kétharmada megtalálható az emberben. Kaliforniában olyan mutáns gént ültettek a gyümölcslegyek agyába (!), amely érzékeny a hőmérsékletváltozásra. 30 fok felett a hímek viselkedése egyik percről a másikra megváltozott, hímeknek kezdtek udvarolni. A hőség csökkentésével minden visszaállt a rendes kerékvágásba. A kísérleti muslicák a nemi csalogatószagot értelmezték másként.

A kutatók egyelőre korainak tartják ebből emberre vonatkozó következtetéseket levonni.

(Vagy ez csak valami komcsi huncutság?)

Dec. 17.

Na, megvan. Belőttük, legalábbis első nekifutásra, ezt a digi(tális) kamerát. Miki csinált anyácskámról rögtön egy portrét, én ma reggel új, novemberi olajképeimet:

(Az elkékített linkből visszatérés: egér jobb gombbal.)

És ezt is itt, A/00/39, amit két éve nyúzok, mintegy hiába.

Folytassam vagy fűrészeljem, kedves J., kedves barátaim.......................?

Hajlok ez utóbbira.

Sok benne a kék. Meg unalmaska is.

Dec. 18.

Hosszú és részletes nap.

-- Megint a kis kócos mellett a hajnali misén, olyan aranyosan kehécselt. Fehér sálja van.

-- Aztán egy nénit áldoztatok az ötödiken.

-- Svábbogár irtás anyámnál. Nyolc liter hárslevelű nekik a boltból, részben ajándékozandó.

-- 13.40-kor Kata a paplanos láda alján több üveg dunsztolt szilvalekvárt talál.

-- Megjött a Courrier International a rólam-cikkel: „Mon patron à moi, c’est Georges Braque”.

-- Többen keresnek, hogy ne fűrészeljem el/szét a tegnap itt mutatott képet (köszönöm!).

-- Gépbe ütve, majd kiprintelve az összes vers, karácsonyra.

Ezt meg most neked, Stephane, elnézést az esetleg hibás kiejtésért, de nagyon rossz minőségű faxról másolom. És az a sok kalapos betű! Kigyűjtöttem: È Â î â ê è à ù, hogy ne kelljen őket mindig kikeresni.

És kérlek, vedd figyelembe, hogy az egész szövegből csak az a szót értem, hogy vers, de az se biztos, hogy azt jelenti. Komolyan mondom, sokkal egyszerűbb a magyar!

Szép karácsonyt!

PRIÈRE POUR ALLER AU PARADIS AVEC LES ÂNES

Lorsqu’il faudra aller vers vous, ô mon Dieu, faites

que ce soit par un jour où la campage en fête

poudroiera. Ja désire, ainsi que je fis ici-bas,

choisir un chemin pour aller, comme il me plaira,

au Paradis, où sont en plein jour les étoiles.

Je prendrai mon bâton et sur la grande route

j’irai, et je dirai aux ânes, mes amis :

Je suis Francis Jammes et je vais au Paradis,

car il n’y a pas d’enfer au pays du Bon Deu.

Je leur dirai : Venez, doux amis du ciel bleu,

pauvres bêtes chéries qui, d’un brusque mouvement d’oreille,

chassez lea mouches plates, les coups et les abeilles...

Que je Vous apparaisse au milieu de ces bétes

que j’aime tant parce qu’elles baissent la tête

doucement, et s’arrétent en joignant leurs petits pieds

d’une façon bien douce et qui vous fait pitié.

J’arriverai suivi de leurs milliers d’oreilles,

suivi de ceux qui portrènet au flanc des corbeilles, suivi de ceux traînant des voitures de saltimbanques

ou des voitures de plumeaux et de fer-blanc,

de ceux qui ont au dos des bidons bossués,

des ânesses pleines comme des outres, aux pas cassés,

de ceux à qui l’on met de petits pantmalons

à cause des plaies bleues et suintantes que font

les mouches entêtées qui s’y groupent en ronds.

Mon Dieu, faites qu’aves ces ânes je vous vienne.

faites que dans la paix, des anges nous conduisent

vers des ruisseaux touffus où tremblent des cerises

lisses comme la chair qui rit des jeunes filles,

et faites que, penché dans ce séjour des âmes

sur vos divines eaux, je sois pareil aux ânes, qui mirerout leur humble et douce pauvreté à la limpidité de l’amour éternel.

IMA AZÉRT, HOGY A SZAMARAKKAL MEHESSEN A PARADICSOMBA

Add meg, Uram, hogy oly napon szólítson el az ég,

amikor porzik az ünnepi vidék.

Szeretnék, ahogy itt lent szoktam, valami

kedvemrevaló utat választani

a Paradicsomba, nagy csillagokkal rakottat.

Fogom majd botomat, megyek az országútra,

s így szólok a szamarakhoz, barátaimhoz :

Francis Jammes vagyok, és az égbe indulok,

mert a jó Isten a poklot nem ismeri.

S folytatom : Jöjjetek, kék ég barátai,

kik csak fületekkel hessentitek, szegények,

szelíd állatok, a bőgölyt, botot s a méhet.

Óh, hadd lássam velük együtt Szent Színedet,

hiszen úgy szeretem, amikor fejüket

lehajtják szelíden és megállnak, keresztbe

téve kis lábukat, hogy reszket az ember szíve,

Előtted állok majd, s mögöttem a fülek ezre

s mind, kik kosarakat cipeltek görnyedezve,

vagy tollseprűs kocsit húztak, s bádogkocsit,

púpos kannák előtt roskadozó csacsik,

tömlőhasú, terhes nőstények, rogyadozók,

s akiknek lábszárán kis nadrágocska lóg

kék és szivárgó sebeik miatt, melyeket

kimarnak és körülülnek makacs legyek.

Hadd járuljak, Uram, eléd e bús seregben.

S add meg, hogy angyalod bennünket elvezessen

a lombos patakokhoz, ahol cseresznye leng dús

fürtökben, sima, mint a kacagó leányhús,

és add meg, hogy a lelkek édenében égi

vized fölé hajolva, olyan legyek én is,

mint ők, akik szelíd s nagy szegénységüket

az örök szeretet tükrében nézegetik.

Szabó Lőrinc

Dec. 19.

Megérkezett a Nyolc Boldogság Közösség kolostori újságjának karácsonyi száma, az interjúmmal:

THL: - Amikor festeni kezd, mi az, ami megragadja?

V.D.: - Nem ő ragad meg engem, hanem én az ecsetet a munkaidő kezdetén, bocs... Déli egyig festek, akkor elindulok az ételhordóval... itt a teljes interjú

Az ezredes úr zuhanyozás közben megkérdezte, használok-e arany festéket. Hogyne, keretezéshez, tubusban: antique-gold, sovereign-gold és copper-gold. És por is van, kétféle színű. Merthogy behozna holnapra néhány szem diót, befesteném-e neki?

Dec. 21-22.

Franciaországból, e-mail. De így is szép:

Sapka, sál, téli hajnal, elhaladtomban (7 km/ó), naponta futtában megnézem a Hegymászóbolt kirakatában a jégcsákányt. Mért vágyom pont erre?

Igaz, formás, szép darab. És havas hegyeket, csúcsokat, fennsíkokat látok, kék eget, messzeségeket.

Igen, csúcsokhoz vagyok szokva. Harminc éve a Fiatalok Stúdiója éves kiállításán Frank János az Ersnt Múzeumban a főhelyre tette egy vörös képemet. Most pedig a 2003-as uszodabérletem sorszáma: 00001.

Reggel két ember pillanatra nagyon egymásba felejtkezik a medencében, a lány lábaival átkulcsolja a férfi derekát. Magam elé suttogom: a neve pedig legyen Lukács.

SMS régi barátnőmnek: Mi ketten tudjuk, hogy holnaptól már hosszabbodnak a napok. Néhány éve derült ki, ő is számon tartja.

G. barátomtól e-mailen most kaptam karácsonyra. Gyönyörű.

A szerző cseh költő, Vladimir Holan (1905-1980). (Amúgy Zelk-kortárs).

A fordítás Vörös István munkája.

FELTÁMADÁS

Hogy ez után az élet után itt egyszer még kürtök

és trombiták szavára kelljen ébrednünk?

Megbocsáss, Uram, de azt hiszem,

hogy nekünk, boldogultaknak, a feltámadás

kezdetét egyszerű kakasszó fogja jelezni...

Még egy pillanatra fekve maradunk...

Az első, aki fölkel,

anya lesz... Meghalljuk,

ahogy csendesen tüzet rak,

ahogy csendesen vizet tesz föl melegedni,

és a megszokott mozdulattal kiveszi az almáriumból a kávédarálót.

Újra otthon leszünk.

(A vers a "A létezés művészete" c. Holan-versválogatásban jelent meg.)

Kedves G! Köszönöm. Hadd viszonozzam!:

Illyés Gyula: ESTI DAL

E mai napot is

Zsákmányát a vadász

Fuvarát a kocsis

Fáradalmát az arató

Hazahoztam

Az ablakfény mely az éjben vigyáz:

a Jó

a Rosszban

A Ház:

ahol valaki hazavár

Ez a helyem

A bérem mégis egy falat halál

Nem a szív: a lét lett istentelen

Aludj velem

Dec. 23.

Muszáj volt kinyitni a gépet, bár karácsonyi mindenféle, mert hajnalban fölrémlett, hogy tegnap hátha hejesírási hibával írtam le a had-ot... Tényleg hadd.

Amikor Robival az ócskapiacon, A/2-es karácsonyi ajándéknak kötött katonakesztyűt vett ott nekem, hirtelenjében. Zöld kétujjas, de egy kis lukkijárat a mutatóujj számára. Hogy amikor a ravaszt el kell húzni. A/1-es ajándéka is katonai kesztyű volt, de az bőrből, és háromujjas, nyilván hasonló okokból.

N. barátom meséli. Pár hete a családban egy leány lottószámokkal álmodott, de annyira, hogy ébredve föl is jegyezte. Megtették a számokat. Aztán még kétszer, majd abbahagyták. S a rákövetkező-; vagyis ezen a héten kihúzták azt az öt számot, ráadásul a megálmodott sorrendben. (Tudnod kell hozzá a mostani magyar lottólázat, minden eddigit messze fölülmúló 3 milliárd vár a nyertesre.)

Barátom megkönnyebbült, tönkrement volna az életük.

Hogy is állunk ezekkel az álmokkal, para-dolgokkal. Kapcsolat a jövővel. Már Pál is említ egy rabszolgalánykát, akit hitre térített, s aki ezért elvesztette jövőlátó képességét. (Gazdái eljárást is indítottak Pál ellen, jövedelem-kiesést okozott.) Az egyház azért tiltja szigorúan a jövendölést, asztaltáncoltatást stb., mert az arra törekszik, hogy hatalma legyen az idő, végső soron az ember felett; emellett művelői arra vágyódnak, hogy magukhoz szelídítsék a rejtett hatalmakat... (Katekizmus) ...amik nyilván gonosz hatalmak is lehetnek. Egy ilyen jövőlátó álom eredete is hasonlóan bizonytalan sugallat lehet, gondolom.

Vagy maradjunk annyiban, hogy ez egy rendkívüli képesség? Anyácskám pontosan tudta, megérezte, amikor meghalt az ura, orosz hadifogságban.

És épp most jött ez az e-mail:

...a decemberi váliNEWS egy álomleírással, álommagyarázattal indul. Ezzel kapcsolatban megemlítem, hogy a középkorban az álmokat hasznosakra és haszontalanokra csoportosították. Az első csoportot alkotta a kódolt kinyilatkoztatás, pl. a Fáraó álma a Bibliában, továbbá az allegorikus álomüzenetek, megerősítések, pl. a költők hitelt és tárgyat kölcsönöznek ezekből egy-egy versüknek, ezen kívül, amikor valakinek egy elhalt hozzátartozója, ismerőse jelenik meg, és közöl vele szószerinti

"igazságokat" (Pl. Scipio álma Ciceronál, majd Macrobiusnál).

Ezekkel szemben vannak "haszontalan álmok", melyek közé, ha jól emlékszem, a nappali tevékenységek éjszakai összekeveredései, valamint a rémálmok / fantazmák tartoznak. Elnézést, ha

ismerte volna ezt a felosztást, melyet csak nagyon pontatlanul vázoltam.

Dec. 24.

Úszás után fél óra síelés a Normafánál. Gondolom, utoljára. A fél óra is kifárasztott. A táj fátyolos, lilásszürke, majdnem olyan szép, mint Brueghel képe körülbelül ugyanerről. Huszonhat hegycsúcsot számolok meg Pilis irányában, a völgyekben ködpára. Zúzmarás fák, szép, csöndes.

Kedves J., ezt a szelíd-kedves viccet Kajántól, karácsonyra, neked! A mai Népszabadságból.

Dec. 25.

Le Meux-ig nem juthatott el hozzád híre annak a Pestet megkavaró cirkusznak, ami az elmúlt hónapokban a Citadella körül történt. Egy élelmes és nyilván dúsgazdag vállalkozó, nem bevárva, míg a lassú hatóságok az összes engedélyt megadják, állítólag jóhiszeműen, szóbeli ígéretekben bízva, egy tarrasz-kávézót épített az erődítmény mögé, a lankás dombhajlatra. A Hivatal észbekapott, bontást rendelt el. A tulaj a döntést bíróságon fellebbezte, elkezdődtek a jogi huzavonák.

Több főhivatal, minisztérium is belekapcsolódott az ügybe, bonyolult helyzet volt, világörökségi terület, telektulajdon tisztázatlanságok, régészeti vonatkozások. Presztízskérdés. Aztán most valaki bekeményített, s két hét alatt csakugyan le kellett az építtetőnek mindent gyalulnia. A minap az újság már az elsimított domb fotóját közölte. Helyreállt a rend, végre egyszer a törvényesség győzött. Ez talán valami halvány remény a jövőre nézve, állítólag minden kerületben pontos tarifa volt az építési engedélyek megszerzésére, gazember-dolgok épültek sorra a budai hegyekben.

Zárójelben. Megnéztem, körüljártam. Ez az építmény formailag, építész szemmel, szinte hibátlan volt, szépen belesimult a tájba. A szerviz-részt eldugták a dombhajlat alá, mint Frank Lloyd Wright annak idején, a terepszint fölé semmit nem építettek. Funkcióját tekintve pedig hasznos és hiánypótló volt. A világ legszebb panorámája, egy kávé mellett megpihenni és nézelődni a japán turistáknak, lent a Duna, a Margitsziget, távolabb a pilisi hegyek. Ingyenvécé.

Nagy kár, hogy az igazság győzött.

Mikinek bandájának koncertje volt szombaton a Marczibányi téri Művelődési Házban. Számomra a hangerő és a differenciálatlanság miatt élvezhetetlen zene, negyed óra után otthagytam, igaz, a fejem is fájt.

Hetente egyszer egy teljes napot próbálnak, ez alkalomra mindig a Rózsadomb tetejére viszi a szintetizátort és az erősítőt, húszkilós láda.

Karácsony, Jézus születését a Lukács evangéliumból olvastuk. Egy Miatyánk a rokonokért és a megholtakért. Rácponty. A versajándékozás ötletem bevált. Csak egyikük, őszintén: verset adni nagyobb munka lett volna, mint... József Attila, Hölderlin, Illyés, Levitanszkij. Anyácskám nem bírt a feladat legnehezebb részével: NÉGY verset boritékolt... Egy fél pohár bor, udvariasságból és figyelmetlenségből, így nem tudtam hazavinni, igaz, amúgy sem akarta. Saját mobilján be van programozva a City-taxi. (C-vel ejti.) Három hét múlva 84.

Az éjféli mise ezúttal is kimaradt. Fáradtak vagyunk.

Kapott versből (József Attila: Imádság megfáradtaknak)

de erősebbek vagyunk gyönge életünknél

mert a fűszálak sose csorbulnak ki

csak a kardok, tornyok és ölő igék

(Miközben ezt ellenőriztem a kötetből, az alatta-verscím Illyés Gyulának volt. S írás közben izgultam, mint ír vajon az én Gyulámnak?!)

És még egy kedvenc töredék, mert itt, pár sorral lejjebb:

Irgalom, édesanyám, mama, jaj kész ez a vers is!

-amit Kurtág zenéjére Csengery Adrienne olyan félelmetesen énekel-sikít el.

Egy másik ajándék egy zseniális gyermek-felnőtt mesekönyv, most jelent meg, Sík Kiadó: Lafkádió, az oroszlán, aki visszalőtt, Silversteintől. Oroszlán, aki megtanul a puskával bánni, világsztár lesz, megtanul mindent, golfozni, estélyekre járni, és végül már a papírszalvétát sem eszi meg. Legjobban liftezni szeret. Akkor kerül válságba, amikor barátai afrikai vadászatra viszik.

A múltkori képérdeklődő francia, akit elhárítottam, hogy külföldre munkámat: nem; váratlanul válaszolt:

Thank you for your reply.

Sorry to insist but I wonder what abroad means ?

Is abroad:

outside of the room?

outside of the house?

outside of the city?

outside of the country?

outside of the continent?

outside of the world?

outside of the galaxy?

outside of the universe? etc...

I am from abroad. You are from abroad. We are all from abroad are not we ?

...

Válaszom:

You won...

És egy másik, mai e-mail:

... az 1980-ban készült Más világ című műve az én tulajdonomban van. Nyilvántartási száma: A/80/14. A Weblapján megtaláltam, aminek viszont én örültem meg. A kép kalandos úton jutott hozzám. 1993-ban a szegedi bizományiból vásároltam meg, ahová viszont az akkoriban felszámolt Hazafias Népfront maradvány-szervezetétől került. ...eredetileg a szegedi tanácsháza gyűjteményében volt, ahonnan letétként vagy átadott vagyontárgyként került a népfronthoz...

Gyűjteményem egyik legbecsesebb darabja. A weblapon lévő fotó nem igazán színhelyes, túl sötét. A közeljövőben kapok kölcsönbe egy profi gépet, akkor majd küldök egy jobb felvételt róla, amit összehangolok az eredeti kép színvilágával...

Dec. 26-27.

Délelőtt az idei utolsó, 31. kép, ez is 80 centis. Rokoni karácsonyi ebédre hivatalos, víg csevely, oldott társalgási hangnem, nem igazán erősségem, hallgatni sem. Sokan vagyunk. Kézfogásnál följajdulok, szabadkozom, reuma. A rokon ránéz, egészségügyis: ez ínhüvelygyulladás, be van dagadva, és meleg. Akkor viszont gyógyítható, ez a nap hozadéka. Holnaptól kúrálom, csak még ma három keretet le kell csiszolnom, év végi számadásra készülök. Ősszel végül hét kép. Este még átfestve az A/00/39, összehasonlítható, föntebb, dec. 17.-nél már mutattam, most reményesebb, bár itt ezen a kópián ez aligha érzékelhető. Túl színérzékeny.

Szerdán jövünk, addig Katával egy Maros menti kolostorban, pihenni. Szia!